Tisztelt Közönségünk! 160 év már történelem egy zenekar életében, a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának múltja pedig szinte felöleli Magyarország zenei életének egész történetét is. Az Erkel Ferenc alapította zenekar a világ legjobb karmestereivel és szólistáival az élén adott hangversenyeket, és olyan szerzők műveinek ősbemutatóin játszhatott többek között, mint Johannes Brahms, Gustav Mahler, Bartók Béla, Dohnányi Ernő és Kodály Zoltán. A 160. évad egyik csúcspontját Csajkovszkij Anyegin lemezfelvétele jelenti Christoph Eschenbach vezényletével, amelyet a zenekar koncerten is eljátszik a mesterrel a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben 2012. december 4-én. A bérleti hangversenysorozat keretében az együttes visszatérő régi barátai, Kovács János és Jurij Szimonov mellett olyan világnagyságok is megjelennek majd, mint Leif Segerstam finn karmester, valamint Peter Schneider, aki Bayreuth és a világ legjelentősebb színházai mellett a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának élén is vezényel majd egy Wagner emlékestet a szerző születésének 200. évfordulójára emlékezve. November 19-én annak a darabnak a rekonstrukciója szólal meg, amelyet Mahler 1889. november 20-án mutatott be Budapesten Szimfonikus költemény két részben címmel, és amelyből később egyik legnépszerűbb darabja, az 1. szimfónia nőtte ki magát. Mindezek mellett tisztelgünk a Magyarországon sajnos méltatlanul mellőzött Lajtha László kettős évfordulója emlékének is. Szeretnénk Önökkel együtt emlékezni halottainkra Verdi Requiemjének előadásával, és együtt ünnepelni a Húsvétot rendkívüli hangversenyünkkel a Szent István-bazilikában, ahol az idei János-passió után Bach Máté-passióját adjuk elő. Januárban egy ifjú karmestert is bemutatunk Önöknek: Pablo Boggiano-t, aki az ütőhangszeres virtuózt, Nebojsa Zivkovicot kíséri majd; Wayne Marshall pedig a népszerű művekből összeállított karácsonyi esten Gershwin Kék rapszódiáját a zongora mellől vezényli. Programjaink között ugyancsak megtalálják a tavaly indított, a Székely Bertalan teremben vasárnaponként tartott, sikeres kamarazenei sorozatunkat is, amelyet ismét irodalmi felolvasással tarkítunk. Jó szórakozást kívánok Önöknek műsorainkhoz, és köszönjük, hogy a zenekarral együtt Önök is részesei történelmünknek. Győriványi Ráth György 3
A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának Bérleti Hangversenyei
Szeptember 2012. szeptember 24. (hétfő 19:30) Beethoven V. (Esz-dúr) zongoraverseny, op. 73 Csajkovszkij VI. szimfónia („Pathétique”), op. 74 Vezényel Leif Segerstam Közreműködik Várjon Dénes
Október 2012. október 29. (hétfő 19:30) Giuseppe Verdi
Requiem
Vezényel Kovács János Közreműködik Sümegi Eszter – szoprán, Gál Erika – alt, Gaston Rivero – tenor, Palerdi András – basszus, a Magyar Állami Operaház Énekkara (karigazgató: Szabó Sipos Máté) 4
Leif Segerstam
November 2012. november 5. (hétfő 19:30) Glazunov Raymonda – szvit, op. 57a Glazunov a-moll hegedûverseny, op. 82 Rimszkij-Korszakov Seherezádé, op. 35 Vezényel Jurij Szimonov Közreműködik Alexander Rozsgyesztvenszkij 2012. november 19. (hétfő 19:30) Lajtha Hortobágy – szimfonikus költemény, op. 21b Schumann a-moll gordonkaverseny, op. 129 Mahler Szimfonikus költemény két részben (az I. szimfónia eredeti, Budapesten bemutatott változata) Vezényel Gyôriványi Ráth György Közreműködik Enrico Dindo
