2 EVANGÉLIUMI FOLYÓIRAT 53. ÉVFOLYAM 2. SZÁM Erős torony az Úr neve, oda fut az igaz, és védelmet talál

2015/2

vetés és aratás

EVANGÉLIUMI FOLYÓIRAT 53. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

„Erős torony az Úr neve, oda fut az igaz, és védelmet talál.” (Péld 18,10)

Még

hull a mag...

Még nincs vége, még egyre hull a mag, A gigászi kéz még egyre szórja, A nagy példázat még nem vált múlttá, Mert még nem jött el a számadója, A magvető még egyre szórja…

Szántóföldek! Ekétlen, vad utak! Kősziklás, bogáncsos, tüskés helyek! Esőre szomjas, kiszáradt rögök, Fájó ugarok, terméketlenek! A példa nektek szól, ti – emberek!

A magvető – az Isten! A magot, Az élet-igét még egyre szórja. Hirdettetik az egész világon, Hogy a bűnösnek van Megváltója, Aki a váltságot már lerótta! Odakerült, világ közepére Az Isten oltára, a Golgota! Ahol megbékélt veled az – Isten, Ahol érted halt az Isten Fia, A kegyelem nagy inspirátora, Aki, ha eljő majd az ítélet, Odaáll közéd s az Isten közé: Vérző testével betakar téged, És kezét nyújtja a Bíró felé: – Őt már ne, Uram, már ne sújts felé! – Őérte én a váltságot letettem, Az ő bűneiért szenvedtem én! Őérte Te már elhagytál engem! Ígéreted szerint ő az enyém! Szerető szívedre hadd hozzam én! – Hallod, világ! Neked szól az Ige: Békét kínáló, drága üzenet… Esőre szomjas, kiszáradt rögök! Fájó ugarok, köves, vad helyek! Szántatlan földek! Szívek! Emberek! Lukátsi Vilma

2

A tartalomból tartalomból Igen, Krisztus szeretete.................................... 4 Ne akadj el!........................................................... 6 Kik a boldogok? – Hálaadás............................ 7 A tiszta élet ereje................................................ 8 Látszat és valóság............................................... 9 Odaszánni magunkat Istennek................... 10 Bizonyságétel: Az utolsó utazás.................. 12 A kereszt útja.................................................... 14 Seprő................................................................... 15 Biztonsági zóna................................................ 17 Gyermekoldalak......................................... 18-19 Hal nélküli halászok....................................... 20 Negyven nap..................................................... 22 Veszed az adást?............................................... 24 Válasz a gyűlöletre.......................................... 25 Justinus vértanú............................................... 26 Gyakran feltett kérdések.............................. 27 Szemfüles oldala........................................ 28-29

Vetés és Aratás

2015/2 (53. évfolyam 2. szám) Megjelenik évente 3 alkalommal (D. v.) az Evangéliumi Kiadó gondozásában. HU ISSN 1586-5401 Szerkesztőség H-3300 Eger, Egészségház u. 23. Tel/Fax: 06-36-418-510 e-mail: [email protected] Felelős szerkesztő: Soproni János Terjesztés H-1066 Budapest, Ó utca 16. Tel.: 06-1-311-5860 Fax: 06-1-275-0197 Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió A lapot önkéntes adományokból tartjuk fenn, és mindenkinek költségmentesen megküldjük, aki azt írásban kéri. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Címlapfotó: Nehézy László

Vetés és Aratás

Füle Lajos (1925 – 2015)

KedvesOlvasó! Olvasó! Kedves Általában a nyár a hosszabb utazások ideje. Jó időben szívesebben indulunk el távolabb élő szeretteink, barátaink meglátogatására, pihenésre, testvéri találkozókra. De ha nagyon messzire utazunk, akkor időnként meg kell állnunk, mert elfáradtunk, vagy valamilyen külső akadály kényszerít megállásra. Életutunk is elég hosszú ahhoz, hogy megállókat iktassunk be. Ha munkánk közben saját igényünk szerint pihenünk meg, az kellemes és jó dolog lehet. De előfordul, hogy életünk Ura akkor állít meg bennünket, amikor nem számítunk rá, amikor talán egy sikeres úton „jó széllel” haladunk előre. Ilyenkor talán méltatlankodunk: „Miért én, és miért most?” Úgy gondolom, akár megértjük, akár nem, hasznunkra lesz az Úr Jézus lábánál leülnünk, megpihennünk és hallgatnunk Őt, hogy erőt gyűjtsünk a további úthoz. Eközben a választ is megkaphatjuk a megállítás okára. Néhány példa erre: – el kell foglalnunk az alázat „állóhelyét” (Jak 2,3); – imádnunk és dicsérnünk kell Őt csodáiért (Jób 37,14; Zsolt 135,2-3; 2Krón 7,6); – Ő éppen most akar valamit mondani nekünk (1Sám 9,27; Csel 10,33); – csendre van szükségünk, csendben végzett szolgálatra (Zsolt 134,1); – Ő akar helyettünk megtenni valamit (2Móz 14,1314; 2Krón 20,17); – bizonyságtételre, közbenjárásra akar felkészíteni (Eszt 8,4-5; Jer 7,2; 26,2; Csel 27,24; Ez 22,30); – őrségben kell állnunk (Hab 2,1; Ézs 21,8); – fel kell öltöznünk a harchoz (Ef 6,14-17); – meg akar gyógyítani (Mk 3,3); –„belső szobánkban” személyesen akar válaszolni a kérdéseinkre (Mt 6,6). Ha engedelmesen elfogadjuk életünk megállóit, akkor nem vallunk szégyent, amikor az utolsó megállóban számot kell adnunk önmagunkról: „Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé…” (2Kor 5,10; Róm 14,10b-12)

2015. évi 2. szám

3

Előtted állok itt is, ott is, ha menni kell, ha üt az óra. Név szerint ismersz, szólhatsz most is, kész vagyok a találkozóra. (Előtted állok) Füle Lajos vers- és énekszerző 2015. április 19-én, kilencvenéves korában elment az örök hazába: Túlláthatunk a láthatáron, nem vagyunk az Időbe zárva. Jöttünk az örökkévalóságból, megyünk az örökkévalóságba. (Túlláthatunk) 1972 óta számos verse jelent meg a Vetés és Aratás evangéliumi folyóiratban: Ó, mennyit, mennyit énekeltem, s mennyi ének maradt még bennem! Az ÚRÉ a szöveg, a dallam, ha menni kell, viszem magammal. (Mennyit) Isten Igéjéhez ragaszkodó üzenete, verssorainak szívhez szóló összecsengése megérintette az olvasókat, és hatással volt hitéletükre: Ne vess meg érte: már nem érdekel, hogy amit írok, „irodalom”-e!? Csak arra vágyom – tán elérhetem –, szenteltessék meg így is a NEVE! (Ne vess meg érte!) Több kötetben megjelent verseit olvasva megismerhettük keresztyén életének és reménységének személyes bizonyságtételét is: Fogy már az út, s ha majd végéhez értem, pihenjek el az eszköz örömével, ahogy a lant, amely elhallgat egyszer, ahogy a toll, melyet letesz a MESTER. (Az eszköz örömével)

Igen, Krisztus szeretete nem enged más választást „Mert a Krisztus szeretete szorongat min­ket, mivel azt tartjuk, hogy ha egy meghalt min­ denkiért, akkor mindenki meghalt; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki ér­tük meghalt és feltámadt.” (2Kor 5,14-15)

J

ézus Krisztus mutatta meg, mi is az Isten­ nek odaszánt élet és az iránta való szeretet va­lójában. Szerette Istent, az Atyát egészen a ke­ reszthalálig. Ez a szeretet látható gondolatai­ban, szavaiban és tetteiben. Tökéletes szeretete mutatkozik meg a különböző életkörülmé­nyekből jövő emberekkel való találkozásában is. Krisztusnak ezt a szeretetét minden keresz­tyén megkapta ajándékba a Szent Szellem által, ezért egy keresztyén élete tükörképe Jézusnak.

A megváltottak követik Megváltójukat! Jézus Krisztus minden követőjének és a világnak is félreérthetetlenül tudomására hozta, mibe is kerül Istent szeretni: „Ekkor magához hívta a sokaságot tanítvá­nyaival együtt, és ezt mondta nekik: »Ha valaki énutánam akar jön­ni, tagadja meg magát, ve­gye fel a keresztjét, és kövessen engem«” (Mk 8,34). A megszabadultak azt követik, aki őket megszabadította. Jézus konkrétan felvázolta követői számára a tervet és életük lépéseit. Minden hallgatóját felszólította, hogy alaposan gondolják át az életüket. Az Istent szerető élet egy teljesen „vallásmentes” élet. A mostani idő egy folyamatosan változó életstílust hozott létre, és az emberek het­ven­kednek, mintha ők lennének Isten, és min­den e világi dolog fonto­sabbnak tűnik, mint Isten or­szága. Önma­gunkat megtagadni, nem fontos­nak tar­tani, forradalmi életstílus ebben a vi­lágban, ahol az ÉN mindennél nagyobb hangsúlyt kap. Jézus a szavait nagyon tagoltan adta to­vább, sokszor használva a „mert” kifeje­zést.

Életem nem az enyém

gélium ügyéért. A keresztyénség azt je­lenti, hogy életemet feltétel nélkül odaadom Jézus Krisztusnak. Semmilyen áldozat nem le­het túl nagy! Jézus bármikor és bárhogyan el­veheti követői életét, mert ez az élet az Övé.

A legveszélyesebb tolerancia „Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” (Mk 8,36) Itt Jézus az Isten iránti szeretet legnagyobb harcáról szól. Ez a harc nem kívülről jön, ez minden keresztyén szívében ott van. Jézus egyetlen követőjének sincs joga a békességre, jólétre, egészségre vagy földi szerencsére, amelyek éppen nyugati világunk meghatározói. Aki magában elfogadja a világot, és tolerálja azt, ami abban fontos, az a Jézussal való kö­zös­sé­gen kívül él. Senki sem szeretheti egyidejűleg Jé­zust és a világot. (Tovább olva­sásra java­solt: Mt 6,19-21; 1Jn 2,15-17.) Isten felé irányuló szeretetünk egy folya­ matosan fennálló feszültséghez vezet az énünkkel szemben. Aki szereti Jézus Krisztust, annak önként fel kell adnia saját kívánsá­gait, hogy terveit háttérbe szorítva Isten ren­delkezé­sére állhasson. Isten felé irányuló sze­rete­tünk leg­nagyobb ellensége nem kívülről, a vi­lágból jön, hanem a saját szívünkben levő vi­lágból. Ezen a területen nem szabad sem­miféle helytelen tole­ranciát gyakorolnunk magunkkal szemben. Gyakran ez a türelem már elfoga­dásra került a szívben, és ezzel hi­telét veszti a keresztyén. De nincs akkora ér­téke az egész világnak, mint a Jézus Krisz­tussal való sze­ mélyes közös­ségnek!

Mindenkinek szüksége van megváltásra

„Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti...” (Mk 8,35)

„Mert mit adhat az ember váltságdíjul lel­kéért?” (Mk 8,37)

Jézus a tanítványainak arról a reális lehető­ ségről beszélt, hogy elveszthetik életüket az evan-

Ez az élet legfontosabb kérdéséről szól, a megváltó személyéről. Egy majdnem 3000 éves

4

Vetés és Aratás

bibliavers még ma sem veszített aktu­ali­tásából: „Hiszen senki sem válthatja meg ma­gát, nem adhat magá­ért váltságdíjat Istennek. Mert olyan drága az élet váltsága, hogy vég­képp le kell tennie róla, még ha örökké élne is, és nem látná meg a sír­göd­röt” (Zsolt 49,8-10). Egyedül Jézus Krisztus képes a jelenlegi több mint hétmilliárd ember számára minden kultúrában, minden világnézetűnek, bármilyen vallású is, elhozni a megváltást. „Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon, és éle­tét adja váltságul sokakért” (Mk 10,45). Jézus Krisztus nélkül nincs megmenekülés! Senki nem tudja jövőjét megvásárolni, kihar­colni vagy megdolgozni érte. Jézus nélkül mindenki elveszett, és hiányzik belőle az élet (Jn 3,36)! Keresztyénként ez jellemezze egész életünket!

Büszkének lenni Jézus Krisztusra „Mert ha valaki szégyell engem és az én beszédeimet...” (Mk 8,38) Jézus követői egyben tanúi is Jézusnak minden időben, mert megbízatásuk és Isten iránti szeretetük elválaszthatatlanok egymástól. „…tanúim lesztek…!” (Csel 1,8) Jézus tanúi gon­dolataikban, szavaikban és tetteikben is Jé­zus lényét tükrözik vissza. A „szé­gyell” szó el­len­kezője annak, hogy „csodál, tisztel” valakit, vagy egysze­rűen büszke valakire, valamire. Büszkének kell lennünk Jézus Krisztusra! Isten irántunk való sze­retete és a mi szeretetünk Isten iránt egyáltalán nem enged meg másféle magatartást. Pál ezt így fejezi ki: „Én azonban nem kívánok mással dicse­kedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus ke­resztjével, aki által keresztre feszíttetett szá­momra a világ, és én is a világ számára” (Gal 6,14). Jézus tanújának lenni azt jelenti: büszke vagyok arra, hogy Jézussal együtt lehetek. Ki­tüntetés számomra, hogy Jézussal együtt látnak engem. Büszke vagyok a Szentírásra, tisztesség számomra, hogy kezemben tarthatom, olvas­hatom, és a hallottakat továbbadhatom. Az Ő bölcsessége befolyással van rám.

váltótoknak! Engem tartsatok a legértékesebb­nek, a legnagyobb gazdagságnak! Én hadd le­gyek a ti szenvedélyetek!” „Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagy­ságáért. Őérte kárba veszni hagytam, és sze­métnek ítélek mindent, hogy Krisztust meg­nyerjem” (Fil 3,8).

Jézus tanúi irgalmasak Isten szeretete egy rendkívüli életbe vezet bennünket. Jézus Krisztus irántunk való sze­re­tete irgalmat ébreszt bennünk a világ felé, egy olyan életstílushoz vezet, amelyet az igazság és a kegyelem jellemez. „Öltsetek tehát magatokra – mint Isten vá­ lasztottai, szentek és szeretettek – könyörületes szívet, jóságot, alázatot, sze­lídséget, türelmet” (Kol 3,12). „Arra kérlek mindenekelőtt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért, a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy nyugodt és csen­des életet éljünk teljes istenfélelemben és tisz­tességben. Ez jó és kedves a mi üdvözítő Iste­nünk színe előtt, aki azt akarja, hogy min­den ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére” (1Tim 2,1-4).

