136/2008. (X. 18.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva - a következőket rendelem el:
A támogatás célja 1. § A támogatás célja a vidéki térségekben új mikrovállalkozások létrehozásának, illetve működő mikrovállalkozások beruházásainak, műszaki-technológiai fejlesztésének támogatása által a vállalkozói aktivitás, a versenyképesség, az innovációs képesség ösztönzése, munkahelyek megtartása és újak létrehozása, valamint a gazdasági szerkezet fejlesztése.
Értelmező rendelkezések 2. § (1) E rendelet alkalmazásában: a) gazdaságon kívül végzett tevékenység: olyan tevékenység, amely független az ügyfél mezőgazdasági tevékenységétől, a mezőgazdasági tevékenységéhez kapcsolódó földterülettől és mezőgazdasági hasznosítású épületeitől; b) mikrovállalkozás: a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény 3. § (3) bekezdése szerinti vállalkozás; c) kisléptékű infrastruktúra-fejlesztés: a 2. számú melléklet 1. pontja szerinti fejlesztés; d) hátrányos helyzetű terület: a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. számú mellékletében foglalt leghátrányosabb helyzetű kistérségek, valamint az ezekkel azonos elbánásban részesülő, a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendeletben meghatározott, társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, vagy az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések; e) illetékes LEADER HACS: az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet 3. és 4. tengelyének keretében megalakuló helyi akciócsoportok elismerési rendjével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 93/2007. (VIII. 29.) FVM rendelet alapján előzetesen elismert helyi közösségek tervezési folyamatával, és a LEADER csoportok kiválasztásával kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 147/2007. (XII. 4.) FVM rendeletben elismert olyan LEADER helyi akciócsoport, amely a Helyi Vidékfejlesztési Közösségek és a LEADER helyi akciócsoportok részére az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet keretében nyújtott támogatás részletes feltételeiről szóló 141/2008. (X. 30.) FVM rendelet 9. számú melléklete szerinti tervezési területen látja el a munkaszervezetén keresztül az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. és IV. tengely intézkedéseinek delegálási szerződés keretein belüli végrehajtását; f) g) ügyfél: a 4. számú melléklet szerinti településen működő, induló mikrovállalkozás, a gazdasági társaságokról szóló törvénynek megfelelően működő előtársaság vagy olyan természetes személy, aki vállalja, hogy a támogatás megítélését követően az első kifizetési kérelem benyújtásának időpontjáig egyéni vállalkozóként nyilvántartásba veteti magát, és tevékenységét, amennyiben főállású alkalmazottat nem foglalkoztat, főállásban ekként végzi. (2) E rendeletben nem szabályozott kérdésekben a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvényben (a továbbiakban: Törvény) és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendeletben (a továbbiakban:
Vhr.) foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.
A támogatás tárgya, elszámolható kiadások 3. § (1) Támogatás vehető igénybe mikrovállalkozások fejlesztéseinek támogatására, a megkezdett vagy tervezett gazdasági tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó a (2) bekezdésben meghatározott, gazdaságon kívül végzett tevékenységre, amely legkésőbb az első kifizetési kérelem benyújtásakor szerepel a mikrovállalkozás bejegyzett tevékenységei között, vagy természetes személy ügyfél esetén az első kifizetési kérelem benyújtásáig felvett tevékenység. (2) E rendelet alapján támogatható tevékenységek, eszközök és az elszámolható költségek: a) a fejleszteni kívánt tevékenységhez kötődő eszközök, kivéve a 3. számú mellékletben szereplő eszközök; b) Vhr. 30. §-ában foglaltaknak megfelelő, csak a gazdasági tevékenységgel érintett épülethez, épületrészhez tartozó, a fejlesztési tevékenységhez kapcsolódó építési munka, új épület kialakítása; c) a 2. számú mellékletben meghatározott, csak a gazdasági tevékenységgel érintett épülethez vagy épületrészhez kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztés; d) a 2. számú mellékletben meghatározott minőségbiztosítási és környezetirányítási rendszer, szabvány bevezetése; e) a Vhr. 31. §-ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások. (3) A (2) bekezdés d)-e) pontjában szereplő támogatható tevékenység önállóan nem szerepelhet egy támogatási kérelemben. (4) Ha a (2) bekezdés b) és c) pontjában foglalt tevékenységek közvetlenül nem csak a gazdasági tevékenységgel érintett épületet vagy épületrészt érintik, akkor az elszámolható kiadásokat alapterület arányosan kell meghatározni. (5) Ha az ügyfél olyan, a 3. számú mellékletben nem szereplő eszközt kíván beszerezni, amely a hatályos Gépkatalógusban nem szerepel, akkor a Vhr. 27. § (1) bekezdés g) pontjában foglalt rendelkezést kell alkalmazni. A beszerezni kívánt gépnek teljesítenie kell a Vhr. 29. § (1) bekezdés c) és d), valamint (5) bekezdés a) pontjában foglaltakat. (6) A Vhr. 23. § (1) bekezdés b) pontjától eltérően az üzemeltetési kötelezettség az utolsó kifizetési kérelem benyújtásától számított öt évig tart. (7) E rendelet alapján nem igényelhető támogatás a) motorral hajtott szárazföldi, légi, vízi közlekedési jármű vagy sporteszköz beszerzésére, b) termőföld és ingatlan vásárlására, c) ingatlan bérleti díjára, d) élő állat vásárlására.
A támogatás mértéke 4. § (1) Jelen támogatás alapján megítélhető összeg alapját az Európai Közösséget létrehozó Szerződés (a továbbiakban: EK Szerződés) 87. és 88. cikkének a de minimis támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2006. december 15-i 1998/2006/EK bizottsági rendeletben foglaltaknak megfelelően: a) a támogatás összege az 1998/2006/EK bizottsági rendelet hatálya alá tartozó tevékenységek esetén ügyfelenként egymást követő három pénzügyi évben nem haladhatja meg a 200 000 eurónak megfelelő forintösszeget; b) az 1998/2006/EK bizottsági rendelet hatálya alá nem tartozó tevékenységek esetében e rendelet által támogatott célterületek vonatkozásában három egymást követő pénzügyi évben a megítélt támogatás összege nem haladhatja meg a 200 000 eurónak megfelelő forintösszeget; c) az e rendelet alapján megítélt támogatás az 1998/2006/EK bizottsági rendelet értelmében a de minimis hatálya alá tartozó szervezetek esetében mezőgazdasági célú csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősül. (2) A támogatás mértéke: a) hátrányos helyzetű területen megvalósuló fejlesztés esetén az összes elszámolható kiadás 65%-a; b) egyéb területen megvalósuló fejlesztés esetén az összes elszámolható kiadás 60%-a. (3) Nem támogatható az a támogatási kérelem, amely esetén a támogatás összege nem éri el az 1200 eurónak megfelelő forintösszeget. (4) Nem támogatható azon mikrovállalkozás fejlesztése, amely vállalkozás árbevételének legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenyégből származik. (5) Az e rendelet szerinti ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztés esetén legfeljebb 40 000 eurónak megfelelő forintösszeg támogatás igényelhető.
(6) Az e rendelet szerinti minőségbiztosítási és környezetirányítási rendszer, szabvány bevezetése esetén legfeljebb 20 000 eurónak megfelelő forintösszeg támogatás igényelhető. (7) A jóváhagyott elszámolható kiadások mértéke és aránya nem haladhatja meg: a) a Gépkatalógusban szereplő gépek, berendezések esetében a Gépkatalógusban szereplő referenciaárat; b) az építési normagyűjteményben (a továbbiakban: ÉNGY) beazonosítható tételek vonatkozásában az elszámolható kiadás, ÉNGY szerinti referenciaárát. (8) Egy támogatási időszakban egy ügyfél egy támogatási kérelmet nyújthat be. E rendelet alapján a kérelmező újabb támogatási kérelmet kizárólag a korábbi fejlesztés utolsó kifizetési kérelmének beadását követően nyújthat be. (9) A beruházás helye szerint illetékes LEADER HACS területén igényelhető legmagasabb támogatási összeget az 5. számú melléklet tartalmazza. Azon LEADER HACS területén, ahol az 5. számú melléklet értelmében az igényelhető támogatási összeg 0 euró, a jogcím keretében támogatási kérelem nem nyújtható be. (10) Ha az ügyfél nem rendelkezik jogerős támogatási határozattal az e rendelet alapján korábbi támogatási időszakban benyújtott támogatási kérelme vonatkozásában, újabb támogatási kérelem benyújtására jogosult.
A támogatás igénybevételének feltételei 5. § (1) Támogatási kérelmet a 4. számú melléklet szerinti településen megvalósuló fejlesztésre a 2. § g) pontja szerinti ügyfél nyújthat be. (2) (3) E rendelet alapján az ügyfél székhelye vagy telephelye szerint illetékes LEADER HACS vagy HVK tervezési területén megvalósuló fejlesztések támogathatóak. Az ügyfél kérelme vonatkozásában a beruházás csak egy LEADER HACS vagy HVK területén valósulhat meg. (4) E rendelet alapján kizárólag olyan fejlesztések támogathatók, amelyek megvalósulásának helye az ügyfél lakóhelye vagy tartózkodási helye, székhelye, telephelye vagy fióktelepe, vagy fióktelephelye szerinti település. (5) Nem jogosult támogatásra a gazdasági tevékenységek statisztikai osztályozása NACE Rev. 2. rendszerének létrehozásáról és a 3037/90/EGK tanácsi rendelet, valamint egyes meghatározott statisztikai területekre vonatkozó EK-rendeletek módosításáról szóló, 2006. december 20-i 1893/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti alábbi tevékenységekhez kapcsolódó fejlesztés: a) NACE REV. 2. 55 ágazat szerinti szálláshely-szolgáltatás, b) NACE REV. 2. B nemzetgazdasági ág - bányászat, kőfejtési tevékenység, c) NACE REV. 2. 4730 ISIC REV. 4. ágazat szerinti gépjármű-üzemanyag kiskereskedelem, d) NACE REV. 2. 46 ágazat szerinti nagykereskedelem, e) NACE REV. 2. K ágazat nemzetgazdasági ág - Pénzügyi tevékenység és biztosítási tevékenység, f) NACE REV. 2. és P Nemzetgazdasági ág - Oktatás, kivéve 85.5 szerinti egyéb oktatás, g) NACE REV. 2. 02 szerinti erdőgazdálkodási tevékenység, h) NACE REV. 2. 5210 szakágazaton belüli csak és kizárólag a mezőgazdasági termékek raktározása, tárolása, i) NACE REV. 2. 7731 szakágazat szerinti mezőgazdasági gép kölcsönzés, j) NACE REV. 2. 03.2 alágazat szerinti halgazdálkodás, k) NACE REV. 2. 11. alágazat szerinti italgyártás, l) NACE REV. 2. 49 ágazat szerinti szárazföldi, csővezetékes szállítás, m) NACE REV. 2. 50 ágazat szerinti vízi szállítás, n) NACE REV. 2. 51 ágazat szerinti légi szállítás, o) NACE REV. 2. L nemzetgazdasági ág - Ingatlanügyletek, p) NACE REV. 2. 41 ágazat szerinti épületek építése. (6) E rendelet alapján nem nyújtható olyan fejlesztéshez támogatás, amely az EK Szerződés I. mellékletében szereplő termékek előállítására, elsődleges feldolgozására vagy turisztikai tevékenységre irányul, valamint amely az EK Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV. 19.) Korm. rendelet 1. § 11. pontjában meghatározott érzékeny ágazatokba tartozó tevékenységhez kapcsolódik. (7) E rendelet keretében benyújtott támogatási kérelmek vonatkozásban a Vhr. 7. § (1) bekezdés b) pontját nem kell alkalmazni. (8) Induló vállalkozás esetén a Vhr. 7. § (1) bekezdés c) pontjában előírt nehéz helyzetben lévőséget a támogatási kérelem benyújtásától számított harmadik lezárt, teljes gazdasági évet követően kell vizsgálni.
A támogatási kérelem benyújtása
6. § (1) (2) A támogatási kérelemnek a következőket kell tartalmaznia: a) az ügyfél azonosítására vonatkozó adatok, b) ÁFA-visszaigénylésre vonatkozó adatok, c) az igényelt támogatásra vonatkozó adatok, d) az elszámolható kiadásokra vonatkozó adatok, e) a fejlesztés előtti állapotra vonatkozó adatok, f) a tervezett fejlesztésre vonatkozó adatok, g) az ügyfél nyilatkozata a vonatkozó feltételek megismeréséről és tudomásulvételéről, h) az ügyfél aláírása. (3) (4) A támogatási kérelemhez csatolni kell: a) b) a Vhr. 27. § (1) bekezdésének h) pontjában foglaltaknak megfelelően pénzügyi tervet, ha a kérelmezett támogatás összege az 5 000 000 forintot nem haladja meg; c) a Vhr. 27. § (1) bekezdésének i) pontjában foglaltaknak megfelelően, amennyiben az ügyfél természetes személy vagy mikrovállalkozás, pénzügyi és üzleti tervet, ha a kérelmezett támogatás összege az 5 000 000 forintot meghaladja; d) az értékeléshez az 1. számú mellékletben meghatározott igazolásokat, nyilatkozatokat, dokumentumokat; e) f) az 1998/2006/EK tanácsi rendelet hatálya alá tartozó szervezetek esetében az ügyfél által az adott és az előző két pénzügyi évben igénybe vett csekély összegű támogatásról szóló nyilatkozatát. (5) Ha az ügyfél a (4) bekezdés b) és c) pontjában meghatározott értékhatárokra tekintettel nem köteles üzleti tervet vagy működtetési és fenntarthatósági tervet benyújtani, a támogatási kérelem elbírálása során az értékeléssel adott pontokat arányosan kell figyelembe venni. (6) A „Kommunikációs terv” és „A vállalkozás társadalmi felelősségvállalása” című fejezetek nem képezik az üzleti terv vagy a működtetési és fenntarthatósági terv részét, benyújtásuk opcionális, függetlenül az üzleti terv vagy a működtetési és fenntarthatósági terv benyújtási kötelezettségtől. Benyújtásuk esetén a fejezeteket az (5) bekezdésben meghatározott arányosítást követően, a pontozás során egyenként maximum +5 ponttal kell figyelembe venni.
