MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 20/2013. (V. 7.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Az Önkormányzat 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról 1. § Monor Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2012. évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolót 3.572.794 EFt bevétellel és 3.364.798 EFt kiadással h a g y j a j ó v á. Az Önkormányzat és intézményei bevételeit forrásonként részletezve a 2. számú mellékletben foglaltak szerint 3.572.794 EFt főösszeggel fogadja el a Képviselő-testület. Az Önkormányzat és intézményei kiadásainak kiemelt előirányzatait a 2. számú mellékletben foglaltak alapján 3.364.798 EFt főösszeggel fogadja el. 2. § A 2012. évi normatív állami hozzájárulások és a normatív kötött felhasználású támogatások és a központosított előirányzatok összegét a 3.2. számú mellékletben foglaltak szerint 967.065 EFt főösszeggel fogadja el. 3. § Az Önkormányzat felújítási kiadásainak teljesítését 450.837 EFt főösszegben, valamint annak célonkénti részletezését a 4.1. számú melléklet szerint fogadja el. Az Önkormányzat fejlesztési kiadásainak teljesítését 114.874 EFt főösszegben, valamint annak feladatonkénti részletezését a 4.2. számú melléklet szerint fogadja el. Az Önkormányzat felhalmozási célra véglegesen átadott pénzeszközök teljesítését a 4.3.számú mellékletben foglaltak szerint 148 EFt főösszegben fogadja el. Az Önkormányzat támogatásértékű felhalmozási kiadások teljesítését a 4.4.számú mellékletben foglaltak szerint 2.374 EFt főösszegben fogadja el. 4. § Az Önkormányzat és intézményei működési és felhalmozási célú bevételeinek és kiadásainak alakulását a 9. számú melléklet alapján az alábbiak szerint fogadja el. Működési bevételei: Felhalmozási c. bevételei: Bevétel főösszege:
3.668.249 EFt 904.545 EFt 3.572.794 EFt
Működési kiadásai: Felhalmozási c. kiadásai: Kiadás főösszege:
2.565.123 EFt 799.675 EFt 3.364.798 EFt
5. § Az Önkormányzat 2012. évi hitel törlesztésének teljesítését a Képviselő-testület a 11. számú melléklet szerint 137.990 EFt főösszegben fogadja el. 6. § Az Önkormányzat 2012. évi könyvviteli mérleg szerinti vagyonkimutatását a 13.a. számú melléklet szerint fogadja el. Előző évi mérleg főösszeg: 12.834.603 EFt, 2012. évi mérleg főösszeg: 13.168.066 EFt. 7. § Az Önkormányzat 2012. évi törzsvagyon és vállalkozói vagyon változását a 13.b. számú melléklet szerint fogadja el. 8. § Az Önkormányzat 2012. évi könyvviteli mérlegében értékkel nem szereplő eszközök állományát a 13.c. számú melléklet szerint fogadja el.
9. § Az Önkormányzat az EU-s pályázatok 2012. évi bevételeinek és kiadásainak teljesítését a 15. számú melléklet alapján fogadja el. 10. § Az Önkormányzat 2012. évi (tárgyévi) helyesbített pénzmaradványát -143.731 EFt összegben, a költségvetési befizetéssel illetve a kiutalatlan intézményi támogatással módosított tárgyévi pénzmaradványt -150.578 EFt főösszegben fogadja el. Az önkormányzat 2012. évi költségvetési pénzmaradvány felhasználását 160.945 EFt összegben fogadja el. 11. § ZÁRÓRENDELKEZÉSEK Ez a rendelet a kihirdetés napján lép hatályba. A rendelet kihirdetéséről a jegyző a helyben szokásos módon gondoskodik.
Monor, 2013. április 30.
Pogácsás Tibor polgármester
dr. Urbán Hajnalka jegyző
II./1. sz. melléklet
Monor Város Önkormányzat 2012. évi költségvetési beszámoló Monor Város Önkormányzata költségvetési főösszege bevételi forrásonként és kiemelt kiadási előirányzatonként Utolsó Cím 100 Monor Város Önkormányzata Eredeti módosított előirányzat Alcím Feladat megnevezése előirányzat I. B E V É T E L E K 1.1.1 Intézményi működési bevételek 1.1.2 Önkormányzatok sajátos működési bevételei 1.1.3 Önkormányzat költségvetési támogatása 1.1.4 Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 1.1.5 Támogatásértékű bevételek 1.1.6 Véglegesen átvett pénzeszközök 1.1.7
Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele, értékpapírok kibocsátásának és értékesítésének bevétele
1.1.8 1.1.9 1.1.10
Előző évi központi kiegészítés Pénzforgalom nélküli bevételek Intézm.finanszírozás miatti bevételi korrekció I.1.1 Költségvetési bevételek összesen:
1.2.1 1.2.1.1 1.2.2 1.2.2.1 1.2.2.2 1.2.2.3
Rövid lejáratú hitel felvétel Működési célú hitel felvétel Hosszú lejáratú kötelezettségek Működési célú hitel felvétel Felhalmozási célú hitel felvétel Kötvény kibocsátás bevétele I.1.2 Finanszírozási bevételek összesen:
I.1.3
Egyéb finanszírozási bevételek I. Bevételek mindösszesen:
II. K I A D Á S O K 2.1.1 Működési kiadások 2.1.1.1 Személyi juttatások 2.1.1.2 Munkaadót terhelő járulékok 2.1.1.3 Támogatás-, tám.értékű működési kiadások 2.1.1.4 Működési célú pénzeszköz átadás 2.1.1.5 Dologi- és egyéb folyó kiadások 2.1.1.6 Önkormányzat által folyósított ellátások 2.1.1.7 Ellátottak pénzbeli juttatásai 2.1.2 Felhalmozási kiadások 2.1.2.1 Felújítás 2.1.2.2 Intézményi beruházási kiadások 2.1.2.3 Támogatás-, tám.értékű felhalmozási kiadás 2.1.2.4 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás 2.1.2.5 Részesedések vásárlása 2.1.2.6 Kölcsönök nyújtása- és törlesztése 2.1.3 Nyújtott kölcsönök 2.1.4 Pénzforgalom nélküli kiadások 2.1.4.1 Céltartalék 2.1.4.2 Általános tartalék 2.1.5 Intézmény finanszírozás miatti kiadási korrekció II.2.1 Költségvetési kiadások összesen:
Adatok ezer forintban Teljesítés
Eltérés
Index /%/
összeg /U.mód.ei.-Telj./
/100 % = U.mód.ei./
109 092 1 065 709 2 049 182 169 581 786 626 3 500
229 373 1 040 253 2 594 287 108 983 661 336 10 666
225 939 1 045 011 2 566 749 100 116 659 376 10 903
3 434 -4 758 27 538 8 867 1 960 -237
98,50 100,46 98,94 91,86 99,70 102,22
0
45 533
45 611
100,17
0 40 106 -1 360 525 2 863 271
135 191 017 -1 627 223 3 254 360
467 181 200 -1 599 677 3 235 695
-78 -332 9 817 -27 546 18 665
291 725 291 725 228 405 0 228 405 0 520 130
0 0 346 060 300 000 46 060 0 346 060
0 0 332 731 291 312 41 419 0 332 731
0 0 13 329 8 688 4 641 0 13 329
0,00 0,00 96,15 97,10 89,92 0,00 96,15
0 3 383 401
0 3 600 420
4 368 3 572 794
-4 368 27 626
0,00 99,23
3 211 063 967 887 247 486 1 369 800 173 499 388 600 22 273 41 518 1 071 662 862 635 144 306 0 0 0 64 721 0 53 000 45 000 8 000 -1 360 525 2 975 200
4 051 414 1 034 485 266 624 1 641 899 244 269 644 823 156 400 62 914 705 292 500 073 132 892 2 374 1 982 200 67 771 0 32 948 24 948 8 000 -1 627 223 3 162 431
3 938 456 112 958 999 966 34 519 259 226 7 398 1 612 417 29 482 234 515 9 754 608 393 36 430 156 376 24 67 563 -4 649 661 685 43 607 468 018 32 055 123 274 9 618 2 374 0 148 1 834 100 100 67 771 0 0 0 0 32 948 0 24 948 0 8 000 -1 599 677 -27 546 3 000 464 161 967
97,21 96,66 97,23 98,20 96,01 94,35 99,98 107,39 93,82 93,59 92,76 0,00 7,47 0,00 100,00 0,00 0,00 0,00 0,00 98,31 94,88
278 890 129 311 408 201
300 000 137 989 437 989
278 890 137 990 416 880
21 110 -1 21 109
92,96 100,00 95,18
52 546 235 622
0,00 93,46
2.2.1 2.2.2
Rövid lejáratú finanszírozási kiadások Hosszú lejáratú finanszírozási kiadások II.2.2 Finanszírozási kiadások összesen:
II.2.3
Egyéb finanszírozási kiadások II. Kiadások mindösszesen:
0 3 383 401
0 3 600 420
-52 546 3 364 798
Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege /I.1.1 - II.2.1/: Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege /I.1.2 - II.2.2/: Egyéb finansz.bevételek és kiadások egyenlege /I.1.3 - II.2.3/: Egyenlegek egyenlege /I. - II./ (ha "-": forráshiány, ha "+": forrástöbblet):
-111 929 111 929 0 0
91 929 -91 929 0 0
235 231 -84 149 56 914 207 996
-1-
345,93 94,86 98,31 99,43
II./2. sz. melléklet
Monor Város Önkormányzat 2012. évi költségvetési beszámoló Önkormányzat és intézményei költségvetési főösszege intézményenként Cím
Intézmény
110 Önkormányzat és kiemelt szakfeladati összesen
Alcím
Feladat megnevezése
Eredeti előirányzat
1
2
3
I. B E V É T E L E K 1.1.1 Intézményi működési bevételek 1.1.2 Önkorm.sajátos működési bevételei 1.1.3 Önkormányzat költségvetési támogatása 1.1.4 Felhalmozási és tőke jellegű bevétek 1.1.5 Támogatás-, tám.értékű bevételek 1.1.6 Véglegesen átvett pénzeszközök 1.1.7 Támogatási kölcsönök visszatérülése, ……….. 1.1.8 Előző évi központi kiegészítés 1.1.9 Pénzforgalom nélküli bevételek 1.1.10 Intézm.finansz.miatti bevételi korrekció I.1.1 Költségvetési bevételek össz.: 1.2.1 Rövid lejáratú hitel felvétel 1.2.1.1 Működési célú hitel felvétel 1.2.2 Hosszú lejáratú kötelezettségek 1.2.2.1 Működési célú hitel felvétel 1.2.2.2 Felhalmozási célú hitel felvétel 1.2.2.3 Kötvény kibocsátás bevétele I.1.2 Finanszírozási bevételek össz.: I.1.3 Egyéb finanszírozási bevételek I. Bevételek mindösszesen: II. K I A D Á S O K 2.1.1 Működési kiadások 2.1.1.1 Személyi juttatások 2.1.1.2 Munkaadót terhelő járulékok 2.1.1.3 Támogatás-, tám.értékű műk.kiadások 2.1.1.4 Működési célú pénzeszköz átadás 2.1.1.5 Dologi- és egyéb folyó kiadások 2.1.1.6 Önkorm.által folyósított ellátások 2.1.1.7 Ellátottak pénzbeli juttatásai 2.1.2 Felhalmozási kiadások 2.1.2.1 Felújítás 2.1.2.2 Intézményi beruházási kiadások 2.1.2.3 Támogatás-, tám.értékű felhalm.kiadások 2.1.2.4 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás 2.1.2.5 Részesedések vásárlása 2.1.2.6 Kölcsönök nyújtása- és törlesztése 2.1.3 Nyújtott kölcsönök 2.1.4 Pénzforgalom nélküli kiadások 2.1.5 Intézmény finansz.miatti kiadási korrekció II.2.1 Költségvetési kiadások összesen: 2.2.1 Rövid lejáratú finanszírozási kiadások 2.2.2 Hosszú lejáratú finanszírozási kiadások II.2.2 Finanszírozási kiadások össz.: II.2.3 Egyéb finanszírozási kiadások II. Kiadások mindösszesen:
Utolsó módosított előirányzat 4
Teljesítés 5
120 Monori Polgármesteri Hivatal
/U.mód.ei.-Telj./
Index /%/ /100%=U.m.ei./
Eredeti előirányzat
6
7
8
Eltérés
Utolsó módosított előirányzat 9
Teljesítés 10
130-170 Önállóan működő költségvetési szervek
Index /%/ Eltérés /U.mód.ei.-Telj./ /100%=U.m.ei./ 11
12
Eredeti előirányzat 13
Utolsó módosított előirányzat 14
Teljesítés 15
/U.mód.ei.-Telj./
Index /%/ /100%=U.m.ei./
16
17
Eltérés
18 962 121 169 122 900 1 065 709 1 040 253 1 045 011 688 657 967 064 967 065 169 581 108 983 100 116 781 667 655 892 653 565 3 500 10 666 10 903 0 45 533 45 611 0 135 467 40 106 190 864 181 047 -1 360 525 -1 627 223 -1 599 677 1 407 657 1 513 336 1 527 008 291 725 0 0 291 725 0 0 228 405 346 060 332 731 0 300 000 291 312 228 405 46 060 41 419 0 0 0 520 130 346 060 332 731 0 0 4 309 1 927 787 1 859 396 1 864 048
-1 731 -4 758 -1 8 867 2 327 -237 -78 -332 9 817 -27 546 -13 672 0 0 13 329 8 688 4 641 0 13 329 -4 309 -4 652
101,43 100,46 100,00 91,86 99,65 102,22 100,17 345,93 94,86 98,31 100,90 0,00 0,00 96,15 97,10 89,92 0,00 96,15 0,00 100,25
20 850 0 433 707 0 0 0 0 0 0 0 454 557 0 0 0 0 0 0 0 0 454 557
19 254 0 592 532 0 2 840 0 0 0 153 0 614 779 0 0 0 0 0 0 0 0 614 779
19 232 0 569 373 0 2 840 0 0 0 153 0 591 598 0 0 0 0 0 0 0 58 591 656
22 0 23 159 0 0 0 0 0 0 0 23 181 0 0 0 0 0 0 0 -58 23 123
99,89 0,00 96,09 0,00 100,00 0,00 0,00 0,00 100,00 0,00 96,23 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 96,24
69 280 0 926 818 0 4 959 0 0 0 0 0 1 001 057 0 0 0 0 0 0 0 0 1 001 057
88 950 0 1 034 691 0 2 604 0 0 0 0 0 1 126 245 0 0 0 0 0 0 0 0 1 126 245
83 807 0 1 030 311 0 2 971 0 0 0 0 0 1 117 089 0 0 0 0 0 0 0 1 1 117 090
5 143 0 4 380 0 -367 0 0 0 0 0 9 156 0 0 0 0 0 0 0 -1 9 155
94,22 0,00 99,58 0,00 114,09 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 99,19 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 99,19
1 758 624 2 316 860 2 250 383 44 630 69 526 65 922 11 649 17 318 14 489 1 369 800 1 641 899 1 612 417 173 499 244 269 234 515 140 435 323 125 305 544 17 611 11 357 8 121 1 000 9 366 9 375 1 068 487 698 822 657 914 862 635 500 073 468 018 141 131 126 422 119 503 0 2 374 2 374 0 1 982 148 0 200 100 64 721 67 771 67 771 0 0 0 53 000 32 948 0 -1 360 525 -1 627 223 -1 599 677 1 519 586 1 421 407 1 308 620 278 890 300 000 278 890 129 311 137 989 137 990 408 201 437 989 416 880 0 0 -58 835 1 927 787 1 859 396 1 666 665
66 477 3 604 2 829 29 482 9 754 17 581 3 236 -9 40 908 32 055 6 919 0 1 834 100 0 0 32 948 -27 546 112 787 21 110 -1 21 109 58 835 192 731
97,13 94,82 83,66 98,20 96,01 94,56 71,51 100,10 94,15 93,59 94,53 100,00 7,47 50,00 100,00 0,00 0,00 98,31 92,07 92,96 100,00 95,18 0,00 89,63
451 382 287 675 71 865 0 0 87 180 4 662 0 3 175 0 3 175 0 0 0 0 0 0 0 454 557 0 0 0 0 454 557
611 604 297 661 74 488 0 0 90 445 145 043 3 967 3 175 0 3 175 0 0 0 0 0 0 0 614 779 0 0 0 0 614 779
575 634 270 190 70 161 0 0 78 112 148 255 8 916 476 0 476 0 0 0 0 0 0 0 576 110 0 0 0 4 933 581 043
35 970 27 471 4 327 0 0 12 333 -3 212 -4 949 2 699 0 2 699 0 0 0 0 0 0 0 38 669 0 0 0 -4 933 33 736
94,12 90,77 94,19 0,00 0,00 86,36 102,21 224,75 14,99 0,00 14,99 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 93,71 0,00 0,00 0,00 0,00 94,51
1 001 057 635 582 163 972 0 0 160 985 0 40 518 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 001 057 0 0 0 0 1 001 057
1 122 950 667 298 174 818 0 0 231 253 0 49 581 3 295 0 3 295 0 0 0 0 0 0 0 1 126 245 0 0 0 0 1 126 245
1 112 439 663 854 174 576 0 0 224 737 0 49 272 3 295 0 3 295 0 0 0 0 0 0 0 1 115 734 0 0 0 1 356 1 117 090
10 511 3 444 242 0 0 6 516 0 309 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 10 511 0 0 0 -1 356 9 155
99,06 99,48 99,86 0,00 0,00 97,18 0,00 99,38 100,00 0,00 100,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 99,07 0,00 0,00 0,00 0,00 99,19
-2-
II./2. sz. melléklet
Monor Város Önkormányzat 2012. évi költségvetési beszámoló Önkormányzat és intézményei költségvetési főösszege intézményenként
Adatok ezer forintban 100 Monor Város Önkormányzata összesen
Cím
Intézmény
Alcím
Feladat megnevezése
Eredeti előirányzat
1
2
18
I. B E V É T E L E K 1.1.1 Intézményi működési bevételek 1.1.2 Önkorm.sajátos működési bevételei 1.1.3 Önkormányzat költségvetési támogatása 1.1.4 Felhalmozási és tőke jellegű bevétek 1.1.5 Támogatás-, tám.értékű bevételek 1.1.6 Véglegesen átvett pénzeszközök 1.1.7 Támogatási kölcsönök visszatérülése, ……….. 1.1.8 Előző évi központi kiegészítés 1.1.9 Pénzforgalom nélküli bevételek 1.1.10 Intézm.finansz.miatti bevételi korrekció I.1.1 Költségvetési bevételek össz.: 1.2.1 Rövid lejáratú hitel felvétel 1.2.1.1 Működési célú hitel felvétel 1.2.2 Hosszú lejáratú kötelezettségek 1.2.2.1 Működési célú hitel felvétel 1.2.2.2 Felhalmozási célú hitel felvétel 1.2.2.3 Kötvény kibocsátás bevétele I.1.2 Finanszírozási bevételek össz.: I.1.3 Egyéb finanszírozási bevételek I. Bevételek mindösszesen: II. K I A D Á S O K 2.1.1 Működési kiadások 2.1.1.1 Személyi juttatások 2.1.1.2 Munkaadót terhelő járulékok 2.1.1.3 Támogatás-, tám.értékű műk.kiadások 2.1.1.4 Működési célú pénzeszköz átadás 2.1.1.5 Dologi- és egyéb folyó kiadások 2.1.1.6 Önkorm.által folyósított ellátások 2.1.1.7 Ellátottak pénzbeli juttatásai 2.1.2 Felhalmozási kiadások 2.1.2.1 Felújítás 2.1.2.2 Intézményi beruházási kiadások 2.1.2.3 Támogatás-, tám.értékű felhalm.kiadások 2.1.2.4 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás 2.1.2.5 Részesedések vásárlása 2.1.2.6 Kölcsönök nyújtása- és törlesztése 2.1.3 Nyújtott kölcsönök 2.1.4 Pénzforgalom nélküli kiadások 2.1.5 Intézmény finansz.miatti kiadási korrekció II.2.1 Költségvetési kiadások összesen: 2.2.1 Rövid lejáratú finanszírozási kiadások 2.2.2 Hosszú lejáratú finanszírozási kiadások II.2.2 Finanszírozási kiadások össz.: II.2.3 Egyéb finanszírozási kiadások II. Kiadások mindösszesen:
Utolsó módosított előirányzat 19
Teljesítés 20
/U.mód.ei.-Telj./
Index /%/ /100%=U.m.ei./
21
22
Eltérés
109 092 229 373 225 939 1 065 709 1 040 253 1 045 011 2 049 182 2 594 287 2 566 749 169 581 108 983 100 116 786 626 661 336 659 376 3 500 10 666 10 903 0 45 533 45 611 0 135 467 40 106 191 017 181 200 -1 360 525 -1 627 223 -1 599 677 2 863 271 3 254 360 3 235 695 291 725 0 0 291 725 0 0 228 405 346 060 332 731 0 300 000 291 312 228 405 46 060 41 419 0 0 0 520 130 346 060 332 731 0 0 4 368 3 383 401 3 600 420 3 572 794
3 434 -4 758 27 538 8 867 1 960 -237 -78 -332 9 817 -27 546 18 665 0 0 13 329 8 688 4 641 0 13 329 -4 368 27 626
98,50 100,46 98,94 91,86 99,70 102,22 100,17 345,93 94,86 98,31 99,43 0,00 0,00 96,15 97,10 89,92 0,00 96,15 0,00 99,23
3 211 063 4 051 414 3 938 456 967 887 1 034 485 999 966 247 486 266 624 259 226 1 369 800 1 641 899 1 612 417 173 499 244 269 234 515 388 600 644 823 608 393 22 273 156 400 156 376 41 518 62 914 67 563 1 071 662 705 292 661 685 862 635 500 073 468 018 144 306 132 892 123 274 0 2 374 2 374 0 1 982 148 0 200 100 64 721 67 771 67 771 0 0 0 53 000 32 948 0 -1 360 525 -1 627 223 -1 599 677 2 975 200 3 162 431 3 000 464 278 890 300 000 278 890 129 311 137 989 137 990 408 201 437 989 416 880 0 0 -52 546 3 383 401 3 600 420 3 364 798
112 958 34 519 7 398 29 482 9 754 36 430 24 -4 649 43 607 32 055 9 618 0 1 834 100 0 0 32 948 -27 546 161 967 21 110 -1 21 109 52 546 235 622
97,21 96,66 97,23 98,20 96,01 94,35 99,98 107,39 93,82 93,59 92,76 100,00 7,47 50,00 100,00 0,00 0,00 98,31 94,88 92,96 100,00 95,18 0,00 93,46 -3-
II./2.1. sz. melléklet
Monor Város Önkormányzat 2012. évi költségvetési beszámoló Önkormányzat és kiemelt szakfeladati költségvetési főösszege kiemelt szkf-onént
Adatok ezer forintban
Intézmény
Alcím
Feladat megnevezése
Eredeti előirányzat
1
2
3