Ha tudtuk volna! A mai – aránylag – békés Európában bármikor robban­hat a bomba háború vagy terrorizmus miatt. Gyülekezetek és keresztyének rövid időn belül megismerhetik az üldöztetést. Mi nyugati ke­resztyének felkészültünk erre? Nagyon nagy hatással voltak rám egy Donyeckből való testvér szavai, aki utolsó ukrajnai láto­gatá­somkor ezt mondta nekem: „Ha egy éve tudtuk volna, hogy itt ez fog történni, akkor gyüle­kezete­in­ket, a ke­ resztyéneket és magunkat is teljesen más mó­don készítettük volna fel.” Jézus Krisztus nyíltan és érthetően felvázolta az utat követői számára. Mi el akarjuk hagyni saját útjainkat és Őt követni – bármilyen magas árat is kell érte fizetnünk. Igen, Krisztus irántunk való szeretete nem enged más választást! Friedemann Wunderlich

Jézus akkoriban azt mondta az embereknek, s ma nekünk is mondja: „Fogadjatok el Meg­

2015. évi 2. szám

5

Ne akadj el! „Így azonban jobb után vágyakoztak, még­pedig mennyei után. Ezért nem szégyelli az Is­ten, hogy Őt Istenüknek nevezzék, mert szá­mukra várost készített.” (Zsid 11,16) Egy ös­sze­jö­ve­telre utaztam, amikor az au­ tókölcsönző ügyintézője kö­zölte velem, hogy minden gép­kocsit kiköl­csö­nöztek egy luxusautó kivételé­vel, amelyet elő­nyös díj ellenében át tud nekem adni. Egy kissé ag­gódtam, hogy mit gondolnak majd rólam, hogy ilyen drága autóm van. De nem volt más le­hetőségem, és be kell valla­nom, szívesen ve­zet­tem ezt az autót. Miközben az autópályán siklórepüléses stí­ lusban haladtam, baljóslatú hangot hallottam, és azonnal felismertem a defekt hangját. El­ akadtam… És bármilyen szép volt az autó, se­ hova sem mehettem, és lehet, hogy lekésem a repülőgépet. Valószínű, ismered ezt az érzést. Valahová el kell jutnod, és hirtelen elakadsz egy hótorlaszban vagy sártömegben – vagy egy defekt következtében. Teljesen mindegy, hogy miért, de az elakadás nem jó dolog. És bármilyen rossz ez utazás esetén, még rosz­ szabb, ha az elakadás lelki problémákból adó­dik. Például egy hozzád közel álló személy szavakkal vagy cselekedetekkel megsért, és elnézés helyett el­akadsz a vele való küzdelem­ben csupán azért, mert minél jobban próbálod megérteni, annál több az akadály, hogy alkal­mas légy rá. Vagy talán a nehéz helyzetben a csalódás és keserű­ ség magjai gyökeret ereszte­nek a szívedben, és beleragadsz a csüggedés mocsarába. De a hívő keresztyének visszau­tasíthatják a kö­ rülmények által okozott aka­dályokat. Egy­szerűen nem té­vesztik szem elől, hogy úton vannak, és va­lami nagyobb vár rájuk: „…mert számukra vá­rost készített.” Így, ha legközelebb az élet körülményei miatt elakadsz, emlékezz arra, hogy ki vagy, és merre haladsz. Nem lehet olyan személy vagy do­log az életedben, amelyért érdemes elakadni a mennyei hazád felé vezető úton! S. J.

6

Grafika: Kun Éva

N ézz

föl !

Nézz szét a földön, amerre lépkedsz, szívd be jól, mélyen a nyár jó szagát; gyümölcsök érnek, aromák őrzik emlékké váltan percek zamatát… Nézz föl az égre, végtelen réten legel a bodros, felhőtestű nyáj; millió csillag váltja fel őket, ha éjsötétre változik a táj… Attól ne rettegj, hogy Pásztor nincsen, hogy gazdátlanul forog az egész, nézz szét a földön, nézz föl az égre, mindenütt ott van: Isten keze véd! Lukátsi Vilma

Vetés és Aratás

A

zok a legboldogtalanabb emberek, akik gonddal telve mindig maguk körül forognak.

Ők azok: – akik attól, ami holnap történhet, annyira félnek, hogy nem tudnak örülni a mai napnak; – akik minden fénylő csillagot veszélyes meteorzápornak tartanak; – akik minden zöld domb alatt egy tűzhányót sejtenek; – akik többet gondolnak a napfoltokra, mint a Napra; – akik jobban szomorkodnak egy száraz levél miatt, mint amennyire örülnek egy egész erdő zöld lombozatának; – akik sokkal inkább élnek szenvedéseikben, mintsem örömeikben. „De én vigadozni fogok az Úr előtt, örvendezek szabadító Istenem előtt” (Hab 3,18). Ezért ne mulaszd el napi gondjaidat az Úr elé vinni! Talán azt gondolod, túl kicsik ahhoz, hogy a Magasságosnak elmondjad azokat, de vajon nagy gondjaink olyan nagyok-e Isten szemében, amilyeneknek mi látjuk? És vajon kis gondjaink nem egy nagy gondnak a töredékei? Nekünk mindenesetre fontosak ezek, azonban Isten olyan mélyen hajol le hozzánk, hogy nem kell attól tartanunk, hogy túl mélyre húzzuk le Őt. Mehetsz hozzá, ha elveszítettél egy kulcsot, ha megsebezted az ujjadat, ha barátságtalanul szóltak hozzád. Egy apának semmi sem kicsiség, ami gyermekét kínozza; a nagy Isten, aki a hajad szálaid is számon tartja, akinek akarata nélkül egyetlen veréb sem esik le a földre (Mt 10,29-30), nem fog tolakodónak tartani, ha napi gondjaidat Őelé viszed. Ha mindazokra a gondokra és bajokra nézel, amelyek jöhetnek, valószínűleg így kiáltasz fel: „Hogyan boldogulok én ezekkel?!” De ezek nem egyszerre jönnek, hanem egymás után, és amikor jön egy baj, jön a hozzá szükséges erő is. Ha lépésről lépésre és napról napra haladunk az úton, akkor türelmesen megoldhatjuk a gondjainkat. C. H. Spurgeon

2015. évi 2. szám

Hálaadás Köszönjük Tenéked, Istenünk, hogy élünk! Hogy annyi vész után Te vagy menedékünk. Nem is lehet nagyobb boldogságunk nekünk, minthogy velünk járva vigyázod életünk. Milyen nagy kegyelem, hogy ily jó vagy hozzánk, hogy a baj idején felénk fordul orcád. Megadod áldásod, a napi kenyerünk, megáldod a munkás, kérges két tenyerünk… Megáldod a vetést, hogy nôjön kalászba. Beléd veti hitét az özvegy és árva. Benned hisz a szegény, megalázva magát, néked ragyogtatja az éj sok csillagát. Boldogan mondjuk el, és dicsérünk Téged: nyugodt az életünk, Lelked megbékéltet. Miért is csüggednénk, inkább hálát adunk, hisz veled a rossztól csak megszabadulunk. Nem jöhet oly veszély, hogy ne segíts rajtunk, ne is maradjon hát soha néma ajkunk. Hirdessük szerteszét: csodás, szent reménység, hogyha Benned hiszünk, eloszlik a kétség. Csak a hit marad meg, s a szeretet éltet, mely nélkül sohasem láthatunk meg Téged. Köszönjük, ó, Urunk, hogy reánk gondolva eljuttatsz egykoron dicsô országodba! Fel, fel, ti boldogok, akik hisztek benne! Ne legyen közöttünk, ki hálás ne lenne! Mert irgalma örök, megtartása csodás, zengjük mindnyájan ma a hála himnuszát!

Kárász Izabella

7

„Az öröm és a szenvedés ideje elmúlik, de az Úr megmarad.” E. Modersohn

Kik a boldogok?

A tiszta élet ereje „Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek min­dent, hogy feddhetetlenek és romlatlanok le­gyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ra­gyogtok, mint csillagok a világban.” (Fil 2,14-15)

Emlékszem, hogy a vasfüg­g öny lebontása előtti években az orosz ke­resztyénekért imád­ koztam, akiket hitükért ül­döztek. A politikai helyzet ezen a területen ke­gyetlennek tűnt, és őszintén mondom, nem tartottam valószínűnek, hogy meglátom Isten válaszát a szabadságukért mondott imáinkra. De 1989-ben hihetetlen esemény történt – a vas­függöny leomlott, és a szabadság új kor­sza­kát jelentették be azoknak az embe­reknek, akik kommu­nista irányí­ tás alatt éltek. A világ örült a hírnek, és én különö­sen, hogy hívő test­vé­ re­im szabadon megélhet­ték hitüket Krisztus­ban. Röviddel a történtek után az orosz gyüleke­z etek három vezetője láto­ gatást tett abban a Biblia Intézetben, amelynek ak­kori vezetője­ként köruta­ zást szerveztem részükre. Miközben sétálgattunk, megkérdeztem őket, hogy milyen események vezettek a vallásüldö­zés és elnyo­más megszün­ tetéséhez. Elmondták, hogy gaz­dasági rendszerük az alkoholiz­mus miatt folya­m atosan romlott. Elmondták, hogy az akkori miniszter­elnök azt kér­ dezte a munkatársaitól: „Miért ül­dözzük a ke­resztyéneket? Ők az egyedüliek, akik nem al­koholizálnak. Minden nap szorgal­masan dol­ goznak, és jó példát mu­tatnak. Miért üldöz­zük az olyan embe­reket, akikre szükségünk van?” Különös példája ez a tiszta élet erejének. Amikor a nem keresztyének ebben az „elfer­dült, romlott nemzedékben” észreveszik, hogy mi másképpen élünk, akkor lehetőségünk nyílik arra, hogy ennek a különbségnek az okát Krisztusban mutassuk meg. Kíván­csi vagyok, hogy ahol dolgozol, ott az embereknek mi a véleményük. Talán ezt mondják: „Azok a ke­resztyének, akik zúgolód­nak, elége­ detlenked­nek, későn érkeznek, és ko­rán távoz­ nak?” Pedig még abban a környezet­ben is, ahol

8

mellőzést és méltánytalanságot ta­pasztalunk, Isten létezését kell életünk tiszta­sá­gával és fedd­ hetetlenségével bemutatnunk. Gyakran igaz, hogy minél sö­tétebb a környe­zetünk, annál na­ gyobb a feladatunk, hogy Is­ten megmutathassa jellemé­n ek párat­l anságát cse­l eke­d eteink és viselkedé­sünk által, hogy az Úr Jé­zus világossága ragyoghas­son bennünk és ál­talunk. Úgy élj, hogy főnököd azt mondja majd: „Nem mindig értem meg a keresz­ tyéneket, de egy dolog igaz – üzleti dol­ gaink sokkal jobban mennek, mióta ők itt dolgoznak!” És akkor ta­lán a főnököd közvetlen lesz hoz­zád, és segít­ségedet kéri („egy keresztyéntől”) – mert min­ den út az Úr Jézushoz vezet. Útravalód: * Összhangban vagy-e a körü­ lötted élőkkel, azokkal, akik nem ismerik Krisztust, vagy azt mondják-e mások, hogy jó értelemben külön­ bözöl tőlük? * Milyen sajátos dolgokat te­hetsz a munkádban, iskolában, otthon vagy még a gyülekezetben is, hogy bemu­ tasd a tiszta élet erejét? J. S.

Gondold

meg hát…

Napestig rohansz a nap alatt, pedig tied csak egy pillanat. A kapott idő csak ígéret, elszáll, mint pillangó az élet. S bár kimért az időkeret, a pillanat csodát tehet: meggyújthat égi tüzeket, s ébreszthet élő hiteket. Venyercsán László

Vetés és Aratás

Látszat valóság és

H

ázunk előtt egy nagyon szép fácska állt, kertünk dísze, apró, csodálatosan megfor­mált levelekkel. Egy reggelre azonban arra ébredt­ü nk, hogy feladta ékességét, a föl­d ön feküdt a tövénél kettétörve. Szomorú és érthe­tetlen volt a látvány. Hogyan lehetséges, hogy a fiatal, életerős és szép fa ott heverjen a földön? Amikor szemügyre vettük, mi is tör­tént va­ló­jában, szemünk elé tárult a nyil­vánvaló ok: a fa kö­ ze­pében termeszek vertek tanyát, egyre na­g yobb teret hódítva maguknak az élő fa kö­ze­pében, amelyről a kívülállók mit sem sejtettek. Azután eljött egy nap, amelyen heves szél támadt. Az erősnek tűnő fácska megadta ma­gát. Nem volt ereje ellenállni a viharnak. Feladta szépségét és rendeltetését (egy kidőlt fa egyáltalán nem szép látvány, előbb-utóbb tűzre vetik). Elgondolkoztam. Amikor Jézus kegyel­me megtalált, egy új, szép élet fakadt a szí­vemben. Isten szeretete rajtam keresztül másoknak is örömet adott. Erős és hasznos voltam. Aztán teltek a hónapok, az évek, és a kétségeskedés bűne, mint a termesz, lyukat fúrt magának a gyökéren keresztül. „Isten minden ígérete valóban igaz rám?” Ezután a bűnök utat törnek maguknak, és a világ szeretete, vagy éppen az önmagunk körüli forgolódás teljesen elfoglalja a bensőnket. Küzdünk, de mivel ragaszkodunk a bűne­inkhez, azok erősödnek, mi pedig gyengü­lünk. Még szépnek és erősnek mutatjuk

2015. évi 2. szám

magunkat, az emberek talán még csodálnak is, mígnem eljön egy nap, ame­lyen heves szél fúj végig életünkön, olyan erős, hogy ellenállni már nincs erőnk, és kettétörik az élet. Sajnos, sok ilyet láthatunk, amely már nem örömmel, hanem szomorúsággal tölti meg a szívet Isten és az emberek előtt is. Mi hát a megoldás? Ne engedjük a bűnös vágyakat uralomra jutni, hanem vigyük oda a keresztre, hadd hal­jon meg, helyette pedig engedel­ meskedjünk Istennek! Isten Igéjét tartsuk zsinórmértéknek életünk minden napján, akkor életünk fája nemcsak szép és erős, hanem még gyümöl­csö­ző is lesz, amely másoknak is eledelt ad a Gaz­da dicsősé­gére. „Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szív­ben van.” (1Sám 16,7)

Hol ol talált talált? Egyedül voltál. Sírtál. Sírtál, és kerested az Életet… És Ő szólt: „Ne félj, itt vagyok!” – s neveden hívott. Hallottad-e? Később összegyűltek a tanítványok. És Ő újból megjelent: „Békesség néktek, vegyetek Szent Szellemet!” Munkát adott: Hirdessétek az evangéliumot! Elmentél-e? Harmadszor a tengeren sötét volt s aggodalom, semmi más. De Ő jött és szólt: „Vessétek ki a hálót!” S áldás követte szavát… Amott már égett a parázs… S boldogan ünnepelt Mester és tanítvány. Ott voltál-e? Anna Mária Seidel

Maszárovicsné Éva (Kalene Hill, Zambia)

9

Odaszánni magunkat Istennek Megté­résünk előtt a bűn hatalma alá tar­ toztunk, és mindig vétkeznünk kellett. Egy kis odafigyeléssel és fegyelemmel ugyan el tudtuk azt fojtani, de végül mindig csődöt mondtunk.

„Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben... Hanem adjátok oda magatokat az Isten­nek ...” (Róm 6,12-14)

Szabadság A Római levél 6. fejezetéből megtanulhatjuk, hogy mi Krisztussal együtt meghaltunk. Isten kimondta az ítéletet a régi életünkre, amikor az Úr Jézus meghalt a Golgotán, a ke­reszten a bűneinkért. Amikor megtértünk, Isten igazzá nyil­vánított bennünket. Most tehát a bűnnek teste, amely mást nem tudott tenni, csak vétkezni, Isten elől el lett távolítva. Isten úgy lát bennünket, mint akik Krisztussal együtt meghaltunk a bűnnek. Ennek az az ered­ménye, hogy a bűn hatalmától szaba­dok lettünk. Most már nem kell vétkez­nünk. Ez a megszabadulás tény! Isten meg­állapította azt ítéletével, és el is ren­dezte. Az Úr Jézus értünk halt meg, de mi is meghaltunk vele együtt. Úgy állunk Isten színe előtt, mint szabadok! Isten maga mondja, hogy ez így van, és szabad ezt nekünk hinnünk és hálásan elfogad­nunk!

Uralom Életünk gyakorlatában van lehetőségünk arra, hogy ezt az Isten által megállapított és elrendezett tényt megéljük. A bűn, a gonosz hatalom és forrás, amely állandóan csak bűnt akar és tud nekünk kínálni, már nem a mi urunk. Egy másik uralom alá kerültünk. Isten a mi Urunk. Ő szabadított meg minket és vont közel magához. Most már nem kell a gonosz „úrra” hallgatnunk. Ehelyett egy jó Urunk van, aki szeret minket. Isten maga a mi Urunk, aki­ nek uralmát örömmel fogadjuk.

10

Magyarázat 1. – Régi életünk A meg nem tért embertípus, minden rossza­ságával, romlottságával együtt. Az az állapot, amelyben megtérésünk előtt Isten szemében vol­tunk. Ez a régi ember megfeszíttetett (ez ér­vé­nyes mindazokra, akik az Úr Jézust üdvözí­tőjüknek elfogadták).

Bár a bűn még mindig ott van az éle­tünk­ ben, mert hústestben élünk, és a régi ter­mé­ szetet is bírjuk minden kívánságával együtt. Azonban most minden megváltozott. A mi Urunk, akire hallgattunk, teljesen szabaddá tett, és új élettel ajándékozott meg, amely már egyáltalán nem akar és nem is tud vét­kezni. Ezért a bűn többé már nem uralko­dhat rajtunk.

Odaadás Ahhoz, hogy ezt a megszabadulást naponta átélhessük, szükséges, hogy amit a megtéré­ sünkkor mondtunk és kívántunk, azt napról napra megéljük. Megtérésünkkor odaszántuk magun­kat Istennek. Azt mondtuk neki, hogy elveszett bűnösök va­gyunk, szükségünk van az Ő se­gítségére, és elfogadjuk hittel az Úr Jézus ke­reszten elvégzett áldozatát. És ennek így is kell maradnia! Mindennap szabad magunkat Isten rendelkezésére bocsátanunk. Miénk a vá­lasz­tás! A bűn na­gyon szívesen használja tagjainkat (szemünk, szánk, kezünk, gondo­lataink stb.) mint eszkö­zöket az igazság­talanság véghez­ vitelére. De ne adjuk oda erre azokat! Adjuk inkább szívesen Istennek, aki azokat arra szeretné használni, hogy általuk az igazság gyakorlati oldalát mutassa be. (Például a szánkkal jó és barátságos szavakat, igazságot szóljunk.) Isten olyanná akar­ja életünket változtatni, amilyen illik Őhozzá, amely vele összhangban van.

Vetés és Aratás

Magyarázat 2. – A bűnnek teste Egy olyan gépezet, amely csak bűnt tud gyártani. Ezt a „gépet” kikapcsolták, a bűnnek teste le lett téve. Többé már nem kell vétkeznünk.

Mindent adjuk oda Istennek: vágya­inkat, akaratunkat, erőnket, mindent, amik vagyunk! Amikor teljesen Isten rendelkezésére állunk, akkor láthatóvá válik a gyakorlatban is, hogy a bűn többé már nem uralkodik rajtunk. Magyarázat 3. – A halandó test Testünk, amelyben a Földön élünk, romlásnak van alávetve. Azon­ban azok, akik megtértek, már nem élnek a bűn hatalma alatt, hanem szabadok.

Új életünk, amelyet ajándékba kaptunk, feltétlenül kívánja ezt az odaadást. Ezért ez nem kényszer, hanem olyan döntés, amely illik egy keresztyénhez. Nem azért tesszük, mintha törvényeknek vagy előírásoknak akarnánk engedelmes­kedni. Ugyanis mi többé már nem a törvény, hanem a kegyelem alatt élünk. Az Úr Jézussal fog­lalkozunk, aki elhozta számunkra Isten kegyelmét. Ekkor átéljük Isten megőrző erejét, és odaadásunk Isten felé valóságos lesz. Pál megvalósította ezt. Megtérését követő­en második kérdése ez volt: „Mit tegyek, Uram?” (Csel 22,10) Teljesen Isten rendel­ke­zésére bocsá­totta magát. Dániel is hasonlóan tett, amikor Babilóniába került. József szintén, amikor Egyiptomban, Potifár házába került. És maga az Úr Jézus a legjobb példa erre. Szá­má­ra ele­del volt, hogy Isten akaratát cseleked­het­te. Szabad megvalósítanunk ezt a gondolkodást saját életünkben! (1Pt 4,1-2; Gal 2,20)

Mi

az

Övé?

Az Úr Jézusé a tenger meg a csillagok fenn az égen. Ki tudná őket megszámolni? Ott tündökölnek réges-régen. Az Úr Jézusé a Föld is: hegye, völgye meg minden bokra. Kék egéből Ő visel gondot minden mezőn a virágokra. Az Úr Jézusé a kincs is: arany, ezüst, gyémántok éke. Ezért nem kell aggódni annak, akinek Ő a menedéke. Az Úr Jézusé itt minden, a kis madárkák neki zengnek. Csak azt mondd meg, királya lett-e az Úr Jézus a te szívednek? Az Úr Jézusé a felleg: arra száll, merre Ő akarja. A csillagoknak millióit szelíden igazgatja karja. Ha az Övé már a szíved, akkor kérd Őt este és reggel: vezéreljen téged is híven, a ragyogó csillagsereggel. Milyen öröm lesz tudni mindig, ha csillogó szemükbe nézel: őket ott fenn és téged itt lenn Ugyanaz vezet biztos kézzel.

Christian Rosenthal

Túrmezei Erzsébet

A Magyar Evangéliumi Rádió Alapítvány adásai délelõttönként, 10.30-11.00 óra között a 41 méteres rövidhullámon (7215 kHz); este, naponta 20.25-21.00 óra között az 1395 kHz-es (215 m-en) középhullámon. Az evangéliumi adásokra hívjuk fel rokonaink, ismerõseink és szomszédaink figyelmét is! A Magyar Evangéliumi Rádió Alapítvány lapja az „Antenna”, amely a következõ címen igényelhetõ: MERA, H-1428 Budapest, Postafiók 4. Web: www.mera.hu; e-mail: [email protected]

2015. évi 2. szám

11

Az utolsó utazás Á

dámmal, a férjemmel egy Wycliff-tanfo­ lyamon vettünk részt Wuppertálban. A fone­ tika alapjait tanultuk, és az új-guineai emberek szokásait, hagyományait és még sok olyasmit, amit missziós küldeté­sünkben tudnunk kell. Elutazásunkat őszre ter­veztük. Sajnos, kislá­nyunkat, Évát a tanfolyamra nem tudtuk ma­gunkkal hozni, ezért édesanyámnál hagy­tuk, ugyanis második gyermekemet vártam. Egy szombati napon történt. Egy kicsit to­ vább aludtunk, de reggeli után rögtön bevásá­rolni indultunk a férjemmel. Napsütéses nyári délelőtt köszön­tött ránk, de mégis hamar elfá­radtam. Kár, hogy a játéküzlet már bezárt. Egy kis babakocsit akartam vásárolni kisgyerme­künknek, Évának. (Elképzeltem, milyen bol­dogan fog vele szaladgálni az új-guineai benn­ szülöttek között.) Amikor fáradtan visszaértünk a szállá­sunkra, a bejárati ajtó résében egy távirat volt bedugva: „Imádkoz­ zatok! Évike talán már ha­lott. Anya.” Újból és újból elolvastam – ez nem lehet igaz! Hiszen alig pár napja, hogy elbájoló fényképeket ké­szítettünk róla, amelyeket ma hoztunk el a fényképésztől. Most pedig össze­ omlottunk. Négy óránkba telt, amíg Wuppertálból ha­ za­­értünk. Az izgalmak miatt erős fájdalmaim kezdődtek. Így imádkoztam: „Uram! Ne most szüljem meg a gyermekem, és add, hogy a kislányunk éljen!” Amikor hazaértünk, édesanyám csendben és nagyon szomorúan nyitott ajtót. Bevezetett kisgyermekünk ágyához. Ott feküdt a mi nap­ sugarunk mozdulatlanul, összekócolt hajfür­ tökkel. Megsimogattam az arcocskáját: „Éva, kedves, aranyos, kicsi lányom!” De ajka zárva, szeme csukva maradt. Kétségbeesve térdel­tünk le ágyacskája mellé. Könnyek futottak le az ar­ cunkon. Mi történt?

12

Megtudtuk, hogy a himlőoltás után lázas torok­ gyulladást kapott. A láz elle­nére vidám­nak látszott, így a betegség komolyságát édes­anyám nem ismerte fel. Ami­kor Évike délután lefeküdt aludni, a kihányt ebédben meg­fulladt. Beesteledett. Mindannyian lefeküdtünk, de nem tudtunk elaludni. Halkan lementem a férjemmel a földszintre. Gyermekemet meg­mosdattam, fel­ öltöztettem és megfésültem. Ott feküdt – így, teljes békében. Beszéltem hozzá: „Soha többé nem mondod nekünk: »Mama…, papa…«.” Ekkor csendben nyílt az ajtó, édes­anyám jött be. Ő sem tudott aludni. Aggódva ült le mel­lénk, elkeseredve, hogy a gyermek éppen őnála halt meg. Az éjszakának ez az órája, amelyet édesanyámmal együtt töltöttünk, az örökkéva­lóságban biztosan fel lesz je­ gyezve. T i ze n eg y é v i g imádkoztam, hogy é d e s­a n y á m J é z u s Krisztust Urának elfogadja. Ami­k or három évvel ezelőtt egy lelkésszel össze­ házasodtam, munkánkkal és a hit kérdéseivel alaposabban kezdett foglalkozni. De az utolsó lépés – egész éle­tének átadása – ezen az éj­sza­kán történt meg, ahogy együtt életről és ha­lál­ról beszélgettünk. A megrendelt koporsó reggelre megérke­zett. Ameddig csak lehetett, látni kívántuk gyermekünk kedves arcát, őt magunknál tar­tani, de erre csak rövid idő adatott. Dél körül eljött hozzánk egy lelkész bará­tunk. Nem olyan régen ezt mondta nekünk: „Amikor Isten valakit a misszióba küld, azt először elnémítja.” Ahogy ezt a mondatot most fel­idéztem neki, rémülten nézett rám. Visszagondoltunk arra az időre, amikor férjem édesanyja felháborodva tiltakozott missziós terveink ellen. Férjem akkor csak ennyit mondott neki: „Mama, ha Jézus az én Uram, akkor Ő határozza meg az utamat is.” Anyó­som ezt nem vette tudomásul, és ezzel a sza­vakkal ment el: „A gyermek

Vetés és Aratás

meg fog halni abban az idegen országban, kérem, hagyjátok nálam!” Azóta tíz hónap telt el, és anyósommal most, a temetésen találkoztunk újra. Csendben álltunk a koporsó mellett. Anyósom arcán is könnyek pe­regtek. Megható pillanat volt, ami­kor később így szólt: „Én azért nem így gon­doltam, amit mondtam. Most másképpen lá­tom, ál­d ásom adom missziói munkátokra. Az Úr áldjon meg benneteket!” Sokan jöttek el a temetésre. Itt is megta­ pasztaltam, hogy Isten ebben a nehéz órában és a szülés előtt is hordozott. A következő nap visszautaztunk a missziós tanfolyamra. Hat nappal később megszületett János fiunk. Mennyire másképpen fogadtuk most Istennek ezt az ajándékát! De a szomo­rú­ság és a gyász minden éjjel erőt vett rajtam. Amikor szamár­köhögés tört ki a gyermekek között, János csak háromhetes volt. Újra fé­le­lem fogott el. Közben én súlyos beteg lettem. Férjem és testvé­reink az ágyamnál térdeltek, és teljes szívvel az életemért könyörögtek Isten­hez. És Ő meggyó­gyított. Ezen az éjszakán különösen szólt hozzám az Úr: „Miért bánkódsz állandóan Éva miatt? Ő nálam van! Ő hozzám tartozik! Neked adtam egy rö­vid időre. Köszönd meg azt az időt, amelyben ő volt életetek napsugara. De ha te énértem akarsz élni, tedd félre a bána­todat, ő nálam van!” Igazán most tudtam csak fájdalmamat Is­ tennek átadni, és valóban igent mondani az Ő akaratára: „Az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Ő ne­ve!” (Jób 1,21)

E. D.

Bizalom Mindenen át hogyan segít? Még nem tudom, hogyan, csak hogy ígérete szerint és csodálatosan. Elűzi-e az éjszakát s hogyan? Csak azt tudom, hogy egy lépéshez mindig ád elég fényt az úton. Szívem, ha Ő kezébe vett, békében nyugoszik. Hogyan hordoz, hogyan vezet, az csak rá tartozik. Németből fordította: Túrmezei Erzsébet

Otthonunk „És ha majd elmentem, és helyet készítet­tem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legye­tek ti is.” (Jn 14,3) Egy házaspár, akik idős nagynénjüket ma­ gukhoz vették, hogy ápolásáról gondoskodja­ nak, aggódni kezdtek, hogy rokonuk nem fogja náluk jól érezni magát. Ezért lakásukban az egyik helyiséget pontosan ugyan­olyan háló­ szobává alakították át, mint amilyet a nagy­ néni az előző otthonában hagyott. Amikor a néni az új helyre megérkezett, a bútorai, a fa­lisző­nye­gei és egyéb megszokott dolgai mind ott vol­tak, és ez különle­ges, örömteli fogadtatást szer­zett szá­mára. János evangéliumában (13,36-14,4) azt ol­vassuk, hogy az Úr Jézus az utolsó vacso­ rán a tanítványait megpróbálta felkészíteni közelgő halálára. Amikor Péter megkérdezte tőle: „Hova mégy?”, az Úr Jézus így válaszolt: „Ahova én megyek, oda most nem követ­ hetsz, de később majd követsz” (13,36). Majd még mindig Pé­terhez szólva (de ez minden kö­ve­tőjének ma is szól) azt mondta: „Az én Atyám há­zában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én va­gyok, ott legyetek ti is” (14,2-3). A menny a hívők gyülekezete min­den nép­ ből és nemzetből, de mennyei Atyánk hajléka is. Amikor a mennybe megérkezel, és az Úr Jézus fogad téged, ott különleges sze­re­tettel elkészített hely lesz számodra is. Akkor felismered, hogy otthon vagy, és ez végtelen örömmel tölt el. A keresztyének szá­ mára a menny jelenti az OTTHONT. David C. McCasland 2015. évi 2. szám

13

A

z Újszövetség feljegyzi mindazt, „…amit Jézus tett és tanított kezdettől fogva” (Csel 1,1) Az Úr Jézus ma is folytatja küldetésének végrehajtását az Ő népén keresztül. Befejezve az Atyától kapott küldetését, megbízza tanítványait: „Ahogyan engem elküldtél a világba, én is elküldtem őket a világba” (Jn 17,18). A feltámadt Krisztus parancsolja nekünk: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet…; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28,19-20). Így Isten munkatársai lehetünk az Ő szellemi házának építésében (1Kor 3,9; 1Pt 2,5). Meg kell tehát tanulnunk, amit Jézus parancsolt, de ez saját erőnkből nem megy. Ezért Isten szándékaaz,hogybelénktáplálja az Ő Fiának jellemvonásait. –Megtanítszeretni(1Tesz4,9). Ezalegnagyobbkeresztyénerény (1Kor 13,13). – Engedelmességre tanít (1Sám15,22).Különbenhogyanis tisztelhetnénk Őt, vagy tanácsolhatnánk másokat? – Megtanít hinni, mert hit nélkülnemlehetünkkedvesekIsten előtt (Zsid 11,6). – Megtanít remélni, mert a reménységIstenígéreteinnyugszik (Róm 8,20-25).

