Ára: 1,50 hrivnya
2013. április 18.
16
Fizesse elő a Kárpátinfót!
Tv
AJÁNLÓ
Jótékonysági koncert Dercenben
Pangás és jólét egyszerre?
Késnek a tavaszi munkálatok
7. oldal
Beszélgetés Kovács Eleonórával
Legyen Ön is a partnerünk! 6. oldal
Figyeljünk oda a vérnyomásunkra!
5. oldal
5. oldal
2. oldal
Lucenko folytatja a politizálást
derceni református gyülekezet tiniklubjában született az ötlet, hogy a fiatalok valami maradandót hozzanak létre. Amikor éves programtervet állítottak öszsze, elhatározták, hogy jótékonysági koncertet szerveznek egy nemes cél érdekében. A falu lelkipász-
Index 08776
is 22-28. il r p á r o s -mű
17. évf. 16. szám
A
Figyelem!
Versünnep Nagyberegen
„Nem megyek én innen sehova”
tora, Zsukovszky Miklós Bereg megyei esperes örömmel fogadta a lelkes kezdeményezést, és segített meghatározni, hol lenne a legjobb helyen a majdani adomány. Így esett a választás a Mezővári határában épülő rehabilitációs központra. Folytatás a 3. oldalon
Anya és lánya N A
nagyvilágban, és szűkebb pátriánkban is olyan sok gyermek él magára hagyottan. Vannak, akiket kórházban felejtettek, vannak, akik később kerültek állami gondozásba, mert vagy
árván maradtak, vagy olyan körülmények közé születtek, hogy a gyermekvédelem jobbnak látta, ha a kisded érdekében inkább gyermekotthonban helyezik őt el. Folytatás a 4. oldalon
Legyen egészséges, ami finom
I
mmáron harmadik éve jelen van az ukrajnai piacon a török Yüksel vetőmagtermelő vállalat. Az anatóliai székhelyű cég a világ 41 országában forgalmazza termékeit, s legin-
kább az általa kínált szaporítóanyagok egyenletes minőségével, a fajták betegségekkel szembeni ellenállóságával hívta fel magára a termelők figyelmét. Folytatás a 6. oldalon
apjainkban az internet világának, a különböző közösségi oldalak térhódításának vagyunk tanúi. Már rég leszoktunk a kézzel
írott üdvözlőlapok küldéséről. E-mailben, sms-ben, szkájpon vagy fészbukon egymondatos jókívánságainkhoz esetleg még hangulatjeleket társítunk, vagy
csatolunk egy képeslapot, egy előre megfogalmazott szöveget… Ennyit még el is olvasunk… Talán még az előfizetett heti egy-két újságot is átlapozzuk… De mind
Rendhagyó történelemóra, játszóház, mesevarázs…
ritkábban veszünk kezünkbe egy-egy könyvet, még ritkábban verseskötetet… Ez talán a költészet napján oldódik kissé... Folytatás a 3. oldalon
B
izonyára hosszú ideig emlékezetes marad valamennyiünk számára a Verbőci Középiskolában megtartott költészetnapi rendezvénysorozat és az ezzel kapcsolatos ajándékozási ünnepség. A Kárpátaljai Magyar Iskolai Könyvtárakért Alapítvány vezetői ezúttal az ugocsai település iskolájába hozták el adományukat: 550 értékes könyvet, köztük lexikonokat, albumokat, szótárakat, ifjúsági regényeket, meséskönyveket. A könyvadományt hozó csapattal írók, színészek és zenészek is érkeztek, akik rendhagyó történelemórát, zenés irodalmi játszóházat tartottak. Gáspár Ferenc, számos történelmi tárgyú regény szerzője nem csupán könyveit hozta el, emellett számos korhű használati tárgyat és fegyvert is bemutatott előadás közben. Folytatás a 3. oldalon
2
Közélet
2013. április 18.
Amiről beszélnek
Az ukránok többsége nem támogatja az államfő politikáját Erre a megdöbbentő következtetésre jutottak a Razumkov Központ kutatói a múlt hónapban lebonyolított szociális közvélemény-kutatás folyamán. Közel ugyanennyien nem támogatják a kormányfő és a Legfelsőbb Tanács elnökének tevékenységét sem. 2012 decemberéhez viszonyítva, az ország három vezetője tevékenységével elégedetlenek aránya 44,9ről 52,7 százalékra nőtt. A lakosság 54,9 százaléka elégedetlen a parlament tevékenységével. A kormány munkájával a megkérdezettek 52,4, a parlament munkájával 52,4 százaléka nincs megelégedve. A pártok vezetői közül a legtöbben Vitalij Klicskónak (18,3 %), Arszenyij Jacenyuknak (11,8 %), Julija Timosenkónak (11,0 %), Oleg Tyahnyiboknak (11,0 %) hisznek. A legkevésbé Viktor Juscsenkónak, Natália Korolevszkajának, Volodimir Litvinnek, Petro Szimonenkónak és Szerhij Tihipkónak. Viktor Janukovics államfő tevékenységének elutasítása először 2011 októberében emelkedett 50 százalék fölé, de aztán az Európai Labdarúgó Bajnokság folyamán jelentős mértékben javult, 2012 júniusa óta azonban újra fokozatosan nőtt, és szeptembertől ismét 50 százalék fölé emelkedett. A Razumkov Központ összesen 2010 tizennyolc évnél idősebb embert kérdezett meg Ukrajna minden megyéjében, Kijevben és a Krími Autonóm Köztársaságban, összesen 132 településen, közöttük 79 városban és 53 faluban, a közvélemény-kutatás hibaszázaléka mindössze 2,3. Nem kevésbé aggasztóak a Reiting Szociális Csoport által végzett közvélemény-kutatás napokban közzétett eredményei. Kiderült, hogy az ukránok 43 százaléka valamilyen más európai országban szeretne élni, mégpedig 30 százaléka Oroszországban, 21 százaléka Fehéroroszországban, a többiek különböző nyugati államokban. Egyébként már most sok ukrán állampolgár él és dolgozik külföldön. Erről tanúskodik az, hogy a múlt évben a külföldön dolgozók hivatalosan 7,5 milliárd dollárt utaltak át Ukrajnában élő családjaiknak, ezen kívül illegálisan további 1 milliárd dollárt. Ez jóval több, mint az Ukrajnában tavaly befektetett külföldi tőke, amely mindössze 6 milliárd dollárt tett ki! Ezeket az adatokat egyébként Ukrajna Nemzeti Bankja tette közzé. A külföldről jövő átutalások több mint 70 százaléka tavaly hét országból érkezett, a legtöbb Oroszországból (2,3 milliárd dollár, vagyis 18,2 százalék-
kal több, mint 2011-ben). A külföldről érkezett pénzátutalások 40,1 százaléka tavaly a FÁK, 34,9 százaléka az Európai Unió országaiból érkezett. A világ más országai közül az Amerikai Egyesült Államokból (9,3 %) és Németországból (6,2 %) utalták át a legtöbb pénzt Ukrajnába. A közvélemény-kutatások szerint az ukránok többsége jelenleg a parlament tehetetlenségével indokolja az ország vezetői iránt tanúsított bizalmatlanságát. Az új Legfelsőbb Tanács magalakulása óta eltelt első száz nap alatt mindössze kilenc napot ülésezett az állandósult ellenzéki bojkottok miatt. Vitalij Klicsko frakciójának tagjai például februárban csaknem három héten át tartották megszállva az üléstermet, az ellen tiltakozva, hogy a kormánypártiak hiányzó képviselőtársaik helyett is szavaztak. Márciusban az ellenzék azért bojkottálta és tette lehetetlenné a parlament ülésezését, mert megfosztották mandátumától Szerhij Vlaszenkót, Julija Timosenko volt kormányfő védőügyvédjét. Három ellenzéki erő, az Arszenyij Jacenyuk vezette Batykivscsina (Haza), a nacionalista Szvoboda (Szabadság) és Vitalij Klicsko UDAR (Csapás) frakciójának tagjai az ellen tiltakoztak, hogy a parlamenti többség bizonytalan időre elhalasztotta a kijevi főpolgármester és tanács választásának időpontját. Egyébként a fővárosnak már közel egy éve nincs főpolgármestere. Viktor Janukovics kormányfő a múlt héten tehetetlenséggel vádolta a parlamentet, szerinte emiatt nem lehet végrehajtani az ország gazdasági és szociális helyzetének javítására irányuló célkitűzéseit. Ezért nem zárta ki annak lehetőségét, hogy feloszlatja a Legfelsőbb Tanácsot, idő előtti parlamenti választásokat ír ki. „Kemény lépésre szánhatom el magam, mondta az államfő, de csak végső esetben. Nem vagyunk olyan gazdagok, hogy folyton választásokat rendezzünk”. A parlament feloszlatására, új választások kiírására azonban a politikai elemzők többségének véleménye szerint aligha kerül sor. Annál is inkább, mert maga az államfő is tisztában van azzal, hogy az új választások következtében legfeljebb lényegtelen arányban módosulna a legfelső törvényhozó szerv összetétele, vagyis tulajdonképpen semmi nem változna. A Legfelsőbb Tanácsnak működnie kell! Nem lehet a végtelenségig elodázni az ország és az emberek számára égetően fontos törvények elfogadását!
-i-gy
Mi lesz az ellenzékkel?
Lucenko folytatja a politizálást Számos kérdést vet fel Jurij Lucenko egykori belügyminiszter, ellenzéki politikus szabadon bocsátása. Április 7-én Viktor Janukovics rendeletével kegyelemben részesítette az ex-minisztert, Georgij Filipcsukkal, egykori környezetvédelmi miniszterrel együtt. Az Európai Unió azonnal reagált a hírre, a politikusok pozitív előrelépésnek nevezték a kegyelmet. Máris elkezdődött a találgatás, hogy vajon lehet-e köze az amnesztiának és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) újabb hitelcsomagja körül kialakult bonyodalomhoz? Ami Ukrajna nemzetközi megítélését illeti, valóban pozitív lépésként fogható fel ez a fejlemény, az exminiszter szabadon engedése azonban komoly belpolitikai átrendeződésekhez is vezethet. Jurij Lucenko nem sokkal a börtönből való távozása után bejelentette: viszszatér a nagypolitikába... Jurij Lucenko első nyilatkozataiban arról beszélt, hogy nincsenek elnöki ambíciói, nem fog részt venni a 2015-ös elnökválasztáson, nem akar bosszút állni senkin, ugyanakkor vissza szeretne térni a nagypolitikába. Véleménye szerint a politikai döntések nem az Elnöki Adminisztrációban, nem a Legfelsőbb Tanács-
ban zajlanak, hanem a tereken, vagyis felszólította az embereket arra, hogy bátran harcoljanak a jogaikért. Arra a kérdésre, hogy véleménye szerint szükség van-e az államfő leváltására, Lucenko azt válaszolta, hogy az elnöknek mindenképp távoznia kell, de a megfelelő létkörülményekhez ez még meszsze nem elég. Az ex-miniszter szabadon engedésére elég szűkszavúan reagáltak az ukrajnai ellenzéki politikusok, egyelőre nem tudni biztosan, hogy miért. Maga Lucenko már hosszabb távlatokban gondolkodik és kijelentette, hogy Ukrajna problémáinak megoldását nem a parlamentben tevékenykedő politikai erőknek kellene véghezvinni. Olyan emberekre van szükség, akik készek dolgozni egy új ország tervén, és ezen emberek munkájának koordinálását magamra vállalom – mondta az egykori belügyminiszter. Ezek a szaval egyben azt is jelentik, hogy a jelenlegi po-
Elkezdődött a polgármesterválasztási kampány Hivatalosan is elkezdődött Beregszászon az ukrán parlament által 2013. június 2-ra kitűzött polgármester-választás kampánya, amely kemény küzdelmet vetít előre a két nagy kárpátaljai magyar szervezet jelöltjei között. Az előre hozott polgármester-választást azért kellett kiírni Kárpátalja „legmagyarabb” városában, mert a tavaly őszi ukrán parlamenti választásokon mandátumot szerzett Gajdos István korábbi polgármesternek, egyben az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnökének – az ukrán törvények értelmében – le kellett mondania közhivatali tisztségéről. A kárpátaljai ukrán média várakozása szerint kemény küzdelem várható a beregszászi választáson, amelyre a régióban képviselt legtöbb ukrán párt saját polgármester-jelöltet állít. Választási szakértők úgy vélik, akár tíz jelölt is ringbe szállhat a tisztség elnyeréséért. Legszorosabb verseny várhatóan a két ellenlábas magyar szervezet, az UMDSZ és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) polgármesterjelöltjei között bontakozik majd ki. Az UMDSZ részéről induló Babják Zoltán, Beregszász első polgármester-helyettese sajtónyilatkozatában kifejtette: az új polgármesternek rendkívüli feladatokkal kell megbirkóznia, mivel jó esetben 2-2,5 éve lesz programjának megvalósítására. Mint mondta, ennek ellenére nagyon komolyan veszi a kampányt és programjának megvalósítását, hiszen nem csak az UMDSZ, hanem a vele szövetséges kormányzó Régiók Pártja (PR) is az ő jelölését támogatja. Választási programja fontos pontjának nevezte azoknak az embereknek az egymáshoz közelítését, akik fontos szerepet játszanak Beregszász társadalmi, kulturális és gazdasági életében. Hangsúlyozta, hogy megválasztása esetén nem fogja megengedni semmilyen szélsőségeseknek a nemzetiségek közötti uszítás folytatását. A KMKSZ jelöltje, Orosz Géza, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola gazdasági rektorhelyettese a médiának azt mondta: választási programjában hangsúlyosan szerepel az ukrán nyelvtörvény alkalmazásának kiszélesítése, különös tekintettel a magyar anyanyelvű oktatásra. Úgy vélte, javítani kell a katasztrofális helyzetben lévő közműszféra működésén, mert – mint fogalmazott – Beregszászon kritikán aluli a vízellátás és az utak állapota. Szerinte javítani kell a város polgármesteri hivatalának tisztviselői állományán is, olyan szakemberek kinevezésével, akik képesek a megfelelő döntések meghozatalára.
Forrás: MTI
litikai hatalom és az ellenzék mellett Lucenko minden bizonnyal egy “harmadik erő” létrehozásán fog tevékenykedni. A jelenlegi ellenzéki vezetőkről (Arszenyij Jacenyuk, Vitalij Klicsko
és Oleg Tyahnibok) kritikusan szólt, ugyanis szerinte egyikükben sincs meg minden olyan tulajdonság, amelyek egy ország vezetéséhez szükségesek. Éppen ezért a politikus megerősítette, hogy egy új erő létrehozásán fog dolgozni, de az semmiképp sem a jelenlegi ellenzéki pártok alternatívájaként fog funkcionálni. Nem szeretnék az ellenzék negyedik vezetője lenni – nyilatkozta Lucenko. Maga az elkép-
zelés érdekes, az viszont kérdéses, hogy ha nem ellenzéki politikai erő lesz, hanem mindössze valamilyen mozgalom, akkor mégis milyen hatás várható a tevékenységétől? Koszty Bondarenko politológus úgy véli, hogy Jurij Lucenko társadalmi mozgalmához főleg azok fognak majd csatlakozni, akik elégedetlenek a jelenlegi ellenzéki politizálással. Az elemző szerint mindenek előtt az ellenzékből kivált politikusok csatlakozhatnak hozzá, főleg a Batykivscsinából. A politológus Lucenko egyik lehetséges szövetségeseként említette meg Petro Porosenkót, aki jelentős személyiségnek számít Ukrajnában, mind gazdasági, mind pedig politikai téren. Hogy mennyire alakíthatja át a jelenlegi politikai erőmegoszlást Lucenko új társadalmi mozgalma, illetve esetlegesen politikai pártja, egyelőre nehéz lenne megmondani. Ugyanakkor Jurij Mihalcsisin szvobodás képviselő máris arról beszélt, hogy Lucenko új tömbje a jelenlegi ellenzéki erők meggyengítését, felbomlását fogja eredményezni és ezzel együtt az elnökpárti politikai erők malmára fogja hajtani a vizet. Volodimir Kornyilov politológus szerint Lucenko mindenképp meg fogja bontani az ellenzéki sorokat, és egyáltalán nem kizárt, hogy az államfő éppen emiatt részesítette kegyelemben...
Újlaki László
Egyháztanácstagok lelki napja
Együtt megerősödni Krisztusban
A Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye Beregszászi Esperesi Kerületének lelki napját tartották április 13-án a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban. Erre a napra az egyházközségek képviselőtestületének (egyháztanácstagok) tagjai gyűltek össze lelki megerősödésre. Köszöntőjében Pősze Roland atya elmondta,
benne élők feladataira irányította a figyelmet. Milyen az Egyházképem? Hogyan válok Egyházamnak, egyházközségemnek javára és fejlődésére? Ezekre a kérdésekre kereste a választ, és eddigi tapasztalatait megosztva az egyháztanácstagok életére, annak példamutató voltára hívta fel a figyelmet. A nap végén Szent Liturgiában adtunk hálát az együtt
hogy a Szentírásban, mind az Ó- és Újszövetségben találunk leírásokat a helyi közösség vezetésére. Ebben a kiválasztás és a hit megőrzése kap nagy hangsúlyt. A lelki nap vezetője Seres Péter atya volt (Magyarország, Levelek). A nap mottója: Együtt megerősödni Krisztusban. Péter atya elmélkedéseiben az Egyházra és a
töltött napért, és kértük az Istent, hogy erősítsen meg minden egyháztanácstagot munkájában, hogy azt hivatásszerűen tudják megélni. Reméljük, hogy Krisztusban megerősödve a megkezdett munkát mindenki a saját egyházközségében tudja tovább folytatni.
Egy résztvevő
3
Tükör Versünnep Nagyberegen
„Nem megyek én innen sehova” Elejét lásd az 1. oldalon Örömünkre szolgál, hogy a Magyar Költészet Napján – április 11-én – sokan megállnak a mindennapok forgatagában. Elmennek egy-egy találkozóra, versmondó versenyre. Mert lelkünk kívánja a feltöltődést, a felüdülést, áhítjuk a szép magyar szót, a tiszta gondolatokat, tiszta érzéseket… S ezekre nagy poétáink műveiben rá is lelünk… Idén immáron tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Nagyberegi Költészeti Napokat, melyen a korábban járási szinten megrendezett szavalóversenyek dobogós helyezettjei mérettettek meg. Igazi élmény volt hallgatni őket. A szervezők – a helyi középiskola és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség – ezúttal Petőfi Sándor születésének 190. évfordulója alkalmából a címben foglalt idézetet választották a rendezvény mottójául, illetve a versünnepen kötelező versként ezt a Petőfi-verset szavalták a megmérettetés résztvevői. A megjelenteket Vass Irén magyartanár üdvözölte, aki a vendégek és résztvevők köszöntése után – jó tanácsként a versmondóknak – Kosztolányit idézte: „A vers néma. Adj neki hangot! A vers a könyvben halott. Keltsd életre! Mi a szavalás? A vers feltámasztása papírsírjából.” És idén sok versmondónak
ez sikerült is… A bírálóbizottság – Beregszászi Anikó, a Rákóczi-főiskola tanára, a zsűri elnöke, Weinrauch Katalin gyermekíró, Füzesi Magda költő, Ivaskovics Viktor, a Kárpátaljai Magyar Drámai Színház művésze, Balogh Lívia, a főiskola tanára – a következő eredményt hirdette ki: első helyen a viski Szeles Evelin végzett (Czébely Lajos tanítványa). Második lett Kovács Péter, az Ungvári Drugeth Gimnázium diákja (felkészítője Kövy Márta). A harmadik helyen
a Rákóczi-főiskola elnöke. – Bátyúban Bagu Balázs indította el a költészetnapi rendezvénysorozatot. Ezt később felkarolta a KMPSZ, így megyei rangra emelkedhetett. A nagyberegiek csatlakozása után immáron felváltva szervezik meg a költészetnapi rendezvényt: páros években Bátyúban a középiskolások, páratlan években Nagyberegen az általános iskolások verskedvelőinek találkozójára kerül sor. Az elnök asszony nagyra értékelte azt a gazdag lírai örökséget, amit magyar
a csongori Marton Rebeka (tanára Nagy Sándor) és a kisgejőci Varga Brigitta (felkészítője Perdukné Czurkó Ibolya) végzett. A szép élmény mellett valamennyien értékes ajándékokkal – festményekkel, szőttesekkel, könyvekkel stb. – lettek gazdagabbak, és a legjobbak még táborozási lehetőséget is kaptak a KMPSZ-től. A költészet nem csupán a versről szólt egykoron. A szovjet érában számunkra ez volt a magyar ünnep – mondta köszöntőjében Orosz Ildikó, a KMPSZ és
költőinktől kaptunk. „Itt van jussunk borban és búzában” – idézte Füzesi Magdát, egyben hangsúlyozta anyanyelvünk és magyarságunk megmaradásáért tett erőfeszítéseink fontosságát. Mit jelent a költészet, ha a magyar kisebbségben él? – tette fel a kérdést Dr. Kerekes Henrietta, a Beregszászi Magyar Konzulátus konzulja. Aki a választ is keresve kifejtette: a magyar költészet, a magyar nyelv az az erő, amely megtart bennünket nyelvünkben, hitünkben és kultúránkban, nyelvi
Jótékonysági koncert Dercenben Elejét lásd az 1. oldalon Április 14-én a derceni kultúrházban gyűlt össze a falu apraja-nagyja, hogy megnézze a fiatalok által összeállított műsort. Nem kis meglepetésre, minden úgy történt, ahogy összeszokott rendezvényszervezők keze alól kerülnek ki fellépések. A koncert vendégei színvonalas műsort láttak a kultúrház tánccsoportjától, a derceni népi együttestől, a gyülekezet gyermekkórusától, valamint a nagyberegi és kovászói művészkerékpárosoktól. Ez utóbbit kivéve valamennyi fellépő derceni volt, és valamenynyien önzetlenül vállalták a fellépést. Az alulról szerveződő kezdeményezés az összefogás szép példáját állította elénk. A jótékonysági koncert bevétele meghaladta a tizenegyezer hrivnyát. A műsor kezdetén Zsukovszky Miklós esperes-lelkész az 1Kor 13 szeretethimnuszát olvasta föl.
A szeretetről hiába beszélünk, hiába elmélkedünk – a szeretetet gyakorolni kell, fogalmazott. Majd megköszönte a jelenlévőknek, hogy eljöttek gyakorolni a szeretetet. Ez pedig a lehető legnagyobb dolog, amit az ember megtehet – tette hozzá –, mert ezt a cselekedetet megáldja az Isten, de ha nem tesszük, számon is kéri... Bíró Lajos járási képviselő is köszöntötte a jótékonysági műsor vendégeit. Beszédében hangsúlyozta, hogy a részvételi szándék a lényeg, nem az összeg nagysága, amit a perselybe dobunk, hisz Isten látja, milyen szívvel és miből adjuk azt. Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke hálás szívvel köszönte meg a szervezőknek az igyekezetet, hogy szívükön viselték és
sokakhoz eljuttatták a rehabilitációs központ ügyét. A fogyatékkal élő gyerekek sorsa nagyon nehéz, mondta, a mi feladatunk több an-
nál, hogy egyszer odaadjuk pénzbeli adományunkat. Tekintsük feladatunknak azt is, hogy imádkozzunk! Azért, hogy a megszületendő gyermekek egészségesek legyenek, és azért, hogy azok a gyermekek, akik valamilyen rendellenességgel jönnek a világra és igen sok megpróbáltatásban van ré-
2013. április 18.
és nemzetiségi elnyomás idején akár cinkos egybekacsintással megerősít bennünket megkérdőjelezhetetlen egybetartozásunkról, az illyési „haza a magasban” örök igazságában. A költészet határtalan, egy vers, egy gondolat, ha azt magunkénak érezzük, a szívünkben él, arra egész életünkben, bárhová kerüljünk, emlékezni fogunk, mondta. Köszöntötte a résztvevőket Medvigy István megyei képviselő is. A házigazdák nevében Géczy Tihamér iskolaigazgató kívánt sok sikert a versenyzőknek és mondott köszönetet a támogatóknak. A szabadon választott és a kötelező versek között csodálatos élménynyel gazdagították a nagyérdeműt a nagyberegi diákok, akik Petőfi korát idézték meg a színpadon prózában, versben, táncban és énekben. Köszönet az élményért a felkészítő tanároknak: Vass Irénkének, Dencs Ildikónak, Szamborovszky Józsefnek. Meg Prófusz Mariannának, a Népművészet Ifjú Mesterének, aki az iskola néprajzi múzeumában kalauzolta az érdeklődőket. A versmondó versenyt csodálatos előadásával Varga Artúr és Grica Zoltán (Nagymuzsaly, Vidnyánszky Éva növendékei) alapozta meg. Köszönet ennek a csodálatos napnak minden élményéért a szavalóknak, a szereplőknek, a felkészítőknek. No, meg a szakácsoknak, a vendéglátóknak, akik ezúttal is igazi magyaros vendéglátásban részesítették a XII. Nagyberegi Költészeti Napokra érkezőket.
Értékes ajándék a Verbőci Középiskolának
Rendhagyó történelemóra, játszóház, mesevarázs…
Mint kiderült, az itteni kilencedikesek nagyon sokat tudnak Nagy Lajos és Mátyás koráról, a török ellen vívott küzdelmekről, így igazán tartalmas eszmecsere zajlott a diákok és a vendégek között. A díszteremben eközben Olajos Gábor zenetanár hét évszázad magyar költészetének gyöngyszeméből válogatott. Nem is alakulhatott másképpen: a Weöres Sándor, Tamkó Sirató Károly és a többiek gyerekek számára írt meg-
elő, ami csak ennek a korosztálynak a sajátja. Valamennyi fellépőnek gratulálunk! Az iskola könyvtártermében került sor a könyvadomány ünnepélyes átadására. Vraukóné Lukács Ilona arra emlékeztetett, hogy szervezetük legfontosabb célja az értékközvetítés. Mezőkaszony, Kőrösmező és Izsnyéte után a jólelkű magyarországi adományozóknak köszönhetően most a Verbőci Középiskola kap minőségi könyvcsomagot. Olyan könyveket, amelyekből
zenésített verseit, illetve ezek refrénjét a kisiskolások egy idő után együtt énekelték az előadóval. Pregitzer Fruzsina, a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagja verses-zenés műsorában a hit erejéről, a barátságról, az egymás iránti megbecsülés és bizalom fontosságáról szólt. S természete-
igazi, mély tudás szerezhető. Tóth István a Beregszászi Magyar Konzulátus főkonzulja – a külképviselet jelentős szerepet játszott az adomány célba juttatásában – arról szólt, hogy ezek a kötetek is bizonyítják a magyar kultúra egyetemességét és a magyar nemzet egységét. Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke arra figyel-
sen arról, hogy a szeretet a legféltettebb kincsünk. Mint megtudtuk, a verbőci iskolások és a tantestület tagjai hónapok óta készültek erre a különleges napra. Koncertjük során a szépen és ízlésesen feldíszített nagyteremben gyakran hangzott fel a taps, jelezve, hogy az éppen bemutatott produkció igencsak nagy tetszést aratott a közönség soraiban. Nehéz lenne eldönteni, hogy a kárpátaljai költők megzenésített versei, a színes népdalcsokor, vagy a megelevenedő mesevilág című előadás, illetve az itt elhangzott szavalatok nyerték el leginkább a nézők tetszését. Ám, mint Punykó Mária, a KMPSZ munkatársa megjegyezte, mindegyik műsorszámmal kapcsolatban elmondható, hogy azt az iskolások oly természetes, gyermeki bájjal és könnyedséggel adták
meztetett, hogy őriznünk és védenünk kell anyanyelvünket, azt a nyelvet, amely szellemi fejlődésünket biztosítja, azt a nyelvet, amelyen gondolkodunk és imádkozunk. Tóth Kornél, a Monguz Kft. programozója beszámolt arról, hogy az általuk felajánlott modul révén miként történik a helyi iskolai könyvtár digitalizálása, s hogy az milyen előnyökkel jár. A vendéglátók nevében Szavkó Szilvia iskolaigazgató és Sinkó Mónika könyvtáros köszönte meg a nagyszerű adományt. Mindketten arról biztosították a magyarországi vendégeket, hogy a könyvek ismét jó helyre kerültek. S a mai felejthetetlen nap arra ösztönzi majd az iskola tanulóit és tantestületét, hogy továbbra is féltőn óvják közös kincsünket, anyanyelvünket.
