Hatály: 2005.III.2. -
18/2003. (XII. 9.) KvVM-BM együttes rendelet a települések ár- és belvíz veszélyeztetettségi alapon történő besorolásáról A Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alapról szóló 2003. évi LVIII. törvény (a továbbiakban: Wtv.) 10. §-ának (6) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeljük el: 1. § (1) A települések ár- és belvíz veszélyeztetettségi alapon történő besorolását a legveszélyeztetettebb településrész határozza meg. (2) A település: a) erősen veszélyeztetett „A” kategóriába tartozik, ha a hullámtéren lakóingatlannal rendelkezik, illetőleg, amelyet a védmű nélküli folyók és egyéb vízfolyások mederből kilépő árvize szabadon elönthet; b) közepesen veszélyeztetett „B” kategóriába tartozik, ha nyílt vagy mentesített ártéren fekszik, és amelyet nem az előírt biztonságban kiépített védmű véd; c) enyhén veszélyeztetett „C” kategóriába tartozik, ha nyílt vagy mentesített ártéren helyezkedik el, és előírt biztonságban kiépített védművel rendelkezik. (3) A települések besorolás szerinti jegyzékét e rendelet melléklete tartalmazza. 2. § Az e rendelet melléklete szerinti települések jegyzékét, valamint azok ár- és belvíz veszélyeztetettségi besorolását szükség szerint (így például védőképesség megváltozása esetén), de legalább 5 évenként, a Wtv. és a végrehajtási rendeletek keretei között felül kell vizsgálni. 3. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.
Melléklet a 18/2003. (XII. 9.) KvVM-BM együttes rendelethez1 A - erősen veszélyeztetett B - közepesen veszélyeztetett C - enyhén veszélyeztetett Település Akasztó Apostag Baja Bátmonostor Bátya Császártöltés Csátalja Dávod Drágszél Dunaegyháza 1
Megye Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun
Jellemző minősítés C C A B C C B B C C
Megállapította: 6/2005. (II. 22.) KvVM-BM együttes rendelet 1. §. Hatályos: 2005. III. 2-től.
Dunafalva Dunapataj Dunaszentbenedek Dunatetétlen Dunavecse Dusnok Érsekcsanád Érsekhalma Fajsz Foktő Fülöpszállás Géderlak Hajós Harta Hercegszántó Homokmégy Kalocsa Kecel Kiskőrös Kunadacs Kunpeszér Kunszentmiklós Lakitelek Miske Nagybaracska Nemesnádudvar Ordas Öregcsertő Solt Soltszentimre Sükösd Szabadszállás Szakmár Szalkszentmárton Szeremle Tass Tiszaalpár Tiszakécske Tiszaug Újsolt Újtelek Uszód
Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun Bács-Kiskun
B C C C C C A C C A C C C A B C A C C C C C C C B C C C A C C C C C C C A B B C C C
Ág Almamellék Almáskeresztúr
Baranya Baranya Baranya
A A A
Alsómocsolád Alsószentmárton Apátvarasd Bakóca Bár Baranyahídvég Baranyajenő Baranyaszentgyörgy Bikal Bodolyabér Bogádmindszent Bogdása Boldogasszonyfa Bükkösd Cún Dencsháza Drávacsehi Drávacsepely Drávafok Drávaiványi Drávakeresztúr Drávapalkonya Drávapiski Drávaszabolcs Drávaszerdahely Drávasztára Dunaszekcső Egyházasharaszti Ellend Felsőszentmárton Gordisa Gödre Görcsönydoboka Harkány Hásságy Helesfa Hetvehely Hidas Hirics Homorúd Horváthertelend Hosszúhetény Husztót Ibafa Illocska Ipacsfa
Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya
