>

rí/

Szabolcs-Szatmári

>

szabolcs-szatmari szeml a

SZERKESZTŐ BIZOTTSÁG: dr. Cservenyák László, dr. Fazekas Árpád, Gulyás Emllné dr., Gyúró Imre (a szerkesztő bizottság elnöke), Horváth Miklós, dr. Klenczner Imre. Kopka János, dr. Kovács Pál. Lábass Menyhért, dr. Margóesy József, Ratkó József, Simkovics Gyula, Szilágyi Imre. Scholtz Béla.

FELELŐS SZERKESZTŐ: H á r s f a l v i

Pét er

SZABOLCS-SZATMÁRI SZEMLE Gazdasági, társadalmi és kulturális folyóirat. A Szabolcs-Szatmár Megyei Tanács lapja. Megjelenik negyedévenként. K iadja a S za bolcs m e gy e i L ap k iad ó Vállalat. F elelős k ia d ó : M ádi L a jo s igazgató. S zerk esztőség: N yíregyh á za , S óstói út 31/b. T e le fo n : 11—788 K iad óh iv atal: S za bolcs m e gy e i L ap kiad ó Vállalat, N yíregyháza, Z rín y i Ilona u. 3—5. T e le fo n : 10—150 K éziratot nem őrziín k m eg és nem adunk vissza. T erjeszti: a M agyar Posta. E lőfizeth ető a P osta K özpon ti H írlap Irodánál (Bp. V . J ózsef nádor tér 1., te le fo n : 180—850, p o sta cím : 1900 B udapest) és bá rm ely k ézbesítő postahivatalnál. Évi előfizetési d í j : 40,— Ft. C sek k szám laszám : 215—96162. — B efizetésk or m inden esetben k é rjü k feltüntetni a fo ly ó ira t n ev ét: sza b o l c s-sza t m a b i szem le K észült a N yírségi N yom dában. F elelős v e ze tő : H oléczi István — 19V5. — V. — 1680

II.

I n d e x : 25 923

s z a b o l c s - s z a t m Ari

Gazdasági, társadalmi és kulturális folyóirat 1975. M ÁJUS X. ÉVFO LYA M , 2. S ZÁ M

Tartalom: TANULMÁNYOK,

CIKKEK

EKLER GYÖRGY: A szocialista életmód fejlődésének néhány k érdése-----------------------------------------------CSERVENYÁK LÁSZLÓ: A társadalmi átrétegződés és hatása megyénk fejlődésére-----------------------------CS. NAGY ISTVÁN: A munkássá válás folyamata és a munkásság szerepe Szabolcs-Szatmár megyében —

1 fi 15

TÖRTÉNELEM BOTÁR JÓZSEF: A demokratikus agrárforradalom né­ hány kérdése Szabolcs-Szatmár m egyében ------- 23 KOZMA ISTVÁN: 30 éve történ t------------------------------------ 37 IRODALOM

MOLNÁR JÓZSEF: Jókai és Szabolcs-Szatmár------------------ 49 FAZEKAS ÁRPÁD: Diószeghi István csengori humanista 64 FORGACSNÉ TÁLOS MARGIT: A Csalóka szivárvány­ ról ------------------------------------------------------------------79 KÖZMŰVELŐDÉS

SZÉKELY GÁBOR: Nyelvoktatás — felnőtteknek------- 83 CSORBA SÁNDOR: A hagyomány szerepe az ismeret­ terjesztésben -----------------------------------------------------

89

k r ó n i k a

A közművelődési törvénytervezet megyei vitájáról (M .P .)--------------------------------------------------------------

93

SZEMLE KALENDA ZOLTÁN: A diáksajtó megyénkben------------99

III.

KÖNYVEKRŐL PAPP ZOLTÁN SÁNDOR: A beregdaróci emberek élete a századfordulón (Farkas J ó z s e f)--------------------------103 SZABÓ ENDRE: Dombrád harminc éve (Saílai József)

105

A Szabolcs-Szatmár megyei Tanács V. B. Művelődésügyi Osztályának Évkönyve (Bachát L á s z ló )-----------------107 Múzeumi kalauzok — helytörténeti kiadványok (Katona Béla) — ------------------------------— ------------------ —

109

KÉPEK GARANCSI BORBÁLA: U tcarészlet--------------------------------46 ÁCS LÁSZLÓNÉ: Betongyár----------------------------------------------47 HORVÁTH JÁNOS: Változás----------------------------------------------48 LAKATOS JÓZSEF: Üj Nyíregyháza--------------------------------77 PÁL GYULA: Ü n n e p -------------------------------------------------------78 BERECZ ANDRÁS: Szim bólum ok------------------------------------ 92 PETER MIHÁLY: Kalapos f e j ----------------------------------------- 98 CS. NAGY ANDRÁS: Parasztasszony------------------------------ 102

E SZAMUNK MUNKATÁRSAI VOLTAK: Ács Lászlóné festőművész, Nyíregyháza; Bachát László főiskolai tanár, Nyíregyháza, Berecz András festőművész, Nyíregyháza; dr. Botár József kandidátus, tanszekvezető főiskolai tanár, Nyíregyháza; dr. Cservenyák László, az MSZMP Szabolcs-Szatmar me­ gyei bizottságának osztályvezetője, Nyíregyháza; Csorba Sándor főiskolai adjunktus, Nyíregyháza; Ekler György, az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei bizottságának tit­ kára, Nyíregyháza; dr. Farkas József múzeumigazgató, Mátészalka; dr. Fazekas \rpad főorvos, Nyíregyháza; Forgácsáé Tálos Margit tanár, Debrecen; Garancsi Borbála festőművész, Nyíregyháza; Horváth János festőművész, Nyíregyháza, Kaienda Zoltán újságíró. Nyíregyháza; dr. Katona Béla főiskolai docens. Nyíregyháza; Kozma István ált. iskolai igazgató, Kemecse; Lakatos József festőművész, Nyíregyháza; Merkovszki Pál főiskolai könyvtárvezető, Nyíregyháza; Molnár József irodalomtörténész, Buda­ pest; Cs. Nagy András festőművész, Vác; Cs. Nagy István, az MSZMP Szabolcs-Szat­ már megyei bizottságának osztályvezetője, Nyíregyháza; Pál Gyula festőművész, Nyír­ egyháza; Péter Mihály festőművész, Szakoly; Sallai József főiskolai adjunktus, Nyír­ egyháza: dr. Székely Gábor főiskolai adjunktus, Nyíregyháza. Fotók: Bardony György, Elek Emil, Hammel József, Zsák Zoltán. Technikai szerkesztő: Prislyák József.

IV.

tanulmányok cikkek EKLER GYÖRGY:

A szocialista életmód fejlődésének néhány kérdése Az életmód kérdése az utóbbi években a két világrendszer eszmei, politikai har­ cának egyik alapvető területe lett. A polgári társadalomtudományok és burzsoá pro­ paganda megkülönböztetett figyelmet fordított arra, hogyan alakul az egyes társadalmi rétegek magatartása. Céljuk arra irányult, hogyan szervezhető meg a sok egyéni élet­ mód rendszert támogató magatartása és hogyan szerelhető le a kapitalizmussal szem­ ben egyre növekvő tömeges kiábrándulás és szembefordulás. Maguk a kiábrándulás, a lázadás filozófusai sem jutottak azonban tovább a fogyasztói társadalom felszíni jelenségeinek leírásánál és formális elutasításánál. Mindenekelőtt azért, mert elmos­ sak a tőkés társadalom valóságos ellentmondásait és magukévá teszik „az egységes ipari társadalom” elméletét, amely szerint az ipari fejlődés, a technikai forradalom a társadalmi rendszerektől függetlenül azonos elidegenítő hatású. Azonos módon ki­ szolgáltatja az embert, tönkreteszi az emberi szükségletek és képességek szabad fej­ lődését. A burzsoá propaganda természetesen a kapitalizmust bíráló elméletekből is merít és megpróbálja a rendszer és életmód válságát az emberiség általános problémájaként (eltüntetni. Számtalan jele van annak is, hogy a polgári propaganda a szocialista or­ szágokban végbement anyagi és életszínvonalbeli fejlődést megkísérli a saját szája íze szerint magyarázni. Ebben a felfogásban a szocialista országok néptömegeinek élet­ módja, szokásai közelednek a reklámozott nyugati életformához, a fogyasztói társa­ dalomhoz. Az életmód másodlagos jegyeire építő polgári propaganda számára jól haszonítható a maoista álláspont is. Eszerint a világ fejlődését a szegény és gazdag országok, a fejleth n. és fejlett országok harca határozza meg. A szocialista országok restaurál­ ták a kapitalizmust, s az imperializmussal való végleges leszámolást azért nem vállal­ ják. mert féltik jólétüket, elért életszínvonalukul. Az életmód kérdései tehát a nemzetközi munkásmozgalom számára is fontos kér­ dések, mert közvetlenül kapcsolódnak a két rendszer gazdasági, politikai, ideológiai harcához, ellentétes perspektíváihoz és a tömegek mindennapi életéhez. Arról van szó, hogy a két világrendszer harca, a békés egymás mellett élés körülményei között melvik társadalmi rendszer tud ma és holnap nemcsak magasabb életszínvonalat, ha­ nem -.íz elet minden területére kiterjedő gazdag és tartalmas emberi életet biztosítani. A szocialista életmód magasabbrendűségének bizonyítása része a két rendszer ideolóeiai harcanak és hozzájárul a szocialista társadalom eredményeinek bemutatá­ sához. a valódi, letező szocializmus megismertetéséhez. Ezen túlmenően az életmóddal kapcsolatos kerdesek tisztázásának gyakorlati politikai jelentősége is van, hiszen min1

dennapos az érintkezés a különböző társadalmi rendszerű országok között és jelentős tömegek részéről mindennapos az összevetése a különböző életmódoknak. A burzsoá propaganda azt szeretné elhitetni, hogy a tartalmas emberi élet „az élet minősége” az ember anyagi, kulturális és szellemi szabadsága elérhető szocialista for­ radalom nélkül is. A munkásmozgalom által kiharcolt életszínvonalat, szociális refor­ mokat a polgári rend természetes értékeinek tüntetik fel. Valójában a szocialista országok az 1970-es évekre nemcsak egyes gazdasági és életszínvonalbeli mutatókban érték utol a fejlett tőkés országokat, hanem mindenek­ előtt az életmódban haladták meg azokat, a tartalmas emberi élet feltételeinek meg­ teremtésében, amelyet az egész nép számára csakis a szocializmus képes biztosítani. A kizsákmányolástól mentes szocialista társadalmi viszonyok és az erre épülő új­ fajta közösségi és emberi kapcsolatok vonatkozásában nemcsak fölényünk bizonyít­ ható, de az is nyilvánvaló, hogy itt mi más pólyán haladunk. A szocialista társadalom célja az emberek anyagi és szellemi igényeinek mind teljesebb kielégítése. Ebben az összefüggésben a szocializmusnak csak önmagával, saját lehetőségeivel való versenyé­ ről van szó. A szocialista országok nagyjából azonos belső fejlődésére vezethető vissza, hogy lényegében egyidőben indultak meg az életmóddal kapcsolatos kutatások. A Szovjet­ unióban a kommunizmus alapjainak megteremtése, a szocialista országokban a fejlett szocialista társadalom építésének feladatai tűzték napirendre az életmód kérdésének tisztázását. Itt szükséges rámutatni arra, hogy a szocialista életmód megteremtése a szocialista építés kezdeti időszakában is programja a kommunista pártoknak. A munkáshatalom megszünteti a létbizonytalanságot és folyamatosan fejleszti a dolgo­ zókról való szociális gondoskodást. A marxizmus—leninizmus klasszikusai a munkás­ osztály tudományos világnézetének kidolgozásakor, a szocialista építés programjának felvázolásakor nagy figyelmet fordítottak a társadalmi rendszerek és a néptömegek életmódjának összefüggéseire. Elég utalni Engels „A munkásosztály helyzete Angliá­ ban” című munkájára, vagy Leninnek az új szocialista munka és emberi viszonyok megteremtésével kapcsolatos cikkeire. A történelemben a fejlett szocialista társadalom gazdasági, társadalmi és kulturá­ lis viszonyai teremtenek először olyan helyzetet, amikor a dolgozó tömegek számára osztályhelyzettől, munkamegosztástól függetlenül az egységes szocialista életmód gya­ korlati lehetőséggé válik. A fejlett szocializmus időszakában a kommunista pártok korábbi programjából közvetlen valóság lesz, s megvalósul a néptömegek anyagi és szellemi felemelkedése. Növekszik a munka termelékenysége, létrejön az anyagi és szellemi javak viszonylagos gazdagsága, amely lemérhető az életkörülmények általá­ nos javulásában, a magasabb életszínvonalban. A társadalom túlnyomó többsége túljut az elemi létszükséglet gondjain, s előtérbe kerül a tartós fogyasztási cikkek beszerzése, a lakás, a gépkocsi stb., s az emberek jelentős szabad idővel rendelkeznek. Ilyen körülmények között természetes módon merül fel, hogy a megnövekedett anyagi és szellemi gazdagságot, társadalmi szabadságot hogyan használjuk fel, hogyan rendezzük be életünket. A szocialista életmód fejlesztésének feladatait tehát elsőd­ legesen a belső fejlődés szükségletei tűzik napirendre. Mivel az anyagi, életszínvonalbeli fejlődést nem követi automatikusan a szocia­ lista életmód és gondolkodás általánossá válása, az életmód fejlesztése tervszerű, tu­ datos, irányító és ideológiai, politikai nevelőmunkát igényel. Pártunk XI. kongresszu­ sának határozata a társadalmi viszonyok továbbfejlesztésével összefüggésben e terü­ leten is meghatározta feladatainkat: „Világosabban kell körvonalazni szocialista távlatainkat, be kell mutatni a szo­ cialista életmód fölényét a kapitalista életformával szemben. Fontos feladat a népünk, 2

elsősorban munkásosztályunk gondolkodásában és magatartásában kibontakozó szocia­ lista vonások általánosítása és terjesztése. Arra kell törekedni, hogy társadalmi mé­ retekben teret nyerjen a szocialista brigádok hármas követelménye: szocialista módon dolgozni, élni, művelődni.” Pártunk programnyilatkozatán is végighúzódik az a gon­ dolat, hogy a kibontakozó szocialista életmód társadalmi fejlődésünk célja és hajtó­ ereje. A szocialista életmód fejlesztése tehát egyszerre cél, mert a közösségek és az egyén számára perspektívát és távlatot ad, másrészt feltétel is, mert nélküle a tár­ sadalmi viszonyok továbbfejlesztése, a szocializmusban rejlő gazdag lehetőségek nem válthatók valóra. Az életmóddal kapcsolatos kutatások eddigi tapasztalatai alapján az alábbiakat lehet kiemelni: — Mivel az életmód sokrétű, összetett társadalmi jelenség, a marxista kutatók többsége a komplex megközelítést és a különböző társadalomtudományok öszszehangolt munkáját tartja szükségesnek. — Az egzakt módszerek mellett a politikai, társadalmi szükségletek miatt igény van olyan írásokra is, amelyek az életmód olyan oldalát mutatják be, amelyek egzakt módszerekkel nem írhatók le. Ezért a társadalomtudományok mellett az életmódvizsgálatokhoz jelentős segítséget adhatnak a különböző szociográ­ fiai vagy szépirodalmi munkák. Ezen az sem változtat, hogy az ilyen írások körül aztán rendszerint szenvedélyes viták lobbannak fel, jelezve, hogy vagy féligazságról, vagy tévedésről, vagy „kellemetlen” igazságról van szó. — Egyre inkább igényként fogalmazódik meg a szocialista életmód tartalmi je­ gyeinek pozitív kifejtése. Tehát ne csak azt mondjuk meg, hogy mi az ami kispolgári vagy nem szocialista az életmódban, hanem lezártság és kódex nél­ kül, de mutassunk rá egyértelműen a születő újra, a szocialista életmód új vonásaira. Mindezek a problémák a szocialista életmód tartalmi jegyeinek, jellemzőinek összegzésében, az életmód fogalmának meghatározásában sűrűsödnek. A szociológiai irodalom egy része megkülönbözteti egymástól az életmód és életforma fogalmát. Az előbbin azt érti, hogy milyen módon élnek az emberek az adott társadalmi keretek között, életformának pedig azt a feltételrendszert nevezi, amelyek között végbemegy a személyes élet újratermelése. A politikai szakirodalom a két fogalmat egymással azonos vagy hasonló tartalommal használja és általában az életmód fogalmával dol­ gozik. A marxista társadalomtudományok abból indulnak ki, hogy az életmód történel­ mi, társadalmi és osztálymeghatározottságú. Mozgása elválaszthatatlan a társadalom jellegétől, a társadalmi viszonyok összességétől. Az életmód lényegében az uralkodó gazdasági, politikai és szellemi viszonyok konkrét megjelenése, az osztályok és tár­ sadalmi rétegek mindennapi ismétlődő tevékenységében. Az életmódban a fennálló gazdasági, ideológiai, erkölcsi és pszichikai viszonyok szintetizálódnak, amelyek mint a köznapi élet normái irányítják és befolyásolják az embert céljaiban és törekvései­ ben. A társadalmi meghatározottság nem mechanikusan érvényesül. A termelési mód, a gazdasági viszonyok, a társadalom politikai, ideológiai felépílményrendszere nem közvetlenül, hanem a köznapi tevékenység egész mechanizmusán és szokásrendszerén keresztül határozza meg az életmódot. A szocialista országokban, hazánkban is az életmódot meghatározó viszonyok közül l-i kell emelni társadalmi rendszerünk lényegéből következő anyagi, politikai és kul■urális viszonyokat, amelyek az emberek életének általános feltételrendszerét jelentik.

3

A termelési, a tulajdon, a munkamegosztási és elosztási viszonyok, a politikai és köz­ életi rednszer, az uralkodó eszmei és kulturális áramlatok olyan általános társadalmi adottságokat jelentenek, amelyek meghatározóak az életmód alakulásában. A szocialista viszonyok meghatározó szerepe abban konkretizálódik, hogy hazánk­ ban a dolgozó osztályok, a munkások, termelőszövetkezeti parasztság, az értelmiség életmódja az utóbbi években sok vonatkozásban közeledett egymáshoz, s ma már a szocialista életmód számtalan vonása jelen van társadalmunkban. Az életmódot meghatározó társadalmi feltételek közé kell sorolni olyan osztály­ szempontból másodlagos elemeket, mint az iparosítás és urbanizáció, a településszer­ kezet, a technikai és tudományos fejlődés szintje, a fogyasztás szerkezete, a szabad idő, a nemzeti és történelmi sajátosságok, a múlt szokásokban tovább élő ereje stb. A másodlagosság korántsem jelenti azt, hogy ezek szerepe elhanyagolható, hanem azt, hogy hatásuk nem független a társadalmi és osztályviszonyoktól. Az egymásra épülésre, az együttes hatásra jellegzetes példa az életszínvonal és az anyagi jólét problémája. Pártunk célkitűzései között a munkásosztály és a dolgozó tömegek érdekeinek megfelelően teljes joggal szerepelt és szerepel a néptömegek életszínvonalának állandó és folyamatos fejlesztése, mert a fejlett szocializmust nem lehet megteremteni az anyagi javak megfelelő szintje nélkül. Társadalmi és osztály­ szempontból az anyagi eszközök önmagukban azonban soha sem jelentették az egye­ düli célt. Egyes rétegek életmódja a szocialista gondolkodásmód hiányában átrendezte az értékek valóságos rendjét és olyan látszatot teremtett, mintha az anyagi javak nem eszközök, feltételek lennének az értelmes emberi élethez, hanem ez lenne az élet célja. Az utóbbi időben a kispolgáriság elleni határozott társadalmi fellépés, az élet­ mód fejlődési tendenciáit a munkásosztály érdekeihez igazította. Ez politikailag és gazdaságilag is szükséges volt, hiszen hazánkban még nem kevés azoknak a száma, akiknek jövedelmük, életszínvonaluk elmarad az átlagtól. Az előbbi példa arra is alkalmas, hogy igazoljuk, hogy az életmód társadalmi meghatározottsága magában foglal egyfajta viszonylagos önállóságot is. Hiszen ahogyan az emberek a szocializmus viszonyai között tevékenykednek, dolgoznak, élnek, ahogy életüket berendezik, újratermelik, ahogy környezetüket formálják, bizonyos határok között számtalan mintát választhatnak. Életmódjukban objektíve realizálódik társa­ dalmi értékeinkhez való viszony. Mindez az emberi tevékenység irányultságában, tar­ talmában és a tevékenység rendjében fejeződik ki. Tehát abban, hogy a gyakorlati életben mit részesítenek előnyben, a társadalmi adottságok és lehetőségek rendszeré­ ben hogyan alakítják, változtatják önmagukat és környezetüket. Az életmód változá­ sában jelentős szerepet kapnak a régi és új szokások, a gyorsan fejlődő spontán el­ várások, az a kényszer, hogy „így kell élnem, mert mások is így élnek” . Ismeretes, hogy társadalmunkban az életmódra is az átmenetiség a jellemző. Szo­ cialista életünk meghatározó új vonásai mellett megtalálhatók különböző intenzitással a kispolgári életmód egyes tulajdonságai is. A szocialista társadalom viszonyai között egyes kispolgári vonások megléte önmagában nem jelent társadalmi veszélyt. Veszé­ lyessé akkor válnak, ha az életmód alapvető összetevőit hálózzák bej ha az emberi munkatevékenységet, a közéleti, politikai szférát és az eszmei, erkölcsi célkitűzésein­ ket deformálják. A XI. kongresszus célkitűzése, hogy erősítsük társadalmunk szocialis­ ta jellegét, szocialista vonásait, megköveteli, hogy az életmód alapvető területeire konkretizáljuk feladatainkat. Mindenekelőtt azt kell biztosítani, tudatosítani, hogy társadalmunk a munka tár­ sadalma. Az anyagi és erkölcsi megbecsülés egész rendszere a társadalom számára végzett hasznos munkát kell hogy tükrözze. A munkáséletmód jellemzői a szervezett­ ség és fegyelem, a felelősség és megbízhatóság, az alkotó és kezdeményező készség

4

fokozatosan át kell hogy hassák társadalmunk egészét. A szocialista munkaverseny, az önként vállalt társadalmi munka életmódot formáló ereje mellett nagyobb figyel­ met kell fordítani a mindenkire kötelező munka- és állampolgári fegyelemre. A mun­ kához való új viszony alapját az képezi, ha minden munkahelyen tudatosul, hogy a végzett munka önmagunkért, saját közösségünkért, a társadalom boldogulásáért tör­ ténik. A szocialista módon végzett munka általánossá válása nem ellentmondásmentes folyamat. Ma még szembe lehet állítani az alkotómunkát a rutinjellegűvel, a szellemit a fizikaival, a szakmailag igényest a segédmunkával, az iparit a mezőgazdaságival stb. A termelőerők fejlesztésének igénye azonban egyre inkább szakmailag igényes, hozzá­ értő és művelt munkást és dolgozót követel minden munkahelyen. A szocialista életmód fölényét bizonyítja, hogy az emberi tevékenység egészében a munkamegosztásból, a végzett munka jellegéből adódó ma még sokszor jelentős kü­ lönbségek feloldódnak. A közéleti tevékenységben, a szabad idő felhasználásában, az értelmes emberi élet megteremtésében társadalmunkban megközelítőleg azonos lehe­ tőségek nyílnak minden dolgozó számára. A szocialista életmód munkára épülő gazdag lehetőségeinek tudatosításában, az igé­ nyek felkeltésében a munkahelyeknek van döntő szerepe. A munkahelyi vezetés fele­ lőssége abban van, hogy segítse, hogy a munka mindinkább az egyén és a közösség érdekében örömmel és hivatástudattal végzett természetes létszükséglet legyen. Más­ részt adjon segítséget a szocialista életmód általános szokásainak kialakításához, a szocialista demokratizmus és közgondolkodás fejlesztéséhez, társadalmunk anyagi és szellemi értékeinek felismeréséhez és hasznosításához. Hangsúlyozni kell, hogy az üze­ mekben folyó szakmai, politikai és általános képzés, a szocialista közművelődés fe j­ lesztése egyaránt kihatással van a munka színvonalára, de a szocialista életmód egé­ szére is. Az üzemek, termelőszövetkezetek, intézmények, a munkahelyek közművelő­ dési, kulturális munkája ezért társadalmi, politikai jelentőségű és e tevékenység szín­ vonalában kifejezésre jut a vezetés dolgozókért érzett tényleges felelőssége. A szocialista életmód másik lényeges összetevője, amelynek elsődleges kialakítása ugyancsak a munkahelyeken történik, a szocialista kollektivizmus elve. A munka szer­ vezettségével összefüggő közösségi kapcsolatok, kollektívák embert és életmódot for­ máló ereje közismert. A munkahelyi közösségek, brigádok, kollektívák kifejlesztik az egyénben a kölcsönös együttműködés, egymásrautaltság és szolidaritás szellemét. Az üzemi, munkahelyi közösség nem csak arra alkalmas, hogy a csoportérdek hordozója legyen, hanem ezek a közösségek teremtik meg az egyén számára a kapcsolatot a tár­ sadalom egészével és lehetővé teszik az érdekek szocialista tartalmú egyeztetését. Az egyén és az életmód gazdagságát tehát a közösségi kapcsolatok gazdagsága adja. Ha az embereket érdekli az, hogy mi történik munkahelyükön, akkor az is érdekelni fogja, hogy mi történik a nagyobb közösségben, a társadalomban. A közösség érdekeit szolgáló közéleti tevékenységben ma már társadalmunk je­ lentős rétegei vesznek részt. A szocialista kollektivizmus kibontakoztatása a közös­ séggel ellentétes kispolgári jelenségek visszaszorítása alapvető társadalmi viszonyaink továbbfejlődése szempontjából. A kollektivizmussal szemben álló tulajdonságok között nemcsak a könnyebben felismerhetőkre kell figyelmet fordítani, mint a közéleti kö­ zömbösség, érdektelenség, a kispolgári bezárkózás stb. Társadalmi veszélyességük, kö­ zösséget romboló jellegük miatt szólni kell a közélet és hatalom szférájába átszűrődő kispolgári megnyilvánulásokról is. A megbízatás, a funkció, a hatalom, az eszme ese­ tenkénti kisajátítása egyéni, vagy csoportérdekek szolgálatába állítása, sok kárt okoz a szocialista közösségeknek. A kispolgári értelmezést néha a nyelvi fordulatok is el­ árulják, és egyáltalán nem hangzik szocialista módon, amikor a vezető az „én” gyás

ramról vagy az „én” intézményemről, vagy az „én” pártszervezetemről beszél. A ve­ zetői szubjektivizmust, önteltséget a másik oldalról az elvtelen kompromisszum, a meg­ alkuvás és a törtető szolgalelkűség kíséri. A tapasztalat igazolja, hogy a vezetőknél a káderpolitikai elveknek megfelelően nagyobb szerepet kell tulajdonítani olyan elemi, erkölcsi normáknak és követelményeknek, mint a nyíltság, őszinteség, a jellem szilárd­ sága, a körültekintés, a figyelem és érzékenység az emberek problémái iránt. A vezetőnek a közösség érdekében élnie kell a rábízott hatalommal, de mindig szem előtt kell tartania azt, hogy a megbízatás nem személyi hatalom, hanem a mun­ kásosztály és a nép ügyének szolgálata. A XI. kongresszus erre vonatkozó megállapí­ tása sokkal több embert érint, mint első pillanatra gondolnánk, hiszen a vezetésben, a közéletben különböző szinten a dolgozók jelentős rétegei vesznek részt. A közéletben jelentkező kispolgáriság leküzdése csak úgy biztosítható, ha fokozó­ dik a párt-, állami, tömeg- és társadalmi szervezetek, a közösségek ellenőrző szerepe, ha senki sem vonhatja ki magát a politikai, társadalmi szervezetek fegyelme és ellen­ őrzése alól. Ugyancsak zavarja politikai és közéletünket a kispolgáriság végletekre, szélsőségekre való hajlama. E jelenségek között a gondok eltúlzása, a problémák agyonmagyarázása, a türelmetlen kapkodás, vagy a mindent elnéző magatartás egyaránt megtalálható. A szektás dogmatizmus és a jobboldali revizionizmus egyaránt kispolgári gyökerekre, a kispolgári gondolkodásra és magatartásra vezethető vissza. Pártunk esz­ mei, politikai egysége, kipróbált irányvonala nem ad lehetőséget a szektás és revizio­ nista politikai törekvésekre, a közgondolkodásban azonban rendszerint egyéni vagy a csoportérdek szószólójaként ezek még megtalálhatók, ezért következetes bírálatuk vál­ tozatlanul feladat. A kispolgáriság közéleti és egyéb megnyilvánulásait a szocialista életmód általánossá válása fogja végleg eltüntetni. összegezve tehát megállapítható, hogy a szocialista életmód elsődlegesen a mun­ kára, a közösségi és közéleti tevékenységre épül. Jellemzője az emberi tevékenység sokrétűsége és gazdagsága. Magában foglalja az anyagi és szellemi értékek megbecsü­ lését, a szocialista tudatosságot. A szocialista életmód alapvető jellegzetessége a sok­ oldalúan képzett alkotó és kezdeményező, harmonikus emberi személyiség. Pártunk XI. kongresszusának határozataiból világosan kiderül, hogy a szocialista életmód általánossá tétele napjaink feladata lett. Nem szükséges külön hangsúlyozni, hogy ebben milyen szerep hárul az ideológiai, politikai nevelésre, a szocialista közmű­ velődésre. Ahhoz, hogy e munka eredményre vezessen, ismernünk kell múltunkat, a szocialista építés tapasztalatait, a Szovjetunió és a szocialista országok eredményeit. Ismernünk kell pártunk XI. kongresszusának jövőt is magába foglaló céljait. Végezetül vázlatosan jelezni szeretném, hogy megyénkben a szocialista életmód milyen főbb kérdései várnak részletesebb elemzésre. A megyei pártértekezlet megállapította, hogy megyénkre a dinamikus gazdasági, társadalmi fejlődés a jellemző, amely az emberek életmódjában is pozitívan érezteti hatását. Az életmód fejlődésének alapvető vonásai megyénkben megegyeznek társa­ dalmunk életmódja fejlődésének tendenciáival. Ez kimutatható a szocialista vonások erősödésében, a munkások, termelőszövetkezeti parasztság, az értelmiség életmódjának közeledésében, a munka- és létfeltételek jelentős javulásában. A kiegyensúlyozott te­ rület- és gazdaságfejlesztési politika megvalósítása e tendenciát tovább fogja erősíteni. A közös vonások mellett jelentős szerepet játszanak az életmódban a terület ed­ digi fejlődésének sajátosságai. Ezek közül az alábbiakat kell kiemelni: megyénk alap­ vetően mezőgazdasági jellege még hosszú időn át megmarad. Az ipari fejlődés, az ur­ banizáció, a termelőszövetkezeti mozgalom győzelme után viszonylag később és vi­ szonylag jobb életkörülmények között bontakozott ki. Ez akkor is figyelemre méltó, ha mind az iparban, mind a mezőgazdaságban foglalkoztatottak jövedelme a jelentős 6

emelkedés ellenére ma még alatta marad az országos átlagnak. Az életmódra ható egyéb tényezők között meg kell említeni a külterületek és kistelepülések magas szá­ mát, a korábbi elvándorlás és ma is jelentős számú ingázó munkások problémáját. Az is jelentős, hogy a történelmileg kialakult hátrányok felszámolásában gyorsabb az életfeltételek javulása, mint a szokások, a szemléleti és erkölcsi viszonyok változása. A társadalmi átrétegződés utóbbi években felgyorsult üteme következtében a munkáséletmód kialakulása napjainkban nagy társadalmi súllyal és tömeges mérték­ ben jelentkezik annak minden szépségével és nehézségével együtt. A munkáséletmód fejlesztésének összetett feladatai között az ipari munka technikai, műszaki ismeretei­ nek és fegyelmének elsajátítása, az üzemi kollektívák kialakítása, a munkásgondol­ kodás és öntudat fejlesztése meghatározó jelentőségű. A szakmai, politikai és általános műveltség középpontba helyezését indokolja, hogy a munkáslétszám gyors növekedése mellett a szakképzett munkások aránya csökken. Külön elemzésre várnak a paraszti életmód minőségi változásai és tovább élő ha­ gyományai. A paraszti munka embertelen vonásainak eltűnése, az ipari munkához hasonló tevékenységek kialakulása megváltoztatja az életmódot. A kisebb közösségek lazuló kapcsolataik mellett is nagy hatással vannak az emberek munkájára, gondol­ kodására. A csoportérdek és társadalmi érdek egyeztetésének nehézségeire utalnak azok a jelenségek, amikor a kisebb közösség „érdekében” tett erkölcsileg vagy jogilag vitatható lépéseket a közösség nemcsak eltűri, de támogatja is. A paraszti életmód új szokásai és pozitív hagyományai mellett gyakran lépnek fel visszahúzó erőként a túl­ hajtott rokoni, családi kapcsolatok, összefonódások. A szocialista életmód közös vonásainak fejlesztésében, a még meglévő társadalmi különbségek csökkentésében jelentős szerepet játszik a szocialista életszemléletet se­ gítő kulturális és közművelődési munka. Megyénkben jól tapasztalható, hogy a szocia­ lista kultúrának életmódot alakító és kiegyenlítő szerepe van. A mozi, a televízió, a rádió, a napilapok, az öntevékeny közművelődési tevékenység életmódot formáló ereje nap mint nap tapasztalható. Az életmód fejlesztésével kapcsolatos feladataink csak akkor oldhatók meg, ha a pártalapszervezetek ideológiai és politikai vezető szerepe következetesen érvényesül. Ehhez a társadalmi, politikai tapasztalatok az eddigieknél szervezettebb összegyűjtésé­ re, általánosítására van szükség, amelyben jelentős szerepet kap a kisebb közösségek világnézeti, politikai felkészültsége és aktivitása. Az elméleti munka fejlesztése nem valami elérhetetlen, különleges feladat. Egyszerűen azt jelenti, hogy a pártalapszerve­ zetek képesek legyenek saját helyzetük, területük jelenségeinek, tendenciáinak fel­ ismerésére és befolyásolására. Mindennapi munkánknak arra kell irányulnia, hogy harmonikusan fejlődjenek a közösségek gazdasági, kulturális értékei, a tartalmas emberi élet feltételei.

7

CSERVENYÁK LÁSZLÓ:

A társadalmi átrétegződés és hatása megyénk fejlődésére A társadalmi átrétegződés és társadalmi mobilitás kérdéseivel napjainkban számos tanulmány, cikk foglalkozik. E kérdések igen jelentős helyet foglalnak el mind a marxista, mind a polgári szociológiai és politikai irodalomban, természetesen más osztályszemlélettel és céllal. A szocialista társadalom a kapitalizmusban kizsákmányolt dolgozok milliói szá­ mára teremtette és teremti meg a gazdasági, társadalmi és kulturális felemelkedés le­ hetőségét. A szocialista gazdaság és társadalom építése, irányának és ütemének meg­ határozása tudatosan, tervszerűen történik. Indokolt tehát a marxista társadalom­ tudomány fokozott figyelme a társadalmi szerkezet változását, a változás irányát, üte­ mét befolyásoló törvényszerűségek, okok megismerésére. A változások vizsgálata nemcsak országos méretekben szükséges, hanem kisebb területi-gazdasági-politikai egységenként is, hogy megismerhessük az adott terület gaz­ dasági, termelési szintjének milyen társadalmi szerkezet felel meg, illetve, hogy az adott terület gazdasági, társadalmi fejlesztéséhez milyen társadalompolitikai döntések szükségesek. Hazánk a felszabadulás előtt agrár-ipari jellegű ország volt, társadalma feudális­ tőkés gazdasági alapra épült. Az összes keresőknek több mint fele az alacsony szín­ vonalon termelő mezőgazdaságban dolgozott. Néhány iparág kivételével fejletlen volt a magyar ipar is. Megyénk gazdasági, társadalmi helyzete az országos atlagnal is kedvezőtlenebb volt. 1930-ban a lakosság 41%-a volt kereső, — ami nem jelentett folyamatos foglal­ koztatottságot. Az országos arány 46% volt. Az aktív keresőknek 72,5%-a dolgozott a mezőgazdaságban, s mindössze 12,1%-a az iparban és építőiparban. Az iparvállalatok 98%-a mindössze 1—10 munkással dolgozott. A munkásság alacsony száma és szét­ szórtsága miatt nem képviselt jelentős politikai erőt. A mezőgazdasági népesség társadalmi tagozódása rendkívüli szélsőségeket muta­ tott. 1935-ben a megye mezőgazdaságilag hasznosított területének csaknem a fele 1240 nagy- és középbirtokos család tulajdonában volt. 17 700 gazdasági cseléd, 47 278 nap­ számos dolgozott az uradalmakban. 90 ezer család pedig öt, vagy ennél kevesebb kh föld jövedelméből élt. Az állami alkalmazottak, tisztviselők és egyéb értelmiségiek száma alacsony volt. A politikai és gazdasági hatalom a földesúri, földbérlő tőkés és dzsentri hivatalnok­ réteg kezében összpontosult. A felszabadulást követő 30 év alatt a népi hatalom megteremtése, a földosztás, az újjáépítés, az államosítás, a proletárdiktatúra kivívása, a mezőgazdaság szocialista át­ szervezése, a szocialista iparfejlesztés megyénkben is mélyreható politikai, gazdasági és társadalmi változásokat eredményezett. 8

Megszűnt a volt uralkodó osztályhoz tartozók politikai és gazdasági hatalma, a létrejött néphatalom létbiztonságot teremtett a dolgozók számára és fokozatosan bizto­ sította a munkához és kultúrához való jogát és lehetőségét. A foglalkoztatottság színvonala először a földosztással, majd az újjáépítés meg­ indulásával javult. A foglalkoztatottság színvonalának emelkedését azonban a fel­ szabadulást követő másfél évtizedben alapvetően az országos építőmunka szükségletei határozták meg. Ugyanis ez időben az ország erőforrásait azokon a helyeken mozgó­ sították inkább, ahol a gazdaságépítés előfeltételei jobbak voltak. Az országosan nagy ütemű iparosítás tömegesen teremtett új munkaalkalmakat, de elsősorban a megyén kívül. Ennek lett a következménye az ingázás, majd a munkaerő nagymértékű eláramlása a megyéből. A foglalkoztatottak aránya 1041—1960 között 43-ról 46%-ra emelkedett. A megye gyorsabb ütemű gazdaságfejlesztése az MSZMP Politikai Bizottsága 1965-ös, megyénkre vonatkozó határozata után indult meg. A III. és IV. ötéves tervben a megyében számos ipari üzem létesült. Megerősödtek a szocialista mezőgazdasági nagyüzemek, fejlődött a mezőgazdasági tartósító és feldolgozó ipar, a közúti és vasúti szállítás, a kereskedelem és mindezek következtében az építőipar. A dinamikus gazdasági iejlődés eredményeként átalakult a megye gazdaságának szerkezete és jelentős ágazatává vált az ipar. Az ipar fejlődésére jellemző, hogy míg 1960-ban 1,6 milliárd, addig 1970-ben 4,2, 1974-ben pedig 11 milliárd forint termelési értéket állított elő. Az ipar, az építőipar és más ágazatok gyors fejlődése maga után vonta a foglalkoztatottság növekedését, a megye egyes területei közötti egyenlőtlen­ ségek csökkentését, a települések urbanizálódását, infrastrukturális ellátásának javu­ lását. A foglalkoztatottak száma a III. ötéves tervben 16, a IV. ötéves terv első 3 évében 15 ezerrel növekedett. E fejlődés nyomán a foglalkoztatottsági színvonal 1970-re elérte az 51, 1973-ra pedig az 55%-ot. 1973-ban a lakónépességből az aktív keresők száma meghaladta a 238 ezret, az inaktívake pedig a 67 ezret. A korábban kedvezőtlen kereső és eltartott arány a kere­ sők javára változott. Vagyis 100 aktív és inaktív keresőre 84 eltartott jut. Országosan a helyzet azonban még mindig sokkal kedvezőbb, ugyanis 100 aktív és inaktív kere­ sőre 55 eltartott jut. A foglalkoztatási színvonal növekedésével együtt járt a foglalkoztatottsági szer­ kezet átalakulása, ami az utóbbi 10 évben vett nagyobb lendületet. A foglalkoztatottsági átrétegződéshez valamennyi gazdasági ágazat számára a me­ zőgazdaság biztosította a legjelentősebb munkaerőforrást. Az iparban és építőiparban dolgozók aránya az 1949-es 8,8%-ról 1973-ra 28,9%-ra, «obb mint háromszorosára nőtt. Ez a számottevő fejlődés ellenére is alig több az or­ szágos 52.1" o-os arány felénél. Pozitív változás viszont, hogy a megyében állandó la­ kással rendelkező ipari aktív keresők 87%-a, az építőiparban foglalkoztatottak 75%-a a megyén belül vállalhatott munkát. Az elvándorlás üteme az utóbbi néhány évben erősen lelassult. A lakosság megyén belüli foglalkoztatása azonban továbbra sincs kellően megoldva. Az ingázók száma ugyan mérséklődött, de még mindig 27 ezer. ■ A kereskedelemben, a szállításban és egyéb, nem mezőgazdasági ágazatban fog­ lalkoztatottak aránya 1949-ben 13,4%, ami 1973-ra valamivel több, mint a duplájára, 29>l%-ra emelkedett. Ebből 7,8%-kal részesedik a kereskedelem, 7,8%-kal a szállítás, 13,5%-kal az egyéb, nem mezőgazdasági ágazat. Kedvező, hogy a kereskedelemben és az egyéb, nem mezőgazdasági ágazatban fog­ lalkoztatottak aránya megközelíti a 8,6%-os, illetve 16,2%-os, a szállításban pedig megba]adía a 7,5%-os országos arányt. 9

A mezőgazdasági keresők arányának csökkenése 1949-ben indult meg. Az 1949-es 77.8%-ról 1960-ra 67,3%-ra csökkent. Majd a mezőgazdaság szocialista átszervezése után gyorsult meg. 1970-re 47,6%-™: 1973-ra 42%-ra, 100 082 főre csökkent. Még most is majdnem kétszerese az országos 23,3%-nak. A parasztság 76,9%-a termelőszövet­ kezetekben. 7,6%-a állami gazdaságokban. 8.8%-a szakszövetkezetekben dolgozik, 6,7%-a pedig egyénileg gazdálkodik. A foglalkoztatottsági szerkezet ágazatok közötti aránya tekintetében a megyék rangsorában az iparban foglalkoztatottakkal az utolsó, a mezőgazdaságban foglalkoz­ tatottakkal pedig a második helyen vagyunk. Nálunk, adottságainknál fogva mindig jelentős lesz a mezőgazdasági ágazat, de ezt figyelembe véve is csökkenteni kell a mezőgazdaságban foglalkoztatottak számát és társadalmi, politikai okok miatt javítani kell a foglalkoztatás színvonalát és szerkezetét. Az aktív keresők közül 182 681 fő fizikai, 43 186 fő szellemi foglalkozású, 12 350 önálló segítő családtag. A fizikai foglalkozásúak közül 57 001 az iparban ás építőipar­ ban, 84 986 fő a mezőgazdaságban, 40 694 fő egyéb ágazatokban dolgozik. A szellemi foglalkozásúak közül 9058 fő az iparban, 6342 fő a mezőgazdaságban, 27 786 fő egyéb ágazatokban tevékenykedik. A szellemi és alkalmazotti foglalkozásúak aránya 1960 és 1973 között több mint a duplájára emelkedett és az aktív keresők 17,3%-át teszi ki. Feltöltődése a paraszt­ ságból. kisebb részben a munkásosztályból és az értelmiségiekből, majd gyermekeikből történt. Szerkezetében fokozatosan a gazdaságépítés mai igényeihez igazodik, mert a szellemi foglalkozásúak 31%-a műszaki, mezőgazdasági és közgazdasági képzettségű. Az ipar fejlődése és a többi gazdasági ágazat technikai szintjének növelése javí­ totta az aktív keresők életkor szerinti összetételét, ami nem tér el lényegesen az or­ szágostól. Kedvező, hogy a keresők 40 év alatti aránya az iparban 72,6, az építőiparban 78.8. a kereskedelemben 53,5. a szállításban 67.8, az egyéb nem mezőgazdasági ágaza­ tokban 55,6%. A mezőgazdaságban foglalkoztatottak 40 év alatti csoportja viszont csak 50,2%-os. Ezt mégis kedvezőnek kell tekinteni, mert 1970-ben ez az arány csak 27,4%-os volt. A termelőszövetkezetek megszilárdításával, termelési és gazdálkodási színvonalának emelkedésével már 1970 előtt megkezdődött az a folyamat, amely megállította a mező­ gazdasági népesség elöregedését, s megindult a fiatalok és középkorúak visszaáram­ lása. A nők foglalkoztatását a mezőgazdaságon kívül a munkahelyek hiánya mellett egy sor társadalmi előítélet is gátolta. A szocialista fejlődés nagy eredménye, hogy fokozatosan megteremtette és megteremti a nők foglalkoztatásának lehetőségeit és fokozatosan biztosítja az ezt elősegítő szociális és kommunális szolgáltatásokat. Me­ gyénkben a keresők között egyenletesen növekszik a nők aránya. 1949-ben a férfiak és nők aránya 70,2, illetve 29,8% volt, 1970-ben 64,0, illetve 36,0, 1973-ban 62, illetve 38%. Megyénkben a nők foglalkoztatottságának másik jellemzője, hogy a legaktívabb korban vesznek részt a termelésben. Míg a férfiak között a 40 éven aluliak aránya 59.5%, addig a nők között ez 75,5%. Továbbá jellemző az is, hogy az ipar koncentrált­ sága miatt a női foglalkoztatottak több mint fele a mezőgazdaságban dolgozik. A fej­ lődést itt az mutatja, hogy ez az arány 1949-ben még 82,3%-os, 1960-ban pedig 79,4%-os volt. A munkavállalás nem jelent minden esetben egész évi elfoglaltságot, mert család­ anyai, gondozói, háztáji kötöttségek miatt sokan csak idénymunkát vállalnak. A foglalkoztatási színvonal emelkedése, szerkezetének ágazatok, nemek és életkor azerinti megváltozása jelentős mértékben átalakította megyénk társadalmának osztály­ szerkezetét.

