Tinnyei Magvető. Istennek és embernek bátorsága. Tinnyei reformátusok lapja nem csak reformátusoknak. III. évfolyam, 8. szám október 31

“Akinél pedig jó földbe hullott (a mag), az hallja és érti az igét, és terem.” (Mt. 13:23)

Tinnyei Magvető

Tinnyei reformátusok lapja nem csak reformátusoknak III. évfolyam, 8. szám

2014. október 31.

Istennek és embernek bátorsága

Úgy tartják Kolumbusz Kristóf 1492. október 12-én fedezte föl Amerikát. Azaz, ezen a napon pillantotta meg a szárazföldet, San Salvadort, amelynek indián neve bizonyára valami más lehetett. Mindenestre, itt találkozott Kolumbusz először az őslakókkal, akiket indiaiaknak vélt, és ezért indiánoknak nevezett el. Gárdonyi Géza szerint, amikor az indiánok ezt észrevették, törzsfőnökük meg is állapította, hogy felfedezték őket. Mi pedig már elmondhatjuk, hogy mára, október 12ét bekebelezte a reformáció hónapja, és ha nem is annyira régen, mint ahogy az indiánokat felfedezték - de az egyházat is megreformálták már 500 éve. Mi is észrevettük ezt, és aztán úgy maradtunk… Természetesen tudom én, hogy a református szó helyesen azt jelenti, hogy az Isten igéje szerint reformált egyház vagyunk, de néha úgy érzem, hogy ma már reformátusnak lenni is inkább tradíció, kőbe vésett pillanat, mint sem program, vagy életforma. Ma Magyarországon is, ahogy egész Európában a keresztyénség súlya, hitele, az iránta tanúsított bizalmi index meglehetősen alacsony értéket mutat. Ez pedig nem tesz jót a keresztyén közérzetnek. Már azt is tudjuk, hogy ennek mi magunk - keresztyén közösségek is okozói vagyunk. Azaz tisztában vagyunk azzal, hogy a Magyarországi Református Egyház lelkészei, esperesei, püspökei, presbiterei, gyülekezeteinek tagjai vagyunk és kb. ennyiben is maradunk. A viselkedésünk formái, a beszédünk stílusa, a szavaink tartalma olykor nem az evangéliumot, az Isten közelséget tükrözik vissza, hanem valami mást. Pl. az X faktort, a Megasztárt, politikai szólamokat, az otthoni rossz közérzetünket, az ambícióinkat, valamit, amit a környező világból szívtunk magunkba, vagy ami belülről szúr nagyon… Pedig nem mindegy mi szűrődik át rajtunk, mit tükrözünk vissza. Eszembe jut Farkas Józsefnek református lelkipásztornak egy kicsi írása a múltból, aminek az eleje így hangzik: ”Híressé lett annak a falusi kisfiúnak a szava, aki a hittanórán így felelt a szentek ügyében föltett kérdésre: „Azok a szentek, akiken a napfény átvilágít.” Amikor ezt mondotta, el-

Üdvözlet az Olvasónak

Október a megújulás és a változás hónapja

Októbert írunk, amely ebben az esztendőben jelentős hónap. Október nem csak az Oktoberfestről szól, jóllehet aki járt már október 12-én Münchenben nagyszerű élményként számolt be róla. Hatalmas eseményként írják le, hiszen 6 millió látogatót vonz a fesztivál és rengeteg sör fogy el. Az októberfestnél sokkal fontosabb számunkra, hogy októberben megtörtént az Önkormányzati Választás Tinnyén. Már munkába állt az új polgármester és az új testület is. Az elmúlt időben bárkivel beszélgettem valahogy mindig előbukkant két szó ilyen-olyan összefüggésben: az egyik az összefogás, a másik pedig a közérdek. Ezek a szavak úgy jelentek meg, mint valami új érték, amire a falunak szüksége van ahhoz, hogy megújuljon. Természetesen lehet ezt cizellálni és érvényesíteni mindannyiunk életében a jelszót: Önérdek helyett közérdek, hogy előre mozduljunk. Talán erre van a legnagyobb szükség. És ha már megújulás: Október a reformáció hónapja is, úgy is mondhatom a megújulás hónapja, hiszen a szó ezt jelenti. A reformációt Luther fellépéséhez mérik, aki 1517. október 31-én függesztette ki vitatételeit a wittenbergi vártemplom kapujára. Így aztán októberben, így vagy úgy de a protestáns keresztyén emberek is legalább néhány beszélgetésben szóba hozzák a megújulás szükségességét. A hitbélit épp úgy, ahogy a tettekkel kapcsolatosat. Persze a szó többnyire elszáll, a tettek pedig jobbára elmaradnak. Képzeljék el, amikor a tettek még többször megszületnek. Újságunk számára október a változás hónapja is. A magvető mostani számát sajnos már nem Nagy Tóth Vera szerkesztette, hiszen ahogy sokan tudják Ő és családja elköltöztek a faluból. Nagyon jó munkát végzett, hiszen neki köszönhető a Magvető megszületése és magas színvonala is, ezúton így is megköszönöm a munkáját, szolgálatát. Természetesen a kapcsolatot tartjuk, de már nem a mi gyülekezetünkbe tartoznak. Szeretettel gondolunk rájuk. Kedves Olvasó, a Magvető októberi számát is szeretettel ajánlom figyelmébe.