14

A kereszt útja

– Megtanít túllátni jelen körülményeinken, mert egyes hívők„leckéi”eltérhetnekatöbbiekétől attól függően, hogy kinekkinekmitkellmegtanulnia,milyen változásokonkellkeresztülmennie. Az Úr Jézus jellemvonásainak megfigyelésében és megtanulásában Isten vigasztal és bátorít bennünket. Ő nagy szeretettel és együttérzéssel fordul hozzánk a tanulásfolyamatában,amikorarra szükségünk van. Állíts fel magas mércét magad elé! Soha nem engedhetjük meg magunknak, hogy a középszerűséggel megelégedjünk! Isten munkája a legjobbat érdemli! Lelkiismeretesenértékeldszolgálati teljesítményedet, mert: „Átkozott, aki az Úr dolgát hanyagul végzi...! ” (Jer 48,10a) Tűzzkireálisésigényescélokat szolgálatod végzésében, és járj hűségesen a Mester lábnyomában! Ez a kereszt útja. „...hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban” (1Kor 15,58).

– Megtanít a kegyességre (istenfélelemre),mertIstenFiahasonlatosságára kell elváltoznunk (Róm 8,29). –Megtanítabuzgóságra,mert ez magával ragad másokat, és ebbenisMegváltónkatkövethetjük (2Kor 9,2; Jn 2,17). –MegtanítazÚrgondviselésére bízni magunkat a legnagyobb szükség idején is (2Kor 12,9-10). –Megmutatja,hogyszükséges feladni saját akaratunkat, halálba adni az énünket, mert „ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad…” (Jn 12,24) – Odavisz a Golgota keresztjéhez, és a szívünkre beszél, hogy vegyük fel a magunk keresztjét, éskövessükŐt(Lk9,23;Mk10,21; Mt 10,38). –Megtanítja,hogyIstenrendje szerint a megaláztatás megelőzi a megdicsőülést (Fil 2,5-11; 1Pt 1,11 b). – Megmutatja, hogy földi „cserépedényünknek”összekell O. J. Gibson törnie, hogy azután fényt áraszthasson (Bír 7,20). Az alabástromüvegcsét el kellett törni, hogy kiáradhasson Élő vizek zubogó forrása belőle az értékes Valahol lenni kell egy forrásnak, melyben illat(Mk14,3).

végre felüdülhetnek azok is, akiket most a lefelé tartó zuhanás köpölyöz, és a nyirkos, fénytelen zsákutcák vonzásában élnek; kitaszítottak, kimerült sebesültek, kiknek cserepes ajkait a szomj ékesíti, s akiket már az irgalmatlan világunkban élőholtnak tartanak, de még nem hantolták közös temetőszéli árokba őket.

Ó, jöjjetek mind énhozzám – mondja Jézus. – Mire vártok még szomjazó lelkek? Én vagyok az élő vizek zubogó forrása, én vagyok az örök élet! Leleszi Balázs Károly

Seprő „Gondtalan élt Móáb ifjúsága óta, és pihent mint seprõn a bor. Nem öntötték át egyik edénybõl a másikba, nem kellett fogságba sem mennie. Ezért maradt meg zamata, illata sem változott meg.” (Jeremiás 48,11) Jeremiás a borkészítés területérõl veszi a példát, hogy általa megtanítson: a kényelmes élet nem vezet erõs jellemhez.

Isten akarata azonban az, hogy életünk olykor válságba kerüljön, hogy a tõle való állandó függõséget megtanuljuk. Szüntelenül felzavar bennünket a kényelmünkbõl.

Amikor a bor a tömlõkben vagy a hordókban forr, akkor a seprõ lerakódik az edény fenekére. Howard Taylor felesége mondja el Hudson Ha a bort ebben az állapotában hagyjuk, élvez- Taylorról írt életrajzában: „Ennek az életnek, hetetlen lesz. Ezért a pincemesternek át amely áldássá lett mindenütt a világkell öntenie egy másik edényban, egész sajátos folyamaton be, hogy a seprõt tisztákellett végigmennie (mint talanságaival együtt a bornak, amikor megeltávolítsa belõle. E tisztítják a seprõtõl), Isten akarata azonban az, folyamat által nyer beleértve a kiürítést hogy életünk olykor válságba a bor erõt, aromát, és az áttöltetést kerüljön, hogy a Tõle való színt és különleges egyik edénybõl a zamatot. másikba, amely állandó függõséget oly fájdalmas lesz a Móáb zavartalan megtanuljuk. régi természetnek, de kényelemben élt. Nem amely által megtisztukellett elszenvednie olyan lunk az új számára.” fájdalmas élményeket, mint a fogság és számûzetés. Sikerrel elszigeHa tisztán látjuk, hogy az „isteni telte magát a nehézségektõl, próbatételektõl és pincemester” mit akar munkálni életünkben, nélkülözésektõl. Ennek következtében élete ápo- akkor ez megóv bennünket a felháborodástól és rodott, ízetlen lett. Nem volt aromája, fûszere. lázadástól, és megtanít az alázatra és az engedelmességre. Megtanuljuk elmondani: Ami a borra érvényes, az természetesen ránk is vonatkozhat. Szükségünk van a bajokra, az Fogadd el Isten szuverén hatalmát akadályokra, nehézségekre, hogy megszabaminden döntésben életed fölött, duljunk tisztátalanságainktól, és teret adjunk a és álmélkodva ismered föl útját, Krisztussal teljes élet jellemvonásainak. hogy mindenen mily bölcsen õrködött: Természetes az a hajlandóságunk, hogy Minden gondolatnál magasabbak minden olyan dolog ellen védekezzünk, ami az Õ áldott tanácsvégzései, valamiképpen megzavarhat bennünket. Szünha elvégezte munkáját rajtad, telenül arra törekszünk, hogy kényelmes fészket eltûnnek majd szíved félelmei! rendezzünk be magunknak. Részlet William MacDonald: Ösvényem világossága c. áhítatos könyvéből

2015. évi 2. szám

15

„Énekeljetek az Úrnak új éneket, ...áldjátok az Ő nevét; hirdessétek napról napra az Ő szabadítását!” (Zsoltárok 96,1-2)



     

  



























 













Te  ben  ned míg hoz  zád







be  szé  de  det, re  mény  sé  gem,















I

































Bol  dog, ki Szí  vem  ben 

Té  ged él a 







szí  vét ne Szent Lel  ke







é  let  tel, a Ti  ed, 





U  ram, Jé  zu  som, ál  dom a Ki  rály, Meg  tar  tó, ben  ned ör 











Te  el  le  ned. Sza  va  dat szö  vét  ne  kem. Te vagy a

át  ad  ta meg  kap  tam

meg  tisz  tult É  le  tem 















hű Úr,



rej  tet  tem van az én



Te ne  ved. ven  de  zem.

  





lált, ved,







meg  tar  tó, Meg  vál  tó,

   



ne vét  kez  zem u  ta  mon fény,

  



Szí  vem  be I  géd  ben

  









 













ör  ven  dez  het,

el  ér  ke  zem,

 

ked, det. 

meg  ú  jult ve  zes  sen 



meg  ta  Te ne 

 



ö  röm  mel a ke  zed,







U  ram.



U  ram.

(Az ének szerzője a szerkesztőség számára ismeretlen.)

(A MERA adásainak rendje a 11. oldalon található.)

16

Vetés és Aratás

Biztonsági zóna „Erős torony az Úr neve, oda fut az igaz, és védelmet talál.” (Példabeszédek 18,10) A neve: Első lelkipásztori szolgálatom idején csa­ládi Gondoskodó – kegyelme minden körülmé­nyek otthonunk egy légi bá­zishoz közel, köz­vetlenül között elegendő (2Kor 12,9), és bölcses­séget ad a B-52 bombázógé­pek repülési útvo­nalában volt. annak, aki kéri (Jak 1,5). Mondanom sem kell, hogy irtó­zatos zajt keltetMindentudó és Felséges – semmi nem ke­rüli el tek, és olyan alacsonyan repül­tek, hogy abban a figyelmét, és semmi nem múlja felül az erejét reményked­tem, elkerülik a há­zunk tetejét, és nem (Zsol­ t 57,1-5). hagynak nyomot rajta. Jó – függetlenül attól, hogy mit enged meg az De a legnagyobb probléma ezekkel a repü­ életünkben, még a legsötétebb helyzetekben is jólőgé­pekkel az volt, hogy az udvaron játszó gyer­ ban részesít bennünket (Róm 8,28). mekeket a fák te­tejét súroló nehéz gépek erősödő Atya és Barát – az egyetlen, aki Fiát adta, hogy hangja sokkos állapotba hozta. Kis­gyermekeink gyermeke lehess, és olyan helyet fog biztosí­ ösztönösen felismerték, mit kell ten­ niük. Betani számodra, ahol a félelem és aggódás he­lyére rohantak a házba, hogy a ma­mát vagy a papát örökre a béke és az öröm kerül (Jn 14,1-6). megkeres­ sék! Lábamon még mindig látszanak Ezért fuss hozzá! Nélküle nem léte­zik biztos karmolásnyomaik, amelyek akkor keletkeztek, hely. És a megpróbáltatások idején a vi­gasztalás amikor a veszély elmúltáig belém kapaszkodtak. elválaszthatatlan tőle. Amikor a Példabeszédek könyvében ezt a Azt gondolom, hogy a hit ezért oly gyer­meki. cso­dálatos igeverset olvasom, mindig a gyer­me­ A gyermekeim pontosan tudták, hová kell fut­ keinkre és a B-52-es gépekre gondolok. A meg- niuk, amikor erőt vett rajtuk a félelem. Édes­apjuk rémült gyermekekhez hasonlóan mi is gyakran szeretetének biztonságához futottak. Te és én elég aggódunk, és néha megrémülünk az utunk során bölcsek lehetünk – és elég gyer­me­kiek –, hogy felmerülő körülmények miatt. Le­het az egy egész- ugyanezt tegyük. ségi probléma, vagy fenyegetés, amely családun– Eddig milyen félelmekkel néztél szembe? kat vagy bará­tain­kat éri, amikor hitünk miatt Hogyan viszonyultál ezekhez a fé­lel­mekhez? provokálnak vagy csúfolnak bennünket. A mun­ – Hová szoktál fordulni, amikor félsz va­ kahely elvesztése, egy megbízhatónak hitt barát lamitől vagy valakitől? Barátokhoz? Isten néláru­lása, az egye­dülálló szülő aggódása a megold­ küli megoldások­hoz? hatatlannak tűnő gondok miatt, mindezek le­sújtó – Gondolkozz el azon, milyen nevet adsz érzést okozhatnak. Félelem és magány esetén Istennek (Gyógyító, Fenntartó, Gon­dos­kodó, mene­külnünk kell egy biztos helyre. Megmentő, Mindenható)! Az Ő igazsága leA Példabeszédek 18,10 térképként szol­ gyen a te erős bástyád még ma! gálhat számunkra. Megmutatja – Olvasd el, és gyönyörködj az „Az Úr megmutatja, a célba vezető utat. Az ige­vers igaz­ság­ban, amelyet a Zsoltárok hol kell kitartani, szerint az Úr neve erős torony, 42,1-11; a Ró­ma 8,31-39; és a de megmutatja 2Korinthus 4,7-18. ige­ver­sek és akik oda futnak, védelmet a menekülés útját is.” tartalmaznak! találnak. Mi oly biztos a J. S. G. Brinke ne­vével kapcsolatban? 2015. évi 2. szám

