XXII. évfolyam
E GY
AT ÁNAK
*H
Á
YZ N
GRÁD M NÓ E
5. szám ÖNKORM
* IVA JA TALO S LAP
NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK
KÖZLÖNYE A KÖZGYŰLÉS 2012. VI. 7.-ÉN TARTOTT ÜLÉSÉN HOZOTT
HATÁROZATAI ÉS RENDELETEI
NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALA 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36.
2012. június 11.
SZÁM
TÁRGY
OLDAL
I. A KÖZGYŰLÉS RENDELETEI 14/2012. (VI.11. ) önkormányzati rendelete 15/2012. (VI.11. ) önkormányzati rendelete 16/2012. (VI.11.) önkormányzati rendelete
A közgyűlés és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 24/2003. (XII. 29.) Kgy. rendelet módosításáról A megyei közgyűlés által alapított kitüntető címről és díjakról szóló 14/1991. (XI. 14.) Kgy. rendelet módosításáról Nógrád Megye Önkormányzata 2012. évi költségvetésének módosításáról (II. sz. módosítás)
2 10 11
II. A KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI 43/2012. (VI.7.) Kgy. h.
44/2012. (VI.7.) Kgy. h. 45/2012. (VI.7.) Kgy. h.
46/2012. (VI.7.) Kgy. h.
47/2012. (VI.7.) Kgy. h.
Jelentés az elmúlt közgyűlésen hozott határozatok végrehajtásáról, a két ülés között történt főbb eseményekről, átruházott hatáskörben hozott döntésekről és a közgyűlés ülésére készült előterjesztésekhez kapcsolódó bizottsági véleményekről, javaslatokról A közgyűlés és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló rendelet módosításával összefüggő intézkedések A Nógrád Megyéért Díj, valamint a ,,Nógrád Megyei Nemzetiségekért” Díj emlékplakettjeinek elkészítése, valamint a megyei közgyűlés által alapított kitüntető címről és díjakról szóló 14/1991. (XI. 14.) Kgy. rendelet módosításáról szóló rendelethez kapcsolódó intézkedés Nógrád Megye Önkormányzata 2012. évi költségvetésének módosítása (II. módosítás) végrehajtásával kapcsolatos intézkedések Nógrád Megye Önkormányzata 2010 - 2014. évi gazdasági programjának megújítása I. forduló
48/2012. (VI.7.) Kgy. h.- Zárt ülés keretében került megtárgyalásra! 60/2012. (VI.7.) Kgy. h. 61/2012. (VI.7.) Kgy. h. Nógrád Megye Önkormányzatának az ÉMIG Nonprofit Kft-ben, valamint a NORRIA Nonprofit Közhasznú Kft-ben lévő üzletrészei elidegenítése 62/2012. (VI.7.) Kgy. h. A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése határozatainak felülvizsgálata 63/2012. (VI.7.) Kgy. h. A Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2011. évi munkája és 2011. évi költségvetésének teljesítése 64/2012. (VI.7.) Kgy. h. A Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2012. évi üzleti terve 65/2012. (VI.7.) Kgy. h. A 2011. évi ifjúságpolitikai cselekvési program végrehajtásáról szóló tájékoztató elfogadása, a 2012. évi ifjúságpolitikai cselekvési program 66/2012. (VI.7.) Kgy. h. A Megyei Önkormányzat nemzeti és a területi szintű tervezéssel összefüggő aktuális és jövőbeli feladatai
19
24 25
26
27
37
38 69 97 104
106
I. A KÖZGYŰLÉS RENDELETEI Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 14/2012. (VI.11. ) önkormányzati rendelete
a közgyűlés és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 24/2003. (XII. 29.) Kgy. rendelet módosításáról A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 18. § (1) bekezdése alapján a következőket rendeli el: 1. § A közgyűlés és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 24/2003. (XII. 29.) Kgy. rendelet (továbbiakban: SZMSZ) 1/a. számú melléklete helyébe jelen rendelet 1. számú melléklete lép. 2. § Az SZMSZ 1/b. számú melléklete helyébe jelen rendelet 2. számú melléklete lép. 3. § Az SZMSZ 2. számú melléklete helyébe jelen rendelet 3. számú melléklete lép.
4. § Jelen rendelet 2012. július 1. napján lép hatályba.
Salgótarján, 2012. június 7.
Becsó Zsolt s.k. Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László s.k. Nógrád megyei főjegyző
2
A 14/2012. (VI.11.) önkormányzati rendelet 1. számú melléklete 1/a. melléklet
Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság I. Gazdasági feladatok 1.
Részt vesz az önkormányzat gazdálkodásával, költségvetéssel kapcsolatos korábbi testületi döntések felülvizsgálatában, javaslatot tesz azok módosítására vagy hatályon kívül helyezésére.
2.
Közreműködik az önkormányzat éves költségvetésének előkészítésében, módosításában. Véleményezi a költségvetés tervezetét, valamint a féléves, háromnegyedéves teljesítésről szóló tájékoztatót és éves zárszámadást; részt vesz a költségvetés végrehajtásának ellenőrzésében.
3.
Előkészíti a kamatmentes munkáltatói lakáskölcsönök elbírálásával kapcsolatos feladatokat és javaslatot tesz a közgyűlés elnökének a munkáltatói lakáskölcsön összegére, a visszafizetés időtartamára.
4.
Véleményezi az önkormányzati érdekeltségű működésével összefüggő javaslatokat.
5.
Nógrád Megye Önkormányzata, mint ajánlatkérő közbeszerzési eljárásaiban – a Közbeszerzési Szabályzat szerint – átruházott hatáskörben jár el, és gyakorolja az ajánlatkérő (kiíró) jogait és kötelezettségeit.
6.
A Nógrád Megye Madách Imre Díja odaítélésével kapcsolatosan előzetes véleményt ad a közgyűlés elnökének.
egyesületek,
egyéb
szervezetek
II. Pénzügyi Ellenőrző feladatok 7.
Átruházott hatáskörben jóváhagyja Nógrád Megye Önkormányzata éves belső ellenőrzési tervét. Dönt eseti ellenőrzések végrehajtásáról.
8.
Megtárgyalja a belső ellenőrzési terv szerinti, valamint az eseti ellenőrzések jelentéseit, azokról az SZMSZ 38. § (6) bekezdés c) pontja szerint dönt.
9.
Az önkormányzatnál ellenőrizheti a pénzkezelési szabályzat betartását, a bizonylati rend és fegyelem érvényesülését, európai uniós és hazai pályázatok szabályszerű megvalósulását.
10. Súlyos szabálytalanság feltárása esetén fegyelmi eljárás megindítását kezdeményezi. 11. Megtárgyalja az éves ellenőrzési jelentéseket az elvégzett ellenőrzések tapasztalatairól és az ellenőrzési tervben foglaltak végrehajtásáról. 12. Javaslatot tesz a közgyűlés elnöke illetményére, annak módosítására, költségtérítésére, évente két alkalommal határozattal dönt a jutalmazásáról és ez utóbbi kivételével gyakorolja felette az egyéb munkáltatói jogokat. 3
13. Javaslatot tehet a közgyűlés elnöke felé a közgyűlés alelnökeinek jutalmazására. 14. Véleményezi az önkormányzat vagyongazdálkodását. 15. Javaslatot tesz az önkormányzat könyvvizsgálójának személyére. 16. Részt vesz a feladatkörébe tartozó döntések előkészítésében, véleményezésében és végrehajtásának ellenőrzésében. III. Ügyrendi és jogi feladatok 17. Engedélyezi a megyei önkormányzat jelképei, illetve a „Nógrád” név használatát, felhasználását. 18. a) Véleményezi az országgyűlési egyéni választókerületi, illetőleg a területi választási bizottság tagjainak, póttagjainak megválasztására irányuló javaslatot. b) A törvényben meghatározott esetekben az országgyűlési egyéni választókerületi, és a területi választási bizottságot póttag választásával kiegészíti. 19. Véleményezi a közgyűlési rendeletek tervezeteit. 20. Jóváhagyja a közgyűlés hivatala Ügyrendjét. 21. Koordinálja a rendeletalkotási tevékenységet, előkészíti a tevékenységi körébe tartozó rendelettervezeteket. 22. Közreműködik a szervezeti és működési szabályzat kidolgozásában. Folyamatosan figyelemmel kíséri hatályosulását, értékeli a tapasztalatokat és ennek alapján javaslatot tesz a módosításra. 23. Véleményezi a közgyűlés hivatalának szervezeti felépítésére, valamint a hivatali teljesítménykövetelmények alapját képező célokra vonatkozó javaslatot. 24. Véleményezi a főjegyző és az aljegyző kinevezésével, vezetői megbízásának visszavonásával, felmentésével, összeférhetetlensége megállapításával, valamint fegyelmi felelősségre vonásával kapcsolatos előterjesztéseket. 25. Közreműködik a rendeletek és határozatok felülvizsgálatában, ellenőrzi azok végrehajtását. 26. Állást foglal ügyrendi, jogi, összeférhetetlenségi eljárással összefüggő kérdésekben. Kivizsgálja az önkormányzati képviselő összeférhetetlenségének megállapítására irányuló kezdeményezést. 27. Nyilvántartja és ellenőrzi a képviselői vagyonnyilatkozatokat. 28. A közgyűlés döntése szerint lebonyolítja a közgyűlés hatáskörébe tartozó választásokat, a titkos szavazást. 29. Állást foglal a közgyűlés hatáskörébe tartozó fegyelmi ügyekben. 30. Közreműködik a megyei népszavazás előkészítésében, lebonyolításának szervezésében. 31. Folyamatosan figyelemmel kíséri a közgyűlés tagjait, továbbá a képviselőcsoportokat megillető jogok és kötelezettségek érvényesülését.
4
32. Javaslatot tesz érdekképviseleti szervezetekhez való csatlakozásra és közreműködik annak előkészítésében. 33. Véleményezi a megyei önkormányzati adatbázis kialakítására, a számítástechnikai és informatikai fejlesztésekre vonatkozó elképzeléseket. 34. Határozattal dönt a közgyűlés tagjainak, tisztségviselőinek, valamint a közgyűlés megbízásából ideiglenes külföldi kiküldetést teljesítők napidíjáról, elszámolásának rendjéről. IV.
Nemzetiséget érintő feladatok
35. Foglalkozik a megyében élő nemzeti- és etnikai kisebbségek helyzetével, életkörülményeivel, tevékenységével előmozdítja a hátrányos helyzetű csoportok felzárkóztatását. 36. Kapcsolatot tart a megyében működő nemzetiségi szervezetekkel, nemzetiségi önkormányzatokkal, a nemzetiségi programokat bonyolító, jogvédő tevékenységet folytató szervezetekkel, intézményekkel. 37. Folyamatosan tájékoztatja a nemzetiségi szervezeteket a közgyűlés munkájáról, döntéseiről, a közgyűlést pedig az érintett nemzetiségeket érintő, lényeges, meghatározó eseményekről, programokról, folyamatokról, a kisebbségeket érintő pályázatokról. Információt biztosít a nemzetiségi önkormányzatoknak, szervezeteknek az ezzel összefüggő megyei, regionális és országos pályázati lehetőségekről. 38. Érdekegyeztető és koordinációs tevékenységet végez a nemzetiségeket érintő döntések előkészítésében. Segíti az érintett szervezetek és a közgyűlés együttműködését, a kölcsönös és bizalmon alapuló, folyamatos tájékoztatás lehetőségének megteremtését. 39. A „Nógrád Megyei Nemzetiségekért” Díj odaítélésével kapcsolatosan előzetes véleményt ad a közgyűlés elnökének. Véleményezi a feladatkörébe utalt előterjesztéseket. V. Minden terület tekintetében 40. Véleményezi a feladatkörébe utalt előterjesztéseket. 41. Figyelemmel kíséri a hivatal – bizottságot érintő – tevékenységét. 42. A bizottság feladat- és hatáskörét érintő szakterülethez tartozó bármely kérdésben a hatáskörrel rendelkező állami szerv vezetőjéhez fordulhat, tájékoztatást kérhet.
5
A 14/2012. (VI.11.) önkormányzati rendelet 2. számú melléklete 1/b. melléklet Területfejlesztési Bizottság
1. Közreműködik az Európai Uniós, és a kormányzati terület- és településfejlesztési célokat szolgáló programokhoz kapcsolódó megyei feladatokban. Figyelemmel kíséri a pályázati lehetőségeket. 2. Átruházott hatáskörben a) részt vesz a területfejlesztési koncepciók és programok, valamint a területrendezési tervek egyeztetésében; b) részt vesz a megye környezetvédeleméhez kapcsolódó feladatok ellátásában, ezen belül szükség szerint az épített és természeti környezet védelmét érintő feladatok koordinálásában; c) dönt a támogatással megvalósított program Támogatási Szerződésben foglalt kötelezettségei teljesítésének ellenőrzését követően a szerződés szerint teljesült programok elfogadásáról, lezárásáról, biztosítéki kötelezettségek felszabadításáról; d) dönt a folyamatban lévő programokhoz kapcsolódó Támogatási Szerződések módosítási kérelmeiről; e) dönt a Támogatási Szerződésekben foglalt mérlegelhető szempontokra hivatkozva benyújtott módosítási kérelmekről, mely során figyelembe veszi a pályázati kiírásokban, illetve a Támogatási Szerződésekben meghatározott illetékes minisztérium állásfoglalását; f) dönt a Támogatási Szerződésekben foglaltak – ellenőrzése során megállapított – nem megfelelő teljesítés, illetve szerződésszegés esetén a támogatás részbeni vagy teljes visszavonásáról; g) dönt az egyéb, a Támogatási Szerződéssel, követelés-kezeléssel kapcsolatos, valamint az ellenőrzésekkel kapcsolatos másra át nem ruházott döntések ügyében; h) véleményt nyilvánít a megye egészét érintő környezetvédelmi koncepciók, programok, tervek egyeztetése során. 3.Kezdeményezi a megye egészét vagy egyes térségeit érintő területfejlesztési koncepciók készítését, véleményezi azokat, és ellenőrzi megvalósításukat. Figyelemmel kíséri a megye helyzetének alakulását, javaslatokat tesz annak javítására. Ezen belül: a) irányítja és ellenőrzi a megye területrendezési tevékenységét; b) figyelemmel kíséri a megyei kommunális feladatok ellátását, az infrastrukturális rendszerek működését; c) kiemelten figyelemmel kíséri az elmaradott térségek helyzetét, javaslatot tesz azok felzárkóztatására; d) kapcsolatot tart az érintett igazgatási és érdekvédelmi szervezetekkel. 4. A megyei közgyűlés nemzetközi kapcsolatainak kialakítása, fejlesztése során: a) közreműködik a nemzetközi, kiemelten az EU-s kapcsolatainak fejlesztésében, koordinálásában, javaslatot tesz azok továbbfejlesztésére; 6
b) c)
d)
közreműködik a nemzetközi együttműködési megállapodások elkészítésében, figyelemmel kíséri azok teljesülését; kezdeményezi a határon átnyúló kapcsolatok fejlesztését, koordinálja a magyarszlovák közös eurorégiós elképzelések és egyéb közös fejlesztési koncepciók megvalósítását; lehetőség szerint kapcsolatot tart fenn az EU-s intézmények regionális, megyei szervezeteivel.
5. Elősegíti a megyei mezőgazdasági feladatok ellátását, véleményt nyilvánít a megyei mezőgazdasági programokról, koncepciókról. 6. Részt vesz az önkormányzat gazdálkodásával, költségvetéssel, területfejlesztéssel, környezetvédelemmel kapcsolatos korábbi testületi döntések felülvizsgálatában, javaslatot tesz azok módosítására, vagy hatályon kívül helyezésére. 7. Dönt a nemzeti vagyonról szóló törvény szerinti többségi befolyással rendelkező önkormányzati gazdasági társaságok legfőbb szervének kizárólagos hatáskörébe tartozó döntés meghozatalához szükséges álláspontról. 8. Állást foglal az önkormányzat üzletrészének elidegenítése, pénzbeli és nem pénzbeli hozzájárulásának emelése, értékpapírral, részvénnyel, váltóval kapcsolatos ügylet lebonyolításával kapcsolatban, amennyiben annak értéke az 1.000.000 Ft-ot meghaladja, vagy az ügylet során az önkormányzat vagyona csökken.
7
A 14/2012. (VI.11.) önkormányzati rendelet 3. számú melléklete 2. számú melléklet
A közgyűlés elnökére átruházott feladat- és hatáskörök
Gazdálkodás területén Dönt a nemzeti vagyonról szóló törvény szerinti többségi befolyással nem rendelkező gazdasági társaságokban a társaság legfőbb szervének kizárólagos hatáskörébe tartozó döntés meghozatalához szükséges álláspontról. 9/2012. (IV.27.) önkormányzati rendelet 4.§ (7) Dönt az 5.000.000 Ft egyedi értéket meg nem haladó ingó. vagyonelem hasznosítása, tulajdonjogának visszterhesen történő átruházásáról. 9/2012. (IV.27.) önkormányzati rendelet 9.§ (1) Dönt az 1.000.000 Ft egyedi értéket meg nem haladó ingó vagyonelem tulajdonjogának vagy használatának ingyenes átruházásáról. 9/2012. (IV.27.) önkormányzati rendelet 9.§ (2) Dönt az önkormányzat üzletrészének elidegenítése, pénzbeli és nem pénzbeli hozzájárulásának emelése, értékpapírral, részvénnyel, váltóval kapcsolatos ügylet lebonyolításáról, amennyiben annak értéke az 1.000.000 Ft-ot nem haladja meg, és az ügylet során az önkormányzat vagyona nem csökken. 9/2012. (IV.27.) önkormányzati rendelet 9.§ (3) Jogosult lemondani a behajthatatlan pénzügyi követelésről, illetve a követelést leértékelni 300.000 Ft értékhatárig. 9/2012. (IV.27.) önkormányzati rendelet 9.§ (4) Kiadja a vagyonelemekkel kapcsolatos jognyilatkozatokat, a vagyonnal kapcsolatos hatósági, közigazgatási és bírósági eljárásban biztosítja a képviselet. 9/2012. (IV.27.) önkormányzati rendelet 9.§ (5) Köteles vizsgálatot kezdeményezni a költségvetési szerv vezetője és a gazdasági társaság vezetője személyi felelősségének megállapítására. 9/2000. (V.31.) Kgy. rendelet 5.§ (6) Dönt a lakáscélú munkáltatói kölcsön odaítéléséről, a bizottság javaslata alapján. 15/2001. (X.1.) Kgy. rendelet 12.§ (1) Dönt a kölcsön összegéről, valamint a kölcsön visszafizetésének határidejéről. 15/2001. (X.1.) Kgy. rendelet 12.§ (2) Megköti a megállapodást a dolgozóval és a dolgozó munkáltatójával. 15/2001. (X.1.) Kgy. rendelet 13.§ (1) 8
A dolgozó részletfizetési kötelezettségét szüneteltetheti, vagy a megállapított havi törlesztés összegét és határidejét módosíthatja. 15/2001. (X.1.) Kgy. rendelet 21.§ Jogosult a szabad pénzeszközök három hónapnál rövidebb idejű lekötésére. mindenkori költségvetési rendelet Kötelezettséget vállalhat és teljesíthet a költségvetési rendeletben elkülönített Elnöki keret terhére, az előre nem látható egyéb feladatok, támogatási kérelmek finanszírozására. mindenkori költségvetési rendelet, A közgyűlés által elfogadott Közbeszerzési Szabályzat szerint gyakorolja az ajánlatkérő jogait és kötelezettségeit. Területfejlesztés területén Dönt a munkaszervezet végrehajtási és beszámolási határidőinek meghatározásáról. Dönt a Támogatott súlyos szerződésszegése esetén az azonnali kármentő intézkedések – felszámolásba, végelszámolásba, végrehajtásba való bejelentkezése – megtételéhez szükséges, illetve ahhoz kapcsolódó lépések megtételéről. Díjak, elismerések területén Javaslatot tesz Nógrád Megye Díszpolgára Kitüntető Cím Nógrád Megye Szontágh Pál Díja Nógrád Megye Madách Imre Díja Nógrád Megye Bérczy Károly Díja Nógrád Megye Szondi György Díja Nógrád Megye Gazdaságáért Díj Nógrád Megye Sajtó Díja Nógrád Megyei Nemzetiségekért Díj odaítélésére. 14/1991. (XI.14.) Kgy. rendelet 2.;3.;5.;7.;8.;10.; 11.; 11/C. § Dönt a „Nógrád Megyéért Díj” adományozásáról. 14/1991. (IX.14.) Kgy. rendelet 11/A.§ (5); 11/B.§ (4) Egyéb területen Sürgős esetben elbírálhatja a megyei önkormányzat jelképei felhasználása iránti kérelmet. 9/1991. (VI. 27.) Kgy. rendelet 8.§ (2) Dönt a képviselői távolmaradás igazolatlanságáról, egyidejűleg rendelkezik a tiszteletdíjlevonásról, illetve annak mértékéről. 14/2003. (VIII. 27.) Kgy. rendelet 4.§ (7) Elbírálja a bizottság elnökének – a távolmaradás igazolatlanságára vonatkozó - döntése ellen benyújtott kifogást. 14/2003. (VIII. 27.) Kgy. rendelet 5.§ 9
Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 15/2012. (VI.11. ) önkormányzati rendelete a megyei közgyűlés által alapított kitüntető címről és díjakról szóló 14/1991. (XI. 14.) Kgy. rendelet módosításáról A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 1. § (6) bekezdése, valamint 16. § (1) bekezdése alapján a következőket rendeli el: 1. A megyei közgyűlés által alapított kitüntető címről és díjakról szóló 14/1991. (XI. 14.) Kgy. rendelet (továbbiakban: rendelet) 11/B. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki: ,,(5) Nógrád Megyéért Díj Emlékplakett: kör alakú, 100 mm átmérőjű, átlag 5 mm vastagságú, bronzból készült kétoldalas plakett; egyik oldalán a Nógrád megye városai és térségei összefogását kifejező, a megyei összetartó erőt jelképező dombormű, másik oldalán középen a megye címere, körülötte felirat: Nógrád Megyéért Díj. Az emlékplakett alkotója: Bobály Attila szobrászművész.” 2. A rendelet 11/C. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki: ,,(5) ,,Nógrád Megyei Nemzetiségekért” Díj Emlékplakett: kör alakú, 100 mm átmérőjű, átlag 5 mm vastagságú, bronzból készült kétoldalas plakett; egyik oldalán a megyében élő nemzetiségek érdekében végzett kiemelkedő tevékenységet jelképező dombormű, másik oldalán középen a megye címere, körülötte felirat: „Nógrád Megyei Nemzetiségekért” Díj. Az emlékplakett alkotója: Bobály Attila szobrászművész.” 3. § Jelen rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Salgótarján, 2012. június 7.
Becsó Zsolt s.k. Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László s.k. Nógrád megyei főjegyző
10
Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 16/2012. (VI.11. ) önkormányzati rendelete Nógrád Megye Önkormányzata 2012. évi költségvetésének módosításáról (II. sz. módosítás) A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése (a továbbiakban: Közgyűlés) az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján Nógrád Megye Önkormányzata 2012. évi költségvetéséről szóló 3/2012. (I. 20.) önkormányzati rendelete (továbbiakban: Kvr.) módosítására a következőket rendeli el:
1.§ (1) A Kvr. 1. § (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: „(1) Az Önkormányzat 2012. évi összevont költségvetését az alábbiak szerint
Megnevezés
E Ft-ban Összesen
Működési célú 1.662.935 354.739 1.308.196
Felhalmozási célú 14.990 10.140 4.850
Előző évi pénzmaradvány igénybevételét:
1.308.196
4.850
1.313.096
Kiadási főösszegét: Bevételi főösszegét:
1.662.935 1.662.935
14.990 14.990
1.677.925 1.677.925
Tárgyévi költségvetési kiadási főösszegét: Tárgyévi költségvetési bevételi főösszegét: Tárgyévi költségvetési hiány összegét:
1.677.925 364.879 1.313.046
állapítja meg.” (2) Az Önkormányzat és a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Hivatala (a továbbiakban: Hivatal) összevont, valamint működési és fejlesztési mérlegét a Kvr. 1. számú melléklete helyébe lépő e rendelet 1. számú melléklete, az Önkormányzat működési és fejlesztési mérlegét a Kvr. 1.1 számú melléklete helyébe lépő e rendelet 1.1 számú melléklete, a Hivatal működési és fejlesztési mérlegét a Kvr. 1.2 számú melléklete helyébe lépő e rendelet 1.2 számú melléklete tartalmazza.