I. B E V É T E L E K 1.1.1 Intézményi működési bevételek 1.1.2 Önkorm.sajátos működési bevételei 1.1.3 Önkormányzat költségvetési támogatása 1.1.4 Felhalmozási és tőke jellegű bevétek 1.1.5 Támogatás-, tám.értékű bevételek 1.1.6 Véglegesen átvett pénzeszközök 1.1.7 Támogatási kölcsönök visszatérülése, ……….. 1.1.8 Előző évi központi kiegészítés 1.1.9 Pénzforgalom nélküli bevételek 1.1.10 Intézm.finansz.miatti bevételi korrekció I.1.1 Költségvetési bevételek össz.: 1.2.1 Rövid lejáratú hitel felvétel 1.2.1.1 Működési célú hitel felvétel 1.2.2 Hosszú lejáratú kötelezettségek 1.2.2.1 Működési célú hitel felvétel 1.2.2.2 Felhalmozási célú hitel felvétel 1.2.2.3 Kötvény kibocsátás bevétele I.1.2 Finanszírozási bevételek össz.: I.1.3 Egyéb finanszírozási bevételek I. Bevételek mindösszesen: II. K I A D Á S O K 2.1.1 Működési kiadások 2.1.1.1 Személyi juttatások 2.1.1.2 Munkaadót terhelő járulékok 2.1.1.3 Támogatás-, tám.értékű műk.kiadások 2.1.1.4 Működési célú pénzeszköz átadás 2.1.1.5 Dologi- és egyéb folyó kiadások 2.1.1.6 Önkorm.által folyósított ellátások 2.1.1.7 Ellátottak pénzbeli juttatásai 2.1.2 Felhalmozási kiadások 2.1.2.1 Felújítás 2.1.2.2 Intézményi beruházási kiadások 2.1.2.3 Támogatás-, tám.értékű felhalm.kiadások 2.1.2.4 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás 2.1.2.5 Részesedések vásárlása 2.1.2.6 Kölcsönök nyújtása- és törlesztése 2.1.3 Nyújtott kölcsönök 2.1.4 Pénzforgalom nélküli kiadások 2.1.5 Intézmény finansz.miatti kiadási korrekció II.2.1 Költségvetési kiadások összesen: 2.2.1 Rövid lejáratú finanszírozási kiadások 2.2.2 Hosszú lejáratú finanszírozási kiadások II.2.2 Finanszírozási kiadások össz.: II.2.3 Egyéb finanszírozási kiadások II. Kiadások mindösszesen: Költségv.bevét.és kiadások egyenl. /I.1.1 - II.2.1/: Finansz.bevét.és kiadások egyenl. /I.1.2 - II.2.2/: Egyéb finansz.bevét.és kiadások egyenl. /I.1.3 - II.2.3/: Egyenlegek egyenlege /I. - II./ (ha "-": forráshiány, ha "+":
112 Polgári Védelem
111 Önkormányzat
Cím
Utolsó módosított előirányzat 4
Teljesítés 5
/U.mód.ei.-Telj./
Index /%/ /100%=U.m.ei./
Eredeti előirányzat
6
7
8
Eltérés
Utolsó módosított előirányzat 9
Teljesítés 10
113 Főépítészi Társulás
/U.mód.ei.-Telj./
Index /%/ /100%=U.m.ei./
Eredeti előirányzat
11
12
13
Eltérés
Utolsó módosított előirányzat 14
Eltérés /U.mód.ei.-Telj./
Index /%/ /100%=U.m.ei./
15
16
17
Teljesítés
12 500 112 401 114 862 1 065 709 1 040 253 1 045 011 688 657 967 064 967 065 143 735 83 137 80 039 733 579 608 020 607 994 3 500 6 522 6 058 45 533 0 45 611 0 135 467 40 000 171 391 161 574 -1 360 525 -1 627 223 -1 599 677 1 327 155 1 407 233 1 429 004 291 725 0 0 291 725 0 0 228 405 346 060 332 731 0 300 000 291 312 228 405 46 060 41 419 0 0 0 520 130 346 060 332 731 0 0 4 309 1 847 285 1 753 293 1 766 044
-2 461 -4 758 -1 3 098 26 464 -78 -332 9 817 -27 546 -21 771 0 0 13 329 8 688 4 641 0 13 329 -4 309 -12 751
102,19 100,46 100,00 96,27 100,00 92,89 100,17 345,93 94,27 98,31 101,55 0,00 0,00 96,15 97,10 89,92 0,00 96,15 0,00 100,73
0 0 0 0 956 0 0 0 0 0 956 0 0 0 0 0 0 0 0 956
45 0 0 0 1 497 63 0 0 112 0 1 717 0 0 0 0 0 0 0 0 1 717
41 0 0 0 1 497 63 0 0 112 0 1 713 0 0 0 0 0 0 0 0 1 713
4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 4
91,11 0,00 0,00 0,00 100,00 100,00 0,00 0,00 100,00 0,00 99,77 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 99,77
0 0 0 0 9 504 0 0 0 106 0 9 610 0 0 0 0 0 0 0 0 9 610
38 0 0 0 9 525 0 0 0 106 0 9 669 0 0 0 0 0 0 0 0 9 669
38 0 0 0 7 224 0 0 0 106 0 7 368 0 0 0 0 0 0 0 0 7 368
0 0 0 0 2 301 0 0 0 0 0 2 301 0 0 0 0 0 0 0 0 2 301
100,00 0,00 0,00 0,00 75,84 0,00 0,00 0,00 100,00 0,00 76,20 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 76,20
1 703 968 2 256 246 2 200 572 14 800 38 587 36 352 3 938 8 602 6 783 1 369 800 1 641 899 1 612 417 173 499 244 269 234 515 123 320 302 166 293 009 17 611 11 357 8 121 1 000 9 366 9 375 1 042 641 649 994 636 104 836 789 455 874 450 837 141 131 121 793 114 874 0 2 374 2 374 0 1 982 148 0 200 100 64 721 67 771 67 771 0 0 0 53 000 32 948 0 -1 360 525 -1 627 223 -1 599 677 1 439 084 1 311 965 1 236 999 278 890 300 000 278 890 129 311 137 989 137 990 408 201 437 989 416 880 0 0 -58 868 1 847 285 1 749 954 1 595 011 -111 929 95 268 192 005 111 929 -91 929 -84 149 0 0 63 177 0 3 339 171 033
55 674 2 235 1 819 29 482 9 754 9 157 3 236 -9 13 890 5 037 6 919 0 1 834 100 0 0 32 948 -27 546 74 966 21 110 -1 21 109 58 868 154 943
97,53 94,21 78,85 98,20 96,01 96,97 71,51 100,10 97,86 98,90 94,32 100,00 7,47 50,00 100,00 0,00 0,00 98,31 94,29 92,96 100,00 95,18 0,00 91,15
956 0 0 0 0 956 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 956 0 0 0 0 956 0 0 0 0
1 717 0 0 0 0 1 717 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 717 0 0 0 0 1 717 0 0 0 0
1 717 0 5 0 0 1 712 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 717 0 0 0 0 1 717 -4 0 0 -4
0 0 -5 0 0 5 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
100,00 0,00 0,00 0,00 0,00 99,71 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 100,00 0,00 0,00 0,00 0,00 100,00
9 610 5 196 1 429 0 0 2 985 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 9 610 0 0 0 0 9 610 0 0 0 0
9 488 4 021 1 429 0 0 4 038 0 0 181 0 181 0 0 0 0 0 0 0 9 669 0 0 0 0 9 669 0 0 0 0
6 449 4 021 1 055 0 0 1 373 0 0 181 0 181 0 0 0 0 0 0 0 6 630 0 0 0 0 6 630 738 0 0 738
3 039 0 374 0 0 2 665 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 039 0 0 0 0 3 039
67,97 100,00 73,83 0,00 0,00 34,00 0,00 0,00 100,00 0,00 100,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 68,57 0,00 0,00 0,00 0,00 68,57
-4-
II./2.1. sz. melléklet
Monor Város Önkormányzat 2012. évi költségvetési beszámoló Önkormányzat és kiemelt szakfeladati költségvetési főösszege kiemelt szkf-onént
Adatok ezer forintban 114 Védőnői Szolgálat
Cím
Intézmény
Alcím
Feladat megnevezése
Eredeti előirányzat
1
2
18
I. B E V É T E L E K 1.1.1 Intézményi működési bevételek 1.1.2 Önkorm.sajátos működési bevételei 1.1.3 Önkormányzat költségvetési támogatása 1.1.4 Felhalmozási és tőke jellegű bevétek 1.1.5 Támogatás-, tám.értékű bevételek 1.1.6 Véglegesen átvett pénzeszközök 1.1.7 Támogatási kölcsönök visszatérülése, ……….. 1.1.8 Előző évi központi kiegészítés 1.1.9 Pénzforgalom nélküli bevételek 1.1.10 Intézm.finansz.miatti bevételi korrekció I.1.1 Költségvetési bevételek össz.: 1.2.1 Rövid lejáratú hitel felvétel 1.2.1.1 Működési célú hitel felvétel 1.2.2 Hosszú lejáratú kötelezettségek 1.2.2.1 Működési célú hitel felvétel 1.2.2.2 Felhalmozási célú hitel felvétel 1.2.2.3 Kötvény kibocsátás bevétele I.1.2 Finanszírozási bevételek össz.: I.1.3 Egyéb finanszírozási bevételek I. Bevételek mindösszesen: II. K I A D Á S O K 2.1.1 Működési kiadások 2.1.1.1 Személyi juttatások 2.1.1.2 Munkaadót terhelő járulékok 2.1.1.3 Támogatás-, tám.értékű műk.kiadások 2.1.1.4 Működési célú pénzeszköz átadás 2.1.1.5 Dologi- és egyéb folyó kiadások 2.1.1.6 Önkorm.által folyósított ellátások 2.1.1.7 Ellátottak pénzbeli juttatásai 2.1.2 Felhalmozási kiadások 2.1.2.1 Felújítás 2.1.2.2 Intézményi beruházási kiadások 2.1.2.3 Támogatás-, tám.értékű felhalm.kiadások 2.1.2.4 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás 2.1.2.5 Részesedések vásárlása 2.1.2.6 Kölcsönök nyújtása- és törlesztése 2.1.3 Nyújtott kölcsönök 2.1.4 Pénzforgalom nélküli kiadások 2.1.5 Intézmény finansz.miatti kiadási korrekció II.2.1 Költségvetési kiadások összesen: 2.2.1 Rövid lejáratú finanszírozási kiadások 2.2.2 Hosszú lejáratú finanszírozási kiadások II.2.2 Finanszírozási kiadások össz.: II.2.3 Egyéb finanszírozási kiadások II. Kiadások mindösszesen: Költségv.bevét.és kiadások egyenl. /I.1.1 - II.2.1/: Finansz.bevét.és kiadások egyenl. /I.1.2 - II.2.2/: Egyéb finansz.bevét.és kiadások egyenl. /I.1.3 - II.2.3/: Egyenlegek egyenlege /I. - II./ (ha "-": forráshiány, ha "+":
Utolsó módosított előirányzat 19
Teljesítés 20
115 Monor és Térsége Szennyvíz Tulajdonközösség
/U.mód.ei.-Telj./
Index /%/ /100%=U.m.ei./
Eredeti előirányzat
21
22
23
Eltérés
Utolsó módosított előirányzat 24
Teljesítés 25
110 Önkormányzat és szakfeladatai összesen
/U.mód.ei.-Telj./
Index /%/ /100%=U.m.ei./
Eredeti előirányzat
26
27
28
Eltérés
Utolsó módosított előirányzat 29
Teljesítés 30
/U.mód.ei.-Telj./
Index /%/ /100%=U.m.ei./
31
32
Eltérés
0 0 0 0 37 628 0 0 0 0 0 37 628 0 0 0 0 0 0 0 0 37 628
0 0 0 0 36 850 0 0 0 3 619 0 40 469 0 0 0 0 0 0 0 0 40 469
87 0 0 0 36 850 0 0 0 3 619 0 40 556 0 0 0 0 0 0 0 0 40 556
-87 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -87 0 0 0 0 0 0 0 0 -87
0,00 0,00 0,00 0,00 100,00 0,00 0,00 0,00 100,00 0,00 100,21 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 100,21
6 462 0 0 25 846 0 0 0 0 0 0 32 308 0 0 0 0 0 0 0 0 32 308
8 685 0 0 25 846 0 4 081 0 0 15 636 0 54 248 0 0 0 0 0 0 0 0 54 248
7 872 0 0 20 077 0 4 782 0 0 15 636 0 48 367 0 0 0 0 0 0 0 0 48 367
813 0 0 5 769 0 -701 0 0 0 0 5 881 0 0 0 0 0 0 0 0 5 881
90,64 0,00 0,00 77,68 0,00 117,18 0,00 0,00 100,00 0,00 89,16 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 89,16
18 962 1 065 709 688 657 169 581 781 667 3 500 0 0 40 106 -1 360 525 1 407 657 291 725 291 725 228 405 0 228 405 0 520 130 0 1 927 787
121 169 1 040 253 967 064 108 983 655 892 10 666 45 533 135 190 864 -1 627 223 1 513 336 0 0 346 060 300 000 46 060 0 346 060 0 1 859 396
122 900 1 045 011 967 065 100 116 653 565 10 903 45 611 467 181 047 -1 599 677 1 527 008 0 0 332 731 291 312 41 419 0 332 731 4 309 1 864 048
-1 731 -4 758 -1 8 867 2 327 -237 -78 -332 9 817 -27 546 -13 672 0 0 13 329 8 688 4 641 0 13 329 -4 309 -4 652
101,43 100,46 100,00 91,86 99,65 102,22 100,17 345,93 94,86 98,31 100,90 0,00 0,00 96,15 97,10 89,92 0,00 96,15 0,00 100,25
37 628 24 634 6 282 0 0 6 712 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 37 628 0 0 0 0 37 628 0 0 0 0
41 633 26 918 7 287 0 0 7 428 0 0 2 175 100 2 075 0 0 0 0 0 0 0 43 808 0 0 0 0 43 808 -3 339 0 0 -3 339
37 958 25 549 6 646 0 0 5 763 0 0 2 175 100 2 075 0 0 0 0 0 0 0 40 133 0 0 0 0 40 133 423 0 0 423
3 675 1 369 641 0 0 1 665 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 675 0 0 0 0 3 675
91,17 94,91 91,20 0,00 0,00 77,58 0,00 0,00 100,00 100,00 100,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 91,61 0,00 0,00 0,00 0,00 91,61
6 462 0 0 0 0 6 462 0 0 25 846 25 846 0 0 0 0 0 0 0 0 32 308 0 0 0 0 32 308 0 0 0 0
7 776 0 0 0 0 7 776 0 0 46 472 44 099 2 373 0 0 0 0 0 0 0 54 248 0 0 0 0 54 248 0 0 0 0
3 687 0 0 0 0 3 687 0 0 19 454 17 081 2 373 0 0 0 0 0 0 0 23 141 0 0 0 33 23 174 25 226 0 -33 25 193
4 089 0 0 0 0 4 089 0 0 27 018 27 018 0 0 0 0 0 0 0 0 31 107 0 0 0 -33 31 074
47,42 0,00 0,00 0,00 0,00 47,42 0,00 0,00 41,86 38,73 100,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 42,66 0,00 0,00 0,00 0,00 42,72
1 758 624 44 630 11 649 1 369 800 173 499 140 435 17 611 1 000 1 068 487 862 635 141 131 0 0 0 64 721 0 53 000 -1 360 525 1 519 586 278 890 129 311 408 201 0 1 927 787 -111 929 111 929 0 0
2 316 860 69 526 17 318 1 641 899 244 269 323 125 11 357 9 366 698 822 500 073 126 422 2 374 1 982 200 67 771 0 32 948 -1 627 223 1 421 407 300 000 137 989 437 989 0 1 859 396 91 929 -91 929 0 0
2 250 383 65 922 14 489 1 612 417 234 515 305 544 8 121 9 375 657 914 468 018 119 503 2 374 148 100 67 771 0 0 -1 599 677 1 308 620 278 890 137 990 416 880 -58 835 1 666 665 218 388 -84 149 63 144 197 383
66 477 3 604 2 829 29 482 9 754 17 581 3 236 -9 40 908 32 055 6 919 0 1 834 100 0 0 32 948 -27 546 112 787 21 110 -1 21 109 58 835 192 731
97,13 94,82 83,66 98,20 96,01 94,56 71,51 100,10 94,15 93,59 94,53 100,00 7,47 50,00 100,00 0,00 0,00 98,31 92,07 92,96 100,00 95,18 0,00 89,63
-5-
II./3. sz. melléklet
Monor Város Önkormányzata 2012. évi költségvetési beszámoló Önkormányzat bevételei forrásonként Cím Alcím
111 Önkormányzat Feladat megnevezése
Adatok ezer forintban Utolsó Eredeti módosított előirányzat előirányzat
1.1.1 1.1.1.1 1.1.1.2 1.1.1.3 1.1.1.4
Intézményi működési bevételek Közhatalmi bevételek 3 500 Egyéb saját bevétel 1 000 Hozam- és kamatbevételek 3 000 ÁFA-bevételek-, visszatérülések 5 000 1.1.1 Intézményi műk.bevét.össz.: 12 500 1.1.2 Önkormányzatok sajátos működési bevételei 1.1.2.1 Építményadó 92 000 1.1.2.2 Idegenforgalmi adó 800 1.1.2.3 Iparűzési adó 310 000 Helyi adók összesen: 402 800 1.1.2.4 SzJA helyben maradó része 188 694 1.1.2.5 SzJA jövedelemkülönbség mérséklése 311 615 1.1.2.6 Gépjárműadó 130 000 Átengedett központi adók: 630 309 1.1.2.7 Pótlék, bírság 13 600 1.1.2.8 Talajterhelési díj bevételek 5 000 1.1.2.9 Önk.-i egyéb helyiségek bérbead.sz.bevételek 13 000 1.1.2.10 Egyéb sajátos bevételek 1 000 Birság, pótlék és egyéb saj.bev.össz.: 32 600 1.1.2 Önkorm.s.műk.bev.összesen: 1 065 709 1.1.3 Önkormányzat költségvetési támogatása 1.1.3.1 Normatív állami hozzájárulások 615 709 1.1.3.2 Normatív kötött felhasználású támogatások 72 948 1.1.3.3 Központositott előirányzatok 0 1.1.3.4 Intézmény finanszírozás 0 1.1.3 Önk.költségv.tám.összesen: 688 657 1.1.4 Felhalmozási- és tőke jellegű bevételek 1.1.4.1 Ingatlanértékesítés 40 000 1.1.4.2 Telekértékesítés 18 000 1.1.4.3 Lakásértékesítés 10 000 1.1.4.4 Házingatlan törlesztés 0 1.1.4.5 Egyéb önk.-i vagyon bérbeadásából szárm.bevétel 2 000 1.1.4.6 Osztalékbevétel 62 000 1.1.4.7 Önk. vagyon üzemeltetéséből származó bevétel - Kukásautó bérleti díja 1 735 - Viziközmű bérleti díj 10 000 - Tulajdonköz.cs.közmű üzemeltetési bevétele 0 1.1.4 Felhalm.- és tőke jell.bev.összesen: 143 735 1.1.5 Támogatásértékű bevételek 1.1.5.1 Támogatásértékű működési bevételek 1.1.5.1.1 TB alap tám.(védőnői szolg., iskolaorvosi ell.) 0 1.1.5.1.2 Központi támogatások - Mezőőri feladatok támogatása 0 - Mozgáskorlátozottak támogatása 0 - Gyermektartási feladatok támogatása 0 - Otthonteremtési feladatok támogatása 0 - Rendszeres gyermekvédelmi pénzbeli támogatá 0 - Kiegészítő gyv.támogatása 0 1.1.5.1.3 Egyéb tám.értékű működési bevételek - Monori Roma Nemz.Önkormányzat támog. 0 - Pály.elszám.-ból - TÁMOP-2.4.2/B-09/2-20090 - Pály.elszám.-ból - ÁROP-3-A.1./A-2008-0036 0 - Hatósági feladatok támogatása Vecséstől 1 500 - Hatósági feladatok támogatása - Építésügy 0
-6-
Teljesítés
Eltérés
Index /%/
összeg /U.mód.ei.-Telj./
/100 % = U.mód.ei./
2 800 10 654 5 775 93 172 112 401
2 227 8 386 6 228 98 021 114 862
573 2 268 -453 -4 849 -2 461
79,54 78,71 107,84 105,20 102,19
90 681 984 306 313 397 978 188 693 311 615 117 929 618 237 7 557 3 722 13 000 -241 24 038 1 040 253
90 680 984 306 314 397 978 188 693 311 615 117 929 618 237 7 919 3 722 14 759 2 396 28 796 1 045 011
1 0 -1 0 0 0 0 0 -362 0 -1 759 -2 637 -4 758 -4 758
100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 104,79 100,00 113,53 -994,19 119,79 100,46
617 982 187 837 161 245 0 967 064
617 982 166 548 182 535 0 967 065
0 21 289 -21 290 0 -1
100,00 88,67 113,20 0,00 100,00
212 0 0 0 7 675 70 000
114 0 0 0 4 675 70 000
98 0 0 0 3 000 0
53,77 0,00 0,00 0,00 60,91 100,00
-7 725 12 975 0 83 137
375 4 875 0 80 039
-8 100 8 100 0 3 098
-4,85 37,57 0,00 96,27
0
0
0
0,00
1 200 434 11 925 2 520 12 058 405
1 200 434 14 218 7 469 4 816 404
0 0 -2 293 -4 949
100,00 100,00 119,23 296,39
1
99,75
215 737 1 641 1 650 686
215 737 1 642 1 650 686
0 0 -1 0 0
100,00 100,00 100,06 100,00 100,00
II./3. sz. melléklet
Monor Város Önkormányzata 2012. évi költségvetési beszámoló Önkormányzat bevételei forrásonként Cím Alcím
1.1.5.2
1.1.6 1.1.6.1
1.1.6.2
1.1.7 1.1.7.1 1.1.8 1.1.9 1.1.9.1 1.1.9.2 1.1.10 1.2 1.2.1 1.2.1.1 1.2.2 1.2.2.1 1.2.2.2 1.2.2.3 I.1.3
111 Önkormányzat Feladat megnevezése
Adatok ezer forintban Utolsó Eredeti Teljesítés módosított előirányzat előirányzat 0 24 196 24 196 0 200 200 1 500 57 867 57 867
- Közfoglalkoztatás támogatása - TÁMOP pály.műk.c.pe.átv.-idősk.napp.ell. 1.1.5.1 Tám.ért.műk.bev.összesen: Támogatásértékű felhalmozási bevételek - Bölcsőde bővítés KMOP-4.5.2-09-2009-0012 12 000 pályázati támogatás - Településközpont fejlesztés KMOP-20095.2.1./B pályázat - korábbi évek kiadásainak 633 874 leigénylése - KEOP-7.1.0/11/2011-0026 Monor ivóvízminőség javításának műszaki előkészítése 86 205 - támogatás 1.1.5.2 Tám.ért.felhalm.bevételek összesen: 732 079 733 579 1.1.5. Tám.értékű bevételek összesen: Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel - Működési célú pénzeszköz átvétel 0 1.1.6.1 Műk.c.pe.átvétel összesen: 0 Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel - Hagyományos társulati víz- és csat.befizetések 2 000 - Háztartásoktól beruh.c.pe.átvétel 0 - Utólagos víz- és csatorna befizetések 1 000 - Felh.c.pe.átv. (csatorna beruházás: LTP) 0 - Víziközmű fejlesztési hozzájárulás - Kövál Zrt. 0 - Víziközmű fejlesztési hozzájárulás - Kövál Zrt. 500 Felhalm.c.pe.átvétel összesen: 3 500 1.1.6 Véglegesen átvett pe.összesen: 3 500 Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Felhalm.c.ÁH-on kív.-re ny.tám.-i kölcs.visszatér.-e 0 1.1.7 Tám.kölcs.visszatér., ig.vétele össz.: 0 Előző évi közp.költségvetési kiegészítés 0 Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar.igénybe vétele - működési 40 000 Előző évi pénzmar.igénybe vétele - fejlesztési 0 1.1.9 Pénzforg.nélküli bev.összesen: 40 000 Intézm.finansz.miatti bevételi korrekció -1 360 525 I.1.1 Költségvetési bevételek összesen: 1 327 155 Belföldi hitelek felvétele Rövid lejáratú hitel felvétele 291 725 Működési célú hitel felvétele 291 725 Hosszú lejáratú kötelezettségek 228 405 Működési célú hitel felvétel 0 Felhalmozási célú hitel felvétel 228 405 Kötvény kibocsátás bevétele 0 I.1.2 Finanszírozási bevételek összesen: 520 130 Egyéb finanszírozási bevételek 0
1 847 285
Bevételek mindössszesen:
-7-
Eltérés
Index /%/
összeg /U.mód.ei.-Telj./
/100 % = U.mód.ei./
0 0 -7 242
100,00 100,00 100,00
12 000
11 974
26
99,78
514 766
514 766
0
100,00
23 387
23 387
0
100,00
550 153 608 020
550 127 607 994
26 -7 216
100,00 100,00
1 200 1 200
1 440 1 440
-240 -240
0,00 120,00
2 000 1 822 1 000 0 0 500 5 322 6 522
1 575 2 563 480 0 0 0 4 618 6 058
425 -741 520 0 0 500 704 464
78,75 140,67 48,00 0,00 0,00 0,00 86,77 92,89
45 533 45 533 135
45 611 45 611 467
-78 -78 -332
100,17 100,17 345,93
55 804 115 587 171 391 -1 627 223 1 407 233
89 600 71 974 161 574 -1 599 677 1 429 004
-33 796 43 613 9 817 -27 546 -29 013
160,56 62,27 94,27 98,31 101,55
0 0 346 060 300 000 46 060 0 346 060 0
0 0 332 731 291 312 41 419 0 332 731 4 309
0 0 13 329 8 688 4 641 0 13 329 -4 309