17

A majom, a tükör és a vörös festék Vumbe sárgásbarna színű majom volt, akit minden érdekelt, és aki idejének legnagyobb részét rendetlenkedéssel és a dzsungelkórház közelében levő hulladékdombon keresgéléssel töltötte. Egyik reggel talált valamit, ami nagy örömet szerzett neki. Egy majdnem üres, nagy, vörösfestékes doboz volt. Átsietett a tüskebokrokon, és kincsét szorongatva vidáman ugrándozott. Tviga, a zsiráf mindent látott, és riasztásra gondolt. Vumbét majombölcsessége és kíváncsisága sürgette, hogy felnyissa a dobozt és átvizsgálja. A zsiráf tudta, hogy a legrosszabb dolog történt, amikor Vumbe feje egészen a füléig eltűnt a dobozban. Lassan és különösen dekoráltan került elő a majom arca a dobozból. Vumbe érezte az olajszagot, de akárhogyan forgatta is a szemét, nem láthatta az arcát. Tviga halkan köhögött, és nehezen fojtotta vissza nevetését. – Vumbe – mondta rekedten –, az arcod nem igen örvendezteti majd meg a családodat. Te sem fogod élvezni, ha a nagybátyád keményen használja rajtad a kezét, az általad is nagyon jól ismert helyen. Vumbe szája széle rángatózott, és egy könnycsepp futott le az orrára, s onnan a dobozra csöppent. Nagyon halk hangon kérdezte: – Hát mit csináljak most? A zsiráf a tüskefa fiatal hajtásait rágcsálta és mélyen gondolkozott. Vumbéhoz fordult: – Ó, te csintalan golyhó! Ha óvatosan a kórház mellett levő pao-paofához mész és benézel az ajtón, látsz egy ablakhoz hasonlító, ragyogó valamit. Nézz bele, és meglátod magadat benne. Ezt a hasznos dolgot tükörnek hívják. Igazi bölcsesség ablaka ez. Ennek a segítségével megláthatod a bajodat, és el is távolíthatod. Ez a különös és legértékesebb haszna ennek a ragyogó dolognak. A kismajom nem várt egy percig sem. Szaporán sietett a kórház felé, egyre óvatosabban lépett, amint közeledett. Ott van a pao-paofa, az ajtó és ott van a bölcsesség ablaka. Mélyet lélegzett és beosont az ajtón. Ott volt a tükör, de mielőtt belenézhetett volna, kívülről hangok hallattszottak. Vumbe megragadta a tükröt, kiugrott az ablakon, onnan fel a gránátalmafára. – Állj, tolvaj! – kiáltott valaki, és egy nagy kő süvített a levegőben. Vumbe a falon, sövényen át, a fák között rohant, azután lihegve megállt egy bokor alatt. Éppen meg akarta magát nézni a tükörben, amikor a sakál arra ment. Vumbenak tetszett a mód, ahogy a hiéna barátja belenézett a hóna alatt szorongatott tükörbe. Még Szimbának, az oroszlánnak a felesége is megállt és ránézett – ilyesmi még soha nem fordult elő. A majom ezután hazafelé ment, a buyufára, hogy elképessze barátait és rokonait. Melegséget érzett a bensőjében, amikor látta, hogy mindenki rámered, és szinte tátva marad a szájuk. Vumbe megelégedett hangot adott, de hirtelen elhallgatott, amikor észrevette, hogy Tviga meglehetősen fucsán néz rá. – Megnézted már magadat, kismajom? Vumbe megrázta a fejét és eközben megpillantotta, hogy vele szemben valami fény táncol. Amint a tükröt mozgatta, az ide-oda dobált egy maroknyi fényes világosságot. Kíváncsiság ébredt fel benne. Odafuttatta a fénylő foltot Tviga kérdő szemébe. A zsiráf pislogott, hunyorított, és hirtelen elkapta a fejét. Vumbe vidáman bukfencezett, és elrohant a dzsungelbe. A hűvös, mély zöldben meglátta a teknősbékát. A repülő fényfolt vakítóan villant gyöngyszemeibe. A teknősbéka feje gyorsan eltűnt a páncélja alatt, és élesen kiáltotta: – Azonnal hagyd abba, vagy mindent elmondok családi fátok véneinek! Vumbe farkán függve himbálózott és tapsolt a saját tréfájának. Addig nevetett, míg bele nem fájdult az oldala, amikor rájött, hogy a viziló szemébe csapódó fénysugár olyan tüsszentést vált ki a behemót állatból, mint a mennydörgés. Tviga arrafelé járt, ahol a csintalan majom még mindig a farkán hintázott, és nagyon szelíden mondta: – Te kicsi, annyira benne vagy a komiszkodásban, hogy elfelejtkeztél arcod állapotáról. A tükör arra való, hogy belenézzünk, és nem játék. A fényével a sötét helyeket világítsd meg, és akkor segít neked, hogy meglásd és elkerüld a 18 18 veszélyes dolgokat, mint pl. a kígyót és a leopárdot.

De Vumbe neveletlen arcot vágott, és gyorsan eliramodott a termeszvár tetejére, ahonnan a hiéna integetett feléje. Vumbe leereszkedett a hiénához, és meghallgatta rosszindulatú suttogását. – Ó, majom, ne törődj a zsiráffal, ne nézz bele ebbe a dologba, mert akkor félni fogsz! Göngyöld be egy banánlevélbe, és dugd el! A haszontalan majom elhatározta, hogy még egyszer használja a tükröt, amikor meglátta nagybátyját, Nyanit, aki éppen banánt evett. A tükör megmozdult a kezében. Nyani hunyorgott, amint a vakító fény az arcára esett. Beárnyékolta a szemét, és fürkészve nézett körül, hogy lássa, mi ennek az oka. A vakító fény miatt kissé homályosan látta Vumbét, akinek valami fénylő dolog volt a kezében. Tviga látta, hogy a baj a küszöbön van, és közelebb jött. Nyani tovább hunyorgott, amint a fényfolt körös-körül imbolygott az arcán. A legszörnyűbb dühös majomszavak törtek elő összeszorított fogain keresztül, és olyan fenyegetés zúdult a vidám kis Vumbe felé, amelytől szinte megdermed a majomvér. Életkorának gyakorlott ügyességével Nyani gyorsan meghámozott egy túlérett banánt, kinyújtotta szőrös karját, és – bumm! Vumbe hátratántorodott, megbotlott és elesett, feje felett görcsösen tartva a tükröt. Arcát most már nemcsak a vörös festék ékesítette, hanem a túlérett banán is. Mbizi, a hiéna rosszindulatúan nevetett, amikor a majom keserves jajgatását hallotta, amely elkeveredett az ütések kemény puffogásaival. Tviga a megfelelő időre várt, azután egészen közel ment ahhoz a fához, ahol a kismajom állt. Vumbenak ez volt a legkellemesebb, hogy a dzsungelből jövő hűvös szél testének legérzékenyebb részét fújdogálhassa, és enyhítse a sajgó fájdalmat. Tviga megszólalt: – Kismajom, mi értelme van a tükörnek, ha nem arra használod, amire való? Ez nem játék vagy dísz, és nem bűvészkedésre való. De ilyen a majombölcsesség, hogy a haszontalan kismajom hátat fordított a zsiráfnak, begöngyölte a tükröt egy hosszú buyufakéregbe, és eldugta a családi fa egyik rejtett odújába. A Biblia a nagy tükör. Olvassátok, és pontosan olyannak látjátok magatokat, amilyennek Isten lát titeket. Arra való, hogy olvassák, és nem arra, hogy csupán hordozzák vagy eltegyék. A polcon levő csukott Biblia semmit sem használ a tulajdonosának. Könnyelműen venni a Bibliát, rosszul idézni, szavait összekeverni, és úgy alkalmazni, ahogy az embernek tetszik, mind olyan dolgok, amelyek csak bajt és veszedelmet okoznak. Részlet Paul White: A buyufa alatt c. könyvből Bánj okosan vele! (Evangéliumi Kiadó) 5

1. Mihez hasonló a Biblia? 2. Ki segít nekünk megérteni a Szentírást? 3. Ki a Szentírás központi személye?

É

S

H

É

G

4. Mit kell tenni a Bibliával? (Itt 3 válasz adható) 5. Mi Isten célja az emberrel?

19

Hal nélküli halászok Történt egyszer, hogy volt néhány ember, aki halásznak nevezte magát. Ahol laktak, egész vidéküket patakok és tavak tarkították, és mindegyikben tömérdek hal nyüzsgött. Ezek a halászok heteken, hónapokon ke­ resztül tanácskozásra ültek össze, és hivatásuk­ról, a bőséges halállományról és arról beszélgettek, hogyan lehetne halászni. Minden évben pontosan megfogalmazták a halászat jelentőségét, és bejelentették, hogy a halász elsődleges feladata mindig a halfogás. Állandóan új és jobb módszerek után kutattak, és új és jobb módszereket hirdettek. Költséges oktatóközpontokat építettek, tanfolyamokat tartottak a halak természetéről, fajtáiról stb. Kemény és szorgalmas tanulás után, évről évre sokan végezték el ezt a halászatról szóló tan­ folyamot. Ám egy dolgot nem tettek. Nem ha­ lásztak. Történt egyszer, hogy egy fiatalember, aki szintén elvégezte ezt a tanfolyamot, elment halászni. Másnap arról számolt be, hogy két nagy halat sikerült kifognia. Kiváló munkájáért kitüntették, és felkérték, hogy ezentúl minden tanácskozáson vegyen részt, ahol elmondhatja, hogyan fogta a két halat. Abba­ hagyta tehát a halászatot, hogy legyen ideje be­ szá­ molni a többieknek, és filmet készíteni a nagy fogásról. Jelentős tapasztalata jutalmául bevá­lasztották a halászok szövetségének elnök­sé­gébe is. El kell ismernünk, hogy ezek között a „ha­ lászok” kö­ zött sokan valóban odaadó buz­ ga­ lommal vé­ gezték a dolgukat, és min­ den ne­ hézséget vállaltak. Mesterüket akarták követni, aki azt mondta: „Jöjjetek utánam, és én em­ber­ halászokká teszlek titeket” (Mt 4,19). Kép­zeljük el, hogy megsértődhettek néhányan, amikor egyszer valaki felállt és kijelentette, hogy akik nem fognak halat, nem is igazi halá­szok. A többiek tiltakoztak, de a megállapítás mégis helyesnek tűnt. Halász-e az az ember, aki évről évre nem fog halat? Követi-e valaki a Mesterét, ha nem halászik? (Ismeretlen szerző)

20

„Kell” vagy „szabad”? * Amikor vasárnap reggel későn és fárad­tan ébredünk, talán arra gondolunk, hogy gyüleke­ zetbe „kell” mennünk. Ez teljesen téves látás! Hiszen nem „muszáj”, hanem „szabad” oda­ mennünk! Ez egy kiváltság! Itt hívő testvére­ inkkel össze­ g yűl­ hetünk, és imádhatjuk a mi nagy Iste­nün­ket és Megváltónkat. * Talán a mindennapi rohanásunkban csak délután ébredünk rá, hogy elcsendesedve már Bibliát ol­vas­nunk és imádkoznunk „kel­lett” volna. Pedig szinte felfoghatatlan, hogy a min­denség Urá­val, a mindenható Istennel „szabad” be­szél­ getnünk. És Ő alig várja, hogy velünk közös­ ségben le­g yen, Igéjével tanácsoljon, és meghallgasson. Úgy vá­g yakozzunk erre, mint a mindennapi kenyérre (Mt 4,4), és „szüntelen imád­koz­ zunk” (1Tesz 5,17)!

* Sokszor azt gondoljuk, hogy a jövedel­münkből Istennek tizedet „kell” adnunk. Ez is téves felfogás, ugyanis „szabad” a pénzünkből is „jókedvűen” (2Kor 9,7) támogatnunk Isten munkáját az egész világon. Talán azt mondjuk, nehéz idő­ ket élünk. Meggyőződésem, hogy ilyenkor nem kevesebbet, hanem még többet „szabad” áldoznunk (Mal 3,8-11). Nagy ki­vált­ság hálás szívvel vis­szaadni Istennek abból, amit tőle kap­tunk!

* Egyébként, amikor meghalunk, nem „kell” a mennybe mennünk, csupán „szabad”! M. C.

Grafika: Kun Éva

Vetés és Aratás

Egyedüli kárpótlás „Jézus így válaszolt neki: »…aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne«.” (Jn 4,13-14) Viktor Krutko Minszkből érke­zett a Moody Bibliainté­zetbe. Ezzel a tehet­sé­ges, szenve­dé­lyes lelki­pásztorral jó barát­ságba kerültem. Egy vele kapcsolatos eseményt soha nem fogok el­felej­teni, amely fehér-oroszor­szági közös uta­zásunk során történt. Isten se­gítségével, ha­zá­jában elindított egy bibliaisko­lát, és több gyü­lekezet létrehozását szorgal­ mazta. De kö­ zös utazásunk legkü­ lön­ legesebb pillanatát az je­len­tette, amikor Viktor édes­anyját megláto­gattuk. Ennek a kedves asszonynak a meglátoga­tása Minszktől 40 mérföldnyi utat jelentett. Amikor megérkeztünk egy gyomtól benőtt dűlőúton az elmaradott civilizációjú faluba, megálltunk egy kunyhó előtt. Ott egy nagymama­kendővel beburkolt fejű, idős as­szony, Viktor édesanyja üdvözölt bennün­ket, és ked­vesen be­hívott az otthonába. Utunk a hátsóépületen és a kerten ke­resztül vezetett. Viktorhoz fordulva rámutattam az ól­ ban levő malackára, mire azt mondta: „Ó, igen, a mama a malacot nyáron nevelgeti, télen meg megeszi. A kertben levő zöldségek is a lét­ fenntartásához szük­séges javakat jelentik.” A kétszobás kunyhó belsejében volt egy konyhajellegű helyiség egy kis asztallal. Egy lemez választotta el a hálószobától. Viktor mamájának arca folyamatosan meleg­ ségtől ra­ g yogott, miközben megkínált bennün­ket ubor­kával és paradicsommal. Ele­inte azt hit­tem, hogy határtalan lelkesedése Viktornak szól, mert hazajött. De hamarosan kide­rült, hogy öröme nem kizárólag a fia, ha­nem az Úr Jézus! Viktor tolmácsolásából kiderült, men­nyire szereti Őt, és mennyire szereti viszont őt is az Úr Jézus. Mennyire nehéz a várakozás, hogy a mennybe kerüljön, és vele legyen. Ennek az asszonynak, aki nagyon kevés anyagiakkal rendelkezett, mindene megvolt, ami szükséges, mert az Úr Jézus jelentette az élő víz forrását a szívé­ben.

2015. évi 2. szám

Ez a látogatás szembesített azzal a valóság­gal, hogy mennyire ragaszkodunk anyagi vilá­gunk javaihoz, amelyekben örömünket leljük. Ez nem jelenti azt, hogy az Úr Jézusra nincs szük­ségünk, mert valóban örülünk, hogy Megváltónk van, de amit érte teszünk, az Őneki nem elég. Úgy érezzük, hogy szükségünk van egy új au­tóra, nagyobb házra, vagy egy divatos ingre. Ez nem jelenti azt, hogy ezek a dolgok szükségszerűen rosszak; de azt igen, hogy helytelen gondolkodás, ha azt hisszük, hogy ezek kárpótolnak bennünket. Amikor Jézus Jákób forrásánál ült (Jn 4,7), a vízért odamenő, samáriai asszonnyal úgy beszélgetett, hogy feltárja azokat a lehetőségeket, amelyekkel segíthet az asszony saját ürességén enyhí­teni, beleértve a bukott kap­csolatokat, tiltott örömöket és az üres vallásos­ságot. Nos, te is meg­ismerted már Krisztus élő ví­ zének valóságát? A kár­ pótlást jelentő anyagi javak helyett odafor­dultál-e az Úr Jézushoz, és elfogadtad-e az élő víz örökkévaló, szomjoltó és lélek­nyug­tató ajándékát? Ha nem, kérd meg, hogy még ma lépjen be az életedbe, és mély, őszinte örömben lesz részed, mint amilyet Viktor édesanyja és a kútnál levő asszony is megtapasz­talt. J. S.

A terhekről… – A zsoltáros azt tanácsolja, hogy vessük az Úrra: „Vesd az Úrra terhedet, és Ő gondot visel rólad!” (55,23a); – Péter apostol is így tesz: „Minden gondotokat Őreá vessétek, mert neki gondja van rátok” (1Pt 5,7); – Pál apostol sem veszi fel a terhet: „Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és kö­nyör­gésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt” (Fil 4,6-7).

