Bródy Imre Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Ajka
Beszámoló a 2009/2010-es tanév minőségirányítási tevékenységéről
1
MINŐSÉGIRÁNYÍTÁS, KOMPETENCIAMÉRÉS
Beszámoló a 2009/2010 tanév minőségirányítási programjának megvalósulásáról
A minőségirányítási feladatokat az intézményben működő minőségirányítási csoport végzi, melynek tagjai: Haász Berta, Cserményi Zsolt és Nagy Zoltánné, vezetője Jákliné Tilhof Ágnes. Fő feladatunknak tekintjük a szervezet minőségi működését biztosító és felügyelő, összehangolt tevékenységek megvalósítását. Munkánkat a tanév során éves munkaterv szerint terveztük meg, mely alapján a következő feladatokat végeztük el. 1. Összeállítottuk a 2009/2010-es tanév minőségirányítási munkatervét. (1. sz. melléklet) 2. Szeptember végére kidolgozásra kerültek a szervezet fejlesztésére vonatkozó tervek, amelyek elsősorban a beiskolázási rendezvények megújításával, átdolgozásával kapcsolatban merültek fel. Ezek között szerepelt többek között nyílt nap megszervezése, klubfoglalkozások indítása általános iskolásoknak, Bródy Gála megrendezése. A részletes terveket az alkalmazotti közösség megismerte és véleményezte. Ezen új rendezvények beépültek az iskolai munkatervbe, s megjelennek az éves beszámolóban. 3. Az előző tanévben elkészített Intézkedési tervet az ÖMIP-ben megfogalmazott fenntartói elvárásokhoz e tanévben is figyelemmel kísértük, a terveknek igyekeztünk megfelelni. 4. A 2008/2009-es tanévben elkészült partneri elégedettségmérés alapján intézkedési tervet dolgoztunk ki a fejlesztendő területekre, azokra, melyek nem érték el a 4,0 pontátlagot. A tervet megismerte és elfogadta az alkalmazotti közösség. (2. sz. melléklet) 5. Megtörtént az előző tanév kompetencia mérésének eredménye alapján az intézkedési terv kidolgozása. A tendenciák, problémás feladattípusok meghatározása, fejlesztendő területek feltérképezése. (3. sz. melléklet) 6. A 2008/2009-es tanévben elkészült teljesítményértékelés tapasztalatainak alapján felülvizsgáltuk a rendszert. A teljesítményértékelési rendszer azonos elvek szerinti
2
alkalmazását kidolgoztuk a két telephelyen. A tapasztalatokat felhasználva és az új javaslatokat megvitatva, az értékelési szempontokat felülvizsgáltuk és ennek alapján a minősítő lapokat átdolgoztuk. A módosított rendszert az iskola belső fórumán nyilvánosságra hoztuk, minden dolgozó számára elérhetővé tettük. 7. Az IMIP felülvizsgálatára, aktualizálására márciusig sor került, mely a törvényi változások figyelembevételével készült el. 8. Megszerveztük a 2009/2010-es tanév országos kompetenciamérésének lebonyolítását, melyben 5 osztályt vett részt, egy nyolcadikos és 4 tizedikes osztály. 9. Az előző tanév kompetencia mérésének eredményét megismertettük a tantestülettel és a szülői munkaközösség tagjaival is. (4. sz. melléklet)
3
1. sz. melléklet MIP Munkaterv (2009/2010) 1. A szervezet fejlesztésére vonatkozó tervek kidolgozása, az alkalmazotti közösséggel és a beiskolázási rendezvények megújításával, átdolgozásával kapcsolatban Fejlesztési terv véleményeztetése az alkalmazotti közösséggel. Felelős: Nagy Zoltánné Mihályfi László Határidő: 2009. szeptember 30. 2. A 2008/2009-es tanévben elkészült partneri elégedettségmérés alapján intézkedési tervek kidolgozása a fejlesztendő területekre • Az intézkedési terv elfogadtatása az alkalmazotti közösséggel Felelős: Jákliné Tilhof Ágnes Németh Erika Határidő: 2009. október 19. ill. 2009. november 4. 