Vagyongyarapodás ─ a tényállás tisztázása, a bizonyítékok hitelt érdemlősége Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság 14.K.23.179/2005/15.sz.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN !
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság dr. Fekete Zoltán /3530.Miskolc, Széchenyi u.58.I/3.sz.alatti székhelyű / ügyvéd által képviselt felperes neve /felperes lakcíme/ felperesnek, dr. Fafuláné dr. Bakonyi Bernadett jogtanácsos által képviselt alperes /alperes székhelye / alperes ellen, adóügyben hozott közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt indult perében meghozta az alábbi ítéletet: A megyei bíróság felperes keresetét e l u t a s í t j a . Kötelezi a bíróság felperest , fizessen meg alperesnek 15 napon belül 200.000./Kettőszázezer / forint perköltséget. Kötelezi a bíróság felperest , fizessen meg az államnak külön felhívásra 900.000./Kilencszázezer / forint eljárási illetéket. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. Indokolás: A megyei bíróság becsatolt közigazgatási iratokból, felperes személyes előadásából, perben kihallgatott tanuk vallomásaiból, valamint a per egyéb adataiból az alábbi tényállást állapította meg : Az APEH Igazgatósága 1998-2003.évekre kiterjedő személyi jövedelemadó ellenőrzést folytatott le felperesnél. Felperesnek a hivatal adóállománya szerint 1996.évtől bevallott jövedelme nem volt. Felperes a vizsgálattal érintett időszakban 1999.évben KAMAZ típusú személygépkocsit vásárolt 700 ezer forintért, 2000.évben Kft. üzletrészének megvásárlására 5 millió forintot, 2001.évben Citroen személygépkocsi vásárlására 2
millió 700 ezer forint, 2002.évben Honda motorkerékpár vásárlására 1 millió 500 ezer forintot fordított, valamint 2003.évben a Kft. részére 45 millió forint tagi kölcsönt nyújtott. Felperes az eljárás alatt nem jelölt meg olyan adóköteles vagy adómentes jövedelmet, amely fedezetet biztosított volna a gépkocsi vásárlásokra, illetőleg az üzletrész vásárlásra és a tagi kölcsön nyújtására. A vizsgálatot illetőleg az elévülést megelőző évek bevallott jövedelme sem lehetett forrása olyan megtakarításnak, melyből a kiadások finanszírozhatóak lettek volna. Az adóhatóság a kiadásokra vonatkozóan a KSH által egy háromgyerekes családra vonatkozóan közzétett havi létminimum összegét vette alapul, és az ehhez kapcsolódó jövedelmeket vette figyelembe a jogszabály szerint járó családi pótlék, felperes házastársa egyéni vállalkozásából származó jövedelme, valamint a tanúmeghallgatások szerinti családtól kapott támogatás, örökség és kölcsön alapján. Az ellenőrzés felperesnél 1999-2003. adóévekre összesen 47.529.400.-forint forráshiányt tárt fel, illetőleg ezzel azonos összegű jövedelem eltitkolást valószínűsített. Figyelemmel arra, hogy felperes vagyongyarapodásával és életvitelére fordított kiadásokkal nem állt arányban az adómentes bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, így az adóhatóság az adó alapját becsléssel állapította meg az Art.109.§./1/bekezdése alapján. Ennek megfelelően az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Igazgatóság Magánszemélyek és Egyéni vállalkozók Ellenőrzési Osztálya II.határozatával felperes terhére személyi jövedelemadó adónemben 16.816.320.-forint adókülönbözetet állapított meg, mely összeg egyben adóhiánynak is minősült, valamint 8.408.160.-forint adóbírság, 10 ezer forint mulasztási bírság és 4.704.199.