0,00 0,00 96,15 97,10 89,92 0,00 96,15 0,00
1 753 293
1 766 044
-19 993
100,73
II./3.1. sz. melléklet
Monor Város Önkormányzat 2012. évi költségvetési beszámoló Önkormányzat intézményi működési bevételei feladatonként Cím Alcím 1.1.1.1 1.1.1.1.1 1.1.1.1.2 1.1.1.1.3 1.1.1.1.4 1.1.1.1.5 1.1.1.1.8 1.1.1.2 1.1.1.2.1 1.1.1.2.2 1.1.1.2.3 1.1.1.2.4 1.1.1.2.5 1.1.1.2.6 1.1.1.2.7 1.1.1.2.8 1.1.1.3 1.1.1.3.1 1.1.1.4 1.1.1.4.1 1.1.1.4.2 1.1.1.4.3 1.1.1.4.4
Adatok ezer forintban Utolsó Eredeti módosított előirányzat előirányzat
111 Önkormányzat Feladat megnevezése Közhatalmi bevételek Közterület-felügyelői bírság Mezőőri járulék befiz. bevétele Piac, vásár, helyjegy bevételek Közterület-foglalás Közhatalmi bevételek Egyéb bevételek Egyéb saját bevétel Egyéb sajátos bevétel Parkolóhely megváltás bevétele Egyéb bevételek Banki forgalom bevétele Telekhasználat Továbbszámlázott egyéb bevételek Intézményi ellátás díj bevétel Kötbérből-, egyéb kártérítésből származó bevétel Kamatbevételek Kamat bevétel ÁFA-bevételek-, visszatérülések Beruh.kiadásokhoz kapcs.áfa-visszatér. Kiszámlázott term. és szolg.áfája Ért.t.eszközök és immat.javak fizetett áfája Ford.adózás alá tart.vás.term.és ig.vett szolg.miatti áfa bev. 1.1.1 Intézményi műk.bevét.össz.:
-8-
Teljesítés
Eltérés
Index /%/
összeg /U.mód.ei.-Telj./
/100 % = U.mód.ei./
3 500 0 2 000 0 1 500 0 0 1 000 0 0 1 000 0 0 0 0 0 3 000 3 000 5 000 0 5 000 0
2 800 0 2 000 0 800 0 0 10 654 142 0 2 758 0 0 5 052 0 2 702 5 775 5 775 93 172 0 2 204 0
2 227 0 1 440 0 787 0 0 8 386 32 0 0 0 0 5 215 0 3 139 6 228 6 228 98 021 0 7 054 0
573 0 560 0 13 0 0 2 268 110 0 2 758 0 0 -163 0 -437 -453 -453 -4 849 0 -4 850 0
79,54 0,00 72,00 0,00 98,38 0,00 0,00 78,71 22,54 0,00 0,00 0,00 0,00 103,23 0,00 116,17 107,84 107,84 105,20 0,00 320,05 0,00
0
90 968
90 967
1
100,00
12 500
112 401
114 862
-2 461
102,19
II./3.2. sz. melléklet
Monor Város Önkormányzat 2012. évi költségvetési beszámoló Normatív állami hozzájárulások; normatív kötött felhasználású támogatások; központosított előirányzatok jogcímenkénti összegei és forrásai Cím Alcím
Adatok ezer forintban
Utolsó Eredeti módosított előirányzat előirányzat
111 Önkormányzat Feladat megnevezése
1.1.3.1 1.1.3.1.1 1.1.3.1.2 1.1.3.1.3 1.1.3.1.4 1.1.3.1.5 1.1.3.1.6 1.1.3.1.7 1.1.3.1.8 1.1.3.1.9 1.1.3.1.10 1.1.3.1.11 1.1.3.1.12 1.1.3.1.13 1.1.3.1.14
Normatív állami hozzájárulások Települési önkormányzatok feladatai Körzeti igazgatási feladatok Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok Üdülőhelyi feladatok Pénzbeli szociális juttatások Szoc.és gyermekjóléti alapszolg.-i feladatok Szoc.és gyermekvéd., bentlak.és átm.elhelyezés Gyermekek napközbeni ellátása (Bölcsőde) Óvodai nevelés Iskolai oktatás Napközis és tanulószobai foglalkoztatás S.nev.ig.gyermekek, tanulók nevelése,oktatása Szakmai, informatikai fejl.fa.támogatása Szociális juttatások, egyéb szolgáltatások 1.1.3.1 Norm.állami hozzájár.összesen:
1.1.3.2 1.1.3.2.1 1.1.3.2.2 1.1.3.2.3 1.1.3.2.4 1.1.3.2.5 1.1.3.2.6 1.1.3.2.7
Normatív, kötött felhasználású támogatások Ped.szakvizsga, továbbképz., felkészülés támogatás Támogatás egyes pedagóguspótlékok kiegészítéséhe Szakmai, informatikai fejl.fa.támogatása Szociális juttatások, egyéb szolgáltatások Egyes szociális feladatok támogatása Egyes jövedlempótló támogatások
1.1.3.3 1.1.3.3.1 1.1.3.3.2 1.1.3.3.3 1.1.3.3.4 1.1.3.3.5 1.1.3.3.6 1.1.3.3.7 1.1.3.3.8 1.1.3.3.9 1.1.3.3.10 1.1.3.3.11
Központosított előirányzatok: Esélyegyenlőséget, felzákoztatást segítő tám. Közp.integr.nev.ped.anyagi támogatása Bérpolitikai intézkedések támogatása Lakossági közműfejlesztési támogatás Könyvtári és közműv.érdekeltségnövelő tám. Nyári gyerekétkeztetés támogatása Oktatási esélyegyenlőséget szolgáló támogatás Pedagógsok kieg.ill.int.rendszerben történő oktatás EU önerő alap támogatás ÖNHIKI támogatás Természetbeni támogatás 1.1.3.3 Közp.előirányzatok összesen:
1.1.3.2 Normatív, kötött felhaszn.tám.összesen:
1.1.3 Önk.költségv.tám.mindösszesen:
-9-
Teljesítés
Eltérés
Index /%/
összeg /U.mód.ei.-Telj./
/100 % = U.mód.ei./
73 593 35 011 1 925 495 66 979 14 250 6 992 30 634 118 597 243 695 14 100 9 438 0 0 615 709
73 593 35 011 1 925 495 66 979 14 250 6 992 30 634 118 597 243 695 15 118 10 693 0 0 617 982
73 593 35 011 1 925 495 66 979 14 250 6 992 30 634 118 597 243 695 15 118 10 693 0 0 617 982
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 0,00 0,00 100,00
1 012 2 561 2 761 66 008 606 0 0 72 948
1 012 2 561 2 761 66 008 17 855 97 640 0 187 837
1 012 2 561 2 761 66 008 606 93 600 0 166 548
0 0 0 0 17 249 4 040 0 21 289
100,00 100,00 100,00 100,00 3,39 95,86 0,00 88,67
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 1 080 21 561 680 994 6 154 9 628 7 536 210 108 425 4 977 161 245
0 1 080 42 851 680 994 6 154 9 628 7 536 210 108 425 4 977 182 535
0 0 -21 290 0 0 0 0 0 0 0 0 -21 290
0,00 100,00 198,74 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 113,20
688 657
967 064
967 065
-1
100,00
II./4. sz. melléklet Monor Város Önkormányzat 2012. évi költségvetési beszámoló Önkormányzat tervezett felhalmozási - és felújítási kiadásai előirányzatonként, hosszú távú finanszírozási kiadásai Cím Alcím
111 Önkormányzat Feladat megnevezése
2.1.2.1 2.1.2.1.1 2.1.2.1.1.1 2.1.2.1.1.2
Felújítás Ingatlanok felújítása Épületek felújítása Egyéb építmények felújítása
2.1.2.1.2 2.1.2.1.2.1 2.1.2.1.2.2 2.1.2.1.3 2.1.2.1.4 2.1.2.2 2.1.2.2.1 2.1.2.2.2 2.1.2.2.3 2.1.2.2.4 2.1.2.2.5 2.1.2.2.5.1 2.1.2.2.5.2 2.1.2.2.6 2.1.2.2.7 2.1.2.3 2.1.2.3.1 2.1.2.3.1.1 2.1.2.3.2 2.1.2.3.2.1 2.1.2.4 2.1.2.4.1 2.1.2.4.2 2.1.2.4.3 2.1.2.5 2.1.2.6 2.1.2.6.1 2.1.2.6.2 2.1.2.6.3
Gépek-, berend.- és felszerelések felújítása Ügyv.-, szám.techn.eszközök javítása Egyéb gépek-, berend.-, felszer.javítása Járművek felújítása Felújítás előzetesen felszám.áfája Intézményi beruházási kiadások Immateriális javak vásárlása Épületek vásárlása, létesítése Egyéb építmény vásárlása, létesítése Ingatlannal kapcs.vagyoni értékű jog vásárlása Gépek-, berend.- és felszer.vásárlása, létes. Ügyv.-, szám.techn.eszk.vásárl., létes. Egyéb gépek-, berend.-, felsz.vásárlása Járművek beszerzése Int.beruh.besz.árba beszám.áfája Támogatás-, támogatásértékű kiadás Támogatások folyósítása Felügy.alá tart.kv-i sz.foly.felhalm.-i tám. Támogatásértékű kiadások Támogatásértékű felhalmozási kiadás Felhalmozási célú pénzeszköz átadás Felhalm.c.pe.átadás vállalkozásoknak Felhalm.c.egyéb pe.átadás ÁH-on kívülre Felhalm.c.pe.átadás háztartásoknak Részesedések vásárlása Kölcsönök nyújtása és törlesztése Felhalm.c.tám.kölcs.nyújtása ÁH-on belülre Felhalm.c.tám.kölcs.nyújtása ÁH-on kívülre Felhalm.c.tám.kölcsön törl.ÁH-on belülre 2.1.2 Felhalmozási költségvetési kiadások: Belföldi finanszírozás kiadásai Hosszú lej.hitelek visszafiz.pü-i vállalk.-nak Hosszú lej.köt.visszafiz.egyéb belf.vállalk.-nak Belföldi értékpapírok kiadásai Hosszú lejáratú értékpapírok vásárlása 2.2.2 Hosszú lejáratú finansz.kiadások:
2.2.2.1 2.2.2.1.1 2.2.2.1.2 2.2.2.2 2.2.2.2.1
Adatok ezer forintban Utolsó Eredeti módosított előirányzat előirányzat
Mindösszesen:
- 10 -
Teljesítés
Eltérés
Index /%/
összeg /U.mód.ei.-Telj./
/100 % = U.mód.ei./
836 789 658 889 8 000 650 889
455 874 358 956 2 377 356 579
450 837 354 990 2 251 352 739
5 037 3 966 126 3 840
98,90 98,90 94,70 98,92
0 0 0 0 177 900 141 131 3 200 28 071 86 205 0 0 0 0 0 23 655 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 64 721 0 64 721 0 1 042 641
0 0 0 0 96 918 121 793 4 601 1 345 63 417 3 040 28 815 0 28 815 0 20 575 2 374 0 0 2 374 2 374 1 982 0 0 1 982 200 67 771 0 67 771 0 649 994
0 0 0 0 95 847 114 874 4 500 1 345 54 053 3 040 28 161 0 28 161 0 23 775 2 374 0 0 2 374 2 374 148 0 0 148 100 67 771 0 67 771 0 636 104
0 0 0 0 1 071 6 919 101 0 9 364 0 654 0 654 0 -3 200 0 0 0 0 0 1 834 0 0 1 834 100 0 0 0 0 13 890
0,00 0,00 0,00 0,00 98,89 94,32 97,80 100,00 85,23 100,00 97,73 0,00 97,73 0,00 115,55 100,00 0,00 0,00 100,00 100,00 7,47 0,00 0,00 7,47 50,00 100,00 0,00 100,00 0,00 97,86
129 311 0
137 989 0
137 990 0
-1 0
100,00 0,00
0 129 311
0 137 989
0 137 990
0 -1
0,00 100,00
1 171 952
787 983
774 094
13 889
98,24
II./4.1. sz. melléklet
Monor Város Önkormányzat 2012. évi költségvetési beszámoló Felújítási kiadások Cím
111 Önkormányzat
Alcím 2.1.2.1.1.1 2.1.2.1.1.1.1 2.1.2.1.1.1.2
Adatok ezer forintban Utolsó Eredeti módosított előirányzat előirányzat
Feladat megnevezése Épületek felújítása Lakásfelújítás Vigadó épületben lift felújítás Monori integrált városközpont fejlesztés - KMOP5.2.1/B-09-2f-2010-0013 - nem támogatott rész
Teljesítés
Eltérés
Index /%/
összeg /U.mód.ei.-Telj./
/100 % = U.mód.ei./
10 160 0
160 925
0 925
160 0
0,00 100,00
0
1 934
1 934
0
100,00
0 3 019
0 2 859
0 160
0,00 94,70
2.1.2.1.1.2.1
2.1.2.1.1.1 Épület felújítás összesen: Egyéb építmények felújítása Monori integrált városközpont fejlesztés - KMOP5.2.1/B-09-2f-2010-0013 - támogatott
0 10 160
803 703
335 557
357 273
-21 716
106,47
2.1.2.1.1.2.2
Monori integrált városközpont fejlesztés - KMOP5.2.1/B-09-2f-2010-0013 - nem támogatott rész
22 926
109 493
83 009
26 484
75,81
0 Katona J.u. csapadékvíz elvezető átépítés 0 Monor Városi Vízmű 6.sz. kút felújítása 0 Közvilágítás bővítés (Csokonai u.) 0 2.1.2.1.1.2 Egyéb építm.felújítása össz.: 826 629 Ügyviteli-, számítástechnikai eszközök felújítása 0 2.1.2.1.2.1 Ügyv.-, szám.techn.eszk.felúj.össz.: 0 Egyéb gépek-, berendezések- és felszerelések felújítása 0 2.1.2.1.2.2 Egyéb gép, ber.és felsz.felúj.össz.: 0 Járművek felújítása 0 2.1.2.1.3 Járművek felújítása összesen: 0
139 7 557 109 0 452 855
139 7 557 0 0 447 978
0 0 109 0 4 877
100,00 100,00 0,00 0,00 98,92
0 0
0 0
0 0
0,00 0,00
0 0
0 0
0 0
0,00 0,00
0 0
0 0
0 0
0,00 0,00
455 874
450 837
5 037
98,90
2.1.2.1.1.1.3 2.1.2.1.1.1.4 2.1.2.1.1.2
2.1.2.1.1.2.3 2.1.2.1.1.2.4 2.1.2.1.1.2.5 2.1.2.1.1.2.6 2.1.2.1.2.1 2.1.2.1.2.1.1 2.1.2.1.2.2 2.1.2.1.2.2.1 2.1.2.1.3 2.1.2.1.3.1
-
2.1.2.1 Felújítás összesen:
836 789
- 11 -
II./4.2. sz. melléklet
Monor Város Önkormányzat 2012. évi költségvetési beszámoló Fejlesztési kiadások Cím
Adatok ezer forintban Utolsó Eredeti módosított előirányzat előirányzat
111 Önkormányzat
Alcím
Feladat megnevezése
Index /%/
Eltérés összeg
Teljesítés
/100 % = U.mód.ei./
/U.mód.ei.-Telj./
2.1.2.2.1
Immateriális javak vásárlása
2.1.2.2.1.1 2.1.2.2.1.2
Szabályozási terv és HÉSZ készítés Strázsahegyi Pincefalu külterületi ter.rész rend.terv 2.1.2.2.1 Immateriális javak vás.össz.: Épületek vásárlása-, létesítése
0 4 064 4 064
1 778 4 065 5 843
1 778 3 937 5 715
0 128 128
100,00 96,85 97,81
PR-17/2009 Tűzoltólaktanya építése KMOP-4.6.1-11 Nevelési intézmények fejlesztése c. - "Óvodai férőhelyek bővítése Monoron" pályázat - Petőfi tagóvoda
35 650
0
0
0
0,00
0
762
762
0
100,00
0
946
946
0
100,00
0 35 650
0 1 708
0 1 708
0 0
0,00 100,00
0
37 413
37 342
71
99,81
0 0 0
1 143 875 8 204
1 143 889 8 204
0 -14 0
100,00 101,60 100,00
101 417
23 597
17 907
5 690
75,89
0
213
0
213
0,00
0 0 0 0 101 417
2 389 626 147 0 74 607
2 389 626 147 0 68 647
0 0 0 0 5 960
100,00 100,00 100,00 0,00 92,01
2 298 526 216 3 040
2 298 526 216 3 040
0 0 0 0
100,00 100,00 100,00 100,00
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0,00 0,00 0,00
0 0 0 0 0
824 35 357 414 0 36 595
0 35 350 414 0 35 764
824 7 0 0 831
0,00 99,98 100,00 0,00 97,73
0 0
0 0
0 0
0 0
0,00 0,00
141 131
121 793
114 874
6 919
94,32
2.1.2.2.2 2.1.2.2.2.1 2.1.2.2.2.2
2.1.2.2.2.3
Monori integrált városközpont fejlesztés - KMOP5.2.1/B-09-2f-2010-0013 - támogatott rész
2.1.2.2.2.4 2.1.2.2.3 2.1.2.2.3.1 2.1.2.2.3.2 2.1.2.2.3.3 2.1.2.2.3.4 2.1.2.2.3.5 2.1.2.2.3.6 2.1.2.2.3.7 2.1.2.2.3.8 2.1.2.2.3.9 2.1.2.2.3.10 2.1.2.2.4 2.1.2.2.4.1 2.1.2.2.4.2 2.1.2.2.4.3 2.1.2.2.5.1 2.1.2.2.5.1.1 2.1.2.2.5.1.2 2.1.2.2.5.2 2.1.2.2.5.2.1 2.1.2.2.5.2.2 2.1.2.2.5.2.3 2.1.2.2.5.2.4 2.1.2.2.6 2.1.2.2.6.1
2.1.2.2.2 Épületek vás.-, lét.össz.: Egyéb építmények vásárlása-, létesítése Monori integrált városközpont fejlesztés - KMOP5.2.1/B-09-2f-2010-0013 - támogatott rész Gyalogjárda építés, kerékpárút pótlás Monori Egészségház előtti kerékpártároló építés Kossuth L. u. kisfesz.hál.kivált.kivitelezési munkáj KEOP-7.1.0/11/2011-0026 Monor ivóvízminőség javításának műszaki előkészítése Víziközmű kiváltás - Kossuth L. u. - Bajcsy Zs.u. csomópont Szennyvízcsatorna utólagos rákötések Hálózat kiváltás - Kossuth L.u. - Arany J.u. Bajcsy kerítés építés 2.1.2.2.3 Egyéb építmények vás.-, lét.össz.: Ingatlannal kapcsolatos vagyoni értékű jog vásárlása
PR-17/2009 Tűzoltólaktanya építése Csatlakozási díj - áram - KMOP Városközp. Csatlakozási díj - áram - Cinka Panna konténerlaká 2.1.2.2.4 Ing.kapcs.vagy.ért.jog vás.össz.: Ügyviteli-, számítástechnikai eszközök vásárlása-, létesítése
0 0 0 0
0 0 2.1.2.2.5.1 Ügyv.-, szám.techn.eszk.vás.-, lét. össz.: 0 Egyéb gépek-, berendezések- és felszerelések vásárlása, létesítése Monori Egészségház - eszköz vásárlás Térfigyelő rendszer kiépítése Vigadó Kft. - eszköz beszerzés 2.1.2.2.5.2 Egyéb gépek-, ber.-, felsz.vás.-, lét.össz.: Járművek vásárlása 2.1.2.2.6 Járművek vásárlása összesen: 2.1.2.2. Intézményi beruh.kiadások összesen:
- 12 -
II./4.3. sz. melléklet
Monor Város Önkormányzat 2012. évi költségvetési beszámoló Felhalmozási célú pénzeszköz átadás Cím Alcím 2.1.2.4.2 2.1.2.4.2.1 2.1.2.4.2.2 2.1.2.4.2.3 2.1.2.4.2.4 2.1.2.4.2.5 2.1.2.4.2.6 2.1.2.4.3 2.1.2.4.3.1 2.1.2.4.3.2 2.1.2.4.3.3 2.1.2.4.3.4
Adatok ezer forintban Utolsó Eredeti módosított előirányzat előirányzat
111 Önkormányzat Feladat megnevezése
Teljesítés
Eltérés
Index /%/
összeg /U.mód.ei.-Telj./
/100 % = U.mód.ei./
Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁH-on kívülre 2.1.2.4.2 Felhalm.c.pe.átadás ÁH-on kív.össz.: Felhalmozási célú pénzeszköz átadás háztartásoknak Lakossági közműfejlesztési tám kiutalás 2.1.2.4.3 Felhalm.c.pe.átadás háztart.össz.: 2.1.2.4 Felhalm.c.pe.átadás mindösszesen:
- 13 -
0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0
0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00
0 0 0 0 0 0
1 982 0 0 0 1 982 1 982
148 0 0 0 148 148
1 834 0 0 0 1 834 1 834
7,47 0,00 0,00 0,00 7,47 7,47
II./4.4. sz. melléklet
Monor Város Önkormányzat 2012. évi költségvetési beszámoló Támogatásértékű felhalmozási kiadás Cím Alcím
2.1.2.3.2.1.1 2.1.2.3.2.1.2 2.1.2.3.2.1.3 2.1.2.3.2.1.4 2.1.2.3.2.1.5 2.1.2.3.2.1.6 2.1.2.3.2.1.7 2.1.2.3.2.1.8 2.1.2.3.2.1.9 2.1.2.3.2.1.10
Adatok ezer forintban Utolsó Eredeti módosított előirányzat előirányzat
111 Önkormányzat Feladat megnevezése - Támogatási előleg visszafizetés - Monori integrált városközpont fejlesztés - KMOP-5.2.1/B09-2f-2010-0013 2.1.2.3.2.1 Tám.ért.felhalm.kiadás mindössz.:
- 14 -
0
2 374
0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0
0
2 374
Teljesítés
2 374
2 374
Eltérés
Index /%/
összeg /U.mód.ei.-Telj./
/100 % = U.mód.ei./
0
100,00
0 0 0 0 0 0 0 0 0
0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00
0
100,00
II./5. sz. melléklet Monor Város Önkormányzat 2012. évi költségvetési beszámoló Önkormányzat tervezett működési kiadásainak előirányzatonkénti részletezése, rövid távú finanszírozási kiadásai kiemelt előirányzatonként Adatok ezer forintban Cím Alcím 2.1.1.1 2.1.1.1.1 2.1.1.1.2 2.1.1.2 2.1.1.3 2.1.1.3.1 2.1.1.3.1.1 2.1.1.3.1.2 2.1.1.3.2 2.1.1.3.3 2.1.1.3.3.1 2.1.1.3.3.2 2.1.1.4 2.1.1.4.1 2.1.1.5 2.1.1.5.1 2.1.1.5.1.1 2.1.1.5.1.2 2.1.1.5.1.3 2.1.1.5.2 2.1.1.6 2.1.1.7 2.1.3 2.1.3.1 2.1.5 2.2.1.1 2.2.1.1.1 2.2.1.1.2 2.2.1.2 2.2.1.2.1 II.2.3
111 Önkormányzat
Eredeti előirányzat
Feladat megnevezése Személyi juttatások Rendszeres és nem rendsz.személyi juttatások Külső személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Támogatás-, támogatásértékű kiadás Támogatások folyósítása Felügy.alá tart.kv-i sz.foly.műk.-i tám. Felügy.alá tart.kv-i sz.foly.felhalm.-i tám. Előző évi előirányzat-maradvány, pm.átadás Támogatásértékű kiadások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás Műk.célú pénzeszköz átadás Dologi- és egyéb folyó kiadások Dologi kiadások Készletbeszerzések Szolgáltatások Különféle dologi kiadások Egyéb folyó kiadások Önkormányzat által folyósított ellátások Ellátottak pénzbeni juttatása Nyújtott kölcsönök Műk.c.tám.kölcsön nyújtása ÁH-on kívülre Intézmény finansz.miatti kiadási korrekció Működési költségvetési kiadások: Belföldi finanszírozás kiadásai Rövid lejáratú hitelek visszafizetése Likviditási célú hitel törlesztése Belföldi értékpapírok kiadásai Rövid lejáratú értékpapírok vásárlása 2.2.1 Rövid lejáratú finanszírozási kiadások: Egyéb finanszírozási kiadások Mindösszesen:
- 15 -
Utolsó módosított előirányzat
14 800 4 500 10 300 3 938 1 369 800 1 360 525 1 360 525 0 0 9 275 9 275 0 173 499 173 499 123 320 80 698 4 456 57 549 18 693 42 622 17 611 1 000 0 0 -1 360 525 343 443 278 890 278 890 0 0 0 278 890 0
38 587 26 968 11 619 8 602 1 641 899 1 627 223 1 627 223 0 4 919 9 757 9 757 0 244 269 244 269 302 166 238 243 5 455 108 001 124 787 63 923 11 357 9 366 0 0 -1 627 223 629 023 300 000 300 000 0 0 0 300 000 0
622 333
929 023
Teljesítés
36 352 24 454 11 898 6 783 1 612 417 1 599 677 1 599 677 0 0 12 740 12 740 0 234 515 234 515 293 009 230 387 4 420 101 793 124 174 62 622 8 121 9 375 0 0 -1 599 677 600 895 278 890 278 890 0 0 0 278 890 -58 868
Eltérés
Index /%/
összeg /U.mód.ei.-Telj./
/100 % = U.mód.ei./
2 235 2 514 -279 1 819 29 482 27 546 27 546 0 4 919 -2 983 -2 983 0 9 754 9 754 9 157 7 856 1 035 6 208 613 1 301 3 236 -9 0 0 -27 546 28 128 21 110 21 110 0 0 0 21 110 58 868
94,21 90,68 102,40 78,85 98,20 98,31 98,31 0,00 0,00 130,57 130,57 0,00 96,01 96,01 96,97 96,70 81,03 94,25 99,51 97,96 71,51 100,10 0,00 0,00 98,31 95,53 92,96 92,96 0,00 0,00 0,00 92,96 0,00
820 917 108 106
88,36
II./5.1. sz. melléklet
Monor Város Önkormányzat 2012. évi költségvetési beszámoló Önkormányzat működési kiadásai I.
