343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl A Kormány az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 62. §-a (1) bekezdésének a) és c) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következıket rendeli el:
Az építésügyi hatóság 1. § (1) A Kormány az elsıfokú építésügyi hatósági feladatokat ellátó hatóságként (a továbbiakban: elsıfokú építésügyi hatóság) - az (5) bekezdésben foglalt kivétellel - az e rendelet a) 1/A. mellékletében megjelölt települési, fıvárosi kerületi önkormányzat jegyzıjét a mellékletben felsorolt településekre is kiterjedı illetékességgel, illetve b) 1/B. mellékletében felsorolt települési önkormányzatok jegyzıjét a mellékletben felsorolt településekre is kiterjedı illetékességgel jelöli ki. (2) Az 1/A. mellékletben megjelölt települési önkormányzat jegyzıje az 1/B. mellékletben megjelölt településre kiterjedı illetékességgel az építésügyi hatósági hatáskört attól az idıponttól gyakorolja, amikor az 1/B. mellékletben megjelölt település jegyzıjének építésügyi hatósági hatásköre az 1/A. § szerint megszőnik. (3) A Kormány a másodfokú építésügyi hatósági feladatokat ellátó hatóságként (a továbbiakban: másodfokú építésügyi hatóság) - az (5) bekezdésben foglalt kivétellel - a közigazgatási hivatalt jelöli ki. (4) A Kormány a hírközlési sajátos építményfajták közül az antennák, antennatartó szerkezetek, az azokhoz tartozó mőtárgyak, valamint a környezetvédelmi sajátos építményfajták tekintetében elsıfokú építésügyi hatóságként az (1) bekezdés, másodfokú építésügyi hatóságként a (3) bekezdés szerinti feladatokat ellátó építésügyi hatóságot jelöli ki. (5) A (4) bekezdésben nem említett sajátos építményfajták és a mőemléki védelem alatt álló építmények tekintetében az építésügyi hatósági feladatokat ellátó hatóságot külön jogszabály jelöli ki. Ilyen jogszabály hiányában ezen építményfajtákat és építményeket érintı építésügyi hatósági ügyekben az (1) és a (3) bekezdés szerinti feladatokat ellátó építésügyi hatóság jár el. (6) Ha jogszabály úgy rendelkezik, hogy az elsıfokú építésügyi hatósági feladatot a (3) bekezdés szerinti építésügyi hatóság gyakorolja, akkor másodfokon az építésügyért felelıs miniszter (a továbbiakban: miniszter) jár el. 1/A. § (1) Az 1/B. mellékletben megjelölt építésügyi hatósági hatáskör e rendelet erejénél fogva megszőnik azon a napon, amelyen az elsıfokú építésügyi hatósági hatáskör ellátásához szükséges, e rendelet 4-8. §-ában foglalt valamely feltétel megszőnik. (2) Az építésügyi hatósági hatáskör megszőnésének idıpontjától az 1/B. mellékletben megjelölt település jegyzıje építésügyi hatósági ügyekben nem járhat el, továbbá e hatáskör ellátására történı ismételt kijelölésére nem kerülhet sor. (3) Az (1) bekezdés szerinti tényt a jegyzı 3 napon belül írásban - a jogosultság megszőnése határnapjának megjelölésével - bejelenti a miniszternek, az építésügyi hatósági hatáskört átvevı település jegyzıjének, a közigazgatási hivatalnak és arról a település lakosságát - a helyben szokásos módon - tájékoztatja. (4) Ha a közigazgatási hivatal megállapítja, hogy a jegyzı elmulasztotta bejelenteni a hatáskör ellátásához szükséges valamely feltétel megszőnését, a hatáskör ellátásához szükséges feltétel megszőnésérıl tájékoztatja a minisztert az 1/B. melléklet módosításának kezdeményezése érdekében. (5) Az építésügyi hatósági hatáskört átadó települési önkormányzat jegyzıje köteles az építésügyi hatósági iratanyagot, valamint az illetékességi területébe tartozott település (települések) helyi építési szabályzatát, szabályozási tervét, illetve más építési tárgyú helyi önkormányzati rendeletét az építésügyi hatósági hatáskört átvevı település jegyzıje rendelkezésére bocsátani. (6) Az (1) és (4) bekezdés szerinti önkormányzat az építésügyi hatósági hatáskör megszőnését követı naptól az államháztartás mőködési rendjérıl szóló külön jogszabály szerinti megállapodás alapján a feladat ellátásához igényelt normatív állami hozzájárulást havonta átutalja a feladatot átvevı önkormányzat részére.
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl 1/B. § Az 1. § (4) bekezdésének hatálya alá nem tartozó sajátos építményfajták és a mőemléki védelem alatt álló építmények külön jogszabályban meghatározott építésügyi hatósági eljárásaiban az 1. § (1), (3) és (6) bekezdése szerinti építésügyi hatóság mőködik közre szakhatóságként. 2. § (1) Az elsıfokú építésügyi hatóság megállapítás elıtt véleményezi az illetékességi területén a helyi építési szabályzatot és a településrendezési terveket. (2) A másodfokú építésügyi hatóság az építésügyért felelıs miniszter által meghatározottak szerint közremőködik a szakmai képzések, továbbképzések szervezésében. (3)
Az építésfelügyeleti hatóság 3. § (1) A Kormány az építésfelügyeleti hatósági feladatokat ellátó hatóságként - a (3) bekezdésben foglalt kivétellel a) elsı fokon e rendelet 2. mellékletében meghatározott közigazgatási hivatal építésfelügyelıjét (a továbbiakban: elsıfokú építésfelügyeleti hatóság), b) másodfokon e rendelet 3. mellékletében meghatározott közigazgatási hivatalt (a továbbiakban: másodfokú építésfelügyeleti hatóság) jelöli ki. (2) A Kormány a hírközlési sajátos építményfajták közül az antennák, antennatartó szerkezetek, az azokhoz tartozó mőtárgyak, a mőemléki védelem alatt álló építmények, valamint a környezetvédelmi sajátos építményfajták tekintetében az építésfelügyeleti hatósági feladatokat ellátó hatóságként az (1) bekezdés szerinti feladatokat ellátó építésfelügyeleti hatóságot jelöli ki. (3) A (2) bekezdés hatálya alá nem tartozó sajátos építményfajták tekintetében az építésfelügyeleti ellenırzési feladatokat ellátó hatóságot külön jogszabály jelöli ki. (4) Ha a (3) bekezdés szerinti hatóság kijelölésére nem kerül sor, akkor az elsı és másodfokú építésfelügyeleti hatósági ügyekben az (1) bekezdés szerinti feladatokat ellátó építésfelügyeleti hatóság jár el.
Foglalkoztatási feltételek 4. § (1) Az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóság köztisztviselıi létszámát úgy kell meghatározni, hogy a hatósági tevékenység folyamatos végzése biztosított legyen. (2) A (3) bekezdésben meghatározott kivétellel az építésfelügyeleti ellenırzési tevékenységet, az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági ügyek döntésre való szakmai elıkészítését, a döntés meghozatalát, végrehajtását ellátó köztisztviselı foglalkoztatási feltételei: a) a külön jogszabályban meghatározott aa) és e rendelet 4. melléklete szerint megállapított szakirányú felsıfokú végzettség, ab) a szakterületnek megfelelı tartalmú építésügyi vizsga letételének az igazolása, ac) szakmai továbbképzésen való eredményes részvétel; valamint b) az e rendeletben meghatározott szakmai gyakorlat teljesítése. (3) A közigazgatási hivatal vezetıjének, helyettesének, a jegyzınek a foglalkoztatási feltételeit külön jogszabály állapítja meg. (4) A (2) bekezdésben meghatározott köztisztviselı kizárólag építésügyi igazgatással kapcsolatos feladatkört láthat el. (5) Az építésügyi és az építésfelügyeleti hatósági munka minimális technikai feltételeit e rendelet 5. melléklete határozza meg. Az elsıfokú építésügyi hatóságok tekintetében e technikai feltételeket 2008. január 1-jétıl kell biztosítani. (6) Ha a köztisztviselı végzettségét igazoló oklevélbıl a szakirány, illetve a külön jogszabályban meghatározott munkakört megalapozó képzettségi szint - a jogszabály alapján - nem állapítható meg, az oklevél szakirányát e rendelet 4. melléklete szerint kell megállapítani.
Szakmai gyakorlat
-2-
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl 5. § (1) Az elsıfokú építésügyi hatóságnál foglalkoztatott köztisztviselınek szakmai gyakorlattal nem kell rendelkeznie, azonban a közigazgatási alapvizsga vagy azzal egyenértékő egyéb vizsga letételéig döntés-elıkészítı, kiadmányozó munkakört önállóan nem tölthet be. (2) A másodfokú építésügyi hatóságnál foglalkoztatott köztisztviselınek legalább 3 éves építésügyi igazgatási területen szerzett szakmai gyakorlattal kell rendelkeznie. (3) Az elsı- és másodfokú építésfelügyeleti hatóságnál foglalkoztatott köztisztviselı szakmai gyakorlati idejeként az a) építési mőszaki ellenıri; b) felelıs mőszaki vezetıi; c) építıipari kivitelezési; d) építésügyi hatósági; e) építésfelügyeleti; f) beruházói-mőszaki (projekt menedzseri); g) felsıoktatási intézményben építészeti-mőszaki szaktárgy-oktatói; h) építészeti-mőszaki tervezési; i) építésügyi-mőszaki szakértıi tevékenység folytatásának idıtartamát kell figyelembe venni. (4) Az építésfelügyeleti hatóságnál foglalkoztatott köztisztviselı gyakorlati ideje 5 év, a gyakorlati idı fele a (3) bekezdés a)-e) pontok szerinti tartalmú. (5)
Építésügyi vizsga 6. § (1) Az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságnál foglalkoztatott köztisztviselınek az építésügyi vizsgát jogszabályban meghatározott módon és tartalommal a közigazgatási alapvizsga vagy azzal egyenértékő egyéb vizsga letételét követı 1 éven belül kell teljesítenie. (2) Az építésügyi vizsga letételére elıírt határidıbe nem számít be a) a 30 napot meghaladó fizetés nélküli szabadság, b) a 30 napot meghaladó hivatalos kiküldetés idıtartama, továbbá c) a keresıképtelenség. (3) Mentesül a köztisztviselı az építésügyi vizsga letétele alól, ha a) olyan közigazgatási szakvizsgával rendelkezik, amelynek választható vizsgatárgya az építésügyi igazgatás, b) olyan posztgraduális képzésen vett részt, amelynek képzési célja, illetve követelményrendszere az építésügyi vizsgáéval megegyezı, vagy c) építésügyi igazgatási területen legalább 10 év közszolgálati jogviszonnyal rendelkezik.
Szakmai továbbképzés 7. § (1) Az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságnál foglalkoztatott köztisztviselı a külön jogszabályban meghatározottak szerint szakmai továbbképzésen vesz részt. (2) Mentesül az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságnál foglalkoztatott köztisztviselı a továbbképzésen való részvétel alól, ha a 60. életévét betöltötte. (3) Részben mentesül az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságnál foglalkoztatott köztisztviselı a továbbképzésen való részvétel alól, ha a külön jogszabályban szabályozott, az egyes építésügyi szakmagyakorlási tevékenységekhez kötelezıen elıírt továbbképzést teljesítette. Ilyen esetben a köztisztviselınek az azonos tartalmú szakmai továbbképzésen nem kell részt vennie. (4) Az építésügyi vizsga, illetve a továbbképzés határidejének elmulasztása esetén - a mentesítésre vonatkozó elıírások kivételével - az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságnál foglalkoztatott köztisztviselı a 4. § (2) bekezdése szerinti tevékenységgel járó munkakörben nem foglalkoztatható tovább.
