Globalizációk és civilizációk szöveggyűjtemény jegyzet (2008) Készítette a
[email protected] kollektívája 1. Rostoványi Zsolt: Globalizáció és civilizációk, MTA doktori értekezés, részletek p.5-30 Bevezetés - Hidegháború utáni rendszer nagy talány, nem prognosztizálható, szinte lehetetlen a szervező elveit, változásait, mozgásait feltárni - Interdiszciplináris módon kell vizsgálni (meg amúgy is a modern korban a tudományok emancipációja nyomán elmosódtak a határok az egyes tudományterületek között) - Az interdiszciplináris vizsgálódás problémás, mert o A klasszikus diszciplinák képviselői saját diszciplínájuk jellegzetességeit keresik benne- lehetetlen o A korábban multidiszciplináris területek közül néhány önállóvá vált, és ezáltal elvesztette „multidiszciplinaritásból származó számos előnyét‖ - mégegy probléma a tudományokkal: nincs már „mérvadó hatóság‖ akik véleménye széles körűen elfogadott: a világ bonyolulttá és összetetté vált, nem lehet egy nagy átfogó elmélettel megmagyarázni - hagyományos diszciplínákon belül is eltérő értelmezések- interpretációk összecsapása - klasszikus diszciplínák metszéspontjában álló vizsgálódási terület a nki rendszer is, ami az elmúlt évtizedekben „társadalmasodott‖/‖kultúrálódott‖ ezért korábbi „kemény‖ (politikai-hatalmi, ökonómiai, biztonsági) megközelítése „lágyabbá‖ kell hogy váljék (pl szociokulturális elemzések igénye) - eddigi kutatások az államcentrikus nki rendszer törvényszerűségei próbálták feltárni, most: multicentrikus világ mozgástörvényeinek vizsgálata- civilizációk és kultúrák világa, ezen tényezők jelentősége előtérbe került - nem állami szereplők, eltérő kulturális közösségek egyre gyakrabban kérdőjelezik meg a nki jog univerzális érvényét - „mássság‖ szerepe megnőtt a globalizáció hatására - Tanulmány célja: „kulturológiai‖ (és ennek analógiájára: „civilizaciológiai‖- a civilizációt legnagyobb kiterjedésű kultúraként értelmezve) szempontból próbáljuk meg elemezni a nki rendszert, a nki színtér folyamatait, megkísérelve a (szinte) lehetetlent: figyelembe venni a különböző diszciplínák e kérdéskörre vonatkozó megállapításait.‖ - A tanulmány két tudományterület közös tartományát veszi górcső alá: „nki tanulmányok‖ és „kultúratudományok‖ „A nki rendszerben végbemenő folyamatok, jelenségek rendkívül összetettek, komplexek és sokirányú, gyakorta látszólag egymással ellentétes hatásokkal, következményekkel járnak egyidejűleg. Mindez nagymértékben megnehezíti reális értékelésüket.‖ A civilizáció- és kultúra-fogalom eredete - KULTÚRA a régebb eredetű (latin) szó: cultura, colere (művelni- ápol, gondoz, díszít), első megmaradt kifejezés Cicerótól származik, ő „erkölcsi jó‖ értelemben használta - középkor keresztény kultúra értelmezése: kultúra és Isten összekapcsolódása (pl. Szent Ágoston vallomásiban)
- reneszánsz: cicerói értelmezéshez visszatérő, lélek/szellem művelése jelentés terjed el Európában - Hobbes, Bacon, Morus értelmezése: gyermeknevelés kapcsán beszélnek a kultúrárólköztudatba a műveltség szinonímájaként lépett - angolban jelenik meg először, aztán franciában, németben - CIVILIZÁCIÓ: francia szóhasználatban, 18 sz-ban honosodik meg, „civilizál‖/‖civilizált‖ kifejezések már a 16 sz-tól használatosak, de a modern értelemben használt „civilizálttá válás folyamata a 18 sz-ban jelenik meg- mindinkább összekapcsolódik a társadalom fogalmával, egyfajta magasabbrendűséget jelent barbár társadalmakkal szemben (latin eredete: civilitaspolgárosodás, viselkedés finomodása, műveltség növekedése) - kezdetben csak egyes számban használták- fejlődésben elért magasabb fokra utalt - eleinte gyakran szinonímaként használták ezt a két kifejezést (pl Samuel Pufendorf – híres! német természetjogi gondolkodó, 17. sz- munkásságában) A német és a francia/angolszász fogalomhasználat különbsége - máig eltérő értelemben használja a kultúra és a civ fogalmakat ez a három nyelv/szakirodalom - Francia+angol: hasonló jelentésű kategóriák, legfontosabb megkülönböztetőjük: a civilizáció időben és térben nagyobb kiterjedtségű, átfogóbb jelentésű (a kultúra is a civilizáció része) - Francia: civ értelmezés= műveltség, civilizált viselkedés - Angol: civ értelmezés= nagy kiterjedésű kultúra, az adott civilizációhoz tartozók identitás-tudatát biztosítja - Német: civ (társadalom fejlődésének anyagi-technikai elemei) másodrendű a kultúrához képest (az intellektuális teljesítményeket fejezi ki) - 17. sz-ban francia nyelv vált a „kulúra egyetemes nyelvévé‖. Ehhez képest a németek tudományos-szellemi teljesítménye elmaradt (politikai és gazdasági lemaradás is a franciákhoz és angolokhoz képest)- kisebbrendűségi érzés -> franciák utánzása -> 18.sz-tól „szellemi ellentámadás‖, annak hangsúlyozása hogy a szellemi értékek az igazán fontosak (nem a világi-anyagiak) - Johann Gottfried Herder: lekicsinylően ír a franciákat majmoló németekről, munkássága több eszmei irányzat kiindulópontja (romantika, pluralizmus, multikulturalizmus, kulturális relativizmus, nacionalizmus előfutára. wow!)- kultúra értelmezése= humanitás (a lényeg ami az embert megkülönbözteti más élőlényektől) - a kultúra a német etnikai/kulturális nemzet-fogalom hordozójává vált (szemben a politikai indíttatású franciával) - Kant: az emberi nem lényegének a tökéletesség felé való haladást tartja- a művészet és a tudomány kultúrálttá tett minket, de még sok hiányzik ahhoz hogy azt higgyük moralizálódtunk is. A kultúra továbbfejlődése tudja feloldani az ellentmondást az emberiség mint fizikai és mint erkölcsi nem között. - Nietzsche: nincs kifejezetten kultúrával foglalkozó műve, de több összefüggésben érinti a kérdést, említi a „magasrendű‖ (kegyetlenség átszellemítése és elmélyítése), „felsőbbrendű‖ (arisztokratikus társadalmak leigázzák a gyengébb kultúrákat) és „elpuhult‖ kultúrákat. Ez az egész = ember folyamatos önlegyőzése, ezáltal emelkedik magasabbra az emberi faj. („Uralkodjék a legjobb; a legjobb akar is uralkodni!‖) - Nietzsche szerint a tekintély/erő hiánya a modern civilizáció legfőbb jellegzetessége, ennek oka a kereszténységben keresendő, amely puha/gyáva természet/ember/művészetfogalmai révén a tudatlanságra épít.
- itt jelenik meg először a nyugati civilizáció racionalizmusának dekonstrukciója, demokrácia, liberalizmus, és más univerzalisztikus értékek ellen irányul - kultúra fogalmát az életből vezeti le: „Először ajatok életet, aztán már megteremtem nektek a kultúrát is belőle!‖ Ez a kultúra, vagyis az igazi kultúra voltaképpen nem más, mint maga a barbárság, vagyis kigyógyulás a >>kultúrából<<‖!- a hagyományos kultúra-értelmezés ellentéte - német gondolkodás megtartotta a kettősséget a civ és a kult fogalmak között, mint a természet és szellem (Natur und Geist) esetében. Ferdinand Tönnies munkássága is ezt tükrözi: két korszakot jelöl meg a kultúrafejlődésben: közösség (Gemeinschaft- szociális akarat mint egyetértés, hagyomány, vallás) és társadalom (Gesellschaft- szociális akarat mint konvenció, politika, közvélemény) korszaka (ebben a sorrendben). - nehéz a kultúrával/civilizációval foglalkozó munkák fordítása az eltérő értelmezések miatt =( Kultúra meghatározása (Larousee Enciklopédia) 1. Az emberiség által létrehozott anyagi és szellemi értékek összessége. 2. A művelődésnek valamely területe, illetve valamely korszakban, valamely népnél való megnyilvánulása. 3. Műveltség(i színvonal). 4. Valakinek művelt volta, műveltsége. 5. Valakinek kulturált volta. Ez a meghatározás nem segít a nki rendszer vizsgálatában. A kultúra-fogalom immanens ellentmondásossága - első definiálási kísérlet, máig mértékadó, mindig hivatkoznak rá (bár nem tesz különbséget a kult és a civ között): Edward Burnett Tylor: „a kultúra vagy civ, tágabban vett etnográfiai értelemben az a komplex egész, amely magában foglalja a tudást, hitet, művészetet, az erkölcsöt, a törvényt, a szokást és minden más képességet és sajátosságot, amelyre az ember a társadalom tagjaként tesz szert‖- társadalmi meghatározottságú képességeket nevezi kultúrának - állandó ellentmondást rejt magában („immanens antinómiákat‖) - univerzalizáló- partikularizáló - tág-szűk kult értelmezések - kult fogalom kifejezi az emberiség egységét és differenciáltságát is, ami közös a kult értelmezésekben, hogy emberi „terméknek‖/teljesítménynek tartják, értelem hatja át, jelentést tartalmaz, ez különbözteti meg az embereket a többi élőlénytől - Max Weber: a kultúra „értékfogalom‖- ez a jelleg a civ-kult megkülönböztetés szempontjából jelentős, mert ebben az értelemben a kult „értékesebb‖- ez szűk kultúra értelmezés - felmerül a sorrendiség kérdése (értéksorrend)- értékesebb az egyik emberi teljesítmény mint a másik? Értékesebb az egyik emberi kult mint a másik?- nincs abszolút mérce! - Immanuel Wallerstein: „A kultúra egyesíti az embereket, azonban meg is osztja őket‖ - elválasztja az emberiséget az állatvilágtól (univerzalizáló/totalizáló kategória: kultúra vs természet) - feltárja az egyes népcsoportok sajátosságait, különbözőségeit (szűk, arisztokratikus, partikularizáló értelmezés- szellemi, eszmei értékeket azonosítja a kultúrával) - ez a modernitás „immanens ellentmondásossága‖!
- két alapvető megközelítés: - antropológiai kult-értelmezések: tárgya a kultúrát hordozó embercsoport, kult kategóriáján keresztül próbáljuk megismerni sajátosságaikat - objektivációs kult-értelmezések: tárgya a kultúra, a kultúrát alkotó objektiváció formáját öltött emberi teljesítmények Antropológiai kultúra értelmezés - kultúra= valamilyen szempontból összetartozó embercsoport sajátosságait, jellemző vonásait, teljesítményeit jelöli- minden ember specifikus, csak rá jellemző tulajdonságokkal, de ugyanakkor tagja egy közösségnek, és az adott közösség jellemvonásait is magán viseli (a kultúra tehát kifejezi a minden emberben levő közöset, feltárja a különböző embercsoportok közötti eltéréseket) - hangsúly: embereken, embercsoportokon van, a kultúra eszköz, amivel a „másság‖ kimutatható - minden közösségnek van saját kultúrája- ebben az értelmezésben a kultúra a másság kifejezője („a másság antropológiai textualizációja‖) - antropológiai értelmezés jelentőssége: embereket csoportokba rendezi: o emberiség o nemzetek o etnikumok o vallási o egyéb kult közösségek - antropológiai értelmezés válfajai: 1. Hagyományos: kultúrát megváltoztathatatlan adottságnak tekinti, az emberek születésüktől fogva ugyanannak a meghatározott kultúrának tagjai, ez egyfajta nemzeti vagy etnikai karakterben jut kifejezésre, ennek előfeltevései: a. Nemzetek/etnikai csoportok nagy homogenitással+integritással rendelkező kult rendszerek b. Más csoportoktól eltérő sajátosságokkal rendelkezik c. Az individuumok az adott kultúra (nemzeti/etnikai karakter) képviselői - ez az értelmezés territorializálja a kultúrát és az azt hordozó közösséget 2. „Modern‖ kultúra értelmezések: a globalizáció idején a kultúrák kreolizációja, hibridizációja jellemző, az egyén egy kultúra/identitás háló részese, a kultúra nem homogén egység, hanem állandóan változó folyamat, termelődő és újratermelődő szimbólumrendszer - a nemzeti/etnikai kultúrák ezek szerint politikailag motivált, mesterséges konstrukciók, kulturális autenticitás/karakter mint olyan nem létezik, csupán politikai eszközként szolgál egyes csoportok érdekeinek érvényre juttatására Objektivációs kultúra-értelmezés - kiindulási pontja az emberi teljesítmények/objektivációk, ezek differenciálják és rendezik csoportba az embereket - tág értelmezés: mindenfajta emberi objektiváció - szűkebb értelmezés: értékesebb/értékteremtő teljesítmények - legszűkebb: csak a művészetek és a tudományok számítanak kultúrának - az értékelő kult értelmezés tehát az adott embercsoport más jegyekhez viszonyított „magasabbrendű‖ sajátosságait, teljesítményeit jelöli (a magasabbrendűség nem konkrétan egy másik embercsoporthoz képest jelenik meg hanem
o az evolúció folyamatában (más élőlényektől ez választ el) o szellemi intellektuális vs anyagi-technikai tevékenységek különbsége o tudományok/művészetek jelölése -
Immanuel Wallerstein a kultúrát „ideológiai‖ illetve „intellektuális csatatérnek‖ nevezi Raymond Williams a kultúra meghatározások 3 válfaját különbözteti meg o Eszményi: kultúra=emberi tökéletesedés, tehát az egyetemes értékek gyűjtőfogalma o Dokumentumként való meghatározás: emberi értelem és képzelet műveinek összege o Társadalmi meghatározás: sajátos életmód, értékeket és jelentéseket fejez ki, tudományokat, művészeteket, intézményeket, mindennapi viselkedést is magába foglalja a kultúra
p. 49-63 Civilizáció(k), kultúrá(k) és a nemzetközi rendszer - Nagyrészt kedves Samuel P. Huntington civilizációs paradigmájának köszönhető hogy a civilizáció és a kultúra kategóriája előtérbe került a nki kapcsolatok vizsgálatánál (Hidegháború alatt inkább a politikai-ideológiai-hatalmi és az ökonómiai tényezőkre koncentráltak) - Rostoványiék egyetértenek Huntingtonnal: civilizációk és kultúrák nagymértékben befolyásolják a történelmi mozgás/fejlődés irányát, a történelmi ciklikusság ötletét azonban elvetik (i.e. a történelem nem előrejelezhető!) - A civilizáció és a kultúra feltételrendszert biztosít a fejlődéshez, specifikus jelleget ad a globalizált világban jelen levő univerzalizációs tendenciáknak. A modernitás ezért nem tudott gyökeret verni a Nyugaton kívüli világban. - Nem lehet az egyes civilizációk között hierarchiát feltételezni, szubjektív dolog fejlettebb civilizációkról beszélni. A nyugati civilizáció sokáig a siker megtestesítője volt, de ezt mára megkérdőjelezik - A civilizáció és a kultúra fogalmak bizonyos értelmezése szolgáltatta a hátteret az Európa-centrikus, európai felsőbbrendűséget hírdető nézetekhez- ellenérzéseket válthatnak ki ezek a fogalmak- pontos körülhatározásukkal viszont keretet szolgáltathatnak az Európán kívüli társadalmak és a nki rendszerben zajló folyamatok megértéséhez - Ehhez az antropológiai kultúra értelmezéshez hasonló kell: a kultúra egy összetarozó és másoktól eltérő közösség különböző létszféráit lefedő rendszer o Bázisa: értékrend (értékek összessége és hierarchiája, amelyeket az adott csoport meghatározónak tart) o Normarend: az értékrend gyakorlati érvényesülését biztosítja o Közösség által használt+elfogadott reprezentációk képviselete o Nem rendelhető kizárólag etnikumhoz vagy nemzethez, az emberek jelentős része több mint egy csoport tagja, ez konfliktusforrás lehet DEF: A kultúra összetett fogalom, magába foglal ismereteket, eszméket, szokásokat, viselkedésmódokat, értékeket, normákat, jeleket, szimbólumokat, amelyek egyik generációról a másikra hagyományozódnak, meghatározzák az emberek kapcsolatrendszerét, lehetnek zártabbak vagy nyitottabbak, fogékonyabbak vagy elutasítóbbak külső hatásokkal szemben -
Civilizációt térbeni és időbeli kiterjedtsége/dimenziója különbözteti meg a kultúrától, ez a legnagyobb, kulturális szempontból még összetartozó egység
-
-
Huntington által legfontosabb civilizációs elemnek tartott egység: vallás, ám ennek szerepét nem szabad abszolutizálni, mert pl mit kezdünk akkor a keresztény délamerikaiakkal? ha a vallás a civ alapja, akkor ők melyikhez tartoznak? Különbséget kell tenni a vallás és az azonos nevű civ között! (pl iszlám, hindu-indiai) Civilizáció sohasem sterilen jelenik meg, összefonódik más kategóriákkal (pl. politika, gazdaság) Földrajzilag nem pontosan körülhatárolható
Ma létező civilizációk: - nyugati o nyugat európai o észak amerikai/atlanti o közép kelet európai o kelet európai (ortodox) - iszlám o közel és közép keleti o észak afrikai o közép ázsiai o elő ázsiai o indonéz-maláj - kelet ázsiai o japán o délkelet ázsiai - kínai - hindu-indiai - latin amerikai - fekete afrikai Civilizációk és kultúrák egymásra hatása - Már a korai történelmi időszakokban is volt a civilizációk között kapcsolat, ennek intenzitása a világ kitágulásával megnőtt. Napjainkban ellentétes tendenciák: nyugati civ és kult dominanciára törekvése valamint a többi civ önállósodása, különbözőségük hangsúlyozása - Inkulturáció/akkulturáció: két kultúra kisebb vagy nagyobb mértékben befolyásolja egymást (lehet kölcsönös vagy egyoldalú, egyenrangú vagy alárendelt)- különböző eredményekkel (megtermékenyítő vagy az egyik kult értékeinek lerombolása) - Akkulturáció: két vagy több különböző jellegű kult tartós kapcsolatából és intenzív egymásra hatásából következő kölcsönös alkalmazkodásának folyamata, erősen aszimmetrikus, egyesek szerint a dezinkulturáció az inkulturáció negatív formája, a kultúra lerombolása - Akkulturáció tényleges vagy vélt negatív hatásai ellen-akkulturációt válthatnak ki (pl heves szembefordulás a másik kultúrával szemben) - Egyes esetekben: kultúrák teljes összeolvadása- új kultúra létrejötte (pl Brazília), ez gyakran erőszakos, fegyveres összecsapásokkal jár - Napjainkban: cél nem az egyik kultúra ráerőltetése a másikra, bár a konfliktusok jelentős részét közvetve a kulturális különbségek okozzák - Egyes civilizációk hosszú idő óta „idegen‖ (más civ-től átvett) elemeket építenek magukba, amik egy idő után szerves részévé válnak a befogadó civ-nek (pl az iszlám keletkezése során számos külső elem felhasználása: zsidó-keresztény hatások valamint o Dogmatika: görög filozófia
o Rituálé: perzsa vallás o Kánonjog: római jog o Politikaelmélet: perzsa szászánida birodalom) Nyugati civilizáció létrejötte - annak illusztrálása, hogy mennyire félrevezető egy kizárólagos eredetre visszavezetni egy ma létező civilizációt - Premodern Nyugat története sokáig azonos a Mediterráneum történetével, a Ny-Római Birod bukása után ez a kultúrkör vált az európai/nyugati civilizációvá o Nem nyugati elemek: egyiptomi, mezopotámiai, antik görög o Vallások megerősödése o Birodalmiság - hellénizmus magába épített egyiptomi és mezopotámiai elemeket, Nagy Sándor kiterjeszette nagy területre - Róma uralma alatt egyesült az antik görög és a zsidó-keresztény elem - Iszlám megjelenése lényegi változást hoz: az araboknak köszönhetjük hogy a görög kultúra jelentős része „megmaradt‖ - Arab hellénizmus: görög munkák fordítása, kiemelkedő arab tudósok, a 781 évig tartó spanyolországi iszlám fennhatóság során váltak az eu-i kult és tudományok részévé („néhány évszázadon keresztül szinte kizárólag arab tudósok képviselték az európai tudományokat‖)- arab tankönyvek az eu-i egyetemeken - Eu és iszlám kapcsolata még: török uralom o Szeldzsuk török birodalom o Oszmán Birodalom (14. sz-ban hódítja meg a Balkánt és D-K Európát) - európai középkor: kereszténység szerepe meghatározó- közvetíti a római kultúrát- a keresztény paradigma dominálóvá válása az iszlám kiszorulásával járt, később (reneszánsz, felvilágosodás és szekularizáció a keresztény paradigma „Európai paradigmává‖ vált - antikvitás „újrafelfedezése‖ egybeesett technikai és gazdasági fejlődéssel, amelynek következtében a nyugati civ fokozatosan kiterjeszette uralmát az egész világra (erőszakos expanzió- kolonizáció, tradicionális struktúrák lerombolása) - 18.sz-ban „modern Európa‖ létrehozatala, visszamenőleges és mesterséges múlt teremtés, a nem nyugati/Európán kívüli elemek háttérbe szorításával, elhagyásával és európaizálásával. - Nyugat és az iszlám teljesen eltérő irányokat vett, elsősorban a nyugati, racionalizmuson alapuló szekularizáció és a tudományos-technikai fejlődés miatt (mindkettő csak korlátozottan érvényesül az iszlámban) - Problémás kérdés az Európán belüli iszlám és az Európai Unió viszonya is- Európa „keresztény klub‖ vagy sem, legyen-e említés az alkotmányban Istenről/kereszténységről, mi lesz Törökország csatlakozásával, vajon a „keresztény Nyugathoz‖ tartozik? - Európa és az iszlám viszonya: gazdasági, poltikai, szociális, biztonsági kérdések mellett alapvetően civilizációs-kulturális, identitást érintő kérdésekről van szó o Európa hogyan határozza meg saját önazonosságát, beleérti-e abba a zsidókeresztény vallási-kulturális örökség elemein kívüli –pl iszlám- elemeket is vagy nem o Európában élő muszlimok helyzete Bevándorolt kisebbségek Őshonosnak tekinthető törökországi, albán és boszniai muszlimok
A civilizációk egysége és differenciáltsága - Maguk a civilizációk is szabdaltak (törésvonalak) és ezek mentén gyakran hevesebb konfliktusok alakulnak ki mint a huntingtoni teória civilizációk közötti összeütközései. - Huntington azt mondja hogy a nyugati civ a legegységesebb, jellemzőit sorolja, de rögtön utána szabadkozik - a lista nem teljes - a jellemzők nem mindenütt és nem mindig voltak jelen - egyik sem csak a Nyugatra jellemző, a sajátos kombinációjuk a különleges - Nyugati civilizáció ellentmondásos 1. két legfontosabb „alrendszere‖ (Nyugat-eui és Észak-Amerikai) jelentős különbséget mutat (értékrend, alapelvek filozófiai megokolása, szociális modell, konkrét politika) 2. markáns különbségek a nyugat-európai fejlődésben is 3. erőteljes belső modernitás kritikák 4. a liberális demokrácia és a piacgazdaság (mint a nyugat fő jellemzői) jelentős eltéréseket mutatnak 5. nagy kulturális különbségek az egyes országok/nemzetek között 6. nyugati fejlődést mindig is a különböző, egymással ellentétes elemek, eszme- és ideológiai áramlatok, tértől és időtől függően változó érvényre jutása jellemezte p. 148-151 A globalizáció ellentmondásossága - posztmodern kor meghatározó jelensége, mégsincs konszenzus a hatásait és következményeit illetően- sokáig egyoldalú felfogás: elkerülhetetlen, visszafordíthatatlan, jórészt pozitív hatásokkal jár - megoldja a világ problémáit - technikai-gazdasági folyamat, a gazd-i növekedés és prosperitás forrása - közös végkövetkeztetés: globalizáció azonos magával a Civilizációval, jó értelemben homogenizálja a világot, pozitív hatásai következtében csökkenti a különbségeket, felzárkóztatja az elmaradt régiókat - kritikusabb felfogás (recently): a glob fenyegetést jelent a társ-i stabilitás, a kapitalizmus, a szociális állam és a demokrácia közötti szövetség számára, fenyegeti a természeti környezetet, eltérően érinti a különböző régiókat, az egyenlőtlenségek növekednek, megosztottsághoz, fragmentálódáshoz vezet Globalizáció értelmezések - lényegében azokat a folyamatokat jelenti, amelyek révén a világ egyik részén történő tevékenységeknek, döntéseknek, eseményeknek komoly következményei vannak a világ másik részein élő egyénekre és közösségekre nézve, országhatáron áthatoló áramlások, amelyek a világot összefüggő rendszerré intergrálják. - Legfontosabb sajátossága: idő-tér összesűrűsödése, nki áramlások, a „világ egyetlen hellyé válása‖ - Nincs egyetértés, hogy mikor kezdődött ez a folyamat o Premodern gyökerezettségű o Modernitáshoz, kapitalizálódáshoz kötődik o Posztmodern jelenség - különböző felfogások szerint o a modernitás következménye o a modernitás feltétele
-
-
o elérendő kívánatos állapot o önmagát erősítő folyamat globalizációval együtt emlegetett fogalmak: univerzalizáció, homogenizáció, nemzetköziesedés, interdependencia meghatározóan a gazdaságban és az információs/kommunikációs szférában végbemenő folyamatokat jelöli- minden szférára kiterjedő konzekvenciái vannak (Jeffrey Sachs: a glob 4 fő aspektusa: kereskedelem, pénzügyek és termelés gobalizálódása, gazd-i intézmények fokozódó harmonizációja) hogyan hat a kulturális szférára? Legszembetűnőbb jellemző: nki áramlások- minden szférára kiterjedő következményekkel o Áramlások „tájképeket‖ kreálnak (emberek, technikák, tőke ill pénzügyi információk, médián keresztüli infók, eszmék/ideológiák) o Történelem utáni áramlások- az új világrendet neovilágokból álló rendek váltják fel- képzelt közösségeken alapuló nemzetállamok, szupranacionális kollektív aktorok, hiperreál-politika a kibertérben (p.151)
p. 160-163 Létezik-e globális- vagy világkultúra? - Többféle csoportosítása van az áramlásoknak, ezek a fragmentációt erősítik- ennek ellentmond a globális- vagy világkultúra gondolata o Egyes elképzelések szerint a kommunikációs forradalom hatására az amerikai kultúra hegemóniája jelenti a globális kultúrát- CocaColonization, ez „meglehetősen antiintellektuális, de legalábbis nyomorultul elhanyagolja annak támogatását, amit hagyományosan…szellemi értékeknek nevezünk.‖ - Ellenvetések a világkultúra létrejöttével kapcsolatban: o A tömegkult a kult csak kis felületét fedi le, nem homogenizálja a civilizációkat (a civek és kultok közötti interakció egyértelműen erősödött, gyakran aszimmetrikus formát ölt) o közvetítő funkciót betöltő „harmadik-kultúrák‖- transzszocietális gyakorlatok, tudásmódok, intézmények, amelyek a kultúra egészéhez vagy a feltételezett „globális kultúrához‖ képest behatároltak o Nemzetállamok még mindig akadályt jelentenek a globális kultúra létrejöttének, inkább kulturális térségekről beszélhetünk (ezek nem jelentenek kihívást a nemzeti kultúrák számára) o A kapcsolatok intenzitásának megnövekedése a kultúrák szaporodó érintkezését jelenti, ennek nyomán pedig nő a konfliktusok esélye: Partikularizmis Lokalizáció Különbség újrafelfedezése Ezek határokat szabnak a kultúrát is globalizálni kívánó törekvéseknek o Kialakult egy globális kultúra, de ez inkább csak a kommunikációk és interakciók aszimmetrikus formáját jelenti - van aki a kultúrák hibridizációjáról beszél: egyetlenegy formáció vagy szervezeti mód sem jut túlsúlyra, egy nagy keverék az egész (kultúra deterritorializációja) - kreolizáció: szociális folyamat inkább, a nki áramlások sajátos konfigurációkat eredményeznek, a lokális, a regionális és a globális struktúrák keveredésével járnak - globális kultúra maga is kreolizált
-
-
a kultúra egyes számban nem is létezhet- a kultúrákhoz kötődik a kollektív identitás (az emberek közösségeit összetartó legfontosabb tényező), de globális identitás nem igen létezhet… (a világ versengő kultúrákból áll) „Davosi Kultúra”- emberei meghatározó szerepet töltenek be a mai nki rendszerben, alapvető áttekintésük van a legfontosabb folyamatokról, uralják a nki szervezeteket (i.e. ők adják a modern technokrata réteget)- ennek az elitnek az aránya a Nyugaton kívüli civilizációkban alacsony a lakosság egészéhez viszonyítva (a tradicionális értékeket preferáló civilizációkban nem ők a civ érdemi befolyásolói)
p. 244-248 Civilizációk összecsapása és/vagy párbeszéde - már a 1990-es évek kezdetétől felerősödni látszottak a nki rendszerben a kulturális konfliktusok - a 21. sz eleje látszólag a huntingtoni „civilizációs paradigmát‖ igazolta, mert a nki politikát egyre inkább az iszlám és a nyugati civ közötti konfliktusok látszanak uralni- pedig ezt a fekete-fehér képet mindkét oldalon a szélsőséges, fundamentalista erők közvetítik A huntingtoni „civilizációs paradigma” - Francis Fukuyama 1996 végén úgy vélte hogy a huntingtoni civilizációs paradigma vált a hidegháború utáni világpol vezető paradigmájává, ez volt a legjelentősebb kísérlet ennek a nki rendszernek az elemzésére - legnagyobb hiányossága: egyfelől általánosít, másfelől állításait nem támasztja alá kellően - nem szól arról hogy az 1990-es évek előtt a multipoláris és multicivilizációs jelleg valóban nem jellemezte a világpolt, és miért? - mitől vált a globális pol hirtelen multicivilizációssá? - Szemléletmódja statikus: nem beszél a civek és kultok kölcsönhatásáról, hiányzik a szempontrendszer ami alapján meghatározhatók az egyes civilizációk - Legnagyobb hibája: a civilizációs motiváció kizárólagossága, valamint úgy tünteti fel mintha a hidegháború utáni rendszert kizárólag a folyamatosan konfliktusban lévő civilizációk uralnák- ez eddig és most sincs így! - Problémás a civilizációk körülhatárolása, főleg mert a civek a peremvidékeiken képlékenyek, keverednek- a globalizáció felerősíti a keveredéseket, egyre több olyan ember van akik több civilizációhoz tartoznak- sehová sem tartozás - Érdeme is van a teóriának: felhívta a figyelmet a civilizáció és a kultúra kategóriáinak fontosságára- hiszen munkája nyomán hatalmas vita keveredett, további tudományos elemzések születtek - Kritikusai szerint lehet hogy „önbeteljesítő prófécia‖, ha túl sokat emlegetik valóra is válhat„iszlám fenyegetés‖ kifejezés emlegetése, a 2001.09.11.-es események, „iszlám terrorizmus‖, keresztény-zsidó nyugati civ elleni iszlám dzsihád - Többféle összefüggésben joggal használható a civilizációk öszecsapása kifejezés, de objektív mércével aligha lehet alátámasztani- és persze mit is értünk civilizációs összecsapás alatt?- főként szubjektív a megítélés kérdése 2. Kovács Zsuzsa – Németi Tamás, szerk: Szeptember 11. – Értelmezések, elméletek, viták Samuel P. Huntington: A civilizációk összecsapása The Sunday Times, 2001.október 14. (Foreign Affairs 1993) A világpolitika új szakaszába lépett, melynek víziói:
- a történelem véget ér - visszatér a nemzetállamok közti hagyományos rivalizálás - a nemzetállamok lehanyatlanak a törzsiség és a globalizáció ellentétes irányú folyamatainak eredőjeként „Az emberiséget megosztó nagy szakadék és a fő konfliktusforrás kulturális jellegű lesz. A nemzetállamok maradnak ugyan a világpolitika meghatározó szereplői, azonban a fő konfliktusok a különböző civilizációkhoz tartozó nemzetek és csoportok között fognak kialakulni. A világpolitikát a civilizációk összecsapása fogja meghatározni. „ Régen a nyugati világ konfliktusai fejedelmek, császárok, abszolút-és alkotmányos monarchiák között alakultak ki, céljuk bürokráciájuk-, hadseregük méretének-, merkantilista gazdasági erejüknek-, és az általuk uralt területek nagyságának a növelése volt. A folyamat során létrejöttek a nemzetállamok, így a francia forradalomtól a fő konfliktusok a nemzetek között alakultak. Az első vh utántól az orosz forradalom következményeként a fő konfliktusok az ideológiák közötti konfliktusok lettek (kommunizmus, fasizmus-nácizmus, liberális demokrácia). A hidegháborúban a 2 szuperhatalom közötti rivalizálás lett a fő konfliktus, melyek egyike sem volt a klasszikus európai értelemben vett nemzetállam, mivel identitásukat ideológiájuk révén határozták meg. Az eddig tárgyalt konfliktusok elsősorban a nyugati civilizációkra volt jellemző. A hidegháború lezárulásával a nemzetközi politika középpontjába a nyugati és nem nyugati civilizációk közötti interakciók kerültek. A nem nyugati civilizációk népei és kormányai csatlakoztak a Nyugathoz, mint a történelem alakítói és mozgatói. A hidegháború idején érvényben lévő felosztás- első, második és harmadik világ-most már érvényét vesztette, helyette az országokat kultúrájuk és civilizációjuk alapján csoportosítjuk. A civilizáció kulturális jelenség. A települések, régiók, népcsoportok, nemzetiségek, vallási csoportok különböző kultúrával rendelkeznek, a kulturális heterogenitás különféle szintjein helyezkednek el. -arabok, kínaiak, nyugatiak- civilizációkat alkotnak Civilizáció: az emberek legmagasabb szintű kulturális csoportosulása, a kulturális identitás legátfogóbb szintje. Egy civilizáció meghatározható: a) objektíven: olyan közös elemek révén, mint a nyelv, történelem, vallás, szokások, intézmények b) szubjektíven: az emberek önazonosítása révén A civilizációk keverednek egymással, magukban foglalhatnak több szubcivilizációt is. Pl: a nyugati civilizációnak 2 nagy ága van: európai és észak-amerikai. A civilizációk dinamikusak: fejlődnek, hanyatlanak, szétválnak és összeolvadnak, illetve eltűnnek („belepi őket az idő homokja‖) Az emberi történelem legátfogóbb szakaszait a civilizációk története alkotta. A mai létező legfontosabb civilizációk: -nyugati -konfuciánus -japán -iszlám -hindu -szláv-ortodox -latin-amerikai -afrikai
A legfontosabb konfliktusok az e civilizációkat elválasztó törésvonalak mentén fognak kialakulni a jövőben. Indoklás: A civilizációk közötti különbségek valóságosak és alapvetőek is. A civilizációk különböznek egymástól történelmükben, nyelvükben, kultúrájukban, hagyományaikban, vallásukban. A különböző civilizációhoz tartozó emberek eltérő módon tekintenek az ember és az Isten, az egyén és a csoport, az állampolgár és az állam, a gyerek és a szülő, a férj és a feleség közötti kapcsolatra, másrészről pedig különbözőképpen látják a jogok és a felelősség, a szabadság és a hatalom, az egyenlőség és a hierarchia egymáshoz viszonyított fontosságát. E különbségek mára évszádos múltra tekintenek vissza, és nem fognak egyhamar eltűnni. A különbségek nem feltétlenül jelentenek konfliktust, és a konfliktus sem feltétlenül jelent erőszakot. Tény azonban, hogy mindig a civilizációk közötti különbségek okozták a legvéresebb konfliktusokat a történelemben. A világ egyre kisebb lesz, az azonos civilizációhoz tartozó emberek közötti kapcsolatok egyre intenzívebbek lesznek, ami pedig erősíti a civilizáció tudatosságot. A gazdasági modernizáció és a társadalmi változások folyamatai világszerte elszakítják az embereket a hagyományos helyi identitásoktól. Gyengítik a nemzetállamot, mint identitásforrást. A világ legnagyobb részén a vallás kezdi betölteni ezt az űrt, gyakran fundamentalista mozgalmak formájában. A fundamentalista mozgalmakban fiatalok, iskolázottak, középosztálybeli szakemberek, értelmiségiek és üzletemberek vesznek részt. A vallás újraéledése átlépi a nemzeti határokat, és egyesíti a civilizációkat. A civilizációtudatosság erősödését tovább fokozta a Nyugat kettős szerepe. A nem nyugati civilizációkban megjelent a „vissza a gyökerekhez‖ jelenség. Régen a nem nyugati társadalmakban az elit tartotta a legszorosabb kapcsolatot a Nyugattal. A többség azonban megőrizte a hagyományos kultúráját. Manapság ennek fordítottja figyelhető meg. A kulturális jellegzetességek és különbségek kevésbé változékonyak, mint a politikai és gazdasági jellemzők, ezért nehezebben számolhatóak fel. A civilizációk közti konfliktusban a kérdés az, hogy „Ki vagy?‖, ez pedig adott dolog, amin nem lehet változtatni. A vallás a nemzeti hovatartozásnál sokkal élesebb és kizárólagosabb választóvonalat húz az emberek között. A gazdasági regionalizmus egyre erősödik. A sikeres gazdasági regionalizmus tovább növeli a civilizációtudatosságot. A gazdasági regionalizmus csak abban az esetben lehet sikeres, ha közös civilizáción alapul. Pl: Az Európai Közösség a közös európai kulturális örökségre és a nyugati kereszténységre épül. Japán nem tud Európához ill. Észak-Amerikához hasonló gazdasági integrációt létrehozni, mivel társadalma és civilizációja egyedülálló. A közös kultúra azonban egyértelműen megkönnyíti a gazdasági kapcsolatok gyors ütemű bővülését. Pl: A kultúra és a vallás volt az alap az Economic Cooperation Organisation 1960as megalapításakor, melyet Törökország, Pakisztán és Irán hozott létre. Ma 10, nem arab muzulmán országot tömörít: Irán, Pakisztán, Törökország, Azerbajdzsán, Kazahsztán, Kirgizisztán, Türkmenisztán, Tadzsikisztán, Üzbegisztán és Afganisztán. E szervezet létrejöttének oka, hogy a 10 ország vezetői belátták, nincs esélyük csatlakozni az Európai Közösséghez. Az ideológiai alapon meghatározott államok eltűnése Kelet-Európában és a volt Szovjetunióban lehetővé teszi a hagyományos nemzeti identitások és ellenségeskedések előtérbe kerülését. A kulturális és vallási különbözőségek eltérő politikai megoldásokat eredményeznek az emberi jogok, bevándorlás, kereskedelem és környezetvédelem területén. A Nyugat céljai: a demokrácia, a liberalizmus terjesztése, katonai fölényének fenntartása, gazdasági érdekeinek előmozdítása. A kormányok ma a közös vallásra és a közös civilizációs identitásra hivatkozva próbálnak mozgósítani.
