E
Kisrĺj szállás Váľos Polgáľmestere 53l0 Kisújszállás, Szabadságtér 1. sz'
@ : 591 520-240 F ax: 59 1321-139 e-nrai l : pol gaľrnesteľ@kisuj szal las.h
Lr
horrlap: wwłv.kisu.iszallas'hu
Előteľjesztés Kisrij száIlás Vá ros Ö n ko ľm án yzata KépviseIő-testülete 2013. november Ż6-ĺi ülésének 5. napiľendi pontjához a szociális ós gyeľmekvédelmi ellátások helyi szabályairól szóló ľendelet megalkotására
Ti s zt eI t Képv i s e I ő-ĺesĺiil et !
Általános inĺloklás 2014. január 1-jétől módosul a szociális igazgatásrol és szociális ellátásokról szóló 1993. évi IlI' törvény (továbbiakban: Szt.) és a gyermekek védelméľőlés a gyámĹigyi igazgatásról szolő 1991. éví XXXI. töľvény (továbbiakbari: Gy.vt.). Megsziĺnik az átlrrelreti segé|y, ľerrdkívüli gyermekvédelmi támogatás és a temetési segély, helyettük egységes elnęvezéssel onkormárryzati segély kerül bevezetésre. Ez a nródosítás a szociális ellátórendszer átláthatóbbá tételétés a nyĹljtható támogatások szánának csökkentését szolgálja. olyan segélyfoľmákat von egy köľbe, melyek célja ugyan eltéľő, Cĺe megállapításuk alapja _ a rászoruló átmeneti nehéz anyagi helyzete - megegyezik. A telepĹilési
öllkormányzatokrlak 2013. decenrber 31-éig kell megalkotniuk az onkoľmárlyzati segély nlegállapításának, kiťlzetésének'folyósításának, valamint felhasználása ellenőľzésénekszabályairol
szóló rendeletet. A törvénymódosításból eredő rendeletalkotási kötelezettség mellett áttekintettĹik a képviselő-testĹilet szociális és gyermekvédelrni területľe alkotott, hatályban lévo rendeleteit éS javaslatot teszĹinl< az azokban szeľeplő szabályozás egyetlen rendeletben torténő megfogalmazására. RészIetes indoklás
1.S
A
szakasz neghatározza,hogy
a rendelet hatálya kikre terjed
ki'
2.S A hatásköri szabályokat fogalmazza meg. 3.- 6. S Az e|j árási
rendel kezéseket hatáľozza lneg.
7.S
A
rendszeľes szociális segélyberi részesülő szeméIyek egyĹittműkodési kötelezettségét részletezi,
ľendel kezései változatlanok.
8.S
A n
ľendszeľes szociális segély és a foglalkoztatást helyettesítő támogatás természetbeni ellátáskéllt való ak szab á|y ait Íartalmazza.
yĹlj tás án
e.$
A lakóköľnyezeÍrerldezeltségéľevonatkozó
szabályokat fogalrlraz nreg'
A
szakasz 2014. rnájus 1-jén
lép hatályba. 10.-17. S
Az
öllkoľnrányzati segély fonnáit, jogosultsági feltételeit, megáIlapításuk és kifizetésĹil< szabályait
tat1.alrnazza. 18. S
Köztemetés esetén a köztemetés költségeinek megtérítésénekalóli nrentesítés szabályait fogalnazza lrreg' összhangban az onkoľmárlyzati segélyné|megfogalmazoÍt szabźiyokkal'
le. s méltányossági közgyógyellátásra
A
való jogosultság feltételeit szabályozza.
ľendelkezései
változatlanok.
20.s
A
hulladél<szállítási
díj önkormányzat ćitali átvá|lalásának
szabá|yait részletezi, ľendelkezései
változatIanok.
21.S
A helyi
közlekedés tánogatására volratkozó szabályokat fogalnaz meg, alapvető változźs a korábbi
szabá|yozáslroz képest, hogy kedvezményben csak a tanulól< ľészesĺilnek.
22.5
Az
ővodáztatási tálnogatás ternészetbeni támogatásként való nyrijtásállak szabá|yait fogalnrazZa ftrcg) ľelldelkezései változatlanok.
2s.-27. S személyes gondoskodás kerętében biĺosítottszociális ellátási formákat és azok igérrybevételének m ódj át szab ály ozza. rerl d el kezése i változatlallok.
A
28. $
A
gyeľmekvédelnri és gyermekjóléti ellátási formákat és azok biztosításának módiát szabályozza, változatlanok.
ľerrdeI kezései
2e. $
A Szociálpolitikai Kerekasztal
mĹikcjdéséľevonatkozik.
30.$ A rendelet l'latétlybalépésénekidőpontját és ezzel egyidejűleg a koľábban hatályos rendeletek lratályon kívül helyezését mondja ki. 31. S
Eu ľóp ai Un
i
ó s j o
gh arm
on
i
zác
i
ó
s szab
ály okat
talÍalmaz.
Kisújszállás, 20l3. novembeľ 13.
b,,''łm" polgármesteľ
IIivutlIi feleIíís:
F
ĺ#ő, {",i|y a
F i aÍĺĺo EIIen(Írizte: Az előĺeľjesztćs tt)rvényes: (
rs
olv
o s zt d ly v e z",
ő,
a o sztályv ezető
; ;:;'i rľňri o
ző
s z o c i ĺi I i s ii gy i lx é
Kisújszállás Váľos Onkoľmán yzata KépviseIő-testületéneIĺ .) önkoľmányzati ľendelete 12013. ( gyeľmekvédelmi ellátások helyi szabályaiľól a szociális és I(isĹljszállás Váľos ollkorInányzata KépviseIő-testülete a szociális igazgatásrő| és a szociáIis ellátásokról szőlő 1993. évi III. törvény l.$ (2) bekezdésében,25. $ (3) bekezdés b) pontjának bb) alpontjában, 32. $ (3) bekezdésében' 33. $ (7) bekezdésében, 47. s Q) bekezdésében'48' $ (4) bekezdéséberl, 50. $ (3) bekezdésében'5B/B. $ (Ż) bękezdésében, 6Ż' s Q) bekezdésében, 92' $ (2) bekezdésébell,1 1 5' $ (3) bekezdésében, 132. $ (4) bel<ezdés g) pontjában, a gyertnekek védelmérőI és a gyámĹigyi igazgatásról szóló 199'ĺ. évi XXXI. töľvény 18. s (2) bekezdésében' 20lC. $ (9) bekezdéséberl,29. $ (1) bekęzdésébenfoglalt fę|hata|nazás alapjárl, az Alaptörvény 3Ż. cikk (2) bekezdésébenmeghatározott feladatkörében eljárva, KisĹljszáIlás Város Örlkoľnrállyzata KépviselőtestĹiletének a Szervezeti és Mťlködési Szabályzatfuől szolo 45lŻ01Ż. (XII. 19.) önkormárryzati ľelldelete 6. mellékletének a Humán Eľőfoľrás Bizottság véleményekikérésenélkül képviselő-testĹilet által nem tárgya|l'lato ügyek cínr alatt szereplo 2. c) alpondában nreghatározott Kisrlljszállás Város Önkoľrnányzata Képviselo-testületének Humálr Eľoforrás Bizottsága véleményénekkikéľéséveIa következőket rendeli el :
I. Fejezet
Álta|á''os ľendelkezések
l. A ľendelet hatáIya 1. $
A rendelet hatálya kiteťed a Kisrlljszállásközigazgatási
terĹiletén élő
a) nagyar állampolgárokľa,
b) bev ándoroltakľa és letelepedettekľe' c) hontalanokra, d) a nagyar hatóság által nrenekĺjltként vagy oltalrn azottkél1t elismeft személyekľe,
e) a szociális igazgatásróI és a szociális el|átásokról szoló 1993. évi III. toľvény (a továbbiakban: Szt.) 3. $ (3) bekezdés a) pontja és a gyermekek védelméről és a gyáInĹigyi igazgatásrő| szőlő 1997. évi XXXI. torvény (a továbbiakban: Gyvt.) 4 $ (1) bekezdés a) és c) pontjában foglalt Kisújszállás kozigazgatási területén élő személyekre. 2.
Hatásköľi szabályok
2. $ A képviselő-testüIet a) az önkormányzati segély rnegállapítására; b) a he|yi közlekedésitánrogatás elbírálására, rnegszüntetésére, felüIvizsgálatál'a1'
c) a d)
vo
n
jogosuIatlanul igénybe vett szociális ellátás lnegtéľítésének méltányosságbóI történő
eIengedésére és csökkentésére;
a hulladékszállítási díj átvá||alására; h atásköľét a p o l gárme s ter r ę źúruházza.
atko zó
II. Fejezet
Az ellátásokra vonatkozó közös szabályok 3.
Bljáľási rendelkezések
(1) E rendeletben szabályozotttámogatási formák kérelemrę adhatók. A kérelmet a KisĹljszállási Polgáľmesteri Hivatalban (Kisújszállás, Szabadságtér 1.) lehet benyújtani. (2) A kére|emnek tartalnaznia kell az Szt. 18. $-ában szereplő adatokat, továbbá a jogosultsági feltételek kozül a kérelmező a kérelmében saját, valamint a családjában éIő közeli l"lozzátaftozok
3.s
adatairól, jövedelnri viszonyairól köteles nyilatkozni, továbbá a jövedelnri adatokľa vonatl
Ll nkáltató i í gazolást, b) álláskeľesési tárnogatás és társadalombiztosítás keľetébell folyósított ellátások esetében a kérelem benyĹljtását mege\őzó hónapban folyósított támogatás összegéľől a folyósító szeľv által kiál l ítotÍigazolást, c) vállalkozó, ostermelő esetébell a kéľelembenyújtását llregeloző 12 hónap jövedelmét lgazolő, a könyvelő által kiállított igazolás, nrelyben az adobevallással lezźĺrtidószak jövedelmét a bęvallott éves jövedelemnek e hónapokkal aľányos összegéberr keIl beszánrítani d) egyéb jövedelmek esetében a kérelmezo ny|latkozatát a kéľelern benyújtását nregelőzo hónap jövedelmérol. (4) A jogosultsági feltételek megállapításáboz e $-barr szabályozottakon túl szükséges egyes speciális igazolások és bizonyítékok köre az e|látásra vonatkozóan került szabá|yozásra.
m
4. s A ręndszeľes ellátások folyósítása havonta utólag, kifizetése minden hónap 5-éig, nem relrdszeres ellátások kifizetése ahatározat meghozata\ától számított 5 napon belĹil a pénzÍárből, az ugyfél kéľésére átutalással töfténik.
5. s A kérelem e|bírálására jogosult szerv amel]nyiben a kérelmező életviteléľetel
A pénzbeli és ternrészetbeni ellátások 4.
Aktív koľúakellátása
Az az aktív koľĹlak ę|látźsárajogosult személy, aki rendszeręs szociális segélyben részesül kivéve aZ egészségkáľosodottnak minosülő személyt - a segély folyósításának feItételeként 7. s (1)
együttműködésľe köteles, nrelynek keľetéberr
a) a Kisújszá|lási Térségi Szociális ottlrorr és Alapszolgáltatási Központban (Kisújszállás, Kálvin u. 9.) a rendszeres szociális segélyľe való jogosultság megállapításáról szo|ő határozat
jogerőre ernelkedésétől számított 15 napon belül nyilvántaftásba veteti magát, és b) a rendszeres szociális segélyre való jogosultság megállapításáľól szóló határozat jogeľőľe
emelkedésétolszámítoÍt30 napon belül
(2)
A
a
beilleszkedést segíto pľogranrľól írásban
megáIlapodik az a) porrtban meglratározott együttműködésľe kijelolt szeľvvel, és c) teljesíti a beilleszkedést segíto pľogľamban foglaltakat. beilleszkedési program típusai: a) e gyén i képességeket fej lesztő fo glal kozások,
b) életmódfoľmáló foglaIkozás, ba) életvezetés i képességek megőrzését és j avít ását cé|zo fo g lal kozás, bb) pľoblérnák kezelésére, fe|tár ástra rne go l dást bemutató fo gl al kozás, c) munkavé gzésre történő felkészítés, d) a felajánloĹÍ és az iskolai végzettségnek megfelelő oktatásbaIl, képzésbelltöfténő részvéteI,
(3)
A
különösen azáltalános iskolai végzettségés az első szakképesítésmegszerzése. rendszeres szociális segélyben ľészesülő személy az együttrnűl
ha a) a beilleszkedést segítő programban kötott megállapodásban
teIjesíti,
meglratározoĹÍa|
nem
b) az egyĹittlnűködésre kijelölt szeľvnél az(1)bekezdés a) pontjában rneglratározott időpontig nenl veteti nragát nyi lvántaftásba,
c) az egyuttLnűködésľe kijelölt szeľvvel az (1) bekezdés b) pontjában nreghatározott iclopontig beilleszkedést segítő pľogramról íľásban nem állapodil< meg.
8.
s (l) A
el látásl<ént
a
rendszeľes szociális segély és a foglalkoztatást helyettesítő támogatás teľmészetbeni
is nyűjtható
a) Erzsébet-utalvárly ; b) élelmiszersegély; c) tüzelőLltalvány; d) tankönyv és tanszeľ vásárlásával;
e) tandíj, gyernrekintézlnénytérítésidíjának, a közüzęmi díjak kifizetésével.
(2) A ľendszeres szociális segély vagy a foglalkoztatást helyettesítő ttĺnogatćts terĺrrészetberliszociális ellátás fonnájában al
(3) Amennyiben a kérelem benyújtásakor a ľelrdszeres szociális segély vagy a foglalkoztatást helyettesítő támogatás tennészetbeni nyújtásának feltételei fennállnak a rendszeręs szociális segély Vagy a foglalkoztatást helyettesítő támogatás folyósításáról való jogosultságot megálIapító l'latározatban rendelkezni kell a pénzbeli és terlnészetbeni ellátás arárryál'ő|, a teľmészetbeni szociális ellátás formáiról, annak nrértékérolés várható időtartamáról.
(4) A természetbeni fonnában töfténő folyósítás a védelembevétel fennállásáig, de legfeljebb hónapig rendelhető ell. Ezt követően az ellátás teľmészetbeni foľlnában töÍénő nyĹljtásáľól feltételek fennállása esetéľl_ ismételten ľendelkezni kell.
9.
s
(1)
Az
aktív korúak ęllátására jogosLllt szerrrély koteles
a
6 a
lakókörnyezete rendezeťtségét
biztosítani. (2) A lakókörnyezet relrdezett, ha az aktív korťlak ellátását kérelnlező vagy az al
a) ingatlan helyiségeiben a járófelületek, buľkolatok' beretldezési és felszeľelési tárgyal<, textíliák láthatóan rendszeresen tisztántaftottak, b) ingatlanb an a rágcsálók és ľovarok távoltartás a, jftása szĹikség szerint megtöfténik, c) ingatlanon a telepĺilésiszilárd és folyékony huIladékot nem halmozzákťel, önkonrrányzati ľendelet szabá"lyait betartják, d) a közterülettisztántartásátszabályozó e) azingatlanhoz legalább egy WC Íartozik. (3) A (2) bekezdésbelr nreglratáľozott feltételeket a KisĹljszálIási Polgárlnesteri Hivatal vizsgálja. (4) Amennyiben a lakókornyezet rendezettsége nem biztosított, az érirftettet legalább ötnapos legfeljebb tízrapos teljesítésihatáridő kitűzésévelfel kell szólítani a hiányosság megszüntetéséľe. (5
) Ha az e|látott köte
l
ezettsé gét felszőlítás ra sem
te lj
es
íti,
a) a foglalkoztatást helyettesítő támogatásra való jogosultság megállapítása iránt benyĹljtott kérelmet el kell utasítani, vagy b) a foglalkoztatást helyettesíto támogatásľa való jogosultságot a teljesítésihatáľidő napjával nreg kell szüntetlli. 5. Onkormá nyzati segély
10. $ (1) Az önkoľnrányzati segély formái: a) egyszeľi segély,
b) időszakitámogatás, c) rendkívüli segély, d) temetési segély,
(2)
e) rendkívü|i gyeľmekvédelni tánogatás Az elbírálásľa jogosult szeľv dönt arľól, hogy melyik ellátási foľnra keľĹil megállapításra.
11. $ Önkornányzati segély nyújtlrató'
a) ha a családban aZ egy főre jutó jövedelem az öregségi nyLlgclíj nrindenkori legkisebb összegének 130 oÁ-át, b) vagy ha az egyedĹil élő jövedelme az öregségi nyugcĺíjmindenkoľi legkisebb összegénel< 150 %-át nenr lraladja meg.
Az
öllkoľlrrátryzati segély utólagos elszámolási kötelezettséggel is nyĹljtható. Ha az ellátott elszánlolási kötelezettségének lrem tesz eleget, a tán-logatásra a jogosulatlanul felvett elIátásľa vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. 12. $
13. $ (1) Az egyszeľi segély a közgyógyellátásľa ľlenr jogosult, valanlint azigazoltal"l egyszeri esetben alkalmazott, legalább 5 000 Ft összértékű győgyszeft használó részéregyogyszer, továbbá győgyászati segédeszköz vásáľlásához nyújtott támogatás. (2)
E s a|kalnazásában nelrr jogosult kozgyógyellźÍásra, a) akinek aközgyőgyellátás megźilapításáľa irányuló kérelnléta szociális hatóság jogeľősen' hón aporr bel
b) aki
Ĺi
l ęlutasította,
közgyógyel|átásra
6
jogosult, de a győgyászati segédeszköz kérelnrező által viselt
költsége így is eléri a naptári évben az öregségi nyugdíjminimum összegét. (3) Az egyszeri segély összege a számlával igazo|t gyógyszerköltség 50 Yo-a alkalnanként Irenr lelret több, nrint 5.000 Ft, naptári évenkéntösszesen 10'000 Ft, vagy aszánlźryďr igazo|t a kérelnrező által viselt gyógyászati segédeszközköltség 50 oÁ-a naptári évenkéntnem lelret több, mint 20.000 Ft. () Az egyszeri segély egy naptáľi évben legfeljebb 2 alkalonrnral állapítható rneg.
biztosított ellátás, azoIl 14. s (1) Az idoszaki támogatás a jövedelem pótlására, kiegészítéséľe nagykoľú személyek részére,akik a korábbalr részĹikre fo|yósított relrdszeres pérlzellátás
foIyósításának megszüntetése miatt, átmeneti|eg vagy tartósan létfenntańási gorlddal küzdenek. (2) Időszaki tánrogatás egy naptáľi éven bell-_ll 1 alkalonrnral állapítható meg, legalább ketto, legfeljebb négy hónap időtańamra' Az el|átás időtatanrának meghatározása soľán a nrás eIlátás igénybevételének lehetőségét' valamint a létfenntaftási gond váľható idotaftamát kell figyeIelnbe venni. (3) Az időszaki támogatás lravi összege, lra a kérelmező családjában aZ egy főre jtltó jövedelenr nenr haladja lnegaz oregségi nyugdíjminimum 800ń-át, egyedülálló esetén 100%-át l0'000 Ft' Ininden nlás esetben 8.000 Ft.
15.
s
(1)
A
rendkívtjli segé|y é|et, testi épségveszélye esetérr annal< elháľításához szĹil<séges
tánlogatás. (2) RendkívĹili segély egy naptári éven belül2 alkalommal állapítható meg' (3) A rendkívĹili segély összege 5.000 Ft.
16. $ (1)
A
Képviselő-testĹilet temetési segélyt nyújt annak' aki a lneghaIt szenlély elternettetéséľol
gondoskodott
a) annak ellenére, hogy arra nem volt kciteles, vagy b) tatźsra köteles hozzátartozó volt ugyan' de a teInetési költségek viselése saját illetve családja l
(2)
étfe n n taft ás át v eszély ezteti.
A
temetési segély csak a ha|ála időpontjában Kisújszállás Váľos közigazgaÍási teľĹileténlakó-,
vagy Íartőzkodási hellyel ľendelkező elliuný temettetése céljából állapítható meg.
A
temetési segély iránti kéľelemhezcsatolni kell a halotti anyakönyvi kivonat másolatát és a kérelmező nevére szőlő, az eltemettetést igazolő szán|ák eľedeti példányát. (4) A ternetési segély összege nem lehet kevesebb a helyben szokásos legolcsóbb tetrretés költségének - koporsós temetés esetén 153 000 Ft, lramvasztásos temetés esetén l40 000 Ft, alnelrlryiben a hanrvakat nem a temetőben helyezik ęl 91 000 Ft - 10 %-ánál. (5) Ha a tenretés költségeinek vise|ése akérelmezőIrek, és _ anrenIlyibel] Van ilyen szenrély - nás, az elhunyt eltenrettetésére köteles családjának létfenntartásátveszélyezteti, és a) családjaikban külön-külön az egy főľe jutó jövedelenr selrol nem éri el a legkisebb öľegségi nyugdíj összegének felét, a temetési segély a temetési költség 50 oÁ-a, b) családjaikban külön-ktilon az egy fore jutó jövedelem sehol nem éri el a legl
(3)
(6) A tenletési költségek 50 %o-ának támogatás ára 6 hőnapra l
A Képviselő-testület pénzbeliellátásként a gyermeket legalább 5.000 Ft, legfeljebb 10'000 Ft naptári évenkéntösszesen 10.000.-Ft rendkívüli gyeľmekvédelllritámogatásban részesíti(a továbbiakban: ľerrdkívĹili táInogatás), lra a gyeľmeket gonclozó család időszal
gondokkal küzd, vagy létfenntańásÍveszé|yeztetorerldkívĹlli élethelyzetbe keľült. (2) Elsősorbarl azokat a gyermekeket, illetve családokat kell alkalnranként rendkívĹili támogatásban részesíteni,akiknek az el|átásáról más módon nenr lelret gondoskodrri, illetve az alkalmanl<ént jelentkező többIetl
A köztemetés köItségeinek megtérítésealóli mentesítés
18. $ Amennyiben a polgárnrester az eltelnettetésľekoteles személyt a köztemetés l<öltségeinek
kötelezi' a rnegtérítésikötelezettség alól ľészbenvagy egészben töńéno metrtesítés során nlegtéľítésére
az 16. $ (5) bekezdés szabályait kell alkalmazni azzal, llogy a temetési segély alatt a
Inentesítés
összegét kell éfteni.
7. Méltányossági közgyógyellátás
Az Szt.50. $ (3) bekezdése alapján, méltányossági közgyógyeIlátásra jogosult a) az a családban élő személy, akinek a családjában az ęgy fóre jLltó havi jövedeletn
19. $ (1)
Irelr-l
haladja n1egaZ öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének l50oÁ-át, b) azaz egyedül élő szernély' akinek a havi jövedelnre neln haladja negaz öregségi nyLlgdíj
llrilldenkori legkisebb összegének 200yo-át, és a havi ľelrdszeres győgyítő ellátás l<öltsége eléri, illetve nreghaladja az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 20%-át. (2) A'75 év felettiek esetén a (1) bekezdés szerintijövedelem Z1%o-kal magasabb összeg. 8.
Hulladékszállítási díj átváIlalása
Az önkormányzat a Kisújszálláson lnűködő közszolgá|tatónak megtérítia hLllladél<szállítási díját- azáltala életvitelszeľűen lakott Iakásľa - annak a]0. életététbetoltött, egyedÜI élő személynek, akinek a liavi jövedelme nem haladja meg aZ oregségi nyugdíj minderrkori legkisebb összegének 20. s (1)
háronrszorosát. Az (l) bekezdés szerinti megtérített díj összege a) lravonta a ľendelkezésre állási díj, b) évi tizenkét alka|ommal a legfeljebb 120 liteľ űltaltalrnú hulladékgyĹljtő edény Ĺiľítésidíja, c) társaslrázban élő személy esetén az onkoľmárryzatnak a társasl'lázzal kötött nregállapodása a|apján továbbszáln|ázott, az ellátottra eso díja, melynek összege nem lraladlratja meg az a) és b) pontban meghatározott díjak együttes összegét' (3) Az (1) bekezdésben foglalt mentesség a kérelmezőt a (Ż) bekezdés a) pontjában foglalt ellátás szelnpontjából a kérelem benyújtása hónapjának első napjától, a (2) b) és c) pontjában foglalt ellátás szempontjából időarányosan illeti meg. (2)
9.
Helyi közlekedés támogatása
(1) Kérelem alapján a helyi közlekedés igénybevételesorán tálnogatásra jogosult az a KisĹljszálláson lakó vagy taftőzkodási hellyel rerrdelkező személy, aki _-az oktatáSi intézrnény igazgaÍojának javaslata szeľint a rendszeres iskolába járása indokolja a helyi közlekedés igénybevéte|ét,- az oktatási illtéznénynappali vagy esti tagozatos tanulója, a diákigazolválly
21.
s
éľvényességiideje alatt.
(2) Helyi közlekedési támogatásban az részesĹilhet, akinek a családjábarl az egy főľe jLrtó havi jövedelem nenr haladja lnegaz öregségi nyugdíj legkisebb összegének 250%-át. (3) A támogatás összege a helyi buszközlekedés éves béľleteárárlak tárgyévľe szánrított idoarányos ľésze,de lravotlta legfeljebb 600 Ft. (4) A helyi kcĺzlekedési támogatásra való jogostlltság legfeljebb a tárgyév clecember 31. napjáig állapítható meg' (5) A tánogatás összege a tálnogatott nevérę szóló szánrla benrutatása után keľĹil kifizetésre. 10.
ovodáztatási támogatás
s (1) A Kisújszállási TéľségiSzociális otthorr és' Alapszolgáltatási KözpoIlt gyernleĘóléti szolgálata, illetve a Baptista Szeretetszolgálat Városi ovodai Intéztnénye vezetőjénel< javaslata, vélernénye alapján az első aIkalommal folyósításľa kerü|ő pénzbeli támogatás helyett a szĹilőrrel< 22.
gyeľlneke r észére tenrrészetbeni támo gatás nyúj tható.
(2)
természetbeni tálnogatás forllrái külörrösen
az alábbiak
lelretnek: utcai rulra, tltcai cipő,
^ váltó cipő, tisztasági csomag' tornafelszerelés, ágynenijlluzaÍ. váltóľulra, IV. Fejezet Személyes gondoskodást nyĹljtó ellátásol< 11. Szociális ellátások
23. $ (1)
A szenlélyes gondoskodás keretében biztosított ellátási forrnák:
a) szociális étkeztetés b) llázi seg ítségnyĹljtás
c) családsegítés cl) idosek bentlakásos ellátása e) idosek nappali ellátása f) fogyatékosok nappa|i ellátása. (2) Az önl
24. $ Szociális étkeztetésigérrybevételérejogosultak a) koruk alapján: a 60 év felettiek,
egészségiállapotuk alapjáll: a rokkantsági ellátásban ľészestjIők, a nregváltozott nrunkaképességűek,valanrint azok, akik betegségükből adódóan önmaguk teljes ellátásáľa átnienetileg vagy taftósan képtelenek, és eńigazollli tLldják, c) fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük alapján: azok a személyek, akik fogyatékosságukat, pszichiátriai betegségĹiket oľvosi igazolással igazolrli tLldjál<, vagy
b)
fogyatékos s ági e||átásban ľészestilnek,
d)
szenvedélybetegségük alapján: azok,
akik
szenvedélybetegségül<et
oľvosi igazolással
igazolrri tudj ák, e) hajléktalanok: akik csak Kisĺljszállás település szintű lakcímrnel rendelkeznek.
25. s A 23. s (1) bekezdés b), c), d), e), pontjában foglalt személyes gondosl
Központ székhelyén vagy teleplrelyeiIl lehet benyújtani aZ intéznrényá|tal ľendszeľesített nyomtatványon, illetve szóbe|i kéľelern esetén az irńénnény feladata a nyol-ntatvány kitöltése. A kéľelmekľőlaz intézlnény vezetóje dönt.
26. s (1) A szociális étkeztetés és aházi gondozás esetén a szenrélyi téľítésidíj legfeljebb 99 %-a engedhető el, ha a kötelezett családjában aZ egy főre jutó havi jövedeleln az öľegségi nyugdij lnindenkori legkisebb osszegének 50%-át nem éri el. (2) A szenélyi térítésidíj szociális étkeztetés és házi gondozás esetén csökkerrthető, ha
a) a kötelezett egyedü| élo, és a lravi jövedelme az öregségi nyugdíj llrindelil
A
legkisebb összegét nem éri el. szenlélyi térítéSidíj az (1) és (2)bekezdés szeľint akkor erlgedheto el, illetve csökl<enthető, ha: a) a térítésidíj fizetésérę kötelezett és a vele közös háztaftásbarl élő közeli I'lozzátartozo
vagyonnal nem rendelkezik, b) a téľítésidíj fizetésére kötelezett szernélynek taÚásľa és gondozásľa lĺöteles és l<épes llozzátartozoja v agy tartásár a, go ĺrdozásáľa köte eS e gyéb szeln é ly n n cs' i
l
alapel|átás esetén aZ intéznényvezető - aZ Sztv.-ben nreglratáľozottakolr tĹll - nregszünteti, lra aze|látást igénybe vevo: a) az ellátást végzők életét,testi épségét'személyes szabadságjogait, személyiségijogait sénő nragataftást tanúsíta ľendőrségen tett feljelentést kovetően azolltlal, b) az e||átást 180 napoll át egyetlen l]apoll Sęnl veťte igénybe, a 180' llapol-l' a 180 nap időtatamba akőrllázi ellátás időtaltama nem számítlrató bele, c) azigénybe vett szolgáltatás után fizętęndő személyi térítésidíjataz esedékességtől szánlított 60 napoľl belĹiI nenr fizeti nreg, illetve utána nem fizetik meg.
27. $ Az ilftéznérryi jogviszonyt
12. Gyeľmekvédelmi és gyeľmekjóIéti ellátások
28.
s (ĺ) A
szemé|yes gondoskodás keretében biztosított eIlátáSi formák gyermekel< napközbeni
ellátása keretéberr: a) bölcsőde, b) gyermekek napközbeIri ellátása, c) gyeľmekétkeztetés, d) családsegítés,
őléti szolgáltatźs,
e) gyermekj
f) gyeľmekek átlnenti ottlrona, g) családok átmeneti ottlrona.
(2) Az öllkoľmányzat az (1) bekezdés a)' d) - g) pontjaiban foglalt ęllátást a I(aľcagi Többcélú
K i stérségi Táľsu l ás á|tal fen ntaft ott intéznrények Ĺltj áll
b
i
ztos ítj a.
(3) Az önkormányzat az (1) bekezdés b) és c) pontjaiban foglalt ellátásokľól
közIięvelési
lllegállapodás, azállani ferrntaftású köznevelési intézményben saját maga Ĺltján gondosl
I
V. Fejezet Szociálpolitikai kerekasztal
29. s (1) KisĹljszállás Váľos Önkormányzatának Képviselő-testĹilete a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló törvény 58/B' $ (2) bekezdésében kapott felhata|nazás alapján helyi szociáIpolitikai kerekasztalt (továbbiakban: kerekasztal) hoz |étre. A kerekasztal feladata kĹilonösen a szolgáltatásteľvezési koncepcióban meglratározott feladatok megvalósulásálrak, végľeIlajtásának folyarnatos
fi
gyelemmel kíséľése.
(2) Működésének részletes szabályait a kerekasztal határozza meg. (3) A keľekasztal tagsai: a) a polgármester,
b) a szociális Ĺigyekl<el foglalkozó bizottság elnöke'
c) d
a
jegyzó,
) a Po l gárm
e
ste
r
i H i vat a| | gazgatási o sztály ának vezetőj e,
e) az onkormányzat szociális és gyermekjóléti feladatait ellátó intézrnélly(elenleg:
KisĹljszállásiTérségi Szociális ottlron és Alapszolgáltatási Központ) igazgatőja, f) Kisťljszállás Váľos Roma Nemzetiségi Önkoľlnányzatánal< elnöke. (4) A keľekasztal nrűködési feltételeit a Polgáľmesteľi Hivatal biztosítja. VI. Fejezet Záró rendelkezések
(l) Ez a rendelet- a(Ż) bekezdésben foglalt kivétellel -Ż014.január 1_jén lép hatályba. A ľendelet 9. $-a 20l4. május 1-jén lép hatályba. (3) A rendelet hatálybalépésével egyidejű|eg hatályát veszti KisĹljszállás Város ollkornrányzata Képviselő-testtjletének a szociális igazgatásről és a szociális ellátások helyi szabályozásáľól szóló 3l2012. (II. 1.) önkoľmányzati rendelete' a gyernrekvédelmi helyi rendszeréről szóló 41201Ż. (II. 1.) ölrkortlárryzati ľerrdelete, valamint az ovodáztatási tálnogatás helyi szabá|yozásáről sző|o 38/2008'
30. $ (2)
(XII. 20.) önkorlrrányzati rerrdelete.
31. $ Ez a ľelldelet a következo uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgáIja:
a) a Tanács 2003l|09lEK tanácsi irányelve a hannadik országok lruzamos taftózkodási engedéllyel ľendelkező állarnpolgárainak jogál|ásáróI, 1 1. cikk (1) bekezdés d) pont és 21. cikk, b) az Európai Parlamelrt és a Tanács 2004l38lEK irányelve azUnio polgárainak és családtagjaikIlak a
tagállamok terijletén töfténő szabad mozgáslloz és tartózkocláslroz való jogáľól, valaIlint az 1612l68lF'GK rendelet módosításáról, továbbá a 6412Ż1IEGK, a 68/360/EGK, a ]2l194lEGI(, a 13l148lEGK, a 75l34lEGK, a'75l35lEGK, a 90l364lEGK, a 90l365lEGI( és a 93l96lE'GK iľányelv hatályon kívĹil helyezésérol,Ż4. cikk, c) a Tanács Ż009150lEK irányelve a lrarmadik oľszágbeli állampolgárol< lnagas szirltĹi l<épzettséget igénylő nlLlnkavállalás céljából való belépésénekés tartózl
Kecze István poIgáľmester
A renĺIeletet kĺhirdettem : Kisújszállás' 2013.
Dľ. Vaľga Zsolt jegyző
Dr. Varga Zsolt jegyző
Kisújszállás Váľos Polgáľmesteľe
B5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1 . sz' @ : 591520-240 Fax: 591321 -n9 e-mai1 : po1 garmesteľ(@kisuj sza1]as.hu
honlap: www.kisuiszalias.hu
Előteľjesztés KisújszáIlás Váľos onkoľmányzata Képviselő-testiilete 2013. november Ż6-ai ülésének 6. napiľendi pontjához az önkoľmányzat által államháztaľtáson kívülľe nyújtott pénzeszkőz-átadások szabáiy ozźsára Vélenlényezi''Pénzügyi és Gclzdálkodasi Bizotĺság (2) HtłľnćłnEľőfoľľasBizottsćłg (2) Ti szÍe It Képv is
A
e
I ő-te st
ület !
Képviselółestület
a
2013. októberi soros ülésél-r táľgyalta az önkormányzati tálnogatások
igényléséhezkapcsolódo páIyázati rendszer felülvizsgáiatáról szóió előteľjesztést' atlinek nyomán nreghozta a 41112013. (X. 29.) szálĺu döntését. Ebben trieglratározta a lailöĺrböző nonprofit szetvezetek tárnogatásának alapelveit. Ez alapján - Tuka Arrtal bízottsági e1rrök koordirrálásával felülvizsgáltuk a jelenlegl páIyázati retrdszeľt, hangsúlyosan a páIyázati kiírásokat, nrajcl pedig 2013. novelnber 11-én fórurnra irírĄuk a helyi civil, illetve nonproĺit szeľvezeteket. Itt véleményt kéftüllk a Í-elülvizsgált pályázati kiírások tervezętérőI' Eloteryesztésüirk ezek Íigyelerrrbevételével készült ei'
Általános incloklás
A
Magyarország helyi önkormányzatairól szoIo 2011. évi CLXXXIX. toľvény (a továbbiakban: Mötv.) 41. $ (9) bekezdése aIapján,,a helyi önkormányzat képviselő-testülete az államháztaľtáson kíviili foľľás átvételéľeés átadásáľa vonatkozó rendelkezéseket ľendeletben szzbályozza'' (e rendelkezést aŻ013. évi LXXXV. törvény iktatta be, 2013'YI' 22-ei hatálybalépéssel).