Összeférhetetlenség 8. § (1) Az építésügyi és az építésfelügyeleti hatósági tevékenység körében a köztisztviselık jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 21. § (6) bekezdés a) pontjában említett pártatlan, befolyástól mentes tevékenységet
-3-
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl veszélyeztetı tevékenységnek minısül különösen, ha az építésügyi hatóság köztisztviselıje vagy az építésfelügyelı olyan telekkel, építménnyel kapcsolatban lát el építésügyi vagy építésfelügyeleti hatósági feladatokat, amellyel összefüggésben a) építészeti-mőszaki tervezési, b) kiviteli tervek tervezési, c) építésügyi mőszaki szakértıi, d) felelıs mőszaki vezetıi, e) beruházás lebonyolítói, f) tervellenıri, g) építésügyi igazgatási szakértıi, h) építési mőszaki ellenıri, i) kivitelezési, vagy j) igazságügyi szakértıi tevékenységet végez, vagy öt éven belül végzett. (2) (3) Az építésügyi, valamint az építésfelügyeleti hatósági feladatot ellátó köztisztviselı nem lehet a hatóság illetékességi területén mőködı területi építész vagy mérnöki kamara tisztségviselıje, valamint nem láthat el önkormányzati fıépítészi feladatot.
Átmeneti és záró rendelkezések 9. § (1) Ez a rendelet - a (2), (3) és (5) bekezdésben foglaltak kivételével - 2007. január 1-jén lép hatályba. (2) E rendelet 4. § (2) bekezdés aa) és ab) pontja 2007. július 1-jén lép hatályba. (3) A 4. § (2) bekezdés ac) pontja 2008. január 1-jén lép hatályba. (4) Az építésügyi és építésfelügyeleti hatóságoknál 2009. január 1-je elıtt foglalkoztatott és a 6. § szerint építésügyi vizsgára kötelezett köztisztviselınek az építésügyi vizsgát legkésıbb 2011. január 1-jéig kell teljesíteni. (5) 9/A. § Az építésügyi hatóságnál 2007. január 1-je elıtt foglalkoztatott köztisztviselıre e rendeletnek a szakmai gyakorlati idıre vonatkozó rendelkezéseit nem kell alkalmazni, ha jogszabály alapján a szakmai gyakorlati idı teljesítése alól mentesítették. 10-11. §
1. melléklet a 343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelethez 1/A. melléklet a 343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 1. mellékletéhez Elsıfokú építésügyi hatósági hatáskört gyakorló építésügyi körzetközponti települések Építésügyi körzetközpont
Illetékességi terület típusa
Település
BUDAPEST FİVÁROS I. kerület II. kerület III. kerület IV. kerület V. kerület VI. kerület VII. kerület VIII. kerület
ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe
-4-
1. I. kerület 2. II. kerület 3. III. kerület 4. IV. kerület 5. V. kerület 6. VI. kerület 7. VII. kerület 8. VIII. kerület
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl IX. kerület X. kerület XI. kerület XII. kerület XIII. kerület XIV. kerület XV. kerület XVI. kerület XVII. kerület XVIII. kerület XIX. kerület XX. kerület XXI. kerület XXII. kerület XXIII. kerület
ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe
9. IX. kerület 10. X. kerület 11. XI. kerület 12. XII. kerület 13. XIII. kerület 14. XIV. kerület 15. XV. kerület 16. XVI. kerület 17. XVII. kerület 18. XVIII. kerület 19. XIX. kerület 20. XX. kerület 21. XXI. kerület 22. XXII. kerület 23. XXIII. kerület
BARANYA MEGYE Pécs
ellátási illetékességi területe
Pécs Abaliget Aranyosgadány Berkesd Bogád Kökény Ellend Magyarsarlós Nagykozár Pereked Pogány Romonya Szilágy
készenléti illetékességi területe
Bakonya Birján Cserkút Görcsöny Gyód Keszü Kozármisleny Kıvágószılıs Kıvágótöttös Lothárd Ócsárd Orfő Pécsudvard Pellérd Regenye Szemely
-5-
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Szıke Bóly
ellátási illetékességi területe
Bóly Babarc Belvárdgyula Borjád Hásságy Kisbudmér Liptód Máriakéménd Monyoród Nagybudmér Olasz Pócsa Szajk Szederkény Töttös Versend
Harkány
ellátási illetékességi területe
Harkány
Komló
ellátási illetékességi területe
Komló Magyaregregy Máza
készenléti illetékességi területe
Bodolyabér Egyházaskozár Hegyhátmaróc Hosszúhetény Kárász Köblény Liget Magyarhertelend Magyarszék Mánfa Mecsekpölöske Szalatnak Szárász Szászvár Tófő Vékény
ellátási illetékességi területe
Mohács Bár Bezedek Dunaszekcsı Erdısmárok Feked
Mohács
-6-
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Görcsönydoboka Himesháza Homorúd Ivándárda Kisnyárád Kölked Lánycsók Lippó Majs Nagynyárád Palotabozsok Sárok Sátorhely Somberek Szebény Székelyszabar Szőr Udvar Véménd Pécsvárad
ellátási illetékességi területe
Pécsvárad Apátvarasd Erdısmecske Erzsébet Fazekasboda Geresdlak Hidas Kátoly Kékesd Lovászhetény Maráza Martonfa Mecseknádasd Nagypall Óbánya Ófalu Szellı Zengıvárkony
Sásd
ellátási illetékességi területe
Sásd Ág Bakóca Baranyajenı Baranyaszentgyörgy Felsıegerszeg Gerényes Gödre Kisbeszterce
-7-
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Kishajmás Kisvaszar Mezıd Mindszentgodisa Oroszló Palé Szágy Tarrós Tékes Tormás Varga Vásárosdombó Vázsnok készenléti illetékességi területe
Alsómocsolád Bikal Mágocs Mekényes Nagyhajmás
Sellye
ellátási illetékességi területe
Sellye Besence Bogdása Csányoszró Drávafok Drávaiványi Drávakeresztúr Drávasztára Felsıszentmárton Hirics Kákics Kemse Kórós Lúzsok Markóc Marócsa Nagycsány Okorág Páprád Piskó Sósvertike Vajszló Vejti Zaláta
Siklós
ellátási illetékességi területe
Siklós Adorjás Alsószentmárton
-8-
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Áta Babarcszılıs Baksa Baranyahídvég Beremend Bisse Bogádmindszent Bosta Cún Csarnóta Diósviszló Drávacsehi Drávacsepely Drávapalkonya Drávapiski Drávaszabolcs Drávaszerdahely Egerág Egyházasharaszti Garé Gilvánfa Gordisa Hegyszentmárton Ipacsfa Kásád Kémes Kisasszonyfa Kisdér Kisharsány Kisherend Kiskassa Kisszentmárton Kistapolca Kistótfalu Kovácshida Magyarmecske Magyartelek Márfa Matty Nagyharsány Nagytótfalu Old Ózdfalu Pécsdevecser Peterd Rádfalva Sámod
-9-
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Siklósbodony Siklósnagyfalu Szalánta Szaporca Szava Szilvás Szıkéd Tengeri Tésenfa Téseny Túrony Újpetre Vokány Szentlırinc
ellátási illetékességi területe
Szentlırinc Bicsérd Boda Bükkösd Cserdi Csonkamindszent Dinnyeberki Gerde Gyöngyfa Helesfa Hetvehely Husztót Kacsóta Királyegyháza Kovácsszénája Okorvölgy Pécsbagota Sumony Szabadszentkirály Szentkatalin Velény Zók
Szigetvár
ellátási illetékességi területe
Szigetvár Almamellék Almáskeresztúr Bánfa Basal Boldogasszonyfa Botykapeterd Bürüs Csebény Csertı Endrıc
- 10 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Gyöngyösmellék Hobol Horváthertelend Ibafa Katádfa Kétújfalu Kisdobsza Kistamási Magyarlukafa Merenye Molvány Mozsgó Nagydobsza Nagypeterd Nagyváty Nemeske Nyugotszenterzsébet Patapoklosi Pettend Rózsafa Somogyapáti Somogyhárságy Somogyhatvan Somogyviszló Szentdénes Szentlászló Szörény Szulimán Teklafalu Tótszentgyörgy Várad Vásárosbéc Zádor
Villány
készenléti illetékességi területe
Dencsháza Szentegát
ellátási illetékességi területe
Villány Illocska Ivánbattyán Kisjakabfalva Kislippó Lapáncsa Magyarbóly Márok Palkonya Villánykövesd
- 11 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl
BÁCS-KISKUN MEGYE Kecskemét
ellátási illetékességi területe
Kecskemét Ágasegyháza Ballószög Fülöpháza Helvécia Jakabszállás Ladánybene Lakitelek Nyárlırinc Szentkirály Városföld
Bácsalmás
ellátási illetékességi területe
Bácsalmás Bácsborsód Bácsszılıs Csikéria Katymár Kunbaja Madaras Mátételke Mélykút Tataháza
Baja
ellátási illetékességi területe
Baja Bácsbokod Bácsszentgyörgy Bátmonostor Csávoly Csátalja Dávod Dunafalva Érsekcsanád Érsekhalma Felsıszentiván Gara Hercegszántó Nagybaracska Nemesnádudvar Rém Sükösd Szeremle Vaskút
Izsák
ellátási illetékességi területe
Izsák Orgovány Fülöpszállás
- 12 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl
Jánoshalma
ellátási illetékességi területe
Jánoshalma Borota Kéleshalom
Kalocsa
ellátási illetékességi területe
Kalocsa Bátya Drágszél Dunapataj Dunaszentbenedek Géderlak Hajós Harta Homokmégy Miske Ordas Öregcsertı Szakmár Újtelek Uszód
készenléti illetékességi területe
Dusnok Fajsz Foktı
Kecel
ellátási illetékességi területe
Kecel Imrehegy Császártöltés
Kerekegyháza
ellátási illetékességi területe
Kerekegyháza Kunbaracs
Kiskırös
ellátási illetékességi területe
Kiskırös Akasztó Csengıd Kaskantyú Páhi Soltszentimre Tabdi
Kiskunfélegyháza
ellátási illetékességi területe
Kiskunfélegyháza Bugac Bugacpusztaháza Fülöpjakab Gátér Kunszállás Pálmonostora Petıfiszállás
- 13 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Tiszaalpár Kiskunhalas
ellátási illetékességi területe
Kiskunhalas Balotaszállás Harkakötöny Kelebia Kisszállás Kunfehértó Tompa Zsana
készenléti illetékességi területe
Pirtó
Kiskunmajsa
ellátási illetékességi területe
Kiskunmajsa Csólyospálos Jászszentlászló Kömpöc Móricgát Szank
Kunszentmiklós
ellátási illetékességi területe
Kunszentmiklós Dunavecse Kunadacs Kunpeszér Szalkszentmárton Tass
Lajosmizse
ellátási illetékességi területe
Lajosmizse Felsılajos
Solt
ellátási illetékességi területe
Solt Apostag Dunaegyháza Dunatetétlen Újsolt
Soltvadkert
ellátási illetékességi területe
Soltvadkert Bócsa Tázlár
Szabadszállás
ellátási illetékességi területe
Szabadszállás
Tiszakécske
ellátási illetékességi területe
Tiszakécske Tiszaug
BÉKÉS MEGYE Békéscsaba
ellátási illetékességi területe
- 14 -
Békéscsaba Csabaszabadi
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Doboz Kétsoprony Szabadkígyós Telekgerendás Újkígyós Battonya
ellátási illetékességi területe
Battonya Dombegyház Kisdombegyház Magyardombegyház
Békés
ellátási illetékességi területe
Békés Bélmegyer Murony Tarhos
Dévaványa
ellátási illetékességi területe
Dévaványa Ecsegfalva
Elek
ellátási illetékességi területe
Elek Lıkösháza
Füzesgyarmat
ellátási illetékességi területe
Füzesgyarmat Bucsa Kertészsziget
Gyomaendrıd
ellátási illetékességi területe
Gyomaendrıd Hunya
Gyula
ellátási illetékességi területe
Gyula Kétegyháza
Mezıberény
ellátási illetékességi területe
Mezıberény Csárdaszállás Kamut Köröstarcsa
Mezıhegyes
ellátási illetékességi területe
Mezıhegyes
Mezıkovácsháza
ellátási illetékességi területe
Mezıkovácsháza Almáskamarás Dombiratos Kaszaper Kevermes Kunágota Magyarbánhegyes Medgyesbodzás Medgyesegyháza Nagybánhegyes
- 15 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Nagykamarás Pusztaottlaka Végegyháza Orosháza