-forint késedelmi pótlék előírására került sor. A határozattal szemben felperes fellebbezést terjesztett elő. Alperes határozatával az elsőfokú hatóság határozatát helybenhagyta. Felperes törvényes határidőn belül keresetet terjesztett elő kérve alperes határozatának hatályon kívül helyezését, alperes új eljárásra utasítását. Keresetlevelében előadta, hogy álláspontja szerint tévedett a határozatot hozó hatóság, mikor figyelmen kívül hagyta felvetéseit. Utalt arra, hogy a Kft. üzletrész adásvétele kapcsán az 5 millió forintos vételárra felek az eljárás végén egyértelmű nyilatkozatot tettek, megítélése szerint a 2000.évi adóalapot 5 millió forint összeggel csökkentenie kellett volna alperesnek. Kifogásolta továbbá, hogy a hatóság nem hallgatta meg többszöri kérésére sem a Kft. könyvelőjét, aki részletesen tudott volna nyilatkozni a pénzügyi műveletekről. Ennek hiányában álláspontja szerint nem lehetett megalapozott döntést hozni. Alperes nyilatkozatában a kereset elutasítását, felperes perköltségben marasztalását kérte. Alperes hivatkozott az Art.109.§./1/ illetőleg /3/ bekezdésében foglaltakra. Figyelemmel arra, hogy a felperes ismert forrásból származó adózatlan jövedelmeinek együttes
összege nem nyújtott fedezetet a vagyongyarapodásához, így a becslési eljárás jogalapja fennáll. A jogszabály lehetőséget ad arra, hogy a törvényi vélelemmel szemben ellenbizonyítással éljen az adózó, melynek konkrét formáját az Art. nem határozza meg. A bizonyítékkal szemben támasztott tartalmi követelményként azt rögzíti, hogy annak hitelt érdemlő adatokon kell alapulnia. Alperes álláspontja szerint jelen eljárásban az adóhatóságnak a becslés jogalapjánál kizárólag azt kellett bizonyítania, hogy a vizsgálattal érintett időszakban elért bevételek az adózói vagyongyarapodásra nem nyújtottak elégséges fedezetet. Felperes a vizsgált évek alatt gépkocsit, üzletrészt vásárolt, és kiugróan magas összegű tagi kölcsönt nyújtott, mindezekre a vizsgált években és azt megelőzően rendelkezésre álló jövedelme nem nyújtott fedezetet. A revízió mindazon forrásokat, amelyeket felperes hitelesen dokumentált az eljárás során, elfogadott, így került sor 6 millió forint tagi hitel finanszírozásának elfogadására, mely által a forráshiány ezen összeggel csökkentésre került. Alperes álláspontja szerint önmagában az a tény, hogy a 45 millió forint összegű tagi betéttel kapcsolatban a felperes könyvelési hibára hivatkozik, nem teremt alapot ahhoz, hogy az adóhatóság további bizonyítást folytasson le. Így további, a felperesi állítást alátámasztó dokumentum hiányában a könyvelő nyilatkozata önmagában olyan bizonyító erővel nem bír, amely a már rendelkezésre álló könyvelési adatokat megkérdőjelezné. Felperes 9 millió forint téves könyvelésére való hivatkozása nem helytálló, mivel 45 millió forint összegű hitelt az ingatlan megvásárlásához a Kft. teljes egészében felhasználta, továbbá pontosan ezen összeg került bevételezésre a pénztárba, majd visszafizetésre is felperesnek. Tévesen hivatkozik felperes a Kft. 5 millió forintért vásárolt üzletrészére vonatkozóan adóalap csökkentésre, hiszen ezen vásárlásra a felperes vagyona tekintetében kiadásnak minősül, így ezen összeggel a kiadásokat növelni kell. Mindezek alapján helytállóan került sor a határozatban rögzített jövedelemadó különbözet megállapítására. Felperes az eljárás során 45 millió forintos tagi kölcsön további forrásaként hivatkozott még másik Kft. eladásából származó bevételre, továbbá arra, hogy ebből 9 millió forint nem tagi kölcsön, hanem a társaság részére az INC által 2003.február 19-én visszafizetett 9 millió forint kölcsön