11. jelentés: A véralkoholszint küszöbértékei nemzetközi összehasonlításban május

11. jelentés: A véralkoholszint küszöbértékei nemzetközi összehasonlításban 2002. május A Nemzetközi Alkoholpolitikai Központ (International Center for Alcohol Policies, ICAP) sorozatszerűen megjelenő jelentései közül a mostani célja az, hogy nemzetközi útmutatást adjon a gépjárművezetők esetében megengedett véralkoholszint1 (blood alcohol content, BAC) küszöbértékeiről. Ezen kívül feltárja e küszöbértékek megállapításának hátterében húzódó megfontolásokat, áttekintést ad közelmúltbeli történetükről, valamint kitér a betartatás és a szankcionálás rendszerére, amely a támogatásukat szolgálja. HÁTTÉR A szeszesitalokat világszerte számtalan különböző környezetben nagyon sokan kedvelik. Elismert tény, hogy a bizonyos magatartásformákkal, például gépjárművezetéssel társuló felelőtlen alkoholfogyasztási szokások egy sor ártalmas következménnyel járhatnak (Grant és Litvak, 1998). Ennek megfelelően számos ország egyetért, hogy szükség van az ittas vezetést tiltó jogszabályokra, kiváltképp a közutakon üzemeltetett gépjárművek vonatkozásában. A jogszabály-érvényesítés és a prevenció egyik eszköze a megengedett maximális véralkoholszint küszöbértékeinek meghatározása. A törvényesen megengedettnél magasabb véralkoholszint mellett történő gépjárművezetésre különböző kifejezéseket alkalmaznak: „alkohol befolyása alatt történő vezetés”, „ittas állapotban történő vezetés”, „ittas vezetés” és hasonló elnevezések. Azonban ez nem azt jelenti, hogy ezek egymással felcserélhetők. Egyes jogrendszerekben - az adott ittas vezetői magatartástól vagy bűncselekménytől függően ilyen vagy más terminusokat meglehetősen szelektíven használnak. Japánban például a sakeyoi unten (szószerint: „ittas állapotban vezetés”) vádja alapulhat mindössze az intézkedő rendőr megfigyelésére, míg a syukiobi unten („alkohol befolyása alatt történő vezetés”) olyan személyre vonatkozik, akinek a véralkoholszintje meghaladta a 0,5 mg/ml küszöbértéket (Deshapriya és Iwase, 1996). Svédországban azokat vádolják ittas vezetéssel, akiknél az alsó 0,2 mg/ml küszöbérték elérését állapították meg, míg a „súlyosan” ittas vezetést elkövetők esetében a véralkoholszint meghaladta a felső 1,0 ml/mg határt (Borschos, 2000). Emellett egyes jogrendszerek külön vádpontokat alkottak olyan tényállások leírására, mint súlyosan magas véralkoholszint, vagy ittas vezetéssel okozott baleset, amely személyi sérüléssel vagy halálokozással jár. Ezekért a bűncselekményekért külön és szigorúbb büntetési tételek járhatnak. 1

A véralkoholszint az etanol súlyban kifejezett mennyiségét jelenti adott mennyiségű vérben. Leggyakrabban használt mértékegysége az Egyesült Államokban a g/ml (az 1 milliliter vérben található etanol grammban mérve), valamint az európai országok többségében a mg/ml (az 1 milliliter vérben lévő etanol milligrammban mérve). Például, 0,05 g/ml=50mg/ml. Ebben a jelentésben az európai mg/ml jelölést használjuk.

