Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2665-06 Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző tevékenysége Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 2. vizsgafeladat Egy vállalkozás adott termékének fuvarozásához és a fuvarköltség számításához kapcsolódó feladatok
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés azonosító száma és megnevezése, valamint a kapcsolódó szakképesítés megnevezése:
55 345 01 0010 55 05
Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző
Kereskedelmi menedzser
A szóbeli tételeket, ahol szükséges, a szaktanárok által összeállított mellékletek, segédanyagok felhasználható források (fuvarlevelek, térképek stb.) egészítsék ki!
A tételsor a 21/2007. (V.21.) SZMM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült.
A tételsor a 15/2008. (VIII.13.) SZMM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült.
2/42
Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2665-06 Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző tevékenysége Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 2. vizsgafeladat Egy vállalkozás adott termékének fuvarozásához és a fuvarköltség számításához kapcsolódó feladatok
1. Szállítmányozási-logisztikai szolgáltató vállalata megbízást kap egy magyar vegyipari termékeket gyártó vállalattól, hogy termékeit a magyar és a szerb vevők üzleteibe juttassa el. A megrendelések általában 12-15 tonnára vonatkoznak. Milyen fuvareszközt ajánl a megbízások teljesítésére? Milyen okmányt fognak felhasználni, és kinek kell kitöltenie? Milyen szabályozásokat kell a fuvarozások során figyelembe venni? Milyen logisztikai szolgáltatásokat ajánl megbízójának annak érdekében, hogy összköltségét csökkenteni tudja, és mégis magas színvonalon tudja megbízóit kiszolgálni? Milyen magyar határátkelőhelyeken kell az árukat átvinni? Foglalja össze a vámeljárást arra az esetre vonatkozóan, ha szerb vevőnek exportálják az árut! Információtartalom vázlata –
A közúti fuvarozás előnyei, hátrányai. A közúti fuvarokmány jellemzői. Közúti fuvareszközök fajtái, a feladatnak megfelelő fuvareszköz jellemzése
–
A nemzetközi közúti fuvarozást szabályozó fuvarjogi, veszélyes árufuvarozási és vámjogi szabályozások
–
Szállítmányozási-logisztikai szolgáltatás
–
Vámeljárás: exportvámkezelés, helye, okmánya, folyamata
–
Magyarország közúti határátkelőhelyei Szerbia felé
3/42
Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2665-06 Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző tevékenysége Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 2. vizsgafeladat Egy vállalkozás adott termékének fuvarozásához és a fuvarköltség számításához kapcsolódó feladatok
A vizsgázó neve: ...............................................................................
Értékelő lap 1. Szállítmányozási-logisztikai szolgáltató vállalata megbízást kap egy magyar vegyipari termékeket gyártó vállalattól, hogy termékeit a magyar és a szerb vevők üzleteibe juttassa el. A megrendelések általában 12-15 tonnára vonatkoznak. Milyen fuvareszközt ajánl a megbízások teljesítésére? Milyen okmányt fognak felhasználni, és kinek kell kitöltenie? Milyen szabályozásokat kell a fuvarozások során figyelembe venni? Milyen logisztikai szolgáltatásokat ajánl megbízójának annak érdekében, hogy összköltségét csökkenteni tudja, és mégis magas színvonalon tudja megbízóit kiszolgálni? Milyen magyar határátkelőhelyeken kell az árukat átvinni? Foglalja össze a vámeljárást arra az esetre vonatkozóan, ha szerb vevőnek exportálják az árut! Szakmai ismeretek alkalmazása a Pontszámok Az információtartalom vázlata Típus szakmai és vizsgakövetelmény alapján Max. Elért szerint A közúti fuvarozás előnyei, hátrányai. A közúti szállítmányozás és A közúti fuvarokmány jellemzői. C 20 fuvarozás jellemzői Közúti fuvareszközök fajtái, a feladatnak megfelelő fuvareszköz jellemzése A nemzetközi közúti fuvarozást Az eladó, a vevő és a fuvarozó szabályozó fuvarjogi, veszélyes C 20 felelőssége az ügylet jellege szerint árufuvarozási és vámjogi szabályozások Raktártechnológia, rakodásSzállítmányozási-logisztikai C 20 technológia szolgáltatás Az eladói teljesítést igazoló okmányok (hatósági engedélyek, Vámeljárás: exportvámkezelés, B 20 finanszírozási okmányok, számlák helye, okmánya, folyamata stb.) beszerzési folyamata Magyarország közúti C Közlekedés- és gazdaságföldrajz 10 határátkelőhelyei Szerbia felé Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Olvasott köznyelvi szöveg megértése 2 4 Olvasott szakmai szöveg megértése 2 Összesen 94 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Önállóság 1 Személyes Szervezőkészség 1 Határozottság 1 Társas Kezdeményezőkészség 1 Logikus gondolkodás 1 Módszer Kreativitás 1 Összesen 6 Mindösszesen 100 ............................................... dátum
............................................... aláírás 4/42
Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2665-06 Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző tevékenysége Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 2. vizsgafeladat Egy vállalkozás adott termékének fuvarozásához és a fuvarköltség számításához kapcsolódó feladatok
2. Szállítmányozási-logisztikai szolgáltató vállalata megbízást kap Tatabányán lévő megbízójától CIF Rijeka paritással vásárolt, konténerben érkező áru hazafuvarozásának megszervezésére közúton. Foglalja össze a közúti fuvarokmányt és a feladat teljesítéséhez szükséges legfontosabb adatait! Milyen fuvarjogi egyezmény szabályozza ezt a fuvarozást? Melyek a leglényegesebb elemei? Milyen szempontok szerint fog fuvarozót választani, annak érdekében, hogy megbízóját a legolcsóbban és a legmagasabb színvonalon tudja kiszolgálni? Milyen vámkezelésben kell ezt az árut részesíteni, ha Brazíliából importálta a megbízó? Mi lesz a vámkezelés okmánya? Mivel kell az áru származását igazolni? Hol jöhet be ez az áru Magyarországra? Információtartalom vázlata –
CMR fuvarlevél
–
A CMR leglényegesebb elemei: a feladó jogai, a feladó kötelességei, a fuvarozó jogai, a fuvarozó kötelességei, a fuvarozó mentességének esetei
–
Éves szerződés a fuvarozóval – ennek leglényegesebb elemei, a fuvarozóval szembeni minőségi elvárások
–
Brazíliai eladó esetén az import vámkezelés okmánya, az áru származásának igazolása
–
Horvát-magyar közúti határátkelőhelyek
5/42
Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2665-06 Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző tevékenysége Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 2. vizsgafeladat Egy vállalkozás adott termékének fuvarozásához és a fuvarköltség számításához kapcsolódó feladatok
A vizsgázó neve: ...............................................................................