Adatok ezer forintban Személyi juttatások
Cím: 111 Önkormányzat Feladat megnevezése Kisegítő mezőgazdasági szolgáltatás ( mezőőr bére,
Eredeti előirányzat
Eltérés
Index /%/ /100%=U.m.ei./
/U.mód.ei.Telj./
99,94 87,60 26,95 202,00 153,95 62,25 100,00 110,29 103,69 95,73 11,98
7 978 2 794 16 002 7 165 2 985 0 32 512 340 635 0 20 105 0 0
41 907 3 998 19 152 8 352 2 985 841 41 483 340 635 6 748 83 105 200 0
25 677 3 997 16 231 6 159 1 303 841 41 483 329 0 6 154 83 121 200 0
16 230 1 2 921 2 193 1 682 0 0 11 635 594 0 -16 0 0
61,27 99,97 84,75 73,74 43,65 100,00 100,00 96,76 0,00 91,20 100,00 115,24 100,00 0,00
0
3 086
4 529
-1 443
146,76
0
0
18 213
-18 213
0,00
Monori integrált városközpont fejlesztés - KMOP5.2.1/B-09-2f-2010-0013 - többlet kiadásokra
0
215
1 191
-976
553,95
Építéshatóság - bontási kerte
0
686
686
0
100,00
123 320
302 166
293 009
9 157
96,97
38 587
36 352
2 235
2 340 82 270
2 615 82 4 391
2 689 0 2 791
-74 82 1 600
102,83 0,00 63,56
300
300
50
250
16,67
3 938
94,21 - 16 -
103,21
Teljesítés
2 247 813 -102 -314 1 608 0 -527 -115 2 336 1 249
14 800
-39
Utolsó módosított előirányzat
3 614 1 745 300 202 896 2 652 90 968 5 646 3 228 52 398 170
Önk.f.a.műk.kiadásai mindössz.:
1 253
/100%=U.m.ei./
Eredeti előirányzat
3 616 1 992 1 113 100 582 4 260 90 968 5 119 3 113 54 734 1 419
102,46 100,00 90,69
1 214
/U.mód.ei.Telj./
Dologi- és egyéb folyó kiadások Index /%/
3 576 1 975 1 067 100 0 0 0 0 2 000 39 665 1 270
-279 0 2 114
946
Teljesítés
Eltérés
92,13
11 598 300 20 604
90,59
Utolsó módosított előirányzat
341
11 319 300 22 718
400
/100%=U.m.ei./
Eredeti előirányzat
3 993
10 000 300 1 000
3 850
/U.mód.ei.Telj./
Index /%/
4 334
Strázsa szerkesztés költségei Városi és kábeltelevíziós rendezvények kiadásai Könyvvizsgálói díj Vízgazd.Társulás tagdíj Önk.vagy.értékb., helyszínrajz, helyszíni felm. Továbbszámlázott szolgáltatások Felhalm.kiad.kapcs.ford.áfa miatti befizetés Előző évi maradv.visszafiz.kp-i kv-i sz.-nek Biztosítások (vagyon P.H. + Intézm., gk.) Rövid- és hosszú lej.hitelek kamata és árf.veszt. Biztonsági rendszer szolgáltatás Oktatási, nevelési díj adományozása Városgazdálkodási szolgáltatás Települési hulladék kezelés, ártalmatlanítás Városüzemeltetési feladatok - Uszoda NP Kft. Városüzemeltetési feladatok Ár- és belvízvédelemmel öszefüggő tevékenységek Kulturális műsorok, rendezvények támogatása Közvilágítási feladatok Egészségügyi ellátás egyéb feladatai (ügyelet) Rendelőintézet fenntartási kiadásai Nyári gyermekétkeztetés Rendszeres pénzbeli ellátások Eseti pénzbeli ellátások Időskorúak átmeneti ellátása Lakó- és nem lakóépületek építése dologi kiadásai Monori integr.városközpont fejlesztés - KMOP5.2.1/B-09-2f-2010-0013 - Mini pr. Monori integrált városközpont fejlesztés - KMOP5.2.1/B-09-2f-2010-0013 - projectmanagement
4 250
Teljesítés
Munkaadót terhelő járulékok
Eltérés
3 131
járulékai, üzemanyag, munkaruha, film, stb.)
3 500
Utolsó módosított előirányzat
8 602
6 783
1 819
78,85
II./5.2. sz. melléklet
Monor Város Önkormányzat 2012. évi költségvetési beszámolója Önkormányzat működési kiadásai II. Cím: 111 Önkormányzat Feladat megnevezése Önkormányzat által nyújtott támogatások, átadott pénzeszközök Rendszeres pénzbeli ellátások Eseti pénzbeli ellátások Rászoruló gyermekek étkezési térítési díj támogatás Babakötvény Ösztöndíjak Otthonteremtési támogatás MSE - támogatása - bérleti díj Kft-nek - tornatermek bérleti díj átvállalás Polgárőrség támogatása Borút Egyesület támogatása Borút Egyesület támogatása Bizottságok keretösszegei: - Szociális és Egészségügyi Bizottság - Közműv., Oktatási, Sport és Eü. Bizottság Monori Rendőrkapitányság tám. Uszoda Kft.működési támogatás - Uszoda Kft.működési támogatás - kátyúzás, padkarendezés - építményüzemeltetés /b.piac, eü.int.) - zöldterület kezelés - uszoda üzemeltetés - étkeztetés, konyhák működési támogatása - köztemető-fenntartás és működtetés Környezetvédelmi Alap Tám.é.műk.kiadás rendelő részére (megáll.alapján) Jelzőrendszeres HSZG tám. /Gyömrő/ Vigadó Kulturális és Civil Központ támogatása Monori Városfejlesztő kft.támogatása Monori Városépítő kft. - pótbefizetés TÖKT tagdíj Kistérs.Családs.és Gy.j.Szolg.tám. (1 fő ka.kiadásai ) Magyar Máltai Szeretetszolgálat Monori Roma Önkormányzat támogatása Polgári Védelem támogatása Főépítészi Társulás támogatása Monori integrált városközpont fejlesztés - KMOP5.2.1/B-09-2f-2010-0013 - Mini project Tűzoltóság 2011. évi kiutalatlan támogatás Önkorm.elszám.kv-i szerveikkel Önk.által ny.tám., átadott p.e.mindössz.:
Adatok ezer forintban Működési célú pénzeszköz átadás Eredeti előirányzat
Utolsó módosított előirányzat
Teljesítés
Támogatásértékű működési kiadás
Index /%/ Eltérés /U.mód.ei.-Telj./ /100%=U.m.ei./
Eredeti előirányzat
Utolsó módosított előirányzat
Önk. által foly.ellátás-, egyéb pb.jutt.
Eltérés Index /%/ /U.mód.ei.-Telj./ /100%=U.m.ei./
Teljesítés
Eredeti előirányzat
4 400 7 100 6 011 100
18 000 1 875 3 000 1 500 0 0
18 000 3 114 3 262 1 500 500 437
18 000 3 114 3 262 1 400 500 437
0 0 0 100 0 0
100,00 100,00 100,00 93,33 100,00 100,00
1 000 2 000
855 1 707
815 1 322
40 385
95,32 77,45
24 788 6 900 2 227 29 459 34 162 19 228 0 0
26 047 6 900 1 427 30 934 34 924 21 061 0 9 226
26 047 6 900 1 427 28 933 34 924 21 058 2 001 0
0 0 0 2 001 0 3 -2 001 9 226
100,00 100,00 100,00 93,53 100,00 99,99 0,00 0,00
29 360
29 360
29 360
0
100,00
0
48 829
48 829
0
100,00
0
173 499
6 186
244 269
6 186
234 515
0
9 754
1 500
1 500
1 087
413
72,47
1 000
1 000
0
1 000
0,00
1 467
1 645
1 645
0
100,00
181 2 219 0 500 271 2 137
181 2 041 252 515 271 2 137
181 1 842 0 730 271 2 065
0 199 252 -215 0 72
100,00 90,25 0,00 141,75 100,00 96,63
0 0 9 275
4 919 215 14 676
4 919 0 12 740
0 215 1 936
100,00 0,00 86,81
Utolsó módosított előirányzat
7 124 4 133 0 100
Teljesítés
3 624 4 467 0 30
Ellátottak pénzbeni juttatása
Eltérés Index /%/ /U.mód.ei.-Telj./ /100%=U.m.ei./
3 500 -334 0 70
50,87 108,08 0,00 30,00
Eredeti előirányzat
Utolsó módosított előirányzat
Teljesítés
Eltérés Index /%/ /U.mód.ei.-Telj./ /100%=U.m.ei./
0
8 279
8 279
0
100,00
1 000
1 087
1 096
-9
100,83
1 000
9 366
9 375
-9
100,10
100,00
96,01
- 17 -
17 611
11 357
8 121
3 236
71,51
II./6. sz. melléklet Monor Város Önkormányzat 2012. évi költségvetési beszámoló Önkormányzat tervezett tartalékai Cím Alcím
Adatok ezer forintban Utolsó Eredeti módosított előirányzat előirányzat
111 Önkormányzat Feladat megnevezése
2.1.4.1 CÉLTARTALÉK Önkormányzat műk.-i-, felújítási- és fejl.-i 2.1.4.1.1 kiadásainak tartaléka 2.1.4.1.1.1 2.1.4.1.1.2 2.1.4.1.2 2.1.4.1.3 2.1.4.1.3.1 2.1.4.1.3.2 2.1.4.1.4 2.1.4.1.4.1 2.1.4.1.4.2
Teljesítés
Eltérés
Index /%/
összeg /U.mód.ei.-Telj./
/100 % = U.mód.ei./
25 000
14 021
0
14 021
0,00
20 000
14 021
0
14 021
0,00
5 000
0
0
0
0,00
0
0
0
0
0,00
0
10 927
0
10 927
0,00
Bérkompenzációból képzett tartalék Személyi jell.kiadásainak tartaléka
0 0
10 389 538
0 0
10 389 538
0,00 0,00
Egyéb feladatok kiadásainak tartaléka
20 000
0
0
0
0,00
20 000
0
0
0
0,00
0
0
0
0
0,00
45 000
0 0 0 24 948
0 0 0 0
0 0 0 24 948
0,00 0,00 0,00 0,00
0 0
5 000 3 000
0,00 0,00
0
8 000
0,00
0
32 948
0,00
Működési céltartalék Működési céltartalék - Intézményi épületek karbantartása Intézmények műk.-i-, felújítási- és fejl.-i kiadásainak tartaléka Önkormányzat személyi jell.kiadásainak tartaléka
Pályázatok sajátrész tartaléka KMOP-4.6.1-11 Nevelési intézmények fejlesztése c. - "Óvodai férőhelyek bővítése Monoron" pályázat önrész biztosítás
2.1.4.1.4.3 2.1.4.1.4.4 2.1.4.1.4.5 2.1.4.1 Céltartalék: 2.1.4.2 ÁLTALÁNOS TARTALÉK 2.1.4.2.1 Általános tartalék 2.1.4.2.2 Vis major keret
5 000 3 000
2.1.4.2 Általános tartalék összesen:
8 000
5 000 3 000 8 000
2.1.4 Tartalékok mindösszesen:
53 000
32 948
- 18 -
II./7. sz. melléklet Monor Város Önkormányzat 2012. évi költségvetési beszámoló Önkormányzat bevételei és kiadásai jogcímenként Cím 111 Önkormányzat SzakFeladat megnevezése feladat 360 000 Víztermelés, kezelés, ellátás Intézményi működési bevételek Támogatásértékű felhalmozási bevétel Felhalmozási c.pe.átvétel Költségvetési bevételek összesen: 370 000 Szennyvíz gyűjtése-, tisztítása-, elhelyezése Intézményi működési bevételek Felhalmozási és tőke jellegű bevétek Pénzforgalom nélküli bevételek Költségvetési bevételek összesen: 382 101 Települési hulladék kezelése, ártalmatlanítása Pénzforgalom nélküli bevételek Költségvetési bevételek összesen: 412 000 Lakó és nem lakó épület építése Intézményi működési bevételek Támogatásértékű felhalmozási bevétel Pénzforgalom nélküli bevételek Költségvetési bevételek összesen: 421 100 Út (autópálya) építése Intézményi működési bevételek Támogatásértékű felhalmozási bevétel Pénzforgalom nélküli bevételek Költségvetési bevételek összesen: 522 110 Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása
Költségvetési bevételek összesen: 562 912 Óvodai intézményi étkeztetés
Költségvetési bevételek összesen: 562 913 Iskolai intézményi étkeztetés Intézményi működési bevételek Pénzforgalom nélküli bevételek Költségvetési bevételek összesen: 581 400 Folyóirat-, időszaki kiadvány kiadása Költségvetési bevételek összesen: 602 000 Televízió műsor összeállítása, szolgáltatása Intézményi működési bevételek
Költségvetési bevételek összesen: 692 000 Számviteli, könyvvizsgálói, adószakértői tevékenység Pénzforgalom nélküli bevételek Költségvetési bevételek összesen: 802 000 Biztonsági rendszer szolgáltatás
Költségvetési bevételek összesen:
Adatok ezer forintban Utolsó Eredeti előirányzat módosított előirányzat 0 86 205 0 86 205
0 23 387 0 23 387
Teljesítés
3 321 23 387 0 26 708
0 0
1 358 1 358
1 358 1 358
0
0
0
0 12 000 0 12 000
0 12 000 1 260 13 260
0 11 974 1 260 13 234
0 633 874 0 633 874
76 298 0 14 980 91 278
76 298 0 16 122 92 420
0
0
0
0
0
0
0 0 0
0 428 428
8 428 436
0
0
0
0
0
55
0
0
55
0 0
0 0
300 300
0
0
0
Cím 111 Önkormányzat SzakFeladat megnevezése feladat 360 000 Víztermelés, kezelés, ellátás Felújítás Intézményi beruházási kiadások Költségvetési kiadások: 370 000 Szennyvíz gyűjtése, tisztítása, elhelyezése Felújítás Intézményi beruházási kiadások Költségvetési kiadások: 382 101 Települési hulladék kezelés, ártalmatlanítás Dologi- és egyéb folyó kiadások Költségvetési kiadások: 412 000 Lakó- és nem lakó épület építése Dologi- és egyéb folyó kiadások Felújítás Intézményi beruházási kiadások Költségvetési kiadások: 421 100 Út, (autópálya) építése Felújítás Intézményi beruházási kiadások Költségvetési kiadások: 522 110 Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása Működési célú pénzeszköz átadás Dologi- és egyéb folyó kiadások Költségvetési kiadások: 562 912 Óvodai intézményi étkeztetés Működési célú pénzeszköz átadás Ellátottak pénzbeli juttatásai Költségvetési kiadások: 562 913 Iskolai intézményi étkeztetés Működési célú pénzeszköz átadás Ellátottak pénzbeli juttatásai Költségvetési kiadások: 581 400 Folyóirat-, időszaki kiadvány kiadása Dologi- és egyéb folyó kiadások Költségvetési kiadások: 602 000 Televízió műsor összeállítása, szolgáltatása Személyi juttatások Munkaadókat terhelő jáulékok Dologi- és egyéb folyó kiadások Intézményi beruházási kiadások Költségvetési kiadások: 692 000 Számviteli, könyvvizsgálói, adószakértői tevékenység Dologi- és egyéb folyó kiadások Költségvetési kiadások: 802 000 Biztonsági rendszer szolgáltatása
Költségvetési kiadások: - 19 -
Utolsó Eredeti előirányzat módosított előirányzat
Teljesítés
0 101 417
20 516 23 597
20 516 17 907
101 417
44 113
38 423
0 0
0 2 389
0 2 389
0
2 389
2 389
2 794 2 794
3 998 3 998
3 997 3 997
0 0 35 650 35 650
0 2 859 2 926 5 785
0 2 859 2 926 5 785
826 629 0
363 224 41 862
358 483 41 811
826 629
405 086
400 294
6 900 0 6 900
6 900 0 6 900
6 900 0 6 900
15 795 0 15 795
14 133 2 239 16 372
14 133 2 239 16 372
3 433 0 3 433
6 928 6 040 12 968
6 925 6 040 12 965
3 576 3 576
3 616 3 616
3 614 3 614
1 975 0 1 975
1 992 0 1 992
1 745 0 1 745
1 067 1 067
1 113 1 113
300 300
0
0
0
II./7. sz. melléklet Monor Város Önkormányzat 2012. évi költségvetési beszámoló Önkormányzat bevételei és kiadásai jogcímenként Cím 111 Önkormányzat SzakFeladat megnevezése feladat 811 000 Építményüzemeltetés
Költségvetési bevételek összesen: 813 000 Zöldterületkezelés
Adatok ezer forintban Utolsó Eredeti előirányzat módosított előirányzat
0
0
Teljesítés
0
Költségvetési bevételek összesen: 0 0 0 841 116 Országos-, települési- és területi kisebbségi önkormányzati választásokhoz kapcsolódó bevételek
Költségvetési bevételek összesen: 841 126 Önkormányzatok igazgatási tevékenysége Intézményi működési bevételek Felhalmozási és tőke jellegű bevétek Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Felhalmozási c.pe.átvétel Támogatási kölcsönök visszatérülése Pénzforgalom nélküli bevételek
0
0
0
Költségvetési bevételek összesen: 841 173 Népszámlálás Támogatásértékű működési bevétel
0
0
0
Költségvetési bevételek összesen: 841 402 Közvilágítási feladatok
0
0
0
Költségvetési bevételek összesen: 841 403 Város-, községgazdálkodás Intézményi működési bevételek Felhalmozási és tőke jellegű bevétek Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Működési c.pe.átvétel
Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Felhalmozási c.pe.átvétel Előző évi közp.költségvetési kiegészítés Pénzforgalom nélküli bevételek Költségvetési bevételek összesen: 841 901 Önkormányzatok elszámolásai Intézményi működési bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei Önkormányzatok költségvetési támogatása Felhalmozási és tőke jellegű bevétek
0
0
0
12 500 0 1 500 0 0
34 998 0 5 914 514 766 1 200
32 629 0 6 130 514 766 1 440
0 3 500 0 40 000 57 500
45 533 5 322 0 142 570 750 303
45 611 4 618 467 128 862 734 523
0 1 065 709 688 657 143 735
803 1 040 253 967 064 83 137
1 942 1 045 011 967 065 80 039
Cím 111 Önkormányzat SzakFeladat megnevezése feladat 811 000 Építményüzemeltetés Működési célú pénzeszköz átadás Költségvetési kiadások: 813 000 Zöldterületkezelés Működési célú pénzeszköz átadás
Utolsó Eredeti előirányzat módosított előirányzat
Teljesítés
2 227
1 427
1 427
2 227
1 427
1 427
29 459
30 934
28 933
Költségvetési kiadások: 29 459 30 934 28 933 841 116 Országos-, települési- és területi kisebbségi önkormányzati választásokhoz kapcsolódó kiadások Személyi juttatások Munkaadókat terhelő jáulékok Dologi- és egyéb folyó kiadások Költségvetési kiadások: 0 0 0 841 126 Önkormányzatok igazgatási tevékenysége Személyi juttatások Munkaadókat terhelő jáulékok Dologi- és egyéb folyó kiadások Támogatás-, tám.értékű működési kiadás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felújítás Intézményi beruházási kiadások Részesedések vásárlása Felhalmozási c.támogatási kölcsön Pénzforgalom nélküli kiadások Költségvetési kiadások: 0 0 0 841 173 Népszámlálás Dologi- és egyéb folyó kiadások 0 0 0 Költségvetési kiadások: 841 402 Közvilágítási feladatok Dologi- és egyéb folyó kiadások Felújítás Költségvetési kiadások: 841 403 Város-, községgazdálkodás Személyi juttatások Munkaadókat terhelő jáulékok Dologi- és egyéb folyó kiadások Támogatás-, tám.értékű működési kiadás Működési célú pénzeszköz átadás Ellátottak pénzbeni juttatásai Felújítás Intézményi beruházási kiadások Támogatás-, tám.értékű felhalmozási kiadás Részesedések vásárlása Felhalmozási c.támogatási kölcsön Felhalmozási célú pénzeszköz átadás Pénzforgalom nélküli kiadások Költségvetési kiadások: 841 901 Önkormányzatok elszámolásai
- 20 -
0
0
0
32 512 0 32 512
41 483 109 41 592
41 483 0 41 483
13 800 3 368 38 281 9 275 29 288 1 000 10 160 4 064 0 0 64 721 0 53 000 226 957
15 869 3 911 185 626 9 542 95 287 1 087 68 240 50 806 2 374 200 67 771 1 982 32 948 535 643
15 748 3 942 180 949 12 740 85 536 1 096 67 840 49 841 2 374 100 67 771 148 0 488 085
II./7. sz. melléklet Monor Város Önkormányzat 2012. évi költségvetési beszámoló Önkormányzat bevételei és kiadásai jogcímenként Cím Szakfeladat
111 Önkormányzat Feladat megnevezése
Támogatásértékű működési bevétel Költségvetési bevételek összesen: 841 902 Központi költségvetési befizetések
Adatok ezer forintban Utolsó Eredeti előirányzat módosított előirányzat
Teljesítés
Cím Szakfeladat
111 Önkormányzat Feladat megnevezése
Utolsó Eredeti előirányzat módosított előirányzat
Teljesítés
0 1 898 101
215 2 091 472
0 2 094 057
Pénzforgalom nélküli bevételek 0 Költségvetési bevételek összesen: 0 841 906 Finanszírozási műveletek elszámolásai Pénzforgalom nélküli bevételek 0 Költségvetési bevételek összesen: 0 Fejlesztési célú hitel felvétele 228 405 Működési célú hitel felvétele 291 725 Finanszírozási bevételek összesen: 520 130 841 907 Önkormányzatok elszámoásai a költségvetési szerveikkel Önkormányzatok költségvetési támogatása Előző évi közp.költségvetési kiegészítés 0 Pénzforgalom nélküli bevételek 0 Költségvetési bevételek összesen: 0 842 541 Ár- és belvízvédelemmel összefüggő tevékenységek Pénzforgalom nélküli bevételek 0
9 206 9 206
4 286 4 286
0 0 346 060 0 346 060
7 369 7 369 332 731 0 332 731
135 0 135
0 0 0
139
139
139
139
0
0
Költségvetési kiadások: 0 852 021 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8.évf.)
0
0
0
0
Költségvetési kiadások: 862 102 Háziorvosi ügyeleti ellátás Dologi- és egyéb folyó kiadások Költségvetési kiadások: 873 012 Időskorúak átmeneti ellátása Dologi- és egyéb folyó kiadások
0
0
0
340 340
340 340
329 329
0
200
200
0
200
200
0 0
0 0
0 0
0
0
0
0
0
0
3 500 3 500
3 500 3 500
0 0
Költségvetési bevételek összesen: 0 852 011 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4.évf.) Pénzforgalom nélküli bevételek Költségvetési bevételek összesen: 0 852 021 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8.évf.) Pénzforgalom nélküli bevételek Költségvetési bevételek összesen: 0 862 102 Háziorvosi ügyeleti ellátás Költségvetési bevételek összesen: 873 012 Időskorúak átmeneti ellátása Támogatásértékű működési bevétel
0
0
0
0
200
200
Költségvetési bevételek összesen: 882 111 Rendszeres szociális segély
0
200
200
Költségvetési bevételek összesen: 882 112 Időskorúak járadéka
0
0
0
Költségvetési bevételek összesen: 882 113 Lakásfenntartási támogatás normatív alapon
0
0
0
Költségvetési bevételek összesen: 882 114 Helyi rendszeres lakásfenntartási támogatás
0
0
0
Költségvetési bevételek összesen: 882 115 Ápolási díj alanyi jogon
0
0
0
Költségvetési kiadások: 841 902 Központi költségvetési befizetések Dologi- és egyéb folyó kiadások Előző évi előirányzat-maradvány, pm.átadás Költségvetési kiadások: 841 906 Finanszírozási műveletek Dologi- és egyéb folyó kiadások Költségvetési kiadások: Hosszú lejáratú kötelezettségek Rövid lejáratú hitelek törlesztése Finanszírozási kiadások: 841 907 Önkormányzatok elszámolásai Támogatás-, tám.értékű működési kiadás
0
0
0
0 0 0
5 119 4 919 10 038
5 646 0 5 646
39 665 39 665 129 311 278 890 408 201
54 665 54 665 137 989 300 000 437 989
52 398 52 398 137 990 278 890 416 880
1 360 525
1 627 438
1 599 677
Költségvetési kiadások: 1 360 525 1 627 438 842 541 Ár- és belvízvédelemmel összefüggő tevékenységek Dologi- és egyéb folyó kiadások 2 985 2 985 Intézményi beruházási kiadások 0 213 Felújítás 0 926 Költségvetési kiadások: 2 985 4 124 852 011 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4.évf.)