21

Negyven nap „Szenvedése után sok bizonyítékkal meg is mutatta ezeknek, hogy Ő él, amikor negyven napon át megjelent előttük, és beszélt az Isten országa dolgairól.” (Csel 1,3) A negyven nevezetes szám a Bibliában. A Teremtés Könyvének nagy árvize 40 na­pig tartó eső következménye volt (1Móz 7,12). Mózes 40 napig volt Istennel a Sínai-he­gyen, amikor átvette a kőtáblákra írt törvényt (2Móz­ 24,18). A kémek 40 napig kutattak Kánaán földjén (4Móz 13,25). A zsidók 40 évig vándo­roltak a pusztában (4Móz 32,13). Jónás fi­gyelmeztette Ninive lakosait, hogy 40 nap múlva a város elpusztul (Jón 3,4). Az Úr Jézust szolgálata megkezdése előtt 40 napig kísértette az ördög a pusztában (Lk 4,2). Az Úr Jézus nem tért vissza feltámadása után azonnal a mennybe. Mennybemenete­léig az apostoloknak 40 napon át jelent meg (Csel 1,3). Mit tett a földön el­töltött 40 nap alatt? Folytatta Isten Igéjének tanítását „egé­szen ad­dig a napig, amelyen felvitetett, miután a Szent Szellem által megbízást adott az apos­toloknak, akiket kiválasztott” (Csel 1,2). • „…sok bizonyítékkal meg is mutatta ezek­nek, hogy Ő él” (Csel 1,3). Húsvétvasárnap megjelent a magdalai Máriának (Mt 28,1-9), az emmausi tanítványoknak (Lk 24,13-35) és 10 tanítványnak (Lk 24,3643). Egy héttel később megjelent 11 tanítványnak (Jn 20,26-32), majd ismét megjelent tanítványainak a Galileai-ten­gernél (Jn 21,1-25). Pál apostol az Úr Jézusnak további hat megjelenéséről ír, amelyek több mint 500 ember előtt történtek (1Kor 15,5-8). • „…és beszélt az Isten országa dolgairól” (Csel 1,3). Kijelentette tanítványainak a földi királysággal kapcsolatos kilátásaikat. De kifo­gásolta a királyság általuk gondolt időzíté­sét (Csel 1,6-7). • Elrendelte tanítványainak, hogy tanúi le­gyenek „Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső hatá­ráig” (Csel 1,8). Ahogyan az Úr Jézus 40 napig felkészült a szolgálatára (Lk 4,2), feltámadása után ugyanúgy 40 napig

22

készítette fel követőit is (Csel 1,3). Azt akarta, hogy tanítványai mindent pontosan mondjanak el róla az embereknek. Ezért tehát, ami­kor a Szentírásban a 40-es számot látjuk, ez azt jelenti, hogy Isten va­lami fontosat akar közölni velünk. K. T. S.

Zárd be az ajtót! (Jézus) „Nagyon korán, a hajnali szürkületkor felkelt, kiment, elment egy lakatlan helyre, és ott imádkozott.” (Márk 1,35) Az imádsághoz csendes helyre, nyugodt időpontra és mindenekelőtt elcsendesedett szívre van szükségünk. Az Úr azt ajánlja, hogy amikor imádkozunk, zárjuk be szobánk ajtaját. Minden eltérítő befolyás, mindaz, ami nyug­talanít, maradjon kívül! Ne fenyegessen az a veszély sem, hogy valaki előtt színlelünk! De bizonyára valami fontosat kell azon érte­nünk, hogy szívünk ajtajának is zárva kell lennie. Némely keresztyént sohasem szoron­ gatnak úgy a világi gondok és az élet ap­ró bosszúságai, mint amikor Istennel kettesben akar maradni. Nem könnyű bezárni a szív ajtaját, és kizárni a kinti világot. Zárd be szívedet a hitetlenség és a for­ma­ság előtt is! Ne engedd, hogy a kétel­ke­dés ha­tás­ta­lanítsa imádságaidat! Soha ne szólj és ne cse­lekedj gépiesen, külső megszo­kásból, amely­ben a szíved nem vesz részt! Ha valaki csak azért imádkozik, hogy a lelkiismeretét meg­nyugtassa, önmagát csalja meg, és imáját Isten nem hagyja jóvá! Ő csak a benne bí­zók­ nak felel! Zárjuk be szívünk ajtaját saját akaratunk előtt is! Istent arra kérni, hogy előre meghatározott szándékainkat vagy kívánságainkat teljesítse, az nem imádság, hanem erőltetés. Minden imádságunk mélyén legyen ott az óhajunk: „Atyám, …ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tied!” (Lk 22,42) Ha megőrzöm szívemet mindenfajta zavarástól, akkor az imádságom az Úrral való bensőséges kö­ zösséggé és örömmé lesz számomra. Az Úr pe­dig a maga terve szerint válaszol is rá. (Der Herr ist nahe)

Vetés és Aratás

SZILÁRD SZIKLA – SÜLLYEDŐ HOMOK „Aki pedig hallja tőlem ezeket a beszédeket, és nem cselekszi azokat, hasonló lesz a bolond emberhez, aki homokra építette a házát.” (Máté 7,24) Az elmúlt években elképesztő erejű hur­ rikánok számtalan otthont és életet ragadtak el. Dolgok, ame­lye­ket az emberek fontosnak tar­tottak, nem állí­tották meg a tenger haragos hullámait. Mindnyájunk életében vannak hurrikánok, és az ijesztő hírektől egyikünk sem mentes. A kérdés nem az, hogy kapunk-e idő­ben elő­ rejelzést a hurrikán érkezéséről, hanem az, hogy mit tegyünk, ha meg­érkezik. Amikor gyermek voltam, a vasárnapi isko­ lában egy emberről énekeltünk, aki a házát homokra építette fel. Ez a történet már akkor mélyen megragadta a képzeletemet. Világosan szemlélteti, hogy mi törté­nik, ha azt tesszük, amihez kedvünk van. Jézus figyelmeztetett: „És öm­lött a zápor, és … fel­támadtak a szelek, és beleütköz­tek abba a házba; az összeomlott, és teljesen el­pusztult” (Mt 7,27).

De a tengerbe csúszó „homokház” el­lenté­ teként az Úr Jézus azt tanította, hogy van egy másik terv, egy jobb döntés. Azt akarta, hogy életünk lelki házát sziklakemény alapra, Őreá épít­sük. Akik nem csupán hall­gatják szavait, de a gyakorlatban meg is va­lósítják, azoknak há­ zai, amikor jönnek a viharok, az Istenbe vetett biza­lom alapján sértetlenek maradnak. Tehát az a kérdés, mit tartasz bizton­ságos­ nak és rendíthetetlennek. Az élet sül­ lyedő ho­mokja lehet: saját személyünk fontossága, nép­szerűségünk keresése, vagy a megélhetés na­ponként ingatag talaja a kénye­lemért és a pén­zért. Ha még olyan jónak gon­dolnánk is ezeket a törekvéseket, egyikük sem fog élet­ ben tartani bennünket egy hurrikán erejű vi­ har kö­ze­pén. Arra van szükséged, hogy az igazság grá­ nitalapjára építs, Isten igazságára, amelyet az Ő Igéjében találsz meg. Az Úr Jézus elő­ re­jelzése biztos: „Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszé­deket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos ember­hez, aki kősziklára építette a házát…” (Mt 7,24-25) Ha nem vagy biztos abban, hogy szilárd az alapod, állítsd le az építkezést! Bízd az élete­ det Isten tervezésére, és úgy építs tovább! Joe Stowell

A mi sziklavárunk

(Részletek) … Zúg a szélvész, dübörög az orkán. Villám cikázik, tombol a vihar. Vészjósló felhők tornyosulnak fel, S a tátongó örvény nyelni akar. De e fergetegnek közepette Ott áll Krisztus, mint erős sziklavár. Hajónkat e Sziklához vezetjük, S körülöttünk háboroghat az ár. Nem rettegünk! Miért is rettegjünk, Mikor ingathatatlan Sziklán állunk? Lelkünk mélyéből felzúg az ének: Jézus a mi erős sziklavárunk! … 2015. évi 2. szám

Igen… Jézus a mi sziklavárunk. Ő részünkre a legjobb menedék. Oltalmának szent karjai között Nem tehet kárt bennünk az ellenség. Ha Őt bírjuk és Övé életünk, Többet ér ez az egész világnál, Mert lelkünket ez boldoggá teszi, S a próbák közt mindig mellettünk áll. Embereknél nem keresünk támaszt, És a vészben, míg Jézusra várunk, Lelkünk mélyéből felzúg az ének: Jézus a mi erős sziklavárunk! …

Dénes Ferenc

23

VISSZHANG 24

„Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat jóval!” (Róma 12,21) Assisi Szent Ferenc tollából származik ez a kis történet. Egy kisfiú házuk szomszédságá­ ban játszott, amikor fölfedezte, hogy ha kiált, visszhangzik valami. Most találkozott először ezzel a jelen­séggel, így elkezdett vele játszani. Oda­kiál­totta: „Gyűlöllek!”, mire ez az üzenet jött vissza: „Gyűlöllek!” Felemelt hanggal kiáltotta újra: „Gyűlöllek!”, majd jött is vissza a válasz erő­sebben: „Gyűlöllek!” Harmadszor torka­sza­kadtából kiáltotta: „Gyűlöllek!”, és a szavak nagy erővel jöttek vissza: „Gyűlöl­ lek!” Ez már sok volt a fiúcskának, görcsösen zokogva sza­ladt be a házba. Bár édesanyja hallotta az udvar felől jövő hangokat, mégis megkérdezte: „Mi történt veled, kedvesem?” Ő így válaszolt: „A szomszédban van egy fiú, aki gyűlöl engem.” Édesanyja elgondolkodott egy pillanatra, és ezt mondta neki: „Tudom, mit te­gyél, menj ki újra, és mondd azt a fiúcskának, hogy szereted őt.” Erre a fiú kirohant a házból és kiáltott: „Szeretlek!” Ennyi elég is volt, és a válasz tisz­ tán jött vissza: „Szeretlek!” Majd újra kiáltott jobban hangsúlyozva: „Szeretlek!”, és már hal­lotta is újra: „Szeretlek!” Harmadjára már mély bizonyossággal és boldogan mondta: „Szeret­lek!”, és a szavak gyengéden jutottak el hozzá: „Szeret­lek!” Amikor ezeket írom, emberek kiáltják szer­te a világon: „Gyűlöllek!”, és mi eközben cso­dálkozunk, miért van akkora feszültség em­ber és ember között. Nemzetek fejezik ki gyűlö­letüket egymás ellen, vallási csoportok har­ col­ nak egymással, szomszédok aprócseprő dol­ gokon veszekednek, peres­ kednek. Otthonok könnyesek civakodások és keserűségek miatt. Ezek az emberek legyőzettek a gonosz által, mivel gyűlölet gyűlöletet szül. Ha azonban megváltoztatnák stratégiáikat, és a gyűlöletet szeretetre váltanák, képesek lennének legyőzni a gonoszt jóval. Akkor felfedeznék, hogy a szeretet szeretetet szül. William MacDonald

VESZED AZ ADÁST? „Szólj, mert hallja a Te szolgád!” (1Sám 3,10) „Akinek van füle, hallja!” (Mt 11,15) „Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Szel­lem…” (Jel 2,7) Urunk gyakran visszatérő figyelmeztetése, amely mindegyik evangéliumban megtalálható: „Akinek van füle, hallja!” (Mt 11,15) Sámuel hallotta – és Isten szólt. Isten sok­szor akar mondani valamit, hiszen van fülünk, hogy halljunk, és mégsem hallunk: „…van fü­lük, hogy halljanak, mégsem hallanak; mert engedetlen nép ez” (Ez 12,2). Egyesek nem akarnak hallani, és tilta­ koz­nak, ellenállnak: „…bedugták a fülüket” (Csel 7,57). Egyesek szándékosan más irányba figyel­nek: „Az igazság­tól elfordítják a fülüket, de a mondák­ hoz oda­fordulnak” (2Tim 4,4). Egyesek saját kívánsá­gaikra és vágyaikra hallgatnak, a ma­guk barká­csolta tanításokra: „Mert lesz idő, amikor az egészséges tanítást nem viselik el, hanem saját kívánságaik szerint gyűjtenek ma­ guknak taní­tókat, mert viszket a fülük” (2Tim 4,3). Vételre vagy állítva Isten számára? Azt mondják, hogy a természettudós John Bur­rough végigment egy zajos úton, és közben mégis meg tudott hallani egy tücsköt. Füle a természet halk neszeire volt beállítva. Habár életutunkat korunk lármáiban és for­ gata­gaiban járjuk, mégis kap­cso­latban állhatunk a mennyel Sámuelhez ha­son­lóan, aki arra figyelt, amit az Úr mondott neki, és megértette Őt. Isten ilyeneket keres. Isten gyermekeinek kezdettől fogva kettős elhatározásuk volt: „Hadd halljam meg, mit hirdet az ÚRisten! Bi­ zony, békességet hirdet népének…, hogy ne legye­ nek újra oktalanok” (Zsolt 85,9). „…csak azt fogom mondani, amit az Úr mond nekem” (1Kir 22,14). Vance Havner

Vetés és Aratás

Válasz a gyűlöletre Krisztus igazságának keresése és az Ő kö­ve­ tése gyakran igazságtalan kritizálást, gyű­löletet von maga után. Jézus így szólt tanítványaihoz: „..mivel nem e világból valók vagytok, hanem én választotta­lak ki titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ” (Jn 15,18-21; Lk 21,17). Pál apostol pedig így figyelmeztet: „…mind­azokat, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, szintén üldözni fogják” (2Tim 3,12). Hogyan válaszoljunk tehát a gyűlöletre, ellensé­ges­ke­désre és zaklatásra, amikor azok minket érnek? Isten elvárja, hogy az igazságtalan gyűlölködést eltűrjük, és ezt megjutalmazza. Jézus azt mondta: „Szeressétek ellenségeiteket, és imádkoz­ zatok azokért, akik üldöznek titeket” (Mt 5,44). „Bol­dogok vagytok, amikor gyűlölnek titeket az emberek, és amikor kiközösítenek, gyaláznak ben­ neteket, és kitörlik neveteket mint gonosz nevet, az Emberfiáért. Örüljetek azon a napon, és ujjongja­ tok! Íme, nagy a ti jutalmatok a mennyben, mert ugyanezt tették atyáik a pró­fétákkal” (Lk 6,22-23). A keresztyéneknek el kell kerülniük a felesleges konfliktusokat (Mt 5,9; Róm 12, 18; 14, 19), de előfordulhat, hogy a nézeteltérés nem kerülhető el (Mt 10,34; 1Pt 2,19-21; 3,13-17; 4,12-16). Önmagában a világosság általi élet hozza felszínre a sötétsé­get és ösztönzi a gyűlöletet mások életében. A kötelességtudó élet kény­szeríti el­lenállásra az embereket, hogy bűnös­ségükkel és jóvátételük szükségességével szembenézze­nek (Ézs 30,9; Róm 2,8). A Biblia megmutatja a helyes választ a gyűlölködésre. Például, ami­kor átkoznak bennünket, azt áldással viszonozzuk (Lk 6, 28; Róm 12, 14). Amikor arra kény­szerítenek, hogy olyat tegyünk, ami számunkra lemondással jár, azt kétszeresen tegyük meg (Mt 5,41). Ha jó cselekedetünkért szenvedünk, viseljük el megadással (1Pt 2,20). Ezeket nehéz megtenni, de jól szemléltetik azt, hogy va­lami természetfe­letti motivál bennünket, ami felülmúlja egyszerű emberi termé­szetünket (Mt 5,46-47). Az egyik magyarázat az, hogy ritkán is­merjük fel biztosan, miért gyűlölnek bennün­ket. Hízelgő