Értékelő lap 2. Szállítmányozási-logisztikai szolgáltató vállalata megbízást kap Tatabányán lévő megbízójától CIF Rijeka paritással vásárolt, konténerben érkező áru hazafuvarozásának megszervezésére közúton. Foglalja össze a közúti fuvarokmányt és a feladat teljesítéséhez szükséges legfontosabb adatait! Milyen fuvarjogi egyezmény szabályozza ezt a fuvarozást? Melyek a leglényegesebb elemei? Milyen szempontok szerint fog fuvarozót választani, annak érdekében, hogy megbízóját a legolcsóbban és a legmagasabb színvonalon tudja kiszolgálni? Milyen vámkezelésben kell ezt az árut részesíteni, ha Brazíliából importálta a megbízó? Mi lesz a vámkezelés okmánya? Mivel kell az áru származását igazolni? Hol jöhet be ez az áru Magyarországra? Típus C
C
C
B
C
Szakmai ismeretek alkalmazása Az információtartalom vázlata a szakmai és vizsgakövetelmény alapján szerint Az áru továbbításával, fuvarozásával kapcsolatos CMR fuvarlevél folyamatok, dokumentációk A CMR leglényegesebb elemei: a Az eladó, a vevő és a fuvarozó feladó jogai, a feladó kötelességei, a felelőssége az ügylet jellege fuvarozó jogai, a fuvarozó kötelességei, szerint a fuvarozó mentességének esetei Éves szerződés a fuvarozóval – ennek A kombinált szállítmányozás és leglényegesebb elemei, a fuvarozóval fuvarozás jellemzői szembeni minőségi elvárások Az eladói teljesítést igazoló Brazíliai eladó esetén az import okmányok (hatósági engedélyek, vámkezelés okmánya, az áru finanszírozási okmányok, számlák származásának igazolása stb.) beszerzési folyamata Közlekedés- és gazdaságföldrajz
Horvát-magyar közúti határátkelőhelyek
Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint 4 Olvasott köznyelvi szöveg megértése 4 Olvasott szakmai szöveg megértése Összesen Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Önállóság Személyes Szervezőkészség Határozottság Társas Kezdeményezőkészség Logikus gondolkodás Módszer Kreativitás Összesen Mindösszesen
............................................... dátum
Pontszámok Max. 18
18
18
18
18 Max. 2 2 94 Max. 1 1 1 1 1 1 6 100
............................................... aláírás 6/42
Elért
Elért
Elért
Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2665-06 Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző tevékenysége Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 2. vizsgafeladat Egy vállalkozás adott termékének fuvarozásához és a fuvarköltség számításához kapcsolódó feladatok
3. Szállítmányozási-logisztikai szolgáltató vállalata megbízást kap orosházi mélyhűtött libamáj DDU orosz vevő telephelye paritással történő értékesítéséhez a logisztikai feladatok ellátására. A közúti fuvarozás esetén milyen típusú fuvarokmányt kell használnia? Jellemezze ezt az okmányt! Milyen szabályozást kell figyelembe venni ezen áru továbbítása során? A közúti fuvarozásnak milyen előnyei vannak logisztikai szempontból? Hogyan kell ennek az árunak az export-vámkezeltetése során az áru származását igazolni? Mi a vámkezelés okmánya, ki állítja ki? Melyik magyar határátkelőhelyen mehet át az áru az oroszországi vevőhöz? Információtartalom vázlata –
A CMR fuvarlevél
–
ATP egyezmény tartalma, a thermoscript jellemzése
–
A közúti fuvarozás előnyei
–
Exportvámkezelés okmánya, kiállítója
–
Származási igazolás oroszországi vevő esetén
7/42
Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2665-06 Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző tevékenysége Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 2. vizsgafeladat Egy vállalkozás adott termékének fuvarozásához és a fuvarköltség számításához kapcsolódó feladatok
A vizsgázó neve: ...............................................................................
Értékelő lap 3. Szállítmányozási-logisztikai szolgáltató vállalata megbízást kap orosházi mélyhűtött libamáj DDU orosz vevő telephelye paritással történő értékesítéséhez a logisztikai feladatok ellátására. A közúti fuvarozás esetén milyen típusú fuvarokmányt kell használnia? Jellemezze ezt az okmányt! Milyen szabályozást kell figyelembe venni ezen áru továbbítása során? A közúti fuvarozásnak milyen előnyei vannak logisztikai szempontból? Hogyan kell ennek az árunak az export-vámkezeltetése során az áru származását igazolni? Mi a vámkezelés okmánya, ki állítja ki? Melyik magyar határátkelőhelyen mehet át az áru az oroszországi vevőhöz? Típus
B
Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az árufuvarozás előkészítésének folyamata, dokumentációja
Az információtartalom vázlata alapján
A CMR fuvarlevél
Az eladó, a vevő és a fuvarozó ATP egyezmény tartalma felelőssége az ügylet jellege thermoscript jellemzése szerint A közúti szállítmányozás és C A közúti fuvarozás előnyei fuvarozás jellemzői Az eladói teljesítést igazoló Exportvámkezelés okmánya, okmányok (hatósági kiállítója B engedélyek, finanszírozási Származási igazolás oroszországi okmányok, számlák stb.) vevő esetén beszerzési folyamata Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint 4 Olvasott köznyelvi szöveg megértése 4 Olvasott szakmai szöveg megértése Összesen Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Önállóság Személyes Szervezőkészség Határozottság Társas Kezdeményezőkészség Logikus gondolkodás Módszer Kreativitás Összesen Mindösszesen C
............................................... dátum
Pontszámok Max.
25
25 20
20 Max. 2 2 94 Max. 1 1 1 1 1 1 6 100
............................................... aláírás
8/42
Elért
Elért
Elért
Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2665-06 Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző tevékenysége Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 2. vizsgafeladat Egy vállalkozás adott termékének fuvarozásához és a fuvarköltség számításához kapcsolódó feladatok
4. Szállítmányozási-logisztikai szolgáltató vállalata megbízást kap 20 db 40’-as konténer elfuvaroztatásának megszervezésére Debrecenből Bernbe (Svájc). Milyen infrastrukturális előfeltételei vannak a vasúti fuvarozásnak? Melyik nemzetközi fuvarjogi egyezmény vonatkozik erre a fuvarozásra? Hogyan szabályozza a fuvarozó kártérítési kötelességét árukár esetén? Miért érdemes szállítmányozási-logisztikai szolgáltatót bekapcsolni ennek a feladatnak a teljesítésébe? Milyen vámkezelésben kell ezt a küldeményt részesíteni? Hogyan? Milyen vasúti átkelőhelyeken hagyhatja el az országot ez az áru? Információtartalom vázlata –
A vasúti fuvarozás infrastrukturális előfeltételei
–
A megfelelő fuvarjogi egyezmény
–
A szállítmányozási-logisztikai szolgáltató szerepe
–
Vámkezelés, átkelőhelyek
9/42
Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2665-06 Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző tevékenysége Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 2. vizsgafeladat Egy vállalkozás adott termékének fuvarozásához és a fuvarköltség számításához kapcsolódó feladatok
A vizsgázó neve: ...............................................................................
Értékelő lap 4. Szállítmányozási-logisztikai szolgáltató vállalata megbízást kap 20 db 40’-as konténer elfuvaroztatásának megszervezésére Debrecenből Bernbe (Svájc). Milyen infrastrukturális előfeltételei vannak a vasúti fuvarozásnak? Melyik nemzetközi fuvarjogi egyezmény vonatkozik erre a fuvarozásra? Hogyan szabályozza a fuvarozó kártérítési kötelességét árukár esetén? Miért érdemes szállítmányozási-logisztikai szolgáltatót bekapcsolni ennek a feladatnak a teljesítésébe? Milyen vámkezelésben kell ezt a küldeményt részesíteni? Hogyan? Milyen vasúti átkelőhelyeken hagyhatja el az országot ez az áru? Típus
Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint
Az információtartalom vázlata alapján
Pontszámok Max.