Nemzetközi Alkoholpolitikai Központ

Az alkoholfogyasztás és a gépjárművezetés problematikája a 19. század végén és a 20. század elején, a népesség és a motorizáció növekedése nyomán kezdte magára vonni a figyelmet (Moskowitz és mtsai, 2000; Jones, 1990). Az ittas vezetés elleni első törvények a közlekedés kezdetleges állapotát tükrözték, a hintók, lovak, ökrök és gőzgépek korszakát. Később módosultak, és a gépjárművek általánossá válásával ezekre is kiterjedtek (Institute for Alcohol Studies, 2002). Mivel az államnak és a közvéleménynek a problémával kapcsolatos aggodalma fokozódott, és a részegség fizikai tüneteinek szubjektív értékelése bírósági felhasználásra elégtelennek bizonyult, első ízben kezdték el tanulmányozni a testnedvek etanoltartalmának mérését, mint a befolyásoltság vizsgálatának megbízhatóbb eszközét. (Jones, 1990). Az alkohol egyénenként eltérő mértékben szívódik fel a véráramba a test víztartalmától (Thomasson, 2000), valamint az illető életkorától és nemétől (Kalant, 2000) függően, továbbá az alkohol fogyasztása előtti vagy közbeni étkezés szintén befolyásolhatja a felszívódást és az anyagcserét (Gentry, 2000). A véralkoholszint megállapításának legáltalánosabb módja a leheletmintában lévő alkohol mérése. Ezt az értéket azután átszámítják a véralkoholszint értékére. Válaszul azokra az állításokra, hogy a leheletben mért alkoholszint nem tükrözi megbízhatóan a véralkoholszintet, egyes országok - többek között Ausztria, Franciaország, Norvégia, Szingapúr, Svédország, Hollandia és az Egyesült Királyság - jogszabályban határozták meg a „leheletalkoholszintet” (breath alcohol content, BrAC) (Jones, 1990). A leheletvizsgáló módszer fő előnye, hogy könnyen elvégezhető, és lehetővé teszi a véralkoholszint azonnali leolvasását. Az egyéb vizsgálatok során a testnedveket elemzik, általában kórházi körülmények között. A vizeletvizsgálat technikai pontosságát ugyanaz az átszámítási tényező kérdőjelezi meg, mint a leheletvizsgálat esetében. Ráadásul a jogszabályok érvényesítése szempontjából mind a vizelet-, mind a vérminta ellenőrzése gyakorlati nehézségekbe ütközik, szemben az azonnali leheletvizsgálattal, hiszen az egyén véralkoholszintje változhat azidő alatt, amíg a megfelelő vizsgáló helyre ér. A véralkoholszint megállapítására a közelmúltban fejlesztettek ki egy új módszert, amely a verejték etanoltartalmát méri, majd ezt az értéket átszámítja a véralkoholszint értékére. Azonban ennek a módszernek is némileg vitatják a megbízhatóságát (Swift, 2000). A VÉRALKOHOLSZINT VILÁGSZERTE ALKALMAZOTT KÜSZÖBÉRTÉKEI Jóllehet számos ország jogszabályban határozta meg a véralkoholszint megengedett maximális mértékét, a küszöb, ahol az egyes országok ezt a határt megvonják, országonként jelentősen eltér. Az 1. táblázat a kiválasztott országok véralkoholszintértékekre vonatkozó jelenleg érvényes jogszabályait tükrözi. Az adatokat különböző forrásokból gyűjtöttük és válogattuk.2 2

A londoni Szeszesital Információs Központ (Centre for Information on Beverage Alcohol) jóvoltából, Rehn, Room és Edwards, 2001; Riley és Marshall, 1999

2


1. TÁBLÁZAT: A VÉRALKOHOLSZINT STANDARD KÜSZÖBÉRTÉKEI Ország

Standard limit (mg/ml)

Ország

Standard limit (mg/ml)

Albánia

0.1

Lengyelország

0.5

Argentína

0.5

Lettország

0.5

Ausztrália

0.5

Litvánia

0.4

Ausztria

0.5

Luxemburg

0.8

Azerbajdzsán

0

Magyarország

0

Belgium

0.5

Málta

0.8

Belorusszia

0.5

Moldova

0.3

Bosznia-Hercegovina

0.5

Németország

0.5

Bulgária

0.5

Norvégia

0.2

0

Olaszország

0.5

Dánia

0.5

Oroszország

„ittasság”