1

Cs. Á.

Gyülekezetünk 20 fős csoportja, 13 felnőtt és 7 gyermek részesülhetett abban az örömben, hogy négy napos kirándulásra indultunk Erdélybe. Noha úti célunk nem a Székelyföld legtávolabbi vidékei voltak, az utazás oda felé így is közel nyolc órásra sikeredett.

sősorban a falujában épült templom színes ablakaira gondolt, amelyeken apostolok, szentek alakja volt látható. Mindig nagy élmény volt számára, amikor benn volt a templomban és kívülről átragyogott a napfény az ablakokra festett alakokon. Gyermeki átélései nyomán így született meg az idézett meghatározás a „szentekről”. De elmondhatjuk: a legnagyobb tudományossággal sem lehet ennél pontosabb meghatározást adni arról, hogy miként lesznek szentté a szentek. Nem ők verejtékeznek ki saját erejükből valami emberfelettit, hanem egyszerűen átsugárzik rajtuk valami emberfeletti.” (Farka József: Transzparensek in: Több az élet 1988) Miről szólhat ma a reformáció? Miről szólhat a reformáció az életünkben? Talán arról, hogy komolyan veszem a mi régi, öreg és gyönyörű tinnyei református templomunkon lévő csillagot, amelyik Isten „bátorságára” utal, aki egészen új módon mutatkozott be. A csillag vezetni akar, követéséhez bátorság is kell, és ez a csillag állít meg a találkozási ponton. Azon a helyen, ahol jelen van az Isten. Az pedig, hogy komolyan veszem a csillagot, azt jelenti, hogy jóllehet tudom, hogy meg vagyunk reformálva, de mégsem akarok úgy maradni. Merek kilépni a saját komfort zónámból, újat kezdeni és engedni, hogy engem is úgy járjon át Istennek a szeretete, hogy az mások számára is érzékelhető valóság legyen. Nem tudom ezt pontosabban kifejezni, mint ahogy János első levele tanúskodik a hit és a szeretet összetartozásáról és bátorságáról. Ő ezt így írja: „Mindenki, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született, és mindenki, aki szereti azt, aki szülte, szereti azt is, aki tőle született.” (1Jn 5,12) Mert reformátusnak lenni szerintem, nem állapotot jelent, hanem első lépésként belső, személyes programot, készséget nyitottságot és rugalmasságot, és Isten iráni elkötelezettséget. Ehhez pedig nélkülözhetetlen a hit és a szeretet együttműködése. A többi, a teológiai, szervezeti, liturgiai és egyéb megújulás csak ezután következhet. Ezt az első lépést kell valahogy megtenni.

A tinnyei református “delegáció”

Csoma Áron lelkipásztor

GYÜLEKEZETÜNKBEN TÖRTÉNT

Kalotaszegi végeken, avagy Zsobok üzenete

„Mindenért, ami Zsobokon történt, amit Zsobokról kiindulva további két szeretetintézményben cselekedett Urunk, Övé legyen a hála és a dicsőség.” Dr. Molnár János Egyetemi tanár

Az augusztus 20 – i ünneplést követő hétvégén, régebb óta dédelgetett tervünk vált valóra.

