Zebegény Zebegény önkormányzatának hivatalos lapja
Józanul látó és biztos kezû mûvész Nyolcvanadik születésnapját ünnepelte a közelmúltban Kórusz József festõ- és grafikusmûvész, az egykori Szõnyi-tanítvány, akinek neve összeforr Szõnyi szellemiségével, Zebegénnyel és a zebegényi a képzõmûvészeti szabadiskolával, melynek egyik alapítója. A korát meghazudtoló, ma is fiatalos külsejû, lendülettel dolgozó mûvész 1927. június 15-én született Veszprémben. Budapesten érettségizett, 1946-ban a Derkovits Kollégium alapító tagja lett. 1948-ban került a Képzõmûvészeti Fõiskolára, ahol 1953-ban végzett freskó szakon, Szõnyi István osztályában. 1953-ban tagja lett a Képzõmûvészeti Alapnak, s ugyanezen évben felvételt nyert a Rézkarcoló Mûvészek Alkotóközösségébe, melynek máig is tagja. Gyakran meglátogatta 1960-ig Zebegényben élõ mesterét elõször ösztöndíjasként, késõbb pedig a betegeskedõ mûvésznek segített abban, hogy zavartalanul végezhesse munkáját. Szõnyi István halála után pedig 1961 tavaszától özvegyének meghívására hat éven át, 1967-ig volt vendégmûvésze a Szõnyi háznak, ahol az elhunyt mester mûtermében dolgozott. Festményei és grafikái, melyeken a tájak és emberek a gondosan tanulmányozott szín- és fényhatások érzékeny visszaadásával jelennek meg,
a Szõnyi-hagyomány következetes és méltó folytatójának mutatják a mûvészt. “Amit Szõnyi szeme látott, mindent meg tudott festeni, én is ugyanígy voltam” – vallja Kórusz József. Kórusz József a nyolcvanas évek elején véglegesen Zebegényben telepedett le. “Mûvészete kulcsát a mesteréhez és Zebegényhez való szoros kötõdésben kell keresnünk – írja róla Köpöczi Rózsa mûvészettörténész. – Máig hûséges maradt ahhoz a szellemiséghez, melyet Szõnyiék generációja képviselt. Ennek lényege az anyagok, a mesterség, a technikai tudás megbecsülése és a kvalitás mindenek feletti tisztelete. Kórusz József azoktól a festõktõl tanult, akik 1941-ben megírták A képzõmûvészet iskolája címû, máig is használható, kitûnõ technikai kézikönyvet, mely a világ szétesése közepette a maradandóságot tartotta egyik legfõbb értéknek. Ezt a szellemiséget adta tovább több évtizedes pedagógiai tevékenysége során a zebegényi képzõmûvészeti szabadiskolán, ahonnan a növendékek egész sorát indította el a mûvészi pályán. Sokszorosító grafikai osztályát legendás közösséggé kovácsolta. Legjobb hallgatói több évig a szabadiskolai kurzusokon is visszajártak hozzá, és Zebegényi Mûhely néven számos kiállításon együtt szerepeltek.” (folytatás a 3. oldalon)
2007. július
Szekvencia Szent István királyról C o r d e v o c e m e n t e p u r a ( XIII. század) Fordította: Csanád Béla nõ a gyermek, magasodik, cédrus Libanon felett. S ahogy egyre nõ a gyermek, erényben is gazdagabb, szebb, megvetvén a földi kincset Isten Fiát követi. Testben él bár, mint ruhában, lelke fent jár ég honában, Istenért ég hõ imában és a jó hírt hirdeti.
Tiszta szívvel, szóval, ésszel, zengjük Istent szent beszéddel, a bálványokat verve széjjel vigadozz Magyarország. Égi jókkal ékesítve, tiéd az Élet igéje, rajtad Krisztus szent keresztje a felvállalt bizonyság. Dicsérd õt, ki üdvöd hozta, szemed égre irányozta, élet útját megmutatta s az igazság ösvenyét. Dicsérjed õt méltó dallal, tartsd ünnepét vigalommal, mondd te is a vigadóval az örömnek énekét. Géza vezér volt az atyja, látomásban hírül kapta, nevét István mártír adta, mielõtt megszületett. Hisz az atyja, s csodálkozik, szül az anyja, vigadozik,
Mindig Krisztust prédikálja, hisz a népe, hallgat rája, Krisztus hite mind bejárja az egész Pannóniát. Mint Salamon réges-régen, templomokat rak serényen, gyöngyökben és ékességben ragyogtatja oltárát. Tanítónak, vezetõnek tudós férfit rendel fõnek, igazat, ki a hívõnek szolgál mindig javára. Talentumát így forgatja, vissza kétszeresen adja, s Isten szívesen fogadja örök királyságába. Ott él, Jézus a barátja, Õ vitte ily magasságba, mindörökre koronázva a mennyei hazában. Tiszteljük õt kegyelettel, könyörögjünk hû szívekkel, hogy ott éljünk majd a szenttel az egek hajlékában. Amen.