(3) Az 1. § (1) bekezdés szerinti bevételi és kiadási főösszeg költségvetési fejezetenkénti, címenkénti, alcímenként és kiemelt előirányzatok szerinti megoszlását a Kvr. 2. számú melléklete helyébe lépő e rendelet 2. számú melléklete tartalmazza. 2. § A Kvr. a következő 3. § (5) bekezdéssel egészül ki: „(5) A közgyűlés elnöke jogosult e rendelet 2. számú melléklet I. 2.1.4. sorában elkülönített átadott pénzeszköz erejéig, az előre nem látható egyéb feladatok, támogatási kérelmek finanszírozására, 11
kötelezettségek vállalására és teljesítésére. A közgyűlés elnöke a keret felhasználásáról a zárszámadási rendelettel egyidejűleg beszámol a közgyűlésnek.” 3. § E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
Salgótarján, 2012. június 7.
Becsó Zsolt s.k. Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László s.k. Nógrád megyei főjegyző
12
Nógrád Megye Önkormányzata, Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Hivatala 2012. évi költségvetési összevont mérlege Ssz.
Bevételek
1.
Működési jellegű központi támogatás
2.
Központosított előirányzat
3.
Összeg E Ft.
Ssz.
1. számú melléklet
Kiadások
Összeg E Ft.
201 200
1.
Személyi juttatás
418
2.
Munkaadótterhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
30 864
Saját bevétel
46 286
3.
Dologi kiadások
65 574
4.
Működési célú átvett pénzeszköz ÁHT-on belülről
46 878
4.
Átadott pénzeszközök
1 451 894
5.
ÁHT-on kívülről működési pénzeszköz átvétel
59 957 I. Tárgyévi működési kiadások
1 662 935
Működési kiadások összesen
1 662 935
I. Tárgyévi működési bevételek
6.
Működési jellegű pénzmaradvány
Működési bevételek összesen
354 739
114 603
1 308 196
1 662 935
7.
Fejlesztési célú átvett pénzeszköz ÁHT-on kívülről
3 000
5.
Beruházási kiadások
8.
ÁHT-on kívülről felhalmozási pénzeszköz átvétel
5 000
6.
Kölcsön nyújtása
2 850
9.
Felhalmozási kamatbevétel
2 140 II. Tárgyévi fejlesztési kiadások
14 990
Fejlesztési kiadások
14 990
II. Tárgyévi fejlesztési bevételek
10.
Fejlesztési pénzmaradvány
Fejlesztési bevételek összesen
Bevételek mindösszesen
10 140
12 140
4 850
14 990
1 677 925
Kiadások mindösszesen
1 677 925
Nógrád Megyei Önkormányzata 2012.évi költségvetési mérlege
1.1 számú melléklet
E Ft Ssz. 1.
Bevételek Működési jellegű központi támogatás
2.
Központosított előirányzat
3.
Saját bevétel
4.
Működési célú átvett pénzeszköz ÁHT-on belülről
5.
ÁHT-on kívülről működési pénzeszköz átvétel
I. Tárgyévi működési bevételek
6.
Változás
201 200
II.sz. módosítás
Kiadások
201 200
1.
418
418
2.
Munkaadótterhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
43 550
43 550
3.
Dologi kiadások
Változás
Személyi juttatás
5 960
40 628
46 588
4.
Átadott pénzeszközök
53 502
6 455
59 957
5.
Önkormányzati támogatás
260 662
91 051
351 713
260 662
91 051
351 713
3 000
3 000
6. 7.
Fejlesztési célú átvett pénzeszköz ÁHT-on kívülről
8.
ÁHT-on kívülről felhalmozási pénzeszköz átvétel
5 000
5 000
9.
Felhalmozási kamatbevétel
2 140
2 140
10 140
10 140
2 850
-
2 850
7 290
10 140
263 512
98 341
361 853
II. Tárgyévi fejlesztési bevételek
10.
Ssz.
Eredeti ei (I.sz.módosítás)
II.sz. módosítás -
44 918
-
34 704
10 214
53 502
87 706
141 208
160 242
35 199
195 441
I. Tárgyévi működési kiadások
258 662
88 201
346 863
Működési kiadások összesen
258 662
88 201
346 863
Beruházási kiadások
2 000
10 140
12 140
Kölcsön nyújtása
2 850
II. Tárgyévi fejlesztési kiadások
4 850
10 140
14 990
Fejlesztési kiadások
4 850
10 140
14 990
263 512
98 341
361 853
Működési jellegű pénzmaradvány
Működési bevételek összesen
7.
Eredeti ei (I.sz.módosítás)
Fejlesztési pénzmaradvány
Fejlesztési bevételek összesen
Bevételek mindösszesen
-
2 850
-
Kiadások mindösszesen
2 850
Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Hivatala 2012.évi költségvetési mérlege
1.2 számú melléklet
E Ft Ssz.
Bevételek
1.
Működési jellegű önkormányzati támogatás
2.
Saját bevétel
3.
Működési célú átvett pénzeszköz ÁHT-on belülről
I. Tárgyévi működési bevételek
4.
Eredeti ei (I.sz.módosítás)
Változás
II.sz. módosítás
160 242
35 199
195 441
1.
Személyi juttatás
112 960
1 643
114 603
2 736
2 736
2.
Munkaadótterhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
30 420
444
30 864
290
290
3.
Dologi kiadások
16 862
4.
Átadott pénzeszközök
160 242
Működési jellegű pénzmaradvány
Működési bevételek összesen
160 242
38 225
198 467
1 308 196
1 308 196
1 346 421
1 506 663
II. Tárgyévi fejlesztési bevételek
5.
Fejlesztési pénzmaradvány
Fejlesztési bevételek összesen
Bevételek mindösszesen
4 850
4 850
-
4 850
4 850
160 242
1 351 271
1 511 513
Ssz.
Kiadások
Eredeti ei (I.sz.módosítás)
Változás
II.sz. módosítás
38 498
55 360
1 310 686
1 310 686
I. Tárgyévi működési kiadások
160 242
1 351 271
1 511 513
Működési kiadások összesen
160 242
1 351 271
1 511 513
II. Tárgyévi fejlesztési kiadások
-
-
-
Fejlesztési kiadások
-
-
-
160 242
1 351 271
1 511 513
5.
Beruházási kiadások
6.
Kölcsön nyújtása
Kiadások mindösszesen
Nógrád Megye Önnkormányzata 2012. évi költségvetésének részletezése (II. sz. módosítás)
Kiemelt FejeAlKöltségCím előirányzet cím viselő zat I. 1. 1. 1. 2. 2. 1. 2. 3. 1. 2. 3. 2.
1. 1. 2. 3. 4.
3.
1. 3
II. 1.
1. 1. 2. 3.
2.
1. 3. 2.
3.
1. 3. 2. 3. 3. 3.
4.
1. 4.
1. 2. 6. 7.
Hivatal törzsszámán megjelenő tételek
3.
Kiemelt előirányzat
Közgyűlés közvetlen kiadásai Képviselő testület kiadásai 2011.évi bizottsági szerkezet miatti 2 havi költség Személyi juttatás Munkaadótterhelő járulékok és szociális hozzájárulási 2012.évi bizottsági szerkezet alapján 10 havi költség Személyi juttatás Munkaadótterhelő járulékok és szociális hozzájárulási Dologi kiadások Kitüntetések, díjak Személyi juttatás Munkaadótterhelő járulékok és szociális hozzájárulási Dologi kiadások Elnöki kabinet kiadásai Személyi juttatás Munkaadótterhelő járulékok és szociális hozzájárulási Dologi kiadások Átadott pénzeszköz Rendezvények, kiadványok Dologi kiadások
Összeg E Ft.
adó
Változás Kiadás
Bevétel Összeg E Ft
Alcím összesen E Ft
Összeg E Ft.
-
15 200 4 104 900
adó
1 350 365 200
Összeg E Ft
adó
33 801 9 126 12 962
Összeg E Ft.
Alcím összesen E Ft
1 415
Cím összesen E Ft
Bevétel Fejezet összesen E Ft 81 791
Összeg E Ft
26 978 6 274 4 939 1 335
-
20 204 15 200 4 104 900
1 915
-
55 889
Személyi juttatás (ebből Esélyek Háza kiadásai 2.136 E Ft)
Fejezet összesen E Ft 2 491
-
20 204 adó
Munkaadótterhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (ebből Esélyek Háza kiadásai 578 E Ft) Dologi kiadások Megyeháza üzemeltetésével kapcsolatos költségek Dologi kiadások Szolgáltatások, egyéb dologi kiadások költsége Dologi kiadások Számlavezetés költsége Dologi kiadások ÁFA befizetés Dologi kiadások Egyéb kiadások Dologi kiadások Pénzmaradványt terhelő kiadások Átadott pénzeszköz
Cím összesen E Ft
II.módosítás Kiadás
Bevétel
4 939 1 335
1 415
-
500
1 350 365 300
55 889
500 -
-
3 076
-
3 076
4 076 1 000
-
2 000
2 000
5 249
15 490 2 800 -
34 687
26 925
34 687
7 762
7 762 -
7 762 1 600
4 140
1 600
1 600 -
540
540 -
540 2 000
2 000
2 000 -
2 000 1 309 686
1 309 686
1 309 686 160 242
160 242
1
1 309 686
1 309 686
1 511 513
1 511 513
1 309 686 1 351 271
2 736 290 1 308 196 4 850 35 199
4 140
1 600 540
160 242
26 925 26 925
7 762
160 242
81 209
16 299 4 247 26 925
-
160 242
81 209 60 663
809 1 447
-
2 000
1 429 722
5 249
2 993
-
2 000
1 353 762
75 960
57 670
-
52 813
2 000
75 960 75 960
52 813 33 801 9 126 8 886 1 000
2 000
Hivatal kiadásai Hivatal működtetésnek kiadásai
I.-II. cím bevételei Saját bevétel Működési célú átvett pénzeszköz Pénzmaradvány - működési Pénzmaradvány - fejelsztési Működési intézményi támogatás
Eredeti előirányzat (I. módosítás) Kiadás Alcím Cím Fejezet összesen összesen összesen E Ft E Ft E Ft 84 282 28 393 6 274
2. számú melléklet
1 351 271
1 351 271
1 351 271 2 736 290 1 308 196 4 850 195 441
1 511 513
1 511 513
Nógrád Megye Önnkormányzata 2012. évi költségvetésének részletezése (II. sz. módosítás)
Kiemelt FejeAlKöltségCím előirányzet cím viselő zat
III.
Üzemeltetési kiadások Megyeházán belül elfoglalt terület költségei Közös költségek Dologi kiadások Takarítás költsége Dologi kiadások Szolgáltatások, egyéb dologi kiadások költsége Dologi kiadások Átadott pénzeszköz
1. 1. 3. 2. 3. 3. 3. 4. IV. 1.
1. 3. 2. 1. 2. 3. 3. 1. 4. 2. 4.
V. 1.
1. 5.
VI. 1.
1.
1.
1.
3. VII. 4. 2.
1. 4.
VIII. 1.
1. 6.
IX. 1.
1. 1. 2. 3.
Önkormányzat törzsámán megjelenő tételek
3. 2.
Kiemelt előirányzat
Egyéb kiadások Számlavezetés költsége Dologi kiadások 2011. évről áthúzódó kiadások Személyi juttatás Munkaadótterhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Egyéb kiadások Dologi kiadások 2011.év állami támogatás elszámolása Átadott pénzeszköz Területi nemzetiségi önkormányzatok támogatása átadása Átadott pénzeszköz Elhasználódott eszközök pótlása, új beszerzés, felújítás Eszközök beszerzése Intézményi beruházási kiadás (ebből telefonközpont és rendszer 1.600 E Ft források realizálása függvényében gépkocsi 5.540 E Ft ter.fejl.feladatokra gépkocsi, egyéb eszk.besz. 5.000 E Ft) Tartalék Általános tartalék Dologi kiadások Területfejlesztési Tanács jogutódlása Számlamaradvány, értékpapír forgalom Átadott pénzeszköz NEOGRADIENSIS Régió Egyesület támogatása Átadott pénzeszköz Lakásalap Munkáltatói kölcsön nyújtása Kölcsön nyújtása Esélyek Háza programok támogatása Pályázati program költségei Személyi juttatás Munkaadótterhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások
Összeg E Ft.
Eredeti előirányzat (I. módosítás) Kiadás Cím Fejezet Alcím összesen összesen összesen E Ft E Ft E Ft
Változás Kiadás
Bevétel Összeg E Ft
Alcím összesen E Ft
Összeg E Ft.
-
25 550
-
1 375
1 375 1 375 7 762 7 762
-
3 271 678
-
1 523
25 550
-
1 251
-
1 251
-
2 000
2 000 2 000 -
-
1 375
-
2 593
29 518
4 491 678
1 523
-
37 600
4 774
477
-
1 251
-
2 000
-
37 123
36 264
37 123
36 264 859 859 10 140 10 140
12 140
10 140
10 140
12 140
12 140
2 000
2 000
96 907
103 407
12 140
2 000
53 502
477
477
859
53 502
5 169
-
2 000 2 000
Összeg E Ft
5 169
859
2 000
Bevétel Fejezet összesen E Ft
5 169 -
36 264
2 000
Cím összesen E Ft
-
36 264
-
2 000
Alcím összesen E Ft
-
-
1 251
2 000
Összeg E Ft.
32 349
5 251
2 000
-
Összeg E Ft
29 518
5 251 2 000
Fejezet összesen E Ft
-
34 687
II.módosítás Kiadás
Bevétel
Cím összesen E Ft
34 687 25 550 25 550
2. számú melléklet
-
-
43 405
49 905
2 000
2 000
2 000 53 502
49 905
53 502
103 407
43 405
96 907 6 500
6 500
6 500
6 500
2 850 2 850
-
2 850
-
2 850
-
2 850
2 850
2 850
3 246
3 246
195 441
195 441
195 441
361 853
361 853
361 853
361 853
723 706
723 706
723 706
361 853
2 850 2 980 2 980
266
2 980
266
2 980
3 246
266 3 246
266
X. 1.
1. 4.
I.-II.fejezethez önkormányzati támogatás Működési intézményi támogatás
III.-X. cím bevételei Önkormányzat támogatása Központosított előirányzat Saját bevétel Működési célú átvett pénzeszköz átvétel ÁHT-on belül TFT pénzeszköz, egyéb ÁHT-on kívüli működési átvétel Felhalmozási kanatbevétel Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel ÁHT-on belülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel ÁHT-on kívülről Pénzmaradvány
Technikai összegezés
160 242
160 242
160 242
35 199
160 242
35 199
35 199
35 199
263 512
263 512
263 512
263 512
195 441
98 341
98 341
98 341
98 341
201 200
5 960 53 502
2 850
527 024
-
527 024
527 024
527 024
263 512
2
201 200 418 43 550 46 588 59 957 2 140 3 000 5 000 -
418 43 550 40 628 6 455 2 140 3 000 5 000 2 850
196 682
196 682
196 682
196 682
98 341
723 706
Nógrád Megye Önkormányzatának 2012. évi költségvetésének likviditási terve (II. sz. módosítás)
1. számú tábla
E Ft.
Hónap
Működési támogatás szerinti kiadás
Január
1 861
Február
4 299
Március
Pénzmaradványt terhelő kiadások
Területfejlesztési Tanács támogatása
Lakásalap
Esélyek Háza
1 282 979
Összesen
1 284 840
Pénzmaradvány
Egyenleg
4 231
32 437
96 557
98 294
34 174
10 751
10 751
17 656
41 079
Április
43 862
43 862
48 361
45 578
Május
25 944
1 326
27 270
24 542
42 850
Június
39 944
7 826
47 770
24 542
19 622
17 000
Július
35 945
1 326
37 271
24 542
6 893
43 000
Augusztus
24 944
1 326
26 270
24 542
5 165
12 000
Szeptember
21 945
1 326
23 271
24 542
6 436
6 500
Október
24 144
1 326
25 870
24 542
5 108
6 500
November
24 146
1 326
25 472
24 542
4 178
6 500
December
24 944
1 327
26 271
24 543
2 450
6 500
Összesen
282 729
86 298
1 282 979
103 407
Várható maradvány MINDÖSSZESEN
5 960
400
400
5 960
2 450 282 729
1 282 979
103 407
2 850
1 675 475
1 313 046
Bevétel
Megyei önkormányzati tartalékra beadott igénylés felhasználási terve
1 313 046
364 879
98 000
2 450 5 960
1 677 925
98 000
Nógrád Megye Önkormányzatának 2012., 2013., 2014. évi költségvetési mérlegei
Ssz.
Bevételek
1.
Állami támogatás
2.
Átvett pénzeszközök
2012. év E Ft.
2013. év E Ft.
2014. év E Ft.
201 200
250 000
300 000
59 462
60 000
60 000
Ssz. 1.
Kiadások Személyi juttatás
2. számú tábla
2012. év E Ft.
2013. év E Ft.
2014. év E Ft.
112 960
138 000
170 000
2.
Munkaadótterhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
30 420
38 000
49 000
3.
Dologi kiadások
61 780
70 000
75 000
4.
Átadott pénzeszközök
53 502
60 000
60 000
I. Tárgyévi működési bevételek
260 662
310 000
360 000
I. Tárgyévi működési kiadások
258 662
306 000
354 000
Működési bevételek összesen
260 662
310 000
360 000
Működési kiadások összesen
258 662
306 000
354 000
II. Tárgyévi fejlesztési bevételek
3.
Fejlesztési pénzmaradvány
Fejlesztési bevételek összesen
Bevételek mindösszesen
2 850
3 000
3 000
2 850
3 000
3 000
263 512
313 000
363 000
5.
Beruházási kiadások
2 000
4 000
6 000
6.
Kölcsön nyújtása
2 850
3 000
3 000
II. Tárgyévi fejlesztési kiadások
4 850
7 000
9 000
Fejlesztési kiadások
4 850
7 000
9 000
263 512
313 000
363 000
Kiadások mindösszesen
II. A KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI 43/2012. (VI.7.) Kgy.
Tárgy: Jelentés az elmúlt közgyűlésen hozott határozatok végrehajtásáról, a két ülés között történt főbb eseményekről, átruházott hatáskörben hozott döntésekről és a közgyűlés ülésére készült előterjesztésekhez kapcsolódó bizottsági véleményekről, javaslatokról
HATÁROZATA 1. A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról szóló beszámolót jóváhagyólag tudomásul veszi. 2. a)
A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a megyei integrált térségi fejlesztési programjavaslatok összegyűjtése céljából készült − a határozat 1. számú mellékletét képező − tervezési felhívást jóváhagyólag tudomásul veszi.
b) A közgyűlés utasítja elnökét, hogy a tervezési felhívás – honlapon történő – közzététele céljából a szükséges intézkedéseket tegye meg. Határidő: haladéktalanul Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke 3. A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése egyetért azzal a Nógrád Megyei Szakképzésszervezési Társulástól érkező igénnyel, mely Nógrád Megye Önkormányzata részéről is elvárja a következők rögzítését: „Nógrád Megye Önkormányzata kijelenti, hogy a Társulásba vagyont nem vitt be, ezért a feleknek egymással elszámolási kötelezettsége nem keletkezett, továbbá társulási tagságának megszűnésével kapcsolatosan sem a Társulással, sem a Társulás tagjaival szemben további követelése nincs, további igényérvényesítéssel nem él.” A közgyűlés felhatalmazza elnökét és a főjegyzőt a 2011. december 29-én megkötött megállapodáson alapuló e tartalmú jognyilatkozat aláírására és kiadására. Határidő: haladéktalanul Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke dr. Barta László, megyei főjegyző 4. A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése tudomásul veszi, hogy a rétsági 395/1. hrsz-ú és a salgótarjáni 1793 hrsz-ú ingatlanok a Magyar Állam tulajdonába és a GYEMSZI kezdeményezése esetén annak vagyonkezelésébe kerül. A közgyűlés felhatalmazza elnökét és a főjegyzőt a szükséges intézkedések megtételére, megállapodások aláírására. Határidő: haladéktalanul Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke dr. Barta László, megyei főjegyző 5. A közgyűlés a bizottságainak átruházott hatáskörében hozott döntéseit az 2-4. sz. mellékletek szerint elfogadja. Salgótarján, 2012. június 7. Becsó Zsolt s.k. Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László s.k. Nógrád megyei főjegyző 19
A 43/2012. (VI. 7.) Kgy. határozat 1. sz. melléklete TERVEZÉSI FELHÍVÁS
Nógrád Megye Önkormányzata, mint a területi fejlesztéspolitika és fejlesztési tervek kidolgozásáért felelős szervezet, tervezési felhívást tesz közzé azzal a céllal, hogy Nógrád megye területéről integrált térségi fejlesztési programjavaslatokat gyűjtsön össze a 2014-2020 időszakra készülő megyei fejlesztési koncepcióhoz. Programjavaslatot benyújthat:
bármely szervezet vagy magánszemély
Benyújtási határidő: 2012. július 06. A benyújtandó program szakmai elvárásai: • •
•
adjon választ a megyében, az érintett térségben fennálló társadalmi-gazdasági problémák komplex megoldására térségi integrált fejlesztésre tegyen javaslatot, azaz több területi szereplő által együttműködésben végrehajtott, több ágazatot érintő, több tématerületet felölelő, egymás között kölcsönhatásokat optimalizáló fejlesztési programot fogalmazzon meg legyen programszemléletű, azaz ne adott térségi projektek összességét jelentse, hanem valódi partnerséget építsen, jelenjen meg benne az egyes szereplők, adottságok, kompetenciák, források egymást erősítő hatása.
A programjavaslat ajánlott tartalma: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
Összefoglaló A programot megvalósító szervezet és partnereinek rövid bemutatása A fejlesztési igény megalapozása (helyzetelemzés) A program célkitűzése, elvárt eredményei, hatásai Célcsoportok A tervezett program tartalmának bemutatása (részprojektek, előkészítettség) Cselekvési és ütemterv negyedéves bontásban Fenntartási, működtetési javaslat A program pénzügyi kereteinek meghatározása Kockázatok felmérése
A programjavaslat maximális terjedelme 25 oldal. Benyújtás helye és bővebb információ: Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 3100 Salgótarján, Rákóczi u. 36. Tel.: 32/421-400 E-mail:
[email protected] Benyújtás módja: 1 db nyomtatott és 1 db elektronikus példány CD lemezen, személyesen vagy postai úton
20
44/2012. (VI.7.) Kgy.
Tárgy: a közgyűlés és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló rendelet módosításával összefüggő intézkedések
HATÁROZATA
A közgyűlés felkéri a Nógrád megyei főjegyzőt, hogy a közgyűlés és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 24/2003. (XII. 29.) Kgy. rendelet hatályos szövegét a testület 2012. június 7-én elfogadott módosításaival foglalja egységes szerkezetbe, majd a megyei önkormányzat honlapján tegye közzé. Határidő: 2012. július 1. Felelős: dr. Barta László, Nógrád megyei főjegyző
Salgótarján, 2012. június 7.
Becsó Zsolt s.k. Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László s.k. Nógrád megyei főjegyző
24
45/2012. (VI.7.) Kgy.
Tárgy: a Nógrád Megyéért Díj, valamint a ,,Nógrád Megyei Nemzetiségekért” Díj emlékplakettjeinek elkészítése, valamint a megyei közgyűlés által alapított kitüntető címről és díjakról szóló 14/1991. (XI. 14.) Kgy. rendelet módosításáról szóló rendelethez kapcsolódó intézkedés
HATÁROZATA 1. A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése utasítja elnökét és a főjegyzőt, hogy kösse meg Bobály Attila szobrászművésszel a Nógrád Megyéért Díj, valamint a Nógrád Megyei Nemzetiségekért Díj emlékplakettjeinek elkészítésére vonatkozó megbízási szerződést. Határidő: 2012. június 22. Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke dr. Barta László, Nógrád megyei főjegyző 2. A közgyűlés felkéri a Nógrád megyei főjegyzőt, hogy a megyei közgyűlés által alapított kitüntető címről és díjakról szóló 14/1991. (XI. 14.) Kgy. rendelet hatályos szövegét a testület 2012. június 7-én elfogadott módosításaival foglalja egységes szerkezetbe, majd a megyei önkormányzat honlapján tegye közzé. Határidő: 2012. június 15. Felelős: dr. Barta László, Nógrád megyei főjegyző Salgótarján, 2012. június 7.
Becsó Zsolt s.k. Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László s.k. Nógrád megyei főjegyző
25
46/2012. (VI.7.) Kgy.