3. Az előző tanévek kompetencia mérésének eredménye alapján intézkedési terv kidolgozása. A tendenciák, problémás feladattípusok meghatározása, fejlesztendő területek feltérképezése Felelős: Haász Berta Határidő: 2009. november 30. 4. A teljesítményértékelési rendszer felülvizsgálata • A 2008/2009-es tanévben elkészült teljesítményértékelés tapasztalatainak megvitatása • A teljesítményértékelési rendszer azonos elvek szerinti alkalmazásának kidolgozása a két telephelyen • A tapasztalatok felhasználásával az értékelési szempontok felülvizsgálata, a minősítő lap átdolgozása • A teljesítmény értékelési szabályzat átdolgozása, elfogadtatása • A szabályzat közzététele a fórumon • Az iskolai munkaterv szerint a teljesítményértékelés elvégzése a tanév végén Felelős: Nagy Zoltánné Határidő: 2010. június 15. 5. Az IMIP felülvizsgálata, aktualizálása Felelős: Haász Berta Nagy Zoltánné Határidő: 2010. március 30. 6. A 2009/2010-es tanév kompetenciamérésének megszervezése, lebonyolítása Felelős: Jákliné Tilhof Ágnes Határidő: 2010. május 26. 7. Az előző tanév kompetencia mérés eredményének ismertetése a tantestülettel Felelős: Jákliné Tilhof Ágnes Határidő: 2010. június 26.
4
2. sz. melléklet INTÉZKEDÉSI TERV PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS ALAPJÁN 1. RÉSZ Cél: Az emberi kapcsolatok fejlesztése tanár-diák viszonylatban Ebben az iskolában személyes törődést is kapok: 3,41, szülői: 3,73 Tanáraim a problémáimat komolyan veszik: 3,58
Sikerkritérium A nevelőtestület pontos képpel rendelkezik a tanulók e téren támasztott elvárásairól, problémáiról. Növekszik a tanulókkal a tanórán kívül eltöltött idő.
A PP-ban rögzített szabályok maradéktalanul megvalósulnak a gyakorlatban.
Feladat
Felelős
Határidő
Ellenőrzés, értékelés módja féléves értekezlet osztályfőnöki beszámolói
Fókuszcsoportos (osztályonkénti) felmérés, a tapasztalatok, javaslatok összegyűjtése.
OFMK
2010. I. 31.
Valamennyi osztály közös osztály-programot szervez minden tanévben, kirándulás, klubdélután Osztályfőnöki fogadóóra rendszerének kialakítása.
osztályfőnök ök
2010. I.-tól osztályfőnöki beszámoló
- iskolai elfoglaltság tantestület utáni napon nincs számonkérés - két hét javítási idő után a tanuló eldöntheti, kéri a jegyét, ha nem, emiatt nem érheti hátrány - naponta legfeljebb 2 egész órás számonkérés - olyan légkör biztosítása, amelyben a tanulók élni mernek ezen jogaikkal
folyamatos tanulók tapasztalatainak újbóli felmérése
5
INTÉZKEDÉSI TERV Cél: Emelkedjen a tanórán kívüli szabadidős tevékenységek színvonala Színvonalas szabadidős programok vannak az iskolában: 3,46, szülői: 3,86
Sikerkritérium
Feladat
Felelős
Határidő
Ellenőrzés, értékelés módja Féléves értekezlet osztályfőnöki beszámolói
A nevelőtestület pontos képpel rendelkezik a tanulók e téren támasztott elvárásairól, problémáiról.
Fókuszcsoportos (osztályonkénti) felmérés, a tapasztalatok, javaslatok összegyűjtése.
OFMK
A szakemberek által tartott szabadidős programokon több diák vesz részt. Érdeklődésük a későbbiekben megmarad, vagy fokozódik a téma iránt. Szabadidős programok körének bővítése (pl. filmklub, táncház, színházlátogatás, stb.)
A diákok által igényelt szabadidős tevékenységekhez szakemberek meghívása, foglalkozások tartása.
DÖK vezető tanévkezdés Szabadidős iskolavezetés diákkörök működése
Diákok igényeinek felmérése alapján programok szervezése.
DÖK vezető
2009. november 15.