2

Az indulás kezdeti izgalmait az egyik szállító járművünk menet közben, - de szerencsére még nem messze - fellépő műszaki problémája okozta, aminek következtében egy kisbusszal vissza kellett fordulni, le kellett azt cserélni. Ezt a feladatot ügyesen megoldottuk, és némi utas, - csomag átcsoportosítással sikerült mindenkinek és mindennek kényelmes helyet biztosítani. Ez a nem tervezett intermezzo feldobta a hangulatot és jóleső sikerélménnyel töltött el minket. Büszkék voltunk, hogy leküzdöttük az első komoly kihívást. A velünk lévő gyerekek gondoskodtak arról, hogy a 455 km-es úton ne unatkozzunk, és vidám legyen a hangulat. Ha jól érzi magát az ember, repül az idő. Este tíz után néhány perccel meg is érkeztünk Zsobokra, pontosabban a mellette található Farnasra. Ott a késői érkezésünk ellenére a Zsoboki Református Egyházközség, 60 idős ember befogadására alkalmas Siloám Idősek Otthonában nagy szeretettel és meleg vacsorával várt minket Molnár Jánosné Csoma Irma tiszteletes asszony. A késői órára tekintettel röviden ismertette velünk az otthon történetét, jelenlegi helyzetét, és elmesélt néhány megragadó epizódot annak életéből. Társaságunk nagy része ekkor sejtette és érezte meg, hogy különleges helyre érkeztünk. A szálláshely elfoglalása után éjszakába nyúló beszélgetésben dolgoztuk fel a nap eseményeit és tervezgettük az előttünk álló napok programját. Hamar ránk köszöntött a reggel. A felkelő nap sugarai beragyogták a tájat. A korán kelők még láthatták a hajnali köd elpárolgását, hallhatták a kakasok kukorékolását, a kutyák ugatását, a lovas szekerek zörgését, és a kicsiny település ébredésének, életre kelésének egyéb hangjait. Igazi falusi idill vett körül minket, hamisítatlan eredetiséggel. A falun túl csodálatos dombok, távolabb magasabb hegyek övezték a látóhatárt. A keleti fényben megcsodálhat-

tuk, amit az esti sötétség eldugott előlünk. Már ekkor érezni lehetett, hogy ez a nap csodálatos lesz.

célpontjára, a szomszédos Zsobokra. „Zsobok, a kalotaszegi királynő, a Vigyázó trónjának alszegi lépcsőjén meghúzódó gödörfalu.” A Vigyázó 1836 m magas hegy, amelynek lábánál, minden oldalról sziklás dombokkal körülvett, védett gödörben, 397 méterrel a tenger szintje felett fekszik a falu. Noha egykor közel 700 lakosa is volt, ma kb. 270-en lakják. A lélekszám fogyatkozásának oka, csakis a nehéz életkörülmények miatt bekövetkezett elvándorlással magyarázható. Zsobok lakossága kalotaszegi magyar, a reformáció óta szín református. A történelem során más felekezetű személyek csak átmenetileg lakták.

Palika a farnasi szálláshelyen

Reggeli közben és után Irma tiszteletes asszony nagy vonalakban elmondta nekünk a Zsoboki Református Gyülekezet és egyben a falu elmúlt 23 évének történetét. A hallottaktól leesett az állunk, könnyes lett a szemünk, repesett a szívünk. Csodálatos, szinte hihetetlen eseményeket, történéseket tudtunk meg elbeszélése nyomán, amelyet a tiszteletes asszony többször elérzékenyülve adott elő. Kriszti a zsoboki gyermekotthon udvarában

A farnasi templomban

A hálaadó Istentisztelet után vezetésével közeli sétára indultunk. Megnéztük a település házait, a haranglábat és az alapjaiban a XIII. században épült, de ma is álló és használható állapotban lévő református templomot. A falucska hangulata olyan hatással volt rám, mintha gyerekkoromban járnék, a templom látogatása, padjainak kipróbálása pedig felért egy időutazással. Ha ilyen ódon épületben járok, mindig meghatódom és elgondolkodom a Teremtő nagysága és az ember „cserépedény” földi élete okán. Hol vannak már azok az generációk, akik építették és használták évszázadokon át ezt a templomot, amely ennyi idő elteltével is hirdeti Isten és Jézus Krisztus dicsőségét. Belsejében ma is ott vannak az elődök alkotta berendezések, padsorok, mennyezetet díszítő festett kazetták, szószék és szószékkorona, valamint kegytárgyak és kézimunkák. Azután Farnasról átmentünk utazásunk valódi

