Újlengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2012. (I.24.) számú rendelete a szociális gondoskodás helyi szabályairól Újlengyel Községi Önkormányzata Képviselő-testülete (továbbiakban: képviselő-testület) – Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva – a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (továbbiakban: Sztv.) 132. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja:
A rendelet célja, alapelvei
1. § (1) A rendelet célja, hogy a Képviselô-testület eleget tegyen az Sztv. által elôírt szabályozási kötelezettségének, és a szociális gondoskodás hatáskörébe tartozó feladatait tekintve megállapítsa az egyes ellátásokra való jogosultság feltételeit, az eljárás és az ellenôrzés rendjét. (2) Az önkormányzat kinyilvánítja, hogy az általa biztosított és megszervezett szociális gondoskodás célja és rendeltetése az, hogy segítséget nyújtson azoknak, akik életkoruk, egészségi állapotuk, jövedelmi és vagyoni helyzetük folytán problémáik megoldására önerôbôl nem képesek. Az ellátást igénylôk kötelesek arra, hogy helyzetük javítása érdekében a tôlük elvárható módon mindent megtegyenek, amennyiben pedig a támogatásra szoruló élethelyzet nekik felróható okból következett be, életmódjuk, életvezetésük megváltoztatásával kötelesek elôsegíteni helyzetük javítását. (3) A szociális gondoskodás biztosítása érdekében az önkormányzat valamint annak szervei, továbbá a településen mûködô oktatási, egészségügyi szervezetek kötelesek együttmûködni, a tudomásukra jutott, gondoskodást igénylô problémák megoldását kötelesek kezdeményezni.
A rendelet hatálya
2. § A rendelet hatálya az Sztv-ben szereplő személyi hatályt megállapító előírásokban meghatározott személyi körre terjed ki.
Hatásköri és eljárási rendelkezések
3. § (1) Jelen rendelet szabályait az Sztv-vel és az egyes pénzbeli szociális ellátások elszámolásának szabályairól szóló 62/2006. (III. 27.) Korm. rendelettel és a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjairól szóló 29/1993. (II. 17.) Korm. rendelettel együtt kell alkalmazni. (2) Az Sztv-ben meghatározott szociális feladat- és hatásköröket – a jelen rendeletben meghatározottak szerint a) a képviselő-testület által átruházott hatáskörben a Képviselő-testület Szociális Bizottsága (továbbiakban: Szociális Bizottság), b) a polgármester, c) a jegyző gyakorolja. (3) A jegyző az Sztv-ben és jelen rendeletben meghatározott feltételek szerint a) időskorúak járadékát, b) foglalkoztatást helyettesítő támogatást, c) rendszeres szociális segélyt, d) lakásfenntartási támogatást e) az Sztv. 41. § (1) bekezdésében és a 43/A. § (1) bekezdésében foglalt ápolási díjat állapít meg. (4) A képviselő-testület által átruházott hatáskörben eljárva a Szociális Bizottság az Sztv-ben és jelen rendeletben meghatározott feltételek szerint a) az Sztv. 43/B. § (1) bekezdésében foglalt ápolási díjat, b) átmeneti segélyt,
1
állapít meg. (5) A polgármester dönt a köztemetésről (Sztv.48. §) temetési segély megállapításáról és rendkívüli esetben jogosult átmeneti segély megállapítására.
4. § (1) Ha e rendelet eltérô szabályt nem állapít meg, az ellátás iránti kérelmet a polgármesteri hivatal szociális ügyekkel foglalkozó előadójánál lehet elôterjeszteni. (2) A polgármesteri hivatal szociális igazgatással foglalkozó köztisztviselôi valamint a 3. § szerint eljáró szervek az eljárás során kötelesek a kérelmezôk részére a szükséges tájékoztatást megadni, jogaikra és kötelezettségeikre a figyelmet felhívni. 5. § (1) Eltérô szabály hiányában a rendelet által alkalmazott fogalmak értelmezésére az Sztv. 4. §-ában foglaltakat kell alkalmazni. (2) A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól szóló 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelet által említett ellátások tekintetében a kérelmet a Korm. Rendelet, adott ellátáshoz meghatározott mellékletében meghatározott formanyomtatványon kell előterjeszteni és a Korm. rendeletben felsorolt bizonyítékokat kell csatolni.
A szociális gondoskodás rendszere
6. § Az önkormányzat a szociális gondoskodásra vonatkozó kötelezettségeinek teljesítését (1) pénzbeli- és természetbeni ellátások nyújtásával, (2) személyes gondoskodást biztosító ellátások megszervezésével biztosítja.
Szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások Aktív korúak ellátása 7.§ (1) Az aktív korúak ellátására való jogosultságot és a támogatás összegét az Sztv., valamint e rendelet alapján kell megállapítani. (2) Az aktív korúak ellátására jogosult személy a rendszeres szociális segély megállapításának és folyósításának a feltételeként köteles az Sztv-ben és az e rendeletben meghatározott együttműködési kötelezettséget teljesíteni. (3) Az Sztv. szerinti foglalkoztatást helyettesítő támogatásra való jogosultságnak - az Sztv-ben meghatározottakon túl további feltétele, hogy a foglalkoztatást helyettesítő támogatás megállapítása iránti kérelem benyújtója illetve az ellátás jogosultja, a lakókörnyezete rendezettségét folyamatosan biztosítsa. (4) A (3) bekezdésben meghatározottak szerinti lakókörnyezet rendezettsége akkor biztosított, ha a kérelmező vagy a jogosult által életvitelszerűen lakott lakás vagy ház és annak udvara gondozott, kertje gyommentes, a kerítéssel kívül határos terület rendezett, gyommentes, az ingatlanhoz tartozó járdarész tiszta, rendezett, az időjárás függvényében síkosság-mentesítése biztosított, közlekedésre folyamatosan alkalmas. (5) A (4) bekezdésben rögzített lakókörnyezeti feltételeket a Szociális bizottság ellenőrzi és a Polgármesteri Hivatal által biztosított formanyomtatványon tájékoztatja a foglalkoztatást helyettesítő támogatás megállapítására hatáskörrel rendelkező hatóságot a feltételek teljesüléséről. Rendszeres szociális segély 8.§ (1)
A rendszeres szociális segélyre jogosult személyek vonatkozásában- az Sztv. 37. § (1) bekezdés a) és c) pontjában meghatározott személyek kivételével- az együttműködésre kijelölt szerv az Együtt Segítő Szolgálat.
2
(2) (3)
A rendszeres szociális segélyben részesülő személy a segély folyósításának feltételeként együttműködésre köteles az Együtt Segítő Szolgálattal. A rendszeres szociális segélyben részesülő személy az együttműködés keretében: a.) az Együtt Segítő Szolgálatnál az aktív korúak ellátására való jogosultságot megállapító határozat jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül nyilvántartásba veteti magát, b.) írásban megállapodik a szociális helyzetéhez, mentális képességeihez és állapotához igazodó beilleszkedést segítő programról c.) teljesíti a beilleszkedést segítő programban foglaltakat, köteles az Együtt Segítő Szolgálattal kapcsolatot tartani, az általuk előírt időpontban megjelenni, d.) a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényben előírt kötelezettségeinek eleget tenni. 9.§
(1)
Az Együtt Segítő Szolgálat kötelezettségei: a.) figyelemmel kíséri az aktív korúak ellátásának megállapításáról szóló határozatban megállapított határidő betartását, és annak megszegése esetén megvizsgálja a mulasztás okát, továbbá a rendszeres szociális segélyre jogosult személyt a jogerős határozat alapján- a Szolgálatnál történő megjelenéskornyilvántartásba veszi, b.) tájékoztatja a rendszeres szociális segélyre jogosult személyt a beilleszkedést segítő program elkészítésének menetéről, a programok típusairól, az együttműködés eljárási szabályairól, c.) a nyilvántartásba vételtől számított harminc napon belül a rendszeres szociális segélyre jogosult személy bevonásával kidolgozza az egyéni élethelyzethez igazodó beilleszkedést segítő programot, és arról a segélyben részesülő személlyel írásban megállapodást köt. d.) folyamatosan kapcsolatot tart a rendszeres szociális segélyre jogosult személlyel és legalább havonta személyes találkozás útján figyelemmel kíséri a beilleszkedést segítő programban foglaltak betartását, e.) legalább évente írásos értékelést készít a beilleszkedést segítő program végrehajtásáról, és amennyiben szükséges- a rendszeres szociális segélyre jogosult bevonásával- módosítja a programot, illetve az éves értékelés megküldésével tájékoztatja a jegyzőt a beilleszkedést segítő program végrehajtásáról. f.) jelzi a jegyzőnek, ha a rendszeres szociális segélyre jogosult személy együttműködési kötelezettségének nem tesz eleget, g.) a kapcsolattartásról a családsegítésre meghatározott esetnaplót vezet.