ellátási illetékességi területe
Orosháza Csanádapáca Gádoros Gerendás Kardoskút Nagyszénás Pusztaföldvár
készenléti illetékességi területe
Csorvás
Sarkad
ellátási illetékességi területe
Sarkad Biharugra Geszt Körösnagyharsány Kötegyán Méhkerék Mezıgyán Sarkadkeresztúr Újszalonta Zsadány
Szarvas
ellátási illetékességi területe
Szarvas Békésszentandrás Csabacsőd Kardos Örménykút
készenléti illetékességi területe
Kondoros
Szeghalom
ellátási illetékességi területe
Szeghalom Körösladány
Tótkomlós
ellátási illetékességi területe
Tótkomlós Békéssámson
Vésztı
ellátási illetékességi területe
Vésztı Körösújfalu Okány
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE Miskolc
ellátási illetékességi területe
- 16 -
Miskolc Bükkszentkereszt Kistokaj Mályi
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Répáshuta Sajóvámos Szirmabesenyı készenléti illetékességi területe
Alsózsolca Bıcs Gesztely Hernádkak Hernádnémeti Onga Sajóbábony Sajóecseg Sajókeresztúr Sajósenye
Borsodnádasd
ellátási illetékességi területe
Borsodnádasd Arló Borsodszentgyörgy Járdánháza
Edelény
ellátási illetékességi területe
Edelény Abod Aggtelek Balajt Becskeháza Bódvalenke Bódvarákó Bódvaszilas Boldva Borsodszirák Damak Égerszög Hangács Hegymeg Hidvégardó Irota Jósvafı Komjáti Ládbesenyı Lak Nyomár Perkupa Szakácsi Szendrılád Szin Szinpetri Szögliget Szılısardó
- 17 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Teresztenye Tomor Tornabarakony Tornakápolna Tornanádaska Tornaszentandrás Tornaszentjakab Varbóc Ziliz Emıd
ellátási illetékességi területe
Emıd Bükkaranyos Harsány Kisgyır
Encs
ellátási illetékességi területe
Encs Abaújalpár Abaújkér Alsógagy Arka Boldogkıújfalu Boldogkıváralja Csenyéte Csobád Fáj Fancsal Felsıgagy Forró Fulókércs Garadna Gibárt Hernádbőd Hernádpetri Hernádszentandrás Hernádvécse Ináncs Litka Méra Novajidrány Pere Pusztaradvány Szalaszend Szemere
Felsızsolca
ellátási illetékességi területe
Felsızsolca Arnót Berzék Ónod
- 18 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Sajólád Sajópálfala Sajópetri Gönc
ellátási illetékességi területe
Gönc Abaújvár Fony Göncruszka Hejce Hernádcéce Hernádszurdok Hidasnémeti Kéked Korlát Mogyoróska Pányok Regéc Telkibánya Tornyosnémeti Vilmány Vizsoly Zsujta
Kazincbarcika
ellátási illetékességi területe
Kazincbarcika Alsószuha Alsótelekes Bánhorváti Berente Dédestapolcsány Dövény Felsıkelecsény Felsınyárád Imola Izsófalva Jákfalva Kánó Kurityán Mályinka Múcsony Nagybarca Ormosbánya Ragály Rudabánya Rudolftelep Sajógalgóc Sajóivánka Sajókaza Szuhafı
- 19 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Szuhakálló Tardona Trizs Vadna Zádorfalva Zubogy Mezıcsát
ellátási illetékességi területe
Mezıcsát Ároktı Gelej Hejıkürt Hejıpapi Hejıszalonta Igrici Tiszadorogma Tiszakeszi Tiszatarján
Mezıkövesd
ellátási illetékességi területe
Mezıkövesd Borsodivánka Bükkzsérc Cserépfalu Cserépváralja Egerlövı Mezınagymihály Négyes Szomolya Tard Tiszabábolna Tiszavalk
készenléti illetékességi területe
Bogács Borsodgeszt Bükkábrány Csincse Kács Mezıkeresztes Mezınyárád Sály Szentistván Tibolddaróc Vatta
Nyékládháza
ellátási illetékességi területe
Nyékládháza
Ózd
ellátási illetékességi területe
Ózd Bánréve Borsodbóta
- 20 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Bükkmogyorósd Csernely Csokvaomány Domaháza Farkaslyuk Hangony Hét Kissikátor Lénárddaróc Nekézseny Sajómercse Sajónémeti Sajópüspöki Sáta Uppony Putnok
ellátási illetékességi területe
Putnok Dubicsány Gömörszılıs Kelemér Királd Sajóvelezd Serényfalva
Sajószentpéter
ellátási illetékességi területe
Sajószentpéter Alacska Kondó Parasznya Radostyán Sajókápolna Sajólászlófalva Varbó
Sárospatak
ellátási illetékességi területe
Sárospatak Bodrogolaszi Erdıhorváti Györgytarló Háromhuta Hercegkút Kenézlı Komlóska Makkoshotyka Olaszliszka Sárazsadány Tolcsva Vajdácska Vámosújfalu Viss
- 21 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Zalkod Sátoraljaújhely
ellátási illetékességi területe
Sátoraljaújhely Alsóregmec Bózsva Dámóc Felsıregmec Filkeháza Füzér Füzérkajata Füzérkomlós Füzérradvány Hollóháza Kishuta Kovácsvágás Mikóháza Nagyhuta Nyíri Pálháza Pusztafalu Révleányvár Semjén Vágáshuta Vilyvitány Zemplénagárd
Szendrı
ellátási illetékességi területe
Szendrı Debréte Felsıtelekes Galvács Martonyi Meszes Rakaca Rakacaszend Szalonna Szuhogy Viszló
Szerencs
ellátási illetékességi területe
Szerencs Abaújszántó Alsódobsza Baskó Bekecs Golop Legyesbénye Mád Megyaszó Mezızombor
- 22 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Monok Prügy Rátka Sima Sóstófalva Taktaharkány Taktakenéz Taktaszada Tállya Tiszalúc Újcsanálos Szikszó
ellátási illetékességi területe
Szikszó Abaújlak Abaújszolnok Alsóvadász Aszaló Baktakék Beret Büttös Detek Felsıdobsza Felsıvadász Gadna Gagyapáti Gagybátor Gagyvendégi Halmaj Hernádkércs Homrogd Kány Kázsmárk Keresztéte Kiskinizs Krasznokvajda Kupa Léh Monaj Nagykinizs Nyésta Pamlény Perecse Rásonysápberencs Selyeb Szászfa Szentistvánbaksa
Tiszaújváros
ellátási illetékességi területe
Tiszaújváros
- 23 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Girincs Hejıbába Hejıkeresztúr Kesznyéten Kiscsécs Köröm Muhi Nagycsécs Nemesbikk Oszlár Sajóhídvég Sajóörös Sajószöged Szakáld Tiszapalkonya Tokaj
ellátási illetékességi területe
Tokaj Bodrogkeresztúr Bodrogkisfalud Csobaj Erdıbénye Szegi Szegilong Taktabáj Tarcal Tiszaladány Tiszatardos
Cigánd
ellátási illetékességi területe
Cigánd Tiszacsermely Tiszakarád
készenléti illetékességi területe
Kisrozvágy Lácacséke Nagyrozvágy Ricse Alsóberecki Bodroghalom Felsıberecki Karcsa Karos Pácin
CSONGRÁD MEGYE Szeged
ellátási illetékességi területe
- 24 -
Szeged Deszk Domaszék
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Forráskút Kübekháza Röszke Tiszasziget Újszentiván Zsombó készenléti illetékességi területe
Sándorfalva Szatymaz Algyı
Csongrád
ellátási illetékességi területe
Csongrád Csanytelek Felgyı Tömörkény
Hódmezıvásárhely
ellátási illetékességi területe
Hódmezıvásárhely Mártély Székkutas
Kistelek
ellátási illetékességi területe
Kistelek Baks Dóc Pusztaszer
készenléti illetékességi területe
Balástya Ópusztaszer Csengele
Makó
ellátási illetékességi területe
Makó Ambrózfalva Apátfalva Csanádalberti Csanádpalota Ferencszállás Földeák Királyhegyes Kiszombor Klárafalva Kövegy Magyarcsanád Maroslele Nagyér Nagylak Óföldeák Pitvaros
Mindszent
ellátási illetékességi területe
Mindszent
- 25 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Mórahalom
Szentes
ellátási illetékességi területe
Mórahalom Ásotthalom Bordány Üllés Zákányszék
készenléti illetékességi területe
Öttömös Pusztamérges Ruzsa
ellátási illetékességi területe
Szentes Árpádhalom Derekegyház Eperjes Fábiánsebestyén Nagymágocs Nagytıke Szegvár
FEJÉR MEGYE Székesfehérvár
ellátási illetékességi területe
-
Bicske
ellátási illetékességi területe
- 26 -
Székesfehérvár Bakonykúti Csór Csısz Fehérvárcsurgó Iszkaszentgyörgy Isztimér Jenı Lovasberény Moha Nádasdladány Pákozd Pátka Sárkeresztes Sárkeszi Sárosd Sárszentmihály Seregélyes Szabadbattyán Szabadegyháza Tác Úrhida Zámoly Bicske Alcsútdoboz
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Csabdi Etyek Gánt Mány Szár Tabajd Újbarok Vértesacsa Vértesboglár készenléti illetékességi területe
Bodmér Csákvár Felcsút Kajászó Óbarok Vál
ellátási illetékességi területe
Dunaújváros Baracs Beloiannisz Besnyı Daruszentmiklós Elıszállás Iváncsa Mezıfalva Nagykarácsony Nagyvenyim Perkáta Pusztaszabolcs
készenléti illetékességi területe
Kisapostag Rácalmás
Enying
ellátási illetékességi területe
Enying Dég Igar Lajoskomárom Lepsény Mezıkomárom Mezıszilas Szabadhídvég
Ercsi
ellátási illetékességi területe
Ercsi Ráckeresztúr
készenléti illetékességi területe
Baracska Gyúró Martonvásár
Dunaújváros
- 27 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Tordas Gárdony
ellátási illetékességi területe
Gárdony Vereb Zichyújfalu
készenléti illetékességi területe
Kápolnásnyék Nadap Pázmánd Sukoró Velence
ellátási illetékességi területe
Mór Bakonycsernye Balinka Csákberény Csókakı Kincsesbánya Magyaralmás Nagyveleg Pusztavám Sıréd
készenléti illetékességi területe
Bodajk
Polgárdi
ellátási illetékességi területe
Polgárdi Füle Kisláng Kıszárhegy Mátyásdomb Mezıszentgyörgy
Sárbogárd
ellátási illetékességi területe
Sárbogárd Alap Alsószentiván Cece Hantos Nagylók Sáregres Sárszentágota Vajta
Adony
ellátási illetékességi területe
Adony
készenléti illetékességi területe
Kulcs
ellátási illetékességi területe
Aba Sárkeresztúr
Mór
Aba
- 28 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl készenléti illetékességi területe
Káloz Soponya
GYİR-MOSON-SOPRON MEGYE Gyır
ellátási illetékességi területe
Gyır Abda Bakonygyirót Bakonypéterd Bıny Börcs Enese Gyömöre Gyırság Gyırszemere Gyırújfalu Ikrény Kajárpéc Kunsziget Lázi Lébény Mecsér Mezıörs Mosonszentmiklós Nagyszentjános Nyalka Öttevény Pázmándfalu Pér Rétalap Románd Sokorópátka Táp Tápszentmiklós Tényı Töltéstava Vámosszabadi
készenléti illetékességi területe
Dunaszeg Dunaszentpál Gönyő Gyırladamér Gyırújbarát Gyırzámoly Kisbajcs Koroncó Nagybajcs
- 29 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Nyúl Rábapatona Vének Csorna
Fertıd
ellátási illetékességi területe
Csorna Acsalag Bágyogszovát Barbacs Bezi Bodonhely Bogyoszló Cakóháza Dör Egyed Farád Fehértó Gyırsövényház Jobaháza Kisbabot Kóny Magyarkeresztúr Markotabödöge Mérges Páli Pásztori Potyond Rábacsanak Rábacsécsény Rábapordány Rábasebes Rábaszentandrás Rábaszentmihály Rábatamási Rábcakapi Sobor Sopronnémeti Szany Szil Szilsárkány Vág Zsebeháza
készenléti illetékességi területe
Bısárkány Maglóca Tárnokréti
ellátási illetékességi területe
Fertıd Agyagosszergény
- 30 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Fertıboz Fertıendréd Fertıhomok Fertıszentmiklós Fertıszéplak Hegykı Hidegség Petıháza Sarród Kapuvár
ellátási illetékességi területe
Kapuvár Babót Beled Cirák Dénesfa Edve Gyóró Himod Hövej Kisfalud Mihályi Osli Rábakecöl Szárföld Vadosfa Vásárosfalu Veszkény Vitnyéd
Mosonmagyaróvár
ellátási illetékességi területe
Mosonmagyaróvár Bezenye Dunakiliti Dunasziget Feketeerdı Halászi Károlyháza Levél Rajka Újrónafı Várbalog