Tárgy: Nógrád Megye Önkormányzata költségvetésének módosítása (II. végrehajtásával kapcsolatos intézkedések
2012. évi módosítás)
HATÁROZATA 1. A közgyűlés felhatalmazza elnökét és a megyei főjegyzőt, hogy Nógrád Megye Önkormányzata 2012. évi költségvetése 2. sz. melléklete V. fejezet Elhasználódott eszközök pótlása, új beszerzés, felújítás előirányzatán belül megtervezett tételek beszerzése érdekében – a források realizálása függvényében – kötelezettséget vállaljanak, szerződést kössenek, illetve az ehhez kapcsolódó intézkedéseket megtegyék. Határidő: értelemszerűen Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke dr. Barta László, megyei főjegyző 2. A közgyűlés – annak érdekében, hogy a Munkáltatói lakásépítés és vásárlás támogatási számlán lévő átmenetileg szabad pénzeszköz a Magyar Államkincstárnál értékpapír műveletre fordítható legyen - felhatalmazza elnökét és a megyei főjegyzőt, kötelezettséget vállaljanak, az ehhez kapcsolódó intézkedéseket megtegyék. Határidő: értelemszerűen Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke dr. Barta László, megyei főjegyző
Salgótarján, 2012. június 7.
Becsó Zsolt s.k. Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László s.k. Nógrád megyei főjegyző
26
47/2012. (VI.7.) Kgy.
Tárgy: Nógrád Megye Önkormányzata 2010 - 2014. évi gazdasági programjának megújítása I. forduló
HATÁROZATA
1.
A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése megtárgyalta és a határozat melléklete szerint tervezetként elfogadja Nógrád Megye Önkormányzata 2010-2014. évi megújított gazdasági programjáról készült javaslatot.
2.
A közgyűlés utasítja elnökét és a főjegyzőt, hogy a közgyűlés 2012. szeptemberi ülésén második fordulóban történő megtárgyalásra a tervezetet a bizottságok tagjainak, egyéb „érdekelt” szervek képviselőinek véleményeivel, javaslataival ellátva készítse elő. Határidő: szöveg szerint Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke, dr. Barta László, megyei főjegyző
Salgótarján, 2012. június 7.
Becsó Zsolt s.k. Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László s.k. Nógrád megyei főjegyző
27
A 47/2012. (VI. 7.) Kgy. határozat melléklete
NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATA 2010 - 2014. ÉVI MEGÚJÍTOTT GAZDASÁGI PROGRAMJA
TARTALOMJEGYZÉK
I. Bevezetés II. Célkitűzések III. Feladatok III. 1. A gazdálkodás feltételrendszere III. 1. a) Költségvetési feltételek III. 1. b) Ellenőrzés III. 2. Térség- és gazdaságfejlesztés III. 2. a) Gazdaságfejlesztés III. 2. b) Közlekedésfejlesztés III. 2. c) Turizmusfejlesztés III. 2. d) Területi tervezés III. 3. Önkormányzatunk kapcsolatrendszerének erősítése III. 3. a) Hazai kapcsolatok III. 3. b) Nemzetközi kapcsolatok III. 3. c) Sport III. 3. d) Egyéb társadalompolitikai feladatok IV. A program megvalósításának feltételei
Oldal 1. 2. 2. 2. 2. 4. 4. 4. 5. 5. 6. 6. 6. 6. 7. 7. 7.
I. Bevezetés A 2012. év a megyei önkormányzatok „életében” alapvető változást hozott. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: új Ötv) 27. § (1) bekezdése szerint: „ A megyei önkormányzat területi önkormányzat, amely törvényben meghatározottak szerint területfejlesztési, vidékfejlesztési, területrendezési, valamint koordinációs feladatokat lát el.” A területfejlesztési és területrendezési feladatokat a 2011. évi CXCVIII. törvénnyel módosított 1996. évi XXI. törvény rögzíti. Eszerint a megyei önkormányzat a területfejlesztés alapegysége, amelynek feladata a szükséges tervezési feladatok ellátása és a hazai decentralizált források kezelése. A megyei önkormányzat jogutódja a regionális fejlesztési és a megyei területfejlesztési tanácsnak. Az új Ötv 116. §-a szerint az önkormányzat hosszú távú fejlesztési elképzeléseit legalább a közgyűlés megbízatásának időtartamára gazdasági programban, fejlesztési tervben rögzíti. A dokumentumnak tartalmaznia kell mindazokat a célkitűzéseket és feladatokat a megyei fejlesztési elképzelésekkel és az önkormányzat költségvetési lehetőségeivel összhangban, amelyek a helyi társadalmi, környezeti és gazdasági adottságok figyelembevételével ellátandó feladatok biztosítását, színvonalának javítását szolgálják. A program tehát az önkormányzat átfogó, a közgyűlés és hivatal választási ciklusra szóló gazdasági és szakmai stratégiai tervdokumentuma. Közgyűlésünk a 3/2011. (II. 17.) számú határozatával fogadta el a 2010-2014. évre szóló gazdasági programját, melynek megújítása a 2012. január 1-jével megváltozott megyei önkormányzati feladatkör miatt szükséges. Az új program kialakításánál figyelembevételre kerültek: -
a megyei területfejlesztési koncepcióban, a megyei területfejlesztési stratégiai programban, valamint a megyei közgyűlés által jóváhagyott megyei területrendezési tervben, a megyei sportkoncepcióban foglaltak.
A megyei önkormányzat gazdasági programja aktualizálásánál meghatározó volt a tényleges területpolitikai centrummá válás és a 2014 – 2020-as Európai Uniós fejlesztési ciklusra való feltételek kialakítása.
II. Célkitűzések Nógrád Megye Önkormányzata stratégiai célja: a megyei önkormányzat területi önkormányzatként való ténykedésének erősítése és bővítése. Ezen belül kiemelendő: -
-
a bevételek és a kiadások összhangjának megteremtése, a megye társadalmi – gazdasági fejlődése érdekében való erőteljesebb fellépés és projektgenerálás, a jelenlegi Európai Uniós tervezési ciklus adta lehetőségek megyei hasznosításának segítése és a következő, 2014 – 2020-as ciklusra való megyei felkészülés összefogása, a települési önkormányzatokkal, a megye vállalkozásaival, a kamarákkal és a civil szférával való együttműködés erősítése a területi koordináció fokozásával, a megyei tervezés országos tervezési folyamatokba történő beillesztése, valamint a határon átnyúló térségre történő kiterjesztése, a 2014-2020. időszakra készülő megyei fejlesztési koncepció előkészítése.
A munkaprogramban foglalt célkitűzések megvalósítása az állami szervekkel, a megyében működő települések és a szomszédos megyék önkormányzataival, a megyei gazdasági életet meghatározó személyiségeivel, az európai uniós és egyéb nemzetközi partnerekkel való, a kölcsönös érdeken alapuló, együttes, átgondolt, jól koordinált együttműködést igényel. A gazdasági program megvalósulásához a megyei önkormányzat részéről alapvető feltétel, hogy rendelkezzen azokkal a forrásokkal, amelyek lehetővé teszik az önkormányzati törvény szerint kötelező feladatai ellátását, továbbá, hogy a feladatellátás módját, szerkezetét hozzá tudja rendelni a források változásához.
III.
Feladatok
III.1 A gazdálkodás feltételrendszere a) Költségvetési feltételek A gazdaságpolitikai folyamatokat meghatározó kormányprogram célul tűzte ki a kisebb, de hatékonyabban működő közszféra kialakítását és ehhez kapcsolódóan az államháztartás egyensúlyának javítását szolgáló intézkedéseket és feladatokat, valamint az adósságállomány arányának csökkentését. A megyei önkormányzat – mint az államháztartás egyik egysége – pénzügyi-gazdasági helyzete vonatkozásában nem függetleníthető a makrogazdasági folyamatoktól:
-
meghatározóak a makrogazdasági mutatók: a GDP, az infláció mértéke, a közösségi fogyasztás lehetőségének arányai és a beruházási ráta; a jogszabályok alapján ellátandó közszolgáltatási feladatok összetétele és mértéke.
A költségvetési politika kiemelt területei az éves költségvetési törvényekben változhatnak, ami folyamatos alkalmazkodást igényel. A megyei önkormányzat által vállalt feladatok megvalósítása évente a költségvetési rendeletben realizálódhat a tényleges pénzügyi lehetőségektől függően. Önkormányzatunk költségvetésének kiadási lehetőségeit és korlátait döntően meghatározzák az ellátandó feladatokhoz kapcsolt források: - a központi költségvetésből kapott működési források, - a saját bevételek mértéke, - a pályázati források és feltételek. A feladatrendszer átalakítása miatt alapvetően megváltozott a megyei önkormányzat gazdasági alapja. A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről szóló 2011. évi CLIV. törvény alapján a megyei önkormányzat vagyoni elemei – kivéve az átadás-átvételi megállapodásban megjelölt, a feladatainkhoz, működésünkhöz szükséges vagyoni kört – az állam tulajdonába kerültek. A vagyoni helyzet változása jelentősen meghatározza a megyei önkormányzat működési bevételének lehetséges körét. A megyei önkormányzat 2012-től a Magyar Államkincstárnál köteles a költségvetési számláit vezetni, hitelfelvételre nem jogosult, a pénzeszközök után kamatbevétele nem keletkezik. A költségvetési egyensúly megtartása, a likviditási gondok megoldása egyéb központi finanszírozási forrásokból történhet. A hatékony és racionális gazdálkodás folyamatosan szükségessé teszi: - a célszerű, hatékony költségtakarékos struktúra kialakítását, - a kiadások, kötelezettségvállalások folyamatos elemzését, felülvizsgálatát. A gazdálkodásban továbbra is biztosítani szükséges a következő államháztartási és számviteli alapelveket: - a pénzügyi egyensúly fenntartása, - a működőképesség biztosítása, - a kötelező feladatok ellátása, - a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény szerinti kötelező juttatások biztosítása, - a halaszthatatlan fejlesztési és felújítási feladatok végrehajtása, - a közpénzek hatékony és ellenőrizhető felhasználása, - a tervezés és beszámolás teljeskörűsége és nyilvánossága.
Racionális gazdálkodással és a pályázatok teljeskörű feltárásával kell biztosítani önkormányzatunk működőképességét. Az egyensúly megőrzése érdekében a feladatokat szükség szerint rangsorolni és racionalizálni szükséges. b) Ellenőrzés A belső ellenőrzés alapja a 370/2011. (XII.31.) Kormányrendelet, a Belső Ellenőrzési Kézikönyv és az éves munkaterv. Az önkormányzat célkitűzései határozzák meg a kapcsolódó belső ellenőrzési célokat. A megváltozott feladatrendszerhez szükséges igazítani az ellenőrzési feladatokat is. Az ellenőrzésnek elemezni, vizsgálni kell a rendelkezésre álló erőforrásokkal való gazdálkodást, a vagyon megóvását és gyarapítását, az elszámolások megfelelőségét, a beszámolók valódiságát, helyességét. A feladatok ellátásánál a gazdaságos és költségtakarékos prioritásoknak kell érvényesülnie, ezért elsődlegesen a pénzügyi, a gazdaságossági és teljesítményellenőrzésekre van szükség. A belső ellenőrzés feladata elemezni, vizsgálni és értékelni a belső kontrollrendszerek kiépítésének, működésének, jogszabályoknak és szabályzatoknak való megfelelését, valamint működésének gazdaságosságát, hatékonyságát és eredményességét. Az ellenőrzések által feltárt hiányosságok megszüntetése, az ellenőrzési tapasztalatok hasznosítása súlyponti feladatot képez. Az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács és a Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanács jogutódlásából eredően kiemelt feladatot jelent a folyamatban lévő pályázatok ellenőrzéseiben történő részvétel, valamint ennek eredményeként a szükséges intézkedések megtételére vonatkozó javaslatok összeállítása. III.2. Térség- és gazdaságfejlesztés a) Gazdaságfejlesztés A megye társadalmi-gazdasági felzárkózásának biztos alapja az ipari növekedés, ugyanakkor a megye erőteljes területi differenciálódása ennek gátja is. A megye fejlettebb nyugati fele és elmaradottabb keleti fele problémáinak kezelése eltérő megoldásokat igényel. Általános gondként jelentkezik a magas munkanélküliség kezelése és a tartós foglalkoztatás biztosítása, valamint a hátrányos helyzetűek felzárkózásának gazdasági alapú elősegítése. Ezen nehézségek kezeléséhez a települési önkormányzatok, az érintett állami szervek, a vállalkozói és munkavállalói szervezetek intézményes összefogása szükséges. E téren a megyei önkormányzat kezdeményező szerepet kell, hogy vállaljon. Kiemelt feladatként kell kezelni: - az ipari parkok és iparterületek fejlesztését,
-
a kiemelt gazdaságfejlesztési programok megvalósításának fejlesztését, a befektetésösztönzés és vállalkozásélénkítés szervezeti és eszközrendszerének megyei szintű megújítását, a turizmus fejlesztését, az agrárszektor versenyképességének javítását, a kistermelők érdekérvényesítő képességének erősítését, a projektgenerálás eszközével a Új Széchenyi Terv adta lehetőségek és a vidékfejlesztési pályázatok hasznosításának erősítését.
b) Közlekedésfejlesztés A közlekedésfejlesztés terén a megye, a kistérségek és a települések elérhetőségének általános javítása mind a gazdasági fejlődés, mind a mindennapi élet folytatásának alapvető feltétele. Egyaránt fontos a mai rendkívül rossz helyzet felszámolása és a jövőbeni kiemelt fejlesztések megalapozása. Mindezek érdekében feladatként fogalmazódik meg: - a meglévő közúthálózat-felújítás fokozásának elérése, - a vasúti személy- és áruszállítás érdekében a fő- és szárnyvonalak fennmaradásának biztosítása, - a megye főúthálózata teherbírásának növelése érdekében új projektek kezdeményezése. c) Turizmusfejlesztés Bármilyen statisztikai adatot nézünk, a turizmus Nógrád megye gazdaságában szerény helyet foglal el, és mutatóink önmagunkhoz képest is stagnáló, vagy romló tendenciát mutatnak. Megyénk régión belüli turisztikai pozícióját döntően befolyásolja, hogy nem rendelkezik erős turisztikai attrakciókkal, valamint figyelemre méltó kínálati elemei földrajzi közelségük ellenére sem alkotnak egységes rendszert. Az utóbbi években kiformálódott egy közepes vonzást jelentő kínálati együttes, amelynek meghatározó elemei: a nyugat-nógrádi Börzsöny-alja településeinek Bánkig húzódó övezete, Hollókő Világörökség falu, az Európai Diplomás Ipolytarnóc Ősmaradványok Természetvédelmi Terület bemutató hely, a salgótarjáni Bányamúzeum és Szentkút zarándokhely. Az elmúlt másfél évben a „Próbáljon szerencsét Hollókőn!”, valamint a Mátraverebély-Szentkút projekt is előkészítésre került. Tekintettel arra, hogy Nógrád megye gazdasági-, társadalmi fejlődése szempontjából mindkét projekt kiemelt jelentőséggel bír, közgyűlésünk kinyilvánította támogatási szándékát.
d) Területi tervezés Nógrád megye gazdasági, társadalmi fejlődése érdekében különös figyelmet igényel a területfejlesztés alapdokumentumainak összeállítása. 2012-től a megyei önkormányzatok legfontosabb feladatává a megyei szintű fejlesztéspolitikai – ideértve a vidékfejlesztést is – és területrendezési feladatok ellátása vált, magában foglalva a fejlesztési tervek készítését. A megfelelő társadalmi egyeztetésre, koordinált tervezésre építve szükséges elkezdeni a stratégia alkotás folyamatát, megteremtve a szintek, szektorok és ágazatok összhangját. A megye területéről összegyűjtésre kerülő integrált térségi fejlesztési programjavaslatok alapulvételével szükséges kidolgozni a 2014-2020. időszakra vonatkozó megyei fejlesztési koncepciót. III.3. Önkormányzatunk kapcsolatrendszerének erősítése a) Hazai kapcsolatok A megyei önkormányzat kapcsolatainak erősítése több területen lehetséges, illetve szükséges egy erőteljes fejlesztési centrumként működő területi önkormányzati feladatvállaláshoz. A meglévő, jól kialakult kapcsolatok elmélyítése mellett újak kialakítása is szükséges, amelyek a megyéhez tartozás és a megyetudat erősítéséhez, illetve az önkormányzat tevékenysége társadalmi elismeréséhez kapcsolódnak. Ezen belül kiemelendő: - a regionális és megyei területfejlesztési konzultációs fórumok adta lehetőségek aktív hasznosítása, - a megyék közötti együttműködés erősítése, - a megye településeivel és kistérségi társulásaival való kapcsolat erősítése, bővítése, - a megyében működő állami szervekkel, gazdasági kamarákkal, szakmai és érdekképviseleti szervekkel az együttműködés gyakorlatiassá tétele, napi szintűvé emelése, - önkormányzatunk honlapjának tartalmi fejlesztése, korszerűsítése, - az általunk szervezett hivatalos ünnepségeink és rendezvények, illetve a készített kiadványok tematikus egységesítése, különös tekintettel a nógrádi összetartozás tudatosítására. b) Nemzetközi kapcsolatok A nemzetközi stratégia fő célterületei: - a szomszédos országok magyarlakta területeivel a kapcsolat erősítése, - a meglévő együttműködés racionalizálása, - a megyei önkormányzat közvetítő szerepének erősítése.
c) Sport A megyei önkormányzat feladatköre kiterjed a diáksport versenyrendszerrel, a diáksport tanács működésével, a megyei sportági szakszövetségek működésével és versenyrendszerével, a megyei társadalmi sportszervezetek működésével, a megyében működő intézmények és civil szervezetek összefogásával összefüggő koordinációs és segítő feladatokra. Az ellátás mélységét, színvonalát jelentősen befolyásolja a költségvetési lehetőségek nagyságrendje. d) Egyéb társadalompolitikai feladatok Önkormányzatunk a területi tervezési tevékenység társadalmasításán túl: - a kitüntető díjak rendszerével törekszik elismerni a megyében végzett magas szintű szakmai tevékenységeket, - kiemelten kezeljük az esélyegyenlőség általános biztosításának elősegítését.
IV.
A program megvalósításának feltételei
A kitűzött célok eléréséhez szükséges a megyei közgyűlés, a bizottságok és a közgyűlési hivatal tudatos, aktív és kezdeményező szerepvállalása. Magyarország Alaptörvénye, a közigazgatás átalakulása és az új önkormányzati törvény következtében lezajlott változások megkövetelik a rugalmasságot és az aktív alkalmazkodást. Az egyértelműen látható, hogy a megyei önkormányzat alapvetően megváltozott feladatai a koordináció, az integráció, az orientáció és az erőteljesebb érdekképviseleti tevékenység eszközeivel végezhetők. Az eddigieknél jobban előtérbe kell helyezni a partnerség és a kapcsolattartás új elemeit. Szükséges azonban kiemelni, hogy a következő Európai Uniós ciklusra való felkészülés, a szükséges elemző, tervező-programozó munkák költségvetési feltételei csak állami szerepvállalással biztosíthatók. Salgótarján, 2012. június 7.
61/2012. (VI.7.) Kgy.
Tárgy: Nógrád Megye Önkormányzatának az ÉMIG Nonprofit Kft-ben, valamint a NORRIA Nonprofit Közhasznú Kft-ben lévő üzletrészei elidegenítése
HATÁROZATA
A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése dönt − az ÉMIG Nonprofit Kft.-ben; − a NORRIA Nonprofit Közhasznú Kft.-ben lévő üzletrészei legalább a névértéken történő értékesítéséről. A közgyűlés felhatalmazza elnökét és a főjegyzőt az elidegenítéshez szükséges intézkedések megtételére, megállapodások megkötésére és aláírására. Az intézkedések eredményéről a testület felé legkésőbb az év utolsó ülésén kell beszámolni. Határidő: folyamatos, a közgyűlés 2012. decemberi üléséig Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke dr. Barta László megyei főjegyző
Salgótarján, 2012. június 7.
Becsó Zsolt s.k. Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László s.k. Nógrád megyei főjegyző
37
62/2012. (VI.7.) Kgy.
Tárgy: a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése határozatainak felülvizsgálata
HATÁROZATA
1. A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a határozatok felülvizsgálatáról szóló tájékoztatót tudomásul veszi, egyúttal a) a határozat 1. számú melléklete szerinti határozatokat hatályon kívül helyezi, b) a határozat 2. számú melléklete szerinti határozatokat végrehajtottnak minősíti, c) megállapítja, hogy a határozat 3. számú melléklete szerinti határozatok további feladatot tartalmaznak. 2. A Közgyűlés utasítja az 1. c) pontban feltüntetett határozatokban megjelölt felelősöket, hogy a végrehajtásról gondoskodjanak és szükség esetén a teljesítés állásáról tegyenek jelentést a testületnek. Határidő: eredeti határozatok szerint, illetve értelemszerűen Felelős: eredeti határozatok szerint 3. A testület utasítja a főjegyzőt, hogy az 1990. december 19.-e - 1999. december 31-e között hozott határozatok felülvizsgálatára tegyen javaslatot a közgyűlés 2012. szeptemberi ülésén. Határidő: szöveg szerint Felelős: dr. Barta László megyei főjegyző 4. A testület utasítja a főjegyzőt, hogy gondoskodjon a hatályos határozatok teljeskörű áttekintéséről, szükség szerint tegyen javaslatot azok módosítására, hatályon kívül helyezésére. Határidő: 2013. június 30. Felelős: dr. Barta László megyei főjegyző
Salgótarján, 2012. június 7.
Becsó Zsolt s.k. Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László s.k. Nógrád megyei főjegyző
38
A 62/2012. (VI. 7.) Kgy. határozat 1. számú melléklete Sorszám
Közgyűlési határozat száma
1.
6/2000. (II.15.)
2.
7/2000. (II.15.).
3.
8/2000. (II.15.)
4. 5.
9/2000. (II.15.) 10/2000. (II.15.)
6.
11/2000. (II.15.)
7.
12/2000. (II.15.)
8.
17/2000. (II.15.)
9.
21/2000. (II.15.)
10.
22/2000. (II.15.)
11. 12.
23/2000. (II.15.) 24/2000. (II.15.)
13.
25/2000. (II.15.)
14.
26/2000. (II.15.)
15. 16.
27/2000. (II.15.) 33/2000. (III.14.)
17. 18.
34/2000. (III.14.) 41/2000. (IV.13.)
19.
45/2000. (IV.13.)
20.
46/2000. (IV.13.)
21.
47/2000. (IV.13.).
22.
48/2000. (IV.13.)
Határozat tárgya
A Nógrád Megyei Múzeum igazgatói pályázatait véleményező szakmai-szakértői bizottság tagjainak megbízásáról A Balassi Bálint Megyei Könyvtár magasabb vezetői beosztású igazgatóhelyettesének megbízásához szükséges fenntartói egyetértésről A Nógrád megyei Levéltár magasabb vezetői beosztású igazgatóhelyettesének megbízásához szükséges fenntartói egyetértésről Nógrád Megye Önkormányzata 2000. évi költségvetéséről Balassi Bálint Megyei Könyvtár működtetésére vonatkozó megállapodás elfogadásáról A megyei önkormányzat által fenntartott intézmények élelmezési nyersanyagköltségeinek meghatározásáról A megyei önkormányzat intézményei beruházási, felújítási programjáról A diósjenői Rehabilitációs Intézet és Ápoló Gondozó Otthon közhasznú társasági formában történő működéséről A megyei önkormányzat által fenntartott közoktatási intézmények iskola egészségügyi feladatainak ellátásáról A pedagógiai szakszolgálatok 2000. évi támogatási keretösszegének felosztásáról Az 1999. évi intézményei ellenőrzésének tapasztalatairól A Százszorszép Általános Iskola és Diákotthon működtetésének hosszú távú biztosításáról A Szent Lázár Megyei Kórház 1999. évi pénzügyi-gazdasági helyzetéről, aktuális feladatairól A nógrádgárdonyi Megyei Tüdőgyógyintézet pénzügyi-gazdasági helyzetéről, az intézmény likviditási tervének elfogadásáról A gyermekvédelmi intézmények szakmai munkájának értékeléséről A Megyei Kórház rekonstrukció III. ütemén belül az épületfelügyeleti rendszer kiépítésére irányuló nyílt közbeszerzési eljárás eredményéről A Kórházi Egyeztető Tanács megszüntetéséről A diósjenői Rehabilitációs Intézet és Ápoló Gondozó Otthon célgazdasága működésének további alternatíváiról – a 17/2000. (II.15.) Kgy. határozat végrehajtásáról A Szent Lázár Megyei Kórház rekonstrukciójához (III. ütem) a többletforrások biztosítása érdekében tett lépésekről, azok eredményeiről, a további teendőkről A Szent Lázár Megyei Kórház rekonstrukciójára a STRABAG Rtvel és a Középületépítő Rt-vel kötött vállalkozási szerződés módosításáról A Szent Lázár Megyei Kórház rekonstrukciójára a STRABAG Rtvel és a Középületépítő Rt-vel kötött vállalkozási szerződés módosításáról A Szent Lázár Megyei Kórház rekonstrukciója keretében a Patológia épületének használatba vételi engedélyével kapcsolatos intézkedésről 39
23.