Kodály Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Esztergomy György és Sinkó Vilmosné polgármester július 14-én koszorút helyezett el a szobi vasútállomáson lévõ emléktáblánál
2
Zebegény
A képviselû-testület júniusi döntései Zebegény Község Önkormányzatának Képviselõ-testülete július 2-án tartotta soron következõ ülését, melyen a kiegészített napirend és a polgármester általános, valamint a lejárt határidejû határozatokról szóló beszámolójának elfogadása után a következõ határozatok születtek: - a képviselõ-testület a NOFIM Kft Zebegény, Rózsa u. 10. szám alatti ingatlan telekbeépítési módosítással kapcsolatos kérelme tárgyában a döntés meghozatala elõtt felkéri a polgármestert, a fõépítészt és mûszaki ügyintézõt, hogy a beruházóval folytasson egyeztetõ tárgyalásokat az álláspontok közelítése céljából; - a képviselõk megismerték és elfogadták az I. félévi pályázatokról szóló beszámolót. Egyúttal felkérték a hivatalt, hogy az Árpád u. és az Ady E. u. teljes útburkolatának felújítása céljából pályázati anyag elõkészítését határozza el, beadási szintû készültségre; - 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a testület a 14/2007. (VII. 3.) számú rendeletét a 3/ 2007. (II. 28.) számú, 2007. évi költségvetési rendelet módosítására megalkotta; - a képviselõ-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül 15/ 2007. (VII. 3.) számú rendeletét az állattartásról szóló, módodított 7/2004. (V. 19.) számú rendelet módosítására megalkotta; - a képviselõ-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül 16/2007. (VII. 3.) számú rendeletét a Szervezeti és Mûködési Szabályzatról szóló, módosított 8/ 2003. (V. 9.) számú rendelet módosítására megalkotta; - a képviselõ-testület az iskola konyhájának pályázati meghirdetéssel történõ vállalkozásba adásával kapcsolatosan felkérte a pénzügyi és településfejlesztési bizottságait, hogy a pályázati kiírást készítsék elõ és azt a következõ testületi ülésen döntésre terjesszék be; - megismerve a képviselõk Molnár Zsolt és társai kérelmében foglaltakat, felkérték a ké-
Ifjú mûvészek kiállítása
Az Ifjúsági Házban július 13- báljátok kivitelezni, tükrözni, án este öt fiatal mûvész elsõ ki- mert akkor lesztek igazak, s állítását nyitotta meg Balázs akkor lesz teljes az arcotok” – relmezõket, hogy alakítsanak Márta mûvészettörténész és mondta Balázs Márta, végül a tulajdonközösséget a 0141 festõmûvész. Az ifjú alkotókat “kép-mutatás”-ra hívta fel a fihrsz-ú árok ingatlanig, amely- köszöntötte Sinkó Vilmosné gyelmet, ami alatt az önmenenek az önkormányzat is tagja, területének tulajdonával. Ezt követõen együttesen a jogszabályoknak megfelelõ utat alakítsák ki; - a képviselõ-testület Zebegény Díszpolgára és Községért érdemérem adományozása céljából ad hoc bizottságot hozott létre. A bizottságba tagnak: Endre Róbert képviselõt, Gyurcsók Ferenc képviselõt, Verebesné Szikriszt Erzsébet képviselõt, Szikriszt Péter képviselõt, Esztergomy György külsõ tagot, Kapás László kanonok, külsõ tagot, Klemmné Németh Zsuzsa külsõ tagot, Paulisineczné Willem Vera külsõ tagot, Sinkó Balázs külsõ taA kiállító fiatalok. A fotón balról jobbra Sinkó Miklós, Bagot, Varagya György külsõ ta- logh Emese, Fülöp Kinga, Nagy Ágnes, és Szepesi Katalin. got választotta meg. A bizott- Fontos a “kép-mutatás”, ami alatt az önmenedzselést értság 2007. július 11-én 17 órai jük kezdettel tartotta megbeszélését; dzselésre gondolt, hiszen a mai - elfogadta a képviselõ-tes- polgármester asszony is. Balázs Márta megnyitó bevilágban a képeket “mutogattület a Telifa Kft árajánlatában foglaltakat – a vasúti feljáró szédében jó tanácsokkal látta el ni” kell. Sinkó Vilmosné házigazmelletti korlát faanyag beszer- a fiatalokat. Mint mondta, nagyon fontos a tisztelet. Tisztedaként köszöntötte a fiatalozésére – 129.500 forint bruttó let a szakma, az eszközök, a kat, gratulált nekik, s azt kíösszegben; - teljes egészében nem fo- mesterek és fõleg kollégák vánta, hogy a közeli és távogadta el a képviselõ-testület iránt. A másik, amit szem elõtt li jövõben is találkozhasson az óvoda ereszcsatorna javí- kell tartani: az állandóság és a velük. A kiállító mûvészek az Óbutására beérkezett 92.600 fo- minõség. “Az állandóság egész rint összegû árajánlatot. Az életetekben kísérjen végig. Le- dai Képzõmûvészeti Szakköanyag beszerzésére felkérte a gyetek mindig önmagatok, ne zépiskola végzõs diákjai: Sinkó hivatalt és az ajánlatban sze- másoknak dolgozzatok, hanem Miklós, Balogh Emese, Nagy replõ munkadíjért felkérte a önmagatoknak és az állandó- Ágnes, Szepesi Katalin és Füvállalkozót, hogy a munká- ságot a minõséggel együtt pró- löp Kinga. latot végezze el; - a képviselõ-testület a 142/2 hrsz-ú közút kiméretésére további árajánlatok beszerzésére kérte fel a polgármesteri hivatalt. - a képviselõ-testület Krakkó János támfalépítéssel kapcsolatos önkormányzati tulajdon használati kérelmében foglaltakat megismerte, azonban tulajdonosi hozzájárulását nem adta. Felkérte kérelmezõt, hogy a támfal terveztetését a telekhatárra készíttesse el; - a képviselõ-testület Kórusz József volt virágbolt helyiségének használati kérelmét megismerte és részére az Árpád u. 3. Nagysikerõ koncertet adott a váci Vox Humana énekkar szám alatti 22 m2 nagyságú helyiséget 20.000 forint + áfa/hó Lógó Tibor vezényletével július 6-án este a zebegényi bérleti összeg + rezsi költségért római katolikus templomban a Zene Zebegényben - Magyarországért koncertsorozat nyitányaként. bérbe adja.
