A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek.
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTER NGM/24394/5/2013. A 2011. évi CXII. törvény 27. § (5)-(7) bekezdése alapján NEM NYILVÁNOS. Készült: 2013. november 22-én.
ELŐTERJESZTÉS az egyes önkormányzati adóigazgatási, továbbá illetékjogi tárgyú PM rendeletek módosításáról szóló …/2013. (… …) NGM rendeletről
Budapest, 2013. november
készítette: Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51-93 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta: Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek.
EGYEZTETÉSI LAP 1. Az egyeztetés alapadatai honlapon való közzététel időpontja: közigazgatási egyeztetésre megküldés: közigazgatási egyeztetés lezárása: 2. Az egyeztetésben részt vevők 2.1. A Kormány ügyrendje/jogszabály alapján egyetértésre vagy véleményezésre jogosultak intézmény
egyetért
nem ért egyet
nem adott véleményt
észrevétele maradt fenn
Miniszterelnökség Belügyminisztérium Emberi Erőforrások Minisztériuma Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Külügyminisztérium Vidékfejlesztési Minisztérium Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Honvédelmi Minisztérium 2.2. Egyéb állami szervek (Kúria, Legfőbb Ügyészség, Alkotmánybíróság stb.) egyéb állami szerv
egyetért
nem ért egyet
nem adott véleményt
észrevétele maradt fenn
Nemzeti Adó- és Vámhivatal Magyar Államkincstár
készítette: Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 3
2.3. Társadalmi szervezetek társadalmi szervezet
egyetért
nem ért egyet
nem adott véleményt
észrevétele maradt fenn
Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Megyei Jogú Városok Szövetsége Magyar Önkormányzatok Szövetsége Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetsége Községi Önkormányzatok Szövetsége Magyar Faluszövetség
készítette: Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta: Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 4
VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ 1. Az előterjesztés célja Az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló törvény (Módtv.) előirányozza az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.), illetve a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (Htv.) módosítását is. Az Itv-ben és a Htv-ben foglalt változtatások végrehajtása érdekében szükséges a vonatkozó miniszteri rendeletek módosítása. 2013. decemberében módosulnak továbbá a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény munkavállalói értékpapír-juttatási programokra vonatkozó szabályai. A módosítás szerint megszűnik a munkavállalók részére kedvezményes értékpapír-juttatást lehetővé tevő programok Nemzeti Adó- és Vámhivatal által történő előzetes nyilvántartásba vétele, ezért indokolt az elismert munkavállalói értékpapír-juttatási program nyilvántartásba vételére irányuló eljárás rendjéről, valamint az eljárás kezdeményezéséért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértékéről szóló 5/2003. (II. 4.) PM rendelet hatályon kívül helyezése. Megváltozott a Magyar Államkincstár által vezetett NGM számlaszám, melyre a minisztérium által lefolytatott eljárások igazgatási szolgáltatási díjait kell megfizetni. Ennek okán az előterjesztés tartalmazza a fejlesztési adókedvezmény engedélyezése iránti eljárás kezdeményezéséért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjról szóló 50/2002. (XII. 29.) PM rendelet, valamint az önkormányzati adóhatóság hatáskörébe tartozó közterhek nyilvántartását segítő számítógépes programrendszer engedélyezésének igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 42/2006. (XII.25.) PM rendelet ez irányú módosítását. 2. Az előterjesztés tartalma Az illetékjogi tárgyú PM rendeletek módosítása az Itv. 2014. január 1-jétől hatályos rendelkezései és a végrehajtási rendeletek szabályai közötti koherenciát teremti meg. Az önkormányzati adóigazgatási tárgyú PM rendeletek módosítása arra irányul, hogy a 2014. január 1-jétől hatályos bevallási mintanyomtatványok tartalma teljes mértékben megfeleljen a jövő évtől hatályos törvényi szabályozásnak. Ezért kisebb mértékben módosul a bevallási nyomtatványok tartalma. A rendelet hatályon kívül helyezi az elismert munkavállalói értékpapír-juttatási program nyilvántartásba vételére irányuló eljárás rendjéről, valamint az eljárás kezdeményezéséért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértékéről szóló 5/2003. (II. 4.) PM rendeletet. A tervezet két PM rendelet tekintetében rögzíti az NGM helyes számlaszámát.
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 5
3. A rendelet-tervezettel összefüggésben várható hatások A rendelet-tervezet hatályba lépésével az Itv. végrehajtási rendeletei az illetéktörvény aktuális szabályozását töltik meg részletes tartalommal. A Htv. változásainak megfelelő bevallási, bejelentési nyomtatványok megkönnyítik az önkormányzati adóhatóságok azon feladatát, amely az egyes bevallási nyomtatványok rendszeresítésével függ össze. Az egységes mintájú nyomtatványok az adózók számára is könnyebbé teszik a bevallás-benyújtási kötelezettség teljesítését. 4. Az igénybe vett eszközök A Módtv. elfogadásával összefüggésben az előterjesztés a kapcsolódó PM rendeletek módosítására tesz javaslatot. Az érintett PM rendeletek a következők: 1. A települési önkormányzat hatáskörébe tartozó adók és adók módjára behajtandó köztartozások nyilvántartásáról, kezeléséről és elszámolásáról szóló 13/1991. (V.21.) PM rendelet (PM1 rendelet) 2. Az eljárási illetékek megfizetésének és a megfizetés ellenőrzésének részletes szabályairól szóló 44/2004. (XII. 20.) PM rendelet (PM2 rendelet) 3. Az illetékekkel kapcsolatos ügyiratok kezeléséről, valamint az illetékek kiszabásáról, elszámolásáról és könyveléséről szóló 40/2006. (XII. 25.) PM rendelet (PM3 rendelet) 4. Az önkormányzati adóhatóságok által rendszeresíthető bevallási, bejelentési nyomtatványok tartalmáról szóló 35/2008. (XII. 31.) PM rendelet (PM4 rendelet) Az előterjesztés javaslatot tesz továbbá az elismert munkavállalói értékpapír-juttatási program nyilvántartásba vételére irányuló eljárás rendjéről, valamint az eljárás kezdeményezéséért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértékéről szóló 5/2003. (II. 4.) PM rendelet hatályon kívül helyezésére. Az NGM számlaszámának változása miatt módosul: 1. A fejlesztési adókedvezmény engedélyezése iránti eljárás kezdeményezéséért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjról szóló 50/2002. (XII. 29.) PM rendelet (PM5 rendelet) 2. az önkormányzati adóhatóság hatáskörébe tartozó közterhek nyilvántartását segítő számítógépes programrendszer engedélyezésének igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 42/2006. (XII.25.) PM rendelet 4. Kormányprogramhoz való viszony Az előterjesztés az adótörvények végrehajtását szolgálja.
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 6
5. Előzmények, kapcsolódások Az önkormányzati adóigazgatási, továbbá illetékjogi tárgyú PM rendeletek módosítása a Módtv. rendelkezéseivel függ össze, amelyet az Országgyűlés november 18-án fogadott el. 6. Európai uniós kapcsolódások Az előterjesztésnek nincsenek európai uniós kapcsolódásai. A jogalkotáshoz nem kapcsolódik jogharmonizációs kötelezettség. 7. Országgyűlési tárgyalásra vonatkozó információk: 8. Társadalmi egyeztetés: Közigazgatási egyeztetés keretében az önkormányzati érdekszövetségek megkapják a tervezetet. 9. Az előterjesztés kommunikációja A változtatás kommunikációjára nincs szükség, tekintve, hogy az adótörvények változása kapcsán a kommunikáció megtörtént. 10. Hatásvizsgálat Az előzetes és utólagos hatásvizsgálatról szóló 24/2011. (VIII. 9.) KIM rendelet szerinti hatásvizsgálati lapok elkészítése megtörtént.
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 7
a Nemzetgazdasági Miniszter …/2013. ( . ) NGM rendelete az egyes önkormányzati adóigazgatási, továbbá illetékjogi tárgyú PM rendeletek módosításáról Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 100. § (1) bekezdés a), b) és d) pontjaiban, a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 46. §-ában, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 175. § (7) bekezdésében, a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 81. § (1) bekezdés b) pontjában, valamint a társasági adóról és osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 30. § (7) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § c) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el: 1. A települési önkormányzat hatáskörébe tartozó adók és adók módjára behajtandó köztartozások nyilvántartásáról, kezeléséről és elszámolásáról szóló 13/1991. (V.21.) PM rendelet módosítása 1. § (1) A települési önkormányzat hatáskörébe tartozó adók és adók módjára behajtandó köztartozások nyilvántartásáról, kezeléséről és elszámolásáról szóló 13/1991. (V.21.) PM rendelet (a továbbiakban: PM1 rendelet) 3. számú melléklete a 1. melléklet szerint módosul. (2) A PM1 rendelet 5. számú melléklete helyébe a 2. melléklet lép. (3) A PM1 rendelet 6. számú melléklete helyébe a 3. melléklet lép. (4) A PM1 rendelet 7. számú melléklete helyébe a 4. melléklet lép. (5) A PM1 rendelet 10/a. számú melléklete helyébe az 5. melléklet lép. (6) A PM1 rendelet 13. számú melléklete a 6. melléklet szerint módosul. (7) A PM1 rendelet 13/c. számú melléklete helyébe a 7. melléklet lép. 2. § Hatályát veszti a PM1 rendelet a) 1. § (2) bekezdés d) pontja, b) 2. § (2) bekezdés c) pontjában és a 14. § (1) bekezdésében az „ , a luxusadóról” szövegrész, c) 3. § (1) bekezdés b) pontjában, a 3. § (2) bekezdés b) pontjában és a 13. §-t megelőző címben az „ , a luxusadó” szövegrész, d) 3. § (3) bekezdés b) pontjában a „luxusadó” szövegrész, e) 5. § (5) bekezdése, f) 9. § (1) bekezdésében az „a luxusadó befizetésére luxusadó beszedési számlát,” szövegrész, készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 8
g) 14. § (10) bekezdése. 2. Az eljárási illetékek megfizetésének és a megfizetés ellenőrzésének részletes szabályairól szóló 44/2004. (XII. 20.) PM rendelet módosítása 3. § (1) Az eljárási illetékek megfizetésének és a megfizetés ellenőrzésének részletes szabályairól szóló 44/2004. (XII. 20.) PM rendelet (a továbbiakban: PM2 rendelet) 1. § (1) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: (E rendelet hatálya:) „a) a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalára (a továbbiakban: járási hivatal), illetve a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (a továbbiakban: Központi Hivatal) által működtetett Központi Okmányirodára (a továbbiakban: okmányiroda),” ” (terjed ki.) (2) A PM2 rendelet a) 1. § (2) bekezdés a) pontjában, 2. § (1) és (2) bekezdésében, 3. §-ában és 4. § (1) bekezdésében az „okmányirodánál” szövegrész helyébe az „okmányirodánál, járási hivatalnál” szöveg, b) 2. §-át megelőző alcímében az „okmányirodáknál” szövegrész helyébe az „okmányirodáknál, járási hivataloknál” szöveg, c) 2. § (3)-(5) bekezdésében az „okmányiroda” szövegrészek helyébe az „okmányiroda és a járási hivatal” szöveg, d) 4. § (2) és (3) bekezdésében az „okmányiroda” szövegrész helyébe az „okmányiroda és a járási hivatal” szöveg lép. 3. Az illetékekkel kapcsolatos ügyiratok kezeléséről, valamint az illetékek kiszabásáról, elszámolásáról és könyveléséről szóló 40/2006. (XII. 25.) PM rendelet módosítása 4. § (1) Az illetékekkel kapcsolatos ügyiratok kezeléséről, valamint az illetékek kiszabásáról, elszámolásáról és könyveléséről szóló 40/2006. (XII. 25.) PM rendelet (a továbbiakban: PM3 rendelet) 3. számú melléklete a 8. melléklet szerint módosul. készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 9
(2) A PM3 rendelet 5. számú melléklete a 9. melléklet szerint módosul. (3) A PM3 rendelet 7. számú melléklete a 10. melléklet szerint módosul. 4. Az önkormányzati adóhatóságok által rendszeresíthető bevallási, bejelentési nyomtatványok tartalmáról szóló 35/2008. (XII. 31.) PM rendelet módosítása 5. § Az önkormányzati adóhatóságok által rendszeresíthető bevallási, bejelentési nyomtatványok tartalmáról szóló 35/2008. (XII. 31.) PM rendelet (a továbbiakban: PM4 rendelet) 1. § (2) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: [Az adóhatóság – az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően –] „b) az állandó jellegű iparűzési tevékenység utáni helyi iparűzési adóra a 2013-ban és az azt követő években kezdődő adóévekre a 19. melléklet,” (szerinti adattartalmú nyomtatványt rendszeresítheti.) 6. § (1) A PM4 rendelet 1. melléklete helyébe a 11. melléklet lép. (2) A PM4 rendelet 3. melléklete helyébe a 12. melléklet lép. (3) A PM4 rendelet 5. melléklete helyébe a 13. melléklet lép. (4) A PM4 rendelet 7. melléklete helyébe a 14. melléklet lép. (5) A PM4 rendelet 9. melléklete helyébe a 15. melléklet lép. (6) A PM4 rendelet 13. melléklete a 16. melléklet szerint módosul. (7) A PM4 rendelet 15. melléklete a 17. melléklet szerint módosul. (8) A PM4 rendelet 19. melléklete helyébe a 18. melléklet lép. (9) A PM4 rendelet 22. melléklete a 19. melléklet szerint módosul. 7. § Hatályát veszti a PM4 rendelet 1. 2. melléklete, 2. 4. melléklete, 3. 6. melléklete, 4. 8. melléklete, 5. 18. melléklete.
