XI. Táblaképfestészeti Biennálé

XI. Táblaképfestészeti Biennálé

Szeged, 2006. július 15 – szeptember 15.


Olasz Kulturális Központ Szeged, Dugonics tér 2.

2006. július 15 – szeptember 15.

A XI. Táblaképfestészeti Biennálé zsűrije: Kovács Péter festő-grafikusművész (Budapest) Nagy B. István festőművész (Budapest) Prokai Gábor osztályvezető Képző- és Iparművészeti Lektorátus (Budapest) Szentgyörgyi József festőművész (Budapest) Szuromi Pál művészettörténész a kiállítás rendezője (Szeged)

A kiállítás létrejöttét támogatták: Olasz Kulturális Központ (Szeged) Olasz Kultúrintézet (Budapest) Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány (Szeged) Budapest Galéria (Budapest) Tisza-Volán Zrt. (Szeged) Kecskeméti Képzőművészek Közössége (Kecskemét) IKV Zrt. (Szeged) Árendás Dísznövénykertészet (Szeged)

A rendezvény kiemelt támogatója: Oktatási és Kulturális Minisztérium (Budapest) Nemzeti Kulturális Alap (Budapest)

Kiadja: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Felelős kiadó: Kardos János irodavezető A kiállítást rendezte: Szuromi Pál A reprodukciókat készítette: Dömötör Mihály A Táblaképfestészeti Biennálé érme: Csikszentmihályi Róbert alkotása Fordítás: Ananda Bt. Készült: 500 példányban ISSN 0231-4010 Nyomdai előkészítés: Profi Fotó Stúdió Bt. Nyomás: Norma Nyomdász Kft.

Tisztuló források Három tétel Bartókról a biennálé képei között „A szájuk többé Nem iszik pohárból Csak tiszta forrásból”

ban bemutatott Cantata Profana. Már bemutatásakor óriási hatást gyakorolt a szellemi elitre, Tóth Aladár a Nyugatban így lelkesedik: „A Cantata a természet és szabadság zenéje, mely gátakat nem ismer, csak amelyekkel önmaga szabályozza magát… A «farkasok dala» ez a titáni muzsika a szolgalelkűség korában. De ugyanakkor sajgóan fájdalmas, forró emberségével, lelkünk legmélyebb rétegeibe markoló üzenet, amelyet egy költőóriás küld nekünk, egy királysas-lelkű ember, aki kiszakadt az örök szabadság… magányára. Hogyan kerül korunkba ez a meghökkentő korszerűtlenség? De hátha ő beszél igazán igazul, a mai idők és minden idők mélyéről, kimondva bátran, himnikus pátosszal lelkünk rejtett, lenyomott igazát.” Bartók elsősorban ezzel a művével mutatta föl azt a modellt, amelyhez kötődni-kapcsolódni, amelyet generációról generációra újraéleszteni minden egymást váltó nemzedéknek kötelessége. A zeneköltő úgy teremt értéket, hogy ugyanakkor mércét állít, modellt alkot. Ez az úgynevezett bartóki modell minden művész számára egyfajta kihívás: képes-e a népi örökség üzenetét korszerű alkotássá transzponálni?! A metamorfózis, az elődök értékeinek újrateremtése, korszerű értelmezése, gazdagítása és színesítése kikerülhetetlen akadály. Aki veszi az akadályt, az méltó Bartók szelleméhez, aki elbukik, lelke rajta. Különösen érvényes ez a tétel az európai totalitásban. Föl tud-e mutatni ez a nemzet olyan sajátos, csak rá jellemző értékeket, mellyel karakterizálhatja, megkülönböztetheti önmagát, s ezáltal színesítheti és gazdagíthatja az európai palettát? A huszonegyedik század – meggyőződésem szerint – a szintézis kísérletének időszaka lesz. A múlt század elején Ady Endre így kiáltott föl: „Minden egész eltörött!” Egy mozaikdarabokra tört világot hagytunk magunk mögött, ahol a művészetek széthullott cserépdarabokból próbálták újraalkotni világunkat – sikertelenül. Talán ez a nemrégen indult új évszázad reményt adhat az új szintézisre – s ebben a művészeteknek alighanem döntő szerep jut. Talán éppen a bartóki modell alapján. S talán éppen itt, az Olasz Intézet épületében, ahol a fiatal zeneszerző és népzenekutató alföldi útja során megszállt barátjánál, Bauer Herbertnél (a későbbi Balázs Bélánál) 1906. augusztus 26-tól szeptember 4-ig. Ennek éppen száz esztendeje.

