urnába. Csak ezzel a módszerrel lehet megakadályozni a szavazólap kicsempészését

A TARTALOMBÓL: Ugye, nem hagyjuk?! . . . . . . . . . . . . . . . . 2 Láncszavazás vs. Demokrácia . . . . . . . . . 3 Láncban szavaztak a szocialisták? . . . . . . 5 MSZP nagygyûlés Debrecenben . . . . . . . 5 Duma és valóság. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 6 Parttalan szabadságvágy. . . . . . . . . . . . . . 7 Exit-poll(itika)! . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 8 Nyílt levél a szervilis jobboldali médiának 12 Egy FIDESZ-aktivista sirámai . . . . . . . . 13 Az utolsó szalmaszál . . . . . . . . . . . . . . . . 14 „A radikális jobboldal felé is szakadhat . 16 a Fidesz vereség esetén” Érdemeik elismerése. . . . . . . . . . . . . . . . 21 Ébresztõ Magyarország! . . . . . . . . . . . . . 22 Kinek vagyunk mi a „kengyeltartói“? . . 23 A választások eredménye. . . . . . . . . . . . 23 az 1. fordulóban dõl el! President Gyurcsány for Hungary . . . . . 25 Meg kell védeni a Köztársaságot . . . . . . 27 – az SZDSZ-tõl Szatel(l)it . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 28

Ön a szocialista nagyváros öntudatos polgárának lapját, a Jó Ha Figyelünk címû alkalmi megjelenésû újságot olvassa. A lap elektronikus formában ingyenesen letölthetõ, a http://jhf.fw.hu weboldalról. Észrevételeiket, kritikáikat és véleményeiket is ide küldjék. Amennyiben a lap megnyeri tetszését, kérjük jó szívvel ajánlja azt másoknak is elolvasásra! Köszönjük, és jó szórakozást! JHF könyvek a NETEN!!! http://www.tar.hu/layout

Hát… Úgy néz ki, ezt megnyertük… Így szólt Medgyessy Péter 2002 áprilisában, éjfél körül, az elsõ választási forduló után. Nagyjából ezzel egy idõben, Nagykátán, egy „központban” a sokadik pálinkát itták meg az emeszpések. Õk, és a történelem alatt élõk. Együtt ittak, együtt mulattak, együtt örültek. Ott, és még ki tudja hány helyen. Hiszen 11 300 szavazókör van az országban. És a szavazóköri jegyzõkönyvek túlnyomó többsége rögzítette a tényt 2002 tavaszán, az elsõ fordulóban: az urnában találtak egy üres borítékot. Az MSZP és a történelem alatt élõk. Együtt. De nem egymásra utalva. Csak az MSZP van rájuk utalva. Nincs itt kölcsönösség. Kétezer forint, egy tál pörkölt, egy üveg pálinka – ez nem egymásra utaltság. Hanem csak bûn. Kétszeres, sokszoros, ezerszeres. Igen. Sajnos nem lehet mindenki Sinka István. Sinka István is a történelem alatt élt, a legelképesztõbb nyomorban, zsellérsorban. S az õ nyomorából költészet lett. Költészet, örök vád: az Anyám balladát táncol. És a Fekete bojtár vallomásai. Azok, akiket az MSZP elcipelt a saját aljasságába, bûnébe, csak a voksukat tudták eladni. Egy nyomorult ikszet kétezer forintért és pálinkáért. Tudtuk. Mindig tudtuk. És most végre valaki elmondta. Egy MSZP-s választási bizottsági alelnök. Aki ott van. Akinek tennie kellene most is. Aki leginkább áldozat. Õ is – és a többiek is. Gyurcsány Ferenc azt mondta néhány hete, hogy a „jobboldal képtelen beletörõdni az általános választójogba”. Hazugság volt ez a mondat. Mint Gyurcsány Ferenc egész élete. De lassan mégis lesz valami értelme. Ennyi csupán: hogy nem vagyunk hajlandók beletörõdni az MSZP-be. Az örök bûnbe, az aljasságba. Ha a magyarországi média nem az lenne, ami, ezek soha, de soha nem kerülhetnének még közelébe sem a hatalomnak. Ám ezeknek még a gazembermédia is kevés. Ezeknek csalni kell. Mindig csaltak. Amióta léteznek. És éppen azóta hazudnak is. Most mindjárt Szekeres Imre állt elõ – hazudozni. Hogy „az az ember nem is volt választási bizottsági alelnök Nagykátán”.

De. Az volt. Az MSZP-ben. Szekeres hazugsága után a Hír Tv jegyzõkönyvvel bizonyította a Nagykátán közismert tényt. Nemcsak ott, hanem majdnem mindenhol ezt tették. Csak így tudtak gyõzni 2002-ben; negyvenezer ilyen szavazattal. Gondoljunk bele: 11 300 szavazókör van az országban. Vagyis szavazókörönként csak négy embert kellett lefizetni, leitatni, csak néggyel kellett kilopatni a lepecsételt szavazólapot. Négy ember… Semmiség… S ennyin múlt. Ennyin múlt minden. Az ország, a gyerekeink, az unokáink jövõje. Elvitték a történelem alatt élõket, csaltak, hazudtak, üzleteltek a nyomorúsággal, a kiszolgáltatottsággal, a butasággal, hogy ezen az áron üzletelhessenek az országunkkal. Most tartják a végkiárusítást. S közben Übü király azért aggódik, hogy a jobboldal nem akar általános választójogot. De velünk van a baj, tényleg. A jobboldal átkozott jóhiszemûsége, mulyasága, tunyasága és restsége a baj. Úgy teszünk mindig, mintha nem lehetne tenni semmit. Úgy teszünk, mintha ezek a gátlástalan gazemberek fétisként léteznének felettünk. Pedig egy fenét. Nyilvánvaló, amit tenni kell: 1. Nincs többé boríték! Amúgy sincsen rajtunk kívül Európában már szinte sehol se. Hát itt sem lesz. Ha a választójogi törvényben tételesen van benne, hogy szükség van a borítékra, akkor a Fidesznek össze kell hívatni a parlamentet, és módosíttatni kell a törvényt. Ha a liberális-baloldal vonakodik, tudni fogjuk miért.

2. Ha a választásokig mégsem módosítják a törvény borítékos passzusát, akkor törvénysértés nélkül a választólap külsõ felét is elõre kell lebélyegezni a személyazonosság igazolásával egy idõben és a szavazó a fülkébõl kijõve az összehajtogatott, de kívülrõl jól láthatóan lebélyegzett szavazólapot a bizottság elõtt tegye be a borítékba, majd az urnába. Csak ezzel a módszerrel lehet megakadályozni a szavazólap kicsempészését és a láncszavazást! 3. Úgy hírlik, az idei választásokon a „megfelelõen” kitöltött szavazólap mobiltelefonnal való lefényképezésével is lehet már nyugtázni a baksisra való jogosultságot. Ez ellen is határozott fellépést várunk minden demokratikus párttól: a törvényben meg kell tiltani a kitöltött szavazólap bármilyen eszközzel történõ lemásolását! 4. Nem lehet április 9-én és 23-án szavazókör Magyarországon, ahol nem jelenik meg jobboldali delegált. S nem egy, hanem kettõ! Mert amíg például a mozgó urnát kiviszik, ott kell maradnia egy jobboldali delegáltnak a körben – egynek pedig el kell kísérnie a mozgó urnát. Ugyanis gazemberekkel küzdünk, s a hazánkról van szó. Legyen már vége ennek az önsorsrontó bambaságnak! 5. Kérjük csak szépen meg az EBESZ-t, az Európa Uniót, a demokratikus Nyugatot, hogy méltóztassanak ellenõröket küldeni a magyar választásokra. Mert itt most éppen Lukasenko legeslegjobb tanítványai és elvtársai vannak hatalmon, akik csaltak és most is csalni fognak. S onnan lehet tudni, hogy õk Lukasenko legjobb tanítványai és elvtársai, hogy gilisztalelkû kis „publicistájuk” éppen most jelenti ki az ellenzék vezérérõl, hogy az Lukasenko. „Hát… Úgy néz ki, ezt megnyertük” – vigyorgott 2002 tavaszán Medgyessy. Igen. Megnyerték. Negyvenezer történelem alatti szavazattal. Csalva, hazudva, aljasan – lényegét adva egész létezésüknek. Az SZDSZ plakátjain pedig ez virít most éppen: „Rajtunk múlik!” Dehogy múlik rajtuk! Ezen múlik. Rajtunk. A dühösségünkön, az elszántságunkon, a figyelmünkön. Ugyanis a tisztességes Magyarország van többségben. Az aljas Magyarország pedig csal. De csak akkor, ha hagyjuk. Ugye, nem hagyjuk?! Forrás: Bayer Zsolt – MNO

SESZTÁK ÁGNES A MÉDIÁRÓL Ma a Magyar Köztársaságban nem az Országgyulés, nem a bírói hatalom, nem a rendvédelem a legdöntobb hatalmi ág, hanem a média. Ez utóbbi mindegyiket uralja. A fékek, ellensúlyok és kontroll nélkül muködo média tizenhat év alatt akkorára növesztette izmait, hogy halálos csapást tud mérni bárkire és bármire, aki és ami az útjába áll, vagy keresztezi a szándékait. Aki a médiaháború okait keresi, ne tegye. Aki a jelenséget összegzo könyvet keresi, ne fáradjon. A könyv ugyanúgy nem került be a nyilvánosságba, amint az akolból önként távozott Obersovszky Péter filmje vagy könyvei. A médiát ma semmi sem kényszeríti arra, hogy kis piszkos vagy nagy mocskos összefonódásaival, a hatalmi és politikai játszmák segítését vagy azokat akadályozó technikáival szembesítsék. Magyar Nemzet, 2006. március 31.)

– avagy Végérvényesen lenyúlják-e a honi (szociál)demokráciát? – A Nemzeti Hírhálón az alábbi delejlevél érkezett villanypostafiókomba: KÖSZÖNÖM, NEM KÉREK BORÍTÉKOT! Tisztelt Barátaim! Rengeteg fejtörést okozott a nemzet jobbik részére szavazóknak a werberi találmány, ami lehetõvé tette a láncszavazást. Bizony van erre egy joghézagnak látszó lehetõség elrejtve a választási eljárásról szóló hírhedt, és oly sokat idézett, és sokak által értelmezett 1997/C törvénynek csúfolt csapdahalmazban. Az idegenszívû mszp 2002-ben egy ron werberként azonosított szénvegyületet alkalmazott kampánytanácsadónak (így csupa kisbetûvel, mert a gyûlölet szellemét elhozó nem érdemli meg, hogy személynévként emlegessük - õ nekünk csupán egy vegyület). Okos vegyület ez a ron, mert megtalálta a kiskaput. A választási eljárásról szóló akármiben ezeket firkálta a jogtévesztõ: „VIII. FEJEZET SZAVAZÁS 70. § (1) A választópolgár a szavazólapot borítékba teszi, és a szavazatszámláló bizottság elõtt urnába helyezi.“ Kérdés: Honnan a boríték? Lehet saját, más színû-méretû boríték is? Európában tilos a boríték használata szavazáskor! Továbbá a következõ olvasható még többek között: „IX. FEJEZET A SZAVAZATOK ÖSSZESÍTÉSE A szavazatszámlálás 72. § (3) A szavazatszámláló bizottság az urna felbontása elõtt ellenõrzi az urna sértetlenségét, felbontja az urnát, és meggyõzõdik az ellenõrzõ lap meglétérõl, majd az urnában levõ szavazólapok számát összehasonlítja a szavazókörben szavazók számával. A választás eredményének megállapításához az urnában levõ szavazólapokat számba veszi, az urnába üresen dobott borítékokat figyelmen kívül hagyja.“ Nos, mint láthatjuk, itt van az eb elhantolva!: „...az urnába üresen dobott borítékokat figyelmen kívül hagyja.“ Mégis, arra kell felfigyelni, ami eddig talán senkinek sem tûnt fel, hogy ezek a mondatok nem teszik kötelezõvé a szavazó polgárok számára a szavazókörben felkínált boríték használatát. Dereng valami? - Igen, jól értette mindenki! Fordítsuk a szoclibek ellen saját módszerüket! Ha a választásokig megfelelõ terjedelemben, és igen kívánatos, sûrû ismétléssel, a lehetõ legtöbb emberhez eljuttatjuk ezt az információt, majd következetesen és büszkén visszautasítjuk a borítékot a szavazókörben. Igen nyílt sisakkal, és nem egy jöttment sunyiságától tévútra terelve tarthatjuk a választást. Legyen ez az alkalom egy emelt fõvel megélt, következetes, de legfõképpen tiszta ünnep! Nekünk ünnep. Ha mindenki eleget tesz ennek az egyszerûnél is egyszerûbb kérésnek, akkor az urnák felnyitásakor talált üres boríték csakis, és kizárólagosan a szoclibektõl való lehet. Ebbõl szorosan következik az a megállapítás, amelyet az égiek sem mosnak le ezekrõl soha többé, nevezetesen hogy most is, mint mindig, csaltak. Egyetlen alkalom is elegendõ a csalás elkövetéséhez, nem szükséges hozzá, hogy érdemben ezzel bármilyen eredményt is befolyásoljon ez a módszer. Mert igaz a régi mondás: a féligazság hazugság. Olyan, mintha azt állítanánk, 3X8=12. Lehetséges volna ez? Persze, hogy nem. Illõ tisztelettel, ám igen határozottan kérem a nemzeti elkötelezettségû politikai szervezeteket, szerepeltessék megszólalásaikban ezt a kérést: „Köszönjük, nem kérünk borítékot!“ Mindenki lássa-hallja ezt a kérést, lehetõleg nagyon feltûnõ módon, bárhol él az országban. Ugyanezen szervezetek egységesen lépjenek fel annak érdekében az Országos Választási Bizottságnál, haladéktalanul foglaltassék írásba, melyet rendkívüli közlemény formájában azonnal léptessenek hatályba (jogukban áll megtenni!), miszerint a szavazókörökben a szavazópolgárok számára nem kötelezõ a boríték használata. Ne felejtsük el, a törvényben benne van lehetõségként, a szavazópolgárnak jogában áll a szavazólapot boríték nélkül az urnába dobni! A boríték használata csupán egy eddig ránk erõltetett magatartásforma. Hiszen csupán az üres borítékot rendeli figyelmen kívül hagyni a törvény, a szabályosan kitöltött szavazólapot azonban véletlenül sem. Mondjuk tehát egyszerre a Kossuth téren valamint a Hõsök terén április másodikán, majd a hasonló rendezvényeken eztán, végül a szavazókörökben is olyan fennhangon és mosolyogva, hogy a körülöttünk lévõk számára jól hallható legyen: „Köszönöm, nem kérek borítékot!“ A boríték használatának ezen visszautasítása nem egy politikai szervezet mellett / ellen való kiállás. Nem lehet ráfogni, hogy megzavarhatja a szavazókörben a törvényes rendet. Továbbá, mindenki, akitõl ezt a lehetõséget megtagadja a szavazóköri elnök, vétesse jegyzõkönyvbe az esetet és követeljen a jegyzõkönyvrõl hiteles másolatot, melynek másolatát haladéktalanul juttassa el a helyi választási irodához, valamint az általa választott politikai szervezet helyi vezetõjéhez! Arról szól ez a rövid mondat, - Miket is írok, hiszen ezt közülünk bárki azonnal érti! A szoclibek közkeletû életfilozófiáját kölcsönözve: ami nem tiltott azt szabad megtenni. Nesze, werber, és az õ behívói, ezt nem lehet kivédeni! Ismételjük, egyszerre, hangosan, kitartóan, büszkén mosolyogva: „Köszönöm, nem kérek borítékot!“ Nem hallatszott elég határozottan! „Köszönöm, nem kérek borítékot!“ Jobban hangzott, de legyünk biztosak a dolgunkban. Most nincs kibúvó senkinek! Hogy volt? „Köszönöm, nem kérek borítékot!“ „Követem az igazságot, védem a jogot, mindenkinek jót akarok, senkitõl sem félek.” (Felsõbüki Nagy Pál) Köszönöm megtisztelõ figyelmüket: Lengyel Károly, egy magyarul gondolkodó és érzõ szavazópolgár

Eddig a hír. 2006. március 24. 21 óra 35 perc, Hír Televízió, Célpont. Mondanám, hogy lehullt a lepel, vagy hogy robbant a bomba, de nem mondom. Nem mondom, mert a már mindenki elõtt ismert, és a nép ajkán csak „kocsmaláncként” aposztrofált, Ron Werjó ha figyelünk

ber által tökélyre fejlesztett borítékos szavazatvásárlási metódust nyílt titokként kezelte mindenki, az újdonság mindössze annyi, hogy most elõször merte valaki a nyilvánosság elé állva elmondani az MSZP részérõl, mi is történt valójában a négy évvel ezelõtti választásokon.

Természetesen ahogy az várható volt, a szegfûmintás utódpárt azonnal bagatellizálni próbálja a dolgot, a pofa hazudott, nem is tagja a pártnak stb. Bordás Vilmos, az Országos Választási Bizottság tagja rögtön le is hûtötte a kedélyeket, boríték nélkül is lehet ugyanígy csalni, 3

legfeljebb a láncban az elsõ üres boríték helyett egy üres lapot dob be az urnába. Ezt egy fehér lappal még megteheti, de ha teszem azt színes a lap, vagy mindkét felét lepecsételik a helyszínen a szavazás elõtt, akkor ugyebár ezt a lehetõséget máris kiküszöböltük. De ha már semmi más nem jut az eszünkbe és mielõtt még valaki végképp elkeseredne, hogy akkor most megképzõdött az a helyzet, ami már a szabaddemokraták választási plakátjain olvasható szövegnek is ellent mond, miszerint „Csak rajtunk múlik!”, mer’ hogy ha csalnak, akkor mindenen múlik, csak rajtunk nem, szóval azoknak mondjuk el megnyugtatásul, hogy igenis van megoldás! A rendkívüli mozgósítás! És itt most nem csak a Fidesz választóira gondolok, hanem a teljes nemzeti oldal szavazóbázisának az urnák elé vitelére. Menjünk el szavazni olyan nagy számban, hogy ne tudjanak annyi embert (láncszavazót) – és ezzel együtt szavazatot megvásárolni –, amely elég lehet a hatalmuk továbbviteléhez! Ugyancsak Bordás Vilmos, az Országos Választási Bizottság tagja mondta azt, hogy az urnában talált üres boríték még nem bizonyít semmit, hiszen valaki – mondjuk emlékbe is – hazavihette a szavazólapot. Ha viszont nincs boríték és az urnában egy vagy több üres lapot találnak, egyértelmû, hogy csalás történt, hiszen a szavazás elõtt a helyszínen mindenki csak szavazólapot kapna, az üres lap csak úgy kerülhetne az urnába, ha valaki a szavazólap helyett dobná be. Persze ilyenkor is lehetne arra hivatkozni, hogy valaki biztosan hazavitte emlékbe a szavazólapot, csak ez az indoklás – még fokozottabban, mint a mostani borítékos esetben – rendkívül életszerûtlen, fõként akkor, ha az országban számos szavazóköri urnában találnának egy vagy több üres lapot. Térjünk még vissza néhány gondolat erejéig a Célpont adásához. Számomra nem is az információ elhangzása volt a legdöbbenetesebb és legérdekesebb, hanem a bejelentõ személye. Engem magamat mindig az foglalkoztat a legjobban, amikor átszakad a gát. Egy alombéli, aki eleddig a rendszer haszonélvezõje volt, egyszer csak borít, és az esetleges következményekkel („hiába fenyegettetek meg négyszer is életveszélyesen!”) nem törõdve, kipakol. Mennyi feszültségnek, mennyi megaláztatásnak, kínlódásnak, kihasználtságnak, mellõzöttségnek, vagy a jó ég tudja még minek kell felhalmozódnia ahhoz, hogy az illetõ kipakoljon? És a másik oldalon úgy tûnik, egyre többen vannak, akik a Célpont interjúalanyaihoz hasonlóan észreveszik, hogy nem ilyen lovat akartak és ki is merik mondani, hogy ez a párt, mármint az MSZP, nem a szociáldemokrácia, hanem a nagytõke pártja, õk pedig nem ilyen pártot akartak, azt nem érzik a magukénak. 4

Ahogyan arról már magam is több alkalommal értekeztem e lap hasábjain is, 2002-ben az ún. baloldali szavazókat csapták be a legjobban. Eddig talán nem merték bevallani maguknak, de mostanra elillant a tizenkilencezer forintok és az egyszeri béremelések pillanatnyi kielégülést okozó röpke pillanata, és visszazuhanva a rideg valóságba, ahol a az ikerdeficit árnyékában szinte gombnyomásra elõidézett forintválságok következményeként a devizában végletekig eladósított lakosságnak havonta emelkedik a törlesztõ részlete, egyre többeknek kezd kinyílni a csipájuk. És valóban. A munkásosztály az ölebmédiától megtévesztve legádázabb, legesküdtebb ellenségét, a nagytõkét, ha tetszik a burzsujokat szavazta vissza a hatalomba, ráadásul a sors furcsa fintoraként, a mai burzsoáziának egy tekintélyes részét azok az egykori elvtársai képezik, akik annak idején szintén a kiváltságos párt-elit tagjaiként az átkosban is meglehetõsen jó módban éltek. Ezt az új rendszert azonban már ideológiai örököseik, a több tízmilliós luxusverdákon furikázó, és a hátsó ülésrõl (biztonsági öv nélkül!!!) a népnek az észt (egyelõre még ingyen) osztogató, limuzin-szocialistákká vedlett egykori KISZ-es fiúk vezénylik és irányítják, blazírt pléhpofával, szemrebbenés nélkül meghazudtolva egykori önmagukat. Tizenhat évvel a módszerváltás után, mintha egyre több ember lenne, akinek elege lett a segélyeken való tengõdésbõl, és helyette inkább a munkából való tisztes megélhetés mellé tenné le a voksát. Reméljük április 9-én és 23-án is így gondolják majd. Ugyanakkor a demokráciát – és nem a köztársaságot! – továbbra is féltenünk kell, mert a belügyminiszter-asszony egyik rendeletével újabb kiskaput nyit a választási csalás megvalósításához. Ha valaki elõre bejelenti, kérheti, hogy a 2. fordulóban valahol máshol szavazhasson. Ezzel lehetõség nyílik tömeges szavazóátcsoportosításra. Gazdagabb pártok – és mint azt tudhassuk, a szegfûmintás utódpárt, talán éppen zseniális pénztárnokának vagy hatékonyan mûködtetett számlagyárának köszönhetõen

ilyen párt – különösebb erõfeszítések nélkül finanszírozhatnak egy ilyen megmozdulást, akár országos méretekben is, lásd kocsmalánc megszervezése és kivitelezése a 2002-es választásokon. Nekem meg az jutott eszembe, amirõl eddig nem sok szó esett, hogy mi van akkor, ha valaki elõre bejelenti, hogy a 2. fordulóban máshol szeretne szavazni, de az õ választókerületében már az 1. fordulóban eldõl a szavazás? Így az illetõ indokolatlan elõnybe kerül a többi, az õ eredeti választókerületében lakó szavazópolgárral szemben? Hiszen vándormadarunk kétszer szavazhat, míg a többiek, akik ugyanott szavaztak elõször mint õ, csak egyszer, hiszen az eredeti választókörben már az 1. fordulóban eldõlt a szavazás, így a 2. fordulóban már nem tartanak voksolást. De van itt még valami! Milyen alapon szavaz vándormadarunk az új körzetben, hiszen ott nincs jelen életvitelszerûen, magyarán nem ott él, szavazatával azonban mégis ugyanannyira befolyásolhatja az adott választókerület jövõjét, mint az egyébként ott élõk, akik a következõ négy évre el kell, hogy viseljék a választás következményeit. Hogy is van ez? Jó reggelt Magyarország! Azoknak pedig, akik igazi tõrõlmetszett ateisták, akik nem ismernek sem Istent, sem embert, akiknek olyan fogalmak, mint erkölcs, etika, morál, Nemzet, Haza, összetartozás az égadta világon semmit sem jelent, pusztán a hideg, rideg racionalitás farvizén evezve próbálnak eljutni a megvilágosodás magasztos mécseséig, hogy ezzel a csodás képzavar-kombinációval éljek, hadd tegyek fel két rövid kérdést. Mondják, épeszû ember szavazna olyan pártokra, melyek nemtörõdöm kontárságukkal ikerdeficitet szabadítanak az országra? És olyan pártokra, akiknél egyik hónapról a másikra csak úgy, megemelkedik a hitel törlesztõ részlete? Ugye nem? Végezetül még csak annyit: KÉSZÜLJETEK! Isten áldja Magyarországot! A szocialista nagyváros öntudatos polgára

jó ha figyelünk

Egy Pest megyei választási bizottság MSZP-s alelnöke a Hír TV-nek felfedte a sorozatos csalás mikéntjét A 2002-es országgyûlési választásokhoz kapcsolódó választási csalást leplezett le pénteken a Hír TV-ben Bácsics Gyula, a nagykátai választási bizottság MSZP-s alelnöke. Állítása szerint pártja most is erre készült. A helyi szocialisták szerint Bácsics hazudik, és megüzenték neki: ki lesz zárva a pártból. Minden egyes választáson csaltak a szocialisták Pest megye 6. választókerületében - nyilatkozta csütörtökön a Hír TV Célpont címû mûsorában Bácsics Gyula, a helyi választási bizottság MSZP-s alelnöke. Bácsics kifejtette: az úgynevezett „láncszavazásra“ 2002-t megelõzõen is volt példa, de igazán az elõzõ országgyûlési választásokon terjedt el, amikor is Ron Werber, a szocialisták izraeli kapmánytanácsadója magyarázta el, hogyan lehet ezt úgy kivitelezni, hogy ne legyen feltûnõ. A láncszavazásos csalás lényege, hogy a láncban az elsõ szavazó bemegy a szavazókörbe, felveszi a lepecsételt szavazólapot, majd a fülkében elrakja, és csak egy üres borítékot dob az urnába. A lepecsételt üres szavazólapot pedig elviszi magával az MSZP által berendezett központba, ahol beikszelik rajta a

szocialista pártot, illetve jelöltjét. A következõ lefizetett szavazó ezt a már kitöltött szavazólapot viszi magával a szavazókörbe, ezt teszi be a borítékba, amit az urnába dob, majd a kapott lepecsételt üres szavazólapot megint csak kicsempészi. - A szavazópolgár „addig nem kapta meg a pénzét, amíg az üres cédulát nem hozta vissza“ - mondta el Bácsics. Az így lefizetett választópolgárokat vendégül látták, etették, itatták, és csak a szavazás végén engedték haza. Bácsics Gyula azt is elárulta: az ilyen „baloldali“ szavazóknak általában kétezer forintot szoktak adni a szocialisták. A fenti módszer Szigeti Péter, az Országos Választási Bizottság elnöke szerint „feketén-fehéren“ bûncselekmény, „a választás rendje elleni büntetõ törvénykönyv tényállásának a megvalósulása“. Szigeti ugyanakkor nem tart attól, hogy a csalás országos méreteket ölt, mert a pártok megfelelõen ellenõrizik egymást. Az OVB elnöke szerint egyébként a láncszavazásos szavazatvásárlásra az lenne a megoldás, ha nem használnának borítékot a voksolásokon. Ugyanezen a véleményen van