Dél-Afrika

0.5

Örményország

Dél-Korea

0.5

Peru

0.5

Cseh Köztársaság

0

Egyesült Államok*

0.8/1.0

Portugália

0.5

Egyesült Királyság

0.8

Románia

0

Észtország

0

Spanyolország

0.5

Finnország Franciaország

0.5

Svájc

0.8

0.5

Svédország

0.2

Görögország

0.5

Szingapúr

0.8

Grúzia

0.3

Szlovákia

0

Hollandia

0.5

Szlovénia

0.5

Horvátország

0.5

Thaiföld

0.5

Írország

0.8

Törökország

0.5

Izland

0.5

Türkmenisztán

0.3

Izrael

0.5

Új-Zéland

0.8

Kanada

0.8

Zimbabwe

0.8

Kirgizisztán

0

*Jelenleg a véralkoholszint megengedett küszöbértékét az egyes államok maguk határozzák meg. 2003. október 1-ig minden államnak egységesen be kell vezetnie a 0,8 mg/ml-es limitet, máskülönben eleshet bizonyos központi támogatásoktól.

Mint az 1. táblázatból kitűnik, a gépjárművezetők esetében a véralkoholszint megengedett maximális küszöbértéke az 1,0 mg/ml-től a teljes tiltás szintjéig (0,0 mg/ml) terjed. A véralkoholszint megengedett küszöbértéke az USA-ban a legmagasabb, ahol egyes államok 1,0 mg/ml-ben határozzák meg a gépjárművezetési képességet rontó véralkoholszint küszöbértékét. 9 ország 0,8 mg/ml-ben állapította meg a véralkoholszintet, míg 27 országban 0,5 mg/ml a jogszabályban megállapított mérték. Ez a küszöbérték egyedül Litvániában 0,4 mg/ml, három ország (Grúzia, Moldova és

3


Türkmenisztán) esetében pedig 0,3 ml/mg. Norvégia és Svédország egyaránt 0,2 mg/mlnél vonta meg a határt, és Albánia az egyetlen, ahol a küszöbérték 0,1 mg/ml. Nyolc országban semennyi alkoholt sem tartalmazhat a gépjárművezetők vére, míg Oroszország a küszöbértéket az „ittasság” terminussal jelöli. Fontos megjegyezni, hogy az 1. táblázatban nem szerepel minden ország, és hogy számos országban egyáltalán nincs az ittas vezetésre vonatkozó jogszabály, vagy egyszerűen nem határozták meg a véralkoholszint felső küszöbértékét. A felnőtt gépjárművezetőkre vonatkozó standard véralkoholszint-küszöbérték mellett egyes országokban további restrikciók vannak érvényben a fiatalkorú vagy tapasztalatlanabb vezetők tekintetében. Ezek közé tartozik Ausztrália, Ausztria, Kanada, Horvátország, Olaszország, Macedónia, Új-Zéland, Szlovénia, Spanyolország és az Egyesült Államok, ahol vagy a korhatárokat rögzítik, vagy a (bármely életkorban szerzett) friss jogosítvány kiadását követő bizonyos próbaidőszakra alacsonyabb véralkoholszint-küszöbértékek érvényesek (Stewart, 2000). Bár ezeknek a gépjárművezetőknek az esetében ez az alsó határ a teljes tiltás felé tolódik, a gyakorlatban gyakran 0,2 mg/ml-ben határozzák meg (Deshapriya és Iwase, 1996), ezzel csökkentve annak lehetőségét, hogy más változók esetleg téves véralkoholszint-mérést eredményezhetnek. Nemcsak a gépjárművezetőkre vonatkoznak bizonyos véralkoholszint-restrikciók. A rekreációs célokat szolgáló közlekedési eszközök más formáit - mint például kerékpárt, motoros szánt és magánrepülőgépet - vezető személyeknek hasonló küszöbértékekhez kell magukat tartaniuk. Számos olyan országban, ahol a gépjárművezetés mellett bizonyos véralkoholszint megengedett, az adott küszöbérték a gépjármű típusától függetlenül érvényes (Rehn és mtsai, 2001). Időnként a tiltás homályosabb, mint például az Egyesült Királyságban, ahol a jogszabály egyszerűen megtiltja, hogy az állampolgárok alkoholos befolyásoltság alatt pedálos kerékpárt vezessenek (Közlekedési, Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, 2002). A véralkoholszint-korlátok nem korlátozódnak személy- és rekreációs gépjárművekre. Egyes országokban - beleértve Ausztráliát, Ausztriát, Portugáliát, Spanyolországot és az Egyesült Államokat - a kereskedelmi gépjárművek bizonyos típusait használó személyekre egyforma vagy alacsonyabb véralkoholszint-küszöbértékek vonatkoznak. Idetartoznak a bizonyos bruttó súly feletti tehergépkocsik, vagy meghatározott számú utasnál többet szállító személyszállító gépjárművek, például autóbuszok, taxik és mentőkocsik. Az Egyesült Államokban, ha egy kereskedelmi gépjármű vezetőjénél a véralkoholszint meghaladja a 0,4 mg/ml-es küszöbértéket, az elegendő ok arra, hogy az illetőt 24 órára eltiltsák a szolgálattól (Stewart, 2000). Ezen kívül a nem gépjárműveket üzemeltetőkre is vonatkoznak megkötések. Az Egyesült Királyságban például egyaránt 0,8 mg/ml-es véralkoholszint vonatkozik a vasúti és metródolgozókra csakúgy, mint a kereskedelmi hajók legénységére (Közlekedési, Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, 2002).