3 X I . TÁ B L A K É P F E S T É S Z E T I



A világ kultúrájának vannak kikerülhetetlen teljesítményei. Olyan személyiségek és művek, amelyek kísértik az újabb és újabb generációkat. Kikerülhetetlen a görög mítosz-világ, megkerülhetetlenek Shakespeare drámái, nincs kortárs költészet Blacke nélkül és Leonardo da Vinci is örök kísértője képzőművészeinknek. A huszadik század közepe óta Bartók is kikerülhetetlen. Példát mutat, számon kér, kísért és modellt kínál. Mi a titka a bartóki modellnek? Mi a titka annak, hogy a bartóki életmű az elmúlt egy évszázadban megtermékenyítette, újra értékelésre késztette nem csupán a komponistákat, de szinte minden művészeti ág felelősen gondolkodó képviselőjét? Vajon mi késztette Illyés Gyulát, Keresztúri Dezsőt, Fodor Andrást, Nagy Lászlót, Juhász Ferencet, Rónay Györgyöt, Csoóri Sándort és költőtársaikat, hogy versekkel kapcsolódjanak a bartóki életműhöz? Vajon mi ihlette képzőművészek hosszú sorát – a kolozsvári Szervatiusz Jenőtől, Tóth Ferencen, Szalay Ferencen, Zoltánfy Istvánon, Berki Violán, Szabó Ivánon, Réber Lászlón, Feledy Gyulán, Kovács Margiton, Vasas Károlyon, Kotsis Nagy Margiton, Fontos Sándoron át Papp Györgyig és Kass Jánosig –, hogy kötődjenek Bartók muzsikájához, és a zenén túlmutató bartóki modellhez? Mi lehet az oka, hogy Bartók megihlette a filmeseket, a bábosokat, a színházcsinálókat, a balettművészeket? Van-e titka, és mi a titka a zseni üzenetének? A bartóki életmű legalapvetőbb üzenetét saját maga fogalmazza meg. Amikor 1931-ben a zeneköltő véleményt fűz Octavian Beu román zenetudós dolgozatához, következőket írja: „Magyar zeneszerzőnek tartom magam… Az én zeneszerzői munkásságom, épp mert e háromféle (magyar, román és szlovák) forrásból fakad, voltaképpen annak az integritás-gondolatnak megtestesülésekor fogható fel, melyet ma Magyarországon annyira hangoztatnak… Az én igazi vezéreszmém…: a népek testvérré válásának eszméje, a testvérré válásé minden háborúság és minden viszály ellenére. Ezt az eszmét igyekszem – amennyire erőmtől telik – szolgálni zenémben; ezért nem vonom ki magam semmiféle hatás alól, eredjen az szlovák, román, arab, vagy bármiféle más forrásból. Csak tiszta, friss és egészséges legyen az a forrás!” Meggyőződésem, hogy a bartóki életmű egyik világítótornya, sarkköve az 1914-ben gyűjtött, 1930-ban komponált és Magyarországon 1936-

BIENNÁLÉ

(Román kolinda – részlet)

„…mert épp e hangzavar, e pokolzajt zavaró harci jaj kiált harmóniát!” (Illyés Gyula: Bartók – részlet)

BIENNÁLÉ



X I . TÁ B L A K É P F E S T É S Z E T I

4

Tizenegyedszer gyülekeznek Szegedre a táblaképfestészeti biennálé falaira pályázó festőművészek. Ez azt jelenti, hogy huszonkét évvel ezelőtt fogadta be városunk a legnépszerűbb, de ezek szerint mégis a legmostohább műfaj képviselőit. Mert tudjuk jól, hogy a képzőművészek népes táborának legjelentősebb csoportja a festőké, az sem lehet vitás, hogy a falra akasztható táblakép a legnépszerűbb műfaj, s mégis, vagy talán éppen ezért, a festők kaptak legkésőbb rendszeresen, kétévenként szervezett bemutatkozási lehetőséget – s éppen Szegeden. Volt már biennáléja a grafikának (Miskolc), a kisplasztikának (Pécs), a textilnek (Szombathely), az akvarellnek (Eger), az alkalmazott grafikának (Békéscsaba), a karikatúrának (Szekszárd), csak a nappali szobák és kiállítótermek legnépszerűbb műfajának, a festészetnek nem. Szeged tehát missziót vállalt, amikor otthont adott a kétévenként megrendezendő festészeti seregszemlének. Hosszú ideig a néhány esztendeje bezárt Képtár – sőt olyan év is akadt, amikor a hatalmas anyag egy része még az Ifjúsági Házba is áttelepült – volt befogadó helyszíne az ország legjelentősebb festőművészeinek, néhány éve az Olasz Intézet jóvoltából húzódnak meg a képek az egykor lakásként szolgáló terekben. (Végignézve az elmúlt tíz kiállítás katalógusait és értékeléseit, visszapörgetve saját emlékeimet és látva az idei anyagot, megkockáztatom: érdemes lenne kritikusok, művészettörténészek, kultúrmunkások és művészek részvételével mérleget vonni az elmúlt időszak teljesítményeiről, trendjéről, a rendszeresen kiállítók és alkalmi megjelenők viszonyáról, a zsűrizés és díjazás ügyeiről, a nyitás lehetőségeiről, a tematikák befolyásolásának esélyeiről stb.) Mintegy kétszáz művész háromszáz alkotásából válogatta ki a zsűri 95 festő 104 munkáját. A kiíró város