2015. évi 2. szám

számunkra az a gondolat, hogy üldözésünk az igazságért történik (Mt 5,10). De valószerű, hogy a jó, amit cselekszünk, gyakran önzéssel, féltékenységgel, büszkeség­gel és önvédelemmel keveredik. Ha őszinték vagyunk, megértjük, hogy van olyan helyzet, amikor ellenségeink jogosan mutogatnak fe­nyegető ujjal ránk, és dühösek vétkünk miatt. A másik indok az, hogy azért akarunk el­ lenségeinknek jót tenni, mert Isten kegyelmé­ből előnyhöz jutottunk, és Isten szeretetének lekötelezettjei vagyunk (Mt 18,23-35). Isten felkínálta kegyelmét számunkra már akkor, amikor még gyűlöltük Őt. Nekünk, akik megta­pasztaltuk Isten feltétel nélküli szeretetének csodálatosságát, mások feletti ítélkezés helyett elsősorban békességre kell törekednünk (Mt 5,22-25; Róm 12,10). Amikor a rosszat jóval viszonozzuk, Krisztus példáját követjük (1Pt 2,20-23). El­lenségeinket leszereljük, sőt megdöbbentjük. Dühös reagálásra számítanak (bizonyára ez a vágyuk). Dühünk természetes lenne, és fel­ sőbbrendűnek képzelt érzelmeiket erősítené. De egy szelíd válasz számukra természetelle­ nes, sőt felfoghatatlan. Az Úr Jézus nem ad ar­ra garanciát, hogy az alázatos válasz ellen­ségünk szívét meglágyítja. Jóllehet ellenségünk zavarba kerülhet, azonban a való­ban gonosz személy továbbra is dühös lehet. Támadásait újra kezdi még több kitartás­sal. De van arra is esély, hogy ellenségünket le­fegyverezhessük. Pál apostol a keresztyé­neket a következőképpen buzdította: „Egymással egyetértésben legyetek, … az alázatosakhoz tartsátok magatokat. … Ne fi­ zessetek senkinek rosszal a rosszért. Arra le­gyen gondotok, ami minden ember szemében jó. … amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békes­ ségben. Ne álljatok bosszút ön­ magatokért, sze­retteim, hanem adjatok helyet az Ő haragjának, mert meg van írva: »Enyém a bosszúállás, én megfizetek« – így szól az Úr. Sőt, »ha éhezik ellenséged, adj ennie, ha szomjazik, adj innia ….«” (Róm 12,16-20) Dan Vander Lugt

25

Justinus vértanú Justinus (kb. 100–163) azok közé tartozott, akik mindent megtettek, hogy megismerjék a Jézus Krisztusban megjelent isteni kinyi­lat­koztatást. Igazság­kere­sésében ta­nul­mányozta a régi költők, filo­zófusok és bölcsek munkáit. De mindezekből nem kapott választ. Egy nap a tenger partján állt, és az emberi élet céljáról tűnődött. Ekkor odalépett hozzá egy öregember, aki megszentelt be­nyomást tett rá. Justinus megkérdezte tőle: „Hogyan ismer­hetjük meg az élő Istent?” Az öreg így felelt: „Vedd a szent ira­tokat, amelyek a prófé­tákról és Jézus Krisz­tusról beszélnek. Azokból ki­nyilatkoztatja ma­gát az igaz Isten. Ő meg­mu­tatja neked Fiát, Jézus Krisztust, akit a menny­ből küldött a Föld­ re, hogy megváltsa az embe­reket bűneikből. De mind­ezek előtt öntsd ki imádságban szívedet a mennyei Atyá­nak, ek­kor feltárul előtted az igaz­ ság és az élet ka­puja. De ilyen hitet nem lehet úgy kapni, mint taná­raid böl­c sességét, akiket kér­deztél, hanem ez az irgalmas Isten kegyelmi ajándéka.” Ezután Justinus elkezdte kutatni a szent ira­ tokat, és szíve lángra gyúlt Jézus Krisztusért. Bejárta a Földközi-tenger vidé­két, és az embe­ reket az élet Urá­hoz vezette. Ke­mény küz­del­met folytatott azon bölcsekkel, akik a kereszt­ről szóló beszédet bolondságnak tartották. Ugyanebben az időben, Marcus Aurelius császár uralko­dása alatt, megkezdődött a ke­ resztyének üldözése. Sokakkal együtt Justinust is börtönbe vetették. Amikor a bíró előtt állt, meg­ erősítette: „Hiszünk Istenben, min­den lát­ható és láthatat­lan dolog Teremtőjében. Elis­merjük Jé­zus Krisztust Isten Fiának. Egyedül Ő az üd­vösség adója és minden em­ber Bírája.” E bizonyságtétel után a bíró kény­szeríteni akarta őket, hogy életükért cserébe áldozzanak az iste­nek­nek. Justinus mindnyájuk nevében így felelt: „Inkább szenved­ünk Krisztu­sért; minden gyötre­lem csak na­gyobb dicső­séget hoz nekünk. Fe­lesleges megfé­lem­líte­nie bennün­ket; keresz­ tyének maradunk, nem áldo­zunk az isteneknek!” Ezután elítélték őket, és mindnyájan dicső­ítő énekkel fejezték be életüket. Rupprecht Bayer

26

Védelmezőnk az Úr Jézus! „Hát ti kinek mon­dotok engem?” (Mt 16,15) Nyolcadik osztályos koromig egy ke­resz­tyén isko­lába jártam. Apám lelkész volt, ezért az isko­ lában ked­vel­tek. De amikor beiratkoztam a gim­ ná­ziumba, az új is­ko­lá­ban nem is­merték apámat, sem engem. És ami még rosz­szabb, egyik társam elhatározta, hogy férfiasságát az én ro­vá­somra bizo­nyítja be. Va­lahány­szor elmentem mel­let­te, lökdöső­dött, köteke­dett velem. Féltem tőle, és az ag­gódás szinte sok­kolt. A barátaimtól vár­tam se­ gítséget, de ők is féltek, így magamra marad­tam. Szük­ségem volt egy igazi támo­ga­tóra. Az Úr Jézus idejében a zsidó nép szembe találta magát Róma zsarnokságával. Féle­lem­ ben éltek a császár kegyet­lenkedései miatt, aki súlyos adókat és rendít­hetetlen hűséget kö­ve­telt tőlük. A hajdan büsz­ke Izráel egy brutális császár báb­f i­gu­r ája lett. Kétség­b e­eset­ten szük­s égük volt va­la­kire, aki ügyüket támo­gatja. Az Úr Jézus lenne a régóta várt szaba­dító? Nem tudták, hogy a ró­mai leigázásnál sokkal fonto­sabb szinten lesz a támogatójuk Jézus. Az Úr Jézus azért jött, hogy problémák for­ rását, és ne csak a tü­neteit szüntesse meg. Ró­ma csupán a Sátán eszköze volt Isten né­pének le­ győzésére és di­csőségének elhomá­lyo­sítá­sá­ra. De Péter apostol kijelentette Jézust „Krisz­tus­ként”, aki megsza­ba­dítja őket a régóta viselt igától. Te­ hát a fékte­len pogánysággal és csá­szár­imádattal szem­ben a tanítványok remé­nyü­ket az Úr Jé­zusba vet­hették. Róma legyő­zése nagy teljesítmény lett vol­na, de a Sátán talált volna másik módszert Isten népének a megtámadására. Ezért az Úr Jézus áldo­za­ tot vállalva ment a Sátán ellen, komoly küz­del­met folytatva egy durva kereszt­fán, majd győ­zemesen feltá­madt a sírból, hogy lel­künk el­lensége felett végső győzelmet arasson. Az Úr Jézus a mi védelmezőnk! A csatát meg­ nyerte a Golgotán. Amikor sorsunkat rá­bízzuk, biztosít arról, hogy bár „üldözöttek va­gyunk, de nem elha­gyottak, letipornak, de el nem veszünk” (2Kor 4,9). Hála az Úrnak, a ve­reség szó a mi szó­ kincsünkben nem szerepel! J. Stowell

Vetés és Aratás

„A keresztyénség a gyenge emberek mankója?” Általános az a vélekedés, hogy a hit nem más, mint egy kapaszkodó, mankó a gyenge, labilis emberek számára. Olyanoknak való, akik a saját erejükből nem tudnak megbirkózni az élet nehézségeivel. Aki meg tudja oldani a problémáit, annak nincs szüksége Istenre. Különös erővel hatotta át a kommunista országok filozófiáját Marx mondása, mely szerint „a vallás a népek ópiuma”. A mai ember számára, aki önmagában hisz és az önmegvalósításra törekszik, ez a gondolat jó alapot szolgáltat arra, hogy ne kelljen a „vallás” kérdésével foglalkoznia. De nézzünk meg néhány kérdést, ami felmerül a fenti állítással kapcsolatban: 1. Tényleg boldogul az ember egyedül? Nyilvánvaló, hogy az ember nem tökéletes, hanem sebezhető, és képtelen tökéletes világot formálni saját erejéből, saját eszével. Különösen kapcsolatainkra igaz, hogy elrontunk, tönkreteszünk szinte mindent. Bizonytalanság, félelem és szeretethiány jellemzi a legtöbb kapcsolatot. Nehéz élethelyzetekben, krízisekben nincs, aki segítséget nyújtson. Vagyis elmondhatjuk, hogy kétféle ember van: akinek szüksége van a segítségre, és ezt elismeri; és akinek szüksége van, de nem ismeri el. Ha figyelembe vesszük, hogy az embernek vannak lelki-szellemi szükségletei, amelyeket csak a hit és az Istennel való kapcsolat tölthet be, a hit egy hasznos erőforrás. Blaise Pascal úgy fogalmazta ezt meg, hogy az ember szívében egy „Isten alakú űr van”, amit csak Ő képes betölteni. 2. A hit csak egy erőforrás lenne, amit igénybe veszünk, ha kell? A hit nem pusztán erőforrás, hanem kapcsolat a Teremtővel. A valódi közösség sokkal több annál, minthogy csak a másik fél kihasználásáról szólna. A hívő ember nem egyszerűen csak támaszkodik Istenre, hanem a vele való kapcsolatban az élete értelmet, célt talál, teljessé válik. A keresztyén azért bízik Jézus Krisztusban, mert Ő bizonyítékát adta, hogy annyira szeret, hogy az életét adta értünk. Ez a szeretet az alapja a

2015. évi 2. szám

GYAKRAN FELTETT KÉRDÉSEK kapcsolatnak. Nem csupán az életünk mankója, hanem az Úr Jézus az a személy, akit követünk, akivel szemtől szembe találkozni fogunk, és akivel majd az öröklétet töltjük. 3. Mindegy, hogy mit hiszünk, a lényeg, hogy higgyünk valamiben? A hit nem csak egyszerűen segítség, hanem az igazság elfogadása és követése. A keresztyén ember nem egyszerűen azért hisz a Bibliában és Istenben, mert az segít a bajban, hanem mert meg van győződve arról, hogy ez az igazság. Ha nem vesszük figyelembe az igazságot, az mindig bajt okoz. Jézus Krisztus azt mondja, hogy Ő a személyében képviseli az igazságot (Jn 14,6). (Ez pedig csak akkor lehetséges, ha Ő maga Isten.) 4. Csak gyenge emberek hisznek? Bár hangzatos az állítás, hogy „a hit a gyengék támasza”, a tapasztalat vagy a megfigyelés is azt mutatja, hogy a hit nincs összefüggésben azzal, hogy valaki erős személyiség vagy sem. Nem tudunk arról, hogy létezik-e ilyen felmérés, de egyszerű megfigyelés útján megállapítható, hogy a nem hívők és a hívők között az „erős” és a „gyenge” karakterek arányában nincs jelentős eltérés. (Valójában az „erős” és „gyenge” megkülönböztetés sem igazán állja meg a helyét. Egy személyiség ennél sokkal ös�szetettebb.) 5. Elég, ha csak mankónak használom a hitemet? A vallás lehet az ember életében egy pótlék, egy olyan mankó, amihez csak akkor nyúlunk, amikor bajban vagyunk. A valódi keresztyénség azonban nem erről szól. Ha valaki ilyen módon hisz, el kell gondolkodnia, hogy van-e valódi hite, valódi kapcsolata Jézus Krisztussal. Összefoglalva: a keresztyén hit kapcsolat, ami szereteten és bizalmon alapul, nem pedig segítségnyújtáson. Bár a segítség is része a kapcsolatnak, nem az adja a lényegét. Isten Atyaként családjába fogadja azt, aki hisz a Fiában. Sokkal, sokkal nagyobb dolog az az igazság, hogy Isten úgy szerette az embereket, hogy egyszülött Fiát adta, hogy ha valaki hisz benne, ne vesszen el, hanem örök élete legyen (Jn 3,16), mint a nehéz élethelyzetben nyújtott segítség. Lemperger Róbert

27

Szemfüles oldala — ifjúsági oldal —

Akik nyitott szemmel akarnak járni a világ­ban

Egy olvasásra érdemes könyv

A Biblia keletkezése, hitelessége

28

Beszéltünk már korábban arról, hogyan érdemes olvasni a Bibliát, illetve arról is, hogy miért tekinthető különleges könyvnek. Vannak azonban fontos kérdések, amelyek az egész témakört alapjában megrendíthetik. Tudható-e, hogyan jött létre a Szentírás, illetve keletkezésének körülményei vajon aláássák a hitelességét? Sokaktól lehet hallani, hogy a Bibliát meghamisították, hogy egyes könyveket szándékosan kihagytak belőle. Vajon kellően megalapozottak ezek a vélemények, adjunk hitelt ezeknek a nézeteknek? Ez alkalommal a Biblia keletkezésének járunk utána.

Az Ószövetség keletkezése

Talán hallottál már arról, hogy az Ószövetség egy Mózes nevű próféta öt könyvével kezdő­ dik. Mózesnek maga Isten adta azt a feladatot, hogy leírja az Ő rendelkezéseit és a zsidó néppel kapcsolatos történeteket: „Azután ezt mondta az Örökkévaló Mózesnek: »Írd le mindazt, amit mondtam neked, mert ezeknek az igéknek az alapján kötöttem szövetséget veled és Izráel népével«” (Mózes 2. könyve 34,27). De miként is számolhatott be Mózes olyan esemé­ nyekről, melyek jóval az ő születése előtt történtek? 1975-ben egy régészeti feltárás során Tell Mardich-ban (Szíriában) felszínre került 15.000 agyagtábla, melyekről megállapították, hogy Ábrahám, a zsidó nép ősatyja előtti időből valók. Tehát már Ábrahám előtt létezett az írás tudománya! A pátriárkák (Ábrahám, Izsák és Jákob) agyagtáblára írták fel feljegyzése­ iket, ezekből a forrásokból dolgozhatott Mózes könyveinek megírásakor. Másrészt Mózes próféta volt, aki közvetlenül Istentől kapott olyan kijelentéseket, amik az emberiség erede­ tével voltak kapcsolatosak (teremtés, bűnbeesés stb.). A zsidók kezdettől fogva szent iratoknak tekintették Mózes könyveit, mély tisztelettel vet­ ték körül, a legszentebb helyen őrizték őket (pl. a Tízparancsolat, melyet a Szentek Szent­ jében a szövetség ládájában őriztek). Gondot fordítottak arra is, hogy népük történelmét az évszázadok során feljegyezzék, mely feljegyzések nem csupán történeti írások voltak, hanem annak dokumentumai is, miként alakította a zsidó nép sorsát az Istennel való kap­ csolata. Amikor a nép elfordult az Úrtól, maga Isten gondoskodott arról, hogy az Írások megmaradjanak és a megfelelő kezekbe kerüljenek (Királyok 2. könyve 22,8).