A civilizációk összecsapása 2 szinten zajlik: mikroszinten és makroszinten. Mikroszinten a civilizációs törésvonalak mentén egymás mellett élő csoportok küzdenek a terület és a másik csoport feletti ellenőrzésért. Makroszinten a különböző civilizációkhoz tartozó államok versengenek az egymás feletti gazdasági és katonai hatalomért, küzdenek a nemzetközi intézmények és a harmadik felek feletti ellenőrzés jogáért, és egymást túlszárnyalva próbálják terjeszteni politikai és vallási értékeiket. A civilizációk közötti törésvonalak váltják fel a hidegháborús határokat. A hidegháború azzal vette kezdetét, hogy a vasfüggöny politikailag és ideológiailag kettéosztotta Európát. A hidegháború viszont a vasfüggöny leomlásával véget ért. Az Európát megosztó legjelentősebb törésvonal William Wallace szerint valószínűleg egybeesik a nyugati kereszténységnek az 1500-as években fennálló határaival. Az ettől a vonaltól északra és nyugatra élő népek protestánsok vagy katolikusok, közösen élték át a feudalizmust, a reneszánszot, a reformációt, a felvilágosodást, a francia forradalmat. Ők gazdaságilag jobb helyzetben vannak, mint a keletebbre lakók, egyre nagyobb szerepet vállalnak a közös európai gazdaság kialakításában és a demokratikus politikai intézmények megszilárdításában. Az e vonaltól délre és keletre lakó emberek ortodoxok vagy muzulmánok, az oszmán vagy a cári birodalomhoz tartoztak, gazdaságilag kevésbé fejlettek, és úgy látszik, hogy sokkal kisebb az esélyük arra, hogy stabil, demokratikus, politikai rendszert építsenek ki. Ez a határvonal véres konfliktusoknak is színtere. A XI. századtól a XIII. századig a keresztesek megpróbálták elterjeszteni a kereszténységet a Szentföldön. A XIV. és a XVII. század között a törökök kiterjesztették hatalmukat a KözelKeletre és a Balkánra, elfoglalták Konstantinápolyt és kétszer is megpróbálták bevenni Bécset. A XIX. századtól a XX. század elejéig Nagy Britannia, Franciaország és Olaszország uralmuk alá hajtották Észak-Afrika és a Közel-Kelet nagy részét. A 2. vh utáni változások: eltűntek a gyarmati birodalmak, megjelent az arab nacionalizmus, az iszlám fundamentalizmus, a Nyugat energiaszükséglete miatt erős függésbe került a Perzsaöböl államaitól, az olajban gazdag muzulmán államok pénzben és fegyverben is gazdaggá váltak. Több háború is lezajlott Izrael és az arab államok között, Franciaország kegyetlen háborút vívott Algériában, 1956-ban francia és brit csapatok szállták meg Egyiptomot, 1958ban amerikai csapatok vonultak be Libanonba. Arab és iszlám terroristák, akiket közel-keleti kormányok támogattak, nyugati repülőgépeket és létesítményeket robbantottak fel, és nyugati túszokat ejtettek. Valószínűleg az arabok és a Nyugat közötti több évszázados múltra visszatekintő katonai összecsapások a jövőben még intenzívebbé fognak válni. Az Öböl-háború során sok arabot büszkeséggel töltött el, hogy Szaddam Husszein megtámadta Izraelt, és szembeszállt a Nyugattal. Ugyanakkor a megaláztatás és sértettség érzését váltotta ki sokakban a Nyugat katonai jelenléte és a megsemmisítő katonai erőfölénye a Perzsaöbölben. Az arab országokban, leginkább Észak-Afrikában látványos népességnövekedés figyelhető meg, ami miatt egyre erősödik a Nyugat-Európába irányuló migráció. Olaszországban, Franciaországban és Németországban egyre erősödik a rasszizmus, egyre intenzívebbé válik az arab és a török bevándorlók elleni erőszak. A történelem folyamán az iszlám további ellenfelei voltak a pogány, animista, és a keresztény, déli fekete népek. Az ellentét az arab rabszolga-kereskedők és a fekete rabszolgák között nyilvánult meg. Afrika modernizációja és a kereszténység terjedése minden valószínűség szerint megnöveli az erőszakos cselekmények számát Szudán, Líbia és Nigéria területén. Az iszlám északi határán is egyre erőteljesebb a konfliktus az ortodox és a muzulmán népek között. Ide lehet sorolni a boszniai és a szarajevói vérontásokat, a szerbek és az albánok közötti folyamatos erőszakot, az oszétek és az ingusok közötti erőszakot, az örmények és az azeriak küzdelmeit, illetve az oroszok és a muzulmánok közötti feszültséget.
Kelet-Ázsiában Kínának komoly területi vitái vannak a szomszédaival. Kegyetlen politikát folytat Tibet buddhista népével szemben, és egyre keményebben lép fel muzulmán-török kisebbségeivel szemben. A hidegháború végével a Kína és az Egyesült Államok közötti alapvető ellentétek olyan terülteken jelentkeztek, mint az emberi jogok kérdése, a kereskedelem és a fegyverkereskedelem. Ezek az ellentétek nem fognak csökkenni. Japán és az Egyesült Államok viszonyában a kulturális különbségekből adódó gondokat gazdasági konfliktus is tetézi. Mindkét fél rasszizmussal vádolja a másikat. A civilizációk közötti interakciók annak függvényében alakulnak, hogy mennyire jellemző egyikre vagy másikra az erőszak. A hidegháború utáni világban a politikai ideológiák és a hagyományos erőegyensúlyon alapuló felfogást egyre inkább a civilizációs hasonlóság váltja fel. Ezt nevezte Greenway „rokonország‖ szindrómának. Ez a jelenség kezd kibontakozni a perzsa-öböli, kaukázusi és boszniai konfliktusokban. A legfőbb iráni vallási vezető, Khomeini ajatollah szent háborúra szólított fel a Nyugat ellen: „Az amerikaiak agressziója, pénzsóvársága, tervei és politikája elleni harc dzsihádnak tekintendő, és mindenki, aki az ügyért áldozza életét, mártírrá válik.‖ Egy olyan világban, ahol civilizációk csapnak össze, elkerülhetetlen a kettős mérce alkalmazása: az egyik mércével mérik a rokon országokat, a másikkal pedig a többit. Erőszak és konfliktus lesz és van az egy civilizációhoz tartozó államok és csoportok között is. Ezek a konfliktusok azonban kisebb intenzitásúak, mint a civilizációk közötti konfliktusok. A Nyugat jelenleg soha sem látott hatalommal bír a többi civilizációhoz képest. Japán kivételével a Nyugatnak gazdasági téren sincs versenytársa. A Nyugat dominál a nemzetközi politikai és biztonsági szervezetekben és a nemzetközi gazdasági intézményekben is. Globális politikai és biztonsági kérdésekben az Egyesült Államok, Nagy Britannia és Franciaország szava a döntő, gazdasági kérdésekben pedig az Egyesült Államok, Németország és Japán döntenek. A „világközösség‖ vált azzá a fogalommá, amely globális legitimációt biztosít az Egyesült Államok és más nyugati hatalmak érdekeit szolgáló akcióknak. A Nyugat elsősorban az IMFen keresztül érvényesíti gazdasági érdekeit. Az erőkülönbség, és a katonai, gazdasági és intézményi hatalomért folytatott harc az egyik forrása a Nyugat és a többi civilizáció között fennálló konfliktusoknak. A kulturális, azaz az alapértékekben és hitben megnyilvánuló különbségek alkotják a másik konfliktusforrást. 3 forgatókönyv a jövőre nézve: 1) a nem nyugati államok kísérletet tesznek az elszigetelődésre, megpróbálják megvédeni társadalmukat a nyugati behatolástól, azaz kimaradnak a Nyugat által dominált világközösségből 2) a „jó helyezkedés‖, azaz megkísérlik a nem nyugati államok a Nyugathoz való csatlakozást, elfogadva annak értékeit és intézményeit. 3) a Nyugat kiegyensúlyozására való törekvése a nem nyugati államoknak, tehát gazdasági és katonai erő fejlesztése mind e közben megőrizve a hagyományos értékeket, egyszóval modernizálás, de nem nyugatosítás. A Nyugat a leszerelést univerzális szabálynak tekinti, különféle szankciók életbeléptetésével fenyegeti azokat, akik elősegítik a fejlett fegyverek elterjedését, és előnyökkel kecsegteti azokat, akik ezt nem teszik. A nem nyugati nemzetek azonban fenntartják maguknak a jogot, hogy minden olyan fegyvert megvásároljanak és hadrendbe állítsanak, amelyet a biztonságuk érdekében szükségesnek tartanak. Az iszlám-konfuciánus államok és a Nyugat között újfajta fegyverkezési verseny van kibontakozóban. Egy hagyományos fegyverkezési versenyben a 2 fél azért fejleszti fegyverzetét, hogy kiegyensúlyozza a másik oldalt, és hogy lépéselőnyre tegyen szert. Az újfajta fegyverkezési versenyben az egyik fél fejleszti a fegyverzetét, a másik fél viszont nem
kiegyensúlyozni próbálja azt, hanem igyekszik megakadályozni és megelőzni a másik fegyverkezését, miközben ő maga csökkenti saját katonai potenciálját. Rövid távon a Nyugat érdeke, hogy: erősítse a saját civilizációján belüli együttműködést elsősorban Európa és ÉszakAmerika között a Nyugat részévé tegye a nyugatihoz hasonló kultúrával rendelkező kelet-európai és latin-amerikai társadalmakat erősítse a meglévő együttműködést Oroszországgal és Japánnal megelőzze, hogy a civilizációk közötti helyi szintű konfliktusok nagyobb, civilizációk közötti konfliktusokká nőjenek korlátozza a konfuciánus és iszlám országok katonai erejének bővülését visszafogja a nyugati katonai potenciál csökkentésének mértékét fenntartsa katonai erőfölényét Kelet-és Délnyugat-Ázsiában kiaknázza a konfuciánus és iszlám országok között meglévő különbségeket és konfliktusokat növelje a többi civilizációs csoport nyugati értékek és érdekek iránt érzett szimpátiáját megerősítse a nyugati érdekeket és értékeket tükröző és azokat legitimáló nemzetközi intézményeket, és az azokban való aktív részvételre bíztassa a nem nyugati államokat. A nem nyugati civilizációk továbbra is próbálnak majd szert tenni a modern lét részét képező jólétre, technológiára, szakértelemre, gépekre és fegyverekre. Továbbra is meg fogják kísérelni a modernség összeegyeztetését a hagyományos kultúrájukkal és értékeikkel. Gazdasági és katonai erejük a Nyugathoz képest növekedni fog. „A belátható jövőben nem fog létrejönni univerzális civilizáció, hanem a különböző civilizációk olyan világa fog kialakulni, amelyben minden civilizációnak meg kell tanulnia együtt élni a másikkal.‖ Edward W. Said: A tudatlanság összecsapása The Nation, 2001.október 22. Samuel Huntington „A civilizációk összecsapása‖ című tanulmánya a Foreign Affairs folyóirat 1993-as, nyári számában jelent meg. A cikk célja az volt, hogy az amerikaiak számára egy eredeti tézist állítson fel a világpolitika hidegháborút követő új szakaszáról, Huntington érvrendszere lendületes, látnoki. Huntington arra a nehéz feladatra vállalkozott, hogy megjósolja az elkövetkező évek világpolitikájának várhatóan legfontosabb, központi jellegzetességét. A cikk szerzője nem vette figyelembe azt a tényt, hogy a legtöbb modern kultúrában a legnagyobb viták az adott kultúra definíciójáról és interpretációjáról folynak. A történelem nemcsak vallásháborúkból és uralkodói hódításokból áll, hanem az egymás közötti kölcsönös csere, megtermékenyítés és osztozás folyamataiból is. A szeptember 11-ei borzalmas események alaposan megtervezett, szörnyűséges és beteges motivációjú öngyilkos merénylet és tömegmészárlás voltak, amelyeket aktivisták kis csoportja hajtottak végre. Ezek Huntington elméletének bizonyítékaivá váltak. A probléma, hogy az iszlám vagy a Nyugat meghatározhatatlan, félrevezető és zavaros elnevezések, kategóriák. Az egymással látszólag harcban álló civilizációk erősebb szálakkal kötődnek egymáshoz, mint ahogy azt a legtöbben gondolnánk. Freud és Nietzsche is megmutatta, hogy milyen borzasztóan könnyen átjárhatóak a gondosan karbantartott és ellenőrzött határok.
„ „A civilizációk összecsapása‖ tézis ugyanolyan propagandafogás, mint a „világok háborúja‖ koncepció, amely inkább szolgálja védekező jellegű önérzetünk megerősítését, mintsem napjaink zavarba ejtő, kölcsönös függőségi viszonyainak kritikai megértését.‖ (Edward W. Said palesztín származású, az Egyesült Államokban élő irodalomtörténész) 3. Francis Fukuyama: The End of History? (1989) Fukuyama szerint a 20. század a nyugati liberális demokrácia győzelmével indult, később: abszolutizmus, bolsevizmus, marxizmus, nukleáris fenyegetettség, végül: visszatért a kezdőponthoz, a gazdasági és politikai liberalizmus győzelméhez. A nyugati liberalizmusnak nincs rendszerszintű alternatívája. Még a világ két legnagyobb kommunista államában (Oroszország, Kína) is változik az intellektuális „hangulat‖, és jelentős reformmozgalmak indulnak meg. Napjainkban (1989) a történelem végének lehetünk tanúi: az emberiség ideológiai evolúciója véget ért, és elhárult az akadály az emberi nem történelmének legfejlettebb kormányzati formája, a nyugati típusú liberális demokrácia globális térhódítása elől. I. A „történelem vége‖ ötlete már Marxnál is megjelent kommunista utópiaként. A másik forrás a hegeli dialektika: kezdet-közép-vég felosztás. A történelem egyszer elér egy olyan abszolút pontot, amelyben egy végső, racionális társadalmi –és államforma győzedelmeskedik. A hegeli elméletet a világ sajnálatos módon eltorzított, marxista interpretációban ismerhette meg. Néhány francia gondolkodó azonban megpróbálta megmenteni az eredeti hegeli gondolatokat. Legnevesebb: Alexandre Kojeve. Hegel szerint a történelem 1806-ban ért véget (Napóleon jénai győzelme a poroszok felett, a francia forradalom ideáljainak győzelme, egyenlőség, testvériség, a liberális demokrácia alapelveinek megszilárdulása). A történelem végének állama liberális, mert: jogrendszer segítségével óvja az ember szabadsághoz való egyetemes jogát, és demokratikus, mert csak a kormányzottak beleegyezésével létezhet. Az emberi történelem ellentmondásokon alapul: az úr és a szolga dialektikája, a természet uralmának átalakulása, a jogok egyetemes elismeréséért folytatott küzdelem, a proletár és a kapitalista dichotómiája. Ám az „egyetemes homogén államban‖ ezek az ellentmondások feloldódnak, és valamennyi emberi szükséglet kielégíthető (Kojeve) II. Hegelnél: az ellentmondások az emberi tudat, az „ideák‖ szintjén jelennek meg. Az „ideológia‖ nem korlátozódik a politika szintjére, hanem magában foglalja a vallást, a kultúrát, a morális értékeket is. Az ideák világa csak nehezen választható el a valóságos, materiális világtól.
Az emberi viselkedés korábbi tudatállapotokban gyökerezik, amelyek „megfoghatatlan‖ formában jelentkeznek, ám később, hosszú távon materializálódnak. A tudatosság ok és nem következmény. Fukuyama szerint az utókor teljesen kifordította a hegeli gondolatmenetet: baloldalon Marx, jobboldalon pedig a „Wall Street Journal‖ deterministamaterialista iskolája. A materialista nézetek problematikáját Fukuyama Max Weber: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme c. műve segítségével világítja meg. Weber megállapítása: a részmunkaarány emelése valamennyi gazdasági elmélet szerint növeli a munkatermelékenységet. A gyakorlatban azonban nem feltétlenül: attól függ, hogy a munkás a pihenést vagy a keresetet értékeli többre. Ez a jelenség nem írható le a materiális erők segítségével; sokkal inkább az „ideológia‖ körébe tartozik. A Wall Street Journal determinista-materialista iskolája az elmúlt évtizedek ázsiai gazdasági sikereit hozza példaként. Véleménye szerint bármely társadalom hasonló fejlődést érhetne el, ha engedné polgárai számára materiális önérdekeik követését. Fukuyama szerint ez önmagában még kevés: a sikerhez szükséges ezen népek kulturális öröksége, családcentrikussága, vallásossága, munkamorálja …stb. III Fukuyama az emberiség közös ideológiai örökségét kutatja. A 20. században két nagy kihívás érte a liberalizmust: a fasizmus és a kommunizmus. A fasizmus minden formáját (német, japán, argentin, indiai) elpusztította a második világháború. A kommunizmus már komolyabb kihívást jelentett. Marx kifejtette: a liberális társadalom egy feloldhatatlan, alapvető ellentétet tartalmaz: a tőke-munka ellentétet. Fukuyama szerint azonban az osztálykérdést Nyugaton sikeresen oldották fel: a modern Amerika egalitarianizmusa megfelel a Marx által megálmodott osztálynélküli társadalom fogalmának. Ez persze nem jelenti azt, hogy Amerikában nincsenek szegény és gazdag emberek, ám a gazdasági egyenlőtlenség nem a társadalom jogi vagy szociális rendszerében gyökerezik. A feketék szegénysége az USAban nem a liberalizmus inherens terméke, hanem a rabszolgaság eltörlése után is fennmaradó rasszizmus eredménye. A fejlett nyugati világban a kommunizmus gyengébb, mint az 1. vh. óta valaha. A legnagyobb változások Ázsiában történtek: az 1. vh. után a liberalizmus csupán nagyon gyengén érvényesült, később azonban a kontinens nyugati ideológiák táptalajává vált (ld. a fasiszta Japán demokratikus átalakulása, Dél-Korea, Burma fejlődése) Kína sokáig ideológiai ellenpólusa volt a liberalizálódó ázsiai országoknak. Az elmúlt 50 évben azonban jelentős változásokon ment keresztül (pl. állam visszaszorulása a mg-ban, gazdasági reformok, gazdasági nyitás). A maoizmus anakronisztikussá vált (jó példával szolgálhat erre Kínának a liberális Tajvan prosperitása). A marxista-leninista ideológia vereségét a liberális demokráciával szemben a Szovjetunió átalakulása tetőzte be. Gorbacsov hatalomra kerülésével támadást intézett a sztálini elvek és intézmények ellen. Nyilvánvalóvá vált, hogy a szovjet gazdasági rendszer életképtelen. Gorbacsov és társai úgy tűnik megértették a piacosítás gazdasági logikáját, ám tartottak az államtól való függés lazításának társadalmi következményeitől. Gorbacsov ezért azt hangsúlyozta, hogy ő csak a leninizmus eredeti formáját próbálja visszaállítani. Azonban a lenini és a sztálini elvek között nem olyan éles a választóvonal, mint azt sokan gondolnák. A lenini demokratikus centralizmus lényege a centralizmus volt, nem pedig a demokrácia.
A Szovjetuniót semmiképp nem tekinthetjük liberális demokráciának, azonban fontos változások következtek be az utóbbi években: a szovjet rendszer erős kritikája miatt nagyon kicsi az esély arra, hogy az ország visszatér a sztálini vagy a brezsnyevi rendszerhez. Kijelenthetjük tehát, hogy a liberalizmus két legnagyobb ellenfele, a fasizmus és a kommunizmus halott. Milyen kihívásokkal kell még akkor szembenéznie? Másként feltéve a kérdést: léteznek-e olyan ellentmondások a liberális társadalmakon belül, amelyek nem oldhatók fel? 2 kihívást kell megvizsgálni: a vallást és a nacionalizmust. A vallási fundamentalizmus erősödése napjainkban sokak szerint a liberális fogyasztói társadalom személytelenségére adott válasz. A modern liberalizmus azonban pontosan a vallási alapú társadalmak gyengeségének volt a történelmi következménye, hiszen ezek a társadalmak képtelenek voltak békét és stabilitást nyújtani. A jelenlegi világban egyedül az iszlám teokratikus állam kínál politikai alternatívát a liberalizmus és a kommunizmus számára. Ez a doktrína azonban nem érinti a világ „nem-muszlim‖ felét, így nem valószínű, hogy globális jelentőségre tenne szert a jövőben. A nacionalizmus és az etnikai tudatosság más formái leginkább Németországban veszélyeztették a liberalizmust, jelenleg pedig csupán Európa néhány elszigetelt részén, pl. Észak-Írországban jelenthetnek komoly veszélyt. A világ nacionalista mozgalmainak nagy része nem rendelkezik politikai programmal. A nacionalizmus nem magából a liberalizmusból származik, hanem éppen abból, hogy a liberalizmus még nem teljesedett ki igazán. IV. Nemzetközi kapcsolatok: Oroszország és Kína nem valószínű, hogy csatlakoznak a fejlett, liberális társadalmakhoz, ám a jövőben nagy valószínűséggel nem a marxizmusleninizmus határozza majd meg a külpolitikájukat. Hogyan fest majd az ideológiamentes világ? Az egyik iskola képviselői a klasszikus 19. századi európai hatalmi egyensúly időszakát tekintik az ideológiák nélküli világ modelljeként. Kína és Oroszország rengeteget változott a hidegháború kezdete óta. Kína ma inkább emlékeztet a gaulle-ista Franciaországra, mint a világháború előtti Németországra. A Gorbacsovot körülvevő orosz elitet pedig „új politikai gondolkodás‖ jellemzi – ilyen értelemben ők is eljutottak a „történelem vége‖- koncepcióhoz. V. A marxizmus-leninizmus eltűnése Kínából és a Szovjetunióból azt jelenti, hogy ez az ideológia elvesztette világméretű jelentőségét. Mindez nem jelenti azt, hogy örökre megszűnnek a nemzetközi konfliktusok. Továbbra is jelen lesz az etnikai és nacionalista erőszak, ám a nagy konfliktusokhoz nagy államok kellenek, így ilyenekkel a jövőben már nem kell számolnunk. A történelem vége azt jelenti, hogy a korábbi ideológiai alapú konfliktusok helyét átveszi a gazdasági kalkuláció, a végeláthatatlan technikai problémák megoldása, a környezeti kérdések, a fogyasztói igények kielégítése. Egy unalmas, technikai jellegű világ időszaka következik, ahol a technikai problémák megoldása áll majd a középpontban.