Voltam a debreceni FIDESZ naggyûlésen nem régen. Elmentem Debrecenbe az MSZP gyûlésére is ma. A tények: a Fõnix csarnok parkolója eléggé tele van. Csakhogy, a FIDESZ gyûlésén szinte mind debreceni volt, most 41 autóbuszt lehetett találni ott, szinte mind „különjárat“ felirattal (l. kampánypénzbõl, ami zömmel a mi, állampolgárok pénze) Ez mintegy 1600 fõ, nem debreceni., (l. 1945 után az MDP „kékcédulások“ mozgó szavazói) A csarnokban mintegy 8.000 ember volt. Tehát debreceni 6400. Gyurcsány 9.000 debrecenirõl beszélt. A bejárat elõtt aki kitöltött egy kérdõívet, öngyújtót, tollat, léggömböt kapott. Zászlót és „MSZP IGEN“ mindenki. Pirosba öltöztetve egy párt-kamion és 4-5 furgon, mikrobusz szolgálta ki a szervezést. (l. kampánypénzbõl, ami zömmel a mi, állampolgárok pénze) A csarnokba csak detektor-kapun keresztül lehetett bemenni. A táskákat megröntgenezték. (más kérdés, hogy elvették egyszerû svájci bicskámat, s csak távozáskor kaptam vissza. Aprópénzeimbõl kivették a százasokat, nem kaptam vissza pipapiszkálómat, mer nem tudták, mi az, gyanús eszköznek nézték. Ezt mondták :o) Rendõrállam? Nem, félelem!) Õrök, õrök és piros dzsekis aktivista fiatalok mindenütt. Biztonsági õrök beszélgetése szerint fejenként 2-4.000 Ft-ot kapott mindegyik (l. kampánypénzbõl, ami zömmel a mi, állampolgárok pénze) A színpadon 40 fiatal „MSZP IGEN“ táblákkal, koreografálva, lengetve, felállva, ha kellett. Mindenütt piros, piros és piros. Nemzeti színû zászló szinte sehol. A középsõ rész szektorai koreográfia-szerûen tapsoltak mindenre. Érdekes, hogy bár sok vidéki volt, sehol egyetlen, a helység nevét jelzõ tábla. Koreográfia: meg lett mondva, hogy ne jelezzék, hogy debreceninek hasson mindenki. A résztvevõk mintegy 70 %-a 50 év feletti, fiatal igen kevés. És tapsoltak mindenre, gondolkodás nélkül. Mindenre, amit nem is értettek talán. A kivetítés katonás, agresszív zenéjét követõen jópofáskodó klipek Gy.F. életébõl, kampányából. Ezt is tapsolták ész nélkül. Oláh, helyi pártelnök szájába lett adva a debreceni vezetés ócsárlása. Hiller már kezdett ígérgetni, de õ is a jobb oldal becsmérlésével folytatta. Ezjó ha figyelünk

Tóth Zoltán választási szakértõ is, aki arra hívta fel a figyelmet: a világnak már csak nagyon kevés országában használnak borítékot a választásokon, éppen azért, hogy az ezzel kapcsolatos visszaéléseket el lehessen kerülni. A helyi MSZP-n belüli ellentétek miatt kitárulkozó Bácsics Gyula azt is elárulta: az elõzõ választáson a kocsma volt a gyûjtõhely, most viszont a szocialisták óvatosabban készülnek, magánházaknál rendezik majd be a központokat mindkét fordulóban. Elmondása szerint a szocialisták most is szavazatvásárlásra készülnek, amelyet meg is beszéltek egy „felkészítõ“ ülésen. Pest megye 6. választókerülete egyébként az MSZP-s szakadásról híresült el, amely akkor következett be, amikor a pártvezetés Németh Imre bukott agrárminisztert erõszakolta rá kéviselõ jelöltként a helyiekre. A pártvezetés Németh mellett állt ki, a többieket pedig jórészt már kizárták. Így a nagykátai szocialista székházban azt állították, hogy Bácsics hazudik, és megüzenték neki: õ is ki lesz zárva. Forrás: Magyar Nemzet

után, a közönség felõl érkezett nagy aktivista és gorilla-gyûrûben Fletó. Áludvariassággal, gesztusokkal telve – egészen a bohóckodásig – beszélt szinte csak arról, hogy gyõzni fognak. Egyszer-kétszer és három cikluson át. Tele félremagyarázatokkal, eredményeket maguknak tulajdonítva. Vélemény: Beszólásai, jópofáskodó kézfogásai, emberek odainvitálásai közönségesek voltak. Az egész egy amerikai ízû és hitleri diktatórikus gyûlésre emlékeztetett, hiszen a középpontban mindig õ állt. És a nép tapsolt, tapsolt. Óhatatlanul az volt az ember benyomása, hogy az „MSZP IGEN“ feliratokat egyszerûen csak horogkeresztre kellene felcserélni, és máris a ‘30-as évek Németországában vagyunk. Tehát, 6.000 debreceni volt jelen. Remélem, a 208.000-s Debrecenbõl mind ott volt. A tapsolók? Õk ITVB-k (Identitás Zavaros Voks Birkák), akik önmaguk ellen tapsoltak. A FIDESZ ellen, a jobbik ellen, a nemzeti érzés ellen, az erdélyiek ellen. A gyûlés kegyetlen, emberi érzések nélküli, magyar érzés nélküli, agresszív, de igen jól megszervezett összejövetel volt (l. kampánypénzbõl, ami zömmel a mi, állampolgárok pénze) Figyeljünk oda nagyon, mert ezeknek semmi sem számít! És végül, egy Szolzsenyicin idézet: „A kommunistáknál veszélyesebb és kártékonyabb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így hív: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek (...), egészséges szellemû európai ember nem lehet kommunista. Nincs olyan vastag bõrt igénylõ hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása úgy kívánja“. Ghúzi Mátyás

5

A nemzet orvosa, vagy amit akartok Beszélgetés Dr. Mánya Kristóf, Gyöngyös képviselõjelöltjével „Érdekes, hogy a kettõs állampolgárságról nem láttam semmit a Fidesz programjában.“ A Fidesz a hétvégén hozta nyilvánosságra a kongresszusán az egészségügyi programját. Mit szól hozzá? Meg kell mondjam, a szakmában nagy a kiábrándultság. A nyilvánosságra hozott program felületes, tényszerûen rossz adatokat tartalmaz. Például, hogy csak a legkirívóbbakat soroljam, a nemzeti össztermék 4,5%-át jelöli meg, mint jelenlegi egészségügyi ráfordítást, ez tényszerûen nem igaz, hiszen az egyéni ráfordításokat is ideszámítva ez 7,5%. Azonkívül nem foglalkozik a kórházak súlyos, akár máról holnapra bekövetkezõ jelentkezõ csõdhelyzetével, sem a háziorvosok kétségkívül bonyolult helyzetével. Lényegében ez egy ideologikus iromány. Vannak jó elemei is, de ezek közül jó néhány a mi programunk másolata. Ami a legsúlyosabb hiányossága, hogy nem foglalkozik a 35 milliárd forintnyi kórházi tartozásállomány kérdésével, de elegánsan átsiklik a csõdben lévõ kórházak felett is. A Kórházszövetség szerint mintegy 80 kórház rövid távú csõdbe jutása várható. Ezek a kérdések nem maradhatnak ki szerintem egy szakmai programból.

Nevezheti Orbán Viktor a nemzet orvosának Mikola Istvánt, de nem kerülhetné meg azt a kérdést, hogy miért nem maradnak itthon az orvosaink, miért nem tudnak megélni, és mi lesz velünk - és itt elsõsorban nem a szakmára gondolok -, magyarokkal normális egészségügyi ellátás nélkül. Ezt a 6

nyomorúságos helyzetet nem lehet egy jópofizással megjavítani. Itt nem elég kampánycélból bedobni, hogy Mikola lesz majd a nemzet orvosa. Azzal, hogy Mikola Istvánt miniszterelnök-helyettesnek jelölik, talán jelezni akarná a Fidesz, hogy számára nagyon fontos az egészségügy? Nem gondolom, sõt meggyõzõdésem, hogy még Mikola sem képes egymagában csodát tenni. A jelenleg bejelentettnél sokkal súlyosabb a helyzet. Mi nemcsak roszszabbul élünk, mint négy évvel ezelõtt, hanem sokkal rosszabb erkölcsi viszonyok között is. Érdekes, hogy a kettõs állampolgárságról nem láttam semmit a Fidesz programjában. De kíváncsi lennék, a december 5-i népszavazás másik kérdésérõl, a kórházprivatizációról ejtenek-e szót? Igen, néhány mondat erejéig a kórházak privatizációjának elutasítása szerepel, és hivatkozás is történik a 2004. évi népszavazásra. A 2001-ben a Fidesz által kidolgozott, majd elbukott törvényében Mikola István elképzelhetõnek tartotta a beszállítók által történõ tulajdonszerzést, s ez nincs másként ma sem. Itt van egy nagy ellentmondás, hiszen a privatizációt nem önmagáért ellenzik az egészségügyben általában szerte Európában és a világon, hanem azért, mert ahol a magántõke a köz-szolgáltatásokban megjelenik, ott szükségképpen egészségbiztosítási pénzt, forrást von ki a profit érdekében. Ehhez képest majdnem mindegy, hogy egy kórházból részvénytársaságként viszik ki a profitot, vagy pedig a luxusprofit az alvállalkozói szerzõdésekben jelenik meg. Teszem azt, a röntgengéptechnikában érintett alvállalkozó szerez tulajdonrészt, vagy a gyógyszerkereskedõ, vagy a labortechnikai cég, mint ahogy erre Magyarországon éppen a Fidesz által vezetett önkormányzatok kórházaiban már van példa. Kíváncsi lennék, hogy a vidéki kórházprivatizációkat felülvizsgálná-e a Fidesz vagy sem, hiszen rájuk férne, mert ezek egymás után kerülnek csõdhelyzetbe. A Harmadik Út azt mondja, hogy minden törvénytelen és a magyar ellátórendszerbõl pénzt kivonó privatizációnak, ha a parlamentbe kerülünk, javasolni fogjuk az azonnali törvényerejû felülvizsgálatát. Sajnálattal állapítom meg, hogy ez a Fidesz programjában nem szerepel. Van-e különbség az MSZP és a Fidesz programja között? Á, dehogy. Nincs, hiszen a sorok között olykor kimondva, máskor csak bújtatva, de szerepel jelentõs, a magyar kórházak mintegy

felére kiterjedõ kapacitáscsökkentés. Itt az elmúlt napokban volt egy érdekes elszólása Gógl Árpádnak, aki ugyebár miniszter volt a Fidesz-kormányban. Azt nyilatkozta, hogy harmadolni kell a magyar kórházakat. Mikola István viszont a Sportkórház elõtt tartott sajtótájékoztatóban azt nyilatkozta, hogy minden kórházat megtartunk. Ez egy súlyos ellentmondás. Nem kétséges, hogy mi a szándékuk. A jelenlegi mintegy 85 ezer aktív ágy, ahol nem döntõen ápolási tevékenység folyik, hanem aktív gyógyító tevékenység, fenntartása jelentõs járulékbefizetési biztonságot és jelentõs forrást igényel. Ezt valószínû, hogy nem bírja ki az egészségbiztosítás költségvetése, csak akkor meg kell mondani, hogy hol, milyen szempontok szerint fogjuk esetleg az intézményeket karcsúsítani, esetleg megszüntetni. No errõl sem esik egy szó sem a Fidesz programjában. Mellesleg azért azt tudjuk, hogy ha az MSZP nyeri a választást, és az SZDSZ bekerül a parlamentbe, amitõl nagyon óvnám a magyar lakosságot és a betegeket, akkor megvalósulna a legrosszabb: a versengõ egészségbiztosítók megjelenése. Mintegy 6-8 egészségbiztosító megjelenne, mint privatizátor és szegény-gazdag egészségügyre szakítaná szét az országot. Ismereteim szerint, ha ez a koalíció marad, akkor majdnem mindegy, hogy az MSZP egyébként viszonylag konkrétan és életszerûen mit írt le a mostani programjában, mert akkor az SZDSZ elképzelése fog érvényesülni, attól pedig az Isten mentsen meg bennünket. Beszéljünk egy kicsit a MIÉP-Jobbik a Harmadik Út egészségügyi programjáról. Mivel kínál jobb lehetõségeket az egészségügyben, mint az MSZP vagy a Fidesz programja? A megelõzés kérdése szerepel mindkét nagy párt programjában, de nem azzal a hangsúllyal és fõleg nem olyan törvényi garanciával, ahogyan a mi programunkban. Innen kell kiindulni. Mi egy általános megelõzéssel foglalkozó törvényjavaslatot szeretnénk már végre látni, ami mindenekelõtt azzal foglalkozik, hogy a gazdasági érdek és a humán érdek összeütközésében hol, milyen tilalomfákat állítunk föl. Ideértve a levegõszennyezést, az élelmiszerbiztonságot, a nagyáruházak folyamatos fogyasztóvédelmi ellenõrzését, illetve az iskolákban a büfé ellenõrzését. Továbbá a munkahelyen a foglalkozásegészségügyi szolgáltatások és szolgálatok megerõsítését. Tehát az elsõdleges megelõzés messze túlmutat a gyógyítás és a kórházak meg az orvosi tevékenység keretén, összefügg a mindennapos nevelõtevékenységgel, öszszefügg az ipari jó ha figyelünk

Ajánlom ezen írásomat mindenkinek. Fõleg azoknak, akiknek érdekében áll másképp értelmezni a „parttalan szabadságvágy“ fogalmát. Érdekes, amikor hallottam Mikolától, számomra egyértelmû volt, hogy mire gondol. Az emberre õsidõk óta jellemzõ a szabadságvágy. Már egy baba születését is az ösztönös szabadságvágy szabadítja meg az õt kihordó édesanyja hasából, méhébõl, és belezuhan a földi élet korlátaiba, korlátozásaiba, amely azonban tágabb teret biztosít számára, mint édesanyja egyre szûkülõ pocakja; s ez az a pocak, ami szûkségénél fogva - szükségét - éreztette a baba egészséges ösztöneivel, hogy lépjen ki, szülessen meg e világba, majd elvágassék a köldökzsinór, ami mentõöv lehetne a visszaúthoz, de ez az út már nem létezhet a baba földi létbe történõ „partraszállása“ – azaz: megszületése – után. Ugyanis partot ért, ahol minden igazi szülõi mentalitással, érzéssel és érzékkel megáldott ember - anya - köteleségének érzi azt, hogy kiszolgálja, és szolgálja a kilenc hónapig tartó, hosszú útról érkezett gyermekét. A környezet pedig segíti az anyát gyermekével együtt, mert a szülést, illetve születést követõen mind a ketten segítségre szorulnak. Sõt, a tágabb környezet érdeklõdéssel fordul úgy az anyuka, mint az új kis jövevény felé, de a család felé is. A jó magyar szokás szerint visznek tyúkhúslevest vagy galamblevest, húsfélét, süteményt, mert fontos, hogy pihenhessen, hamar felerõsödjön az anyuka és legyen tartalmas anyateje a baba számára. Törõdnek a családdal a rokonok, a közvetlen jószomszédok. A növekedését, fejlõdését szemmel tartják, számításba veszik jelenlétét e közösségben. Bármikor, késõbb felnõttként is megoszthatja majd örömeit, bánatait e szûkebb-tágabb közegben. Ha úgy tetszik, ez a közösség a megszületett baba számára egy „sziget“ a nagyvilágban, melynek partjára hajózhat felnõttként, s e sziget világában - a zajos életbõl kilépve - akár néhány napra nyugalomra talál, feltöltõdhet szeretettel. Egy „pont“ ez a part, ahonnan elindulhat mindig, ahova visszatérhet mindig, mert várják és szeretettel fogadják. Örülnek, ha bemutatja párját és késõbb a saját gyermekeit. Eddig az ideális kép. Csakhogy, nem minden esetben alakul ilyen ideálisan a babák, a gyermekek és a fiatalok helyzete. Manapság kitolódott a gyermekvállalás intervalluma, mert sok hölgy – ne feledjük: fiatal férfiak is – úgy gondolják, hogy elõször megteremtik egyedül az egzisztenciát, majd azután gondolkodnak családalapításról és gyermekvállalásról. A társadalom és gazdaság ist ezt sugallja számukra jogi eszközöktõl kezdve munkahelyi érdekekig bezárólag. Ez, sajnos lehet „egy nemzet csapdája“! Hasonló jelenség figyelhetõ meg Magyarországon. A fiatalok tanulmányaik befejeztével, kikerülnek a gazdasági élet valamely szférájába, mire egyedül egzisztenciát teremtenek, többnyire érzelmeik hõfoka langyossá vagy hideggé teszik õket, egyéni szokásaik kialakulnak, mások szokásaihoz nehezen vagy nem tudnak alkalmazkodni, de a vágy bennük van a társas élet iránt. Ugyanis az ember társas lény. Ezért válogatnak, számítóvá válhatnak. A hosszú évek napi robotja meltevékenység ellenõrzésével, a környezetegészségüggyel és a környezetvédelemmel, a magyar életfeltételek védelmével. Egy ilyen prevenciós törvényt sajnos nem láttunk a legnagyobb ellenzéki párt programjában. A mi programunk címe: a Rend programja, és ennek megfelelõen rendet szeretnénk tenni a kábítószerkérdésben. Annál is inkább, mert a kábítószerkérdéskört úgy látjuk, nagyon gondosan kerüli mind az MSZP, mind a Fidesz. Mi azt mondjuk, hogy a kábítószer kínálati és keresleti piacát egyaránt átlátó és az ellenõrzõ tevékenységet koordináló Kábítószerellenes Hivatal felállítására van szükség. Magyarországon még az igazi kábítószerbomba jó ha figyelünk

lé szegõdik a magány és depresszió, mert mindent egyedül akarnak elérni. Ezt sugallja a társadalom és a gazdasági élet. Bár közösségben vannak, de ez a közösség a munkahelyeken érdekközösség, minden érzelem nélkül. Nincs kivel megbeszélni gondjaikat, vágyaikat. Visszafojtott érzelmekkel a munkájukban vezetik le fölösleges energiáikat. Ehhez a réteghez tartoznak a szinglik, amely életformából nehéz kitörniük, mert terveik szerint úsznak az árral, és nem látják a partot, csak tervezik a partot, hogy majdan azt is EGYEDÜL kiépítik. Mire néhányuknak sikerül partot érni a szingli életformából, addigra a szeretet érzését a birtoklás érzése és vágya váltja fel. Tisztelet a kivételeknek, mert kivételek mindig akadnak! Mégis, a legtöbben rádöbbennek arra, hogy elszállt az ifjúság a fejük fölött, nincs már türelmük alkalmazkodni szinte senkihez, semmihez. Marad a vágy: kihunyt, belsõ, ösztönzõ erõ és utód nélkül. A belsõ ösztönzõ erõ hiánya beszûkültté teszi, nem engedi megláttatni a kis sziget partját, amelynek meglátásához csupán egy kicsit tovább, körbe kellene nézni és belátni, hogy „Egyedül nem megy“. Meglátni azt, hogy a jelenlegi társadalmi normák Magyarországon az önsorsrontás felé hajszolhatnak olyan érvényesülést ígérve, ami aztán késõbb az életvitelükben zátonyt eredményez, mely zátonyról nem látják már többé a „partraszállást“. Ugyanis egyedül, neki kellene ezt is megoldani. Ezt ültették a kobakjába és szinte mániákusan ragaszkodik ahhoz, hogy egyedül érje el a számára nem látott partot, vagy egyedül építsen ki önmagának partot. Akkor kezdõdik a nagy baj, amikor önmagukkal szemben is elveszítik türelmüket a fiatalok, a szinglik, vagy bárki. Ezt a nyomasztó érzést az elégedetlenség szüli. Az önmagukkal szembeni elégedetlenség, a kilátástalanság, ami egyenlõ a parttalanság, a zátonyra futás érzetével. Ilyen felismerések felgyorsíthatják az önsorsrontó tetteket. Italozás, drogozás könnyen válhat nap, mint nap szokássá, majd az „életigenlés“ háttérbe szorításának fokozódásával eljuthat az öngyilkosság gondolatáig. Igen, vannak kivételek, akik érzik, tudják és mindig szem elõtt tartják önmaguk iránti felelõsségüket, nem feledték mások iránti felelõsségüket sem; õk azok, akik legyõzik a „parttalan szabadságvágy“ érzetét; õk azok, akik vissza képesek lépni szûkebb-tágabb eredendõ környezetükbe, partot érve, a kisszigetre, hogy emlékeikbõl erõt merítve elõvarázsolják a szeretet érzését, az összetartozás, és egymás segítése érzetét, az éltetõ belsõ késztetõ erõt. Csakhogy, õk vannak kevesebben. A többiek a zátonyt elhagyva parttalanul evickélnek, amíg el nem süllyednek. Elsõdlegesen a gazdasági élet „szabadságjogait“ fontos korlátozni abban, hogy meddig mehetnek el az emberek tudatállapotának megváltoztatásában; mi az az immorális határ, amely nem rombolja az egyének domináns tulajdonságait; mi az a határ, ahol még az egyén elfogadja a korlátokat, mert szabadságérzete nem sérül; Legyen az gondolkodás, lelki, illetve fizikai korlát.

nem robbant föl. Szeretnénk ezt megakadályozni, ezért ezzel kapcsolatban nagyon sok teendõnk lesz a közeljövõben, ha kapunk rá felhatalmazást. A szakma a forrásteremtés kérdésére kíváncsi leginkább. Szeretné tudni, mibõl lesz béremelés? A MIÉP-Jobbik még ebben az évben megvalósítandó és forrással alátámasztható béremelést javasol, mert ennek hiányában a „szétporladás“ következik be a magyar egészségügyben is. Legalább egy 20-30%-os általános béremelésre van szükség. Nem beszélünk a levegõbe, ennek megvan a forrása is. Ez az emelés megkerülhetetlen, és nem helyettesíthetõ a Fidesz által bedobott általá-

Szõnyi Bartalos Mária

nos életpályamodell 4 év alatti megvalósításának ígéretével, sem az Orvosi Kamarával történõ konzultációval, hiszen mondhatjuk, hogy pusztán lila köd jelenik meg az érdemleges béremelési javaslat helyett. Önálló balesetbiztosítási ágazat bevezetését tervezzük. Legalább 50-70 milliárdos járulékbevételt lehetne mentesíteni a jelenlegi megkötöttség mellett, és máshová átcsoportosítani. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár megerõsítését tervezzük, valamint a Nemzeti Egészségvédelmi Alap felállítását. Az interjút készítette: Oláh János József

