magazin 2016/1.
4. évf./1. szám
Lectorium Rosicrucianum az arany rózsakereszt szellemi iskolája
Az idő
Bôvebb információ: rendezvenyek.lectorium.hu Az Arany Rózsakereszt filozófiájába bevezető internetes tanfolyam Létezik egy aranyfonal, egy „királyi út” amely megtört valóságunk labirintusából az Igazság felé vezet. Az a célunk, hogy segítsünk megtalálni ezt az ösvényt, és élő kapcsolatban bejárni azt. A tanfolyam anyagait, regisztráció után 7 levélben küldjük el Önnek. Feltett kérdéseire igyekszünk a lehető legrövidebb idő alatt válaszolni. Az Arany Rózsakereszt út, a transzfiguráció ösvénye Ezt a ragyogó fonalat szeretetből, bölcsességből, ismeretből (gnózisból) és cselekedetből fonták. Mindenekelőtt azonban egy ösvényről van szó, amelyet ténylegesen Számok, életszabályokjárni lehet, és amelyet a maga eredeti formájában minden vallás megmutatott. Sem mester, sem beavatott nem adhatja át az Igazságot és kompetencia másvalakinek. Mindenkinek a saját erőfeszítése árán kell hozzá áttörni, kitartással leküzdve minden ellenállást és nehézséget, amivel az úton szembetalálkozik. Ezt pedig csak egy belső átalakulási folyamaton keresztül lehet elérni, amelyet „lélekújjászületésnek” vagy „transzfigurációnak” nevezünk. A Szellemi Iskola Johannes Amos Comenius: megmutatja tanulóinak az ösvényt, és megtanít arra, hogyan kell azt bejárni. a VILÁG ÚTVESZTõJE minél széleskörűbb módon tájékoztassuk arról a „királyi út”ÉSCélunk, A SZÍV hogy PARADICSOMA ról, a transzfiguráció gnosztikus ösvényéről.
Jelentkezés
Az online tanfolyamra, melynek anyagait az űrlapon megadott emailcímre küldjük. Személyes beszélgetésre pedig az oldalon belépve nyílik lehetősége.
Új esztendő... új ígéretek, fogadalmak, megújulás... nemes, szép, igaz, jó szavak követik a magasztos gondolatokat, programajánló és mindezzel hozzákötjük magunkat Centrumaink programjai..................... 2 valami egészen viszonylagoshoz, ami nek viszont rendkívül erős a kultusza. A tükörbe nézünk. Számoljuk a percikkek ceinket, a napokat, az éveket, együtt A valódi alkotóművészet..................... 4 élünk a múltunkkal és az emberiség A művészet szabadsága........................ 9 múltjával, korszakok óta... amiket mi teremtettünk, azért, hogy átélhessük Hogyan tovább?................................... 10 azt a fejlődést, aminek ezen az állo másán, saját életünkben... a tükörbe A negyedik dimenzió nézünk, és számoljuk a perceket. az indiai filozófiában........................... 18 Reménykedünk a jövőben. Egyáltalán A negyedik dimenzió.......................... 22 persze abban, hogy lesznek következő percek és napok, amiket megélhe Marcel Proust: tünk, bár az élet oly kiszámíthatatlan... az eltűnt idő nyomában....................... 28 és vajon milyen lesz ez a jövendő? Tőlünk függ, ezt jól tudjuk, bár oly könyvajánló gyakran szembesülünk a korlátaink Az egyiptomi ős-Gnózis I – IV........... 34 kal, és hiába tervezünk, nem feltét lenül úgy történik, ahogy mi akarjuk. És ez természetes, hiszen rajtunk kívül még hétmilliárdan akarnak kezIMPRESSZUM deni valamit azzal a nekik kimért idő vel, amit a nagy világóceánban csepLectorium Rosicrucianum pekben mérnek. http://lectorium.hu Benne élünk, és mégis valami megfog http://lectoriumrosicrucianum.org hatatlan varázsa van. Csak a dolgok változásában mérhetjük, hiszen nin Magyarországi Lectorium Rosicrucianum csen teste, alakja, fénye, ereje. Egyesület Mégis számolunk vele. Életünk ritmusa, a kozmosz is erre hangolódott. 2528 Úny, Pelikán Konferenciahely Születésünk és halálunk között nin http://e-pentagram.hu csen pillanat, ami meg ne számoltatna –, mint az üvegcserepek tükrözik Elérhetőség: vissza az arcunkat.
[email protected] Minden számításon túl azonban, azo kat magában foglalva, egyetlen idő van: az Örökkévalóság. És a Mindenség ezzel van jelen. Címlapkép: A kapu – Tokujin Yoshioka műve a Cartier Time Art kiállításon
TARTALOM
Programajánló
centrumaink programjai Január
Elmélyitő szolgálat Templomszolgálat
Február
Elmélyitő szolgálat Templomszolgálat
Március
Elmélyitő szolgálat Templomszolgálat
Április
Elmélyitő szolgálat Templomszolgálat
M’ájus
Elmélyitő szolgálat Templomszolgálat
Június
Templomszolgálat
Budapest
Debrecen
Dunaújv.
Győr
Kaposvár
9 10
9 10
9 10
16 17
16 17
6 7
6 7
6 7
13 14
13 14
12 13
12 13
12 13
12 13
12 13
9 10
9 10
9 10
9 10
9 10
7 8
7 8
7 8
28 29
28 29
12
12
12
12
12
A centrumok elérhetőségei és további rendezvényeink 2
e-pentagram 2016/1
www.lectorium.hu
Könyvajánló
centrumaink programjai Január
Elmélyitő szolgálat Templomszolgálat
Február
Elmélyitő szolgálat Templomszolgálat
Március
Elmélyitő szolgálat Templomszolgálat
Április
Elmélyitő szolgálat Templomszolgálat
M’ájus
Elmélyitő szolgálat Templomszolgálat
Június
Templomszolgálat
Miskolc
Nyíregyháza
Pécs
Szeged
16 17
16 17
9 10
16 17
13 14
13 14
6 7
13 14
12 13
12 13
12 13
12 13
9 10
9 10
9 10
9 10
28 29
28 29
7 8
28 29
12
12
12
12
A centrumok elérhetőségei és további rendezvényeink 3
<< Tartalom
Következő cikk >>
A VALÓDI ALKOTÓMŰVÉSZET Az igazi beteljesülés és boldogság a valódi alkotásból fakad. E megérzés már a történelem kezdetétől kíséri az emberiséget, és mindig újabb és újabb erőfeszítésekre serkenti: szüntelenül kutatjuk, milyen is a „valódi alkotóművészet”. 4
e-pentagram 2016/1
www.lectorium.hu
A legtöbben a természetes lélekállapotukból kiindulva végzik teremtő tevé kenységüket. A természetléleknek, mint személyiségünk életelvének, számos képessége van. Ilyen az anyagcsere és a szaporodás, az érzékelés és észlelés, a vágyakozás és akarás, a mozgás, valamint a gondolkodás és a beszéd. E képességek a természetes fejlődés útján alakultak ki, és legnagyobb részük megtalálható e természet többi élőlényénél is. Képességeink általában egyéni jellegűek, és emellett még kozmikus, társadalmi és személyes körülmények is befolyásolják őket. Születésünk jegyei, családunk, neveltetésünk, kulturális környezetünk, valamint saját döntéseink és cselekedeteink is formálják jellemünket, életelvünket, vagyis természetlelkünket. A természetlélekben bizonyos impulzusok válnak valóra: erőket vonz magához, melyeket átalakít, megelevenít és határozottá tesz. Ez az általunk ismert anyagi és anyagtalan értékek alapja, mint a művészet, a vallás, a tudomány, az államszervezet, és a különböző társadalmi formák, jogi- és egészségügyi állapotok, és vállalatok kiindulópontja is. Röviden: mindaz, amit kulturális teljesítményként ismerünk, az a természetlélekre és sok ilyen természetlélek együttműködésére épül. Csak a mag marad A gnosztikusok számára a természetlélek egy mulandó állapot kifejeződése, egy tanulási folyamat, mintegy iskola, amely az „újjászületéshez”, az alapvető átalakuláshoz, és egy teljesen „új lélek” megszületéséhez vezethet. E folyamat egyik legszebb jelképe a hernyó, mely bebábozódva, pillangóként születik újjá. Érdekes módon a görög „psziché” szó tulajdonképpen egyszerre jelenti a „lelket” és a „pillangót” is, és így a metaforát, a szóképet beépíti a nyelvbe. Mit is jelent tehát ez a pillangó-metafora? A pillangó kétségtelenül teljesen más lény, mint a hernyó. Már külsőleg is alapvetően különbözik tőle: más szervei vannak, másként érzékel, mozog és táplálkozik, és mindezeken felül a pillangó rendelkezik a szaporodás, a teremtő fajfenntartás képességével. A hernyó levelekkel táplálkozik, a pillangó a virágkehely nektárjával; a hernyó araszolva mászik, a pillangó repül; a hernyó tömör testű és gyámoltalannak hat, a pillangó könnyű, légies, pompás rovar. Az átváltozás során a hernyó bebábozódik, majd létét és sajátosságait A teremtés erői Rassouli festménye
A valódi alkotóművészet
