A Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény beszámolója a 2011/2012-es tanév munkájáról Az új tanévben is nevelő-oktató munkánk folyamán nem csak Kazinczy Ferenc mottóját – „Jót, s jól!”, hanem az alábbi gondolatokat is magunkénak vallottuk: „Nem a tett gyümölcse, maga a tett számít. Helyesen kell cselekednünk. Talán nem is rajtunk áll, és nem is érjük meg, Terem-e gyümölcsöt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy szűnjünk meg jót tenni. Soha nem tudhatjuk, Miféle eredmény fakad tetteinkből. Ám ha semmit sem teszünk, ne is várjunk eredményre.” „Ahol nagy a szeretet, ott mindig történnek csodák!
A 2011/2012. tanév rendje így alakult: A 2011/2012. tanév első napja: 2011. szeptember 1. (csütörtök) Az utolsó tanítási nap: 2012. június 15. (péntek) A tanítási napok száma: 183 nap A szorgalmi idő első féléve 2012. január 13-ig tartott. 2012. január 20-ig értesítettük a tanulók szüleit az első félévben elért tanulmányi eredményekről. Az Oktatási Hivatal 2012. május 30-án szervezte meg szakértők bevonásával az anyanyelvi és matematikai alapkészségek fejlődésének vizsgálatát a negyedik, a hatodik, és a nyolcadik évfolyamon valamennyi tanulóra kiterjedően. A 4. évfolyamos tanulók kitöltött tesztfüzeteit nem kellett elküldeni, mert nem szerepeltünk a kiválasztott, reprezentatív iskolák között. Az Oktatási Hivatal felkérése 6. és 8. évfolyamos tanulóinkkal részt vettünk május közepén egy reprezentatív, kompetencia-mérésen, melyet megbízott szakértők írattak meg. A feladatokat nem tekinthettük meg, illetve az elért eredményről sem értesülhetünk. Tanítási szünetek:
Őszi szünet: 2011. november 2-5. Téli szünet: 2011. december 22.-2012. január 2. Tavaszi szünet: 2012. április 5-9.
Személyi feltételek: Az új tanévet 27 pedagógus és 7 technikai dolgozó álláshellyel kezdtük el. Évről-évre változik tantestületünk összetétele. Két kolléga, Szabó István Dezsőné és Pamuk Katalin nyugdíjazását kérte. Közalkalmazotti jogviszonyuk 2012-ben megszűnt. Pamuk Katalin megbízási szerződéssel továbbra is vállalta a magyar nyelv és irodalom, illetve a német nyelv oktatását. Jelenleg gyesen van Gyurászikné Auer Noémi és Törteiné Némedi Tóth Noémi. Új kollégákat köszönthettünk tantestületünkben Parlagi Renáta (1. osztályos iskolaotthonos osztály egyik vezetője), és Kovács Judit (napközis csoport vezetője) személyében. Gémesiné Muharos Erika takarító is gyesen van, feladatát szeptember 1-jétől Vas Lászlóné látta el.
