A bejelentésköteles kereskedelmi tevékenységek nyilvántartása a 210/2009.(IX.29.) Korm. rendelet alapján Nyilvántartási szám: B-1/2009. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2009.10.14. MEGSZŰNÉSÉNEK IDŐPONTJA: 2013.04.19. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: Thiesz Zoltánné Veres Mónika, Dunapataj, Árpád u. 3. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: ES-549739 3. a kereskedő statisztikai száma: 60229650-4776-231-03 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek) 6328 Dunapataj, Kalocsai u. 21. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint: Kiskereskedelem 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje Hétfő: 8-17 Kedd: 8-17 Szerda: 8-17 Csütörtök: 8-17 Péntek: 8-17 Szombat: 8-12 Vasárnap: 8-12 6.2. tulajdonosa: Thiesz Zoltánné Veres Mónika 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj, Kalocsai u. 21., 1867. hrsz. 6.4. használatának jogcíme: bérlemény 6.5. elnevezése: Magdi Virág – Ajándék Bolt 6.6. alapterülete (m2): 25 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 2009. 10.14. 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 30. Virág- és kertészeti cikk (növényvédőszer forgalmazása nélkül) 43. Emlék- és ajándéktárgy 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. nem
Nyilvántartási szám: B-2/2009. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: Benke Sándor, 6328 Dunapataj, Baross u. 45. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 6606312 3. a kereskedő statisztikai száma: 63473418-3811 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj, Nefelejcs u. 55. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; kiskereskedelem 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: Hétfő: 8-12 13-17 Kedd: 8-12 13-17 Szerda: 8-12 13-17 Csütörtök: 8-12 13-17 Péntek: 8-12 13-17 Szombat: 8-12 Vasárnap: 6.2. tulajdonosa: Benke Sándor 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj, Nefelejcs u. 55. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: Benke Sándor 6.6. alapterülete (m2): 495 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 2009.11.06. 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 23. Háztartási tüzelőanyag 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. nem
Nyilvántartási szám: B-3. és M-1. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2010.01.13. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: Magyar Posta Zrt., 1138 Budapest, Dunavirág u. 2-6. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 01-10-042463 3. a kereskedő statisztikai száma: 10901232-5310-114-01 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj, Ordasi u. 24. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint: Kiskereskedelem 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: Hétfő: 8-16 Kedd: 8-16 Szerda: 8-16 Csütörtök: 8-16 Péntek: 8-16 Szombat: Vasárnap: 6.2. tulajdonosa: Magyar Posta Zrt. 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj, Ordasi u. 24. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: Dunapataj Postabolt 6.6. alapterülete (m2): 13 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 1.3. Csomagolt kávé, dobozos illetve palackozott alkoholmentes és szeszesital 1.9. Édességáru 1.12. Közérzetjavító- és étrendkiegészítő termék 7. Bútor, lakberendezés, háztartási felszerelés, világítástechnikai cikk 9. Villamos háztartási készülék és villamossági cikk 11. Audiovizuális termék 12. Telekommunikációs cikk 16. Könyv 17. Újság, napilap, folyóirat, periodikus kiadvány 18. Papír- és írószer, művészellátó cikk 19. Számítógépes hardver- és szoftver termék 27. Játékáru 28. Közérzettel kapcsolatos nem élelmiszer termék 43. Emlék- és ajándéktárgy 44. Numizmatikai termék 45. Kreatív-, hobbi és dekorációs termék 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. Nem
Nyilvántartási szám: B-4. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2003.12.05. Megszünésének időpontja:2010.06.25. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: Greksáné Becző Katalin, 6328 Dunapataj, Kalocsai u. 42. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 3. a kereskedő statisztikai száma: 63428298 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj, Kalocsai u. 42. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; kiskereskedelem 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: 6.2. tulajdonosa: Greksáné Becző Katalin 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj, Kalocsai u. 42. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: Gyöngy-Virág és Díszfaiskolai Áruda 2 6.6. alapterülete (m ): 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 30. Virág- és kertészeti cikk 43. Emlék- és ajándéktárgy 7. Bútor, lakberendezés 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. Nem
Nyilvántartási szám: B-5. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 1997.11.01.------ Megszűnésének időpontja: 2012.03.01. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: Nagyné Nagy Szilvia Ibolya, 6328 Dunapataj, Hartai u. 2/B., székhely: 6328 Dunapataj, Munkácsy M. u. 32. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 3. a kereskedő statisztikai száma: 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj, Hartai u. 2/B. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; kiskereskedelem 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: 6.2. tulajdonosa: Nagyné Nagy Szilvia Ibolya 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj, Hartai u. 2/B. 6.4. használatának jogcíme: 2 6.5. elnevezése: „SZISZI 6.6. alapterülete (m ): 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 4. Ruházat 43. Emlék- és ajándéktárgy 59. Egyéb (Kultúrcikk) 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. nem
Nyilvántartási szám: B-6. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 1997.07.16. -módosításának időpontja: 2014.01.09. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: Bálint László, 6328 Dunapataj, Baross u. 1. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 44137557 3. a kereskedő statisztikai száma: 63473418-1623-231-03 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj, Baross u. 1. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: Hétfő: 8-10 Kedd: 8-10 Szerda: 8-10 Csütörtök: 8-10 Péntek: 8-10 Szombat: Vasárnap: 6.2. tulajdonosa: Bálint László 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj, Baross u. 1.-315 hrsz 6.4. használatának jogcíme: saját tulajdon 6.5. elnevezése: „GLÓRIA” TEMETKEZÉSI VÁLLALKOZÁS 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 40. Kegytárgykereskedés, és 2014.01.09-től 41. Temetkezési kellékek kiskereskedelme 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt ker. tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. nem
Nyilvántartási szám: B-7. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: Kolozsvári Zoltán, 6328 Dunapataj, Kalocsai u. 61., székhely: 6328 Dunapataj, Gábor Á. u. 11. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 3. a kereskedő statisztikai száma: 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj, Kalocsai u. 61. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; kiskereskedelem 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: 6.2. tulajdonosa: Kolozsvári Zoltán 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj, Kalocsai u. 61. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: Kertigép és alkatrész szaküzlet 2 6.6. alapterülete (m ): 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 37. Mezőgazdasági szerszámok, kisgépek 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. nem
Nyilvántartási szám: B-8. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 1997.08.29. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: Hangyáné Mádi Erika, 6328 Dunapataj, Hartai u. 2/A. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 3. a kereskedő statisztikai száma: 71308322-4771-231-03 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj, Hartai u. 2/A. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; kiskereskedelem 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: 6.2. tulajdonosa: Hangyáné Mádi Erika 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj, Hartai u. 2/A. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: Női, férfi és gyermek divatáru 2 6.6. alapterülete (m ): 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 4. Ruházat 6. Cipő, bőráru 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. nem
Nyilvántartási szám: B-9. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 1997.06.16. Módosításának időpontja: 2013.08.23. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: IVANICS BALÁZS, 6335 ORDAS, MEGGYES u. 16. 2. a kereskedő egyéni vállalkozó nyilvántartási száma:20822927 3. a kereskedő statisztikai száma: 60436643662223103 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj, Erzsébet u. 16. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; kiskereskedelem 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: 6.2. tulajdonosa: Lisztmajer Péter 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj, Erzsébet u. 16. 6.4. használatának jogcíme: BÉRLEMÉNY 6.5. elnevezése: TAKARMÁNYBOLT 2 6.6. alapterülete (m ): 15 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 32. Mezőgazdasági termény és takarmány 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. nem
Nyilvántartási szám: B-10. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 1997.08.16. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: Kubicsek János, 6328 Dunapataj, Gábor Á. u. 16. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 3. a kereskedő statisztikai száma: 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj, Gábor Á. u. 16. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; kiskereskedelem 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: 6.2. tulajdonosa: Kubicsek János 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj, Gábor Á. u. 16. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: Mészkereskedés 2 6.6. alapterülete (m ): 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 14. Építőanyag kiskereskedelem 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. nem
Nyilvántartási szám: B-11. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 1992.04.01. Módosításának időpontja: 1997.06.16. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: Kercsó Antal, 6328 Dunapataj, Kalocsai u. 1. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 3. a kereskedő statisztikai száma: 43792768 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj, Kalocsai u. 1. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; kiskereskedelem 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: 6.2. tulajdonosa: Kercsó Antal 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj, Kalocsai u. 1. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: Zöldség-gyümölcs bolt 2 6.6. alapterülete (m ): 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 1. Élelmiszerüzlet 1.7. Zöldség-gyümölcs szaküzlet 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. Nem
Nyilvántartási szám: B-12. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja:1997. Megszünésének időpontja: 2013. 02.13. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: Szamek Máté, 6328 Dunapataj, Kalocsai u. 32. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 1434863 3. a kereskedő statisztikai száma: 75751643-2-23 (adószám) 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj, Kalocsai u. 32. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; kiskereskedelem 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: 6.2. tulajdonosa: Szamek Máté 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj, Kalocsai u. 32. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: BORKIMÉRŐ 2 6.6. alapterülete (m ): 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 1.2. Termelői borkimérés (italüzlet) 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. nem
Nyilvántartási szám: B-13. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2004.01.13. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: Linzer Kft., 6328 Dunapataj, Kossuth L. u. 6., székhely: 6328 Dunapataj, Ordasi u. 2. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 3. a kereskedő statisztikai száma: 11024604 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj, Kossuth L. u. 6. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; kiskereskedelem 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: 6.2. tulajdonosa: Linzer Kft. 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj, Kossuth L. u. 6. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: Kenyérbolt 2 6.6. alapterülete (m ): 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 1.8. Kenyér- és pékáru üzlet 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. nem
Nyilvántartási szám: B-14. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2004.05.13. Módosításának időpontja: 2008.05.27. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: Taba Lászlóné, 6328 Dunapataj, Ságvári u. 2/A., székhely: 6328 Dunapataj, Ságvári u. 7. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 3. a kereskedő statisztikai száma: 71293637-4764-231-03 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj, Ságvári u. 2/A. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; kiskereskedelem 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: 6.2. tulajdonosa: Taba Lászlóné 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj, Ságvári u. 2/A. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: Sport, horgászbolt 6.6. alapterülete (m2): 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 26. Sportszer bolt 6. Cipő, bőráru üzlet 4. Ruházati üzlet 3. Textil üzlet 27. Játékáru üzlet 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. nem
Nyilvántartási szám: B-15. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2006.06.08. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: Gubányiné Kardos Ildikó, 6328 Dunapataj, Gólya u. 1., székhely: 6328 Dunapataj, Hold u. 10. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 3. a kereskedő statisztikai száma: 62350462-7412 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj, Gólya u. 1. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; kiskereskedelem 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: Hétfő: 8-17 Kedd: 8-17 Szerda: 8-17 Csütörtök: 8-17 Péntek: 8-17 Szombat: 9-12 Vasárnap: 6.2. tulajdonosa: Gubányiné Kardos Ildikó 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj, Gólya u. 1. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: Papír-írószer, nyomtatványbolt 6.6. alapterülete (m2): 52 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 21. Háztartási cikkek 17. Hírlapbolt 18. Papír-írószer, irodai cikkek üzlet 43. Ajándéktárgy 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. nem 10. Kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2006.06.08. kereskedelmi tevékenység megszűnésének időpontja: 2015.02.24.
Nyilvántartási szám: B-16. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2006.06.12. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: Gózon János, 6328 Dunapataj, Kossuth u. 22. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 3. a kereskedő statisztikai száma: 43984071 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj, 7831 hrsz. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; nagykereskedelem 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: Hétfő: 6-17 Kedd: 6-17 Szerda: 6-17 Csütörtök: 6-17 Péntek: 6-17 Szombat: Vasárnap: 6.2. tulajdonosa: Gózon János 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj, 7831 hrsz. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: KŐTÁROLÓ-KAVICS DEPÓ 6.6. alapterülete (m2): 4438 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 59. Egyéb (vegyes cikk nagykereskedelem) 14. Építési anyagok és 15. Szaniteráruk boltja 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): nagykereskedelem 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. nem
Nyilvántartási szám: B-17. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2007.06.15. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: Németh Antal, 6328 Dunapataj, Vasút u. 31. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 3. a kereskedő statisztikai száma: 440949775212-231-03 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj, Vasút u. 31. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; kiskereskedelem 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: Hétfő: 7-17 Kedd: 7-17 Szerda: 7-17 Csütörtök: 7-17 Péntek: 7-17 Szombat: 7-12 Vasárnap: 6.2. tulajdonosa: Németh Antal 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj, Vasút u. 31. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: Víz, gáz és fűtésszerelési anyagok boltja 6.6. alapterülete (m2): 15 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 9. Háztartási cikkek 9. Elektromos háztartási gépek és készülékek 14. Vasáru-barkácsáru 14. Építési anyagok és szaniteráru 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. nem
Nyilvántartási szám: B-18. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2006.07.14. Módosításának időpontja: 2008.12.29. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: Kalocsa Korona Tours Dunapart Kft., 6300 Kalocsa, Szent István király u. 5. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 3. a kereskedő statisztikai száma: 133004256-6330-113-03 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj-Külterület 061 hrsz. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; kiskereskedelem 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: 6.2. tulajdonosa: Kalocsa Korona Tours Dunapart Kft. 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj-külterület 061 hrsz. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: BAKOD PUSZTA IDEGENFORGALMI CENTRUM 6.6. alapterülete (m2): 250 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja:7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 1. Élelmiszer jellegű vegyes üzlet 59. Iparcikk jellegű vegyes kiskereskedelem (egyéb) 3. Textil üzlet 4. Ruházati üzlet, egyéb kultúrcikk üzlet 59. Egyéb (nem melegkonyhás vendéglátóhely) 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: igen 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. Igen
Nyilvántartási szám: B-19. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2007.04.20. Módosításának időpontja: 2008.04.09. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: Csókás András, 6328 Dunapataj, Vasút u. 1. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 3. a kereskedő statisztikai száma: 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj, Vasút u. 1. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; kiskereskedelem 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: 6.2. tulajdonosa: Csókás András 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj, Vasút u. 1. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: Csukás horgászbolt és cipészműhely 2 6.6. alapterülete (m ): 24 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 59. Egyéb (Lábbeli javítás) 26. Sportáru, sporthorgász és kempingcikk kiskereskedelem 6. Bőrdíszműáru kiskereskedelem 46. Használtruha, -lábbeli kiskereskedelem 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. nem
Nyilvántartási szám: B-20. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 1997.06.30. Módosításának időpontja: 2008.05.07. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: Cselik Sándor, 6328 Dunapataj, Ordasi u. 1. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 3. a kereskedő statisztikai száma: 43908262-4752-231-03 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj, Ordasi u. 1. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; kiskereskedelem 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: 6.2. tulajdonosa: Cselik Sándor 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj, Ordasi u. 1. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: Vas-műszaki bolt 2 6.6. alapterülete (m ): 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 14. Vasáru-barkács mezőgazdasági eszközök 59. Egyéb (Iparcikk jellegű vegyes kereskedés) 7. Bútor, lakberendezés, háztartási eszközök 9. Villamos háztartási készülékek 10. Audio-video berendezések 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni, illetve 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni.
Nyilvántartási szám: B-21. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2008.06.03. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: SINERGIA – 2M Bt., 6328 Dunapataj, Ordasi u. 36. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 3. a kereskedő statisztikai száma: 20589998-5246-113-03 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj, Ordasi u. 36. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: Hétfő: 8-17 Kedd: 8-17 Szerda: 8-17 Csütörtök: 8-17 Péntek: 8-17 Szombat: 8-12 Vasárnap: 6.2. tulajdonosa: SINERGIA-2M Bt. 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj, Ordasi u. 36. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: Csavar és barkácsbolt és háztartási vegyesbolt 6.6. alapterülete (m2): 100 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 13. Festékek, barkácsáru 14. Vasáru 59. Egyéb (iparcikk) 1.9. Édességüzlet 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni, illetve 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni.
Nyilvántartási szám: B-22. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2007.11.20. Módosításának időpontja: 2008.10.28. Megszűnésének időpontja: 2010.06.28. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: HUANG BIN Kft., 6328 Dunapataj, Ordasi u. 2., székhely: 1085 Budapest, József krt. 8. 4. em. 2. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 3. a kereskedő statisztikai száma: 14453889-4642-113-03 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj, Ordasi u. 2. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; kiskereskedelem 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: Hétfő: 8-17 Kedd: 8-17 Szerda: 8-17 Csütörtök: 8-17 Péntek: 8-17 Szombat: 8-12 Vasárnap: 6.2. tulajdonosa: HUANG BIN Kft. 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj, Ordasi u. 2. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: RAMADA kínai üzlet 6.6. alapterülete (m2): 150 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 4. Ruházati üzlet 6. Lábbeli és bőráru 3. Textil üzlet 59. Egyéb (Iparcikk üzlet) 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. nem
Nyilvántartási szám: B-23. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2009.07.16. Módosításának időpontja: 2009.08.19. Tevékenység megszünésének időpontja: 2011.09.27. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: Wéber Ildikó, 6328 Dunapataj, Hartai u. 2/A., székhely: 6326 Harta, Hunyadi J. u. 17. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 3. a kereskedő statisztikai száma: 60154590-4779-231-03 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj, Hartai u. 2/A. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: Hétfő: 8-17 Kedd: 8-17 Szerda: 8-17 Csütörtök: 8-17 Péntek: 8-17 Szombat: 8-12 Vasárnap: 6.2. tulajdonosa: Wéber Ildikó 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj, Hartai u. 2/A. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: TURI-TOP HASZNÁLTRUHA 6.6. alapterülete (m2): 40 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 46. Használt cikkek 4. Ruházati üzlet 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. nem
Nyilvántartási szám: B-24. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 1997.07.16. Módosításának időpontja: 2008.07.07. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: Taba Sándor, 6328 Dunapataj, Vasút u. 7. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 3. a kereskedő statisztikai száma: 43731811-4723-231-03 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj, Vasút u. 7. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: 6.2. tulajdonosa: Taba Sándor 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj, Vasút u. 7. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: ARANYPONTY HALBOLT, - PB GÁZCSERETELEP 2 6.6. alapterülete (m ): 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 1.6. Hal és halkészítmény 24. Palackosgáz cseretelep 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni, illetve 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni.