5
teljesen feladva, a belőle kifejlődő pillangó táptalajává válik. Biológusok megállapították, hogy a hernyó teljes szerkezete megsemmisül, fehérjékből és más kémiai építőanyagokból álló nyúlós anyaggá változik át, – egyetlen mag, egyetlen sejt kivételével, amelyből az új lényalak fejlődik ki. Gnosztikus szempontból nagyon kézenfekvő értelme van e pillangó-metaforának. Természetállapotunkban olyanok vagyunk, mint a hernyó. Minden biológiai szervünk, pszichológiai állapotunk, kémiai, éteri, asztrális és mentális anyagcserénk a mi létállapotunkra van hangolva. Egész létezésünket „evilág erői” szabják meg, amelyekben teljesen feloldódunk. Ezen erők szélsőséges megjelenési formái a félelem, bosszúság, ravaszság, sóvárgás, restség, mohóság és kevélység. Megfelelő kultúráltsággal ezeket az erőket korlátozni, bizonyos fokig finomítani lehet, alapvető jellegük azonban megmarad. Ugyanakkor bennünk nyugszik az „új lé lek” lehetősége is, azé a léleké, mely telje sen más szerkezetű, más anyagokból épül fel, és teljesen más biológiai és pszichológiai alapon működik. Ez az „új lélek” a pillangó. A hozzá vezető út azonban nem a hernyó-állapot megfinomítása, hanem a „bebábozódás”, azaz a teljes alakváltás, a transzfiguráció! Ebben az alkímiai átalakulásban létünk az anyag, amely az újnak a táptalaja lehet. Ehhez mindenestre minden régit teljesen fel kell számolni, s csak egyetlen mag, egyetlen atom alkotja az új lélek csíráját. Az evangéliumokban e folyamatot a „víztől és szellemtől való újjászületésnek” nevezik. A lélek az az életelv, mely a testet élteti, a gondolkodást serkenti, az aura befolyását szabályozza, és az életerőket a test igényeinek megfelelően átalakítja. A Holdhoz hasonló szabályozó szerepe van; minden életerőt és bioritmust befolyásol tehát. A szimbólumok nyelvén a lelket ezért társítják a Hold és a neki megfelelő fém, az ezüst képzetével. A természetlélek természetes életterületünk ritmusaihoz alkalmazkodik, míg az új lélek a természetfelettiből származó, teljesen más erőkhöz jut hozzá. Ennek megfelelően teljesen új képességekkel rendelkezik. A legfontosabb az új gondolkodási képesség, melyet gyakran az új lélek rokon értelmű kifejezéseként is használnak. 6
e-pentagram 2016/1
www.lectorium.hu
Az új lélek valóban a Logosz egyetlen bejárati kapuja. A szellem minden sugallatát – mielőtt még hathatna bennünk – a lélek fénye változtatja testileg elfogadhatóvá. A szellemi Nap így tud a lélekben - mint az anyagi Nap a Holdban – visszatükröződni, az arany így kapcsolódhat össze az ezüsttel. Ha a természetlélek feláldozza magát, és az átváltozás útjára lép, csak akkor tud az ember újra reagálni a szellemi hívásra, és visszanyerni azt, amit a távoli múltban elveszített. Ha a lélek nem változik meg, akkor a test rabja marad, és az eredeti, isteni hierarchia nem tudja újra helyreállítani. Akkor továbbra is fordított viszonyok állnak fenn, és a test szükségletei uralkodnak a lélek vezetése helyett. A lélek menyegzői ruhája Az új lélek egyik leglényegesebb ismertetőjegye az új gondolkodási képesség. Teljesen nyitott a szellemi impulzusokra, amelyek így csírázni kezdenek, s az új lélek által megnyilvánulnak. Ezért ábrázolják a mítoszokban az új lelket női pólusként: Érosz, az isteni szeretet, és Psziché, a befogadó lélek jelképezik az alkímiai egyesülés jegyespárját. Ennek egy egészen másfajta, de mégis rokon értelmű megjelenítése „a lélek menyegzői ruhája”, a „Szóma Pszichikon”, vagyis a lélektest, amely a transzfiguráltat beburkolja. Mint teremtő intelligencia (görögül: nóusz poétikosz), az új lélek képes a halhatatlan formákat észlelni és megér teni. E megismerés alapján szabadon cselekedhet, és teljesen új módon valósíthatja meg az önállóságot, az önkiteljesítést. Az új lélek a szabad és egyben tiszta munkálkodás szimfóniája, a Logosz teremtő energiájának kifejeződése. Létrehívja a „Fiú”-t, akinek magját őbenne az „Atya” vetette el. Az új gondolkodási képesség tehát közvetlenül belelát Isten tervébe. A szellem bemerülésével a lélek megvilágosodik, és új tudati gyújtópont keletkezik benne. A hermészi filozófiában ezt „Pimander” jelképezi, melynek jelentése: „az emberek pásztora”. Ez a tudat ugyanis képes rá, hogy a testet vezesse, akár csak a pásztor a juhokat. E közvetlen látás, és belső megvilágosodás állapotának lényeges következményei vannak. Így tud az asztráltest teljesen másképpen hatni, s kibontakozhat benne a szeretet és az alkotóképesség. Új képessége miatt az étertest ereje és energiája megrendíthetetlen. A személyiség anyagtesA valódi alkotóművészet
7
tében pedig megváltozik a kígyótűz és a szimpatikusz-rendszer. Teljesen új tulajdonságok jönnek létre, melyeket Helena P. Blavatsky „A Csend Hangja” c. könyvében a szeretet, a tettekben és szavakban megnyilvánuló harmónia, a türelem, az örömben és szenvedésben tanúsított higgadtság, a félelem nélküli erő és a bölcsesség fogalmaival jelöl. Így már felderenghet valami abból a mélységből és csodából, amely ebben a lét állapotban rejlik. Olyan állapot ez, mint valami nagyszerű muzsika, olyan értékek, erők és életmegnyilvánulások dinamikus harmóniája, melyek messze túlmutatnak ismert életünkön. Az új lélek beleolvad az isteni világ szerkezetébe és megismeri Azt. Emellett azonban még kapcsolatban marad természetes életterületünkkel is, mert tudja, hogy az emberiség végül is egységet képez, amelynek ő is része. Ezért a mi életterületünkön is megnyilvánulást keres. Így jönnek létre a szellem által ihletett „műalkotások”, melyek sokféle formát ölthetnek. Az építészet ben az ókori templomok, vagy a gótikus épületek képében, az irodalomban költeményekként, filozófiai nézetekként jelennek meg, vagy mint muzsika, szobrászat és festészet. Ám ez az „építőművészet” egy életformában, egy gesztusban vagy egy nevetésben is tükröződhet. De kifejeződhet egy közösségben is, amely olyan környezetet teremt az embereknek, amellyel a régiből az új formába való átváltozást dinamizálhatják és erősíthetik. Azonban mindegyik esetben jelen van a lélek lélegzete, és közvetíti a szellemi impulzusokat. A Logosz mindig világossággá, a világosság pedig életté válik, ez az élet pedig önkéntelen szolgálatkészségről, és Isten, a világ és az emberiség iránti szolgálatkészségről tesz tanúbizonyságot. Összefoglalva tehát: az új léleknek egészen más vonzódásai, igényei és lehetőségei vannak, mint az általunk ismert természetléleknek. Mindenek előtt a szellemi impulzusokra nyitott, és ezért nevezik szellem-léleknek is. Legbensőbb lényege, hogy teljesen nyitott az isteni érintésre, és a szellemi erőkkel dolgozik. Ebben az alkotásban találja meg örömét, boldogságát és beteljesülését - a Pleromát. Ha az ember elhatol e szellemi erőkkel végzendő munkálkodáshoz, és újra önalkotó tűzlénnyé válik, akkor tárul fel számára az igazi alkotóművészet. 8
e-pentagram 2016/1
www.lectorium.hu
<< Előző cikk
Következő cikk >>
A művészet szabadsága Ami a buddhizmus világában a zen festészet, az a keresz tény kultúrában az ikon. Lefejtve a felesleget, azt ad ni csak, ami Van. A művész alázata a megnyilvánuló mindenségben oly mélysé ges, hogy elveszíti ebben önmagát. A művészet ennek az ese ménynek olyan kifejeződése, amelyben nincsen az alko tásnak tárgya, csakis alanya: Isten. Tökéletes formái nincsenek, csakis hiteles formái, ez független az il lúziók világának vélt időbeli és térbe li helyzetétől, és független attól, hogy kénytelen mégis tárgy által kifejezni az alanyt. Ebben az esetben beszélhetünk ikon ról, amely nem újabb mintát sző a látszat fátyolába, hanem abból kihúzza a rábízott szálat, hogy az, ami örök, láthatóvá váljon.