Óraadó tanárként a kémia tantárgyat Teszárik Irén, megbízási szerződéssel az angol nyelvet Szomjasné Czérna Krisztina oktatta. Megbízási szerződéssel Bak Károlyné a tűzzománc, a vizuális ismeretek és a rajz - festésmintázás tanszak vezetője volt. Nevelő-oktató munkánkat 1 fő iskolatitkár, 1 fő karbantartó és 5 fő takarító segítette. A nyár folyamán intézményünk minden munkavállalója a Képviselő Testület döntése alapján, béren kívüli juttatásban részesült, mivel a közalkalmazotti bérek évek óta stagnáltak. 2.065.000 Ft volt a szétosztható iskolai keret. Iskolakezdési támogatásban (23.400 Ft/fő) is részesültek azok a közalkalmazottak, akiknek tanköteles korú gyermekük van. Nagy örömünkre szolgált, hogy a Szent István napi ünnepség keretében Bugyi Nagyközség Önkormányzata Énekes Sándor díjat adományozott Szabó István Dezsőné, Osváth László díjat Huber Erika pedagógusoknak. Tanévnyitó ünnepségünkön köszöntöttük jubiláló közalkalmazottainkat: „20 éves” Maszlikné Szatmári Zsuzsanna, Purczel Rita „25 éves” Huber Erika „30 éves” Bálintné Balogh Mária, Bukovszkiné Sallai Edit „35 éves” Somogyi Lászlóné „40 éves” Pamuk Katalin A közalkalmazotti bértábla 2008. január elseje óta változatlan. A pótlékalap is változatlan. A kereset-kiegészítés összegét (5.250 Ft/fő/hó) differenciáltan osztottuk ki a többletmunkákért ( ünnepi műsorok, megemlékezések összeállítása, felkészítés versenyekre, újságírás…), illetve 2 napos csapatépítő tréningen vettünk részt Tokaj környékén. Nagyon köszönjük, és örültünk annak, hogy minden közalkalmazott cafetéria juttatásban is részesült. Tárgyi feltételek: A TEFÜSZ dolgozói, és a közcélú munkások végezték a tisztasági meszelést a tantermekben, folyosókon és az aulában. Nagy László és felesége a 21-es termet, Dezső Viktor a 25-ös termet varázsolta színessé anyagárban. Régi vágyunk teljesült a régi nyílászárók cseréjével. Új műanyag ablakok kerültek a 3-as tanterembe, a tanáriba, az igazgatói irodába és a folyosóra. Az ablakcserék után a falak festésére is sor került. A tanári tapétázását és parkettázását kollégáim és családtagjaik végezték. A kerámia műhely mennyezetéről lebontották a megmaradt vakolatot, és könnyű anyagból (hungarocell) álmennyezet került fel Toldi Péter és segítői jóvoltából. Az iskola homlokzatán a lambériát újrafestettük és a tönkrement rétegelt lemezből készült csodaszarvasokat rézre cseréltük. Simon László és munkatársa végezte ezt a munkát. Az iskola tetőszerkezetét Farkas István ács és munkatársai megerősítették, majd a vízelvezető csatornákat hozzáigazították. A költségvetésben tervezett összegből a 18-as informatika terembe 12, az igazgatói irodába egy új számítógép került. A 30-as terembe megvásároltuk azokat az eszközöket, tárgyakat (polcok, dobozok, szőnyeg…) amelyek szükségesek voltak az iskolaotthonos oktatás indításához.
Úgy gondolom tanévnyitó ünnepélyünkön gondozott környezettel, tiszta, szépen dekorált, barátságos tantermekben fogadtuk tanítványainkat. Nevelő-oktató munka: Augusztus 25-én tartottuk a javítóvizsgát. Az előtte lévő napokban felkészítő korrepetálást tartottak kollégáim a vizsgára utalt tanítványaink részére. Javítóvizsgát tett: 1 tanuló 1 tanuló 1 tanuló 1 tanuló 1 tanuló 1 tanuló 1 tanuló
SNI 3. 5. évfolyam 7. évfolyam 8. évfolyam
Matematika Magyar nyelv, ének Földrajz Matematika, fizika Földrajz, történelem Magyar nyelv, földrajz, matematika Matematika
Évfolyamismétlés
Egy tanuló kivételével sikeres vizsgát tettek, tanulmányaikat magasabb évfolyamon folytathatták. Apajra költözött és távozott iskolánkból: 1 tanuló 8. évfolyamos Év közben Romániába visszaköltözött: 1 tanuló 3. évfolyamos 1 tanuló 4. évfolyamos Nevelőszülőhöz került év közben: 1 tanuló 8. évfolyamos
A tanév folyamán új diákokat írattak be iskolánkba: 3 gyermek 1 gyermek 1 gyermek 1 gyermek
1. évfolyamos 4. évfolyamos 5. évfolyamos 6. évfolyamos
Tanulócsoportjaink létszáma: Osztály: 1. a 1. b 2. a 2. b 3. a 3. b 4. a 4. b Összesen: 5. a 5. b 6. a 7. a 7. b 8. a 8. b Összesen:
Év elején: 16 19 16 16 20 21 20 21 149 20 18 29 17 16 19 19 138
Év végén: 16 19 16 16 19 21 19 21 147 20 19 31 17 16 18 19 140
Osztályfőnök: Jelenikné Szabó Judit Parlagi Renáta, Vajda Márta Szatmáriné Drahos Edit Csizmadi Marina Jakusné Tóth Zsuzsanna Csernusné Viola Hajnalka Kaszásné Márkus Magdolna Nagy Rozália Huber Erika Balassáné Havady Katalin Purczel Rita Timotity Emília Pavella Krisztina Bukovszkiné Sallai Edit Szalánczi Milán Alex
SNI Középs. Összesen:
10 1 11
10 1 11
Fejes Lászlóné, Lengyel Piroska Noémi
Hátrányos helyzetű tanulóink száma: 92 fő (Azok a gyermekek, aki gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek.) Közülük halmozottan hátrányos helyzetű: 33 fő Ingyenes tankönyvellátásra jogosultak azok a tanulók:
tartósan beteg testi, érzékszervi fogyatékos pszichés fejlődés zavarai miatt a nevelési, tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott három, vagy többgyermekes családban él rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül.