Elejét lásd az 1. oldalon
Kovács Erzsébet
szük, ők és családjaik bírják hordozni a vállukra nehezedő keresztet. Ezt követően a püspök vázolta a kárpátaljai fogyatékkal élők helyzetét. Mint mondta a száznyolc gyülekezetben mintegy ötszáz gyermek vár segít-
ségre. A koncert résztvevői fotóösszeállításból ismerték meg az épülő rehabilitációs központ munkafolyamatait. Az előadást követően a derceni gyülekezet jóvoltából valamennyi vendég szeretetvendégségben is részesült.
s.k.
Kovács Elemér
4
Tükör
Istennél van a megoldás kulcsa „Az ember lelke elviseli a szenvedést, de ha a lélek összetörik, azt el lehet-e hordozni?” (Péld 18, 14) „Mély víz az ember szívének a terve, de okos ember kimeríti.” (Péld 20, 5) A férfi erős! – monják. Milyen könnyű ezt kimondani! De miben erős a férfi? Izomerőben, tűrésben, munkabírásban, hűségben, kitartó szeretetben, védelmezésben, áldozatvállalásban, lemondásban, önmegtartóztatásban? Kiismerhető a férfi lelke? A gondolkodása, érzése, vágya, indulata? Sem a nőt, sem a férfit nem lehet megismerni igazán. Titok az ember lelke! Egyedül Isten a lelkünk ismerője, előtte nincs titok! Sok mindent megtudnak az emberek egymásról a házasságban. Sok tragédiát okoz, hogy csak a házasságban ismerik meg egymást! Csalódást, fájdalmat, keserűséget jelenthet a megismerés, a felfedezés. A hibák, bűnök, rossz tulajdonságok felfedezése után mit tesz az ember? Hogyan viselkedik a keresztyén aszszony vagy férfi? Sajnos, nagyon sok esetben azonnal döntenek, és elválnak. „Nem vállalom, nem hordozom, csalódtam, becsapott, nem volt őszinte, nincs értelme a házasságnak!” „Szabad akarok lenni, jogom van a boldogsághoz!” Amikor felfedezzük, megismerjük a másik ember bűneit, hibáit, akkor nincs más megoldás, csak az eldobás? Vonatkozik ez a baráti kapcsolatokra is. Sajnos, mi nem tudunk tűrni, várni, figyelni, és főleg nem tudunk szeretni. Fontos lenne a türelem, hiszen én nem voltam éber, én nem vettem észre, hogy ki az az ember (nő vagy férfi), akivel házasságot kötöttem, vagy akit barátommá fogadtam! Időre van szükség a megismeréshez. Időre van szükség a bizalom megnyeréséhez, hogy merjen megnyílni, kitárulni a szív. Miért sürgős a házasság? Mi teszi sürgőssé a válást? Mielőtt kimondjuk a döntést, legfontosabb az önvizsgálat: mit tévesztettem én, mit vétettem én, miért nem figyeltem, talán elvakult voltam, nem volt önismeretem? Nem tudtam uralkodni a „fellángolásomon”? Nem beszéltem, nem beszélgettünk, mentem, az érzéseim után? Akkor hát az én érzéseim csaltak meg? Időre van szükség ahhoz, hogy a szív képes legyen megnyílni, merjen őszintén beszélni magáról, múltjáról, bukásairól, bűneiről, kísértéseiről, gyengeségeiről. Idő kell a feloldódáshoz, az őszinte, bizalmas, új kitárulkozáshoz. Nem elég kérdezni vagy kérdezgetni, faggatni. Fontos lenne figyelni, türelmesen várni, hallgatni és meghallani! Lehet, hogy soha nem ismerjük meg a másik ember, a férj, vagy feleség szívének mélységeit, de megtanulhatjuk, hogyan kell vele bánni. „Az ember lelke elviseli a szenvedést, de
ha a lélek összetörik, azt el lehet-e hordozni?” (Péld 18, 14) Legtöbb esetben rejtik, titkolják az emberek a fájdalmat, a romokat, öszszetört lelkük cserépdarabjait. Miért? Mert úgy gondolják, hogy senki nem érti meg őket. Isten kegyelme kell ahhoz, hogy képesek legyünk a szenvedést hordozni, összetört lelkünkkel világosságra menni, kitárulkozni, megnyílni. Aki megismerte az Úr Jézust, az megismerte ezt az életmentő, gyógyító kegyelmet is. S még így is a szív mélyén ott van a félelem: „Mi lesz, ha nem ért meg a férjem, feleségem, barátom?” Az összetört lelkű ember is szabadulni akar. Mielőtt kimondjuk az ítéletet, mielőtt pálcát törünk valaki felett, imádkozzunk: „Isten, légy irgalmas hozzám, bűnöshöz!” Mert én is bűnös vagyok. Lehet, hogy az én bűnöm nem látványos, még nem derült ki, de nekem is vannak megbánnivaló nyomorúságaim. A szenvedő embernek segítségre, gyöngédségre, türelemre, megértésre és végtelen sok szeretetre van szüksége. Ki képes mindezt önzetlenül adni, osztani napról napra? Hiszen úgy érzi a társ, hogy ő lett becsapva, ő csalódott, mert mindezt nem tudta, elhallgatta, nem mondta meg időben, titkolózott. Miért nem vallotta meg? Mert félt! Most kiderült, te vagy a sértett, mi legyen ezután? Ne válj el, ne dobd el őt magadtól! Kérj segítséget Istentől! A Szentlélek Isten erőnek és hatalomnak, bölcsességnek Lelke. Kérd, hívd segítségül! Próbálkozz, de ne a magad erejéből! Segíts, de ne a te módszereddel, taktikáddal! Te magad kérj Istentől megújító erőt, bölcsességet és szeretetet! Ő ad, megkapod, csak kérd kitartóan! Bocsáss meg, ne emlegesd a múltat! Őrizd szívedben a reményt! Isten megáld, ha akarod. Indulj el hittel! Légy okos! De ne a te természeted szerint! „Mély víz az ember szívének a terve, de okos ember kimeríti.” (20, 5) A te szívedben is nagy mélységek vannak, te is terveztél, álmodtál és elhamarkodtál lépéseket, döntöttél anélkül, hogy megvártad volna Isten válaszát. Talán meg sem kérdezted Őt? Mégis, Isten türelmesen elhordozott téged. Az „ő” szívének is nagy mélysége van, akarod-e hordozni? Nincs erőd, nem bírod, félsz, csalódtál... A nagy mélység kimeríthető, Isten segítségével. Minden összetört, sebzett szív meggyógyulhat az Úr Jézus kezének érintésére. Cserépedények vagyunk mi mindnyájan. Sérülékenyek, repedezettek, összetörtek. A Fazekasmester, a mi teremtő Istenünk képes összerakni, újjá alakítani a cserepekre hullott edényt és a megrepedezett emberi szívet! Csak tedd az Ő kezébe!...
Dr. Tapolyainé Bartha Gizella
Olvasói levél
2013. április 18.
Író-olvasó találkozó a Haranglábi Általános Iskola-Óvodában
Különleges eseményre kerülhetett sor április 5-én a Haranglábi Általános Iskola-óvodában, ahol Tari Erikának, a Haranglábi Községi Könyvtár vezetőjének köszönhetően író-olvasó találkozó keretén belül találkozhattak a megjelentek a gyermekek és felnőttek által egyaránt közkedvelt Weinrauch Katalin írónővel. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Markó János polgármester, Varga Éva, a járási könyvtárhálózat igazgatója, Molnár Natália, a könyvfeldolgozó részleg vezetője, Popovics Olga bibliográfus.
A találkozót Halász Éva, az iskola szervezőpedagógusa nyitotta meg, majd Tari
vács Alexandra, a Kaszonyi Művészeti Iskola tanárnője, az írónő Anyák nap-
Erika, a falusi könyvtár vezetője ismertette a gyermekíró és költőnő életútját. Ko-
ja című megzenésített versét adta elő. Az iskola tanulói nem csak szívesen olvas-
Egy örökbefogadás története
van, Ő vezet mindannyiunkat. Biztos voltam benne, hogy imámat meghallgatta a Mindenható. És most jön a válasz: anya leszel. A férjemmel teljes egyetértésben gyermeket akartunk. Mi akkor már tizenhét éves házasok voltunk. Hosszú és gyötrelmes utat jártunk végig, de Isten mindenen átsegített minket. Megáldott. Mindent bőségesen megadott, csak a gyermek hiányzott… A gyermekotthon kapuján belépve újra imádkoztam: Istenem, ne mi válaszszunk, Te add őt nekünk. Az
munkatársai? – Azt tapasztaltuk, hogy sok jó lelkű ember vette ott körbe a gyerekeket. Ma is szeretettel és hálával gondolok vissza rájuk. Mindenben segítettek nekünk is. Összesúgtak, tanácskoztak, és hazaengedték velünk a gyereket már akkor pár napra. Aztán csak jöttünk-mentünk, gyártottuk a kérvényeket, ha csak lehetett hoztuk a gyermekünket, ha muszáj volt, visszavittük. És 2005 májusában már hivatalosan is egy család lehettünk. Hála legyen érte az Úrnak! Az itteni templomi keresztelőjén Viktória lett a neve, ő választotta. És ez a boldog, vidám, határozott, nyíltszívű, szókimondó, ügyes kezű, gondos, szorgal-
legyen, akit Te jónak látsz. Mert az ember azt látja, ami a szeme előtt van, de Te a szívek ismerője vagy! Ma is boldogan vallom: igen, ez a gyermek Isten ajándéka. – Rögtön magukkal is vihették? – Nem! Viszont még aznap láttuk őt. De nem mondhattunk semmit neki, míg fel nem készítették kis lelkét, szívét a nagy változásra. Nagyon nehéz volt otthagyni. Elmondták, hogy a kislány kilenc éves, az édesanyja meghalt. Marina a neve. Mariánka. Ha akarunk többet tudni róla, rokonokról, hozzátartozókról, ők segítenek. Nem akartunk… Pár nap múlva csengett a telefon. A kislány igent mondott. Akar családot, és nagyon vár minket. És mi mentünk. Az ölembe vettem. Azonnal megbarátkozott velünk. Talpraesett, határozott, mosolygós, bátor volt, és ma is az. – Mennyire voltak segítőkészek az otthon vezetői,
mas, szeretetre méltó és szeretni tudó kislány beragyogta szívünket, életünket. Akkora örömet, boldogságot éltünk meg, hogy nincsen toll, sem papír, de még szó sem, ami leírná, kifejezné ezt. Azt csak érezni lehet, és engedni, hogy betöltsön. És mi engedtük… – Azóta megváltozott a család: ketten maradtak… – Nagyon boldog kis család volt a miénk. Templomba jártunk, az apa és férj presbiter volt, minden reggel Bibliát olvasott, dolgozott, minket elhalmozott minden jóval, finomsággal. Szeretettel. Szeretet és béke volt a házunkban… Három évi boldogság után a férjem elhagyott bennünket… Azóta, sajnos, már az élők sorából is eltávozott… – Hogyan emlékszik viszsza az eseményekre Viktória? – Amikor megláttam őket, akkor még csak távolról, rögtön éreztem, hogy ők az én szüleim! – meséli Viktória. És vidáman, mosolyog-
Anya és lánya Elejét lásd az 1. oldalon Néhányuknak sikerült igazi családba kerülni. (Ebben Kárpátalján segít többek között a Sámuel Alapítvány és a Kezünkben a Jövő Alapítvány.) A családba került gyermekek boldog gyermekkort, szerető szülőket kapnak, az örökbefogadók élete pedig általuk válik teljessé. Az alábbiakban a kígyósi Szarka Irénkének és lányának, Viktóriának a történetével ismerkedhetnek meg. – Negyvenhárom éves koromban tudtam meg: soha nem szülhetek gyereket. – monjda Irénke. – Senkinek nem kívánom, hogy ezt az érzést valaha is átélje… Engem is rettenetesen összetört. De bíztam az Úrban, hogy imádságaim meghallgatásra találnak. És úgy is lett… A férjem is mellettem állt. Elfogadta, hogy nem szülhetek, de ő is akarta, hogy legyen gyermekünk. Az örökbefogadás mellett döntöttünk. A Sámuel Alapítvány akkori vezetője, Taracközi Ferenc tiszteletes segített az ügyintézésben. – Hol találtak rá erre a gyönyörű, okos kislányra? – A beregszentmiklósi (Csinagyijevo) gyermekotthonban… Amikor a tiszteletes és az ügyvéd kíséretében megérkeztünk, fotóalbumot mutattak az örökbefogadható gyermekekről nekem is, és a férjemnek is. És csoda történt: mindketten, egymástól függetlenül ezt a kislányt választottuk. Már akkor tudtuk: ő a miénk… – Hogyan emlékszik Irénke arra a napra? – Amikor elindultunk Csinagyijevóba, már a kész papírokkal, igen nagy öröm volt a szívünkben. 2005 februárját mutatta a naptár, ragyogott a nap, és én nagyon boldog voltam. Annyira éreztem, hogy Isten velünk
sák, de szavalják is verseit, így a kicsi óvodásokkal együtt, több verssel is kedveskedtek. Ezután Weinrauch Katalin vette át a szót, aki verses-mesés előadásával lenyűgözte a főleg gyermekekből álló közönséget. Előadása kezdetén elmesélte, mikor és milyen indíttatásból kezdett verseket írni. Találós kérdéseket tett fel, melyekre a gyerekek nagy örömmel válaszoltak, a helyes válaszért egy-egy Irka folyóirattal jutalmazta meg őket. Minden résztvevő számára felejthetetlen élményt jelentett ez a találkozó, amelynek öröme még hosszú ideig az emlékezetünkben marad, köszönhetően Kati néninek.
A szervezők
va csacsog és mesél. Boldogságtól csillog a szeme. Feltöltődik az is, aki hallja őt. Elmondja, hogy az intézetből háromszor elvitték Franciaországba, mindig ugyanannál a családnál lakott, de soha nem érezte ott magát családtagnak. – Viszont amikor anyáékat megláttam, rögtön tudtam: ők azok! És anyáék – Szarka Irénke és István – mindent meg is tettek gyermekükért. Irénke ma egyedülálló anyaként, nyugdíjasként is igyekszik mindent megadni az immáron felcseperedett, érettségi előtt álló nagylánynak. Örökbefogadása óta zeneiskolába járatták. Az első évben a kígyósi iskolában tanult, ahol a kislány megtanult magyarul írni-olvasni, a szülőktől-nagyszülőktől magyarul beszélni. De mivel Viktória anyanyelve nem magyar, a beregszászi ukrán gimnáziumba íratták be az örökbefogadó szülők. Ahol, mint az anyuka elmondja, és bizonyítványai is erről tanúskodnak, igen jó eredményeket ért el. A kislány idén érettségizik. Teázás közben Viktória arról mesél, hogy szeretne továbbtanulni. Tánctanár, zongoratanár vagy testnevelő tanár szeretne lenni… – Anyagi körülményeink viszont ezt nem engedik meg. Ezért munkát keresek majd az érettségi után, de legalább magánúton szeretnék továbbtanulni – mondja Viktória, aki nem csupán nagyszerűen kertészkedik a családi konyhakertben, de nyáron a ház előtt megpróbálja el is adni az általa/általuk termesztett zöldséget. – Annyi csodát láttunk már, gyermekem, bízzunk és imádkozzunk… – biztatja az anyuka. Irénke és lánya vallomása, bizonyságtétele adjon erőt azoknak a házaspároknak, asszonyoknak, akik még nem kapták meg isteni áldásként a szülés fájdalmas örömét, de akiknek Isten örökbefogadó vagy nevelőszülőként szán új, boldog családi életet.
Marton Erzsébet
5
Közélet
Figyeljünk oda a vérnyomásunkra! A magas vérnyomás állapota egy progresszív, ugyanakkor hosszú lefolyású betegség, amely igen gyakran okoz viszszafordíthatatlan szövődményeket. Az agyvérzést, infarktust, szív- és veseelégtelenséget sokkal könnyebb megelőzni, mint kezelni, éppen ezért fontos a vérnyomásszint folyamatos ,,kordában tartása”. Igen helytelen az a tévhit, miszerint idősebb korban a normális vérnyomásszint is emelkedik, mivel minden olyan érték, amely 140/90 fölött van – kortól és nemtől függetlenül – magas vérnyomásnak számít. Bizonyított tény, hogy ha legalább 10 egységgel csökkenteni tudjuk a szisztolés vagy diasztolés értéket, az 38 %-kal csökkenti a lehetséges szövődmények kialakulását, 20 egységnyi csökkentés esetén pedig a felére minimalizálható a szövődmények kialakulásának valószínűsége. A magas vérnyomásban szenvedő betegeknek
tehát folyamatos gyógyszerszedésre van szükségük. Egy miniszterkabineti rendelet nyomán a múlt év végétől már Ukrajnában is lehetőség van hét olyan vérnyomáscsökkentő szernek a felírására, amelyeket kedvezményesen lehet kiváltani. Erről a projektről minden olyan szakember – családorvos, belgyógyász, kardioló-
Frankivszkban került megrendezésre egy olyan szervezési kérdésekkel foglalkozó tudományos értekezlet, ahol éppen ennek a projektnek a megvalósításáról volt szó. Elhangzott, hogy országos viszonylatban az idei évre erre a célra kiutalt 191 millió 636 ezer hrivnyából április elejére csupán 5 millió lett felhasználva. A Kárpátaljára
gus – részletesebb tájékoztatást tud adni a betegeknek, akik ezeket a gyógyszereket, illetve azok analógjait felírhatják receptre a magas vérnyomásban szenvedőknek. A napokban Ivano-
szánt 5 millió 401 ezerből az év első három hónapjában mindössze 100 ezer hrivnya lett realizálva. Mint ahogy országos viszonylatban, úgy szűkebb pátriánkban is elsősorban a
Beszélgetés Kovács Eleonórával
„Veszélyes dolog a fészek szélén állni” Kovács Eleonórával a 2012-es Ünnepi Könyvhéten találkoztam először, de az írásait már korábban is olvastam az Együtt és a Partium című folyóiratokban, illetve saját blogján. A Szalókán született ifjú hölgy történész diplomát szerzett az ungvári egyetemen. A novellák és elbeszélések mellett könyvajánlókat, kritikákat is ír. Nyolc prózai műve bekerült a közelmúltban megjelent Szárnypróba című antológiába. – Mikor, hogyan kerültél kapcsolatba az irodalommal, kik a kedvenceid? – A könyvek olvasásával kezdődött, évekkel később írással szövődött szorosabbra az irodalom, a próza iránt való érdeklődésem. A gimnáziumi magyar nyelv-és irodalom tanárom felhívta a figyelmemet arra, hogy terjengősen fogalmazok. Később megírtam első, csattanó nélküli novellámat. Ebben az időszakban leginkább Albert Camus Közönye, valamint Franz Kafka Átváltozása hatott rám a leginkább. Jelenleg a kedvenc külföldi szerzőim közé tartozik Umberto Eco (A rózsa neve, A Foucault-inga), Gabriel Garcia Marquez (Száz év magány) és Murakami Haruki (Norvég erdő). A kortárs magyar irodalom képviselői közül legin-
kább Szvoren Edina (Pertu) prózai világa ragadott meg. Fontos számomra az íráskészségem fejlesztése. A szerkesztőktől és a témában szakértő emberektől kapott kritikát minden esetben megfontolom. Ez segít a fejlődésben. – Kizárólag prózát írsz? – Azért írok prózát, mert leginkább ebben a formában
tudom kifejezni a gondolataimat és a mondanivalómat. Közlésre alkalmatlan verseket írtam már, de egyelőre nem tervezem a versírást, mert úgy vélem, formailag és technikailag is közelebb áll hozzám a próza. – A Szárnypróba szerzői közül próza tekintetében a te írásaidat tartom a legerősebbeknek. Különösen a Szappantartó szentképpel és a Krétarajz az úttesten című tetszett. Az elbeszéléseid életrajzi alapokra épülnek. Nem érzed, hogy ezzel egyben önkorlá-
tozást is csinálsz, vagy enynyire fontos, hogy közöld a világgal a veled, a körötted zajló történéseket? – Köszönöm a dicséretet. Az önkorlátozás eszembe sem jutott. Az sem szempont számomra, hogy a velem megtörtént eseményeket osszam meg a külvilággal. Az olvasóval azokat a részben velem történt dolgokat közlöm, melyekkel kapcsolatban úgy vélem, mondanivalót hordozhatnak magukban. Attól függetlenül, hogy egy írásom egyes szám első személyben olvasható, nem jelenti azt, hogy ténylegesen velem történt meg az esemény, amiről szó van. – Mosolygós, életvidám fiatal nő vagy, az írásaidban mégis sokszor van jelen a nyomor, a halál, ott lebeg valami megfoghatatlan szomorúság. Mi az oka ennek a komorságnak, vagy te is úgy gondolod, hogy az olvasók szívéhez leginkább a szomorú történetek tudnak utat találni? – A nyomor és a halál jelen van az életben. Tapasztalható a környezetünkben. Ezért tűnik fel az írásaimban is. Az olvasó könnyebben fogadja be azt a történetet, mely egy általa tapasztalt, vagy tapasztalható jelenséghez kapcsolódik. Ezért kap helyet az írásaimban az említett témakör. – Az antológia szerzői
2013. április 18.
kedvezményes gyógyszerek kiváltásával foglalkozó gyógyszertárak hiánya az oka annak, hogy ez a lehetőség mindenki számára adott legyen. A Kárpátalján működő 511 gyógyszertárból csupán 56-ban lehet kiváltani a kedvezményes vényeket. Ezen belül, a beregszászi járásban csupán egy – a járási kórház felvételi osztálya mellett található – patika rendelkezik ilyen engedéllyel. Érthető, hogy ilyen körülmények között a megyénkben élő 337 ezer magas vérnyomásban szenvedő beteg – akik között ráadásul 185 ezer falun él – számára sokszor többe kerül a kedvezményes gyógyszer kiváltása, mint a remélt megtakarítás. Az elkövetkezendő időszak legfontosabb feladata tehát az lehet, hogy megyei és járási szinten is minél több gyógyszertárban lehessen hozzájutni a kedvezménynyel felírt vérnyomáscsökkentő szerekhez. Az írást sajtó alá rendezte: Marina Matikó, a beregszászi járási közigazgatási hivatal egészségvédelmi osztályának szakembere és Jakab Lajos, badalói családorvos közül néhányan már saját kötettel, kötetekkel rendelkeznek. Te mikorra tervezed az első köteted megjelenését? – Örülök annak, hogy ez valós jelenség. Ez azt jelenti, hogy Kárpátalján lehetőség van az önálló és értelmes gondolatok nyomtatott formában való megjelenítésére. A gondot azonban a gondolat terjedésének lehetőségében látom. Megjelenik egy kiadvány, de ki fogja elolvasni? Ki költ pénzt irodalomra, tudományra? Úgy vélem, első kötetem megjelentetése akkor válik kivitelezhetővé, amikor már összegyűlt egy igényes és színvonalas írásokat magába foglaló kézirat. – Végezetül, te mit gondolsz az említett antológiáról? Megvallom, elolvasása után hiányérzet maradt bennem, sok esetben a szerkesztői koncepciót sem értettem igazán. – Az antológia megjelenése örömömre szolgál. Abban reménykedem, lesz több is. Örömből és antológiából egyaránt. A vékony kötet tükrözi az eddigi munkánkat. A hangsúly azon van, hogyan folytatjuk. Veszélyes dolog a fészek szélén állni. Az elkövetkező öt-tíz évben derül ki, hogy lezuhanunk-e. Az is lehetséges, hogy szárnyakat növesztve – a fikció és a valóság elegyítésével –, az életüket művészeti alkotás(ok) által értelmesebbé tévő emberek közé kerülünk. (Az interjú rövidített és szerkesztett változatát közöltük.)
Lengyel János
Versmaraton harmadszor, kárpátaljai szerzőkkel Április 11-én Budapesten a Thália Színházban, 11 és 23 óra között került megrendezésre a harmadik versmaraton. A Magyar Napló Kiadó szervezésében idén is Az év versei 2013 című kiadványba beválogatott költők beszéltek önmagukról és olvasták fel verseiket. A kötetbe kilencvenkét, Magyarországon és a határokon túl élő szerző került be. Olyan neveket találunk itt, mint Oláh András, Döbrentei Kornél, Tóth Kriszta, Iancu Laura, Kiss Ju-
vetség elnöke. Az Írószövetség is a Versmaraton támogatója volt, csakúgy, mint az MTVA, a Magyar Rádió, a Thália Színház és a Nemzeti Kulturális Alap. Vári Fábián László, az Együtt című folyóirat főszerkesztője, aki már nem először szerepelt ilyen rendezvényen, délelőtt került sorra. A 14 órától kezdődő blokkban szólalt fel Bakos Kiss Károly és Lőrincz P. Gabriella, előbbi az Együtt és az ÚjNautilusz című folyóiratok szerkesztője,
dit Ágnes, Lackfi Ján o s , J u h á s z F e re n c , Vasvárdi Péter, Markó Béla, Hárs Ernő, Botár Attila, Oláh András, Tamás Menyhért, Filip Tamás, Szentmártoni János, László Noémi, Nagy Zsuka stb. Idén négy kárpátaljai költő – Vári Fábián László, Fodor Géza, Bakos Kiss Károly és Lőrincz P. Gabriella – is szerepel a kötetben. A magyar költészet napja előtt tisztelgő rendezvényt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyitotta meg, amit a közszolgálati televízió és a Kossuth Rádió is élőben közvetített. A szerzők csoportokra osztva óránként kerültek sorra, ahol egy moderátor kérdéseire válaszoltak, majd mindenki felolvasta a kötetben szereplő műveit. Az első órában szólalt fel Szentmartoni János, a Magyar Írószö-
utóbbi pedig a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet munkatársa. A blokk moderátora Völgyi Tóth Zsuzsa volt. Lőrincz P. Gabriella az Együtt tevékenységéről beszélt. Örömmel jelentette ki, hogy Kárpátalján létezik magyar nyelvű irodalom, és értékek teremtődnek. Bakos Kiss Károly elmondta, hogy egy szerző teljesen sosem tud megszabadulni a szülőföld hatásaitól, de nem is kell. Egy kárpátaljai szerző úgyis alkothat maradandót, hogy nem lesz hűtlen szűkebb hazájához. A két költő immár a kárpátaljai magyar nyelvű irodalom „derékhadához” tartozik. A fellépésük után a szerzők a Kossuth Rádió kihelyezett stúdiójában olvastak fel a saját maguk által kiválasztott műveikből.
Felhívás
L. J.
A Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium felvételt hirdet a 2013-2014-es tanév I. osztályába. A felvételizőknek írásbeli vizsgát kell tenniük matematikából és magyar nyelvből. A vizsgák időpontjai: matematika – 2013. június 3. 8:00 magyar nyelv – 2013. június 5. 8:00 A konzultáció időpontja: 2013. május 31. 9:00 Jelentkezni személyesen lehet a gimnáziumban 2013. június 3-ig munkanapokon 8:00 és 12:00 között. A felvételizők részére februártól májusig ingyenes előkészítőt tartunk. Cím: Beregszász, Szőlőhegy u., 25., Tel.: 2-20-95 és 2-20-76. Az időpontok közép-európai idő szerint értendők. A felvételivel és az előkészítő tanfolyammal kapcsolatban bővebb információt a http://www.bermagim.org/ honlapon találhatnak. A gimnázium igazgatósága
6
Közélet
2013. április 18.