A támogatási kérelem elbírálása 7. § A támogatási kérelmek bírálatát - a Törvény 16. §-a, valamint 21. §-a alapján az MVH és a LEADER HACS között létrejött delegálási szerződés szerint - a beruházás helye szerint illetékes LEADER HACS az 1. számú mellékletben, a LEADER HACS területére megállapított pontozási rendszer alapján végzett értékeléssel, továbbá a Törvény 32. § (1) bekezdés c) pontja szerinti rangsor állításával végzi. A támogatási kérelmek rangsorolása után a rendelkezésre álló keret alapján az MVH hozza meg a támogatási határozatot.
Kifizetési kérelem benyújtása 8. § (1) A kifizetési kérelmet postai úton vagy amennyiben annak feltételei fennállnak, az egyes mezőgazdasági és agrár-vidékfejlesztési támogatások igénybevétele esetén az elektronikus kérelembenyújtás alkalmazásáról szóló 80/2008. (IV. 4.) Korm. rendeletben meghatározottak szerint, az elektronikus űrlapkitöltő szolgáltatás segítségével előállított elektronikus űrlapon, ügyfélkapun keresztül lehet benyújtani. A kifizetési kérelemhez csatolandó dokumentumokat elektronikus benyújtás esetén elektronikus űrlapon, szkennelés útján előállított formában kell csatolni a kérelemhez. (2) Induló vállalkozás esetén az első kifizetési kérelemhez csatolni kell az adóbejelentkezési lap másolati példányát. (3) A postai úton benyújtott kifizetési kérelmet a) a 2008. október 19. és a 2009. január 10. közötti támogatási időszakban benyújtott és támogatásban részesített támogatási kérelmek vonatkozásában az MVH-hoz, b) a 2009. január 10-ét követően meghirdetésre kerülő támogatási időszakban benyújtott és támogatásban részesített támogatási kérelmek vonatkozásában - a Törvény 16. §-a, valamint 21. §-a alapján az MVH és a LEADER HACS között létrejött delegálási szerződés szerint - a beruházás helye szerint illetékes LEADER HACS
munkaszervezeti irodájához, az MVH által rendszeresített, a (4) bekezdésben meghatározott adattartalmú formanyomtatványon lehet benyújtani. (4) A kifizetési kérelemnek a következőket kell tartalmaznia: a) az ügyfél azonosítására vonatkozó adatok, b) ÁFA-visszaigénylésre vonatkozó adatok, c) az igényelt támogatásra vonatkozó adatok, d) az elszámolt kiadásokra vonatkozó adatok, e) az elszámolt kiadások indokoltságát alátámasztó adatok, f) a lefolytatott közbeszerzési eljárásokra vonatkozó adatok, g) a megvalósult fejlesztésre vonatkozó adatok, h) az ügyfél nyilatkozata a vonatkozó feltételek megismeréséről és tudomásulvételéről, i) az ügyfél aláírása.
Jogkövetkezmények 9. § (1) Ha az ügyfél által realizált árbevétel 30%-ot meghaladóan marad el a pénzügyi tervben 4. évre vállalt árbevételtől, akkor a 30%-ot meghaladó csökkenésen túli mértékre, százalékpontonként a támogatási összeg 2%-át vissza kell fizetni. (2) Ha az ügyfél által a művelet megvalósításának évét követő három évben, a 3 év alatt összesen realizált árbevétel a benyújtás évében realizált árbevételhez képest számított árbevétel-növekmény összege nem éri el a támogatás 15%-át, akkor elmaradás esetén százalékpontonként a támogatás 2%-át vissza kell fizetni. (3) Ha az ügyfél a támogatási kérelemben vállalt átlagos foglalkoztatotti létszámnál kevesebb főt foglalkoztat az üzemeltetési kötelezettség harmadik évétől kezdődően, akkor köteles - hiányzó foglalkoztatottanként egyszer - a támogatási összeg 2%-ának megfelelő összeg, de legalább 300 000 forint visszafizetésére. (4) Ha az 1. számú melléklet szerinti nyilatkozattal alátámasztott pontozási szempontok ellenőrzése során kiderül, hogy az ügyfél nem valós adatot szolgáltatott, akkor a kifizetett támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül és az ügyfél támogatási jogosultsága az érintett támogatáshoz kapcsolódóan megszűnik.
Záró rendelkezés 10. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. 10/A. § E rendelet alapján a 2011. évtől kezdődően támogatási kérelem nem nyújtható be.
Az Európai Unió jogának való megfelelés 11. § Ez a rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet 54. cikkének végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg.
1. számú melléklet a 136/2008. (X. 18.) FVM rendelethez Értékelési szempontok 1.1 „A BAKONYÉRT” Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek,
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 6 pont
szabványok alkalmazásra kerülnek:
nyilatkozat amennyiben vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig
= Igen = Nem 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem
10 pont 6 pont Igazolás
Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
Értékelés módja
5 pont 3 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 17 pont 16 pont 15 pont 14 pont 10 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 3 pont 1 pont Kérelem 6 pont
4 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén
hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) - 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem Helyi Vidékfejlesztési Stratégiához (a továbbiakban: HVS) való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósításátsegíti elő: = Igen = Nem
8 pont 8 pont 8 pont 8 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének
5 pont 3 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
1.2 „Duna-Pilis-Gerecse” Vidékfejlesztési Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilat-kozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
10 pont 0 pont
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
viszonyított növekményeinek összege
Pénzügyi terv Üzleti terv
eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
2 pont
1.3 36 Jó Palóc Közhasznú Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő,
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 8 pont
10 pont 0 pont
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
20 pont 18 pont 16 pont 14 pont 12 pont 10 pont Nyilatkozat
- 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által
6 pont 3 pont 2 pont 1 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 7 pont 6 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 5 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
19 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
1.4 3-as KÉZFOGÁS NKft. területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
10 pont 0 pont
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
0 pont
történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 5 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja Befektetett eszközök változása
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
1.5 A Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
10 pont 0 pont
alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő
Értékelés módja
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont
- 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont.
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
2 pont
2 pont
1.6 Abaúj Leader Egyesület közhasznú társadalmi szervezet területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
10 pont 0 pont
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont
- Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének
0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni.
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
Pénzügyi terv Üzleti terv
max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
1.7 Alpokalja Ikvamente Leader Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
5 pont 0 pont
10 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
10 pont 8 pont 5 pont 3 pont 2 pont 0 pont Nyilatkozat
14 pont 10 pont 5 pont 0 pont
6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását
Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
segíti elő: = Igen = Nem
5 pont 0 pont 85 pont
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékeléshez rendelhető maximális Értékelés módja Értékelési szempont megnevezése pontszám Befektetett eszközök változása 2 pont Saját tőke változása a beruházás A vállalkozás pénzügyi tervének időtartama alatt 2 pont koherenciája Értékcsökkenés változása 2 pont Saját tőke változása a működtetési 1 pont időszak alatt Vállalatértékelés A vállalkozás 1 főre jutó 2 pont árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az 2 pont igénylés benyújtását megelőző két évben Terv adatok értékelése A vállalkozás 1 főre jutó 3 pont árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele 2 pont a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Pénzügyi terv üzemeltetésiHa a benyújtást követően 3 évben 2 pont hatékonysági vizsgálata tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti 2 pont eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont Pénzügyi terv max. 30+10 pont Üzleti terv Max.: 60 pont 1.8 Alsó-Tisza Vidék Fejlesztéséért Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont
= Nem 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, szabványok alkalmazásra kerülnek:
= Igen = Nem 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem
0 pont Okirat másolata, nyilatkozat amennyiben vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig 10 pont 0 pont Igazolás
Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem
Értékelés módja
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont
A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik)
8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
1.9 Bakony és Balaton Keleti Kapuja Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok
Értékeléshez rendelhető pontszám
5 pont 0 pont
10 pont 0 pont
10 pont 0 pont 25 pont
Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
5 pont 4 pont 3 pont 2 pont 1pont 0 pont Nyilatkozat
3 pont 2 pont 1 pont 0 pont Kérelem 2 pont
1 pont
0 pont Jogszabály alapján 1 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 4 pont 3 pont 2 pont 1 pont Együttműködési megállapodás 3 pont 0 pont
10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett - helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
Kérelem alapján
3 pont 0 pont Kérelem alapján
3 pont 0 pont HVS alapján
60 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont.
1 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
2 pont
2 pont
1.10 Bakonyalja-Kisalföld Kapuja Vidékfejlesztési Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal,
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
10 pont 0 pont
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
- fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat;
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
= A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
5 pont 0 pont 85 pont
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékeléshez rendelhető maximális Értékelés módja Értékelési szempont megnevezése pontszám Befektetett eszközök változása 2 pont Saját tőke változása a beruházás A vállalkozás pénzügyi tervének időtartama alatt 2 pont koherenciája Értékcsökkenés változása 2 pont Saját tőke változása a működtetési 1 pont időszak alatt Vállalatértékelés A vállalkozás 1 főre jutó 2 pont árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az 2 pont igénylés benyújtását megelőző két évben Terv adatok értékelése A vállalkozás 1 főre jutó 3 pont árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele 2 pont a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Pénzügyi terv üzemeltetésiHa a benyújtást követően 3 évben 2 pont hatékonysági vizsgálata tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti 2 pont eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont Pénzügyi terv max. 30+10 pont Üzleti terv
Max.: 60 pont 1.11 Bihar Sárrét Összefogás Vidékfejlesztési Nonprofit Kft.területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 5 pont
10 pont 7 pont
5 pont 3 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
24 pont 10 pont 5 pont 4 pont 3 pont 2 pont Nyilatkozat
12 pont 9 pont 8 pont 5 pont Kérelem 3 pont
támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen
2 pont
0 pont Jogszabály alapján 7 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 2 pont 0 pont Kérelem alapján
2 pont 0 pont Kérelem alapján
3 pont 0 pont HVS alapján
22 pont 0 pont Kérelem, HVS
2 pont
= Nem Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelés módja
Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
1.12 Borsod-Torna-Gömör Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem
10 pont 0 pont Igazolás
Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
Értékelés módja
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több
település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) - 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
1.13 Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új
Értékelés módja Pénzügyi terv alapján
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
10 pont 0 pont
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait:
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
= Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
Pénzügyi terv Üzleti terv
Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
2 pont
1.14 Cserhátalja LEADER Nonprofit Kft. területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
5 pont 0 pont
10 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
= Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél).
6 pont 3 pont 1 pont 0 pont Kérelem 4 pont
2 pont
0 pont Jogszabály alapján 10 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 10 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
10 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
10 pont 0 pont Kérelem, HVS
5 pont 0 pont 85 pont
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelés módja
Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt
Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont
Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
1.15 Dél-balatoni LEADER Vidékfejlesztési Nonprofit Zrt. területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés
Értékelés módja
10 pont 0 pont
10 pont 0 pont
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont
7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 19 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt
5 pont 4 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont
koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
1.16 Dél-Baranya Határmenti Települések Egyesülete területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
10 pont 0 pont
5 pont
= Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások
Értékelés módja
0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési
együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósításátsegíti elő: = Igen = Nem
megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
2 pont
2 pont
1.17 Dél-Borsodi LEADER Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően:
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 5 pont
10 pont 0 pont
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
- nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 2 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 2 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont
12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
1.18 Déli Napfény Nonprofit Kft. területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 6 pont
10 pont 6 pont
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 16 pont 14 pont 12 pont 10 pont 8 pont Nyilatkozat
6 pont 5 pont 4 pont 3 pont Kérelem 6 pont
számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem a fenti szempontok közül legalább 1 szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 3 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 7 pont 6 pont 5 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 3 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 3 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható)
5 pont 3 pont 85 pont
Értékelés módja
Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
1.19 Dél-Mátra Közhasznú Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 8 pont
10 pont
= Nem 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem
0 pont Igazolás
Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
Értékelés módja
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik)
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
2 pont
2 pont
1.20 Dél-Zempléni Nektár LEADER Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
10 pont 0 pont
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont
- 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a
10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
Pénzügyi terv Üzleti terv
több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
1.21 „DIPO Duna-Ipoly Határmenti Együttműködés Helyi Közössége Közhasznú Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást)
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
10 pont 0 pont
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont
= 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik:
3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont
A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelés módja
Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
1.22 Duna Összeköt Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre:
Értékeléshez rendelhető pontszám
= Igen = Nem 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, szabványok alkalmazásra kerülnek:
= Igen = Nem 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem
10 pont 0 pont Okirat másolata, nyilatkozat amennyiben vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig 10 pont 0 pont Igazolás
Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen
Értékelés módja
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont
= Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik)
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján;
Amennyiben a támogatási kérelem a fenti szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
1.23 Dunamelléki Leader Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen:
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
10 pont 0 pont
5 pont 0 pont 25 pont
Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont
= Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a fenti szempontok közül legalább egy szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
2 pont
2 pont
1.24 Eger Vidék Kincsei Térségi Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő,
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
10 pont 0 pont
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
- 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése:
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
= Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
1.25 Éltető Balaton-felvidékért Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 7 pont
10 pont 7 pont
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
15 pont 13 pont 0 pont 0pont 0 pont 8 pont Nyilatkozat
4 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
5 pont
3 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6 pont 5 pont 4 pont 3 pont Együttműködési megállapodás 10 pont 0 pont Kérelem alapján
10 pont 0 pont Kérelem alapján
9 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható)
0 pont 0 pont 85 pont
Értékelés módja
Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
1.26 Érmelléki Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 5 pont
10 pont
= Nem 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem
5 pont Igazolás
Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat
Értékelés módja
5 pont 2 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
12 pont 10 pont 8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Nyilatkozat
Kérelem 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: Jogszabály alapján = Igen = Nem A kérelem benyújtásának 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont
3 pont
2 pont
0 pont 5 pont 0 pont
esetén összeadódik) - 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti Együttműködési 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások megállapodás együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem Kérelem alapján 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem Kérelem alapján 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem HVS alapján 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. Kérelem, HVS 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a
8 pont 6 pont 5 pont 4 pont
10 pont 0 pont
5 pont 0 pont
6 pont 0 pont
25 pont 10 pont
5 pont 3 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
2 pont
2 pont
1.27 Észak Hevesi Vidék Fejlődéséért Közhasznú Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
10 pont 0 pont
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont
- 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a
10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
Pénzügyi terv Üzleti terv
több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
1.28 Észak-Borsodi LEADER Unió Helyi Közösség Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
10 pont 0 pont
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont
önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi
2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont
szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelés módja
Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
1.29 Észak-Kelet Pest Megyei Leader Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont
= Nem 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, szabványok alkalmazásra kerülnek:
= Igen = Nem 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem
0 pont Okirat másolata, nyilatkozat amennyiben vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig 10 pont 0 pont Igazolás
Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem
Értékelés módja
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
12 pont 10 pont 8 pont 6 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 1 pont 0 pont
A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik)
8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
30 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
1.30 Felső-Bácska Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
10 pont 0 pont
5 pont 0 pont 25 pont
Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont
10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont.