Andrej Rubljov műve: Megváltó (1410), részlet A művészet szabadsága
9
<< Előző cikk
Következő cikk >>
Hogyan tovább? Aki a címadó kérdést még soha sem tette fel önmagának, az az életet valójában nem veszi komolyan. Ezt a kérdést azonban, amely éppen korunkban merül fel egyre gyakrabban, nemcsak a kérdező élete indokolja, hanem mindenekelőtt az egész Föld és az emberiség helyzete is. 10
e-pentagram 2016/1
www.lectorium.hu
A modern ember számtalan bonyolult problémával küzd: Helyt tudok-e állni a munkámban? Fel kell-e áldoznom a testemet, a lelkemet és az üdvösségemet, hogy megőrizzem a pozíciómat? Mennyire kell kivennem a részem a legjobb helyekért vívott küzdelemből? Van-e valami jelentősége az előmenetelemnek családom és jómagam számára? És saját szellemi fejlődésemre nézve? – Ezek a problémák mindenkit érintenek. Egy szellemi iskola tanulója azonban ezeket a nehézségeket általánosabb érvényűeknek látja, és nagyobb jelentőséget tulajdonít nekik. Mert hát hol a határ? Személyes viszonylatban még további problémák is felmerülnek: Hogyan kell viszonyulnom a férfi-nő kapcsolathoz a partnerek és a gyermekek tekintetében? Talán a szellemi iskolán belül más normák érvényesek mint a mindennapi életben, ahol – különösen az utóbbi években – annyi minden megváltozott? Hogyan viszonyulok az azonos neműek közötti kapcsolathoz? És az egészséggel összefüggő problémák? A táplálék, melyet talán manipuláltak? És hogyan tekintsük a betegségeket és azok kezelését, az olyan vizsgálati Gondolkodó nő – David Lynch fotója módszereket, melyeket a laikus számára ismeretlen módszerekkel végeznek? És az esetleges műtétek és a velejáró altatási módszerek? A kezelési eljárások és a gyógyszerezés? Mi lesz a világgal? Hová vezetnek az energia- és az élelmiszerellátás, a népességrobbanás vagy éppen a népességcsökkenés területén megmutatkozó problémák? És hogyan birkózunk meg a levegő, a talaj, a víz és a földet körülvevő finomanyagi területek elszennyeződésével? És végül ki fogja megítélni, hogy valóban helyesen választottam-e? Évente csak egyszer tölt el minket a szeretet? Az óév végén és az új év elején jön el az a pillanat, amikor ilyesfajta kér dések erőteljesen foglalkoztatják az embert. Jóllehet minden nap meg kellene bocsátanunk egymás hibáit, mégis úgy látszik, mintha ez csak Karácsony és Szilveszter táján lenne lehetséges. Január elsején hirtelen eszünkbe jutnak a barátaink, a családunk és szeretteink, és minden jót Hogyan tovább?
11
kívánunk nekik az újévre. Ez azonban minden jó szándék ellenére elég nagy értelmetlenség! Évenként egy napot tudatosan a szeretetteljes gondolatoknak és cselekedeteknek szentelünk, míg az év többi részében saját kívánságaink szerint élünk... Bizony, ezért szólal meg bennünk hirtelen a lelkiismeret! De aki tisztességes, csak nem így cselekszik! És a Szellemi Iskola tanulója? Ennek még a gondolata is rémisztő! Egy gnosztikus szellemi iskolában az élet teljesen más fénybe kerül: olyan fénybe, mely leleplez. És ebben a leleplező fényben rettenetes dolgok mutatkoznak meg. Először a többiek fonáksága kerül napvilágra, aztán persze a saját életünkben elkövetett hibák is. Ez pedig egész egyszerűen kellemetlen. A tanulók olykor azt mondják egymásnak: „Hát igen, két mágneses területből élek, és ez egyszer csak feszültségekhez vezet.” Ez valóban így van. De ezzel a helytelen viselkedést még nem lehet igazolni! Elveszett világ A szellemi iskola egy filozófiát is átMikko Lagerstedt fotója nyújt nekünk. Ez betekintést enged a bejárandó útba, de ha valaki olyan szándékkal forgatja, akkor éppenséggel az önmaga előli menekülés igazolását is kihámozhatja belőle. Hiszen beszélünk aurikus lényünk kényszerítő hatalmáról. És azzal csak nem szállhatunk szembe? Vagy itt van mindjárt a karmikus múlt: azt is okolhatjuk, ha valami netán balul üt ki. Néha ilyet is hallani: „A Szellemi Iskola korlátoz engem. Szabadságra vágyom!” A Szellemi Iskola azonban éppen a szabadsággal akar minket megajándékozni! Hiszen ezért kezdődött el a nagy mű, ezért hívták életre! Az igazi szabadság figyelembe veszi a törvényeket Az olyan szabadság, mely a mulandó természet törvényeinek van alávetve, csakis káoszban végződhet. Az istenrend törvénye szerinti szabadság ezzel szemben összhangot eredményez. Mikrokozmikus múltunk, az egész mostani életünk, a társadalomban elfoglalt helyünk, a körülöttünk zajló élet és az egész természet a maga ásvány-, növény-, állat- és emberi bi12
e-pentagram 2016/1
www.lectorium.hu
rodalmával, bolygóival, naprendszereivel és tejútrendszereivel – mindez egy hatalmas iskola, melyben mindenkinek meg kell tanulnia a leckéjét. Életünk egyetlen pillanata sem telik el feladatok nélkül. Egész életterü letünk, melynek szerves részei vagyunk, egy nagy iskola, egy alapvetően fontos nézettel: ami ebben az iskolában lejátszódik, az az egész emberiség életében, de ugyanakkor minden egyes ember életében is tükröződik. A természet tükröt tart elénk Ismeretes, hogy a régi kínaiak szerint ajánlatos volt olykor egy kertecskében időzni, és néhány fára összpontosítva elgondolkodni az életről és annak értelméről. Vegyük csak egyszer szemügyre az ásványvilág pompás színeit és sziporkázó fényeit. Aligha ötlik fel bennünk, hogy jellemünkben az ásványvilág mindenféle nézete, egészen a legkeményebb gránitig, Csillag Mikko Lagerstedt fotója szintén képviselve van. És mi tükröződik vissza a növényvilágban, kezdve a bájos rózsától egészen a szúrós bogáncsig? Ez utóbbi nemde saját lényünk szúrós nézeteire emlékeztet? És nem tart-e elénk az állatvilág is tükröt megannyi szép és kecses formájával, magasban szárnya ló madarával és alant tekergő csúszó-mászójával? Az emberiségről már nem is beszélve. Ha a végtelennek tűnő égboltozatra tekintünk, nem tölte el bennünket saját kicsinységünk érzése, ugyanakkor az isteni teremtés nagysága is? És ez a látvány vajon nem mutatja-e meg a teremtésben elfoglalt helyünket? A múlt és jövő elválasztása Egy hatalmas méretű iskolában tartózkodunk tehát, melyet a saját létünk, magunkkal hozott múltunk, valamint az a természet alakított ki, amelynek a részesei vagyunk. Ehhez tartozik még a természeti múlt is. És minden pillanatban az időnek egy bizonyos pontján vagyunk, mely elhatárol egymástól múltat és jövőt. A múlt majdhogynem ismeretlen előttünk, és a jövő sem több valami várakozásnál. És e kettő között vagyunk mi. Ebben az összefüggésben gondoljanak egy libikókára, egyfelől múlttal, másfelől pedig a jövővel. Hogyan tovább?