Ingyenes tankönyvellátásra jogosult tanítványaink száma: 1. a 1. b 2. a 2. b 3. a 3. b 4. a 4. b 5. a 5. b 6. a 7. a 7. b 8. a 8. b SNI Összesen:
10 13 8 7 8 12 11 8 13 11 15 7 11 9 6 11 160 fő
Iskolai igazolt és igazolatlan mulasztási órák: Mulasztott órák száma: 1-4. évfolyamon: 5-8. évfolyamon SNI
Összes óra: 4918 8761 1332
Átlag: 33,5 óra 62,6 óra 121 óra
Iskolai átlag: 50,4 óra Igazolatlan órák:
1-4. évfolyamon: 5-8. évfolyamon:
SNI évfolyamain: Összesen:
18 óra 359 óra (ebből 157 igazolatlan órát 2, évközben beiratkozott tanuló hozta magával a budapesti iskolából) 6 óra
Iskolai átlag: 1,3 óra Felső tagozaton, az 5. évfolyamon a szülői felelőtlenség miatt egy tanítványunknak osztályozó vizsgát kellett tenni a hiányzások miatt. (Mindig volt orvosi igazolása.) Az osztályfőnökök, és a Gyermekjóléti szolgálat munkatársaival összefogva sikerült elérnünk, hogy egyetlen egy tanítványunknak sem legyen 10-nél több igazolatlanul mulasztott órája!
Tanulmányi eredményeink: Év végi felmérések eredményei: Első évfolyamon % - ban kifejezve:
1. a 1. b
Magyar nyelv 89,5 87
Osztályzattal: 2. a 2. b 3. a 3. b 4. a 4. b
4 3,7 4,4 4,1 3,1 3
Irodalom Matematika Körny. i. 95,4 90,1 88,2 84 80 86
4,2 3,6 4,3 4,1 3,2 3,9
4 3,5 4,3 4,1 3,2 3,2
4,4 4,1 4,4 2,8 4
Felső tagozaton: (Lásd: 1.számú melléklet) Év végi osztályzatok átlaga: (Lásd 2. számú táblázat) A tanulók minősítése év végén: Osztály: 1. a 1. b
Kiválóan teljesített: 7 tanuló 11 tanuló
Osztály:
Kitűnő tanuló:
Jeles tanuló:
2. a 2. b 3. a 3. b 4. a 4.b 5. a 5. b 6. a 7. a 7. b 8. a 8. b SNI
3 tanuló 4 tanuló 4 tanuló 6 tanuló 1 tanuló 5 tanuló 3 tanuló 1 tanuló 1 tanuló 2 tanuló 2 tanuló 2 tanuló
6 tanuló 3 tanuló 5 tanuló 2 tanuló 2 tanuló 1 tanuló 2 tanuló 2 tanuló 2 tanuló 3 tanuló -
Évfolyamismétlésre utalt: 1. b
1 tanuló
Jól teljesített: 7 7
Megfelelően teljesített: 2 -
Felzárkóztatásr a szorul: 1
Elégtelen osztályzatot kapott: 1 tanuló 2 tanuló 1 tanuló 1 tanuló -
Tantárgy: matematika Tantárgy:
magyar irodalom fizika, földrajz földrajz Földrajz -
Augusztusban javító vizsgát tehet: 1 tanuló 1 tanuló 1 tanuló 1 tanuló 1 tanuló
6. a 7. a 7. b 8. a
magyar irodalom földrajz fizika, földrajz földrajz földrajz
Továbbtanulás: Minden tanítványunk felvételt nyert az alább felsorolt középfokú oktatási intézményekbe: Gimnázium: Szakközépiskola:
Szakiskola:
8 évfoly. gimnázium 6 évfoly. Gimnázium
Általános tantervű Nyelvi előkészítő Általános tantervű Informatikai Közgazdasági Faipari Kereskedelem-marketing Mezőgazdasági technikus Műszaki Zenei Gépkarbantartói Elektronikai Általános Vendéglátás Műszaki szakterület Kőműves Kereskedelmi Egyedi tantervű Egyedi tantervű
8 tanuló 6 tanuló 3 tanuló 3 tanuló 1 tanuló 1 tanuló 2 tanuló 1 tanuló 4 tanuló 1 tanuló 1 tanuló 1 tanuló 1 tanuló 1 tanuló 1 tanuló 1 tanuló 2 tanuló 1 tanuló 3 tanuló