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 10
5. Egyéb módosuló jogszabályok 8. § A fejlesztési adókedvezmény engedélyezése iránti eljárás kezdeményezéséért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjról szóló 50/2002. (XII. 29.) PM rendelet 2. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(5) A díj a Nemzetgazdasági Minisztérium bevételét képezi. A díjat a Nemzetgazdasági Minisztérium 10032000-01460658 számú számlájára kell megfizetni. A díjak kezelésére, elszámolására, valamint visszatérítésére a költségvetés alapján gazdálkodó szervek beszámolási és könyvvezetési kötelezettségéről szóló jogszabályt kell alkalmazni.” 9. § Az önkormányzati adóhatóság hatáskörébe tartozó közterhek nyilvántartását segítő számítógépes programrendszer engedélyezésének igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 42/2006. (XII. 25.) PM rendelet 2. § (2) bekezdésében az „10032000-01454055-00000000” szövegrész helyébe az „10032000-01460658” szöveg lép. 10. § Hatályát veszti az elismert munkavállalói értékpapír-juttatási program nyilvántartásba vételére irányuló eljárás rendjéről, valamint az eljárás kezdeményezéséért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértékéről szóló 5/2003. (II. 4.) PM rendelet.
11. § E rendelet 2014. január 1-jén lép hatályba. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 11
1.
melléklet a …/2013. (… . …) NGM rendelethez
1. Hatályát veszti a PM1 rendelet 3. számú mellékletében a Zárási összesítő I. című táblázat alcímében az „a luxusadó,” szövegrész. 2. Hatályát veszti a PM1 rendelet 3. számú mellékletében a Zárási összesítő II. 20. sora.
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 12
2. melléklet a …/2013. (… . …) NGM rendelethez „5. számú melléklet a 13/1991. (V. 21.) PM rendelethez
ÉPÍTMÉNYADÓ (hasznos alapterület után) 20... . évi kivetési összesítő Megnevezés
Adóalanyok száma magánszemély vállalkozó tulajdonos vagyoni tulajdonos vagyoni értékű jog értékű jog jogosítottja jogosítottja (fő) (fő, db)
L A K Á S
1. Lakás 2. Htv. 13. § a) pontja alapján mentes 3. Htv. 13. § b) pontja alapján mentes 4. Htv. 13/A. § alapján mentes 5. Önkormányzati döntés alapján mentes 6. LAKÁS ADÓKÖTELES TERÜLETE [1-(2+3+4+5)] 7. LAKÁS ADÓJA 8. Önkormányzati döntés alapján kedvezmény 9. FIZETENDŐ ADÓ [7-8] 10. Üdülő készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
Adótárgyak száma
Jellemző érték
(db)
2 (m )
Adómegállapítás
összesen
(fő, db)
(Ft)
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 13 Ü D Ü L Ő E G Y É B
É P Ü L E T
11. Htv. 13/A. § (1) bekezdése alapján mentes 12. Önkormányzati döntés alapján mentes 13. ÜDÜLŐ ADÓKÖTELES TERÜLETE [10-(11+12)] 14. ÜDÜLŐ ADÓJA 15. Önkormányzati döntés alapján kedvezmény 16. FIZETENDŐ ADÓ [14-15] 17. Gépjárműtároló 18. Kereskedelmi egység 19. 18-ból szállásépület 20. 18-ból kereskedelmi üzlethelyiség, vendéglátóipari egység 21. Egyéb nem lakás céljára szolgáló épület 22. Htv. 13. § b) pontja alapján mentes 23. Htv. 13. § h) pontja alapján mentes 24. Htv. 13/A § (1) bekezdése alapján mentes 25. Önkormányzati döntés alapján mentes 26. EGYÉB ÉPÜLET ADÓKÖTELES TERÜLETE [(17+18+21)-(22+23+24+25)] 27. EGYÉB ÉPÜLET ADÓJA 28. Önkormányzati döntés alapján kedvezmény 29. FIZETENDŐ ADÓ [27-28] 31. ÖSSZES TERÜLET (6+13+26) 32. ÖSSZES ADÓ (7+14+27) 33. ÖSSZES MENTESSÉG, KEDVEZMÉNY (2+3+4+5+8+11+12+15+22+23+24+25) 34. ÖSSZES FIZETENDŐ ADÓ (9+16+29)
” készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 14
3. melléklet a …/2013. (… . …) NGM rendelethez „6. számú melléklet a 13/1991. (V. 21.) PM rendelethez
ÉPÍTMÉNYADÓ (korrigált forgalmi érték után) 20... . évi kivetési összesítő Megnevezés
Adótárgyak száma
Adóalanyok száma magánszemély vállalkozó tulajdonos vagyoni tulajdonos vagyoni értékű jog értékű jog jogosítottja jogosítottja (fő) (fő, db)
Korrigált forgalmi érték Adómegál(adóalap) lapítás
összesen
(fő, db)
(db)
(Ft)
(Ft)
1. Lakás 2. Üdülő 3. Nem lakás céljára szolgáló építmény 4. Az építmény összesen (1+2+3) 5. Htv. 13. § a) pontja alapján mentes 6. Htv. 13. § b) pontja alapján mentes 7. Htv. 13. § h) pontja alapján mentes 8. Htv. 13/A. § (1) bekezdése alapján mentes 9. Önkormányzati döntés alapján mentes 10. Adóköteles építmény [4-(5+6+7+8+9)] 11. Önkormányzati döntés alapján kedvezmény 12. KORRIGÁLT FORG.ÉRTÉK UTÁN FIZETENDŐ ADÓ [10-11]
„ készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 15
4. melléklet a …/2013. (… . …) NGM rendelethez „7. számú melléklet a 13/1991. (V. 21.) PM rendelethez
TELEKADÓ 20... . évi kivetési összesítő Megnevezés
Adóalanyok száma magánszemély vállalkozó vagyoni tulajdonos vagyoni tulajdonos értékű jog értékű jog jogosítottja jogosítottja (fő) (fő, db)
T E R
1. Ingatlan teljes területe 2. Építménnyel lefedett földterület 3. Htv. 19. § a) pontja alapján mentes 4. Htv. 19. § b) pontja alapján mentes 5. Htv. 19. § c) pontja alapján mentes készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
Adótárgyak száma
Jellemző érték
Adómegállapítás
összesen
(fő, db)
(db)
2 (m , Ft)
(Ft)
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 16 Ü L E T
6. Htv. 19. § d) pontja alapján mentes 7. Önkormányzati döntés alapján mentes 8. ADÓKÖTELES TERÜLET [1-(2+3+4+5+6+7)] 9. TELEK ADÓJA 10. Önkormányzati döntés alapján kedvezmény 11. FIZETENDŐ ADÓ [9-10]
F O R G A L M
12. Ingatlan 13. Korrigált forgalmi érték 14. Htv. 19 § a) pontja alapján mentes 15. Htv. 19. § b) pontja alapján mentes 16. Htv. 19. § c) pontja alapján mentes 17. Htv. 19. § d) pontja alapján mentes 18. Önkormányzati döntés alapján mentes 19. ADÓKÖTELES FORGALMI ÉRTÉK [12(13+14+15+16+17)] 20. TELEK ADÓJA 21. Önkormányzati döntés alapján kedvezmény 22. FIZETENDŐ ADÓ [20-21]
I É R T
” készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 17
5. melléklet a …/2013. (… . …) NGM rendelethez „10/a. számú melléklet a 13/1991. (V. 21.) PM rendelethez G É P J Á R M Ű A D Ó II. 20…. évi kivetési összesítő AUTÓBUSZ (ideértve lakópótkocsi, lakókocsi)
Megnevezés száma db légrugós
adóköteles adóalap kg
2) Kedvezmény összesen (3+4) 3) 20%-os adókedvezménnyel érintett gépjárművek
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
fizetendő adó
összes* adó
Ft
Ft
nem összesen légrugós nem összesen légrugós nem összesen légrugós nem összesen légrugós nem összesen légrugós légrugós légrugós légrugós légrugós
1) Nem kedvezményezett és nem mentes gépjárművek
készítette:
kedvezmény, mentesség összege Ft
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 18 4) 30%-os adókedvezménnyel érintett gépjárművek 5) Mentesség összesen (6+7+8+9+10+11+12) 6) a gépjárműadó törvény 5. § a) 7) a gépjárműadó törvény 5. § b) 8) a gépjárműadó törvény 5. § c) 9) a gépjárműadó törvény 5. § d) 11) a gépjárműadó törvény 5. § j) 12) a gépjárműadó törvény 5. § k) 13) MINDÖSSZESEN (1+2+5)
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 19 TEHERGÉPJÁRMŰ
Megnevezés száma db légrugós
adóköteles adóalap kg
2) Kedvezmény összesen (3+4+5) 3) 20%-os adókedvezménnyel érintett gépjárművek 4) 30%-os adókedvezménnyel érintett gépjárművek 5) Kombinált áruszállítás után járó kedvezmény 6) Mentesség összesen (7+8+9+10+11+12) 7) a gépjárműadó törvény 5. § a)
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
fizetendő adó
összes* adó
Ft
Ft
nem összesen légrugós nem összesen légrugós nem összesen légrugós nem összesen légrugós nem összesen légrugós légrugós légrugós légrugós légrugós
1) Nem kedvezményezett és nem mentes gépjárművek
készítette:
kedvezmény, mentesség összege Ft
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 20 8) a gépjárműadó törvény 5. § b) 9) a gépjárműadó törvény 5. § d) 10) a gépjárműadó törvény 5. § e) 11) a gépjárműadó törvény 5. § j) 12) a gépjárműadó törvény 5. § k) 13) MINDÖSSZESEN (1+2+6)
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 21 NYERGESVONTATÓ
Megnevezés száma db légrugós
adóköteles adóalap kg
2) Kedvezmény összesen (3+4+5) 3) 30%-os adókedvezménnyel érintett gépjárművek 4) 50%-os adókedvezménnyel érintett gépjárművek 5) Kombinált áruszállítás után járó kedvezmény 6) Mentesség összesen (7+8+9+10+11+12) 7) a gépjárműadó törvény 5. § a)
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
fizetendő adó
összes* adó
Ft
Ft
nem összesen légrugós nem összesen légrugós nem összesen légrugós nem összesen légrugós nem összesen légrugós légrugós légrugós légrugós légrugós
1) Nem kedvezményezett és nem mentes gépjárművek
készítette:
kedvezmény, mentesség összege Ft
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 22 8) a gépjárműadó törvény 5. § b) 9) a gépjárműadó törvény 5. § d) 10) a gépjárműadó törvény 5. § e) 11) a gépjárműadó törvény 5. § j) 12) a gépjárműadó törvény 5. § k) 13) MINDÖSSZESEN (1+2+6)
ÖSSZESEN
Megnevezés száma db légrugós
adóköteles adóalap kg
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
fizetendő adó
összes* adó
Ft
Ft
nem összesen légrugós nem összesen légrugós nem összesen légrugós nem összesen légrugós nem összesen légrugós légrugós légrugós légrugós légrugós
1) Nem kedvezményezett és nem mentes gépjárművek
készítette:
kedvezmény, mentesség összege Ft
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 23 2) Kedvezmény összesen (3+4+5+6) 3) 20%-os adókedvezménnyel érintett gépjárművek 4) 30%-os adókedvezménnyel érintett gépjárművek 5) 50%-os adókedvezménnyel érintett gépjárművek 6) Kombinált áruszállítás után járó kedvezmény 7) Mentesség összesen (8+9+10+11+12+13+14) 8) a gépjárműadó törvény 5. § a) 9) a gépjárműadó törvény 5. § b) 10) a gépjárműadó törvény 5. § c) 11) a gépjárműadó törvény 5. § d) 12) a gépjárműadó törvény 5. § e)
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 24 13) a gépjárműadó törvény 5. § j) 14) a gépjárműadó törvény 5. § k) 15) MINDÖSSZESEN (1+2+7)