4


Véralkoholszint-politika A véralkoholszint küszöbértékeinek megállapítása Az 1. táblázatban felsorolt országokat azért választottuk ki, hogy illusztráljuk az adott kormányok által a gépjárművezetők esetében elfogadottnak tekintett véralkoholszintküszöbértékek széles skáláját. Ezeknek a küszöbértékeknek a megállapítása klinikai kutatások alapján történt, amelyek bizonyos véralkoholszint mellett kimutatták a gépjárművezetési képességek romlását (Moskowitz és Fiorentino, 2000; Moskowitz ás mtsai, 2000). Ezen kívül szimulátoros vizsgálatokat is folytattak, hogy megállapítsák a megfelelő véralkoholszinteket, de nem biztos, hogy ezek a vizsgálatok megfelelően tükrözik a tényleges vezetés élményét. Ettől függetlenül a véralkoholszintküszöbértékének meghatározása számos tényező függvénye (Kenkel, 1998; Rehn és mtsai, 2001; Mann és mtsai, 2001), beleértve a történeti tapasztalatok és az észlelt kockázat összevetését az emberi magatartás efféle restrikcióinak praktikusságával és kulturális elfogadhatóságával. A különböző országokban végzett felmérések szerint az ittasan vezetők többségénél a véralkoholszint a törvényes küszöbérték alatt van (Odero és Zwi, 1997; Penttila és mtsai, 2000; Gledec, 2000). Ennek következtében elképzelhető, hogy a küszöbérték csökkentése ezekben az esetekben kedvezőtlen fogadtatásra talál, mivel sérti nagyon sok ember kialakult alkoholfogyasztási szokásait. Ráadásul jelentős rendvédelmi többletforrásokat igényelne az ittasvezetési szabálysértések miatt indított eljárások megnövekedett száma. A megengedett maximális véralkoholszint fogalmának megszületése óta általános tendencia a küszöbértékek szigorítása. Azonban a különböző országokban végzett kutatásokból, amelyek a véralkoholszint-limit csökkentésének hatásait vizsgálják, egyelőre nem szűrhetők le végleges következtetések. Az Ausztriában, Dániában, Németországban, Svédországban, az Egyesült Államokban és másutt nyert bizonyítékok szerint a véralkoholszint küszöbértékének lejjebb vitelét követően visszaesett a felderített ittasvezetési esetek és a sérüléses vagy halálos balesetek száma (Bartl és Esberger, 2000; Borschos, 2000; Vollrath és Krueger, 2000). Más kutatások nem mutattak ki ilyen csökkenést (Foss és mtsai, 2001), bizonyos esetekben pedig az alkohol okozta halálos balesetek arányának emelkedését állapították meg (Bernhoft, 2000). Felmerült, hogy a törvényes véralkoholszint-limit szigorítását követő ittasvezetési szabálysértések csökkenése jórészt más tényezőknek - a fokozott közúti ellenőrzésnek, a véralkoholszintre vonatkozó jogszabályok szigorúbb betartatásának, valamint az ittas vezetéssel összefüggő problémák megnövelt társadalmi tudatosításának - köszönhető (Mann és mtsai, 2001; Apsler és mtsai, 1999; Vollrath és Kreuger, 2001; Bartl és Esberger, 2000). Az is lehetséges, hogy az ittas vezetők úgynevezett „kemény magját” és a visszaeső ittas vezetőket hidegen hagyja a véralkoholszint-küszöbértékek meghatározása. Az Egyesült Államokban és Kanadában végzett felmérésekből (Simpson és mtsai, 1996; Mayhew és mtsai, 1998) az derült ki, hogy az ittas gépjárművezetés következtében életüket vesztett személyek 65%-ának, valamint az összes megvizsgált, halálos sérülést szenvedett ittas gyalogos 72%-ának esetében a véralkoholszint meghaladja a 1,5 mg/ml-t. Ez csaknem kétszerese az USA és Kanada nagy részében megállapított küszöbértéknek, és arra utal, 5