Továbbképzés: Nevelő-oktató munkánkat hatékonyan segítik a továbbképzések. Az Apáczai, a Mozaik Kiadó által szervezett előadásokon magyar nyelv és irodalom, matematika, és környezetismeret tantárgyak oktatásához kaptak módszertani segítséget a részt vevő kollégák. A Magyar Nyelvtudományi Társaság által rendezett előadások rendszeres hallgatói voltak a magyar szakos tanárok. Hang és betűtanítás 1. osztályban Társasjátékok szerepe a tanítási órákon
2 óra 3 óra
Az olvasóvá válás folyamata
2 óra
Matematika tanítása konferencia Magyar nyelvtan tanítása Nyíregyházi Tanárképző Főiskola Magyar módszertani továbbképzés Gyógypedagógia
5 óra 2 óra 3 óra 8 óra
Jelenikné Szabó Judit Szatmáriné Drahos Edit Csizmadi Marina Szatmáriné Drahos Edit Csizmadi Marina Balassáné Havady Katalin Timotity Emília Pavella Krisztina Pavella Krisztina Lengyel Piroska Noémi
Nevelő-oktató munkánk szerves része a napközi, a tanulószoba, a munkaközösségek, a diákönkormányzatok, és a szakkörök munkája.
Napközi: A szeptember első hetében jelentkezők száma alapján 3 napközis csoportot indítottunk. Az I. csoport vezetője Kovács Judit, a II. csoporté Izsákné Tokics Magdolna, a III. csoportot Csizmadi Marina és Molnár Zoltán vezette. Induló létszám:
Év végi létszám:
21 20 21
21 19 15
I. csoport: II. csoport: III. csoport
100 %-os térítési díj kedvezményben részesült: 10 12 20
50%-os térítési díj kedvezményben részesült 3 1 -
A csoportokat 1-2. évfolyamos, 3-4., illetve 4-8. évfolyamos tanulók alkották. A csoportok létszáma az év folyamán többször változott, hiszen lehetőség van ki – és beiratkozásra évközben is. A legnagyobb elvárás a napközivel szemben, hogy a rendszeres étkezésen és gyermekfelügyeleten túl a mindennapi házi feladat is készen legyen. Egyenlőre, minden elvárásnak nem tudunk eleget tenni. Hatékonyabb lenne a nevelő-oktató munka, ha csak 1-2 évfolyam diákjaiból tevődnének össze a csoportok, és egy nevelő lenne velük a hét minden napján. A napközis és menzás gyerekek közül sokan 50 és 100 %-os térítési díjkedvezményben részesülnek. A kedvezmény mértéke %-ban: 50 % 50 % 50 % 100 %
tartósan beteg sajátos nevelési igényű három, vagy többgyermekes családban él rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő tanuló
Ebben a tanévben is biztosítottuk a tanulószobát a Felsőványról, Ürbőpusztáról bejáró tanítványaink részére. A beosztott nevelő segítségével elkészítették írásbeli feladataikat. Szakkörök és előkészítők munkájáról: Heti 1,5-1,5 órában biztosítottuk az előkészítőt magyar nyelv és irodalom, és matematika tantárgyból 8. évfolyamos tanítványaink számára. Fontosnak tartottuk és tartjuk felkészítésüket a központi írásbelire, és a kompetenciamérésre. A gyermekek is komolyan vették az előkészítőn való részvételt. A szakköri foglalkozásokra (heti 2-2 óra) szívesen jártak tanítványaink, melyek nem csak új ismeretek szerzésére voltak alkalmasak. Felkészítették őket versenyekre, vizsgákra, hozzájárult a mindennapos testneveléshez, és ami még nagyon fontos, közösségek kovácsolódtak. Szakköreink induló és év végi létszámadatai: Magyar előkészítő Matematika előkészítő Zrínyi matematika Német nyelv