(2)
A jegyző kötelezettségei: a.) a rendszeres szociális segélyre jogosult személy esetében (kivéve az egészségkárosodottak) az aktív korúak ellátására való jogosultságot, megállapító határozatot megküldi az Együtt Segítő Szolgálatnak b.) tájékoztatja az Együtt Segítő Szolgálatot az aktív korúak ellátására való jogosultság megszüntetéséről a rendszeres szociális segély jogosultsági feltételeinek megszűnéséről és a szociális törvény 35. §ának (1) bekezdése szerinti együttműködési kötelezettség előírásáról, arról, ha a rendszeres szociális segélyre jogosult személy, a települési önkormányzattal kötött megállapodásban vállalja az álláskeresőként történő nyilvántartásba vételét és az álláskeresési megállapodás megkötését a munkaügyi központtal. 10.§
(1)
(2)
A beilleszkedést segítő program az együttműködő személy szociális helyzetéhez, mentális képességeihez és állapotához igazodva kiterjed az Együtt Segítő Szolgálattal való kapcsolattartásra a.) az együttműködő személy számára előírt, az egyéni képességeket fejlesztő vagy az életmódot formáló foglalkozáson, tanácsadáson, illetőleg munkavégzésre történő felkészülést segítő programban való részvételre, b.) a felajánlott és az iskolai végzettségnek megfelelő oktatásban, képzésben történő részvételre, különösen az általános iskolai végzettség és az első szakképesítés megszerzésére. A beilleszkedést segítő program tartalmi elemei: a.) foglalkoztathatóság javítása, álláskeresésre felkészítés érdekében: a motiváció és készség-fejlesztés, képzettség erősítése, pszicho-szociális megerősítés, egyéni tanácsadás- esetkezelésen belül személyes megerősítés, álláskeresési készségek erősítése, pályakorrekciós tanácsadás, képzésbe eljuttatás, kommunikációs és konfliktuskezelési készségek fejlesztése, mentálhigiénés tanácsadás, szociális problémák kezelése/esetkezelés, b.) szinten-tartás – karbantartás – társadalmi integráció erősítése: egészségügyi – szociális – mentális állapotot javító, re-szocializáció elősegítése, szociális esetkezelés, családgondozás, szocializációs, kapcsolatépítő csoportok, pszichológiai megerősítés/tanácsadás, kezelésbe juttatás, intézményi kapcsolódás megőrzése, c.) más ellátásba juttatás segítése: nyugdíj, rehabilitációs járadék, gyermeknevelési ellátások, ápolási díj, társadalombiztosítási tanácsadás, ügyintézés segítése, információnyújtás az ellátásokról és munkaerő-piaci kapcsolódásokról. Az együttműködés szabályai 11.§
3
(1) Az önkormányzattal való együttműködés keretében az aktív korú nem foglalkoztatott személy köteles: a,/ a segélyre való jogosultság fennállásának felülvizsgálatát elősegíteni; b,/ az önkormányzat által felajánlott, számára egészségi állapota alapján megfelelő munkalehetőséget elfogadni. c,/a polgármesteri hivatalnál személyes adatait, a család helyzetével kapcsolatos adatokat, a saját és családja jövedelmi és vagyoni viszonyaira vonatkozó adatokat, valamint adatainak megváltozását bejelenteni. Az adatokban bekövetkezett változást legkésőbb a változást követő 15 napon belül be kell jelenteni. (2) A Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Dabasi Kirendeltséggel (2370 Dabas, Berkenye út 1.) történő együttműködés keretében az aktív korú nem foglalkoztatott személy köteles: a,/ nyilvántartásba vétel céljából a munkaügyi kirendeltségen bejelentkezni, adatai megváltozását közölni, és álláskeresési megállapodást kötni és arról a polgármesteri hivatalt tájékoztatni; b,/ a munkaügyi központ értesítése alapján munkahely felajánlása céljából a munkaügyi központnál megjelenni, a felajánlott megfelelő munkát elfogadni; c,/ amennyiben munkába áll, s a munkahelyet nem