2011. május – 34. szám
A rohanó világban a mennyiségi teljesítmények mellett fontos kellő időt szánni a lélek ápolására is. Ennek egy szép megnyilvánulása volt – mint ezt sokan meg is tapasztaltátok- a nemrégiben általunk szervezett konferencia. A Lélek ökológiája avagy Tegyünk együtt a Földünkért címet viselte, amit 2011. február 17-18-án tartottunk az AbaNovák Kulturális Központban. A regisztráció alapján közel négyszáz érdeklődőt láttunk vendégül. Az ország minden részéről és városunk intézményeiből is nagy számban érkeztek kollégák, akik egy-egy előadáson vagy egy-egy szekción vettek részt. A konferenciára neves előadók érkeztek, még Erdélyből is. A hallgatóság körében Dr. Gyarmati Éva, Dr. Kulin Sándor, Dr. Bugán Antal, Dr. N. Kollár Katalin, Dr. Mező Ferenc, Csepregi András és Szalay Zsuzsanna előadásai voltak a legnépszerűbbek. Színes szekciókínálatunkból a legtöbben a Spiritualitás és pszichológia; Testi, lelki táplálékunk; Családok a 21. században; Gyermek pszichodráma; Erősségközpontú diagnosztika és pedagógia; Meixner-műhely; Korai intervenció; Iskolapszichológia és a Mozgás szekciókra jelentkeztek. A Kerekasztalokon szakmai kérdéseket vitattak meg a résztvevők. Szakértői Bizottsági Kerekasztal Általában az oktatást is, de ezen belül a pedagógiai szakszolgálatok közül a tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottságok munkáját az oktatáspolitikai irányvonal direkt és indirekt módon is döntően befolyásolja. Ez a befolyásolás szinte folyamatos, minden tanévben van változás, újabb és újabb jogszabályok, módosítások jelennek meg. Kinek jó, kinek nem a sajátos nevelési igényű kategóriába sorolás? Szegregáció vagy integráció? Milyen nemzetközi összehasonlításban az SNI arány Magyarországon? Milyen változások sejthetők a közoktatási törvény tervezett változtatásával? Ezek a kérdéskörök kerültek továbbgondolásra a szakértői bizottsági kerekasztal megbeszélésen. A sajátos nevelési igényű kategóriába sorolás általában érdeke az intézménynek, érdeke lehet a gyereknek, ha ez által többletszolgáltatáshoz jut. Érdeke az oktatáspolitikának, a problémát a költségvetési többlet finanszírozás jelenti.
Fontos, hogy a sajátos nevelési igény ne címke legyen, ne megbélyegzést jelentsen a gyermek számára. Ez a többletszolgáltatás hozzáféréséhez való jog. A diagnosztizálás változik időnként, a prioritások mások lesznek. Nem feltétlenül csak a biológiai, hanem a szociális megközelítés is figyelembe veendő szempont. A gyakorlati diagnosztikában ezek elkülönítése viszont fontos, mert a más-más háttér közel azonos tüneti megjelenés mellett is, más beavatkozást igényel a fejlesztésben. Távlatokban a sajátos nevelési igény nem feltétlenül fogyatékosságot jelent, hanem segítő kategóriaként jelenhet meg. A statisztikai összehasonlítások veszélyesek, nemcsak nemzetközi összehasonlításban, hanem Magyarországon belül is, volt rá példa, hogy a fogyatékosság aránya 1-19%-nyi eltérést mutatott megyénként. A közoktatási törvény tervezett változásai még nehezen értelmezhetők, mert csak a vitaanyag került a köztudatba. Jellegében más várható, mint a jelenlegi szabályozás, mert kerettörvényként jelenik meg, s a részleteket rendeletek szabályoznák. Az integráció már nem prioritás, de a célok között megfogalmazódik. A különleges bánásmód bővült tartalommal, a sajátos nevelési igényű, a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdők, s a tehetséges gyermekek is ebbe a kategóriába tartozhatnak. Bővülni látszik a pedagógiai szakszolgálatok köre is, iskolapszichológiai, fejlesztő pedagógiai szakszolgálatok is bekerültek ebbe az intézménytípusba. E tervezett változások hatását a közoktatásra, ezen belül a pedagógiai szakszolgálatokra, a sajátos nevelési igényű kategóriába sorolásra és az ehhez kapcsolt ellátó rendszerhez a közoktatási törvény előterjesztésének megtárgyalása után tudjuk korrektül megítélni. A Kormány álláspontjának ismeretében tudunk legjobb szakmai tudásunkkal és becsületünk szerint alkalmazkodni a jogszabályi változásokhoz. A szekciót vezető Csepregi András a SzakÉrtelem Egyesület igazgatói munkaközösségének vezetője által választott mottó ezt jól szemlélteti: „A világot nem tudod megváltoztatni, akkor önmagadat változtasd.”
A visszajelzések nagyon pozitívak voltak, elismeréssel szóltak a jó szervezésről és a vendéglátásról, az előadók többségének színvonalas előadásáról, a szekciók jó légköréről és gyakorlatias, hasznos előadásairól, bemutatóiról. Az alábbi grafikonok mutatják, miként vélekedtek a részvevők a konferenciánkról:
4% 1% 1%
Nagyon tetszett a konferencia, külön köszönet a művészeti tevékenységek bemutatásáért. Melegszívű fogadtatás, emberi színvonal - szeretettel. Köszönöm! Nagyon sokat tanultam a konferencián, mind pedagógusként, mind anyaként. Örülök, hogy itt lehettem!
Mennyire volt elégedett a plenáris üléseken elhangzottak aktualitásával, hasznosságával, szemléletformáló hatásával és az előadók felkészültségével? teljes mértékben 8% 29%
nagy mértékben közepesen kis mértékben egyáltalán nem nem válaszolt
57%
Mennyire tudja a hallottakat hasznosítani a munkája során? 15%
33%
4%
teljes mértékben nagy mértékben közepesen kis mértékben nem válaszolt
15% 33%
Nagy örömünkre szolgált, hogy nagyon sokan megfogalmazták Jó hangulatú, színvonalas előadások, kiváló előadók. Köszönöm. Gratulálok a szervezőknek! elégedettségüket. Íme, néhány vélemény: Profi szervezés és környe Magas szintű szakmai felzet! Sok gondolatébresztő előadás készültség, segíteni akarás Mennyire volt elégedett a konferencia (erősségközpontúság például)! A szervezettségével, a vendéglátással és a és tudás, barátságos légkör, plenáris üléseknél kicsit kevesebb technikai feltételekkel? nyitottság. Jó volt itt lenni! témával több időt lehetett volna 2% 2% 1% Érdekesek voltak a témaváteljes mértékben 12% hagyni. nagy mértékben lasztások, széles körű közepesen Színvonalas, tartalmas konszakmai merítés volt, jó kikis mértékben ferencia. Az időhatárok be nem kapcsolódás, lehetőség más nem válaszolt tartása kisebb csúszást eredmészakemberekkel való talál83% nyezett. További sikereket, jó kozásra, ismerkedésre. szakmai munkát kívánok. Gratu Köszönöm a magas színvolálok! nalon megszervezett konfe Nagyon örülök, hogy részt vehettem a konferencián, jó lenrenciát illetve a meghívott előadók rendkívül színvonalas ne, ha a közeljövőben is lenne lehetőség hasonló rendezelőadásait. Remélem jövőre is részt vehetek! Köszönöm! vény megszervezésére. Színes előadásokat hallottunk, amelyek érdekesek és léMi is bízunk benne, hogy így lesz! Köszönjük a részvételt, az nyegre látóak voltak. Érdekesek voltak az előadások, új ismereteket is adott, me- elismerést! lyek továbbgondolásra érdemesek. Témában talán lehetne egységesebb, koncepciózusabb. Gratulálok a szervezőknek! Matuszkáné Barta Mária Tanulási Képességet Vizsgáló Kedves, kulturált fogadtatás. Otthon éreztem magam! Szakértői és Rehabilitációs Bizottság vezetője Jó volt, hogy elrugaszkodott a szakmai sablonoktól, átfogóKoczok Ágnes gyógypedagógus an tekintette az embert. Köszönöm, hogy itt lehettem!