Érdekesség:

A zsidó másolók olyan nagy gonddal kezelték az Ószö­ vetség szövegét, hogy megszámolták annak összes betű­ jét, a benne előforduló szavakat. Ez a feleslegesnek tűnő munka a szövegek másolása során nagy segítséget jelen­ tett. Így tudtak igazán precíz, tökéletes munkát végezni. Ha véletlenül hibát ejtettek a másolás során, azt az iratot meg kellett semmisíteni, nehogy fennmaradjon.

Vetés és Aratás

Az Újszövetség keletkezése

Krisztus halála után tanítványai kezdték el először terjeszteni a jó hírt (az evangélium szó ezt jelenti), hogy a bűnökre van bocsánat, van lehetősége mindenkinek rendezni az Istennel való kapcsolatát. Ennek hatására jöttek létre az első gyülekezek, melyeknek tagjai zömében zsidó emberek közül kerültek ki. Zsidók lévén természetesen birtokában voltak az Ószövetség ira­ tainak, majd az I. század második felében, amikorra az apostolok elkészítették feljegyzéseiket Jézus életéről és tanításáról, összegyűjtötték ezeket az iratokat is. Az evangéliumok szerzői olyan emberek voltak, akik vagy maguk is szemtanúi voltak a lejegyzett eseményeknek (pl. János), vagy közvetlen kapcsolatban álltak olyanokkal, akik szemtanúk voltak, és utána jártak a tényeknek a lehető legteljesebb mértékben (pl. Lukács). Lukács így fogalmaz: „Sokan próbáltak már beszámolni azokról a dolgokról, amelyek közöttünk történtek, s amelyek által Isten terve megvalósult. Ugyanazokat írták le, amelyekről mi is hallottunk azoktól, akik kezdettől fogva a saját szemükkel látták mindezt, és akik hirdették Isten üzenetét. Jómagam kezdettől fogva mindennek gondosan utánajártam, s úgy gondoltam, hogy szép rendben én is írásba foglalom mindezeket egy könyvben a számodra, tisztelt Teofilus. Így majd meggyőződhetsz azoknak a dolgoknak a hitelességéről, amelyekre tanítottak téged.” (Lukács evangéliuma 1,1-4) Márk (Péter és Pál apostol munkatársa) evangéliumát Kr. u. 70-re már biztosan elkészítette. Máté (az egykori vámszedő) és Lukács (görög történetíró, orvos, Pál apostol útitársa) Kr. u. 80 körül már valószínűleg lejegyezte a maga evangéliumát. János (Jézus tanítványa) Kr. u. 90-ig biztosan befejezte feljegyzéseit Jézusról. Maguk az írók is ösztönözték az olvasókat, hogy írásaikat terjesszék, nyilvánosan felolvassák. Így terjedtek el az újszövetségi levelek is, amelyeket eredetileg egy meghatározott gyülekezetnek cím­ zett a szerző. „Miután felolvastátok ezt a levelet, gondoskodjatok róla, hogy olvassák fel a laodiceai helyi gyülekezetben is. Ti pedig vegyétek át és olvassátok fel azt a levelet, amelyet nekik írtam!” (Kolosséiakhoz írt levél 4,16). A levelek nagy része az Kr. u. 50-es, 60-as években keletkezett.

A kánon

A Biblia részévé, azaz kanonizált (törvényes) irattá az a szöveg vált, amelyet megbízható szerző (az események szemtanúja, apostol, próféta, Isten embere) jegyzett le, amely szöveg isteni tekintéllyel szólt, amelynek szellemi ereje volt (életeket újított meg, épített, nevelt), amelyre történelmi pontosság volt jellemző, illetve amely átesett az első fogadtatás kritériumán, azaz elismerték azok, akiknek íródott.

Érdekesség:

A kánon jelentése: Istentől ihletett, isteni tekintéllyel bíró.

Egy megfontolandó tanács

Ajánlott könyvek

A jó detektív, ha utána akar járni a dolgoknak, sokfelé tájékozódik. Ne érd be azzal, hogy a Bibliáról tudottakat regényekből és az inter­ net oldalairól gyűjtöd össze! Keress valóban megbízható forrást, nézz utána alaposabban a kérdésnek!

Roger Brind: A Biblia miért Isten be­ széde F. F. Bruce: Az Újszövetség megbízha­ tósága Roger Liebi: Szavahihető-e a Biblia? (Megjelentek az Evangéliumi Kiadónál) Összeállította: Lempergerné Juhász Emese

2015. évi 2. szám

29

Példázat a talentumokról

Talentumok és gírák

(Máté 25,14-30) A példázat egy emberről szól, aki mielőtt útra kelt volna, a szolgái között kiosztotta a talentumait. Itt egyértelműen Istenről van szó, aki egyedül jogos tulajdonosa a teremtett vi­ lágnak. A talentumok a velünk született képes­ ségek. Kizárólag sáfárságra adatnak. Emberek között, emberek javára kell kamatoztatni őket. A munkálkodási terület széles kiterjedésű, maga az egész világ. Nem lehet önzően behatá­ rolni a mozgásteret egy gyülekezetre, illetve közösségre sem. A talentumok szétosztása az egyenlőtlenségek hű képe. Az egyik ötöt, a másik kettőt, a harmadik egyet, vagyis mindenki az erejéhez képest kapta őket. Isten kitüntette szolgáit azzal, hogy vagyonából egy részt a ke­ zükre bízott. És bár embereken keresztül, de az urukat kell velük szolgálniuk, és számot is kell neki adniuk mindenről. A számadás napján az uruk a kiosztott talentumoknak megfelelő eredményt vár, és a hűséget dicséri meg. A kamatoztatás által elért eredményekre pedig egyenlőképpen tekint, de a rest, haszontalan szolgát kíméletlenül elmarasztalja. Mert Isten országában csak a „forgótőkének” van helye. Igaz az is, hogy a szolgáknak Istent nem a juta­ lomért, hanem hálából kell szolgálniuk. Az egy talentumos szolga példája a hűtlen­ séget, a restséget mutatja fel. Esetében a sértett önérzet és a gőg játszik meghatározó szerepet. Olyan bűnnel állunk itt szemben, amely vak­ merően kritizálja urának döntéseit. Pedig Is­ tennél van az igaz font és az igaz mérték. Ő lát egyedül minket a valóságnak megfelelően. Az egy kapott talentummal is olyan pozitív szellemi folyamatok indíthatók el, amelyek ré­ szei a teljességnek. Egy szó, egy tett is lánc­sze­ me lehet a nagy isteni műnek. Meggyő­ződé­ sem, hogy aki az emberiség érdeké­ben bármit is tesz, Istennél nem lesz elfelejtve. A példá­zat­ból megtudjuk, hogy nemcsak elté­kozolt, ha­nem elásott talentumok is vannak. Bár Isten előtt a kettő között nincs kü­lönbség. A példázatban a „van” a kapott talentum­ hoz gyűjtött többletet jelenti. A „nincs” pedig

Uram, én nem tudom, hány gírát kaptam, mikor szavadra elindultam, hogy kincseiddel jól sáfárkodjam, s mindenek javára megszaporítsam. Te osztogattál hajlamokat és képességeket, Te tudtad, mindabból, mi bennem szunnyad, mint halvány sejtelem, mennyei illat, mennyiféle kibontakozás lehet: láthatatlan és látható valóság, tér és idő, élettelen és élő világ, gének számtalan kombinációja, örökletesség és környezet, emberi életutak mind-mind kezedben vannak. Személyre szabott, s folytonosan meg-megújuló elgondolásod van felőlünk s nincs olyan élethelyzetünk, melyben ne lenne hozzánk éltető, jó szavad. S vessünk bár rémséges bukfenceket mind utolsó leheletéig a testnek, Atyánk maradsz, s megtartasz gyermekeidnek.

30

Javaidat eltékozoltam, sok lehetőséget, sok szent kairoszt elszalasztottam… Törlesztenék, de lásd, fogy az idő, és adósságom napról napra nő… A jó pásztor az elveszett juhot addig keresi, mígnem megleli, az Atya tékozló s megtérő fiát magához öleli… Én elszámolni nem tudok. Bocsáss meg, ..., s tégy velem, amint akarod! Erdélyi Csaba az a hiány, amit a rest szolga elmulasztott a ka­ pott talentumához gyűjteni. És az már maga az ítélet, hogy Isten a hűtlen, tétlen kezekből visz­ szaveszi a javait. Olyanoknak adja, akik hűek megbízatásukhoz. Itt a tétlenkedő semmittevés kockázatos ál­ lapot. Ugyanakkor nincs egyhelyben való állás sem: vagy előre, az „Úr öröme” felé tartunk, vagy a „külső sötétség” felé! Venyercsán László

Vetés és Aratás

EK

Könyvajánlatunkból Roger Brind A Biblia miért Isten beszéde 64 oldal méret: A/5

A keresztyének hisznek abban, hogy a Biblia Isten beszéde. Vajon ez a hit csak egy „dogma”, vagy vannak bizonyítékai annak, hogy valóban az, aminek mondja magát? Roger Brind három szempont (belső bizonyítékok, külső bizonyítékok és bibliográfiai vizsgálat) alapján gyűjti össze a bizonyítékokat arra, hogy a Biblia miért hiteles és megbízható forrás.

EK

Az Ószövetség egyik magával ragadó és megindító története, amikor Sába királynője ellátogat Sala­ mon királyhoz. Jasmin Yildiz szabadon, de a Biblia alapelveit figyelembe véve beszéli el ennek a királyi találkozónak az izgalmas történetét. A könyv kiváló eszköz arra, hogy a keresőknek utat mutasson a meg­ váltó Jézus Krisztushoz.

Jasmin Yildiz Werner Gitt A felét sem mondták el 152 oldal méret: 124x183mm

Donald Macleod Titok az Isten 112 oldal méret: 123x182cm

Mit értünk Isten hármassága alatt? – Van ennek jelentősége az életünkre nézve? A Biblia világosan tanít az Atya, a Fiú és a Szent Szel­ lem egymás közötti kapcsolatáról. E hármas egység teljes megértése kívül esik azon, ami számunkra megadatott, mivel valójában egy isteni titokról van szó. Mégis lehetőségünk van arra, hogy bepillantsunk ebbe a rejtelembe. Erre ad lehetőséget Donald Macleod könyve.

Christian Briem Ez a könyv arra hivatott, hogy erősítse és elmélyítse a Isten felbecsülhetetlen gondolatai hatalmas és végtelen isteni valóság iránti vágyat ben­ 164 oldal nünk. Számos, egymástól független cikket tartalmaz, méret: A/5 amelyek majdnem 50 év leforgása alatt keletkeztek. A legkülönbözőbb témákat dolgozzák fel anélkül, hogy azokat valamilyen rend szerint egymással összefüggésbe hoznák. John Bennett Édentől Kánaánig – Napról napra végig a Biblián 380 oldal méret: A/5

Rövid áhítatok az év minden napjára Mózes öt könyve alapján. Az öt mózesi könyv gyakorlati, ma is aktuális tanítások tárházát tartalmazza.

K érésre teljes árjegyzéket küldünk. A könyvek megtalálhatók és megrendelhetők az evangeliumikiado.hu honlapon vagy a [email protected] címen.

2015. évi 2. szám

31

Terjesztés: Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió Szerkesztőség, Eger 1066 Budapest, Ó utca 16. Tel/fax: 06-1/311-5860; 06-1/275-0197 [email protected] E-mail: [email protected] www.vetesesaratas.hu Bankszámla: Vetés és Aratás - OTP Bank 11706016-20800204 IBAN: HU15 1170 6016 2080 0204 0000 0000 - SWIFT (BIC): OTPVHUHB Képviseleteink: Ezt a folyóiratot Isten kegyelméből évente háromszor adjuk ki, és sok országba jut el. Ha szeretné, hogy a Vetés és Aratás továbbra is megjelenjék, lehetőségei szerint adományaival járuljon hozzá annak kiadásához és a postázás költségeihez! Köszönjük az eddigi támogatásokat, és a szolgálatunkért, a munkatársainkért elmondott imádságokat is! Támogatását a megadott bankszámlaszámokra, vagy akár csekken is elküldheti. Nagyobb példányszámot igénylő olvasóinkat kérjük, hogy rendszeresen vizsgálják felül, hogy csak a szükséges mennyiséget rendeljék meg!

SZLOVÁKIA Misijná spoločnost’ evanjelia Ježiša Krista Púpavová 4. SK-841 04 Bratislava Tel.: 00-421-2-654-24319 E-mail: [email protected] www.msejk.sk

ROMÁNIA Babos Márton

Str Corneliu Coposu nr. 6. RO-400235 Cluj-Napoca Tel.: 00-40-264-435702

E-mail: [email protected]

UKRAJNA Sas István

Sevcsenkó út 2/6 UA-90212 Батьово (Bátyú) Beregszászi járás Tel.: 00-380-3141-49168

E-mail: [email protected]

Nyugati olvasóink folyóiratunkat és könyveinket missziónk képviseletének németországi címéről rendelhetik meg:

SZERBIA

Alexander Seidel, Augustenstr. 2. D-70794 Filderstadt E-mail: [email protected] Tel.: 0049-7158-98 28 24

Petőfi Brigád tér 2. SRB-24220 Čantavir Tel.: 00-381-24-782-065

Mission für Süd-Ost-Europa

Nagy Tibor

Németországi olvasóink adományukért Spendenquittung-ot kaphatnak, ha azt erre a címre küldik el: Mission für Süd-Ost-Europa, Ungarische Arbeit Bank: Evangelische Bank Stuttgart IBAN: DE91 5206 0410 0000 4157 58, BIC: GENODEF 1EK1

E-mail: [email protected]

USA-ban és Kanadában élő kedves olvasóink adományaikat az adóból levonhatják (income tax deductible), ha azt a következő címre – akár csekken is – elküldik: Hungarian Christian Literature Worldwide Inc. 7760 Fleger Drive, Parma OH 44134 – 6457

HORVÁTORSZÁG Tóth Attila

Petőfi S. u. 35., Suza HR-31309 Kneževi Vinogradi Tel.: 00-385-31-733-814

E-mail: [email protected]

Romániában élő olvasóink adományaikat a Fundatia BIBLOS számlájára utalhatják át (cod fiscal 7133217): Banca Transilvania Cluj-Napoca IBAN: RO42 BTRL RONC RT03 0449 1601

USA

Szlovákiai olvasóink adományukat az MSEJK részére a következő számlára küldhetik: Bratislava VÚB 29830-112/0200 IBAN: SK19 0200 0000 0000 2983 0112, BIC: SUBASKBX

7760 Fleger Dr. Parma, OH 44134-6457

Mr. Alexander Veres

E-mail: [email protected]