December 2012. december 17. (hétfő 19:30) OPERAKARÁCSONY Gershwin Of Thee I Sing – nyitány (1931) Gershwin Kék rapszódia (1924) Rodgers Slaughter on Tenth Avenue az „On Your Toes” című musicalből (Hans Spialek hangszerelése) Britten Karácsony ünnepe – Wolcum Yole!; There is no rose; This Little Babe Berlioz Krisztus gyermekkora – Búcsúzó pásztorok Rutter Három karácsonyi ének – Pásztorok; A szamár; A betlehemi csillag Csajkovszkij-Ellington Diótörô-szvit Vezényel és zongorán közreműködik
Wayne Marshall
Közreműködik a Magyar Állami Operaház Énekkara (karigazgató: Szabó Sipos Máté), a Magyar Állami Operaház Gyermekkara (karigazgató: Gupcsó Gyöngyvér) 6
Jurij Szimonov
Január 2013. január 21. (hétfő 19:30) Zivkovic Mesék a föld középpontjából, op. 55 Zivkovic Lamento e danza barbara, op. 22 Dvořák IX. (e-moll) szimfónia („Az Újvilágból”), op. 96 Vezényel Pablo Boggiano Közreműködik Nebojsa Zivkovic (ütôhagszerek)
Április 2013. április 3. (szerda 19:30) Szent István-bazilika Bach
Máté-passió
Vezényel Gyôriványi Ráth György Közreműködik Baráth Emôke, Vörös Szilvia, Szappanos Tibor, Kovács István, Horváth Ádám (ének), a Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Somos Csaba) 2013. április 22. (hétfő 19:30) Csajkovszkij b-moll zongoraverseny, op. 23 Sosztakovics V. (d-moll) szimfónia, op. 47 Vezényel Gyôriványi Ráth György Közreműködik Jevgenyij Sudbin
Május 2013. május 27. (hétfő 19:30) Wagner Wagner Brahms Vezényel 8
Tannhäuser – nyitány Siegfried-idill IV. (e-moll) szimfónia, op. 98
Peter Schneider Pablo Boggiano
Október 7. (16:00)
Musica "e parole" Az Operaház gyönyörű Székely Bertalan-termében folytatódik vasárnapi kamarazenei sorozatunk, immár délután 16 órai kezdettel. A családias, kellemes hangvételű koncerteken a kamaraés a dalirodalom gyöngyszemei mellett egy-egy illő költeményt is hallhatunk, avatott tolmácsolásban. Közreműködik Kubik Anna (színművész)
Műsorvezető Becze Szilvia (Bartók Rádió)
Offenbach Réminiscences à "Robert le diable" de Giacomo Meyerbeer Olympia áriája a Hoffmann meséi c. operából Adagio és Rondo az op. 53 no. 1-es duóból Le sylphe Offenbach – Friedrich von Flotow La prière du soir La retraite Au bord de la mer Offenbach Hoffmann meséi: Bevezetés és barcarola a III. felvonásból Előadók Kántor Balázs, Kádi Erika, Rönkös Ildikó, Sabján Anikó, Dóczi Péter, Karasszon Dénes (cselló), Boldoghy Kummert Péter (nagybőgő), Kolonits Klára (ének), Dinnyés Dániel (zongora) November 4. (16:00) Lajtha Quatre Hommages, op. 42 Francaix Kvartett Fafúvósokra Lajtha Trió fuvolára, hárfára és zongorára, op. 22 Debussy Szonánta fuvolára, brácsára és hárfára Poulenc Dalok Előadók Ácsné Gjorgjevic Dóra, Menyhárt Zsuzsanna (fuvola), Szélpál Krisztina (oboa), Mersei Zsolt (klarinét), Tüske Aladár (fagott), Rönkös Ildikó (cselló), Botos Veronika (brácsa), Szilvásy Júlia (hárfa), Meláth Andrea (ének), Bartinai Gábor (zongora)
Sorozatszerkesztő Miskolczi Anita (gordonkaművész)
December 2. (16:00) Goldmark B-dúr trió, op. 4 Sosztakovics Hét dal Alexandr Blok verseire Előadók Danyílova Galina (hegedű), Bartos Csaba (cselló), Ivanyickaja Irina (zongora), Bátori Éva (ének) 11