Kollégáimmal gyakran elgondolkodunk azon, hogy vajon miért nem változik a tanköteles korba lépő gyermekhez viszonyítottan a beszédhibások aránya (50%±2%) annak ellenére, hogy az ellátó rendszer évről-évre bővül, egyre elérhetőbbek a logopédiai szolgáltatások (szűrés- vizsgálatok-fejlesztés). Számadatok bizonyítják, hogy az első osztályosok között nem csökken a beszéd –és nyelvfejlődési elmaradással küzdő tanulók száma. Az elmúlt tíz év adatait vizsgálva láthatjuk, hogy az összes ellátott gyermek létszámához viszonyítottan, hogyan alakul az első és második osztályos
20
Ellátott gyermekek %-os aránya
18 16 14 12 10 8
2. osztályos
6
1. osztályos
4 2 0
gyermekek aránya. Ennek magyarázata lehet, hogy nem elégséges a segítő szolgáltatások bővítése a probléma kialakulásának kezelésére, hanem egyre sürgetőbb a tágabb értelemben vett korai fejlesztés-preventív ellátás (a családtervezéstől kezdődően!) szolgáltatási rendszerének kialakítása a különböző profeszsziók (orvostudomány, pszichológia, pedagógia) együttműködésével. Ezen túlmutatóan nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a közoktatásban egyre emelkedik a
diagnosztizált beszédfogyatékosok száma, akik a közoktatásból kikerülve megszűnnek hátránnyal élők lenni, beszédfogyatékosságuk „eltűnik”. Ezekre az izgalmas és egyenlőre megválaszolatlan kérdésekre kerestük közösen a választ a 2011. február 17-18-án megrendezett „A lélek ökológiája avagy Tegyünk együtt Földünkért„ című konferenciánk Logopédiai Szakszolgálatok Kerekasztala szekcióban, ahol az együttgondolkodást segítette Fehérné Kovács Zsuzsanna főiskolai docens. Nagy örömünkre az ország különböző pontjairól érkezett logopédus kollégák bár földrajzilag távol Tőlünk, de gondolataikban hozzánk
hasonló módon ugyanazokra a problémákra keresik a megoldást, ugyanazokkal a feltételezett megoldási módokkal. Nagyon jó érzés volt, ahogy erősítettük a szakma összetartozását, megtámogattuk és kitartásra ösztönöztük egymást utunk folytatásában, ebben a törvényekkel átszőtt kesze-kusza ellátórendszerben, ahol a logopédiai szakszolgálatok mind szervezeti, mind szakmai szempontból számtalan formában működnek. Gleviczky Marianna logopédus Logopédiai Szakszolgálatának vezetője
„Egy gyermek élete olyan, mint egy papírlap, melyen minden arra járó nyomot hagy.” Szeretettel hívom Önöket egy kis közös gondolkodásra, melyet a fenti gondolat indított el bennem. Szülőként és pedagógusként is az elsődleges cél a gyermekek számára megkönnyíteni az óvodából az iskolába való átmenetet, melynek alapja a biztonságos kötés-kötődés megsegítése azért, hogy a gyermekek nyugodt légkörben, képességeikhez mérten a lehető legjobb eredményességgel működhessenek. Nekünk, akik segítjük gyermekeinket, fontos feladatunk, hogy arra a papírlapra pozitív nyomokat hagyjunk, amelyek a gyermekek épülését szolgálják. „Ha az iskola minden gyermeket hozzá kíván segíteni ahhoz, hogy elérje az iskoláztatása során a kitűzött követelményeket, akkor ezeket, olyan eltéréseket megengedve kell kijelölnie, amilyen különbségek a gyermekek között fennállnak, és az iskolának minden gyermek számára azt a segítséget kell nyújtania, amelyet a gyermek egyedi tulajdonságai megkívánnak. Ezt az ideális iskolát nevezik ma „inkluzív” iskolának, mivel minden gyermeket egyediségének megfelelően képes nevelni és oktatni, és a teljes gyermeknépességet képes magába foglalni.” (Dr. Illyés S.) Általában azonban az a jellemző, hogy a követelmények színvonala és a követelményeket teljesíteni képes gyermekek száma között fordított arányosság van. Ha túl magas követelményeket támasztunk, akkor azok elérésére csak kevés gyermek lesz alkalmas, és nő azon gyermekek száma, akik külön segítségre szorulnak. Az iskolák sokszor teljesítményorientált szemlélete nem hat pozitívan minden gyermekre. A mi kultúránkban felnövekedni azt jelenti, hogy az ember legyen büszke arra, amit tud, és szégyellje a tudatlanságát. Ha ezt meg lehetne fordítani, ha a gyermekeket akkor dicsérnénk, ha megfogalmazzák, mi az, amit nem tudnak, talán elindulhatna a megújulás és valóban megvalósulhatnának a régóta esedékes változások. Minden gyermek érdekében alapvető fontosságú lenne az iskolarendszer átalakítására való törekvés. Éppen ezért egyre több kezdeményezés lát napvilágot a hátrányok csökkentése, a tehetségek kibontakoztatása céljából, így például a kompetencia alapú oktatás, szabad tanulás vagy éppen a kooperatív technikák alkalmazása. Feldmár András az „Apró részletekben” című könyvében így fogalmaz: „A gyermekek vágynak a tökéletességre, a tudásra, az ügyességre-ebben bátran megbízhatunk.
Meg lehet engedni nekik, sőt segíteni lehet őket, hogy ők maguk találják meg értelmes elfoglaltságaikat. Nem lenne szabad a „saját érdekükben” kényszeríteni, kritizálni őket. Csupán az úton való elinduláshoz kellenek a szülők, pedagógusok. Ehhez nyitottságra van szükség, tudatos odafigyelésre és sok-sok beszélgetésre. Hiszen az a gyermek, akit megakadályoztak abban, hogy sok hibát kövessen el, meg az a gyerek, akit megszégyenítettek és bűntudatba hajszoltak, ha hibát követett el, egyaránt túlságosan félénk lesz ahhoz, hogy mohón, jó kedvvel tanuljon. Nem tanulhatunk úgy, hogy ne hibáznánk. Ha a gyermek leesik a fáról, és megsérül, az én dolgom megvigasztalni és egészségessé ápolgatni, nem terhelhetem saját aggodalmaimmal, nem ijeszthetem meg saját bizonytalanságommal.” A gyermekeknek otthon, illetve az óvodában és iskolában is egyszerűen biztonságra, védettségre, szeretetre és megbecsülésre van szükségük. Arra, hogy engedjük őket létezni és gyönyörködjünk abban, ahogy személyiségük kibontakozik. „Zenében, művészetben, játékban gazdag környezetre van szükségük, valamint örömteli, kreatív felnőttek társaságára, akik szeretik a munkájukat, az életüket, a világot. A többi majd gondoskodik magáról.” (Feldmár András) Pedagógiai Szakszolgálatunk Nevelési Tanácsadójában már hosszú évek óta működnek az óvoda-iskola átmenet megkönnyítése céljából az iskola előkészítő csoportjaink. Ezen fejlesztés gondolata és megvalósítása Konkoly Jánosné fejlesztőpedagógus és kollégái vezetésével indult el. Módszertana Meixner alapokon nyugszik és a részképességek fejlesztését tartja a legfontosabbnak. Örömünkre szolgál, hogy évről évre egyre több gyermek érkezik hozzánk szüleikkel együtt. Hogyan is indultak el az iskola előkészítő csoportok? Hosszú évek tapasztalata, hogy az iskolaérettségi vizsgálatokon részt vevő gyermekek teljesítménye mögött, hol súlyosabb, hol kevésbé súlyos részképesség gyengeség, éretlenség húzódik meg. Ezeknek a gyermeknek még egy év óvodai fejlesztésben való részvételt javasolunk ilyenkor. A specifikus elmaradásokhoz, egyéni szükségletekhez kijelölünk speciális fejlesztéseket, pl. mozgásterápiát, logopédiai terápiát, pszichoterápiát, óvodai fejlesztőpedagógiai megsegítést vagy éppen iskola előkészítő fejlesztést. Az iskola előkészítő fejlesztés azon céllal jött létre, hogy ellássa azokat a gyermekeket, akik olyan részképesség gyengeségeket mutatnak, mint a téri tájékozódás, az auditív figyelem, a hallási
differenciálás és diszkrimináció, az auditív és vizuális emlékezet, az auditív és vizuális szerialitás, a rövid távú emlékezet, a verbális kifejezőképesség, esetleg a vizuomotoros koordináció éretlensége, fejletlen működése, gyenge integrációja a képességek rendszerében. Legtöbbször a képességek nem megfelelő működése olyan kombinációban áll össze, ami előre jelezheti, hogy a gyermeknek az alapkészségek (olvasás, írás, számolás) elsajátításában nehézségei várhatók. Ezeket a jellemzőket az óvodában a pedagógusok is megtapasztalják, így vizsgálatokat kérnek. A részletes képességvizsgálatok felszínre hozzák, ha valóban probléma van a gyermekek képesség fejlődésével. A gyermekek nehézségei azonban nem „gyógyulnak", fejlődnek önmaguktól. Szükséges a célirányos megsegítés. Ilyen indíttatással, több évvel ezelőtt szerveződtek meg az első képességfejlesztő csoportokat, iskola előkészítő jelleggel. A kezdeti időszakban az iskolaérettségi vizsgálatokon „kiszűrt" gyermekek alkották a csoportokat. Újabban a szülők is kezdik megismerni ezt a szolgáltatásunkat és jelentkeznek vizsgálatra, kérik, hogy gyermekük is részt vehessen ebben a fejlesztésben. A fejlesztés csoportos formában történik, életkoruk miatt 3-5-7 fős csoportokat alakítunk ki. Heti egy alkalommal találkozunk szeptember végétől, május közepéig. A közös munkát egy szülői értekezlettel indítjuk, ahol megbeszéljük a szülőkkel a formai és tartalmi feladatainkat. Jó alkalom ez a találkozás, beszélgetésre is, ahol a szülők megismerkednek egymással. A gyermekek vizsgálatakor körülírt feladatok éves terve két nagy egységből áll. Az első részben, kb. 3 hónapos intenzív képes-