Nyilvántartási szám: B-25. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 1997.07.16. Módosításának időpontja: 2008.06.09. Megszűnésének időpontja: 2014. 06. 03. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: Kovács Lajos, 6328 Dunapataj, Kalocsai u. 17. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 3. a kereskedő statisztikai száma: 43662513-5530-231-03 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj, Kalocsai u. 17. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: 6.2. tulajdonosa: Kovács Lajos 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj, Kalocsai u. 17. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: KOVÁCS CUKRÁSZDA 6.6. alapterülete (m2): 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 1.4. Cukrászda 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. nem
Nyilvántartási szám: B-26. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: Benke Sándor ifj., 6328 Dunapataj, Nefelejcs u. 55., székhely: 6328 Dunapataj, Baross u. 45. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 3. a kereskedő statisztikai száma: 65059342-5020-231-03 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj, Nefelejcs u. 55. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: Hétfő: 8-17 Kedd: 8-17 Szerda: 8-17 Csütörtök: 8-17 Péntek: 8-17 Szombat: Vasárnap: 6.2. tulajdonosa: Benke Sándor ifj. 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj, Nefelejcs u. 55. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: BENKE GUMISZERVÍZ 6.6. alapterülete (m2): 50 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 49. Személygépjármű-alkatrész és tartozék üzlet 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. nem
Nyilvántartási szám: B-27. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2007.05.29./ Módosítása: 2011.12.16. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: Süth Zoltán, 6328 Dunapataj, Ordasi u. 36., székhely: 6328 Dunapataj, Ordasi út 36. 2. a kereskedő egyéni vállalkozó nyilvántartási száma: 2867801 3. a kereskedő statisztikai száma: 441600905610-231-03 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj, Ordasi u. 36. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: Hétfő- péntek: 7.30-12 és 13-17 Szombat: 7.30-12 óráig Vasárnap: 6.2. tulajdonosa: Süth Zoltán 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj, Ordasi u. 36. ---91/1 hrsz 6.4. használatának jogcíme: saját tulajdon 6.5. elnevezése: PC BÁZIS (SZÁMÍTÁSTECHNIKA ÉS AJÁNDÉK) 6.6. alapterülete (m2): 27 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 2007-ben, és BD 706 661-BD 706 680-ig számozott oldalt tartalmaz 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 59. Egyéb (Iparcikk jellegű vegyes kiskereskedés- 9. Villamos háztartási készülék, 10. Audió-és videó berendezés, 11. Audiovizuális termék, 19. Számítógépes hardver-és szoftver termék, 27.Játékáru) 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: kiskereskedelem 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. Nem 10. kereskedelmi tevékenység megszűnésének időpontja: 2014. 09. 25.
Nyilvántartási szám: B-28. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2005.12.08. Tevékenység megszűnésének időpontja: 2011. 10.17. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: Kiss Attila, 6328 Dunapataj, Kalocsai u. 32. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 3. a kereskedő statisztikai száma: 64461063 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj, Kalocsai u. 32. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; nagykereskedelem 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: Hétfő: 8-16 6.2. tulajdonosa: Kiss Attila 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj, Kalocsai u. 32. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: Tisztítószer raktár 6.6. alapterülete (m2): 25 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 21. Fogyasztási cikk nagykereskedelem raktár 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): nagykereskedelem 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. Nem
Nyilvántartási szám: B-29. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2007.05.08. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: Szelid-96 Kft., 6328 Dunapataj, Gábor Á. u. 9. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 3. a kereskedő statisztikai száma: 110368564. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj, Ordasi u. 28. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; kiskereskedelem 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: 6.2. tulajdonosa: Szelid-96 Kft. 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj, Ordasi u. 28. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: GAZDI KEDVENCE ÁLLATELEDEL BOLT 2 6.6. alapterülete (m ): 35 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 32. Állati eledel üzlet, díszállat kereskedés 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. Nem Kereskedelmi tevékenység megszűnésének időpontja: 2014.05.07.
Nyilvántartási szám: B-30. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2002.11.26. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: KALO-TÁP Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., 6328 Dunapataj, Kalocsai u. 27., székhely: 6328 Dunapataj, Táncsics M. u. 15. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 3. a kereskedő statisztikai száma: 12871540 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj, Kalocsai u. 27. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: 6.2. tulajdonosa: KALO-TÁP Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj, Kalocsai u. 27. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: PURINA TAKARMÁNYBOLT 6.6. alapterülete (m2): 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 32. Állateledel, takarmány 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni, illetve 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni.
Nyilvántartási szám: B-31. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 1997.06.23. Megszünésének időpontja: 2013.04.12. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: Faddi Sándor, 6328 Dunapataj, Damjanich u. 11. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 3. a kereskedő statisztikai száma: 43913008 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj, Damjanich u. 11. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; kiskereskedelem 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: 6.2. tulajdonosa: Faddi Sándor 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj, Damjanich u. 11. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: TÁP ÉS TAKARMÁNY BOLT 6.6. alapterülete (m2): 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 32. Táp- és takarmányüzlet 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. nem
1.Nyilvántartásba vétel száma: B-32 2. kereskedő neve, címe, székhelye: Szigeti Sándor 6328 Dunapataj, Hartai út 1730. 3. Egyéni vállalkozó nyilvántartási száma: 6420868 4. a kereskedő statisztikai száma: 437098504776-231-03 5. kereskedelmi tevékenység helye: 5.1. a kereskedelmi tevékenység címe: 6328 Dunapataj, Hartai út 1/B. (1730/5 hrsz.) 5.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: .---5.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy- ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed- a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: ---5.4. a közlekedési eszközön folytatott értékesítés esetén annak a közlekedési eszköznek a megjelölése (a jármű azonosítására használt jelzés feltüntetésével), amelyen kereskedelmi tevékenységet kívánnak folytatni: ---5.a. üzleten kívüli kereskedelem esetén a termék forgalmazása céljából szervezett utazás vagy tartott rendezvény helyének és időpontjának, illetve a szervezett utazás keretében tartott rendezvény esetén az utazás indulási és célhelyének, valamint az utazás időpontjának megjelölése: ---6. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban kereskedelmi tevékenység formája: üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység 7. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 7.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: Hétfő-Péntek: 08:00-17:00 Szombat: 08:00-12:00 Vasárnap: 09:00-12:00 7.2. az üzlet elnevezése: ORCHIDEA VIRÁGÜZLET 7.3. alapterülete (m2): 70 m2 7.4. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: ---7.5. a 25. § (4) bekezdés szerinti vásárlók könyve nyomtatvány használatba vételének időpontja: 1997.07.16. 7.6 napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet esetén az árusítótér nettó alapterülete: 30 m2 az üzlethez létesített gépjármű-várakozóhelyek száma, azok telekhatártól mért távolsága és elhelyezése (saját telken vagy más telken parkolóban, parkolóházban vagy közterületek közlekedésre szánt területe egy részén, illetve a közforgalom céljára átadott magánút egy részén): parkolók száma: 3 db, 2 db magánterületen, 1 db bérleti szerződéssel 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban: 8.1. termékek megnevezése és sorszáma: 1.9. Édességáru (csokoládé, desszert, nápolyi, cukorkaáru, előrecsomagolt fagylalt és jégkrém stb.) 30. Virág és kertészeti cikk 43. Emlék- és ajándéktárgy 8.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: ---9. kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a kereskedelmi tevékenység jellege: 9.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 9.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 9.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): ---10. annak ténye, hogy az üzletben folytatnak-e: 10.1. szeszesital-kimérést folytatni: nem 10.2. a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni: nem 11. ha a kereskedő külön engedélyhez kötött kereskedelmi tevékenységet folytat, a külön engedély alapján forgalmazott termékek körét, megnevezését, továbbá a külön engedélyt kiállító hatóságot és a külön engedély számát, hatályát (egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban): ---12. a kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 1997.07.16. a kereskedelmi tevékenység módosításának időpontja: 2015.06.01.
Nyilvántartási szám: B-33. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2003.10.07. Módosításának időpontja: 2006.06.23. 2009.07.06. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: MUCOKA-FOOD Kft., 6328 Dunapataj-Szelid, Kastély u. 15., székhely: 6300 Kalocsa, Gém u. 9. 1. em. 3. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 3. a kereskedő statisztikai száma: 14750856-5610-113-03 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj-Szelid, Kastély u. 15. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; kiskereskedelem 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: 6.2. tulajdonosa: MUCOKA-FOOD KFT. 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj-Szelid, Kastély u. 15. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: KLÁRI KONYHÁJA 6.6. alapterülete (m2): 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 1.1. Melegkonyhás vendéglátóhely 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: vendéglátás 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. nem
Nyilvántartási szám: B-34. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 1997.06.03. Módosításának időpontja: 2004.06.11. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: Taba Lászlóné, 6328 Dunapataj, Ságvári u. 2/A. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 3. a kereskedő statisztikai száma: 71293637 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj Szelid IX. u. 25 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: 6.2. tulajdonosa: Taba Lászlóné 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj Szelid IX. u. 25. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: Sport-horgászbolt 2 6.6. alapterülete (m ): 22 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 26. Sportszerek 27. Játékáruk 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. nem
Nyilvántartási szám: B-35. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 1997.10.14. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: MOIL Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., 6328 Dunapataj, Kalocsai u. 40/A. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 3. a kereskedő statisztikai száma: 11028347 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj, Kalocsai u. 40/A. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; kiskereskedelem 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: 6.2. tulajdonosa: MOIL Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj, Kalocsai u. 40/A. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: SHOP 2 6.6. alapterülete (m ): 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 43. Emlék-ajándéktárgy 59. Egyéb (Bazáráruk) 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): Kereskedelmi ügynöki tevékenység 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. nem
Nyilvántartási szám: B-36. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2007.06.15. Módosításának időpontja: 2008.08.28. Megszűnésének időpontja: 2011.04.06. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: Gosztola Lászlóné, 6328 Dunapataj, 2151 Fót, Lepke u. 2. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 3. a kereskedő statisztikai száma: 65090239-7721-231-03 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj-Szelid Tópart 4086/23 hrsz. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; kiskereskedelem 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: Hétfő: 10-19 Kedd: 10-19 Szerda: 10-19 Csütörtök: 10-19 Péntek: 10-19 Szombat: 10-19 Vasárnap: 10-19 6.2. tulajdonosa: Gosztola Lászlóné 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj-Szelid Tópart 4086/23 hrsz. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: VIZIRÁJDER 6.6. alapterülete (m2): 20 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 59. Egyéb (szabadidős- és sporteszköz kölcsönzés) 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. nem
Nyilvántartási szám: B-37. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2004.05.13. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: Taba Lászlóné, 6328 Dunapataj, Ságvári u. 2. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 3. a kereskedő statisztikai száma: 71293637 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj-Szelid Tópart 8. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; kiskereskedelem 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: 6.2. tulajdonosa: Taba Lászlóné 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj-Szelid Tópart 8. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: Sport, horgászbolt 2 6.6. alapterülete (m ): 22 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 26. Sport, horgászüzlet 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. nem
Nyilvántartási szám: B-38. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 1997.10.16. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: MOIL Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., 6328 Dunapataj, Kalocsai u. 40/A. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 3. a kereskedő statisztikai száma: 11028347 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj, Kalocsai u. 40/A. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; kiskereskedelem 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: 6.2. tulajdonosa: MOIL Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj, Kalocsai u. 40/A. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: CSERETELEP 2 6.6. alapterülete (m ): 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 23. Háztartási tüzelőanyag 24. PB gáz 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. nem
Nyilvántartási szám: B-39. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2004.05.26. Módosításának időpontja: 2008.07.21. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: Takács Ferenc, 6334 Géderlak, Kossuth L. u. 89. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: ES-406504 3. a kereskedő statisztikai száma: 44576866-5530-231-04 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj-Szelid I. u. 10. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; kiskereskedelem 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: 6.2. tulajdonosa: Takács Ferenc 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj-Szelid I. u. 10. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: FIESTA ÉTTEREM 2 6.6. alapterülete (m ): 70 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 1.1. Melegkonyhás vendéglátóhely 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. nem
Nyilvántartási szám: B-40. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2009.06.02. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: Váradi Elvira, 6328 Dunapataj, Hartai út 22. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 3. a kereskedő statisztikai száma: 60062552-9602-231-03 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; kiskereskedelem 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: Hétfő: 8-16 Kedd: 8-16 Szerda: Csütörtök: 8-16 Péntek: 8-16 Szombat: 8-14 Vasárnap: 6.2. tulajdonosa: Váradi Elvira 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj, Hartai út 22. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: KREATÍV SZALON 6.6. alapterülete (m2): 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 20. Illatszer Kiegészítő tevékenység 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. nem
Nyilvántartási szám: B-41. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2010.03.02. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: HÍD – COOP ZRT., 6300 Kalocsa, Híd u. 10. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 03-10-100274 3. a kereskedő statisztikai száma: 11827919-4711-114-03 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj, Ordasi u. 30. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; kiskereskedelem 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: Hétfő: Kedd: 7-16 Szerda: 7-16 Csütörtök: 7-16 Péntek: 7-16 Szombat: 7-12 Vasárnap: 6.2. tulajdonosa: HÍD-COOP ZRT. 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj, Ordasi u. 30. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: 5. sz. TÜZÉPTELEP 6.6. alapterülete (m2): 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 2010.03.02. 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 23. Háztartási tüzelőanyag 14. Vasáru és barkácsáru, építőanyag 24. Palackos gáz 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. nem
Nyilvántartási szám: B-42. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2008.07.09. megszűnésének időpontja: 2010.05.14. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: Horváth Roland, 6328 Dunapataj Szelid I. u. 6. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: ES-321085 3. a kereskedő statisztikai száma: 63886346-5610-231-03 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj Szelid I. u. 4. 4086/8 hrsz. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; kiskereskedelem 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: 6.2. tulajdonosa: Horváth Roland 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj Szelid I. u. 4. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: DIÓFA BÜFÉ 2 6.6. alapterülete (m ): 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből Kürtöskalács Palackozott dobozos üdítő Ásványvíz, ital 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. nem
Nyilvántartási szám: B-43. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2004.05.13. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: Horváth Roland, 6328 Dunapataj-Szelid I. u. 6. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: ES-321085 3. a kereskedő statisztikai száma: 63886346-5610-231-03 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj-Szelid I. u. 6. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; kiskereskedelem 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: Hétfő-Csütörtök,vasárnap:8-01, péntek-szombat: 8-04-ig 6.2. tulajdonosa: Horváth Roland 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj-Szelid, I. u. 6. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: FALODA BÜFÉ 2 6.6. alapterülete (m ): 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 59. Egyéb (nem melegkonyhás vendéglátóhely) 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: vendéglátás 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. nem
Nyilvántartási szám: B-44. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: SZELID 96 KFT., 6328 Dunapataj, Pf. 8., székhelye: 6328 Dunapataj, Gábor Á. u. 9. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 3. a kereskedő statisztikai száma: 11036856-5512 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj-Szelid, Tópart 4. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; kiskereskedelem 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: 6.2. tulajdonosa: SZELID 96 KFT. 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj Pf. 8. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: VÍG – HORGÁSZ PANZIÓ 2 6.6. alapterülete (m ): 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 59. Egyéb (kölcsönző) 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: vendéglátás 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: igen 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. Igen
Nyilvántartási szám: B-45. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2006.06.29. módosításának időpontja: 2008.05.27. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: Jagicza Zsolt Károlyné, székhelye: 6328 Dunapataj-Szelid XI. u. 2. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: ES-321212 3. a kereskedő statisztikai száma: 62486871-5523 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj-Szelid XI. u. 2. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; kiskereskedelem 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje:6.2. tulajdonosa: Jagicza Zsolt Károlyné 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj-Szelid, XI. u. 2. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: NET-CAFE 6.6. alapterülete (m2): 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 59. Egyéb (nem melegkonyhás vendéglátóhely) Egyéb (szárazföldi járműkölcsönző és sporteszközkölcsönző) 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: vendéglátás 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. Nem
Nyilvántartási szám: B-46. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 1999.06.02. módosításának időpontja: 2009.05.28. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: Dunapataji Településgazdálkodási Intézmény, 6328 Dunapataj, Petőfi S. u. 1. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 15542676-2-03 3. a kereskedő statisztikai száma: 0786103000 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj-Szelid, Kastély u. 1. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint;6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: 6.2. tulajdonosa: Dunapataji Településgazdálkodási Intézmény 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj-Szelid, Kastély u. 1. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: HOLDFÉNY CAMPING SZÁLLÓ 6.6. alapterülete (m2): 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 59. Egyéb (melegkonyhás vendéglátóhely) 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: vendéglátás 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. –
Nyilvántartási szám: B-47. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 1999.09.28. módosításának időpontja: 2009.05.25. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: Dunapataji Településgazdálkodási Intézmény, 6328 Dunapataj, Petőfi S. u. 1. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 15542676-2-03 3. a kereskedő statisztikai száma: 0786103000 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj, Kalocsai út 4. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint;6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: 6.2. tulajdonosa: Dunapataji Településgazdálkodási Intézmény 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj, Kalocsai út 4. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: Napközi otthonos konyha 6.6. alapterülete (m2): 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 59. Egyéb (főzőkonyhás munkahelyi étkeztetés) 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: vendéglátás 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. Nem
Nyilvántartási szám: B-48. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 1997.07.16. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: Moil Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., 6328 Dunapataj, Kalocsai út 40/A. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 3. a kereskedő statisztikai száma: 11028347-4730 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj, Kalocsai út 40/A. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: 6.2. tulajdonosa: Moil Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj, Kalocsai út 40/A. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: Üzemanyagtöltő állomás 2 6.6. alapterülete (m ): 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 22. Gépjármű üzemanyag (motorbenzin, gázolaj, kenőanyag, adalékanyag) 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. Nem 10. a kereskedelmi tevékenység megszűnésének időpontja: 2014. június 16.
