1 1. függelék
Dr. Walleshausen Gyula Egyetemtörténet dióhéjban Az ókor óta vonzották a tudósok a tanulni vágyó fiatalságot. Az iskolák többsége elenyészett, a legkiválóbbak is csupán akkor maradtak fenn, ha akadtak tehetséges tanítványok, akik folytatni tudták mesterük munkáját. A középkor elsı felében a kolostorok zárt világa ırizte és adta tovább szők körben az ismereteket. A X. századtól a helyi vallási közösségek gondoskodtak az oktatásról. A templomok mellett szervezett iskolák némelyike nagy hírnévre tett szert, és önállósult. Így jöttek létre a mai egyetemek elıdei. Keletkezésük pontos dátuma többnyire a ködbe vész. Csupán a legutóbbi idıkben sikerült megállapítani, hogy az elsı európai egyetem Bolognában, 1088-ban keletkezett. A következı, a párizsi mőködésérıl 1106-tól vannak bizonyítékok, Oxford híres iskolája pedig 1167. után nevezhetı egyetemnek. A késıbbiek alapítási idejét már ismerjük: 1348. Prága, 1364. Krakkó, 1365. Bécs, 1367. Pécs, 1368. Heidelberg, 1395. Óbuda stb. Az egyetemek fontosságát hamarosan felismerte a világi és az egyházi hatalom. Az egyetemalapítás a XIII–XV. századtól uralkodói és pápai elıjoggá vált, s ık kölcsönösen törekedtek egymás intézményének az elismerésére. Így járt el Mátyás király is a pozsonyi egyetem alapításakor: II. Pál pápa 1465. május 19-i bullájában elismerte az Academia Istropolitanát, s két év múlva megindult az oktatás.1 (Egyik híres professzora a Regiomontanus néven ismert Johannes Müller híres csillagász volt.) Az egyetemek kezdettıl autonómiára (tanszabadságra, a tanárok és a hallgatók szabad megválasztására, az általuk kibocsátott diploma elismertetésére, címek adományozására stb. és – természetesen – önkormányzati vezetıik szabad megválasztására) törekedtek.2 Ennek feltételei és mértéke – a szilárd anyagi háttér mellett – a mindenkori hatalomtól függtek. Szerencsés esetben még a törvénykezésre is kiterjedt az önkormányzat: kivonta a város bíráskodása alól a törvénysértı diákokat és tanárokat. A felsıbb tanulmányok megjelölésére a XIII. századtól a studium generale használatos. Ennek tanulmányi rendje felölelte a pogány ókorból átmentett hét szabad mővészetet (tudományt) az ún. triviumot (grammatika, retorika, dialektika) és a quadriviumot (aritmetika, geometria, asztronómia, zene). Ezek után a teológia és a kánonjog következett. Aki sikerrel befejezte a studium generalet, elnyerte a „ius ubique docendi”-t (mindenütt tanítás joga), amit – elvben – a többi egyetem is elismert.
2 Az universitas elnevezés a késıbbi korok terméke. Eredeti jelentése (unus = egy, versatio = változatosság) az összetartozó tudományok egységét fejezte ki. Jelentette a tanári kar és a diákság együttesét: universitas magistrorum et scolarium, ami az intézmény jogi személyiségét hangsúlyozta. Használatos volt még az universitas litterarum (a tudomány egyetemessége) értelemben is. A diákság kezdetben nemzetek szerint szervezıdött, (ami kollégiumot is jelenthetett, ahol az elıadások is folytak, mint pl. Párizsban), majd szintek, illetve karok szerint. Így alakult ki a klasszikus egyetem: 1. teológiai, 2. jogi, 3. orvosi karokkal. A 4., a bölcsészeti kar a XVIII– XIX. századig elıkészítı jellegő volt, amit mindenkinek el kellett végezni, ha valamelyik „valódi” egyetemi karra kívánt beiratkozni. A filozófiai elnevezés félrevezetı (mind a mai napig!) mert mást takar, mint amit sejtet. Eredetileg a studium generale hét szabad mővészetének a folytatása – ami az idık folyamán kiegészült egész sor tudományág alapismereteivel: a „természet három világával” (ásványtan, növénytan, állattan), továbbá matematikával, fizikával, mechanikával. Tanultak még történelmet, földrajzot, nyelveket, majd e kar – mint jó