ségfejlesztés, a második részben prevenciós olvasástanulás történik. Az intenzív képességfejlesztés előkészíti, hogy a betűtanulás, összeolvasás feladataival a gyermekek játékosan, felfedező módon ismerkedjenek meg. Nem az olvasástanulás a cél, hanem az odáig vezető út bejárása: mindazon részképességek fejlesztése, amelyek elengedhetetlenül fontosak az olvasás elsajátításához. Ezt a sokrétű, színes és gazdag fejlesztő anyagot heti 45 percben nem lehet megismertetni, begyakoroltatni a gyermekekkel. A szülők segítő, együttműködő támogatása nélkül nem érnének el ilyen szép eredményeket. A szülők hétről-hétre a hazaadott házi feladatok (ezek játékok és munkalapok) alapján élik át a gyermekükkel együtt a tanulás örömét. Nagy örömünkre szolgál, hogy az iskolai tapasztalatok igen jó eredményeket mutatnak ezeknél a gyermekeknél. Sokkal könnyebb az iskolában az indulás, az átmenet megélése, a tanuláshoz való viszony kialakítása, az otthoni tanulás rendjének megvalósulása, a tanulásban való előrehaladás - a csapat munkájában résztvevő gyermekeknél. Természetesen ez a munka sem küszöböli ki minden gyermeknél egy esetleges tanulási nehézség megjelenését. Lehetőséget ad azonban korrekcióra, megsegítésre, s olyan további vizsgálatok elvégzésére is, amivel az iskolában is biztosítani lehet a gyermekek számára a fejlesztőpedagógiai megsegítést. Örömmel tölt el, hogy ezen munkának a gyermekek, szülők mellett mi pedagógusok is aktív részvevői lehetünk. Egymástól nagyon sokat tanulunk: bizalmat, elfogadást, türelmet, kitartást. Koczok Ágnes gyógypedagógus
Sokévi fejlesztőpedagógiai munkám tapasztalata, hogy azok között a gyerekek között, akik egyéni megsegítésre szorulnak anyanyelvi készséghiány miatt gyakran fellelhető a beszédészlelés, esetleg a beszédértés nehézsége is. Kik ők? A már diagnosztizáltak: a megkésett beszédfejlődésű vagy diszlexiás, diszgráfiás esetleg olvasás-helyesírás nehézséggel küzdők. Prevenciós jelleggel végeztem ugyanakkor sok, „nem diagnosztizált” gyermek GOH-féle beszédhallás és GMP-féle beszédpercepciós vizsgálatát. Esetükben is előfordult eltérő beszédpercepciós fejlődésmenetű, ami megsegítést igényelt. Dr. Gósy Mária szerint: „a kisgyermekek mintegy 30 %- a olyan nehézségekkel küszködik, amelyeknek az észrevétele a mindennapi életben csaknem lehetetlen.” Ők azok, akik a kudarcélmények sorozatát élik meg, amiről a felnőttnek sokszor fogalma sincs, és mire „megfoghatóan” jelentkezik a nehézség /olvasásban pl./már nem könnyű segíteni. A beszédészlelés, beszédmegértés zavarai az anyanyelv elsajátítás folyamatához, azaz gyermekkorhoz kötöttek, és segítség nélkül a felnőttkorban is megmaradnak, nehezítve a mindennapi kommunikációt. Minél kisebb mértékű a beszédészlelés, beszédértés zavara, annál kevésbé vehető észre, annál inkább
rejtve maradnak a hibák. Veszélyben leginkább az „okos” gyerek van, aki sokáig kompenzál. Az anyanyelv elsajátítás második lépcsőfoka a beszédképzés után a beszédfeldolgozás, ami jelenti a beszédészlelést és a beszédmegértést. Erre épül a nyelv írott változatának megtanulása (olvasás, írás). A beszédprodukció zavara-feltűnő, szembesül vele a felnőtt közvetlen környezet, pl. megkésett beszédfejlődés, kiejtés zavarai.
A beszédészlelés, beszédértés zavarát rejtett működés miatt diagnosztizálni a hétköznapokban nehezített. Tünetek, figyelemfelhívó jelek óvodáskorban: • érthetetlen, "halandzsa" beszéd • kérdésekre nem megfelelő válaszok adása • nem veszi észre, ha a nevét mondják, szólítják (auditív alak-háttér megkülönböztetés) • zavarja mások hangos beszéde (auditív inger felvételének zavara) • szereti, ha a TV hangosabban szól, illetve a környezete hangosabb • figyelmetlennek, feledékenynek tűnik • nem köti le a figyelmét a mesélés • nem tudja megismételni a hallottakat • nem képes megtanulni a verseket, dalokat • gyakran megkérdezi: "mi van?"; "mit mondtál?" • rosszul énekel, "botfülű" • hamar kifárad (a zajos környezetben) • diszgrammatikus mondatok jellemzik beszédét • beszédmegértése vizuális és mozgásos kíséret (segítség) mellett megfelelő • hosszabb szavakban felcseréli a hangokat, szótagokat Iskolásoknál: • rendszeresen elfelejti, mi a házi feladat • nagyon lassan dolgozik, a másikat figyeli • sokat kérdez, visszakérdez • tollbamondásnál lassú, sokat hibázik, szavakat, hangokat felcserél, helyettesít • helyesírása gyenge, nem teszi ki az ékezeteket • nyugtalan, figyelmetlen, feledékeny • hallás után nehezen jegyez meg dolgokat • fejszámolásban gyengébb, mint az írásbeliben Fentiek előfordulása esetén javasolt a GOH-féle beszédhallás és a GMP-féle beszédpercepciós vizsgálat elvégzése, valamint a vizsgálati eredmények alapján terápia indítása. Az olvasás- írás terápiája akár ki is váltható a beszédészlelés, beszédértés fejlesztésével, amennyiben a tüneteket az előbbiek zavara okozza. A terápia sikerének kulcsa a szülő maga, aki otthon napi 10 percben végezheti a gyermek fejlesztését. Hársfalviné Balázsi Katalin gyógypedagógus
Diszlexiás a fiam Péter fiam petesejt stimuláció segítségével, eseménytelen terhesség után időre, megfelelő paraméterekkel született. Bár szoptatni nem tudtam, törekedni próbáltam arra, hogy a mesterséges táplálás körülményei hasonlóak legyenek a természeteshez. Nagyon mély anyagyermek kapcsolat alakult ki. Csecsemő korára jellemző volt az ő általa diktált szoros napirend. Rendkívül nyugodt, kiegyensúlyozott gyerek volt. Első pillanattól fogva „elfoglalta magát”, az étkezések, alvások és fürdetés körüli babusgatáson kívül különösebb foglalkozást nem igényelt. Természetesen mindig a közelemben volt, és énekeltem neki, beszéltem hozzá, de hagytam teret az önmegvalósításnak is. Elképesztően gyors mozgásfejlődése minden energiáját lekötötte. 6 hónapos korára mászott, ült, 7 hónaposan felállt és 8 és fél hónaposan megtette első önálló lépéseit. Szinte észre sem vettem, minden fázist a saját kitartásának köszönhetett. Beszédfejlődése kissé elmaradt, úgy két évesen kezdett el igazából beszélni, de néhány hét alatt behozta a „lemaradást”. Kisgyermek éveire is jellemző volt ez az elképesztő kitartás. A játék számára majdnem kizárólag a rajzolást, a botokkal és kavicsokkal történő játékot jelentette. Sokat meséltem neki, kedvenc meséit rövid idő után kívülről tudta. Szerette a mondókákat, versikéket is. Szókincse messze meghaladta kortársaiét. Az óvodás évei jobbára eseménytelenül teltek. Kis barátjával egész nap szereltek, autóztak. Az óvónő által kezdeményezett játékokban nem vett részt, szerepléseket nem vállalt. Kirívó magatartási problémái nem lévén, különösebben nem került a figyelem középpontjába, egyedül talán beszédkészségén lepődtek meg. Az évenkénti képességfelmérések eredményei jók voltak. Az iskolaérettségi vizsgálatot az óvodában a csoportos óvónők végezték, ők is értékelték ki, majd minden szülővel külön megbeszélték az eredményeket. Fiam tesztje majdnem hibátlan volt, egy ponton vétett csak, amint mondták, a diszlexiát -diszgráfiát szűrő feladatban. A spontán játékok során többször tapasztaltam, hogy dolgok sorba rakásakor a mintát nem tudja követni, számfogalma nemigen van, bizonyos mássalhangzó torlódásos szavakat nehezen ejt még 6 évesen is és még mindig használja mind a két kezét rajzolásnál, evésnél.