A B A A A A A A A A A A A A B A B B C C A B A B B B A B A C B A A A A A A A B C A A A A A A
Ivándárda Kacsóta Kákics Kárász Kásád Kátoly Kémes Kemse Kisjakabfalva Kisszentmárton Komló Kovácshida Kölked Lapáncsa Lúzsok Mágocs Magyarbóly Magyaregregy Magyarsarlós Mánfa Máriakéménd Markóc Matty Máza Mecseknádasd Mecsekpölöske Mohács (Újmohács) Óbánya Ófalu Okorág Okorvölgy Olasz Old Palé Pécs Piskó Sásd Siklósnagyfalu Sósvertike Sumony Szabadszentkirály Szaporca Szászvár Szederkény Szentegát Szigetvár
Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya
A A A A B A B B A B A B C A C A A A A A A C B A A A A A B A A A A A A B A B B A A B A A A A
Tarrós Teklafalu Tésenfa Udvar Vajszló Várad Vásárosdombó Vejti Vékény Zaláta
Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya
A C B C A A A B A B
Békés Békéscsaba Békésszentandrás Bélmegyer Biharugra Bucsa Csabacsűd Csárdaszállás Csorvás Dévaványa Doboz Ecsegfalva Elek Füzesgyarmat Geszt Gyomaendrőd Gyula Hunya Kamut Kardos Kertészsziget Kétegyháza Kétsoprony Kondoros Körösladány Körösnagyharsány Köröstarcsa Körösújfalu Kötegyán Lőkösháza Méhkerék Mezőberény Mezőgyán Murony Nagykamarás
Békés Békés Békés Békés Békés Békés Békés Békés Békés Békés Békés Békés Békés Békés Békés Békés Békés Békés Békés Békés Békés Békés Békés Békés Békés Békés Békés Békés Békés Békés Békés Békés Békés Békés Békés
C C C B B B C C C B B B B B A C C A C C B A B A B C B C C B C C A C B
Okány Örménykút Sarkad Sarkadkeresztúr Szabadkígyós Szarvas Szeghalom Tarhos Telekgerendás Újkígyós Újszalonta Vésztő Zsadány
Békés Békés Békés Békés Békés Békés Békés Békés Békés Békés Békés Békés Békés
B C B B C C B B B B A B B
Abaújkér Abaújszántó Abaújvár Alsóberecki Alsóvadász Alsózsolca Arnót Ároktő Aszaló Bánréve Berente Berzék Bodroghalom Bodrogkeresztúr Bodrogolaszi Bogács Boldva Borsodivánka Borsodszentgyörgy Bőcs Cigánd Csobád Csobaj Dámóc Dédestapolcsány Dubicsány Edelény Encs Erdőhorváti Felsőberecki Felsődobsza Felsőzsolca
Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén
A A A B B A C C A C A A B B A A A B A A B B B B A C B A A B A A
Fügöd Gesztely Gibárt Girincs Gönc Göncruszka Györgytarló Halmaj Hejőkürt Hernádbűd Hernádcéce Hernádkak Hernádkércs Hernádnémeti Hernádszentandrás Hét Hidasnémeti Hídvégardó Homrogd Ináncs Karcsa Karos Kazincbarcika Kenézlő Kesznyéten Kiscsécs Kiskinizs Kistokaj Komjáti Kondó Korlát Köröm Lácacséke Mályi Méra Mezőkeresztes Mezőkövesd Mezőnagymihály Mezőzombor Mikóháza Miskolc Múcsony Muhi Nagycsécs Nagykinizs Nagyrozvágy
Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén
A A A A A A B A C A B A A B B B A B B A B B A B A A A B B A A A B B A A B B A B B B A A A B
Négyes Ócsanálos Olaszliszka Onga Ónod Oszlár Ózd Pálháza Parasznya Pere Prügy Putnok Radostyán Révleányvár Ricse Sajóecseg Sajóhidvég Sajóivánka Sajókápolna Sajókaza Sajókeresztúr Sajólád Sajólászlófalva Sajónémeti Sajóörös Sajópálfala Sajópetri Sajópüspöki Sajósenye Sajószentpéter Sajószöged Sajóvámos Sajóvelezd Sárazsadány Sárospatak Sátoraljaújhely Semjén Szalonna Szendrő Szendrőlád Szentistván Szentistvánbaksa Szerencs Szikszó Szirma Szirmabesenyő
Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén
B A B B A C A A A A B B A B B A A A A A A A A B B A A B A A B A A B B A C B B B B A B A B B
Szomolya Szuhakálló Taktabáj Taktaharkány Taktakenéz Taktaszada Tarcal Tard Telkibánya Tiszabábolna Tiszacsermely Tiszadorogma Tiszakarád Tiszakeszi Tiszaladány Tiszalúc Tiszapalkonya Tiszatardos Tiszatarján Tiszaújváros Tiszavalk Tokaj Tolcsva Tornyosnémeti Vadna Vajdácska Vámosújfalu Vilmány Viss Vizsoly Zalkod Zemplénagárd Zsujta
Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén
A B B B B B B A A C B C B C B A C B C C C A A A A B B B B B B B B
BUDAPEST 01 BUDAPEST 02 BUDAPEST 03 BUDAPEST 04 BUDAPEST 05 BUDAPEST 09 BUDAPEST 11 BUDAPEST 13 BUDAPEST 20 BUDAPEST 21 BUDAPEST 22 BUDAPEST 23
Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest
C C A A C C B A C A A C
Algyő Apátfalva Baks Csanytelek Csongrád Derekegyház Deszk Dóc Felgyő Ferencszállás Földeák Hódmezővásárhely Kiszombor Klárafalva Kübekháza Magyarcsanád Makó Maroslele Mártély Mindszent Nagylak Óföldeák Röszke Sándorfalva Szeged Szegvár Szentes Tiszasziget Tömörkény Újszentiván
Csongrád Csongrád Csongrád Csongrád Csongrád Csongrád Csongrád Csongrád Csongrád Csongrád Csongrád Csongrád Csongrád Csongrád Csongrád Csongrád Csongrád Csongrád Csongrád Csongrád Csongrád Csongrád Csongrád Csongrád Csongrád Csongrád Csongrád Csongrád Csongrád Csongrád
B B C C B C B C C B C C B B C B B C B B C C C C B B C B C B
Adony Agárd Alap Alcsútdoboz Bakonycsernye Baracs Beloiannisz Besnyő Bicske Előszállás Ercsi Felcsút Gárdony Iváncsa
Fejér Fejér Fejér Fejér Fejér Fejér Fejér Fejér Fejér Fejér Fejér Fejér Fejér Fejér
A A A C A A A A A A A C A C
Kajászó Kápolnásnyék Lepsény Lovasberény Mátyásdomb Mór Nagyveleg Nagyvenyim Pázmánd Pusztaszabolcs Sárosd Seregélyes Tabajd Vál Vereb Zámoly
Fejér Fejér Fejér Fejér Fejér Fejér Fejér Fejér Fejér Fejér Fejér Fejér Fejér Fejér Fejér Fejér
C A A A A A A A A A A A C C A A
Abda Acsalag Ágfalva Agyagosszergény Arak Árpás Ásványráró Bágyogszovát Barbacs Beled Bezenye Bezi Bodonhely Bogyoszló Bőny Börcs Bősárkány Csáfordjánosfa Csorna Darnózseli Dör Dunakiliti Dunaremete Dunaszeg Dunaszentpál Dunasziget Ebergőc Écs Egyed
Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron
B C A C B B B B C B C C B C B C C C C B C B B B A B A B C
Enese Fehértó Feketeerdő Fertőendréd Fertőrákos Fertőszentmiklós Gönyű Gyóró Győr Győrladamér Győrsövényház Győrújbarát Győrújfalu Győrzámoly Halászi Harka Hédervár Hegyeshalom Hövej Ikrény Jóbaháza Kajárpéc Kimle Kisbabot Kisbajcs Kisbodak Kisfalud Kópháza Koroncó Kunsziget Lebeny Lipót Lövő Máriakálnok Mecsér Mérges Mezőörs Mórichida Mosonmagyaróvár Mosonszentmiklós Nagybajcs Nagycenk Nemeskér Novákpuszta Nyúl Öttevény
Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron
C C C A A B C C A B C B B B B B B B C A C B C B B C C A B B C B A B A B B B B C B A A B B C