„
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 25
6. melléklet a …/2013. (… . …) NGM rendelethez 1. A PM1 rendelet 13. számú mellékletében az „Iparűzési adó feldolgozási összesítő” című táblázat 35. sora helyébe a következő sor lép: „ 35. A Htv. 40/A. § (1) b) pontja alapján levonható útdíj (-) ” 2. A PM1 rendelet 13. számú mellékletében az „Iparűzési adó feldolgozási összesítő” című táblázat a következő új 44. sorral egészül ki: „ 44. Az elszámolóházi tevékenységet végző szervezet által – a földgázpiaci és villamosenergia piaci ügyletek elszámolása érdekében – vásárolt és továbbértékesített földgáz és villamosenergia beszerzési értéke teljes összege ” 3. A PM1 rendelet 13. számú melléklete az „Iparűzési adó feldolgozási összesítő” című táblázatot követően a következő új címmel és azt követő táblázattal egészül ki:
„Kapcsolt vállalkozásokra vonatkozó adatok Összesen (Ft)
Megnevezés 1. Számviteli tv. szerinti éves nettó árbevétel (ÁFA nélkül) (+) 2. Egyéb pénzügyi szolgáltatás bevételei (+) 3. Kapott kamatok és kamatjellegű bevételek (+) 4. Nem pénzügyi és befektetési szolgáltatás nettó árbevétele (+) 5. Befektetési szolgáltatás bevétele (+) 6. Nem befektetési szolgáltatási tevékenység bevétele (+) 7. Biztosítástechnikai eredmény (+) 8. Biztosítóknál nettó működési költségek (+) 9. Befektetésekből származó biztosítástechnikai ráfordítások, egyéb biztosítástechnikai ráfordítások (+) 10. Nem biztosítási tevékenység bevétele, befektetések nettó bevétele, egyéb növelő tételek (+) 11. Fedezeti ügyletek veszteségének/nyereségének nyereségjellegű különbözete (+) 12. Alapügyletek (fedezett ügyletek) nyereségének/veszteségének készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
Adózók száma (fő, db)
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 26
nyereségjellegű különbözete (+) 13. Biztosítóknál a Htv. 52. § 22. c) pontjában foglalt csökkentések (-) 14. Az egyéb szolgáltatások értékeként, illetve egyéb ráfordítások között kimutatott jövedéki adó (-) 15. Egyéb ráfordítások között kimutatott, az adóhatósággal elszámolt regisztrációs adó, energia adó (-) 16. Felszolgálási díj árbevétele (-) 17. A társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerinti jogdíjból származó, árbevételként elszámolt ellenérték (-) 18. Fizetett kamatok és kamatjellegű ráfordítások (-) 19. Pénzügyi lízinget végző vállalkozások esetén az eladott áruk beszerzési értéke (-) 20. HTV. SZERINTI NETTÓ ÁRBEVÉTEL [(1+2+3+4+5+6+7+8+9+10+11+12)-(13+14+15+16+17+18+19)] 21. Eladott áruk beszerzési értéke 22. Közvetített szolgáltatások értéke 23. Eladott áruk beszerzési értéke és közvetített szolgáltatások értéke együttesen levonható összege (-) 24. Alvállalkozói teljesítések értéke (-) 25. Anyagköltség [a Htv. 39. § (1)] (-) 26. Alapkutatás, alkalmazott kutatás, kísérleti fejlesztés közvetlen költsége (-) 27. ÖSSZESÍTETT CSOPORTSZINTŰ ADÓALAP [20-(23+24+25+26)] „
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 27
7. melléklet a …/2013. (… . …) NGM rendelethez „13/c. számú melléklet a 13/1991. (V. 21.) PM rendelethez Ideiglenes jelleggel végzett helyi iparűzési tevékenységről 20..... évi feldolgozási összesítő Adóköteles napok száma (A bevallás 5. sora)
Tevékenység megnevezése
Adó összeg Ft
Adókedvezmény összege Ft
Fizetendő adó Ft
1. Építőipari tevékenység, illetve természeti erőforrás feltárása vagy kutatása 2. A Htv. 37. § (2) bekezdés b) pontja alá tartozó tevékenység 3. Összesen ”
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 28
8. melléklet a …/2013. (… . …) NGM rendelethez 1. A PM3 rendelet 3. számú melléklet szerinti táblázat B) oszlopában a „gépjármű és egyenes ági mentes” szövegrész helyébe a „gépjármű, egyenes ági mentes és házastárs” szöveg lép. 2. A PM3 rendelet 3. számú melléklet szerinti táblázat D) oszlopában a „gépjármű” szövegrész helyébe a „gépjármű, egyenes ági mentes és házastárs” szöveg lép.
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 29
9. melléklet a …/2013. (… . …) NGM rendelethez 1. A PM3 rendelet 5. számú melléklet 1., 6. és 7. számú táblázatában az „Ajándékozási illeték (gépjármű és egyenes ági mentes nélkül)” szövegrész helyébe az „Ajándékozási illeték (gépjármű, egyenes ági mentes és házastárs nélkül)” szöveg lép. 2. A PM3 rendelet 5. számú melléklet 1., 6. és 7. számú táblázatában a „Visszterhes vagyonátruházási illeték (gépjármű és egyenes ági mentes nélkül)” szövegrész helyébe a „Visszterhes vagyonátruházási illeték (gépjármű, egyenes ági mentes és házastárs nélkül)” szöveg lép.
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 30
10. melléklet a …/2013. (… . …) NGM rendelethez 1.
A PM3 rendelet 7. számú melléklet 1. pont 1.6. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép: „1.6. Egyházi jogi személy”
2.
A PM3 rendelet 7. számú melléklet 3. pontja a következő 3.4. és 3.5. alpontokkal egészül ki: „3.4. Az osztalékra vonatkozó követelés elengedése 3.5. A csődegyezség keretében, valamint a felszámolási eljárásban a követelés elengedése, feltéve, ha a követelés jogosultja nem a csődeljárás, felszámolási eljárás alá vont gazdálkodó szervezet tagja”
3.
A PM3 rendelet 7. számú melléklet 3. pont 3.11. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép: „3.11. A magánszeméllyel szemben fennálló, pénzügyi intézmény által elengedett követelés, ha a követelés elengedése – a pénzügyi intézmény által az adósnak kiadott igazolás szerint – az azonos helyzetben levők egyenlő elbánásának elve alapján történik, azzal, hogy a rendelkezés nem alkalmazható, ha az elengedés nem a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti független felek között valósul meg”
4.
A PM3 rendelet 7. számú melléklet 6. pont 6.20. alpontjában a „35. életévét be nem töltött fiatal” szövegrész helyébe a „magánszemély vagyonszerző” szöveg lép.
5.
Hatályát veszti a PM3 rendelet 7. számú melléklet a) 3. pont 3.7., 3.14. alpontjában és a 4. pont 4.24. alpontjában a „termőföldről szóló törvény 3. § u) pontjának 2. alpontjában meghatározott” szövegrész, b) 6. pont 6.19. alpontja.
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 31
11. melléklet a …/2013. (… . …) NGM rendelethez „1. melléklet a 35/2008. (XII. 31.) PM rendelethez
BEVALLÁS az építményadóról FŐLAP (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.) I. Bevallás fajtája
Megállapodás alapján benyújtott bevallás
Nem megállapodás alapján benyújtott bevallás
II. Bevallás benyújtásának oka Adókötelezettség keletkezése
Változás bejelentése
Változás jellege: új építmény
Adókötelezettség megszűnése
Változás jellege:
Változás jellege: építmény megszűnése
__________________________
építmény szerzése
építmény elidegenítése
vagyoni értékű jog alapítása
vagyoni értékű jog alapítása
vagyoni értékű jog megszűnése
vagyoni értékű jog megszűnése
adóbevezetés adóalap-megállapítás változása
III. Ingatlan 1. Címe:
_______________________________________________________________________________________ város/község
_____________________________________ közterület _______ közterület jelleg ______ hsz. _____ ép. _____ lh. _____ em. _____ ajtó 2. Helyrajzi száma: _______/_______/_______/_______ 3. Egy helyrajzi számon található adótárgyak (épületek, épületrészek) száma lakás db kereskedelmi egység
db
egyéb nem lakás céljára szolgáló épület
db
üdülő
db
szállásépület
db
IV. Bevallás benyújtója 1. Bevallásbenyújtó minősége:
Tulajdonos
Vagyoni értékű jog jogosítottja Jog jellege:
kezelői jog vagyonkezelői jog haszonélvezeti jog használat joga
2. Tulajdoni (jogosultsági) hányad: ______________
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 32
3. Bevallásbenyújtó neve (cégneve): _______________________________________________________________________________________ 4. Születési helye: __________________________________________________________város/község, ideje:
év
hó
nap
5. Anyja születési családi és utóneve: ______________________________________________________________________________________ 6. Adóazonosító jele: 7. Illetősége:
Adószáma: Belföldi
8. Székhelye, lakóhelye:
-
-
Statisztikai számjele:
Külföldi: _________________________________________________________________ ország _____________________________________________________________________________ város/község
_________________________________________ közterület ____________ közterület jelleg ________ hsz. ___ ép. ___ lh. ___ em. ___ ajtó 9. Levelezési címe:
_____________________________________________________________________________ város/község
___________________________________ közterület ____________ közterület jelleg ________ hsz. ___ ép. ___ lh. ___ em. ___ ajtó
V. Az adókötelezettséggel összefüggő egyéb tények: _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________
VI. Felelősségem tudatában kijelentem, hogy a bevallásban közölt adatok a valóságnak megfelelnek. ____________________________ helység
________________________________________________ év
hó
nap
az adózó vagy képviselője (meghatalmazottja) aláírása
1. A jelen adóbevallást ellenjegyzem: ___________________________ Jelölje X-szel, ha az adóhatósághoz bejelentett, a bevallás aláírására jogosult állandó meghatalmazott: 2. Adótanácsadó, adószakértő vagy okleveles adószakértő neve: __________________________________________________________ Jelölje X-szel, ha meghatalmazott és meghatalmazását csatolta: 3. Adóazonosító száma: ______________________________________ Jelölje X-szel, ha az aláíró az adóhatósághoz bejelentett pénzügyi képviselő: 4. Bizonyítvány / igazolvány száma: ____________________________
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 33
Oldalszám:
„A” jelű betétlap lakásról, üdülőről (Adótárgyanként egy betétlapot kell kitölteni.)