Zebegény
3
Józanul látó és biztos kezû mûvész (folytatás az 1. oldalról) Jó barátja volt a zebegényi szabadiskola mûvészeti vezetõje, dr. Végvári Lajos mûvészettörténész professzor, aki a következõképpen fogalmazta meg Kórusz József munkásságát: “Kiváló mesterségbeli tudása lehetõvé teszi, hogy a dolgok minél pontosabb és anyagszerûbb megragadására vállalkozzék. Tárgyábrázolásai is mindig pontosak, megbízhatók, de ugyanakkor törvényszerûek is. Ez a józanul látó és biztos kezû mûvész akkor alkotja a legsikeresebb munkáit, ha megfelelõ érzelmi töltés, a látványtól szuggerált indulat munkálkodik benne. Ebben a vonatkozásban kisméretû gouache festményei a legjellemzõbben, egy jelentéktelen enterieur vagy egy
szinte érdektelen természeti részlet az õ festõi megindultsága következtében izgalmas mûvészi témává válik, finom puha ecsetvonásaival a színek lágy, opalizáló szövevényét alakítja ki.” Kórusz József munkái megtalálhatók a Magyar Nemzeti Galériában, számos hazai és külföldi magángyûjteményben, így az USA-ban, Németországban, Franciaországban, Hollandiában, Svájcban, Olaszországban, Ausztriában. 1954-tõl napjainkig több mint harminc kiállításon vett részt, 1976 és 1999 között 17 önálló kiállítása volt. Gratulálunk a Kórusz Józsefnek születésnapján és jó egészséget kívánunk további munkásságához. FISCHER ERZSÉBET
Kórusz József kitüntetései és egyéb díjai 1954 1955 1974 1979 1980 1987 2001 2004 2005
Mûvelõdési Minisztérium ösztöndíja Mûvelõdési Minisztérium ösztöndíja Dunakanyar kiállítás Esztergom – a zsûri különdíja Szocialista kultúráért Pro Renovanda Cultura Hungariae ösztöndíj Miskolc város ösztöndíja Neufeld – Hincz Gyula Alapítvány díja Pro Art Dunakanyar 2004 Pro Renovande Cultura Hungariae – Kodály Zoltán díj
Anyakönyvi hírek Házasságot kötött: Szilágyi Dániel és Tóth Éva, Szabó László és Likmus Bernadett Született: Szász Elemér és Kismányoki Zsuzsanna leánya Janka; Kramers Robert és Szikora Erzsébet fia: Ariel Elhunyt: Szalai László; Langer Ilona Róza; dr. Bényei Ferenc
Augusztus 1.: az Anyatej világnapja Ez alkalomból szeretettel köszöntjük a gyermeküket anyatejjel tápláló édesanyákat!
Zebegényi Napok 2007 Augusztusi vígasságok augusztus 17-20. Augusztus 17. péntek 17 óra Dunakanyar Tánccsoport mazsorett felvonulása a Petõfi téren 18.45 óra A Zebegényi Napok rendezvénysorozatot megnyitja Harrach Péter képviselõ, az országgyûlés alelnöke Sorsidézõ-Ezeréves-Magyar Ámen színi elõadás a templomban. Köszöntõt mond: dr. Bõzsöny Ferenc, Zebegény díszpolgára 20.30 óra Beatrice koncert a Duna-parton. Belépõ a helyszínen vásárolható, melynek ára 1500 forint
Augusztus 18. szombat 9.00 óra Sportnap a sportpályán. Nevezés a helyszínen 10 óráig. További felvilágosítás augusztus 17én 17 óráig a 06-30/556-9244 telefonszámon 16.00 óra Kórusz József festõmûvész Válogatás az életmûbõl címû kiállításának megnyitója a Szõnyi István Múzeumban. A kiállítást megnyitja Köpöczy Rózsa mûvészettörténész 20 órától hajnali 4 óráig udvari bál az egykori Fenyõgyöngye kerthelyiségében, helyszín: iskola udvara. A jó zenérõl és hangulatról a FORTUNA együttes gondoskodik. A bált a Danubius Dance Team mûsora nyitja meg. Fellép még a Nagymaros-Zebegény Wildenrosen hagyományõrzõ tánccsoport
Augusztus 19. vasárnap 8-tól 10-ig Nevezés a Szõnyi István Emlékére címû zebegényi festõversenyre a könyvtárban. 15 óra sörivó verseny a Mókus Büfé elõtt 16.30 óra a festõverseny eredményhirdetése a könyvtár udvarban 17 óra duatlon verseny (futás, kerékpározás) a Dunaparton 19 óra Németh Péter Mikola könyvbemutatója a könyvtárban
Augusztus 20. hétfõ 10 óra Szentmise a Hõsök Emlékmûvénél, kenyérszentelés 11 óra hõsök sírjának koszorúzása a temetõben 12 óra az elmaradhatatlan gulyásparti az iskolaudvaron a Nyugdíjas Klub szervezésében 14.30 óra Ki tud többet Zebegényrõl? címû vetélkedõ az iskolaudvaron 16 óra Aranysólyom Lovagrend lovagi tornabemutatója és vitézi próba a Duna-parton 19 óra Polgár Éva zongoramûvész szólóestje 21.30 óra zenés tûzijáték
Mindenkit szeretettel várunk!