készenléti illetékességi területe
Ásványráró Darnózseli Dunaremete Hédervár Hegyeshalom Jánossomorja Kimle
- 31 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Kisbodak Lipót Máriakálnok Mosonszolnok Püski Pannonhalma
Sopron
ellátási illetékességi területe
Pannonhalma Écs Gyırasszonyfa Ravazd Tarjánpuszta
készenléti illetékességi területe
Bakonyszentlászló Fenyıfı Sikátor Veszprémvarsány
ellátási illetékességi területe
Sopron Ágfalva Csáfordjánosfa Csapod Csér Egyházasfalu Fertırákos Gyalóka Iván Lövı Nagycenk Nemeskér Pusztacsalád Répcevis Sopronhorpács Szakony Újkér Und Völcsej Zsira
készenléti illetékességi területe
Ebergıc Harka Kópháza Nagylózs Pereszteg Pinnye Répceszemere Röjtökmuzsaj Sopronkövesd
- 32 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Tét
ellátási illetékességi területe
Tét Árpás Csikvánd Gyarmat Mórichida Rábaszentmiklós Szerecseny
készenléti illetékességi területe
Felpéc
HAJDÚ-BIHAR MEGYE Debrecen
ellátási illetékességi területe
Debrecen
Balmazújváros
ellátási illetékességi területe
Balmazújváros Egyek Hortobágy
Berettyóújfalu
ellátási illetékességi területe
Berettyóújfalu Bakonszeg Csökmı Darvas Furta Gáborján Hencida Mezıpeterd Mezısas Szentpéterszeg Váncsod
készenléti illetékességi területe
Vekerd Zsáka
Biharkeresztes
ellátási illetékességi területe
Biharkeresztes Ártánd Bedı Berekböszörmény Bojt Nagykereki Told
Derecske
ellátási illetékességi területe
Derecske Esztár Hajdúbagos Kismarja Konyár Mikepércs
- 33 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Pocsaj Sáránd Tépe Hajdúböszörmény
ellátási illetékességi területe
Hajdúböszörmény
Hajdúdorog
ellátási illetékességi területe
Hajdúdorog
Hajdúhadház
ellátási illetékességi területe
Hajdúhadház
készenléti illetékességi területe
Bocskaikert Hajdúsámson
Hajdúnánás
ellátási illetékességi területe
Hajdúnánás
Hajdúszoboszló
ellátási illetékességi területe
Hajdúszoboszló Hajdúszovát Nagyhegyes
készenléti illetékességi területe
Ebes
Kaba
ellátási illetékességi területe
Kaba
Komádi
ellátási illetékességi területe
Komádi Körösszakál Körösszegapáti Magyarhomorog Újiráz
Létavértes
ellátási illetékességi területe
Létavértes Bagamér Hosszúpályi Kokad Monostorpályi
Nádudvar
készenléti illetékességi területe ellátási illetékességi területe
Álmosd Nádudvar
Nyíradony
ellátási illetékességi területe
Nyíradony
Polgár
ellátási illetékességi területe
Polgár Folyás Görbeháza Tiszagyulaháza Újtikos
Püspökladány
ellátási illetékességi területe
Püspökladány Báránd Biharnagybajom
- 34 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Bihartorda Földes Sárrétudvari Szerep Tetétlen készenléti illetékességi területe
Bihardancsháza Nagyrábé Sáp
Téglás
ellátási illetékességi területe
Téglás
Tiszacsege
ellátási illetékességi területe
Tiszacsege Újszentmargita
Vámospércs
ellátási illetékességi területe
Vámospércs Fülöp Nyíracsád Nyírábrány Nyírmártonfalva Újléta
HEVES MEGYE Eger
ellátási illetékességi területe
Eger Andornaktálya Balaton Bátor Bekölce Demjén Egerbakta Egerbocs Egercsehi Egerszólát Hevesaranyos Maklár Mikófalva Nagytálya Nagyvisnyó Noszvaj Szarvaskı Szilvásvárad
készenléti illetékességi területe
Egerszalók Feldebrı Tarnaszentmária Verpelét Felsıtárkány
- 35 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Kerecsend Novaj Ostoros Füzesabony
Gyöngyös
ellátási illetékességi területe
Füzesabony Besenyıtelek Dormánd Egerfarmos Kápolna Kompolt Mezıszemere Mezıtárkány Poroszló Sarud Szihalom Újlırincfalva
készenléti illetékességi területe
Aldebrı Kál Nagyút Tófalu
ellátási illetékességi területe
Gyöngyös Adács Atkár Detk Domoszló Gyöngyöshalász Gyöngyösoroszi Gyöngyöspata Gyöngyössolymos Gyöngyöstarján Kisnána Mátraszentimre Nagyfüged Nagyréde Pálosvörösmart Szőcsi Vámosgyörk Vécs Visonta Visznek
készenléti illetékességi területe
Halmajugra Karácsond Ludas Abasár Markaz
- 36 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl
Hatvan
ellátási illetékességi területe
Hatvan Boldog Csány Ecséd Heréd Hort Kerekharaszt Nagykökényes
készenléti illetékességi területe
Rózsaszentmárton
ellátási illetékességi területe
Heves Átány Boconád Erdıtelek Erk Hevesvezekény Kömlı Pély Tarnabod Tarnaméra Tarnaörs Tarnaszentmiklós Tarnazsadány Tenk Zaránk
készenléti illetékességi területe
Kisköre Tiszanána
Lırinci
ellátási illetékességi területe
Pétervására
ellátási illetékességi területe
Lırinci Apc Petıfibánya Zagyvaszántó Pétervására Bükkszék Bükkszenterzsébet Erdıkövesd Fedémes Istenmezeje Ivád Kisfüzes Szentdomonkos Szúcs Tarnalelesz Váraszó
Heves
- 37 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl
Bélapátfalva
készenléti illetékességi területe
Mátraballa Mátraderecske Parád Parádsasvár Recsk Sirok Szajla Terpes Bodony
ellátási illetékességi területe
Bélapátfalva Bükkszentmárton Mónosbél
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE Szolnok
ellátási illetékességi területe
Szolnok Csataszög Hunyadfalva Kıtelek Nagykörő Rákóczifalva Szajol Tiszajenı Tiszasüly Tiszavárkony Tószeg Vezseny Zagyvarékas
készenléti illetékességi területe
Besenyszög
Jászapáti
ellátási illetékességi területe
Jászapáti Jászivány Jászkisér Jászszentandrás
Jászárokszállás
ellátási illetékességi területe
Jászárokszállás Jászágó Jászdózsa
Jászberény
ellátási illetékességi területe
Jászberény Alattyán Jánoshida Jászalsószentgyörgy Jászboldogháza Jászfelsıszentgyörgy Jászjákóhalma
- 38 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Jásztelek készenléti illetékességi területe
Jászladány
Jászfényszaru
ellátási illetékességi területe
Jászfényszaru Pusztamonostor
Karcag
ellátási illetékességi területe
Karcag Berekfürdı Kunmadaras
készenléti illetékességi területe
Kenderes
Kisújszállás
ellátási illetékességi területe
Kisújszállás
Kunhegyes
ellátási illetékességi területe
Kunhegyes Tiszabura Tiszagyenda Tiszaroff Tomajmonostora
Kunszentmárton
ellátási illetékességi területe
Kunszentmárton Csépa Öcsöd Szelevény Tiszainoka Tiszakürt Tiszasas
készenléti illetékességi területe
Cserkeszılı
Martfő
ellátási illetékességi területe
Martfő Rákócziújfalu
Mezıtúr
ellátási illetékességi területe
Mezıtúr Kétpó Mesterszállás Mezıhék
Tiszaföldvár
ellátási illetékességi területe
Tiszaföldvár Cibakháza Nagyrév
Tiszafüred
ellátási illetékességi területe
Tiszafüred Abádszalók Nagyiván Tiszaderzs Tiszaigar Tiszaörs
- 39 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Tiszaszentimre Tiszaszılıs Törökszentmiklós
ellátási illetékességi területe
Törökszentmiklós Kengyel Kuncsorba Örményes Tiszabı Tiszapüspöki Tiszatenyı
készenléti illetékességi területe
Fegyvernek
Túrkeve
ellátási illetékességi területe
Túrkeve
Újszász
ellátási illetékességi területe
Újszász Szászberek
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE Tatabánya
ellátási illetékességi területe
Tatabánya Gyermely Szárliget Szomor Várgesztes Vértessomló
készenléti illetékességi területe
Héreg Környe Tarján Vértesszılıs
Bábolna
ellátási illetékességi területe
Bábolna
Dorog
ellátási illetékességi területe
Dorog Annavölgy Bajna Csolnok Dág Epöl Kesztölc Máriahalom Nagysáp Piliscsév Sárisáp Tokod Tokodaltáró Úny
- 40 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl készenléti illetékességi területe
Leányvár
ellátási illetékességi területe
Esztergom Mogyorósbánya
készenléti illetékességi területe
Dömös Lábatlan Pilismarót Süttı Tát
ellátási illetékességi területe
Kisbér Ácsteszér Aka Ászár Bakonybánk Bakonysárkány Bakonyszombathely Bársonyos Császár Csatka Ete Kerékteleki Réde Súr Vérteskethely
készenléti illetékességi területe
Tárkány
ellátási illetékességi területe
Komárom Almásfüzitı Bana Csém Csép Kisigmánd Mocsa Nagyigmánd
készenléti illetékességi területe
Ács
Nyergesújfalu
ellátási illetékességi területe
Nyergesújfalu Bajót
Oroszlány
ellátási illetékességi területe
Oroszlány Bokod Dad Kecskéd Kömlıd Szákszend
Esztergom
Kisbér
Komárom
- 41 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl
Tata
ellátási illetékességi területe
Tata Baj Dunaalmás Dunaszentmiklós Kocs Naszály Neszmély Szomód Tardos Vértestolna
NÓGRÁD MEGYE Salgótarján
Balassagyarmat
ellátási illetékességi területe
Salgótarján Bárna Cered Egyházasgerge Ipolytarnóc Kishartyán Litke Mátraszele Mihálygerge Somoskıújfalu Sóshartyán Szilaspogony Vizslás Zabar
készenléti illetékességi területe
Kazár Etes Karancsberény Karancskeszi Karancslapujtı Karancsalja
ellátási illetékességi területe
Balassagyarmat Csesztve Csitár Hugyag Iliny Ipolyszög Ipolyvece Nógrádmarcal İrhalom Patak Patvarc Szügy
- 42 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl
készenléti illetékességi területe
Drégelypalánk Becske Bercel Cserháthaláp Cserhátsurány Debercsény Galgaguta Herencsény Magyarnándor Mohora Nógrádkövesd Szanda Szécsénke Terény Dejtár Érsekvadkert
Bátonyterenye
ellátási illetékességi területe
Bátonyterenye Dorogháza Kisbárkány Lucfalva Márkháza Mátramindszent Mátranovák Mátraterenye Mátraverebély Nagybárkány Nagykeresztúr Nemti Rákóczibánya Sámsonháza Szuha
Pásztó
ellátási illetékességi területe
Pásztó Alsótold Bér Bokor Buják Csécse Cserhátszentiván Ecseg Egyházasdengeleg Erdıkürt Erdıtarcsa Felsıtold Garáb Héhalom
- 43 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Jobbágyi Kálló Kisbágyon Kozárd Kutasó Mátraszılıs Palotás Szarvasgede Szirák Szurdokpüspöki Tar Vanyarc Rétság
Szécsény
ellátási illetékességi területe
Rétság Berkenye Diósjenı Hont Kétbodony Nézsa Nógrád Szátok Szente Tereske Tolmács
készenléti illetékességi területe
Alsópetény Felsıpetény Keszeg Kisecset Legénd Nógrádsáp Nıtincs İsagárd Romhány Bánk Borsosberény Horpács Nagyoroszi Pusztaberki Szendehely
ellátási illetékességi területe
Szécsény Endrefalva Hollókı Karancsság Ludányhalászi Magyargéc Nagylóc
- 44 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Nógrádmegyer Nógrádsipek Nógrádszakál Piliny Rimóc Ságújfalu Szalmatercs Szécsényfelfalu Varsány
PEST MEGYE Abony
ellátási illetékességi területe
Abony Jászkarajenı Kıröstetétlen
Albertirsa
ellátási illetékességi területe
Albertirsa
Aszód
ellátási illetékességi területe
Aszód Bag Domony Hévízgyörk Iklad Verseg
készenléti illetékességi területe
Kartal
Budakeszi
ellátási illetékességi területe
Budakeszi Budajenı Perbál Remeteszılıs Tök Zsámbék