A Yüksel ukrajnai térnyerése
Legyen egészséges, ami finom Elejét lásd az 1. oldalon
A Yüksel által kínált 135 féle zöldségvetőmag nem túl sok a többi vetőmagelőállító cég kínálati palettájához képest, mondta a Mezőgecsében működő Terra T Farmergazdaságban tartott bemutatón Sevcsenko Andrij, a Leeds Agro kft. igazgatója, mely cég a Yüksel termékek ukrajnai forgalmazását vállalta magára. A török partner a szelekciós munkában egyedül a minőségre törekszik, s éppen ennek köszönhető, hogy az általuk kikísérletezett uborka, paradicsom és paprikafajtáknak rövid időn belül számos országban sikerült a piacvezető helyet elfoglalniuk. Kárpátalján főként az uborka és paradicsom hibridekkel szeretnénk az itteni választékot bővíteni. A paradicsomfajták közül az üzletember a jelenlévők figyelmét először az Antalia hibridre hívta fel, amely kitűnik koraiságával és a
betegségekkel szembeni ellenállóságával. Különlegességnek számít a rózsaszínű, körte alakú Pink Parter, ám a legfigyelemreméltóbb termékük mégis a Szaser paradicsom. A bogyók sötét színüket a bennük felhalmozott bőséges ásványanyag-mennyiségnek köszönheti. Ebben az esetben tökéletesen megvalósul az a cél, hogy legyen egészséges, ami finom. Arsinov Olekszij, a Leeds Agro kft. regionális menedzsere az általuk kínált paprikafajták – az Actor, a Denis, a Vizir – előnyeit ecsetelte, majd rátért az uborkafajták jellemző vonásainak ecsetelésére. A Mozaik, koraisága mellett, stressztűrő képességével tűnik ki, hangsúlyozta az előadó. Márpedig a mostani szélsőséges időjárás miatt erre nagy szükség van. Hisz a vegetációs időszakban hirtelen hőmérsékletcsökkenés éppúgy előfordul, mint a levegő relatív páratartalmának gyors változása. A másik fajta, a Kaprikorn társai közül azzal tűnik ki, hogy
bőven hozza első termését. A koraiság pedig, jól tudjuk, a többletbevétel egyik fontos forrása. File Sándor halábori
Sokak érdeklődését felkeltette a kazánbemutató is...
termelő idei friss tapasztalatairól számolt be. Fűtött növényházából már bő három hete folyamatosan szállít piacra. Mind a vásárlók, mind a viszonteladók gyorsan elfogadták a két új fajtát. Nem véletlen, hisz mindkettő tö-
Egy földműves feljegyzései
Pangás és jólét egyszerre?
A múlt század hetvenes éveinek végét, nyolcvanas éveinek elejét nálunk a történészek a pangás korszakaként emlegetik. Talán legfőképpen azért, mert utólag már jól látszik hogy a szovjet birodalom erre az időszakra elérte teljesítőképessége határát, s már nyilvánvalóvá vált, hogy a nyugati világgal vívott gazdasági-katonai versenyt végképp elvesztette. Furcsa fintora a sorsnak, hogy a kárpátaljai mezőgazdasági nagyüzemek éppen ebben az időszakban fejlődtek a legdinamikusabbak. Köszönhető mindez a nagyarányú gépesítésnek, az egyre belterjesebbé váló gazdálkodásnak, az olcsó üzemanyagnak, műtrágyának és a mindenféle csatornákon érkező dotációnak. No, és a korábbinál sokkal hatékonyabb munkaszervezésnek.
Lapalapító-főszerkesztő: Szoboszlai István Felelős szerkesztő: Kovács Erzsébet Főmunkatárs: Kovács Elemér Tördelőszerkesztő: Turóczy Erzsébet Cím: Beregszász, Kossuth tér 4. Tel./Fax.: 2-40-89 Lapengedély száma: ZT 301 Kelt: 2003.07.01. http://www.karpatinfo.net, e-mail:
[email protected] Készült: PRAT Kárpátaljai Lapkiadó Vállalat. Ungvár, Gagarin u. 42/1. Ofszetnyomás. Példányszám: 10 370 Rendelési szám: 155 A lapunk címére beérkező kéziratok közlésének és szerkesztésének jogát fenntartjuk, azok recenzálását, visszaküldését, továbbítását és megválaszolását nem vállaljuk. A címünkre beérkező levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. A publikációnkban közölt tényekért minden esetben a szerző viseli a felelősséget.
Lapunk a Bethlen Gábor Alap támogatásával jelenik meg. Карпатінфо (на угорській мові) Засновник і видавець редактор: Сабослай Степан Карлович Адреса: пл. Кошута 4. м. Берегово, Закарпатської обл., Україна Тел. 2-40-89 Реєстраційне свідоцтво ЗТ № 301 від 01.07.2003. Газета віддрукована у ПРАТ “Видавництво “Закарпаття” 88011 м. Ужгород, вул. Гагаріна, 42/1, Закарпатської обл. України Номер замовлення: 155 (Офс. друк. Умов. друк. Арк. 4). Тираж: 10 370
mör húsú, ízletes, ahogy errefelé mondják, piacos termék. File Sándor elmondta, hogy látható módon ezek az uborkafajták erősebb gyökérzettel rendelkeznek, mint a többiek. A házigazdák nevében Tóth Gyula számolt be kedvező tapasztalatairól. Mint elmondta, még az előző hó-
A mi kolhozunk, a Vörös Zászló ebben az időben hatalmas fejlődésnek indult. 1970-ben elkezdődött a 400 hektárra tervezett intenzív gyümölcsös telepítése. E hatalmas munka kilenc év alatt lett befejezve. Ilyen nagy kiterjedésű gyümölcsöst akkoriban egész Kárpátalján nem lehetett találni. Az almafák 3-4 év múlva termőre fordultak, s termésük nagy tetszést aratott a vásárlók körében. A betakarított gyümölccsel egy idő után nem csupán Kárpátalját láttuk el, jutott belőle Moszkvának, Leningrádnak és a Szovjetunió más nagyvárosainak is. A minőségről csak annyit: nem lehetett megkülönböztetni a Magyarországról importált almától. Visszatérve a gyümölcsös telepítésére: mielőtt megindult volna a munka, mindenki megkapta a maga feladatát. Növényvédelmi agronómusként az én kötelességem volt az adott terület istálló- és műtrágyával való ellátása és az elültetett kis fák növényvédelme. No, ez nem volt olyan egyszerű. Akkoriban végeztem el a főiskolát, de pontosan tudtam, hogy a legújabb növényvédelmi módszerekről és a legújabb vegyszerekről tanáraink keveset beszéltek nekünk. Az elnök azt tanácsolta, próbáljak eljutni Magyarországra, mert ott a mi szakembereinknél jóval többet tudnak az agronómusok. Így gondoltam én is, sikerült beszereznem néhány,
napban kisebb üzemzavar keletkezett a fűtési rendszerben, emiatt két napon át csak a minimális hőmérsékletet tudták biztosítani a palánták számára. A Mozaik uborkatövek ebből mintha semmit sem éreztek volakkoriban kiadott szakkönyvet, de tudtam, hogy ez nem lesz elegendő. Végül is 1972 telén sikerült útlevelet szereznem és kijutnom az anyaországba. Csak a fiataloknak mondom el tájékoztatásul: találtam ugyanis egy olyan ügyvédet, aki a határ túloldalán élő másodunokatestvérem által küldött meghívót úgy formálta át, hogy abban a hívó mint elsőunokatestvér szerepelt. Hisz, csak így kaphattam útlevelet. A célállomás Ti s z a k ó r ó d volt, ami munkahelyemtől légvonalban ugyan 300-400 méterre található, de hát addig még nem volt szerencsém ott járni... A tiszakóródiak gyümölcsöse akkoriban sok újfajta téli almából állt, érdekes és újszerű volt számomra a munkaszervezés is, a gyümölcsöst a TSZ permetezte, a többi munkát pedig a részes művelésben dolgozók saját maguk végezték. A TSZ-nek természetesen volt egy olyan gyümölcsöse is, amelyet a brigádtagok közösen műveltek meg. Nos, ide jártam én ki minden nap és figyeltem, hogyan metszik a fát. Ilyen koronakalíkítási és metszésmóddal most találkoztam először. Szóval, rengeteget tanultam a magyarországi látogatás során. Felbuzdul-
na meg, míg más uborkáknál látható módon leállt a fejlődés. Tóth Gyula arról is beszámolt, hogy kiültetés után bő két héten át csak minimálisan öntözi az uborkáit, ily módon rákényszerítve a növényeket arra, hogy gyökereiket mélyebbre ereszszék a nedvesebb termőrétegbe. A házigazda dicsérte a Filozenit készítményt, amellyel mind a palántanevelés, mind a kiültetés idején beöntözi a talajt. Ily módon egy olyan baktériumtenyészetet juttat ki, amely gazdagítja a talajéletet, és a zsenge növényi sarjak bőséges tápanyagmenynyiséghez jutnak. A farmer felhívta a figyelmet a vetésforgó fontosságára: ezt, ha nem is teljes mértékben, de a növényházakban is lehet alkalmazni. Aki hajtatott zöldségtermesztéssel foglalkozik, annak – ha még ezt nem tette
meg – mihamarabb be kell szereznie egy EC-mérőt, hisz az öntözővizeinkben gyakran meglevő magas sókoncentráció gyakran végzetes lehet növényeink számára. Hisz hiába készítjük el a kívánt minőségű tápoldatot, ha az öntözővízben levő magas sókoncentráció miatt növényeink ehhez nem tudnak hozzájutni. A találkozón Vaszil Sovag kazánkovács bemutatta az általa kifejlesztett különböző teljesítményű kazánokat, melyek anyagtakarékosságukkal tűnnek ki. A szakember beszámolt róla, hogy nagyobb teljesítményű kazánjait optimalizálni lehet, méghozzá úgy, hogy egyes szekciókat samott téglával bélelik ki. Ily módon például a jelenlegi egy fóliaház helyett jövőre ugyanazzal a fűtőberendezéssel két fóliaház is felfűthető. A tűztér megfelelő nagysága nagyon fontos, hangsúlyozta a kazánkovács. Arra törekszünk, hogy még a legnagyobb hidegben se kelljen a gazdának öt-hat óránál gyakrabban felkelni, hogy tegyen a tűzre.
va a látottakon, amikor hazajöttem a gazdaság vezetőit rábeszéltem arra, hogy vásároljunk öt darab búvárszivattyúval működő elektromos permetezőgépet, s ezzel kezdtük el szórni a Vári és Borzsova lakói kertjében növő gyümölcsfákat. De egy idő után már minden erőnket lekötötte a kolhozi gyümölcsös, s így a falusi kertek magukra maradtak. Az első három hektár intenzív gyümölcsös elülteté-
szüreteltünk egy hektárról, 7-8 éves korában ez a részleg 300-400 mázsát adott hektáronként. Sajnos a következő években már jóval kevesebb mennyiségű istálló és műtrágya jutott a gyorsított ütemben betelepített újabb parcellákra. Ám ennek ellenére a nyolcvanas évek közepére az egész 400 hektáros gyümölcsös termőre fordult, és szinte öntötte az almát. Átlalgosan 160-180 mázsa almát takarítottunk be minden hektárról, s az is nagyon fontos fejlemény volt, hogy sikerült stabil piacot kialakítani. Az össztermés 80%-át az első és másodosztályú alma tette ki, ezért kilogrammonként 50-35 kopeket fizettek. Ez nagyon jó árnak bizonyult. A hulló gyümölcsből pedig almabort készített a konzervgyárunk. A gyümölcsös rengeteg pénzt hozott a gazdaságnak, jutott fejlesztésre. Ekkor létesült a konzervgyár, a téglagyár, az asztalos műhely, a virágház, épültek az új istállók illetve tovább fejlesztettük a gazdaság gépparkját. Természetesen jelentősen megnövekedett a kolhozisták jövedelme és ez meglátszott a falu arculatán is. Növekedett az életszínvonal: a pangás idején nálunk beköszöntött a jólét. Amely tudjuk, hogy viszonylagos, de a korábbi, különösen az ötvenes évek mély szegénységéhez képest mégiscsak nagy előrelépést jelentett. Horváth Béla Borzsova
sével kitapasztaltuk a faültetés minden csínját-bínját. Nem véletlen, hogy az első évi ültetés lett a legsikeresebb, mert ezen az aránylag nem túl nagy területen megadtuk a szükséges mennyiségű istálló és műtrágyát, betartottunk minden agrotechnikai előírást. Ma már szinte hihetetlen, hogy az ötödik évben 200 mázsás termést
Kovács Elemér
7
Gazdaoldal
Késnek a tavaszi munkálatok Sajnos a hosszú, hide- sok védelmére. Szeretném gek és csapadékos időjá- különösen kiemelni a kajszi rás miatt két, háromhe- és az őszi barack védelmét. tes hátrányban vagyunk Mikor és hogyan védekeza tavaszi munkázünk a kórokozók latokkal. És lasés a kártevők elsan kicsúsztunk len? Most a kajszi a tavaszi kalábarack védelmére szosok (zab, taszeretném a gazvaszi árpa, búza) dák figyelmét irávetési idejéből nyítani, mert elis. De nagy kárt kezdődött a fák viTel.: 2-41-74 tett a sok csaparágzása, és ilyendék az ősziekkor sajnos a legveben (búza, árpa, tritikálé) szélyesebb betegség, a mois, különösen azokon a nília teljesen elpusztíthatja táblákon, melyek hoszszú ideig víz alatt voltak. Ott, ahol 10-15 napig állt a víz, a kultúrák elpusztultak. De csak a felszáradás után fogunk látni reálisan. Mindazonáltal a gazdáknak, ahogy az időjárási viszonyok engedik, el kell végezni a fejtrágyázást, nitrogénhatású műtrágyákkal. Erre a legjobb az ammónium nitrát, 1,5 – 2 mázsa menynyiségű dózissal, ami megfelel 45-65 kg hatóanyagnak. (A további teendők- a termést. Sokszor a gazről a következő cikkünk- dák ezt a betegséget nem isben fogunk tájékoztatást merik fel időben, és fagyadni a gazdáknak. Mert kárnak vélik. Azért ebben ezek is függnek az időjá- az időszakban a legjobban rási viszonyoktól.) kell odafigyelni a növényKülönös figyelmet kell védelmi munkákra. A nyitás fordítanunk a csonthéja- kezdetétől a virágzás végéig
két nagyon fontos permetezést kell elvégeznünk szerves gombaölő szerekkel. A virágzás ideje alatti permetezéstől sem kell féltenünk a méheket, mert az alábbiakban felsorolt vegyszerek nincsenek negatív hatással rájuk, és engedélyezett a használatuk is: Skore 0,04%, Topszin-metil 0,1%, Topáz 0,03%, Signum 0,15%. Hasonló a védekezés meggyfák esetében is a monília ellen, itt ugyanezeket a vegyszereket használjuk.
Mondjunk le róla?
A Cytospora cincta csak sebzési felületen keresztül fertőz. A kórokozó teljesen friss vágási sebeken, de még a 30 napos, már teljesen beszáradt vágási felületeken keresztül is fertőzhet. A vágási, metszési felületeken és mechanikai sérüléseken kívül a más okból elpusztult, elszáradt ágrészeken, így a baktérium okozta rákos sebeken, továbbá a Gnomónia – vagy Verticillium – fertőzést követő, korai lombhullás miatt elhalt termőnyársakon is meg-
A kajszibarack termesztése
(Az előző részeket lásd a 7., 10., 11. számokban) Kórokozó: Cytospora cincta (Valsa cinckta) A citóspórás gutaütés egyes európai országokban, így a Kárpát-medencében, Olaszországban, Franciaországban és Közép-Azsiában okoz jelentős károkat. Korábban úgy vélték, hogy a gomba a kajszifákon lévő rákos sebhelyeken, másodlagosan telepszik meg, ezért a Cytosporát szaprofita gombának tartották és csak másodlagos szerepet tulajdonítottak neki. Ezt a véleményt később sokan megcáfolták nemcsak Európában, de Kaliforniában és Kanadában is. A betegségnek két jellemző külső tünete van: a fák hirtelen elhalása, valamint a törzs és az ágak rákosodása. A kajszifa egyes ágai vagy esetleg az egész fa tavasszal nem hajt ki, ha igen, akkor a vegetációs idő alatt a látszólag egészséges lombozatú fa egyes ágain vagy a teljes fán elhervadnak a levelek, leszáradnak és lehullanak. A beteg fa törzsén (a sérülések helyén) vagy ágain (főleg metszési helyeken) rákos sebek vannak. A sebek lehetnek zártak vagy nyíltak. Ezeket zárt, vagy nyílt rákoknak nevezzük akkor,
ha későbbiekben az ág vagy törzs körméretének növekedésekor a beteg háncsszövet felreped. A fertőzés helyén gyakori a mézgafolyás. A belső szimptómákat vizsgálva tudjuk, hogy a fertőzés helyén a háncs, a kambium és a farész elbarnul. A
háncsszövet pusztulása kívülről nehezen vehető észre. Akkor válik szembetűnővé, ha megvágjuk a kérget. A citospórás fertőzésre jellemző, hogy a héj alatt a beteg (barna) és egészséges (világos) háncs határán éles, vörösbarna vonal látható. A beteg szövet nedves, sokszor mézgával átitatott. A teljesen elpusztult háncsban a héj alatt találhatók a gomba szabad szemmel is látható szaporító képletei, a fekete piknidiumok. A fertőzés következtében a kambium is elpusztul. Ha ez a pusztulás csak egy ágra szorítkozik, akkor részleges, ha az egész koronára, akkor teljes gutaütés következik be.
Az őszibarack ültetvényekben a legnagyobb veszélyt a tafriniás levélfodrosodás okozza. Mivel ellenálló fajtákkal nem rendelkezünk, azért szükséges a vegyszeres védekezés. Nem kell elfelejtenünk, hogy a
telepedhet a gomba, és így súlyos betegségszindróma alakulhat ki. A Cytospora cincta konidiumokkal vagy micéliummal fertőzhet. A konidiumok az eső, a légáramlás vagy a rovarok által terjednek. A piknidiumok folyamatosan érnek meg, és környezeti tényezők (hőmérséklet, csapadék, páratartalom) befolyásolják a spórák kiszabadulását. így a konidiumok az év minden időszakában jelen lehetnek a gyümölcsösben. Enyhe januári napokon tömeges spóraszórás lehetséges. Irodalmi adatok szerint a Cytospora cincta 10 0C alatt a legfer- tőzőképesebb. A micélium a metszések so-
2013. április 18.
tafrina csak a rügypattanás kezdetétől a virágzás végéig fertőz. Azért ebben az időszakban különös figyelmet fordítunk a védekezésre. A gazdák közül sokan már biztosan elvégezték a lemosó permetezést a bordói lé 3%-os oldatával, vagy más réztartalmú szerekkel. De ez sajnos nem elég a hatékony védekezéshez, bár ez hatékonyabbá teszi a következő növényvédelmi munkákat. A további védekezést szerves hatóanyagú gombaölő szerekkel végezzük. Igaz, elég kevés hatékony gombaölő szerünk van ennek a betegségnek a kivédésére, azért mindig kontakt és szisztemikus gombaölő szereket használunk. Pl. Delán 0,1% + Skore 0,04%; Skore 0,04%+Kaptán 0,2%. Ezekkel a szerkombinációkkal rügypattanás előtt és után is permetezzünk. A felsorolt gombaölő szereket meg lehet vásárolni a gazdaboltokban. Kérjük a gazdákat, vegyék komolyan a felsorolt védekezési munkákat, és idejében végezzék el a stabil hozamok érdekében. Kérdéseikre szívesen válaszolunk a következő telefonszámon is: 0975166318.
Novák András Terra Dei
rán, a munkaeszközökkel jut az egészséges fákra, illetve növényi részekre. A kajszifák a vegetáció megindulásától – márciustól-júniusig – gyakorlatilag ellenállók a gombával szemben. Ez az ellenállóság azonban kizárólag a háncsra és a kambiumra vonatkozik. A fásszövet minden időszakban fertőződhet. A kajszifa szeptembertől decemberig a legfogékonyabb. A fertőzés ebben az időszakban a legveszélyesebb. Január-február, valamint július és augusztus hónapokban a kajszifa közepesen fogékony. Előfordul, hogy a természetben a gutaütést szenvedett kajszibarackfából mind a Cytospora cincta, mind a Pseudomonas syringae kitenyészthető. A két kórokozóval végzett együttes fertőzések eredménye azt mutatja, hogy a mindkét kórokozóval szemben fogékony időszakban a két kórokozó között szinergista hatás érvényesül. Az együttes fertőzés a baktériumhoz képest átlagosan 2–3-szor, a gombához képest 5–6-szor nagyobb sebeket okozott. A Cytospóra lassú befolyású, krónikus betegséget okoz, azaz a gomba évről évre továbbterjed a gazdanövény szövetében. Ha a gomba megtelepszik egy baktérium által okozott rákos seben, ahol már a baktérium fertőzése lezárult, a kártétel tovább nő. (Folytatjuk)
Bodnár István kertészmérnök
A hagyma helye a kertben A dughagymát március második felében kell elültetni. Idén viszont az esős időjárás nem igazán engedte ezt meg. Most viszont, amikor már a nap is melengeti a földet, mihamarabb ültessük el a ko-
gyaszthatjuk zöldhagymaként (április-május), a másik részét pedig félig kifejlett hagymaként (május-július) használhatjuk főzésre. Ezeket úgy szedjük fel, hogy a megmaradt hagymának elegendő helye legyen a
rábban hőkezelt (sutolt) hagymákat. Ügyeljünk, hogy a gyökérzet lefelé legyen, az ültetési mélység 3-5 cm. A hagyma nagy tápigényű növény, szereti a napos helyet. Ültessük a répa közelébe, mert egymást védik a hagyma- és répalégytől. Még jó társítás a paprika, paradicsom, uborka, káposztafélék,
fejképződéshez. A dughagymáról ültetett hagyma július végén, augusztus elején takarítható be, amikor a szára száraz, elfekszik. Szedjük ki a földből, úgy hogy ne sérüljön meg és hagyjuk a napon száradni, de esőben ne hagyjuk kinn. Végül kössük csomókba és tároljuk a padláson szellős, száraz,
saláták mellé. Ha van eper, akkor a közé is tegyünk hagymaféléket. Kerti körülmények között ne tartsuk be az ültetési távolságot, nyugodtan ültessük közelebb egymáshoz. Később minden másodikat-harmadikat elfo-
hűvös helyen. Magról is ültethetjük és természetesen más hagymafélét is érdemes kipróbálni. Ehhez még sok helyre sincs szükség, mert az ágyás szélén, vagy más zöldségek között is elférnek.
Nyereményjáték E heti kérdésünk: Mennyi ammónium nitrátot juttatunk ki egy hektár őszi vetés fejtrágyázásakor? 1. 1,5–2 mázsát 2. 3,5 mázsát 3. 4 mázsát
A helyes válasz sorszámát karikázza be, a szelvényt vágja ki, (a kérdést és a válaszokat) ragassza fel a terjesztőinknél kapható szelvényre és küldje be terjesztőinkkel, illetve dobja be szerkesztőségünk postaládájába. Beküldési határidő: 2013. április 28.
A KárpátInfo 2013. 14. számában megjelent feladvány helyes megfejtése: 10 0C fok hőmérsékleten már megkezdhetjük a lemosó permetezést. (3. válasz) Nyertesünk: Sütő Marica (Kisdobrony, Béke u. 71.) Nyeremény: vetőmagvak, amit a török Yüksel vetőmagtermeltető cég ajánlott fel.
8
Heti műsor
2013. április 18.
Hétfő, április 22. 05:20 Hajnali gondolatok 05:23 A Lényeg (ism.) 05:55 Ma Reggel Közéleti műsor
09:00 India - Álmok útján (sor., 152. rész)
09:50 Rex felügyelő (sor., 71. rész)
10:40 Család-barát 12:00 Déli harangszó 12:01 Híradó délben 12:25 Napirend előtt 12:55 Roma Magazin 13:25 Domovina 13:55 Magyarlakta vidékek krónikája 14:50 Balett ABC Henriettel (sor., 4. rész)
15:00 Boston Legal Jogi játszmák (am. sor., 8. rész)
15:45 A szenvedélyek lángjai (sor., 49. rész)
16:35 Rex felügyelő (sor., 72. rész)
Köszöntjük Csilla, Noémi nevű olvasóinkat!
05:35 Top Shop 06:05 Jó reggelt, skacok! 07:35 RTL Klub Híradó 08:08 8:08 - Minden reggel 09:20 Ízes élet - Mautner Zsófival 09:40 Reflektor Sztármagazin
10:00 Top Shop 11:40 Asztro Show 12:50 Reflektor Sztármagazin
13:05 Fókusz Plusz Magazin
13:40 Éjjel-nappal Budapest (sor., 48. rész)
14:35 Fókusz 15:20 Bűnös szerelem
(am. sor., 133. rész) 16:20 Riválisok (mex. sor., 113. rész)
17:20 A gyanú árnyékában
(sor., 167. rész)
18:30 RTL Klub Híradó 19:20 Fókusz
17:25 Jövő-időben Közszolgálati 17:30 Híradó magazin 17:40 Ridikül 19:50 Éjjel-nappal 18:30 Maradj talpon! Budapest 19:30 Híradó este (sor., 49. rész) 20:00 Sporthírek 20:50 Barátok közt 20:05 Időjárás-jelentés (magyar filmsor.) 20:15 Hacktion 21:30 Dr. Csont Újratöltve (am. sor., 9. rész) (sor., 18. rész) 22:30 Showder Klub 21:10 Kékfény Vidám show-műsor 22:10 Az Este 23:35 A hatalom 22:45 KorTárs hálójában (am. 23:15 Aranymetszés krimisor., 12. rész) 00:10 Híradó 00:35 Reflektor Sztármagazin 00:25 Boston Legal 00:55 Terminátor Jogi játszmák (ism.) Sarah Connor 01:05 Család-barát krónikái (am. (ism.)
02:26 Műsorszünet
filmsor., 14. rész)
01:45 Műsorszünet
Szerda, április 24. 05:20 Hajnali gondolatok 05:23 Az Este (ism.) 05:55 Ma Reggel 09:00 India - Álmok útján (sor., 154. rész)
09:50 Rex felügyelő (ism.)
10:40 Család-barát 12:00 Déli harangszó 12:01 Híradó délben 12:25 Hrvatska krónika 12:55 Ecranul nostru 13:25 Párizsi helyszínelők (ism.) 14:15 Útravaló Közlekedésbiztonsági magazin
14:30 Ízőrzők: Olaszfalu
(smerett. film)
15:05 Boston Legal Jogi játszmák
(am. sor., 10. rész)
15:50 A szenvedélyek lángjai (am.-kol.
Vendégváró valóság-show
17:00 MacGyver
Hírműsor
17:45 Hej, páva...
18:30 Tények 19:25 Aktív
A TV2 magazinja
(sor., 2127. rész)
(am. sor., 217. rész)
22:35 NCIS: Los Angeles (am.
krimisor., 79. rész)
Közben: Kenósorsolás 23:35 A médium
(am. sor., 11. rész)
A TV2 reggeli magazinműsora
09:20 Stahl konyhája 09:25 Babapercek 09:30 Teleshop 10:30 Astro-Világ 11:30 Árva angyal (mex. filmsor.) sor., 81. rész)
Sztármagazin
Életmód- és szépségmagazin
15:20 Amit a szív diktál (mex. vígj.
(sor., 50. rész)
16:20 Walker, a texasi kopó
Közszolgálati mag.
17:20 Update Konyha
(am. sor., 135. rész) 16:20 Riválisok (mex. sor., 115. rész)
(német sor.)
sor., 36. rész) (sor., 2. rész)
(magyar főzőshow)
17:25 Hal a tortán
Vendégváró valóság-show
17:20 A gyanú árnyékában
18:30 Tények 19:25 Aktív
Női talkshow
18:30 RTL Klub Híradó
Közben: Skandinávlottó sorsolás 19:55 Családi Titkok
(magyar műv. vet.)
19:20 Fókusz
20:55 Jóban Rosszban
filmsor., 51. rész)
16:40 Rex felügyelő (sor., 74. rész)
17:30 Híradó 17:40 Ridikül
18:30 Maradj talpon!
(magyar dokureality-sor., 169. rész) Esti kiadás
Közszolgálati ma19:30 Híradó este gazin 20:00 Sporthírek 20:05 Időjárás-jelentés 19:50 Éjjel-nappal Budapest 20:15 Bosszú (am. drámasorozat, 11. rész)
A TV2 magazinja
(sor., 77. rész)
(sor., 2129. rész)
21:35 Sherlock és Watson (am.
krimisor., 14. rész)
(magyar filmsor., 51. rész)
22:35 Frizbi Hajdú Péterrel
(magyar filmsor.)
Közben: Kenósorsolás 23:40 Én is karcsú vagyok 00:10 Update Konyha
(talk show)
21:00 Életművész 22:00 Az Este 22:30 Summa - 0424 23:00 Múlt-kor 23:30 Híradó 23:45 Boston Legal Jogi játszmák
20:50 Barátok közt
00:30 Család-barát
23:40 Lököttek háza
00:15 Tények Este 00:50 Astro-Világ Éjjel 01:55 Én, Natalie
01:51 Műsorszünet
01:25 Műsorszünet
03:45 Babavilág (ism.)
(ism.) (ism.)
