01/2011:0438
TALCUM Talkum [14807-96-6] DEFINÍCIÓ A talkum porított, válogatott, természetes eredetű, hidratált magnézium-szilikát. A tiszta talkum összegképlete [Mg3Si4O10(OH)2; Mr 379,3]. Változó mennyiségben járulékos ásványi anyagokat tartalmazhat, melyek közül a kloritok (hidratált alumínium- és magnézium-szilikátok), a magnezit (magnézium-karbonát), a kalcit (kalcium-karbonát) és a dolomit (kalcium- és magnézium-karbonát) a legfontosabbak. ELŐÁLLÍTÁS Gyógyászati célra nem alkalmazható olyan talkum, amely azbesztet is tartalmazó lelőhelyről származik. Az előállító felelős azért, hogy amfibolokra és szerpentinekre történő vizsgálattal igazolja a termék azbesztmentességét. Az amfibolok és a szerpentinek jelenlétét röntgendiffrakciós eljárással vagy infravörös spektrofotometriával kell vizsgálni (lásd A és B). Ha ezek kimutathatók, az azbeszt specifikus morfológiai tulajdonságait alkalmas, az alábbiakban megadott optikai mikroszkópos módszerrel vizsgáljuk. Ezzel megállapítható, hogy tremolit- vagy krizotil-azbeszt van-e jelen. A. Infravörös abszorpciós spektrofotometria (2.2.24). Mintakészítés: R kálium-bromiddal készült pasztilla. Az anyagot a 740–760 cm–1 tartományban skálanyújtás alkalmazásával vizsgáljuk. A 758±1 cm–1en megjelenő abszorpciós sáv tremolit vagy klorit jelenlétére utalhat. Ha az anyagnak 850±50 °Con, legalább 30 percig tartó izzítása után az abszorpciós sáv megmarad, akkor az a tremolit jelenlétét jelzi. Az anyagot 600–650 cm–1 tartományban, skálanyújtás alkalmazásával vizsgálva, bármilyen abszorpciós sáv vagy váll, szerpentinek jelenlétére utal. B. Röntgendiffrakciós vizsgálat. Mintakészítés: a mintát a mintatartóra helyezzük; a felvitelt és a simítást egy üvegből készült, csiszolt mikroszkóp-tárgylemezzel végezzük. Sugárzás: Cu Kα monokromatikus, 40 kV, 24–30 mA. Beesési rés: 1°. Érzékelő rés: 0,2°. Goniométer sebessége: 1/10° 2θ/perc. Pásztázó tartomány: 10–13° 2θ és 24–26° 2θ. Minta: nem orientált. Értékelés: amfibolok jelenlétét a 10,5±0,1° 2θ-nál lévő diffrakciós csúcs jelzi, szerpentinek jelenlétét a 24,3±0,1° 2θ-nál és a 12,1±0,1° 2θ-nál lévő diffrakciós csúcsok jelzik. Ha a két módszer egyikével amfibolokat és/vagy szerpentineket mutatunk ki, az optikai mikroszkópia egy alkalmas módszerével vizsgálatot végzünk az azbeszt jellegének meghatározására. Azbeszt jelenlétét bizonyítja, ha a következő 2 kritérium teljesül:
−
a rostszálak hosszúságának vastagságukhoz viszonyított aránya 20:1 és 100:1 között van, 5 μm-nél hosszabb szálak esetében az arány ennél nagyobb,
−
hasadóképesség nagyon vékony rostszálakká,
és ha a következő 4 kritérium közül 2 vagy több teljesül: −
párhuzamos rostszálak előfordulása kötegekben,
−
rostszálkötegek rojtos végződéssel,
−
rostszálak vékony tűformában,
−
egyedi rostszálakból és/vagy görbült rostszálakból álló, összetapadt csomók.