kotlóstyúk – maga alá fogadta mindazokat az új tudományágakat és diszciplínákat, amelyek a többi kartól (teológiai, orvosi, jogi) idegenek voltak. Így kapott diszciplínát nálunk a bölcsészeti karon 1777-ben a mezıgazdaságtan, sıt a német egyetemeken még a múlt század második felében, a „valódi” filozófiai fakultásokon is létesítettek mezıgazdasági intézeteket, amelyek igen alapos, teljes értékő elméleti és gyakorlati szakképzést nyújtottak. Külföldön már a XVIII. században, nálunk a pesti egyetemen 1850-ben lett a többivel egyenrangú a filozófiai fakultás, s aki itt szerzett doktorátust, a filozófia doktora lett még akkor is, ha történetesen állattan fıtárgyból doktorált. E megoldást Amerika a XIX. század végén vette át és honosította meg egyetemein (ahonnan mi 1993-ban vettük vissza PhD gyanánt, parttalan tartalommal). Az egyetemek – sajátos szemléletük szerint – a „tiszta” tudományokat tanították, és hővös arisztokratizmussal elutasították a gyakorlati célú képzést még a XVI–XVII. században is. (A „tiszta” tudomány megjelölés azonban sántikált, hiszen a papok, orvosok, jogászok mindennapi tevékenységükhöz a tudást az egyetemeken szerezték.) A tudomány fejlıdése a középkorban végtelenül lassú volt. Több nemzedék is ugyanazt tanulta. A tudomány új vívmányai, továbbá a társadalmi változások – a reneszánsz és a hitújítás – már kívülrıl döngették az egyetemek kapuit, de csupán néhol és vontatottan fogadták be az új – fıleg természettudományi – ismereteket és tanokat. Ennek okai nem csupán az egyház ellenállásában keresendık, hanem az adott egyetem professzorainak minıségében, felfogásában. Az egyetemek az ismeretek eredményes átadását – és a nevelést(!) – tekintették felada-
3 tuknak, a tudomány mővelését nem. A professzorok jó pedagógusok voltak, akik világos magyarázattal segítették elı a kötött – felolvasott – szöveg befogadását, de kutatással csak kevesen foglalkoztak. Szakfıiskolák keletkezése Az egyetemek többsége a XVIII. századig nem bıvítette oktatási kínálatát, jóllehet a tudomány fejlıdése megkövetelte volna.3 A történelem fintora, hogy a XVII–XVIII. század háborúi adtak lendületet a békés fejlıdésnek. A hadviselı feleknek hidakra, utakra volt szükségük, a seregeknek pedig kenyérre, húsra, bırre, gyapjúra, szénára, zabra stb. A kincstárak azonban üresek voltak, amit meghagyott a háború, elvitte az udvari pompa. A kamarák újbóli feltöltéséhez, a bányák kiaknázásához, utak, hidak építéséhez mérnökökre, gazdasági, pénzügyi, közigazgatási tisztviselıkre, állatorvosokra stb. volt szükség. Csakhogy az autonómia visszaütött. Az uralkodók hamarosan belátták, hogy szakembereik képzésében a megcsontosodott egyetemekre nem számíthatnak. Az egyre feszítıbb igények kielégítésére Európa országaiban – szinte fej-fej mellett – szakfıiskolák jöttek létre. A XVIII. századi Magyarország oktatásügye lépést tartott az európai fejlıdéssel. Az 1735-ben Selmecbányán megnyílt bányatisztképzı intézet jeles tanárait, kiválóan felszerelt laboratóriumait elismeréssel emlegették messze határainkon túl is. Hírére jellemzı, hogy 1794-ben francia küldöttség tanulmányozta az intézményt. A francia nemzeti konvent elıtt szeptember 23-án a küldöttség vezetıje, a jeles kémikusprofesszor, a késıbbi kulturális miniszter Antoine F. Fourcroy (1755–1809) számolt be a látottakról. Egyebek között elmondta, hogy ott a hallgatók megismételhetik a kísérleteket – s ezt át is vette az École Politechnique. (Érdekes folytatása is volt ennek: Justus Liebig [1803–1873] 1823-ban, párizsi tanulmányútjáról lelkesen vitte haza a „párizsi mintát”, s bevezette Giessenben a hallgatók laboratóriumi gyakorlatát, de nem tudta, hogy ez Magyarországról származik). A magyar oktatásügy korszerő alapokra helyezése és a felsıfokú szakképzés megindítása Mária Terézia nevéhez főzıdik. Támogatásával 1763-ban Szencen (Pozsony megye) kamarai tisztviselık képzésére felsıfokú gazdasági-mőszaki intézet (Collegium Oeconomicum) nyílik, ahol a piaristák magas színvonalon tanítják az adóügyi-pénzügyi- és számviteli, továbbá a technikai jellegő, kultúrmérnöki ismereteket. 