10

Ennek eredményeként jelentős tényezőjévé vált megyénk társadalmának a mun­ kásság. Az iparban, építőiparban, kereskedelemben, szállításban és a mezőgazdaság állami szektorában dolgozó munkások száma 1973-ban meghaladta a 70 ezret. A me­ gyében állandó lakással rendelkező, de az ország más területén dolgozókéval együtt megközelíti a 100 ezret. A munkásság számbeli növekedésével együtt járt koncentráló­ dása és szervezettségének javulása. Míg 1969-ben a munkások 37%-a dolgozott 300, vagy annál több dolgozót foglalkoztató üzemekben, 1973-ban ez az arány 49—50%-ra nőtt. A megye munkásságának eszmei-politikai arculatát, aktivitását, szakmai és álta­ lános műveltségét, termelő tevékenységének hatékonyságát, életmódját ma még jelen­ tősen befolyásolja eredete és viszonylag fiatal múltja. Az 1973-as adatok szerint az iparban és építőiparban dolgozó munkások 60%-a 1—5 éve; 17%-a 5—10 éve és csak 23%-a dolgozik 10 évnél hosszabb ideje munka­ helyén. Ezért bár üzemeinkben a törzsgárda már kialakulóban van, még nem képvisel olyan erőt, mint a nagy múltú ipari üzemekben. A munkásság növekedésének forrását korábban zömmel a mezőgazdaságból és háztartásból felszabadult munkaerő képezte. A hetvenes években nagyobb arányban kerülnek soraiba az ipari szakmunkástanulók. A megye gazdasági ágazatai munkaerő-szükségletének növekedésével nem tartott lépést a szakmunkások számának növekedése. Ezért a munkások szakképzettség sze­ rinti összetétele még nem kielégítő. 1973-ban a munkások 39%-a rendelkezett szak­ képzettséggel, 35%-a volt betanított és 25,5%-a segédmunkás. Általános műveltségé­ nek jellemzésénél figyelembe kell venni, hogy az összes munkások 52,7%-a 8 általános iskolai, 11,6%-a középiskolai és 1,4%-a felsőfokú végzettségű. A már dolgozó munká­ sok között a szakmunkások száma növelésének gátja, hogy 34,3%-a nem végezte el az általános iskola 8 osztályát. A munkásság politikai és társadalmi szerepe megyénkben egyre erősödik. Jelen­ tősen növekedett aránya a párt, állami és társadalmi vezető testületekben. Eszmei­ politikai tudatosságának emelkedésével, növekvő közéleti aktivitásával érdekei egyre meghatározóbb hatást gyakorolnak megyénk politikai életére. A munkásság nagyüzemi tapasztalatainak gazdagodása, közéleti tevékenységének további kibontakozása, az üzemi demokrácia fejlesztése, politikai, szakmai és általá­ nos műveltségének növelése fontos feltételei annak, hogy osztálytudata, szocialista magatartása és életmódja tovább fejlődjön és még kedvezőbben befolyásolja megyénk társadalmának politikai-erkölcsi arculatát. Megyénk társadalmának másik nagy csoportját a parasztság képezi. Bár a gaz­ dasági fejlődéssel együttjáró társadalmi átrétegződés legjobban érintette, még ma is magas a keresők közti száma és aránya. Ugyanakkor a mezőgazdaság szocialista át­ szervezése és a termelőszövetkezetek megszilárdulása alapján kialakult a termelőszö­ vetkezeti parasztság, amelynek politikai-gazdasági érdekei egyre jobban azonosulnak a munkásosztályéval. Szövetkezeti parasztságunk politikai tudata és aktivitása, közös­ ségi tulajdonhoz és munkához való viszonya, termelési kultúrája és életmódja jelen­ tősen fejlődött a párt helyes agrárpolitikája végrehajtásának eredményeként. Napjainkban előre halad a mezőgazdasági üzemek és a parasztság koncentráló­ dása, ami hozzájárul a termelés technikai-műszaki színvonalának gyorsabb emelkedé­ séhez. Az iparszerű termelési eljárások elterjesztése igényli a dolgozók magasabb mű­ szaki, technológiai műveltségét és maga után vonja a mezőgazdasági munka jellegé­ nek átalakulását, az ipari és mezőgazdasági üzemek, valamint dolgozóik közötti kap­ csolatok gazdagodását, amely jelentősen hozzájárul a munkás-paraszt szövetség erő­ sítéséhez.

11

A termelőszövetkezetek szakember-ellátottsága az elmúlt évek során jelentősen javult. Jelenleg 1171 felső, 1692 középfokú végzettségű és 5257 szakmunkás dolgozik a termelőszövetkezetekben. A mezőgazdasági szakmunkások aránya még alacsony. A szakképzettség megszerzésének egyik akadálya, hogy a fizikai dolgozók 62,4%-a nem rendelkezik 8 általános iskolai végzettséggel. Gazdálkodási színvonala, politikai cs szociális helyzetének elmaradottsága miatt komoly társadalompolitikai gondja megyénknek a szakszövetkezeti, különösen az egyé­ nileg gazdálkodók csoportja. A megye dinamikus gazdasági és kulturális fejlődésével jelentősen nőtt az értel­ miség száma és társadalmi szerepe, összetétele kedvezően változott, örvendetes, hogy a termeléshez közvetlenül kapcsolódó műszaki és gazdasági képesítésűek száma gyor­ sabb ütemben gyarapodott. Jelentős a társadalmi, gazdasági élet területén irányító­ vezető funkciót betöltők számának növekedése. A lakosság egészségügyi és kulturális igényeinek növekedésével párhuzamosan viszonylag nagy a fejlődés a pedagógusok számának alakulásában (6790). Szerényebb mértékben nőtt az orvosok, gyógyszerészek száma. A megyében dolgozó 11 640 értelmiségi döntő többsége a felszabadulás után vé­ gezte tanulmányait. Nagyobb részt munkás-paraszt származásúak, és jelentős hatással vannak az értelmiség egészének politikai, világnézeti arculatának alakulására. A gaz­ dasági és kulturális tervezésben a termelési és kulturális feladatok megoldásában sze­ repük növekvő. Közéleti tevékenységük, politikai aktivitásuk eltérő. A legaktívabb pedagógus, műszaki, közgazdász, értelmiségi réteg mellett viszonylag elmarad az or­ vosok, gyógyszerészek közéleti-társadalmi tevékenysége. A kispolgárság — kisiparosok, kiskereskedők és egyénileg gazdálkodó parasztok — száma 11 097 fő. A kisiparosok és kiskereskedők döntő többsége becsületesen dol­ gozik és hozzájárul a lakosság szükségleteinek kielégítéséhez. Az egyénileg gazdál­ kodó parasztok termelési színvonala, élet- és munkakörülményei jelentősen elmarad­ nak a termelőszövetkezeti tagokétól, ami jelentős társadalompolitikai gondja me­ gyénknek. Néhány következtetés A megye társadalmi szerkezetében végbement változások történelmi jelentőségűek. Ezek jellege és iránya alapvetően megegyezik az országban végbement változásokéval, ugyanakkor sajátos vonásai is vannak, tükrözve a megye gazdasági fejlődésének örö­ költ és a szocialista gazdaságfejlesztés területi jellegzetességeit. A hatalmi és tulajdonviszonyokban végbement forradalmi változások talaján, majd a szocialista gazdaságépítés és kulturális forradalom eredményeképpen lényeges fejlődés következett be a dolgozók társadalmi helyzetében, jelentősen előrehaladt a dolgozó osztályok és rétegek közeledési folyamata. Ez megmutatkozik a tulajdonhoz és munkához való viszonyban, a foglalkozási színvonal és szerkezet fejlődésében, a munka- és életkörülmények alakulásában, a kulturális és kommunális ellátásban, szo­ cialista céljainkkal való azonosulás, az életmód fejlődésében. Ugyanakkor nem lényeg­ telenek azok a különbségek sem, amelyek az egyes társadalmi rétegek között a tár­ sadalmi munkamegosztásból következően még megvannak. Ezek a különbségek gaz­ dasági-társadalmi fejlettségünk viszonylagos elmaradottsága következtében az orszá­ gosnál nagyobbak. E történelmi változások megyénk társadalmának tudatában alapvetően jól tükrö­ ződnek. A párt-, állami és társadalmi szervek döntéseiket politikai, gazdasági, kultu­ rális viszonyaink elemzése alapján hozzák. Előfordul azonban, hogy az országos sajtó-

12

bán, a propagandában és megyénk lakossága egyes rétegeinek véleményében eltorzul a valóság képe. Megnyilvánul ez megyénk sajátosságainak, viszonylagos elmaradott­ ságának túlhangsúlyozásában, vagy figyelmen kívül hagyásában; a meglévő ellent­ mondások és problémák felnagyításában, vagy a munka szervezetlenségéből, a kezde­ ményezés vagy a hozzáértés hiányából fakadó mulasztások iránti békülékenységben. A megyei sajátosságok ismerete, a párt általános politikájának megvalósításához, a célkitűzések megfelelő kimunkálásához feltétlenül szükséges. Túlhangsúlyozása azon­ ban leszerelő hatású, eltereli a figyelmet a helyi erőforrásokról, lehetőségekről és a várakozás álláspontját erősíti. A politikai munkában jobban kell tudatosítani gazdasági, társadalmi fejlődésünk­ ben végbement változásokat. Fejlődésünk további tervszerű befolyásolása megköveteli, hogy reális képet adjunk a megyénkben végbement gazdasági és társadalmi folyama­ tok eredményeiről és problémáiról; a feltételek és a rendelkezésre álló tárgyi és sze­ mélyi források ismeretében úgy jelöljük meg a fejlesztés céljait, hogy az a legjobban szolgálja további gazdasági és társadalmi haladásunkat, a különböző területeken meg­ lévő feszültségek és elmaradás leküzdését. A megye gazdasági fejlődésének meggyorsítása, a foglalkoztatás, a lakosság élet­ színvonalának emelése, a munkásság számának, társadalmi szerepének növelése — megyénk alapvetően mezőgazdasági jellegének elismerése mellett is — szükségessé teszi a további iparosítást megyénkben. Ez egybeesik a XI. kongresszus határozatának azzal a pontjával, amely az ország, a főváros és a megyék kiegyensúlyozott fejlesz­ tését fogalmazza meg. A korszerűség követelte koncentráció szem előtt tartása mellett azokon a területeken kell a fejlesztést megvalósítani, ahol a szabad munkaerő rendel­ kezésre áll, továbbá olyan iparágak fejlesztését kell megvalósítani, amelyek lehetővé teszik a nők nagyobb arányú foglalkoztatását. Az iparfejlesztésnek jelentős részt kell vállalnia a munkába lépő fiatalok foglalkoztatásában is. Az iparfejlesztés mellett mind a régi, mind az újonnan létesített ipari üzemekben biztosítani kell az intenzív fejlesztés műszaki és személyi feltételeit. Az eddigieknél gyorsabb ütemben kell növelni a szakmunkások számát egyrészt a szakmunkásképző iskolák és szakközépiskolák révén, másrészt a betanított és segédmunkások tovább­ képzése útján. Biztosítani kell, hogy a leányok aránya lényegesen növekedjen a szak­ munkásképző iskolákban. Ahhoz, hogy megyénkben a munkásság politikai, társadalmi vezető szerepe tovább növekedjék, biztosítani kell a feltételeit annak, hogy véleménye és érdekei fokozot­ tabban érvényesüljenek a politikai célok meghatározásában. Az eddigi eredményekre és tapasztalatokra alapozva tovább kell növelni részarányát a vezető szervekben és hatékonyabbá kell tenni az üzemi demokráciát. Nagyobb gondot kell fordítani eszmei­ politikai nevelésére, szakmai és általános műveltsége gyarapítására, a nagyüzemi mun­ kásságra jellemző tulajdonságok fejlesztésére. Ebben jobban kell építeni a munkás­ kollektívákban, a törzsgárdában és a szocialista brigádmozgalomban felhalmozott ta­ pasztalatokra. A mezőgazdaság korszerű fejlesztésének következtében várhatóan tovább fog csök­ kenni az itt dolgozók száma. A gazdaságok koncentrációjával, termelési szerkezetének változtatásával, a megfelelő érdekeltség, munka- és kulturális feltételek fokozatos meg­ teremtésével el kell érni, hogy növekedjen a fiatal szakemberek, különösen a fiatal szakmunkások aránya a mezőgazdasági üzemekben. A szövetkezeti parasztság politikai, szakmai képzettségének növekedése, fokozato­ san változó élet- és munkakörülményei, a szocialista tulajdonhoz és gazdálkodáshoz való viszonya közelebb hozza a munkásság és parasztság érdekeit, erősíti szövetségü­ ket, csökkenti a közöttük lévő különbséget. Ezekre alapozva arra kell törekedni, hogy 13

a mezőgazdasági termelés színvonalának gyorsabb növekedésével, a szövetkezeti tagok közösből származó jövedelme, élet- és munkakörülményei, kulturális és szociális ellá­ tottsága lényegesen javuljon. A politikai és gazdasági feltételek megteremtésével elő kell segíteni a szakszövet­ kezetek és egyéni gazdaságok termelőszövetkezetekkel való egyesülését, illetve ter­ melőszövetkezetté szervezését. Gazdasági, társadalmi fejlődésünk megköveteli az értelmiség számának további növelését, főleg a műszaki, agrár és közgazdasági területen dolgozók javára. A lakos­ ság növekvő egészségügyi, kulturális igényeinek megfelelően erőfeszítéseket kell tenni orvosok, gyógyszerészek és a közművelődés területén dolgozó értelmiségiek számának növelésére. Az értelmiség utánpótlását az eddigiektől nagyobb arányban kell a fizikai dolgozók tehetséges gyermekeiből biztosítani. Az értelmiség társadalmi súlya és szere­ pe fokozódik. A műszaki értelmiséghez és pedagógusokhoz hasonlóan fokozni kell az egész értelmiség közéleti aktivitását és felelősségét. Lényegesen javítani kell a nők foglalkoztatottságának feltételeit az ipar és a szol­ gáltatások fejlesztése útján. A nők munkavállalását a szakképzés jelentős növelésével is elő kell segíteni, Tovább kell javítani az üzemekben élet- és munkakörülményeiket, politikai és általános műveltségüket, hogy közéleti tevékenységük jobban kibontakoz­ hasson. Társadalmunk minden osztályánál és rétegénél, de különösen az ifjúság körében szükséges tudatosítani társadalmunk nyíltságát és egészségesen fejlődő mobilitását. Ehhez csökkenteni kell a fiatalok életpályáját meghatározó különbségeket. A párt oktatáspolitikai határozatának szellemében hatékonyabban kell segíteni a fiatalok pályaválasztását, hogy a fizikai dolgozók gyermekei szakképzettséget szerezzenek és az eddigiektől nagyobb arányban kerüljenek értelmiségi pályára. Ugyanakkor tudatosí­ tani kell, hogy az előrejutás nemcsak az egyik foglalkozási ágból a másikba való átkerülést jelenti, hanem a munkafeladatok magasabb szintű ellátását és az életmód szocialista tartalmú fejlődését is. A politikai nevelőmunka feladata az, hogy segítse társadalmunk átrétegződési fo­ lyamatainak megértését, az átrétegződéssel járó ellentmondások és feszültségek szocia­ lista tartalmú megoldását és levezetését. Bizonyítsa, hogy .a társadalmi átrétegződés folyamatai szocialista építőmunkánk törvényszerű következményei, céljainkkal egyczőek és tudatosítsa a munkásosztály, a parasztság és az egész dolgozó nép érdekazo­ nosságát, erősítse szövetségét.

H

CS. NAGY ISTVÁN:

A munkássá válás folyamata és a munkásság szerepe Szabolcs-Szatmár megyében Ennek a cikknek a keretében nem térhetek ki a munkássá válás folyamatának, a munkásság szerepének valamennyi tényezőjére, jellemzőjére, ezért főleg a munkássá válás folyamatának, a munkásság szerepének üzemi, belső feltételei egy részével, ilyen irányú Szabolcs-Szatmár megyei tapasztalatainkkal kívánok foglalkozni. Elöljáróban szeretnék utalni Kádár János elvtárs XI. kongresszuson elhangzott beszédére, mely szerint szocialista építésünk vezető ereje a munkásosztály; társadalmunknak számbeli­ leg is legnagyobb osztálya, az aktív keresők 58%-a munkás, s a munkásosztály politikai állásfoglalása, tevékenysége, fegyelme, szemlélete meghatározó módon hatott a dolgo­ zók minden csoportjának, rétegének felfogására. Központi Bizottságunk megfelelő in­ tézkedéseket hozott a munkásosztály élenjáró szerepének megszilárdítására, megkülön­ böztetett módon foglalkozott a „derékhadat” alkotó nagyüzemi munkások helyzetével. A szocialista építés elengedhetetlen követelménye — fejtette ki a továbbiakban Kádár elvtárs — és ez az egész dolgozó nép érdeke, hogy a munkásosztály vezető szerepe az elmúlt idők eredményeire alapozva, a társadalmi élet minden területén tovább erősöd­ jék, politikai súlya és szerepe tovább növekedjék. A Szabolcs-Szatmár megyei pártértekezlet a megye társadalmi, politikai életében végbement változások alapján megállapította, hogy megyénkben az elmúlt négy év során sikeresen valósítottuk meg a X. pártkongresszus, a megyei pártértekezlet hatá­ rozatait. Pártbizottságunk az élet minden területén következetesen érvényesítette a párt politikáját. Ennek következtében a megye társadalmi átrétegeződése is meggyorsult, s minőségi változásokat hozott. Célkitűzéseink végrehajtásaként megyénkben is jelentő­ sen növekedett az ipari munkások száma, befolyása, társadalmi-politikai hatása. Me­ gyei pártértekezletünk többek között azt is megállapította, hogy munkánk, tevékeny­ ségünk középpontjába a párt és a munkásosztály vezető szerepének további erősítése és kibontakoztatása állt és áll a társadalmi élet valamennyi területén. A párt politiká­ jának végrehajtása során a munkásosztály társadalmi és politikai érdekeit tartottuk Szabolcs-Szatmár megyében is meghatározónak. A megye dolgozó lakossága körében erősödött a párt munkáspolitikájával való egyetértés, s a megye lakossága egyöntetűen elfogadja a párt és a munkásosztály vezető szerepét, aminek következtében a munkás­ osztály vezető szerepe évről évre növekszik Szabolcs-Szatmár megyében is. A munkások közvetlen részvétele megnőtt, szerepe és befolyása a társadalmi, a gazdasági és a politikai élet területén fokozatosan emelkedett, aránya javult az állami, gazdasági, a tömeg- és társadalmi szervezetek választott testületéiben. Az újonnan választott pártvezetőségek tagjainak pl. közel 50%-a, a pártszervezetek tagjainak több mint 30%-a fizikai munkás. A megyénkben dolgozó ipari munkások száma négy év alatt mintegy 12 000 fővel nőtt. A vállalatok, üzemek fejlődésével együtt javult szer­ vezettségük, növekedett eszmei, politikai felkészültségük, gyarapodott szakmai és ál15

talános műveltségük. A munkások 66%-a rendelkezik megyénkben általános, vagy annál magasabb iskolai végzettséggel. A munkásság összlétszáma megyénkben ma már meghaladja a 100 ezer főt és ebből több mint 70 ezer munkás megyénk ipari, építő­ ipari üzemeiben dolgozik. Ez azt is jelenti, hogy a munkásság számbeli növekedésével együtt fokozódott a munkásság koncentráltsága, fejlődött öntudata és erősödött a törzsgárda. Helyzetünkből eredően a korábbi években a munkások többsége a mezőgazdaság területéről származott. A jelenlegi statisztikai elemzések és adatok alapján viszont megállapítható, hogy a X. és XI. kongresszus között megnövekedett a szakmunkás­ képző intézetek szerepe a munkásutánpótlásban és ennek megfelelően emelkedett a szak- és betanított munkások száma is. Jelentős megyei eredménynek tartom — és ez egyben mutatja a munkásosztály termelésben betöltött szerepét is - hogy ma már az összes termelési érték többségét megyénkben is az ipari termelés adja. 1974-ben pl. az ipari termelés értéke meghaladta a 11 milliárd forintot és ezzel túlszárnyalta a me­ zőgazdaság termelési értékét. A munkások szerepének növekedését mutatja az is, hogy a mezőgazdaságban dolgozó munkások — a munkásosztály szerves részeként — egyre nagyobb szerepet vállalnak az iparszerű mezőgazdasági termelés meghonosításában, s a munkásosztály vezető szerepének érvényre juttatásában a mezőgazdasági termelés területén. A megyei tapasztalataink alapján megállapítható az is, hogy az elmúlt években fejlődés következett be a munkások tulajdonosi szemléletében, a munkához, vállalat­ hoz, üzemhez való viszonyában is. Ez megnyilvánul mindenekelőtt a javuló munka­ fegyelemben, a szocialista brigádmozgalom eredményeiben, a munkások újító, ésszerű­ sítő tevékenységében, közéleti szereplésükben, egyszóval a társadalmi-népgazdasági ér­ dekek hatékonyabb érvényre juttatásában. A tények alapján azt a következtetést lehet levonni, hogy a termelőerők, a termelés dinamikus fejlődése következtében megyénk­ ben is fokozódott a munkások anyagi és erkölcsi megbecsülése, javultak élet- és mun­ kakörülményeik. Városainkban pl. az állami bérlakások mintegy 3^ részét a munká­ sok kapták. A párt és a kormány intézkedései eredményeképpen magasabb színvonalú lelt a munkások kulturális, szociális ellátottsága, jobb, érdemibb a munkások napi gondjaival való törődés. Az e téren elért eredményeket az tette lehetővé többek között, hogy az üzemi demokrácia megyénkben is egyre hatékonyabb eszköze a társadalmi termelés segítésének, ellenőrzésének, a munkásosztály érdekképviseletének. Eredmé­ nyeinket értékelve megyei pártértekezletünk azonban rámutatott arra is, hogy az üzemi demokrácia jelenlegi működése, illetve működtetése még korántsem felel meg elveink­ nek, a követelményeknek, a párt politikája alapján megfogalmazott elvárásoknak. A megyénkben végbement társadalmi, politikai és gazdasági fejlődésre az ezzel kap­ csolatos tapasztalatainkra alapozva feltétlenül szükséges, hogy a munkásosztály mai és jövőbeni társadalmi szerepe, politikai súlya Szabolcs-Szatmár megyében is tovább szilárduljon, s egyértelműen fejlődjön. Ebből következnek olyan fő feladataink is, mint a munkásosztály vezető szerepének fejlesztése, politikai, ideológiai, kulturális és szak­ mai műveltségének gyarapítása, anyagi helyzetének, élet- és munkakörülményeinek állandó javítása, tulajdonosi és hatalmi jogainak gyakorlása. összességében megállapítható, hogy a munkásosztály szerepe, politikai és társa­ dalmi aktivitása — az országoshoz hasonlóan — Szabolcs-Szatmár megyében is fejlő­ dött. Aktívan vett, illetve vesz részt a párt politikájának végrehajtásában, tettekkel bizonyítja politikánkkal való azonosulását és egyetértését. A munkások szerepének növekedése, társadalmi felelőssége megyénkben mindinkább megnyilvánul abban is, hogy bátran, reálisan, őszintén nyilatkoznak gondjainkról, szóvá teszik a társadalmi érdekek megsértését, a közéleti visszásságokat, a munkafegyelem lazaságait, a munka­ ié

cs üzemszervezés fogyatékosságait, helyenként a hatalommal való visszaélést és a bü­ rokratikus megnyilvánulásokat. A megye munkásságának a termelésben, a társadalmi életben betöltött szerepe alapján meggyőződéssel állíthatjuk, hogy a megye összes többi dolgozói elfogadják a párt és a munkásosztály vezető szerepét és annak további erősítését politikai cél­ jaink megvalósítása alapvető feltételének tartják. A munkásosztály vezető szerepének növelésére tett intézkedéseket a munkás-paraszt szövetség és a nemzeti egység erő­ sítése további biztosítékának tekintik, elsősorban azért, mert tapasztalataik alapján tudják, hogy ez felel meg leginkább az egész megye dolgozó társadalma érdekeinek és ezt követeli a fejlett szocialista társadalom felépítése is. A munkássá válás folyamatának kapcsán röviden érdemes visszatekintenünk s megye gazdasági fejlődésére és helyzetére is. Annál is inkább, mert az itt elért ered­ mények és tényezők hatásukban jelentősen elősegítették a munkássá válás folyamatá­ nak meggyorsítását, a munkásság szerepének növekedését. A 30 év alatt elért ered­ ményekből csupán a IV. ötéves terv néhány fejlődési adatára szeretnék hivatkozni. Mindenekelőtt meg kell említeni azt a tényt, hogy az országos összberuházásokból a megye részesedése ebben az időszakban növekvő irányzatú volt. 1971. és 1974. között mintegy 20 milliárd forintot fordítottunk beruházásokra. Ez a jelentős összeg hozzá­ járult az állóalapok további korszerűsítéséhez, az ipari foglalkoztatottak számának nö­ vekedéséhez. Szabolcs-Szatmár megye dinamikus ipari fejlődését segítette az is, hogy a központi iparfejlesztési alapokból a IV. ötéves terv időszakában mintegy 600 millió Ft-ot bocsá­ tottak rendelkezésünkre. Részben ennek következtében a teljesített beruházások 29%-a (1971. és 1974. között) az iparban valósult meg, s a fejlesztések hatására változott, fej­ lődött az ipari termelés ágazati struktúrája is. Korszerűsödött, 1970-hez képest pl. közel másfélszeresére nőtt az ipari termelés. A tervidőszakban az ipari foglalkoztatottak száma mintegy 12 ezer fővel emelkedett és ennek hatásaként az iparban dolgozó mun­ kások száma 1974-ben már meghaladta a 32 000 főt, s ez 27%-os emelkedést jelentett. Az iparban foglalkoztatott létszámnövekedésen túl az új technológia és termelési folyamatok előtérbe kerülését, a termelési struktúra javulását is eredményezte. Javult az ipar termelői állóeszköz-állománya, műszaki színvonala, s a technikai felszereltség fejlődését bizonyítja az a tény is, hogy az egy foglalkoztatottra jutó állóeszköz-állo­ mány 30%-kal, az egy munkásra jutó villamosenergia-felhasználás 44%-kal nőtt 1970hez képest. Az erőteljes gépesítés eredményeként az ipari dolgozók munkakörülmé­ nyei, szakképzettségi színvonala is tovább emelkedett. 1973-ban pl. a megye szocialista iparában foglalkoztatott munkások 79%-a volt szak- és betanított munkás. A megyeszékhelyű ipari termelés hatékonysága a fejlesztések hatására tovább javult. 1971—73. között pl. 14%-kal, 22 Ft-ról 25 Ft-ra emelkedett. Nyilván így van ez a megyénkben működő gyáregységek esetében is. A vázolt tények alapján levonható az a következtetés, hogy a korszerűbb termelőberendezések segítségével nagyobb mennyiségű, technikailag és szakmailag igényesebb termékeket állítanak elő munka saink megyénk ipari üzemeiben. A megye iparvállalatai, szövetkezetei évről évre növekvő termékmennyiséget ér­ tékesítenek és nagy jelentőségű az, hogy eladatlan készletük nincs. Értékesítésük pl. 1973. végén meghaladta a 7 milliárd Ft-ot. Ma már jelentős exportáló vállalataink is vannak, így pl. a nyíregyházi TAURUS Gumigyár, a Nyírbátori Növényolajipari Vál­ lalat. a IIAFE nyíregyházi gyáregysége, a Tiszavasvári Alkaloida, a tanácsi cipőipari vállalatok, a kisipari termelőszövetkezetek stb. Textilruházati iparunk is jelentős mér­ tékben a külföldi vevők igényeit elégíti ki. 17

A IV. ötéves terv eddig eltelt időszakában a megye iparának termelésnövekedése — célkitűzéseinknek megfelelően — éves szinten mintegy 12%-os volt. A társadalmi, az ideológiai és a kulturális élet fejlődéséhez hasonlóan, a gazdasági élet valamennyi területén az ipari termelés fejlődésének ihletője is pártunk politikája, a megyei párt­ értekezlet határozata, a megyei pártbizottság elvi és gyakorlati iránymutatása, állás­ foglalása volt. Ebből értelemszerűen következett, illetve következik, hogy célkitűzé­ seinkkel összhangban fejlődött a megye iparának termelése, fokozatosan javult a ter­ melés gazdasági hatékonysága, a munka termelékenysége. A tervidőszakban megvalósított ipari fejlesztés és termelés nemcsak az ipar egé­ szére volt kedvező hatással, hanem a megye egyes területei közötti egyenlőtlenségek mérséklésére és csökkentésére is. A már korábbi tervidőszakban kialakult település­ hálózati tervnek megfelelően, jelentős központi támogatással és segítséggel létre­ jöttek iparosodó településeinknek azon körei, ahol valamilyen fejleszthető ipari léte­ sítmény volt, vagy a rendelkezésre álló munkaerő sürgette a foglalkoztatás megoldá­ sát. Ilyen tekintetben is a párt világos politikájának végrehajtása segítette elő azt, hogy megyénk munkásosztálya számszerűleg is növekedett, hogy Szabolcs-Szatmár megye egészére vonatkozóan a szocialista iparban a 10 ezer lakosra jutó foglalkozta­ tottak száma az 1970. évi 634 főről 1973. végére 800 főre növekedett. Az eddig megvalósított fejlesztéseink eredményeképpen a megye ipari foglalkozta­ tási szintje egyre jobban megközelíti az előtte álló megyékét és ennek a ténynek nagy jelentősége van a területi különbségek fokozatos csökkentésében, a lakosság életkörül­ ményeinek, életszínvonalának, kulturális és szociális ellátásának növelésében is. Az ipar fejlődése, a munkásosztály létszámának, szerepének növekedése végső soron elő­ segíti a települések urbanizálódását, az infrastrukturális színvonal javítását és Sza­ bolcs-Szatmár megye esetében nem utolsósorban enyhíti a még meglévő foglalkoztatási gondok, problémák megoldását és kihat a nemzeti jövedelem termelésére is. Megyei pártbizottságunk 1974. április 26-i ülésén tárgyalta a munkásosztály hely­ zetét és javításának a további feladatairól szóló határozatában megfogalmazta azokat az elvi kérdéseket és gyakorlati tennivalókat, amelyeket a munkásosztály számszerű növekedése, a munkássá válás folyamata megkövetel. Pártbizottságunk elvileg is utalt arra, hogy a munkássá válás folyamatában jelentős, hogy úgy mondjam, döntő szerepe van az üzemi demokráciának. Az üzemi demokrácia a szocialista demokrácia szerves része és annak egyik fontos eleme. A dolgozók érdemibb bevonása a vezetésbe, az irányításba, a végrehajtásba, végső soron társadalmi ügy és e fontos elvek gyakorlati megvalósítása — több területen — megyénkben is elmarad a követelmények mögött. Ez bizonyos értelemben fékezi a munkássá válás folyamatát is. Tapasztalataink szerint megyénkben az egyik legna­ gyobb gondunk — többek között — az, hogy a közvetlen fórumok, főképp a termelési tanácskozások, az üzemi munkaértekezletek még mindig nem töltenek be érdemi sze­ repet az üzemi demokrácia érvényesítésében és sok esetben csak feladatkiosztó és el­ határozásokat közlő összejövetelek. Az üzemi demokrácia fórumai közül a termelési tanácskozások egyik negatív vo­ nása az, hogy sok üzemünkben e fórumok formálisak és a vezetők adathalmazokat ismertetnek, melyek között a munkások nehezen tudnak eligazodni. A tapasztalatok arra is utalnak, hogy a műhely- és brigádértekezleteket, a gép mellett történő meg­ beszéléseket többnyire a bátor véleménynyilvánítás, a tapasztalatok kölcsönös kicseré­ lése jellemzi. Ilyen esetekben a munkások konkrétabban tudnak bekapcsolódni, észre­ vételt tenni a vállalat, az üzem egész tevékenységére. E formáknál is komoly probléma azonban, hogy még mindig eléggé formálisan kérik ki a munkások véleményét, s a gazdasági célokról adott tájékoztatás tartalmilag itt sem megfelelő, a munkások szá18

mára túlságosan elvont és nehezen érthető. Az egyik legnagyobb probléma, amely a munkásság szerepének, a munkássá válás folyamatának kiterebélycsedését fékezi, hogy a munkahelyi vezetők, művezetők, akiknek egyébként feladatuk lenne a munkások konkrétabb bevonása a vezetésbe, maguk sem rendelkeznek megfelelő tájékozottsággal és hatáskörrel. Még nem eléggé részesei a gyári, vállalati vezetésnek és irányításnak A munkásság szerepének, a munkássá válás folyamatának megyénk ipari üzemeiben meglévő negatív tapasztalatai ellenére is az a véleményem, hogy a munkások aktivi­ tása, kritikai érzéke megyénkben sokat fejlődött. Ez mindenekelőtt köszönhető a jó politikai légkörnek, továbbá annak, hogy a párt központi, megyei, sőt hozzátenném, járási szervei is sok esetben konkrétabb, szélesebb körű tájékoztatást nyújtanak a munkások számára a népgazdaságot egy adott terü­ leten érintő társadalmi-gazdasági feladatokról, mint saját üzemi vezetőik az üzemi kérdésekről. Ebből eredően leszűrhető az a tanulság és tapasztalat, hogy jó néhány üzemünkben az országos, megyei, sőt a helyi, regionális feladatokat, problémákat a munkások még mindig jobban ismerik, mint saját üzemük, környezetük feladatait, problémáit és tennivalóit. Ezek is gátló tényezőként jelentkeznek a munkásság szere­ pének növelésében, a munkássá válás folyamatának Szabolcs-Szatmár megyei elősegí­ tésében. A munkásság oldaláról vizsgálva ezt a kérdést, vannak olyan tapasztalataink — különösen a szakmunkások esetében —, hogy politikai és szakmai felkészültségüknél fogva mindinkább nagyobb érdeklődést tanúsítanak üzemük társadalmi-politikai és gazdasági kérdései iránt, és ezt az igényt a munkásosztály vezető szerepének érvénye­ sítése szempontjából feltétlenül ki kell elégítenünk. Nem tagadva az előzőekben tett megállapításaimat, igaz az is, hogy a gazdasági vezetők egy része figyelembe veszi a munkások részéről felvetett észrevételeket, javaslatokat, törekszik ennek alapján dönteni. Azonban legnagyobb problémánk és gondunk ilyen vonatkozásban a gyár­ egységeinknél, ipari telephelyeinknél jelentkezik. A probléma abban van, hogy az itt tett munkásészrevételek és javaslatok sok esetben nem jutnak el a vállalati közpon­ tokba, az ésszerű felvetésekre tett reagálás lassú, vagy esetenként el is marad. Ked­ vező megyei tapasztalat viszont az, hogy a munkások döntő többsége közvetlenül vagy közvetve az üzemi demokrácia érvényesülése legfontosabb feltételének a termelő munka szervezettségét tekinti, s leggyakrabban a folyamatos termelés feltételeinek hiányát, a szervezetlenséget bírálja, szóval a párt politikája alapján megoldásra váró társadalmi kérdéseket vet fel. Meggyőződésem — és nem mondok újat ezzel —, hogy különösen a törzsgárdatagok, a szakmunkások látják az összefüggést a szervezetlenség, az anyagpazarlás, a munkaidő-kihasználatlanság, a termelékenység és hatékonyság ja­ vulása vagy alacsony színvonala és keresetük emelkedése között. Ezért egyik legdön­ tőbb kérdésnek tartom, hogy az újonnan belépő munkások felelősségét, tudatát ilyen tekintetben is emeljük fel a szakmunkások, vagy a törzsgárdatagok tudati, eszmei, politikai színvonalára. A munkássá válás folyamatának az elmondottakon túl még egyik gátló tényezőjét a munkások és vezetők kapcsolatának hiányosságaiban kereshetjük, bár nem tagadható az sem, hogy a munkások és a vezetők kapcsolata is fejlődött és ez elősegítette a jobb üzemi, munkahelyi légkör kialakítását, társadalmi, termelési céljaink megvalósítását, ezzel közreműködött a munkássá válás folyamatának meggyorsításában. A tapasztalatok szerint azonban ez még nem minden üzemünkben van így. Egyes ipari üzemeinkben a munkások, s általában a dolgozók emlegették és emlegetik, hogy a vezetők egy része elszakadt a munkásoktól. Ez mindenekelőtt megmutatkozik a ve­ zetők munkasokkal történő közvetlen kapcsolatában is. Viszont a párt egyértelmű politikája alapján a munkások mindinkább igénylik és elvárják, hogy ezek a vezetők 10

is jobban éljenek az üzemi kollektívában, rendszeresebben, sűrűbben látogassák a mun­ kahelyeket, többet, érdemben és konkrétabban törődjenek a dolgozók egyéni gondjai­ val, javaslataival, alakuljon ki elvtársiasabb, közvetlenebb munkatársi kapcsolat az adott üzem munkásai és vezetői között. A munkások ma már mindinkább elvárják megyénkben is, hogy legyen nagyobb az olyan vállalatok köre, ahol pl az igazgató, a főmérnök egy-egy fontos politikai, vagy gazdasági kérdés eldöntésénél nemcsak a különféle fórumokon, hanem a munkásokkal közvetlen formában, a munkahelyen is tanácskozzon. A munkássá válás folyamatának, az üzemi demokrácia fejlesztésének a legfonto­ sabb letéteményesei a párt-, a szakszervezeti és az ifjúsági szervezetek. Ez nem új dolog, de abból az alapelvből kiindulva, hogy a munkásosztály vezető szerepét a párt érvényesíti, a munkásság szerepének növelésében, a munkássá válás folyamatában, az üzemi demokrácia fejlesztésében is alapvetőnek kell tekinteni a párt szerepét. Megyei pártbizottságunk ezt úgy fogalmazta meg határozatilag, hogy biztosítanunk kell a mun­ káskollektívák döntési jogát, a hatékonyabb munkásképviseletet az üzemi demokrácia valamennyi formájában és fórumában úgy, hogy ezzel az egyszemélyi vezetés és fele­ lősség is következetesebben, jobban érvényesüljön. Köztudott, hogy a termelés, a gazdálkodás a társadalmi tevékenység alapvető szférája, s e keretek között a termelés meghatározó helyet foglal el. A fejlett szocia­ lista társadalomban társadalmi, politikai cél az emberek, a munkások jólétének rend­ szeres, állandó emelése. Viszont a jólét egyetlen kizárólagos forrósa a munka, vagyis az emberi szükségleteket kielégítő anyagi és szellemi javak gyarapítása. Az is ismert, hogy az anyagi javak előállítása a gazdasági élet alapegységeiben többek között az ipari üzemeinkben történik. Következőleg az egyes munkások — általános értelemben vett — termelőtevékenysége az üzemek, vállalatok, gazdaságok tevékenységében öszszegeződik és ennek a tevékenységnek a végső eredményeként gyarapodnak az egész társadalom javai, s szilárdul es fejlődik a szocialista társadalom. Ezt az előrehaladást segítheti a gazdasági építőmunka irányításának javítása, ha az üzemek vezetésének szerves részeivé válnak a munkáskollektívák, amelyek termelőtevékenysége az anyagi javak létrehozásának forrása. A munkásosztály részéről a szocializmus eszméivel való azonosulás elvi vonatko­ zásai mindenki számára világosak. A munkásosztály szerepe növelésének jelentősége mindenekelőtt a párt politikai céljainak elfogadtatásában és megvalósításának támo­ gatásában, a termelőmunkában tanúsított tömeges aktivitásban fejeződik ki. A mun­ kássá válás folyamatának Szabolcs-Szatmár megyei meggyorsítása is ilyen értelemben halaszthatatlan és szükséges. Ez a folyamat a mi megyénkben is megindult. E meg­ állapításomat egyébként igazolják a munkások által kezdeményezett és pártunk XI. kongresszusára kibontakoztatott szocialista munkaverseny, szocialista brigádmozgalom elért eredményei és mindenki számára cáfolhatatlan bizonyítékai. A XI. kongresszus és hazánk felszabadulásának 30. évfordulójára kibontakoztatott szocialista munkaverseny — amelyet a megye munkásai tovább folytatnak — ered­ ményei, a munkástömegek alkotó munkájának lendülete a fokozott társadalmi fele­ lősségtudatot tükrözi. A fejlett szocialista társadalomban a politika és a gazdaság egyaránt a társadalmi és az egyéni jólét kifejlesztésének eszköze. Ezért a munkásosztály vezető szerepének növelése, a munkássá válás folyamatának gyorsítása, a tudatosabban végzett, egyre termelékenyebb gazdasági munka és termelőtevékenység a mi társadalmunk alap­ vető célját: a dolgozó munkásemberek növekvő igényeinek mind teljesebb kielégítését szolgálják. Ezért is szükséges számolniuk a gazdasági vezetőknek, a pártszervezeteknek és szakszervezeteknek, és minden társadalmi aktivistának azzal, hogy üzemeinken, 20

vállalatainkon belül minden feltételt — ezen politikai, társadalmi, gazdasági, kultu­ rális feltételeket értek — teremtsenek meg a munkások jogainak és kötelezettségeinek gyakorlásához, termelési aktivitásának kiváltásához, ösztönzéséhez és realizálásához. Ezeknek a feladatoknak a megoldása üzemeinken, vállalatainkon belül valamennyi társadalmi és politikai szervezettől jó felvilágosító munkát, következetességet, igényes­ séget és közvetlenséget is igényel. Figyelembe kell venniük azt, hogy a munkások sokkal szívesebben vesznek részt a döntések kialakításában és adnak észrevételeket, javaslatokat a feladatok megoldására, ha az általuk elérhető célokat velük közvetlen formában, világosan, egyértelműen közük. A népgazdasági érdekekre, vagy akár a vállalati érdekekre való hivatkozás az egyes munkás számára — még ha helyességét át is látja — sok esetben ma még kevésbé vonzó, mint az olyan feladatmeghatározás, amely az ő közvetlen horizontjában lévő munkaszervezetre vagy termelőegységre van konkretizálva. Eddigi tapasztalataink alapján az a véleményem, hogy feladataink ilyen konkretizálása társadalmi-politikai és gazdasági értelemben az eddigitől sokkal meg­ alapozottabb előkészítési, szervezési és tervezési teljesítményt igényel az üzemek poli­ tikai, gazdasági és szervezési irányítóitól. A munkásosztály Szabolcs-Szatmár megyei szerepének növelése, termelési akti­ vitásának kiváltása és realizálása tehát minden szintű vezető részére — politikai és gaz­ dasági értelemben — az eddigitől nagyobb követelményeket jelent, és ezeket kell vala­ mennyiünknek érvényesítenünk gyakorlati munkánk során. Mint ahogyan utaltam rá, a munkásosztály szerepének fejlődésével, a munkássá válás folyamatával kapcso­ latban csupán néhány Szabolcs-Szatmár megyei tényezőt és problémát említettem meg. E rövid cikk keretében úgy érzem, másra nem is volt lehetőségem. Mégis azt gondo­ lom, hogy sikerült valamit érzékeltetni abból a nagy munkából, amelyet a X. párt­ kongresszus, a megyei pártértekezlet határozatainak valóra váltásáért, Szabolcs-Szat­ már megyében tettünk és teszünk. Nem azt akarom ezzel állítani, hogy nincsenek to­ vábbi tennivalóink. Pártunk XI. kongresszusának határozatai, a Szabolcs-Szatmár megyei pártértekezlet állásfoglalásai felvázolták előttünk azokat a tennivalókat, felada­ tokat társadalmi-politikai és gazdasági értelemben egyaránt, amelyeket a munkásosz­ tály szerepének fokozása, a munkássá válás folyamatának meggyorsítása tekintetében megyénkben is végre kell hajtanunk.

21

Szabolcs-Szatmár felemelkedése. (Részlet a Jósa András Múzeum jubileumi kiállításáról.)

22

BOTÁR JÓZSEF:

A demokratikus agrárforradalom néhány kérdése Szabolcs-Szatmár megyében Népi demokráciánk három évtizede alatt a magyar parasztság három nagy törté­ nelmi változást élt meg: a demokratikus agrárforradalmat, a szocialista termelőszö­ vetkezeti mozgalom győzelmét, és ez utóbbi eredményeként a falu társadalmi és gaz­ dasági felemelkedését. E sorsdöntő változások nyitánya a demokratikus agrárforradalom volt, a felszaba­ dulás utáni nagyszabású társadalmi-politikai és gazdasági változások első és legdön­ tőbb lépése, az adott történelmi szituációban a lehetőségek következetes és maximális kiaknázása. A nagybirtokrendszer megsz.üntelése nemcsak, hogy egybeesett a paraszti követelésekkel, hanem a nemzeti újjászületés szempontjából is politikailag és gazda­ ságilag az egyedül járható út volt. Történelmi jelentőségét Erdei Ferenc mindenekelőtt a nagyüzemi mezőgazdasághoz vezető út szempontjából fogalmazta meg: „A döntő jelentősége az, hogy a mezőgazdaság szocialista átszervezésének az alapjává vált, és a földreform végrehajtását mindössze másfél évtized választja el a termelőszövetkezeti átszervezés befejezésétől.” „Történelmi jelentőségét csak növeli, hogy agrárforradal­ munknak nemcsak ezt az első lépését tettük meg sikeresen, hanem a gyorsan utána következő másodikat is, a mezőgazdaság szocialista átszervezését.” ’ Jelen dolgozatban, a regionális agrártörténeti vizsgálódások részeként az ország egyik legnagyobb agrármegyéjéről, Szabolcs-Szatmárról kíséreljük meg összefoglalni a demokratikus agrárforradalom néhány fontos jellemző vonását. Megjegyezzük, hogy Szabolcs-Szatmár megye kapitalizmuskori gazdagság- és poli­ tikatörténete szinte teljesen feltáratlan, a megye társadalmi struktúrájáról sincs sok­ oldalúan elemzett hiteles ábrázolásunk. Mivel azonban az 1í)45 után történtek a meg­ előző évtizedek problémáit oldották meg, illetve kezdték megoldani, e régió kapita­ lizmuskori agrárfejlődése sajátos vonásainak sommás megfogalmazását szükséges meg­ adni. Miként alakult Szabolcs-Szatmár megye agrárstruktúrája a felszabadulást meg­ előző évtizedekben?

23

Mezőgazdasági keresők Szabolcs-Szatmár megyében (1880—1949)* önálló birtokos, bérlő és segítő családtagja

Gazdasági cseléd, munkás

Év

1880 1890 1910 1930 1949

fő (ezer)

%

fő (ezer)

%

39 44,6 49,7 84,6 170,6

36,9 41,3 41,9 56,7 90,2

66,4 62,8 68,2 64,5 18,4

62,7 58,2 57,7 43,1 9,6

* a m eg y e m ai terü letére szám ítva.