hogy ezek a személyek jóformán semmibe veszik a véralkoholszint-limit további szigorítását. Emellett az összes ittas vezetés miatt elítélt személy több mint 20%-a visszaeső. A megállapított küszöbértékek ilyen fokú figyelmen kívül hagyása megkérdőjelezi a megengedett véralkoholszint-küszöb kisebb módosításainak hatékonyságát, legalábbis a gépjárművezetők ezen csoportjának esetében. Prevenció és jogszabály-érvényesítés Az intoxikáció gépjárművezetésnél megengedett törvényes küszöbértéke nem az egyetlen olyan aspektusa a véralkoholszintnek, amelyről nincs nemzetközi konszenzus. Nagyok a különbségek a prevenció, a jogszabály-érvényesítés, a büntetés, valamint az elkövetők kezelése és a velük szembeni eljárás tekintetében is. A megszabott véralkoholszint egyfelől törvényes küszöbértékként szolgál, amely fölött a vétkes gépjárművezetőkre büntetés várhat, másfelől emlékezteti az egyént, hogy az ittas vezetés törvénybe ütközik. Azonban - bár tudott dolog, hogy az ittas vezetés potenciálisan veszélyes magatartás - a bizonyítékok azt mutatják, hogy az emberek egy része nincs tisztában a rá vonatkozó törvényes limittel, továbbá azt sem tudja, hogy mennyi alkoholt fogyaszthat, amíg eléri a küszöbértéket (The Century Council, 1998). Ezideig a véralkoholszint-küszöbértékek általános tudatosítását szolgáló széleskörű felvilágosító kampányok bizonyultak az ittas vezetés és a vele járó ártalmak csökkentése eredményes eszközének (Scheinberg és Stouffer, 1999; Bloomberg, 1992; Worden és mtsai, 1989). Az állami szervek, a szeszipari testületek, valamint különböző érdekvédelmi csoportok, mint például az „Anyák az ittas vezetés ellen” (Mothers Against Drunk Driving, MADD) világszerte számos országban valósítottak már meg ilyen kampányokat. A tudatosítás mellett a nyilvános elrettentés hatásos módszerének bizonyult az ittas vezetésre vonatkozó jogszabályok és a véralkoholszint következetes betartatása (Traffic Injury Research Foundation, 1998). A jogszabály-érvényesítés eszközei a szúrópróbaszerűen végzett szondáztatás, a józanságvizsgáló ellenőrző pontok (sobriety checkpoint), a fokozott járőrőzés, valamint a rendőrök képzése az ittas vezetők eredményesebb kiszűrése érdekében (Stewart és Sweedler, 1997; British Medical Association, 1996; Karlovsek és Zlender, 1996). A szúrópróbaszerűen végzett szondáztatás bevezetésének és hathatós alkalmazásának hatékonyságát illetően gyakran Ausztráliát említik példaként, ahol sikerült visszaszorítani az ittas vezetést és csökkenteni annak ártalmait (Homel, 1993). Azonban egyes országokban illetve jogrendszerekben nem engedélyezett a szúrópróbaszerű szondáztatás (Rehn és mtsai, 2001). Nemcsak a közutakon érezhetők a fokozott jogszabály-érvényesítés előnyei. Különböző kórházi traumatológiai felmérések kimutatták, hogy az orvosi ellátást követően a rendőrség csak kis hányadát veszi őrizetbe az ittas vezetés okozta balesetek miatt felvett gépjárművezetőknek annak dacára, hogy laboreredményeik egyértelműen tanúsítják a törvényes véralkoholszint túllépését (Cydulka és mtsai, 1998; Goldman és mtsai, 1998). Ezen kívül a rendőrség és a bíróság következetlenségei az ittas gépjárművezetők elleni eljárás során (Jonah és mtsai, 1999; McCartt és mtsai, 1998) szintén hozzájárulhatnak a probléma súlyosságának alábecsüléséhez. 6