A
törvényhezfíizötI" indokolás szeint a Mötv. 42' s 4. ponda a képviselo-testület át nem ruházhatő hatáskörébe helryezi az állarĺlháztartáson kívüli forĺás átvéte1étéS átadását. Ez a renđelkezésa gyakorlati alkalmazás során nehézségetokozott, meft ennek következtében indokolatlan esetekben is a képviselőłesttilet döntését írja eIő' Az önkonnányzatok általában kulturális, civil, egyházi, sport, szociális tevékenységet folytató szervezeteknek nyújtanak támogatást, és minden ilyen esetben áIlanházIartáson kívülre történik fonás átadás. Az ilyen támogatások összege a százezer forintos tételektől a több milliós vagy tobb tízmilliós tételekig teljed. Indokolatlan minden egyes esetben előírni a képviselő-testület döntési hatásköľét. Ezéft a rendelkezés kiveszi az át nęm ruhźnhatő hatáskorök kozul az áIIamháztartáson kívülíforľás átvételét és átadását, egyúttai az átláthatőság éľdekébenbeemeli az alapítványi forrás átvételétés átadását.
Fontos ugyanakkor szabá\yozni az áIlamháztartáson kívLilíforáS átvételéreés átadására vonatkozó rendelkezéseket, és inclokolt, hogy a képviselő-testület ezt rendeietben szabáIyozza, ezért a módosítás a Mötv. 41. $-át egy új bekezdéssel egészíti ki, amely ezt köte|ęzően eloírja az onkormányzat képviselotestületének.
Ezen rendelkezések az Alaptörvény 31. cikk (3) bekezdése alapján sarkalatos rendelkezésnek minosülnek'
A témára vonatkozó szabáIyozást rendeleti fonnába foglaltuk' R.észletes incloklás
1.S
A
szakasz meghatározza,hogy a rendelet hatálya kikre terjed ki'
2.S
Aszakasz a rendeletben megfogahnazott cél elérésénekalapelveithatározzameg.
3.S A tárnogatások keretösszegének 4.S A p áIy ázatok
s.s A
p á\y
ázati ki
és odaítélésérrek nródját fogallnazza meg.
ki írá sának renclj ét szab áIy
írá sok tart
6.S A p áIy ázok körét
a
lrnát és a dönt
o
zza.
és l-l o
zot határ o zza
me g.
határo zza meg.
7.S ApáIyázatok elbírálásának fő szabályait rogzíti. Megtbgalnrazza, nely önkornráĺryzati bizottság végzí az eIbiráIást, továbbá meghatározza az ę|bírálás és az errol szóló éńesítéSekhatáriciejét'
8.-
e. s
Az elnyeń tárnogatások fellrasználásáról 11.
szó1ó eIszállolások és ellenőrzések szabályait foglaija össze.
-
13. S
-
16. S felsőoktatásban tanuló kisújszállási Íiatalok támogatásának fomáit és kereteit foglalják össze.
A páIyázati eljáráshoz kapcsolódóan meghatározott nyilvánossági követellnényeit rőgzíti. 14.
A
17.S
A
sportcélú támogatások szabáIyozásának helyét határozza meg.
18.S
A hatálybalépés időpontj
áÍ határozza meg.
A
rendelet elfogadását követoen kérem, hogy azon - felülvizsgáIt, határozatl javaslatba foglait páLyázati kiírásokat is fogadja el a Képviselő-testület, amelyeket a rendelet nyomán a jövőben alkalmazhatunk.
A
felülvizsgálat során - Tuka Antal bizottsági elnök közremĹiködésével - a páIyázati kiírásokat és adatlapokat egységesítettük, tennészetesen figyelembe véve a páIyázaÍok lnilönbözoségét is, ugyanis ęgy-egy pályázaÍ esetén más a páIyázók köre, a páIyázat" céIja, a feltételei, a mellékletek, a támogatási keret stb. Emellett felülvizsgáltuk az értékelésiszempontokat, főként azon páIyázatok esetén, ahol eddig is pontozási rendszer alapján döntött a bizottság a Íámogatźlsokľól (nyári táborok, szabadidosport). Minden pályázati kiírást áttekintettünk. Az alábbiakban a legfőbb módosításokat ismeľtetem:
A bejegyzett civi1 szervezetek rendezvényeinek támogatása:
az eLnyerheÍő tárnogatási összeg oÁ-os arányának tnaximalízáIása, páIyázőval szenbeni elvárások kozött szerepel a lakosság és az önkormányzat tájékoztatása, nelyhez azonban az önkormányzat felajánlja a konlnunikációs fórumait (Kisbíró, honlap,
Piaci Hírmorrdó, hircletőtáb1ák).
1.)
A helyi, szél
2.)
a
ázőnak kötelessége biztos ítani enlrek lehetőségét.
A helyi kiadványok
tálnogatása:
apáIyázat kötelező nrelléklete a tetvezett kiadváĺly szinopszisa, a tárnogatási elszárnolás része a rnegjelent kiacivány egy példáĺrya'
3.)
A nyáľl táborok
tálnogatása:
az elnyerhető tálnogatási összeg oÁ-os arányának maxitnaIĺzáIása, támogatás csak a Kisújszállásorr á1lancló lakcínrrnel ľendelkező gyermekek után igényelheto, csak oiyan pályázat tálnogatható, melyben a páIyázati önerő netn 0 Ft, benyújtáskor rnellékelten csato]ni kell a táborban résztvevő, ľendszeres gyennekvédelmi kedvezrnényre jogosult tanulók listája a pá\yázati adatlap melléklete szerint (ez módosult a
civil fórurnon elhangzottak alapján -
1d.
alább),
a benýjtási határiclo és az e|birálás határiclejének meghosszabbítása (április vége és nrájus vége), rrróclosultak az elbíľálási szelnpontok keclvezményre is jár polrt).
és azok porrtszátrrai (a ľenclszeľes gyelrnekvéclellni
4.) A váľos kozigazgatási terĺiletérr rl-legvalósuló parlagfĹi-rrrentesítési tevékenységek tánogatása: az elnulÍ években egy-két pá|yázo lryújtott be pályázatot. A rnaxinrálisan elnyerhető támogatás összege maxirrralizálva volt 50.000 Ft-barr (a keľetösszeg: 150.000 Ft vo1t). Így az egy-két páIyázo között nelr-l volt lełletőség a páIyázatl keretösszeg felosztására, ezért a maxirnáli s
ös
szeg meghatározáSától
el
teklntettünk'
A
pá|yázati kiírások felülvizsgálata során, a trovetnber alábbiak szerint építettükbe a páIyźnati kiírásokba:
1
1-ei
civil fórumon elhangzott javaslatokat
az
esetén eddig előírás volt a páIyázatok benýjtásakor az éves költségvetés mellékletként történő csatolása. Ez több civil szervezetnek a gondot jelentett, mert a benýjtási határidőig még nem fogadták e\ az adott évi költségvetésüket. Ezért az a javaslat körvonalazódott, hogy ilyen esetekben legyen elfogadható az aďott szervezet ügyvivő szerve áItaI elfogadott költségvetés-tervezet. Ezt beépítettük a bejegyzett civil szervezetek
Két páIyázat
ren
d
ezvényei n ek é s széI
e
1
t
et és ének p
ály ázat i rendj éb e'
A
nyári táborok támogatásának páIyázaI"ához azt a problémát fogalmazták meg, hogy a táborban résztvevő hátrányos helyzeÍú gyermekek pontos, név szerinti listáját - ami pedig elbírálási Szempont - a pá|yázat benýjtásakoľ még nem tudják biztosan. Arról azonban tudnak nyilatkozni, hogy a hátrányos helyzetu gyeľmekek aránya rnilyen lesz, tehát melyik
pontozási sávba kenilhet ez alapján a pá|yázat. Kérték,hogy a hátrányos helyzetú gyermekek név szerinti listáját az elszámoláskoľ kelljen benýjtani. Apályázati kiírást eĺmek megfelelően módosítottuk.
Felmenilt az önerő biztosításának és elszámolásának kérdéseis. Az ott elhangzott vélemények nyomán azt javasoljuk, hogy a pá|yázati adatIapon az oneľo meglétérőla pályázat benyrijtásakor nyilatkozzanak a pá|yázők'
A
fentiek alapján elkészített páIyázatí kiírások, valaĺnint a támogatásokľól rneghozott döntések nyomán alkalmazandó negállapoclás sablonja aZ előterjesztésben szereplő határozatj javaslat mellékletei az alábbiak szerint:
1. PźJyázati felhívás városi bejegyzett civil szervezetek rendezvényeinek táĺnogatására Ż. PáIyázati felhívás helyi kiadványok támogatására 3. PáIyázaIi felhívás a he1yi, szé]
4. 5. 6'
tárnogatására
Pá|yázati felhívás nyári táborok tárrrogatására
Pá|yázati felhívás a város közigazgatásí teniletén megvalósuló parlagfű_nrentesítési
tevékenységek tálno gatására A támogatásokĺó1 szóló lrregál1apodások sablonja
Kérem a Képviselő{estriletet a rne1lékeit rencleletteruęzęt éshattrozatíjavaslat elfogadására.
Kisúiszállás, 2013. november
13.
t1
ĺ'ltt '
ĺ
\
,r
kY8ž"YsŇän polgáľmester
Hivutuli.feleĺős: Zalturĺiłt-LupikúsRćko PR-komntllltikĺíciĺísĘyintéző és.ZoSrę".'
-/"*ľ's_<\ Ri*-
KisújszálIás Váľos Onkoľmányzata Képviselő-testületének .) önkoľmányzati ľendelete lŻ0l3. ( az önkoľmányzat á|ta| államháztaľtáson kívülľe nyújtott pénzeszkoz-átadások szabá|y ozásáről
Kisújszá1lás Város Önkonrrányzatának Képviselőłestülete (a továbbiakban: önkormányzat) a Magyarország helyi önkonnányzatairól szőIo 2011. évi CLXXXIX. töruény 41 {i (9) bekezdésében kapott felhatalĺnazás a1apjárr, az-Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott fe]adatkörében eljárva, Kisújszállás Város onkonrrányzata Képviselőłestületéneka SzervezeÍi és MĹiködési SzabáIyzatáról szóló 4512012. (XII. 19') önkonnányzati rendelete 2. ľnellékleténeka Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság vélerrrényekikérése ĺréllailképviselő{e'stület által nem tárgyalható ügyek cíln alatt szereplő 8' pontjában tneghatározott KiSújszállás Város onkorrnányzata Képviselő-testLiletének Pénzügyi és Gazdá1kodási Bizottság vélelrrényénekkikérésévei,valaĺnint ugyanezen ľendelet 6' ĺnellékleténeka Hunrárl Eroforrás Bizottság véleményekikérése nélküi képvise1őłestület által nern tárgyalható ügyek cínr alatt szereplo 2' pontjában meghatározott Kisújszállás Város onkományzata KépviselołesttileténekHurrrán Erőforĺás Bizottsága (a továbbiakban: Bizottság) véIernényének kikéĺésévela kovetkezőket rendeli el: 1.
A ľendelet hatálya
A rendelet lratálya kiterjed a Kisújszállás város közlgazgatási teniletén székhellyel rendelkező és lnĹiködő' bejegyzett nonproÍit, civi1 SZervezetekIe, közalapítványokra, egyesü1etekľe' továbbá 1. s
lrragálrszemélye kre. 2.
Alapelvek
2. $ Az önkonrrányzat a város szelletrri, kulturális, természeti és tárgyi ćftékénekőrzése és gyarapítása érdekében tállrogatja a lrelyl kulturális, közösségi és spor1éietet. Az önkormányzat a tárlrogatásokkal segíti eiő a város szálnára nyltott progľarnok szervezését: a Kisújszálláson ľendezencĺő kulturális, mĹivészeti, amator lnĹivészeti, szabaclicĺős, értékeket 1étrehozó közlrrĹivelődési tevékeĺrységet; az őnszeľv eződo mĹivészeti, kulturáli s közös ségeket ; a széles közönséget vonzó kuiturális, mĹivészeti kezdeményezéseket, rendezvényeket; a helyi civil és sportszervezetek rendezvényeit, működésüket, széIďlázaik rnĹiködtetését; a nyári táborok megvalósítását; helyi kiadvárryok megj elentetését; a helyi spor1tevékenységeket, ezen belül a szabadidospoft-programok és az utánpotIás-nevelés megvalósítását; az iskolai kulturálís programokat;
a város
természeti és t"árgyi kömyezetének megóvását
és gyarapítását
szolgáló
tevékenységeket; az egészséges környezetet elősegítő és megóvó kezdernényezéseket; a városbatr rnűködő köznevelési intézményeket. 3. P áilyázatok kiÍľása és benyújtása
3. $ (1)
Az onkoľmányzat az
határozattal dönt.
1. $-ban meghaÍározott célok támogatásárőI páLyázatok útján és egyedi
(2) ApáIyázatok keretösszegét az önkormányzat
a köitségvetési rendeletében állapítja meg.
4. $ A páIyázatokat minden évben a költségvetés elfogadását kövętően kell kiími az önkormányzat hivatalos honlapján történő megjelentetéssel. Emellett a kiírások megjelenésének híľéta Kisbíró c. önkományzati hírlevélben) aZ önkormányzat hirdetőtábláin és a Piaci Hírmondóban is közzé kell tenni.
5. $ (1) A páIyázati kiírásokról a képviselołestület, vagy az ara önkonnányzati ťe]hatallnazott önkonnányzati a páIyázati céIt,
-
a
szerv dönt.
A
rendeletben
páIyázatl' kiírások artaLmazzák
pá|yázokkorét,
apáIyázattal elnyerhető tárnogatást, a páIy ázat benyújtásának feltételeit, a p á\y ázathoz csatol andó rne] léki eteket, a p áIy ázaIok
b
enýj tásának lnódj
át és határidej ét'
az elbírálás SZe1llpontrendszeľét' az elbírálás lratáľidejét, kozzétételét,a tán-iogatás összegének kifizetési lnódját, a pály ázo kötelezettségeit. páIyázatokat a páIyázatí kiírásokhoz csatolt adatlapokon' a kíírásokbalr felsorolt nrellékietekkel egyĹitt kel l benyújtalii.
(2)
A
4.
A pályázók köľe
6. $ Az ölrkonnányzat támogatásainak elnyerésérekisújszállási székhe1yű, bejegyzeÍt nolrprofit, szervezetek (civil szervezetek, egyesületek, koza\apítványok, intézmények,valamint tennészetes sz erné1 yek) p áIy
ázhatnak. 5. A. pźiyźłzatokelbírálása
7. s ( 1) A pá|yázato.knak a páIyázati kiírásokban ĺrreghatározott Szelnpontok alapján töńérrő elbírálását I(isĹliszállás Váľos ollkorlnányzata Képviselő-testületének Hulrrán Eľőforľás Bizottsága végzi. (2) A pályázatokat a benyújtási lratáridotől számított łranninc llapon be1ü1 kell elbírálrri, lrrelylrek erecllnétlyéről a pályázőkat nyolc llapon belül írásban kell értesítelrí' 6. Elszámolás, ellenőrzés
8. $ Az elnyeń tánrogatás fellrasználásáról és az elszáĺllolással kapcsolatos kötelezettségekľol a nyeftes a z ö nko mrá l ly zaÍ me gáI1 ap o d á s t köt.
p áIy ázoI
9.s
(1) Az elnyert tárnogatási összegeket a célnak megfelelően, apénzugyi-számviteli szabáiyoknak eleget téve kel1 felhasználni, and, szakmai beszámolót és pontos pénzügyi elszánrolást kell készíteni. (2)Az elnyeń támogatások szakmai beszámolóit és a pénzugyi elszámolásokat az önkormányzat részérea tárgyév december 31 . napjáig a nyertes páIyázőknak meg kell laildeniük' Ennek elmulasztása esetén a páIyáző a kovetkezó év ugyanezen pályázati keretéből tárnogatásban nem részesülhet.
10. s A támogatások felhasználását az önkormányzat a szalłnai és pénzügyi elszámolások alapján elienőrzi, ezenÍulhelyszíni ellenőrzést is végezhet. A nyertes pályázoknak iehetové kell teĺrniük, hogy a tánrogatások felhasználásának el]enőrzése során helyszíni ellenőrzésre is sor kenilhessen. 7. Nyilvánosság
1l. $ Az önkorrnányzat a megítélttámogatások összegét és a támogatást elnyerők nevét az önkományzat a honlapján megj elenteti. 12. $ A nyertes pá|yázők kötelezettsége, hogy a tttmogatásban ľészesítetteka tárnogatásból megvalósított rendezvényeiken, kiadványaikon, továbbá azok marketingjében az önkormányzatot minÍ támogatót feltüntessék. 13. $ Az önkormányzat lehetővé teszi, hogy az általa mĺiködtetett helyi kommunikációs forumokon a nyertes páIyázok a támogaÍással megvalósított rendezvényeikľől, kiadványaikĺól tájékoztassák a város 1akosságát'
8. Felsőoktatásban tanuló kisújszállási fiatalok támogatása
14. $ Az önkonnányzat a felsőoktatásban tanuló kisújszáilási lrallgatókat a Városi osztöndíj Alapítvárry tálnogatásával és a Bursa Hurrgarica Felsooktatási Ösztondíjpá|yázathoz való csatlakozás
támogatási összegeket nrinden évbeĺla költségvetési rendeletében határozza meg. A támogatások páIyázat útjárr nyerlietők el'
során támogada.
Az
önkormányzat
a
15. $ A Városi Ösztönclíj Alapítvány esetében a cĺöntéshoző az alapitvány kr'rratóľiutrra, a Bursa Hungaríca Felsőoktatási Ösztöndíjp ályázat esetében pedig átruházott hatáskörben az örrkonrrányzat Humán Erőforrás Bizottsága'
A Íělsőoktatási páIyázatokat a Városi Ösztöndíj Alapítvány esetében annak klrratóriuna írja kí és bírá1ja el, a Bursa Hurrgarica Felsőoktatási Ösztondíjpályázat esetében pedlg annak Álĺaĺános ,szeľzőcĺé'si Jblĺłźĺelei szeľint kell az önkormányzatnak eljáĺnia, be1eéftve a páIyázatok kiírását és 16. s
e1bíľálását'
9. Spoľtcélútámogatások
17. s A spor1cé1ú támogatások odaítélésének ľészletesszabáIyait az örrkomrárryzat lnilön rendeletben határozza rneg.
l0. Zárő rendelkezések 18. s (1) Ez a ľenclelet 2013' decelnbel'1-jén lép hatályba.
Kecze István polgáľmesteľ
A ľendeletet kihiľdettem : Kisújszállás,20l3.
Dľ. Vaľga Zsolt jegyző
Dľ. Vaľga Zsolt jegyzó
Határozati javaslat: l 20 13. (XI. 26.) szám ú önko ľm ány zati határ ozat no n p roÍit szervezetek tá mo gatásá ľól szó ló pály ázati .
ki
í
ľásokró l
Kisújszállás Város onkonnányzati Képviselőłestülete az önkon-lrátlyzat áItal áIlanháztartáson kívülre .) orrkorrnányzati rende1ettel nyújtott pénzeszköz-átadások szabályozásároI szolo .12013. ( összhangban felülvizsgáIta a helyi nonprofit szervezet szálľlára nyújtandó tállrogatások pá|yázati rendszerét. Ez alapján a jcĺvőben az e határozat a\ábbí ll-rellékletei szerintí pá\yázati kiírásokat alkalrnazza:
1' 2'
Kisújszáilás Város ÖnkonrrányzatánakpáIyázati Í'ellrívása városi bejegyzett civil szervezetek rendezvényeinek ... '. évi tálnogatására Kisújszállás Város Önkonnányzatának páIyázaIi fęlhívása helyi kiaclványok évi
3.
Kisújszállás Város ÖnkormányzaIának páIyázaÍ'i felhívása a helyi' széI
4. 5' 6.
tálrrogatására
szervezeÍek üzemeltetési koltségeinek . . . .' évi tánrogatására Kisújszállás Város ÖnkonnányzatánakpáIyázati felhívása rryárí táborok ... '' évi tárnogatására Kisújszállás Város onkonnányzatának páIyázati felhívása a város közígazgaÍási terüietén lnegvalósuló parlagfĹi-mentesítési tevékenységek . . . .. évi tánrogatására A tárnogatásokról szóló megállapodások sablonja
Hatáľiĺlő: folyamatos F'elelős: Kecze István polgáľmesteľ
Eľľől éľtesül:
. Kecze István polgánrrester Ż. Tuka Antalbizottsági elnök 3. Nagy István bizottsági elnök 4. Kisújszállási MĹivelődési Kozpont és Könyvtár 5. Kisújszállási Polgánnesteri Hivatal Pérrzügyi osztálya 6. Kisújszállási Polgánnesteľi Hivatal Szervezési és onkonnányzati 1
Kapcsolatok osztáIya
]. ruellékleĺa .'.''.'./20]3. (XI 26 ) szałllliĺönkoľnlćłnyzaĺi hcĺĺaľozcĺthoz Kisúj szállás Váľos 0 n ko ľm á n y zatának páiy ázati fel h ívása civil szeruezetek ľenclezvényeinek ....... évi támogatására
a váľosi bejegyzett
Kisújszállás Város Önko nĺányzaIi Képviselőłestülete ' .. . . .. önkonn ányzatí rendelete alapján páIyázatot íľki a városi bejegyzett civlI szervezetek .... évi támogaÍására.
l. A pálvázat céIia a.) A Kisújszálláson ľendezendő kulturális, lnĹivészeti, anratőr művészeti, szabadidos tevékenységek' az értéket étľehozó kozmű velődés i tevékenys égek segítése; a széles kozönséget vonző kulturális, mĹivészeti kezdemérryezések, ľendezvények támogatása. 1
b.)
2.
A páIvázók köľe
Kisújszállás illetékességiteniletén, a .... évben időpont után (az önkoľm.ányzat kaĺĺségveĺésének elfogadása) megvalósítandó saját rendezésű progľamjaikra a kisújszállási székhelyű bejegyzett civil szerv ęzetek.
A
támo gatásbó
1
alapítv ány r észére forrá s nem 3.
b
izto
s í
tható.
A páIyázattal elnveľhető támogatás
Rendelkezésľe álIó keľetösszeg: ................. Ft Maximálisan elnyeľhető tá.mogatátsi összeg: a bekenilési költség 40 oÁ-a. vissza nern térítendotámogatás. 4.
A
tárnogatás egyszeľi,
A pályázat benyúitásának feltételei
a.) Az önkormányzat csak azon ręndezvényeket támogatja, amelyek
a város lakossága felé nyitottak' bárki részt vehet rajtuk' b.) Elbírálásra csak azok a pályázatok keriilnek, arnelyek benýjtói az ę1őzo évi nyertes pályázaÍul
határidőre elszámoltak.
c.) Amennyiben egy adott rendezvéný több civil szervezet kíván kozosen megĺendezni, csak az szervezet nýjthat bepáIyázatot, amelyik a támogatási szerződés megkötéséľe jogosult.
d
a
) A páIyázat benýjtása az ę céIra készítettpáIyázati adatiapon
történhet, mely átvehető a Kisújszállási Polgármesteľi Hivatal Szervezési és onkonnányzatí Kapcsolatok osztályán (Ż]-28. sz. iroda), a Polgármesteri Hivatal portáján, továbbá letöltheto awww.kisujszallas'hu honlapról' 5.
A pálvázathoz csatolandó mellékletek
a.) Igazolás arról' hogy a 2011. évi CLXXV. törvény alapján a szervezet a pá|yázat benyrijtásának b.)
c.)
idopontjában bejegyzett cív17 szerv ezetnek számít. szervezet aIapszabáIyában megjelölt legfelsőbb szerv által elfogadott ... évi költségvetése, eĺnek htányában szervezet ügyvivő szerve (vezetősége) álÍal aláirt költségvetés -teÍvęzet. A szervęzęt .... évi munkaterve.
A
6.
A
A pálvázat benyúitásának módia. határideie
pá|yázaÍot az e célra készítettpályázati adatlapon, a szükséges melléklettel kell benffitani postai
úton vagy személyesen'
Cĺm: Kísújszállási Polgármesteri Hivatal Szervezési és Önkormányzati Kapcsolatok osztálya,
Kisújszállás, Szabadság tér I ' (27
-es iroda).
Ä' pály ázat benyúj tási hatáľidej
e:
5310
7.
Az eIbíľálás szemrrontľendszeľe
ApáIyázatok bíráiata a formai és tar1alrrri szempolrtok ťrgyelembevételével töftéĺrik.
Äz elbírálásnál előnyben részesülnek:
d.) az országos, megyei, kistérségi, városi hatású programok segítése' e.) azok a szeryezętek, ĺnelyek a saját tevékelrységi könikhöz kapcsolódóan valósítanak meg
programot, f') azok a szervezetek, amelyek rnaguk is anyagi erőfeszítéseket lroznak céljaik megva1ósításáét. Éruénytelena pályánat és nem fogaĺlható be, ha a.) támogatásra nem jogosult pályázó rryújtotta be; b.) határidon túl nyújtották be; c.) liiányosan, a követelnrényeknek nelrr lrregfelelőerr rryújtották be' 8. A pályázatok elbírálása
Kisújszállás Váľos onkorrnányzatának Humán Erőfomás Bizottsága a páIyázatokat a benyújtási határidotől száĺnított . napon belül, . ....-ig elbírálja' b.) A döntéstől számitotÍ B napon belLil a bizottsági elnök és az önkormányzat irásban érĺesítia pályázokat, és a nyertes páIyázokrészére kilđldia tárnogatási szerződést. c.) A támogatási szerződés aláírását követően az önkonnányzat a páIyázo áItal a támogatási a.)
szerződésben rnegj eiölt időpontban átutalja a támogatási cisszeget.
A
pályázat eľedményétaz önkonnányzaÍ a www.kisujszallas.hu honlapon is meg;elenteti.
d.)
9.
a.)
A
Kisbíró önkonnányzati hírlevélben, valamint
a
A pályázó kötelezettséeei
pályázó a pá|yázaÍon elnyeft támogatási összeget kizároIag a páIyázati célbalr megjelölt
rendezvények/akciók szervezéséhęzhasználhatja fel. Az elszámolást (szakmai beszámolót, pontos pénztigyi elszámolást) legkésobb ..'... év december 31-ig kell eljuttatni a Polgármesteri Hivatal Pénziigyi osztályára. A tárnogatási összeg felhasználását az eredeti bizonylatok hitelesített rnásolatával ke1l igazolni' b.) Ha a támogatások felhasználásának eiienőrzése során helyszíni ellenórzésre is sor kertil, a p ály ázőnak kötel es s é ge b izto s ítani ennek ehet ő s é gét ; c.) A pályázonak kötelessége tájékoztaÍni a lakosságot és az önkormányz a:rlr' a pályázatban szereplo rendezvényérőllĺendęzvényeikról. A lakosság tájékozÍatása érdekébenaz önkormányzat felajánIja az áLtala működtetętt helyí kommunikációs fórumokat. 1
A
pályáző
a
átláthatóságáľól
pźilyázat beadásával hozzájáruI, hogy a kozpénzekból nýjtott támogatások szóló 2007. évl CLXXXI. törvényből adódó kozzétételi feladatok végľehajtása
érdekében a támogatást nyujtó önkormányzat a pźůyázo főbb adatait (név, székhely, pályázaÍi cél), az elnyert támogatás összegét, annak elszámolását a helyben szokásos módon (önkormányzati honlap és
hírlevél) közzétegye.
Kecze István polgáľmesteľ
Iktatószárn: .'. -......l
-
Pályázzti adatlap Kisújszállás Váľos Onkoľmányzatz által a városi bejegyzett civil szervezetek támogatásáľa kiíľt.... évi pá|yázathoz
(Az adatlap 1etolthető a www.kisujszallas'hu honlapľól)
A
p
áIy
ázo SZerVeZet
ľ}eve
:
Adószáma: Bankszámla szátna'. Képviselőie: Székhelye: fó
Tag1étszárna:
Levelezési címe (ha eltér a székhelytőI)
A
p
áIy
ázat ügyi ntézój
e
:
Elérhetősége: - telefon: - e-rnail:
A
p áIy
ázó szęrY ezet tevékenys égénekrövid
i
slnertetése
:
páIyázatí program - megnevezése: - helyszíne(i): - idopontja(í): v
árhaÍo résztvevők száma
A program
:
a város lakossága felé nyitott (a megfelelő rész alź.Jnuzandó): igen
Annak rövid indoklása, hogy apáIyázati program hogyan illeszkedik apá'Iyázo tevékenységíköréhez:
A páIyázati pľoqľam költséqvetése:
BEVETELEK Tételmemevezése I gényelt iinko rmányzati támosatás Oneľő (saiát forrás) ll4ás pályázati forĺás Szponzori támogatás Részvételi/belépő díi Egyéb, ésrledig:
KIADASOK
Osszeee (Ft
Tétel męsnevezése
Osszege (Ft
Fellépők díja Bér1eti díi (teľem, eszkoz) Marketing (pl.: meghívó, plakát
Anvasköltsés Etkezés
Diiazás
Egyéb, éspedig:
Kiadás łisszesen:
Bevétel łjsszesen:
Figyelem! A köItségvetésnek egyensúlyban kell lennie (bevétel : kiadás). Tekintettel arľa, hogy a ľendezvény nonprofit (nem nyeľeségoľientált),nem teľvezhető sem haszon, sem hiány (fedezetlen kiadás).
A
pá|yázo a pályázat berryújtásával vállalja, hogy - tánrogatás esetén - tnegelenései (televízió, rádió, plakát, honlap stb.) során Í-eltüntetni' a renďezvényt Kisújszállás Város Örrkonlrányzata támogada, továbbá a program helyszínén a ,,Kisl'|ijszalltis Váľos onkormćĺnyzaĺaaĺĺaĺĺámogaĺoĺĺ ľenclezvény" feliratú rnolinót kihelyezi (átvehető a Kisújszállási Polgánnesteri HivataI2]-Z1-as iľodájában), valanrint nyilatkozik arról' hogy a pályázatban feltüntetett önerővel a páIyázaÍí cél megvalósításakor rendelkezik.
Kisújszállás
...év . .
'..hó .....nap
P.H
a szerv ezet képviselój ének aláírása
A
-
pály ánathoz kiitelezően csatola nd ó m ellékletek: igazolás anól, hogy a Ż01I' évi CLXXV. törvény alapjźn a szervezet a páIyázat benýjtásának
idop ontj ában
b ej
egyzett cívtI szęw ezetnek számít'
- a szeryezeÍ alapszabályában megjelölt legfelsőbb szerv áIÍalelfogadott ... évi költségvetés, ennek hiányában szeÍvezet ügyvivő SZerVe (vezetosége) által a\áírt költségvetés -Ieryezet, - a szervezet .... évi munkaterve. A' pály ázat benyúj tási határid
ej e:
Cím: Kisújszá|lásYáros Önkormányzata, Szervezési és Önkormányzati Kapcsolatok osztáiya (5310 Kisújszállás, Szabadság téľ1.) Információ: Kisújszállási Polgánnesteri Hivatal Szervezési és ÖnkormányzaÍi Kapcsolatok osztálya,tel.: 59 l
5Ż0-246, e-mail: [email protected]
2. nlellékĺeĺa '''.''.'/20I3' (.YI. 26 ) szĺjmti onkoľmćinyzati haĺározathoz
Kis
Kisújszállás Város
új
szá
ll
á
n ko ľm á n y zatának pálry ázati helyi kiadványok támogatásáľa
s Vá ľo s Ö
Öĺrkonnányzata .... ... önkorĺnányzati
lrelyi kiadványok ..... évi tánrogatására.
1.
A pálvázat
fel h ív ás a
rendelete alapján pályázaÍoÍ ír ki a
cé|ia
Kisújszá11ási vonatkozású kiadványok megjelentetési koltségeilrek tánrogatása. 2.
A ĺlálvázőkkőľe
Intézmények'civi1 szelvezetek, nragálrszemélyek. 3.
A pályázattal elnyeľhető támogatás
Rendelkezésľe álló keľetłisszeg:................. Ft.
A
pályázaton elnyeft támogatás egyszeri, vissza
nem térítendő támogatás. 4.
A pályázat benyúitásának feltételei
a.) Äz önkoľmányzat kizárő|ag nyomdai előállítási költséget támogat. b.) Elbírálásra csak azok a pályázatok kenilrrek' amelyek benyújtói az ęIőzo évi nyertes
c.)
pályázatukka1 határidore elszámoltak,
A pá\yázat benyújtása az e céIra készítettpályázati adatlaporr történlret, rrrely átveheto a Kisújszállási Polgánnesteri Hivatai Szervezési és olrkolrlányzaIi Kapcsolatok osztá|yán(27. sz. i
roda)' továbbá l etölthető a 5.
wyv-w. k i s ąi s z cil l cl s. h tł lronlapró
1.
A pálvázathoz csatolandó mellékletek
a') A tervezętt kiadvány szinopszisa. b.) Amennyiben civíl szervezet a páIyáző, igazolás arrói, hogy a 201)'. évi CLXXV' törvény alapján a szerv ęzet
b ej
egy zett civi 1 szervezetnek számít.
6.
A pálvázat benyrĺitásának módia. hatáľideie
A
pá|yázatot az e céLra készítettpályázatí adatlapon, a szükséges melléklettel kell benýjtani postai úton vagy személyesen. Cím: KisújszáLIási Polgármesteri Hivatal Szervezési és onkormányzatl Kapcsolatok osztálya, 5310 Kisújszállás, Szabadság tér 7. (Ż7-es iroda). A' pá|y ánat benyújtási hatáľidej e: 7.
Az elbíľálás szempontľendszeľe
ApáIyázatokbiráIata a formai és tartalmi szempontok figyeiembevételével történik. Lz elbír áiásnál előnyben ľészesü Inek: a.) azok apáIyázők, amelyek maguk is anyagi erofeszítéseket hoznak céljaik megvalósításáéĺ1' Éruénytelena pályázat és nem fogadható be, ha b.) támogatásra nem jogosult pályázó nýjtotta be;
c.)
határidón tul nýjtották be; d.) hiányosan, a követelményeknek nem megfeleloen nýjtották be.
8.
A pálvázatok elbíľálása
a') Kísújszállás Város Önkonnányzatának Humán Eroforrás BízotÍsága a határidőtől
b
)A
c.)
számított
' Ilapon belül,
'
páIyázatokat a benýjtási
' ' '.-ig elbírálja.
döntéstől szárnított 8 napon belül a bizottsági elnök és az önkormányzat írásban ér1esítia pályázokat, és a nyertes pályázok részérekikúldi a támogatási szerződ'ést. A támogatási szerzodés aláírását követően az önkormányzat a páIyázó áIta\ a támogatási szerződésben rnegjelölt iciopontban átutalja a táĺnogatási összeget.
d
)A
páIyźnat eredményét az örrkormányzat a www.kisujszallas.hu 1roĺrlapon is meg elenteti. 9.
Kisbírc önkonnányzati lrírlevélben,valaĺnint a
A pályázó kötelezettséeei
A
páIyáző a pályázaton elnyet1 támogatási összeget kizárőIag a pályázati céiban megjelölt kiadvány nyorndai előállítási költségeire használlratja fęl. Az elszálno]ást (pénnigyi elszámolást, vaiatnint a megjelentetett kiadvány 1 péidányát) legkésőbb ...... év clecember 31-ig kell eljuttatni a Polgármesteri Hivatal Pénzrigyi osztáIyára. A tárnogatásí összeg felhasznáIását az ereďęti bizonylatok hitelesített másoiatával kell igazolni. b.) A páIyázonak kötelessége tájékoztatni a lakosságot és az önkonnányzaÍot a páIyázalban szereplő kiadvány megjelenéséról. A lakosságtájékoztatása érdekébenaz önkormányzat felajánlja az áItala működtetett helyi komnrunikációs forumokat.
a.)
Apá|yáző apályázat beadásával hozzájáril, hogy a kozpénzekbol nyújtott támogatások átláthaÍoságáről szolo 2007. évi CLXXXI. törvénybol adódó közzétételi felaclatok végrehajtása érdekében a támogatást nyujtó önkormányzat a páIyázó fobb adatait (név, székhely, páIyázati cél), az elnyert támogatás összegét, annak elszárnolását a helyben szokásos rrróclon (orrkorrnányzati honlap és hírlevél) közzétegye. Kecze István polgáľmesteľ
Iktatószám: ...'......l.