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
2 pont
2 pont
1.31 Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal,
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
10 pont 0 pont
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
- fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat;
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
= A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
5 pont 0 pont 85 pont
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt
Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont
Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
1.32 Felső-Szabolcsi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület területén alkalmazandó pontozás
2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
15 pont 0 pont
5 pont 0 pont
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
22 pont 18 pont 14 pont 10 pont 6 pont 0 pont Nyilatkozat
10 pont 7 pont 4 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 5 pont 4 pont 3 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
2 pont 0 pont Kérelem alapján
4 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
1.33 Felső-Tisza Völgye Vidékfejlesztési Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
10 pont 0 pont
hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő
Értékelés módja
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont
- 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont,
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
2 pont
2 pont
1.34 Gerence-Marcal-Rába és Somló Környéke Vidékfejlesztési Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 3 pont
10 pont 3 pont
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont
- 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő,
4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 4 pont 3 pont 0 pont Kérelem 6 pont
4 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 3 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 3 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
Pénzügyi terv Üzleti terv
aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
1.35 GERJE-SZTŐK Helyi Vidékfejlesztési Közösség egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás)
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 5 pont
5 pont 0 pont
10 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 16 pont 14 pont 12 pont 10 pont 8 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont
= Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt
0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 3 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelés módja
Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
1.36 Göcsej-Hegyhát Leader Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek,
Értékeléshez rendelhető pontszám
5 pont 0 pont
szabványok alkalmazásra kerülnek:
nyilatkozat amennyiben vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig
= Igen = Nem 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem
10 pont 0 pont Igazolás
Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
Értékelés módja
10 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
0 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén
hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) - 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Legalább az egyik szemponthoz illeszkedik. A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
1.37 Hajdúvölgy - Körösmente Térség Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag
Értékelés módja Pénzügyi terv alapján
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
10 pont 0 pont
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
Pénzügyi terv Üzleti terv
eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
2 pont
1.38 HA-VER Hajdúsági Versenyképesség Nonprofit Kft. területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 7 pont
5 pont 4 pont
10 pont 8 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 10 pont 0 pont 0 pont 0 pont 0 pont Nyilatkozat
- 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél).
6 pont 5 pont 4 pont 3 pont Kérelem 6 pont
5 pont
3 pont Jogszabály alapján 5 pont 3 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 0 pont 0 pont 8 pont 5 pont Együttműködési megállapodás 3 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
4 pont 0 pont HVS alapján
Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
25 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
1.39 Homokhátság Fejlődéséért Nonprofit Kft. területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
10 pont 0 pont
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem mindhárom szemponthoz együttesen illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja Befektetett eszközök változása
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
1.40 Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
10 pont 0 pont
alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő
Értékelés módja
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont
- 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont.
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
2 pont
2 pont
1.41 Hortobágyi Leader Nonprofit Kft. területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
15 pont 10 pont
5 pont 0 pont
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 15 pont 12 pont 10 pont 4 pont
- Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének
0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 2 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 10 pont 8 pont 6 pont 4 pont Együttműködési megállapodás 10 pont 2 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
10 pont 0 pont HVS alapján
10 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni.
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
Pénzügyi terv Üzleti terv
max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
1.42 Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
8 pont 3 pont
8 pont 3 pont
9 pont 3 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
10 pont 9 pont 8 pont 7 pont 6 pont 5 pont Nyilatkozat
8 pont 6 pont 4 pont 0 pont
6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását
Kérelem 2 pont
1 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 10 pont. 8 pont 6 pont 0 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
7 pont 0 pont Kérelem alapján
7 pont 0 pont HVS alapján
30 pont 0 pont Kérelem, HVS
segíti elő: = Igen = Nem Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelés módja
Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
0 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
1.43 Ipoly-menti Palócok Térségfejlesztő Egyesülete területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek:
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem
10 pont 0 pont Igazolás
Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
Értékelés módja
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok
alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) - 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
1.44 Jászsági Kistérségi Helyi közösség Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag
Értékelés módja Pénzügyi terv alapján
Értékeléshez rendelhető pontszám
15 pont 10 pont
5 pont 0 pont
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont 0 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
5 pont 0 pont Kérelem alapján
HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
6 pont 0 pont -
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
Pénzügyi terv Üzleti terv
pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
2 pont
1.45 Kertészek Földje Akciócsoport Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
10 pont 0 pont
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 11 pont 5 pont 0 pont 0 pont 0 pont Nyilatkozat
- 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél).
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
1.46 Kis-Duna-menti Vidékfejlesztési Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
10 pont 0 pont
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja Befektetett eszközök változása
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt
2 pont
Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
1.47 Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság
Értékeléshez rendelhető pontszám
5 pont 0 pont
5 pont 0 pont
alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő
Értékelés módja
15 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 16 pont 6 pont 4 pont 2 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 4 pont 2 pont 2 pont Kérelem 3 pont
2 pont
1 pont Jogszabály alapján 3 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont
- 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: =Megoldási javaslat; =A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; =Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
2 pont Együttműködési megállapodás 4 pont 2 pont Kérelem alapján
8 pont 0 pont Kérelem alapján
10 pont 0 pont HVS alapján
24 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont.
1 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
2 pont
2 pont
1.48 Körösök Völgye Akciócsoport Nonprofit Kft. területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
8 pont 5 pont
10 pont 0 pont
7 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
20 pont 16 pont 12 pont 8 pont 4 pont
- Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének
0 pont Nyilatkozat
5 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 5 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 2 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 10 pont 9 pont 8 pont 7 pont Együttműködési megállapodás 10 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem a fentiek közül legalább egy szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
5 pont 0 pont HVS alapján
15 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni.
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
Pénzügyi terv Üzleti terv
max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
1.49 Körös-Sárréti Vidékfejlesztési Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
5 pont 0 pont
10 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont
6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását
Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
segíti elő: = Igen = Nem
5 pont 0 pont 85 pont
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelés módja
Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt
Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont
Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
1.50 Közép-Nyírségért és Rétközért Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek:
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem
10 pont 0 pont Igazolás
Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
Értékelés módja
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok
alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) - 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
1.51 Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag
Értékelés módja Pénzügyi terv alapján
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
10 pont 0 pont
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem az IH által meghatározott három szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
Pénzügyi terv Üzleti terv
eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
2 pont
1.52 Maros-völgyi LEADER Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 5 pont
10 pont 0 pont
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 16 pont 14 pont 12 pont 10 pont 8 pont Nyilatkozat
- 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél).
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 3 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 7 pont 5 pont 4 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 3 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
20 pont 10 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
1.53 Mecsek-Völgység-Hegyhát Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
10 pont 0 pont
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja Befektetett eszközök változása
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
1.54 Mecsekvidék Helyi Közösség Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
10 pont 0 pont
alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő
Értékelés módja
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont
- 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont.
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
2 pont
2 pont
1.55 MEZŐFÖLD Helyi Közösség Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy, illetve a környezettudatosság alapelemeit. = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma. - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
10 pont 0 pont
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont
- Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően - nő - 25 év alatti pályakezdő fiatal - fogyatékkal élő - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nemcsak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett - helyben élő,
0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
0 pont
0 pont Kormányrendeletek mellékletei alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem legalább az egyik szemponthoz illeszkedik: Nem illeszkedik: 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
6 pont 0 pont
HVS alapján 20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Tervadatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetési-hatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázisévhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázisévhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max: 60 pont
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
1.56 Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
8 pont 6 pont
9 pont 7 pont
8 pont 6 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
23 pont 18 pont 16 pont 12 pont 8 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 5 pont 4 pont 0 pont Kérelem 5 pont
támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen
4 pont
3 pont Jogszabály alapján 8 pont 7 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 7 pont 6 pont 5 pont 4 pont Együttműködési megállapodás 4 pont 3 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
2 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
5 pont
= Nem
3 pont 85 pont
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelés módja
Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt
Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont
Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
1.57 Nagykunságért Térségi Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem
10 pont 0 pont Igazolás
Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
Értékelés módja
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több
település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) - 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem mind három szemponthoz egyidejűleg illeszkedik A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
1.58 Nyírség Fejlődéséért Leader Közhasznú Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új
Értékelés módja Pénzügyi terv alapján
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
10 pont 0 pont
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait:
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 0 pont
6 pont
0 pont Jogszabály alapján 0 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
= Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
25 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
Pénzügyi terv Üzleti terv
Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
2 pont
1.59 Nyírség Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
10 pont 0 pont
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
= Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél).
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 0 pont 8 pont 6 pont 4 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
Amennyiben a támogatási kérelem legalább két szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelés módja
Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
1.60 Őrség Határok Nélkül Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés
Értékelés módja
5 pont 2 pont
10 pont 0 pont
10 pont 4 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
9 pont 7 pont 5 pont 4 pont 3 pont 2 pont Nyilatkozat
6 pont 5 pont 4 pont 0 pont Kérelem 6 pont
4 pont
2 pont
7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
Jogszabály alapján 5 pont 3 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 12 pont 10 pont 8 pont 6 pont Együttműködési megállapodás 10 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont
koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
1.61 Pannónia Kincse Leader Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
5 pont 0 pont
10 pont
= Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások
Értékelés módja
0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 4 pont
2 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 12 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési
együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
7 pont 0 pont Kérelem alapján
2 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
2 pont
2 pont
1.62 Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
10 pont 0 pont
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont
= Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
Max.: 60 pont 1.63 Rinya-Dráva Szövetség Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
10 pont 0 pont
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
5 pont
= Nem Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelés módja
Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
1.64 Sághegy Leader Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem
10 pont 0 pont Igazolás
Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
Értékelés módja
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több
település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) - 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
1.65 Sárköz-Dunavölgye-Siómente Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új
Értékelés módja Pénzügyi terv alapján
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 5 pont
10 pont 0 pont
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait:
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
= Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem legalább egy szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
Pénzügyi terv Üzleti terv
Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
2 pont
1.66 SÁRVÍZ Helyi Közösség Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
8 pont 6 pont
7 pont 5 pont
10 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
20 pont 18 pont 16 pont 12 pont 10 pont 0 pont Nyilatkozat
= Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél).
8 pont 6 pont 4 pont 0 pont Kérelem 6 pont
5 pont
0 pont Jogszabály alapján 7 pont 5 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 7 pont 6 pont 5 pont 4 pont Együttműködési megállapodás 4 pont 2 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
3 pont 0 pont HVS alapján
Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
5 pont 4 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
1.67 Somló-Marcalmente-Bakonyalja Leader Akciócsoport Közhasznú Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok
Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
10 pont 0 pont
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja Befektetett eszközök változása
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
1.68 Szatmár Leader Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
10 pont 0 pont
alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő
Értékelés módja
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
19 pont 10 pont 8 pont 5 pont 2 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 0 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont
- 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
0 pont 0 pont HVS alapján
30 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont.
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
2 pont
2 pont
1.69 Szigetköz Mosoni-sík Leader Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
5 pont 0 pont
10 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont
- Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének
0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 5 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 0 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6 pont 5 pont 4 pont 3 pont Együttműködési megállapodás 5 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
5 pont 0 pont HVS alapján
30 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni.
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
Pénzügyi terv Üzleti terv
max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
1.70 Szinergia Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
10 pont 0 pont
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont
6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását
Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
segíti elő: = Igen = Nem Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelés módja
Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
1.71 Tisza-menti Leader Közhasznú Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat, amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy, illetve a környezettudatosság alapelemeit. = Igen = Nem
10 pont 0 pont Igazolás
Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma. - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
Értékelés módja
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Kormányrendeletek mellékletei alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén
hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) - 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti Együttműködési 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások megállapodás együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem Kérelem alapján 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem Kérelem alapján 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett - helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem HVS alapján 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem a fenti szempontok közül legalább egy szemponthoz illeszkedik: Nem illeszkedik: Kérelem, HVS 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben
8 pont 6 pont 4 pont 2 pont
6 pont 0 pont
5 pont 0 pont
6 pont 0 pont
20 pont 0 pont
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont
Tervadatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetési-hatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázisévhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont. Ha az árbevételarányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázisévhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max: 60 pont
3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
1.72 Tisza-Tarna-Rima-Mente Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése
Értékelés módja Pénzügyi terv alapján
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
10 pont 0 pont
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 3 pont 0 pont Kérelem 6 pont
0 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1
5 pont 4 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
Pénzügyi terv Üzleti terv
pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
2 pont
1.73 Tiszatér Leader Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
10 pont 0 pont
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
- 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél).