4. Mérő László: A kamatozó tőkehal A pénz evolúciója – A szellemi élet és a gazdasági élet ugyanazokon a működési elveken nyugszik, mint a biológiai. Közgazdaságtani tanmese Robinsonról Robinson egyetlen élelemforrása: hal Egy teljes napi munkával 5 halat szerez, ami épp a napi betevője. A fák kérgéből készíthetne egy kezdetleges hálót, amivel akár napi 20 halat is foghatna, ám 30 nap mire elkészül a háló: addig pedig éhen hal. Látszólag nincs kiút: amíg rá nem bukkan egy hajó addig a halak napi beszerzése marad. Váratlanul feltűnik egy másik hajótörött (Richson), aki jobb halász: napi 6 halat szerez, de csak 5-öt eszik meg. Az idők során összegyűlt 150 tartalék hala, amit félretett az ínséges időkre. Ajánlatot tesz: odaadja a 150 halat, ha Robinson 30 nap alatt megcsinálja a hálót, majd egy éven át napi 5 halat ad cserébe Richsonnak a fogásból. Robinson hajlik az üzletre, de kiakasztja, hogy a 150 halért 12 hónapon át havi 150 halat kell törlesztenie. Alkudozni próbál, de Richson elmagyarázza neki, hogy még így is mekkora kockázatot vállal (pl.: mi van ha a 20. nap környékén Robinson meghal – a halak javát megette, a háló meg nincs kész) Az üzlet alapja a bizalom: belemennek a dologba. Mit kell ebben az esetben figyelembe venni? Nincs verseny, Robinsonnak pedig magas az időpreferenciája. A kamat NEM a pénz használatának az ára, a kamat a pénz AZONNALI rendelkezésre állásának a díja a kölcsönvevő oldalról. A kölcsönadó részéről: a kamat annak az áldozatnak a díja, hogy hosszabb időre lemond a megtermelt jószág elfogyasztásáról. A pénz e sztori igazi főszereplője, az a pénz, amely képes pénzt fialni (ám csak akkor, ha tőkeként jelenik meg). Eszközök, melyeket korábbi termeléseinkből félreteszünk a jövőbeni termelés hatékonyabbá tételére, azokat tőkének nevezzük. Ha lenne több Robinson és neked, Olvasó ezer halnyi tőkéd lenne, melyiknek kölcsönöznél szívesen? Az ügyes, erős, leleményes Robinsonnak, akiknek csak kevés halra van szüksége, de tuti visszafogja fizetni? Vagy a kicsivel butább, véznább, bénább Robinsonnak, akinek jóval több halra van szüksége, de ha sikerrel jár, sokkal többet is törleszt? A bankok azoknak adnak szívesen kölcsön, akik be tudják bizonyítani, hogy nincs is igazán szükségük arra a pénzre A tőke összekapcsolódik a kockázattal. Ha van tőkéje, az egyén máshogyan dönt, más a kockázatvállalási hajlandósága, mintha a tőke kikényszerítené belőle, hogy helyesen használja
fel, hogy megfialtassa. [Daniel Kahnemann pszichológus 2002-ben közgazdasági Nobel-díjat kapott az emberi kockázatértékelő mechanizmus feltárásáért.] A tőke reprodukálni akarja magát pont úgy, mint egy biológiai lény. Csakhogy a tőkét előbbutóbb el kell fogyasztani, hogy újjá tudjon születni, miközben erre az újjászületésre semmiféle garancia sincs. Ez a paradoxon a tőke lényege. replikátor lények
Biológia gén Biológiai élőlények
A lények produktumai életjelenségek
Pszichológia mém „gondolati lények‖: kognitív sémák
Gazdaság Tőke (món) „gazdasági lények‖: vállalatok
gondolatok
Termékek
„Nemcsak a gondolatok versengenek a tőkéért, a tőkék is versengenek a jó ötletekért.‖ 5. Letenyei László (2008): Kultúra, antropológia, kulturális relativizmus. Bevezetés: A kulturális antropológia az emberiség kultúrájának tudománya. Nem használja a civilizáció kifejezést. A kulturális relativizmusból ered ez a tudomány, amely az amerikai Franz Boas [ejtsd: Boáz] nevéhez fűződik. (továbbá: 1895-ben a Columbia Egyetemen kulturális antropológia tanszéket alapítottak + 1909-ben megjelent Boastól „Az ősi ember értelme‖ c. könyv) Boas elsősége a több mint 100 éve működő általa alapított iskola nemzetközi jelentőségében és az emberiség közös eredetének, a kultúrák egyenértékűségének hangsúlyozásában rejlik. „Haladás”: a fejlődésbe vetett hit a XIX. Században: A 19. században a haladás eszméjét a pozitivizmus szelleme, a világ megismerhetőségének gondolata hatotta át. Kérdése, hogy mi mozgatja a világot és tartja fenn a folyamatos fejlődést. Az evolúcióelméletek között körvonalazódott az első kulturális antropológiai megközelítés, melyet evolúciós (evolucionista) antropológiának is hívnak. A következő gondolkodókat vizsgáljuk: Herbert Spencer, Lewis Henry Morgan és Somló Bódog. Herbert Spencer evolúcióelmélete: változás a homogénből a heterogénbe: Evolúcióelméletének alapja a homogénből heterogénbe való átmenet, nem használja Darwin mutáció és szelekció fogalmait. Példái az 1862-es First Principles c. munkájából: a tojásból állat, a magból növény úgy válik, hogy az egyszerű, egynemű, homogén anyag differenciálódik, és egyre heterogénebbé válik. Ezt tartja minden haladás törvényének. A társadalmi haladás alapja is az ugyanolyan szerepek, státusok megváltozása, a kormányzó és kormányzott viszony megjelenése és tovább-bonyolódása. Lewis Henry Morgan: történelmi és kortárs kultúrák egységes klasszifikációja:
Morgan szemben az akkori szobatudósokkal terepgyakorlatot is szerzett az irokéz Szeneka törzsnél. Ő még nem tekintette egyenrangúnak a primitív népek kultúráját saját társadalmával. Evolúciós elméletének megalkotásakor a fejlődés fokozatait vizsgálta új szempontrendszer alapján, elvetve az addig használt kőkor, bronzkor kifejezéseket. Szempontjai: létfenntartás, társadalomszervezet, nyelv, család, vallás, otthoni élet és építkezés, tulajdon. Morgan használja a civilizáció kifejezést, a fejlődést három új kategóriába osztotta (vadság, barbárság, civilizáció), melyek további 3 szinten különülnek el:
Felső
Civilizációs vívmányok Tűz, halászat,tagolt beszéd Íj és nyíl
Alsó
Fazekasság
Középső
Kelet: állattartás Nyugat: kukorica, tök Közös:vályog,kő Vas
Korszak
Fokok
Vadság
Alsó Középső
Barbárság
Felső Civilizáció
Antik és korszakok
modern Fonetikus irodalmi művek
Az adott fokon élő népek Ausztrália népei, pápuák Columbia-völgy Atapaszkok törzsei Missouritól keletre élő törzsek Régi britek, Mexikó, Peru őslakói
Homéroszi kor, Caesar kori barbárok ABC, Napjainkig tart
Ez a klasszifikáció elmélete, melyet majd a kulturális relativista fordulat szorít ki. Az elmélet gyenge pontja, hogy nem minden civilizációt lehet ezen séma alapján elemezni, habár Morgan egy általános érvényű kategóriarendszerként értelmezte. Somló Bódog „Szociológia” tankönyve 1901-ből: A jogász végzettségű Somló Bódog a szociológiát, mint társadalomtudományt tartotta a jogfilozófia alapjának. Könyvének ezért adta a Szociológia címet, mely mai felfogás szerint egy antropológiai témájú munka. A házasság evolúcióját boncolgatva a következőkre jutott: A nővétel változása során a nőrablás átalakult nővétellé, mely egyfajta ellenszolgáltatást hordoz magában, a magyar nyelv is tanúsítja: vőlegény-vevő legény, ara-ára, eladó leány. A szertartással kapcsolatban: az ősember nem tulajdonított jelentőséget a szertartásnak, majd miután felismerték annak fontosságát, ünneppé vált. Az egyház szertartásos formába öntötte, a francia forradalom után polgári szerződéssé alakult. A monogámia az általános házassági forma. Ahol többnejűség, többférjűség tapasztalható (sokszor pénzügyi okokból) ott is a monogámia felé haladnak. Egyenes vonalú evolúcióelméletek: Más néven „unilineáris evolúcióelméletek‖, mely a 19. századi elméletek összefoglaló elnevezése. Alaptézise a folyamatos haladás, és hogy a világ minden kultúrája ugyanazokat a fejlődési fokokat járja be. Az evolúciós piramis ábrázolja térben a különböző kultúrák fejlődési fokait
(Egy háromszög, melynek alapja a primitív, csúcsa pedig a fejlett kultúrákat szimbolizálja, helyi kiterjedésben. Vagyis a legfejlettebbek egy-egy területre koncentrálódnak, míg a primitívek sok helyen, szétszórtan élnek) Időben egy nyíl szimbolizálja a fejlődést, a legfejlettebb időszak a nyíl végén, a jelent takarja. Az evolúciós antropológia: Az evolúciós antropológia etnocentrikus szemlélet, mely azt jelenti, hogy a kultúrák összevetését a vizsgálódó kultúra a saját népéhez mérten végzi, úgy hogy azt tekinti az aktuálisan legfejlettebbnek. Ez persze torzításokhoz vezet. A kutatás módszerében is megmutatkozik, ekkor a kutatók a bejövő információk feldolgozásával foglalkoztak, ún. armchair- antropológusként, szobatudósként, és nem érintkeztek a vizsgált kultúrával. Legtöbbször kérdőívekkel dolgoztak. Ez az iskola a minél ősibb civilizációk felfedezését tűzte ki célul, és ha találtak egy primitív népcsoportot, az sajnos gyakran vált az erőszakos fejlesztés áldozatává. Az evolúciós piramis legalsó lépcsőfokán: A fejlettségi szintet mérő piramis legalsóbb fokán helyezkednek el pl. az eszkimók, akik magukat inuit (=emberek) nevezik, ám az eszkimó kifejezés a kanadai algokin indiánoktól származik és gúnyosan, ‘halevőt‘ jelent. Azért vannak ők a piramis alján, mert alapvető technikai eszközök hiányoznak a mindennapjaikból, kerék, tű, szög. Franz Boas inuit tapasztalatai, 1883-1884: Boas 1882-ben jelentkezett a Dán Királyi Tudományos Akadémia nemzetközi pályázatára, amelyet megnyert, így elindulhatott Grönland és Kanada határvidékének feltérképezésére. Egy éves, kemény fizikai megpróbáltatásról volt szó, kutyaszánnal a jeges vidéken. Balesetet szenvedett, a természetre volt utalva, szerencséjére az őslakos eszkimók maguk közé fogadták. Így ismerkedett meg az inuitokkal, elkísérte őket vadászkörútiakra, részt vett a mindennapjaikban. Arra a következtetésre jutott, hogy az inuitok nem primitívek, sőt az adott körülményeknek megfelelő legfejlettebb kultúra, mert ő, a rátemett, jó teljesítőképességű, tájékozott európai kutató, semmire sem ment a fejlettségével a fagyos télben. (Tehát itt mutatkozik Boas elsősége, a primitív kultúrák egyenértékűsítésében) Egy másik fontos elmélet: a grönlandi eszkimókról bebizonyították (szemben a kanadaiakkal), hogy a fehér ember fizikai jegyeit is hordozzák. Mindez a Kr. u. 1000 körüli Vörös Erik vezette viking betelepüléstől eredeztethető. A sziget lehűlésekor a vikingek egy része valószínűleg elmenekült, másik része meghalt és a harmadik asszimilálódott az inuit kultúrába. A telet túlélni máshogy nem lehetett. A szociáldarwinista elmélet szerint pedig a fejlettebb kultúra asszimilálja a fejletlenebbet. Történeti partikularizmus: Boas további terepkutatást végzett az észak-amerikai kwakiutl indiánok körében, és arra a következtetésre jutott, hogy az egyenes vonalú evolúcióelmélet, mely szerint az emberiség a fejlődése folyamán ugyanazokat a lépcsőfokokat járja be a Föld különböző pontjain, alapvetően téves. Boas elmélete szerint az ősi ember egy bizonyos pontján élt a Földnek, majd egy későbbi szakaszban szétvándorolt, és a fejlődést ezután az új helyszínek, terep- és életviszonyok
befolyásolták. Az Európán kívüli népek nem az európai kultúra gyerekcipőjében járnak, ennek az összehasonlításnak nincs relevanciája, hanem a saját természeti és társadalmi adottságaik mellett a legfejlettebb szinten. A megfordított evolúciós piramis ábrázolja a közös kiindulópontot, és az eltérő utakat, melyek vége az adott kultúrák jelenlegi, legfejlettebb szintjét szimbolizálja a saját viszonyaik között. Boas elveti az összehasonlító módszereket, és a történeti partikularizmus fogalmát vezeti be, mely szerint minden egyes népcsoport kultúráját csak a saját természeti és környezeti adottságainak megfelelően szabad értelmezni. Az összehasonlító módszer ugyanis nem tudja megválaszolni a kérdést, hogy mitől lesz egy kultúra olyan, amilyen. A kulturális relativizmus a történeti partikularizmusból következik: minden kultúra a saját viszonyai közt, ahhoz viszonyítva értelmezhető. Utolsó szó a civilizációról: Boas fellépése óta a kulturális antropológusok nem használják a civilizáció kifejezést, amely a város-építő társadalmak megfelelője, és magában foglalja ezen csoportok felsőbbrendűségét a nem városépítőkkel szemben. Ez alapján nem mérhető a fejlettségi szint.
6. Rostoványi Zsolt (2004: 78-86): Globalizáció és civilizációk. MTA Nagydoktori, részletek (téma: Történelemfelfogások (Oswald Spengler, Arnold Toynbee) és jelentőségük a civilizációk összehasonlíthatósága szempontjából.) A történelem „menete” 1. A felvilágosodás racionalista vonulata és a Történelem Az evolucionista felfogás gyökerei az európai felvilágosodásban keresendők. Felvilágosodás: a társ.i haladás egy lineáris evolúciós vonal mentén megy végbe – a tört. menete = folyamatos, harmonikus fejlődés, amely a felvilágosodásban tetőzött. Voltaire tört.szemlélete: csak a „dicsőséges korszakok‖ vizsgálata, ezek adnak kontinuitást (DE vannak visszaesések is). Francia felvilágosodás: haladás (progrés) összekapcsolása a civilizáció fogalmával: Haladás = maga a civilizációs folyamat, a barbárságból a civilizációba tartó fejlődés. Valaha minden nemzet barbár, vad, primitív volt (Voltaire: „nyers állapot‖), majd „némiképp civilizált‖, végül civilizált társ.k. → „vademberek‖: a tört. egy korábbi időszaka, de erkölcsösebbek, boldogabbak a „kultúrembereknél‖. Univerzalisztikus szemléletmód: a tört. folyamata (=civilizáció folyamata) egyetemes, felöleli az egész tört.et; egyetlen tört. és nem különböző tört.k DE nem zárja ki a népek különbözőségeinek (szokások, tv.ek, viselkedésmód stb.) elismerését, de ez csak a forma, nem a lényeg. 2-féle tört.szemléleti fölfogás (de egy tőből fakadnak): Haladáselméletek (nagyjából) egyenes vonalú mozgás
Cikluselméletek a fellendülés és hanyatlás mindig újra visszatérő ciklusai vannak megszakítások (hanyatlás, visszaesés mindig magasabb szintre kerül, nem a periódusai), de ezek elhanyagolhatók kiindulási ponthoz → spirálmozgás
háttere az evolúció (gyakran keveredik a kettő, nehezen szétválasztható) univerzalisztikus szemléletmód A tört.t a szükségletek minél teljesebb kielégítésére törekvés viszi előre, mozgatja – ehhez egyre fejlettebb technika kell → fejlettebb társ.szervezési technikák, konkrét technikák. → technika-orientált evolucionista haladás-eszme, technicista-instrumentalista „civilizációs folyamat‖ (kiteljesedése a 20.sz.ban a modernizáció foly.ában) 2. Vico és Herder: Történelem helyett történelmek 2 egymással szemben álló vonulat a modern eszmetörténeti hagyományban: Felvilágosodás (klasszicizmus) Romantika racionalista felfogás romantikus felfogás természet feletti uralom természethez való alkalmazkodás 1 meghatározott cél felé történő folyamatos, az eltérő feltételek által meghatározott egyenes vonalú haladás különböző fejlődési utak utópikus fontos realisztikus elemeik értékelése a mai globalizálódó világban Új elem: sokféleség – pluralizmus, relativizmus → a különböző kultúrák, népek stb. egymástól gyökeresen eltérő fejlődésének vizsgálata Egyetemes tört. helyett különböző tört.k
Giambattista Vico olasz ciklikus tört.szemlélet: népek keletkezése, haladása, megállapodása, hanyatlása, bukása
Johann Gottfried Herder német a haladás teóriája: „az emberiség fizikailag, erkölcsileg és pol.ilag egyaránt örökösen előrehalad és célja felé tör‖. többszörösen összetett 3-as periodizálás DE nem egyenes vonalú fejlődés: kül.ő irányok, szögek a történeti fejlődés 3 korszaka: istenek, az emberi tört. a tartós egyensúlyi állapot héroszok, emberek korszaka (szépség, igazság, jóság) megvalósítására törekszik, eltérés után mindig vissza filozófia-filológia megkülönböztetése: az egyensúly mindig magasabb és magasabb filozófia: tárgya az ész fejlettségi fokon valósul meg – a „kultúra filológia: tárgya az emberi szabad akarat, a láncolata‖, amely egyenetlen, görbe népek nyelveinek, szokásainak vonalakban húzódik stb. megismersése. filozófia + filológia = a „népek közös term.ét‖ vizsgáló új tudomány alapja minden népnek külön tört.e van, term.joguk fő rendező elv: az ész külön-külön alakult ki → kultúrák sokfélesége központi kategória: a humanitás a tudomány feladata: ezek sajátosságainak a kultúrák sokszínűségének, megismerése + a közös keresése egyenértékűségének elve – a hierarchizálás mindegyikben. elvetése az európai kultúra „felsőbbrendűségének‖ elvetése a kultúrák csak önmagukban, saját
értékrendjük szerint vizsgálhatók, a közöset a humanitás képviselheti. 3. Univerzalista-evolucionista civilizáció-elméletek – teljességre törekvő Oswald Spengler „a világnak mint történelemnek‖ a megértése célja, h az emberek dolgait egységes egészként, nem pedig ún. diszciplínákra bontva tanulmányozza egymásra következő kultúrák sora, DE az egyenes vonalú világtört. egyhangú képének elvetése 2 korszak: 1. primitív kultúrák dominanciája (Kr.e. 3000-ig) 2. magaskultúrák megjelenése 8 azonos felépítésű, 1000-1000 év élettartamú kultúra (egyiptomi, babiloni, indiai, kínai, antik, arab, mexikói, nyugati) ezen kultúrák 4 fejlődési szakasza (előidő, koraidő, kései kor és hanyatlás, civilizáció) – a kultúra keletkezik, felfelé ível, virágzik, hanyatlik, meghal ma: a nyugati kultúra a beteljesülés állapotába jutott, az egész világ a hatalmába került a NY-i civ. szakaszai: 1. 1800 – 2000, 2. 2000 – 2200, 3. 2200-tól; utána primitív állapot/új kultúra kezdete az ember a kultúra létrejötte előtt és után „történetietlenné‖ válik (pl. a még létező kínai, indiai, arab civ.k – újból primitív korszak) civilizáció = művi állapot; g.ilag, techn.ilag erős, DE kiüresedett, kiszolgáltatott, leépülő formáció → (kultúr)pesszimista: már a domináns NY-i kult. is a civ.ós, hanyatló szakaszban van. a term. és tört. egymással szembeállítása, a tört. autonómiája – az ember „nemcsak a term. része, hanem a tört.é is‖ Arnold Toynbee alapkategória: civ. civ.t és társ.t szinonímaként használja „primitív‖ (statikus) és „magasbb (higher - dinamikus) társ.k‖ civ.k keletkezés 2 módon: o primitív társ.kból, ha statikusból dinamikus mozgás állapotába kerülnek. o egy megelőző civ.ból, ha a tömeg szembefordul a teremtő erejét vesztett kisebbséggel a civ.knak különböző fejlődési szakaszai vannak, a növekedés mozgatói a kihívások és a rájuk adott válaszok → ha sorozatosan nincs válasz, megindul a hanyatlás, a társ. elveszti egységét (prolik a kisebbség ellen fordulnak) eddig 21 (máshol 26) civilizáció létezik/létezett, ebből: o 16 elpusztult (egyiptomi, Andok-beli, ókínai, minoszi, sumér, maya, indiai, hettita, szíriai, görög, babiloni, mexikói, arab, yukatek, spártai, ottomán) o 10 civ. létezik: 7 számottevő: 1. nyugati – még nem érte el az egyetemes állam fokozatát, még csak közel sem jutott hozzá)
6 belülről megroppant – már átment az „egyetemes állam‖ fokozatán: 2. ortodox keresztény a Közel-K-en, 3. ortodox keresztény Oroszo.ban, 4. iszlám, 5. hindu, 6. távol-keleti Kínában, 7. távol-keleti Japánban - 3 megtorpant civ. melyet a NY hallállal, assszim.val fenyeget: 8. polinézek – agonizál, 9. eszkimók – már „csecsemőkorban‖ megtorpant, 10. nomádok – agonizál. a nyugati civ. világméretű terjedésében rejlő ellentmondások: „megosztó‖ és „egységesítő tendenciák‖ „világállam‖ létrehozásának szükségessége az emberi dolgok menete nincs előre meghatározva Kritikáik: Az evolucionizmus, historicizmus, tört.i determinizmus kategóriájába sorolják őket – a tört. szükségszerűen meghatározott folyamat, ennek alárendelődik a civ.kat teremtő szellem. Mancur Olson: nem lehet törv.szerűséget megállapítani a nemzetek és népek felemelkedéséről és hanyatlásáról. Karl Popper: Toynbee „apologetikus racionalizmus-ellenessége‖ Johann Huizinga: Spenger tört.szemléletének fatalizmusát bírálja. 7. Buda Péter: A vallás globális újjáéledése – útban a nemzetközi kapcsolatok posztvesztfáliai paradigmája felé? napjaink egyik legfőbb globális trendje: a racionalitás elvesztése (loss of rationality) a napjainkban megfigyelhető vallási újjáéledés (amelynek egyik formája a vallási terrorizmus) változást hoz a nközi kapcsolatokban – a vesztfáliai hatalmi struktúrák átalakítása révén 1. A globális vallási újjáéledés és a szekularizációs elmélet kudarca Jenkins: „Nemsokára eljöhet az idő, amikor a vallási tényezők ezredfordulós figyelmen kívül hagyását olyannyira komikusan rövidlátónak fogjuk látni, mintha a XVIII. század elemzéséből mellőznénk a Francia Forradalom említését‖ elköv 15 évben: a vallási identitás egyre fontosabb lesz az emberek önmeghatározásában a vallási meggyőződésre és etnikai hovatartozásra alapuló identitáspolitizálás fog problémát okozni ENSZ Népesedési Alapjának jelentése szt: az urbanizációs folyamat nem a szekularizációs tendenciákat, hanem a vallási identitás erősödését segítette elő a vallási csoportok növelik befolyásukat a közéletben és a politikában a középosztály és a felső réteg ideológiájának alkotóelemévé válik a vallásosság komoly esély van egyes államok között vallási háborúkra is napjainkban a vallás a politika kikerülhetetlen része a szekularizációs elmélet téves (marginalizálta a vallás és az etnikai identitás szerepét)
az identitásalapú politikai törekvéseket nem lehet csupán a racionális érdekek, gazdasági motivációk alapján megérteni – ezek szubjektív, emocionális elkötelezettségből fakadnak szekularizációs elmélet: 19. sz-ban született, 20.sz nagy részében elfogadott volt a nyugati világban a 20. sz-ban valóban visszaszorultak a vallások, vallási motivációk de Kepel szt: az 1970‘sben egyházi körökben egy új, fordított irányú tendencia – cél: a társadalmi intézmények szakrális alapjainak újraépítése hidegháb vége+globalizáció: társ-i szinten is egy antiszekularizációs folyamat indult meg a modernitás, ahelyett, hogy a vallás megszűnéséhez vezetett volna, annak újjáéledését eredményezte 2. „Új” vallási trendek fundamentalizmus: = a modernitás szervezett kritikája és elutasítása = (politikai kontextusban) a vallás társadalmi marginalizációját és politikai pozíciójának háttérbe szorulását előidéző szekuláris állam koncepciója ellen irányuló aktivitás megerősödése a hagyományos társadalmi kötelékek alámosásának tulajdonítható a fundamentalista mozgalmak jelenléte ellenére ált. tendencia: a vallás, mint autonóm faktor szerepét a politikában alábecsülik – reduktív, járulékos tényezőként +személyes kérdésként kezelik – téves szemlélet!! 3. Kozmikus háború a szekuláris állam ellen Juergensmeyer:‖…a vallási nacionalizmus többet jelent puszta vallási fanatizmusnál: képviselői politikai aktivisták, akik komoly kísérletet tesznek arra, hogy…új alapra helyezzék a nemzetállamot‖ – széles tömegekre támaszkodó küzdelem a nyugati kultúra és politikai ideológia, + a szekuláris kormányzat ellen iszlám, keresztény + zsidó kultúrkörben is megfigyelhető fundamentalista vallási politikai törekvések közös vonásai: elutasítják a szekularizmust elutasítják a szekuláris államot, ami alapvetően nélkülözi az erkölcsi és morális értékeket a társ-i szerződés elméletét a vallás hagyományos elveire akarják cserélni 4. A vesztfáliai paradigma hanyatlása globalizáció+nemzetállami rsz gyengülése →pre-vesztfáliai rsz-hez vezet? Paul Lewis: „Lehetséges, hogy a cybertér és a gazd-i globalizáció a világot a középkorba tolja vissza?‖ vesztfáliai békeszerződés: a Respublica Christiana egyetemes, organikus, hierarchikus „nközi‖ társ-i rendjét megdöntve szekularizálta a jogot és a politikát és decentralizálta a politikai struktúrát autonóm állam felmagasztalása (↔morális egységre épülő egyetemes birodalom) politikai vezérelv: raison d‘état államközi kapcsolatokban: erőegyensúly elve az államok egymástól elzárt, önérdekeiktől vezérelt entitások lettek – nincs államok fölötti egyetemes erkölcsi rend a középkori keresztény birodalom fenntartásához szükséges „morális konszenzust‖ felváltotta egy atomizálódott nközi közösség vesztfáliai rsz két alaptétele: a vallás „kivétele‖ a nközi kapcsolatokból
abszolút állami szuverenitás elve irányváltás, ami a vesztfáliai rsz-t alapjaiban kérdőjelezi meg: integratív trendek: kommunikáció, mobilitás, környezeti problémák egyetemes volta, emberi jogok védelme, humanitárius intervenció →az állam elveszti problémamegoldó képességét, nem képes a közjóról gondoskodni →alternatív normák kellenek: poszt-vesztfáliai normatív rend = pre-vesztfáliai középkori modell? ↓ középkor kozmopolitizmusa és az egyetemes morális rend visszatér? →a vallás rehabilitálása a nközi kapcsolatokban, a nközi kapcsolatok teológiájának kialakulása? hidegháb utáni korszak: a globalizáció korszaka – a vesztfáliai rendtől eltér: a politikai ideológiák vonzereje csökken, a teológiák vonzereje nő szupranacionalizmus, globális kormányzat igénye nacionalizmus újraéledése transznacionális kapcsolatok állami szuverenitás eróziója a vallások világpolitikai szerepe újra jelentőssé vált Két klasszikus kérdés: 1.Vajon a morális rend bír-e relevanciával a nközi kapcsolatokban? 2. Ha igen, vajon egy kulturálisan plurális globális közösségben létezik-e egy közös normatíva-rsz, melyet a különböző tradíciók talaján álló politikai vezetők egyaránt képesek a magukévá tenni és diplomáciai tevékenységüket annak alárendelni? 5. Vesztfálián túl: a vallás „rehabilitálása” 2001 szept 11.: a „public vallás‖ támadása a vesztfáliai szintézis és a szekuláris politika ellen radikális iszlám újjáéledés: közvetlenül kérdőjelezi meg a nközi rsz hatalmi struktúráját 1980-99 között megjelent 1600 tanulmányból csak 6 említi a vallást mint fontos befolyásoló tényezőt a nközi politikában ↓ a vallás figyelmen kívül hagyása →ez magyarázza, miért érte váratlanul a világot a szept 11-i támadással megjelenő vallási terrorizmus jelensége a vallás fontosságának növekedése a nközi kapcsolatokban – egy egyetemes konszenzus, morális rend irányába tett lépés a napjainkban megerősödő politikai teológiák ált. alapjaiban kérdőjelezik meg a vesztfáliai szintézist, és a nközi kapcsolatok deszekularizációjára törekszenek mi alapján kérdőjelezik meg a vesztfáliai szintézist? →a konstruktivizmus segít megérteni az eszmék szerepének tudatosítása a nközi kapcsolatokban fontos!! – a radikális vallási csoportokat nem az anyagi előny, hanem vallási hitek, eszmék motiválják!! 6. A konstruktivizmus és a vallás közösségi értelmezése: új paradigma a nközi kapcsolatokban nközi kapcs-ok vesztfáliai rsz-e: a vallás közösségi értelmezésének kirekesztése a nközi kapcs-okból, a vallásos hit privatizálása ↔ma a vallás közösségi értelmezése kerül egyre inkább előtérbe a vallás globális újjáéledése a modernitás ált. válságának + a vesztfáliai rsz hanyatlásának része – ez nem feloldható pl a „civilizációk összecsapása‖ elmélet révén A vallási tényező „rehabilitálását” célul kitűző irányzatok, iskolák: 1. Pepito és tsai:
a vallási újjáéledés jelenségét nem lehet a nközi kapcs-ok már meglévő elméleti keretei között értelmezni – új kategóriákat ill. analitikai kereteket kell kidolgozni 2. Scotték: a vallás nyugati megközelítését (egyéni vallásosság) nem alkalmazhatjuk a nem nyugati társadalmakra! – ezekben a vallás közösségi értelmezése az adott a vallási újjáéledéssel a vallás e közösségi – azaz nem nyugati típusú – értelmezése kerül előtérbe 3. MacIntyre: a jó, az igazságosság, a racionalitás is a hagyományokban és a közösségekben ölt testet – pl nincs hagyománytól független racionalitás a racionalitás, az érdek és az identitás nem elválasztható: az, hogy mi az érdek, ált. az egyéni vagy kollektív identitástól függ a nemzeti érdekhez társított racionalitás nem választható el a vallástól és a kultúrától 4. Bozemann és Bull: a vallás a rend legfőbb alapja volt a legtöbb tört-i korszakban a pol-i rsz-k kultúrákban gyökereznek – a nközi kapcs-ok interkulturális kapcsolatok 5. English School (ES): mélyebb megegyezés, megértés kell az államok között ahhoz, hogy közös intézm-eket, nközi kooperációt lehessen létrehozni →ez egy közös kultúrán keresztül alakulhat ki vita a közös kultúra természetéről: Weight, Herbert: szüks a vallási doktrinák szerepének közvetlenebb elismerése az egyes kultúrákban Bull, Vincent: sztük a liberális modernitás közös kultúrája a globális nki társ alapja – de ezt aláássa a vallási újjáéledés jelensége az ES másik irányzata a konstruktivizmushoz hasonló jegyeket hordoz: az államok közötti összetartozás érzése társadalmi tevékenység eredménye →az államok érdekei és identitása nem a nki rend eleve adott eleme, hanem az államok interakcióján keresztül teremtődik meg államok azonosulását segíti, nki konfl-ok valószínűségét csökkenti: globalizáció, növekvő interdependencia, konzumerizmus, demokrácia terjedése 6. Thomas: nki kapcs-ok modern koncepciója: „vékony praxis” (thin practices) – pusztán szabályokon alapul pre-vesztfáliai koncepció: „vastag praxis” (thick practices) – hagyományokban gyökerezik, átfogóbb morális célt tölt be Scott: a vastag praxis vékonyra való redukálása aláásta azt a társadalmi köteléket, ami legitimálhatja e szabályokat a nki közösségben – de az utóbbi évtizedekben ebben változás!! ↓ szükség van a különböző vallási tradíciókban levő hasonló elvek és gyakorlat azonosítására + a vallási tényező tudatosabb, strukturáltabb és szisztematikusabb beépítésére 7. A nközi kapcsolatok teológiája (NKT) felé NKT: a vallás, a kultúra, az eszmék vagy ideológiák világpolitikai szerepének elismerése, strukturális realizálása Kubalková szt: az NKT a „rule-oriented‖ konstruktivista keretek nem pozitivista ontológiáját‖ alkalmazná – ugyanez kicsit érthetőbben:
a vallási szervezetek nem a racionális választás elmélete szt működnek!! – pozitivista megközelítéssel nem érthetők meg!! – sokszor irracionálisan cselekszenek, egy sajátos szenvedély hajtja őket – ez gyakran felülírja az önérdeket és az önfenntartás szempontjait a hívő ember elkötelezettsége nem érthető meg a racionalitás alapján: a vallási szabályokat isteni tekintély támasztja alá + ritualizáció, inkantáció: ezek beépülnek a tudatba vesztfáliai rsz: „állásfoglaló‖, direktív szabályok ↔pre-vesztfáliai: asszertív szabályok a direktív szabályok megingatják az egyéni bizonyosságokat és identitást+ felülírják a lokális asszertív szabályokat →az egyén az egyetemesben, a vallásban keres biztonságot ↓ így ássa alá a vallások globális újjáéledése a nközi kapcsolatok jelenlegi, vesztfáliai hatalmi struktúráját ∑: a nki kapcsolatok tudományába be kell építeni a vallási tényezőt!! – ehhez strukturális átalakulásra van szükség a tudományterületen belül! a „racionalitás elvesztése‖, a vesztfáliai rsz hanyatlása a tört 360 fokos visszafordulásának tekinthető – visszatérés egy egységes nközi társ középkori koncepciójához, egy neomedievalista rsz-hez – egyetemes és transzcendens értékek mentén szerveződik
8. Gángó Gábor [2003]: Mi a nemzet? A nemzetek életéről és haláláról Felvetett kérdések: Hogyan keletkeznek a nemzetek? Milyen vonások jellemzik őket? Hol keressük a nemzeti előszereteteink és előítéleteink eredetét? Hogyan gondolkodunk mi magyarok a nemzetről? Mit hozhat a jövő, a nemzet, e történelmi képződmény számára? I. A MODERN ÉRTELEMBEN VETT NEMZETEK KIALAKULÁSA EURÓPÁBAN A mai értelemben vett nacionalizmus kialakulása: 18-19. sz. fordulója Ugyanebben az időben alakul ki: individualizmus, ipari társadalom, kapitalista gazdálkodás, polgári életforma és családmodell KÉRDÉS: Ezek az okok vagy a következmények? Ókori rómaiak megnevezése: 1. „gentes‖ v. „nationes‖ = etnikai közösség 2. „populus‖ = politikai közösség Régi felfogás: nemzetek már időtlen idők óta léteznek. Mai felfogás: az írott történelem előtti időkben már valóban voltak nemzeti vonások, ezek kialakulás a népvándorlás korára vagy a törzsi kultúrák idejére (Isaiah Berlin) tehető. Nacionalizmus mint ideológia: mióta gondolkodnak a közösségek önmagukról és másokról nagyjából a mai fogalmak szerint => a kialakulás időpontja Középkorban az identitás fő meghatározója a faluközösséghez való tartozás, míg a polgári társadalomban ez a nukleáris családban élő egyén számára a közösséghez tartozás élménye. Az ipari társadalom okozta versenyhelyzetben az egyén akkor járt a legjobban, ha beleolvadt a nemzeti közösségbe. Valahol az érdek indokolta: a gazd és társ zavartalan működése indokolta a nemzet fogalom átértelmezését => Anglia, Franciaország II. A NEMZETEK KOLLEKTÍV AZONOSSÁGTUDATA
Objektív kritériumok vagy belső meggyőződés kérdése a nemzethez tartozás? Etnohistória: olyan történetírás, amelyet a nemzeti szükséglet befolyásol, illetve ennek eszköztára az etnohistória. Ma az egy nemzethez tartozás meghatározásánál az egyének nehezen megingatható belső meggyőződését kell figyelembe venni. A vérközösség tudományosan NEM bizonyítható, ezért a szubjektív meggyőződések az irányadóak. A nemzet tagjai egymással együttműködve ápolják a hagyományokat. Nemzeti történelem: az emlékek és szimbólumok célelvű összefüggő rendszere. Emiatt a történelem kisebb mértékben objektív tudomány nagyobb részt az egyes közösségek érzelmi színezetű portréja: etnotörténet. Ezek az adott nemzetet mindig pozitív színben tüntetik fel. A tudományos történetírástól abban különbözik, hogy nélkülöz bizonyos kritériumokat: cáfolhatatlan, illetve nyelve habár tudományos, mégsem nélkülözi a szimbólumokat és a ceremóniákat. III. AZ IDEGEN Hol húzódnak az egyes nemzetek határai? Belülről? A szimbolikus határképzés leggyakoribb formája a nyelv. Asszimiláció: a láthatatlan határok lebontása Disszimiláció: ezzel ellentétes folyamat. A nacionalizmus és a nagycsalád közötti párhuzamok: 1. szimbolikus határképzés 2. önelnevezés => kommunikációs szakadék Fontos különbséget tenni: a rasszizmus és a nacionalizmus között. A rasszizmus a faj és bőrszín alapján történő megkülönböztetés. A világot a rasszizmus „emberfajokra‖ osztja, amelyek ha nem is harcban állnak, hanem versengenek is egymással. A rasszizmus a 19. századra nyúlik vissza, Giberneau és társai úgy hitték, hogy az eltérő embertípusok tudományosan osztályozhatók. Asszimiláció: a „belső csoport‖ és a „külső csoport‖ közötti határok elmosása. Olykor a külső csoport beilleszkedési törekvése indikálja az asszimilációs folyamatot. De sokkal gyakoribb, hogy az erősebb belső csoport gyakorol hatást a külső csoportra. Maga báró Wesselényi Miklós is az asszimilációt gondolta a nemzetiségi mozgalmak megoldásának. Azonban a tapasztalatok azt mutatják, hogy az asszimilációs folyamat az ellenkezőjére is fordulhat. (Kárpátalja, Wales) IV. NEMZET, ÁLLAM, NEMZETÁLLAM Ókori és középkori közösségek függetlenek voltak az állam politikai életétől, míg az újkorban a nemzet fogalom elválaszthatatlan az államtól. Minden nemzet államot szeretne magának. Politikai aspirációk elsősorban a területre irányulnak. A Föld országainak csupán kis százaléka alkot homogén nemzetállamot. Az állam és nemzet fogalom közötti különbségtétel elsősorban a népszuverenitás kialakulásához, vagyis az újkorhoz köthető. (Locke, Rousseau) Ezután a nemzetek törekvése, hogy önállóan, saját területen és lehetőleg „tulajdonosként‖ berendezkedve éljenek. Olasz, német egység => Habsburg Birodalom szláv népeinek törekvései (19. század) A 20. századra a nemzetállami mozgalmak szinte globálissá váltak. Napjainkban mégis a Föld országainak csupán 15 %-a az ahol a nemzetállamok homogének. (Homogén: ahol a lakosság 90%-ának ugyanaz az anyanyelve) A felülről szervezett politikai nemzetépítés általában a bürokratikus elit műve. Ekkor igyekeznek a rivális csoportok lehetőségeit elnyomni. (kisebbségi nyelv kodifikációja…)