3

Irma asszony megmutatta nekünk a napokban 20 éves jubileumát ünneplő Bethesda Gyermekotthon és Szorvány – iskolaközpontot. Az intézmény a Zsoboki Református Egyházközség saját erejéből, hazai és külföldi adományokból, a gyülekezet lelkipásztorának, presbitériumának irányításával, a gyülekezet tagjainak kétkezi munkájával és Isten áldásával több lépcsőben épült fel. Ma már valódi gyermek komplexumként szolgálja a nevelés és oktatás ügyét, hároméves kórtól a nyolcadik osztály elvégzéséig fogadja be a gyerekeket. Az otthonban lakószobák, fürdőszobák, saját konyha és étkező, tanulóterem, könyvtár, játszóterem, klubhelyiség, tornaterem, varroda és barkácsműhely, az udvaron kert és játszótér áll lakói rendelkezésére. Az otthonban az árva, félárva és szociálisan terhelt családból származó gyermekek a hiányzó szülők helyett szülőkre lelnek, szeretetet, gondoskodást, törődést és meleget kapnak. Az iskolai év idején azok a gyermekek is az otthon lakói lehetnek, akiknek a lakhelyükön nincs magyar anyanyelvi iskolázási lehetőségük és a városban való iskoláztatásuk fizikailag vagy anyagilag lehetetlen. Folyamatosan évente átlag 60 gyermek a lakója, a bentlakásos iskolába kb. 50 – en járnak. Az iskola elvégzése után az otthon gondoskodik továbbtanulásukról, illetve munkát ad a helyi, - ugyancsak a Református Egyházközség által az elmúlt 20 évben létrehozott - gazdasági egységekben, mint a malom és pékség, a disznóhizlalda, a tehenészet, a tejfeldolgozó és a

kertészet. Azok részére, akik itt dolgoznak, falubeli házakban biztosítják a lakhatást. Ezeknek a gazdasági egységeknek a munkáltatás mellett, fontos szerepük van az otthon működéséhez szükséges anyagiak biztosításában. Az otthon és a gazdasági egységek közel 60 munkahelyet kínálnak fel a falunak. Az otthonból kikerülők számára a kolozsvári Aksza missziós ház biztosít továbbtanulási és lakhatási lehetőséget. Jelenleg 20-22 fő azon gyermekek száma, akik elvégezték az általános iskolát, Kolozsváron tanulnak tovább, és szülők által elhagyottak, nincs hol lakniuk. Mellettük a ház reggeltől estig való tartózkodásra és foglalkoztatásra is befogad olyan gyermekeket, akiknek van ugyan családjuk, és van hol lakniuk, de napközben nincs hol tartózkodniuk a családban uralkodó szociális és erkölcsi problémák miatt. Az ő számuk 5 -15 között mozog naponként. Ezen túl a ház meleg ételt biztosít fogyatékosok és állami árvaházból kikerülő egyetemisták részére, valamint első segélyben részesít olyan gyermekeket, akiket a rendőrség visz be éjszaka az utcáról gyermekvédelmi okokból. A fenti tevékenységhez szükséges összeg 20% - át jelenti az az összeg, amit a Városi Tanács és a Gyermekvédelem folyósít, a fennmaradó 80%- ot külföldi és belföldi testvérek imádsággal összegyűjtött adománya fedezi. Látogatásunk alkalmával a nyári iskolaszünetre tekintettel, csak az állandóan ott lakó gyerekekkel találkoztunk. Amellett, hogy aranyosak és illedelmesen jól neveltek voltak, jó volt látni azt a gondoskodást is, amit a nagyobbak tanúsítottak a kicsik felett. Igazi szeretettel voltak egymás iránt, mintha édes testvérek lettek volna. Az otthonból átsétáltunk a Templomba. Zsobokon egy románkori oszlopfő őrzi csupán az első templom emlékét, amely a feltételezések szerint a tatárjárás után épült, és azt tudhatjuk, hogy 1490-ben renoválták. Utóbbinak már írásos nyomai vannak egyházi dokumentumokban, és tárgyi bizonyítéka egy kőből faragott gótikus keresztelő medence, amely ma is a cinteremben áll. 1606-ban már református anyaegyházközségként említették Zsobokot. A gótikus templom a 17. század közepén ismeretlen körülmények között elpusztult, s helyette 1681 – ben új templom épült. 1826 – ban már három bejárata volt annak a templomnak. A ma is létező kőtornyot 1840 – ben építették hozzá, amelyben egy 1792 – ben öntött kisharang és egy 1803 – ban „szerzett” nagyharang lakott. A templom első orgonáját 1819 – ben vásárolták. Az 1876. augusztus 9-én kiütött tűzvészben a faluval együtt leégett a templom és a torony faszerkezete is. A templom északi falában elhelyezett emléktábla hirdeti az 1879 – ben történt újjáépítést. 1908. nyarán ismét tűzvész pusztított a faluban, amelynek a templom is áldozatul esett. Az újjáépítéskor készült a jelenlegi orgona és a megolvadt harang helyett egy új. A harmadik