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
1.74 Tisza-tó Térsége Leader Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
10 pont 0 pont
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja Befektetett eszközök változása
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt
2 pont
Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
1.75 Tiszazugi Leader Vidékfejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
10 pont 0 pont
alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő
Értékelés módja
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont
- 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont.
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
2 pont
2 pont
1.76 Tolnai Hármas Összefogás Nonprofit Kft. területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 4 pont
10 pont 3 pont
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
16 pont 12 pont 8 pont 6 pont 2 pont
- Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének
0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 2 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 2 pont Kérelem alapján
7 pont 0 pont Kérelem alapján
javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni.
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
Pénzügyi terv Üzleti terv
max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
1.77 UTIRO Leader Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
10 pont 0 pont
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont
6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását
Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
segíti elő: = Igen = Nem Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelés módja
Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
1.78 ÜDE-KUNSÁG Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek:
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem
10 pont 0 pont Igazolás
Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
Értékelés módja
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok
alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) - 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem mindhárom szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
1.79 Vasi Őrtorony Közhasznú Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag
Értékelés módja Pénzügyi terv alapján
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
5 pont 0 pont
10 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
0 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
Pénzügyi terv Üzleti terv
eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
2 pont
1.80 Velencei-tó Térségfejlesztő Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 5 pont
10 pont 0 pont
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
- 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél).
6 pont 5 pont 3 pont 0 pont Kérelem 6 pont
4 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
5 pont 0 pont 85 pont
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt
Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont
Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
1.81 Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok
2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 7 pont
5 pont 2 pont
10 pont 5 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 10 pont 10 pont 10 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 4 pont
2 pont
történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
0 pont Jogszabály alapján 0 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 9 pont 7 pont 5 pont 3 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
7 pont 5 pont Kérelem alapján
15 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja Befektetett eszközök változása
0 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
1.82 Vidékünk a jövőnk Szövetség területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
10 pont 0 pont
alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő
Értékelés módja
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont
- 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont.
5 pont 0 pont 85 pont
Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben 2 pont tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti 2 pont eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
1.83 Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
5 pont 0 pont
10 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont
- Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének
0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 0 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 10 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
12 pont 0 pont HVS alapján
15 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni.
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
Pénzügyi terv Üzleti terv
max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
1.84 Zagyvasági Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
5 pont 0 pont
8 pont 0 pont
12 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
21 pont 19 pont 10 pont 3 pont 1 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont
6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérele valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását
Kérelem 3 pont
2 pont
0 pont Jogszabály alapján 2 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 5 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
8 pont 0 pont Kérelem alapján
8 pont 0 pont HVS alapján
18 pont 0 pont Kérelem, HVS
segíti elő: = Igen = Nem Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelés módja
Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
1.85 Zala Termálvölgye Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek:
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 5 pont
vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem
10 pont 5 pont Igazolás
Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
Értékelés módja
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
0 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok
alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) - 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
1.86 Zala Zöld Szíve Vidékfejlesztési Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag
Értékelés módja Pénzügyi terv alapján
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 5 pont
10 pont 7 pont
5 pont 2 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy
18 pont 14 pont 10 pont 7 pont 7 pont 7 pont Nyilatkozat
6 pont 5 pont 4 pont 3 pont Kérelem 6 pont
4 pont
2 pont Jogszabály alapján 5 pont 4 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 7 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 5 pont Kérelem alapján
a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
5 pont 4 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege
5 pont 3 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
Pénzügyi terv Üzleti terv
eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
2 pont
1.87 Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Völgyéig Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 5 pont
10 pont 0 pont
5 pont 3 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 6 pont 4 pont Nyilatkozat
- 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél).
6 pont 4 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
4 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 4 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 3 pont Kérelem alapján
5 pont 2 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
Amennyiben a támogatási kérelem legalább az egyik szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
1.88 Zalai Témautak Szolgáltató Nonprofit Kft. területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
10 pont 0 pont
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja Befektetett eszközök változása
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
1.89 Zempléni Tájak Vidékfejlesztési Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 0 pont
10 pont 0 pont
alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő
Értékelés módja
5 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont
- 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont.
5 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
2 pont
2 pont
1.90 Zengő-Duna Vidékfejlesztési Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 5 pont
5 pont 0 pont
10 pont 0 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
20 pont 14 pont 8 pont 0 pont 0 pont
- Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének
0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 2 pont 0 pont Kérelem 6 pont
3 pont
0 pont Jogszabály alapján 3 pont 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont 3 pont Együttműködési megállapodás 4 pont 0 pont Kérelem alapján
5 pont 0 pont Kérelem alapján
javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 0 pont Kérelem, HVS
Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni.
7 pont 0 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
Pénzügyi terv Üzleti terv
max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
1.91 Zselici Lámpások Vidékfejlesztési Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja
1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, Ügyfél nyilatkozata alapján vállalkozói tevékenységet hoz létre: = Igen = Nem Okirat másolata, 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, nyilatkozat amennyiben szabványok alkalmazásra kerülnek: vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig = Igen = Nem Igazolás 3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy illetve a környezettudatosság alapelemeit: = Igen = Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése 4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására [Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma]: - 0-10 000 000 Ft/új munkahely - 10 000 001-20 000 000 Ft/új munkahely - 20 000 001-30 000 000 Ft/új munkahely - 30 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely - 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely - Nem hoz létre új munkahelyet 5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően: - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = 1 fő munkavállalót foglalkoztat (kivéve az önfoglalkoztatást) = Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás) = Nem foglalkoztat
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető pontszám
10 pont 5 pont
10 pont 2 pont
5 pont 2 pont 25 pont Értékeléshez rendelhető pontszám
Pénzügyi terv alapján
18 pont 14 pont 10 pont 8 pont 4 pont 0 pont Nyilatkozat
6 pont 3 pont 3 pont 1 pont
6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: - Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) - Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik - Nem történik akadálymentesítés 7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: = Igen = Nem 8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
- 1000 fő alatti - 1000-2500 fő - 2501-3500 fő - 3500 fő feletti 9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg: = Igen = Nem 10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához: = Igen = Nem 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = Megoldási javaslat; = A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; = Kedvezményezetti kör (ügyfél). Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik: A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz. 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósítását
Kérelem 6 pont
4 pont
0 pont Jogszabály alapján 5 pont 3 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 8 pont 6 pont 4 pont 2 pont Együttműködési megállapodás 6 pont 4 pont Kérelem alapján
5 pont 2 pont Kérelem alapján
6 pont 0 pont HVS alapján
20 pont 19 pont Kérelem, HVS
segíti elő: = Igen = Nem Összesen: Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható) Értékelési szempont megnevezése
A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája
Vállalatértékelés
Terv adatok értékelése
Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata
Pénzügyi terv Üzleti terv
Értékelés módja Befektetett eszközök változása Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt Értékcsökkenés változása Saját tőke változása a működtetési időszak alatt A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot, akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont. Ha a benyújtást követően 3 évben tervezett árbevételek bázis évhez viszonyított növekményeinek összege eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha a 1,2-szeresét, akkor 2 pont Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni. max. 20 pont max. 30+10 pont Max.: 60 pont
5 pont 4 pont 85 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám 2 pont 2 pont 2 pont 1 pont 2 pont 2 pont 3 pont 2 pont
2 pont
2 pont
2. számú melléklet a 136/2008. (X. 18.) FVM rendelethez Kiadásként elszámolható ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések, valamint minőség- és környezetirányítási rendszerek, szabványok bevezetése
1. Ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések: Telekhatáron belüli és/vagy a fejlesztéssel érintett telekkel szervesen összefüggő, a fejlesztés céljához kapcsolódó infrastrukturális beruházások: 1. ivó- és ipari vízellátás saját kúttal, vagy hálózatra csatlakozással, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; 2. tűzi-víz hálózat, korszerű tűzvédelmi hálózat, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; 3. földgázvezeték, távhővezeték, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; 4. elektromos hálózatra csatlakozás kiépítése és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; 5. eső- és szennyvízelvezetés, eső- és szennyvízgyűjtők kiépítése; 6. egyedi szennyvíztisztító kisberendezések kiépítése; 7. szelektív hulladékgyűjtők és tárolók kiépítése; 8. a külső telefon és telekommunikációs hálózat csatlakozási pontjainak kiépítése; 9. út és parkoló építés; 10. vagyonvédelmi elektronikai rendszer kiépítése; 11. fenntartható, környezetbarát, megújuló energiaforrásokat hasznosító gépek és berendezések kiépítése (melegvíz, fűtés és elektromos áram előállítása és felhasználására céljából). 2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, szabványok bevezetése: 1. ISO 9001 szabvány előírása szerinti minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; 2. ISO 14001 követelményeknek megfelelő környezetközpontú irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; 3. ISOTS 16949; QS 9000, VDA6 járműipari beszállítói követelményeknek megfelelő rendszer bevezetése és tanúsíttatása; 4. AQAP 2110/2120 szerinti NATO beszállítói követelményeknek megfelelő minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; 5. ISO 13485 szabvány előírása szerinti speciális orvostechnikai többletkövetelményeket tartalmazó minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; 6. MSZ 28001 (OHSAS 18001) szerinti munkahelyi egészségvédelem és biztonság irányítási rendszer bevezetése és tanúsítása; 7. ISO 27001:2005, informatikai biztonsági menedzsment követelményeknek megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; 8. ISO/IEC 15408:1999 (Common Criteria 2.1) informatikai rendszerek fejlesztéséhez kapcsolódó menedzsment követelményeknek megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; 9. BS 15000:2000 (ITIL) informatikai szolgáltatás menedzsment követelményeknek megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; 10. COBIT3 informatikai rendszerek fejlesztéséhez kapcsolódó menedzsment követelményeknek megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; 11. ISO/IEC 17025 szerinti vizsgáló- és kalibráló laboratóriumi rendszer akkreditálása; 12. TAPA FSRHigh-tech rakományok szállításával, raktározásával kapcsolatos biztonsági előírások teljesítésének megfelelő irányítási rendszerbevezetése és tanúsíttatása; 13. ISO/PAS 28000 ellátási lánc biztonságtechnikai irányítási rendszer bevezetése, auditálása és tanúsíttatása; 14. TickIT szoftvertermékek kifejlesztésének, terjesztésének, adatbázisok üzemeltetésnek és tájékoztatási szolgáltatások minőségirányító rendszerének bevezetése, auditálása és tanúsíttatása; 15. BS 7799-2/ISO 17799 szabvány előírásai szerinti információvédelmi irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; 16. élelmiszer-biztonsági rendszer szabványok (BRC, EFSIS, IFS, ISO 22000 HACCP) bevezetése és tanúsíttatása; 17. EMAS minőségirányítási rendszerbevezetése és tanúsíttatása.