Az alulról építkező politikai nemzetépítést általában a felsőbb rétegből származó értelmiségiek vezetik, akik populista retorikát folytatnak. V. EGY SAJÁTOS VILÁG: KELET-KÖZÉP-EURÓPA 1918-ig a közös államalakulat a Habsburg Birodalom volt. Herder tanításai nagy hatással volt az itteni népekre. Mindig is NY és K (Török Birodalom => Orosz Birodalom = > SZU) közé szorítva érezte mindig magát ez a terület. A KKEu-i államok nacionalizmusa rendellenes a modernitást tekintve. Az ok nem más, mint hogy a lemaradó gazdaságok populista vezetői a történelmi múlthoz nyúltak vissza. Herder szerint ezen népeknek nagyobb erőfeszítéseket kell tenniük a történelmük „megmentésére‖. Herder ORGANIKUS nemzetfelfogása azt jelenti, hogy a népek inkább a természet teremtményei, mint Istené, ezért az emberi lényekhez hasonlóan életszakaszaik vannak (születnek…meghalnak) Mivel ugyanúgy viselkedik, mint az ember, ezért nem szabad erőszakosan kimozdítani rendes fejlődési szakaszából. Osztrák patriotizmus: A 19 .sz. derekán virágzott ez az eszme, de a Kiegyezés után folyamatosan vesztett népszerűségéből. Utolsó nagy képviselői között volt Jászi Oszkár, aki mint a patriotizmus hívei, hitte, hogy csak a birodalmi keretek között képesek kiteljesedni ezen nemzetek és ez a Birodalom egyensúlyozza ki az oroszokat. Két nemzet modell: 1. Polgári-bürokratikus: Felülről arisztokrata elit által szervezett mozgalom, amely bekebelezi az alsóbb rétegeket. 2. Etnikai genealógiai: Alulról építkező, emigráns vagy renegát értelmiségiek szervezik. Ez jellemzi a KKEu-i nacionalizmusokat. VI. A MAGYAR NEMZETTUDAT A 19-20. SZÁZADBAN 1526-ig önálló államiság, majd a Habsburg birodalmon belül közigazgatási autonómia A nemzeti konfliktusokat bürokratikus-adminisztratív eszközökkel kezelték. Kétarcúság jellemzi, melyet egyszerűsítve úgy írhatnánk le, hogy 1. Elnyomó: nem-magyar nemzetiségekkel 2. Elnyomott: Béccsel szemben Bürokratius-adminisztratív jegyek: 1. hivatalos latin nyelv védelmezése 2. Kossuth magatartása más nemzetiségek felé 1848/49 3. Dualizmus iskolaügye: magyarosító intézkedések 4. Klebelsberg kultúrfölény elve 5. … Etnikia-kulturális: 1. nyelvvédelem és nyelvújítás 2. irodalmi etnotörténet 3. hun rokonság 4. népköltészet 5. népdalgyűjtés 6. … 1843/44. ogy. A magyar nyelv bevezetése az eddig hivatalos latin helyett Eszközök: pl. irodalom 1. Bessenyei, Kazinczy, Kármán József, Kölcsey, Vörösmarty Tudományos és közélet: 1. Magyar Nemzeti Múzeum és Nemzeti Könyvtár
2. MTA 3. Pesti Magyar Színház és Nemzeti Színház 4. Pesti Hírlap (Kossuth szerkeszti) Magyar „szeparatizmus‖? Inkább szecesszió, a politikai retorikában az 1849. április 14-ei trónfosztáson kívül nem jelent meg elszakadási igény. Nemzeti kisebbségek diszkriminálása a Kiegyezés után A magyar nagyság megörökítése az építészetben I. VH: OMM vége = > Mo. független állam lett 1930s fő törekvése a kultúrfölény hangsúlyozása A nemzeti kisebbségeket büntette Mo. Trianon után Kádár-korszak: „kölcsönösség elve‖ Azon kisebbségeknek biztosított jogokat, melyeknek anyaországa garantálta a magyar kisebbségieknek is a hasonló jogokat A roma lakosság esetében asszimilációt kért a jogokért cserébe. Rendszerváltás után: 1993 LXXVII. Tv 1999 XXXIV: tv 2001. rasszizmus és idegengyűlölet elleni rendelkezés VII. a NACIONALIZMUS TERMÉSZETRAJZÁNAK MAGYAR KUTATÓI: Eötvös József, Jászi Oszkár, Bibó István Kríziskpú gondolkodás: ez jellemzi a magyar ideológiát, és ezért a fenti kutatók is válsághelyzetben nyúltak a tollért Eötvös: A nacionalizmus kialakulására keresi a magyarázatot Elmélete 4 egymásnak olykor ellentmondó tézisre támaszkodik: 1. az egyes nemzetiségek érzései és törekvései általában véve kibékíthetetlen ellentétben állnak egymással, mivel mindegyikük kizárólagosságra és uralomra törekszik. Ez vég nélküli harchoz vezet, ami az egész európai civilizációt komoly veszéllyel fenyegeti. 2. szabad kulturális fejlődés tézis minden nemzetiség valamennyi tagjának joga van az akadálytalan kulturális kibontakozáshoz. 3. a történetileg kialakult, többé-kevésbé célszerűen működő struktúrák mindig elsőbbséget kell hogy élvezzenek azokkal az igényekkel szemben, amelyek észposztulátumok életbe léptetésére törekednek. 4. a Habsburg birodalom egységét mindenáron meg kell őrizni. Jászi Oszkár: 1. a nemzetek állami aspirációi foglalkoztatták 2. a nemzeti lét fontos kritériumainak tekinti az átfogó társadalmi kommunikációt 3. osztotta a marxizmus nézeteit a társadalmi konfliktusok és a történeti folyamatok osztályszempontú szemléletéről Bibó István: 1. egészséges nemzettudat és demokratikus politikai rendszer, ahogy fogalmaz, ―előnyös‖ összekapcsolásának követelése 2. a geopolitikai szemlélet; túlságosan is a kiszolgáltatottság terminusaival szól a nemzeti sorskérdésekről, mintha a nemzet jövője csak a nagyhatalmak kezében volna. 3. Bibó nem kapcsolja össze nacionalizmus és modernitás problematikáját 4. a magyar fejlődést összeurópai keretek közé helyezve vizsgálja 5. az OMM-et hazugnak és életképtelennek tartotta 6. eleve elutasította elődeinek azon koncepcióit, amelyeknek történeti szövegösszefüggése a Habsburgok államalakulatának fennállása volt
7. a traumák feldolgozásának is megvan azonban a maga kohéziós ereje VIII. LEGÉGETŐBB KÉRDÉSÜNK: AZ ELISMERÉS DILEMMÁJA Embertársaink másfajta azonosságát, másfajta etnikai-nemzeti hovatartozását elismerni vagy nem elismerni: nemcsak a jog, hanem az emberi méltóság alapvető kérdése is. De vajon mások elfogadnak-e minket? Az elfogadás hiánya kisebbségi érzéshez, önleértékeléshez vezet Bibó: a ―nemzethalál‖ reális veszélyét nem a fogyás, beolvadás, hanem az elismerés hiánya jelenti Az elismerés politikai gyakorlata elvezet a plurális vagy multikulturális társadalomhoz. 3 szféra szétválasztása: 1. Magánszféra: A magánszféra ellenőrzéséhez, az egyéni választások kontrolljához elvben sem a társadalomnak, sem a politikának nincsen joga a demokrácia keretein belül 2. Politikai szféra: A politikai szféra a nyilvánosság tere, ahol a különbségek a jogegyenlőség formális elve alapján megjelennek és egymás mellett léteznek 3. Társadalmi szféra: A legtöbb bonyodalomra a társadalmi szféra ad okot, amelynek egyszerre jellemzője a nyilvánosság és a személyes preferenciák szabad egyenlőtlensége. Az előbbi példánál maradva: elképzelt országunk polgárai esti szabad idejükben magától értetődően szegregálódhatnak egymástól olyan klubokban vagy más rendezvényeken, ahol ízlésüknek és életformájuknak szabadon hódolhatnak. Az élet azonban nem ennyire egyszerű: Mi történjék akkor, ha két fiatal, akik külön közösséghez tartoznak, együtt akarnak elmenni szórakozni? Szétültessem-e, avagy sem azt a két kisdiákot, akik eltérő közösséghez tartozó szüleik minden viselkedésmintáját és előítéletét magukkal hozzák az iskolába? IX. AZ IPARI FORRADALOM KORA ELMÚLT, A NACIONALIZMUS FENNMARADT Korunk fejleményei cáfolják azt a vélekedést, hogy a nacionalizmus csupán átmeneti korjelenség lett volna. ma a nacionalizmusnak új formái vannak, illetve az etnikai indíttatású nacionalizmusok újraéledtek az egyes közösségeket elválasztó különbségek széthúzó ereje gyakran erősebb a civilizáció összekötő szálainál a korábban uralkodó modernista felfogást a mai fejlemények már meghaladták, ez felülvizsgálatra szorul. A példák sora közismert: az amerikai életforma kultusza jellegzetesen fehér kultúrának őrizte meg az Egyesült Államokat; Kanada Quebec tartományában a francia népesség nem szűnik meg harcolni nemzeti jogaiért a jóléti demokrácia keretei között sem. A jelenkor nacionalizmusai azonban sokban más körülmények között jelentkeznek. Olyan országokban lépnek fel, ahol a jogállam rendezett, és ahol az állam része egy olyan globális rendszernek, amely maga is nemzetállamokból áll. Ezért e mozgalmakra sokkal inkább a szecesszionalizmus a jellemző. Amíg a szeparatista törekvések célja az anyaállamtól való elszakadás, addig a szecesszionalizmus elvben ugyanezt akarja, de nem minden áron. A szecesszionalizmust bátorítja, hogy a belügyekbe való idegen beavatkozás kockázata általában kisebb lett. a magyar nemzeti azonosság bizonyos alapvető kérdésekben szilárdnak és problémamentesnek mondható A legnagyobb gondok pillanatnyilag alighanem identitásunk úgynevezett narratív összetevőivel kapcsolatban merülnek fel. Azaz, magyarán mondva, jelenleg képtelenek
vagyunk eldönteni, mire emlékezzünk, és mit felejtsünk el. Még nem tudtuk feldolgozni a 20. századot. 9. Michael Hechter: Containing Nationalism Ez amúgy egy vaskos könyv, csak egy rövid részlet belőle, ami a szöveggyűjteményben van. Az elején sztorizgat, szerintem egyáltalán nem fontos, pár gondolat Leninről. A nacionalizmus és s szorosan hozzá kapcsolódó etnicitás további is a legmeghatározóbb politikai erők a világon. Az idők azonban változnak: pl. 1994-ben 23 háború közül 18 etnikai vagy nemzeti problémák miatt volt, menekültek is, ENSZ 8 békefenntartó művelete is ilyen problémákra irányult. a számítógépes kommunikáció elterjedése (mely csökkenti a közös akciók költségét) tovább növeli az ilyen konfliktusok számát és lehetőségét. Csoportok saját előrejelző kommunikációt alakítanak ki. Digitális média tovább gyengítheti az államok szerepét, és még erősebb nacionalizmust eredményezhet növekvő irodalom a nacionalizmus megújulásának témakörében, alapvető kérdések azonban továbbra sem tisztázottak. 3 kérdéssel foglalkozik a könyv: o a nac. az elmúlt két évszázad terméke; o országonként eltér, néhol erősebben jelen van, néhol nem – okok ellentmondásosak o általában erőszakkal párosul megválaszolhatatlan kérdések, csak történelmével együtt értelmezhető. ha társadalmilag jött létre (nem szakértők által), nehezen értelmezhető. Ezért kell pontos keretet szabni neki 1. lépés: Mit tartalmaz a nacionalizmus kifejezés? – kulturális és politikai oldala létezik o kulturális – népi fesztiválok, művészet, irodalom, zene, öltözet o a modern kultúra részeként azonban politikai célokra is használható – USA – kampány nemzeti zászlóval, nemzeti pártok erőszak azonban gyakran kísérő-terméke: rengeteg példa – görög-perzsa, izraeli konfliktus, Ruanda, Jugoszlávia stb. 2. lépés: Definíció 1774-ben jelent meg először a nacionalizmus kifejezés Herder szövegében – de annyira ellentmondásos, hogy nehéz meghatározni – fő probléma ebben: nemzet és nacionalizmus definiálása. Kétértelmű, félreérthető, mégis létezik egyfajta megegyezés a szakértők között. A nacionalizmus politikai – leginkább itt nő az érdeklődés, nem a kulturálisban. 2 különböző politikai aspektusa van: 1) a köz emberének együttes győzelme az elnyomó ancien regime ellen – 1830 Francia forradalom 20. századra azonban eltorzul a fogalom – idegengyűlölő, népirtó mozgalommá válik. Többféle megkülönböztetés létezik (Pl. Kelet-Nyugat), de a legvégén mindegyik a jó ill. rosszindulatú nacionalizmus fogalmat különbözteti meg. Nem létezik azonban jó vagy rossz, a gondolkodás teszi azzá. Széles megegyezés az eltérő vélemények ellenére létezik a tudományos irodalomban.
DEF 1: a nacionalizmus olyan politikai tevékenységek összessége, melyek célja a nemzet határainak meghatározása (egy kulturálisan elkülönülő kollektív csoport) saját irányítással. Összességében tehát a nacionalizmus a nemzeti önmeghatározásra való törekvés. Ez a definíció azonban nem optimális, mert az időzítés kérdésével nem foglalkozik. DEF2: jobban definiált a nac.: olyan kollektív fellépés, melynek célja olyan nemzeti határok létrehozása, mely egybevág az irányítással is. Ez az egybevágóság azonban eltérő politikai policykkel is elérhető. A nemzet és a kormányzat (irányítás) közti együttműködés olyan intézkedéssekkel érhető el, melyek a kulturálisan elkülönült csoportok tagjait egyenlőként kezelik. (ún. inclusive policies) (ún. exclusive policies) – is elérhető az egybevágóság: korlátozzák egy vagy több nemzet teljes tagságát különféle területeken. Korlátozások bevezetése az immigrációra vagy az állampolgárságra. Hogyan lehet mérni a közös célt? – nehéz meghatározni a résztvevők motivációját, mégis mindegyik nemzeti mozgalom megpróbál olyan követőket találni, akik vallják céljaikat. Azok a csoportok tehát, akik a nemzet és irányítás (nemzeti szuverenitás) egybevágóságát részesítik előnyben egyértelműen nacionalistának mondhatók. Mindent magába foglaló definíció azonban továbbra sem létezik. Meg kell különböztetni más politikai jelenségektől, melyekkel néha összekeverik. Jelenlegi definíció 2 koncepción alapul: irányítási egység (kormányzat) és nemzet – mindkettő problematikus. A kormányzat Olyan területi egység, mely (többnyire) a szociális rend és más köztermékek (lefoglalástól való védelem, igazság, jólét) ellátásáért felelős tagjainak. Leegyszerűsítve: ÁLLAM Mégsem olyan egyszerű az irányítási egység feladatainak meghatározása – egyszerű vadászgyűjtögető életmód esetén könnyű válasz: a helyi csoport a releváns egység. Feudalizmusban ugyan ez. DE! – fejlett társadalmakban sokkal nagyobb és földrajzilag kiterjedtebb egységekről beszélhetünk – egyszintű kormányzat – Fro-központi állam Föderalista rendszerek: párhuzamosan több, különböző területi szintű döntéshozatal. Pl: USA Politikai feszültséghez vezethet. A nemzet Régen: emberek csoportja, akik egy helyen születtek. 18. sz.: a hatalmon lévő irányítás ellenzői. Fro: nemzet a liberális köztársaság jelszava lett. Modern társ kialakítását akarták, saját vezetésükkel. Másik jelentés: = furcsa emberek. King James Bibliájában: izraeli/zsidó emberek vs. nem zsidók nemzete. Ma: nemzet és állam kifejezés felcserélhető, de a nacionalizmus kifejezés csak akkor értelmezhető, ha a két kifejezést távol tartjuk tőle.
Nation: ma = genetikailag nem rokon emberek (viszonylag) nagy csoportja, magas szolidaritással. (Itt idéz Millt, Renant, Webert, Kohnt, Deutscht, Millert) Összességében egyetértés: a nemzet egy nagy szolidáris csoport. Nem minden szolidáris csoport minősül azonban nemzetnek. A nemzetek megkülönböztető jellemzői mi a különbség nemzet és más szolidáris csoportok (család, öntevékeny csoportok, vallások stb.) között? Mill szerint: különbség a történelemben/sorstörténetben rejlik: a tagoknak van politikai előéletük, nemzeti történelmük, következetesközösségi emlékezet, bösukeség és emberiesség stb. Gyakran vitatták, hogy a nemzeti szolidaritás mellékterméke a hosszú történetű etnikai különbségeknek. A szolidaritás új kommunikációs eszközök kialakulásához vezetett (írott kapitalizmus), melyek elősegítették a különböző csoportok és hálózatok közti együttműködést és kommunikációt. Weber: a nemzetiség forrása nem a nyelvek vagy vallásosság miatti különbségekben rejlik, hanem azt mondja, hogy a csoportok közti kiemelkedő különbségek vezetnek ahhoz, hogy 2 nemzetet elhatárolódjon. Legfontosabb tárgyi kritériumok egy nemzet számára: terület; nemzetség. A nacionalizmus típusai (a rajzokat érdemes megnézni) Nagy különbségek vannak nacionalista mozgalmak között. De a szerző kialakított egyfajta tipológiát. 1) Államépítő nacionalizmus Olyan nacionalizmus, amikor egy adott államba beágyazódva léteznek kulturálisan eltérő területek. Multikulturális társadalom homogénné alakítása a fő cél. Legtöbbször geopolitikai célokkal (határok biztosítása a riválisokkal szemben). Pl. Anglia, Fro, 16. sz. 2) Periférikus nacionalizmus Akkor jön létre, mikor egy kulturálisan elkülönülő közösség ellenáll az államba való beolvasztásra, vagy megpróbál elszakadni, saját kormányzást létrehozni. (Quebec, Skócia) 3) Irredentista nacionalizmus Egy ország területének növelésére tett kísérlet az által, hogy más területeket olvaszt be (nem saját területéhet tartozókat). 4) Egyesítő nacionalizmus Politikailag megosztott, de kulturálisan egységes területek egy államba való olvasztása (No, Olo 19.sz.). Patriotizmust gyakran nacionalisztikusnak tartják, habár egyáltalán nem része a nacionalizmusnak. Itt ugyanis a nemzet és irányítás már egybevágó, kongruens. Nem teljes a tipológia, sok helyen bővíthető, melyre a könyv további részében tesz kísérletet.
10. Ugo Pagano: Can economics explain nationalism? A nemzet tág értelemben véve „képzelt politikai közösség‖, ugyanis a közösségi érzés ez esetben nem közvetlen interakciókból származik, mint például a család vagy a faluközösség esetében. A nemzetek emellett nem „természetes‖ intézmények, hanem az emberi történelem utóbbi két évszázadában életre hívott, új keletű „intézményi innovációk‖. A cikk fő kérdésfelvetése, hogy magyarázható-e közgazdaságtani módszerekkel a nacionalizmus, azaz a tény, hogy bizonyos emberek készek jólétüket vagy akár saját életüket feláldozni nemzetükért, vagy mindez őrült és irracionális cselekvés. A szerző a haszonmaximalizáló tevékenység két lehetséges kiterjesztése alapján kísérel meg választ adni a fenti kérdésre. 1. A „szimbolikus hasznosság” elmélete: A haszonmaximalizáló magatartás vizsgálatakor nemcsak annak a hasznosságát kell számításba venni, „amink van‖, hanem az abból eredő hasznosságot is, hogy tudjuk, „miből vagyunk‖, „honnan eredünk‖. Ezt nevezzük szimbolikus hasznosságnak. Ha ugyanis kizárólag a tradicionális fogyasztási javak hasznosságát maximalizáljuk, rögtön nekiütközünk az életünk rövidségéből és a létünk relatív törékenységéből származó falnak. Ezen kényszereket megszüntetendő hajlamosak vagyunk magunkat valami nálunk „hatalmasabb‖ tagjaiként definiálni, ami már nem osztja ezeket a korlátainkat. Ilyen például a nemzet. Ekképpen a haszonmaximalizáló ember racionálisan cselekszik, amikor meghal a nemzetéért, hisz részesévé válik valaminek, ami soha nem pusztul el. Mindez egyezik Andersonnak a nacionalizmus eredetéről kifejtett nézeteivel. A nacionalizmus különleges voltát – amelynek tökéletes kifejezője például az „ismeretlen katona‖ síremléke előtti tisztelgés – ő annak a vallással való szoros rokonságával magyarázza. Szerinte ugyanis a nacionalizmus a valláshoz hasonlóan képes arra, hogy az emberi élet esendőségét folytonossággá transzformálja. Ebből kifolyólag a 18. században nemcsak a nacionalizmus felemelkedésének, hanem ezzel párhuzamosan a keresztény hit válságának is tanúi lehetünk. Mivel a vallás és a nacionalizmus a szimbolikus hasznosság megvalósult alternatív módozatainak tekinthetők, így egyiknek a válsága a másik felemelkedését eredményezte. Hasonlóan az 1990-es években a marxizmus válsága szintén hozzájárult a nacionalizmus újraéledéséhez (lásd például a Balkánon). A szimbolikus hasznosság érvényesüléséhez ugyanakkor fontos, hogy az emberek úgy érezzék, a vallás vagy a nemzetiség saját választásuktól függetlenül alakítja az identitásukat, azaz, hogy nem ők választották ezt az identitást, hanem az őket. Ez különbözteti meg a nemzethez való tartozást a Munkáspárthoz vagy az Amnesty International-hez való csatlakozástól, ezeket ui. magunk választjuk, bármikor csatlakozhatunk vagy elhagyhatjuk őket. Egyelőre nyitott kérdés, hogy a szimbolikus hasznosságnak a nacionalizmushoz hasonló alternatívája-e például a ‘90-es években erőre kapott ökologista mozgalom, amelynek keretében az emberek úgy érezhetik, hogy kiválasztattak a föld megmentésére. 2. A „helyzeti javak” maximalizálása: A haszonmaximalizálás második kibővítése nemcsak a jólétet, hanem a hatalmat és a tekintélyt is beveszi a maximalizálandó fogalmak körébe. A hatalmat és a tekintélyt ui. bizonyos jellegzetességei megkülönböztetik a többi jószágtól: nehéz például elképzelni, hogy egy társadalomban mindenki nagy mennyiséget fogyaszt ezen javakból. Ezen javak fogyasztása ui. mindig együtt jár a „negatív‖ fogyasztásukkal, mert például lehetetlen hatalmat gyakorolni anélkül, hogy valaki alávetné magát ennek a hatalomnak. Azaz ezek a javak elkerülhetetlenül magukkal hoznak egy olyan helyzetet, amely meghatározza az egyik egyén helyzetét a többiekhez képest. Ezért nevezzük a hatalmat és tekintélyt helyzeti javaknak. A hagyományos közgazdaságtani elmélet szerint tehát a helyzeti jószág az, amelyből a másik személy ugyanannyit fogyaszt, mint én, csak éppen ellentétes előjellel. Éppen ezért a helyzeti javakért folyó verseny a legkeményebb. Főleg azért, mert
ezen javakra nem igaz, hogy ha minden egyén többet dolgozik értük, megnő a rendelkezésre álló mennyiségük (mint igaz az pl. a privát vagy közösségi javakra). A nemzeti hatalom és tekintély ezen elméletnek megfelelően egyszerre közösségi és helyzeti jószág: közösségi jószág ugyanazon nemzeti közösség tagjai számára, azonban helyzeti jószág más nemzeti közösségek tagjai számára. A cikk másik kérdésfelvetése az, hogy a nacionalizmus vajon képes-e maximalizálni a környezet kihívásainak való megfelelését, alkalmasságát. A kérdés megválaszolásakor Pagano az evolucionista megközelítésből indul ki, ui. az evolucionista biológiából hasznos következtetések vonhatók le, lásd például a méhekben tevékenykedő „nacionalista gén‖ vizsgálatát. Ennek köszönhetően áldozzák fel ui. a méhek saját egyéni létüket a faj fennmaradásáért. Nagy különbség ugyanakkor, hogy az emberi nacionalizmus egy olyan szociális attitűd, amely elsősorban kulturálisan, és nem (csak) genetikailag közvetítődik. Pagano ez esetben Dawkins-ra, és annak Az önző gén című művére alapoz, aki az evolucionista modellek érvényességét kiterjesztette minden olyan esetre, ahol megjelennek bizonyos „replikátorok‖. Dawkins a gének analógiájaként „mémeknek‖ nevezi azon kulturális replikátorokat, amelyek egyik generációról a másikra öröklődnek. A mémek a génekhez hasonlóan maximalizálják alkalmazkodóképességüket az adott környezethez. Boyd és Richerson a „mém‖-elképzelést fűzi össze Berlin két nacionalizmus-fogalmával. Berlin szerint ui. két koncepciója létezik a nacionalizmusnak, az első nem agresszív, és a honfitársainkkal való kooperációt és szolidaritást hangsúlyozza, míg a második agresszív, és a konfliktus, erőszak és idegengyűlölet áll a középpontjában. Ennek megfelelően a szerzők szerint akár létezhet két, egymástól elkülöníthető nacionalista „mém‖. 11. Heller Ágnes [2004]: Mi a modernitás? „posztmodern" = a modernséget megkérdőjelező ? Pedig a modernitást magát is a megkérdőjelezés szelleme mozgatja: egyfajta dinamika Mégis, a modern társadalom az egyetlen, amelyet ez az elbizonytalanító dinamika nem fenyeget összeomlással - ellenkezőleg, ez tartja életben. I. A MODERNITÁS REJTÉLYE "mi a…?"- típusú kérdések Ne egy definícióval válaszoljunk ezekre a kérdésre, inkább hosszú fejtegetésekkel éljünk. Ha azt kérdezem: "mi a modernitás?", vagy "mi a modernség?" nem egy univerzáléra, például a lét lényegére, hanem csupán egy bizonyos világkorszak, a mi világkorszakunk sajátosságaira kérdezek. Ennyiben a "mi a"-típusú kérdés átalakítható egy "mi a különbség"típusú kérdéssé is, ami így hangzik: "mi a különbség a modernséget megelőző világkorszak, illetve számos világkorszak és a modernség között. A kérdésre adott válasznak az előadás végére kell kiderülnie. A modernség nem rejtvény, azaz nem lehet megfejteni, csak értelmezhető, s nem csupán egyféleképpen. De azért van, amiben minden értelmező megegyezik. Például abban, hogy a modernség, mint olyan, létezik, hogy a történelmi lét feltételei lényegesen változtak meg. Az a gondolkodási mód, melyet posztmodernnek neveznek, ugyancsak ezt a kérdést, vagy ezt a rejtélyt firtatja. II. MÓDSZERTANI DILEMMÁK 2 fontos kérdés:
II. 1. Tényezők, ok/okozat, véletlen Hány tényezőt vonunk be az elemzésbe illetve a kölcsönhatások között számolunk-e valamilyen hierarchikus sorrenddel. Szokásos például a modernség fokát az egy főre jutó termeléssel mérni. → vitatott, mivel azzal a modernizáció fokát mérik A Nobel-díjat kapott kitűnő bangladeshi származású közgazdász, Amartya Sen még ezt is vitatja, mivel szerinte a modernizáció sem mérhető,mert a szokásokban és mentalitásban megjelenő kulturális hagyományok lényegesen módosítják a képet. Többtényezős modellek között döntő különbség: Van-e a számos tényező között egyetlen alapvető? 1. modell: alapjában ok-okozati összefüggésekben gondolkodik, van ilyen: ez lehet a technika, a gazdaság, a tudomány, az erkölcs vagy más. Azért kauzális ez a modell, valamelyik tényezőt kitüntetett módon kezeli, vagyis hogy egy-egy tényező változásából mint főokból vezeti le a többi alakulását mint okozatot. 2. modell (Heller is osztja): nem lehet egyetlen meghatározó tényezőről beszélni, mivel más és a más tényezők lehetnek alapvetőek. H.Á. szerint az előző modell hívei a kauzalitással ki akarják kerülni az elfogadását, hogy világunk kontingens, véletlenszerű. Arisztotelész metafizikája szerint minden, ún. ható okokból létrejött jelenség vagy történés véletlenszerű. Leibniz: minden tényigazság kontingens, hiszen ami megtörtént, másként is történhetett volna. Ha az ember fejére esik egy tégla, ez a ható okok összejátszása következtében történik, de nem ettől függetlenül, hanem éppen ezért, tökéletesen véletlen balszerencse. Az azonban, hogy a gyermekből felnőtt lesz, nem véletlen, mivel az emberi fejlődés objektív teleológiája az úgynevezett cél-ok, nem pedig a ható ok - határozza meg. Hegel: szerint az úgynevezett világszellem, azaz a nagybetűs Ész munkálkodik a világtörténelemben. A különböző történelmi népek szelleme hajtja előre a történelmi fejlődést, végül a modern világban, a jelenben érje el célját - azaz a történelem végét. Marx: a világszellem helyét a termelőerők foglalták el. Végül:mindenki szükségletei szerint részesülhessen a megtermelt javakban. II. 2. Genezis / genealógia A második fontos módszertani probléma a modernség kialakulásának történeteivel kapcsolatban jelentkezik. Itt is két típust különböztethetünk meg. Az egyik eredetről, a másik genealógiáról beszél. Az eredet-kutatás Pl. a Duna a Fekete-erdőben ered, aki a Duna eredetét kutatja, az visszamegy a kezdetekhez, az első kispatakhoz, és onnan "vezeti le" a teljes folyam(at)ot: hozzáveszi mindig a következőt, hogy végül eljusson a máig. Persze kérdéses, melyik patak az első, de egy biztos, hogy mindig folyók, egymással érintkező vizek táplálták. Itt a múltból jutunk a mához. A genealógia a mából indul a múlt felé. Mindenkinek vannak szülei, e szülőknek is voltak szüleik és így tovább. Nem ismerték okvetlenül egymást, de bennem egyesülnek. Amikor felkutatom őseimet, a jelenből indulok ki, és olyanokat kérdezek és keresek, akiknek
egymáshoz már semmi közük sem volt. Pl. Nietzsche alkalmazott ilyen filot. Most H:Á: is ezt követi. III. A MODERNSÉG DINAMIKÁJA: AZ ELLENTMONDÁS SZELLEME Modernség két összetevője: dinamika és a modern társadalmi berendezkedés A modernség dinamikája egy adott társadalmi világrend értékeinek, illetve azok érvényességének intézményesített tagadása. Eredete i.e. 6-5. század, Athén, Szokratész A modernség dinamikája megjelenhet a puszta tagadás formájában is, de úgy is, hogy a tagadott, azaz megtagadott értékekkel új értékeket állít szembe. A modernség dinamikája beszédbe foglalva körülbelül így hangzik: - amit igazságosnak tartanak az nem igazságos: valami más lenne igazságos; - amit igaznak hiszünk, az puszta vélemény: valami más az igazán igaz; - amit szépnek hiszünk az nem szép, a szépség valami egészen más; - amit jónak fogadunk el, az nem jó, mert valami egészen más az igazán jó. Szókratész egy személyben testesítette meg a modernség dinamikájának három mozzanatát, azaz a beszédet, a magatartást és az alkotást. Az athéni piacon, az agórán sétálva kérdezgette azokat, akik tudni vélték a választ minden kérdésre, megrendítette magabiztosságukat, ellentmondásba keverte őket, hogy belássák: tudásuk nem igaz tudás, csupán megalapozatlan vélemény. Ami pedig az alkotást illeti, a filozófia, mint a platóni párbeszédekben ábrázolt Szókratész szülötte, azóta is minden jelentős korszakában a modernség dinamikájának szellemében is építkezett. A zsidó és keresztény gondolatkör, ha többnyire nem testesítette is meg ezt a dinamikát, mégis nagymértékben hozzájárult annak periodikus újrafelfedezéséhez. IV. AZ "ÚJ", A "FEJLŐDÉS" ÉS AZ "EGYETEMES HALADÁS" "modern" szó: reneszánszok szakaszaiban, az újat jelentette a régivel szemben, feltételezve, hogy az új, az úgynevezett jobb, szebb a réginél. A felvilágosodás korától kezdve gyakorta azonosították a modernséget a felvilágosodással, holott az utóbbi, mint a modernség dinamikájának előretörése, az előbbinek csak ez mozzanata. A modernség dinamikájának a modernséggel való azonosítása szerves és kölcsönös kapcsolatban van az úgynevezett nagy elbeszéléssel, mely a 19. században és a 20. század kezdetén terjesztette azt a meggyőződést, mely szerint a Történelem nemcsak a fejlődésről, de az egyetemes haladásról is szól, hogy mi mindenben a régiek felett állunk, ahogy a mi utódaink is mindenben felettünk fognak állni. Ma megkérdőjelezzük a nagy elbeszélés érvényességét, ahogy megkérdőjelezzük a felvilágosodás és a modernség azonosítását is. Posztmodern nem= modernségen túli, hanem azt jelenti, hogy a modern fogalmát nem a "jó, szép, igaz, mert haladó" szellemben értelmezzük. Amikor a modernség dinamikáját beszédben, magatartásban, alkotásban csoportosan vagy intézményesen kezdik gyakorolni, a tradicionális társadalmak válságkorszakot élnek át. A "tradicionális társadalmat" múltjuk, eredetük legitimálja. A modernség dinamikája éppen az értékek legitimitását támadja meg, aminek következményeképpen: újrarendeződnek, vagy összeomlanak, vagy más formába rendeződnek, vagy hozzájárulnak egy modern társadalmi
berendezkedés megjelenéséhez. Nem a modernség dinamikája határozza meg tehát a modern társadalmi berendezkedést (annak pusztán egyik, szükséges feltétele) A modern társadalmat jellemzi, hogy a modernség dinamikája nem fenyegeti összeomlással. Sőt az, ami a premodern társadalmakban a krízis jele, az a modern társadalmakban a társadalom működésének szerves feltétele. A modern világban szinte mindenki részt vesz a modernség dinamikájának gyakorlásában. (Pl. minden napilap arról szól, hogy ez most nem jó, valami más lenne inkább jó stb) Számos írás, (pl.Spengler: A Nyugat alkonya) párhuzamot vont hagyományos kultúrák és a modern nyugati kultúra között, analógiás alapon a mi társadalmi berendezkedésünk közeli pusztulását jósolva. Az analógia hamis, mert nem veszi tekintetbe azt, amiről az előbb beszéltünk: mindaz, ami a tradicionális kultúráknál a pusztulás előjele volt, az a miénknek éltető eleme. A modern világban azok a társadalmi berendezkedések lesznek hosszútávon tarthatatlanok, amelyekben nem gyakorolják a modernség dinamikáját. V. A FELVILÁGOSODÁS ÖRÖKSÉGE: SZABADSÁG, HALADÁS, UTÓPIA A modernség dinamikája Európában olyan egyéb feltételek között erősödött meg, melyek elvezettek a modern társadalmi berendezkedés kialakulásához, stabilizálódásához és elterjedéséhez. A felvilágosodás azon a hitvalláson alapul, hogy minden ember szabadnak születik és egyenlő. Ez ellentmondott minden hagyományos társadalom krédójának. De minél többen osztották e gondolatokat annál inkább megroppantak a hagyományos világ tartóoszlopai. Tehát minden ember egyformán szabadnak születik. De mit jelent ez a mondat? Semmit, azaz semmi megfoghatót. Csak krédó. Kb annyit jelent, hogy a modern világ a szabadságra van alapozva. De a szabadság olyan alap, amely nem alapja semminek. Ezért is oly törékeny a modern világ. Két tényező tartja életben. 1, honpolgárok elkötelezettsége a szabadság szelleme és intézményei iránt - Bár nem minden modern ember gondolja h minden ember egyenlő, így például a rasszisták sem, de ameddig léteznek demokratikus intézmények, mindig lesznek polgárok, akik igen. 2, haladás eszméje, ha nem az egyetemes fejlődés gondolatát értjük rajta, hanem pl. a tudomány és technika fejlődét. A haladás azt is jelenti, hogy csökken a világban a társadalmi szenvedés. A haladás így értelmezett eszméje+szabadság eszméje a felvilágosodás öröksége. A felvilágosodásnak egy másik öröksége az az illúzió, hogy a modern világ jobb, nemesebb, igazabb a premodern társadalmi berendezkedéseknél. Ha más nem is, legalább Auschwitz és a Gulág kiábrándíthatott volna minket a modernséghez fűződő efféle illúzióinkból. H. Á. szerint a mi világunk sem nem jobb, sem nem rosszabb, mint számos korábbi társadalmi berendezkedés, csak más. VII. SZABADSÁG ÉS EGYENLŐSÉG A modern társadalmi berendezkedés szerkezete egyenes ellentéte minden premodern társadalmi berendezkedés szerkezetének. A premodern társadalmak a rétegeződésre, míg a modern társadalmak a funkcióra alapozódnak.