tűzvész, amely Zsobokon pusztított 1911 – ben ütött ki, amely azonban megkímélte a templomot. A jelenlegi templomon jelentős javítási munkálatokat 1963 – ban végeztek, majd 1992 – ben ismét új ruhába öltözött az omladozó és salétromos falú templom. Mai formáját ekkor nyerte el, csodálatos. Kívülről az összes vakolatot önkéntes munkával verték le és takarították el a gyülekezeti tagok, a kőfalakat mesterek tisztították le és hézagolták be. A mennyezetre és a karzatokra 164 darab juharfából faragott kazetta került kalotaszegi mintákkal, különböző címerrel, jelképekkel, névsorokkal. Ezekkel egy időben készült el az új faragott templomajtó és a két belső csillár. 1999 – ben készültek el az új faragott mellvédű padok, a faragott támlájú Mózes-szék, valamint a papnészéke is. 1992-ben a templommal együtt a parókia is megújult, megszépült. Ott jártunkkor megcsodálhattuk a templomot kívül belül. Lenyűgöző élményt nyújtott igényes kivitelezésével, külső-belső tisztaságával és szépségével. Feltűnő volt a sok-sok kézimunka, amely kalotaszegi motívumokkal díszítette a falakat. Tiszteletes asszony elmondta, hogy a gyülekezet tagjai, valójában a falu teljes lakossága mennyi önzetlen és áldozatos szolgálattal járult hozzá a megszépüléshez. Ebéd után kirándulni mentünk. Először Kalotaszeg gyöngyszemét, Magyarvalkót kerestük fel, ahol egy meredek falú dombon áll a környék legszebb református temploma. Onnan a kilátás csodálatos, a táj több művészt vonzott és ihletett a történelem során.

Kalotaszeg legszebb református temploma Magyarvalkón

4

A templom valaha véderődként is szolgált, erről tanúskodnak a ma is álló vastag falak. Az udvaron van felállítva a Piliscsabán élő Kutas László alkotta Kálvin mellszobor. Utunkat folytatva a Havasrekettyei vízesés közelébe mentünk. Még szerencse volt, hogy autókkal nem lehetett teljesen megközelíteni a természeti csodát, amelyet a Teremtő alkotott, mert az oda vezető kb. 2 km – es gyalogút is élményekkel gazdagított minket. A helyenként meglehetősen meredek emelkedőn a gyerekcsapat nem érzett fáradtságot, vidáman sza-

ladt előre. Az idősebbek megfontoltabban küzdöttek meg a távolsággal. Közben gyönyörködhettünk a mellettünk magasodó meredek sziklafalakban, fenyőkben és sokféle erdei növényzetben, valamint a lábunk előtt nyíló szakadékokban és hegyi patakokban. E kirándulás kapcsán értékelésem szerint a legnagyobb teljesítményt Szedlák Zsuzsa néni nyújtotta, aki nem teljesen egészségesen, botjára támaszkodva, zokszó nélkül teljesítette a kitűzött feladatot, csakhogy láthassa a vízesést. Dicséret illeti ezért. Az nap a vacsoráról nem sokat késtünk, azonban az esti beszélgetés sokkal rövidebb volt, mint az előző napi. Szombaton egész napos városnézésre mentünk Kolozsvárra, de előtte beugrottunk Körösfőre végig shoppingolni a falu főutcájának mindkét oldalát. Volt ott minden, ami szem-szájnak ingere, de leginkább népművészeti és kézműves alkotások a kalotaszegi textilektől, a faragott sakktáblákon át, a cserépedényekig és a fonott kosarakig. Gondoltunk azokra is, akik nem jöhettek velünk, vásároltunk néhány emlék és ajándéktárgyat.

került a jutalmak kiosztására. Az Istentisztelet után megtekinthettük a házi kiállítást, amelyen a gyerekek által készített dísztárgyakból, rajzokból és festményekből láthattunk sok szép és ügyes darabot. A vasárnapi ünnepi búcsúebéd után könnyes szemekkel köszöntünk el vendéglátóinktól.