Január 6. (16:00) Válogatás Haydn, Danzi, Barber, Farkas, Ránki és Hidas fúvósötöseibôl Berg Hét korai dal Közreműködik Penta Fúvósötös - Rácz János (fuvola), Szélpál Krisztina (oboa), Várnai Beáta (klarinét), Hartenstein István (fagott), Tóth Gábor (kürt), N.N. (ének), Harazdy Miklós (zongora) Február 3. (16:00) Schubert Auf dem Strom Britten Canticle III. Still Falls the Rain Brahms Kürt trió, op. 40 Előadók Lakatos Péter (kürt), Fahidi Patrícia (hegedű), Megyesi Zoltán (ének), Fülei Balázs (zongora) Március 3. (16:00) Respighi Il tramonto Chausson Chanson perpétuelle Berlioz La captive Dohnányi c-moll zongoraötös, op. 1 Előadók Ecseki Anikó, Hargitai Dóra (hegedű), Botos Veronika (brácsa), Scholz Anna (cselló), Gál Erika (ének), Lajkó István (zongora) Április 1. (16:00) Franck Le sylphe Saint-Saëns Une fl te invisible Poulenc Szonáta fuvolára és zongorára Debussy Szonáta csellóra és zongorára Ravel Madagaszkári dalok Előadók Schöck Atala (ének), Ácsné Gjorgjevic Dóra (fuvola), Miskolczi Anita (cselló), Zsoldos Bálint (zongora) Április 28. (16:00) Brahms Brahms
G-dúr vonósszextett, op. 36 Brácsadalok, op. 91
Előadók Soltész Ágnes, Ecseki Anikó (hegedű), Botos Veronika, Babácsi Csaba (brácsa), Balog Endre, Magyar Gábor (cselló), Komlósi Ildikó (ének), Dallos Erika (zongora) 12
Miskolczi Anita
Jegyvásárlási információk
MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ Cím: 1061 Budapest, Andrássy út 22. | Levelezési cím: 1373 Budapest, Pf. 503 Központi telefonszám: 814-7100 | Központi e-mail:
[email protected] Honlap | www.opera.hu Jegypénztárak (Operaház, főbejárat − Tel.: 8147-225, 8147-408) Jegyek válthatók hétfőtől szombatig 11 órától az előadás kezdetéig, ha nincs előadás, 17 óráig. Vasár- és ünnepnapokon az előadások kezdete előtt három órával, délelőtti előadások esetén 10 órakor nyitnak pénztáraink. Operaház, Szervezési Osztály (Dalszínház utca felőli oldalbejárat − Tel.: 8147-100/159-es, 201-es, 240-es és 318-as mellék; fax: 3119-017) Jegyek válthatók hétfőtől péntekig 10-től 17 óráig. Csoportos jegyrendeléseiket az egész évad valamennyi előadására előre is leadhatják e-mailben a
[email protected] címen. Minden árusítóhelyünkön lehet bankkártyával fizetni. Online jegyvásárlás | www.opera.hu | www.jegymester.hu
14
Dohnányi ernô bérlet
hétfőn, 19:30-kor
1. 11.05. Jurij Szimonov
2. 12.17. Wayne Marshall
3. 01.21. Pablo Boggiano
4. 04.03. Szent István-bazilika – Gyôriványi Ráth György
5. 04.22. Gyôriványi Ráth György
30 300 24 900 19 500 12 300 5 800
16
3 300
17 2-3.sor 3.sor 2-4.sor
VI. ÁRKATEGÓRIA II. emeleti páholyok (2-7.) II. emeleti páholyok (8-11.) III. emeleti oldalülés
500 500 500
1 200 1 200 1 200
3 000
3 000 3 000 3 000
5 000 5 000 5 000 5 000
6 500 6 500 6 500 6 500
8 000 8 000
VII. ÁRKATEGÓRIA összesen 1261 Pótszékek 82 500
32 12 114
8 209 42
2.sor 3-9.sor 1.sor
53
1-2.sor
III. emeleti középülés
46 26 36 15
V. ÁRKATEGÓRIA Proscenium páholy III. emeleti középülés III. emeleti oldalülés
18-20.sor 2.sor 1.sor 2.sor
III. ÁRKATEGÓRIA Földszint I. emeleti páholyok (8-11.) II. emeleti páholyok (2-7.) Zártszék
172 26 8 15
28 20 8
11-17.sor 1.sor 1.sor 1.sor
II. ÁRKATEGÓRIA Földszint II. emeleti páholyok (8-11.) Proscenium páholy Zártszék
283 108
IV. ÁRKATEGÓRIA Földsz. és I. em. páholyok (1-7.) 2.sor II. emeleti páholyok (8-11.) 2.sor Zártszék 3-4.sor
1-10.sor 1.sor
30 300 24 900 19 500 12 300 5 800
Földszint I. emeleti páholyok (1-11.)