Induló létszám: 38
Év végi létszám: 30
38 30 10
22 29 10
Nevelő: Timotity Emília, Pamuk Katalin Maszlikné Sz. Zsuzsanna Balassáné H. Katalin Pamuk Katalin
Színjátszó Kézilabda
16 36
13 36
Jelenikné Szabó Judit Szalánczi Milán Alex
Tanórán kívüli tevékenységeink: Szeptember: Tanévnyitó ünnepség (színjátszó kör) Szülői értekezletek Erdei akadályverseny
Október: Idősek napjára ünnepi műsorral készültünk (alsó tagozatosok, népzenei csoportok) Iskola-kóstolgató indítása (leendő első osztályosoknak) Fogadó óra Megemlékezés az Aradi vértanúkról Ünnepi megemlékezés október 23-ról Papírgyűjtés Suli-buli
November: Nyílt napok szervezése óvónők és szülők részére Fogadó óra Egészséghét Nyílt napok Pályaválasztási szülői értekezlet Jeles napok: Márton nap
December: Mikulás ünnepség a testvérosztállyal Retro koncert (felső tagozatosok koncertje) Fogadó óra Meseelőadás (A kiskondás) az óvodásoknak Kerámia vásár Osztálykarácsonyi Karácsonyi ünnepség
Január: Központi írásbeli felvételin vettek részt 8. évfolyamos diákjaink Szülői értekezletek Magyar Kultúra napja Zenei vizsgakoncert „Olvass velünk, rajzolj nekünk” kiállítás Iciri-piciri versmondó verseny
Február: Fogadó óra Farsang Képzőművészeti kiállítás tanítványaink munkáiból Meghívtuk iskolánkba a leendő első osztályos gyermekeket, és szüleiket Valentin nap Suli-buli
Március: Énekverseny Nőnapi megemlékezés Fogadó óra Megemlékezés március 15-éről (községi ünnepség) Bemutató óra: a szorobán használata; informatika; természetismeret
Április: Kazinczy napok Fordított nap Kistérségi alsós tanulmányi verseny
Hangszerbemutató, táncház Szülők bálja Föld napja Részvétel a „szemétszedési” akcióban
Május: Ünnepi műsorral és saját készítésű ajándékokkal köszöntöttük az édesanyákat Szülői értekezletek Pünkösdölő körzeti verseny Osztálykirándulások Képzőművészeti kiállítás ballagó diákjaink munkáiból
Június: Év végi felmérések Osztálykirándulások Nemzeti összetartozás napja Zenei záróvizsga Pedagógus nap, bankett Bolondballagás Ballagás Évzáró A sok-sok program közül kiemelem: az Idősek napjára szervezett ünnepségünket. Tanítványaink sokat köszönhetnek a nagyszüleiknek, akik fontos szerepet töltenek be a gyermeknevelésben. Egyre többen csodálják és hatódnak meg unokáik szereplésén. Az Iskola kóstolgató indításával az volt a célunk, hogy a tanköteles korú gyermekek megismerkedjenek az iskolával, a pedagógusokkal, játékos formában az alapkészségeiket fejlesszük és felkészítsük őket az iskolai életre. Retro koncert: A mai gyerekeket egyre nehezebb megénekeltetni, alap