Vidám istentisztelet Zsobokon

Erősen Kolozsvárott

Kolozsváron belecsöppentünk az ottani magyar napok ünnepi forgatagába. Miután a járműveinkkel a Református Teológia udvarán leparkoltunk és besétáltunk a városközpontba, azonnal elkapott egy kiadós, futó nyári zápor. De szerencsénk volt, mert amint megtekintettük a Mátyás Templomot, az esőről már csak a járdán maradt víz árulkodott. A főtéren felállított színpadon készülődött és próbált esti koncertjére az Illés zenekar. Finom kávét és kakaót ittunk az egyik kávézóban, majd akik megérdemelték, Árontól jégkrémet kaptak. Azután végig sétáltuk a Farkas utcát, ahol mindazt többszörösen láthattuk, amit Körösfőn a főutcán, sőt még annál is többet. Sajnos a református templomot itt nem tudtuk meglátogatni, mert éppen renoválták, állványok takarták. Ez a napis kellemesen telt el. Másnap délelőtt Zsobokon részt vettünk a vasárnapi Istentiszteleten, amelynek alkalmával megtartották az ottani hittantábor záróünnepét. Az igehirdetést Irma asszony és Áron együtt végezték. A gyermekek zenei kísérettel előadták a táborban tanult énekeket. Szépen, ügyesen és bátran szerepeltek, majd sor

5

Zsobok üzenete számomra abban a példamutatásban áll, amelyet a maroknyi (260-270) magyar tudott ott produkálni az elmúlt 23 év alatt. Ez pedig a megmaradás, minden nehézség ellenére az élet fenntartása és javítása Isten akarata szerint. Irma asszony és férje 23 évvel ezelőtt vállalt lelkészi szolgálatot a faluban. Abban az időben a demográfiai adatok a mélyponton voltak. Munkalehetőség nem volt, a falut csak földúton lehetett megközelíteni, a vasút kilométerekre húzódik a településtől. A régi iskola épülete romokban állt, tanítás már nem volt, a templom és a parókia renoválásra szorult. Vajon milyen állapotban lehetett a gyülekezet lelke, a falu közérzete? Ha nem történt volna meg a beavatkozás, mára a falu talán már ki is üresedett volna. Egy igazi vezető, szervező típusú lelkipásztor házaspár kellett a református falu élére, akik igaz hittel, nagy-nagy szeretettel, önzetlen és racionális gondolkodással álltak és állnak a gyülekezet, egyben a falu (mert ott a kettő azonos) élén. Az ott megismert körülményekből arra következtetek, hogy közigazgatási önkormányzat gyakorlatilag nincs. A falu hit és világi életét a református egyházközség szervezi, irányítja és fogja össze. A 23 év alatt kötötték össze magukat a külvilággal aszfaltos utakon, és hozták létre azokat az intézményeket, gazdasági egységeket, amelyekről fentebb beszámoltunk. Mindannyiunk meggyőződése, hogy Zsobok jövője a zsobokiak hitének, ügyszeretetének, áldozathozatalának, munkaerkölcsének, istenszerelmének és templomosságának a kérdése és egyben a próbája is. Áldja őket az Úr, hogy mosolygós, derűs, tisztalelkű gyerekeket tudjanak nevelni, segítségre, szeretetre, megértésre vágyó öregeket tudjanak ápolni.

Fentiek alátámasztására a kirándulás résztvevői saját élményeiket a következők szerint fogalmazták meg.

Szabadi Mercédesz: Másodszor jártam Erdélyben. A gyönyörű táj mellett újra elbájolt az ott élő magyarok lelkülete is. A magyar nyelv különlegesen szép használata, a természetesnek vett vendégszeretet, a másik ember tisztelete, a hagyományok őrzése, és a közösség összefogása, melyet például a zsoboki közösség esetében nem csak a túléléshez szükséges hagyományok és értékek, hanem Jézus Krisztussal együtt élni törekvő hitközösség tart egyben és egységben. Példa értékűnek tartom kedves lelkipásztorukat: Irma „nénit” is, akinek személyiségén és minden szaván érződik annak a valósága, hogy a Jó Istenre figyelve, Vele együttműködve és Vele egy akarattal munkálkodik. Visszaemlékezéseiben nem felejti el megemlíteni a segítségükre siető kis csodákat, amit az emberek „véletlen egybeesésnek”, az Istenben reménykedők pedig „Isten munkálkodásának” tartanak. Elvitathatatlanul kemény és kitartó munkája mellett sem felejti el, hogy minden csodáért a Jó Istennek adjon hálát, Őt dicsőitse. Mikor a földből, a semmiből gyönyörű épületek nőnek ki a kis árváknak és rászoruló időseknek, és az embereket otthon tartó, munkalehetőségeket teremtő „kisgazdaság” születik, mikor a lerobbant zsoboki templom renoválásában a közösség minden magyar családja önként, az előttük álló örömre nézve vesz részt, mikor a közösség önerőből utakat épít fel, a sikersorozatnak szerintem itt még nincs vége. Mi azt reméljük, hogy itt Tinnyén is elindult valami… Reméljük, a Jó Isten kedves pásztorunk közreműködésével itt is összegyűjti szárnyai alá a kiscsibéit. A tinnyei közösség politikától és bármely intézménytől mentes polgári szerveződés keretében is képes önálló rendezvényt szervezni, példa erre az idei augusztus 20.-a is. Volt már más, reményt keltő – általában a gyerekek köré csoportosuló, foglalkoztatásukkal kapcsolatos, vagy ismeretterjesztő jellegű, illetve szülőket segítő szerveződés is, például a tinnyei református közösség kincskereső tábora, vagy az iskolába meghívott érdekes, értékes, közösségnek adni tudó emberek önkéntes foglalkozása. Reményeim szerint az egyházon belül is – és most Krisztus egyházára gondolok – elkezdődött valami. Egy keresztény közösségbe - baráti társaságba járunk Tinnyén, különböző felekezetbe született emberek, de nem felekezeti hovatartozásunknak tulajdonítunk jelentőséget, hanem annak, hogy egy Istenben bízunk. Örvendetes és támogatásra méltó bármilyen jó szándékú vagy építő jellegű közösségi összefogás, de igazi nagy csodák hitem szerint akkor születnek,