A premodern társadalmakra természetes hierarchia jellemző. A társadalmi rétegződésbe tehát beleszületünk. Mindenki azzá válik, aminek született, azaz társadalmi funkciója születése pillanatában adott. A hierarchia csúcsán többnyire egyetlen férfi - törzsfőnök, király, császár vagy kivételesen egynéhány férfi áll. Ezekben a társadalmakban a szükségletek, továbbá a szükségletek kielégítésére szolgáló eszközök is hierarchikusan vannak elosztva és újra nem oszthatók. Például az írni-olvasni tudás a hierarchia alján tartózkodónak nem szükséglete. Ez a radikálisan egyenlőtlen esélyek világa. Ennek a természetesnek hitt világrendnek oszlopait rázza fel a gondolat: h minden ember egyenlően szabadnak született. Ennek a mondatnak nincs pozitív értelme. Azaz az értelme a tagadásban van. Azt valljuk ezzel a mondattal, hogy nem születési helyünk határoz meg bennünket. A felvilágosodás beszédfordulatai közül manapság sokan gúnyolják az "én ember vagyok" hitvallást. Hiszen ember, amúgy általánosságban valóban nem létezik, csak ilyen vagy amolyan ember. Ez persze jogos kifogás. Nem felejthetjük el azonban, hogy az "én ember vagyok" kijelentés is egy rejtett tagadás kifejezése. Azt jelenti: én nem jobbágyember, úr, herceg, zsidó, eretnek, paraszt vagyok, nem, én egyszerűen, mint mindenki más, ember vagyok. Ami eddig természetesnek tűnt, az nem természetes - éppen az ellenkezője a természetes. Röviden: az egyenlőtlen esély nem természetes. A modernség alapeszméje az egyenlő esély. Mihelyt megfogalmazódik az egyenlő esély eszméje, minden társadalmi intézmény és intézkedés kiteszi magát annak, hogy igazságtalannak fogják bélyegezni, mivel nem segíti elő az esélyek kiegyenlítését, az egyenlő esély állapotának megközelítését. Az egyenlő esély eszméje nem a társadalmi egyenlőség eszméje. Mindenki ugyanarról a startvonalról indulva kezdje meg a futóversenyt, de a végeredmény egyenlőtlen lesz. De míg a premodern társadalmakban az egyenlőtlenség volt a természetes kiindulópont, a modernségben éppen fordított lesz a helyzet. Minden ember self-made man. (elsők Napóleon, Rotschild) A modern társadalom éppen ezért elégedetlen társadalom. A modern társadalom lelki betegségei közül a "ressentiment", e fájdalmas irigység az, ami éppen az egyenlőség eszméjével tart rokonságot. A modern embernek meg kell tanulni tisztességesen együtt élni azzal a tudattal, hogy másoknak, esetleg kevésbé érdemeseknek is, minden jobban sikerül. VII. PIAC, TUDOMÁNYOS-TECHNIKAI BERENDEZKEDÉS
HALADÁS,
POLITIKAI
A modern világban a funkció, amit végzünk, fogja meghatározni a társadalmi hierarchiában betöltött helyünket. (es nem forditva) Ebben a világban a szükségleteket és kielégítésük eszközeit sem lehet többé a születés meghatározta helyhez rendelni. Az elosztás intézménye a piac lesz, a funkcióknak megfelelő szükséglet-kielégítő eszközöket csak mennyiségileg lehet meghatározni. Mindenért pénzzel fizetnek, ennek mennyiségét pedig mindenki minőségekké, minőségi szükséglet-kielégítőkké fordítja vissza. Ez is pl. h nem lehet a modernségről tiszta haladás v hanyatlásként beszélni. (pénz: pusztít, de szabadságot is ad) Minél kevésbé korlátozott a piaci mechanizmus, minél inkább önszabályozó, annál inkább beszélhetünk kapitalizmusról. A kapitalizmus a javak és emberek elosztásának az a módja, mely nélkül a modern társadalom nem lenne képes fennmaradni. A kapitalizmus forradalmi
radikalizmusa a hagyományos kapcsolatok állandó felbomlasztásához vezet, ugyanakkor veszélyezteti is azt a világrendet, melyet fenntart. Ezért kell mindig intézményesen korlátok közé szorítani. Ezt teszi a szocializmus, azaz a szociáldemokrata politika, mely igyekszik az újraelosztás politikáját érvényesíteni. Ezt nevezik a modernitás ingájának. Kapitalizmus van, de kapitalista társadalom nincsen. A piaci elosztása a modern társadalmi berendezkedésnek csupán egy alkotórésze. A másik kettő a tudományos-technikai haladás, illetve a modern politikai berendezkedések A tudomány és technika fejlődésével kapcsolatban beszélhetünk egyedül , a nyereségek itt nem járnak együtt veszteségekkel magán a tudományos-technikai fejlődésen belül. A természettudomány és a technikai tudomány, kumulatív, azaz később többet vagy jobban tudunk, mint korábban. A modern tudomány és technika fejlődése tehát egyenes vonalú, azaz itt, és egyedül itt, tudjuk összehasonlítani a nyereségeket a veszteségekkel, s nyugodtan állíthatjuk, hogy a nyereségek felülmúlják a veszteségeket. Egyre fontosabb elválasztani a tudományos eredményeket azok technikai alkalmazásától. De minél fontosabb, annál kevésbé lehetséges, ám erkölcsi szempontból annál inkább szükséges. Pl. nukleáris energia, klónozás A kumulatív fejlődés az a sajátosság, ami a tudományos világképet a modern világ uralkodó világképévé tette. Az uralkodás ebben az esetben legalább kétfélét jelent: Egyrészt alapelvet jelent, melyre minden tudás visszavezethető, másrészt hatalmat, azaz uralmat a szó tágabb, társadalmi, politikai értelmében. Egyes filozófusok szerint a "modern politikai berendezkedés" kifejezés tautologikus, mivel politikai berendezkedésről, talán a görög polisz és a római köztársaság kivételével, csak a modernség kialakulásától kezdve beszélhetünk. Akár elfogadjuk ezt az elméletet, akár nem, egy bizonyos: a modern kor kifogyhatatlan új politikai hatalmi formák, új intézmények kigondolásában és bevezetésében. (Államformák, pol.i-társ.i világnézetek, osztálytársadalmak v osztály nélküli társadalmak csak a modern világban vannak). Röviden összefoglalva: csak a modern világban léteznek ideológiák. Az előbb említett három tényező, azaz a piacon történő elosztás, a tudományos-technikai tudás felhalmozódása, végül a választott és választható a politikai szerkezet együtt jellemzik a modern társadalmi berendezkedést. Ez a három tendencia kölcsönösen támogathatja egymást, de időnként súlyos konfliktusba is kerülhetnek egymással. Pl. a piac működésébe való állami beavatkozás már a 19. században is ennek a konfliktusnak a kifejeződése volt. Ugyanakkor a piaci elosztás, mindenekelőtt a kapitalizmus dinamikája is erősen befolyásolja a modernség másik két tényezőjét, és konfliktusba is léphet velük. Ma a tudományos kutatásnak igen nagy tőkére van szüksége, s ezért a piac befolyása a tudományos és technikai tudás felhalmozásának irányára jelentős. A politika korlátozhatja ugyan a piacot, de engedelmeskednie is kell neki. Végül a tudomány és technika fejlődésének nagy hatása van mind az elosztás rendszerére, mind pedig a politikára. Pl a politizálás természetét megváltoztatta a TV vagy a tőzsdén való spekuláció lehetőségeit a mobiltelefon. Mi vagy ki mozgatja a három tényező kölcsönhatásának alakulását? Automatikus? NEM
A modernség a szabadságon alapul - a szabadság pedig olyan alap, mely nem alapoz meg semmit. Nemcsak a modernség előkészítése, hanem működése is feltételezi azt a cselekvésben kifejeződő beszédet, amit a modernség dinamikájának neveztem. A modernség éltető eleme a modernség dinamikája. "ez így nem jó, ezt jobban lehetne csinálni‖. Ezzel tudjuk a modernség hátrom tendenciáját valahogyan mindig egyensúlyban tartani, megbillenő egyensúlyt újra visszaállítani. VIII. A LIBERÁLIS DEMOKRÁCIA - A LEGKISEBB ROSSZ A legjobb modern politikai berendezkedés olyan berendezkedés, mely a modernség dinamikájának a gyakorlását leginkább elősegíti vagy lehetővé teszi. A totális rendszerek is modernek, csak kevéssé képesek arra, hogy a modernség dinamikáját életben tartsák, hiszen kevesek gyakorolják. Kapitalista világgazdaság → földgolyó szegény és gazdag népekre oszlik(a gazdag országok abból lettek gazdagok, hogy a szegények szegényebbek lettek) Ebből két dolog következhetne, legalábbis elvileg. Az egyik, hogy jobb lett volna nem modernné válni. Ez az eshetőség nem áll reálisan nyitva. A másik, a modernség dinamikájának globálissá válása, egy globális újraelosztás politikájának képviselete, ami azonban igazán csak demokráciákban lehetséges. A modernség működésének modellje tehát egy konfliktus-modell. Sosem láthatjuk előre, hogy melyik konfliktus oldódik meg s hogy melyik nem, hogy amennyiben megoldódik, mikor oldódik meg és hogyan. 12. Heller Ágnes (2003): „Mi a posztmodern – húsz év után” Alföld, 2003. február Picit kusza lesz, készüljetek fel, de az egész posztmodern is ilyen. Darabokból áll, összevissza szétszórva, és ezekből általában ígyis-úgyis csak darabokat lehet megcsippenteni – ezekből a darabokból kell megpróbálni összeállítani a sztorit. Heller cikke Lyotard egyik 1982-es beszédét alapul véve beszél az ‘elmúlt húsz év‘ posztmodernizmusáról. „Üzenjünk háborút az Egésznek, tanúskodjunk az ábrázolhatatlan mellett, képviseljük a különbségeket, mentsük meg a különbségeket, mentsük meg a Név becsületét‖ – idézi Lyotardot. A posztmodern egy, a modernizmussal szembehelyezkedő irányzat. A modernizmus egy totalista elmélet, azaz végső megoldásokat kíván kínálni. Tök jól tükrözik az ideológiák (nácizmus, kommunizmus), melyek az élet minden szférájára kiterjednek, minden mozzanatát meg akarják magyarázni. Ezzel szemben a posztmodern mindig fragmentáltan vizsgálódik, mindig csak egy darabot kíván megnézni, és a sok darab különböző szemléleteinek összességét tekintve kíván egységet alkotni. Ezt akarja jelenteni a ‘detotalizálás‘ is, amiről Heller beszél (említ retotalizálást is, de soha nem fejt ki). Az esszében Heller öt területen emeli ki az ‘univerzális‘ gondolkodás hanyatlását, eltűnését. Történelemszemlélet. Itt a modern meghaladása nem azt jelenti, hogy a modern kort lezárjuk (‘a történelem vége‘) és egy új korba lépünk; nem korszakváltás, hanem szemléletváltás az, ami az igazi posztmodernizmus. „A modernség modernista értelmezését a modernség posztmodern értelmezése váltja fel – másként látjuk önmagunkat.‖ Többé az nem egy egységes egész, nem egy epikus történet, hanem egy sokszínű mozaik, melynek darabjai – mivel felettébb heterogének – akár nem is illeszkednek egymáshoz.
(A történelemszemlélet detotalizálásának két kulcsmomentuma: a nácizmus összeomlása és a Sztálin korszak vége (különösen 56, ill. 68). Globalizálás is segítette: térbeliség fontosabb lesz, mint időbeliség & globalizáláson belül keresik népcsoportok identitásukat.) Posztmoderneket vádolják, hogy relativizálják az igazságot. De ez pont azért nem stimmelhet, mert a relativizálás csak az abszolutizálás mellett mehet, amit – mint fentebb mondtuk – a posztmodern nem tesz. Különben az igazságfogalom detotalizálása már korábban is megkezdődött, a felvilágosodással: igazságfogalom helyett igaz tudás. Három másik döntő mozzanat: Kuhn-féle paradigma elmélet, hermeneutika, dekonstrukció (leépítés – egy fogalom fokozatos, nem radikális felszámolása). Életforma: a posztmodern életérzés szerint „mindenki úgy él, ahogy tetszik‖. Ezt a ‘negatív szabadság‘-gal vádolják, ami ugye rosszat hoz. Pedig valójában úgy kéne elképzelni ezt, hogy a normák határain belül élhet mindenki, ahogy szeretne. Két ember megérti egymás életformáját, akkor is, ha nem azonosul (tolerancia). Pluralizálódott a nemek közötti kapcsolat, meglazult a hagyomány kötőereje. Igaz, az életforma pluralitásával egyes életformák veszélyeztetve érzik magukat. Van egy eszmefuttatás, hogy vajon a felvilágosodás megegyezik-e a modernizmussal; sokak szerint igen, Heller szerint nem, példaként a fundamentalistákat hozza fel, akik modernek, de nem felvilágosodottak. Művészet lényege: mindenhogy lehet építkezni, csak szép legyen, és az épület mesélje el a maga történetét. A posztmodern nem új irányzatot vezetett be a művészetbe, hanem utat nyitott mindegyiknek. Sok mindent megidéznek, építészetben pl. szecessziós irányzatokat, mussolinista-fasiszta stílust, minimalizmust. Korszakhatárolni meg nem nagyon lehet, sem a modernizmusnak nem lett vége, sem a posztmodernizmus nem kezdődött el egy bizonyos ponton. (Idézzük vissza: A posztmodern szemléletváltás, annyit jelent, hogy máshogy tekintünk a modernre.) Három gondolkodásbeli különbség. 1) a datálásnak nincs szerepe – teljesen mindegy, hogy (saját példa) az Ó-Mária Siralmat mikor írták, ha szép, akkor szép, ha nem, nem. 2) Művészet fogalmának detotalizálása – maga a ‘művészet‘ a felvilágosodásnak a fogalma, univerzális törekvéssel bír. Modernizmusban mindent valamilyen irányzatba kellett sorolni, így szürrealizmus, dadaizmus, etc., illetve impresszionista vers, regény, festmény, etc. A posztmodern szemléletben a művészetek önállósodnak. Ráadásul időtlen lesz minden, egyszerre lehet operát és elektronikus zenét szerezni. „Nem a művészetekben váltottunk korszakot, hanem a perspektívában, melyekből nézzük őket.‖ 3) Míg a modernben a „Mi a művészet?‖ a fő kérdés, posztmodernben „Mitől lesz ez műalkotás?‖. Ennek oka: funkcionális társadalomban élünk. Művészi alkotás és szórakoztatóipar között van különbség: mást várunk el tőle, másként és mással tudják szerepüket betölteni. Képzőművészeti modernizmus: romboljuk le a múzeumokat, mert azt sugallják, hogy a régiek jobbak, mint mi vagyunk. Ma mindennek van múzeuma, versengések, turizmus. Régi felfogás: a múzeum arra van, hogy életben tartsa a halottakat. Posztmodern máshogy viszonyul: 1) kortárs múzeumok 2) régi múzeumok átrendezése 3) a művészi tárgy kerül a középpontba. A jelen mutatkozik be, egy kiállítás nem is akar akár időtálló lenni. Az objektum kontextuson kívül jelenik meg, önmaga kontextusában áll – „kontextus-közömbössé‖ válnak az objektumok. (Kontextus: például egy templomi freskót úgy mutathat be egy múzeum kontextusában, ha a múzeum belsejében épít egy kápolnát). Az ember nem tehet mást, csak a konkrét objektumra koncentrálhat (pl. Tate Modern múzeum). Záró gondolat: a régi felfogást a hagyományos szépművészeti múzeum megtartotta, így ő képezi a detotalizálás határát, de nem tudni, hogy miért. Idézhető idézetek „Az életforma az asszimilációs tendencián belül pluralizálódik‖.
„Ahol vannak fundamentumok ott nincs fundamentalizmus‖. „A posztmodernitásnak nincsenek szent tehenei.‖ „Az időbeliség térben jelenik meg, a történelem egyidejűvé válik.‖ 13. Rostoványi Zsolt: Globalizáció és civilizációk, MTA doktori értekezés, részletek (téma: Külső modernitás-kritikák: fundamentalizmus és retradicionalizáció) A retradicionalizáció, és az egyik formája: a fundamentalizmus a modernitás elutasítása, azaz a modernitással szemben a tradicionális értékek és normák elsődlegességét hirdeti. A retradicionalizáció elsősorban valamilyen külső hatásra való reagálást jelent, olyan válasz ez a jelen égető kérdéseire, amelyet pont a tradíció által biztosított történelmi kontinuitás legitimál. A fundamentalizmust általában kizárólag vallási jelenségként értelmezik, ami tévedés. A modern fundamentalizmus elsősorban politikai és civilizációs-kulturális jelenség, sőt a vallási fundamentalizmus is erősen átpolitizált, politikai célokat fogalmaz meg, a vallást a politikum szférájába emeli. A vallási fundamentalizmus ragaszkodik a Szentírás szigorúan szó szerinti értelmezéséhez. A legáltalánosabb megfogalmazás szerint: „amikor egy embercsoport abszolút igazsággá nyilvánít egy credót, egy tézist, egy dogmagyűjteményt, és ugyanakkor ragaszkodik, ahhoz, hogy az igazi politikát ezekre kell alapozni, tulajdonképpen fundamentalizmusról van szó, és a vallás kierőszakolt visszatérését a politikába manapság fundamentalizmusnak nevezik.‖ A fundamentalizmus olyan magatartás, amely: „menekül vagy kitér az igazról és helyesről folyó nyitott és lezárhatatlan diskurzus elől, és ehelyett vélt vagy állított igazságokat megingathatatlan és vitathatatlan fundamentumnak nyilvánít.‖ A fundamentalizmus európai fogalom, a fundamentum (alapzat, alapelv) szóból származik. Általában a dogmához, az íráshoz való szó szerinti ragaszkodást értik alatta. Az iszlám fundamentalizmus lényege az eredeti alapelvekhez való visszatérés, amelyeket még nem torzítottak el a későbbi korok szennyeződései. A fundamentalizmust általában mindenféle változást elutasító, tradicionalista mozgalomként szokták definiálni. Azonban ez a reformmozgalom a valóságban határozottan kiáll a változások mellett, de itt a változások fő iránya az eredeti alapelvekhez való visszatérés. A fundamentalisták mindig 2frontos harcot folytattak, egyrészről a teljesen Nyugat-centrikus modernizmus, másrészről pedig a megmerevedett, intellektuális rugalmasságát vesztett tradicionalizmus ellen. A szocializmusra és a liberalizmusra épülő fejlődési modellek kudarcot vallottak. A válság a legkülönfélébb szférákban éreztette hatását, azaz egyidejűleg volt gazdasági, társadalmi, politikai-legitimitási, identitás-válság, ami a mindennapi életben a gyors népszaporulatban, a túlvárosiasodásban, az ínséges lakáshelyzetben, a fokozódó munkanélküliségben, a rohamos inflációban, a romló életkörülményekben nyilvánult meg. A retradicionalizáció és a fundamentalizmus is jellemző válság-kísérő jelenségek, válsághelyzetben erősödnek fel, és a válságból kiútkeresésként értelmezhetőek. A retradicionalizáció a modernitás univerzalizmusát, fejlett világon kívüli alkalmazhatóságát vonja kétségbe. Manapság egyre erősödik a kulturális fundamentalizmus is, ami egy eredetileg pozitív elv- a különbözőséggel szembeni tolerancia, illetve a kisebbségeknek biztosított pozitív diszkrimináció- szélsőséges, eltorzított változata. 14. Shore, Cris (2001): „Inventing Homo Europaeus – the Cultural Politics of European Integration”
A cikk az Európai Unió mint új típusú, a nemzetállamot meghaladó politikai alakulat jövőjét, esélyeit boncolgatja a kultúra szempontjából. A fő kérdés, hogy létezik-e, létezhet –e olyan közös Európa kultúra, mely megteremti az állampolgárok EU-hoz fűződő lojalitását. A szerző szerint, amit demokratikus deficitként emlegetnék, az inkább egyfajta kulturális deficit, egy összeurópai identitás és közösség hiánya, amely az Unió politikai fejlődésének legnagyobb gátját jelenti. Bevezetés: Az európai integráció kulturális szemszögből mi Európa? Nincs rá elfogadható definíció, egy történelmi-kulturális képződmény, állandóan változó határokkal és tartalommal. Tulajdonképpen egy konstruált fogalom, az Európáról kialakított saját képzeteink formálják, ún. mentális térképek összessége. ki és hogyan konstruálja ezt az Európa-képet? Bizonyos politikai folyamatok, kulturális stratégiák kizárólagosan elfogadottá tesznek bizonyos Európáról megfogalmazott gondolatokat, a többit pedig marginálisnak bélyegzik, így a politika által támogatott értelmezések Európáról hegemonisztikussá válnak hogyan magyarázható az a folyamat, amely révén bizonyos Európa-fogalmak monopol helyzetbe kerülnek? Az antropológia segíthet megérteni az ideológia és a tudat közti összefüggéseket, a politikai szokások által generált torzulásokat. Az antropológia ezen tényezők vizsgálatával képes az általánosan elfogadott axiómákat is megkérdőjelezni. Az írás alapjául 1995-97 között Brüsszelben végzett terepmunka szolgál, mely során az uniós hivatalnokok által ez európai kultúráról kialakított képet, felfogást vizsgálta a szerző. Hogyan próbálják az uniós hivatalnokok az európai egységet előmozdítani? A francia „construction européene‖ kifejezés írja ezt le, amely jól jelzi azt a mechanikus, irányítói szemléletet, amivel az európai elitek elő kívánják mozdítani az európai egységet. Magukat egyfajta „építészként‖ fogják fel, akiknek küldetése a nagy európai vállalkozás felépítése. A nemzetállamok versengésén alapuló régi nemzetközi renden túllépő új szerkezetet kívánnak megalkotni, és ebben egy európai unióról kialakult idealisztikus kép vezérli őket. Kormány állam nélkül, vagy állam nemzet nélkül? Az EU által megjelenített új kormányzati rend a Maastrichti Szerződés által valósult meg végérvényesen. Az EU hivatalnokai szerint egy hibrid politikai képződmény jött létre, amely teljesen egyedi, folyamatosan változik, és nem tudjuk milyen lesz végső formája. William Wallace szerint: kevesebb mint egy föderáció, több mint egy kormányforma, egy állam nélküli kormányzat -> a szerző szerint ez a megállapítás nem helytálló Egy állam nélküli kormány fejetlenségre, egy széttöredezett társadalomra utal. Azonban az állam nélküli társadalmakban is hosszútávon megindulnak az osztályokat kialakító folyamatok, amely végén kialakul egy állam-szerű képződmény. Az EU hatáskörének és intézményeinek bővülése talán az állammá válás folyamatát jelenti. AZ EUnak már most is sok „állami‖ tulajdonsága van, pl. az egységes valuta. Nem állam nélküli kormányzat, sokkal inkább az első transznacionális állam. A jogi, intézményi, gazdasági egységesülés azonban nem jár együtt a társadalmi egységgel. Nincs a nemzeti nacionalizmust kihívó európai identitás vagy európai tudat. Éppen a nemzeti identitás alapját jelentő tényezők (közös történelem, nyelv, vallás, emlékek) osztják meg leginkább az európai népeket. Ezért nem kerülhetett a lojalitás a nemzetállamiról az európai szintre. Egy formálódó európai identitás helyett az emberek a ‘80-as évek második felétől egyre közönyösebbek, sőt ellenségesebbek az EU-val szemben. Az európai integráció az elitek ideológiája, amely még nem tudta megszólítania a tömegeket. Oka: a ‘90-es évekig nem érezték fontosnak, hogy bevonják az „építkezésbe‖ az állampolgárokat, tulajdonképpen a nép „hallgatólagos beleegyezéséről‖ beszélhetünk. Mivel
az emberek valójában nem voltak felkészülve egy ilyen fokú integrációra, csak annyit szabadott elárulni nekik a folyamatokról, amennyi muszáj volt. Pl. a komoly társadalmi, kulturális, politikai következményekkel járó Maastrichti Szerződést egy technikai-gazdaságijogi kérdéseket szabályozó dokumentumként mutatták be. De a szerződés körüli népszavazási viták rámutattak arra, hogy ez a hallgatólagos beleegyezés már nem tartható fenn. Ez az EU legitimációs válságnak, az elszámoltathatóság és demokrácia hiányának az oka. Demokratikus vagy kulturális deficit nem csak az intézményi-alkotmányos, de sokkal inkább a kulturális legitimáció hiányzik. Minden kormányzat legitimációjának alapja a közös kultúrán alapszik, a vezetők és alávettek azonos kulturális értékeket kell, hogy valljanak, hiszen az „idegenek‖ uralma az elnyomás, a zsarnokság, a gyarmatosítók képét idézi elő. A vezetők és irányítottak közötti közös kulturális örökség az, ami miatt az emberek hajlandóak a törvényeket sajátjukként elfogadni. Épp az a baj, hogy az EU-nak nincs ilyen közös koherens kultúrája, amiben az európai népek egyesülhetnének. Az EU politikai törekvéseinek nincs kulturális legitimációja. Az EU egy nemzet nélküli állam. Demokratikus szeretne lenni, de ez démosz nélkül lehetetlen. („Democracy without demos is simply cratos (power) masked by telos (idealism).‖) Az „európai érdekek‖ védelme nem hangzik túl meggyőzően európai közvélemény nélkül A kérdés: Hogyan lehetne a technokraták Európáját a nép Európájává formálni? Az európaiságnak új értelmet kell nyernie! Nem csak népszerűsíteni kell az EU-t, hanem teljesen át kell formálni a kormányzás módját, sőt az egyén szerepét is, és a politika egy új típusú alanyát kell megteremteni. De vajon meg lehet ezt alkotni, tervezés útján megvalósítani? A hagyományos neofunkcionalista elmélet a maga „spill-over‖ hatásával nem elegendő, a társadalmat nem éri el. Ehhez valamilyen szintű beavatkozás szükséges. A ‘80-as évek végére az EK vezetői rádöbbentek, hogy az európaiak nincsenek tudatában közös kulturális örökségüknek, és tulképp az EK tevékenysége sem érdekelte őket. Az erről készített jelentések az elkereskedelmiesedett, amerikanizált, hagyományos struktúráktól megfosztott társadalmat, és a koherens uniós információs politika hiányát okolták. Elhatározták, hogy javítani kell az EK imázsát -> oktatási, tájékoztatási, népszerűsítő kampányok (uniós szimbólumok bevezetése, közös kulturális örökség tudatosítása, végül az Euró bevezetése) A továbbiakban három olyan konkrét akcióról lesz szó, amellyel az EU a kulturális deficit ellen próbált küzdeni EU Információs politika, mint a nemzetépítés egy eszköze: a de-Clerq jelentés de Clerq belga EP-képviselőt a Maastrichti Szerződés kapcsán kiírt majdnem kudarccal végződő francia népszavazás után kérték fel, hogy kommunikációs és PR szakemberek segítségével vizsgálja meg az uniós kommunikáció javításának lehetőségeit A jelentés megállapításai: az európai integrációt sokkal inkább az állami vezetők, mint a nép akarata alakította. Nem igazán alakult ki az Európához tartozás érzése. A jelentés azt javasolta az EU-t, mint egy márkanevet próbálják „eladni‖. Konkrét javaslatok: ne próbálják elmagyarázni a Maastrichti Szerződést, hangsúlyozzák azt, hogy miért jó az EU az embereknek, milyen előnyöket adhat bárkinek a mindennapi életében. Európa mint a jólét és a jó életminőség garanciája jelenjen meg az állampolgárok előtt. Legyen egy szimpatikus, gondoskodást kifejező, vonzó arculata. A legfontosabb momentum, hogy fel kell állítani egy központi Kommunikációs Hivatalt, amely biztosítja, hogy az EU egy hangon szólaljon meg, és a megfelelő üzenet juttassa el a célcsoporthoz.