I. Bevallás benyújtója Bevallásbenyújtó neve (cégneve): _________________________________________________________________________________________ Adóazonosító jele:
Adószáma:
-
-
II. Ingatlan 1. Címe:
________________________________________________________________________________________ város/község
_____________________________________ közterület _______ közterület jelleg ______ hsz. _____ ép. _____ lh. _____ em. _____ ajtó 2. Helyrajzi száma: _______/_______/_______/_______
III. Az építmény fajtája Egylakásos lakóépületben lévő lakás
Többlakásos lakóépületben vagy egyéb épületben lévő lakás
Ennek jellege: családi ház
Üdülő Ennek jellege: üdülő
Ennek jellege:
sorház
társasházi lakás
hétvégi ház
láncház
lakásszövetkezeti lakás
apartman
kastély, villa, udvarház
egyéb:______________
nyaraló
egyéb:______________
csónakház egyéb:___________
IV. Az építmény 1. hasznos alapterülete: ______________________m 2 (Csak hasznos alapterület szerinti adózás esetén kell kitölteni!) 2. forgalmi értéke: ______________________Ft (Csak korrigált forgalmi érték szerinti adózás esetén kell kitölteni!)
V. Adókötelezettség keletkezésének, változásának, megszűnésének időpontja: év hó
nap
VI. Törvényi mentesség Szükséglakás Kizárólag háziorvosi tevékenység céljára szolgáló helyiség, helyiségek, hasznos alapterülete:_______m2 vagy forgalmi értéke:__________________Ft
VII. Nyilatkozat a műemléképület felújításához kapcsolódó adómentesség igénybevételéről.
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 34 Nyilatkozom, hogy a Htv. 13/A §-a szerinti adómentességet igénybe kívánom venni. (építési engedély jogerőre emelkedésének napja: év hó nap)
VIII. Önkormányzati rendeleti mentesség, kedvezmény 1. Önkormányzati rendeleti adóalap-mentesség______________________________ címen mentes terület:_____________________m 2 2. Önkormányzati rendeleti adóalap-mentesség______________________________címen mentes értékrész:___________________Ft 3. Önkormányzati rendeleti adókedvezmény____________________________________________________________________ címen
_____________________________ helység
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
év
hó
nap
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
_________________________________________ a bevallásbenyújtó vagy képviselője (meghatalmazottja) aláírása
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 35
Oldalszám:
„B” jelű betétlap kereskedelmi egységről (szállásépületről), egyéb nem lakás céljára szolgáló építményről (Adótárgyanként egy betétlapot kell kitölteni.)
I. Bevallás benyújtója Bevallásbenyújtó neve (cégneve): _________________________________________________________________________________________ Adóazonosító jele:
Adószáma:
-
-
II. Ingatlan 1. Címe:
_______________________________________________________________________________________ város/község
_____________________________________ közterület _______ közterület jelleg ______ hsz. _____ ép. _____ lh. _____ em. _____ ajtó 2. Helyrajzi száma: _______/_______/_______/_______
III Az építmény fajtája Kereskedelmi egység
Szállásépület
(szállásépület nélkül) Ennek jellege: kereskedelmi üzlet, bolt, abc,
Ennek jellege: szálloda
Egyéb nem lakás céljára szolgáló épület Ennek jellege: üzem, üzemcsarnok, gyár
hotel
műhely, szerviz
panzió
fogadó
garázs, gépjárműtároló
raktár
áruház, üzletház csárda, bisztró, borozó, söröző,
motel
szálló
üvegház
pince
vendégház
vadászház
présház
hűtőház
büfé, cukrászda, kávézó, étterem iroda, műterem
egyéb:________________
egyéb:__________________
rendelő, kórház, szanatórium, gyógyszertár egyéb:___________________
IV. Az építmény 1. hasznos alapterülete: ______________________m2 (Csak hasznos alapterület szerinti adózás esetén kell kitölteni!) 2. forgalmi értéke: ______________________Ft Csak korrigált forgalmi érték szerinti adózás esetén kell kitölteni!)
IV. Adókötelezettség keletkezésének, változásának, megszűnésének időpontja: év hó
nap
V. Törvényi mentesség
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 36
Állattartásra vagy növénytermesztésre szolgáló építmény vagy az állattartáshoz, növénytermesztéshez kapcsolódó tároló építmény Kizárólag háziorvosi tevékenység céljára szolgáló helyiség, helyiségek, hasznos alapterülete:__________m2 vagy forgalmi értéke:______________________ Ft
VI. Nyilatkozat a műemléképület felújításához kapcsolódó adómentesség igénybevételéről. Nyilatkozom, hogy a Htv. 13/A §-a szerinti adómentességet igénybe kívánom venni. (építési engedély jogerőre emelkedésének napja:
év
hó
nap)
VII. Önkormányzati rendeleti mentesség, kedvezmény 1. Önkormányzati rendeleti adóalap-mentesség______________________________ címen mentes terület:_____________________m2 2. Önkormányzati rendeleti adóalap-mentesség______________________________címen mentes értékrész:___________________Ft 3. Önkormányzati rendeleti adókedvezmény___________________________________________________________________címen
_____________________________
_________________________________________
helység
a bevallásbenyújtó vagy képviselője (meghatalmazottja) aláírása
év
Hó
nap
„
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 37
12. melléklet a …/2013. (… . …) NGM rendelethez „3. melléklet a 35/2008. (XII. 31.) PM rendelethez
BEVALLÁS a telekadóról (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.)
I. Bevallás fajtája Megállapodás alapján benyújtott bevallás
Nem megállapodás alapján benyújtott bevallás
II. Bevallás benyújtásának oka Adókötelezettség keletkezése
Változás bejelentése
Változás jellege: új telek
Adókötelezettség megszűnése
Változás jellege: _______________________________
Változás jellege: telek megszűnése
telek szerzése
építménnyel való100%-os beépítés
vagyoni értékű jog alapítása
telek elidegenítése
vagyoni értékű jog megszűnése
vagyoni értékű jog alapítása
építmény lebontása
vagyoni értékű jog megszűnése
belterületen fekvő, termőföldnek minősülő telek esetében a földterület tényleges mezőgazdasági művelésének a megszüntetése vagy az ingatlannyilvántartásban művelés alól kivett területre történő átvezetése
az ingatlan-nyilvántartásban művelés alól kivett területként nyilvántartott belterületi telek esetében a telek művelési ágának ingatlan-nyilvántartási átvezetése és tényleges mezőgazdasági művelésének megkezdése
a külterületen fekvő, termőföldnek minősülő telek művelés alól kivett területként való ingatlan-nyilvántartási átvezetése
tényleges mezőgazdasági művelés alatt álló belterületi telek esetében a telek művelési ágának ingatlannyilvántartási átvezetése
erdőnek minősülő telek esetében a földterületnek az ingatlannyilvántartásban művelés alól kivett területre történő átvezetése, ha az Országos Erdőállomány Adattárban nem tartják nyilván
belterületen fekvő termőföld tényleges mezőgazdasági művelésének megkezdése külterületi telek termőföldként vagy tanyaként történő ingatlannyilvántartási átvezetése
erdőnek minősülő telek esetében az ingatlan-nyilvántartásban művelés alól kivett területként nyilvántartott földterületnek az Országos Erdőállomány Adattárból történő törlése a tanyaként történő ingatlannyilvántartási bejegyzés törlése adóbevezetés
teleknek minősülő földterület erdő művelési ágra történő ingatlannyilvántartási átvezetése vagy az Országos Erdőállomány Adattárba történő bejegyzése
adóalap-megállapítás változása
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 38 III. Adókötelezettség keletkezésének, változásának, megszűnésének időpontja: év hó nap
IV. Az ingatlan 1. Címe:
________________________________________________________________________________________ város/község
_____________________________________ közterület _______ közterület jelleg ______ hsz. 2. Helyrajzi száma: _______/_______/_______/_______
V. Bevallás benyújtója 1. Bevallásbenyújtó minősége:
Vagyoni értékű jog jogosítottja
Tulajdonos
Jog jellege:
kezelői jog vagyonkezelői jog haszonélvezeti jog használat joga (tartós) földhasználat joga
2. Tulajdoni (jogosultsági) hányad: ______________ 3. Bevallásbenyújtó neve (cégneve): ______________________________________________________________________________________ 4. Születési helye: __________________________________________________________város/község, ideje:
év
hó
nap
5. Anyja születési családi és utóneve: ______________________________________________________________________________________ 6. Adóazonosító jele: 7. Illetősége:
Adószáma: Belföldi
8. Székhelye, lakóhelye:
-
-
Statisztikai számjele:
Külföldi: _________________________________________________________________ ország _____________________________________________________________________________ város/község
_________________________________________ közterület ____________ közterület jelleg ________ hsz. ___ ép. ___ lh. ___ em. ___ ajtó 9. Telefonszáma:________________________________________, e-mail címe:_________________________________________________ 10. Levelezési címe:
_____________________________________________________________________________ város/község
_________________________________________ közterület ____________ közterület jelleg ________ hsz. ___ ép. ___ lh. ___ em. ___ ajtó
VI. Az ingatlan általános jellemzői 1. Az ingatlan teljes területe: __________________________m2(Csak terület szerinti adózás esetén kell kitölteni!) 2. Az ingatlanból építménnyel (épülettel, épületrésszel) lefedett terület: ___________________ m2(Csak terület szerinti adózás esetén kell kitölteni!) 3. A telekadó hatálya alá tartozó telekrész (1-2): ___________________ m2(Csak terület szerinti adózás esetén kell kitölteni!) 4. A telek forgalmi értéke: ___________________Ft (Csak korrigált forgalmi érték szerinti adózás esetén kell kitölteni!)