ha Krisztusban munkálkodunk, és mindig a Jó Istennek adjuk a dicsőséget. Mert Istennél minden lehetséges.

Czakó Péter: Ebben az évben családommal úgy döntöttünk, hogy Erdélybe utazunk nyári szabadságunkra, mivel feleségem még nem volt ezen a vidéken. A Gyimesbe mentünk, ahol ismét megfogott az érintetlen természet, s az a természetes kedvesség, közvetlenség, ami kihalófélben van mai világunkban. Az utazás után azt gondoltam, hogy ennél nem fog nagyobb élmény érni a nyáron. Hát tévedtem. A református gyülekezet hosszú hétvégéje Farnason, nemcsak a gyönyörű környezet élményét adta, hanem valami olyat, ami hiányzik a mai világunkból, amit csak legendákból, mesékből ismerünk valamilyen távoli múltból. A megismert csodának a teremtője nem valami tündér, vagy jótét hatalom, vagy egy váratlan szerencse, hanem maga az ember, aki a közösségben gondolkodik, s elgondolásait annak erejével valósítja meg, s gyümölcseit is közösen élvezi. Miben különböznek ezek az emberek a környező társaiktól? Azt gondolom alapvetően semmiben: Ugyan úgy vannak vágyaik, törekvéseik, álmaik. Az óriási különbség azonban még is az, hogy a közösségben gondolkoznak, s abban, hogy az egyéni boldogulásuk a másik boldogulása nélkül nem megy. Ennek legfőbb támasza a kitartó munka, s az a hit, ami egész életüket átszövi. A hit náluk a legapróbb feladattól, az Istennel való viszonyig terjed. Ezt a kis „faluállamot” mindannyiunknak meg kellene nézni, hogy egy kicsit elszégyellve magunkat rájöjjünk arra, hogy a sorsunk a kezünkbe van, s néhai tehetetlenségünket ne fogjuk mindig valamilyen hatalomra. Ez a kis társadalom a javak létrehozásával együtt egy egészséges lelkületű közösséget is felépítet, amire a lelke mélyén mindenki vágyik. Nem kezdek hosszas felsorolásba a néhány mondatom alátámasztásához, csak egy esetet szeretnék megemlíteni. A falunak soha nem volt aszfaltos útja. Ezt néhány évvel ezelőtt úgy kapták, hogy egy részét a falu asszonyai két éves népművészeti terítő varrással ledolgozták. Utóirat: A művelődési házukban volt egy néptánc találkozó, ahol a műsor végén elénekelték a Himnuszt. Mindenki énekelt, a három évestől a kilencven évesig, úgy, hogy majd leszakadt a plafon.