13
Ugyancsak fáradságos dolog középen folyamatosan fenntartani az egyen súlyt. Az egyik pillanatban a múlt vonzása érvényesül, a következőben pedig az ragadja meg Önöket, ami még Önökre vár. Egy szellemi iskola tanulójának sorozatosan kétfajta leckét kell megtanul nia. Először is azt, amit természetes élete hoz magával, másodszor pedig azt, amellyel a gnosztikus Szellemi Iskolában szembesítik. Aki a múlt leckéit kielégítő módon megtanulta, és ennek alapján él a jelenben, az a jövőjét is helyesen fogja meghatározni. Mert ha a múlt leckéjét megtanultuk, akkor ezt a részt le lehet zárni, és a továbbiakban nem léphet fel akadályozó tényezőként. De ha a múltnak túl nagy figyelmet szentelünk, és ezáltal gondolatban minduntalan életre keltjük, akkor ezeket a leckéket meg kell ismételnünk. A jelenben – vagyis a MOST minden pillanatában – rejlik az igaz tanuló számára a jövő, melynek nincsen múltja. Ezt a képet nagyon alaposan meg kell ragadniuk. A természetben minden tettnek, minden gondolat nak, akár a legfinomabbnak is, és persze minden érzésnek is következménye, hatása van. Ez az úgynevezett „jó” és „rossz” cselekedetekre is áll, melyek az ellentéteknek a haláltermészetben ható törvénye miatt mindig kötődnek egymáshoz. Valami kevés tehát mindig belevésődik a környezetbe, ha máshová nem, hát a haláltermészet asztrális terébe. A bölcs nem hagy nyomot maga után
Megvilágítva Mikko Lagerstedt fotója
14
e-pentagram 2016/1
Aki olyan cselekedeteket visz végbe, melyek révén az új lélek felemelkedhet az új életterületre, az a halálter mészetben semmilyen hatást sem vált ki. Ezért mondja Lao-ce: A bölcs nem hagy nyomot maga után. És erre utal a Pistis Sophia evangéliuma is: A természet eonjai nem vették észre, hogy a Mindenség Ura átment közöttük. A Szellemi Iskola tanulója tudja, hogy a rendelkezésére álló nagy lehetőségek nem a dialektikus élet területről, hanem egy másik világból származnak. Ennek a hatalmas, isteni bőségnek alakot kellett öltenie, hogy a dialektikus világban érzékelhetővé váljon. Egy nagy www.lectorium.hu
szeretetsugárzást látunk tehát, összekötve egy megnyilvánulási formával. Mivel a szellemi munka kiindulási pontja mindig az abszolút, itt is érvényes a törvény: „Keressétek először Isten országát és az Ő igazságát, és minden más megadatik néktek”. Ha a teremtő igét szellemi értelemben mondják ki, akkor magától értetődően ezt egy megnyilvánulási forma is követi. Ez nem is lehet másképp. Aki tanulmányok és a külső tudomány segítségével ered az igazi gnosz tikus vonal nyomába, tegye ezt bár a lehető legalaposabb módon és még oly nagy körültekintéssel is, fáradozása hiábavaló lesz. Minden kísérlete csak azokat a nyomokat fogja szaporítani, melyek nem az egyetlen megszabadító célhoz vezetnek. A fényes gnosztikus ösvényt csak azok fedezik fel, akiknek lépteit mély vágyakozás és mindenekelőtt az embertársaik iránti szeretet vezérli. Az ösvény mindenki számára más, mégis teljes biztonsággal, minden kerülő vagy tévút nélkül vezet az egyet len célhoz. Ez egy világosságból és erőből álló út, mely a megújulás éterébe van belevésve, és amelyből egyéni útja során mindenki meXX ríthet, aki érett rá. Mikko Lagerstedt fotója Az egyetlen igazságot kereső így olyan utat jár be, amely számára nagyon is valóságos, melynek nyomait viszont a közönséges világ számára mindig azonnal eltörlik. Olyan út ez, amely mindig abban a pillanatban ölt formát, amikor éppen járunk rajta. Ezért minden lépést az adott pillanatban, az élő jelenben kell megtenni. Így lesz ez a lépés mindig a kezdet, de ugyanakkor a vég is. A Tamás evangéliumban azt mondják a tanulók Jézusnak: „Mondd meg nekünk, hogyan jön el miránk a vég!” Jézus erre azt feleli: „Hát felfedeztétek-e már a kezdetet, hogy a vég felől tudakozódtok? Mert ahol a kezdet van, ott van a vég is. Boldog, aki a kezdetben él: mert tudni fogja a véget, és a halált nem ízleli meg.” A zarándok ezért életútján nem a jövőbe mered, hanem ténylegesen a jövő irányába halad. Ezáltal új lehetőségeket szabadít fel mások számára. Z. W. Leene ezzel kapcsolatban azt mondta egyszer: „Abban a pillanatHogyan tovább?
15
ban, amikor valaki az igazságot az érvek hevével igyekszik elvinni emberiséghez, az emberiség megkísérli az igazságot birtokba venni és az ő földi világába lehúzni.” Ilyenkor hajlamosak azt kérdezni: „Mi a véleményük a szellemi iskola jövőjéről?” Válaszunk így hangzik: „Meg vagyunk győződve róla, hogy nagyon áldásos idők elé nézünk. De sok, nagyon sok, ha ugyan nem minden tőlünk függ, azoktól a tanulóktól, akik a szellemi utat valóban járják, és ezzel tökéletes választ adnak arra a szent kapcsolatra, ami a szellemi iskolával összeköti őket.” „Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük.” (Zsid. 13:14) Ha a jövőre úgy tekintünk, hogy az időlegesből indulunk ki, az fölöttébb spekulatív és gyorsan pontatlansághoz vezet. Ezért mondja Pál a Timótheusnak írt első levelében (6:19), hogy „...gyűjtsünk kincset magunknak jó alapul a jövőre.” Ezt az alapot a mindennapi CSELEKEDETEK szolgáltatják. Minden nap, minden órában, minden másodpercben a helyes lépésen kell munkálkodnunk!
A lelkek köre Rickey Hoefnagel festménye
16
e-pentagram 2016/1
www.lectorium.hu
Ez az a személyes ösvény, mely mindenki másnak az ösvényével össze van kötve. Ebből egy dialektikus mértékek szerint felfoghatatlan állapot jön létre: az egyéneknek egy tökéletes egysége, melyet a lelkek egységének nevezhetünk. Ebben a magasztos egységben jön létre a kapcsolat a szellemmel, és ahol a szellemtűz megjelenik, ott kialakul az új tudat is. Az új tudat az istenek hírnökéhez hasonlatos, ezért Merkúr-tudatnak is mondják. Ez olyan kapcsolatra utal, mely a szívben beszélő gnosztikus sugárerővel van összefüggésben. Ennek segítségével Isten szőlőskertjének szolgálója mindig tudja, hogy melyik úton kell járnia. Ekkor már nem spekulációról van szó, hanem egy másik tudatállapotról, helyesen észlelő tudatról, egy belső tudásról, mely minden pillanatban tudja, hogy merre vezet az út. Ez a biztonság minden pillanatban lehetővé teszi a helyes döntést. Ezután kerülhet sor a cselekvésre, mely a szeretet bölcsességerejéből származik. A Tamás evangéliumban ez áll: „Tanítványai azt mondták: Világosíts fel minket a helyről, ahol Te vagy, mivel mást sem akarunk, mint hogy azt ke ressük. Ő így válaszolt: Akinek füle van, hallja. A Világosság Fiában fény lakozik, és beragyogja az egész világot. Ha ő nem világít, akkor sötétség van.”
Spirituális alkímia Rickey Hoefnagel festménye
Hogyan tovább?
17
<< Előző cikk
Következő cikk >>
A negyedik dimenzió az indiai filozófiában Az idő titkának keresése Az anyagi világot durva- és finom-anyagi részével együtt az idő és a tér határozza meg. Ezért az itt élő lényeken is a téridőrend uralkodik; a keletkezésre és születésre bizonyos idő után halál és elmúlás következik. 18
e-pentagram 2016/1
www.lectorium.hu
Az időről alkotott elképzeléseink nagy hatással vannak világnézetünkre, tapasztalatainkra és jövőképünkre. Gyakran érezzük mégis azt az erős belső ösztönzést, hogy az idő világában látszólag megszokott lehetőségek, felfogások, valamint az időhöz kötöttség alapjait kikutassuk. Ez az ellentmondás minden civilizációban ősidők óta foglalkoztatta az emberiséget. Bár mindannyian ebben a téridőrendben élünk, a különböző kultúrák népei az idő lényegét illetően teljesen eltérő eredményekre jutottak. A mi nyugati szemléletünk szerint például az idő egy vektor, amely megfordíthatatlanul irányul a jelenből a jövőbe, ezért az időt lineárisan mérjük, a másodperc töredékének pontosságával. E meghatározott „időrács” a háttere mindennek, ami történik, ezen keresztül éljük át, értjük meg, és számunkra mindez „objektívnek” látszik. De más felfogások szerint – mint Ázsia két legnagyobb civilizációja, a kínai és az indiai szerint – az idő körfordulatokban vagy spirálisokban telik. Ahogyan az ember lát és tapasztal, a tudatától függ. Ezért az idő nem objektív létező, hanem szubjektív, és e szubjektív időállapotoknak sokféle változata van. Így nem csodálkozhatunk, ha az indiai időrendszer a nyugati felfogás számára nem megbízható, mert aszerint a legtöbb történelmi esemény egyszerűen „nagyon hosszú idővel ezelőtt” történt. Az idő a világ háttereként nem alkot objektív hálót, mégis a világ lényeges része. Szentségtelen és megszentelt idő A külső eseményeken az idő uralkodik. Mindent, ami történik, az idő mintegy „feljegyez”. Minden ok és hatás összefügg, amely ismét oka lesz egy következő gondolatnak, érzésnek vagy cselekedetnek. Az indiai hagyomány e folyamatokat a „szentségtelen idő” áramához sorolja, amely logikusan vezet a jelenből a jövőbe. A szentségtelen életben a jelen hatással van a jövőre, de a múltat nem befolyásolhatja, így megegyezik az idővektor formájával. Az időt csak a jelenben – ebben a pillanatban – lehet be-