A társadalmi tagozódást valamelyest érzékeltető kereső népesség foglalkozási vi­ szony szerinti összetétele azt mutatja, hogy az első világháborút közvetlen megelőzően (1910-ben) az önállók (birtokosok és bérlők) segítő családtagjaikkal együtt a mező­ gazdasági keresőknek alig 42%-át tették, viszont a földnélküli munkások és cselédek közel 58%-át. Az 1930. évi népszámlálás adatai azonban már — az 1920. évi még oly látszatföldreform hatására is — valamivel kedvezőbb képet mutatnak. Az ónállók és segítő családtagjaik aránya 56,7%-ra növekedett, a gazdasági cselédeké és munkásoké 43,1%-ra csökkent.5 _ Az agrárszerkezet pólusainak alakulására vonatkozóan megállapítható, hogy 1913. és 1935. közötti 23 év alatt Szabolcs megyében (régi megyebeosztás alapján) a mező­ gazdaságilag művelt területből a 100 holdon aluli parasztbirtokok részesedése 35,8%-ról 50,7%-ra növekedett, a 100 holdon felüli közép- és nagybirtokoké viszont 64,2%-ról 49 3%-ra csökkent. Tehát a vizsgált időszak folyamán az 1920. évi földreform és. egyéb parcellázások következtében a törpe- és kisbirtokok területaránya egyharmadról vala­ mivel több mint felére növekedett, a közép- és nagybirtokoké pedig csaknem ide csökkent: így 1935-ben nagyjából fele-fele arányban részesedtek. A megye mai terü­ letére számítva — amelyben már a szatmári területeknek a paraszti birtokok javára alakuló kedvezőbb helyzete is tükröződik — valamelyest jobb a kép. 1935-ben, a megye mai területére számítva, az összes földterület 52,8%-a tartozott a 100 holdon aluli bir­ tokokhoz, 47,2%-a pedig az ezen felüli közép- és nagybirtokokhoz.3 A jelenlegi Szabolcs-Szatmár megye egész területe alapjában a poroszutas agrár­ fejlődést: birtokszerkezetet, gazdálkodást és termelési struktúrát testesítette meg. E tí­ puson belül azonban két változatot jelent a szatmári és a nyírségi terület, mivel ezek mind a birtokszerkezet, mind a gazdálkodás természeti feltételei szempontjából bizo­ nyos mértékben eltérnek egymástól. A szatmári térségben a szabolcsihoz viszonyítva erősebb a paraszti birtok és viszonylag alacsonyabb a földesúri birtokok aránya. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy, Szabolcs-Szatmár megyében a birtokmegoszlás a pa­ rasztbirtokok hátrányára még így is lényegesen rosszabb volt az országostól, mely körülmény a poroszutas agrárfejlődés különösen kedvezőtlen hatását tükrözte. A 30-as évek válsága után az apróbb paraszti gazdaságok lassú szaporodása és a dzsentribir­ tokok porlódása még többnyire felderítetlen. Meglévő ismereteink azonban azt jelzik, hogy egy organikus struktúrafejlődés nehezen lesz kimutatható, jóllehet a harmincas évek és a háború alatti földbirtokpolitika egyes jelek szerint nagyobb változást hozott annál, mint ahogyan alaposabb vizsgálódás nélkül gondolhatjuk.' 24

A megye tipikusan agrárjellege és a fentiekben kissé részletesebben vázolt alap­ vetően poroszutas birtokszerkezeten túl — külterjes mezőgazdaság, általában a technikai elmaradottság, az orszá­ gos, sőt az alföldi átlagok alatti terméshozamok; — az országban egyedülállóan magas népszaporulat, viszonylagos agrár­ túlnépesedés, a feszítő gazdasági és szociális problémák miatt már a múlt századba is visszanyúló és az alföldi megyék között első helyen álló tömeges elvándorlás; — u birtok- és népességi viszonyokkal is összefüggő nagyarányú szociális feszültségek: keresőkre eső magas számú eltartott, más megyéket is meghaladó munkanélküliség, országos átlag alatt maradt napszám­ bérek; — egészségügyi és kulturális elmaradottság: szabolcsi népbetegségként is­ mert tuberkulózis, magas csecsemőhalandóság, az országban legmaga­ sabb arányú analfabétizmus; — a fentiekkel összefüggésben elmaradott tudati-politikai viszonyok, s emiatt a parasztság esetenként ellentmondásos politikai orientációja, a 30-as években az agrárdemagógiával fellépő fasiszta pártok befolyása, másrészt a vallási szekták burjánzása — jellemezték Szabolcs-Szatmár megye kapitalizmuskori gazdasági-társadalmi és politikai viszonyait. Ezek voltak azok a tényezők, amelyek miatt „minden változásért és újért kiáltott” itt. Egyben jelentették azt a bázist, amelyen végbe kellett, hogy menjen a demokra­ tikus agrárforradalom, s ennek a bázisnak a sajátos jegyei természetszerűen döntő meghatározói voltak az agrárátalakulás egész folyamata sajátosságainak is.

★ Szabolcs és Szatmár—Bercg megyében a Nemzeti Parasztpárt és a Magyar Kom­ munista Párt földreformjavaslatának megjelenése előtt szélesebb földosztást követelő mozgalom nem bontakozott ki, nem úgy, mint a Tiszántúl más, forradalmi mozgal­ makban gazdagabb területein: a Viharsarokban, a Dél-Alföld megyéiben és Hajdúban. Elsősorban ez utóbbi vidékekről érkeztek a kormányhoz a földosztást sürgető levelek és küldöttségek. Közöttük, 1945. febr. 1. és április 7. között is mindössze egy szabolcsi község, Nyírszőlős szerepel. Szabolcs megyében még erősen hatott a dzsentri közigaz­ gatásnak a szovjet hadsereg előrenyomulásával kapcsolatos fasiszta, szovjetellenes, tö­ megeket megtévesztő propagandája. Szatmár megye nagyobb részét pedig elkerülték a szovjet hadsereg főbb előnyomulási útvonalai, s lakossága egyelőre még kevésbé tudta felfogni a felszabadulás számára jövőt formáló lehetőségeit. Szabolcs megyében szinte kizárólagosan csak egy-egy nagyobb, agrárproletár-lakta és forradalmi mozgalmakban is gazdagabb község, vagy annak alakuló pártszervezete emelte fel szavát a rendelet előtti helyi földosztás, illetve a rendelet mielőbbi elfoga­ dása és gyors végrehajtása érdekében. A megyei közigazgatási szervek által engedé­ lyezett helyi részleges, haszonbérleti vagy részes művelés formájában történő parcellá­ zások kizárólagosan közellátási, s nem birtokpolitikai célokat szolgáltak. A közellátási miniszter 1945. január 27-i rendelete értelmében a megyei szervek ilyen alapon enge­ délyeztek 200—400 négyszögölig terjedő konyhakertek létesítését.5 A két megye agrárszegénysége a tiszántúli megyéknek a rendelet sürgős végre­ hajtását követelő mozgalmába kissé „késve”, a kommunista pártszervezetek alakulásátai, a pártnak a debreceni központból e területre is kiterjedő szervező munkájának

25

és a rendelet elfogadását sürgető tömeggyűléseinek hatására február közepétől-végétöl kapcsolódott be. Ujfehértó községből a főszolgabíró márc. 4-én azt jelenti, hogy „megállt a munka, földet osztanak” . Hasonló hírek érkeztek Nyírbogdányból, Nagyvarsányból és más köz­ ségekből is. Nyírszőlős lakosai egyenesen a kormányhoz írt levélben sürgetik a föld­ reform végrehajtását. Tiszaeszlárról pedig küldöttség járt Debrecenben az ideiglenes kormánynál. Ezekben az akciókban mindenekelőtt az agrárproletárlakta és forradalmi hagyományokkal rendelkező községek tűntek ki, ahol a földosztó törekvéseknek hangot adtak az alakuló kommunista pártszervezetek is.” Az agrárszegénység azonban a kezdeti és helyenként jelentkező bátortalanságot legyőzve, forradalmi aktivitással vett részt a községi földigénylő bizottságok (KFB) megválasztásában és a földosztásban, illetve az egész agrárforradalomban. Mivel a bi­ zottság működését és hatáskörét szabályozó első végrehajtási utasítás az alaprendelet után két héttel később jelent meg, megalakulásuk ezért a Tiszántúlon a legkülönbö­ zőbb módon történt. Szabolcs, Szalmár-Bereg és Bihar megyében általában a megyei és járási miniszteri megbízottak hívták össze a földigénylök gyűléseit, s azokon köz­ felkiáltással választották meg a bizottság tagjait. Néhány esetben azonban — mint pl. Kisvárdán — a demokratikus pártok helyi szervezeteiből indult ki a földigénylők gyű­ lésének összehívására vonatkozó kezdeményezés. Március végén, április elején min­ denütt megkezdték munkájukat a bizottságok.’ Április 1-én Nyíregyházán, április 11-én pedig Mátészalkán létrejöttek a földreform megyei szervei is: a Szabolcs és a Szatmár—Bereg megyei Földbirtokrendező Taná­ csok (MFT). A földigénylő bizottságokba az agrárszegénység a legharcosabb tagokat küldte, többnyire mezőgazdasági munkásokat, volt gazdasági cselédeket és törpebir­ tokosokat. E bizottságok politikai összetétele is forradalmi jellegre utal. Bár az utasí­ tások a koalíciós szempontok figyelembevételére hívtak fel, ezek azonban nem mecha­ nikusan érvényesültek. Szabolcs és Szatmár-Bereg megyében általános jelenség volt, hogy a földigénylök és az őket képviselő paraszt és kommunista pártszervezetek nem nagyon respektálták e szempontokat. A pártok között valóságos versengés és konfliktusok alakullak ki a részvétel arányának kérdésében. Az esélyeket szinte objektíve meghatározta a ren­ deletért folyó harcban viselt magatartás, a pártvezetőségek politikai orientációja és a nincstelenek érdekei. Mivel ilyen érdemekre a kisgazdapárt nem igen hivatkozhatott, szervezetei ezért rendszerint a párt megyei központjában és az ugyancsak kisgazda­ párti főispánnál — Erőss Jánosnál — igyekeztek érvényesíteni a képviseletre vonat­ kozó rendelkezéseket. , Nem lehet véletlennek tekinteni, hogy éppen Űjfehértón, a nagy agrárproletár lakta községben „nem értették a nincstelenek a koalíciós követelményeket” ; hogy Görbeháza kisgazdapárti vezetősége a belügyminiszternél panaszkodott emiatt, hogy ugyanezt tette a nyírpazonyi kisgazdapárti vezetőség is; és hogy a kemecsei kommu­ nista pártszervezet vezetői határozottan ki is jelentették: „a földigénylő bizottság tiszti kara csak kommunista pártbeli lehet, esetleg szociáldemokrata” . A kisvárdai járás néhány községében pedig egyenesen „proletárdiktatúrát szerveztek” . Mivel azon­ ban ezek a jelenségek a koalíciós együttműködés egyéb érdekeit is érintették, az MKP debreceni területi bizottsága ezek ellen fellépett.8 Igen sok helyen tapasztalható jelenség volt, hogy 1919-es veteránok, esetenként volt illegális kommunisták, baloldali szociáldemokrata munkások, harcos parasztpár­ tiak ragadták kezükbe a kezdeményezést. Történelmi érdemük, hogy az agrárszegény­ ség érdekeinek megfelelően a földigénylő bizottságokat igyekeztek forradalmi módon szervezni és működtetni. Lelkesedésükkel felbecsülhetetlen érdemeket szereztek a ren26

delet forradalmi végrehajtásában. Ha egy-egy község kommunista alapszervezete néha túlzásokba is átcsúszott, megyei szervezete jól ismerte fel a szükséges antifasiszta összefogás követelményeit, s igyekezett őrködni a demokratikus pártok egységén. Az Alföldön a földigénylő bizottságokon belül az erőviszonyok a kommunista és parasztpárt javára alakultak, s általában a kommunista pártnak volt elsőbbsége. Sza­ bolcs és Szatmár-Bereg megyében azonban a Jöldigénylö bizottságokban a parasztpárt rendelkezett többséggel: Szabolcsban a bizottságok tagjainak 37,3, Szatmár-Bereg me­ gyében pedig 44,5%-a e párthoz t a r t o z o t t Ez mindenekelőtt e vidék kimondottan pa­ raszti jellegével és az MKP lassú szervezeti kiépítésével magyarázható. A kommunista pártszervezetek azonban szervezeti erejüket is felülmúlva, mindvégig vezető szerepet játszottak a juttatottak érdekeinek képviseletében, az agrárforradalomban. A megyei földbirtokrendező tanácsok (MFT) funkcionális jellegüknél fogva ugyan nem tükrözhették a végrehajtás alsóbb szerveinek szociális és politikai összetételét, tevékenységüket a rendeletek is jobban kötötték, valamint nem álltak közvetlen kap­ csolatban a föld igénylőkkel, magatartásukra mindkét megyében mégis az volt jellem­ ző, hogy a rendelkezések adta lehetőségeket igyekeztek maximálisan kihasználni, sőt gyakran nem térhettek ki a földigénylő bizottságoknak a törvényes lehetőségeket is meghaladó, forradalmi követelései elől sem. Az Országos Földbirtokrendező Tanácshoz (OFT) írt felterjesztéseikben a legtöbb esetben a füldigénylő bizottságok mellé álltak, megértették érveléseiket s igyekeztek azt érvényre juttatni. Ez azonban nem volt füg­ getlen a politikai szituációktól: a forradalmi és reakciós erők harcának élességétől és a hatalmi pozíciók állásától. A földigénylő bizottságok cs a megyei földbirtokrendező tanácsok közötti kapcsolat a földosztás első heteiben kielégítő volt, akkor kezdett megromlani, amikor a vissznszivárgó földbirtokosok kérvényeikkel árasztották el a földigénylő bizottságokat és a megyei tanácsok azok respektálására utasították őket. A konfliktus közöttük, mint ahogyan az egész osztályharc is az országos arányokat is meghaladó kisgazdapárti választási győzelem után rendkívül élessé vált. A baloldali blokk ellentámadásának részeként a Szabolcs és szatmár-beregi földhivatal több személyének népítélettel való eltávolítására is sor került. A rendelet megjelenésekor az ország nyugati területein még folytak a hadművele­ tek, a tiszántúli megyékben azonban a szegényparasztság készen állt a földosztásra. A végrehajtás első, azonban az agrárforradalom egész folyamatát motiváló problémája volt a parasztság kezdeti tartózkodása, félelme. Különösen azokban a községekben, ahol kevés a nagybirtok, ahol az agrárszegénység a falu lakosságának kisebb hányadát adta, és ahol a pártszervező munka még nem indult meg. Itt a küldöttek megjelenése nagy feltűnést keltett, a parasztok tartózkodóan, bizalmatlanul fogadták őket. Kállosemjénben csak a földosztás megkezdése után jelentkeztek tömegesen az igénylők. Rétközberencsen és Ajakon — a kisvárdai járásban — annak a rémhírnek a hatására, hogy „az összeírotlakat elviszik Oroszországba”, az asszonyok megrohanták a községházát és eltépték az összeírási íveket. Piricsén is csak a földbirtokos népbíró­ ság elé állítása után indult meg a tömeges jelentkezés. Vencsellőn egy fennmaradt névjegyzék beszámol arról, kik miért tartózkodtak a földigényléstől: „biztosabb a feles", „inkább harmados leszek, minthogy engem felakasszanak”, „nem kell, nem biztos még ez, visszajönnek a németek” , „inkább a papét szántom, azért nem akaszta­ nak fel”, „nem biztos még ez a földmérés” és így tovább. Petneházán a reakciós uszí­ tás hatására a járási megbízottat be sem engedték a községházára azzal, hogy „nekik nem kell a kommunistáktól a föld” .10 A szatmár-beregi részen is hasonló volt a helyzet. vásárosnaményi járás miniszteri kiküldötte szinte kétségbeesett hangon számol be Mentésében: „ . . . i t t olyannyira fél a nép, hogy alig mer valamit kimondani felőlük

27

— földbirtokosok, B. J. —, mert azt mondják, hogy visszaveszik a földet és akkor őket az urak felakasztják. Ezt a népet egyhamar nem lehet felvilágosítani.. Azokban a falvakban viszont, ahol a határ túlnyomóan nagybirtokokból állt, az agrárszegénység nagyobb arányokban élt, a nincstelenek hamarabb felfogták a kérdés jelentőségét s már a rendelet megjelenése előtt megalakították a földigénylő bizott­ ságokat, a rendelet után pedig gyorsan összeírták az igénylőket és megkezdték a fel­ osztást. Az első földosztás Szabolcs megyében is felemelő jelentőségű esemény volt. „Így történt az első földosztás Magyarországon” — adta hírül a Magyar Nép riportere, Rákos Sándor március 27-én Tiszanagyfaluban megkezdett földosztás eseményét.12 Április első napjaitól kezdve a földosztás gyorsan kibontakozott és a községek zö­ mében a hónap első felében — kivéve a vitás eseteket — be is fejeződött. A föld­ igénylő bizottságok és a szegényparasztság forradalmi magatartására utal, hogy ebben az sem okozott nagyobb nehézséget, hogy több községben részben, néhányban teljesen hiányoztak a kataszteri birtokívek, földadókivelési lajstromok, adókönyvek, amelyek alapján pontosan tájékozódni lehetett volna az igénybe vehető birtokokról. Az OFT kiküldötte szóvá is tette, hogy Szabolcs megyében előbb kezdtek a földosztáshoz, mint ahogyan a községek beküldték a földigénylők, az elkobzandó és megváltandó földbir­ tokosok névsorát és a felosztási tervezetet. A Szabolcs megyei földhivatal decemberi jelentése szerint 1945 végéig a megyében 130 község közül 75-ből még nem küldték be, illetve csak részben küldték be a felosztási tervet. Az MFT csak 17 község felosztási tervét hagyta jóvá, ezeket is minden esetben megváltoztatta.13 A reform végrehajtásának nehézségei Szatmár-Bereg megyében is nagyok voltak. A szatmár-beregi részek a rendelet megjelenése előtt két nappal szerveződtek önálló megyévé. Az alispáni hivatal csak január 15-én kezdte el működését, nagyrészt sebté­ ben összeszedett Szatmárnémetiből elmenekült tisztviselőkkel. Nehezítette a helyzetet az is, hogy a visszavonuló német csapatok a Tisza, Szamos, Kraszna és Túr folyók jelentősebb hídjait felrobbantották s emiatt az új megye egyes részei közötti össze­ köttetés csak kompokkal és csónakokkal volt biztosítható. Nem kevésbé az is, hogy a szétosztásra kerülő földek egy részét elmosták, elhordták a folyók, más része pedig nem volt kiosztható, mert a szántóföldek helyén időközben erdőket telepítettek, illetve a folyópartokon füzeseket létesítettek s a művelési ág változásokat nem minden eset­ ben vezették keresztül a birtokíveken. Több községben pedig az akadályozta a reform munkálatait, hogy a telekkönyvi betétek és térképek Szatmárnémetiben maradtak." A Szatmár-Bereg megyei földhivatali jelentés szerint szeptemberig mind a 104 község beküldte a felosztási tervet, amelyből az MFT csak 10-et változtatott meg arány­ talan juttatás miatt, telekkönyvezésre azonban év végéig egyetlen községben sem került sor. A legnagyobb nehézséget mindkét megyében a földbirtokosok fokozódó ellenállása okozta. A tét nagy volt: mivel a jelentkezők nagy számához képest kevés volt a rendelkezésre álló föld, a földigénylő bizottságok minden számbavehető területet igénybe vettek, a tulajdonosok viszont a fellebbezések tömegét nyújtották be az Or­ szágos Földbirtokrendező Tanácshoz. Ezzel magyarázható, hogy a megyei földhivatal 1945 augusztustól decemberig ugyanazon adatokat közli a reform előrehaladásáról. Az országgyűlési választások felé haladva a földhivatal munkájában erősödött a bizony­ talanság, egyes esetekben és személyeknél pedig a tudatos ellenállás is." Szabolcs és Szatmár-Bereg megye a Duna—Tisza közével, a Tiszántúllal és északon Borsod megyével együtt a földreform végrehajtásának különösen forradalmi övezetébe tartozik. A reform végrehajtásának kezdetétől ugyanis a demokratikus agrárforradalom egész menetét átszövi a szabolcs-szatmári földhözjuttatottak és újabb földet követelők harcos magatartása. Eme forradalmi magatartás mögött alapvetően az a tény húzódik 28

meg, hogy az agrárforradalom a megyében olyan agrárstruktúrát zúzott szét, ahol a földterület közel fele a nagy- és középbirtokosok kezén volt. Mindemellett az Alföldön is legnagyobb mezőgazdasági népsűrűségből, az agrárszegénység magas hányadából — Szabolcs megyében 49%, Szatmár-Beregben 42% —, ennek következtében a jogos igénylők magas számából eredően viszonylag mégis kevés volt a juttatható terület. A fentiekkel összefüggő feszültségek ezért még oly történelmi változások mellett is csak részben oldódhattak meg. Mégis milyen lehetőségek kínálkoztak az igényjogosultak kielégítésében? A földhiány enyhítésének általános, de kielégítő megoldást nem hozó lehetősége volt a felosztási kulcs leszállítása, a juttatott területek mérséklése. Az alaprendelet a juttatás felső határát szántóföldnél és rétnél együttesen 15 holdban, kertnél és szőlő­ nél 3—3 holdban, a birtokminimumot pedig a miniszteri biztosok részére kiadott irány­ elvek szántóföldnél 5 holdban, szőlőnél és gyümölcsösnél fél holdban szabták meg. A több helyen jelentkező feszültségek hatására azonban az OFT 1945. május 11-i ha­ tározatával a juttatás felső határát csak gyenge minőségű földek esetében tartotta fenn 15 holdban, a jobb minőségű földeknél 10—12 holdra leszállította. A juttatható birtokegységet a központilag megszabott alsó és felső határ lehetőség szerinti figyelembevételével maguk a földigénylő bizottságok határozták meg. így ter­ mészetes, hogy ahol kevés volt a kiosztható föld, e minimumot is mérsékelték. A Ti­ szántúlon általában jellemző volt, hogy a földigénylő bizottságok minden igénylőnek akartak valamilyen kevés földet — 1—2 holdat — juttatni.16 Az igényjogosultak egy részének kirekesztése a földosztás első heteiben ugyanis nem lehetett járható út. Szatmár megyében — írja Gyenes Antal miniszteri megbízott 1945. április 10-i I jelentésében — „a bizottságok úgyszólván sehol sem vállalkoznak arra, hogy az igény- l jogosultak egy részét ne juttassák földhöz, a többieknél ezen révén többet juttatva, mert szembe találnák magukat a kintmaradtakkal, akiknek a telepítés túlságosan tá­ voli és bizonytalan dolognak tűnik” (kiemelés: B. J.)'7 A gyakorlat tehát itt az volt — legalábbis az első hetekben —, hogy minden jelentkezőnek adjanak földet, ehhez vi­ szont mérsékelni kellett a juttatható átlagot. Szabolcs megyében Balogh Elemér miniszteri megbízott a juttatási kulcsra vonat­ kozóan olyan utasítást adott a földigénylő bizottságoknak, hogy szántóföldeknél 3 holdat, gyümölcsösnél pedig fél holdat tekintsék minimumnak. Ennél kevesebbet csak törpebirtokok kiegészítésére adjanak. A maximumra vonatkozóan pedig úgy intézke­ dett, hogy 15 holdnál lehetőleg kisebb parcellákat juttassanak. Szabolcs megye több községében — Beszterec, Viss, őr, stb. — azonban még a 3 holdon aluli juttatás enge­ délyezését is kérik a felsőbb szervektől.16 A földhivatali jelentésekből kitűnik, hogy míg az eredeti juttatási javaslatok jóvá­ hagyásakor különböző okoknál fogva alkalmazni lehetett és kellett is a juttatási kulcs leszállítását, a későbbiek során az újabb igénylők jelentkezésénél ez már nem lehetett általános. Kielégítő és minden igénylő számára elfogadható megoldást ott sem hozha­ tott, ahol erre sor került, hiszen csak a meglévő földet lehetett szétosztani, mégpedig a korábban juttatottak megcsonkításával. Márpedig a juttatás sehol sem volt oly magas, hogy ezt a már juttatottak nagyobb tiltakozás nélkül elviselték volna. Tartalék­ terület pedig kevés községben állt rendelkezésre, s ezért a hazatérő hadifoglyok igé­ nyét is csak részben elégítették ki. A fentiek miatt ezért a két megyében rendkívül alacsony juttatási átlagok alakultak ki. Szabolcs megye 5 holddal az alföldi megyék átlaga (5,2 hold) alatt maradt, ezzel a megyék között a mezőny közepén áll, SzatmárBereg megyében pedig országosan is a legalacsonyabb (3 hold) az átlagjuttatás.'' Az alacsony kulcs szerinti juttatás mellett is sok olyan igényjogosult maradt, aki nem állhatott be a boldog új tulajdonosok sorába. Helyzetük megoldásában további

lehetőségként kínálkozott a megyén belüli és más megyékbe történő telepítés. A Sza­ bolcs megyén belüli telepítés szükségességére az Országos Földbirtokrendező Tanács már 1945 nyarán felhívta a megyei szervek figyelmét.-’" A megyén belüli telepítés te­ kintetében bizonyos lehetőségeket adhatott volna a csehszlovák—magyar lakosságcsere­ egyezmény. Ennek alapján Nyíregyháza környékén fekvő tanyabokrok tirpák lakossága közül is többen jelentkeztek Csehszlovákiába való áttelepülésre. Az elhagyott tirpák tanyákba viszont Csehszlovákiából érkeztek kitelepített magyarok. Ezzel a megyén belüli telepítés lehetőségei erősen megcsappantak, mint ahogyan az ország más terü­ letein is, mivel az áttelepített magyarok nagy részét a dunántúli nagy- és kitelepített svábok birtokain telepítették le. Ezért az 1946 tavaszán áttelepülésre jelentkezett sza­ bolcsi és szatmári nincsteleneket már le kellett beszélni szándékukról.-1 A kisajátított nagybirtokokra történő Szabolcs megyén belüli telepítés során 2 telepes község és 5 csoportos telep létesült. Telepes községek: Újszentmargita határá­ ban Ujszentmargita és Folyásszög, csoportos telepek: Újszentmargita határában Tuka, Nagyszög, Kisnyiregyháza; Polgár határában Basa; Üjtikos határában pedig Nagyboroskás. E területeken összesen 1881 főt telepítettek le, zömében helyből és a szomszé­ dos községekből. Szatmár-Bereg megyében Vállaj határában létesült egy telepes köz­ ség: Pusztaterem, ahol 507 főt telepítettek le. Az ország más megyéibe történő át­ telepítésről végleges és pontos adatok nem állnak rendelkezésre. A jelentkezések ada­ tai sem szolgálhatnak alapul, mert nagy részének áttelepítésére a fent vázolt okok miatt nem került sor. Számításaink alapján azonban Szabolcs megyéből — id. Konyha András 1Í10 társával Vencsellő, Tiszarád, Ibrány, Nagyhalász, Kemecse községből Bács­ almásra; több család Kemecséről és különböző községekből; 21 család Baranya megye 8 községébe — összesen mintegy 350—400 fő, Szatmár-Bereg megyéből pedig 100—150 fő telepedett át az ország főleg déli és dunántúli területein található sváb közsé­ gekbe.22 A belső telepítés az igénylők kielégítésén túl azt a célt is szolgálta volna, hogy az agrárnépesség az ország mezőgazdaságilag művelhető területén arányosan helyez­ kedjen el. Szabolcs és Szatmár-Bereg megyék közismerten magas viszonylagos túl­ népesedésén az áttelepítés észrevehető változást nem hozott, mint ahogyan a föld­ osztásból kimaradottak helyzetét is csak részlegesen enyhítette. Nem véletlen, hogy néhány évvel később a szocialista iparosítás megindulásával e megyéből rendkívül nagyarányú elvándorlás következett be. A fentiek tehát arra utalnak, hogy az igények kielégítésében a kínálkozó utak és módok: a juttatási egységek mérséklése, az áttelepítési lehetőségek is erősen behatá­ rolódtak. Kitörni e helyzetből csak a földbirtokosok rovására, a 100 holdak, egyéb úri birtokok és részben a gazdagparaszti birtokok felé lehetett, s ezt is csak kedvező poli­ tikai szituációban: a földosztás kezdetén, az 1946 eleji baloldali ellentámadás idején és az azt követő kedvező belpolitikai helyzetben. A KFB-k számos olyan elkobzási határozatot hoztak, amelyben a népellenességet a földbirtokosoknak a cselédekkel, mezőgazdasági munkásokkal való durva, ember­ telen magatartásával indokolták. Ez egyébként az agrárszegénységnek a kizsákmá­ nyolás elleni egyfajta tiltakozását is jelentette. Számára a kizsákmányolás elleni harc döntően a földbirtokosi elnyomás alapjának gyökeres felszámolásával kapcsolódott egybe. A törekvés, hogy a reformnak az elkobzásra vonatkozó passzusait a nép ösztö­ nös jogérzékének megfelelően értelmezze és alkalmazza, a végrehajtás egész időszakára jellemző volt. Ez rendszeresen visszatér a KFB-k peres irataiban, a kommunista pártszervezetek beadványaiban, 1946 februárjában a köztársasági elnökhöz címzett memorandumban pedig szabatosan megfogalmazást is nyer: „a népellenesség fogalmának ez az értel-

30

mezése összeütközésbe kerül a nép ösztönös jogi.felfogásával, vagyis azzal a termé­ szetes magyarázattal, hogy népcllenes az, aki a magyar nép ellen tör, akár mint a fasizmus támogatója, akár mint a nép fiainak ellensége, durva és embertelen maga­ tartást tanúsító földesura. Követeljük a kormánytól, hogy a népellenesség fogalmának ezt az igazságtalan korlátozását szüntesse meg a nép felfogásának és értelmezésének megfelelően.” 23 A népellenesség kérdésében a földigénylő bizottságok a Tiszántúlon és a Duna— Tisza közén több helyen hivatkoznak a „nép ösztönös felfogására” . Az MKP e vitában kezdettől fogva a földigénylő bizottságokat támogatta. A rendelet megjelenésével egy­ idejűleg terjesztett röplapja szerint: „nem a bíróság, nem az igazoló bizottság dönti el, hogy ki a hazaáruló, ki a háborús és népellenes bűnös. . . A földigénylő bizottságoknak csak a földreform alapvető rendelkezéseivel nem szabad ellentétbe kerülniük.”24 A tör­ vény progresszív irányú értelmezésével és a végrehajtás forradalmi radikalizmusával a Szabolcs és Szatmár-Bereg megyében lezajlott demokratikus agrárforradalom rend­ kívül fontos jellemzője rajzolódik ki. A községi földigénylő bizottságok az igényjogosultak nagy számához viszonyítva az alacsony kiosztható földmennyiség miatti szükségből — mivel a juttatási kulcs leszállításával egy bizonyos határon túl már nem mehettek —, nagymértékben meg­ nyirbálták az úri birtokosoknak visszahagyott 100 holdakat, az azon aluli úri birtoko­ kat, az ellenállási tevékenység miatt mentesített birtokrészeket, esetenként, különösen Szatmárban a 200 holdas paraszti birtokhoz is hozzányúltak. Míg Szabolcsban inkább a nagy számú úri birtokosnak visszahagyott 100 holdak és ezen aluli úri birtokok, Szatmár-Bereg megyében ezek mellett viszonylag nagyobb arányuk miatt a gazdagparaszt birtokok jelentették az igénybevételi lehetőségek ki­ tágítását. Az érvek alapvetően ugyanazok, amelyeket a száz holdak elleni akciókban felsorakoztattak: „elmenekült”, „a nyilas pártnak ugyan nem volt tagja, de a bűnös múlt uralmon lévő pártjának hűséges szekértolója volt”, „ha nem megy elkobzással, nem bánják, kapjon máshol földet” stb.“ A földigénylő bizottságok és nincstelenek alapvetően forradalmi magatartása ju­ tott kifejezésre az ellenállási küzdelemben kimagasló érdemekért 300 hold mentesíté­ sével kapcsolatos eljárásokban is. A rendelkezésnek e pontja Szabolcsban egy (herceg Odeschalchi Miklós tornyospálcai földbirtokost), Szatmár-Beregben pedig négy tulaj­ donost (Pálóczy Horváth Lajost, Gulácsy György dr.-t és még két birtokost) érintett. A földigénylő tömegek és bizottságok nyomása miatt a Nemzetgyűlés Politikai Bizott­ sága határozatának végrehajtására azonban tulajdonképpen nem került sor, a mente­ sített birtokok mindegyikét csaknem teljesen felosztották, közülük egy tulajdonost más megyében kártalanítottak. Mint az eljárással kapcsolatos iratanyagokból kiderül, az alapvető ok mindenütt ugyanaz volt: kevés a kiosztható föld az érintett községek­ ben.26 Összefoglalóan, a számadatok tükrében vizsgálva a 100 kát. holdnál kisebb föld­ birtokokból szükségből — a rendelet ellenére — történő igénybevételeket, a kép a kö­ vetkező: az Alföld 10 megyéjében a 100 holdnál kisebb földbirtokokból szükségből igénybe vett birtokok számának csaknem egyharmada, területének pedig több mint egyharmada Szabolcs és Szatmár-Bereg megyére jutott. A szükségből igénybevétel köz­ ségekre eső átlaga tekintetében az Alföld országosan is legmagasabb átlagát (5) meg­ haladva, Szatmár megye közismerten apró falvaiban: 5,5, Szabolcsban pedig 4,2. Sza­ bolcs megye tehát a szükségből igénybe vett birtokok területe, Szatmár pedig a köz­ ségekre eső szükségből igénybevétel száma tekintetében első helyen áll az országban. Míg tehát az Alföld általában is a földreform radikális végrehajtásával emelkedik ki,

31

Szabolcs és Szatmár-Bereg megyében még markánsabban rajzolódnak ki a végrehajtás forradalmi jegyei. Szabolcs és Szatmár megye agrárszegénységének a reform végrehajtása során tanú­ sított forradalmi magatartásával kapcsolatban szükséges utalnunk még egy nagyon fontos politikai összefüggésre. 1945 őszén a reformellenes, retrográd erők: a földbir­ tokosok különböző kategóriái, a közigazgatásban lévő jobboldali elemek olyan nagy­ arányú támadást kezdtek a földek visszaszerzéséért, hogy ennek következtében a re­ form vívmányai súlyos veszélybe kerültek: Szatmár-Bereg megyében a felosztott földek 18%-át visszaítélték a régi földtulajdonosoknak, Szabolcs megyében pedig a végre­ hajtott földosztást 50%-ban támadták meg. A földvisszaperlés magas arányát a reak­ ciós erők jelentős előretörése mellett, a 100—500 holdas úri, dzsentri és dzsentroid bir­ tokosok nagy száma is magyarázza. A pereknek a parasztság számára kedvezőtlen ala­ kulása tekintélyes földterülettől fosztotta volna meg a juttatottakat. Az 1045/46. téli és tavaszi események fontos mozzanata Szabolcs és Szatmár-Beregben is, hogy a föld­ höz juttatottak tömegei előtt nyilvánvalóvá vált: érdekeiknek megvédése szoros össze­ függésben van a forradalom továbbvitelével, a hatalomnak a baloldali erők javára történő megváltoztatásával. Bekapcsolódva az országos küzdelmekbe, a két megye parasztsága helyi és buda­ pesti akcióinak nagy szerepe volt a forradalmi gyakorlatnak törvénnyel való szente­ sítésében. Az MKP vezetésével, más baloldali erők támogatásával visszaverték a reak­ ció támadását, ezzel újabb lehetőségek nyíltak a végrehajtás radikalizmusában. A „föl­ det vissza nem adunk” mozgalom a forradalmi eljárás újabb szakaszába csapott át. Ezt a fentiek mellett még egy fontos tényező motiválta: a hazatérő hadifoglyok és a juttatásból korábban kimaradtak újraosztási követelése. A már szétosztott földek még alacsonyabb kulcs szerinti újra parcellázása, vagy a visszahagyott 100 holdak részbeni, vagy teljes igénybevételének alternatívái közül, a korábban juttatottak ellenállása miatt, az utóbbi volt a járható út. A tömegmozgalmak folytatásaként 1946 tavaszán e régióban az agrárforrádalom új szakaszába jutott. Míg korábban az agrárszegénység a kommunista párt helyi szer­ vezeteinek támogatásával kemény ellenállást tanúsított a kiosztott földek megvédésé ben. a reakciós tisztviselők eltávolításában, a hadállás új pozícióiból határozott lépést tett a reform radikalizálására. A Szabolcs megyei gazdasági felügyelőség 1946. április 19-én azt jelenti a minisz­ ternek, hogy „nemcsak a meghagyott 100 holdas birtokokat, de a 100 holdon aluli kisebb birtokokat is felosztják” . Ezt a Szabolcs megyei Földbirtokrendező Tanács egy későbbi jelentésében is megerősíti: „több községben a földigénylő bizottságok a reform által eddig érintetlenül hagyott, valamint a rendelkezések szerint a tulajdonos részére mentesített és általa birtokban tartott ingatlanokat igénybe vették és kiosztották”. Egy részét ezeknek, az 1946. január 1-ig jogszabályellenesen igénybe vett ingatlanokat az 50 holdnál kisebb paraszti birtokok kivételével az 1946. május 13-án elfogadott IX. törvénycikk szentesítette.27 Azt is tudjuk azonban, hogy miután a nagy összecsapások lezajlottak, maga a kommunista pórt is fellépett a további önhatalmú földfoglalásokkal szemben. így Sza­ bolcs megyében az 1946 tavaszán jogszabály ellenére felosztott földeket jórészt vissza­ juttatták, több községben azonban — Demecser, Nagyhalász és másutt — nem tettek eleget a demokratikus pártok erre vonatkozó felhívásának. Sőt az újabb igénylők miatt további viták robbantak ki a földigénylő bizottságok és tulajdonosok között. Ezekben a vitákban a kommunista párt alapszervezetei és az újonnan alakult föld­ igénylő bizottságok is a juttatottak mellé álltak.2"

32

Az agrárforradalom viharai, bar ezt a hatóságok is igyekeztek keretek között tar­ tani és fékezni, csak lassan csitultak, a Szabolcs megyei földhivatal 1947. február 1-ig a községeknek még egynegyedében nem tudta jóváhagyni a felosztási tervet. 1947 ta­ vaszán és nyarán Szabolcs megyének még több agrárproletár lakta községéből — Benk, Viss, Levelek, Ramocsaháza stb. — érkeztek nyugtalanító hírek a helyi UFOSZ-vezetőségek földos/.tó tevékenységével kapcsolatban a megyei és az országos szervekhez. Ezek kivizsgálására egy miniszterközi bizottság szállt ki a megyébe. ' Néhány UFOSZszcrvezetnek — Fehérgyarmat, Barabás stb. — a reform lezárását akadályozó tevé­ kenysége Szatmár-Bereg megyében is tapasztalható volt. Mivel ezek az akciók már objektíve szembekerültek a reform gyors lezárásának érdekeivel, az állami szervek és a pártok együttesen felléptek ellene, sőt egy-két helyen a karhatalmat is igénybe vették. A végrehajtás eredményei a legfontosabb számadatok tükrében a következő forra­ dalmi változásokat jelzik. (1. sz. melléklet.) Szatmár-Beregben a földbirlokreform a községek 90, Szabolcsban pedig közel 98°(rát érintette. Az igénybe vett terület Sza­ bolcsban a megye területének 43,6%-ára, Szatmár-Beregben pedig 30,6%-ára terjedt ki. A földbirtokokkal együtt igénybe vették a földesúri kastélyokat, a mezőgazdasági gé­ peket, felszereléseket és az ipari létesítményeket is. Ennek során Szabolcsban 82 kas­ télyt (903 szobával), Szatmárban 33 kastélyt (391 szobával) vettek igénybe. Mivel Sza­ bolcs és Szatmárban a tökeérdekeltség nagyrészt mezőgazdasági jellegű volt, a föld­ birtokokhoz tartozó mezőgazdasági-ipari üzemek: szeszgyárak, malmok, olajütők igény­ bevétele a tőkés viszonyokra is csapást jelentett. Az igénybe vett földterületeknek Szabolcsban több mint 74%-át, Szatmár-Beregben pedig közel 71%-át személyeknek: döntően mezőgazdasági munkásoknak, volt cselédeknek és törpebirtokosoknak juttat­ ták, a többi állami, illetve községi tulajdonba került.3' A demokratikus agrárforradalom eredményének a megye gazdasági és politikai helyzetével összefüggésben rá kell tehát mutatnunk, hogy nemcsak a nagybirtokokat számolta fel, hanem a két megyében nyomasztó súllyal jelentkező közép- és kisebb úri birtokosok és bérlők gazdasági és politikai befolyását is, amely a népi demokra­ tikus forradalom továbbfejlődése szempontjából rendkívül fontos volt. Arra a természetesen felmerülő kérdésre, hogy a demokratikus agrárforradalom e régióban milyen változásokat hozott az agrárnépesség összetételében: a keresőkön belül és a gazdasággal rendelkezők között, mit vezetett le a felszabadulás előtti feszült­ ségekből, e tanulmány kereteiben csak röviden válaszolhatunk. A létrejött agrárstruktúrát illetően — ha csak jelzésszerűen is — két jellemző vonás kiemelése indokolt. Az egyik, mely szerint a gazdasággal rendelkezők több mint fele 5 holdnál kevesebb földterületet birtokló szegényparaszt maradt. Ha ehhez indo­ koltan az azon felüli birtokosok alsóbb rétegét is hozzászámítjuk, a szegényparasztság az összes gazdasággal rendelkezők kétharmadát tette. A középparasztosodás tehát tá­ volról sem következett be oly mértékben, mint ahogyan azt a korábbiakban propagál­ tuk. Az új agrárstruktúra másik fontos jellemzője: hogy bár a mezőgazdasági munká­ sok száma jelentősen megcsappant, 1949-ben számuk még mindig 20 ezerre tehető. Foglalkoztatásuk a földreformot követő években nem, illetve csak részben volt meg­ oldott. 1946—47-ben országosan is a munkanélküliség egyik góca e régióban alakult ki. Helyzetükben javulás csak később, a szocialista szektor kiépítésével és a szocialista iparosítás megindulásával, más megyékbe történő elvándorlással következett be. A demokratikus agrárforradalom tehát vitathatatlan eredményei mellett is korlá­ tozott maradt. Szabolcs-Szatmárban is súlyos problémákat hagyott hátra, amelyeket csak egy újabb, a szocialista agrárforradalom és gazdaságpolitika oldhatott meg, illetve teremthette meg ehhez a feltételeket. 33

í.

Sí

'ű b I d illt

A földbirtokreform során igénybe vett földbirtokok száma és területe*

El­ kobzott

Megve»i

Meg­ váltót!

aboiús •rzeme nyékből gen\ be vett

földbirtokok %/iimn 193 44

Szabolcs Szalmái- Berog

872 333

Szőlő e» gyümölcs >■>

Erdő

ázK-lyek céljára igénybe vett

100 kát holdnál sebb földbirtokokból megváltva

154

Ti

44

32

Szükségből igénvbe vett

Összes igénybe vett

földbirtokuk szama

0 6

1 394 719

547

3 040

624

1 802

409

1 872

2 080

>25

1 243

5 466

353 934 112 444

területe, kát hold Sz■bölcs Szatmár-Ben-g

21 309

310 907

5 472

8 360

95 228

1 432

1 585

A földreform juttat.i--ai'

Megye“ >

A juttatás­ ban részesült személyek száma

Személyek

Állami gazdaságok

Községi kezelésű gazdaságok

Egyházak, telepítés, házhelyek stb

összesen

részére juttatott terület, kát. hold

Szabolcs Szatmár-Bereg

52 309 19 310

261 947 79 641

3 898 15

Szabolcs Szatmár-Bereg

8.1 3.0

8.0 2.4

4.0 0.0

* KSH M ezőgazdasági adattár I. k öt. B udapest, 1965. 81—82. oldal, a) R égi m egy eb eosztás alapján

Erdőgazdaságok

51 569 13 987 százalékos megoszlás (az ország %-ában) 3,5 1,0

25 745 11 773

10 775 7 028

353 934 112 444

6.1 2.8

3.0 1.9

6.3 2.0

Jeg y zetek j Dr. Erdei F e re n c : A föld re fo rm történ elm i jelen tősége. E lőadások az O rszágos F öldreform em lékü n n epségen B ékéscsabán, 1970. m árc. 15—16-án. M ezőgazdaságtörténeti tanu lm ányok. 5. 17—18. old. Szerk. dr. L ázár V ilm os, M agyar M ezőgazdasági M úzeum Bp. 1972. 2 n r. K iss A lb e rt: Az agrárnépességi v iszo n y o k területi alakulása M agyarországon 1880 — 1980. D em ográ fia 1961., IV. évi. l. sz. 81. old. 3. M ezőgazdasági statisztikai ad atg yű jtem én y 1870—1970. Földterület IT. M egyei adatok 81. old. KSH Bp. 20 év a szocia lizm u s útján. KSH S za bolcs-S zatm ár m egy ei Igazgatósága, N y íreg y ­ háza, l9o4, 8. old. 4 A v olt dzsentri réteg történeti m ódszerekkel v a ló kutatása aligha fo g k o m o ly a b b ered m é­ nyeket hozni. H iányozn ak az elem zésh ez szükséges levéltári forrá sok . U g y an íg y vagyu n k a paraszti rétegek kutatásával is. Elpusztult a m egyei gazdasági felü gy előség anyaga, ú g y szól­ ván egyetlen já rá si szo lga b író i fon d sem m aradt m eg. 5 S za bolcs-S zatm ár m e g y e i L evéltár (tovább iak ba n SzSzm L.) N y íreg y h á zi p olgá rm esteri iratok T. 25.1945. Lásd m é g: Jenei K á r o ly : A fö ld ig é n y lő bizottságok (1945—1957), L evéltári K öz le­ m ények 1970. 1- sz. 133. old. C Borsi E m il: A z 1945-ös fö ld re fo rm d o lg o z ó parasztságunk felem elk ed ésén ek első állom ása. TIT. 1945. 39. o k i.; Jenei K á r o l y : id. cik k . L evéltári K özlem én y ek 1970. 1. sz. 133. o ld .; Sza­ bolcs-S zatm á r m e gy e i Levéltár. S za bolcs vm . F őispáni íratok 3664 1945; S zabolcs vm . A lispáni iratok 1373 1945. Vö. S om lya i M agda: Szabadulás és m agvetés. M TT és HNF K ö n y v ­ tára 4. 1961. 154. o ld .: S za bolcs vm . F őispáni iratok 1698,1945.; Filep J á n os: A z első k om m u ­ nista pártszervezetek S za bolcsban a felszabadu lás után. S za bolcs-S zatm ári Szem le. 1970. 1. sz. 22. o ld .; Donáth F e re n c: D em okratiku s föld re fo rm M agyarországon 1945—1947. A k. K- Bp. 1969. 144. o ld .; Nem es D e z ső : M agyarország felszabadulása. Kossuth K. 1960. 201. old. 7 Jenei K á ro ly : Id. cik k . L evéltári K özlem én yek 1970. 1. sz. 13G—137. old. ti SzSzm L S zabolcs vm . F őispáni iratok 3664 1945; 5271/1945; 5292/1945; 1890/1945; 2235,1945. A z M K f első orszá g os értekezlete határozatainak végreh ajtásáról. P árltörtén eti K özlem én yek _ 1960. 1—2. sz. 225. old. ; M agyar N ép 1945. ápr. 12. COrTóth Istv á n : A Nem zeti P arasztpárt története 1944—1948. K ossuth K. 1972. 64—67. old. “ M agyar Nép 1945. ápr. 5-i és 28-i szám ai; H orváth S á n d o r : A z 1945. évi fö ld re fo rm S za b olcsSzatm ár m egyéb en . A N yíregyh á zi Jósa A m írás M uzeum É v k ön y v e VIII—IX. sz. 124. old .: P l A rch ívu m 2 5—66; Filep J á n o s: 3. sz. 44 —45. o ld .; SzS zm P A Gy/12; H egedűs M ih ály: A k á llóscm jé n i kom m u nista pártszervezet titkárának visszaem lék ezése, saját gyű jtés. Szakács S á n d o r: F öldosztás és a g rá rfejlőd és a népi d em ok ráciáb an 1945— 1948. K özgazd. és Jogi K ö n y v ­ kiadó 1964. 65. o ld .; S om lyai M agda: id. 278—279. old. SzSzm L S za bolcs vm. Földhivatala 7001 1947. 11 SzS zm L Szatm ár vm . F öldhivatala. V ásá rosn am én yi KFR iratai, az FM já rá si kiküldöttén ek 1945. ápr. 30-i jelentése. 12. M agyar Nép 1945. II. é v i. 3ö. sz. 13 D onáth F e re n c : I. m. 231. old. 14. SzS zm L S za tm ár-B ereg MFT 1945. jú n . ifl-i jk v . 15. S zS z m L

S z a t m á r -B e r e g

FH. 35/272— 1946; FH,

176.1945; FH . 225 '1945 ; ad

176 1945; FH .