Nyilvántartási szám: B-49. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2010.04.07. Megszűnésének időpontja: 2010.11.02. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: Horváth Ildikó, 1139 Budapest, Teve u. 12-14. I/20., székhelye: 6328 Dunapataj, Ordasi u. 1 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 20592726 3. a kereskedő statisztikai száma: 60381457-4779 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj, Ordasi u. 1. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: Hétfő: 8-11.30, 13-16.30 Kedd: 8-11.30, 13-16.30 Szerda: 8-11.30, 13-16.30 Csütörtök: 8-11.30, 13-16.30 Péntek: 8-11.30, 13-16.30 Szombat: 8-12 Vasárnap: 6.2. tulajdonosa: Horváth Ildikó 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj, Ordasi u. 1., 1731. hrsz. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: SZÖSZ MÖSZ 6.6. alapterülete (m2): 50 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 2010.04.07. B.11-1/V 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 46. Használtcikk 4. Ruházat 6. Lábbeli 43. Ajándéktárgy 59. Egyéb (ruházati kiskereskedelem) 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. Nem
1. Nyilvántartási szám: B-50. 2. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye:VIZIRÁJDER KFT., 6000 Kecskemét, Mátyás király krt. 79. 3. ép. 3. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 03-09-118206 4. a kereskedő statisztikai száma: 14782491-9311-113-03 5. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 5.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj-Szelid, I. u. 12. (4086/12 hrsz. és a 4086/13 hrsz.) 5.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 5.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5.4. a közlekedési eszközön folytatott értékesítés esetén annak a közlekedési eszköznek a megjelölése (a jármű azonosítására használt jelzés feltüntetésével), amelyen kereskedelmi tevékenységet kívánnak folytatni: ---5.a. üzleten kívüli kereskedelem esetén a termék forgalmazása céljából szervezett utazás vagy tartott rendezvény helyének és időpontjának, illetve a szervezett utazás keretében tartott rendezvény esetén az utazás indulási és célhelyének, valamint az utazás időpontjának megjelölése: ---6. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint: üzletben folytatott kiskereskedelmi tevékenység (vendéglátás) 7. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 7.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: IDÉNYJELLEGGEL ÉVENTE 05.21-08.31-IG Hétfő-Csütörök: 12:00-22:00 Péntek: 12:00-Szombat: 02:00 Szombat: 08:00-Vasárnap: 02:00 Vasárnap: 08:00-22:00 7.2. üzlet elnevezése: 1/1 CSE-HO 7.3. alapterülete (m2): 165 m2 7.4. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 48 fő 7.5. a 25. § (4) bekezdés szerinti vásárlók könyve használatba vételének időpontja: 2010.04.21. B.11-1/V/új 7.6 napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet esetén az árusítótér nettó alapterülete, az üzlethez létesített gépjármű-várakozóhelyek száma, azok telekhatártól mért távolsága és elhelyezése (saját telken vagy más telken parkolóban, parkolóházban vagy közterületek közlekedésre szánt területe egy részén, illetve a közforgalom céljára átadott magánút egy részén): -8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 8.1. termékek megnevezése és sorszáma 6. melléklet alapján, illetve ebből 1.1. Meleg-hideg étel 1.2. Kávéital, alkoholmentes- és szeszesital 1.3. Csomagolt kávé, dobozos, illetve palackozott alkoholmentes- és szeszesital 1.4. Cukrászati készítmény, édesipari termék 1.8. Kenyér- és pékáru, sütőipari termék 1.9. Édességáru (csokoládé, desszert, nápolyi, cukorkaáru, előrecsomagolt fagylalt és jégkrém stb.) 8.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: alkoholtermék, sör, bor, pezsgő 9. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 9.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 9.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem (vendéglátás) 9.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 10. annak ténye, hogy az üzletben folytatnak-e 10.1. szeszesital-kimérést: igen 10.2. a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet: igen 11. ha a kereskedő külön engedélyhez kötött kereskedelmi tevékenységet folytat, a külön engedély alapján forgalmazott termékek körét, megnevezését, továbbá a külön engedélyt kiállító hatóságot és a külön engedély számát, hatályát (egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban): ---12. a kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2010. 04. 21. a kereskedelmi tevékenység módosításának időpontja: 2014. 08. 22.
Nyilvántartási szám: B-51. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2010.04.29. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: ROMFAHÁZ KFT., 6328 Dunapataj, Kalocsai u. 23., székhelye: 6326 Harta, Béke u. 17. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 03-09-120123 3. a kereskedő statisztikai száma: 22669508-5630 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj, Kalocsai u. 23. 1868. hrsz. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; Kiskereskedelem 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: Hétfő: 04.30-02 Kedd: 04.30-02 Szerda: 04.30-02 Csütörtök: 04.30-02 Péntek: 04.30-03 Szombat: 04.30-03 Vasárnap: 04.30-02 6.2. tulajdonosa: ROMFAHÁZ KFT. 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj, Kalocsai u. 23., 1868. hrsz. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: HANGULAT SÖRÖZŐ 6.6. alapterülete (m2): 45 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 30 fő 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 2010.04.29. B.11-1/VK 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 1.2. Kávéital, alkoholmentes- és szeszesital 1.3. Csomagolt kávé, dobozos alkoholmentes- és szeszesital 1.8. Kenyér és pékáru, sütőipari termék 1.9. Édességáru (csokoládé, jégkrém, stb.) 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: vendéglátás 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: igen 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. igen
Nyilvántartási szám: B-52. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2010.05.14. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: Horváth Roland, 6328 Dunapataj, Harsányi köz 19., székhelye: 6328 Dunapataj-Szelid, I. u. 6. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 7733007 3. a kereskedő statisztikai száma: 63886346-5610-231-03 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj-Szelid, I. u. 4. 4086/8. hrsz. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; Kiskereskedelem 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: Hétfő: 8-24 Kedd: 8-24 Szerda: 8-24 Csütörtök: 8-24 Péntek: 8-02 Szombat: 8-02 Vasárnap: 8-24 6.2. tulajdonosa: Horváth Roland 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj-Szelid, I. u. 4., 4086/8. hrsz. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: VÉN DIÓFA BÜFÉ 6.6. alapterülete (m2): 75 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 20 fő 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 2010.05.14. B11-1/V/ÚJ 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 1.1. Meleg-hideg étel 1.2. Kávéital, alkoholmentes- és szeszesital 1.9. Édességáru – fagylalt, stb. 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: vendéglátás 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: igen 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. igen
Nyilvántartási szám: B-53. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2010.06.11. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: Kalocsai Rádió Kft., 6328 Dunapataj, Jókai M. u. 10. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 03-06-108170 3. a kereskedő statisztikai száma: 20520964-6010-212-03 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj-Szelid, Tópart u. 22. 4086/21. hrsz. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; Kiskereskedelem 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: Hétfő: 6-24 Kedd: 6-24 Szerda: 6-24 Csütörtök: 6-24 Péntek: 6-24 Szombat: 6-24 Vasárnap: 8-24 6.2. tulajdonosa: Kalocsai Rádió Kft. 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj-Szelid, Tópart u. 22., 4086/21. hrsz. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: KORONA PART 6.6. alapterülete (m2): 100 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 100 fő 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 2010.06.11. B11-1/V/új 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 1.2. Kávéital, alkoholmentes- és szeszesital 1.8. Kenyér- és pékáru, sütőipari termék 1.9. Édességáru 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: Szeszesital, kávéital 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: vendéglátás 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: igen 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. igen
Nyilvántartási szám: B-54. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2010.06.22. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: Pataj – Kert Kft., 6328 Dunapataj, Kalocsai u. 42. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 03-09-120373 3. a kereskedő statisztikai száma: 22724724-4776-113-03 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj, Kalocsai út 42. 1712. hrsz. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; Kiskereskedelem 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: Hétfő: 9-17 Kedd: 9-17 Szerda: 9-17 Csütörtök: 9-17 Péntek: 9-17 Szombat: 9-15 Vasárnap: 10-12 6.2. tulajdonosa: Pataj – Kert Kft. 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj, Kalocsai út 42., 1712. hrsz. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: GYÖNGYVIRÁG VIRÁGBOLT ÉS DÍSZFAISKOLAI ÁRUDA 6.6. alapterülete (m2): 57 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 2010.06.22. B11-1/V/új 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 3. Textil 7. Bútor, lakberendezés 20. Illatszer, drogéria 25. Óra és ékszer 27. Játékáru 30. Virág és kertészeti cikk 32. Állateledel, takarmány 41. Temetkezési kellék 43. Emlék- és ajándéktárgy 45. Kreatív hobbi és dekorációs termék 46. Használtcikk 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. Nem 10. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2010.06.22. A kereskedelmi tevékenység megszűnésének napja: 2015. 03. 31.
Nyilvántartási szám: B-55. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2010.06.25. Módosításának időpontja: 2013.09.04. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: PLUS XING KFT., 1102 Budapest, Kőrösi Cs. Sétány 11. A lház 4.em./18. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 01-09-177543/4 3. a kereskedő statisztikai száma: 24690753-4642-113-01 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj, Ordasi út 2. 65. hrsz. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; Kiskereskedelem 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: Hétfő: 8-12 13-17 Kedd: 8-12 13-17 Szerda: 8-12 13-17 Csütörtök: 8-12 13-17 Péntek: 8-12 13-17 Szombat: 8-12 Vasárnap: 6.2. tulajdonosa: Kovács Csaba 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj, Ordasi út 2., 65. hrsz. 6.4. használatának jogcíme: bérlemény 6.5. elnevezése: KÍNAI RAMADA ÜZLET 6.6. alapterülete (m2): 180 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 2013.09.04. B11-1/V/új 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 3. Textil, 4. Ruházat, 5. Babatermék, 6. Lábbeli és bőráru, 18. Papír és írószer, 25. Óra és ékszer (bizsu), 27. Játékáru, 43. Emlék- és ajándéktárgy 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. nem
Nyilvántartási szám: B-56. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2010.07.02. Megszűnésének időpontja:2011.04.30. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: SZIR-VIX KFT., 6300 Kalocsa, Homokgyőr 33/A. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 03-09-114557 3. a kereskedő statisztikai száma: 13936271-2841-113-03 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj Szelid, XII. u. 4. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; Kiskereskedelem 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: Hétfő: 8-22 Kedd: 8-22 Szerda: 8-22 Csütörtök: 8-22 Péntek: 8-24 Szombat: 8-24 Vasárnap: 8-22 6.2. tulajdonosa: SZIR-VIX KFT. 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj Szelid, XII. u. 4. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: TÓPART ÜDÜLŐHÁZ 6.6. alapterülete (m2): 60 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 2010.07.02. B11-1/V/új 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 1.2. Kávéital, alkoholmentes- és szeszesital 1.3. Dobozos, palackozott alkoholmentes- és szeszesital 1.9. Édességáru (csokoládé, jégkrém) 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: vendéglátás 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: igen 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. igen
Nyilvántartási szám: B-57. és M-47. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2010.10.01. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: Horváth Roland, 6328 Dunapataj- Szelid, I. u. 6. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 7733007 3. a kereskedő statisztikai száma: 63886346-561006 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj, Kalocsai út 13. 1740 hrsz. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; Kiskereskedelem 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: Hétfő: 05-23 Kedd: 05-23 Szerda: 05-23 Csütörtök: 05-23 Péntek: 05-04 Szombat: 05-04 Vasárnap: 05-23 6.2. tulajdonosa: Horváth Roland 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj, Kalocsai út 13. 1740 hrsz. 6.4. használatának jogcíme: 6.5. elnevezése: BLACK CAFFE & PIZZÉRIA 6.6. alapterülete (m2): 181 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: B11-1/V/új 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 1.1. Meleg-hideg étel 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: Szeszesital Dohánytermék 7.2. Külön engedély száma: 12.9/1554-3/2010. Meleg-hideg étel 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: vendéglátás 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: igen 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. igen
Nyilvántartási szám: B-58. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2011.05. 02. megszűnésének időpontja: 2014. 06. 17. 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: VIZATRANS KFT., 2045 TÖRÖKBÁLINT, Vasút u.31. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 13-09-117803 3. a kereskedő statisztikai száma: 14194483-4941-113-03 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj Szelid, XII. u. 4. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; Kiskereskedelem 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: idényjelleggel, minden év május 01- augusztus 31-ig: Hétfő: 10-02 Kedd: 10-02 Szerda: 10-02 Csütörtök: 10-02 Péntek: 10-02 Szombat: 10-02 Vasárnap: 10-02 6.2. tulajdonosa: Budamobil KFT. 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj Szelid, XII. u. 4. 6.4. használatának jogcíme: bérlemény 6.5. elnevezése: TÓPART ÜDÜLŐHÁZ 6.6. alapterülete (m2): 60 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 30 fő 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 2011.05.02. B11-1/V/új 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 1.2. Kávéital, alkoholmentes- és szeszesital 1.3. Dobozos, palackozott alkoholmentes- és szeszesital 1.9. Édességáru (csokoládé, jégkrém) 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: vendéglátás 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: igen 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. igen
Nyilvántartási szám: B-59. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2011.06.01 1. a kereskedő neve, címe, illetve székhelye: MEHRFELSZ TÍMEA, 6328 Dunapataj, Vasút u. 1/a. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 23841282 3. a kereskedő statisztikai száma: 60856474-4775-231-03 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek): 6328 Dunapataj Vasút u. 1/a. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; Kiskereskedelem 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: Hétfő: 9-17 Kedd: 9-17 Szerda: 9-17 Csütörtök: 9-17 Péntek: 9-17 Szombat: 9-12 Vasárnap: 8-22 6.2. tulajdonosa: Mehrfelszné Biacsi Terézia, Mehrfelsz Tamás, Mehrfelsz Tímea, Mehrfelsz Mónika 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj Vasút u. 1/a.- 989 hrsz 6.4. használatának jogcíme: használatra átadott 6.5. elnevezése: GYÉMÁNT DROGÉRIA 6.6. alapterülete (m2): 8 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 2011.06.01. B11-1/V/új 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 20. Illatszer, dorgéria 1.12. Közérzetjavító és étrend-kiegészítő termék 16. Könyv 27. Játékáru 43. Emlék – és ajándéktárgy, 46. Használtcikk 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. nem
1.Nyilvántartásba vétel száma: B-60.
2. kereskedő neve, címe, székhelye: Nyul Gáborné 6328 Dunapataj, Hartai út 8. 3. Kereskedő egyéni nyilvántartási száma: 2850552 4. a kereskedő statisztikai száma: 43851634-4778-231-03 5. kereskedelmi tevékenység helye: 5.1. a kereskedelmi tevékenység címe: 6328 Dunapataj, Hartai út 8. 5.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: .---5.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy- ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed- a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: Magyarország-országos jelleggel 5.4. a közlekedési eszközön folytatott értékesítés esetén annak a közlekedési eszköznek a megjelölése (a jármű azonosítására használt jelzés feltüntetésével), amelyen kereskedelmi tevékenységet kívánnak folytatni: ---5.a. üzleten kívüli kereskedelem esetén a termék forgalmazása céljából szervezett utazás vagy tartott rendezvény helyének és időpontjának, illetve a szervezett utazás keretében tartott rendezvény esetén az utazás indulási és célhelyének, valamint az utazás időpontjának megjelölése: ---6. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban kereskedelmi tevékenység formája: üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység/ csomagküldő kereskedelem 7. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 7.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: Hétfő- Péntek: 8:00-12:00 ; 13:00-17:00 Szombat: 8:00-12:00 Vasárnap: ZÁRVA 7.2. az üzlet elnevezése: AGRO-STORE Mezőgazdasági Szaküzlet 7.3. alapterülete (m2): 30 m2 7.4. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: --7.5. a 25. § (4) bekezdés szerinti vásárlók könyve nyomtatvány használatba vételének időpontja: 2012.01.01. B.11-1/V/ÚJ BE 981621-BE 981640 7.6 napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet esetén az árusítótér nettó alapterülete, az üzlethez létesített gépjármű-várakozóhelyek száma, azok telekhatártól mért távolsága és elhelyezése (saját telken vagy más telken parkolóban, parkolóházban vagy közterületek közlekedésre szánt területe egy részén, illetve a közforgalom céljára átadott magánút egy részén) 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban: a) Üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység: (6328 Dunapataj, Hartai út 8.) 8.1. a) termékek megnevezése és sorszáma: 4. Ruházat (gyermek, női, férfi ruházati cikk, bőrruházat és szőrmeáru, ruházati kiegészítő) 6. Lábbeli- és bőráru; 12. Telekommunikációs cikk 26. Sportszer, sporteszköz (horgászfelszerelés, kempingcikk, csónak, kerékpár és alkatrész, tartozék, lovas felszerelés, kiegészítők stb.) 37. Mezőgazdasági, méhészeti és borászati cikk, növényvédő szer, termésnövelő anyag, a tevékenységhez szükséges eszköz, kisgép (pincegazdasági felszerelés, vetőmag, tápszer, kötözőfonal, zsineg stb.) 59. Egyéb: iparcikkek 8.2. a) a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: ---b) Csomagküldő kereskedelem: országos jelleggel 8.1. b) termékek megnevezése és sorszáma: 6. Lábbeli- és bőráru 37. Mezőgazdasági, méhészeti és borászati cikk, növényvédő szer, termésnövelő anyag, a tevékenységhez szükséges eszköz, kisgép (pincegazdasági felszerelés, vetőmag, tápszer, kötözőfonal, zsineg stb.) 8.2. b) a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: ---9. kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a kereskedelmi tevékenység jellege: a) üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység: (6328 Dunapataj, Hartai út 8.) 9.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): igen 9.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 9.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): ---b) csomagküldő kereskedelem: országos jelleggel
9.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): nem 9.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 9.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): ---10. annak ténye, hogy az üzletben folytatnak-e: 10.1. szeszesital-kimérést folytatni: --10.2. a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni: --11. ha a kereskedő külön engedélyhez kötött kereskedelmi tevékenységet folytat, a külön engedély alapján forgalmazott termékek körét, megnevezését, továbbá a külön engedélyt kiállító hatóságot és a külön engedély számát, hatályát (egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban): ---12. a kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2011.08.10. a kereskedelmi tevékenység módosításának időpontja: 2015. 03.26.
