1956. október 23-ra emlékezünkRiport Szendiné Kósa Katalinnal, Kósa Pál lányával
Készítette: Kőrösi Lilla, Lyczba Olaf és Kelemen András Károlyi István 12 Évf. Gimnázium 1041 Bp. Erzsébet u. 69
[email protected]
Megemlékezés ’56-ról -Riport Kósa Pál, az Újpesti forradalmi Bizottság elnökének lányával, Szendiné Kósa KatalinnalVannak napok és hetek, amelyek kitörölhetetlenek az emberek tudatából, és egy nemzeti közösség emlékezetéből. Az 1956-os forradalom és szabadságharc, ezen időszakok közé tartozik. A mai magyar fiatalok, határon innen és túl, nem felejthetik ’56 szellemét, üzenetét, eseményeit. Idén ünnepeljük az ’56-os magyar forradalom 50. évfordulóját. Országszerte megemlékezünk XX. századi történelmünk- e
meghatározó eseményéről, mely világszerte együttérzéssel vegyes csodálatot váltott ki az emberekből. Emlékműsorok készülnek, új filmeket mutatnak be, számos kiadvány jelenik meg ezekben a napokban. Mi egy család, egy ember sorsán keresztül szeretnénk bepillantást nyerni a magyar nemzet e meghatározó eseményébe lakóhelyünkön, Újpesten. Segítségünkre volt ebben Szendiné Kósa Katalin, akinek az édesapja Kósa Pál, az Újpesti Forradalmi Bizottság elnöke volt ’56-ban. Az ekkor 13 éves lánya, kamaszként élte meg az eseményeke. Kati néni ma már nyugdíjas pedagógus, háromgyermekes édesanya, és egyben büszke nagymama, aki édesapja emlékéhez hűen, aktívan tevékenykedik ma is, hiszen az ’56-os Szövetség IV. kerületi elnök-asszonya. Számos előadást tart, soha nem tagadja meg a fiataloktól a lehetőséget, hogy beszélgessenek vele, fontosnak tartja, hogy megismertesse velünk az októberi ifjak hősi helytállását. Rendkívül jól beszél a diákság nyelvén. Izgatottan vártuk a lehetőséget, hogy válaszoljon kérdéseinkre.
• Kérjük Kati nénit, meséljen nekünk a szüleiről! Először is köszönöm a lehetőséget, és örömmel tölt el az érdeklődésetek. Szívesen válaszolok kérdéseitekre. Meg is ragadom az alkalmat szüleim bemutatására. Édesapám épület- és bútorasztalos volt, később asztalosmesterként tevékenykedett. Balatonfüreden született, és fiatalként igen mozgalmas életet élt, melyben fontos szerepet játszott a sport. Hobbija volt a biciklizés az úszás. Sokszor ért el jó eredményt, és hozott haza érmeket különböző versenyekről. Többször részt vett a Balaton-átúszáson is. Miután Újpestre költözött, és feleségül vette édesanyámat, szintén tevékenyen részt vett különböző szervezetekben, társadalmi megmozdulásokban. Édesanyám szövőnőként
2
dolgozott. Mindig is gondos és melegszívű volt. Szüleim rendkívüli szeretettel vettek körül minket, és szoros volt otthon a családi kötelék.
•Hogyan került édesapja az ’56-os események középpontjába? A helybéli emberek mindig tudták édesapámról, hogy jó szónok hírében áll, meg van hozzá a kellő orgánuma, hogy nagyobb tömegeknek beszéljen érthető, lelkesítő nyelven. 1956. október 24.-én röplapok kerültek édesapámhoz, aki a tömeg élére állva lendülettel, hazafisággal szónokolt és a tömeg éljenzett. Az ő javaslatára alakult meg az újpesti Tanácsházán a Forradalmi Bizottság, melynek elnökévé Dr. Rajki Márton ügyvédet választották. Édesapám október 28-án lett az elnök. Ennek ellenére, az események középpontjába került, szinte mindenki megkereste problémáival, a kerület életét irányította.
•Úgy tudom, édesapja is részt vett Mindszenthy bíboros kiszabadításának előkészítésében? Édesapám és a bizottság megbízott egy fegyveres különítményt, hogy a Felsőpetényben raboskodó Mindszenthy bíborost szabadítsák ki. Mire odaértek, a bíboros már szabad volt, de az újpesti nemzetőrök kísérték Budára, ahol a rezidenciája előtt, 8 napon keresztül álltak őrségben.
• Miért került börtönbe az édesapja? November 12.-én szovjet harckocsik vették körül a tanácsháza épületét, ahol épp megbeszélés folyt a tanácselnökkel, a régi vezetőkkel,- akik elárulták tárgyalófeleiket. Amint a vezetők távoztak, hirtelen dobogás zaja hallatszott kívülről, ami mint kiderült, szovjet katonai csizmáké volt. Hirtelen betörtek a katonák, elfogták az embereket, köztük a szüleimet is. Nagy volt a felfordulás, kétségbe esett édesanyámat is elvitték, akit azonban reggel elengedtek, de apukámat nem.
•Milyen
körülmények között tartották fogva? Látogathatta a család? 3
Apukámat emberhez méltatlan körülmények között tartották fogva. A börtönök helyzete hírhedten rossz volt. A család ritkán látogathatta, havonta csak egyszer volt beszélő engedélyezve. Ezen kívül kétszer küldhettünk be élelmet, és ún. tisztasági csomagot. A tárgyalási napokon, az ügyészségi folyosóról, a szembe lévő börtönbe, a siket-némák jelbeszédével tudtunk édesapámmal kommunikálni. Egyes fegyőrök ezt elnézték, de voltak, akik dühösen elzavartak bennünket, és azzal fenyegetőztek, hogy megtorolják édesapámon. Egyszer visszaköszönt nekünk, és abban a hónapban minden kedvezménytől megfosztották.