2009. vége
megvalósult állapot
6
INTÉZKEDÉSI TERV Cél: Javuljon a diákönkormányzat működése, a tanulók éljenek jobban kollektív jogaikkal Diákokat érintő kérdésekbe való bekapcsolódás 3,48 Sikerkritérium A diákok ismerik jogaikat és élnek azokkal, ismerik és eleget tesznek kötelességeiknek.
Minden osztály képviselteti magát a diákönkormányzatban, részt vesz a közös munkában és döntéshozatalban. Minden diák értesül az őt érintő diákönkormányzati kérdésekről, feladatokról, visszajelzési lehetősége is van.
Feladat A diákok jogai és kötelességei szerepeljenek témaként osztályfőnöki órán minden tanévben – a házirend ill. az oktatási törvény vonatkozó részeinek megbeszélése. Minden osztály válasszon két állandó DÖK képviselőt, akik aktívan részt vesznek a megbeszéléseken és hatékonyan képviselik osztályukat. A hirdető televízión folyamatosan jelenjenek meg a DÖK információi. Osztályfőnöki órákon a DÖK képviselőknek beszámolási lehetőségük és kötelességük van. DÖK internetes oldalának kialakítása, folyamatos frissítése, fórum(chat) biztosítása.
Felelős
Határidő
Ellenőrzés, értékelés módja osztályfőnöki tanmenetek
OFMK
2009. IXtől
osztályfőnö kök
2009. IXtől
DÖK-segítő pedagógus Osztályfőnö kök rendszergaz da
folyamatos televízió működésének nyomon követése, osztályfőnöki beszámolók
DÖK gyűlések jegyzőkönyve
7
INTÉZKEDÉSI TERV Cél: Javuljon az iskolaépület tisztasága Elégedett vagyok az iskola tisztaságával: 3,68 Sikerkritérium A tantermek, folyosók tisztaságával elégedettek az iskolahasználók.
Javul a mellékhelyiségek és öltözők tisztasága.
Javul az iskolaépület környékének tisztasága.
Feladat A termek tisztaságának rendszeres, havonkénti értékelésével ösztönözzük a tanulókat a kulturált helyiséghasználatra. A folyosó-felügyelet erősítése, a felügyeleti felelősség pontos körülhatárolása, szabályzatba foglalása. A szaktanárok a tanórák kezdetén fokozott figyelmet fordítanak a tanterem állapotára, és megteszik a szükséges intézkedést. Az utolsó óráról kijövő szaktanár óra végén kiürítteti a tanulókkal a padokat. A takarítók munkájának ellenőrzése. Folyosó-felügyelet erősítése. A testnevelők a folyosófelügyelet segítségével szúrópróbaszerűen ellenőrzik az öltöző állapotát egy-egy osztály távozása után. A kulturált, tiszta, higiénikus környezet fontosságának tudatosítása a tanulókban – osztályfőnöki megbeszélések. A szünetekben történő dohányzás és az ezzel járó szemetelés visszaszorítása – szúrópróbaszerű ellenőrzések.
Felelős OFMK DÖK
Ellenőrzés, Határidő értékelés módja folyamato osztályok s közti verseny értékelése
iskolavezeté s
2009. X. 31.
tantestület
folyamato gazdasági s beszámoló
gazdasági ügyintéző tantestület testnevelők
dokumentumelemzés
folyamato tapasztalatok s értékelése a gazdasági beszámolóban
osztályfőnök ök ifjúságvédel mi felelős iskolavezeté s OFMK
folyamato tapasztalatok s értékelése – év végi OFMK értekezlet
8
INTÉZKEDÉSI TERV Cél: Szülők bekapcsolódása az iskola életébe Kellő beleszólási lehetőségem van az iskola életébe: 3,7
Sikerkritérium Szülői értekezleteken, SZMK összejöveteleken aktív, 80-90%-os részvétel
Fogadó órákon való nagyobb megjelenési arány Szülői fórum megvalósulása
A szülők közvetlen, együttműködő kapcsolata az iskolával, szaktanárokkal
Ellenőrzés, értékelés módja folyamat tapasztalatok os értékelése – év végi OFMK értekezlet Határid ő
Feladat
Felelős
Szülői értekezletek után a szülői vélemények közvetítése Téma megjelölése meghíváskor Az SZMK tagok képviseljék az osztályt az értekezleteken, tájékoztassák a szülőket az ott hallottakról E-mail konzultáció lehetőségének biztosítása
OFMK osztályfőnök
Osztályfőnök, 2009. X. szaktanárok 31.