C
A vasúti szállítmányozás és fuvarozás jellemzői
A vasúti fuvarozás infrastrukturális előfeltételei
25
C
Az eladó, a vevő és a fuvarozó felelőssége az ügylet jellege szerint
A megfelelő fuvarjogi egyezmény
25
A
Fuvarköltség-kalkuláció
A szállítmányozási-logisztikai szolgáltató szerepe
20
Az eladói teljesítést igazoló okmányok (hatósági B engedélyek, finanszírozási Vámkezelés, átkelőhelyek okmányok, számlák stb.) beszerzési folyamata Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint 4 Olvasott köznyelvi szöveg megértése 4 Olvasott szakmai szöveg megértése Összesen Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Önállóság Személyes Szervezőkészség Határozottság Társas Kezdeményezőkészség Logikus gondolkodás Módszer Kreativitás Összesen Mindösszesen ............................................... dátum
20
Max. 2 2 94 Max. 1 1 1 1 1 1 6 100
............................................... aláírás 10/42
Elért
Elért
Elért
Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2665-06 Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző tevékenysége Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 2. vizsgafeladat Egy vállalkozás adott termékének fuvarozásához és a fuvarköltség számításához kapcsolódó feladatok
5. Szállítmányozási-logisztikai szolgáltató vállalata megbízást kap 140 tonna zsákolt kukorica vasúti fuvaroztatásának megszervezésére Szegedtől Kijevbe. Mitől függ a vasúti fuvardíj nagysága? Melyik fuvarjogi egyezmény vonatkozik erre a fuvarozásra, és mi a tartalma? Milyen előnyei vannak a vasúti fuvarozásnak logisztikai szempontból? Hogyan kell ezt az árut vámkezeltetni, ha feldolgozás után kukoricaliszt formájában vissza fog jönni? Milyen határátkelőhelyen lehet kiléptetni Magyarországról? Információtartalom vázlata –
Mitől függ a vasúti fuvardíj nagysága?
–
Az ide vonatkozó fuvarjogi egyezmény, és annak tartalma
–
Vasúti előnyök felsorolása
–
Az áru vámkezeltetése
11/42
Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2665-06 Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző tevékenysége Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 2. vizsgafeladat Egy vállalkozás adott termékének fuvarozásához és a fuvarköltség számításához kapcsolódó feladatok
A vizsgázó neve: ...............................................................................
Értékelő lap 5. Szállítmányozási-logisztikai szolgáltató vállalata megbízást kap 140 tonna zsákolt kukorica vasúti fuvaroztatásának megszervezésére Szegedtől Kijevbe. Mitől függ a vasúti fuvardíj nagysága? Melyik fuvarjogi egyezmény vonatkozik erre a fuvarozásra, és mi a tartalma? Milyen előnyei vannak a vasúti fuvarozásnak logisztikai szempontból? Hogyan kell ezt az árut vámkezeltetni, ha feldolgozás után kukoricaliszt formájában vissza fog jönni? Milyen határátkelőhelyen lehet kiléptetni Magyarországról? Típus
Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint
Az információtartalom vázlata alapján Mitől függ a vasúti fuvardíj nagysága?
A
Fuvarköltség-kalkuláció
C
Az eladó, a vevő és a fuvarozó Az ide vonatkozó fuvarjogi felelőssége az ügylet jellege egyezmény, és annak tartalma szerint
Az áruszállítás, szállítmányozás és a logisztika Vasúti előnyök felsorolása feladatai Az eladói teljesítést igazoló okmányok (hatósági B engedélyek, finanszírozási Az áru vámkezeltetése okmányok, számlák stb.) beszerzési folyamata Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint 4 Olvasott köznyelvi szöveg megértése 4 Olvasott szakmai szöveg megértése Összesen Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Önállóság Személyes Szervezőkészség Határozottság Társas Kezdeményezőkészség Logikus gondolkodás Módszer Kreativitás Összesen Mindösszesen A
............................................... dátum
Pontszámok Max. 25 25
20
20 Max. 2 2 94 Max. 1 1 1 1 1 1 6 100
............................................... aláírás
12/42
Elért
Elért
Elért
Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2665-06 Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző tevékenysége Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 2. vizsgafeladat Egy vállalkozás adott termékének fuvarozásához és a fuvarköltség számításához kapcsolódó feladatok
6. Szállítmányozási-logisztikai szolgáltató vállalata megbízást kap 400 tonna Brazíliából származó vasérc hazahozatalára Gdynia kikötőjéből vasúton Miskolcra. Sorolja fel a vasúti fuvarlevél legfontosabb rovatait és tartalmukat ebben az esetben! Mikor vállal felelősséget a vasút a COTIF / CÍM szerint árukárért? Mi szükséges ahhoz, hogy a vasút logisztikai szolgáltatóvá váljon? Mi szükséges ennek a küldemények az import vámkezeléséhez? Milyen határátkelőhelyeken érheti el ez az áru Magyarországot? Információtartalom vázlata –
A vasúti fuvarlevél legfontosabb rovarai, tartalmuk
–
Felelősségvállalás
–
A vasút logisztikai szolgáltatóvá válásának szükséges elemei
–
Mi szükséges ennek a küldemények az import vámkezeléséhez?
–
Határátkelőhelyek
13/42
Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2665-06 Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző tevékenysége Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 2. vizsgafeladat Egy vállalkozás adott termékének fuvarozásához és a fuvarköltség számításához kapcsolódó feladatok
A vizsgázó neve: ...............................................................................
Értékelő lap 6. Szállítmányozási-logisztikai szolgáltató vállalata megbízást kap 400 tonna Brazíliából származó vasérc hazahozatalára Gdynia kikötőjéből vasúton Miskolcra. Sorolja fel a vasúti fuvarlevél legfontosabb rovatait és tartalmukat ebben az esetben! Mikor vállal felelősséget a vasút a COTIF / CÍM szerint árukárért? Mi szükséges ahhoz, hogy a vasút logisztikai szolgáltatóvá váljon? Mi szükséges ennek a küldemények az import vámkezeléséhez? Milyen határátkelőhelyeken érheti el ez az áru Magyarországot? Szakmai ismeretek Típus alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az árufuvarozás B előkészítésének folyamata, dokumentációja A fuvarozási eszköz és az áru A kölcsönös megfelelésének szempontjai
Az információtartalom vázlata alapján
Pontszámok Max.
A vasúti fuvarlevél legfontosabb rovarai, tartalmuk
18
Felelősségvállalás
18
B
A hagyományos logisztikai módszerek
A vasút logisztikai szolgáltatóvá válásának szükséges elemei
18
B
Az eladói teljesítést igazoló okmányok (hatósági engedélyek, finanszírozási okmányok, számlák stb.) beszerzési folyamata
Mi szükséges ennek a küldemények az import vámkezeléséhez?
18
C
Közlekedés- és gazdaságföldrajz
Határátkelőhelyek
18
Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint 4 Olvasott köznyelvi szöveg megértése 4 Olvasott szakmai szöveg megértése Összesen Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Önállóság Személyes Szervezőkészség Határozottság Társas Kezdeményezőkészség Logikus gondolkodás Módszer Kreativitás Összesen Mindösszesen ............................................... dátum
Max. 2 2 94 Max. 1 1 1 1 1 1 6 100
............................................... aláírás 14/42
Elért
Elért
Elért
Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2665-06 Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző tevékenysége Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 2. vizsgafeladat Egy vállalkozás adott termékének fuvarozásához és a fuvarköltség számításához kapcsolódó feladatok
7. Szállítmányozási-logisztikai szolgáltató vállalata megbízást kap egy 32 kg-os sürgős gyógyszer alapanyag fuvaroztatásához Debrecenből Nagyváradra légi úton. Milyen díjszabási kategóriák vannak a légi árufuvarozásban? Melyik fuvarjogi egyezmény szabályozza ezt a fuvarozást és melyik veszélyes áru szabályozást kell hozzá figyelembe venni? Mi szükséges ahhoz, hogy egy légi fuvarozó logisztikai szolgáltatóvá váljon? Szükséges-e az áru vámkezelése, miért? Definiálja a közösségi áru fogalmát! Mely repülőterekről történhet az áru fuvarozása? Információtartalom vázlata –
Díjszabási kategóriák
–
Fuvarjogi egyezmény
–
A szükséges feltételek
–
Közösségi áru
15/42
Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2665-06 Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző tevékenysége Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 2. vizsgafeladat Egy vállalkozás adott termékének fuvarozásához és a fuvarköltség számításához kapcsolódó feladatok
A vizsgázó neve: ...............................................................................
