17. Fővárosi Informatika Alkalmazói Tanulmányi Verseny 2007/2008-as tanév Szövegszerkesztés
Pályázó:
Orb án Emese Vivien
7. A.
Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium
Felkészítő tanárok:
Budapest, 2008. február 08.
Lugosi Márta
Informatika
Kanyuk Ferenc
Informatika
Nargang Lajos
Biológia
17. Fővárosi Informatika Alkalmazói Tanulmányi Verseny
Szövegszerkesztés
Környezetszennyezés A szennyezés általánosságban olyan folyamat, vagy cselekedet, amely a vegyi anyagok környezetbe kibocsátást jelenti, és szennyezettséget eredményez, illetve ami a környezet valamely elemének a kibocsátási határértéket meghaladó terhelését okozza.. A környezetszennyezés az emberi társadalom kedvezőtlen irányába halad. A környezeti elemek, pl.: víz, levegő, talaj anyagának összetétele változik a környezetszennyezés miatt. A környezet szennyezés lehet: fizikai zajszennyezés hőszennyezés fényszennyezés
kémiai szennyvíz talajszennyezés túlzott agrokemizálás1
Legáltalánosabb a vízszennyezés, légszennyezés és talajszennyezés. Már a történelem előtti időkben is szennyezték a környezetet.
Levegőszennyezés A járművek szerkezeteinek kopása során rákkeltő és allergiát kiváltó platina kerül a környezetbe. Gépkocsiktól növekszik az abroncskopácsból származó porok, a dízel olajból származó lebegő részecskék, nehézfémek és egyéb mikroszkopikus szemcseméretű toxikus anyagok kibocsátása is, melyek rákkeltők, szemirritációt, allergiát, légzőszervi megbetegedéseket is okozhatnak. A virágpollenhez kapcsolódó korom és egyéb szennyező anyagok a pollen
háztartás 20% Üzemek 45%
közlekedés 35%
A levegőszennyezés okozói
fehérjeburkának szerkezetét megváltoztatva, azok allergizáló hatását szintén fokozzák. A népesség fele levegőszennyezés szempontjából rossz helyen lakik. 700 ezerrel kevesebb ember halna meg, ha a káros anyagokat kibocsátó járműket kivonnák a forgalomból. Az autókból kibocsátó ólom és nehéz fémek nem csak az emberre veszélyesek, hanem a zöldségekre és a gyümölcsökre is. A cink felszívódását megakadályozza az ólom és a kadmium, ezért a fertőzések egyre gyakoribbak. Néhány vegyület napfény hatására szmogot és ózont hoz létre. Ezek asztmát okoznak. A nagyvárosok levegője „ózondús”. Az ózon pl. a fénymásoló gépektől és a lézernyomtatóktól keletkezik. Az ózon ingerli a légutakat, mellkasi fájdalmat, köhögést és fizikai leterheltséget vált ki, rontja az asztmások állapotát. A városi gyerek közül sokkal többen lesznek asztmások és allergiások. A városban lakó felnőttek közül többen betegednek meg rákban, mint vidéken. Magyarországon egyre kevesebb a légszennyezettség: 1996 óta csak katalizátoros autókat állíthatnak elő. Ezzel a szén-monoxid2 mennyisége is csökkent. 1999. április 1-je óta a benzinkutak nem árulhatnak ólmozott üzemanyagot.
1 2
Vegyi eljárások és termékek alkalmazása a mezőgazdaságban. Ez a káros anyag a motor égése során keletkezik.
Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium
Orbán Emese Vivien 2./ 7
17. Fővárosi Informatika Alkalmazói Tanulmányi Verseny
Szövegszerkesztés
A KSH adatai kommentár nélkül Légszennyező anyagok kibocsátása (tonnában) Megnevezés
1990
1995
2000
2003
2005
Kén-dioxid
423
436
383
226
20
Szén-dioxid
20380
22183
22011
21388
16913
Nitrogén-oxid
116
101
110
114
135
Szén-monoxid
568
449
436
407
Nincs adat
Illékony szerves vegyületek
73
73
61
57
59
Szilárdanyag
75
44
27
36
46
Metán
Nincs adat
Nincs adat
166
163
163
Hőerőmű
Közlekedés
Lakosság
Vízszennyezés
A
vizeket is számos szennyezés éri. Leggyakrabban az iparban és a háztartásokban keletkezett, a vizekbe tisztítatlanul bejutó szennyvizek okoznak környezeti károkat. A vízszennyezés következménye lehet a tápanyag-feldúsulás. Az ipari üzemek és feldolgozó gyárak káros vegyi anyagokat, pl. vas-kloridot, nikkelt, kadmiumot, higanyt és fémsókat engednek ki a környezetbe az ipari szennyvízzel együtt. A higany főként a vízi táplálékláncon keresztül juthat az emberi szervezetbe halak közvetítésével, metil-higany vegyület formájában. A vegyipar a kemikáliák széles skálájával szennyezi a vizeket. A PVC gyártás, valamint a cellulóz- és papíripar (amely a fehérítéshez klórt használ) komoly környezet szennyezők, például a részben nehezen lebomló, mérgező és rákkeltő szerves klórvegyületek kibocsátása miatt. Szennyező forrásként tartjuk számon azokat a településeket is, ahol nincsen kiépített csatorna Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium
rendszer. Az emberek által a tavakba és folyókba beledobált nem lebomló szemét szintén nagymértékben hozzájárul a vizek szennyeződéséhez. Így állandóan ki vagyunk szolgáltatva annak, hogy mi történik a szomszédos országokban: ott mennyi csapadék hullik, vannak-e árvizek, hogyan szabályozzák a folyókat, szennyezik-e vizeket, stb. A Duna 11 országon folyik keresztül, tehát 11 ország használja és szennyezi a folyót. A vizek kóros algásodásának előzménye az, hogy a tengerbe műtrágya, valamint tisztítatlan, magas nitrátés foszfáttartalmú szennyvíz kerül. A XIX. század végén az Elba vizét tisztítás nélkül használták fel. Egyes városokban a vezetők már a XIV. század elején próbálták megbirkózni a vízszennyezés problémáival.
Orbán Emese Vivien 3./ 7
17. Fővárosi Informatika Alkalmazói Tanulmányi Verseny
Szövegszerkesztés
Talajszennyezés Olyan anyag kerül egy bizonyos földterületbe, amellyel az otthoni élővilág nem tud mit kezdeni.
A
talajszennyezés leggyakoribb forrásai a szemét- és hulladéklerakók. A talaj számos élőlény élőhelye. A talajt főleg rovarirtó szerekkel, hulladékokkal, nitrogén- és foszfortartalmú műtrágyákkal szennyezik. A talaj szennyezésének mellékhatása: a növények felszívják a szennyezést és rajtuk keresztül jut az emberi szervezetbe, így megbetegítve különböző szerveinket. A só-koncentráció növekedése még napjainkban is a legjellemzőbb és minden bizonnyal a legszélesebb körben elterjedt formája a talajszennyezésnek. A talaj sótartalmának növekedése a világ öntözött gabonatermelő vidékeinek 7%-át érinti. Magyarország legfontosabb természeti erőforrása a talaj. A talajban nem csak a szennyező anyagok vannak, hanem az ásványi kincsek és talajvíz. A lakosság és az ipar környezetszennyező tevékenységéből származó anyagok legnagyobb részét a talaj fogadja magába. Magyarországon évente több tízmillió tonna szennyezőanyag kerül legfontosabb természeti erőforrásunkba. Magyarországon egy év alatt több tízmillió tonna salak, szemét, iszap, trágya és szennyvíz kerül a talajba. A közel 3000 hazai hulladéklerakó hely gyakorlatilag nem több mint egy földbe ásott lyuk, ami ha megtelik, akkor földet húznak rá és otthagyják.
