Ny á r lő r i n c K ö z s é g K é p vi s e lő - t e s t ü le t é n ek
NYÍLT ÜLÉSE
11 számú jegyzőkönyve (2010. JÚNIUS 17.)
Rendelet: 4/2010.(VI.21.) Határozatok: 39-41/2010. Kt. hat
2
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 17-én 15 órakor megtartott üléséről. Jelen vannak: Pap Sándor polgármester, Vas Ildikó, Tormási Zoltán, Túri István, Tóth István, Varga Imre és Hajagos Antal, Forgó Istvánné és Beke Albertné képviselők. Távol van: Kiss Ferenc képviselő. Tanácskozási joggal jelen van: Zayzon Jenőné jegyző, Kocsor Gáborné pénzügyi főtanácsos. Pap Sándor polgármester: Köszönti a Képviselő-testület nyílt ülésén megjelent képviselőket. Megállapítja, hogy a képviselő-testület nyílt ülése határozatképes, mivel a megválasztott képviselők, polgármester (10 fő) közül (9) fő az ülésen megjelent. A Képviselő-testület ülését megnyitja. Nyárlőrinc Község képviselő-testülete 9 (kilenc) igen szavazattal, egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő napirendet fogadta el: N a p i r e nd : 1.) Az Önkormányzat 2010. évi költségvetésének módosítása Előterjesztő: Pap Sándor polgármester 2.) Eötvös Iskola Buzás János Általános Iskolai tagintézményéhez tartozó Sportcsarnok tetőszerkezetének felújítására kiírt pályázat eredményhirdetése Előterjesztő: Pap Sándor polgármester 3.) Zárt ülés 4.) Egyebek 1.) Az Önkormányzat 2010. évi költségvetésének módosítása Pap Sándor polgármester: A költségvetés módosításával kapcsolatos anyagot a képviselő-testület tagjai megkapták, van-e valakinek ezzel kapcsolatosan kérdése, hozzászólása? Amennyiben nincs, kéri a pénzügyi bizottság állásfoglalását. Vas Ildikó pénzügyi bizottság elnöke: A pénzügyi bizottság javasolta az önkormányzat 2010.évi költségvetés módosításának elfogadását. Pap Sándor polgármester: Szintén javasolja a képviselő-testületnek az önkormányzat 2010. évi költségvetés módosításának elfogadását.
3
Nyárlőrinc Község képviselő-testülete 9 (kilenc) igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő rendeletet alkotta. NYÁRLŐRINC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-ESTÜLETÉNEK 4/2010. (VI.21.) ÖNKORMNYZATI RENDELETE AZ ÖNKORMÁNYZAT 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL SZÓLÓ 2/2010.(II.18.) RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL
Nyárlőrinc Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 44/A. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt feladatkörében, valamint az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 65. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 91. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:
1. §
A rendelet hatálya a Képviselőtestületre, annak bizottságaira, a polgármesteri hivatalra és az önkormányzat intézményeire terjed ki. 2. §
1.) A polgármesteri Hivatal és az intézmények együttes 2010. évi költségvetése – a rendelet 2. §-ának (2) bekezdése – a következők szerint módosul. Bevételi és kiadási főösszegét
379.690 e/Ft
ezen belül: a működési kiadást
384.225 e/Ft
Kiadásokon belül: Személyi jellegű kiadások Munkáltatót terhelő járulék Dologi kiadások Szociálpolitikai juttatások Támogatás értékű kiadás Működési hitel visszafizetés Összesen: Tartalék Felhalmozási kiadások állapítja meg.
69.720 e/Ft 18.733 e/Ft 70.672 e/Ft 16.834 e/Ft 58.195 e/Ft 4.181 e/Ft 245.851 e/Ft 7.894 e/Ft 137.996 e/Ft
A képviselőtestület az önkormányzat engedélyezett létszámkeretét 27 főben állapítja meg. 2.) Az önkormányzat a képviselőtestület által meghatározott bevételeinek és kiadásainak részletezését az 1-3., és a 3/1. számú mellékletek tartalmazzák. 3.) Az önkormányzat megállapított bevételi és kiadási főösszegének részletezését a 4-5., 7-8. számú mellékletek tartalmazzák.
4
4.)
Az önkormányzat Polgármesteri Hivatalának és a Polgármesteri Hivatal költségvetésében szereplő nem intézményi működési bevételeinek bemutatását a 4. számú melléklet szerint hagyja jóvá.
5.)
Az önkormányzat Polgármesteri Hivatalának és a Polgármesteri Hivatal költségvetésében szereplő nem intézményi működési kiadásainak bemutatását az 5. számú melléklet szerint hagyja jóvá.