1 599 677
Költségvetési kiadások: 882 111 Rendszeres szociális segély Dologi- és egyéb folyó kiadások Önkormányzat által folyósított ellátások Költségvetési kiadások: 882 112 Időskorúak járadéka Dologi- és egyéb folyó kiadások Önkormányzat által folyósított ellátások Költségvetési kiadások: 882 113 Lakásfenntartási támogatás normatív alapon Dologi- és egyéb folyó kiadások Önkormányzat által folyósított ellátások Költségvetési kiadások: 882 114 Helyi rendszeres lakásfenntartási támogatás Dologi- és egyéb folyó kiadások Önkormányzat által folyósított ellátások Költségvetési kiadások: 882 115 Ápolási díj alanyi jogon Munkaadókat terhelő jáulékok - 21 -
1 303 0 1 139 2 442
II./7. sz. melléklet Monor Város Önkormányzat 2012. évi költségvetési beszámoló Önkormányzat bevételei és kiadásai jogcímenként Cím Szakfeladat
111 Önkormányzat Feladat megnevezése
Költségvetési bevételek összesen: 882 116 Ápolási díj méltányossági alapon
Adatok ezer forintban Utolsó Eredeti előirányzat módosított előirányzat
0
0
Teljesítés
0
Költségvetési bevételek összesen: 882 117 Rendszeres gyermekvédelmi pénzbeli ellátás Támogatásértékű működési bevétel
0
0
0
0
12 058
4 816
Költségvetési bevételek összesen: 882 118 Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás Támogatásértékű működési bevétel
0
12 058
4 816
0
405
404
Költségvetési bevételek összesen: 882119 Óvodáztatási támogatás
0
405
404
Költségvetési bevételek összesen: 882 121 Helyi eseti lakásfenntartási támogatás
0
0
0
Költségvetési bevételek összesen: 882 122 Átmeneti segély
Költségvetési bevételek összesen: 882 123 Temetési segély
Költségvetési bevételek összesen: 882 124 Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás
0
0
0
0
0
0
0
0
0
Költségvetési bevételek összesen: 882 125 Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása Támogatásértékű működési bevétel
0
0
0
0
434
434
Költségvetési bevételek összesen: 882 202 Közgyógyellátás
0
434
434
Költségvetési bevételek összesen: 882 203 Köztemetés Intézményi működési bevételek
0
0
0
0
302
609
Költségvetési bevételek összesen: 889 935 Otthonteremtési támogatás Támogatásértékű működési bevétel Költségvetési bevételek összesen: 889 936Gyermektartásdíj megelőlegezése Támogatásértékű működési bevétel
0
302
609
0 0
2 520 2 520
7 469 7 469
0
11 925
14 218
Cím Szakfeladat
111 Önkormányzat Feladat megnevezése
Dologi- és egyéb folyó kiadások Önkormányzat által folyósított ellátások Költségvetési kiadások: 882 116 Ápolási díj méltányossági alapon Munkaadókat terhelő jáulékok Dologi- és egyéb folyó kiadások Önkormányzat által folyósított ellátások Költségvetési kiadások: 882 117 Rendszeres gyermekvédelmi pénzbeli ellátás Dologi- és egyéb folyó kiadások Önkormányzat által folyósított ellátások Költségvetési kiadások: 882 118 Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás Dologi- és egyéb folyó kiadások Önkormányzat által folyósított ellátások Költségvetési kiadások: 882119 Óvodáztatási támogatás Dologi- és egyéb folyó kiadások Önkormányzat által folyósított ellátások Költségvetési kiadások: 882 121 Helyi eseti lakásfenntartási támogatás Dologi- és egyéb folyó kiadások Önkormányzat által folyósított ellátások Költségvetési kiadások: 882 122 Átmeneti segély Dologi- és egyéb folyó kiadások Önkormányzat által folyósított ellátások Költségvetési kiadások: 882 123 Temetési segély Dologi- és egyéb folyó kiadások Önkormányzat által folyósított ellátások Költségvetési kiadások: 882 124 Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás Dologi- és egyéb folyó kiadások Önkormányzat által folyósított ellátások Költségvetési kiadások: 882 125 Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása Dologi- és egyéb folyó kiadások Önkormányzat által folyósított ellátások Költségvetési kiadások: 882 202 Közgyógyellátás Dologi- és egyéb folyó kiadások Önkormányzat által folyósított ellátások Költségvetési kiadások: 882 203 Köztemetés Dologi- és egyéb folyó kiadások Önkormányzat által folyósított ellátások Költségvetési kiadások: 889 935 Otthonteremtési támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Költségvetési kiadások: 889 936 Gyermektartásdíj megelőlegezése Dologi- és egyéb folyó kiadások - 22 -
Utolsó Eredeti előirányzat módosított előirányzat
Teljesítés
0
0
0
300 20 900 1 220
300 83 3 624 4 007
50 83 3 624 3 757
0
0
0
0
0
0
0
0
0
25 600 625
25 -2 092 -2 067
0 0 0
40 1 200 1 240
40 1 359 1 399
37 1 359 1 396
25 1 500 1 525
25 1 500 1 525
15 869 884
15 7 861 7 876
15 1 416 1 431
14 1 099 1 113
0
0
0
850 850
850 850
0 0
0 1 200 1 200
0 1 200 1 200
55 1 170 1 225
0
0
0
II./7. sz. melléklet Monor Város Önkormányzat 2012. évi költségvetési beszámoló Önkormányzat bevételei és kiadásai jogcímenként Cím Szakfeladat
111 Önkormányzat Feladat megnevezése
Adatok ezer forintban Utolsó Eredeti előirányzat módosított előirányzat
Költségvetési bevételek összesen: 890 441 Közcélú foglalkoztatás Intézményi működési bevételek Támogatásértékű működési bevétel Pénzforgalom nélküli bevételek Költségvetési bevételek összesen: 890 442 Bérpótló támogatás Támogatásértékű működési bevétel Pénzforgalom nélküli bevételek Költségvetési bevételek összesen: 900 400 Kulturális műsorok, rendezvények, kiállítások szervezése
Teljesítés
0
11 925
14 218
0 0 0 0
0 999 0 999
0 999 0 999
0 0 0
23 197 0 23 197
23 197 0 23 197
Költségvetési bevételek összesen: 910 123 Könyvtári szolgáltatások
0
0
0
Költségvetési bevételek összesen: 931 102 Sportlétesítmények működtetése és fejlesztése
0
0
0
Költségvetési bevételek összesen: 931 201 Versenysport-tevékenység és támogatása
0
0
0
Pénzforgalom nélküli bevételek Költségvetési bevételek összesen: 960 302 Köztemető-fenntartás és működtetés
0 0
1 450 1 450
1 450 1 450
Költségvetési bevételek összesen:
0
0
0
Mindösszesen Intézményi működési bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei
12 500 1 065 709
112 401 1 040 253
114 862 1 045 011
688 657 143 735 1 500 732 079 0 3 500 0 0
967 064 83 137 57 867 550 153 1 200 5 322 45 533 135
967 065 80 039 57 867 550 127 1 440 4 618 45 611 467
40 000 -1 360 525 1 327 155
171 391 -1 627 223 1 407 233
161 574 -1 599 677 1 429 004
Önkormányzatok költségvetési támogatása Felhalmozási és tőke jellegű bevétek Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Működési c.pe.átvétel Felhalmozási c.pe.átvétel Támogatási kölcsönök visszatérülése Előző évi kp.-i kv.-i kiegészítés
Pénzforgalom nélküli bevételek Intézm.finansz.miatti bevételi korrekció Költségvetési bevételek összesen:
Cím Szakfeladat
111 Önkormányzat Feladat megnevezése
Utolsó Eredeti előirányzat módosított előirányzat
Önkormányzat által folyósított ellátások Költségvetési kiadások: 0 890 441 Közcélú foglalkoztatás 1 000 Személyi juttatások Munkaadókat terhelő jáulékok 270 Dologi- és egyéb folyó kiadások Költségvetési kiadások: 1 270 890 442 Bérpótló támogatás 0 Személyi juttatások Munkaadókat terhelő jáulékok 0 Költségvetési kiadások: 0 900 400 Kulturális műsorok, rendezvények, kiállítások szervezése 0 Személyi juttatások Munkaadókat terhelő jáulékok 0 0 Dologi- és egyéb folyó kiadások Támogatás-, tám.értékű működési kiadás Működési célú pénzeszköz átadás 29 360 Költségvetési kiadások: 29 360 910 123 Könyvtári szolgáltatások Dologi- és egyéb folyó kiadások Költségvetési kiadások: 0 931 102 Sportlétesítmények működtetése és fejlesztése Működési célú pénzeszköz átadás 34 162 Költségvetési kiadások: 931 201 Versenysport-tevékenység és támogatása Támogatás-, tám.értékű működési kiadás Működési célú pénzeszköz átadás Költségvetési kiadások: 960 302 Köztemető-fenntartás és működtetés Működési célú pénzeszköz átadás Költségvetési kiadások: Mindösszesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő jáulékok Előző évi előirányzat-maradvány, pm.átadás Támogatás-, tám.értékű működési kiadás Működési célú pénzeszköz átadás Dologi- és egyéb folyó kiadások Önkormányzat által folyósított ellátások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felújítás Intézményi beruházási kiadások Támogatás-, tám.értékű felhalmozási kiadás Felhalmozási célú pénzeszköz átadás Részesedések vásárlása Felhalmozási célú támogatási kölcsönök Pénzforgalom nélküli kiadások Intézmény finansz.miatti kiadási korrekció Költségvetési kiadások:
- 23 -
Teljesítés
0
0
0 0
0 0
0
0
22 718 4 391 27 109
20 604 2 791 23 395
0 0 841
0 0 841
29 360 30 201
29 360 30 201
0
0
34 924
34 924
34 162
34 924
34 924
22 875 22 875
24 376 24 376
24 376 24 376
0 0
0 0
2 001 2 001
14 800 3 938 0 1 369 800 173 499 123 320 17 611 1 000 836 789 141 131 0 0 0 64 721 53 000 -1 360 525 1 439 084
38 587 8 602 4 919 1 636 980 244 269 302 166 11 357 9 366 455 874 121 793 2 374 1 982 200 67 771 32 948 -1 627 223 1 311 965
36 352 6 783 0 1 612 417 234 515 293 009 8 121 9 375 450 837 114 874 2 374 148 100 67 771 0 -1 599 677 1 236 999
II./8.1. sz. melléklet Monor Város Önkormányzat 2012. évi költségvetési beszámoló Monor Városi Polgármesteri Hivatal tervezett bevételei és kiadásai Adatok ezer forintban Cím Alcím I. 1.1.1 1.1.1.1 1.1.1.2 1.1.1.3 1.1.1.4 1.1.1.5 1.1.3 1.1.3.1 1.1.3.2 1.1.4 1.1.5 1.1.5.1 1.1.5.2 1.1.6 1.1.6.1 1.1.6.2 1.1.9 I.1.3 II. 2.1.1 2.1.1.1 2.1.1.2 2.1.1.3 2.1.1.4 2.1.1.5 2.1.1.6 2.1.1.7 2.1.2 2.1.2.1 2.1.2.1.1 2.1.2.1.2 2.1.2.1.3 2.1.2.1.4 2.1.2.2 2.1.2.2.1 2.1.2.2.2 2.1.2.2.3 2.1.2.2.4 2.1.2.2.5 2.1.2.2.6 II.2.3
Utolsó Eredeti módosított előirányzat előirányzat
120 Monori Polgármesteri Hivatal Feladat megnevezése BEVÉTELEK Intézményi működési bevételek Hatósági jogkörhöz köthető működési bevétel Intézmények egyéb sajátos bevételei Továbbszámlázott szolg.bevételei Kamatbevételek Áfa bevételek, visszatérülések Önkormányzatok kv-i támogatása Irányító szervtől kapott támogatás Önkormányzatok kv-i támogatása Felhalmozási- és tőke jellegű bevételek Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközátvétel Felhalmozási célú pénzeszközátvétel Pénzforgalom nélküli bevételek I.1.1 Költségvetési bevételek összesen: Egyéb finanszírozási bevételek I. Bevételek összesen: K I A D Á SO K Működési kiadások Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok Támogatás-, tám.ért.működési kiadás Működési célú pénzeszköz átadás Dologi- és egyéb folyó kiadások Önkormányzat által folyósított ellátások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások Felújítás Épület felújítás Gépek, berend.és felszer.felújítása Járművek felújítása Felújítás előzetesen felszám.áfája Intézményi beruházási kiadások Immateriális javak vásárlása Épület vásárlása, létesítése Egyéb építmények vásárlása, létesítése Gépek, berend.és felszer.vásárl., létesítés Járművek vásárlása Int.beruh.besz.árba beszám.áfája II.2.1 Költségvetési kiadások: Egyéb finanszírozási kiadások II. Kiadások összesen:
Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege /I.1.1 - II.2.1/: Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege /I.1.2 - II.2.2/: Egyéb finansz.bevételek és kiadások egyenlege /I.1.3 - II.2.3/: Egyenlegek egyenlege /I. - II./ (ha "-": forráshiány, ha "+": forrástöbblet):
- 24 -
Teljesítés
Eltérés
Index /%/
összeg /U.mód.ei.-Telj./
/100 % = U.mód.ei./
20 850 13 500 4 200 2 150 0 1 000 433 707 433 707 0 0 0 0 0 0 0 0 0 454 557 0 454 557
19 254 13 500 2 604 2 150 0 1 000 592 532 592 532 0 0 2 840 2 840 0 0 0 0 153 614 779 0 614 779
19 232 9 139 1 174 7 028 0 1 891 569 373 569 373 0 0 2 840 2 840 0 0 0 0 153 591 598 58 591 656
22 4 361 1 430 -4 878 0 -891 23 159 23 159 0 0 0 0 0 0 0 0 0 23 181 -58 23 123
99,89 67,70 45,08 326,88 0,00 189,10 96,09 96,09 0,00 0,00 100,00 100,00 0,00 0,00 0,00 0,00 100,00 96,23 0,00 96,24
451 382 287 675 71 865 0 0 87 180 4 662 0 3 175 0 0 0 0 0 3 175 0 0 0 2 500 0 675 454 557 0 454 557
611 604 297 661 74 488 0 0 90 445 145 043 3 967 3 175 0 0 0 0 0 3 175 0 0 0 2 500 0 675 614 779 0 614 779
575 634 270 190 70 161 0 0 78 112 148 255 8 916 476 0
476 0 0 0 375 0 101 576 110 4 933 581 043
35 970 27 471 4 327 0 0 12 333 -3 212 -4 949 2 699 0 0 0 0 0 2 699 0 0 0 2 125 0 574 38 669 -4 933 33 736
94,12 90,77 94,19 0,00 0,00 86,36 102,21 224,75 14,99 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 14,99 0,00 0,00 0,00 15,00 0,00 14,96 93,71 0,00 94,51
0 0 0 0
0 0 0 0
15 488 0 -4 875 10 613
-15 488 0 4 875 -10 613
0 0
Monor Város Önkormányzat 2012. évi költségvetési beszámoló
II./8.2. sz. melléklet
Önállóan működő költségvetési szervek bevételei és kiadásai intézményenként Cím
Intézmény
Alcím
Feladat megnevezése
I. 1.1.1 1.1.1.1 1.1.1.2 1.1.1.3 1.1.1.4 1.1.3 1.1.3.1 1.1.3.2 1.1.4 1.1.5 1.1.5.1 1.1.5.2 1.1.6 1.1.6.1 1.1.6.2 1.1.9
BEVÉTELEK Intézményi működési bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei Továbbszámlázott szolg.bevételei Kamatbevételek Áfa bevételek, visszatérülések Önkormányzatok kv-i támogatása Irányító szervtől kapott támogatás Önkormányzatok kv-i támogatása Felhalmozási- és tőke jellegű bevételek Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközátvétel Felhalmozási célú pénzeszközátvétel Pénzforgalom nélküli bevételek I.1.1 Költségvetési bevételek összesen: I.1.3 Egyéb finanszírozási bevételek I. Bevételek összesen: II. K I A D Á SO K 2.1.1 Működési kiadások 2.1.1.1 Személyi juttatás 2.1.1.2 Munkaadót terhelő járulékok 2.1.1.3 Támogatás-, tám.ért.működési kiadás 2.1.1.4 Működési célú pénzeszköz átadás 2.1.1.5 Dologi- és egyéb folyó kiadások 2.1.1.7 Ellátottak pénzbeli juttatásai 2.1.2 Felhalmozási kiadások 2.1.2.1 Felújítás 2.1.2.1.1 Épület felújítás 2.1.2.1.2 Gépek, berend.és felszer.felújítása 2.1.2.1.3 Járművek felújítása 2.1.2.1.4 Felújítás előzetesen felszám.áfája 2.1.2.2 Intézményi beruházási kiadások 2.1.2.2.1 Immateriális javak vásárlása 2.1.2.2.2 Épület vásárlása, létesítése Egyéb építmények vásárlása, létesítése 2.1.2.2.3 2.1.2.2.4 Gépek, berend.és felszer.vásárl., létesít 2.1.2.2.5 Járművek vásárlása 2.1.2.2.6 Int.beruh.besz.árba beszám.áfája II.2.1 Költségvetési kiadások: II.2.3 Egyéb finanszírozási kiadások II. Kiadások összesen: Költségv.bev.és kiadások egyenl. /I.1.1 - II.2.1/: Egyéb finansz.bev.és kiadások egyenl. /I.1.3 - II.2.3/: Egyenlegek egyenlege /I. - II./ (ha "-": forráshiány, ha "+":
Adatok ezer forintban 130 Általános iskolák összesen Utolsó Eredeti előirányzat módosított előirányzat
Teljesítés
Eltérés /U.mód.ei. Teljesítés/
132 Jászai Mari Általános Iskola
131 Kossuth L. Általános Iskola Index /%/ /Teljesítés/ U.mód.ei./
Utolsó Eredeti előirányzat módosított előirányzat
Teljesítés
Eltérés /U.mód.ei. Teljesítés/
Index /%/ /Teljesítés/ U.mód.ei./
Utolsó Eredeti előirányzat módosított előirányzat
Teljesítés
Eltérés /U.mód.ei. Teljesítés/
133 Nemzetőr Általános Iskola Index /%/ /Teljesítés/ U.mód.ei./
Utolsó Eredeti előirányzat módosított előirányzat
Teljesítés
Eltérés /U.mód.ei. Teljesítés/
Index /%/ /Teljesítés/ U.mód.ei./
23 645 23 645 0 0 0 559 807 239 795 320 012 0 0 0 0 0 0 0 0 583 452 0 583 452
56 972 56 972 0 0 0 633 927 307 290 326 637 0 0 0 0 0 0 0 0 690 899 0 690 899
56 971 31 005 15 058 85 10 823 633 927 307 290 326 637 0 0 0 0 0 0 0 0 690 898 0 690 898
1 25 967 -15 058 -85 -10 823 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1
100,00 54,42 0,00 0,00 0,00 100,00 100,00 100,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 100,00 0,00 100,00
6 347 6 347 0 0 0 136 669 59 685 76 984 0 0 0 0 0 0 0 0 143 016 0 143 016
5 941 5 941 0 0 0 154 813 74 837 79 976 0 0 0 0 0 0 0 0 160 754 0 160 754
5 940 4 910 0 6 1 024 154 813 74 837 79 976 0 0 0 0 0 0 0 0 160 753 0 160 753
1 1 031 0 -6 -1 024 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1
99,98 82,65 0,00 0,00 0,00 100,00 100,00 100,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 100,00 0,00 100,00
5 048 5 048 0 0 0 128 042 63 280 64 762 0 0 0 0 0 0 0 0 133 090 0 133 090
34 994 34 994 0 0 0 159 227 93 340 65 887 0 0 0 0 0 0 0 0 194 221 0 194 221
34 994 12 809 15 041 64 7 080 159 227 93 340 65 887 0 0 0 0 0 0 0 0 194 221 0 194 221
0 22 185 -15 041 -64 -7 080 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
100,00 36,60 0,00 0,00 0,00 100,00 100,00 100,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 100,00 0,00 100,00
5 178 5 178 0 0 0 172 914 78 806 94 108 0 0 0 0 0 0 0 0 178 092 0 178 092
6 953 6 953 0 0 0 186 097 89 481 96 616 0 0 0 0 0 0 0 0 193 050 0 193 050
6 953 5 890 0 6 1 057 186 097 89 481 96 616 0 0 0 0 0 0 0 0 193 050 0 193 050
0 1 063 0 -6 -1 057 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
100,00 84,71 0,00 0,00 0,00 100,00 100,00 100,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 100,00 0,00 100,00
583 452 376 652 97 490 0 0 78 651 30 659 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 583 452 0 583 452 0 0 0
688 249 398 662 105 031 0 0 148 834 35 722 2 650 0 0 0 0 0 2 650 0 0 609 1 478 0 563 690 899 0 690 899 0 0 0
688 247 398 669 105 031 0 0 148 828 35 719 2 651 0 0 0 0 0 2 651 0 0 585 1 502 0 564 690 898 0 690 898 0 0 0
2 -7 0 0 0 6 3 -1 0 0 0 0 0 -1 0 0 24 -24 0 -1 1 0 1
100,00 100,00 100,00 0,00 0,00 100,00 99,99 100,04 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 100,04 0,00 0,00 96,06 101,62 0,00 100,18 100,00 0,00 100,00
143 016 92 054 23 889 0 0 17 283 9 790 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 143 016 0 143 016 0 0 0
160 412 94 989 25 062 0 0 27 576 12 785 342 0 0 0 0 0 342 0 0 0 269 0 73 160 754 0 160 754 0 0 0
160 411 94 991 25 062 0 0 27 575 12 783 342 0 0 0 0 0 342 0 0 0 269 0 73 160 753 0 160 753 0 0 0
1 -2 0 0 0 1 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0
100,00 100,00 100,00 0,00 0,00 100,00 99,98 100,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 100,00 0,00 0,00 0,00 100,00 0,00 100,00 100,00 0,00 100,00
133 090 83 099 21 331 0 0 22 503 6 157 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 133 090 0 133 090 0 0 0
193 973 88 675 23 317 0 0 78 487 3 494 248 0 0 0 0 0 248 0 0 24 172 0 52 194 221 0 194 221 0 0 0
193 972 88 676 23 317 0 0 78 486 3 493 249 0 0 0 0 0 249 0 0 0 196 0 53 194 221 0 194 221 0 0 0
1 -1 0 0 0 1 1 -1 0 0 0 0 0 -1 0 0 24 -24 0 -1 0 0 0
100,00 100,00 100,00 0,00 0,00 100,00 99,97 100,40 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 100,40 0,00 0,00 0,00 113,95 0,00 101,92 100,00 0,00 100,00
178 092 117 013 30 427 0 0 21 568 9 084 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 178 092 0 178 092 0 0 0
192 178 120 642 31 855 0 0 27 539 12 142 872 0 0 0 0 0 872 0 0 0 687 0 185 193 050 0 193 050 0 0 0
192 177 120 642 31 855 0 0 27 538 12 142 873 0 0 0 0 0 873 0 0 0 687 0 186 193 050 0 193 050 0 0 0
1 0 0 0 0 1 0 -1 0 0 0 0 0 -1 0 0 0 0 0 -1 0 0 0
100,00 100,00 100,00 0,00 0,00 100,00 100,00 100,11 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 100,11 0,00 0,00 0,00 100,00 0,00 100,54 100,00 0,00 100,00
- 25 -
Monor Város Önkormányzat 2012. évi költségvetési beszámoló
II./8.2. sz. melléklet
Önállóan működő költségvetési szervek bevételei és kiadásai intézményenként Cím
Intézmény
Alcím
Feladat megnevezése
I. 1.1.1 1.1.1.1 1.1.1.2 1.1.1.3 1.1.1.4 1.1.3 1.1.3.1 1.1.3.2 1.1.4 1.1.5 1.1.5.1 1.1.5.2 1.1.6 1.1.6.1 1.1.6.2 1.1.9
BEVÉTELEK Intézményi működési bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei Továbbszámlázott szolg.bevételei Kamatbevételek Áfa bevételek, visszatérülések Önkormányzatok kv-i támogatása Irányító szervtől kapott támogatás Önkormányzatok kv-i támogatása Felhalmozási- és tőke jellegű bevételek Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközátvétel Felhalmozási célú pénzeszközátvétel Pénzforgalom nélküli bevételek I.1.1 Költségvetési bevételek összesen: I.1.3 Egyéb finanszírozási bevételek I. Bevételek összesen: II. K I A D Á SO K 2.1.1 Működési kiadások 2.1.1.1 Személyi juttatás 2.1.1.2 Munkaadót terhelő járulékok 2.1.1.3 Támogatás-, tám.ért.működési kiadás 2.1.1.4 Működési célú pénzeszköz átadás 2.1.1.5 Dologi- és egyéb folyó kiadások 2.1.1.7 Ellátottak pénzbeli juttatásai 2.1.2 Felhalmozási kiadások 2.1.2.1 Felújítás 2.1.2.1.1 Épület felújítás 2.1.2.1.2 Gépek, berend.és felszer.felújítása 2.1.2.1.3 Járművek felújítása 2.1.2.1.4 Felújítás előzetesen felszám.áfája 2.1.2.2 Intézményi beruházási kiadások 2.1.2.2.1 Immateriális javak vásárlása 2.1.2.2.2 Épület vásárlása, létesítése 2.1.2.2.3 Egyéb építmények vásárlása, létesítése 2.1.2.2.4 Gépek, berend.és felszer.vásárl., létesít 2.1.2.2.5 Járművek vásárlása 2.1.2.2.6 Int.beruh.besz.árba beszám.áfája II.2.1 Költségvetési kiadások: II.2.3 Egyéb finanszírozási kiadások II. Kiadások összesen: Költségv.bev.és kiadások egyenl. /I.1.1 - II.2.1/: Egyéb finansz.bev.és kiadások egyenl. /I.1.3 - II.2.3/: Egyenlegek egyenlege /I. - II./ (ha "-": forráshiány, ha "+":