Jellegüket és szigorúságukat tekintve az ittas gépjárművezetőkre kiszabott büntetések nagy eltéréseket mutatnak. Gyakori a pénzbüntetés, amelynek összege a visszaesésekkel vagy a magasabb véralkoholszint-értékkel nő. Egyes országokban, többek között Finnországban és Svédországban, a bírság összegét az elkövető jövedelme alapján állapíthatják meg (Stewart, 2000). Másutt az első elkövetés alkalmával automatikusan bevonhatják a gépjárművezetői engedélyt, közvetlenül a véralkoholvizsgálat sikertelenségét vagy megtagadását követően. A jogosítvány ideiglenes bevonása gyakran inkább adminisztratív intézkedés, semmint bírói ítélet eredménye, célja a közveszély gyors és hatékony elhárítása (Apsler és mtsai, 1999). Ezen kívül a börtönbüntetést és a jogosítványbevonást széles körben alkalmazzák kiváltképp a visszaeső elkövetők vagy a rendkívül magas véralkoholszintet mutató gépjárművezetők esetében. A sérüléses vagy halálos balesetek a gépjárművezetéstől való végleges eltiltást vagy több éves börtönbüntetést vonhatnak maguk után (Rehn és mtsai, 2001). Más esetekben tanulságosabb büntetési formákat alkalmaznak az elítélt ittas gépjárművezetőkkel szemben, abban a reményben, hogy az élmény rádöbbenti őket arra, milyen kárt okozhatott volna magatartásuk. Az Egyesült Államokban ezek magukba foglalják hullaházak és kórházak meglátogatását az áldozatokkal való szembesülés céljából, valamint kötelező beszélgetéseket az ittas vezetésnek áldozatul esett személyekkel vagy azok hozzátartozóival. A szemléletváltozás és a jövőbeni magatartás tekintetében ezek az intézkedések vegyes eredményeket mutatnak (Kingsnorth, 1991; Fors és Rojek, 1999). Vitatható az alkoholfelvilágosítás és a kényszergyógykezelés olyan esetekben, amikor ittas gépjárművezetés elkövetéséért rehabilitációs büntetésként alkalmazzák. Az érvelés szerint a Névtelen Alkoholisták és más hasonló csoportok bizonyos embereknél el tudják érni a magatartás megváltozását, mások esetében azonban hatástalanok. Ráadásul sokan azok közül, akiket ittas gépjárművezetésért elítéltek, eleve alkalmatlanok az ilyen programokban való részvételre (O’Callaghan, 1990; Fillmore és Kelso, 1987). Egy másik szankció a gépjárműbe épített alkoholszonda (alcohol interlock device) alkalmazása, amely a motor beindítása előtt kötelezővé teszi a leheletvizsgálatot. Ennek az eszköznek az ittas vezetés megelőzése a célja, hiszen kifejezetten ennek a magatartásnak a nyomon követésére és prevenciójára tervezték (Marques, 1999). KONKLÚZIÓ Összegzésül, míg számos országban az ittas vezetés szabályozásának eszközeként a megengedett véralkoholszint maximálását alkalmazzák, nincs egyetértés azt illetően, hogy ezt a határt hol vonják meg. Továbbá a véralkoholszint-küszöbértékek alkalmazása talán úgy a leghatékonyabb, ha egy átfogóbb megoldás egyik aspektusát képezi, amely megoldás magába foglalja a fokozott felvilágosítást az ittas gépjárművezetés kockázatairól, a kapcsolódó törvények betartatását, valamint a megromlott képességekkel történő gépjárművezetés megelőzését célzó intézkedéseket. Ezek közé tartozik a vendéglátóhelyek dolgozóinak képzése az ittas vendégek felismerésére, valamint a gépjárművezetés alternatíváinak, például díjmentes taxi szolgáltatásnak a biztosítása. A hatékony ártalomcsökkentést szolgálja, ha az intézkedések azokra a gépjárművezetőkre összpontosulnak, akiknek alkoholfogyasztási szokásai gondatlan magatartást eredményezhetnek. 7