6.) Az önkormányzat EU támogatással megvalósuló beruházásait a 6. számú melléklet tartalmazza. 7.) Az önkormányzat intézményeinek felhalmozási bevételeit feladatonként a 7. számú, felhalmozási kiadásait a 8/1. és a 8/2. számú melléklet tartalmazza. 3. § A rendelet részét képezik a következő szabályozási tartalmú mellékletek
1. sz. melléklet 2. sz. melléklet
3. sz. melléklet 3/1. sz. melléklet 4. sz. melléklet 5. sz. melléklet 6. sz. melléklet 7. sz. melléklet 8. sz. melléklet 1. 8. sz. melléklet 2.
Nyárlőrinc Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatala bevételi és kiadási előirányzat módosítása Nyárlőrinc Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatala költségvetésében szereplő nem intézményi 2010. évi bevételi és kiadási előirányzat módosítása Nyárlőrinc Község Önkormányzat 2010. évi bevételi előirányzat módosítása Nyárlőrinc Község Önkormányzat 2010. évi kiadási előirányzat módosítása Nyárlőrinc Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának 2010. évi működési bevételeinek előirányzat módosítása Nyárlőrinc Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának 2010. évi működési kiadásainak előirányzat módosítása Nyárlőrinc Község Önkormányzat Európai Uniós támogatással megvalósuló 2010. évi projektek Nyárlőrinc Község Önkormányzat 2010. évi felhalmozási bevételeinek előirányzat módosítása Nyárlőrinc Község Önkormányzat 2010. évi felhalmozási kiadásainak előirányzat módosítása Nyárlőrinc Község Önkormányzat 2010. évi felújítási kiadásainak előirányzat módosítása 4. §
Záró rendelkezések
Ez a rendelet a kihirdetés napján lép hatályba.
***
1. sz. melléklet …/2010.( . .) önkormányzati rendelethez
NYÁRLŐRINC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALA 2010. ÉVI BEVÉTELI ELŐIRÁNYZAT MÓDOSÍTÁSA
CÍM NÉV
ALCÍM NÉV
ELŐÍR.CSOP.N ÉV
KIEMELT ELŐIR. NEVE
EREDETI ELŐIR. E/Ft.
MÓDOSÍTOTT ELŐIR.E/FT
VÁLTOZÁS
Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Működési bevétel Intézményi működési bevétel Értékpapír értékesítés Felhalmozási és tőkejellegű bevétel Pénzmaradvány
BEVÉTELEK ÖSSZESEN:
12 722
0
12 722
5 000
0
5 000
120 236
0
120 236
7 298
0
7 298
145 256
0
145 256
KIADÁSI ELŐIRÁNYZATA
CÍM NÉV
ALCÍM NÉV
ELŐÍR.CSOP.N ÉV
KIEMELT ELŐIR. NEVE
EREDETI ELŐIR. E/Ft.
VÁLTOZÁS
MÓDOSÍTOTT ELŐIR.E/FT
Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Működési kiadás Személyi juttatások
44 321
478
44 799
Munkaadókat terhelő járulék
10 600
129
10 729
Dologi kiadások
29 920
0
29 920
Támogatás értékű kiadás
56 475
0
56 475
4 181
0
4 181
7 894
0
7 894
137 996
0
137 996
291 387
607
291 994
Hitel visszafizetés Tartalék Felhalmozási kiadások
KIADÁSOK ÖSSZESEN:
Engedélyezett létszám:
jegyző:1 fő köztisztviselő:8 fő ügykezelő: 1 fő egyéb: 2 fő
polgármester: 1 fő alpolgármester 1 fő társadalmi
2. sz. melléklet …/2010.( . .) önkormányzati rendelethez
NYÁRLŐRINC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALA KÖLTSÉGVETÉSÉBEN SZEREPLŐ NEM INTÉZMÉNYI 2010. ÉVI BEVÉTELI ELŐIRÁNYZATA MÓDOSÍTÁSA
CÍM NÉV
ALCÍM NÉV
ELŐIR.CSO P.NÉV
KIEMELT ELŐIR. NEVE
EREDETI ELŐIR. E/FT
MÓDOSÍTOTT ELŐIR.E/FT
VÁLTOZÁS
Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal költségvetésében szereplő nem intézményi Működési bevétel Intézményi működési bevétel Önkormányzatok sajátos bevételei Állami támogatás és SZJA Támogatás értékű bevétel Finanszírozási bevétel (hitel)
BEVÉTELEK ÖSSZESEN:
7 948
0
7 948
141 190
0
141 190
56 956
4 302
61 258
18 340
0
18 573
10 000
0
10 000
234 434
4 302
238 969
KIADÁSI ELŐIRÁNYZATA
CÍM NÉV
ALCÍM NÉV
ELŐIR.CSO P.NÉV
KIEMELT ELŐIR. NEVE
EREDETI ELŐIR. E/FT
VÁLTOZÁS MÓDOSÍTOTT
ELŐIR.E/FT
Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal költségvetésében szereplő nem intézményi Működési kiadás Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulék
24 296
625
24 921
7 835
169
8 004
Dologi kiadások Szociálpolitikai juttatás Támogatás értékű kiadás
40 752
0
40 752
13 700
3 134
16 834
KIADÁSOK ÖSSZESEN:
Engedélyezett létszám: közalkalmazott 11 fő
1 720
88 303
közhasznú 3 fő
1 720
3 928
92 231
3.sz. melléklet …/2010.( . .) önkormányzati rendelethez
NYÁRLŐRINC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2010. ÉVI BEVÉTELI ELŐIRÁNYZAT MÓDOSÍTÁSA BEVÉTELEK
MEGNEVEZÉS
EREDETI ELŐIRÁNYZAT (E/FT)
VÁLTOZÁS
MÓDOSÍTOTT ELŐIR.E/FT
I. IGAZGATÁSI BEVÉTELEK INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉSI BEVÉTEL TÁMOGATÁS ÉRTÉKŰ BEVÉTEL FELHALMOZÁSI BEVÉTEL PÉNZMARADVÁNY ÉRTÉKPAPÍR ÉRTÉKESÍTÉS
I. BEVÉTEL ÖSSZESEN
12 722 120 236 7 298 5 000
0
12 722
0 0 0
120 236 7 298 5 000
145 256
0
145 256
-
II. EGYÉB POLGÁRMESTERI HIVATAL KÖLTSÉGVETÉSÉBEN SZEREPLŐ NEM INTÉZMÉNYI BEVÉTEL INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉSI BEVÉTEL SAJÁTOS MŰKÖDÉSI BEVÉTEL SZJA ÉS ÁLLAMI TÁMOGATÁS TÁMOGATÁS ÉRTÉKŰ BEVÉTEL FINANSZÍROZÁSI BEVÉTEL
II. BEVÉTEL ÖSSZESEN BEVÉTELEK ÖSSZESEN
7 948 141 190 56 956 18 340 10 000
0 0 4 302 233 0
7 948 141 190 61 258 18 573 10 000
234 434
4 535
238 969
379 690
4 535
384 225
3/1.sz.melléklet
NYÁRLŐRINC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2010. ÉVI KIADÁSI ELŐIRÁNYZAT MÓDOSÍTÁSA KIADÁSOK MEGNEVEZÉS
EREDETI ELŐIRÁNYZAT (E/FT)
VÁLTOZÁS
MÓDOSÍTOTT ELŐIR.E/FT
I. IGAZGATÁSI KIADÁSOK SZEMÉLYI KIADÁSOK MUNKAADÓKAT TERHELŐ JÁRULÉK DOLOGI KIADÁS TARTALÉK CÉLTARTALÉK FELHALMOZÁSI KIADÁS TÁMOGATÁS ÉRTÉKŰ KIADÁS MŰKÖDÉSI HITEL VISSZAFIZETÉSE
I. ÖSSZESEN
44 321 10 600 29 920 4 894 3 000 137 996 56 475 4 181
478 129 0 0 0 0 0
44 799 10 729 29 920 4 894 3 000 137 996 56 475 4 181
291 387
607
291 994
II. EGYÉB POLGÁRMESTERI HIVATAL KÖLTSÉGVETÉSÉBEN SZEREPLŐ NEM INTÉZMÉNYI KIADÁS SZEMÉLYI KIADÁS MUNKAADÓKAT TERHELŐ JÁRULÉK DOLOGI KIADÁS SZOC. POL. JUTTATÁS TÁMOGATÁS ÉRTÉKŰ KIADÁS
II. ÖSSZESEN KIADÁSOK ÖSSZESEN
24 296 7 835 40 752 13 700 1 720
625 169 0 3 134 0
24 921 8 004 40 752 16 834 1 720
88 303
3 928
92 231
379 690
4 535
384 225
4.sz. melléklet …/2010.( . .) önkormányzati rendelethez
NYÁRLŐRINC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK 2010. ÉVI MŰKÖDÉSI BEVÉTELEINEK ELŐIRÁNYZAT MÓDOSÍTÁSA
MEGNEVEZÉS
INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉSI BEVÉTEL
IGAZGATÁSI TEVÉKENYSÉG ÖSSZESEN
EREDETI ELŐIRÁNYZAT (E/FT)
VÁLTOZÁS
MÓDOSÍTOTT ELŐIR.E/FT
12 722
0
12 722
12 722
0
12 722
II. EGYÉB POLGÁRMESTERI HIVATAL KÖLTSÉGVETÉSÉBEN SZEREPLŐ NEM INTÉZMÉNYI BEVÉTELEK 1. Szociális étkezés Intézményi működési bevétel
1 250
1 250
2. Veszélyes hulladék begyűjtése Intézményi működési bevétel
380
380
3. Zöldterület kezelés Támogatás értékű bevétel
600
600
1 750
1 750
5. Lakóingatlan bérbeadása Sajátos működési bevétel
300
300
6. Köztemető fenntartás Intézményi működési bevétel
340
340
7. Ifjúság egészségügyi gondozás Támogatás értékű bevétel
140
140
8. Önkormányzatok elszámolásai Állami támogatás és SZJA
56 956
4 302
61 258
9. Háziorvosi szolgálat Intézményi működési bevétel Támogatás értékű bevétel
700 10 000
171
700 10 171
10. Család és nővédelmi egészségügyi gondozás Támogatás értékű bevétel
4 000
62
4 062
11. Fogorvosi alapellátás Támogatás értékű bevétel
3 600
3 600
10 000
10 000
13. Települési hulladék szállítás Intézményi működési bevétel
102
102
14. Adó kiszabása és beszedése Sajátos működési bevételek
140 850
140 850
1 873 40
1873 40
4. Munkahelyi étkeztetés Intézményi működési bevétel
12. Finanszírozási tevékenység Működési hitel felvét
15. Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Intézményi működési bevétel Sajátos működési bevétel
4.sz.melléklet 2.