Adatok ezer forintban 134 Ady Úti Általános Iskola Utolsó Eredeti előirányzat módosított előirányzat
Teljesítés
Eltérés /U.mód.ei. Teljesítés/
140 Óvodák összesen Index /%/ /Teljesítés/ U.mód.ei./
Utolsó Eredeti előirányzat módosított előirányzat
Teljesítés
Eltérés /U.mód.ei. Teljesítés/
141 Kossuth Óvoda Index /%/ /Teljesítés/ U.mód.ei./
Utolsó Eredeti előirányzat módosított előirányzat
Teljesítés
Eltérés /U.mód.ei. Teljesítés/
142 Tesz-Vesz Óvoda Index /%/ /Teljesítés/ U.mód.ei./
Utolsó Eredeti előirányzat módosított előirányzat
Teljesítés
7 072 7 072 0 0 0 122 182 38 024 84 158 0 0 0 0 0 0 0 0 129 254 0 129 254
9 084 9 084 0 0 0 133 790 49 632 84 158 0 0 0 0 0 0 0 0 142 874 0 142 874
9 084 7 396 17 9 1 662 133 790 49 632 84 158 0 0 0 0 0 0 0 0 142 874 0 142 874
0 1 688 -17 -9 -1 662 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
100,00 81,42 0,00 0,00 0,00 100,00 100,00 100,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 100,00 0,00 100,00
15 790 12 455 2 700 0 635 232 484 95 333 137 151 0 0 0 0 0 0 0 0 248 274 0 248 274
7 254 7 247 7 0 0 249 828 112 677 137 151 0 25 25 0 0 0 0 0 257 107 0 257 107
2 202 9 1 730 0 463 247 277 110 126 137 151 0 25 25 0 0 0 0 0 249 504 0 249 504
5 052 7 238 -1 723 0 -463 2 551 2 551 0 0 0 0 0 0 0 0 0 7 603 0 7 603
30,36 0,12 0,00 0,00 0,00 98,98 97,74 100,00 0,00 100,00 100,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 97,04 0,00 97,04
5 037 5 037 0 0 0 84 321 36 528 47 793 0 0 0 0 0 0 0 0 89 358 0 89 358
5 037 5 037 0 0 0 77 942 30 149 47 793 0 0 0 0 0 0 0 0 82 979 0 82 979
3 5 034 0 5 037 2 -2 0 0 1 -1 247 277 -169 335 110 126 -79 977 137 151 -89 358 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 247 280 -164 301 0 0 247 280 -164 301
0,06 0,00 0,00 0,00 0,00 317,26 365,27 286,97 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 298,00 0,00 298,00
5 080 2 380 2 200 0 500 58 032 22 068 35 964 0 0 0 0 0 0 0 0 63 112 0 63 112
2 200 2 200 0 0 0 63 512 27 548 35 964 0 25 25 0 0 0 0 0 65 737 0 65 737
0 25 25 0 0 0 0 0 2 210 0 2 210
129 254 84 486 21 843 0 0 17 297 5 628 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 129 254 0 129 254 0 0 0
141 686 94 356 24 797 0 0 15 232 7 301 1 188 0 0 0 0 0 1 188 0 0 585 350 0 253 142 874 0 142 874 0 0 0
141 687 94 360 24 797 0 0 15 229 7 301 1 187 0 0 0 0 0 1 187 0 0 585 350 0 252 142 874 0 142 874 0 0 0
-1 -4 0 0 0 3 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0
100,00 100,00 100,00 0,00 0,00 99,98 100,00 99,92 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 99,92 0,00 0,00 100,00 100,00 0,00 99,60 100,00 0,00 100,00
248 274 161 543 41 693 0 0 36 079 8 959 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 248 274 0 248 274 0 0 0
256 680 167 012 43 546 0 0 33 463 12 659 427 0 0 0 0 0 427 0 0 236 99 0 92 257 107 0 257 107 0 0 0
248 368 165 002 43 546 0 0 27 413 12 407 426 0 0 0 0 0 426 0 0 236 99 0 91 248 794 710 249 504 710 -710 0
8 312 2 010 0 0 0 6 050 252 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 8 313 -710 7 603
96,76 98,80 100,00 0,00 0,00 81,92 98,01 99,77 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 99,77 0,00 0,00 100,00 100,00 0,00 98,91 96,77 0,00 97,04
89 358 58 883 15 110 0 0 12 428 2 937 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 89 358 0 89 358 0 0 0
82 793 59 520 15 564 0 0 3 772 3 937 186 0 0 0 0 0 186 0 0 146 0 0 40 82 979 0 82 979 0 0 0
87 403 59 644 15 594 0 0 8 364 3 801 186 0 0 0 0 0 186 0 0 146 0 0 40 87 589 710 88 299 159 691 -710 158 981
105,57 100,21 100,19 0,00 0,00 221,74 96,55 100,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 100,00 0,00 0,00 100,00 0,00 0,00 100,00 105,56 0,00 106,41
63 112 40 899 10 571 0 0 8 866 2 776 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 63 112 0 63 112 0 0 0
65 720 41 180 10 703 0 0 9 961 3 876 17 0 0 0 0 0 17 0 0 13 0 0 4 65 737 0 65 737 0 0 0
63 639 39 367 10 703 0 0 9 763 3 806 17 0 0 0 0 0 17 0 0 13 0 0 4 63 656 0 63 656 -61 446 0 -61 446
- 26 -
-4 610 -124 -30 0 0 -4 592 136 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -4 610 -710 -5 320
2 185 0 1 726 0 459 0 0
Eltérés /U.mód.ei. Teljesítés/
Index /%/ /Teljesítés/ U.mód.ei./
15 2 200 -1 726 0 -459 63 512 27 548 35 964 0 0 0 0 0 0 0 0 63 527 0 63 527
99,32 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 100,00 100,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 3,36 0,00 3,36
2 081 1 813 0 0 0 198 70 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 081 0 2 081
96,83 95,60 100,00 0,00 0,00 98,01 98,19 100,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 100,00 0,00 0,00 100,00 0,00 0,00 100,00 96,83 0,00 96,83
Monor Város Önkormányzat 2012. évi költségvetési beszámoló
II./8.2. sz. melléklet
Önállóan működő költségvetési szervek bevételei és kiadásai intézményenként Cím
Intézmény
Alcím
Feladat megnevezése
I. 1.1.1 1.1.1.1 1.1.1.2 1.1.1.3 1.1.1.4 1.1.3 1.1.3.1 1.1.3.2 1.1.4 1.1.5 1.1.5.1 1.1.5.2 1.1.6 1.1.6.1 1.1.6.2 1.1.9
BEVÉTELEK Intézményi működési bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei Továbbszámlázott szolg.bevételei Kamatbevételek Áfa bevételek, visszatérülések Önkormányzatok kv-i támogatása Irányító szervtől kapott támogatás Önkormányzatok kv-i támogatása Felhalmozási- és tőke jellegű bevételek Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközátvétel Felhalmozási célú pénzeszközátvétel Pénzforgalom nélküli bevételek I.1.1 Költségvetési bevételek összesen: I.1.3 Egyéb finanszírozási bevételek I. Bevételek összesen: II. K I A D Á SO K 2.1.1 Működési kiadások 2.1.1.1 Személyi juttatás 2.1.1.2 Munkaadót terhelő járulékok 2.1.1.3 Támogatás-, tám.ért.működési kiadás 2.1.1.4 Működési célú pénzeszköz átadás 2.1.1.5 Dologi- és egyéb folyó kiadások 2.1.1.7 Ellátottak pénzbeli juttatásai 2.1.2 Felhalmozási kiadások 2.1.2.1 Felújítás 2.1.2.1.1 Épület felújítás 2.1.2.1.2 Gépek, berend.és felszer.felújítása 2.1.2.1.3 Járművek felújítása 2.1.2.1.4 Felújítás előzetesen felszám.áfája 2.1.2.2 Intézményi beruházási kiadások 2.1.2.2.1 Immateriális javak vásárlása 2.1.2.2.2 Épület vásárlása, létesítése 2.1.2.2.3 Egyéb építmények vásárlása, létesítése 2.1.2.2.4 Gépek, berend.és felszer.vásárl., létesít 2.1.2.2.5 Járművek vásárlása 2.1.2.2.6 Int.beruh.besz.árba beszám.áfája II.2.1 Költségvetési kiadások: II.2.3 Egyéb finanszírozási kiadások II. Kiadások összesen: Költségv.bev.és kiadások egyenl. /I.1.1 - II.2.1/: Egyéb finansz.bev.és kiadások egyenl. /I.1.3 - II.2.3/: Egyenlegek egyenlege /I. - II./ (ha "-": forráshiány, ha "+":
Adatok ezer forintban 143 Petőfi Óvoda Utolsó Eredeti előirányzat módosított előirányzat
Teljesítés
1 573 1 573 0 0 0 31 285 14 809 16 476 0 0 0 0 0 0 0 0 32 858 0 32 858
10 10 0 0 0 43 687 27 211 16 476 0 0 0 0 0 0 0 0 43 697 0 43 697
12 9 2 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 12 0 12
32 858 21 354 5 514 0 0 4 711 1 279 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 32 858 0 32 858 0 0 0
43 659 23 020 5 962 0 0 13 098 1 579 38 0 0 0 0 0 38 0 0 0 30 0 8 43 697 0 43 697 0 0 0
33 570 23 213 5 905 0 0 2 881 1 571 38 0 0 0 0 0 38 0 0 0 30 0 8 33 608 0 33 608 -33 596 0 -33 596
Eltérés /U.mód.ei. Teljesítés/
144 Napsugár és Szivárvány Óvoda Index /%/ /Teljesítés/ U.mód.ei./
Utolsó Eredeti előirányzat módosított előirányzat
Teljesítés
-2 1 -2 0 -1 43 687 27 211 16 476 0 0 0 0 0 0 0 0 43 685 0 43 685
120,00 90,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,03 0,00 0,03
4 100 3 465 500 0 135 58 846 21 928 36 918 0 0 0 0 0 0 0 0 62 946 0 62 946
7 0 7 0 0 64 687 27 769 36 918 0 0 0 0 0 0 0 0 64 694 0 64 694
2 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2
10 089 -193 57 0 0 10 217 8 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 10 089 0 10 089
76,89 100,84 99,04 0,00 0,00 22,00 99,49 100,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 100,00 0,00 0,00 0,00 100,00 0,00 0,00 76,91 0,00 76,91
62 946 40 407 10 498 0 0 10 074 1 967 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 62 946 0 62 946 0 0 0
64 508 43 292 11 317 0 0 6 632 3 267 186 0 0 0 0 0 186 0 0 77 69 0 40 64 694 0 64 694 0 0 0
63 756 42 778 11 344 0 0 6 405 3 229 185 0 0 0 0 0 185 0 0 77 69 0 39 63 941 0 63 941 -63 939 0 -63 939
- 27 -
Eltérés /U.mód.ei. Teljesítés/
150 Bölcsőde
Index /%/ /Teljesítés/ U.mód.ei./
Utolsó Eredeti előirányzat módosított előirányzat
Teljesítés
160 Gondozási Központ
Eltérés /U.mód.ei. Teljesítés/
Index /%/ /Teljesítés/ U.mód.ei./
Utolsó Eredeti előirányzat módosított előirányzat
Teljesítés
Eltérés /U.mód.ei. Teljesítés/
Index /%/ /Teljesítés/ U.mód.ei./
5 0 7 0 -2 64 687 27 769 36 918 0 0 0 0 0 0 0 0 64 692 0 64 692
28,57 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00
8 255 6 500 0 0 1 755 63 172 31 963 31 209 0 0 0 0 0 0 0 0 71 427 0 71 427
8 087 6 332 0 0 1 755 68 620 37 411 31 209 0 0 0 0 0 0 0 0 76 707 0 76 707
8 087 7 137 27 0 923 68 620 37 411 31 209 0 0 0 0 0 0 0 0 76 707 0 76 707
0 -805 -27 0 832 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
100,00 112,71 0,00 0,00 52,59 100,00 100,00 100,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 100,00 0,00 100,00
19 050 15 000 0 0 4 050 48 069 26 797 21 272 0 4 959 4 959 0 0 0 0 0 72 078 0 72 078
14 218 10 168 0 0 4 050 57 653 36 381 21 272 0 2 459 2 459 0 0 0 0 0 74 330 0 74 330
14 218 12 531 36 1 1 650 55 894 34 622 21 272 0 2 737 2 737 0 0 0 0 0 72 849 1 72 850
0 -2 363 -36 -1 2 400 1 759 1 759 0 0 -278 -278 0 0 0 0 0 1 481 -1 1 480
100,00 123,24 0,00 0,00 40,74 96,95 95,17 100,00 0,00 111,31 111,31 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 98,01 0,00 98,01
752 514 -27 0 0 227 38 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 753 0 753
98,83 98,81 100,24 0,00 0,00 96,58 98,84 99,46 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 99,46 0,00 0,00 100,00 100,00 0,00 97,50 98,84 0,00 98,84
71 427 45 642 11 522 0 0 13 363 900 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 71 427 0 71 427 0 0 0
76 542 49 156 12 729 0 0 13 457 1 200 165 0 0 0 0 0 165 0 0 0 130 0 35 76 707 0 76 707 0 0 0
76 304 49 156 12 729 0 0 13 273 1 146 165 0 0 0 0 0 165 0 0 0 130 0 35 76 469 238 76 707 238 -238 0
238 0 0 0 0 184 54 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 238 -238 0
99,69 100,00 100,00 0,00 0,00 98,63 95,50 100,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 100,00 0,00 0,00 0,00 100,00 0,00 100,00 99,69 0,00 100,00
72 078 37 761 9 661 0 0 24 656 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 72 078 0 72 078 0 0 0
74 330 37 761 9 661 0 0 26 908 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 74 330 0 74 330 0 0 0
72 577 36 320 9 419 0 0 26 838 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 72 577 273 72 850 272 -272 0
1 753 97,64 1 441 96,18 242 97,50 0 0,00 0 0,00 70 99,74 0 ####### 0 0,00 0 0,00 0 0,00 0 0,00 0 0,00 0 0,00 0 0,00 0 0,00 0 0,00 0 0,00 0 0,00 0 0,00 0 0,00 1 753 97,64 -273 0,00 1 480 98,01
Monor Város Önkormányzat 2012. évi költségvetési beszámoló
II./8.2. sz. melléklet
Önállóan működő költségvetési szervek bevételei és kiadásai intézményenként Cím
Intézmény
Alcím
Feladat megnevezése
I. 1.1.1 1.1.1.1 1.1.1.2 1.1.1.3 1.1.1.4 1.1.3 1.1.3.1 1.1.3.2 1.1.4 1.1.5 1.1.5.1 1.1.5.2 1.1.6 1.1.6.1 1.1.6.2 1.1.9
BEVÉTELEK Intézményi működési bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei Továbbszámlázott szolg.bevételei Kamatbevételek Áfa bevételek, visszatérülések Önkormányzatok kv-i támogatása Irányító szervtől kapott támogatás Önkormányzatok kv-i támogatása Felhalmozási- és tőke jellegű bevételek Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközátvétel Felhalmozási célú pénzeszközátvétel Pénzforgalom nélküli bevételek I.1.1 Költségvetési bevételek összesen: I.1.3 Egyéb finanszírozási bevételek I. Bevételek összesen: II. K I A D Á SO K 2.1.1 Működési kiadások 2.1.1.1 Személyi juttatás 2.1.1.2 Munkaadót terhelő járulékok 2.1.1.3 Támogatás-, tám.ért.működési kiadás 2.1.1.4 Működési célú pénzeszköz átadás 2.1.1.5 Dologi- és egyéb folyó kiadások 2.1.1.7 Ellátottak pénzbeli juttatásai 2.1.2 Felhalmozási kiadások 2.1.2.1 Felújítás 2.1.2.1.1 Épület felújítás 2.1.2.1.2 Gépek, berend.és felszer.felújítása 2.1.2.1.3 Járművek felújítása 2.1.2.1.4 Felújítás előzetesen felszám.áfája 2.1.2.2 Intézményi beruházási kiadások 2.1.2.2.1 Immateriális javak vásárlása 2.1.2.2.2 Épület vásárlása, létesítése 2.1.2.2.3 Egyéb építmények vásárlása, létesítése 2.1.2.2.4 Gépek, berend.és felszer.vásárl., létesít 2.1.2.2.5 Járművek vásárlása 2.1.2.2.6 Int.beruh.besz.árba beszám.áfája II.2.1 Költségvetési kiadások: II.2.3 Egyéb finanszírozási kiadások II. Kiadások összesen: Költségv.bev.és kiadások egyenl. /I.1.1 - II.2.1/: Egyéb finansz.bev.és kiadások egyenl. /I.1.3 - II.2.3/: Egyenlegek egyenlege /I. - II./ (ha "-": forráshiány, ha "+":
Adatok ezer forintban 170 Városi Könyvtár Utolsó Eredeti előirányzat módosított előirányzat
Teljesítés
130-170 Intézmények összesen
Eltérés /U.mód.ei. Teljesítés/
Index /%/ /Teljesítés/ U.mód.ei./
Eredeti előirányzat
Utolsó módosított előirányzat
Teljesítés
Eltérés /U.mód.ei. Teljesítés/
Index /%/ /Teljesítés/ U.mód.ei./
2 540 2 000 0 0 540 23 286 23 286 0 0 0 0 0 0 0 0 0 25 826 0 25 826
2 419 1 879 0 0 540 24 663 24 484 179 0 120 120 0 0 0 0 0 27 202 0 27 202
2 329 713 1 237 0 379 24 593 24 414 179 0 209 209 0 0 0 0 0 27 131 0 27 131
90 1 166 -1 237 0 161 70 70 0 0 -89 -89 0 0 0 0 0 71 0 71
96,28 69 280 88 950 83 807 37,95 59 600 82 598 51 395 0,00 2 700 7 18 088 0,00 0 0 86 70,19 6 980 6 345 14 238 99,72 926 818 1 034 691 1 030 311 99,71 417 174 518 243 513 863 100,00 509 644 516 448 516 448 0,00 0 0 0 174,17 4 959 2 604 2 971 174,17 4 959 2 604 2 971 0,00 0 0 0 0,00 0 0 0 0,00 0 0 0 0,00 0 0 0 0,00 0 0 0 99,74 1 001 057 1 126 245 1 117 089 0,00 0 0 1 99,74 1 001 057 1 126 245 1 117 090
5 143 31 203 -18 081 -86 -7 893 4 380 4 380 0 0 -367 -367 0 0 0 0 0 9 156 -1 9 155
94,22 62,22 0,00 0,00 224,40 99,58 99,15 100,00 0,00 114,09 114,09 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 99,19 0,00 99,19
25 826 13 984 3 606 0 0 8 236 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 25 826 0 25 826 0 0 0
27 149 14 707 3 851 0 0 8 591 0 53 0 0 0 0 0 53 0 0 50 0 0 3 27 202 0 27 202 0 0 0
26 943 14 707 3 851 0 0 8 385 0 53 0 0 0 0 0 53 0 0 50 0 0 3 26 996 135 27 131 135 -135 0
206 0 0 0 0 206 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 206 -135 71
99,24 1 001 057 1 122 950 1 112 439 100,00 635 582 667 298 663 854 100,00 163 972 174 818 174 576 0,00 0 0 0 0,00 0 0 0 97,60 160 985 231 253 224 737 0,00 40 518 49 581 49 272 100,00 0 3 295 3 295 0,00 0 0 0 0,00 0 0 0 0,00 0 0 0 0,00 0 0 0 0,00 0 0 0 100,00 0 3 295 3 295 0,00 0 0 0 0,00 0 0 0 100,00 0 895 871 0,00 0 1 707 1 731 0,00 0 0 0 100,00 0 693 693 99,24 1 001 057 1 126 245 1 115 734 0,00 0 0 1 356 99,74 1 001 057 1 126 245 1 117 090 0 0 1 355 0 0 -1 355 0 0 0
10 511 3 444 242 0 0 6 516 309 0 0 0 0 0 0 0 0 0 24 -24 0 0 10 511 -1 356 9 155
99,06 99,48 99,86 0,00 0,00 97,18 99,38 100,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 100,00 0,00 0,00 97,32 101,41 0,00 100,00 99,07 0,00 99,19
- 28 -
II./9. sz. melléklet Monor Város Önkormányzat 2012. évi költségvetési beszámoló Monor Város Önkormányzata és intézményei működési-, felhalmozási- és finanszírozási bevételeinek és kiadásainak mérlegszerű bemutatása Adatok ezer forintban
Működési bevételek
Működési kiadások
Utolsó Eredeti Teljesítés előirányzat módosított előirányzat Intézményi működési bevételek 109 092 229 373 225 939 Önkormányzatok sajátos működési bevételei 973 709 1 040 253 954 331 Önkormányzat költségvetési támogatása 2 049 182 2 594 287 2 566 749 Támogatásértékű működési bevételek 54 547 111 183 109 249 Működési célú pénzeszköz átvétel 0 5 344 6 285 0 467 Előző évi kp.-i kv.-i kiegészítés 135 Feladat megnevezése
Pénzforgalom nélküli bevételek Intézmény finansz.miatti bevételi korrekció Működési kv-i bevételek össz.: Működési kv-i bevét.és kiadások egyenl. (ha "+": forrástöbblet):
Működési célú hitel felvétele Működési finansz.bevételek össz.: Működési finansz.bevét.és kiadások egyenl. (ha "+": forrástöbblet):
Pénzforgalom nélküli bevételek Egyéb finanszírozási bevételek Működési bevételek összesen:
40 106 -1 360 525 1 866 111
0 -1 627 223 2 353 352
0
0
291 725 291 725
300 000 300 000
12 835
0
0 0 2 157 836
191 017 0 2 844 369
0 -1 599 677 2 263 343
Eltérés összeg /U.mód.ei.-Telj./
Index /%/
Feladat megnevezése
/100 % = U.mód.ei./
3 434 85 922 27 538 1 934 -941 -332
98,50 91,74 98,94 98,26 117,61 345,93
0 -27 546 90 009
0,00 98,31 96,18
Személyi jutt.- és járulékai Támogatás-, tám.értékű működési kiadás Működési célú pénzeszköz átadás Dologi- és egyéb folyó kiadások Önkormányzat által folyósított ellátások Ellátottak pénzbeli jutt. Előző évi pm.átadás Pénzforg.nélküli kiadások - műk.tartalék Intézmény finansz.miatti kiadási korrekció Működési kv-i kiadások össz.: Működési kv-i bevét.és kiadások egyenl. (ha "": forráshiány):
291 312 291 312
8 688 8 688
97,10 97,10
Rövid lejáratú finanszírozási kiadások Működési finansz.kiadások össz.: Működési finansz. bevét.és kiadások egyenl. (ha "-": forráshiány):
109 226 4 368 2 668 249
81 791 -4 368 176 120
57,18 0,00 93,81
Felhalmozási bevételek
Pénzforgalom nélküli kiadások Egyéb finanszírozási kiadás Működési kiadások összesen:
92 000 169 581
0 108 983
90 680 100 116
-90 680 8 867
0,00 91,86
Támogatásértékű felhalmozási bevételek Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel Felhalmozási c.költségvetési támogatás Felhalm.c.kölcsönök visszatérülése Pénzforgalom nélküli bevételek Felhalmozási kv-i bevételek össz.:
732 079 3 500 0 0 0 997 160
550 153 5 322 0 0 0 664 458
550 127 4 618
26 704
100,00 86,77
45 611 71 974 863 126
-45 611 -71 974 -198 668
0,00 0,00 129,90
0
26 937
201 441
228 405 228 405
46 060 46 060
41 419 41 419
99 094
0
0
0 1 225 565
45 533 756 051
904 545
-194 027
119,64
3 383 401
3 600 420
3 572 794
27 626
99,23
forrástöbblet):
0
0
126 005
forráshiány):
Egyenlegek egyenlege (ha "+": forrástöbblet):
0
0
207 996
Egyenlegek egyenlege (ha "-": forráshiány):
(ha "+": forrástöbblet):
Hosszú lejáratú hitel felvétele Felhalmozási finansz.bevételek össz.: Felhalmozási finansz.bevét.és kiadások egyenl. (ha "+": forrástöbblet): Felhalm.c.kölcsönök visszatérülése Felhalmozási bevételek összesen: Bevételek mindösszesen: Költségvetési bevét.és kiadások egyenl. (ha "+":
-17 427
-103 787
-75 436
278 890 278 890
300 000 300 000
278 890 278 890
Eltérés összeg /U.mód.ei.-Telj./
Index /%/ /100 % = U.mód.ei./
41 917 29 482 9 754 36 430 24 -4 649 0 32 948 -27 546 118 360
96,78 98,20 96,01 94,35 99,98 107,39 0,00 0,00 98,31 95,18
21 110 21 110
92,96 92,96
0 52 546
0
0
0
0 0 2 162 428
0 0 2 757 139
-52 546 2 565 123
192 016
0,00 0,00 93,04
862 635 144 306 0 0 0 0 64 721 20 000 1 091 662
500 073 132 892 2 374 1 982 0 200 0 0 637 521
468 018 123 274 2 374 148 0 100 67 771 0 661 685
32 055 9 618 0 1 834 0 100 -67 771 0 -24 164
93,59 92,76 100,00 7,47 0,00 50,00 0,00 0,00 103,79
-94 502
0
0
129 311 129 311
137 989 137 989
137 990 137 990
-1 -1
100,00 100,00
Felhalmozási kiadások
Önkormányzatok sajátos működési bevételei Felhalmozási és tőke jellegű bevételek
Felhalmozási kv-i bevét.és kiadások egyenl.
