Utóvéd - Tábori posta 1914-ben és 1915-ben Közzétette: www.flagmagazin.hu (https://www.flagmagazin.hu)
Utóvéd - Tábori posta 1914-ben és 1915-ben
2010 december 26. Flag
0
Értékelés kiválasztása Még Givenincs Utóvéd értékelve - Tábori posta Give Utóvéd - Tábori posta Give Utóvéd - Tábori posta Mérték Give Utóvéd - Tábori posta Give Utóvéd - Tábori posta
1914-ben 1914-ben 1914-ben 1914-ben 1914-ben
és és és és és
1915-ben 1915-ben 1915-ben 1915-ben 1915-ben
1/5 2/5 3/5 4/5 5/5
Meine Liebe Steffi und Kinder! Ilyen és hasonló kezdetű leveleket írtak százezrével a harcoló katonák az első világháborúban. Nemrég padlástakarítás alkalmából naplókat, több köteg foszladozó, spárgával átkötött, rózsaszínű tábori postai levelezőlapot találtam az első világháború idejéből.
Nagyapám, nagyanyám, az itthon hagyott két kiskorú gyermek és a közvetlen rokonok levelezése ez a Kárpátokon túli, véres bukovinai harctér és a budapesti Futó utcai meleg családi otthon között. A kezdeti bizakodó hangnem után a levelezőlapokon egyre gyakrabban a félelem, az aggodalom, az egyre bizonytalanabb jövő jelei olvashatók ki. 1. oldal (összes: 5)
Utóvéd - Tábori posta 1914-ben és 1915-ben Közzétette: www.flagmagazin.hu (https://www.flagmagazin.hu) 1914. július 27-én, egy verőfényes vasárnap reggel a főváros házain megjelentek a mozgósítást elrendelő hirdetmények. Az évtizedek óta békében élő Osztrák–Magyar Monarchiát hetek alatt elborították az első világháború hullámai. Nagyapám, a saját erejéből lett tehetős iparos, géplakatos, gépszerelő, majd az első magyar húsipari gépgyár megalapítója bakaruhát öltött, és bevonult az 1. honvéd gyalogezredbe. Mint tartalékos honvédet az I. zászlóalj IV. századának III. szakaszába sorozták. A háborús emlékalbum szerint az ezredet már a részleges mozgósítás során hadi létszámra emelték, amely megközelítette a nyolcezer főt. Az Üllői úti I. Ferenc József honvéd gyalogsági laktanyához vezető utakat nagy tömegekben lepték el a főváros és környékének fiai. „Lelkes hangulatban, telve harci kedvvel és Szerbia ellen izzó gyűlölettől áthatva vonult be a tartalékos legénység.”
A fronton azonban, miután szembesültek a borzalmakkal, ez a lelkes hangulat és gyűlölet lassan alábbhagyott. 1914-ben az orosz hadszíntéren a központi hatalmak 800 ezer katonájával szemben az oroszok egymillió-hatszázezer embert vetettek be. A kezdeti sikerek után az északi harctéren, a Kárpátokban a Beszkidek hágójának védelme érzékeny veszteséget okozott a magyar csapatoknak. November végén, december elején az orosz túlerő miatt a 3. magyar hadsereg – ide tartozott az 1. honvéd gyalogezred is – a Kárpátok gerincéről kénytelen volt visszavonulni több helyen is, és új állást épített ki a Ciróka völgyében. December 8-tól azonban fordult a hadiszerencse, mert a császári és királyi 17. hadosztály ellentámadásba lendült – ideiglenesen ide rendelték az ezredet –, és az orosz erőket a történelmi Magyarország határát jelentő Duklai-hágó mögé szorították. Nagyapám többnyire németül írta leveleit, mert felesége, egy bécsi kocsigyártó tizenegyedik lánya a házasság első évtizedében még alig tudott magyarul. Az egyik levél 1914. december 13-án kelt „harcszíntér” megjelöléssel, valószínűleg Dukláról. A hadsereg vezetése biztonsági okokból nem mindig engedélyezte a helység megnevezését. „Meine Liebe Steffi und Kinder!” Tintaceruzával, gyöngybetűkkel írt hosszan nagyapám nagyanyámnak. Először jegyezte le, hogy nagyon furcsa érzései vannak ezen a napon, de reméli, hogy továbbra is megmarad egészségben. Eddig átvészelte a háborút, de most egyre hevesebbek a harcok az oroszokkal. Majd magyarul a következőket írta gyermekeinek. „Kedves Janika és Lujzika! Kérlek benneteket, hogy fogadjatok szót a Mamusnak. Gizi tantival és Lujzi tantival is legyetek kedvesek. És ami a fő, kedves Janikám, hogy szorgalmasan tanuljál! Mire a jó Isten megsegít, és viszontláthatlak benneteket, akkor csakis jó hírt halljak felőletek. Csókollak számtalanszor benneteket, a kedves papa, Isten veletek!” Nem sokkal később a felesége válaszolt. Tábori posta, 1914. december 19. S. J. tartalékos honvéd, 2. oldal (összes: 5)