tapasztalatok értékelése
Szülők találkozási lehetősége az iskolavezetéssel, kérdések, problémák megbeszélése Szaktanárok meghívása a szülői értekezletekre (pl. nyelvtanárok a nyelvi tagozaton, matfiz tanárok a műszaki tagozaton, stb.)
Osztályfőnök, 2009. iskolavezetés XII. 31.
tapasztalatok értékelése
Osztályfőnök, Szülői szaktanárok értekezl etek
A személyes találkozások gyakoriságának tapasztalata
9
INTÉZKEDÉSI TERV Cél: Idegennyelv oktatás színvonalának fejlesztése Megfelelő lehetőséget kapok idegen nyelvtudásom fejlesztésére: 3,7
Sikerkritérium
Feladat
Felelős
Ellenőrzés, Határidő értékelés módja folyamatos tapasztalatok értékelése, nyelvvizsgák száma, készülés módja
Nyelvvizsgák számának növekedése
Tanórai nyelvoktatás Nyelvi hatékonyságának munkaközöss növelése, következetes, égek célirányos felkészítés és számonkérés
A nyelvoktatás értékelési rendszere és a megszerzett nyelvismeret egységes, nem függ jelentősen a tanár személyétől Magabiztos, hétköznapi nyelvhasználat, idegen nyelvi kommunikációs készség
Egységes mérőlapok kidolgozása, évente mérés
Munkaközöss ég-vezetők
2010. III. 31.
Tanórán kívüli nyelvtanulási lehetőségek (idegen nyelvi színházelőadások látogatása, tanulmányutak, projektek) számának a növelése A tanulók motiválása versenyeken való részvételre, házi, városi versenyek szervezése
Nyelvi munkaközöss égek
folyamatos A megszervezett programok száma, a résztvevő diákok számának a növekedése
Nyelvi munkaközöss égek
folyamatos A versenyző diákok száma, kiemelkedő eredmények száma
Idegen nyelvi versenyeken sikeres szereplés
Mérőlapok alapján
10
INTÉZKEDÉSI TERV Cél: A tanulói munka értékelési rendszere legyen egységesebb, a tanulók számára egyértelmű Tanulói teljesítmények értékelése reális: 3,8, szülői:3,95
Sikerkritérium A tanulók minden tantárgyból tisztában vannak a számonkérés formáival, az értékelés módjával.
Feladat
A szaktanár tanév bevezető óráján ismerteti a számonkérés formáit, mely számonkéréseket mennyi idővel előbb jelenti be, az értékelés módját. Az adott tantárgyhoz Az azonos taneszközt és taneszközhöz használó szaktanárok készült, objektív tesztbankot készítenek, mérést célzó tesztek melyet a tapasztalatok pontozási, javítási és birtokában javítanak, megoldási kulccsal korrigálnak Az azonos A munkaközösségek tantárgyak értékelési alakítsák ki közös rendszerei, elvárásai konszenzussal értékelési ne függjenek rendszerüket: a jelentősen a tanár számonkérés formáit, a személyétől. %-os teljesítmény osztályzatokra történő váltását az egyes dolgozattípusoknál. A magatartás és A PP elvárásait szorgalom értékelése valamennyi egységes az iskola osztályfőnök betartja az valamennyi értékelés során, osztályában. kötelessége valamennyi osztályban tanító kolléga véleményét kikérni, és a konferencia elé terjesztett osztályzatokban ezeket figyelembe venni.
Felelős
Határidő
szaktanárok
2009. IX.től
szaktanárok
folyamatos
Ellenőrzés, értékelés módja tanulók tájékozottságának értékelése
Az eredmények összehasonlítása
munkaközöss 2010. III. ég-vezetők 30.
