„Tollforgató” Szépírási Verseny szövegei
1. osztály Lackfi János: Az üveglovag Sötét barlang az orrlukam Ott lakik a nagy zöld kígyó, Csak szipogok és szörcsögök, Nem mondja senki: ez így jó. Majd eljön az üveglovag, Barlangokat meghódító, Kezében egy üveglándzsa, Oldalán egy üvegkígyó. Hogyha támad, retteghet és Tekereghet a zöld kígyó: Kiszívja a porszívóra Szerelt vitéz, az orrszívó.
2. osztály
Lackfi János: Simon és a bennszülöttek
Jó a bennszülötteknek, De milyen jó, bizony, nem kell tudniuk, mennyi az iksz meg ipszilon. Azt se kell tudniuk, hogy főemlősök vagyunk, hol a vérkeringésünk, hány lebeny az agyunk. Nem kell megenniük az undok tojáslevest, a répafőzeléket, s még sok feleslegest. Egész nap vadászgatnak, alszanak nagyokat, fürdenek vízesésben, nem baj, ha sárosak. Mint egy Verne-regényben, húst sütnek a tűzön, egész nap játszhatnak a számítógépükön.
3.osztály Lackfi János: Fiúk dala Az összes lány dilis, azt, hogy miről susog, hiába is vered, nem mondja meg: titok. Mind kastélyban lakik, van húsz aranylova, de azért nem lovon hozzák a suliba. Kertjükben egy fa van, igazgyöngyöt terem, szekrényükben csoki, cukor töménytelen. A falból zene szól náluk, ezt szeretik, táncol, pörög-forog éjt-nappal mindegyik. A ruhájuk selyem, gyémántjuk igazi, már ha ezt a mesét valaki beveszi. Mind nyelvet nyújtogat, s ha felrúgod ezért, bőg és árulkodik: még te kapsz büntetést. Körmükre szíveket tollukkal festenek kibírhatatlanok, s belénk szerelmesek.
4. osztály Lackfi János: Lányok dala Azt mondják a fiúk, nyávogunk, selypegünk, játszani nem lehet semmi jót se velünk. De ők tiszta hülyék földön fetrengenek, egymás fejét verik, s azt mondják, ez remek. És egymást lökdösik, rúgják, labda sehol, azt mondják, ez foci, ruhájuk csupa por. Autókártyázva meg összevesznek azon, hogy hány köbcenti a hengerűrtartalom. A lányvécébe is bejönnek a fiúk, vízzel locsolnak ők, mi meg sikoltozunk. Kiteszik lábukat, benne hasra esünk, azt mondják, van hajunk, azt mondják, nincs eszünk. A fenekünk alá ők tesznek rajzszöget, békén nem hagynak, és belénk szerelmesek.
Főiskolai hallgatóknak Lackfi János: Ünnepi örökmozgó A termék kedélyes, kúp-forma bácsika piros-arany köpönyegben, fehér szakállal, domború pocakján az ezüstpapír gyűrődése miatt azonosíthatatlan ajándékokat tartalmazó puttonnyal, melynek száját gacsos kezével fogja össze. Egyik szemhéján lefittyedő ezüstpapír-lebeny, ideje lenne szemészhez mennie. Talpára írva ez áll: „Mikulás jellegű csokoládé-készítmény”. Szavatossági ideje nem járt le. Csak amikor az ezüstpapírt lehántjuk róla, akkor derül ki, hogy belsejében nem más lapul, mint egy csokinyúl. Ó, a kereskedelem örök bölcsessége, mely ünnep múltán kúpforma Mikulássá öltözteti a megmaradt nyulakat, Húsvét közeledtén pedig a maradék Mikulások bújhatnak nyusziruhába, ilyenformán a körforgás örök, és állni látszik az idő, mint a nagyon gyorsan forgó autókerék. Így aztán minden későbbi ünnep tartalmaz valamit az azt megelőző ünnepi percek édességéből, és minden ünnep a rákövetkezőt elővételezi idejekorán, a felszínen képződő fehér réteg pedig a termék élvezeti értékét egyáltalán nem befolyásolja.
Tanítóknak Lackfi János : Két kicsi aljas „Szerencsefájdalom” Másoknak mindig minden sikerül, és nekem ebből roppant elegem van. Évekig készülnek a legjobb edzővel, alárendelnek mindent az úszásnak, még valamirevaló párkapcsolatuk sincs, testhosszal döntik a világrekordot, és mellesleg elit egyetemet végeznek. A turkálóban bagóért találnak valami egész csinit, amilyet én sosem, nekik pakolta oda direkt a vakszerencse, épp rájuk szabva, a kedvenc színükben. Egy ország zümmögi a dalt, mit nemrég írtak, pedig ki akarták dobni a szöveget, de beolvasták zenész barátjuknak a telefonba, s az rögtön lecsapott rá. Míg én valami idiótával botladozom, éppen az kéri táncra őket, akit kiszemeltek, s akit mellesleg én is kinéztem magamnak, ha egy percre nem figyelek, már csak az erkélyen látom, amint csókolóznak. Nagy halat fognak, vele címlapra kerülnek, pedig semmivel nincs jobb helyen a stégjük, és a bérleti díjat is én fizettem helyettük, mert nem volt náluk pénz, azóta sem adták meg. Diadaluknak általában még szemtanúja sem lehetek, bemondják őket a rádióban, vagy lelkendezve meséli egy közös ismerős, és pontosan tudom, hogy teljesen véletlenül bökött rájuk a sorsnak ujja, ezek aztán semmivel sem jobbak, mint én, ennyiből nekem is sikerülhetett volna.