Értékelő lap 7. Szállítmányozási-logisztikai szolgáltató vállalata megbízást kap egy 32 kg-os sürgős gyógyszer alapanyag fuvaroztatásához Debrecenből Nagyváradra légi úton. Milyen díjszabási kategóriák vannak a légi árufuvarozásban? Melyik fuvarjogi egyezmény szabályozza ezt a fuvarozást és melyik veszélyes áru szabályozást kell hozzá figyelembe venni? Mi szükséges ahhoz, hogy egy légi fuvarozó logisztikai szolgáltatóvá váljon? Szükséges-e az áru vámkezelése, miért? Definiálja a közösségi áru fogalmát! Mely repülőterekről történhet az áru fuvarozása? Típus A C A
B
Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Fuvarköltség-kalkuláció
Az információtartalom vázlata alapján Díjszabási kategóriák
Az eladó, a vevő és a fuvarozó felelőssége az ügylet jellege Fuvarjogi egyezmény szerint Az áruszállítás, szállítmányozás és a logisztika A szükséges feltételek feladatai Az eladói teljesítést igazoló okmányok (hatósági engedélyek, finanszírozási okmányok, számlák stb.) beszerzési folyamata
A közösségi áru fogalma
Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint 4 Olvasott köznyelvi szöveg megértése 4 Olvasott szakmai szöveg megértése Összesen Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Önállóság Személyes Szervezőkészség Határozottság Társas Kezdeményezőkészség Logikus gondolkodás Módszer Kreativitás Összesen Mindösszesen ............................................... dátum
Pontszámok Max. 25 25 20
20
Max. 2 2 94 Max. 1 1 1 1 1 1 6 100
............................................... aláírás
16/42
Elért
Elért
Elért
Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2665-06 Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző tevékenysége Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 2. vizsgafeladat Egy vállalkozás adott termékének fuvarozásához és a fuvarköltség számításához kapcsolódó feladatok
8. Szállítmányozási-logisztikai szolgáltató vállalata megbízást kap naposcsibe szállítmány légifuvarozásának megszervezésére Budapesttől Kuwaitba. Melyik díjszabás alapján történik ennek az árunak a légi fuvarozása? Hogyan szabályozza a Montreáli egyezmény a fuvarozó felelősségét árukár esetére? Milyen szolgáltatásokat ajánl megbízójának, ha az árut Bólyból kell Kuwaitba eljuttatni? Milyen lényeges adatai vannak az Egységes Vámáru nyilatkozatnak? Melyek a közúti határátkelő helyek Románia felé? Információtartalom vázlata –
Az osztálydíjszabás felépítése, alkalmazása, díjszabási zónák
–
Hogyan szabályozza a Montreáli egyezmény a fuvarozó felelősségét árukár esetére?
–
Szolgáltatások ajánlása
–
Az Egységes Vámáru nyilatkozat lényeges elemei
–
Közúti határátkelőhelyek
17/42
Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2665-06 Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző tevékenysége Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 2. vizsgafeladat Egy vállalkozás adott termékének fuvarozásához és a fuvarköltség számításához kapcsolódó feladatok
A vizsgázó neve: ...............................................................................
Értékelő lap 8. Szállítmányozási-logisztikai szolgáltató vállalata megbízást kap naposcsibe szállítmány légifuvarozásának megszervezésére Budapesttől Kuwaitba. Melyik díjszabás alapján történik ennek az árunak a légi fuvarozása? Hogyan szabályozza a Montreáli egyezmény a fuvarozó felelősségét árukár esetére? Milyen szolgáltatásokat ajánl megbízójának, ha az árut Bólyból kell Kuwaitba eljuttatni? Milyen lényeges adatai vannak az Egységes Vámáru nyilatkozatnak? Melyek a közúti határátkelő helyek Románia felé? Típus
Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint
Az információtartalom vázlata alapján
Az osztálydíjszabás felépítése, alkalmazása, díjszabási zónák Az eladó, a vevő és a fuvarozó Hogyan szabályozza a Montreáli C felelőssége az ügylet jellege egyezmény a fuvarozó felelősségét szerint árukár esetére? Az áruszállítás, A szállítmányozás és a logisztika Szolgáltatások ajánlása feladatai Az eladói teljesítést igazoló okmányok (hatósági Az Egységes Vámáru nyilatkozat B engedélyek, finanszírozási lényeges elemei okmányok, számlák stb.) beszerzési folyamata Közlekedés- és C Közúti határátkelőhelyek gazdaságföldrajz Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint 4 Olvasott köznyelvi szöveg megértése 4 Olvasott szakmai szöveg megértése Összesen Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Önállóság Személyes Szervezőkészség Határozottság Társas Kezdeményezőkészség Logikus gondolkodás Módszer Kreativitás Összesen Mindösszesen A
Fuvarköltség-kalkuláció
............................................... dátum
Pontszámok Max. 18 18 18
18
18 Max. 2 2 94 Max. 1 1 1 1 1 1 6 100
............................................... aláírás
18/42
Elért
Elért
Elért
Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2665-06 Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző tevékenysége Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 2. vizsgafeladat Egy vállalkozás adott termékének fuvarozásához és a fuvarköltség számításához kapcsolódó feladatok
9. Szállítmányozási-logisztikai szolgáltató vállalata megbízást kap 29 kg fűszernövény légi fuvaroztatására Sanghajból Budapestre. Válaszoljon az alábbi kérdésekre! Információtartalom vázlata –
Mi a légi speciális díjszabás jellemzője?
–
Melyek a légi fuvarozó-mentességei árukár esetén?
–
Mely fuvarágak növekedését nem támogatja az E közlekedéspolitikája?
–
Mitől függ az áruk vámjának a mértéke?
–
Milyen magyar polgári repülőtereket ismer?
19/42
Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2665-06 Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző tevékenysége Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 2. vizsgafeladat Egy vállalkozás adott termékének fuvarozásához és a fuvarköltség számításához kapcsolódó feladatok
A vizsgázó neve: ...............................................................................
Értékelő lap 9. Szállítmányozási-logisztikai szolgáltató vállalata megbízást kap 29 kg fűszernövény légi fuvaroztatására Sanghajból Budapestre. Válaszoljon az alábbi kérdésekre! Típus A C A
B
C
Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Fuvarköltség-kalkuláció Az eladó, a vevő és a fuvarozó felelőssége az ügylet jellege szerint Az áruszállítás, szállítmányozás és a logisztika feladatai Az eladói teljesítést igazoló okmányok (hatósági engedélyek, finanszírozási okmányok, számlák stb.) beszerzési folyamata Közlekedés- és gazdaságföldrajz
Az információtartalom vázlata alapján
Pontszámok Max.
Mi a légi speciális díjszabás jellemzője?
18
Melyek a légi fuvarozó-mentességei árukár esetén?
18
Mely fuvarágak növekedését nem támogatja az E közlekedéspolitikája?
18
Mitől függ az áruk vámjának a mértéke?
18
Milyen magyar polgári repülőtereket ismer?