35 100—

1946. sz. iratok. Ifi 600.1945. ME. sz. ren d elet 34. §; 33035/1945. FM sz. rendelet. Irán yelvek az FM m egy ei és já rá si m egbízottai szám ára. Jen ei K á r o ly : I. m. 147—148. old. 17 P l A rch ívu m K. 5. 33. G yenes Antal 1945. IV. 10-i jelen tése. Ifi. SzS zm L 863 1945. K. sz. A n yírbátori járás fő sz o lg a b írá ja 1945. ápr. 7.; valam int ad 594 1945; S za bolcs M FT 1945. dec. 13-i jk v . szn. 19 S zabolcs MFT e ln ök én ek 1945. aug. 5-i jelen tése. SzSzm L. S zabolcs MFT 3085 1945; A m egyei földhivatal jelen tése az OFT 301336 1947. sz. k örren d eletére, S zabolcs FH 11982'1947. 2'). SzSzm L. S za bolcs vm . Földhivatala 2856/1945; OFT1 9293/1945/III. sz. júl- 25-i leirata. 21 A m agyar—csehszlovák lak osságcserére v o n a tk o z ó jog sza b á ly ok . B ratislava, P ozson y , 1948. 22. SzSzm L. Szatm ár M FT 1213 1945. Szatm ár MFT 1354/1945. sz. lásd m é g : D onáth F e re n c : I. m. 18. sz. táblázat; S om lyai M ag da : I. m. 72. old. SzSzm L. S zatm ár-B ereg vm . F öldhivatal ira­ tai. S aját összeállítás az FH alábbi szám ú en g ed ély ei a la p já n : 338 1946; FH 838—854 1946: FH 838—855 46; FH 838—850/46 ; FH 838 —857 46 ; FH 838—865 4G ; FH 838—990 46; FH 838—909 46. 23. Szabad N ép 1946. feb ru ár 15, 24. Nem es D e z ső : M agyarország felszabadulása, np. 1960. 203. old. Jen ei K á r o ly : A fö ld ig cn y lo bizottságok (1945—1947), L evéltári K özlem én yek 1970. 1. sz. 143. old. Donáth F e re n c : I. m. 94. old. 25. SzSzm L. S zatm ár-B ereg. MFT 1945. ápr. 14-i jk v . s z n ,; 1945. m áj. 3-i jk v . SzSzm L. S za bolcs MFT 696/1945. Z a lk od KFB 1945. szept. 17-i bea dv án y a. Szakács S á n d or: I. m. 43- old. 26. SzSzm L. S za bolcs vm . F öldhivatala M FT 4335/1945; MFT 4326 1948. A N em zetgyű lés P olitikai Bizottságának a 300 h old ak m entesítésére von a tk ozóan isd. O rbán S á n d o r : Két agrárforrada lom M agyarországon . Ak. K . B p. 1972. 35—36. old. S za tm ár-B ereg vm . F öldh ivatala 6/1950. b iz.: a N em zetgyű lés P olitikai Bizottsága által m entesített b irtok ok ról az O F T -h oz beterjesztett k i­ mutatás. 27. O rszágos L evéltár, OF 49475,1940; OF 33509 1946. lásd m é g : D onáth F e re n c : I. m_._255. old. 28. SzSzm L. Szabolcs MFT 8072/1946; MFT 1946. m árc. 22-i jelen tés, 1946. jú n iu s 2-i jelentés. 29. S za bolcs m egye 9 k özség éb ől érkeztek panaszok az U FOSZ h ely i szervezetei ellen. Viss k ö z ­ ség ből Sz. M. fö ld b irto k o s panasza a KFB és U FOSZ ellen, 1947. ápr. 24-én, S zabolcs vm, FH. 10958/1947: B enk község fö ld ig é n y lő in e k a m egy ei U FO SZ titkárságához beadott panasza a helyi U FOSZ ellen, 1947. jún. 25-én. S za bolcs-S zatm ár m egyei P ártarchívum (tov ább iak ba n : SzSzm PA) 16. fond 1945—1948T3. L evelek hez tartozó Bereg tanya v olt cselédein ek panasza a helyi UFOSZ ellen. 1947. júl. 21-én; SzSzm PA 16. fon d 1945—1948 13 ; SzSzmL. Szatm ár vm. H í 1109,1947—108; OLOF 7235/1947. SzSzmL. S za b olcs vm . főisp á n ja 807/1947. 30. M agyar Statisztikai Z se b k ö n y v X IV . évf. Bp. 1947. KSH M ezőgazdasági A dattár Bp. 1965. I. kötet 45. és 81. old. S aját szám ításaim . Kim utatás a S zatm ár-B ereg m egyében ig é n y b e v eit k astély ok ról, 1945. jú l. SzSzm L. Szatm árB ereg m. F öldhivatal iratai 176 1945.

35

36

KOZMA ISTVÁN:

30 éve történt (Az első Győzelem Napján Moszkvában)

1945. március 19. Ma egy éve a havas Kárpátokban Szojvától néhány kilométerre, Dusszinán vártuk a meleget hozó tavaszi névnapokat: Sándor-József-Benedeket. Az ezredtörzs rádiósai délután bizalmasan terjesztették a hírt: a németek meg­ szállták az országot. Hivatalosan semmit nem közöltek velünk, csak annyit tudtunk, hogy nem a frontra megyünk, hanem „az ezeréves határon” foglalunk cl védelmi állást, mert az oroszok gyorsan nyomulnak előre. Nem álltunk meg az ezeréves határon, a kegyetlen március végi télben átgyalo­ goltunk a Kárpátokon, hogy Kolomca térségében találkozzunk a szovjet hadsereg első harci egységeivel. A találkozás következménye a sok ezer halott magyar áldozat, és több tízezer — szerencsés élve maradt — magyar hadifogoly Ukrajna hadifogolytáboraiban. 1945. március 19-e örökre emlékezetes nap marad életemben. A Sándor-Józseí-Benedek napok Ukrajnában is meleget hoztak a hosszú, hideg tél után. A kijevi széntelep csúszdáján raktuk a szenet, amikor a napfénytől ragyogó sínek között háromtagú csoport jött felénk. Ruházatuk a szovjet hadseregbeli és a polgári öltözet keverékéből állt. — Jó napot bajtársak! — köszöntött bennünket magyarul a csoport egyik tagja, kigombolt köpenye alól gimnasztorkáján kitüntetések csillogtak elő. — Nem nehéz a munka? — intézte az első kérdést hozzám. Néhány pillanatig meg­ lepődve néztem rá, mosolyogva ragyogó szeme, barátságos arca meleg bizalommal töltött el. Válaszomban elmondtam, a munka nem nehéz, azt nehéz viselni, hogy több mint fél éve semmit nem tudunk az otthonunkról. Érdeklődött, hol az otthonom? Nyíregy­ házát mondtam, gondolva, hogy ismertebb név, mint községem neve, Kemecse. Nevetve, emelt hangon mondta:

— Akkor mi földik vagyunk, mert én mát és z al kai vagyok! Hozzám lépett, megfogta a kezem és barátságosan megveregette a vállam. Különös érzés fogott el, már akkor, amikor magyarul köszöntött bennünket valaki, aki a Vörös Hadsereg kitüntetéseit viseli. Földijének fogad, olyan őszinte hangon, mintha közeli ismerőse lennék. Az első pillanattól kezdve olyan pártfogómat láttam új ismerősömben itt, távol az otthontól, akinek nem bűne, mint nekünk, hanem érdemei vannak a szovjet nép előtt. Ez az ember földijének fogad. A földiség az összetartozás egyik kifejezője. Akkor rnég nem tudhattam, hisz nevét sem ismertem, de tudat alatt éreztem, hogy olyan emberrel találkoztam, aki más Magyarországot képviselt, mint mi, hadifoglyok, aki eddigi munkájával már az új Magyarország létrehozását szolgálta.

37

f lJ í.5 Í lW N m AOY*J(S?1>:a 0 O 7 I

•*F •

r\

rr j (

s.i l i j

lf

y--~

! * t ;_ . í

V A

>

ÉS

■ AGYAD Í

1 /

HADIFOGLYOK L A PO A SZOVJETUNIÓBAN

Gondolatok a földreformról Sok-sok kilométerre hazánktól, míndany. i ,k ui'v .nkő * viseljük népünk sor­ sói, sóvárogva várjuk A hazai hireKeí. A v j:. . Hadsereg fe!szabadítóÜa Magyar­ őrs Ságot s megsemmisítő csapást mert a íasismus-ra. Hitler fab.obaridaja a.tál c rombolt ország újraépítése napról-mjjhalad.

ki

riurj .mijfil íj) -< £ .

■>«zi termén;, «k

így vadá-.zrloei. Az

■ ívtak

amikor

nehéz maanájábiji hazajött a munkás, nem térhetett -nyugovóra. Fogta a vihsrí ampái* és kolompo:, urduit ki a fotdeaskéjerc, "kertje végére, hogy meg­ verje LÍÉSÍ'krumpliját, lenge;:vet az ura­ sán vadjaitól. Próbált volna egyet is

épülő ország első tartó oszlop*,, ejteni bcíöíök. Egy szarvasnak nagyobb

6.á tét rá a kertnünv: a főidre farmot. ecse volt, mint egy cselédei % t*u reakció evek hosszú során ezi \z uraság „bojtárai" elsőrangúan v:» temette, az ú.j. demokratikus ország he- gyéstak a nyájr^". Minden embert . . ; iii *:?;:■ . .. megvak > : >lta. szemmel r«t. szitnontartottaK. Úgy szálljunk haja, s mi is keltett „táncolni", ahogy az uraság akar­

■: \: *- ■ részt . , „ égi 1 ■d'ge -A u-r.t, ily*.. ;Sj n; ?

ta. Aki nem engedelmeskedett, meneteit a rtrísik „karámba", ahol már a csend* őrség tudomást szerzett érkezéséről. ' " ísöskí íXb.tlij Vei:. A nép elégedetlenségét te kellel í vala­ bk-j mivel - Sí1 MC ‘U fíiiéfc--!,'. vezetni, erre használták fel az ír­ r -A ; van fíi • • r a táj .ég; i­ j rcecaíismusí, meszerkvlt uielme.... • í > *. Ljl ’ i ■ ■ :■ • 1 rr. . j teHói, a zsidókkésőbb tiidözéséí. Minden bajnak, vs&Síj a Jegeinrengetegben, úgy f j néíaifíözésnek azzal magyarázták az okát, tbat “ ország rszág így, a csonka or« « elő ™ tí faíü «:i.-..aykc hatarto.'j hogy a csonka cső n x a ország :e i*£[*£3*? „ úgy. Közben a csoasa lejben.*vajban íüröd s c •,i f•' - ikhjSfrruaí.&a s s t ó r s groíi s r tűrte* :oosj «** «aemel • * aa másik feladata «< von» »«tűzze.-, éves jfeki Jurámmá;", s benne a „nme- jv-ssa! távoHartzai a demokratikus gon-' ka 1 vi. •* a néptől- Á ítépi uralommal ‘ • •* —v .Ji' , ’ u r *' \ j •* j rendelkező Oroszországról beszéli’,i' sem. .,icsrá ;:>ó csak munka € i* í tehetőt. .Mint -szörnyeteget, ügy tüntet* 7.1 .; t»i 'it'uv*... «, *uL-„ „■ , j! tehetett. Asm? -szörnyei*: i */*C* i ■** t* 3 2 U - •, , i C -A ir ifttA Í 1 >4*0,’. tele vcwt volt zz eroo szamo-. enem ehetett belőle nyugodtan a faí■ . mert a szamócái sz L j aratására, azí íáttok, hogy a rettene.es « ![, .< ’ D -iD -il vrr’.c i, i l eruo- „szörnynek" mondott nép jó t el s staSöl s mérnök út. í g y járt as asszony is, baditötia let a munka barmait. tu gc.nbát merészelt szedni össze: a N:épünk nem tudta saját erejéből le­ j

;r-isfyeróí is csak a mókusok szed.

'

rázni -a jármot s megszerezni üsi jus-

Wfaiálvr! az erdő *k urak- As I sál: s földel. Feiszabsáítoí-t, íoldi.öz jut* v ,;i. J?3{ . tóimban tenyésztették a vad látott. nMgyaroíc hiúval gondoljunk a minden u jiáját. Szükség volt rájuk, mert |szovjet népre! t dér „kc% -. elme*nők" -- a ,.: KOZMA ISTVÁN íidi. . . . - v * •-

Kozma István hadifogoly cikke az Igaz Szóban, a magyar hadifoglyok lapjában.

Nagyon szerettem volna még beszélgetni vele, de útjukat folytatták táborunk felé. Búcsúzáskor közölték, hogy munka után a lágerben még találkozunk. Soha nem vártam olyan nagyon, hogy vége legyen a napi munkának, mint azon a márciusi napon. A munkáról való bevonulás után a magyar csoportból több embert, köztük engem is hívattak a kommandatúrára. A széntelepen megismert „földim” fogadott bennünket. Bemutatkozott. F ö l d e s P á l t ismertem meg ezen a napon, aki nekem, a fiatal magyar tanítónak első olyan tanárom lett, akitől megtanulhattam azokat az eszméket, melyek egy új világ felé indítottak el. Kelten ültünk a táborparancsnok irodájában. Eddigi életemről kérdezett, érdek­ lődve hallgatta őszinte vallomásomat a rövid életútról, mely ide, az ukrajnai hadi­ fogolytáborba vezetett. — Miben látja az okát, hogy maga és sok-sok ezer társa ilyen helyzetbe kerültek? Ki a felelős a több százezer magyar haláláért, az ország szörnyű szenvedéséért? — kérdezte szenvedélyesen. Nem volt nehéz válaszolnom, sorsom adta a választ: — Horthy és a vezető magyar urak, akik bennünket a háború húsdarálójába gyö­ möszöltek. — Szeretné-e megismerni a Szovjetuniót? Az igazit. Nem úgy, ahogyan Horthyék tanították maguknak. — Ez volt a másik kérdés. Szememből láthatta az érdeklődés tüzének fellobbanását. Megemlítette annak lehe­ tőségét, hogy a becsületes szándékú hadifoglyok önkéntes vállalkozás alapján meg­ ismerhetik a szovjet nép igazi történelmét, meggyőződhetnek róla, hogy a Szovjetunió nem tartja ellenségének sem a magyar, sem a német népet. Földes Páltól hallottam először, hogy külön történelme van a népnek és a volt uralkodó osztályoknak. Kaptam egy ív papírt életrajzom megírására. Kevésnek bizonyult, mert már mind­ két oldalát teleírtam és még iskoláim elvégzéséig sem jutottam el. A kapott másik lapot is teleírtam. A végén rövidre kellett fognom, pedig ott lett volna legtöbb mon­ danivalóm. Ez volt az első és leghosszabb életrajzom. Azóta sokat megírtam már és mindig rövidebben. Sok-sok kortársammal nekem is alkalmam volt találkozni a történelem­ mel. Jó lenne leírni e találkozást úgy, hogy mindenki érdeklődve olvassa. Földes elvtárs azzal búcsúzott tőlünk, reméli, hogy rövidesen újra találkozunk. Ez a találkozás új reményt öntött belém, bizakodást, mely arra ösztönzött, hogy még fo­ kozottabban dolgozzam, mint addig. Szervezetem jól bírta a fizikai munkát. A meg­ szabott normát 150%-ra teljesítettem. Nem törődtem a csüggedők morgásaival, jóleső érzés volt, hogy a tábor szovjet vezetői törődtek velünk. Szűkös volt ellátásunk, de tudtuk, hogy ugyanazt az élelme­ zési normát kapjuk, mint a szovjet emberek. A háború pusztításai okozta szenvedése­ ket türelmesen viselték az emberek, élelmezés terén a hadifoglyoknak is biztosították, amit lehetett. A tábor vezetői nem tűrték a foglyok testi fenyítését, nagy szigorral büntették, ha valaki az élelmezésnél szabálytalanságot követett el. 1945 áprilisának első napjaiban tájékoztató szovjet tisztünk ismertette, hogy Szom­ bathelyről is kiűzték a németeket a szovjet csapatok. A hírrel egyidőben jött az öröm­ hír, hogy táborunkból egyik társammal készüljünk, egy másik kijevi táborba, a 68/8-ba megyünk át. Kisméretű teherautó szállított bennünket át a városon az új lágerba. Ezen a teher­ autón találkoztam először azokkal, akik később igazi elvtársaimmá lettek, akik első találkozásunk pillanatában nagyon csodálkoztak, hogy minden előző munkásmozgalmi 39

múlt nélkül közéjük kerültem. Soha nem felejtem el Farkas Aladár neves szobrász­ művészünk ámulatát, amikor megtudta, hogy hadapród őrmesteri ranggal estem fog­ ságba. A 68 8. számú tábor sokkal rendezettebb volt, mint előző lágerünk. Kellemes fürdő után új alsó, felső öltözetet kaptunk. 32 fős csoportunk kényelmesen töltötte az éjsza­ kát új szállásunkon. Reggel a tábor udvarán találkoztam azokkal a tisztekkel, akiknek csoportjából báró Falion Kund százados úr „jóvoltából” kizártak. Ismerőseim meglepődtek a talál­ kozáson, még jobban az új öltözetemen, melyből arra következtettek, hogy biztosan hazaindulunk a Debrecenben megalakult új hadseregbe. Megkezdődött a hisztérikus levélírás, rövid idő alatt tiltakozásom ellenére tele­ tömték kenyérzsákomat a mindenféle papírra írt levelekkel. Báró Falion Kund Alfréd százados úr is átnyújtotta restelkedve a Somogyíajszra címzett levelet. Áprilisi szombat délután volt, amikor a katonák, civilek ezreitől nyüzsgő kijevi nagy személypályaudvaron várakoztunk a Moszkvába induló vonatra. Egyik váró­ terem sarkában húzódtunk meg, amíg kísérő tisztünk helybiztosításunkat intézte a pályaudvar parancsnokságán. A polgári ruhás utasok egy része gyanakodva figyelte öltözetünket, majd morgás­ sal kísért szavakkal indulatosan fogták körül csoportunkat. Felismerték rajtunk a gyű­ lölt egykori megszállók öltözetét. Nem tudhatták, hogy ezek az egyenruhák más aka­ ratú embereket takarnak, mint korábbi ismerőseik voltak. A közben megérkező kí­ sérőnk nyugtatta meg a „fricc” -cező szovjet utasokat, hogy mi barátok vagyunk, nerrt ellenségek. A Kijevtől Moszkváig tartó utazás nagy élmény volt számomra a lágerélet hosszú napjai után. A vonat háborús képet mutatott, bár a front közel kettőezer km-re volt már ide. Utasok ültek a vagonok és a mozdony tetején, a valóságban úgy, ahogyan valamikor a háborús filmeken láttam. Mi kényelmes fülkében kaptunk helyet, amit indulás után megosztottunk a fülke folyosóján utazó szovjet utasokkal. Itt kerültem először emberközelségbe szovjet pol­ gárokkal. Sajnos beszélgetni nem tudtam velük, az orosz nyelvet nem ismertem, a némettel nem is próbálkoztunk, mert még a gyanúját is kerültük annak, hogy bennün­ ket is „fricc”-nek nézzenek. A beszédet cselekvőén pótolta a magatartás. A több napos utazás alatt több alkalommal étkeztek útitársaink, és minden alkalommal bennünket is megvendégeltek, bár az útra mi is megkaptuk az élelmezést. Vonatunk áthaladt a brjanszki erdőn. Még frissen látszottak az erdőben folyt har­ cok nyomai, a partizánok által felrobbantott vonatok üszkös roncsai. Voltak köztünk olyanok, akik már jártak e történelmi hírű óriási erdőségben. Lassan megismertem társaimat, mind segítő szándékú, lelkes bajtársnak mutatko­ zott már az első napokban is. Bajtárs volt a megszólítás köztünk, de a régi ismerősök használták az elvtárs megszólítást is. Beszélgetésünk során érdeklődtünk egymás eddigi élete felől. Megállapítottam, hogy én vagyok, aki legkevesebbet tud a Szovjetunióról, és legkevésbé ismerem a másik Magyarországot, mely nem azonos a Horthy-Magyarországgal. Egyedül voltam a csoportban tanító. Megnyugtató érzés volt, hogy mindenki bizalommal volt a tanítói személyem iránt. A volt katonai őrmesteri rendfokozatom nem volt bizalomgerjesztő. Április közepén jártunk, de még a téli Moszkvába érkeztünk meg. Szállingózott a hó, amikor megérkeztünk Moszkva kijevi pályaudvarára. A kora reggel első látvá­ nya a hatalmas ballonokból álló légvédelmi léggömbgát volt. Ilyet eddig csak filme­ ken láttam, pedig végigéltem a háborús éveket. 40

Imre István rajza Kozma Istvánról,

Nem láttam olyat sem, mint a metró első megcsodált állomása volt. Társaim ha­ sonlóan ámultak, pedig többen pestiek voltak, ismerték a budapesti földalattit. A moszkvai metró volt az első olyan létesítmény, ami nagyszerűségével, a látott állomások gyönyörű művésziességével, hatalmas forgalmával érzékeltette velünk a ha­ talmas ország erejét. A szovjet fővárosból az első találkozáskor nem sokat láttám, mert a metróról a külvárosba vivő vasútra szálltunk át. Megérkeztünk utazásunk végcéljához, Krasznogorszkba. Krasznogorszk! Egy teljes évét sem töltöttem itt életemnek, mégis milyen sokat adott, mennyire emlékezetes nekem. Itt találkoztam a magyar munkásmozgalom nagy személyiségei­ vel, itt kerültem először közel a magyar nép igazi történelméhez. Krasznogorszk ismeretes valamennyi európai nép munkásmozgalmában. Láttam ott a hazájából kiüldözött spanyol hazafiakat, a polgárháború árva gyermekeit. Ott­ honra találtak, nevelkedtek, tanultak. Iskolatáborunkban az internacionalizmus testesült meg. Együtt ismerkedtünk a Szovjetunióval olaszok, németek, osztrákok, románok és magyarok. A krasznogorszki antifasiszta iskola 1943-ban kezdte meg munkáját. Egyik szer­ vezője George Dimitrov volt. Amikor én hallgatója lettem, már kétéves múltra tekin­ tett vissza. Emlékkönyvét lapozva a következő nevekkel találkoztam: Kossá István, Práth Károly, Rácz Gyula, Szőnyi Márton, Úszta Gyula és sokan mások, akik közül egyre többen fegyverrel is harcoltak, mint partizánok a német fasiszták és csatlósaik ellen. Az iskola sajátos pedagógia alapján végezte oktató-nevelő munkáját. A hallgatók kiválasztásának legfőbb elve volt, hogy becsületes, őszinte, kifogástalan magatartású emberek kerüljenek a tanfolyamra. Mint fiatal tanító, miben láttam ennek az iskolának a munkájában a legnagyobb nevelési, oktatási erényeket? Elsősorban az oktató-nevelő tanárok személyében. Az iskola tanárainak korábbi munkásságát akkor még nem ismertem. Nem tudtam, hogy mindannyian a magyar és nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő alakjai, többen közülük világhírű, elismeri tudósok. Külső megjelenésükkel, magatartásukkal nem is árulták el, milyen múlt van mö­ göttük. Egyszerűek, szerények voltak, a hallgatókhoz közvetlenek. Előadásaikat úgy tartották, hogy sokat mondott az egyetemet végzetteknek, de megértették a legkisebb végzettségű, tanulni akaró munkások is. Tanulni mindenki akart, lehetőség volt rá. A tanfolyam oktatási módszerét nagyon eredményesnek tartottam. A hatvan fő hallgató két csoportot alkotott. A két csoport kisebb, 4—5 fős tanulócsoportokra oszlott. A közösen hallgatott előadások után csoportonként megbeszéltük, megvitattuk a hal­ lottakat. A vitavezetők a korábbi tanfolyamokon kitűnt legeredményesebb hallgatók közül kerültek ki. ök mint vezető asszisztensek itt maradtak az iskolán, segítették az új hallgatók tanulását. A mi csoportunkat Nemes János vezette, ma a Népszabadság külföldi tudósítója. Minden hallgató elemi kötelessége volt, hogy kételyeit vagy ellentétes véleményét mindig őszintén kifejtse. A tanfolyam hallgatóinak összetételét mutatja, hogy csopor­ tunkban tanulta a marxizmus—leninizmust dr. Kovács István atomfizikus (1975-ben Állami-díjat, korábban Kossuth-díjat kapott), Imre István festőművész, Örkény István író, Láng János egyetemi tanár, több bányásztársával együtt Martinkó Mátyás, Balogh Sándor dobozi parasztfiú sok társával együtt. A sorra tartott kiselőadások színvonala 42

-

nem mutatta, hogy kinek milyen elővégzettsége volt. A Hoffher-gyári munkás a poli­ tikai tanulásban együtt haladt az egyetemi tanárral, vagy a híres művészekkel. Mint a Horthy-rendszer iskolapolitikájának szellemében nevelkedett tanítóban, a tudat alatt bennem is élt a gyűlölet a nem dolgozó úri világ ellen, melynek kasztrend­ szereben nekem, a tanyai tanítónak is megvolt a helyem. Amikor a marxizmus—leninizmus törvényeit kezdtem megismerni, döbbentem rá tudatosan, hogy a társadalom­ ban hol van az igazi helyem. Krasznogorszk mutatta meg nekem. A paraszti szülő­ házban, a falusi környezetben leélt életem ifjúságom meghatározója volt, ez határozta meg magatartásomat, ez formálta világnézetemet. Kálvinista nagyszüleim, szüleim nem voltak túlzottan vallásosak, de mindig büszkeséggel ragaszkodtak hitükhöz. Nem tu­ dom, mi okból, de sem nagyapám, sem az apám nem viseltek egyházi rangot, tisztsé­ get, bár társadalmi rangjuk az egyházban erre predesztinálta őket. Tanítói oklevelemet állami képzőben szereztem, ahol globálisan kaptuk az egyetemes vallási nevelést. A szokásos kántori oklevelet nem szereztem meg, mert én soha nem akartam egyházi tanító lenni. Állami állást nem sikerült szereznem, így maradtak a községi iskolák, melyek zömmel tanyákon települlek, Így lettem tanyai tanító a Nagykálló, Kisbutyka tanyai községi iskolában. Fentieket azért mondtam el, mert az ideológiai tanulmányok során mindenki, aki korábban idealista nevelést kapott, elérkezik arra a pontra, amikor gondolkodóba esik. Van-e, vagy nincs isten? A krasznogorszki antifasiszta iskolának nem az ateista nevelés volt a fő feladata, de ezen a területen is megkezdte formálásunkat. Amikor a hallgatók kis csoportokban összejöttek, legtöbbször ez a téma került terítékre. A tanfolyamnak az volt a fő célja, hogy becsületes, jószándékú hadifoglyokból igaz hazafiakat, a nép ügyéért, boldogulásáért dolgozó becsületes állampolgárokat nevel­ jenek. akik itt a táborokban, vagy majd otthon felhasználva az iskolán tanultakat, elősegítsék az új Magyarország építését. Moszkvában éltem át a nagy világtörténelmi eseményt, 1945. május 9-ét, a Győ­ zelem Napját. Felejthetetlen látványban volt részünk itt, Moszkva külvárosában. Innen teljes szépségében láttuk a gyönyörű tűzijátékot, hallottuk a sok ágyú dísztüzét. Ragyogtak a Kreml tornyai. A Moszkvát védő légvédelem sok ezer fényszórója beragyogta a szép májusi esti égboltot. A fényszórók gyűrűje mutatta a hatalmas erejű légvédelmi rend­ szert, mely éveken át biztonságosan védte a szovjet fővárost. Minden lakószobában volt a vezetékes rádiónak hangszórója, ezeken át hallgattuk Sztálin győzelmi beszédét. A következőket jegyeztem meg belőle örökre: „A történelemben Hitlerek jönnek, Hitlerek mennek, de a német nép örökre meg­ marad.” Tolmácsunk gyorsan fordította Sztálin tagolt, nyugodt beszédét, melyben benne volt a távoli jövő programja, a győztes szovjet nép magatartása a legyőzött iránt. Háromnapos ünneppel emlékeztünk meg a fasizmus feletti győzelemről, majd foly­ tattuk a tanfolyam munkáját. A következő tárgyakat tanultuk tematika szerint: filozó­ fia, politikai gazdaságtan, magyar és szovjet történelem. Legjobban a magyar történelemmel foglalkozó előadások érdekeltek. Ismertem a történelem kronologikus eseményeit, de a régi uralkodó osztály érdekei szerinti érté­ kelésben. Itt Moszkvában volt alkalmam megismerni a nép igazi történelmét, a magyar elnyomó, uralkodó osztályok elleni harcok történelmét. A politikai gazdaságtant Földes Pál elvtárs adta elő. Olyan lelkesedéssel tartotta előadásait, hogy mindenki megértette az elvont gazdaságtani fogalmakat is. Beszédei szuggesztív erejűek voltak, szájából minden szó igazi meggyőződésből fakadt. 43

A szovjet történelmet Orosz elvtárs ismertette velünk. Csendes, halk s/avú, rop­ pant szerény megjelenésű igazi forradalmárt ismertem meg benne is. Érdeklődéssel vártuk előadásait, melyeket minden alkalommal sok személyes élménnyel színezett, hisz ő maga is átélte a szovjet történelmet. Lukács György is tartott több alkalommal filozófiai előadásokat. Nem tudott úgy beszélni, hogy jegyzetelni tudtuk volna előadását. Az előadások után a csoportos fog­ lalkozásokon az asszisztensek „fordították” érthetőre Lukács György nekünk szánt mondanivalóját. Napról napra egyre jobban formáltak bennünket Nemes Dezső, Szántó, Háy, Fogarasi és Friss elvtársak meggyőző tudományos előadásai, a marxizmus—leninizmus örök igazságai. Érdekes találkozásaink voltak Sík Endre elvtárssal. Már akkor, 1945-ben hófehér' volt a haja, de megjelenése, temperamentuma élénk, fiatalos, igen vidám volt mindig. Bemutatkozásakor utalt otthon élő testvérére, Sík Sándorra, akinek irodalmi munkás­ ságát én is ismertem, országos hírű szegedi pap-tanár-író volt. Humorosan szólt róla: ne csodálkozzunk azon, hogy bátyja otthon szerzetes pap­ tanár, és ő kommunista forradalmár. Meggyőző agitációval ismertette velünk a Horthyrendszer bűnös politikáját, a fasiszta terror következményeit. Kedves élményben volt részünk, amikor a moszkvai rádióból kijött táborunkba Lányi Sarolta írónő. Könnyes szemmel szavalta a budai kis házukról versét, mely mindenkinek idézte a szülőföldet. Együtt könnyeztünk vele. A tanulással párhuzamosan színvonalas kulturális élet is kialakult a táborban. Időközönként nemzetközi kultúrműsort szerveztek a láger szektorai. Nemes vetélkedés­ sel folyt a felkészülés cgy-egy nemzetközi műsoros estre. Az olaszok a klasszikus operáikat elevenítették meg művészi szinten. A tábor szimfonikus zenekarát a berlini opera volt karnagya vezényelte. Mi, magyarok nem vallottunk szégyent népdalainkkal, néptáncainkkal. Nagy si­ kere volt az Örkény István által írt „politikai drámának” . A társadalmi formákat ele­ venítettük meg a színpadon, egy-egy felvonásban. Az egyes társadalmak mozgató erőit a színdarab során megértette minden náció, azok is, akik nem értették a magyar nyelvet. A magyar hadifoglyok számára „Igaz Szó” címmel heti újság jelent meg. Az újság szerkesztésében tanfolyamunk is segédkezett. Közölte a nemzetközi élet legfontosabb eseményeit, a felszabadult országunk életéről tudósításokat, ismertette a Szovjetunió életét, és minden számban megjelentek a hadifoglyok írásai is. Nagy örömöm volt. amikor az általam írt cikket is közölte. Moszkva külvárosában, Krasznogorszkban három hadifogolytábor települt. Kettő­ ben magam is voltam, a harmadikat csak kívülről ismertem. Ez volt a központi tiszti tábor, mely a fogságba esett tábornokoknak, főtiszteknek adott helyet. Itt lakott a legnevezetesebb fogoly, Paulusz tábornok is. Séta közben személyesen is láttam őt. Ebben a táborban éltek a volt Horthy-hadsereg magas rangú tisztjei is. Gyűlölettel tekintettünk be a kerítésen, valahányszor elhaladtunk a tiszti tábor mellett, különösen azután, amikor köztudottá lett, hogy a tisztek akadályozták a magyar légió megalaku­ lását. Fokozott erővel daloltuk a mozgalmi indulókat, amikor a tiszti láger mellett meneteltünk. Felemelt öklök fenyegették a barakkok végében sütkérező vörös csíkos nadrágosokat. Fürödni minden héten a több ezer fős munkástáborba jártunk, gyakran találkoz­ tunk honfitársainkkal. Már itt, a táborban differenciálódtak az emberek. A politikai felvilágosító munkát végző antifasisztákhoz való viszony mutatta, kikben milyen szán­ dék lakik. Nyíltan, ellenségesen senki nem mert megnyilvánulni, de a cinikus közöm 44

bösség, a passzivitás, suttogás elárulta nézetüket. A magyar foglyok többsége becsülete­ sen dolgozott, bizalommal fogadta a felvilágosító politikai munkát, érdeklődve fogadta a tájékoztatást, bizakodva várta a hazatérést. Egységes álláspont alakult ki minden becsü­ letes emberben a régi rendszer vezetőinek megítélésében. Kezdetben a tiszti kar csak­ nem teljességében, a legénységi állomány nagy többségében továbbra is élt a Horthykultusz. Ez a kultusz a nyilas hatalomátvétel után rövidesen szétfoszlott a legénységi állományba tartozók között, majd gyűlöletté vált a tisztek egy részében is, akik ko­ rábban mindig a Horthy-esküre hivatkoztak. A táborok élő faliújságjain tartalmas írások, ötletes karikatúrák mutatták az utolsó hitleri csatlós sorsát. A táborokban folyó politikai felvilágosító munka eredmé­ nyeként egyre nagyobb volt azoknak a száma, akik a háború borzalmainak ismereté­ ben is önként jelentkeztek a fasizmus elleni fegyveres harcra. A tanulás mellett délutánonként fizikai munkát is végeztünk a táborban, vagy a táborhoz tartozó több hektáros konyhakertészetben. Szép virágos volt táborunk, ma is őrzök a préselt moszkvai virágokból egy kis csokrot. Az egyéniség formálásának eredményes módszere volt az életrajzismertető össze­ jövetel. Ilyenkor sorban mindenki — a közösség előtt — saját szavaival elmondta élet­ rajzát, melyhez a jelenlévők kérdést tettek fel, véleményt fűztek. Előfordult, hogy egy-egy tanfolyamtársunk ilyen alkalommal életének olyan eseményét is elmondta, ami az írásos életrajzból eddig kimaradt, feltárta hibás cselekedeteit. Az életrajz-elmondá­ sok ismétlődtek, mérhetően mutatták a hallgatók eszmei-politikai fejlődését. Rendszeresen olvashattuk az otthonról érkezett napi és heti újságokat, folyóirato­ kat. Politikai fejlődésünket mutatta, hogy gyakran felháborodtunk az akkor még meg­ jelenő polgári lapok egy-egy reakciós cikkén. A tábor szovjet vezetősége lehetővé tette, hogy aktív sportmozgalmat szervezzünk. Pályákat építettünk, melyeken nagy nemzetközi bajnokságok zajlottak le. Az iskolának jelentős állományú magyar nyelvű könyvtára volt, politikai és szép­ irodalmi művekből is. Élmény volt számomra, hogy itt találkoztam először Illyés Gyula, Darvas József, Veres Péter és több falukutató író műveivel. Legnagyobb olvasói él­ ményem a Lányi Sarolta által fordított Csendes Don volt. 30 év távlatából visszagondolva a Krasznogorszkban szerzett ismereteimre, az alig egy évig tartó tanfolyam egyéniségformáló hatására, megállapíthatom, hogy összes tanulmányi munkámnak ez volt legjelentősebb korszaka. A három évtized során hivatásomból, munkámból fakadóan sokat kellett tanul­ nom, hogy kiegészítsem a Krasznogorszkban tanultakat. A tanfolyam végén vizsgát tettünk a négy tantárgyból. Az igazi vizsga akkor kezdődött, amikor 1946-ban haza­ érkeztünk az új Magyarországra. A tábor emlékkönyvébe festőművész barátunk rajzos emléklapot készített rólunk, melyhez Örkény István íróbajtársunk mindenkiről kis emlékvcrset írt. Íme az enyém: „Otthon a népet tanítottad, itt egy nép tanít ma téged, úgy ahogy ők tanítanak formáld át majd a miénket!”

Tiszta szívvel úgy érzem, hogy tehetségemhez mérten eleget tettem a felhívásnak. Kem ecse, 1975. április 14.-én.

41

Garancsi Borbála: Utcarészlet. (A felszabadulási ünnepi tárlat anyagából.)

4fl

Ács Lászlóné: Betongyár. (A felszabadulási ünnepi tárlat anyagából.)

47

Horváth János: Változás. (A felszabadulási ünnepi tárlat anyagából.)

48

MOLNÁR JÖZSEF:

[okai és Szabolcs-Szatmár (Születésének 150. évfordulójára)

Jókai csodálatos képzeletével teremtett glóbusáról így vallott: „A régi Magyar­ országot bejárta a fantáziám a Kárpátokon kezdve a Székelyföldön, a magyar tenger­ parton, a pusztákon, mocsarakon, a várakon keresztül a bányákig és a névtelen Dunaszigetig, s aztán átszáguldozta a kerek földet; elbeszéléseim játszanak a tengereken és azok szigetein: Észak- és Dél-Amerikában, a régi és új Egyiptomban, a Caesarok Rómájában, a forradalmi Rómában, Párizsban, Londonban, Szent-Pétervúrott (itt kü­ lönös előszeretettel), Lengyelországban; azután az orosz sivatagokon, Szibériában, Kamcsatkában; Törökország története, Kelet meséi, Sztambul nagy tért foglalnak el regényeimben, hozzájárul a Krím, a Kaukázus; tovább Perzsia, Afganisztán, Kína, az Amur-vidék, Ázsia pompás városai, majd Szíria, a régi Palesztina; visszatérett Szicília, az egész olasz paradicsom, Raguza, Bosznia; aztán Poroszország, megállapodva a régi Bécsben. Azonkívül még szárnyára eresztve úratlan, léttelen régiókba; az elsüllyedt világrészbe, Óceániába, az eltemetett Leaotungba, a hozzájárulhatatlan északi pólus alá, s a jövő század álomországába, sőt a pliocén özönvízelőtti világába." Ebben a kápráztató világban Magyarország területén nem jelentéktelen hely jutott a mi két régi megyénknek, mert ahhoz mindig gyöngéd szeretettel, érdeklődő kíváncsi­ sággal és baráti érzésekkel vonzódott. Kora ifjúságától haláláig mindig szívesen kap­ csolta be tájait és embereit elbeszélő munkáiba. Mindig nagy tisztelettel övezte a diákkorában Pozsonyban Wesselényivel együtt munkálkodó „bölcs, vak Kölcseyt” , a szatmári tizenkét pontot, amely 1848. március 15-én példamutató alapja lett a forradalmi követeléseknek, Petőfivel és megyénk szü­ löttével, Vasvári Pállal ő is tevékenyen vett abban részt. Tőle és Petőfi Sándor barát­ jától tanulta meg szeretni ezt a megyét, s amikor később bejárta annak tájait, nem csodálkozott azon, hogy Petőfi oly otthonosan és barátian volt szívesen látott vendége Szatmárnak. Több barátja származott e tájról, csaknem ugyanazok, akik Petőfinek is a barátai voltak. Lapszerkesztő korától kezdve nagy figyelemmel kísérte e táj életét és mindig helyet adott lapjaiban azoknak a híreknek, amelyek Szabolcs és Szatmár megyéből Származtak. A barátai és ismerősei köréből érkező híreket maga szokta megfogalmazni, így kerül a Jelenkor 1847. április 3-i számába ez a hír: „Éppen most vesszük hírét, hogy a Szamos jégpáncélját leöltvén olly irtóztatö ardühhel rontott két partmellékire, hogy Szatmár-Németi sz. kir. város nagy fahídjáoak mintegy harmadát összerombolta, kétharmadat pedig elsodorván Óvári és Vetés közt telepítette le. Szatmárváros, Szamos-Dob, Fejér-Gyarmat, Dara stb. helység védtoltéseik nagyobb része szétromboltatása mellett úsznak stb, S mind e mellett noha múlt évi decemberi gyűlésében Szatmármegye folyóira vízármentesítést, szabályozást 49

akart, s az országos közlekedés központi bizottsága elnökét, mint a tiszavölgyi s ebbe ömlő mellékfolyamok társulati kir. biztosát, Széchenyi István gróf ő kcgyelmességét az e tárgyú munkálatok megkezdhetése, s így ez által inségeskedő lakosain is segíthetés végett a szabályozási pénzalapból segélykölcsönt kért, s a tiszavölgyi társulat központi választottsága 50 ezer pengőnek e célra előlegeztetését el is határzá, s az illető rendekkel ezt hivatalosan tudatá; mégis Szatmárnak e kért s megajánlott menynyiség f. észt, mártiusi gyűlésében már nem kellett, mintha egyszerre valami varázs­ vessző által árvízmentessé s ez iszonyú szűk időben, valami rendkívüli csuda által tejjel és mézzel folyó Kánahánná vált volna e megyének Szamos, Kraszna, Túr, Ho­ morúd által annyiszor ostoroztatok vidéke! Ezen meglepő következetességet is illy anyagi közhasznú ügyben egyedül politikai pártviszálynak tulajdoníthatni, köztudomás szerint.” Az árvízveszedelem sújtotta vidékkel együttérző s a pártviszályt elítélő politikus hangja szól soraiból. S hány regényében fog majd az árvíz fontos szerepet játszani, többek között az éppen szatmári tájakon játszó bámulatos tiszai árvíz leírása Az új földesúr című regényében. S pár nappal később, április 11-én a további árvízpusztításról is hírt ad: „Pótlékul Szatmárbul még arrul tudósíttatunk, hogy a csengeri hidat is elsodorta a Szamos jege és árja, pedig alig múlt hat éve, hogy újonnan építtette a ns megye. Mind a szatmárvárosi mind a csengeri, óriás facölöpökön állott s úgylátszik míg íves vagy boltozatos hídra nem teendünk szert valódi szakértő által az illetők s Szamosu­ kat kellőleg nem fékezendik, addig tartósságra nem is számíthat hídjára nézve sem a ns megye, sem Szatmár város.” Ebben a hírben olyan információkat is megőrzött, amelyek azóta még a történelmi forrásokból is kimaradtak. A Lánchíd építésének kora ez, s Jókai messzelátó terveket ajándékoz a veszélybe jutott szatmáriaknak. A megyéből jelentkező s tehetségesnek ítélt költők: Riskó Ignác (1813—18.90), Pap Endre (1817—1851) s a szépprózában jeleskedő Lanka Gusztáv (1818—1902) munkáinak megismerése még csak fokozta Jókai szimpátiáját a távoli táj iránt, amelyről Petőfi­ vel gyakran váltottak szót. Az e tájról a fővárosba érkező Kölcsey eszméin nevelődő új nemzedék tagjaival teljes mértékben egyetértett, s közösen törekedtek a polgári for­ radalom és az új magyar haza megteremtésére. A Jókainál egy évvel fiatalabb Vasvári Pál (1826—1849) hány fiatal regényhősé­ nek lett modellje, így emlékezik róla: „Egyike a március 15-iki vezéreknek, daliás alak, termete, arca Achillesre emlé­ keztet. Egyenruha volt rajta, inkább színpadias, mint katonás, széles karimájú kalap­ ján hátralengő veres strucctoll és arany paszomány, aranyzsinóros fűzöld mentéjének gallérját és karmantyúit lángvörös plüs prémezé, szegélyezve arany paszománttal, ami őrnagyi rangot je le z . . . Bálványa volt a fiatalságnak, vezére, lelke a néptömegeknek, mely tartalomdús csengő szózatára ment utána, amerre hívta, s megállt, ahol megállítá. . . mikor beszélt arca lángragyúladt s szónoklatát kezdték Kossuth ékesszólásá­ hoz mérni. Mint író a bölcsészet és társas életi eszmék fejtegetésében tűnt k i . . . ö is kardot fogott, mikor a tolinak és a szónak sikere megszűnt. Maga szervezett egy sza­ badcsapatot Rákóczi csapata cím alatt. Csapatja élén esett el az erdélyi havasok közt. Társait is leölték. Tíz évvel később ott jártam a Biharhegy gerincén, ahol a siralmas harc lefolyt. De még akkor nem nyíltak a kökörcsinek, hogy megkérdhettem volna tőlük, melyikük őrzi a délceg népszónok álmait. Kísérőm, egy derék oláh nemes, tíz év előtt ellenség, most jó barát, megmutatta az út mellett felmeredő sziklatornyot, mely mellől a csapatja élén lovagló vezért lesből lelőtték. Az elesettnek piros bársony mellényét is megmutatta, mit ereklyéül megtartott. Ráismertem a szép asszony keze 50

hímzetté virágokról. A hímzőjét is ismertem valaha. De a sírját a kísérőm sem tudta megmutatni. Kőhalmaz, borókabozót nagy messzeségben.” Vasvári Pált „fiatal fantáziájú s öreg tudományos míveltségű írónak” tartotta, akinek Arpádi Andor című történeti képét és Történeti névtárá-1 lelkesen ajánlotta az általa szerkesztett folyóirat olvasóinak. Lauka Gusztávról „nagyvárosi karikatúráinak” megjelenése alkalmával megálla­ pította, hogy „eleven körrajzai azok a társas élet legvígabb és legszomorúbb fényképei­ nek, amelyet az olvasóközönség is szívesen olvas már 1847-ben is.” A vígkedélyű hu­ morista különösen érdekelte s annak Dongó című humorisztikus lapját, mivel az ellen­ feleiket tette nevetségessé, sokra becsülte. Jókai különösen a francia írók bűvöletében élt ez időben, s ugyanakkor Lauka a spanyolokat kedvelte: „Neki is jutott egy provin­ cia Európából, ő spanyol volt. Spanyol nyelvet tanult, spanyol írókat tanulmányozott, spanyol humort használt s financiáinak rendjében is spanyol állapotokat követett. Á l­ névül is spanyolt vett föl: Don Gunaroszt! Mindenki a legfidélisebb cimborának tar­ totta.” Az idősebb szabolcsiak közül nagy tisztelettel szólt Bónis Sámuelről (1810—1879), aki mint országgyűlési képviselő és miniszteri osztályfőnök 1849 első napjaiban a ko­ ronát Budáról Debrecenbe szállította. A szabadságharc után Olmützben raboskodott. A Lisznyai Kálmán modorában megverselt „szolnoki mellképek’’ között ezt olvashat­ juk róla: Amott ül keményen vitéz Bónis Samu, Kinek beszédében sok tűz, kevés hamu. Hitvesének, Darvas Erzsébetnek (meghalt 1900-ban, 86 éves korában) példamutató hűségét élete utolsó regényében, a Börtön virágá-bán vette mintául. De a fiatal nemzedékkel szembenálló, kormányhű Dessewffy Emil (1814—1866) is kiérdemelte megbecsülését. Róla így vélekedett: „Nagyeszű férfi és meggyőződések embere, ki az ügyben, melyet védett, hinni is tudott. Es ez helyesebb védelem volt a kormányra nézve minden censuránál. Ez eljárás méltóságosabb volt mind egy nem­ zetre, mind a magyar kormányra nézve, ahol nyíltan léphetett fel az utóbbi nézeteinek híveket szerezni s szabadon választhatott az előbbi meggyőződés szerint csatlakozni ide vagy amoda.” A Szatmárhoz híven ragaszkodó Obernyik Károlyt (1814—1855), Kölcsey unoka­ öccsének, Kálmánnak nevelőjét is e megyének tisztelt alakjai közt tartotta számon. Róla Tardonáról visszatérve így emlékezett meg: „Legjobb barátim egyike, mint az akkori politikai mozgalmakban részt nem vett egyén a fővárosban maradt, s nőm által megtudván szomorú helyzetemet, kiizent hoz­ zám (Csömörre), hogy jöjjek vissza Pestre, s ő nála és öreg anyjánál legbiztosabban rejtőzhetem. Más név alatt útlevelet is eszközölt számomra, hogy baj nélkül csúszhassak át a császári katonaság által őrzött sorompón. Késő estve érkeztem meg, s Obernyik szállása egy félreeső szobájában oly biztos rejtekhelyem volt, hogy senki sem ismerhetett föl, s nem gyaníthatá hollétemet. Az én Obernyik barátom, ki Kölcsey Ferenc iskolájában növekedett föl, oly férfias jellemű, titoktartó ember volt, hogy még a nőmmel sem tudatá nála lakásomat, ne­ hogy bajba essen, nem is akarta találkozásunkat.”