Dokumentumelemzés
osztályfőnök ök
konferencia
2009. I.-tól
11
INTÉZKEDÉSI TERV 2. RÉSZ Alkalmazottak Cél: A fontos döntésekről a megfelelő módon és időben értesüljenek a beosztottak technikai dolgozók: 2,77, pedagógusok: 4,09 (3,72) Felelős
Határid ő
Sikerkritérium
Feladat
A pedagógusok ismerik az intézmény és az alkalmazottak előtt álló feladatokat, az intézményre illetve a testületre vonatkozó döntéseket, dokumentumokat.
A tanári fórum megújítása: - a „Hírek” menüpont folyamatos frissítése, aktualizálása, naprakész információk szolgáltatása. - a „Hírek” menüpont feltöltése lehetővé váljon a pedagógus-kollégák számára - a felkerülő híranyagból a rendszergazda kiválogatja a honlapra felkerülő friss információkat - a dokumentumok közé újonnan felkerült anyagokat belépéskor kijelzi a rendszer - a fórumon szereplő dokumentumok, adatbázis folyamatos aktualizálása - legyen nyomon követhető a portál látogatottsága A tanári szoba hirdető felületeinek rendszerezése, áttekinthetőbbé tétele.
iskolaveze 2010. I. tés, 31. rendszerg azda
Hirdetőtábla létesítése a technikai dolgozók pihenőhelyén, annak folyamatos működtetése. Szóbeli tájékoztatás az iskolai eseményekről, heti rendszerességgel
gazdasági ügyintéző
A technikai dolgozók folyamatosan értesülnek az alkalmazotti közösséget érintő kérdésekről.
igazgatóh elyettesek
Ellenőrzés, értékelés módja Az internetes portál látogatottságán ak regisztrálása, nyomon követése.
2009. IX. A 31. hirdetőfelület ellenőrzése, az áttekinthetőség javulása. 2009. IX. A tábla 31. elkészültének folyamat és os működésének ellenőrzése.
12
INTÉZKEDÉSI TERV Cél: A többletmunka kapjon nagyobb anyagi és erkölcsi elismerést technikai dolgozók: 3,38, pedagógusok: 3,91 (3,76) Sikerkritérium A szakmai sikerek nagyobb nyilvánosságot kapnak.
Feladat
A tanári fórum hirdetőfelületén megjelenítjük az eredményeket, sikereket, helyi és megyei elismeréseket. Az iskolai honlapon szintén szerepeltetjük ezeket. A szakmai sikerek, versenyeredmények jelenjenek meg a hirdető monitoron is! A kollégák érzik a Az alkalmazottak minőségi és minősítésének többletmunka eredményeként a anyagi elismertségét legjobb teljesítményt az intézmény nyújtó kollégák lehetőségein belül. díjazásban részesülnek. Az oktató munkán A pedagógus oktató kívüli megbízatások munkán kívüli elvégzése javítja a megbízatásainak pedagógus teljesítése szempontként munkájának szerepeljen az IMIP megítélését. értékelési rendszerében, így a pedagógus éves munkájának értékelésében! Technikai dolgozók A többletmunka anyagi többletmunka elismerése, különös esetén túlóra-díjat tekintettel a nyári kapnak munkák során
Felelős
Határidő
igazgatóhelyette sek rendszergazda
folyamatos 2009. IXtől
igazgatóhelyette sek honlapszerkesztő igazgatóhelyette sek TV működtetője
folyamatos 2009. IXtől folyamatos 2009. IXtől
iskolavezetés
folyamatos 2009. IXtől
Ellenőrzés, értékelés módja A felsorolt médiumok működésének elemzése
A kiemelt munkavégzésért adható bérpótlék megállapításának szabályzata
Munkaközösség- év végi vezetők pedagógusiskolavezetés értékelés IMIP-et működtető csoport
IMIP értékelési rendszere az értékelés dokumentumai
Gazdasági ügyintéző
Az elvégzett munka alapján
folyamatos 2009. IXtől
13
INTÉZKEDÉSI TERV Cél: Szabadabb véleménynyilvánítás biztosítása. Véleményemet nyíltan elmondhatom: technikai dolgozók: 2,69, pedagógusok: 4,12 (3,72) Véleményemet érdemben figyelembe veszik: technikai dolgozók: 3,23, pedagógusok: 4,06 (3,72)
Sikerkritérium A technikai dolgozóknak alkalmuk nyílik a munkájukat irányító gazdasági ügyintézővel való közvetlen, kétoldalú kommunikációra. A technikai dolgozóknak alkalmuk nyílik névtelenül is megfogalmazni problémáikat, kéréseiket. Informális programok
Feladat
Felelős
Ellenőrzés, értékelés módja 2009. XI. Az – től értekezletek folyamatos tapasztalatai Határidő
Minden hónap első szerdáján megbeszélés az érintettek részvételével.