18
Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint 4 Olvasott köznyelvi szöveg megértése 4 Olvasott szakmai szöveg megértése Összesen Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Önállóság Személyes Szervezőkészség Határozottság Társas Kezdeményezőkészség Logikus gondolkodás Módszer Kreativitás Összesen Mindösszesen ............................................... dátum
Max. 2 2 94 Max. 1 1 1 1 1 1 6 100
............................................... aláírás
20/42
Elért
Elért
Elért
Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2665-06 Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző tevékenysége Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 2. vizsgafeladat Egy vállalkozás adott termékének fuvarozásához és a fuvarköltség számításához kapcsolódó feladatok
10. Szállítmányozási-logisztikai szolgáltató vállalata megbízást kap 8 ezer tonna takarmánygabona fuvaroztatására Szegedről Düsseldorfba. Az áru fuvarozására a legalkalmasabb a Duna-Rajna-Majna csatorna. Válaszoljon az alábbi kérdésekre! Információtartalom vázlata –
Mitől függ a fuvardíj a folyami fuvarozásban?
–
Melyik fuvarjogi egyezmény szabályozza ezt a fuvarozást?
–
Milyen szerződéseket kell kötnie ennek az árunak az elfuvarozásához DES érkezési kikötő paritás esetén?
–
Mi a vámérték fogalma és meghatározásának módjai?
–
Milyen kikötők közötti fuvarozással lehet a fenti árut a folyami fuvarozással eljuttatni a feladótól a címzettig?
21/42
Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2665-06 Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző tevékenysége Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 2. vizsgafeladat Egy vállalkozás adott termékének fuvarozásához és a fuvarköltség számításához kapcsolódó feladatok
A vizsgázó neve: ...............................................................................
Értékelő lap 10. Szállítmányozási-logisztikai szolgáltató vállalata megbízást kap 8 ezer tonna takarmánygabona fuvaroztatására Szegedről Düsseldorfba. Az áru fuvarozására a legalkalmasabb a Duna-Rajna-Majna csatorna. Válaszoljon az alábbi kérdésekre! Típus A
Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Fuvarköltség-kalkuláció
Az információtartalom vázlata alapján Mitől függ a fuvardíj a folyami fuvarozásban?
Az eladó, a vevő és a fuvarozó Melyik fuvarjogi egyezmény C felelőssége az ügylet jellege szabályozza ezt a fuvarozást? szerint Milyen szerződéseket kell kötnie A hagyományos logisztikai B ennek az árunak az elfuvarozásához módszerek DES érkezési kikötő paritás esetén? Az eladói teljesítést igazoló okmányok (hatósági Mi a vámérték fogalma és B engedélyek, finanszírozási meghatározásának módjai? okmányok, számlák stb.) beszerzési folyamata Milyen kikötők közötti fuvarozással Közlekedés- és lehet a fenti árut a folyami C gazdaságföldrajz fuvarozással eljuttatni a feladótól a címzettig? Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint 4 Olvasott köznyelvi szöveg megértése 4 Olvasott szakmai szöveg megértése Összesen Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Önállóság Személyes Szervezőkészség Határozottság Társas Kezdeményezőkészség Logikus gondolkodás Módszer Kreativitás Összesen Mindösszesen
............................................... dátum
Pontszámok Max. 18 18 18
18
18 Max. 2 2 94 Max. 1 1 1 1 1 1 6 100
............................................... aláírás
22/42
Elért
Elért
Elért
Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2665-06 Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző tevékenysége Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 2. vizsgafeladat Egy vállalkozás adott termékének fuvarozásához és a fuvarköltség számításához kapcsolódó feladatok
11. Szállítmányozási-logisztikai szolgáltató vállalata megbízást kap 14 ezer tonna fa fűrészáru fuvaroztatására Csepelről Linzbe. Válaszoljon az alábbi kérdésekre! Információtartalom vázlata –
Melyek a folyami fuvarozás során használatos fuvarokmányok?
–
Mi a veszélyes áru fuvarozásának a szabályzata a folyami fuvarozásban?
–
Mi az EU közlekedéspolitikájának a lényege a folyami fuvarozásra vonatkozóan?
–
Mit ért a vámjog az árutovábbítás fogalmán? Milyen fajtái vannak?
–
Milyen dunai kikötőket ismer a magyar folyamszakaszon?
23/42
Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2665-06 Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző tevékenysége Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 2. vizsgafeladat Egy vállalkozás adott termékének fuvarozásához és a fuvarköltség számításához kapcsolódó feladatok
A vizsgázó neve: ...............................................................................
Értékelő lap 11. Szállítmányozási-logisztikai szolgáltató vállalata megbízást kap 14 ezer tonna fa fűrészáru fuvaroztatására Csepelről Linzbe. Válaszoljon az alábbi kérdésekre! Szakmai ismeretek Típus alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az árufuvarozás B előkészítésének folyamata, dokumentációja Az eladó, a vevő és a fuvarozó C felelőssége az ügylet jellege szerint A vízi (tengeri és folyami) C szállítmányozás és fuvarozás jellemzői Az eladói teljesítést igazoló okmányok (hatósági B engedélyek, finanszírozási okmányok, számlák stb.) beszerzési folyamata C
Közlekedés- és gazdaságföldrajz
Az információtartalom vázlata alapján Melyek a folyami fuvarozás során használatos fuvarokmányok? Mi a veszélyes áru fuvarozásának a szabályzata a folyami fuvarozásban? Mi az EU közlekedéspolitikájának a lényege a folyami fuvarozásra vonatkozóan?
Pontszámok Max. 18 18 18
Mit ért a vámjog az árutovábbítás fogalmán? Milyen fajtái vannak?
18
Milyen dunai kikötőket ismer a magyar folyamszakaszon?
18
Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint 4 Olvasott köznyelvi szöveg megértése 4 Olvasott szakmai szöveg megértése Összesen Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Önállóság Személyes Szervezőkészség Határozottság Társas Kezdeményezőkészség Logikus gondolkodás Módszer Kreativitás Összesen Mindösszesen ............................................... dátum
Max. 2 2 4 Max. 1 1 1 1 1 1 6 100
............................................... aláírás
24/42
Elért
Elért
Elért
Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2665-06 Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző tevékenysége Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 2. vizsgafeladat Egy vállalkozás adott termékének fuvarozásához és a fuvarköltség számításához kapcsolódó feladatok
12. Szállítmányozási-logisztikai szolgáltató vállalata megbízást kap 25 ezer tonna szójabab hazafuvaroztatására Rotterdam kikötőjéből Mohácsra. Válaszoljon az alábbi kérdésekre! Információtartalom vázlata –
Milyen mellékdíjakat alkalmaznak a vízi fuvarozók?
–
Jellemezze a fuvaroztató rendelkezési jogát a Budapesti konvenció szerint!
–
Melyek a folyami fuvarozás előnyei és hátrányai logisztikai szempontból?
–
Milyen vámkezelésben kell részesíteni ezt az árut, ha Indiából érkezett, és tovább feldolgozás után?
–
Horvátországban akarjuk értékesíteni? Milyen országokon keresztül történik ennek az árunak a fuvarozása?
25/42
Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2665-06 Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző tevékenysége Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 2. vizsgafeladat Egy vállalkozás adott termékének fuvarozásához és a fuvarköltség számításához kapcsolódó feladatok
A vizsgázó neve: ...............................................................................
Értékelő lap 12. Szállítmányozási-logisztikai szolgáltató vállalata megbízást kap 25 ezer tonna szójabab hazafuvaroztatására Rotterdam kikötőjéből Mohácsra. Válaszoljon az alábbi kérdésekre! Típus A C A
B
Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint
Az információtartalom vázlata alapján
Milyen mellékdíjakat alkalmaznak a vízi fuvarozók? Az eladó, a vevő és a fuvarozó Jellemezze a fuvaroztató felelőssége az ügylet jellege rendelkezési jogát a Budapesti szerint konvenció szerint! Az áruszállítás, Melyek a folyami fuvarozás előnyei szállítmányozás és a logisztika és hátrányai logisztikai feladatai szempontból? Fuvarköltség-kalkuláció
Az eladói teljesítést igazoló okmányok (hatósági engedélyek, finanszírozási okmányok, számlák stb.) beszerzési folyamata
Milyen vámkezelésben kell részesíteni ezt az árut, ha Indiából érkezett, és tovább feldolgozás után?