49/2000. (IV.13.)
A Szent Lázár Megyei Kórház rekonstrukciója keretében a tervezőiművezetési feladatok ellátásáról
24.
50/2000. (IV.13.)
25.
52/2000. (IV.13.)
26.
61/2000. (V.25.)
27.
62/2000. (V.25.)
28.
63/2000. (V.25.)
29.
64/2000. (V.25.)
30.
64/2000. (V.25.)
31.
70/2000. (V.25.)
32.
71/2000. (V.25.)
33.
73/2000. (V.25.)
34.
77/2000. (VI.22.)
35.
78/2000. (VI.22.)
36.
79/2000. (VI.22.)
37.
80/2000. (VI.22.)
38.
81/2000. (VI.22.)
39.
86/2000. (VI.22.)
40.
87/2000. (VI.22.)
41. 42.
88/2000. (VI.22.) 91/2000. (IX.27.)
43.
101/2000. (IX.27.)
44.
103/2000. (IX.27.)
A Szent Lázár Megyei Kórház rekonstrukciója keretében a vállalkozási szerződés műszaki tartalmának pontosításáról A Gyermekvédelmi Központ igazgatójával kapcsolatos munkáltatói intézkedések megtételéről Az Óvoda, Általános Iskola, Diákotthon és Pedagógiai Szakszolgálat (Pásztó) magasabb vezetői megbízásáról, igazgatói beosztás ellátásáról A Borbély Lajos Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium magasabb vezetői megbízásáról, igazgatói beosztás ellátásáról A Nógrád Megyei Múzeum magasabb vezetői megbízásáról, igazgatói beosztás ellátásáról A Százszorszép Általános Iskola és Diákotthon (Szátok) magasabb vezetői megbízásáról, igazgatói beosztás ellátásáról A Nógrád Megyei Önkormányzat közművelődési és közgyűjteményi intézményei 2000-2006. évi továbbképzési tervének jóváhagyásáról A Megyei Tüdőgyógyintézet pénzügyi-gazdasági helyzetéről, aktuális feladatairól, a további feladatokról A Szent Lázár Megyei Kórház pénzügyi-gazdasági helyzetéről, a további feladatairól A Nógrád Megyei Levéltár elhelyezésére megvásárolt épület címzett támogatással megvalósult átalakításáról Nógrád Megye Önkormányzata Rehabilitációs Intézete és Ápoló Gondozó Otthona (Bercel) igazgatójának, Nándori Ferencnének közalkalmazotti jogviszonya felmentéssel történő megszüntetéséről Nógrád Megye Önkormányzata Rehabilitációs Intézete és Ápoló Gondozó Otthona (Bercel) igazgatói, magasabb vezetői beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírásáról A Fáy András Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium (Bátonyterenye) igazgatója közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetéséről A Fáy András Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium (Bátonyterenye) igazgatói, magasabb vezetői beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírásáról A megyei önkormányzat fenntartásában működő közoktatási intézményekben a gyermekek napközbeni ellátása (gyermekélelmezés) intézményi térítési díjának megállapításáról A közoktatási intézmények kötelező (minimális) eszköz-és felszerelési jegyzékeiben foglaltak végrehajtásának ütemtervéről A Megyei Tüdőgyógyintézet pénzügyi-gazdasági helyzetéről, a további feladatokról A nógrádgárdonyi Tüdőgyógyintézet igazgatói feladatai ellátásáról A Szent Lázár Megyei Kórház rekonstrukciójára a STRABAG Rtvel és a Középületépítő Rt-vel kötött vállalkozási szerződés módosításáról Nógrád Megye Önkormányzata Rehabilitációs Intézete és Ápoló Gondozó Otthona (Bercel) igazgatói pályázatot véleményező eseti bizottság tagjainak megbízásáról A nevelési-oktatási intézményekben szervezhető kötelező, választható tanórai és tanórán kívüli foglalkozások 2000/2001. tanévi időkereteiről 40
45.
104/2000. (IX.27.)
46.
105/2000. (IX.27.)
47.
107/2000. (XI.23.)
48.
108/2000. (XI.23.)
49.
109/2000. (XI.23.)
50. 51.
117/2000. (XI.23.) 119/2000. (XI.23.)
52.
125/2000. (XII.21.)
53.
130/2000. (XII.21.)
54.
131/2000. (XII.21.)
55. 56.
132/2000. (XII.21.) 139/2000. (XII.21.)
57.
140/2000. (XII.21.)
58.
141/2000. (XII.21.)
59.
10/2001. (II.15.)
60.
11/2001. (II.15.)
61.
27/2001. (IV.19.)
62.
28/2001. (IV.19.)
63.
35/2001. (V.24.)
64.
38/2001. (V.24.)
65.
39/2001. (V.24.)
A megyei Tüdőgyógyintézet (Nógrádgárdony) igazgatói feladatainak ellátására vonatkozó pályázat kiírásáról Az Ápoló Gondozó Otthon és Rehabilitációs Intézet (Ludányhalászi) címzett támogatásból megvalósuló rekonstrukciója előkészítéséhez szükséges intézkedések megtételéről Nógrád Megye Önkormányzata Rehabilitációs Intézete és Ápoló Gondozó Otthona (Bercel) igazgatói, magasabb vezetői beosztás ellátására vonatkozó pályázat elbírálásáról Az Óvoda, Általános Iskola, Diákotthon és Pedagógiai Szakszolgálat (Pásztó) igazgatói, magasabb vezetői beosztás ellátására vonatkozó pályázat elbírálásáról A Nógrád Megyei Múzeum magasabb vezetői beosztású igazgatóhelyettese megbízásához szükséges fenntartói egyetértésről A Szent Lázár Megyei Kórház pénzügyi, gazdasági helyzetéről A Megyei Tüdőgyógyintézet (Nógrádgárdony) pénzügyi-gazdasági helyzetéről A Megyei Tüdőgyógyintézet (Nógrádgárdony igazgatói, magasabb vezetői beosztás ellátására kiírt pályázat elbírálásáról A megyei önkormányzat intézményeinek 2011. évi ellenőrzési tervéről A Lorántffy Zsuzsanna Kollégium, a Váci Mihály Gimnázium, a Fáy András Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium magasabb vezetői megbízásához pályázat kiírásáról A Madách Imre Kollégium további működtetésének lehetőségeiről A Szent Lázár Megyei Kórház rekonstrukció (III. ütem) aktuális helyzetéről A Szent Lázár Megyei Kórház rekonstrukciójához (III. ütem) szükséges többletforrás biztosításáról A Megyei Tüdőgyógyintézet (Nógrádgárdony) pénzügyi-gazdasági helyzetéről, a további feladatokról A Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola kihelyezett tagozatának létrehozásáról – Szügy Község Önkormányzatával – kötendő együttműködési megállapodásról Az Óvoda, Általános Iskola, Diákotthon és Pedagógiai Szakszolgálat (Pásztó), Múzeum tér 4. szám alatti telephelyére vonatkozó – Pásztó Város Önkormányzatával – kötendő megállapodásról A Szent Lázár Megyei Kórház rekonstrukciójára a STRABAG Rtvel és a Középületépítő Rt-vel kötött vállalkozási szerződés módosításáról A Ludányhalászi Ápoló Gondozó Otthon és Rehabilitációs Intézet rekonstrukciójának 2002. évi címzett támogatási igénybejelentéséhez kapcsolódó beruházási koncepció benyújtásáról A Nógrád Megyei Múzeum magasabb vezetői beosztású igazgatóhelyettesének megbízásához szükséges fenntartói egyetértésről A Szent Lázár Megyei Kórház rekonstrukciójára a STRABAG Rtvel és a Középületépítő Rt-vel kötött vállalkozási szerződés módosításáról A Dr. Göllesz Viktor Rehabilitációs Intézet és Ápoló Gondozó Otthon rekonstrukciójának és akadálymentesítésének 2001-2002. évi támogatására vonatkozó igénybejelentésről
41
66.
41/2001. (V.24.)
67.
42/2001. (V.24.)
68.
49/2001. (VI.28.)
69.
50/2001. (VI.28.)
70.
51/2001. (VI.28.)
71.
52/2001. (VI.28.)
72.
53/2001. (VI.28.)
73.
57/2001. (VI.28.)
74.
72/2001. (IX.27.)
75.
73/2001. (IX.27.).
76.
75/2001. (IX.27.)
77.
77/2001. (IX.27.)
78.
81/2001. (XI.29.)
79. 80.
87/2001. (XI.29.) 92/2001. (XII.20.)
81.
104/2001. (XII.20.)
82.
105/2001. (XII.20.)
83.
106/2001. (XII.20.)
84. 85. 86.
107/2001. (XII.20.) 110/2001. (XII.20.) 115/2001. (XII.20.)
A Szent Lázár Megyei Kórház pénzügyi-gazdasági helyzetéről, az ügyeleti készenléti szolgálat egyes elemei, illetve egyes járóbetegellátási szakmacsoportok vállalkozási formában történő működtetésének tapasztalatairól, a további működtetésről A Megyei Tüdőgyógyintézet pénzügyi-gazdasági helyzetéről, az ügyeleti készenléti szolgálat egyes elemei, illetve egyes járóbetegellátási szakmacsoportok vállalkozási formában történő működtetésének tapasztalatairól, a további működtetésről A salgótarjáni Lorántffy Zsuzsanna Kollégium igazgatói beosztás ellátására kiírt pályázat elbírálásáról A bátonyterenyei Váci Mihály Gimnázium igazgatói beosztás ellátására kiírt pályázat elbírálásáról A bátonyterenyei Fáy András Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium igazgatói beosztás ellátására kiírt pályázat elbírálásáról A balassagyarmati Madách Imre Kollégium igazgatói beosztás ellátására kiírt pályázat elbírálásáról A Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola tagintézményeinek (kihelyezett tagozatainak) működési feltételeit szabályozó együttműködési megállapodások megkötéséről Nógrád Megye Önkormányzatának szociális intézményeire vonatkozó 2001-2009. évekre ütemezett hosszú távú komplex, átfogó rekonstrukciós és szakmai programjáról A címzett támogatással megvalósuló kórház rekonstrukció III. ütemének helyzetéről, a további feladatokról A nevelési-oktatási intézményekben szervezhető kötelező, választható tanórai és tanórán kívüli foglalkozások 2001/2002. tanévi időkereteiről A Dr. Göllesz Viktor Rehabilitációs Intézet és Ápoló Gondozó Otthon részleges rekonstrukciójával kapcsolatos feladatokról A Szent Lázár Megyei Kórház főigazgatójának magasabb vezetői megbízatása visszavonásáról és a közalkalmazotti jogviszonya közös megegyezéssel történő megszüntetéséről A Ludányhalászi Ápoló Gondozó Otthon és Rehabilitációs Intézet rekonstrukciójának 2002. évi címzett támogatási igénybejelentése benyújtásáról és a beruházási koncepció szakmai programjának módosításáról A Szent Lázár Megyei Kórház pénzügyi-gazdasági helyzetéről A megyei önkormányzat által fenntartott intézmények 2002. évi élelmezési nyersanyagnormáinak megállapításáról A megyei önkormányzat egyes közoktatási intézményei – Óvoda, Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat (Balassagyarmat); Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Diákotthon (Cserhátsurány); Madách Imre Kollégium (Balassagyarmat) – igazgatói megbízására vonatkozó pályázatok kiírásáról A Gyermekvédelmi Központ igazgatói megbízására vonatkozó pályázat kiírásáról A Szent Lázár Megyei Kórház főigazgatói beosztásra vonatkozó pályázat kiírásáról A Megyei Tüdőgyógyintézet pénzügyi-gazdasági helyzetéről A megyei önkormányzat intézményeinek 2002. évi ellenőrzéséről A 81/2001. (XI.29.) Kgy. határozat 2. pontjának kiegészítéséről
42
87.
4/2002. (II. 14.)
88. 89.
13/2002. (IV. 25.) 14/2002. (IV. 25.)
90.
21/2002. (IV. 25.)
91.
26/2002. (V. 30.)
92.
29/2002. (V. 30.)
93.
33/2002. (V. 30.)
94. 95.
36/2002. (VI. 27.) 37/2002. (VI. 27.)
96.
38/2002. (VI. 27.)
97.
39/2002. (VI. 27.)
98. 99.
40/2002. (VI. 27.) 41/2002. (VI. 27.)
100.
43/2002. (VI. 27.)
101.
48/2002. (VI. 27.)
102.
49/2002. (VI. 27.)
103.
54/2002. (VII. 22.)
104.
56/2002. (VII. 22.)
105.
62/2002. (IX. 30.)
106.
64/2002. (IX. 30.)
107.
65/2002. (IX. 30.)
A Ludányhalászi Ápoló Gondozó Otthon és Rehabilitációs Intézet rekonstrukciója kivitelezőjének kiválasztására irányuló életminősítési eljárás részvételi felhívásáról A Szent Lázár Megyei Kórház főigazgatójának megbízásáról Az Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Diákotthon (Cserhátsurány) igazgatójának, Koplányi Mihálynak közalkalmazotti jogviszonya felmentéssel történő megszüntetéséről A Gyermekvédelmi Központ igazgatójával kapcsolatos 52/2000. (IV. 13.) Kgy. határozat végrehajtásáról, a szükséges intézkedések megtételéről A Nógrád Megyei Levéltár magasabb vezetői beosztású igazgatóhelyettesének megbízásához szükséges fenntartói egyetértésről A Szent Lázár Megyei Kórház pénzügyi-gazdasági helyzetéről és a további feladatokról A berceli Ápoló, Gondozó Otthon és Rehabilitációs Intézet igazgatójával kapcsolatos munkáltatói intézkedés megtételéről Munkáltatói intézkedésekről A balassagyarmati Óvoda, Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat igazgatói beosztás ellátására kiírt pályázat elbírálásáról Az Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Diákotthon (Cserhátsurány) igazgatói beosztás ellátására kiírt pályázat elbírálásáról A balassagyarmati Madách Imre Kollégium igazgatói feladatainak az ellátásáról A Megyei Gyermekvédelmi Központ igazgatójának megbízásáról A Megyei Gyermekvédelmi Központ igazgatójának, Füzesi Istvánnak közalkalmazotti jogviszonya felmentéssel történő megszüntetéséről A diósjenői dr. Göllesz Viktor Rehabilitációs Intézet és Ápoló Gondozó Otthon rekonstrukciója I. ütemének kivitelezőjéről és a források biztosításáról A Szent Lázár Megyei Kórház középtávú szakmai programjáról, valamint a középtávú felújítási terv koncepciójának jóváhagyásáról A Nógrád Megyei Önkormányzat intézményeinek az 1998-2002. évi ciklusban végzett tevékenységéről A Ludányhalászi Ápoló Gondozó Otthon és Rehabilitációs Intézet rekonstrukciója kivitelezőjének kiválasztására irányuló előminősítési eljárás eredményéről, valamint az ajánlati felhívás elfogadásáról A Szent Lázár Megyei Kórház energiaellátó rendszerének korszerűsítésére kiírt pályázat eredményéről és a fejlesztéshez szükséges ingatlanrész bérbeadásáról A pásztói Óvoda, Általános Iskola, Diákotthon és Pedagógiai Szakszolgálat igazgatója magasabb vezetői megbízásának és közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetéséről, valamint az igazgatói feladatok ellátásáról A balassagyarmati Madách Imre Kollégium igazgatói, magasabb vezetői beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírásáról A Nógrád Megyei Múzeum magasabb vezetői beosztású igazgatóhelyettesének megbízásához szükséges fenntartói egyetértésről
43
108.
68/2002. (IX. 30.)
109.
69/2002. (IX. 30.)
110.
70/2002. (IX. 30.)
111.
71/2002. (IX. 30.)
112.
72/2002. (IX. 30.)
113.
81/2002. (IX. 30.)
114.
82/2002. (IX. 30.)
115.
83/2002. (IX. 30.)
116.
85/2002. (IX. 30.)
117.
123/2002. (XII. 12.)
118.
124/2002. (XII. 12.)
119.
128/2002. (XII. 12.)
120.
129/2002. (XII. 12.)
121.
134/2002. (XII. 12.)
122.
135/2002. (XII. 12.)
123.
136/2002. (XII. 12.)
124.
137/2002. (XII. 12.)
A Ludányhalászi Ápoló Gondozó Otthon és Rehabilitációs Intézet rekonstrukciójának megvalósítására irányuló nyílt előminősítési közbeszerzési eljárás ajánlattételi szakaszának eredményéről A szátoki Százszorszép Általános Iskola és Diákotthon átalakítása munkáinak kivitelezőjéről A diósjenői dr. Göllesz Viktor Rehabilitációs Intézet és Ápoló Gondozó Otthon rekonstrukciója I. ütemének kivitelezésére kötött vállalkozási szerződés módosításáról A Szent Lázár Megyei Kórház rekonstrukciója záró üteme címzett támogatással történő megvalósításához szükséges előzetes szakmai program elfogadásáról A Szent Lázár Megyei Kórház által biztosítandó mammográfiai szűrés feladatának ellátásáról A Nógrád Megyei Levéltárban foglalkoztatott közalkalmazottak „egészségügyi pótlékának” meghatározásáról Nógrád Megyei Levéltár dolgozóinak egészségvédelmére vonatkozó intézkedésekről A Nógrád Megyei Múzeum felsőpetényi raktárbázisának kialakításáról A bátonyterenyei Ezüstfenyő Idősek Otthona emelt szintű férőhelyei kialakítására irányuló – a Széchenyi Terv keretében támogatott – pályázat benyújtásáról A Nógrád Megyei Önkormányzat Ellátó Szervezete igazgatójának magasabb vezetői megbízásának visszavonása, közalkalmazotti jogviszonyának közös megegyezéssel történő megszüntetéséről Az Óvoda, Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat (Balassagyarmat) igazgatói pályázat elbírálásáról A Megyei Önkormányzat által fenntartott szociális közoktatási és gyermekvédelmi intézmények 2003. évi élelmezési nyersanyagnormáinak megállapításáról Nógrád Megye Önkormányzata intézményeinek 2003. évi felügyeleti ellenőrzéséről Az Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Diákotthon (Cserhátsurány); az Óvoda, Általános Iskola, Diákotthon és Pedagógiai Szakszolgálat (Pásztó); a Szondi György Szakközépiskola és Szakiskola (Balassagyarmat); a Nógrád Megyei Pedagógiai-Szakmai Szolgáltató és Szakszolgálati Intézet (Salgótarján); a Lipthay Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium (Szécsény); a Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola (Balassagyarmat); a Nógrád Megyei Közművelődési és Turisztikai Intézet (Salgótarján)- igazgatói pályázatainak kiírásáról A Nógrád Megyei Pedagógiai –Szakmai és Szolgáltató Intézet térítésmentesen, részben vagy egészben térítéskötelesen igénybe vehető szolgáltatásainak köréről A Szent Lázár Megyei Kórháznak- az ESZCSM által meghirdetett egészségügyi intézmények komplex konszolidációs és reorganizációs programja keretében történő adósságkönnyítést célzó – pályázaton való részvételéről A Szent Lázár Megyei Kórház rekonstrukció záró ütemét megalapozó szakmai fejlesztési program elfogadásáról
44
125.
138/2002. (XII. 12.)
126.
6/2003. (II. 13.)
127.
11/2003. (II. 13.)
128.
13/2003. (II. 13.)
129.
15/2003. (II. 13.)
130. 131.
17/2003. (II. 13.) 20/2003. (III. 4.)
132.
21/2003. (III. 4.)
133.
23/2003. (III. 4.)
134. 135.
26/2003. (III. 4.) 32/2003. (VI. 17.)
136.
43/2003. (V.22.)
137.
44/2003. (V.22.)
138.
45/2003. (V.22.)
139.
51/2003. (VI.26.)
140.
52/2003. (VI.26.)
141.
53/2003. (VI.26.)
142.
54/2003. (VI.26.)
143.
55/2003. (VI.26.)
144.
56/2003. (VI.26.)
145.
57/2003. (VI.26.)
146.
58/2003. (VI.26.)
147.
62/2003. (VI.26.)
A Nógrád Megyei Levéltár dolgozóinak egészségügyi kockázat csökkentésére vonatkozó további intézkedések, azok költségvetési fedezetének biztosításáról A Balassagyarmat Város Önkormányzata és Nógrád Megye Önkormányzata között létrejött egyes közoktatási feladatok átadásátvételére vonatkozó megállapodások módosításáról A Szent Lázár Megyei Kórháznak az ESZCSM által meghirdetett konszolidációs és reorganizációs pályázat feltételeként szolgáló intézkedési és pénzügyi terv elfogadásáról Az egyes szociális intézményekben elhelyezettek felülvizsgálatát végző szakértői bizottság tagjainak kijelöléséről A Nógrád Megyei Önkormányzat Ellátó Szervezete igazgatói állására benyújtott pályázatok elbírálásáról Munkáltatói intézkedés megtételéről A Szent Lázár Megyei Kórház öt éves időtartamra szóló szakmaifejlesztési programjának jóváhagyásáról A Megyei Tüdőgyógyintézet öt éves időtartamra szóló szakmaifejlesztési programjának jóváhagyásáról A KÉSZ Kft-vel a Ludányhalászi Ápoló Gondozó Otthon és Rehabilitációs Intézet rekonstrukciója megvalósítására kötött vállalkozási szerződés módosításáról Munkáltatói intézkedés megtételéről A Szent Lázár Megyei Kórház rekonstrukciója záró ütemének címzett támogatási igény bejelentéséhez készített beruházási koncepció elfogadásáról A Nógrád Megyei Múzeum alapító okiratának módosításával összefüggő intézkedésekről dr. Limbacher Gábor magasabb vezetői megbízásának visszavonásáról A Nógrád Megyei Múzeumi Szervezet igazgatói beosztására, magasabb vezetői megbízására irányuló pályázati kiírásról Az Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Diákotthon (Cserhátsurány) igazgatói feladatai ellátására kiírt pályázat elbírálásáról Az Óvoda, Általános Iskola, Diákotthon és Pedagógiai Szakszolgálat (Pásztó) igazgatói feladatai ellátására kiírt pályázat elbírálásáról A Szondi György Szakközépiskola és Szakiskola (Balassagyarmat) igazgatói feladatai ellátására kiírt pályázat elbírálásáról A Nógrád Megyei Pedagógiai- Szakmai Szolgáltató és Szakszolgálati Intézet igazgatói feladatai ellátására kiírt pályázat elbírálásáról A Lipthay Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium igazgatói feladatai ellátására kiírt pályázat elbírálásáról A Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola igazgatói feladatai ellátására kiírt pályázat elbírálásáról A Közművelődési és Turisztikai Intézet igazgatói feladatai ellátására kiírt pályázat elbírálásáról A Madách Imre Kollégium igazgatói feladatai ellátására kiírt pályázat elbírálásáról A Balassagyarmat Város Önkormányzatával – a Madách Imre Kollégium és a Szondi György Szakközépiskola és Szakiskola által ellátott egyes közoktatási feladatok átadás-átvételére vonatkozó – megállapodások megkötéséről 45
148.
63/2003. (VI.26.)
149.
64/2003. (VI.26.)
150.
83/2003. (IX.25.)
151.
84/2003. (IX.25.)
152.
85/2003. (IX.25.)
153.
86/2003. (IX.25.)
154.
87/2003. (IX.25.)
155.
88/2003. (IX.25.)
156.
100/2003. (XI.27.)
157.
101/2003. (XI.27.)
158.
102/2003. (XI.27.)
159.
107/2003. (XI.27.)
160.
110/2003. (XI.27.)
161.
111/2003. (XI.27.)
162.
112/2003. (XI.27.)
163.
113/2003. (XI.27.)
164.
115/2003. (XI.27.)
165.
116/2003. (XI.27.)
166.
117/2003. (XI.27.)
167.
119/2003. (XII.18.)
168.
121/2003. (XII.18.)
169.
122/2003. (XII.18.)
170.
124/2003. (XII.18.)