7

– avagy Csal(ód)ásra készülve? – 2002 több tekintetben is különleges esztendõ, ha tetszik vízválasztó volt az újkori magyar demokrácia történetében. Soha ennyi, a választásokkal kapcsolatos panasszal és beadvánnyal nem fordult még az illetékesekhez a lakosság. Soha nem volt még ennyire szoros a befutó a választások végeredményét illetõen. És még valami, amirõl ne feledkezzünk meg! Fõként akkor nem, ha ez most, négy esztendõ elteltével újra elõkerül, és a médiát figyelemmel kísérõ ember számára akarva akaratlanul is, de azonnal kibukik, valósággal belebotlik a hírbe, amire más talán fel sem figyelne. A nagy közvélemény-kutató cégek mindegyike aláírt egy megállapodást, hogy a választás napján nem végeznek ún. exit-poll felmérést, azaz nem kérdezik meg a választókörbõl kijövõ szavazópolgárokat, hogy kire adták le a voksukat. Miért érdekes ez? 2002 volt az elsõ olyan esztendõ, ahol az addigiaktól eltérõen, elmaradt az exit-poll vizsgálat a választás napján. Az exit-poll azért bír nagy jelentõséggel, mert annak eredménye szinte hajszálpontosan, de legalábbis jó közelítéssel megmutatja a választás várható végeredményét is. Tehát ha feltûnõen nagy eltérés mutatkozik az exit-poll és a végeredmény között, ott már kezdhetünk gyanakodni, hiszen az mégiscsak furcsa, hogy a megkérdezettek mindegyike hazudna a felmérést végzõ szakembereknek, nem igaz? Ráadásul az exit-poll egy gyors módszer arra, hogy kapjunk egy közelítõ képet arról, milyen végeredmény várható. Még egyszer szeretném felhívni a tisztelt Olvasó figyelmét arra, hogy 2002 volt az elsõ olyan országgyûlési választás, ahol nem végeztek ilyen exit-poll vizsgálatot. Emlékszünk még? Mindegyik közvélemény-kutató szilárdan és meggyõzõdéssel állította, hogy a FIDESZ nyeri majd a választásokat. Mint azóta tudjuk, nem így történt. Ami a dologban így utólag visszatekintve jelzésértékû – persze utólag könnyû okosnak lenni – szóval, ami igazán figyelemreméltó, hogy a közvélemény-kutató cégek csak az óriási presztízs- és hitelvesztéssel járó bukásuk után kezdték el hangsúlyozni és elõtérbe tolni a közel 10%-nyi nem válaszoló választók nem elhanyagolható szerepét, már ami az eltérõ végeredmény megszületését illeti. A választások elõtt mindegyik közvélemény-kutató cég azzal kezdte a mondókáját, hogy a dolgok jelen állása szerint a polgári kormány kormányozhat majd tovább, mert biztosan vezet – ha jól emlékszem tán nagyjából egészébõl pont annyival, mint 8

amennyi szavazó nem válaszolt, és egyszer csak hipp-hopp, elõtûnve a semmibõl ellenállhatatlan késztetést érezve úgy gondolta, hogy az MSZP-re adja le az õ voksát. Ez azé’ szigorú, nem? Akkor egyik közvélemény-kutató cég sem azzal kezdte a mondókáját, hogy hát az a helyzet hölgyeim és uraim, hogy van itten kábé 10% hallgatag magyar, aki annak a baga úristennek se hajlandó megmondani, hogy kire fog szavazni, és ezzel bizony, mint a voksolás fekete lovai, még akár boríthatnak is, így maximum csak találgathatunk, hogy ki lesz a befutó. A jelen állás szerint erre a FIDESZ-nek van nagyobb esélye. Nem. Nem ezt mondták. Aszonták, hogy a FIDESZ fog gyõzni. És lám, a 10%-nyi hallgatag magyar elegendõnek bizonyult ahhoz, hogy egy tizenhét lépéses algoritmus keretében a közvélemény-kutató cégek hitelességét és az általuk szolgáltatott adatok, felmérések megbízhatóságát örökre a múlt homályába veszejtve homlokegyenest más eredményt produkáljon, mint ahogy azt ezek a szerencsétlenek elõre megjósolták. Még egyszer figyelmébe ajánlanám mindenkinek: idén, 2006-ban sem lesz exit-poll! A különbözõ televíziós csatornák online választási mûsorokban közvetítették a jeles eseményt, a demokrácia nép általi gyakorlásának magasztos pillanatait, vagy ahogyan azt Franka Tibor találóan elnevezte az ismert Beatles sláger után, az „Egy nehéz nap éjszakáját”. Talán mindannyian emlékszünk még rá, a tévémûsorok esetében az elsõdleges szempont a gyors információáramlás volt, hogy a nézõk folyamatosan tájékozódhassanak a legfrissebb fejleményekrõl. A 2002-es választásokat kísérõ, a választási csalásról szóló beadványok magas száma pedig azt mutatja, hogy a gyorsaság helyett inkább a pontosság, a szakszerûség, illetve a törvények betartása kellett volna, hogy az elsõdleges fontosságú szempont legyen mindannyiunk számára! Elvégre ez választás, nem lóverseny! Itt nem az gyõz, aki a leghamarabb leszavaz, hanem az, aki a legtöbb voksot gyûjti be. De ha már a gyorsaságnál tartunk, éppen ezért érthetetlen számomra, hogy miért hagyták el négy évvel ezelõtt, ahogyan azt teszik idén is, az exit-poll vizsgálatot? Talán azért hogy ismét csalhassanak? Az ember, ha belegondol, nem nagyon tud más logikus magyarázatra jutni, hiszen az exit-poll aránylag nagy megbízhatósággal megmutatja a várható végeredményt, rá-

adásul gyorsan. Nem véletlenül találták ki. Ha viszont nincs összehasonlítási alapunk, egy elõzetes képünk, megközelítésünk – amely ha a pontos számokat nem is, de a tendenciákat, a trendeket jól mutatja – arról, milyen végeredmény várható, akkor nem vesszük, nem vehetjük észre, ha csalnak, ha becsapnak, átvernek minket. Nincs semmilyen elõzetes tájékozódási alapunk arról, hogy nagyjából egészébõl mire számíthatunk. Tehát nem tudunk arról, ha valamilyen általunk ismeretlen okból, okokból kifolyólag a választás menete egyszer csak gyökeres változáson megy át (például egy körzetben vagy egy idõpont után hirtelen, aránytalanul megnõ a leadott szavazatok száma, míg a nap más részében az nagyjából egyenletesen zajlott stb.), s ezzel mondjuk, felborul az addig stabil menete a voksolásnak. Mindenesetre, ha van exit-poll vizsgálat, és eltérés mutatkozik aközött, akire az emberek szavaztak és aközött, aki aztán nyert, na ott már kezdhetünk aggódni. Mivel pártunk és kormányunk a rend, a stabilitás és a nyugalom feltétlen, valamint elkötelezett híve, a magam részérõl elképzelhetõnek tartom, hogy mondjuk a lakosság megnyugtatásának céljából központilag elrendelte a közvélemény-kutató cégeknek, hogy ha a jövõben is szeretnének állami megrendeléseket, akkor jobb, ha kushadnak a helyükön, és nem tartanak exit-poll vizsgálatot. Végül is, õk is jól járnak, kevesebbet kell dolgozniuk. A 2002-t megelõzõ választásokon végeztek exit-poll vizsgálatokat. 2002-ben nem, és idén sem terveznek ilyet. Egyik cég sem. A négy esztendõvel ezelõtti hatalmas presztízs- és hitelvesztést okozó bukásuk után a közvélemény-kutató cégek legalább ahhoz vehetnék maguknak a fáradságot, hogy némiképp kiköszörüljék a csorbát, és igazán odaállíthatnák a kérdezõbiztosaikat a szavazókörök kijárataihoz, már csak a mi megnyugtatásunk végett is. Apró, jelzésértékû momentuma ez is a magánszocializmus kézileg és központilag vezérelt térhódításának. Az értelmiségnek egy tekintélyes része, mint a magyar Nemzet elárulója, tökéletesen belesimult a régi-új hatalom többszörösen átforgatott köpönyegének vérvörös szövetébe, hogy a szolgalelkû kitartott médiához hasonlóan élvezhesse gazdája ölmelegét, hûségéért pedig néha napján hullajtanak neki egy-egy zsírosabb koncot. Az exit-poll felmérés újbóli elhagyása is azt mutatja, hogy az események irányításának most már a látszatát is végérvényesen szeretnék kivenni a nép, a Nemzet kezébõl. jó ha figyelünk

A négy esztendõvel ezelõtti, csalásokkal tarkított erõfelmérés nem egyszeri, kivételes esemény volt, hanem ez az újkori, a modernkori, a modern köztársasághoz igazán illõ standard, az új vonatkoztatási szint, ahol a lakosságot, az embereket, a szavazópolgárt a lehetõ legtávolabbra helyezik az objektív tájékoztatástól, a szabad véleménynyilvánítástól és a közvetlen néphatalom gyakorlásától. Azzal, hogy félrevezetik, a szavazás eredményét pedig manipulációkkal meghamisítják. Látszatdemokrácia egy következmények nélküli országban. Haspárti Magyarország, a bután kiskorú nép. Az MDF kalapos elnök-asszonya, legnagyobb meglepetésemre és megdöbbenésemre, mint kiderült, legújabb miniszterelnök-jelöltünk, a „felnõttek vagyunk” szlogennel kampányol és lépten-nyomon azt hirdeti, hogy a cumival együtt nem vesszük be a maszlagot. Valóban nem? A politikum, ahogyan azt Obersovszky Péter kérdezi filmjében és könyvében, tényleg hülyének néz minket, vagy tizenhat esztendõvel a módszerváltás után valóban felnõtt ez a nép, megérett-e ez a Nemzet arra, hogy felnõttként kezeljék végre? Perczel Tamás, a briliáns pszichológus gondolatait idézem ezzel kapcsolatban, melyeket a kevéssel halála elõtt készült „Számvetés” címû dokumentumfilm sorozatban mondott el: „A médiát irányító értelmiség, a média világa határozza meg lassan a mi tudatunkat is, mert már semmit nem közvetlenül látunk, hanem átalakítva, megrágva, szánkba köpve.” De hol van a határ? A magánszocialimzus tehetségtelen vadkapitalistáinak nemzetveszejtõ vergõdései mikor érik el a bután kiskorú haspárti Magyarország ingerküszöbét? Amikor ez az eltunyult, eltespedt, elkényelmesedett, csak önmagával törõdõ individualizált, atomizált lakótelepi népség végre megrázza magát, mert ha más nem is, de talán végre-valahára az autó, vagy a lakás havi törlesztõ részletének varázsütésre történõ megemelkedése a semmiért, már nála is kiveri majd a biztosítékot. Ha az eszmék, az elvek, az értékek nem is számítanak a materialista embernél, talán az majd hatással lesz rá, hogy immáron (tõle is) a brifkóban található összes lóvét le akarják nyúlni. Vajon a svájci frankban vagy euróban a végletekig eladósított autó- vagy lakásvásárlók (ne feledjük el, a kilakoltatás és a jelzálog veszélye immáron elérhetõ közelségbe kerül sokaknál) záros határidõn belül most már minden bizonnyal el fogja érni azt a fájdalomküszöböt, amikor a gombnyomásra elõidézett forintválságok által ránk zúdított többletköltségek nem férnek bele a család havi büdzséjébe. Kilakoltatnak, vagy jobb esetben viszi a bank az autót? jó ha figyelünk

Emlékszik még a tisztelt Olvasó, mit mondott annak idején a választásokat megnyerve a mostanra a nagyságos és fényességes Európai Portába kiebrudalt túlkoros Casanova? Nem? No, idézzük csak vissza Kovács „Smith ügynök Casanova” László, alkalmi választási szakértõ („Mi nem a közvélemény-kutatásokat, hanem a választásokat akarjuk megnyerni” De milyen igaz!), akkori szocialista pártelnök szavait: „A választók olyan kormányt akarnak, amely nem uralkodik, hanem szolgál, amely nem a saját klientúráját építi, hanem az országot. Esélyt adva mindenkinek, aki tanulással, munkával, teljesítménnyel akar boldogulni. Olyan kormányra szavaztak az emberek, amely nem eltünteti a választók adó-milliárdjait, hanem a köz érdekében használja fel. A magyar választók többsége a szociáldemokrata utat választotta, nem a FIDESZ-kormányzást, nem a FIDESZ-MDF, és nem a FIDESZMIÉP kormányát. A választók többsége Medgyessy Péter kormányát választotta.” Hogy is mondják a zsidók? „Mondd el fiaidnak!” Emlékezzenek Kovács Laci bácsi szavaira, amikor majd az urnák elé járulnak, és vessük össze az elmúlt négy esztendõvel! Úgy tûnik az egykori posztkommunista pártelnök módfelett elrúgta a pöttyöst, amikor arról beszélt, hogy a választók milyen kormányt akartak. Az élet hamar rácáfolt. „Esélyt adva mindenkinek, aki tanulással, munkával, teljesítménnyel akar boldogulni”. Hát, komolyan mondom, röhög a vakbelem! Mikor látott olyant valaki, hogy egy kommunista tanulással, munkával, uram bocsá’ teljesítménnyel akart boldogulni?! Azt sem tudják, mi az! És akkor most a klientúra-építésre, amiben aztán világbajnokok lehetnének, ne is pazaroljuk a drága idõt! Ki-ki döntse el maga, hogy a szabad Magyarország újkori történelmében eddig példátlan kuriózumként elsõnek megbukott Dé Kétszázkilencessy, valamint az õt

puccsal eltávolító, egyszersmind a helyére rohamléptekkel beülõ másik stróman, Fletó Fletovics Jemelján, valamint a nevükkel fémjelzett kormányok mennyire voltak elfoglalva a hon elõmozdításával, avagy a klientúra építésében jeleskedtek inkább. Szerintem inkább ez utóbbi. De vissza a közelgõ választásokhoz! Franka Tibor, 2002-ben a választások után megjelent „Szabad választás, törvényes csalás” címû könyvében a következõket írja a választásokkal kapcsolatban felvetett kérdéseket és véleményeket illetõen: „A közvélemény-kutatók egyértelmû FIDESZ-MDF gyõzelmet mértek. A közvélemény-kutatók a részvételi arányt alábecsülték. Az adatokból úgy tûnik, mintha a kampánycsend idején néhány százezer ember mégis úgy döntött volna, hogy elmegy szavazni és szavazataik nagy részét az MSZP-re adják. A MIÉP a független felmérések szerint az utolsó pillanatig 8–15%-os eredményen állt, ennek ellenére a parlamentbõl kiszorult. Budapesten a MIÉP feltûnõen népszerû, mégis kevesebb szavazatot kapott, mint 1998-ban. Az SZDSZ gyenge szereplése ellenére igen nagy számban ért el harmadik helyet és ezek jó része stratégiailag fontos szerepet biztosít nekik a második fordulóra. Ez az elért százalékos eredmények torz eloszlásából is látható. A sebtiben alapított Centrum Párt hitelét vesztett vagy teljesen ismeretlen politikusaival meglepõen magas szavazati arányt ért el.. Ez lényegében ugyanannyi, mint az 1998-as választásokon az MDF eredménye. Akkor pedig az MDF-nek ismert és népszerû egyéni jelöltjei is voltak. Még figyelemre méltóbb, hogy a Centrumra adott, egyébként csekély számú szavazatok eloszlása stratégiai fontosságot biztosít számukra pl. Budapesten. A százalékos eredmények eloszlása torz. Természetesen a fenti események egyenként kissé valószínûtlenek, de elmondhatjuk, hogy nem különösebben feltûnõek. Ugyanakkor minden eltérés az MSZP elõnyére szolgál és együtte elõfordulási valószínûségük igen csekély. Annyira csekély, hogy felvetõdik annak a kérdése, van-e mód és lehetõség a választási eredmények ilyen arányú befolyásolására. Válaszunk, néhány százezer ember célirányos szavaztatásával ez a helyzet minden további nélkül elõállítható. Ehhez nem szükséges más, mint szavazókörönként néhány tucat ember mozgósítása. (…) A fentiek alapján fontos kérdések merülnek fel (…) Találhatók-e a magyar társadalomban olyan közösségek, csoportok, melyek megfelelõ „felkérés” hatására szavaznak egy elõre meghatározott pártrra? Vannak-e olyan szervezetek, szekták, melyek ezt az irányított szavazást képesek megszervezni? 9

Lehetséges-e az, hogy a csoportok koncentráltságuk miatt a közvélemény kutatások tudományos módszereivel nem érhetõk el, vagy olyan módon vannak felkészítve, hogy tõlük információ nem szerezhetõ, vagy akár hamis információt szolgáltatnak. Az ilyen csoportok hirtelen felbukkanása a szavazáskor amellett, hogy befolyásolják a választás kimenetelét, jelentõs pszichikai csapást is mérnek az ellenfélre. Ugyanakkor a nem várt esemény „megérzése” jelentõs gazdasági elõnyökkel is járhat. Vajon történtek-e a választásokat megelõzõen a budapesti tõzsdén a szokásos kockázatot messze meghaladó vásárlások? Igaz-e, hogy az MSZP anyagilag támogatta a Centrum Párt megalakulását és aktivistái segítették a kopogtatócédulák begyûjtését? Van-e lehetõség arra, hogy bizonyos körök hozzájussanak a leadott kopogtatócédulák adataihoz? Van-e olyan szervezet hazánkban, ami még mindig hatalmas adatmennyiséggel rendelkezhet a lakosságról. Beleértve a korábbi rendszer által gyûjtött információkat is? Van-e lehetõségünk arra, hogy egyes szavazókörökben a személyazonosság hiteles igazolása nélkül lehessen valaki nevében szavazni? Miért kellett az MSZP-nek egy igen drága „alternatív” adatfeldolgozó rendszer? Azért biztos nem, hogy néhány perccel elõbb tudják meg a hivatalos adatokat. Vajon milyen információk áramlottak ezen a rendszeren a szavazókörök és a központ között? Vajon a szavazókörökbõl a szavazáson már részt vettek listája kikerülhetett-e a szavazás befejezése elõtt? Miért állították hetekkel a választások elõtt az MSZP, SZDSZ, FIDESZ vezetõi, hogy a MIÉP nem fog bejutni a parlamentbe? Hogyan lehetséges, hogy közvetlenül a választások elõtt a nagy pártok által elfogadott és támogatott közvélemény-kutatók fennállásuk óta elõször nagy pontossággal képesek voltak megmérni a MIÉP várható eredményét? Miért volt olyan magabiztos Kovács László a közvélemény-kutatási adatok ismeretében, hogy azt mondta: „Mi nem a közvélemény-kutatásokat, hanem a választásokat akarjuk megnyerni”.? Miért olyan magabiztos az MSZP-SZDSZ a második forduló elõtt? Igaz-e, hogy a szavazókörökben általános volt a szavazatok „kreatív” számlálása? Ne feledjük, hogy az ilyen módon kezelt szavazat amennyivel gyengíti az egyik pártot, annyival erõsíti a másikat. Miért volt elegendõ egyes szavazókörökben a szavazáshoz a nyilvántartásba vételt igazoló nyomtatvány felmutatása? Miért álltak egyes szavazókörök elõtt sorok a zárás elõtti órákban? Ez korábban nem volt jellemzõ. Miért hallani hajléktalanokról, hogy õk megnyerték Medgyessynek a választásokat? Miért hallani olyanokat, hogy autókkal szállítottak szavazókat magas számban a szavazókörökhöz? 10

Miért kezdtek a szcientológusok közvetlenül a választás után önfeledt levélreklámozásba?” A szerzõ által a fentiekben feltett kérdésekhez nincs kizárva, hogy idén újabbakat is felírhatunk még a listára. Itt most már mindenre fel kell készülnünk! 2002-ben az volt a tét, hogy a FIDESZ ne folytathassa tovább, mert akkor az ifjúkommunisták számára igencsak beszûkül a gátlástalan vagyonosodás felé vezetõ rögös út, hogy ezzel a csodás képzavarral éljek. Ahogyan azt valaki nagyon találóan megfogalmazta, az elõzõ (párt)generáció által elérhetõ közelségbe hozott, még privatizálható vagyon fényévnyi távolságba került volna az ifjúkommunista plebstõl, ha 2002-ben veszítenek, ezt pedig minden eszközzel meg kellett akadályozni. Talán az is megképzõdött volna, hogy a pártállami érában állandósult, és immáron természetes adottságként kezelt dõzs, a sokszor még a Móriczi dzsentrivilágot is megszégyenítõ felelõtlen és féktelen urizálás nem tette volna lehetõvé a posztkommunista ország-bitorlók számára, hogy ellenzékben újabb négy esztendõt kibekkeljenek. Nem is beszélve a népszerûség fenntartásának horribilis költségeirõl. (Láttuk Gáspár Gyõzike apukáját, sokba kerül ám a Tescós zacskók osztogatása, teherautót kell fogadni, meg aztán könnyen bereked az ember, amíg megregulázza a kisebbségi magyarokat, még akkor is, ha a vérei.) Idén is nagy a tét! Az ellenzék tökéletesen tisztában van vele, Kövér Lászlóra bízták a feladatot, aki egyelõre – igaz csak sordinóban, de – már elkezdte mondani, ha ezek itt maradnak, végünk van, mint a botnak.

A szocialisták számára a rideg anyagi érdekeken túl – szinte mindent eladtak, amit már el lehetett – nemigen maradt más kiaknázható vagyon, mint a termõföld, és abban még igen zsíros lóvé van. Erre még egész biztosan rámennek. De akármennyire is hihetetlen, talán most jött el a pillanat, amikor a szegfûmintás utódpárt számára az ideológiai gyõzelem talán még nagyobbat szólhat, mint a gátlástalan szabadrablás, az ország kiárusításának szimpla techikai jellegû továbbvitele. Itt az idõ, Francisco személyében egyedülálló és soha vissza nem térõ alkalom kínálkozik, hogy végleg hiteltelenné tegyék az ellenzéket és annak emblematikus alakját, Viktor királyt. Gondoljunk csak bele! Jön egy sehonnai bitang ember, kinek drágább rongy élete, mint a Haza becsülete – láttuk a kommandósokat. Ölebmédiája hátszelétõl kísérve itt produkálja magát, táncikál. Szûk másfél esztendõ elég volt neki ahhoz, hogy a fél országot megsértse, vagy magára haragítsa. És akkor képzeljük el azt a szituációt, hogy a feltûnõen torz és egyensúlyát vesztett médiának köszönhetõen mindenütt ott lévõ szolgalelkû megmondó-emberei segítségével simán lenyomja démonizált ellenlábasát, az „ellenzék vezérét” – ahogyan mostanság szokták nevezni az országot nyakába vevõ és újabban az emberek véleményére is odafigyelõ, már nem annyira fiatal demokrata Viktor királyt. Az igazán érdekes az, hogy mi fog történni ezután? Általános letargia lesz úrrá a nemzeti oldalon, vagy fegyveres népfölkelés robban ki, ami aztán forradalomba csap át? jó ha figyelünk

Ezért kell mindannyiunknak elmenni szavazni! Ezért kell mindannyiunknak most már nem egy, hanem legalább kettõ, de még jobb, ha három embert magunkkal vinnünk! És nem elég csak az elsõ fordulóban elmenni és a megfelelõ helyre behúzni azt a nyavalyás x-et. Ahol kell, ott a második fordulóban is el kell menni, és ha lehet, még többen, mint az elsõben, mert remélhetõleg az ellenfél figyelme már lankadni fog a második etapban. „Nincs végzet, csak ha magad is bevégzed!” – mondta Sarah Connor a Terminator – The Judgement Day, azaz az „Ítélet napja” címû filmben. Vagyis küzdeni kell, harcolni kell az utolsó szavazatig! Nincs elveszett szavazat! NEM LEHET ELVESZETT SZAVAZAT! És ebben, Istenben szeretett felebarátim, mindannyiunknak meg van a felelõsségünk. Éppen annyi, az az egyetlen voksnyi jogunk, mely egyben kötelességünk és felelõsségünk is, amennyi nekünk jár, amennyi minket megillet. Hát éljünk vele! Jól éljünk vele! És azok, akik éreznek magukban annyi erõt, elszánást és kitartást, hogy másokat is rábírjanak arra, menjenek el szavazni, egyfajta modernkori misszionáriusként ne álljanak meg, menjenek, mindig csak elõre és ne nézzenek vissza, mert a múltból már elegünk volt. De aki sem nekem, sem Sarah Connornak nem hisz, annak végezetül ismét Perczel Tamást idézem, a 2002-es választásokról elmondott gondolatait: „Nem hittem el, hogy ez megtörténhet. Nem hittem el, hogy egyszer megszûnik ez a világ, hogy egyszer beleszagolunk valami másba, hogy visszamegyünk. … Nem hittem el, hogy ez még egyszer elõfordulhat. … Elviselhetetlen

volt számomra az a magyar értelmiség jelentõs hányadának a viselkedése – ezt aztán az Élet és Irodalomban meg is írtam talán egy évvel késõbb –, hogy milyen gyomorfordító, amit csináltak. Ugye ezek a nagy megmozdulások, a Kossuth téren, meg a Várban, meg mindenütt, én bennem a forradalmi idõt idézték, én bennem ’56-ot idézték. Én szeretetet láttam a szemekben és jókedvet láttam a szemekben. És végre azt láttam, hogy emberek tömegei elkezdenek gondolkozni, elkezdenek érezni és elkezdenek akarni valamit. Ugye és ezekrõl az emberekrõl, ezekrõl a százezrekrõl vayg milliókról akár azt mondani, hogy ez csürhe, meg megtévesztettek, meg fasiszták, meg söpredék, meg vezérimádok, hogy e mögé beállt a magyar értelmiség, e mögé a rettenetes rágalomhadjárat mögé, amikor végre egyszer elkezdtek gondolkozni! Hát hogy lehet azt kimondani, hogy nem szabad a politikát az utcára vinni, meg bevinni a családba?! Hát mit kell bevinni a családba?! Most nem azért mondom, mert a Perczelek mindig politizáltak, de azon megfojthatják egymást, hogy tizenegyes volt-e vagy sem, vagy hogy az Isaura kurva volt-e vagy sem? Azon összeveszhetnek, vagy