Utóvéd - Tábori posta 1914-ben és 1915-ben Közzétette: www.flagmagazin.hu (https://www.flagmagazin.hu) 306. gy. e., 417. zászlóalj, IV. század, III. szakasz. „Mein Lieber Jani! (A szöveget fordításban közöljük – A szerk.) Drága soraidat megkaptam. Nagyon hiányzol nekünk. Janikám, tudom, borzasztóan nehezedre esik, hogy nem lehetsz velünk, de hidd el, nekünk is nehezünkre esik a távolléted. Kérlek, légy türelmes, majd csak megsegít a jó Isten. Mindennap hozzá imádkozom, hogy nehogy bajod essék. Ezerszer csókollak, Deine Steffi.” Szükség is van a reményre és Isten segítségére. A kemény fagyban, a havas hegyekben éjjel-nappal tűzpárbaj zajlik. Az ezred december tizennyolcadikán a czernoszeki magaslat déli lejtőjén foglalt állást, szemben a jól beásott orosz tűzvonallal. A déli órákban megindított magyar támadás lassan haladt előre, a sötétség beálltával megakadt. Másnap csak tüzérségi és gyalogsági tűzharc folyik. Nagyapám öt testvére közül a harmadik írt, a Gizi tanti. Természetesen magyarul. „Édes Janikám! Szeretnénk tudni, hogy merre és hol vagy. Remélem, egészségben, mert azt tiszta szívből kívánom. Már itt borzasztó. Minden drága, igaz, a kenyér és a zsemle tiszta búzából van. De csak vége lenne ennek a háborús életnek. Vasárnap itthon volt Józsi (nagyapám testvére – S. I.), és hozott nekünk csirkét meg tojást, a Steffinek is. Édesem, voltunk a gyerekekkel én meg Steffi is az állatkertben. Annyiszor mondták a gyerekek: csak a szegény papa is itt lett volna. No, de majd megsegít a jó Isten, hogy visszajöhetsz mihozzánk, amiért mink annyit fohászkodunk.” A tábori posta újabb levelet kézbesített valahová a Kárpátokba 1914. december 23-án Lengyelfalváról, a honvéd öccsétől, Józsitól. „Kedves fivérem, Jani! Lapodat kézhez kaptam. Vigyázzál magadra, és űzd a muszkákat, ahogy tudod. Add át tiszteletem Kováts őrmesternek, és mondd meg, hogy vigyázzon rád, mert ha nem, akkor ne találkozzak vele, mert szorul. Csókol szerető öcséd, Józsi.” Ezután egy hónapig nem jött levél az orosz frontról. Nem véletlenül. Az orosz túlerő miatt december 22-én a 3. hadsereg parancsnoka, Boroevic vezérezredes hátrább vonta állásait Dukla–Zmigród–Gorlice térségébe. Az ezred e kényszerű helyzet miatt hajnali három órakor kezdte meg a visszavonulást Korcinán át Krosnó északnyugati kijáratáig. A magyar katonák előbb a krosnói magaslatokon, majd Zboiska község északi nyúlványain utóvédállást foglaltak el. Egy későbbi levél tanúsága szerint december 24-én, szenteste délelőttjén a tüzérségi tűz pergőtűzzé változott, gránátok és srapnelek robbanásától visszhangzott a környék. Az oroszok feltűnő élénkséggel lőtték a magyar vonalakat. Este hat óra tájt azonban hirtelen elhallgatott az orosz oldal, és minden megegyezés nélkül egész éjjel tartó tűzszünet állt be. Bár mindenki úgy gondolta, hogy szent karácsony ünnepén erős orosz támadásra kell számítani, ezért még lőszer-kiegészítést is kaptak éjjel a katonák, ennek ellenére béke szállt a tájra. Mint nagyapám írta 1915. január végén, az egyszeri meleg ételen, a kávén és a kenyéren kívül szenteste a frontharcosok hideg sültet, sonkát, sajtot, szalonnát, fehér kenyeret kaptak. Először ittak feketekávét rummal, kaptak szivart, cigarettát, és mindenkinek járt egy kulacs bor. Így telt a Kárpátokban az 1. honvéd gyalogezred első karácsonya. Az elkövetkező napokban az orosz túlerő súlyos veszteségeket okozott a magyaroknak. Folytatódott a visszavonulás a Duklai-hágón át Magyarországra. Nagyapám ekkor még megúszta sebesülés nélkül. 1915 augusztusában azonban Homonnánál és Bukovinában, Horodenka Okna közelében két ütközetben is megsebesült. Nagyobb csaták idején a tábori posta hetekig nem üzemelt. Ez történt akkor is. Végül a katonai cenzúra által is engedélyezve megérkezett a várva várt levél 1915. augusztus 31-i keltezéssel. „Drága szeretteim! Megsebesültem az oroszok elleni harcban.