4
Zebegény
Portréfilm a hajóskapitányról Huszonhárom esztendõvel ezelõtt alapította Farkas Vince Zebegényben a Hajózástörténeti Múzeumot. A húsz éves évforduló óta minden esztendõben kis házi ünnepséget rendez Farkas Vince lánya, Judit a múzeum vezetõje, ahová az ország minden részébõl eljönnek a volt hajóskapitányok, matrózok, a hajózás szerelmesei, hogy felelevenítsék az egykor virágzó magyar hajósélet emlékeit. Ez alkalommal a közelmúltban elhunyt Farkas Vincére is emlékeztek, akirõl egy portréfilmet vetítettek le. A múzeum fennállásának huszonharmadik évfordulóján, július 12-én délután rendezett ünnepséget dr. Bõzsöny Ferenc tiszteletbeli tengerész, Ze-
sét, az egymás melletti élhetõ élet és a béke megteremtését tartom elsõdleges feladatomnak.
Farkas Vincétõl úgy is, mint zebegényi polgár, mint zebegényi édesanya és mint Zebegény község polgármestere. “Köszönetet mondok azért, hogy létrehozta ezt a gyûjteményt, örömet szerezve ezzel sok-sok gyermeknek és felnõttnek. Emlékszem, hogy amikor gyermekeimmel, vagy szüleimmel, barátaimmal jöttünk el megtekinteni a múzeumot, milyen szeretettel, milyen élvezetes elõadásban mutatta be az itt lévõ tárgyakat. Mindegyikhez tudott fûzni valami személyeset, valami élményt, amitõl bensõséges családias volt a látogatás. Adjon a Jó Isten Vince bácsinak nyugalmat, itt maradott család- Az ünnepséget dr. Bõzsöny Ferenc tiszteletbeli tengerész, tagjainak pedig erõt szerettük el- Zebegény díszpolgára vezette nõségi mûvészet iránt érdeklõdõ polgár, kis hazánkon belülrõl és kívülrõl egyaránt. Ebbe a minõségi kultúraturizmusban helye van és elõkelõ helye van a Hajózási Múzeumnak is. Tudom, hogy az elmúlt idõben nem volt mindig felhõtlen a viszony az önkormányzat és a múzeum között, de azt is mondtam polgármesteri programom legfõbb pontjaként, hogy a községben az ellentétek csökkenté-
Így szeretném a múzeum és az önkormányzat közötti feszült viszony megszüntetését is elérni. Hiszem, hogy községünket csak így, közösen tudjuk megtartani, fejlõdését, felvirágzását szolgálni” – mondta befejezésül Sinkó Vilmosné, aki a köszöneten túl gratulált az elmúlt huszonhárom év tevékenységéhez, és erõt, egészséget kívánt további munkájához Farkas Juditnak, a gyûjtemény ápolójának.
Szeretném a Múzeum és az önkormányzat közötti feszült viszony megszüntetését elérni - mondta Sinkó Vilmosné polgármester
begény díszpolgára vezette, méltatta a gyûjteményt, emlékezett a múzeum megnyitásának idõszakára, s azokra, akik vendégei voltak a gazdag gyûjteménynek. Farkas Judit az eltelt huszonhárom esztendõt nagyon sikeresnek nevezte. A szomorú az – mondta -, hogy ezt az évfordulót édesapja, Farkas Vince már nem élhette meg. “Biztos vagyok benne, hogy lélekben itt van köztünk édesapám, aki olyan életmûvet hagyott hátra az utókor számára, amit érdemes tovább ápolni” – hallottuk Farkas Judittól. Az ünnepségen jelent volt és beszédet mondott Sinkó Vilmosné polgármester asszony, aki az alkalmat megragadva köszönt el
vesztésén érzett fájdalmuk elviselésére. Ha Zebegény nevét hallja ma Magyarországon egy ember, azonnal megjelenik lelki szemei elõtt a Szõnyi István Múzeum, a Kós Károly nevével fémjelzett templom, és a Hajózási Múzeum. Bizony a Farkas Vince bácsi által alapított múzeum a 23 év alatt Zebegény egyik fémjele lett. Mi, Zebegényben lakók büszkék is vagyunk erre. A választások idején a programomban arról beszéltem, hogy Zebegényben egy mini mûvészetek völgyét vizionálok, ahol minden mûvészeti ág megmutatja magát. Szeretném, ha községünket megtalálná minden mûvészetet kedvelõ, a mi-
Vácon, a Kispréposti Palotában Jó szóra oktasd... címmel nyílt március 30-án kiállítás, melyet június 30-ig láthattak az érdeklõdõk. A kiállításon - melynek anyagát Mátyásffyné Jenei Gabriella, a váci Radnóti iskola nyugalmazott igazgatója gyûjtötte össze és rendezte - dokumentumokat, könyveket, taneszközöket láthattak az érdeklõdõk, olyanokat, amelyeket 1948 elõtt használtak az iskolákban. A tárlaton kiállították azt a régi iskolapadot is, amelyet féltve õriznek a zebegényi Szõnyi iskolában.