16. Saját tulajdonú ingatlan adásvétele Intézményi működési bevétel 17. Folyóirat kiadás Intézményi működési bevétel
1 178
1178
375
375
ÖSSZESEN 1-17 INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK
7 948
0
7 948
141 190
0
141 190
ÁLLAMI TÁMOGATÁS ÉS SZJA
56 956
4 302
61 258
TÁMOGATÁS ÉRTÉKŰ BEVÉTEL
18 340
233
18 573
MŰKÖDÉSI HITEL FELVÉTEL
10 000
0
10 000
234 434
4 535
238 969
20 670
0
20 670
SAJÁTOS MŰK. BEV.
ÖSSZESEN MINDÖSSZESEN
INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK SAJÁTOS MŰKÖDÉSI BEVÉTEL
141 190
0
141 190
ÁLLAMI TÁMOGATÁS ÉS SZJA
56 956
4 302
61 258
TÁMOGATÁS ÉRTÉKŰ BEVÉTEL
18 340
233
18 573
MŰKÖDÉSI HITEL FELVÉTELE
10 000
0
10 000
247 156
4 535
251 691
MINDÖSSZESEN
5. sz. melléklet …/2010.( . .) önkormányzati rendelethez
NYÁRLŐRINC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK 2010. ÉVI MŰKÖDÉSI KIADÁSAINAK ELŐIRÁNYZAT MÓDOSÍTÁSA MEGNEVEZÉS
EREDETI ELŐIRÁNYZAT (E/FT)
MÓDOSÍTOTT ELŐIR.E/FT
VÁLTOZÁS
LÉTSZÁM
I. IGAZGATÁSI KIADÁSOK SZEMÉLYI KIADÁSOK MUNKAADÓKAT TERHELŐ JÁRULÉK DOLOGI KIADÁS TÁMOGATÁS ÉRTÉKŰ KIADÁS TARTALÉK ÉS CÉLTARTALÉK CÉLTARTALÉK MŰKÖDÉSI HITEL VISSZAFIZETÉSE
44 321 10 600 29 920 56 475 4 894 3 000 4 181
478 129 0 0 0 0
44 799 10 729 29 920 56 475 4 894 3 000 4 181
IGAZGATÁSI KIADÁS ÖSSZESEN
153 391
607
153 998
13
II. EGYÉB POLGÁRMESTERI HIVATAL KÖLTSÉGVETÉSÉBEN SZEREPLŐ NEM INTÉZMÉNYI KIADÁS
1. Veszélyes hulladék begyűjtése Dologi kiadás
490
0
490
2. Zöldterület kezelés Személyi kiadás Munkaadókat terhelő járulék Dologi kiadás
3 842 915 2 538
147 40 0
3 989 955 2 538
3. Munkahelyi étkeztetés Dologi kiadás
1 500
0
1 500
4. Közutak üzemeltés Dologi kiadás
2 000
0
2 000
138
0
138
3 568 910 1 002
98 27 0
3 666 937 1 002
105
0
105
8. Közvilágítás Dologi kiadás
4 700
0
4 700
9. Háziorvosi szolgálat Személyi kiadás Munkaadókat terh. járulék Dologi kiadás
7 956 2 040 2 554
135 36 0
8 091 2 076 2 554
10. Védőnői szolgálat Személyi kiadás Munkaadókat terh. járulék Dologi kiadás
2 164 542 1 016
49 13 0
2 213 555 1 016
12. Szociáis étkezés Személyi kiadás Munkaadókat terh. Járulék Dologi kiadás Szociálpolitikai juttatás
612 152 1 298 350
24 7 0 0
636 159 1 298 350
5. Lakóingatlan bérbeadása Dologi kiadás 6. Községgazd. szolgálat Személyi kiadás Munkaadókat terh. járulék Dologi kiadás 7. Köztemető fenntartása Dologi kiadás
3
2
3
1
1
5.sz.melléklet. 2. 13. Falugondnoki szolgáltatás Személyi kiadás Munkaadókat terh. járulék Dologi kiadás
1 444 355 1 431
14. Civil szervezetek támogatása Támogatás értékű kiadás
1 720
15. Rendszeres pénzbeni ellátás Szoc.pol juttatás Munkaadókat terh. járulék
6 250 1800
3 134
9 384 1 800
16. Eseti szociális ellátás Szociálpolitikai juttatás
5 400
0
5 400
17. Közcélú foglalkoztatás Szociálpolitikai juttatások
1 700
0
1 700
18. Telelpülési hulladék szállítás Dologi kiadás