VII. Mentességek, kedvezmények 1. Törvényi mentességek
1.1 A telek építési, telekalakítási, változtatási tilalom alatt áll 1.2 A belterületen fekvő, az ingatlan-nyilvántartásban művelés alól kivett 1 hektárt meg nem haladó nagyságú földterület, melynek teljes területe tényleges mezőgazdasági művelés alatt áll (az illetékes mezőgazdasági igazgatási szerv igazolása csatolandó) 1.3 A telken levő építmény(ek) hasznos alapterülete: _________________________________ m 2 1.4. A telken lévő védő- biztonsági övezet területe: _________________________________ m2
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 39 2. Önkormányzati rendeleti adóalap- mentesség________________________________ címen mentes terület:_____________________m 2 3. Önkormányzati rendeleti adóalap-mentesség______________________________címen mentes értékrész:___________________Ft 4. Önkormányzati rendeleti adókedvezmény____________________________________________________________________ címen
VIII. Az adókötelezettséggel összefüggő egyéb tények: _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________
IX. Felelősségem tudatában kijelentem, hogy a bevallásban közölt adatok a valóságnak megfelelnek. ____________________________ helység
________________________________________________ év
hó
nap
az adózó vagy képviselője (meghatalmazottja) aláírása
1. A jelen adóbevallást ellenjegyzem: ___________________________ Jelölje X-szel, ha az adóhatósághoz bejelentett, a bevallás aláírására jogosult állandó meghatalmazott: 2. Adótanácsadó, adószakértő vagy okleveles adószakértő neve: __________________________________________________________ Jelölje X-szel, ha meghatalmazott és meghatalmazását csatolta: 3. Adóazonosító száma: ______________________________________ Jelölje X-szel, ha az aláíró az adóhatósághoz bejelentett pénzügyi képviselő: 4. Bizonyítvány / igazolvány száma: ____________________________
„
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 40
13. melléklet a …/2013. (… . …) NGM rendelethez „5. melléklet a 35/2008. (XII. 31.) PM rendelethez
BEVALLÁS a magánszemély kommunális adójáról (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.) I. Bevallás fajtája:
Megállapodás alapján benyújtott bevallás
Nem megállapodás alapján benyújtott bevallás
II. Bevallás benyújtásának oka Adókötelezettség keletkezése
Változás bejelentése
Változás jellege: új ingatlan (építmény, telek)
Adókötelezettség megszűnése
Változás jellege:
Változás jellege: ingatlan (építmény, telek)megszűnése ingatlan(építmény, telek) elidegenítése vagyoni értékű jog alapítása
_______________________________
ingatlan(építmény, telek) szerzése vagyoni értékű jog alapítása vagyoni értékű jog megszűnése bérleti jog alapítása
vagyoni értékű jog megszűnése
belterületen fekvő, termőföldnek minősülő telek esetében a földterület tényleges mezőgazdasági művelésének a megszüntetése vagy az ingatlannyilvántartásban művelés alól kivett területre történő átvezetése
bérleti jog megszűnése az ingatlan-nyilvántartásban művelés alól kivett területként nyilvántartott belterületi telek esetében a telek művelési ágának ingatlan-nyilvántartási átvezetése és tényleges mezőgazdasági művelésének megkezdése
a külterületen fekvő, termőföldnek minősülő telek művelés alól kivett területként való ingatlan-nyilvántartási átvezetése
tényleges mezőgazdasági művelés alatt álló belterületi telek esetében a telek művelési ágának ingatlannyilvántartási átvezetése
erdőnek minősülő telek esetében a földterületnek az ingatlannyilvántartásban művelés alól kivett területre történő átvezetése, ha az Országos Erdőállomány Adattárban nem tartják nyilván
belterületen fekvő termőföld tényleges mezőgazdasági művelésénekmegkezdése
erdőnek minősülő telek esetében az ingatlan-nyilvántartásban művelés alól kivett területként nyilvántartott földterületnek az Országos Erdőállomány Adattárból történő törlése a tanyaként történő ingatlannyilvántartási bejegyzés törlése adóbevezetés
külterületi telek termőföldként vagy tanyaként történő ingatlannyilvántartási átvezetése teleknek minősülő földterület erdő művelési ágra történő ingatlannyilvántartási átvezetése vagy az Országos Erdőállomány Adattárba történő bejegyzése
III. Adókötelezettség keletkezésének, változásának, megszűnésének időpontja:
év
hó
nap
IV. Ingatlan 1. Címe:
________________________________________________________________________________________ város/község
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 41 _____________________________________ közterület _______ közterület jelleg ______ hsz. _____ ép. _____ lh. _____ em. _____ ajtó 2. Helyrajzi száma: _______/_______/_______/_______ 3. Az egy helyrajzi számon található adótárgyak fajtája és darabszáma:
4.
Lakás
db
ebből ____________________ címen mentes
db
Garázs
db
ebből ____________________ címen mentes
db
Egyéb nem lakás célú építmény
db
ebből ____________________ címen mentes
db
Telek
____________________ címen mentes
Nem magánszemély tulajdonában lévő lakás bérleti joga
db ebből ____________________ címen mentes
db
Önkormányzati rendeleti adókedvezmény____________________________________________________________________ címen
V. Bevallás benyújtója 1. Bevallásbenyújtó minősége: Tulajdonos
Vagyoni értékű jog jogosítottja Jog jellege:
Bérlő
kezelői jog
vagyonkezelői jog
haszonélvezeti jog
használat joga
(tartós) földhasználat joga 2. Tulajdoni (jogosultsági) hányad: ______________ 3. Bevallásbenyújtó neve : _____________________________________________________________________________________________ 4. Születési helye: __________________________________________________________város/község, ideje:
év
hó
nap
5. Anyja születési családi és utóneve: ______________________________________________________________________________________ 6. Adóazonosító jele: 8. Lakóhelye:
Adószáma:
-
-
_____________________________________________________________________________________ város/község
_________________________________________ közterület ____________ közterület jelleg ________ hsz. ___ ép. ___ lh. ___ em. ___ ajtó 9. Levelezési címe:
_________________________________________________________________________________ város/község
_________________________________________ közterület ____________ közterület jelleg ________ hsz. ___ ép. ___ lh. ___ em. ___ ajtó 10. Telefonszáma:________________________________________, e-mail címe:_________________________________________________
VI. Az adókötelezettséggel összefüggő egyéb tények: _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 42 _____________________________________________________________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________________________________________________
VII. Felelősségem tudatában kijelentem, hogy a bevallásban közölt adatok a valóságnak megfelelnek. _____________________________ helység
év
hó
_________________________________________ a bevallásbenyújtó vagy képviselője (meghatalmazottja) aláírása nap
„
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 43
14. melléklet a …/2013. (… . …) NGM rendelethez „7. melléklet a 35/2008. (XII.31.) PM rendelethez
BEVALLÁS az idegenforgalmi adóról FŐLAP (Benyújtandó a szálláshely fekvése szerinti települési önkormányzat adóhatóságához.) I. Bevallott időszak év
hó
II. Az adó beszedésére kötelezett 1. Neve (cégneve): _____________________________________________________________________________________________________ 2. Születési helye: __________________________________________________________város/község, ideje:
év
hó
nap
3. Anyja születési családi és utóneve: ______________________________________________________________________________________ 4. Adóazonosító jele:
Adószáma:
5. Székhelye, lakóhelye:
-
-
_____________________________________________________________________________ város/község
_________________________________________ közterület ____________ közterület jelleg ________ hsz. ___ ép. ___ lh. ___ em. ___ ajtó 6. Levelezési címe:
_________________________________________________________________________________ város/község
_________________________________________ közterület ____________ közterület jelleg ________ hsz. ___ ép. ___ lh. ___ em. ___ ajtó 7. Telefonszáma:________________________________________, e-mail címe:_________________________________________________ III. Szálláshely címe: 1. _________________________________________ közterület ____________ közterület jelleg ________ hsz. ___ ép. ___ lh. ___ em. ___ ajtó 2. _________________________________________ közterület ____________ közterület jelleg ________ hsz. ___ ép. ___ lh. ___ em. ___ ajtó 3. _________________________________________ közterület ____________ közterület jelleg ________ hsz. ___ ép. ___ lh. ___ em. ___ ajtó 4. _________________________________________ közterület ____________ közterület jelleg ________ hsz. ___ ép. ___ lh. ___ em. ___ ajtó 5. _________________________________________ közterület ____________ közterület jelleg ________ hsz. ___ ép. ___ lh. ___ em. ___ ajtó 6. _________________________________________ közterület ____________ közterület jelleg ________ hsz. ___ ép. ___ lh. ___ em. ___ ajtó 7. _________________________________________ közterület ____________ közterület jelleg ________ hsz. ___ ép. ___ lh. ___ em. ___ ajtó 8. _________________________________________ közterület ____________ közterület jelleg ________ hsz. ___ ép. ___ lh. ___ em. ___ ajtó 9. _________________________________________ közterület ____________ közterület jelleg ________ hsz. ___ ép. ___ lh. ___ em. ___ ajtó 10. _______________________________________ közterület ____________ közterület jelleg ________ hsz. ___ ép. ___ lh. ___ em. ___ ajtó IV. A településre fizetendő idegenforgalmi adó teljes összege:
_______________________ Ft
V. Felelősségem tudatában kijelentem, hogy a bevallásban közölt adatok a valóságnak megfelelnek. _____________________________ helység
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
év
hó
_________________________________________ beszedésre kötelezett vagy képviselője (meghatalmazottja) aláírása nap
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 44
„A” jelű betétlap vendégéjszakán alapuló adózás esetén (Szálláshelyenként kell betétlapot benyújtani.) Adóalap 1. Tárgyhavi összes megkezdett vendégéjszaka száma:
_______________________ db
2. 18. év alatti életkorú által eltöltött vendégéjszakák száma:
_______________________ db
3. Egészségügyi, szociális intézményben ellátott fekvőbeteg által eltöltött vendégéjszakák száma:
_______________________ db
4. Közép- és felsőfokú oktatási intézménynél fennálló tanulói, hallgatói jogviszonyban álló, szakképzésben résztvevő által eltöltött vendégéjszakák száma: _______________________ db 5. Szolgálati kötelezettséget teljesítő által eltöltött vendégéjszakák száma:
_______________________ db
6. Hatósági, bírósági intézkedés folytán tartózkodó által eltöltött vendégéjszakák száma:
_______________________ db
7. A településen székhellyel, telephellyel rendelkező vállalkozó vagy munkavállalója munkavégzése miatt eltöltött vendégéjszakái száma: _______________________db 8. Ideiglenes jellegű iparűzési tevékenységet végző vállalkozó vagy munkavállalója munkavégzése miatt eltöltött vendégéjszakák száma: _______________________ db 9. A településen üdülőtulajdonnal, -bérlettel rendelkező magánszemély, továbbá a lakásszövetkezeti tag, illetve ezek hozzátartozója által eltöltött vendégéjszakák száma: _________________ db 10. Az egyházi jogi személy tulajdonában lévő építményben, telken az egyházi személy által eltöltött vendégéjszakák száma: _____________db 11. A településen lakóhellyel, tartózkodási hellyel rendelkező által eltöltött vendégéjszakák száma:
_______________________ db
12. Adóköteles vendégéjszakák száma (1-2-3-4-5-6-7-8-9-10-11):
_______________________ db
13.Önkormányzati rendeleti mentesség ______________________________ címen mentes: 14. Önkormányzati rendeleti mentességgel csökkentett adóköteles vendégéjszakák száma (12-13): 15. Számított adó
(14. sor*……Ft/db)
_______________________ db ________________________ db _______________________ Ft
16.Önkormányzati rendeleti kedvezmény __________________________ címen kedvezmény: 17. Fizetendő adó (15-16):
_____________________Ft _______________________ Ft
„B” jelű betétlap vendégéjszakára eső szállásdíjon, egyéb ellenértéken alapuló adózás esetén (Szálláshelyenként kell betétlapot benyújtani.) Adóalap 1. Tárgyhavi összes megkezdett vendégéjszaka szállásdíja:
_______________________ Ft
2. 18. év alatti életkorú által eltöltött vendégéjszakák szállásdíja:
_______________________ Ft
3. Egészségügyi, szociális intézményben ellátott fekvőbeteg által eltöltött vendégéjszakák szállásdíja:
_______________________ Ft
4. Közép- és felsőfokú oktatási intézménynél fennálló tanulói, hallgatói jogviszonyban álló, szakképzésben résztvevő által eltöltött vendégéjszakák szállásdíja: _______________________ Ft 5. Szolgálati kötelezettséget teljesítő által eltöltött vendégéjszakák szállásdíja:
_______________________ Ft
6. Hatósági, bírósági intézkedés folytán tartózkodó által eltöltött vendégéjszakák szállásdíja:
_______________________ Ft
7. A településen székhellyel, telephellyel rendelkező vállalkozó vagy munkavállalója munkavégzése miatt eltöltött vendégéjszakái szállásdíja: _______________________ Ft
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 45 8. Ideiglenes jellegű iparűzési tevékenységet végző vállalkozó vagy munkavállalója munkavégzése miatt eltöltött vendégéjszakái szállásdíja: _______________________ Ft 9. A településen üdülőtulajdonnal, -bérlettel rendelkező magánszemély, továbbá a lakásszövetkezeti tag, illetve ezek hozzátartozója által eltöltött vendégéjszakák szállásdíja: _______________________ Ft 10. Az egyházi jogi személy tulajdonában lévő építményben, telken az egyházi személy által eltöltött vendégéjszakák szállásdíja: __________Ft 11. A településen lakóhellyel, tartózkodási hellyel rendelkező által eltöltött vendégéjszakák szállásdíja:
_______________________ Ft
12. Adóköteles szállásdíj (1-2-3-4-5-6-7-8-9-10-11):
_______________________ Ft
13.Önkormányzati rendeleti mentesség ______________________________ címen mentes: 14. Önkormányzati rendeleti mentességgel csökkentett adóköteles szállásdíj (12-13): 15. Számított adó
(14. sor*……%)
_______________________ Ft
16.Önkormányzati rendeleti kedvezmény __________________________ címen kedvezmény: 17. Fizetendő adó (15-16):
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
_______________________ Ft ________________________ Ft _______________________ Ft _______________________ Ft
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 46
15. melléklet a …/2013. (… . …) NGM rendelethez „9. melléklet a 35/2008. (XII. 31.) PM rendelethez
BEVALLÁS a helyi vízgazdálkodási hatósági jogkörbe tartozó szennyvízelhelyezéshez kapcsolódó talajterhelési díjhoz 20…. évről I. A díjfizető (kibocsátó): Neve : Születési helye: Anyja születési családi és utóneve:
év
Ideje:
Adószáma:
hó
nap
Adóazonosító jele:
Statisztikai számjele: Lakóhelye:
város község közterület neve
közterület jellege hsz.