A Madách Imre Kollégium és a Szondi György Szakközépiskola és Szakiskola megszüntetésével kapcsolatos intézkedésekről A Szécsény Város Önkormányzatával – az alapfokú művészetoktatási feladatok átadás-átvételére vonatkozó – megállapodások megkötéséről A Szent Lázár Megyei Kórház rekonstrukciója záró ütemének címzett támogatással történő megvalósulásáról A Nógrád Megyei Pedagógiai- Szakmai Szolgáltató és Szakszolgálati Intézetnek a „Régió és kistérség a pedagógiai szolgáltatásban” című projektben való részvételének támogatásáról A berceli Rehabilitációs Intézet és Ápoló Gondozó Otthon igazgatói beosztásának ellátásához szükséges pályázat kiírásáról A Nógrád Megyei Levéltár dolgozóinak egészségvédelmét szolgáló intézkedésekről A Szent Lázár Megyei Kórház energiaellátó rendszer korszerűsítéséről, a megvalósult beruházás tapasztalatairól A Szent Lázár Megyei Kórház rekonstrukciója III. ütemének lezárásáról A salgótarjáni Nógrádi Történeti Múzeum igazgatói feladatai ellátására kiírt pályázat elbírálásáról A Lipthay Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium (Szécsény) igazgatói beosztás ellátására kiírt pályázat elbírálásáról Az Óvoda, Általános Iskola, Diákotthon és Pedagógiai Szakszolgálat (Pásztó) igazgatói beosztás ellátására kiírt pályázat elbírálásáról A megyei önkormányzat egyes intézményei alapító okiratának módosításáról A Balassi Bálint Megyei Könyvtár működtetésére a Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatával kötött együttműködési megállapodásról A Balassi Bálint Megyei Könyvtár működtetésével összefüggő fenntartói intézkedésekről A Megyei Gyermekvédelmi Központ szervezeti struktúrájának módosításáról A közoktatási intézmények kötelező eszköz- és felszerelési jegyzékében foglaltak teljesítésének ütemezéséről A Szent Lázár Megyei Kórház rekonstrukciója záró ütemének 2004. évi címzett támogatási igénybejelentéssel kapcsolatos intézkedésekről A Szent Lázár Megyei Kórház rekonstrukciója záró ütemének 2004. évi címzett támogatási igénybejelentéshez A Szent Lázár Megyei Kórházaz érintő peres eljárásban meghatározott fizetési kötelezettség kezeléséről A berceli Rehabilitációs Intézet és Ápoló Gondozó Otthon igazgatói beosztásának ellátására kiírt pályázat elbírálásáról Nógrád Megye Önkormányzat által fenntartott szociális és gyermekvédelmi ellátások intézményi térítési díjának megállapítására A megyei önkormányzat által fenntartott szociális, közoktatási és gyermekvédelmi intézmények 2004. évi élelmezési nyersanyagnormáinak megállapításáról A KÉSZ Kft.-vel az Ápoló Gondozó Otthon és Rehabilitációs Intézet (Ludányhalászi) rekonstrukciójára kötött vállalkozási szerződés II. sz. módosításáról 46
171.
128/2003. (XII.18.)
172.
6/2004. (II.12.)
173.
16/2004. (II.12.)
174.
17/2004. (II.12.)
175.
25/2004. (III.11.)
176.
26/2004. (III.11.)
177.
27/2004. (III.11.)
178.
39/2004. (IV.22.)
179.
41/2004. (IV.22.)
180. 181.
46/2004. (IV.22.) 47/2004. (IV.22.)
182.
53/2004. (V.27.)
183.
54/2004. (V.27.)
184.
57/2004. (V.27.)
185.
58/2004. (V.27.)
186.
65/2004. (VI.17.)
187.
66/2004. (VI.17.)
188.
70/2004. (VIII.20.)
189.
73/2004. (IX.30.)
190.
74/2004. (IX.30.)
191.
75/2004. (IX.30.)
192. 193.
76/2004. (IX.30.) 80/2004. (IX.30.)
194.
87/2004. (IX.30.)
Nógrád Megye Önkormányzata intézményeinek 2004. évi felügyeleti ellenőrzéséről A KÉSZ Kft.-vel az Ápoló Gondozó Otthon és Rehabilitációs Intézet (Ludányhalászi) rekonstrukciójára kötött vállalkozási szerződés III. sz. módosításáról A Nógrád Megyei Levéltár intézményvezetői megbízásához szükséges pályázat kiírásáról A Balassi Bálint Megyei Könyvtár intézményvezetői megbízásához szükséges pályázat kiírásáról A KÉSZ Kft.-vel az Ápoló Gondozó Otthon és Rehabilitációs Intézet (Ludányhalászi) rekonstrukciójára kötött vállalkozási szerződés IV. sz. módosításáról A Szent Lázár Megyei Kórház Radiológia, Gyógyszertár és Mosoda egységeinek szerződéses formában való további működtetéséről, az ezzel összefüggő vagyonhasznosításról A Megyei Tüdőgyógyintézet pályázati részvételének támogatásáról az Irányított Betegellátási Rendszer kialakításában A Szent Lázár Megyei Kórház energiaellátó rendszerének fejlesztéséről A KÉSZ Kft.-vel az Ápoló Gondozó Otthon és Rehabilitációs Intézet (Ludányhalászi) rekonstrukciójára kötött vállalkozási szerződés V. sz. módosításáról Munkáltatói intézkedés megtételéről A ludányhalászi Ápoló Gondozó Otthon és Rehabilitációs Intézet intézményvezetői megbízásához szükséges pályázat kiírásáról A Szent Lázár Megyei Kórház Radiológia, Gyógyszertár és Mosoda egységeinek szerződéses formában való működtetéséhez kapcsolódó ingatlanrészek bérleti feltételeinek jóváhagyásáról A Szent Lázár Megyei Kórház energiaellátó rendszere továbbfejlesztésével összefüggő ingatlanrész bérbeadásához szükséges előzetes hozzájárulás megadásáról A Szent Lázár Megyei Kórház pénzügyi-gazdasági helyzetéről, és további feladatairól A Megyei Tüdőgyógyintézet pénzügyi-gazdasági helyzetéről szóló beszámoló elfogadásáról A Megyei Gyermekvédelmi Központ tevékenységével kapcsolatos tájékoztató alapján meghatározott további feladatokról A Megyei Gyermekvédelmi Központ befogadó otthona Salgótarján, Ruhagyári út 9. sz. alatti áthelyezésével kapcsolatos feladatokról A Reménysugár Otthon területén 12 személyes lakóotthon megvalósításához szükséges forrás biztosítása A Nógrád Megyei Levéltár igazgatói feladatainak ellátására kiírt pályázat elbírálásáról A ludányhalászi Ápoló Gondozó Otthon és Rehabilitációs Intézet igazgatói feladatainak ellátására kiírt pályázat elbírálásáról A Balassi Bálint Megyei Könyvtár igazgatói feladatai ellátására kiírt pályázat elbírálásáról Oroszné Katona Anna jutalmazásáról Az Irányított Betegellátási Rendszer működésével összefüggő intézkedésekről A dr. Göllesz Viktor Rehabilitációs Intézet és Ápoló Gondozó Otthon célgazdasága egyes ingatlanainak hasznosításáról 47
195.
107/2004. (XI.25.)
196.
109/2004. (XI.25.)
197.
110/2004. (XI.25.)
198.
111/2004. (XI.25.)
199.
112/2004. (XI.25.)
200.
116/2004. (XI.25.)
201.
125/2004. (XII.16.)
202.
132/2004. (XII.16.)
203. 204.
3/2005. (II.17.) 4/2005. (II.17.)
205.
8/2005. (II.17.)
206.
12/2005. (II.17.)
207.
14/2005. (II.17.)
208.
15/2005. (II.17.)
209.
25/2005. (II.17.)
210.
42/2005. (IV.21.)
211.
44/2005. (IV.21.)
212.
50/2005. (IV.21.)
213.
51/2005. (IV.21.)
214.
56/2005. (V.26.)
215.
57/2005. (V.26.)
216.
58/2005. (V.26.)
217.
59/2005. (V.26.)
218.
64/2005. (V.26.)
Időskorúak elhelyezését szolgáló szociális intézményi férőhelybővítésről Az Ezüstfenyő Idősek Otthona (Bátonyterenye) módszertani intézménnyé történő ismételt kijelöléséről A dr. Göllesz Viktor Rehabilitációs Intézet és Ápoló Gondozó Otthon célgazdasága hasznosítására irányuló pályázat kiírásáról A Szent Lázár Megyei Kórház Intézeti Gyógyszertárának elhelyezését biztosító ingatlanrész bérbeadásával kapcsolatos egyes intézkedésekről Az egészségügyi intézmények működését érintő egyes intézkedésekről A ludányhalászi Ápoló Gondozó Otthon és Rehabilitációs Intézet rekonstrukciója kivitelezési munkáinak befejezéséről Az étkeztetési tevékenységet végző intézmények 2005. évi élelmezési nyersanyagnormáinak megállapításáról és a 67/2004. (VI.17.) Kgy. határozat 2. pontjának végrehajtásáról Az Irányított Betegellátási Rendszer működtetéséhez kapcsolódó feladatokról Munkáltatói intézkedés megtételéről A Balassi Bálint Megyei Könyvtár magasabb vezetői beosztású igazgatóhelyettes megbízásához szükséges fenntartói egyetértésről A sajátos nevelési igényű gyermekeket ellátó megyei fenntartású oktató-nevelő intézmények átszervezésének koncepciójáról A dr. Göllesz Viktor Rehabilitációs Intézet és Ápoló Gondozó Otthon célgazdaságának hasznosítására kiírt pályázat elbírálásáról A Borbély Lajos Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium intézményvezetői megbízásához szükséges pályázat kiírásáról A dr. Göllesz Viktor Rehabilitációs Intézet és Ápoló Gondozó Otthon intézményvezetői megbízásához szükséges pályázat kiírásáról Az Irányított Betegellátási Rendszer működéséről, a további feladatokról A 150 férőhelyes bentlakásos szociális intézmény és 20 férőhelyes idősek klubja címzett támogatási igénybejelentéséhez készített beruházási koncepció elfogadásáról A Szent Lázár Megyei Kórház pénzügyi-gazdasági helyzetéről és további feladatiról Nógrád Megye Önkormányzata fenntartásában működő intézmények közös beszerzéseiről Nógrád Megye Önkormányzata által működtetett középiskolai és felsőoktatási ösztöndíjpályázat feltételeinek meghatározásáról A Nógrád Megyei Levéltár magasabb vezetői beosztású igazgatóhelyettesének megbízásához szükséges fenntartói egyetértésről A közművelődési szakmai tanácsadás és szolgáltatás, valamint a turisztikai feladatok más intézményi keretben történő ellátásáról A megyei önkormányzat sajátos nevelési igényű gyermeket ellátó többcélú közoktatási intézményrendszerének átszervezéséről Az Óvoda, Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat, Balassagyarmat által biztosított gyermekétkeztetés gazdaságosabb ellátásának módjáról Az önkormányzat intézményeiben történő egyes üzemeltetési feladatok más formában történő ellátásnak lehetőségeiről 48
219.
65/2005. (V.26.)
220. 221.
66/2005. (V.26.) 67/2005. (V.26.)
222.
74/2005. (VI.23.)
223.
75/2005. (VI.23.)
224.
79/2005. (VI.23.)
225.
80/2005. (VI.23.)
226.
84/2005. (VIII.19.)
227.
85/2005. (VIII.19.)
228.
88/2005. (IX.29.)
229.
92/2005. (IX.29.)
230.
109/2005. (IX.29.)
231.
110/2005. (X.21.)
232.
112/2005. (XI.24.)
233.
118/2005. (XI.24.)
234.
119/2005. (XI.24.)
235.
120/2005. (XI.24.)
236.
121/2005. (XI.24.)
237.
125/2005. (XI.24.)
238.
127/2005. (XI.24.)
239.
129/2005. (XI.24.)
240.
132/2005. (XII.15.)
A Borbély Lajos Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium intézményvezetői megbízásához szükséges pályázat megismételt kiírásáról A Megyei Tüdőgyógyintézet pénzügyi-gazdasági helyzetéről A Szent Lázár Megyei Kórház középtávú szakmai fejlesztési programjának teljesítéséről, javaslat a további feladatokról A Borbély Lajos Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium magasabb vezetői megbízásról, az igazgatói feladatok ellátásáról A dr. Göllesz Viktor Rehabilitációs Intézet és Ápoló Gondozó Otthon igazgatói feladatainak ellátására kiírt pályázat elbírálásáról A megyei önkormányzat sajátos nevelési igényű gyermekeket ellátó többcélú közoktatási intézményrendszerének átszervezéséből adódó igazgatói feladatok végrehajtásáról A megyei önkormányzat sajátos nevelési igényű gyermekeket ellátó többcélú közoktatási intézményrendszerének átszervezéséből adódó igazgatói feladatok végrehajtásáról A megyei önkormányzat sajátos nevelési igényű gyermekeket ellátó többcélú közoktatási intézményrendszerének átszervezésének befejező intézkedéseiről A megyei önkormányzat nevelési-oktatási intézményeiben foglalkoztatottak létszámkeretének meghatározásáról A Borbély Lajos Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium igazgatói feladatainak ellátására kiírt pályázat elbírálásáról A Megyei Gyermekvédelmi Központ foglalkoztatási létszámkeretének módosításáról A Szent Lázár Megyei Kórház pénzügyi-gazdasági helyzetéről szóló beszámoló elfogadásáról, a kórház pénzügyi-gazdasági helyzetét megszilárdító intézkedésekről A megyei fenntartású egészségügyi intézmények átszervezéséről és egyéb, egészségügyet érintő intézkedésekről A Nógrád Megyei Levéltár gazdasági igazgatóhelyettesének magasabb vezetői megbízásához szükséges fenntartói egyetértésről A salgótarjáni 150 férőhelyes bentlakásos szociális intézmény és 20 férőhelyes idősek klubja 2006. évi címzett támogatási igénybejelentése benyújtásáról (343 hrsz-ú ingatlan tulajdonba történő átvételének jóváhagyása) A salgótarjáni 150 férőhelyes bentlakásos szociális intézmény és 20 férőhelyes idősek klubja 2006. évi címzett támogatási igénybejelentése benyújtásáról A salgótarjáni 150 férőhelyes bentlakásos szociális intézmény és 20 férőhelyes idősek klubja (az igénybejelentés 2. sz. dokumentuma) Diósjenő, külterület 0141 és 0143 hrsz-ú ingatlanok és azok tartozékai hasznosításáról Csitár belterületi ingatlanok Szent Lázár Megyei Kórház nógrádgárdonyi telephelye ivóvíz szolgáltatás átkötésének megvalósításáról Az önkormányzat intézményeiben történt egyes üzemeltetési feladatok átszervezésének eredményeiről, a további feladatokról A Szent Lázár Megyei Kórház pénzügyi-gazdasági helyzetének javítására történő intézkedésekről A „150 férőhelyes bentlakásos szociális intézmény és 20 férőhelyes idősek klubja” megnevezésű beruházás megvalósításához saját forrás biztosításáról 49
241.
133/2005. (XII.15.)
242.
134/2005. (XII.15.)
243.
139/2005. (XII.15.)
244.
140/2005. (XII.15.)
245.
9/2006. (II. 16.)
246.
10/2006. (II. 16.)
247.
11/2006. (II. 16.)
248.
12/2006. (II. 16.)
249.
4/2006. (II. 16.)
250.
5/2006. (II. 16.)
251.
6/2006. (II. 16.)
252.
7/2006. (II. 16.)
253.
8/2006. (II. 16.)
254.
15/2006. (II. 16.)
255.
16/2006. (II. 16.)
256.
18/2006. (II. 16.)
257.
26/2006. (IV. 6.)
258.
27/2006. (IV. 6.)
259.
28/2006. (IV. 6.)
260.
29/2006. (IV. 6.)
261.
30/2006. (IV. 6.)
262.
31/2006. (IV. 6.)
263.
32/2006. (IV. 6.)
A Reménysugár Otthon foglalkoztatási létszámkeretének biztosításáról Az étkeztetési tevékenységet végző intézmények 2006. évi élelmezési nyersanyagnormáinak megállapításáról A Fáy András Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, a Lorántffy Zsuzsanna Kollégium és a Váci Mihály Gimnázium intézményvezetői megbízásához szükséges pályázatok kiírásáról Az Ipolypart Ápoló Gondozó Otthon és Rehabilitációs Intézet (Ludányhalászi) rekonstrukciója teljes befejezéséről Nógrád megye Gyermekvédelmi szakmai Koncepciójának módosításáról Nógrád megye szociális szolgáltatástervezési koncepció áttekintéséről A Szent Lázár Megyei Kórház Szakmai Terve módosításának elfogadásáról A Szent Lázár Megyei Kórház pénzügyi gazdasági helyzetéről, a további feladatokról Cserhátsurány belterület 4/4 és 4/2 hrsz-ú ingatlanok (Cserhátsurány, Bocskai út 1.) hasznosítására kiírt pályázat elbírálásáról, ismételt pályázat kiírásáról Hajdúszoboszló belterület 3018 hrsz-ú ingatlan (Hajdúszoboszló, Damjanich út 54/B. sz. alatti üdülő) hasznosítására kiírt pályázat elbírálásáról Salgótarján belterület 3889/2/A/10 hrsz-ú ingatlan (Erzsébet tér 5. sz. alatti iroda) hasznosításáról Csesztve belterület 218 hrsz-ú ingatlan (Csesztve, Madách út 50.) megyei önkormányzat tulajdonát képező 2/8 tulajdoni hányadának hasznosításáról Salgótarján belterület 6308/4 hrsz-ú ingatlan (Salgótarján, Keszi út 12.) elidegenítésére kiírt A Nógrád Megye Önkormányzata 2006. évi kommunikációs feladatainak ellátásáról A 2005. évi ifjúságpolitikai cselekvési program végrehajtásáról, a 2006. évi ifjúságpolitikai cselekvési programról Nógrád Megye Önkormányzata 2005. évi nemzetközi kapcsolatairól, a 2006. évi nemzetközi kapcsolatairól A Nógrád Megyei Közoktatási Közalapítvány 2005. év tevékenységéről szóló beszámolóról A Nógrád Megyei Közoktatási Közalapítvány alapító okiratának módosítására Nógrád Megye Önkormányzata által alapított Nógrádi Mecénás Alapítvány beszámolója az átadott támogatások felhasználásáról Nógrád Megye Önkormányzata által alapított Nógrád Sportjáért Alapítvány beszámolója az átadott támogatások felhasználásáról Cserhátsurány belterület 4/4 és 4/2 hrsz-ú ingatlanok (Cserhátsurány, Bocskai u. 1.) hasznosítására kiírt pályázat elbírálása Salgótarján belterület 3889/2/A/10 hrsz-ú ingatlan (Salgótarján, Erzsébet tér 5. sz. alatti iroda) hasznosítására Salgótarján belterület 6308/4 hrsz-ú ingatlan (Salgótarján, Keszi út 12.) elidegenítésre kiírt pályázat elbírálására
50
264.
33/2006. (IV. 6.)
265.
39/2006. (V. 25.)
266.
40/2006. (V. 25.)
267.
41/2006. (V. 25.)
268.
42/2006. (V. 25.)
269.
43/2006. (V. 25.)
270.
44/2006. (V. 25.)
271.
45/2006. (V. 25.)
272.
46/2006. (V. 25.)
273. 274.
57/2006. (VI. 29.) 58/2006. (VI. 29.)
275.
59/2006. (VI. 29.)
276.
62/2006. (VI. 29.)
277.
63/2006. (VI. 29.)
278.
65/2006. (VI. 29.)
279.
67/2006. (VI. 29.)
280.
69/2006. (VI. 29.)
281.
77/2006. (VI. 29.)
282.
86/2006. (IX. 14.)
283.
87/2006. (IX. 14.)
284. 285.
88/2006. (IX. 14.) 89/2006. (IX. 14.)
286.
91/2006. (IX. 14.)
287.
126/2006. (XII. 14.)
Rétság belterület 395/1 hrsz-ú ingatlan (Rétság, Korányi F. u. 6/A. szám alatti orvosi rendelő) használatára, tulajdonosi jogok gyakorlására] Rehabilitációs Intézet és Ápoló Gondozó Otthon (Bercel) intézményvezetői megbízásához szükséges pályázat kiírásáról A Szent Lázár Megyei Kórház pénzügyi-gazdasági helyzetéről és további feladatairól A megyei fekvőbeteg-ellátó rendszer struktúrájának átalakítására vonatkozó koncepcióról Hajdúszoboszló belterület 3018 hrsz-ú ingatlan (Hajdúszoboszló, Damjanich u. 54/B. sz. alatti üdülő) hasznosításáról Balassagyarmat belterület 1046/5/A/12 hrsz-ú garázs megvásárlásáról Salgótarján belterület 1251 hrsz-ú (a Nógrád Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság elhelyezését szolgáló) ingatlan térítésmentes önkormányzati tulajdonba adására vonatkozó döntés módosításáról Salgótarján belterület 3896/A hrsz-ú (a Salgótarján, Múzeum tér 2. szám alatti Nógrádi Történeti Múzeum) ingatlanon iroda használat biztosításáról A Borbély Lajos Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium kollégiumi feladatainak a Lorántffy Zsuzsanna Kollégiumban történő ellátásáról A megyei fekvőbeteg-ellátó rendszer struktúrájának átalakításáról A megyei önkormányzat Salgótarjánban működtetett középiskolai kollégiumai átszervezésének végrehajtására A Megyei Gyermekvédelmi Központ alapító okiratának módosítása, és egyéb munkáltatói intézkedések megtétele A Nógrád megye közoktatási, feladatellátási, intézményhálózat működtetési és fejlesztési tervének felülvizsgálatára, módosítására Nógrád Megye Önkormányzat intézményeinek 2002-2006. évi ciklusban végzett tevékenységéről Hajdúszoboszló belterület 3018 hrsz-ú ingatlan (Hajdúszoboszló, Damjanich u. 54/B. sz. alatti üdülő) hasznosítására kiírt pályázat elbírálása Csitár belterület 501/5, 503, 505, 501/1, 065/5, 512/A/2 és 571 hrszú nógrádgárdonyi ingatlanok hasznosítása A Nógrád Megyei Közoktatási Közalapítvány alapító okiratának módosítására Borbély Lajos Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumban lefolytatott vizsgálat eredményéről Hollókő belterület 375, 407, 408, 392, 38, 40/1, 41 hrsz-ú ingatlanok hasznosításáról Csitár belterület (Nógrádgárdony) 501/5, 503, 505, 501/1 és 065/5 hrsz-ú ingatlanok elidegenítésére kiírt pályázat elbírálásáról Csitár belterület 512/A/2 hrsz-ú önkormányzati lakás átminősítéséről Hajdúszoboszló belterület 3018 hrsz-ú ingatlan vételére érkezett ajánlatok elbírálásáról A 2006. évi ifjúságpolitikai cselekvési program időarányos végrehajtásáról A Váci Mihály Gimnázium intézményvezetőjének megbízásához szükséges pályázat kiírásáról 51
288.
131/2006. (XII. 14.)
289.
135/2006. (XII. 14.)
290.
136/2006. (XII. 14.)
291.
137/2006. (XII. 14.)
292.
138/2006. (XII. 14.)
293.
152/2006. (XII. 14.)
294.
7/2007. (II. 13.)
295.
8/2007. (II. 13.)
296.
9/2007. (II. 13.)
297. 298.
10/2007. (II. 13.) 11/2007. (II. 13.)
299.
12/2007. (II. 13.)
300. 301.
13/2007. (II. 13.) 14/2007. (II. 13.)
302.
16/2007. (II. 13.)
303. 304. 305.
17/2007. (II. 13.) 18/2007. (II. 13.) 19/2007. (II. 13.)
306.
27/2007. (IV. 19.)
307.
28/2007. (IV. 19.)
308.
29/2007. (IV. 19.)
309.
30/2007. (IV. 19.)
310.
33/2007. (IV. 19.)
311.
34/2007. (IV. 19.)
312. 313. 314.
36/2007. (IV. 19.) 37/2007. (IV. 19.) 38/2007. (IV. 19.)