11 900
0
11 900
19. Közművelődési intézmények működtetése Személyi kiadás Munkaadókat terh. Járulék Dologi kiadás
1 468 345 4 642
37 10 0
1505 355 4 642
20. Könyvtári szolgáltatások Személyi kiadás Munkaadókat terh. járulék Dologi kiadás
1 368 315 97
37 10 0
1 405 325 97
21. Sport létesítmények működtetése Személyi kiadás Munkaadókat terh. járulék Dologi kiadás
1 474 365 761
49 13 0
1 523 378 761
400 96 540
0 0 0
400 96 540
22. Folyóirat kiadás Személyi kiadás Munkaadókat terhelő járulék Dologi kiadás 23. Fogászati ellátás Dologi kiadás
49 13 0
1 493 368 1 431
1
1720
4 040
1
1
1
4 040
ÖSSZESEN 1-23 SZEMÉLYI KIADÁSOK MUNKAADÓKAT TERHELŐ JÁRULÉK DOLOGI KIADÁS SZOC. POL. JUTTATÁS TÁMOGATÁS ÉRTÉKŰ KIADÁS
24 296 7 835 40 752 13 700 1720
625 169 0 3 134
24 921 8 004 40 752 16 834 1720
88 303
3 928
92 231
68 617 18 435 70 672 13 700 58 195 4 894 3 000 4 181
1 103 298 0 3 134 0 0 0
69 720 18 733 70 672 16 834 58 195 4 894 3 000 4 181
241 694
4 535
246 229
ÖSSZESEN
14
MINDÖSSZESEN SZEMÉLYI KIADÁSOK MUNKAADÓKAT TERHELŐ JÁRULÉK DOLOGI KIADÁS SZOC. POL. JUTTATÁS TÁMOGATÁS ÉRTÉKŰ KIADÁS TARTALÉK CÉLTARTALÉK MŰKÖDÉSI HITEL VISSZAFIZETÉS
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN
27
6. sz. melléklet …/2010.( . .) önkormányzati rendelethez
NYÁRLŐRINC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSSAL MEGVALÓSULÓ 2010. ÉVI PROJEKTEK
BEVÉTELEK MEGNEVEZÉS
EREDETI ELŐIRÁNYZAT (E/FT)
MÓDOSÍTOTT ELŐIRÁNYZAT
SZENNYVÍZ-CSATORNA TERVEZÉS
26 095
26 095
RAVATALOZÓ FELÚJÍTÁSA
10 291
10 291
BENYÚJTÁSRA KERÜLT PÁLYÁZAT KEDVEZŐ ELBÍRÁLÁSA ESETÉN INTEGRÁL KÖZÖSSÉGI TÉR FELÚJÍTÁSA (MŰVELŐDÉSI HÁZ)
50 000
50 000
BEVÉTELEK ÖSSZESEN
76 095
76 095
RAVATALOZÓ FELÚJÍTÁSA
12 312
12 312
SZENNYVÍZ-CSATORNA TERVEZÉS
38 250
38 250
62 500
62 500
113 062
113 062
KIADÁSOK
INTEGRÁLT KÖZÖSSÉGI TÉR FELÚJÍTÁSA (MŰVELŐDÉSI HÁZ)
KIADÁSOK ÖSSZESEN
7.sz. melléklet …/2010.( . .) önkormányzati rendelethez
NYÁRLŐRINC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2010. ÉVI FELHALMOZÁSI BEVÉTELEINEK ELŐIRÁNYZAT MÓDOSÍTÁSA MEGNEVEZÉS 1
KÖLCSÖNTÖRLESZTÉSEK
EREDETI ELŐIRÁNYZAT MÓDOSÍTOTT VÁLTOZÁS (E/FT) ELŐIR.E/FT 518
0
518
TÁMOGATÁS ÉRTÉKŰ BEVÉTEL FELHALMOZÁSRA 1 2 3
UTAK FELÚJÍTÁSA KERÉKPÁRÚT TERVEZÉS RAVATALOZÓ FELÚJÍTÁSA
3 958 697 10 292
0 0 0
3 958 697 10 292
4
TÉRFIGYELŐ KAMERARENDSZER KIÉPÍTÉSE SZENNYVÍZ-CSATORNA TERVEZÉS
1 200 26 095
0 0
1 200 26 095
6
INTEGRÁLT KÖZÖSSÉGI TÉR FELÚJÍTÁS (MŰVELŐDÉSI HÁZ)
50 000
0
50 000
7
ÚT TÁMOGATÁS
774
0
774
93 016
0
93 016
200 3 711
0 0
200 3 711
12 500 10 292
0 0
12 500 10 292
120 237
0
120 237
5
TÁMOGATÁS ÉRTÉKŰ BEVÉTEL FELHALMOZÁSI BEVÉTEL 1 2 3 4
INGATLAN ÉRTÉKESÍTÉS TELEK ÉRTÉKESÍTÉS INTEGRÁLT KÖZÖSSÉGI TÉR FELÚJÍTÁS ÖNERŐ (MŰVELŐDÉSI HÁZ) RAVATALOZÓ FELÚJÍTÁS
FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN 8.sz melléklet 1.