HIVATKOZÁSOK Apsler, R., Char, A.R., Harding, W.M., & Klein, T.M. (1999). Effects of 0.08 BAC Laws. Washington, DC: National Center for Statistics and Analysis. Blomberg, R.D. (1992). Lower BAC Limits for Youth: Evaluation of the Maryland .02 Law. Washington, DC: National Highway Traffic Safety Administration. Borschos, B. (2000). 15th International Conference on Alcohol, Drugs and Traffic Safety, Stockholm, Sweden: 22-26 Sept. 2000. British Medical Association (1996). Driving Impairment Through Alcohol and Other Drugs. London: BMA. Century Council (1998). Public Awareness of Blood Alcohol Concentration Levels. Washington, DC: The Century Council. Cydulka, R.K., Harmody, M.R., Barnoski, A., Fallon, W., & Emerman, C.L. (1998). Annals of Emergency Medicine, 32(3 Part 1), 349-352. Department of the Environment, Transport, and the Regions, United Kingdom. Consultation Paper On Possible Legislation to Combat Alcohol Abuse At Sea. [Internet] (http://www.shipping.detr.gov.uk/consult/alcohol/index.htm). April 30, 2002. Deshapriya, E.B.R., & Iwase, N. (1996). Accident Analysis and Prevention, 28(6), 721731. European Alcohol Action Plan 2000-2005 (1999). The Globe Magazine, 4, 7-12. Fillmore, K.M., & Kelso, D. (1987). Journal of Drug Issues, 17(3), 301-319. Fors, S.W., & Rojek, D.G. (1999). Journal of Studies on Alcohol, 60(4), 514-520. Foss, R.D., Stewart, J.R., & Reinfurt, D.W. (2001). Accident Analysis & Prevention, 33(4), 507-517. Gentry, R.T. (2000). Alcoholism: Clinical and Experimental Research, 24(4), 405-404. Gledec, M. (2000). 15th International Conference on Alcohol, Drugs and Traffic Safety, Stockholm, Sweden: 22-26 Sept. 2000. Goldman, M., Harchelroad, F., & Knapp, B. (1998). Annals of Emergency Medicine, 31(3), 416-417. Grant, M., & Litvak, J. (1998). Drinking Patterns and Their Consequences. Washington, DC: Taylor & Francis. Homel, R. (1993). Addiction, 88(Supplement), 27S-33S. Homel, R. (1994). Accident Analysis and Prevention, 26(2), 147-155. Howland, J., Rohenson, D.J., Cote, J., Gomez, B., Mangione, T.W., & Laramie, A.K. (2001). Accident Analysis and Prevention, 33(2), 257-265. Institute of Alcohol Studies. Thirty Years Of the Breath Test. [Internet] (http://www.ias.org.uk/btest/default.htm). April 30, 2002. International Center for Alcohol Policies (2001). Alcohol and “Special Populations”: Biological Vulnerability. Washington, DC: ICAP. Jones, A.W. (1990). Alcohol, Drugs, and Driving, 6(2), 1-25. Jonah, B., Yuen, L., Au-Yeung, E., Paterson, D., Dawson, N., Thiessen, R., & Arora, H. (1999). Accident Analysis and Prevention, 31(5), 421-443. Kalant, H. (2000). Alcoholism: Clinical and Experimental Research, 24(4), 413-414. Karlovsek, M.Z. & Zlender, B. (1996). In: Proceedings of the Conference: Road Safety in Europe and Strategic Highway Research Program (SHRP). Linkoping, Sweden: National Road and Transport Research Institute, pp. 13-28. 8