3. számú melléklet a 136/2008. (X. 18.) FVM rendelethez Nem elszámolható eszközök (VTSZ)
Ezen rendelet keretében benyújtott támogatási kérelmek vonatkozásában nem elszámolhatók a továbbiakban felsorolt eszközök: VTSZ szám 73084010 84011000 84012000 84013000 84014000 84061000 84068110 84068190 84068211 84068219 84068290 84069010 84069090 84071000 84072110 84072191 84072199 84072920 84072980 84073100 84073210 84073290 84073310 84073390 84073410 84073430 84073491 84073499 84079010
Megnevezés Bányatám vasból vagy acélból Atomreaktor Izotóp szétválasztására szolgáló gép és alkatrésze Nem sugárzó fűtőanyagelem/patron Atomreaktor-alkatrész Gőzturbina/víz vagy más gőz üzemű/hajózáshoz Gőzturbina villamos energia termeléshez, 40 MW-nál nagyobb teljesítményű Más gőzturbina, 40 MW-nál nagyobb teljesítményű (kiv. hajózásban és a villamos energia termelésben használt) Gőzturbina, legfeljebb 10 MW teljesítményű, villamos energia termeléshez Gőzturbina, több mint 10 MW, legfeljebb 40 MW teljesítményű, villamos energia termeléshez Más gőzturbina, legfeljebb 40 MW teljesítményű (kiv. hajózásban és a villamos energia termelésben használt) Sztátor-lapát, rotor és lapátja gőzturbinához Más alkatrész gőzturbinához (kiv. sztátor-lapát, a rotor és lapátja) Szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús repülőgépmotor Szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús hajómotor, kívül felszerelhető, max 325 cm3 Szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús hajómotor, kívül felszerelhető, több mint 325 cm3, legfeljebb 30 kW teljesítményű Szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús hajómotor, kívül felszerelhető, több mint 325 cm3, több mint 30 kW teljesítményű Szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús hajómotor, beépíthető, legfeljebb 200 kW teljesítményű Szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús hajómotor, beépíthető, több mint 200 kW teljesítményű Szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús közútijárműmotor, legfeljebb 50 cm3 Szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús közútijárműmotor, 50 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 125 cm3 Szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús közútijárműmotor, 125 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 250 cm3 Szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús közútijárműmotor, 250 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 1000 cm3, ipari összeszerelésre Más szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús közútijárműmotor, 250 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 1000 cm3 (kiv. ipari összeszerelésre) Szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús közútijárműmotor, több mint 1000 cm3, ipari összeszerelésre Használt szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús közúti-járműmotor, több mint 1000 cm3 Új szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús közútijárműmotor, több mint 1000 cm3, de legfeljebb 1500 cm3 Új szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús közútijárműmotor, több mint 1500 cm3 Szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús motor, (kiv. repülőgép-, a hajó- és
84079050 84079080
84079090
84081011 84081019 84081022 84081024 84081026 84081028 84081031 84081039 84081041 84081049 84081051 84081059 84081061 84081069 84081071 84081079 84081081 84081089 84081091 84081099 84082031 84082035 84082037
közúti járműmotor), legfeljebb 250 cm3 űrtartalmú Szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús motor (kiv. repülőgép-, a hajó- és közúti járműmotor), több mint 250 cm3 űrtartalmú, ipari összeszerelésre Szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús motor (kiv. a repülőgép-, a hajó- és közúti járműmotor), nem ipari összeszerelésre, legfeljebb 10 kW teljesítménnyel, több mint 250 cm3 űrtartalmú Szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús motor (kiv. a repülőgép-, a hajó- és közúti járműmotor), nem ipari összeszerelésre, több mint 10 kW teljesítménnyel, több mint 250 cm3 űrtartalmú Használt dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz Használt dízel-, féldízelmotor hajózáshoz (kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz) Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye max. 15 kW Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye max. 15 kW (kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz) Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye min. 15 kW, de max. 50 kW Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye min. 15 kW, de max. 50 kW (kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz) Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye min. 50 kW, de max. 100 kW Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye min. 50 kW, de max. 100 kW (kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz) Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye min. 100 kW, de max. 200 kW Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye min. 100 kW, de max. 200 kW (kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz) Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye min. 200 kW, de max. 300 kW Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye min. 200 kW, de max. 300 kW (kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz) Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye min. 300 kW, de max. 500 kW Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye min. 300 kW, de max. 500 kW (kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz) Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye min. 500 kW, de max. 1000 kW Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye min. 500 kW, de max. 1000 kW (kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz) Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye min. 1000 kW, de max. 5000 kW Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye min. 1000 kW, de max. 5000 kW (kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz) Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye min. 5000 kW Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye min. 5000 kW (kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz) Dízel-, féldízelmotor kerekes traktorhoz, legfeljebb 50 kW teljesítménnyel, kerekes mezőgazdasági vagy erdészeti traktorhoz Dízel-, féldízelmotor kerekes traktorhoz, több mint 50 kW, de legfeljebb 100 kW teljesítménnyel, kerekes mezőgazdasági vagy erdészeti traktorhoz Dízel-, féldízelmotor kerekes traktorhoz, több mint 100 kW, teljesítmény felett
84082051 84082055 84082057 84082099 84089021 84089027 84089041 84089043 84089045 84089047 84089061 84089065 84089067 84089081 84089085 84089089 84091000 84099100 84099900 84101100 84101200 84101300 84109010 84109090 84111100 84111210 84111230 84111280 84112100 84112220 84112280 84118100 84118220
Dízel-, féldízelmotor közúti járműhöz legfeljebb 50 kW teljesítménnyel (kiv. a 8408 20 10 alszám alá tartozó motorok, ill. kerekes traktor) Dízel-, féldízelmotor közúti járműhöz, több mint 50 kW, de legfeljebb 100 kW teljesítménnyel (kiv. a 8408 20 10 alszám alá tartozó motorok, ill. kerekes traktor) Dízel-, féldízelmotor közúti járműhöz (kiv. a kerekes traktor), több mint 100 kW, de legfeljebb 200 kW teljesítménnyel Dízel-, féldízelmotor közúti járműhöz, több mint 200 kW teljesítmény felett (kiv. a 8408 20 10 alszám alá tartozó motorok, ill. kerekes traktor) Dízel- és féldízel vasúti hajtómotor (kiv. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak) Dízel- és féldízel használt hajtómotor (kiv. vasúti hajtómotor, ill. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak) Dízel- és féldízel új hajtómotor, legfeljebb 15 kW (kiv. vasúti hajtómotor, ill. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak) Dízel- és féldízel új hajtómotor, 15 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 30 kW (kiv. vasúti hajtómotor, ill. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak) Dízel- és féldízel új hajtómotor, 30 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 50 kW (kiv. vasúti hajtómotor, ill. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak) Dízel- és féldízel új hajtómotor, 50 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 100 kW (kiv. vasúti hajtómotor, ill. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak) Dízel- és féldízel új hajtómotor, 100 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 200 kW (kiv. vasúti hajtómotor, ill. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak) Dízel- és féldízel új hajtómotor, 200 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 300 kW (kiv. vasúti hajtómotor, ill. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak) Dízel- és féldízel új hajtómotor, 300 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 500 kW (kiv. vasúti hajtómotor, ill. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak) Dízel- és féldízel új hajtómotor, 500 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 1000 kW (kiv. vasúti hajtómotor, ill. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak) Dízel- és féldízel új hajtómotor, 1000 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 5000 kW (kiv. vasúti hajtómotor, ill. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak) Dízel- és féldízel új hajtómotor, 5000 kW-ot meghaladó (kiv. vasúti hajtómotor, ill. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak) Alkatrész belső égésű repülőmotorhoz, másutt nem említett Kompresssziós gyújtású motor alkatrésze (kiv. szikragyújtású dugattyús) Más, pl. kompressziós gyújtású /dízel- vagy féldízel/ motor alkatrésze Vízturbina és vízikerék legfeljebb 1000 kW teljesítménnyel Vízturbina és vízikerék több mint 1000 kW, de legfeljebb 10000 kW teljesítménnyel Vízturbina és vízikerék több mint 10000 kW teljesítmény felett Vízturbina és vízikerék alkatrészei és szabályzói öntöttvasból vagy -acélból Más vízturbina és vízikerék alkatrészei és szabályzói (kiv. öntöttvasból vagy -acélból készültek) Sugárhajtású gázturbina legfeljebb 25 kN tolóerővel Sugárhajtású gázturbina több mint 25 kN, de legfeljebb 44 kN tolóerővel Sugárhajtású gázturbina több mint 44 kN, de legfeljebb 132 kN tolóerővel Sugárhajtású gázturbina több mint 132 kN tolóerővel Légcsavaros gázturbina legfeljebb 1100 kW teljesítménnyel Légcsavaros gázturbina több mint 1100 kW, de legfeljebb 3730 kW teljesítménnyel Légcsavaros gázturbina több mint 3730 kW teljesítménnyel Gázturbina legfeljebb 5000 kW teljesítménnyel (kiv. sugárhajtású vagy légcsavaros gázturbina) Gázturbina több mint 5000 kW, de legfeljebb 20000 kW teljesítménnyel (kiv. sugárhajtású vagy légcsavaros gázturbina)
84118260 84118280 84119100 84119900 84121000 84131100 84798930
Gázturbina több mint 20000 kW, de legfeljebb 50000 kW teljesítménnyel (kiv. sugárhajtású vagy légcsavaros gázturbina) Gázturbina 50000 kW-ot meghaladó teljesítménnyel (kiv. sugárhajtású vagy légcsavaros gázturbina) Alkatrész sugárhajtású vagy légcsavaros gázturbinához Alkatrész gázturbinához (kiv. sugárhajtású vagy légcsavaros gázturbina) Nem turbórendszerű, sugárhajtású motor Töltőállomáson vagy szervizben használt üzemanyag- vagy kenőanyagadagoló szivattyú Mozgatható hajtású bányatám