Nyilvántartási szám: B-61. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2011.10.05. 1.kereskedő neve, címe, székhelye: FLAGA LPG ZRT. 8000 Székesfehérvár, Sóstói utca 17-19. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 07-10-001113 3. a kereskedő statisztikai száma: 11110787-4671-114-07 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe: 6328 Dunapataj, Kisfaludy u. 7. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése:-5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; Üzletben folytatott kiskereskedelem (szabadban lévő tároló állványról történő értékesítés) 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: hétfőtől- vasárnapig 8-20 óráig 6.2. tulajdonosa: Mikula Mihályné 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj Kisfaludy u. 7. - 316 hrsz 6.4. használatának jogcíme: üzemeltetésre, használatra átadott 6.5. elnevezése: FLAGA 2 6.6. alapterülete (m ): 4 m2 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 2011.10.05. B11-1/Vk/új 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 24. Palackos gáz (PB gáz értékesítés), 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): kiskereskedelmi ügynöki tevékenység 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. nem
Nyilvántartási szám: B-62. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2011.10.18. Megszünésének időpontja: 2013.03.18. 1.kereskedő neve, címe, székhelye: KISS-A ÉS TÁRSA KFT 6328 Dunapataj, Gesztenyés utca 4. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 03-09-116394 3. a kereskedő statisztikai száma: 14378957-4675-113-073 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe: 6328 Dunapataj, Kalocsai u. 32. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése:-5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; Üzletben folytatott nagykereskedelem 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: hétfőtől- péntekig 8-16 óráig, szombat – vasárnap: zárva 6.2. tulajdonosa: Szamek Máténé 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj Kalocsai u. 32. - 1371 hrsz 6.4. használatának jogcíme: bérlet 6.5. elnevezése: TISZTÍTÓSZER RAKTÁR 2 6.6. alapterülete (m ): 40 m2 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 2011.10.18. B11-1/Vk/új 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 21. Háztartási tisztítószer, vegyi áru 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi tevékenység (Kertv. 2. § 9. pont): nagykereskedelmi tevékenység 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): raktározás, tárolás 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. nem
Nyilvántartási szám: B-63. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2012.03.12. 1.kereskedő neve, címe, székhelye: ANIMAL-HYGIENE KFT 2370 DABAS, OND VEZÉR U. 9/2. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 13-09-153266 3. a kereskedő statisztikai száma: 23767908-4675-113-13 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe: 6328 Dunapataj, JÓZSEF ATTILA u. 10. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése:-5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; Üzletben folytatott nagykereskedelem 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: hétfőtől- péntekig 8-12 óráig, szombat – vasárnap: zárva 6.2. tulajdonosa: KISS – A ÉS TÁRSA KFT 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj JÓZSEF A.U. 10. - 1371 hrsz 6.4. használatának jogcíme: bérlet 6.5. elnevezése: TISZTÍTÓSZER RAKTÁR 6.6. alapterülete (m2): 40 m2 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 2011.10.18. B11-1/Vk/új 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 21. Háztartási tisztítószer, vegyi áru 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi tevékenység (Kertv. 2. § 9. pont): nagykereskedelmi tevékenység 8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: 8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): raktározás, tárolás 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. nem
Nyilvántartási szám: B-64. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2012.05.23. 1.kereskedő neve, címe, székhelye: 6332 BPS Hungary KFt Uszód Béke u. 9. 2. a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma: 01-09-735783 3. a kereskedő statisztikai száma: 13449979-6619-113-01 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe: 6328 Dunapataj, Szelid Tópart u. 22. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése:-5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; közterületi és közvetlen kiskereskedelem, vendéglátás 6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: hétfőtől- szombat: 6-24-ig – vasárnap: 8-24-ig 6.2. tulajdonosa: KALOCSAI Rádió Bt 6.3. címe, helyrajzi száma: 6328 Dunapataj Szelid Tópart u. 22. – 4086/21 hrsz 6.4. használatának jogcíme: bérlet 6.5. elnevezése: GRILL SZIGET 6.6. alapterülete (m2): 10 m2 6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 2012.05.23. B11-1/Vk/új 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 210/2009.(IX.29.) Korm.r. 6. melléklet alapján, illetve ebből 11. Meleg-Hideg étel előállítása fogyasztásra kész alapanyagból 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi tevékenység (Kertv. 2. § 9. pont): kiskereskedelmi tevékenység- vendéglátás- külön engedéllyel – száma: I-I-003/606-4/2012 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. nem tevékenység megszünt: 2013.06.21-én
Nyilvántartási szám: B-65. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2012.08.28. 1.kereskedő neve, címe, székhelye: TABA ISTVÁNNÉ 6328 DUNAPATAJ MALOM U. 8. 2. a kereskedő egyéni vállalkozóI nyilvántartási száma: 14150275 3. a kereskedő statisztikai száma: 65220931-4789-231-03 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe: Magyarország országos jelleggel 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése:-5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint; vásáron és piacon folytatott, illetve közterületen végzett kereskedelmi tevékenység a 210/2009. (IX.29.) kormány rendelet 5. melléklete szerint. 6. A vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 2012.08.28. B11-1/Vk/új 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 30. Virág és kertészeti cikk (növényvédőszer forgalmazása nélkül) 43. Emlék és ajándéktárgy , 45. Kreatív –hobbi és dekorációs termék 46. Használtcikk 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi tevékenység (Kertv. 2. § 9. pont): kiskereskedelmi tevékenység 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. nem
Nyilvántartási szám: B-66. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2012.11.22. 1.kereskedő neve, címe, székhelye: BACHNÉ KISS KATALIN DUNAPATAJ UJHELYI U. 6. 2. a kereskedő egyéni vállalkozóI nyilvántartási száma: 30019725 3. a kereskedő statisztikai száma: 65952094-8520-231-03 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: BRINGA PANZIÓ 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe: Dunapataj Vasút u. 35. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése:-5. a kereskedelmi tevékenység formája: üzletben történő kiskereskedelmi tevékenység 6. vásárlók könyve nyomtatvány adatai és használatba vételének időpontja: 2012.11.22. B11-1/V/új 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 1.1 Hideg étel 1.2 Kávé ital, alkoholmentes és szeszes ital, 1.3 Dobozos illetve palackozott alkoholmentes és szeszes ital, 1.4 Cukrászati készítmény (sütemény), 1.8 Sütőipari termék, 1.9 Édességáru 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: - szeszes ital, kávé 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi tevékenység (Kertv. 2. § 9. pont): kiskereskedelmi tevékenység- vendéglátás 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: igen 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. igen
Nyilvántartási szám: B-67. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2012.12.12. 1.kereskedő neve, címe, székhelye: ANIMAL – HYGIENE KFT. 2370 Dabas Ond vezér u. 9/2. 2. a kereskedő cégjegyzék száma: 13-09-153266 3. a kereskedő statisztikai száma: 23767908-4675-113-13 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: TISZTÍTÓSZER RAKTÁR 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe: Dunapataj Vasút u. 826/9 hrsz 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése:-5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája: üzletben folytatott nagykereskedelmi tevékenység, A vásárlók könyve azonosító adatai és használatba vételének időpontja: 2012.12.12. B11-1/V/új 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 21. Háztartási tisztítószer, vegyi áru 7.2. a Jö. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi tevékenység (Kertv. 2. § 9. pont): nagykereskedelmi tevékenység 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni. nem
Nyilvántartási szám: B-68. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2013. 03. 08. Megszüntetésének időpontja: 2013.12.28. 1.kereskedő neve, címe, székhelye: TÓTH SÁNDOR DUNAPATAJ SZÉCHENYI U. 3. 2. a kereskedő egyéni vállalkozói nyilvántartási száma: 31960887 3. a kereskedő statisztikai száma: 66129204-4771-231-03 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: PORTÉKA 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe: Dunapataj Ordasi út 1. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése:-5. a kereskedelmi tevékenység formája: üzletben történő kiskereskedelmi tevékenység 6. vásárlók könyve nyomtatvány adatai és használatba vételének időpontja: 2013.03.08. B11-1/V/új 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 3. Textil, 4. Ruházat, 5. Babatermék, 6. Lábbeli és bőráru, 11. Audiovizuális termék, 10. Audio-és video berendezés, 27. Játékáru, 46. Használtcikk. 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi tevékenység (Kertv. 2. § 9. pont): kiskereskedelmi tevékenység 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni: nem
Nyilvántartási szám: B-69. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2013. 03.22. 1.kereskedő neve, címe, székhelye: BEKES ANTAL DUNAPATAJ HOLD U. 9. 2. a kereskedő egyéni vállalkozóI nyilvántartási száma: 5863837 3. a kereskedő statisztikai száma: 62024145-4391-231-03 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe: Magyarország országos jelleggel 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: Magyarországon országos jelleggel 5. a kereskedelmi tevékenység formája: üzleten kívüli, ügynöki kiskereskedelmi tevékenység 6. vásárlók könyve nyomtatvány adatai és használatba vételének időpontja: 2013. 03.22. B11-1/V/új 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 7. Háztartási felszerelés 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi tevékenység (Kertv. 2. § 9. pont): kiskereskedelmi tevékenység 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni: nem
Nyilvántartási szám: B-70. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2013. 04. 16. 1.kereskedő neve, címe, székhelye: TABA SÁNDOR DUNAPATAJ VASÚT U. 7. 2. a kereskedő egyéni vállalkozói nyilvántartási száma: 5116367 3. a kereskedő statisztikai száma: 43731811-4723-231-03 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe: Bács-Kiskun-, Tolna-, Fejér-, Pest megye területén 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: Bács-Kiskun -, Tolna-, Fejér-, Pest megye területe 5. a ker. tevékenység formája: üzleten kívüli, vásáron és piacon történő kiskereskedelmi tevékenység 6. vásárlók könyve nyomtatvány adatai és használatba vételének időpontja: 2013.04.16. B11-1/V/új 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 1.6 Hal /élő/ 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi tevékenység (Kertv. 2. § 9. pont): kiskereskedelmi tevékenység 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni: nem
Nyilvántartási szám: B-71. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2013. 04. 19. 1.kereskedő neve, címe, székhelye: VERES ÉS THIESZ KFT DUNAPATAJ Kalocsai út 21. 2. a kereskedő cégjegyzék száma: 03-09-125453 3. a kereskedő statisztikai száma: 24166159-4776-113-03 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe: Dunapataj, Kalocsai út 21. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: Bács-Kiskun -, Tolna-, Fejér-, Pest megye területe 5. a ker. tevékenység formája: kiskereskedelmi tevékenység 6. vásárlók könyve nyomtatvány adatai és használatba vételének időpontja: 2013.04.19. 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt termékek: 30. Virág és kertészeti cikk 37. Vetőmag, tápszer 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi tevékenység (Kertv. 2. § 9. pont): kiskereskedelmi tevékenység 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni: nem
Nyilvántartási szám: B-72. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2013. 04. 26. 1.kereskedő neve, címe, székhelye: SZŐNYI NÓRA ÚJTELEK ALKOTMÁNY U. 19. 2. a kereskedő egyéni vállalkozói nyilvántartási száma: 32596899 3. a kereskedő statisztikai száma: 66199180561023103 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe: Dunapataj, Szelid, Tópart u. 24/a 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke:5. a ker. tevékenység formája: üzletben folytatott kiskereskedelmi jellegű értékesítés (vendéglátás) 6. vásárlók könyve nyomtatvány adatai és használatba vételének időpontja: 2013.04.26. 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 1.1 Meleg-hideg étel, 1.2 Kávé, alkoholmentes és szeszes ital, 1.3 Csomagolt kávé stb., 1.4 Cukrászati készítmény, édesipari termék, 1.5 Hús, és hentesáru, 1.6 Hal, 1.7 Zöldség-gyümölcs, 1.8 Kenyér-pékáru, sütőipari termék, 1.10 Tej, tejtermék stb., 1.11 Egyéb élelmiszer 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: szeszes ital 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi tevékenység (Kertv. 2. § 9. pont): kiskereskedelmi tevékenység- vendéglátás 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: igen 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni: nem
1.Nyilvántartásba vétel száma: B-73. 2. kereskedő neve, címe, székhelye: SNASSZ MÉDIA KFT, 6333 Dunaszentbenedek, Kossuth u. 14. 3. kereskedő cégjegyzékszáma: 03-09-120874 4. a kereskedő statisztikai száma: 22944173-8230-113-03 5. kereskedelmi tevékenység helye: 5.1. a kereskedelmi tevékenység címe: 6328 Dunapataj-Szelid, Tópart u. 26. 5.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: .---5.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy- ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed- a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: ---5.4. a közlekedési eszközön folytatott értékesítés esetén annak a közlekedési eszköznek a megjelölése (a jármű azonosítására használt jelzés feltüntetésével), amelyen kereskedelmi tevékenységet kívánnak folytatni: ---5.a. üzleten kívüli kereskedelem esetén a termék forgalmazása céljából szervezett utazás vagy tartott rendezvény helyének és időpontjának, illetve a szervezett utazás keretében tartott rendezvény esetén az utazás indulási és célhelyének, valamint az utazás időpontjának megjelölése: ---6. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban kereskedelmi tevékenység formája: üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység 7. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 7.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: Hétfő-csütörtök: 10:00-20:00 Péntek: 10:00-24:00 Szombat: 10:00-vasárnap 05:00 Vasárnap: 10:00-20:00 7.2. az üzlet elnevezése: Éden Beach Club & Bar 7.3. alapterülete (m2): 760 m2 7.4. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 800 fő 7.5. a 25. § (4) bekezdés szerinti vásárlók könyve nyomtatvány használatba vételének időpontja: használatba vétel időpontja: 2013. 06. 08. 7.6 napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet esetén az árusítótér nettó alapterülete, az üzlethez létesített gépjármű-várakozóhelyek száma, azok telekhatártól mért távolsága és elhelyezése (saját telken vagy más telken parkolóban, parkolóházban vagy közterületek közlekedésre szánt területe egy részén, illetve a közforgalom céljára átadott magánút egy részén): Dunapataji Önkormányzattól bérleti szerződés alapján 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban: 8.1. termékek megnevezése és sorszáma: 1. 2. Kávéital, alkoholmentes- és szeszes ital, 1. 9. Édességáru (csokoládé, desszert, nápolyi, cukorkaáru, előrecsomagolt fagylalt és jégkrém stb.), - bővíti a Korm. rendelet 6. melléklete alapján a következő termékkel 2014. június 05-én: 1.1. Meleg-, hideg étel 8.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: alkoholtermék, sör, bor, pezsgő, köztes alkoholtermék 9. kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a kereskedelmi tevékenység jellege: 9.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): ---9.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem (vendéglátás) 9.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): ---10. annak ténye, hogy az üzletben folytatnak-e: 10.1. szeszesital-kimérést folytatni: igen 10.2. a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni: igen 11. ha a kereskedő külön engedélyhez kötött kereskedelmi tevékenységet folytat, a külön engedély alapján forgalmazott termékek körét, megnevezését, továbbá a külön engedélyt kiállító hatóságot és a külön engedély számát, hatályát (egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban): ---12. a kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2013. 05. 28. módosításának időpontja: 2014. 06.05.