ép.
lh.
em.
Levelezési címe:
város község közterület neve
közterület jellege hsz.
ép.
lh.
em.
II. A díjfizetéssel érintett ingatlan: Címe:
/
ajtó
város község közterület neve
Helyrajzi száma:
ajtó
/
közterület jellege hsz.
ép.
lh.
em.
ajtó
/
III. Az ingatlan tulajdonosának (Akkor kell kitölteni, ha nem azonos a díjfizetővel.): Neve (cégneve): Születési helye: Anyja születési családi és utóneve: Levelezési címe:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
hó
nap város község
közterület neve
készítette:
év
Ideje:
közterület jellege
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
hsz.
ép.
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
lh.
em.
ajtó
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 47 IV. A díjfizetéssel kapcsolatos adatok 1. A tárgyévben felhasznált (vízmérő alapján mért) vízmennyiség: (Ha vízmérő nem áll rendelkezésre, akkor az önkormányzat rendelete szerinti átalány-vízmennyiséget kell beírni!) 2. Külön jogszabály alapján a locsolásra felhasznált vízmennyiség: 3. Szennyvízszállításra feljogosított szervezet által igazoltan elszállított szennyvíz mennyisége: 4. Az önkormányzati rendelet szerinti mentes vízmennyiség: 5 A talajterhelési díj alapja (1.sor csökkentve a 2.;3.;4. sorok összegével): 6. A talajterhelési díj egységmértéke: 7. Területérzékenységi szorzó: (Az önkormányzati adóhatóságnak kell előzetesen beírni!) 8. A számított talajterhelési díj: (5. sor * 6. sor * 7. sor ) 9. Az önkormányzati rendelet szerinti díjkedvezmény: 10. Fizetendő talajterhelési díj:
Felelősségem tudatában kijelentem, hogy a bevallásban közölt adatok a valóságnak megfelelnek. P.H. év helység
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
hó
az adózó vagy képviselője (meghatalmazottja) aláírása
na p
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
m3 m3 m3 m3 m3 1200 Ft/m3 Ft Ft Ft
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 48
16. melléklet a …/2013. (… . …) NGM rendelethez 1. Hatályát veszti a PM4 rendelet 13. melléklet III. pont d) alpontjában az „egyház, belső” szövegrész. 2. Hatályát veszti a PM4 rendelet 13. melléklet III. pont fa)-fc) sorában a „(A bevalláshoz csatolni kell a mentességet igazoló iratot.)” szövegrész.
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 49
17. melléklet a …/2013. (… . …) NGM rendelethez Hatályát veszti a PM4 rendelet 15. melléklet I. pontjában az „ Épület utáni idegenforgalmi adó” szövegrész.
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 50
18. melléklet a …/2013. (… . …) NGM rendelethez „19. melléklet a 35/2008. (XII. 31.) PM rendelethez
BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén Főlap 20… évben kezdődő adóévben a/az ______________________ önkormányzat illetékességi területén folytatott tevékenység utáni adókötelezettségről (Benyújtandó a székhely, telephely fekvése szerinti települési önkormányzat, fővárosban a fővárosi önkormányzat adóhatóságához.) I. Bevallás jellege 1. Éves bevallás 2. Záró bevallás 3. Előtársasági bevallás 4. Naptári évtől eltérő üzleti évet választó adózó bevallása 5. Év közben kezdő adózó bevallása 6. Naptári évtől eltérő üzleti évet választó adózó áttérésének évéről készült évközi bevallása 7. A személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti mezőgazdasági őstermelő bevallása 8. A Htv. 37. § (2) a) pontja alapján állandó jellegű iparűzési tevékenységgé váló tevékenység után benyújtott bevallás 9. A kisadózó vállalkozás tételes adójának alanyaként benyújtott bevallás
10. A Htv. 39/E. § szerint mentes adóalany bevallása 11. Önellenőrzés II. Bevallott időszak
év
hó
naptól
év
hó
napig
III. A záró bevallás benyújtásának oka 1. Felszámolás 2. Végelszámolás 3. Átalakulás 4. A tevékenység saját elhatározásból történő megszüntetése 5. Hatósági megszüntetés 6. Előtársaságként működő társaság cégbejegyzés iránti kérelemnek elutasítása vagy a kérelem bejegyzés előtti visszavonása 7. Székhely áthelyezése 8. Telephely megszüntetése 9. Egyszerűsített vállalkozói adóalanyiság megszűnése 10. Egyéni vállalkozói tevékenység szüneteltetése 11. A kisadózó vállalkozások tételes adójában az adóalanyiság év közben való keletkezése 12. A kisadózó vállalkozások tételes adójában az adóalanyiság megszűnése (a tevékenység megszüntetése nélkül) 13. A kisvállalati adóban az adóalanyiság megszűnése 14. A települési önkormányzat adórendeletének hatályon kívül helyezése 15. Egyéb:___________________________________
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 51 IV. Bevallásban szereplő betétlapok
A
B
C
D
E
F
G
H
V. Adóalany 1. Adóalany neve (cégneve): _____________________________________________________________________________________________ 2. Születési helye: ___________________________________________________________város/község, ideje:
év
hó
nap
3. Anyja születési családi és utóneve: ______________________________________________________________________________________ 4. Adóazonosító jele: 5. Székhelye, lakóhelye:
-
Adószáma:
-
_____________________________________________________________________________ város/község
_________________________________________ közterület ____________ közterület jelleg ________ hsz. ___ ép. ___ lh. ___ em. ___ ajtó 6. Bevallást kitöltő neve:________________________________________, telefonszáma/e-mail címe:__________________________________ VI. Az adó alapjának egyszerűsített meghatározási módját választók nyilatkozata Az adóévre az adóalap egyszerűsített megállapítási módját választom: a) a személy jövedelemadóról szóló törvény szerinti átalányadózóként b) az egyszerűsített vállalkozói adó alanyaként c) az adóévben 8 millió forintot meg nem haladó nettó árbevételű adóalanyként d) a kisvállalati adó hatálya alá tartozó adóalanyként VII. Az adó
(Ft)
1. Htv. szerinti - vállalkozási szintű - éves nettó árbevétel (részletezése külön lapon található)
.
.
.
.
,
2. Eladott áruk beszerzési értékének, közvetített szolgáltatások értékének figyelembe vehető (a Htv. 39. § (6) bekezdésének hatálya alá nem tartozó adóalany esetén: „E”lap II/7. sor) együttes összege
.
.
.
.
,
3. Az alvállalkozói teljesítmények értéke
.
.
.
.
,
4. Anyagköltség
.
.
.
.
,
5. Alapkutatás, alkalmazott kutatás, kísérleti fejlesztés adóévben elszámolt közvetlen költsége
.
.
.
.
,
.
.
.
.
,
7. A foglalkoztatás növeléséhez kapcsolódó adóalap-mentesség
.
.
.
.
,
8. A foglalkoztatás csökkentéséhez kapcsolódó adóalap-növekmény
.
.
.
.
,
9. Mentességekkel korrigált Htv. szerinti - a vállalkozási szintű - adóalap [6-7+8]
.
.
.
.
,
.
.
.
.
,
11. Adómentes adóalap önkormányzati döntés alapján (Htv. 39/C. §-a szerint)
.
.
.
.
,
12. Az önkormányzati rendelet szerinti adóköteles adóalap (10-11)
.
.
.
.
,
13. Adóalapra jutó iparűzési adó összege (12. sor*…. %)
.
.
.
.
,
14. Önkormányzati döntés szerinti adókedvezmény (Htv. 39/C. §-a szerint)
.
.
.
.
,
.
.
.
.
,
6. Htv. szerinti - vállalkozási szintű - adóalap [1-(2+3+4+5) vagy a Htv. 39. § (6) alkalmazása esetén: „E” jelű lap III/11. sor]
10. Az önkormányzat illetékességi területére jutó - a 9. sorban lévő adóalap megosztása szerinti - települési szintű adóalap
15. Az ideiglenes jellegű iparűzési tevékenység után az adóévben megfizetett és az önkormányzatnál levonható adóátalány összege[Htv. 40/A. § (1) bek. a) pontja szerint]
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 52 16. Az adóévben megfizetett útdíj 7,5 %-ának a településre jutó összege [Htv. 40/A. § (1) bek. b) pontja szerint]
.
.
.
.
,
17. Iparűzési adófizetési kötelezettség [13-(14+15+16)]
.
.
.
.
,
.
.
.
.
,
19. Feltöltési kötelezettség címén befizetett összeg
.
.
.
.
,
20. Különbözet [17-(18+19)]
.
.
.
.
,
21. Az önkormányzatra jutó adóátalány összege
.
.
.
.
,
22. Külföldön létesített telephelyre jutó adóalap
.
.
.
.
,
23. Az adóévben megfizetett e-útdíj 7,5 %-a
.
.
.
.
18. Adóelőlegre befizetett összeg, a kisadózó vállalkozás tételes adójának hatálya alá tartozó adóalany esetén adóként megfizetett összeg
VIII. Adóelőleg bevallása 1. Előlegfizetési időszak
év
hó
naptól
év
Esedékesség
hó
napig
Összeg
(Ft)
2. Első előlegrészlet
év
hó
nap
.
.
.
.
,
3. Második előlegrészlet
év
hó
nap
.
.
.
.