Óvó néni szerint ezzel nem kell foglalkozni, a gyerek nagyon ügyes és különben is még van hét hónap az iskolakezdésig; meg fogom látni, rengeteget fejlődik addig. Az iskolaválasztás bizonytalanságom miatt elég ostobán dőlt el. Egy ismerős javaslatát elfogadva beírattam a város egyik neves „verseny istállójába”. A tanító nénik szimpatikusak voltak ugyan, de az általuk támasztott követelmények szerintem nem álltak összhangban a gyerek korával. A Zsolnai módszer pedig nem Petinek való volt… A fiam csúnyán és rendezetlenül írt, az olvasásnál a betűk felismerése még tűrhető volt, de az összeolvasás már nagyon nehézkesen ment, a matematika pedig számára egy érthetetlen, bonyolult és felfoghatatlan világ volt. A rengeteg gyakorlás ellenére a gyerek nem hozta a kívánt eredményt, teljesen kimerült, és talán már ekkor kezdett kiégni. Magatartásával egyre több probléma lett. A fáradtsággal együtt kezdtek megjelenni nála különböző pszichoszomatikus tünetek is. Legkomolyabb jel ekkor - a kisgyermekkorban szinte soha elő nem forduló - pikkelysömör megjelenése és az éjszakai bepisilés volt. Ha a tanulási nehézségek okáról kérdeztem a tanítókat, a válasz mindig az volt, hogy a gyerek értelmes, de nagyon lusta, nem figyel, és ezt csak még több gyakorlással lehet egyenesbe hozni. Peti reggel nyolctól délután négyig iskolában volt, aztán fél öttől este hatig- hétig gyakoroltunk, nem sok eredménnyel. A feladatokat önállóan nem volt hajlandó elvégezni, állandóan ott kellett mellette ülnöm. Lemaradásait év végéig sem sikerült bepótolni. Rettenetesen kikészült az egész család. Nem értettem az egészet, szemmel láthatóan értelmesebb volt társainál, rengeteget gyakorolt mégis ő volt a legrosszabb tanuló. A férjem szerint ki kellene venni ebből az iskolából és átírtatni a körzeti iskolánkba. A gyerek tiltakozott, ragaszkodott társaihoz, tanító nénikhez. Én pedig az okokat kerestem egyfolytában… Hol ronthattam el? Lehet, hogy autista vagy értelmi fogyatékos? A nyári szünet nagyon kellemesen telt, augusztusban pedig nekiláttunk gyakorolgatni, a hiányosságokat pótolgatni. Nem volt könnyű, de szépen utolérte a többieket. A második osztály elkezdésekor minden év eleji dolgozata ötösre sikerült, én pedig bizakodni kezdtem. A siker nem
tartott sokáig. Elvittem egy pszichológushoz, aki IQ-tesztet végzett nála. Megállapította, hogy kimagasló intelligenciával rendelkezik, kedves, nyitott kisfiú, benne ne keressem a hibát. Az iskolaváltást nem javasolta, végül is itt jól érezte magát a gyerek. Az írásiolvasási nehézségek javítására pedig minden nap írjak le egy szöveget, tele helyesírási hibákkal, és ezt a gyerek javítsa ki. Mivel ez sem segített, jött minden, amit csak innen-onnan össze tudtam szedni. A rengeteg próbálkozás, gyakorlás ellenére a helyzet változatlan maradt. Tanítónőt fogadtam mellé. Ez sem járt sikerrel. Újabb nyári szünet, újabb gyakorlás, újabb felzárkózás, újabb visszaesés. Továbbra sem tudtam beletörődni a sorsomba, sorsunkba, és kerestem a kérdésemre a választ. Véletlenül találkoztam rég nem látott barátnőmmel, aki tanítónő. A gyerekekre terelődött a szó és megemlítettem, hogy fiam, bár viszonylag jól olvas, nagyon lassú, a betűket gyakran felcseréli, és ez az írásában komoly gondot okoz. – Nem akarlak elkeseríteni, de ez diszlexiadiszgráfia. Kérdezz rá a tanítónőnél, és ha ő is így látja, jelentkezz be a nevelési tanácsadóba. Sajnos, de ha tényleg az, nem sok mindent tudnak ezzel a problémával kezdeni. – mondta a barátnőm. A gyermek már harmadik osztályos volt. A tanító nénink elmondta, hogy neki is ez a véleménye, és mivel másoddiplomás képzésen fejlesztő pedagógiát tanul, egy ideje külön foglalkozik a gyerekemmel. Szervezni fog egy fejlesztő csoportot, amibe felveszi Petit is. Nyugodjak meg, segíteni fognak, nem kell a nevelési tanácsadóba rohangálni, semmi szükség nincs arra, hogy a gyereket minden mondvacsinált indokkal felmentsék az osztályzás alól, amikor okos, értelmes. Azt sem tudtam, sírjak vagy nevessek. Végre megvan a probléma oka, ám számomra elfogadhatatlan volt a gondolat, Péter nem fog megtanulni normálisan írni, olvasni. A tanítónő kismama lett, és tudtuk, hogy már nem lesz csak az első félévben, ekkor arra kért, hogy mégis csak jelentkezzek be a nevelési tanácsadóba és kérjek felmentést. Nem akartam, féltem, hogy a felmentés miatt a motiváltság is megszűnik. Megegyeztünk, hogy a felmentésről egyelőre nem fog tudni, így a motiváltság is marad.
A szakértői vizsgálat megállapította a diszlexia-diszgráfia tényét, felmentést adott a helyesírás értékelése alól és, mivel a gyerek rendkívül lassú volt, így javasolta matematikából a feladatok megoldására adott idő meghosszabbítását. Nekem pedig végre elmagyarázták, hogy mi is ennek a problémának a lényege. A dolog tulajdonképpen működött. Peti felengedett, eredményei javultak. Az új tanító néninek azonban első dolga volt a gyerekkel közölni, hogy fel van mentve. Olyan dolgokat tanított, ami egy olvasni épp csak tudó gyerek számára érthetetlen. Például elemezniük kellett a Himnuszt. A gyerekeket kis felnőttnek tekintette, ők viszont ennek nem akartak, nem is tudtak megfelelni. Semmi tekintélye nem volt előttük. Fiamban ekkor kezdett megfogalmazódni a pedagógusok iránti ellenszenv. Semmivel nem tudtam már motiválni. Tanulmányi eredménye kezdett katasztrofálissá válni, a „disze” pedig olyan mértékben súlyosbodott, hogy már a nevét is alig tudta leírni. Az iskola által szervezett fejlesztő foglalkozásra
ugyan eleinte eljárt, de ez inkább korrepetálás volt, mint fejlesztés. Ekkor már kerestem a magánfejlesztés lehetőségét is. Amikor végre teljesen véletlenül sikerült találnom egy megfelelően képzett fejlesztő pedagógust, és elkezdtük a munkát, a fiam néhány foglalkozás után már kezdett összerendezetté válni. Sajnos, ez nem tartott sokáig, mert a fejlesztőnek el kellett költöznie. Tovább keresgéltem. Felső tagozatban a tanárok a diszlexiát a gyengeelméjűség szinonimájaként használták. Minden, a szakvéleményben szereplő kérést személyük elleni támadásnak éreztek, és még keményebben próbálták „úgymond” hagyományos
módszerekkel kezelni a problémát. Vegyem tudomásul, ez a gyerek lusta, nemtörődöm, nincs vele semmi baj, csak hatszor annyit kellene tanulnia, mint eddig. A motiváltság megteremtése érdekében pedig osztályozták a helyesírását is. A fejlesztéseket már rendre ellógta. Ötödik év végére már stabilan megfogalmazódott bennem az iskolaváltás. A gyerek ragaszkodott társaihoz és nem akart belemenni, végül engedtem neki. Nagyon el voltam keseredve. Egy ismerősöm - aki félig-meddig szakmabeli megsajnált, és adott egy telefonszámot. Ha az illető kérdezi, hogy tudtad meg a számát, ne mondd meg! Ha ő nem segít, akkor már tényleg nem tud segíteni senki – mondta. Gondolkodtam már egy ideje, hogy felhívom, de nem volt még erőm hozzá. Közben visszarendeltek a nevelési tanácsadóba. A felülvizsgálatot legnagyobb megdöbbenésemre az a gyógypedagógus vezette, akinek a számát néhány nappal előbb megkaptam. Éreztem, hogy ez nem lehet véletlen. Megkértem, próbáljon segíteni rajtam, engem csak egyetlen cél vezérel: a fiam tanuljon meg írni, olvasni. Ekkor már hatodikos volt. Hamarosan elkezdték a munkát, de a fiam nem volt túl lelkes, nem igazán érdekelte már ez az egész. Tanulmányi eredményei teljesen leromlottak, bukása matematikából borítékolható volt. Már ő is elkezdte mondogatni, hogy szeretne más iskolába járni. Mindenütt elutasítottak, hiszen kinek kell egy kettes magatartású gyerek? Hiába bizonygattam, hogy semmi igazán kirívó dolgot nem csinál, de hát messziről jött ember azt mond, amit akar. Már ott tartottam, hogy nem engedem a gyereket iskolába, és akkor majd foglalkoznak a problémámmal. Végre találtam egy olyan intézményt, ahol nagyon hosszú könyörgés után, igen kemény feltételek mellett sikerült elérnem, hogy átvegyék a gyereket. Már hónapok óta nem is tudtunk vele kommunikálni, ha kérdeztük legföljebb igennel vagy nemmel válaszolt. Nagyon féltünk az iskolaváltástól. Bevittük a bizonyítványát az új iskolába és egy tüneményes tanárnő fogadott bennünket, bemutatkozott és elmondta, hogy ő lesz az osztályfőnöke. Személye határozott, de megnyugtató volt. Megbeszéltük, hogy tiszta lappal indulunk, nem kell semmiféle előítélettől tartanunk.