NYÁRLŐRINC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2010. ÉVI FELHALMOZÁSI KIADÁSAINAK ELŐIRÁNYZAT MÓDOSÍTÁSA MEGNEVEZÉS
SORSZÁM
1
SZÁMÍTÓGÉP BESZERZÉSE
2 3
SZENNYVÍZ-CSATORNA TERVEZÉS LAKÁSHOZ JUTÁS TÁMOGATÁSA
4
KERÉKPÁRÚT TERVEZÉSI DÍJA
5
HITEL VISSZAFIZETÉS
6
FELHALMOZÁSI TÁMOGATÁS ÉRTÉKŰ KIADÁS
FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN
EREDETI ELŐIRÁNYZAT VÁLTOZÁS (E/FT)
MÓDOSÍTOTT ELŐIR.E/FT
1 000
0
1 000
38 250 1 000
0 0
38 250 1 000
1 395
0
1 395
11 995
0
11 995
405
0
405
54 045
0
54 045
8.sz.melléklet 2.
NYÁRLŐRINC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2010. ÉVI FELÚJÍTÁSI KIADÁSAINAK ELŐIRÁNYZATA MEGNEVEZÉS
SORSZÁM
EREDETI ELŐIRÁNYZAT E/FT
MÓDOSÍTOTT ELŐIR. E/FT
VÁLTOZÁS
1
UTAK FELÚJÍTÁSA
6 072
0
6 072
2
EÖTVÖS ISKOLA AKADÁLYMENTESÍTÉS, NYÍLÁSZÁRÓ CSERE
3 139
0
3 139
3
INTEGRÁLT KÖZÖSSÉGI TÉR FELÚJÍTÁS (MŰVELŐDÉSI HÁZ)
62 500
0
62 500
4
RAVATALOZÓ FELÚJÍTÁS
12 240
0
12 240
83 951
0
83 951
FELÚJÍTÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN
5
2.) Eötvös Iskola Buzás János Általános Iskolai tagintézményéhez tartozó Sportcsarnok tetőszerkezetének felújítására kiírt pályázat eredményhirdetése Pap Sándor polgármester: Nyárlőrinc Község Önkormányzata az „Eötvös Loránd Napközi Otthonos Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Buzás János Általános Iskolai Tagintézményéhez tartozó Sportcsarnok tetőfelújítása” tárgyú nemzeti értékhatárt el nem érő építési beruházásra vonatkozó, egyszerű versenyeztetési eljárást indított. Ajánlatkérő az ajánlattételre való felhívást az ajánlatkérő közbeszerzési szabályzatának I/12. pontja szerint megküldte 3 ajánlattevő: a KEMOTECHNIK Kft., Gulyás Imre egyéni vállalkozó és a Varga-Vent Kft. ajánlattevők részére. Az ajánlattételre való felhívás szerint az ajánlatok benyújtásának határideje 2010. június 14-én 14:00 órakor járt le, amely határidő lejártáig három ajánlattevő nyújtotta be ajánlatát, amelyek a következőek: KEMOTECHNIK Kft., 5700 Gyula, Corvin u. 13., ajánlati ár 5.502.240,-Ft +Áfa, Gulyás Imre egyéni vállalkozó, 6065 Lakitelek, Móricz Zs. u. 1/D., ajánlati ár 2.560.000,-Ft +Áfa és a Varga-Vent Kft., 6065 Lakitelek, Széchenyi krt. 101., ajánlati ár 4.450.400,-Ft +Áfa. Megállapítást nyert, hogy a KEMOTECHNIK Kft. és a Varga-Vent Kft. ajánlata érvénytelen, mivel nem felel meg az ajánlattételre való felhívásban és dokumentációban meghatározott feltételeknek, figyelemmel arra, hogy a hiánypótlási felhívásban megállapított hiányokat az ajánlattevők a hiánypótlási felhívás ellenére sem pótolták. Ezt követően került sor az ajánlattevő pénzügyi, gazdasági és műszaki alkalmasságának igazolására kért adatok és tények alapján történő vizsgálatára az ajánlattételre való felhívás alkalmatlanná minősítési szempontok szerint. Az alkalmasnak minősített ajánlattevő érvényes ajánlatának értékelése az ajánlattételre való felhívásban megjelölt szempont, a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás szerint történt. Az eljárás nyertese az az ajánlattevő, aki az ajánlatkérő részére az ajánlattételre való felhívásban meghatározott feltételek alapján, valamint a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás szempontja szerint a legkedvezőbb érvényes ajánlatot tette azaz Gulyás Imre egyéni vállalkozó. Fentiek alapján a Bíráló Bizottság javasolja