SAJÁTSÁGOK Küllem: könnyű, homogén, fehér vagy csaknem fehér por síkos (nem dörzsölő) tapintású. Oldékonyság: vízben, etanolban (96%), savak és alkálilúgok híg oldataiban gyakorlatilag nem oldódik. AZONOSÍTÁS Első azonosítás: A. Második azonosítás: B, C. A. Infravörös abszorpciós spektrofotometria (2.2.24). Mintakészítés: R kálium-bromiddal készült pasztilla. Abszorpciós sávok: 3677±2 cm–1, 1018±2 cm–1 és 669±2 cm–1. B. 0,2 g R vízmentes nátrium-karbonát és 2,0 g R kálium-karbonát keverékét platinatégelyben megolvasztjuk. 0,1 g vizsgálandó anyagot a megolvasztott tömeghez adunk, és a keveréket a teljes megolvadásig melegítjük. Ezután hagyjuk lehűlni, majd a megolvadt tömeget 50 ml forró R vízzel átvisszük egy bepárló csészébe. A pezsgés megszűnéséig R tömény sósavat adagolunk hozzá. Ezután további 10 ml R tömény sósavat elegyítünk a keverékhez, és vízfürdőn szárazra párologtatjuk. Hagyjuk lehűlni, majd 20 ml R vizet adunk hozzá, forrásig melegítjük, és megszűrjük. (A szűrőn maradt anyagot az „Azonosítás” C pontjában előírt vizsgálathoz használjuk). 5 ml szüredékhez 1 ml R ammónia–oldatot és 1 ml R ammónium-klorid–oldatot elegyítünk, és az elegyet megszűrjük. A szüredékhez 1 ml R dinátrium-hidrogén-foszfát–oldatot adva fehér, kristályos csapadék képződik. C. Az „Azonosítás” B pontjában nyert, a szűrőn maradt anyaggal a szilikát azonossági reakcióját elvégezve (2.3.1), az előírt változás észlelhető. VIZSGÁLATOK S1 oldat. 10,0 g vizsgálandó anyagot visszafolyóhűtővel ellátott Erlenmeyer-lombikba mérünk. Keverés közben részletekben 50 ml 0,5 M sósavat adunk hozzá, majd vízfürdőn 30 percig melegítjük. Ezután hagyjuk lehűlni, majd a keveréket főzőpohárba töltjük, és az oldhatatlan anyagot hagyjuk leülepedni. A felülúszót közepes sebességű szűrőpapíron keresztül 100 ml-es mérőlombikba szűrjük, ügyelve arra, hogy a lehető legtöbb oldhatatlan anyag a főzőpohárban maradjon. A maradékot és a főzőpoharat 3×10 ml forró R vízzel átmossuk. A szűrőt 15 ml forró R vízzel mossuk, a szüredéket hagyjuk kihűlni, majd R vízzel 100,0 ml-re hígitjuk.
S2 oldat. A perklorátok nehézfémekkel keverve robbanást okozhatnak. Ennek elkerülésére megfelelő óvintézkedéseket kell tenni. 0,5 g vizsgálandó anyagot 100 ml-es teflontálba mérünk, majd 5 ml R tömény sósavat, 5 ml R ólommentes tömény salétromsavat és 5 ml R perklórsavat adunk hozzá. Gyengén keverjük, majd 35 ml R hidrogén-fluorid–oldatot adunk hozzá, és főzőlapon óvatosan szárazra párologtatjuk. A maradékot 5 ml R tömény sósav hozzáadása után óraüveggel lefedjük, a keveréket forrásig melegítjük, majd hagyjuk kihűlni. Az óraüveget és a tálat R vízzel öblítjük. Az oldatot mérőlombikba visszük, a tálat R vízzel átöblítjük, és az oldatot R vízzel 50,0 ml-re hígítjuk. Savasság, lúgosság. 2,5 g anyagot 50 ml R szén-dioxid-mentes vízzel – visszafolyóhűtőt alkalmazva – felforralunk. A folyadékot vákuumban megszűrjük. 10 ml szüredékhez 0,1 ml R1 brómtimolkék– oldatot elegyítünk; legfeljebb 0,4 ml 0,01 M sósav–mérőoldattól az indikátor színének zöldre kell változnia. A szüredék másik 10 ml-es részletéhez 0,1 ml R fenolftalein–oldatot elegyítünk; legfeljebb 0,3 ml 0,01 M nátrium-hidroxid–mérőoldattól az indikátor színének rózsaszínűre kell változnia. Vízben oldódó anyagok: legfeljebb 0,2%. 10,0 g anyaghoz 50 ml R szén-dioxid-mentes vizet adunk, a keveréket – visszafolyóhűtőt alkalmazva – forrásig melegítjük, majd 30 percen át forraljuk. Ezután hagyjuk lehűlni, majd közepes sebességű szűrőpapíron keresztül megszűrjük, és R szén-dioxid-mentes vízzel 50,0 ml-re hígítjuk. A szüredék 25,0 ml-ét szárazra párologtatjuk, és a maradékot 1 órán keresztül 105 °C-on melegítjük. A maradék tömege legfeljebb 10 mg lehet. Alumínium: legfeljebb 2,0%. Atomabszorpciós spektrometria (2.2.23, I. módszer). Vizsgálati oldat. 5,0 ml S2 oldathoz R cézium-klorid 25,34 g/l-es oldatának 10 ml-ét és R tömény sósav 10,0 ml-ét elegyítjük, majd az elegyet R vízzel 100,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldatok. 10,0–10,0 ml R tömény sósavat és 10–10 ml R cézium-klorid oldatot (25,34 g/l) tartalmazó 4 egyforma mérőlombikba sorrendben 5,0 ml, 10,0 ml, 15,0 ml, ill. 20,0 ml R alumínium–mértékoldatot (100 ppm Al) mérünk, majd az oldatokat R vízzel 100,0 ml-re hígítjuk. Fényforrás: alumínium vájtkatód lámpa. Hullámhossz: 309,3 nm. Atomizáló egység: dinitrogén-oxid–acetilén láng. Kalcium: legfeljebb 0,9%. Atomabszorpciós spektrometria (2.2.23, I. módszer). Vizsgálati oldat. 5,0 ml S2 oldathoz 10,0 ml R tömény sósavat és 10 ml R lantán(III)-klorid–oldatot adunk, majd az elegyet R vízzel 100,0 ml-re hígitjuk. Összehasonlító oldatok. 10,0–10,0 ml R tömény sósavat és 10–10 ml R lantán(III)-klorid–oldatot tartalmazó 4 egyforma mérőlombikba sorrendben 1,0 ml, 2,0 ml, 3,0 ml, ill. 4,0 ml R1 kalcium– mértékoldatot (100 ppm Ca) mérünk, majd az oldatokat R vízzel 100,0 ml-re hígítjuk. Fényforrás: kalcium vájtkatód lámpa. Hullámhossz: 422,7 nm. Atomizáló egység: dinitrogén-oxid–acetilén láng. Vas: legfeljebb 0,25%. Atomabszorpciós spektrometria (2.2.23, I. módszer). Vizsgálati oldat. 2,5 ml S1 oldathoz 50,0 ml 0,5 M sósavat adunk, majd az elegyet R vízzel 100,0 ml-re hígítjuk.