3. 11.19. Gyôriványi Ráth György
I. ÁRKATEGÓRIA
2. 10.29. Kovács János
Filharmónia (Ft)
1. 09.24. Leif Segerstam
Eladható (db)
hétfőn, 19:30-kor
MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ | Nézőtér
KODÁLY ZOLTÁN bérlet
MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ | Helyárak 2012 - 2013
BÉRLETEK
4. 04.03. Szent István-bazilika – Gyôriványi Ráth György
5. 05.27. Peter Schneider
3 300
A Budapesti Filharmóniai Társaság Tagsága Koncertmesterek | CSONTHA ANDRÁS, DANYÍLOVA GALINA, ÉDER PÁL, KOVÁCSNÉ SOLTÉSZ ÁGNES Első hegedű | ECSEKI ANIKÓ, RAJKA IMOLA, MIHÁLYI ÉVA, BÍRÓ TAMÁS, BUGONY BEATRIX, CSIKÓS HAJNALKA, FOSKOLOS PÉTER, GÁL KÁROLY, HARGITA ZS. ISTVÁN, KOVÁCS JUDIT, LIGETINÉ BEKE ÁGNES, LUDVIG ISTVÁN, MOLNÁR SÁNDOR, NAGY BÉLA, NOVÁK ZITA, NYULI LÁSZLÓ, ROMANOVSZKAJA LJUDMILA, SZÁNTÓNÉ TÓTH KISS JOHANNA, TEMESVÁRY ÁGOTA, TOMSICSNÉ ZÁVODSZKY MAGDOLNA, ÜRMÖSI FARKAS GABRIELLA Második hegedű | PÉTER ÁGNES, SCHNEIDER KATALIN, ADELMAYER ÉVA, DENKE SÁNDOR, FAHIDI PATRICIA, GAZDAG FERENC, HARGITAI DÓRA, KAJKÓ JÓZSEF, KISFALUDY MÁRTA, DR. KROÓ JÁNOSNÉ, PAUL ÉVA, PUSKÁS TÍCIA, SÁRKÖZI BÉLA, TAMÁSNÉ FEITL ÁGNES, TERMAN ÉVA, TURY ENIKŐ, VARGA EDIT, VÁRKONYINÉ MÜLLER MÓNIKA Brácsa | BOTOS VERONIKA, INHOFF ANITA, LUKÁCS PÉTER, BABÁCSI CSABA, BELÉNYI ZSUZSANNA, BOZZAY BLANKA BEÁTA, CSERESZNYÉS GYULA, HÉJA LÁSZLÓ, MOLNÁR ANTAL, NAGY MÁRIA, SÖRÖS JENŐ, SPENGLER JÓZSEF, UJSZÁSZI ISTVÁN, WINKLER ZSÓFIA Cselló | KÁNTOR BALÁZS, PÓLUS LÁSZLÓ, BARTOS CSABA, CZEGLÉDINÉ FODOR ÁGNES, KARASSZON DÉNES, MAGYAR GÁBOR, MISKOLCZI ANITA, RÖNKÖS ILDIKÓ, SABJÁN ANIKÓ, SCHOLZ ANNA, WAMBACH TIBOR Nagybőgő | BOLDOGHY KUMMERT PÉTER, BUCHERNA PÉTER, H. ZOVÁTHI ALAJOS, CSER LÁSZLÓ, HORNYÁK DÁVID, KŐSZEGI