– kissé bátortalanul – tematikát is ajánlott, amely ezúttal „Bartók és a zene” problémakör volt. Jónéhány évvel ezelőtt már próbálkoztunk, hogy egy-egy tárlatnak javasolt vagy ajánlott tematikát jelöljön meg a város. Talán a tematikus tárlatok azokat a művészeket is gondolkodásra, újragondolásra, szembenézésre, új területek becserkészésére késztetnék, akik belenyugodtak saját világuk újra és újra fogalmazásába. Még akkor is így van ez, ha kiváló művészekről és kikezdhetetlen színvonalú alkotásaikról van szó. Csakhogy a vissza-visszaköszönő képek, az újra és újra látott alkotások, a szinte vakon megítélhető minőségek kiolthatják a szegedi kiállítások iránti érdeklődést, érdektelenné tehetik a még oly színvonalas kiállításokat is. Tavaly József Attila és életműve szerénykedett a kiállítótermekben, most Bartók szellemének kéne megtölteni a tereket. Van is erre kísérlet jónéhány különböző színvonalon, sokféle ihletéssel, más-más megközelítésben. Eljátszottam a gondolattal, hány festménynek tudnék olyan címet adni, amely utalna az évfordulóra, mert hiszen Bartók kapcsán nagyon sok, a képzőművészetben is fontos és lényeges kérdésről ejthetünk szót, többek között olyanokról, mint szabadság, rend, harmónia, diszharmónia, tézis, antitézis, szintézis, látvány és struktúra, érzelem és logika, idő, tér, forma, szín és sorolhatnám. Lám, Bartók úgy is feladja a leckét, hogy nem is gondolunk rá. S a kiállítás egész anyaga – remélem nem túl erőltetetten –, pontosan arról szól, amit az előbb írtam az alkotói szabadság megéléséről, a művészi rendteremtésről, a harmónia iránti vágyról, a „szeretném magam megmutatni” gesztusáról, megfelelni annak a Baudelaire-i intésnek: „Csak rend, szépség, fény, nyugalom és gyönyörűség” otthona lehet minden kiállítóterem.

„Keservés és hosszú az út léttől a megismerésig, a megismeréstől a fölismerésig. A megismerés üdvözítő módja nem a megfogalmazás, hanem a teremtés. A fölismerésé a küzdelem. Így születik a nyugalom: nyugtalanságok egyensúlya.”

Csaba (Mr. Bartók), Fenyvesi Mária (Mikrokozmosz – In memoriam Bartók Béla), Hajdú László (Diptichon Bartók Béla emlékére), Herman Zoltán (Bartók Béla tiszteletére – Barbár hegyek), Károlyi Ernő (Bartók concerto), Loránt János Demeter (Bartók – Kékszakáll I. II.), Lous Stuijfzand (Ábrándozásaim Bartókkal), Makoldi Sándor (Allegro Barbaro – Égberagadás), Székelyhidi Edith (Asztalaink I-III.), Veress Sándor László (Párizsi tűzfal Bartók plakáttal). Hiszem, hogy valamennyi alkotó, aki a tematikát magáévá tette, nagy utat járt be. Közel férkőzhetett Bartók személyéhez és főként a bartóki életműhöz. Amikor Illyés Gyula megírta híres-neves Bartók-versét, egyik méltatója nagyon fontos megállapítást tett. Azt írta: Illyés – mivel botfülű – nem érti Bartók zenéjét, de érti Bartókot. S azt hiszem ez a lényeg, s ez ennek a tárlatnak az egyik legfőbb tanulsága. Mert Bartókot érteni egyet jelent a gyökerek tudatával, a lehetőségek távlatosságával, egyet jelent magyarságunkkal és európaiságunkkal. Egyet jelent mindazzal, amit a huszonegyedik század ránk szabott, ránk mért, ránk testált. Ez a feladat, s nem is kevés. Tandi Lajos