A Hollókő belterület 409 hrsz-ú ingatlan Hollókő, Kossuth út 93-95. szám alatti Vár Étterem hasznosításáról Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. évi üléstervéről Az étkeztetési tevékenységet végző intézmények 2007. évi élelmezési nyersanyagnormáinak megállapításáról A Szent Lázár Megyei Kórház pénzügyi gazdasági helyzetéről és további feladatairól A Szent Lázár Megyei Kórház egyes egészségügyi szolgáltatásainak térítési díjáról és megállapításának rendjéről szóló szabályzata módosításának jóváhagyásáról A Nógrád Megyei Közoktatási Közalapítvány alapító okiratának módosításáról Nógrád Megye Önkormányzatánál végzendő könyvvizsgálói tevékenység pályázati kiírásáról A NOTÜZ Kft-nél az ügyvezetői feladatok ellátására vonatkozó pályázat kiírásáról A NOTÜZ Kft-nél a könyvvizsgálói feladatok ellátására vonatkozó pályázat kiírásáról A NOTÜZ Kft. Felügyelőbizottsága ügyrendjének jóváhagyásáról A balassagyarmati Óvoda, Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat intézményvezetőjének megbízásához szükséges pályázat kiírásáról Megyei Gyermekvédelmi Központ intézményvezetőjének megbízásához szükséges pályázat kiírásáról A 2007. évi ifjúságpolitikai cselekvési programról Nógrád Megye Önkormányzata közoktatási intézményrendszere működésének módosított Minőségirányítási Programjának elfogadásáról A 2006. évi nemzetközi kapcsolatokról szóló tájékoztatóról, és javaslat a 2007. évi nemzetközi kapcsolatokra A Nógrád megyei fekvőbeteg-ellátás struktúrájának áttekintéséről A Nógrád megyei fekvőbeteg-ellátás struktúrájának áttekintéséről A Szent Lázár Megyei Kórház egyes egészségügyi szolgáltatásainak térítési díjáról és megállapításának rendjéről szóló szabályzata módosításának jóváhagyásáról A Nógrádi Tüzeléstechnikai Kft. könyvvizsgálói feladatok ellátására vonatkozó pályázat újbóli kiírásáról A NOTÜZ. Kft. alapító okiratának módosításáról és Javadalmazási Szabályzatának megalkotásáról A NOTÜZ Kft. ügyvezető igazgatója munkaviszonyának közös megegyezéssel történő megszüntetéséről Az önkormányzat egyes intézményei szakmai, illetőleg gazdasági integrációjának koncepciójáról Nógrád Megye Önkormányzata által alapított Nógrádi Mecénás Alapítvány beszámolója az átadott támogatások felhasználásáról Nógrád Megye Önkormányzata által alapított Nógrád Sportjáért Alapítvány beszámolója az átadott támogatások felhasználásáról A Belső Ellenőrzési Szabályzat módosításáról A kelet-nógrádi térség szakképzés-fejlesztési tervének elfogadásáról Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. tv. végrehajtásával összefüggő intézkedésekről és a további feladatokról 52
315.
39/2007. (IV. 19.)
316.
41/2007. (V. 24.)
317.
42/2007. (V. 24.)
318.
43/2007. (V. 24.)
319.
44/2007. (V. 24.)
320.
45/2007. (V. 24.)
321. 322.
46/2007. (V. 24.) 56/2007. (V. 24.)
323.
57/2007. (V. 24.)
324.
58/2007. (V. 24.)
325.
59/2007. (V. 24.)
326.
60/2007. (V. 24.)
327.
61/2007. (V. 24.)
328.
66/2007. (VI. 28.)
329.
70/2007. (VI. 28.)
330.
75/2007. (VI. 28.)
331.
77/2007. (VI. 28.)
332.
78/2007. (VI. 28.)
333.
79/2007. (VI. 28.)
334.
80/2007. (VI. 28.)
335.
81/2007. (VI. 28.)
336.
84/2007. (VIII. 31.)
A Szent Lázár Megyei Kórház pénzügyi-gazdasági helyzetéről és további feladatairól A közművelődési, közgyűjteményi intézmények integrációjának előkészítéséről és végrehajtásáról A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók ellátására létrehozott intézmények és a pedagógiai szakszolgálatok integrációjának előkészítéséről és végrehajtásáról A tartós bentlakásos intézmények integrációjának előkészítéséről és végrehajtásáról A megyei önkormányzat fenntartásában működő egyes középfokú nevelési-oktatási intézményei integrációjának további feladatairól A Szent Lázár Megyei Kórház pénzügyi-gazdasági stabilizációjának intézkedési tervéről Egészségügyi szakértő alkalmazásáról A megyei önkormányzat ingatlanvagyonának elidegeníthető elemei számbavételéről A Salgótarján belterület 1793 hrsz-ú, Salgótarján, Május 1 út 56. szám alatti ingatlan elidegenítésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírásáról A Bátonyterenye belterület 2477 hrsz-ú, Bátonyterenye, Csokonai út 42. szám alatti ingatlan hirdetés útján történő elidegenítéséről A Salgótarján belterület 3936/1 hrsz-ú, Salgótarján, Úttörők útján található, idegen tulajdonú altalajon álló két garázsfelépítmény hirdetés útján történő elidegenítéséről A Megyei Gyermekvédelmi Központ működéséről szóló beszámoló elfogadásáról A Nógrád Megyei Közoktatási Közalapítvány 2006. évi tevékenységéről szóló beszámolóról Az Óvoda, Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat (Balassagyarmat) igazgatói feladatainak ellátására kiírt pályázat elbírálásáról A középfokú oktatási intézmények integrációjának előkészítéséről és végrehajtásáról A Szent Lázár Megyei Kórház gazdasági helyzetét stabilizáló intézkedési és pénzügyi tervhez 9176/2007. (VI. 28.) Kgy. h. A Szent Lázár Megyei Kórház önkormányzati biztosának kiválasztását szolgáló keretmegállapodásos nyílt közbeszerzési eljárás megindításáról Nógrád Megye Önkormányzatának a 2007. december 31-ét követő időszakra kötendő vagyon- és felelősségbiztosítása feltételeinek meghatározásáról A Salgótarján belterület 1793 hrsz-ú, Salgótarján, Május 1. út 56. szám alatti ingatlan elidegenítésére vonatkozó pályázat elbírálásáról, és ismételt pályázat kiírásáról A Salgótarján, belterület 3936/1 hrsz-ú, Salgótarján, Úttörők útján található, idegen tulajdonú altalajon álló két garázsfelépítmény elidegenítéséről Szécsény Város Önkormányzatával közoktatási feladat átadásátvételére kötött megállapodások módosításáról Pásztó Város Önkormányzatával közoktatási feladat átadásátvételére szóló megállapodások megkötéséről A Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola kihelyezett osztályai működtetésére vonatkozó együttműködési megállapodásokról 53
337.
107/2007. (X. 20.)
338.
108/2007. (X. 20.)
339.
109/2007. (X. 20.)
340.
110/2007. (X. 20.)
341.
111/2007. (X. 20.)
342. 343.
113/2007. (XI. 22.) 116/2007. (XI. 22.)
344. 345.
117/2007. (XI. 22.) 118/2007. (XI. 22.)
346.
121/2007. (XI. 22.)
347.
122/2007. (XI. 22.)
348.
124/2007. (XII. 19.)
349.
130/2007. (XII. 19.)
350.
132/2007. (XII. 19.)
351.
133/2007. (XII. 19.)
352.
134/2007. (XII. 19.)
353.
135/2007. (XII. 19.)
354.
136/2007. (XII. 19.)
355.
137/2007. (XII. 19.)
356.
138/2007. (XII. 19.)
357.
139/2007. (XII. 19.)
358.
140/2007. (XII. 19.)
359.
141/2007. (XII. 19.)
360.
142/2007. (XII. 19.)
361.
143/2007. (XII. 19.)
A pedagógiai szakmai szolgáltatási feladatok ellátásának koncepciójáról A 150 férőhelyes idősek otthona működésére vonatkozó szolgáltatási szerződés megkötéséről A Hollókő belterület 375, 407, 408, 392, 38, 40/1, 41 hrsz-ú ingatlanok hasznosításáról A Csitár belterület 512/A/2 hrsz-ú Csitár (Nógrádgárdony) Kórház út 4. szám alatti ingatlan elidegenítése tárgyú pályázat kiírásáról A Salgótarján belterület 6088 hrsz-ú Salgótarján, Csokonai út 3. sz. alatti ingatlan egy része elidegenítésének támogatása tárgyú 96/2007. (IX.27.) Kgy. határozat módosításáról Nógrád Megye Önkormányzata kötvény kibocsátásáról Egyes szociális és gyermekvédelmi intézmények alapító okiratának módosításához kapcsolódó intézkedésekről A pedagógiai-szakmai szolgáltatások ellátásának koncepciójáról Nógrád Megye Önkormányzata fogszabályozási kapacitását érintő szolgáltatói háttér biztosításáról A Salgótarjánban épülő szociális komplexum szervezeti és működési formájának meghatározásáról, az intézmény alapítása tárgyában tett intézkedésekről A Szent Lázár Megyei Kórház 2007. évi élelmezési nyersanyagnormáinak módosításáról Nógrád Megye Önkormányzata kötvénykibocsátására vonatkozó ajánlatok elbírálásáról A megyei önkormányzat által fenntartott intézmények 2008. évi élelmezési nyersanyagnormáinak megállapításáról A Nógrádi Tüzeléstechnikai Kft. üzletrészének értékesítésére vonatkozó pályázat kiírásáról A „Baglyaskő” Idősek Otthona megalapításáról és az Ezüstfenyő Idősek Otthona Alapító Okiratának módosításáról A Hollókő belterület 409 hrsz-ú, Kossuth út 93-95. szám alatti ingatlan (Vár étterem) hasznosításáról A Csitár belterület 512/A/2 hrsz-ú, Kórház út 4. szám alatti lakás elidegenítésére 2007. november 14-én közzétett pályázat elbírálásáról A Salgótarján belterület 6088 hrsz-ú, Salgótarján, Csokonai út 3. szám alatti ingatlan nyilvános pályázat útján történő hasznosításáról A 150 férőhelyes idősek otthona működésére vonatkozó szolgáltatási szerződés megkötéséről (II. forduló) A Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet működtetésére vonatkozó megállapodás módosításáról A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. évi üléstervéről A címzett támogatással megvalósult Szent Lázár Megyei Kórház rekonstrukció záró ütemének lezárásáról A Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola intézményvezetői megbízásához szükséges pályázat kiírásáról A Lipthay Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium intézményvezetői megbízásához szükséges pályázat kiírásáról A Nógrád Megyei Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Gyermekotthon (Pásztó) intézményvezetői megbízásához szükséges pályázat kiírásáról 54
362.
144/2007. (XII. 19.)
363.
145/2007. (XII. 19.)
364.
146/2007. (XII. 19.)
365.
147/2007. (XII. 19.)
366.
11/2008. (II. 14.)
367.
12/2008. (II. 14.)
368.
13/2008. (II. 14.)
369.
14/2008. (II. 14.)
370.
17/2008. (II. 14.)
371.
18/2008. (II. 14.)
372.
19/2008. (II. 14.)
373.
20/2008. (II. 14.)
374.
21/2008. (II. 14.)
375.
22/2008. (II. 14.)
376.
23/2008. (II. 14.)
377.
25/2008. (II. 14.)
378.
26/2008. (II. 14.)
379.
27/2008. (II. 14.)
380.
35/2008. (III. 14.)
381.
36/2008. (III. 14.)
382.
41/2008. (IV. 24.)
A Nógrád Megyei Pedagógia-, Szakmai Szolgáltató és Szakszolgálati Intézet intézményvezetői megbízásához szükséges pályázat kiírásáról A Szent Lázár Megyei Kórház pénzügyi gazdasági helyzetéről, valamint a stabilizációt szolgáló intézkedési terv végrehajtásáról A Nógrád Megyei Pedagógiai-Szakmai Szolgáltató és Szakszolgálati Intézet átszervezésével kapcsolatos fenntartói döntések meghozataláról A Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány alapítói jogainak átadása A Nógrád Megyei Pedagógiai-Szakmai Szolgáltató és Szakszolgálati Intézet átszervezésével, gazdasági integrációjával kapcsolatos fenntartói döntések meghozataláról A „Baglyaskő” Idősek Otthona alapításához kapcsolódó fenntartói intézkedések megtételéről A „Baglyaskő” Idősek Otthona intézményvezetőjének megbízásához szükséges pályázat kiírásáról A Nógrád Megyei Sportági Szövetségek Szövetségével kötött feladatellátási szerződés módosításáról A Nógrádi Tüzeléstechnikai Kft. üzletrészének értékesítésére kiírt pályázat elbírálásáról A Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola intézményvezetői megbízásához szükséges pályázat kiírásáról szóló 141/2007. (XII. 19.) Kgy. határozat módosításáról A Lipthay Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium intézményvezetői megbízásához szükséges pályázat kiírásáról szóló 142/2007. (XII. 19.) Kgy. határozat módosításáról A Nógrád Megyei Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Gyermekotthon intézményvezetői megbízásához szükséges pályázat kiírásáról szóló 143/2007. (XII. 19.) Kgy. határozat módosításáról A Nógrád Megyei Pedagógiai- Szakmai Szolgáltató és Szakszolgálati Intézet intézményvezetői megbízásához szükséges pályázat kiírásáról szóló 144/2007. (XII. 19.) Kgy. határozat módosításáról Szécsény Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásával a pedagógiai szakszolgálatok ellátása tárgyában kötött megállapodás felülvizsgálatáról, aktualizálásáról a 2008. évre vonatkozóan A Nógrád Megyei Múzeumi Szervezet átalakítása koncepciójának előkészítéséről Tájékoztató a 2007. évi ifjúságpolitikai cselekvési program végrehajtásáról J Javaslat a 2008. évi ifjúságpolitikai cselekvési programra Tájékoztató a 2007. évi nemzetközi kapcsolatokról, és javaslat a 2008-2010. évekre vonatkozó nemzetközi kapcsolatokra Nógrád Megye Önkormányzatának a 2008-2010. évekre szóló kommunikációs stratégiájáról A Salgótarján belterület 6088 hrsz-ú, Csokonai út 3. szám alatti ingatlan hasznosítására vonatkozó pályázat kiírása Salgótarján belterület 4119 hrsz-ú, Rákóczi u. 36. szám alatti ingatlanon vezetékszolgalmi jog alapítása A Salgótarján belterület 6088 hrsz-ú, Csokonai út 3. szám alatti ingatlan hasznosítására kiírt pályázat elbírálása 55
383.
42/2008. (IV. 24.)
384.
43/2008. (IV. 24.)
385.
44/2008. (IV. 24.)
386.
45/2008. (IV. 24.)
387.
47/2008. (IV. 24.)
388.
51/2008. (IV. 24.)
389.
52/2008. (IV. 24.)
390.
53/2008. (IV. 24.)
391.
59/2008. (V. 29.)
392. 393.
61/2008. (V. 29.) 62/2008. (V. 29.)
394. 395.
63/2008. (V. 29.) 64/2008. (V. 29.)
396.
65/2008. (V. 29.)
397.
66/2008. (V. 29.)
398.
67/2008. (V. 29.)
399.
87/2008. (VI. 26.)
400.
88/2008. (VI. 26.)
401.
89/2008. (VI. 26.)
402.
90/2008. (VI. 26.)
403.
92/2008. (VI. 26.)
404.
93/2008. (VI. 26.)
A Salgótarján belterület 6308/4 hrsz-ú, Keszi út 12. szám alatti és a Bátonyterenye belterület 2477 hrsz-ú, Csokonai út 42. szám alatti lakóingatlanok ismételt hirdetése A Szécsény belterület 1219 hrsz-ú, Kossuth út 18. szám alatti ingatlan telekhatár-rendezésével összefüggésben a Szécsény Város Önkormányzatával 1999. július 1-jén létrejött használatba adási megállapodás módosítása A Csitár belterület 501/5, 503 és 505 hrsz-ú ingatlanok adásvételéről az Opinion Invest Kft-vel 2006. szeptember 26-án létrejött szerződés módosítása A Bátonyterenye, Makarenkó út 24. szám alatti tömbépületben lévő bérlakások intézményi feladatellátás céljára történő hasznosítása A Nógrád Megyei Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Gyermekotthon balassagyarmati intézményegységei átszervezésének koncepciója A Szent Lázár Megyei Kórház pénzügyi gazdasági helyzete, valamint a stabilizálót szolgáló intézkedési terv végrehajtása A Nógrádi Mecénás Alapítvány részére átadott támogatás felhasználásáról szóló beszámoló elfogadása A Nógrád Sportjáért Alapítvány részére átadott támogatás felhasználásáról szóló beszámoló elfogadása A kötvénykibocsátásokhoz, hitelekhez kapcsolódó likvid pénzeszköz- és árfolyamkockázat kezelése A Szent Lázár Megyei Kórházat érintő fenntartói intézkedések A Nógrádi Történeti Múzeum (Nógrád Megyei Múzeumi Szervezet) intézményvezetői megbízásához szükséges pályázat kiírása A Nógrád Megyei Múzeumi Szervezet átalakításának koncepciója Az Ipolypart Ápoló Gondozó Otthon és Rehabilitációs Intézet Északmagyarországi Regionális Szociális Módszertani Intézményi konzorciumban való részvétele A szociális intézmények gazdasági integrációjának tapasztalatairól szóló beszámoló A Nógrád Megyei Közoktatási Közalapítvány 2007. évi tevékenységéről szóló beszámoló A Nógrád Megyei Szakképzés-szervezési Társulás társulási megállapodásának és alapító okiratának elfogadása A Nógrád Megyei Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Gyermekotthon átszervezésének végrehajtása A Salgótarján belterület 6088 hrsz-ú, Csokonai út 3. szám alatti ingatlan hasznosítására vonatkozó pályázat kiírása A Salgótarján belterület 6308/4 hrsz-ú, Keszi út 12. szám alatti ingatlan elidegenítése Nógrád megyei közoktatási feladatellátási, intézményhálózat működtetési és fejlesztési tervnek Nógrád Megye Önkormányzata közoktatási esélyegyenlőségi helyzetelemzése és tervével történő kiegészítése A Balassagyarmat Város Önkormányzatával – a Szent Lázár Megyei Kórház és a Dr. Kenessey Albert Kórház Rendelőintézet teljesítmény volumenjének részleges átadásának rendezéséről szóló – megállapodás megkötése A teljesítmény volumen átadás, átvétel tárgyában kötendő megállapodások közgyűlés elnöke általi aláírásához szükséges fenntartói felhatalmazás 56
405.
94/2008. (VI. 26.)
406.
95/2008. (VI. 26.)
407.
107/2008. (IX. 25.)
408.
116/2008. (X. 22.)
409.
117/2008. (X. 22.)
410.
118/2008. (X. 22.)
411.
124/2008. (XI. 27.)
412.
125/2008. (XI. 27.)
413.
126/2008. (XI. 27.)
414.
127/2008. (XI. 27.)
415.
128/2008. (XI. 27.)
416.
131/2008. (XII. 18.)
417.
132/2008. (XII. 18.)
418.
134/2008. (XII. 18.)
419.
135/2008. (XII. 18.)
420. 421.
136/2008. (XII. 18.) 3/2009. (II. 12.)
422.
8/2009. (II. 12.)
423.
9/2009. (II. 12.)
424.
10/2009. (II. 12.)
11/2009. (II. 12.) 425. 426.
12/2009. (II. 12.)
427.
15/2009. (III. 27.)
A Harmónia Rehabilitációs Intézet és Ápoló Gondozó Otthon (Bercel) intézményvezetői megbízásához szükséges pályázat kiírása Nógrád megye szociális szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata A Salgótarján belterület 6088 hrsz-ú, Csokonai út 3. szám alatti ingatlan hasznosítására vonatkozó pályázat elbírálása A Felsőpetény belterület 19 hrsz-ú, Petőfi u. 37. sz. alatti ingatlan hasznosítására vonatkozó nyilvános pályázat kiírása A Salgótarján belterület 1793 hrsz-ú, Május 1. út 56. szám alatti ingatlan elidegenítésére vonatkozó nyilvános pályázat ismételt kiírása A Balatonföldvár belterület 205 hrsz-ú, Gárdonyi Géza út 3-5. sz. alatti ingatlan elidegenítésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírása A módosított Nógrád megyei közoktatási feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és fejlesztési terv elfogadása A Nógrád Megyei Szakképzés-szervezési Társulás részére visszatérítendő támogatás nyújtásáról szóló szerződés megkötése A Nógrád Megyei Szakképzés-szervezési Társulás társulási megállapodása és alapító okirata módosításának jóváhagyása A Hollókő belterület 375, 407, 408, 392, 38, 40/1, 41 hrsz-ú ingatlanok hasznosítása A Megyei Gyermekvédelmi Központ „Margaréta” Gyermekotthona (Felsőpetény) épületének kiváltásához szükséges fenntartói intézkedések előkészítése A Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet működtetéséről szóló megállapodás Az étkeztetési tevékenységet végző intézmények 2009. évi élelmezési nyersanyagnormáinak megállapítása Hollókő belterület 409 hrsz-ú, Kossuth út 93-95. szám alatti ingatlan, a Vár Étterem hasznosítása A Felsőpetény belterület 19 hrsz-ú, Petıfi út 37. szám alatti, a Salgótarján belterület 1793 hrsz-ú, Május 1. út 56. szám alatti és a Balatonföldvár belterület 205 hrsz-ú, Gárdonyi Géza út 3-5. szám alatti ingatlanok elidegenítésére kiírt pályázatok elbírálása A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. évi ülésterve A Szent Lázár Megyei Kórház alapító okiratának módosításához kapcsolódó feladatok végrehajtása Nógrád megye szociális szolgáltatástervezési koncepciójának módosítása Nógrád Megye Önkormányzata tulajdonában lévő egyes gépjárművek intézményi tulajdonba adása „Az önkormányzati kórházak és bentlakásos szociális intézmények ápolásra, gondozásra fordított pénzeszközei felhasználásának ellenőrzéséről Nógrád Megye Önkormányzatánál” tárgyú Állami Számvevőszéki jelentéshez kapcsolódó intézkedési terv végrehajtása A 2008. évi ifjúságpolitikai cselekvési program végrehajtásáról szóló tájékoztató elfogadása, a 2009. évi ifjúságpolitikai cselekvési program A 2008. évi nemzetközi kapcsolatok célkitűzéseinek megvalósításáról szóló beszámoló elfogadása A Borbély Lajos Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium működési költségeinek csökkentése 57
428.
16/2009. (III. 27.)
429.
19/2009. (III. 27.)
430.
24/2009. (IV. 29.)
431.
27/2009. (IV. 29.)
432.
28/2009. (IV. 29.)
433.
29/2009. (IV. 29.)
434.
30/2009. (IV. 29.)
435.
32/2009. (IV. 29.)
436.
33/2009. (IV. 29.)
437.
34/2009. (IV. 29.)
438.
37/2009. (V. 28.)
439.
38/2009. (V. 28.)
440.
39/2009. (V. 28.)
441.
40/2009. (V. 28.)
442.
41/2009. (V. 28.)
443.
42/2009. (V. 28.)
444.
52/2009. (VI. 25.)
445.
69/2009. (VI. 25.)
446.
70/2009. (VI. 25.)
447.
71/2009. (VI. 25.)
448.
72/2009. (VI. 25.)
A Nógrád Megyei Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Gyermekotthon átszervezésének végrehajtása A Nógrádi Történeti Múzeum teljeskörű rekonstrukciója, funkcióbővítése kiemelt projektként történő megvalósításához kapcsolódó dokumentáció elfogadása A Szent Lázár Megyei Kórház pénzügyi, gazdasági helyzetéről, valamint a stabilizációt szolgáló intézkedési terv végrehajtásáról szóló beszámolóhoz kapcsolódó feladatok teljesítése Szakképzési feladatellátáshoz állami tulajdonú termőföldek tulajdonba adásának igénylése Az Ipolypart Ápoló Gondozó Otthon és Rehabilitációs Intézet (Ludányhalászi) intézményvezetői feladatainak ellátásához szükséges pályázat kiírása A Nógrád Megyei Levéltár intézményvezetői megbízásához szükséges pályázat kiírása A Nógrád Megyei Közoktatási Közalapítvány 2008. évi tevékenységéről szóló beszámoló 2008. évi kommunikációs feladatok végrehajtásáról szóló beszámoló elfogadása A Nógrádi Mecénás Alapítvány részére átadott támogatás felhasználásáról szóló beszámoló elfogadása A Nógrád Sportjáért Alapítvány részére átadott támogatás felhasználásáról szóló beszámoló elfogadása Mátra Műszaki, Szakoktatási és Továbbképző Kft-ben nevesített üzletrész értékesítése Salgótarján belterület 1791/1 hrsz-ú. Május 1. út 41. sz. alatti társasház közös tulajdoni részét érintő felújításával kapcsolatos költségek finanszírozása Salgótarján belterület 1255, 1256 hrsz-ú, Bem út 18-20. sz. alatti ingatlanokat érintő átjárási szolgalmi jog alapítása Balassagyarmat Város Önkormányzatának a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításának kezdeményezéséről szóló felterjesztéséhez való csatlakozás, a megyei önkormányzat fenntartásában működő nevelési-oktatási intézményekben tanuló nem magyar állampolgár díjfizetési kötelezettsége Az Ipolypart Ápoló Gondozó Otthon és Rehabilitációs Intézet (Ludányhalászi) intézményvezetői feladatainak ellátáshoz szükséges pályázat ismételt kiírása A Salgótarján észak-dél irányú kerékpárút és műtárgyainak építési engedélyezési eljárása során tett intézkedések A megyei önkormányzat fenntartásában működő intézmények élelmezési tevékenységének racionalizálása A Nógrád Megyei Levéltár intézményvezetői megbízásához szükséges pályázat ismételt kiírása Ludányhalászi belterület 841 hrsz-ú, Rákóczi út 71-73. sz. alatti ingatlanon álló régi portaépületnek a települési önkormányzat részére történő tulajdonba adása Balassagyarmat Város Önkormányzatával, gyógypedagógiai nevelési, oktatási feladatok ellátásáról szóló megállapodás megújítása Balassagyarmat Város Önkormányzatával, alapfokú művészetoktatási feladatok ellátásáról szóló megállapodás megújítása 58
449.