Célcsoportok: nők, fiatalok, valamint az újságírók, akiket meg kell győzni az EU jelentőségéről, hogy utána lelkesen tudósítsanak az uniós ügyekről, és támogassák azokat Hatás: a sajtótájékoztató az újságírók tiltakozása miatt teljes kudarcba fulladt, a sajtó teljes mértékben elítélte a kezdeményezéseket. Ennek ellenére a Bizottság kiállt amellett, hogy néhány javaslatát felhasználják (bár beismerték, hogy a jelentés megközelítése erősen kereskedelmi jellegű). Tanulság: ez a kezdeményezés jó példája annak, hogy az EU hogyan, milyen stratégiákkal próbálja az európai tudatot felébreszteni. Általánosnak tekinthető az a vélekedés, hogy a tájékoztatás és információk révén az állampolgárok konszenzusa kialakítható. A tömegoktatás európaizálása, és a történelem újraírása az ötlet: az iskolai tananyagokba, tankönyvekbe iktassuk be az „európai dimenziót‖, az oktatás ugyanis a nemzeti tudat egyik legerőteljesebb formálója a történelem európai szempontú újraírásával a nemzeti oktatás nacionalista torzításai kijavíthatók hogyan néz ki az európai szempontú történelem? Az elmúlt 3000 év európai története eszerint egy morális sikersztori, egy egyenes irányú fejlődést mutató folyamat. Az így kialakult európai identitás egy előretörő történelmi fejlődés végterméke. Az európai kulturális közösség alapjai a közös gyökerek, a közös örökség, a kulturális folytonosság, és egyfajta morális fölény. (A közös történelmi örökség hangsúlyozásának jó pédája az Erasmus és Socrates programok névválasztása) Francia próbálkozások a történelem újraírására: Henri Brugman EU által támogatott törikönyve. (Europe: a common civilisation, a destiny, a vocation) Az európai ideál megtestesítőjévé a Monnet-hoz és Schumanhoz hasonló előrelátó államférfiak válnak, akik megteremtették a jólét és béke Európáját a konfliktust és háborút magukban hordozó nemzetállamok helyett. A kritika: a politikai integráció hívei számára szimpatikus a közös ókori civilizáción alapuló európai kulturális egység képe. De nem számol azzal, hogy a kultúrának, mint egy fix, egységes és meghatározott jelenségnek a bemutatása társadalmilag nem helytálló, politikailag pedig veszélyes is lehet: a 19. századi imperialista-elitista logikát tükrözi. Az EU a veszélyesnek tekintett nacionalista ideológiával szemben akar egy európai perspektívát felmutatni, azonban az eredmény csak annyi, hogy a nacionalizmus helyébe az „europanizmus‖ új ideológiája kerül. Az újraírt történelem az értelem és az egység győzelmeként mutatja be Európa történetét. Nem beszél a rabszolgaságról, az antiszemitizmusról, a gyarmatosításról és az imperialista hódításokról. Ez a történelem, tehát sokkal inkább a felejtésről, mintsem az emlékezésről és a múlt felidézéséről szól. Az európai nő felfedezése: „Az Év Európai Nője Díj‖ az európai új kommunikációs politika – célpontjában a nőkkel - gyakorlatba átültetésének egyik újabb jellemző példája 1987-ben merült fel az ötlet, hogy valahogy színesíteni kéne az európai „alapító atyák‖ képét a nők európai szintű megjelenítésével is minden tagállam kinevezett egy nemzeti bizottságot, mely készített egy jelölt listát a díjra érdemes nőkről, melyek közül egy nemzeti zsűri választja ki a győztest. Majd a nemzeti győztesek közül egy nemzetközi zsűri választja ki „Az Év Európai Nőjét‖ 1996-ban a norvég származású Marit Paulsen nyert: 1939-ben Norvégiában született, anyja egy német férfihoz ment feleségül (német-norvég gyűlölködés ellenpéldája). 1963-ban Norvégiába költözött (több európai országban élt). Mezőgazdasággal foglalkozott (Közös Agrárpolitika), 10 gyermeke született (a gondoskodó anya). A svéd uniós csatlakozás idején
rengeteg az EU-t népszerűsítő cikket és esszét írt, emellett a környezetvédelem ügyét is támogatja. Így Marit Paulsen megtestesíti az európai nő sztereotipikus képét: egy hétköznapi nő, egy anya, a népek közti megbékélés megtestesülése, a jó ügyek bajnoka. A díjátadó ceremónián volt egy kis gond: arra a kérdésre, hogy hogyan választották ki erre a kitüntetésre, azt mondta, hogy fogalma sincs, csak hívták, és jött, mert ingyen volt. Így hát megint beigazolódott az EU-s döntések átláthatatlansága, elszámoltathatatlansága. E kezdeményezés másik eleme, volt, hogy egy kérdőívet küldtek szét a tagországokban, amellyel arra keresték a választ, hogy a nők miért nem törődnek az EU-val. A lehetséges válaszok azt sugallták, hogy a Bizottság szemében egy euroszkeptikus nő egy önző, szűklátókörű hárpia, szemben az erényes, önfeláldozó Marit Paulsennel, aki megtestesíti az európai értékeket. Tanulság: az EU megpróbálja kisajátítani a tipikus női erényeket, mit az anyai gondoskodás -> lsd de Clerq jelentés Konklúzió: Merre tovább Homo Europaeus? a kultúrát az uniós elitek egyre inkább átpolitizálják. Felülről, egy felvilágosult élcsapat által vezérelt kultúraépítés zajlik. -> Szubszidiaritás?? Az EU kultúra-felfogása elitista, magát felsőbbrendűnek tekinti. A cél, hogy az európai tudat által a politika új alanyát teremtsék meg, amely azonosulni tud az EU törekvéseivel és lojális hozzá. A márkanévvé tétel a kulturális imperializmus egy árnyaltabb megfogalmazása -> az európai elitek próbálják gyarmatosítani az európai népet -> „európaizáció‖ Egyelőre nem tűnnek sikeresnek ezek a törekvések, az európaizáció csak az uniós hivatalnokokat hatja át. Változás esélye: pl. az Euró, amely az európaiságot kézzelfoghatóvá teszi az európai ember számára, és élvezheti előnyeit Milyen lenne a Homo Europaeus? Az európai embert, a szupranacionális európai intézmények hozzák létre. Egy transznacionális, sőt posztnacionális politikai szereplő, vagyis egy gyökértelen kozmopolita, aki a felvilágosodás racionalizmusát valósítja meg. A kritika: egy közös európai identitás a történelem során csak akkor jelentkezett, amikor az „európaiakat‖ valamivel szemben azonosították, mint például az afrikaiakkal, vagy muszlimokkal szemben. Dél-Afrikában az „európai‖ címke, egyszerűen a fehér embert jelentette. Vagyis az idegengyűlölet, és a kulturális rasszizmus egy ilyen európai identitás elkerülhetetlen velejárója. Az EU kulturális missziója nem sokban különbözik az egykori gyarmatosítok civilizáló törekvéseitől, mikor a felvilágosulatlan barbár népek között igyekeztek a kereszténységet, a műveltséget és kereskedelmet terjeszteni. Csak most nem kifelé, hanem befelé, Európára irányul ez az „europanizációs‖ törekvés. Az európai tudat és felvilágosult európai értékek szétáradása az európai állampolgárokban vezethetne ahhoz, hogy a politika nemzeti alanyaiból európai alanyokká váljanak, azonban az Európa nagyszerűségéről, fejlődéséről, és civilizáltságáról szóló elképzelések komoly veszélyeket rejtenek magukban. 15. Rostoványi Zsolt: Globalizáció és civilizációk, MTA doktori értekezés, részletek (téma: Az európai identitás (és a multikulturalizmus) egyik kritikája: az európai iszlám) Az iszlám fenyegetés a Nyugat számára a Nyugat-Európában élő muszlimok részéről jön. Igazából kettős kihívás van, mivel az őshonos európaiak és a bevándorolt muszlimok együttélése mindkét fél számára komoly kihívás. Franciaország, Németország, Nagy-Britannia, Hollandia, Belgium és Ausztria azok a vezető nyugat-európai országok, ahol az iszlám vált a második legnagyobb vallássá.
A muszlim kisebbség demográfiai mutató tökéletesen ellentétesen alakulnak, mint az őshonos lakosságé. Még ha további bevándorlásokra nem is kerül sor, évről-évre növekedni fog a nyugat-európai országok lakosságán belül a muszlimok aránya. Amíg az őshonos lakosság korösszetétele egyre kedvezőtlenebb, és mind magasabb az idősebb, és mind alacsonyabb a fiatalabb korosztályok aránya, addig a muszlim kisebbség körében fordított a helyzet. A nyugat-európai muszlimok története a 2.vh végétől kezdődött. A jelentős újjáépítések hatására is felgyorsult gazdasági növekedés következtében a vezető nyugat-európai államokban egyre nagyobb munkaerőhiány lépett fel. A hazai munkaerő egyre kevésbé volt képes kielégíteni a szükségleteket. A kormányok megvizsgálták, honnan lehet a legkönnyebben olcsó munkaerőt beszerezni. A kelet-nyugati szembenállás miatt a keleteurópai szocialista országok nem jöhettek szóba. Franciaország számára adottak voltak az észak-afrikai francia kolóniák. A Német Szövetségi Köztársaság érdeklődésének középpontjába először Törökország került: 1961-ben egyezmény is aláírásra került a 2 ország között, amelyet nemsokára 2 újabb követett: 1963-ban Marokkóval, és 1965-ben Tunéziával. Ezzel kezdetét vette az iszlám világ országaiból származó munkaerő gyors ütemű bevándorlása. Fontos kiemelni, hogy a vendégmunkások a hazai lakosság által a legkevésbé preferált munkatevékenységet is elláttak. Negatív hatások és következmények: a jóléti állam modelljének működési zavarai gazdasági és szociális problémákat okozott, ezeket még növelte is a nagyszámú vendégmunkaerő jelenléte a korábbi munkaerőhiányt munkanélküliség váltotta fel, amely az őshonos lakosságot is egyre nagyobb mértékben érintette a jóléti állam egyre kevésbé volt képes ellátni korábbi szociális funkcióit az őshonos lakosság egy része a vendégmunkaerőt tette felelőssé a kialakult helyzetért A Nyugaton élő iszlám közösségek egy részében felerősödött a radikalizmus, az őshonos lakosság körében pedig felerősödött a gyanakvás, idegenellenesség, idegengyűlölet. A Nyugat-Európában élő muszlimok poszt-koloniális közösségek, azaz jelentős mértékben olyan országokból vándoroltak be, amelyek korábban a mostani befogadó országok gyarmatai, mandátumai, vagy egyéb függő területei voltak. A francia nemzet az állampolgárok közössége, amely az állampolgárok akaratán, döntésén alapul. Viszont a német nemzet kulturális-etnikai kategória. A francia nemzet a közös eszmeiségen, a német a közös kultúrán alapul. A német nemzet részévé más kultúrához tartozó csak kultúrája feladása révén válhat. Mivel a franciaországi muszlimok többsége maghrebi, az ottani hosszú francia kolonizációs múlt következtében a francia kultúra és nyelv cseppet sem idegen számukra, jóllehet maga a környezet és az életfeltételek már sok szempontból igen. Mindez a németországi muszlimok esetében teljesen másként alakult: alapvetően idegen-és idegen nyelven beszélő- kulturális közegbe kerültek, ahol a nemzetfogalom is kevéssé bizonyult befogadónak. A nyugati civilizációban az egyén individuumként jelenik meg leginkább, ezen az alapelven nyugszik a nyugati politikai-jogi berendezkedés is. Ezzel szemben az iszlám civilizációban az egyén elsősorban valamilyen közösség tagja, és alapvetően a közösséghez való tartozás határozza meg az egyént mint individuumot is. Az iszlám vallás a totális, az élet valamennyi szférájának illetve aspektusának a szabályozása igényével lép fel. A Nyugaton viszont végbement a szekularizáció, a politikum és a vallás különválasztása. Fontos probléma a Nyugaton élő muszlim közösségek kettős identitása. A világon élő muszlimok a tagjai a muszlim hívők legnagyobb vallási közösségének, az ummának. Ez látens összetartozás-tudatot, egyfajta sajátos iszlám identitást biztosít. Ezek a muszlimok a nyugati országokban bevándoroltak, mindegyiküknek van származási, illetve anyaországa, amelyhez szintén szoros szálak fűzik őket. Többségük csak részben azonosul az őket
befogadó ország identitásával, kultúrájával, szokásaival, értékrendjével. Vallási vezetőik az iszlám világból származnak, imámképző intézmények a nyugati országokban nincsenek. 2001-ben Belgiumban létrehozták az Arab Európai Ligát. Kiindulási pontja az, hogy csakis erős közösségek számíthatnak arra, hogy egyenlőként kezeljék őket. Határozottan elutasítja az asszimilációt, hitet téve az Európában élő muszlimok kulturális és vallási identitásának megtartása mellett. Kiemeli az olyan multikultúrális társadalmi és politikai modell szükségességét, amelyben különböző egyenlő jogokkal rendelkező kultúrák békében élnek egymás mellett egymás kölcsönös elismerése és megbecsülése, illetve a tolerancia alapján. Az Arab Európai Liga az Európában élő muszlim kisebbségek sok valós problémájára hívja fel a figyelmet. Ezek a kisebbségek alulreprezentáltak a különböző önkormányzatokban, a parlamentekben, kormányokban és intézményekben. 16. Said, Edward (2000): „Orientalizmus. Részlet a könyv bevezetéséből” „…az átlag amerikainak a Kelet fogalma egészen mást jelent, sokkal inkább a Távol-Keleten – ott is főként a kínai és a japán világban ölt testet.‖ Az orientalizmus két elterjedt fogalma: × orientalizmus: keletiekről kialakult nyugati kép, keletiekkel való bánásmód orientalista: mindenki, aki egy-egy résztémában vagy nagy általánosságban a Kelettel (Orient) kapcsolatos tárgyakat oktat, a Kelettel foglalkozó írásokat tesz közzé, a Keletet kutatja az orientalizmus a tevékenység, amely ezekhez kapcsolódik × szerves része a Nyugat anyagi civilizációjának bizonyos szemléletek szerint az orientalizmus az Oriens (Kelet) és az Okcidens (Nyugat) közötti szembenállásán alapuló világszemlélet Az orientalizmus materialistább megközelítése: × 18. sz. óta tárgyalják az orientalizmus jelenségét itt Keletről való gondolkodás intézményesült formája Foucault két könyvben ír erről: A tudás archeológiája, Fegyelmezés és büntetés × a gondolkodók határt szabtak az orientalizmusnak, emiatt az évtizedekig nem volt megismerhető francia, brit hozzáállás dominált × „…európai ember számára fogyaszthatóvá szelídített keleti vallások, filozófia, és bölcseleti rendszerek egész sora.‖ × II.Vh. után USA veszi át a vezető szerepet az orientalizmus tanulmányozásában, de folytatva a brit és francia hagyományokat Said könyvében ezek fényében mutatja be az orientalizmust: × nem öröktől fogva létezik, mint ahogy „Kelet vs. Nyugat‖ sem × Disralei Tancred című könyvét említi a Kelet karrier aki elkezd vele foglalkozni, egész életét annak fogja szentelni × az aktuális Kelet-szemlélet a Kelet-Nyugat viszony produktuma pl.: keleti nő nem mondaná magáról, hogy el van nyomva × az orientalizmus a Kelet feletti euroatlanti gyámkodás terméke × Gramsci gondolata, a kulturális hegemónia adja meg az orientalizmus időtállóságát 17. Lewis, Bernard (1990): „The Roots of Muslim Rage” FONTOS: ez egy 1990-ben íródott cikk, szóval elég régi, itt még nem volt 9/11, meg Irak stb, ami egy-két részében a cikknek meg is látszik. Szóval úgy miheztartás végett... :) Tartalma egy mondatban: Miért neheztel annyi muzulmán a Nyugatra, és miért nem enyhül könnyen a keserűségük
EGYHÁZ ÉS ÁLLAM SZÉTVÁLASZTÁSA: • alapvetően amerikai ötletneknak tartják az egyház és álllam elválasztását • nem újkeletű, bár tényleg az USA-ban emelkedett először jogerőre és vált valósággá • a kettő különbözőségének gondolata már a kereszténység kezdeteinél: "add meg a császárnak, ami a császáré és Istennek, ami az Istené" (Bibliában) ezt álatalában úgy értelmezik, hogy legitimálja a helyzetet, ahol a két intézmény egymás mellett létezik, mindkettő a saját törvényeivel és joghatósági körével mivel ketten vannak, lehet egyesíteni, különválasztani; lehet alárendelni egyiket a másiknak vagy lehet független • vannak más vallási kultúrák, ahol máshogy viszonyulnak a valláshoz és politikához, és a kettő közti problémákra is más megoldások vannak ezek legtöbbször korlátozottak maradtak (egy régióra, vagy embercsoportra) egy van, ami versenyezhet a kereszténységgel mind a hívők számában, mind az életerejében: az ISZLÁM AZ ISZLÁM: • az iszlám a világ egyik legnagyobb vallása • méltóságot és értelmet ad a hétköznapi emberek, az szegények életének is • viszonylagos toleranciára tanít • egy egész civilizáció épült ki belőle • de csakúgy mint a többi vallásnál, itt is vannak időszakok, amikor a követőit haragra és erőszakra buzdította (de NEM az egész muzulmán világra terjed ki, és NEM kizárólag a Nyugat felé irányul) • a Nyugat elutasítsa közel sem egyhangú • itt nem kellett az amerikai politikának olyan kihívásokkal szembesülnie, mint Délkelet-Ázsiában: nincs Kuba, nincs Vietnam (ó, azok a boldog "békeidők" :), ismét kiemelem, ez '90-ben íródott!) • nyugati kultúra elutasítása és az értékek, alapelveké, amiket gyakorol/amit birtokol --» ezeket ördöginek tekintik, akik pedig ezeket elfogadják, "Isten ellenségei" fura ötlet hogy Istennek van ellensége, és az ember segítségére szorul, hogy legyőzze azt ősi dualista vallásokban az ördög mint egy külön, Istentől független személy jlenik meg, aki a tiszta jóval szemben, a tiszta gonosz megtestesítője bár az iszlám monoteista vallás, ahol Isten próbatételként küldi a gonoszt az emberre, az iszlámra hatott a dualista felfogás is, ahol jó és rossz, fény és sötétség csap össze A HITETLENEK: • Mohamed nemcsak próféta és tanító, de uralkodó és katona is egyben • ha az iszlám követői a szent háborúban Istenért harcolnak, akkor akik ellen küzdenek, azok nyilván Isten ellen is... az iszlám állam szuverénje Isten --» így ő szuverénként a katonaság parancsnoka is --» a hadsereg "Isten hadserege" --» az ellenség "Isten ellensége" • minden emberi társadalom megkülönbözteti magát a többitüől, ezátal könyabben definiálja saját magát • klasszikus iszlám világkép: a világ és az emberek 2 részre osztva: 1."Iszlám háza", ahol a muzulmán törvény és hit uralkodik 2."Hitetlenség/Háború Háza", a muzulmánok feladata őket áttéríteni • az iszlám civilizáció is a maga fénykorában az igazságosság és felvilágosultság közontja, amit hitetlen barbárok vettek körül
- délen és keleten politeisták --» nem jelent veszélyt - északon és nyugaton egy nagy rivális, a kereszténység, ami sokáig egyet jelentett Európával • az iszlám és kereszténység közti harc már 14 évszázada tart, az első 1000 évben az iszlám fejlődött jobban, majd az elmúlt 300 évben a keresztény és poszt-keresztény Európa kiterjesztette vonzáskörzetét az egész világra, beleértve a muzulmánokat is • iszlám világban jó ideje lázadás a Nyugat mindenhatósága ellen - vereségek sorozata: elvesztették a "világuralmat" (és az az oroszoké és a Nyugaté lett), elözönlötték az iszlám országokataz idegen törvények, életmód (ezzel aláásták a tekintélyüket saját hazájukban), az utolsó csep a pohárban a nők emancipciója és a "lázadó" fiatalok • az amerikaiak önmagukat Európa ellenében határozták meg, de ezt csak ők látják így, mások (beleértve az európaiakat is) nem - USA megteremtése európai vállalkozás: Eu. adta a nyelvet, a vallást, az életmódot - sokáig csak európaiak mehettek önkéntesen Amerikába • muzulmánok igencsak keveset tudnak valójában Amerikáról - ez egészen a 2. VH-ig van így, amikor a TV, mozi elterjesztette az amerikai életmódot + európai konkurencia iesésével amerikai termékek + sok muzulmán ment USA-ba és fordítva hirtelen Amerika lett az első számú főellenség, a megtestesült ördög AMERIKAELLENESSÉG OKAI: 1. a Nyugat- és Amerika-ellenesség gondolatának gyökerei Európából jönnek: Németoból (de nemcsak a nácik miatt) - Amerika: a kultúra nélküli civilizáció tökéletes példája, lelketlen és mesterséges - ez a német nézet elég divatos lett az arabok és muzulmánok körében - a 3. birodalom után jöttek a szovjetek, ami még inkább Amerika-ellenes - utána a Fro-ból kiinduló "harmadik világ szemlélet"(egykori aranykor): a tisztaság és jóság Kelete vs. a gonosz Nyugat - pusztán ezek nem lehetnek felellőssek az elterjedt Nyugat-utálatért 2. ma az amerikaiak Izraelnek nyújtott segítsége okozza a heves érzelmeket, ami fura, mert: - amikor Izrael megalakult, a Szovjetunió sokkal hamarabb ismerte el az új államot, és még fegyveres segítséget is nyújtott, hogy megvédje magát az új állam, rájuk mégsem haragudtak - ez sem kielégítő magyarázat 3. nem csak az iszlám világ táplál gyűlöletet a Nyugat iránt, a vádak: szexizmus, rasszizmus, imperializmus - de ebben nem csaka NYugat bűnös, hanem az egész emberiség - pl a rabszolgaságról azt tartották, isteni törvény teremtette meg, és a nyugatiak voltak az elsők, akik törvényen kívül akarták helyezni ezt az intézményt - az összes vádban annyiban "bűnös" a Nyugat, hogy felismerte, elnevezte ezeket az új jelenségeket és megpróbált gyógymódot találni rájuk több-kevesebb sikerrel (de ugyebár dr Alzheimert sem okoljuk a betegségért, ami róla kapta a nevét?!) - legtöbb támadás az imperializmust éri: muzulmánok nem tudják elfogadni, hogy a hitetlenek uralkodnak az igaz hívőkön - ez természetellenes, szemben az isteni törvénnyel, a vallás és az erkölcsök korrumpálásához vezet - imperializmust úgy értelmezik, mint a nem-muzulmánok uralma a muzulmánok felett - de ha így értik, akkor miért nem a Szovjetunió ellen irányul a haraguk,
mikor Ny-Európa minden muzulmán szerzeményt visszaszolgáltatott, a szovjetek nem (lehetséges magyarázat: túl közel a SZU, félnek tőlük...) - de ez sem megfellő magyarázat... 4. a nyugati kapitalizmus és demokrácia az vonzó, eredeti alternatívát kínál a hyagyományos iszlám gondolkodásmóddal szemben --» fundamentalista vezetők ezt felismerték, ezért tartanak a Nyugattól CIVILIZÁCIÓK ÖSSZECSAPÁSA: • a szekularizmus gyökerei a keresztény tanításban és gyakorlatban: állam és egyház szétválasztása - a muzulmánok között is voltak vallási viták, de olyan, ami akkora port kavart volna fel, mint a protestáns-katolikus vita, nem • muzulmánoknál nincs olyan doktrína, hogy szét kell választani az egyházat és az államot - ez a vallás csak arra van felkészülve, hogy toleráljon más vallásokat, de arra, hogy egyenlőséget adjon nekik, nincs • az iszlám világ először csodaláta a nyugati civilizációt, mert ott nem volt növekvő szegénység és elmaradtottság - egy ideig azt itték, a nyugati siekr kulcsa a gazdasági fejlettség (főleg az ipar) és a politikai intézmények (főleg a szabadság) - reformerek generációi próbáltál bevezetni a muzulmánoknál is, hogy egyenlőek legyenek a Nyugattal, sőt, visszanyerjék vezető szerepüket (megaláz, hogy az egykori nagy civilizációt leigázták) - sokaknak a nyugati kereskedelmi, pénzügyi, ipari megoldások bevezetése nagy pénzt hozott, de ők izolálódtak a tömegektől, és árulónak tartották őket) - a helyi reformok (nyugati mintára) nem tudtak a növekvő krízishelyzetekkel megbirkózni, ismét a szegénység ett úrrá - a hagyományos iszlám megoldásokat hirdető szavak nyitott fülekre leltek A FUNDAMENTALISTÁK HARCA: • modernizmus és szekularizmus ellen • a szekularizmus elleni harc tudatos és nyílt • a modernizmus elleni harc se nem tudatos, se nem nyílt, az egész iszlám világban zajló változási folyamat ellen történik, ami a politikai, gazdasági, szociális és kulturális szerkezetet átalakította sok muzulmán országban - ez a hagyományos értékeiket kisemmizte - az iszlámban van vmi, ami még a szegény parsztokban is méltóságot ébreszt, és ennek eltiprása haragot és gyűlöletet válthat ki --» az ország vezetői is emberrablásra és gyilkosságra bíztatják a népet • mivel a Nyugat elismert vezetője az USA, így ellenük irányul a gyűlölet, még akkor is, ha ők nem tettek semmit - pl '89-ben, Islamabad-ban USIS központ megtámadás, mert Salman Rushdie Sátáni versek c. könyvét kiadták az USA-ban (pedig Rushdie angol-indiai, és UK-ben sokkal hamarabb kiadták a könyvet, akkor senki sem tiltakozott) MIT TEGYEN A NYUGAT? • ne hagyjuk, hogy kiprovokáljanak hasonló irracionális cselekedeteket • (nem minden importált ötlet talált elutasításra, pl a politikai szabadságok, és a katonai öltözék sikeresen beépül az iszlám világba is) • vigyázzunk, nehogy egy új vallási háború vegye kezdetét, ami a régi előítéletek
újraéledéséből táplálkozik • törekedni kell az iszlám vallási és politikai kultúrájának jobb mgismerésére a történelmük, irodalmuk és elért eredményeik mtanulmányozása alapján 18. Birch, David (2001): „The idea of Asia” BEVEZETES, SAID Sokan (politikusok, burokratak, ujsagirok, uzletemberek es az akademiai elet tagjai) ugy beszelnek Azsiarol, mintha Azsia egy egyseges es homogen blokkent letezne. Hasonloan, a 90s evekbeli azsiai gazd-i valsagnal is igy gondolkoznak Azsiarol. A valsag elotti Azsia, mint a kemenyen dolgozo azsiaiak hazaja, akik meg a nyugati munkaerot is fenyegethetik; a valsag utani Azsia, amely a korrupcio miatt nem volt kepes megfeleloen alkalmazni a ‘josagos‘ Ny altal atadott piac-altal-vezerelt gazdasagot. Persze sokkal bonyolultabb a kep, s ez mind csupan az elkepzelt Azsia, s nem lehet objektiv. Miert gondolkodik a Ny igy Azsiarol megis? Eszak-Am-ban az ‘Area Studies‘, amely a liberalis human kepzes resze, hozzajarult, h ugy tekintsenek az azsiai civ-ra, mint ahol a legfobb jellemzok: a falu kozponti szerepe, a gyermeki alarendeltseg, es a hierarchia. A Ny volt a gondoskodo gyarmatosito hatalom, amely mar sugallja is az europai, am-i felsobbrenduseg tenyet, s azt legitimalizalja. Said: Orientalism (1978) volt rola egy egesz ora, de azert nem ugranam at teljesen. Said hangot emel az ellen, h nincs kulonbsegtetel: h vannak 1. apolitikus kulturalis muvek, (pl Rudyard Kiplin muve: Kim, v a hollywoodi film: The King and I pl) es 2. egyertelmuen azsia-ellenes politikai lepesek (pl. 19.sz-ban Ny altal torteno megszallasa Kinanak es mas tersegbeli orszagoknak, v mai Australia, Uj-Zeland, UK CAN US- rasszista anti-azsiai politikaja). Said 4 pontot emel ki, h h abrazolta negativ fenyben Azsiat a Ny. 1. hangsulyoztak Ny-n, h Kelet nem emberi, csak a Ny az. 2. Kelet abrazolasa a Ny szamara ennek fenyeben tortent. 3. Ny felsobbrenduseg erzese innen fakad. 4. Ny intervenciojat lehetove teszi S ezaltal ertheto meg h h itelik meg ma Azsiat, s gondolkoznak, h endo-colonialism, postcolonial, neo-colonialism van-e. Ezek a kifejezesek a mai Azsiara vonatkoznak, de nem ter ki ra, m az a konyvben van benne s ez csak a bevezeto fejezet. CULTURAL IDENTITIES A Kelet (Orient) az idok soran azt a szerepet toltotte be, h mint a mas (other) megtestesitojekent a Ny onmagat definialhassa. Pl torok a 16. sz-ban, Japan a 2.vh alatt, azt mondtak, h mas mint a Ny, s e szembenallas lekepezodik ertekekre: pl kereszteny az: olvasott volt, erzekeny, kegyes, csupa jo vs pl muszlimok: fanatikus, eroszakos, kegyetlen es irracionalis. Nos lassunk csak ket filmet: Gunga Din (1939): 3 brit katona egy alazatos indiai (-Gunga Din) segitsegevel sikeresen elfojt egy lazadast, amely az indiai brit uralmat fenyegette. Blood Oath (1988): a 2.vh vegen egy ausztral tiszt kiserleteit mutatja be, h haborus bunoket elkovetett japanokat birosag ele vigye, s igazsagot szolgaltasson Latjuk, h ‘Gunga Din‘ akkor keszult amikor meg elt a gyarmati idoszak. ‘Blood Oath‘ inkabb nosztalgikus visszanezes lehetett max.