Horvátországban akarjuk Közlekedés- és értékesíteni? Milyen országokon C gazdaságföldrajz keresztül történik ennek az árunak a fuvarozása? Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint 4 Olvasott köznyelvi szöveg megértése 4 Olvasott szakmai szöveg megértése Összesen Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Önállóság Személyes Szervezőkészség Határozottság Társas Kezdeményezőkészség Logikus gondolkodás Módszer Kreativitás Összesen Mindösszesen
............................................... dátum
Pontszámok Max. 18 18 18
18
18 Max. 2 2 94 Max. 1 1 1 1 1 1 6 100
............................................... aláírás
26/42
Elért
Elért
Elért
Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2665-06 Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző tevékenysége Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 2. vizsgafeladat Egy vállalkozás adott termékének fuvarozásához és a fuvarköltség számításához kapcsolódó feladatok
13. Szállítmányozási-logisztikai szolgáltató vállalata megbízást kap 10 konténer alkatrész fuvaroztatására Székesfehérvárról Kiotóba, Japánba. Válaszoljon az alábbi kérdésekre! Információtartalom vázlata –
Mitől függ a konténer fuvardíja a tengeri árufuvarozásban?
–
Milyen fuvarjogi egyezmények szabályozzák a tengeri fuvarozást?
–
Melyek a konténer előnyei logisztikai szempontból?
–
Hogyan kell vámkezelni ezt az árut, és mi szükséges hozzá?
–
Mely németországi kikötőket ajánlaná az áru feladásához?
27/42
Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2665-06 Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző tevékenysége Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 2. vizsgafeladat Egy vállalkozás adott termékének fuvarozásához és a fuvarköltség számításához kapcsolódó feladatok
A vizsgázó neve: ...............................................................................
Értékelő lap 13. Szállítmányozási-logisztikai szolgáltató vállalata megbízást kap 10 konténer alkatrész fuvaroztatására Székesfehérvárról Kiotóba, Japánba. Válaszoljon az alábbi kérdésekre! Típus C C B
B
C
Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A kombinált szállítmányozás és fuvarozás jellemzői Az eladó, a vevő és a fuvarozó felelőssége az ügylet jellege szerint Az ellátási lánc és a logisztikai lánc elemei közötti együttműködés Az eladói teljesítést igazoló okmányok (hatósági engedélyek, finanszírozási okmányok, számlák stb.) beszerzési folyamata Közlekedés- és gazdaságföldrajz
Az információtartalom vázlata alapján
Pontszámok Max.
Mitől függ a konténer fuvardíja a tengeri árufuvarozásban?
18
Milyen fuvarjogi egyezmények szabályozzák a tengeri fuvarozást?
18
Melyek a konténer előnyei logisztikai szempontból?
18
Hogyan kell vámkezelni ezt az árut, és mi szükséges hozzá?
18
Mely németországi kikötőket ajánlaná az áru feladásához?
18
Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint 4 Olvasott köznyelvi szöveg megértése 4 Olvasott szakmai szöveg megértése Összesen Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Önállóság Személyes Szervezőkészség Határozottság Társas Kezdeményezőkészség Logikus gondolkodás Módszer Kreativitás Összesen Mindösszesen ............................................... dátum
Max. 2 2 94 Max. 1 1 1 1 1 1 6 100
............................................... aláírás
28/42
Elért
Elért
Elért
Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2665-06 Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző tevékenysége Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 2. vizsgafeladat Egy vállalkozás adott termékének fuvarozásához és a fuvarköltség számításához kapcsolódó feladatok
14. Szállítmányozási-logisztikai szolgáltató vállalata megbízást kap 15.000 tonna déligyümölcs hazahozatalára Algírból. Válaszoljon az alábbi kérdésekre! Információtartalom vázlata –
Mit jelent ez a díjtétel, mi alapján számítja a fuvardíjat a tengeri hajóstársaság: USD 40/ W/M?
–
Hasonlítsa össze a tengeri fuvarjogi egyezményeket a fuvarozói felelősség kiterjesztése szerint!
–
Milyen logisztikai szolgáltatásokat ajánlana fel megbízójának ezzel az áruval kapcsolatban?
–
Hogyan kell kiszámítani ennek az árunak a vámját?
–
Melyik európai kikötőbe hozatná az árut és miért?
29/42
Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2665-06 Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző tevékenysége Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 2. vizsgafeladat Egy vállalkozás adott termékének fuvarozásához és a fuvarköltség számításához kapcsolódó feladatok
A vizsgázó neve: ...............................................................................
Értékelő lap 14. Szállítmányozási-logisztikai szolgáltató vállalata megbízást kap 15.000 tonna déligyümölcs hazahozatalára Algírból. Válaszoljon az alábbi kérdésekre! Típus A C B
B
C
Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint
Az információtartalom vázlata alapján
Mit jelent ez a díjtétel, mi alapján számítja a fuvardíjat a tengeri hajóstársaság: USD 40/ W/M? Az eladó, a vevő és a fuvarozó Hasonlítsa össze a tengeri fuvarjogi felelőssége az ügylet jellege egyezményeket a fuvarozói szerint felelősség kiterjesztése szerint! Az ellátási lánc és a logisztikai Milyen logisztikai szolgáltatásokat lánc elemei közötti ajánlana fel megbízójának ezzel az együttműködés áruval kapcsolatban? Az eladói teljesítést igazoló okmányok (hatósági Hogyan kell kiszámítani ennek az engedélyek, finanszírozási árunak a vámját? okmányok, számlák stb.) beszerzési folyamata Közlekedés- és Melyik európai kikötőbe hozatná az gazdaságföldrajz árut és miért?
Fuvarköltség-kalkuláció
Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint 4 Olvasott köznyelvi szöveg megértése 4 Olvasott szakmai szöveg megértése Összesen Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Önállóság Személyes Szervezőkészség Határozottság Társas Kezdeményezőkészség Logikus gondolkodás Módszer Kreativitás Összesen Mindösszesen ............................................... dátum
Pontszámok Max. 18 18 18
18
18 Max. 2 2 94 Max. 1 1 1 1 1 1 6 100
............................................... aláírás
30/42
Elért
Elért
Elért
Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2665-06 Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző tevékenysége Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 2. vizsgafeladat Egy vállalkozás adott termékének fuvarozásához és a fuvarköltség számításához kapcsolódó feladatok
15. Szállítmányozási-logisztikai szolgáltató vállalata megbízást kap primőr eper fuvaroztatására ventillált konténerben Svédországba CIP vevő telephelye INCOTERMS 2000 klauzulával. Az árut közúton továbbítják Sassnitz kikötőbe, ahonnan hajóval viszik a vevőhöz. Információtartalom vázlata –
Milyen fuvarokmány – előírásokat alkalmazna a svéd vevő helyében?
–
Hasonlítsa össze a tengeri fuvarjogi egyezményeket az okmány oldaláról!
–
Miért érdemes logisztikai szolgáltatót igénybe venni ebben az esetben?
–
Sorolja fel a gazdasági vámeljárásokat!
–
Milyen svéd kikötőket ismer?
31/42
Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2665-06 Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző tevékenysége Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 2. vizsgafeladat Egy vállalkozás adott termékének fuvarozásához és a fuvarköltség számításához kapcsolódó feladatok
A vizsgázó neve: ...............................................................................