Nyilvántartási szám: B-74. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2013. 06. 10. 1.kereskedő neve, címe, székhelye: TÓTH SÁNDOR DUNAPATAJ SZÉCHENYI U. 3. 2. a kereskedő egyéni vállalkozói nyilvántartási száma: 31960887 3. a kereskedő statisztikai száma: 66129204-4771-231-03 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe: Piaci és vásározó kiskereskedelem országos jelleggel 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: országos jelleg 5. a ker. tevékenység formája: üzleten kívüli, vásáron és piacon történő kiskereskedelmi tevékenység 6. vásárlók könyve nyomtatvány adatai és használatba vételének időpontja: 2013.06.10. B11-1/V/új 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 1.7 Zöldség, gyümölcs, 21. Háztartási tisztítószer, vegyi áru, 46. Használt cikk 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi tevékenység (Kertv. 2. § 9. pont): kiskereskedelmi tevékenység 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni: nem
Nyilvántartási szám: B-75. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2013. 06. 21. 1.kereskedő neve, címe, székhelye: 100 ICE KFt 2. a kereskedő cégjegyzék nyilvántartási száma: 03-09-107923 3. a kereskedő statisztikai száma: 11935607-5540-113-03 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe: Dunapataj, Szelid, Tópart u. 22. 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: 5. a ker. tevékenység formája: üzletben történő kiskereskedelmi tevékenység, vendéglátás 6. vásárlók könyve nyomtatvány adatai és használatba vételének időpontja: 2013.06.21. 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 1.1 Meleg-hideg étel 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi tevékenység (Kertv. 2. § 9. pont): kiskereskedelmi tevékenység 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni: nem tevékenység megszűnt: 2013.07.05-én
1.Nyilvántartásba vétel száma: B-76. 2. kereskedő neve, címe, székhelye: Horváth Lászlóné 6328 Dunapataj, Ady E. u. 37. 3. Egyéni váll. nyilvántartási száma: 32991081 4. a kereskedő statisztikai száma: 75856212-4726-231-03 5. kereskedelmi tevékenység helye: 5.1. a kereskedelmi tevékenység címe: 6328 Dunapataj, Kalocsai út 37. (1877 hrsz.) 5.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: .---5.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy- ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed- a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: ---5.4. a közlekedési eszközön folytatott értékesítés esetén annak a közlekedési eszköznek a megjelölése (a jármű azonosítására használt jelzés feltüntetésével), amelyen kereskedelmi tevékenységet kívánnak folytatni: ---5.a. üzleten kívüli kereskedelem esetén a termék forgalmazása céljából szervezett utazás vagy tartott rendezvény helyének és időpontjának, illetve a szervezett utazás keretében tartott rendezvény esetén az utazás indulási és célhelyének, valamint az utazás időpontjának megjelölése: ---6. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban kereskedelmi tevékenység formája: üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység 7. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 7.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: Hétfő- Péntek: 06:30-20:00 Szombat: 07:00-20:00 Vasárnap: 08:00-20:00 7.2. az üzlet elnevezése: 1. számú Nemzeti Dohánybolt 7.3. alapterülete (m2): 7.4. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: --7.5. a 25. § (4) bekezdés szerinti vásárlók könyve nyomtatvány használatba vételének időpontja: 2013.07.01. B11-1/V/új 7.6 napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet esetén az árusítótér nettó alapterülete, az üzlethez létesített gépjármű-várakozóhelyek száma, azok telekhatártól mért távolsága és elhelyezése (saját telken vagy más telken parkolóban, parkolóházban vagy közterületek közlekedésre szánt területe egy részén, illetve a közforgalom céljára átadott magánút egy részén) 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban: 8.1. termékek megnevezése és sorszáma: 1.2. Kávéital, alkoholmentes- és szeszes ital, 1.3. Csomagolt kávé, dobozos, illetve palackozott alkoholmentes- és szeszes ital, 1.9. Édességáru (csokoládé,desszert,nápolyi,cukorkaáru,előrecsomagolt fagylalt és jégkrém stb.) 17. Újság, napilap, folyóirat, periodikus kiadvány; 8.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: alkoholtermék, sör, bor, pezsgő (szeszes ital) 9. kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a kereskedelmi tevékenység jellege: 9.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): ---9.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 9.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): ---10. annak ténye, hogy az üzletben folytatnak-e: 10.1. szeszesital-kimérést folytatni: nem 10.2. a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni: igen 11. ha a kereskedő külön engedélyhez kötött kereskedelmi tevékenységet folytat, a külön engedély alapján forgalmazott termékek körét, megnevezését, továbbá a külön engedélyt kiállító hatóságot és a külön engedély számát, hatályát (egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban): ---12. a kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2013. július 01.
1.Nyilvántartásba vétel száma: B-77. 2. kereskedő neve, címe, székhelye: NIT-Trafik Bt. 6328 Dunapataj, Malom u. 29. 3. Kereskedő cégjegyzékszáma: 03-06-115715 4. a kereskedő statisztikai száma: 24360913-4726-117-03 5. kereskedelmi tevékenység helye: 5.1. a kereskedelmi tevékenység címe: 6328 Dunapataj, Kalocsai út 27.-1870 hrsz. 5.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: .---5.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy- ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed- a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: ---5.4. a közlekedési eszközön folytatott értékesítés esetén annak a közlekedési eszköznek a megjelölése (a jármű azonosítására használt jelzés feltüntetésével), amelyen kereskedelmi tevékenységet kívánnak folytatni: ---5.a. üzleten kívüli kereskedelem esetén a termék forgalmazása céljából szervezett utazás vagy tartott rendezvény helyének és időpontjának, illetve a szervezett utazás keretében tartott rendezvény esetén az utazás indulási és célhelyének, valamint az utazás időpontjának megjelölése: ---6. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban kereskedelmi tevékenység formája: üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység 7. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 7.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: Hétfő-Szombat: 05:00-22:00 Vasárnap: 06:00-22:00 7.2. az üzlet elnevezése: 2. számú NEMZETI DOHÁNYBOLT 7.3. alapterülete (m2): 60 m2 7.4. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: --7.5. a 25. § (4) bekezdés szerinti vásárlók könyve nyomtatvány használatba vételének időpontja: 2013.07.01. B11-1/V/új 7.6 napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet esetén az árusítótér nettó alapterülete, az üzlethez létesített gépjármű-várakozóhelyek száma, azok telekhatártól mért távolsága és elhelyezése (saját telken vagy más telken parkolóban, parkolóházban vagy közterületek közlekedésre szánt területe egy részén, illetve a közforgalom céljára átadott magánút egy részén): üzlethez tartozó területen 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban: 8.1. termékek megnevezése és sorszáma: 1.2. Kávéital, alkoholmentes- és szeszes ital 1.3. Csomagolt kávé, dobozos, illetve palackozott alkoholmentes- és szeszes ital 1.9. Édességáru (csokoládé,desszert,nápolyi,cukorkaáru,előrecsomagolt fagylalt és jégkrém stb.) 17. Újság, napilap, folyóirat, periodikus kiadvány 8.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: alkoholtermék, sör, szeszes ital 9. kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a kereskedelmi tevékenység jellege: 9.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): ---9.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 9.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): ---10. annak ténye, hogy az üzletben folytatnak-e: 10.1. szeszesital-kimérést folytatni: nem 10.2. a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni: nem 11. ha a kereskedő külön engedélyhez kötött kereskedelmi tevékenységet folytat, a külön engedély alapján forgalmazott termékek körét, megnevezését, továbbá a külön engedélyt kiállító hatóságot és a külön engedély számát, hatályát (egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban): ---12. a kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2013. 07. 01. üzlet nyitvatartási ideje módosult: 2015.03.22-től, 2015.05.12-től.
Nyilvántartási szám: B-78. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2013. 07. 09. 1.kereskedő neve, címe, székhelye: Kalocsa és Térsége Turisztikai Nonprofit KFt Kalocsa, Szent István kir u. 35. 2. a kereskedő cégjegyzék száma: 03-09-122168 3. a kereskedő statisztikai száma: 23303359-9412-572-03 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe: kiskereskedelem 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke: 5. a ker. tevékenység formája: üzletben történő kiskereskedelmi tevékenység 6. vásárlók könyve nyomtatvány adatai és használatba vételének időpontja: 2013.07.09. B11-1/V/új 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 4. Ruházat, 42. Népművészeti áru, 43. Emlék és ajándék tárgy 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi tevékenység (Kertv. 2. § 9. pont): kiskereskedelmi tevékenység 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni: nem
Nyilvántartási szám: B-79. 1.kereskedő neve, címe, székhelye: Vizirájder KFT., Kecskemét, Mátyás király krt. 79/B. 2. a kereskedő cégjegyzék száma: 03-09-118206/15 3. a kereskedő statisztikai száma: 14782491-9311-113-03 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe: kiskereskedelem 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke: 5. a ker. tevékenység formája: üzletben történő kiskereskedelmi tevékenység 6. vásárlók könyve nyomtatvány adatai és használatba vételének időpontja: 2013. 12.01. B11-1/V/új 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 46. Használt ruházati cikk, (baba és gyermek ruházat) 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi tevékenység (Kertv. 2. § 9. pont): kiskereskedelmi tevékenység 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni: nem A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2013. 12. 01. megszűnésének időpontja: 2014. 05. 30.
Nyilvántartási szám: B-80. A kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2014. 01.10. 1.kereskedő neve, címe, székhelye: Újvári Enikő Dunapataj, Zrínyi út 74. 2. a kereskedő vállalkozói nyilvántartási száma: 35274165 3. a kereskedő statisztikai száma: 66474827-4618-231-03 4. a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint: 4.1. a kereskedelmi tevékenység címe: ügynöki nagykereskedelem 4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: 4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke: BácsKiskun-, Békés-, Csongrád megye területe 5. a ker. tevékenység formája: üzleten kívüli ügynöki nagykereskedelmi tevékenység 7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt 1.12. Közérzetjavító és étrend kiegészítő termék, (Gyógynövény, biotermék, testépítőszer stb.) 7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege: 8.1. kereskedelmi tevékenység (Kertv. 2. § 9. pont): nagykereskedelmi tevékenység 9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy 9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni: nem 9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni: nem
1. Nyilvántartásba vétel száma: B-81. 2. kereskedő neve, címe, székhelye: Végi Margit, 6320 Solt, Arany J. u. 7. 3. a kereskedő egyéni vállalkozói nyilvántartási száma: 29846687 4. a kereskedő statisztikai száma: 77095860-4721-231-03 5. a kereskedelmi tevékenység helye: 5.1. a kereskedelmi tevékenység címe: 6328 Dunapataj, Hartai út 2/B. 5.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: .---5.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy- ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed- a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: ---5.4. a közlekedési eszközön folytatott értékesítés esetén annak a közlekedési eszköznek a megjelölése (a jármű azonosítására használt jelzés feltüntetésével), amelyen kereskedelmi tevékenységet kívánnak folytatni: ---5.a. üzleten kívüli kereskedelem esetén a termék forgalmazása céljából szervezett utazás vagy tartott rendezvény helyének és időpontjának, illetve a szervezett utazás keretében tartott rendezvény esetén az utazás indulási és célhelyének, valamint az utazás időpontjának megjelölése: ---6. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a kereskedelmi tevékenység formája: üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység 7. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 7.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: Április 1. és szeptember 1. közötti időszakban: Hétfő – Péntek: 07:00-18:00 Szombat: 07:00 – 12: 00 Vasárnap: 07:00-12:00 Egyéb időszakban: (változatlan) Hétfő – Péntek: 08:00-17:00 Szombat: 08:00-12:00 Vasárnap: ----7.2. üzlet elnevezése: Vecsési Savanyúság - Zöldség, Gyümölcs 7.3. alapterülete (m2): 17 m2 7.4. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: ---7.5. a 25. § (4) bekezdés szerinti vásárlók könyve nyomtatvány használatba vételének időpontja: használatba vétel időpontja: 2014. március 13. 7.6 napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet esetén az árusítótér nettó alapterülete, az üzlethez létesített gépjármű-várakozóhelyek száma, azok telekhatártól mért távolsága és elhelyezése (saját telken vagy más telken parkolóban, parkolóházban vagy közterületek közlekedésre szánt területe egy részén, illetve a közforgalom céljára átadott magánút egy részén): parkolóhelyek száma: 2 db, telekhatártól mért távolsága: 10 m 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban 8.1. termékek megnevezése és sorszáma: 1.7. Zöldség-gyümölcs 1.9. Édességáru (csokoládé,desszert,nápolyi,cukorkaáru,előrecsomagolt fagylalt és jégkrém stb.) 1.11. Egyéb élelmiszer (tojás, étolaj, margarin és zsír, olajos és egyéb magvak, cukor, só, száraztészta, kávé, tea, fűszer, ecet, méz, bébiétel stb.) 42. Díszműáru, műalkotás, népművészeti és iparművészeti áru 8.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: ---9. kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a kereskedelmi tevékenység jellege: 9.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): ---9.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 9.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): ---10. annak ténye, hogy az üzletben folytatnak-e: 10.1. szeszesital-kimérést: nem 10.2. a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet: nem 11. ha a kereskedő külön engedélyhez kötött kereskedelmi tevékenységet folytat, a külön engedély alapján forgalmazott termékek körét, megnevezését, továbbá a külön engedélyt kiállító hatóságot és a külön engedély számát, hatályát (egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban): ---12. a kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2014. március 13. a kereskedelmi tevékenység módosításának időpontja: 2014. június 30.
1.Nyilvántartásba vétel száma: B-82. 2. kereskedő neve, címe, székhelye: Nyári Gyuláné, 6334 Géderlak, Terheli u. 10. 3. a kereskedő egyéni vállalkozói nyilvántartási száma: 350542291 4. a kereskedő statisztikai száma: 66442464-5610-231-03 5. kereskedelmi tevékenység helye: 5.1. a kereskedelmi tevékenység címe: 6328 Dunapataj-Szelid, I. utca 8. 5.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: .---5.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy- ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed- a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: ---5.4. a közlekedési eszközön folytatott értékesítés esetén annak a közlekedési eszköznek a megjelölése (a jármű azonosítására használt jelzés feltüntetésével), amelyen kereskedelmi tevékenységet kívánnak folytatni: ---5.a. üzleten kívüli kereskedelem esetén a termék forgalmazása céljából szervezett utazás vagy tartott rendezvény helyének és időpontjának, illetve a szervezett utazás keretében tartott rendezvény esetén az utazás indulási és célhelyének, valamint az utazás időpontjának megjelölése: ---6. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban kereskedelmi tevékenység formája: üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység 7. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 7.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: Hétfő: 11:00 - 22:00 Kedd: 11:00 - 22:00 Szerda: 11:00 - 22:00 Csütörtök: 11:00 – 22:00 Péntek: 11:00 – 24: 00 Szombat: 11:00 – 24: 00 Vasárnap: 11:00 – 22: 00 7.2. az üzlet elnevezése: Flick-Flack Büfé 7.3. alapterülete (m2): 40 m2 7.4. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 40 fő 7.5. a 25. § (4) bekezdés szerinti vásárlók könyve nyomtatvány használatba vételének időpontja: használatba vétel időpontja: 2014. május 01. 7.6 napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet esetén az árusítótér nettó alapterülete, az üzlethez létesített gépjármű-várakozóhelyek száma, azok telekhatártól mért távolsága és elhelyezése (saját telken vagy más telken parkolóban, parkolóházban vagy közterületek közlekedésre szánt területe egy részén, illetve a közforgalom céljára átadott magánút egy részén): üzlethez tartozó parkolóhelyek száma: 2 db, önkormányzattól bérelt parkolók száma: 6 db, telekhatártól mért távolságuk: 30-60 m 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban: 8.1. termékek megnevezése és sorszáma: 1.1. Meleg-, hideg étel 1.2. Kávéital, alkoholmentes- és szeszes ital 8.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: Alkoholtermék, sör, bor, pezsgő, köztes alkoholtermék 9. kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a kereskedelmi tevékenység jellege: 9.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): ---9.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem, ezen belül vendéglátás 9.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): ---10. annak ténye, hogy az üzletben folytatnak-e: 10.1. szeszesital-kimérést folytatni: igen 10.2. a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni: nem 11. ha a kereskedő külön engedélyhez kötött kereskedelmi tevékenységet folytat, a külön engedély alapján forgalmazott termékek körét, megnevezését, továbbá a külön engedélyt kiállító hatóságot és a külön engedély számát, hatályát (egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban): 1.1. Meleg -, hideg étel termékkörön belül vendéglátó-ipari termékek: hamburger, pizza, frissen sültek, levesek, pörköltek) zöldségek-gyümölcsök előkészített formában, húsok helyben előkészítésével vagy előkészített formában külön engedélyt kiállító hatóság megnevezése: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kalocsai Járási Hivatala Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala külön engedély száma, hatálya: BK-04I/506-4/2014. 2014. 05. 23. 12. a kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2014. május 01.
1.Nyilvántartásba vétel száma: B-83. 2. kereskedő neve, címe, székhelye: SZELID 96 KFT. ,6328 Dunapataj, Gábor Á. u. 9. 3. a kereskedő egyéni vállalkozói nyilvántartási száma: 03-09-103048 4. a kereskedő statisztikai száma: 11036856-5510-113-03 5. kereskedelmi tevékenység helye: 5.1. a kereskedelmi tevékenység címe: 6328 Dunapataj, Ordasi út 28. 5.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: .---5.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy- ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed- a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: ---5.4. a közlekedési eszközön folytatott értékesítés esetén annak a közlekedési eszköznek a megjelölése (a jármű azonosítására használt jelzés feltüntetésével), amelyen kereskedelmi tevékenységet kívánnak folytatni: ---5.a. üzleten kívüli kereskedelem esetén a termék forgalmazása céljából szervezett utazás vagy tartott rendezvény helyének és időpontjának, illetve a szervezett utazás keretében tartott rendezvény esetén az utazás indulási és célhelyének, valamint az utazás időpontjának megjelölése: ---6. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban kereskedelmi tevékenység formája: üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység 7. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 7.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: Hétfő: 09:00 - 12:00 13:00-16:00 Kedd: 09:00 - 12:00 13:00-16:00 Szerda: 09:00 - 12:00 13:00-16:00 Csütörtök: 09:00 – 12:00 13:00-16:00 Péntek: 09:00 – 12: 00 13:00-16:00 Szombat: 09:00 – 11: 00 Vasárnap: ------------7.2. az üzlet elnevezése: GAZDI KEDVENCE ÁLLATELEDEL BOLT 7.3. alapterülete (m2): 32 m2 7.4. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: --7.5. a 25. § (4) bekezdés szerinti vásárlók könyve nyomtatvány használatba vételének időpontja: használatba vétel időpontja: 1997.07.16. 7.6 napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet esetén az árusítótér nettó alapterülete, az üzlethez létesített gépjármű-várakozóhelyek száma, azok telekhatártól mért távolsága és elhelyezése (saját telken vagy más telken parkolóban, parkolóházban vagy közterületek közlekedésre szánt területe egy részén, illetve a közforgalom céljára átadott magánút egy részén): üzlethez tartozó parkolóhelyek száma: 3 db 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban: 8.1. termékek megnevezése és sorszáma: 31. Kedvtelésből tartott állat 32. Állateledel, takarmány 8.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: ----9. kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a kereskedelmi tevékenység jellege: 9.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): ---9.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 9.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): ---10. annak ténye, hogy az üzletben folytatnak-e: 10.1. szeszesital-kimérést folytatni: nem 10.2. a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni: nem 11. ha a kereskedő külön engedélyhez kötött kereskedelmi tevékenységet folytat, a külön engedély alapján forgalmazott termékek körét, megnevezését, továbbá a külön engedélyt kiállító hatóságot és a külön engedély számát, hatályát (egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban): ---12. a kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2014. május 08.