Budaörs
ellátási illetékességi területe
Budaörs Herceghalom
készenléti illetékességi területe
Biatorbágy Páty Pusztazámor Sóskút Telki Törökbálint
ellátási illetékességi területe
Cegléd Ceglédbercel Csemı Dánszentmiklós
Cegléd
- 45 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Mikebuda készenléti illetékességi területe
Tápiószılıs Törtel Újszilvás
ellátási illetékességi területe
Dabas Örkény Pusztavacs Táborfalva Tatárszentgyörgy Újlengyel
készenléti illetékességi területe
Hernád Inárcs Kakucs Újhartyán
Dunaharaszti
ellátási illetékességi területe
Dunaharaszti
Dunakeszi
ellátási illetékességi területe
Dunakeszi
készenléti illetékességi területe
Fót Mogyoród
ellátási illetékességi területe
Érd
készenléti illetékességi területe
Diósd Tárnok
Göd
ellátási illetékességi területe
Göd
Gödöllı
ellátási illetékességi területe
Gödöllı
készenléti illetékességi területe
Csömör Dány Isaszeg Kerepes Kistarcsa Nagytarcsa Szada
ellátási illetékességi területe
Gyál
készenléti illetékességi területe
Alsónémedi Bugyi Felsıpakony Ócsa
Dabas
Érd
Gyál
- 46 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Gyömrı
ellátási illetékességi területe
Gyömrı Ecser Mende Úri
Monor
ellátási illetékességi területe
Monor Káva Monorierdı
készenléti illetékességi területe
Bénye Csévharaszt Gomba Maglód Nyáregyháza Péteri Pilis Üllı Vasad
ellátási illetékességi területe
Nagykáta Kóka Pánd Szentlırinckáta Tápióbicske Tápióság Tápiószecsı Tápiószentmárton
készenléti illetékességi területe
Farmos Sülysáp Szentmártonkáta Tápiógyörgye Tápiószele Tóalmás
Nagykırös
ellátási illetékességi területe
Nagykırös Kocsér Nyársapát
Nagymaros
ellátási illetékességi területe
Nagymaros Kismaros Szokolya Verıce
Pécel
ellátási illetékességi területe
Pécel
Pilisvörösvár
ellátási illetékességi területe
Pilisvörösvár Pilisszántó Tinnye
Nagykáta
- 47 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl
készenléti illetékességi területe
Nagykovácsi Pilisborosjenı Piliscsaba Pilisjászfalu Pilisszentiván Solymár Üröm
Pomáz
ellátási illetékességi területe
Pomáz
Ráckeve
ellátási illetékességi területe
Ráckeve Áporka Délegyháza Lórév Majosháza Szigetbecse
készenléti illetékességi területe
Apaj Dömsöd Dunavarsány Halásztelek Kiskunlacháza Makád Szigetcsép Szigethalom Szigetszentmárton Szigetújfalu Taksony
Százhalombatta
ellátási illetékességi területe
Százhalombatta
Szentendre
ellátási illetékességi területe
Szentendre Pilisszentkereszt Pilisszentlászló
készenléti illetékességi területe
Budakalász Csobánka Leányfalu Pócsmegyer Szigetmonostor Tahitótfalu
Szigetszentmiklós
ellátási illetékességi területe
Szigetszentmiklós
Szob
ellátási illetékességi területe
Szob Ipolydamásd Ipolytölgyes Kóspallag
- 48 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Letkés Márianosztra Nagybörzsöny Perıcsény készenléti illetékességi területe
Bernecebaráti Kemence Tésa Vámosmikola Zebegény
Tököl
ellátási illetékességi területe
Tököl
Tura
ellátási illetékességi területe
Tura Galgahévíz Vácszentlászló Valkó Zsámbok
Vác
ellátási illetékességi területe
Vác Csörög Kisnémedi Püspökszilágy Vácduka Váchartyán Vácrátót
készenléti illetékességi területe
Acsa Csıvár Galgagyörk Kosd Penc Püspökhatvan Rád Szıd Szıdliget
Vecsés
ellátási illetékességi területe
Vecsés
Veresegyház
ellátási illetékességi területe
Veresegyház Csomád Erdıkertes
készenléti illetékességi területe
Galgamácsa İrbottyán Vácegres Váckisújfalu
ellátási illetékességi területe
Visegrád
Visegrád
- 49 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Dunabogdány Kisoroszi
SOMOGY MEGYE Kaposvár
ellátási illetékességi területe
- 50 -
Kaposvár Alsóbogát Bárdudvarnok Baté Bodrog Bıszénfa Büssü Cserénfa Csombárd Csököly Ecseny Edde Felsımocsolád Fonó Gadács Gálosfa Gige Gölle Hajmás Hetes Igal Jákó Juta Kaposfı Kaposgyarmat Kaposhomok Kaposkeresztúr Kaposszerdahely Kazsok Kisasszond Kisgyalán Kiskorpád Magyaratád Magyaregres Mernye Mezıcsokonya Mosdós Orci Osztopán Patalom Patca Polány
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Ráksi Rinyakovácsi Sántos Simonfa Somodor Somogyaszaló Somogygeszti Somogyjád Somogysárd Somogyszil Szenna Szentbalázs Szentgáloskér Szilvásszentmárton Taszár Újvárfalva Várda Zimány Zselickisfalud Zselickislak Zselicszentpál készenléti illetékességi területe
Csorna Kercseliget Nagyberki Szabadi
Balatonboglár
ellátási illetékességi területe
Balatonboglár
Balatonföldvár
ellátási illetékességi területe
Balatonföldvár Balatonıszöd Balatonszárszó Balatonszemes Bálványos Kereki Kıröshegy Kötcse Nagycsepely Pusztaszemes Szántód Szólád Teleki
Balatonlelle
ellátási illetékességi területe
Balatonlelle Gamás Látrány Somogybabod Somogytúr
- 51 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Visz Barcs
ellátási illetékességi területe
Barcs Babócsa Bélavár Bolhó Csokonyavisonta Darány Drávagárdony Drávatamási Heresznye Homokszentgyörgy Istvándi Kálmáncsa Kastélyosdombó Komlósd Lad Lakócsa Patosfa Péterhida Potony Rinyaújlak Rinyaújnép Somogyaracs Szentborbás Szulok Tótújfalu Vízvár
Csurgó
ellátási illetékességi területe
Csurgó Berzence Csurgónagymarton Gyékényes Iharos Iharosberény Inke İrtilos Pogányszentpéter Porrog Porrogszentkirály Porrogszentpál Somogybükkösd Somogycsicsó Somogyudvarhely Zákány Zákányfalu
Fonyód
ellátási illetékességi területe
Fonyód
- 52 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Balatonfenyves Ordacsehi Tikos Lengyeltóti
Marcali
ellátási illetékességi területe
Lengyeltóti Gyugy Hács Kisberény Öreglak Pamuk Somogyvámos Somogyvár Szılısgyörök
készenléti illetékességi területe
Buzsák
ellátási illetékességi területe
Marcali Balatonberény Balatonújlak Balatonkeresztúr Balatonmáriafürdı Balatonszentgyörgy Böhönye Csákány Csömend Fınyed Gadány Hollád Hosszúvíz Kelevíz Kéthely Libickozma Mesztegnyı Nagyszakácsi Nemesdéd Nemeskisfalud Nemesvid Nikla Pusztakovácsi Sávoly Somogyfajsz Somogysámson Somogysimonyi Somogyszentpál Somogyzsitfa Szegerdı Szenyér Szıkedencs
- 53 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Tapsony Táska Varászló Vése Vörs Nagyatád
ellátási illetékességi területe
Nagyatád Bakháza Beleg Bolhás Görgeteg Háromfa Kaszó Kisbajom Kutas Lábod Nagykorpád Ötvöskónyi Rinyabesenyı Rinyaszentkirály Segesd Somogyszob Szabás Szenta Tarany
Nagybajom
ellátási illetékességi területe
Nagybajom Pálmajor
Siófok
ellátási illetékességi területe
Siófok Ádánd Balatonendréd Balatonszabadi Nagyberény Nyim Ságvár Siójut Som
készenléti illetékességi területe
Zamárdi
ellátási illetékességi területe
Tab Andocs Bábonymegyer Bedegkér Bonnya Fiad Kánya
Tab
- 54 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Kapoly Kára Karád Kisbárapáti Lulla Miklósi Nágocs Sérsekszılıs Somogyacsa Somogydöröcske Somogyegres Somogymeggyes Szorosad Tengıd Torvaj Törökkoppány Zala Zics Kadarkút
ellátási illetékességi területe
Kadarkút Hencse Hedrehely Kıkút Mike Visnye
készenléti illetékességi területe
Kaposmérı Kaposújlak
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE Nyíregyháza
Baktalórántháza
ellátási illetékességi területe
Nyíregyháza Apagy Kálmánháza Kótaj Napkor Nyírbogdány Nyírpazony Nyírtét Nyírtura Sényı
készenléti illetékességi területe
Nyírtelek
ellátási illetékességi területe
Baktalórántháza Besenyıd Levelek Magy
- 55 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Nyíribrony Nyírjákó Nyírkércs Ramocsaháza Csenger
ellátási illetékességi területe
Csenger Csengersima Csengerújfalu Komlódtótfalu Pátyod Porcsalma Rápolt Szamosangyalos Szamosbecs Szamostatárfalva Tyukod Ura
Demecser
ellátási illetékességi területe
Demecser Kék Székely
Dombrád
ellátási illetékességi területe
Dombrád Tiszakanyár Újdombrád
Fehérgyarmat
ellátási illetékességi területe
Fehérgyarmat Botpalád Cégénydányád Csaholc Császló Csegöld Darnó Fülesd Gacsály Garbolc Gyügye Hermánszeg Jánkmajtis Kérsemjén Kisar Kishódos Kisnamény Kispalád Kisszekeres Kölcse Kömörı Magosliget
- 56 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Mánd Méhtelek Milota Nábrád Nagyar Nagyhódos Nagyszekeres Nemesborzova Olcsvaapáti Panyola Penyige Rozsály Sonkád Szamossályi Szamosújlak Szatmárcseke Tiszabecs Tiszacsécse Tiszakóród Tisztaberek Tunyogmatolcs Túristvándi Túrricse Uszka Vámosoroszi Zajta Zsarolyán Ibrány
Kisvárda
ellátási illetékességi területe
Ibrány Buj Paszab Tiszabercel
készenléti illetékességi területe
Balsa Gávavencsellı Kemecse
ellátási illetékességi területe
Kisvárda Ajak Anarcs Berkesz Döge Fényeslitke Gégény Gyulaháza Jéke Kékcse Laskod
- 57 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Lövıpetri Mezıladány Nyírkarász Nyírlövı Nyírtass Pap Pátroha Petneháza Rétközberencs Szabolcsbáka Szabolcsveresmart Tornyospálca Újkenéz Máriapócs
ellátási illetékességi területe
Máriapócs Nyírgyulaj Ófehértó Pócspetri
Mátészalka
ellátási illetékességi területe
Mátészalka Fülpösdaróc Géberjén Gyırtelek Hodász Jármi Kántorjánosi Kocsord Nagydobos Nyírcsaholy Nyírkáta Nyírmeggyes Nyírparasznya Ópályi Ököritófülpös İr Papos Rohod Szamoskér Szamosszeg Vaja
készenléti illetékességi területe
Mérk Tiborszállás
ellátási illetékességi területe
Nagyecsed Fábiánháza Vállaj
Nagyecsed
- 58 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Nagyhalász
ellátási illetékességi területe
Nagyhalász Beszterec Tiszarád Tiszatelek Vasmegyer
Nagykálló
ellátási illetékességi területe
Nagykálló Balkány Biri Bököny Geszteréd Kállósemjén Szakoly
Nyírbátor
ellátási illetékességi területe
Nyírbátor Encsencs Nyírbéltek Nyírcsászári Nyírderzs Nyírgelse Nyírmihálydi Nyírpilis Ömböly Penészlek Piricse
készenléti illetékességi területe
Bátorliget Kisléta Nyírbogát Nyírlugos Nyírvasvári Terem
Rakamaz
ellátási illetékességi területe
Rakamaz Szabolcs Timár Tiszanagyfalu
Tiszalök
ellátási illetékességi területe
Tiszalök Tiszaeszlár Szorgalmatos
Tiszavasvári
ellátási illetékességi területe
Tiszavasvári Nagycserkesz Tiszadada Tiszadob
Újfehértó
ellátási illetékességi területe
Újfehértó
- 59 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl
Vásárosnamény
Záhony
ellátási illetékességi területe
Érpatak Vásárosnamény Aranyosapáti Barabás Beregsurány Csaroda Gelénes Gemzse Gulács Gyüre Hetefejércse Ilk Jánd Kisvarsány Lónya Márokpapi Mátyus Nagyvarsány Nyírmada Olcsva Pusztadobos Tákos Tarpa Tiszaadony Tiszakerecseny Tiszaszalka Tiszavid Tivadar Vámosatya