Szennyező anyagok lehetnek:
Talajszennyezés fokozódásával járó tevékenységek:
1.-2. ábra
háztartási szemét műtrágya, olaj benzin, gázolaj, só
hulladék tároló telepek bezárása talajerózió növelése a fák kivágásával műtrágya, rovarirtó szerek, talaj termékenységét javító egyéb szerek ésszerűtlen használata
Illegális szemét lerakók
Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium
Orbán Emese Vivien 4./ 7
17. Fővárosi Informatika Alkalmazói Tanulmányi Verseny
Szövegszerkesztés
HÍREK A Kercsi-szorosban a Volganyefty-139 tankhajó kettétört és 4000 tonna pakura és 5000 tonna kén ömlött a Fekete-tengerbe. Összegyűjtéséhez 200 embert látott hozzá.
Persányi Miklós, hazánk volt környezetvédelmi minisztere a Népszabadságnak adott interjújában elmondta, hogy nálunk a legsúlyosabb gondot az okozza, hogy a lakások 93 százalékában ugyan van vezetékes ivóvíz, ezzel szemben a szennyvízcsatornával csupán a háztartások 53 százaléka rendelkezik. A maradék 40 százalék, derítőkön keresztül a talajba engedi a szennyvizet.
Újra habzik a Rába Szentgotthárdnál. Az osztrák bőrgyárak engedik szennyvizüket a Rábába.
Az egykori Csepel Művek területén 1200 tonna galvániszapot tároltak. A veszélyes anyag elszállítása már folyamatban van, reméljük a több évi tárolás alatt nem szennyezte meg a Dunát. A talaj fertőzöttségét próbafúrásokkal, talajminta vétellel ellenőrzik.
Környezetvédelem Nagyon fontos környezetünk védelme, erre hívja fel a világ figyelmét a Környezetvédelmi Világnap, melyet minden évben június 5-én tartanak. Az ENSZ Közgyűlése március 22-ét a Víz Világnapjává nyilvánította, így minden évben megemlékezünk e természeti kincsünkről.
A műanyag ne károsítsa környezetünket! A világon keletkező szilárd háztartási hulladék közel 20%-a műanyag. Az elnevezés is egyfajta természettől idegen, pótanyagra utal. A műanyag széles körben elterjedt alapanyag, mert aránylag kevés energia kell a termékek gyártásához, könnyű alkatrészek gyárthatók belőlük, ami kisebb üzemanyag fogyasztást eredményez (pl. járműveknél). Magyarországon is évről évre növekszik a műanyagok felhasználása, csak sajnos jelentős részük (kb. 40%) csomagolóanyagként kerül a piacra, ami gyorsan válik hulladékká. A szilárd hulladék eltüntetésének egyik módja a hulladékégetés. Az égés során hő keletkezik, ez átalakítható villamos energiává, ami felhasználható, pl. távfűtéshez is. Az égető műveket, el kell látni korszerű füstgáztisztító berendezésekkel. Az égetésnél rosszabb a hulladékok újrahasznosítás nélküli lerakása, mert a műanyagok szempontjából a nyersanyag, és a felhasznált energia teljes pazarlását jelenti. A szelektív hulladékgyűjtés az első lépés a műanyag hulladékok hasznosításához. A szelektív hulladék gyűjtése 6-7 éve folyik szervezetten hazánkban. A műanyag újrahasznosításának egyik, a legnagyobb jövő előtt álló módszere az újraömlesztés, az ömledékből új termék létrehozatala. Ehhez szükséges a műanyagot fajtánként elkülöníteni, mert a különböző fajták a fázishatásoknál könnyen szétválnak, mechanikai tulajdonságaik gyengék lesznek. Felkapott kutatási téma a lebomló műanyagok témaköre. Ez az anyag a természetes mikroorganizmusok3 hatására a biomasszához hasonlóan elbomlik. Érdekes tény, hogy a műanyag feltalálásakor az egyik legnagyobb probléma az volt, hogy az UV sugárzás hatására ne bomoljanak le. Ezt különböző adalékanyagokkal el is érték, így az eldobott műanyag évtizedekig nem bomlik le. A lebomló műanyag fejlesztésénél fontos követelmény, hogy az anyag a jelenlegihez hasonló tulajdonságokkal és árral rendelkezzen, valamint a jelenlegi műanyag-formáló gépekkel feldolgozható legyen. Így lehetőség nyílna rá, hogy sok egyszer használatos terméket kiváltson. 3
Mikroszkóppal vagy így sem látható parányi élőlény.
Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium
Orbán Emese Vivien 5./ 7
17. Fővárosi Informatika Alkalmazói Tanulmányi Verseny
Szövegszerkesztés
Hogyan lehet megvédeni a környezetet? Nem szemetelünk! Szelektív hulladékgyűjtés. Újra hasznosítható anyagok felhasználása (nejlon zacskók helyett papírzacskók). Eldobható elemek helyett újratölthető elemek, akkumlátorok használata. Energiatakarékosság izzók használata. A nem használható energiafogyasztási eszközöket áramtalanítljuk (lámpák, televíziókat, számítógépeket, nyomtatókat, fénymásoló gépeket). Feleslegesen nem folyatjuk a csapvizet. Személyautók használata helyett a tömegközlekedés, a kerékpár vagy a gyaloglás választása. A talaj szennyezettségének figyelése. Zöldterületek kiépítése. A szennyvíz elvezetése, a csatornarendszer bővítése. Nap-, víz-, és szélenergia nagyobb kihasználása.
Magyarországi környezetvédelmi szervezetek (a teljesség igénye nélkül)
Szimbiózis Ifjúsági Környezetvédelmi Szervezet
Sansz-Ökotárs: www.sansz.org
Zöld Gondolat Lovagrend: www.zoldgondolat.hu
Magyar Biogáz Egyesület: www.biogas.hu
MGYOSZ Környezetvédelmi Bizottság: www.mgyosz.hu
Zöld Kereszt Egyesület: www.kszgysz.hu/zoldkere.htm
Zöld Pók Alapítvány: www.zpok.hu
KÖVET-INEM Hungária Környezettudatos Vállalatirányítási Egyesület
Tisza Klub Környezet- és Természetvédő regionális Társadalmi Szervezet: www.tiszaklub.hu
HuMuSz – Hulladék Munkaszövetség: www.humusz.hu
Zöld Fiatalok: www.zofi.hu
Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium
Orbán Emese Vivien 6./ 7
17. Fővárosi Informatika Alkalmazói Tanulmányi Verseny
Szövegszerkesztés
Irodalomjegyzék www.sulinet.hu www.lizimeter.hu www.njszt-kozokt.inf.elte.hu www.wikipedia.hu www.kornyezetvedelem.net www.nol.hu www.ksh.hu www.tudatosvasarlo.hu www.ok.hu
Tartalomjegyzék Környezetszennyezés................................................................................................................2 Levegőszennyezés ................................................................................................................2 A KSH adatai kommentár nélkül.......................................................................................3 Vízszennyezés ......................................................................................................................3 Talajszennyezés....................................................................................................................4 HÍREK .................................................................................................................................5 Környezetvédelem....................................................................................................................5 A műanyag ne károsítsa környezetünket! ..............................................................................5 Hogyan lehet megvédeni a környezetet? ...............................................................................6 Magyarországi környezetvédelmi szervezetek .....................................................................6 Irodalomjegyzék.......................................................................................................................7 Tartalomjegyzék.......................................................................................................................7
Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium
Orbán Emese Vivien 7./ 7