az önkormányzat vagy a munkaügyi kirendeltség ajánlja fel számára, a munkába állás tényét köteles bejelenteni. (3) Az együttműködési kötelezettség megszegésének minősül, ha a rendszeres szociális segélyben részesülő személy számára felróható okból: a.) az aktív korúak ellátására való jogosultságot megállapító határozatban meghatározott határidőn belül nem jelenik meg az Együtt Segítő Szolgálatnál, b.) az Együtt Segítő Szolgálat által előírt időpontban nem jelenik meg és távolmaradását nem igazolja, c.) a számára előírt foglalkozáson, tanácsadáson nem vesz részt, d.) a beilleszkedést segítő programban meghatározottakat nem hajtja végre, e.) a rendszeres szociális segély természetben történő folyósításához szükséges nyilatkozatban valótlan adatokat közöl. (4) Annak a rendszeres szociális segélyre jogosult személynek, aki a rendszeres szociális segély folyósításának időtartama alatt az együttműködésre kijelölt szervvel fennálló együttműködési kötelezettségét neki felróhatóan, két éven belül ismételten megszegi, az aktív korúak ellátására való jogosultságát az Szt. 37/F.§(1) bekezdés c, pontja alapján meg kell szüntetni. Lakásfenntartási támogatás 12. § (1) A lakásfenntartási támogatás a szociálisan rászoruló háztartások részére a háztartás tagjai által lakott lakás, vagy nem lakás céljára szolgáló helyiség fenntartásával kapcsolatos rendszeres kiadásaik viseléséhez a jegyző által nyújtott hozzájárulás. (2) A lakásfenntartási támogatásra való jogosultságnak - az Sztv-ben meghatározottakon túl - további feltétele, hogy a szociálisan rászoruló háztartás tagjai által lakott lakás lakókörnyezetének rendezettsége folyamatosan biztosított legyen. (3) A (2) bekezdésben meghatározottak szerinti lakókörnyezet rendezettsége akkor biztosított, ha a szociálisan rászoruló háztartás tagjai által lakott lakás vagy ház és annak udvara gondozott, kertje gyommentes, a kerítéssel kívül határos terület rendezett, gyommentes, az ingatlanhoz tartozó járdarész tiszta, rendezett, az időjárás függvényében síkosság-mentesítése biztosított, közlekedésre folyamatosan alkalmas. (4) A (3) bekezdésben rögzített lakókörnyezeti feltételek fennállásáról a kérelmező – a vonatkozó jogszabályban meghatározott formanyomtatványon benyújtott kérelméhez csatolt külön okiraton – nyilatkozatot nyújt be; a nyilatkozatban foglaltak valódiságát a jegyző – előzetes értesítés nélkül is – jogosult ellenőrizni.
Átmeneti segély 13. §
(1) Az Önkormányzat Képviselő-testülete a létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került, valamint időszakosan vagy tartósan létfenntartási gonddal küzdő személyek részére átmeneti segélyt nyújt. (2) Elsősorban azokat a személyeket indokolt átmeneti segélyben részesíteni, akik önmaguk, illetve családjuk létfenntartásáról más módon nem tudnak gondoskodni, vagy alkalmanként jelentkező többletkiadások, különösen betegség, elemi kár miatt anyagi segítségre szorulnak. (3) Átmeneti segélyben lehet részesíteni azt a személyt - akinek családjában az egy főre jutó jövedelem a mindenkori öregségi minimumnyugdíj 150 %-át, - egyedül élő esetén az egy főre jutó jövedelem a mindenkori öregségi minimumnyugdíj 200 %-át, nem haladja meg. (4) Az átmeneti segély adható alkalmanként és havi rendszerességgel. Az alkalmankénti segély gyógyszertámogatásként, illetve az egészségbiztosítás által nem vagy csak részben támogatott egészségügyi szolgáltatás díjaként is megítélhető. (5) Ugyanaz a személy egy naptári éven belül legfeljebb 4 alkalommal részesülhet átmeneti segélyben. (6) A havi rendszerességgel folyósítható átmeneti segély időtartama a 3 hónapot nem haladhatja meg.