Zebegény
5
A nagy elõdök nyomában Az idén ötvenen fordultak meg a szabadiskolán Idén ünnepli fennállásának 40. évfordulóját a Szõnyi István Képzõmûvészeti Szabadiskola. Az iskola mûvészeti vezetõje második éve Szunyoghy András grafikusmûvész, aki e feladatának ellátása mellett Baráth Sándor képzõmûvésszel együtt vezeti a rajz osztályt. Mindketten a 230 éves budapesti Képzõ- és Iparmûvészeti Szakközépiskola rajztanárai. A szabadiskolába július 26án látogattam el. Amikor a régi forfa iskolába megérkeztem, a rajz osztály tanulói figyelemmel hallgatták Baráth Sándor elõadását. Itt találkoztam Szunyoghy Andrással, akivel a kölcsönös bemutatkozás után a bejáraton kívül kezdtünk el beszélgetni. - Az elmúlt évben pályáztam meg, és akkor bízták rám a mûvészeti vezetõi feladatot – kezdte a beszélgetést Szunyoghy András. - Nagyon jó
egyik kiemelkedõ alakja és ugyancsak a képzõmûvészeti szakközépiskola nyugalmazott tanára. A jövõ héten jön Buda István, aki szobrász tanár az iskolánkban, õ szobrászatot fog tanítani. Én azt hiszem, a tanári minõség biztosított, hiszen mindannyiunknak ez a foglalkozása, a többiek pedig elismert szakemberként dolgoznak. Nagyon megszerettem Zebegényt és azon túl, hogy itt az oktatást megpróbáljuk jól megoldani, kicsit Zebegénynek is szeretnénk adni. Most Kopek Ritával a Nepomuki Szent János kápolnának a gipsz szobrait fogjuk újra festeni, rendbe hozni, aranyozni, mert elég rossz állapotban vannak. Erre a munkára felkészülten jöttünk el, hiszen a tavalyi ígértünknek teszünk eleget. Az iskoláról még néhány szót. A most negyven éves szabadiskolában nagy elõdök
Baráth Sándor elõadást tart a rajz osztálynak
kis csapattal érkeztem. Kopek Ritát szeretném elsõnek bemutatni, aki a festõ osztály tanára és egy olyan magániskolát vezet, ami párját ritkítja, hiszen fõiskolai, egyetemi felkészítéssel foglalkozik és éppen tegnap ünnepeltünk az itt lévõ gyermekek közül hármat, akiket felvettek a képzõ-, illetve iparmûvészeti egyetemre. Két héttel ezelõtt a tûzzománc osztályt Somogyi Gábor zománcmûvész vezette, aki a magyar zománcmûvészet
fordultak meg, hiszen a magyar képzõmûvészet nagy öregjei szinte kivétel nélkül mind itt tanítottak. Ha csak Somogyi József szobrászmûvészt - aki rektora volt a képzõmûvészeti egyetemnek említem, vagy Hincz Gyulát, Schrammel Imrét - aki szintén rektora volt az iparmûvészeti egyetemnek -, Kossuthdíjasokat, Gyémánt László, pedig még aktív, nagynevû festõ, õ is kellemesen, szépen emlékszik vissza a kezdetek-
re, hiszen a kezdõ tanárok egyike volt. Az iskolán heti kurzusokat vezettünk be, idén ötvenen jelentkeztek. Van tanulónk, aki
festõ osztály tanulói Kopek Rita vezetésével. Kopek Rita is második éve dolgozik Zebegényben, mint mondta: nagy élvezettel és örömmel végzi a munkát. Nagyon sok érdekes és értékes emberrel ismerkedett meg, akik másmás színvonalon dolgoznak, vannak kezdõk, haladók, idõsebbek, fiatalabbak, akik kü-
Kopek Rita a mõteremben bemutatja az elkészült alkotásokat
ötödször jött el, érkezett Finnországból végzett divattervezõ kolléganõ, a festõ osztályon van tanítványunk, aki Angliában tanul az egyetemen animációt. Vannak teljesen kezdõk, idõsebbek, fiatalabbak, tehát az oktatást abszolút személyre szabottan kell végezni – mondta befejezésül Szunyoghy András. Baráth Sándor idõközben befejezte elõadását. Tõle megtudtuk, hogy másodszor van itt az iskolán, de egyetemista korában többször volt itt, mint látogató, tehát számára a hely is kedves emlékeket hordoz. Felsétálva a Szõnyi ház kertjébe, ott, a szabadban dolgoztak a
lönbözõ technikákkal is szeretnének megismerkedni. A kurzusok alatt foglalkoznak a modell és a természet kapcsolatával, a napsütésben a fényárnyék mozgását figyelik meg. Mûteremben csak rossz idõ esetén dolgoznak – tudtuk meg Kopek Ritától. Az iskolában mûvészettörténeti elõadások is színesítették a programot. Elõadást tartott Köpöczi Rózsa mûvészettörténész, Bereczky Lóránd, a Magyar Nemzeti Galéria fõigazgatója, Gyergyádesz László, a kecskeméti Cifra Palota igazgatója és Pogány Gábor mûvészettörténész. A szabadiskola augusztus 4-én kiállítással zárul. - FISCHER -
HELYESBÍTÉS. Júniusi számunk 11. oldalán Kik voltak? – Akikrõl közterületet neveztek el Zebegényben címû írásunknál két személy nevébe hiba csúszott, ezért most pontosítunk. Berény Róbert (nem Berényi!) festõ-grafikus, Bartóky József (nem Bartóki!) író, jogász, földmûvelõdési tanácsnok, államtitkár. Az elírásért olvasóink és az érintett neves személyek hozzátartozóinak szíves elnézését kérjük.