21:30 Szulejmán
(török filmsor., 16. rész)
22:50 Házon kívül Heti magazin
23:20 Reflektor
Sztármagazin (am. filmdráma)
16:40 Rex felügyelő
(am. sor., 11. rész)
filmsor., 50. rész)
(sor., 73. rész)
17:30 Híradó 17:40 Ridikül
Női talkshow
18:30 Maradj talpon! 19:55 Széchenyi napjai 19:30 Híradó este (sor., 4. rész) 20:00 Sporthírek 20:45 Hírek 20:15 Párizsi helyszí20:50 Dunasport nelők (francia Sportösszefoglaló
21:00 Dokureflex 21:01 A tartótiszt 22:25 Kultikon
Szolgáltató mag.
Köszöntjük György, Debóra nevű olvasóinkat!
14:00 Tények Délután 14:50 Csapdába csalva
15:20 Bűnös szerelem
(magyar ism. sor.)
krimisor., 51. rész)
21:05 Hölgyek öröme
(angol sor., 3. rész)
22:00 Az Este 22:35 Tudorok
00:35 Update Konyha 22:45 Sportaréna (sor., 23. rész) (ism.) 23:15 Koncertek az 23:25 Híradó 00:40 Tények Este A38 hajón 23:40 Boston Legal 01:15 Astro-Világ Éjjel (magyar koncertf.) Jogi játszmák (ism.) 02:20 A sors kapujában 00:05 Vannak vidékek (magyar ism. sor.) 00:25 Család-barát (am. vígj.) 01:00 Vers (ism.) 03:45 Aktív Extra (ism.) 01:05 Himnusz 01:46 Műsorszünet
13:00 Doki (am. film-
14:35 Fókusz
(sor., 63. rész)
18:00 Híradó - 18:00 18:20 Dunasport 18:30 Közbeszéd 20:55 Jóban Rosszban 19:00 Angyali érintés 21:35 NCIS
(am. sor., 9. rész)
15:50 A szenvedélyek lángjai (am.-kol.
(sor., 75. rész)
10:00 Top Shop 11:40 Asztro Show 12:50 Reflektor
13:40 Éjjel-nappal Budapest
Integrációs mag.
19:55 Családi Titkok
06:00 Babavilág (ism.) 06:25 Tények Reggel 06:55 Mokka
13:05 Trendmánia
április 23.
06:00 Aktív Extra (ism.) 05:25 Gazdakör 05:20 Hajnali gondolatok 06:25 Tények Reggel 06:00 Kárpát Expressz Hírmagazin 05:23 Az Este (ism.) 06:35 Székely kapu 06:55 Mokka (ism.) 05:55 Ma Reggel A TV2 reggeli ma- 07:00 Mesélő cégtáblák Közéleti műsor gazinműsora (magyar dok. sor.) 09:00 India - Álmok 09:20 Stahl konyhája 07:35 Heti Hírmondó útján 09:25 Babapercek (ism.) (sor., 153. rész) 09:30 Teleshop 08:05 Kultikon (ism.) 09:50 Rex felügyelő 10:30 Astro-Világ 08:20 Hej, páva... (ism.) (magyar ism. sor.) 10:40 Család-barát 11:30 Árva angyal (mex. filmsor.) 08:30 Híradó 8:30 12:00 Déli harangszó 13:00 Doki 08:35 Angyali érintés 12:01 Híradó délben (am. sor., 79. rész) (ism.) 12:25 Srpski Ekran 14:00 Tények Délután 09:25 Élő egyház (ism.) 12:55 Unser 14:50 Csapdába csalva 09:50 Isten kezében Bildschirm (német sor.) (ism.) 13:25 Hacktion 15:20 Amit a szív diktál 10:30 Hagyaték (ism.) Újratöltve (ism.) (sor., 34. rész) 11:00 Klubszoba (ism.) 14:20 Forrás-befog16:20 Walker, a 12:00 Déli harangszó lalás 12:02 Híradó texasi kopó 14:30 Ízőrzők: Er(sor., 25. rész) 12:27 Napirend előtt zsébet (magyar 17:20 Update Konyha 13:00 Kapcsoljuk az ismerett. film) (magyar főzőshow) Országházat 15:05 Boston Legal 17:25 Hal a tortán 16:30 Térkép Jogi játszmák
05:35 Top Shop 06:05 Jó reggelt, skacok! 07:35 RTL Klub Híradó 08:08 8:08 - Minden reggel 09:20 Ízes élet - Mautner Zsófival 09:40 Reflektor Sztármagazin
Kedd,
(ism.)
(am. filmdráma)
05:35 Top Shop 06:05 Jó reggelt, skacok! 07:35 RTL Klub Híradó 08:08 8:08 - Minden reggel 09:20 Ízes élet - Mautner Zsófival 09:40 Reflektor Sztármagazin
10:00 Top Shop 11:40 Asztro Show 12:50 Reflektor Sztármagazin
13:05 Gasztrotúra Gasztronómiai magazin
13:40 Éjjel-nappal Budapest (sor., 49. rész)
14:35 Fókusz
Köszöntjük Béla nevű olvasóinkat!
06:00 Abraka Babra
(magyar főzőshow)
06:25 Tények Reggel Hírmagazin
06:55 Mokka
A TV2 reggeli magazinműsora
09:20 Stahl konyhája 09:25 Babapercek 09:30 Teleshop 10:30 Astro-Világ 11:30 Árva angyal
05:25 Gazdakör 06:00 Kárpát Expressz 06:35 Roma Magazin 07:00 Domovina 07:35 Közbeszéd (ism.) 08:05 Kultikon (ism.) 08:20 Hej, páva... (magyar ism. sor.)
08:35 Sportaréna (ism.)
09:00 Kapcsoljuk az Országházat Parlamenti közvetítés
(mex. filmsor.)
13:00 Doki (am. filmsor., 80. rész)
16:00 Mesélő cégtáblák
Hírműsor
16:30 Térkép
(német sor.)
17:00 MacGyver
(sor., 35. rész)
17:45 Hej, páva...
14:00 Tények Délután 14:50 Csapdába csalva 15:20 Amit a szív diktál
(magyar dok. sor.) Integrációs mag. (sor., 64. rész) (magyar ism. sor.)
16:20 Walker, a texasi kopó
18:00 Híradó - 18:00 18:20 Dunasport 15:20 Bűnös szerelem (sor., 1. rész) (am. sor., 134. rész) 17:20 Update Konyha 18:25 Időjárás-jelentés 16:20 Riválisok (mex. (magyar főzőshow) 18:30 Közbeszéd Aktuális háttérsor., 114. rész) 17:25 Hal a tortán műsor 17:20 A gyanú Vendégváró való19:00 Angyali érintés ság-show árnyékában (am. sor., 12. rész) (sor., 168. rész) 18:30 Tények 19:45 Hej, páva... Hírműsor 18:30 RTL Klub (magyar ism. sor.) 19:25 Aktív Híradó 19:50 Kultúra a A TV2 magazinja Esti kiadás nagyvilágból 19:55 Családi Titkok 19:20 Fókusz Közszolgálati mag.
Közszolgálati mag.
19:50 Éjjel-nappal Budapest (sor., 50. rész)
20:50 Barátok közt
(sor., 2128. rész)
21:35 Anyám nyakán (am. rom. vígj.)
Közben: Kenósorsolás (am. sor., 21. rész) 23:30 Esküdt 22:30 A Grace klinika ellenségek: (am. sor., 13. rész) Los Angeles 23:25 XXI. század - a (am. sor., 4. rész) legendák ve00:30 Update Konyha lünk élnek (ism.) 23:55 Reflektor 00:35 Tények Este Sztármagazin 01:10 Astro-Világ Éjjel 00:15 Hazudj, ha tudsz! 02:15 A fény ösvényei (magyar filmsor.)
21:30 A mentalista
(am. sor., 1. rész)
01:10 Műsorszünet
Csütörtök,
április 25.
(magyar dráma) 03:50 TotalCar (ism.)
(sor., 4. rész)
21:00 Hírek 21:05 Dunasport
Sportösszefoglaló
21:15 Egyetlenem (am. vígj.)
22:55 Kultikon
Szolgáltató mag.
23:15 Porrá leszünk
(angol sor., 5. rész)
00:05 Porrá leszünk
(angol sor., 6. rész)
00:55 Koncertek az A38 hajón
(magyar koncertf.)
01:50 Vers 01:55 Himnusz
Köszöntjük Márk nevű olvasóinkat!
06:00 Segíts magadon! 05:25 Gazdakör (ism.) 06:00 Kárpát Expressz 06:25 Tények Reggel 06:35 Horvát krónika 06:55 Mokka 07:00 Ecranul nostru A TV2 reggeli ma- 07:35 Közbeszéd (ism.) Közéleti műsor gazinműsora 09:00 India - Álmok 08:05 Kultikon (ism.) 09:20 Stahl konyhája 08:20 Hej, páva... útján 09:25 Babapercek (sor., 155. rész) 08:35 Angyali érintés 09:30 Teleshop 09:50 Rex felügyelő 09:25 Elfeledett ma(ism.) 10:30 Astro-Világ gyar irodalom 10:40 Család-barát 11:30 Árva angyal Sztármagazin 09:50 Határtalanul (mex. filmsor.) 12:00 Déli harangszó 10:00 Top Shop magyar (ism.) 13:00 Doki 12:01 Híradó délben (magyar portréf.) 11:40 Asztro Show 10:20 Pannon expressz (am. sor., 82. rész) 12:25 Slovenski Utrinki 12:50 Reflektor 11:10 Szép maszkok 14:00 Tények Délután 10:50 Magyar elsők Sztármagazin 12:00 Déli harangszó 12:55 Kvartett 11:10 A fekete város Hírműsor 13:25 Vágtass velem! 13:05 EgészségKalauz 12:02 Híradó 12:00 Déli harangszó 14:50 Csapdába csalva (ism.) 13:40 Éjjel-nappal 12:10 Vers 12:02 Híradó (német sor.) 13:55 Gasztroangyal Budapest 12:30 Kávéház 12:10 Vers 15:20 Amit a szív diktál Eszik, iszik, sosem (sor., 51. rész) (sor., 9. rész) 12:25 Kávéház (sor., 37. rész) alszik... 14:35 Fókusz 13:00 Kívánságkosár (sor., 10. rész) 16:20 Walker, a texasi 14:55 Boston Legal 15:20 Bűnös szerelem 15:00 Kerekek és 13:00 Kívánságkosár kopó (sor., 3. rész) Jogi játszmák (am. sor., 136. rész) lépések (ism.) 17:20 Update Konyha 15:00 Ablak a (am. sor., 11. rész) 16:20 Riválisok 15:40 Magyar törtétermészetre (magyar 15:40 A szenvedélyek (mex. sor., 116. rész) nelmi arcképfőzőshow) 15:10 A szent olaj - Az lángjai (am.-kol. 17:20 A gyanú csarnok 17:25 Hal a tortán olívaolaj kulfilmsor., 52. rész) árnyékában 15:55 Az emlékezet Vendégváró valótúrtörténete 16:30 Rex felügyelő (sor., 170. rész) ság-show helyszínei 16:00 Veszélyeztetett (sor., 75. rész) 18:30 RTL Klub 18:30 Tények 16:30 Térkép állatok 17:20 Szerencse Híradó Hírműsor 17:00 MacGyver 16:30 Térkép Híradó 19:20 Fókusz 19:25 Aktív (sor., 65. rész) 17:00 MacGyver 17:30 Híradó Közszolgálati A TV2 magazinja 17:45 Hej, páva... (sor., 66. rész) 17:40 Ridikül magazin 19:55 Családi Titkok 17:45 Hej, páva... 18:00 Híradó - 18:00 Női talkshow 19:50 Éjjel-nappal (ism.) 18:20 Dunasport 18:00 Híradó - 18:00 18:30 Maradj talpon! Budapest 20:55 Jóban Rosszban 18:20 Dunasport 18:30 Közbeszéd (magyar műv. vet.) (magyar filmsor., (magyar fi lmsor., 19:00 Angyali érintés 19:30 Híradó este 18:30 Közbeszéd 52. rész) 2130. rész) (am. sor., 13. rész) 20:00 Sporthírek 19:00 Angyali érintés 20:50 Barátok közt 21:35 Vakvágányon 19:45 Hej, páva... (sor.,14. rész) 20:15 Fábry (magyar filmsor.) (am. akcióf.) 19:50 Kultúra a 19:55 Nyolc évszak 21:35 Munkaügyek - 21:30 Igazságosztók Közben: (sor., 4. rész) nagyvilágból (kan.-am. akcióIrReality Show Kenósorsolás (sor., 2. rész) film-sor., 8. rész) 21:00 Hírek (sor., 51. rész) 23:20 Propaganda 20:10 A fekete város 22:30 A rejtély Csinszka 22:05 Az Este Update Konyha 21:15 (magyar (sor., 5. rész) (am.-kan. thriller- 00:20 (ism.) dráma) 22:40 Nemzeti 21:00 Hírek sor., 8. rész) 22:45 Kultikon Nagyvizit 00:25 Tények Este 21:05 Dunasport 23:05 MüpArt classic 23:10 Barangolások öt 23:30 Brandmánia Hírműsor 21:15 Gyöngyök a 00:05 Refl ektor Stravinsky ritkontinensen 01:00 Astro-Világ Éjjel Sztármagazin mélyben kaságok 02:05 Vakvágányon 23:40 Híradó (csehszl. szkeccsf.) 00:25 A Grace klinika 00:25 Koncertek az (ism.) 23:55 Boston Legal (am. drámasoro23:00 Kultikon A38 hajón 03:30 Segíts magadon! zat, 2. rész) Jogi játszmák 23:15 Koncertek az (ism.) 01:20 Vers (ism.) 01:20 Infománia A38 hajón 03:55 Műsorszünet 01:25 Himnusz Multimédia 00:10 Vannak vidékek 00:40 Család-barát A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásámagazin (ism.) 00:35 Vers nak jogát minden tévéadó fenntartja! 02:01 Műsorszünet 01:50 Műsorszünet 00:40 Himnusz 05:25 Gazdakör 06:00 Kárpát Expressz 06:35 Unser Bildschirm 07:00 Srpski Ekran 07:35 Közbeszéd (ism.) 08:05 Kultikon (ism.) 08:20 Hej, páva... 08:35 Angyali érintés 09:25 Táncvarázs 10:20 Arcélek 10:35 Levelek aranyban
05:20 Hajnali gondolatok 05:23 Az Este (ism.) 05:55 Ma Reggel
05:35 Top Shop 06:05 Jó reggelt, skacok! 07:35 RTL Klub Híradó 08:08 8:08 - Minden reggel 09:20 Ízes élet - Mautner Zsófival 09:40 Reflektor
(sor., 1. rész)
(sor., 76. rész)
20:55 Jóban Rosszban 20:10 Szép maszkok
9
Heti műsor
Péntek, április 26. 05:20 Hajnali gondolatok 05:23 Az Este (ism.) 05:55 Ma Reggel Közéleti műsor
09:00 India - Álmok útján (sor., 156. rész)
09:50 Rex felügyelő (ism.)
10:35 Család-barát
Szolgáltató mag.
12:00 Déli harangszó 12:01 Híradó délben 12:25 P’amende Roma kultúra
12:55 Esély 13:25 Életművész 14:20 Forrásbefoglalás
(magyar ism. sor.)
14:30 Történetek a nagyvilágból 15:00 Boston Legal Jogi játszmák
05:35 Top Shop 06:05 Jó reggelt, skacok! 07:35 RTL Klub Híradó 08:08 8:08 - Minden reggel
(sor., 52. rész)
(sor., 137. rész)
(am. sor., 12. rész)
16:20 Riválisok
filmsor., 53. rész)
17:20 A gyanú árnyékában
15:45 A szenvedélyek lángjai (am.-kol. 16:35 Rex felügyelő (sor., 76. rész)
17:25 Jövő-időben 17:30 Híradó 17:40 Ridikül Női talkshow
18:30 Maradj talpon!
(magyar műv. vet.)
(sor., 117. rész)
(sor., 171. rész)
18:30 RTL Klub Híradó 19:20 Fókusz 19:50 Éjjel-nappal Budapest (sor., 53. rész)
19:30 Híradó este 20:00 Sporthírek 20:15 Levelek Júliának
20:50 Barátok közt
22:00 Az Este 22:35 Szeretettel Hollywoodból 23:05 MR2 Akusztik+ a Müpából 00:20 Híradó 00:35 Boston Legal Jogi játszmák 01:15 Család-barát 02:38 Műsorszünet
23:30 Gyilkos elmék
(am. rom. vígj.)
(magyar filmsor.)
21:30 A zöld íjász
(am. sor., 14. rész)
22:30 Gyilkos elmék (sor., 19. rész) (sor., 13. rész)
00:25 Reflektor
Sztármagazin
00:40 Gasztrotúra Gasztronómiai magazin
01:10 Kaméleon
(am. sor., 16. rész)
02:00 Műsorszünet
Vasárnap, 06:55 Család-barát Hétvége 09:00 Katolikus krónika 09:40 „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” 10:05 Kérdések a Bibliában 10:15 Református magazin 10:40 Református ifjúsági műsor 10:50 Reformáció és tolerancia 11:15 Csodát termő hit 11:45 Zsinagógák 12:01 Hírek 12:05 Világ Kép 12:35 FIFA World Cup 2014 13:05 Telesport - Sport 7 13:35 Úticélok (am. útifilm)
április 28.
16:25 Telesport 18:50 A Lényeg 19:30 Híradó este 20:15 Magyarország, szeretlek! 21:30 Krízispont (am. thriller)
Egészség- és életmódmagazin
10:40 Teleshop 11:35 Gasztrotúra
Gasztronómiai magazin
12:00 A Muzsika TV bemutatja: Mi muzsikus lelkek 12:35 Dirty Dancing (am. sor., 5. rész)
02:44 Műsorszünet
A TV2 reggeli magazinműsora
sor., 38. rész)
akció-vígj.)
Közben: Kenósorsolás 23:20 Jog/Ászok
(am. drámasorozat, 4. rész)
(sor., 13. rész)
06:50 Tv2 matiné 10:00 Astro-Világ 11:05 Nagy Vagy! Tesco Kupa 12:05 EgészségMánia (magazinműsor)
12:35 Stahl konyhája 13:05 Több mint TestŐr Életmódmagazin
Utána: 16.00 Hatoslottó-sorsolás 16:05 Piedone Afrikában
15:35 Lángoló Chicago
(német akciófilmsor., 13. rész)
20:00 Tintaszív
(német-angol-am. családi kalandf.)
22:05 Ragadozó
(am. akcióf.)
00:10 Portré
(német akciófilmsor., 13. rész)
01:45 Műsorszünet
09:25 Akadálytalanul (ism.)
09:50 Hazajáró (ism.) 10:15 Szerelmes földrajz (ism.) 10:50 Nyolc évszak 12:00 Déli harangszó 12:02 Híradó 12:10 Vers 12:25 Kávéház (sor., 11. rész)
(magyar tévéf.)
21:05 Hírek 21:10 Dunasport 21:15 Titkok és szolgálatok
(olasz sor., 3. rész)
Köszöntjük Valéria nevű olvasóinkat!
14:35 Hawaii Five-0
(olasz-NSZK vígj.)
(ism.)
00:20 Update Konyha 22:10 Titkok és (ism.) szolgálatok 00:25 Tények Este (olasz sor., 4. rész) 01:00 Astro-Világ Éjjel 23:00 Kultikon 02:05 A Féreg akció23:15 Koncertek az ba lép (ism.) A38 hajón 00:10 In vivo heroin 03:25 Alexandra 00:55 Vers Pódium (ism.) 01:00 Himnusz 03:50 Műsorszünet
14:00 Megkavarva
(am.-japán vígj.)
(magyar ism. sor.)
08:35 Angyali érintés
13:00 Kívánságkosár 15:00 NB 2 Kozármisleny (sor., 5. rész) - Győri ETO 17:20 Update Konyha FC II (magyar főzőshow) 17:00 MacGyver 17:25 Hal a tortán (sor., 67. rész) 18:30 Tények 17:45 Hej, páva... 19:25 Aktív 19:55 Családi Titkok 18:00 Híradó - 18:00 18:20 Dunasport (sor., 78. rész) 20:55 Jóban Rosszban 18:30 Közbeszéd 19:00 Angyali érintés (sor., 2131. rész) (am. sor., 15. rész) 21:35 A Féreg 19:45 A nagyenyedi akcióba lép két fűzfa (am.-német-belga
13:30 Zsaruvér
(am. sor., 21. rész)
05:25 Gazdakör 06:00 Kárpát Expressz 06:35 Slovenski Utrinki 07:00 Kvartett 07:35 Közbeszéd (ism.) 08:05 Kultikon (ism.) 08:20 Hej, páva...
16:20 Walker, a texasi kopó
13:05 Tuti gimi
Riportmagazin 23:15 MüpArt classic 00:50 Cobra 11 01:10 Belső útvesztő (angol-am. thriller)
Hírmagazin
06:55 Mokka
06:00 Időnyomozó 06:30 Top Shop (sor., 4. rész) 07:00 Kölyökklub 10:00 EgészségKalauz 06:25 Zöld világ
13:50 Kis tini a nagy- 18:30 RTL Klub világban Híradó 14:50 Molly és Mopsz Esti kiadás (osztrák-német 18:55 Cobra 11 vígj., 1. rész)
06:00 Alexandra Pódium (ism.) 06:25 Tények Reggel
09:20 Stahl konyhája Magazinműsor 09:20 Ízes élet - Mautner 09:25 Babapercek 09:30 Teleshop Zsófival 10:30 Astro-Világ Gasztronómiai magazin 11:30 Árva angyal (mex. filmsor.) 09:40 Reflektor Sztármagazin 13:00 Doki (am. filmsor., 83. rész) 10:00 Top Shop 14:00 Tények Délután 11:40 Asztro Show Hírműsor 12:50 Reflektor 14:50 Csapdába csalva Sztármagazin (német sor.) 13:05 Brandmánia 15:20 Amit a szív 13:40 Éjjel-nappal diktál (mex. vígj. Budapest 14:35 Fókusz 15:20 Bűnös szerelem
Szombat,
Köszöntjük Ervin nevű olvasóinkat!
(am. sor., 16. rész) (am. sor., 16. rész) (sor., 15. rész)
16:35 Lara Croft: Tomb Raider
(am. akcióf., ism.)
18:30 Tények
Hírműsor
19:00 Napló
Mérlegen a valóság
06:00 Gazdakör (ism.) 06:25 A megyeri titok 06:55 „A Mester zárva tartja műhelyét” 07:45 Világ-nézet Kereszt és toll 08:40 Isten kezében 09:10 Hagyaték (ism.) 09:40 Napok, évek, századok 10:35 Lyukasóra 11:00 Önkéntesek 11:30 Új nemzedék (magyar mag.)
12:00 Déli harangszó 12:02 Híradó 12:10 Külvárosi legenda (magyar játékf.)
13:35 Hazajáró
(magyar mag.)
14:10 WTCC 2013 Túraautó Világbajnokság 16:00 Csellengők 16:35 Marika
(magyar rom. vígj.)
18:00 Híradó - 18:00 18:20 Dunasport 18:30 Heti Hírmondó (am. akció-vígj.) 19:00 Klubszoba 21:45 Mission: 19:55 Önök kérték! Impossible 3. (am. akcióthriller) 20:50 Dunasport 21:05 Filmregény Közben: 01:30 Napok, évek, Kenósorsolás századok (ism.) 00:10 Sose találtok rám! (am. thriller, 2. rész) 02:25 Koncertek az A38 hajón 01:45 Astro-Világ Éjjel 03:15 Vers 02:50 Napló (ism.) 03:20 Himnusz 03:40 Műsorszünet 20:00 Nemzetbiztonság Bt.
05:20 Hajnali gondolatok 05:25 Az Este (ism.) 05:55 Magyar gazda 06:25 A mi erdőnk 06:55 Család-barát Hétvége 09:00 Kulisszatitkok 09:30 Kerékpártúra 10:00 Noé barátai 10:30 Aranymetszés 11:30 Nemzeti Nagyvizit - A Szent Korona közjogi értelmezése 12:00 Déli harangszó 12:01 Hírek 12:05 Summa 12:35 KorTárs 13:05 Angi jelenti Angi a Keletiben 13:35 Úticélok (am. útifilm)
13:55 Telesport MTK Budapest - DVTK 15:55 Zöld Tea Ökomagazin
16:25 A világörökség kincsei (német ism. sor.)
16:45 Rejtélyek, mítoszok és legendák madártávlatból 17:35 Gasztroangyal Őseink konyhája 18:30 SzerencseSzombat 19:30 Híradó este 20:15 Armageddon (am. akcióf.)
22:50 Cserbenhagyás (am. filmdráma)
2013. április 18. Köszöntjük Zita, Marianna nevű olvasóinkat!
április 27.
06:30 Top Shop 06:00 Egzotikus Ázsia 06:25 Tv2 matiné 07:00 Kölyökklub 10:15 Mint a mesében 10:00 Astro-Világ 11:00 Én is karcsú (am. sor., 5. rész) 11:15 XXI. század - a vagyok (ism.) legendák ve11:30 Babavilág lünk élnek (magazinműsor) 11:45 Házon kívül 12:00 Tűsarok 12:20 Míg a halál el (magazinműsor) nem választ 12:30 Autóguru (am. sor., 20. rész)
12:45 Női kézilabda bajnoki döntő - 2. mérkőzés 14:30 A zöld íjász
Autós magazin
13:00 Abraka Babra (ism.)
13:30 Doktorok (am.sor., 4. rész)
14:30 Psych - Dilis 15:35 A hős legendája detektívek (am. sor., 14. rész) (sor., 5. rész)
(sor., 9. rész)
(am. sor.,59. rész)
15:30 Monk - Flúgos nyomozó (am.
18:30 RTL Klub Híradó 18:55 Fókusz Plusz 19:30 Pokoli áramszünet
16:30 Kettős ügynök
23:20 Farkangyal
19:15 Az ének iskolája
krimisor., 33. rész)
(ism.)
Hírműsor
(magyar vígj.)
(am. akcióf.)
(am. thriller, 1. rész)
21:15 A kaméliás hölgy
20:50 Lara Croft: Tomb Raider Közben: Kenósorsolás 22:45 Sose találtok rám! Közben: Kenósorsolás 00:30 Psych - Dilis detektívek (ism.)
01:20 Kaméleon
01:30 Astro-Világ Éjjel 02:35 Monk - Flúgos nyomozó (ism.) 03:30 Kalandjárat
03:22 Műsorszünet
02:15 Műsorszünet
03:55 Műsorszünet
(am. sor., 17. rész)
16:35 Egy éjszaka Erdélyben 18:00 Híradó - 18:00 18:20 Dunasport 18:30 Hagyaték 19:00 Határtalanul magyar 19:30 Hogy volt!? 20:25 Futótűz
(szór. műsor)
00:35 Demjén koncert 2011 01:30 Seraphim Falls - A múlt szökevénye (am. háborús filmdráma)
14:40 Táncvarázs 15:35 Önök kérték!
17:30 Irigy Hónaljmirigy Show 18:30 Tények
(am. vígj.) Steve-et, a szexista, hímsoviniszta disznót, elteszi láb alól feldühödött exbarátnője. Steve és barátja, Walter mindig is a szőke nőket szerették, és nem lehet mondani, hogy igazán tisztességesen bántak volna velük. Éppen ezért kerül igen kényes és meglehetősen kellemetlen helyzetbe Steve a mennyország kapujában...
ism. sor., 5. rész)
12:40 McLintock! (am. western)
(ism.)
(am. akcióf.)
Vallási híradó
08:40 Isten kezében 09:10 Öt kontinens 09:40 Sírjaik hol domborulnak... 10:05 Akadálytalanul 10:35 Székely kapu 11:10 Ménes élet 12:00 Déli harangszó 12:02 Híradó 12:10 A Pireneusok a levegőből (sp.
16:40 A kincses sziget kalózai (am. kalandf.)
06:00 Gazdakör 06:30 Gyökerek 07:10 Magyar történelmi arcképcsarnok 07:30 Kerekek és lépések 08:15 Élő egyház
(ism.)
(sor., 13. rész)
(angol-am. rom. dráma)
22:50 Dunasport
Sportösszefoglaló
23:05 MüpArt - Szirtes Edina Mókus és barátai (magyar koncertf.)
00:55 Koncertek az A38 hajón
(magyar koncertf.)