73/2009. (VI. 25.)
450.
74/2009. (VI. 25.)
451.
75/2009. (VI. 25.)
452.
78/2009. (VI. 25.)
453.
79/2009. (VI. 25.)
454.
80/2009. (VI. 25.)
455.
82/2009. (VIII. 18.)
456.
83/2009. (VIII. 18.)
457.
92/2009. (IX. 24.)
458. 459.
93/2009. (IX. 24.) 95/2009. (X.21.)
460.
98/2009. (XI. 26.)
461.
99/2009. (XI. 26.)
462.
100/2009. (XI. 26.)
463.
101/2009. (XI. 26.)
464. 465.
104/2009. (XI. 26.) 107/2009. (XI. 26.)
466.
112/2009. (XII. 17.)
467.
113/2009. (XII. 17.)
468.
114/2009. (XII. 17.)
Bátonyterenye Város Önkormányzatával, középiskolai és kollégiumi feladatok ellátásáról szóló megállapodás megújítása Bátonyterenye Város Önkormányzatával, gimnáziumi oktatási feladatok ellátásáról szóló megállapodás megújítása Szécsény Város Önkormányzatával, középiskolai és kollégiumi feladatok ellátásáról szóló megállapodás megújítása A Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet intézményvezetői megbízásához szükséges pályázat kiírása Beszámoló a Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 2008. évi gazdálkodásáról A Bátonyterenye Város Önkormányzatával egészségügyi kapacitás (laboratóriumi szakellátási óraszám) átadás – átvételéről szóló megállapodás megkötése Az Észak- magyarországi Operatív Program Turisztikai Desztináció Menedzsment Szervezetek támogatására vonatkozó pályázathoz kapcsolódó non-profit szervezet alapításának előkészítése, a Szervezet működéséhez szükséges keret, valamint a pályázat benyújtásához kapcsolódó nyilatkozatok jóváhagyása Az Ipolypart Ápoló Gondozó Otthon és Rehabilitációs Intézet (Ludányhalászi) intézményvezetői feladatainak ellátására kiírt pályázat érvénytelenné, egyben eredménytelenné nyilvánítása A Szent Lázár Megyei Kórház pénzügyi, gazdasági helyzetéről, valamint a stabilizációt szolgáló intézkedési terv végrehajtásáról szóló beszámolóhoz kapcsolódó feladatok teljesítése A közgyűlés hatáskörébe utalt bérlakások helyzete A Szent Lázár Megyei Kórház ellátási területének módosítására vonatkozó kezdeményezések elbírálása A Szent Lázár Megyei Kórháznak a TIOP 2.2.4/09/1 jelű a „Struktúraváltoztatást támogató infrastruktúrafejlesztés a fekvőbeteg szakellátásban” című pályázaton való részvétele A Szent Lázár Megyei Kórháznak a TIOP 2.2.5/09/1 jelű, "Korszerű regionális onkológiai hálózat kialakítása" című pályázaton való részvétele Az Észak-magyarországi Operatív Program Turisztikai Desztináció Menedzsment Szervezetek támogatására vonatkozó pályázathoz kapcsolódó non-profit szervezet alapításának előkészítése, a Szervezet működéséhez szükséges keret, valamint a pályázat benyújtásához kapcsolódó nyilatkozatok jóváhagyásáról szóló 82/2009. (VIII. 18.) Kgy. határozat módosítása A Nógrád Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. létrehozásához kapcsolódó intézkedések Alapfokú művészetoktatási feladatok átvétele (Bátonyterenye) Nógrád Megye Önkormányzata módosított közoktatási minőségirányítási programja elfogadása Az étkeztetési tevékenységet végző intézmények 2010. évi élelmezési nyersanyagnormáinak megállapítása A Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet működtetéséről 2010-2015. évekre szóló együttműködési megállapodás A Nógrád Megyei Önkormányzat által fenntartott gyermekvédelmi intézmények férőhelyeinek optimalizálása, a felsőpetényi „Margaréta” Gyermekotthon kiváltásához szükséges intézkedések előkészítése 59
469.
115/2009. (XII. 17.)
470.
117/2009. (XII. 17.)
471. 472.
118/2009. (XII. 17.) 7/2010. (I. 28.)
473.
8/2010. (I. 28.)
474.
16/2010. (II. 18.)
475.
17/2010. (II. 18.)
476. 477.
18/2010. (II. 18.) 20/2010. (II. 18.)
478.
21/2010. (II. 18.)
479.
22/2010. (II. 18.)
480. 481.
24/2010. (II. 18.) 26/2010. (II. 18.)
482. 483.
29/2010. (IV. 29.) 30/2010. (IV. 29.)
484. 485.
32/2010. (IV. 29.) 33/2010. (IV. 29.)
486.
34/2010. (IV. 29.)
487.
35/2010. (IV. 29.)
488.
36/2010. (IV. 29.)
489.
37/2010. (IV. 29.)
490.
39/2010. (IV. 29.)
491.
40/2010. (IV. 29.)
492.
42/2010. (IV. 29.)
493.
44/2010. (IV. 29.)
A Nógrád Megyei Szakképzés-szervezési Társulás alapító okiratának módosítása Nógrád Megye Önkormányzatánál végzendő könyvvizsgálói tevékenység pályázati kiírása A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2010. évi ülésterve A közoktatási feladatok ellátásához szükséges és további ingatlanok tulajdonjogának Bátonyterenye Város Önkormányzatával történő rendezése, az alapfokú művészetoktatási feladatok átvétele A Szent Lázár Megyei Kórház ellátási területének módosítására vonatkozó kezdeményezések elbírálása A Nógrád Megyei Önkormányzat által fenntartott gyermekvédelmi intézmények férőhelyeinek optimalizálása, a felsőpetényi „Margaréta” Gyermekotthon kiváltásához szükséges intézkedések A megyei önkormányzat tulajdonában lévő viziközmű rendszerek működési tapasztalatai, illetve az elvégzett karbantartási, felújítási munkák A Salgótarján belterület 2300 hrsz-ú ingatlan elidegenítése A címzett támogatással megvalósult 150 férőhelyes idősek otthona beruházás lezárása Tájékoztató a 2009. évi ifjúságpolitikai cselekvési program végrehajtásáról, javaslat a 2010. évi ifjúságpolitikai cselekvési programra A 2009. évi nemzetközi kapcsolatok célkitűzéseinek megvalósításáról szóló beszámoló elfogadása Az intézményvezetők prémiumfeladatainak meghatározása Az Ezüstfenyő Idősek Otthona (Bátonyterenye) intézményvezetői feladatainak ellátáshoz szükséges pályázat kiírása A Reménysugár Otthon átszervezésének végrehajtása A Megyei Gyermekvédelmi Központ alapító okiratának módosításhoz kapcsolódó feladatok végrehajtása Az élelmezési tevékenységet érintő további intézkedések Nógrád megye szociális szolgáltatástervezési koncepciójának 2010. évi felülvizsgálata Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonát képező lakások megyei önkormányzatot megillető bérlőkijelölési jogának ellenszolgáltatás nélkül történő lemondása Salgótarján belterület 3003/A/5 hrsz-ú, Füleki u. 39. II. 1. szám alatti lakás elidegenítésére nyilvános pályázat kiírása Salgótarján belterület 2300 hrsz-ú ingatlan elidegenítésére kiírt pályázat elbírálása A Szent Lázár Megyei Kórház ellátási területének módosítására vonatkozó kezdeményezés elbírálása A Nógrád Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. tevékenységével kapcsolatos 108/2009. (XII.17.) Kgy. határozat és a Kft.-vel kötött szolgáltatási szerződés módosítása A Nógrád Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. működésének további biztosítása Nógrád Megye Önkormányzatánál végzendő könyvvizsgálói tevékenység ellátására kiírt pályázat eredménytelensége Nógrád Megye Önkormányzatánál végzendő könyvvizsgálói tevékenység ellátására irányuló közbeszerzési eljárás megindítása
60
494.
45/2010. (IV. 29.)
495.
46/2010. (IV. 29.)
496.
47/2010. (IV. 29.)
497.
48/2010. (IV. 29.)
498.
49/2010. (IV. 29.)
499.
55/2010. (V. 27.)
500.
56/2010. (V. 27.)
501.
71/2010. (VI. 24.
502.
74/2010. (VI. 24.)
503.
77/2010. (VI. 24.)
504.
79/2010. (VI. 24.)
505.
100/2010. (IX. 2.)
506.
145/2010. (XI. 25.)
507. 508. 509. 510.
146/2010. (XI. 25.) 147/2010. (XI. 25.) 155/2010. (XII. 16.) 156/2010. (XII. 16.)
511.
157/2010. (XII. 16.)
512.
158/2010. (XII. 16.)
513.
9/2011. (II. 17.)
514.
10/2011. (II. 17.)
515. 516.
11/2011. (II. 17.) 12/2011. (II. 17.)
517.
14/2011. (II. 17.)
518. 519.
20/2011. (IV. 28.) 21/2011. (IV. 28.)
520.
22/2011. (IV. 28.)
A 2009. évi kommunikációs stratégiai tevékenység, az önkormányzat tájékoztatási feladatainak ellátásáról szóló beszámoló elfogadása A Nógrád Megyei Közoktatási Közalapítvány 2009. évi tevékenységéről szóló beszámoló A Nógrádi Mecénás Alapítvány részére átadott támogatás felhasználásáról szóló beszámoló elfogadása A Nógrád Sportjáért Alapítvány részére átadott támogatás felhasználásáról szóló beszámoló elfogadása A Mikszáth Kálmán Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Kollégium intézményvezetői megbízásához szükséges pályázat kiírása A Nógrád Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft.-vel kötendő Középtávú Együttműködési Megállapodás elfogadása A Szent Lázár Megyei Kórház pénzügyi, gazdasági helyzetével összefüggő további feladatok Nógrád Megye Önkormányzatánál végzendő könyvvizsgálói tevékenység ellátására irányuló közbeszerzési eljárás eredménye Nógrád Megye Önkormányzata intézményeinek a 2006-2010. évi ciklusban végzett tevékenységéről szóló beszámolói Nógrád megye szociális szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata és elfogadása Nógrád Megye Önkormányzata Esélyegyenlőségi Programját megalapozó előzetes helyzetelemzés elfogadása A közművelődési, közgyűjteményi intézmények gazdálkodási feladatainak átszervezése Az étkeztetési tevékenységet végző intézmények 2011. évi élelmezési nyersanyagnormáinak megállapítása A közoktatási esélyegyenlőségi terv megvalósításának értékelése A Nógrád megyei aljegyzői pályázat kiírása A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2011. évi ülésterve A „Nógrádkomp-oktatási innováció” című, a kompetenciaalapú oktatás bevezetéséről szóló TÁMOP-3.1.4./08/2 pályázat eredménye A Nógrád Megyei Szakképzés-szervezési Társulás társulási megállapodása módosításával kapcsolatos döntés A Szent Lázár Megyei Kórház követelésről való lemondásának jóváhagyása Nógrád Megye Önkormányzata módosított közoktatási minőségirányítási programja elfogadása A kinevezett- és megbízott intézményvezetők részére 2010. évre meghatározott prémiumfeladatok teljesítése Az intézményvezetői teljesítmények meghatározása A Szent Lázár Megyei Kórháznak az egyes egészségügyi szolgáltatásainak térítési díjáról és megállapításának rendjéről szóló szabályzata módosításának jóváhagyása A 2010. évi nemzetközi kapcsolatok célkitűzéseinek megvalósításáról szóló beszámoló elfogadása A karbantartási tevékenység részbeni központosítása Nógrád Megye Önkormányzata fenntartásában működő egyes intézmények gazdálkodási tevékenységének átszervezése A Nógrád Megyei Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Gyermekotthon átszervezésével kapcsolatos további feladatok 61
521. 522.
23/2011. (IV. 28.) 24/2011. (IV. 28.)
523.
27/2011. (IV. 28.)
524.
28/2011. (IV. 28.)
525.
31/2011. (IV. 28.)
526.
33/2011. (IV. 28.)
527. 528.
34/2011. (IV. 28.) 36/2011. (IV. 28.)
529.
37/2011. (IV. 28.)
530.
38/2011. (IV. 28.)
531.
42/2011. (V. 26.)
532.
43/2011. (V. 26.)
533.
45/2011. (V. 26.)
534.
53/2011. (VI. 24.)
535.
54/2011. (VI. 24.)
536.
56/2011. (VI. 24.)
537.
57/2011. (VI. 24.)
538.
58/2011. (VI. 24.)
539.
59/2011. (VI. 24.)
540.
60/2011. (VI. 24.)
541.
61/2011. (VI. 24.)
542.
62/2011. (VI. 24.)
543.
63/2011. (VI. 24.)
544.
84/2011. (VII. 16.)
A Reménysugár Otthont érintő intézkedések A Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészetoktatási Intézmény egyes kihelyezett osztályaival kapcsolatos döntések Balassagyarmat Város Önkormányzatával feladat átadás-átvétel tárgyában végzendő egyeztetések A Megyei Gyermekvédelmi Központ strukturális átalakításához kapcsolódó feladatok A Salgótarján, 3730 hrsz-ú ingatlan telekhatár rendezése és a rendezéssel érintett földterület és lépcsősor Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata részére történő ingyenes tulajdonba adása A Nógrád Megyei Közoktatási Közalapítvány 2010. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadása A 2010. évre vonatkozó ellenőrzési jelentések elfogadása A Nógrádi Mecénás Alapítvány 2010. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadása A Nógrád Sportjáért Alapítvány 2010. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadása A Nógrád Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. eddigi munkája, stratégiai elképzeléseiről szóló tájékoztató elfogadása A Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészetoktatási Intézmény átszervezéséhez kapcsolódó intézkedés Az intézmények és a hivatal közötti együttműködési megállapodások jóváhagyása A Berekfürdő, Vadvirág u. 21. szám alatti, belterület 1130 hrsz-ú ingatlan nyilvános pályázati eljárás útján történő elidegenítése A Szent Lázár Megyei Kórház és Bátonyterenye Város Önkormányzata között – az egyes egészségügyi szakellátási feladatok nyújtására, és a szolgáltatás telephelyének biztosítása tárgyában – kötendő együttműködési megállapodás jóváhagyása, a kapcsolódó intézkedések megtétele Balassagyarmat Város Önkormányzatával közoktatási feladatok átadás-átvételére szóló megállapodások megkötése Szécsény Város Önkormányzatával alapfokú művészetoktatási feladatok ellátásáról szóló megállapodás megkötése Pásztó Város Önkormányzatával közoktatási feladatok átadásátvételére szóló megállapodások módosítása A Salgótarján belterület 1793 hrsz-ú, Május 1. út 56. szám alatti ingatlan elidegenítésére vonatkozó nyilvános pályázat ismételt kiírása A Balatonföldvár belterület 205 hrsz-ú, Gárdonyi Géza út 3-5. sz. alatti ingatlan elidegenítésére vonatkozó nyilvános pályázat ismételt kiírása A Bátonyterenye, Csokonai út 42. szám alatti ingatlan hasznosítására vonatkozó nyilvános pályázat ismételt kiírása A Felsőpetény belterület 19 hrsz-ú, Petıfi u. 37. sz. alatti ingatlan hasznosítására vonatkozó nyilvános pályázat ismételt kiírása A Felsőpetény belterület 19 hrsz-ú, Petıfi u. 37. sz. alatti ingatlan hasznosítására vonatkozó nyilvános pályázat ismételt kiírása A Csitár, Nógrádgárdony, 526 hrsz-ú ingatlan hasznosítására vonatkozó nyilvános pályázat kiírása Balassagyarmat Város Önkormányzatával közoktatási feladatok átadás-átvételére szóló módosított megállapodások megkötésére 62
545.
87/2011. (VIII. 18.)
546.
88/2011. (VIII. 18.)
547.
90/2011. (VIII. 18.)
548.
91/2011. (VIII. 18.)
549.
93/2011. (VIII. 18.) Kgy.
550.
98/2011. (IX. 15.) Kgy.
551.
100/2011. (IX. 15
552.
103/2011. (IX. 15.)
553.
114/2011. (X. 14.)
554.
116/2011. (X. 14.)
555.
118/2011. (XI. 22.)
556.
120/2011. (XI. 22.)
557. 558.
124/2011. (XI. 22.) 126/2011. (XI. 22.)
559.
127/2011. (XI. 22.)
560.
135/2011. (XII. 15.)
561.
136/2011. (XII. 15.)
Az étkeztetési tevékenységet végző intézmények 2011. évi élelmezési nyersanyagnormáinak megállapításáról szóló 145/2010. (XI. 25.) Kgy. határozat módosítása A Felsőpetény, belterület 19 hrsz-ú, illetve a Csitár, Nógrádgárdony, belterület 526 hrsz-ú önkormányzati tulajdonú ingatlanok elidegenítése esetén műtárgyak raktározására alkalmas ingatlan biztosítása Nógrád Megye Önkormányzata és intézményei előkészítés alatt álló és folyamatban lévő pályázatainak felülvizsgálata A Nógrád Megye Önkormányzata, a BLSZSZK Fáy András Szakképző Iskola és Kollégium, valamint a SZILTOP Nonprofit Kft. által kötendő bérleti szerződés megkötése Nógrád Megye Önkormányzata fenntartásában működő intézmény igazgatója ellen fegyelmi eljárás megindítása Önkormányzati tulajdonú ingatlan jogi helyzetének rendezése, ingatlanok átminősítése A Felsőpetény belterület 19 hrsz-ú, Petıfi u. 37. sz. alatti ingatlan elidegenítésére vonatkozó nyilvános pályázat ismételt kiírása Nógrád Megye Önkormányzata fenntartásában működő egyes intézmények gazdálkodási tevékenységének átszervezése Nógrád Megye Önkormányzata fenntartásában működő egyes intézmények gazdálkodási tevékenységének átszervezéséről szóló 103/2011. (IX. 15.) Kgy. határozat módosítása A diósjenői Dr. Göllesz Viktor Rehabilitációs Intézet és Ápoló Gondozó Otthonban keletkező szennyvíz települési szennyvízhálózatba való bekötését biztosító vezeték használati jogának rendezése A Dr. Göllesz Viktor Rehabilitációs Intézet és Ápoló Gondozó Otthon igazgatójának nyugdíjazása Nógrád Megye Önkormányzatának számlavezetése, folyószámlahitelének forgóeszközhitellé történő átalakítása, kötvénnyel kapcsolatos intézkedések A 2012. évi élelmezési nyersanyagnormák megállapítása A Felsőpetény, Petőfi út 37. szám alatti, 19 hrsz-ú önkormányzati tulajdonú ingatlan elidegenítésére kiírt nyilvános pályázat elbírálása Nógrád Megye Önkormányzata közoktatási esélyegyenlőségi tervének 2010/2011. tanévi értékelése A Szent Lázár Megyei Kórház pénzügyi, gazdasági helyzetéről szóló beszámoló tudomásulvétele, és az azzal összefüggő további feladatok A Szent Lázár Megyei Kórház 2012. évre meghatározott Teljesítmény Volumen Korlátjának megemelése
63
A 62/2012. (VI. 7.) Kgy. határozat 2. számú melléklete Sorszám 1. 2.
3. 4.
5.
6.
7. 8. 9. 10. 11. 12.
13. 14. 15.
Határozat száma
Határozat tárgya
83/2011. (VII. 16.) Kgy.
Az Észak-Magyarországi Regionális Ifjúsági tanácsba történő delegálásra 85/2011. (VIII. 18.) Jelentés az elmúlt közgyűlésen hozott határozatok Kgy. végrehajtásáról, a két ülés között történt főbb eseményekről, átruházott hatáskörben hozott döntésekről és a közgyűlés ülésére készült előterjesztésekhez 86/2011. (VIII. 18.) A 2011. évi költségvetés III. sz. módosítása végrehajtásához Kgy. kapcsolódó intézkedések 95/2011. (IX. 15.) Kgy. Jelentés az elmúlt közgyűlésen hozott határozatok 1., 2., 3., 4., 5., 6., 8., 9., végrehajtásáról, a két ülés között történt főbb eseményekről, 10. pontok átruházott hatáskörben hozott döntésekről és a közgyűlés ülésére készült előterjesztésekhez 96/2011. (IX. 15.) Kgy. Nógrád Megye Önkormányzata 2011. évi költségvetésének I. félévi teljesítése, valamint likviditási helyzetéről készült tájékoztató elfogadása 97/2011. (IX. 15.) Kgy. Nógrád Megye Önkormányzata 2011. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 5/2011. (II. 17.) Kgy. határozat egyes pontjai módosítása, kiegészítése 99/2011. (IX. 15.) Kgy. Egyes önkormányzati tulajdonú ingatlanok elidegenítésére kiírt nyilvános pályázatok elbírálása 101/2011. (IX. 15.) Kgy. A Nógrád Megyei Szakképzés-szervezési Társulás Társulási megállapodása módosításának jóváhagyása 104/2011. (IX. 15.) Kgy. A mentőszolgálat tájékoztatójának tudomásulvétele 105/2011. (IX. 15.) Kgy. Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság 2010. évi tevékenységéről szóló tájékoztató tudomásulvétele 106/2011. (IX. 15.) Kgy. A Nógrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának tevékenységéről szóló tájékoztató tudomásulvétele 107/2011. (IX. 15.) Kgy. Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve 2010. évi tevékenységéről szóló tájékoztató tudomásulvétele 108/2011. (IX. 15.) Kgy. A Nógrád Megyei Regionális Fejlesztési Alapítvány 2010. évi tevékenységéről szóló tájékoztató tudomásulvétele 109/2011. (IX. 15.) Kgy. Az Ipolypart Ápoló Gondozó Otthon és Rehabilitációs Intézetben munkáltatói intézkedés megtétele 110/2011. (X. 14.) Kgy. A Magyar Köztársaság Kormánya és Nógrád Megye Önkormányzata által megkötött megállapodásban, mint politikai szándéknyilatkozatban foglalt célkitűzések elfogadása és a további együttműködés
16.
111/2011. (X. 14.) Kgy.
17.
112/2011. (X. 14.) Kgy.
18.
115/2011. (X. 14.) Kgy.
Önkormányzati tulajdonú ingatlanok és ingó vagyontárgyak használatba adása Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatával fejlesztési pályázat megvalósítására vonatkozó együttműködési megállapodás megkötése A 2011. évi költségvetés V. sz. módosítása végrehajtásához kapcsolódó intézkedések
64
19.
117/2011. (XI. 22.) Kgy. Jelentés az elmúlt közgyűlésen hozott határozatok 1., 2., 3., 4., 5., 6., 8., 9., végrehajtásáról, a két ülés között történt főbb eseményekről, 10., 11., 12. pontok átruházott hatáskörben hozott döntésekről és a közgyűlés ülésére készült előterjesztésekhez
20.
119/2011. (XI. 22.) Kgy.
21. 22.
23. 24.
25.
26.
A 2011. évi költségvetés VI. sz. módosítása végrehajtásához kapcsolódó intézkedések 121/2011. (XI. 22.) Kgy. A Nógrádi Tüzeléstechnikai Kft-vel kötött közszolgáltatási szerződés módosítása 123/2011. (XI. 22.) Kgy. Nógrád Megye Önkormányzata 2011. évi költségvetésének IIII. negyedévi teljesítése, valamint likviditási helyzetéről készült tájékoztató elfogadása 125/2011. (XI. 22.) Kgy. A hollókői ingatlanok használatára vonatkozó megállapodás meghosszabbítása 128/2011. (XII. 15.) Jelentés az elmúlt közgyűlésen hozott határozatok Kgy. végrehajtásáról, a két ülés között történt főbb eseményekről, átruházott hatáskörben hozott döntésekről és a közgyűlés ülésére készült előterjesztésekhez kapcsolódó bizottsági véleményekről, javaslatokról 129/2011. (XII. 15.) A Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzattal, Kgy. valamint a Nógrád Megyei Szlovák Kisebbségi Önkormányzattal fennálló egyes megállapodások megszüntetése 130/2011. (XII. 15.) Önkormányzati tulajdonú ingatlanok és ingó vagyontárgyak Kgy. használatba adása
27.