zenei műveltséget elsajátíttatni velük. Ezért az ének órákon kitekintenek a slágerek, könnyebb műfajok felé. A 60-as 70-es évek slágereiből állt össze egy kerettörténet. Fergeteges hangulatú estén nosztalgiáztunk együtt szülők, nagyszülők, nevelők, gyerekek. Új, kötelező ünnep: A nemzeti összetartozás napja. Ebből az alkalomból nemzetiségi gyermek néptáncosokat hívtunk iskolánkba. Tanítványaink megismerkedtek a német (Taksony) a szerb (Tököl) a tót (Dabas), a kalotaszegi (Körösfő) hagyományokkal, zenével, tánccal. A műsor után a nyugdíjas klub néhány tagjának köszönhetően paprikás krumplival vendégeltünk meg mindenkit, illetve tábortűzzel és közös énekléssel zártuk a napot. Ebből az alkalomból 4 napot töltött 15 körösfői diák településünkön.
Múzeumlátogatás: 1. a; 1. b, 7.b 2.a, 2.b 3.a 5.a, 5.b 6.a
Planetárium Játékmúzeum (Kecskemét) Nemzeti Múzeum Néprajzi Múzeum, Szépművészeti Múzeum Mátra Múzeum
Színházlátogatás: 1.a, 1.b, 2.a, 2.b 3.a, 3.b, 4.a 3.a, 4.a, 4.b 3.b
Vuk Szent Iván éji álom A dzsungel könyve
Mozifilmek megtekintése: 2.a, 2.b, 3.a, 7.a, 7.b 3.a SNI
Táncoló talpak Aranyhaj és nagygubanc Rió
Osztálykirándulások: 1. a, 1. b 2. a, 2.b 3.b 3.a 3.a 4.a 4.b 5.a, 5.b 6.a 7.a, 7.b 8.a, 8.b
Börzsöny – Katalinpuszta - Vác Visegrád, Budapest Börzsöny – Katalinpuszta Pálvölgyi cseppkőbarlang Esztergom – Komárom – Tata Szilvásvárad – Eger Siklós – Pécs – Szentendre; Ócsa (Tájház) Csillebérci kalandpark; Mátraháza – Sóstó Csillebérci kalandpark, Székesfehérvár – Veszprém – Zirc - Bakonyjákó Pécs – Matty – Siklós - Harkány Korcsolyázás: Úszás 10 alkalommal: Kerékpártúra: Mézeskalácssütés: Csodák palotája: Betlehemezés: Menta ültetés:
1.a, 1.b, 5.a, 5.b, 6.a, 7.b, 1.a, 1. b, 2.a, 2. b 2.a, 3.b, 5.a, 6.a, 2.a, 3.b, 7.b 3.a, 4.a 4.a 5. a
Tanulmányi versenyeken elért eredményeink: Bendegúz országos anyanyelvi verseny – nyelv
Arany Arany Arany Arany Arany Arany Arany Arany Arany Arany Ezüst Arany Arany Arany Arany Ezüst Arany Arany
Irodalom, szövegértés
természetismeret matematika Zrínyi matematika (megyei)
VIII.
Balla Gergő (2.a) Szivós Viktória (2.b) Forgács Katalin (6.a) Sipos Ágnes (6.a) Fagyal Réka (7.b) Vertetics Mónika (7.b) Czérna Dorina (7.a) Rácz Bianka (7.a) Szamosi Bianka (7.a) Pokornyik Renáta (8.b) Szabó Júlia (2.b) Vágner Richárd (6.a) Suti Viktória (7.a) Forgács Katalin (6.a) Forgács Mária (8.b) Blaskó Máté (7.a) Nagy Dorottya (2.a) Hamvai Balázs (2.a) Morvai Izabella (2.b) Szabó Bence (2.b) Árpási Emese (5.a)
Felkészítő nevelő: Szatmáriné Drahos Edit, Csizmadi Marina, Timotity Emília, Pavella Krisztina, Balassáné Havady Katalin Sport versenyeken elért eredmények: Körzeti atlétikai verseny Térségi kézilabda bajnokság Kézilabda megyei Megyei kézilabda bajnokság
I. I. IV. X.
Szatmári Melinda, Tóth Dániel, Forgács Mária, Major Norbert
Beleznay – kupa (kézilabda)
I.