6
Zebegény
Tizedik Zebegényi Születésnapi ajándék Nyári Mesterkurzus Kertész Évának Egy évtizeddel ezelõtt, 1998 nyarán Gellai Ildikó zongoratanárnõ vezetésével tartották községünkben az elsõ zongora mesterkurzust. Azóta a mesterkurzus része a nyári programoknak, s a visszajáró mester, Baranyay László Liszt-díjas
zongoramûvész, a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem professzora fáradhatatlan lelkesedéssel vezeti július 20. és július 31. között a kurzust. A mesterkurzusra az ország számos pontjáról, sõt az országhatáron kívülrõl is érkeznek hallgatók, idén jöttek Japánból is, de voltak már korábban francia és finn hallgatók. A napi intenzív munka
ték, így a résztvevõ zongoratanárok diploma megújításhoz pontokat kapnak Zebegényben. Amikor július 26-án az általános iskolában jártunk, az egyik tanteremben éppen Polgár Éva (képünkön) játszott a zongorán, majd amikor befejezte a darabot, jelenlévõ társai értékelték az elhangzottakat. Baranyay László kérdésünkre elmondta: nagyon jól érzik magukat. Minden kurzusnál vannak visszajárók és újak is. A tanítványok minden korosztályból érkeznek a kurzusokra, a legfiatalabb eddig körülbelül 12 éves volt. Ismerkedjünk meg egy kicsit Baranyay Lászlóval, aki zongoratanulmányait kilencévesen kezdte, diplomáját 1969-ben szerezte Ungár Imre növendékeként. 1969 és 1972 között posztgraduális tanulmányokat folytatott a moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban, Stanislav Neuhaus professzor vezetése alatt. Részt vett Anda Géza svájci mesterkurzusain. A legfontosabb magyarországi koncerttermek, a rádió és a tévé mellett fellépett a legtöbb európai országban, Kubában és Indiában, s amire büszkék vagyunk, Zebegényben is többször adott koncertet a Havas Boldogasszony templomban. Repertoárján a szólózongora-irodalom jelentõs részén kívül 39 zongoraverseny szerepel Bachtól napjainkig.
Baranyay László (jobbra elöl) és a mesterkurzus résztvevõinek egy csoportja mellett a résztvevõknek jut idejük szabadidõs programokra. Például most július 24-én, este 9 órától részt vehettek Berecz András mesemondó nagysikerû estjén. A zongora mesterkurzus országos elismertséggel bír, hiszen az Országos Továbbképzési Tanfolyamok sorába emel-
Mûködésének fontos része a kortárs magyar zene, számos mûvet neki írtak, illetve ajánlottak. A tanítás mellett rendszeresen tart mesterkurzusokat Magyarországon és külföldön egyaránt. Tanítványai számos versenyen nyertek díjakat és több országban lépnek fel sikeresen.
Kertész Éva iparmûvész festményeibõl nyílt kiállítás július 14-én délután a Könyvtár Galériában. A kiállítást – mely augusztus 12-ig tekinthetõ meg - Németh Zsuzsa festõmûvész méltatta. “Kertész Éva nevét Zebegényben kevesen ismerik, de
teljes áttekintést kapunk a munkásságáról. Pár képen felvillan a 12-14 éves kislány tehetsége, majd a pályakezdõ mûvész, késõbb a fiatal nyugdíjas képeit láthatjuk, és a napjainkban készült festmények sorozatát. Mind egyegy hangulat, a természet
annál többen az örökké mosolygó, fiatalos tekintetû, temperamentumos, fehér hajú nénit. Vele már többször találkozhattak itt, õ ugyanis Bartóky József egyik dédunokájának az anyósa. A dédunoka Jékey Péter és a felesége Petényi Emõke, Kertész Éva lánya, több évtizede zebegényi nyaralók. Kevesen tudják viszont a mindig derûs, törékeny asszonyról, hogy festõ. Gyerekkora óta rajzol, szinte belsõ szükséglete, hogy a meglátott szépet lefesse, és képein keresztül mások számára is megmutassa” – tudtuk meg Németh Zsuzsától. Kertész Éva önálló kiállítása utoljára tíz évvel ezelõtt volt Budapesten. Akkor sok képet elajándékozott, így kerültek ki munkái Amerikába, Kanadába, Ausztráliába. A mostani tárlatát lánya, Petényi Emõke szervezte 87. születésnapjára ajándékként. Ezen a kamarakiállításon egy
csodája láttán született kompozíciók. Ahogy Szõnyi István fogalmazta meg az 1943ban megjelent Kép címû könyvében “A mûvészet lényegé”-rõl: “A képfestés az alkotó ösztön öröme s ezért nem lesz soha sablon; mindig újabb izgalmat jelent minden újabb feladat. A mûvész nem jól betanult, problémát nem adó, csak a kézügyességét foglalkoztató ipart folytat, hanem mindig azzal foglalkozik, ami új érdeklõdést tud belõle kiváltani. Így kifejezési skálájának terjedelme, úgy szellemben, mint technikában egyre bõvül, s mûvészi mondanivalója a legöregebb korig mindjobban kiteljesedik.” Kertész Éva is ilyen belsõ inspiráció hatására dolgozik, a mai napig. Köszönjük, hogy elhozta közénk munkáit, szeretettel köszöntjük születésnapján, és még hosszú, boldog alkotóéveket kívánunk!