4
14. § (1) Az átmeneti segély megállapítása iránti kérelemhez csatolni kell a kérelmező és családja jövedelemigazolását, illetve a havi rendszeres jövedelemmel nem rendelkező és pályakezdő személyek esetében az erre vonatkozó nyilatkozatot. (2) Amennyiben a rászorultsággal, illetve a nyújtott átmeneti segély céljának megfelelő felhasználásával kapcsolatban kétség merül fel, a kérelmező köteles a hivatal által kezdeményezett környezettanulmány végrehajtásában közreműködni. Ha a közreműködést megtagadja, kérelme elutasítható. (3) Az alkalmanként megállapított átmeneti segély összege esetenként 2.500.- Ft-nál kevesebb, és 10.000.- Ft-nál több nem lehet. (4) A rendszeresen adott átmeneti segély havi összege nem lehet kevesebb 1.500. Ft-nál, és magasabb az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 80 %- ánál. (5) Indokolt esetben a segélyben részesített személyt kötelezni lehet a segély felhasználásáról történő elszámolásra. Ez esetben a határozatban a felhasználás célját, és a felhasználásról történő elszámolási kötelezettséget is meg kell határozni. (6) Átmeneti segély iránti kérelem elbírálásakor, amennyiben a) a kérelmező életmódja, életvitele arra enged következtetni és b) a jegyző által készített környezettanulmány, valamint a köztudomású tények alapján bizonyosságot nyer, hogy a kérelmező a részére megállapított átmeneti segélyt nem a saját vagy családja létfenntartásához nélkülözhetetlen árucikkekre (hanem például élvezeti cikkekre) fordítaná, részére az átmeneti segélyt természetben kell megállapítani. (7) A (6) bekezdésben foglalt természetbeni ellátás formái jellemzően a következők lehetnek: - a település élelmiszert forgalmazó boltjaiban kizárólag közvetlen fogyasztásra alkalmas alapvető élelmiszerek vásárlására jogosító utalvány, és/vagy - ruházati utalvány. (8) Az átmeneti segély megállapítását követően a természetbeni ellátás – jogosult számára történő – biztosításáról, az ellátás megszervezéséről a jegyző gondoskodik. Temetési segély 15. § (1) Az Önkormányzat temetési segélyt nyújt annak, aki a meghalt személy eltemettetéséről gondoskodott annak ellenére, hogy arra nem volt köteles, vagy tartására köteles hozzátartozó volt ugyan, de a temetési költségek viselése a saját, illetve családja létfenntartását veszélyezteti. (2) Temetési segély nem állapítható meg annak: a) akinek a családjában az egy főre jutó jövedelem eléri vagy meghaladja az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 4-szeresét, egyedül élő esetén eléri vagy meghaladja az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 6-szorosát, b) aki a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény 16. §-a alapján temetési hozzájárulásban részesült. (3) A temetési segély megállapítása iránti kérelemhez csatolni kell a temetés költségeiről - a kérelmező vagy a vele azonos lakcímen élő közeli hozzátartozója nevére - kiállított számla eredeti példányát. (4) Ha a temetési segély megállapítását nem a haláleset helye szerint illetékes települési önkormányzattól kérik, a kérelem elbírálásához szükséges az elhunyt személy halotti anyakönyvi kivonata is. (5) A megállapított temetési segély összegét vagy a kérelem elutasításának tényét az arról szóló határozat számával együtt a temetési számlára rá kell vezetni és a számlát a kérelmező részére vissza kell adni. (6) Ha a kérelmező szociális körülményei indokolttá teszik, a temetési segély a temetés költségeinek kifizetésére előre is adható. Ilyen esetben a határozatban meg kell jelölni azt a határidőt, ameddig a kérelmező köteles a temetés igazoló számláit bemutatni. (7) Ha a temetési költségek viselése az eltemettető, illetve családja létfenntartását veszélyezteti, ennek igazolására a kérelemhez csatolni kell a kérelmező és családja jövedelemigazolását. (8) A segély összege nem lehet kevesebb a helyben szokásos legolcsóbb temetés költségeinek 10 %-ánál, de elérheti annak teljes összegét, ha a temetési költségek viselése a kérelmezőnek vagy családjának a létfenntartását veszélyezteti.
5
Természetben nyújtott ellátások Köztemetés 16. § (1) (2)
Az Sztv. 48. § szerinti köztemetést – a körülmények vizsgálatát követően - a polgármester jogosult elrendelni. A köztemetés előtti vizsgálatot a polgármesteri hivatal köteles lefolytatni, és legkésőbb az elhalálozást követő 3 munkanapon belül a polgármestert tájékoztatni a vizsgálat eredményéről. Közgyógyellátás 17. §
(1) A jegyző a közgyógyellátással kapcsolatos jogköreit az e cím alatt meghatározottak figyelembe vételével gyakorolja. (2) A Szociális törvény 50. § (1) és (2) bekezdésében foglaltakon kívül az a szociálisan rászorult személy is jogosult közgyógyellátásra, akinek esetében a képviselő-testület által itt meghatározott feltételek fennállnak: - az egy főre számított havi családi jövedelme az öregségi nyugdíj 200 %-át, egyedül élő esetén 250. %-át nem haladja meg, továbbá - a havi rendszeres gyógyító ellátás költéségének mértéke az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 20 %-át eléri vagy meghaladja.” (3) A közgyógyellátás iránti kérelem elbírálásához a havi rendszeres gyógyító ellátásokról a 63/2006. (III. 27.) Kormány rendelet 10. számú melléklet alapján kiállított háziorvosi igazoláson túl szükséges az Szt. 50. §-ának (3) bekezdése szerinti igény esetén az önkormányzat rendeletében foglalt feltételek fennállását igazoló irat. Személyes gondoskodást nyújtó ellátások 18. § (1) Újlengyel Község Önkormányzat Képviselő- testülete az 1993. évi III. törvény 56.§- ban meghatározott személyes gondoskodást nyújtó ellátások közül az a)-d). pontokat a Társult Önkormányzatok „Együtt” Segítőszolgálatai által látja el. (2) Alapszolgáltatások a) az étkeztetést, b) a házi segítségnyújtást, c) a családsegítést, d) jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
(3) Az alapellátás megszervezésével a települési önkormányzat segítséget nyújt a szociálisan rászorulók részére saját otthonukban és lakókörnyezetükben az önálló életvitelük fenntartásához, valamint egészségi állapotukból, mentális állapotukból vagy más okból származó problémáik megoldásához, különös tekintettel az időskorú, fogyatékos, a pszichiátriai- és a szenvedélybeteg, továbbá hajléktalan személyekre.