1.Nyilvántartásba vétel száma: B-84. 2. kereskedő neve, címe, székhelye: BENRIPOSO KFT., 2045 Törökbálint, Vasút u. 31/A. 3. a kereskedő egyéni vállalkozói nyilvántartási száma: 13-09-160623 4. a kereskedő statisztikai száma: 23037311-5520-113-13 5. kereskedelmi tevékenység helye: 5.1. a kereskedelmi tevékenység címe: 6328 Dunapataj-Szelid, XII. utca 4. 5.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: .---5.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy- ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed- a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: ---5.4. a közlekedési eszközön folytatott értékesítés esetén annak a közlekedési eszköznek a megjelölése (a jármű azonosítására használt jelzés feltüntetésével), amelyen kereskedelmi tevékenységet kívánnak folytatni: ---5.a. üzleten kívüli kereskedelem esetén a termék forgalmazása céljából szervezett utazás vagy tartott rendezvény helyének és időpontjának, illetve a szervezett utazás keretében tartott rendezvény esetén az utazás indulási és célhelyének, valamint az utazás időpontjának megjelölése: ---6. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban kereskedelmi tevékenység formája: üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység 7. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 7.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: Hétfő: 07:00- 03:00 Kedd: 07:00- 03:00 Szerda: 07:00- 03:00 Csütörtök: 07:00- 03:00 Péntek: 07:00- 03:00 Szombat: 07:00- 03:00 Vasárnap: 07:00- 03:00 7.2. az üzlet elnevezése: Tóparti Üdülőház 7.3. alapterülete (m2): 500 m2 7.4. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 150 fő 7.5. a 25. § (4) bekezdés szerinti vásárlók könyve nyomtatvány használatba vételének időpontja: használatba vétel időpontja: 2014. 06. 18. 7.6 napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet esetén az árusítótér nettó alapterülete, az üzlethez létesített gépjármű-várakozóhelyek száma, azok telekhatártól mért távolsága és elhelyezése (saját telken vagy más telken parkolóban, parkolóházban vagy közterületek közlekedésre szánt területe egy részén, illetve a közforgalom céljára átadott magánút egy részén): alapterület: 20 m2 , üzlethez tartozó parkolóhelyek száma: 10 db 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban: 8.1. termékek megnevezése és sorszáma: 1.1. Meleg-, hideg étel 1.2. Kávéital, alkoholmentes- és szeszes ital 1.3. Csomagolt kávé, dobozos, illetve palackozott alkoholmentes- és szeszes ital 1.9. Édességáru (csokoládé,desszert,nápolyi,cukorkaáru,előrecsomagolt fagylalt és jégkrém stb.) 8.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: alkoholtermék, sör, bor, pezsgő 9. kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a kereskedelmi tevékenység jellege: 9.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): ---9.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem (vendéglátás) 9.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): ---10. annak ténye, hogy az üzletben folytatnak-e: 10.1. szeszesital-kimérést folytatni: igen 10.2. a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni: igen 11. ha a kereskedő külön engedélyhez kötött kereskedelmi tevékenységet folytat, a külön engedély alapján forgalmazott termékek körét, megnevezését, továbbá a külön engedélyt kiállító hatóságot és a külön engedély számát, hatályát (egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban): 1.1. Meleg -, hideg étel termékek termékkörön belüli élelmiszerek közül: pizza, gyros, hamburger, frissen sültek, levesek, hekk, palacsintafélék külön engedélyt kiállító hatóság megnevezése: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kalocsai Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala külön engedély száma, hatálya: BK-04I/719-4/2014. 2014. 07. 16. 12. a kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2014. június 18.
1.Nyilvántartásba vétel száma: B-85. 2. kereskedő neve, címe, székhelye: Kovács Lajos, 6328 Dunapataj, Kalocsai út 17. 3. egyéni vállalkozói nyilvántartási száma: 4144548 4. a kereskedő statisztikai száma: 43662513-5610-231-03 5. kereskedelmi tevékenység helye: 5.1. a kereskedelmi tevékenység címe: 6328 Dunapataj, Kalocsai út 17. 5.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: .---5.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy- ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed- a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: ---5.4. a közlekedési eszközön folytatott értékesítés esetén annak a közlekedési eszköznek a megjelölése (a jármű azonosítására használt jelzés feltüntetésével), amelyen kereskedelmi tevékenységet kívánnak folytatni: ---5.a. üzleten kívüli kereskedelem esetén a termék forgalmazása céljából szervezett utazás vagy tartott rendezvény helyének és időpontjának, illetve a szervezett utazás keretében tartott rendezvény esetén az utazás indulási és célhelyének, valamint az utazás időpontjának megjelölése: ---6. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban kereskedelmi tevékenység formája: üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység 7. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 7.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: Nyári időszámítás időszakában: Hétfő: 10:00-20:00 Csütörtök: 10:00-20:00 Kedd: 10:00-20:00 Péntek: 10:00-20:00 Szerda: 10:00-20:00 Szombat:10:00-20:00 Vasárnap: 10:00-20:00 Téli időszámítás időszakában: Hétfő: SZÜNNAP,kivéve ünnepnap: 10:00-18:00 Csütörtök: 10:00-18:00 Kedd: 10:00-18:00 Péntek: 10:00-18:00 Szerda: 10:00-18:00 Szombat: 10:00-18:00 Vasárnap: 10:00-18:00 7.2. az üzlet elnevezése: Kovács Cukrászda 7.3. alapterülete (m2): 100 m2 7.4. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 12 fő 7.5. a 25. § (4) bekezdés szerinti vásárlók könyve nyomtatvány használatba vételének időpontja: használatba vétel időpontja: 1997. 07. 16. 7.6 napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet esetén az árusítótér nettó alapterülete, az üzlethez létesített gépjármű-várakozóhelyek száma, azok telekhatártól mért távolsága és elhelyezése (saját telken vagy más telken parkolóban, parkolóházban vagy közterületek közlekedésre szánt területe egy részén, illetve a közforgalom céljára átadott magánút egy részén): alapterület: 20 m2 , üzlethez tartozó parkolóhelyek száma: 5 db 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban: 8.1. termékek megnevezése és sorszáma: 1.2. Kávéital, alkoholmentes- és szeszes ital 1.4. Cukrászati készítmény, édesipari termék 1.9. Édességáru (csokoládé,desszert,nápolyi,cukorkaáru,előrecsomagolt fagylalt és jégkrém stb.) 8.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: alkoholtermék, sör, bor, pezsgő, köztes alkoholtermék 9. kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a kereskedelmi tevékenység jellege: 9.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): ---9.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem (vendéglátás) 9.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): ---10. annak ténye, hogy az üzletben folytatnak-e: 10.1. szeszesital-kimérést folytatni: igen 10.2. a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni: igen 11. ha a kereskedő külön engedélyhez kötött kereskedelmi tevékenységet folytat, a külön engedély alapján forgalmazott termékek körét, megnevezését, továbbá a külön engedélyt kiállító hatóságot és a külön engedély számát, hatályát (egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban): ---12. a kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2014. június 04.
1.Nyilvántartásba vétel száma: B-86. 2. kereskedő neve, címe, székhelye: CARS-CARD KFT., 6353 Dusnok, Bercsényi M. u. 71. 3. Kereskedő cégjegyzékszáma: 03-09-124113 4. a kereskedő statisztikai száma: 23820256-4511-113-03 5. kereskedelmi tevékenység helye: 5.1. a kereskedelmi tevékenység címe: 6328 Dunapataj-Szelid, Tópart 10. 5.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: .---5.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy- ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed- a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: ---5.4. a közlekedési eszközön folytatott értékesítés esetén annak a közlekedési eszköznek a megjelölése (a jármű azonosítására használt jelzés feltüntetésével), amelyen kereskedelmi tevékenységet kívánnak folytatni: ---5.a. üzleten kívüli kereskedelem esetén a termék forgalmazása céljából szervezett utazás vagy tartott rendezvény helyének és időpontjának, illetve a szervezett utazás keretében tartott rendezvény esetén az utazás indulási és célhelyének, valamint az utazás időpontjának megjelölése: ---6. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban kereskedelmi tevékenység formája: üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység (vendéglátás) 7. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 7.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: SZEZONÁLISAN MÁJUS-AUGUSZTUS Hétfő-Vasárnap: 09:00-20:00 7.2. az üzlet elnevezése: KÉK-HÁZ BÜFÉ 7.3. alapterülete (m2): 70 m2 7.4. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 20 fő 7.5. a 25. § (4) bekezdés szerinti vásárlók könyve nyomtatvány használatba vételének időpontja: --7.6 napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet esetén az árusítótér nettó alapterülete, az üzlethez létesített gépjármű-várakozóhelyek száma, azok telekhatártól mért távolsága és elhelyezése (saját telken vagy más telken parkolóban, parkolóházban vagy közterületek közlekedésre szánt területe egy részén, illetve a közforgalom céljára átadott magánút egy részén): alapterület: 20 m2, üzlethez tartozó parkolóhelyek száma: 4 db 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban: 8.1. termékek megnevezése és sorszáma: 1.1. Meleg-, hideg étel 1.2. Kávéital, alkoholmentes- és szeszes ital 1.3. Csomagolt kávé, dobozos, illetve palackozott alkoholmentes- és szeszes ital 1.9. Édességáru (csokoládé,desszert,nápolyi,cukorkaáru,előrecsomagolt fagylalt és jégkrém stb.) 8.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: sör 9. kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a kereskedelmi tevékenység jellege: 9.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): ---9.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem (vendéglátás) 9.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): ---10. annak ténye, hogy az üzletben folytatnak-e: 10.1. szeszesital-kimérést folytatni: igen 10.2. a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni: nem 11. ha a kereskedő külön engedélyhez kötött kereskedelmi tevékenységet folytat, a külön engedély alapján forgalmazott termékek körét, megnevezését, továbbá a külön engedélyt kiállító hatóságot és a külön engedély számát, hatályát (egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban): ---12. a kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2014. június 17.
1.Nyilvántartásba vétel száma: B-87. 2. kereskedő neve, címe, székhelye: Horváth László 6328 Dunapataj, Ady E. u. 37. 3. Egyéni vállalkozó nyilvántartási száma: 5885378 4. a kereskedő statisztikai száma: 43644861-5610-231-03 5. kereskedelmi tevékenység helye: 5.1. a kereskedelmi tevékenység címe: 6328 Dunapataj-Szelid, Tópart 28. 5.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: .---5.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy- ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed- a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: ---5.4. a közlekedési eszközön folytatott értékesítés esetén annak a közlekedési eszköznek a megjelölése (a jármű azonosítására használt jelzés feltüntetésével), amelyen kereskedelmi tevékenységet kívánnak folytatni: ---5.a. üzleten kívüli kereskedelem esetén a termék forgalmazása céljából szervezett utazás vagy tartott rendezvény helyének és időpontjának, illetve a szervezett utazás keretében tartott rendezvény esetén az utazás indulási és célhelyének, valamint az utazás időpontjának megjelölése: ---6. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban kereskedelmi tevékenység formája: üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység (vendéglátás) 7. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 7.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: Hétfő- Csütörtök: 09:00-02:00 Péntek: 09:00-04:00 Szombat: 09:00-06:00 Vasárnap: 09:00-02:00 7.2. az üzlet elnevezése: FAMILY VENDÉGLÁTÓ ÜZLET 7.3. alapterülete (m2): 100 m2 7.4. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 7.5. a 25. § (4) bekezdés szerinti vásárlók könyve nyomtatvány használatba vételének időpontja: 2011.07.01. 7.6 napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet esetén az árusítótér nettó alapterülete, az üzlethez létesített gépjármű-várakozóhelyek száma, azok telekhatártól mért távolsága és elhelyezése (saját telken vagy más telken parkolóban, parkolóházban vagy közterületek közlekedésre szánt területe egy részén, illetve a közforgalom céljára átadott magánút egy részén): alapterület: 50 m2, üzlethez tartozó parkolóhelyek száma: 10 db, melyet a kereskedő önkormányzati bérleti szerződéssel, saját beruházással biztosít 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban: 8.1. termékek megnevezése és sorszáma: 1.1. Meleg-, hideg étel 1.2. Kávéital, alkoholmentes- és szeszes ital 1.9. Édességáru (csokoládé,desszert,nápolyi,cukorkaáru,előrecsomagolt fagylalt és jégkrém stb.) 8.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: alkoholtermék, sör, bor, pezsgő, köztes alkoholtermék 9. kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a kereskedelmi tevékenység jellege: 9.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): ---9.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem (vendéglátás) 9.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): ---10. annak ténye, hogy az üzletben folytatnak-e: 10.1. szeszesital-kimérést folytatni: igen 10.2. a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni: igen 11. ha a kereskedő külön engedélyhez kötött kereskedelmi tevékenységet folytat, a külön engedély alapján forgalmazott termékek körét, megnevezését, továbbá a külön engedélyt kiállító hatóságot és a külön engedély számát, hatályát (egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban): 1.1. Meleg -, hideg étel termékkörön belül vendéglátó-ipari termékek: hot-dog, hamburger, frissen sültek, levesek, pörköltek, gyros) zöldségek-gyümölcsök előkészített formában, húsok helyben előkészítésével vagy előkészített formában külön engedélyt kiállító hatóság megnevezése: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kalocsai Járási Hivatala Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala külön engedély száma, hatálya: BK-04I/615-3/2014. 2014. 06.05. 12. a kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2014. június 25. a kereskedelmi tevékenység megszűnésének időpontja: 2014. október 21.
1.Nyilvántartásba vétel száma: B-88. 2. kereskedő neve, címe, székhelye: MOIL Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.,6328 Dunapataj, Kalocsai út 40/A. 3. Kereskedő cégjegyzékszáma: 03-09-102198 4. a kereskedő statisztikai száma: 11028347-4730-113-03 5. kereskedelmi tevékenység helye: 5.1. a kereskedelmi tevékenység címe: 6328 Dunapataj, Kalocsai út 40/A. (1381 hrsz.) 5.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: .---5.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy- ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed- a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: ---5.4. a közlekedési eszközön folytatott értékesítés esetén annak a közlekedési eszköznek a megjelölése (a jármű azonosítására használt jelzés feltüntetésével), amelyen kereskedelmi tevékenységet kívánnak folytatni: ---5.a. üzleten kívüli kereskedelem esetén a termék forgalmazása céljából szervezett utazás vagy tartott rendezvény helyének és időpontjának, illetve a szervezett utazás keretében tartott rendezvény esetén az utazás indulási és célhelyének, valamint az utazás időpontjának megjelölése: ---6. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban kereskedelmi tevékenység formája: 7. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 7.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: MÁJUS 01-SZEPTEMBER 30. 06:00-22:00 OKTÓBER 01-ÁPRILIS 30. 06:00-19:00 7.2. az üzlet elnevezése: ÜZEMANYAGTÖLTŐ ÁLLOMÁS (BENZINKÚT) 7.3. alapterülete (m2): 25 m2 7.4. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: --7.5. a 25. § (4) bekezdés szerinti vásárlók könyve nyomtatvány használatba vételének időpontja: --7.6 napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet esetén az árusítótér nettó alapterülete, az üzlethez létesített gépjármű-várakozóhelyek száma, azok telekhatártól mért távolsága és elhelyezése (saját telken vagy más telken parkolóban, parkolóházban vagy közterületek közlekedésre szánt területe egy részén, illetve a közforgalom céljára átadott magánút egy részén): Parkoló rendelkezésre áll az ingatlan előtt. 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban: 8.1. termékek megnevezése és sorszáma: 22. Gépjármű- és motorkerékpár-üzemanyag, motorbenzin, gázolaj, autógáz, gépjárműkenőanyag-, hűtőanyag és adalékanyag 8.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: ásványolaj 9. kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a kereskedelmi tevékenység jellege: 9.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): ---9.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 9.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): ---10. annak ténye, hogy az üzletben folytatnak-e: 10.1. szeszesital-kimérést folytatni: nem 10.2. a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni: nem 11. ha a kereskedő külön engedélyhez kötött kereskedelmi tevékenységet folytat, a külön engedély alapján forgalmazott termékek körét, megnevezését, továbbá a külön engedélyt kiállító hatóságot és a külön engedély számát, hatályát (egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban): ---12. a kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2014. június 17.