Az első pillanattól befogadták a közösségbe, néhány napon belül bevették a kosárcsapatba is. Fél évig próbálták lemaradásait pótolni, minden erejükkel a jó tulajdonságait erősítették. Lassan elkezdett felengedni, barátokat talált magának. Többet nem bántották lassúsága miatt. Próbáltunk olyan taktikákat kidolgozni a tanáraival, ami az óra menetét nem zavarja, de mégis könnyebbséget jelent. A tanulással szembeni ellenállása kezdett alábbhagyni. Jó tanuló nem lett belőle, de visszanyerte a felnőttekbe vetett hitét. Az a két és fél év, amit itt töltöttünk nem volt éppen fáklyás menet, de a fejlesztés segítségével sikerült megtanulnia írni,
olvasni, és lassúsága is csak hajszállal haladta meg az elfogadható mértéket. Még ma is elszorul a szívem, amikor a történelem leckét nem engedte felolvasnom. Nem merte azt mondani, hogy megtanultam olvasni. Kezébe kapta azt a képességet, amivel már el tud boldogulni az életben. A középiskola elkezdésekor ébredtem rá arra, mekkora jelentősége van annak, hogy nem adtam fel. Mennyivel könynyebb dolga van azokhoz képest, akik nem kapták meg a megfelelő segítséget. Még csak csatát nyertünk, a háború megnyerése hátra van. El kell érnünk, hogy önállóan is képes legyen dolgozni. Érezze az "értem" és a "tudom" közötti
különbséget, meg kell értenie, hogybármi is legyen a célja, azt csak tudással és szorgalommal érheti el. Ebben a középiskola is partner, például elindítottak egy tanfolyamot „Tanuljunk tanulni” címmel, melyet a nevelési tanácsadó munkatársai tartanak. Ma már tudom, mikor és hol hibáztam, tudom, mikor mit kellett volna tennem. Az idő kerekét visszaforgatni nem lehet. Ennek a történetnek a szereplői mind jót akartak a maguk módján, de tudjuk, a pokolba vezető út is jóindulattal van kikövezve. Egy édesanya
S zem p o n to k a m e se é s m es e k öny v ki v á l a s z tá s á h o z A következő kérdést kaptam egy érdeklődő anyukától: „Gyermekem 4 éves és nagyon szereti a mesét. Esténként, lefekvés előtt mindig olvasgatok neki mesét, amit utána megbeszélünk. Főleg a mesekönyvekben található képek kötik le, de sajnos sokszor ezek nagyon ijesztőek számára. Milyen mesét, könyvet ajánlott olvasgatni a gyermekeknek?” Kedves anyuka, először is nagyon jónak tartom, hogy minden este mesél a gyermekének. A rendszeres mesélés egyrészt egy jó lehetőséget biztosít arra, hogy a gyermekével közösen töltse el az idő, vele foglalkozzon, akkor csak rá koncentrál. Jó, ha minden este, a nap lezárásaként ennek egy rituális folyamata (megszokott menete) van, mivel ez a gyermeket megnyugtatja, alvását segíti. Milyen meséket érdemes olvasni? A meséléskor inkább a szabadon elmesélt, kitalált történeteket javasolnám, mivel ilyen szituációban a szülő gondolati tevékenységét (lassabban mondja, keresi a szavakat, el-elgondolkodik), mintegy átveszi a gyermek és ezzel is egy példát ad arra, hogy jó dolog gondolkodni, használni a fejünket és egyben meg is kell dolgozni egy-egy jó történetért. A gyermek ezekbe a történetekben akár a saját elgondolásait is javasolhatja, és a felnőtt beleszőheti azokat. A mesélés során jobb, ha szembe helyezkedik gyermekével, még ha nagyon csábító is eldőlni mellette az ágyban, de így szemkontaktust tud teremteni. A
mimikával, az arcon tükröződő érzelmeivel nagyon sokat tud segíteni a mese átélésében, feldolgozásában, megtanulásában és nem utolsósorban a gyerek folyamatosan látja a száját, az artikulációt és ez hozzájárul a tiszta beszéd kialakulásához, fejlesztéséhez. Milyen korban, milyen mese ajánlható? Kiscsoportos korú gyerekeknek a rövidke mondókák, verses, rímes mesék, láncmesék (pl.: A répa), állatos mesék, kiemelten kölyökállatokról szólók, míg középső korra a kicsivel hosszabb állatokról szólók és a népmesék a jók. Nagycsoportos korra a tündérmesék (Grimm) megértése kialakul (mesetudat: ez csak mese), nem valóság, magyar népmesék és más népek meséi is lehetnek. Andersent csak 9-10 éves korú gyermekeknek ajánlott összetettsége, szöveghasználata, szimbolikája miatt (pl.: A fenyőfa). Az óvodapedagógusok által javasolt és az óvodában hallott mesékkel nyugodtan lehet otthon kedveskedni a gyerekeknek. Higgyék el, nem fogják megunni a gyerekek. A gyermekeknek a mese ismétlése az, hogy minél többször hallja
az adott történetet, mondatokat, biztonságot ad. Kompetensnek érzi magát (már ismeri a következő részeket) és ő is velünk együtt mondja vagy kijavít minket. A népmesei elemek egy vázat adnak és így a gyermeknek, tagolva könnyebben feldolgozhatók, elsajátíthatók, és az emlékezetükbe tudják vésni a történetet. Milyen mesekönyvet válasszon? A szabad mesemondás mellett sokszor segítségünkre van a mesekönyv. Az utóbbi időben egyre gazdagabb a kínálat a boltokban. A szülők természetesen örülnek a választéknak (az áraknak kevésbé), a könyvek minőségét nézve nem lehetünk teljesen elégedettek. Gyakorló szülőként és pedagógusként gyakran jómagam is találkozom ezzel a problémával. Azt tapasztalom, hogy a sok túlszínezett, túlillusztrált könyv között ritkán akadnak olyanok, amelyek figyelembe vennék a gyermekek pszichológiai fejlődését és a mese szerkezetének, tartalmának szabályait. A sok kép elsorvasztja a gyermekek belső képalkotó képességét, megkötik a
fantáziát (kigondolja más helyette, készen kapja a képeket), ennek eredményeként a gyermekek nem szoknak hozzá az önálló gondolkodáshoz, a tanulási, gondolkodási folyamatok csökkennek. Ha a gyermek a saját fantáziáján keresztül dolgozza fel a történeteket, sokkal mélyebb, személyesebb élményben lesz része. Hasonló ez ahhoz, amikor mi felnőttek egy érdekes könyv után megfilmesítve is látjuk a történetet és akkor, már nem annyira tetszik. A könyvekben lévő illusztrációk gyakran agresszív viselkedést, mutatnak, nem esztétikusak, adott esetben csúnyák, félelmet is keltenek. A mese csak akkor tölti be feszültségoldó szerepét, ha a mesei motívumokat megfelelően alkalmazzák. A számoknak (3 testvér, 7 fejű sárkány), ismétléseknek, kezdő és záró mondatoknak mélylélektani szerepük van. A modernnek nevezett mai mesék (Mese a piros kisautóról) nem töltik be a fenti szerepeket. Ne szégyelljük elővenni a népmeséket (Benedek Elek), amelyeknek hangulata, erkölcsi tanító szerepe a gyermekek
gondolatvilágához közelebb állnak. Az igaz, jó mesén elalszanak gyermekeink, feloldódnak, mivel elnyeri a jó és a rossz is a méltó jutalmát. Régebben a mesekönyvek végén olvasható volt, hogy milyen korú gyerekeknek ajánlott. Ma is sokat segítenének ezzel a szülőknek. Tudom, hogy a piaci szempontok a kiadók számára nagyon fontosak, hogy kellessék áruikat, így a szülők sokszor nem mindig a gyermeküknek megfelelő irodalommal kedveskednek. Mit tehet a szülő és a pedagógus? Elsősorban a pedagógusok segítségét lehet kérni, hogy milyen meséket hallanak a gyerekek szívesen az óvodában, melyik áll közel a szívükhöz? Jó, ha a pedagógusok javasolnak mesekönyveket. A szülői értekezleten be lehet mutatni ezeket és érdemes beszélni a jó mesehallgatáshoz, meséléshez szükséges feltételekről. Minden nap beszéljünk és meséljünk gyermekeinknek, fejből vagy jó könyvből, a gyermek érdeklődésének, igényének megfelelően. A jól kiválasztott mesekönyvek a gyermekeknek értékes, hasznos és élvezetes
élményt nyújtanak, megszeretik a meséket, erkölcsileg fejlődnek, feszültségeik csökkennek, örömet jelentenek a gyermeknek. A mesélés által a magyar nyelv ismeretét és használatát, az olvasás szeretetét ültetjük gyermekeinkbe.