volt, mellyel kapcsolatosan könyvelési hibára is hivatkozott. További 10 millió forintot egy magánszemély adott kölcsön saját társaságától, illetőleg ingatlan értékesítéséből és egyéb megtakarításából. Hivatkozott továbbá felperes arra, hogy a kölcsöntartozások összegére, céljára, időpontjára vonatkozóan az adóeljárásban tett nyilatkozata mindenben megegyezik a Főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztályán folyamatban lévő eljárásban tett nyilatkozatával, így az mindenképpen hiteles adatként kezelendő. Alperes az INC általi 9 millió forintos kölcsön visszafizetést továbbra sem fogadta el a 45 millió forintos összegű tagi hitel fedezeteként, mivel 45 millió forint felperes általi rendelkezésre bocsátása ettől függetlenül a könyvelés és a bizonylatok által megtörtént,
és a visszafizetett kölcsön a bizonylatok és a könyvelés alapján a pénztárból kivételre nem került, ezáltal a felperes azzal nem rendelkezhetett. Álláspontja szerint nem fogadható el fedezetként a felperes által hivatkozott Kft. eladásából származó bevétel sem, hiszen a vételár kifizetésére az üzletrész átruházására vonatkozó jegyzőkönyv és az adózói nyilatkozat alapján is a tagi hitel nyújtását követően került sor. Ezen túlmenően az is megállapítható, hogy az üzletrész vételére vonatkozó szerződés alapján 2004.február 24-ét megelőzően nem a teljes 10 millió forintos vételár került kifizetésre, hanem csak 5 millió 800 ezer forint. A további 4 millió 200 ezer forintra vonatkozó vételárrészlet kifizetésére legkésőbb 2004.május 31-ig vállalt a vevő kötelezettséget. A magánszemély esetében megállapításra került célvizsgálat keretében, hogy 3 millió 203 ezer forintot társasága nem magánszemélynek, hanem egy cégnek adott kölcsön, családi megtakarításra vonatkozóan semmilyen dokumentumot nem csatolt. Ingatlan értékesítés tekintetében 1 millió 375 ezer forintot lehetne figyelembe venni, ez azonban nem nyújt elegendő fedezetet 10 millió forintra. Alperes álláspontja szerint téved felperes akkor, amikor önmagában is bizonyító erőt tulajdonít az általa tett nyilatkozatnak anélkül, hogy az abban foglaltakat hiteles adatokkal igazolná. A nyilatkozat bizonyítóerejét kizárólag dokumentumok, iratok vagy egyéb bizonyítékok alapozhatnák meg.
Felperes keresete az alább kifejtettek szerint nem megalapozott: A per tárgyát alperes határozatának törvényességi felülvizsgálata képezte a Pp.XX.fejezete szerinti közigazgatási per keretében. A bíróságnak az ítélet meghozatalakor arról kellett állást foglalnia, hogy alperes sértett-e jogszabályt akkor, amikor felperes terhére becslési eljárás alapján 1998-2003.évekre személyi jövedelemadó adónemben 16.816.320.-forint adóhiánynak is minősülő adókülönbözetet állapított meg. A bíróság a törvényességi felülvizsgálatot követően úgy foglalt állást, hogy alperes határozata - felperes kereseti kérelmének korlátjai között - nem jogszabálysértő. Felperes arra hivatkozással tette vitássá az alperesi határozatot, hogy az adóhatóságok nem tettek eleget tényállás megállapítási kötelezettségüknek akkor, amikor az általa kért könyvelőt nem hallgatták meg. A bíróság a felperes által kért tanúbizonyítást foganatosította, így a peres eljárásban kihallgatásra került a Kft. 2002-2004.év közötti könyvelője. A tanú vallomásából megállapítható, hogy a cukrászda vásárlását megelőzően az INC 9 millió forintos kölcsöntartozását 2003.február 19-én visszafizette, melyet az iratokhoz 5/F/2 alatt csatolt beadvány 2.sz. melléklete, a bevételi pénztárbizonylat is igazol.