Páli Pannonhalma Pásztori Pereszteg Petőháza Pinnye Pusztacsalád Püski Rábacsanak Rábacsécsény Rábakecöl Rábapatona Rábapordány Rábasebes Rábaszentandrás Rábaszentmihály Rábaszentmiklós Rábatamási Rábcakapi Rajka Ravazd Röjtökmuzsaj Sobor Sokorópátka Sopronkövesd Szakony Szany Szil Szőgye Tárnokréti Tényő Vág Vámosszabadi Vásárosfalu Vének Vitnyéd
Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron Győr-Moson-Sopron
C B C A A A A B C B A B C A B B B C C C B A A B A A B C B C B A B C A C
Bakonszeg Balmazújváros Berettyóújfalu Bojt Csökmő Darvas Egyek Esztár Folyás
Hajdú-Bihar Hajdú-Bihar Hajdú-Bihar Hajdú-Bihar Hajdú-Bihar Hajdú-Bihar Hajdú-Bihar Hajdú-Bihar Hajdú-Bihar
B B B B B B B B B
Furta Gáborján Görbeháza Hencida Hortobágy Kismarja Komádi Körösszakál Körösszegapáti Magyarhomorog Mezőpeterd Mezősas Nádudvar Pocsaj Polgár Szentpéterszeg Tiszacsege Tiszagyulaháza Told Újiráz Újszentmargita Újtikos Váncsod Vekerd Zsáka
Hajdú-Bihar Hajdú-Bihar Hajdú-Bihar Hajdú-Bihar Hajdú-Bihar Hajdú-Bihar Hajdú-Bihar Hajdú-Bihar Hajdú-Bihar Hajdú-Bihar Hajdú-Bihar Hajdú-Bihar Hajdú-Bihar Hajdú-Bihar Hajdú-Bihar Hajdú-Bihar Hajdú-Bihar Hajdú-Bihar Hajdú-Bihar Hajdú-Bihar Hajdú-Bihar Hajdú-Bihar Hajdú-Bihar Hajdú-Bihar Hajdú-Bihar
B B B B B B B B B B B B B B B B A B B B B B B B B
Abasár Adács Aldebrő Apc Boconád Boldog Csány Demjén Detk Domoszló Ecséd Eger Egerbakta Egerfarmos Egerszalók Erk Felsőtárkány Füzesabony Gyöngyös Gyöngyöshalász
Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves
A B B B B B A A A A A B A B A B A B B A
Gyöngyösoroszi Gyöngyöspata Gyöngyössolymos Gyöngyöstarján Halmajugra Hatvan Heréd Heves Hort Kál Kápolna Kerecsend Kisköre Kisnána Kompolt Lőrinci Ludas Maklár Markaz Mezőszemere Mezőtárkány Nagyfüged Nagykökényes Nagyréde Nagytálya Nagyút Nagyvisnyó Ostoros Parád Pély Pétervására Petőfibánya Poroszló Recsk Rózsaszentmárton Sarud Sirok Szihalom Szücsi Tarnabod Tarnaméra Tarnaörs Tarnaszentmária Tarnaszentmiklós Tarnazsadány Tiszanána
Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves
A A A A B B B C A B B B B B B B B A A B A B B A B B A A A B A B C A A B B B A B B B B B B B
Tófalu Újlőrincfalva Vámosgyörk Vécs Verpelét Visonta Visznek Zagyvaszántó Zaránk
Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves Heves
B B B A B A B B B
Abádszalók Alattyán Besenyszög Cibakháza Csataszög Csépa Cserkeszőlő Fegyvernek Hunyadfalva Jánoshida Jászalsószentgyörgy Jászárokszállás Jászberény Jászdózsa Jászfényszaru Jászjákóhalma Jászkisér Jászladány Jásztelek Karcag Kenderes Kengyel Kétpó Kisújszállás Kőtelek Kőröstetétlen Kuncsorba Kunhegyes Kunszentmárton Martfű Mesterszállás Mezőhék Mezőtúr Nagyiván Nagykörű Nagyrév
Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok
B B B B B C C B B B B A A B C B B B B B B B B B B C B B B B B B A B B B
Öcsöd Örményes Rákóczifalva Rákócziújfalu Szajol Szászberek Szelevény Szolnok Tiszabő Tiszabura Tiszaderzs Tiszaföldvár Tiszafüred Tiszagyenda Tiszaigar Tiszainoka Tiszajenő Tiszakürt Tiszaörs Tiszapüspöki Tiszaroff Tiszasas Tiszasüly Tiszaszentimre Tiszaszölős Tiszatenyő Tiszavárkony Tomajmonostora Tószeg Törökszentmiklós Túrkeve Újszász Vezseny Zagyvarékas
Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok
B B C B B B B B B B B B B C C B B B C B B B B C B B B B B B B B B B
Ács Almásfüzitő Baj Bajna Bajót Bokod Csolnok Dömös Dunaalmás Dunaszentmiklós Epöl
Komárom-Esztergom Komárom-Esztergom Komárom-Esztergom Komárom-Esztergom Komárom-Esztergom Komárom-Esztergom Komárom-Esztergom Komárom-Esztergom Komárom-Esztergom Komárom-Esztergom Komárom-Esztergom
B B B B B B B B A B B
Esztergom Kisigmánd Komárom Lábatlan Leányvár Máriahalom Mogyorósbánya Neszmély Nyergesújfalu Pilismarót Pilisszentlélek Réde Süttő Szomód Szomor Tát Tokod Tokodaltáró Úny Vértesszőlős
Komárom-Esztergom Komárom-Esztergom Komárom-Esztergom Komárom-Esztergom Komárom-Esztergom Komárom-Esztergom Komárom-Esztergom Komárom-Esztergom Komárom-Esztergom Komárom-Esztergom Komárom-Esztergom Komárom-Esztergom Komárom-Esztergom Komárom-Esztergom Komárom-Esztergom Komárom-Esztergom Komárom-Esztergom Komárom-Esztergom Komárom-Esztergom Komárom-Esztergom
A B B B B B B A B B B B B B B A B B B B
Balassagyarmat B.gyarmat-Ipolyszög Bánk Bátonyterenye Bércei Buják Cserháthaláp Cserhátsurány Dejtár Diósjenő Dorogháza Drégelypalánk Endrefalva Erdőtarcsa Galgaguta Hont Hugyag Ipolytarnóc Ipolyvece Jobbágyi Kálló Karancslapujtő Karancsság Kazár Kétbodony
Nógrád Nógrád Nógrád Nógrád Nógrád Nógrád Nógrád Nógrád Nógrád Nógrád Nógrád Nógrád Nógrád Nógrád Nógrád Nógrád Nógrád Nógrád Nógrád Nógrád Nógrád Nógrád Nógrád Nógrád Nógrád
C A A A A A A A B A A A A A A A A A C B A A A A A
Litke Ludányhalászi Magyargéc Mátrakeresztes Mátraszele Mátraterenye Mátraverebély Mihálygerge Mohora Nemti Nógrádkövesd Nógrádmegyer Nógrádsipek Nógrádszakál Őrhalom Ősagárd Palotás Pásztó Patak Romhány Szarvasgede Szécsény Szécsényfelfalu Szuha Szurdokpüspöki Tar Varsány
Nógrád Nógrád Nógrád Nógrád Nógrád Nógrád Nógrád Nógrád Nógrád Nógrád Nógrád Nógrád Nógrád Nógrád Nógrád Nógrád Nógrád Nógrád Nógrád Nógrád Nógrád Nógrád Nógrád Nógrád Nógrád Nógrád Nógrád
A A A A A A A A A A A A A A A A A A A A A C A A A A A
Acsa Apaj Áporka Bernecebaráti Biatorbágy Budakalász Budaörs Bugyi Csörög Dány Délegyháza Domony Dömsöd Dunabogdány Dunaharaszti Dunakeszi Dunavarsány Érd
Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest
A B C A A A A B C A C A B A C A C B
Farmos Galgagyörk Galgahévíz Galgamácsa Göd Gödöllő Halásztelek Hévízgyörk Iklad Ipolytölgyes Jászkarajenő Kartal Kemence Kerepes Kiskunlacháza Kismaros Kisoroszi Leányfalu Letkés Lórév Maglód Majosháza Makád Mende Nagybörzsöny Nagykáta Nagymaros Pócsmegyer Pomáz Püspökhatvan Ráckeve Sülysáp Százhalombatta Szentendre Szentlőrinckáta Szentmártonkáta Szigetbecse Szigetcsép Szigethalom Szigetmonostor Szigetszentmárton Szigetszentmiklós Szigetújfalu Szob Sződliget Tahitótfalu
Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest
A A A A C A A A A C C A A A B A A A C C A C C A A A A B A A B A A A C A B C C A C A C A A A