1770-ben a selmecbányai tisztképzı intézetet Bányászati és Erdészeti Akadémiává szervezi, majd 1777-ben kibocsátott rendelkezésével (Ratio Educationis) mezıgazdasági tanszéket állít fel a budai egyetem bölcsészeti karán. (Ez volt – a pádovai és a göttingai után – a harmadik (egyetemi) mezıgazdasági tanszék a vilá-
4 gon!). Alkotását fia, II. József folytatja: 1782-ben felállítja a Mérnöki Intézetet (Institutum Geometrico-Hydrotechnicum) ugyancsak a bölcsészeti karon; és intézkedésére indul meg az állatorvosok képzése az orvosi karon 1787-ben. 1797-ben Keszthelyen Festetics György jóvoltából megalakult a világ elsı mezıgazdasági fıiskolája, a Georgikon. 1818-ban Magyaróváron Albert Kázmér herceg alapít birtokán hasonló intézetet. Van tehát mire büszkélkednünk széles e világon! Az 1848-as forradalmak – a cári birodalom kivételével – átformálták a hatalmak gondolkodását, s kénytelen-kelletlen reformokkal igyekeztek korszerősíteni állami berendezkedésüket. Az 1850-es tanügyi reform eltörölte az egyetem mezıgazdasági tanszékét és a mérnöki intézetet, majd ez utóbbiból megszervezte a József-mőegyetemet. 1851-ben az állatorvosok képzését is elkülönítette az orvosi kartól, hogy megvesse az állatorvosi tanintézet alapjait. A mezıgazdasági felsıoktatási intézmények közül egyedül a magyaróvári élte túl a szabadságharcot. A József-mőegyetem 1857-ben befogadta ugyan a mezıgazdaság oktatását, de nem sok sikerrel: a nyolcvanas évekre elsorvadt. Ekkor azonban már magáévá tette a földmívelésipar- és kereskedelemügyi miniszter, Széchényi Pál a gazdasági egyetem gondolatát és megbízta Tormay Bélát, az Állatorvosi Tanintézet igazgatóját 1882-ben az állatorvosi, erdészeti és mezıgazdasági karokat magában foglaló egyetem tervének elkészítésével. A telket is megvásárolta az egyetem számára az Állatorvosi Tanintézet kampuszának tıszomszédságában, de az építkezés anyagi fedezet hiányában elmaradt, jóllehet sok szó esett a mezıgazdaság egyetemi oktatásának hiányáról. Maga Hutyra Ferenc, az Állatorvosi Fıiskola rektora is támogatta a gazdasági egyetem gondolatát, felismerve annak elınyeit 1906. szeptember 12-én elhangzott tanévnyitó beszédében, ahol kifejtette véleményét: az izolált fıiskola nem szerencsés. „Csak egy bizonyos életpályára elıkészítı fıiskolák tevékenységük szők keretei miatt nem rendelkeznek azzal a tekintéllyel, mellyel a nagyközönség más, több fakultásra tagolt fıiskolákat, illetve egyetemeket szívesen felruház”. Továbbá… „a teljes önállóság és ami ezzel együtt jár, a túlságos elszigeteltség… leghátrányosabban abban az irányban érvényesül, hogy tanárok és hallgatók nélkülözik azt a felette elınyös, kölcsönös befolyást, melyet az egyetemeken a különbözı fakultások tanárai és hallgatói sőrő érintkezésük közben egymásra gyakorolnak, s mely… az egész egyetemnek… válik hasznára”.4 A földmővelési tárca fennhatósága alá tartozó egyetem terve elbukott. Az erdészek maradtak Selmecbányán, a mezıgazdaság egyetemi szintő képzésére pedig 1911-ben egy másik koncepció készült, amit az Országgyőlés egyhangúan elfogadott, majd 1918-ban IV. Károly király jóvá is hagyott. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (VKM) felügyelete alatt felál-