Nyárlőrinc Község Önkormányzat Képviselőtestületének, hogy Gulyás Imre egyéni vállalkozóval kössön szerződést a Sportcsarnok tetőfelújítására. Pap Sándor polgármester: Ezzel kapcsolatosan van-e a képviselő-testületnek kérdése, hozzászólása? Amennyiben nincs, javasolja, hogy a képviselő-testület Gulyás Imre egyéni vállalkozóval kösse meg a szerződést a Sportcsarnok tetőfelújítására. Nyárlőrinc Község képviselő-testülete 9 (kilenc) igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta. 39/2010. Kt. hat. „Eötvös Loránd Napközi Otthonos Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Buzás János Általános Iskolai Tagintézményéhez tartozó Sportcsarnok tetőfelújítása” H
A T Á R O Z A T
1.) Nyárlőrinc Község Önkormányzat képviselőtestülete elhatározza
6
az Eötvös Lóránd Napközi Otthonos Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Buzás János Általános Iskola tagintézményéhez tartozó sportcsarnok tetőfelújítását. 2.) A Képviselő-testület az „Eötvös Loránd Napközi Otthonos Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Buzás János Általános Iskolai Tagintézményéhez tartozó sportcsarnok tetőfelújítása” tárgyú nemzeti értékhatárt el nem érő építési beruházásra benyújtott ajánlatok közül, a legalacsonyabb árajánlatot adó Gulyás Imre egyéni vállalkozóval köti meg a szerződést. 3.) Gulyás Imre egyéni vállalkozó a Sportcsarnok tetőfelújítását 2.560.000,- Ft + ÁFA – összesen 3.200.000,- Ft - díjazás ellenében vállalja. 4.) A felújítás fedezetére 3 millió Ft van beállítva a költségvetésbe, a többletköltséget az általános tartalék fedezi. 5.) A Képviselő-testület felkéri Pap Sándor polgármestert a szerződés megkötésére, a jegyző ellenjegyzése mellett. Felelős: Pap Sándor polgármester Zayzon Jenőné jegyző Pap Sándor polgármester a nyílt ülést berekesztette és a továbbiakban zárt ülést rendel el.
A nyílt ülés az eredetileg jelen lévő polgármesterrel és 8 képviselővel, valamint a jegyzővel folytatódik: A jegyző ismerteti a zárt ülésen meghozott határozatot. 4.) Egyebek 4.1.) Művelődési Ház fűtés-korszerűsítéséhez kiviteli tervek készítése Pap Sándor polgármester: A képviselő-testület előtt is köztudott, hogy a Művelődési Ház felújítására beadott pályázaton az önkormányzat 52 millió forintot nyert. A pályázathoz a költségvetés elkészült, de az árak változása miatt jelenleg nem tudni, hogy a megnyert pénzösszeg elég-e azokhoz a munkálatokhoz, amit el szeretnénk végezni. Ebben benne van a fűtés korszerűsítése, átalakítások elvégezése, kerítés és parkoló kialakítása. A pályázatban az önkormányzat vállalta, hogy a fűtés-korszerűsítését megújuló energiával kombináltan készíti el, ami azt jelenti, hogy vagy melegvízre napkollektorokkal vagy biomasszás vegyes tüzelésű kazánnal lenne megoldva a fűtés. A fűtés-korszerűsítés kiviteli, gépészeti terveinek elkészítésére kértünk árajánlatot az ÉSK Tervezőiroda Kft-től. Az ár tartalmazza a kiviteli tervek elkészítését 350 e/Ft-ért, a megújuló energia rásegítésének terveit 50 e/Ft-ért valamint az opciós gáztervek elkészítését – mely lehetővé teszi a gázzal történő fűtést is – 100 e/Ft-ért. A tervezési díj ÁFA-val együtt bruttó 625 e/Ft. A teljes beruházás kivitelezésére ősszel szeretné kiírni az önkormányzat a közbeszerzési eljárást, addig a fűtés-korszerűsítés terveinek és költségvetésének el kellene készülnie.