ázati a cl atlap Kis új szállás Váľos O n ko ľm ány zata által a helyi kiadványok támogatására kiíľt.... évi pályázathoz
P ály
(Az adatlap 1etölthető a www.kisujszallas'hu honlapról)
ApáIyázó neve: E1érhetősége: - cím: - telefon: - e-mail:
A
páLy ázo bankszárnlaszáma
:
A páIyázo képviselóje:
A tervezett kiadvány:
- szerző1e'. - címe:
A kiadvány rnegjelentetésének váľIrató időponda: Teľvezett példányszárrr:
A kiaclvány rövid bellrutatása:
A kiadvány megielentetésének költségvetése: BEVETELEK Tétel megnevezése Igényelt tinkoľmányzati támopatás
onerő ísaiát foľľás) Más oáWázati forrás
Osszeee (Ft)
KIADASOK Tétel mesnevezése
Osszeee (Ft)
Anyaggyűjtés koltségei Nvomdakoltsés Esvéb. ésnedis:
Szponzori támoeatás Előťlzętői bevétel Epvéb. ésnedis:
Bevétel összesen:
Kiadás összesen:
Figyelem! A kiĺltségvetésnekegyensúlyban kell lennie (bevétel : kiadás). Tekintettel arra,hogy a kiadvány nonpľofit (nem nyeľeségoľientáIt), nem tervezhető sem haszon, sem hiány (fedezetlen kiadás).
ApáIyázo apályázat benyújtásával vállalja, hogy - tárnogatás esetén - megelenései (televízió, rádió, plakát, horrlap stb.) során feltüntetni, a kiadváný Kisújszáilás Váľos onkormányzata támogatja, valamint nyilatkozik arról, hogy a páIyázatban feltüntetett önerővel a páIyázati cél megvalósításakor ĺendelkezik
Kisújszállás,2013.
.....hó'..'.nap
PH
a páIyázo a\áirása
A
p ály ázathoz kotelezőe n cs a tol a n d ó m el - a tervezett kiadvány szilropszisa,
l
é kl
ete k
:
- amennyiben civil szervezeÍ a páIyázo, igazolás arró1, hogy a 2011. évi CLXXV. töľvény alapjárr szęrv ezeÍ bejegyzetÍ civ il szerv ezetnek szárnít.
a
A' pály ázat benyúj tási határideje: Cím: Kisújszállás Váľos onkományzata, Szervezési és onkormárryzati Kapcsolatok osztálya (5310 Kisújszállás, Szabaclság tér 1 .) Inforrnáció: Kisújszá1iási Polgárrrresteri Hivatal Szervezési és Önkományzati Kapcsolatok osztálya, tęl.: 5 9 l 520 -24 6, e-na11-. szervezes(ŻDki su i sza l la s. lru
3. nlelléklet a ..'.'.'./2013
(XI 26.) szćłmúönkorm.ányzati hatáľozathoz
Kisűj száIlás Váľos onkormány zztának páiy áłzati felhívása a helyi, székházza| ľendelkező szervezetek üzemeltetési költségeinek.... évi támogatásáľa KisĹljszállás Váľos Önkonnányzati Képviselő-testĺ.i|ete . ... '.. önkornányzaÍi rendelete alapján pá|yázatot ír ki a helyi, székházzal rerlde|kezo szervezetek székl'lázuk uzemeltetési költségeinek .''.' évi támogatására. 1'.
A' páůyánat
célia
Kisújszállás civil szervezeteinek támogatása székllázuk tjzemeltetési költségeiheztofténő |lozzájárulás foľmájában. 2.
A pálvázók köľe
Kisújszállás illetékességi területén működő, székházzal rendelkező kisújszállási bejegyzett civil szervezetek.
A pálvázattal elnveľhető támoeatás
3.
Rendelkezésre álló keretösszeg: ................. Ft.
A
pályázaÍon elnyeń támogatás egyszeri, vissza
nem térítendő támogatás.
4.
A nályázat benvúitásának feltételei
a.) Az önkonnálryzat székház-üzemeltetési költség a|aĹt a székház ľezsiköltségeit (víz, gáz, villany, szélr, fa), béľletidíj, az állagmegóvó karbantaftást és a kaľbantaftáshoz szükséges anyagok beszerzésétérti.
b.) Elbíľálásra csak azok
a
l h atár időre
el
p źtly ázatukka
pá|yázatok kerülnek, arnelyek benyújtói
az e|őző évi nyertes
számo ltak,
c.) A pályázat benyújtása az e célra készített pályázati adatlapon történhet, mely átvehető
a
Kisrijszállási Polgármesteľi Hivatal Szervezési és onkormányzati Kapcsolatok osztályán (Ż728. sz' iroda), a Polgármesteľi Hivatal poftáján, továbbá letölthető a www.kisąiszallas.hu
lronlapľól. 5.
A pályázathoz csatolandó meIlékletek
Ż0|l . évi CLXXV' törvény alapján a szęrvezet a pá|yázat benyĹtjtásának zett civ il szery ezetne k szám ít. b.) A szervezet alapszabályában megjelölt legfelsőbb szeľv által e|fogadott ..' évi koltségvetés, ennek hiányában szervezetügyvivő SZerVe (vezetősége) által aláírt költségvetés-tervezet. A szervezet. '.. évi munkateľve. c.) a.) Igazo\ás aľľól, hogy a i
d o p o n tj áb a
n
b ej e
gy
6.
A
pályázatot az
A pálvázat benyűitásának módia. hatáľideie
e célra készítettpá|yázati adatlapon' a szükséges mellékleťtel kell benyújtani postai
úton vagy személyesen.
Cím: Kisrijszá||ási Polgánnesteri Hivatal Szervezési és Önkormányzati Kapcsolatok osńźiya,5310
Kisújszállás, Szabadság tér l ' (27 -es iroda). A' pály ázat benyúj tási hatáľidej
e:
7.
Äz eIbíľálás szempontľendszeľe
A pályázatok bírálata a foľmai és taltalmi Az elbírá|átsnál előnyben részesülnek:
szempontok figyelernbevételével töfténik.
a.)
azoka szeľvezetęk, amelyek maguk is anyagi eľőfeszítésel<ethoznal< céljaik nlegvalósításáéń. Érvénytelena páiyázat és nem fogaĺlható be, ha a') támogatásľa nem jogosult pályázó nyújtotta be; b.) határidőn túl nyújtották be; c.) hiányosan, a követelményeknek nem megfeleloen nyĹljtották be. 8.
A rlályázatok elbírálása
a.) Kisújszállás Város onkormányzatának Humán Erőforľás Bizottsága a pályázatokat a . '..-ig elbírálja. benyújtási határidőtől számítoĹt . napon belül' . b.) A döntéstől számított 8 napon belül a bizottsági elnok és az önkoľmányzat írásban éftęsítia pályázőkat és a nyeftes pá|yázokrészére kikĹildi atámogatási szerződést. c.) A támogatási szerződés aláírását követően az önkormányzaÍ a pá|yáző álta| a tánrogatási d.)
szeľződésben megjelölt időpontban átutalja a támogatási osszeget.
A
pályázat eredményétaz önkonnányzat a Kisbíró ölrkormányzati www.ki sLrj szal Ias.hu honlapon is megj elenteti. 9.
a.)
hírlevélbelr'valalrrilrt
a
A rlályázó kötelezettséeei
A
pá|yáző a páIyázaton elnyert tálnogatási összeget kizárőlag a pályázati célban megjelölt székház-uzenreltetési koltségre hasnláihatjafel. Az elszámolást (szakmai beszámoIót' pontos pénzügyi elszámolást) legkésobb..'..' év december 31-ig kell eljuttatlri a Polgáľlnesteľi
Hivatal Pénzügyi osztźilyára. A támogatási összeg felhasznáIását az eredęti bizonylatol< hitelesített másolatával kell igazolni. b.) Ha a támogatások felhasználásának ellenőľzése során helyszírri ellenőrzésre is sor keľĹil, a pály ázőnak köte
l
essége b iztos ítan i en nek lelretőségét.
Apá|yázó apályázat beadásával hozzájárul, hogy a közpénzekbol nyújtott támogatások átláthatóságáról szőlő 2007. évi CLXXXI. törvénybol adódó közzétételi feladatok végrehajtása érdekében a tálnogatást nyťljtó önkormányzat a pályázó fobb adataít (név, széklrely, pźilyázati cél), az elrryert tálnogatás összegét, annak elszánolását a helyben szokásos módon (önkoľmányzati honlap és hírlevél) kozzétegye. Kecze István poIgármesteľ
Ilĺtatószánr: .'........l.
Pźůyázatiadattap Kisújszállás Város Onkoľmányzata á.Jtall a helyi, székházzal rendeIkező szervezetek üzemeltetési lĺöItségeinek támogatásáľa l
(Az
adatlap letöltheto a www.kisujszallas.hu honlapról)
A pályáző szervezet neve: Adószánra: Bankszánrla száma:
Képviselőie: Székl'láza: Széklrelye (ha eltéľa székháztől)
fő
Taglétszáma:
Levelezési címe:
A
pály ázat
Ĺi
gyintézőj
e
Elérhetősége: - telefon - e-mail:
A
:
:
szerv ezet tevékenységének röv id ismeft etése
Az önkoľnrányzatÍő|
:
a működési költséghez
igényelt tánrogatás osszege:
.
Ft
A
szálkház üzemeltetési ktiltséseihez igényelt önkormányzati támogatás felhasználásának iĺlőnontia céIia ässzese (Ft)
rezsiköltsés bérleti díi kaľbantartás karbantartáslroz szükséges allvagok beszerzése
esvéb. ésnedis:
Osszesen:
Más szervtől kapott működési költség osszege,
a támogató SZeľV lnegl-levezése:
P.H. a pá|yáző a|áírása
Ä páIyáza
-
th
oz kőtelezően csatolandó mellékletek:
igazolás arľól, |rogy a
Ż01l. évi CLXXV. törvény alapján a szervezet a pályázat
benyújtásának
szám ít, i d őpontj ában bej egyzett civ i l szervezetnek évi költségvetés, elrlrel< - a szervezet alapszabá,|yában megjelolt legfelsőbb szerv által liiányában szervezet Ĺigyvivő SZerVe (vezetősége) źital aláít költségvetés-tervezet, - a szervezet . '... évi lnunkateľve.
elfogadott
A
pály ázat benyúj tási hatáľid
ej e:
CíIn: Kisújszállás Váľos onkormányzata, Szervezési és onkormányzati Kapcsolatok osztálya (53 10 Kisúj szállás, Szabadság téľ1.) Információ: Kisújszállási Polgáľrnesteri Hivatal Szeľvezési és onkormányzati Kapcsolatok osztá|ya, te|. : 5 9 l 520 -24 6, e-maill: szervezes@k i stÚ szal las. hu
4' meĺĺékĺeta
Kis
új
szá
I
l
''"""/20]3 (XI 26') szómú onkornl'á'n\lzati
s Vá ro s o n ko rm á ny zatán a|< p á|y ázati nyáľi táboľok ...... évi támogatásáľa
á
Kisťljszállás Váľos onkoľmányzata .. nyári táboľok ....... '... évi támogatására.
fe l h
hatćłľozcłĺhoz
ívás a
..... cjnkormál'ryzati ľendelete alapján páIyázatoÍ íľki 1.
a
A pályázat céIia
I(isĹljszálláson mĹĺködo bejegyzett civil szeľvezetek és nevelési-oktatási intéznényekszervezésében lrregľetrdezendő nyári táborok költségeinek támogatása. Ż. A'
pálvázókköre
KisújszáIláson működő bejegyzett civil szervezetek és köznevelési intézmények. A támogatásból alapítvál^ly ľészéreforrás nem biĺosítható. 3.
A náIyázattal elnyeľhető támogatás
Rendelkezésre áIIó keretösszeg: .................
Ft
MaximáIisan elnyeľhető tímogatás: a táboľ te|jes bekerülési költségének 40oÁ-a.
A
támogatás
egyszeri, vissza nem térítendő támogatás. 4.
A páIvázat benyúitásának feltételei
a') Kizárőlag azok a 3-22 éves korosztáůy számára szervezett táboľok támogathatók, melyek a nyáľi szĺinidőben keľĺilnek megľendezésľe. b.) Támogatás csak a Kisújszálláson állandó lakcímmel ľendelkező gyeľmekek után igényellrető.
c.) Csak olyan pályázat támogatható, melyben a páiyázati öneľő nem 0 Ft;
d.) Amellnyiben egy adott táboń több intézmény,szervezet kíván közösen megrendezni, csak az az intézményvagy SZeľVezet ĺryűjthat be pályázatot, amelyik a támogatási szerződés megkcitésére jogosult.
e.) Elbíľálásra csak azok p
a
páIyázatok kerüllretnek, amelyek benyújtói
az előző évi nyeftes
á|y ázatukkal határidő ľe elszámoltak.
f.) A pályázat
berryűjtása az e cé|ra készítettpályázati adatlapon töńénhet, nrely átvehető a Kisújszállási Polgármesteľi Hivatal Szeľvezési és Önkormányzati Kapcsolatok osztályál'l (27. sz. roda), tov ábbá etö lthető a u,wlł. ki s ąi s z ĺsĺla s. hll hon lapľó l. i
I
5.
A páIvázathoz csatolandó mellékletek
a.) osszefo glalő atábor tervezett pľogramjáról. b.) Anrellnyiben a pályáző civil szervezet,igazolás aľról, lrogy aŻ0l|. évi CLXXV. toľvényalapján a szervezet a pályázat benyújtásának idopontjában bejegyzett civil szervezetnęk számít. 6.
A
pá|yázatot az
A pályázat benvrĺitásának módia. határideie
ę célra készítettpáIyázati adatlapon, a
szül<séges nielléklettel kell benyťljtani postai
úton vagy szenrélyesen.
Cím: KisújszállźsiPolgármesteri Hivatal Szervezési és Önkonnányzati Kapcsolatok osztálya,5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1. (Ż7-es iroda).
Apáůyázat benyújtási hatáľideje: adott év ápľilis vége
7.
Ä pá|yázatok bírálata a fonnai
Az elbírálás szempontrendszere
és taftalmi szempontok figyelembevételével történik'
Pontszámok napközis ielleeű táborok: 0 pollt 1 éiszaka: 1 oont 1 éiszaka vidékerr: 2 pollt KisLiiszállásoll Szervezett: 0 poIlt Kisúiszállástól 50 km-en belül szervett:2 pont Kisúiszállástól 51-100 km-en belül szeľvezeIt:4 pol'lt Kisúiszállástól 100 km-en felĹiI szervezett: 6 pont 10 fő alatt: 2 polll 11-20 ťő:4 pont 21-40 fő:6 oont
Bírálati szempontok 1.
A
tábor éjszakáinak szalna
2. Atábor helyszírle
3.
A tábor résztvevoinek szálna (csak a tanulókat szálnítva)
4.
41 fő felett: 8 pont
az onerő kevesebb. mint az isénvelt támosatás: 0 pont azonerő megegyezik azisényelt támogatással: 1 pont azoneró tobb mint azigényelttámogatás: 3 pont nincs kedvezményrę iososuIt: 0 pont 1-30% a iososultak aránya: Ż pol'lt 3I-60% a iogosultak aránya'.4 pont 61-100% a iososultak aránva:6 oont
Apályáző öneľeje
A táborban résztvevők közül relrdszeres gyennekvédeImi kedvezlnényre j o go sultak ar ány a 5.
Érvénytelena pályázat és nem fogaĺlható be, ha a.) támogatásľa nęm jogosult pályáző nyújtotta be; b.) határidőn tLil nyrljtották be; c.) hiányosan, a követelményeknek nem megfelelően lett benyújtva. 8.
A páIyázatok elbíľálása
a') KisĹljszállás Város onkonnállyzatźnak Humálr Eľőforľás Bizottsága a
pályázatokat a nrájusi soros
bizottsági ülésénbírálja eI.
b.)
A
döntéstől számított 8 napon belül a bizottság elrroke és az önkormányzat
c')
A
támogatási szerzódés aláírźlsát követően az önkormányzat
d.)
A
ptiyázat eredményét az önkoľmányzat a Kisbíró onkoľmáľryzati hírlevélben, valamint
pályázőkat, a nyeftes pá|yázők részérekikijldi a támogatási szerződést'
íľásban éĺ1esítia
a pályáző által a
tánrogatási
szeľződésben megjelöIt időpontban tłtutalja a támogatási összeget.
wrv'ĺł'.k i suj sza
l l
as' h tl
lronlapon
i
s megj
9.
e
a
lenteti.
A pálvázó kötelezettséeei
A
pályáző a pźiyázaton elnyert támogatási osszeget kizárő|ag a pályázatban megjelölt tábor szervezéséhez használhatja fe|. Az elszámolást (szakmai beszámolót, pontos pénzĹigyi elszámolást) Iegkésőbb ...... év december 31-ig ke|| eljuttatni a Polgánnesteri Hivatal PénzĹigyi osztályźra. A támogatási osszeg fellrasználásźú az eredeti bizonylatok hitelesített másolatával kell igazolni. b.) Ha a támogatások felhasználásának ellenorzése során helyszíni ellenorzésľeis sor keľül, a p ály ázőnak kötelessé ge b iztosítani ennek lehetőségét'
a.)
A
pá|yáző a pályázat beadásával l'lozzájáru|,lrogy a kozpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról
szőlo 2001. évi CLXXXI. tcirvényből adódó köZzétételi feladatok végľehajtása éľdekébena tánlogatást nyújtó cinkormányzat a pályázó fóbb adatait (név, székhe|y, pályázati cél), az elnyeft" támogatás összegét, annak elszámo|ását a helyben szokásos módon (önkormálryzati honlap és híľlevél)kozzétegye.
Kecze Isfván polgáľmesteľ
Iktatószám: ..........l. P
atlap Kisrĺj szállás Váľos Onko ľmány zata áJtal a nyári táboľok támogatásáľa kiírt .... évi pá.lyázathoz
á-Jy
ázati
ad
(Az adatlap A
l
etö
lthető a wwrv' ki
s
uj sza
l l
as'
h
u hon lapró l)
pály áző i lltézlnény/szerv ezet nev e'.
Képviselője: Székhelye:
A tábor szervezője: EIérhetősége: - cím: - telefon:
- e-mail:
A tábor - lnegnevezése:
- időpontj a és az - helyszíne és a
o11
töltött
éjszakźkszálna:'
.. .
Kisújszállástól méń távolsága:
A ľésztvevő gyermekek, tanulók várllatő száma: ......
.
'. '.
fó
Ebből Kisújszállásorl állandó lakcímnrel ľendelkezők szálna'. ...... ... ...fő
A ľésztvevők életkoľa: A részvevők közül hány rrlely az összes résztvevő
fó jogosult ľendszeľes gyeľmekvédelmi
gyermek
kedveznrényľe?
.......o/o-a.
A táboľszervezó és felügyelo felnőttek száma: ....... fő A tábor
1
fóľe eso
A táboľ köl
koltsése:
BEVETELEK':
...
'....... Ft
i,,r.,.,:'
Igényelt önkoľmányzati
Szállás
oneľő (iskolai' szerv ezeti
Utiköltség
támosatás Más oá|vázati forrás
Beléoodíiak Részvételidíi Egyéb, éspedig:
Bevétel łisszesen:
Kiadás łisszesen:
.
..
. . .
'. fő'
Figyelem! .Ą költségvetésnek egyensúlyban kell lennie (bevétel: l
A
páIyázó a pá|yázat benyújtásáv a| vá|lalja, hogy - tálnogatás esetén - rlreg|elenései (televízió , rádio, plakát, honlap stb.) soľán feltüntetrri, hogy a táboft Kisújszállás Város Önkornlányzata tárnogatja, valamint nyilatkozik arľól, hogy a pá|yázatban feltüntetett önerővel a páIyázati cél megvalósításakoľ
ľelldelkezik.
Nyilatkozolrr, hogy a táborban résztvevő, relrdszeres gyermekvédelmi kedvezmérlyben részesĹilok arárrya az e|bírálás szempotrtrendszerét tarta|maző tábllźvat 5. pontja alapján a következő kategóľiába esik (a nregfelelő szöveg aláhilzását kérytlk): n illcs kedvezményľe j ogosu lt I-30% a jogosultak aránya 3 1 -60% a j ogosultak arány a 61 -1 00% a jogosultak arárrya KisĹljszállás' ..... . ....év .
....lró .....nap
P.H.
az intézmény, szerv ezet
A
pá lyázath oz
- összefoglaló
kłjte|eziien csatola
nd ó
ké pv i se l őj éll ek
a I á í rás
a
mellékletek:
a tábor tervezett pľogramjáľól;
- anrenIlyiben apá|yáző civil szervezet, igazolás arról, hogy a 2011. évi CLXXV' törvény alapjáll szervezet a pályázat benyĹljtásának idopontjában bejegyzett civil szeľvezetlrek számít.
a
A pályázat benyújtási határideje: Cím: KisújszáIlás Város onkormányzata, Szervezési és onkoľlnányzati Kapcsolatokosztálya (53 l0 Kisúj száI|ás, Szabadság tér 1.) Információ: KisĹljszállási Polgármesteľi Hivatal Szervezési és Önkormárryzati Kapcsolatok osztálya, Íel' : 5 9 l 520 -2 4 6, e-mail : szervezes@Łilqisząl]ą!.!]u
Mellékl et Kis
új szállás
a nyáľi táborok támogatására
Váľos On koľm án y zata áůtal kiírt ...... évi pályázat elszámolásához
időpontban ... elnevezésű, . megszeÍvezett nyári tábor résztvevői kozül ľendszeres gyeľĺnekvédelmikedvezményľe jogosuIt tanuIók:
A.....
Név
osztálv
2. J. 4. 5.
6.
7. 8.
9.
10. 11
1Ż. 13.
14. 15. T6,
17. 18.
19.
['akcím
Kisú száL as, Kisú szá| as, Kisú szál äS' Kisú szál ás, Kisú szá| äS' Kisú szál ás' Kisú szá| äS, Kisú száI as, Kisú szál as, Kisú sZźLlas Kisú szál ás, Kisú szál as Kisú szál äS' Kisú szál ás, Kisú szá| ás, Kisú szá| as, Kisú száI as, Kisú sza äS' Kisú sza äSo
K K K K K K K K K K
Ż0.
21. Ż2. Zj.
Ż4. 25.
sulsza äS, sulsza as. súiszállás' sújszállás, súi szállás. SUISZA .as.
sújszállás, súiszállás, súiszállás' sújszállás, K súiszá1lás. K SU szállás. K SU sza AS Kisú száI as. Kisú szál AS
26. Ż7. Ż8.
29. 30. 31.
'Ż.
JJ.
34.
Kisú száI
35.
äS'
P.H.
az inténnény, szerv ezet
ké pv
i
s
e l ój é ll e
k
a l á í rás
a
5' nrclléklet a ''.'..../20]3 (XI. 26.) számti onkoľnlányzaĺ'i haĺtiľozcĺĺhoz Kis
új s
zál lá s Vá ro s O
n
lĺo rm
á
ny zatának p ály ázati fel
h
ívá s a
területén megvalósuIó parIagfű-mentesítési tevékenységel<.... évi támogatására a váľos közigazgatátsi
Kisújszállás Város ÖllkorInáIryzata Képviselő-testĹilete a alapján páIyázatot ír ki . . .. évi városi paľlagfű-mentesítésre. 1.
önkoľnrállyzati ľendelete
A páIyázat célia
Paľlagfű-melrtesítéssel kapcsolatos, egy- Vagy több napos programok szervezésélrek tárnogatása. 2.
A pályázók kiiľe
Kisújszállási székhelyű irrtézmények,civil szervezetek. Pályázati támogatást csak azol-l szęrvęzętek igérlyellletnek, akik a pá|yázatuk összes bekerülési költségének legalább 60%-át elérő, vagy azt nleghaladó méftékben végz1k a parlagfű fizlkaí erővel töfténő jrtását (kaszálás, kapálás, gyomlátás). 3.
A nálvázattal elnyeľhető támogatás
Rendelkezésre álIó keľetösszeg: ....................Ft A tánrogatás egyszeri, vissza nem téľítendotálnogatás. 4.
A pálvázat benyúitásának feltételei
A
pályázat benyújtása az e célra készíteÍtpá|yázati adatlapon töńénhet, mely átvehető a Kisújszállási Polgáľmesteri Hivatal Váľosfejlesztési és -Üzenreltetési osztáIyán (Ż3. sz. iľoda), a Polgárrnesteri Hivatal portájtn, továbbá letölthętő awww.kisujszallas.hu lronlapról. b.) Elbírálásra csak azok a pályázatok keľĹilnek, amelyek benyújtói az elóző évi nyeľtes a.)
pály ázatukkal határidőre elszámoltak. 5.
A rláIyázathoz csatolandó mellékletek
a.) Nyilatkozat a saját eľő meglétérol. b.) Civil szęrvęzet esetén igazolás arról, hogy a Ż011' évi CLXXV. torvény alapján a szervęzet pályázat benyújtásának időpontjában bejegyzett civil szeľvezetnek szálnít' 6.
A páIvázat benvúitásának módia. hatáľideie
A
pályázatot az e cé|ra készítęttpályázati adatlapon, a szükséges melléklettel kell benyťljtani postai úton vagy személyesen 1 eľedeti és 1 másolati példányban, példányonként összefťlzve. A borítékra kérj Ĺik ľáínl i :,, P arlagfű-nl.entes ítésKkúj s zállá s oľt .'. .' év b en''
Cím: Kisújszállási Polgárnlesteri Hivatal Váľosfejlesztési és -Üzemeltetési osztálya, 53l0
Kisújszállás, Szabadság tér I' (Ż3' sz. iroda)
A
pály ánat benyúj tási határidej e:
a
7.
Az elbíľálás szempontľenclszeľe
A pá|yázaÍokbírálata a forlnai és taľtalmi szetrrpontok figyelembevételével töńénil<' Az elbírźiátsnál előnyt je|ent: ha a pá|yáző az al
taft.
Ervénytelen apályázat és nem fogadható be, ha a.) tánlogatásľa nelrr jogosult pályáző nyújtotta be; b') határidőn túl nyújtották be; c.) hiányosatr, a követelményeknek nem megfelelően lett benyújtva, d.) ha a páIyázat az összes bekerülési költségének legalább 60%-át eléro nlétékbelrllelrr furtalnazfizikai eľoveltörténő parlagfűiltást (kaszálás, kapáIás, gyomláIás). 8.
A pályázatok elbíľálása
a pá|yázatokat a benyújtási határidőtől számítoÍÍ30 napon beliil, . ....-ig elbírálja. b.) A döntéstől számított 8 rrapon belül az önkormárryzat írásban étesítia pá|yázőkat és a nyeltes pályázok ľészérekiküldi a támogatási szerződést. c.) A támogatási szerződés aláírását követően az önkormányzat a pályáző á|tal a tánlogatási a.) Kisrijszállás Város ollkoľmányzatának Képviselő-testülete
szer ző désben m e gj
elö
lt
i
d
őpo ntb an átu ta
lj
a a tánlo gatási
ö s
sze get
d.) A pályázat eľedményétaz önkormányzat a Kisbíró önkornrálryzati www. kisuj szal as.hu honlapon is megi elenteti.
hírlevéIbelr,valaIrriIlt
a
I
9.
a')
A
c.)
A
A pályázó kötelezettséeei
pályáző a pályázaton elnyert támogatási osszeget kizárőlag a pályázati célball megjelöIt retldezvényelďakciók szervezésé\tez haszná|hatja fel. Az e|szánolást (szakmai beszámolót, pontos pé,l'tzugyi elszámolást) legkésobb év decelnber 31-ig kell eljuttatni a Polgárnresteri Hivatal Pénzügyi osztályára. A támogatási összeg felhasználását az eredeti bizonylatok h iteles ített máso latával kell igazo ln i. b.) Ha a támogatások felhaszná|źsának ellęnőrzése során helyszíni ellerlorzésľe is soľ l<erĹil' a
A
p
ály ázőnak köte les
sé ge b
iztos ítan i ennek l ehetősé gét'
pályázőrlak kötelessége tájékoztatni a lakosságot és az onkonnányzatot a pályázatbarl szeľeplő rendezvényérő\lrendezvényeiről. A lakosság tájékoztatása érdekébenaz öľlkornrányzat felajánlja az álta|a működtetett helyi kommunikációs fórumokat.
pá|yáző
a
pá|yázat beadásával hozzájárul, hogy
a
közpénzekből nyújtott tánrogatások
át|áthatóságáról szóló Ż007. évi CLXXXI. törvényből adódó köZzététęli feladatok végľehajtása érdekében a támogatást nyújtó önkoľmányzaÍ a pályáző fóbb adatait (név, székhely, pályázati cél), az elrryeft támogatás összegét, annak elszámolását a helyben szokásos módon (önkorrnányzati honlap és hírlevél)kozzétegye. Kecze István polgáľmester
Pályźłzati aclatlap
KisrÍjszállás Város Önkormányzataálta|aváros közigazgatási teľületén megvalósuló paľlagfiĺmentesítési tevékenységek támogatásáľa kiíľt.... évi pályázatboz
(Az
adat|ap letölthető a www.kisÚszallas.hu
A pályáző intén'nérrylcivil szeľvezet
honlapról)
treve:
AdószáIlra: BallkszáInla szálna:
Kéoviselőie: Székhelye: Taglétszáma:
fó
Levelezési cínle (ha eltér a székhelytől)
A
pá|y
ázat
ü
gy i ntézőj
e
:
Elérhetosége: - telefon: - e-mail: A pályáző szervezet tevékenységének rövid ismeftetése:
A' pályázati prograln
- nregnevezése: - helyszíne(i):
- időpontja(i):
A
várható résztvevők szálna:
A pľogľam a város lakossága felé nyitott
(a megfelelo rész aláh'(szandő):
lgen
Annak rövid indoklása, hogy apályázati program hogyan illeszkedik apá|yáző tevékenységi koréhez:
A
p ály
ázati pro gram tár sszerv ezői, kü l ső szakmai
se
gítoi
:
A pálvázati pľogľam költségvetése:
BEVETELEK. Tétel megneveżéśe Igényelt tinkoľmányzati támogatás onerő (saiát foľrás) Más pá|vázati forrás
KIADASOK osszese,íFt)
Tétel megnevezése
Osszese (Ft)
Marketing (pl.: plakát) Anyaeköltsés. eszközök Eevéb, éspedig:
Szponzori támosatás Egyéb, éspedig:
Kiadás łisszesen:
I}evétel łisszesen:
Figyelem! A köItségvetésnek egyensúlyban kell lennie (bevétel = kiadás). Tekintettel arľa, hogy a ľendezvénynonpľofit (nem nyereségoľientáIt), nem tervezhető sem haszon, sem hiány (fedezetlen kiadás).
A pálytzo
a pályázat benyújtásáva| vá,llalja, hogy - tálnogatás esetén - megjelenései (televízió, ľádió, plakát, honlap stb.) sorálr feltürrtetni, a ľendezvénýKisújszállás Város ÖrlkorrnányzaÍatilnogatja.
KisĹljszállás
P.H.
a szerv ezetl intéznényképv i sel
őj
én
ek
a lá
írása
A
p źllyázath oz kőtelező en cs a to Ia n d ó m el lékletek : igazo|ás aľról, lrogy a 2011' évi CLXXV. töľvény alapján a szervezet a pályázat benyrijtásának i d ő p o ntj áb an bej e gyzett civ il szerv ezetlre k száln ít, - a saját erő meglétéről nyilatkoZat (a táľsadalmi munka l00 oÁ-ban elszámolható).
-
A
pály ánat benyújtásĺhatáridej e:
Cínl: KisĹljszállás Város Önkoľmányzata, Váľosfejlesztési és -ÜzeIneltetési osztály (53 10 KisĹ1szá|lás, Szabadság tér 1.) Irlfornláció: Kisújszállási PoIgármesteri Hivatal Városfejlesztési és -Üzenreltetési osztálya, tel': 59 I 520 -228, e-mai I : nyikos.csilla@kisui szal las. hu
6. nlelléklet a ..'...../20]3.
Iktatószánr:
(XI
26 ) szćĺnlti önkornlányzcłĺi haÍáľozaĺhoz
.......l
MEGÁLLAPoDÁS Kisújszállás Város onkormányzata
a
KisrÍjszállási Művelődési Központ
és Könyvtáľ
....... (képviselője: ' ... il-ftéznélryvezető) mint intézményénkeresztül _ Kisújszállás, ..'. ... ' (szeľvezet lleve, Tánrogató (továbbiakban: Támogató), tánrogatást nyrijt a ..... képviselője, címe) mint Támogatoťt (továbbiakban Támogatott) ľészérea nrai l]apon az a|ábbi feItételekkel: ..keretből önkonnáIryzati rendelet l.) A Tánogatő a .... évi költségvetésrol szóló . .... (betűvel) forint vissza ľlem térintendő támogatást nyújt a Ft, azaz Tálnogatott részéreaz alábbi iktatószámorr nyilvántaľtásba Vett, e nregállapodás elválaszthatatlall . ..(a pályázat témája) céloklroz: részétképezőpályázatbaLr leírt P
ály
tvat i ktatási szálna'. időpontban. időpontban.
A támogatás(ok) összegét a
....
... számú szánrláľa vagy
készpénzben kéri a Tárnogatott (a megfelelő rész alálluzandő).
A TámogatoÍIaz
1.) pontban szeľeplő ĺitemezésben veheti igénybe a támogatást azzal a kikötéssel, hogy a következő üteln folyósítása csak az e|őzó ütem céljellegű felhaszrlálását igazolő részszánradás
2.)
teljesítésétkövetően töfténhet. A részszźłmadásnaktaľtalmaznia kell egy kinlutatást' mely a következő adatokat tal1allnazza: a számlák keltét, számát, a kifizetés módját és időpontját' a kiadási pénztárbizonylat sorszámát, a számla taľtalmát és összegét. A részszálrradás során a Tánrogatott képviselőjéllek a felhasználást igazolő eredeti számlákon fel kel| tüntetnie a kifizetés forrását, célját' az analitikus nyilvántaľtásba vétel hivatkozási számált és a következő szöveget: llFelInszndl.va az önkornlĺínyzat ........ évi tdntogatĺísĺiból",és ezt az aláírásrajogosult aláírásával
igazolnia kell. Az így záradékolt eredeti számlákat a kinrutatással egyĹitt a Kisújszállási Polgáľmesteľi Hivatal Pénzügyi osztályán kell bemutatni, melytlek munkatársa egyezteti a számlákat a kimutatással, továbbá alaki és tartalrni szempontból ellenorzi a következő szempontok szerint: a szánviteli és a személyi jövedelemadóról szóló torvénynek megfelel-e, a támogatási nlegá|lapodásban foglaltaknak megfelel-e, és a támogatott költségvetésével összlrangbalr vaIr-e. Az ellenőrzés megtor1éntétaPénzugyi osztály munkatáľsa a szám|ákoll aláírásával, dátunrozással, és a Kisújszállási Polgánnesteri Hivata| bélyegzőjével igazolja' Az ellerlőrzést követően a számlák visszakerülnek a TámogatoÍthoz, és a továbbiakban a kimutatás képezi a támogaÍás kifizetési a|apbizonylatát.
3.) A tárĺogatás éves felhasználásáról legkésőbb..... év decembeľ 31-ig el kell számolni. A Támogatottnak végszámadást kell készítenĺe,melyet a KisĹrjszállási Polgánnesteri Hivatal Pénzügyi Osztályáľa kell leadnia ..... év december 31-ig. A vé,gszánadásnak tartalmanliakell az év közben a Pénzugyi osztálynak bemutatott és általuk ellenoľzött számlákról készült kirnLrtatást a következő taftalommal: számla kelte, számla szálna, kifizetés időpontja, pénzfelvétellátutalás időpontja, felhasználás összege, felhaszrrálás célja.
A Támogatott váIlalja, hogy a számviteli törvénynek megfelelően analitikus rryilvál'ftaftást vezet kis- és nagy éftékűtárgyi eszközokro|. 4.)
a
5.)