A negyedik dimenzió
19
folyásolni, melynek hatása a jövőben fog megnyilvánulni. Azonban ezzel párhuzamosan létezik egy másik időáram is, amely a jelenből a múltba, az eredethez vezet. A „szentelt idő” tehát fordított lefolyású, mint a „szentségtelen idő”. Az idő vége a szenvedés vége A szentelt időben mély megértés bontakozik ki bennünk, amely véget vet a tudatlanságnak. A szenvedésnek és tudatlanságnak nincs kezdete. Buddha azt mondta, hogy ezek mindig ott vannak a földi teremtésben, de végérvényesen eltűnnek, ha az idő dimenziója feloszlik. „Ez a különös, mély megértés megmagya rázza a múltat, eloszlat minden tudatlanságot, feltárja a korlátozott tapasztalatok harmóniáját, és így befolyásolja a múltat. Ebben az értelemben a megvilágosodás elérhető közvetlenül és nehézségek nélkül, melynek fénye hosszú időre, akár egy egész életre is kiterjedhet. Az ilyen szembefutó pillanatok érzékelése a ‚megszentelt időben’ lehetséges.”1 Akinek tudatában tehát jelen van a mély megértés dimenziója, „egyidejűleg” két eltérő időállapotban él. Személyes időrendje szerint a szentségtelen, növekvő, új tudatállapotával pedig a szentelt időhöz tartozik. A szentségtelen időt egy hömpölygő tűzfolyam kidobott hordaléksalakjához hasonlíthatnánk. A szentségtelen időben az emberi tudat a fogaskerék fogaihoz hasonlóan kapcsolódik a felszínhez, míg a szentelt idő állapotában tűzszellemként merül a tűzáramba, melyben a salaktól függetlenül, szabadon mozoghat. A negyedik dimenzió Az indiai hagyományban minden tudatállapotnak külön elnevezése van. Az éber tudat neve jagrat. Azt az álomtudatot, amely a tisztánlátással függ össze, svapnának, a mély alvás tudatállapotát pedig susuptának nevezik. A negyedik tudatállapotot az álomtalan alváshoz hasonlítják, és turiyának hívják. Ez az állapot felel meg a szentelt idő megélésének. Ebbe a tudatállapotba sohasem léphetünk be véletlenül vagy mellékesen, hanem csak egy tudati folyamat eredményeként. Ez a folyamat feltételezi, hogy az ember három tudatállapotával tudatosan megéli, egyesíti és átszellemíti azt, ami saját valóságának három szférájában történik. Ak20
e-pentagram 2016/1
www.lectorium.hu
kor ébredhet fel negyedikként az az állapot, amely teljesen megszabadítja, és az élő jelenbe állítja őt. A filozófus és kultúrantropológus Jean Gebser, Eredet és jelen című munkájában részletesen foglalkozik ezzel a témával. Felvázolja egy új tudatállapot képét, amit „aperspektivikusnak” vagy „integrálisnak”, összegezőnek nevez. Ez sok tekintetben hasonlít a szentelt időben tapasztalt „mély megértés” indiai felfogásához. Az integrális tudatállapotban az ember alapjaiban érzékeli a világot, és már nem kötődik kizárólag az érzéki világ élményeihez, tapasztalataihoz és elképzeléseihez. „Aki az alapok tudatára ébredt, azt már nem zavarja meg többé az abból keletkező formák sokfélesége, változékonysága vagy korlátozottsága. Aki az eddig teljesen alapvető három időformát realizálta, és így határozottá tudta tenni, az tudatos a negyedik dimenzióban.” Gebser a továbbiakban azt mondja: „Az eredet mindig időszerű a jelenben. Nem kezdet, mert minden kezdet időhöz van kötve. A jelen pedig nemcsak a most, a mai nap, a pillanat, és nem része az időnek, hanem egy teljes feladat, s ezáltal mindig eredeti is. Aki az eredetet és a jelent teljességében fel tudja dolgozni, meg tudja valósítani és meg tudja tapasztalni, az legyőzte a kezdetet, a véget, és minden időlegest.”2 Én vagyok az idő, amely a Földet kioltja A Bhagavad-gitá története Arjuna herceg és isteni tanítója, Krisna beszélgetéseiről szól, két ellenséges sereg harca előtt egy csatamezőn. Krisna azt mondja: „Én vagyok minden teremtmény legbensőbb lénye, amely ott lakozik minden élőlény szívében. Én vagyok a kezdet, a közép és a vég.” (X.20) Amikor később Arjuna megláthatja Krisna egyetemes alakját, így kiált fel: „Kezek, testek, szájak, szemek – mindenütt téged látlak, s alakod elvész a határtalanban. Nincs kezdeted, nincs közeped, nincs véged, nincs forrásod, mindenség Ura, látom egyetemes formádat”. (XI.16) Az Úr később azt válaszolja: „Valóban én vagyok az idő, világok hatalmas kioltója.” (XI.32)
Források: 1 E.C.G. Sudarshan: Az idő az indiai hagyományban. Közzétéve az Interneten (1991. november). 2 Jean Gebser: Eredet és a jelen. DTV-kézikönyv, München, 1973. A negyedik dimenzió
21
<< Előző cikk
Következő cikk >>
A negyedik dimenzió
| CATHAROSE DE PETRI
Az intuíció fejlődése a lélek felébredését jelenti – állapította meg Catharose de Petri. De hogyan fejlesztheti ki ez a lélek a teljesen új látást, amely a mágneses élő test tiszta szférájának észleléséhez szükséges? A szerző ezt az új látásmódot a negyedik dimenzióba való belépéshez hasonlítja. 22
e-pentagram 2016/1
www.lectorium.hu
Egy lélek-élethullámot vagy a mikrokozmoszok egy csoportját a mindent körülölelő asztrális, eredeti természetből az abba besugárzó isteni gondolat ébreszt fel és kelt életre. Ez éppen úgy történik, mint ahogyan gondolatunk szikrát lobbant az asztráltestünkben. Az így megszületett mikrokozmosz egy önmegvalósító folyamatban fejlődik tovább, mert az asztrális tér mögött az isteni gondolat adja az ösztönzést. Ezáltal éterek szabadulnak fel a mikrokozmosz megnyilvánulási terében, amelyek a mikrokozmosz magja, vagy rózsája körül koncentrálódnak, és a felébredés hátterében álló gondolatkép formáját veszik fel. Ily módon hozták létre egykor az örökkévalóságból az igaz embert, aki természeténél fogva önkéntelen kapcsolatban volt az Atyával. De az ember, aki az idők kezdete előtt visszaélt szabadságával és ellenszegülő magatartást tanúsított, maga is jól tudja, hogy mi lett belőle. Az eredetiség dicső teste nem nyilvánulhat meg többé. Eltűnt, mivel egy olyan éterianyagi testnek, amely nem az asztrális anyaföldből született, az a sajátossága, hogy semmivé foszlik. Az eredeti lelkesítő tényező, a mikrokozmosz, a lélek ekkor hatástalanná vált, kiürült, és nem volt képes többé megnyilvánulni, és a szellem, ami által a csoda történt, visszahúzódott. Így hát egy földi születési folyamat segítségével új személyiség szü letik, melyet egy lélekkel kapcsolnak össze. Ez a személyiség lényegében az isteni szeretet egy újabb csodája, azonban egy szükségrend-terv részének kell tekintenünk, amely arra szolgál, hogy a bukott, eredeti embert ismét életre keltse. A földi személyiség, mint ideiglenes jelenség ugyanis arra hivatott, hogy lelkét, mikrokozmoszát megmentse a fogságból. Ennek pedig önátadással kell megtörténnie, az endúrára való törekvéssel, hogy a másikban felolvadjon, akinek újra élnie kell. A mikrokozmosz most téridőbeli rendszeréhez van kötve. De ha a szellem, a lélek és a transzfigurált testalak egyesül, akkor ismét képes lesz a mikrokozmosz a mindenütt jelenlét isteni állapotába lépni. Amíg ez nem történik meg, addig a mikrokozmosz romlott és meggyalázott marad. Emiatt hívnak folya matosan mindenkit, hogy ezt a nagy gyógyító művet az eredeti természet erejében és ereje által beteljesítse. A negyedik dimenzió
23