51

A Szolnoki mellképek humorisztikus sorai közt ez áll a szatmáriakról. Egy kezében irón, másikban a rovás, Váljon, mit rcgistrál Ludovicus Kovács? Legvégire hagytam a javát: — Teleki. Sohsem kell ám ennek mondani: te! le! ki! Mert habár nincsenek is széles teleki, Belőle legdicsöbb követünk tele ki. Kovács Lajos (1812—1890) a vízügyek és közlekedés szakértője, Széchenyi István államtitkára, Petőfi berencei vendéglátó gazdája, jó barátságban volt Jókaival is. Mikor Jókai Debrecenben a „béke” iránti vonzódással kacérkodott, Nyáry Pálon kívül Kovács Lajostól leste el az eszméket. Az én életem regényé-ben írja: „Kazinczy Gábor, Kovács Lajos arra ösztönöztek, hogy ne engedjem ezt az én nagyrahivatott tehetségemet kárbaveszni. Indítsak meg egy napilapot, hasonlót a Március 15-ikchez.” így született az Esti Lapok Debrecenben, amely 1000 példányban jelent meg. Mikor visszatért Pestre Jókai, onnan a fővárosi helyzetről megrázó levelet írt Kovács Lajosnak 1849. május 15-én: „Barátom Lajos! Egy bomba éppen most döntötte le a redout homlokzatát; a másik a lapom hiva­ tala előtt fúródott a kövezetbe; a Trattner háza ég. Minő költői toll volna az, mely e jelenetet le tudná írni. A szakadatlanul menny­ dörgő bombák, mik fejünk felett szétpukkannak, cgy-egy gömbölyű fekete füstgomolyt hagyva maguk után a világos égen. Az ember azt hinné, hogy a pokol leiül kerekedett az égen, s onnan támad reánk. Minő nagyszerű volna e jelenet, ha Pesten nem volna. A nép halálosan fel van ingerelve, nincs a szeretetnek egy szikrája többé, nincs a gyávaságnak egy cseppje szívében. Gyűlöl! Gyűlölete olyan, amely örökségbe marad fiúról-fiúra, mint a vallás. Ez a gyűlölete az ellenségnek erősebb alap, mint a haza­ szeretet. Minő nagyszerű volna e tanítás, ha Pesten nem volna. Nehány nap, vagy ha Isten úgy akarja, néhány hét után hallani fogjátok hogy Buda elesett. A vár leégetve, védői leölve. Én sírtam, mikor Pestre beléptem, sírtam, mint egy gyermek, ki anyját viszont­ látja. Sírtam, mikor a szabadság háromszínű lobogóit láttam minden utcán, minden házon repkedni. Ha Pestre jöttök, sírni fogtok ti is, tán más okból, tán keserűbb okból; de azért ha romokban fogjátok is találni az imádott várost, e romok fölött mindig ott fog le­ begni a nemzeti zászló. Sok seb van ütve már e nemzet szívén, de egy sem ilyen fájó, egy sem ilyen örök. Gondolkodtok-e róla, hogy begyógyítsátok? Sok áldozatot hozott a nemzet a szabadság oltárára, de egy sem volt ilyen nagy, egy sem volt ilyen nehéz, mint Pest pusztulása. És senkit sem hallunk panaszkodni. Nem egy ember cselekszik itt: egy gép, egy Isten. Háládatosok legyetek a magyar nép iránt, háládatosok legyetek Pest iránt, ha eljön a jutalomosztások ideje, mert a nehéz idők érdemei a népé és Pesté. Én láttam, én hallottam, én éreztem, mit szenvedett Pest. Oh az több, mint egész Magyarország szenvedése. Mindennap morális hóhérpadra vonták lelkét, mindennap 52

megölték és mindennap feltámadt újra. S amit most szenved, azt Magyarország szen­ vedi. Mennyit fog még szenvedni, azt az Isten tudja, de hogy azt honfitürelemmel fogja elviselni, az bizonyos. A nőket kiküldtük a városból, de azért a férfiak helyt állanak: ennek tulajdonítsd, hogy eddigelé több mint ezer bomba-lövés közül, mely városunkat érte, csak egy bírt tüzet gyújtani, a többit rögtön, ezt is fél óra alatt elölték, pedig ilyenkor legerősebben lőnek az égő házra. A megyeházat két bomba igen megrongálta, egyik a börtönt, másik Nyáry szállá­ sát ütötte át. Nyáry azelőtt félórával hozatta ki a rabokat (270-et) s vitte Pilisre. Ha csöndesebb idők lesznek, s mindazokat megérjük, felfogjuk keresni a magas jellemvonásokat, mikkel Pest négy havi története tömve van, elkezdve a legmagasabb régióktól, le a napszámos családköréig. Ha más jutalmuk nem lesz, ismerje meg neveiket, tetteiket a haza, az utókor. Ti vészbíróságot állítottatok, ti a bűn megtorlásáról gondoskodtatok, mi egyszerű, köznapi emberek erénybíróságot fogunk állítani, mely az elfeledett, a nem ismert ér­ demeket jutalmazza meg: legalább egy dicsőítő szóval. Csekély jutalom; de jog a nagyobbhoz. Mondd meg azoknak, kik a törvényeket hozzák, hogy amíg büntetéseket szabnak az árulókra, kiket — Istennek hála — ujjainkon felszámlálhatunk, ne feledkezzenek meg az áldozókról, kiknek neve „millió” . Mondd meg nekik, hogy a nemzet háládatos legyen fővárosa iránt.” Ezek az élmények lesznek majd 20 év múlva ihletői A kőszívű ember fiai című regény halhatatlan jeleneteinek. A szabadságharc utáni korszakban, a legnagyobb elnyomatás idején ő lesz a nem­ zet sebeinek gyógyítója s műveinek páratlan hatásával megteremti az új magyar olvasóközönséget. Lapot szerkeszt s annak nemcsak szerkesztője, hanem hivatalsegédje és könyvelője is. Fennmaradt jegyzőkönyveibe szorgalmasan jegyezgeti a napról napra bővülő előfizetők díját, a munkatársaknak juttatott honoráriumot s a kiadási költ­ ségeket. Minden ügyes-bajos dolgát ő maga végzi. A Remény (1851. júl.—dec.) után a Délibáb (1853. jún.— 1854. febr.) s végül a Vasárnapi Újság lesz 1854-től mondanivalói­ nak közvetítő eszköze. E szépirodalmi lapnak előfizetői között találjuk megyénkből azokat a neveket, akik a Petőfi és Jókai által szerkesztett Életképeket is támogatták, s most odaállnak a nehéz időkben az irodalom mellé. Érdekes, hogy sok köztük a nő, feleség, akiknek férje vagy „kompromittálta” magát a forradalom alatt, vagy ami sokkal szomorúbb, börtönben szenved: Becsky Gábor, Bottka Imre, Domahidy Ferencné, Domahidy András, Domahidy Gedeonná, Domahidy Károlyné, Galgóczy Károly, Jármy Menyhért, Kállay Béni, Kállay Menyhért, Károlyi István, Károlyi Lajos, Kende Kanut, Kende Lajosné Szuhányi Laura, Kende Matild, Képesy Etelka, Kovács Eduardné Térey Mari, Kovács Ágostonná Olcsváry Eulália, Lauka Gusztáv, Luby Zsigmond, Maróthy Pálné, Mikola Károlyné, Nagy Ignácné Kovács Emília, Obernyik Károly, Pap Endre, Riskó Ignác, Szuhányi Ida, Ujfalussy Miklósné Eötvös Emília, Vajay Károly, Uray Imre stb. Ezek és még sokan mások 1854-től a Jókai szerkesztette Vasárnapi Újság és Jókai minden műveinek olvasóivá válnak, s környezetükben a haza iránti szeretet példa­ mutatói lesznek. Jókai tehetsége ontja a műveket s az elnyomatás éveiben is több alkotásában vá­ lasztja színhelyül Szabolcs és Szatmár megyét.

53

1851-ben A népdalok hőse című elbeszélésében a Miskolc környéki Ónody András­ ról ír, aki betyár néven Angyal Bandi. Benne felhasználja az Erdélyi János által ki­ adott népköltési gyűjtemény szép dalait is; köztük: Harangoznak Csengerbe, Vájjon ki halt meg benne? Egy szép barna legénynek Szeretője szegénynek. Ezekkel a dalokkal is kapcsolatát erősíti hűséges olvasóival s írásművészetével re­ ményt támaszt a jövendő iránt. Olvasói a legműveltebbekből éppúgy kerülnek ki, mint a legegyszerűbbekből. De mivel a cenzúra miatt a szabadságharc csataképeivel nem foglalkozhat, érdeklődést ébreszt a nemzeti múlt iránt. Az erdélyi aranykor és a török kori témák után a hazai reformkor lesz legkedvesebb témája. E g y magyar nábob (1853—54) című regényével belopja nevét az egész ország ol­ vasóközönségének a szívébe. A regény főhőse, Kárpáthy János, a szabolcsi birtokain duhajkodó magyar nemes úr, akiből a reformok cs minden nemzeti ügy támogatója válik. Ma már tudjuk, a kritikai kiadás alapján, amelyben Szekeres László Margócsy József kutatásai alapján közismertté tette, hogy a híres Törikszakad csárda (képét a Vasárnapi Üjság közölte 1900-ban, 498. o.) a keresztúti gát mellett, valójában Búj és Kótaj között volt, ahol a regény első fejezetének cselekménye játszódik. Kárpáthy János „tipikus alakja volt a magyar közéletnek, mondhatni egy egész korszaknak a kifejezése, akinek bizarr ötleteit, hatalmaskodásait, tréfás kalandjait sokan ismerték, egész adomakor gyűlt össze belőle” . Józsa Gyurinak, a tiszafüredi különcnek alakja volt legfőbb mintája, de a Kótajban élő Ibrányi András alakja is példát adott, hogy a szabolcsi táj és alakok gazdagságával bemutassa ezt a régi és nemzeti lelkesedésből megújuló világot. „Az öreg nábob jellemében osztálya nyers hibáit szándékozott vissza­ adni, miket jókori nevelés és korszerű míveltség mindmegannyi erénnyé lett volna képes átváltoztatni.”

Jókai a szabolcsi táj szépségét anélkül, hogy akkor járt volna a megelevenített tájon, képzelete segítségével művészien tudta elhitetni. Elég volt hozzá egy feleségével megtelt szekérút Nagyvárad felé. így alakult át minden élménye szépirodalmi alkotá­ saiban mondanivalója hordozójává, s lebilincselő előadásával mindenkit gyönyörköd­ tetett. Jókai ezt a regényét tartotta egyik kedvenc munkájának, amelynek megjelenése addig soha nem tapasztalt sikert jelentett Magyarországon. Voltak már előtte olyan művek, amelyek ennek a szabolcsi tájnak alakjait és a táj szépségét rajzolták olvasóik elé, mint Kuthy Lajos Hazai rejtelmek című regényében s Eötvös József A falu jegy­ zőjében. Jókai művével egy varázslatos világ tárult az olvasók elé, s megtapasztalták, hogy csak megfelelő nagy tehetségű író kell és életünk minden szépsége és gazdagsága regény témává válhat. Az egymást követő regényekben kibontakozik tehetsége, s olvasóközönsége nőttön nő. Jókai azonban a szórakoztatás mellett az elnyomatás enyhülésével különös gond­ dal tart számon minden olyan megmozdulást, amely a nemzet élniakarását s a haza­ szeretet cselekvő példáját mutatja. így figyel fel Magyar Sajtó című lapjában egy szabolcsi kezdeményezésre, amelyet lelkesedéssel támogat: Nagy közkedveltségnek ör­ vendő Szombati leveleinek egyikében 1857. július 4-én ezeket írta: „Ma igen érdekes levelem van.

54

Merem dicsérni egész vakmerőséggel, mert nem magam írtam, hanem kaptam a postán, és ha egy hónapig törtem volna a fejemet, nem tudtam volna szebbet ki­ találni. Tessék meghallgatni. Az eredmény igen érdekes, igen tanulságos, s azonfelül még nem is olyan, amit holnap el kell felejteni. Az általam felbontott levél így hang­ zik : Nagykálló, június 27. 1857. Aláirati ív. 1857-dik év június 23-dikán Bogdányban, a birtokszabályzati előmun­ kálatok alkalmával a bírói működés szünete időközében a jelenvolt közbirtokosok s képviselőik közti barátságos társalgás közben felmerült a Magyar Tudós Társaság jelen helyzete, s azon óhajtás nyilvánult, vajha lenne az akadémiának saját s a nem­ zet méltóságához illő, s céljai és szükségleteinek megfelelő tulajdon épülete Pesten. — Ez óhajtás a nyíregyházi járás cs. kir. szolgabírója, a bírói munkálatot kitűnő tapin­ tattal vezető Újhelyi Róbert úr figyelmét élénken érdekelvén, indítványozó tettlegesíteni az eszmét, s e célra maguk közt aláírást megnyitni, s honfiúi fogadást tenni, hogy mindenki a jelenlévők közt saját hatásköréhez képest törekedni fog az indítvány tettlegesítését minél szélesebb lehetőleg országos kiterjedésűvé tenni. Legyen e szerény kezdeményezésben vetett mag a polgári érzésben megáldva s ápolva. Ezzel az aláírás megnyittatott azon kötelezéssel, hogy az általuk aláírt öszveget közösen e célra megbízott ügyvéd Tokaji Nagy Lajos kezéhez egy év lefolyása alatt befizetendik, ki a vétel s illető helyére átszámolás kötelezettségét magára venni tar­ tozik s ígéri.” A csaknem harminc aláírótól 400 forint összeg gyűlt össze. Érdemes volna, de helyszűke miatt le kell mondani róla, a példamutató aláírók neveit és a felajánlott összegeiket is felsorolni. Jókai hozzáfűzi: „Ez érdekes tartalmú levél írója magány közleményében azt mond­ ja, hogy adjam e tényt a nyilvánosság elé minden commentár nélkül, mely ide úgy sem szükséges. Igaz, hogy nem szükséges, igaz, hogy fölösleges minden beszéd tovább, de szeret­ ném látni azt az embert, aki ilyen esetnél megállhatná, hogy egy szót se szóljon utána. Annyit mindenesetre meg kell mondanom, hogy a lelkesítő tényben résztvevők búzgóságán kívül tudós hazánkfia Balázsházy János académiai tagnak előadása a tudós tár­ saság állapotáról költé az eszmét, mit azután a derék aláírók lelkesülése tovább fűzött. Most már hagyjuk forogni a lavinát! Nem sok idő kell hozzá, hogy ez befusson minden hegyet völgyet, s a hol csak nemesen dobogó szív van, mind hozzá tapadjon. Nem is fog előle senki félreállni, hiszem Istenemet, példánk van rá a derék Erdélyben, mely­ nek egyik nagy fia tavaly kimondó, hogy legyen múzeuma Erdélynek, és az idén van. Mi sem leszünk rosszabbak sokkal szegényebb, sokkal kevesebb erdélyi atyánkfiáinál. Én már látom is azt a díszes kétemeletes házat ott a Duna parton, mely esztendő ilyenkorra ott fog állani (ahol még most nincs egyéb homoknál) büszke homlokzatán tí ragyogó fölirattal: MAGYAR AKADÉMIA A fentebbi levélben közölt megindító példa nyomán mi is sietünk dicső eszme ^Ikresítéséhez járulni. Jelszavunk egymillió forintot a magyar akadémia számára! ■állásokat szerkesztőségünk is fogad el, s azoknak sorát ezennel megkezdjük: Hajnik Karoly 200 pírt, Jókai Mór 200 pírt, Irinyi József 200 pírt.” A szabolcsi példa fellelkesítette az egész országot, s ha egy év múlva még nem, nem Sükkal később (1862) mégiscsak ott állt a Dunaparton s áll ma is a Magyar Tudományos Akadémia épülete.

55

E tájban írt másik regényének, Az új földesúr-nak (1862) cselekménye is szatmári tájakon játszódik. A kisgéci birtokán új kastélyt építtető Haynaut (Ankerschmidt lovag) és az öreg földbirtokost, Garamvölgyi Adámot választotta hőséül. Ebben az időben a Ilaynau iránti gyűlölet egész Európában általános volt, s hazánkban termé­ szetes, hogy a legrosszabb emlékeket idézte vissza minden hazafi lelkében. Jókai a Bach korszak enyhülésével keményen harcolt minden elnyomó osztrák ellen, s amikor 1860-ban Haynau-album címen egy őt dicsőítő kiadvány jelent meg, igen határozottan felemelte szavát a spiclik ellen: „Mi az a spicli?” teszi fel a kérdést, s válasza határozott: „Az egy olyan gonosz ember, aki szép szín alatt kiveszi a hazafiakból, hogy miről gondolkoznak, azt rögtön besúgja a policeinek, s kap érte fizetést búsásan. Rettenetes hivatal, ha igaz. Hanem, hogy miért adjon az érdemes policei milliókat ki azért, hogy megtudjon valamit, amit ingyen is szemébe mondogatnak neki? azt bizony nem tudom. Hiszen csak a hírlapo­ kat kell sorban olvasnia, csak a közgyűlésekben egy székre leülnie s megtudhatja minden bcléptidíj nélkül, hogy mi bizony és minden magyar ember, meg ha magyarul nem tud is, jobban szeretjük hazánkat, mint életünket: gyűlöljük az elmúlt rendszert, mint az eredendő bűnt, óhajtjuk a szabad intézményeket, nem győzzük a fölösleges terheket, nem engedünk elvenni semmit, ami a mienk, a nemzetünkért élünk, halunk!” Jókai ilyen véleményének ellenére két évvel később mégis megírta Az új földes­ urat. De majd csak 1895-ben az Utóhang bán magyarázza a regény megírásának körül­ ményeit, hogy látta „betiltott tollas süvegben” magát Haynaut, s ez is egyik indítója volt, hogy az érdekes témájú regényt megköltse. „Ez azonban csak az eszmét költötte: az alak, ki Ankerschmidt tábornokban van személyesítve, nem ennek a históriai sze­ mélynek a képmása: több hasonló ismerősből van az összetéve, ámbár egy-egy erős vonás, mint a tromfból jóltevés az üldözöttel, ennél is megvolt.” A kritikai kiadás kutatása közben Kulcsár Adorján mások segítségével megálla­ pította, hogy Jókai Ilaynau Szatmár megyében viselt dolgait elsősorban Domahidy Ferenc (1824—1902) barátjától hallotta, aki 1861-ben a csengeri kerület országgyűlési képviselője volt s igen szoros kapcsolatban állt Jókaival, együtt vacsorázgaltak a sváb­ hegyi villában s tarokkoztak Tisza Kálmánnal s másokkal. Domahidy hozta a Haynau gazdálkodásáról és Szatmár megyében való szerepléséről a híreket, meg Tisza Kálmán, aki ekkor vette feleségül Dcgenfeld Imre leányát, Ilonát s jól ismerte Haynau szabol­ csi és szatmári látogatásait. Közismert volt abban az időben, hogy Haynau a Majláth-íéle birtokot vette meg a szolgálataiért kapott jutalompénzből, s Kisgécben élt s rémítő látogatásait a közeli birtokosoknál félelem és iszonyat kísérte. Saját ismeretei és a barátoktól származó elbeszélések alapján Jókai képzeletében megszületett egy hős, amely köré a passzív rezisztencia korában átélt eseményeket csoportosíthatta s a magyar földhöz és annak átalakító erejéhez az osztrák tábornok életét is hozzákapcsolta. „Az a hant, mely ideköt” a kisgéci vagy kisszekeresi határban lehetett, de képze­ letének segítségével örökéletűvé vált, mert: „ . . . h a az élők el akarnák hagyni ezt a hazát, a halottak visszatartanák őket!” „És ez. a hant az, mely nem ereszt bennünket odább. Ez a göröngy tart bennünket idekötve, mely halottunkat takarja; ez a göröngy avatja fel a földet, melyet eddig csak tapodtunk, hazánkká, melyet térdelésünk szentel. Ez a göröngy magyaráz meg mindent, aki még ezt nem értette.” Jókainak ezt a regényét a szatmáriak sohasem szerették, de Garamvölgyi Adam és Aladár alakjában megértették az igaz magatartás képviselőinek példaadását.

56

A Haynau iránti gyűlöletnek máig élő hagyományai élnek a megyében. Rciner Bertalan bécsi újságíró 1889-ben faluról falura járva először jegyezte fel ezeket a tör­ téneteket, amelyek Domahidy Ferenc ajkáról jutottak Jókai tudomására. A legutóbbi időkig megvoltak a helyszíni emlékek is. A Haynau által épített eme­ letes épületet 1945 után bontották szét, a Nagygécben álló hajdani Becsky-kúria he­ lyébe új udvarházat építettek, csak fényképeiket őrzi a Borovszky-féle Szatmár vár­ megye monográfiája. A nagygéci öreg kúriában lakott Péchy Gábor (1795—1855), aki­ nek Haynauval kapcsolatos viszonyából született Garamvölgyi Ádám alakja, Garamvölgyi Aladárt pedig barátjának, Beniczky Lajosnak alakjára szabta, aki évekig szen­ vedett Ausztria börtöneiben a szabadságharc után. A regényben a Bach-korszak borzalmas állapotait ábrázoló és a passzív reziszten­ cia költői rajzát adja Jókai, s olvasóit ez érdekelte leginkább. Nagy Miklós szerint „ez a mű sokban határkő (Jókai) pályáján, ma is büszkesége irodalmunknak. Senki sem kerülheti el, aki arra kíváncsi, milyen eszmékben és álmokban kerestek megol­ dást történelmi alapkérdéseinkre a 19. század nagy magyar szellemei.” A kőszívű ember fiai (1869) húsz évvel a szabadságharc után a legnagyszerűbb módon állítja középpontba a nemzeti küzdelmet s állít örökre követendő példákat if­ júságunk elé. A szatmári tizenkét pontra való hivatkozás ebben a regényben van iga­ zán a helyén, amikor a tyukodi és csengeri nemesek ólmosbot politikájával kapcsolat­ ban is kifejti álláspontját. Az 1841. február 2-án Szatmár megye közgyűlésén elfoga­ dott 12 pontot az ólmosbotos felhecceit kisnemesség hamarosan megbuktatta, s a hala­ dó pártnak nagy küzdelmet kellett vívnia a maradiakkal, akiknek vezetője Uray Bálint, a Pozsonyban záptojással megdobált szatmári követ, majd 1849-ben a kerület teljhatalmú biztosa volt s akit a császár bárói ranggal jutalmazott magyar- és nép­ ellenes szolgálataiért. A regényben leírt Nemesdomb tájilag ennek a vidéknek hangulatát idézi, ha a helye nem is körvonalazható pontosan, de nagyjából az Egy magyar nábob és Az új földesúr képzeletszülte keleti országrészében játszódnak. Regényalakjaira gondolva igazat kell adnunk Jókainak: „Egy ily mozgalmas élet­ pálya mellett, mennyi alakjával kellett megismerkednem az egymást telváltó kor­ szakoknak! Élők és halottak nekem modellt álltak: hívásomra most is előjönnek, vál­ tozatosságban kifogyhatatlanok.” Egészen 1876-ig a szabolcsi és szatmári tájtól távol, főként a fővárosban találko­ zott szatmári emberekkel, s váltak barátaivá Domahidy Ferenc, Domahidy István (1834— ) országgyűlési képviselők s Teleki Sándor (1821— 1892), Petőfi „vad gróf­ ja” , akivel Jókai a legszorosabb baráti kapcsolatot tartotta fenn. Teleki Sándor és Domahidy Ferenc meg Domahidy István barátsága adott lehető­ séget arra, hogy 1876-ban Szatmár megyébe is ellátogasson. Különösen izgalmas al­ kalom volt ez, mert Torockóra készült, hogy Róma után megtekintse s a helyszínen tanulmányozza következő regényének az Egy az Istennek helyszínét. Mivel Jókainak ez az útja kevéssé ismert olvasóink előtt, kissé részletesebben kell vele foglalkoznunk. 1876. július 26-án Balatonfüredről a következő levelet írta Teleki Sándornak: „Kedves barátom! Ha Isten is úgy akarja, az idén csakugyan eljutok Hozzád. Ugyanis Augusztus 3-dikán este megyek Kolozsvárra, onnan 8-kán Torockóra. Az uni­ tárius atyafiakról kell mértéket vennem, mert egy regényt akarok rájuk szabni. Azon­ túl aztán rendelkezésedre állok, s ha otthon talállak úgy szárazon vagy gőzön csak eljutok valahogy. Hogy a confusiot tökéletessé tegyem Domahidy Fennek is írtam, már most azt nem tudom, hogy hol kapni meg? Azt szeretném különösen sejteni, hogy 57

Kolozsvárról tengelyen rövidebb-e az út Hozzád, vagy vasúton Nagy-Bányának kerül­ ve? Majd megtudom azt ott helyben. Isten áldjon meg kedves nőddel és gyermekeiddel együtt, azt kívánja velem együtt a feleségem is. ölel igaz barátod Jókai Mór.” Teleki azonnal táviratban jelentette szokott kedves modorában, hogy „rendelke­ zésedre állok mint fuvaros, csicserone és csorbadzsi.” Jókai augusztus 3-án indult el s 4-én érkezett meg Kolozsvárra, ahonnan még aznap estére kiment Tordára. 5-én Torockóra ment s ott négy napot töltött, 8-án esté­ re visszatért Kolozsvárra, ahol Milton című darabját mutatták be. 10-én Szamosüjvár megtekintése után, ahol Rózsa Sándorral is találkozott, Teleki Sándorral eljutott Koltóra. Itt ugyanabban a szobában fogadták vendégül, ahol Petőfi lakott annak idején. 12-én Nagybányára ment, s onnan Fernezelyre, ahol a hámort látogatta meg. 14-én Remeteszegen Ujfalussy Lajosék vendége volt, 15-én átkocsizott Szatmárra, ahol a Kovács család tagjai fogadták nagy szeretettel s itt találkozott a Petőfi által is meg­ énekelt Olchváry Lillával és Bertával, akik Kovács Ágoston és Lázári Nagy Elek fele­ ségei lettek, s 30 év múltán beszéltek Jókainak Petőfi szatmári tartózkodásáról, ahogy ezeket Üti táskámból címmel riport formában megírta az Életképek című, általa szerkesztett lapnak, a látogatás után azonnal. Látogatása idején szokásához híven noteszébe emlékeztető szavakkal jegyezte fel mindazt, amit fontosnak tartott s ezeknek a feljegyzéseknek segítségével tudta később oly élethűen rekonstruálni bámulatos emlékezőtehetségével a látottakat és hallottakat. Augusztus 16-án Domahidy Ferenccel kikocsizott Angyalosba s onnan Csengeren, Bagoson keresztül jutott el Domahidára s 17-én Nagykárolyban ült vonatra s tért vissza Budapestre. Ennek az útnak emlékeiből született néhány kedves írása, amely minket közelebb­ ről érint és érdekel. Alighogy visszaérkezett Budapestre, augusztus 26-án már az Üstökösben közzé­ tette Az ecsedi lápban című írását. Ebben a cikkében, szemtanútól kapunk képet az azóta eltűnt természeti tüneményről. Jókai így foglalja össze tapasztalatait:/„A hírhedett ecsedi lápról, Magyarország egyik specialitásáról azt híresztelték mar, hogy végképen kiszáradt. — Nem száradt biz az: most is él és virul, ahogy mindenki meg­ győződhetik róla, aki nem restell a vagonablakból kitekinteni, mikor Nagy-Károly és Kis-Majtény között végighaladj A beláthatatlan sötétzöld szőnyeg, ami északkeletre elterül előtte rózsaszín foltokkal kihímezetten: az az ecsedi láp. E nyáron, bajtárslátogatásból keresztüljöttem egy részén, s meggyőződtem felőle, hogy létezik az most is; nem is azért csinálták azt őseink, mesterségesen odavezetve régi-régi cölöpmunká­ val a Krasznát, hogy azt valaki elronthassa. Az ecsedi láp úgy készült, s bevehetetlen erősség, a magyar ősjog végvára, az ecsedi sáncok védelmére. — Csakhogy miután ma­ gokat az ősjogokat is bevették, a várnak sem volt semmi értelme többé: a vár falait az utódok szétbontották, építettek belőlük házakat, templomokat: annak a kövéből emelkedett a pereszlényi, fábiánházi templom. Ecseden minden ház, kastély, uradalmi magtár; azonkívül a vármegye abbul építtetett a láp mentén és rajta keresztül egy hatalmas kőutat. A múlt évtizedben már csak egy kis odú állt a hatalmas várbul, abban is egy cigánykovács ütött tanyát, aki „Rákóczy” -nak nevezte magát. Az alkot­ mányos vármegye lebontatta az odúját is: ne gúnyolja a históriai nagy neveket! Most azután félbeszakítatlan egyedurasággal foglalja el a tért a hatalmas zöld mező, melynek alapja víz. Hogy milyen mély víz: arról mesélhet valamit az a túdós mérnök, aki a vasutat a láp mentébe vezette, s aztán a kismajthényi vashíd számára huszonöt öl mélységre ásatott le, s mégsem talált szilárd talajt. 58

Az út két oldalán messze terül az ingovány, melynek felszínét négyszer kaszálják egy esztendőben: a íű most is meghaladja az embermagasságot s mire a vágott rend megszárad, már keresztül tör rajta a friss sarjú buja hajtása. A réti füzény rózsaszín virágfürtei egész bíborszínűvé teszik foltonkint a sötétzöld fűpalástot; s az égerfaerdők haragos zöldje csaknem fekete színt mutat a láp közepeit. Az erdőnek sincsen szilárd talaja: mikor az ingovány megárad, vele együtt fölemelkednek ingó lápföldükkel s olyankor egy erős szél áthajtja őket a másik partra. Hogy az ecsedi láp nem olyan rossz hírű, mint más nevezetes ingoványok. Nem osztozik abban a kietlenségben, ami a skót mocsárvidékek jellege, s nem öldökli malá­ riával a környéket, mint a római Maremmek. Aki látta Ecsed, Tyúkod, Csenger, Domahida, Ura, Bagos, Porcsalma erőteljes, éptestű és lelkű népét, az el fogja hinni, hogy az áztatott kender szagának valami hatalmas éltető erővel kell bírnia. De még kevésbé száradt ki az az egészséges magyar humor, ami valódi eredeti­ ségében leginkább Szatmárban élvezhető"!](Nem hiába szeretett Petőfi annyira itt időz­ ni.) A szatmári víg cimborák egymást feltréfáló ötletei egészen tiszták attól a bűzös, szordidus Józsagyuriskodástól, ami lófülek levagdalásában, betyártempókban találta az élcet. A szatmári víg pajtásoknál is nagy divatja volt az egymást letromfolásnak. csakhogy arra éles észt, virgonc szellemet fordítottak, nem otromba nyerseséget. Ma is kézről kézre járnak azok a verses költemények, amikben egymás viselt dol­ gait megénekelték: szatírák, gúnyversek, didaszkaliák, pajkos feszcenninák, amik valódi irodalmi beccsel is bírnak s még csintalanságaikba sem mennek túl a regélő Lafontaine költeményeinek decorumán, úgyhogy azokat bizony minden érett férfi és házas asszony élvezettel olvashatja s gyönyörködhetik a pompás ötletekben. A versharc valódi divat volt egész Szatmárban, s nem egy örökségből kitagadást vont maga után egynémely nagyon is sikerült epigramm. Egyike a szatirák legszellemdúsabb kezelőinek L(uzsénszky) Lajos barátunk, kit Szatmár valamennyi utai leghangosabban dicsérnek, lévén ő azoknak felügyelője ős­ időktől fogva s szeretetreméltó élesztője az egész vidék minden társaságának.” Ez után Jókai Domahidy István és barátai remek tréfáit sorakoztatja fel, amelyek ma is igen szórakoztatóak és szellemesek. Az Üstökös 1876. évi szeptember—decemberi számai aztán kifogyhatatlanok az erdélyi és szatmári úton hallott adomákból. Példaként néhány jellegzetesét ideikta­ tunk: A csengeri kakas Csenger egész községe egyszerre lett kálvinistává s akkor a templomokat is át­ idomították a reformált hitvallás szertartásaihoz. A szép nagy mór-ízlésű torony teteje is köbül épült, s azon egy roppant kőkereszt emelkedett. Azt a jelvényt templombontás nélkül nem lehetett eltávolítani. Fogták: lyukat fúrtak felyül a keresztbe, s abba ültették bele az új felekezet jelvényét, az érckakast. Egyszer keresztülutazik Eszterházy érsek Csengeren s meglátja ezt a sajátszerű jelvényt a tornyon. Azon időben Hadady uram volt az egyház kurátora. Kérdi tőle az érsek: „miért áll a kakas a kereszten?” Hadady uram pedig gyorseszű ember volt, s megfelelt magáért: — Azért, mert a kereszt elbírja a kakast, de a kakas nem bírná el a keresztet.” Angyalosban hallhatta ezt az anekdotát, vagy keresztülkocsizva Csengeren Domaludyék éppen a torony megtekintése alkalmából mondták el. Jókai feljegyzése őrizte ö9

meg, erről már senki sem tud semmit ott, csak a búvárkodó akadhat nyomára a való­ ságos történetnek:1 Jókai Koltón, Teleki Sándornál töltött napjairól részletesen beszámolt útleírásá­ ban s abban a cikkben a Petőfivel kapcsolatos emlékekre is bőven kitért. Barátjának és családjának szíves vendéglátása alatt lerajzolta a Telekiek költői kastélyát s több vázlatot is készített. Leírásában a Teleki Sándor áldozatkész és önzetlen szeretetéről tanúskodó cselekedetre is kitér, „A Petőfi-szobában áll egy kályha, melynek tetőzetén meglepett a genialis compositio. A majolica-mű alján phönix lángot gyújt szárnyaival s a tetején jegesmedve mászik elő a barlangból kifűtve. A nekem nagyon megtetszett művet lerajzoltam albumomba; Teleki Sándor rajta kapott: „soh se vesződjél vele mondá: elküldöm én neked azt a tetőzetet.” (Azt hittem, hogy tréfál, hisz a vendége [kedvéért csak nem szedi szét az ember a kályháját, ha még olyan szívesen látja is. Dehogy nem szedi szét! — Mire hazaértem, már itt volt a majolica párkánymű. — Most dolgozószobám kandallóját díszíti.” Jókai unokahúga Hegedűs Sándorné Jókay Jolán más hasonló tréfás esetre is emlékezik Telekivel kapcsolatban: „ . . . szállítólevél érkezik gróf Teleki Sándortól, küld egy szép fiatal őzikét. Néni igen örült az érkező őzikének, de bácsi igen csóválta a fejét. Már az én kedves Sándor barátom, ha már valamivel kedveskedni akart, hát küldött volna inkább egy döglött vaddisznót, mint eleven őzikét, hol tartsam én azt? az ágyamba fektessem, vagy egy vadaskertet béreljek számára? . . . az őzike. Gyönyörű szép állat volt, eleinte igen vad, de párnap múlva meg­ szelídült, a cukrot már a kezünkből ette . . . Mikor bátyám megköszönte az őzet Teleki­ nek, neki is megírta, hogy ugyan nagy örömöt szerzett Rózának az őz, de ő még jobban örült volna egy döglött vaddisznónak, mint egy eleven őznek! Teleki Sándor nagyon vicces ember volt, elértette a tréfát. Azon a télen lőtt egy nagy vadkant, azt azonnal elküldte bátyámnak és jelenti levélileg, hogy eleget tesz bátyám kívánságának, épp disznó szerencséje volt, elejtett egy vadkant, és már útban is van számodra. . . ” „Nagy bonyodalmat jelentett ez az ajándék, mert a szállítás belekerült 13 frt-ba, de mivel perzseletlenül küldte a serte eltávolítása 10 forintba s így az egész 23 írtba jött s végül sem lehetett megenni, olyan kemény volt.” „Mikor eljött Teleki, bátyám megköszönte neki a szíves küldeményét és kérte, hogy máskor ne küldjön neki fejedelmi eledelt, az nagyúrnak való, szegény ember csak babbal él meg malackörömmel. Attól kezdve, ha bármi érkezett is, mindig a disznó históriája volt előttünk.” A szatmári út alatt hallott anekdoták közül az Üstökösben egy megható emigrációs történetet mond el: A honvágy „(Teleki) Sándor és (Komáromy) Gyuri két kiváló vezéralakja a magyar emigratiónak, azokban a vigasztalan napokban, amik majd felköltötték, majd elaltatták a re­ ménységet, a hazába ismét visszatérhetni, együtt időztek Genfben s ott segítették egy­ másnak építeni a fellegvárakat. Minden érzékenység gyöngeség: így a honvágy is az; férfiak nem szokták azt megvallani egymásnak, hogy fáj a szívük; inkább elütik tréfával. Egyszer künn sétálnak többed magukkal a mezőn s intézik a magas politikát. Teleki Sándor e közben észre veszi, hogy Komáromy Gyuri el-elmaradoz a társaságiul, s valamit felszed a gyeprül s azt alattomban, hogy senki észre ne vegye, a zsebébe csúsztatja.

60

Eálesett, hogy mi az, amit gyűjtöget, s megütközve látja, hogy az semmi más, mint száraz tehéntrágya. Megvárta hogy egyedül maradjon vele s megkérdezte tüle: — Hát te mi a tatárnak szeded fel a mezőről a tehéntrágyát? Komáromy Gyuri fülig pirult e szóra, mint a tetten kapott szerelmes. — Bolondság! — Már csak megvallom neked. — Mikor hazamegyek, bezárkózom a szobámba, tányérra halmozom ezt az összeszedett trágyalőzeget, meggyújtom: — s aztán annak a bűze mellett azt képzelem, hogy odahaza vagyok, az én kedves al­ földemen. Mind a kettőnek a szeméből kicsordult egyszerre a könny ... . . . Erre a bolondságra!” Az anekdoták között van egy olyan is, amelyet a nyíregyháziak érdeklődő emlé­ kezéssel olvashatnak: „A Tordátul Torockóra vezető úton van egy gyönyörű tölgyerdőcske egy domboldalban, szabályos négyszögbe ültetve: ez létezését egy helyesírási hibának köszönheti. Az uradalom tulajdonosnéja Bécsben lakott, s ott elnémetesedett: azonban a bir­ tokát onnan kezelte s szeretett utasításokat adni a tiszttartójának. Egyszer azt írta neki, hogy ebbe és ebbe a táblába ültessen igen szép „makot” . — A grófnő „magot” értett alatta, hanem a tiszttartó betű szerint vette az utasítást és teleültette a táblát makkal, mikor aztán a grófnő egyszer lerándult Erdélybe, bámulva szemlélte, hogy milyen szál-erdő támadt a búzatermő földje közepén: de már akkor az nagyra meg­ nőtt s aztán sajnálta kiirtani helyesírási botlásának ez élő megörökítőjét.” Hosszan lehetne még idézni érdekes történeteit, egy megjegyzését azonban mégis ide kell iktatni, mert az a mi tájunk gyümölcstermelésének történetéhez igen érdekes adalék 100 évvel ezelőttről: „D(omahid)y szenvedélyes pomológ volt. Altaljában a Szamos és Kraszna menté­ ben oly gyümölcskertészet van, amilyenről soha ezideig fogalmam sem volt. ötven, száz, kétszáz sőt négyszáz holdnyi gyümölcsösök az úri lakok körül, s azokban faóriá­ sok, mik még a mostani fagyos évben is halommal ontják a legnemesebb terméket. Nincsenek azoknak francia neveik, de azért eljön értük a bécsi gyümölcskereskedő s elhordja messze földre. Vannak almafák, amikről ötven köböl alma lekerül. Aki nem látta nem hiszi el.” Az Ecsedi-lápban szerzett élmények nagyszerűen hasznosíthatók lettek később A lőcsei fehér asszony (1885) című regényének írásakor, amikor Géczy Juliánná Bécsből lovakat váltva siet Szatmárra, hogy a szatmári békének aláírását sürgesse. A XVIII. század eleji állapotok festésébe nagyszerűen beleillett mindaz, amit Jókai 1876-ban saját szemével látott. Az Egy az Isten-be belekerült azért valami az akkori élményekből. Teleki Sándor Garibaldiról szóló elbeszélései mellett, amikor Zboróy Blanka Adorján Manasséval Torockó felé utaznak, Zimándy Gábor feleségének Szatmár megyei kastélyában tarta­ nak pihenőt. Zimándyné azelőtt Blanka társalkodónője volt. Amikor helységük felé közelednek Debrecen felől, Pálmás-on a falu határában fegyveres őr fogadja őket, aki vigyáz a környék csendjére, nehogy zavarja bárki is a „nagyságos asszony mirgé”t. Ilyen alkalommal Pálmáson tökéletes zajtalanságra van szükség, mint amilyet Laborfalvy Róza is igényelt nagy fejfájásai közben. A helységet azért nevezik Pálmásnak, mert az egész park körül volt ültetve olasz jegenyékkel, miket a nemzeti büszkeség pálmafáknak nevez. Ennek a parknak leírá­ sában Teleki Sándor költői parkjának emléke tükröződik: „Azt a parkot valamikor a szép Marié nagyatyja ültette, aki híres nagy gazda volt. (Az asszonyságé volt a birtok.) Csodamódon elkészített talajban amerikai tenyészet 61

pompázott. A nagyobb rész gyümölcsös volt és a gyümölcsfák maguk is óriási fájúak. A park hosszában egyenes út vonult le a Szamosig, mely szegélyezve volt terebely somfákkal. Másutt csak cserje ez, itt almafa nagyságú koronás fának mutatja be magát, a leghosszabb idényű fa, levelei még késő ősszel is mind megvannak, lehullatlanul. csak hogy most már lilaszínűek, s a rőt lombozat közül az érett gyümölcs, mint korallgyöngy piroslik elő csomókban és füzérekben. Utolsó gyümölcs, melyet már senki sem szed le. Blanka e hosszú úton sétálgatott végig, egyedül. Kora tavasz volt, mikor legutóbb ugyané fasor között végig sétált, akkor a somfák arannyal voltak behúzva a korai virágtól." Jókai később írt regényeiben is szívesen helyezte regénye nagyhatású cselekmé­ nyének eseményeit szatmári tájra. 1882-ben a Szeretve mind a vérpadig című kuruckori munkája elején a tiszabecsi átkelés rajza a leghatásosabbak közé tartozik. Ma sem lehet szívdobbanás nélkül elolvasni, még annak sem, aki azon a tájon sohasem járt. S aztán a nagy kritikai realista regény A kiskirályok (1885), amelyben, bár a re­ formkorban játszódik a kiegyezés korának szabolcsi dzsentrivilágát rajzolja meg. Erről a tájról már 1845-ben Taksony vármegyévé álcázva Eötvös József az ott és ország­ szerte közismert megyei viszonyokat ismertette. Jókai most Tuhutum (Szabolcs) megye Tanúsvár (Nagykálló) és környékén rajzolja meg a Tanussy (Kállay) család két tagjá­ nak választási küzdelmét. Az eseményekről olvasott is, ismerősöktől is hallott, leg­ többet Móricz Páltól, aki aztán később meg is írta Egy restauráció 1844-ben (Bp. 1891.), ahogy azt Oltványi Ambrus, a kritikai kiadás sajtó alá készítője hitelesen kimutatta. A részletekben még lehetne tovább is a helyszínen kutatásokat végezni. Elég is ennyi annak bizonyítására, hogy Jókait megyénk embereihez és tájaihoz szoros kapcsolat fűzte, s műveiben Szabolcsnak is Szatmárnak is jut bőven hely. hátha még összes műveit sorra vennők, meg mindazt, amit ő a kor megyei alakjairól ma is becses információként hagyott ránk örökségül. Csak egy példát említek. A Pusztadarócon született és élt Nagy Ignácot (1811— 1879) a csengeri kerület 1848-as országgyűlési képviselőjét ma már a regényíró Nagy Ignáccal szokták összetéveszteni. Jókai lapja A Hon, mikor 1879-ben meghalt, így írt róla: „Ez a Szatmár megyei puszladaróci földbirtokos, aki 1847—48-ban Szatmár megye követe, majd a csengeri kerület országgyűlési képviselője volt, Kölcsey szellemében a liberális eszmékért harcolt, de már Debrecenben a mérsékeltek pártjához csatlako­ zott s Kazinczy Gáborral és Kovács Lajossal dolgozott együtt. Jókait még abból az idő­ ből ismerte, 49-ben Kemény Zsigmondot és Csengeri Antalt bujtatta a Haynau rém­ uralom kezdetén. Visszavonult a politikától, csak később vállalta el Szatmár megye főispáni tisztségét 1871-ben. Meghalt 1879-ben, temették aug. 14-ikén Pusztadarócon.” Végül fel kell említeni azt is, hogy 1894-ben, amikor Jókai írói munkásságának ötvenéves jubileuma volt, Szabolcs megye háromtagú, Szatmár megye öttagú kül­ döttséggel képviseltette magát a Vigadóban tartott országos nagy ünnepségen. De ott volt Szatmárnémeti, Nagybánya, Nagykároly, Nyíregyháza, Mátészalka küldöttsége is az ünneplők sorában. Üdvözlő beszédek, táviratok mellett Szatmárnémeti városa dísz­ albummal kedveskedett, a Szatmár megyei Széchenyi Társulat díszes dobozt nyújtott át az ünnepeltnek, s a szatmári ref. egyházmegye tiszavidéki lelkészi köre Panyolán tartott értekezlete jegyzőkönyvileg emlékezett meg a nagy magyar íróról. A jubileum alkalmából kiadott, úgynevezett 100 kötetes kiadást Szatmár megyéből 125-en, Szabolcs megyéből 67-en rendelték meg, s az előfizetők biztosították a Jókai­ nak nemzeti ajándékul átadott 100 ezer forintos jutalmat. A megrendelő egyének és

közületek névsorán végigtekintve a századvég megyei közművelődéséről is érdekes képet kap a mai olvasó, nyolc évtizeddel a nagy esemény megtörténte után. Munkái ma is igazi lelki örömet jelent nagy számú olvasóinak. Bírálják, mint Gyulai Pál, ha már elolvasták, de vonzódnak varázslatos világa felé, hiszen a XIX. századi műveltséget, ismeretanyagot a maga teljes gazdagságában hagyta örökségbe reánk. A most folyamatban lévő kritikai kiadás (megjelent már kb. 80 kötet belőle) egé­ szen új színben mutatja be azt a hat évtizedes alkotó korszakot, amelyben művei kelet­ keztek, s Jókai életét és munkásságát is sokkal alaposabban ismerjük azoknak a tudo­ mányos búvárkodásoknak eredményeképpen, amelyek műveinek egyes köteteit bemu­ tatják, hiszen a keletkezési körülményeiken kívül minden részletére kitérnek a művek­ ben rajzolt világnak. S Jókai új és sokkal eredetibb és nagyobb írónak mutatkozik, mint amilyennek azelőtt hittük. ’ Miért? Erre legjobb, ha az ő saját szavaival felelünk: „Amit írok, azt mind érzem. De a velem egyidejű korból vett regényeim alakjai mind élő emberek, s ha rendkívüliek is, de valóságosak. Lehet, hogyha nem így csinálnám a regényeket, hanem úgy, amint a szerencsé­ sebb emberek, akik nem benne élnek az alakjaik meséjében, hanem maguk előtt látják azokat s kívülről mintázzák őket, akkor alakjaim jobb lábon állnának; de mi lenne a szárnyaikból? Már ezt a hibámat meg nem javíthatom. Vénebb leszek, de bölcsebb nem. így kell a közönségnek elfogadni — hibáimmal együtt.”