Hát igen, pontosan erről van szó: megismerni és fölismerni, megfogalmazni és teremteni, nyugtalanítani és harmóniát fölmutatni. Ennyi a művészek dolga, se több, se kevesebb. Miután végiglapoztam azt a 104 falra kerülő táblaképet, amely reprezentálja a hazai kortárs festészetet, vagy ha nem, legalábbis érzékeny és hiteles jelzéseket ad a művészek jelen állapotáról, meggyőződtem, érdemes ilyen seregszemlékbe erőt, energiát, időt fektetni. A szervezőknek később talán még több és pontosabb koncepciót, nyitottabb szervezési metodikát, a művészeknek bátrabb vállalkozó kedvet kell vállalniuk. Egy biztos, ez a tárlat sok és lényeges mozzanatról tudósít. Vegyük sorra mindenekelőtt a Bartókra utaló kompozíciókat. Bár a fődíjas Oroján István nem konkrétan kapcsolódik Bartók személyéhez vagy műveihez, de két vászna, a Csend-labirintus és a Harmadnapon éppen azokra a kérdésekre keresi a választ, a konstruktívizmus végletekig letisztult világában, miként érhető tetten szabadság-rendharmónia hármas egysége. Hasonló strukturális kísérletekkel utal a zenei kísértésekre Dréher János, Hajdú László, Hartung Sándor, Manyák Mariola, Nagy Gábor, Paróczi Ágnes, Pataki Ferenc, Serényi H. Zsigmond és még néhányan. A személyes érzelmi szenvedély jelenik meg Ásztai Csaba (Bartók fonográfia), Csendes

BIENNÁLÉ

(Szilágyi Domonkos: Bartók Amerikában – részlet)

Clearing Springs Three passages about Bartók among the paintings of the biennial “Their mouth never ever Will drink from glass But only from clear spring”

1936. Already at the premier, it exerted a great influence on the intellectual elite. Aladár Tóth in the Nyugat enthused, “The Cantata is the music of nature and freedom that knows no barriers only the ones with which it rules itself… This Titan like music is the ‘song of wolves’ in the age of servilism. Meanwhile, it is burningly painful, it is a message grabbing the deeper layers of our soul with its heated humanity that a great poet is sending to us, a man with a spirit of a golden eagle, who tore away for the sake of loneliness of the eternal freedom… How can this astonishing anachronism find place in our age? But he might be the one who tells us the real truth from the depth of our and from all ages expressing bravely and with hymnal passion the sealed and hidden truth of our soul.” This was the composition Bartók introduced the model with that any generation must seek links to and must reanimate from generation to generation. The composer creates value so that he sets the standards and creates a model. This so-called Bartók model means a sort of challenge for all artists. And this challenge is whether they are able to transpose the message of the folk heritage into a contemporary work of art. The metamorphosis, the recreation, the modern review, the enrichment and enhancement of the ancestors’ values are unavoidable obstacles. The ones who are able to face up to these obstacles are worthy of Bartók’s spirit, the ones who fail, should bear it. This thesis is especially significant in the European totality. It is a great issue whether this nation is able to present values that are relevant only to itself, with which it can characterise and distinguish itself, and by this it may enrich and enhance the European palette as well. I am convinced that the twenty-first century will be the age for making attempts for achieving synthesis. At the beginning of the last century, Endre Ady exclaimed, “Every wholeness is broken”. We left a world behind us that had fallen apart where the artists had tried to recreate our world from these small mosaics of arts without success. This new century may give us some hope for a new synthesis, and in this process the arts will have a great stake. Perhaps, this will take place based on just the Bartók’s model. And just here in the building of the Italian Cultural Centre where the young composer and researcher of folk music stayed at his friend, Herbert Bauer (later called Béla Balázs), during his Great Plain trip from 26 August to 4 September 1906, just one hundred years ago.




The culture of the world has inevitable achievements. These are such personalities and works that tempt and inspire the newer and newer generations. The realm of the Greek myths is unavoidable as well as Shakespeare’s drama works, there is no contemporary art without Blake either, and Leonardo da Vinci will remain the forever tempter for our fine artists. Since the mid-twentieth century, Bartók cannot be avoided either. He has stood as an example, has called us to account, has tempted us and has provided a role model to us. What is the secret of the Bartók’s model? What is the secret of Bartók’s oeuvre that has enriched, has made not only the composers but responsible representatives of all art genres re-evaluate their way of thinking in the last century? What may have urged Gyula Illyés, Dezső Keresztúri, András Fodor, László Nagy, Ferenc Juhász, György Rónay, Sándor Csoóri and their poet fellows to pay poetic homage to the Bartók’s oeuvre? What may have inspired the great number of fine artists – Jenő Szervatiusz from Cluj Napoca, Ferenc Tóth, Ferenc Szalay, István Zoltánfy, Violán Berki, Iván Szabó, László Réber, Gyula Feledy, Margit Kovács, Károly Vasas, Margit Nagy Kotsis, Sándor Fontos, György Papp and János Kass – to seek links to Bartók’s music and to the Bartók’s model having some significance beyond music? What could be the reason that Bartók has inspired filmmakers, puppet players, theatre makers as well as ballet artists? Is there any secret of the genius’s message? And if there is, what is it? The principal message of the Bartók’s oeuvre was worded by Bartók himself when in 1931 the composer expressed his opinion on the writing of Octavian Beu, the Romanian music expert. He wrote, “I consider myself a Hungarian composer… My composition work is nurtured from just these three sources (Hungarian, Romanian and Slovakian), and can be recognised as the embodiment of such an idea of integration that today is well emphasised in Hungary… My true ideal is the idea of the peoples’ brotherhood in spite of all wars and discords. As much my strength makes possible this is the ideal I try to serve in my music, therefore, I expose myself to all influences should they stem from Slovakian, Romanian, Arabic or any other sources. It is most important that this source should be clear, fresh and healthy.” I believe that one of the beacons and cornerstones of the Bartók’s oeuvre is the Cantata Profana collected in 1914, composed in 1930 and presented in

