A szegedi KÉK-csoport élete a 2013/’14-es tanévben Szigorúan véve még a tanév előtt zajlott, de néhány mondatban azért mégis a nyárádszentlászlói európai KÉK-táborral kezdeném, ahol a közösségünk többsége először találkozott a KÉK-kel mint nemzetközi szervezettel. Isten kegyelméből teljes létszámban részt tudtunk venni (10 fő + rokonok), és mindannyiunk számára meghatározó élményekkel gazdagodhattunk mind az ignáci lelkiségről (köszönet ezért elsősorban Jakabos Barnabásnak), mind a z európai közösségről (lengyel, német, francia, angol, luxemburgi és belgiumi KÉK-tagokkal találkozhattunk három ország magyarjai mellett), mind Erdélyről (Maros-mente, Csíksomlyó, a szentegyházi Gyermekfilharmónia…). Sajnáltuk, hogy Magyarországról nem mutatkozott több érdeklődés.
Az ősz elején találkoztunk először „hivatalosan” Hess István atyával, a Szent József-templom új igazgatójával. Ennek a gyümölcse volt, hogy a heti találkozóinkat az idén a templom esti szentmiséjén való részvétellel kezdtük, az olvasást is a csoport tagjai vállalták szerda esténként. Szeptemberben részt vettünk a Világnapon is Budapesten, majd a szokásos heti találkozók követték egymást egészen november 10-ig, amikorra nyitott alkalmat hirdettünk meg a templom hívei és másfelől érdeklődő ismerőseink számára. Ez különösen áldott alkalomnak bizonyult, a végén
mindannyian ilyen érzéseket fogalmaztunk meg. A megjelentek közül hárman jelentkeztek az adventi hétköznapok lelkigyakorlatára, és velünk is maradtak a csoportban. November végén a Vajdaságban működő KÉK-csoport látogatott meg bennünket, együtt töltöttük a délutánt. Közösen imádkoztunk, elmondtuk tapasztalatainkat a csoportban megéltekkel kapcsolatban, felelevenítettük a nyárádszentlászlói közös élményeket. István atya a két kisközösséget az oltár köré hívta, együtt részesültünk a szentmise-áldozatban. A kapcsolat tovább erősödött köztünk. Adventben immár hagyományosan mi szerveztünk néhány rorátét követő reggelit, az éjféli misére pedig gyertyafénybe öltöztettük a templomot, és Sieger Köder egy karácsonyi képét is kinyomtattuk képeslap-formátumban a jelenlevőknek. Az év végén még jutott idő egy kötetlen, vasárnapi találkozásra is ebéddel, játékkal. Februárban egész hetes imahátteret szerveztünk a Házasság Hetének eseményei, hangsúlyai köré. A helyszín a Bús páter-lak alagsori imaterme lett (rendes találkozóhelyünk), az imaidőket pedig a csoport mellett szegedi katolikus és protestáns közösségek vállalták (l. ezen a PDF-en). Ilyesmit még nem csináltunk, így sok új tapasztalatra szert tettünk, és a visszajelzések alapján úgy tűnik, hogy a résztvevők örültek a lehetőségnek.
Március elején a csapat többsége Dobogókő felé vette az irányt meditációs vasárnapra szentmisével, kirándulással. A nagyböjti lelkigyakorlatra még néhány fő csatlakozott hozzánk, akik közül egy maradt velünk azóta is, így az év végére 14 főre emelkedett a létszámunk. A pénteki keresztutakból egy alkalmat csoportunk vállalt, melyen minden állomásnál más és más tagunk mondott elmélkedést Sieger Köder egy-egy stáció-képéről. Ezt a keresztutat később nyomtatásban is elérhetővé tettük a templom közössége számára. A hétköznapok lelkigyakorlatát párhuzamosan megtartottuk a Szent Imre Szakkollégiumban is; illetve tartottunk egy imát a makói plébánia nagyböjti lelkinapján is. Húsvét után ismét a szokásos mederben folytatódtak a találkozásaink. Pünkösd elé István atya – a II. Vatikáni Zsinat ajánlását követve – Szentlélek-váró kilencedet szervezett, amelynek során két este a csoportunk rakta össze az agapét, és egyszer a szentségimádást is mi vezettük, a szentmisében pedig vállaltuk az olvasmány, szentlecke és könyörgések felolvasását. A hétköznapi élet átszervezése, a templomba való eljutás konkrét döntést és a mindennapi feladataink direktebb átgondolását is jelentette. A kilenceden résztvevők közül többen beszámoltak arról, hogy hitük erősödését, a Szentlélek működését kézzelfoghatóbban tapasztalták meg. Nagyon jó kezdeményezésnek tartjuk ezt és reméljük, hogy évek során egyre többen be fognak kapcsolódni ebbe az imádságba.
(Ezek az imádságok az utolsó „zártkörű” alkalmunkon születtek – talán átsejlik azért a lényeg a homályos képen is :-).) Az évet végül vasárnap, június 22-én zártuk le egy családos alkalommal (a karácsonyihoz hasonlóan ezen is részt vett budapesti, „levelező tagságunk” is), ebéddel, játékkal, beszélgetéssel. A templom közösségei számára pedig még egy imaalkalmat szerveztünk a szerdai szentmise utánra, amelyen váratlanul nagy számban vettek részt a templom aktív hívei. Isten Igéjét hagytuk „élni és hatni” magunk között, a pünkösdöt követő szentmiseolvasmányokból hangzottak el részletek.