01:45 Vers 01:50 Himnusz
1 cm2 (az 1., 16. oldalon) 3,00 UAH 1 cm2 (2., 3., 4., 5., 6., 7., 8. ) 2,00 UAH 1 cm2 (12., 13., 14., 15. oldalon) 1,50 UAH 1 cm2 politikai hirdetés 2,50 UAH (az 1. és a 16. oldalon nem lehet politikai hirdetés)
Önnek nem kell mást tennie, mint
Kiemelt hirdetések mintája
– SMS-t küldeni a 066-2850283 mobilszámra; – felhívni a 8-241-2-40-89-es telefonszámot és lediktálni a hirdetés szövegét; – az
[email protected] e-mailcímre elküldeni a szöveget – pontosan kitölteni a hirdetési szelvényünket, s beküldeni a címünkre (90202, Beregszász, Kossuth tér 2.). Az ingyenes hirdetés maximum 5-ször jelenik meg, utána fizetni kell érte, az általános feltételek szerint! téseket csak a szerkesztőségben FIZETETT hirdetés lehet feladni a megfelelő doku– az összes fizikai és jogi sze- mentumok felmutatásával. mélytől beérkezett hirdetés kereskedelmi hirdetés- Olyan tevékenységek hirdenek számít, akik kereskedel- tése és reklámozása, amelyek mi tevékenységet folytatnak; licenzet igényelnek, csak ak– különböző szolgáltatások kor valósulhat meg, ha az ukrán törvényeknek megfelelően nyújtása; – haszongépjárművek eladá- a szerkesztőségben felmutatják a szükséges engedélyt. sa, vétele; – munkások felvétele; – ipari és kereskedelmi terüle- A szerkesztőség fenntartja a tekkel, berendezésekkel és jogot, hogy egyes anyagokat alapanyagokkal történő mű- nem közöl az újságban. Nem veletek. közölhetőek azok a hirdetések, amelyek ellentmondanak Továbbá FIZETETT hirdetésnek számítanak: a szerkesztőségi feltételeknek – keretes, kiemelt hirdetések; és az ukrán törvényeknek. – elveszett iratokról szóló Egyes hirdetésfeladók rosszhirdetés; – ha egynél több – ugyanabba indulatúak lehetnek, éppen a kategóriába tartozó – tár- ezért legyenek óvatosak. Szükgyat/eszközt szeretne meg- ség esetén konzultáljanak hirdetni; szakemberrel. – köszöntők, képes hirdetések; A hirdetésekkel és reklámok– részvétnyilvánítás. kal kapcsolatos reklamációkat a szerkesztőség a lap megFigyelem! A hirdetés szövegét figyelmesen, jelenése után 3 napig fogadja. hibák és javítások nélkül írják meg. Egy szelvényen mindössze A szerkesztőség nem vállal felelősséget a hirdetés tartalegy hirdetés szerepelhet. Az elveszett dokumentumokról, máért, a megadott informácipecsétekről, továbbá a vállalkozá- ók, telefonszámok és címek sok megszüntetéséről szóló hirde- pontosságáért.
Keretes hirdetés HÁROMSZOBÁS LAKÁS (nagy pince, konvektoros fűtés) eladó Beregszászban a Kossuth tér 341/555. szám alatt. Tel.: 6-71-64. Egyszeri hirdetés: 5 hrivnya
Kiemelt hirdetés
Háromszobás lakás (nagy pince, konvektoros fűtés) eladó Beregszászban a Kossuth tér 341/555. szám alatt. Tel.: 6-71-64. Egyszeri hirdetés: 3 hrivnya Fényképes apróhirdetés: 25 hr.
Lakossági hirdetések: keretes hirdetés 5 h r. ; kiemelt hirdetés 3 h r. ; elveszett iratok 1 0 h r. ; részvétnyilvánítás 1 0 h r. ; köszöntő 6 h r. ; 4 sor vers+köszöntő 1 2 h r. ; képes köszöntő 1 2 h r. ; kép+4 sor vers 1 5 h r. ; 4 sor vers felett soronként 1 hr.;
Lakossági hirdetés árának kiszámolása: egy keretes, kiemelt hirdetés ára 20 szóig: 0 hr.+ 3 hr. +5 hr. = 8 hr. 20-40 szó között: 5 hr. + 6 hr. +10 hr. = 21 hr.
Kereskedelmi
hirdetés 20 szóig 5 hr. Példa az ár kiszámolására: egy keretes, kiemelt kereskedelmi hirdetés ára 20 szóig: 5 hr. + 3 hr. +5 hr. = 13 hr. 20-40 szó között: 10 hr. + 6 hr. +10 hr. = 26 hr.
10
Hétvége
2013. április 18.
KRIMINÁLIS Felakasztotta magát egy 13 éves kislány Ökörmezőn öngyilkosságot követett el egy 13 éves kislány. Tettének oka egyelőre ismeretlen. A kislány jómódú, rendes családban nevelkedett, jól tanult, tevékeny részt vett osztályának minden rendezvényében, tanítói szerint az iskolában soha senkivel nem volt nézeteltérése. Igaz, az utolsó nap a nagyszü-
netben sírt, de hogy miért, senki nem tudta. A tanítás befejezése után hazament, azt mondta édesanyjának, hogy egy hintát akar felszerelni a padláson húgának. Teljesen normálisan viselkedett. Mivel azonban hosszabb ideig nem jött le a padlásról, édesanyja utána ment. Lányát az egyik gerendára felakasztva találta.
Elfogták a szélhámos jósnőt Kárpátalján nem először válnak hiszékeny emberek szélhámosok, csalók áldozatává. Főleg serdűlő és idős korúak között szedik áldozataikat, akiket könynyű becsapni. Ilyen eset történt a napokban Huszton is. Egy 16 éves tanulólány autóbuszára várakozott a járási központban. Bizonyos idő múlva egy roma asszony telepedett melléje, mélyen a szemébe nézett és azt állította, hogy az egyik iskolatársa megrontotta, ő azonban le tudja venni róla az átkot, ehhez azonban arra van szükség, hogy átadja neki értékeit. A valószínűleg hipnózis alatt lévő lány szófogadóan engedelmeskedett, átadta
neki gyűrűit. Az áldozat csak akkor tért magához, amikor „jótevője” eltávozott. Azonnal jelentette a történteket az autóbusz állomás dolgozóinak, akik értesítették a rendőrséget. Több utas emlékezett rá, hogy a szélhámos a Munkács-Rahó autóbuszjáratra szállt fel. A rendőrség azonnal hozzálátott a szélhámos megkereséséhez. Felsőveresmartnál érték utol az autóbuszt. Mint kiderült, a szélhámos egy 26 éves huszti asszony volt. Annak ellenére, hogy megtalálták nála az ékszereket, tagadta bűnösségét, azt állította, hogy ő valóban levette a rontást „ügyfeléről”, vagyis az áldozat csak „megfizette munkáját”.
SPORT
Ötpontnyira a bennmaradástól a Hoverla Újabb győzelmével az Ungvári Hoverla számára elérhető közelségbe került a bennmaradás lehetősége az ukrán élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban. A Premier Ligában a 24., az OTP Bank Ligában a 23. fordulót bonyolították le a hétvégén. A Szimferopolban elért bravúros győzelmet követően az Ungvári Hoverla az abszolút sereghajtó Metalurg Zaporizzsját látta vendégül. Jó egy órányi unalmas játék után a 64. percben Makarenko jó harminc méterről szerezte meg a vezetést a hazai-
Sahtar Donyeck már a hétvégén bebiztosíthatja újabb elsőségét, míg a további dobogós helyezések sorsa az 52 pontos Metaliszt, az 50 pontos Dinamo Kijev és a 48 ponttal negyedik Dnyipro között dől el. Az alsóházban az 5 ponttal sereghajtó Metalurg Zaporizzsja már készülhet a másodosztályra. A 18 pontjával 15. Hoverlához legközelebb a 23 ponttal 14. Kárpáti Lviv áll. Az ungváriak a hétvégén rendezendő 25. fordulóban a Metalurg Donyeck vendégei lesznek.
ak számára. Negyedórával később egy bal oldali beadást követően Nyeszterov öngóljával már kétgólosra nőtt az előny, ami a végéig már nem is változott. Az egyébként papírformának számító győzelem értékét növeli, hogy az alsóházi riválisok közül egyik csapata sem szerzett pontot, így az ungváriakat már ,,csak” öt pont választja el a bennmaradást jelentő helytől. Eredmények: Ungvári Hoverla – Metalurg Zaporizzsja 2-0, Voliny Luck – Illicsivec Mariupol 0-2, Csornomorec Odessza – Dnyipro 1-2, Krivbász – Tavrija Szimferopol 2-0, Sahtar Donyeck – Zorja Luhanszk 3-0, Kárpáti Lviv – Dinamo Kijev 0-1, Vorszkla Poltava – Metaliszt Harkiv 1-4, Arszenal Kijev – Metalurg Donyeck 0-2. A bajnoki tabellát 69 ponttal vezető
*** A magyar élvonalban döntetlenre végződött a nagy érdeklődéssel várt Győri ETO – Videoton rangadó, az élcsapatok közül a 2. MTK hazai pályán kapott ki a Haladástól, egyedül a Fradinak és a Debrecennek sikerült nyerni. Az FTC a Puskás stadionban fordulatos meccsen Böde Dániel mesterhármasával győzte le a már másodosztályúnak tekintendő Siófokot. A 23. forduló eredményei: Kaposvár – Budapest Honvéd 1-2, Paks – Diósgyőr 1-0, Debrecen – Eger 3-0, MTK – Haladás 0-1, Pécs – Lombard Pápa 2-0, FTC – Siófok 4-2, Győri ETO – Videoton 1-1, Kecskemét – UTE 1-0. A Győr 51 ponttal első, a második MTK-nak 41, a harmadik Videotonnak 39, a Fradinak 38 pontja van.
Az ital, a részegeskedés gyakran tragédiához vezet. Ez történt a napokban az egyik munkácsi járási községben. A családfő sehol nem dolgozott, szinte minden nap ittasan jött haza. Felesége egyedül gondozta gyermekeiket, rendben tartotta háztartását, e mellett még dolgozott is. Férjének pedig esze ágában sem volt munkát keresni. A napokban ismét részegen jött haza. Felesége szemrehányást tett neki züllött életmódjáért, lustaságáért. Férje kezdetben ügyet sem vetett felesége szemrehányásaira, egy nagy konyha-
késsel almát hámozott magának. Az aszszony azonban tovább folytatta szemrehányásait, végül is a férfi dühbe gurult, feleségéhez lépett és markolatig hason szúrta a konyhakéssel. Az asszony egy törülközővel próbálta elállítani vérzését, de sajnos sikertelenül. Végül is késsel a hasában a telefonhoz vánszorgott és kihívta a mentőket. Szerencsére a mentők perceken belül megérkeztek, elsősegélyben részesítették, majd kórházba szállították. Állapota súlyos, de már nem életveszélyes. Férje 5-8 évi börtönbüntetésre számíthat.
Egy hatéves kisfiú mondta meg az igazat A szolyvai járási Hársfalváról súlyos sérülésekkel szállítottak be egy idős aszszonyt. Sajnos az orvosok nem tudták megmenteni az életét. A járási rendőrkapitányság nyomozói kihallgatták rokonait, szomszédait, igyekeztek tisztázni halálának körülményeit. Többen azt állították, hogy az idős aszszony valószínűleg elesett, így szerezte sérüléseit. Elmondták, hogy ilyesmi már többször fordult elő vele, mivel nem vetette meg az italt, néha ittasan ment a községbe és zúzódásokkal tért haza. Véleményük szerint ez történt az adott esetben is.
A szomszédok kihallgatása közben azonban váratlanul megszólalt egy hatéves kisfiú, azt állította, hogy „a nénit egy zöldszínű autó gázolta el”. Persze megnevezni a gépkocsi márkáját nem tudta, de elég részletesen elmondta, hogy nézett ki. Ennek alapján a rendőrök megállapították, hogy a gázolást valószínűleg egy UAZ márkájú gépkocsival követték el, ilyen pedig csak egy volt a községben. 26 éves tulajdonosa a garázsban rejtette el járművét, még le sem mosta róla a gázolás nyomait. Az ütközőin látható vérfoltok egyértelműen bizonyították bűnösségét.
Dühében felgyújtotta gépkocsiját, összetörte kávézója berendezését Az ital, mint ismeretes, különbözőképpen hat az emberekre, egyesek nyugodttá, csendessé, mások kötekedővé, agreszszívvé válnak tőle. A huszti járás egyik községében lakó, sikeres üzletemberként ismert 37 éves Iván, az egyik kávézó tulajdonosa, az utóbbiak közé tartozott. Nemrégen ittas állapotban tért haza. Szerencsétlenségére felesége éppen rossz hangulatban volt, szemrehányást tett neki ittasságáért. Veszekedésükbe beleavatkozott apja is, menye védelmére kelt. Ez vég-
telenül feldühítette Ivánt, hangos veszekedéssel apjára vetette magát. Dühében teljesen elvesztette a józan eszét. Kirohant az udvarra, benzinnel leöntötte, majd felgyújtotta gépkocsiját. A szomszédok el akarták oltani a lángoló autót, tulajdonosa azonban még járműve közelébe sem engedte a segíteni akaró embereket. A gépkocsi teljesen kiégett. Iván azonban még ekkor sem tért észhez, elrohant közelben lévő kávézójához és ripityára törte bútorát, egész berendezését.
Cipője talpbetétje alá rejtette a lopott pénzt A volóci járási Zúgó (Huklive) községben lakó Joszip szülei még gyermekkorában meghaltak, nagyanyjával és testvéreivel együtt lakott. A családban senki nem dolgozott, főleg szociális segélyekből éltek. Joszipnak azonban drága holmikra, elsősorban egy cipőre fájt a foga. A faluban járva, nyomába szegődött egy 83 éves asszonynak, elkísérte az autóbusz megállóig. Amikor meggyőződött róla, hogy elhagyta a községet, elhatározta, hogy behatol lakására. Betörte a ház ajtaját, kivette a szekrényből a háziaszszony megtakarított pénzét, mintegy másfél ezer hrivnyát.
A hazatérő idős asszony nyomban észrevette, hogy távollétében hívatlan vendég járt lakásában, azonnal értesítette a rendőrséget. A nyomozók alaposan kihallgatták a szomszédokat, egyikük közölte, hogy a betörés napján a környéken látta Joszipot. Megtudták azt is, hogy azon a napon egy drága cipőt vásárolt a piacon. A rendőrök felkeresték lakásán, Joszip azonban tagadta, hogy bármilyen köze lett volna a betöréshez. Amikor azonban arra kérték, mutassa meg új cipőjét, zavarba jött, a lopott pénzt ugyanis talpbetétje alá rejtette, ahol a nyomozók meg is találták.
A „Vidomosztyi Miliciji” és a „RIO”hetilapok anyagai nyomán
Kézilabda
Késsel a hasában hívta ki a mentőket
Őrült hajrával BL-döntős a Győr
Az idegenben aratott bravúros kétgólos győzelmet követően hajszálon múlt, hogy elbukja a BL-döntőbe kerülést a Győri ETO, amely szinte végig futott az eredmény után az Oltchim Valcea elleni veszprémi találkozón. A remekül hajrázó győriek végül 25-24-re kaptak ki, így egyetlen találattal ugyan, de kiharcolták a fináléba kerülést. A másik ágon is borult a papírforma: a norvég Larvik az otthon elszenvedett kétgólos vereséget követően idegenben 27-19-re győzte le a szlovén Krim Ljubljanát, így simán jutott a fináléba. *** Az ukrán élvonalbeli női kézilabda-
bajnokságban a listavezető Ungvári Kárpáti újabb fontos lépést tett a címvédés felé. Borisz Petrovszkij együttese hazai környezetben előbb 35-29-re, majd 34-21-re győzte le a Szpartak Kijev együttesét és továbbra is öt pont előnnyel áll a tabella élén az amúgy két mérkőzéssel többet játszó Halicsanka Lviv előtt. A második találkozón az ungváriak fiatal portását, Balog Juditot le kellett cserélni, mert arcon találta egy labda, de mint a találkozót követően a nagydobronyi leányzó lapunknak elmondta, nincs komolyabb baj, hétfőn már együtt edzett a többiekkel. A Kárpáti a hétvégén a Szparta Krivij Rih otthonába látogat.
Néhány sorban
Az első és másodosztályban is egyformán 10 csapat nevezett. Hosszú idő után nem lesz ott az indulók között a korábban évekig meghatározó szerepet betöltő Beregszászi Csillag. A hírek szerint a Vérke-parti város sem megyei, sem járási szinten nem indít csapatot. *** A tavasszal eddig jól teljesítő Ferencváros váratlanul 1-0-ra kikapott a Honvédtól a kedden pótolt korábbi elmaradt bajnoki találkozón, így a tabellán nem tudott fellépni a dobogó harmadik fokára.
B ayern München – Barcelona és Dortmund – Real Madrid elődöntőket rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája fináléjába kerülésért április végén és május elején. Az Európa Ligában a Fenerbahce a Benficával találkozik, a meglepetéscsapatnak számító Basel pedig a BL-címvédő Chelseaval meccsel a döntőért. *** Vasárnap indul a beregszászi járási labdarúgó-bajnokság küzdelemsorozata.
Rovatvezető Jakab Lajos
11
Hirdetések megkímélt állapotban, 1988-as cserélve. Ár megegyezés szerint. kibocsátású, 7+1 személyes, 8 Mob.: 098-7060414. liter fogyasztás. Irányár: 5000 Eladó Audi 100-as, 1988-as Sürgősen eladó, költözés miatt, USD. Mob.: 050-1398527. kibocsátású, kék színű, 2,3-as régebbi típusú megkímélt állapotban lévő komplett szobaberende- Eladó egy 2107-es Lada, 1986- gáz-benzines motorral, elektzés (7 db), antik faszekrények (2 os kibocsátású, központi zár, új romos ablakok, központi zár, db). Ára 350+200 hr. együtt vagy gumik. Ára 1500 USD. Mob.: alufelnik. Ára 3900 USD. Mob.: 095-9372974. külön-külön. Telefon: 2-35-99. 050-7665372. Mob.: 066-3488243. Eladó egy sárga színű Moszk- Eladó Audi 100-as 2.0 benzines Eladó jó állapotban lévő használt vics, 1977-es kibocsátású, rozs- motorral, piros színben, 1988-as bútor. Mob.: 095-0029677. da mentes, jó festés, szép sza- kibocsátású. Ár megegyezés szelon, kitűnő motor, rendezett pa- rint. Mob.: 095-7863106. Eladó egy szőnyeg, kihúzhatós pírokkal, a jobb első lámpánál ágy, konyha asztal, 4 új szék, fo- sérült meg. Ára 4000 hr. Alku- Eladó egy Audi 80-as, púpos gas, 2 neon lámpa, szoba ajtók, ab- képes. Mob.: 099-2065690. 1,8-as benzines, 1987-es kilakok és kalicka, háromszekciós bocsátású, sötétített ablakok fapolc (222x120 cm, két szekció Eladó egy 2108-as VAZ, 1989- alufelnik. Mob.: 095-6669401. 68x120 cm, harmadik 68x82 cm) es kibocsátású, 1,3-as motor, dohányzó asztal, fapolc. Mob.: bézs színű. Ára 1400 USD. Te- Eladó egy Kvad ugyanitt egy 050-6173086, 096-2162372. lefon: (03141)57-200. Mob.: tengeri fejtő. Ár megegyezés szerint. Mob.: 097-3927953. Eladó egyszemélyes heverő 067-9169147. (ágy). Ára 300 hr. Két fotel. Ára Beregszászban eladó egy Eladó Lada 2103-as, teljes kö200 hr. Mob.: 099-3186841. Moszkvics Aleko kitűnő ál- rűen felújítva, jó motor, reális ár. Mob.: 095-6867422. Eladó egy alig használt reka- lapotban, teljes körű felújítás után. Mob.: 066-9602758. Sürgősen eladó áron alul egy mié két fotellel és egy jó állapotban lévő szekrénysor. Mob.: 2101-es Lada eladó, 1977-es ki- jó állapotban lévő 1987-ben 066-5148417. bocsátású. Ára: 3500 hr. Mob.: gyártott Ford Siera. Mob.: 0991809849. Ülőgarnitúra eladó Csongoron. 050-2637145. Érdeklődni: 097-1325350. 2003-as, 2107-es Lada eladó, Eladó egy 2105-ös Lada, 1982gyári, megkímélt állapotban, ri- es kibocsátású, lila színű szeElveszett asztóval és extrával felszerelve. mélygépkocsi. Ára 8400 hr. Ár megegyezés szerint. Mob.: Mob.: 066-6557353. Beregszászban elveszett a Ga- 050-2217652. Eladó egy Lada Szamara 2108laktika területéről április 3-án este as, 1987-es kibocsátású, megEladó gyári állapotban lévő 6 órakor egy Moped motorbicikLada Szamara 21099-es, 2005- kímélt állapotban, kék színben, li, a színe fekete, a neve Dinó. ös kibocsátású, 1.5 injektoros központi zárral és riasztóval. Aki megtalálta vagy tud a motor motorral, téli gyári gumival. Ár megegyezés szerint. Mob.: hollétéről, jó jutalomba részesül. Ár megegyezés szerint. Mob.: 098-7035941. Mob.: 066-2258152. 095-5017790. Eladó egy 1990-es évjáratú Volinyánka, zöld színű, kitűnő Eladó egy VAZ 2199-es Lada, Gépek és alkatrészeik 2008-as kibocsátású. Mob.: állapotban. Ár megegyezés szerint. Mob.: 095-2057848. Eladó Lada 2-es Kombi rende- 095-2159981. zett papírjai. Mob.: 050-5792659. Eladó egy Moszkvics Aleko, Eladó egy 1979-es évjáratú Lada 2103-as, kék színben, festés és Teljes gázberendezés eladó, pro- 1991-es kibocsátású személy- hegesztés után, felújított szalongépkocsi, felújított állapotban pán-bután. Ár megegyezés sze(új akkumulátor, szép szalon, nal, zenével, központi zár, riaszrint. Mob.: 099-3464859. átfestve). Ár megegyezés sze- tó, Audi felnik és vonóhorog. Ár: 1700 USD. Minimálisan alkukéAlufelnik és autógumik 80-90%-sak rint. Mob.: 099-3437680. pes. Mob.: 066-8708745. 13-14-15-16-os méretekben reális árakon eladó. Mob.: 050-9977979. Beregszászban eladó egy 2002- Sürgősen eladó egy Ford es, Oroszországban gyártott B 4-es Passat alkatrészek eladók: Lada 21065-ös. Folyamatosan Scorpio 2.0 I.GL, 1986-os kikuplung diszk, kosár, üzem- karbantartott autó, a korának bocsátású, új aksi, új gumik, peanyagpompa (adagoló), henger- megfelelő állapotban. 1500-as remes alufelni, mp3, megkímélt fej, generátor, első fényszórók. motor, 5 sebességes váltó, elekt- állapotban. Ára: 2500 USD. romos gyújtás, távirányítós Mob.: 095-8729854. Mob.: 099-6504960. USB/SD kártyás MP3-lejátszó Eladó egy 21099-es Lada, 2007Új gumiabroncsok ZIR, Kastb. Irányár: 3500 USD. Tel.: es kibocsátású, 1,5 benzines, maz, Maz, Ural (Kama gyár, 0663515419 szürke színű. Ára 6000 USD. Oroszország) eladók. Legjobb Mob.: 096-8571411. Eladó Opel Omega 1987-es kiárak. Mob.: 099-2703470. bocsátású, felújított állapotban, Eladó egy 1983-as kibocsátáalufelni, 2,00 injektoros benzi- sú, Audi 100-as, 1,8-as motorGépkocsi nes motorral, csere is részletfi- ral üzemképes állapotban (papízetés is érdekel. Irányár: 3600 rok nélkül). Irányár: 750 USD. Eladó Skoda Fabia 2002-es ki- USD. Mob.: 050-5407474. Mob.: 099-4941949. bocsátású, 1,4-es benzin motorral. Ára 6900 USD. Mob.: E l a d ó e g y Vo l k s w a g e n Vennék Moszkvicsot üzemTransporter Maxi, 2003-as képest, 2000 hrivnyáig. Mob.: 050-5407474. kibocsátású. Ár megegyezés 099-4941435. Eladó egy VW Passat GL 1,6 szerint. Mob.: 050-1407591, Kombi, 1995-ös kibocsátású, téli- 068-9974500. Eladó Gazel (benzines) 3204-es nyári gumival, sok extrával, ma(Tentovanij), 2004-es évjáragyar papírokkal. Ára 2800 USD. Eladó egy Peaueogot J5 teher- tú, jó állapotban. Ár megegyeszállító mikrobusz, 1990-es ki- zés szerint. Mob.: 095-5772002. Mob.: 099-7375637. bocsátású, 2,5 dízel motorral. Ár: 3600 USD. Csere és rész- Eladó egy 2107-es Lada, 1988Eladó egy 21093-as Lada, letfizetés is érdekel. Mob.: as kibocsátású, kihegesztve, friss 1991-es évjáratú. Ára 2800 festéssel. Ára 2100 USD. Mob.: 050-5407474. USD. Mob.: 066-9444162 050-1564043. (Kolja). Eladó egy Volkswagen Santana, bézs szíHangszer Eladó egy 1986-ban gyártott 1984-es kibocsátású, 3 Ford Tranzit 8+1 személyes B nű, 1,6 cm -es, riasztóval, közkategóriás kisbusz. Irányár: 4100 ponti zárral. Irányár: 2200 USD. Baján gombos harmonikát venMob.: 066-3828719. USD. Mob.: 066-3844415. nék jó állapotban. Mob.: 0990287002. Eladó egy Audi 80-as (púpos), Eladó egy Audi 80-as (púpos), 1989-es kibocsátású, 1,6-os díze- 1989-as kibocsátású, 1,6-os dí- Belorusz márkájú fekete szíles motorral. Ár megegyezés sze- zeles. Ár megegyezés szerint. nű zongora eladó, jó állapotban. Mob.: 095-6054279. rint. Mob.: 098-8372917. Mob.: 066-4680741. Sürgősen eladó egy kék színű Eladó Audi 80-as, felújított álIngatlan Lada 2101-es, 1972-es kibocsá- lapotban. Mob.: 068-0783851. tású, jó állapotban. Irányár: 1100 Eladó egy IVECO teher mik- Gáton összkomfortos családi USD. Mob.: 099-1723473. robusz (fehér, közepes nagy- ház műanyag nyílászárókkal sürEladó egy fehér színű Moszk- ság, magas, 2000-es kibocsátá- gősen eladó. Ár megegyezés szevics, 1986-os kibocsátású, jó ál- sú, elektronika nélkül, sötétített rint. Mob.: 050-9144327. üveg, rozsdásodás nélkül, 354 lapotban. Mob.: 095-1802366. ezer km.) Irányár: 7000 USD. Beregújfaluban sürgősen elKék színű Gázel teher és sze- Mob.: 066-0941738. adó egy ház (összterület 83 m2, mélyszállító mikrobusz, 1999-es lakterület 53 m2), melléképükibocsátású, kitűnő állapotban, Eladó Audi A4 1995-ös, 1.8 letekkel, nyárikonyhával, 50 új gumikkal, vonó horoggal el- benzin. Új vezérlő szíj szett, 4 szotek privatizált földterületadó. Ár: 3500 USD. Mob.: 098- lengéscsillapító, generátorszíj, tel. Irányár: 18000 USD. Mob.: vízpumpa szíj, akkumulátor, 6631357. gumi harangok, 2 kerékcsapágy, 066-4121065.