Az eredeti természet nagy és gyógyító fényerejének tehát elsősorban át kell hatnia az egész testet. Ezért az ember számára követelmény a megvilágosodáshoz kapcsolódó új életvitel. Az embernek – akár Simeonnak – a szellemet kereső lélekké kell válnia. Egész életállapotát összhangba kell hoznia ezzel. Akkor egy pszichológiai pillanatban a fény behatol a mikrokozmoszába, és attól kezdve megláthatja azt. Emiatt fontos a gondolkodást, az érzést és az akaratot a szent lélegzet sugárerejébe állítani, hogy a lélek az élettestben feléledjen és kapcsolatba léphessen a hétszellemmel. Ekkor a János-embertől a belső Krisztus veszi át a vezetést. És ahol az önmagát átadni akaró én sem jár sikerrel, ott a lélek a személyiségélet minden nehézségét megszünteti. A nagy átváltozáshoz vezeti a rendszert, nevezetesen a feltámadás nyitányához, szimbolikusan Golgota hegyére. Ekkor Jézus Krisztus első feladata teljesült azt emberben. Talán sejtik, mi történik, ha a gnosztikus misztériumok jelöltje képessé válik arra, hogy lélekállapotát a szellem sürgető hívására az Atyához emelje, és önmagát a természeteonoktól megszabadítsa. Legbelsőbbjének templomába lépve látja az élő Másikat. Mialatt ezt a tiszta „látványt” átéli, felismeri minden bukott istengyermek fejlődési útját, amely a természetből a megszabadító életbe vezet. Az új látásmód szorosan összefügg az intuícióval, és ezek valójában nem is választhatók el egymástól. Ha Ön a valódi látás célját és módját felfedezi, akkor ezt teljesen meg fogja érteni. Az intuíció kifejlődése a lélek felébredését jelenti, és a lélek tényleges születésével függ össze, és azzal a ténnyel, hogy a lélek elfoglalja helyét a homlokcsont mögötti nyílt térségben. A szellem-lélek területén való felébredés, az élő mágneses test tiszta asztrális szférájába történő belépés teljesen új látást követel meg, mégpedig a negyedik dimenzió érzékelését. 24
e-pentagram 2016/1
www.lectorium.hu
Az ember három dimenziót ismer: magasságot, hosszúságot és szélességet. E három dimenzió segítségével tapasztalja meg életterületét. Akármilyen nagynak képzeli is el e háromdimenziós teret, mindig határokba ütközik: ez a fogsága. Mivel földgolyónkat háromdimenziós szempontból szinte telje sen felfedeztük, észlelhető, hogy az ember tudatalatt érzékeli ezt a fogságot, amire jó példa a természettudomány azon fáradozása, hogy más égitesteket érjen el. Abban a szédítő sürgetésben, amit jelenleg az evolúció az emberre gyakorol, túl szűkké, nyomasztóvá válik az emberiség számára a három dimenzió. A tudomány pedig válaszol erre a sürgetésre, amikor arra törekszik, hogy ezt a teret, amennyire csak lehet, kitágítsa. Világos, hogy az eközben fellépő nehézségek azonnal megszűnnének, amint megjelenne egy negyedik dimenzió, amit a tudomány is valóságosnak tapasztalna. Ez a negyedik dimenzió létezik! Ez az a dimenzió, melyet egykor abszolút átjárhatóságnak, áteresztőképességnek jelöltek. Ezzel a mindenütt jelenlét valóságára utalunk. Ez az a dimenzió, melyben az idő, a távolság, múlt, jelen és jövő, a most és az eljövendő teljesen megszűnik. Ha e dimenzió fölött rendelkezne az emberiség, akkor biztosan nem lenne többé igénye például arra, hogy a Holdra, a Marsra, a Merkúrra vagy a Vénuszra eljusson, mivel a negyedik dimenzióban egy „önmagát-a-Holdra-képzelő-tudat” azt jelentené: a Holdon lenni. Röviden összefoglalva azt mondhatjuk, hogy a negyedik dimenzió nem más, mint a mindenütt jelenlét képessége. A három-dimenzió-tudatos embernek igen nehéz a fent leírt képességet elképzelni. A negyedik dimenzió mégis csupán az ajtó az ötödik, a hatodik és a hetedik dimenzióhoz. Ezen a hét dimenzión alapul az atom is, melynek hét nézete van. Ezért az ember, mivel atomokból épül fel, elvileg és alapvetően mindenütt jelenlévő. De ennek nincsen tudatában. Tudata és pillanatnyi lehetőségei háromdimenziósak. A mindenütt A negyedik dimenzió
25
jelenlévőség tudata azzal a lehetőséggel ajándékoz meg bennünket, hogy ugyan egy bizonyos helyen vagyunk egy adott időpontban, de ezzel a tudattal kívánságunk szerint mindenütt jelen lehetünk, helyzetváltoztatás nélkül. Az intuíció ennek a kapuja. Az új látás az első lépés a negyedik dimenzió valóra válásához. E rövid magyarázat után bizonyára megértik, milyen végzetes kitennünk magunkat a megszokott, dialektikus asztrális befolyásoknak. Az emberi életterület teljesen szennyezett. És az emberi élet légköre a maga asztrális és éterikus okaival és következményeivel ezzel teljesen átitatódott. Mivel az Önök életterülete az Önök lélegzőtere is egyben, így ezáltal fogságba kerülnek. Ez érvényes a vetésre, tehát az Önök után következő nemzedékekre is. Milyen találó is az ó-testamentum mondása, miszerint az atyák bűnei harmad- negyedízig len megbosszulják magukat. Miért éppen a harmadik illetve a negyedik nemzedékig? Mert egy bűn oka legfeljebb a harmadik, esetleg a negyedik nemzedékig állhat fenn. Ekkor többnyi re már újabb ok körvonalazódik. Aki nem a felébredt lélek által megváltozott életvitelével kezdi, és ezt nem alkalmazza, nem ülteti át a gyakorlatba, az semmiféle gnosztikus célt sem érhet el. Minden mágia a lélegzés segítségével kezdődik. Aki eközben nem képes a káros asztrális befolyásoktól megvédeni magát, az mindenképpen áldozattá válik. Ahogy a forma a pozitív, új élet által elhal, vagyis megváltozik, és a lélek veszi át az uralmat, megkezdi feladatát a Hétszellem ötödik sugara. Új, csodás fény érinti meg és tölti el a tanulót. Ez a fény csak mentálisan hatékony. A tanuló életében először válik képessé a tiszta gondolkodásra, mert mentális szervei most megnyíltak erre. A Hétszellem hét sugarának megnyilvánulásával teljesen összhangban végbemegy az érzékszervi megújulás – ha a tanuló megvalósítja, amit a belső folyamat megkövetel tőle. Ekkor a megszabadító, egyetemes tan támogatja őt. Az ötödik sugár az értelemnek felel meg. Ha Önt bevezetik az ötödik sugár 26
e-pentagram 2016/1
www.lectorium.hu
valóságának szférájába, közvetlenül fedezi fel, hogy az értelem több, mint érzékszerv. Az értelem a gondolkodás, a gondolattest járműve. Ha a józan értelem felébred, az – a haláltermészet minden emberéből még hiányzó – gondolattest megszületését jelenti. És csak ezzel a születéssel kezdődik az igazi ember fejlődése. A régi tanokban az embert „Adamas”-nak is nevezték. Ezzel a szóval jelölték a „man” vagy „manas” fogalmat, ami gondolkodót jelent. Az új életvitelt folytató ember együttműködése a Hétszellem ötödik sugarával, az Isten által adományozott gondolkodási képesség megszüle tését, igazi megnyilvánulását jelenti. Ez az igazi gondolattest, és ezáltal a józan ész megnyilatkozása.
A negyedik dimenzió
27
<< Előző cikk
Marcel Proust: az eltűnt idő nyomában A regény kiindulópontja az a tény, hogy a világot érzékszer veinken keresztül tapasztaljuk. Érzékeink kapcsolnak össze bennünket a külvilággal, s meghatározzák életünket. Ennek az életnek pedig a legfontosabb jellemzője a folytonos változás. Ez az oka annak, hogy az ember a jelen pillanatot, a konkrét mát, sohasem képes megragadni vagy megtartani. Ellenkezőleg, úgy tűnik, mintha az előttünk elvonuló életfolyamatokat még fel is gyorsítanánk. Ki ne vágyott volna még arra, hogy egy bizonyos pillanat bárcsak „megállt” volna? Az idő szele azonban mindent elsodor, semmit sem lehet fogva tartani. Csak a múltra való visszaemlékezés marad meg. De maradandóak-e az emlékeink? 28
e-pentagram 2016/1
www.lectorium.hu
A francia regényíró, Marcel Proust (1871-1922) „Az eltűnt idő nyomában” című hétrészes regényében behatóan foglalkozott ezzel a kérdéssel. Proust fő művében nem életrajzot vagy egy felszínes regényt írt meg, ahogy az első pillanatban gondolhatnánk. Inkább azt állíthatnánk, hogy itt a modern irodalom egyik kulcsregényéről van szó, melyben a mű számos rétegét maga a szerző tárja fel nekünk. Műveltsége és intelligenciája révén Proust helyet vívott ki magának a francia társadalom legfelső köreiben, amikor váratlanul visszavonult, és szinte aszkétikus magányában már csak művének szentelte magát, mellyel valami egészen újat ajándékozott a világirodalomnak. Már gimnáziumi tanulmányai folyamán foglalkoztatták őt a test, lélek és szellem közötti összefüggések. Elnyerte a „Prix d`honneur de philosophie”-t (az első díjat fi lozófiából), a Sorbonne filozófiai fakultásához benyújtott vizsgamunkája pedig a La spiritualité de l`ame (A lélek szellemisége) címet viselte. Az érzéki tapasztalás mögött egy ismeretlen világ rejtezik Az eltűnt idő nyomában egy öregedő íróról, Marcel-ről szól, aki fel akarja idézni magában gyermekkori emlékeit. Azonban Az eltűnt idő nyomában