Mikor már nagyon szerettünk volna: semmi. Tíz év és több kudarc után kiderült az ok is: autoimmun betegség. Kezelési terv és… Lettek. Ketten. Nagy aggodalmak, nagy várakozások nagy pocak, nagy álmok, nagy nehézségek. Gondolom, az Olvasó számára ebből e pár sorból is kiderült a lényeg, de az árnyalatok, a részletek, a hogyanok rejtve maradtak. Hát én is ezt éreztem, mikor igyekeztem felkészülni az ikrességre. Persze, persze elképzeléseink, terveink, okosabbnál okosabb tanácsok voltak, de a valóság, higgyék el, egész más. Ikres barátainkra támaszkodtunk hát információgyűjtésben, de valahogy a hiányérzetem megmaradt. Mert mi is a nehéz? Mitől nehéz? Mennyi ideig nehéz? Milyen változás? Nem volt segítségük? Miért, kell? A végeredményt láthattukszép, egészséges gyermekeiket -, de az utat, melyen végigmentek, az idő megszépítette, fátyolossá, kevésbé kontúrossá tette. Na jó, belefért egy kis füllentés
is, hogy önnön nagyságukat, szívósságukat dicsőítsék. Ekkor jött a szakirodalom vad keresése. Egy, hangsúlyozom egy szakkönyvet
választ. A bulvár, ötven oldalas, vicces, ikrekről szóló könyveket a gyerekek felnevelése utánra tartogatnám, tengerparton olvasva, koktéllal a kezemben, és biztos nagyokat fogok én is mosolyogni a történeteken. A mai, favorit könyvet akkor tettem le végleg, amikor arról olvastam, hogy ha a csecsemő ásít, valószínűleg álmos. Nahát! A módszerré avanzsált 4É-ből hármat, ha jól tudom, a babák többsége önállóan „végzi”. Szerettem volna alaposan felkészülni a lányok fogadására. Fizikailag, pszichésen, gyakorlatiasan egyaránt. Nem tuti receptet akartam, csupán korrekt, széleskörű, gyakorlati útmutatót. Ami felkészít engem, az apát, a családot. Mire lehet számítani, melyek az ikresség gyönyörei, buktatói, milyen tipikusságok vannak stb. Szerettem volna úgy fogadni őket, hogy sajátos helyzetüknél fogva a lehető legkevesebbet nélkülözzenek, időben, odafigyelésben, babusgatásban.
találtam. Sajnálatomra a hangsúlyt a gondozásra, ápolásra helyezte. Az ikrességből adódó speciális helyzetekre – később írom- nem kaptam itt sem
●
●
●
„Úgy gyönyörködj a fiatalokban, mint akik téged folytatnak majd. De ne magad vágyait, emlékeid álmodd újra bennünk: ne kényeztesd, ne ünnepeld, ne szidd, inkább szeresd s érdemük szerint becsüld meg őket. Légy okos ellenállás, jó gát, tiszta meder, hogy növekedjenek, mint súly alatt a pálma, hogy önerejükkel törhessenek utat maguknak, s ne nyelje el őket lápok iszapja, sivataghomok.„ / Keresztury Dezső /
●
●
●
Dr. Koncsek Andrea PhD pedagógus, pszichológus
Szerettem volna megtudni, mikor és hogyan lehet napirendet kialakítani. Tájékozott akartam lenni, hogyan érdemes őket etetni: tandemben vagy egymás után. És még annyi mindent szerettem volna megtudni. A feltételes mód maradt. Nincs más hátra, jöhet a virtuális anyaszoba. Fél óra után az összes ablakot bezártam, mert vagy zokogtam vagy röhögtem vagy fölháborodtam. Túlzás, nagyítás, kicsinyítés, terelés. Hát akkor most mi lesz? Eddig csak a lányokról esett szó. Sem a férjemről, sem rólam. Nem véletlen. Azt is elfelejtik megemlíteni, hogy az ember addigi identitása – remélem ideiglenesen – megváltozik (háttérbe szorul? szétesik?), és az új kialakulásához idő kell. Mint ahogyan ahhoz is, hogy az anyává illetve apává válás megtörténjen, hogy az addigi kényelmes, autonóm, felnőtt élet - bízom benne, átmeneti – elhagyása ne okozzon nap, mint nap frusztrációt. Egy új család született, ahol mindenki keresi a helyét és szerepét. Ezek a változások önmagukban is terhelőek, feszültségforrások lehetnek, főleg akkor, ha
hónapok óta órákat alszunk – na nem egyhuzamban –, ha anyagilag túlnyújtózunk azon a bizonyos takarón (el tudják képzelni mennyi két csöppség kiadása havonta), és távol vagyunk a férjtől, mert kell a segítség: a nagyszülőknél lakunk, távol az otthontól. Sajnos, a nagyszülők még nem nyugdíjasok. És hogyan is várhatnám el az újdonsült apukától, hogy napi 12-14 óra munka után, boldogan, nyugodtan, derűsen vegyen részt legalább az esti szertartásban, mert én már addigra kipurcantam. Ekkor jön, szalad a nagymama vagy a nagypapa, akiknek a szülői felelősség nem nyomja a vállát, teli vannak tapasztalattal, rutinnal, bölcsességgel és nem utolsó sorban türelemmel. Mindegyikre nagy szükség van! (Éljen az individualizált, több generáció nélküli dobozlét!) A lányok megszülettek. Egészségesek, gyönyörűek, jó étvágyúak. Mi lefogytunk, kimerültünk, ziláltak vagyunk. Nagyon kevés az az idő, amire azt tudom mondani, hogy boldogsággal, tökéletességgel teljes, miközben szinte szerelmes vagyok a lányokba. Mert hát
ketten vannak, így minden legalább dupla idő. Reggel, délelőtt, délben, este, éjszaka, éjjel és újra reggel, délelőtt,… És igen, arról sem olvastam, hogy mennyire monotonak, szabályozottak a hétköznapok – ami a lányoknak biztonságot, nekem korlátokat jelent -, hogy a test maradandó változásai a pozitív nőiség képét nem támogatják, hogy a feltörő pusztító fantáziákkal és rögtön megjelenő bűntudattal mi a teendő, hogy amikor az egyiket egy adott pillanatban közelebb érzem magamhoz, kell-e azon pedáloznom, hogy a másikat kárpótoljam, hogy hogyan fogadjam el, hogy fogyatékkal élek, mert csak két kezem van, és mikor mindkettő sír,majd megszakad a szívem stb. És a megoldás? Az anyai ösztönök, a józan ész és a segítség! A sorrend helyzetektől függően felcserélhető. Köszönet mamának és papának. Mi, szülők pedig idővel egyre rutinosabban kezeljük az ikrességet. Remélem…
Farkas Veronika, anyuka
R e s z t o r a t í v t e c hn i k á k a l k a l m a zh a t ós á g a a z i s k o l a ps z i c ho l ó g iá ba n Éppen érlelődött bennem annak gondolata, hogy kollégákkal, pedagógusokkal megosszak egy számomra „csodaszerként” alkalmazható konfliktuskezelési technikát, aminek sajnos napjainkban egyre inkább aktualitása van, az iskolai agresszió terjedése miatt. Személyesen is megérintett, ahogy pár nappal ezelőtt egy tinilány esett áldozatául, egy vele egykorú fiú agressziójának. Az eset ugyan iskolán kívül történt, de egyre több hírt hallunk, hogy kiskorúak esnek áldozatul, de arról is, hogy ők az elkövetők. A törvény szerint kiskorú lévén nem büntethető, de sok minden tehető… Mi jobb és hatékonyabb a büntetésnél, illetve mi az, amire a büntetés mellett is figyelemmel kell lenni? A közelmúltban volt szerencsém részt venni a szakképzés keretében egy fantasztikus tréningen, ahol a képző – Negrea Vidia - pozitív kisugárzása és tettrekészsége mindenkiben felkeltette a vágyat, sőt az igényt a változtatásra, hogy van lehetőség másképp megoldani a konfliktusokat, mint a régi, kijárt rögös utakat járni. Ehhez szemléletváltás szükségeltetik, hogy a konfliktus nem feltétlenül baj, hanem lehetőség. A megoldáshoz a recept, a reszto-rativitás, nem csupán egy technika, hanem egy új gondolkodási mód. A resztoratív (helyreállító, jóvátételi) gyakorlatok gyökerei a resztoratív igazságszolgáltatásból erednek. A szemlélet alapja, hogy a megtorlás helyett inkább egy „helyreállító lencsén” keresztül nézzük a történteket, vagyis az áldozatok jólétének visszaállítására kell összpontosítani. Míg a hagyományos eljárások során a bűnösség kérdésével és a büntetések kiszabásával foglalkoznak csu-