Bútor
2013. április 18.
mén. 83 m2, 2 konya, 2 fürdőszo- Nagymuzsalyban családi ház ba, garázs, telekkel rendelkezik. eladó nyugodt környezetben, két szoba, konyha, fürdőszoMob.: 095-3260426. ba, veranda, melléképületekkel, A rendőrségtől a régi piacon privatizált földterülettel, gáz, kereskedelmi bódé eladó. Ár víz bevezetve. Irányár: 17000 megegyezés szerint. Mob.: 066- USD. Mob.: 066-4796046, 0992449885. 2736740. Tiszaújhelyben ház eladó a Fő Zápszonyban ház eladó 4 szou. 91. szám alatt. Mob.: 096- bával, melléképülettel, kis kam7262894 (Ildikó). rával, pincével, gázcsonkkal az Beregszászban eladó egy 3 szo- udvarban, nagy kerttel, gyümölbás lakás (117 m2) nagy konyha, csössel. Ár megegyezés szerint. spájz, fürdőszoba, külön WC, Mob.: 099-2429391. balkon, kazános autonóm fűtés, Beregszászban eladó egy privatágas előszoba, zárt közös udvar, tizált lakás, három szoba összinternet. Mob.: 066-1754244. komfort. A ház kétemeletes, a Nagybakosban a Lenin u. 40. lakás a 2. emeleten van. Mob.: szám alatt ház eladó akár 2 csa- 050-9580116. lád részére, garázs, kert, gáz, Nagyberegen az Eger u. 17. víz, telefon. Ár megegyezés szám alatt családi ház eladó, 130 szerint. Mob.: 050-9097616, m2 lakterület, 50 szotek kerttel, 095-8636819. gyümölcsössel, szőlőlugassal. Beregszászban a V. Huci úton Ár megegyezés szerint. Mob.: eladó egy háromszobás lakás a 095-2087599. 3. emelten felújítás után. Mob.: Beregszászban eladó az Arany 099-2997110. János utcában egy jó állapotcsaláEladó Beregszászban a Muzsalyi ban lévő összkomfortos 2 u. 54/13. szám alatt egyszo- di ház (130 m ). Helyiségek: bás lakás az 5. emeleten. Mob.: 5 szoba, 2 konyha, fürdőszoba, spájz, előszoba, nagy pin099-7325587. ce, kert, tágas udvar, garázs, Lakás eladó Beregszászban a internet, a központtól 5 percre. Bem József u. 29. szám alatt Mob.: 066-3828609. (5 helység, közös udvar, kút az udvaron, gáz bevezetve). Ár Beregszászban a Lónyai u. 17. megegyezés szerint. Mob.: 066- szám alatt eladó egy háromszobás euró remontos lakás a 2. 9903374 (délután). emeleten, saját fűtés, 80% beépíBeregdarócon két szoba, kony- tett bútor, zárt balkon gardróbbá ha összkomfortos kertes ház el- alakítva. Mob.: 095-1374062. adó. Irányár: 6500 USD. Mob.: Balazséron a Kastély u. 8. 097-9558283. szám alatt kertes családi ház Beregszászban (Búcsúban) a eladó nagy udvarral, mellékKutuzov u. 85. szám alatt el- épületekkel. Érdeklődni: Jánoadó a Fő út irányában egy ker- si, Sevcsenko u. 51. Telefon: tes családi ház (kétszoba, kony- 78-483. ha, fürdőszoba, gyümölcsös, 27 szotek föld, gáz, víz bent van). Családi ház eladó Gáton (háÁr megegyezés szerint. Mob.: rom szoba, konyha, fürdőszoba, melléképületek, gázkonvekto095-9148960, 066-2405749. ros fűtés). Ár megegyezés szeSiófokon a Bajcsy utcában el- rint. Telefon: 4-32-04. Mob.: adó egy 4. emeleti, 53 m2-es, 0630-9259487. jó állapotban lévő téglalakás! A lakásban folyosó, konyha, két Borzsován a Vasút u. 1. szám szoba, fürdőszoba és egy nyu- alatt ház eladó. Mob.: 095gati fekvésű 4 m2-es erkély ta- 5613647, 095-3394907. lálható. Fűtése gáz-konvekto- Tiszaújlakon a Móricz Zsigros. A bútorok alku tárgyát ké- mond u. 7. szám alatt (régi pezik. Irányár: 9,9 millió. Elér- Kombingyár út) sürgősen eladó hetőség:
[email protected]. egy összkomfortos családi ház. Mob.: +3630-6303246. Tel.: 8-243-6-15-48. Mob.: 050Beregszászban a Munkácsi út- 1564192, 095-6158713. közben eladó egy háromszobás Családi ház eladó Nagyberegen. lakás az 5. emeleten. Telefon: Ár megegyezés szerint. Mob.: 3-36-78. Mob.: 099-0941276. 098-9692618. Beregszászban a Kazinczy u. Családi ház eladó Csonkapapi31. szám alatt családi ház eladó. ban az Ivókút u. 63. szám alatt. Ár megegyezés szerint. Mob.: Mob.: 050-1633298. 066-8485874. Mátészalkán eladó egy 88 m2-es Beregszászban a Muzsalyi úton üzlethelyiségként beregisztrált 2 lakásos közös udvarban, el- (BT) épület beépíthető tetőtéradó egy 110 m2-es összkomfor- rel. (Azok érdeklődését várjuk, tos cseh építésű tégla családi ház akik Magyarországon nyitnának 5 szotek kerttel, nagy pincével. vállalkozást). Csere is szóba jöMob.: 096-7054311. het Beregszász központi részén található családi házra. Mob.: Nagyberegen családi ház el- 067-8524920. adó, 4 szoba, konyha, fürdőszoba, melléképületek, víz, gáz be- Eladó Beregszász központjávezetve, nagy kert, a központon ban egy kétszobás lakás. Mob.: a líceummal szemben. Mob.: 066-0214460. 066-4804592. Eladó egy szobás lakás (5x6-os Csapon összkomfortos csalá- szoba, konyha, veranda, fészer) di ház áron alul eladó. A köz- tűzeset után Beregszászban az ponthoz közel, nyugodt környe- I. Franko u. 59/4a. szám alatt. zetben. A ház felépítése: három Ár megegyezés szerint. Mob.: szoba, konyha, spájz, fürdőszo- 097-7383936. ba, veranda. A telek alapterüle- Eladó sürgősen Kaszonyban a te 900 m2, a házé 160 m2. Mob.: Kossuth u. 115. szám alatt egy családi ház. Mob.: 066-0913545. 050-9834886. Mátészalkán új építésű, 250 m2-es családi ház, beépített bútorokkal – vagy anélkül – eladó. Irányár: 38 millió Ft. Mob.: 0630-4789550.
A határtól 5 km-re Márokpapiban, 3 szobás összkomfortos, kertes ház eladó. Ára 16000 USD. Mob.: 097-9558283, 0620-9152669.
Sürgősen eladó Gát központjában egy kertes ház, gázzal, bútorozottan. Terület: 117 m2. Lakóterület 58,2 m2. Nagy telek, melléképületek. Telefon: Eladó egy piros színű 2200 Maz- 8 fékbetét, baloldalon 1 lengő- Sürgősen eladó egy családi ház 76-5-86. Mob.: 095-4757320, da személyszállító mikrobusz, kar, illetve 2 „C” Kar stb., ki lett Kisvárda központjának pere- 099-2501702.
Haranglábon a Fő úton, a határ közelében sürgősen eladó egy kertes családi ház melléképülettel. Alsó szint üzlethelyiséggel, rendezett papírokkal, felső szint lakható, új ablakok, ajtók, fürdő, gáz, víz. Ár megegye-
zés szerint. Mob.: 099-2702940, 050-7038740. Badalóban a fő úton eladó egy családi ház, melléképületekkel, 2 garázs, csirkeház, kemence, disznóól, tehénól. Gáz, víz bevezetve. Ára 30000 USD. Mob.: 050-1670040, 066-6866046. Eladó Beregszászban a Szuvorova u. 11a szám alatt a 2. emeleten egy egyszobás összkomfortos lakás. Ár megegyezés szerint. Mob.: 050-4322036. Guton a Rákóczi u. 11. szám alatt privatizált családi ház eladó, nagy kert, gyümölcsfák, melléképületek, kút és gázcsonk az udvarban. Ár megegyezés szerint. Mob.: 066-6962920. Eladó Beregszászban egy szép, csendes környezetben összkomfortos ház a „Barva” szomszédságában a Szilvás úton (előszoba, kétszoba, főzőfülke, fürdőszoba, WC, pince, termő gyümölcsfákkal). Mob.: 099-0212849. Eladó egy egyszobás lakás a 2. emeleten Beregszászban a Muzsalyi u. 111/7. szám alatt. Mob.: 066-5526391, 066-8484362. Asztélyban régi típusú ház eladó a Határőr u. 30 szám alatt. Telefon: 56-3-82. Mob.: 0957156888. Beregszászban eladó 183 m2 földszintes családi ház 2 különálló lakrésszel, nagy kert, zöld övezet, a Vérke-parton. Mob.: 066-8485971. Eladó egy tégla ház (két szoba, konyha, spájz és mellékhelyiségek, pince, összterület 61,6 m2, lakterület 36 m2) Beregszászban a Leszja Ukrainka u. 2. szám alatt, felújítás nélkül. Mob.: 067-9880446. Beregszászban a Muzsalyi u. 111/57. szám alatt 3 szobás lakás sürgősen eladó. Mob.: 0662469990. Beregszászban a Munkácsi útközben eladó egy kétszobás összkomfortos lakás, euróremonttal a 2. emeleten. Telefon: 4-27-96. Mob.: 066-6973892. Jánosi központjában a Sevcsenko u. 3. szám alatt kétszintes családi ház eladó (4 szoba, konyha, fürdőszoba, spájz, garázs, pince) 33 szotek földdel. Mob.: 0994428885, 099-4428873. Beregszászban a Fő út közelében a Szuvorov u. 11/A. alatt eladó jó állapotban lévő egy nagyszobás összkomfortos lakás a második emeleten, akár bútorozottan. Új ajtó, ablakok és vízcsövek, nagy zárt balkon, vezetékes telefon, kábeltévé, spájz. Mob.: 099-4559849. Eladó Jánosiban egy összkomfortos családi ház. Ár megegyezés szerint. Mob.: 099-2316241. Beregszászban eladó egy házrész (1szoba, konyha, spájz). Gáz bevezetve, víz az udvaron. Mob.: 099-7539695. Eladó Mezőkaszonyban, a Bocskai u. 53. szám alatt összkomfortos családi ház, 3 szobával, bútorozva, vízzel, pince, garázs, 20 szotek kert, lugasított szőlő, gyümölcsös. Ár megegyezés szerin. Érdeklődni: Beregszász, Búcsú u. 124., idősek otthona, Kota Sándor. Beregszászban a Kinizsi u. 36/1. szám alatt házrész eladó, felújításra szorul, gáz, víz van, 6 szotek kert, garázs, melléképületek. Ár megegyezés szerint. Mob.: 066-9584134. Eladó a Kiserdő utcában egy összkomfortos, központi fűtéses, bútorozott ház (123 m2). Mob.: 050-6173090. Folytatás a 12. oldalon
A hirdetés tartalmáért, a megadott információk, telefonszámok és címek pontosságáért a szerkesztőség nem vállal felelősséget!!!
12
Hirdetések
2013. április 18. Beregszászban négyszobás Fűtés negyedik emeleti lakás (konvektorok, gáz-, vízóra) eladó a Korjatovics úton az uszodával Vaillant kombi gázkazán eladó. Ára 1300 hr. Mob.: 096-8117861. szemben. Tel.: 2-27-58. Eladó Beregszászban a Rozsoskert u. 53. szám alatt egy összkomfortos családi kertes ház (86 m2), 6 szotek privatizált földdel. Ár megegyezés szerint. Mob.: 099-6689299. Beregszászban a Szentföld (Tankista) u. 18. szám alatt kertes családi ház eladó, privatizált földdel, akár 2 család részére, felújításra szorul. Ár megegyezés szerint. Mob.: 066-9584134.
Eladó használt Terra 20-as 7 lóerős használt rotációs kapa tartozékokkal és egy Robi 52 használt rotációs kapa 6 kapataggal és gumikkal. Mob.: 066-5237483.
Vaillant kombinált gázkazán el- Eladó JuMZ eszkovátornak vájó adó. Mob.: 098-3464028. és tolató mechanikája, működő állapotban. Mob.: 099-4708274. Vegyes tüzelésű öntvény kazán 4 és 5 szekciós eladó. Mob.: Eladó egy vadonatúj szemenkén099-5327088. ti vetőgép. Mob.: 095-326-0426. Alig használt gázbojler eladó. Kisdobronyban: 4 tömbös 9 laÁra 700 hr. Mob.: 050-5473265. pos x tárcsa nagyon jó állapotban eladó. Mob.: 067-3125759. Eladó egy új infra kályha. Mob.: 099-6504960.
Mezőgazdaság termék
Vadonatúj fatüzelésű folyton égő kandalló eladó. Ára 2000 hr. Kitűnő minőségű kalibrált bőBeregszászban eladó egy csalá- Mob.: 099-4290610. termő vetőzab eladó. Ára 2,50 di ház, kétemeletes, melléképühr. Mob.: 050-9031997. lettel és hétvégi telekkel. Tele- Mezőgazdasági gépek Eladó takarmány kukorica és vefon: 54-288. tőmag, Pionir K1 nagyon jó terGáton eladó működő bolt-kávé- Eladó egy Japán kis traktor, mő fajta. Ugyanitt krumpli és 2 1401-es, hozzá tartozik fréza zó (55 m összterület) nyári tevető krumpli, rózsaszín és sárrasszal. A földterület privatizált. 1,30, két köldökös eke és utánfu- ga belsejű, holland fajta. Mob.: Ár megegyezés szerint. Mob.: tó. Ár megegyezés szerint. Mob.: 099-1783628, 099-7754042. 098-7655645. 050-1729831 (Margaréta). Beregszászban eladó sertés- és Kertes összkomfortos családi Eladó földkultivátor MTZ-80 baromfitáp PROVIMI granuház eladó konyhával, fürdőszobá- vagy JuMZ traktorhoz ugyanitt látum, koncentrátum. Mob.: val, benti WC-vel Beregszászban 3000 literes ciszterna 2 keréken 095-4187263. a Lermontov u. 12. szám alatt, és egy használt reduktor. Mob.: Bátyúban tehéntrágya eladó. felújítás után, új nyílászárókkal 050-8729022. és szigeteléssel. Irányár: 20000 Niva kombájn eladó. Mob.: 095- Mob.: 095-9283800. USD. Mob.: 099-6462377. 7934046, 050-5502502. Jó minőségű szemes kukoriKígyóson a Puskin u. 15. szám Eladó traktorhoz 4 darab pricep ca, tritikálé, búza, árpa és zab alatt családi ház eladó, ahol 2 szo- kerék komplettbe, 70%-os gumi eladó. Házhoz szállítási leheba, konyha, spájz, fürdőszoba, elő- csapágyházzal és csapággyal tőség is, Beregszász. Mob.: szoba van. Fele ház alatt két ré- komplettbe és ugyanitt tengely 050-6680756. szes pince. Külön nyárikonyha, és két féder. Mob.: 098-7609316. Dédában bálás szalma eladó. amiben szoba, konyha, főzőfülke, Mob.: 050-7748695. előszoba van. Az udvaron szőlőlu- Sürgősen eladó egy Mitsubigas, melléképületek, kút az udva- shi MT-16 DT, 3 hengeres dí- Vetőzab eladó. Mob.: 095-5105885. ron. Gáz, víz bevezetve. Irányár: zel, vízhűtéses japán kis traktor, 25000 USD. Mob.: 099-1724029. összkerék meghajtás 4x4 digizár, Mobiltelefon motoróra, 4 hónapos új nagy guBeregdédában egy 120 m2-es mikkal. Ára 3600 USD. Kiegékétszintes családi ház eladó. (5 szítők külön eke 2 tagos, soroló, Eladó egy Nokia 6120C új előszoba, az egész ház alatt pince, kapa, töltő. Mob.: 099-4331114. lappal. Ára 500 hr. vagy csere is érdekel. Mob.: 050-6921105. melléképületek). Mob.: 066Péterfalván vas szekér eladó ló 1074442, 066-7563611. Nokia 5800 8 GB Xpress Music után. Mob.: 098-6631357. eladó jó állapotban: 3,2 érintőképEladó kétszobás lakás Beregszászernyő, sztereó hangszórók, GPS, Eladó MTZ 80 traktor és ku koban a Munkácsi útközben, az 5. Wi-Fi. Jár hozzá headset, töltő, emeleten felújított, saját fűtéssel, ricavetőgép. Mob.: 050-8614374. microUSB kábel, övtartó. Irányszivattyúval. Mob.:099-7294047. Eladó kis traktor után utánfutó, ár 750 UAH. Mob.: 050-8065087. hossza 2,15 m, szélessége 1,55 Nagymuzsaly központjában m, magassága 0,45 m. Mob.: Eladó Samsung B-130 mobiltea Beregszászi járásban eladó lefon, meggypiros színű, töltő066-0829628. a Rubin bár, tetőtér beépítésvel, szép állapotban, ukrán mesel, külön konyhával, kétolNagydobronyban eladó - JuMZ nüvel (kérésre magyarul). Ára dali villanycsatlakozással, hitraktor, JuMZ eszkovátor,T- 150 hr. Email: szekely.tamas1@ deg-meleg víz, központi fű42-es 4x4-es új gumikkal eké- freemail.hu. Mob.: 066-7074697 Tamás (esténként). tés gázzal. 125 m2 alapterüvel, személygépkocsi utánfulet az épület saját tulajdonban tó, hótoló buldózerlapát (jobb- Eladó új állapotban lévő van. Ár megegyezés szerint. ra-balra kifordítható), 2 soros Samsung GTS 5230-as Láfleur Mob.: 050-6465277. krumplivető, górévágó, 200 li- érintőképernyős mobiltelefon, A Mikrorajonban eladó egy teres permetező, gyári négyso- bordó és fekete színben. Ára 400 III. emeleti kétszobás összkom- ros krumplivető, műtrágyavető- hr. Mob.: 099-7545785. fortos lakás felújítás után. Mob.: vel felszerelve, négy tömbös tár- Eladó Nokia tv 6800 két sím 066-9815198. csa 2,80 m, frézer 2,20 m. Mob.: kártyás, tv, rádió, kamera, vaku, 2 GB, mp3(4) jó hangzás, bőr Eladó egyszobás lakás (folyosó, 097-1532333, 095-8390791. tok. Ára 460 hr. Illetve egy konyha, fürdőszoba) Beregszász Eladó egy gyári mechanikus Samsung C3110 kamera, meszívében a Széchenyi u. 19. szám szecskavágó. Irányár: 1500 hr. móriakártyás, mp3-as. Ára 220 alatt, kitűnő esztétikai és techni- Mob.: 050-7580023 (oroszul). hr. Mob.: 050-2495632. kai állapotban. Ára 22000 USD. Eladó egy német kézi elektro- Eladó egy Gigabyte 1310-es Mob.: 066-2850385. mos fűnyírókasza gép. Mob.: okos telefon, minden tartozéCsaládi ház eladó Kisbégányban 066-7540273. kával, nem drágán. Mob.: 066a Felszabadulás u. 85. szám alatt. 5045986. Nagy kabinú JuMZ traktor elMob.: 066-2451316. adó jó állapotban, rendezett pa- Beregszászban eladó egy NoA Csigaszugban Beregszászban pírokkal. Mob.: 095-0856347. kia 5228-as érintő képernyős eladó egy összkomfortos családi mobiltelefon. Ára 750 hr. Mob.: kertes ház. Ár megegyezés sze- Eladó háromköldökös eke, 066-9492679. T-150-es eke rámából. Mob.: rint. Mob.: 095-8313811. 097-7080764. Motor, robogó Beregszászban a Rákóczi Ferenc u. 2. szám alatt (Arany Páva Eladó JuMZ eszkovátornak pamellett) összkomfortos kétszo- kolós része gyári tartozékokkal. Eladó „Probiker” túracsizma vadiúj, dobozában 43-as méret, bás lakás a 2. emeleten eladó egy Mob.: 099-4708274. fekete. Mob.: 050-1568133 (este). 3 szintes házban. Ár megegyezés szerint. Mob.: 050-4381496. GAZ-52-es platós teherautó el- Izs vagy Minszk motort vennék adó. Ár: 1000 USD. Mob.: 050papírokkal, jó állapotban, reális Eladó Macsolán egy felújítást 2969034. áron. Mob.: 050-5013110. igénylő háromszobás ház, 50 szotekes megprivatizált terüle- Eladó kapagép után utánfu- Eladó egy Izs motor papírok nélten, gyümölcsössel, pincével. tó (saját készítésű), akár renÁra 9500 USD. Mob.: 099- delésre is készíthető. Mob.: kül, jó állapotban. Ára 1100 hr. Mob.: 050-0398769. 099-3583484. 5149704, 066-8549283. Eladó egy GAZ 53-as teher- Eladó egy egyedi 100 cm3-es Kiadó/Albérlet autó szamoszval, egy kovács- 4 ütemű Enduro, kitűnő állaüllő és ipari gérvágó. Mob.: potban. Ár megegyezés szerint. Mob.: 095-4868728. Keresek egy kereskedelemre al- 050-1333568. kalmas helyiséget (40-70 m2) Be3 Eladó eredeti Hako 150 cm -es Eladó két darab Jáwa oldalkocsi regszász központi részében, a kétkerekű kis traktor, 9 lóerős. 350-es, kéthengeres Jáwa 350-es Kossuth tér környékén. Mob.: 066- Mob.: 068-0783851. motor egyben és váz nélkül. Ár 6688084, 097-7096300, (Vitalij). megegyezés szerint. Mob.: 097Eladó egy 3,2 tonnás víztartály 2918043. Megbízható négytagú család traktor után, fogas henger zöldalbérletet keres Beregszászban. ség vetőgép, kultivátor. Mob.: Eladó Izs Jupiter motorkerékpár. Mob.: 066-5313204. Mob.: 095-3830882. 098-6138535.
Izs Planeta-4 jó állapotban, új Munkalehetőség! Munkácson gumival, új aksival eladó. Mob.: a Kábelgyár felvesz munkáso066-1488650, 066-0719594. kat, megbízható és reális fizetés, beutazást biztosít. Mob.: Viter robogó sürgősen eladó, jó 096-1535654. 3 állapotban 50 cm -es. Ára 500 USD. Mob.: 095-7515944. A Kun és Vojtovich vállalat lehetőséget kínál az üzemvezetői Eladó egy MT-11-es oldal ko- és az irodavezetői munkakör csi nélkül, papírokkal. Ár meg- betöltésére. Követelmények: egyezés szerint. Mob.: 066- magyar-ukrán (vagy orosz) 50993133. nyelvtudás, számítógépes isEladó egy jó állapotban lévő meretek, kommunikációkészAlpha motor. Ára 2750 hr. Mob.: ség, megbízhatóság, precizitás. Jogosítvánnyal való rendelke050-0147847. zés előnyt jelent! JelentkezésüEladó egy 6 voltos Jawa 350 ket várjuk a 050-8687166 vagy cm3-es. Ugyanitt egy Moszkvics 4-33-52 telefonszámokon 8-tól Azelka. Ár megegyezés szerint. 17 óráig, rövid önéletrajzos beMob.: 095-5638633. mutatkozásukat elküldhetik az
[email protected]. Eladó egy Minszk motor al- ua e-mail címre. Továbbá várkatrésznek. Ára 400 hr. Mob.: juk még traktor és targonca099-0256192. kezelők, Gaz 53 és Kamaz gépEladó egy 110 cm3-es Forvard kocsivezetők, valamint raktármotorkerékpár, fekete színben, munkások jelentkezését is! papírokkal, alufelnikkel és fél14 és 22 személyes kisbuautomata váltóval, elől-hátul társzokat keresünk kárpátaljai csafékkel. Ára 1800 hr. Mob.: közutakra, sofőrrel. Mob.: 050-6567107. 066-5530445, 097-0402848. Vennék szovjet biciklihez sárhányó-készletet, hátsó csomag- A régió legjobb munkalehetősétartót és kerékagyat, nem baj ge egy nemzetközi cég irodájában ha rozsdás csak használható le- menedzserek, vezetők, illetve tagyen. Telefon: 63-219. Mob.: pasztalat nélküliek részére. Ok050-1568133 (csak este). tatás, karrier, jövedelem 1-5 ezer hr., rugalmas munkaidő, részmunka-lehetőség. Mob.: 050-9697509 Munkát keres (ua), 095-9450509 (magyar). Kétgyermekes anyuka sürgő- Menedzser-eladót keresünk nyísen takarítói és ház körüli mun- lászáró eladására beregszászi kát vállalna Beregszászban vagy boltba. Feltétel: ukrán-magyar környékén. Mob.: 099-1703679. nyelvtudás, alapvető számítógé17 éves lány eladói munkát ke- pes ismeret. Mob.: 095-4093789. res. Mob.: 066-8883024. Munkásokat keresünk építke19 éves fiú munkát keres épít- zési munkára Moszkvába. Az étkezés biztosított. Havonta 900 kezési brigádban. Mob.: 099- USD. Mob.: 095-8536784. 3187101. Csordást keresünk Beregszászban 10 tehén vigyázására. Ár Munkát kínál megegyezés szerint. Mob.: 050Beregszászi étterembe szaká- 0822161. csot, szakácssegédet keresünk. Autómosóba keresünk munTelefon: 4-34-20. Mob.: 050- kást Beregszászban a közpon6465304. ton. Mob.: 050-9667399. Németországi és ausztriai munMagyar tulajdonban lévő, kalehetőség – ács, kőműves, fesépítőipari fővállalkozói váltő és gipszkartonszerelő szaklalat, oroszországi projekembereknek. Fizetés 5-8 euró/ tek megvalósítására keres óra (kb. 1000-1540 euró/hó) munkavállalókat kivitelezé+ szállás + utazási hozzájárusi műszaki előkészítő mérlás. Feltételek: önálló munkanök és építésvezető munkavégzés, valós szakmai tapaszkörökbe. Elvárások: felsőtalat, magyar útlevél. Mob.: fokú szakirányú végzettség, 067-8484153, +3670-5039898. orosz, magyar nyelvtudás, Email:
[email protected]. mobilitás. Fodrászt, kozmetikust keresünk Bővebb információért kérem a Harmónia szépségszalonba. Cím: Beregszász, B. Hmelnickij hívja az +380502703842 teleu. 17. szám alatt. Mob.: 095- fonszámot, vagy küldje el szakmai életrajzát a kj.karpatjob@ 3664803. karpatjob.com e-mail címre.” Női eladót keresnénk 20-tól 40 éves korig. Jelentkezni a régi Műszaki cikkek piac területén minden nap 7-től 15 óráig a „Kannan” üzletben. Eladó 2 db elektromos krumpMob.: 099-0926613. lisütő új állapotban. Mob.: 050A Kadeo kisvállalat sürgősen 5516990. felvesz teherautó sofőröket uk- Eladó Zanussi felültöltős autorán nyelvtudással. Cím: Bereg- mata mosógép, 7 éves megkíszász, B. Hmelnickij u. 30/a. mélt, üzemképes állapotban BeTelefon: 2-34-89. Mob.: 099- regszászban. Ára 1500 hr. Mob.: 1812388, 068-9968371. 095-5363561. Beregszászi kávézóba bárpultost, pincért, szakácsot (vagy főzni jól tudó asszonykát) és mosogatónőt keresünk. Mob.: 066-9315932. Beregszászba a Szojuz étterembe pincéreket és bárpultost felveszünk. Mob.: 050-1996452.
Eladó egy ruhaszárítógép „Nordland” 850 Wattos. Telefon: 68-253. Mob.: 095-5772103. Használt háztartási cikkek, automata mosógépek, hűtő, fagyasztó eladó. Mob.: 095-6158714. Singer varrógép eladó. Mob.: 099-2069018. Eladó egy alig használt 60 amperes akkumulátor. Mob.: 0500848520. Nagy teljesítményű motorokhoz, darálógéphez vagy akár légtéri használatra is alkalmas elektromos kábel eladó. Ár megegyezés szerint. Mob.: 095-7108046 (16:00 óra után). Eladó egy kombinált hűtő, terménydaráló, gáztűzhely, szőlőprés, daráló és egy 61 cm-es TV. Ár megegyezés szerint. Mob.: 066-8088252. Eladó jó állapotban lévő mikrohullámú sütő, porszívó, TV. Mob.: 095-9413564. Új 1,5 kW egyfázisos villanymotor eladó. Mob.: 050-1504097. Eladó egy Panasonic AG-DVX 100BE profi videokamera, hozzávaló állvánnyal. Ár megegyezés szerint. Mob.: 050-0822161.
Növények Salánkon minőségi lucernamag eladó. Telefon: 71-66-27. Oltott díszfák termelői áron eladók: csüngő barkafűz (cicuskafa) és japán fűz (flamingó). Cím: Beregszász, Macsolai út 70. Tel.: 3-20-34. Mob.: 0958905568. Hetyenben hagymamag eladó kis és nagy tételben. Mob.: 0956233725. Benében szamóca palánta (korai Clery és Román), valamint őszibarack szemzés eladó. Ár megegyezés szerint. Mob.: 0508825779. Hetyenben a Mező u. 87. szám alatt nagy és vetőburgonya (Kleopátra és banánfajta) eladó. Telefon: 66-214 este 6-tól.