Nem támogatható az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendeletben meghatározott vontató, nyerges vontató, tehergépkocsi, gépkocsi, valamint gépjármű fogalomkörébe tartozó eszköz beszerzése!
4. számú melléklet a 136/2008. (X. 18.) FVM rendelethez A mikrovállalkozások létrehozásához és fejlesztéséhez nyújtott támogatás esetén a fejlesztéssel érintett települések (5000 fő lakosságszám alatti települések vagy 100 fő/km2 népsűrűség alatti települések kül- és belterületei, kivéve a budapesti agglomeráció településeit) Aba Abádszalók Abaliget Abasár Abaújalpár Abaújkér Abaújlak Abaújszántó Abaújszolnok Abaújvár Abda Abod Ábrahámhegy Ács Acsa Acsád Acsalag Ácsteszér Adács Ádánd Adásztevel Adony Adorjánháza Adorjás Ág Ágasegyháza Ágfalva Aggtelek Agyagosszergény Ajak
Aka Akasztó Alacska Alap Alattyán Alcsútdoboz Aldebrő Algyő Alibánfa Almamellék Almásfüzitő Almásháza Almáskamarás Almáskeresztúr Álmosd Alsóberecki Alsóbogát Alsódobsza Alsógagy Alsómocsolád Alsónána Alsónemesapáti Alsónyék Alsóörs Alsópáhok Alsópetény Alsórajk Alsóregmec Alsószenterzsébet Alsószentiván Alsószentmárton Alsószölnök Alsószuha Alsótelekes Alsótold Alsóújlak Alsóvadász Ambrózfalva Anarcs Andocs Andornaktálya Andrásfa Annavölgy Apácatorna Apagy Apaj Aparhant Apátfalva Apátistvánfalva Apátvarasd Apc Áporka Apostag Aranyosapáti Aranyosgadány Arka
Arló Arnót Ároktő Árpádhalom Árpás Ártánd Ásotthalom Ásványráró Aszaló Ászár Aszófő Áta Átány Atkár Attala Babarc Babarcszőlős Babócsa Bábolna Bábonymegyer Babosdöbréte Babót Bácsalmás Bácsbokod Bácsborsód Bácsszentgyörgy Bácsszőlős Badacsonytomaj Badacsonytördemic Bag Bagamér Baglad Bagod Bágyogszovát Baj Bajánsenye Bajna Bajót Bak Bakháza Bakóca Bakonszeg Bakonya Bakonybánk Bakonybél Bakonycsernye Bakonygyirót Bakonyjákó Bakonykoppány Bakonykúti Bakonynána Bakonyoszlop Bakonypéterd Bakonypölöske Bakonyság Bakonysárkány
Bakonyszentiván Bakonyszentkirály Bakonyszentlászló Bakonyszombathely Bakonyszücs Bakonytamási Baks Baksa Baktakék Baktalórántháza Baktüttös Balajt Balástya Balaton Balatonakali Balatonberény Balatoncsicsó Balatonederics Balatonendréd Balatonfenyves Balatonfőkajár Balatonföldvár Balatonfűzfő Balatongyörök Balatonhenye Balatonkenese Balatonkeresztúr Balatonmagyaród Balatonmáriafürdő Balatonőszöd Balatonrendes Balatonszabadi Balatonszárszó Balatonszemes Balatonszentgyörgy Balatonszepezd Balatonszőlős Balatonudvari Balatonújlak Balatonvilágos Balinka Balkány Ballószög Balmazújváros Balogunyom Balotaszállás Balsa Bálványos Bana Bánd Bánfa Bánhorváti Bánk Bánokszentgyörgy Bánréve Bár
Barabás Baracs Baracska Báránd Baranyahídvég Baranyajenő Baranyaszentgyörgy Barbacs Barcs Bárdudvarnok Barlahida Bárna Barnag Bársonyos Basal Baskó Báta Bátaapáti Baté Bátmonostor Bátor Bátorliget Battonya Bátya Batyk Bázakerettye Bazsi Béb Becsehely Becske Becskeháza Becsvölgye Bedegkér Bedő Bejcgyertyános Békás Bekecs Békéssámson Békésszentandrás Bekölce Bélapátfalva Bélavár Belecska Beled Beleg Belezna Bélmegyer Beloiannisz Belsősárd Belvárdgyula Benk Bénye Bér Bérbaltavár Bercel Beregdaróc
Beregsurány Berekböszörmény Berekfürdő Beremend Berente Beret Berettyóújfalu Berkenye Berkesd Berkesz Bernecebaráti Berzék Berzence Besence Besenyőd Besenyőtelek Besenyszög Besnyő Beszterec Bezedek Bezenye Bezeréd Bezi Bicsérd Bihardancsháza Biharkeresztes Biharnagybajom Bihartorda Biharugra Bikács Bikal Biri Birján Bisse Boba Bocfölde Boconád Bócsa Bocska Bocskaikert Boda Bodajk Bodmér Bodolyabér Bodonhely Bodony Bodorfa Bodrog Bodroghalom Bodrogkeresztúr Bodrogkisfalud Bodrogolaszi Bódvalenke Bódvarákó Bódvaszilas Bogács
Bogád Bogádmindszent Bogdása Bogyiszló Bogyoszló Bojt Bókaháza Bokod Bokor Boldog Boldogasszonyfa Boldogkőújfalu Boldogkőváralja Boldva Bolhás Bolhó Bóly Boncodfölde Bonyhádvarasd Bonnya Bordány Borgáta Borjád Borota Borsfa Borsodbóta Borsodgeszt Borsodivánka Borsodnádasd Borsodszentgyörgy Borsodszirák Borsosberény Borszörcsök Borzavár Bosta Botpalád Botykapeterd Bozzai Bozsok Bózsva Bő Bőcs Böde Bödeháza Bögöt Bögöte Böhönye Bököny Bölcske Bőny Börcs Börzönce Bősárkány Bőszénfa Bucsa Bucsu
Búcsúszentlászló Bucsuta Bugac Bugacpusztaháza Bugyi Buj Buják Buzsák Bük Bükkábrány Bükkaranyos Bükkmogyorósd Bükkösd Bükkszék Bükkszenterzsébet Bükkszentkereszt Bükkszentmárton Bükkzsérc Bürüs Büssü Büttös Cák Cakóháza Cece Cégénydányád Ceglédbercel Cered Chernelházadamonya Cibakháza Cigánd Cikó Cirák Cún Csabacsűd Csabaszabadi Csabdi Csabrendek Csáfordjánosfa Csaholc Csajág Csákány Csákánydoroszló Csákberény Csákvár Csanádalberti Csanádapáca Csanádpalota Csánig Csány Csányoszró Csanytelek Csapi Csapod Csárdaszállás Csarnóta Csaroda
Császár Császártöltés Császló Csátalja Csatár Csataszög Csatka Csávoly Csebény Csécse Csegöld Csehbánya Csehi Csehimindszent Csém Csemő Csempeszkopács Csengele Csengersima Csengerújfalu Csengőd Csénye Csenyéte Csép Csépa Csepreg Csér Cserdi Cserénfa Cserépfalu Cserépváralja Cserháthaláp Cserhátsurány Cserhátszentiván Cserkeszőlő Cserkút Csernely Cserszegtomaj Csertalakos Csertő Csesznek Csesztreg Csesztve Csetény Csévharaszt Csibrák Csikéria Csikóstőttős Csikvánd Csincse Csipkerek Csitár Csobád Csobaj Csókakő Csokonyavisonta
Csokvaomány Csolnok Csólyospálos Csoma Csombárd Csonkahegyhát Csonkamindszent Csopak Csór Csorvás Csót Csöde Csögle Csökmő Csököly Csömend Csömödér Csönge Csörnyeföld Csörötnek Csősz Csővár Csurgó Csurgónagymarton Dabas Dabronc Dabrony Dad Dág Dáka Dalmand Damak Dámóc Dánszentmiklós Dány Daraboshegy Darány Darnó Darnózseli Daruszentmiklós Darvas Dávod Debercsény Debréte Decs Dédestapolcsány Dég Dejtár Demecser Demjén Dencsháza Dénesfa Derecske Derekegyház Deszk Detek
Detk Dévaványa Devecser Dinnyeberki Diósberény Diósjenő Dióskál Diósviszló Doba Doboz Dobri Dobronhegy Dóc Domaháza Domaszék Dombegyház Dombiratos Dombrád Domony Domoszló Dormánd Dorogháza Dozmat Döbörhegy Döbröce Döbrököz Döbrönte Döge Dömös Dömsöd Dör Dörgicse Döröske Dötk Dövény Drágszél Drávacsehi Drávacsepely Drávafok Drávagárdony Drávaiványi Drávakeresztúr Drávapalkonya Drávapiski Drávaszabolcs Drávaszerdahely Drávasztára Drávatamási Drégelypalánk Dubicsány Dudar Duka Dunaalmás Dunaegyháza Dunafalva Dunaföldvár
Dunakiliti Dunapataj Dunaremete Dunaszeg Dunaszekcső Dunaszentbenedek Dunaszentgyörgy Dunaszentmiklós Dunaszentpál Dunasziget Dunatetétlen Dunavecse Dusnok Dúzs Ebergőc Ebes Écs Ecséd Ecseg Ecsegfalva Ecseny Edde Edve Egerág Egeralja Egeraracsa Egerbakta Egerbocs Egercsehi Egerfarmos Egerlövő Egerszalók Egerszólát Égerszög Egervár Egervölgy Egyed Egyek Egyházasdengeleg Egyházasfalu Egyházasgerge Egyházasharaszti Egyházashetye Egyházashollós Egyházaskesző Egyházaskozár Egyházasrádóc Elek Ellend Előszállás Encsencs Endrefalva Endrőc Enese Enying Eperjes
Eperjeske Eplény Epöl Erdőbénye Erdőhorváti Erdőkövesd Erdőkürt Erdősmárok Erdősmecske Erdőtarcsa Erdőtelek Erk Érpatak Érsekcsanád Érsekhalma Érsekvadkert Értény Erzsébet Esztár Eszteregnye Esztergályhorváti Ete Etes Etyek Fábiánháza Fábiánsebestyén Fácánkert Fadd Fáj Fajsz Fancsal Farád Farkasgyepű Farkaslyuk Farmos Fazekasboda Fedémes Fehértó Fehérvárcsurgó Feked Feketeerdő Felcsút Feldebrő Felgyő Felpéc Felsőberecki Felsőcsatár Felsődobsza Felsőegerszeg Felsőgagy Felsőjánosfa Felsőkelecsény Felsőlajos Felsőmarác Felsőmocsolád Felsőnána
Felsőnyárád Felsőnyék Felsőörs Felsőpáhok Felsőpetény Felsőrajk Felsőregmec Felsőszenterzsébet Felsőszentiván Felsőszentmárton Felsőszölnök Felsőtárkány Felsőtelekes Felsőtold Felsővadász Fényeslitke Fenyőfő Ferencszállás Fertőboz Fertőd Fertőendréd Fertőhomok Fertőrákos Fertőszentmiklós Fertőszéplak Fiad Filkeháza Fityeház Foktő Folyás Fonó Fony Forráskút Forró Földeák Földes Főnyed Fulókércs Furta Füle Fülesd Fülöp Fülöpháza Fülöpjakab Fülöpszállás Fülpösdaróc Fürged Füzér Füzérkajata Füzérkomlós Füzérradvány Füzesgyarmat Fűzvölgy Gáborján Gáborjánháza Gacsály
Gadács Gadány Gadna Gádoros Gagyapáti Gagybátor Gagyvendégi Galambok Galgaguta Galgagyörk Galgahévíz Galgamácsa Gálosfa Galvács Gamás Ganna Gánt Gara Garáb Garabonc Garadna Garbolc Garé Gasztony Gátér Gávavencsellő Géberjén Gecse Géderlak Gégény Gelej Gelénes Gellénháza Gelse Gelsesziget Gemzse Gencsapáti Gérce Gerde Gerendás Gerényes Geresdlak Gerjen Gersekarát Geszt Gesztely Geszteréd Gétye Gibárt Gic Gige Gilvánfa Girincs Gógánfa Golop Gomba
Gombosszeg Gór Gordisa Gosztola Gödre Gölle Gömörszőlős Gönc Göncruszka Gönyű Görbeháza Görcsöny Görcsönydoboka Görgeteg Gősfa Grábóc Gulács Gutorfölde Gyalóka Gyanógeregye Gyarmat Gyékényes Gyenesdiás Gyepükaján Gyermely Gyód Gyomaendrőd Gyóró Gyömöre Gyöngyfa Gyöngyösfalu Gyöngyöshalász Gyöngyösmellék Gyöngyösoroszi Gyöngyöspata Gyöngyössolymos Gyöngyöstarján Gyönk Győrasszonyfa Györe Györgytarló Györköny Győrladamér Győröcske Győrság Győrsövényház Győrszemere Győrtelek Győrújfalu Győrvár Győrzámoly Gyugy Gyulaháza Gyulaj Gyulakeszi Gyúró
Gyügye Gyüre Gyűrűs Hács Hagyárosbörönd Hahót Hajdúbagos Hajdúböszörmény Hajdúdorog Hajdúnánás Hajdúszoboszló Hajdúszovát Hajmás Hajmáskér Hajós Halastó Halászi Halimba Halmaj Halmajugra Halogy Hangács Hangony Hantos Harasztifalu Harc Harka Harkakötöny Harkány Háromfa Háromhuta Harsány Hárskút Harta Hásságy Hédervár Hedrehely Hegyesd Hegyeshalom Hegyfalu Hegyháthodász Hegyhátmaróc Hegyhátsál Hegyhátszentjakab Hegyhátszentmárton Hegyhátszentpéter Hegykő Hegymagas Hegymeg Hegyszentmárton Héhalom Hejce Hejőbába Hejőkeresztúr Hejőkürt Hejőpapi
Hejőszalonta Helesfa Helvécia Hencida Hencse Hercegkút Hercegszántó Heréd Héreg Herencsény Herend Heresznye Hermánszeg Hernád Hernádbűd Hernádcéce Hernádkak Hernádkércs Hernádnémeti Hernádpetri Hernádszentandrás Hernádszurdok Hernádvécse Hernyék Hét Hetefejércse Hetes Hetvehely Hetyefő Hevesaranyos Hevesvezekény Hévíz Hévízgyörk Hidas Hidasnémeti Hidegkút Hidegség Hidvégardó Himesháza Himod Hirics Hobol Hodász Hódmezővásárhely Hollád Hollóháza Hollókő Homokbödöge Homokkomárom Homokmégy Homokszentgyörgy Homorúd Homrogd Hont Horpács Hort
Hortobágy Horváthertelend Horvátlövő Horvátzsidány Hosszúhetény Hosszúpályi Hosszúpereszteg Hosszúvíz Hosszúvölgy Hosztót Hottó Hőgyész Hövej Hugyag Hunya Hunyadfalva Husztót Ibafa Iborfia Igal Igar Igrici Iharos Iharosberény Ikervár Iklad Iklanberény Iklódbördőce Ikrény Iliny Ilk Illocska Imola Imrehegy Ináncs Inárcs Inke Ipacsfa Ipolydamásd Ipolyszög Ipolytarnóc Ipolytölgyes Ipolyvece Iregszemcse Irota Ispánk Istenmezeje Istvándi Iszkaszentgyörgy Iszkáz Isztimér Ivád Iván Ivánbattyán Ivánc Iváncsa
Ivándárda Izmény Izsák Izsófalva Jágónak Ják Jakabszállás Jákfa Jákfalva Jákó Jánd Jánkmajtis Jánoshalma Jánosháza Jánoshida Jánossomorja Járdánháza Jármi Jásd Jászágó Jászalsószentgyörgy Jászboldogháza Jászdózsa Jászfelsőszentgyörgy Jászfényszaru Jászivány Jászjákóhalma Jászkarajenő Jászkisér Jászladány Jászszentandrás Jászszentlászló Jásztelek Jéke Jenő Jobaháza Jobbágyi Jósvafő Juta Kaba Kacorlak Kács Kacsóta Kadarkút Kajárpéc Kajászó Kajdacs Kakasd Kákics Kakucs Kál Kalaznó Káld Kálló Kallósd Kállósemjén
Kálmáncsa Kálmánháza Kálócfa Káloz Kám Kamond Kamut Kánó Kántorjánosi Kány Kánya Kányavár Kapolcs Kápolna Kápolnásnyék Kapoly Kaposfő Kaposgyarmat Kaposhomok Kaposkeresztúr Kaposmérő Kapospula Kaposújlak Kaposszekcső Kaposszerdahely Káptalanfa Káptalantóti Kára Karácsond Karád Karakó Karakószörcsök Karancsalja Karancsberény Karancskeszi Karancslapujtő Karancsság Kárász Karcag Karcsa Kardos Kardoskút Karmacs Károlyháza Karos Kásád Kaskantyú Kastélyosdombó Kaszaper Kaszó Katádfa Katafa Kátoly Katymár Káva Kávás