-
A Támogatott vállalja, illefve tudomásul veszi, lrogy: a Tánrogató, illetve szakbizottsága Vagy az á|ta|uk megbízott szenlély jogosLllt a tánrogatás
felhaszlláIásáIlak, valamint e megá[lapodásban foglalt feltételek megvalósulásának ellenorzésére, a Tánrogató által biztosított támogatásból tb-bírság, késedelmi pótlék, egyéb btintetés, I<öztartozás ll e trr fi nall sz ír ozh atő, a Tárrrogatő által biztosított tánrogatás felhasználása soráIr mindell esetbetl betartja a tal<arékos, tervszeľĹl gazdá|kodás elvét, a Tárnogatő źital biztosított támogatást elkülönítetten kezeli, annak felhasználásáľóI ellenőľizhető nyi lvántaftá st vezet, vaIalnellrryi, kifizetéshez kapcsolódó alapokmányt a szánrviteli torvény eloíľásainak rnegfelelőell vezet és kezel, haladéktalanul, íľásban éftesítia Tálnogató képviselőjét a támogatás felhasználását éľintő,alrlrak
-
megvalósítását befolyásoló, illetve a jelen megállapodás módosítását igénylő köľülnlényekľől, illetve lra a támogatás felhasználása eIlelretetlenĹil (a szervezet megszĹlnik, átalakul' vagy a tárrrogatott célt a szęľvezet elveti)' azt a tudonlására jutását követően azonnal, de legkésőbb 8
jelzi
a Támogatónak, a Támogatő a pályázat eredményét (Támogatott, a tálnogatźs céIja és osszege) a lrelyben szol<ásos nródon közzéteszi (Kisbíró hírlevél, lronlap stb.).
t]apon belül
6.)
A
'7.)
A
pályázó köteles megjelenései (televízió, rádió, plakát, lronlap stb.) során feltüntetni, hogy a A rendezvényeken a szervezők köteIesek kifĹiggesztelri az önkornárlyzat tálnogatásáról szóló molinót, amelyet a Yárosháza ŻJ. szánrĹl irodájában - a rendezvélryt rnegelőzoenlegalább 5 nappal töftént előzetes egyeztetés után - kérhetnel< kolcsön' ľendezvényt Kisújszállás Város Önkorrnányzata tánogatja.
Támogatott
a
támogatást elfogadja, vállalja alrľlak
cél szerinti
feIlraszrrálását' illetve
a
megállapodásban foglaltak teljesítését.Tudomásltl veszi, hogy a 2.) pontban foglalt támogatási céltól
eltérő felhasználás esetén kötelęs a támogatást a Támogato részérevisszafizetni. Az esetleges visszafizetési kötelezettségrol, annak rnódjáról és határidejéľől Támogató írásban értesítia Tánrogatottat. Amennyiben a Támogatott a támogatás felhasználásáľól a 3.) és 4.) pontban foglaltak szerint nem számol el, a Támogató á|tal a kiivetkező évben hasonló céllal kiírt pályázaton nem vehet részt.
B.) A Felek a megállapodást elolvasás után, mint akaľatukkal mindenben he
nregegyezőt'
lybenhagy olag aláirják'
KisĹljszállás
A Támogatott képviselój
A Támogató képviselője
e
Ellenjegyzem:
E
Kisrĺiszállás Város Polgáľmestere 5310 KisújszáIlás, Szabadság tér 1. sz. Et: 59/5Ż0_Ż40 Fax: 59132|-139
e-lnail: polqarnlesteľ@kisuiszallas'hu honlap: rvwlv.kistljszą!!ą!I]!l
ElőteIjesztés Kisújszállás Város Önkormányzati Képviselő-testülete 20l3. novembeľ 26-ei ĺiIésének 7. napiľendi pontjához a Kĺsújszállás Yáľos Aľany János Pedagógiai, KultuľáIis' Művészeti Díja adományozásának ľendjéľőlszóló 6120ll. (I|'23.) önkoľmányzati ľendelet módosítására Vélenényezi''Hunán Eĺ'őJoľľásBizol
tsťtg (3)
Ti s zÍe lt Képý i se I ő-test ii I et !
Á|tatános Inĺlokolás
A
Képvise|ołestület 20l3. jarluáľbarr szárnos költségvetést n]egalapozó döntése lneglrozataIa koľében ľendelkezett az örlkoľnźnyzat által adolnányozott díjakkal jáľó pénzjutalomľavonatkozó szabályolt hatályon kívül helyezésérol. Az Arany JáIros Pedagógiai, Kultuľális, Művészeti Díj adonlányozásáľól a hatályos ľendelet szeľilrt - novembeľ 30-ig töIténő javaslattétel mellett _ mindetl év decenlbeľében dönt a testület, tekintettel aľľa, lrogy a díj átadásáľa a Magyar Kultúľa Napján keľüI soľ, amennyiben kultuľáIis, rníivészeti teľületén nyújtott kiváló teljesítményelislneľéséľeítélioda az önl
Részletes ĺndokolás
1. S A díjjaljáľó jutalomľa vonatkozó ľendelkezésekhatályukat vesztik'
2.S
A hatályba lépésnem kíván felkészü1ési időt' Kéľern a Képviseló-testületet, hogy a leír1 illdokok aIapján dontsön a ľelrdelet módosításáľól.
Kisújszállás' 2013' november 15,
\u-1" Kecze rsNán
polgáľmesteľ
]
Iivut(,!i
Íele!ős:
Ellenőrizte:
Áz előleritsztés
-.:-1: \
-ĺ
Dr' Kui Gtibolő|egyző
Dr' Vĺyga,ZsaĘpgyzá-
töľvénľcsl ł
fT:
\
Kisújszállás Város onkoľmányzata Képviselő-testĺiletének ĺŻ013, ( . .) önkoľmányzati ľendelete a l(isújszáIlás Váľos Aľany János Pedagógiai, Kultuľális' Művészeti Díja adományozásánaI< ľcndjóľől sző|ő 61201l' (II.23.) önkoľmányzati ľendelet módosításáľól Kisĺljszállás Váľos Önkoľlnányzatának Képviseló-testiilete a Magyaľország címeľénekés zászlajárlak használatáľól, valamint állanri kitĹintetéseiľőI szóló 201l ' évi CCII. töľvény 22. $ (l) d) pontjában és 24' $ (9) bekezclésében kapott felhatalInazás a\apjáll, az Alkotlĺány 32' cikk (1) i) pontjában nleghatáľozott feladatkciľében eljáľva, Kisújszállás Váľos ollkornrányzata KépviseIő-testtiletének a Szeľl,ezeti és MĹiködési Szabályzatáről szőlő 45lŻ01Ż' (XII. 19.) önkoľtnáIryzati ľendelete 6. nrelIékletének a Hunráll EľofoľľásBizottság véIelnéliye kikéľésenélkül képviselo-testtilet által nern táľgyalható iigyek cíll alatt szeľeplő 5. pontjában lnegl]atározott Kisújszállás Város Önkoľrĺányzata Képviselo-testtiletének Hunláll Eróíoľľás Bizoťtsága vélenrérryénekkikérésévela következőket
ľendeli ell
1. $ HatáIyát veszti Kisújszállás Város Öllkormányzata Képviselő-testületének Kisújszállás Váľos Aľally János Pedagógiai, Kultuľális, Művészeti Díja adornányozásának ľendjéľőlszőlő 612011' (ll'23 ') olrkoľlrrányzati ľendelete 2. $ (1) bekezdésének c) pontja és aŻ' g (Ż) bekezdése.
2' $ Ez a l'endelet kihiľdetése napján lép hatályba.
Kecze rstván poIgáľnresteľ
A ľenĺleIctct kihiľdettenr: Kisŕljszállás' 20l3.
Dľ' Vaľga Zsolt jegyző
Dľ' Varga Zsolt jegyző
Kisťlj szállás Váľos Polgármesteľe E 53 10 l(isĹljszállás, Szabadság tér l. sz. @ : 591 520-240 F ax 591321 -139 e-mail : pol gaľ[email protected] hon lap : wrł,lv.kisuj sza l las. htl
Kis
új szállás
Váľos on
Táiékoztatő ko ľm á n
yzata Képviselő-tes tülete
2013. november 26-ai ülésének
8. napirendi pontjához aŻ0l2/Ż013-as tanév zárásáről és a2ol3/l4_es tanév kezdéséľőI Vé l e nl ény e z i : Hl'l
It Képv is e lő-test iilet
llláll' Eľ őfoľľ ćłs
B iz
o t t s ćl
g ( 1)
!
Tis
zt
E
hagyományos tájékoztatőt azért érdenres a korábbi évekétőlmég nagyobb figyelemmel
e
áttanultnányoznia a képviselő-testületnek, mert a Ż0I2l13-as tanév volt az elso olyan tanév, amelyben városunk köznevelési intézményeit egyházi fenntartók működtették, a 2013llr -es tanév pedig az első olyatr, melynek tanügyi és pérrzügyi előkészítésébenönkormányzatunknak éľdembenl-lráľ nelrr volt Szerepe. Az egyllázi fenntartók ekkorra máľ átgondolták, mit és lrogyan folytatnak, módosították vagy nlegĹljították az lnténnéllyekműkodtetésének kereteit. Alapvetően azt láthatju|< az intézmények tájél
adatkozlési, szeľvezési feladatokat nem kellett tanév kozben elvégezlriük, mint anlit az állami fenntańásba vont intézrrényeknek kellett. Ennek ellenére is volt azonball feladat bőven a köznevelési törvény (2011. évi CXC. törvény) 2013 szeptemberében hatályba lépo ľendelkezései miatt is (legLltóbbi niódosításáraŻ013. ápľilis 30-án és július 5-én kerĹilt sor. 1. Úi elemek
A
l
közłlevelésben 20l3. szepteruber I-iétćíI
köznevelésben legtobbször
változásáből eľedően:
a
következő témák kerÜltek fókuszba
a
jogszabá|yi köľnyezet
Isnrét módosították a köznevelés taftalmi szabályozását jelentő Nemzeti Alaptanteľvet, módosítását - a pedagógiai pľogľamok, beleéľtvea helyi tantervek 2013. máľcius 31-ig töľténő felülvizsgálatát követően - idén szeptembeftől kellett bevezetniük az iskolál
év szeptembeľétől kell eleget tenni annak a kötelezettségnek, anrely szerinÍ az áItalános iskolákban a nevelést-oktatást a délelőtti és déIutáni időszakban úgy kell lnegszervezni, lrogy a foglalkozások legalább tizenhat óľáig taľtsanak, ezen tűl az iskolának biztosítania kell a tanulók felügyeletét is 17 őráíg. Ez alol a szülő kérelméľeaz Szintérr ez
iskolaigazgató fellnentést adhat (kivéve azegész napos iskolákat).
Uj az 50 órás közösségi szolgáIat bevezetése, illetve teljesítéseis azoknak, akik 20l6. januáľ 1-je után kęzdik meg érettségivizsgáikat. Az 50 órát lrárom tanévľearányosan el lehet osztani. Gyakorlatilag az idén szeptemberben induló 9. évfolyamosoknak lehetoség szeľint már közösségi szolgálatot kel l végezn iĹi k.
A pedagógiai szakszolgáIati feladatok ellátása is az áI|am felaclata lett, amit a tankerületek szerveznek meg.
a gyakoľlatban
Számos családot kedvezően érintett az a ľendelkezés, lrogy idén szepteInbeľtol az źůlamaz 1B. évfolyalnon és a gyógypedagógiai nevelésben-olĺtatábalr tanulók szánára téľítésmentesen biztosítja a tankönyweket- bár ezt is felrnellő rendszerben vezetik be, így azűjtanévben ez csak az 1. osztályosokat éľinti.
Nagy hordeľejű ľendelkezés volt a pedagógus-életpálya ľendszeľ, és ezzel egy időben a pedagógusok béľemelése,vagyis az új előmeneteli rendszeľ és illetménymegállapítási szabályok bevezetése. Idéri nyáľolr a Kormány arról döntött, hogy a 20i1-ben kihiľdetett köznevelési törvéllyben megl'latáľozott béremelésnek 20i3. szeptember 1-jén a 60%-át valósítják lTleg' a további 40oÁ-otŻ017. szeptembeľ 1-jéig kapják :meg aZ éľintettek. A 60%-os nlér1éka kormányzati kommunikáció szerint a gyakoľlatban azt jelentette, hogy a ped agó gu
sbérek idén szeptembeft ől átlagosan
3
4oÁ-kal nőttek.
A
táblázatok adataiban ismételten kitéńünk a hátľányos, a halmozottan hátrányos és a sajátos nevelési igényű tanulók arányának alakulásáľa, ugyanis ezek az adatok a váľos lakosainak szociáIis lrelyzetére is engedrrek következtetni. A köznevelési intézlnényekbe jáľóknak 4I%o-a (894 fő) hátrányos helyzetu, másként foga|rnazva a gyerekekllęk ez a köľe részesül ľelrdszeres gyermekvédelmi támogatásban. Az arány az ovodában a legmagasabb (50%). A HH gyennekek közül 384 lralmozottan lrátrányos helyzetű, a legmagasabb aľárlyban a Illéssy-iskolában vannak (25%). A sajátos nevelési igényük miatt lĺĹilönleges bárlásInódot igénylo gyeľmekek aránya az elniúlt évekélrezlrasorrló.
E
tájékoztatő eIkészítéséheza legforrtosabb intézményimutatószánokon
és a
hagyonányos
Iĺérdéseken(eredményesség, tanóľák nregtartása, lényeges tanévi esenrények stb.) tĹll rákéľdeztĹink
arľa, Ilogy a felsorolt változásokat lrogyan kezelték az irftéznéllyekben.A válaszokat, illetve az intéznlényektől kapott tájékoztatőkat mellékletkéntcsatoljuk e bevezetőhöz. 2. Egveztetések az eevltĺizi fenntartókkal és intéznuinveikkel
Amit azonban az irńézlnényi anyagok nem tartallnaznak, azok az egyl'lázi fenntaftók, intézllényekés az önkonr-lányzat egyuttLnűködésének folyamata. Ennek egyeztetó fórumai voltak azolĺ a közös találkozők, anrelyeket a közösen megoldandó pľoblémák éľdekébenlrívtunk össze. Az elnrúlt tanévbęn lráľonrszor került soľ ilyen találkozőkra. EIsősorban összeftiggő
az ingatlanok lrasználatával, a velĹik kapcsolatos felrijítási és karbantaftási igényekkel kérdések nrerijltek fel, kozöttük a gyermekétkeztetés lrelyszíneihez (és a Széchenyi úti és
aZ általálros iskolai diákottlroni ebédlő) kapcsolódóan. Tájékoztatást kaptunlĺ a tervezett és lnegvalósítoÍ szervezeti változásokról, melyek köztjl a ľefoľmátus intézményekegy szervezeti
Az előbbiľőI a utőbblről pedig a Kossuth Lajos Baptista Általános Iskola, Pedagógiai Szakszo1gálat és Kollégiurn tájékoztatőjatal\almaz infonnációkat. egységbe történő bevonását és a Pedagógiai Szakszolgálat negszűnésétemeljük itt ki.
Móricz Zsigmond Református Kollégium, az
A
ta|álkozőkon egyeztettĹink az intézményeket és az onkormálryzatot egyaránt érintő kulturáIis és közösségi eseményekről, valamint a helyi páiyázati lehetőségekről. A legkiválóbb eľedményeket eléft tarrulók és tanáraik köszontését a pedagógusnapon ismét megrendeztül<' Az önl
Ezerl egyeztetések folytatását forrtosnak taltoln, meft a kisújszállási gyermekek nevelése-ol<ÍaÍása,az ehhez szĹikséges épĹrletek biztosítása, az isko|ák tanulóinak és a pedagógus közösségel
Az
il"ltéznényi tájékoztatókball rákérdeztunk arľa is' nrik a jövőbeni terveik, elképzeléseik, továbbá javaslataik a nrinél eredményesebb együttlnűködésrę. Egyedĺil az Illéssy Sándoľ Baptista Szakközépés Szakiskola tett javaslatot aľra, hogy ,, az önkornlányzat segíthetn.é azzal a kozépiskoldk nlmkćłjdĺ, hogy ben.lĺltalja, nlilyen nĺunkahelyterenĺtő progranlokľól és vállalati célkitíízésekrőltud a vćłros kozigazgatási teriiletén ..., továbbá, hogy nülyen konh'éĺigényeket lenne célszerííkielégítenie a szakképzésłlek."
3. MutoÍószrÍnnk és tenclenciĺík
A főbb statisztikai mutatószámokat nemcsak a jelenlegi állapot bemutatása miatt tar1juk szÜl<ségestlek, lratrelrr azéft is, nrert ugyanazon terület mutatószámai a korábbi évek adataival összevetve szenlléletesen mutatják a főbb intézményi és városi tendenciákat. Ebben sajnos nagy örönrĹitrket
llel-lr
le|hetjük' lrreft a gyermekek mindegyre kevesebben vanlrak nelncsak hosszabb időtávlatban (ami a város lakosságának fogyására is fellrívja a flgyelmet), halleln egyik tanévről a nrásikľa is. Idén példáLll a következoket láthatjuk a fóbb mutatószámok alapján (ld. 1-9. Íźhlázatokat). (A táblázatokbarl az intéznrényeknevei többféle módolr szerepelnek: esetenként rövidíťve, valamint az adatköz|és időpondáball aktuális névvel.)
Az óvodások számának nevelési évenkéntiátlagosan
15-20 fős csiikkenése folytatódik, anli pár éven belük azáltalános, majd a középfokú oktatásban is érezteti hatását (1' és 4. táblázat)' Az egyelőre kedvező, hogy az óvodai csoportok szánát az Ĺlj fenntaftó megtaftotta. Az inténnélrya következó tanévre a tankötelessé váló 133 gyeľnrekből 100 fő iskolakezdését vetíti elore, ami pedig négy-öt elsős osztály szervęzésétpľogllosztizálja.
Äz á|talános iskolák létszámaiľól hasonlóakat áillapíthztunk meg. A Török Pál és az Aľarry János Általállos iskolák ŻOI2 szeptemberétől megtör1ént összevonása után az Aľany-iskola összlétszáma ugyan kis méĺtékbennőtt, de váľosi szinten éftelemszerűen eZ nellljelenti azt, hogy több gyermek lenne a koľábbi évekhez képest azźita|ános iskolai ellátásban. Az iskolai létszárnokat tekintve a Kossutlr-iskola évek óta kiegyensĹllyozottarl taftja a 450 körĹili létszáĺnát. Az e tanév nyolcadikosainak összesen 1Ż] fős létszáma középiskoIáink követl<ező tanévére is enged következtetni, ha figyelel-nbe vesszĹik, hogy az elnrťllt évek gyakorlata alapján a végzosöknek kevéssel több mint hatvatl százaléka lnarad a helyi középiskolák vaIanlelyikében (1 ., 4. és 8.
A
táb|źLzat).
kisrijszáIlási középiskolák kiizül az Illéssy-iskola megőľizte, sőt niivelte is tanulói
létszálmát, a Mőriczban azonban érdemi csiikkenést láthatunk a tanu|ók számábzn. Az iskola szöveges beszámolója uta| arra, hogy a ,,tanulói létszánl jelenĺős mértłźkűcsokkenése nlillősĺźgiromlóssal is járt, a kÖzepes és gyengébb képességĺĺtanulók aľónya. novekedett''. A szeptemberi tanévkezdéskor 65 kilencedikes tanuló kezdte meg tanulmányait az iskolában, ezzel szenben a 1Ż. évfolyamon ęnrrél kétszeľ többen, 12Ż-en tanulnak. (l. és 4. táblázatok). Ez előrevetíti azt, hogy aliogyan a kis létszál"n'úévfolyamok felfutnak, Ĺlgy lesz kevesebb osztály és kisebb pedagógusigény az iskolában - tegyük hozzá, liogy ez a váľos szellemi, kulturális é|etére is kedvezőtlen hatással lehet, lriszen annak meghatározói váľosunkban a pedagógusok. Ami azonban optimĺzmusľaadhat okot egyrészt az, hogy az elmúIt években mind tiibb nyolcadikos választja a helyben való továbbtanulást (8. táblázat és grafikon). Másrészt _ mint al-rogyan az iskolai beszárnolóban olvashatjuk _ a megyei közoktatásfejlesztési teľv a túrkevei gimnázium megszüntetésével szálnol, és Kunlregyesell is egyre bizonytalanabb a gimnáziuni ágazat sorsa. A kisújszállási középiskoláknak, így a Móricznak is jelentos a vonzereje a környezo települések diáĘai szálnára, amit mutat az, hogy évek óta átlagosan 50-60% körül mozog ezen iskolákban a vidéki tanulók arállya (5. tźlblźnatok).E J
VonzerőhöZ a VáľoS jó közlekeclési nregközelíthetosége is hozzájárul, allri viszollt a kollégiLlmi ellátás eľősodéséneklrel-n kedvez. Idénaz 50 fős kollégiumi létszánr negatív,,csĹlcsot'' döntött (7 .
táblázat).
A művészeti iskola aľľól számolt be' hogy e tanévben a tavalyinál ttibben jelentkeztek az iskolába (1. és 4. táblázatok). Érzékeltetikugyanakkor azt is, Irogy nagy odafigyeléssel és
főleg hatékorryabb ,,beiskolázási'' munkával énékel ezt az eredményt. Nem szabad figyelnrerr kívĹil hagyni azt sem, lrogy ez az iskola évek óta tartjaaháronszázon felüli létszánrát anrrak ellenére, hogy egyre kisebb létszán'Ú tanulói köľből merítlret. Az iskola kedveltségében minden bizonnyal a szép tanulói eredmények és a váľos kultLlľális, nrűvészeti életébenvaló aktív jelenlétük is hozzájárul.
Mil<özben szinte minden intézménybena kevesebb létszámról beszélünk, érdenres nregtekiIlteni a 9. táb|ázatot, amelyből láthatjuk' hogy az egyházi fenntartók megtaľtották a tanuIócsoportok számát,
vállalva ezzel azt is, hogy azok átlaglétszálna, ha szerény ménékben is, de milrdenlrol csölĺl<ent' A kisebb átlaglétszámok a tarrulás-tanítás feltételeit javítják, ha egyelőre szeľény ľnér1él
A 20I2l13-as
és Ż013l14-es Íanév tanév nevelo-oktató lnunkájának rövid, lényegľe torő éftékelését indításának tapaszta|atait néhány Szempont alapján kéftĹik a fenntartóktól, illetve intézľnényeiktőI. Az intézniényitájékoztatőkat azok taftalmi sokszínűsége nriaťt teljes teľjedelnrĹikben csatololn, egyben megköszöllom a fenntartóknak és az irńézményekrrek azok elkészítését.KépViselotársainlat pedig kérenr ezek áttanulmányozására és kérdéseik, észľevételeikmegfogalnazására.
Kisrĺjszállás, 2013. novembeľ 14.
\i ľl,
\_
ktr)"\!.,).
poIgáľmesteľ
Monoki rulianna IIivntĺlIifelelős: Kocsisné Monoki Dr. Varga Ąo/t jegyző EIIenőrizĺe:
Az
A
eI őÍerj es
ztĺis tö
1.
6.
k-r. -r^"'
}'i.->
!
('
rv ény es :
táj ékoztató me l lékl etei
Ż. 3. 4. 5.
osztáIyvezető
:
Táblázatok, grafikonok (l-9.) Baptista Alapfokú Művészeti Iskola tájékoztatőja Baptista S zeretetszol gálat Városi Óvodai Intéznénye tájékoztatőja Illéssy Sándor Baptista Szľkkozép- és Szakiskolatájékoztatőja Kossutlr Lajos Baptista Altalános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Kollégium tájékoztatőja Mőricz Zsignrond Refoľmátus Kollégium, Gimnáziulli, Szakl
A
xÉpznsľÍpusoxSZERINT
gyeľmel<-, illetve tanulólétszám megoszlása
:ź:ĺs* ::?,!,9F:::l
Ovoda
Általános iskola' esti Alapfokú művészętoktatás
452
465
40J
424
392
r341
13Ż0
1294
ĺŻ99
1236
t1'73
I 109
ĺ046
,,?lqgi
Ż0l3l 2814
3'10
351
343
372
35ĺ
333
320
028
991
952
898
8',79
9'76
944
r9
Ż\
14
302*
1
346
337
344
3r0
306
ŻŻ8
2"tl
2',7'7
Ż'76
Ż45
2Ż9
Ż0l
r83
30
55
85
83
ilt
110
n4
oo
8'7
Ż78
218
259
261
384
392
387
153
t20
93
66
46
30
13
134
|Ż'7
118
1t7
156
t96
Nyelvi előkészítő Szakközép isko la,
:.,20721',
,:,ziiťż' ':2013i::
33'7
257
évfolvanrnral inclulók
':Ą||It:,,
3r7
256
Négyosztályos
silnnáziuln
ĺ?'9'9'qj
446
Nyolcosztályos pimnáziuln
::Eiat.a,t'
494
Altalános iskola, nappaIi oktatás
:ąip!jl:
5Ż3
,,ż010'/:, .20711
:2408,11
:iilż005l;
1. tábllázaÍ
nappali
s86
s50
544
580
622
536
593
525
464
463
4t3
370
3t4
Szakkcizépiskola' esti
66
88
47
41
78
46
5',7
Ż8
6'7
33
65
24
ĺ9
Szal
Ż37
Ż13
293
291
Ż96
288
2'77
305
340
)t.)
391
/11
453
353
3s4
Diál
Ż48
224
Ż04
196
2ĺ0
r89
4
t4'7
143
lll
9'7
9',7
oo
8l
76
*
l'7
Atleclések nélküli létszárn, tehát lra egy növendék két tanszakon tanul, itt csak egy tanulónal< szálrrít.
A
létszánr átfedésekkel: 322 ló'
2. tábláZaÍ
Evfolyamismétlésre kötelezett tanulók száma és aránya (fő) iłł|?'üa6,[;
ľ;jjiu,-g!ł'.ęf
Aľanv János ReL Altalános Iskola Kossuth L. Baotista Alt. Iskola MóriczZsigmond Ref. Gimn' és Szki. Illéssy S. Baptista Szki. és Szakisk.
OSSZESEN Az osszes tanuló
oń_ában
5
I
?9.o.el
|..i'ĺł'.lŻ0ĺ?ł
';,r}:i:afiau!.
l3
l8
7
10
ll
Ż2
Ż2
17
30
14
Ż0
Ż5
25
33
7
68
'75
75
60
Ż.8'/.
3.2o/o
3,3'/.
Ż2 Ż4
l5 l4
13
30
ł;?ď.l.,.9J
i,:20,10:,
23 22
'ł,:?9!\.l ,łł,2012/ :;.;:i0ĺs :rii'r:,|Ż\tŻ::
":'"j20łl, t6
t5
l5
l4
38
38
75
47 98
99
94
3,3'/"
3.4o/o
4,8oÁ
5o/o
Żl
24
Ż6
12 0<
9
t36
ąo/
3. tábláZal
Szociális helyzetet tiikľöző mutatószámok -let adatok 0]3. október ]-iei l: (
záľój
e
l
ben :
ö
Aranv-iskola
,,,hát1ányos
helyzetű 'pýermekek
,:
sisżl étsżám)
Ovoda (320)
160= 50% (5 19)
Kossuth-iskola (439)
Moricz Zs. G. (458) Illéssv-iskola. (465)
osszesen: í220I)
Az ált. iskolákotr beluIi arány: íq 5R)
Halmozottan
:. IntézménY, ,:,ii,',::,,
222:430/0 198 = 45o/,
93:4Ży:o
35: 7'7
11%
= 15%
92:21% Ż6:6%
Sajátos nevelési
,
igényű
gyermekek '7
:
Żyo
Ż7 :5%
ŻŻo/,
91 =
l0oÁ
4Ż0:44%
t69:
45=5%
t8%
5o/o
:
348 = 16o/,
25%
16 =
97
Ż7 :6% 79 = 4oÁ
tt8:
résztvévó svermekek
t8:4%
: 48o/, 894': to/o 2Ż1
Integrációs felkészítésben
20]2' októbeľ ] I{átrányos
Intézmény (zárójelben:
'hátľányos
'helyzetű',
Ovocla (333)
191
:57yo
Aľany_iskola (553) I(ossuth-iskola (446) MóriczZs. G. (537)
239 = 43oÁ
Illéssv S. Szki.(434) osszesen: í2303)
Ż40 = 55%o 1044 = 45%o
Ż0'7 t6'7
Az ált. iskolákon beli'ili aránv'ĺ999)
39:12%
:46yo
446:
tt :3yo Ż6: 5y;o
109:24%
ŁĹ _ Jlo
25-30:
33=6%
kb.75:
12:26yo
gyernlekek
nincs aclat nincs adat
:
l5vo 81 83 = 19%
:3tvo
igényÍi
tartozó svermekel(
t64:
39: |Żyo 95: l7% 99:2Ż%
Ż8:6%
11%
89 = 4"Á
348 = l5?/o
45%;o
194:
48
t6%
2U07. oktÓbeľ HáInĺozôttan
Háťrányos Intćzmény
1hátľáńy9s
helyzetű, gye1mękek
,|helyzetíi
260:
Aľanv-iskola Kossuth-iskola Móricz Zs. Girnn. Illéssv S. Szki. Osszesen: AZ ált' iskolákon beIiili aránv:
64:
17%
87
15%
:
84 = t2% 42y:o
90
289
45Ż:
145:
44o/o
:
8?:
9:
5:1%
Í%
63: tlvo
115 =
348 =13%,
t86:
14%
svermekel(
87: rs% 53: ll%
32:6% 39:8% 4:0,6% 35:6%
t8%
4o/o
7t:7%
18%
e adaĺok Integľácĺós résztvevő
gyermekek
Ż4%o
19vo
fel l<észítésben
igényű
104: lSyo
='llo/"
983 = 31oÁ
Sajátos nevelési
tartnzó .,svermekek
,:
58: t3% 25:4% 55:10%
192:42%"
234:
' ,
Cigány
kísebbséghez
,
'gvéľńekek,
Ż13 = 58% 46%
Ovoda
adaĺok
svermekck
2:jvo
5-6%
i
Integrációs felkészítésben résztvevő
Sajátos nevelési
kisebbséghez
helyzetíĺ pvermekek
gyerńekek
összlétszám)
Cigány
Halmozottan
t40 t4%
4. tábltzat + grafikon
Tanév eleji létszámadatok intézményenként
łp'g,,4;!i l20.05-Íi
Baptista. Szeľetetszo l gál at
Városi ovodai IrrtézménYe Aľany János Református
Altalános Iskola Kossuth Lajos Baptista Általános IskoIa, Pedagógiai Szakszolgálaĺ és I(ollégium Baptista Alapfokú Művészeti Iskola
Kisúiszállás
,::,ż0ĺ8l
,,'20051
't,l'a'.'::'
t?99tl2l;
'.,'ź00ý'. ::2014:
'ĺi2006;
::,: ./.)t:t)t!
'.,20l'ĺĺ,' 201t1j:, ,::2Ütr:1}:. :.:/' .: ..
..':..'.:1
.
,20lŻ';:
20.121,
2013t,
2013
:29,1+.:.
523
494
446
452
465
463
4Ż4
39Ż
370
351
JCJ
37Ż
351
JJJ
776
768
753
772
718
700
637
s88
s66
527
484
451
449
553
565
552
54t
52'7
sl8
473
472
458
462
464
468
447
449
446
Ż56
257
Ż59
Ż61
384
392
387
3l'7
337
346
337
344
JJO
30ó
465
443
4?3
493
53Ż
5Ż7
515
505
552
552
554
509
693
655
6ŻŻ
602
666
68'7
i08
709
679
704
669
ó55
614
531
3278
3169
3094
3107
3283
3.Ż42
3.143
2.969
Ż966
Ż944
2855
Ż778
Ż6',7I
Ż519
66
r08
126
100
104
l8
142
t29
138
l8
lŻĄ
123
l3s
519*.ł
*
Illéssy Sándor Baptista Szakkozép- és Szakiskola Móľicz Zs' Református Girnnázitlm és
434
4(r5
Sza kkrĺzén is]
osszospľ Kisú.i szállási Refornrátus
Altalános IskoIa
itĺ;iitłii
.3220r1j *
Aki
I
.r:Lalr)
',838V;
,
/
,i
I
:?.....:-1\.
3i3ś0:'ł Ii|:ź;É8,: ;,ź,.oý8,'
két tanszakon is tanul, az 2 főként szerepel a táblŁatban. ** Benne l4 fő esti tagozatos
.28if6
Ż579.:'
.2;523
4. táb]láZathoz ^
A tanulólétszámok változása 7997
i
ntézményenkét
-20\3' tanévkezdésiadato
k
létszá m o k
900
800 700 600 500
**'s_''*--_*_
400
_
-__Ń_'___
\\B-,----E----
300
200 _n-.--
100 0
*
--
"
"'* - ---+--- --#---*-+--* --r---.
-.--i.
oNoÝo(oNoooN oooooooooo ooooooooooooo NNNNNNNNNNNNN
Nrr ooo ooo
---o-óvoda
-
+Arany +- Kossuth
Művészeti
---x-
-+ĺ(_ llléssy
+ Móricz +-
Református
5. Íáblázatol< l ntézm énv Ararrv János Ref. Altalános Iskola
Kollésisla és vicléki ĺanulÓk s Beiáró Kollésista (4\
Kossuth Laios Baptista Alt. Iskola Móľicz Zsĺenlond Ref. cinln. és Szki. Illéssv S. Baotista Szki. és Szakiskola*
26*+
JJ 11
OSSZESEN
76
*Ebbol 4 fő Arany-iskolás' *x Helybeli tanuIók!
K Intézmény Arany János Altalános Iskola Kossuth Laios Alt. Iskola
MoriczZsigrnond Gimn.
és vidéki tanulók
Kollépistá': 0
26 64
:
Illéssv S. Szakközép- és Szakiskola
Arany János Ref. Altalános Iskola Kossuth Laios Alt. Iskola Móricz Zsislĺond Ref. Gimn. llléssy S. Szakközép- és Szakiskola* *Fz
q <7Áfr ńe|n tAŕÍAlmA77A a
l5
A vidéki tanuIól< aránva
Ż5 227 220 487
Ż5
6 ./,
Ż60 Ż37 537
57o/o
szánn
()sszesen
Áľánvuk
Ż9 Ż7
29 Ż'7
6% 6%
349
413
59oÁ
3l'/o
t43
619 627
235 704 /3b
Osszesen
Aránvu lĺ
25* 45 t1 lát, mert
5lo/o Ż9oÁ
2t4
81
kolléqisták kollég
3o/"
Beĺárĺĺ
Kolléeĺsta és ýĺdékltaruilók szama 20 Beiáró ,Kollésiśta.:
lntézmény
OSSZESEN
Osszesen
t5
21
1il
OSSZESEN 2008-ban oSSZESEN Ż007-ben
z0
azal<
Ż'7
z'7
I6 Ż']Ż
16
33oÁ
5'Ä 4'Á
59% 50%
317
Żl7
206 521
irléki hanem
43"/o
57'7
Íanlllók A
7'5
főből
j Ar
29"Ä kolás
6. tttb\ázat
Napközi eIlátás (főlcsopoľt) 2006/ :'2007
2005,/
Intézmény Aranr'-iskola
2006
I(ossuth-iskol a
10413
Osszesen
Ż60l9
t56t6
Átlaslétszá nl
t3 napkÖzis
148t6 IŻ4l4
2008111:
20091
2009,,
2009',
Ż0,l0
15516
17Ż/6
ll't l4
1Ż7l4
ĺ6016 t42/5
2'7Żl|0
303i10
I
2'7Żl10 )'7 )
28.9
?00]1,;,
)1 )
3
żotl
2012t 2013
2013t Ż014 205/9
t7116
Ż0419
13915
137/5
12815*
l
33Żl1Ą
i49,',
Ż93/ll
Ż'7 '5
Ż6'6
0.3
Żo12
154/6
30Żlll
és 2 iskolaotthollos csoport
Ż011l
2010/
308/r
l
4'rĺl
28
].
táblázaÍ
Kollégiumi létszámadatok i29.-a.'{łi
?an6:ł|'ł,,
29,-4.5.,
:rź'aöśi.ł :2006 I(ossuth- iskola.
38 (2)
Móricz Zs. Ref. Gimn
l5l(ó)
Illéssy Sz.
és Szaki. Osszesen
32 (2)
39 (s)
l
2r (r)
l8 (r)
210 (e)
189 (8)
3l(Ż) r
28 (?)