hogy a Kismocsok tetszik-e valakinek vagy sem, de az, ami az ország jövõje, ami mindannyiunknak a jövõje, hát azt, azt Isten ments, hát azt nem szabad, hogy a gyerekek ezen gondolkozzanak! Mi a rossebbrõl gondolkozzanak?! És nem az bánt engem, hogy a másik oldal ezeket az érveket használta. Az bánt engem, hogy a magyar értelmiség egy jelentõs hányada, és tényleg emberek, akiket tiszteltem, akiket sokra tartottam, hajlandó volt itt finnyáskodva, orrát húzogatni és azt mondani, hogy hát ezt tényleg nem szabad. Ezt szalonképesen kell csinálni. Hogy lehet ezt szalonképesen csinálni?! Ugye? És amikor visszazuhantunk egy olyan állapotba, amiben vagyunk, hogy nem talál a vezetésben egy embert, aki ne lett volna a KISZ-irányításnak a tagja, vagy a pártirányításnak a tagja, vagy a titkosszolgálatnak a tagja, azok az emberek, akikrõl azt gondoltam 1990-ben, hogy soha nem látom õket többet. Ez sok. Ez sok, mert reménytelen. Mert azt is meg kellett értenem, és igazán akkor lettem deprimált, amikor ugye gondolkoztam ezen, hogy mi történt. Mi ez? És arra kellett jutnom, hogy ez természetes és szükségszerû. Hogy azok az eszmék, amiket én fontosnak tartok, és amit részben minden rettenetes hibája és bûne ellenére meghirdetett a polgári kormány – és itt válasszuk külön a napi gyakorlatot az elvektõl – azok az eszmék egy jelentõs hányad számára nem fontosak. Ugye sokat beszélnek arról, hogy választási csalás, meg valami trükk, meg Mohács, meg Trianon. Szart! Ez a népesség, amibe benne van a szocializmus negyven évének rettenetes lélekromboló, prostituáló hatása, ez a népesség igenis megint úgy döntött, most már másodszor szabadon, úgy döntött, hogy ezeket akarja vissza. Most megint nem fogja akarni, megyünk ebbe az irányba, de mit ér ez? Az, amit kínált a másik oldal, tényleg perspektívát, tényleg jövõt, tényleg valami felemelkedést, tényleg egy álom valóra válását, ugye hogy csak egyet mondjak, ami nekem a legfájóbb, a magyar rurális népességnek a talpra állítását, a mezõgazdaságnak a megmentését, az ország nemzeti génbankjának a megóvását. Ez senkit nem érdekel. (…) Ha már találkozott tökéletes közömbösséggel. … Az, ami Budapesten kívül történik, az, ami nem az értelmiséggel történik, az nem érdekes. Nem érzik a súlyát. Evvel adott volna valami változást ez a Fideszes éra, mert érezni lehetett, hogy kezd valami ébredni az emberekben.” Hát ezért nem maradhat otthon senki sem április 9-én és április 23-án! Végezetül csak annyit: KÉSZÜLJETEK! A szocialista nagyváros öntudatos polgára

jó ha figyelünk

11

Természetesen a ballib sajtótermékek is szolgalelkûek, de náluk ez természetes, szívbõl jövõ állapot, önök viszont úgy tesznek, mintha nagyságrenddel különbek volnának náluk. Pedig mára a sajtószabadság körülbelül az 1988-as szintre züllött, avval a különbséggel, hogy a média nem pártállami, hanem jórészt kétpártállami. Kedves szolgalelkû médiumok! Amint az önök elõtt is ismeretes - hiszen exkluzív tudósításunkat a teljes médiának elküldtük -, 2006. március 15-én, a Nemzeti Múzeum elõtt tartott állami megemlékezésen tüntetõk egy kis csoportja nemtetszésének adott hangot Gyurcsány „kóborkutyás” kiszólása kapcsán. Ekkor egy kokárdát nem viselõ, agresszív és nagydarab zsidó férfi, nyakában arany dávidcsillaggal, le akarta tépni egy 13 éves kislány kokárdáját, majd megütötte áldozatát, akinek – szemtanúk szerint – vérezni kezdett a szája. Közben elvtársai sem tétlenkedtek, letépték egy másik jobboldali tiltakozó kokárdáját, könyökkel vágtak egy harmadik személyre olyan kifejezések kíséretében, mint: „Rohadt, geci fideszesek! Rohadt fideszes, dögölj meg!” Az eseményrõl készült felvételt a Hír Televízió egy hosszabb mozgóképi összeállítás keretében levetítette ugyan, azonban az ominózus részt nem hogy súlyának megfelelõen, de egyáltalán NEM tárgyalta vagy kommentálta kellõ részletességgel. Hasonlóan járt el a Magyar Nemzet napilap is, ahol csupán két, napokkal késõbbi véleménycikkben, érintõlegesen, ráadásul úgy írtak az esetrõl, hogy a lényeg véletlenül se derüljön ki. A Demokratában és a Heti Válaszban pedig egyetlen betût sem szántak a 13 éves Könnyû Alexandra elleni gyûlöletbûncselekményre. Természetesen a ballib sajtótermékek is szolgalelkûek, de náluk ez természetes, szívbõl jövõ állapot, önök viszont úgy tesznek, mintha nagyságrenddel különbek volnának náluk. Pedig mára a sajtószabadság körülbelül az 1988-as szintre züllött, avval a különbséggel, hogy a média nem pártállami, hanem jórészt kétpártállami. „Zsidó”. Ez az a szó, amit önök gyáván, csak pozitív kontextusban mernek leírni, vagy esetleg abban az esetben, ha az említett közösséghez tartozót éri sérelem. Ha viszont az elkövetõ származása egyezik ezzel, akár egy gyermekkorúval szemben elkövetett bûncselekménykor, akkor önök mélyen és álmosan hallgatnak. Ha arab, olasz, angol, román lett volna a 12

kislányverõ csõcselékember, teljesen bizonyos, hogy önök másnap címlapon hozzák. Hisz milyen árulkodó, hogy egy másik (állítólag) rasszista támadásról azonnal beszámoltak március 22-én, sõt, a Magyar Nemzet honlapja büszkélkedett vele, hogy elsõként tették. Ja, hogy egy koreairól volt szó, és nem holmi „koszos, szélsõséges” magyar gyermekrõl, a támadók meg? „Természetesen” szkinhedek. Bár elsõ vallomásában a koreai még nem errõl, hanem fekete bõrkabátos (a szkinek tipikusan nem bõrkabátban járnak), rövid hajú bántalmazokról beszélt, világos hát, hogy csak neonácik lehettek! Hát miért ne rohant volna a fideszharsona lihegni egyet, hasonlóan a magyarellenes médiához. Érdekes, hogy egy ügyvédnek (Dr. Nagy Ajtony Csaba), aki vagy a Hír Tv ügyvédje, vagy csak annak adja ki magát, volt energiája felszólító levelet küldeni nekünk, kérve a kislányverõrõl készült felvétel eltávolítását (persze kérheti...). Az viszont megint csak nem érdekelte önöket, hogy Alexandra apja infarktust kapott az eseményeket követõen. Szégyen önökre nézve az is, hogy a „választott nép” olyan minõsíthetetlen képviselõi számára biztosítanak megjelenést alákérdezõs, ülepet fényesre nyalós interjúk keretében, mint például a „szarból jött mélymagyarozó” Spiró György, akinek legújabb, középszer alatti könyvét népszerûsítették buzgón, viszont egyetlen kritikus kérdés sem hangzott el a kérdezõ szájából. Legutóbb azzal a Spitzer „Soma” Györgyivel készült kiemelt beszélgetés, aki a kábítószer-legalizáló drogegyesület önfeljelentgetõs mûbalhéjához adta a nevét, nyilatkozva és vállalva azt, hogy õ is a marihuána rendszeres fogyasztója, azon az erkölcstelen tényen túl, hogy promiszkuid életvitelének is többször hangot adott. Felettébb érdekes az is, hogy „Rendszerváltók” címen futó sorozatukban Csintalan Sándor helyet kapott. Az a Csintalan, aki még aktív MSZMP-s pártkáder volt akkor, amikor az Inconnu-s Molnár Tamást gumi-

bottal verték a Himnusz énekléséért. Csintalan elvtárs 1994-ben, Hornék választási gyõzelmét követõen részegen hengerbucskázott örömében - rá is ragadt a Bukfenc név. Ha már, akkor: „drótvágó“ Gyulát nem avatnák demokratává a polgári napilapban? 8 éve éve a Napi Magyarország, a Nemzet elõdlapja arról tudósított, hogy Tasnádi Péter és Csintalan Sándor akkori MSZP-s politikus szervezésében, a Korda György táncdalénekes panzióként is mûködõ villájában rendszeres összejöveteleken vett részt több balliberális politikus, üzletember és közéleti személy. Az összejövetelek fõ témája az Orbán-kormány elleni politika összehangolása. A találkozókat telefonon szervezték, és kizárólag Tasnádi és Láposi Lõrinc cége, a Mesterdetektív Iroda által ellenõrzöttek vehettek rajta részt. Háromhetente itt találkozott Hack Péter (SZDSZ), Csintalan Sándor (MSZP), Juszt László újságíró, Aczél Endre újságíró, Schmuck Andor (MSZP), Karl Imre (MSZP), Bognár Péter ügyvéd, Erõs János, aki a Magyar Fejlesztési Bankot irányította, Vincze Béla MSZP közeli vállalkozó. Gratulálunk a rendszerváltójukhoz! Önök kicsit sem gusztustalanok, ugye? Viszont Molnár Tamást, aki egymaga többet tett a Kádár-rendszer gyengítéséért, mint az összes álellenzéki ripacs fideszestül, Orbánostul, méltatlanul kihagyták ebbõl a sorozatból. Akinek a véleménye évek óta nem jelenhet meg a Nemzetben és a Demokratában, mert az „árt a pártnak”… Nos, magukkal ellentétben mi akkor is megjelenést fogunk biztosítani Molnárnak, ha hírportálunkról vagy annak bármely munkatársáról fog elmarasztaló hangnemben írni. Lábhoz igazodó mentalitásukra nincs is jobb példa annál, mint amikor pár nappal Deutsch-Für Demokratával, Magyar Nemzettel és a Hír Tv-vel kapcsolatos hányingerét követõen a Magyar Nemzet két meghatározó alakja, Csermely Péter és Bayer Zsolt a Hír TV-ben jó cselédek módjára együtt viháncoltak a „kettes számúval”. Vártuk, hogy Deutsch Tompika („a polgári oldal idiótája” Bencsik András szerint) szavaihoz híven egyszer csak sugárban kezd okádni, ám ez – bár minden oka meglett volna rá – nem történt meg, olyan jól érezte magát Bólogatójános I. és II. társaságában. Felmerült bennünk a kérdés: hányszor kell még, hogy a Fidesz jó mélyrõl felszívott, sûrû anyaggal borítsa be az önök látószervét, mire rájönnek, hogy ez az önként vállalt lakáj-újságírás csak árt a nemzeti oldalnak? Forrás: Kurucinfo

jó ha figyelünk

Sajog a jobb térdem, cimbora! A két lábam olyan, mint amit jól elvertek. A cipõm, a bokám a zokni alatt poros. Ugató kutyákat vizionálok. Fáradtan lerogyok a konyha-asztal mellé. Kihordtam, ez a széria is kiment. Nézek fáradtan magam elé, s eszembe jutnak a tegnap látottak.. Benn jártál Budapesten. Aki él és mozog, szocialista vagy szadeszes, mindenki végre a helyén van, a lámpavasakon lóg az egész párt több százezer példányban! Vörös és kék az utca, a tér, a zsákutca, csak minden századik, kétszázadik helyen fér meg egy-egy vason-függõ Fideszes. Még az MDF is erõteljesebben van jelen, az új kék-vörös testvérek mellett. Lógnak elegánsan, lógnak istentelen sok pénzért a lámpavasakon. Egy vasra nem is egy példányt akasztottak, nehogy felbillenjen a kandeláber! Pénz, pénz, ménkû sok pénz! Virítanak, díszelegnek úton-útfélen, óriásplakátokon, és neked a keserves utcajárás, a szegényes plakátok felnyalása, a kevéske Orbán levél kihordása, Gulyás Dénes néhány soros üdvözlõ kártyájának fáradtságos kézbesítése jutott. Járod három diplomával, ingyen, szabadidõdbõl, „szerelembõl“ az utcákat, megugatnak a kutyák és a szocialista érzelmû állampolgárok, mondván mennyit pazarol Orbán a saját dicsõségére a választók pénzébõl. Ember, te bolond, megszállott vagy! Hiszen látod, láthatod, mi a helyzet! Egy mezítlábas had, egy hit, egy nagy akarás, a haza önfeláldozó makacs-szegény szeretete harcol személyedben, s sok sorstársad személyében a Tõke, a mocskos pénz, tolvajlás, a csalás, a korrupció ellen. és a pofád leszakad, amikor azt hallod, te pazarolod az adófizetõk pénzét! A pofád leszakad, amikor hallod, te egy korrupt disznó vagy, nem érdemes rátok szavazni! jó ha figyelünk

A pofád leszakad, amikor látod a fényûzést, hallasz az MSZP-s törvénytelen listákról, a láncszavazások szervezésérõl, a többszörös szavazások Lamperth Mónika által intézményesített lehetõségeirõl, látod, a köztévé istentelen elfogultságát, látod a kereskedelmi tv-k és rádiók enyhén szólva furcsa és visszataszító közvélemény-kutató sms-eit, a bér-betelefonálók hadát hallgatod, és ezzel szemben látod a Hír Tv mikroszkópikus erõlködését! Ó, te szerencsétlen poros lábú aktivista, Orbán Viktor ingyenese, Fideszes bolond megszállott! Te akarsz itt hazát szeretni? Te akarsz itt tenni a mocsok ellen? Te akarod megváltani tisztességesre a szocialista magyar valóságot? Hiszen szervezett „jougend-groupok“ tépik le tizenkét órán belül a te felragasztott plakátodat! És te meg vigyázol, kikerülöd a kék-vörösek ragasztását, hozzá nem érnél, mert nem tisztességes, ugyanakkor az egész város, az egész környék tele van félbe hasított Gulyás Dénesekkel, letépett, átragasztott Orbánokkal. Ó, te tisztesség barma, te Fideszes idealista bolond! Hiszen te lehetetlent vállaltál, lehetetlent próbálsz megvalósítani a hazádért, az elhülyítettek érdekeiért! Próbálod a szemeket, a pénzzel-mocsokkal leragasztott szemeket

felnyitni! Tisztességet próbálsz kérni a tisztességtelen plakáttépõtõl, a piros-ifjaktól, a kitartott és itatott zsugapartnerektõl, az odalökött adományok élvezõitõl. mire jutottál? Ember! Szélmalomharcot vívsz! Pofádba vágják elõre, hogy te itt tehetsz bármit, a bunkó nép megvehetõ kilóra, romlott tésztával, májkrémmel, disznótorossal, borral, pálinkával, kétezer forintok zsebbe-csúsztatásával! Miben hiszel? Miben bízol? Miért vállalod a fáradtságot, a szegényes kampány összes gyötrelmét? A válasz kemény, egyszerû, és végzetesen határozott! Vállalom, teszem a dolgom, mert szeretem a hazámat, s benne a kinyílt szemû polgárt, az elhülyítettet, és az önhibáján kívül gyalázatost, mindent, mindenkit! Lassan múlik a fáradtság, lassan enged a görcsösre merevült lábszár. Felállsz, iszol egy pohár hideg vizet, sóhajtasz egy mélyet, és már mosolyogsz magadban! Érzed, simogat a hited, érzed, az igazságod ereje újra szétárad a tagjaidban! Nem vagy már fáradt, nem érdekel a lopott pénzbõl fényûzõ kék-vörös kampány. Egy olyan közösség tagja vagy, akik nem kapnak ellenszolgáltatást, nem kapnak elismerést, mert hitük van! Vegyétek tudomásul kékek, vegyétek tudomásul vörösök, a hitet nem lehet félbehasított plakátokkal, lehengerlõ fényûzéssel megtörni! Vegyétek tudomásul, én hiszek Magyarország és a magyar nép feltámadásában! Nem tudtok ellehetetleníteni, nem tudtok az emberek elõtt végletesen bemocskolni! Ami nekem a kincsem, a hitemet sem megtörni, sem elvenni nem tudjátok! Sõt! Vegyétek tudomásul, egyetlen kék, egyetlen vörös plakátot sem tépek le, mert én nem „duma-demokrata“ vagyok, hanem valódi! Aki pedig nem ilyen, aki ennek az ellenkezõje, az szégyellje magát az én népem, az én hazám polgárai elõtt, ha egyáltalán maradt annyi tisztessége még a pénzes-zsákok mellett a sifonérban! Z. Z.

13

A vak is látja. Minden idõk legmocskosabb választási hadjáratának vagyunk szenvedõ tanúi. A magyar nemzet meggyötört testén lötyög a posztkommunista köztársaság agyon gyûrött ruhája. Újra kell gombolni! Nem lehet békésnek álcázott, következmények nélküli, langyos átmenet diktatúra és valódi népképviselet között. Csak szétrothadó „díszdemokrácia“! Leomlott minden gát. A Kossuth-díj fekete leplébe csomagolva gátlástalanul visszaosont közénk a késõ Kádár-kor pofátlan kasztrendszere. Végsõ vigalom, haláltánc ez a javából, akár Arany János Hídavatás balladája, ahol örvénylõ mélységekbe ugrik a képmutató, kiégett, hazaáruló „elit“. Buknia kell, hiszen csúfosan beomlott a paktumpárti választójog hamis, kerekasztal-rendszere. Ajtónkon kopogtat a modernkori liberális diktatúra! Pénzpiaci viszonyok között adják, veszik, hamisítják az ajánlásokat. Büszkén és öntelten, bolsevik gátlástalansággal halmoznak fel belõle pártonként másfélmilliót. Kiszorítanak, egyeduralomra törnek és manipulálnak. „Adatvédett“ világnézeti emberlisták forognak közkézen. Nincs itt semmiféle önkorlátozás, törvénytisztelet. A nagy pártok saját maguk erkölcstelen nívójához züllesztik a feltörekvõ kicsiket. Ez a bûnös pártállami praxis most nyíltan bebetonozni kívánja a beteges luxuskampány struktúráját és vezetõit. A belterjes és kontraszelektált vitákba már nem fér bele semmiféle nemzetállami alternatíva. Magyarország már nem csak vallási, de politikai értelemben is missziós terület lett. Akár Fehéroroszországban, itt is tûzzel-vassal küzdeni kell a valódi, sokszínû, népképviseleti demokráciáért! A szabadon lélegzõ, versengõ szabadságért! Közterekre kellene tömegesen tiltakozva kivonulni. Ha lenne mersz, ha békén hagyná a választókat ez a lélekzabáló, nyomasztóan megtervezett, fondorlatos félelem. A vak is látja. Hogyan tör élre felfordulás és ribillió között a szélkakas amerikai tanácsadók által vezetett láncszavazó MSZP. Hogyan jön nyakunkra vörös kamionokkal az újkori Mohács. Kaparj kurta! Nem állítja meg senki és semmi a kóbor kutyáknak beintõ sintér-vezért. Nem kontrázza még a Legfelsõ Bíróság döntése sem a Ságvári-féle terroristaféltõ számvetést. Látom Marjait! Hiszem Mosonyit! Akarom Feketét! Az eladósodott, sötét jövõt. Igen! Leomló tûzfalakat takar el a budapesti hályogos lepel. Nem feltámadást, hanem ismételt letámadást leplez ez a nagy és közömbös nemzeti önsorsrontás. A vak is 14

látja. Most tényleg a kis szaros, kakaóbiztos Kovács Pistin múlik minden. Több SZDSZ, több pedofil! Több hûtõmágnes hûsíti a felforrósodott testmeleg nedveket. Vonzza, egyre csak vonzza a nagyvárosi deviáns, lázas másságot a liberális panoptikum. Korlátlan hitelek szállnak rendelkezésükre. Dübörgõ techno-ütemre hordákban vonul az egyszemélyes Fodor. Anti-magyar Bálint, a TASK FORCE soros elnöke is örök idõkre berendezkedett. Akár már most nyúlós, ragacsos viaszba lehetne önteni. Az SZDSZ a fõvárosban 11%-on, vidéken 5.5%-on áll. Kedvez nekik a beteggé tett néplélek, a mesterségesen alacsonyan tartott részvétel, és a liberális másság iránt feltûnõ közömbösséget mutató Fidesz. Röhögnek a markukba, miközben a Himnusz sorait idézve „jókedvvel, bõséggel“ várják az elvérzõ kispártok töredékszavazatait. Dögkeselyûs virtussal rontanak rá a centrumban oszlásnak indult MDF tetemre! Amíg az óriásplakátokon Dávid Ibolya háta mögött kezet ráz a két mutyizó nagyvezír, addig elöl a baloldali média által felfújt nagyasszony bájosan bratyizik Kunczével. Közös kánonra készül a Tisztelet Társasága! A konzervatív, szõke démont jól megrepteti tanácsaival Hóbagoly, együtt követik buzgón a dilettáns Debreczenit. Képzelt betegként beleájulnak a hõn vágyott miniszterelnökségbe. Aztán jöhet a halál 168 órája. A végsõ mestermû. A vak is látja. Négyévnyi „türelmes, okos és fegyelmezett“ várakozás után most, mint a tavaszi hó, úgy olvadt el a számottevõ fideszes elõny. Nyugalom elvtársak! Mialatt a vezénylõ tábornok örömmel és elszántsággal, de óvatlanul besétált a pofonokkal teletûzdelt Boxutcába /volt képe hozzá!/, addig az irdatlan pénz és katonai mozgó-

sítás ellenére az elmúlt évtizedek legrosszabb vizuális és kommunikációs kampányát bonyolítja a polgári liberális ellenzék. Minden baj Sólyom kiszabadulásával kezdõdött, aki igen rövid idõ alatt leküzdötte magát a hajdan volt Moha bácsi szintjére! Aztán jött a „zabikutya“ Magyar Vizsla, a kukkolós szerverügy, a Bagó-fenyegetés, az elvágott torkú Simicska, a tetemre hívott, bûzlõ gyulai emberlista és az undorodó „díszzsidó“. Deutsch-Für két félreesõ kompenzálás között lassan, hogy mindenki megértse, ismételten bebizonyította, hogy semmi köze egy sikeres kampány lebonyolításához. Ilyen elõzmények után nem csoda, ha felbukkant a keménykezû, félkövér Mikola. /István gyere át a Jobbikba! Itt nyugodtan hirdetheted a REND programját! Nem fog bántani a párt-elit!/ De. A vak is látja. Orbán bölcs politikus. A radikális szavazók elhódításán és közömbösítésén túl, a bûnbakképzésen innen, Mikolával már készül az esetleges kudarc utáni idõkre. A nyilvánvaló politikai beégéseket követõen, a harmadik kampánycsapat felállása idején egyre jobban láthatók a párton belüli törésvonalak. Orbán, Mikola, a liberális Pokorni és a lefejezett budapesti vezetõk között nincs harmonikus egyetértés. Listákat repeszt szét a mellõzöttség, a sértettség és a megélhetés. Mert nincs koherens ideológia és biztató jövõkép. Nincs 2002-es tûz, lendület, dinamika a jobboldali választókban. Csak félszeg túlélési ösztön. A Fidesz fekete színû, depressziós és apatikus plakátjai sem az ellenfél ellen irányulnak. Inkább hatékony negatív kampányt folytatnak saját választópolgáraikkal szemben. Az önromboló kampány káros üzenetû, mintha nem igazán akarna gyõzni a parlamenti ellenzék. Ráadásul ismét rossz idõzítésû és béna a narancsszínû véghajrá, ami megint minden terhet egyedül Orbán vállaira helyez. A vak is látja. A saját hibáit nyíltan soha be nem ismerõ volt miniszterelnök most két igen durva dolgot tehet, amivel végleg lerombolhatja a jobboldal közös sikerét: 1. Megpróbálja minden lehetséges eszközzel, az „elveszett szavazatok“ rémével, az elsõ fordulóban kiszorítani és bedarálni a radikális nemzeti érdekvédõ szavazókat egyben tartó MIÉP-Jobbik a HARMADIK ÚT képviselõit. /Ellenséggé, bûnbakká tenni õket, mozgósítani ellenük, ellopni retorikájukat és jelszavaikat./ 2. Teljesen kiszorítani õket a jobboldali „cselédsajtóból“. Tudatosan dezinformálni és elhallgatatni a „szélsõséges, radikális, homofób és fafejû kuglibabákat“. /Copy right: Magyar Nemzet, Kristóf Attila!/ Nem adni semmiféle teret és esélyt a nemzeti alternatíva megjelenésének. E két megfontojó ha figyelünk

latlan lépés katasztrófához, a választások ismételt elvesztéséhez vezethet. A vak is látja. A Fidesz jelenleg 43-45% között mozog. Szavazatrablást már csak a bizonytalanok között végezhet. Ha továbbra is használja a MIÉP-Jobbik a HARMADIK ÚT jelszavait /Magyarország a magyaroké! Rendet az országban!/ úgy nem Csurka szélsõségeseivel riogatva, hanem ellopott radikális retorikáját visszaforgatva támadja majd az ellenfél, tudatosan leválasztva róla a polgári liberális centrumot, akárcsak a kettõs állampolgárság népszavazása idején. Orbán a MIÉP-Jobbik sza-

vazóinak bedarálásával és kiszorításával harakirit követ el. Olyan öngyilkos lépést, mely megtervezetten vagy elvakultságból fakadóan lerombol minden gyõzelmi esélyt, minden igazi áttörést. Lehet, hogy ez a végsõ stratégia? /Ezt április 9-e éjszakáját követõen megtudjuk!/ A kegyetlen valóságot azonban a vak is látja! Minden és mindenki a hárompárti parlament felállításán munkálkodik. Minden és mindenki az SZDSZ bekerülésére játszik, ezért dolgozik. Legfõképpen a nemzetközi pénzpiac, Soros György vezetésével! A forint drasztikus meggyengülésének nemzetközi üzenete nem a jelenlegi kor-