JEGYZET „ á k ! f , 0 m í>dS7- erére i s fé n y t vet. A szatm ári út id ején használt n ote­ szébe a k ő v e tk e ző b e je g y z é st o lv a ssu k : „C sen g eren E szterházy, Hadadi, kereszt m egb iria a k a k" . * nem blrna m eg a keresztet” Ennyi elég volt a hallott elbeszélés tökéletes v iszs/aadasára s ha után ajáru nk az an ekdota történelm i hitelességének, a k öv etk ezők et tudju k . ' r,ei 0rm .á,tu,s eg y h áz a n y a k ö n y v é n e k eg y bejeg y zése hitelesen őrzi E szterházy Éér. P grl. Cr t eF v n t i? f'\ á * 8 7 i? é k e n : ” A n n o 1777’ die 10 J úly G r ó f E szterházy K ároly • . J *' ” E xcellen tia ja E kklesiánkat, T em p lom u n ka t, P aroch ialis házunkat m egvizitálta t o m ,? , ta L a keresztsegrol v a ló tu d o m á n y ok b ól több P réd ik átorok k al edjütt, úgym int a Salyi P orosaim ! T y u k o d i, R ápolti, A n g y a lo s! és O jfalu siva l ed jü tt eg y C anonicus ” n • ' ( “ j 1 ak k ori N agy B án yai p lebanus és eg yszersm in d a reh id iacon u s által sok v ár­ m egye tisztének jelen letek b en m eg censeá Itatta,” _ ‘ ' a fe lje g y z é s hitelesen bizonyítja, h o g y a ku ru c h á ború k után nem v olt ritka az ilyen S ?/ a h ly e k b e v a ló beavatkozás. A je le n lé v ő m e g y ei urak k öz t m aradt m eg az e k k o r a .»K-t*Ajíb«n I* m egtörtént an ek dotik u s párbeszéd, am ely et csak Jókai em lékezete őrzött m eg T a í T í S S c * H ,telcs Ef zter.h ázy látogatása. H iteles az is, h og y az ak k ori lelkész K aszon yi L á­ zár A n d rás m ellett H adady J ó z se f volt a csen g eri kurátor 1777—1778-ban. m cg lelel a valóságn ak, h o g y a esengeri (ma gótiku s m ű em lék) tem p lom on jű~ ■-•* ''" 'S a toron y sisak]an kereszt állott s azon egy érckakas. E rről a p resbilériu m i je g y z ő a k o v e tk e?róket őrizte m e g : „ F o jó esztendő (183fi.j jú niu s ll- c n 5 óra k or torn yunk vasjc t e g y i szaraz m é n k ő ö sz v e törvén, a tem p lom cjsz a k i oldala tetejét is m eg ron ■ an e lh a t á r o z t a to t t a te m p lo m r o n g y o llo t t t e t e je b e s in d e je z ie té s e s a k e r e s z t h e ly e tt a t o r o n y r a réz g o m b k é s z ítte té s e , a n n á l fo g v a c u r a to r E ts e d y F e re n tz re r u h á z ta to tt a fa m a t e r ia íek b e s z e r z e s e .”

jú niu s 19-én pedig ezt o lv a ssu k : „ A m e n y k ő állal elron tott torn y on v olt kereszt s vas­ kakas h ely eb e g o m b tsillaggal tétetni s készíttetni határoztatott c l.” c^ 11a^o t. elkészítették, s annak vitorláján ma is olvash ató az 1 8 3 8 -as évszám . iálni ' chetne íarad sagos kutatással Jókai m inden írásában a valósá g hűséges képét m egta h n o íernW5fEeí e.íí,eii * a to ro n y fe ls ő reneszánsz párkányzata külön leges volta m ondatta Jókaival. okUvpVnc l®Jo n y- A gótiku s, váltakozva p iro s—fekete téglából épült tem plom első kleveles em lítése 1406-ból való. (l. M űem lékvédelem 1970. 2. szám ában.)

FAZEKAS ÁRPÁD:

Diószeghi István csengeri humanista (1699—1149)

Nagy jelentőségű hely volt régen megyénkben (7,12) kedvező földrajzi adottságai miatt (átkelőhely, sószállítás, kereskedelmi központ) Csenger község. Nem meglepő tehát, hogy Csenger egészségügyre vonatkozó adatai is viszonylag messze nyomon kö­ vethetők. (2) Itt élt Diószeghi István orvosdoktor és prédikátor, „debreceni magyar” , aki európai színvonalon álló humanista tudós volt. Életrajzi adatok: Diószeghi István 1699-ben született Debrecenben, tekintélyes szülőktől. (13) E szü­ letési időpont csak néhány éve ismert a csengeri középkori templom régészeti feltárá­ sakor megtalált koporsója feliratából. (1) Miután elvégezte szülőföldje líceumában a tudományos tan folyamot, 1723. április 26-án tógás társai a református kollégium ifjú­ ságának seniorává választották meg egyhangúan. Ezután 1725—26—27. években az utrechti egyetemen tanult orvostudományt és teológiát. (4, 8) Mindkét tudományban elért magas színvonalát Hollandiában kinyomtatott latin nyelvű munkák sora jelzi. Orvostudományi munkái: 1. Kitüntetéssel kapta meg Utrechtben 1727. január 25-én a legmagasabb orvosi foko­ zatot. Orvosdoktori értekezésének címe: „De hydrope" I. kötet („A vízi betegség­ ről”) és „De curatione hydropis” II. kötet („A vízi betegség gyógyításáról). Latin nyelven nyomtatták ki 4“ alakban és 5 ív terjedelemben. (5) (1—2. képek.) 2. Ugyanitt nyomtatták ki 1727. február 4-én beiktatási (inauguralis) orvosi dissertatioját „De causo” („A gyújtoványról”) címen, ugyancsak 4° alakban és 2 ív terjedelem­ ben. (6) (3. kép.) 3. Kéziratban maradt reánk Diószeghi harmadik orvosi munkája, amelynek címe: „Succinta morbus curandi methodus, suis auditoribus in domesticis scholis dictata" (A betegség gyógyításának az újabb és a régi orvosok előírásaival, gyógyszerrendelvé­ nyeivel és ritkább megfigyeléseivel ellátott s hallgatóinak magánórákon lediktált rö­ vid módszere). Ez a kézirat a szerző halála után nagy könyvtárával együtt, amelyről végrendeletileg intézkedett, a debreceni ref. kollégium könyvtárába került. (6,7,13) Teológiai munkái: 1. Disputatio philologico-exegetica: De velamine oculorum Sarae. Bibliamagyarázó nyelvtudományi vitatkozás Millius elnöklete alatt Sára fátyláról. Genes., 20, 16, 1725, Utrecht, 4° alak, 2 ív.

64

2. Disputatio theologico-mystica de velamine Sarae. Myslicus theologiai vita Sára fátyláról. Genes., 22, 16, 1726, Utrecht, 4" alak, 2 ív. Egyéb munkája: Csupán Szinnyei említi, (11) hogy Diószcghi egy latin verse megjelent Kals Vilmos „De verő et legitimo rationis principo” , Utrecht, 1727 c. munkájában. E tudományos munkák felsorolása után megjegyezzük, hogy a középkori egyetemi oktatás — mind az orvosi, mind az egyéb — a vitákban, disputátiókban élte ki magát. Voltak rendes, illetve ünnepélyes (rendkívüli) viták. Bárki jelentkezhetett tételekkel cs azokat megvédhette. Különös módon azonban nem saját tapasztalataikkal érveltek, hanem a szaktekintélyek (Ilippokrates, Galenos, Avicenna) írásaiból citáltak vég nél­ kül. Ennek megfelelően ezen orvosi munkák ma nem bírnak aktualitással. Az említett orvosi kézirat értékelésénél viszont tudni kell, hogy az első hazai orvosegyetem alapítása (1770) előtt az orvosi pályára készülő magyar diákok előbb elszegődtek valami ismertebb gyakorló orvos mellé tapasztalatszerzés céljából. Magyary—Kossá (cit: 2) szerint „majdnem minden XVII. századbeli előkelőbb magyar orvosnak voltak ilyen magántanítványai” . S mindezek Diószeghi István jelentős orvosi tekintélye mellett szólnak. Sajnos azonban, hogy mind ez ideig Diószeghi hazai orvosi működéséről nincsenek adataink. Az is kétségtelen ugyanakkor, hogy ebben az időben a papok minden orvosi képesítés és tudás hiányában is foglalkoztak hivatalból egészségügyi kérdésekkel. Tud­ juk, hogy Csengerben még később is csak ún. hites bábák működtek, sőt ismerjük 1787-ből a csengeri hites bábák eskümintáját is. (7) V/eszprémi (13) közli „azoknak a magyar nemzetiségű diákoknak a névsorát, akik az évek során beírták nevüket az utrechti egyetem albumába, mégpedig 1636 óta, ami­ kor az egyetemet felállították és megerősítették új kiváltságlevéllel.” Ezek között ol­ vasható „Diószeghi István orvosdoktor” , debreceni magyar neve is, valamint azoké a magyar vándordiákoké, akik Diószeghi dissertatióinak a végén baráti búcsűverset (car­ mina propemtica) írtak, az akkori szokásoknak megfelelően. Ezek a diákok: Kadartai János, Peleskei János, Pécsi Dániel, Wattai János, Cseh Csuzi János, Kápolnási Mihály és Földesi Mihály. Természetesen sok a szubjektív elem is ezen baráti dicsérő versek­ ben, így pl.: Kadartai János a „De curatione hydropis” kötet végén hazánk legnagyobb reménységének nevezi Diószeghit. („Pátriáé Spes maxima noslrae!” ) Csengeri életperiódusa: Magyarországra csak 1728-ban tért vissza Diószeghi. Két évig Máramarosszigeten volt a gimnázium igazgatója. Innen került Csengerbe, amely működésének legneveze­ tesebb állomása. A többi szerzőkkel ellentétben úgy látom, hogy nem 9 (4), hanem 19 évig működött e helyen. Itteni orvosi tevékenységéről nem sokat tudunk. Kétségtelen, hogy Csengerben elsősorban lelkészként működött, meg tanítóként, és „jó hírűvé tette a csengeri latin iskolát” (8). Mind egyháztürténeti, mind kultúrtörténeti szempontból jelentős ugyanakkor, hogy prédikátorsága idején tervei és anyagi hozzájárulása alap­ ján készült el az 1707-ben leégett csengeri középkori templom gyönyörű kazettás (ún. „hamis” kazettás), festett famennyezete (1, 9) (4. kép). A 126 kazetta közül 5 szöveget is tartalmaz, amelyeket ugyancsak Diószeghi állított össze részben magyar, részben latin nyelven. Az 59. kazetta latin szövege Molnár József (aki még 1931-ben értékes arany- és sírleleteket tárt fel a templom padlózata alatt) fordításában (10) így hang-

65

III1P TÍ0K 1 S / ÜE CSwSWííSKÍ;

.' ■

. . •

P■■ A■•R $‘ •

P R I O ' R- .

■ -

,-■■■■

b

' ’■■ ■

'

Q. V * H

D I V I N I S CUM AUSFICX1S SVB ?R<JESIT>IO Ctltkrrim ét Oénjpmi Füri

CHRIST. BERNHARD. ALBINT p y k f é - m érned Thil. tA u tjim t & Cbtradgid J kéém . *Wrdj. T*+i”

jfegjj

« T « H A N to S D l

J éé im v u y

YRAJECTl «si

Apód CÜILIELMUM VANDE WATEK, Ae»ónn^ ao ee xxtii.

1.

66

kép: Diószeshi István 1727-ben Utrcchtben kinyomtatott kétkötetes Latin nyelvű orvosi dissertatioja első kötetének címoldala.

ss DISS: RTATIONMS MED1C/E OE

C iJ K A T I O N É HYDROPIS. yi

P A R S

PQSTERIOR. Q.

V

.

A M

D I V I N 1 S CUM AÜSPICI1S

SVB PRt^ESrDIO Ctkbtrrtm Clarijjimt Vtri

CHRIST. BERNHARD. ALBINI Pbú»f. & MUtctn* *DoQ. Miitcm* > Amtmu Cl Cbirwrgi* m Imctytt JctÁew. V k rS , fV »* P«bBtt

ftjftru Ordmárik

%

a p fcy a J m

Auüxx 8c Rcfaqeqms. /Z STEPHAHUS DIOSZBGHi« jStebeeái

-

.. f '

Adiim»/. JaoBtrü, téhrt mmmm

TRAJECTI si RHENUM, Apd CUILIELMUM VANDE W A T ER , Aca co xxyii.

2. kép: Az orvosi dissertatio második kötetének címoldala. Másolatait 1973-ban hoztam haza Washingtonból és dr. Krivátsy Péter könyvtáros szívességéből közölhetem.

67

D I S S E R T A T I O

M EDIC h

INA VGURAL 1 S,

\

C A Ü S O. QV AM

DUCE ET AUSPICE DEO TÉR OPT. MAX.

Ex Aufíerttálé Magnifti Rttferu,

FREDER. ADOLPH I LAM PE , S. S. Thcoí. Dóit. rjusdcm íc Hifi. S. Prof. Ord. NEC

NON

Amfliflími Stneim Aeadrmiti ttnftnftt, &

A’»pi/»/7i(0<

Faiultam AIEDICjE dfcrtt*,

”

PRO GRADU DOCTORATUS, Summisquc in M E D I C I N A Honarifem Se vtlcgü* fitt se legitimé conícqucndis, Pjí.'i.t ExaBUM fkbmiltit

STEPHANUS DIOSZEGHl, Debrecino Hungwus. Ad dttnt 4.

Ft-bruarii,

btn1 1tetne Jtinit,

TRAJECTl *J RflENO Aft Apód G U ILiELM UM VANDE W A T E R , Acadceaw : T/pographum. m » c c m v i i .

5>

3. kép: Beiktatási orvosi dissertatio: De causo. Ugyancsak hollandiai és 1727. évi ki­ adás. Eredetije a debreceni református kollégium nagykönyvtárában.

68

4. kcp: A esengeri református templom kazettás famennyezete restaurálás előtti állapotban. Ilyennek látta lliószeghi. Az 1931-l»öl származó ritka fénykép Molnár József ajándéka.

fi. kép: Diószeshi István aláírása a kolligatumhan.

60

H eíírici

R anzovii

E C O N S E R V A N D A A L E T V D 1NE L I B E R, la fm atum Merorxm fuemm vfma d tpjo íw i-

fmptus, éc (átüt *

ylTH LEVO B

O I

SÍLVIO

S A T O,

I N Q v O D E D I Á É T A, I T I N E R L

fi. köp: A koUigatum négy orvosi könyve közül az első 1585-böl való ősnyomtatvány, amelynek fedőlapját látjuk.

70

íoirTok I ST qyi

se .£ vxm

oy1

í'O K T 1 S ÍT M A V I N C I T MQE.NIA K S C

V IS T VJ A L T IV J

r*£

PO TE5T

H I N R I C V J RAJTT 2 0 V I , IOH- E A Í T Ü Z O V U E K B G lS £ AKIJE. IN D V C A T IR V r S L E S V I h o l s a t i* a c m v & i A R j i * , v i c a r í ; b .& F E C T 3 ?S S£V C R _Q 'E N FU DÍÍS W BEl E d E / í BJRCJ TLA M ZO VlSH O t.M W jGÍJDE S BVB.G I T V y c V I / A I R c a K E NVSCOV E T M E I.B E C K .

7. kép: Az előző ősnyomtatvány 16. lapján gyönyörű metszett kép látható Ranzovius dán királyról, akinek könyvei és receptjei alapján készült ezen orvosi könyv.

71

GREGORI? N O R S t I,D* D E

s a n i-

t v e n d a IATE

STVDIOSORVM

ET L I T E R AT O R V M

LI BR1 IN L

DVO.

G R A T 1A M

i m

ARIifi

REIPVBL.

Q.V O N D A M

IX

A CA•

demia publice propofiri , jam autcm itcrumad pcuiioncmamicotura praelo fubjeÖi .

F.DITIO TiJOVAt U K r L T I S

dtnfitubus, wpnmuque rttmdiisfelettié, in dtverfis acplerisque morbx Approbatié* faratuquefdcilib*s,*»ttá. w

m

M

s ü á íil

M a r p v r c I

C a t to r v m .

Typisac Sumptibus Caíparis Clicmlini. ~Annt U r t .D C - X X r i l l .

8.

kép: A kolligatum II. könyve Ilorstius kétkötetes De tuenda sanitate studiosorum c. munkájából áll (1628).

Sa n

itati

St ú d ió s ,

jif

tf£»wdif>rstogjtttu*dt*tBJam wáír/*, érnem Utmurum ncieffkr i txüqwcnti* r*m tff*m éggr§Mttmur. ' k íL út

üj

di &

éb * ctr

'4 1 <£

új

%Zs

L Ifi £ n II

flj

PC*

•

T V ._ t %DA SAN P t e

sT rm osoM m m

• G A I.

T. t

I.

ÜBCB12 CCiebri , 33 per COSÜ|UCI|S dcacuendojudicíű M memória. . i. M FaÜddíSarcem M l Crrj(rKo«

•rx FmSm-

-

bíkííh

taxi* PlacotUCGS «aisoj peiháitAcul&m , £- ftfitntu ftdn

i /“ ‘ bjuftfUMi

Jm.

CrttMTbtmtiaautitU.

fut* mamiim trwiurü cwf&tt* fep*r*ri É c p j i c r r r ^ « i n ii » r | R r i xdr/.t^ -

9- lsén: Iniciálás cs szcljegyzetcs oldal az előbbi könyvből.

h y g i a s t i c o n

;

S E V

VÉKA

RATIO

VAL E T VDI NI S BON E T

V I T £

vnacara s e n s v v m , i ^ d i c i i , & MEMÓRIÁÉ UUCgriUtC ail extremam fcnccluccm cóícruancLr: Autfort L e o n a r d o L e s s i o S eck u iü I e s v Tbcolcgo. Subiun^itur Ttaíütus L vcovjci C o r n a m Ví * ncti,«o
hdnw tértin , atqzc ab vltima Atátloris nw/m*

10. kép: 1623-ban Lessius jezsuita pap írta a Hygiasticon c. munkát, mely a kolligatum III. része.

L V D O V I C I C O R N A R t VENETI

TRACTATVS

COMMODIS. ERTVM c f t , 1____________

....... .

bús fuccclfu tcmpons vcrti ui naturam: ita ve iílos quodammodöcogatad ca víuroanda, quibus confucuerunt, íme hó­ na ca íint, iiue mala. Pari modoinmuUts rebus videmus ví'um confuccum habcrc plas viriumquam racionem. Neque iá negari poteft. Imöcrcbrö cermmus, eum qui probus d t , confuccudinc improbi ex probo fienimprobum. Et íicut bona coniuecudo faciléconuertiturinprauam: iraéconcrario praua fubinde reducitur ad bona ni. Nam is qui ex probo confuccudme praui táflus cft prauus; is confuecudinc viri probi rurtus rcdic ad probitaccm pnltmam. £ e boc totura proccdsc ex vi-vfus &» confuerudiiiis, qux reucracft magna. % Qux cüm mccuin ipfe pcrpcndcrcm, ammaducrn ex vi víus in noftiam haliam non

s

11. kép: UgyancsaK I.essius fordította olaszból latinra a Tractatus de vitae sobriae. . . e. könyvet, amely a knlligatum IV. része.

75

zik: „Miután a templom leégett Diószeghi István Isten dicsőségére kegyes szándékkal saját költségén e fából készített felfüggesztett mennyezetet ezekkel a díszes virágok­ kal díszítette s hátrahagyta, mint kegyes szerző és atya, ez év májusában 1745-bcn.” E szép kazettákat azért sem felesleges itt bemutatni, mert hosszú idő óta nem látható a templomban az elhúzódó Budapesten folyó restaurálás miatt. Diószeghi István aláírását (5. kép) is megőrizte az a kolligatum, amelyről 1974-ben bebizonyítottam, hogy híres könyvtárának egy darabja volt. A nyírbátori Báthori István Múzeum könyvtárában lévő kolligatum a következő 4 könyv egybefüzéséből áll: I. könyv: Rantzau, H.: De conservanda valetudine (Az egészség megőrzéséről), 1585ben már 3. kiadását nyomtatták ki Antwerpenben 143 oldal terjedelemben. (6. kép.) Ezen könyvet Silvius szerkesztette Ranzovius dán király könyvei és receptjei alapján. Meg is található e királyról készült gyönyörű metszett kép a könyv 16. oldalán. (7. kép.) II. könyv: A következő könyv Horstius: De tuenda sanitate studiosorum c. 293 oldalas munkája I. és II. liber (könyv)-ből áll, 1628-ban nyomtatták. Már tudtak széljegyzete­ ket is nyomni és még gyönyörű iniciálékat is készítettek. Ezen 2 kötet is tele van receptekkel. (8—9. kép.) III. könyv: Lessius jezsuita atya 1623-ban ugyancsak a jó egészség megőrzése érdeké­ ben „Hygiasticon” címen kinyomtatott 97 oldalnyi munkája. (10. kép.) IV. könyv: A kolligatum utolsó része ugyancsak ezen témakörben és szintén 1623-ból az előbb említett Lessius atya fordítása olaszból latinra. A jó egészségről (Tractatus de vitae sobriae...) szóló eredeti munkáját Cornarius írta 34 oldalnyi terjedelem­ ben. (11. kép.) Az egész kolligatum terjedelme tehát 568 oldal, mérete: 10,5X16 cm, s borítója pergamen. Az ősnyomtatványnak számító I. könyv előtti lapon látható áthúzva Dió­ szeghi István aláírása és a „Nro 61” jelzés, ami nyilván leltári sorszámnak felel meg. A kolligatum egyes részeinek orvosi témája, keletkezési ideje es a nyomtatás helye valamint az aláírás megengedi annak a megállapítását, hogy Diószeghi tanult ezekből a könyvekből, illetve könyvtárának egyik értékes darabjáról van szó. Megtekintve e kolligatumot, osztotta e véleményt Molnár József is, Csenger történetének elismert búvára. Már tisztázódott, hogy e kolligatum, sőt még a 4 könyv külön-külön sincs meg a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárában, illetve az Országos Széchényi Könyv­ tár Régi Nyomtatványok Tárában. Számunkra mégis Diószeghi István bejegyzése teszi elsősorban rendkívüli módon értékessé. Diószeghi István orvosdoktor és prédikátor nem mindennapi megbecsülésének nyilvánvaló jele, hogy végül is templomában helyezték örök nyugovóra. A csengeri középkori gótikus templom műemlékvédelmi feltárását végző régészei csak 1967—68ban találták koporsóját, rajta a következő felirattal: (1) „T. T. DIOSEGI ISTVÁN URAM OBIIT 1749. D. 30. AP. AET. Suae 50.” Innen tudjuk születési évét és halálának pontos idejét. Országosan sem bővel­ kedünk középkori humanista tudósokban, szabolcsi meg alig akad köztük. Időszerű­ nek gondolom ezért, hogy halálának 225. évfordulóján megemlékezzünk Diószeghi Istvánról, a korszak orvosi és teológiai tudományának európai színvonalán álló csen­ geri humanistáról.

76

I r o d a l o m

J. O zeglédy, I., S edlm ayr, J .: A cscn g cri reform átu s tem plom , in : M agyar M űem lékvédelem (19fi7—1968), (A kadém iai K iadó, 1970. Budapest, V., 79—04. old.) 2. l a /e k a v A .: O rvosi e m lck e k S zaboics-S zatm árban. (N yírségi N yom d a, 1974. N yíregyháza, m egjelen és alatt.) 3. G y ó r y , T .: M agyarország o rv o si b ib liog rap h iá ja 1472—1899. (A th cn a eu m , 1900. B udapest, 20., 28. cs 81 old.) 4. K iss, K .: A M .-C sen geri rcf. egyház története. (K ecskem ét, 1878., T óth L á sz ló ' len yom at a „S zatm á ri ref. e g y h ázm eg y e történ ete” cím ű m űből.) 5. K rivatsy, P .: a w ashingtoni O rvostörténeti K ön yvtárban (N ational L ibrarv nf Mcdirsn. • F«ethr.vJ«i niiíKi. Md 20014 1U73. augusztusában felku tatott o rv o si dissertatiö I—II. kötetéről x e r o x n á -."ia to t bocsátóit rendelkezésem re. F og adja ezúton is hálás köszönetem et. fi, Kürti, L .: lcv é lb e li kor.évek a d ebrecen i R ef. K ollégium Nagy korty vlá raból iUTlf. okt. 6-.In. T. M olnár, j . : C sengcr (isnit. évi 77 gépelt old aln y i kézirat a c s e n g n i !{«*(. Lelkészt H ivatalban.) 8. M olnár, J . : H c ir a jít katalógus S /a b o lcs-S za tm a r m egy e híres einbcnunól (a ..M óricz Z sigm o n d ” M egyei K ön yv tá r részére készítve titt>2*benl. 9. M olnár. J .: A d alék ok a csen geri m űem lék tem plom történetéhez. (M űem lékvédelem , 1970. 14. r,.15—7i i 10. M olnár, .T.: Levétheti közlés (1974. július 23-án). tt. S zin nyci, J .: M agyar írók U-te •'s m unkál. (H orn yán szk y V ik tor k ön y v k eresk ed ése. 1893. Budapest, li. kötet 836 - 887. old., III. 090—891 old.) 12. Szirm ay, A .: Szathm ár várm eg y e fekvése, történetei és p olgá ri Ism erete. (Buda, Kir. M agyar t m ver.it is, l —ll. kötet. 1809., ill. i?í 10. é v e k b e n ; C sen g cr: II. kötet 128—131. old.) 13. w esz p ré m i, i . : M a g y a r o r « á í én Erdély orvosainak rö v id étetrajx* H arm adik száz. (M edicina, 1970. Budapest, íord. V a li Tivadar :«)íi-315„ 111. Síit —5»3. old.)

Lakatos József: Az ÍJj Nyíregyháza linómetszet-sorozatból.
77

Pál Gyula: Ünnep. {A felszabadulási ünnepi tárlat anyagából.)

78

FORGÁCSNÉ TÁLOS MARGIT:

A Csalóka szivárványról 32 évi szünet után újította fel a Madách Kamaraszínháza Tamási Áron darabját 1974. január 25-én. A cím a mű sorsát is szimbolizálhatná, olyannyira pillanatokra tűnt fel a színpadon és a kritikusok vitáiban, színei gazdagsága egymásnak ellent­ mondó ítéletekre késztetett, lényege pedig mintha még most is csalókán tűnne el. Írója a szivárványt a csalogató és megcsaló emberi vágy szimbólumául szánta, mely szeretné átélni egy másik ember sorsát, hirtelen átváltozni, mássá lenni. Ha én az ő helyében lennék. . . lehet ez pillanatnyi ötlet, egy helyét nem találó ember számára kínzó gyötrelem; az író belebújik hősébe, mikor megalkotja, a színész is, amikor el­ játssza. Ezért csak ők mondhatják meg nekünk, hogy mi történik akkor, ha átmegy az ember a szivárvány alatt: örvénybe ugrik. Két egymást keresztező sors: Czintos Bálint, a félbemaradt ember, jómódú székely paraszt, akinek a IV. gimnázium után anyagi okok miatt kellett abbahagynia a tanu­ lást, s most szeretne fentebb kerülni, urakkal parolázni, városias kisasszonyt feleségül venni. Kund Ottó doktor juris, költő és filozóíus, a lélekvándorlás híve, aki nem akarja „a lelkit úri emberbe tenni, mert az urak elhitványodtak s nem tudnak segí­ teni a világon. Inkább falusi ember kívánkozik lenni, mert a világ megjavítását csak az egyszerű falusi emberektől lehet várni” . Ezért Czintos Bálint ruhájába öltözve az örvénybe veti magát. Ezzel a két sors összefut, s eredőjében mindkettőjük vágya tel­ jesül. Czintos Kundnak öltözve, s könyveiből tanulva elveheti Zsuzsannát, tisztelegnek előtte az urak, Kund lelke pedig továbbél benne. „Lélekvándorlás, szellem világ!... Egy oldalon tíz elmélet. Mire az egyiket hinnéd, már ott a másik!” Czintos nem gondol arra, hogy egy öngyilkosságba menekvő, szétzilált lélek sorsát veszi magára, s Kund is termő, egészséges fának látja a vagyonában gyarapodó, falun élő volt iskolatársát, meg sem figyeli a szavait: „Keserű lenne a nyálad, ha beléharapnál abba a gyümölcs­ be, amit én termettem!” íme a világ, amelyben „minden lehetséges” (Sőni Pál), telje­ sülnek képtelen vágyak, mesevilág — antimese. „Hol volt, hol nem volt, szakálla volt kender. . . ” — repülnek a szavak a mese szárnyán. Az új ember azonban nem kerül­ heti el az előző lélek sorsát: az urak gyűlölik, mert azt hiszik, ellenük szövetkezik, a falusiak pedig bolondnak tartják. Hiába öltözik vissza Czintos Bálint ruhájába, lóg rajta a ruha, senki sem hisz neki, még a saját fia sem, újra bele kell ugrania az ör­ vénybe. Itt az emberi lélek egy sajátos mechanizmusa működik. Céljainkat elérve fel­ sóhajtunk: ha tudtuk volna, s pergetnénk vissza az időt, hogy mai fejünkkel döntsünk a múltban. Czintos egy betévedt tönkrement színésszel újra akarja eljátszani a nagy jelenetet: nem engedi, hogy Kund Ottó öngyilkos legyen, de bejön Zsuzsánna, s fel­ háborodik a bolondságon. Néha a mesében azért van három kívánság, hogy a meggon­ dolatlan kérést az utolsóval helyrehozzuk, s örüljünk, hogy élhetünk úgy, ahogy eddig. Tamási „mindig a mélyből felmorajló üzenetekre figyelt” (Féja). Czintosnak saját életkorát adja: 45 éves. A IV. gimnáziummal fejezte be tanulmányait, mint több Tamási-hős, köztük Csórja Bódi, kinek gyötrődése az íróé: „súlyosan lapdázol velem, 79

hajítván engemct falutól városig és várostól faluig” . Épp ez a labdázás van benne a Czintos—Kund sorsában. Tamási Áron is foglalkozott a lélekvándorlás tanával, és több modern filozófiai elmélettel, melyeket aztán terméketleneknek ítélt. A székely nép életét ábrázolta szépen, hitelesen, s régies ízű székely nyelvén a XX. század mo­ dern művészének vergődő lelke szól. Meghasonlottan, székely parasztruhában kétszer ugrik Kund az örvénybe, de mikor a szereplők ráébrednek a tragédiára, és kirohannak a színpadról, valaki ottmarad. A székelyruhás Bálintka, a Czintos—Kund fia. Sír: „Egyedül hagytak!” Jánosnak, a szolgalegénynek a válaszával ér véget a mű: „Azért ne sírj, fiam . . . Nézd meg, az Isten is milyen egyedül van, s mégis milyen szépen hallgat!” Ilyen egyedül indultak el Tamási gyermekhősei. A mű nem kiút nélkül és nem tragédiával végződik. A magány világméretűvé dagad, de gyermeki naivitással élni kell és élni lehet benne. A kudarc szenvedés, de mégsem tragédia, ha tudjuk, hogy a lehetetlent ostromol­ tuk. A színmű a kettős halál ellenére is játék, ez az alaphangja. Kund bölcselkedései és búcsúlevelei csacska rigmusok. Valójában a szereplők nem is meghalnak, csak át­ alakulnak, ahogyan a Jégtörő Mátyásban vándorol a szellem bolhából pókba, pókból méhbe. A népszokásokban úgy játszották meg az évszakok változását, a legény férfivá válását, hogy egyik jelképesen meghalt, s élt a másik. Tamási műveiben gyakori motí­ vum, hogy valaki halottnak tetteti magát, ebben a darabban is egy mellékfigura. Alszakáll, maszk, átöltözés hangsúlyozza, hogy Czintos csak játszani akar. Egy szereplő, Samu bácsi be van avatva a játékba, ő mindvégig tudja az igazságot, de azt is érzi, hogy ez már nem puszta szerepcsere, hanem „egy emberben két személy. . . , mint Istenben három.” A hasonlat a szokatlan abszurdumot egy évezredek óta ismerttel világítja meg. Az író tudta, hogy bizarr ötletéi nem könnyen fogadja be a közönség, ezért a cse­ lekményt a naturalista színházhoz szokott ízlés számára is elfogadható megokoltsággal fűzi, s ebben a közegben az átöllözéses csere Pirandello ismerete nélkül is ért­ hető, hisz a vígjátékok gyakori motívuma hasonló két ember (leggyakrabban ikrek) cseréje. Vigyázott, hogy félreérthető társadalmi mondanivalót ne lássanak bele: a Czintos sorsa nem példázza „a paraszt maradjon a kapa mellett” elvét, mert két sze­ replő sorsa ellensúlyozza: Aba, aki nagybátyja, Czintos segítségével továbbtanul, és Czintos érettségizett fia. Nem könnyű a paraszti sorból felemelkedni, de anyagi segít­ séggel lehet, a doktori cím birtokában pedig néhány hetes tanulással is ural játszhat Czintos. Az értelmiségi paraszttá válás azonban megvalósíthatatlan hóbort. „Falusi ember még betegségből sem sokáig lesz senki.” Ha az elméletek kuszaságába bele­ betegszik valaki, a falusi levegő sem gyógyítja meg. Kund a haszontalan tudomány embere, mint a Csongor és Tünde tudósa. Miután elpusztítja magát, megérkezik a hír: első díjat nyert az öngyilkosság leküzdésére készített tervezetével. Az öngyilkosság gondolata ott vibrál Tamási műveiben első novellája, Szász Tamás, a pogány óta. Előbb a történelmi végzettel szembeszegülő egész székelységet szimbolizálja egy-egy önpusztító alak, majd a sors két ágra bomlik: 1929-ben a Hálát­ lan alak (később Hűtelen bátya) halálba készülő Péter bátyját életre furfangoskodja az író, később ugyanígy hadakozik halált kereső nagyapjáért a kis Jégtörő Mátyás. S 1929-ben a Hajnali madárban formálja meg először a Kund ősét, egy réveteg, meg­ ereszkedett hajú, nagy szakállú nemzeti költőt, aki egy kecskével, a Múzsával jár, s öngyilkossága pillanatában lép a szobába Dózsa bácsi, és maszületett fiát Györgynek keresztelteti. A Címeresekben is a célját vesztett értelmiség sorsa az önpusztítás: a sikertelenül politizáló Csetneky professzoré. Az utca kövezetére veti magát a háború elvesztése után Fekete János tanár is, majd felgyógyulva egész nap az istállóban alszik. Béres szeretne lenni. Több mint egy évtized telik el, míg ez az alak színpadra lép, le­ 30

koptak róla a 20-as évek színei, s megerősödött benne a „népbarát” . Csak egyetlen je­ lenetben van színen Kund Ottóként. Felvillan előttünk titokzatosan és kiismerhetet­ lenül, akárcsak ősei. De ezek a figurák mindig többet mondanak terjedelmüknél és a cselekményben betöltött szerepüknél, s bár kritikusan ábrázolja őket az író, de gro­ teszken tragikus lírájukban ott lebeg valami halvány önirónia. Ebben a darabban a pillanatnyi megjelenésnek gyakorlati haszna is van, a közönség fantasztikus öltözéké­ ben alig ismerheti meg az alakító színészt, s könnyebb elhinnie hasonlóságát Czintos Bálinttal. A mezei próféta elveinek lényegét nem saját versikéiből, hanem Samu bácsi­ tól tudjuk meg, aki legutoljára beszélt vele. Részletesebb realizmussal Czintos Bálintot eleveníti meg az író. Elégedetlen kese­ rűsége élettől duzzadó erejéből fakad. Családfáját Túri Daniig kereshetnénk vissza. Egészséges talpraesettséggel ragadja meg a kínálkozó alkalmat a felemelkedésre, fur­ fangosan csavarintja a szavakat, hogy lexikonból felszedett műveltségével elhitesse tudós voltát, s nagyot kacag Samu bácsival a sikeren. A III. felvonásban nem törődik eleget az író a szerep első, naturalista értelmezésével. A világgal való összeütközéseit, könyvmoly furcsaságait itt sem az ő, hanem a felesége szájából halljuk, fiával csak egy pillanatig találkozik (hangtalan színészi játék hosszíthatná ezt a jelenetet). Valódi „kundisága” a múlté, a színen a sorsától menekülni akaró ember áll: az első felvonás Czintosának ellenképe. Az eddigiek alapján részletesebb, pontosabban indokolt lélekrajzot várnánk. Tamási Áron saját írói alkatából adódik, hogy a legbonyolultabb lelki küzdelmet játékban oldja fel. Saját írói, esztétikai, világnézeti vívódásait, szerelmi és családi problémáit többnyire néhány odavetett mondatban, képszerűen, csattanós hu­ morral fogalmazza meg, mintha nem is okoztak volna neki különösebb szenvedést. Szász Tamás születéséről így ír a Vadrózsa ágábán: „Végül az Isten, ha nem is meg­ könyörült rajtam, de elmosolyodott. Ennek a mosolynak a felhőjében végre eszembe jutott a ködből felém sompolyogva egy kemény férfialak, aki a derengés homályában annyira el volt szánva, hogy az indulat szinte sütött belőle." Ábel címen egybeverőd­ nek az addig megírt apró legénykék, s „egyek akartak lenni, hogy ezen a helytelen világon. . . valamit jó irányba billentsenek” . Ügy jönnek-mennek ezek a figurák, s parancsolnak írójuknak élőbben az élőnél, akárcsak Pirandello híres darabjában, de annak elvont esztétikai elvei nélkül. Ha megpróbálta részletesen kifejteni nézeteit, többnyire csak lapos filozofálást adott, igazi énjét művei mélyrétegeiből lehet felku­ tatni. Tudat alatt munkált az, s csak képeit dobta felszínre. Ezért nem várhattunk lélektani drámát a III. felvonásban, a lelki mechanizmus okozati összefüggése a kundi lélek és a kundi sors továbbélésében van — felül megmarad játéknak. Ha ösztönös, naiv vágyainkat szabadon eresztjük, akárcsak a népi mesélők, a „len­ nék csak én . . . ” sóhaja után nem bonyolult lelki átalakulások és küzdelmek következ­ nek, hanem álmaink környezetünk reagálását vetítik elénk: Bezzeg akkor felnéznének ránk! Halálunk sötét képeit környezetünk zokogása festi alá, szívesen képzeljük el, hogy látjuk a saját temetésünket. Czintos Bálint átalakulásai is csak egy sajátos kör­ nyezetben valósulhatnak meg. Nagybácsi és felesége, unokaöcs, szolgalegény, leány, Zsuzsánna, a városias kisasszony s a falu középrétege: kereskedő, iparos, nyugalmazott őrmester. Becsülik Czintost, a jó gazdát, megvetik a koldus külsejű Kund Ottót, de nagy tisztelettel néznek fel Kundi Kundra, mikor már birtokosként telepszik le köz­ tük. Czintos úgy rendezte, hogy a temetését is láthassa, de már csak a temetés utáni gyászból és zokogásból jut neki valami. Ez a közösség az átalakulások nézőközönsége, mindent elfogad, csak egyet nem; hogy a bölcselő falusi gazdává legyen; csak meg­ bolondulhat. A Szűzmáriás királyfiban Fazekas Ádám kiugrott paptanár molnárként éli világát Korondon, alakjában jól felismerhető Nyíró József. Másfél évtized alatt megváltozott Nyíró is, s a Tamási véleménye is.

61

Az író törekedett arra, hogy a felszín alatti rétegekre terelje a figyelmünket, de a játék nyelvén. Kundi Kund a nevéből akar kibújni, mert a neve hordozza sorsát. A nevek sorsszerepét mindenütt hangsúlyozza az író. Aba és Sámuel, apa és fia kettep. tesznek ki egy magyar királyt. Czintost és kicsi fiát is Bálintnak hívják. A nevek is példázzák, hogy egy-egy szereplő nem önmagában egy ember. A névnek a különös fétis jellege a Tamási családban gyökerezik. Áront először Jánosnak keresztelteti az apja, de anyja sírva fakad, mert eddig minden János meghalt a családban — egy volt összesen. Élete alkonyán Tamási egy novellájában (a Hopposi legényekben) a Jánosok sorsán elmélkedik. A család általában a Gáspár nevű fiút taníttatta tovább, s az öcs­ nek, Gáspárnak sorsot kellett cserélnie Áronnal egy baleset miatt. Hasonló szerepe van a névnek a Kopereczki család birtoklási rendjében. Mikszáth mulatságos, babonás anekdotái szintén gyakran tárnak fel hasonló ősrégi szokásokat. Játékos a népdalszöveg is, amely ugyanazon módon előzi meg mindkét halált, vi­ gasztalásul szánják a két háborgó léleknek, de kulcs is: „ ...G ó l y a volt a pirimás, szúnyog a kontorás, Büdösbogár a bőgős, zöldbéka a flótás. . . Odaugrott a varjú: bíró akart lenni. . . ” Mennyi változatban éneklik a lakodalmakban! Az adatok a XVII. szá­ zadig vezetnek vissza. Sziporkázó ötletek, a fantázia gazdagsága — az a világ, amely­ ben minden lehetséges, de csak tréfából. Féja Géza Kundot züllött Faust doktornak nevezte. Benedek Marcell szerint is az emberről szól a mű. Modern filozófiai kérdéseket érint: a választás szabadságát, a meg­ fordíthatatlan idő végzetszerűségét, a végtelen magányt, de nem az elvont gondolko­ zás síkján, hanem a csapongó vágyakén. Ha Sartre, Dürrenmatt vagy Pirandello világ­ irodalmi szintű művei mellé állítjuk, könnyűnek találtatik. A mondanivaló többrétűsége nem bomlik fel elég világosan, a felszíni jelentés egyenetlenségei nehezítik a ren­ dezés munkáját, a közönség befogadó szerepét. Azonban nyelvének képi gazdagsá­ ga, jó íze, népi humora és játékos népi szelleme s a mögöttük bujkáló emberi vágyak a magyar színjátszás jelentős alkotásává teszik. A közönség jót nevet naiv bölcsessé­ gein: „A filozófus annyi, mint bölcselő. Vagyis aki gondolkozik az élet értelmén s nem jön rá.” Nem is akar Tamási filozófus lenni. Erkölcsi tanítómester már inkább. Lehet, hogy ilyen céllal mondatja a mű vége felé Czintossal a kisfiának: „Mindig vidám le­ gyél, s mindig Bálint legyél. . . Hűséges magadhoz, s az egyenes úthoz. . . ” Ez ha igaz is, csak annyira fejezi ki a mű lényegét, mint a tücsök-lakodalomét. Míg író az író, míg színész a színész, míg ember az ember, örökké újrakezdi: fan­ táziája szárnyán néha kibújik önmagából, átalmegy a szivárvány alatt. Játszani kell ezt a darabot, s keresni a lényegéhez vezető utat rendezőnek, kritikusnak és közönség­ nek, mert mond valami fontosat az életünkről és a vágyainkról — játékosan, kedvesen

82

SZÉKELY GÁBOR:

Nyelvoktatás — felnőtteknek (Gondolatok a Szabolcs-Szatmár megyei TIT-szervezct Nyelviskolájáról) I. Manapság közhelynek számít és kicsit degradáló hangsúlyt kap az a megállapítás, hogy nálunk divat nyelvet tanulni. Komolyan kell vennünk azonban a tények egész sorát, amelyek az idegen nyelvek ismeretét, fakultatív, parascholaris vagy postscholaris oktatását a társadalmi igény szintjére emelik. Egyre növekszik azoknak a szakmák­ nak a száma, melyek megkövetelik, hogy művelőik legalább egy, de olykor több idegen nyelvet is ismerjenek. Hozzá kell tennünk, hogy nem csupán az ún. hagyományos ér­ telemben vett intellektuális pályákról van szó. A rádió, a televízió, a gépkocsi, a nö­ vekvő életszínvonal, a nyilvánvalóan nagyobb anyagi lehetőségek, nem utolsósorban pedig a kedvező politikai helyzet a szó szoros értelmében újabb és újabb országok ka­ puit nyitják meg honfitársaink előtt, teszik lehetővé az idegen nyelveket beszélő em­ bertársainkkal a közvetlen kapcsolat kiépítését. Addig, míg „a felnőttoktatásra hosszú ideig úgy tekintettünk, mint valami szükséges, de sajnálatos igényre, valami olyannak tartottuk, ami némiképpen pótolja, amit az egyén gyermekkorában bármilyen ok miatt elmulasztott” (v. ö.: Pelyvás, 1974. 50.), ma már a munkaidő csökkenése révén egyre több lehetőség nyílik a permanens képzésre, a mind sokoldalúbb egyéni­ ség kialakítására. Ezzel együttjár az a követelmény, hogy az oktatás demokratizálód­ jék, mindenki számára könnyen hozzáférhetővé váljék. Ilyen aspektusból szemlélve a dolgokat, világossá válik, hogy kulturális életünk figyelmet érdemlő kérdése az is­ kolán kívül folyó idegen nyelvi oktatás ügye, a vele kapcsolatos elvárás, az eddig elért eredmények, a meglévő nehézségek, leküzdendő akadályok számbavétele. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat idegen nyelvi szakosztályai hosszú évek óta fáradoznak azon, hogy minél szélesebb körben emelkedjék hazánkban az idegen nyelvi kulturáltság szintje, mind könnyebbé váljék bárki számára egy adott nyelv el­ sajátítása. Kétségkívül döntő fordulatot jelentett ezen a területen az audio-vizuális módszer bevezetése, melynek kezdeti tapasztalatairól számos cikket olvashatunk a szakfolyóiratokban, mindenekelőtt a Modern Nyelvoktatásban (pl.: Kóbor, 1968., Siptár, 1970). Jelen írás a nyíregyházi tanfolyamokon szerzett, nem elsődlegesen módszertani, szakmai jellegű, hanem inkább szociológiai vonatkozású tapasztalatokat foglalja össze. A városi szervezet kezdeményezésére a Guberina professzor és munkatársai által összeállított tananyag alkalmazására Nyíregyházán először az 1970—71-es tanévben került sor. Az első fél év a kísérletezés jegyében telt el, általánossá tulajdonképpen 1971-ben vált. Ezt az évszámot tekinthetjük a nyelviskola megalakulása időpontjának ls, hiszen ekkor növekedett jelentős mértékben a hallgatók létszáma, szaporodtak a csoportok, alakult ki a tagozatok rendszere. Erről tanúskodnak az alábbi statisztikai adatok:

83

Év:

1971

1972

1973

Nyelv:

Tagozatok száma:

Beiratkozott hallgatók száma:

8

123

francia

2

20

német

18

294

orosz

8

118

angol

12

195

francia

2

22

német

22

344

orosz

10

97

angol

12

215

francia

2

35

német

15

248

orosz

5

Cl

■angol

Az 1974-es mulatók még nem állnak rendelkezésünkre, de említésre méltó, hogy az 1974—75-ös tanévben minden eddiginél több jelentkező igényét kell kielégíteni. A TIT-nyelviskola hallgatóinak nagyobb része az ún. központi tanfolyamokon ta­ nul. ahol a nyelvtudás szintjétől eltekintve, heterogén csoportok jönnek létre. Igen eredményes munka folyt és folyik azonban nem egy intézménynél, vállalatnál is, hogy csak néhányat említsünk: megyei kórház, Szabolcs-Szatmár megyei Vízügyi Igazgató­ ság. KEMÉV, a két nyíregyházi főiskola stb. Ezeknek a csoportoknak az összetétele a műveltségi szint, a kitűzött cél, a foglalkozás szempontjából természetszerűleg sokkal egyöntetűbb, épp’ ezért számunkra jelen pillanatban kevésbé érdekesek az előbb emlí­ tetteknél. Ilyenformán szűkül a vizsgálat köre: megállapításaink mindenekelőtt a köz­ ponti csoportokra vonatkoznak. A továbbiakban a következő kérdésekre szeretnénk választ kapni: Kik és miért akarnak Szabolcs-Szatmár megyében, pontosabban Nyíregyházán és környékén idegen nyelveket tanulni? Milyen előképzettséggel jönnek tanfolyamainkra? Miért az adott nyelvet választották? Haladó hallgatóink hogyan vélekednek az audio-vizuális mód­ szerről? Hogyan lehetne továbbfejleszteni a TIT-nyelviskolát? Melyek legfontosabb eredményeink és melyek a leküzdésre váró nehézségek, a megoldandó problémák? A megválaszoláshoz szükséges adatokat a német nyelvtanfolyamokon személyes tapasztalataink alapján részben felmérő lapok segítségével, részben óraközi beszelgetések utólagos lejegyzésével szereztük. Az angol, francia és orosz órákat tartó kartár­ sakkal folytatott eszmecserék pedig lehetővé tették, hogy a vizsgálódást ezekre a cso­ portokra is kiterjesszük. (Ezért köszönetét mondok Csorba Sándornak és Dancs Sán84