1.Nyilvántartásba vétel száma: B-89. 2. kereskedő neve, címe, székhelye: Kercsó Antal (lakcíme: 6334 Géderlak, Ősz u. 6/A) székhelye: 6328 Dunapataj, Kalocsai út 1. 3. Egyéni vállalkozó nyilvántartási száma: 00059432 4. a kereskedő statisztikai száma: 43792768-4711-231-03 5. kereskedelmi tevékenység helye: 5.1. a kereskedelmi tevékenység címe: 6328 Dunapataj, Hartai út 3. (361 hrsz.) 5.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: .---5.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy- ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed- a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: ---5.4. a közlekedési eszközön folytatott értékesítés esetén annak a közlekedési eszköznek a megjelölése (a jármű azonosítására használt jelzés feltüntetésével), amelyen kereskedelmi tevékenységet kívánnak folytatni: ---5.a. üzleten kívüli kereskedelem esetén a termék forgalmazása céljából szervezett utazás vagy tartott rendezvény helyének és időpontjának, illetve a szervezett utazás keretében tartott rendezvény esetén az utazás indulási és célhelyének, valamint az utazás időpontjának megjelölése: ---6. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban kereskedelmi tevékenység formája: üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység 7. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 7.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: Hétfő- Péntek: 06:00-17:00 Szombat: 06:00-12:00 Vasárnap: 07:00-11:00 7.2. az üzlet elnevezése: SARKI FŰSZERES VEGYESKERESKEDÉS 7.3. alapterülete (m2): 40 m2 7.4. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: --7.5. a 25. § (4) bekezdés szerinti vásárlók könyve nyomtatvány használatba vételének időpontja: 2014. 09.12. 7.6 napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet esetén az árusítótér nettó alapterülete, az üzlethez létesített gépjármű-várakozóhelyek száma, azok telekhatártól mért távolsága és elhelyezése (saját telken vagy más telken parkolóban, parkolóházban vagy közterületek közlekedésre szánt területe egy részén, illetve a közforgalom céljára átadott magánút egy részén): -8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban: 8.1. termékek megnevezése és sorszáma: 1.2. Kávéital, alkoholmentes- és szeszes ital, 1.3. Csomagolt kávé, dobozos, illetve palackozott alkoholmentes- és szeszes ital, 1.4. Cukrászati készítmény, édesipari termék, 1.5. Hús-és hentesáru, 1.6. Hal, 1.7. Zöldség- és gyümölcs, 1.8. Kenyér- és pékáru, sütőipari termék, 1.9. Édességáru (csokoládé, desszert, nápolyi, cukorkaáru, előrecsomagolt fagylalt és jégkrém stb.), 1.10. Tej, tejtermék (vaj, sajt, túró, savanyított tejtermék stb.), 1.11. Egyéb élelmiszer (tojás, étolaj, margarin és zsír, olajos és egyéb magvak, cukor, só, száraztészta, kávé, tea, fűszer, ecet, méz, bébiétel stb.), 1.12. Közérzetjavító és étrend-kiegészítő termék (gyógynövény, biotermék, testépítő szer stb.); 3. Textil (szövet, ruházati méteráru, háztartási textiltermék, lakástextília, ágynemű, asztalterítő, törölköző, kötőfonal, hímzéshez, valamint takaró és szőnyeg készítéséhez szükséges alapanyag, rövidáru, tű, varrócérna, gomb stb.); 4. Ruházat (gyermek, női, férfi ruházati cikk, bőrruházat és szőrmeáru, ruházati kiegészítő); 5. Babatermék (csecsemő- és kisgyermek-ruházati cikk, babakocsi, babaülés, babaágy, babaápolási cikk stb.); 7. Bútor, lakberendezés, háztartási felszerelés, világítástechnikai cikk; 9. Villamos háztartási készülék és villamossági cikk; 14. Vasáru, barkács, és építési anyag; 17. Újság, napilap, folyóirat, periodikus kiadvány; 18. Papír- és írószer, művészellátó cikk (vászon, állvány stb.); 20. Illatszer, drogéria; 21. Háztartási tisztítószer, vegyi áru; 27. Játékáru; 30. Virág és kertészeti cikk;
32. Állateledel, takarmány; 43. Emlék-és ajándéktárgy; 59. Egyéb: Műanyagáru, Háztartási cikk, Savanyúság 8.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: alkoholtermék, sör, bor, pezsgő, köztes alkoholtermék 9. kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a kereskedelmi tevékenység jellege: 9.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): ---9.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 9.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): ---10. annak ténye, hogy az üzletben folytatnak-e: 10.1. szeszesital-kimérést folytatni: nem 10.2. a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni: nem 11. ha a kereskedő külön engedélyhez kötött kereskedelmi tevékenységet folytat, a külön engedély alapján forgalmazott termékek körét, megnevezését, továbbá a külön engedélyt kiállító hatóságot és a külön engedély számát, hatályát (egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban): 1.5. Hús és hentesáru termékkörön belüli élelmiszerek közül - hentesáru (szeletelt) 1.10. Tej, tejtermék termékkörön belüli élelmiszerek közül - hűtést igénylő tej és tejtermékek, nyerstej kivételével külön engedélyt kiállító hatóság: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kalocsa Járási Hivatala Járási Állateü-i és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal külön engedély száma, hatálya: BK-04I/007/118-4/2015. 2015. 03. 10-től visszavonásig érvényes 12. a kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2014. szeptember 12. nyitvatartási idő módosult 2015. március 30-tól
1.Nyilvántartásba vétel száma: B-90. 2. kereskedő neve, címe, székhelye: Süth Zoltán 6328 Dunapataj, Ordasi út 36. 3. Egyéni vállalkozó nyilvántartási száma: 39486895 4. a kereskedő statisztikai száma: 66815956-5610-231-03 5. kereskedelmi tevékenység helye: 5.1. a kereskedelmi tevékenység címe: 6328 Dunapataj, Ordasi út 36. (91/1 Hrsz.) 5.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: .---5.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy- ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed- a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: ---5.4. a közlekedési eszközön folytatott értékesítés esetén annak a közlekedési eszköznek a megjelölése (a jármű azonosítására használt jelzés feltüntetésével), amelyen kereskedelmi tevékenységet kívánnak folytatni: ---5.a. üzleten kívüli kereskedelem esetén a termék forgalmazása céljából szervezett utazás vagy tartott rendezvény helyének és időpontjának, illetve a szervezett utazás keretében tartott rendezvény esetén az utazás indulási és célhelyének, valamint az utazás időpontjának megjelölése: ---6. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban kereskedelmi tevékenység formája: üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység 7. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 7.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: Hétfő - Péntek: 08:30-12:00 13:00-17:00 Szombat: 08:30-12:00 Vasárnap: -----7.2. az üzlet elnevezése: PC BÁZIS (SZÁMÍTÁSTECHNIKA ÉS AJÁNDÉK) 7.3. alapterülete (m2): 27 m2 7.4. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 7.5. a 25. § (4) bekezdés szerinti vásárlók könyve nyomtatvány használatba vételének időpontja: 2007. Engedély kiadásával egyidejűleg dátum megújítva. 7.6 napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet esetén az árusítótér nettó alapterülete, az üzlethez létesített gépjármű-várakozóhelyek száma, azok telekhatártól mért távolsága és elhelyezése (saját telken vagy más telken parkolóban, parkolóházban vagy közterületek közlekedésre szánt területe egy részén, illetve a közforgalom céljára átadott magánút egy részén): üzlethez tartozó parkolóhelyek száma: 3 db, melyeket a kereskedő (érdekelt vállalkozókkal együtt) saját beruházással és az önkormányzat saját fedezettel közösen létesített 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban: 8.1. termékek megnevezése és sorszáma: 9. Villamos háztartási készülék és villamossági cikk 10. Audió- és videóberendezés 11. Audiovizuális termék (zenei-és videófelvétel, CD, DVD stb.) 19. Számítógépes hardver- és szoftver termék 27. Játékáru 59. Egyéb: iparcikk jellegű termékek 8.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: -----9. kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a kereskedelmi tevékenység jellege: 9.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): ---9.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 9.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): ---10. annak ténye, hogy az üzletben folytatnak-e: 10.1. szeszesital-kimérést folytatni: nem 10.2. a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni: nem 11. ha a kereskedő külön engedélyhez kötött kereskedelmi tevékenységet folytat, a külön engedély alapján forgalmazott termékek körét, megnevezését, továbbá a külön engedélyt kiállító hatóságot és a külön engedély számát, hatályát (egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban): ---12. a kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2014. október 22.
1.Nyilvántartásba vétel száma: B-91. 2. kereskedő neve, címe, székhelye: Süth Zoltán 6328 Dunapataj, Ordasi út 36. 3. Egyéni vállalkozó nyilvántartási száma: 39486895 4. a kereskedő statisztikai száma: 66815956-5610-231-03 5. kereskedelmi tevékenység helye: 5.1. a kereskedelmi tevékenység címe: 6328 Dunapataj, Szelidi tópart 44. (4086/23 hrsz) 5.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: .---5.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy- ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed- a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: ---5.4. a közlekedési eszközön folytatott értékesítés esetén annak a közlekedési eszköznek a megjelölése (a jármű azonosítására használt jelzés feltüntetésével), amelyen kereskedelmi tevékenységet kívánnak folytatni: ---5.a. üzleten kívüli kereskedelem esetén a termék forgalmazása céljából szervezett utazás vagy tartott rendezvény helyének és időpontjának, illetve a szervezett utazás keretében tartott rendezvény esetén az utazás indulási és célhelyének, valamint az utazás időpontjának megjelölése: ---6. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban kereskedelmi tevékenység formája: üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység (vendéglátás) 7. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 7.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: SZEZONÁLISAN MÁJUS 1. ÉS SZEPTEMBER 15. KÖZÖTT Hétfő- Péntek: 10:00-24:00 Szombat: 09:00- Vasárnap: 01:00 Vasárnap: 09:00-24:00 7.2. az üzlet elnevezése: KERTMOZI-MOZIBÜFÉ 7.3. alapterülete (m2): 100 m2 7.4. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 25 fő 7.5. a 25. § (4) bekezdés szerinti vásárlók könyve nyomtatvány használatba vételének időpontja: B.11-1/V/ÚJ (BF 501141-BF 501160) használatba vétel időpontja: 2014. 10. 22. 7.6 napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet esetén az árusítótér nettó alapterülete, az üzlethez létesített gépjármű-várakozóhelyek száma, azok telekhatártól mért távolsága és elhelyezése (saját telken vagy más telken parkolóban, parkolóházban vagy közterületek közlekedésre szánt területe egy részén, illetve a közforgalom céljára átadott magánút egy részén): alapterület: 50 m2, az üzlet strand területén található, gépjárművel nem megközelíthető 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban: 8.1. termékek megnevezése és sorszáma: 1.1. Meleg-, hideg étel 1.2. Kávéital, alkoholmentes- és szeszes ital 1.3. Csomagolt kávé, dobozos, illetve palackozott alkoholmentes- és szeszes ital 1.9. Édességáru (csokoládé,desszert,nápolyi,cukorkaáru,előrecsomagolt fagylalt és jégkrém stb.) 8.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: alkoholtermék, sör, bor, pezsgő, köztes alkoholtermék 9. kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a kereskedelmi tevékenység jellege: 9.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): ---9.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem (vendéglátás) 9.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): ---10. annak ténye, hogy az üzletben folytatnak-e: 10.1. szeszesital-kimérést folytatni: igen 10.2. a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni: nem 11. ha a kereskedő külön engedélyhez kötött kereskedelmi tevékenységet folytat, a külön engedély alapján forgalmazott termékek körét, megnevezését, továbbá a külön engedélyt kiállító hatóságot és a külön engedély számát, hatályát (egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban): ---12. a kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2014. október 22.
1.Nyilvántartásba vétel száma: B-92. 2. kereskedő neve, címe, székhelye: Bulldy Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. 6328 Dunapataj, Ady E. u. 35. 3. Kereskedő cégjegyzékszáma: 03-06-112195 4. a kereskedő statisztikai száma: 21540185-0149-117-03 5. kereskedelmi tevékenység helye: 5.1. a kereskedelmi tevékenység címe: 6328 Dunapataj, Szelidi tópart 28. (4086/17 hrsz.) 5.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: .---5.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy- ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed- a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: ---5.4. a közlekedési eszközön folytatott értékesítés esetén annak a közlekedési eszköznek a megjelölése (a jármű azonosítására használt jelzés feltüntetésével), amelyen kereskedelmi tevékenységet kívánnak folytatni: ---5.a. üzleten kívüli kereskedelem esetén a termék forgalmazása céljából szervezett utazás vagy tartott rendezvény helyének és időpontjának, illetve a szervezett utazás keretében tartott rendezvény esetén az utazás indulási és célhelyének, valamint az utazás időpontjának megjelölése: ---6. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban kereskedelmi tevékenység formája: üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység (vendéglátás) 7. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 7.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: SZEZONÁLISAN MÁJUS 1. ÉS AUGUSZTUS 31. KÖZÖTT Hétfő- csütörtök: 09:00-02:00 Péntek: 09:00- 04:00 Szombat: 09:00-06:00 Vasárnap: 09:00-02:00 7.2. az üzlet elnevezése: FAMILY VENDÉGLÁTÓ ÜZLET 7.3. alapterülete (m2): 100 m2 7.4. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 40 fő 7.5. a 25. § (4) bekezdés szerinti vásárlók könyve nyomtatvány használatba vételének időpontja: B.11-1/V/ÚJ (N0049401-N0049425) használatba vétel időpontja: 2014. 11. 11. 7.6 napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet esetén az árusítótér nettó alapterülete, az üzlethez létesített gépjármű-várakozóhelyek száma, azok telekhatártól mért távolsága és elhelyezése (saját telken vagy más telken parkolóban, parkolóházban vagy közterületek közlekedésre szánt területe egy részén, illetve a közforgalom céljára átadott magánút egy részén): alapterület: 50 m2, üzlethez tartozó parkolóhelyek száma: 10 db, melyet a kereskedő önkormányzati bérleti szerződéssel, saját beruházással biztosít 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban: 8.1. termékek megnevezése és sorszáma: 1.1. Meleg-, hideg étel 1.2. Kávéital, alkoholmentes- és szeszes ital 1.9. Édességáru (csokoládé,desszert,nápolyi,cukorkaáru,előrecsomagolt fagylalt és jégkrém stb.) 8.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: alkoholtermék, sör, bor, pezsgő, köztes alkoholtermék 9. kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a kereskedelmi tevékenység jellege: 9.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): ---9.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem (vendéglátás) 9.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): ---10. annak ténye, hogy az üzletben folytatnak-e: 10.1. szeszesital-kimérést folytatni: igen 10.2. a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni: igen 11. ha a kereskedő külön engedélyhez kötött kereskedelmi tevékenységet folytat, a külön engedély alapján forgalmazott termékek körét, megnevezését, továbbá a külön engedélyt kiállító hatóságot és a külön engedély számát, hatályát (egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban): 1.1 Meleg-, hideg ételek termékkörön belül: vendéglátó-ipari termékek (frissen sültek, tésztafélék, levesek, pörköltek, hot-dog, hamburger, gyros, hideg-melegszendvicsek, jégkrém) húsok helyben előkészítésével vagy előkészített formában, zöldségek-gyümölcsök előkészített formában külön engedélyt kiállító hatóság: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kalocsa Járási Hivatala Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály külön engedély száma, hatálya: BK-04I/007/276-4/2015. 2015. 04. 22-től visszavonásig érvényes 12. a kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2014. november 11.
1.Nyilvántartásba vétel száma: B-93. 2. kereskedő neve, címe, székhelye: Sudár Dénesné 6328 Dunapataj, Erzsébet utca 9. 3. Kereskedő egyéni nyilvántartási száma: 38176484 4. a kereskedő statisztikai száma: 66724641-7490-231-03 5. kereskedelmi tevékenység helye: 5.1. a kereskedelmi tevékenység címe: ----5.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: .---5.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy- ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed- a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: országos jelleggel 5.4. a közlekedési eszközön folytatott értékesítés esetén annak a közlekedési eszköznek a megjelölése (a jármű azonosítására használt jelzés feltüntetésével), amelyen kereskedelmi tevékenységet kívánnak folytatni: ---5.a. üzleten kívüli kereskedelem esetén a termék forgalmazása céljából szervezett utazás vagy tartott rendezvény helyének és időpontjának, illetve a szervezett utazás keretében tartott rendezvény esetén az utazás indulási és célhelyének, valamint az utazás időpontjának megjelölése: ---6. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban kereskedelmi tevékenység formája: üzleten kívüli kiskereskedelmi tevékenység 7. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 7.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: --7.2. az üzlet elnevezése: ---7.3. alapterülete (m2): --7.4. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: --7.5. a 25. § (4) bekezdés szerinti vásárlók könyve nyomtatvány használatba vételének időpontja: ---7.6 napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet esetén az árusítótér nettó alapterülete, az üzlethez létesített gépjármű-várakozóhelyek száma, azok telekhatártól mért távolsága és elhelyezése (saját telken vagy más telken parkolóban, parkolóházban vagy közterületek közlekedésre szánt területe egy részén, illetve a közforgalom céljára átadott magánút egy részén): ---8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban: 8.1. termékek megnevezése és sorszáma: 16. Könyv 8.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: ---9. kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a kereskedelmi tevékenység jellege: 9.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): ---9.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 9.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): ---10. annak ténye, hogy az üzletben folytatnak-e: 10.1. szeszesital-kimérést folytatni: --10.2. a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni: --11. ha a kereskedő külön engedélyhez kötött kereskedelmi tevékenységet folytat, a külön engedély alapján forgalmazott termékek körét, megnevezését, továbbá a külön engedélyt kiállító hatóságot és a külön engedély számát, hatályát (egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban): ---12. a kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2014. december 2.