BIENNÁLÉ

(Romanian colinda – excerpt)

“…because just this dissonance, this battle cry sounding louder than the infernal discord calls for harmony!” (Gyula Illyés: Bartók – excerpt)

BIENNÁLÉ




8

Painters aiming at exhibiting their works of art at the Panel Painting Biennial are to gather on the eleventh occasion in Szeged. This means that our city first hosted the representatives of the most popular yet consequently unfavourable genre twenty-two years ago. Since we know well that the most prominent group of the fine artists’ large family is that of the painters, and there is no doubt that the panel painting hanged onto the walls is the most popular genre, and yet or just because of this, the painters were the latest to be offered an opportunity to present themselves regularly in every second year, and just in Szeged. The graphic arts had already had a biennial in Miskolc as well as the small sculpture in Pécs, textile in Szombathely, aquarelle in Eger, the applied graphics in Békéscsaba, caricature in Szekszárd, only painting the most popular genre of sitting rooms and exhibitions had not had any symposium. Szeged City thus assumed a mission when hosted the panel painting biennial to be organised in every second year. For a long time, the Exhibition Gallery closed down some years ago was the venue of the exhibition of the country’s most prominent painters, though there were years when some works of the great collection had to be moved to the Youth Cultural Centre. Thanks to the Italian Cultural Centre, the paintings have recently been displayed in the rooms previously served as flats. (Upon paging through the catalogues and assessments of the past ten exhibitions, flashing my memories and looking at the this year’s collection, I would risk that we should make an account on the achievements, trends of the past period, the relations of the regular and the ad hoc exhibitors, the affairs of the jury and the prize awards, the opportunities for opening up as well as on the chances of influencing the themes by involving critics, art historians, cultural associates and artists.)

The jury selected one hundred and four works of art of ninety-five painters out of three hundred works of two hundred artists. The city inviting the painters, though a bit timidly, suggested that ‘Bartók and the music’ should be the underlying theme for this time. Some years ago, the city already experimented with proposing a theme for each biennial. The thematic exhibitions may inspire even those artists for rethinking, reviewing, or for exploring new realms who reconciled themselves to the repeated formation of their own world. This even refers to excellent artists and their works of art of unquestionably high quality, too. However, the paintings appearing from time to time, the works of art repeatedly shown, and the qualities judgable almost blindly may kill the interest in the Szeged exhibitions, may make even the high standard exhibitions entirely disinterested. Last year, the oeuvre of Attila József was meant to be portrayed, this year, the spirit of Bartók is expected to penetrate the exhibition rooms. There are several attempts to be so at different levels of quality, with lots of inspirations and in various approaches. I was sort of playing with the thought that how many pictures I could give a title to that would refer to the anniversary, since in case of Bartók we can think of very many important and essential issues having relevance in the domain of fine arts as well such as freedom, order, harmony, disharmony, thesis, antithesis, synthesis, vision and structure, emotion and logic, time, space, form, colour and I could list many more. Well, Bartók gives us a lesson anyway involuntarily. The whole collection is about – and I hope it is not too forced – what I mentioned before referring to experiencing creative freedom, putting matters in artistic order, the desire for harmony, the gesture of ‘I would like to show myself’, and living up to the caution of Baudelaire: “All exhibition halls can be home to only order, beauty, light, calmness and splendour”.

“The journey from being to knowledge and from knowledge to recognition is troublesome and long. The only true mode of getting knowledge is not phrasing but creating. Struggling is of recognition. This is the way how calmness is born: balance of restlessness.”

Csaba Csendes (Mr. Bartók), Mária Fenyvesi (Microcosmos – In memoriam Béla Bartók), László Hajdú (Diptych in Memory of Béla Bartók), Zoltán Herman (With Respect to Béla Bartók – Barbarian Mountains), Ernő Károlyi (Bartók Concerto), János Demeter Loránt (Bartók: Bluebeard I, II), Lous Stuijfzand (My Musing with Bartók), Sándor Makoldi (Allegro Barbaro – Ascending Heavenward), Edith Székelyhidi (Our Tables – I-III) and Sándor László Veress (Firewall in Paris with a Bartók Poster). I believe that the painters that adapted the theme as their own, have travelled a long journey. They could get close to the person of Bartók and mainly to Bartók’s oeuvre. When Gyula Illyés had written his famous Bartók poem, one of his reviewers made a very important statement. “Illyés does not comprehend Bartók’s music since he has no ear to music, nevertheless he understands Bartók”, he wrote. And I think this is the essence, and this is one of the main lessons of this exhibition as well. Since comprehending Bartók means just the same as understanding of the roots, as the perspective of opportunities, means just the same as our Magyarness and Europism. It means just the same as what the twenty-first century has bequeathed to us, the ordeal it has laid on us. This is the task, and this a great challenge. Lajos Tandi