28(s) l
,,ź9,ý];lli ,ż0,iý8,!:!:
:.20a1i;!.ł,i íí(,ż0a8ii?;
1
19 (s)
l
:2009'Ę
!20ĺ0.:ił,;:, ,,.'2it.Íł,,
34 (2)
26(l )
23(l)
2ó(l)
25(l)
09 (4)
8s(3)
7
4(3)
7r (3)
74(3)
i6(2)
97(4)
97 (4)
99(ł)
8r(3)
',2013/:: ",:2014t' 26(l)
2s(r ) *
50(2)
8(l) t47 (7)
177(8\
143 (6)
ll
l(ł)
létszárn csoportok szŕ,lĺa A Móricz-krlzéniskola közép
ben
ąp-fl;/;1 '2n1zi.ĺ i:20tŻ|:: :lż0A3',
:20a2"1l:,i :?pľ.9.l
76(J)
lés s
8. táblázat + grafikon
Általá''os iskolai továbbtanulási mutatók a Ż0lŻlŻ073. tanévľőI 'łtl:|iĺłffiffiił|łlvjł;i:łł)Í)tłĺła'ijł';'Töiébľ'iä1{'űiáśi'iĺniátök"/:'bä 1;ošš-ż(ś'éii*.
ĺĺ|łi;i:ĺ,ł. t!::::,.
M;t:t:i
!Íźi:ffi;Í;í!, ! :!:1i;tii'ĺłti:.'ž:,,:.;
Végzosök szánla
70
osszesen
Továbbtanulók sinlnáziulnban
66
136
20
44
hel vben
t7
6
2i,.,
v i rlél<en
7
T4
,21
2t
29
:ir50
t0
t5
)<
Továbbtanulók. ', szakkoźépiškolábaIi helvben vidéken
ll
TovábbtanÚ1ók
szakiskolában helvben v iĺléken
t4
25
Ż5
T7
42
T7
T2
29
Ô
5
Í3
.!,aU/.tl
zi!,y,,u.'łL
j''fig
ľ2d!ĺł.
ľ!3,,ĺť,;{',!r'',,
12ł0,.8l :12009i, ,:?.00r,,,
łi?.pl0j
:20u/
201,:,21
:".2012
2013.
177
180
r93
135
139
135
I3I
III
III
I3ó
39%
40%
40%
26%
44%
30%
42%
44%
36%
32%
37%
25%
35%
41%
34%
39%
2s%
32%
40%
37%
25%
33%
22t%
3t%
33%
24%
24%
24%
A nyolcadikosok és köziilük a helý középiskolákat váĺasztók száma 200
1e0
180 170 a 160 Ę 150 N 140 q 130 :o 120 ,o 110 N Ü) 1oo
'o
l-
-....
]+ -ł4\
].l )-l
+
nyolcadikosok szárra
-
.*
Kj.-on tanU|ók szárÍE
.l-
90.1
B0
.l
70 {_ 60 -ł50 l2000
2001
2010
2011 2012
2013
9
Létszámadatok a 2012120Í3. és a2013lŻ014-es tanév kezdésérl 2012l20l3-as tanév eleji adatok Gyeľmek, ill. l,In|ézmény
tanul -
Iétszám Baptista Szeľetetszolgálat Várośíovodai Intézménve Arany János Református Általános lskola Kossuth Lajos Baptista Altalános Iskola, Pedag giaĺ Szakszolsálat éS Kollésium
Zs.,
gyermekcsop.
száma
Tan. csop.
átlaglétszáma
Ped. áIláshelyek száma*
Egyéb alkalm. száma
Gyeŕmek, ,... ĺIl.:'' '' i't tánÍil ....
és
Szakkĺĺzépiskola IIléssy Sándor Baptista
Szakkĺĺzép-és Szakiskola
, Osszesen a míĺvészetiiskolai tdutokkut epvütt
r,!S,;, '1
::
.gyermek-
. ,,9Sop.,.'r',, , śżáma:.:
f
,lTal-
,:.:,
c-qop.',
|),:.:'á \';{É\-,
,],létśzámá
Egyéb älkalm.
;,Peda' $ gusok i számä
"šżá,ma
30
'21
Ż9
ŻŻ
,
553***
25+1 esti
21,3
5Ż
16
519*ł.*
Ż4+1
20,8
43
z.)
446
1,1
26,2
31+8,6*
10,3 8
439
17
Ż58
35
12,4
L7
2
30Ż
J.: taiszak
releváns
20
Ż
51
17
458
I6+4 szakmai
))q
43
19
)1
34
9
Ż05
86,,4
miĺkcjd tanszak
nem
ľeleváns
53'.l
I
8+2**
Ż4,4
.,',14
320
nem
csooort 434
I4
Ż579
88+3
?qs
Ebb I 8'6 álláshely a Pedagť giai Szaksz an' tx A ĺ3. és 14' sza n ro Q0l2) és la ftĺ (20l3) esti képzésbenrésztvev tanul
*** BeIlIle
::
' ,'
Ż3,7
216
:
1.
létszám l
Református
Gimnázium
Tanul ll
T4
25-b t t3
Mrĺvészěti Iśkola lĺlsuJsZallaS
ricz
-
és
2013l20l4-es tanév eleji adatok
333
BaptisÍa Alápfoku
M
Tanul
' sz' táblázat
34
9
46s
T7
Ż28,6
76,39
Ż503
88+5
pzés évfolYanron tanul kat ossZese
oszt yk
szereneltetÍ
?
baptista
BłľľlsrłSzoRorprs zoĺcÁrĺrVÁnosl Óvolłl lľľÉzľłÉľyp
x
5310 Kisújszállás, Ifjúság u. 2.,Pf.:82. ETelefon l fax: 59 15Ż0-595 E-mail: kisuj ov@enteľnet.hu
KIsÚlszÁrrÁs
Adatok a 2012l2013-es tanévľől és a 2013/2014_as tanév kezdésről szóIó táiékoztatáshoz
t. 1.
Azűj tanévľevonatkozóan a2013. októbeľ l-jei statisztikai adatoknak megfelelően Gyermekek, csopoľtok száma, a 20I3. október ]-i statisztikai udatok alapittn
Csopoľt megnevezése
Az
oszttiyl csoport típusax
Létszám
(sNrvel
A
Integľációs
Hátrányos
1étszámból f-elkészítésben helyzetu az SNI ľésztvevők gyermekek
tanulók száma szálna Béla Kiráty Úti ovoda
száma
eeyütt)
Margaréta
vegyes csoport vegyes csooort
Napľafoľgó |i)
Alma
ii
iii|š]lii:::; vegyes csoport
Ż3
i
21
'
i'
ii ",i..,.,]i,.Baeisfui ut' ała.da
Halmozottan hátrányos helyzetĹi gyermekek száma
l5
J
14
a
J išii"ii,,,Ň,
jÍ':iji,'':'
23
5
15
5
Köľte
vegyes csoport
23
4
T4
4
Szilva
vegyes csoport
Ż0
6
t2
6
Pifypang
vegyes csoport
24
1
7
2
Ibolya
vegyes csoport
23
1
11
0
Bűzavirág
vegyes csoport
Ż3
I2
I
Gomba
vegyes csoport
26
Pdtő.fi'oło.
a;ł
iiY;šW l4
2
BA PT I STA Sz
oRpľprs zoĺc ĺĺ'ĺr VÁnosl ovooł l lNrÉztvĺÉNyn B 5310 Kisújszállás,Ifjúság u. 2., Pf.:82. ETelefon / fax: 59/520-595 E-maiI: kisujov@enteľnet.hu
KĺsÚlszÁrrÁs
Maci
vegyes csoport
25
5
0
Katica
VegyęS
23
14
4
csoport
Sásasĺó Ułi ołoda
Mókus
vegyes csoporl
ŻŻ
5
0
Ozike
vegyes csoport
21
10
1
Nyuszi
vegyes csopoń
Z1
12
4
160
35
ossżeśen;
3Ż0
7
16
2. A
Városi Óvodai Irrtézményból: a 2O13-2O14-as tarrévben tanköteles koruvá váló gyennekek sztlma:133 fő I(özülük váľhaĺóąn az általános iskolai tanulrnányait rnegkezdi20l4. szeptemberben: 100 fő
3.
Álláshelyekről: Betöltött pedagógus-álláshelyek száma: Gyesen, gyeden lévo pedagógusok száma'. Csoportos dajkák száma: Konyhás dajkák száma: Irodai alkalmazott: Kaľbantartó:
30 fo
1fo 14 fit
5fo 1fo 1fo
II. Az elmúlt, teháta 2012-2013. tanévrevonatkozóan Tankötelessé vált gyermekek száma'.
143 fő
Kozülük 2013 ' szeptembeľ l-én általános iskolát kezdett: ovodában maradt: Ebből
105 fo
o n o
nevelési tanácsadó szakvéleményével ľendelkezik:
38 fo 11 fo
szakértoi bizottság által kiadott szakértői véleménnyel ľendelkez1k 5 fő halasztott iskolakezdés, az intézményvezető engedélyével az ővodćtban
marad: 22 ťo
',:,bapťista
tsł pľIsrł SznRnrBrs
zouc
M
ĺĺĺrVÁnosl ovonł I INľÉzľłÉNyo
5310 KisújszáIlás,Ifjúság u.2., Pf.:82. @Telefon I fax; 591520-595 E-maiI : kisuj ov@,enteľnet.hu
KIsúszÁrrÁs
Pályázati téma IPR-ovodai fej1eszto proglam' ( éĺintett Bocskai Úti ovoda
A
201212013-as
e
Támogató s412013.(vir.26)EMMr ľerrdęlet szerint
Ft 380 000.- Ft Ż37 500.- Ft
tanév feladatai
oktatás, nevelés - A célkitűzésekmegvalósulása
Az intézmény201Ż-Ż013. nevelési évre megfo
galmazott céljailrak megvalósulásáról,
a tagóvodai
beszálnoIok alapján'
Kiemelt feladataink:
A
tagóvodákbalr ezen kiemelt ŕěladatot lrasorrlóképpen oldották meg az óvórrok. Évelején, intézkedési tervek készültek, kidolgozásra keniltek a feladat megvalósításálloz illeszkedő módszerek, megfelelő keľetek.
-
Első feladat a gyerekek beszéd tůlapotának megismerése, melyet segítettek a Difer rnérések és a logopédusok vizsgálatai'
- A
feladatok megvalósulásáról, címszavakban: gyermekek meghallgatása, mesélés, mesekitalá1ás' szókincsbővítés, drámajátékok, anyanyelvi játékok, bábozás, új
módszerek, új fejleszto anyagok a|kalmazása,
- A
mindennapi játéktevékenységbebeépítettfejlesztő játékok, spontán adódó beszédhelyzetek, lehetőségek kihasználása, ajak-nyelvgyakorlatok, légző gyakoľlatok végzése,
- A
verselések, mondókázások, dramatizálások, bábozások soľán kifejezőkészségük fejlődött, szókincsük gyarapodott. Foglalkozásokon témtlhoz kapcsoltan szókincsük és fogalomismeľetük bőVült' nyelvhelyességi problémák pontosítására, javitására, gyakoĺlására is sor került. Eredményeinket a gyermekek onmagához képest eléľtfejlődése mutatja, mely a DIFER-
méľés
bupť!sta
Bł prlsrł SZERET
ETs
zotc
x
ĺĺĺr
VÁ nosl ovooł l lNrÉznłÉľy g 5310 Kisújszállás,Ifjúság u.2., Pf.:82. @Telefon / fax: 59/520-595
E-mail: kisujov@enteľnet.hu
li.
',:l]]:ýii.
dnt tP ę"-i --
.J
Ĺłr1 '
dÁćL
KIsÚlszÁrrÁs
A beszédfejlesztési feladatunkat a201312014-es nevelési évben is folytatjuk.
A
ż
A Vasvári ovoclából elkeľült gyeľekek beilleszkeclése a tagóvoĺlákba rnegszűnt Vasváľi Óvodából átkerült gyermekek rövid ido alatt beszoktak, elfog adták
az
óvodát, szokásokat, szabályokat más felnőtteket, gyeĺekeket: beilleszkedtek.
E
folyamat szinte zökkenometrtes volt. Részt vettek az év folyamán minden ľendezvényen, bekapcsolódtak minden tevékenységbe, udvaľon és gyúlekezési időkben együtt játszanak rnás csopor1beli gyeľekekkel, ha szükséges bátrarr mennek más csoportba, ez sem jelent problémát.
A szülőktől is csak pozitiv jelzéseket kaptunk. A szülok
számźtra őszinte kapcsolat kialakításáľa
töľekedtünk, nagyon odafigyelve aľra, hogy étezzék,lássák az elfogadást, beÍbgadást.
A Vasvári
Óvoda megszűnésének' a gyemekek, alkalm azottak áthelyezésélrek csak pozitív
tapasztalatai voltak: - lielyi járat -Sásastó
Úti ovoda befogadó közössége
- szülok hozzááIlása
A feladatot sikeresen megvalósítottuk. alkalmazása --Az elmúl nevelési évben kidolgozott ľendszer alapján, a nevelőtestület által elfogadott rendszęľben Minden óvodapedagógus legalább kettő alkalommal veszrészt intézményen bęlüli hospitáláson. :
Ennek meqoszlása:
Az
Minden óvodapedagógus legalább egy alkalommal veszrészt egy másik tagóvoda egy csopońjában' délelőtti hospitáláson. Minden óvodapedagógus legalább egy alkalommal vesz részt egy másik tagóvoda egyéb programján. Minden óvodában legalább kettő hospitálást szeľvezendő a nevelési év során.
intézményen belüIi horizontális tanulás ľendszerét a 2013l2014-es nevelési év elején sziikséges átgondolni.
,",;,ibaptista BłprlsľłSznRnrpls zol-c Áĺ-ĺĺVÁnosI Óvoołl
x
IľľÉzrvĺÉNye
5310 Kisújszállás,Ifjriság u. 2., Ff.:82. ETelefon I fax: 591520-595 E-ľnail : kisuj ov(@enteľnet.hu
KlsÚĺszÁrrÁs
'ř
Szervezetfej|esztés tagóvodai és intézményiszinten - a feladat indokoltságát a Vasváľi tagóvoda megszĹtrrése irrdokolta, ahonnalt 38 gyermek, 4 ovőnő és 2 dajka kerult áÍ az intézmény többi tagóvodájába. A feladat megvalósuIását a célok eléľésétsegítették a közös pľogramok, melyek a kovetkező nevelési évben is kiemelt jelentoségűek 1esznek még továbbra is.
Az intézményiszewezetfejlesztési feladatot
A
tagóvodai beszámolókból,
a
hagyományos és újszeľűprogramokkal támogattuk.
visszajelzésekből
sok pozitívum és bjztatás
érkezett.
Megvalósu1ás:
-
,,Teľe_Feľe'' délután -Nyugdíjasainkkal
-
Intézméĺryi,,Kaĺácsotryváró'' pľogram * az alkalmazottaknak Szakrnai nap - kiľándulás - csapatépítő intézményiprogľarn Pedagógus nap - llelTl valósult meg küiön / egytitt most a zfuő értękez1ettel. Pľogľamjaink sikeľesek voltak.
További feladatok:
Mindenképpen támogatja a gyermekek óvoda-iskola átmenetét az á,Italános iskolákkal kialakult jó kapcsolat. Az iskolákban bevezetett az kompetencia alapu nevelés, me|y az iskolakezdés elso hónapjaiban, hasonló szokások alkalmazásával támogatőLaghat a gyermekekre. Az ovoda- iskola átmenet feladatainak a gyermekek sztmára pozitiv megvalósulását segíti aZ OVI-SULI Munkaközösség, aki a tanév folyamatában végig koordinálja az itemezętt feladatokat. Az a tapaszta7aÍ,hogy az iskolák gyakranvźůtoztatnak az elteruezettprogramokon.
Ebben a nevelési évben 5 munkaközösséget indítottunk, amelyek egyrészt folýatták az e7őző évben megkezdett munkát, másrészt új munkakcizosségként a megfo galmazott igényeknek, fel ad atoknak m egfel el ő en al akították ki fel adatrendsz ertiket.
_ _ _ _ _
Szakmąi Módszertani Munkakozösség Gyermekvédelmi Munkakazosség
ovi-Suli Munkakazôsség PR Munkakozosség Kismesteľs,égek Munkakazosség
',,,
baptista
Bł pll
sľĺSzo RBľnľszotc ĺt ĺr VÁnos
x
I
OVo
DA I trNľ ÉzľvĺÉruy g
5310 Kisújszállás, Ifjúság u. 2.,Pf.:\Ż. BTelefon / fax: 59/520-595
E-mail: kisujov@enteľnet.hu
KlsÚĺszÁrrÁs
Mirrden rnunkaközosség kapcsolódott az aktuáLis nevelési év kiemęlt fěladataihoz, s mivel a murrkaközösségeknek rninden óvodából vannak tagal, ezélťaz egységes gondolkodás, az intézménylszintĹr fel adatszer_vezés lratékony módj át val ó sítj uk meg. Egyéb események a tanév soľán
ý
Partneľi méľés- megvalósult
ż Tovtíbbképzésekkét szakvizsgás képzésbenľészesülotovábbtanuló tanulmányainak nyomon követése, a folyamatgazda szereplrez kapcsolódó tevékenységek'dokumentációt és végezte el. I(ét óvónő részt vett Mentálhigiénés Alapképzésen, Zánkán' ý Beóvodĺiztis - a beíratás folyarnatának megszervezése intézĺnényvezętő ťe\adata, az adott napokon a tagóvodavezetők ír1ák be a gyeľmekeket. r Biztonsdgos köľnye7et -Korá,bban külso szakemberrel,megbízással láttuk e|ezen feladatokat. Ebben a nevelési évben a fenntańó irćnyításával láttuk el. ý Betső EľtéketésiRenclszeľ műkodtetés e,7 aIka7mazott étékelése
ž ovi-Lup -
intézményi kis újság -kiadása
- két alkalomrnal
a tanév soľán
> oVI -GÁLA - sikeres intézményir enđezvény
ř
Ünnepek, hagyoľnltnyok:
Az
intézmény tagóvodáiban, a Pedagógiai Pľogramunkban megfogalrn azottak szerint a m egeml éke zunk a következő ünnepnapokró l, h a gyományokról :
-
A gyermekek születés napja, Édesanyák köszöntése' Nagyok bucsuzása,Gyermeknap,
Szüĺet, Mikulás várás, Karácsony várás, Farsang' Húsvét, június 4. ( Trianoni évforduló) Ezeken túl, a tagóvodák egyéni nevelési gyakorlatában foglaltak szerint történt: pl Sport nap, Zöld jeles napok stb. Az ünnepnapok, hagyományok, progľamok időpontja, a tagóvodák munkaterve szerint valósult meg.
Teľvek a 2013/2014-es tanévre
o
Az intézményi és tagóvodai kiemelt feladatok meqhatározásáľa az Alakulő Értekezleten kerĹilt sor, elsősorban a Partneri méľéseredményei alapján.
o
Továbbképzések:
-
1 főt
-
szeptemberben kezdte meg tanulm tnyait, 30 órás baptistaképzés az intézménypedagógusainak,
beiskoláztunk Fejlesztő pedagógus szakvizsgát
adő
képzésľe,
b*pťista
tsłpTlsľłSzBRnľnľs zoĺc pĺ'l-r VÁnosI ovooł l INľÉzuÉruyB
M
5310 Kisújszállás, Ifjúság u.2.,Pf.:8Ż. @Telefon I fax: 591520-595
E-mail : kisujov@enteľnet.hu
KlsÚlszÁrrÁs
c o
2 fó részvételeingyenes MAP képzésen,Zánkán
Személyi feltételęk kibővítése - a koznevelési tv szerint S zakmai an_lra g bęszeľzések módj ának átgondol ása
lD
A taeóvodák hiqiéniai feltételeirręk biztosítása
o
Mulrkaruha beszeľzés a dolgozók részęrę
('
Honlap füssítés'rendszeres karbantartás Beőv odáztlst segítő intézménvikiadvánv készítése,201 4
c
Ifisújszállás' 2013. novembeľ
tav aszára
8.
Porryokainé Rab Judit lntézményvezeto
u*=*
hmpffiŘm&m egyházi jogi személy
Baptista Alapfokú Művészeti Iskola KisújszáIlás 2013-Ż014
1.
A2013lŻ0l4-es évľevonatkozó statisztikai adatok:
Szolfezs csopoftok száma'. Zenęir
o
dalom csopoft ok száma
18
2
:
Zeneovoda:
1
Zenękar
Ż
KépzornĹivészet csoport
6
:
Néptánc csopot1:
7
Néptánc óvoclás csopott:
1
Létszám Zenemťtvészet ágban:
190 fő (182+ 8 óvodás)
Néptálrc tanszakon:
80 fo (71 + 9 óvodás)
Képzőrnűvészet ágban:
52 fő (49 + 3 óvodás)
Osszesen:
33Ż fő
Átfedések nélkül: 30Ż fő (ebbol: 20 fo óvodás)
Ż, A
,/
tanulók létszáma az ewes évfolyamokon:
Zenemíivészet ágban:
Zenęővodal.
8fó
Eloképző 1.
18 fő
Előképzó 2.
27 fő
1. évfoIyam:
43 fő
2' évfolyam:
I1 fo 1
E-mail:hbaid@hbaid,org Web;www.baptistasegely.hu Adoszám:18264825-1-43 Nyilvántartásiszám: Számlaszám:
UniCľedit Bank l091 800'l-00000074-1081000'1
EJsZ2008i02.(MägyarországiBaptistaEgyháZ)
'ut{,l
fum PKwmKm egyházi jogi személy
' évfolyarn:
20 fo
4. évfolyam:
Ż8 fő
5. évfolyam:
5fő
6' évtblyam:
14 fő
Továbbképző I'
6fő
Továbbképző II.
2tő
3
lil.
0fo
Továbbképző IY.
2fó
Továbbképző
Osszesen:
'/
190 fő
Néptánc tanszakon:
ovodás csoport:
9fó
Előképző
4fo
1.
E|őképző 2.
10 fo
1 évfolyam:
10 fo
2. évfolyam:
12 ťó
3. évfolyam:
1Íő
4. évfolyam:
10 fo
5. évfolyam:
12 fő
ó. évfolyam:
1fő
Továbbképző
0fő
I.
Továbbképzo II.
3fő
Továbbképzo III'
3fo
Továbbképző IY.
5fő
Osszesen:
80 fő (71 + 9 óvodás) 2
BaptistaszeretetszolgálatEgyházĺJogĺSzemély Székhely:1'l11Budapest,Budafokiut34iB. Postacĺm:Budapest,1391Pf'2Ą1. Tel':".36-'1-466-5978 FaX.:+3ó_1_365-64( E-mail: hbaid@hbaid'org Web:www.bapt|stasegely.hu Adoszám:182ó4825-1-43 Nyilvántartási szám: asz20o8i02.(Magyarországi Baptista EgyháŻ) Számlaszám:
UniCredk Bank
1
091
8001'00000074-1 081000'l
e8yházl jogi személy
,/
Képzőľnűvészet ágban:
ovodás:
3fó
1. évfolyarn:
14 fő
2. évtblyam:
9Íó
3. évfolyarrr:
7fó
4. évfolyaln:
8fo
5. évfolyam:
0fó
ó. évfolyam:
7fő
Továbbképző
I.
1fo
Továbbképzo
II.
1Íő
Továbbképző
lil'
0ĺő
Továbbképzó IY.
2fő
Osszesen:
52 fő (49+ 3 óvodás)
J.
Személyi feltételek 2013/2014-es tanév
o
Pedagógus létszám: 20fó,
.
Egyéb đolgozo:
Ż fő
(irodai a7kalmazott, takarító)
Beszámoló a 2012-13-as munkáiáľól
Az iskola
sokat emlegetett sajátossága az önkéntesség, telrát
akaratukból jonnek
az
a gyerekek
szabad
iskolába, illetve távoznak onnan. Mindhárom mrĺvészetágban
törekszünk arra, hogy a lemorzsolódás minél kisebb legyen. Kitartó munkára próbáljuk
nevelni
a
növendékeinket, ennek eredményéttudjuk bemutatni
táncbemutatókon, illetve a kiállításokon.
A kiemelkedő
a
hangversenyeken,
tehetségű gyerekeket időben pályára
a
J BaptistaszeretetszolgálatEgyháziJogĺSzemély Székhely:'l]11Budapest,Budaíokiut34/B. Posta(ím:Budapest,']391Pí241. Tel':+36-1-466-5978 Fax':+36-]-365-64( E-mail: hbaid@hbaid'org Web:www.baptistasegely.hu Adószám:']8264825-1-43 Nyilvántartási 5zám: üSZ2OOB/}2'íMagyaĺországi Baptista Egyház) Számlaszám:
UnĺCredit Bank
1
091 8001_00000074_1
081
0001
fum ryKwwYm egyházi jogi személy
iľárryítjuk. A szakiráný középiskolákba, illetve ritkán fóiskolára jelerrtkezés eddig minden es etb
A
en, mi ndhárom mĹrv és z etá gb an száz száza\ ékos
si
k
erĺel történt.
Ż01212013-as tanévben két továbbtanulónk közül:
,/
oláh Tünde jelerrtkezett szakirárryú oKJ-s képzésre,aki l(ovácsrré Bulkay
Julianna tanitványa, aki idén érettségizettés négyszeľes túljelerrtkezésrnellett, sikerel fělvételizett a Debĺecení Medgyessy Ferenc Gimnáziurn és MĹĺvészetiSzakközépiskola graťlka szakáta' Bejutott a felvett 1Ż tanu\ő kozé.
,/
Szentpéteri Balázs, akit felvételi vizsga nélkül felvettek
MĺĺvészetiKö
A XVI.
a
Nyíľegyházi
zép i sko 1 a tán cművé szeÍi tago zatár a.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei FafirvósveľSenyen szaxofon II. koľcsoportban két
növendékünk vętt részt.
,/ ./
elso helyezést ért el: rr'lásodik helyezést ért
Vilrcze Maĺcell
el:
Szász Anna Zsófia
Tanáruk: Hoĺvátlr István
A VII.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kamarazenei Versenyen két együttęsünk indult.
Mindkettő első díjat hozott el:
'/
Egyik
a
rĺ-Üľoegyüttes'
melyrek tagjai: Aľi Dávid, Batogh Robin' Balogh Zsomboľ,
Bogös Csenge, Bagc;s Levente, Búzćis Levenĺe, Demeĺer Donáĺ, Hodosi Gergő, Kabai Richárd, Kittlingeľ V\IIő, Kovács Ákos, Szokcĺi NikoĺeĺĺAdľienn, Tanáruk: TogyiAttila
./
Valamint a Gjtár Trió' melynek tagjai: KeĺĺerAndľás, Németh MáĺéBence, Tóth Alexandľa
Tanáruk: Szőllosy Gábor
A képzőművészet ág eľedményei:
A
Budapesten megrendezett,
a
minisztérium áLtal támogatott képzőmtlvészeti Verseny
eredményei a kĺjvetkezők:
Eszter: Lajtos Enikő: Foldvári
I. díj I. díj
4 E-mail: hbaid@hbaid'org Web:www.baptistasegely.hu Adószám:18264825-'l-43 Nyilvántartási szám: ilsz2008/07'(Magyarországi Számlaszám: UniCredit Bank 1 091 800'] _00000074-1 08'ĺ 0001
Baptlsta EgyháŻ)
'::...I
egyházi jogi személy
Az
Lajtos Cintia:
kü1öndíj
Csízi Att]la:
kü1öndíj
Négyesi Nóra:
ku1öndíj
Kémeri Anna:
külondíj
oktatő-nevelő munka eľeclményességélrezsoľolom azt is, hogy
a gyeľekek szívesen
vesznek tészt a foglalkozásokon, még a korábban nehezetr elÍbgadott ,,száraznak'' tat1ott szolfézs óra is egyľę népszerűbb tariítványaink körében, olyat-uryiľa, hogy idén lett egy olyan
szolfézscsopottunk, akiknek tagjai középiskolások és bár nem készülnek zenei pálytlĺa, mégis saját kéľésükrenagy öĺömmel tovább folytatják szolfézs tanulmányaikat. Tanáruk Bögosné
SzászEdit.
A
2012 12013 -as tanév kięmelkedő
,/
tt' ľténése
Ż01'2 decemberében a Nagykun rréptárrc együttes, saját gyL'atésén alapuló koľeogľáfiát
alkotott. Ezze|
az onállő
műsorral rnutatkozott be Budapestęn
a
Hagyornányok
Házában'
A második félévlegnagyobb
ťeladata volt, a háromévelrte sorra kerülő, idén már XI.
alkalommal március 8-1O-ig nregľendezett országos Zeneiskolai Kürtverseny 1ebonyo1ítása.
Március
| --. Aprilis
Ż2- én tanán
hangversený ľendeztünk.
5-én a néptáncosok háľom együttesel (Nagykun Táncegyüttes, Garaguly
Egyĺ.ittes, Karakas Együttes) zajos sikert aratva részt vettek
az lJromi
Néptánc
Fesztiválon. Idén először, rréptálrctanárunkat, KecskésnéHeľczeg Katát ťelkértékzsun tagnak, aki ebben a minoségébęnaktívarr is ľésztvelrętett az éĺtékelésben.
Kazćron gyermek és ifiúsági palóc táncok szóló veľsenyén Bacskai Martin és Gönczi Sarolta indult, ahol második helyezést értek el. Fellépésüknek pluszhozadéka azvo|t,
hogy meghívták őket a Palóc Táncház Talćikozora, ahol a saját gýjtésük alapján összeállított túrkevei táncukkal hatalmas sikert arattak a nagyszínpadon.
Április 26-án a MtĺvészetoktatásNapján megrendeztük a máľ hagyományos táľlatot, ahol minden képzoművészetrejáró növendékünk szerepelt egy-egy alkotással. A koncerten pedig felléptek a legtehetségesebb növendékeink, együtteseink. Érdekes 5 BaptistaszeretetszolgálatEgyháuĺJogĺSzemély Székhe|y:'l'l11Budapest,Budafokiút34/B. Postacĺm:Budapest,1391PĹ241. Tel.:+3ó-l-466-5978 FaX':+36-1-365-64( E-mail: hbaid@hbôid,org Web: www.baptistasegely.hu Adószám: 8264825-1-43 NyilVántařtásl 5ám: EJsz 2008/02. (Magyaľországĺ Baptista Egyház) '1
Számlaszám: UniCredĺt Bank
1
091 8001
-00000074-l 081 0001
"',=WmWKwmffim egyházi jogi személy
újdonság voh az üto tarrszak és a képzőmĹrvészetág produkcíőja. Zenés utazás volt )'átváĺlnyal f,lszeręzvę. Ezt a jovőben érdetnes lesz továbbfejleszteni!
Május 10-én, Szolnokon, a Megyeháza Diszterlnében hagyoĺnánýeremto program keľetében'a lnegye telretséges noverrdékei részvételévela Bańók Béla Zerreiskola szervezésében konceńet ľencleztek, amelyre iskolánkból a Megyei FúvósveľSenyen eredményesen szeľeplo két növendékünk kapott rneghívást' (Vincze Marcell, Szász
Anna Zsoťĺa)
Május elején Újváriné Rózsikával végiglátogattuk aZ öt óvodát, és a szülői értekezleteken tájékoztattuk a rnegjelenteket,
az
iskolánkba va1ó beiratkozás
lehetoségéről, feltételeirol. Ezután, május 15-én, megtafiottuk amuvelődésjházbanaz
iskolák és az ovodák sztlmára rneglrirdetett szokásos beiskolázó hangversenyünket. Május ŻŻ-én,beiskolázási hangveľsený tartottunk Kendeľesen aZ Általános Iskolában.
Ezután végiglátogattuk l(isújsz'álláson az a7so tagozatos osztályokat.
A
gyeľekek
köľéberr ľákérdeztünk arľa, sikeľult-e váiasztaniuk valamilyęrr rnĹĺvészetágat' (zene, néptánc, képzőművészet)
Május
10-tő1 kezdődoen zaj|ottak a
szolfézs vizsgák'
Május 22-énvolt az Ĺitő tanszaki hangverserry és vizsga egyben. Május 25-énzaj|oÍt a lregedtr vizsga. Május 27-én volt a Zeneovi vizsga. Május 28-án Kurucz Krisztina Kendeľesen tartotta ZongoÍatanszakl hangversenyét' Május 29-en a gitáros növendékek hangversenye volt.
Május 30-án tartottuk
a
Zon9ora vizsgát, este pedig orosz Balázs tanszaki
hangversenye volt a szülok számára.
Május
3
1
-én szintetiztltor vizsga.
Június 4-én fafilvós vizsga.
Ugyanezen a napon tartotta Pintér Istvánné a tőle megszokott fantasztikus hangulatú tanszaki hangveľsenyét. Június 5-én Golęnya Gréta taftott tanszaki hangversený.
Június 6-10-ig a néptáncosaink egy meghívásnak eleget téve, Erdélybe utaztak
a
Perkői Néptánc Fesztiválra'
Június 11-én Bögös
Hanna és Buzga Zsanett, Papp László szakiskolai növendékei
jźttszották el az érettségiés felvételi anyagukat,
mindarnyiunk legnagyobb örömére. 6
E-mail: hbaid@hbaid'oľg Web:www'baptistasegely.hu Adószám: 18264825-1-43 Nyilvántartási szaífi: uszz008i02. (MagyaľorsŻági Baptista Egyház) SzámJaszám: UniCredit Bank'] 09'1 8001'00000074_1081 000'i
:
h wWtrBsffim egyházi jogi személy
'/
Júrrius 12-én Papp Lászlo tartotta tanszaki lrangveľsenyét, ami tgazánmegindító volt.
A 2013/14-es tanév indításának tapasztalatai:
Bár az idei évkezdéslninden Szempontból rendkívüli volt, a nelrézségek ellenéľe, alrogy szokott' szeptember eiső hetében elkęzdodott az oktatás.
Több konferenciát tańottak számunkra, éfi.elmezve az uj jogszabályok gyakorlatban való alkalmazásának mikéntjét, így lassan-lassalr kialakult, hogyarr tegy.rink eleget a megváItozott
követelményeknek.
Az intęnziv beiskolázásnak köszönhetően sikeriilt elérni, hogy a tavalyi
létszámunkhoz képest 20 nÖvendékkeĺtobb iĺ'atkozoĺtbe' mint ahźnyan kimaľadtak, de ez a plusz létszám neln jelenik meg a tanárok oraszámában' mert ok iqąrŁąLruég óvodások, ezért csoportban foglalkozunk velük. Az évben tanáraink kötelező őraszáma 22 őra.
A 22 és 32 ora
közott elvégzendo feladatokat a mĹivészeti iskola sajátosságai alapján határoztuk meg.
A béremelésta jogszabáiyok betartásával
a Í-errntar1ó utasításainak rnegfelelően, ahogy ęz
ami
területürrkörr milidig is jellemzo volt, a kcjtelező mirrimum megállapitásával hajtottuk végre.
Nem keliett á11áshelyet megszütrtetni'
Ż013. novembeľ 8.
1 E-mail:hbaid@hbaid'oľg Web:\ir'ww.baptistasegely.hu Számlaszám:
Adószám: 18264825-1-43 NyilVántartási szám:ilSZ2O0Bl02.(Magyaĺországi BaptistaE9yhá2) UniCredit Bank l 091 8001_00000074_l 08'] 0001
Kossuth Lajos Baptista Altalános Iskola, Pedagó gi ai S zaks zolgźilat és Kollégium
5310 KisújszáIIás, Rákóczi u. e-mail
I.
Az úi tanévre vonatkozóan
1.
1
.
Tel.:591321-312
iqazgato@kossuth-kisu-i szallas.sulinet.hu www.kossuth-kisuisza11as.sulinet.iru :
a 2013. október 1-iei statisztikai adatoknak megfelelően
Gyermek/tanulók és tanulócsoportok száma évfolyamonként és összesen
2. osztály
Az osztály típusa
l.a r.b
l.c 2.a
Ż.c
(SNl-vel
A létszánrból SNItallulók
együtt)
szálrra
Létszáln
általános isk. általános
szálníl
Ż2 21
isk. á Ita
lános
23 I
Ż4
isk. ĺĺ]ĺalzilrĺls isk. 1rIta lános is k.
lános
Számított létszám 2-nek
3-nak szźnnít
il
Integtációs
Napkoziĺ
fělk.-be n
igénylők szálna
lćsztvevők szátla
l
Hátľányos helyzetŕiek szállia
Halrnozottan ltátľányos
helyzetĹĺek szánra
ŻŻ
15
7
0
1
13
10
,7
25
0
1 J
12
12
2
22
19
I
Ż0
0
8
19
15
I
30
0
30
0
5
11
I2
5
Ż8
I
29
0
6
12
16
6
28
1
29
0
5
16
8
5
20
1
Ż1
0
6
10
13
6
25
0
Ż5
0
5
9
8
4
a
3.a
á Ita
3.c
á]ta lálros
4.a
á
4.c
általállos.