Taksony Tápióbicske Tápiógyörgye Tápióság Tápiószele Tápiószentmárton Tárnok Tinnye Tököl Törökbálint Tura Vác Verőce Verseg Visegrád Zebegény
Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest Pest
C A A A A A A A C A A A A A A A
Ádánd Babócsa Bábonymegyer Balatonboglár Balatonfenyves Balatonkeresztúr Balatonlelle Balatonmáriafürdő Balatonöszöd Barcs Bárdudvarnok Bélavár Beleg Berzence Bolhó Cserénfa Csokonyavisonta Csököly Drávagárdony Drávaszentes (Barcs) Drávatamási Fonyód Gyékényes Gyugy Hács Heresznye Hosszúvíz Kaposgyarmat Kaposvár
Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy
A A A A A A A A A A A A A A A A A A A A A A A A A A A A A
Kaposszerdahely Kastélyosdombó Kiskorpád Komlósd Kötcse Lakócsa Marcali Mernye Nagyszakácsi Ordacsehi Osztopán Péterhida Potony Rinyaújlak Ságvár Sántos Sávoly Som Somogybabod Somogyszob Somogysámson Somogytúr Somogyvár Somogyzsitfa Szenna Szentborbás Szólád Tab Tapsony Tarany Tótújfalu Törökkoppány Vízvár Zákány
Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy Somogy
A C A A A C A A A A A A C A A A A A A A A A A A A C A A B A C A A A
Aranyosapáti Balsa Barabás Benk Beregdaróc Beregsurány Berkesz Beszterce Botpalád Buj Cégénydányád
Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg
A A B A B B B B B B B
Csaholc Csaroda Császló Csegöld Csenger Csengersima Csengerújfalu Darnó Demecser Dombrád Döge Eperjeske Fábiánháza Fehérgyarmat Fényeslitke Fülesd Fülpösdaróc Gacsály Garbolc Gávavencsellő Géberjén Gégény Gelénes Gulács Győröcske Győrtelek Gyügye Gyüre Hermánszeg Hetefejécse Ibrány Jánd Jánkmajtis Kék Kékcse Kemecse Kérsemjén Kisar Kishódos Kisnamény Kispalád Kisszekeres Kisvárda Kisvarsány Kocsord Komlódtótfalu
Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg
B B B B B B B B B B B B A B B B B B B B B B B B B B B B B B B B B B B B B B B B B B C A B B
Komoró Kótaj Kölese Kömörő Lónya Magosliget Mánd Marokpapi Mátészalka Mátyus Méhtelek Mérk Mezőladány Milota Nábrád Nagyar Nagydobos Nagyecsed Nagyhalász Nagyhódos Nagyszekeres Nagyvarsány Nemesborzova Nyírbogdány Nyírcsaholy Olcsva Olcsvaapáti Ópályi Ököritófülpös Panyola Paszab Pátroha Pátyod Penyige Porcsalma Rakamaz Rápolt Rétközberencs Rozsály Sonkád Szabolcs Szabolcsveresmart Szamosangyalos Szamosbecs Szamoskér Szamossályi
Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg
B B B B B B B B C B B A A B B B B A B B B B B C C B B B B B B B B B B A B B B B A A B B B B
Szamostatárfalva Szamosújlak Szamosszeg Szatmárcseke Szorgalmatos Tákos Tarpa Tiborszállás Timár Tiszaadony Tiszabecs Tiszabercel Tiszabezdéd Tiszacsécse Tiszadada Tiszadob Tiszaeszlár Tiszakanyár Tiszakerecseny Tiszakóród Tiszalök Tiszamogyorós Tiszanagyfalu Tiszarád Tiszaszalka Tiszaszentmárton Tiszatelek Tiszavasvári Tiszavid Tisztaberek Tivadar Tunyogmatolcs Túristvándi Túrricse Tuzsér Tyukod Újdombrád Újkenéz Ura Uszka Vállaj Vámosatya Vámosoroszi Vásárosnamény Vasmegyer Záhony
Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg
B B B B B B B A A B B B B B B A B B B B A A B B B B B B B B B B B B A B B A B B A B B B B B