Értékelő lap 15. Szállítmányozási-logisztikai szolgáltató vállalata megbízást kap primőr eper fuvaroztatására ventillált konténerben Svédországba CIP vevő telephelye INCOTERMS 2000 klauzulával. Az árut közúton továbbítják Sassnitz kikötőbe, ahonnan hajóval viszik a vevőhöz. Szakmai ismeretek Pontszámok Az információtartalom vázlata Típus alkalmazása a szakmai és alapján Max. Elért vizsgakövetelmény szerint Az áru továbbításával, Milyen fuvarokmány – előírásokat C fuvarozásával kapcsolatos 18 alkalmazna a svéd vevő helyében? folyamatok, dokumentációk Az eladó, a vevő és a fuvarozó Hasonlítsa össze a tengeri fuvarjogi C felelőssége az ügylet jellege egyezményeket az okmány 18 szerint oldaláról! Az áruszállítás, Miért érdemes logisztikai A szállítmányozás és a logisztika szolgáltatót igénybe venni ebben az 18 feladatai esetben? Az eladói teljesítést igazoló okmányok (hatósági Sorolja fel a gazdasági B engedélyek, finanszírozási 18 vámeljárásokat! okmányok, számlák stb.) beszerzési folyamata Közlekedés- és C Milyen svéd kikötőket ismer? 18 gazdaságföldrajz Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Olvasott köznyelvi szöveg megértése 2 4 Olvasott szakmai szöveg megértése 2 Összesen 94 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Önállóság 1 Személyes Szervezőkészség 1 Határozottság 1 Társas Kezdeményezőkészség 1 Logikus gondolkodás 1 Módszer Kreativitás 1 Összesen 6 Mindösszesen 100 ............................................... dátum
............................................... aláírás
32/42
Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2665-06 Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző tevékenysége Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 2. vizsgafeladat Egy vállalkozás adott termékének fuvarozásához és a fuvarköltség számításához kapcsolódó feladatok
16. Szállítmányozási-logisztikai szolgáltató vállalata megbízást kap 350 kg alkatrész eljuttatására a horvátországi vevőhöz. Válaszoljon az alábbi kérdésekre! Információtartalom vázlata –
Melyik árutovábbítás mód a legmegfelelőbb? Miért?
–
Hogyan felel a gyűjtőforgalmat bonyolító szállítmányozó a raktárában történt kárért?
–
Milyen logisztikai szolgáltatásokat lehet felvállalni a gyűjtőforgalomban?
–
Hogyan kell a fejlődő országokból érkező áruk származását igazolni?
–
Milyen vasúti határátkelő helyek vannak Horvátország és Magyarország között?
33/42
Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2665-06 Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző tevékenysége Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 2. vizsgafeladat Egy vállalkozás adott termékének fuvarozásához és a fuvarköltség számításához kapcsolódó feladatok
A vizsgázó neve: ...............................................................................
Értékelő lap 16. Szállítmányozási-logisztikai szolgáltató vállalata megbízást kap 350 kg alkatrész eljuttatására a horvátországi vevőhöz. Válaszoljon az alábbi kérdésekre! Típus
Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint
Az információtartalom vázlata alapján Melyik árutovábbítás mód a legmegfelelőbb? Miért?
Pontszámok Max.
C
A gyűjtő szállítmányozás és fuvarozás jellemzői
C
Az eladó, a vevő és a fuvarozó Hogyan felel a gyűjtőforgalmat felelőssége az ügylet jellege bonyolító szállítmányozó a szerint raktárában történt kárért?
18
A
Az áruszállítás, szállítmányozás és a logisztika feladatai
Milyen logisztikai szolgáltatásokat lehet felvállalni a gyűjtőforgalomban?
18
B
Az eladói teljesítést igazoló okmányok (hatósági engedélyek, finanszírozási okmányok, számlák stb.) beszerzési folyamata
Hogyan kell a fejlődő országokból érkező áruk származását igazolni?
18
Milyen vasúti határátkelő helyek C vannak Horvátország és Magyarország között? Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint 4 Olvasott köznyelvi szöveg megértése 4 Olvasott szakmai szöveg megértése Összesen Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Önállóság Személyes Szervezőkészség Határozottság Társas Kezdeményezőkészség Logikus gondolkodás Módszer Kreativitás Összesen Mindösszesen Közlekedés- és gazdaságföldrajz
............................................... dátum
18
18 Max. 2 2 94 Max. 1 1 1 1 1 1 6 100
............................................... aláírás
34/42
Elért
Elért
Elért
Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2665-06 Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző tevékenysége Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 2. vizsgafeladat Egy vállalkozás adott termékének fuvarozásához és a fuvarköltség számításához kapcsolódó feladatok
17. Szállítmányozási-logisztikai szolgáltató vállalata megbízást kap 250 kg import alkatrész gyűjtőforgalomban történő hazahozatalára Frankfurtból Pécsre. Információtartalom vázlata –
Milyen okmányra fog fizetni a vevő?
–
Hasonlítsa össze a fuvarozói és a szállítmányozói felelősséget!
–
Milyen logisztikai szolgáltatásokat ajánlana fel a megbízónak, ha ezt az árut több vevőnek kell értékesíteni, folyamatosan, a megrendelések szerint?
–
Jellemezze a közvámraktárakat és a magánvámraktárakat!
–
Milyen osztrák – magyar közúti határátkelőhelyeket ismer?
35/42
Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2665-06 Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző tevékenysége Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 2. vizsgafeladat Egy vállalkozás adott termékének fuvarozásához és a fuvarköltség számításához kapcsolódó feladatok
A vizsgázó neve: ...............................................................................
Értékelő lap 17. Szállítmányozási-logisztikai szolgáltató vállalata megbízást kap 250 kg import alkatrész gyűjtőforgalomban történő hazahozatalára Frankfurtból Pécsre. Típus
Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint
Az információtartalom vázlata alapján
C
A gyűjtő szállítmányozás és fuvarozás jellemzői
Milyen okmányra fog fizetni a vevő?
C
Az eladó, a vevő és a fuvarozó Hasonlítsa össze a fuvarozói és a felelőssége az ügylet jellege szállítmányozói felelősséget! szerint
Pontszámok Max. 18
18
C
Raktártechnológia, rakodástechnológia
Milyen logisztikai szolgáltatásokat ajánlana fel a megbízónak, ha ezt az árut több vevőnek kell értékesíteni, folyamatosan, a megrendelések szerint?
B
Az eladói teljesítést igazoló okmányok (hatósági engedélyek, finanszírozási okmányok, számlák stb.) beszerzési folyamata
Jellemezze a közvámraktárakat és a magánvámraktárakat!
18
C
Közlekedés- és gazdaságföldrajz
Milyen osztrák – magyar közúti határátkelőhelyeket ismer?
18
Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint 4 Olvasott köznyelvi szöveg megértése 4 Olvasott szakmai szöveg megértése Összesen Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Önállóság Személyes Szervezőkészség Határozottság Társas Kezdeményezőkészség Logikus gondolkodás Módszer Kreativitás Összesen Mindösszesen ............................................... dátum
18
Max. 2 2 94 Max. 1 1 1 1 1 1 6 100
............................................... aláírás 36/42
Elért
Elért
Elért
Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2665-06 Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző tevékenysége Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 2. vizsgafeladat Egy vállalkozás adott termékének fuvarozásához és a fuvarköltség számításához kapcsolódó feladatok
18. Szállítmányozási-logisztikai szolgáltató vállalata megbízást kap egy mezőgazdasági válogatógép eljuttatására Budapestről Zágrábba. A cél a gép bemutatása egy kiállításon, utána vissza kell hozni Magyarországra. Válaszoljon az alábbi kérdésekre! Információtartalom vázlata –
Melyek a jellemzői a kiállításra szóló megbízásnak?