Régiség Régi, használt, szőlészettel, lekvárfőzéssel, szövésszettel, disznóvágással, kenyérsütéssel és egyéb hagyományos falusi életmóddal kapcsolatos munkaeszközöket, fényképeket és egyéb tárgyakat vásárolunk nem kereskedelmi céllal. Az adományozó, illetve eladó neve és lakhelye feltüntetésre kerül az adott tárgyon. Pl.: permetező, szőlőprés, lopó, hordók, liu, régi boros üvegek, esztováta, vászonkendők, abroszok, varrott kendők, rézüst, lekváros szilkék, cserépedények, festett tányérok, cserépszűrő, fateknő, falapát, függőlámpák, komód, egyéb bútorzat, karos láda, öntött vaskályha, régi szekér, hintó stb. Mob: 050-3723481, 099-5196233.
Távirányítós kapunyitó eladó. Régi szövött vászon zsákokat és Mob.: 099-4448026. türetben maradt anyagokat, széEladó jó állapotban lévő régi les szájú és letűrt peremű befőtvarrógép. Mob.: 063-4115450. tes üvegeket, szikvizes üveget, falapátot, fateknőt, összerakható Overlás varrógép eladó Kígyó- vaskályhákat, cserépedényeket, son. Ár megegyezés szerint. petróleum függőlámpákat, viharlámpákat, lovascsengőket, koMob.: 050-7340476. módot, karos ládát, és régi fakeEladó egy használt hűtőszek- rekű szekeret vásárolnék. Mob.: rény, négy karikás gázspór, vil- 099-2359256, 096-2796950. lany varrógép, 3 égős csillár, fa- Tel.: +38031-41-67-1-13. litükör. Mob.: 095-9220076.
Beregszászi büfébe megbízható, szorgalmas, ügyes lányt eladói munkára felveszek 30 éves korig. Munkaidő 07-14 óráig. Érd.: 095-7109252. Eladó egy kitűnően műköPanasonic SDR-H50 digitáMagyar-ukrán állampolgárok dő lis videokamera, 42x-es optikai számára Németországba ke- zoom, optikai képstabilizáló, 60 resünk építési szakembereket. GB-os beépített merevlemez, Munkába állás akár húsvét után. SD/SDHC kártya foglalat. Ára Elvárások: szakmunkás bizo- 1300 hr. Mob.: 097-9760953. nyítvány vagy minimum 3 éves Nagyon jó állapotban lévő teszakmai tapasztalat. Szállást a levíziók eladók, jó áron. Mob.: munkáltató állja, fizetés 1000 050-9977979. euró és attól feljebb. Email: Eladó egy Sony videokamera
[email protected]. Mob.: 1000 hr. és egy vadonatúj DVD le098-0700283, 093-1073168. játszó 300 hr. Mob.: 095-3260426.
Szerszám, ipari gép
Csetfalván eladó komplett fejőgépek (magyar, orosz, német). Ára 2500 hr. Ugyanitt egy kapagéphez való kis kasza. Mob.: 097-0139790. Eladó kukorcafejtő és daráló. Mob.: 098-9692618. Eladó egy nagy teljesítményű kukoricafejtő. Mob.: 0664976685.
13
Hirdetések Terménydarálóval egybe épített fűrészgép, 3 fázisos motorral eladó. Ugyanitt 2 db 3 fázisos motor. Mob.: 099-7540965. Német gépek eladók: flekszek, perforátorok, fűrészek, kisebbnagyobb méretekben. Mob.: 099-2529209.
Széleskörű segítséget nyújtunk schengeni vízumkérelmek előkészítésében, az EU-s állampolgársághoz szükséges iratok beszerzésében és előkészítésében, továbbá részletes konzultációt nyújtunk azoknak az ukrán állampolgároknak, akiknek a vízumkérelmét visszautasították, vagy akiket valamelyik EU-s országból kitoloncoltak. Érd.: 068-1040415
Eladó Pentium 4-es 2 ghz-es processzor, vadonatúj ház, 40 GB HDD, 512 MB RAM, DVD, 128 MB. Ára 500 hr. Mob.: 0953711254.
Születéstől egy éves korig gyerekruha eladó olcsón. Mob.: 095-4660785.
Eladó egy kifogástalan állapotban lévő fonott bölcső, babahordozó, vízszintesen ringó tölgyfa Telek gyerekágy matraccal, baldachinnal, komplett ágynemű garnitúGuton eladó egy 38 szotekes te- rával. Mob.: 097-8006356. lek nem lakható házzal. Mob.: 095-4273266. Eladó egy újszerű állapotban lévő Bravo epilátor tartozékaiBeregszászban a Tinódi u. 51. val, kisebb esztétikai hibával. 2 szám alatt egy 14x25 m -es te- Ára 130 hr. Mob.: 095-0981570. lek, háromfiókos garázzsal és új kerítéssel eladó. Villany és víz Sürgősen eladó új állapotban van. Mob.: 095-1374062. lévő elektromos tolókocsi utcai használatra (KKEK 11 model). Jánosiban 9 szotekes telek fun- Mob.: 067-1919168. damentummal eladó, 60 szotek háztáji. Mob.: 099-2835957. Eladó új 1000 és 650 literes új műanyag tartály fém keretben, Beregszászban a Macsolai úton lefolyó csappal, valamint 220 l 1,1 ha kereskedelmi/ipari föld- szeszes hordó. Szállítás megoldterület építési engedéllyel, kivi- ható. Mob.: 096-2707061. teli és fém konstrukciós tervvel (raktáráruházra), rendezett papí- Badalóban alig használt barokkal eladó vagy bérbe vehető. bakocsi eladó, sötétkék drapp Mob.: 096-7054311. színben és ugyanitt gyerekágy, az oldala lenyithatós, Telek eladó Bulgárkert u. 28. pelenkázóasztal, felakaszthaszám alatt kész fundamentum- tó mózeskosár, kisfiúnak és mal és engedélyek az építkezés- kislánynak egyaránt alkalmas. re. Mob.: 099-7412123. Mob.: 099-0728243. Eladó Szolyván egy építkezési Természetes egészséges sötéttelek (a Fő út mellett), 29 szotek, barna és szőke 35 cm hosszúságú folyópart, rendezett papírokkal. haj eladó. Ár megegyezés szeÁra 1500 USD/1 szotek. Alkuké- rint. Mob.: 097-9728006. pes. Mob.: 099-2703470. Eladó egy tiszta új állapotban Telek eladó Verbőcön, nyári épü- lévő, 50 literes tartály olaj vagy lettel. Mob.: 068-0825570. akár benzin tárolására. Ára 80 Eladó egy építkezésre való te- hr. Mob.: 095-7108046 (16:00 lek (6 szotek) a Macsolai utcán. után). Mob.: 096-7680223. Eladó egyplatós spór. Ára 500 hr. Mob.: 099-3186841.
Eladó kisipari félautomata hidegen sajtolt olajütő, két prés, 1 darab szűrő 500 liter napraforgóolaj 24 óra alatt. Mob.: Márvány- és csiszolt sírkö050-6465277. vek készítése. Érd.: Beregszász, Eladó egy tökéletes állapotban Macsolai u. 83. Tel.: 2-50-64. lévő ütvefúró (Perforátok) min- Mob.: 066-4688890. den tartozékával. Irányár: 550 Kül- és beltéri munkálatokat hr. Mob.: 095-7108046 (16:00 vállalunk reális áron. Glettelés, után). festés, gipszkartonozás, csempézés, lambéria, betonozás, laSzolgáltatás minált parketta, ajtó-ablak beállítása, szigetelés, díszkövezés Avant-Beregszász KFT sze- és különböző dekor munkák. mély szállítást vállal Kárpátal- Mob.: 099-0304635. ja és Ukrajna területén (lakodalmak, kirándulás stb.) 18-51 Zongorahangolást vállalok. személyig. Mob.: 050-3709020 Mob.: 099-1738963. (Tóth Ferenc). Belföldi teherszállítást vállalunk 1 tonnától 22 tonnáig. ElszámoINTEREL gyors, minőségi lás készpénzben és átutalásban. mobiltelefon szerviz elérheMob.: 099-2703470. tő áron egy hónap garanciával (Beregszász, Munkácsi Személyszállítást vállalok 8 u. 2.). Mob.: 050-8606055. és 15 személyes kis buszokkal. Lakodalmak, kirándulások stb. Kárpátalja egész területére. Belső dekor vakolást vállaMob.: 066-3844415. lok: venecianka, travertin, otocsento stb. Facebook: Kútfúrást és vízvezetést válKovtun Mukola M. Mob.: lalunk akciós áron. Mob.: 066-9444162. 050-8563164. Méhkaptár készítését vállalom megrendelésre, 20-24 keretest. Lézeres visszérműtét a MunkáÁra 400-650 hr-ig felszereltség- csi járási központi kórházban a től függően. Ugyanitt fából nyí- Pirogov u. 4. szám alatt. ÉrdekVegyes lászáró, kül- és beltéri ajtók, va- lődni lehet a 050-0114705 dr. Márkus István. lamint emeletes gyerekágyak, Eladó egy Alpina német sportjátszótéri gyerekjátékok. Mob.: kerékpár. Ára 500 hr. Mob.: 066Számítástechnika 096-6165199, 063-6146904. 9093925, 096-0609698. Terméskő, viacolor vagy macs- Eladó GTX 260 videokártya, kakőből utat, udvart vagy jár- DDR3 896 MB memória, 448 Beregszászban eladó jó állada lerakását vállaljuk. Garan- BIT, csak komolyabb játékok- potban lévő 400, 300, 250, 150 tált a minőség és a kedvező ár, hoz. Ára megabyte alapján. és 120 literes boros hordók, valamint egy szőlőprés. Cím: Besegítünk az anyag beszerzésben Mob.: 066-5989421. regszász, Tolsztoj u. 21. Teleis, ha szükséges. Mob.: 0991783628, 099-7754042. Vadonatúj számítógépek eladó- fon: 4-31-27. ak garanciával. Házhoz szállítás Díszkertek tervezését és kivite- és beszerelés megoldható. 2700 Üstben főtt szilvalekvár eladó lezését (füvesítést, öntözőberen- hr-tól (amd/intel processzor, 4 Beregszászban. Házhoz szállítás dezés beszerelését, kerti tavak, GB RAM, DVD-író, 500 GB is lehetséges (25 hr/kg). Mob.: csobogók létesítését, dísznövé- merevlemez, 19-os led moni- 066-2406034. nyek telepítését) vállalom. Mob.: tor). Egyéni konfiguráció illet- Eladó egy rózsaszín babako097-9240804, 050-0156667. ve alkatrészek külön is. Mob.: csi téli-nyári variáció, mózeskosár, esővédő, szúnyogvédő. Leányokat, hölgyeket tanítok 099-5067263. meg női és férfi nyírásokra és a Modern számítógépek és lap- Ára 500 hr. Mob.: 095-0366949 fodrászat minden fortélyára (Be- topok kedvező áron garanciá- (Viktória). regszász). Mob.: 099-2353981. val eladók. Mob.: 097-9240804, Eladó egy jó állapotban lévő szövőszék és esztováta. Ár meg050-0156667. Gázkazánok javítását és karegyezés szerint. Mob.: 097bantartását, új fűtési- és vízEladók használt és új számító- 8055488. rendszerek, automatikák, gépek Dercenben. A használtak napkollektorok telepítését, 3 hónap, az újak 2 év garanciá- Egyszer használt menyasszovalamint minőségi anyaval. Vállalok igény szerint ösz- nyi ruha kiegészítőkkel eladó. gok – kazánok, radiátorok, szerakást és házhoz szállítást. A Ára 1000 hr. Cipő (37-38-as). szivattyúk – beszerzését regép ára a teljesítménytől függ. A Ára 170 hr. Alkuképes. Mob.: ális áron vállalom. Mob: használt P4-es 500 hr-tól. Mob.: 066-5285336. 066-1593183. 050-9892674. Tiszabökényben eladó kitűTetőfedéshez lindab lemezek Eladó egy AMD ATHLON 64 nő állapotban lévő szürke-sárga színű babakocsi téli-nyári széles választékban (német, szlo- DUAL CORE 5200-as kétma- használatra. Ára 600 hr. Mob.: gos, 2 GB RAM, 256-os vivák, lengyel márkák) kaphatók, deokártya, LCD monitor, 160 096-6209708. méretre vágva. Tetőszerkezet vá- GB HDD, DVD író, kártyaolgását és fedését vállaljuk, elér- vasó, internetkártya, fekete ál- Könyv eladó. Jókai összes kötete hető áron. Mob.: 050-5111360. lóházban, garanciával és szál- (46 könyv). Mob.: 050-6984936. Vállalok különböző vízvezeték- lítással. Ár: 2000 hr. Mob.: Egyszer használt menyasszonyi ruha eladó, kitűnő állapotszerelési (csaptelepek, fürdőká- 099-6268046. dak, zuhanyzók, WC, bidé, szi- Eladó egy kompjuterhez való ban, kesztyűvel, boleróval, kis vattyúk), fűtési (központi fűtés, kormány Beregszászban. Ára táskával. Ár: 2000 hr. (alkuképes). Mob.: 095-7983209. kazánok), hűtési (légkondicio- 200 hr. Mob.: 050-2136543. nálás), villanyszerelési (villanyBabakocsi eladó Nagymuzsalyóra utáni, dugaszok, kapcsolók, Eladó egy Intel Pentium IV-es ban, sötétlila-kékes színben, kisbiztosítékok, vezetékek, csillá- számítógép, 3000 MHz procesz- fiú számára. Tartozékai: esővérok stb.), munkákat, ill. ezek ja- szor, 2 GB RAM, 128-as video- dő, téli húzat, tolókának átalavítását. Vállalatokkal is együtt- kártya, 40-es GB HDD, DVD- kítható. Ára 500 hr. Alku nincs. működöm. Mob.: 050-4322360. olvasó, LCD monitor, garanciá- Mob.: 050-8479449. Csatornázást vállalok külön- val és szállítással. Ára 1300 hr. Eladó fonott és nem fonott üveg, böző színekben, és ablak pár- Mob.: 099-6268046. boros palackok 4 literes/60hr., 10 kányok felhelyezését. Mob.: literes/70hr., 20 literes/100 hr. Rafajnafaluban eladó egy szá066-0820366, 099-2346579. mítógép minden tartozékkal. Mob.: 050-9007730. Eladó SINÁPS-THD 2856 + Irányár: 1100 hr, de akit komo- Egyszer használt menyasszonyi mindig TV-s dekóder. Ezzel HD lyan érdekel, alkuképes. Mob.: ruha eladó minden kiegészítővel minőségben nézhet 7 csatornát, 066-0337621. (37-es méret). Ára 950 hr. Mob.: és ha lekapcsolják az analóg su095-5435467. gárzást, ezzel lehet fogni a di- Eladó p4-es gép, Cpu: 4200x2, gitális jelet. USB bemenet, ami Ram: 2 GB, videokártya 512 Kismama farmernadrág eladó, támogatja az mp3, jpeg és avi MB, 128 bit, winchester 250 alig használt. Ára 150 hr. Kismaformátumokat. Házhoz szállítás GB, asus alaplap, 17” monitor, ma kosztüm, barna színben. Ára megoldható. Ára 400 hr. Mob.: TV kártya. Ára 1800 hr. Mob.: 200 hr. Bársony nadrág. Ára 100 095-4102473. hr. Mob.: 095-1374163. 099-7545785.
2013. április 18.
Megbízhatóság, minőség, szakértelem
Műanyag nyílászárók 5 év garancia!!! További To ábbi ajánlataink: - külső és belső párkány, - szúnyogháló (ajtóra is), -10-15% - reluxa, - anyag és bambusz roletta, - szalagfüggöny Beregszász, Puskin tér 4. (a szerb pékség épületében). Tel./fax: 4-31-29, Mob.: +380-97-912-61-46, +380-99-754-25-43. Akció
ható babakocsi (tolóka) 250 hr., egy háromkerekű gyerekbicikli 50 hr., egy pár új mankó féláron. Mob.: 050-8032847.
Péterfalván Shaver Master fajtájú előnevelt csirke kis és nagy tételben eladó. Ár megegyezés szerint. Mob.: +38097-9240892.
Szürke babakocsi mindenféle Dédában eladó 3 éves fejős tetartozékokkal eladó, tolókának hén. Mob.: 095-0213472. is átalakítható. Ár: 650 hr. Mob.: Eladó egy 8 hónapos hasas jó 098-6609673. tejelő borzderes tehén. Mob.: Eladó egy menyasszonyi ruha 095-0846707. kitűnő állapotban kiegészítőkkel együtt. Mob.: 098-7442324. Németjuhász kiskutya kölykök eladók, féregtelenítve. Mob.: Eladó egy nagyon jó állapotban 066-1438784. lévő menyasszonyi ruha. Ára 1650 hr. Engedmény lehetséges. Beregszászban 4 kiskutya ingyen elvihető. Mob.: 050Mob.: 099-2548423. 5399297. Troszkát vásárolnék reális áron. 2 darab egyéves jerke kecsMob.: 050-1504097. kék eladók Tiszakeresztúrban. Eladó mechanikus kereskedelmi Ugyanitt bálás széna. Mob.: mérleg, használt telefon, fény- 096-1717798. képezőgép „Limpusz”. Mob.: Nagybégányban eladó a Kom097-6180546. szomol u. 43. szám alatt két ló Eladó egy tökéletes állapotban Virágméz, nagy mázsa, traktor párban. Telefon: 54-249. Mob.: lévő boltban már nem kapható pricep és 3000 literes szippantó 099-7344614. műszaki könyv, minden Zsiguli eladó. Mob.: 098-8525565. (Lada) típusra. Ára 80 hr. Mob.: Építkezési kellék Eladó egy nagy cseresznyefa, 095-7108046. felfűrészelve a törzse nagyobb Eladó egy gyerekágy, gurulós, darabokban. Ár megegyezés sze- Eternit pala eladó, ugyanitt pricep kis traktor után. Mob.: fékezhető lábakkal, felakaszt- rint. Mob.: 066-8383851. 097-4475170. ható mózeskosárral, baldachinnal, kókuszmatraccal. Ugyanitt Beregszászban sürgősen eladó Bontott tégla eladó. Mob.: 050piros több funkciós babakocsi. egy kék színű téli-nyári Bam- 6680756. bino márkájú babakocsi. IrányMob.: 063-2511757. ár: 450 hr. Mob.: 066-9492679. Eladó 6 m x 1,5 m tíz darab U Egy nem használt titán eladó realakú betonplita Kisdobronyban. ális áron. Mob.: 095-0980504. Állatok Mob.: 096-7068732. Eladó egy 150 kg-ig mérő máÚj vályog, jó minőségű, eladó zsa jó állapotban. Mob.: 095- Eladó két fejőskecske kis kecs- Beregszászban. Ára 1 hr/1 db. kékkel. Mob.: 066-0829628. 1299984, 095-5678139. Mob.: 066-2406034. Iker babakocsi eladó szürke- Paraszt nyulak eladók, ugyan- Beregszászban eladó 200-as 4 fekete-bézs színben, több pozí- itt 2 db 100-120 kg-os hízó ser- m hosszú azbeszt cső. Ára 160 ciós, téli-nyári használatra, jó ál- tések. Mob.: 066-6557353. hr. Mob.: 095-0853556. lapotban, nincs elszakadva. Ára Vásárolnék kis bikát 80 kg-ig. 2000 hr. Mob.: 066-8708745. Zsalukövek, oszlop elemek Mob.: 095-8602127. és falazó blokkok eladó. Nagy tételbe virágméz eladó. 2 és fél éves, jó állapotban lévő Mob.: 050-1333568. Ára 1 liter/55 hr. Mob.: 098- csikó eladó. Ár megegyezés sze6631357. Eladó 2 db 4 dupla szárnyas abrint. Mob.: 066-5312756. lak, rolóval. Ár megegyezés szeFelnőtt nadrágpelenka eladó M és L-es. 28 darab 100 hrivnya. Eladó Guton egy pár ló (5 éves rint. Mob.: 050-5516990. kanca és egy 5 éves herélt). Mob.: 066-4070334. 50 darab bontott üvegtégla elMob.: 099-6329796. adó. Ára 10 hr./1 db. Mob.: Eladó egy nagyméretű halványzöld öntöttvas (csugun) fürdő- Nyúl eladó: anyanyúl 7 hónapos 099-4328449. 4,5-6 kg, bak 10 hónapos 6-7,5 kád. Mob.: 095-1342048. kg. Mob.: 050-1777347. Falazóblokk: 20x20x40 Újszerű állapotban dekoratív 5.10 hr/db., 25x20x30 - 5.10 barna cserépkályha eladó, min- Második borjával ellős tehén elhr/db., 12x20x30 - 3.80 hr/ den tartozékkal együtt. Mob.: adó. Mob.: 067-1685751. db., 12x20x40 - 4.20 hr/db. 099-6247500. Zsalukő: 20/20/50 - 9 hr/db., Nagymuzsalyban fajtiszta tacs40x20x50 - 14 hr/db. HázNémet női- és férfi kerékpárok kó kiskutyák eladók. Mob.: és egyéb háztartási gépek el- 050-5471154. hoz szállítás az üzemanyag adók, újszerű állapotban. Mob.: áráért. Mob.: 097-8218808, Kacsatojást vennék inkubátor099-2296529, 096-9393065. 066-5529140 (MTS). ba. Mob.: 099-2282007. Eladó egy kétrészes ekrü színű menyasszonyi ruha kiegészí- Nagy tételben libatojás eladó. Használt tégla és cserép eladó. Mob.: 095-9288156. tőkkel (fátyol, boleró, kis tás- Mob.: 096-2727940. ka). Ára 1000 hr. Ugyanitt eladó egy piros estélyi ruha. Ára 500 hr. Telefon: 4-32-04. Mob.: 099-0637521.
Minőségi nyílászárók Műanyag, alumínium nyílászárók, beltéri ajtók, garázskapuk, automatikák, VELUX tetőtéri ablakok.
Váriban eladó bálázott széna, Izabella házi vörösbor, ugyanitt egy kis traktor 1.6 dízel összkerekes + eke, tárcsa. Mob.: 095-1114771. Eladó egy BCM szivattyú, 08 kW villanymotor, 4 karikás gázspór, gáz ballon, 20 literes piros zsíros kanna, zománcos 40 literes fazék, 3 ajtós sifon, fogas, antik bútor (almárium, tükör). Mob.: 066-6866046. Eladó egy vadonatúj összecsuk-
akció
-20 -40 %!
Mobil: +380 50-507 65 60 Tel.: +3803141-4-33-41 Cím: Beregszász, Zrínyi u. 3. www.jakisnivikna.ucoz.ua
14 2013. április 18.
Turmix
Felhívás
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség eseménynaptárában rögzített történelemvetélkedő és a kémiavetélkedő a rossz időjárási viszonyok miatt elmaradt, az új időpont 2013. április 20. A Drávai Gizella és az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny eredetileg tervezett lebonyolításának ideje állami munkaszüneti nappá van nyilvánítva. A két nyelvhasználati verseny új időpontja: 2013. április 27. KMPSZ módszertani központ
Raktáráruház Beregszászban! Olcsón és minőségesen.
Különböző márkájú cipők raktáráron.
LINO MARANO, CAMIDY, DINO ALBAT, NIK, ECCO, GOOR, ALWAYS, BLESS, IDEAL, CENTRO, EL PASSO, COLUMBIA. Szeretettel várjuk Beregszászban a Rákóczi tér 2. és Széchenyi u. 60. szám alá.
Horgászok és pihenni vágyók figyelem! Beregszászban a
„Hutor horgásztó”
LUX PLAST
A k ci ABLAK, AJTÓ, ó BÚTOR árengedmény 20 %-tól Minden ablakhoz
(a fateleppel szemben) újra megnyitja kapuit a horgászok és pihenni vágyók előtt.
ajándék
(szúnyogháló és reluxa)
Beregszász, Bocskai út 17., Mobil:(095)409 3789
Több éves haltelepítés – trófeás példányok. A pihenni vágyóknak kis házak (beszedkák, strégek) bográcsozóhelyek és még sok más lehetőség. Tisztelettel várunk minden horgászt és nemhorgászt. Parkolási lehetőség.
Tel.: 050-6680756
A JÁNOSI MEZŐGAZDASÁGI LÍCEUM felvételt hirdet a 2013/2014-es tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A NAGYDOBRONYI REFORMÁTUS LÍCEUM FELVÉTELT HIRDET A 2013/2014-es TANÉVRE
A Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum felvételt hirdet a 2013/2014-es tanévre 8. és 10. osztályba
Szeretnél továbbtanulni és eredményesen felvételizni egyetemre, főiskolára? Várunk, itt a helyed! Hogy mit kínálunk? Színvonalas oktatást Vallásos nevelést Testi-lelki-szellemi fejlődést Családias légkört Valamint: magyar, ukrán, angol nyelven való oktatást, fakultációkat és szakképzést (virágkötészet, fafaragás, szakrális turizmus, kántorképzés, számítógépkezelő-operátor), ingyenes különórákat, hagyományossá vált programjainkat – lelkigyakorlat, Szent Kereszt Labdarúgó Kupa, cserediák-program, hagyományőrző és néptánc estek, aerobic, tantárgyi vetélkedők, filmklub, suli rádió, újság, illemtan, Mikulás műsor, „líceumi” Szenteste, lelki beszélgetések, külföldi kirándulások… Ha eddig ukránul tanultál, és szeretnél továbbfejlődni, elmélyíteni tudásodat, tedd ezt nálunk anyanyelveden, magyarul! Felvételi vizsgák: magyar nyelv és irodalom, vagy ukrán nyelv és irodalom, matematika, hittan A felvételi időpontja: 2013. máj. 11. 8:00 (k.e. i.) Jelentkezési határidő: 2013. máj. 7. Líceumi nyíltnapok: 2013. márc. 26-27. A konzultációk időpontja: 2013. márc. 23., márc. 26., ápr. 6., ápr. 20. Elérhetőségeink: Karácsfalva, Béke u. 54, UA-90320 Tel./fax.: (243) 36-8-17, mob.:0993188523 e-mail:
[email protected] honlap: www.sztojkaliceum.com
A Nagydobronyi Református Líceumba azon személyek jelentkezhetnek, akik 2013-ban fejezik be az általános iskola 7. és 9. osztályát. Intézményünkben az oktatás ideje a 7. osztályt fejezettek részére 4 év, a 9. osztályt végzettek részére pedig 2 év. Az oktatás fizika-matematika, illetve biológia-kémia tagozaton történik. Ennek megfelelően emelt óraszámban oktatjuk a fizikát, matematikát, biológiát, kémiát. A diákjaink emellett külföldi vendégtanár segítségével emelt szinten tanulhatják az angol nyelvet, igény szerint hangszeres képzésre is van lehetőség. A tanulók számára igény szerint elérhető a líceumban az ECDL tanfolyam. A 8. osztályba jelentkezőknek írásbeli vizsgát kell tenniük (teszt formájában) matematikából, magyar nyelv és irodalomból, amit az általános iskola 5-7. osztályainak tananyaga alapján állítunk össze. A 10. osztályba felvételizőknek matematikából, magyar nyelv és irodalomból kell felvételi vizsgát tenniük.(teszt formájában). Beszélgetés keretén belül kell bizonyítaniuk bibliaismeretüket és jártasságukat egyházi énekből. A felvételi vizsgát megelőzően konzultációkat tartunk 2013. március 9-től kezdődően és az ezt követő minden második hétvégén, melyre szeretettel várunk minden jelentkezőt. A konzultáció kezdete 9 óra(h.i.sz), melynek költsége 10 hr alkalmanként. Minden felvételt nyert diák részére kollégiumot és teljes ellátást biztosítunk, amelyhez a szülőktől szükség és lehetőség szerint támogatást kérünk. A felvételi vizsgák időpontja: 2013. május 1., 8:00 óra A felvételi költségek díja: 25 hr Jelentkezni a líceumban igényelhető jelentkezési lapon lehet. A jelentkezéshez szükséges a helyi lelkész zárt borítékban csatolt ajánlólevele. Címünk: 89463, Ungvári járás, Nagydobrony, Alvég u. 5. Tel./fax: 0312-714298 E-mail:
[email protected], http://dobronyigimi.at.ua
Figyelem! Időpontváltozás!
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Lehoczky Tivadar Intézete által 2013. április 26-ára meghirdetett „Kisebbségi magyar politizálás és érdekképviselet a rendszerváltás óta” című konferencia időpontja objektív okok miatt változik, várhatóan 2013 júniusában kerül rá sor. Az új időpontról április folyamán értesítjük az érdeklődőket.