A jobb térdemet érte a srapnelszilánk, és egy golyó átment a mutatóujjam felső részében, átszakítva a tenyeremet. Nem nagy a baj, kicsit fáj. Az oroszoknak viszont nagy veszteségeik voltak. A Czernowitzi kórházban vagyok, de innen továbbszállítanak. Majd írok. Sok puszi, a ti papuska 3. oldal (összes: 5)
Utóvéd - Tábori posta 1914-ben és 1915-ben Közzétette: www.flagmagazin.hu (https://www.flagmagazin.hu) Janitok.” Az öccse, Józsi 1915. szeptember 11-én írta levelét: „Kedves fivérem, Jani! Tudatom veled, felettesed, Kováts Franci írt nekem, hogy megsebesültél és kórházban vagy. Súlyos a sebed? Ugye, nem veszélyes? Egyébként én szeptember 15-én fogok bevonulni a laktanyába. Engem is visznek a frontra, de az olaszokhoz. Sokszor üdvözöl szerető öcséd, Józsi.” A világháború második évében a Monarchia újabb és újabb tízezreket soroz be. S. Józsi csépléssel foglalkozott mint gépkezelő, de őt is kivonták a létfontosságú mezőgazdasági munkából. A háborús viszonyokat jelzi az utolsónak szeptember 28-án Szamosújvárról írt tábori lap: „Meine Liebe Steffi und Kinder! Már régen új kötést kellene kapnom, de nincs kötszer. Ez közkórház, és nem szívesen ápolják a katonai sebesülteket itt. A főorvos ki akar rakni, mert már szállítható állapotban vagyok. Nem szeretnék egy még rosszabb kórházba kerülni. Steffikém! Kérlek, menj el a Mária Terézia téren található kórházba. Keresd meg Herr Kraust, és intézd el, hogy rezerváljon nekem egy ágyat. Félek, hogy itt elfertőződik a sebem. Ha tudtam volna, hogy ez lesz! Most már mindegy. Ezerszer csókollak benneteket, a te papuska Janid.” S. János háborús levelezése egy a több százezer közül. Miután harcképtelenné vált, 1915 decemberében őrvezetőként leszerelték. Neki szerencséje volt. Sokaknak viszont esélyük sem volt az életben maradásra. A tények, a számok önmagukért beszélnek. Kilencven éve, az 1914. évi harcok folyamán egyedül a Kárpátokban 400 ezer orosz katona harcolt a Monarchia 180 ezer katonájával szemben. Az Osztrák–Magyar Monarchia első világháború során bevonult nyolcmillió katonájából 1 016 200 esett el, 1 943 000 megsebesült, 2 128 600 került hadifogságba. Magyarország a területéhez és lakosságához képest nagyobb véráldozatot hozott, mint a Monarchia Lajtán túli tartományai. Magyarország (Horvátország–Szlavóniával együtt) 21 millió lakosából 516 095 halt meg, míg az osztrák örökös tartományok 28 milliós népességéből 649 889 fő veszett oda. Az osztrák és a magyar hadvezetés legjobban az osztrák (tiroli), a magyar, a szlovén és a horvát nemzetiségű alakulatokban bízott meg, nem véletlen, hogy őket küldték legtöbbször a veszélyesebb frontszakaszokra. A legnagyobb veszteségek éppen e nemzetek fiait érték. A magyar honvédhadosztályok kétségtelenül a Monarchia haderejének legmegbízhatóbb és legvitézebbül küzdő seregtestei közé tartoztak. Ezt bizonyítja, hogy a háború során a honvédség tisztjei és legénysége nagy számban kapott hivatalos elismerést. Több mint 470 ezer kitüntetést adományoztak nekik. Ám a fronton harcoló katonákban egyedül az otthonról érkezett posta tartotta a lelket. Stefka István, mno.hu
Tweet
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({});
4. oldal (összes: 5)
Utóvéd - Tábori posta 1914-ben és 1915-ben Közzétette: www.flagmagazin.hu (https://www.flagmagazin.hu)
Ajánló
5. oldal (összes: 5)