–
Hogyan szabályozza a fuvarozó felelősségét határidő túllépés esetén a CMR?
–
Miért érdemes logisztikai szolgáltatót igénybe venni?
–
Hogyan kell ezt az árut vámkezelni?
–
Milyen osztrák-magyar vasúti határátkelőhelyeket ismer?
37/42
Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2665-06 Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző tevékenysége Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 2. vizsgafeladat Egy vállalkozás adott termékének fuvarozásához és a fuvarköltség számításához kapcsolódó feladatok
A vizsgázó neve: ...............................................................................
Értékelő lap 18. Szállítmányozási-logisztikai szolgáltató vállalata megbízást kap egy mezőgazdasági válogatógép eljuttatására Budapestről Zágrábba. A cél a gép bemutatása egy kiállításon, utána vissza kell hozni Magyarországra. Válaszoljon az alábbi kérdésekre! Típus
Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint
Az információtartalom vázlata alapján
Pontszámok Max.
B
Az árufuvarozás előkészítésének folyamata, dokumentációja
C
Az eladó, a vevő és a fuvarozó Hogyan szabályozza a fuvarozó felelőssége az ügylet jellege felelősségét határidő túllépés esetén szerint a CMR?
18
B
A hagyományos logisztikai módszerek
Miért érdemes logisztikai szolgáltatót igénybe venni?
18
B
Az eladói teljesítést igazoló okmányok (hatósági engedélyek, finanszírozási okmányok, számlák stb.) beszerzési folyamata
Hogyan kell ezt az árut vámkezelni?
18
C
Közlekedés- és gazdaságföldrajz
Milyen osztrák-magyar vasúti határátkelőhelyeket ismer?
18
Melyek a jellemzői a kiállításra szóló megbízásnak?
Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint 4 Olvasott köznyelvi szöveg megértése 4 Olvasott szakmai szöveg megértése Összesen Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Önállóság Személyes Szervezőkészség Határozottság Társas Kezdeményezőkészség Logikus gondolkodás Módszer Kreativitás Összesen Mindösszesen ............................................... dátum
18
Max. 2 2 94 Max. 1 1 1 1 1 1 6 100
............................................... aláírás
38/42
Elért
Elért
Elért
Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2665-06 Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző tevékenysége Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 2. vizsgafeladat Egy vállalkozás adott termékének fuvarozásához és a fuvarköltség számításához kapcsolódó feladatok
19. Szállítmányozási-logisztikai szolgáltató vállalata megbízást kap Budapesten rendezendő kiállításon egyiptomi megbízó árujának kezelésére. Válaszoljon az alábbi kérdésekre! Információtartalom vázlata –
Milyen szolgáltatásokat nyújt a „helyi ügynök”?
–
Hogyan felel a tengeri hajóstársaság a késésért?
–
Mi lehet a logisztikai szolgáltató szerepe ebben az esetben?
–
Milyen vámokmánnyal érkezik ez az áru?
–
Milyen kikötőkön keresztül érkezhet?
39/42
Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2665-06 Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző tevékenysége Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 2. vizsgafeladat Egy vállalkozás adott termékének fuvarozásához és a fuvarköltség számításához kapcsolódó feladatok
A vizsgázó neve: ...............................................................................
Értékelő lap 19. Szállítmányozási-logisztikai szolgáltató vállalata megbízást kap Budapesten rendezendő kiállításon egyiptomi megbízó árujának kezelésére. Válaszoljon az alábbi kérdésekre! Típus
C
Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A vízi (tengeri és folyami) szállítmányozás és fuvarozás jellemzői
Az információtartalom vázlata alapján Milyen szolgáltatásokat nyújt a „helyi ügynök”?
Az eladó, a vevő és a fuvarozó Hogyan felel a tengeri hajóstársaság C felelőssége az ügylet jellege a késésért? szerint A hagyományos logisztikai Mi lehet a logisztikai szolgáltató B módszerek szerepe ebben az esetben? Az eladói teljesítést igazoló okmányok (hatósági Milyen vámokmánnyal érkezik ez B engedélyek, finanszírozási az áru? okmányok, számlák stb.) beszerzési folyamata Közlekedés- és Milyen kikötőkön keresztül C gazdaságföldrajz érkezhet? Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint 4 Olvasott köznyelvi szöveg megértése 4 Olvasott szakmai szöveg megértése Összesen Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Önállóság Személyes Szervezőkészség Határozottság Társas Kezdeményezőkészség Logikus gondolkodás Módszer Kreativitás Összesen Mindösszesen
............................................... dátum
Pontszámok Max. 18
18 18
18
18 Max. 2 2 94 Max. 1 1 1 1 1 1 6 100
............................................... aláírás
40/42
Elért
Elért
Elért
Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2665-06 Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző tevékenysége Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 2. vizsgafeladat Egy vállalkozás adott termékének fuvarozásához és a fuvarköltség számításához kapcsolódó feladatok
20. Szállítmányozási-logisztikai szolgáltató vállalata megbízást kap gépelemek fuvarozására Vácról Lille-be (Franciaország). A magyar eladó közúti fuvarozót bíz meg, aki az út egy szakaszát vasúton teszi meg. Válaszoljon az alábbi kérdésekre! Információtartalom vázlata –
Hogy nevezzük ezt a kombinált fuvarozási formát, és melyek a jellemzői? Mi a fuvarozás okmánya a vasúti továbbítás ideje alatt?
–
Kivel áll a feladó jogviszonyban és melyik fuvarjogi egyezmény alapján?
–
Melyek a kombinált fuvarozás logisztikai előnyei?
–
Milyen vámbiztosítékokat ismer?
–
Milyen RO-LA pályaudvarok vannak Magyarországon?
41/42
Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2665-06 Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző tevékenysége Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 2. vizsgafeladat Egy vállalkozás adott termékének fuvarozásához és a fuvarköltség számításához kapcsolódó feladatok
A vizsgázó neve: ...............................................................................
Értékelő lap 20. Szállítmányozási-logisztikai szolgáltató vállalata megbízást kap gépelemek fuvarozására Vácról Lille-be (Franciaország). A magyar eladó közúti fuvarozót bíz meg, aki az út egy szakaszát vasúton teszi meg. Válaszoljon az alábbi kérdésekre! Típus
C
C
B
B
C
Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A kombinált szállítmányozás és fuvarozás jellemzői Az eladó, a vevő és a fuvarozó felelőssége az ügylet jellege szerint Az ellátási lánc és a logisztikai lánc elemei közötti együttműködés Az eladói teljesítést igazoló okmányok (hatósági engedélyek, finanszírozási okmányok, számlák stb.) beszerzési folyamata Közlekedés- és gazdaságföldrajz
Az információtartalom vázlata alapján
Pontszámok Max.
Hogy nevezzük ezt a kombinált fuvarozási formát, és melyek a jellemzői? Mi a fuvarozás okmánya a vasúti továbbítás ideje alatt?
18
Kivel áll a feladó jogviszonyban és melyik fuvarjogi egyezmény alapján?
18
Melyek a kombinált fuvarozás logisztikai előnyei?
18
Milyen vámbiztosítékokat ismer?
18
Milyen RO-LA pályaudvarok vannak Magyarországon?
18
Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint 4 Olvasott köznyelvi szöveg megértése 4 Olvasott szakmai szöveg megértése Összesen Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Önállóság Személyes Szervezőkészség Határozottság Társas Kezdeményezőkészség Logikus gondolkodás Módszer Kreativitás Összesen Mindösszesen ............................................... dátum
Max. 2 2 94 Max. 1 1 1 1 1 1 6 100
............................................... aláírás 42/42
Elért
Elért
Elért