A tanúvallomásból megállapíthatóan felperes a papírokat a tagi kölcsön visszafizetéséről szóló pénztári bizonylatot is azután bocsátotta a könyvelő rendelkezésére, amikor a könyvelés már elkészült. Így ezt nem érkezés szerinti sorrendben, hanem utólag a cukrászdához felperes által nyújtott 45 millió forintos tagi kölcsön visszafizetésénél könyvelte el. A közigazgatási iratok között a jegyzőkönyv mellékleteként becsatolt tagi kölcsönszerződésből valamint bevételi pénztárbizonylatból tényként állapítható meg, hogy felperes a Kft-nek 2003.február 20.napján nyújtott 45 millió forint tagi kölcsönt. Tanuvallomásból megállapítható továbbá, hogy a felperes határozta meg, ő mondta, hogy 45 millió forint tagi kölcsönt nyújt a cégnek, és a 9 millió forintot is a felperes vette át a INC-től. A becsatolt könyvelési bizonylatok, valamint a perben kihallgatott könyvelő tanúvallomása alapján helytálló alperes illetőleg az elsőfokú adóhatóság azon határozati ténymegállapítása, hogy a 45 millió forintos felperes által nyújtott tagi kölcsön forrásaként a INC által visszafizetett 9 millió forintos kölcsöntartozás fedezetül nem szolgálhatott. A felperes volt az, aki a könyvelővel ellentétben tisztában volt azzal, hogy a cukrászda vásárlásának időpontjában a Kft. mekkora pénzzel, szabad, mozgatható pénzösszeggel rendelkezik. A tanú vallomásából megállapíthatóan a felperes vette át a 9 millió forintos kölcsöntartozás visszafizetését is, mely a tagi kölcsön nyújtását megelőzően már a cég rendelkezésére állt. Ettől függetlenül felperes a Kft-nek 45 millió forint tagi kölcsönt nyújtott, melyet a bizonylatok is igazolnak. Nincs tehát olyan hitelt érdemlő adat, mely ennek ellenkezőjét bizonyítaná. Önmagában az, hogy alperes a könyvelőt az eljárás során nem hallgatta meg, eljárási szabálysértésnek nem tekinthető, hiszen a tanúkihallgatás mellőzésének indokát is adta. Felperes a 45 millió forintos tagi kölcsön fedezeteként hivatkozott továbbá a másik Kft. üzletrészének eladásából származó bevételre. A közigazgatási iratok között elfekvő 2004.február hó 24.napján kelt üzletrész adásvételi szerződésből megállapítható, hogy felperes és kiskorú gyermekei 10 millió forintos vételár ellenében értékesítették a másik Kft-ben fennálló felperes 1 millió 500 ezer forintos és a gyermekeinek fejenként 500 ezer - 500 ezer - 500 ezer forintos, mindösszesen 3 millió forintos üzletrészét. A szerződés 3.pontjában rögzítésre került, hogy a vételárból 5 millió 800 ezer forint már a szerződés megkötését megelőzően kifizetésre került. A fennmaradó 4 millió 200 ezer forint megfizetését a vevő 2004.május 31.napjáig vállalta. Az eljárás során arra vonatkozóan adat nem merült fel, hogy a szerződésben rögzített 2004.február 24-i időpontot megelőzően konkrétan mikor került sor 5 millió 800 ezer forint kifizetésére. Ennek hiányában a 2003.február 20.napján nyújtott 45 millió forintos tagi kölcsön fedezeteként a bíróság ezt az összeget, illetőleg ennek a felperesi üzletrészre arányosan jutó részét figyelembe venni nem tudta. E körben kihallgatott
tanu vallomásában sem tudott konkrét időpontot megjelölni az üzletrész vételárának kifizetésére vonatkozóan, csupán arra hivatkozott, hogy emlékezete szerint 2003.év elején a teljes vételár kifizetésre került. Ez azonban önmagában hitelt érdemlő adatnak nem fogadható el. Második tanu vallomásában előadta, hogy 10 millió forint kölcsönt nyújtott felperesnek. E körben az adóhatóság a tanu cégénél célvizsgálatot is tartott, az ott tett megállapításokkal szemben tanúvallomása úgyszintén nem tekinthető olyan hitelt érdemlő adatnak, amely az adóhatósági megállapításokat kétségbe vonná. A perben kihallgatott harmadik tanu tanúvallomásából megállapíthatóan 15 millió forintot adott kölcsön felperesnek, amit ő is baráti szívességként kért egy személytől. Kamat kikötésére nem került sor. Szerződést nem tudott felmutatni, arra hivatkozott, hogy azt a kölcsön visszafizetésekor megsemmisítették. Ezen tanúvallomás úgyszintén nem fogadható el hitelt érdemlő adatként, mivel a tanúvallomáson túl semmilyen egyéb adat nem igazolja a kölcsön átadását, illetőleg az sem nyert bizonyítást, hogy ezen pénzösszeg ténylegesen egy személy illetőleg általa a tanú és felperes rendelkezésére állt volna. A bíróság álláspontja szerint a felperes tévesen hivatkozik a Kft. 5 millió forintért vásárolt üzletrésze kapcsán az adóalap csökkentésére, mivel ezen vásárlás felperes vagyona tekintetében mindenképpen kiadásnak minősül. Ebben az évben felperes 1 millió 200 ezer forintos bevétellel rendelkezett, mely összeget csökkentette az adóhatóság a házastársnál nem megállapított, de fedezethiányként jelentkező 251.900.forinttal, így a fennmaradó 4.051.900.