II. RF KMF Lehoczky Tivadar Intézet
Intézményünk azon diákok jelentkezését várja, akik 2013ban fejezik be az általános iskola 9. osztályát. A következő tanévben az érettségire történő felkészítés mellett három szakirányú képzést indítunk: „B” kategóriájú gépkocsivezető Számítógép-kezelő Szabás-varrás A tanulmányi idő: 2 év A diákok számára, igény szerint, a líceumban ECDL tanfolyam is elérhető. A líceum befejezésekor a végzősök érettségi bizonyítványhoz és az előzőleg választott szakirány elvégzését igazoló dokumentumhoz jutnak. A felvételizőknek matematikából és magyar nyelvből (tollbamondás) kell írásbeli vizsgát tenni. A jelentkezés határideje: 2013. május 13. − 2013. június 12. A konzultáció időpontja: 2013. június 13. A felvételi vizsgák időpontja: 2013. június 14. A felvételivel kapcsolatban részletes tájékoztató a líceum honlapján olvasható: www.janosiliceum.org.ua/hu Jelentkezni a líceumban igényelhető jelentkezési lapon lehet, amely letölthető a líceum honlapjáról is. Címünk: 90232 Jánosi, Templom út 12/a Telefon: 0 (3141) 78-388, 0967283628 Az időpontok közép-európai idő szerint értendők.
A líceum igazgatósága
Beregsomban április15-én ünnepelte 47. születésnapját
Ködöböcz Zoltán
Ebből az alkalomból köszönti őt felesége, Terike, lányai: Viktória és Dóra, unokája, Vanessza, valamint veje, István. „Életünk boldogsága pici dolgokból áll. Apró emlékekből, mosolyból, egy kedves pillantásból vagy egy szívből jövő jókívánságból.” Jánosiban a napokban ünnepelte 50. születésnapját
Barna Katalin.
Ez alkalomból nagyon sok szeretettel köszönti őt lánya, Zsuzsa, veje, Bandi, unokái: Andriska és Emília. Kívánnak számára Istentől megáldott boldog életet, erőt, egészséget, sok-sok örömet. Áldja meg az Isten szívedet, lelkedet, mert szeretettel óvtál bennünket. Drága kezeid gyógyított, megvédett, és imába foglaltál minden este minket. Hálával tartozunk és sok-sok szeretettel, mi érted imádkozunk összetett kezekkel. 50 év elszállt, mint a legszebb álom, a küzdés nem könnyű, de szíved sose fájjon. Sohase bánkódj, ha múlnak az évek, helyedbe gyermekeid és unokáid lépnek. Isten járjon veled és őrizze léptedet, hogy sokáig élvezhesd az elkövetkező éveket. Áldásban, örömben ne legyen hiányod, nagyon sok boldog születésnapot kívánunk.”
15
Köszöntők Zápszonyban április 17-én ünnepli 10. születésnapját
Nagy Patrik.
Ebből az alkalomból köszöntik őt szülei, testvére, Ákos és a kaszonyi nagyszülei. „Áldjuk azt a napot, amikor megszülettél, és hálát adunk Istennek, hogy 10 éves lettél. Hit, remény és szeretet legyen hűséges vezéred. Isten gazdag áldása kísérje egész életed.” Nagymuzsalyban április 14-én ünnepelte 1. születésnapját
Szarka Andrea.
Ebből az alkalomból köszöntik őt szülei. „A nap az égen is neked ragyog, hisz ma van a születésnapod. Rövid ez a pár sor, de benne van a lényeg, senki sem szeret úgy, mint mi szeretünk téged!” Boldog születésnapot! Dédában április 9-én ünnepelte születésnapját
Kádár Etelka.
Ebből az alkalomból köszönti őt édesanyja, apja, húga, Beatrix és keresztfia, Janika. „Szemed csillogása, arcod mosolya, huncut vagy, de így szeret a család minden egyes tagja. A szívünk szeret, ezt ne feledd, a legtöbb, mit adhatunk, a családi szeretet. Az igaz boldogság ne hagyjon el soha, kísérje utadat angyalok mosolya.” Dédában április 9-én ünnepelte születésnapját
Kádár Etelka.
Ebből az alkalomból köszönti őt férje, Gyuszi, anyósa és mama. „Szép kék ég alatt, hol utad vezet, boldogság kísérje léptedet. Sok-sok rózsa nyíljon lábaid nyomán, a jó Isten kísérjen életed útján. Olyan legyen életed, mint a nyíló rózsa, boldogság és öröm virágozzék rajta. Isten féltő keze vezéreljen téged, mi összetett kezekkel imádkozunk érted!” Kígyóson április 17-én ünnepelte 13. születésnapját
Tóth Brigitta,
valamint április 20-án
Tóth Róbert.
Ebből az alkalomból köszöntjük őket nagyon sok szeretettel, kívánunk számukra erőt, egészséget és hosszú, boldog életet: Öcsi, Andrea és keresztanyu. „Szép kék ég alatt, ahol utatok vezet, boldogság kísérje lépteiteket. Sok-sok rózsa nyíljon lábaitok nyomán, a jó Isten kísérjen életetek útján. Olyan legyen életetek, mint a nyíló rózsa, boldogság és öröm virágozzék rajta. Isten keze vezéreljen titeket, mi pedig összetett kezekkel imádkozunk értetek.” Badalóban április 17-én ünnepelte 59. születésnapját
Veres Ági.
Ebből az alkalomból köszönti és kíván számára jó egészséget férje, Imre, fia, menye, lánya, veje és unokái: Erik, Ádám, Teodóra és Antónia. „Születésnapodon nem mondhatunk egyebet, az Isten áldja meg mind a két kezedet. Köszönjük, hogy annyi jót teszel, köszönjük, hogy vagy és még sokáig leszel. Köszönet az égnek, az isteni csodának, azért, hogy mi hívhatunk nagymamának és édesanyának. A te neved zengi szívünk minden dobbanása, szálljon rád Istennek áldása. Kezed megcsókolva mi csak egyet kérünk, tartson meg a jó Isten még sok-sok évig nekünk.” „Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged.” (Móz. 6:24) Karácsfalván április 18-án ünnepli névnapját
Turjanica Andrea.
Ebből az alkalomból köszönti őt szerető édesanyja, testvérei, keresztgyerekei, unokaöccsei és barátja, József. „Névnapodon köszöntünk mi téged, kívánunk számodra erőt, egészséget. Sose légy szomorú, sose fájjon semmi, tudjál az élet útján tiszta szívvel menni. Ha gyűlnek a gondok, ha nehéz olykor az élet, tudnod kell, hogy mi nagyon szeretünk téged!” Nagypaládon április 19-én ünnepli 1. születésnapját
Kálmán Orsolya és Kálmán Fruzsina.
Ebből az alkalomból köszönti őket a nagypaládi nagymama, nagyapa és a paládi keresztszüleik. „Szellő szárnyán szálló idő e szép naphoz vezetett. Kérjük a jó Istent, óvjon, védjen titeket. Adjon nektek egészséget, hogy ti legyetek a földön a legboldogabb gyermekek.”
Nagyberegen április 18-án ünnepli 50. születésnapját
Füzesi Andor.
Ebből az alkalomból szeretettel köszönti őt a Gazdag, a Biró és a Giligor család. „Amíg barátok vesznek körül, soha nem vagy egyedül. Szomorúság, bú vagy bánat a válladról lekerül. Segítenek cipelni a rád rakott terheket, és bármit is hoz a sors, itt vannak már ők veled! Az élet lehet kemény, nehéz, s nem látod a kiutat, de a barátság ezen is, mint szivárványhíd, túlmutat. A barátok most már mindig itt maradnak teveled, szívük mélyén aranytollal van beírva a neved! Mi is ilyen barátok vagyunk, szívünkben a szeretet, és ezt, mint drága kincset, ajándékozzuk neked!”
Nagypaládon április 22-én ünnepli 3. születésnapját
Deák Johanna.
Ez alkalomból köszöntik őt szülei, testvére, Evelin, nagyszülei, kersztszülei és a dédszülők. „Egy áprilisi napon kegyes volt hozzánk a sors, mert adott nekünk egy drága kincset, ki nap mint nap boldoggá tesz minket. Amikor megszülettél, csepergett az eső, megsúgták az angyalok, nem eső volt, hanem az ég könnyezett, mert egy hercegnő a földre érkezett.” Fornoson április 14-én ünnepelte 8. születésnapját
Kukri Eugénia Odett.
Ebből az alkalomból sok szeretettel köszöntik a derceni nagyszülők és keresztszülei: Erika és Sanyi. „Születésnapodon köszöntsön a hajnal, ne szálljon szívedből bánatos sóhaj. Csillogó szemeddel tekints fel az égre, köszöntsön a napnak aranysárga fénye. Tőlünk ezt a kis köszöntőt kapod, számos, boldog születésnapot!” Nagypaládon április 19-én ünnepli 1. születésnapját
Kálmán Orsolya és Kálmán Fruzsina.
Ebből az alkalomból köszöntik őket szüleik, a keresztúri nagymama és keresztanyja. „Kicsi szőke kincseink, angyali kék szemekkel, szemeitek csillogása, arcotok mosolya, huncutok vagytok, de így szeret a család minden egyes tagja. A szívünk szeretet, ezt ne feledjétek, a legtöbb, mit adhatunk, a családi szeretet. Az igaz boldogság ne hagyjon el titeket soha, kísérjen utatokon angyalok mosolya.” Haranglábon április 19-én ünnepli 1. születésnapját
Sebestyén Sanyika.
Ebből az alkalomból köszönti őt keresztanyja, Alexandra, Cintia, Erzsó és Gyula. Kívánunk számodra örömteli gyermekkort, erőt, egészséget. Nőjél nagyra szüleid boldogságára! Haláboron 21-én ünnepli 2. születésnapját
Piszmenyuk Antónia.
Ebből az alkalomból köszöntik őt szülei, keresztszülei és nagyszülei. „Öröm, boldogság legyen mindig veled, arcod mosolyogjon, ne lásson könnyeket. Erő, egészség kísérjen utadon, nagyon boldog légy minden áldott napon!” Fornoson április 14-én ünnepli 8. születésnapját
Kukri Eugénia Odett.
Ebből az alkalomból nagyon sok szeretettel köszöntik őt szülei, testvére, Maxim, unokatestvérei: Abigél és Kamilla, valamint a fornosi és a derceni nagyszülők. „Legyen egészséged, tudjál boldogulni, a szívedet soha ne bántsa meg senki! Éltessen az Isten soksok évig téged, óvjon minden bajtól, áldja minden lépted.” Boldog születésnapot! Beregszászban április 20-án ünnepli 18. születésnapját
Margitics Eszter.
Ebből az alkalomból szeretettel köszöntik őt szerető szülei, nagymamája, keresztszülei és Nényus. „Kitárul előtted a nagybetűs élet, legyenek céljaid, és lesz miért élned. Ne add fel a harcot, küzdjél valamiért, és bízzál a holnapban, mely integet feléd. Bátran menj utadon, mindig csak arra járj, ahol nem jő tavaszra tél. Addig szép az élet, amíg te akarod, de a boldogsághoz legyen akaratod. Kívánjuk, hogy örömökben gazdag legyen életed, Isten áldott keze vezéreljen téged!” Beregdédában a napokban ünnepelte születésnapját
Koszta Sándor és felesége, Erzsébet.
Ebből az alkalomból nagyon sok szeretettel köszöntik, s kívánnak számukra erőt, egészséget s örömet az életben a Beregdédai Arany János Nyugdíjasklub tagjai.
Dercenben április 19-én ünnepli 45. születésnapját, illetve 23-án névnapját
Bakos Béla.
Ebből az alkalomból szeretettel köszönti őt édesanyja, testvérei: Géza, Irén és családja, Marika és családja, valamint a Balázs család. „Születésnapodon köszöntsön a hajnal, ne szálljon szívedből bánatos sóhaj. csillogó szemeddel tekints fel az égre, köszöntsön a napnap aranysárga fénye.”
2013. április 18. Beregszászban március 27-én ünnepelte 6. születésnapját
Bozsányi Janika.
Ebből az alkalomból szeretettel köszöntik őt Dédából keresztszülei: Etus és Gyuszi. „Születésnapodon köszöntsön a hajnal, ne szálljon szívedből bánatos sóhaj. Csillogó szemeddel tekints fel az égre, köszöntsön a napnak aranysárga fénye.” Rafajnaújfaluban április 10-én ünnepelte 1. születésnapját
Badó Patrik.
Ebből az alkalomból köszöntik őt szerető szülei, nagyszülei és dédszülei. „Nem kérünk Istentől kincset, gazdagságot, csak neked egészséget és boldogságot. Útjaidat mindig áldás kísérje, dobogó szíved sok-sok öröm érje. Imába foglaljuk azt a napot, amikor a jó Isten téged nekünk adott. Isten napjaidat minden jóval áldja, a mi szertő szívünk ezeket kívánja.” Boldog születésnapot! Beregszászban március 27-én ünnepelte 6. születésnapját
Bozsányi Janika.
Ebből az alkalomból köszönti őt édesanyja, nagymama, nagyapa, keresztszülei: Etus, Gyuszi, Magdi és Öcsi. „Eljött életednek 6. éve, ez alkalomból köszöntünk mi téged. Minden szóban benne van, mit neked kívánunk, az életed örökké legyen egy megvalósult álom.” Csetfalván április 15-én ünnepelte 9. születésnapját
Blanár Martin.
Ebből az alkalomból köszönti őt anyukája, apukája és kishúga, Tímea. „Éltessen az Isten sok-sok évig téged, óvjon minden bajtól, áldja minden lépted. Amit csak szeretnél, sikerüljön minden, legyél boldog mindig, ebben segítsen az Isten. Legyen egészséged, tudjál boldog lenni, és a szívedet soha ne bántsa meg senki. Születésnapod is legyen örömnek napja, kívánjuk, hogy Isten ezeket megadja.” Bátyúban április 15-én ünnepelte 71. születésnapját
Lőrinc Ilona.
Ebből az alkalomból köszönti őt fia, Bálint és családja. „Nem kérünk Istentől kincset, gazdagságot, csak neked egészséget és boldogságot. Útjaidat mindig szerencse kísérje, dobogó szíved sok-sok öröm érje. Isten napjaidat minden jóval áldja, a mi szerető szívünk neked ezt kívánja. Éljél még számtalan hosszú, boldog évet, ezt kérjük Istentől, s imádkozunk érted! Éltessen az Isten örömben sokáig, életed évei nyúljanak el százig.” Dercenben április 29-én ünnepli 20. születésnapját
Orosz István.
Ebből az alkalomból köszöntik őt szülei, testvére, Erika és barátja, Róbert, valamint jegyese Lilla. „Ajándékul adott az Isten téged, ahogy a földnek a napot, aranynál is drágább vagy te nekünk, az Úrnak minden nap hálát adunk érted. Áldjuk azt a napot, amikor megszülettél, és hálát adunk Istennek, hogy immáron 20 éves lettél. Vágyaid, álmaid váljanak valóra, soha ne érjen egy szomorú óra. Az életed legyen egy tündérálom, mindig boldog légy ezen a világon. Hit, remény és szeretet, legyen hűséges vezéred. Isten gazdag áldása kísérje egész életed.” Beregszászban április 17-én ünnepli 3. születésnapját
Bobik Anasztázia.
Ebből az alkalomból nagyon sok szeretettel köszöntik őt szülei, nagyszülei, keresztszülei, dédmamája, valamint Erhárd és Jázmin. „Légy olyan boldog, mint amilyen szép vagy, legyen életedben százmillió szép nap. Ne tudd meg soha, mi az a bánat, kerüljön el téged minden, ami fájhat. Kacagj, nevess csillogó szemekkel, mi ezért imádkozunk összetett kezekkel.” Bátyúban április 13-án ünnepelte 40. születésnapját
Nyeste Erika.
E kerek jubileum alkalmából köszöntik sok-sok szeretettel és kívánnak számára Istentől megáldott hosszú, boldog életet szülei, húga, Orsolya, sógora, Attila, keresztlánya, Vivien és a kis Tomika. „Felragyog egy csillag egy fénylő hajnalon, fehér rózsaszál nyílt a domboldalon. Ez a fehér rózsa neked nyílik szépen, mert születésnapodat ünnepeled éppen. Nem kérünk Istentől kincset, gazdagságot, csak neked egészséget és boldogságot. Erő és egészség kísérjen utadon, nagyon boldog légy minden születésnapodon.”
16
Rejtvények
2013. április 18. A rejtvényt Balázsi VICTOR HUGOIDÉZET
MÉTER MEGFIZETHETETLEN NINCS HIBÁJA
Csaba készítette
SIT … VERBO - BOCSÁNAT A SZÓÉRT
Beküldési határidő:
… PASSANT TÚLFĥSZEREZ HEGY BELSEJE !
PARTVIS RÉSZE
BÓR GRAMM
KÍNAI VÁROS FILCDARAB !
ROSSZ OSZTÁLYZAT
MEZėGAZDASÁGI ESZKÖZ
NAPRENDSZERÜNK BOLYGÓJA
AMERIKAI NÉGER NÉPI TÁNCDAL
… IPSO — TERMÉSZETESEN
április 28. DANDÁRPARANCSNOK RÉGEBBEN
I
1 NÖVÉNYI VEGYÜLET IDėSKOR TOKAJ KINCSE AHHOZ HASONLÓ MÁZOL
ELėD ÜNNEPÉLYES FOGADALOM
OLTALOM OXIGÉN
FOLYÉKONY ELEGY ERREFELE !
AMERIKAI SZÍNÉSZ (STEVEN) BRAZIL TAGÁLLAM
CINNEL BEVONÓ
A VESE ORVOSI NEVE
BECÉZETT OSZKÁR
ÉDES MÁRTÁS
GYOMNÖVÉNY
MIRR-… A KANDÚR
ÁSÍTOZIK
RÓMAI 2000
Bė
ÚJSÁG
ACIDUM
SÉTAPÁLCA
VUK ELSė ZSÁKMÁNYA
LANTÁN
KELETI TÁBLAJÁTÉK AMERIKAI POLITIKUS (AL)
CERUZA RÉSZE !
UTCA, NÉMET RÖVIDÍTÉSE
HAJDANÁN PÁRATLAN BROMID !
NÉMET KÉMIKUS (RUDOLF) TERM. LOGARITMUS
A SZABADBA
NAGYON KICSI
EGYENLÍT
2
JÓD
INDÍTÉK FÉLSZ !
C
Plusz egy vicc Helyezze el az alábbi szavakat, betűcsoportokat – hat kivételével – az ábrában! Egy szót könynyítésül előre beírtunk. A hat megmaradó szóból a következő vicc csattanóját állíthatja össze: – 3800 forintot mutat az óra, uram – mondja a taxisofőr. – Ennyire nem számítottam. Visszavinne 2900 forintig? Akkor még... (A válasz folytatását, azaz a vicc poénját, a megmaradó szavakból állíthatja össze.)
Kétbetűsek: AL, ÁT, ÉV, IL, IS, KE, LA, LL, RÁ, RT, ST, TT, ZS. Hárombetűsek: ARA, ASZ, DAL, EGY, FEL, FUT, GÍM, ILA, KOS, LES, LOB, ÖLT, PÁL, REA, SOM, SZŐ, TÁR, TOL, TÖK. Négybetűsek: ADNI, ÁZIK, BÉKE, ESTI, ÉHEN, ÉKEL, FITT, HEPP, IKES, KONG, KÖZT, LANT, LÁNY, LÁVA, LŐTT, LUPA, ŐRIZ, PETE, SETE, SZAG, SZIL, SZÚR, TINA, TÜKE, ZULU. Ötbetűsek: ÁTZÚG, BÖ KŐS, FÓLIA, HOLDA, HOTEL, KEHES, KÖRET, LEKEN, LEKÖT, LELÖK, LERÁZ, LEVON, LIHEG, NAPÉV, SÁROZ, VELLA. Hatbetűsek: ATLASZ, BETÉ-
VE, EZELŐL, ÉLESZT, FAKUPA, KAVIÁR, LÁTENS, SIKKAN, SZÁZAS, TELKES, TIKETT, TOLONG, TOLÓKA, TUDNÉK, UTAZIK, ZUHINT. Hétbetűsek: ELTEREL, EMELINT, EZALATT, LEFIZET, NATÁLIA, NOVELLA, VIZESÍT, ZELINDA. Nyolcbetűsek: ENTERIŐR, KAPUZÁBÉ, SZAKADÁS, SZMOKING. Kilencbetűsek: BEHOZATAL, HANYATLIK, KÁRTYÁZIK, LENGYELKE, TORTASÜTŐ, VISSZAKAP. Tízbetűsek: BORRAVALÓT, KETTÉHARAP, SALAKTALAN. Tizenkét betűsek: ÁTLÁTSZATLAN, KÖRZŐKÉSZLET.
2013. 14. szám megfejtése: Idegen tollakkal csak ékeskedni lehet, repülni nem. Plusz egy vicc: Nem, aludni.
zassa.hu KOS (3. 21.-4. 20.) Több kedvességre és megértésre vágysz, de mintha nagyon kevesen érzékelnék azt, hogy mi foglalkoztat téged mostanában. Keress a környezetedben valakit, egy barátot, vagy egy családtagot, akihez bizalommal fordulhatsz és akivel jól kibeszélheted a problémákat. Fordíts a héten időt a kikapcsolódásra is, ez segíteni fog gyorsan túljutni az egészen. BIKA (4. 21.-5. 20.) Sajnos meg kell tapasztalnod a héten, hogy egyesek büntetlenséget élveznek bármennyit lopnak vagy csalnak, miközben neked még a kis csínytevésekért is az orrodra koppintanak. Rövidesen azonban fordul a szerencse és olyan előnyhöz jutsz, amelyet mások nem fognak tudni behozni. Ezek a dolgok sikeres pénzügyi műveletek és gyümölcsöző üzletek lesznek.
IKREK (5.21.-6.21.) Sokat remélhetsz, sokat várhatsz, de azért ne számíts mindenre. Ha nem vagy elégedett azzal a tempóval ahogy dolgozol, akkor találj ki új módszereket, amivel Kedves könnyebbé teheted magad szárejtvényfejtők! mára a munkát. Addig ugyanis A megfejtéseket a nincs semmi baj, amíg te vagy terjesztőknél, illetve elégedetlen, de a főnököd nem a szerkesztőségben vesz észre semmit az egészből. Magánéletedben kisebb fordukapható szelvényeken lópont várható. küldjék be. RÁK (6.22.- 7. 22.) Találkozol a héNyerteseink ten valakivel, akit INFO előfizetést nyert: rendkívül vonzóKukri Margit (Som, Petőfi u. 58.), nak tartasz már az Tóth Angéla (Oroszi, Tanító u. 20.), első pillanatban, és addig Parászka Ágnes (Kaszony, Bocskai u. 55.), nem is nyugszol, amíg a köPapp Tibor (Beregszász, Munkácsi u. 77.) zelébe nem férkőzöl. Ebből id. Kota Sándor (Beregszász, Bocskai u. 122.), még bármi lehet. AktivitáFekete Béla (Nagymuzsaly, Keskeny u. 17.). sod és munkakedved egyre inkább felpörög és ezzel maNAPLOPÓ szórakoztató gaddal ragadod a környezetemagazint nyert: det is. Ezáltal olyan eredményeket sikerül elérned, amikIzsák Rozália (Bótrágy, Kossuth u. 1.), L E L Ö K Orosz Éva (Beregszász, Munkácsi u. 44/3.), ről régóta álmodtál. Molnár Dezsőné (Bátyú, Petőfi u. 29.), OROSZLÁN (7.23.- 8.23.) Pelsőci Beáta (Dercen, Rákóczi u. 71.) Szereted a szabáMajor Gyula (Beregszász, Pacsovszkij u. 12.), lyokat és azt, ha Elefánti Dénes (Beregszász, Geológusok u. 39/14.), mindennek rendHomoki Árpád (Salánk, Fő u.), szere van, ezért a Szilágyi Edina (Nagybakta, Szabadság u. 7/10.). körülötted levő kisebb káoszt viszonylag nehezebben viseled. Éppen ezért, ha módod van rá, akkor művészi adottságaidat kihasználva próbálsz úrrá lenni a kialakult rendetlenségen, mégpedig sikerrel. Családodban valakinek szükHOZZÁVALÓK: 30 dkg darált lapocka, 1 tojás, 1 sége lesz rád, figyeld a feléd szikkadt zsemle, só, őrölt fekete bors, 1 evőkanál apróra küldött jeleket. vágott friss bazsalikom, és oregánó, 5 darab karalábé, 4 paradicsom, kevés cukor, 1 kis fej hagyma. SZŰZ (8.24.-9.22.) Lesznek a héten ELKÉSZÍTÉSE: A zsemléket hideg vízbe áztatjuk, olyan alkalmak, kifacsarjuk, a tojással meg az apróra vágott hagymával amikor egészen új együtt a húshoz adjuk. Megsózzuk, megborsozzuk, majd a énedet mutathatod zöld fűszereket beleszórjuk. A karalábékat meghámozzuk, meg. Ilyen például az a helyzsenge leveleit félre tesszük, közepüket karalábévájóval kizet, amikor egy megszokott fúrjuk. A karalábé leveleket egy cserépedény aljára teszkommunikáción változtatsz szük, a húsos masszát a karalábék üregébe töltjük, mellé és ezzel új hatást érhetsz el rakjuk a kivájt karalábé darabokat, a kisebb darabokra vámásoknál. A beszélgetések gott paradicsomot, és kevés vizet öntünk rá. Sóval, és cuközben még akkor is elérhekorral és bazsalikommal ízesítjük, majd lefödjük. Kb. 25 ted, hogy beszélgetőpartnepercig főzzük. Ekkor a karalábékat kiszedjük és a mártást red jól érezze magát, ha kelpépesre turmixoljuk. Forrás: ottisfoz.szhblog.ro lemetlen hírt kell vele meg(Eredeti recept vadhússal készült) osztanod.
Paradicsomos töltött karalábé
MÉRLEG (9.23.-10.23.) Igyekezz eleget tenni minden baráti, társasági és partimeghívásnak, mert nemcsak ragyogóan érezheted magad, hanem kibontakozó kapcsolataid is új távlatokat nyithatnak meg előtted. Mindenesetre gazdálkodj az erőddel és a pénzeddel, mert nehezen megtérülő befektetésekre utalnak a jelek. SKORPIÓ (10.24.-11.22.) A várható bevételeket ne vedd úgy, hogy most mindet elköltheted, mert később nem várt apró, de annál bosszantóbb kiadásokkal kell számolnod. Talán sokszor gondolsz arra, hogy mennyivel egyszerűbb lenne az életed, ha rendezettebbek lennének szívügyeid. Lehet, hogy igazad is van, de hidd el, akkor sokkal unalmasabb lenne az egész. NYILAS (11.23.-12. 21.) Maradj óvatos az otthoni gondok és a szeretteiddel való párbeszéd közben, nehogy valami olyasvalami hagyja el a szád, aminek nagyon nem kéne. A munkádban szerencsesorozat várható, de szerénynek kell maradnod. Vedd figyelembe, hogy más is lehet érzékeny és önérzetes, neked pedig semmi szükséged újabb haragosokra. BAK (12. 22.-1. 20.) Legyél óvatos ezen a héten, főleg ami a pénzügyeket illeti. Most érzékenyebb lehetsz a mások által okozott problémákra, de a látszat ellenére jobban meg tudod őket oldani, mint azt vártad volna. Munkádban mintha kicsit most instabilabb lenne a környezet, mint az általában megszokott, de légy nyugodt, ez az állapot egyáltalán nem lesz tartós. VÍZÖNTŐ (1. 21.- 2.20.) Ne ragaszkodj mindenáron elveidhez, engedd inkább, hogy a programok magukkal ragadjanak és nyugodtan szegj meg néhány magadnak felállított szabályt. Lehet, hogy mindig tudod, hogy mikor és hogyan kell cselekedned, de most kövesd azt, amit az ösztönöd diktál. Egy nemes cél érdekében most az energiatartalékaidat is mozgósíthatod. HALAK (2. 21.- 3. 20.) Tartsd távol magad a pletykáktól a héten, mert az előbb-utóbb sajnos visszaüthet rád. Ne hagyd magad sürgetni egy bizonyos dologban, inkább kérj haladékot, ha még nem döntöttél. Szívesen flörtölsz és kacérkodsz, de közben vigyázz, hogy ne sérts meg senkit a viselkedéseddel.