Utolsó Eredeti Teljesítés előirányzat módosított előirányzat 1 215 373 1 301 109 1 259 192 1 369 800 1 641 899 1 612 417 173 499 244 269 234 515 388 600 644 823 608 393 22 273 156 400 156 376 41 518 62 914 67 563 0 0 0 33 000 32 948 0 -1 360 525 -1 627 223 -1 599 677 1 883 538 2 457 139 2 338 779
Felújítási kiadások Intézményi beruházások Támogatás-, tám.ért.felhalmozási kiadás Felhalmozási célú pénzeszköz átadás Értékesített tárgyi eszk.utáni ÁFA befiz. Befektetési c.részesedések vásárlása Felhalm.c.kölcsönök nyújtása Pénzforgalom nélküli kiadások Felhalmozási kv-i kiadások össz.: Felhalmozási kv-i bevét.és kiadások egyenl. (ha "-": forráshiány):
4 641 4 641
89,92 89,92
Hosszú lejáratú finanszírozási kiadások Felhalmozási finansz.kiadások össz.: Felhalmozási finansz.bevét.és kiadások egyenl. (ha "-": forráshiány): Felhalm.c.kölcsönök nyújtása Felhalmozási kiadások összesen: Kiadások mindösszesen: Költségvetési bevét.és kiadások egyenl. (ha "-":
- 29 -
0
-91 929
-96 571
0 1 220 973
67 771 843 281
799 675
-24 165
94,83
3 383 401
3 600 420
3 364 798
167 851
93,46
-111 929
-99 088
0
0
0
0
II./10. sz. melléklet Monor Város Önkormányzat 2012. évi költségvetési beszámoló Monor Város Önkormányzat 2012. évi közszolgálati létszámadatai
Cím
110
130
100 Monor Város Önkormányzata Feladat megnevezése
Utolsó Eredeti módosított előirányzat előirányzat
Teljesítés
Önkormányzat és szakfeladatai Védőnők Településőrök Közalkalmazottak /mezőőrök/ Rehab.állományú dolgozók Közfoglalkoztatottak Összesen:
11,0 0,0 2,0 0,0 27,0 40,0
11,0 0,0 2,0 0,0 42,0 55,0
11,0 0,0 2,0 0,0 42,0 55,0
Polgármesteri Hivatal Polgármester, alpolgármester Jegyző, aljegyző Köztisztviselők Mt.hatálya alá tart.dolgozók Közfoglalkoztatottak Összesen:
1,0 2,0 75,0 9,0 3,0 90,0
1,0 2,0 73,0 12,0 0,0 88,0
1,0 2,0 73,0 12,0 0,0 88,0
2,00 24,00 1,00 0,50 8,35 2,50 1,00 0,00 39,35
2,0 24,0 1,0 0,5 8,4 2,5 1,0 0,0 39,35
2,0 24,0 1,0 0,5 8,4 2,5 1,0 0,0 39,35
2,00 19,70 0,00 1,00 0,50 7,00 1,00 0,00 31,20
2,0 19,7 0,0 1,0 0,5 7,0 1,0 0,0 31,20
2,0 19,7 0,0 1,0 0,5 7,0 1,0 0,0 31,20
2 21,80 1,00 0,50 9,00 2,00 1,00 0,00 37,30
2,0 21,8 1,0 0,5 9,0 2,0 1,0 0,0 37,30
2,0 21,8 1,0 0,5 9,0 2,0 1,0 0,0 37,30
1,0 7,70 2,00
1,0 7,7 2,0
1,0 7,7 2,0
Általános Iskolák Kossuth L. Általános Iskola Intézményvezető Pedagógus Gyógypedagógiai asszisztens Könyvtáros GYIV felelős Gazdasági-, ügyvit.- és egyéb alkalm. Étkezésben dolgozók Rehab.dolgozó Összesen: 142 Jászai Mari Általános Iskola Intézményvezető Pedagógus Gyógypedagógiai asszisztens Könyvtáros GYIV felelős Gazdasági-, ügyvit.- és egyéb alkalm. Étkezésben dolgozók Rehab.dolgozó Összesen: 143 Nemzetőr Általános Iskola Intézményvezető Pedagógus Gyógypedagógiai asszisztens Könyvtáros GYIV felelős Gazdasági-, ügyvit.- és egyéb alkalm. Étkezésben dolgozók Rehab.dolgozó Összesen: Nemzetőr Ált.Isk.Speciális Tagozat 141
Intézményvezető Pedagógus Gyógypedagógiai asszisztens
- 30 -
Megjegyzés
II./10. sz. melléklet Monor Város Önkormányzat 2012. évi költségvetési beszámoló Monor Város Önkormányzat 2012. évi közszolgálati létszámadatai
Cím
144
145
100 Monor Város Önkormányzata Feladat megnevezése Könyvtáros GYIV felelős Gazdasági-, ügyvit.- és egyéb alkalm. Étkezésben dolgozók Rehab.dolgozó Összesen: Ady Úti Általános Iskola Intézményvezető Pedagógus Gyógypedagógiai asszisztens Könyvtáros GYIV felelős Gazdasági-, ügyvit.- és egyéb alkalm. Étekezésben dolgozó Rehab.dolgozó Összesen: Általános Iskolák összesen Intézményvezető Pedagógus Gyógypedagógiai asszisztens Könyvtáros GYIV felelős Gazdasági-, ügyvit.- és egyéb alkalm. Étkezésben dolgozók Rehab.dolgozó Összesen:
Óvodák Kossuth Óvoda Intézményvezető Főfoglalkozású óvónő Főfoglalkozású dajka Gazdasági-, ügyvit.- és egyéb alkalm. Főfoglalkozású konyhai kisegítő Rehab.dolgozó Összesen: 147 Tesz-Vesz Óvoda Intézményvezető Főfoglalkozású óvónő Főfoglalkozású dajka Gazdasági-, ügyvit.- és egyéb alkalm. Főfoglalkozású konyhai kisegítő Rehab.dolgozó Összesen: 148 Petőfi Óvoda Intézményvezető Főfoglalkozású óvónő Főfoglalkozású dajka Gazdasági-, ügyvit.- és egyéb alkalm. Főfoglalkozású konyhai kisegítő Rehab.dolgozó
Utolsó Eredeti módosított előirányzat előirányzat
Teljesítés
0,00 0,00 1,32 1,00 0,00 13,02
0,0 0,0 1,3 1,0 0,0 13,02
0,0 0,0 1,3 1,0 0,0 13,02
2,00 23,70 0,00 1 0,50 8,00 2,50 1,00 38,70
2,0 23,7 0,0 1,0 0,5 8,0 2,5 1,0 38,70
2,0 23,7 0,0 1,0 0,5 8,0 2,5 1,0 38,70
9,00 96,90 4,00 3,00 18,35 20,82 6,50 1,00 159,57
9,0 96,9 4,0 3,0 18,4 20,8 6,5 1,0 159,57
9,0 96,9 4,0 3,0 18,4 20,8 6,5 1,0 159,57
2 17 8,00 3,00 2,00 1,00 33,10
2,0 17,1 8,0 3,0 2,0 1,0 33,10
2,0 17,1 8,0 3,0 2,0 1,0 33,10
1,00 12,60 6,00 1,50 1,00 1,00 23,10
1,0 12,6 6,0 1,5 1,0 1,0 23,10
1,0 12,6 6,0 1,5 1,0 1,0 23,10
1,00 6,00 3,00 1,00 1,00 0,00
1,0 6,0 3,0 1,0 1,0 0,0
1,0 6,0 3,0 1,0 1,0 0,0
146
- 31 -
Megjegyzés
II./10. sz. melléklet Monor Város Önkormányzat 2012. évi költségvetési beszámoló Monor Város Önkormányzat 2012. évi közszolgálati létszámadatai
Cím
149
150
151
152
100 Monor Város Önkormányzata Feladat megnevezése Összesen: Napsugár és Szivárvány Óvoda Intézményvezető Főfoglalkozású óvónő Főfoglalkozású dajka Gazdasági-, ügyvit.- és egyéb alkalm. Főfoglalkozású konyhai kisegítő Rehab.dolgozó Összesen: Óvodák összesen Intézményvezető Főfoglalkozású óvónő Főfoglalkozású dajka Gazdasági-, ügyvit.- és egyéb alkalm. Főfoglalkozású konyhai kisegítő Rehab.dolgozó Összesen:
Utolsó Eredeti módosított előirányzat előirányzat
Teljesítés
12,00
12,00
12,00
1,00 13,50 6,00 1,50 2,00 0,00 24,00
1,0 13,5 6,0 1,5 2,0 0,0 24,00
1,0 13,5 6,0 1,5 2,0 0,0 24,00
5,00 49,20 23,00 7,00 6,00 2,00 92,20
5,0 49,2 23,0 7,0 6,0 2,0 92,20
5,0 49,2 23,0 7,0 6,0 2,0 92,20
Bölcsöde Intézményvezető Gondozónő Gazdasági-, ügyvit.- és egyéb alkalm. Élelmezésben dolgozók Összesen:
2,00 20,00 4,00 5,00 31,00
2,0 20,0 4,0 5,0 31,00
2,0 20,0 4,0 5,0 31,00
Gondozási Központ Intézményvezető Gondozónő Gazdasági-, ügyvit.- és egyéb alkalm. Élelmezésben dolgozók Összesen:
2,00 14,50 3,00 1,00 20,50
2,0 14,5 3,0 1,0 20,50
2,0 14,5 3,0 1,0 20,50
1,00 4,00 5,00
1,0 4,0 5,00
1,0 4,0 5,00
438,27
451,27
451,27
Városi Könyvtár Intézményvezető Könyvtáros Összesen: Önkormányzat összesen:
- 32 -
Megjegyzés
II./11. sz. melléklet
Monor Város Önkormányzat 2012. évi költségvetési beszámoló Hiteltörlesztések
Adatok ezer forintban
Cím
111 Önkormányzat
Alcím
Feladat megnevezése
2.2.2.1.1.1 2.2.2.1.1.2 2.2.2.1.1.3 2.2.2.1.1.4
Beruházási hitel I. - "Sikeres Mo-ért Önk.-i Infrastr.fejl.Hitelpr. - közutak építése Kötvény I. /"Monor 2027", devizanem: CHF/ Kötvény II. /"Monor", devizanem: CHF/ Beruházási hitel II. - "Sikeres Mo-ért Önk.-i Infrastr.fejl.Hitelpr." - a KMOP -5.2.1/B-09-2f-20100013 jelű "Monori int. városközp. -fejl." - önerő bizt. Törlesztés összesen:
Felvétel éve
Nyitó összeg
Törlesztett összeg
Hitel tőke törlesztési kötelezettség
Záró állomány
Utolsó módosított előirányzat
Eredeti előirányzat
/2011.12.31/
Eltérés /U.mód.ei. Teljesítés/
Teljesítés
Index /%/ /Teljesítés/ U.mód.ei./
2006.
300 000
-47 850
252 150
17 400
17 400
17 400
0
100,00
2007. 2007.
646 537 612 512
-101 971 0
994 722 1 014 939
54 900 57 011
58 838 61 751
58 839 61 751
-1 0
100,00 100,00
2011.
0
0
0
0
0
0
0
0,00
1 559 049
-149 821
2 261 811
129 311
137 989
137 990
-1
100,00
- 33 -
II./12. sz. melléklet
Monor Város Önkormányzata 2012. évi költségvetési beszámoló Teljesített közvetett támogatások Ssz. 1
Adatok ezer forintban Bevétel
Jogcím megnevezés
terv
Ellátottak térítési díjának, illetve kártérítésének méltányossági alapon történő elengedésének összege
2
Lakosság részére lakásépítéshez, lakásfelújításhoz nyújtott kölcsönök elengedésének összege
3
Helyi adónál, gépjárműadónál biztosított kedvezmény, mentesség összege adónemenként - Építményadó - Gépjárműadó - Iparűzési adó
Engedmény terv tény
tény
Teljesítés terv tény
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
532 000
514 923
0
0
516 242
514 923
92 000 130 000 310 000
90 681 117 929 306 313
0 0 0
0 0 0
92 000 117 929 306 313
90 680 117 929 306 314
4
Helyiségek, eszközök hasznosításából származó bevételből nyújtott kedvezmény, mentesség összege
0
0
0
0
0
0
5
Egyéb nyújtott kedvezmény vagy kölcsön elengedésének összege
0
0
0
0
0
0
532 000
514 923
0
0
516 242
514 923
Mindösszesen:
- 34 -
II./13.a. sz. melléklet
Monor Város Önkormányzata 2012. évi költségvetési beszámoló Könyvviteli mérleg szerinti vagyonkimutatás
Adatok ezer forintban
11 470 9 590 075 9 222 970 7 926 070 6 474 764 2 073 249 593 0 32 898 337 924 828 818 1 296 900 769 10 771 0 31 274 587 732 928 333 234 308 313 0 0 23 879 247 745 165 157 82 588 0 119 360 105 609 13 751 0 0 0 180 780 66 300 113 770 710 3 061 755 12 844 080 186 150 215 17 163 66 728 866 65 458 3 561 141 106 29 019 324 087
50
12 885 294
13 168 167
96% 135% 31% 0% 0% 90% 100% 89% 11% 96% 102% 3% 109% 179% 103%
- 35 -
163 432 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
54 181 267 180 612 0 0 0 0 0 0 0 0 180 612 0 0 0 0 171 926 0 8 686 0 0 0 0 0 0 0 0 655 655 0 0 0 0 0 0 0 0 0 181 321 156 0 0 0 0 0 0 0 237 393
0 21 977 21 423 0 0 0 0 0 0 0 0 21 423 0 0 0 0 10 203 0 11 220 0 0 0 0 0 0 0 0 554 554 0 0 0 0 0 0 0 0 0 21 977 30 80 80 0 0 0 0 0 273 383
0 56 014 55 452 0 0 0 0 0 0 0 0 55 452 0 0 0 0 33 038 0 22 414 0 0 0 0 0 0 0 0 562 562 0 0 0 0 0 0 0 0 0 56 014 0 150 150 0 0 0 0 0 135 285
0 91 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 91 91 0 0 0 0 0 0 0 0 0 91 0 0 0 0 0 0 10 0 0 10
2 840 8 362 225 718 8 448 441 179 674 8 144 599 0 7 926 070 0 6 474 764 0 2 073 0 249 593 0 0 0 32 898 0 337 924 0 828 818 179 674 218 529 0 769 0 10 771 0 0 0 31 274 0 0 928 0 22 269 179 674 128 639 0 0 0 0 0 23 879 40 096 207 649 40 096 125 061 0 82 588 0 0 5 948 96 193 5 948 82 442 0 13 751 0 0 0 0 0 0 0 180 780 0 66 300 0 113 770 0 710 0 3 061 755 228 558 11 699 338 0 0 52827 97 152 33 16 894 0 66 728 0 866 52 794 12 664 0 3 551 10 458 129 938 4 933 23 441 68 218 254 082
163 432
176 761
181 714
22 360
56 299
101
296 776 11 953 420
Monori Önk.
109 613
137% 4% 3% 97%
18 176 027 173 302 0 0 0 0 0 0 0 0 173 302 0 0 0 0 94 266 0 79 036 0 0 0 0 0 0 0 0 2 725 2 725 0 0 0 0 0 0 0 0 0 176 045 0 6 6 0 0 0 0 710 0 716
Polg. Hivatal
115 421
21% 63% 91% 5946% 118%
141 163 291 158 651 0 0 0 0 0 0 0 0 158 651 0 0 0 0 114 818 0 43 833 0 0 0 0 0 0 0 0 4 640 4 640 0 0 0 0 0 0 0 0
Roma Önk.
92 270
96% 738% 258% 94% 95% 133%
Könyvtár
102%
830%
Gndozási Központ
0 109 613 105 558 0 0 0 0 0 0 0 0 105 558 0 0 0 0 43 088 0 62 470 0 0 0 0 0 0 0 0 4 055 4 055 0 0 0 0 0 0 0 0 0 109 613 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 92 270 89 487 0 0 0 0 0 0 0 0 89 487 0 0 0 0 33 323 0 56 164 0 0 0 0 0 0 0 0 2 783 2 783 0 0 0 0
Bölcsőde
103% 112% 123% 35% 94%
0 0 0 0 92 270 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
55 115 366 114 212 0 0 0 0 0 0 0 0 114 212 0 0 0 0 87 070 0 27 142 0 0 0 0 0 0 0 0 1 154 1 154 0 0 0 0 0 0 0 0 0 115 421 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
103% 105% 293% 448% 483%
Kossuth Óvoda
11 126 9 140 426 3 144 712 1 770 983 1 340 278 0 30 089 0 34 132 45 786 320 698 1 373 729 809 8 097 0 149 679 930 268 1 018 5 604 260 840 0 0 17 414 5 871 367 5 786 514 84 853 0 123 820 78 212 44 030 0 1 578 527 200 952 66 200 128 052 6 700 3 189 057 12 541 561 5376 138 174 9 579 65 087 0 63 508 3 169 114 711 82 303 343 733
/100 %=Előző év/
Nemzető r Iskola
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49
Kossuth Iskola
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN:
állományi érték
Tárgyévi könyv szerinti állományi érték Jászai Iskola
I. Immateriális javak II. Tárgyi eszközök II./1. Törzsvagyon a./ Forgalomképtelen ingatlanok 1. Út-, híd-, járda-, alul- és felüljárók 2. Földterület 3. Parkok-, játszóterek 4. Folyók-, vízfolyások-, természetes- és mest.tavak 5. Árvízvédelmi töltések-, belvízcsatornák 6. Egyéb ingatlanok 7. Folyamatban levő ingatlan beruházás, felújítás b./ Korlátozottan forgalomképes ingatlanok 1. Vízellátás közművei 2. Szennyvíz- és csapadékvíz elvezetés közművei 3. Távhőellátás 4. Közművek védterületei 5. Intézmények ingatlanai 6. Sportlétesítmények 7. AT földterületei és telkei 8. Középületek és hozzájuk tartozó földek 9. Műemlékek 10. Védett természeti területek 11. Folyamatban levő ingatlan beruházás II./2. Forgalomképes ingatlanok 1. Telkek-, zártkerti- és külterületi földterületek 2. Épületek 3. Folyamatban lévő ingatlan beruházás II./3. Egyéb tárgyi eszközök 1. Gépek-, berendezések-, felszerelések 2. Járművek 3. Képzőművészeti alkotások 4. Beruházásra adott előlegek II./4. Beruházásra adott előlegek III. Befektetett pénzügyi eszközök 1. Tartós részesedés 2. Tartósan adott kölcsönök 3. Egyéb hosszú lejáratú követelések IV. Üzemelt.-re-, kez.-re átadott, konc.-ba adott eszközök A.) BEFEKTETETT ESZKÖZÖK ÖSSZESEN: I. Készletek II. Követelések összesen 1. Követelések áruszállításból, szolg.-ból (vevők) 2. Adósok 3. Rövidlejáratú kölcsönök 4. Egyéb követelések III. Értékpapírok IV. Pénzeszközök V. Egyéb aktív pénzügyi elszámolások B.) FORGÓESZKÖZÖK ÖSSZESEN:
Tárgyévi könyv Index / %/ szerinti Ady Iskola
ESZKÖZÖK
Sorszám
Előző évi könyv szerinti
II./13.a. sz. melléklet
Monor Város Önkormányzata 2012. évi költségvetési beszámoló Könyvviteli mérleg szerinti vagyonkimutatás
Adatok ezer forintban
107% 100% -417% -68% -68% -71% -80% 129% 112%
98% 90% 88% 110%
127% 153% 1095% 1170% 907% 45% 157% 0% 0% 80% 92% 139% 171%
74% 99%
92 270 88 587 3 683 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 - 36 -
181 469 20 921 160 548 0 237 237 237 237 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 8 0 0 0 0 0 0 0 8 0 0 0 8 8 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 033 18 648 3 385 0 272 272 272 272 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 55 0 0 0 0 0 0 0 54 0 0 0 54 54 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0
56 155 56 874 -719 0 135 135 135 135 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 9 0 0 0 0 0 0 0 9 0 0 0 9 9 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
91 0 91 0 10 10 10 10 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
281 203 212 132 69 071 0 15 333 15 333 15 333 15 333 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 240 0 0 0 0 0 0 0 182 0 0 0 182 182 0 0 0 0 0 0 0 0 58 58 0 0 0 0
Monori Önk.
Polg. Hivatal
176 011 151 464 24 547 0 710 710 710 710 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 40 0 0 0 0 0 0 0 40 0 0 0 40 40 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Roma Önk.