5.a
ił Italános.
isk.
30
0
30
0
5
-)
13
4
5.c
általánosisk.
Ż9
2
3t
0
11
9
I4
11
6.a
általárlos. isk.
30
2
32
0
6
0
T4
6
6.c
á]ta]álros.
isk.
J^L
2
34
0
5
2
11
5
7.a
áIta1ános'
28
29
0
5
0
14
5
7.c
általános. isk.
Ż7
1
Ż8
0
I
0
11
8
8.a
általános isk.
21
2
23
0
2
0
9
I
8.c
á1talános
25
1
26
0
J
0
J
2
439
18
457
0
9',7
144
r98
92
lsŃ'
isk. ltalá nos
isk. :^t,
isk.
isk.
Osszesen
4. Vidéki tanulók
száma (Csorba és Márialaka kivételével):25 fo Diákotthoni ellátásban részesülok száma: 26 fő b. Diákotthoni csoportok száma: 1fo c. Más teleprilésről bejárók: 0fo a.
6.
Átláshelvek Alláshelyek (2013. október 1-jei adatok) P edagó gus-áll áshel yek száma Aktív, telies állású pedagózusok száma Gyesen, gyeden lévő pedagózusok száma Nem pedagó gus fo gl alkoztatottak száma - ebből gazdasági, ügyviteli munkakorben dolgozik - mĹrszaki kisegítő és más munkakoľben dolgozik
II.
35
12,37 5
)'75
gos
A20l2l13-astanévrevonatkozőan
8 évfolyamot ęl nem végzettek száma: 7 tanulő a
tankötelezettségét.
HÍn II. progľamban teljesíti
Általános iskolai továbbtanulási mutatók az előző tanévről Végzősök sztlma összesen Továbbtanulók glmnázi umban
20
hę1yben
6
66
vidéken Továbbtanulók szakkozépiskol ában helyben vidékęn Továbbtanulók szakiskolában helyben vidéken
14
Ż9
t5 14 1,7
1Ż 5
Elsőként megjelölt helyre felvételt nyert tanulők 49 Sikeresen nyelwizsg át tett tanulók: -
5.
Sikeres ptńyázatok a2012/13. tanévben (az önkományzati pályázati támogatások né1kül)
Pá|vázatitéma IPR első félév IPR második félév
TAMOP
1.1.2-11t1
Hosszabb időtartamú közfo glalko ztatás Osszesen
A a)
Támoeató
EMMI EMMI
Munkaüsvi Közoont Munkaüsvi Központ
Elnveľt támosatás Ft Ft Ft Ft 7 3lŻ 890 Ft 3 10Ż 000 Ż 842 000 1 0ó0 400 308 490
2012 /20t3. tanév értéke|ése Eredményességértékelésę A2012/2013-as tanév mérťoldkő volt az iskola életében. A város önkormányzata egy uj ,,gazdät", e1y jő fenntartót keresett iskolánknak.
Olyat: " aki biztosítani tudja a működés fe]tételeit, ' aki megőrzi az iskola hagyomárryait és válaszolrii tud a koľ kilrívásaiľa' ' aki a nevelés-oktatás színvonalát megőrzi, vagy még eľedĺnényesebbéteszi.
Az
eltelt tanév után bátran kijelentheto' hogy eredmćnyes évet zártunk.I(oszonjük ezt a volt és az uj fenntańónknak egyar ánt. A Baptista Szeretetszolgtůat fenntar1ásában rnĹiködő iskola ,,Több, mint iskolcl".
" o . . " . . "
Íleľta diákotthonos gyennekek 380 000 Ft adornálrý kaptak karácsonyľa' Íl€ft a tanulók ľészt vehettek a Fővárosi Nagycirkusz eloadásáĺr, ľIeľta karácsonyťa alatt minden tanulónknak volt egy csekély ajándék, ÍTlolt a,,Cipősdoboz" akciőval több tanulónk kapott rneglepetéscsomagot, ĺDeń neveloink részt vehettek a kaľácsonyi Haľlem Gospel koncer1en, ffl€ľt a hátrányos helyzetu tanulók rulra és élelmiszeľadornáný kaptak, Íloĺtaz iskola konyvtárállománya bovült, ľleľttanulóink ingyenesen részt vehettek a fonyódligeti táboľban.
A tanévben a működés személyi és táľgyi feltétel rendelkezésľeálltak, nem voltak kifizetetlen szám|ák. Nevelo-oktató munkárrk eredményeit tükľözik versenyeĺedĺnényeink,beiskolázási és továbbtanulási mutatóink, színvonalas tanórárr kívüli pľogľanrjaink, ľendezvényeirrk. Tanulóink eľosen kötodnęk iskolánkhoz. A kötodést jelzik' lrogy igénylik a szabadidős pľogramokat, melyen sokan ĺésztvesznek. Fontos indikátor számurrkľa, lrogy volt diákjaink még évekig visszajámak tanára1khoz, az iskola tőbb ľenclezvényeiľe, esemétryeiľe. b)
A munkatęrvben megfo galmazott
A
fel adatok me qval
ó
sítás a
tanév legfontosabb feladata volt a köznevelési törvény bevezetése, a|kalmazása és ebből
adódóan az iskolai alapdokumentumainak (pedagógiai program, \ZMSZ, házirend) átdolgozása. Talán a legnagyobb felađatota helyi tantęrv elkészítésejelentette. Intézményünk munkaközösségei heteken át dolgozták ki - a törvényben és rendeletekben megfogalmazott elvárásoknak megfelelően - dokumentumaink új fejezeteit és azok lartalmát. Fenntartónk a dokumentumok jóváhagyásakor elismerően szólt munkánkľól. Nevelési feladataink között határoztuk meg a magatartási, viselkedési szabáLyok betartásának fejlesztését'A tanév végi mutatószámok alapjtn megállapítható, hogy csökkent az elmarasztalások száma, illetve aZ elmaľasztalást kapók szttma is. oktatási célkituzéseinkközött szerepelt az élményszeľű,tevékenységbe ágyazott ismeľetszerzés, tananyag elsajátítás. Nevelőink különbözo oktatásszewęzési eljárásokkal, módszerekkel és eszközök segítségéveltewezték, szewezték az oktatási folyamatot. A tanórákon a gyeľekek aktív szereplők, felfedezők, kiselőadók aZ IKT eszközök segítségével. c)
országos kompetenciamérés eredmén}'ei
A
20 12- es FIT-j el entés alapj án a kompetenci améľésosszefo glalása.
Átlageĺednlények Atlageĺedmény 1megbĺzhatósági tańonlány) ľ"'1érésĺteÍület
Képzási
E'ifolyam
A
íornla
telephelyen
4
ált. isk
6
ĺ
'1
'1
A második viszonyítási
csoport
csoport
Erednlénye
Neve ]489 ŕä * (1489;1490r
114
367:
AZ első Vĺszonyĺtásl
orszá9os
-160l
Neve KÖzepes
i/áľosi ált'
vá
ĺsk
ält. isk
rrlJrl
ilclol
1448
á|t. isk
6
1blŻ
\'/árosi áĺt
i1611:1613l
isk
1Ra ą
(
1
399:1.ł62)
.-
4,laa
'-'"
ŕ1470:1473l
1
í 1 5E7:1 591
\iárosi
á|i
1
528
(1467:1 531
i.-l
;
i-:\
^''_''
I
1
(1566:15ô8]
(1593.í598)
ált. ĺsk.
Közepes
ĺ,|':'': 1465
Városok
''
á|t- isk-
l"/árosi ált'
567
isk
'-"
"' (1462;1467)
KözepeS
,'l::_,\. 1542
i: l
városok
(1510:1544\
481
í 595
.rárosok )
lą5_1 /14E1'Ą']E41
isk
I
11478:14S31
Közepes
589
Szovegértés
L
f:\ ry
rosok
ált. isk.
l"latematika B
Erednrénye
'-''
áIt- isk.
,JJJ
(1s53;rssB)
A teĺepheIy eredmén-vénéĺszignĺfikánsan alacson'v_abb az adott érték
l.J (:}
A te|ephel1ĺ eĺedmén1ĺenem kĹiĺÖnbozĺkszignifĺkánsan az adott éĺtéktől
A telephely eľeclľnényénéł szignifikánsan nragasabb az aclott éńék
Az
oľszágos átlagtól csak 6' évfolyamon matelrratikából gyengébb szigrrif,rkánsan az eIéft eredményünk. A többi eredmény nem kulölrbözik sziglrifikárrsan az adott éĺtékektol' A telephely eredménye aZ eddigi kompetenciaméresekbelr* Í\4érésĺterĹiIet
fo
rnra
á|t. isk
6
I
ált. isk-
6
á|t. isk-
szőVegértés ált. isk.
'i; A 2012. l,'.l
Atlageĺecjmeny ln]egb izhatoságl tartomány)
Képzesi
EVt.
201Ż
Ż01 '] \
( l
367:1 460)
1575 (15'16;1631)
1446 (1399;1482't
;
l -1:JÔ
'-"'
i
""
(
'i
346, ĺ 44o l
1493;
ĺ592j
.: t. |.- ..,
'"
1528 (1467,1581)
l
I5JI
1446 í1 386:1496) i':
:\,
,t:'.'
1
s48:1454)
i1483:1585j
1517 (1474:1567 j
2008
2009
1396 (
1390 ,-'-r -'iĺ35l:lłło1
í-}-
335
{134i:1422t
ťi} ""''
1549 (1508;1603)
ť:.::ĺ 1470 ''-" (1423;151
\'::ý \t
1604 ,i.
1il 1)
1433
i1383;1.186)
i1 545;
1
665)
1444
''*'(139ĺ;ĺso4)
1521 1580 ĺ:_]: í:-"j(479;1558) '-'' (1531;1636) "*
évĺeĺedmény az adott éV erednrényénélszignifikánsan magasabb
4 1"1"o1'l.;' 2012. évi ereclménye nem
'ůi n
2010
1
zoĺz' évi eredmény aZ adott
kL]lönbö.Zĺk
szignifikánsan az adott év eredményétő|
éV eredményéné|szignifikánsan gyengěbb
2008-ig visszamenően a 2072-eS eredmény nem különbozik szignif,rkánsan a korábbi években elért eredményektől. Ez a tanlilők tanulási motivációjának csökkenése trikľében aktr pozitív eredménynek is tekinthető. A nyolcadikosok fejlődése matematikáből azt mutatja, hogy a gyengébb képességűek az átlagos országos fejlődésnek megfelelően fejlődtek, jobb képességűekviszont jobban fejlődtek, mint az átlagos országos fejlődés. A szövegértésben viszont a gyengébbek fejlődése elmaľadt az ćltlagos országos fejlődéstől, a jobbak fejlődése megfelel aZ ćLtlagos országos fejlődésnek.
Iskolai események. tiirténéseka 2012l2013-as tanévben Szeptember
o
A tanév elso nagy eseménysorozata volt
a Kossutlr-lrét.
Progľamok: '/ A nagy államféľfi murrkássága (filmvetítés) ,/ Plakát készítéseosztályorrként ,/ Kossuth katonája - ügyességi veĺserryek
'/
,/
Kossuth kávéház (versek, dalok gyűjtése, előadása, vetélkedő) Az osztá|yok Kossuthról elnevezett süternényeket sütottek, s azza| kíriálták a kávéházi vendégeket.
,,Haľc'' - akadályverseny - futball' kosárlabda o Délután az osztá|yok szülei foztek az udvaľon. Este diszkó és tűzijáték volt. o Iskolánk erTę aZ eseményre fogadta testvér_iskolánk az eľdélyiNégyfalu iskolájának tanulóit, tanfuait 3 ĺrapra. Jól sikerült progľamsorozat vo|t.
október Iskolánk 7-8. osztáLyos tarrulói színvonalas mĹisorĺal ernlékeztek a városi ünnepségen az 1956-os esemérryekre. A dľámapedagógiai elernekkel átszőtt visszaetnlékezést,versek, iľodalmi és publicisztĺkai mĹlvek mellett az énęk-zene tagozatosok és a lrevęlőkből összeállt kórus dalai színesítettekZoĺ'án szánokkal. A clíszlet korhťl felvételek nyomdai képeibol készült. iskolánk mű sorát az önkonn á ny zaÍ megko szö nte. Novembeľ
Ehhez az időszakhoz füződ1k az egészség hórrap, rnelyet iskolánkban vetélkedők, és ismeretterjesztő előadások jellemeznek. Ezen a héten a mozgásé, az egészséges táp\á|kozásé, az elsősegélynyújtásé, a dľog pľevencióé volt a fószerep. A projektet a DoK és az iskola védőno szerveztę. Az utolsó állomáson egy vetélkedőt szerveztünk. A
gyakorlatorientált feladatok mélyebbé tette tanulóink ismereteit' Reméljük magatartásuk is egészségtudato sabbá vá1ik. Alapítváný bálunk megrendezésére is ebben a hónapban kęrült Sor' melynek jó hanga7atát, elegáns megrendezésétmáig is emlegeti a város lakossága.
Decembeľ Ebben a hónapban a kaľácsonyi készülődés volt a legfontosabb eseményunk' Kézművesműhelyeken ajándékot készíthettek és mézest süthettek tanulóink. Meglepetés műsorľal vártuk a leendo első osztályosokat. Az iskola fenyőfája a7att átnyijtottuk ajándékműsorunkat a szülőknek' vendégeknek. A zenei nagykórus a Református templomban énekelte a város lakosságának a legszebb ünnepi dalait. A karácsonyi ,,Cipősdoboz" gyujtését nagy izgalomma| végezték tanulóink. Jó volt látni a művelődési házban a sok vidám, boldog gyermekarcot' amint átvették a gyönyönĺen becsomagolt ajándékdobozokat. A diákotthon kis lakói számára átnyĘtott pénzadományból télikabátot, csizmtĺt, sapkát, sálat vásároltunk. Felejthetetlen élményvolt a Baptista Szeretetszolgálat á|tal szervęzett cirkuszi és a Harlem Gospel kórus elóadására, melynek tanulóink és pedagógusaink is részesei lehettek.
Januáľ Ebben a hónapban a,,Kalandozások aZene biĺodalmában'' címmel látogatott el iskolánkba a Szolnoki Szimfonikus Zenekar és adott felejthetetlen élménýszámunkra a filmzenék világábőI. A 3. osztályosok úszásoktatását boldogan fogadták a gyeľekek és a szülők' melyszombat dél előtti elfo g1 aits ágot j el errtett számukľa. Február Ebben a hórrapban a kicsik farsangját retrgeteg maskaľába öltözött gyerek búcsúztatta a telet, mely a szülok kézimunkáját dicséri. A felsősök a jelnrezesek felvonulása mellett közös táncprodukciókkal készültek. Vidám, jó hangulat volt.
Máľcius Ez volt a7egizgalmasabb és legszoľgosabb hónap. A beiskolázási PR és maľketing tevékenységben izzott az alsós munkaközösség. Nyílt óľák, iskolanyitogató foglalkozások, bemutatő ťizet, demó anyag,prezentáciőkészités, az iskola képzésikínálatának bemutatása a szülői értekezleten voltak a főbb tevékenységek a beiskolázási programunkbarr. A március 15-ei iskolai ünnepségünket mind rendezésben, mind tartalmában dicséret illeti. Megéľdemeltéka hetedikesek az igazgatói ęlismeľést' Ápri1is
Ebben a irónapban fogacltuk
a
szolrroki Bartók Béla kóľust, akik rrépzenészekés néptáncosok segítségévelÍ-eleleveĺrítették,,Jeles napjainkat''' Nagy élményvolt ęz az
emelt szintű énęk-zerrei osztályoknak, pedagógusoknak és a zeneszerető embereklrek. A beiratkozási eredmények boldoggá tettek bennünket, hiszen a 100 iskolába induló nebulóból 6 0- an ir atkoztak i sko l ánkba.
Május Ez a hőnap az osztá7ykirándulások szewezésének, lebonyolításának időszaka' Tanulóink jől éreztékmagukat a kiránduláSokon, ismereteik bovültek, a közösségek még erosebbek lettek és csodaszép helyeken jártak. Ebben a hónapban fogadtuk a kengyeli Kossuth Lajos Általános Iskola nevelőtestülętét ,,Jó gyakorlatok'' bemutatására. A műhelymunkán betekintést nyertek a kompetencia alapú módszerek alka|mazástlba, az IKT eszközok tanőrai felhasznáLásába, valamint a szavazőgép működésébe, melyet a tanulók ismereteinek ellenorzésére használunk' Június
A
hónap elején rendeztük meg iskolai gyermeknapunkat vetélkedőkkel, ugrálóvánal,
táľsasjátékokkal, arcfestéssel stb. Az alsó tagozatosok gálamtĺsorán rengeteg szülő tapsolta meg tanulóink előadásait' A 8. osztályosok búcsúzása,ballagása könnyeket csalt a szülők, rokonok, ismeľősök szemébe.
A nytr is tartogat számos programot tanulóink
számára.
Táboraink: Fonyódliget, Velence, Keszthely, Napközis tábor, Gólyafióka táboľ Megszervezésre kęrült ahátrányos helyzetű tanulók nyáťr étkeztetéseis.
Szervezeti változások az intézménvműktidésében
A
a költségvetési törvény nem támogatta a szakszolgálati gyházi fenntar1ók es etéb en. A feladat 1eépülésemiatt az itt dolgozó szakembeľek továbbfo glalkoztatására csak részben volt 1ehetőség. 5 pedagógus továbbfoglalkoztatását vállalta a Szeľetetszolgćllat 3 intézményberr (óvoda, iskola, szakiskola). Közülük 1 pedagógus a felajánlott állást nem fogadta el' 1 pedagógus pedig augusztus végénközös megegyezéssel távozott. Iey 4 pedagógus esetében került soĺ Í-elrnondásra, akik a közoktatási megállapodásnak megfelelően rnegkapták a ťelmentésiidoľe járőbéĺI, végkielégítéstés 1 pedagógus a 30 év után járő jubileurni jutalmat. Ez a fenntańónak a következokbe került: köznevelési' valamint
fel ad atei át ást az 1
e
Fe1mentés
Ft Ft Ft Ft Ft 2 665 966 Ft 978 401 216 851 211
838 288 712 Ż71 797
Jubileumi jutalorn 522 600 Ft
Végkielégítés 1 393 ó00 Ft ó52 800 Ft 1 667
200Ft
211 200 Ft
522 600 Ft
3 924 800 Ft
Osszesen: 7 113 366 Ft
A
ńszétól is eltekintett, ezzel lehetoséget pedagógusoknak adva a a szeptemberi munkába állásra. A pedagógusok elhelyezkedését Szász Veľorrika oktatási ĺeferelrs is segítette a Karcagi Tankęrülęttel, valamint SzutoriszSzügyi Csongoľ megyei tarrkerületi igazgatóval és dr. Takács oľsolya megyei szakszolgálati referenssel folytatott megbeszélései soľán. Két fo így talált ällt.st. fenntar1ó a felmentési ido munkával toltendő
2013l2014-es tanév Tankonyv Iskolánkba az alaprendelésben megrendelt tankönyvek idoben megérkeztek. Azok a tanulók, akik a nyfu folyamán vagy szeptemberben jratkoztak be iskolánkba a pótľendelés hiányos kiszállítása miatt még nem kapták meg minden tankönyvüket. Pędagó qus életpálya bevezetése
Nevelőtestrileti értekęzleten értelmeztük és vitattuk meg a pedagógus életpálya bevezetését. Nem értünk egyet azza7, hogy minden nevelő Pedagógus I. kategóriába kenilt. Kíváncsian várjuk aZ első ,,fecskék" minősítését,ill' a rendszer beválási
vizsgálatźú' munkaszerzód'éseket a fenntartó segítségévelkészítettük el. Nagy munka volt a pedagógusok adatainak feltöltése a KIR ľendszerbe, melyhez utólag adott ki (a feltoltési hattlndő uttłn) az oktatásirányítás ki tö ltési útmutatót' A pedagógusok béremelésérea kiadott táblázatok és útmutatások alapján kertilt soľ. A vezetők bęsorolását, illetményénekmegállapitását a fenntartó végezte.
A
Al1ásire1yek
Az első
évfolyamon 3 csopoĺt indítására nyílt lehetoségünk, így 2 lÍlláshely bővĺtéséľe kerĹilt sor. Továbbá l iskolapszichológus, valamint 1 iskolalelkész Íbglalk oztatäsa indult el szeptember l-jén.
oraszám A pedagógusaink neveléssel-oktatással lekotött őraszáma 25-26 között van. Sajnáiatos, hogy a töruényaikotók nem az iskolák mindennapi életébolkiinclulva határozták meg a kötelezo őraszálnot. Nem gondoltak a helyettesítésekre, ugyanis az esętí helyettesítésľe való beosztás pl. I osztáIyba vagy szakos lrelyettesítés nem életszeľűés nélkülozi a
pedagógiai elvek betartását.
l6 óráig való foglalkoztatás A szülok a szülői értekezieten tájékoztatást kaptak
a
köznęvelési törvényben
és
végľehajtási rendeletberr megťogalmazottakról valamint az iskola tanórák utáni, délutáĺli foglalkozáslről. Az íľásban is rnegkapott tájékoztatón a szülő alákásával igazo|ta, hogy tudomásul veszi a 16 oráig valő iskolai benntartózkodást, illetve íľásban kérhette gyenneke benntańózkodás aló1i mentesítését' Isko1ai összesítés:
Iskolaottlronba jáľó tanuló: 41
Napkozis:
103
Tarrulószob ás 23
Diákotthorros: 19
A szülők 258 tanuló esetében kér1ek mentesítésta mindennapi 16 oráig való benntańózkodás alól. Indokok között szerepelt: zeneiskolai elfoglaltság (emelt szintĹĺ ének-zenei képzésrejárók) külön őrák, ĺehabilitációs őrćlk, rnagánórák, városi sportegyesület. A mindennapi 1ó őräigvalőbenntartőzkodás alól mentesítést kéro tanulók többsége jár az iskolai szakkoľökbe' a tömegsport
foglalkozásokra,
osztályprogramokra, tehát hetente több délután itt tartózkodik.
a
szabadidős
DoK
és
Szakszol eálati el1átás A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Szakszolgćllati Fóigazgatoság megkeľeste intézményünket a gyógýestnevelési feladatok ellátása miatt. A feladat ellátćsára iskolánk testnevelő, gyógýestnevelő tanáráva\, Kálmán Évtlval a foigazgatőság szerzódéSt kötött' Az e|látottak számajelenleg 2] ró' A beszédhibák javítását aKarcagi Tankenilet do|gozoja Zsoldos Erzsébet végzi.
Erkölcstan és hittan oktatás
A köznevelési törvény 35.$-a előirja, hogy az eľkölcstan őra vagy az ehelyett választhato, az egyházak álta7 szewezett hít- és erkölcstan őra a kötęlęző foglalkozások részę. E tantárgy a2013l2014-es tanévtől első és ötodik évfolyamon kertil bevezetésre.
Az első osztálý kezdő tanulók szülęi
a beiratkozáskor, az ötödik osztályba lépo tanulók pedig április végén nyĹlatkoztak arról, hogy gyermekük Eľktilcstan oktatást vagy a sztilei Baptista Szeretetszolgálat áIta7 szervezett Bibliaismeľet tantárgy oktatását választja.
Erkö]cstan
Bibliaismeret
1.a
12
l0
1.b
13
B
l.c
14
t0
Évfo1vamszitrten
39
28
Erkölcstaĺl
Bibliaisrneret
5.a
T6
13
5.c
13
15
Évfo1vanszinten
29
2B
Az erkölcstan oktatását 7. osztályban
a tanító nénik' az 5. osztályban embeľ-, erkölcs- és vallásismeľet szakos tanár tanitja. A bibliaismeretet iskolánk 1elkésze oktatja. G-yerrnekétkeztetés
A tanulók étkezésea Deák Ferenc utca74' sz' alatt töĺtélrik. A rrrelegítőkonyha átalakítáSa a nyál: Íblyarrrán megtöńént 1Ż71795 Ft bękerülési koltséggel. A hatóságoktól a szükséges mĹlködési engedélyeket bęszęręztük.
A
konylra f-elszeľelése1 150 634 Ft-ba
kerü1t.
Kisújszállás, 2073. november
ó.
Yarga Vincéné
9
ś.95Ľ-s.'ä
ffi
Illéssy Sándoľ Eaptista Szaklĺłizép-és Szakiskola
x
5310 Kisújszállás, Aĺany János utca
l/A
É Pf.: 88
,r,;tr'l:;t:iii
.,:i:4..
'*ď''
e-mai1: [email protected]
i, .;:...,.
..1tqli)
O}l4:201132
"fáiékoztatő a 2012l20l3-as tanévrő| és a 20l3l14-es tanév kezdéséről I.
Az osaúlJ,
os-,Jńb'
9.A sza|
9.B szakisk.
9.C szakisk.
Az lźi tunévre vonatkozóun a 2013. október ]-iei statisztikui adatoknak megfelelően
tí1llsl
osĺ}lilylćlszĺinl
11
keľeskedelerlr
12
asztalos
18
szeľkezetlakatos
17
eladó
21
gépi forgácsoló
13
9.D
plnceľ
15
szakisk.
szakács
20
vendégIátás
13
keľeskedelelrr
9
butolasztalos
4
komrives
3
gépi Íbľgácsoló
5
szeľkezetlakatos
1l
ólelrniszeľ- és vesviálr.l eladó
5
10. A szat
szakisk.
10.
c
szakisk. 11. A szal
B
szakisk. 11. C
pll-}ceľ
it
szakács
t2
vendéglátás
t1
keľeskedelell
8
asztalos
,7
épülel
és
szelkezetlakatos
nnulók
súłul
velldéglátás
épiiler és
Á lćĺsaiilthó! tz SNI
I6
lé(száml'ól a BT]\'ĺN
txnulók száma
szerzőilćssel rellileIkcző
słlknliĺ
0
jliľli
ehbćil
ny
|i,i
hcl.tltcli
0
20
9
I4
l1
4
15
5
hi
sukiskohti nnulók
hc
HHH
giýil
to
3
35
J
4
0
0
0
35
I1
T6
Ż
22
t4
34
)
4
0
0
20
14
t'7
1'7
0
22
13
J5
J
0
0
Ż)
10
l0
t7
8
I9
t0
))
0
0
0
T4
8
l4
8
0
9
6
0
0
23
9
13
L4
t0
0
2t
7
n
\7
0
t8
8
0
0
8
11
13
6
0
6
0
0
0
J
0
2
21
12
10
I
T6
t3
15
20
19
l6
0
t5
6
22
t1
13
19
I
13
1
0
23
5
4
3 5
t1 5
28
0
Ż
11
10
19
0
0
23
4
J
35
2
0
33
I
3
0
eladó
15
gépi foĘácsoló
20
plncer
18
szakács
t5
itrtenzív
24
24
0
0
0
0
12
12
l5
9
0
11
6
intenzív
t1
l7
1
0
0
0
l2
5
i0
7
0
7
l
élelmiszeľ- és vegviáru eladó
r6
12
0
ktjrnűves
5
JJ
0
0
5
0
13
20
T2
21
0
14
8
épületasztalos
T2
6
0
gépíforgácsoló
27
)1
0
0
Ż7
0
0
21
22
5
0
6
J
szerkezetlakatos
T9
t9
J
0
I2
1
0
L9
10
9
0
9
5
t2.E
prncer
11
18
0
J
szakács
29
1
szakisk.
1
15
2
12
I1
10
t9
0
5
196
26i,9
szakisk. 11.
D
szakisk.
11.I szal
12.8 szakisk. 12.
c
szakisk.
12.D szakisk.
osszésen:
465 fő
211,,, (5,8o/ĺ)
25: (5,3o/o)
19 14
4
0
:165 (46,6%)
t9
(4,0%\
(42,IoÄ) (57,ge/o)
228 (49,0o/,\
220.
(413%l
I7 ę,rlol"1
Ż)1:,.',.
,118
(47iý'ó) (A#%\
Szakközépiskolások száma'' i 1 i ťő (24 %) * számított létszám: 117 fő Szakiskolások száma: 354 fó (76 %) * számított létszám: 316 fő Számított Létszám (SNi-sek 2vagy 3 fővel számolva): 493 fő osztáLyátIag: 493 fó l 17 osztźiy :29 fő Szakközépiskolai osztályátlag: I11 fó l 5 osztáIy :23,4 ťó
Szakiskolai osztáIyátIag:316 fő l 12 osztáIy: 3i,3 fő Szakmai csoport átIaga:316 fő l 26 csoport: 14,4 fő
1'
Álláshelyekĺől: - Betöltöttpedagógus-álláshelyek száma:34 - Nevelő-oktató munkát segítők száma:2 fő (iskolatitkáľ, ľendszergazĺIa) - Technikai doigozók száma:7 fő - Gyesen' gyeden lévő pedagógusok szána:1fő II.
Az eImúlt, teltĺÍta 2012/]3-as tĺlnévrevonatkozóun KözépiskoIák
Äz éľettségivizsga, a továbbtanulás
és az elhelyezkedés adatai
Erettsésiľe ielentkezettek száma
közültik sikeres éľettségivizsgát tett Szakrnai vlzss.ára ielentkezettek szálna közülük sikeľes szakmai vizsgát tett
93 93 ( l00 %)' kozülük 4 Íó az őszi iavítóvizseán
Továbbtanulásra ielentkezettek szárĺa közülük egvetemľe felvételt nvert Íőiskolára felvételt nverĺ ncln nvcľt Í-cl vćtcl t Íěl sooktatás i i n tézInć'n ylrc AZ egyetelnľe és Íöiskoláľa ÍěIvett diákok közül hányat vettek Í'el az elso lrclyen lnegjclölt Í-el sooktatási intézlnénvbe? Szakkéozésben: hány tanu]ó tudott elhelyezkedni? lránvan folytatiák tanulrnányaikat? hánvan rnaľadtak tnunka nélkül? nincs adat?
P ály
93 Íő 39 (42% Ż9 (3| %
t4il5% lt t2%
ízatok a 2012 l 13 -as tanévben
Attlblázatban nemcsak a hét sikeres páIyźzatunkat szerepeltettem, hanem a benýjtott vagy a beadásra előkészített pályázatokat is, ugyanis ezek egyt'itt mutatják meg az inÍézméĺylnilso forľást kereso törekvéseit'
is.r.,
iłi.W:tip,#j!"ý|íF4t#ő.l:ą,
'.,i
1
Iskolai tehetséggondozás (,'A j övonket építjtik')
TÁMoP-3.4'3 2.
3.
4.
5.
6.
-1
1
l
Innovatív fej1esztések az I11éssy Sándor Szakközép- és Szakiskolában I. Illéssy Gasztro Kupa támogatása I' Illéssy Gasztro Kupa támosatása
30.779.1 15.- Ft
OTP Bank Nyrt.
30.000.- Ft
(decentralizál t p źiy ázat)
Wekęrle Sándor Alapkezelő
ffi
forľáshiány nliątt nem nvert
TAMOP-3.1.4-12
Munkaeropiaci Alap 20 1 2.)
ľKätýłi#jľI,,_#ffi
19.446.530 - Ft
(20 I 2-0469)
Szarvas és Vidékę
21
ii'lli:.ęľĺ:'.'ll jłlť.,li:l':,.ĺli'|iłitlĺ,'ájł:
:liffií]ł$1$ĺ.ĺ$ĺłĺľĺĚěľTľ4'#
30.000.- Fr
Takarékszövetkezet
Utravaló-Macika osztöndíjprogram (Út a szakmához TF2012-U3-6998)
;'',,i:;r',;ffi
TÁMoP-3.4.3-tl12
2-2O 1 2-O 469
Eszkozbęszęrzésekrę szakképzéshez (DT J N
ł ,iili..;
1.212.000.- Fr
(:10,1
%)
10.788.000.-
990.000.-
Ft
Ft
elbíľćłláselőtt (!) tartaléklistára került fęlhasználva és ęlszámolva fę1használva és elszámolva
ťelhasználva és elszámolva
ťelhasználva és ęlszámolva
7.
Utravaló-Macika osztöndíj program (lJt a szakĺĺlához2012-
Wekerle Sárrdoľ Alapkezelő
I.320.000.- Fr
I
us-0568) Utravaló-Macika osztöndíj program (IJt az érettséglhez
Wekerle Sándor Alapkezelő
345.000.- Fr
2012-UE-0993\ ,,Az én családom'' - családbarát köz-gondoikodáS Segítése (CSP-
Nemzeti Család- és
,,Hetedik Könyvhullám'' (p áIy ázat könyvbeszerzésľe)
oTP Fáy András Alapítváriy
ti
,,Felkészrilésnerĺzetközi
Tempus Közalapítvány
csapatmunkára''
Leonardo Da Vinci-prograrn
12.
,,Felkésztĺlésa jövő nemzedékének szakképzéséľe''
Tempus Közalapitvány
i3.
,.Mesterségünk címere'' _ szakmamesismerő tábor
Kisújszállás Város Önkormánvzata
9.
Közs_12\ 10.
14.
15.
16.
S
zoc iálp
o
1itik
T^MOP-2.2.6-Bl1
Együttműködés szakképző iskolák kö zött (Határtalalrul
Bethlen Gábor Alapkezelő
BGA-13-HA-02)
A1talános működési célú,vissza nem térítendő támogatás l F.E'L' - 2013 (a II. Illéssy
l50.000'-
77.422'- eĺlľo (23'226.ő00.- Ft) 28.900.- euro (8.670.000.- F, 22.000.- Ft
8.153.763.-
l
ZÍt.
nem n))eľĺ
(fenntartóval) .forrćls
hiány
tniatt nent
Ft
forľáshiány miatt nent nverÍ
foľľáshiány nliatt neľn nvert fe1haszná1va és elszámolva
eIbírĺílósru vtír
.198'500'- Fĺ
Jbľrćishiány miątl nelll nveľĺ
10.000.- Ft
pťłlyćłzaĺkiĺró
ct
Független Errrbeľi Lelretoség
7
Nkfr.
Gasztľo Kupa eszközeire) 20l3. aususztus 31-ie mindösszesen:
Fĺ
felhaszná1va és elszámolva
nverĺ
Lęonardo Da Vinci-progľam
,,Felkészü1és a jovo rremzedékének szakképzésére'' (szakmai tanárok továbbképzése a pedagógusv égzettség megszerzésének érdekébęn) !
799.000.- Ft
aj Intézet
fe1haszná1va és elszánrolva
,,
r.2r2.000.- Ft
eltĺínt''
t3.525.000.- Ft
III. A nevelő-oktató munkĺl értékeIése(a megadott szempontok alapiĺin)
A tanév leglényegesebb töfténéSei, eseményei: - 20IŻ. október IZ-én megrendezésre kerilt az llléssy-nap, ahol az osztályok vetélkedtek egymáSsal. Az Illéssy_napon belül tartottuk rneg a Fecskeavatót, a kilencedikes diákok
1.
-
felavatását.
októberben megszervęztik tökÍűragó-versenyünket: érdekes és ľendkívüli odaťrgyelést igénylő munkák is születtek. A Ż0lŻl20l3. tanév fontos eseménye volt a Leonardós-progrűmunk megvalósítása Dľezdában, melyen a tantestület Ż4 taga vett részt. Szakképzési szakmai tunulmányutgkon is részt vettünk Svájcban (november) és Ausztriában (ápnlis). 201Ż. december l-jén egy kiemeikedően sikeres országos ételrnűvészetiversený ľendeztünk
Illéssy Gasztľo Kupa néven. Ż013 februáq'ában Toldi Attila igazgato bekeriilt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és lparkamara újonnan megalakult Szakképzési Kollégiumába (a városból Csótai Lajos szintén tagja lett a
l0 fős testületnek).
- 20|3 áprilisában tisztességesen helyt álltunk a Nagykult - A 2011-ben felélesztett ünnepélyes szűkftrunkósavűtó,
DiĺíkSportviuclalonKunszentmártonban. abizonyitvźtnyok átadása aYárosházán 2013. május 30-án már hagyománýartő, a megyei Kereskedelmi és Iparkamara által megyei
-
fórumokon is elismert, példaadó rendezvénnyé váIt. A bęiskolázásunkat elosegiIo, az dltalcínos iskoltisoknĺlk szervezett tdbor sikeressége miatt
-
Pdlydzati sikereink (legalábbis aktivitásunk) következtében 13.525.000.- Ft küIsőforrást tudtunk
folytatódott, sok gyermek vett rajta részt.
bevoĺľli'
IskolĺínkltrÍrom vĺtrosi szintíĺnemz.eti megelnlékezésben is aktívan ľészĺvett'. október
6-án
ünnepi beszéd és ĺnĹĺsor,ĺnárcius 74-én az Illéssy-sírkertbenemlékezó bęszéd' és vers, júrrius 4-én ünnepi miĺsor.