Étkeztetés 19. § (1) Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről kell gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen a) koruk, b) egészségügyi állapotuk, c) fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, d) szenvedélybetegségük, vagy e) hajléktalanságuk miatt.
(2) a fent megjelölt feltételek közül legalább két feltételnek kell megfelelni. A szolgáltatást igénybe venni kívánó személy az ellátás igénylését megelőzően kérelmezi a jövedelemvizsgálatot a jegyzőnél. A kérelmező a (1) b)-d) pontját háziorvos vagy a kezelőorvos igazolásával tanúsítja. A Társult Önkormányzatok „Együtt” Segítőszolgálatai szociális gondozója a kérelem beadását követően környezettanulmányt készít a kérelmezőnél a szociális rászorultság megállapítása érdekében. (3) Az étkeztetést a Szolgálat hétfőtől- péntekig biztosítja a rászorulóknak, a Önkormányzati Intézményi Konyha üzemeltetésének idejében. Amennyiben a időszakosan nem üzemel, úgy az étkeztetésben részesülők közül, akiknek az egy főre jutó havi jövedelme nem haladja meg a mindenkori öregségi nyugdíjminimumot, azok részére a Társult Önkormányzatok „Együtt” Segítőszolgálatai az intézményi térítési díj összeghatáráig más szolgáltató igénybevételével meleg ételt biztosít.
6
(4) Az étkezés iránti kérelmet a Társult Önkormányzatok „Együtt” Segítőszolgálatai-nál kell benyújtani az igénylőnek vagy törvényes képviselőjének. Az ellátás igénybevételéről az intézmény vezetője dönt. (5) Amennyiben a kérelmező igénye elutasításra kerül, az értesítés kézhez vételét követő 8 napon belül Újlengyel Község Önkormányzatának Képviselő-testületéhez címzett, de az intézményhez benyújtott fellebbezéssel élhet. (6) Külön eljárás nélkül köteles az intézményvezető étkeztetést biztosítani annak a személynek, akinek ennek hiányában az életét, testi épségét veszélyezteti. (7) Az étkezésért és kiszállításért a jövedelemmel rendelkezőknek térítési díjat kell fizetni. A térítési díj összegét a Társulási Tanács határozata alapján a települési önkormányzat a helyi rendeletében szabályozza minden év február hónapjában. (8) A térítési díj összege méltányosságból csökkenthető vagy elengedhető, amelyről a Szociális Bizottság dönt, a kérelmező vagy a Társult Önkormányzatok „Együtt” Segítőszolgálatai kérelme alapján. Ebben az esetben, a Segítőszolgálatnál keletkezett bevételi kiesést a Bizottság megtéríti az intézmény részére. (9) Az ellátott rászorultságát az intézményvezető legalább kétévente december hónapban felülvizsgálja. (10) A térítési díjat előre, csekken, minden hónap 10-ig kell befizetni Dabas Város Polgármesteri Hivatal számlájára. (11) Ha a kötelezett a befizetést elmulasztotta, az intézményvezető 15 napos határidő megjelölésével a fizetésre kötelezettet írásban felszólítja az elmaradt térítési díj befizetéséről. Ha a határidő eredménytelenül telt el, az intézmény vezetője a kötelezett nevét, lakcímét és a fennálló díjhátralékot nyilvántartásba veszi, és negyedévenként tájékoztatja a települési önkormányzatot a térítési díjhátralék behajtása vagy a behajthatatlan hátralék törlése érdekében. A jelzálogjog bejegyzésének kezdeményezéséről a szociális hatóság a települési önkormányzat kérelme alapján határozatot hoz. (12) Ha az ellátott, vagy törvényes képviselője a személyi térítési díj összegét vitatja, az értesítés kézhezvételétől számított 8 napon belül a Újlengyel Község Önkormányzatának Képviselő- testületéhez fordulhat. (13) Meg kell szüntetni az étkeztetést, ha az ellátott a.) a szociális rászorultsága megszűnik, b.) a további ellátásra nem tart igényt, c.) együttműködési kötelezettségének nem tesz eleget, d.) elhalálozik, illetve e.) ha az intézmény jogutód nélkül megszűnik, kormányzata gondoskodik az ellátásról.