7
Ehhez kéri a képviselő-testület támogatását. Nyárlőrinc Község képviselő-testülete 9 (kilenc) igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta. 41/2010. Kt. hat. Az ÉSK Tervezőiroda Kft-vel megbízási szerződés megkötése H
A T Á R O Z A T
Nyárlőrinc Község Önkormányzat Képviselő-testülete elhatározza a Művelődési Ház fűtéskorszerűsítési terveinek elkészítetését. A Képviselő-testület megbízza az ÉSK Tervezőiroda Kft-t a Művelődési Ház fűtés-korszerűsítéséhez szükséges kiviteli és gépészeti tervek, valamint a költségvetés elkészítésével. Az ÉSK Tervezőiroda Kft. a megbízást 500.000,- Ft + ÁFA – összesen 625.000,- Ft – díjazás ellenében vállalja. A Képviselő-testület a bekerülési összeget az általános tartalék terhére biztosítja. A Képviselő-testület megbízza a polgármestert a tervezési szerződés aláírására. Felelős: Pap Sándor polgármester Zayzon Jenőné jegyző 4.2.) Szolgáltatások hiánya Nyárlőrincen Forgó Istvánné: A nyárlőrinci lakosok közül többen megkeresték és érdeklődtek, hogy mikor lesz a községben fogorvos, állatorvos illetve gyógyszertár. A Lakiteleken praktizáló Dr. Mátyus János állatorvos szívesen átjönne Nyárlőrincre, amennyiben tudnának neki helyet biztosítani. Zayzon Jenőné jegyző: Az állatorvossal kapcsolatban szeretne tájékoztatást adni. Hatósági állatorvos már csak az eboltásoknál közreműködik, egyébként bárki végezhet állatorvosi tevékenységet, nincs semmiféle kötöttség. Forgó Istvánné: A községben a legnagyobb probléma, hogy közel egy hónapja nincs gyógyszertár. Pap Sándor polgármester: Mint köztudott a gyógyszerészt, Dr. Pápay Magdolnát súlyos baleset érte. A baleset nagyon rosszkor történt, mert éppen eladásra került volna a gyógyszertár, mely most függőbe maradt. Úgy tudjuk, hogy a főgyógyszerész 30 napra engedélyezte a gyógyszertár zárva tartását, de hivatalos értesítést az ügy jelenlegi állásáról még nem kaptunk. A fogorvossal kapcsolatban annyit szeretne elmondani, hogy fogorvosa a községnek van, csak át kell menni Lakitelekre. Sajnos az itteni fogorvosi rendelő felszereltsége hiányos, amennyiben valaki itt szeretne praktizálni 10-12 millió forintot kellene beruháznia, amely nem tudni mikor térülne meg. Zayzon Jenőné jegyző: A rendelőhöz az eszközök nagyon drágák, például egy használt
8
fogorvosi szék 5-6 millió forint. Esetleg lehetne pályázatot kiírni a fogorvosi rendelő üzemeltetésére, hátha lesz jelentkező. Forgó Istvánné: Köszöni a tájékoztatást, az elhangzottakat továbbítani fogja a lakosság felé. 4.3.) Jószágok tilosban történő legeltetése Forgó Istvánné: Jelezni szeretné, hogy Nyúl János nyárlőrinci lakos birkái folyamatosan lelegelik a gyöpalján a kaszálókat és az útjukba kerülő összes veteményt. Már többször próbáltak Nyúl Jánossal szót érteni és figyelmeztették, hogy más tulajdonába ne hajtsa be a jószágokat, de ezek a figyelmeztetések eredménytelenek voltak. Mit lehet ilyen esetben tenni? Zayzon Jenőné jegyző: Ez szabálysértésnek minősül, mely jegyzői hatáskör. Bejelentést kell tenni a szabálysértő ellen, melyet jó ha tanuk is igazolnak. A bejelentés után a hivatal eljár az ügyben. Amennyiben bizonyított, hogy kinek a birkái okozták a kárt, a szabálysértésen kívül kártérítés is felmerülhet. 4.4.) Temetkezés Varga Imre: Szeretné megkérdezni, hogy másik vállalkozó végezhet-e temetést a nyárlőrinci temetőben, vagy csak a jelenlegi vállalkozó? Zayzon Jenőné jegyző: Miután a jelenlegi vállalkozóval van az önkormányzatnak szerződése, így Ő a szolgáltató a sírhelyet tőle kell megvásárolni és Ők is ássák ki a sírhelyet, de temetést bármelyik másik temetkezési vállalkozóval el lehet végeztetni, akinek van engedélye.
Több hozzászólás nem hangzott el, Pap Sándor polgármester megköszönte a képviselők megjelenését és a nyílt ülést berekesztette.
Kmf.
Pap Sándor polgármester
Zayzon Jenőné jegyző