A felzĺÍľkóztuÍóÍevékenysłlgmeIlett kientelt JigyeImet fordítottlłnk u tehetséggoltĺIozĺÍsruis.
Kiemelkedő eredményeinkről az önkormányzatoI lnájusban tájékoztattuk, de iskolán be1ül nem feledkenink meg azokről a kisebb versenyekĺol setn' melyek szintén értékesterepeit jelentik a tehetséggondozásnak. Gondolok itt az iskolai versenyekĺe: könyvtárunk mĺiveltségi vetélkedőjére, és a városi kön1Már lailönböző tenileten meghirdetett városi veľsenyein az íIléssys diákok szintén nagy számban és jól szerepeltek. Nincs haszontalan Verseny' nincs olyan, melyet ne éĺékelnénk a maga helyén, hiszetr nrinclen tanári felkészítésnekés tanulóí felkészülésnek a Íanorai munkában és vizsgákon pozltív lrozadéka van. Emellett u versenyző diĺikokat péIdnként lellet u többiek eIé ĺíIlítani,s ezt meg is tettiik. Az SZKTV-n (Szakĺra Kiváló Tanulója Verseny) a rnegye szakiskolásai közü1 négyen állhattak föl a dobogóra, s ebbol kettő illéssys diák volt: oľszágos 2. és 3' helyezés. Pályakövetés: A tanulók elhelyezkedési esé1yei szakmánkéntvá|tozóak s pontos képet először a 2009lŻ010. tanévrol kaphattur*. Iskolárrkban koľábban aZ osztályfőnökök ,,1rallomásaira'' hagyaÍkoztak, s a pontatlan adatokhozhozzájár,tlt az is, hogy diákjaink közel 50 oÁ-a bejárós, és ađatszolgáItatási kötelezettségük nincs. A 2009/10-es tanévben elkészítettüka pályakövetés protokollját, ezért adataink pontosak és rnegbízhatóak. A nyomonkövetés intemetes' papíralapú vagy telefonos adatfelvétellel történt'
Szakiskolát végzetteink közül érettségit adó képzésbe20 ťő (21,5 %) kapcsolódott be, ugyanakkor néhányan másodszakmáľa maradtak (9 fő = 9,5 "Á) intézményúnkben.Fontos
fokmérője a szaL
tehát ameddig a szakképzo iskolába beiratkozott tanulók szakmai vizsgát tudnak tenni. A munkaero-piaci kereslet tehát pillanatnyi állapotot jelent (betöIt1k az üres álláshely(ek)et vagy megszűnik néhány cég egy adott ágazatban), tehát a gazdaságí igényre és a munkaeľő-piaci keresletre hivatkozás irreleváns az iskolai rendszerű szakképzésben. A rugalmasság ellen hatnak sajnálatosan egyes ágazati jogszabályok is. A szakképzési megállapodásľól szóló 31412013. (VIII. 2B.) Korm. rendelet 3. $ (1) bek. d) pontja: A szakképzési megállapodás tarÍaImazza'. Ďa fenntar1ónak a szal*<épző iskolája költségvetési hozzájáruIásban részesítendő szakképzési alapfeladataira kidolgozott, a szaképzési megállapodás hatályba lépésétkövető - öt tanévľevonatkozó teľvét,amelynek része az indítani kívánt oKJ szerinti szakképesítések,szakképzésekágazatainak felsorolása, a tanévenként beiskolázni kívánt osztály- vagy csoportszám feltüntetésével alapfeladatonként' ágazatonként, munkaľendenként és megyénként, valamint a fővárosra vonatkozóan, továbbá az új gyakorlati képzésikapacitást eredményezo ÍervezetÍ vagy szükséges infrastľuktuľális feilesztések felsoľolása, az eĺĺlekkeretében kialakítandó új gyakorlati képzésikapacitás megjelölése megyére, fovárosra lebontva''' Merewé, tlllzottan bürokľatikussá teszi az ötéves terv a rendszert. A gazdasá'gi szereplők tobbsége sem tud 5 évre előre tervezni, olyan ez, mintha azt kémétlk:a kormány pontosan ismertesse az elkövetkező 5 év hatályos adozási ľendszer összes elemét. A szüksłźges infľastľukturális fejlesztések felsoľolását nehęzíti, hogy nem tudjuk, miĺyen pdlyózati foľrások, saját erő áll majd rendeĺkezésre a fejlesztésekhez. A magyar szaképzés akkor tudja hatékonyan szolgálni a folyamatosan változó gazdasági igényeket, ha nem szorítjuk merev' nehezen mozdithatő korlátok közé. A szakképzési
rnegállapodás későbbi módosítási igénye' a mĹĺködési engedély megszerzése egy új szakmára, az ezt kovető szakrr-lahirdetlietoségi lehetőség (fe1vételi eljárás) akár azt is eredményezlreti, hogy másfél-kéttanév múlva kezdodhet e1 a minimuln 3 tanévet (szakiskolában 3, szakközépiskolában minimum 5 év) igénybe vevó oktatás. Ez az 5-J éves idővallum lehet, hogy nem teszi vonzővá a térséget egy befektetni kívánó gazdaságí szerv számára, aki képzett munkaerőt, illetve annak utánpótlását várná el a téľségoktatási intézményeitől.
A jogszabályok véleményezésiidoszakában élünk javaslattételi lehetőségeinkkel, ezeket a javaslatokat eljuttatjuk a jogalkotóknak, de tapasztalatunk szerint csak álegyeztetések miatt lclldik ki véleményezésre,S llenr veszik figye1ernbe a napi tapasztalatokbó1 ĺnerített javaslatainkat.
IV. A 20l3/l4-es tanév indítĺÍsĺźnuk tupasztalutui, eľedménvek, sikerek és probIémĺik 1. Tankönyvellátás: A201312014-es tanévtől kezdődően a tankönyvellátást a KELLO szervezi ĺrreg' Az első ĺépésekigen nehézkeselcłlek bizonytłltclk: - A negrendeio felrilethez a be1épésikódot későn kaptuk meg. ' Ezután a rendszer neln volt átIáthatő, pl. nem szerepeltek olyan tantárgyak, an-lelyek egy szakképzéstoktató intézményben előfordulnak (ezt a tantárgyasítást később megszüntették.) A tanulók sorba rendezése először nem a nevük alapján valósult meg, hanem a születési hely.rik szerint sorrendben A-tőI Z-ig (ezt a hlbát is kijavították). Elofordult olyan, hogy az elrnentett adatok eltťlntek vagy összekavarodtak, így előfordulhatott, hogy egy tanulónak 2 db krilönböző nyelvkönyve 1ett. - Az első időkben a l-lregadott telefonszámon nenr lehetett eIémi az ügyintézoket, az e-lnai| üzenetekľe nem ľeagáltak (ĺnégannyit sen, lrogy az olvasási jelentést visszalailclték volna).
- A nregaclott határiclőket netrr 1elretett betańatri. - Az alaprerrclelés taľrkörryvlistájának nyomtatási díjbekérők nyomtatási költsége szintérr'
P
-
költsége az iskolát terhe1te.
A
későbbi
A tankoĄĄł'endeĺé,sekvéglege'síĺ.é,seninc.s os'szhangbcłn cl beircĺĺkozás időponĺ.iaivcłl. o
ziĺ ív ĺapas zĺ a laĺ ok
:
Az aĺcłpľendelé.sĺ.anköĄłvei becsoruclgolvcl cĺ megcldotĺ haĺáľidőľe nlegéľkeztek. A 430 tanulói csornagbói mindösszesen 1 db könyv hiányzott, de ezt a száLlitő már a 1epakoláskoľ jelezte.
Nem kell helyben készpénzze| foglalkozni. AzoknáI a tanulóknál, akik a csekket befizették,
vagy volt rnegfelelő igazolás, a tankcinyvek átvétele gond néiktil megtortént' Ne gatív ĺapasztaĺaĺok" _ A legnagyobb pľobléma' hogy a pótrendelésben leađotttankönyvek' csak az őszi szLinet elotti héten érkezetek meg, meft a KELLO előszor visszagyűjtötte az összes visszárut és ezeket újból elosztotta. - A pótľendelésben éľinteĺĺtanulók két teljes hónapig tankoĄlvek nélkül voltak. - A tanulók adatlapján nem lehet más számlázási címet beállítani, mint a saját nevük és címük' Így azok, akik nem maguk fizetlk a könyvet még mindig várnak a könyveikĺe' mefi a KELLO még nem állította ki számukĺa a másik számlát. - Az iskola adataiban történt váh'ozásokat a KELLo felületén nem lehet módosítani, amely adatot lehetett rnódosítani, azt nem veszik figyelembe (p1' számltzási név). A visszalaildött szárnla helyett még netn kiildtek újat. 2. Béľnövekedés: a jogszabályoknak megfelelően történtek az átsorolások' sajnos a 2011-ben elfogadott Nkt.-hoz képest toľténtek visszalépések: a béremelésnek csak egy része valósuit meg, a korábbi megszerzett többlettudást (többszakosság, szakvizsga) az új rendszeľ nem ismeri el bérelem tekintetében stb. Összességébenkb. 38 o/o-os béremeléstjelentett az uj pedagógus előmenetęli rendszer bevezetése iskolánkban, rengeteg elientmondásos helyzettel. Álláshelyet megszúntetéséľenem kęnilt sor. 3. 4' A teljes munkaidőben foglalkoztatott pedagógusok átlagőľaszáma a neveléssel-oktatással kötott munkaidőben (2Ż-26 őra): 25 őra. 5
'
hittan a baptista íntézményekbenBibliaismeľet óraként szerepel, s iskolánkban a szakközépiskola 9. évfolyamán került bevezetésre felmenő rendszerben, heti 1 órában. A szakiskolai tanulók igénye alapján heti 1 órában (délutáni időpontban) választható foglalkozásként biztosított a Bibliaismeret.
A
6.
Egyéb:
-
Az iskolaorvosi ellátás 14 hónapja 1
rnegoldatlan annak ellenére, lrogy már 2013' jarruáľ
1-élr sikeniit a feladat elválialására orvost találnunk.
- A -
két évvel ezelőtt leírt, majd a tavalyi évben megismételt elképzeléseket,lehetséges tennivalókat már fölöslegesnek taftom harmadjára megisméteini, meń ha két év alatt nenr nrozdul előre valami még konzultáció vagy tájékozőďásltájékoztatás szlntjén sem, az bizonyára csak egy 500 fós közösség számára lehet fontos, másnak nem' A tanévben tnegkezdte rrrĹiködését a Baptista Pedagógiai Intézet, a városi nevelésioktatási intézményekből Tolcii AttlIa lgazgató tanügy-i gazgatási előadóként kapcsolóclott bę a szervezeti rnurrkába.
CélszeľĹi és renclkívül lrasznos volna, lra a települési önkonnányzat segítenéazzaI a középiskolák lnunkáját, hogy bernutatja, liogy milyen rrrurrkalrelyereĺntő progranrokról és vállalati célkitĹizésekről tud a város kozígazgatáSi tenjletén. Belrrutatná továbbá, hogy rrrilyen konh_ét igéĺryeket 1eme cé1szeľĹĺ kielégítenie a szakképzésnek.
Kisújszállás, 2013. november
8.
P. H.
Tolcli Attila igazgatő
9ľ**,
Mőricz Zsigľnond Refoľmátus Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola és Általános lskola @
x
5310 Kisújszállás, Széchenyi u.4. Pf.: 159 520-648 E 59 l 520-57 I oM-azono sítő : 2017 04 tl,vlw. łnz s. s ul i n. e t. hu m o r i c z @mz s. s uĺ in e ĺ. hu
59 l
Kocsisné Monoki Julianna osztáIyvezető részére tár
Kisúj szállási Polgáľmesteľi Hivatal 5310 Kisújsztilás, Szabadság téľ1.
gy : intézményi be számo l ó
STATISZTIKAI ADATOK
1. GyermekeVtanulók és tanulócsoportok táb|aza t szeľlnt osztály/cso
Az
Port
osztálvlcsonort
száma évfolyamonkéntés cjsszesen művészeti iskolában értelemszeriien a tanszakok szi tma
e
tíousa*
I.a
ált. iskola
1.b
áIt. skola
2.a Ż.b
2.r 3.a 3.b 3.r 4.a 4.b 4.r 5.a 5.b
skola ált. skola áIt. sko a áIt. sko a ált. sko a tit. sko a tLIt. skola ált. iskola ált. iskola ált. iskola ált. iskola
5.ĺ
trlt. iskola
6.a 6.b
ált. iskola ált. iskola á|t. skola
6.r 7.a 7.b 7.r 8.a
8.b 8.c
8.ĺ
á|t.
ált. sko a áIt. sko a ált. sko a źLIt. sko a áIt. sko a áh. skola ált. iskola
alźĺbbi
Nevelési Létszám
A
tanácsadó
Számított \étszám
i fejlesaés
Hátrany OS
an
ben
helyzetiĺ
részesü1ő k sz.
hátrányos helyzetLie
száma
Halmozott
az SNI tanulók 2 főnęk számítva
tanulók 3 főnek számítva
Napközit
Ż8 Ż3
Ż8
1
z)
Z3
I
24
24
18
1
T9
T9
22 I6 20 I6
I7
0
T7
17
9
5
23
0
23
23
18
12
J
18
1
T9
I9
15
T2
J
/.) 20
0
23
23
I1
J
23
24
T4
18
J
2T
2T
T4
I
15
15
z-)
2
25
3
22 22 28
0
4
23
9
24 t5 25 21
0
22 Z) Ż9 24
25 Ż2
0
4 2
1étszámbó1
megnevezés
az
(SNI-vel esvütt)
27 22
az
SNI,tanulók száma 1
I
az SNI
Ż9
igény1ok száma
ęk
9 10
a
8
J
11
4
2 I
8
(D.
6
9
Ę (D.
10
(Ą
6
2
é
0
7
0
4
I
4
2
6
4
1
6
4
(Ą lD
a-
15
15
0
0
29 29 I6 23 23
--t
2
2 2 2
2T 18
T6
1
23
z-)
0
20
1
z3 2I
I6
2
18
a
7
29 29
1
Ą
11
-l
15
.)
cD'
+
Ż4
Ż2
kszáma
a
SD
5
2
0
4
1
1 9 7
2
9
5
6
8
Ż
Ż
Ż
ált. iskola esti tasoza
Esti osszesen:
2. a
-J.
4.
A
Í4 s19
0
7
7
0
27
s39
s40
Ż05
0
2Ż2
cigánytanulók száma: nem tartj uk nyi lván ezeket az adatokat.
Vidéki tanulók száma (Csoľba és Máľialaka kivételével): 15 Ebből: kollégiumi ellátásban ľészesülők száma'. csak helyben lakó ellátott van, 4 fó. kollégiumi csoportok száma: más településľől bejárő tanulók száma En
lyezett
álláshelvek száma
Alláshelvek Q013. októbeľ l-i ei adatok): Pedaeó eus álláshelvęk száma Aktív, telies állású pedagógusok szźtma Részmunkaidőben foslalkoztatott pedasósusok száma Betöltetlen pedagó gus álláshelvek száma és me gnev ezése Gvesen. sveden lévő oedasósusok szźnna Nem pedagógus foglalkoztatottak száma - ebből gazďasági, ügyviteli munkakörben dolgozik - miĺszaki kisegítő és más munkakörben dolgozik
43 0
0 2 23 5
18
1. Gyeľmekelďtanulók és tanulócsoportok szttma évfolyamonként és összesen az alźtbbi táblázat szerint (a művészeti iskolában értelemszerűen a tanszakok száma)
osztály/csoport megnevezése
G.9.A 9AIY G.10.A G.114 G.11.8
Az
Létszttm (sNrosztálylcsoport típusa* vel esvütt) g1mn. 24 g1mn.
11
glmn. glmn.
30 Ż5
slmn. glmn. glmn.
2I 27
o mn o mn
K.9.AC K.10.A K.10.C K.11.AC K.12.4 K.Iz.C
mn szakközépisk. szakkozépisk. szakközépisk. szakkozéoisk. szakkozéoisk. szakközéoisk.
20 25 2I 30 Ż7 24 Ż6 34 Ż6
13RG
sza\
10
G.11.C
G.12.4 G.12.8 G.Iz.C G.13.C
o
l7
-n
13LOG 14RG 14LOG
sza|łképzo szal
Osszesen: 20
Ű ŻI 22 4s8
2. Ahátrányos helyzetű és halmozottanhátľányos helyzetu gyeľmekek/tanulók száma osztályonként osztálylcsoport Az Létszám HH HHH megnevezése osztálylcsoport (SNI-vel típusa*
G.9.A
9AĺY G.10.A
G.1IA
G.1 1.8 G.1 1.C
G.12.4 G.12.8 G.I2.C G.13.C K.9.AC K.10.4 K.10.C K.11.AC K.12.4
K.Iz.C 13RG
l3LOG 14RG 14LOG Osszesen: 20 3.
o mn. fr
mn
esvütt) 24 11
l a
J
1
0
o mn
30
a
J
1
mn o mn. đmn o mn.
25
4
J
2T
7 4
0
T7
6
Íln.
20 25
Ż
2I
4 2 2
30
8
4
27 24 26 34 26
8
3
5
0
c'
ct
mn. o mn. szal
27
sza|
10
sza|
I7 2I Ż2 458
szakkéozó
1
1
1 1
5
2
9
3
4
1
a -l a
0
-)
1
3
U
3
1
93
26
Vidéki tanulók száma (Csorba és Máľialaka kivételével):260 Ebből: kollégiumi ellátásban ľészesülők száma:33 + I7 llléssy kollégiumi csoportok száma: 2 más településről bejáró tanulók száma:227 -álláshelvek szźlma: (2013. Alláshelvek október l-i ei adatok) : Pedasó sus álláshelvek száma Aktív' telies állású pedagógusok száma Részmunkaidőben foslalkoztatott pedasósusok száma Betöltetlen pedasógus álláshelvek száma és megnevezése Gyesen, gyeden lévő pedagógusok száma
4' Engedél zett
Nem pedagógus ťoglalkoztatottak szělma - ebből gazdasági, ügyviteli munkakörben dolgozik - műszaki kisegítő és más munkaköľben dolgozik - Gyesen, gyeden lévő nem pedagógus
43 I
0 J T9
9 10 I
Az elmúlt tanévre (201212013. tanév) vonatkozóan:
Évfolyamismétlésrekötelezett tanulók n száma évfol amo nként Ismétlő tanulók száma Evfolvam 4 2.
tl
J.
o
4. 5.
-1
6.
l
7.
5
8.
I
Osszesen
2I
8 évfolyamot el nem végzettekszáma:
ĺ fo
Általános iskolai továbbtanulási mutatók az előzó tanévľől: Véezősök száma ö sszesen: 10 fő 3't
9/,i.
24 oÁ
(ť;śśŻéśénbő1;.á,,7 0,Íańu1óbó )
(osszesenből, a 70 tanulóbó ) 10 % (összesenből, a 70 tanulóbó )
helvben: vidéken: Továbbtanülók szakkozépiskolában: helvben: vidéken:
oÁ
l4
(osszesenbol' a 70 tanulóból) (osszęsenbol, a 70 tanulóból) á:7,0.,tmüłóbó'l) 56,;p/i'(ďśśzéséňtĺď; oÁ (osszesenből, a 70 tanulóból) 24 oÁ (osszesenből, a 70 tanulóból) IŻ l'6 oÁ
helvben: vidéken:
A továbbtanulók közül htnyat vettek feI az elsőként me elolt
62 tanulőt, ez 89
he
o/o.
8.a 8.b 8.r 6.b Oss".: I 70 létszám 27 24 t8 i::::',.:l:.: i:
ebbőI helvben
":,I,4
::,.:.J;
,,',:Ą
I
I2
4
I
0
ffifi
24 17
ebből helvben
5
2
3
0
t0
szakiskola
5
9
11
25
ebből heĺyben nem tanul tovább
4
5
I
0 0
0
0
0
0
17 0
nem vették fel
0
0
0
0
0
tI I2
0
,.t ,t aa
helvben összesen
21
Vannak-e sikeľesen nyelwizsgát tett tanulók, ha igen' mely nyelvből, milyen nyelvvizsgát tettek és hányan? Nincs.
4. Atan&ák me rtásáv al 2012120Í3. tanév
latos tntormáctok
oraláto satások száma összesen: - ebből az intézményvezető ź.Jtal ltúogatott órák szama: Egy pedagógus hány őńját látogatta az intézményvezetó átlagosan a tanévben? Elmaradt tanőrźtk száma atanév soĺán: Esy osztálrłrak átlasosan hány őrtliamarudt el a tanév soľán? Sza kszerűen helvettesített órák száma: Nem szakszeľű helvettesítéssel mestartott őrák száma: Az elmarađtés helvettesített őrtlk szćlma összesen: Heti óraszám: A heti óraszámho z víszonyÍtott atány :
11
0,25 48 0.52
566 392 1
006
r047 0,96
5vfolvamonként Évfolyamismétlésľekötelezett tanulók szama evro osztály/csopor1 Az Létszám Evfolyamismétlő megnevezése osztálylcsopoľt 2013 június t4 típusa*
G.9.4 G.10.A G.10.8
Í mn
G.10.C G.11.4 G.1 1.8 G.1 1.C
o mn
27 27 26 27
mn mn
I7 Z)
Ínn.
Ż6
G.I2.A G. i2.B G,I2.C
s mn
22
o mn o Ínn
26
G.13.C
szal
30 Ż9
sza]d<épző
Ż1
szaI
Ż5
K.9.A K.9.C K.10.Ac K.11.4 K.1 1.C
K,TZ.A K.IŻ.C 13RG
l3LOG 14RG
l4LOG
c'
mn
o mn cr
Ô
1
4
2
21
23
27 36 28
1
32
24
sza\d<épzo
7
sza\
13
Osszesen:
1
537
9
Évvégi eredmény alapjźn 3 fő évfolyamismétlő, augusztusi javítóvizsgán sikeľtelen 14 ťó, ębbőIelment 8 fő, maľadt évismétlésľe6 fő.
Nyelwizsgára jelentkezők száma, sikeľes nyelvvizsgát tevok száma (a nyelvvizsgák típusa szeľint)
A20I2l2013. tanévben n letett sikeľes nvelVVlZS 51Keľes nvelwizssttk számátől a kovetkező táblćvat tudósít 2012120r3 Középfok Fe1sőfok A B C A B C ansol
8
7
I
német
1
1
6
2
129
közültik sikeres éľettsésivizssát tett ElőrehÓzott' éi éttségi vizs sát'tétĺ: kĺjzĺiltiksikeres éręttsésiv zssát tett S ai'viźšeáŕä,iďěhtk eżették' śiz6m;a közülük sikeľes szakmai vizssát tętt Továbbtanulásra i elentkezettek száma közülük egyetemre felvételt nyert főiskoláľa felvételt nvert nem nveľt felvételt felsőoktatási intézménvbe Az egyetemre és fóiskolára felvett diákok kozül háĺyat vettek fęI az első helyen meei elölt felsőoktatási intézménybe? Szakképzésben: hány tanuló tudott elhelyezkedni? hányan folwati ák tanulmányaikat? hányan maľadtak munka nélkül? xa BSC / MSC l osztatlan képzési rendszerben idejétmúlt kéľdés.
Ż
A tanulói továbbhaladással A tanó ľák me gtartás ával
127 aa JJ
31 T9
I9
kb.50% nem ľelęváns adat*
n ncs adat nincs adat n ncs adat n ncs adat
n ncs adat n ncs adat
a szöveges elemzésnél kívánok részlętesebben foglalkozni.
kap
csol
ato s
infoĺmáci ó k
:
20|212013. tanév or aláto satások száma - e bb
ő
ö s
szes en
:
l az intézményvezetó által ltúo gatott ó rák
10
szaÍna:
EgypedagógushányőrájátLátogattaazintézményvezetőatlagosan tanévben? Elmaľadt tanőrák száma a tanév során: Egy osztálynak átlasosan hánv őráiamaľadt el a tanév soľán? Szakszerűen helyettesített órák száma: Nem szakszeru helyettesítéssel megtartott őrák sztlma: Az elmarađtés helvettesítętt őrák száma osszesen: Heti óraszám: A heti őtaszánhoz viszonvított aránv:
0,2
a
267 12.13
526 Ż62 1 055 TT52 0,91
INTEZMÉNYI BESZÁnłolÓ bán. teľv'eżétf célo:k '
A munkatervben megfogalmazott kiemelt feladatok megvalósítása; tanév kiemelt felađataita tanévzáró értekezleten éĺtékeltük.A statisztikai mutatóink az előző évihez képest annyiban tükĺoznek változásokat, amennyi a Török Pál Református Általános iskolával való egyesülésĺinkből következik. Ez főleg a tanuló- és pedagógus
A
|étszámra, és az ezękből kovetkező adatok váItozásaira vonatkozik.
Abból a szempontból, hogy két gazdag, de sok terĺileten eltéľő hagyományokkal
és
rendezvényekkęl rendelkező iskola nevęlőtestülętét, tanulóifiúságát, szüloi kozosségét kellett egységessétenni, nem volt könnytí dolgunk' Mindehhez társult aZ iskolaépületek széttagoltsága. Ezekből következően úgy kellett a tanulói tevékenységeket, a pedagógusok munkáját szeľveznĺink, hogy a Munkácsy Iskola elszigeteltsége, valamint az Arany János utca l. szám alatti épület munkája egységes intézményimunkát tukrözzon a Szabadság téri, és a Kálvin utcai kozponti épületével.
A tanév egyik kiemelt feladata mindezek miatt az volt, hogy a nevelőtestületben az egyesülést követően is egységes elvek szeľint, egymást segítve szetvezzuk a nevelő-oktató munkát. Ennek érdekében 14 egymást segítő pedagógus-ptlrt alakítottunk ki. A tapasztaltabb kollégák a pćiyakezdőket, illetve a két iskolábőI érkezok szándékaink szeľint egymást kölcsönosen segítve mríkodtek egytitt a tanév soľán.
Áltatában elmondhatjuk, hogy iskolánk tärgyi felszereltsége jól szo\gáIja a nevelő-oktató munkát. Az épületek folyamatos felújítása azonbarĺ - legyen sző egyhtzi vagy onkoľmányzati tulajdonúakľól -jelentős anyagi teľhetjelent ésjelentos feladatot ad a következő években is.
Az
alsós-napkozis munkakozösség szervezőmunkáj a a tanév során talán a legnagyobb mér1ékben a leginkább igénybe volt véve a két épület, a napközi és délelőtt összehangolása és ahiányzők pótlása miatt. Az I-2. évfolyam az vtőbbi években folyamatosan ,,kirakatban van'' a csökkeno gyermeklétszćm miatt fontos beiskolázás kapcstln. A 3-4. évfolyamon az eredmények soĺjáznak. Egyľe nagyobb szeľepet vállalnak a tanítók a hátrényenyhítésben, felzfukőztaÍásban, ez is növeli az iskola eľedményességét.
A testnevelés munkaközösség futőszalagon szállította az eređményeket,ęIthez sok szívességi csere és sok edzésmunka társult, valamint az a szeńntünk magától értetődő, hogy a testnevelés órán valódi mozgás folyik.
munkaközösség igen eľeđményesen műkodött. A munka nem éÍr.véget a kicsengetéssel, szakkĺjľokön majd veľsenyeken folyatódott' A matematika nívócsoport kedvező tap asztalatait me gfonto landó ak.
A reti
A
humán munkaközcjsség ebben az évben elsősorban iskolai és váľosi szintű fellépésekkel emelkedett ki a mindennapi átlagbőL. Kifogyhatatlanok otletekből és bevonható segítőkből. Magyartanaĺaink megbízhatőan pľodukáIják taníÍványaikkal azt, amiben jók, a műsorok iľo dalmi, dr ámai, szinj átsző e l emeinek kivitel ezé s ében.
A felsős
munkaközösség jelentős szeĺepet vállal a tanulók jobb megismerése és egységesebb értékeléseszempontjából. A magas |étszám nehezíti a munkát, de hasznát a ľendszeres évfolyamonkénti me gbeszélésekkelis betölti.
A
sajátos nevelési igényű, valamint aZ integľációs felkészítésbenrészestilő tanulók foglalkozásainak megszervezése, és lebonyolítása, az integľációs pedagógiai rendszeľ
műkö dtetése fo lyamato s munkát adott
p
edagó gus ainknak.
A táľgyi tuđtĺstúađásamellett
a tanulók szociaIiztrciós nehézségeinek kezelése egyre nagyobb jelentett jeIent feladatot és kollégáink számára. Ezeknek a kezelése éľdekébenebben a tanévben az I-2. évfolyamon és a 3-8. évfolyamon egy-egy gyermekvédelmi felelős segítette a pedagógusok és a szrilők munkáját, valamint tar1ott sok esetben napi kapcsolatot a családsegítő és gyermekjóléti szolgálattal és a kapcsolattartó segítségévela Cigány Ki sebb sé gi onkoľmán y zattal.
Az
egyéni bánásmód eredményeként mind a lassabban haladók, mind az egy-egy tárgyből kiemelkedő tanulók a nekik megfelelő gondoskodásban részesriltek. Versenyeľedményeink tükľözik a befektetett munkát, tobb tantáľgyból is kiemelkedő eľedményeket éľtekel iskolánk tanulói. A lemorzsolódás is csokkent.
A tanév leglényegesebb ttiľténései,eseményei;
-
Tanévnyitó ünnepélyen koszöntottük az első osztályosokat és a nyáľi szünet után v is szaérkező tanul ó kat' A tanév során első nagy renđezvényiinka Zenei Világnap volt október l-jén. Az alapítványi ösztondíjak átađása mellett zenei műsoft is megtekinthettek a tanulók és szüleik. ľendezttik a Bólyai matematikai csapatveľseny iskolai október elso hétvégéjén foľdulój át a környékbeli általános iskolák részvételével. Az 1956-os forĺadalom és szabadsźęharc évfordulójáľól való megemlékezésre a Református Templom előtti emlékműnél keľĹilt soľ. Novembęľbęn sikęres páIyavttlasztási szülői értekezletet tartottunk szép számu éľdeklődő mellett. A végzős tanulók a szülőkkel együtt nagy Íigyelemmel hallgatták a helyi középi sko lak táj éko ztatőj át' Ugyanebben a hónapban indult az oVISKOLA program, melyen leendő elsősoket és szrileiket v árták v áIto zato s tevékenys é gek a S zab adság téri éptiletünkb en. Az egészségvédelmihónap keretében nagysikeĺtĺvetélkedőt ľendeztek felsőseink a tornatęremben, aminek végénjő étvággyal fogyasztották a saját maguk által készített gyümĺĺlcssalátákat. Decembeľben ismét volt karácsonyi játszóhaz és kis ünnepség, mely segített az év végérefelkészĺilni,és csillagporos hangulatot csempészett az iskolába. Februárban zajlottak a faľsangi ľendezvények.Külön volt faľsangi ünnepség az alső tagozaton, ahol foleg a jelmezekbe való beoltözés volt a népszerű, és külön volt a felsősök faľsangja, ahol a faľsangi táncok, a disco táncok jelentették a tanulók szttmáta a szőr akozás, kikapcsolódás lehetőségét.
-
Febľuáľban ľendezte iskolánk az országos Logo számítástechnika veľseny ľegionális fordulóját. Az Aľany-napokat iskolánk névadója szĺ'iletésénekévfoľdulóján, a költo szĺiletésnapján rendeztük' A hagyományokhoz híven pacséľi és négyfalusi testvéĺiskoláinkktildöttségeit is fogadtuk a pľogramokban is igen gazďag ľendezvényen. Márciusban zajlottak a bemutatő őrźĺka nagy csoportos óvodások és szüleik számáta. Ez volt az OVISULI ľendezvénysorozatánaklezćlrása. a beiratkozások előkészítésének utolsó állomása. A Föld napja rendezvényén igyekeztunk olyan oldalról is bemutatkozni, melyet tanőrán a gyeľekek nem ismerhetnek meg. Izga|mas és a koľábbi foľmáknál talán hatéko nyab b an tudtuk aktiv izáIni a gy e ľek eket. Májusban két nagy rendezvénnyeljárultunk hozzá a város gazđagkínćiatához.Iskolai spoľtnapunkat mintegy 8 00 résztvevővel bonyolítottuk le. Iskolai gyermeknapunk, úgy érzem, teljesítette előzetes várakozásainkat. Az e|őző évben megtanult játékfoľmát külso segítők nélkül is eredményesen tudtuk alkalmazni. A ballagási ürľrepségen búcsúztunknyolcadikosainktól a hagyományossá vált ballagás i emlékfĹizet átad'ásáv a|. A tanévztlrő ünnepségen került soľ a bizonyítványok kiosztása mellett az Ärany Diák alapítv ány tanulmányi ĺi s ztö ndíj ai nak é s kittintető c íme i nek átađásttr a. A nyáľi szünetben 8 táboľban vettek tészttanítványaink.
(pl. tanulmányi eľedmények,őra|átogatások, eľedményességéľtékelése versenyeľedmények, küliinbtiző méľésekalapján) Az
A tanév végi bukások száma csökkenő, az eIért versenyeredmények továbbľa is magas száma azt mutatja, hogy a nęvelőtesttilet folyamatos munkájának köszönhetően eredményes évet zárturlk. A kötelező tanóľai ťoglalkozásokon túl a tanőrtln kívüli tevékenységek,a rendezvények és nyáľi események is segítettek abban, hogy a gyerekek iskolához való kötődését és jovőľe való felkészüléséterősítsük. A tanórán kívüli foglalkozások számát a tanulócsoportok számának csökkenése miatt csökkenő felhasználható órakeret ellenéľeigen v álto zato s an tudtuk me gszerv ezni.
Iriézményúnktovábbra is első helyen á11 a váľosi pedagógusnapon jutalomban részesített iskolak között. Sajnos, még mindig előforđul, hogy nem minden tanulónknak biztosítj ák az elismerés ezen lehetőségét,aľ.a va\ő hivatkozással, hogy a többi intézményből akkoľ kevésnek fog tunni ajutaImazott tanulók száma.
Az országos kompetenciaméréseľedményei és iskolai éľtékelése;
A 20l2ll3-as tanévbęn a 2012. májusában írt kompetenciamérés eĺedményeirőI érkezett jelentés. Akkor még külĺĺnintézményvolt a Töľök Pál Refoĺmátus Általános Iskola és az Aľany János Általános Iskola. Az eredményeket az a\ábbi táblázat szemlélteti. A volt Arany János Általános Iskola tanulóinak eredményei váľosi szinten megállják a helyüket. Az is megállapítható, hogy kimenő nyolcadikosaink eredményei váľosi szinten a legjobbak, és mivel ez több évre visszamenőleg is igaz, ebbőI arra következtethetünk, hogy felső tagozatban nálunk fejlodnek legtöbbet a tanulók. Mindegyik pontszám a CSH (családi háttéľindex) index alapján megfelel a tőlünk elváľható eľedménynek. Pontszámaink nem különböznek szignifikánsan az országos
átlagtól sem' Eredményeinken mindezek ellenéľe szeľetnénk javítani. Annak éľdekében,hogy Töľok Pál Refoľmátus Általános IskolábőI érkęzett,,t" osztáIyok eredményei javuljanak, a munkaközösségeink feladatokat határoztak meg a szaktanáľok számáta. Ezek lényege az) hogy a kompetenciaméľésekfeladattípusait az általuk tanított tantárgyakba építsékbe és készítsékfel a tanulókat a megoldásukĺa. Az eľedmények további javítása érdekében6. és 8. évfolyamosainkkal tanmenetbe illesztett alkalmakat határoztunk meg úgynevezett próbamérések íratására, melyeket szovegesen értékelünk, az értékelésta szülőkkel is egyeztetjük.
Arany János Altalános Iskola Matematika Szövegér1és
Török Pál Református Általános Iskola
I2I9
6. évfolvam
1
8. évfolyam
1
6. évfolyam
r405
rI46
560
1116
8. évfolyam
I
386 595
1245
A munkater"vben megfogalmazott fe|adatokat az iskola teljesítette. A tanév kiemęlt
feIađatavolt a jogszabáIyi változásoknak való megfelelés , és az ebből eredo feladatok telj esítése. A feladatellátást meghatáľo ző szab á,Jy ozőki a Nemzeti Koznevelésľől - 201 1' évi CXC' Töľvény
,/ ,/
22912012.