Az eltűnt idő nyomában, Marcel Proust Auteuil 1871-Párizs 1922) Marcel Proust anyai ágon gazdag családból származott. Apja ismert főiskolai tanár volt az orvosi szakon. A Sorbonne-on folytatott félresikerült jogi tanulmányait követően Proust érdeklődése a filozófia felé fordult. 1896-ban különféle témákkal foglalkozó prózai szövegeket publikált. Írt egy három részből álló önéletrajzi regényt is, mely azonban csak 1952ben jelent meg nyomtatásban. Szülei halála után (1905 és 1906) egyre rosszabbodott asztmája, amelyben gyerekkora óta szenvedett. Ez volt az egyik oka annak, hogy a nagyvilági élettől visszavonulva belekezdett nagy művének, az A la recherche du temps perdu, megírásába, melyet 15 részre tervezett. Ebben a műben egy romantikus stílusban írt önéletrajzon kívül, melyben személyes életének számtalan mellékszereplője lép a rivaldafénybe, Proust képet nyújt a különböző társadalmi osztályokról is, melyek különbségei egyre jobban kiegyenlítődnek. A főszereplőt, Marcelt, akit az író tükröződésének tekinthetünk, olyan társadalom veszi körül, mely a szétbomlás folyamatában van. Véleménye szerint csak a művészet képes még valami maradandó létrehozására. E könyv egyik fontos témáját mindenekelőtt magának Proustnak a szerzőisége alkotja. Az eltűnt idő nyomában egy Marcel nevű fiatalember élettörténete, aki belép a szerelem, az arisztokrácia és a művészet világába. Ugyanakkor azonban egy csalódásról szóló beszámoló is. Kíméletlenül leleplezi a legmagasabb társasági köröket, melyek álszent nek, közönyösnek és erkölcstelennek bizonyulnak. Csak a művészet nem veszít a fényéből. Az eltűnt idő nyomában ugyanakkor egy művészi elhivatottság története is: a nagyvilági körökben megtett számtalan tévúton át Marcel, a mű utolsó esszéi részében, felfedezi Az újra megtalált időt (Le temps retrouvé, 1927), az ő tulajdonképpeni szerzői feladatát. 28
minden igyekezete és akaratának teljes bevetése ellenére, állandóan megakad egy sűrű sötétséggel körülvett bizonyos résznél. Egy hirtelen élmény hatására azonban, melyet villanásszerűen és egészen önkéntelenül, egy csésze hársfateába mártott „Madeleine” – egy könnyű kelt tészta – íze váltott ki belőle, élete nagy részének emlékei újra felidéződnek. Évtizedekkel korábbi események széles panorámája bontakozik ki előtte. A regény folyamán ilyen asszociációk újra és újra akaratlanul ifjúkorával szembesítik őt. Ezeket a képzettársításokat meghatározott érzéki tapasztalatok hívják elő. Ezzel egy időben újra életre kelnek lényének régóta elveszett nek hitt részei. Mindez azután többnyire eksztatikus, futó boldogságérzéssel párosul. Ezzel szemben korlátozottak és töredékesek maradnak mindazok a kísérletek, amikor szándékosan akarja felidézni az emlékeket tudatában. Mivel már nem akarja elveszíteni váratlanul felbukkant emlékeit, elhatározza, hogy gondosan megvizsgálja és lejegyzi a velük kapcsolatos élményeit. Az új ebben a próbálkozásban az, hogy Proust témává teszi e tapasztalatok keletkezési folyamatát, és a mesélőt, aki egy állandó változási folya matnak van alávetve, fejlődő szerzőként ábrázolja. Az egyszerű, mindennapi élmények útján az ábrázolt íróban ezzel egy teljesen más szint válik felismerhetővé. Proust ily módon az elbeszélőt lépésről lépésre a valódi lét belső forrásához vezeti: „az eltűnt időhöz”, melyre az „időnkívüliségben” lelt rá újra. Az emberiség itt egységet képez, minden ember kapcsolatban áll egymással, és a szerző már nem „én”-ről, hanem „mi”-ről beszél. Mégis minden egyes egyéniség valami sajátságosat ad hozzá az egészhez. Az idő, a tér és a nyelv határai Proust művében elsősorban az ember határaira mutat rá, aki a polaritásban, a világ kettősségében raboskodik. E világ ismertetőjegyei a valótlanság és a zavarodottság. Marcel Proust az alapjáig leleplezi e téridőhöz kötött élet29
e-pentagram 2016/1
www.lectorium.hu
területet, semmi sem marad szent. Eközben saját magát gondolatainak, érzéseinek és cselekedeteinek legkülső határain tartja, beleértve írói tevékenységét is. Nem gyárt elméleteket, hanem hagyja a dolgokat önmagukért beszélni csodálatosan kidolgozott művében. Ezzel egészen napjainkig nemcsak az irodalmat és a filozófiát, hanem a történetírást is befolyásolta. Az a fajta történetírás, mely a folyamatosságokból és az események „logikus” egymásutánjából indul ki, ebben az úttörő műben erősen megkérdőjeleződik. Mert a művész minden igyekezete ellenére – és Proust a legvégsőkig elmegy abban, ami szavakkal kifejezhető – az eredmény tökéletlen marad. Az emlékek nem hagyják magukat az igazsághoz hűen felidézni. Ezt megakadályozza az az időkülönbség, ami az emlékezés és az emlék, valamint az emlék leírása között áll. A szakadatlanul folyó életáramlat kizárja az ismétléseket. Habár Marcel Proust a nyelvet, mint „az illúzió egyik eszközét” is bizalmatlanul kezeli, mégis mesteri módon világít rá az élőnek az esszenciájára. Itt „egy a maga teljességében meghatározható univerzum átírásáról” van szó. A regény körszerkezetén belül minden folyamatos mozgásban van. Semmi sincs nyugalomban. Mint egy levegőben köröző sas, úgy írja körül a nyelv az ábrázolt dolgot. Úgy tűnik, mintha a nyelv az eseményeket egy ponthoz közelítené, hogy azután azonnal visszahúzódjon, és egy egészen más vonatkozásból szemléltessen. Több oldalról megvilágítja az ember ismeretlen mély-rétegeit, még azok kölcsönös kapcsolatait is, melyek egy egymással mindent összekötő hálóhoz hasonlíthatók. Az emberről olyan képet alkot, mintha egy hatalmas keverőedény lenne, melyben a legellentmondásosabb energiák harcolnának az elsőbbségért. A tükörképek újabb és újabb tükröződései mégsem hoznak haladást, mivel a természet ellentétes pólusai csak visszatükrözik, de nem képesek megváltoztatni egymást. Az érzékszervek ugyanis az önös akarat tehetetlenségéhez kötődnek, mialatt a szellem vonakodás nélkül visszahúzódik ettől az akarattól, ahol nem talál lehetőséget a visszatükrözésre. Bármilyen hatalmas lenne is a háromdimenziós tér, mégis mindig korlátozott maradna. Így halad tovább a tudat odüsszeája. Az eltűnt idő nyomában
30
Az érzékszervek megváltozása A regény egy hasonlattal ábrázolja, ahogy az elbeszélő először valóban egy másik, magasabb szintet ér el, azonban közvetlenül ez után a legsötétebb mélypontig süllyed. Az asszociációk ott már csak ritkán lépnek fel, és rettene tesen fájdalmasak. Később azonban ismét számos örömteli, spontán emlék bukkan fel, melyekben elmerülhet. A döntő élmény, a „Madeleine-epizód”, mely őt egy vacsorára emlékezteti. A visszaemlékező írót a tél kellős közepén anyja egy csésze hársfateával kínálja meg, mely a szeretet szimbóluma, s ahhoz egy darabka kagylóformájú kelt tésztát ad. Hirtelen, mintha ajtó nyílt volna ki előtte egy olyan világra, mely után forrón vágyakozott, amelyet azonban már régóta örökre elzártnak hitt. Mindez „mélységes örömmel tölti el őt”, mely „egy csapásra az élet valamennyi eshetőségét teljesen jelentéktelennek, a lehetséges katasztrófákat pedig veszélyteleneknek tűnteti fel”. A további elbeszélés folyamán felismerhetővé válnak az írón állandóan eluralkodó lélekállapotok is: a belső ziláltság, a halállal való küzdelem, az illúziók elmaradása – fájdalmas, mégis elmaradhatatlan folyamatok, melyek nélkül a fejlődés lehetetlenné válna. Arra a boldogságra, melyet az író hiába keresett az arisztokraták köreiben, a szerelemben és a művészetben, végül saját belsejében bukkan rá. Ez az „időtlen esszencia teszi őt egyedül képessé arra, hogy újra megtalálja az elveszett időt”. A „való élet” felé vezető út a gondolkodásmód és az érzékszervek gyökeres megváltozásának útja, mely „ellentétben áll az önimádattal, szenvedéllyel, értelemmel és szokással”. Ami felületesen szemlélve talán kudarcnak tűnik, végül mégis sikernek bizonyul, mert kizárólag a „tév”eszmék megsemmisítése nyitja meg az új képességek kapuit, és győzi le a „felejtés megsemmisítő erejét”. A „másik én az, mely a tervet megalkotta”, amely azután ”emlékezik” és „egy még előhívatlan fotónegatívként fejlődik”. 31
e-pentagram 2016/1
www.lectorium.hu