pán, addig a resztoratív igazságszolgáltatásban az embereket és kapcsolataikat ért sérelmek helyreállítása van a fókuszban. Hogyan is kerül egy ilyen technika az iskolába? Az iskolai közösségben is nap mint nap ütköznek különböző normájú egyének vagy csoportok, és gyakran találkozunk normaszegőkkel is. Ilyen esetben a cél a már megtörtént normaszegés jóvátétetelének kidolgozása, és a nem megfelelő viselkedésű diákok megváltoztatása. „Az emberek boldogabbak, termékenyebbek és szívesebben változnak jó irányba, ha a felettük lévő személy velük cselekszik inkább, mint ellenük vagy értük.” A „vele” mód a leghatékonyabb, ez pedig nem más, mint a resztoratív eljárás. A csoportmegbeszéléseket resztoratív köröknek, illetve konferenciának hívjuk. A konferencián való részvétel mindig önkéntes, az alapgondolata pedig az együttműködés és a tettekért való felelősségvállalás. A megbeszélő kör résztvevői az elkövető(k) és támogatói (szülők, barátok), a sértett(ek) és támogatói (szülők, barátok) valamint a facilitátor, aki a konferenciát megszervezi és levezeti. A facilitátor mindig egy kívülálló, érzelmileg független személy.A problémafeltáró körben mindenki elmondhatja véleményét, gondolatait, érzéseit az adott esettel kapcsolatban.
A forgatókönyv szerint mindenkinek ugyanazokat a kérdéseket teszik fel egymást követően, sorban. A helyreállító (resztoratív) kérdésfelvetés: Mi történt? Kit érintett? Hogyan érintett? Mit kell tenni, hogy a dolgok rendbe jöjjenek? A hagyományos, megtorló (retributív) kérdésfelvetés: Ki tette? Miért tette? Ki fog dönteni? Mit érdemel? (H. Zehr, 2002.) Az oktatásban a csoportmegbeszélések alkalmat adnak a diákoknak érzelmeik kifejezésére, kapcsolataik építésére, problémáik megoldására. Az érzelmi következmények és azok feldolgozása igen hangsúlyos, mert ha nem foglalkozunk az érzelmi következményekkel az az elégedetlenség és a befejezetlenség érzetét kelti – különösen a sértettben. A konferencia erejét az érzelmek adják. A csoport-konferencia során egy természetes átmenet figyelhető meg a negatív érzelmektől a szabad kifejezés által előmozdított pozitív érzelmek felé. Megfigyelhető annak folyamata, ahogy a kezdeti dühből és az ellenségességből hogy jutunk el az együttműködéshez és a közös elhatározáshoz. Az elkövető fiatalok az elégtétel nyújtásával és az okozott kár helyreállításával többnyire elnyerik az elfogadást és a megbocsátást.
A megbeszélés utolsó fázisában a sértettnek kell elmondania, hogy milyen jóvátétel lenne számára elfogadható, amire az elkövetőnek reagálnia kell. A megoldás kidolgozásában is mindenkinek lehetősége van aktívan részt venni. Pont ettől lesz a megoldás saját megoldásuk, aminek betartására lényegesen nagyobb az esély, mint ha egy felülről jövő döntés határozná meg a teendőket és esetleg a büntetéseket. A gyerekek aktív szerepet vállalnak a helytelen viselkedés meghatározásában és helyrehozásában. A konferencia a megállapodás leírásával zárul, melyet mindkét féllel aláíratnak, s a végén minden résztvevő örül, hogy közösen döntöttek az elkövetett cselekmény utóhatásának és jövőbeni szerepének ügyében. Szabó Anita pszichológus
Ajánlott irodalom: Negrea Vidia: A resztoratív párbeszéd az iskolában Negrea Vidia (2011): Konfliktuskezelés és közösségépítés resztoratív gyakorlatokkal Negrea Vidia (2011): Mire jók a Konfliktusok? A resztoratív eljárások alkalmazása a nevelési munkában Ted Wachtel (1997): REAL JUSTICE Hogyan forradalmasíthatjuk a normasértéshez való viszonyunkat? The Piper’s Kiadó. Pipersville, Pennsylvania
Arany Katedra Emlékplakett A Magyar Kultúra napja alkalmából a Nemzeti Erőforrás Minisztere Arany Katedra Emlékplakettet adományozott Konkoly Jánosné és Zsemlyéné Soós Etelka kolléganőknek. Szalay Ferenc, Szolnok Megyei Jogú Város polgármestere, az egész társadalom felelősségének nevezte, hogy a gyermekek normális, egészséges életet éljenek és így vigyék tovább a kultúrát. A díjazottakról kiemelte, hogy ők előbb adtak, és most kapnak, rájuk büszkén nézhet fel a város, hiszen bizonyították, hogy érdemes Szolnokon élni és dolgozni.
Konkoly Jánosné 1989 óta dolgozott a Szolnok Városi Pedagógiai Szakszolgálatnál, fejlesztőpedagógus, tanácsadó-tanár beosztásban. A kolléganő óvónő illetve szociálpedagógus alapvégzettséggel rendelkezik, melyeket 1973-ban és 1994-ben szerzett. Szakmai pályafutását mindvégig az óvodás korosztályért érzett magas szintű elkötelezettség és fáradhatatlan munkálkodás jellemezte. A Szolnok Városi Pedagógiai Szakszolgálat Nevelési Tanácsadójában való elhelyezkedése előtt is az óvodás korosztályt segítette szakértelmével. Előző munkahelyei: 1971- Városi Tanács 14. sz Óvoda, Szolnok- óvónő 1973- Tétényi Úti Óvoda Budapest- óvónő
1976- Városi Tanács 14.sz. Óvoda, Szolnok- vezető óvónő 1981- Szolnok Megyei Gyermekotthon – vezető óvónő 1985- Cukorgyári Óvoda- Szolnok- vezető óvónő A szülők és a gyermekek felé való közeledését páratlan emberi érzékenység jellemzi, amit folytonos tanulással, új módszerek elsajátításával és a gyakorlati kreativitásával tett még gazdagabbá. Képzéseiben helyet kapott többek között a fejlesztőpedagógia, a szenzoros integrációs terápia, a Meixner-módszer, a családterápiás képzés, az adleri individuálpszichológia pedagógiája. Kolléganőnk a nevelési tanácsadó közösségében kiemelkedően fontos emberi és szakmai értéket képvisel, köztiszteletben áll, követendő példát jelent a fiatal pályakezdő szakemberek számára. A majd 40 éve felhalmozott tudását, életszerű tapasztalatait, nem mindennapi lelkesedését önzetlenül és fáradhatatlanul átadta az őt követőknek. A prevenciós munkában városi szinten is kiemelkedő munkásságot végzett. Ő indította el a Városi Nevelési Tanácsadó és a város óvodái közötti rendszeres kapcsolattartás kiépítését, a helyszíneken való vizsgálatokat, szülői értekezleteken való ismeretterjesztéseket, az óvónőknek és a szülőknek való tanácsadást. A tanácsadóban folyó iskolaérettségi vizsgálatok gyakorlati lebonyolításának kidolgozása, az iskola előkészítő csoportok munkaanyagának összeállítása és intézményünkben való meghonosítása szintén Marika érdeme. Általa került bevezetésre, majd a fiatalabb kollégák számára átadásra a szenzoros integrációs terápia. A terápia jótékony hatásait és sikeres terápiás eseteit számtalan helyen publikálta és előadásaival a gyakorlati megfigyeléseit, szakmai újításait közzé tette.