PÉTER, MIKLÓS ATTILA, NYÁRI LÁSZLÓ, RÁCZ ISTVÁN JÁNOS, SZÁNTÓ GÁBOR Fuvola | MENYHÁRT ZSUZSANNA, RÁCZ JÁNOS, ÁCSNÉ GJORGJEVIC DÓRA, ITTZÉS ZSUZSANNA, SOMODINÉ SOMOGYVÁRI CSILLA ÉVA Oboa | SALVI NÓRA, SZÉLPÁL KRISZTINA, ZEMPLÉNINÉ CSÁNKY EMÍLIA, ERŐS JÓZSEF, HORVÁTH ESZTER, LÁSZLÓ RITA Klarinét | KISS SÁNDOR, VÁRNAI BEÁTA ANDREA, CSONGÁR PÉTER, KÄFER GYÖRGY Fagott | HARTENSTEIN ISTVÁN, POLONKAI JUDIT, KOVÁCS ZOLTÁN, HUNYADI LÁSZLÓ, JANDÁCSIKNÉ BRESZKA ÁGNES, TÜSKE ALADÁR Kürt | ENDRŐDY SÁNDOR TAMÁS, LAKATOS PÉTER, BALOGH ANDRÁS, KOVALCSIK ANDRÁS, MÉSZÁROS LÁSZLÓ, RÓNAI LEHEL BÉLA Trombita | CZEGLÉDI ZSOLT, KIRÁLY TIBOR PÉTER, NAGY CSABA, SOMORJAI ISTVÁN, ÁCS FERENC, KOVÁCS ZOLTÁN TAMÁS Harsona | LUGOSI RÓBERT, SZABÓ SÁNDOR, FARKAS ISTVÁN PÉTER, FÜLÖP LAJOS, KOSZORÚS TIBOR Tuba | WRCHOVSZKY MIKLÓS Hárfa | JUHÁSZNÉ PETÁK ÁGNES, SZILVÁSY JÚLIA, THÜR SZILVIA Timpani és ütőhangszerek | EISZRICH ANTAL, JUHÁSZ LÁSZLÓ BÉLA, KOVÁCS MIKLÓS BÉLA, IGRIC SÁNDOR, SZENTE GÁSPÁR, TÓTH JÁNOS Zenekari altisztek | KOVÁCS GYULA, SZÁSZ ATTILA, SZABÓ ZOLTÁN, GJORGJEVIC KÁROLY
Impresszum
Elnök: KIRÁLY TIBOR PÉTER | Elnök-Karnagy: GYŐRIVÁNYI RÁTH GYÖRGY A választmány tagjai: KIRÁLY TIBOR PÉTER a Társaság elnöke, GYŐRIVÁNYI RÁTH GYÖRGY Elnök-Karnagy, SIMON BÉLA az Operaház zenekari igazgatója, EISZRICH ANTAL, JUHÁSZNÉ PETÁK ÁGNES, LUDVIG ISTVÁN, RAJKA IMOLA, SCHOLZ ANNA, VÁRNAI BEÁTA | Kottatáros: HÉJA LÁSZLÓ, SPENGLER JÓZSEF
Felelős kiadó
Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház kormánybiztosa Tipográfia és grafikai tervezés
Mátai és Végh Kreatív Műhely
Nyomdai kivitelezés
Pannónia-Print Kft.
1065 Budapest, Hajós utca 8-10. Telefon | Fax: +36 1 331-9478
[email protected]
www.bpo.hu www.facebook.com/BudPhil