Vezető gazdasági ügyintéző
Véleménygyűjtő láda kihelyezése a technikai dolgozók számára.
Vezető gazdasági ügyintéző
2009. XII. 01.
Vonzó, munkaidőn kívüli, team-építő programok (kirándulások, összejövetelek) szervezése
Gazdasági és technikai dolgozók
folyamatos Évi legalább 2 program szervezése
A gyűjtőláda működésének tapasztalatai.
14
INTÉZKEDÉSI TERV Cél: Stabil munkalehetőség az iskolában technikai dolgozók: 3,08, pedagógusok: 3,79 (3,6)
Feladat
Sikerkritérium
Felelős
Biztos jövőkép, elegendő tanulói létszám
Beiskolázási terv megvalósítása, a beiskolázást elősegítő programok bővítése
Iskolavezet és
Megbízható munkatárs, minőségi munkavégzés
Pontos, igényes, magas szintű munka, a meglévő státuszok megtartása
Iskolavezet és, fenntartó önkormány zat
Ellenőrzés, értékelés módja 2009. X. – Programok től lebonyolítás, folyamatos beiskolázási eredmény Határidő
folyamatos Munkavégzés ellenőrzése
Cél: Folyamatos visszajelzés a munkavégzésről technikai dolgozók: 3,54, pedagógusok: 3,94 (3,83)
Feladat
Felelős
Határidő
A pedagógusok munkája megfelelő elismerést kap
Rendszeres óralátogatás, pedagógus munkájának figyelemmel kísérése
Iskolaveze tés
folyamato s
Technikai dolgozók munkáját elismerik
Az elvégzett munka megtekintése és elismerése
Iskolaveze tés
folyamato s
Sikerkritérium
Ellenőrzés, értékelés módja Óralátogatás
Megtekintés
15
3. sz. melléklet
INTÉZKEDÉSI TERV a 2009. évi országos kompetenciamérés eredményei alapján A felméréshez kapcsolódó táblázatok, statisztikák alapos áttanulmányozása után látható, hogy diákjaink teljesítménye iskolai szinten nem marad el a kontrollcsoportok teljesítménye mögött, általában meghaladja azt, és minden esetben jobb a regressziós becslés alapján a Mérési Értékelési Központ által megállapított elvárható értéknél. Ugyanakkor lényeges különbség mutatkozik az egyes osztályok eredményei közt. (A és G – B és E osztályok.) Meg kell állapítanunk azt is, hogy a 10. évfolyamon az elmúlt két évben mindkét kompetencia-területen romlott a teljesítmény, elsősorban a két szerényebb teljesítményű osztály eredményének romlása miatt. Sajnos a feladatok megoldottságának részletes tanulmányozása után sem lehet pontosan megállapítani, hogy mely feladatokhoz tartozó kompetencia-tartományokban maradtak el diákjaink az országos átlagtól, ezért a probléma kezelése átfogó, komplex és folyamatos beavatkozást igénylő lehet csak, felelősei az érintett munkaközösség-vezetők és szaktanárok. Az eredmények alapján szükséges intézkedések 1. A szövegértés és matematika kompetenciaterületen közös feladatatok •
B és E osztályaink, és ezzel együtt az iskola átlagos teljesítményének romlása mindenképpen összefügg beiskolázási mutatóink romlásával. Ezen képzések esetén a jelentkezők számának folyamatos csökkenése miatt a beiskolázott tanulók képességeloszlása kedvezőtlen irányban változik. Nem ezen intézkedési terv feladata, de meg kell említenünk a beiskolázási stratégia és PR átgondolásának és fejlesztésének szükségességét.