,
IX. Felelősségem tudatában kijelentem, hogy a bevallásban közölt adatok a valóságnak megfelelnek. _____________________________ helység
________________________________________________ év
hó
nap
az adózó vagy képviselője (meghatalmazottja) aláírása
1. A jelen adóbevallást ellenjegyzem: _________________________________ Jelölje X-szel, ha az adóhatósághoz bejelentett, a bevallás aláírására jogosult állandó meghatalmazott: 2. Adótanácsadó, adószakértő vagy okleveles adószakértő neve: _______________________________________________________________
Jelölje X-szel, ha meghatalmazott és meghatalmazását csatolta:
3. Adóazonosító száma: ___________________________________________
Jelölje X-szel, ha az aláíró az adóhatósághoz bejelentett pénzügyi képviselő:
4. Bizonyítvány / igazolvány száma: _________________________________
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 53
„A” jelű betétlap 20.... évben kezdődő adóévről a/az ________________ önkormányzat illetékességi területén folytatott állandó jellegű iparűzési tevékenység utáni adókötelezettségről szóló helyi iparűzési adóbevalláshoz Vállalkozók nettó árbevételének a kiszámítása I. Adóalany 1. Adóalany neve (cégneve): _____________________________________________________________________________________________ 2. Adóazonosító jele:
-
Adószáma:
-
II. A nettó árbevétel
(Ft)
1. Htv. szerinti - vállalkozási szintű - éves nettó árbevétel [2-3-4-5-6]
.
.
.
.
,
2. A számviteli törvény szerinti nettó árbevétel
.
.
.
.
,
3. A társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerinti jogdíjbevétel
.
.
.
.
,
.
.
.
.
,
5. Egyéb ráfordítások között kimutatott regisztrációs adó, energia adó összege
.
.
.
.
,
6. Felszolgálási díj árbevétele
.
.
.
.
,
4. Egyéb szolgáltatások értékeként, illetve egyéb ráfordítások között kimutatott jövedéki adó összege
_____________________________ helység
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
év
hó
_________________________________________ az adózó vagy képviselője (meghatalmazottja) aláírása nap
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 54
„B” jelű betétlap 20.... évben kezdődő adóévről a/az ________________ önkormányzat illetékességi területén folytatott állandó jellegű iparűzési tevékenység utáni adókötelezettségről szóló helyi iparűzési adóbevalláshoz Hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások nettó árbevételének a kiszámítása I. Adóalany 1. Adóalany neve (cégneve): _____________________________________________________________________________________________
-
2. Adószáma:
-
II. A nettó árbevétel
(Ft)
1. Htv. szerinti - vállalkozási szintű - éves nettó árbevétel [2+3+4+5+6+7-8-9]
.
.
.
.
.
,
2. Kapott kamatok és kamatjellegű bevételek
.
.
.
.
.
,
3. Egyéb pénzügyi szolgáltatás bevételei
.
.
.
.
.
,
4. Nem pénzügyi és befektetési szolgáltatás nettó árbevétele
.
.
.
.
.
,
5. Befektetési szolgáltatás bevétele
.
.
.
.
.
,
6. Fedezeti ügyletek veszteségének/nyereségének nyereségjellegű különbözete
.
.
.
.
.
,
.
.
.
.
.
,
8. Fizetett kamatok és kamatjellegű ráfordítások
.
.
.
.
.
,
9. Pénzügyi lízingbe adott eszköz után elszámolt elábé
.
.
.
.
.
7. Alapügyletek (fedezett tételek) nyereségének/ veszteségének nyereségjellegű különbözete
_____________________________ helység
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
év
hó
_________________________________________ az adózó vagy képviselője (meghatalmazottja) aláírása nap
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 55
„C” jelű betétlap 20... évben kezdődő adóévről a/az ________________ önkormányzat illetékességi területén folytatott állandó jellegű iparűzési tevékenység utáni adókötelezettségről szóló helyi iparűzési adóbevalláshoz Biztosítók nettó árbevételének a kiszámítása I. Adóalany 1. Adóalany neve (cégneve): _____________________________________________________________________________________________
-
2. Adószáma:
-
II. A nettó árbevétel
(Ft)
1. Htv. szerinti - vállalkozási szintű - éves nettó árbevétel [2+3+4+5+6+7-8]
.
.
.
.
,
2. Biztosítástechnikai eredmény
.
.
.
.
,
3. Nettó működési költség
.
.
.
.
,
az egyéb biztosítástechnikai ráfordítások együttes összege
.
.
.
.
,
5. Fedezeti ügyletek nyereségének/veszteségének nyereségjellegű különbözete
.
.
.
.
,
6. Alapügyletek (fedezett tételek) nyereségének/veszteségének nyereségjellegű különbözete
.
.
.
.
,
szerint egyéb növelő tételek
.
.
.
.
,
8. Htv. 52. § 22. c) alpontjában foglalt csökkentések
.
.
.
.
,
4. Befektetésekből származó biztosítástechnikai ráfordítások (csak életbiztosítási ágnál) és
7. Nem biztosítási tevékenység bevétele, befektetések nettó árbevétele, a Htv. 52. § 22. c) alpontja
_____________________________ helység
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
év
hó
_________________________________________ az adózó vagy képviselője (meghatalmazottja) aláírása nap
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 56
„D” jelű betétlap 20... évben kezdődő adóévről a/az ________________ önkormányzat illetékességi területén folytatott állandó jellegű iparűzési tevékenység utáni adókötelezettségről szóló helyi iparűzési adóbevalláshoz Befektetési vállalkozások nettó árbevételének a kiszámítása I. Adóalany 1. Adóalany neve (cégneve): _____________________________________________________________________________________________
-
2. Adószáma:
-
II. A nettó árbevétel
(Ft)
1. Htv. szerinti - vállalkozási szintű - éves nettó árbevétel [2+3+4+5+6]
.
.
.
.
,
2. Befektetési szolgáltatási tevékenység bevételei
.
.
.
.
,
3. Nem befektetési szolgáltatási tevékenység bevétele
.
.
.
.
,
4. Kapott kamatok és kamatjellegű bevételek együttes összege
.
.
.
.
,
5. Fedezeti ügyletek nyereségének/veszteségének nyereségjellegű különbözete
.
.
.
.
,
6. Alapügyletek (fedezett tételek) nyereségének/ veszteségének nyereségjellegű különbözete
.
.
.
.
,
_____________________________ helység
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
év
hó
nap
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
_________________________________________ az adózó vagy képviselője (meghatalmazottja) aláírása
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 57
„E” jelű betétlap 20... évben kezdődő adóévről a/az ________________ önkormányzat illetékességi területén folytatott állandó jellegű iparűzési tevékenység utáni adókötelezettségről szóló helyi iparűzési adóbevalláshoz Az eladott áruk beszerzési értéke és a közvetített szolgáltatások értéke figyelembe vehető együttes összege, kapcsolt vállalkozás adóalapja I. Adóalany:
a Htv. 39. § (6) bekezdése szerinti kapcsolt vállalkozás tagja
1. Adóalany neve (cégneve):_________________________________________________________________________________________ 2. Adóazonosító jele:
Adószáma:
-
-
II. A Htv. 39. § (6) bekezdésének hatálya alá nem tartozó vállalkozás esetén
(Ft)
1. Eladott áruk beszerzési értéke (elábé) összesen
.
.
.
.
2. Közvetített szolgáltatások értéke összesen
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
,
3. Az 1. és 2. sorból a Htv. 39. § (7) bekezdése szerinti export árbevételhez kapcsolódó elábé és közvetített szolgáltatások értéke 500 M Ft-ot meg nem haladó nettó árbevételű vállalkozónak nem kell kitölteni! 4. Az 1. sorból a Htv. 39. § (7) bekezdése szerinti közfinanszírozásban részesülő gyógyszerek értékesítéséhez kapcsolódó elábé 500 M Ft-ot meg nem haladó nettó árbevételű vállalkozónak nem kell kitölteni! 5. Az 1. sorból a Htv. 39. §-ának (7) bekezdése szerinti földgázpiaci és villamosenergia piaci ügyletek elszámolása érdekében vásárolt és továbbértékesített, a számvitelről szóló törvény szerinti eladott áruk beszerzési értékeként elszámolt földgáz és villamosenergia beszerzési értéke 500 M Ft-ot meg nem haladó nettó árbevételű vállalkozónak nem kell kitölteni! 6. A Htv. 39. § (4)-(5) bekezdése alapján (sávosan) megállapított, levonható elábé és közvetített szolgáltatások értéke együttes összege 500 M Ft-ot meg nem haladó nettó árbevételű vállalkozónak nem kell kitölteni!
7. Figyelembe vehető elábé és a közvetített szolgáltatások értékének együttes összege [legfeljebb 500 M Ft nettó árbevételű adózó esetén: (1.+2.), 500 M Ft feletti nettó árbevétel esetén: (3.+4.+5.+6.) ]
.
.
,
III. A Htv. 39. § (6) bekezdésének hatálya alá tartozó kapcsolt vállalkozás esetén 1. A kapcsolt vállalkozás adóalanyok összes nettó árbevétele
.
.
.
.
2. Kapcsolt vállalkozás adóalanyok által figyelembe vehető összes anyagköltség, alvállalkozói teljesítések értéke, alapkutatás, alkalmazott kutatás, kísérleti fejlesztés adóévben elszámolt közvetlen költsége
.
.
.
.
3. Kapcsolt vállalkozás adóalanyok összes eladott áruk beszerzési értéke
.
.
.
.
4. Kapcsolt vállalkozás adóalanyok összes közvetített szolgáltatások értéke
.
.
.
.
szolgáltatások értéke
.
.
.
.
6. A 3. sorból a Htv. 39. § (7) bekezdése szerinti közfinanszírozásban részesülő gyógyszerek értékesítéséhez kapcsolódó elábé
.
.
.
.
7. A 3. sorból a Htv. 39. §-ának (7) bekezdése szerinti földgázpiaci és villamosenergia piaci ügyletek elszámolása érdekében vásárolt és továbbértékesített, a számvitelről szóló törvény szerinti eladott áruk beszerzési értékeként elszámolt földgáz és villamosenergia beszerzési értéke
.
.
.
.
5. A 3. és 4. sorból a Htv. 39. § (7) bekezdése szerinti export árbevételhez kapcsolódó összes elábé és közvetített
8. A kapcsolt vállalkozásoknál a Htv. 39. § (4)-(5) bekezdése alapján (sávosan) megállapított, levonható elábé és közvetített szolgáltatások értéke együttes összege
.
9. Kapcsolt vállalkozás tagjai által összesen figyelembe vehető
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
.
.
.
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 58 eladott áruk beszerzési értékének és a közvetített szolgáltatások értékének együttes összege (5.+6.+7.+8.)
.
.
.
.
10. Kapcsolt vállalkozások összesített pozitív előjelű különbözet (adóalap) (1.-2.-9.)
.
.
.
.
11. Az adóalanyra jutó vállalkozási szintű adóalap [„E” jelű betétlap III. /10. sor* („A” vagy „B” vagy „C” vagy „D” jelű betétlap II/1. sor ÷ „E” jelű betétlap III./1. sor)]
_____________________________ helység
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
év
hó
.
_________________________________________ nap az adózó vagy képviselője (meghatalmazottja) aláírása
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
.
.
.
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 59
„F” jelű betétlap 20... évben kezdődő adóévről a/az ________________ önkormányzat illetékességi területén folytatott állandó jellegű iparűzési tevékenység utáni adókötelezettségről szóló helyi iparűzési adóbevalláshoz A vállalkozási szintű adóalap megosztása I. Adóalany 1. Adóalany neve (cégneve): _____________________________________________________________________________________________ 2. Adóazonosító jele:
-
Adószáma:
-
II. Az alkalmazott adóalap megosztás módszere 1. Személyi jellegű ráfordítással arányos
5. A Htv. 3. számú melléklet 2.3 pontja szerinti megosztás
2. Eszközérték arányos
6. A Htv. 3. számú melléklet 2.4.1 pontja szerinti megosztás
3. A Htv. 3. számú melléklet 2.1 pontja szerinti megosztás
7. A Htv. 3. számú melléklet 2.4.2 pontja szerinti megosztás
4. A Htv. 3. számú melléklet 2.2 pontja szerinti megosztás III. Megosztás 1. A vállalkozás által az adóévben – a Htv. melléklete szerint – figyelembeveendő összes személyi jellegű ráfordítás összege . .