Kedves Mária! Köszönöm neked a bátor kéznyújtást, Mária! Köszönöm, hogy a legnagyobb ellenzéki párt képviselõjeként átléptél az önzõ pártsovinizmus, a kicsinyes képmutatás és politikai beltenyészet világán! Köszönöm, hogy mertél valódi összefogásban, és nemzetben gondolkozni! Köszönöm, hogy a Pesti Srácok örököseként végre felismerted és kimondtad, hogy együtt kell munkálkodnunk a nemzeti megmaradás programján! Köszönöm, hogy végre megfogalmaztad a nemzeti minimumot! Köszönöm, hogy felismerted és felvállaltad, hogy a nemzeti radikálisok és érdekvédõk nem a Fidesz ellenségei! Köszönöm, hogy nem határolódtál el, sõt - a liberálisokkal ellentétben - bátorítást ad-

mánynak szóló figyelmeztetés, hanem Orbánnak. Gyõzelme esetén, a pénzügyi stabilitás biztosítása érdekében, vegye be társnak akár egykor Horn - a mérleg nyelvének szerepében megjelenõ magyarellenes szélsõséget, a gyarmatosítás pártját! Hamarosan mindenkinek, így Orbánnak is választania kell: SZDSZ vagy HARMADIK ÚT. Végsõ megfulladás vagy picinyke szalmaszál, a megmaradás utolsó reménysége. A vak is látja. Ez a kérdés. Járjatok és lássatok, válasszatok okosan magyarok! Támadjatok fel! Molnár Tamás, a Jobbik alelnöke

tál a rendre törekvõknek! Köszönöm, hogy végre megjelenítetted a politikában és közbeszédben az eddig hiányzó erkölcsi és morális tartást! Köszönöm, hogy a Fideszben zászlóvivõje lettél a kemény határozottságnak és a nyitottságnak. Köszönöm, hogy rendületlenül továbbviszed Krassó György antikommunista üzenetét! Köszönöm, hogy alázattal és áldozatvállalással példát mutatsz nekünk! Köszönöm, hogy harcolhatok veled, és barátomnak nevezhetlek! Közösen gyõzni fogunk! Az Isten áldjon meg ebben a sorsdöntõ, nehéz küzdelemben! Szeretettel ölel: Molnár Tamás, a Jobbik alelnöke

Az elmúlt napokban óriási politikai vihart kavartak Mikola Istvánnak, a Fidesz kormányfõhelyettes-jelöltjének kijelentései. A baloldali pártok alig várták, hogy újra, a 2002-es kampányhoz hasonlóan riogathassanak. Egyesek odáig mentek, hogy tálibokról vizionáltak, mások nyereményjáték szervezésébe kezdtek. Nevetséges és elszomorító az a beteges úttörõi buzgalom, amellyel lecsaptak és megcsócsálták az ominózus mondatokat. A jobboldali pártok liberális politikusai is sorban elhatárolódtak, vagy finoman megdorgálták Mikola Istvánt. A Jobbik Magyarországért Mozgalom felszólítja a magyar közélet szereplõit, hogy fejezzék be a gumicsont rágását! El a kezekkel Mikola Istvántól! A Jobbik teljes mértékben egyetért Mikola szókimondó kijelentéseivel. Ilyen kemény hangra és legfõképp ehhez mért valódi tettekre lesz szükség 2006 tavaszától. Ez a nyílt hozzáállás az, amely 1990 óta hiányzik az úgynevezett polgári oldalról. Ne kelljen végre pusmognia a nemzeti oldalnak, virágnyelven fogalmazni, nehogy megsértse a balliberális média álságos érzékenységét! Ha a Harmadik Út bejut az Országgyûlésbe, akkor mi törvényi eszközökkel betiltatjuk a melegfesztiválokat, a másság deviáns kultuszát, s ehelyett a hagyományos család egészséges eszményét helyezzük elõtérbe. A szabadosság vadhajtásait határozottan le fogjuk nyesni! Ígérjük, hogy az SZDSZ politikusai rosszabbul fognak élni, mint négy éve! Molnár Tamás, a Jobbik alelnöke jó ha figyelünk

15

Mindkét oldalon elképzelhetõ a pártszakadás egy választási vereség esetén - jelentette ki a Stopnak adott interjújában Csizmadia Ervin politológus. A szakértõ nem tartaná katasztrófának, ha kétpárti parlament alakulna a választásokat követõen, arra azonban felhívja a figyelmet: ha az SZDSZ és az MDF nem jutnak be a törvényhozásba, az alighanem mindkét párt történetének végét jelenti. Kezdjük a beszélgetést egy aktualitással, a hétvégi tömegrendezvényekkel. Mi lehet a saját szavazótábor részére annak az üzenete, hogy Gyurcsány Ferenc módosította az idõpontot, és egy nappal korábbra hozta azt? Abból indulnék ki, hogy a mostani kampány az, melynek során minden eddiginél erõteljesebben törekszenek a felek arra, hogy az ellenfelek eszén túljárjanak. Ebbe az is beletartozik, hogy ha az ellenfél vezetõje javasol valamit, akkor milyen lesz az ellenjavaslat. Magyarán: ha a meghirdetett napra az ellenfél vezére egy másik rendezvényt javasol, s mi kivonulunk onnan, egy nappal elõrehozzuk, annak lehet egy olyan üzenete, hogy kompromisszumra készek vagyunk. Nem ezen fog múlni a választások eredménye, de bizonyos értelemben egy olyan imázst lehet sugallni, hogy az ország miniszterelnöke nem csak szavakban mondja azt, hogy a riválisait tiszteli, hanem tettekben is megteszi ezt. Ebben a döntésben az a kockázat is benne van – és ezt nyilván mérlegelték –, hogy április elseje köztudomásúlag a bolondok, a tréfák napja. Bár nyilvánvaló, hogy Gyurcsány nem tréfának szánta a dátumválasztást, de mégiscsak van ennek egy olyan üzenete, hogy a kormányfõ kedélyes, népünnepélyszerû rendezvényt tart: nem csupán politikai tartalmú szónoklatok hangzanak el, hanem egyéb mûsorszámokra is sor kerül. Összefoglalva: mûfaji különbséget is fel akar mutatni a kormányzó erõ, hiszen várhatóan a vasárnapi, ellenzéki demonstráción nagyon kemény kormánybírálatok lesznek majd. Ezzel ellentétben az MSZP-megmozdulás célja az lesz, hogy egy kedélyes, joviális, hangulatos népünnepély legyen. Ugyanakkor azt a magas labdát mégis csak feladta Gyurcsány Ferenc, hogy az ellenzéknek lesz módja reagálnia az egy nappal korábban elhangzottakra. S ez nem mellékes a választások elõtt egy héttel. Orbán Viktor kényszerhelyzetbe hozta Gyurcsányt, amikor bejelentette, hogy a Fidesz ugyanazon a napon akar tömegdemonstrációt tartani. Szerintem ugyanakkor Gyurcsány döntésében nem az a szempont 16

játszotta a fõszerepet, hogy mit reagál a másik erõ, hanem az, hogy az ellenfelét tisztelõ politikai vezetõ, aki azt gondolja: akár ilyen gesztus is megtehetõ. Az, hogy õt másnap bírálni fogják, nem különösebben érdekes, hiszen nap-nap után kritizálják ettõl függetlenül is. Nem gondolnám, hogy új típusú bírálat is elhangzik majd az április 2-ai nagygyûlésen. A személyes jellegû kritikák, mely szerint spekuláns, a hátralévõ néhány hétben elõ kerülnek majd. Ennél erõsebb kritikára nem számítok. Persze az is igaz, hogy a baloldali és a liberális szavazók körében van egyfajta félelem. Ez pedig nem más, minthogy ha egy napon lenne a két rendezvény, akár még valamiféle atrocitásra is sor kerülhetne. Ennek oka abban keresendõ, hogy Gyurcsány kampánykörútját sok kisebb-nagyobb balhé kísérte. Véleményem szerint azonban a magyar demokrácia most jutott el arra a szintre, amikor a parlamentáris és utcai politizálás nem kell, hogy szembe kerüljön egymással. Gyurcsány eddig azt a véleményt képviselte, hogy a politika színtere a parlament. Ezzel szemben Orbán évek óta a nép körébe helyezi a politizálás fõ színhelyét. A mostani történések számomra azt vetítik elõre, mintha a két nézet félúton találkozna. A két vezetõ minden kritika ellenére nagyon figyel egymásra. Gyurcsány ráadásul rendkívül sok mindent ellesett Orbántól az elmúlt években, bár én nem szeretem azt a kifejezést, hogy Gyurcsány az MSZP Orbánja. Egyvalami azonban tény: Gyurcsány rájött arra, hogy a baloldal megújulása érzelmi politizálás nélkül nem megy.

Még mindig a rendezvényeknél maradva: annak nincs veszélye, hogy – egyes elemzõk szerint – a baloldalnak nincs gyakorlata a nagygyûlésekre való mozgósításban? Hiszen egy héttel a választások elõtt a két esemény afféle csoportterápiaként mûködik majd. Kockázat mindenféleképpen van benne, de én azt látom, hogy a baloldal történetében Gyurcsány az elsõ olyan vezetõ, aki rizikót mer vállalni. Azt ugyan nem tudjuk, hogy hány embert képes megmozdítani, de bevállalja. Véleményem szerint ez a baloldal megújulásának is fontos része. A jelenlegi kormányzó erõ az elmúlt tizenöt évben azzal a problémával küzdött, hogy pragmatikusan próbált politizálni: országmenedzselõ stratégiát folytatott, sokszor nehezen érthetõ, bürokratikus nyelvezeten. Ez azonban a tömegdemokrácia korában tarthatatlan. Gyurcsány az elsõ, aki rájött arra, hogy vannak egyéb eszközök is. A fõ kérdés az, hogy generációk tekintetében képes-e mozgósítani? A rendezvény fõ próbája ennek értelmében a vizualitás lesz. Miként mutatnak a résztvevõk a képernyõn? A különféle tévécsatornák sokszor mutatják majd a tömeget, és ebben van a legnagyobb kockázat: miféle különbség lesz a két tábor között az életkor tekintetében? Ez viszont nem is feltétlenül a mostani választásokról szól, hanem sokkal inkább arról, hogy a hagyományos bázis tekintetében mikor gyengül meg végzetesen az MSZP. Gyurcsány Ferenc egész eddigi pályafutása egy hosszabb távú gondolkodás jegyében zajlott. Elég, ha belegondolunk abba, hogy adott egy KISZ-vezetõ, aki 1989 végén kijó ha figyelünk

száll az utódszervezetbõl, a DEMISZ-bõl, elkezd felépíteni egy gazdasági karriert, amit késõbb visszaforgat a politikába. Mi ez, ha nem egy hosszú távú tudatosság és kõkemény stratégia? Gyurcsány már a ’90-es évek közepén adott interjúiban megpedzette, hogy esetleg miniszterelnök szeretne lenni. Miért ne férne ebbe bele, hogy az igazi cél 2010? Persze nem mindegy, hogy most miként szerepel az MSZP. Azt gondolom, hogy ha a maximális mozgósítás ellenére sem képes megnyerni a választásokat, akkor nem valószínû, hogy a jelenlegi, hagyományos szocialista struktúrával vigye el a következõ választásokig a pártot. Azaz: akár egy új párt létrehozásának gondolata nagyon is elképzelhetõ. Ebben lehet-e szerepe a sokak által látni vélt Kóka-Gyurcsány tengelynek? Magyarul a korábban nem jellemzõ, de az utóbbi években egyre inkább markánsan megjelenõ liberális gazdaságpolitikai téziseknek lehet-e befolyása a párt megújulására? Gyurcsány szinte mindenben olyan dolgokat tesz, melyek korábban nem voltak jellemzõek az MSZP-re. Ennek legeklatánsabb példája maga a miniszterelnök személye. Jelenleg gyakorlatilag Gyurcsány Ferenc képviseli egy személyben a magyar baloldalt. Ha csak a választási reklámokat nézzük: Gyurcsány Ferenc ajánlja a célokat, Önért, Magyarországért. Úgy látom, hogy ma a baloldal azzal a kérdéssel küzd, amivel a jobbol-

jó ha figyelünk

dal nem küzdött, hiszen Orbán és a Fidesz között eszmei értelemben nincs különbség. Ezzel szemben az MSZP fölé odakerült Gyurcsány Ferenc, aki egy teljesen más eszmevilágot, politikai kultúrát képvisel, mint a baloldal hagyományos garnitúrája. Ezt a konfliktust – pláne egy elveszített választás után – nem lehet és nem is érdemes egy formáción belül tartani. Ehhez az is hozzátartozik, hogy tekintettel a jelenlegi politikai konstellációra – mely várhatóan két-, de legfeljebb hárompárti parlamentet jelez –, új és fõképpen eredményes pártok csak a parlamenti erõk osztódásával jöhetnek létre. Legalábbis olyanok, melyeknek esélyük lehet arra, hogy 2010-re felépítsék önmagukat. Az elmúlt 16 év is erre volt példa: parlamenten kívüli erõ (egy kivétellel) nem tudott bejutni a házba. Persze ez új pártépítési stratégiát is felvet. Bár a gondolat messzire visz, de ezzel összefüggésben az is felmerül bennem, hogy nem szorul-e teljes reformra a választójogi rendszer. Csak nem a bejutási küszöbre gondol? De. Az elsõ választáson még 4 százalék volt a bejutási küszöb, majd ezt 1994-ben emelték fel 5 százalékra. Tették ezt azért, hogy lecsökkentsék a parlamenti pártok számát. Mostanra viszont a másik véglethez jutottunk el: nagyon kevés párt van. Hogy fog tudni ez a politikai elit megújulni? Mit tud majd kezdeni egy kétpárti politikai elit azzal a társadalmi elégedetlenséggel, mely egyre inkább megmutatkozik, és az embereket elfordítja a politikától? Szerintem szükség van egy új politikai kínálatra, és egy választási vereség esetén elképzelhetõ, hogy a baloldal képes arra a megújulásra, amely ezt a választóknak nyújtani tudja majd. A baloldal veresége most akkor a legvalószínûbb, ha az SZDSZ nem jut be a parlamentbe. A kérdés az, hogy képes-e a liberális párt úgymond szabad vegyértékeit Gyurcsány megkötni, ami egyben azt a lehetõséget is felveti, hogy szétesik az SZDSZ. Azt gondolom, az SZDSZ politikai története véget ért, amennyiben most nem jut be a parlamentbe. A formáció fõ gyengesége ugyanis abban keresendõ, hogy nem tudott értelmiségibõl professzionális párttá válni. Bizonyos értelemben az SZDSZ ugyanazt az utat járja be, mint a többi közép-kelet-európai rendszerváltó párt ok . Ha egyszer kikerül a törvényhozásból, akkor nehezen tud majd visszakerülni. Az, hogy néhány tagja átszivárog az MSZP-be, nem oldja meg ezt a gondot. Bár nem tudom, hogy miként, de amennyiben az SZDSZ kiesik a parlamentbõl, akkor egy új liberális pártot kell létrehozni. Ez egy másik kérdés. Most azonban úgy tûnik: van esélyük arra, hogy elérjék az 5 százalékot. Ebben az esetben újra megalakulhat a jelenlegi koalíciós kormány. Képes-e végigvinni az Ön által említett liberális megújulást Kóka János? Vagy inkább

azoknak a véleményeknek kell hinni, hogy a gazdasági miniszter Gyurcsány köpönyegébõl bújt elõ? Bár ez a politikai jóslás kategóriájába tartozik, de nem lehet kizárni, hogy õk ketten egy politikai közösséget alkossanak. Persze csak akkor, ha a körülmények úgy alakulnak. Azt is érdemes leszögezni, hogy a pártszakadásoknak és az új pártok létrehozásának hatalmas kockázata van. Az MSZP minden erõforrását a vagyoni hátterére alapozta. Arra a vagyonra, melyet – részben – a rendszerváltás elõttrõl örökölt. Ebbõl a konstellációból kiszakadni ugyan „necces”, de semmit sem szabad kizárni. 2006-ban a magyar demokrácia teljesen kiszámíthatatlan. Bár lehet, hogy necces kiszakadni a pártakolból, de már a köztársasági elnök-választás kapcsán – Hiller István szavaival élve – megmutatkoztak a szegfû varratai. Ez igaz, de mostanra – meglátásom szerint – a platformok és a miniszterelnök viszonyában eltolódás történt, mégpedig a kormányfõ javára. Jelenleg az MSZP egy, a miniszterelnök által irányított párt, melyben nincs jelentõsége a különféle irányzatoknak. Ez nem békekötés, hanem inkább azt mondanám, hogy a magyar baloldal – nagyon helyesen – végre eljutott arra a szintre, ahogy a nyugati pártok is mûködnek. Ott ugyanis a vezér gyakran – akár – a saját pártjával szemben is politizál. Nem köt feltétlenül békét, ám olyan erõcentrumot hoz létre, melynek segítségével „keresztülnyomja” politikai elképzeléseit a saját pártján. Az igaz, hogy az MSZP-n belül vannak platformok, de ezeknek nincs igazi jelentõségük. Ezt az is alátámasztatja, hogy 16 éve léteznek, „dögönyözték” egymást, de nem vitték elõre a párt ügyét. Gyurcsány ezzel szemben nem azt csinálta, hogy átemelte az egyes irányzatok téziseit, és egy zanzát csinált az elképzelésekbõl – Horn Gyula esetében ez a metódus érvényesült – , hanem létrehozott egy önálló miniszterelnöki politikát. Az elõbbiekben vázolt hatalmi központ mûködõképes, sõt akár azt is mondhatnám, hogy csak így képes mûködni. A Fidesz ettõl jelentõsen eltér, hiszen a formális vezetõ – Orbán Viktor – és az informális folyamatok egybeesnek. Ha már szóba hozta a Fideszt, Mikola István miniszterelnök-helyettesé való megválasztása milyen üzenet hordoz a párton belül, illetve a szavazók számára? A döntés fõként nem befelé jelent üzenetet, hanem kifelé. Miközben a baloldalon, illetve a liberálisoknál kezdenek kiszorulni azok a politikusok, akik a rendszerváltás környékén meghatározóak voltak, a Fidesz mostani döntésével azt mondja: nem csupán a hagyományos Fidesz-nemzedék létezik, van olyan politikusunk, aki már a rendszerváltás elõtt is aktív volt. Jelölésében az a megfontolás is szerepet kap, hogy személye átvezetést jelent azon rétegekhez, melyeket korábban 17

nem tudott megszólítani a nagyobbik ellenzéki párt. Ebben az értelemben Mikola beleillik abba a jó ideje tartó folyamatba, melynek során a Fidesz megpróbálja átértékelni a késõ-kádári korhoz való viszonyát. Mikola ugyanis ennek a kornak egy ismert szereplõje, a Hazafias Népfront emblematikus figurája. Ezáltal a Fidesz azt reméli, hogy meg tudja szólítani a már említett korszakhoz kötõdõ rétegeket. Persze a szimbolikus üzeneten túl az is lényeges, hogy Mikola közérthetõen képes elmondani az egészségüggyel kapcsolatos gondolatait, melyre a baloldal szakpolitikusai képtelenek. Persze szavazatokat is vihet, hiszen a másik oldal a választásokig nagy erõvel támadja majd. Erre persze az ellenzéki párt kongresszusán alapot is adott. Elég, ha a határon túli magyarok szavazati joggal való felruházásra gondolunk… Természetesen. A kérdés, hogy ez a magas labda, amit Mikola a kongresszuson feladott, azon késõ-kádárista szavazók számára is magas labda-e, akiket a Fidesz meg akar nyerni. Nem biztos, hogy ebben a rétegben ez gondot jelent, ugyanis vannak olyanok, akik számára a szimbolikus viták semmit sem jelentenek, ám az a fontos a számukra, hogy gyógyuljanak, maradjon ingyenes a kórházi ellátás. Azt gondolom, hogy ebbõl a szempontból nagyon sok ember nem fogja érteni a Mikolát érõ vádakat, csupán annyit fog majd fel, hogy itt egy ember, aki amellett kardoskodik, hogy állami kézben maradjon az egészségügy. Párton belül, az úgymond alapító atyák esetében milyen következményei lehetnek a volt egészségügyi miniszter felemelésének? A döntéssel a Fidesz azt igyekezett bizonyítani, hogy nem egy hagyományos értelemben vett párt, pláne nem egy élcsapat, hanem egy szövetség, és mint ilyen, különbözõ embereket igyekszik helyzetbe hozni. Ráadásul úgy vélem, hogy nem is elsõsorban a személyrõl, hanem a pozícióról van szó, amibe viszont a régi Fidesz-garnitúra egyik emberét sem lehetett volna beültetni. Hiszen õk valójában nem egy alá-fölérendeltségi viszonyban vannak egymással, hanem – azt gondolom – egy baráti társaság. Áder Jánost vagy Kövér Lászlót a posztra kinevezni még nagyobb kritikát váltott volna ki, ráadásul nem is bírta volna el a „társaság”. Egy olyan embert kellett tehát találni a posztra, aki korábban nem volt a kör tagja. Az persze más kérdés, hogy szükség volt-e egyáltalán az új pozícióra. Erre a Fidesz érdemi érvet nem mondott. Hadd vitatkozzam, s éppen az Ön gondolatmenete kapcsán. Mennyiben tekinthetõ Mikola Orbán kreatúrájának? Azt látom, a Fidesz azt igyekszik Mikolában megragadni, hogy van benne szónoki képesség, ráadásul markáns egészségügyi elképzelésekkel rendelkezik. Nem kreatúra, hanem egy olyan személy, aki képes egy 18

másik politikai tömböt megszólítani, mint a hagyományos Fidesz. Ebbõl a szempontból jóformán mindegy, hogy másodhegedûs vagy sem, mert ahhoz, hogy a Fidesz választást tudjon nyerni, saját közönségén messze túl kell nyúlnia. Erre már 2002-ben rájöttek, és azóta tesznek ez irányba mutató lépéseket. Ennek betetõzése a mostani döntés. A késõ-kádári társadalmat a Fidesz egyetlen vezetõje sem tudná megszólítani, hiszen a párt egy radikális antikommunista ideológiából kiinduló radikális alternatív szervezet volt, mely következetesen tagadta mindazt, ami a ’80-as éveket jellemezte. A szavazatmaximalizálás szempontjából még az is elképzelhetõ

lett volna, hogy a miniszterelnök-helyettesi posztra Pozsgay Imrét jelöljék, de az végképp kiverte volna a biztosítékot. Ehhez a törekvéshez kerestek arcot, és ezt Mikolában találták meg. Ismétlem: ilyen tekintetben az õ személye beleillik abba a stratégiába, amit a Fidesz évek óta követ. Az elõbb váltottunk néhány szót arról, hogy mi történhet az MSZP-vel egy választási vereség esetén. Amennyiben a Fidesz marad alul, mi lesz a nagyobbik ellenzéki párt sorsa? Elbír-e Orbán Viktor még egy kudarcot? Ha nyugat-európai normák szerint alakulna a magyar politika, akkor Orbán Viktornak azon nyomban le kellene mondania

jó ha figyelünk

a vereség után. Azonban a hazai politika szinte semmilyen tekintetben nem a nyugat-európai modellnek megfelelõen mûködik. Két választási vereség után a fenti kérdés még inkább elõtérbe kerülhet. Gyakorlatilag ugyanazt tudom mondani, mint az MSZP esetében. Vagyis ha a Fidesz elveszíti a választásokat, felmerülhet az az igény, hogy új formációt hozzanak létre. Hiszen mi lenne a választási vereség üzenete? Nem sikerült a pártból a szövetséggé való átalakulás, ami lassan négy éve tart, nem sikerült hitelessé tenni a folyamatot Orbán Viktor személyével. Harmadik elemként az a politikai marketing, propaganda sem vált be, amit eddig követtek. Ez három nagyon lényeges pont. Ezek értelmében azt gondolom, hogy a Fidesznek is új utakra kell lépnie, ha elveszítik a választásokat. A Fidesz esetében ráadásul annyiban más a helyzet, mint az MSZP-ben, hogy a nagyobbik ellenzéki párt két irányba is szakadhat. Az egyik egy radikálisabb vonal, a polgári körök iránya. Ezek részérõl tartósan nagyon komoly kritika éri a Fideszt, mivel puhának tartják az orbáni politikát. Az utóbbi idõben – talán ennek a bírálatnak is köszönhetõen – Orbán keményebb hangot ütött meg: igyekszik beépíteni mondandójába a polgári körök érveit, szempontjait. Ha veszít a Fidesz, akkor még az eddigieknél is jobban felerõsödik az a hang, hogy hozzanak létre egy radikálisabb jobboldali pártot. Mi a másik irány? Egy mérsékelt jobbközép párt továbbra is hiányzik a politikai palettáról. Jelen állapotában az MDF nem képes betölteni egy konzervatív, ha tetszik, liberális konzervatív szerepet. Ha a Fidesz szakad, akkor ez a másik lehetõség: egy olyan jobboldali párt létrehozatala, amely tisztán a mérsékelt, konzervatív irányzatot képviseli, ami akár az MDF is lehetett volna, amennyiben politikai tényezõ tud maradni! Mivel azonban a jó ha figyelünk