Kenkel, D. (1998). Journal of Drug Issues, 28(3), 795-812. Kingsnorth, R.F. (1991). Criminal Justice and Behavior, 18(3), 251-266. Laposata, M. (1999). American Journal of Clinical Pathology, 112(4), 443-450. Mann, R.E., Macdonald, S., Stoduto, G., Bondy, S., Jonah, B., & Shaikh, A. (2001). Accident Analysis and Prevention, 33, 569-583. Marques, P.R., Voas, R.B., Tippetts, A.S., & Beirness, D.J. (1999). Addiction, 94(12), 1861-1870. Mayhew, D.R., Brown, S.W., & Simpson, H.M. (1998). Alcohol Use Among Drivers and Pedestrians Fatally Injured In Motor Vehicle Accidents: Canada, 1996. Ottawa: Traffic Injury Research Foundation. McCartt, A.T., Rohrbaugh, J.W., & Dowling, A.M. (1998). 42nd Annual Proceedings: Association for the Advancement of Automotive Medicine. Des Plaines, IL: Association for the Advancement of Automotive Medicine, pp. 424-425. McCaul, K.A., & McLean, A.J. (1990). Perrine, M.W. (Ed.), Alcohol, Drugs and Traffic Safety Proceedings of the 11th International Conference on Alcohol, Drugs and Traffic Safety. Chicago, IL: National Safety Coucil, pp. 721-727. Moskowitz, H., & Fiorentino, D. (2000). A Review of the Literature On the Effects of Low Doses of Alcohol on Driving-Related Skills. Washington, DC: National Highway Traffic Safety Administration. Moskowitz, H., Burns, M., Fiorentino, D., Smiley, A., & Zador, P. (2000). Driver Characteristics and Impairment At Various BACs. Washington, DC: National Highway Traffic Safety Administration. O’Callaghan, J. (1990). Alcoholism Treatment Quarterly, 7(4), 87-100. Odero, W., & Zwi, A.B. (1997). East African Medical Journal, 74(11), 675-679. Penttila, A., Portman, M., Kuoppasalmi, K., Nevala, P., & Vala, U. (2000). 15th International Conference on Alcohol, Drugs and Traffic Safety, Stockholm, Sweden: 2226 Sept. 2000. Rehn, N., Room, R., & Edwards, G. (2001). Alcohol in the European Region Consumption, Harm, and Policies. Copenhagen: World Health Organization Regional Office for Europe. Riley, L., & Marshall, M. (1999). Alcohol and Public Health in 8 Developing Countries. Geneva: World Health Organization. Scheinberg, P.F., & Stouffer, R.E. (1999). Highway Safety: Effectiveness of State .08 Blood Alcohol Laws. Washington, DC: General Accounting Office. Simpson, H.M., Mayhew, D.R., & Beirness, D.J. (1996). Dealing With the Hard Core Drinking Driver. Ottawa: Traffic Injury Research Foundation. Stewart, K. (2000). On DWI Laws in Other Countries. Washington, DC: National Highway Traffic Safety Administration. Stewart, K., & Sweedler, B.M. (1997). In: M. Plant, E. Single, and T. Stockwell, (Eds.), Alcohol: Minimising the Harm. What Works? New York: Free Association Books Ltd, pp. 126-142. Swift, R. (2000). Alcoholism: Clinical and Experimental Research, 24(4), 422-423. Thomasson, H. (2000). Alcoholism: Clinical and Experimental Research, 24(4), 419420. Traffic Injury Research Foundation (1998). Drinking and Driving Prominent On the Public and Political Agenda. Ottawa: TIRF. 9


Voas, R.B., Marques, P.R., Tippetts, A.S., & Beirness, D.J. (1999). Addiction, 94(12), 1849-1859. Vollrath, M. & Krueger, H.P. (2000). 15th International Conference on Alcohol, Drugs and Traffic Safety, Stockholm, Sweden: 22-26 Sept. 2000. Wilson, R.J. (1993). Alcohol Health and Research World, 17(3), 212-220. Worden, J. K., Flynn, B.S., Merrill, D.G., Waller, J.A., & Haugh, L.D. (1989). American Journal of Public Health, 79(3), 287-290.

10

11. jelentés: A véralkoholszint küszöbértékei nemzetközi összehasonlításban május

Recommend Documents