Zajta Zsarolyán Zsurk
Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg Szabolcs-Szatmár-Bereg
B B A
Alsónána Alsónyék Báta Bátaszék Belecska Bikács Bogyiszló Bölcske Csibrák Csikóstöttös Decs Diósberény Dombóvár Döbrököz Dunaföldvár Dunaszentgyörgy Dúzs Fadd Felsőnána Gerjen Gyönk Harc Hőgyész Kajdacs Kakasd Keszőhidegkút Kölesd Kurd Madocsa Medina Miszla Mórágy Nagydorog Nagymányok Nak Őcsény Paks Pálfa Pincehely Pörböly Regöly Sárpilis
Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna
B C A C C C B C C A C A C C C B C B C B A C C B A C C C C B A A C A A C A C C C C C
Sárszentlőrinc Simontornya Sióagárd Szakály Szárazd Szedres Szekszárd Tevel Tolna Tolnanémedi Váralja Várdomb Várong Zomba
Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna Tolna
C B B C C C B C B C A C A C
Alsószölnök Alsóújlak Bajánsenye Balogunyom Bérbaltavár Bő Bucsu Bük Cák Chernelházadamonya Csákánydoroszló Csánig Csepreg Csönge Csörötnek Gasztony Gencsapáti Gór Gyöngyösfalu Horvátlövő Ják Kám Kenyeri Kerkáskápolna Kondorfa Körmend Kőszeg Kőszegdoroszló Kőszegszerdahely Lukácsháza Magyarlak
Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas
A A A A A C A C A B A A C A A A B C B A A C A A A B A A A A B
Magyarnádalja Magyarszombatfa Nagygeresd Nagyrákos Nick Ostffyasszonyfa Pápoc Pinkamindszent Pornóapáti Rábagyarmat Rábahídvég Rátót Répcelak Rönök Sárvár Sé Sorkifalud Sorkikápolna Szakonyfalu Szentgotthárd Szentpéterfa Szombathely Torony Vasalja Vaskeresztes Vasvár Vasszentmihály Velem Viszák Zsennye
Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas Vas
C A C A A A A A B A A A B A B A B C A C B B A C A C C A A C
Ajka Bakonybél Csehbánya Csesznek Devecser Egyházaskesző Herend Kapolcs Kemenesszentpéter Kislőd Malomsok Marcaltő Mezőlak Nemesgörzsöny Pápa
Veszprém Veszprém Veszprém Veszprém Veszprém Veszprém Veszprém Veszprém Veszprém Veszprém Veszprém Veszprém Veszprém Veszprém Veszprém
A A A A A B A A B A A A A A A
Várkesző Városlőd Veszprém
Veszprém Veszprém Veszprém
B A A
Alibánfa Alsószenterzsébet Bak Bánokszentgyörgy Belsősárd Bocska Bókaháza Borsfa Csesztreg Esztergályhorváti Gáborjánháza Galambok Gombosszeg Hévíz Homokkomárom Iborfa Kálócfa Kehidakustány Kerkabarabás Kerkafalva Kerkakutas Kerkaszentkirály Kerkateskánd Lendvajakabfa Lenti Letenye Liszó Lovászi Magyarföld Molnári Murakeresztúr Murarátka Muraszemenye Nagybakónak Nagykanizsa Nagykapornak Nagyrada Nemesnép Orbányosfa Pakod Petőhenye Pókaszepetk
Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala
C C A A A A B A C B A A A A A A A A B A A B A A B B A A A B B B A A C A A A A C B A
Pórszombat Pusztaederics Pusztamagyaród Pusztaszentlászló Rédics Salomvár Söjtör Szécsisziget Szentgyörgyvár Szentgyörgyvölgy Szíjártóháza Tótszerdahely Ujudvar Várfölde Zalaapáti Zalabaksa Zalabér Zalacsány Zalacséb Zalaegerszeg Zalalövő Zalaszabar Zalaszentgrót Zalaszentiván Zalaszombatfa
Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala Zala
A A A A B B A A B A A B A A B B A A A C A A C C A