Felkészítő nevelő: Szalánczi Milán Egyéb versenyeken elért eredmények: Liszt Ferenc vetélkedő – területi döntő
IV. II. II. I.
Középdöntő: OBO rajzpályázat
II. III. VIII. I.
Megyei közlekedési verseny Területi elsősegélynyújtó verseny
Pokornyik Renáta, Pali Vivien, Halász Krisztina, Halász Viktória, Fagyal Réka, Nagy Anna Gerda Szomjas Balázs (1. a) Nagy Szimonetta Roxána (7.a) Pados Sarolta (1. b) Ficsur Zsófia (7.a) Nagy Tímea (8.b) Árpási Zalán (3.a) Forgács Mária, Sáska Gábor, Fülöp Klaudia, Sáska Brigitta, Szatmári Melinda, Farkas Lívia
Felkészítő nevelő: Bálintné Balogh Mária, Pavella Krisztina, Jakusné Tóth Zsuzsanna ECDL vizsgát tettek: Start vizsga: 1 tanuló
6 modul teljesítése: 1 tanuló
Teljes vizsga: 8 tanuló
Felkészítő nevelő: Bukovszkiné Sallai Edit, Purczel Rita Az alapfokú művészetoktatás területén az alábbi tanszakokat indítottuk: Tanszak Vizuális ismeretek Rajz – festés – mintázás Festészet I. Kerámia Kerámia Tűzzománc Citera Furulya Szolfézs
Tanszak: Vizuális ismeretek Rajz – festés – mintázás Festészet Kerámia I. Kerámia II. Tűzzománc Citera Furulya
Induló létszám: 13 16 18 14 21 8 15 8 23
Év végi létszám: 12 12 25 14 31 7 15 8 24
Tanszak vezetője: Bak Károlyné Bak Károlyné Huber Erika Huber Erika Huber Erika Bak Károlyné Pavella Krisztina Pavella Krisztina Pavella Krisztina
Mulasztott órák:
Átlaga:
Igazolt órák:
Átlaga:
Igazolatlan órák:
Átlaga:
34 42 130 49 210 52 24 33
2,8 3,5 5,2 3,5 6,8 7,4 1,6 1,4
34 42 70 28 122 52 24 33
2,8 3,5 2,8 2 3,9 7,4 1,6 1,4
0 0 60 21 88 0 0 0
0 0 2,4 1,5 2,8 0 0 0
A tanulók minősítése év végén: Tanszak: Vizuális ismeretek Rajz – festés – mintázás Festészet Kerámia I. Kerámia II. Tűzzománc Citera Furulya
Kitűnő
Jeles
Kiválóan telj.