Well, this is all about: getting to know and to recognise, to phrase and to create, to stir up and to show harmony. After all, this is the duty of artists, nothing more and nothing less. My conviction is that such symposiums are worth the investment of efforts, energy and time especially upon having looked at the one hundred and four panel paintings to be exhibited that represent the national contemporary painting, or if they do not, at least they show genuine messages and signals on the artists’ present state. Later we may expect that the organisers should have offered even more forceful and clearer concept and more expressed organisational methods to induce the artists to be more venturesome. What is sure is that this exhibition is reporting about a lot of and essential aspects. First of all, let us have a look at the compositions relating to Bartók. Though the main prize winner, István Oroján neither relates to Bartók’s person nor to his music works, his two canvases, the ‘Silence Labyrinth’ and ‘On the Third Day’, are seeking the answers just to those questions – in the world of constructivism distilled to the outmost – how the tripartite unit of the freedom-order-harmony could be recognised. János Dréher, László Hajdú, Sándor Hartung, Mariola Manyák, Gábor Nagy, Ágnes Paróczi, Ferenc Pataki, Zsigmond H. Serényi and some others are relating to the music temptations with similar structural experiments. The personal emotional passion pops up in the works of art by Csaba Ásztai (Bartók Phonography),

BIENNÁLÉ

(Domonkos Szilágyi: Bartók in America – excerpt)

Díjazott alkotások

BIENNÁLÉ

OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM díja


12

Oroján István  Harmadnapon – vegyes, vászon, 100×100 Csend-labirintus – vegyes, vászon, 100×100

BIENNÁLÉ

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA díja


13

Nagy Gábor  Kis fűkatedrális I. II. III. – olaj, fatábla, 50×34

BIENNÁLÉ

MAGYAR ALKOTÓMŰVÉSZEK ORSZÁGOS EGYESÜLETE díja


14

Veress Sándor László  Párizsi tűzfal Bartók plakáttal – olaj, vászon, 81×105

BIENNÁLÉ

CSONGRÁD MEGYEI KÖZGYŰLÉS díja


15

Ásztai Csaba  Bartók fonográfia – olaj, vászon, 100×100

BIENNÁLÉ

DÉL-MAGYARORSZÁGI MÉH Zrt. díja


16

Kalmárné Horóczi Margit:  Fáradt angyal – akril, farost, 100×70

BIENNÁLÉ

SZEGEDI FONALFELDOLGOZÓ Zrt. díja


17

Székhelyi Edith  Asztalaink I. II. III. – olaj, farost, 40×40

BIENNÁLÉ

DUNA-TISZA REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI Zrt. díja


18

Serényi H. Zsigmond  Struktúrák osztott térben – olaj, vászon, 100×100

BIENNÁLÉ

DÉLMAGYARORSZÁGI ÁRAMSZOLGÁLTATÓ Nyrt. díja


19

Kopócsy Judit  Az emlék – kapu – vegyes, papír, 30×40 Kollázsfantázia zenehallgatás közben – kollázs, tempera, papír, 23×29

BIENNÁLÉ

FŐSZER-ELEKTROPROFIL KFT díja


20

A felajánlott közönségdíj a tárlat látogatóinak szavazata alapján a kiállítás zárását követően kerül átadásra.