Zsemlyéné Soós Etelka 1988.01.01 óta dolgozik a Szolnok Városi Pedagógiai Szakszolgálatnál, így szakmai kollektívánk egyik alapító tagja. Alapvégzettsége: általános iskolai tanító, szakvizsgázott nyelv és beszédfejlesztő pedagógus. Életútját folyamatos tanulás jellemezte. Egy pályamódosítás után, immár 31 éve dolgozik a fejlesztő pedagógia területén, kezdetben a Szolnok Megyei Nevelési Tanácsadóban (19801987), majd intézményünkben. Etelka a kezdetektől szívügyének tekintette a tanulási nehézségekkel, zavarokkal küzdő gyermekek sorsát. Fáradhatatlanul képviselte városi szinten is a fejlesztőpedagógia létjogosultságát. Szakértelmével jó ideig segítette a Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság munkáját is. Hitvallását és gyakorlati tapasztalatait mindig is önzetlenül megosztotta, előadásaival, publikációival jelentősen hozzájá-
rult a mai fejlesztőpedagógia arculatához, illetve a város fejlesztő pedagógiai hálózatának kialakulásához. Módszereit a hosszú gyakorlati idő egyedivé tette, ezért számtalan főiskolai hallgató és fiatal kezdő kolléga tekinti őt mentorának. Közösségünk tudja róla, hogy szívós munkájával inkább a háttérben, de szívvel-lélekkel mindig másokért és a legjobb ügyért tesz. Az oktatási-nevelési intézmények és a nevelési tanácsadó kapcsolatrendszerének megalapozója volt azzal, hogy a kezdetektől a helyszínekre ment, törekedett a pedagógusokkal való személyes kontaktusra, a megoldandó problémák többszemélyes és többsíkú kezelésére. A gyermekek szeretetén kívül a kollégák, a közösség jó közérzete is rendkívül fontos számára. Hosszú éveken keresztül volt a közösség szakszervezeti vezetője, munkáját mindenki megelégedésére, személyre szabott figyelemmel és odaadással végezte. Intézményünkben Etelka dolgozta ki a minőségirányítási programot, és a mai napig tesz érte, hogy közösségünk a legmagasabb szinten lássa el feladatait, a város lakosságának minél szélesebb körében. Szakmai munkájukon kívül emberi értékeik is kiemelkedőek, így büszkék vagyunk arra, hogy kolléganőink a mi közösségünk részei voltak. Nyugdíjas éveikben éljenek át sok boldog pillanatot családjuk körében, ehhez kívánunk jó egészséget.
Kedves Kollegáim az óvodákban, iskolákban! Nagy megtiszteltetés számomra ez a magas szintű elismerés – köszönet érte a felterjesztőknek, hogy rám gondoltak. Több mint 35 éve dolgozom a Nevelési Tanácsadóban. A kezdetektől részese voltam a fejlődésnek, változásnak. A változó körülmények között is azon igyekeztem, hogy a gyermekek számára legjobb megoldást szem előtt tartva Veletek/Önökkel közös nevezőre jussunk az előrelépés érdekében. Bízom benne, hogy nem csak én érzem így. A dolgos évek teltek egymás után, az utóbbi időben pedig már a napok számolódnak számomra. A lehetőséggel élve előrehozott öregségi nyugdíjba vonulok.
Köszönöm Mindenkinek a közös munkát, a szorosabb együttműködést ápoló iskoláimnak – Széchenyi Körút, Szandaszőlős, Szent Tamás, Ruhaipari, Egészségügyi, valamint a kistérségben Rákócziújfalu és Rákóczifalva óvodája, iskolája – a mindig szívélyes fogadtatást, a jó együttműködést, a jó szakmai és emberi kapcsolatokat. Tinektek - akik még a munkában maradtok - kívánok jó erőt, egészséget és kitartást a mindennapok nem könnyű feladatainak emberi megoldásához Zsemlyéné Soós Etelka
Születés Hete 2011. A Születés Hete 2011. (május 1-8.) országos rendezvénysorozathoz csatlakozva intézményünk számos érdekes programmal várta az érdeklődőket: anyukákat, apukákat, nagymamákat, várandós kismamákat és kisgyermekeket. Az Anyák Napját megelőző pénteken a picik és nagyok az apukájukkal meglepetés ajándékokat készíthettek az édesanyáknak.
Szakemberek és várandós anyukák beszélgettek az anyává válás egyéni élményeiről, s lehetőségük nyílt a kapcsolatanalízis segítségével a magzatuk felé fordulni, így találkozhatott össze az anya és a baba lelke.
A mandala szanszkrit eredetű szó, kört jelent. Az életünk is egy kör, egy életkör, és ebben a teljességben kíséreltük meg kifejezni, elhelyezni az anyaságot a művészet eszközeivel.
A hét záró rendezvényeként a Fecsegő Tipegők előadássorozatán pszichológusok, logopédusok és mozgásterapeuta segítségével áttekintettük a gyermeki fejlődés és a gyermeknevelés legfontosabb állomásait a fogantatástól az óvodáskorig. A picúrok szüleikkel átélhették a közös mondókázás és mozgás, ölbéli játékok örömét.
Hírek A Nevelési Tanácsadóban 2011. május 16-ig fogadunk tanulási képesség vizsgálatra eseteket, az ezt követő vizsgálati kéréseket csak szeptembertől tudjuk teljesíteni. 2011. június 17-ig tudjuk a pszichés problémával bejelentkezőket fogadni, ezt követően az eset sürgőssége dönt arról, hogy mikor kerül ellátásra.
Egy leánygyermek születésével egy anya, nagymama és dédmama is születik, s mögöttük is ott állnak az ősanyák. A fiúgyermek születésével ugyanúgy apa, nagyapa, dédapa jön a világra, de a nagymamaság csak nagyapasággal létezik, ezért gondoltuk, hogy a Születés Hetén az életkört bejárva a nagymamákat is meghívjuk.
Péntek kora délután egy interaktív foglalkozás keretében szó esett a különböző nevelési szemléletekről, a gyermekekre gyakorolt hatásáról és a családon belüli közös nevező kialakításáról.
Az iskolapszichológiai munka a közoktatási intézményekben 2011. június 17-én a nyári szünet idejére befejeződik. A Logopédiai Szakszolgálat a tanév rendjéhez igazodva 2011. június 15-ig tartja foglalkozásait, így 2011. május 31-ig fogadja az új jelentkezőket. Ezt követő bejelentkezésekre már csak 2011. augusztus 20. után tudunk időpontot adni. A Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság a 2010-11-es tanévben az első és az esedékes felülvizsgálatokat 2011. június végéig befejezi. Ha mégis előfordul, hogy nincs érvényesíthető felülvizsgálati szakértői véleménye egy tanulónak (esetleg a meg nem jelenés miatt), akkor ezt jelezni fogjuk az intézményeknek. Természetesen ezt csak akkor, ha a felülvizsgálati kérelem rendelkezésünkre áll. Kérjük az intézményeket, hogy a 2011-12-es tanévben a felülvizsgálatra kötelezett tanulóknak a névsorát és adatait, valamint a korábbi tanévek gyakorlatának megfelelően küldött Felülvizsgálati Kérdőíveket 2011. június 30-ig küldjék el részünkre.
Felelős kiadó: Birizló-Szabó Irén Szolnok Városi Pedagógiai Szakszolgálat Tel: (56) 421-113 www.szolnok-pedszakszo.hu e-mail:
[email protected] Szerkesztő: Baloghné Bencsik Izabella Grafika: Benedek Péterné Nyomdai munkák: Asztalos Mariann
Intézményünk 2011. július 11től augusztus 19-ig zárva tart. Ügyeletet minden héten szerdán 9-12 óráig tartunk. Első munkanap augusztus 22.