Kazár Kázsmárk Kazsok Kecel Kecskéd Kehidakustány Kék Kékcse Kéked Kékesd Kékkút Kelebia Keléd Kelemér Kéleshalom Kelevíz Kemence Kemendollár Kemeneshőgyész Kemeneskápolna Kemenesmagasi Kemenesmihályfa Kemenespálfa Kemenessömjén Kemenesszentmárton Kemenesszentpéter Keménfa Kémes Kemestaródfa Kemse Kenderes Kenéz Kenézlő Kengyel Kenyeri Kercaszomor Kercseliget Kerecsend Kerecseny Kerekegyháza Kerekharaszt Kereki Kerékteleki Keresztéte Kerkabarabás Kerkafalva Kerkakutas Kerkáskápolna Kerkaszentkirály Kerkateskánd Kérsemjén Kerta Kertészsziget Keszeg Kesznyéten Keszőhidegkút
Kesztölc Keszü Kétbodony Kétegyháza Kéthely Kétpó Kétsoprony Kétújfalu Kétvölgy Kéty Kevermes Kilimán Kimle Kincsesbánya Királd Királyegyháza Királyhegyes Királyszentistván Kisapáti Kisapostag Kisar Kisasszond Kisasszonyfa Kisbabot Kisbágyon Kisbajcs Kisbajom Kisbárapáti Kisbárkány Kisberény Kisberzseny Kisbeszterce Kisbodak Kisbucsa Kisbudmér Kiscsécs Kiscsehi Kiscsősz Kisdér Kisdobsza Kisdombegyház Kisdorog Kisecset Kisfalud Kisfüzes Kisgörbő Kisgyalán Kisgyőr Kishajmás Kisharsány Kishartyán Kisherend Kishódos Kishuta Kisigmánd Kisjakabfalva
Kiskassa Kiskinizs Kiskorpád Kisköre Kiskunlacháza Kiskunmajsa Kiskutas Kisláng Kisléta Kislippó Kislőd Kismányok Kismarja Kismaros Kisnamény Kisnána Kisnémedi Kisnyárád Kispalád Kispáli Kispirit Kisrákos Kisrécse Kisrozvágy Kissikátor Kissomlyó Kistamási Kistapolca Kistokaj Kistolmács Kistormás Kistótfalu Kisújszállás Kisunyom Kisvarsány Kisvásárhely Kisvaszar Kisvejke Kiszombor Kiszsidány Kisszállás Kisszékely Kisszekeres Kisszentmárton Kissziget Kisszőlős Klárafalva Kocs Kocsér Kocsola Kocsord Kóka Kokad Kolontár Komádi Komjáti
Komlódtótfalu Komlósd Komlóska Komoró Kompolt Kondó Kondorfa Kondoros Kóny Konyár Kópháza Koppányszántó Korlát Koroncó Kórós Kosd Kóspallag Kótaj Kovácshida Kovácsszénája Kovácsvágás Kozárd Kozmadombja Köblény Köcsk Kökény Kőkút Kölcse Kölesd Kölked Kömlő Kömlőd Kömörő Kömpöc Környe Köröm Kőröshegy Körösladány Körösnagyharsány Köröstarcsa Kőröstetétlen Körösújfalu Körösszakál Körösszegapáti Kőszárhegy Kőszegdoroszló Kőszegpaty Kőszegszerdahely Kötcse Kötegyán Kőtelek Kővágóörs Kővágószőlős Kővágótöttös Kövegy Köveskál
Krasznokvajda Kulcs Kunadacs Kunágota Kunbaja Kunbaracs Kuncsorba Kunfehértó Kunhegyes Kunmadaras Kunpeszér Kunszállás Kunszentmárton Kunszentmiklós Kunsziget Kup Kupa Kurd Kurityán Kustánszeg Kutas Kutasó Kübekháza Külsősárd Külsővat Küngös Lábod Lácacséke Lad Ladánybene Ládbesenyő Lajoskomárom Lajosmizse Lak Lakhegy Lakitelek Lakócsa Lánycsók Lápafő Lapáncsa Laskod Lasztonya Látrány Lázi Leányvár Lébény Legénd Legyesbénye Léh Lénárddaróc Lendvadedes Lendvajakabfa Lengyel Lengyeltóti Lepsény Lesencefalu
Lesenceistvánd Lesencetomaj Létavértes Letenye Letkés Levél Levelek Libickozma Lickóvadamos Liget Ligetfalva Lipót Lippó Liptód Lispeszentadorján Liszó Litér Litka Litke Lócs Lókút Lónya Lórév Lothárd Lovas Lovasberény Lovászhetény Lovászi Lovászpatona Lőkösháza Lövő Lövőpetri Lucfalva Ludányhalászi Ludas Lukácsháza Lulla Lúzsok Mád Madaras Madocsa Maglóca Mágocs Magosliget Magy Magyaralmás Magyaratád Magyarbánhegyes Magyarbóly Magyarcsanád Magyardombegyház Magyaregregy Magyaregres Magyarföld Magyargéc Magyargencs
Magyarhertelend Magyarhomorog Magyarkeresztúr Magyarkeszi Magyarlak Magyarlukafa Magyarmecske Magyarnádalja Magyarnándor Magyarpolány Magyarsarlós Magyarszecsőd Magyarszék Magyarszentmiklós Magyarszerdahely Magyarszombatfa Magyartelek Majs Makád Makkoshotyka Maklár Malomsok Mályi Mályinka Mánd Mándok Mánfa Mány Maráza Marcalgergelyi Marcaltő Márfa Máriahalom Máriakálnok Máriakéménd Márianosztra Máriapócs Markaz Márkháza Márkó Markóc Markotabödöge Maróc Marócsa Márok Márokföld Márokpapi Maroslele Mártély Martonfa Martonyi Mátételke Mátraballa Mátraderecske Mátramindszent Mátranovák
Mátraszele Mátraszentimre Mátraszőlős Mátraterenye Mátraverebély Mátyásdomb Matty Mátyus Máza Mecseknádasd Mecsekpölöske Mecsér Medgyesbodzás Medgyesegyháza Medina Megyaszó Megyehíd Megyer Meggyeskovácsi Méhkerék Méhtelek Mekényes Mélykút Mencshely Mende Méra Merenye Mérges Mérk Mernye Mersevát Mesterháza Mesteri Mesterszállás Meszes Meszlen Mesztegnyő Mezőberény Mezőcsát Mezőcsokonya Meződ Mezőfalva Mezőgyán Mezőhegyes Mezőhék Mezőkeresztes Mezőkomárom Mezőladány Mezőlak Mezőnagymihály Mezőnyárád Mezőörs Mezőpeterd Mezősas Mezőszemere Mezőszentgyörgy
Mezőszilas Mezőtárkány Mezőtúr Mezőzombor Miháld Mihályfa Mihálygerge Mihályháza Mihályi Mike Mikebuda Mikekarácsonyfa Mikepércs Miklósi Mikófalva Mikóháza Mikosszéplak Milejszeg Milota Mindszentgodisa Mindszentkálla Misefa Miske Miszla Mocsa Mogyorósbánya Mogyoróska Moha Mohora Molnári Molnaszecsőd Molvány Monaj Monok Monorierdő Mónosbél Monostorapáti Monostorpályi Monoszló Monyoród Mórágy Mórahalom Móricgát Mórichida Mosdós Mosonszentmiklós Mosonszolnok Mozsgó Mőcsény Mucsfa Mucsi Múcsony Muhi Murakeresztúr Murarátka Muraszemenye
Murga Murony Nábrád Nadap Nádasd Nádasdladány Nádudvar Nágocs Nagyacsád Nagyalásony Nagyar Nagybajcs Nagybajom Nagybakónak Nagybánhegyes Nagybaracska Nagybarca Nagybárkány Nagyberény Nagyberki Nagybörzsöny Nagybudmér Nagycenk Nagycsány Nagycsécs Nagycsepely Nagycserkesz Nagydém Nagydobos Nagydobsza Nagydorog Nagyér Nagyesztergár Nagyfüged Nagygeresd Nagygörbő Nagygyimót Nagyhajmás Nagyharsány Nagyhegyes Nagyhódos Nagyhuta Nagyigmánd Nagyiván Nagykamarás Nagykapornak Nagykarácsony Nagykereki Nagykeresztúr Nagykinizs Nagykónyi Nagykorpád Nagykozár Nagykökényes Nagykölked Nagykörű
Nagykutas Nagylak Nagylengyel Nagylóc Nagylók Nagylózs Nagymágocs Nagymányok Nagymaros Nagymizdó Nagynyárád Nagyoroszi Nagypáli Nagypall Nagypeterd Nagypirit Nagyrábé Nagyrada Nagyrákos Nagyrécse Nagyréde Nagyrév Nagyrozvágy Nagysáp Nagysimonyi Nagyszakácsi Nagyszékely Nagyszekeres Nagyszénás Nagyszentjános Nagyszokoly Nagytálya Nagytevel Nagytilaj Nagytótfalu Nagytőke Nagyút Nagyvarsány Nagyváty Nagyvázsony Nagyvejke Nagyveleg Nagyvenyim Nagyvisnyó Nak Napkor Nárai Narda Naszály Négyes Nekézseny Nemesapáti Nemesbikk Nemesborzova Nemesbőd Nemesbük
Nemescsó Nemesdéd Nemesgörzsöny Nemesgulács Nemeshany Nemeshetés Nemeske Nemeskér Nemeskeresztúr Nemeskisfalud Nemeskocs Nemeskolta Nemesládony Nemesmedves Nemesnádudvar Nemesnép Nemespátró Nemesrádó Nemesrempehollós Nemessándorháza Nemesvámos Nemesvid Nemesvita Nemesszalók Nemesszentandrás Németbánya Németfalu Németkér Nemti Neszmély Nézsa Nick Nikla Nógrád Nógrádkövesd Nógrádmarcal Nógrádmegyer Nógrádsáp Nógrádsipek Nógrádszakál Nóráp Noszlop Noszvaj Nova Novaj Novajidrány Nőtincs Nyalka Nyárád Nyáregyháza Nyárlőrinc Nyársapát Nyésta Nyim Nyírábrány Nyíracsád
Nyirád Nyíradony Nyírbéltek Nyírbogát Nyírbogdány Nyírcsaholy Nyírcsászári Nyírderzs Nyírgelse Nyírgyulaj Nyíri Nyíribrony Nyírjákó Nyírkarász Nyírkáta Nyírkércs Nyírlövő Nyírlugos Nyírmártonfalva Nyírmeggyes Nyírmihálydi Nyírparasznya Nyírpazony Nyírpilis Nyírtass Nyírtét Nyírtura Nyírvasvári Nyomár Nyőgér Nyugotszenterzsébet Nyúl Óbánya Óbarok Óbudavár Ócsárd Ófalu Ófehértó Óföldeák Óhíd Okány Okorág Okorvölgy Olasz Olaszfa Olaszfalu Olaszliszka Olcsva Olcsvaapáti Old Ólmod Oltárc Onga Ónod Ópályi Ópusztaszer
Orbányosfa Orci Ordacsehi Ordas Orfalu Orfű Orgovány Ormándlak Ormosbánya Oroszi Oroszló Orosztony Ortaháza Osli Ostffyasszonyfa Ostoros Oszkó Oszlár Osztopán Ózdfalu Ozmánbük Ozora Öcs Őcsény Öcsöd Ököritófülpös Ölbő Ömböly Őr Öregcsertő Öreglak Őrhalom Őrimagyarósd Őriszentpéter Örkény Örményes Örménykút Őrtilos Örvényes Ősagárd Ősi Öskü Öttevény Öttömös Ötvöskónyi Pácin Pacsa Pácsony Padár Páhi Páka Pakod Pákozd Palé Pálfa Pálfiszeg
Pálháza Páli Palkonya Pálmajor Pálmonostora Pálosvörösmart Palotabozsok Palotás Paloznak Pamlény Pamuk Pánd Pankasz Pannonhalma Pányok Panyola Pap Pápadereske Pápakovácsi Pápasalamon Pápateszér Papkeszi Pápoc Papos Páprád Parád Parádsasvár Parasznya Pári Paszab Pásztori Pat Patak Patalom Patapoklosi Patca Pátka Patosfa Pátroha Patvarc Pátyod Pázmánd Pázmándfalu Pecöl Pécsbagota Pécsdevecser Pécsely Pécsudvard Pécsvárad Pellérd Pély Penc Penészlek Pénzesgyőr Penyige Pér
Pere Perecse Pereked Perenye Peresznye Pereszteg Perkáta Perkupa Perőcsény Peterd Péterhida Péteri Pétervására Pétfürdő Pethőhenye Petneháza Petőfibánya Petőfiszállás Petőháza Petőmihályfa Petrikeresztúr Petrivente Pettend Piliny Piliscsév Pilismarót Pincehely Pinkamindszent Pinnye Piricse Pirtó Piskó Pitvaros Pócsa Pocsaj Pócspetri Pogány Pogányszentpéter Pókaszepetk Polány Polgár Polgárdi Porcsalma Pornóapáti Poroszló Porpác Porrog Porrogszentkirály Porrogszentpál Pórszombat Porva Pósfa Potony Potyond Pölöske Pölöskefő
Pörböly Pördefölde Pötréte Prügy Pula Pusztaapáti Pusztaberki Pusztacsalád Pusztacsó Pusztadobos Pusztaederics Pusztafalu Pusztaföldvár Pusztahencse Pusztakovácsi Pusztamagyaród Pusztamérges Pusztamiske Pusztamonostor Pusztaottlaka Pusztaradvány Pusztaszemes Pusztaszentlászló Pusztaszer Pusztavacs Pusztavám Püski Püspökhatvan Püspökladány Püspökmolnári Püspökszilágy Rábacsanak Rábacsécsény Rábagyarmat Rábahídvég Rábakecöl Rábapatona Rábapaty Rábapordány Rábasebes Rábaszentandrás Rábaszentmihály Rábaszentmiklós Rábatamási Rábatöttös Rábcakapi Rácalmás Ráckeresztúr Rád Rádfalva Rádóckölked Radostyán Ragály Rajka Rakaca Rakacaszend
Rákóczibánya Rákócziújfalu Ráksi Ramocsa Ramocsaháza Rápolt Raposka Rásonysápberencs Rátka Rátót Ravazd Recsk Réde Rédics Regéc Regenye Regöly Rém Répáshuta Répcelak Répceszemere Répceszentgyörgy Répcevis Resznek Rétalap Rétközberencs Rétság Révfülöp Révleányvár Rezi Ricse Rigács Rigyác Rimóc Rinyabesenyő Rinyakovácsi Rinyaszentkirály Rinyaújlak Rinyaújnép Rohod Románd Romhány Romonya Rózsafa Rozsály Rózsaszentmárton Röjtökmuzsaj Rönök Röszke Rudabánya Rudolftelep Rum Ruzsa Ságújfalu Ságvár Sajóbábony
Sajóecseg Sajógalgóc Sajóhídvég Sajóivánka Sajókápolna Sajókaza Sajókeresztúr Sajólád Sajólászlófalva Sajómercse Sajónémeti Sajóörös Sajópálfala Sajópetri Sajópüspöki Sajósenye Sajószöged Sajóvámos Sajóvelezd Sajtoskál Salföld Salköveskút Salomvár Sály Sámod Sámsonháza Sand Sántos Sáp Sáránd Sárazsadány Sárbogárd Sáregres Sárfimizdó Sárhida Sárisáp Sarkad Sarkadkeresztúr Sárkeresztes Sárkeresztúr Sárkeszi Sármellék Sárok Sárosd Sárospatak Sárpilis Sárrétudvari Sarród Sárszentágota Sárszentlőrinc Sárszentmihály Sarud Sásd Sáska Sáta Sátorhely
Sávoly Sé Segesd Selyeb Sellye Semjén Semjénháza Sénye Sényő Seregélyes Serényfalva Sérsekszőlős Sikátor Siklósbodony Siklósnagyfalu Sima Simaság Simonfa Simontornya Sióagárd Siójut Sirok Sitke Sobor Sokorópátka Solt Soltszentimre Soltvadkert Sóly Som Somberek Somlójenő Somlószőlős Somlóvásárhely Somlóvecse Somodor Somogyacsa Somogyapáti Somogyaracs Somogyaszaló Somogybabod Somogybükkösd Somogycsicsó Somogydöröcske Somogyegres Somogyfajsz Somogygeszti Somogyhárságy Somogyhatvan Somogyjád Somogymeggyes Somogysámson Somogysárd Somogysimonyi Somogyszentpál Somogyszil
Somogyszob Somogytúr Somogyudvarhely Somogyvámos Somogyvár Somogyviszló Somogyzsitfa Somoskőújfalu Sonkád Soponya Sopronhorpács Sopronkövesd Sopronnémeti Sorkifalud Sorkikápolna Sormás Sorokpolány Sóshartyán Sóstófalva Sósvertike Sótony Söjtör Söpte Söréd Sukoró Sumony Súr Surd Sükösd Sümegcsehi Sümegprága Süttő Szabadbattyán Szabadegyháza Szabadhídvég Szabadi Szabadkígyós Szabadszállás Szabadszentkirály Szabás Szabolcs Szabolcsbáka Szabolcsveresmart Szágy Szajk Szajla Szajol Szakácsi Szakadát Szakáld Szakály Szakcs Szakmár Szaknyér Szakoly Szakony