készenléti illetékességi területe
Beregdaróc
ellátási illetékességi területe
Záhony Benk Eperjeske Gyıröcske Komoró Mándok Tiszamogyorós Tiszaszentmárton Zsurk
készenléti illetékességi területe
Tiszabezdéd Tuzsér
TOLNA MEGYE Szekszárd
ellátási illetékességi területe
- 60 -
Szekszárd
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Decs Felsınána Harc Kéty Kistormás Kölesd Medina Murga İcsény Sióagárd Szálka Szedres Tengelic Zomba Bátaszék
ellátási illetékességi területe
Bátaszék Alsónána Alsónyék Báta Pörböly Sárpilis Várdomb
Bonyhád
ellátási illetékességi területe
Bonyhád Aparhant Bátaapáti Bonyhádvarasd Cikó Grábóc Györe Izmény Kakasd Kisdorog Kismányok Kisvejke Lengyel Mórágy Mıcsény Mucsfa Nagymányok Nagyvejke Tevel Váralja Závod
Dombóvár
ellátási illetékességi területe
Dombóvár Attala Csibrák
- 61 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Csikóstıttıs Dalmand Döbrököz Gyulaj Jágónak Kapospula Kaposszekcsı Kocsola Kurd Lápafı Nak Szakcs Várong Dunaföldvár
ellátási illetékességi területe
Dunaföldvár
Paks
ellátási illetékességi területe
Paks Bikács Bölcske Dunaszentgyörgy Györköny Kajdacs Madocsa Nagydorog Németkér Pálfa Pusztahencse Sárszentlırinc
Simontornya
ellátási illetékességi területe
Simontornya Belecska Kisszékely Nagyszékely Ozora Pincehely Tolnanémedi
Tamási
ellátási illetékességi területe
Tamási Diósberény Dúzs Értény Felsınyék Fürged Gyönk Kalaznó Keszıhidegkút Koppányszántó Magyarkeszi
- 62 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Miszla Mucsi Nagykónyi Nagyszokoly Pári Regöly Szakadát Szakály Szárazd Udvari Újireg Varsád
Tolna
készenléti illetékességi területe
Hıgyész Iregszemcse
ellátási illetékességi területe
Tolna Bogyiszló Fácánkert Fadd Gerjen
VAS MEGYE Szombathely
ellátási illetékességi területe
Szombathely Acsád Gencsapáti Meszlen Nárai Nemesbıd Perenye Salköveskút Sorkikápolna Söpte Táplánszentkereszt Vasasszonyfa Vassurány Vasszilvágy Vát
készenléti illetékességi területe
Balogunyom Bozzai Bucsu Csempeszkopács Dozmat Felsıcsatár Gyanógeregye Horvátlövı
- 63 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Ják Kisunyom Narda Nemeskolta Pornóapáti Rábatöttös Rum Sé Sorkifalud Sorokpolány Szentpéterfa Tanakajd Torony Vaskeresztes Vasszécseny Vép Zsennye Celldömölk
ellátási illetékességi területe
Celldömölk Boba Borgáta Csönge Egyházashetye Kemeneskápolna Kemenesmagasi Kemenesmihályfa Kemenespálfa Kemenessömjén Kemenesszentmárton Kenyeri Köcsk Mersevát Mesteri Nagysimonyi Nemeskocs Ostffyasszonyfa Pápoc Szergény Tokorcs Vönöck
készenléti illetékességi területe
Duka Jánosháza Karakó Keléd Kissomlyó Nemeskeresztúr
- 64 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Csepreg
Körmend
ellátási illetékességi területe
Csepreg Tömörd Tormásliget
készenléti illetékességi területe
Bük Iklanberény Lócs Nagygeresd Nemesládony Sajtoskál
ellátási illetékességi területe
Körmend Bajánsenye Csákánydoroszló Daraboshegy Döbörhegy Döröske Egyházashollós Egyházasrádóc Felsıjánosfa Felsımarác Halastó Halogy Harasztifalu Hegyháthodász Hegyhátsál Hegyhátszentjakab Hegyhátszentmárton Ivánc Katafa Kemestaródfa Kercaszomor Kerkáskápolna Kondorfa Magyarnádalja Magyarszecsıd Molnaszecsıd Nádasd Nagykölked Nagymizdó Nemesrempehollós İrimagyarósd Pinkamindszent Rádóckölked Szaknyér Szarvaskend Szıce Vasalja
- 65 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl
Kıszeg
ellátási illetékességi területe
Kıszeg Bozsok Cák Horvátzsidány Gyöngyösfalu Kiszsidány Kıszegdoroszló Kıszegpaty Kıszegszerdahely Lukácsháza Nemescsó Ólmod Peresznye Pusztacsó Velem
Répcelak
ellátási illetékességi területe
Répcelak Csánig Nick Uraiújfalu Vámoscsalád
Sárvár
ellátási illetékességi területe
Sárvár Bejcgyertyános Bı Bögöt Bögöte Chernelházadamonya Csénye Gérce Gór Hegyfalu Hosszúpereszteg Ikervár Jákfa Káld Kenéz Meggyeskovácsi Megyehíd Mesterháza Nyıgér Ölbı Pecöl Porpác Pósfa Rábapaty Répceszentgyörgy
- 66 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Simaság Sitke Sótony Szeleste Tompaládony Vásárosmiske Vasegerszeg Vashosszúfalu Zsédeny Szentgotthárd
ellátási illetékességi területe
Szentgotthárd Alsószölnök Apátistvánfalva Csörötnek Felsıszölnök Gasztony Kétvölgy Magyarlak Nemesmedves Orfalu Rábagyarmat Rátót Rönök Szakonyfalu Vasszentmihály
Vasvár
ellátási illetékességi területe
Vasvár Alsóújlak Andrásfa Bérbaltavár Csehi Csehimindszent Csipkerek Egervölgy Gersekarát Gyırvár Hegyhátszentpéter Kám Mikosszéplak Nagytilaj Olaszfa Oszkó Pácsony Petımihályfa Püspökmolnári Rábahídvég Sárfimizdó Szemenye
- 67 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Telekes İriszentpéter
ellátási illetékességi területe
İriszentpéter Kisrákos Magyarszombatfa Nagyrákos Ispánk Pankasz Szalafı Szatta Velemér Viszák
VESZPRÉM MEGYE Veszprém
Ajka
ellátási illetékességi területe
Veszprém Alsóörs Barnag Felsıörs Hajmáskér Hárskút Hidegkút Küngös Lovas Márkó Mencshely Nagyvázsony Nemesvámos Pula Sóly Szentkirályszabadja Tótvázsony Veszprémfajsz Vöröstó
készenléti illetékességi területe
Királyszentistván Vilonya
ellátási illetékességi területe
Ajka Csehbánya Halimba Kislıd Magyarpolány Öcs Szıc Úrkút Városlıd
- 68 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl
Balatonalmádi
ellátási illetékességi területe
Balatonalmádi
készenléti illetékességi területe
Litér
ellátási illetékességi területe
Balatonfüred Aszófı Balatonakali Balatoncsicsó Balatonszepezd Balatonszılıs Balatonudvari Csopak Dörgicse Monoszló Óbudavár Örvényes Paloznak Pécsely Szentantalfa Szentjakabfa Tagyon Zánka Vászoly
készenléti illetékességi területe
Tihany
Balatonfőzfı
ellátási illetékességi területe
Balatonfőzfı Balatonfıkajár Balatonkenese Balatonvilágos Csajág Papkeszi
Devecser
ellátási illetékességi területe
Devecser Adorjánháza Apácatorna Bakonypölöske Borszörcsök Csögle Dabrony Doba Egeralja Iszkáz Kamond Karakószörcsök Kerta Kisberzseny
Balatonfüred
- 69 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Kiscsısz Kispirit Kisszılıs Kolontár Nagyalásony Nagypirit Noszlop Oroszi Pusztamiske Somlójenı Somlószılıs Somlóvásárhely Somlóvecse Tüskevár Vid Herend
ellátási illetékességi területe
Herend Bánd Szentgál
Pápa
ellátási illetékességi területe
Pápa Adásztevel Bakonyjákó Bakonykoppány Bakonyság Bakonyszentiván Bakonyszücs Bakonytamási Béb Békás Csót Dáka Döbrönte Egyházaskeszı Farkasgyepő Ganna Gecse Gic Homokbödöge Kemeneshıgyész Kemenesszentpéter Kup Külsıvat Lovászpatona Magyargencs Malomsok Marcalgergelyi Marcaltı
- 70 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Mezılak Mihályháza Nagyacsád Nagydém Nagygyimót Nagytevel Nemesgörzsöny Nemesszalók Németbánya Nóráp Nyárád Pápadereske Pápakovácsi Pápasalamon Pápateszér Takácsi Ugod Vanyola Várkeszı Vaszar Vinár Sümeg
Tapolca
ellátási illetékességi területe
Sümeg Bazsi Bodorfa Dabronc Gógánfa Gyepükaján Hetyefı Káptalanfa Megyer Nemeshany Rigács Sümegprága Ukk Zalaerdıd Zalagyömörı Zalameggyes
készenléti illetékességi területe
Csabrendek Hosztót Szentimrefalva Veszprémgalsa Zalaszegvár
ellátási illetékességi területe
Tapolca Ábrahámhegy Badacsonytördemic
- 71 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Balatonederics Balatonhenye Balatonrendes Gyulakeszi Hegyesd Hegymagas Kapolcs Káptalantóti Kékkút Kisapáti Kıvágóörs Köveskál Lesencefalu Lesenceistvánd Lesencetomaj Mindszentkálla Monostorapáti Nemesgulács Nemesvita Nyirád Raposka Révfülöp Salföld Sáska Szentbékkálla Szigliget Taliándörögd Uzsa Vigántpetend Zalahaláp
Várpalota
Zirc
készenléti illetékességi területe
Badacsonytomaj
ellátási illetékességi területe
Várpalota İsi Öskü Pétfürdı Tés
készenléti illetékességi területe
Berhida
ellátási illetékességi területe
Zirc Bakonybél Bakonynána Bakonyoszlop Bakonyszentkirály Borzavár Csesznek
- 72 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Csetény Dudar Eplény Jásd Lókút Nagyesztergár Olaszfalu Pénzesgyır Porva Szápár
ZALA MEGYE Zalaegerszeg
ellátási illetékességi területe
- 73 -
Zalaegerszeg Alibánfa Alsónemesapáti Babosdöbréte Bagod Bak Baktüttös Becsvölgye Bezeréd Bocfölde Boncodfölde Böde Búcsúszentlászló Csatár Csonkahegyhát Dobronhegy Egervár Gétye Gısfa Győrős Hagyárosbörönd Hottó Kávás Kemendollár Kisbucsa Kiskutas Kispáli Kustánszeg Lakhegy Milejszeg Misefa Nagykapornak Nagykutas Nagypáli
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Nemesapáti Nemeshetés Nemesrádó Nemessándorháza Nemesszentandrás Németfalu Orbányosfa Pacsa Padár Pálfiszeg Pethıhenye Pókaszepetk Pölöske Pusztaederics Pusztaszentlászló Sárhida Söjtör Szentkozmadombja Szentpéterúr Teskánd Tófej Vasboldogasszony Vöckönd Zalaboldogfa Zalaigrice Zalaistvánd Zalaszentgyörgy Zalaszentiván Zalaszentlırinc Zalaszentmihály Zalatárnok
Hévíz
készenléti illetékességi területe
Gellénháza Gombosszeg Iborfia Lickóvadamos Nagylengyel Ormándlak Petrikeresztúr
ellátási illetékességi területe
Hévíz
készenléti illetékességi területe
Alsópáhok Cserszegtomaj Felsıpáhok Nemesbük Rezi Zalaköveskút
- 74 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl
Keszthely
Lenti
ellátási illetékességi területe
Keszthely Bókaháza Dióskál Egeraracsa Esztergályhorváti Karmacs Sármellék Szentgyörgyvár Várvölgy Vindornyafok Vindornyalak Zalaapáti Zalaszántó Zalaszentmárton Zalavár
készenléti illetékességi területe
Balatongyörök Gyenesdiás Vállus Vonyarcvashegy
ellátási illetékességi területe
Lenti Alsószenterzsébet Baglad Barlahida Belsısárd Bödeháza Csertalakos Csesztreg Csömödér Dobri Felsıszenterzsébet Gáborjánháza Gosztola Gutorfölde Hernyék Iklódbördıce Kálócfa Kányavár Kerkabarabás Kerkafalva Kerkakutas Kerkateskánd Kissziget Kozmadombja Külsısárd Lendvadedes
- 75 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Lendvajakabfa Lovászi Magyarföld Márokföld Mikekarácsonyfa Nemesnép Nova Ortaháza Páka Pórszombat Pördefölde Pusztaapáti Ramocsa Rédics Resznek Szécsisziget Szentgyörgyvölgy Szentpéterfölde Szijártóháza Szilvágy Tormafölde Tornyiszentmiklós Zalabaksa Zalaszombatfa Zebecke Letenye
ellátási illetékességi területe
- 76 -