Összehasonlító oldatok. 50,0–50,0 ml 0,5 M sósavat tartalmazó 4 egyforma mérőlombikba sorrendben 2,0 ml, 2,5 ml, 3,0 ml, ill. 4,0 ml R vas–mértékoldatot (250 ppm Fe) mérünk, majd az oldatokat R vízzel 100,0 ml-re hígítjuk. Fényforrás: vas vájtkatód lámpa. Hullámhossz: 248,3 nm. Atomizáló egység: levegő–acetilén láng. Korrekció: deutérium lámpával. Ólom: legfeljebb 10 ppm. Atomabszorpciós spektrometria (2.2.23, I. módszer). Vizsgálati oldat. Az S1 oldatot használjuk. Összehasonlító oldatok. 50,0–50,0 ml 0,5 M sósavat tartalmazó 4 egyforma mérőlombikba sorrendben 5,0 ml, 7,5 ml, 10,0 ml, ill. 12,5 ml R1 ólom–mértékoldatot (10 ppm Pb) mérünk, majd az oldatokat R vízzel 100,0 ml-re hígítjuk. Fényforrás: ólom vájtkatód lámpa. Hullámhossz: 217,0 nm. Atomizáló egység: levegő–acetilén láng. Magnézium: 17,0–19,5%. Atomabszorpciós spektrometria (2.2.23, I. módszer). Vizsgálati oldat. 0,5 ml S2 oldatot R vízzel 100,0 ml-re hígítunk. Az így nyert oldat 4,0 ml-éhez 10,0 ml R tömény sósavat és 10 ml R lantán(III)-klorid–oldatot mérünk, majd az elegyet R vízzel 100,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldatok. 10,0–10,0 ml R tömény sósavat és 10–10 ml R lantán(III)-klorid–oldatot tartalmazó 4 egyforma mérőlombikba sorrendben 2,5 ml, 3,0 ml, 4,0 ml, ill. 5,0 ml R1 magnézium– mértékoldatot (10 ppm Mg) mérünk, majd az oldatokat R vízzel 100,0 ml-re hígítjuk. Fényforrás: magnézium vájtkatód lámpa. Hullámhossz: 285,2 nm. Atomizáló egység: levegő–acetilén láng. Izzítási veszteség: legfeljebb 7,0%. Az anyag 1,00 g-ját 1050–1100 °C-on tömegállandóságig izzítjuk. Mikrobiológiai szennyezés Dermális alkalmazásra szánt anyag esetén: −
TAMC: elfogadási követelmény 102 CFU/g (2.6.12).
Orális alkalmazásra szánt anyag esetén: −
TAMC: elfogadási követelmény 103 CFU/g (2.6.12).
−
TYMC: elfogadási követelmény 102 CFU/g (2.6.12).
FELIRAT A feliraton adott esetben fel kell tüntetni, hogy az anyag orális vagy dermális alkalmazásra felhasználható.
A FELHASZNÁLÁST BEFOLYÁSOLÓ SAJÁTSÁGOK Az alábbiakban tájékoztatás található azokról a sajátságokról, amelyeket a segédanyagként használt anyag egy vagy több funkciójának fontos ellenőrző paramétereként tartanak számon (lásd az 5.15. általános fejezetet). A cikkelynek ez a része nem kötelező erejű, és az anyag megfelelésének bizonyításához nem szükséges ezen sajátságok vizsgálata, ellenőrzésük azonban hozzájárulhat a gyógyszer minőségéhez, azáltal, hogy növeli az előállítási eljárásnak és a gyógyszer felhasználáskor mutatott teljesítőképességének a megbízhatóságát. Az itt megadott ellenőrző módszerek megfelelőnek bizonyultak erre a célra, de más módszerek is alkalmazhatók. Egy adott sajátságra kapott eredmény közlésekor az alkalmazott ellenőrző módszert is fel kell tüntetni. Az alábbi sajátságok lényegesek lehetnek a tabletták és kapszulák esetében lubrikánsként vagy glidánsként, bevonatos és filmbevonatú tabletták esetében pedig antiadhéziós anyagként használt talkumra vonatkozóan. Részecskeméret-eloszlás (2.9.31). Fajlagos felület (2.9.26).