•
A belépő (hetedik és kilencedik) évfolyamon a szintfelmérő dolgozatokban alkalmazni kell a korábbi évek kompetenciaméréseinek feladatait is. Az év végi követőmérés ugyanezt a metódust alkalmazná. Így jobban képet alkothatunk a tanulók tárgyi felkészültsége mellett szövegértési és matematikai kompetenciájuk szintjéről.
•
A nyolcadik és a tizedik évfolyamon – egyfajta referenciaként – ugyanezeknek a teszteknek az elvégeztetése.
16
Az eredmények táblázatban rögzítése, archiválása. Ez lehetőséget biztosíthatna az
•
egyes
diákok,
osztályok,
évfolyamok
fejlődésének
dokumentálására,
összehasonlításra, a kellő időben való beavatkozásra. A teszteken rosszul szereplő diákok számára felzárkóztató csoportok szervezése.
•
Folyamatos mérés, visszacsatolás. A javuló teljesítményt nyújtók számára a kilépés lehetősége, ugyanakkor az év végi mérésekben visszaesést mutató diákok bevonása. A kompetenciamérésben résztvevő diákok felkészítéséről, motiválásáról.
•
o A
egész
felmérés
megértetése.
folyamatának
Célcsoport:
diákok,
bemutatása, szülők.
jelentőségének
Kérdések,
problémák
összegyűjtése. Fórum: osztályfőnöki óra, szülői értekezlet. o Felkészítés a tesztsor nehézségére, monotóniájára. A gyors, hatékony megoldás módszereinek megismertetése, fontosságának hangsúlyozása. o A diákok motiválása, a legjobb eredményt elérők jutalmazása. 2. Feladatatok a szövegértés kompetenciaterületen •
A szövegértési kompetencia fejlesztésének kiterjesztése a történelem, az etika, a társadalomismeret, a filozófia tantárgyakra is, speciális feladatok kidolgozása. Távlatilag a többi képzési terület bekapcsolása is.
•
Az intézkedési terv hatékony lebonyolításához új munkafüzetek, fejlesztő eszközök bekapcsolása.
•
Az iskolai könyvtár adta lehetőségek még teljesebb kihasználása. Vetélkedők, az olvasás
népszerűsítése
(diák
bestseller
lista,
olvasótalálkozók,
tanári
élménybeszámolók, tematikus hónap szervezése.) •
Az iskolai honlap mint a szövegértési kompetencia fontosságát közvetítő médium
kihasználása
(blogok,
novellapályázat,
képregény,
az
egyes
tesztfeladatok hozzáférhetővé tétele). •
Az iskolaújság szerepének újragondolása, sajátos eszközeinek felhasználása az intézkedési terv sikeres megvalósításában.
•
Tanári továbbképzések.
3. Feladatatok a matematika kompetenciaterületen •
A speciális kompetenciafejlesztő feladatok mind szélesebb körű hozzáférésének biztosítása a kollégák és tanulók számára. (Könyvtári állomány fejlesztése a
17
speciális kompetenciafejlesztő feladatgyűjteményekkel, internetes források, a www.kompetenciameres.hu honlap tematikus archívumának kiaknázása a tanulói netbook állomány segítségével.) •
Speciális kompetenciafejlesztő feladatok beépítése a tananyagok feldolgozásába legalább heti rendszerességgel.
•
A tanmenetekbe olyan gyakorló órák beiktatása, amelyeken kizárólag a kompetenciamérés feladatainak szellemében összeállított feladatok szerepelnek.
•
Mivel észrevehetően romlik a tanulók teljesítménye a mérés egyes szakaszainak végén levő feladatokban, fejlesztésre szorul a tanulók munkatempója és monotónia-tűrése. A fenti gyakorlások és felzárkóztató foglalkozások során erre különös gondot kell fordítani.
•
A
matematikai
kompetenciát
fejlesztő
feladatok
kapjanak
helyet
a
természettudományos tárgyak, különösen a fizika és kémia tanóráin is. •
A HEFOP projekt során elsajátított kompetenciafejlesztő módszerek, a tanítás során
szerzett
tapasztalatok,
ötletek,
ismeretek
kicserélése
céljából
munkaközösségi beszélgetések szervezése.