Letenye Bánokszentgyörgy Bázakerettye Borsfa Bucsuta Csörnyeföld Kerkaszentkirály Kiscsehi Kistolmács Lasztonya Lispeszentadorján Maróc Molnári Murarátka Muraszemenye Oltárc Petrivente Pusztamagyaród Semjénháza Szentliszló Szentmargitfalva Tótszentmárton
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Tótszerdahely Várfölde Zajk
Nagykanizsa
készenléti illetékességi területe
Becsehely Valkonya
ellátási illetékességi területe
Nagykanizsa Alsórajk Belezna Bocska Börzönce Csapi Eszteregnye Felsırajk Fityeház Főzvölgy Gelse Gelsesziget Hahót Homokkomárom Hosszúvölgy Kacorlak Kerecseny Kilimán Kisrécse Liszó Magyarszentmiklós Magyarszerdahely Miháld Murakeresztúr Nagybakónak Nagyrécse Nemespátró Orosztony Pat Pölöskefı Pötréte Rigyác Sand Sormás Surd Szepetnek Újudvar Zalasárszeg Zalaszentbalázs Zalaújlak
- 77 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl Zalakaros
ellátási illetékességi területe
Zalakaros Balatonmagyaród Galambok Garabonc Nagyrada Zalakomár Zalamerenye Zalaszabar Zalaszentjakab
Zalalövı
ellátási illetékességi területe
Zalalövı Csöde Keménfa Ozmánbük Salomvár Vaspör Zalacséb Zalaháshágy
Zalaszentgrót
ellátási illetékességi területe
Zalaszentgrót Almásháza Batyk Döbröce Dötk Kallósd Kehidakustány Kisgörbı Kisvásárhely Ligetfalva Mihályfa Nagygörbı Óhíd Pakod Sénye Sümegcsehi Szalapa Tilaj Tőrje Vindornyaszılıs Zalabér Zalacsány Zalaszentlászló Zalavég
1/B. melléklet a 343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 1. mellékletéhez Elsıfokú építésügyi hatósági hatáskört gyakorló települések
- 78 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl
BARANYA MEGYE 1. Kozármisleny
ellátási illetékességi területe
2. Magyarhertelend
ellátási illetékességi területe
3. Görcsöny
ellátási illetékességi területe
4. Keszü
ellátási illetékességi területe
5. Hosszúhetény 6. Orfő 7. Pellérd 8. Mágocs
ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe
9. Szászvár
ellátási illetékességi területe
10. Kıvágószılıs
ellátási illetékességi területe
11. Dencsháza
ellátási illetékességi területe
Birján Kozármisleny Lothárd Pécsudvard Szemely Bodolyabér Liget Magyarhertelend Magyarszék Mánfa Mecsekpölöske Görcsöny Ócsárd Regenye Szıke Gyód Keszü Hosszúhetény Orfő Pellérd Alsómocsolád Bikal Egyházaskozár Hegyhátmaróc Köblény Mágocs Mekényes Nagyhajmás Szárász Tófő Kárász Szalatnak Szászvár Vékény Bakonya Cserkút Kıvágószılıs Kıvágótöttös Dencsháza Szentegát
BÁCS-KISKUN MEGYE 1. Dusnok
ellátási illetékességi területe
- 79 -
Dusnok Fajsz
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl 2. Foktı 3. Pirtó
ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe
Foktı Pirtó
BÉKÉS MEGYE 1. Csorvás 2. Kondoros
ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe
Csorvás Kondoros
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE 1. Alsózsolca 2. Bogács 3. Mezıkeresztes
ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe
4. Bıcs 5. Ricse
ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe
6. Szentistván 7. Karcsa
ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe
8. Hernádnémeti
ellátási illetékességi területe
9. Onga 10. Sajóbábony
ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe
Alsózsolca Bogács Borsodgeszt Bükkábrány Csincse Kács Mezıkeresztes Mezınyárád Sály Tibolddaróc Vatta Bıcs Kisrozvágy Lácacséke Nagyrozvágy Ricse Szentistván Alsóberecki Bodroghalom Felsıberecki Karcsa Karos Pácin Gesztely Hernádkak Hernádnémeti Onga Sajóbábony Sajókeresztúr Sajóecseg Sajósenye
CSONGRÁD MEGYE 1. Balástya
ellátási illetékességi területe
2. Csengele
ellátási illetékességi területe
- 80 -
Balástya Ópusztaszer Csengele
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl 3. Ruzsa
ellátási illetékességi területe
4. Sándorfalva 5. Szatymaz 6. Algyı
ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe
Öttömös Pusztamérges Ruzsa Sándorfalva Szatymaz Algyı
FEJÉR MEGYE 1. Káloz
ellátási illetékességi területe
2. Bodajk 3. Martonvásár
ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe
4. Csákvár
ellátási illetékességi területe
5. Kápolnásnyék
ellátási illetékességi területe
6. Rácalmás
ellátási illetékességi területe
7. Velence 8. Kulcs 9. Vál
ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe
Káloz Soponya Bodajk Baracska Gyúró Kajászó Martonvásár Tordas Bodmér Csákvár Kápolnásnyék Nadap Pázmánd Sukoró Kisapostag Rácalmás Velence Kulcs Vál Óbarok Felcsút
GYİR-MOSON-SOPRON MEGYE 1. Kimle
ellátási illetékességi területe
2. Bısárkány
ellátási illetékességi területe
3. Dunaszeg
ellátási illetékességi területe
- 81 -
Ásványráró Darnózseli Dunaremete Hédervár Kimle Kisbodak Lipót Püski Bısárkány Maglóca Tárnokréti Dunaszeg Dunaszentpál Gyırladamér
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl
4. Kópháza
ellátási illetékességi területe
5. Kisbajcs
ellátási illetékességi területe
6. Gyırújbarát 7. Jánossomorja 8. Hegyeshalom
ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe
9. Gönyő 10. Rábapatona
ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe
11. Veszprémvarsány
ellátási illetékességi területe
Gyırzámoly Ebergıc Harka Kópháza Nagylózs Pereszteg Pinnye Répceszemere Röjtökmuzsaj Sopronkövesd Felpéc Kisbajcs Nagybajcs Vének Nyúl Gyırújbarát Jánossomorja Hegyeshalom Máriakálnok Mosonszolnok Gönyő Rábapatona Koroncó Bakonyszentlászló Fenyıfı Sikátor Veszprémvarsány
HAJDÚ-BIHAR MEGYE 1. Álmosd 2. Nagyrábé 3. Bocskaikert 4. Ebes 5. Sáp 6. Hajdúsámson 7. 8. 9. Zsáka
ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe
ellátási illetékességi területe
Álmosd Bihardancsháza Nagyrábé Bocskaikert Ebes Sáp Hajdúsámson
Vekerd Zsáka
HEVES MEGYE 1. Kál
ellátási illetékességi területe
- 82 -
Aldebrı Kál Nagyút Tófalu
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl 2. Verpelét
ellátási illetékességi területe
3. Felsıtárkány 4. 5. Halmajugra
ellátási illetékességi területe
6. Ostoros
ellátási illetékességi területe
7. Sirok
ellátási illetékességi területe
8. Abasár 9. Kisköre
ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe
10. Markaz
ellátási illetékességi területe
ellátási illetékességi területe
Egerszalók Feldebrı Tarnaszentmária Verpelét Felsıtárkány Halmajugra Karácsond Ludas Rózsaszentmárton Kerecsend Novaj Ostoros Mátraballa Mátraderecske Parád Parádsasvár Recsk Sirok Szajla Terpes Bodony Abasár Kisköre Tiszanána Markaz
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE 1. 2. Besenyszög 3. Fegyvernek 4. Kenderes 5. Cserkeszılı 6. Jászladány
ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe
Besenyszög Fegyvernek Kenderes Cserkeszılı Jászladány
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 1. Ács 2. Tárkány 3. Tarján
ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe
4. Környe 5. Lábatlan 6. Leányvár 7. Pilismarót 8. Tát 9. Vértesszılıs
ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe
- 83 -
Ács Tárkány Héreg Tarján Környe Lábatlan Leányvár Pilismarót Tát Vértesszılıs
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl 10. Dömös 11. Süttı
ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe
Dömös Süttı
NÓGRÁD MEGYE 1. Romhány
ellátási illetékességi területe
2. Szendehely
ellátási illetékességi területe
3. Magyarnándor
ellátási illetékességi területe
4. Érsekvadkert
ellátási illetékességi területe
5. Kazár 6. Karancskeszi
ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe
Alsópetény Felsıpetény Keszeg Kisecset Legénd Nógrádsáp Nıtincs İsagárd Romhány Bánk Borsosberény Drégelypalánk Horpács Nagyoroszi Pusztaberki Szendehely Becske Bercel Cserháthaláp Cserhátsurány Debercsény Galgaguta Herencsény Magyarnándor Mohora Nógrádkövesd Szanda Szécsénke Terény Dejtár Érsekvadkert Kazár Etes Karancsberény Karancskeszi Karancslapujtı Karancsalja
PEST MEGYE 1. Püspökhatvan
ellátási illetékességi területe
- 84 -
Acsa Galgagyörk
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl
2. Ócsa
ellátási illetékességi területe
3. Apaj 4. Biatorbágy 5. Budakalász 6. Nyáregyháza
ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe
7. Csobánka 8. Csömör 9. Diósd 10. Dömsöd 11. Dunavarsány 12. Tápiószele
ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe
13. Fót 14. Galgamácsa
ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe
15. Halásztelek 16. Isaszeg 17. Kistarcsa 18. Kosd
ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe
19. Leányfalu 20. Maglód 21. Mogyoród 22. Nagykovácsi 23. İrbottyán 24. Páty 25. Péteri 26. Pilis 27. Piliscsaba 28. Pilisszentiván 29. Pócsmegyer
ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe
30. Tárnok
ellátási illetékességi területe
31. Szigetcsép
ellátási illetékességi területe
32. Szigethalom
ellátási illetékességi területe
- 85 -
Püspökhatvan Alsónémedi Ócsa Apaj Biatorbágy Budakalász Bénye Gomba Nyáregyháza Vasad Csobánka Csömör Diósd Dömsöd Dunavarsány Farmos Tápiógyörgye Tápiószele Újszilvás Fót Galgamácsa Vácegres Váckisújfalu Halásztelek Isaszeg Kistarcsa Kosd Penc Rád Leányfalu Maglód Mogyoród Nagykovácsi İrbottyán Páty Péteri Pilis Piliscsaba Pilisszentiván Pócsmegyer Szigetmonostor Pusztazámor Tárnok Sóskút Szigetcsép Szigetszentmárton Szigethalom
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl 33. Szigetújfalu 34. Solymár 35. Tahitótfalu 36. Taksony 37. Telki 38. Törökbálint 39. Törtel 40. Üllı 41. Üröm 42. Zebegény 43. Vámosmikola
ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe
44. Dány 45. Pilisjászfalu 46. Szıd 47. 48. Nagytarcsa 49. Pilisborosjenı 50. 51. Szada 52. Szıdliget 53. Hernád
ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe
Szigetújfalu Solymár Tahitótfalu Taksony Telki Törökbálint Törtel Üllı Üröm Zebegény Bernecebaráti Kemence Tésa Vámosmikola Dány Pilisjászfalu Szıd
ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe
Nagytarcsa Pilisborosjenı
ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe
Szada Szıdliget Hernád Kakucs Inárcs Újhartyán Tápiószılıs Felsıpakony Makád Szentmártonkáta Bugyi Kerepes Kiskunlacháza Sülysáp Csévharaszt Csıvár Kartal Tóalmás
54. Tápiószılıs 55. Felsıpakony 56. Makád 57. Szentmártonkáta 58. Bugyi 59. Kerepes 60. Kiskunlacháza 61. Sülysáp 62. Csévharaszt 63. Csıvár 64. Kartal 65. Tóalmás
ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe
SOMOGY MEGYE 1. Buzsák 2. Nagyberki
ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe
3.