131/2011. Kgy.
(XII.
15.) A 2011. évi költségvetés VII. sz. módosítása végrehajtásához kapcsolódó intézkedések
28.
132/2011. Kgy. 133/2011. Kgy.
(XII.
15.) Nógrád Megye Önkormányzatának 2012. évi költségvetési koncepciója 15.) A 112/2011. (X. 14.) Kgy. határozat 1. pontja végrehajtásával összefüggő intézkedések jóváhagyása
30.
134/2011. Kgy.
(XII.
31.
138/2011. Kgy.
(XII.
32.
139/2011. Kgy.
(XII.
33.
140/2011. Kgy.
(XII.
34.
141/2011. Kgy. 142/2011. Kgy. 143/2011. Kgy.
(XII.
Nógrád Megye Önkormányzatának a Szent Lázár Megyei Kórházzal összefüggő fenntartói és tulajdonosi jogainak átadásáról szóló megállapodás megkötése 15.) Egyes önkormányzati tulajdonú ingatlanokkal összefüggésben felhalmozott tartozások, mint behajthatatlan pénzügyi követelésről történő lemondás 15.) Nógrád Megye Madách Imre Díjának adományozása
(XII.
15.) Nógrád Megye Madách Imre Díjának adományozása
(XII.
15.) Nógrád Megye Madách Imre Díjának adományozása
29.
35. 36.
(XII.
15.) A 113/2011. (X. 14.) Kgy. határozat 1. pontja és a 125/2011. (XI. 22.) Kgy. határozat végrehajtásával összefüggő intézkedések jóváhagyása 15.) Nógrád Megye Önkormányzata fenntartói és tulajdonosi jogainak átadásáról szóló megállapodás elfogadása 15.)
65
37.
1/2012. (I.19.) Kgy.
38. 39.
2/2012. (I.19.) Kgy. 3/2012. (I.19.) Kgy.
40.
4/2012. (I.19.) Kgy.
41.
5/2012. (I.19.) Kgy.
42.
7/2012. (I.19.) Kgy.
43.
8/2012. (I.19.) Kgy.
44.
9/2012. (I.19.) Kgy.
45.
12/2012. (I.19.) Kgy.
46.
13/2012. (I.19.) Kgy.
47.
14/2012. (I.19.) Kgy.
48.
15/2012. (I.19.) Kgy.
49. 50. 51.
16/2012. (I.19.) Kgy. 17/2012. (I.19.) Kgy. 18/2012. (II.16.) Kgy.
52.
19/2012. (II.16.) Kgy.
53.
20/2012. (II.16.) Kgy.
54.
23/2012. (II.16.) Kgy.
55.
24/2012. (II.16.) Kgy.
56.
25/2012. (IV.26.) Kgy.
Jelentés az elmúlt közgyűlésen hozott határozatok végrehajtásáról, a két ülés között történt főbb eseményekről, átruházott hatáskörben hozott döntésekről és a közgyűlés ülésére készült előterjesztésekhez kapcsolódó bizottsági véleményekről, javaslatokról Becsó Zsolt személyes érintettségének bejelentése A közgyűlés és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló rendelet módosításával összefüggő intézkedések A „Nógrádi Területfejlesztési Ügynökség” Nonprofit Kft. társasági szerződésének módosítása A „Nógrádi Területfejlesztési Ügynökség” Nonprofit Kft. társasági szerződése módosítással egységes szerkezetbe foglalásának elfogadása Nógrád Megye Önkormányzata 2012. évi költségvetésének végrehajtásával kapcsolatos intézkedések, Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke illetményének megállapítása Nógrád Megye Önkormányzata 2012. évi költségvetésének végrehajtásával kapcsolatos intézkedések, a közgyűlés 123/2010. (X. 14.) Kgy. határozata 1. pontjának módosítása Nógrád Megye Önkormányzata 2012. évi költségvetésének végrehajtásával kapcsolatos intézkedések, a közgyűlés 124/2010. (X. 14.) Kgy. határozata 1. pontjának módosítása A Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzattal kötendő megállapodások A Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzattal kötendő megállapodások Az Észak-Magyarországi Operatív Program 2.2.1-11 Üzleti célú szálláshelyek fejlesztése című pályázati kiírás véleményezése A bizottságok elnökei, alelnökei, illetve tagjai személyes érintettségének bejelentése A Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság tagjainak megválasztása A Területfejlesztési Bizottság tagjainak megválasztása Jelentés az elmúlt közgyűlésen hozott határozatok végrehajtásáról, a két ülés között történt főbb eseményekről, átruházott hatáskörben hozott döntésekről és a közgyűlés ülésére készült előterjesztésekhez kapcsolódó bizottsági véleményekről, javaslatokról A közgyűlés és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló rendelet módosításával összefüggő intézkedések Az egyes rendeletek módosításáról szóló rendelet végrehajtásával összefüggő intézkedések A „Nógrádi Területfejlesztési Ügynökség” Nonprofit Kft. társasági szerződésének további módosítása A „Nógrádi Területfejlesztési Ügynökség” Nonprofit Kft. társasági szerződése további módosítással egységes szerkezetbe foglalásának elfogadása Jelentés az elmúlt közgyűlésen hozott határozatok végrehajtásáról, a két ülés között történt főbb eseményekről, átruházott hatáskörben hozott döntésekről és a közgyűlés ülésére készült előterjesztésekhez kapcsolódó bizottsági véleményekről, javaslatokról 66
57.
27/2012. (IV.26.) Kgy.
A megyei önkormányzati tartalék 2012. évi támogatására vonatkozó igény benyújtása
58.
29/2012. (IV.26.) Kgy.
59. 60.
30/2012. (IV.26.) Kgy. 31/2012. (IV.26.) Kgy.
61.
32/2012. (IV.26.) Kgy.
62.
33/2012. (IV.26.) Kgy.
63.
34/2012. (IV.26.) Kgy.
64.
35/2012. (IV.26.) Kgy.
65.
38/2012. (IV.26.) Kgy.
66.
40/2012. (IV.26.) Kgy.
67. 68.
41/2012. (IV.26.) Kgy. 42/2012. (IV.26.) Kgy.
Nógrád Megye Önkormányzatánál végzendő kötelező könyvvizsgálati feladatok ellátása A 2011. évre vonatkozó ellenőrzési jelentések elfogadása A 2011. évi kommunikációs stratégiai tevékenység, az önkormányzat tájékoztatási feladatainak ellátásáról szóló beszámoló elfogadása A Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanács 2011. évi beszámolója, a területfejlesztéssel összefüggő feladatok átadás-átvétele Az Észak-Magyarországi Regionális Területfejlesztési Tanács 2011. évi beszámolója, a területfejlesztéssel összefüggő feladatok átadás-átvétele A Nógrádi Mecénás Alapítvány 2011. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadása A Nógrád Sportjáért Alapítvány 2011. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadása A nyugat-nógrádi vasúthálózattal kapcsolatos intézkedések, felterjesztés a nyugat-nógrádi vasúti közlekedés érdekében A „Próbáljon szerencsét Hollókőn!” turisztikai projekt támogatása A Mátraverebély-Szentkút turisztikai projekt támogatása Együttműködési szándéknyilatkozat megkötése a Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvánnyal
67
A 62/2012. (VI. 7.) Kgy. határozat 3. számú melléklete Sorszám 1.
2.
3.
4. 5.
6.
7.
8.
9. 10. 11.
12. 13. 14. 15.
16. 17. 18.
Határozat száma
Határozat tárgya
89/2011. (VIII. 18.) Kgy.
A Megyei Esélyegyenlőségi Iroda – Esélyek Háza működtetésének és esélyteremtő programok támogatására irányuló pályázat benyújtása 92/2011. (VIII. 18.) A kínai Guizhou Tartomány Népi Kormányzata és Nógrád Megye Kgy. Önkormányzata által kötött testvérmegyei megállapodás jóváhagyása 95/2011. (IX. 15.) Kgy. Jelentés az elmúlt közgyűlésen hozott határozatok végrehajtásáról, 7. pont a két ülés között történt főbb eseményekről, átruházott hatáskörben hozott döntésekről és a közgyűlés ülésére készült előterjesztésekhez 103/2011. (IX. 15.) Kgy. Nógrád Megye Önkormányzata fenntartásában működő egyes 7. pont intézmények gazdálkodási tevékenységének átszervezése 113/2011. (X. 14.) Kgy. Hollókő Község Önkormányzatával fejlesztési pályázat megvalósítására vonatkozó együttműködési megállapodás megkötése 117/2011. (XI. 22.) Kgy. Jelentés az elmúlt közgyűlésen hozott határozatok végrehajtásáról, 7. pont a két ülés között történt főbb eseményekről, átruházott hatáskörben hozott döntésekről és a közgyűlés ülésére készült előterjesztésekhez 122/2011. (XI. 22.) Kgy. Nógrád megye Területrendezési Tervéhez kapcsolódó Területrendezési intézkedési javaslat, Területrendezési ajánlások és a határozattal elfogadásra kerülő megyei övezetek 137/2011. (XII. 15.) A közgyűlés hivatala részére 2011. évre meghatározott Kgy. teljesítmények alapját képező célok megvalósulása, valamint a közgyűlés hivatalának köztisztviselőire vonatkozó 2012. évre szóló teljesítménykövetelmények alapjául szolgáló célok meghatározása 6/2012. (I.19.) Kgy. Nógrád Megye Önkormányzata 2012. évi költségvetésének végrehajtásával kapcsolatos intézkedések 10/2012. (I.19.) Kgy. A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2012. évi ülésterve 11/2012. (I.19.) Kgy. Az Állami Számvevőszék által készített, a „ Nógrád Megyei Önkormányzat pénzügyi helyzetének ellenőrzéséről” szóló jelentéshez kapcsolódó Intézkedési terv elfogadása 21/2012. (II.16.) Kgy. A megyei önkormányzat területfejlesztéssel és területrendezéssel összefüggő feladatai 22/2012. (II.16.) Kgy. Nógrád Megye Önkormányzatának Közbeszerzési Szabályzata elfogadása 26/2012. (IV.26.) Kgy. Az egyes rendeletek módosításáról szóló rendelet végrehajtásával összefüggő intézkedések 28/2012. (IV.26.) Kgy. A 138/2011. (XII. 15.) Kgy. határozattal elfogadott Nógrád Megye Önkormányzata fenntartói és tulajdonosi jogainak átadásáról szóló megállapodással kapcsolatos intézkedések 36/2012. (IV.26.) Kgy. A közgyűlés hivatala igazgatási szünetének meghatározása 37/2012. (IV.26.) Kgy. A közgyűlés hivatala hivatásetikai alapelveinek és etikai eljárásának meghatározása 39/2012. (IV.26.) Kgy. A nyugat-nógrádi vasúthálózattal kapcsolatos intézkedések, Nógrád megye vasúti közlekedésének fő prioritásként történő kiemelése
68
63/2012. (VI.7.) Kgy.
Tárgy: a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2011. évi munkája és 2011. évi költségvetésének teljesítése
HATÁROZATA A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2011. évi munkájáról készített jelentést, a pénzügyi beszámolót, a közhasznúsági jelentést mérlegét és eredmény-kimutatását a határozat melléklete szerint tudomásul veszi. A közgyűlés felhatalmazza elnökét, hogy a társaság taggyűlésén támogassa a 2012. évi mérleg – az eszközök és források egyező 22 149 eFt-os mérlegfőösszegével, és 9.503 eFt eredménnyel (veszteséggel) – elfogadását. Salgótarján, 2012. június 7.
Becsó Zsolt s.k. Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László s.k. Nógrád megyei főjegyző
69
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A NÓGRÁDI FEJLESZTÉSI ÜGYNÖKSÉG NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG
2011. ÉVI GAZDÁLKODÁSÁRÓL
A Nógrád Megyei Területfejlesztési Ügynökség Kht.-t a Nógrád Megyei Bíróság, mint Cégbíróság 1996. szeptember 11-én kelt 12-14-000006 számú határozatával közhasznú szervezetként bejegyezte. Az ügynökség törvényi szabályozás változása miatt a 2009. március 20-i bejegyzéssel átalakult nonprofit korlátolt felelősségű társasággá, Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság néven. Ennek következtében jelenlegi cégbírósági nyilvántartási száma: 12-09-0006043. Közhasznúsági besorolása: közhasznú.
I.
Az előírt Számviteli beszámoló tartalma: (mellékelve az alábbi részletezés szerint) -
II.
mérleg eredmény kimutatás kiegészítő melléklet közhasznúsági jelentés
Költségvetési támogatás felhasználása II/1. Kimutatás a működési célú támogatás felhasználásáról Adatok eFt-ban 21 000 21 000 21 000 18 000 3 000
A közhasznú tevékenység bevétele 1. Közcélú működésre kapott támogatás a) alapítóktól (Működési támogatás) a)1 Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanács a)2 Kelet-Nógrádi Hulladékrekultivációs Társulás Támogatást nyújtó: Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanács Időpontja
Összege (eFt)
2011. február hó
4.500
2011. április hó
4.500
2011. szeptember hó
4.500
2011. október hó
4.500
Összesen:
18.000
Támogatást nyújtó: Kelet-Nógrádi Hulladékrekultivációs Társulás Időpontja
Összege (eFt)
2011. május hó
1.100
2011. december hó
1.900
Összesen:
3.000
Támogatás mindösszesen:
21.000 eFt
2
II/2. Kimutatás a fejlesztési célú támogatásról
Fejlesztési célú támogatás A támogatás célja 2011. évben fejlesztési, vagy egyéb céljellegű támogatásban az ügynökség nem részesült. Összesen:
Folyósító szervezet
Adatok eFt-ban Összege
-
0 0
II/3. Kimutatás a vagyon alakulásáról Adatok eFt-ban Megnevezés
Előző év
Tárgy év
Saját tőke Jegyzett tőke Eredmény
21 830 4 000 -2 600
12 327 4 000 -9 503
Változás eFt -9 503 -6 902
III. Közhasznú tevékenységek felsorolása Cégnyilvántartás szerint: 9/1. Mérnöki tevékenység, műszaki tanácsadás Közhasznú főtevékenység. Bejegyzés kelte: 2009/03/20 Közzétéve: 2009/04/09 Hatályos: 2009/03/20 ... 9/2. M.n.s.egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység Közhasznú. Bejegyzés kelte: 2009/03/20 Közzétéve: 2009/04/09 Hatályos: 2009/03/20 ... 9/3. Üzleti élet szabályozása, hatékonyságának ösztönzése Közhasznú. Bejegyzés kelte: 2009/03/20 Közzétéve: 2009/04/09 Hatályos: 2009/03/20 ...
Salgótarján, 2012. május hó Sándor Ildikó ügyvezető igazgató
3
Változás % -56,47% 0,00% -365,50%
64/2012. (VI.7.) Kgy.
Tárgy: a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2012. évi üzleti terve
HATÁROZATA
1.
Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2012. évi Pénzforgalmi Tervét 45 605 eFt bevételi, 47 110 eFt kiadási főösszeggel, üzleti tervét 0 eredménnyel történő elfogadásával egyetért. A közgyűlés felhatalmazza elnökét, hogy a társaság taggyűlésén támogassa az Üzleti Terv elfogadását.
2.
A közgyűlés felhívja az ügyvezető igazgató figyelmét, hogy mindent tegyen meg az eredményes gazdálkodás biztosítása érdekében. Ennek ellenőrzésére javasolja, hogy az Ügynökség felügyelő bizottsága 2012. október hónapban tekintse át az Ügynökség bevételi-kiadási tervének teljesítését, eredményességét. A közgyűlés utasítja elnökét, hogy jelen döntésről a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatóját és a felügyelő bizottság elnökét értesítse. Határidő: haladéktalanul Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke
Salgótarján, 2012. június 7.
Becsó Zsolt s.k. Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László s.k. Nógrád megyei főjegyző
97
A 64/2012. (VI.7.) Kgy. határozat melléklete
INTÉZKEDÉSI TERV A NÓGRÁDI FEJLESZTÉSI ÜGYNÖKSÉG NONPROFIT KFT. MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNYÉNEK JAVÍTÁSÁRA
Felülvizsgált működési költségek: 1. Irodabérlet Az irodabérleti költségek tekintetében jelentős intézkedések történtek már 2011. évben is. Akkor az igénybe vett irodák száma kettővel csökkentettük. Ez év elején, Fő tulajdonosunk kérésére leköltöztünk az első emeletre, s itt egy irodával kevesebb területen helyezkedtük el. Az iroda fenntartási költségeink ezáltal érezhetően csökkentek, területünk az ingyenes használatra engedélyezett mérték alá csökkent, így bérleti díjat nem, csak rezsi és költségtérítést vagyunk kötelesek fizetni. Folyamatban van a tárgyalás a tanácsi iratok tárolására bérelt irattár átadásáról a közgyűlés részére, ami ismét költségmegtakarítást jelenthet. Az irodafenntartás költsége tovább csak akkor csökkenthető, ha az ügynökség másik ingatlanba költözik. 2. Nyomtatvány, irodaszer, folyóirat Napi tevékenységünkben törekszünk a papír- és festékfelhasználás csökkentésére, az elektronikus irodai tevékenységek arányának növelésére. Az Új Széchenyi Terv célkitűzéseinek megfelelően érezhetően csökken a pályázatok készítésével, elszámolásával kapcsolatos papír alapú adminisztráció is. Mindez nemcsak az irodai költségekben jelenik meg, hanem csökkenthető az Ügynökségnél tárolt óriási méretű dokumentum mennyiség is. 3. Bankköltségek Az Ügynökség átlépett nonprofit számlacsomagba, ami kedvezőbb költségeket eredményez. A pályázati programok megvalósításához kötelezően előírt devizaszámlát a projektek elszámolását követően megszüntettük. 4. Web- és levelezőszerver szolgáltatás Az elmúlt évben közel felére csökkentettük az internethez, elektronikus levelezéshez, honlap üzemeltetéshez kapcsolódó szolgáltatás havi díját, melyet 2012-ben további 25 %-al kívánunk csökkenteni. 5. Személyi jellegű kiadások 2011. év végén az ügynökség 6,5 fős létszáma 5,5 főre, 2012. áprilisától 5 főre csökkent.
Új munkatársak felvételét nem tervezzük. Indokolt és szükséges a megmaradt állományi létszám megtartása, kapacitáshiány esetén létszámbővítés helyett alvállalkozókat vonunk be. Mivel szolgáltatásaink színvonalának megítélésében a munkaerő minősége meghatározó, szeretnénk 2012 évben mintegy 5 %-os béremelést megvalósítani. Lehetőség szerint mozgó-bér ismételt bevezetéséve szeretnénk a munkavállalókat ösztönözni arra, hogy vállalkozási bevételt növelő piaci megrendeléseket szerezzenek.
Bevételi oldal növelhető tételei: 6. Saját pályázatok Határmenti együttműködési saját pályázatot ez évben nem bonyolítunk le. Ennek – az előnyösnek tűnő 95%-os támogatási mértéke ellenére - rendkívül kedvezőtlen az előfinanszírozása. Az elhúzódó elszámolási folyamat az Ügynökségnél az elmúlt évben komoly likviditási problémákat okozott. A jövőben arra törekszünk, hogy felajánljva tapasztalatainkat ilyen pályázatok menedzselésében külső megrendelőktől szerezzünk projektmenedzselési munkát. Saját és a Tanács céljainak megvalósítására olyan források megszerzését célozzuk meg, ahol magas és gördülékeny az előfinanszírozás, és a támogatás mértéke lehetőleg 100% (pl. TÁMOP, illetve kiemelt projektekben való közreműködés). 7. Pályázatkészítési, menedzselési szolgáltatás Szolgáltatásaink kiajánlásában kiemelt célcsoportot képeznek azok az önkormányzatok, amelyek eddig is szívesen dolgoztak az Ügynökséggel. Részükre elsősorban komplex pályázatkészítési és menedzselési segítséget kívánunk nyújtani (benne közbeszerzés, projektkommunikáció). A megye gazdasági-társadalmi helyzetének javítása érdekében a korábbinál nagyobb hangsúlyt helyezünk a munkahelyteremtő beruházásokra. A pályázatírói piacon ügynökségünk erőssége, hogy idegen nyelvű dokumentumokból is tudunk dolgozni, ezért – az elmúlt évben megkezdett folyamat folytatásaként – kiemelt célcsoportot képez a KKV vállalkozói, a külföldi befektetői kör. A megye részesedésének javítása a regionális források megszerzésében tulajdonosi elvárásként fogalmazódott meg. Ennek érdekében felmértük a versenyszféra pályázati igényeit, és aktívan részt vettünk a pályázati tervezetek társadalmasításában annak érdekében, hogy növekedjenek a potenciális pályázók részvételi és nyerési esélyei. Szolgáltatásaink népszerűsítése céljából – több partnerszervezettel karöltve – az Új Széchenyi Terv lehetőségeit, a foglalkoztatást elősegítő pályázati lehetőségeket
kiemelten bemutató megyei roadshow-n vettünk részt a munkaügyi központ szervezésében 2012. áprilisában. Salgótarján, 2012. május
Sándor Ildikó ügyvezető igazgató
65/2012. (VI.7.) Kgy.
Tárgy: a 2011. évi ifjúságpolitikai cselekvési program végrehajtásáról szóló tájékoztató elfogadása, a 2012. évi ifjúságpolitikai cselekvési program
HATÁROZATA
1. A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2011. évi ifjúságpolitikai cselekvési program végrehajtásáról szóló tájékoztatót jóváhagyólag tudomásul veszi. 2. A Közgyűlés a 2012. évre vonatkozó ifjúságpolitikai cselekvési programot a határozat Melléklete szerint elfogadja. Utasítja elnökét, valamint a főjegyzőt a program végrehajtásához szükséges intézkedések megtételére, továbbá arra, hogy adjanak tájékoztatást a Közgyűlésnek az éves program megvalósításáról. Határidő: folyamatos, illetve legkésőbb a közgyűlés 2013. februári ülése Felelős: Becsó Zsolt, a megyei közgyűlés elnöke dr. Barta László, megyei főjegyző
Salgótarján, 2012. június 7.
Becsó Zsolt s.k. Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László s.k. Nógrád megyei főjegyző
104
A 65/2012. (VI. 7.) Kgy. határozat melléklete
Nógrád Megye Önkormányzatának Ifjúságpolitikai cselekvési programja és az ifjúsági feladatok támogatása a 2012. évre
A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlés a megyei esélyegyenlőségi iroda útján, valamint annak költségvetése terhére támogatja a következő megyei ifjúsági programok megszervezését: a) a megye középfokú oktatási intézményeiben működő diákönkormányzatok (DÖK) találkozója; b) az Európa Nap; c) a megyében működő középfokú oktatási intézményekben tanuló diákok részére az „Öreg kontinens fiatal polgárai” című vetélkedő; valamint d) a megyében működő középfokú oktatási intézményekben tanuló diákok részére a „Ki tud többet szülőföldjéről?” című vetélkedő. Határidő: 2012. december 31. Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke dr. Barta László, megyei főjegyző
Salgótarján, 2012. június 7.
105
66/2012. (VI.7.) Kgy.
Tárgy: a Megyei Önkormányzat nemzeti és a területi szintű tervezéssel összefüggő aktuális és jövőbeli feladatai
HATÁROZATA
1.
A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a nemzeti és területi szintű tervezés aktuális és jövőbeli feladatairól szóló előterjesztést jóváhagyólag tudomásul veszi.
2.
A közgyűlés felhatalmazza elnökét és a megyei főjegyzőt, hogy a területfejlesztési dokumentumok összeállításával összefüggő feladatokat − szükség szerint a Területfejlesztési Bizottság bevonásával − készítsék elő, azokról a közgyűlés soron következő ülésén − utólagosan − adjanak tájékoztatást. Határidő: értelemszerű Felelős: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke dr. Barta László, megyei főjegyző
Salgótarján, 2012. június 7.
Becsó Zsolt s.k. Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Barta László s.k. Nógrád megyei főjegyző
106
Felelős kiadó: Becsó Zsolt Felelős szerkesztő: dr. Barta László Készült 15 példányban HU ISSN 1588-9386 Gy.sz. 1/2012. Évi előfizetési díj: 7.000 Ft