18
4. sz. melléklet
A 2009-es évi Országos Kompetencia Mérés eredményei iskolánkban Az országos jelentés alapján a következő átlageredményeket érte el iskolánk: Matematika mérési területen 8. osztályban 58 képességponttal, 10. osztályban 74 képességponttal, szövegértés területén 8. osztályban 102 képességponttal, 10. osztályban 89 képességponttal teljesítettünk jobban az országos átlagnál. Minden érték az országos eredménynél szignifikánsan jobb.
Diagramon szemléltetve osztályok szerint: 10.évf - 2009. m érés
8. évfolyam 2009. m érés 620 600 580 560 540 520 500 480 460 440 420
604
542 502 484
Bródy
Országos
Matematika
Bródy
Országos
Szövegértés
620 600 580 560 540 520 500 480 460 440 420
585 563
496
489
Bródy
Országos
Matematika
Bródy
Országos
Szövegértés
19
Az iskola eredménye a hozzáadott pedagógiai érték alapján A hozzáadott pedagógiai érték a tanulók Családi háttérindexének meghatározása alapján számítható, melynek eredménye az alábbi táblázatban látható.
Az iskolánk eredménye a regressziós becslés alapján "elvárható" eredmény tükrében CSH index alapján: 8. évfolyam matematika, − Telephelyünk tényleges eredménye 542 (523;558) − Várható eredmény az összes telephelyre illesztett regressziós egyenes alapján 529 − Várható eredmény a 6 évfolyamos gimnáziumi telephelyekre illesztett regressziós egyenes alapján 539 (a tényleges eredmény ettől nem különbözik szignifikánsan) 8. évfolyam szövegértés − Telephelyünk tényleges eredménye 604 (583;623) − Várható eredmény az összes telephelyre illesztett regressziós egyenes alapján 556 (a tényleges eredmény ennél szignifikánsan jobb) − Várható eredmény a 6 évfolyamos gimnáziumi telephelyekre illesztett regressziós egyenes alapján 572 (a tényleges eredmény ettől szignifikánsan jobb)
20
Matematika, 10. évf. 6 osztályos gimn. − Telephelyük tényleges eredménye 611 (588;626) − Várható eredmény az összes telephelyre illesztett regressziós egyenes alapján 540 (a tényleges eredmény ennél szignifikánsan jobb) − Várható eredmény a 6 évfolyamos gimnáziumi telephelyekre illesztett regressziós egyenes alapján 555 (a tényleges eredmény ennél szignifikánsan jobb) Matematika, 10. évf. 4 osztályos gimn. − Telephelyük tényleges eredménye 545 (530;557) − Várható eredmény az összes telephelyre illesztett regressziós egyenes alapján 520 (a tényleges eredmény ennél szignifikánsan jobb) − Várható eredmény a 4 évfolyamos gimnáziumi telephelyekre illesztett regressziós egyenes alapján 520 (a tényleges eredmény ennél szignifikánsan jobb) Szövegértés, 10. évf. 6 osztályos gimn. − Telephelyük tényleges eredménye 619 (604;637) − Várható eredmény az összes telephelyre illesztett regressziós egyenes alapján 552 (a tényleges eredmény ennél szignifikánsan jobb) − Várható eredmény a 6 évfolyamos gimnáziumi telephelyekre illesztett regressziós egyenes alapján 562 (a tényleges eredmény ennél szignifikánsan jobb) Szövegértés, 10. évf. 4 osztályos gimn. − Telephelyük tényleges eredménye 571 (562;580) − Várható eredmény az összes telephelyre illesztett regressziós egyenes alapján 531 (a tényleges eredmény ennél szignifikánsan jobb) − Várható eredmény a 4 évfolyamos gimnáziumi telephelyekre illesztett regressziós egyenes alapján 531 (a tényleges eredmény ennél szignifikánsan jobb)
Összességében csak egyetlen területen, egy évfolyamon teljesítettünk az elvárnak megfelelően, minden további évfolyamon és területen az országos és a képzési formának megfelelő várható eredményhez képest jobban produkáltak diákjaink.
21