1.Nyilvántartásba vétel száma: B-94. 2. kereskedő neve, címe, székhelye: Kardos Ildikó 6328 Dunapataj, Hold utca 10. 3. Kereskedő egyéni nyilvántartási száma: 155882 4. a kereskedő statisztikai száma: 623504626920-231-03 5. kereskedelmi tevékenység helye: 5.1. a kereskedelmi tevékenység címe: 6328 Dunapataj, Gólya u. 1. 5.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: .---5.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy- ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed- a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: Dunapataj piac, Kalocsa piac 5.4. a közlekedési eszközön folytatott értékesítés esetén annak a közlekedési eszköznek a megjelölése (a jármű azonosítására használt jelzés feltüntetésével), amelyen kereskedelmi tevékenységet kívánnak folytatni: ---5.a. üzleten kívüli kereskedelem esetén a termék forgalmazása céljából szervezett utazás vagy tartott rendezvény helyének és időpontjának, illetve a szervezett utazás keretében tartott rendezvény esetén az utazás indulási és célhelyének, valamint az utazás időpontjának megjelölése: ---6. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban kereskedelmi tevékenység formája: üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység/üzleten kívüli kereskedelem/ vásáron vagy piacon folytatott kereskedelmi tevékenység 7. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 7.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: Hétfő- Péntek: 8:00-17:00 ; Szombat- Vasárnap: ZÁRVA 7.2. az üzlet elnevezése: Papír-írószer Nyomtatvány Üzlet 7.3. alapterülete (m2): 12 m2 7.4. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: --7.5. a 25. § (4) bekezdés szerinti vásárlók könyve nyomtatvány használatba vételének időpontja: 2015.02.25. KI 937126-KI 937150 7.6 napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet esetén az árusítótér nettó alapterülete, az üzlethez létesített gépjármű-várakozóhelyek száma, azok telekhatártól mért távolsága és elhelyezése (saját telken vagy más telken parkolóban, parkolóházban vagy közterületek közlekedésre szánt területe egy részén, illetve a közforgalom céljára átadott magánút egy részén): parkoló: 2 db, Gólya u. 1.- saját telken 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban: üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység: (6328 Dunapataj, Gólya u. 1.) 8.1. a) termékek megnevezése és sorszáma: 11. Audiovizuális termékek (zenei- és videofelvétel, CD, DVD stb.) 17. Újság, napilap, folyóirat, periodikus kiadvány 18. Papír- és írószer, művészellátó cikk (vászon, állvány stb.) 27. Játékáru 38. Fotócikk 43. Emlék- és ajándéktárgy 59. Egyéb: iparcikk jellegű vegyes kiskereskedelem, háztartási cikk 8.2. a) a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: ---üzleten kívüli, illetve vásáron vagy piacon folytatott kereskedelmi tevékenység: (Dunapataj piac, Kalocsa piac) 8.1. b) termékek megnevezése és sorszáma: 1.7. Zöldség- és gyümölcs 8.2. b) a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: ---9. kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a kereskedelmi tevékenység jellege: 9.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): igen 9.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 9.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): ---10. annak ténye, hogy az üzletben folytatnak-e: 10.1. szeszesital-kimérést folytatni: --10.2. a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni: --11. ha a kereskedő külön engedélyhez kötött kereskedelmi tevékenységet folytat, a külön engedély alapján forgalmazott termékek körét, megnevezését, továbbá a külön engedélyt kiállító hatóságot és a külön engedély számát, hatályát (egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban): ---12. a kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2015. 02. 20.
1.Nyilvántartásba vétel száma: B-95. 2. kereskedő neve, címe, székhelye: Ivanics Zalán 6328 Dunapataj, Nap u. 14. 3. Kereskedő egyéni nyilvántartási száma: 41627112 4. a kereskedő statisztikai száma: 66966131-4612-231-03 5. kereskedelmi tevékenység helye: 5.1. a kereskedelmi tevékenység címe: --5.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: .---5.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy- ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed- a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: Bács-Kiskun megye területe 5.4. a közlekedési eszközön folytatott értékesítés esetén annak a közlekedési eszköznek a megjelölése (a jármű azonosítására használt jelzés feltüntetésével), amelyen kereskedelmi tevékenységet kívánnak folytatni: ---5.a. üzleten kívüli kereskedelem esetén a termék forgalmazása céljából szervezett utazás vagy tartott rendezvény helyének és időpontjának, illetve a szervezett utazás keretében tartott rendezvény esetén az utazás indulási és célhelyének, valamint az utazás időpontjának megjelölése: ---6. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban kereskedelmi tevékenység formája: üzleten kívüli kereskedelem 7. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 7.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: ---7.2. az üzlet elnevezése: ---7.3. alapterülete (m2): ---7.4. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: --7.5. a 25. § (4) bekezdés szerinti vásárlók könyve nyomtatvány használatba vételének időpontja: ---7.6 napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet esetén az árusítótér nettó alapterülete, az üzlethez létesített gépjármű-várakozóhelyek száma, azok telekhatártól mért távolsága és elhelyezése (saját telken vagy más telken parkolóban, parkolóházban vagy közterületek közlekedésre szánt területe egy részén, illetve a közforgalom céljára átadott magánút egy részén): ---8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban: 8.1. termékek megnevezése és sorszáma: 37. Mezőgazdasági, méhészeti és borászati cikk, növényvédő szer, termésnövelő anyag, a tevékenységhez szükséges eszköz, kisgép (pincegazdasági felszerelés, vetőmag, tápszer, kötözőfonal, zsineg stb.) 59. Egyéb: Baktérium trágya 8.2. a) a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: ---9. kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a kereskedelmi tevékenység jellege: 9.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): igen 9.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: ---9.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): igen 10. annak ténye, hogy az üzletben folytatnak-e: 10.1. szeszesital-kimérést folytatni: --10.2. a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni: --11. ha a kereskedő külön engedélyhez kötött kereskedelmi tevékenységet folytat, a külön engedély alapján forgalmazott termékek körét, megnevezését, továbbá a külön engedélyt kiállító hatóságot és a külön engedély számát, hatályát (egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban): ---12. a kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2015. 02. 23.
1.Nyilvántartásba vétel száma: B-96. 2. kereskedő neve, címe, székhelye: Süfagro Kft. 6527 Nagybaracska, Dózsa Gy. u. 12. 3. Kereskedő cégjegyzékszáma: 03-09-126220 4. a kereskedő statisztikai száma: 24322854-4778-113-03 5. kereskedelmi tevékenység helye: 5.1. a kereskedelmi tevékenység címe: 6328 Dunapataj, Baross u. 8. (26 hrsz.) 5.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: .---5.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy- ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed- a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: ---5.4. a közlekedési eszközön folytatott értékesítés esetén annak a közlekedési eszköznek a megjelölése (a jármű azonosítására használt jelzés feltüntetésével), amelyen kereskedelmi tevékenységet kívánnak folytatni: ---5.a. üzleten kívüli kereskedelem esetén a termék forgalmazása céljából szervezett utazás vagy tartott rendezvény helyének és időpontjának, illetve a szervezett utazás keretében tartott rendezvény esetén az utazás indulási és célhelyének, valamint az utazás időpontjának megjelölése: ---6. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban kereskedelmi tevékenység formája: üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység 7. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 7.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: Csütörtök: 16:00-18:00 7.2. az üzlet elnevezése: „PALACKBA ZÁRT ENERGIA” gázcseretelep 7.3. alapterülete (m2): 6 m2 7.4. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: ---7.5. a 25. § (4) bekezdés szerinti vásárlók könyve nyomtatvány használatba vételének időpontja: használatba vétel időpontja: 2015. 04. 01. 7.6 napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet esetén az árusítótér nettó alapterülete, az üzlethez létesített gépjármű-várakozóhelyek száma, azok telekhatártól mért távolsága és elhelyezése (saját telken vagy más telken parkolóban, parkolóházban vagy közterületek közlekedésre szánt területe egy részén, illetve a közforgalom céljára átadott magánút egy részén): ---8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban: 8.1. termékek megnevezése és sorszáma: 24. Palackos gáz 8.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: ---9. kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a kereskedelmi tevékenység jellege: 9.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): ---9.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 9.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): ---10. annak ténye, hogy az üzletben folytatnak-e: 10.1. szeszesital-kimérést folytatni: nem 10.2. a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni: nem 11. ha a kereskedő külön engedélyhez kötött kereskedelmi tevékenységet folytat, a külön engedély alapján forgalmazott termékek körét, megnevezését, továbbá a külön engedélyt kiállító hatóságot és a külön engedély számát, hatályát (egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban): ---12. a kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2015. 04. 01.
1.Nyilvántartásba vétel száma: B-97. 2. kereskedő neve, címe, székhelye: Becző Katalin 6328 Dunapataj, Kalocsai út 42. 3. Egyéni vállalkozó nyilvántartási száma: 6490345 4. a kereskedő statisztikai száma: 63428298-4776-231-03 5. kereskedelmi tevékenység helye: 5.1. a kereskedelmi tevékenység címe: 6328 Dunapataj, Kalocsai út 42. (1712 hrsz.) 5.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: .---5.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy- ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed- a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: ---5.4. a közlekedési eszközön folytatott értékesítés esetén annak a közlekedési eszköznek a megjelölése (a jármű azonosítására használt jelzés feltüntetésével), amelyen kereskedelmi tevékenységet kívánnak folytatni: ---5.a. üzleten kívüli kereskedelem esetén a termék forgalmazása céljából szervezett utazás vagy tartott rendezvény helyének és időpontjának, illetve a szervezett utazás keretében tartott rendezvény esetén az utazás indulási és célhelyének, valamint az utazás időpontjának megjelölése: ---6. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban kereskedelmi tevékenység formája: üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység 7. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 7.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: MINDEN ÉVBEN MÁRCIUS 1-TŐL MÁJUS 31-IG Hétfő-Péntek: 08:00-18:00 Szombat: 08:00-15:00 Vasárnap: 10:00-12:00 EGYÉB IDŐSZAKBAN: Hétfő-Péntek: 09:00-17:00 Szombat: 09:00-15:00 Vasárnap: 10:00-12:00 7.2. az üzlet elnevezése: GYÖNGYVIRÁG- VIRÁGBOLT ÉS DÍSZFAISKOLA ÁRUDA 7.3. alapterülete (m2): 40 m2 7.4. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: ---7.5. a 25. § (4) bekezdés szerinti vásárlók könyve nyomtatvány használatba vételének időpontja: B.11-1 KI 937176-KI 937200 használatba vétel időpontja: 2015. 03. 31. 7.6 napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet esetén az árusítótér nettó alapterülete, az üzlethez létesített gépjármű-várakozóhelyek száma, azok telekhatártól mért távolsága és elhelyezése (saját telken vagy más telken parkolóban, parkolóházban vagy közterületek közlekedésre szánt területe egy részén, illetve a közforgalom céljára átadott magánút egy részén): parkolók száma: 3 db, saját tulajdon- saját területen 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban: 8.1. termékek megnevezése és sorszáma: 3. Textil (szövet, ruházati méteráru, háztartási textiltermék, lakástextília, ágynemű, asztalterítő, törölköző, kötőfonal, hímzéshez, valamint takaró és szőnyeg készítéséhez szükséges alapanyag, rövidáru, tű, varrócérna, gomb stb.) 7. Bútor, lakberendezés, háztartási felszerelés, világítástechnikai cikk 20. Illatszer, drogéria 25. Óra- és ékszer 27. Játékáru 30. Virág és kertészeti cikk 41. Temetkezési kellék 43. Emlék- és ajándéktárgy 45. Kreatív-hobbi és dekorációs termék 46. Használtcikk (használt könyv, ruházati cikk, sportszer, bútor, egyéb használtcikk, régiség) 8.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: ---9. kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a kereskedelmi tevékenység jellege: 9.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): igen 9.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 9.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): ---10. annak ténye, hogy az üzletben folytatnak-e: 10.1. szeszesital-kimérést folytatni: nem 10.2. a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni: nem
11. ha a kereskedő külön engedélyhez kötött kereskedelmi tevékenységet folytat, a külön engedély alapján forgalmazott termékek körét, megnevezését, továbbá a külön engedélyt kiállító hatóságot és a külön engedély számát, hatályát (egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban): ---12. a kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2015. 03. 31.
1.Nyilvántartásba vétel száma: B-98 2. kereskedő neve, címe, székhelye: Váradi Gyula 6328 Dunapataj, Hartai út 12. 3. Egyéni vállalkozó nyilvántartási száma: 4223108 4. a kereskedő statisztikai száma: 43801268-4711-231-03 5. kereskedelmi tevékenység helye: 5.1. a kereskedelmi tevékenység címe: 6328 Dunapataj-Szelid, Tópart 40. (4092 hrsz.) 5.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: .---5.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy- ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed- a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: ---5.4. a közlekedési eszközön folytatott értékesítés esetén annak a közlekedési eszköznek a megjelölése (a jármű azonosítására használt jelzés feltüntetésével), amelyen kereskedelmi tevékenységet kívánnak folytatni: ---5.a. üzleten kívüli kereskedelem esetén a termék forgalmazása céljából szervezett utazás vagy tartott rendezvény helyének és időpontjának, illetve a szervezett utazás keretében tartott rendezvény esetén az utazás indulási és célhelyének, valamint az utazás időpontjának megjelölése: ---6. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban kereskedelmi tevékenység formája: üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység (vendéglátás) 7. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 7.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: IDÉNYJELLEGGEL, MÁRCIUS 15-TŐL OKTÓBER 30-IG Hétfő-Csütörtök: 07:00-22:00 Péntek, Vasárnap: 07:00-23:00 Szombat: 07:00-02:30 7.2. az üzlet elnevezése: SZITTYÓKA 7.3. alapterülete (m2): 12 m2 7.4. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 20 fő 7.5. a 25. § (4) bekezdés szerinti vásárlók könyve nyomtatvány használatba vételének időpontja: B.11-1/v/új --- 2015.05.11. 7.6 napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet esetén az árusítótér nettó alapterülete: 12 m2 + 13m2 terasz/kert az üzlethez létesített gépjármű-várakozóhelyek száma, azok telekhatártól mért távolsága és elhelyezése (saját telken vagy más telken parkolóban, parkolóházban vagy közterületek közlekedésre szánt területe egy részén, illetve a közforgalom céljára átadott magánút egy részén): parkolók száma: 5 db, 2 db saját területen, 3 db önkormányzattal kötött bérleti szerződéssel 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban: 8.1. termékek megnevezése és sorszáma: 1.2. Kávéital, alkoholmentes-és szeszes ital 1.3. Csomagolt kávé, dobozos, illetve palackozott alkoholmentes-és szeszes ital, 1.9. Édességáru 17. Újság, napilap, folyóirat, periodikus kiadvány 8.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: alkoholtermék, sör, bor, pezsgő, köztes alkoholtermék 9. kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a kereskedelmi tevékenység jellege: 9.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 9.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem /vendéglátás 9.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): ---10. annak ténye, hogy az üzletben folytatnak-e: 10.1. szeszesital-kimérést folytatni: igen 10.2. a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni: nem 11. ha a kereskedő külön engedélyhez kötött kereskedelmi tevékenységet folytat, a külön engedély alapján forgalmazott termékek körét, megnevezését, továbbá a külön engedélyt kiállító hatóságot és a külön engedély számát, hatályát (egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban): ---12. a kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2015.05.11.
1.Nyilvántartásba vétel száma: B-99 2. kereskedő neve, címe, székhelye: Dráviczki Júlia 6335 Ordas, Dózsa Gyögy út 9. 3. Egyéni vállalkozó nyilvántartási száma: 43542693 4. a kereskedő statisztikai száma: 67135257-4779-231-03 5. kereskedelmi tevékenység helye: 6328 Dunapataj, Hartai út 2/B. 5.1. a kereskedelmi tevékenység címe: 6328 Dunapataj, Hartai út 2/B. 5.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke: .---5.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy- ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed- a megye, illetve az országos jelleg megjelölése: ---5.4. a közlekedési eszközön folytatott értékesítés esetén annak a közlekedési eszköznek a megjelölése (a jármű azonosítására használt jelzés feltüntetésével), amelyen kereskedelmi tevékenységet kívánnak folytatni: ---5.a. üzleten kívüli kereskedelem esetén a termék forgalmazása céljából szervezett utazás vagy tartott rendezvény helyének és időpontjának, illetve a szervezett utazás keretében tartott rendezvény esetén az utazás indulási és célhelyének, valamint az utazás időpontjának megjelölése: ---6. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban kereskedelmi tevékenység formája: üzletben folytatott kiskereskedelmi tevékenység 7. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet 7.1. a napi/heti nyitva tartási ideje: Kedd-Péntek: 08:00-17:00 Szombat: 08:00-12:00 7.2. az üzlet elnevezése: JULI-TURI 7.3. alapterülete (m2): 19 m2 7.4. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége: 7.5. a 25. § (4) bekezdés szerinti vásárlók könyve nyomtatvány használatba vételének időpontja: B.11-1/v/új --- 2015.06.05. 7.6 napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet esetén az árusítótér nettó alapterülete: 19 m2 az üzlethez létesített gépjármű-várakozóhelyek száma, azok telekhatártól mért távolsága és elhelyezése (saját telken vagy más telken parkolóban, parkolóházban vagy közterületek közlekedésre szánt területe egy részén, illetve a közforgalom céljára átadott magánút egy részén): parkolók száma: 2 db, önkormányzattal kötött bérleti szerződéssel 8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban: 8.1. termékek megnevezése és sorszáma: 46. Használtcikk (használt könyv, ruházati cikk, sportszer, bútor, egyéb használtcikk, régiség) 8.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek: 9. kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a kereskedelmi tevékenység jellege: 9.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont): 9.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat: kiskereskedelem 9.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont): ---10. annak ténye, hogy az üzletben folytatnak-e: 10.1. szeszesital-kimérést folytatni: nem 10.2. a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni: nem 11. ha a kereskedő külön engedélyhez kötött kereskedelmi tevékenységet folytat, a külön engedély alapján forgalmazott termékek körét, megnevezését, továbbá a külön engedélyt kiállító hatóságot és a külön engedély számát, hatályát (egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban): ---12. a kereskedelmi tevékenység megkezdésének időpontja: 2015.06.05.