Fórum nagy valószínûséggel elvérzik, annak bázisán egy ilyen formációt nem lehet létrehozni. Adott esetben akár egy háromosztatú jobboldal is létrejöhet: marad a Fidesz egy része, létrejön egy radikálisabb jobboldali párt, és kialakul egy mérsékelt jobbközép formáció. Ma ez még nem látható tisztán, hiszen az is elképzelhetõ, hogy csak egy irányzat, a polgári körhöz húzó válik ki, és a Fideszt még inkább megpróbálják átépíteni. Radikális jobboldal jelenleg is létezik a MIÉP-Jobbik szövetség képében… Ez igaz, de pillanatnyilag ennek a pártnak nincs parlamenti képviselete, és nagy valószínûséggel nem is lesz. Ennek értelmében felmerülhet az a szándék, hogy egy olyan radikális jobboldal jöjjön létre, amelyik parlamenti tényezõvé tud válni. Ennek ellenére nem zárható ki, hogy az esetlegesen kiválók a MIÉP-Jobbikot erõsítsék. Ez elképzelhetõnek tûnik, mégpedig azért, mert ha 2006-ban az MSZP nyer, akkor már a második ciklusára kerül majd sor. Ez pedig vízválasztó lesz a magyar politikatörténetben. Ha nyer a koalíció, akkor ebben egy harmadik ciklus megnyerésének lehetõsége is benne van, tehát ebben az esetben a jobboldalnak egy tudatosabb, távlatosabb építkezésbe kell kezdenie, amit azon a bázison, amit eddig megformáltak, már nem lehet megtenni. Szerintem a Fidesz eljutott szervezkedõképességének maximumáig. Vereség esetében ebbõl csak egy következtetés vonható le: ezen az úton nem lehet tovább menni. Ugyan lehet egy picit még jobban csinálni, de nincs benne több szavazó. Új utat kell keresni. A Fidesz legfõbb gondja már most is az volt, hogy egy nagy jobboldali párt van, és nincs mellette tartalék. Egymagának viszont egy választási gyõzelemhez abszolút többséget kell szereznie. Ehhez megfelelõ tartalék-e a 800 ezer bizonytalan szavazó, akirõl a közvélemény-kuta-

tók beszélnek? Vagy Mikola késõ-kádári nosztalgiája helyett a szocialistákra szavaznak a távlatos elképzeléseik miatt? Bár – meglátásom szerint – egy-két mazochistán túl nincs élõ ember, aki programokat olvasna. Rántsuk le még inkább földközelbe a politikát, és ne csak elvekrõl és távlatos elképzelésekrõl beszéljünk! Már 2002-ben is azt döntötte el a választásokat, hogy az utolsó napokban ki tudott olyan mozgósítási technikákat alkalmazni, amelyekre korábban még nem volt példa, ki tudott házhoz menni. Erre most mind a két oldal felkészült. 2002-ben viszont az MSZP éppen a zz a l nyert, hogy jobban tudta mozgósítani a fõként idõs korú szavazókat. Most mindkét tábor beleerõsített ezen a téren, ezért sokkal bizonytalanabb, hogy miként tudják megszólítani a 800 ezer ingadozót. Mindkét tábor tudja, hogy résen kell lenni, és az utolsó pillanatokig küzdeni kell. De a Fideszt idén már nem tudja meglepni az MSZP, mint tette azt 2002-ben. 2006-ban ebbõl a szempontból is sokkal nyitottabb a küzdelem. Nem az dönti majd el a küzdelmet a bizonytalanok tekintetében, hogy Mikola bizonyos értelemben állampárti arc, hanem hogy a számítógépes technikák miként mûködnek, hogy melyik az az erõ, amelyik jobban látja, hogy még ki nem vett részt a szavazásban, kinek a techológiája korszerûbb. Ezért van az, hogy hihetetlenül megerõsítik majd a szavazókörzeteket: ott lesznek a különbözõ pártok szakértõi és jelöltjei. Idén a választás egy nagyon érdekes információs láncként is mûködik majd. Gondolom, ebben a tekintetben még jobban felerõsödnek azok a vádak, hogy mely nagy párt milyen adatbázisból dolgozik, ki építette azt törvényesen vagy éppen törvénytelenül… Pontosan így van. Igaz, már 2002-ben is felmerült, hogy különféle csalások voltak, most pedig a két tábor már elõzetesen is azt próbálja bizonygatni, hogy a másik csalt, vagy esetleg csalni fog. Én például meglepetéssel látom, hogy a Belügyminisztérium részérõl semmiféle reagálás nem volt ezekre a vádakra, semmilyen intézkedési terv nem készült. Ez meglepõ, de azt sem túlzás állítani, hogy elfogadhatatlan. A BM úgy viselkedik, mintha semmi sem történne a választási adatbázisok körül. A kölcsönös vádak, illetve a BM teszetoszasága lassan már alapjaiban kérdõjelezi meg a demokratikus választások intézményét. Nagyon bízom benne, hogy eddig azért nem jutunk el, ha ugyanis ez bekövetkezik, az nagyon nagy probléma. Az Országos Választási Iroda részérõl már el is hangzottak kisebb-nagyobb segélykiáltások ez ügyben. Ugyanakkor fontos lenne, hogy hivatalos nyilatkozat is szülessen a kérdésben. Persze azt is látni kell, hogy ez az elsõ olyan választási kampány Magyarországon, melyben ezek a vádak az utolsó percekig napirenden 19

lesznek. Ez nagy mértékben dezorientál, illetve dezinformál majd. Bár jó lenne, ha létezne egy választási etikai kódex, de az sem szokott mûködni. Még egy dologra hívnám fel a figyelmet: pártok önmagukban ezt a vitát nem szokták tudni elintézni. Azt kifogásolom, hogy a magyar társadalomban egy közömbös, beletörõdõ hangulat érzékelhetõ. Emiatt olyan érzet alakult ki, hogy bármi, és annak az ellenkezõje is megtörténhet. Ez súlyos gond, és e tekintetben az elmúlt 16 évben nem sok változás történt. Szerintem a magyar demokrácia legnagyobb problémája, hogy féloldalas maradt. Az intézményrendszer mûködik, az eljárásai rendben vannak, a társadalmi kontroll viszont nagyon gyenge, és nem is érzi a közvélemény, hogy teendõje lenne e területen. A mostani még inkább eldurvult helyzethez képest már 2002-ben is azt lehetett hallani, hogy nem lesz elegendõ szavazatszámláló biztos. Ha ezt továbbgondoljuk, gyakorlatilag az egész demokráciát is meg lehet kérdõjelezni. Ez így van, de csak az figyelhetõ meg, mint megannyi más területen. Az Állami Számvevõszék is többször figyelmeztetett, hogy a pártok gazdálkodása, finanszírozása nincsen rendben. A választások elõtt ezeket a dolgokat már nem lehet rendbe tenni, ám utána számtalan teendõ lesz. Ez az egész történet oda torkollhat, hogy napirendre kell venni a rendszerváltáskor kialakult intézményrendszer újragondolását és újraszabályozását. Ettõl sokan meg szoktak ijedni, holott nem arról van szó, hogy a rendszerváltást akarná bárki is felülírni. Sokkal inkább arról, hogy 2006-ban már nem képesek a struktúrák megfelelni a követelményeknek. Mintha mára végérvényesen kiüresedtek volna az Ellenzéki Kerekasztalnál megkötött kompromisszumok. Azért üresedhettek ki, mert a pártok fogságban tartják egymást: ugyan szeretnének változtatni, de blokkolják is a másikat, ugyanis mindegyiknek van valami érdeke abban, hogy ez a jelenlegi rendszer fennmaradjon. Ráadásul az ehhez fûzõdõ érdek sokkal nagyobb, mint a rendszer megváltoztatására irányuló igény, hiszen a struktúrák átalakítása ütközik a választási érdekekkel, a szavazatmaximalizálási szempontokkal. Emiatt nem mernek belevágni a feladatba. Erre legkorábban akkor kerülhet sor, ha egy erõ két vagy több ciklusra is megszerzi a hatalmat. Egy ilyen konstelláció esetén az ellenzék is elkezdhet majd újraépítkezni, bárki is legyen az. A négyéves zaklatott ritmus alkalmatlan arra, hogy ekkora horderejû feladatokat megoldjon a politikai elit, és éppen ez a dolog veleje. Nyugat-Európában a nagy építkezések soha nem négyéves ciklusokban történtek meg. Errõl keveset beszélünk, de Tony Blair harmadik ciklusát tölti, ahogy a ’70-es évek végétõl a ’90-es évek 20

elejéig Margaret Thatcher is. Most Nyugat-Európában a két-három ciklusú kormányzás a „divat”. Az, hogy Kelet-Európában négyévenként el kell zavarni a regnáló elitet, a térség defektje. A másik lehetõség, hogy a gyõztes erõ kétharmados többséget szerez. Szerintem ilyen forgatókönyv pillanatnyilag nincs. Talán mégiscsak lehet: alacsony részvétel, néhány körzet, ahol eredménytelen az elsõ forduló, az egyéni körzetek zöme pedig eldõl április 9-én. Egyik párt sincs abban a helyzetben, hogy még ezen feltételek teljesülése mellett is kétharmados többséget szerezzen. A Fidesz és az MSZP is ereje maximumánál van, amikor leköti a választók felét. Ennél többet majd csak akkor lehet találniuk, ha tisztán kétpárti rendszer alakul ki. Ebben az esetben 2010-ben a nagy pártok tovább erõsödhetnének, persze csak akkor, ha a vázolt pártosztódások nem zajlanak le. Jelen pillanatban azonban az említett forgatókönyv irreális. Ráadásul a magyar társadalom még nem felkészült egy ilyen politikai helyzetre. És a kétpárti demokráciára elég érett Magyarország? Esetleg maga a politikai elit eléggé felkészült-e hozzá? Utóbbi igen, noha nem biztos, hogy ezt szerette volna elérni. Annak origója, hogy idáig jutottunk, 1994. Tönkrement a magyar jobboldal, melyet az MDF fémjelzett, az MSZP pedig összeállt az SZDSZ-szel. Ekkortól, ha valaki nem akart a koalícióba beszállni, egy esélye maradt, és egyébként ezt ragadta meg a Fidesz. Mégpedig az, hogy egy nagy jobboldali pártot hoz létre, mely versenyképes a nagy baloldali párttal. Ha akkor úgymond szétszedték volna a jobboldalt, nem tudták volna az MSZP-t megverni, s többciklusú baloldali kormányzás lenne azóta is. A jobboldal ezt nem akarta, és

ez a történések logikája. Hogy jó-e ez a magyar társadalomnak? Sok kollégám szerint nem, hiszen az ország amúgy is megosztott, ha pedig ezt maga a pártrendszer is kifejezi, akkor az dupla konfliktust jelent. Én viszont azt gondolom, hogy Európában akad arra példa, hogy vannak olyan megosztott társadalmak, melyek így is képesek mûködni. Ott azonban több száz éve nyírják a füvet… Ez igaz, de például Hollandiában nem nyírják azóta. 1917-ben szinte polgárháborús hangulat alakult ki, mégis képesek voltak a több egymással szemben álló tábort különbözõ technikákkal összebékíteni. Látták, hogy nagyok a különbségek a társadalomban például vallásosak és világiak között, ezért megpróbálkoztak a nagykoalícióval, és más eljárásokkal. A holland példa számunkra azért fontos, mert például a magyar társadalom épp ezen, a világi és vallásos társadalom konfliktusán messze nincs túl. Mit kezdünk ezzel? Azt mondjuk végképp nem gondolom, hogy kétpárti rendszer esetén nagykoalíció lenne jó, mert akkor aztán tényleg végképp megszûnnének az alternatívák. A kétpárti rendszer – ellentétben kollégám és barátom, Fricz Tamás véleményével – nem vezetne polgárháborúhoz, sõt a magyar társadalom ezt visszaigazolja. 2002-ben a választók 72 százaléka ment el szavazni, s tulajdonképpen a két legnagyobb pártra adta a voksát. Miért tette volna ezt, ha nem szereti? Senki nem kényszerítette erre a szavazókat. Számomra úgy néz ki, hogy a magyar társadalom ki akarja próbálni ezt a felállást is. A kétpártrendszer nem áldás vagy nem átok. Magam sem örülnék neki, de nem hiszem, hogy egy ilyen rendszerben a társadalmi pluralizmus megszûnne. Forrás: Kecskeméti József – stop.hu

jó ha figyelünk

Részlet a Heti Válasz cikkébõl A Sólyom László által kifogásolt kitüntetettek egyike, Mosonyi Emil más megítélés alá tartozik, mint az úgynevezett puha diktatúra mûködtetésében „érdemeket“ szerzett Fekete János vagy Marjai József. A 95 éves vízgazdálkodási szakember fõ bûnéül máig azt róják fel, hogy nevéhez fûzõdik a rendszerváltásban jelképes szerepet játszó bõs-nagymarosi vízerõmû tervezése - holott az elképzelés, elsõsorban a Duna hajózhatósága miatt, már a XX. század közepén megfogalmazódott. Mosonyi pályafutását a Horthy-korszakban kezdte: 1942-ben az Országos Vízerõügyi Hivatal fõnöke volt, majd néhány év múlva többek között a tiszalöki vízlépcsõ mûszaki vezetõje lett. Bár a pártba nem lépett be, 1952-ben Kossuth-díjat kapott; 56-os magatartása miatt aztán állásából felfüggesztették, 1964-ben pedig disszidált, és Németországban telepedett le - majd a nyolcvanas években Maróthy László környezetvédelmi miniszter hívására vállalt ismét szerepet a hazai vízügyekben. A világ egyik legelismertebb vízgazdálkodási szakembere, számos ország egyetemének díszdoktora, megannyi szakkönyv, folyóiratcikk szerzõje és kitüntetés birtokosa 1990-ben Magyarországon elnyerte a Széchenyi István-emlékérmet, egy évre rá Göncz Árpád köztársasági zászlórendet adományozott neki, 2002-ben pedig Pérez de Cuéllar korábbi ENSZ-fõtitkártól vette át a nemzetközi vízgazdálkodási nagydíjat. A hazai vízügyesek politikai hovatartozástól függetlenül tanítómesterükként tisztelik a hívõ katolikus Mosonyi Emilt, és a szakma arculcsapásaként élték meg Sólyom László kifogását, amit azért sem értenek, mert a Magyar Tudományos Akadémia elnöke,

jó ha figyelünk

Vizi E. Szilveszter épp a közelmúltban méltatta a professzort mint az ország jó hírnevének öregbítõjét. Igaz, a Duna-mozgalom tagjaként környezetvédelmi joggal is foglalkozó Sólyomnak nyomós oka lehet, hogy nehezteljen a szakemberre. „Ebben az országban súlyos aránytalanság alakult ki a jogászok és a környezetvédõk elõnyére. Félre ne értse, nem vagyok sem jogász-, sem környezetvédõ-ellenes, sõt magamat is környezetvédõnek tartom. Ám nem vagyok ökomisszionárius vagy ökoanarchista. Sajnálatos módon a mai Magyarországon nagy számban tevékenykednek a nem megfontolt környezetvédõk, akik erõteljes és túlzott közvélemény-formáló, befolyásoló szerepre tehettek szert“ - nyilatkozta Mosonyi 2004 júliusában a Mérnök újságnak, s arra hivatkozott, hogy Európában több tucat, a nagymarosihoz hasonló erõmû épült mindenféle tiltakozás nélkül. A Reális Zöldek Klubjához a kilencvenes évek végén írt levelében pedig azok felelõsségre vonását sürgette, akik az erõmû ellen érvelve szerinte gazdasági kárt okoztak Magyarországnak. „Kiket terhel a felelõsség azért, hogy a magyar népnek a Sztálin-Rákosi-Gerõ terrorista rendszerrel és a brutális szovjet megszállással szemben érzett jogos gyûlöletét kihasználva, hazug módon a dunai vízerõ-hasznosítást sztálini tervnek állították be? - kérdezte, majd hozzátette: - Megérett az idõ, hogy a hamisjátékosokat leleplezzük, és az általuk okozott mérhetetlen anyagi és erkölcsi kárért a felelõsségre vonásukat elõkészítsük.“ Most a Magyar Mérnöki Kamara, illetve a Mosonyit Széchenyi-díjra felterjesztõ bizottság tagjaként Glatz Ferenc állt ki a professzor mellett. A környezetvédõk azonban - köztük az Egyesült Államokban élõ Lipták Béla, a dunai vízerõmû egyik legnagyobb bírálója továbbra is kérlelhetetlen ellenfeleinek mutatkoznak. Forrás: Szõnyi Szilárd – Heti Válasz

21

Már tavaszodik Tessék végre megérteni: itt nem jobboldalról és baloldalról van szó. Itt arról van szó, kinek a zsebében van a pénz. Az un. Magyar Nemzeti Bankot a Magyar Állam nem ellenõrízheti. Az Európai Központi Bankot az EU nem ellenõrízheti. Mindketten a a Bank of England és a FED ellenõrzése alatt állnak. A Bank of England-et és a FED-et az angol és amerikai állam nem ellenõrízheti, tevékenységét nem befolyásolhatja.. Amit mi „ellenõrzésnek“ nevezünk, az angol „control“ nak mondja. Helyesebb irányításnak, utasításnak fordítani. Európa nemzeti bankjait tehát a Bank of England és a FED utasítja. Ez utóbbiak magánbankok, amelyek néhány magánszemély tulajdonában vannak. Õk utasítják az európai un. nemzeti bankokat. Az angol font és az USA dollár magánszemélyek pénzei. A dollártól függõ euró is az. Ezek a magánszemélyek a politikai intézmények felett állnak. Õk parancsolnak a jobboldalnak és a baloldalnak is. Európában is és az USA.ban is. Õk szervezik a narancszínû forradalmakat, de nem csak a narancsszínû pártoknak parancsolnak. Csak olyan párt képviselhet nemzeti érdekeket, amely önálló nemzeti bankot akar, amely elutasítja az Európai Uniót, amely megtiltja a föld eladását külföldieknek és jogi személyeknek. Az összes többi a pénzhatalom önkéntes alárendeltje, az õ érdekeik képviselõje, az õ ügynökük, tehát hazaáruló. Ébredjünk végre föl a demokráciának nevezett olcsó politikai extasy mámorából. Még a kommunizmusban sem hazudtak nekünk annyit és olyan arcátlanul, mint most! Igaz: a szembeszállás nagy bátorságot igényel. A két Kennedy szembeszegült velük: mindkettõt középkori módon, hatalmas embertömeg szemeláttára, nyílvánosan végezték ki. Példát statuáltak. Olof Palme vonakodott engedelmeskedni nekik: õt is lelõtték. Kisebb emberek tömegét ölték meg. Õk szervezik a katonai puccsokat a harmadik világban, õk indítják a háborúkat, ha másként nem tudják a hatalmi céljaikat elérni. A mi négypártunk pedig úgy nyalogatja a talpukat, hogy még a nemzetközi szerzõdéseinket is képes megszegni, ha úgy kívánják 22

tõle, és katonákat küld Afganisztánba és Irakba. Ezek után én rájuk szavazzak? Ilyen hitvány alakokra? A „hosszú háborúra“ szavazzak? Az amerika által tervezett negyedik világháborúra? Nem és nem! Csak olyan pártra szavazok, amelyik békét akar! Amelyik nem küld magyar katonákat külföldre. Amelyik nem EU és nem NATO, hanem magyar érdekeket képvisel. Olyan politikusokra nem szavazok, akik azt a Busht hívják meg az 56-os megemlékezésre, aki meghirdette a „stratégiai atomfegyverek“ használatát un. „megelõzõ csapás“ céljából. Mi, amikor katonákat küldtünk Irakba, ugyanazt tettük, mint Kádár 68-ban, mint Hruscsov 56-ban. A mi négy pártruk méltatlanná vált 56 ünnplésére, mert a másik odalon állnak. Pufajkás párttá váltak. A globalista terror sem jobb, mint a vörös terror. A „demokrácia“ terjesztése sem jobb, mint a szocializmus terjesztése. Az un. „demokratikus világrend“ sem jobb, mint a „szocialista világrend“ volt. Abu Ghraib és Faludzsa megmutatta a vakoknak is. Elegem van az imperializmusból, a birodalom építésbõl! A vörösbõl és a narancsosból is! Én nem szavazok terrorista pártokra! Nem szavazok az amerikai terrorizmus támogatóira!

Azért sem szavazok rájuk, mert felkelõben a nap és vége a sötétség idejénk. Már tavaszodik. Gilad Atzmont, a disszidens izraeli zsidó zenészt és írót idézem: „Az Amerikai Egyesült Államok hosszú ideig tartó függetlenség után egy nála jóval hatalmasabb államnak válik a távoli gyarmatává, a zsidó államnak“. „A történelem azt tanítja, hogy amikor a szadista öntetszelgés felfedi az arcát, akkor már közel van a vég. Izrael napjai meg vannak számlálva.“ Vele együtt az globalizmusé, az USA-é, az EU-é, és a mi négypárti egypártrendszerünké is, beleértve a Likud magyar narancsos testvérpártját is. Persze, még sokakat meg fognak ölni. De annál kevesebbet, minél hamarabb és minél többen fordulunk, szavazunk ellenük, és ha az ideje eljön, AZT is „tetszünk csinálni“. Akkor is, ha nem tetszik. Mert muszáj lesz! Én nem szavazok olyanokra, akik napjai meg vannak számlálva. A jövõt nem bízom politikai AIDS-esekre. Én, ha volna, a magyar HAMASZ-ra szavaznék. A miniszterelnöki székbe egy magyar Chavezt ültetnék. De a föllépésükig is a békére és az életre szavazok. Most csak a Harmadik Útra szavazok! Csöröge, aki olykor Röcsöge

jó ha figyelünk

Ez több mint gyalázat. Ezzel nyilvánvalóvá vált mindenki számára XVI. Benedek pápa Nagy-Britannia-i meghívása visszautasításának oka. Ha ez sem elég ahhoz, hogy az amerikai és a szigetországi választók elzavarják „demokratikusan választott“ vezetõjüket, akkor megérdemlik sorsukat. Ha a világterrorizmust a talmudista diktatúra kengyeltartóivá alázva támogató államok – közöttük Magyarország – nem egyenesíti ki gerincét, és nem lép ki a gyalázatos népirtásból, szintén megérdemli sorsát. Kelt Szegeden, 2006. március 27-én. A krisztusi örök értékrend szerinti magyar szeretettel: Halász József *** Lehullott a lepel Bush provokációs tervérõl! TheNewYorkTimes/MTI/hirado.hu 2006. március 27. 18:51 Az amerikai elnök az ENSZ színeire festett repülõgéppel akarta provokálni Szaddám Huszeint - ha az iraki légvédelem tüzet nyitott volna a gépre, azzal megsértette volna az ENSZ-határozatot Az iraki háború 2003. márciusi elindítása elõtt az amerikai kormány fontolóra vette, hogy ENSZ-repülõgépnek álcázott amerikai felderítõ géppel provokálja Szaddám Huszein volt iraki elnök rezsimjét a The New York Times hétfõn közzétett értesülése szerint.

Az elképzelés a George Bush amerikai elnök és Tony Blair brit kormányfõ 2003. január 31-i beszélgetésérõl készült memorandumból derül ki, amelyet a lap szerint két londoni kormányforrás is hitelesnek minõsített. Az Egyesült Államok az emlékeztetõ szerint egyebek közt azt mérlegelte, hogy az ENSZ színeire átfestett amerikai felderítõ gépet irányít Irak légterébe, s ha az iraki légvédelem tüzet nyit rá, azzal megsérti az ENSZ-határozatot. A dokumentum szerint mind az amerikai elnök, mint a brit kormányfõ kételyeinek adott hangot a washingtoni Fehér Házban folytatott beszélgetésükön azzal kapcsolatban, hogy az ENSZ ellenõrei tiltott fegyvereket találnak Irakban. A jegyzõkönyvbõl a lap szerint az a benyomás kerekedik ki, hogy az amerikai elnök már akkor eldöntötte: az ENSZ jóváhagyása nélkül is elindítja az inváziót Irak ellen. Az ötoldalas emlékeztetõbe annak készítõje, David Manning, a brit kormányfõ külpolitikai tanácsadója azt is bejegyezte, hogy a támadás megkezdésének tervezett idõpontja március 10., és a diplomáciai stratégiát a katonai tervekhez kell igazítani. Az invázió végül is tíz nappal a memorandumban feltüntetett idõpont után, 2003. március 20-án kezdõdött el. Bush elnök és Blair kormányfõ néhány nappal azelõtt találkozott a Fehér Házban,

hogy Colin Powell akkori külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanácsa elõtt multimédiás elõadáson terjesztette a világszervezet csúcsszerve elé az Egyesült Államok bizonyítékait Irak tömegpusztító fegyvereirõl és fegyverprogramjairól. *** Nem látogat Nagy-Britanniába XVI. Benedek pápa AP/MTI/hirado.hu 2006. március 21. 18:11 A katolikus egyházfõ udvariasan elhárította a meghívást arra hivatkozva, hogy már számos meghívásos kötelezettséget vállalt, köztük néhány külföldre szólót is Udvariasan elhárította a jövõ évi nagy-britanniai látogatásra szóló hivatalos meghívását XVI. Benedek pápa – közölte kedden Anglia és Wales katolikus egyháza. A tájékoztatás szerint a Szentszék jelezte Westminster érsekének, hogy a pápa 2007ben nem utazhat Nagy-Britanniába, mert már számos meghívásos kötelezettséget vállalt, többek között néhány külföldre szólót is. Cormac Murphy-O,Connornak, Westminster érsekének hivatala szerint nem érkezett jelzés arról, hogy esetleg egy késõbbi idõpontban létrejöhet-e a pápai látogatás. Jövõre lesz 25 éve, hogy II. János Pál pápa Nagy-Britanniába látogatott. Azt megelõzõen 1531-ben járt utoljára a katolikus egyház feje a szigetországban. Forrás: Villanypostán érkezett

A magyar választási rendszer jellemzõi Az egész választási matematika úgy van felépítve, hogy az elsõ fordulóban a listán legtöbb szavazatott kapott párt viszi el a második fordulót is! Pártlistára viszont CSAK AZ ELSÕ fordulóban lehet szavazni. A két forduló Az elsõ fordulóban egy-egy szavazatot lehet leadni az egyéni jelöltek, illetve a területi pártlisták valamelyikére. Az elsõ szavazási forduló akkor érvényes, ha a választók több mint fele leadta szavazatát, és akkor eredményes, ha valamelyik egyéni jelölt megszerzi a szavazatok több mint ötven százalékát. Pártlistára CSAK AZ ELSÕ fordulóban lehet szavazni. A pártok a területi listákra leadott szavazatok arányában kapnak mandátumot. (Az egy mandátumhoz szükséges szavazatok kiszámításához a Hagenbach-Bishop módszert alkalmazva az összes érvényes szavazat számát elosztják a területen kiosztható mandátumok száma plusz eggyel.) Második szavazási fordulót az elsõt követõ 14. napon kell tartani azokban a kerületekben, ahol nem dõlt el az egyéni mandátumok sorsa. Ha az elsõ forduló érvényes volt, de eredménytelen, csak a három legtöbb szavazatot kapott jelölt indulhat a második fordulóban; ekkor az érvényességhez huszonöt százalékot meghaladó részvétel, az jó ha figyelünk

eredményességhez pedig relatív többség is elegendõ. A második fordulóban a pártok a szavazás napján reggel hat óráig írásban jelezhetik, ha jelöltjüket más javára visszaléptetik. Pártlistára CSAK AZ ELSÕ fordulóban lehet szavazni. A második fordulóban CSAK EGYÉNI jelöltekre lehet szavazni. Korábbi választások eredményei: 1990-ben az elsõ fordulóban a LISTÁN az MDF egy százalékkal nyert. A második fordulóban az egyéni jelöltek gyõzelme növelte a képviselõi mandátumok számát és az ELSÕ forduló LISTÁS gyõztese az MDF nyert. 1994-ben az MSZP csak 30% körüli eredményt ért el, de az elsõ fordulóban a LISTÁN õk nyertek a második fordulóban hasonlóan a az elõzõ választáshoz, az egyéni képviselõik nyertek és 2/3-dal alakítottak kormányt! 2002-ben FIDESZ 1% alatt veszített a LISTÁN és EZT nem tudta behozni második fordulóban. Tehát : a választások eredménye az elsõ fordulóban dõl el – a Párt LISTÁ-ra leadott szavazatok alapján. Ha a Fidesz kapja az ELSÕ fordulóban a legtöbb LISTÁRA leadott szavazatot akkor és CSAK akkor lesz KORMÁNYVÁLTÁS! Forrás: Villanypostán érkezett

23

1/ Kékcédulás választások. 2/ Borítékos lánc-szavazásos választások. 3/ Választások, egyetlenegy jelöltbõl. 4/ Választások, 99,96%-os részvétellel. 5/ Választások, ellenõrzött munkahelyen vagy lakókörzetekben. 6/ Választások, kiselejtített honvédségi anyagok osztogatásával. 7/ Választások, a kopogtató-cédulák megvásárlásával. 8/ Választások, az ellenzéki személyek megfélemlítésével. 9/ Választások, az ellenzéki személyek letartóztatásávaL. 10/ Letartóztatások hajnalban, elhurcolás ismeretlen helyekre. 11/ Választások, az ellenzéki szavazatok érvénytelenítésével. 12/ Választások, a választók elõzetes vagy utólagos lefizetésével. 13/ Választások, a választóknak tett ígéretek megszegésével. 14/ Választások, a szavazólapok utólagos ellenõrzési lehetõségének kiiktatásával. 15/ Választások, a választási csalások ellen tiltakozók rohamrendõrökkel történõ szétverésével. Egykori külföldi és hazai jelenségek (tények) alapján lejegyezte: Prof. Dr. Bokor Imre.