Gunga Din (az indiai) maga alacsony, gyenge fizikumu, s ha brit van a kozeleben akkor el kezd gyermeki idegessegel nevetgelni. A 3 brit katona meg eros es jo harcos, gyakran verik az alavetett nepet, ha epp nem megfeleloen viselkednek. Latod, h Gunga Din-t nem is lehet komolyan venni, h nem is olyan ‘szintu‘ mint masok, h is tudna iranyitani a sorsat. Nem mas o, mint az indiai gyerek a brit felnottek vilagaban. (itt emlitenem azt az analogiat, h a 97-98-s azsiai gazd krizis utan az IMF meg a Vilagbank ugyanugy ezt a szuloi hozzaallast demonstralta, s Azsia mint gyerek fogadja el e ket felnott nki szervezet altal adott gyogyszert) Vissza a filmhez: az, h Gunga Din a briteknek segitett az indiai lazadas ellen, jol tette a britek szt, hiszen ez az eletenek a celja, s i kene viselkednie minen joravalo indiainak, hiszen alacsonyabbrendu. A dekolonizacio utan mar ilyen filmet nem lehetne csinalni. Blood Oath-ban lathatjuk a jelenkori orientalizmus abrazolasat. A japanokat ugy mutatja be a film, mint szadista csak csoportkent funkcionalni kepes nepet, akik az ertelmetlen eroszak hivei. A targyalason nem is mutatnak megbanast a buneikert. De azt is sugallja a film, h lehetseges oket ebbol kigyogyitani, civilizalni megfelelo ny-i rahatasokkal: keresztenyseg, nyi demokracia elhozatalaval. De nem ezeket, akik itt eppen nem ismerik el buneiket, oket meg kell szegyeniteni, s Ny-nak erot kell demonstralnia azzal, h egy ilyen felsoreteget levalt, s ujrakezdheto minden. Nagy kulonbseg az idobeli elteres mellett, h a ‘Gunga Din‘ filmben: Ny dominal technikai, katonai es gazd-i szinten. Blood Oath-nal ez az objektiv feljebballas mar hianyzik. De a Ny meg mindig az erkolcsi fronton magasabb szinten all- i van bemutatva. Nos azt mondhatnad, h ez mind fikcio, de Said azzal ervel pont, h ilyesmi az, ami az Azsiarol alkotott sztereotipiakat nagyban megalapozza. Mas valos peldak arra, h h reagal a Ny Azsiai tortenesekre -1997-98: azsiai gazd-i krizis: 1. a ny-i spekulansok voltak, akik elinditottak az egeszet [azert nehogy azt gondold h most akkor fuj spekulansok m ez nem olyan egyszeru], s a valuta el is vesztette erteket, emberek elvesztettek az allasukat, s az arak az egekig szoktek- nelkulozes es ehezes kovetkezett 2. a Suharto kormany mar korabban is eroszakosan elnyomta a diakok, iszlamista, prodemokrata v ertelmisegi koroket, barkit aki felszolalt ellene. De az egesz ugy kerult bemutatasra, mint az irracionalis azsiai emberek reflexkent alkalmazott cselekedetei, hiszen ok fanatikusok es eroszakosok. A ny-i media nem foglalkozott azzal, h mi volt a valodi ok, h a ny-i spekulansok szerepe mi volt, nem elemezte a helyzetet, hanem megoldotta ezzel a leegyszerusitessel, h az azsiai sztereotipiakkal magyarazta. Az, h ‘food riot‘-ok voltak, az szinte termeszetes es elkerulhetetlen volt, hiszen a Kelet szegeny, tajekozatlan, az elet ott kilatastalan, m az emberek barbarok es irracionalisok. -Kelet-Timor esete azert erdekes, m amikor fuggetlenedni akartak Indoneziatol, akkor Australia epp tamogatta, m ugy alt erdekeben. Milyen az, h jon a feher megmento, s ellenzi es harcol az indonez kolonialis elnyomas ellen, ami valojaban csak felvaltotta a korabbi portugalt!? (Sot, azert nem is lett fuggetlen a portugalok utan Kelet Timor, mert Australia felt, h akkor destabilizalodik a regio). -1998: sydney-i (feher) politikust megoltek egy kulvarosi reszben. Abban a varosreszben epp nagy volt a vietnamiak aranya. S volt sok drog-dealing is. Na vajon h allitotta be a media?!,
pedig Australiaban mashol is voltak nagy szamban vietnamiak, mashol is volt drog kereskedelem, megis ez igy tarthatatlan, nagy emigrans-ellenesseg alakult ki Australiaban pol-i szinten is! (One Nation Party: sikert ert el a White Australia kampanyolasaban) -> Said kiemeli, h latjuk h az orientalista diskurzus annyira flexibilis, h mindig fel lehet hasznalni arra, h embertelennek es barbarnak mutassa be az azsiaiakat. Pol-i celokra lehet hasznalni. Kit h jellemez a Ny: japan az celtudatos, okos, szorgalmas es konyoruletlenfenyegeti a Ny-t mert elveszi a munkat tole. Az indonez az lusta, tajekozatlan, korrupt, irracionalis, meg is erdemli szornyu sorsat. A vege mindig a negativum. AZ AZSIAI ERTEKEKET MIRE HASZNALJAK FEL MAGUK AZ AZSIAI VEZETOK? IMAGINING ASIA: A nemzet az egy elkepzelt kozosseg, amiT a sok etnicitas es vallasi csop s mas kulonbseg szethuz, s az azsiai ertekekek ideajat, mint osszetarto erot fel lehet ez ellen hasznalni. Pl.: Sukarno Indoneziaja miutan hollandoktol elnyertek a fuggetlenseguket, kitalalta, h legyen a Pancasila ez a nemzetformalo ero. Pancasila alapjan a kovetkezok az ertekek: egyisten-hit, embersegesseg (ha igy van a humanitarianism), nemzeti egyseg, demokracia konszenzus es szocialis igazsag megvalositasaval. Itt tehat az ideologiarol kellett donteni, h szekularis v iszlam alapu legyen Indonezia. Most latod ugye, h ez epp h kirekeszt, s nem bevon kulonbozo csoportokat. Muszlimoknak nem osszeegyeztetheto a nemek kozotti egyenloseg azzal h iszlam szt ‘mit kepzel a no h sajat eletet akar‘ [vagyis a Koran is mar sok hardline muszlim szt ugy rendelkezik, h ‘ugy van az jol, h a nonek csak a szeme szep, i tobbet ne is mutasson magabol‘], anti-iszlamistanak tunt a muszlimoknak a Pancasila. (egyebkent az is persze). OK, masik pl: Kelet timor eseten ugy ertekelte Indonezia, h nem osszeegyeztetheto a kelettimoriak torzsies eroszakos viselkedese (ahogy epp a fuggetlenseguket mernek kuzdeni), mikozben kelet timor azert fordult a Ny-hoz, h demokraciat akar. Latod, h benne volt a Pancasila-ban a demokracia, dehat sajat pol-i erdekei miatt Indonezia azt hangsulyozta, h kelet-timoriak barbarkent viselkednek s fenyegetik az egyseget (ami tenyleg ugyancsak benne volt a Pancasila-ban), t pol-i celokra hasznaltak fel a Pancasilat megint. ASIAN NATIONALISM AND MODERNISATION Nacionalizmus vs modernizacio az orok dilemma. Azt hangsulyozza ugy altalaban Azsiaban az allam, h a tradicio ami a modernizacio utjaban allhat, az csak bizonyos retegekhez kotheto, mint a nok es az Aboriginal nepesseg, s vannak azsiai racionalis ertekek is, amelyekkel elerheto a modern azsiai allam letrejotte. Sot, osszeegyeztetheto a ketto, s a tradiciok modernizalasaban a modernne valas egy sajatos azsiai utja testesul meg. Pl.: indiai hinduizmus az nem lehet egyenlo a modernizacioval, m benne van a passzivitas, fatalizmus, ‘other worldliness‘ stb. De Radhakrishnan (1975ig elt) azt hangsulyozza h a muvelt indiai nem is ilyen ertekek alapjan el. Plusz az indiai kaszt-rendszer osszeegyeztetheto az okori gorog orokseggel (ami meg a ny-i modernitas alapja): rasszbeli felsobbrenduseg van mindkettoben [?]. Harmadik, amit hangsulyoz: az a kozgazdasagi magyarazat h azert nem valhat sose modernne India Indiakent, m h nem volt itt ‘laissez-faire‘, ez Radhakrishnan szt nem igaz, m egy szent szovegben epp h ez all: ‘the world is so arranged that each man‘s good turns out to be the good of others‘. Itt van a free market capitalism-re a felhivas szte! Indiai lehet indiai es modern egyszerre. Ha ugy gondoltad h erdemes beruhazni 3000 Ft-t erre a konyvre, m h majd eladod jovore s addig meg legalabb meg van az illuzio h tettel vmit a glob civ vizsgad erdekeben, lapozz a 19—20. oldalra. S ha ugy gondoltad h ezen a 3000 Ft-n inkabb elmesz szorakozni, v veszel
erte 300 db zsomlet az Auchanban, akkor elmondom, h ott van ket reklam, ami ugyanigy azt sugallja, h az ‘azsiai‘ es ‘modern‘ nem ket ellentetes fogalom. GLOBALISATION, NEO-COLONIALISM AND ASIAN VALUES Jelenkori kommunikacios technologia (fax, kabel tv, Internet stb), transznac es multinac cegek – egyre kevesbe van kontrollban az allam Azsiaban. H tudta felhasznalni az allam az azsiai ertekeket arra, h megallitsa a Ny eloretoreset a regioban? a. 97-98 gazd-i valsag: penzugyi tarsasagok ra akartak tenni a kezuket del-koreai vallalatokra. H vedte ezt ki a del-koreai kormany? 1.dehogy adjuk m nagyon alulertekelitek s tul keveset ajanlotok ertuk. 2.itt jon az azsiai ertekek hasznalata: nem megengedheto, h a ny-i gazd-i modell felfalja oket [angolszasz modell ugye a teljes gazd-i racionalitas jegyeivel], hiszen azsiai ertek, h a cegvezetes ugyel a munkas joletetere, s cserebe lojalitas var el mas mint a ny-i kegyetlen kapitalizmus. b. 1994: Szingapur nemzeti napjan a miniszterelnok i reagalt a Sustagen reklamra (Sustagen is nutritional supplement beverage brand-by wikipedia), a kovetkezo volt a szlogen, mikozben kinai kisfiu osszeszoritotta az oklet: ‗Come on Dad, if you can play golf five times a week, I can have Sustagen once a day‘. [tessek itt van a multkori eloadas a globalizacio es fogyaszto viszonyarol, illetve arrol h egy ilyen csalad mar a vilag gazdagainak felso 20%ban van, hiaba azsiai s eltunt a NY-K utan az E-D megosztas is, s hat igen az en apukam aztan nem golfozik hetente 5-szor. Kovetkezeskeppen en se ihatom napi egy Sustagen-t. Hol van itt igazsag?] A min. eln kijelentette, h nem lehet ilyet sugallani a tv-ben, h a gyerek ilyen szemtelen, m az azsiai ertekek az a szeretet, odafigyeles, gyermeki alazat, elkotelezettseg, s nem fer ossze a ny-i individualizmussal, s a reklam szte ezt sugallta. Kulfoldi kozvetites megnyirbalva mindezek utan: no HBO no Reuters, no Asia Business News, a South Park-t nem nezheted mar tobbe tv-n, m h nem eppen egy tundermese. Na de az interneten viszont fent van, marmint a South Park, s itt jon be egy olyan tarsadalmi komponens, ami segiti a kormanyt celjaiban, h pl egy csaladanya megengedi h a 19 eves lanya nezze a South Parkot az interneten, de a kisebb gyerekei meg nem nezhetik [Ooooh sh*t, sh*t, sh*t why can’t I be f*cking older? I wannnaaa watch South Park with Big Sis, Mummy, what harm can it do?]. Interneten tobb mint 100 site blokkolva van, (foleg porno). Nem lehet sajat muholdad sem, nagyobb allami rahatas legyen itt a gondolkodasra. Miert teszi ezt a szingapori kormany? Mar 1965 ota ugyanaz a part van hatalmon (taiwan, malajzia japan indonezia-ban is), s fel a ny-i karos hatasoktol, h meg itt a vegen igazi demokraciat akar a sok ember [bar en szivesen kozolnem veluk, h nekunk Mr Rostovanyi azt tanitotta, h minden kultura egyenerteku s nem jobb a ny-i, ugyh nem ertem miert akarna barki olyan nagy merteku borzaszto individualizmust es szemelyes szabadsagot, hiszen nem lehet kulonbseget tenni kozottuk elmeleti sikon s ez a lenyeg..]. Mindez: h azsiai ertekeket hangsulyozzak a kormanyok: a ny-i kulturalis es gazdasagi neoimperializmus ellen van, v azert, h azsiai nacionalizmuson belul krizis van s meg kell erositeni az azsiai ertekeket, v mindketto!? John Kohut irta, h az azsiai ertekek retorikaja a gazd-ilag sikeres orszagokban erosodott fel, hiszen itt attol felnek, h a Ny utoleresevel kivaltjak a Ny kritikajat, s akkor kell egy ilyen biztositek s filozofiai alap. Vagyis az azsiai ertekek hangsulyozasa a Ny orientalista diskurzusaival szembeni reakcio, v vedekezes. Ugyanakkor arra is felhasznalhato, h a Ny-tol valo elhatarolodassal magyarazva elutasitjak az emberi jogokat, demokraciat, szolasszabadsagot, s ez kivaloan alkalmas arra is, h i szeguljenek szembe azzal aki ‗devians kisebbsegi csoport‘ v ‗az allam ellensege‘. 19. Feischmidt Margit (1997): Multikulturalizmus. Budapest: Osiris
Multikulturalizmus: Kultúra, identitás és poltika A multikulturalizmus a késő modernitásra jellemző diskurzus, amely a sokféleség és a különbözés társadalmi tapasztalatát jeleníti meg, értelmezi és értékeli újra. A modernitásra jellemző homogenizáló stratégiák ellenében fogalmazódik meg, azok elnyomó vagy elégtelen voltából kiindulva a hangsúly a sokféleségre, a különbségekre helyezi. A különbségekről való nyilvános beszéd kategóriái: 1. Kultúra 2. Identitás 3. Politika A Multikulturalizmus: diskurzus változatai és jelentései Multikulturalizmus alapértelmezései: 1. deskriptív multikulturalizmus 2. normatív multikulturalizmus 3. kritikai multikulturalizmus 1. A deskriptív beszédmód a multikulturalizmust ténynek adottságnak tekinti. Ebben az értelemben a multikultúra a javak kulturális sokféleségére utal a fogyasztói társadalomban. Elsősorban a kultúripar (művészet, film, zene), a kommunikáció, és a szolgáltatások (vendéglátó ipar turizmus) területén. A kulturális sokféleségnek ez a formája felszínes és látszólagos, illúzió a tőle remélt tolerancia. 2. A multikulturaliszmusról leggyakrabban normatív értelemben beszélnek: ebben a formájában a társadalmi és kulturális különbségekre vonatkozó szabályok és diskurzusok kritikájára támaszkodva új normák érvényesítését sürgeti. Multikulturalizmus, programként arra vállalkozik, hogy újabb koncepciókat találjon a különböző tradíciójú népességcsoportok egymás mellett élésére. - Pedagógiai multikulturalizmus: az interkulturális nevelés eszméjéből kindulva alapvetően morális érvekre támaszkodva kívánja kialakítani a kölönböző kultúrák kölcsönös tiszteletét.(Radtke, Hamburger 1990) - Állami ideológiaként a multikulturalizmus abból a tapasztalatból indul ki, hogy vannak etnikailag definiálható csoportok, amelyek fenn kívánják tartani sajátosságukat, illetve különbözőségüket, és hívei azt gondolják, hogy a sokféleség elismerése nem összeegyeztethetetlen az ország politikai egységével, hanem abba be tud épülni, sőt az állam támogatására is szükség van. Ehhez a politikai cselekvés két iránya: - intézmények szervezeti szolgáltatások pluralista átalakítása - intézmények a kisebbségek kulturális mintáinak megőrzésére. A normatív multikulturalizmus különböző formáinak központi fogalma a különbség. A politika szintjére emelt multikulturalizmus az esszencializálás, és az etnicizálás révén pontosan azt erősíti meg, amin szeretne túllépni: merev indentitáskategóriákat, a kisebbségek szegregációját. Kisebbségek válasza, a nacionalizmus, fundamentalizmus veszélyét hordozza magában. = reakciós-fundamentalista multikulturalizmus (Radtke)
3. Kritikai multikulturalizmus: a kulturális sokféleség tényéből kiindulva felülvizsgálja az uralkodó és kisebbségi kultúrák által használt fogalmakat, diskurzusokat azzal a céllal, hogy egy nyitottabb és demokratikusabb közös kultúrát alkosson meg. A kritikai multikultarilizmus központi kategóriája a heterogenitás. A multikultarilizmus elsődlegesen az etnikai homogenitást létrehozó, asszmiláló nemzetállam és az ennek alárendelt nemzeti kultúra kritikáját fogalmazza meg, illetve a kulturális sokféleség elismerő alternatíváit keresi. Az idegenség: A modernitás diskurzusaiban és a multikulturalizmus kontextusában. A klasszikus elméletek arra keresnek magyarázatot, hogy mit jelent szociológiai értelemben az idegenség, valamint milyen társadalmi struktúrában és folyamatokban kezelnek embereket és csoportokat idegenként. Klasszikus értelemben az idegen: az a vándor, aki ma érkezik és holnap itt marad. Lényege a közelség és távolság egysége: maga is a társadalom tagja, de helyét éppen a kívül állósága határozza meg. Archetípusa a zsidó kerekedő, aki társadalmi funkciója következtében (máshol termelt javakkal látja el a csoportot) idegennek is kell maradnia. A szociológia chicagói iskola (Robert Park): marginális ember (marginal man) két kultúra határán áll, egyéni forrásokat kell mozgósítania az ebből fakadó kulturális konfliktus megoldására. Ha az idegen nem hajlandó a magával hozott kulturális mintát felcserélni újra marginális ember marad. Az idegen klasszikus szociológiai értelme a konfliktusra koncentrál. A rétegzett társadalmakban az idegenek társadalmi helye és szerepe eleve adott, a társadalom szerkezetéből adódó státuszűröket töltik be. A premodern társadalmakba az idegenség lényege, hogy átmeneti állapot. A modern nemzetállam, amely elsődlegesen a barátokat és az ellenségeket jeleníti meg, az igazi ellenséget az idegenben ismeri fel, és úgy küzd ellene, hogy felszámolni igyekszik azt, az asszimiláció különböző programjaival. Idegen problémák kezelése: Asszimiláció: - kulturális (a többség értékrendjének átvétele) - strukturális ( sikeres beilleszkedés a befogadó társadalom intézményeibe) Integráció: kétirányú folymat, melynek e végén a két kiinduló összetevőhöz képest egy új jön létre (USA, mint a népek olvasztótégely) Szegregáció: A társadalomnak etnikai és/vagy faji jellemzők által determinált csoportokra szakadása. A modernizáció nem vonta maga után az etnikai és faji különbségek jelentőségének várt csökkenését. Az identitás értelmezései és a multikulturalizmus mint identitás diskurzus.
A multikulturalizmus diskurzusának kialakulására hatással vannak az egyéni és társadalmi identitás utóbbi évtizedekben megjelent értelmezési. A Gender studies és a feminista elmélet esszencializmus fogalma a társadalmi és történelmi meghatározottságon kívül álló női lényegre vonatkozik. A konstruktivizmus az esszencializmussal szemben fogalmazódik meg, és amikor identitásról beszélnek, mindenek előtt a társadalmi különbségek létrehozásával és szervezésével foglalkoznak, a társadalmi meghatározás, identitással való felruházás folyamatát vizsgálják, különösen fontosnak gondolják a hatalom működésének feltárását ebben a viszonylatban. A feminista társadalomtudósok a nők egyetemesen alacsonyabb státusának magyarázatát a hatalomhoz, anyagi és presztízs javakhoz való hozzáférésük korlátozásában keresték. Az egyediséget azok az identitások tartják fogva, amelyeket a társadalmi diskurzusok és fegyelmező intézmények konstruálnak. A nemi identitást nem az uralkodó vagy a legerősebb társadalmi diskurzus határozza meg. A társadalmi identitást konstituáló folyamatok három szintje: - mikroszinten asz egyéni tapasztalat integrálja az embert ért hatásokat - közép szinten azok a folyamatok helyezkednek el, amelyek a társadalmi rétegződésből következnek: „vállalkozó, vezetők és a retorika‖ meghatározta módon közösséget teremtenek. - makroszintet az állami és globális diskurzusok, ideológiák alkotják. T.H. Ericsen: az etnikai identitás választás a meghatározottság összjátéka. A kulturális reprezentációk világában a legjelentősebb változást a kommunikációs rendszerek globális piaca váltja ki aminek következtében az identitások túllépnek a partikuláris időkön és helyeken. A késő modern kort az identitások, az identitásalkotás sokirányú, sokféle átalakulása jellemzi, ezek közül a posztmodern a hibridizációt állítja előtérbe. Hibrid, aki az identitás választás szabadságát képviseli, egy társadalmi ideál megtestesítője, egy olyan társadalomé, amelyben nicsenek merev határok, kategóriák. Diskurzusok a kultúráról. A multikulturalizmus a kultúra felmagasztalása és kritikája között. Kultúra a kulturális antropológia szerint: a kultúra a láthatók mögötti lényegben, a kulturális tudásban rejlik, amely a legtökéletesebben a nyelvben ismerhető fel. Nem a tárgyak, a szokások a képzetek, hanem mindezek közösen birtokolt jelentése alkotja a kultúrát. A kulturális relativizmus olyan felismerés, amely a XX sz. elejétől meghatározta a kulturális antropológia szemléletét és módszereit. A kulturális relativizmus három formája: - deskriptív relativizmus (kulturális determinizmusra épülő nézet) - normatív relativizmus (nem lehet jó vagy rossz, fejlettebb vagy kevésbe fejlett kultúráról beszélni.) - episztemológiai relativizmus (minden kultúra egyedi, létezése lényegét tekintve az, tehát a kultúrák nem csak összehasonlíthatatlanok, de még egyetlen közös fogalmi keretben sem képzelhetők el.
A kultúra korábbi homogén szemléletével ellentétben, az egységen belüli sokféleségre helyezi a hangsúlyt. Kritikai kultúrakutatás: a kultúra és a politika összefonódására hívja fel a figyelmet, és a késő modernkor társadalmán belüli gazdasági és hatalmi egyenlőtlenségeket tükröző kulturális sokféleséget tanulmányozza. A modernitás lényege vagy legalább is egyik fontos eseménye a kultúra társadalmi szerepének megváltozása, ami elsősorban a nemzeti kultúrák létrejöttének következménye. A kulturális rasszizmus, amely a biológiai rasszizmus örökébe lépett, a kultúrák összehasonlíthatatlanságának, egyedi és felcserélhetetlen voltának alapján azt állítja, hogy minden kultúrának joga van a léthez, de csak a maga földrajzi helyén illeti meg és nem a bevándorlóországokban. A fundamentalizmus a modernitás ellenében megalkotott kulturális vagy vallási tradíciókhoz való visszatérést sürget. A multikulturalista diskurzusban a kultúrának 2 típusú értelmezése jelenik meg: - a kultúrát adottságnak, egy közösség jellemzőjének tekinti - a kultúrát folyamatszerűnek, állandóan létrehozandónak, változónak gondolja. A társadalmi kultúra: (Kymlicka) ami az emberi tevékenység minden területén, a nyilvános és a magánszférában egyaránt jelentés teli lehetőségeket kínál: területileg szerveződik, közös nyelvre alapul. Továbbá, a kultúra nem más, mint a választás kontextusa, mert a választás szabadságához és megvalósításához nyújt jelentés teli lehetőséget A multikulturalizmus, mint társadalomszerveződési technika: 2 szint: - állam hozza létre, kisebbségek hozzák létre. A kánonok átalakítása és ezzel összefüggésben a különbségek újra értelmezése a pedagógiában a multikulturalizmus egyik legfontosabb területe. A multikulturális pedagógia vagy interkulturális nevelés többféle irányzatot jelöl, melyek a következő alapelvekre épülnek: - kölcsönös tolerancia és megértés - közös kulturális elemekre alapozott szolidaritás - a nevelés az egyetemes moralitásra irányul A kritikai multikulturalizmus nem a kultúrák védelméből indul ki, hanem legfőképpen kritizál, dekonstruál minden olyan diskurzust és technikát, amely az egyes kultúrákat izolált egységként szemléli, s a kultúrát, mint jelenséget a társadalmi vagy politikai folyamatoktól független területként kezeli. A multikulturalizmus bármiféle általános politikájának végső célja az, hogy támogassa az emberek, a társadalom minden tagjának és csoportjának azon képességét (és ezt hívhatjuk kultúra teremtő képességnek is), hogy megalkossák és megjelenítsék önmagukat. A multikulturalizmus mint identitás politika
A multikulturalizmust a politikai dimenziójában elsősorban az etnikai és faji alapon meghatározott csoportok emancipációjával, elismerésért és valóságos esélyegyenlőségért való küzdelmével szokták összefüggésbe hozni. A multikulturalizmus abból indul ki, hogy a liberális állam törvényei segítségével megvédte ugyan a kisebbségek tagjait a diszkriminációtól, de nem támogatta sajátos kultúrájuk kifejezését: Kymlicka szerinti kisebbségi jogok tipológiája: - önkormányzati jogok - polietnikus jogok - speciális képviseleti jogok. Habermas kétszintes asszmilációs modellje: a demokratikus jogállam a politikai integrációt elvárhatja a polgáraitól, beleértve a bevándorlókat is, míg az etikai vagy kulturális asszimilációt nem. Tehát a különbözőségek kezelésének a kulcsa a liberális demokráciákban a politikai és etnikai integráció szétválasztása. A multikulturalizmus hívei szerint a kisebbségek társadalmi integrációjának két egymást kiegészítő módja van: az állam által ellenőrzött közös kultúra, és a különbözőség jogának elismerése, megjelenítése. 20. Evans, Peter (2005): „Counter-Hegemonic Globalization. Transnational Social Movements in the Contemporary Global Political Economy” http://sociology.berkeley.edu/faculty/evans/evans_pdf/Evans%20Transnational_Movements.p df A. Hegemonic vs. Counter-Hegemonic Globalization 1. What do we mean by globalization? People usually mean the prevailing system of transnational domination, which is more accurately called neo-liberal globalization, corporate globalization, or perhaps neo-liberal, corporate dominated globalization. And they also mean processes like shrinking of space, falling costs of transportation and revolutionary changes in technologies of communication. The failures of hegemonic globalization Neo-liberal globalization has proved a disillusioning disappointment to ordinary citizens. global financial volatility that regularly destroys productive capacity slowing growth rates it jeopardized the delivery of essential collective goods like public health, education, and a sustainable environment it exacerbated inequality within and between nations to a degree that is destructive of the basic social solidarity is now associated with a return to military adventurism 2. What is counter-hegemonic globalization? A set of transnational networks and ideological frames that stand in opposition to contemporary neo-liberal globalization arguing that it can potentially be harnessed to the construction of more equitable distributions of wealth and power and more socially and ecological sustainable communities.
Counter-hegemonic globalization would entail building a global political economy that used the shrinking of space and facility of cross-border communication to enhance equity, justice and sustainability rather than to intensify existing forms of domination. Now we are going to analyze the possibilities of a global counter movement that would take advantage of the technological capacities associated with generic globalization and turn neoliberal globalization‘s own ideological and organizational structures against itself. B. The New Organizational Foundations of Counter-Hegemonic Globalization 1. Two prominent organizations, ATTAC and the World Social Forum (WSF) They are build omnibus transnational networks aimed at transforming neo-liberal globalization into a social protection-oriented, market-subordinating, difference-respecting mirror image. What make them very outsanding are the organizationally novel forms whose emergence has been stimulated by neo-liberal globalization. ATTAC: initial focus on support for the Tobin Tax success at spawning a network of politically active sister organizations around the world ideology is essentially one of associational statism: trying to reassert the primacy of political/social decision making in the face of the growing dominance of global markets plus it rejects bureaucratic/representational/party control of public/political decision-making in favor of locally-based participatory structures
WSF: began as a sort of joint-venture between ATTAC and the Brazilian Workers Party the presence of the Brazilian Workers Party suggests that counter-hegemonic globalization is not that post-modern. To the contrary, it rescues traditional social democratic agendas of social protection. 2. The three broad families of transnational social movements aimed at counterhegemonic globalization: a. b. c.
labor movements women‘s movements environmental movements
a.
labor movements
The current framing of the transnational politics of labor is dominated by what I would call a ―geography of jobs‖ perspective. In this perspective, ―Workers of the World Compete!‖ This hinders transnational solidarity since preventing the movement of jobs to the Global South
becomes the prime aim of workers in the North, erasing possibilities for North-South solidarity. I will analyze the possibilities for transnational labor solidarity by looking at three ways of framing contestation: basic rights, social contract and democratic governance. Basic rights: hegemony of basic human rights Activists and trade unionists will help each other as they are driven by the same sort of ―principled ideas or values‖ and helping others contributes to their own domestic struggles to deligitimate corporate adversaries by exposing them as violators of basic human rights, and generating the kind of political advantage that is critical to the success of the kind of strategic campaigns. Social contract: During the post WWII era the employment relation came to be seen as embodying a social contract, one in which competent, loyal employees could expect to be rewarded from the firm over the long-term. But in contemporary global neo-liberal regime labor is bought and sold with only the most minimal expectations regarding a broader employment relation. So the attack on the idea of labor as a social contract creates a powerful basis for generating global labor solidarity. Democratic governance: However substantively undemocratic the operation of the global neo-liberal regime may be in practice, invocations of the principle of democratic governance politically powerful. Global governance institutions, whether in the form of organizations like the WTO or in the form of international agreements like the FTAA (Free Trade Area of the Americas) are politically vulnerable targets precisely because their procedures so often contradict neo-liberalism‘s supposed commitment to democratic governance. b.
women‘s movements
the disadvantages of allocating resources purely on the basis of market logic fall particularly harshly on women women‘s movements are devoted to struggles over how to bridge the cultural and political aspects of the North-South divide. By raising awareness, they can help women in the South to advance their local struggles. Wha are they so committed t do that? Because northern-based transnational NGO‘s know that their legitimacy in the eyes of founders and Northern supporters rests on their ability to transform the lives of local groups in the South for the better. The survival of the labor movement globally clearly depends on its ability to become more feminist. Why? predominant situation of women in the ―informal economy‖ a vast arena in which the traditional organizational tools of the transnational labor movement are least likely to be effective. And women in the informal sector experience the insecurity and lack of ―social contract‖. c.
environmental movements most rapidly expanding and most effective form of transnational NGO The obstacles to trying to build a global environmental movement: North-South divide: gap that separates the South‘s ―environmentalism of the poor,‖ in which sustainability means sustaining the ability of resource-dependent local communities to extract livelihoods from their natural surroundings, and the ―conservationist‖ agenda of traditional
Northern environmental groups, which favors the preservation of fauna and flora without much regard for how this conservation impacts the livelihoods of surrounding communities Local-global: integrating local and global concerns is a great challenge The political assets of the global environmental movement are strikingly parallel to those of the labor and women‘s movements: human rights, ideology, the possibility of using governance structures that are part of hegemonic globalization such as the UN system (the best example is the 1992 Framework Convention on Climate Change (FCCC) provides an institutional arena that works to the advantage of transnational environmental NGOs) C. The Potential and Pitfalls of Counter-Hegemonic Globalization 1. Limitations In order to reshape these negotiations and the the shape of global trade and property rule transnational social movements have to build an alliance with each other and need collective action on the part of national delegations from the global South. 2.
Potentials Global neo-liberalism‘s aggressive efforts to spread the dominion of market logic make it easier for diverse movement to mount a common program: Ideologically neo-liberal globalization generates a transnational ideological toolkit that counter-hegemonic movements can draw on. Structurally, global neo-liberalism helps promote possibilities for alliance by different groups situated in divergent national contexts in similarly disadvantaged positions. Organizationally, contemporary transnational opportunities allow oppositional movements to take advantage of existing governance structures. (UN system, World Bank)
21. Wayland, Sarah (2004): „Ethnonationalist networks and transnational opportunities: the Sri Lankan Tamil diaspora” Review of International Studies (2004) 30: 405-426. In this article the author highlights the nexus of domestic and transnational politics by demonstrating how actors from ethnic networks and utilise transnational opportunities to pursue political goals in various states. She argues that the formation of ethnic networks in Tamil diaspora has enabled the Liberation Tigers of Tamil Eelam (LTTE) to engage in protracted insurgency against the Sri Lankan government army. Globalisation debate in International Relations newly focuses on: rise of nonstate actors interconnectedness of international and domestic politics new nonstate political actors that even challenge the authority of state and the power capitalist institutions Article presents an empirical study of a specific nonstate actor: diaspora or transnational ethnic actor
Transnationalism as identity In this literature transnationalism refers to identities and intra-ethnic relations that transcend state borders. Diaspora is a kind of transnational community that has been dispersed from its homeland whose members permanently reside in host countries and possess a collective myth of homeland and will to return (Tamil diaspora were forced to leave their home country because of conflict rather than economic need.) who desires integration into the receiving society and be active players in the conflicts left behind
triad of ‗ethnic diaspora – host country- homeland‘ were becoming an integral and permanent feature of domestic and international politics Diasporas can o take advantage of more favourable opportunity structures that exists in the host state o pursue a two-pronged approach to influencing politics homeland: they engage directly in homeland politics at the same time lobby their ‗host‘ governments regarding foreign policy towards the homeland Quick overview of ethnicity and conflict in Sri Lanka - Sri Lanka are divided into four ethno-religious groups. - The Sinhalese comprise 74 per cent of the population and control the government. (Buddhist) - Sri Lankan Tamils make up 11 per cent. (Hindus) - During the periods of Portuguese and then British colonisation (1796 – 1948) Tamils and Sinhalese people lived in relative harmony. - Buddhist-backed coalition called the Sri Lankan Freedom Party (SLFP) was elected in 1956. - In 1972 the new constitution reaffirmed the primacy of the Sinhalese language and removed formal safeguards for minorities. - In July 1983, the conflict escalates. - Until the election of the new government in 1994, Sri Lankan Tamils could gain support by depicting Tamils abroad as ‗victim diaspora‘. Although Liberation Tigers of Tamil Eelam (LTTE) have committed hundreds of gross human violations. - Since 1983, thr civil war has claimed more than 65,000 lives and displaced over a million persons. 450,000 Sri Lankan Tamils sought asylum in Western Europe and North America Transnational opportunities and diaspora politics Collective action: political action undertaken by persons who lack of institutional access, who make new or controversial claims, and whose actions fundamentally challenge elites, authorities, or other opponents.
Three broad sets of factors accounts for the emergence and development of social movements and more militant forms of collective actions: 1.insurgents require mobilizing structures- Tamil‘s organisational structure is the LTTE. 2.the presence of framing processes –in case of Tamils is the share of the strong sense of collective identity and the grievances formed as a reaction to ethnically-motivated persecution 3.political opportunity structure (POS) – LLTTE doesn‘t have in domestic politics, since they were virtually excluded from the political process (no influential allies supported the Tamil cause in Sri Lanka in politics) What accounts for the tenacity Tamil rebels in Sri Lanka??????