Jól teljesített
Megfelelően
1 fő 9 fő 9 fő 3 6 5
1 fő 6 fő 7 fő 2 4 2
6 fő 7 fő 4 2 -
2 fő 2 fő 6 -
4 fő 4 -
Versenyeken elért eredmények: XVI. Dunakanyar Népművészeti verseny ( Képzőművészeti kategória)
Páty: Aradi Jenő megyei rajzverseny
Zánkai nemzetközi képzőművészeti pályázat
Országos minősítő verseny – Szeghalom
I. II. III, I. I. II. II. IV. I. I. II. III. Arany Ezüst
Farkas Lívia (8.b) Varsányi Adrienn, Püspöki Dávid, Mészáros Petra, Mészáros Réka (6.a) Forgács Mária (8.b) Árpási Emese (5.a) Szűk Bálint (6.a) Fazekas Adrienn (7.a) Halász Viktória (8.a) Halász Krisztina (8.a) Purczl Cintia (5.b) Szamosi Bianka (7.a) Kosovics Dániel (6.a) Sipos Ágnes (6.a) 13 fő 3 fő
Felkészítő nevelő: Huber Erika Kapcsolataink: Intézményünk kiegyensúlyozott, jó kapcsolatot tart fenn számos olyan intézménnyel, melyekkel korábban kapcsolatba került. Rendkívül fontosnak tartom a szülőkkel és a Szülői Közösség tagjaival való közvetlen, konszenzuson alapuló jó viszonyt. Csak közösen, együtt érhetünk el eredményeket a gyermekek érdekében. Szívesen és örömmel segítik munkánkat, vesznek részt rendezvényeinken, kirándulásokon, „társadalmi munkában”. Meghatározó jellegű a fenntartónkkal, Bugyi Nagyközség Önkormányzatával, Képviselő Testületével való jó viszony. Mindig érezzük, hogy fontos, és kiemelt feladatnak tekintik településünkön az oktatási intézmények fejlesztését, működését, és lehetőségekhez mérten az ott dolgozók anyagi és erkölcsi megbecsülését. Jó kapcsolatot tartunk fenn a Napközi Otthonos Óvodával, és egymást segítjük a közös rendezvények szervezésében, iskolai könyvtári órák megtartásában a Bessenyei György Művelődési Ház és Könyvtár munkatársaival. Ebben a tanévben fontos feladatunknak tekintjük könyvtárlátogatások számának emelését, mert az olvasóvá nevelés egyik kiemelt nevelési célkitűzésünk. Az egészségügyet felügyelő iskolaorvossal, fogorvossal, és védőnőkkel folyamatos kapcsolatot tartunk, mindig számíthatunk rájuk. Rendszeres segítőink az egészséghét programjainak megvalósításában, tanítványainkat felkészítik a csecsemőápolási versenyekre.
Mindennapos munkakapcsolatban állunk a helyi Gyermekjóléti és Családvédelmi Szolgálat tagjaival, közösen próbálunk segíteni az arra rászoruló nehezen kezelhető gyermekeken, családlátogatásokra együtt megyünk. A Bugyi Sport Egyesület labdarúgó szakosztályának sok tanítványunk tagja. Biztosítjuk, hogy részt vehessenek a bajnoki mérkőzéseken, a Bozsik programban és biztosítjuk a téli időszakban, a tornatermi az edzéseket. A Gyáli Nevelési Tanácsadóval egyre szorosabb munkakapcsolatban vagyunk. Korrekt vizsgálatokkal segítik nevelő – oktató munkánkat, pszichológust biztosít heti 5 órában a problémákkal küzdő tanítványaink számára. Heti öt órában logopédiai szolgáltatást nyújt a beszédhibák kiküszöbölésére. A továbbtanulni vágyó tanítványainknak és szüleiknek pályaválasztási tanácsadást biztosítanak. Korrekt, jó viszonyt igyekszünk fenntartani a településünkön működő egyházakkal (hittan órákra időpont egyeztetéssel, tanterem biztosításával), és a Beleznay János Református Általános Iskolával. Az iskola tanulói számára biztosítjuk a tornacsarnokot a testnevelés órák megtartásához, részt veszünk a Beleznay kupa sport versenyen. Sajnos versenyhelyzetben vagyunk, mivel évről-évre csökken a születések száma, egyre kevesebb a tanköteles korú gyermek. Ez ahhoz vezet, hogy egyre kevesebb a tanulócsoportok létszáma, és egyre kevesebb az állami támogatás. Köszönettel tartozunk az OBO vezetőinek, munkatársainak az anyagi támogatásért, pályaválasztási tanácsadásért a gyárlátogatások alkalmával. Programjaikkal („szemétszedés a településen”), pályázataikkal (rajz és újrahasznosítás) segítik a környezettudatos nevelést. A Dabasi Rendőrség és Tűzoltóság munkatársai érdekes előadásokkal, bemutatókkal járulnak hozzá az egészséghét és a Kazinczy napok rendezvényeihez.