*** VÁLASZTÁS: MI TÉVÕ LEGYEK? A magyar átlagpolgár eljutott abba a stádiumba, hogy nem tudja mitévõ legyen. Ez az ég és föld között lebegõ állapot tizenöt év alatt érett be, mint a jól gondozott görög dinnye a nyári szezonra. Ha a polgár visszatekint erre az eltelt tizenöt évre, amit rendszerváltásként adtak el a számára, azt kell látnia, hogy minden bizonytalan, minden ingatag, amerre a szeme ellát. Legyen az munkahely, lakásfûtés, egészségügyi ellátás, közlekedés. Szép lassan rá kellett eszmélnie arra, hogy rútul becsapták. Az ugyanis amit a kezdetek kezdetén az újdonászok hangosan emlegettek, mint például: törvény elõtti egyenlõség, vagy hogy az egyenlõ lehetõségek kora következik. Abból semmi se lett. Sõt, ennek pont az ellenkezõje történt. De hogy konkrét dolgokat mondjak. Itt van nekünk egyik remek példának a vissza nem térítendõ támogatások ügye. Már az elnevezésben benne van a csavar. Ha ugyanis valamit ilyen nyakatekerten kell megfogalmazni, ott már a szándékkal eleve baj van. Van ugyanis az efféle ügyletekre egy néhány jó magyar szó: Ajándékozás, segítés. Na igen ám, de így már nyomban megviláglik a lényeg: Ki kapjon ajándékot, segítséget, a magyar gazdaság felvirágoztatása címén, az államtól? A vállalkozását alulról kezdõ kisember, aki mondjuk még két lurkót nevel, s egyelõre nem tudja befizetni a cég mûködéshez nélkülözhetetlen autó vizsgadíját; vagy a papír szerint, az õ érdekeit képviselõ, havi több mint egy milliót kasszírozó honatya? Aki még ezen túl ingyen utazik, üdülési és lakás támogatásban is részesül, hogy a többi nélkülözhetetlen juttatást ne is soroljam... Bárhol a világon azt a választ kapnánk erre a kérdésre: A kisember. No de nem így van ám ez Magyarországon ! Itt úgy alkották meg ezt a rendeletet, hogy csak a tûzhöz közel állók tudtak róla. S mi sem természetesebb annál, hogy a nép „érdekeit képviselõk“, azok rokonai, barátai, pályáztak, s persze nyertek. Volt olyan honatya aki 300 milliót kapott. S ezúttal valóban igazat mondtak amikor rákérdeztek: Aki pályázott az nyert is... Igaz? Vajon hány szerencsétlen csõdbe jutott kisvállalkozón segíthettek volna egy, vagy fél milliós támogatással a kritikus idõben, amikor éppen be kellet fizetnie az áfát, de nem volt mibõl? Sose fogjuk megtud24

ni, mert ez a fajta kérdés feltevés ma málunk eleve szélsõséges. Aki csak ilyesmire gondol, vagy ilyet mond, leír, annak ki sem szabad ejteni a nevét, kerülni kell az ismertségét. Pláne a barátságát! Árulják már el nekem, de név szerint! Hányan kaptak ilyen címen támogatást, s mennyit - Mivel foglakoztak? Had járjak utána, hány munkahelyet teremtettek a kapott ajándékból? Az érintettek személyiségi jogaira való figyelemmel, a fennálló rendelkezések értelmében, nem tudnak információt adni. Itt megint magyarítanám a történetet: a dolog titkos! Akik szeretik a történelmet bizonyára tudják, hogy ez a fajta „vissza nem térítendõ támogatás“ nem új keletû dolog nálunk. Valamikor a feudalizmusban a királyok gyakoroltak ilyen jogokat. A hû alattvalók kivételes teljesítményükért kaptak egy-egy falut. Kinizsi Pál a kenyérmezei ütközetet követõen például többet is... És ez nem volt titok! Az elsõ világháború után a harctéren példát mutatókat, akik kitüntették magukat bátorságukkal, emberségükkel, vitézi címet, s hozzá szerény földbirtokot kaptak. Ezek a jutalmak olyan megalapozattok voltak, hogy nem akadt senki aki elvitatta volna. No de képviselõk, akik ráadásul így felvirágoztatták az országot? De ballaghatunk tovább a hazai korrupció országútján. Itt sötétlik elõttünk a Posta Bank ügy. Lassan már észre se vesszük mert benõtte a feledés vadszõlõje. Hány éve is? Mennyit tapsoltak el? Mennyivel kellett konszolidálni? Kellett egyáltalán? Amikor eladták mennyit kaptak érte? Foglalkozik még vele valaki, vagy már elévült? Tényleg nyugdíjba ment már az ügyész? Ki tud róla valamit? Kulcsár mester képregényes történetébe szintén ne merüljünk el. Ahogy az idõ halad, úgy lesz egyre kevesebb az elsikkasztott pénz... Lassan már kártérítést kell fizetnünk részére a megpróbáltatások miatt. (Volt ilyen nem is egy!) Fõleg azok után, hogy a vallomásait tartalmazó magnó szalagokat meg kellett semmisíteni, mert nem volt hely a szekrényben... S ez nem vicc! Kiváló erényû Schöntal Henrik úr is idõben hazajött, s fogalma se volt arról, hogy ellene elfogató parancs volt érvényben. Ezen aztán igen meghatódtak a hatóság emberei s nyomban szabadon engedték. Had tisztázza nyugodt körülmények között a félreértést Kulcsár úrral, aki azóta szintúgy szabadon mozog. Így már igazán nem lehet akadálya annak, hogy gyorsan és közmegelégedésre lezárják ezt a felettébb kellemetlen koccintós ügyet. Vegyük talán még Medgyessy Péter tündöklését és bukását? Olyan terjedelemben ahogy mûködött: Emlékezzünk talán a harminc milliós beszédére. A Gresem palota eladási jutalékára. A Paksi Atomerõmû részére adott több milliós tanácsaira. S arra, hogy mindez közpénzbõl folyt. Csak úgy. Na és... Volt rá pénz és kész. Adtak kölcsönt. Majd visszafizetjük... S akkor itt van még a váltótársa: Jelenlegi miniszterelnökünk, akirõl egyszer csak kiderül az, hogy úszómedencéje építésére létrehozott egy céget, amit a feleségétõl bérelt ingatlanba hasznosított, valami vissza nem térítendõ bakafántos módon, amit csak jogászprofesszori végzetséggel lehet analizálni. Aztán a költségek elszámolás után csõdbe jutott... Legújabban egy másik cégérõl derül ki, hogy nem jegyezték be a cégbíróságon. Itt megint helyére tenném a dolgot: Egyszerûen magyarul: Nem engedélyezték a mûködését. S lássunk csodát: mégis mûködött. Ez ám az igazi teljesítmény! Százmilliós tételek forogtak ebben a cégben. Adódik a kérdés: hogy nyitottak bankszámlát? Honnan volt adószámuk? No és ha nem volt mûködési engedélyük hogy fizettek adót? Miért nem tünt fel az illetékeseknek? jó ha figyelünk

– avagy Az Elnök emberei – Lehetséges, hogy a kormányfõ és kommunikációs csapata Az elnök emberei c. sorozatból koppintotta az MSZP miniszterelnökjelöltjének kampányát? Az tudható, hogy Gál J. Zoltánék beleszerettek az amerikai elnöki kabinetrõl szóló sorozatba, de hogy még Gyurcsány Ferenc szlogenjét is a filmbõl magyarították, arra nem gondoltunk volna. Sokat köszönhet Aaron Sorkinnak Gyurcsány Ferenc és stábja. Sorkin ugyan nem egy amerikai kampánytanácsadó, de õ találta ki, írta és rendezte Az elnök emberei (The West Wing, Warner Bros., 19992006) címû, egy amerikai elnöki kabinet mûködésérõl szóló fikciós tévésorozatot. A Pufajkás Turul csõrét már jó ideje birizgálja, hogy feltûnõen nagy a hasonlóság a tévésorozat és az MSZP kampánya között, de arra még a sokat látott madár sem gondolt, hogy utánakapirgálva micsoda egyezéseket talál. Az elnök emberei a Fehér Ház szappanoperája. Fõszereplõi Jed Bartlet elnök és hivatalának vezetõi, tanácsadói, stratégái és természetesen felesége, azok tehát, akik az amerikai elnök döntéseiben közvetlenül a legnagyobb szerepet játsszák. Bár Amerikában sem õrülnek meg az emberek a politikától, a sorozat elsõ évében mégis 9 Emmy-díjat nyert és népszerûsége négy éven át töretlen maradt. Bár mióta Sorkin eljött a sorozattól népszerûsége visszaesett. A siker titka Rob Lowe-n túl valószínûleg az, hogy a sorozat képes volt megszerettetni a nézõvel a Fehér Házat és lakóit, akik ugyan kitalált világpolitikai gubancokat és érthetetlenül kusza belpolitikai problémákat oldanak meg, de mindezt mégis a hiperrealisztikus válságteremben vagy lendületes folyósói párbeszédekkel teszik.

Negatív kampány Orbánról A filmvásznon érdekesen és izgalmasan megörökített politika úgy látszik Magyarország legbefolyásosabb emberét és stábját is megihlette. Az MSZP néhány hete bemutatta negatív kampányának „Hova tûnt Orbán Viktor?“ c. darabját. Film, ami lejáratja az ellenfelet: itt történetesen azzal, hogy a Fidesz hányszor nem szavazott a parlamentben. Csakhogy a kisfilm kísértetiesen hasonlít arra, amihez Az elnök embereiben jut hozzá a Bartlet-stáb. (A sorozatból vett filmrészletek megtekintéséhez Flash Player szükséges, a filmeket külön el kell indítani.)

Az állóképeket aláfestõ vészjósló hang az elnököt azzal vádolja, hogy nem ír alá egy tiszta kampányról szóló megállapodást. „Jed Bartlet, vajon mit rejteget?“ - hangzik a kérdés. Mintha már hallottunk volna valami ilyesmit. Az MSZP kampányfilmje A tévék a múlt héten aztán sugározni kezdték Gyurcsány Ferenc, az MSZP miniszterelnök-jelöltjének limuzinos kampányfilmjét. Azt már megmutattuk, hogy Gyurcsány szónoklata alá bevágott, greenbox technikával készült hétköznapi jelenetek háttere-

Érdekes történet ám ez Közép Kelet Európában! Búharában sincs ilyen. Számomra azonban mégsem ez a szembetûnõ. Hanem az: Ha nem választások elõtt állnák, s nem a riválisról lenne szó, akkor mindez ki se derült volna? Hányan lehetnek még ilyen úszómedencés vissza nem téritendõs, mûködési engedély nélküli jótevõk, nemzet gyarapítók, miközben az ország harmada koldusbotra jutott? No és hol voltak hatóságaink? Azt tudjuk, hogy a legfelsõbb bíróság elnöke, az eredményes munkáért magas kitüntetésben részesült. Õ már pihenhet... De hol voltak a többiek, akiknek azért még dolgozni illene egy picit? Érdemes egyáltalán megkérdezni, vagy már mindannyian tudjuk? Akarjuk egyáltalán tudni? Szabad nekünk ilyesmit tudni? Muszáj mindent tudni egy egyenlõ lehetõségekkel bíró jogállami magyarnak? A végén még Pilhál Gyuri sorsára jutunk, s kiderül rólunk, hogy saját magunkat támadtuk meg. Vagy ami még rosszabb: be voltunk rúgva... S itt jönne az, hogy: Változás 2006 ! Hát persze hogy változást szeretnénk, de még milyet! Pontokba tudnánk szedni mint a márciusi ifjak: Mit kíván a magyar nemzet! jó ha figyelünk

inek egy része nem is Magyarországon készült, de hogy a filmben semmi eredeti nincs, arra nem gondoltunk. Az elnöki limuzin Visszatérõ jelenet Az elnök embereiben a limuzinozás. A légierõ elnököt szállító gépe, az Air Force One mellett a leghangsúlyosabb elnöki jármû a Cadillac, ahol Bartlet sok jelenetben feltûnik repülõtérrõl jövet-menet, itt éppen feleségével békülget, és temetésre megy. Bartlet mindig beszélget valakivel, ezt bizonyára a mûfaji korlátok miatt Gyurcsány nem csinálta utána, ezért a miniszterelnökkel szemben helyet foglaló Batiz András belógó szemüvegkerete hallgat nagyokat.

>>

Nem lenne abba hiba! Lenne is rá elképzelés, mondjuk: újakat ide! De akik erre tehetséget éreznek, s talán képesek is volnának rendet rakni ebben a szerencsétlen országban, azok százféle képen próbálnak elõre jutni. Már pedig ebbõl nem hogy parlamentbe jutás nem lesz, hanem fennmaradás se. Marad a kisebbik rossz: a másik testvér... ? Kérnénk szépen, ha már így alakult, s eljutnak odáig: vessenek már véget ennek a kutya komédiának, mert mindannyian rámegyünk erre vircsaftra. Igen ám, de ha szóba kerül, hogy ki kellene üríteni a zsebeket, akkor elkezdõdik a vakarózás. Mondván: Ne mindet: csak a farzsebeket! Merthogy tetszenek tudni olyanok a törvényeink mind a pókháló. A kicsiket megfogja, a nagy vadak meg átszakítják. (H.K. elnök helyettes után szabadon) Azt pedig ne tessenek kérdezni, hogy kik is hozták ezeket a pókháló törvényeket, mert belepirul az egész parlament, vagy talán még a nemzet is ebbe fene nagy Unióba. S akkor itt van a nagy kérdés: Ezekután, kit is szeressünk? Vincze – kevitükör.hu

25

Okos ember, mindig olvas Az igazi amerikai elnök, George W. Bush éppen nem, de az osztályelsõ és Nobel-díjas közgazdász Jed Bartlet mindig mindent tud, ezért sokszor látjuk a sorozatban papírokba temetkezni. Az MSZP-kampányfilmjében váratlan fordulat, amikor Gyurcsányt, hirtelen papírral a kezében látjuk viszont, de a fenti, válságteremben játszódó jelenettel összehasonlítva már érthetõ, hogy újabb tiszteletkört tett az amerikai sorozat elõtt. Lehet ugyan azt mondani, hogy ez elnökfilmes közhely, de a jelek szaporodnak. Munka és merengés a dolgozószobában Az Ovális iroda és a magyar miniszterelnök dolgozószobája ugyan formájában egészen különböznek, az utóbbi trapezoidszerû, de századfordulós stíljükben és napfényes panorámájukban nagyon hasonlítanak egymása. Bartlet elnök, amikor dolgozni látjuk, általában olvas vagy ír íróasztalánál, ha pedig töpreng vagy elmereng valamin, az ablakig is elsétál, és nagyokat hallgat. Gyurcsány ugyan már laptopot használ, de szinte ez az egyetlen különbség a két részlet között. A dolgozószobás jelenet végén mindketten zsebre dugják a kezüket. A mozdulat Bartletnél az egész sorozatban nagyon hangsúlyos, még külön epizódot is szentelnek neki: amikor az elnök azon tépelõdik, hogy versenybe szálljon-e az újraválasztásért, magabiztosan, zsebre vágva a kezét jelenti be, hogy vállalja az újabb kihívást. Végül az elnöki beszédek egyik darabja. Az elnök és emberei a jól sikerült beszédekre a legbüszkébbek, amiken olykor hetekig dolgoznak. A Bartlet elnököt köszöntõ ováció (minden harmadik epizódban látható egy ilyen) az elnöki stáb erõpróbájának startját jelenti, amit követ a feszült várakozás amiatt, a közönség és a sajtó hogyan fogadják az elnök produkcióját. Az MSZP kampányfilmje mindezek ismeretében olyannak tûnik, mintha a tévésorozat egyik magyarországi rajongói klubja készítette volna „a magyar nép tiszteleg Az elnök emberei és Aaron Sorkin munkássága elõtt“ címmel. És még mindig nem értünk a koppintások felsorolásának a végére. Bartlet for America, Gyurcsány for Hungary Az MSZP a kampány jelmondatát is Az elnök embereibõl kölcsönözte. Jed Bartlet két választást nyer meg azzal a szlogennel, amit még szenátor korában ajándékoz neki elsõ embere, Leo. Ez a „Bartlet for America“. A szlogen kétértelmû, magyarul így fordítható: „Bartletet Amerikának“, illetve"Bartlet Amerikáért". Ez pontosan megegyezik az MSZP kormányfõjelöltjének kampánymondatával, ami így szól: „Gyurcsány Ferenc. Magyarországért. Önért“. Angolul ez „Gyurcsány Fe26

A színészek (1-8): Ron Silver, John Spencer, Richard Schiff, Bradley Whitford, Rob Lowe, Martin Sheen, Stockard Channing és Allison Janney renc for Hungary. For you.“ Bartlet ezzel a mondattal második elnökválasztását is megnyeri. Giccsalapú kampány Az elnök embereinek világa tárgyi élethûségén túl messze van a valóságtól. Már Bartlet elnök alakja is egy mutánsé: egyszerre hazafias, tisztes republikánus elveket valló közgazdász és szociálisan érzékeny, az állam támogató szerepét erõsítõ demokrata álomelnök. Jellemzõ egyébként a sorozatra, hogy két dologról sosem, még csak hírbõl sem hallottak a szereplõk: a korrupcióról és arról, hogy a CIA kínozza a foglyait. Az egész egy realista politikai giccs. Akárcsak egy választási kampány, vagy konkrétan a kormányfõ politikai kommunikációja. Másfél éve honosították meg Gyurcsányék ezt a fajta giccset a magyar politikában. A kormányfõ anyjáról, Katusról kiderült, hogy egy fázós, spórolós asszony, a miniszterelnök „buliból“ eltáncolta egy Hugh Grant-film jelenetét, felesége iránt érzett szerelmérõl az Országgyûlés elõtt vallott, családja befogadott egy elszökött kislányt és még sorolhatnánk az emberközeli, jól megrendezett pillanatokat. A kommunikációs felzárkózás Gyurcsányon is megtette hatását: heves modora érzelgõssé, mozdulatai finomabbá

váltak, miközben középpontban maradt individualizmusa, hangsúlyosan gyurcsányos karaktere. A filmrészletben azt a pillanatot látjuk, amint Jed Bartlet elnök elsõ ciklusának közepén magához tér a tespedtségbõl, és önmagát adva dinamizálja kormányát. Ismerõs történet? Gyurcsány Ferenc szavai, tapasztalatink és korlátlan fantáziánk alapján valahogy így képzeljük azt a pillanatot, amikor a kormányfõ és stábja a tavaly áprilisi államfõválasztási bukta után felállt, kitalálta egy 100 lépés programot, lassan lendületbe jött, és õszre felállította az MSZP-t is kommunikációjában sok hasonlósággal, mint Bartlet és csapata. A magyar „Elnök emberei“ De egyáltalán lehetséges, hogy a magyar miniszterelnök egy amerikai tévésorozatból építkezzen? Miért ne? Azt innen-onnan eddig is lehetett tudni, hogy a kormányfõnek és hivatalának, a Gál J. Zoltán vezette MeH-államtitkárságnak nagy kedvence az amerikai sorozat. A Hetek korábban arról írt, hogy 2003 és 2004 környékén Gyurcsány, Keszthelyi András, Gál J. és még néhányan minden szerdán találkoztak a sorozatot nézni, de arról - ebben az idõszakban - vita volt, ki legyen Bartlet elnök, Medgyessy vagy Gyurcsány. jó ha figyelünk

Tömeggyûlést szervez (sicc!) az MSZP a terrorháza elé. Meg kell védeni a Köztársaságot! Hallatszott a hangzatos hívó szó. De kitõl is kell valójában megmenteni? A korrupt SZDSZ-tõl? Medgyessy Pétertõl tudjuk, az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel. De semmi nem történt. Az MSZP látszólag teljes mellszélességgel kiáll az SZDSZ mellett. De mi történik a háttérben? Milyen korrupciós ügyek lehetnek? Miért nem támadja ezeket a Fidesz sem? Hiszen gusztustalan kampányban támadta 2002-ben az SZDSZ a Fideszt, lop-stop táblákkal, internetes gúnyolódásokkal. Hogy jogosan e, arra talán választ adnak a bírósági ítéletek. Most viszont válasz nincs. Nincs korrupció sem? Nincs más esélye az MSZP-nek, csak az SZDSZ-szel együttmûködni. Nincs más esélye a gyõzelemre. A Fidesz még sem támadja az SZDSZ-t. Mi lehet a háttérben? Elképzelhetõ-e egy olyan helyzet, hogy új kormány csak úgy tud alakulni, hogy a Fidesz koalícióra lép az SZDSZ-szel? Sok minA szocialisták fiatalítási programját szolgáló Amõba játékban Gyurcsány Ferenc és szûkebb stábja Az Elnök (sic!) emberei nevet választotta. Vajon, hogyan oszthatták le egymás között a szerepeket? Gyurcsány nyilván vita nélkül lett Bartlet elnök (6), a kormányfõ munkájában amúgy is nagy elánnal résztvevõ Dobrev Klára pedig a First Lady (7). Keszthelyi András, Gyurcsány fõtanácsadója Leo McGarry személyzeti fõnök (2), míg helyettese Tóth Miklós az ugyancsak helyettes Josh Lyman (4). A kampány vezetõje, Szigetvári Viktor Bartlet kampányába egy idõre beszálló, kõkemény kampánystratéga, Bruno Gianelli (5). Gál J. Zoltán Meh-államtitkás és kommunikációs fõtanácsadó Toby Ziegler (3) kommunikációs igazgató lehet, míg a kormányszóvivõ Batiz András a Fehér Ház szóvivõnõje, C. J. Cregg (8). A többi szereplõt már nehezebb eltalálni: talán László Boglárnak, Gyurcsány sajtófõnökének tippelnénk meg Sam Seaborn (5) kommunikációs igazgatóhelyettes szerepét, de László tudtunkkal nem ír beszédeket. Aki a sorozat eredeti szereplõire kíváncsi: az RTL Klub a hatodik évfolyamnál tart, a Duna TV-n az elsõ szériát kezdték. Az Egyesült Államokban a hetedik, utolsó évfolyamot vetítik már. DVD-n az elsõ három szériát lehet kikölcsönözni a magyar tékákból, de a Warner Bros. április 4-én jelenteti meg itthon a negyedik szériát, ami egyébként az utolsó olyan év, amiben Aaron Sorkin írta a forgatókönyveket, utána kiszállt a sorozatból. Forrás: Pufajkás Turul – Index