Szakonyfalu Szákszend Szalafő Szalánta Szalapa Szalaszend Szalatnak Szálka Szalkszentmárton Szalmatercs Szalonna Szamosangyalos Szamosbecs Szamoskér Szamossályi Szamostatárfalva Szamosújlak Szamosszeg Szanda Szank Szántód Szany Szápár Szaporca Szár Szárász Szárazd Szárföld Szárliget Szatta Szarvasgede Szarvaskend Szarvaskő Szászberek Szászfa Szászvár Szatmárcseke Szátok Szatymaz Szava Szebény Szécsénke Szécsényfelfalu Szécsisziget Szederkény Szedres Szegerdő Szeghalom Szegi Szegilong Szegvár Székely Székelyszabar Székkutas Szeleste Szelevény
Szellő Szemely Szemenye Szemere Szendehely Szendrő Szendrőlád Szenna Szenta Szentantalfa Szentbalázs Szentbékkálla Szentborbás Szentdénes Szentdomonkos Szente Szentegát Szentes Szentgál Szentgáloskér Szentgyörgyvár Szentgyörgyvölgy Szentimrefalva Szentistván Szentistvánbaksa Szentjakabfa Szentkatalin Szentkirály Szentkirályszabadja Szentkozmadombja Szentlászló Szentliszló Szentlőrinckáta Szentmargitfalva Szentmártonkáta Szentpéterfa Szentpéterfölde Szentpéterszeg Szentpéterúr Szenyér Szepetnek Szerecseny Szeremle Szerep Szergény Szigetbecse Szigetcsép Szigetszentmárton Szigetújfalu Szigliget Szihalom Szijártóháza Szil Szilágy Szilaspogony Szilsárkány
Szilvágy Szilvás Szilvásvárad Szilvásszentmárton Szin Szinpetri Szirák Szirmabesenyő Szob Szokolya Szólád Szomód Szomolya Szomor Szorgalmatos Szorosad Szőc Szőce Szögliget Szőke Szőkéd Szőkedencs Szőlősardó Szőlősgyörök Szörény Szúcs Szuha Szuhafő Szuhakálló Szuhogy Szulimán Szulok Szurdokpüspöki Szűcsi Szügy Szűr Tab Tabajd Tabdi Táborfalva Tác Tagyon Takácsi Tákos Taktabáj Taktaharkány Taktakenéz Taktaszada Taliándörögd Tállya Tamási Tanakajd Táp Tápióbicske Tápiógyörgye Tápióság
Tápiószentmárton Tápiószőlős Táplánszentkereszt Tapsony Tápszentmiklós Tar Tarany Tarcal Tard Tardona Tardos Tarhos Tarján Tarjánpuszta Tárkány Tarnabod Tarnalelesz Tarnaméra Tarnaörs Tarnaszentmária Tarnaszentmiklós Tarnazsadány Tárnokréti Tarpa Tarrós Táska Tass Taszár Tataháza Tatárszentgyörgy Tázlár Tékes Teklafalu Telekes Telekgerendás Teleki Telkibánya Tengelic Tengeri Tengőd Tenk Tényő Tépe Terem Terény Tereske Teresztenye Terpes Tés Tésa Tésenfa Téseny Teskánd Tét Tetétlen Tevel
Tibolddaróc Tiborszállás Tihany Tikos Tilaj Timár Tiszaadony Tiszaalpár Tiszabábolna Tiszabecs Tiszabercel Tiszabezdéd Tiszabő Tiszabura Tiszacsécse Tiszacsege Tiszacsermely Tiszadada Tiszaderzs Tiszadob Tiszadorogma Tiszaeszlár Tiszafüred Tiszagyenda Tiszagyulaháza Tiszaigar Tiszainoka Tiszajenő Tiszakanyár Tiszakarád Tiszakécske Tiszakerecseny Tiszakeszi Tiszakóród Tiszakürt Tiszaladány Tiszamogyorós Tiszanagyfalu Tiszanána Tiszaörs Tiszapalkonya Tiszapüspöki Tiszarád Tiszaroff Tiszasas Tiszasüly Tiszaszalka Tiszaszentimre Tiszaszentmárton Tiszasziget Tiszaszőlős Tiszatardos Tiszatarján Tiszatelek Tiszatenyő Tiszaug
Tiszavalk Tiszavárkony Tiszavid Tisztaberek Tivadar Tóalmás Tófalu Tófej Tófű Tokaj Tokod Tokodaltáró Tokorcs Tolcsva Told Tolmács Tolnanémedi Tomajmonostora Tomor Tompa Tompaládony Tordas Tormafölde Tormás Tormásliget Tornabarakony Tornakápolna Tornanádaska Tornaszentandrás Tornaszentjakab Tornyiszentmiklós Tornyosnémeti Tornyospálca Torony Torvaj Tószeg Tótkomlós Tótszentgyörgy Tótszentmárton Tótszerdahely Tótújfalu Tótvázsony Töltéstava Tömörd Tömörkény Törökkoppány Törtel Töttös Trizs Tunyogmatolcs Túristvándi Túrkeve Túrony Túrricse Tuzsér Türje
Tüskevár Tyukod Udvar Udvari Ugod Újbarok Újcsanálos Újdombrád Újfehértó Újhartyán Újiráz Újireg Újkenéz Újkér Újlengyel Újléta Újlőrincfalva Újpetre Újrónafő Újsolt Újszalonta Újszentiván Újszentmargita Újszilvás Újtelek Újtikos Újudvar Újvárfalva Ukk Und Úny Uppony Ura Uraiújfalu Úrhida Úri Úrkút Uszka Uszód Uzsa Üllés Vácduka Vácegres Váchartyán Váckisújfalu Vácszentlászló Vadna Vadosfa Vág Vágáshuta Vaja Vajdácska Vajszló Vajta Vál Valkó
Valkonya Vállaj Vállus Vámosatya Vámoscsalád Vámosgyörk Vámosmikola Vámosoroszi Vámospércs Vámosújfalu Vámosszabadi Váncsod Vanyarc Vanyola Várad Váralja Varászló Váraszó Várbalog Varbó Varbóc Várda Várdomb Várfölde Varga Várgesztes Várkesző Várong Városföld Városlőd Varsád Varsány Várvölgy Vasad Vasalja Vásárosbéc Vásárosdombó Vásárosfalu Vásárosmiske Vasasszonyfa Vasboldogasszony Vasegerszeg Vashosszúfalu Vaskeresztes Vaskút Vasmegyer Vaspör Vassurány Vasvár Vaszar Vászoly Vasszécseny Vasszentmihály Vasszilvágy Vát Vatta
Vázsnok Vécs Végegyháza Vejti Vékény Vekerd Velem Velemér Velény Véménd Vének Vép Vereb Verőce Verpelét Verseg Versend Vértesacsa Vértesboglár Vérteskethely Vértessomló Vértestolna Vértesszőlős Vése Veszkény Veszprémfajsz Veszprémgalsa Veszprémvarsány Vésztő Vezseny Vid Vigántpetend Villány Villánykövesd Vilmány Vilonya Vilyvitány Vinár Vindornyafok Vindornyalak Vindornyaszőlős Visnye Visonta Viss Visz Viszák Viszló Visznek Vitnyéd Vízvár Vizslás Vizsoly Vokány Vonyarcvashegy Vöckönd Völcsej
Vönöck Vöröstó Vörs Zabar Zádor Zádorfalva Zagyvarékas Zagyvaszántó Záhony Zajk Zajta Zákány Zákányfalu Zákányszék Zala Zalaapáti Zalabaksa Zalabér Zalaboldogfa Zalacsány Zalacséb Zalaerdőd Zalagyömörő Zalahaláp Zalaháshágy Zalaigrice Zalaistvánd Zalakaros Zalakomár Zalaköveskút Zalalövő Zalameggyes Zalamerenye Zalasárszeg Zalaszabar Zalaszántó Zalaszegvár Zalaszentbalázs Zalaszentgrót Zalaszentgyörgy Zalaszentiván Zalaszentjakab Zalaszentlászló Zalaszentlőrinc Zalaszentmárton Zalaszentmihály Zalaszombatfa Zaláta Zalatárnok Zalaújlak Zalavár Zalavég Zalkod Zamárdi Zámoly Zánka
Zaránk Závod Zebecke Zebegény Zemplénagárd Zengővárkony Zichyújfalu Zics Ziliz Zimány Zók Zomba Zubogy Zsadány Zsáka Zsámbok Zsana Zsarolyán Zsebeháza Zsédeny Zselickisfalud Zselickislak Zselicszentpál Zsennye Zsira Zsombó Zsujta Zsurk
5. számú melléklet a 136/2008. (X. 18.) FVM rendelethez Igényelhető legmagasabb támogatási összeg LEADER HACS neve 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18
36 Jó Palóc Közhasznú Egyesület „A BAKONYÉRT” Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület Duna Összeköt Egyesület A Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Egyesület Abaúj Leader Egyesület Alpokalja Ikvamente Leader Egyesület Alsó-Tisza Vidék Fejlesztéséért Egyesület Bakony és Balaton Keleti Kapuja Egyesület Bakonyalja-Kisalföld Kapuja Vidékfejlesztési Egyesület Éltető Balaton-felvidékért Egyesület Bihar Sárrét Összefogás Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. Tolnai Hármas Összefogás non-profit Kft. Borsod-Torna-Gömör Egyesület BÜKK-MAK LEADER Nonprofit Kft. Cserhátalja LEADER Nonprofit Kft. Dél-balatoni LEADER Vidékfejlesztési Nonprofit Zrt. Dél-Mátra Közhasznú Egyesület Dél-Borsodi LEADER Egyesület
Legmagasabb támogatási összeg (euró) 200 000 56 243 93 738 150 000 57 000 37 495 200 000 73 000 60 000 56 243 200 000 50 000 200 000 0 200 000 55 000 74 991 100 000
19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71
Déli Napfény Nonprofit Kft. D.Z. Nektár Leader Nonprofit Kft. DIPO Duna-Ipoly Határmenti Együttműködés Helyi Közössége Közhasznú Egyesület Dunamelléki Leader Egyesület „Duna-Pilis-Gerecse” Vidékfejlesztési Egyesület Eger vidék kincsei Térségi Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. Érmelléki Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. Észak Hevesi Vidék Fejlődéséért Közhasznú Egyesület 3-as KÉZFOGÁS Nonprofit Kft. Észak-Borsodi LEADER Unió Helyi Közösség Egyesület Észak-kaposi Partnerek Vidékfejlesztési Egyesület Észak-Kelet Pest Megyei Leader Egyesület Felső-Bácska Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület Felső-Szabolcsi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Felső-Tisza Völgye Vidékfejlesztési Egyesület Gerence-Marcal-Rába és Somló Környéke Vidékfejlesztési Egyesület GERJE-SZTŐK Helyi Vidékfejlesztési Közösség Egyesület Göcsej-Hegyhát Leader Egyesület Hajdúvölgy - Körösmente Térség Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület HAJT-A Csapat Egyesület HA-VER Hajdúsági Versenyképesség Nonprofit Kft. Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület Hortobágyi Leader Nonprofit Kft. Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület Ipoly-menti Palócok Térségfejlesztő Egyesülete Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesület Sághegy Leader Egyesület Kertészek Földje Akciócsoport Egyesület Kis-Duna-menti Vidékfejlesztési Egyesület Kiskunok Vidékéért Egyesület Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Körös-Sárréti Vidékfejlesztési Egyesület Körösök Völgye Akciócsoport Nonprofit Kft. Közép-Nyírségért és Rétközért Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület ÜDE-KUNSÁG Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. Maros-völgyi LEADER Egyesület Mecsekvidék Helyi Közösség Egyesület Mecsek-Völgység-Hegyhát Egyesület MEZŐFÖLD Helyi Közösség Egyesület Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület Nagykunságért Térségi Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. Nyírség Fejlődéséért Leader Egyesület Nyírség Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület UTIRO Leader Egyesület Dél-Baranya határmeni települések Egyesülete Őrség Határok Nélkül Egyesület Pannónia Kincse Leader Egyesület Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület Rinya-Dráva Szövetség Sárköz-Dunavölgye-Siómente Egyesület SÁRVÍZ Helyi Közösség Egyesület
37 495 97 488 56 000 200 000 56 243 40 000 200 000 22 500 200 000 200 000 0 30 000 187 500 200 000 135 000 56 500 74 990 187 476 80 000 148 000 0 56 000 28 121 57 000 70 000 200 000 40 000 75 000 100 000 74 991 0 56 200 200 000 100 000 112 486 40 000 100 000 37 495 56 243 56 243 56 250 200 000 200 000 20 000 200 000 39 216 200 000 40 000 112 486 50 000 112 486 56 243 200 000
72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96
Somló-Marcalmente-Bakonyalja Leader Akciócsoport Közhasznú Egyesület Strázsa-Felső Tápió Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. Szatmár Leader Egyesület Szigetköz Mosoni-sík Leader Egyesület Szinergia Egyesület Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület Tisza-Menti Leader Közhasznú Egyesület Tisza-tó Térsége Leader Egyesület Tisza-Tarna-Rima-Mente Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület Tiszatér Leader Egyesület Homokhátság Fejlődéséért Nonprofit Kft. Tiszazugi-Leader Vidékfejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. Vasi Őrtorony Közhasznú Egyesület Velencei-tó Térségfejlesztő Egyesület Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség közhasznú egyesület Vidékünk a jövőnk Szövetség Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület Zagyvaság Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Zala Termálvölgye Egyesület Zala Zöld Szíve Vidékfejlesztési Egyesület Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Völgyéig Egyesület Zalai Témautak Szolgáltató Nonprofit Kft. Zempléni Tájak Vidékfejlesztési Egyesület Zengő-Duna Vidékfejlesztési Egyesület Zselici Lámpások Vidékfejlesztési Egyesület
30 000 0 82 490 60 000 37 495 200 000 45 000 200 000 52 000 56 243 60 000 112 486 37 000 37 500 60 000 56 243 80 000 61 000 45 000 40 000 37 495 22 497 200 000 112 486 37 495