Alkotások

BIENNÁLÉ

Akiram  Kapcsolatok V. – akril, vászon, 65×70


22

Aknay János  Város III. – akril, papír, 60×80

BIENNÁLÉ


Annavarro  Piramiden – akril, vászon, nejlon háló, 60×50

Aranyi Sándor  Tájszerkezet – olaj, farost, 39,5×50

BIENNÁLÉ

Bács Emese  Várakozás vörösben – olaj, vászon, 32,5×44,5


24

Balla Attila  Elsüllyedt városok I. – olaj, homok, farost, 150×170

BIENNÁLÉ

Bándi Gábor  Ébredés – olaj, rétegelt lemez, 91×91


25

Benes József  Pántokban – akril, vászon, 150×89

BIENNÁLÉ

Bényi Árpád  Egy kert emléke – olaj, farost, 60×80


26

Bogdándy György  Önarckép – olaj, farost, 50×40

BIENNÁLÉ

Brassai Albert  Kompozíció – olaj, farost, 40×42


27

Cs. Pataj Mihály  Emlékek – olaj, farost, 70×50

BIENNÁLÉ

Csendes Csaba  Mr. Bartók – olaj, vászon, 70×50


28

Csurgai Ferenc  Kereső – olaj, farost, 120×100

BIENNÁLÉ

Darázs József  Requiem – tojástempera, farost, 80×60

Deák Ilona  Álarcos – olaj, farost, 26×20 Pár – olaj, farost, 20×20


29

BIENNÁLÉ X I . TÁ B L A K É P F E S T É S Z E T I

30 Dréher János  Terek (föld és ég) – vegyes, farost, 100×100 Terek (víz és föld) – vegyes, farost, 100×100

Erdélyi Eta  A víz éve – olaj, vászon, 70×100

BIENNÁLÉ

Fabók Gyula  A kert I. – vegyes, papír, 60×48 A kert II. – vegyes, papír, 60×48


31

Fenyvesi Márta  Mikrokozmosz (In memoriam Bartók Béla) – vegyes, papír, 70×50

BIENNÁLÉ

Galambos Tamás  Trójai faló – olaj, vászon, 90×100


32

Gáll Ádám  Anzix 2006. – akril, homok, farost, 100×80

BIENNÁLÉ

Gavrilovits Sándor  Tisztelgés a géniuszok előtt II. – vegyes, farost, 60×60


33

Gudovics Vera  Halászlé főzése – olaj, farost, 160×100


34

Hajdú László  Diptichon Bartók Béla emlékére – olaj, vászon, 2×120×60

Halla Tibor  Tájlenyomat III. – olaj, vászon, 36×30

BIENNÁLÉ

Hartung Sándor  Intermezzo I. – olaj, vászon, 30×40 Intermezzo II. – olaj, vászon, 30×40


35

Hegedűs Endre  Merengő – ple×tol, pasztell, farost, 100×120

BIENNÁLÉ

Hemmert János  Égbolt fényképező szatelit – vegyes-kollázs, farost, 80×58


36

Henn László András  Landolás – akril, plextol, vászon, 80×60,5

BIENNÁLÉ


Herman Zoltán  Bartók Béla tiszteletére (Barbár hegyek) – akril, vászon, 130×190

Hézső Ferenc  Zenészek – olaj, farost, 50×40

BIENNÁLÉ

Kádár János Miklós  Duna – olaj, farost, 70×100


38

Károlyi Ernő  Bartók concerto – olaj, farost, 60×85

BIENNÁLÉ

Kassai Imre  Tájkép apámnak – olaj, farost, 60×60


39

Kecskés András  Angyalok éneke III. – olaj, vászon, 90×90

BIENNÁLÉ

Kereszty Zsolt  Asszociáció II. – vegyes, papír, 50×40 Asszociáció I. – vegyes, papír, 50×40


40

Kiss Ferenc  Távolszer gyógyság III. – vegyes, farost, 100×110

BIENNÁLÉ

Kiss Ilona  Tiszavirágzás – vegyes, karton, 70×100


41

Koppány Atilla  Jégmadár – akril, vászon, 70×70

BIENNÁLÉ

Kovács Johanna  Hommage A Mozart (Mitridate re di ponto) I. – akril, vászon, 70×70


42

Kovács László  Hoztam krumplit – szgrafitto, 56×76

BIENNÁLÉ

Kovács Péter Balázs (KPB)  Álomhajó – akril, vászon, 70×100


43

Kőrösi Papp Kálmán  A fekete nap fohásza – akril, vászon, 120×120


44

Krajcsovics Éva  Üres szoba (Mednyánszky) – olaj, vászon, 100×80 Két szék – olaj, vászon, 60×60

Kudász Emese  A hangszer – akvarell, papír, 65×45

BIENNÁLÉ


Lányi Adrienn  Fény átszüremlések I. – olaj, vászon, 50×50

Lázár Pál  Ködös borongós reggeli napsütés – olaj, farost, 50×70


46

Lonovics László  Fények és faktúrák – olaj, vászon, 80×70

Lóránt János Demeter  Bartók – Kékszakáll „Fivole” – olaj, vászon, 30×40 Bartók – Kékszakáll „Színházi öltöző” – olaj, vászon, 30×40