.
.
, Ft
2. Az 1. sorból az önkormányzat illetékességi területén foglalkoztatottak után az adóévben – a Htv. melléklete szerint – figyelembeveendő személyi jellegű ráfordítás összege .
.
.
.
, Ft
3. A vállalkozásnak az adóévben a székhely, telephely szerinti településekhez tartozó – a Htv. melléklete szerinti – összes eszközérték összege .
.
.
.
, Ft
.
.
, Ft
4. A 3. sorból az önkormányzat illetékességi területén figyelembeveendő – a Htv. melléklete szerinti – eszközérték összege . .
5. Egyetemes szolgáltató, villamosenergia- vagy földgázkereskedő villamosenergia vagy földgáz végső fogyasztók részére történő értékesítésből származó összes számviteli törvény szerinti nettó árbevétele . . . . , Ft 6. Az 5. sorból az egyetemes szolgáltató, villamosenergia- vagy földgázkereskedő villamosenergia vagy földgáz végső fogyasztók részére történő értékesítésből származó az önkormányzat illetékességi területére jutó számviteli törvény szerinti nettó árbevétele . . . . 7. Villamos energia elosztó hálózati engedélyes és földgázelosztói engedélyes esetén az összes végső fogyasztónak továbbított villamosenergia vagy földgáz mennyisége . .
, Ft
.
, kWh vagy ezer m3
.
, kWh vagy ezer m3
8. A 7. sorból a villamos energia elosztó hálózati engedélyes és földgázelosztói engedélyes esetén az önkormányzat illetékességi területén lévő végső fogyasztónak továbbított villamosenergia vagy földgáz mennyisége . .
9. Az építőipari tevékenységből [Htv. 52. § 24.] származó, számviteli törvény szerinti értékesítés nettó árbevétele és az adóév utolsó napján fennálló, építőipari tevékenységgel összefüggésben készletre vett befejezetlen termelés, félkésztermék, késztermék értéke együttes összege . . . . , Ft 10. A 9. sorból az önkormányzat illetékességi területén a Htv. 37. § (3) bekezdés szerint létrejött telephelyre jutó összeg . . . . , Ft 11. A vezeték nélküli távközlési tevékenységet végző vállalkozó távközlési szolgáltatást igénybe vevő előfizetőinek száma
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 60 .
.
, db
12. A 11. sorból az önkormányzat illetékességi területén található számlázási cím szerinti vezeték nélküli távközlési tevékenységet igénybe vevő előfizetők száma . . , db 13. A vezetékes távközlési tevékenységet végző vállalkozó vezetékes távközlési tevékenység szolgáltatási helyeinek száma . . , db 14. A 13. sorból az önkormányzat illetékességi területén található vezetékes szolgáltatási helyeinek száma . . , db 15. A vezetékes távközlési tevékenységet végző vállalkozó vezeték nélküli távközlési szolgáltatást igénybe vevő előfizetőinek száma . . , db 16. A 15. sorból az önkormányzat illetékességi területén található számlázási cím szerinti vezeték nélküli távközlési tevékenységet igénybe vevő előfizetők száma . . , db _____________________________ helység
év
hó
_________________________________________ az adózó vagy képviselője (meghatalmazottja) aláírása nap
9.
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 61
„G” jelű betétlap 20... évben kezdődő adóévről a/az ________________ önkormányzat illetékességi területén folytatott állandó jellegű iparűzési tevékenység utáni adókötelezettségről szóló helyi iparűzési adóbevalláshoz Nyilatkozat túlfizetésről I. Adóalany 1. Adóalany neve (cégneve): _____________________________________________________________________________________________ 2. Adóazonosító jele:
-
Adószáma:
-
II. Nyilatkozat 1. Nyilatkozom, hogy más adóhatóságnál nincs fennálló adótartozásom 2. A túlfizetés összegét később esedékes iparűzési adó fizetési kötelezettségre kívánom felhasználni 3. A túlfizetés összegéből _______________________forintot kérek visszatéríteni , a fennmaradó összeget később esedékes iparűzési adó fizetési kötelezettségre kívánom felhasználni 4. A túlfizetés összegéből _______________________forintot kérek visszatéríteni , _______________________forintot kérek más adónemben/hatóságnál nyilvántartott lejárt esedékességű köztartozásra átvezetni, a fennmaradó összeget később esedékes iparűzési adó fizetési kötelezettségre kívánom felhasználni 5. A túlfizetés összegéből _______________________forintot kérek más adónemben/hatóságnál nyilvántartott lejárt esedékességű köztartozásra átvezetni, a fennmaradó összeget később esedékes iparűzési adó fizetési kötelezettségre kívánom felhasználni 6. A túlfizetés teljes összegének visszatérítését kérem III. Más adónemben, hatóságnál nyilvántartott lejárt esedékességű köztartozására átvezetendő összegek Sorszám
Köztartozást nyilvántartó intézmény megnevezése
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
Köztartozás fajtája
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
Összeg (Ft)
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
Köztartozáshoz tartozó pénzintézeti számlaszám
Intézmény által alkalmazott ügyfélazonosító
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 62 szám
1.
-
-
2.
-
-
3.
-
-
4.
-
-
5.
-
-
_____________________________ helység
év
hó
nap
_________________________________________ az adózó vagy képviselője (meghatalmazottja) aláírása
„
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 63
„H” jelű betétlap 20... évben kezdődő adóévről a/az ________________ önkormányzat illetékességi területén folytatott állandó jellegű iparűzési tevékenység utáni adókötelezettségről szóló helyi iparűzési adóbevalláshoz Önellenőrzési pótlék bevallása I. Adóalany 1. Adóalany neve (cégneve): _____________________________________________________________________________________________
-
2. Adószáma:
-
II. Az önellenőrzési pótlék összegének kiszámítása Adóalap változása (+,-)
Adóösszeg változása (+,-)
Az önellenőrzési pótlék alapja
Az önellenőrzési pótlék összege
„
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 64
19. melléklet a …/2013. (… . …) NGM rendelethez 1. A PM4 rendelet 22. melléklet V. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
V. Kisadózó vállalkozások tételes adója alanyának bejelentése 1. A kisadózó vállalkozások tételes adója hatálya alá tartozó adóalanyként az iparűzési adóban a kisadózó vállalkozások tételes adójára vonatkozó, egyszerűsített adóalap-megállapítást választom 1.1.Ennek időpontja: év hó
nap
1.2. Tudomásul veszem, hogy a Htv. 39/B. § (4) bekezdése szerinti esedékességi időpontokban az általam fizetendő adó összege :2,5 millió forint adóalap* az önkormányzat által megállapított adómérték * az adóévi adókötelezettség időtartamának naptári napjai /365 nap/2 1.3. A kisadózó vállalkozások tételes adójában az adóalanyiság kezdő napja
év
hó
nap
2. A kisadózó vállalkozások tételes adója alanyának egyszerűsített iparűzési adóalap-megállapítására vonatkozó jogosultságnak megszűnése 2.1. A kisadózó vállalkozások tételes adójában az adóalanyiság megszűnésének napja
év
hó
nap
2.2. A kisadózó vállalkozások tételes adójának alanyaként a Htv. 39/B § (3) bekezdés szerinti egyszerűsített adóalap-megállapítást a … évre már nem kívánom alkalmazni
2. A PM4 rendelet 22. melléklet XI. pontjának felvezető szövege helyébe a következő rendelkezés lép: „XI. Az adóalany szervezet (a közkereseti társaság, a betéti társaság, a korlátolt felelősségű társaság, az egyesülés, valamint a közös vállalat) tulajdonosai (tagjai) (szükség esetén több oldalon is részletezhető)”
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 65
INDOKOLÁS az 1. §-hoz A települési önkormányzat hatáskörébe tartozó adók és adók módjára behajtandó köztartozások nyilvántartásáról, kezeléséről és elszámolásáról szóló 13/1991. (V.21.) PM rendelet (PM1 rendelet) 13. mellékletének jogtechnikai pontosítása, illetve kiegészítése, annak érdekében, hogy az önkormányzati adóhatóság által a Magyar Államkincstár részére szolgáltatott adatokban ne keletkezzen torzulás. a 2. §-hoz A PM1 rendelet rendelkezéseinek szövegéből indokolt elhagyni a luxusadóra vonatkozó utalásokat, tekintettel arra, hogy a luxusadó 2008-ban megszűnt. a 3. §-hoz Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 73. § (2) bekezdésének való megfelelést szolgáló jogtechnikai pontosítás. a 4. § A Javaslat célja egyfelől az Itv. illetékmentességi tényállásainak (pontos) megjelenítése a rendeletben, másfelől az ún. merev hivatkozások hatályon kívül helyezése. az 5. §-7. §-okhoz Az önkormányzati adóhatóságok által rendszeresíthető bevallási, bejelentési nyomtatványok tartalmáról szóló 35/2008. (XII. 31.) PM rendelet (PM4 rendelet) módosítását az indokolja, hogy a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvényben (Htv.) 2014. január 1-jétől a telekadó esetén egyértelműbbé válnak az adókötelezettség keletkezésére és megszűnésére vonatkozó részletszabályok, a Htv. új telekadó-mentes tényállásokat rögzít, valamint az egységes jogalkalmazás megkönnyítése érdekében a Htv. rendszerében egységessé válik az építmény fogalom használata. Emellett a Htv. 2013. július 1-jével kiegészült az e-útdíj 7,5%-ának iparűzési adóból való levonhatóságával, illetve 2014. január 1-jétől évente dönthet a kisadózók tételes adójának alanya abban a kérdésben, hogy kívánja-e a helyi iparűzési adóban a rá vonatkozó készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár
A rendelet-tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, ezért az nem tekinthető véglegesnek. 66
egyszerűsített adóalap-megállapítás lehetőségét választani. Mindezekre figyelemmel szükséges a PM4 rendeletben szereplő – az önkormányzati adóhatósághoz benyújtandó – bevallási nyomtatványok módosítása, kiegészítése, kiigazítása. A javaslat egyes bevallásfajtákat – egyszerűsítési okok miatt – hatályon kívül helyez, azokra azért nem lesz szükség, mert tartalmukat más bevallási nyomtatvány foglalja magába a 8. §-hoz A fejlesztési adókedvezmény engedélyezése iránti eljárás kezdeményezéséért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj esetében megjelölt számlaszám változására tekintettel szükséges a módosítás. a 9. §-hoz A Magyar Államkincstár által vezetett NGM számlaszám változása okán szükséges a számlaszám módosítása az önkormányzati adóhatóság hatáskörébe tartozó közterhek nyilvántartását segítő számítógépes programrendszer engedélyezésének igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 42/2006. (XII.25.) PM rendeletben. a 10. §-hoz A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény munkavállalói értékpapír-juttatási programokra vonatkozó szabályai úgy módosulnak, hogy megszűnik a munkavállalók részére kedvezményes értékpapír-juttatást lehetővé tevő programok Nemzeti Adó- és Vámhivatal által történő előzetes nyilvántartásba vétele. Ezért indokolt az elismert munkavállalói értékpapír-juttatási program nyilvántartásba vételére irányuló eljárás rendjéről, valamint az eljárás kezdeményezéséért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértékéről szóló 5/2003. (II. 4.) PM rendelet hatályon kívül helyezése. a 11. §-hoz Hatályba léptető rendelkezés.
készítette:
Dr. Laki Gábor főosztályvezető
[email protected] 79-51934 Kanyó Lóránd főosztályvezető-helyettes
[email protected] 79-51-673
látta:
Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár
[email protected] Orbán Gábor államtitkár
jóváhagyta:
Gondos Judit közigazgatási államtitkár