•

dórnak szíves segítségükért, tanácsaikért, valamint Hargitai Jánosnak a rendelkezésre bocsátott kimutatásokért, adatokért.) A kérdőíves módszer nagyon könnyen arra csábítja az eljárást alkalmazókat, hogy megállapításaikat az aránylag könnyen kiszámítható százalékos mutatókkal támasszák alá. Olykor illusztráljuk mondandónkat ilyen adatokkal, de megjegyzésre érdemes, hogy bánjunk velük óvatosan, részben mert a tanulók aránylag kis töredékére vonat­ koznak (200 némettel, 50 angollal és 10 orosszal foglalkozó hallgató), részben pedig azért, mert a válaszok túlságosan szubjektivek lehetnek. Ez utóbbit egy példával sze­ retném megvilágítani. Arra a kérdésre, milyen nyelvet ismer a németen kívül beszéd­ készség vagy fordítási készség szintjén, nagyon sok középiskolai érettségivel rendelkező fiatal valószínűleg túlzott igényességből saját magával szemben nem emlékezett meg az orosz nyelvről, holott ennek ismeretét, legalább fordítási szinten bízvást elvárhat­ juk. Ugyanakkor volt a fentiekhez hasonló korcsoportú, aki azt vallotta, hogy a latin nyelvet a beszédkészség szintjén ismeri, ami viszont aligha tételezhető fel, mivel holt nyelvről lévén szó, ilyen szint elérése egyetlen iskolának sem lehet célja. Ezért látszik helyesnek, ha a százalékos mutatókat valóban csak tájékoztató jellegűeknek tekintjük. II. A nyelvtanfolyamokat fiatalok és idősebbek egyaránt látogatják. A nagy többség a D. B. Bromley által a korai (21—25 év) és középső felnőttkornak (25—45 év) nevezett életszakaszba tartozik, de szép számmal vannak (kb. 20%) 20 év alatti fiatalok is. A késői felnőttkor (45—55 év) és a nyugdíjasok 1—2 fővel képviseltetik magukat egyegy tanfolyamon, és általában a legszorgalmasabb, legkitartóbb hallgatók közé tartoz­ nak. Ezzel kapcsolatban feltétlenül érdemes néhány mondatban azzal is foglalkozni, mikor lehet és hasznos nyelveket tanulni, érdemes-e ilyen nagy munkához az emberi élet második felében hozzáfogni?! Talán egyetérthetünk Lomb Kató véleményével, aki bécsi kutatásra hivatkozva megállapítja: „A vizsgálatok szerint az idősebbek ugyan kétségkívül lassabban tanulnak például idegen nyelveket, mint a fiatalok, de a hoszszabb munkával elért eredmény éppoly tartós.” És még hozzáteszi: „Minél több be­ ható szellemi munkát végzünk, annál később öregedik meg agyunk.” (Lomb, 1972. 32.) Ezt a gondolatot azzal is kiegészíthetjük, hogy gyakran találkozunk olyan szociális problémával, mely a munkából való kiszakadással jár. A már nem dolgozó, de még szellemileg, fizikailag friss nők és férfiak nem találnak megfelelő elfoglaltságot ma­ guknak, és ez megkeseríti nyugalomra, pihenésre szánt napjaikat. Nem túlzás talán, ha azt állítjuk, hogy a nyelvtanfolyam társaságot, hasznos szórakozást, kikapcsolódást is jelent. A tanárnak viszont szem előtt kell tartania Sz. L. Rubinstein figyelmezteté­ sét: .......minél idősebb a Személy és minél bonyolultabbak a folyamatok, annál na­ gyobb szerepet játszanak az egyéni sajátosságok, annál nagyobbak az egyéni külön­ bözőségek.” (Rubinstein, 1967.) De nemcsak a nyugdíjasoknak, hanem pl. a gyermek­ gondozási szabadságon lévő nőknek is hasznos kikapcsolódást jelenthet egy-egy kurzus. Ezzel a gondolattal már áttérhetünk arra a kérdésre, a nők vagy a férfiak érdeklőd­ nek-e inkább az idegen nyelvek iránt. Nem egy fórumon hangzik el az a megállapítás, hogy a továbbképzéseken, a vezető, felelősebb munkakörökben a nők elenyésző kisebb­ ségben vannak. Ez aligha vitatható, de úgy látszik, a nyelvtanfolyamokon nem ez a helyzet. A hallgatók mintegy 50%-a nő és többnyire ők a kitartóbbak. A férfiak gyaki abban hagyják abba a megkezdett munkát bokros teendőikre hivatkozva. Ami a végzettség, a munkakör szerinti megoszlást illeti, igen tarka a kép és ebből adódóan olykor nehéz problémákat kell megoldanunk. Az utóbbi négy év tapasztalatai alapján mondhatjuk, hogy a tanfolyamok látogatóinak többsége érettségizett, és alkal85

mázott munkakörben dolgozik (30%), de csaknem ilyen nagy a szakmunkások száma is. Persze nyelvenként és évfolyamonként lényeges különbségek lehetnek. A magasabb iskolai végzettséggel rendelkezőket főleg a műszakiak és a pedagógusok képviselik, de jogászok, orvosok is járnak tanfolyamainkra. Gyakran előfordul az is, hogy nem fő­ iskolai vagy egyetemi tanulmányaik alatt szerzett ismereteiket elevenítik fel, fejlesz­ tik tovább, hanem új nyelvvel szeretnének megismerkedni. Külön tanulmányt érde­ melne annak vizsgálata, segíti-e a nyelvtanulást, és ha igen, mennyiben, a magasabb végzettség. „Sok esetben a szakterületén kiváló alkotó értelmiségi igen gyenge nyelv­ tanuló és viszont” — írja Pelyvás István. (Pelyvás, 1971. 115.) Véleményünk szerint is inkább az egyéni képességek játszanak szerepet, bár az ismeretek bizonyos szintje ter­ mészetszerűleg pozitívan befolyásolja ezt a munkát. Meg kell még emlékeznünk a diákokról, az általános és középiskolák tanulóiról, akiknek fő feladatuk az új ismeretek szerzése. Miért vállalják a kiegészítő fáradalma­ kat? Ennek a vizsgálata már a motiváció elemzésének körébe tartozik. Mielőtt azon­ ban ennek a központinak tekinthető kérdéskomplexumnak az elemzésére térnénk rá, vessünk egy pillantást a hallgatók nyelvi kulturáltságának a szintjére. Az angol nyelvet választó hallgatók 50%-a vallotta azt, hogy az orosz nyelvet for­ dítási szinten ismeri. Közülük tízen foglalkoztak komolyabban másik idegen nyelvvel is (francia, német és latin). 20% vélekedett úgy, hogy nincs idegen nyelvi előképzett­ sége. A maradék 30% a franciát, a németet illetve a latint ismeri elfogadható szinten. A francia nyelvet választókra vonatkozó konkrét statisztikai adatokkal nem rendel­ kezünk, a németre jelentkezőknél az arányok az angolosokéhoz hasonlóak, de bővül a kör az eszperantóval és a német helyére az angol kerül. Különösen érdekes a helyzet ezen a téren az orosz nyelvet kezdők esetében. Míg az angol, francia, német csoportok a szó igazi értelmében „kezdők” az adott nyelven, addig az „oroszosok” többsége már hosszabb időn keresztül- (4—9,5 év) foglalkozott az orosz nyelvvel. Az audio-vizuális kurzus náluk inkább a már tanult ismeretek felelevenítését, illetve — és ez nagyon fontos — a beszédkészség kialakítását vagy fejlesztését szolgálja. A többség a német nyelvet is ismeri (van olyan, aki anyanyelvi szinten), vagy angollal, franciával illetve latinnal foglalkozott. A következtetés kézenfekvő: ajánlatos, hogy a tanár fordítson figyelmet hallgatóinak az idegen nyelvek területén szerzett tapasztalataira, hiszen a nyelvi jelenségek megvilágításánál jó szolgálatot tehet az analógia, a kontrasztív mód­ szer alkalmazása. E kis kitérő után térjünk vissza ahhoz a kérdéshez, ki miért szeretne idegen nyel­ veket tudni, milyen okok játszottak szerepet a választásban. Egyet kell értenünk Pelyvás Istvánnal, aki a következőket írja: „A felnőtt tanulók motiváltságával foglal­ kozó szerzők általában a motiváltság megalapozott voltáról, tartósságáról számolnak be, de felhívják a figyelmet sérülékenységére is.” (Pelyvás, 1974. 56.) Valóban tapasz­ talhatjuk, hogy hallgatóink többsége konkrét céllal jelentkezik a nyelvtanfolyamokra, így pl. a németes csoportokban az indokok csaknem 40%-át a turisztikai cél szolgál­ tatja, az angolosoknál kb. 25%-ban a nyelvvizsga lebeg a tanulók szeme előtt. Ezek tehát a vezető motiváló erők, de a skála igen széles: szakirodalom olvasása, határozott úticél, rokoni látogatás, az idegen nyelv ismerete munkahelyi követelmény. Különösen a német és az orosz nyelvet választók közül indokolják sokan elhatározásukat úgy, hogy szórakozásnak, hobbynak tekintik a nyelvtanulást. Van aki az orosz irodalmat szeretné eredetiben olvasni, vagy egyszerűen érzi, hogy képzettsége hiányos idegen nyelv ismerete nélkül. Végső soron azonban mindnyájuk szeme előtt egy cél lebeg: beszélni szeretnének az adott nyelven. (Hasonló tapasztalat Mihályinál, v. ö.: Mihályi, 1968. 123.)

86

A felnőtteknél tapasztalható céltudatosság megvan azokban a diákokban is, akik­ nek nem elegendő a közép- és általános iskolák által nyújtott lehetőség. Az utóbbiak előtanulmánynak tekintik a TIT-nyelvtanfolyamokat. Így pótolják azt a hiányt, hogy sok általános iskolában nincs lehetőség az ún. második idegen nyelv tanulására. A kö­ zépiskolások közül egyesek harmadik nyelvet is szeretnének megismerni, mások, főleg a haladó csoportokban külföldi egyetemeken, főiskolákon kívánják folytatni tanulmá­ nyaikat. A TIT-tananyag mintegy a gimnáziumi tananyag kiegészítését szolgálja. A fentiek mellett hadd álljon itt mottóul a nyelvtanulás célját talán legfrappán­ sabban megfogalmazó mondat: „Azért tanuljunk nyelveket, mert a nyelv az egyetlen, amit rosszul is érdemes tudni.” (Lomb, 1970. 27.) A nyelvválasztás viszonylag egyszerűbb kérdés. A német és az orosz nyelvek azért népszerűbbek, mert a legtöbb alkalom a közvetlen kapcsolatra oroszul és németül beszélő emberekkel van, és ezek a nyelvek tekinthetők Közép-Európában lingua terranak. Az angolt a tudományos életben játszott szerepe, a turizmusban jelentkező na­ gyobb lehetőségek teszik egyre vonzóbbá. Azt is hasznosnak tartanánk azonban, ha növelni lehetne a francia tanfolyamok számát és igény jelentkezne az olasz nyelv, valamint a környező szocialista országok nyelvei iránt is. Az eddigiekben főleg a kezdő tanfolyamokról esett szó. Elkerülhetetlen és minden felnőttoktatással foglalkozó tanárt bizonyára élénken érdekel az a kérdés, hogyan ér­ tékelik munkáját tanítványai. Hiszen most nem gyerekekről, hanem teljesen egyen­ rangú partnerekről van szó. Tapasztalataink szerint az audio-vizuális módszer elnyerte a hallgatók tetszését. A hagyományos nyelvoktatásnál eredményesebb, hatásosabb. Ellenérzésre inkább csak akkor kell számítanunk, ha a technikai eszközök hibásodnak meg. Különösen veszélyes ez az első foglalkozásokon, míg nem alakult ki az órák meg­ szokott menete, az aktív mag. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy „a felnőtt egyént önismerete és fejlett kritikai érzéke arra is alkalmassá teszi, hogy bizonyos mértékű beleszólása legyen a tananyag és módszer megválasztásába, ha ezt a szer­ vezeti formák megengedik” . (Pelyvás, 1974. 56.) Tananyagunk és módszerünk meglehe­ tősen kötött és kiforrott, ennek ellenére ajánlatos a csoportok összetételétől és igényei­ től függően kisebb kiegészítéseket tenni. Elsősorban a grammatikai és szemantikai ma­ gyarázatokra gondolunk. Hallgatóink véleményeiből kitűnik, mennyire egyet kell ér­ tenünk azzal, hogy „fontos a derűs, közvetlen, szinte családias hangulat megteremtése, amely feloldja a gátlásokat és valóban társalgás jellegűvé teszi a nyelvi konverzációt” . (K o m p lex ..., 1968. 131.) összefoglalva: hallgatóink elégedettek az audio-vizuális tan­ folyamokkal, ha az óravezetés zömében zökkenőmentes, dinamikus, a tanár a gátlások feloldására törekszik és képes a lehetőség szerint humort is bevinni a foglalkozások légkörébe. Különösen arra kell ügyelnünk, hogy vegyük komolyan óráinkat, lelkese­ déssel végezzük ezt a munkát. Ez a legjobb eszköz a lemorzsolódás elleni harcban is. III. A nyelvtanulás — idő kérdése. Még az adott nyelvterületen is évekig tart a beszéd­ készség megszerzése, a biztonságos nyelvhasználat. Másrészt nincs mérőeszköz, mely vitathatatlanul kimutatná, ki mennyit fejlődött egy, három, öt szemeszter folyamán. Ha tehát eredményeinkről akarunk szólni, nem beszélhetünk ragyogó sikerekről, doku­ mentálható példákról. Állami nyelvvizsgát — melynek színvonala közismerten magas — még egyetlen hallgatónk sem tett, bár említésre méltó, hogy pl. a vízügyi igazgató­ ságon Margittai Valéria vezetésével működő intenzív csoport tagjai rövidesen meg­ kísérlik ennek az erőpróbának a teljesítését. Igaz, hogy amíg az általános csoportok

87

heti négy órában foglalkoznak az illető nyelvvel, az intenzív oktatás heti nyolc órát jelent. Természetesen ennél nagyobb óraszám is elképzelhető lenne, de Szabolcs-Szatmár megyében, TIT-keretben még nem került sor ilyen kísérletre. Pedig a többször idézett, sok tapasztalattal rendelkező Lomb Kató írja: „Keserű tanulság, de egyszer meg kell fogalmazni: elveszett a nyelvtanulásra fordított idő, ha egy bizonyos — napi, heti — koncentrációt nem ér el.” (Lomb, 1970. 63.) Mindjárt hozzá kell azonban ten­ nünk, hogy az intenzív tanfolyamok indításához sok feltétel megléte szükséges. Először igény a társadalom részéről, tehát olyan jelentkezők, akik valóban rászánják szabad idejük tekintélyes részét a nyelv elsajátítására, kellő akarattal, kitartással rendelkez­ nek. Másodszor biztosítani kell az optimális körülményeket a csoport munkájához. A. TIT technikai adottságai jónak mondhatók, de nehéz megfelelő helyiséget találni, hiszen a központban lévő iskolák túlzsúfoltak. Végül, bár talán ezt lenne a legkönnyebb megoldani, megfelelő tanárt is kell találni. Márpedig az eddigieknél nagyobb sikereket csak ettől a formától várhatunk. Ezen a területen van talán a legnagyobb szükség a nyíregyházi üzemeknek és vállalatoknak az eddigiekhez hasonló, igényeiknek megfe­ lelő támogatására. Ennek reményében azt hiszem, nem zárhatnám szerencsésebben so­ raimat, mintha annak a kívánságomnak adok kifejezést, hogy megyénk kulturális éle­ tének ezen a kis területén a következő években további fejlődést, eredményes munkát tapasztaljunk.

Iro d a lo m je g y z é k

K ó b o r Istv á n : K o rszerű söd ő n y elv ok tatás? (MNYO. VI. é v i. 1—2. sz. 114—122.) B u­ dapest. K o m p l e x . . . . 1968. , . . A felsőfokú K ü lk eresk ed elm i Szakiskola idegen nyelvi m u n k a k özösség e: K o m p le x n yelvoktatási fela datok a m egva lósu lás útján. (MNYÜ. VI. évf. 1—2. sz.) B udapest. L om b , 1970. M ihályi, 19G8. P cly v á s, 1971. P elyvás, 1974.

Így tanu lok n yelveket. Budapest. M ihályi J ó z se f: Egy n y e lv k ö n y v irá s néh án y tanulsága. 123—129.) Budapest.

. . „ (M NYO. VI. évf. 1—2. sz.

P cly v á s István : Felnőtt n yelvtan u lók néhány fon tos eg y én i vonása. év i. 1—2. sz. 114—119.) Budapest.

(M NYO. IX .

P cly v á s István : A feln őttokta tá s néhány p szich ológ iai kérdése az id egen n y elv ­ oktatás szem szögéből. (M NYO. X I. évf. 1. sz. 50—63.) Budapest. Rubinstein, 1967. R ubinslein, Sz. L. • A z általános p szich ológ ia alapjai. 2. kiadás, (1964.) M agyar k ia d ás: B udapest, A k ad ém ia i K iadó. Siptár, 1970. Slptár E rn ő : A z a u d io-vizu á lis m ód szer alkalm azásának néh án y tapasztalata. (M NYO. v n . évf. 1—2. sz. 174—182.) Budapest.

88

CSORBA SÁNDOR:

A hagyomány szerepe az ismeretterjesztésben i. A néphagyományt általában a néprajz kapcsán szokták emlegetni, s elvétve sem fordul elő, hogy az ismeretterjesztő munka szerves részeként tartanák számon. A köz­ művelődésről folyó viták során azonban Aczél György szóba hozta, mondván: „nem kevés félreértés van nálunk a népi kulturális hagyományok fogalmának értelmezése körül. Két hamis véglettől is el kell határolnunk magunkat. Az egyik, amely a népi kultúrát szűkén paraszti kultúrának tekinti, a régi paraszti kultúrát akarja konzer­ válni, mítoszt teremtve köré. A másik, amely a munkáskultúrát, a szocialista kultú­ rát el akarja szakítani a hagyományos népi kultúrától, s nem veszi számba, hogy egészséges szocialista kultúra csak a korábbi népi-munkás és paraszti hagyományok talaján, azok legértékesebb vonásait tovább fejlesztve alakulhat ki” .1 A közzétett határozatok azóta megerősítették, a honismereti munka keretében folyó tevékenységi formák pedig naponként bizonyítják, hogy a helyesen értelmezett néphagyománynak fontos szerep juthat az ismeretterjesztésben. Megyénk eddig is sokat tett a hagyományok ápolása és feldolgozása érdekében, általános műveltséget kiegészítő lehetőségeit vagy világnézeti formáló erejét azonban mind ez ideig nem igen vonta be az ismeretterjesztő munkába. Sokágú vonatkozásai­ ra Margócsy József már 1967-ben felhívta a figyelmet a Nyelv és Irodalmi Közlemé­ nyek hasábjain, újaboan pedig Megyénk irodalmi hagyományai címen jelent meg könyve, amelyben feltárja, hogy milyen hiányosságok és felderítetlen összefüggések, valamint lehetőségek vannak ezen a területen Szabolcsban, Szatmárban és Beregben. Ebben az írásban azt szeretnénk megmutatni, hogy mi a nép körében élő szájha­ gyományok szerepe az ismeretterjesztő munkában, valamint azt, hogy mi a lehetősé­ ge annak, hogy fennmaradásuk és felhasználásuk állandó legyen. A Ferenczi Imre és Molnár Mátyás által szerkesztett Fordulj kedves lovam című kötet bevezető tanulmánya1 azt rögzíti, hogy a néphagyomány a letűnt időkhöz kap­ csolódik szívesen, és személyeket vagy eseményeket ölel körül. Kialakulását a nép emlékező- és őrző tevékenysége segíti, mibenlétét pedig a kollektív alkotás és bir­ toklás teszi egyértelművé. Ezek szerint tehát a szájhagyományok felfedése és puszta meglétének ténye is segít azt a műveltségszintet elérni, amelynek legfőbb jellemzőiről azt mondta Vonsik Gyula a Mohácson tartott művelődéspolitikai aktíván, „hogy az ember él egy korban, egy társadalomban, ott kell tudnia eligazodni, saját helyét meghatározni, kell tudni fogékonynak lenni az új iránt, megérteni, elébemenni, kiváltania azt, kell tudni a jelenben meglévő potenciális holnapot valósággá tenni, stb. Ez az igazi műveltség”.' A nephagyomány ugyan a múltba viszi el az érdeklődőt, de ahogyan része a kultúrá­ 89

nak, ugyanúgy táplálója a jelennek. Ismeretközlő szerepével a ma feladataihoz kap­ csolódik, történelmi távlataival pedig a mában lejátszódó események megértetését segíti elő. Meglévő hagyományaink felkutatása, ápolása fontos feladatunk, hiszen a szájha­ gyomány tartotta fent a mai időkre évezredes népköltészetünket és teljes történelmi múltunkat. Csak újabban erősödött meg a vágy, hogy írásban is rögzítődjék hagyo­ mánykincsünk minden fontos mozzanata, ezért meg kell fontolnunk Illyés Gyula sza­ vait, amelyeket Az utolsó törzsfa című írásában rögzített a hagyomány megőrző sze­ repéről és eligazító funkciójáról. „Aztán az jut eszembe, ha száz év előtti események­ ről egy fültanú útján kaphatok közvetlen értesítést, a kétszáz év előtti események ilyen „rövid úton” való megtudásához csak még egy fültanú beiktatása szükséges. Azaz, ha Kossuth Lajosról első szájból tudok dolgokat, Rákóczi Ferenc viselt dolgait, ilyen szerencsés esetben, másodszájból hallanám. Vajon hány száj közvetítése kel­ lene ahhoz, hogy megtudjuk, mit mondott Szent István Veszprémben Koppányról az ütközet előestéjén? Alig több tíznél, az előbbi módszerrel. Vagyis alig több annál, mint ahányon át egy váratlan szülés vagy haláleset híre a falu egyik végéből a má­ sik végébe jut; amikor is a közvetítés nem évszázadok hosszán, hanem utcák hosszán történik, azaz nem időben, hanem térben. A szájhagyomány — a nép emlékezete — eszerint nem is olyan lebecsülendő erő.”' II. A hagyományok tartalmát vizsgálva gazdag kép bontakozik ki előttünk. Újra magunk elé idézhetjük az emlékezésben szereplő egyéniségét. Pl. Kölcsey jellemvo­ násairól a következőket őrzi a csekei hagyomány: Jószívű és igazságszerető ember volt. Ez abban nyilvánult meg, hogy oda kerülése után nem sokkal új lakásokat épít­ tetett a jobbágyainak, és mindig emberségesen bánt velük. Így történt ez akkor is, amikor szakadó esőben utazott haza Nagykárolyból Csekébe. A kivezényelt kocsis szitkozódott a rossz időben való szolgálat miatt. Kölcsey felháborodott ezen, s út köz ben jelentést tett a szolgáló urának, aki harminc botot akart kocsisára üttetni. Köl­ csey arca elsötétült a hallottakon, s anélkül, hogy betért volna a kastélyba, tovább hajtatott, magával vívc a kocsist is.1 A szájhagyományban élő történetek közt eligazodva felfedhetjük az egyén és a nép kapcsolatát is. Pl. Esze Tamásról az él még ma is Tarpán, hogy szegény jobbágy­ ember volt. A Kandia nevű „városrészében lakott. Sót vásárolt, és ökrös szekéren hordta azt a népnek. Németországba is eljárt, úgy kémkedett a sófuvarozás ürügyé­ vel. Egy másik történetben áldozatvállaló és cselekvő népszeretetét őrzi falujának ha­ gyománya: Drágán adták a sót a népnek. Esze Tamás azt mondta: majd adtok ti még nekem sót is, meg mást is! Eladta a két ökrét, és lovat vett. Már akkor volt nyolc-tíz embere, s elment a sóhivatalba. Összeverte a sóhivatalnokokat, csak úgy ugráltak kifelé az ablakon!' A szájhagyomány példáinak felhasználásával lehetőség nyílik az emlegetett sze­ mély korának társadalmáról is szólni. Pl. a nyírpilisi hagyomány így ismeri a XVIII. századi időket: Rákóczi megjelent másnap a határszélen. Ott voltak Esze Tamás meg Vak Bottyán mint vezérek. Az akkori viselettel, fokossal, egyenesre ütött kaszával, kovás puskával indultak a csatamezőre. Ezer-ezerszámra csatlakozott hozzájuk az el­ nyomott népeknek a száma, úgyannyira, hogy mire Nagykállóba értek, már nyolc ágyút zsákmányoltak a labancoktól. A nép két pártra szakadt, voltak kurucok, voltak labancok. A labanc az osztrák uralkodót pártolta, a kuruc a felszabadulást akarta ki­ vívni.8 90

A hagyomány megléte és felhasználása az ismeretterjesztő munka tartalmi részét erősíti, mert ismeretközlő funkciója vitathatatlan. Arról természetesen nem lehet szó, hogy a szájhagyományok útján és szintjén próbáljunk akár általános műveltséget, akái szakmai tudást nyújtani. Arra viszont törekednünk kell, hogy a más úton szer­ zett tényanyagok megszilárdításához felhasználjuk a hagyományokban rejlő lehetősé­ geket. A hagyomány puszta megléte is motiválja ugyanis a befogadót, még inkább így van ez, ha annak több oldalú összefüggéseit is meg tudjuk ismertetni. A szakmai tényanyag megszilárdítása és esetleges bővítése mellett mindenkor érvényesül a hagyomány világnézetet formáló ereje. A köztudatban ismert emlékezé­ sek pozitív irányba tolják el a hallgatóság érzéseit, mivel a szigorú tények mellett ezek felvillantják a szóban forgó egyének emberi vonásait is. A népi hagyományozás megerősíti a szimpatikus vonásokat, kiemeli az előre mutató törekvéseket, és ezzel rokonszenvessé teszi az egyéneket, súlyt ad az események történetének vagy eredmé­ nyének. A szájhagyomány útján élő és terjedő népi emlékezés irányítása és felhasz­ nálása a hazafiság gondolatának elvesztőjévé is válhat, ha megtaláljuk azt a formát, amelyben képes szembeszállni mindazokkal, akikről Köpeczí Béla beszélt a TIT Or­ szágos Elnökségének ülésén: „A szocialista hazafiságtól távol áll a provincializmus, valamint a kozmopolitizmus vagy a szupernacionalizmus minden megnyilvánulása is. Történelmi múltunk bizonyítja, hogy a provincializmus bezárkózást eredményez, amely a nemzeti sajátosságokra való hivatkozással a haladást utasítja el. A haladás elvont felfogása, a fejlődési követelmények olyan kitűzése, amely nem veszi tekin­ tetbe a magyarországi realitást és nem keresi az előrehaladás konkrét lehetőségeit, kozmopolitizmushoz vezet.”9

III. Nem kétséges, hogy több azoknak a helységeknek a száma, ahol nincs gazdag néphagyomány, de az sem lehet vitás, hogy minden falu őriz valamilyen emlékezést. Ez a tény önmagában is meghatározza egy igen gazdag területnek az ismeretterjesztő munkába való bekapcsolódását. A település lakóinak érdekeltsége feltétlenül segíti a közvetlen és a távolabbi célok megvalósítását, ugyanakkor a hagyományok megerő­ sítését is elvégzi. Az ismeretterjesztéssel foglalkozók feladata, hogy éljenek az adott lehetőséggel, és keressék meg a helyi hagyományok felhasználásának célszerű mód­ jait. A népi emlékezések felhasználásának és megőrzésének módozatai közül csak né­ hányat mutatunk be. Mindenekelőtt a klubfoglalkozásokat. Ez lehet az egyik legter­ mészetesebb formája annak, hogy a hagyományok őrzői és az érdeklődők találkozza­ nak. Az így kialakuló közvétlen beszélgetés nemcsak egyoldalú ismeretközléssé válik, hanem kétoldalú kapcsolattá szélesedik. A hallgatók értesülhetnek az adatközlők is­ mereteiről, a tulajdonképpeni hagyományokról, az elbeszélők viszont tudomást sze­ rezhetnek anyaguk eszmei és tudományos pontosságáról. Egyúttal kialakulhatnak a tárgykörök hagyományőrző csoportjai és a gyűjtéssel foglalkozó felnőttek és ifjak klubjai, vagy éppen munkakapcsolatra kerülhet sor egy-egy őrző és gyűjtő között. A „műhely” jellegű munkával párhuzamosan állandó készenléti állapot is kifejlődik, amelynek eredményeként bármikor be tud kapcsolódni pl. egy előadásba a hagyo­ mányőrző. Az előadások is természetszerűen igénylik a témához kapcsolódó hagyományok megemlítését. Az ismeretterjesztő előadások keretében bemutatott részletek mozgósí­ tó erejűek lehetnek. Pl. elgondolkodtatják a hallgatókat a hallottakról, vagy a hagyo­

91

mány és a tudományos anyag összevetésére késztetik őket. A gazdag emlékanyaggal rendelkező témakörök éppen ezért önálló előadásként is szerepelhetnek. Szélesebb körhöz szólhat a hagyománykor írásos megjelentetése. Kedves köteles­ sége lehetne ez az iskolaújságoknak, a termelőszövetkezeti és üzemi híradóknak vagy a megyei lap mellékleteinek. A folyamatosan megjelenő részletek nemcsak ébren tartanák az érdeklődést, hanem kielégítenék az iskolák, üzemek vagy tájegységek dolgozóinak kíváncsiságát. Ilyen meggondolásból látszik egyre sürgetőbb feladatnak az emlékszobák és emlékhelyek ismertetőinek a megíratása. Az önálló füzetek ma­ guk is a helységekre irányítanák a figyelmet, a bennük megjelenő tényanyag pedig öntudatosítaná és gazdagítaná mind a környék lakosságát, mind az oda látogatók ér­ deklődését.

Jegyzetek 1. A k ö zm ű ve lő d é s helyzete es fejlesztésén ek feladatai. K ossu th K ön yv k ia d ó, 1974. 55. 2. Iroda lm i és N yelvi K özlem én yek , 1967. i. 3. M egyén k iroda lm i h a g yom án ya i. E redm én y ein k cs feladatain k a sza b olcs-sza tm á r-b ereg i tá­ lakon. N yíregyháza, 1972. 4. F ercn czi Im re—M olnár M átyás: F ord u lj ked v es l o v a m .,. (K ákóczi és k u ru c n ép h a g yom á ­ n y o k S zabolcs-S zatm árh a n ). V aja, 1972. 5. A 7 . M SZM P KB határozata a k özm ű ve lő d é srő l és a T IT feladatai. P écs 1974. 18. C. Illy és G y u la : E béd a kastélyban (E gy életra jz fe je ze te i). S zép iroda lm i K iadó, 19G2, .19—40. 7 M olnár J ó z se f: K ö lc se y em léke n y om ába n . Iroda lom tan itás, 1950. 29—36., 65—72. C sorba S á n d o r: A nsekeiek K ö lcse y rő l. S za bolcs-S zatm ári S zem le, 1966. l. szám . 8. F eren czi—M o ln á r ; I. m . 100., 103. 9 K öp e o zi B éla : A szocialista hazafiságra és n em zetk öziségre n evelés helyzete és feladatai a társulat m unkájában . A T IT közpon ti k iad ványa, 1974. 20.

Bcrecz András: Szimbólumok. (Sgraffito, a felszabadulási ünnepi tárlat anyagából.)

A közművelődési törvénytervezet megyei vitájáról* Ismeretes, hogy ebben az évben elkészült a régen várt közművelődési törvény ter­ vezete. Ehhez biztos elvi alapot az MSZMP 1974. márciusi, a közművelődés helyzeté­ ről és fejlesztésének feladatairól szóló határozata jelentett, mely megszabta a művelő­ déspolitikai célokat, s közművelődési feladatokat, melyek megvalósításához a törvény szabályozást is javasolt. A törvényelőkészítők a tervezetet — hasonlóan a nemrég született ifjúsági, vala­ mint családjogi törvényhez — a Hazafias Népfront Országos Tanácsa által szervezett széles körű társadalmi vitára bocsátották, hogy a jó észrevételeket, javaslatokat a vég­ leges szövegezéshez felhasználhassák, annak érdekében, hogy minél jobb törvény szü­ lessen, hogy minél jobban betölthesse szabályozó-kötelező funkcióját. Az országos vita során több mint harminc (fővárosi, megyei, községi és egyéb üzemi stb.) fórumon ele­ mezték a résztvevők a készülő törvény szövegtervezetét. Ennek a társadalmi vitának a keretében került sor 1975. márc. 12-én a tervezet Szabolcs-Szatmár megyei vitájára. A Hazafias Népfront Megyei Bizottsága tanácskozó helyiségében gyűltek össze a megye tanácsi, szakszervezeti és más közművelődési irá­ nyítói, a népfront területi művelődési munkaközösségeinek vezetői, a közművelődés gyakorlati szakemberei és mások (köztük tsz-elnök, országgyűlési képviselő) — mint­ egy negyvenen. A vitán — melyet Gulyás Emilné dr., a Hazafias Népfront megyei tit­ kára nyitott meg — részt vett Strassenreiter József, a HN Országos Tanácsának munka­ társa is, aki elmondotta, hogy igen politikusnak, lelkes hivatástudatot tükrözőnek és hasznosaknak tartotta mind az elismerő, mind a kritikai megjegyzéseket, különösen a javaslatokat ítélte igen hasznosaknak, s megerősítette, hogy „ . . . a jó javaslatok az országos összegezésbe bekerülve, minden bizonnyal helyet kapnak a törvényben.” Merkovszky Pál, a Hazafias Népfront megyei művelődési munkaközösségének el­ nöke vitaindító bevezetőjében annak az általános örömnek adott kifejezést, hogy a törvénytervezet megszületett, már ilyen tárgyalható állapotban van, s utalt annak vitathatatlan céljaira és szilárd elvi alapjaira. A tervezet egyértelműen pozitív voná­ sainak hangsúlyozása mellett azonban — mert hiszen ez volt a társadalmi vita célja — néhány, főleg a közművelődés többszektorúságából adódó szabályozási és egyéb prob­ lémára hívta föl a figyelmet, mondotta el a maga észrevételeit. A vita — amelyben húszán szólaltak fel és négyen írásban küldték be megjegy­ zéseiket — a törvénytervezet következő, problematikusnak látott részei köré csopor­ tosult: Először is a törvény — kitűzött céljával ellentétben — éppen a szabályozás, a többszektorúság szabályozásában nyújt a legkevesebbet. A másik, ami az irányító és gya­ • A z ö ssz e fo g la ló az ülés hiteles je g y z ő k ö n y v e alapján készült. (A szerk.)

93

korló közművelődést szakemberekben még nagyobb hiányérzetet kelt, a normatívák hiánya, ugyanis nem ír elő a törvény kötelező normatívákat. Bár igaz, hogy ez egy kerettörvény-tervezet, amelyet állami végrehajtási utasítás követ, sőt, mivel a köz­ művelődés többszektorú, nyilvánvaló, hogy a társadalmi és tömegszervezetek is adnak majd ki a maguk vonalán végrehajtási utasításokat, de a tervezetet célszerűbb lenne a végrehajtási utasítással együtt látni és úgy megvitatni. Azonban így is általános az az észrevétel, hogy kerettörvény szinten is bizonyos normatív szabályozásoknak kellene lenniük a tervezetben. Pl. olyanoknak, hogy a szakszervezetek vagy a SZÖVOSZ milyen intézményeket tartsanak fenn, s egyáltalán a tanácsnak is egy adott közigaz­ gatási területen mik a normatív kötelezettségei. Természetesen más normatívák is el­ képzelhetők, illetve szükségesek. Továbbá általánosan kifogásolták azt, hogy ez a törvénytervezet kevésbé rendel­ kezik, inkább kijelent, megállapít. Sok benne a kijelentő és kevés a felszólító mód. Bár az ilyen típusú törvénynél érthető, hogy nem szankcionál, de a sok „segíti” és „támogatja” kifejezés szövegben már nehezen, mert egy törvénynek rendelkeznie kel­ lene olyan kérdésekben, amelyekről tudjuk, hogy túl nagy a szubjektív megítélés sze­ repe, a közművelődési célok megvalósítása feltételeinek megteremtésében. Részletezőbb megjegyzések: A törvénytervezet bevezető részében van egy ilyen megállapítás, h o g y ...... a szocialista társadalom. . . felszámolta azt a kulturális elma­ radottságot, amely a dolgozó osztályt évszázadokon át sújtotta." Ezt kategorikusan megállapítani bizonyára túlzás, mert még korántsincs így. Amit bizonyít a mi me­ gyénkben az is — többek között —, hogy az általános iskola még nem teljesen általá­ nos, hogy a könyvtári olvasásnak „fehér foltjai” vannak, hogy a klubok kihasznált­ sága tekintetében sem beszélhetünk megfelelő igényességről stb. Az első fejezet általános rendelkezései a törvény céljával kezdődnek. Ez pedig az állampolgárok művelődési igényeinek kielégítésével kapcsolatos alapvető szabályok rögzítése volna. Csakhogy éppen ezek nincsenek kellően kimunkálva benne. Viszont ennek a fejezetnek pozitívuma, hogy az állam irányító tevékenységét egyértelműen és hangsúlyosan rögzíti, mert a koordinálásban bizonyos problémákat okozott, hogy erre nem volt törvényerejű rendelkezés. A második fejezetben a közművelődési feladatok és megvalósításuknak a szabályai szerepelnek. A 10. pont azt fogalmazza meg, hogy a közművelődési feltételeket a csa­ ládban is az állam biztosítja, csak azt nem mondja ki, hogyan? A 15. pontban a követ­ kező szerepel: „A közművelődési feladatok megvalósítása érdekében az állam meg­ felelő intézményeket, vállalatokat létesít és tart fenn.” De: csak az állam tart fenn ilyen intézményeket? A szakszervezetek, vállalatok, tömegszervezetek, szövetkezetek nem? A közművelődési szolgáltató intézmények feladatainak a tervezetben való megha­ tározásánál merült fel még a legtöbb probléma. (Olyanokon kívül, hogy pl. a népmű­ velési intézet, vagy a mozihálózat egyszerűen kimaradt.) Szükség van-e egyáltalán a művelődési intézmények feladatkörének külön meghatározására az általános feladato­ kon belül, amikor a művelődési intézményrendszerek működési szabályzatai ezeket részletesen megjelölik? Talán arról lehetne szó inkább, hogy ezeket a közművelődési törvényhez majd igazítsák hozzá. 3—4 mondat szerepel a tervezetben az egyes köz­ művelődési intézményrendszerek feladatairól úgy, hogy pl. a könyvtárak az emberi és nemzeti kultúrát terjesztik, a múzeumok már csak a nemzeti kultúrát, a művelődési otthonok és klubok a nemzeti és a szocialista kultúrát. Ebben a szövegezésben a nem­ zeti és a szocialista kultúra két elkülönülő fogalomnak látszik. Szükségtelen tehát az intézményrendszerek feladatkörét meghatározni, sokkal inkább az általános feladato­ kat kell értelemszerűen vonatkoztatni rájuk. 04

A harmadik fejezet a közművelődés személyi és anyagi feltételeivel foglalkozik. Kimondja, hogy a közművelődés személyi feltételeinek biztosítása állami feladat. Csak állami feladat? A személyi feltételeké sem csak az. A társadalmi és tömegszervezetek­ nek például nincsenek függetlenített közművelődési munkásai? Néhány példa a hozzászólásokból: Szilágyi Pál (járási népművelési felügyelő, HN járási elnökségi tag): A népmű­ velők nagyon várják a törvény megjelenését. Ügy véli, ha jogként és kötelességként beszélünk a közművelődésről, akkor a törvény némileg ellentmondásba kerül önmagá­ val, amikor túlzottan az önkéntességre számít. A közművelődési tevékenység eddig is jórészben önkéntességre épült. A törvénynek valamilyen módon meg kellene határoz­ nia, hogy a gazdasági egységek, melyek tekintélyes kulturális alappal rendelkeznek, mit kötelesek tenni, milyen mértékben járuljanak hozzá a közművelődéshez. Ponto­ sabb törvényi megfogalmazást kér, melyben nem lesznek bizonytalan, illetve félre­ érthető szavak. (Szervezhetők, adhatók stb.) A munkahelyek felelősségével kapcsolat­ ban húzza alá a törvény legalább a nyolcosztályos általános iskola, illetve a szakképe­ sítés megszerzésének igénylését mindenkitől. Ifj. Faggyas Jenő (a tarpai Esze Tamás Tsz függetlenített művelődési előadója): Helyesli a közművelődés irányításának állami feladatként való hangsúlyozását. Ugyan­ akkor az állam önmagában a célokat nem fogja tudni megvalósítani, támaszkodnia kell az intézményekre, vállalatokra. Javasolja, hogy a 7. oldal 2. fejezet 11. pontjában a vezetők feladatának meghatározásánál használják a „kötelessége” szót. Egyre több az olyan nagyüzem (mezőgazdasági is), mely igen jelentős kulturális támogatást tud adni. Helyes, ha az állami intézmények, iskolák, tanácsok igénylik is a gazdasági egy­ ségek támogatását. A 33. pontba be kellene fogalmazni a kulturális alap mértékét, amelyet képezni kötelező, s azt is, hogy felhasználására éves tervet kell készíteni. Végül a megfelelő képzettségű közművelődési szakemberszükségletről beszélt. Dr. Németh Péter (a Szabolcs-Szatmár megyei Múzeumi Igazgatóság igazgatója): A 27. pont kapcsán a múzeumok feladatkörével foglalkozik. Javasolja, hogy a tervezet­ ben a múzeumi szervezet természettudományos műveltséget terjesztő munkáját is jut­ tassák kifejezésre. Általánosságban javasolja, hogy a közművelődési törvény radikáli­ sabban és egyértelműbben fejezze ki magát. Amit a közművelődés többcsatornás jelle­ géből adódóan vártunk, éppen az nem található meg a törvénytervezetben. Ügy véli, a tervezet nem mutat rá, hogy kikre építi a feladatok végrehajtását. Szerinte kiemel­ ten meg kell határozni a munkás-paraszt tömegek művelődési lehetőségeinek biztosí­ tására vonatkozó igényeket és egyúttal a kulturális ellátottsági egyenlőtlenségek fel­ számolására is utalnia kellene a készülő törvénynek. Dr. Kuknyó János (a megyei tanács művelődési osztályának vezetője): Az ifjúsági törvény készítésénél is kifogásoltunk bizonyos dolgokat. Tapasztalataink szerint a tör­ vény nem változtatja meg egycsapásra jelenlegi helyzetünket, s a gondjaink megol­ dása nem megy egyik napról a másikra, a törvény lehetőséget ad azonban arra, hogy megfelelő politikai ráhatással és agitációval nagyobb eredményeket tudjunk különböző intézményeknél és gazdasági egységeknél elérni. Ezért a törvénytervezetet jónak, előre­ mutatónak tartja. Bizonyos perspektívákat azonban meg kell határozni. Egy üzem, vállalat határozza a költségvetése terhére a művelődési célokra szolgáló összeget, ami­ ből esetleg könyvtárat fejleszt, kultúrcsoportot támogat stb. A végrehajtási utasítás­ ban konkrétabbnak kell lennie, hogy mit, hogyan csináljon a vállalat. Szükséges a mű­ velődési együttesek és a munkahelyi kapcsolatok jobb alapokra helyezése is, mert egy együttes fenntartása néha komoly anyagi gondot jelent. A közös fenntartású intézmé­ 95

nyék is anyagi, gazdasági okok miatt nem egyszer megszűnnek. Az országban lévő művésztelepek szervezéséről is rendelkeznie kellene, mert mind különböző alapszabály szerint működnek. E törvény megszületésével egy nagyon fontos folyamat indul meg a közművelődésben. Végrehajtásához azonban türelemre, sok és jó munkára van szükség. Sánta Miklós (járási művelődési ház igazgató Vásárosnamény, HN műv. munka­ közösségi tag): Mitől törvény a törvény? — kérdezte —, ha hiányzik belőle a határo­ zottság, a konkrét kijelentés. Kimaradt az anyavállalatok és a leányvállalatok viszo­ nyának szabályozása ebben a tekintetben. Járásában ez a legnagyobb probléma. Ha anyagi jellegű kérésük van, a leányvállalatuk az anyavállalatra hivatkozik, ahová be­ fizetik a pénzt. Javasolja, kerüljön a törvénybe, hogy azok a leányvállalatok, amelyek az összvállalati kulturális alapok képzésében vesznek részt, rendelkezzenek a rájuk jutó összeggel. Vannak továbbá a közművelődésben sehova nem tartozó közösségek, pl. a zenei munkaközösségek, táncoktató közösségek. Ezekről is dönteni kell a végre­ hajtási rendelet során. Spisák András (az MSZMP vásárosnaményi járási első titkára, országgyűlési kép­ viselő) : Amikor a gazdasági vezetőket beszámoltatják munkájukról, azt is meg kellene kérdezni tőlük, hogy mit tettek a közművelődés érdekében. A törvénnyel kapcsolat­ ban elmondja, hogy ha hozunk egy törvényt, kell, hogy annak anyagi fedezete is legyen. Ahhoz, hogy a törvényt végre lehessen hajtani, meg kell szabni, hogy milyen összeggel és ki fog rendelkezni. Konkrétabban meg kell fogalmazni, hogy mire akarják az embereket megtanítani. Az irányítást egyértelműbbé kell tenni. A marxista—leni­ nista tanítások terjesztésének fontosságát ki kell hangsúlyozni. Dr. Margócsy József (a Bessenyei György Tanárképző Főiskola főigazgatója) meg­ küldött véleményét dr. Gulyás Emilné tolmácsolta. A közműveltség fogalmát, össze­ tevőit, a vele kapcsolatos társadalmi követelményrendszert nem fogalmazza meg a törvény. Ezt súlyos hibának véli. A családban folyó közművelődést hogyan oldja meg az állam? — kérdezi. Továbbá szövegezésében kissé elnagyoltnak, tartalmában hiá­ nyosnak és nem eléggé rendelkezőnek véli a tervezetet. Alapos átdolgozását javasolta. Dr. Miklóssy Ferenc tsz-elnök, a Hazafias Népfront OT falu- és szövetkezetpoli­ tikai bizottságának tagja írásban megküldött javaslatában szerepel, hogy „a törvény­ nek kötelezően elő kellene írnia a vezetők, illetve a vezetőségek részére a termelési terv teljesítéséhez hasonló beszámolást, illetve tájékoztatást a szövetkezetek tagjai és a vállalatok dolgozói előtt” . Továbbá „lényegesen segítene a törvénynek olyan értelmű intézkedése, mely szerint a szövetkezetek vezetőségének, illetve a vállalatok legfőbb vezetőinek évvégi termelési prémiuma egyik előfeltétele a közművelődési terv teljesí­ tése lenne”. Merkovszky Pál vitazáró összefoglalójában elmondta, hogy a törvénytervezet — itt vitatott részei ellenére is — mindenképpen előrevivő. Az elhangzott 20, és 4 írásban beadott hozzászólás és a számos konstruktív javaslat rendkívüli érdeklődésről, ügy­ szeretetről és nem utolsósorban hozzáértésről tanúskodott. A szerteágazó vitában né­ hány kérdéscsoportban közös vélemény látszott kikristályosodni, amelyekben a részt­ vevők többé-kevésbé egyetértettek. Ezek: — a határozottabb, rendelkezőbb, „törvényszerűbb” fogalmazás igénye a feladatokat és kötelességeket illetően, beleértve a lehetséges normatívá­ kat is; — a többszektorúságból adódó feladatok pontosabb és a társadalmi, tö­ megszervezeti, valamint gazdasági egységekre is vonatkozó megfogal­ mazása (utóbbiaké a gazdasági eredményességük függvényében);

9G

— az állam irányító és koordináló szerepének pontosabb meghatározása, az ellenőrzés és felelősségre vonás jogával együtt; ezzel kapcsolatban meg kell határozni, hogy milyen további szinteken és feladatkörrel működjék közművelődési tanács; — a közművelődési szakemberek anyagi, erkölcsi elismerésének a pedagó­ gusokéval való „egyenjogúsítása” is szükséges a törvény megfelelő he­ lyén; — kívánatos a marxista—leninista világnézeti nevelés szerepének erőtel­ jesebb hangsúlyozása a törvényben; — a közművelődési intézmények, intézményrendszerek felsorolását bőví­ teni kell, de részfeladataikat a törvényben külön megszabni nem; — utalni szükséges a szövegben a művelődési egyenetlenségek és feltétel­ beli szintkülönbségek felszámolásának szükségességére is; — nyújtson a törvény legalább 15—20 évre szóló perspektívát az MSZMP programnyilatkozatának megfelelően, s ne csak a már kialakult hely­ zetet rögzítse. A vitavezető végezetül a megszülető törvény mindenképpen pozitív szemléletfor­ máló hatásáról, a szemléletformálódás és a törvény kölcsönhatásáról szólt. Végül annak a véleményének adott kifejezést, hogy a közművelődés feladatait helyes szemlélet alapján, törvényi garanciákkal lehet csak optimálisan megoldani. A közművelődési törvénytervezet megyei vitájában résztvevők tehát lényegében további finomítást, pontosítást és részben átdolgozást javasoltak a törvény előkészítői­ nek, s a végrehajtási utasítások kiadóinak, mert a tervezetet a tárgyalt formájában nem tartották törvényre alkalmasnak. (Ügy tudjuk, hogy szerte az országban, a számos társadalmi vita során hasonló következtetések születtek.) Az országos — s közte a megyei — vita tényleges haszna a megalkotásra kerülő közművelődési törvényben bi­ zonnyal realizálódik, hiszen ez is volt a célja. M. P

97

Péter Mihály: Kalapos fej. (A felszabadulási ünnepi tárlat anyagából.)