ebben
az
esetben
Újlengyel
Község
Ön
Házi segítségnyújtás 20. § (1) Házi segítségnyújtás keretében a szolgáltatást igénybe vevő személy saját lakókörnyezetében kell biztosítani az önálló életvitel fenntartása érdekében szükséges ellátást. (2) A házi segítségnyújtás iránti kérelmet a Társult Önkormányzatok „Együtt” Segítőszolgálatainál kell benyújtania az igénylőnek, vagy törvényes képviselőjének. Az intézmény vezetője a kérelmet a szükséges mellékletekkel együtt megküldi Dabas Város Polgármesteri Hivatalában működő Szakértői Bizottságnak, akik megállapítják a gondozási szükséglet mértékét. (3) A családsegítés keretében az intézmény a.)szociális és egyéb információs adatokat gyűjt az ellátást igénybevevő megfelelő tájékoztatása érdekében, b) pszichológiai, jogi és egyéb tanácsadást szervez c) szervezi az aktív korú nem foglalkoztatott személyek együttműködési programját d) közösségfejlesztő valamint egyéni és csoportos terápiás programokat szervez e) segítséget nyújt az egyének, a családok kapcsolatkészségének javításához f) segíti a speciális támogató, önsegítő csoportok szervezését, működtetését (4) Az intézményvezető ezek után dönt az ellátásról. (5) Soron kívüli ellátást köteles biztosítani az intézmény vezetője, ha a kérelmező egészségi állapota, vagy egyéb ok miatt az igénylő azonnali ellátásra szorul. Amennyiben az intézmény vezetője azt vélelmezi, hogy az ellátás időtartama a három hónapot meghaladja, úgy a gondozás megkezdése után a Szakértői bizottsághoz fordul a gondozási szükséglet megállapítása miatt. (6) Külön eljárás nélkül köteles az intézményvezető házi segítségnyújtást biztosítani annak a személynek, akinek ennek hiányában az életét, testi épségét veszélyezteti. (7) Amennyiben a kérelmező igénye elutasításra kerül, az értesítés kézhezvételétől számított 8 napon belül az Újlengyel Községi Önkormányzat Képviselő- testületéhez címzett fellebbezéssel lehet élni.
7
(8) A házi segítségnyújtásért a jövedelemmel rendelkezőknek az 1993. évi III. törvény, és a 29/1993. (II.17.) Korm. rendelet alapján térítési díjat kell fizetni. A térítési díj összegét (óradíjat) a Társulási Tanács határozata alapján, a települési önkormányzat rendeletében állapítja meg minden év február hónapjában. (9) A térítési díj összege méltányosságból csökkenthető vagy elengedhető, amelyről a Szociális Bizottság dönt, a kérelmező, vagy a Társult Önkormányzatok „Együtt” Segítőszolgálatainak előterjesztése alapján. Az ebből adódó bevételi kiesést a Szociális Bizottság biztosítja a Szolgálat részére. (10) A házi segítségnyújtás szolgáltatás jogosultsági feltételeit az intézményvezető legalább kétévente február hónapban vizsgálja felül. (11) Nem kell fizetni térítési díjat a segítőbeszélgetésért, vérnyomás- vércukormérésért, valamint a nem az ellátott lakásán végzett szolgáltatásért (pl: gyógyszerkiváltásért, bevásárlásért, ügyintézésért stb.) (12) A térítési díjat előre, csekken, minden hónap 10-ig kell befizetni a Dabas Város Polgármesteri Hivatal számlájára. (13) Ha a kötelezett a befizetést elmulasztotta, az intézményvezető 15 napos határidő megjelölésével a fizetésre kötelezettet írásban felszólítja az elmaradt térítési díj befizetéséről. Ha a határidő eredménytelenül telt el, az intézmény vezetője a kötelezett nevét, lakcímét és a fennálló díjhátralékot nyilvántartásba veszi, és negyedévenként tájékoztatja a települési önkormányzatot a térítési díjhátralék behajtása vagy a behajthatatlan hátralék törlése érdekében. A jelzálogjog bejegyzésének kezdeményezéséről a szociális hatóság a települési önkormányzat kérelme alapján határozatot hoz. (14) Ha az ellátott, vagy törvényes képviselője a személyi térítési díj összegét vitatja, az értesítés kézhezvételétől számított 8 napon belül az Újlengyel Községi Önkormányzat Képviselő- testületéhez fordulhat. (15) Meg kell szüntetni a házi segítségnyújtást, ha az ellátott a.) a szociális rászorultsága megszűnik, b.) a további ellátásra nem tart igényt, c.) együttműködési kötelezettségének nem tesz eleget, d.) elhalálozik, illetve e.) ha az intézmény jogutód nélkül megszűnik, ebben az esetben Újlengyel Község Önkormányzat gondoskodik az ellátásról.
Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás 21. § (1) A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás a saját otthonukban élő, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászoruló, a segélyhívó készülék megfelelő használatára képes időskorú vagy fogyatékos személyek, illetve pszichiátriai betegek részére, az önálló életvitel fenntartása mellett felmerülő krízishelyzetek elhárítása céljából nyújtott ellátás. (2)Az ellátást a Társult Önkormányzatok „Együtt” Segítőszolgálatai-hoz benyújtott kérelemmel lehet igényelni. (3) Az ellátásról az intézmény vezetője dönt. (4) Amennyiben a kérelmező jogosult az ellátásra, de szabad készülék nem áll a rendelkezésére, akkor az igénylő várólistára kerül. A várólistán lévő személyek közül mindig a legrászorultabbat kell a rendszerbe bevonni. (5) Amennyiben a kérelmező igénye elutasításra kerül, az értesítés kézhezvételétől számított 8 napon belül az Újlengyel Községi Önkormányzat Képviselő- testületéhez címzett fellebbezéssel lehet élni. (6) A jelzőrendszeres házi segítségnyújtásért az ellátottak térítési díjat fizetnek, amelynek összegét a Társulási Tanács határozata alapján a települési önkormányzat rendeletében minden év februárjában állapítja meg. (7) A térítési díjat minden hó 10-ig, előre be kell fizetni a Dabas Város Polgármesteri Hivatal számlájára. (8) A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás szolgáltatás jogosultsági feltételeit az intézményvezető legalább kétévente február hónapban vizsgálja felül. (9) ) Meg kell szüntetni a jelzőrendszeres házi segítségnyújtást, ha az ellátott a.) a szociális rászorultsága megszűnik, b.) a további ellátásra nem tart igényt, c.) a készüléket nem rendeltetésszerűen használja, d.) együttműködési kötelezettségének nem tesz eleget, e.) elhalálozik, illetve
8
e.) ha az intézmény jogutód nélkül megszűnik, ebben az esetben Újlengyel Község Önkormányzata gondoskodik az ellátásról.
Családsegítés 22. § (1) A családsegítés a szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítséget igénylő személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás. (2) A családok segítése érdekében veszélyeztetettséget és krízishelyzetet észlelő és jelzőrendszert működtet. (3) A családsegítés keretében az intézmény a.)szociális és egyéb információs adatokat gyűjt az ellátást igénybevevő megfelelő tájékoztatása érdekében, b) pszichológiai, jogi és egyéb tanácsadást szervez c) szervezi az aktív korú nem foglalkoztatott személyek együttműködési programját d) közösségfejlesztő valamint egyéni és csoportos terápiás programokat szervez e) segítséget nyújt az egyének, a családok kapcsolatkészségének javításához f) segíti a speciális támogató, önsegítő csoportok szervezését, működtetését (4) A családsegítő szolgálat játszóházat szervez a gyerekek nyári szabadidejének hasznos eltöltése érdekében és koordinálja a nyári napközis táborokat. (5) Részt vesz a Sztv. 37/B.§.-ban meghatározott feladatok ellátásában az önkormányzattal kötött megállapodás alapján.
Hatályba léptetô rendelkezések 23. § (1) Jelen rendelet 2012. február 1. napján lép hatályba egyidejűleg hatályát veszti a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 7/2009. (IV. 23.) számú rendelet (2) A rendelet kihirdetéséről a jegyző gondoskodik. P. H. Petrányi Tamás polgármester
dr. Szabó Tibor jegyző
Kihirdetési záradék: Jelen rendelet kihirdetésének napja: …………… Dr. Szabó Tibor Jegyző
9