(VIiI. Ż8') Korm' ľendelet - A nemzeti köznevelésľől szóló
toľvény
végrehajtásáról 2012012. (VIII. 31.) EMMI ľendelet - A nevelési-oktatási intézményekműködésérol és a ko zneve l é s i irtézmények névhas z náIatár ől ,/ a Nemzęti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséľőlés alkalmazásźről szőIő II0l2012. (VI.4.) Koľm. ĺendelet ./ a kerettanteľvek kiadásának és jóváhagyásának ľendjéről szőlő 5Il20I2. (XII.TI.) EMMI rendelet Feladatok (bevezetés időpontj a) : r Ą nevelési oktatási intézményekben pedagógus munkakörben alkalmazottak végzettségiés szakképzettségi követelményeinek áttekintése - Nkt 3' sz. melléklet szerint (2012.09. 01.) . Mindennapos testnevelés intézményifeltételeinek biztosítása (2012. 09. 01.). Ennek teljesítéséręa 20121201,3. tanévben úszás oktatás bevezetéséľekeľült sor a 9. évfolyamon. Tapasztalataink mind a tanulói motivációt, mind az eredményességet tekintve vegyesek voltak ezze|kapcsolatban' A tanulók belső vizsgával zárták az évet (104 főből - megfelelt SLoÁ;bizonytalantsző -25%; gyenge usző -23%). . Az alap és középfokú intézményekáIlami fenntartásba vétele (2013.01.01.) aZ intézményekegyhźnifenntartóhozvaIő źńađásarévéncsak közvetetten érintett minket. Viszonylag kevés az érintkezési teľületünk a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megyei és jáľási szeľveivel. A szakszolgáIattal kapcsolatos feladatellátásban, illetve a megyei szakképzésiľendszeľkoordinálásában (TISZK páIyázati kotelezettségek fenntartása) vanĺlak közos területek.
,/
10
n
,
50 óra ktiziisségi szolgálat az érettsé,givízsgáľavalőbocsátás feltétele. Iskolánk 2013 tavaszán đolgoztaki saját eljáľásľendjét a kozösségi szolgáIat elvégzésével kapcsolatban. Ez azokat a tanulókat érinti' akik 2016' januárja után tesznek érettségi vízsgtÍ. Iskolai szabtlyzatot készítettünk,felvilágosító foglalkozásokat tartottunk, partneľeket kerestünk, akikkel együttmúködési megállapodást kotöttĺink, kooľdinátoľ tanárokat jeloltünk ki az egyes szervęzetekhez' Folyamatosan szeÍyezzuk a tanulók onkéntes munkáját. Az elso év tapasztalatai vegyesek, van tanulónk, aki a nyáľon már letudta kötelezettségét,néhźnyan még nem indultak meg. Az év során kétszeľis felül kellett vizsgálni az iskola hivatalos dokumentumait; előszcjr a ferlntartőváltással kapcsolatos móđosításokatkellett átvezetni, másodszor a törvényi kötelezettségeknek (új kerettanteľvek tartalmainak beépítése)kellett eleget tenni. Módosultak: Pedagógiai Pľogľam, Szervęzeti- és Működési Szabźiyzat, Házíreĺđ.Ú3 tu.tut-i elemek jelentek meg a töľvényi eloírásoknak , és az új fenntaľtói elvárásoknak megfelelően. Fontos változás az rij helyi tanteľv elkészítése,ami a munkaközossé gek bevonásával készült.
A tanév kiemelkedő tiirténései Megmaradtak hagyományos nagyľendezvényeink (Móľicz-nap, Szalagavató, Ballagás, DoK rendezvények), illetve az iskola továbbľa is vállalta megyei és oľszágos nagyveľSenyeinek megszervezését(Kazínczy SzépkiejtésiVeľseny, TIT Heľman ottó biológia veľseny' Gordiusz megyei matematika verseny). A veľsenyek dtintőinek lebonyolításában a koľábbi gyakorlatnak megfelelően továbbľa is partnerünk maľadt a helyi iinkormányzat, amit ezrĺton is kiisztinünk! Iskolai ľendezvényeik kiegésztiltek hitéleti ünnepségekkel és alkalmakkal' Egyházi ünnepek alkalmával kibocsátó istentiszteleten vettünk részt, ezek időben a szünet előtti utolsó tanítási nap első vagy utolsó tanőrájához kötődtek (Reformáció ünnepe, Kaľácsony, Húsvét, Pünkösd). Aldozócsiitörtök napjához kötődik a Csendes nap. Ezen a tanítás nélküli munkanapon meghívott előadók gondoskodnak a tanulók fogIalkoztatásárőI külonbozo témakorökben (lrevenció, önkéntesség stb.). }r/rár az első évben bekapcsolódtunk a reformatus iskolák által meghiĺdetett veľsenyekbe, ahol szép sikeľeket érttink el (sport, angol nyelv). A tanév kiemelkedő eseménye volt a Nagykun Diák Spoľtviadal (Kunszentmár1on), melyen tanulóink eľedményes szerepléssel azintézmények közötti második helyet szercztékmeg.
Pénzügyi és táľgyi feltételek alakulása
Az
intézményiköltségvetés lehetőségei szerint az ingatlan tulajdonos önkormányzat engedélyével 2013 nyartn felújításimunkálatokba kezdtÍ'ink. Egyrészt aMőricz konyhához brtozó étkezó ľészfelújítására kęľült soľ, másrészt az udvari tanteľmet alakitottuk át az általános iskolásokat kiszolgáló könyvtári épületté'Mindkét épület belső képe vźtltozott; a belső tér új burkolatot és festést kapott, és anyíIászáĺók teljes cseľéje is megtörtént. Az udvari épületet saj át dolgozóink bevonásával kívĺilről szigeteltük és vakoltuk. SzoIgáItatő cég bevonásával megvalósult a ręfoľmátus fenntaľtásu intézményekben az éIőeľős védelem. Így lehetőségünk nyí\t arra, hogy a sportudvar hasznáIatát szabáIyozott, felügyelt keľetek kozött elérhetővé tegyük a váľos ťĺataljai,lakosai számára. A Nyitott kapuk pľogľam keretében hétvégénés tanítási sziinetekben fogadjuk a mozogni vágyókat a biztonságí őr felügyelete mellett.
1.1
Eredményesség értékelése
Vidéki kisváľosi iskolaként továbbľa is diffeľenciáltak céljaink; van olyan tanuló, akit a sikeľes érettségivizsgán keresztiil a szakmaszerzéshez kell eljuttatnunk, és van' aki
felsőoktatási intézménybe jelentkezik. Ennek megfelelően az eľedményeink is jelentős szőrást mutatnak. Összességében elmondható, hogy a tanulói létszámjelentős mértékucsökkenése minőségi romlással is járt, a kozepes és gyengébb képességűtanulók aránya növekedett. A tehetséggondozás teľepe továbbra is a nyelvi előkészítő képzés,az ágazatban tanuló diákok többsége továbbtanulási célokat váIaszt, am1hez jő alapot nýjt az itt megszerezhető
A
kompetenciamérési és éľettségieredmények ebben az ágazatban a legkiemelkedőbbek, összességében az országos gimnáziumi átlaghoz simulnak. A gimnáziumban tanulók céljai mar sokkal szóľtabbak, sokan nem akarnak továbbtanulni, éľettségiután szakmát kívánnak szerezni' A kompetencia méľésekés az érettségi vizsga eredményei jelenleg az orczágos gimnáziumí átIag alattiak, a kozépmezőny második felére
nyelwizsga.
tehetőek.
Továbbra is jók az tryazati eredményeink a szakktizépiskolai osztályok tekintetébęn. A kompetenciaméľések eľedményeiszerint az ágazatí atlagnál jobb tudással ľendelkeznęk tanuló ink, éľettsé gi eľedményeík is ágazati átlagnak me gfel el ő ek.
Tanulói továbbhaladás Továbbľa is jellemző, hogy nem minden éľettségizetttanuló kíván továbbtanulni felsőoktatásí intézményben. Az intézménytanulóinak kb. fele adja be jelentkezési lap1át felsőfokú intézménybe BSC vagy osztatlan képzésre,illetve felsőfokú szal
nvelvi kéozés gunnazlum szal
|étszám
felsőoktatás
felsőfokú szakképzés
oKJ képzés (ebből Móľicz)
egyéb
30 48 56
I6
6
6
2
10 11
2 4
Ż9 32
134
3/
12
6t (26)
(II (rs)
7 9 18
Atáblázatból kitiĺnik, hogy a végzos tanulóknak éppen a fele szabnát tanul, közülük 26-an maľadtak aMőľicz szal
A
versenyeľedményekĺől a városi pedagógus nappal osszefüggésben részletesen is beszámoltunk. osszességébenelmondható, hogy az EMMI áItal szęrvezett vagy támogatott oľszágos veľsenyeken részt veszünk ugyan' de kevés kivételtől eltekintve nem szeľepelünk kiemelkedően. A megyei, va1y regionális veľsenyeken eredményesebbek tanulóink. Kiemelhető eredményesség tekintetében a testnevelés, különböző szakosztályi sportágakban (pl. szertorna) folyamatosan jól teljesítenek diákjaink. A kozgazdastĺgĺ tárgyú veľsenyeken, diakvállalk ozási v ástttokon is szép eredményeket éľiinkel. 12
Az uj lehetőségeket kihasználva, sikeresen kapcsolódtunk be a ľefoľmátus iskolák áitai kiírt versenyekbe.
Koľnpetenciarnérések eľed ményei 20IIlŻ01,2. tanév - 10. évfolyam tanulóinak kompetenciamérési eredményei Áilageredmények Átlageĺedmény (megbízhatosági tartonrány) Mérésĺtenilet
Evfolyam
10_
Képzési forma
A telepheýen
4 éVf'
1665
gimn.
(1627;1702)
Az elsó viszonyíťási
A nrásodik viszonyítási
csoporl
csopoĺt
országos Neve
Eredménye
Neve
ŕlł 1632 * (1631;1633)
4 éví'
ŕ:\ 1727 \3 (tzs,tza)
Közepes
ĺ632 đ}, U (1631:1633)
Szakkoz
gimn.
Matematika 10.
10.
1
szakköz.
4 évÍ'
1632
gimn.
(1
Szovegértés 10.
o O 6
633
(1605;1678)
600;1 655)
1628
szakköz.
(1601;1656)
1603 ŕ} :'(ĺooz;ĺgoa)
tJ
1603
(ĺooz;ĺooł)
4 éví-
1616
$ -
Szakkĺiz
(l
gimn.
Kozepes
đ\ 1707 w 1ĺzol''tzĺĺ1 1
587
(ĺoĺs,ĺoĺg)szakkclz.
t:/
(158a;1589)
Kózepes 4 évf'
fł *
(1686;1692)
ŕ:\
gĺmn'
4 évf'
Erednrénye
1706
(ĺzos;'tzog) 1
592
gimn.
168s
Kozepes
1ĺsso;ĺsss1 szakkoz.
1
568
ĹUJ (ĺsoo;ĺszĺ)
A telepheý eredményénélszignifikánsan alacsonyabb az adott érték A telepheĺy eredménye nem kÜlönbrjzik szigniÍikánsan az adott éńéktől A tetepheý eredntényénélszignifikánsan magasabb az adott ériék
A kompetenciaméľés eredményei aztmutatják, hogy az orcZágos eÍedményekhez képest nincs szignifikáns kulönbség tanulóink teljesítményében.Amennyiben aZ ágazatí átlagot is ťrgyelembe VesSZük, már ámyaltabb képet kapunk; a közepes méretű gimnáziumok csoportjához viszonyítva gimnazistáink mind matematika, mind szövegértés tęrületén gyengébben teĘesítettek. Szakközépiskolás tanulóink viszont a kozepes méretű sza\
A telephely eredménye a tanulok CSH-ĺndexének tÜkrében A tényleges erednrény a várhatóhoz képest A megfeleló képzési Mérésitenilet
Evfoýam
Képzési fomla
országos regresszĺó
formďtelepíiĺéstípus
alapján
teląhelyeire illesztett
rąresszió alapján 10.
4 éví.gimn.
ĺ0.
sŻekkóz
10.
4 évf' gimn.
rd
'Ü'
10
szakköz.
\l
Lr.u
Matematika
Szövegéńés
$ o @
f^ {j
A telephely erednrénye szĺgnĺfikánsan magasabb a várhatónál A telephely erednrénye nem kulônbózik szignifikánsan a várhatótól A lelephely erednrénye szigniÍikánsan gyengébb a várhatónál
13
J
Amennyiben a tanulók környezetét is figyelembe vesszük az értékeIésnéi(CSH - családi háttér index), azt tapasztaljuk' hogy a tanulóink a legtöbb tęĺületęn olyan teljesítmény nyújtanak, ami az adott szociokulturális közegben elvárható tőlük. Ebben a szövegéľtés teľriletén van pozitív irányú eltéľés,ahol tanulóink aZ ęIvártnáI szignifikánsan jobb telj esítménýnyúj tanak. Matematika gimnáziumi telephely CSH-index alapján elvárt eľedmény tényleges eľedmény szald
ly
CSH-index alapján elvárt eľedmény tényleges eredmény Szövegértés gímnáziumi telephely CSH-index alapján elvárt eľedmény tényleges eredmény szakközépiskolai telephely CSH-indęx alapján elváĺt eľedmény tényleges eľedmény
Idegen nyelvek és az
I63T 166s (1621 -1702) 1
601
1633 (160s
1
603
1632 (1600
r573 1628 (160r
-
1678)
-
16ss)
-
16s6)
ECDL
Az
idegen nyelvek eľedményei nyelwizsgában, előrehozott és emelt szintű éľettségi vizsgákban méľhetőek' Továbbľa is jellemző, hogy a nyelvi előkészítő képzésbentanulók szerzik a legtobb nyelvvizsgát' Ebben évfolyamonként jelentos különbségek lehetnek, a középfokú nyelwizsga megszęrzésének reális időpontja a II-I2. évfolyamon van. (A jelenlegi GllC osztály tanulói tavaszi nyelwizsga iđőpontbangondolkodnak). Az első nyelwizsga, illetve az ęIorehozott idegen nyelvi éľettségiután van tanuló' aki felsőfokú nyelwizsgamęgszeÍzése felé indul (az előző tanévben2 tanuló), és van, aki a második idegen nyelvből érettségizik, v agy szeÍ ez nyelwi zs gát. A20I2l2013. tanévben 15 kozépszintű C típusú,9 kozépszintű A típusúés 8 kozépfokú B típusúnyelwizs g át szęr ęztek tanuló ink. Fontos jogszabá|yi váItozás, hogy néhány év múlva már csak azok a kozépiskolák indíthatnak nyelvi eIőkészítő képzést,amelyek a kimeneti nyelwizsga kĺitériumokat teljesítlk. EZ a második idegen nyelv nyelvvizsgaformájaban töľténő teljesítése irányába tolja el aképzést,a beiľatkoző tanulóknak mintegy kotelezővé kell tenni a nyelwizs gán, vagy az ań. kiváltó emelt szíĺtlj'érettségiv izsgán való me gj el enést' Ez a torekvés már megjelent a helyi tanteľvek őraszámaiban) a nyelvi képzés,,nulladik évfolyamán'' mindkét idegen nyelvet tanulják a diákok.
Az ECDL vizsgák
magas száma az informatikai képzésben jellemző' Ezen kívül a nyelvi előkészítő képzésbejárők teszik lę a modulvizsgákat nagyobb szźlmban. A többi osztźiyban (gimnázium, kozgazďaságĺ képzés)sok múlik a tanulók motiváltságán, és a szakos kolléga elkötelezettségén'. '
74
Páůyázataink
- ľÁľĺoP3.1.7 - referencia
iskolai pá|yázat
- cél: jó gyakorlatok átađása,szolgáLtatői szeľep kialakítása - megvalósítas: 20I2l20 1 3. tanév
Feladatok: - eljáľásrenđek,szabáIyzatok készítése,a jó gyakorlat tiađásszemélyi és táľgyi feltételeinek kialakítása (képzések,eszközbes zerzés) - akkľeditált 15 éS 30 órás vezetői és szaktanári képzések, (8-10 fő) - Ż0 fő számára tantestrileti képzés, - ľefeľenciaiskolai felkészülésa jelenlegi 4 jó gyakoľlat köľé szervęzőđik
-
Comenius és Leonardo mobilitási pá|yázatok - cél: szakmai pľojektek megvalósításához tanulók és pedagógusok utazása - kozgazđasági és informatikai szakmacsopoľtot éľintő 2 éves pľogram Feladatok:
-
Leonaľdo: pľogľamíľás.Mobilitási helyszínek: Töľökoľszág
(2012.10.),
Lengyelország (2013.04.), Magyarország (2013.09.), Goľögoľszág (2013.11.)
és
Szlovákia (2014.04.)
-
Comenius: diákvállalkozások. Mobilitási helyszínek: E'sztország (zolŻ.rc),
Magyaľoľs zág (20
A
1
3
.05. ), Hoľvát or
szág (20
13 .1
0.
)' Bul gáľi a (20 I 4.0 4')
pľogramok helyi lebonyolításában kiisziinjük
támogatáłsát!
az iinkormányzat
segítő
Beiskolázás
Tovább gyuríz1k a demográťĺai vá|ság a kozépiskola felsőbb évfolyamaira. A 201312014. tanévre 2'5 osztálý és 2 szakmai csoportot sikeľült beiskoláznunk. Az angol nyelvi elokészíto képzéstkis létszámmal is elindítottuk. A csoport a következő tanévben gimntz;iumí tanulókkal feltc;ltésre kerül' Gimnáziumi osztályunk alacsonyabb létszámmal, sza\
Yttrhatőan szigoľodni fognak a gimnáziumi źĺgazatbavalő bejutás feltételei, a jogszabálfiervezetek erľe engednek következtetni. Nagyon fontos a szigoľodó feltételek mellett az ágazat meglartása, annáI is inkább, mer1 a megyei kozoktatás-fejlesztési terv Túrkevéna gimnázium megsztintetésével számo|, és Kunhegyesen is egyre bizonýalanabb az ágazat sorsa'
A sza\d
gi
sztikai ngyintéző képzés alap o zás aként.
15
Szervezeti változások az iskola műkiidéséIren
Nyári feladatként jelentkezett az intézményKollégiumi foľmába torténő átszervezése. Az intézmények összevonásának eľedményekénta Tiszántúli Egyházkerület 3. legnagyobb
tanulói létszámu intézménye j ott létľe. Az túalakítássorán tobb páĺhuzamosság megszüntetéséľekerült. Közös infoľmatikai ľendszeĺt alakítottunk ki, egységesítetttik iskolaadminisztľációs ľendszeľeinket. A munkaidő nyilvántartásunkat elektronikusan vezetjük és ellenőrizzuk' Bevezettük az intézményben az elektronikus aláírás ľendszeľéta munkaidő-nyilvántartásban és az utalványozásban. A tanórák kiadásában is éltink az áttanítás lehetőségével, az új ľendszer jól támogatja a munkaeľő gazdáIkođást. A kaľbantartási és felújítási munkálatokat a technikai dolgozók intézményi s zirtu ir ány ításttval hatéko nyab b an tudj uk m e g s z eľv e zni.
Az intézményszervezeti
fe|építésea koľmányhivatallal töľténő többszoľos egyeztetés után a
kcjvetkezőképp alakult;
n ' .
Székhelyintézmény:Mőricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium,
Szakkozépiskola és Altalános Iskola Tagintézmény: Mőricz Zs. Ref. Kollégium
Aľany János Általános iskola
tagintézmény Tagintézmény:l|i4őľicz Zs. Ref. Kollégium - kollégiumitagíntézmény
Az
intézménya Munkácsi úti épület és az IJttorőház (konyvtár) bezárása után hat feladatellátási helyből áll.
Az
inÍé,zmény2013l20I4. taÍÉvivezetői Struktúrája;
"
Intézmény:MóľiczZsigmond Refoľmátus Kollégium, Gimnázium. Szakkozépiskola és Általános Iskola
. . . .
intézményvezető l főigazgatő igazgatóhelyettes '. pedagógiai igh. szakmai igh. irltézményegységvezető l kozépiskolaihelyettes
1
fő
2fo 1fő
Szabó Tamás Szénási Lászlő Tóth József Takácsné Győľi Eľika
Tagintézmény:Mőricz Zs. Ref' Kollégium Arany János Általános Iskola tagintézmény
." .
1fo
tagintézmény vezetó tagintézmény vęzetó helyettes . felsős helyettes . alsós helyettes
2fó
Kovács Gáborné Tuka Antal Feręncné Subicz Katalin
Tagintézmény:MőrĺczZs. Ref. Kollégium - kollé giumi tagintézmény
.
tagintézmény vezetol kollégium vezeto 1
16
fő
Tolnai Jusztina
Gondolatok a 2013/2014. tanév kezdéséhez
,:I'sK0É-Ą i;ii*i*'j11;j i.u'1r*,t1,:'.,;:"..a,'';ii,''.'.,,:,',;;,,.':,,',,...',
-
A médiában sok híľszőlt arrőI, hogy a tankönyvek késve jutottak el a tanulókhoz. A helyi iskolában volt-e valamilyen pľobléma e téľen,ha igen' hogyan kezelték azokat?
Iskolank minden tankonyvet idejében megkapott, nem volt jel|emzó, hogy késve jutott volna el a tanulókhoz. Problémánk a tanévkezdésután iskolánkba beiratkoző tanulók esetében van' az is rajtunk kívül álló okok miatt. Äz íđeérkező tanulók számźlta leadott pótľendelések teljesülnek viszonylag hosszú hatáľidővel. Kapunk olyan visszajelzéseket is, hogy a Kisújszállásról elkoltözó tanulők számáta torténő visszaťlzetések nem alakulnak megfelelően.
-
Mennyiben jelentett problémát a megemelt pedagógus óľaszámok kiadása, hogyan sikerült kiadni minden pedagógusnak a megemelt őľaszźlmot?
Nem jelentett problémát az őraszámok kiadása, egyrészt meft nem megemelt óľaszámokľól van szó, hiszen ki lehetett akár 22 - múlt tanévben is ennyi volt -, de a 26 órát is adni. Másľészt intézményünkben egy pedagógus szerzodése - feladatának megszűnése miatt Iejárt, egy másik pedagógus szülési szabaďságra ment, így a kiosztott óraszámok inkább a
maximum (26) őrát kozelítették. Egyes teľületeken matematika, angol, természettudományos tantźĺrgyak- pedig a gimnázium segítségétvettük igénybe, hogy ne legyenek túlságosan magasak az źtltaltnos iskolában tanítók őľaszámai, segítve ezzęI a gimnáziumban tanítókat is abban a tekintetben, hogy az ottani kollégák óľaszámai is kiadhatók legyenek.
-
Hogyan oldották meg az áItalános iskolákban a 16 óráig szeľvęzenđőfoglalkozásokĺa vonatkozó szabáIyozást? Hogyan fogadták ezt a szilők' a tanulók és a pedagógusok, íIletvę az iskola?
A
toľvényi szabályozásnak megfelelően megszerveztük, és minden tanuló számára felajánlottuk a 16 őráig tör1énő foglalkozások biztosítását. Intézményünkben ezt a
szolgźlltatást az alsó tagozatra járó tanulók veszik nagyobb számban igénybe, ahogyan azt országos elemzések is előre vetítették.Hiszen a bevezetés egyik szánđékais az volt, hogy azokban a családokban, ahol mindkét szülő dolgozik, ne legyenek felĹigyelet nélkül a gyerekek, hanem számukĺa legyen biztosított a szabadiđő értelmes, tartalmas fejlődésüket is szolgálő érdeklődésüknek megfelelő eltoltése. Sajnos azt is elmondhatjuk, hogy településünkön sok olyan család is van, ahol azért nem tarják szükségesnek, hogy igénybe vegyék ezt a szolgáItatást, mert otthon is megoldott a tanulók felügyelete, Ami nem is baj, meft a tanulónak az a jő, ha a családban nevelkedik, de mindannyian tudjuk, hogy ez azt is jelentheti, hogy a szülők azértérnekrá,mert sajnos nincs munkájuk.
-
Milyen
és milyen mértékű(hány tanulót érintő) szakszolgálati ellátásravan szükség az
intézményben? Hogyan oldja meg szakszolgtůati fe adato kat?
az íntézmény2013. szeptember l-jétől a
pedagógiai
1
Az
SNI-s tanulók felülvizsgálatát a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet, a BTMN-es tanulók felülvizsgáIatát a Debreceni Refoľmátus Egységes Gyógypeďagőgiai 17
Módszeľtani IntézményFejlesztő Nevelés-oktatást Yégzó Általános Iskola, ovoda és Pedagógiai Szakszolgálatlátjael. (SNI-s tanulók száma:27; BTMN-es tanulók sztlma:Ż5) A logopédiai ellátást a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Szakszolgttlat Karcagi T aglrtézménye látj a el.
A
gyógytestnevelés felmérése és a tanulók csoportba sorolása megtoftént, intézményen belül, megfelelő képesítésselľendelkezo nevelők látják el.
Az iskola az
az
elllátást
alapitő okiratában vállalja, hogy integľált keretek kozott látja el az SNI és BTMN
tanulókat. A pedagógiai célúrehabilitációs foglalkozásokat 1 fóállású gyógypedagóguslogopédus, 2 fó kotęlezően kiadott őraszámźtbőI, 1 fő óľaadó gyógypedagógus pszichopedagógus, 1 fő óraadó gyógypedagógus - szurdopedagógus vezeti. A külonleges bánásmódnak megfelelő ellátást a szakértói bizottság véleményébenfoglaltak szerint biztosítjuk együttnevelés, egytittoktatás keľetében.Az egyénífoglalkozások egyéni fejlesztési terv a|apjáĺműköđnek.
-
Az
eľkölcstan és a hittan felmenő rendszeľű bevezetése hogyan valósult meg aZ általános iskolákban?
A
tantárgy tanítását köznevelési töľvény előírásainak megfeleloen vezettiik be 1. és 5. évfolyamon' Intézményünkben a református hit- és eľkölcstant vá'Iasztották a szülok túlnyomó többségben. 4. évfolyam végén,illetve a nagycsoportos óvodások beíľatásakor kérdeztük a szülőket a taĺtá,rgy bevezetésévelkapcsolatosan. Az ővođások koztil 3-an, az ötödik évfolyamosok közül 4-en választottak mást, ez a katolikus hit- és erkölcstan' A' tantárgy tanitástú a refoľmátus lelkész, illetve a katolikus atya oldja meg' A tanőrai kereten felül a vá|aszthatő órakeľet teĺhéreaz egyhźz plusz egy tanőrźĺt" biztosít a délelőtti óľaľendbe beépítve.
-
Hogyan oldották męg a gyermekétkeztętéstazuj tanévben?
A
gyeľmekétkęztetéstHoľváth Ferenc szolgáItatäsainak igénybe vételéveloldjuk meg. Tanulóink a Napközi menzán, a}/.őricz konyhán illetve a Szabadság téri épület ebédlőjében étkeznek.
Tanktinyv
Az
elmúlt tanév soľán folyamatosan ismerkędtiink a tankönyvellátás új renđszerével,és a tankönyvrendelés ellátására készített szoftver különböző készültségistádiumaival. Ez néha többszörös idoráfoľdítást, az adatok tobbszcjri bevitelét igényelte. Néhány kivételtől eltekintve a tankönyvek végül határiďőre megéľkeztek. Jelenleg a számlázással kapcsolatos feladatok jelentenek fejtorést a kollégáknak (számlázási címek). Pedagógus életpálya modell bevezetése, béľemelés
Mint minden oktatási-nevelési íntézményben,szeptembertől azujbértäblabevezetésrekeľtilt nálunk is. Néhany fiatal kollégától eltekintve, akik gyakornoki besorolást kaptak, minden
18
kolléga pedagógus
i'
fokozatban kezdett, az ezze| járő bérezéssel. A túlóľák ľendszere
megszűnt. Az o|yan intézmények,ahol a feladatellátáS jelentős ľészéttúlórában \áták el a kollégák, kevésbéérezhető a kiťrzetett havi bértömeg növekménye. A kozépiskolában például I0-I5% közötti a havontajelentkező bérnövekmény. Sokan vannak, akik kozel ugyanannyit keresnek' vagy éppen kevesebbet, mint tavaly ilyenkoľ, a több szak miatti hasznosítás és a túlóľa díjak ęImar adás át ťl gyelemb e véve. Az oktatásiľányítás a közeljovőben tervezi kialakítani a pedagógus minősítési eljáľás személyi feltételeit' megkezdődik azoknak a kollégáknak aképzése(2x30 óra), akik a szaktanácsadói, tanfelügyeleti és minosítésiterületen részt vesznek. A teľvek szerint az elsó továbblépésre Ż0I5 január 1-jétől lesz lehetőség, a2014 ápľilisáig feltoltott pedagógus por1fóliók ľévén' Nagyon komoly belső feszültségeket rejt a tetvezet, ugyanis a tervezet nem biztosítja az intézményekéľdekeltségétabban, hogy a kollégákat szakértőí munkájukban támogassák. (A szakértok mesterpedagógusként magasabb fizetési ťokozatba kerülnek, és alacsonyabb őr aszámb an látnak el i sko lai fel adatokat, heti szab adnap b izto s ítás ával. )
Pedagógus álláshelyek megszüntetése
Pedagógus álláshelyek megsziintetésére - btĺr a kozépiskolai osztályok száma tovább csokkent - nem volt szükség. A nyáľon még nagyon sok volt a bizonýalanság azzd' kapcsolatban, hogy a törvény végrehajtási ľendeletę hány oktató-nevelő munkát segíto kolléga foglalkoztatását tttmogatja majd. Augusztus végénaz utolsó pillanatban több pontban szigoľodtak a feltételek a segítők számát tekintve. (Pl. a tervezet még 100 tanulónként ťlnanszítozott volna 1 fő pedagó giai asszisztenst, a tényleges számok enĺéljóval szigoľúbbak lettek; csak az általános iskolára vonatkozóanŻ50 tanulóként 1 fő pedagógus) A jövőt tekintve közép, sőt ľövidtávon is jelentkeznek majd a tanulócsoportok számának csökkenésébő1 adódó feszültségek.
Óľaszámok kiadása, munkaidő
Az uj munkaidő
számitási és nyilvántartási rendszeľ a tanév kezdetének ťő kéľdéseikozé tartozott. A 22-26 &a kozti tanőra kiadása nem okozott pľoblémćú,annál inkább aZ egyenletesség és az arányos terhelés biztosítása. Jelenleg is vannak az intézményben olyan munkaközcjsségek, ahol koľábban magas volt a tulőraszám. és a kevés dolgozó miatt nehézségetokoz a tanőrák kiadása, másutt a csökkenő csoportlétszám miatt alig lehet összeszedni a megťele|o őraszámot. A tanulőilétszámok csokkenése miatt ez utóbbi tenđencia növekedése váľható. Jelenleg jellemző a kozépiskolára a 25-26 óľa körüli tanítási őraszám. Ezen felül az egyéb nem tanľendi foglalkozásokĺa és felkészülésekľebiztosított (3Ż őráig) további őľák (őráravaló felkészülés, helyettesítés,javítás stb') kiadása és iskolában töltése igazźĺnnem okoz fejtörést. Jellemzően több időt tĺjltenek aziĺtézménybena dolgozók.. ' A munkaidő nyilvántartásľa havi elektronikus elszámoló lapot készítettünk, amelyet elektľonikusan gyűjtünk és ellenőrzünk'
Hit- és eľkiilcstan oktatás bevezetése Intézményünkben a 9. évfolyamtól felmeno rendszeľben a kozépiskolában is bevezetésre kerĺilt a ľefotmátus hittan oktatása. A tanulók hętĺ 2 &ában tanulják atárgyat, amelyből akáľ éľettségivĺzsgát is tehetnek.
19
Gyeľmekétkeztetés
Az
étkeztetést a középiskolások és az általános iskolai tanulók egy részének vonatkozź:,sában
továbbľa is a Móricz konyhćn oldjuk meg. Az étkezőt a nyáron felújítottuk, a belső téľúj buľkolatot kapott és anyíIźszárók cseréje is megtortént. Szerv ezeti v áůtoztatások ter"vezés e
Az
elmúlt két év nagyon sok szeľkezeti változást hozott, most
nyugalom...
jól
esne nyáľon egy kis
Mind ennapos testnevelés
A
201312014. tanévben új tanteľvek jelentek meg' ennek megfelelően az iskolai testnevelés oktatás is átalakításra került. A kotelező uszásoktatźts a 10. évfolyamľa került. A testnevelés őrák 3+2 órás rendszerben műkodnek, amiből 3 óra délelőtt mindenkí sztlmćľa kötelezően, 2 őra délután, vźĺIasztottfoglalkozás keretébęn valósul meg. Yttlasztható foglalkozások:
kosáľlabda, labdarúgás, szabadidősport, kézilabda, ľoplabda, szeľtoľna, onvédelem. A kötelező tęstnevelés foglalkozások bíztosításához külső szakemberek bevonása vált szükségessé.
PáIlyázataink , Hatźłľtalanulpáůyáuat - nyertes páIyázat, melynek megvalósítása a207312014. tanévben esedékes - cél: diákcsere kapcsolat a nagydobľonyi középiskolával - ápľilisi vendégfogadás, és májusi kiutazás váľható
. KEOP
páIlyázat - cél: napelemes rendszer telepítéseaz intézményépületeire, a keletkezo elektľomos áľam visszatápIáItsa aháIőzatba, ezzel az intézményelektľomos áľam díjfizetésének megtakarítása - 95%o-ban támogatott pályázat, melyhez az öneľőt az íntézménysaját koltségvetésébol biztosítja - a megvalósítás teľvezett dátuma:2014.június 30.
. MLSZ -
oľszágos labdarúgó pályaépítésiprogľam
céI: 20x40 m-es műfiives labdarúgó pálya építése,a }y'.őricz Zsigmond Refoľmátus
Kollégium udvarán
Kisúj száll ás Vaľo s Önkormányzata - a projekt 7)%o-ban támogatott, a szükséges oneľőt Kisújszállás Város Önkormányzata, és azintézmény együttesen biztosítja' külon megállapodás alap1án - a megvalósítás tervezett dátuma: 2014. december 31. - a p áIy ázat
b
enyúj tój a
Taninfoľm
Nem mindennapi levelet kaptak az iskolák tanévkezdésre' Az EDUCATiO Társadalmi Nonprof,rt Kft arľól ttĺjékoztattaa magyaÍországi oktatási intézményeket, hogy kozbeszerzési eljárás keretében a MAGISTER iskolaađminisztrtlciós program nyerte eI azt akozbeszerzést, amely az iskolák adminisztrációs feladatait hivatott kezelni. A jövoben központi támogatást nem kapnak aZ intézmények (infoľmatikai noľmatíva) iskolaadminisztrációs feladataik 20
Íámogattsára, viszont haszná|hatják a Magisteľ ľendszert, melyet vélhetoen ősszel alakítanak át és bocsájtanak az intézményekrendelkezésére, az adatmigľációs feladatok lehetőség szerinti eIlátásáva|. Ezen tź|ékoztatő levól kivételével új infoľmációval nem rendelkęzuĺlk az átáIlást illetően. Ellenben a TANINFORM honlapján a napokban jelent meg egy felhívás, mely szeľint 2013' december végénbeszüntetik szolgttltatásukat' felszámolják iskolaadminisztľációs rendszerüket, amelynek a piaci részesedése a legnagyobb volt hazánkban. Jelenleg komoly a bízonytalanság. Nem lehet tudni, hogy az uj rendszeľ mikor lesz működésre kész állapotban, és az adatokat milyen szintęn lehet átmenteni anélkül, hogy minden adatbćzíst újľafelkellene tölteni (tanórák, hiányzások, éĺdemjegyek, tanulói és szülői adatok, pedagógusok adatai' óľaľend, tanév rendje stb.). A kialakult helyzetben tcjbb iskola a papír alapu ľendszeľ visszaállítását fontolgatja, mi még várunk kicsit.. '
Kisújszállás' 2013' november
11.
Kovács Gáborné tagintézmény -v ezető Szabó Tamás foigazgatő
21