KALENDA ZOLTÁN:

A diáksajtó megyénkben „Minden értelmes ifjú elérkezik életének azon periódusá­ hoz, melyben megpróbálja az irogatást. Egyesek titokban pró­ bálkoznak az irodalom területein, mások pedig valamelyik ifjúsági lap hasábjain közre is bocsájtják írásaikat.” (Idézet a zilahi kollégium lapjának, a „Bontakozó Szár­ nyakénak 1933-as évfolyamából.)

Vajon lehetne-e summásabb, kifejezőbb mottót adni, mint a zilahi kollégisták sorai, egy, a diáksajtót bemutatni szándékozó írásnak. S bár a közölt részlet több mint négy évtizede íródott, aktualitását, mondanivalójának lényegét ma sem vesztet­ te el. A még sokszor titkon írt, szerkesztett naplók korszakából azután egyre jobban „kinő” a fiatal. Sokan — bár a publikációra kevés lehetőségűit van — tovább folytat­ ják az irogatást. S ha az ifjú olyan közösségbe kerül, ahol több hozzá hasonló — az írással már korábban foglalkozó — fiatal van, könnyen lehet ennek a titkon, titokban való próbálkozásnak egy szebb eredménye: a DIÁKSAJTÓ születése. Mert elég csupán néhány jószemű, környezetét kritikusan figyelő, agilis fiatal — s hozzá a tanári, nevelői bátorítás, támogatás. . . megszülethet a diáklap. Így volt ez a múltban, így van napjainkban. Tanárok, nevelők felelősségteljes munkája segíti efzeket a fiatalokat, hisz a törekvés, a lap, az iskolai sajtó létrehozása egyben azt is jelenti, van miről írni, van mit közölni az iskoláról, életükről, munkájukról. Napjainkban, amikor egyre több szó esik a demokratizmusról — üzemekben, vál­ lalatoknál egyaránt —, ne tévesszük szem elől, hogy az iskolai demokrácia, a szocia­ lista tanár—diák viszony — ugyancsak napirenden lévő kérdésének — egyik fóruma, megnyilvánulási formája, segítője: a diáksajtó. Csak a felsorolásban került utoljára — de fontossága ugyancsak nagy — az ifjúsági mozgalom agitációs, propagandamun­ kájában való szerepe. A diáklap eszköz a mozgalmi munkában. E szempontokat figyelembe véve kezdődött a „kutatás” a megyénkben megjelenő és „élő, létező” diáklapok után. Nem volt hát könnyű rájuk bukkanni, mert jellemzi őket a rendszertelen időközökben való megjelenés. A munkában segítségünkre volt o KISZ Szabolcs-Szatmár megyei Bizottságának néhány munkatársa, azzal a nem is titkolt szándékkal, hogy ezentúl ők is nagyobb figyelmet szentelnek a megye diák­ sajtójának. Ez a patronálás lehet továbbképzések, nyári „újságírótáborok” megszerve­ zése s így tovább. . . Ez utóbbi egyébként nem új kezdeményezés. Éppen Nyíregyháza­ Sóstó adott otthont az elmúlt nyáron a diákújságírók országos táborának. Kis kitérő­ vel, szóljunk röviden e tábor munkájáról, jelentőségéről. Az ország szinte valamennyi 99

megyéjéből hozzánk érkezett fiatalok amellett, hogy az aktuális ifjúsági és bel-, kül­ politikai kérdésekről is tájékoztatást kaptak, megismerhették — a szakma kiválóságai­ nak segítségével — az egyes műfajokat. Elsajátíthatták a gyakorlatban is a módszere­ ket, az eljárásokat. A tábor vezetői szerint hasznos, sikeres volt a tavalyi, nyíregy­ házi tábor. S a fentieken kívül a táborozás a legideálisabb alkalmat teremtette meg a személyes eszmecserékre, találkozókra, ahol kicserélhették egymás tapasztalatait. Visszakanyarodva megyénk diáksajtójához, egy 14 pontot magában foglaló kérdő­ ívet kaptak kézhez az egyes középfokú iskolák. Tartalmazta a kérdőív a lapok cí­ mére, megjelenésére, a szerkesztési munkamódszerekre vonatkozó kérdéseket, s külön pontban mondhatták el szubjektív véleményeiket a lapszerkesztők. A felmérés első tapasztalata, hogy megyénkben a mai lapok megjelenését figye­ lembe véve — az utóbbi másfél évtizedben — nem volt hagyománya a diákújság­ írásnak. A jelenlegi lapok közül a nyíregyházi Zrínyi újsága jelenik meg a legrégebb­ től, 1962-től. A többiek megjelenésének dátuma a 70-es évekre esik. Mindebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy amilyen nehezen születik egy diáklap, olyan künynyen áll fenn megszűnésének veszélye. Tapasztalat, hogy egy-egy agilisabb évfolyam­ nak az iskolából való távozása után — megfogyatkozik a szerkesztőgárda, megszűnik, hallgat a lap. Az ok: nincs megoldva a folyamatos utánpótlás képzése. Ezért örven­ detes, hogy néhány mai lapnál az impresszumban a szerkesztő címénél több helyütt két nevet is láttunk. Egy negyedikes és rendszerint fiatalabb — másodikos, harmadikos — társának nevét is. így van ez rendjén, így ismeri meg a fiatal az idősebbtől az „újságírói” munka módszereit. Külön kitértünk kérdőívünkben az oktatók, nevelők támogatására, munkájára. A beérkezett válaszok bizonyították, fontos a segítség, a patronáló munka. Szándékkal nem kérdeztünk rá, hogy milyen munkát végeznek a tanárok. Mert — és ez is tapasz­ talat — ott van jó munka, jó kapcsolat, ahol a tanárban nem valami cenzort látnak, aki a régi idők piros ceruzáját szorongatva gyűjteti be az elkészült anyagokat. A gyakorlat bizonyítja, ha előzetesen, még az anyaggyűjtés, a témaválasztás idején tudatosítják a diákíróban munkája célját, lényegét, önmaga ismeri fel a munka politikusságát, fontosságát. S ha megvolt az előzetes bizalom, munka közben ő maga keresi fel problémáival tanárait, a tanárszerkesztőt. Altejezetet lehetne szentelni a diáklapok technikai kivitelezésének. Ugyanis e téren számíthatnak a legtöbb és legnagyobb buktatókkal, nehézségekkel. A legtöbb iskolában, mint az adott válaszokból is kiderült, házilag, stencil-, — ritkábban — rotagépes eljárással készül a diáklap. A munkatársak, a fiatalok véleményeikkel támaszt­ ják alá, itt lép fel, jelentkezik a legtöbb nehézség: az anyagok készen vannak, de nincs, aki stencilre vagy rotalemezre gépelje azokat. S ha ez sikerülne is, kiderül: hiánycikk a papír. Sokan tévesen értelmezett takarékosságból vonják el a létfontos­ ságú papírt a diáklapoktól. Pedig a takarékosságot nem itt kellene elkezdeni. Kész a lap. De mire az olvasók kezébe került — épp a korábbi késlekedésekért —, tartalma, írásai már elvesztették aktualitásukat, fontosságukat. Mivel foglalkozik a diáksajtó? Mindenfajta tudományos elemzés helyett álljon itt néhány beérkezett vélemény alkotóiktól, szerkesztőiktől: — Segítséget nyújt a KISZ célkitűzéseinek megvalósításában, az akciók eredményes végrehajtásában. Pl. társadalmi munkára való felhívások, a tanulmányi munka javítása érdekében közzétett cikkek jelennek meg. (Iskolánk Hangja, Demecser.)

— Megjelentetünk sok évfordulóval kapcsolatos cikket. Fórumként is megállja a helyét. Több, közgazdasági jellegű pályázat kiírását is kö­ zöljük benne. (Iskolai Élet, Fehérgyarmat.) — Hírekkel a KISZ-alapszervezetek életéből. . . (Diákhang, Zrínyi, Nyíregyháza.) — Tanácsokkal szolgál a soron következő mozgalmi akciókhoz. (Tolláinkból, Nyírbátor.) — Közéletiségre nevel és mozgósít. . . (Kossuth Figyelő, Nyíregyháza.) Műfajok megoszlásában szinte valamennyi újságírói műfaj megtalálható bennük. Szinte valamennyi vezércikk közlésével kezdi. Ezek aktualitását általában egy-egy évforduló adja meg. Sok — s talán több is a kelleténél — az interjú, a beszélgetés, a riport. Kevesebb az alapműfaj. Érdekes: már itt is húzódoznak, — mert nem lát­ nak benne komoly munkát — a hírek, a kisebb tudósítások megírásától. Ami van, az is inkább kevert műfajú. Egy-egy tudósítás terjedelme nem áll arányban az esemény jelentőségével. Üjítás, és mindenképpen hasznos a napi sajtó, a központi lapok figye­ lemmel kísérése. S ami speciális, szabolcs-szatmári, annak helyet adnak a lapban is. (Legutóbb épp a megyei tanács ösztöndíjáról szóló hírt veszi át az ÉVISZ lapja — a Népszabadságból!) Az elemző, értékelő publicisztika, riport is helyet kap a hasábokon. (Figyelemre méltó volt a két nagykállói gimnázium kapcsolatát elemző és bátran bí­ ráló, kritikus írás!) A lap felelős szerkesztője szinte valamennyi iskolában tagja az iskolai KISZvezetőségnek. Ha nem, akkor is résztvevője — mint meghívott — a vezetőségi ülé­ seknek. Az összpéldónyszámokat tekintve a megye diáklapjai átlagosan 3—500 példányban jelennek meg. Így a kilenc, jelenleg is mégjelenő diáklapot figyelembe véve nem je­ lentéktelenek az összpéldányszámok. A megyében csaknem 4000 példányban jelenik meg a diákújság! Bár van még mit pótolni! A negyvennél több középfokú iskolát számításba véve a kilenc diáklap kicsit kevés még! Több helyről a kérdőíveken szépen meg is indo­ kolták a lap hiányát. Sok esetben egy-egy agilis, rátermett diák hiányzik. Nem emlí­ tik, nem mondják ki ily nyíltan a tanárok felelősségét. Mert nem mindig lelkesednek a nevelők sem a lapért. Pluszmunkát látnak benne. Pedig a diáksajtó nem szükséges rossz! Szükséges és jó! Egyenesen hasznos. A mozgalmi munka, a napi feladatok tel­ jesítése, a fórum, a kölcsönös eszmecsere, az alkotó vita kibontakoztatása mellett leg­ nagyobb előnye talán, hogy állandó olvasóvá nevel. Kritikus szemű, a társadalom feladatait jól megítélő és tevékenyen támogató, közéleti fiatallá. S ez a feladata a diák­ lapnak, ezt igyekszik — ha még nehezen, sok helyütt nehézségekkel is birkózva — megoldani megyénk diáksajtója is! (Kalenda Zoltán cikkében szívesét! közölnénk diákok hozzászólását. — A szerk.)

101

Cs. Nagy András: Parasztasszony. 102

könyvekről PAPP ZOLTÁN SÁNDOR:

A beregdaróci emberek élete a századfordulón (Natura. Bp., 1915. 383. lap.)

Megyénk honismereti-néprajzi gyűj­ tőpályázati mozgalma keretében érle­ lődve ismét egy jelentős, országos ér­ deklődésre is számottartó vaskos mű lá­ tott napvilágot. Bizonyítva, hogy töret­ len konok akarattal a legnagyobb aka­ dályokat — közönyt, gúnyos szakmai gőgöt, szerencsétlen emberi sorsot stb. — is magunk alá gyűrhetünk, ha hiszszük, hogy nemcsak rossz és önző em­ berek léteznek, hanem segítőkészek, igazak is! Ismert közhely, hogy minden kinyomtatott könyvnek megvan az előés utóélete. Ügy érezzük, különösen ér­ vényes mindez Papp Zoltán Sándor tar­ talmas könyvére. Szinte szeretnénk kézbe véve magas­ ra emelni s mindazok felé felmutatni, akik évek óta siránkoznak, sőt egy egész hosszú életen át, hogy falun nincs meg a „szellemi atmoszféra, az inspiráció” a tartalmasabb kutatómunkához, alko­ táshoz. Az igaz, hogy manapság az egyén gigantikus életerő-feszítése, olykor-oly­ kor pazarlása, igaz nem „fáklyás felvo­ nulás” , de az alkotó embernek mégha fogcsikorgatva is vesszük tudomásul, bi­ zony meg kell ennie a „kásahegyet” mindenütt, falun méginkább! A fenti, látszólag nem idetartozó gon­ dolatok nagyon is aktuális megpendítése mellett makacsul hiszünk abban, hogy

a Papp Zoltán Sándorok végül is nagy­ szerű példaképek. Amikor mindenki va­ lamiképp naponként keresi a boldogsá­ got, önként adódik a kérdés: mi is való­ ban a boldogság? Erre a kérdésre a könyv előszavában Balassa Iván ekként válaszol: ...... boldog csak az az ember lehet, aki tehetségének és körülményei­ nek együttes lehetőségéből a legjobb eredményt éri el munkájában” . Azt gon­ doljuk — ha a kiszámíthatatlan vélet­ len meg is fosztotta szerzőnket a világ szemmel való látásától — mégis na­ gyon boldog ember lehet! Hogyan kezdődött mindez? A szerző szeme világa elvesztése után hazatér szülőfalujába. Miközben kilátás­ talanul telnek napjai, Celködlenek a gyermekkor világának szokásai, hagyo­ mányai s egyre gyakrabban éli újra az eltűnt, elmúlt ifjúkort. Élete párja biz­ tatására és gondoskodó segítségével ez nem reked meg az önvigasztaló meren­ gésnél, hanem tudatos életprogrammá teljesedve szorgos munkafázisok tartó­ pilléreivé növekszik. Ezen szellemhitpillérek közt épül évek alatt a népi kul­ túra porladó, feledve-sorvadó anyagából az a fundamentum, melyre most már fel lehet rakni a körfalakat, és az egészet be lehet boltozni a faluban mindenütt fellelhető hagyományelemekből — a szellempalotához. így épít a volt építész 103

látható és megfogható anyagból lévő építmények helyett szellempalotát — mindnyájunk számára. Persze életrajzi regény terjedelmet kitöltő életemcsztések, gondok, küzdelmek közepette. Mert mi tagadás, az először menekülésnek in­ duló élettevékenység tudatos, sőt mér­ nöki pontossággal tervezett munkaprog­ rammá nőtt sok-sok, már-már a vég­ sőkig megkeseredett pillanat béklyóiban is sokat vergődött tehetetlenül. A hitvesi biztatás, segítő kéz után Papp Zoltán Sándor gyűjtőmunkájában a további lendületet és szakmai emelke­ dést megyénk jónevű etnográfusának, dr. Erdész Sándor muzeológusnak út­ mutatásai, majd az elkészült gyűjtése­ ket nyomdakész kézirattá simító, for­ máló és gyomláló segítő akarása viszi a publicitás irányába. Klasszikus iskola­ példát mutatva, bizonyítva — honisme­ reti mozgalmunkban számtalanszor hiá­ nyolt — szakember és „néprajzi gyűjtő” néprajztudományunk számára oly fon­ tos, póz nélküli együttműködésére. A kézben tartott 18 íves beregdaróci társadalomnéprajzi monográfia tehát ilyen, és még sok más, itt le nem írható előzmények után látott napvilágot, fel­ ölelve a település paraszti társadalma és néprajza számos területét. Nem titok, hogy Kiss Lajos: A szegény emberek élete c. klasszikus műve (Bp., 1955. 604. lap) volt a példaképe témában és mód­ szerekben is. Papp Zoltán Sándor köny­ ve ennek ellenére merőben más, új ada­ tokkal bővíti a paraszti társadalom szá­ zadforduló körüli világáról meglévő is­ mereteinket. Ebben az 1045 lelkes beregi kisköz­ ségben — mint cseppben a tenger — benne morajlott az egész paraszti társa­ dalom. A falusi emberek — kisszolga, szolga, öreg szolga, napszámos, gazdál­ kodóféle ember, gazdálkodó ember, jól gazdálkodó ember, nagygazda, bakter,

104

falusi kerülő, kondás, csordás, gulyás — életsorsok mellett, megelevenednek a letűnt uradalmak emberei. Az urasági cselédek, szúrózók, vízhordók, ostoros béresek, kocsisok, parádés kocsisok, me­ zőkerülők életének leírása mellett az urasági pásztorok közül a kisbojtárok, bojtárok, nagybojtárok, kondások, csikó­ sok, juhászok, gulyások vallanak életük­ ről. A summások, „fejércselédek” peszra, szolgáló, napszámos lány és asszony sorsának leírásával zárva a sort. Örök emléket állítva az uradalmi cselédek — néprajzilag eddig eléggé fel nem tárt — világának. Majd a gazdálkodás fejezeten belül a szántásról, vetésről, kapálásról, aratás­ ról, hordásról, cséplés-nyomtatásról, majd az őszi munkákról — a folytono­ san ismétlődő gazdasági év keretébe fog­ lalva kapjuk a társadalmi freskót. Ez­ után mintegy rószfinomításként a legel­ tetés, szénagyűjtés, állatgyógyítás, majd az építkezés, fűzfa- és gyékényfonás, fúrás-faragás, fonás-szövés, kenyérsütés, lekvárfőzés, disznóölés, majd a népszo­ kások címszó alatt a családi élet hagyo­ mányai: párválasztás, háztűznéző, leány­ kérés, kézfogó, lakodalom, keresztelő le­ írása után az esztendő néprajza zárja a sort. A könyv tehát — melynek folytatá­ sát tervezi a szerző — egy beregi falu, Beregdaróc társadalmának keresztmet­ szetét adja, törekedve többé-kevésbé si­ keresen egy egységes kép megformálá­ sára. A kötethez írt előszavában Balassa Iván, a néprajztudományok doktora an­ nak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy a könyv adataival a tudományos munkák jegyzeteiben gyakran fogunk még találkozni. Vajha számos szakember dicseked­ hetne ilyen megállapítással! Farkas József

SZABÓ ENDRE:

Dombrád harminc éve Az évfordulók az ünneplés mellett mindig alkalmat kínálnak a visszatekin­ tésre, a számvetésre, hogy az új felada­ tok meghatározásánál és teljesítésénél iránytűként használhassuk tapasztala­ tainkat. Ez napjainkban igen sokféle módon valósulhat meg, de egyre nő az írásos forma szerepe. Azoknak az öszszegzéseknek és feldolgozásoknak pedig külön jelentőségük van, amelyek szocia­ lista jelenünk gyökeréig, a harmincéves múlt kezdetéig nyúlnak vissza, hiszen e harminc év alatt alapvetően változott meg hazánk, a város és a falu egyaránt. Különösen a falu és a mezőgazdaság öl­ tött új arcot, többet változott, mint meg­ előzően évszázadok alatt. Ebben a nagy átalakító munkában a [elszabadulás adta lelkesedéstől indíttat­ va, úgyszólván minden községben szép számmal akadtak a közösség boldogulá­ sáért önzetlenül és fáradhatatlanul mun­ kálkodni kész emberek, akiknek helyt­ állása ma is példaként szolgálhat szá­ munkra. Áldozatos munkájuk megörö­ kítése nemcsak a közösségért végzett munka megbecsülését jelenti, hanem en­ nek az örökségnek a vállalását, a tovább­ fejlesztés készségének és képességének igényét is. Ezt ígéri az olvasónak a Dombrád nagyközség pártbizottsága és közös tanácsa kiadásában most megje­ lent Szabó Endre: „Dombrád harminc éve” c. munkája is. „Sokan vannak még azok közül, akik cselekvő részesei voltak az első lépések­ nek, jól emlékeznek az újjáépítés ke­ mény napjaira, a politikai és gazdasági

harc sikerére. Ezzel a könyvvel nekik is méltó emléket kívánunk állítani. Aki el­ olvassa, képet alkothat magának arról a valóban hatalmasnak nevezhető munká­ ról, amelyek eredményeként a mai Dombrád megszületett. Akik ebben részt vettek, büszkén tekinthetnek vissza a harminc év alkotásaira. Nincs szégyen­ kezni valójuk az utókorral szemben. Az eltelt 30 évet a derekasan végzett mun­ ka és a gazdag eredmények örömével zárjuk. A visszatekintés azonban a tanul­ ságok felmérésére is kötelez. Tanulva a múltból, merítsünk erőt a jövő felada­ tainak, a szocialista építés még sikere­ sebb, még eredményesebb megoldásá­ hoz” — olvashatjuk az ízléses kis kötet előszavában. A szerző levéltári, irattári dokumen­ tumok, statisztikai, helytörténeti kiadvá­ nyok, visszaemlékezések alapján, törté­ neti hűségre törekedve, egyértelmű el­ kötelezettséggel eleveníti meg a község felszabadulás utáni legfontosabb esemé­ nyeit. Nem vezette a mindenre kiterjedő és mélyreható történelmi feldolgozás igénye, de a gazdag és változatos adatok birtokában van mondanivalója a sors­ döntő átalakulás egykori cselekvő ré­ szesei és a történelem iránt érdeklődő fiatalok számára egyaránt. • Meggyőződhetünk a szerző szorgal­ mas anyaggyűjtéséről, jó megfigyelő ké­ pességéről és emberismeretéről. Jól öszszegzi a község felszabadulásának körül­ ményeit, a közigazgatás és a Nemzeti Bizottság megszervezését stb. Nyomon követhetjük, hogy az időnként éleződő 105

politikai feszültség közepette hogyan szakadnak el a falu lakói a múlttól, és hogy milyen kitartással meg bizodalommal küzdenek az újért. Mély rokonszenvet ébreszt a könyv azok iránt az újgaz­ dák iránt, akik igaerő hiányában maguk ásták fel a földet, hogy vethessenek, ter­ melhessenek. A felszabadulásnak az em­ berekre gyakorolt hatásáról sokan és sokat írtak már, s a dombrádi példa is nagyon eredetien érzékelteti ezt: t. i. a háború okozta nélkülözések után aratási versenyt tartanak, melynek győztesei egy-egy kaszát és egy-egy kilogramm rézgálicot kapnak jutalomként. Érdeme az is a könyvnek, hogy a község viszo­ nyainak alakulását mindig a nagyobb egészben — a járás, a megye, az ország — láttatja. A könyvben leírtak láttán az olvasó örömmel venné, ha a szerző nem mon­ dana le a nagyon rokonszenves és aktuá­ lis téma további kutatásáról, egy telje­ sebb, árnyaltabb kép megformálásáról. A kézirat és a lektori vélemény ismere­ tében elmondható, hogy a lektori észre­ vételek és tanácsok — amelyeket most még csak részben sikerült érvényesíteni — hasznos segítséget nyújtanak ehhez. Nem tűnik meggyőzőnek a könyv ta­ golása: első fejezetében a politikai élet, párt- és tömegmozgalmak, a másodikban a közigazgatás, községpolitika, a harma­ dikban a mezőgazdaság fejlődése, az utolsóban pedig a kereskedelem és szol­ gáltatás történetét, fejlődését tárgyalja. Ez a felosztás megnehezíti a rendsze­ rezést, elkerülhetetlenné teszi az ismét­ léseket, átfedéseket. Különösen a két első fejezet kapcsolata és összetartozása miatt az együttes tárgyalás lett volna kézenfekvő, hiszen a politika a valóság­ ban nem különül el a társadalmi élettől, s annak szervezésétől. A munka műfajilag nem elég egysé­ ges. Talán a krónikához áll legközelebb, de mégsem nevezhető annak. Az egysé­ gesebb műfaj kialakítása a feldolgozás módszerére is kedvező hatást gyakorolt 106

volna. Fogyatékosságként itt elsősorban azt említhetjük meg, hogy a szerző nem szelektálta kellően adatait. Egy emlék­ szoba kijelölésénél fontos lehet, hogy ab­ ban lakott-e az illető, de egy tanulmány­ ban annak már nincs jelentősége, hogy hányas számú teremben ülésezett vala­ melyik bizottság. A szerző láthatóan nagy súlyt helye­ zett az eredeti dokumentumok bemuta­ tására. Ez bármennyire is rokonszenves­ nek tűnik, sokszor azok lényegi ismerte­ tésével, elemzésével, értékelésével töb­ bet lehetett volna mondani. így viszont a következtetések levonását alkalman­ ként csak az olvasóra bízza, megfelelő összehasonlítási, viszonyítási támpontok nélkül. Ezt azért éreztük hibának és kö­ vetkezetlenségnek, mert helyenként igen találó és érdemi értékelést adott. Ahol viszont ez elmaradt, a feldolgozás szer­ kezetileg is mozaikszerűvé vált. Nem éreztük teljesnek, egésznek a felszabadulás előtti Dombrádról alkotott képet sem. Egy-egy személyről — fog­ lalkozásáról, társadalmi helyzetéről — szívesen olvastunk volna többet is, ha­ sonlóan az iskolák helyzetéről, majd ál­ lamosításáról, amelyről éppen csak em­ lítés történik. A korabeli kiélezett me­ gyei viszonyokra gondolva az olvasó kí­ váncsi lett volna rá, hogy Dombrádon milyen politikai közhangulatban került sor az iskolák államosítására, s hogy mi­ lyen tényezők befolyásolták ezt a köz­ hangulatot stb. A kiadvány statisztikai adatai he­ lyenként pontatlanok: A lakosság szá­ mának emelkedését (8. 1.) jelző első két adat téves. A református egyháznak a felszabadulás előtt a 10. oldal szerint 319 kh, a 21. oldal szerint 309 kh 3046 öl földje volt. Az 1947-es választások szá­ zalékos adatainak (országos) összege meghaladja a lehetséges 100 százalékot, mert a Magyar Függetlenségi Pártra vo­ natkozó adat téves. Továbbá a szerző fogalmazása, stílusa helyenként nem mindig gördülékeny.

Mindezzel együtt azonban úgy vé­ lem —, hogy Dombrád község vezetői a könyv megjelentetésével emlékezeteseb­ bé tették a felszabadulás 30. évforduló­ jának megünneplését, s jó szolgálatot tettek a helytörténeti mozgalomnak. Dombrád lakói pedig — reméljük — sze­

retettel és érdeklődéssel veszik kezükbe a róluk és elsősorban nekik írt könyvet. (Szabó Endre: Dombrád harminc éve. Nyíregyháza, 1975. Dombrád nagyközség pártbizottsága és közös tanácsa kiadása, 138 1.) Sallai József

A Szabolcs-Szatmár megyei Tanács V. B. Művelődésügyi Osztályának Évkönyve

6- 7.

Nyíregyháza, 1971—73.

Az 1972. és 1973. évi megyei pedagó­ giai pályázaton a legjobbaknak minősí­ tett dolgozatokat adja az Évkönyv most megjelent összevont kötete a nevelők kezébe. „A kötet tematikai gazdagsága azt jelzi, hogy az oktatás-nevelcs-közművelődés sok-sok kérdésével foglalkoz­ nak megyénkben élő szerzőink, de ez egyben azt is bizonyítja, hogy a ma pe­ dagógiai életét a sokrétűség jellemzi” — írja a kötet előszavában Kuknyó János osztályvezető. Valóban a kötetben meg­ jelent nyolc tanulmány iskola- és mű­ velődésügyünk szinte minden égető kér­ dését feltárja. Az első tanulmány „A család helyzete és az iskolával való együttműködése” címet viseli. A szerzője Horváth Miklós, a szociológusokra jellemző alapossággal vizsgálja meg azokat a tényezőket, ame­ lyek a társadalmi struktúra, s azzal együtt a családi élet megváltozásának is előidézői voltak. Mivel a társadalmi struktúra meghatározó tényezője első­ sorban a településszerkezet és a lakó­ hely szerinti rétegződés, ezeket tárja fel különös gonddal. Kimutatja, hogy a me­ gye településszerkezete a kisközségi, a falusi település, amelyre igen jellemző az is, hogy szétszórt település. Majd Hegedűs Andrásra hivatkozva bemutat­ ja, milyen hatást gyakorol a falusi jel­ legű településre a mezőgazdaság szocia­

lista átszervezése, az iparosítás és az ur­ banizáció. A társadalmi struktúrával együtt átalakult a család is. 2244 család pontos adataival, táblázatokkal mutatja be a családok helyzetét, szerepét, a csa­ ládformában bekövetkezett változásokat. A mai családi nevelést, a család és az iskola együttműködését, kapcsolatát elemzi ezután adataira, tapasztalataira és jegyzőkönyvekre támaszkodva a szer­ ző. Végül, mintegy vizsgálatai eredmé­ nyeként megállapítja, hogy „sem az is­ kola, sem a család egyedül ma már nem képes eleget tenni a társadalom által sza­ bott — egyre növekvő — követelmé­ nyeknek. Ezért erősíteni kell a család és az iskola együttműködését” . A család és az iskola szorosabb együttműködésének követelésével indul a következő tanulmány is. Donka György a hátrányos helyzetű tanulók nevelésé­ nek, oktatásának az eszközeivel foglal­ kozik. Sorra vesz szinte minden társa­ dalmi és iskolai tényezőt, amelynek sze­ repe van és lehet a hátrányos helyzetűség kialakulásában, illetve annak meg­ szüntetésében. A téma tárgyalásában a mai általános iskolának szinte minden gondját és problémáját érinti. Leszögezi a szerző cikkében azt, hogy a társadalmi különbségekből adódó hátrányos helyzetűség kialakulását az iskola nem tudja megakadályozni, de az iskolai oktató-ne­ 107

velő munka végzése során hatékony és korszerű tanítással csökkenteni tudja azt, sőt sokszor meg is tudja szüntetni. Papp Jánosnak „Az osztályközösség megismerésének és fejlesztésének né­ hány problémája” és Veress Józsefnek „A gyakorlati pedagógia néhány aktuá­ lis kérdése” című cikke igen alapos el­ méleti megalapozottsággal ad az osztály­ főnököknek és a nevelőknek tanácsokat a mindennapi munkájukhoz. Mindkét cikk, amikor az iskolai nevelőmunka problémáit tárgyalja, messzire előre­ tekint. Veress József a Népszabadság egyik cikkére hivatkozva írja: „A gaz­ dasági potenciált, a jólétet egy állam szakembergárdája, műveltségi színvona­ la sokkal inkább reprezentálja, mint a pillanatnyi holt tőke, épületek és beren­ dezések.” A műveltségi színvonal mi­ lyenségének az első számú letéteménye­ se pedig az .iskola. Az iskolában „a ma gyermekének, a jövő felnőttjének kell tartalmas, szép, jövőbe mutató progra­ mot adni.” Ennek azonban igen sok a személyi és tárgyi feltétele. Sokáig élt az a hiedelem — írja a szerző —, „hogy az iskola nem termelő üzem. Bátran kel­ lett volna és kell hirdetnünk, hogy az iskola a termelő üzemeket termelő üzem, tehát nem alárendelt, hanem a jövő ér­ dekében fölérendelt szerepet kell ját­ szania” . Nagy kár, hogy ezt ennyire vi­ lágosan egyelőre csak mi, a pedagógu­ sok látjuk így! A jobbára elméleti jellegű két tanul­ mányt két teljesen gyakorlati jellegű tanulmány követi. Mind a kettő mód­ szertani problémát tárgyal. Pilcsák Ele­ mér és Ferenczy István az iskolai tapasz­ talataikat tárják fel, mutatják meg. Az oktatási folyamat korszerűbb megszer­ vezésének, korszerűbb módszereinek le­ hetőségeit ismertetik, őszintén feltárva e módszerek által elért eredményeiket, de ugyanakkor bemutatva e lehetőségek buktatóit is. A didaktikában ma a kísér­ letezések, a próbálkozások éveit éljük. Ezek között nagyon sok helyes és okos 108

kísérlet található. Azt azonban sohasem szabad elfelejteniük a pedagógusoknak, hogy minden kísérlet, mindenfajta mód­ szer jóságának a próbaköve az eredmé­ nyesség. Azt se feledjék el, hogy a mód­ szer kiválasztása függ mindig a tan­ tárgytól, a napi tananyag természetétől, az osztály összetételétől és szellemi szín­ vonalától, sőt magától a tanártól is. Az új módszerek egy része igen sok írás­ beli munkát követel a tanulóktól az órán, s szinte elsikkad a beszéd. Kétség­ beejtő az a beszédkultúra, amit az érett­ ségi vizsgákon tapasztalhatunk. Nem volna jobb az, hogy az írásbeli munkák elsősorban otthoni munkák legyenek, az iskolában pedig az élőbeszéd dominál­ jon? Nagyon érdekes az utolsó két tanul­ mány problémája. Áts József az olvasás­ tanítás keretében nemcsak a szépiro­ dalom műértő olvasására akar megtaní­ tani, hanem rá akarja nevelni a tanuló­ kat a szótárok, lexikonok, a folyóiratok és a szakirodalom forgatására, kezelni tudására is. Az önálló munkára, búvár­ kodásra nevelésben ezek ismerete ma már elengedhetetlen. Nagy kérdés azon­ ban az, e műfajok legfontosabbjait min­ denütt kezébe tudjuk-e adni a tanulók­ nak. Gyarmathy Zsigmond egy honis­ mereti kör munkájával és e munka ne­ velési lehetőségeivel ismerteti meg az ol­ vasót. Ez a munka valóban önálló mun­ kára nevelheti a kör tagjait, s amellett nagy népszeretetre. Igen sokféle munkát végez e kör. Tevékenységéből azonban nagyon hiányolom a kimondottan nyel­ vészeti jellegű gyűjtőmunkákat. A hon­ ismereti kör tevékenységébe ezek is el­ férnek. A földrajzi nevek, személynevek, ragadványnevek, a különböző becéző változatok, az állatnevek gyűjtése ma éppen olyan fontos tevékenysége lehet a honismereti körnek, mint például a helyi hagyományok gyűjtése. Igen szép és tartalmas ez a kötet. Kár azért a sok bosszantó helyesírási és stiláris hibáért, amely az olvasónak azon­

nal a szemébe tűnik, mihelyt valahol a kötetet felüti. A szerkesztő is, a szerzők is nagy gondot fordítsanak erre, ha köz­

lésre szánják valamilyen írásukat. Nap­ jaink pedagógiai zsargonját pedig min­ denképpen igyekezzenek elkerülni. Bachát László

Múzeumi kalauzok — helytörténeti kiadványok Lehetetlen észre nem venni, mennyi­ re kiszélesedett és megélénkült az utób­ bi időben Nyíregyházán a múzeum te­ vékenysége. Szinte egymást érik színvo­ nalas kiállításai, s egyéb rendezvényei, amelyek közül több a város, sőt a megye határain túl is érdeklődést és elismerést váltott ki. Elfogultság nélkü^ állapíthat­ juk meg, hogy múzeumunk ma már nemcsak a régiségek és ritkaságok tá­ roló és őriző helye, hanem egyre céltu­ datosabban és sokoldalúbban tölti be közművelődési funkcióját is. Az új épü­ letben való elhelyezésnek, a megfelelő tárgyi feltételek biztosításának nyilván éppúgy része és szerepe van ebben a jó­ irányú változásban, mint a múzeum új vezetésének is. Hogy melyiknek milyen mértékben, az külön elemzés témája le­ hetne, s arra most nem vállalkozhatunk. Ezúttal — rendhagyó módon — csupán az új épületbe költözött Jósa András múzeum állandó kiállításainak néhány katalógusáról szeretnék szólni. Rendha­ gyó módon, mert az ilyen kis füzetekről, múzeumi kiállításvezetőkről nemigen szokás recenziót írni. Hogy most mégis kivételt teszünk, annak elsősorban és mindenekelőtt az az oka, hogy ezek az ismertető-tájékoztató füzetek — s ezzel már előlegezzük is e recenzió legfonto­ sabb mondandóját — többségükben jó ­ val többet nyújtanak, mint a hagyomá­ nyos értelemben vett katalógusok. A ki­ állítás-vezetők köntösében ugyanis nem egy esetben alapos helytörténeti tanul­ mányokat kapunk.

A nyomtatott katalógusok eredeti rendeltetésük szerint főként azoknak a múzeumlátogatóknak készülnek, akik nem csoporttal és nem szakember veze­ tésével, hanem egyedül járják végig a termeket, s tekintik meg a kiállításokat. Ilyenkor a feliratok mellett a nyomta­ tott szövegnek kell pótolnia a tárlatve­ zető szakember útbaigazító magyaráza­ tait. A jó katalógus funkciója azonban ezzel még nem fejeződik be. Ha a láto­ gató magával viszi, s otthon tovább for­ gatja, újra olvasgatja, a látott dolgok, a múzeumban szerzett benyomások és ismeretek jobban elrendeződnek benne, sokszor még a szakember vezetésével megtekintett látnivalók is csak ilyenkor tudatosodnak igazán, mélyülnek el, vé­ sődnek be, s válnak a látogató tudásá­ nak véglegesen szerves részévé. A vizuális élmény és a szövegben ka­ pott szakszerű, tudományos magyarázat természetesen együtt hat igazán, de a füzetek többsége — éppen alapossága és igényessége révén — önálló tanulmány­ ként, tehát a kiállítástól, a bemutatott tárgyaktól, a tablókon vagy tárlókban elhelyezett dokumentumoktól és emlé­ kektől függetlenül is megállja a helyét. Ez indokolja, hogy ilyen formában is foglalkozzunk velük. A Jósa András múzeum kiállítási ve­ zetői sorozatban eddig öt füzet jelent meg, az állandó néprajzi kiállítás, a méhteleki agyagistenek, a Krúdy Gyula­ emlékkiállítás, a Jósa András emléke­ zete és a Nyíregyháza örökváltsága c. kiállítás katalógusa. 109

Az állandó néprajzi kiállítás vezető­ je (Felső-Tisza-vidéki szőttesek és hím­ zések) dr. Muraközi Ágota munkája. Erre a füzetre is érvényes, amit az egész sorozat jellemzőjeként említettünk. Való­ jában jóval többet ad, mint a címében ígér. Nemcsak a Felső-Tisza-vidéki szőt­ tesekről és hímzésekről nyújt értő eliga­ zítást, hanem rövidsége ellenére is na­ gyon alapos és szakszerű leírást kapunk benne a Nyírség, a Palágyság, Erdöhát, Tisza és Szamoshát, valamint az Ecsediláp környékén élő emberek múltjáról, hagyományairól, ősi tevékenységéről, mindenekelőtt a kendertermesztés és fel­ dolgozás módjáról és eszközeiről, de nem feledkezik meg a fonáshoz-szövéshez kapcsolódó régi népi szokások színes és eleven ismertetéséről sem. Ahogyan egy­ kor a háziszőttes valóban végigkísérte a parasztembert a születéstől a halálig, úgy követi nyomon a szerző is ennek kapcsán a paraszti élet hagyományos szokásait a bölcsőtől a koporsóig, sőt a híres csckei fejfák bemutatásáig, s rendkívül árnyalt, színes képet fest szűkebb hazánk népének ízléséről, díszítő­ kedvének gazdagságáról és változatossá­ gáról, ünnepeiről és hétköznapjairól, népviseletének táji jellegzetességeiről és öltözködési szokásairól. Jó kalauz a nép­ rajzi kiállításhoz, de önmagában is él­ vezetes és tanulságos olvasmány. Kalicz Nándor és Makkay János mun­ kája A méhteleki agyagistenekről in­ kább tanulmány, mint hagyományos ér­ telemben vett kiállítási vezető, mégis jól tölti be funkcióját, mert a tárgyszerű, szigorúan tudományos előadáson is átsüt egy nagy régészeti felfedezés nem is tit­ kolt izgalma, amely nemcsak a szakem­ bereket, hanem az egyszerű múzeumlá­ togatókat is magával ragadja. Épp az­ által válik érdekfeszítővé munkájuk, hogy nem maradnak meg a tárlókban látható tárgyak puszta ismertetésénél, hanem nyomon követik a felfedezés egész történetét az első, véletlenül fel­ színre került darabok bejelentésétől kezdve a feltárás szenzációs meglepeté­ 110

sein át a tudományos feldolgozásig, a leletek értelmezéséig. A példaszerűen tömör és mégis min­ denki számára érthető tanulmány nagy láttató erővel képes felidézni a neoli­ tikus korszak emberének életét, szoká­ sait, hitvilágát, egész kultúráját, s meg­ győződésünk, hogy sokakban ébreszti fel a régészet, s egyáltalán a régi korok iránti érdeklődést. A téma természetéből adódóan egé­ szen más jellegű feladatra vállalkozott Dienes Istvánná, aki a Krúdy Gyula­ emlékkiállítás kalauzát készítette el. Nem kis megkönnyebbüléssel vehetjük tudomásul, hogy a múzeum új épületé­ ben végre csakugyan megfelelő környe­ zetben nyílhatott meg ez a régóta sürge­ tett állandó Krúdy-emlékkiállítás. S hoz­ zátehetjük, hogy a korábbi sikeres és kevésbé sikeres próbálkozások után itt valóban olyan kiállítást láthatunk, amely minden vonatkozásban méltó a nagy író emlékezetének ápolására, s a szülőváros tiszteletének kifejezésére is. A nagy szakmai hozzáértéssel és szeretettel meg­ tervezett és rendkívüli gondossággal ki­ vitelezett kiállítás a kívülállók vélemé­ nye szerint is alighanem a legmagasabb szinten egyesíti magában mindazt, amit az irodalmi muzeológia ma egyáltalán nyújtani képes. Dicnesné ismertetése anyagának gaz­ dagságával és előadásának színességével egyaránt kitűnően illeszkedik a kiállí­ táshoz. A tablók és tárlók rendjében ha­ lad, de minden egyes kép, dokumentum vagy relikvia kapcsán annyi mindent mond el az íróról, s jól megválasztott idézetekkel is illusztrálja mondandóját, hogy előadása nyomán szinte egy teljes Krúdy-pályakép kerekedik ki előttünk. Ilyenformán a terjedelmes kis füzet nemcsak az emlékszoba megtekintéséhez adja meg a szakszerű tájékoztatást, az író iránti további érdeklődés felkeltésé­ re is kiválóan alkalmas, s Krúdy sok titku életének és gazdag művészetének további megismeréséhez is eligazító ka­ lauz lehet.

Dienes Istvánná munkája a Jósa András emlékezete c. kiállítás vezetője is. A katalógusok között ez a legterje­ delmesebb, szinte már egész kis monog­ ráfia Jósa Andrásról, akinek kultusza épp az utóbbi időben szélesült ki igazán Nyíregyházán, ahol sok egyéb mellett egész új városnegyed is viseli a nevét, de akiről még mindig nem tudunk ele­ get. Ez a tartalmas füzet most minden­ esetre hozzájárulhat ahhoz, hogy legen­ dák övezte alakját alaposabban és. sok­ oldalúbban megismerjük. A szerző na­ gyon szerencsés kézzel foglalja össze a Jósa-kutatások eddigi eredményeit. Rész­ letesen foglalkozik családjának történe­ tével, tanulmányaival, orvosi tevékeny­ ségével, a régészet iránti vonzalmának felébredésével, szenvedélyes gyűjtő, ku­ tató és feltáró munkájával, ásatásaival, amelyekkel a ma róla elnevezett mú­ zeum alapjait megteremtette. S mind­ ezeken túl rendkívül plasztikus képet rajzol Jósáról, az emberről is, szeretetre­ méltó, vonzó egyéniségéről, amely Krúdy Gyulát is oly sokszor foglalkoztatta, hogy nemcsak cikkeiben, tárcáiban emlegette gyakran, hanem elbeszéléseiben is több­ ször szerepeltette, sőt regényt is terve­ zett róla. A füzetek között — megjelenését te­ kintve — a legfrissebb a Nyíregyháza

örökváltsága című várostörténeti kiállí­ tás katalógusa, amely Balogh István munkája. Elsődleges feladatát ez is ma­ radéktalanul betölti, tömör, lényegre törő összefoglalását adja a nyíregyházi örökváltság történetének, s szakszerű magyarázatokat ad a kiállítás képeihez, látnivalóihoz. Ez valóban csak kataló­ gus, nem is akart más lenni. Társaival összehasonlítva első pillanatra talán aránytalanul is szűkszavúnak, szűkre szabottnak tűnhet szemünkben, valójá­ ban azonban nincs itt szó semmiféle aránytévesztésről. A magyarázat nyil­ vánvaló és egyszerű. Nyíregyháza örökváltságáról — amelynek csak nemrég emlékeztünk 150. évfordulójára — ren­ delkezésünkre áll Cservenyák László ki­ tűnő könyve, amely — épp a jubileum­ ra — már második kiadásban jelent meg. Így természetesen érthető, hogy e kata­ lógusnak nem kellett a történelmi ese­ mények részletes ismertetésére vállal­ koznia, beérhette a kiállítás képeinek megértéséhez szükséges tájékoztatás megfogalmazásával. Többre itt nem is volt szükség. A többi füzet viszont nem­ csak a múzeumlátogatók kezében tehet jó szolgálatot, hanem helytörténetírá­ sunknak is érdemes őket számon tarta­ nia. Katona Béla

111