5 lítandó közgazdasági egyetemnek 1. mezıgazdasági, 2. ipari, 3. kereskedelmi, 4. társadalomtudományi karai lettek volna. A vesztett háború után a kormányzat nem látott lehetıséget az új egyetem alapítására és fenntartására, ezért a tervezett közgazdasági egyetem helyett csupán egy kart hozott létre 1920ban, karok helyett pedig szakokat azzal a reménnyel, hogy ily módon a Budapesti Tudományegyetem majd befogadja. A Tudományegyetem Tanácsa azonban a javaslatot autonómiája megsértésére hivatkozva elutasította, mert a kar elsı professzorai az egyetem tudta nélkül kaptak kinevezést. A levegıben lógó Közgazdaságtudományi Kar e döntéssel súlyos helyzetbe került. Sok tárgyalás után, Teleki Pál professzorra hárult – harmadik dékánsága idején – (1931–1932) egy új koncepció elıkészítésének a feladata. 1934-ben a X. törvény (az alkalmazott tudományok egyetemi rangú intézményeinek integrálásával) a József-mőegyetem, a soproni Bányamérnöki és Erdımérnöki Fıiskola, az Állatorvosi Fıiskola és a Közgazdaságtudományi Kar egyesítésével létrehozta a VKM felügyelete alatt a Magyar Királyi József Nádor Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet, amelynek negyedik karát, a Mezıgazdasági és Állatorvosi Kart az állatorvosi és a mezıgazdasági osztály alkotta. 1945– E szervezeti forma 11 évig állt fenn, akkor újabb átrendezés, másféle integráció következett, de most nem gazdasági, hanem kormányzati ok ösztökélte: a Földmővelésügyi Minisztérium fennhatósága alá kívánta vonni a mezıgazdasági szakoktatási minden szintjét. A 8.740/1945. M.E. rendelet a JNMGE Mezıgazdasági és Állatorvosi Kara, a soproni székhelyő Erdımérnöki Osztály, az addig önálló Kertészeti Fıiskola, továbbá a három mezıgazdasági fıiskola (Debrecen, Keszthely, Mosonmagyaróvár) összevonásával létrehozta a Magyar Agrártudományi Egyetemet, 1. Mezıgazdaságtudományi, 2. Állatorvostudományi, 3. Erdıgazdaságtudományi, 4. Kert- és szılıgazdaságtudományi Karokkal. Az egyetemnek azonban nem találtak a fıvárosban akkora területet, amelyen az egész campus kialakítható lett volna, ezért az 1949/50-ben az egyetem székhelyéül Gödöllıt jelölték ki. A Mezıgazdaságtudományi Kar néhány tanszéke 1950 ıszén ki is költözött a volt premontrei gimnázium épületébe, s a szomszédos területen épült volna ki a teljes campus. Az államhatalom azonban közben átvette a szovjet felsıoktatási modellt, s megkezdte az egyetemek szétbontását különálló fıiskolákra, egykarú egyetemekre. Az Agrártudományi Egyetem három kara is önállósult és maradt eredeti helyén. 1957-ben a Mezıgazdasági Gépészmérnöki Kar visszatért az egyetem kötelékébe, majd a hatvanas évek végén ki is költözött új épületeibe.
6 A hetvenes-nyolcvanas években sok próbálkozás történt a felsıoktatás struktúrájának a javítására, – nem sok eredménnyel. 1990-ben megkezdıdött a felsıoktatás a polgári társadalom igényeinek megfelelı átformálása. Végül megszületett az 1999. évi LII. törvény a felsıoktatási intézményhálózat átalakításáról, s 2000. január 1-jével megalakult a Szent István Egyetem. Jelenlegi karai (2003-tól): 1. Állatorvos-tudományi Kar (Budapest) 2. Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar 3. Gépészmérnöki Kar 4. Alkalmazott Bölcsészeti Fıiskolai Kar (Jászberény) 5. Mezıgazdaság- és Környezettudományi Kar 6. Ybl Miklós Mőszaki Fıiskolai Kar (Budapest)
Jegyzetek 1
Ferencz Sándor: A középkori egyetem. In: Tóth Tamás (szerk.): Az európai egyetem funkcióváltozásai. Bp. : Professzorok Háza, 2001. 33–46. p.
2
Hamza Gábor: Az egyetemi autonómiáról. = MF 9 (5-6) 1999. 10–11. p., (7) 52–54. p.
3
Tóth Tamás: A napoleoni egyetemtıl a humboldti egyetemig. In: Tóth Tamás (szerk.): Az európai egyetem i.m. 95–124. p.
4
Részletesebben 1. Walleshausen Gyula: Hutyra gazdaságiegyetem-koncepciója. In: A GATE jubileumi emlékkönyve (1920–1995). Gödöllı : GATE, 1995. 42–46. p.