163 432 163 034 398 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Könyvtár
109 613 105 750 3 863 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Gndozási Központ
115 421 119 482 -4 061 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Bölcsőde
Kossuth Óvoda
10 742 406 10 202 432 539 974 0 -130 357 -130 357 -133 908 -143 721 9 813 3 551 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 556 118 1 913 646 0 1 654 877 0 258 769 0 0 629 741 0 427 796 291 312 108 526 83 008 25 518 93 419 88 987 0 0 0 2 206 2 226 12 731 10 506 0 0 2 225 1 520
Nemzető r Iskola
10 072 817 10 202 432 -129 615 0 191 023 191 023 187 854 180 252 7 602 3 169 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 621 454 2 117 992 0 1 883 242 0 234 750 0 0 494 302 0 278 890 0 9 908 7 096 2 812 205 504 56 500 126 420 17 400 0 2 758 2 426 9 160 6 138 0 0 3 022 1 534
Kossuth Iskola
51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98
/100 %=Előző év/
Jászai Iskola
D.) SAJÁT TŐKE ÖSSZESEN I. Tartós tőke II. Tőkeváltozások III. Értékelési tartalék E.) TARTALÉKOK ÖSSZESEN I. Költségvetési tartalékok összesen 1. Költségvetési tartalék elszámolása - Tárgyévi költségvetési tartalék elszámolása - Előző év(ek) költségvetési tartalékának elszámolása 2. Költségvetési pénzmaradvány 3. Költségvetési kiadási megtakarítás 4. Költségvetési bevételi lemaradás 5. Előirányzat-maradvány II. Vállalkozási tartalékok összesen 1. Vállalkozási tartalék elszámolása - Tárgyévi vállalkozási tartalék elszámolása - Előző év(ek) vállalkozási tartalék elszámolása 2. Vállalkozási maradvány 3. Vállalkozási kiadási megtakarítás 4. Vállalkozási bevételi lemaradás F.) KÖTELEZETTSÉGEK ÖSSZESEN I. Hosszú lejáratú kötelezettségek összesen 1. Hosszú lejáratra kapott kölcsönök 2. Tartozások fejlesztési célú kötvénykibocsátásból 3. Tartozások működési célú kötvénykibocsátásból 4. Beruházási és fejlesztési hitelek 5. Működési célú hosszú lejáratú hitelek 6. Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek II. Rövid lejáratú kötelezettségek összesen 1. Rövid lejáratú kölcsönök 2. Rövid lejáratú hitelek - Likvid hitelek és a r.lej.műk.c.kötvénykibocsátások 3. Kötelezetts.-ek áruszáll.-ból és szolg.-ból (szállítók) - tárgyévi költségvetést terhelő szállítói kötelezettségek - t.évet követő évet terhelő szállítói kötelezettségek 4. Egyéb rövidlejáratú kötelezettségek - helyi adó túlfizetése miatti kötelezettségek - felh.c.kötv.kib.-ból sz.tart.köv.évi törl.részlete - beruh., fejl.hitelek köv.évet terh.törl.részletei - egyéb hosszú lej.kötelezettségek köv.évi törlestése - t.évi költségvetést terhelő röv.lej.kötelezettségek - egyéb különféle kötelezettsége III. Egyéb passzív pénzügyi elszámolások 1. Költségvetési passzív függő elszámolások 2. Költségvetési passzív átfutó elszámolások 3. Költségvetési passzív kiegyenlítő elszámolások 4. Költségvetésen kívüli passzív pénzügyi elszámolások - költségvetésen kívüli letéti elszámolások
állományi érték
Tárgyévi könyv szerinti állományi érték
Ady Iskola
FORRÁSOK
Sorszám
Előző évi Tárgyévi könyv Index / %/ könyv szerinti szerinti
9 544 708 9 265 540 279 168 0 -147 054 -147 054 -150 605 -160 418 9 813 3 551 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 555 766 1 913 646 0 1 654 877 0 258 769 0 0 629 448 0 427 796 291 312 108 233 82 715 25 518 93 419 88 987 0 0 0 2 206 2 226 12 672 10 447 0 0 2 225 1 520
II./13.a. sz. melléklet
Monor Város Önkormányzata 2012. évi költségvetési beszámoló FORRÁSOK ÖSSZESEN
99
12 885 294
13 168 167
102%
92 270
- 37 -
115 421
109 613
163 432
176 761
181 714
22 360
56 299
101
296 776 11 953 420
II./13.b. sz. melléklet
Monor Város Önkormányzata 2011. évi költségvetési beszámoló Törzsvagyon és vállalkozói vagyon változás 1. Forgalomképtelen vagyon (csatorna, park, szobor, út, járda) Bruttó érték Elszámolt értékcsökkenés Nettó érték
2011.12.31 1 695 818 245 533 1 450 285
Évközbeni változás 5 601 905 4 298 5 597 607
2012.12.31 7 297 723 249 831 7 047 892
Évközbeni változás 17 991 88 199 106 190
2012.12.31 5 588 032 1 316 163 4 271 869
Évközbeni változás 13 294 58 921 72 215
2012.12.31 3 986 818 1 037 288 2 949 530
2011.12.31 1 076 903 163 719 913 184
Évközbeni változás 1 924 16 413 14 488
2012.12.31 1 078 827 180 132 898 696
2011.12.31 7 301 841 1 473 497 5 828 344
Évközbeni változás 5 583 914 92 497 5 491 417
2012.12.31 12 885 755 1 565 994 11 319 761
Évközbeni változás 5 617 350 6 233 5 623 583
2012.12.31 288 344 40 560 247 784
2. Korlátozottan forgalomképes vagyon (sportpálya, piac, kerítés, stb.) Bruttó érték Elszámolt értékcsökkenés Nettó érték
2011.12.31 5 606 023 1 227 964 4 378 059
-
2.a. Hivatal (üzemeltetés) Bruttó érték Elszámolt értékcsökkenés Nettó érték
2011.12.31 4 000 112 978 367 3 021 745
-
2.b. Intézmények Bruttó érték Elszámolt értékcsökkenés Nettó érték Mindösszesen (1+2) Bruttó érték Elszámolt értékcsökkenés Nettó érték 3. Forgalomképes vagyon (vállalkozói vagyon) Bruttó érték Elszámolt értékcsökkenés Nettó érték
2011.12.31 5 905 694 34 327 5 871 367
-
forgalomképtelen 111. projekt városközpont fejlesztés 113. projekt Városközpont fejlesztés 207. projekt Városközpont fejlesztés 252. projekt Városközpont fejlesztés 116. projekt KEOP pályázat ivóvízminőség javítása 253. projekt ivóvíz. Kútfelújítás
1. ponthoz
Folyamatban lévő beruházások
11 483 12 572 423 518 38 890 14 100 7 557 508 120
Összesen: 1. ponthoz
Forgalomképtelen vagyon változás hulladéklerakó átsorolása forgalomképesbe forgalomképes ingatlanok átsorolása forgalomképesből járda és kerékpárút csatorna kiépítés Bajcsy-Zs. U. Katona J. utca csatorna kiépítés
-
133 202 5 731 437 1 142 2 389 139
Összesen:
5 601 905 2. ponthoz
Korlátozottan forgalomképes befejezetlen beruházások Petőfi óvoda felújítái tervek ingatlanhoz kapcsolódó vagyonértékű jogok tűzoltó laktanya közmű kiépítése KMOP pályázat csatlakozási díjak KMOP pályázat 207. projektből (Petőfi u. 12., régi posta épülete, könyvtár, zeneiskola)
1 708 2 297 526 1 934
Összesen:
6 465
Korlátozottan forgalomképes vagyon változás Hivatal + Üzemeltetésre átadott eszközök Jászai konyha miatti átadás Vigadó felvonó javítása (épület tartozék)
2/a. ponthoz -
14 219 925 13 294
Összesen: Intézmények Jászai iskolához katona konyha átadása udvari játék selejtezése
2/b. ponthoz 2 235 311
-
Összesen: Forgalomképes vagyon változások átsorolás miatt forgalomképtelenbe hulladéklerakó miatt átsorolás
1 924 3. ponthoz
- 37 -
-
5 750 552 133 202
Összesen: -
5 617 350
II./13.c. sz. melléklet
Monor Város Önkormányzata 2012. évi költségvetési beszámoló Könyvviteli mérlegben értékkel nem szereplő eszközök állománya
Adatok ezer forintban Használaton kívüli eszközök állománya /db/ 0
0-ra leírt, de használatban lévő eszközök állománya
ESZKÖZÖK
/e Ft/ A) BEFEKTETETT ESZKÖZÖK I. Immateriális javak II. Tárgyi eszközök 1. Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok 2. Gépek, berendezések és felszerelések 3. Járművek 4. Tenyészállatok 5. Beruházások, felújítások 6. Beruházásra adott előlegek 7. Állami készletek, tartalékok 8. Tárgyi eszközök értékhelyesbítése III. Befektetett pénzügyi eszközök 1. Egyéb tartós részesedés 2. Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapír 3. Tartósan adott kölcsön 4. Hosszú lejáratú bankbetétek 5. Egyéb hosszú lejáratú követelések 6. Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése IV. Üzemeltetésre, kezelésre átadott, koncesszióba adott, vagyonkezelésbe vett eszközök B) FORGÓESZKÖZÖK II. Követelések 1. Követelések áruszállításból és szolgáltatásból (vevők) 2. Adósok 3. Egyéb követelések - ebből a mérlegfordulónapot követő egy évben belül esedékes részlet ESZKÖZÖK ÖSSZESEN:
/db/ 0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
Adatok ezer forintban
Könyvviteli mérlegben értékkel nem szereplő kötelezettségek állománya - ebből: Kötelezettségek megnevezése
kezességvállalással garanciavállalással kapcsolatos függő kapcsolatos függő kötelezettség kötelezettség
Összesen
I Hosszú lejáratú kötelezettségek 6. Egyéb hosszúlejáratú kötelezettségek II Rövid lejáratú kötelezettségek 4. Egyéb rövidlejáratú kötelezettségek - ebből: iparűzési adó feltöltési miatti kötelezettsége - ebből: helyi adó túlfizetés - ebből: egyéb hosszúlejáratú kötelezettség következő évet terhelő részei (LTP kedvezményes kiegyenlítés) - ebből: tárgyévi költségvetést terhelő egyéb rövid lejáratú kötelezettség
Összesen:
- 38 -
0
0
0
0
0
0
0
0
0
II./14.a. sz. melléklet
Monor Város Önkormányzata 2012. évi költségvetési beszámoló EGYSZERŰSÍTETT MÉRLEG
Adatok ezer forintban ESZKÖZÖK
Előző évi költségvetési beszámoló záró adatai
Előző évi auditált egyszerűsített beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (+)
Tárgyévi költségvetési beszámoló
Tárgyévi auditált egyszerűsített beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (+)
A.) BEFEKTETETT ESZKÖZÖK I. Immateriális javak II. Tárgyi eszközök III. Befektetett pénzügyi eszközök IV. Üzemelt.-re, kezelésre átadott eszk.
12 541 561 11 126 9 140 426 200 952 3 189 057
0 0 0 0 0
12 541 561 11 126 9 140 426 200 952 3 189 057
12 844 080 11 470 9 590 075 180 780 3 061 755
0 0 0 0 0
12 844 080 11 470 9 590 075 180 780 3 061 755
B.) FORGÓESZKÖZÖK I. Készletek II. Követelések III. Értékpapírok IV. Pénzeszközök V. Egyéb aktív pénzügyi elszámolások
343 733 5 376 138 174 3 169 114 711 82 303
0 0 0 0 0 0
343 733 5 376 138 174 3 169 114 711 82 303
324 087 186 150 215 3 561 141 106 29 019
0 0 0 0 0 0
324 087 186 150 215 3 561 141 106 29 019
12 885 294
0
12 885 294
13 168 167
0
13 168 167
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN:
FORRÁSOK
D.) SAJÁT TŐKE 1. Induló tőke 2. Tőkeváltozások 3. Értékelési tartalék E.) TARTALÉKOK I. Költségvetési tartalékok II. Vállalkozási tartalékok F.) KÖTELEZETTSÉGEK I. Hosszúlejáratú kötelezettségek II. Rövidlejáratú kötelezettségek III. Egyéb passzív pü.-i elszámolások FORRÁSOK ÖSSZESEN:
Előző évi költségvetési beszámoló záró adatai
Előző évi auditált egyszerűsített beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (+)
Tárgyévi költségvetési beszámoló
Tárgyévi auditált egyszerűsített beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (+)
10 072 817 10 202 432 -129 615 0
0 0 0 0
10 072 817 10 202 432 -129 615 0
10 742 406 10 202 432 539 974 0
0 0 0 0
10 742 406 10 202 432 539 974 0
191 023 191 023 0
0 0 0
191 023 191 023 0
-130 357 -130 357 0
0 0 0
-130 357 -130 357 0
2 621 454 2 117 992 494 302 9 160
0 0 0 0
2 621 454 2 117 992 494 302 9 160
2 556 118 1 913 646 629 741 12 731
0 0 0 0
2 556 118 1 913 646 629 741 12 731
12 885 294
0
12 885 294
13 168 167
0
13 168 167
- 39 -
II./14.b. sz. melléklet
Monor Város Önkormányzata 2012. évi költségvetési beszámoló
EGYSZERŰSÍTETT ÉVES PÉNZFORGALMI JELENTÉS
Sorszám 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51
Eredeti előirányzat
Megnevezés Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi és egyéb folyó kiadások Működési célú támogatásértékű kiadások ÁH-on kívülre végleges működési pénzeszközátadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felújítás Felhalmozási kiadások Felhalmozási célú támogatásértékű kiadások ÁH-on kívülre végleges felhalm.-i pénzeszközátadások Hosszú lejáratú kölcsönk nyújtása Rövid lejáratú kölcsönök nyújtása Költségvetési pénzforgalmi kiadások összesen (01+..+12) Hosszú lejáratú hitelek Rövid lejáratú hitelek - 15-bőllikvidhitelek kiadása Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok kiadásai Forgatási c.hitelvisz.megtestesítő értékpapírok kiadásai Finanszírozási kiadások összesen (14+..+18) Pénzforgalmi kiadások (13+19) Pénzforgalom nélküli kiadások Kiegyenlítő, függő, átfutó kiadások összesen KIADÁSOK ÖSSZESEN (20+..+22) Intézményi működési bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei Működési célú támogatásértékű bevételek ÁH-on kívülről végleges működési pénzeszközátvételek Felhalmozás és tőkejellegű bevételek - 28-ból önkorm.sajátos felhalm-i és tőkebev.-ei Felhalmozási célú támogatásértékű bevételek ÁH-on kívülről végleges felhalm.-i pénzeszközátvételek Támogatás, kiegészítések - 32-ból önkormányzatok költségvetési támogatása Hosszú lejáratú kölcsönök visszatérülése Rövid lejáratú kölcsönök visszatérülése Költségvetési pénzforgalmi bevételek összesen (24+..+28+30+31+32+34+35) Hosszú lejáratú hitelek felvétele Rövid lejáratú hitelek felvétele - 38-ból likvid hitelek bevétele Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok bevételei Forgatási c.hitelvisz.megtestesítő értékpapírok bevételei Finanszírozási bevételek összesen (37+..+41) Pénzforgalmi bevételek (36+42) Pénzforgalom nélküli bevételek Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek Kiegyenlítő, függő, átfutó bevételek BEVÉTELEK ÖSSZESEN (43+..+45) Pénzforgalmi költsévetési bevételek és kiadások különbsége (36-13) {költségvetési hiány (-), költségvetési többlet (+)} Igénybe vett tartalékokkal korrigált költségvetési bevételek és kiadások különbsége (36+43-13-20) Finanszírozási műveletek eredménye (42-19) Aktív és passzív pénzügyi műveletek erdménye (45-46-22)
- 40 -
967 887 247 486 388 600 31 548 173 499 41 518 862 635 144 306 0 0 64 721 0 2 922 200 129 311 278 890 0 0 0 408 201 3 330 401 53 000 0 3 383 401 109 092 1 065 709 54 547 0 169 581 67 581 732 079 3 500 2 049 182 688 657 0 0
Adatok ezer forintban Utolsó módosított Teljesítés előirányzat 1 025 659 999 967 263 321 259 225 640 171 608 392 178 249 169 122 244 518 234 515 67 863 67 565 496 993 468 095 136 173 123 297 2 374 2 374 1 982 148 67 771 67 771 0 0 3 125 074 3 000 471 437 989 416 880 0 0 0 0 0 0 0 0 437 989 416 880 3 563 063 3 417 351 32 948 0 0 -52 547 3 596 011 3 364 804 229 373 225 939 1 037 052 1 040 566 111 739 109 714 1 503 1 503 107 113 104 567 35 771 30 002 550 153 550 127 9 403 9 400 2 594 287 2 566 741 967 064 967 064 45 533 45 611 0 0
4 183 690
4 686 156
4 654 168
228 405 291 725
346 060 0
0 0 520 130 4 703 820 0 0 0 4 703 820
0 0 346 060 5 032 216 0 0 0 5 032 216
41 419 291 312 291 312 0 0 332 731 4 986 899 0 0 4 368 4 991 267
1 261 490
1 561 082
1 653 697
1 373 419
1 469 153
1 569 548
111 929 0
-91 929 0
-84 149 56 915
II./14.c. sz. melléklet
Monor Város Önkormányzata 2012. évi költségvetési beszámoló EGYSZERŰSÍTETT PÉNZMARADVÁNY - KIMUTATÁS
Adatok ezer forintban Sorszám
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15.
Megnevezés
Záró pénzkészlet Forgatási c.pénzügyi műveletek egyenlege Egyéb aktív és passzív pü-i elszám.összevont záróegyenl. (+, -) Előző év(ek)ben képzett tartalékok maradványa ( - ) Vállalkozási tevékenység pénzforgalmi eredménye ( - ) Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány (1+2+-3-4-5) Finanszírozásból származó korrekció (+, -) Pénzmaradványokat terhelő elvonások (+, -) Költségvtési pénzmaradvány (6+7+8) Vállalkoz.tev.eredményéből alaptev.ellát-ra felhaszn.összeg Kltsgv-i pénzmaradványt külön jogszab.alapján mód.tétel (+, -) Módosított pénzmaradvány (+-9+-10+-11) 10-ből egészségbizt.alapból folyósított pénzeszköz maradványa 10-ből kötelezettséggel terhelt maradvány 10-ből szabad maradvány
Előző évi költségvetési beszámoló záró adatai
111 384 3 169 76 138 10 771 0 179 920 -9 206 0 170 714 0 0 170 714 0 170 714 0
- 41 -
Auditálási eltérések (+)
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Előző évi auditált egyszerűsített beszámoló záró adatai
111 384 3 169 76 138 10 771 0 179 920 -9 206 0 170 714 0 0 170 714 0 170 714 0
Tárgyévi költségvetési beszámoló
138 171 -287 761 19 223 13 364 0 -143 731 -6 847 0 -150 578 0 0 -150 578 0 16 687 0
Auditálási eltérések (+)
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Tárgyévi auditált egyszerűsített beszámoló záró adatai
138 171 -287 761 19 223 13 364 0 -143 731 -6 847 0 -150 578 0 0 -150 578 0 16 687 0
II./14.d. sz. melléklet
Monor Város Önkormányzata 2012. évi költségvetési beszámoló EGYSZERŰSÍTETT EREDMÉNYKIMUTATÁS
Adatok ezer forintban Sorszám
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11
Megnevezés
Vállalkozási tevékenység szakfeladaton elszámolt bevételei Vállalkozási tevékenység szakfeladaton elszámolt kiadásai (-) Vállalkozási tevékenység pénzforgalmi eredménye (1-2) Vállalkozási tevékenységet terhelő értékcsökkenési leírás (-) Alaptevékenység ellátására felhasznált tárgyévi eredmény (-) Alaptevékenység ellátására felhasznált előző év(ek) eredménye (-) A tárgyévet követő évben alaptevékenység ellátádsára felhasználni tervezett eredmény (-) Pénzforgalmi eredményt külön jogszabály alapján módosító tétel (+/-) Vállalkozási tevékenység módosított pénzforgalmi eredménye (3-4-56-7+/-8) Vállalkozási tevékenységet terhelő befizetés (-) Tartalékba helyezhető összeg
Előző évi költségvetési beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (+)
Előző évi auditált egyszerűsített beszámoló záró adatai
Tárgyévi költségvetési beszámoló
Auditálási eltérések (+)
Tárgyévi auditált egyszerűsített beszámoló záró adatai
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
- 42 -
II./15. sz. melléklet
Monor Város Önkormányzata 2012. évi költségvetési beszámoló Pályázati forrásból megvalósuló beruházások Forrás Beruházás megnevezés
Támogatás
Teljes összeg
Önerő
Megjegyzés /pályázat döntési helyzete/
……. - 2010. évi ebből: leutalt kifizetés támogatás támogatás
2011. évi ebből: támogatás
kifizetés
leutalt támogatás
2012. évi ebből: támogatás
kifizetés
leutalt támogatás
Adatok ezer forintban Adatok ezer forintban 2013 évi várható 2014 - 2015. évi várható ebből: ebből: kifizetés kifizetés támogatás támogatás
Összesen ebből: támogatás
kifizetés
leutalt támogatás
I. 2013.év előtt benyújtott és le nem zárt, áthúzódó pályázatok I.1 Elfogadott támogatási szerződéssel rendelkező pályázatok I.1.1 KMOP–2009–4-5-2-09 Bölcsődei ellátást nyújtó intézmények infrastrukturális fejlesztése és kapacitá-sának bővítése I.1.2 KMOP–5.2.1/B-09-2f-2010-0013 Monori integrált városközpont-fejlesztése (Pest megyei település-központok fejlesztése) I.1.3 KMOP–5.2.1/B-09-2f-2010-0013 Monori integrált városközpont-fejlesztése pályázathoz tartozó nem támogatott tevékenységek I.1.4 PR – 17/2009 Tűzoltólaktanya építési beruházás I.1.5 KEOP-7.1.0/11/2011-0025
Monori szennyvíztisztító telep fejlesztésének előkészítése (nettó támogatás)
I.1.6 KEOP-7.1.0/11/2011-0026 Monor ivóvízminőség javításának műszaki előkészítése (nettó támogatás) I.1.7 BM önerő alap Monor ivóvízminőség javításának műszaki előkészítése - önerő kiegészítés I.1.7 EU önerő alap Monori integrált városközpont-fejlesztése (Pest megyei település-központok fejlesztése)
0
0
742 281 316
198 932 392
941 213 708
Támogatásban részesítve
35 673 990
28 776 962
0
35 726 402
29 178 424
38 126 356
468 562 154
376 948 575
0
83 709 491
83 709 491
Fejlesztési hitelből finanszírozva
0
0
0
0
0
0
35 610 685
490 000 000
35 650 000
525 650 000
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
Támogatásban részesítve 103/2012 (III.21.) sz. testületi határozat, 2012.06.28. Energiaközpont visszavonta a Támogatói okiratot
0
0
315 524 846 401 251 162 307 377 355
0
0 941 213 708 742 281 316 353 651 202
0
48 098 806
0
0
0
0
0
525 650 000
490 000 000
0
0
0
0 525 650 000 490 000 000
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
83 709 491
88 788 804
15 668 613
104 457 417
Támogatásban részesítve
3 040 000
2 584 000
0
0
0
0
17 145 000
14 573 250
1 190 000
84 272 417
85 014 804
0
0 104 457 417
88 788 804
1 190 000
15 668 613
0
15 668 613
Támogatásban részesítve
0
0
0
0
0
0
210 000
210 000
210 000
15 458 613
15 458 613
0
0
15 668 613
15 668 613
210 000
61 548 588
0
61 548 588
Támogatásban részesítve
0
0
0
0
0
0
61 548 588
61 548 589
61 548 590
0
0
0
0
61 548 588
61 548 589
61 548 590
- 43 -
II./15. sz. melléklet
Monor Város Önkormányzata 2012. évi költségvetési beszámoló I.2 Még nem elfogadott támogatási szerződéssel rendelkező pályázatok I.1 KMOP-4.6.1-11 119 519 407
6 290 495
Támogatásban 125 809 902 részesítve, TSZ előkészítés alatt
1 312 500
1 246 875
0
0
0
0
1 705 574
1 620 296
0
0
0 Nem támogatott
0
0
0
0
0
0
0
0
II.1 KEOP Monor ivóvízminőség javításának műszaki megvalósítása (nettó támogatás)
639 922 908
112 927 572
752 850 480 Benyújtás előtt
0
0
0
0
0
0
0
0
0
54 772 880
I.1.7 EU önerő alap Monor ivóvízminőség javításának műszaki megvalósítása (nettó támogatás)
112 927 572
0
112 927 572 Benyújtás előtt
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
45 203 735
0
45 203 735
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
2 157 729 636
453 178 563
2 610 908 199
40 026 490
32 607 837
0
35 726 402
29 178 424
38 126 356
1 110 432 001
944 900 710
378 473 436
682 491 190
529 113 167
742 232 116
635 312 750
2 610 908 200
2 157 729 638
416 599 792
Petőfi utcai óvoda felújítása, bővítése I.2. TP-1-2011 Tanyaprogram pályázat - gépbeszerzés
0
78 637 312
74 705 446
44 154 516
0
0
0
41 946 790 125 809 902 119 519 407
0
0
0
0
0
46 556 948 698 077 600 593 365 960 752 850 480 639 922 908
0
II. 2013.évben benyújtandó pályázatok
I.1.7 EU önerő alap Monori integrált városközpont-fejlesztése (Pest megyei település-központok fejlesztése) Összesen:
Benyújtva
- 44 -