The extension of POS to include transnational factors that influence a given domestic political situation. transnational opportunity of POS: migrants settled in new states remain active in homeland politics. Diaspora groups constitute transnational ethnic networks, which are then mobilised to aid co-ethnics in the homeland, especially with financial resources. By transnational, the author means the ability of political activists to traverse the boundaries of a state with the help of the open society found in the host countries: freedom of expression anti-discrimination laws migrated persons are able to publish, organise, and accumulate financial resources New possibilities for migrants: Information exchange with Tamil community via Tamil-language newspapers. Spreading awareness of the Tamil struggle, through marches, conferences, and the lobbying for government officials. Lawful as well as illegal fundraising (Sri Lankan government has been pressuring countries to crack down on ecpatriate Tamils who are major financial contributors to the LTTE). Internet has been an important means of communication among Tamils around the world (have to mention that Internet Black Tigers, connected to LTTE, did the first cyber attack against Sri Lankan embassies). Sri Lankan Tamils are literally scattered around the world, but they are concentrated in certain states: Canada – between 110,000 and 200,000 persons Western Europe , primarly in Britain, Germany, Switzerland– 200,000 persons Conclusions Members of Tamils diaspora are linked by a common identity that is rooted in (1) ethnic persecution in Sri Lanka, (2) the shared trauma of migration, including guilt feelings at having left family, friends, and a country behind; and (3) economic and social marginalisation in the receiving society. These networks engage in three broad categories of activity: information exchange within the Tamil community outreach the broader society and state about the Tamil struggle fundraising These actors use the transnational arena to influence national politics in their homelands and they lobby their ‗host‘ states to implement favourable foreign policies.
22. Sassatelli, Roberta (2005): The Politics of Consumption: Global, Local, Alternative. There are various dimensions to the politics of consumption. Choices of consumption function as: 1. Politics of difference They are means of social inclusion as well as exclusion. Judgements are made on the basis of taste, and people are preferred and rewarded because of their own tastes and those of others. 2. Politics of normality What we consider as ‘normal‘ consumption is a social construct which has become established throughout the passage of history. In each culture there is a vision of what is ‘right‘ and what is ‘wrong‘ to consume. This is the expression of dominant cultural forces. It defines the manners and boundaries of choice. In consumer culture the politics of normality and the politics of difference intersect each other. 3. Politics of justice This dimension deals with the systemic and often unintended effects by consumer practices in other spheres of action. When they consume a good people essentially engage with the process of commodisation (the translation of objects and services into commodities, exchangeable on the market through money). Nevertheless, consumption configures itself as a process of de-commoditisation. In this paper we will concentrate on one aspect of the commoditisation/de-commoditisation dialectics, namely the local/global dynamics. The globalization of commodities has brought with it a contrary movement of the localisation of consumption.
McDonaldization, rationalization and consumer practices The McDonaldization of Society by the American sociologist George Ritzer offers a critical reading of consumption and globalization. Ritzer claims that ‘consumer culture‘ has a ‘dehumanizing‘ effect because it is the final globalized expression of the process of rationalization begun with the birth of modernity. McDonaldization marks a new period in the organisation of production (like Fordism at the beginning of the 1900s). McDonaldized production is based on four principles: efficiency, predictability, calculability and control through the substitution of human labour with that of machines. These principles put people in a condition of knowing what to expect in every moment and place. In his view, contemporary ‘means of consumption‘ are essentially rationalized and thus efficient means of rapid supply. According to Ritzer consumption no longer offers surprises and people are living in a McDonaldized world, global and predictable. He believes that McDonaldization will continue to spread. He thinks that small businesses don‘t represent a threat to this process, and neither does the rising trend of local traditions. Succesfull local products will have the fate of KFC that at first was original, but over time was turned into McDonalized imitation of what it once was. Ritzer‘s affirmations are too one-sided and totalitarian. Global chains don‘t simply follow the logic of McDonaldization, they rather mix rationalized forms with traditional features. A good example is The Body Shop, which has the four rationalizing principles but at the same time it
counterbalences them in order to rehumanize the products when they reach the outlets and customers. There are two dimensions in the development in the contemporary retail sector: outlets emphasising price and standardization, and speciality shops and niche chains emphasising quality and variety. McDonald‘s offers more of a pre-packaged consumer experience than a single commodity might do. However, the way in which this experience is articulated cannot be reduced to the culture of production and service originally promoted by McDonald‘s. In response to global commodities consumers can either use and negotiate standardization propping-up local culture, or they can make them their own translating that part of universalism which mass culture always contains to unhinge the differences and inequalities embedded in their traditions. Global brands, local consumers Common belief has it that the U.S., following its own decolonisation, is now guiding the global colonization of markets. However, the process of globalization is not a form of americanization is disguise. Besides the american global icons, such as Coca-Cola there are plenty of European global brands, for instance the Swedish Ikea. Nationality is not always relevant for the consumption of global products, more important is how they manage to embed themselves into different local cultures. Rationalized forms of provision such as McDonald‘s are not exclusively American from origin, but for example in the case of fast-food, the first instance of rationalized chain has been individuated in Germany. McDonald‘s adapts to the local conditions, tastes and habits. In almost all countries something has been inserted from local traditions into McDonald‘s menus: salmon sandwiches in Norway and pasta in Italy. The process of globalization pulls in two different directions: it implies a change of the local culture but also an adjustment of the operating standards of business Ritzer places an emphasis on homogenity and American imperialism, whereas recent studies have shown that standardization is accompanied by heterogenity and globalization by localism. Facing globalization, local cultures of consumption offer both possibilities of empowerment and development. Consumption consolidates ethnic differences, especially when subjects encounter commodities and commercial contexts different from those taken for granted by tradition. (for example: immigrants – ethnic food) The globalized rationalization bound to American cultural hegemony tends to provoke resistance in many different forms. For example, in France thanks to an initiative to save traditional bread more than 80 % of bread consumed still comes from small neighbourhood bakeries. Alternative products and critical consumerism The growth of ‘alternative‘ or ‘ethical‘, ‘critical‘ or ‘political‘ modes of consumer-action –as manifested in the boycotting of global brands and in the rising demand for organic food and
Fair Trade goods- is often taken as an example of cultural revolution touching upon both everyday lifestyles and the nature of political participation. While organic goods are still to be considered as niche products, they score impressive annual rates of growth and their symbolic impact should not be underestimated. Symbolic protest campaigns and educational initiatives are also crucial forms of politically charged consumer activism. Sociologist Ulrich Beck considers that today ‘citizens discover the act of shopping as one in which they can always cast their ballot‘. However, each purchase decision is not percieved, nor organized, as a consequential action like a political vote. For example, while to each citizen corresponds a vote, consumers may have different degrees of influence on the market. While the different alternative consumption practices signal a political problematization of consumer culture, they are fragmented and potentially conflicting. The marketing and advertising industries are well aware of the interest in ecological , ethical and political themes and have started to promote their own version of the ‘greening of demand‘. Concluding Remarks Today‘s politically charged-consumer action often articulates global/local dynamics. A global humanitarian consumer-citizenship may require further economic disembedment, as it commands growth rates for green and ethical products which are at odds with small-scale local production. It may therefore run against the re-embedment of economic action in local environments, which is one of the aspiration of alternative and critical consumer practices.
23. Tilo Schabert: Boston Politics - The Creativity of Power Walter de Gruyter · Berlin · New York 1989 A reader a könyv első fejezetét (The Autocracy: Condition of Creativity) tartalmazza. Ennek alfejezetetei szerint halad az összefoglaló. Megjegyzés: az eredeti szöveg nagyon tömör politikaelméleti fejtegetés, és folyamatos logikai láncot alkot. Ezért a tartalom mély megértéséhez az alábbi összefoglaló csak korlátozottan alkalmas. Háttér: „Tilo Schabert, aki inkább egy politikai filozófiaként értett politikatudomány, mintsem a modern politológia képviselője (...) egy empirikus vizsgálaton keresztül, a Kevin White által regnált Boston politikáinak és kormányzati rendszerének vizsgálata révén jut el a "kormányzás nem más, mint kreativitás" tétel felállításához.‖ /G. Fodor Gábor/ 1. Filozófiai érv: a szabadság paradoxona A politika tudományának és gyakorlati művelésének létalapja és küldetése a kezdetektől fogva az emberi állapotból (human condition) eredő ellentmondás feloldása. Eszerint: minden ember legfőbb törekvése a létezés számára elérhető legteljesebb megélése, azaz a legnagyobb mértékű szabadság elérése – de mivel az emberek mint társadalmi lények (zoon politikon) léteznek, csakis az emberi társadalom lehet a színhelye a szabadság kiteljesítésének (Society is
the condition of freedom. Freedom, however, defies conditions.). Az együttélés azonban értelemszerűen korlátok felállítását és betart(at)ását szükségelteti – azaz korlátozza a szabadságot (Human beings face forever this paradox: to attain the freedom of being themselves, they must restrict the freedom of attaining it.). A politikatudomány ennek megfelelően a szabadság (társadalmi) megszervezésének kutatása: felkutatni azokat a lehetőségeket, amelyek kiteljesítik a politikai szabadságot. Ez a kutatás azonban tökéletlen, mert az ellentmondás nem oldható fel teljesen. Így lesz a politikatudomány a tökéletes emberi állapot normatív fogalmai és a létező emberi világ tökéletlenségének megtapasztalása közötti „köztességben lévő tudomány‖. A történelem folyamán a kettő közötti feszültséget legjobban az alkotmányos kormányzat intézménye oldotta fel. Ez a kormányzási forma a hatalom tagadásának elvére épülve termeli ki az adott közösség vezetéshez szükséges politikai autoritást. Szándékosan széttöredezett hatalmi struktúrát teremt, amelyben a vezetők kénytelenek folyamatosan felkutatni a számukra szükséges hatalom forrását (In the mode of constitutional government power is but a fluid phenomenon to be seized in a continuous quest for power.). A (demokratikus) politika gyakorlatában tehát a szabadság paradoxona a hatalom paradoxonaként jelentkezik. Az alkotmányos kormányzat célja ugyanis az egyéni szabadság kiteljesítésének kereteit megteremteni és fenntartani, másrészt viszont, kormányzási forma lévén, autoritás is a hagyományos értelemben, azaz a irányítás és fennhatóságot jelöl (In a government, leadership and control must be lodged somewhere.). Mit tehet így egy alkotmányos kormányzat végrehajtó hatalmának feje? A törvények uralma rá is vonatkozik, tehát a hatalomgyakorlás hatékonyságára hivatkozva nem sértheti meg a hatalmát korlátozó – azaz az emberek szabadságot védő – alkotmányt. Ennek keretein belül kell fellelnie a szükséges hatalmat, hogy céljait elérhesse. Az intézményesen széttagolt hatalmat csak az intézményi rendszeren túli eszközökkel lehet a szükséges mértékig újraegyesíteni (a continuous para-insitutional quest). Ennek végleges megoldása nincs és nem is lehetséges, így a legtöbb, amit egy vezető elérhet, az az, hogy elsajátítja a hatalom megragadásnak művészetét. A vezető a hatalom forrásainak informális, monokratikus rendszerét teremti meg, s ezekből tartja fenn és termeli újra folyamatosan a hatalmát (a para-institional configuration of personal power against the shattered pieces of constitutional government). Azaz: autokráciát épít ki. 2. Hatalom és építészet A politika művészetének gyakorlói idő- és térbeli különbségeiktől függetlenül nagy vonzódást tanúsítanak az építészet iránt, mert a hatalmuk tökéletes szimbólumait látják benne. Schabert a bostoni új City Hall (1969) részletes leírásával folytatja. A lényeg az épület és környezete olyan megtervezettségének bemutatása, amely felidézi az ókori poliszok agórájának szimbolikáját: a közösségiséget és a nyitottságot, amelynek üzenete az, hogy a politika a közösség minden tagjának közös ügye. Ezt tükrözi a Chamber of the City Council tanácsterme is: nagy, nyitott, megközelíthető és transzparens. Ezzel alkot éles ellentétet a bostoni polgármester (a végrehajtó hatalom) irodáinak eldugott, megközelíthetetlen, titkárnők és biztonsági őrök serege által védett jellege, amely éppen ellentétes üzenetet hordoz: ez már nem a közös demokrácia csarnoka, hanem egy megközelíthetetlen és ellenőrizhetetlen hatalomé. 3. A hatalom potenciálja Boston városának statútuma rendkívül nagy intézményes hatalommal ruházza fel a polgármester (a magyar szó német kifejezés átvétele, s félrevezető a konnotációja, de jobb híján ezt kell használnunk a The Mayor helyett). Amíg törvényt nem sért, szinte
abszolutisztikus a hatalma ([...] do whatever he likes as long as he moves within the law.) az alárendeltek kinevezéseinek, felmentéseinek, feladataik megszabásának és a költségvetés alakítása és kontrollja terén. A City Council ellenőrzési joga ellenben igen szűkös a polgármester fölött, s a tanács döntéseinek nagy része is a polgármester ellenjegyzését igényli (az efölötti vétó kétharmados). A Boston városhoz tartozó közigazgatási területen 153 hivatalvezetőből 113-at diszkrecionális jogkörrel a polgármester nevez ki. 4. Az autokratikus rendszer konstrukciója Kevin White polgármestersége alatt (1968-1983) ez a rendkívül széles intézményes jogkör informálisan tovább tágult, és jelentősen megerősödött. Ezt (3) külső tényező segítette elő: jelentős szövetségi források elosztása ekkor volt aktuális, a grandiózus városrehabilitációs projektek erős politikai irányítást szükségeltettek, a beruházó nagyvállalatok előtt egy személyben White képviselte a várost. White az eredetileg is széles jogkörre építve és a lehetőségeket kihasználva páratlan és demokratikus államokban hallatlan mértékben koncentrálódott politikai rendszert épített ki ( [...] it inserted an autocracy into the texture of the American republic”). Ezt a rendszert nem lehet a politikatudomány hagyományos eszköztárával és institucionalista megközelítésével feltárni, mert az csak „szenzációs különlegességet‖ fedezne fel benne, s torzítaná a képet. Ehelyett olyan megközelítésre van szükség, amely a jelenséget annak valóságában: a személyes hatalom informális és fokozatos akkumulációjában mutatja, azaz a jelenség dinamikáját tárja fel. 5. Az autokrata stratégiája Az 1. pontban vázolt módon szerzett hatalom csak a hatalom aggregációjának folyamatos fenntartásával őrizhető meg ([...] can only be held if the aggregation of power is incessantly sustained.). Enélkül a konstrukció összeroppan. A vezető fő feladata tehát állandóan gondoskodni a hatalom forrásainak felkutatásáról, fenntartásáról és generálásáról – azaz a hatalom folytonos reprodukálásáról. Kevin White stratégiája is erre a felismerésre épült, noha korábban ezt tudományos igényességgel nem tárták fel, csupán analógiákat mutattak ki F.D. Roosevelt, Richard Daley (Chicago polgármestere) vagy François Mitterrand vezetési stílusával. Ez azt sugallja, hogy White imitálta elődeit. Ez azonban téves gondolat, és nem vezet el az autokratikus stratégia megértéséhez. A politika művészetének elsajátítása azonban minden esetben elsősorban individuális vállalkozás és felismerés eredménye (az elődökre jellemzően a vezetők karrierjuk végeztével, utólag ismernek rá). A hatalom gyakorlói ugyanis egyszerűen hasonló problémákkal szembesülve hasonló megoldásokra jutnak, tértől és időtől függetlenül (az analógia tehát nem ok, hanem okozat). Ebben áll az eredetiségük és a stratégiájuk hasonlósága is. Schabert szerint ez, a politika gyakorlásának klasszikus modellje az, ahova a hatalom gyakorlói a saját tapasztalatuk és felismeréseik alapján eljutnak. A kormányzás képessége a hatalomgyakorlás feltételeinek fenntartását legalább annyira megköveteli, mint a hatalom gyakorlását magát (the conditions of governing & the tasks of governing). A hatalom ugyanis tűnékeny, „a körülmények ajándéka‖, és fenntartása folyamatos ráfordítást igényel. S mivel ezen körülmények a politika valóságában örökké változnak, a hatalom forrásául szolgáló politikai rendszert is folyamatosan formálni kell. A hatékony kormányzat tehát csak a kreatív alkotómunka terméke lehet ([...] he must build a government that itself is a product of creativity – a government whose structure is as fluid, as flexible, as variable as possible. In politics, a chaotic government is the catalyst of creativity.). Ez a politika logikája, amely szükségszerűen feltárul az azt gyakorlók előtt. 6. Az autokrácia alapelvei
I. Bármi, ami kapcsolatba kerül a kormányzással, a hatalom potenciális forrásának tekintendő. Ebből a tételből következik (4) további: az autokrata hatalma a lehető legszélesebb mértékig kiterjesztendő. az ezen a területen megszerzett hatalmat egy informális szervezetrendszernek kell az autokrata hatalmává transzformálnia. a hatalomért folytatott versenyben versenytársak nemigen (can hardly be) tolerálhatóak. a kormányzati tevékenység nem lehet semleges: a kormányzás folyamata mindent a hatalom szempontjából mér fel és értékel. (Everything that happens under Boston’s sun is political – tartja a közmondás a városban). 7. A láthatatlan kormányzat A megfelelő kormányzati szervezet kiépítéséhez az autokratának olyan elveket kell követnie, amelyek ellentmondanak a hagyományos public administration elveinek: Thou shalt make your government invisible. Azaz a tényleges hatalmi viszonyok rendszerét el kell rejteni a nyilvánosság (sőt, maga a kormányzatban dolgozók) elől: No one except Mayor White ever knew what his government really looked like. Az autokrata tehát szándékosan összezavarja és bizonytalanságban tartja az alárendeltjeit is (in a state of confusion). Ezt azzal éri el, hogy a struktúrát és a kiosztott feladatköröket gyakorta átszervezi: embereket helyez át, egymást részben fedő vagy nem teljesen tisztázott feladatköröket szab, és így éri el azt, hogy a szubsztantív struktúrát csakis ő látja át (a formális szerkezet természetesen nyilvános, de nem írja le a valóságot, szerepe csak névleges). Ha hozzá is jut valaki a valós szerkezetre vonatkozó információkhoz, annak sincs jelentősége, mert az információ gyorsan elavul. A vezető jogszabályi jogosítványai így válnak az autokrata diszkrecionális és át nem látható személyes hatalmává, személyének jelenléte pedig a bizonytalanság miatt a szervezet minden szintjén érezhető marad. Ez ellentmond a kormányzatról alkotott hagyományos fogalmainknak, amely szerint a kormányzat az irányítás szisztematizált és formalizált eljárásrendszere. Az autokrata kiépítette rendszer ennek azonban nem poláris ellentettje, hanem a káosz és a rend, a folyamatosság és az irregularitás, a stabilitás és a rugalmasság sajátos, amorf, a folyamatos változás állapotában levő keveréke (para-institutional set of fluid configurations). 8. Intézmények létrehozása A hagyományos kormányzat intézmények hálózata. Az intézmény fogalma állandóságot és meghatározottságot, azonos eljárások ismétlődését sugallja. Az autokrata diadikus kormányzati rendszerében ez a folyamatosság csak a strukturális, de nem a szubsztantív értelemben él tovább. Az intézmények ugyan fennmaradnak, de az egymás közötti és a belső viszonyaik is folyamatosan változnak, képlékenyek maradnak, inter- és intraintézményi versengést is kialakítva egyúttal. Ezen felül természetesen az autokrata új intézményeket alapít (bizottságok, tanácsadó testületek, etc), s a létezőeket átalakítja vagy jogköreiket elvonja, de nem gondoskodik a formális felszámolásukról, ezzel is fenntartva a bizonytalanságot. 9. Mozgás az intézmények között Az intézményi háló nem alkot tiszta hierarchikus rendszert. A folyamatos mozgás állapotában van, s a mozgást a polgármester indítja el és kontrollálja ([...] in an intricate geometry of movements and standstill.). Vertikálisan mozgatja őket, amikor fontos feladattal bízza meg az egyiket, felemelve azt maga felé. Párhuzamosan több intézménnyel is megteheti ezt azok értesítése nélkül, hogy megítélhesse a különbségeket vagy az esetleges előnyöket. A „vesztestől‖ pedig megvonja bizalmát, amivel csökkenti annak tagjainak lojalitását és
morálját. Ezzel pedig egy új feladat által reaktiválható tartalék-erőforráshoz jut. Horizontális értelemben pedig az egymást fedő vagy teljesen redundáns feladatkijelöléssel mozgatja a csoportokat: az összecsúszó feladatkörök ugyanis centripetális mozgást generálnak a rivalizálás beindulásával (míg ha az intézmények feladatköre élesen elválna, akkor ezzel ellentétes, centrifugális mozgás indulna be és azok eltávolodnának egymástól). Ez a kormányzati adminisztráció állandóan oszcilláló politikai állapota. 10. Politika vs kormányzás A kormányzati rendszer mint flexibilis alakzatok flexiblis hálózatának kiépítésével az autokrata számos politikai előnyhez jut: biztosítja a politikai primátusát az intézmények (a bürokrácia) felett, fenntartja magának a jogot és lehetőséget, hogy személyesen motiválja a kormányzatban dolgozókat, a folyamatos (belső) áthelyezések gyakorlatával erős kontrollt gyakorol a beosztott vezetők fölött, gyakorlatilag elvonva jogköreik tekintélyes részét. 11. Az autoritás gyakorlása Nincsenek tisztán meghatározott és elválasztott formális jogosítványok („fuzzy authority lines”; authority was a fluid phenomenon as the government itself.). A dolgok ilyetén „természetes állapotát‖ az autokrata vezető aktívan fenntartja és tovább erősíti a kinevezési gyakorlattal ([...] authority lines were drawed and at the same time confused.). (Természetesen csak addig a mértékig, amíg a bizonytalanság és átláthatatlanság nem akadályozza túlságosan a szervezetrendszer működőképességét.) Ezt több módszerrel éri el: megkettőzi a feladatokat, versenyezteti a munkatársakat, a munkatársakat egyszerre több feladatkörrel bízza meg, ugyanazokat a feladatokat rendeli több alkalmazotthoz (vagy intézményhez), nem értesítve erről őket. A beosztottak idővel ráébrednek, hogy csak sakkbábuk az játékban, s ez aláássa a saját személyes hatalmukkal kapcsolatos érzéseiket. A szándékosan összezavart autoritás tapasztalata pedig azt a leckét tanítja meg, hogy a kiosztott jogkörök csak névlegesek (their experience of authority was only that they did not in fact hold any real authority). 12. Az autokrata és a beosztottjai: a távoli intimitás A diadikus kormányzat a képlékeny intézményi struktúrák mellett képlékeny személyi struktúrákat is jelent. Ez első látásra ellentmond a hatalomgyakorlás követelményeinek – a feszültség úgy oldódik fel, hogy az autokrata a bizonytalanságra és saját karizmájára építve a beosztottak mindegyikével speciális személyi viszony alakít ki. Ez a finoman, privilégiumként adagolt személyes kapcsolat (amely időben és térben lehet ritka, távoli, ám mégis intim és direkt) olyan lojalitást eredményez, amely helyettesíti a formális irányítási kereteket. 13. A kormányzat és személyi állománya: elágazottság és megszakítottság Az autokrata a „politikai adminisztráció‖ kiépítésével duális személyi struktúrát épít ki, az alábbi technikákat alkalmazva. Egyrészt szétválasztja (functional disjunctions) a nominális pozíciókat a tényleges funkcióktól (előbbi szinte csak a külvilágnak és a jogszabályi előírásoknak szól), mely utóbbi rajta kívül mindenki számára (át)láthatatlan. Ennek fokozását jelenti az időbeni változtatás állandósága: időről időre átszervezi a struktúra részét vagy egészét, áthelyezéseket hajt végre – megkeveri a kártyákat, mielőtt valaki kiigazodna közöttük (temporal discontinuances). Ez fenntartja a struktúra képlékenységét és kívülről kontingens
látszatot kölcsönöz neki. Fontos következménye továbbá, hogy kollektív amnéziát alakít ki a személyi állományban, azaz az alárendeltek nem tudnak hosszú távú tudást felhalmozni a kormányzat szerkezetéről. 14. A hatalom káosza – The Chaos of Power Kevin White autokrataként kormányozta Boston városát. A lehetséges legnagyobb abszolutista mértékig kitágította a jogban rögzített jogosítványait egy olyan időszakban, amelynek speciális körülményei kedveztek ennek. Szervezetlen kormányzati szervezetet épített ki – ez volt a paradox, ám mégis szükséges feladat. A káosz ugyanis a kreativitás kibontakozását szolgálta, s a kreativitás ellenőrzése pedig hatalmat termelt (Governmental chaos brought creativity and the control of this creativity brought power.). White a hatalom káoszának mestere volt, s a politikai klasszikus stratégiáját alkalmazta. Ennek főbb pontjai a következőek (9) – azaz „Bostoni Királytükör‖: Divide et impera. Akadályozd meg egy ernyőszervezet megszületését, komplex és töredezett struktúrát tarts fenn. Ne alakíts ki tiszta alá-fölé rendeltségi viszonyokat. Segítsd elő a versengést a szervezetben. Számos ügynökséget bízz meg hasonló feladatokkal. Időről időre oszd szét a befolyás apró elemeit. Időről időre szervezd újra a struktúrát. Két rétegű legyen a kormányzat: egy nyilvános és egy láthatatlan struktúra. A személyes kapcsolatok kiépítését űzd mesteri szinten. Itt ér véget az első fejezet. 24. Zakaria, Fareed (1997): „The Rise of Illiberal Democracy” Foreign Affairs. 1997. november/december. FAREED ZAKARIA: AZ ILLIBERÁLIS DEMOKRÁCIA FELEMELKEDÉSE × Zakaria1 megállapítása: demokratikusan választott rezsimek egyre gyakrabban hagyják figyelmen kívül hatalmuk alkotmányos határait, megvonva állampolgáraiktól bizonyos alapvető szabadságjogokat × Philippe Schmitter: „A liberalizmus – akár mint politikai, vagy gazdaságpolitikai doktrína – egybeesett a demokrácia felemelkedésével. De soha nem kötődött egyértelműen a jelenlétéhez.‖ × ma (1997. november) a világ 193 országából 118 demokratikus, mégis egyre nagyobb fenntartások vannak a demokráciával kapcsolatban példa: Irán a Közel-Kelet legdemokratikusabban választott kormányával rendelkezik, mégis vannak olyan rendelkezések, melyek lehetetlenné teszik például a szólásszabadság gyakorlását × Freedom House 1996-97-es felmérése: Freedom in the World a világ demokráciáinak 50%-ában jobban érvényesülnek a politikai szabadságjogok, mint az emberi jogok a világ demokráciáinak fele ma illiberális demokrácia2 DEMOKRÁCIA ÉS SZABADSÁG × Hérodotosz óta a demokrácia a nép uralmát jelenti
1 2
Fareed Zakaria a Foreign Affairs folyóirat ügyvezetője, és a Newsweek szerkesztője. ebbe a kategóriába 7 éve 22%, 5 éve 35% tartozott.
× Samuel P. Huntington The Third Wave című könyvében fejti ki, hogy a demokrácia alapja a szabad és egyenlő választás ahol ez megvan, ott demokráciáról beszélhetünk × de az alkotmányos liberalizmus nem ebben merül ki sokkal inkább a demokratikusan választott kormány céljairól van itt szó a liberalizmus bármely formáját követi (Thomas Jefferson, James Madison, Thomas Hobbes, John Locke, Adam Smith, Montesquieu, John Stuart Mill, Isaiah Berlin), az emberi szabadságjogok védelmének elsőnek kell lennie, és ezt a kormánynak el kell ismernie × 1945. óta a nyugati demokráciák a demokráciát és a liberalizmust egyként kezelik az 1940-es évekre alakult ki valódi demokrácia (nők választójoga stb.) 1840-es évekre már az alapvető szabadságjogok elterjedtek (törvény hatalma, tulajdonjogok, szólás- és gyülekezési szabadság) × Ázsiában ma lassanként lejátszódik, ami korábban Nyugaton megtörtént: a II. Világháború után sikertelen demokratikus próbálkozások után autoriter rezsimek alakultak ki, ahol lassanként megjelentek a szabadságjogok, majd a fél-demokráciák mára a legtöbb ázsiai kormány olyan, mint a nyugatiak voltak 1900 körül (keveredik a demokrácia, a liberalizmus, a kapitalizmus, az oligarchia és a korrupció) × de a friss demokráciák értékelése nem jó: Latin-Amerikában az emberi jogok súlyos megsértései állandóak Afrikában a demokratizálódás nagyon gyorsan történt, de mint arról Michael Chege Afrika szakértő ír: a sokpártiságra fordított túl nagy hangsúly a demokrácia alapvető követelményeinek nem tudnak eleget tenni Közép-Ázsiában a ritkán demokratikus választások erős végrehajtó, gyenge törvényhozói és bírói hatalmat eredményezett, így nem beszélhetünk liberalizmusról az iszlám államokban a demokratikus választások háttérbe szorították a szekularizációt Zakaria a liberalizmus folyamatos visszaszorítást jósolja Közép-Európa ellenpélda – ok: Osztrák-Magyar Monarchia is például liberális autokrácia volt3 vagy volt brit gyarmatok – törvény hatalma hagyomány ABSZOLÚT SZUVERENITÁS × konfliktus az alkotmányos liberalizmus és a demokrácia között: az előbbi a hatalom korlátozásáról beszél, az utóbbi a hatalom csoportosításáról példa: Peru (Alberto Fujimori), Fehéroroszország (Alexandr Lukashenko), India, vagy 4 Chile a hatalomelosztással való spekulálás vezet populista vezetők hatalomra jutásához × a történelmi tapasztalatokból tanulva mindig egy ilyen központosított, erős hatalom vezetett a legnagyobb konfliktusok kirobbanásához (náci Németország, Szovjetunió, maoista Kína) × a múltbeli pluralizmus segíti a jelenbelit amikor kiszélesedett a választóbázis Amerikában nem omlott össze a rendszer, Indiában ugyanez igaz 5 × Közép-Európa tapasztalata: olyan demokrácia működőképes, ahol kialakulását komplex törvényi rendszer felállítása kíséri, és ott a gazdasági fejlődés is meg fog jelenni × Borisz Jelcin épp ezért veszélyes: bár liberális demokratának vallotta magát, az alkotmányt rutinszerűen sértette meg, ezzel egy nagyon erős elnöki pozíciót hagyott utódjára ETNIKAI KONFLIKTUS ÉS HÁBORÚ × érett demokráciák általában tudják kezelni az etnikai sokszínűséget, de csak akkor, ha liberális törvényi hagyományai ezt segítik ha nincs törvényi rendelkezés, gyakori, 3
lehet-e ma liberális autokrácia? Hong Kong (1991-ben rendeznek először választásokat) Salvador Allende 1970-ben a szavazatok 36%-ával lett elnök, de mégsem alakult koalíció. 5 itt tulajdonképpen segített a kasztrendszer következményeként kialakult pluralizmus hagyománya. 4
hogy demokráciában is kialakul nacionalizmus, etnikai konfliktus, vagy háború (példa: Jugoszlávia) × a liberális intézmények kiépülése nélkül a konfliktus nem oldható fel, továbbgyűrűzik × ahogy Donald Horrowitz, az etnikai konfliktusok kiemelkedő szakértője írta: „Mi értelme van választásokat tartani, ha csak annyit lehet velük elérni, hogy egy Bemba rezsimet Nyanja rezsimre váltasz Zambiában?‖ × az utóbbi évtized kedvelt vitája a demokratikus békével kapcsolatos 6: nem volt még olyan háború, ahol két demokratikus állam volt egymás ellenfele valójában a statisztikák alapján bár egymás ellen nem háborúztak még demokráciák, ők vívják a legnagyobb és legvéresebb háborúkat a demokratikus béke valójában liberális béke! AZ AMERIKAI ÚT × az amerikaiak úgy tekintenek saját rendszerükre, mint amely eltűrését másnak nem kívánják: a három hatalmi ágból egyen egy olyan kilenctagú testület uralkodik, melyet nem demokratikus úton választanak, viszont hivatalukat halálukig őrzik (Legfelsőbb Bíróság), a Szenátus az angol Lordok Háza után a legkevésbé reprezentatív intézmény 7, ráadásul az állami szintű és a központi döntéshozás folyamatosan konfliktusban van, (a sor még hosszan folytatható (például a lobbikkal és az erős kisebbségekkel)…) × de törvényben van lefektetve a liberalizmus A KÜLPOLITIKA LIBERALIZÁLÁSA × választást könnyű rendezni, de alkotmányos liberalizmust egy államra ráerőltetni nehéz hosszú folyamat, melyben a választás csak egy lépés × ha egy állam választást tart azonban, a demokráciák sokkal jobban tolerálják majd (így történt ez Jelcinnel) × nem kell ezért elítélni olyan államokat, ahol nincs választás Szingapúr, Thaiföld, Malajzia jobb táptalaj a liberalizmusnak, mint néhány demokrácia ELÉGEDETLENSÉG × mivel a 21. században nincs alternatívája a demokráciának, a következő konfliktusok azon belül fognak kialakulni × az illiberális demokráciák legitimek, mivel demokratikusak a legnagyobb veszély az, hogy ezek megrontják a liberális demokráciába vetett hitet × az Egyesült Államok és más demokráciák feladata, hogy új demokráciák kiépítése helyett konszolidálja a már meglévőket, és elősegítse az alkotmányos liberalizmus kialakítását
6
Ez a gondolat először Kantnál jelent meg. Szerinte azért nincs háború demokráciában, mert a nép uralkodik, és a nép elővigyázatos. 7 ráadásul a Lordok Házának szinte nincs is ma már hatalma.