-forint forráshiányt számolt el erre az időszakra, melyet a csatolt kimutatások igazolnak. A bizonyítási eljárás lefolytatását követően a bíróság megítélése szerint alperes teljes egészében eleget tett a tényállás tisztázási kötelezettségének, az elévülési időn túli megtakarításra vonatkozó vizsgálat kapcsán is. Tévesen hivatkozott felperes arra, hogy az adóhatóság nem vizsgálta meg az Art. 109.§./3/bekezdése szerint bizonyítékait. A felperes által hivatkozott illetőleg a peres eljárásban kihallgatott tanuk nem támasztják alá a felperesi előadást. Téves felperes azon hivatkozása, hogy a rendőrségi eljárásban illetőleg a perrel érintett eljárásban tett azonos tartalmú nyilatkozatának önálló bizonyító ereje lenne. Helyes alperes álláspontja a vonatkozásban, hogy ezen felperesi nyilatkozat okirati illetőleg egyéb hitelt érdemlő adat birtokában fogadható el. Felperes keresetlevele a becslési jogalapja, a kiszabott bírság, valamint a késedelmi pótlék összegével kapcsolatosan kérelmet nem tartalmazott, így a bíróság a kereseti kérelemhez kötöttségre tekintettel ezen kérdéseket az eljárás során nem érintette. A fent kifejtettek alapján a bíróság alperes határozatát nem találta jogszabálysértőnek, így a keresetet az Art. 143.§./1/bekezdése alapján érdemi döntésre kiható jogszabálysértés hiányában elutasította. A bíróság pervesztes felperest kötelezte a per tárgyi illeték-feljegyzési joga folytán le
nem rótt eljárási illeték megfizetésére az Illeték törvény 43.§./1/ bekezdése a./ pontja alapján a vitatott adókülönbözet összege szerint. A bíróság a Pp.78.§./1/bekezdése alapján kötelezte pervesztes felperest alperes jogtanácsosi képviseletével kapcsolatosan felmerülő perköltségének megtérítésére, melynek összegét a bíróság a 32/2003./VIII.22./ IM sz. rendeletben foglaltak alapján állapította meg. Az ítélet elleni fellebbezés lehetőségét a Pp.340.§./1/bekezdése zárja ki. Miskolc, 2006.november 8. dr. Bernáthné dr. Kádár Judit mb. bíró A kiadmány hiteléül:
Kfv.I.35.088/2007/6.szám
A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Fekete Zoltán ügyvéd által képviselt Duzsik István felperesnek a dr. Fafuláné dr. Bakonyi Bernadett jogtanácsos által képviselt Adó-és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Központi Hivatal alperes ellen adóügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróságon 14.K.23.179/2005. számon indított és ugyanezen bíróság 2006. november 8-án kelt 14.K.23.179/2005/15. számú jogerős ítéletével befejezett perében a felperes részéről 16. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán, az alulírott napon - tárgyaláson kívül - meghozta a következő ítéletet: A Legfelsőbb Bíróság a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság 14.K.23.179/2005/15. számú ítéletét hatályában fenntartja. Kötelezi a felperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg az alperesnek 100.000 (egyszázezer) forint felülvizsgálati perköltséget. Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az államnak - külön felhívásra - 1.009.000 (egymillió-kilencezer) forint felülvizsgálati eljárási illetéket. Ez ellen az ítélet ellen további felülvizsgálatnak nincs helye. Indokolás Az első fokú adóhatóság felperesnél 1998-2003 évekre vonatkozóan személyi jövedelemadó ellenőrzést folytatott le, melynek eredményeként 1999-2003 adóévekre összesen 47.529.400 Ft forráshiányt tárt fel. Erre figyelemmel határozatával a felperes terhére személyi jövedelemadó adónemben 16.816.320 Ft adókülönbözetet állapított meg, mely adóhiánynak minősült, valamint 8.408.160 Ft adóbírság, 10.000 Ft mulasztási bírság és 4.704.199 Ft késedelmi pótlék is előírásra került. Az adóhatóság szerint a felperes nem tudott megjelölni olyan adóköteles vagy adómentes jövedelmet, amely fedezetet biztosított volna a feltárt gépkocsi, illetőleg üzletrészvásárlásra és tagi kölcsön nyújtására. A fellebbezésre eljáró alperes 8429556184 számú határozatával az első fokú határozatot helybenhagyta. A felperes keresetében az alperes határozatának hatályon kívül helyezését és az