•Volt ügyvédje az édesapjának? Már amennyire a bíróság által kinevezett listás ügyvédeket annak lehet nevezni. Igen, volt. Mindannyian tisztában voltunk a bíróság elfogultságával, így két ügyvédet is fogadtunk mellé, hogy a tárgyalási napokon ne maradjon ügyvéd nélkül. 102 tárgyalási napjuk volt. Édesanyám plusz munkájának köszönhetően finanszíroztuk az ügyvédi költségeket. Anyukám, aki szerszámkészítőként dolgozott, munkatársai piszkos, olajos ruháit mosta hétvégeken, hogy fizetni tudjunk. Ez is mutatja anyukám szerelmét apukám iránt. Ez idő alatt mi meglehetősen rossz körülmények között éltünk, ami abban az időben nem volt ritkaság.
•Mi volt az ítélet? Halálra ítélték első fokon 9 társával együtt. Másodfokon 7 halálos ítélet, és a 7 életfogytiglannal együtt kb. 274 év börtönt szabott ki a bíróság. Összeszorult a szívem az igazságtalan ítélet hallatán.
•Nem kértek kegyelmet? Visszagondolva büszke vagyok apukámra, hogy nem élt a fellebbezéssel és kegyelmet sem kért. Húgommal elkeseredésünkben természetesen benyújtottuk amnesztia-kérvényünket, de a bíróság említésre sem méltatta. Apukám volt az, aki vigaszt nyújtott a többieknek az ítéletet követően azzal a tudattal is, hogy halálra ítélték.
4
Utolsó napjaiban ős is –mint számtalan rab- megkísérelte az öngyilkosságot- bár hívő, keresztény ember volt. Nem akarta, hogy bírái örüljenek a szenvedéseinek.
• Hogy derült ki a kivégzés időpontja? Édesanyám a síró ügyvédtől tudta meg, hogy apukámat augusztus 5-én végzik ki. Az ügyvéd sírt, hisz eddig még egyetlen védencét sem ítélték halálra. Anyukám rögtön szaladt az ügyészhez beszélőt kérni, de nyári szabadság lévén csak egy fiatal, tapasztalatlan ügyész volt a bíróságon, aki annyira megsajnálta édesanyámat, hogy egy napra feloldotta a szigorúan titkos, OO-ás ügyet, ezzel pár perces búcsút biztosítva nekünk. Ezen az utolsó beszélőn mi sírtunk, sírtunk, ő vigasztalt minket.
•Eltemethették? Még ezt a végtisztességet is megtagadták tőlünk. Édesanyámmal sokáig vártunk a siralomház előtt, s mikor du. 5 óra táján bementünk egy Bambira a börtön melletti „csehóba”, odalépett hozzánk egy fegyőrtiszt, és azt súgta édesanyám fülébe: „Kósáné maga fél órája özvegy.” Elmesélte, hogy édesapámban még a kivégzés előtt közvetlenül is volt annyi erő, hősiesség, hogy kezet nyújtson a hóhérnak, mondván: ”Önre nem haragszom, teljesítse kötelességét!” A tiszt az egyik sarok felé mutatva, elárulta, itt isznak apám hóhérai. Döbbenetes érzés volt ezt nézni. Apukámat a Kozma utcai temető 301-es parcellájának egyik jelöletlen sírjába temették el, az igazi testméretétől kisebb faládában; szovjet szokás szerint, megalázva, arccal lefelé fordítva, bedobva ebbe a gödörbe.
•Láthatták a sírját? Egy jó darabig látogathattuk, de utána már csak titokban, időről-időre azzal szembesülve, hogy apám sírját –amit édesanyám kövekkel vett körbe a felismerés végett- lovaskatonák szétrugdalták. Később, a rendszerváltás után, amikor újrahantolták, és újratemették Nagy Imre miniszterelnököt, a 301-es parcellát „Nemzeti Panteonná” avatták,
5
édesapámat is tisztességes sírba temették. Édesanyám engedélyezte a kihantolást, és az újratemetést.
•Hogyan alakult a család sorsa a családfő elvesztése után? Továbbtanulásomat is veszélyeztette, hogy kinek vagyok a lánya, hiszen a Kósa név, abban az időben sokak számára ismerős volt. A tanácselnök két évvel édesapám halála után hivatta anyukámat, és tanácsolta neki, hogy sürgősen menjen férjhez, mert kitelepíthetik a családunkat. Édesapám barátja, Fekete József elvette feleségül anyukámat, melynek következtében ’89-ig a Fekete családnevet viseltük. Ebben az évben kérelmeztem, a Kósa családnév felvételét másodjára, és ekkor már engedélyezték. Nevelőapámat megviselte a névváltásom, de úgy érzem, nem tehettem mást, ennyivel tartozom édesapám emlékének. Máig is nagyon büszke vagyok rá, és a többi mártírra. Szeretném, ha minél többen megismernék ezt a történetet, mely a tisztességről, a hazaszeretetről, és az odaadásról szól. Szeretnénk őszintén megköszönni a riportot, és hogy megismerhettük édesapja történetét, nagyon megható és megindító volt.
Kósa Pál élete és mártírhalála a Szózat szavait juttatja eszünkbe:
6
„A nagy világon e kivűl Nincsen számodra hely; Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell.”
7