BIENNÁLÉ

Lous Stuijfzand  Ábrándozásaim Bartókkal I. – vegyes, vászon, 110×80

Madarász Gyula  Ősz a Rozsály tetőn – gouache, 74,5×74,5


47

BIENNÁLÉ

Magyar József  Kifutó film – akril, farost, 100×70


48

Makoldi Sándor  Allegro Barbaro – Égberagadás – olaj, vászon, 110×90

BIENNÁLÉ


Manyák Mariola  Szimmetrikus harmónia – akril, vászon, 115×90

Marcasi Bükösdi Kálmán  Tavasz a Csirimancán – akril, fatábla, 105×125


50 Móder Rezső  Az ötödik őselem – a világ teremtése – olaj, vászon, 90×100

Molnár József  Virág és gyümölcs – olaj, farost, 60×80

BIENNÁLÉ

Nádas Alexandra  Összekötő – vegyes, fatábla, 55×100


51

Nádler Tibor  Rajzolatok – akril, papír, 70×50


52 Nagy B. István  Fej (Arcképcsarnok 29.) – akril, vászon, 100×80 Fiúka (Arcképcsarnok 27.) – akril, vászon, 100×80

Neuberger István  Horgász – olaj, farost, 52×78

BIENNÁLÉ

Novák András  Sötétség I. – olaj, farost, 68,5×41


53

Papp György  Alvófa – akril, farost, 100×70

BIENNÁLÉ

Paróczi Ágnes  Mikrokozmosz (Bartók Béla emlékére) – olaj, vegyes, farost, 122×144


54

Pataki Ferenc  A mindenség zenéje (Tisztelet Bartók Bélának) – préselt fatábla, metál, réz, 110×110

BIENNÁLÉ

Pongrácz Márta  Disznófejek – vegyes, farost, 59×69


55

Ruczek Zsófia  Másolat – textil festés, 186×110


56 Sascha Müller  A rózsaszínű szemüveg – olaj, vászon, 130×80

Sejben Lajos  Fénycsapda (Provence) – olaj, vászon, 70×80

BIENNÁLÉ


Sigmond Géza  Rapszódia – vegyes, furnér, 100×100

Sinkó János  Ardēche völgyi ősnyom – vegyes, farost, 81×75

BIENNÁLÉ

Szalma Edit  Édes élet – akril, farost, 70×100


58

Szarka Csilla  Kézfogó – vegyes, papír, 100×70

BIENNÁLÉ

Szilágyi János  Nyakoncsíp – olaj, vászon, 30×42


59

Szkok Iván  Mozart és Bartók hősei ma – akril, kréta, karton, 160×180

BIENNÁLÉ

Tamás Mária  … érzet – akvarell, pasztell, papír, 85×61


60

Tóth Ernő  Színészek – olaj, vászon, 85×100

BIENNÁLÉ

Váli Dezső  Műterem Petri György tiszteletére (A/04/39) – olaj, farost, 60×60 Műterem fényben (A/04/37) – olaj, farost, 60×60


61

Vilhelm Károly  Utolsó séta Mozarttal – olaj, vászon, 130×175


62

Zöld Anikó  Nekropolis – olaj, vászon, 60×60

BIENNÁLÉ

A táblaképfesztészeti biennálék díjazott művészei 1983. Orosz János, Fóth Ernő, Fischer Ernő, Eigel István, Somos Miklós, Bujdosó Ernő, Kovács Péter, Kovács László, Tölg Molnár Zoltán 1985. Váli Dezső, Nagy B. István, Földi Péter, Kiss Zoltán László, Kovács Péter, Németh József, Tardos Zoltán, Kovács László, Bujdosó Ernő, Somos Miklós, Tölg Molnár Zoltán 1987. M. Novák András, Eigel István, Nagy B. István, Takács Klára, Kovács László, Zoltánfy István, Szirtes János, Galambos Tamás, Bráda Tibor, Kovács Péter, Szentgyörgyi József

1996. Lóránt János, Kalmárné Horóczi Margit, Barabás Márton, Nagy-Sándor Zoltán, Vécsey Gábor, Berki Viola, Vecsey Csaba, Eigel István, Novák András 1998. Fischer Ernő, Székhelyi Edith, Vilhelm Károly, Aknay János, Kéri László, Végh András, Kalmárné Horóczi Margit 2000. Kalmárné Horóczi Margit, Vilhelm Károly, Aknay János, Lóránt János, Kőnig Frigyes, Pataki Ferenc, Halbauer Ede, Váli Dezső 2002. Szabó Pál, Darázs József, Kovács Péter, Serényi H. Zsigmond, Hajdú Katalin 2004. Galambos Tamás, Pataki Ferenc, Nagy B. István, Pásztor Gábor, Vilhelm Károly, Korényi János, Csáki Róbert, Aranyi Sándor, Sejben Lajos


1994. Veress S. László, Lóránt János, Nagy Gábor, Váli Dezső, Krajcsovics Éva, Sejben Lajos, Tenk László, Vilhelm Károly, Vecsési Sándor, Sinkó János, Juhász Sándor

BIENNÁLÉ

1989. Kovács Péter, Lóránt János, Galambos Tamás, Szűts Miklós, Váli Dezső, Krajcsovics Éva, Kovács László, Borgó György Csaba, Orbán Attila, Katona Zoltán


Szeged, 2006. július 15 – szeptember 15.

XI. Táblaképfestészeti Biennálé

Recommend Documents