Zebegény
7
Kirándulás Ausztriában Ausztriába szervezett kirándulást nyugdíjasai részére július 3tól 5-ig a Zebegényi Nyugdíjas Klub. Már napokkal elõtte érezni lehetett a készülõdés izgalmát, a felfokozott várakozást. Aztán csak eljött a nap július harmadika, hajnali négy óra. A dunaparti parkolóba már fél négykor gyülekeztek a tagok. A szervezõknek köszönhetõen mindenki elfoglalta a számára kijelölt helyet, és már indult is a
hol a külvárosban. Sétálva indultunk a belváros és a vár megtekintésére. Faludiné Évike volt a vezetõnk, aki sok érdekességre és szépségre hívta fel a figyelmünket, rengeteg új információval állt rendelkezésünkre. A székesegyház megtekintése és rövid városnézés után visszaindultunk a buszhoz, útközben a belváros fõterén megtekinthettük a tehetõsebb turistákat, szállító kocsiso-
Ebben a házban laktunk Zell am See-ben Koczka Tours légkondicionált busza - a két kiváló pilóta - a Koczka fiúk vezetésével. A busz ringása hamar a megszokott hajnali szundikálásra késztette a társaság nagy részét. Lassan felkelt a nap, Budapest elhagyása után az autópálya monotonságát csak néhány ébredezõ útitárs hangja törte meg. A határ utáni pihenõ végleg elûzte szemünkbõl az álmot. Feltûntek a szélkerekek is, egybõl beszédtéma lett: nálunk miért nincs, nekünk miért nem éri meg, miért nincs olyan befektetõ, aki ezt felvállalná, de talán a törvények is akadályozzák. Lassan feltûntek az Alpok magasabb csúcsai, s a téma megváltozott: vajon az ott a csúcson hó, vagy csak fehér mészkõsziklát látunk, aztán közelebb érve kiderült, hogy csak a sziklák, de Salzburg közelébe érve már hófedte ormokat is felfedezhettünk. Megérkeztünk Salzburgba. Rövid idõn belül tapasztalnunk kellett, hogy a parkolási lehetõség itt sem jobb, mint nálunk, Budapesten. Néhány tiszteletkör után buszunk megállt egy kevésbé forgalmas utcában, mi gyorsan leszálltunk, és megegyeztünk, hogy 16 órakor találkozunk ugyanott, a busszal pedig megpróbálnak leparkolni vala-
kat is. Négykor elindultunk a szálláshelyünkre Zell am See-be. A táj egyre szebb, szemet gyönyörködtetõbb lett. Hatkor értünk a szállásunkra, a szobák elfoglalása után hétkor vacsora, majd pihenés volt a program. Aki még nem fáradt el teljesen, az tehetett még nagy sétát a városban. Másnap reggeli után indultunk a Krimml vízeséshez. Sajnos az idõjárás nem fogadott kegyeibe. Esett vigasztalanul. A vízeséshez érve, az alsó rész megtekintése után elindultunk a felsõbb szakaszokhoz. A vízesés 1480 méter magasról zúdul a mélybe, ott található az elsõ törésvonal. A felsõ szakasz 1380 méteres magasságig tart, tehát 100 méteres vízoszlopot alkot, Wilhem Józsefné “Tili néni” 84 éves kora ellenére is, a csoporttal együtt elérte ezt a magasságot: a komoly erõpróbát elismerve, este vacsoránál egy mindannyiunk által aláírt képeslapot kapott, mely igazolja, hogy ezt az utat megtette. A vízesés két alsó fala is hasonló magasságokat ér el, az alsó 100, a középsõ pedig 140 méter magas, és a zuhatag alja, a folyóval való találkozásánál 1090 méteren van. Ahogy sikerült lejönnünk a kanyargós, páf-
rányokkal, kis csobogókkal és vízfolyásokkal teli erdei útról, buszra szálltunk, és a Hohenwerfeni várhoz indultunk. Közben a nap is elõbújt a felhõfátyol mögül, de ez csak egy mosoly erejéig volt elég, mire a várhoz értünk megint eleredt az esõ. Némi vigaszt nyújtott, hogy nem gyalog, hanem siklóval mehettünk fel a karnyújtásnyira levõ várba, ami kb. 200 méterre a fejünk fölött tornyosodott. A várba felérve jött a meglepetés: az idegenvezetõnk nem beszéli a nyelvünket. Megjelent egy nagy kosárral a kezében, melybõl az elsõ mobiltelefonokra hasonlító készülékeket osztott szét köztünk. A készülék segítségével az aktuális terem sorszámát bebillentyûzve, a teremre vonatkozó magyar nyelvû idegenvezetést hallhattunk. A várlátogatás után visszaindultunk szálláshelyünkre. Utunk szerpentineken fel és le, sziklafalak árnyékában és hatalmas szakadékok mellett vezetett, melyeket mindenhol a lezúduló fehér fodros vízesések és hegyi patakok mintája díszített. Ha