jó ha figyelünk

den lehetséges, de egy biztos, hogy az SZDSZ-es tárcák gyakorlatilag a korrupció melegágyai lehettek. Kezdjük talán az autópályaépítésekkel. Egy közlemény: A Fõvárosi Bíróság helybenhagyta a GVH autópálya-építõ kartellügyben hozott határozatát A Fõvárosi Bíróság 2006. január 23-án kihirdetett ítéletében helybenhagyta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2004. júliusában hozott határozatát, egyben a felperesek keresetét elutasította. A GVH korábban megállapította, hogy a Nemzeti Autópálya Rt. (NA Rt.) által 2002. júliusában, illetve augusztusában kiírt közbeszerzési pályázatokon résztvevõ vállalkozások [...] - versenytörvénybe ütközõ megállapodást kötöttek. Ennek keretében egymás között elõzetesen megállapodtak abban, hogy melyik cég melyik autópálya szakasz kivitelezését szerzi meg. Esetenként abban is megegyeztek, hogy a nyertesek alvállalkozóként vonják be a többieket. A kartell-megállapodásban valamennyi, a kiíró feltételei alapján szóba jöhetõ, jelentõs vállalat részt vett. Az öt vállalkozásra a GVH által kiszabott bírság teljes összege 7,043 milliárd forint volt, melyet a jogsértõ vállalkozások befizettek. Mi vezetett ehhez a közleményhez? A Fidesz vádjai szerint kétszeresek az autópálya építés díjai, mint amikor õ építtetett. Hova lett a különbözet? Egy része biztosan infláció és egyéb mûszaki dolgok. Miért akkor ez a bírság? Ha ilyen jelentõs beruházásnál amely a nemzetgazdaság alapjait dönthette romba - ilyen gyanúk merültek fel, miért nem állították le azonnal az építkezéseket és kezdtek azonnal új tárgyalásokat, hogy akár tízmilliárdokat vagy még többet spóroljanak meg az adófizetõk pénzébõl? Ha pedig a különbözetet valaki zsebre teheti, szerintem még sokáig fognak autópályákat építeni. Mindenesetre Kóka János miniszter megjelenése óta a legújabb tenderben már látványosan olcsóbb lett a kilométer költség, s amióta a Fidesz fenyegetett, hogy felülvizsgálja a szerzõdéseket, önkontroll alapján saját maga a kormány vizsgálta felül az M6-ost. Talán nem véletlenül. Refinanszírozási megállapodást írt alá Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter és az M6 Duna Autópálya Koncessziós Zrt. A megállapodás eredményeképpen az M6-os autópálya projektjét kedvezõbb pénzügyi felté-

telekkel lehet majd finanszírozni. A tranzakció révén összesen 411 millió (!) euró hitelállományt vált fel egy kedvezõbb adósságszolgálatú finanszírozási megoldás. Hihetetlen. Hogy köthettek korábban kedvezõtlen szerzõdéseket, hol volt a kontroll? Itt az informatikai tárca. Hagyjuk is a kakaós számítógépeket, kezdjük talán tízmilliárdos összegekkel. Már az IHM korábbi pályázatainál is furcsa volt, hogy elõre meg kellett adni, hogy kivel óhatja a nyertes megvalósítani a pályázatot. Ilyen volt az egyik IHM pályázat, ahol szinte csak azok az önkormányzatok nyertek, akik az izraeli MAGIC szoftverrel valósították meg a pályázati célokat. Vagy vegyük a nagyobb falat GVOP pályázatokat. Érthetetlenül önkormányzatok pályázhattak a gazdasági versenyképesség növelésére akár félmilliárdos összegekre úgy, hogy kis és közepes vállalkozásoknak nyújtsanak elektronikus ügyintézési szolgáltatásokat. Mennyi dolga van egy kis és közepes vállalkozásoknak az önkormányzatnál? Ezt a pénzt az APEH és a cégbíróságokra kellett volna költeni. De ez még esetleg indokolható. De itt is elõre felhívták a pályázók figyelmét, tessék már elõre lefolytatni a közbeszerzési eljárást. Így eleve azokat az önkormányzatokat tudják akkor ugye támogatni, akik esetleg az általuk preferált cégekkel fognak megvalósítani. A végeredmény ismert. Többen azért utólag írtak ki tendert, de a kedvezményezett cég általában mindig valamelyik multicég mögé bújó Geoview Systems Kft., amelyik a megyei jogú városok szövetségénél már befürdött egy korábbi internetes fejlesztéssel, de most nem átallott fizetett hirdetésben közzé tenni, hogy az õ fõ szakmai megvalósító szinte az összes nyertes pályázatban. Erre a pályázatra tízmilliárdos nagyságrendû összegeket költött az ország és az Unió! Telefonos érdeklõdésünkre az egyik önkormányzati szakértõ elmondta, szinte csak licenceket vettek, nem történt érdemi fejlesztés, korábban is önkormányzatnál dolgozott ez a cég. Információink szerint vizsgálatot indít az ügyben az EU, és ha a pályázatokban szereplõ számok nem teljesülnek, ha a korrupció bebizonyosodik, akkor az államnak vissza kell fizetni a támogatási összegeket. Tessék mondani, kitõl kell megvédeni a Köztársaságot? Forrás: ma.hu

27

– avagy Senki sem lehet próféta a saját hazájában – A dolgok jelen állása szerint olybá tûnik, könnyen megismétlõdhet, hogy a közelgõ választásokon ismét nem várt meglepetésben lesz részünk. Négy esztendõvel ezelõtt, amikor az ország végre elmozdulni látszott mind a morális, mind pedig a gazdasági holtpontról, amikor sokak számára végre érzékelhetõen tényleg elindultunk egy jó irányba, a polgári kormány elbukott az országos méretû erõfelmérõn. Akkor a múlt visszahúzott minket a jelen rideg és kíméletlen valóságába, Kádár népe, haspárti Magyarország félreérthetetlenül tudtunkra adta, hogy köszöni szépen, nem kér az új rendszerbõl, õ még itten dagonyázna darab ideig a gulyáskommunizmus és a fridzsider szocializmus megszokott langymeleg posványában. A múlt visszahúzott minket a jelen rideg és kíméletlen valóságába, az egykori elvtársak ideológiai örökösei – saját nevelés – finoman, ám annál határozottabban adták tudtunkra, hol a helyünk. A mûvelt Nyugat helyett a vadkapitalista Keleten. Legalábbis szerintük. Vagy ahogyan azt Perczel Tamás, a kitûnõ pszichológus oly találóan megfogalmazta egy alkalommal: „Ez az ország olyan bumfordi módon korrupt”. Akárcsak négy évvel ezelõtt, most is tartogathat számunkra a sors egy keserû pirulát, és hát a dolgok mai állása szerint nagyon úgy néz ki, hogy be is akarják vetetni és le is akarják nyomni a torkunkon ezt a keserû pirulát. Persze csak ha hagyjuk! Akkor azt hittük, nem jöhetnek vissza, ma attól kell tartanunk, nagy az esély rá, hogy nem mennek el, itt maradnak a hatalomban, hazánk újkori demokráciájának történetében õk lesznek az elsõk, akik maradhatnak. „Ez sok. Ez sok, mert reménytelen!” – idézem vissza emlékezetembe ismét Perczel Tamás tanár úrnak a 2002-es választások eredményét kommentáló szavait. Vajon mit mondana most a szakember, ha még élne? Amikor ahelyett, hogy valahol 3–5% körül tanyáznának, fej-fej mellett haladnak a már nem annyira fiatal demokratákkal? Négy-öt évtizednyi konspirációs múltat, a földalatti mozgalmakban gyökerezõ és az illegalitás évei alatt megedzõdött munkásmozgalmi tapasztalatokat nem lehet csak úgy sitty sutty félresöpörni. Az „oszd meg és uralkodj” jól ismert elvét továbbfejlesztve, a posztkommunisták áttérni látszanak a Magyar Néphadsereg berkeiben rendszeresített ún. „magasabb harci biztosítású egységek” metodikájának a megvalósítására, melynek lényege, hogy az efféle titulussal bíró egységek, ilyenek például a harckocsi dandárok, 28

kijár a minden oldalú biztosítás. Na, mármost a mi derék posztkommunistáink is igyekeznek minden oldalról bebiztosítani magukat, egy helyett immáron két szatellit párttal próbálják körülvenni magukat. Az elgondolás alapjában véve nem rossz, és nem is lenne gond a kivitelezéssel, ha nem éppen maga a beszari mûminiszterelnök lenne az, aki hajlamossá válva arra, hogy idõnek elõtte önjáróvá válva, összedöntse a gondosan felépített látszatvalóságot. Hiába nó, hangulati embereknél gyakran megesik az ilyesmi. Idézzük csak fel, mit írt az Indexen az egyik bennfentesnek tûnõ szocialista kampánystáb tag: Kérem a tisztelt Olvasót, hogy az itt leírtakat fenntartásokkal kezeljék! Emlékezzenek 2002-re, amikor az a mendemonda járta, hogy szegény Kovács a Köztársaság téri székház folyosóin járkál üvöltve, hogy miért verte meg a sors egy olyan tehetségte-

len barommal, mint Megyó, akivel tuti, hogy el fogják veszíteni a választásokat! Oszt mégis megnyerték. „Szemelvény az Index fórumából Sziasztok! Gyurcsány teljesen megzakkant, ma reggel felforgatta az egész kampánystábot, párat ki is rúgott. Pedig szóltak már neki, akikkel még szóba áll, hogy rossz az irány. Soha senkire nem hallgat, megy a saját feje után. Oyanokat szivárogtatunk ki, hogy 20 ezer meg 30 ezer sõt 45 ezer fõ aktivistája van az MSZP-nek. Röhej! Szentendrére plusz ötvenet (50!) szedtünk volna össze, és nem sikerült, Óváron pedig konkrétan egy sem volt! Az egész országban nincs háromezer használhaó szoci aktivista, és azok sincsenek eligazítva, csak a saját elképzeléseik alapján mozognak, kiprintelt ilyen-olyan nevekkel meg sms-ekkel bohóckodnak. A Fidesz négy éve készül erre a napra, eszméletlenül sokan vannak, mind-

jó ha figyelünk

szavazóit, szerinte három mondattal képes erre, hadd essenek ki, de neki kell az a pár százalék, mondta ma, de három napja még kétharmadot vizionált! De nem ezért írom ezt, hanem mert mindenkit kikészít idegileg, olyanokat mond, hogy ha a Hornnak lehetett balesete a legjobb pillanatban, akkor neki is lehet, még sokkal jobb is, meg hogy arra is el van szánva, hogy magára lövessen a kampány végén! Totál bekattant, ezt kapjátok ki!” egyiknek ki van osztva egy apró rész, arra gyúr hónapok óta. A Fidesz Szentendrén minden egyes szavazóját utolérte és elvitte! Bent mindenki tudja, hogy erre képesek országosan is, és akkor letolnak minket a pályáról, de Gyurcsánnyal nem lehet errõl beszélni, mert ordít, éjfélig tartó meetingeken keres felelõsöket, és senkinek nem hisz. Csak az mehet, amit õ talál ki, de már semmi nem tudja befolyásolni. Megkapta a Szonda vadiúj kutatását, nem adják ki, csak neki készült, totál csõd! Országosan négy százalék a Fidesz elõnye, a nagyvárosokban nem állunk rosszul, Pesten pl. egy tízessel húzunk, de Budán már a Fidesz áll jobban 5-tel. Eddig mindig volt kb. 45 olyan körzet, ahol tuti befutó volt az MSZP, ez most leolvadt 16-20-ra! Viágosan kielemezték neki, hogy csak akkor marad a koalíció, ha bejut az SZDSZ, és az MSZP megveri a Fideszt, de rajta kívül mindenki tudja, hogy ez lehetetlen, egyszerre nem tud összejönni! A Medián ki sem adta a soron következõ mérését, valami telefonos gyorskutatást vágtak össze, hogy valami arca legyen a dolognak, erre is Gyurcsány vette rá õket. És nem lehet vele beszélni, egy idegroncs, mindenkivel ordít, ma a rádióban egy katasztrófa volt, és égés, és úgy jött vissza, hogy milyen klassz volt! Most az volt a mai adag, hogy õ majd elveszi az SZDSZ

jó ha figyelünk

Nos, a terrorista fenyegetettséggel való felelõtlen játszadozás – lásd a Szabad Nép utódlapja hamarabb hozta nyilvánosságra a dolgot, mint a kormányzat – némileg alátámasztani látszik a fenti verziót, egyúttal igazolva látom azoknak a felvetését is, akik a beszari kormányfõt újabban csak, mint hazánk elsõ felelõtlen miniszterelnökét aposztrofálják.

Azonban ne bízzuk el magunkat, már ami a közvélemény-kutatások eredményeit illeti. A láncszavazás elleni közös fellépés szükségességébe is feltûnõen hamar egyeztek bele a szocialisták. Ki tudja, talán már kidolgoztak egy vadiúj módszert, amirõl majd csak 2010-ben, az akkori egyik Célpont adásból értesülünk majd? Persze, ha nem mentek volna bele, a gyanú bélyegét végképp magukra sütötték volna, nem nagyon volt más választásuk. Igaz, a pályafutását az egykori Veszprém megyei párthóhér melletti lóti-futiként kezdõ Szekeres Imre egy 42-fogas amerikai fogpasztamosoly kíséretében azt feltétlenül szükségesnek tartotta kijelenteni, hogy márpedig a szavazókörökbõl adatok és információk semmiképpen sem kerülhetnek ki, mer’ hogy az micsoda dolog. Csak egy kérdés így közbevetõleg: Tessék mondani, kinek is volt 2002-ben párhuzamosan mûködtetett számítógépes rendszere a választásokon? Jó reggelt! Ébresztõ Magyarország! Amit szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek! Ez már nem is az emberek lenézése, ez már nem is a határtalan pofátlanságnak az õ mocskos aljassággal vegyítése, ez már nem is kettõs mérce a négyzeten. Ez maga a megtestesült gonoszság, amely tökéletesen tudatában van annak, hogy ebben a következmények és tartás nélküli országban gyakorlatilag mindent megtehet. Mert az õ országában övé a hatalom, és a … Na NEEEEM!!! A dicsõség nem az övék, mindörökké meg aztán végképp NEM! A Nemzetesasszony szellemes aposztrofálását idézve, a mi kommunistánk, Csintalan Sándor szokta volt emlegetni meglehetõsen sûrûn képernyõs szereplései alkalmával, hogy OV és a Fidesz a tüske a köröm alatt. Véleményem szerint nem is annyira a Fidesz, mint inkább Orbán Viktor az, aki nem lehet próféta a saját hazájában, az õ ellehetetlenítésére, hiteltelenítésére mozgatnak meg most minden követ azok, akik számára mindenképpen elkerülendõ az, az új gyarmatosító globalista gazdasági körök számára minden bizonnyal érzékelhetõ profitveszteséget okozó eseményfolyamat, melyet egy nemzeti húrokat pengetõ karizmatikus vezetõ elkezdhet a térségben, és amely folyamat, ha területileg nem is, de gazdaságilag mindenképpen visszaállíthatná az egykori Nagy-Magyarország középhatalmi státuszát a Kárpát-medencei térségben. Na, ez megint jó hosszúra sikeredett, de valahol itt van az eb elhantolva. Az egészben az a legérdekesebb, hogy kontinensünk mûveltebbik felén a polgári kormány feje által a vén Európa életerejének visszaadásához, felélénkítéséhez kínált – Made in Hungary – „Széchenyi Terv” értõ fülekre talál, pedig a narancsos pártelnök ott sem 29

mond mást, mint itthon. Munkahelyteremtés, kis- és közepes vállalkozások, valamint a családok támogatását. Ezzel megállítható lenne a gazdasági és a demográfiai hanyatlás, elöregedés is. Ilyen pofonegyszerû ez, és lám, ha nem kommunisták ülnek veled szemben a tárgyalóasztalnál, egybõl értik a lényeget. Igaz, az õ hazájukban nem uralkodott több évtizeden keresztül a morálisan teljesen megalázó, gazdaságilag pedig teljesen a non-profitabilitásra törekvõ (emlékezz a meggymagosra!) államszocializmus proletárdiktatúra képében. Ahogyan azt Bódi Lajos, mûvésznevén Tüdõ, az erõcsávó mondaná: „Árnyalatnyi különbség, nincs jelentõsége”. A magánszocializmust több tízmilliós luxusverdák hátsó ülésérõl menedzselõ limuzinszocialisták és elmaradhatatlan oldalnehezékük, a számára csak térképként funkcionáló táj fölébe helikopteren szálló, pumaugrató, tõkét eredeti módszerekkel felhalmozó, egykoron az állampárti csöcsökön csüngõ mai vadkapitalisták tökéletesen tisztában vannak azzal, ha – politikai értelemben – levadásszák, ahogyan manapság szoktak fogalmazni – az ellenzék vezérét, szétszalad a nyáj. Szokatlan nekik az, nem tudják, de nem is akarják megérteni, vagy felfogni, mit jelent az, ha valakit megbecsülnek, tisztelnek, ne adj’ Isten szeretnek (!) az emberek. Tömegesen mennek el azokra a gyûlésekre, ahol az illetõ beszédet mond és megtapsolják. És ami a lényeg! Nem azért mennek ki ezekre a tömegrendezvényekre, mint annak idején az átkosban, mert ki kellett menni, különben felírtak, hogy nem voltál ott, másnap aztán megnézhetted magad, mert kérdõre vontak, hogy az elvtárs (vagy az elvtársnõ) miért nem volt ott. Nem. Ezek az emberek önként mennek – igen, ráadásul ilyen nagy számban – ezekre a rendezvényekre, nem kell õket kihajtani. És nem azért tapsolnak, mint annak idején – ahogyan azt az édesanyám mesélte – a Rákosi-érában, amikor ott álltak mögöttük a figyelõk, hogy tapsolnak-e vagy nem, mert ha nem, akkor bevittek vagy jött érted a fekete autó. Nem. Ezek az emberek önként tapsolnak ezeken a rendezvényeken és önként lobogtatják a nemzeti színû zászlók erdejét egy olyan országban, ahol még ma is atrocitások érhetnek, amikor végigmész az utcán egy magyar zászlóval. Persze, azok, akiknek buszokon kell odaszállítani a nagy nehezen összefogdosott aktivistákat, és akik elõtt fizetett statisztéria lobogtatja az IGEN… feliratú táblákat, azok ezt sosem fogják megérteni, pénzért csak egy látszatvilágot tudnak kreálni maguknak, amely az elsõ adandó alkalommal, amikor az õszinteség felüti a fejét, pillanatok alatt összeomlik. Elég hozzá egy hangos füttyszó, egy pfújolás, vagy éppen egy orrba vert fiatalkorú kislány. 30

jó ha figyelünk

Persze azt nem tudom megmondani, hogy ez az önkéntes rendezvényre járás meddig lesz még divatban a polgári oldalon, mióta március 15-én kihívóan megmutatták nekünk a kommandósokat, azóta e tekintetben kissé pesszimistább lettem. jó ha figyelünk

Ezzel szemben derék posztkommunistáinknál csak apróbb változások figyelhetõk meg. Ma már nem jön érted a fekete autó, ma már nem lövetnek. Bár, és itt ismét csak március 15-ére kell hivatkoznom, ki tudja mi minden nem történik még?

Az anyagelvûség ostobán önzõ haszonlesésére alapozva próbálják megvásárolni a népszerûségüket. Minden szinten szinte minden! A saját véreivel minõsíthetetlen hangon ordítozó, tescós szatyrokat osztogató id. Gáspár Gyõzõtõl az A8-as hátsó ülésérõl észt és demokráciát osztogató beszari mûminiszterelnökig bezárólag. Miközben a hórihorgas ripacs fesztelen hangulatban tréfálkozik a szónoki pulpitus mellõl, megpróbál spontánul laza lenni, vidék-Magyarország létminimum alsó szélén tengõdõ kisnyugdíjasaival, hasonlatosan a rigalánchoz, mert hát az IGEN MSZP! Feliratú táblákat elõre megkoreografált jelre mozgató statiszta fiatalokon kívül az ifjú korosztály nemigen látogatja ezeket a rendezvényeket, Francisco arra buzdítja a helyieket, hogy szavazzanak Nagy Imrére. Utána kapcsol csak, hogy elszabta a dolgot, itten bizony nem egykori elõdjérõl van szó, a forradalom miniszterelnökérõl, hanem bizony csak Németh Imrérõl, arról a bukott mezõgazdászról, akit annak idején még õ maga rúgott ki páros lábbal a Földmûvelésügyi Minisztérium élérõl és a kormányából is úgy, hogy a lába sem érte a földet. Igen, ezt megcsináltad! Vazze. Istenkém, apró baki, a hangulatemberekkel ilyesmi gyakran elõfordul. Apró hab az egyre apróbb tortán, hogy a kínos szituésön éppen abban a választókörzetben következett be, ahol a Hír Televízió stábja leleplezte a nép ajkán csak „kocsmaláncként” ismert és Ron Werber által tökélyre vitt választási csalást. Mindeközben nincs új a nap alatt. A kalapos hölgy igyekszik megfelelni az új partner elvárásainak, sietve ki is jelenti, Orbánnak mennie kell! Vagy õ lesz a miniszterelnök, vagy senki más! Szerénységénél talán már csak szépsége az, ami imponálóbb. Tudom, hogy a hála, hát az bizony nem politikai kategória. De ha visszaemlékszünk négy esztendõvel ezelõttre, az MDF bizony akkor sem jutott volna be a Fidesz segítsége nélkül, amely párt gyakorlatilag a hátán vitte be õket az ország házába. Nem mondom, hogy Ibolya asszony holnaptól vegyen magára csadort és napjában legalább tízszer boruljon le a földre Mekka felé és mondjon el hálaadó imát a Fidesz és Viktor király lelki üdvéért, de azért talán nem kellene ekkorákat belerúgni az egykori szövetségesbe. Nem biztos, hogy kifizetõdõ. Bár itt most már a fene se ismeri ki magát. Az MSZP újabb szatellit-pártot szeretne magának, kóstolgatják is egymást rendesen az MDF-fel, mindeközben a Szövetség – ez aztán a képzavar a javából – szép lassan magára marad. Pedig nem kellene, hogy így legyen. Ha kell fû alatt, de éppen itt lenne az ideje felvenni a kapcsolatot a Harmadik út31

tal, mert könnyen úgy járhatunk, hogy a választások végeztével az Örömóda magasztos sorai helyett – Fletó legnagyobb örömére – a Ripacsok címû film Nadrágdalának jól ismert refrénjét szajkózhatjuk csak: „Egyedül nem megy…” Ezért fontos az, hogy mindenki, aki él és mozog, elmenjen szavazni és a jó helyre húzza be azt a nyavalyás X-et! És az is nagyon fontos, hogy az elsõ forduló után még nincs vége, még nem lazíthatunk! Ezt senki ne felejtse el! És még valamit: KÉSZÜLJETEK! Isten áldja Magyarországot! A szocialista nagyváros öntudatos polgára

EVA, MI A? Ha valakit igazán érdekel, hogyan is állunk valójában az európaisággal, az próbáljon meg vállalkozóként jelzáloghitelt fölvenni. Kicsit szégyellem, de a nagygyûlések fõszezonjában, a választási kampány tetõpontján, az ország sorsának ki tudja, hány évre történõ ilyen-olyan elrendezõdésének küszöbén olyan piszlicsáré dolgokkal kezdtünk el családilag foglalkozni, mint a lakásvásárlás. Jelzáloghitellel súlyosbítva. Pedig próbált errõl mindenki lebeszélni minket, s még a köztudottan szocialista szimpatizáns ismerõsünk is azt javasolta, hogy várjuk meg a választások eredményét, mert ha a Fidesz nyer, akkor biztos elõnyére változik a hitelezési rendszer, õk is költöznének nagyobba, de taktikusan kivárnak. Mondtam is neki, hogy nem irigylem a helyzetét, mert most majd vacillálhat a szavazófülkében, hogy második Gyurcsány-kormány vagy álomotthon. No mindegy, így jár, aki az MSZP-t támogatja. Tehát belevágtunk. És az máris kijelenthetõ, hogy hiába volt az ismerõsi, baráti intés; tök fölösleges lett volna totojázni, mert ha akarjuk, ha nem, mindenképpen áthúzódik az egész cirkusz a következõ kabinet regnálásának idõszakára. Sõt, ahogy állnak a dolgok, még az is lehet, hogy ciklusokon átívelõ problémával van dolgunk. A helyzet a következõ: a feleségem GYES-en van, én meg evás vállalkozó vagyok. Elméletileg mi lennénk az álompár, hiszen a baloldali kormány szívének jelentõsebb csücskét a kismamák foglalják el, az eva meg az elmúlt négy esztendõ legnagyobb sikertörténete, legalább is mindig, mindenhol ezt hallani az egyszerûsített vállalkozói adóról. A valóság ezzel szemben kiábrándító. A kismama, akit a törvény szerint a munkaadó köteles eredeti munkakörébe visszavenni, a bankok számára nem létezõ személy. Vagy ami még rosszabb: kolonc, mert csak viszi a pénzt. A kicsirõl már nem is beszélve, arról is az anyuka tehet, ugyebár, még egy éhes száj, ami jelentõsen rontja a família anyagi helyzetét, hitelminõsíthetõségét. Álompárosunk tehát banki szemszögbõl máris romokban hever. Pedig a reklámokban milyen vidám és egyszerû minden: Nyuszómuszó, kiscipõ, sorban állás nélkül, sõt, telefonon, interneten, egy kattintás, kettõ, és már hurcolkodnak is a boldog ügyfelek. De ilyen könnyen nem adjuk föl, mi hiszünk Európában, hogy csak nem véletlenül tartottunk oda másfél évtizeden keresztül. Körtelefon. Tíz bank, tíz callcenteres ifjú hölgy. Szerintünk a képlet nem túl bonyolult, szerintük érthetetlen. Hogy micsoda? - kérdik. evás vállalkozó - felelem egyre fáradtabban. Mert nem tudják. És mivel nem tudják, így azt sem képesek elárulni, hogy van-e esélyem náluk, mármint a banknál, amely a felelõs pozícióba emelte õket. És akkor tekintsünk el attól az apróságtól, hogy ügyfélkapcsolatos munkatársként fogalmuk sincs az ügyfelekrõl. Nézzünk a hölgyekre magyar állampolgárként. Hálló, jó reggelt kívánok! Hol teccettek az elmúlt négy esztendõben élni? Jó, tudom, hogy nem mindenkit érdekel egyforma intenzitással a közélet, de ha még a vízcsapból is folydogáló eva sincs meg, akkor mit gondoljunk az egyéb ügyekrõl. Április 9-én egyébként választás lesz, de a callcenteres kishölgyeknek inkább nem ajánlanám a programot. Házibuli, kirándulás, ilyesmi inkább, amit az SZDSZ ajánl egy héttel korábbra.

Forrás: Dévényi István – Heti Válasz

32

jó ha figyelünk