- 86 -
Buzsák Csorna Kercseliget Nagyberki Szabadi
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl 4. Zamárdi 5. Kaposmérı
ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe
Zamárdi Kaposmérı Kaposújlak
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE 1. Balsa
ellátási illetékességi területe
2. Beregdaróc 3. Nyírlugos 4. Nyírtelek 5. Mérk
ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe
6. Tiszabezdéd
ellátási illetékességi területe
7. Nyírvasvári
ellátási illetékességi területe
8. Kemecse 9. Kisléta
ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe
Balsa Gávavencsellı Beregdaróc Nyírlugos Nyírtelek Mérk Tiborszállás Tiszabezdéd Tuzsér Bátorliget Nyírvasvári Terem Kemecse Kisléta Nyírbogát
TOLNA MEGYE 1. Hıgyész 2. Iregszemcse
ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe
Hıgyész Iregszemcse
VAS MEGYE 1. Vasszécsény
ellátási illetékességi területe
2. Vép
ellátási illetékességi területe
3. 4. Sé
ellátási illetékességi területe
- 87 -
Balogunyom Csempeszkopács Gyanógeregye Ják Kisunyom Nemeskolta Rábatöttös Rum Sorkifalud Sorokpolány Szentpéterfa Tanakajd Vasszécsény Zsennye Bozzai Vép Bucsu Dozmat
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl
5. Bük
ellátási illetékességi területe
6. Jánosháza
ellátási illetékességi területe
Felsıcsatár Horvátlövı Narda Pornóapáti Sé Torony Vaskeresztes Bük Iklanberény Lócs Nagygeresd Nemesládony Sajtoskál Duka Jánosháza Karakó Keléd Kissomlyó Nemeskeresztúr
VESZPRÉM MEGYE 1. Tihany 2. Badacsonytomaj 3. Berhida
ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe
4. Csabrendek
ellátási illetékességi területe
Tihany Badacsonytomaj Berhida Királyszentistván Litér Vilonya Csabrendek Hosztót Szentimrefalva Veszprémgalsa Zalaszegvár
5.
ZALA MEGYE 1. Alsópáhok 2. Balatongyörök
ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe
3. Becsehely
ellátási illetékességi területe
4. Cserszegtomaj
ellátási illetékességi területe
5. Gyenesdiás 6. Nemesbük
ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe
- 88 -
Alsópáhok Balatongyörök Vállus Becsehely Valkonya Cserszegtomaj Rezi Gyenesdiás Felsıpáhok Nemesbük
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl
7. Vonyarcvashegy 8. Gellénháza
ellátási illetékességi területe ellátási illetékességi területe
Zalaköveskút Vonyarcvashegy Gellénháza Gombosszeg Iborfia Lickóvadamos Nagylengyel Ormándlak Petrikeresztúr
A mellékletben az ellátási illetékességi terület az az illetékességi terület, amely területen az 1/A-1/B. mellékletben az elsıfokú építésügyi hatósági feladat ellátására kijelölt települések ténylegesen gyakorolják az elsıfokú építésügyi hatósági feladatokat. A készenléti illetékességi terület az az illetékességi terület, amely területre az 1/A. mellékletben az elsıfokú építésügyi hatósági feladatok ellátására kijelölt kistérség székhely települések illetékessége akkor terjed ki, ha az 1/B. mellékleten szereplı település elveszíti az elsıfokú építésügyi hatósági hatáskörét.
2. melléklet a 343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelethez 1. Dél-alföldi Regionális Közigazgatási Hivatal illetékességi területe: Bács-Kiskun megye, Békés megye, Csongrád megye 2. Észak-alföldi Regionális Közigazgatási Hivatal illetékességi területe: Hajdú-Bihar megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 3. Észak-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal illetékességi területe: Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Heves megye, Nógrád megye 4. Dél-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal illetékességi területe: Baranya megye, Somogy megye, Tolna megye 5. Nyugat-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal illetékességi területe: Gyır-Moson-Sopron megye, Vas megye, Zala megye 6. Közép-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal illetékességi területe: Fejér megye, Komárom-Esztergom megye, Veszprém megye 7. Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal illetékességi területe: Budapest, Pest megye
3. melléklet a 343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelethez Másodfokú építésfelügyeleti hatóságok: 1. a Dél-alföldi Regionális Közigazgatási Hivatal építésfelügyelıje által elsı fokon elbírált ügyek tekintetében az Észak-alföldi Regionális Közigazgatási Hivatal jár el; 2. az Észak-alföldi Regionális Közigazgatási Hivatal építésfelügyelıje által elsı fokon elbírált ügyek tekintetében az Észak-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal jár el; 3. az Észak-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal építésfelügyelıje által elsı fokon elbírált ügyek tekintetében a Nyugat-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal jár el; 4. a Dél-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal építésfelügyelıje által elsı fokon elbírált ügyek tekintetében a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal jár el; 5. a Nyugat-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal építésfelügyelıje által elsı fokon elbírált ügyek tekintetében a Közép-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal jár el; 6. a Közép-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal építésfelügyelıje által elsı fokon elbírált ügyek tekintetében a Dél-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal jár el;
- 89 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl 7. a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal építésfelügyelıje által elsı fokon elbírált ügyek tekintetében a Dél-alföldi Regionális Közigazgatási Hivatal jár el.
4. melléklet a 343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelethez Ha a köztisztviselı végzettségét igazoló oklevélbıl a szakirány, illetve a külön jogszabályban meghatározott munkakört megalapozó képzettségi szint - a jogszabály alapján - nem állapítható meg, az oklevél szakirányát az alábbiak szerint kell megállapítani. E rendelet alkalmazásában az a végzettség tekinthetı szakirányúnak, amelynek ismeretanyaga az alábbi feltételeket kielégíti: 1. - épületszerkezettani; - építésgazdasági, építésszervezési; - tervezési; - mechanikai, tartószerkezeti; - matematikai; - rajzi, ábrázoló geometriai; - kémiai és építıanyagok; - épületfizikai; - geotechnikai; - geodéziai; - építészettörténeti; és - biztonságtechnikai ismeretkörökbıl 155 ponttal rendelkezik. 2. E rendelet alkalmazásában 50 pontot érnek az akkreditált felsıoktatási intézményekben elvégzett alábbi képzéseket igazoló dokumentumok: a) városépítési és városgazdasági szakmérnöki képzés; b) épületszigetelı szakmérnöki képzés; c) épületfenntartási és felújítási szakmérnöki képzés; d) vasbetonépítı szakmérnöki képzés; e) kivitelezı szakirányú szakmérnöki képzés; f) építıipari igazságügyi szakmérnöki képzés; g) jogi szakokleveles mérnöki képzés; h) építımester szakmérnöki tanfolyam; i) a Magyar Építész Kamara Mesteriskolája; j) az 1. pontban meghatározott ismeretkörökbıl hiányzó ismeretek megszerzésére irányuló egyetemi vagy fıiskolai szintő képzés. 3. E rendelet alkalmazásában 25 pontot érnek az alábbi képzéseket igazoló dokumentumok: a) Építıipari szakközépiskolai bizonyítvány b) Építési mőszaki ellenıri I.-II. OKJ képesítés.
5. melléklet a 343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelethez Az építésügyi hatóságok üzemeltetéséhez biztosított eszközök I. Konfiguráció (Munkaállomás) Minimum Pentium IV PC (vagy ezzel egyenértékő) + (minimum 256 Mb RAM és 80 Gb HDD) + minimum 17” színes monitor, tintasugaras nyomtató, elektronikus jogtár - köztisztviselınként 1 db II. Irodai felszerelés 1. Digitális fényképezıgép legalább 5 Mp és 3x optikai zoomos - 2 köztisztviselınként 1 db 2. Memória kártya olvasó - hatóságonként 1 db 3. Mérıszalag - köztisztviselınként 1 db
- 90 -
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl 4. Szintezımőszer - hatóságonként 1 db 5. Kézilézertávmérı - 2 köztisztviselınként 1 db 6. Gépkocsi - hatóságonként minimum 1 db III. Irodai nyomtatók Irodai lézernyomtató (minimum 18 lap/perc) - hatóságonként minimum 1 db
Az építésfelügyeleti hatóságok üzemeltetéséhez biztosított eszközök I. Konfiguráció (Munkaállomás) Minimum Pentium IV PC (vagy ezzel egyenértékő) + (minimum 256 Mb RAM és 80 Gb HDD) + minimum 17” színes monitor, tintasugaras nyomtató, elektronikus jogtár - köztisztviselınként 1 db II. Irodai felszerelés 1. Digitális fényképezıgép - köztisztviselınként 1 db 2. Memória kártya olvasó - hatóságonként 1 db 3. Laptop (Konfiguráció: Pentium M (vagy ezzel egyenértékő) 1,6 GHz, 40 GB IMB HDD, 256 MB DDR RAM, integrált videókártya, DVD+CD-RW Combo) + Canon IP 90 hordozható nyomtató + LK51B akku és töltı köztisztviselınként 1 db 4. Mérıszalag - köztisztviselınként 1 db 5. Szintezımőszer - közigazgatási hivatali székhelyenként és kirendeltségenként 1 db 6. Kézilézertávmérı - 2 köztisztviselınként 1 db 7. Gépkocsi - közigazgatási hivatali székhelyenként minimum 1 db Az építésügyi, illetve az építésfelügyeleti hatóság a köztisztviselınek munkavégzése során a külön jogszabály szerinti egyéni védıeszközt biztosítja.
- 91 -