Harmadik nap, reggeli után búcsú Bernárdéktól, és irány a Königssee. A tóhoz közelítve megnéztük Hitler sasfészkét is, melyet születésnapjára kapott, hogy milyen áron, arról most ne beszéljünk. A tóhoz érve az esõ újra esni kezdett, ekkor hajóra szálltunk, megtekintettük a tavat és az azt övezõ sziklás oldalakat, az ivóvíz minõségû kristálytiszta 200 méter mély tó mindenkit elbûvölt, csodáltuk a vízeséseket és a képeslapokról oly sokszor látott kis templomot a félszigeten, ahol kikötöttünk. A hajóval visszatérve, a bazársoron mindenki apró –cseprõ ajándékokból válogatott az otthon maradottaknak. Majd indultunk haza rengeteg élménnyel gazdagodva, megcsodálva, hogy az itt élõ emberek mennyire együtt élnek a természettel, annak szerves részei. Olyan rendben tartják környezetüket, hogy az eladható legyen, hogy az vonzza a turistákat, hiszen õk ebbõl élnek. Lenyûgözõ ez az összhang, ugyanakkor elkeserítõ, hogy ugyanezen ország keleti felében élõ állampolgárai
Kilátás a Königssee-re valahol, hát itt megtudhatja az ember milyen is a magashegyi élmény. Az ápolt, üde zöld legelõk, havas csipkés csúcsokat felvételeink és szívünk is emlékként õrzi. Megérkezve szállásunkra házigazdánk figyelmessége, vendégszeretete, közvetlensége és finom vacsorája fogadott, melyet ez úton is köszönünk. Bernardnak mindenkihez volt mosolya, jó szava. Este, aki nem fáradt el teljesen, az kilátogathatott a sörfesztiválra is.
szennyezik a Rábát, és szemétégetõt építenek 200 méterre a határtól. Jó lenne, ha az a gondolkodásmód lenne a mércéjük, amit Zell am See és Königssee környékén láttunk. Itt szeretném megköszönni mindazoknak a támogatását, akik hozzájárultak ennek a kirándulásnak az anyagi fedezetéhez, és mindazoknak, akik bármivel is segítettek abban, hogy nyugdíjasaink ennyi gyönyörû élménnyel gazdagodva érhettek haza. GYURCSÓK FERENC
8
Zebegény
Programok a könyvtárban Zene Zebegényben - Magyarországért A szabadiskolán készült mûvek kiállítása Augusztus 4-én ünnepli fennállásának 40 éves évfordulóját a Szõnyi István Képzõmûvészeti Szabadiskola. Az évforduló megünneplését összeekötik a hagyományos záró kiállítással, melyet augusztus 4-én 19 órakor nyitnak meg a könyvtár udvarán. Az eseményre szeretettel várnak minden régi hallgatót, tanárt, egyesületi tagot és elnökségi tagot.
A koncertsorozat utolsó hangversenyén, augusztus 4-én 20 órától a templomban a Zebegényben élõ ifjú Zeneakadémisták – Hámori Eszter, Polgár Éva zongora, Várda Péter klarinét és vendégük, Windberg Anna hegedû – lépnek fel. Mûsoron: Debussy, Claude Achile: A boldog sziget – Polgár Éva; Debussy C. A.: I. rapszódia – Várda Péter, Polgár Éva; Kodály Zoltán: Adagio – Várda Péter, Hámori Eszter; Kodály Zoltán Intermezzo a Háry János daljátékból – Windberg Anna – Polgár Éva. Mindenki szeretettel várunk!
Nevezés a festõversenyre Az augusztus 19-i zebegényi festõversenyre 8-tól 10 óráig lehet nevezni a könyvtárban, az alkotások ugyanitt 15 óráig adhatók le. Az eredményhirdetésre körülbelül 16.30 órakor kerül sor.
Könyvbemutató Augusztus 19-én 19 órakor Németh Péter Mikola Mysterium Carnale: Hommage a’ Piliszky címû könyvének bemutatója lesz. Németh Zoltán Pál fotográfiáival címû verseskönyvének bemutatója. A kötetet bemutatja Szakolczay Lajos irodalomés mûvészetkritikus. A verseket elmondja: Németh Zsófia Nóra és a szerzõ. Közremûködnek Szabó Sándor klasszikusgitáron és Németh Balázs Kristóf ütõhangszereken. A kötetet méltatják Horváth Ödön költõ és Köpöczi Rózsa mûvészettörténész.
Zebegény Zebegény Község Önkormányzatának lapja www.zebegeny.hu Felelõs kiadó: Zebegény Község Képviselõ-testülete 2627 Zebegény, Árpád u. 5 Tel.: 27/571-510, honlap: www.zebegeny.hu Felelõs szerkesztõ: Furucz Zoltán Tel.: 27/316-100 Nyomdai elõállítás: Dunapress Multimédia Bt. 2626 Nagymaros, Mihályhegy u. 6. Tel./fax: 27/316-100 Felelõs vezetõ: Fischer Erzsébet Tel.: 30/455-1034, e-mail:
[email protected] A kéziratok leadásának határideje minden hónap 25. (A kéziratot a polgármesteri hivatal titkárságán lehet leadni.)