Külső és belső könyv Proust különbséget tesz a valódi művészet, a művész és a szakember között. Miként a valódi művészetben már azelőtt létezik a tiszta valóság, mielőtt a mű megszületett volna, így fekszik előtte már készen a teljes regény. Azonban csak a mű vége felé, tehát kb. 3500 oldal után, nyilvánul meg az a terv, melyben a könyv szerkezete megmutatkozik. Az elbeszélő a szakember, aki minden pillanatba ismét valaki más, és folya matosan változik. Belsejében számtalan személyiségvonatkozást birtokol anélkül, hogy az olvasó, vagy akár ő maga, képes lenne fel fedezni középpontjaikat. A regény folyamán egyre jobban közeledni kezd a szerzőben, a művészben nyugvó saját tulajdonképpeni középpontjához, mellyel a mű elején még nem azonosul. Egy ilyen kezdeményezés tökéletesen újat jelent az irodalomban. Általa válik felis merhetővé az élet két különböző szintje. Az egyiket Proust, „a valódi én” testesíti meg, aki önző akarat nélkül a háttérben marad, a másikat, személyiségén keresztül Marcel, aki megpróbál áttörni a valódi énhez, azonban folyamatosan szembesülnie kell saját akaratának elégtelenségével. A külső és belső könyv közötti metszéspont jellemző módon egy könyvtárban jön létre. A regényben ez pontosan a hetedik rész közepén történik. A szerző azonban nem teremtőként látja magát, hanem pusztán belső, időn kívüli könyvének olvasójaként és fordítójaként. Önmagát, munkahelyét és idejét átadja a másiknak, az „időn kívülinek”, akinek azonban személyiségként mégis alakot kell kölcsönöznie. A szerző tehát pusztán (időhöz kötött) lakásként szolgál, mint forma a szellemi számára. Tartalom és forma megegyezik benne. A kiadott mű az olvasó számára egyúttal átveheti „egy nagyítóüveg szerepét. Láthatja, amit különben talán nem látott volna be. Az olvasó ezért tulajdonképpen saját magát olvassa.” Könyvének hatalmas terjedelme ellenére Proust tökéletesen szabadon hagyja olvasóját. Mindenkinek magának kell látnia, hogyan tölti ki az Újat. Világosan érzékelhető, hogy a „belső szerző” micsoda hatalmas lehetőségeket Az eltűnt idő nyomában
32
tartogat a „szakember” számára, ha az mindent, ami a belső könyvet akadályozná, maga mögött akar hagyni. Újra és újra határokba ütközünk, szabadulást keresünk, és csak ekkor éljük át, hogy nem mi, hanem egyedül a bennünk lévő szellemi képes előmozdítani a folyamatot. Idő és tudat Imponáló világegyetem az, melyet Marcel Proust körülbelül 4000 oldalon keresztül bontakoztat ki előttünk. Az a távolságtartó mód, amellyel az embernek az időben töltött „végtelenül hosszúra nyúlt létét” írja le, egy áttekinthető, önmagába zárt világot mutat, melynek korláti világosan felismerhetőek. Az is érthetővé válik számunkra, hogy egymástól messze fekvő pólusok a valóságban milyen szoros kapcsolatban állnak egymással. Minden pro-t egy kontra követ valamikor, minden illúziót egy csalódás, és megmutatkozik, hogy „minden csalódás végső soron csak egy folyamatosan változásban álló szempontot képez.” A fejlett tudatban azonban összefolyik minden tapasztalat. Így az idő és az örökkévalóság között egy érintési pont keletkezik, mely ismét egy új feladatot sejttet. Akkor megtalálták az idő lényegét, gyökerét, ami a vándort az időnkívüliség kapuja elé állítja. Ha pedig akkor megírják a titkos könyvet, az idő értelme beteljesedik. Maga az élet írja azt a könyvet, amivel életre keltik a minden mögött álló ötletet. A folyamat számtalan köztes fokozatból áll, melyekben ezen ötlet részei összekapcsolódnak egymással. A megtisztított tudat, az új lélek, egy meghatározott lélekszínvonalon felébreszti a felfoghatatlanul egyszerű ötletet. Az idő új dimenziója Proust új idődimenziót fedezett fel, az „időnkívüliséget” (vagy „le Temps”, nagybetűvel!), azt az időt tehát, mely már mindig benne nyugodott. A múlt, jelen és jövő között fennálló összefüggés itt megszűnt, mert a látszólag 33
e-pentagram 2016/1
www.lectorium.hu
elveszett idő megvan és él az örök jelenben, mindig is ott élt, és pusztán egy erőtlen „élni mintha” lét elfojtotta azt. Aki továbbra is ezt az élni- mintha- létet keresi, elveszíti, elvesztegeti az idejét. Az egészen addig még rettegett halál jelentéktelenné válik a „tiszta időben”, és az „elhalni, mint egy magszem, hogy a növény élhessen” vágya áll szemben vele. Ez azt jelenti, hogy mindenekelőtt az értelmet kell elhallgattatni, azt az értelmet, amely a belső könyvet -annak eredeti kiadását – eltorzította, és hogy az irányítást a megtisztított, nyitott szívnek kell átvennie. Csak akkor lépünk be az élő lélekállapotba, a negyedik dimenzióba, ha tökéletesen és tartósan feladtuk a régi akaratot, és akkor felébred az egyetemes akaratra irányuló hatodik érzék, az intuíció, mely egy a Mindenség-természet nagy gondolatával, az egyetemes tudattal. Az akaratlan emlékek akkor megegyeznek a szándékos emlékekkel. Egy új módon tájékozódó tudat pedig aktiválja a valódi gondolatot, a hetedik érzékszervet. Ekkor lesz képes a szakember, az ő soha be nem fejezett épületében, közvetlenül és időveszteség nélkül, „egy új valóság” kifejezésére, amely a „az élet nagy tükrét közvetlenül ábrázolja”.
Az eltűnt idő nyomában
34
Könyvajánló
Jan van Rijckenborgh
Az egyiptomi ős-Gnózis I – IV. Az Egyiptomi ős-Gnózis és kiáltványa a je lenben. Újra kihirdetve és magyarázatokkal ellátva Hermész Triszmegisztosz műve a Tabula Smaragdina és a Corpus Hermeticum nyomán.
AQUARIUS AQUARIUS
ALAPÍTVÁNY ALAPÍTVÁNY
„Ki magasztalhatna Téged túl, vagy egyáltalán méltóságod szerint? Hová nézzenek szemeim, hogy dicsérjelek? Felfelé vagy lefelé; befelé vagy kifelé? Nincsen olyan út, olyan hely, nincsen olyan teremtmény sem, mely Rajtad kívül lenne. Minden Benned és Belőled van. Mindent adsz, és semmit sem veszel el, mert minden a Te birtokod, és semmi olyan sincsen, ami ne a Tiéd lenne.”
38 35
e-pentagram 2016/1 2015/8
www.lectorium.hu
Könyvajánló „Ember, ki vagy? Honnan származol? Merre tartasz?” Ezeket a legmélyebb értelmű kérdéseket teszi fel a titokzatos szfinx az ember megjelenésének pirkadata óta minden utazónak, aki a földi élet pusztaságában vég nélkül tévelyeg.
Azért emel szót újra a Gnózis, azért csendül fel nagy erővel az őskezdetre intő felhívása, hogy ebben az annyira fájdalmas és vészjós krízisben, mely a mai kozmikus nap végének a kísérőjelensége, hogy megmutassa a felszabadító istenismeret útját. Az élő Isten-valóságra támaszkodva újra kihirdeti az ember magas származását és rendeltetését, s azoknak, akiknek még van fülük a hallásra, rámutat a megmentés egyetlen, ősrégi útjára, mely a jóakaratú ember számára korszakunkban is feltárult. Megvásárolható a spirituális irodalom gyöngyszemei között
A hajnalpír és a Nap-tűz
ITT
36 39
Idő Tapasztalod a napok és évszakok váltakozását: ez a külső idő, melyet az óra egyenletes mozgásával mérhetsz. Tapasztalod személyed testtelen tartalmainak változását: ez a belső idő, melyhez mérőeszközöd nincsen, a külső időhöz képest hol gyorsan, hol lassan múlik. Belső idő játszódik le az állatban, növényben, ásványban is, ahogy változó jelenségeik a változatlan létezésre árnyék-csipkékként rávetődnek. Az élettelen erők működésének egymásutánja: világfolyamat-idő. Az emberiség egyetemes áramának hullámzása: történelmi idő. Ezek mind jelenség-idők, csak a változó és véges tünemények sorozatából alakulnak. Más természetű a teljes-idő, mely a változatlan, végtelen isteni működést tartalmazza. A világteremtés, világfolyamat és világvég a teljes-időben rejlik; a jelenség-időben a vég nem fog elérkezni soha, ahogy a teremtés nem történt benne semmikor és ahogy a létezés sem fér bele, csak annak számtalan keletkező-pusztuló megnyilvánulása. A jelenség-idő minden percében egyformán jelen van a keletkezés, folytatódás, pusztulás, mint véges mása a végtelen teremtésnek, létezésnek, itéletnek; de a teremtés, fönnmaradás, végitélet nincs meg benne. A jelenség-idő nem végtelen, még sincs kezdete és vége, akár a körnek. A teljes-időben a teremtés a kezdet, a fönnmaradás a közép s az itélet a vég, s ezek benne éppúgy egybeesnek, ahogy a pontban egybeesik a plusz- és minusz-végtelen s a kettő közti végtelen távolság. A teljes-idő, mit minden változatlan-végtelen, pont-szerű; s a számtalan fajta jelenség-idő közelebbi vagy távolabbi körként övezi.” Weöres Sándor: A Teljesség felé