Személyes tapasztalataink Az új tag én vagyok, Bedő Klára. Szeretnék pár gondolatot írni a KÉK csoporthoz való csatlakozásom kapcsán. Nagy öröm volt számomra, hogy húsvét előtt csatlakozhattam a csoporthoz. A lelkigyakorlatot Szerediné Évike, a KÉK csoport vezetője tartotta, ő hívott meg a húsvét előtti lelkigyakorlatra. Akkor még nem tudtam, hogy ők egy csoportot alkotnak, ez menet közben derült ki számomra. Annyira jól éreztem magam köztük, hogy kértem, maradhassak a csoportban. Láttam, hogy mennyire jól működik a közösség, a találkozók alkalmával a tagok megosszák egymással örömüket, bánatukat, és ezáltal jól megismerik egymást, a hitüket a közösségben jobban el tudják mélyíteni. Számomra a csoporthoz való tartozás ösztönző erőként hat. A találkozóink szentmisével való megkezdése, új embereket megszólítása, a találkozóinkon kívüli programjaink és a találkozóink őszinte légköre, és az egymás felé való áldozathozatal felvállalása – erősítette helyi közösségünket. Azzal, hogy nyitottabbak lettünk egymás felé, másokra is jobban szeretnénk odafigyelni: fontosnak érzem, hogy beilleszkedjünk és megtaláljuk helyünket a Szent József-templom közösségei között, felismerjük feladatunkat. Szné Éva Számomra a szegedi KÉK-közösség a megtartást-megerősítést jelenti a mindennapjaim keresztényként való megélésében. A napi egyéni imák mellett a közösség ereje segít, hogy a szerdánkénti szentmisén való részvétellel, az együttlétünk elején a lecsendesedéssel, Istenre figyeléssel-RÁhangolódással az alkalmakon – őszintén, álarcok nélkül megoszthassuk egymással örömeinket, bánatunkat, nehézségeinket – annak érdekében, hogy együtt haladhassunk az Isten felé növekedésben. Minden programba való bekapcsolódásunkat ez az összetartó erő és az egymás iránti szeretet hatja át. Hálás vagyok az Úrnak, hogy ehhez a közösséghez tartozom. Nyilas Éva November óta vagyok a KÉK közöség tagja.Az első pillanattól kezdve az őszinte érdeklődést, a nyitottságot, az elfogadást tapasztaltam meg, és a szerdai találkozóink után minden alkalommal annyi töltekezést, szeretetet, jó érzést vihetek magammal haza, ami muníció a következő hétre... Közösségünk tagjai sokfélék: korban, foglalkozásban, családi állapot és háttér tekintetében nagyon eltérőek vagyunk, éppen ezért mindenkitől lehet tanulni, és számomra sokat adnak és tanulságosak egymás beszámolóinak hallgatása, melyekben azt fogalmazzuk meg, hogyan van jelen életünkben és mindennapjainkban Isten.
November óta számos programot szerveztünk, vagy templomi alkalmak lebonyolítását vállaltuk, ezeken keresztül a plébánia életében, közösségében is aktívabban részt vehettem. Nagyon hálás vagyok, hogy a KÉK tagja lehetek, és hogy olyan embereket ismerhettem meg, akiket hétről hétre közelebb érzek magamhoz, akik osztoznak örömömben és fájdalmamban, akik meghallgatnak, elfogadnak, és segítenek bennem tartani a hitet és az Isten jelenlétét életem válságos időszakában. Hálát adok a csoportvezetőnkért, Éviért is, aki példamutató alázattal, fáradhatatlansággal, kreativitással és könnyedséggel vezet minket. Csordásné Judit Már régóta tagja vagyok a KÉK-nek, és nagyon örülök, hogy István atya kezdeményezésére a szerda esti KÉK találkozó előtt szentmisével kezdünk. Csoporttagjaink olvasnak a szentmisén, és úgy érzem, hogy így a templom hívei is megismernek, tudják kik vagyunk és a meghirdetett összejövetelünkre – rendezvények, közös imák – egyre többen jönnek el és kapcsolódnak be imaéletünkbe. Bérdiné Klári Jókedv, bizalmi légkör, szeretetteljes környezet, érdeklődő tekintetek, megértő szavak, erőt adó kezek és összetartó imák. Többek között, mindezek adják számomra a KÉK csoporthoz való tartozás élményét és örömét. Néha azon tűnődök, hogy annyifélék vagyunk, különböző munkával, más helyekről, családi háttérrel, életkorral. Mégis fontosnak tartjuk a közösségi összetartozást a saját kis közösségünkben, és egyre inkább nyitottan a templomi közösségben is. Hitem folyamatosan megújjul és erősödik ebben a közösségben a különböző imamódok közösen végzett gyakorlatában, a lelkigyakorlatok megrendítő élményében és abban a példában, amit egymástól látunk, ahogy ki-ki próbálja követni Jézust az életében. Hálás vagyok azért, hogy a KÉK közösséghez tartozhatok. A közösségi tagok által újabb és újabb motivációt kapok az imádkozáshoz a nehéz időszakokban. Testvéri segítő kezek segítenek a megpróbáltatások idején, megtapasztaljuk az együtt örülést, osztozva egymás sikerében, örömeiben. Kihívás, de mégis közös teherviselés egy-egy feladat vállalása a nagyobb közösség felé. E csoport tagjai által megtapasztalom napról napra milyen jó az Isten, mennyivel színesebb a Biblia, mint azt gondoltam, és milyen is valójában a felebaráti szeretet. Szelei Anikó