alperes új eljárásra utasítását kérte. Az első fokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy megítélése szerint az alperes teljes egészében eleget tett tényállás tisztázási kötelezettségének, az elévülési időn túli megtakarításra vonatkozó vizsgálat kapcsán is. Az adóhatóság megvizsgálta az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban Art.) 109. § (3) bekezdése szerint a felperes bizonyítékait. A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet kérve annak megváltoztatását, mivel mind az adóhatósági, mind a bírósági eljárásban a kiadás fedezetéül szolgáló bizonyítékokat jogellenesen figyelmen kívül hagyták. Az alperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta. A felülvizsgálati kérelem nem alapos. Az Art. 109. § (1) bekezdése értelmében, ha az adóhatóság megállapítása szerint az adózó vagyongyarapodására és az életvitelére fordított kiadásokkal nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, az adóhatóság az adó alapját is becsléssel állapítja meg. A (3) bekezdés alapján a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózó hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja. E szabályozás értelmében az adóhatóságnak kell bizonyítania a becslési eljárás alkalmazásának szükségességét, ezt követően azonban a bizonyítás teher megfordult, és az adózónak kell bizonyítania a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést. A Legfelsőbb Bíróság az ún. vagyonosodási eljárásokban elvi éllel mutatott rá, hogy a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózónak kell hitelt érdemlő adatokkal igazolni. (KGD 2006/114., EBH 2006/1462.) Az első fokú bíróság a közigazgatási eljárás iratai, a felperes indítványa alapján lefolytatott tanúvallomások és a peres eljárás iratai alapján azt állapította meg, hogy a felperes nem tudta hitelt érdemlően igazolni a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést. A felperes felülvizsgálati kérelmében a tényállás megállapítását és a bizonyítékok okszerűtlen mérlegelését vitatta. A Pp. 275. § (1) bekezdése értelmében, a felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének nincs helye. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a rendelkezésre álló iratok alapján dönt. A Legfelsőbb Bíróság egységes ítélkezési gyakorlata értelmében, a felülvizsgálati eljárásban - az eljárás rendkívüli perorvoslati jellegére figyelemmel - a tényállás módosítására, a bizonyítékok újraértékelésére vagy felülmérlegelésére általában nincs lehetőség. Erre csak akkor van mód, ha a jogerős határozatot hozó bíróság tényállást nem állapított meg, vagy a megállapított tényállás iratellenes megállapításokat tartalmaz, illetve a bizonyítékokat kirívóan okszerűtlenül mérlegelte. A Legfelsőbb Bíróság ennek alapján vizsgálta a jogerős ítéletet és megállapította, hogy a felperes által felülvizsgálati kérelemmel támadott jogerős ítélet a fenti hibáktól
mentesen, minden felperesi hivatkozás tekintetében részletesen megállapította a tényállást, a bizonyítékokat a Pp. 206. § (1) bekezdése szerint értékelte és a Pp. 221. § (1) bekezdésére figyelemmel azt megfelelő részletességgel indokolta. A bizonyítékok mérlegelésénél a Legfelsőbb Bíróság nem tapasztalt olyan kirívóan okszerűtlen mérlegelést, amely lehetőséget biztosítana a bizonyítékok újraértékelésének vagy felülmérlegelésének. Mind a tagi kölcsön fizetésének körülményével, mind a hivatkozott kölcsönökkel, mind az üzletrész eladásával kapcsolatos körülményeket vizsgálta az első fokú bíróság, és a bizonyítékok mérlegelése alapján okszerűen jutott arra a következtetésre, hogy a felperes az adóalaptól való eltérést, hitelt érdemlő adatokkal nem tudta igazolni. Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az első fokú bíróság jogerős ítéletét a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. A pervesztes felperest Pp. 270. § (1) bekezdése szerint alkalmazandó Pp. 78. § (1) bekezdése alapján kötelezte a pernyertes alperes felülvizsgálati perköltségének megfizetésére. A tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket a pervesztes felperes a költségmentesség alkalmazásáról szóló 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdése alapján köteles az államnak megfizetni. Budapest, 2008. február 28. Dr. Madarász Gabriella sk. a tanács elnöke, Dr. Hajnal Péter sk. előadó bíró, Dr. Kárpáti Magdolna sk. bíró