6

Erdei Krisztina: Zsobok! Az a hely, amiről még az unokáimnak is mesélni fogok. Még soha nem éreztem ilyen jól magam idegen helyen. Sőt! Nem is tartottak minket idegennek, hanem első pillanattól kezdve barátokként tekintettek ránk. A gyermekotthon gyermekei tüneményesek voltak, legszívesebben hazahoztam volna Őket. Utolsó előtti nap egy táncesten vettünk részt. A helyi fiatalok és a szomszédos falvakból

mindegyikben az a sok kalotaszegi varrottas, amelyet a gyülekezethez tartozó asszonyok készítettek az évek során, és mind egyedi módon hirdette készítője nevét, készítése idejét és az alkalmat, amelyre megalkották. Nagyon érdekesek és szépek voltak azok a templom díszek, amelyeket gabonaszalmából fontak és a mennyezetről lógattak alá. A természet csodái közül legjobban a vízesés tetszett, ahova Áron tiszteletes urunk vezetett minket. Jó kis séta volt felfelé a kb. 2 km – es emelkedőn, amelyet botra támaszkodva tettem meg. Jól esett, hogy a gyülekezet tagjai nem hagytak magamra a felfelé vezető úton és az egész túra során. Lassan tudtam haladni, de éreztem az Úr jelenlétét és szeretetét, ezért sikeresen teljesítettem a távot. Nagy hatással volt rám a vasárnapi istentisztelet Zsobokon. Igazi öröm volt látni a falu lélekszámához képest sok hívőt, és a gyermekotthon kicsi lakóit a padsorokban és hallani zengő hangjukat, amikor előadták, amit tanultak az előző héten. Viselkedésükön, derűt árasztó arcukon látható volt, hogy hozzá vannak szokva az istentisztelethez, fegyelmezettek voltak első pertől az utolsóig, pedig egészen kicsik is voltak köztük. A kiállításon, amit a gyerekek munkáiból prezentáltak sok ügyes és szép alkotást tekinthettünk meg. Az eredményből visszakövetkeztethettünk az alkotókra, és azt állapíthattuk meg, hogy ezekkel a gyermekekkel mindenekelőtt határtalan szeretettel, fáradhatatlan odaadással és nagyon okosan foglalkoznak. Ezt ők értékelik és viszonozzák is, hálásak érte.

érkezők tartottak néptánc bemutatót. Az összejövetel végén pedig közösen elénekelték a magyar és a székely himnuszt, ami annyira megható volt, hogy a könnyimmel küszködtem. Számomra a zsoboki kirándulás egy örök emlék marad. Az a szeretet és összefogás, ami jellemezte ezt a kis közösséget, páratlan és példamutató.

Szedlák Zsuzsa: Az erdélyi kirándulással kapcsolatban több dolog is nagy hatással volt rám, mélyen megérintett, mondhatom meghatott. Elsőként említeném a minket fogadó tiszteletes asszony és az öregek otthona dolgozóinak határtalan vendégszeretetét, illetve azt a fogadtatást, amelyben minket részesítettek. Emlékezetem szerint ilyen vendéglátásban még soha sem volt részem. Nagyon jó érzés volt látni és hallani, hogy mennyire összefog a kicsi falu. Az öregekre és a betegekre is gondjuk van, nem hagyják őket magukra. Személyes élményem volt az öregek otthonának egyik lakójával, akitől megtudtam, hogy két éve került Farnasra. Ott tartózkodásunk során, egy néni minden reggel kint ült a bejárat melletti széken, ahonnan a gyönyörű tájat lehetett látni. Leültem mellé beszélgetni, ismerkedni. A távoli hegyeket felhő borította. Aztán a reggeli nap melegétől lassan felemelkedtek a felhők és tisztán lehetett látni a hegyeket. A hegyek között a távolban egy falu templomának tornya magasodott a házak között. A néni elmondta nekem, hogy ő abból a faluból került ide, és minden reggel kiül a székre, mert olyankor tisztán lehet látni a faluját. Ez nagyon nagy boldogságot okoz neki. Elmondta azt is, hogy szeret Farnason lenni, mert itt törődnek vele és nincs egyedül. Amikor eljöttünk onnan, jó egészséget kívántam neki, és a könnyem is kicsordult.

Mohai Mónika és Dr. Andorfer Miklós

.........................................................................

Kincskeresők

A református csapat a rekettyei vízesésnél

A zsoboki, a farnasi és a magyarvalkói református templom is nagyon tetszett nekem. Csodálatos volt

7

Augusztus 11-én kezdetét vette az öt napos tábor, ahol csaknem 50 gyermeket láttunk vendégül minden nap. Rengeteget játszottunk velük, három csoportra osztottuk a gyermekeket korosztály szerint: az óvodások, az elsősök és másodikosok, valamint a harmadikosok és tőlük idősebb gyerekek. A tábor mindennapjaiban harmincnégyen segítettek. Ki főzéssel, ki takarítással, ki csoportvezetéssel, bevásárlással, délutáni program szervezéssel… A tábor ebben az évben a kincskeresésről szólt. A tábor célja az volt, hogy a táborozó gyermekek, és a szüleik, meg a tábort szervező felnőttek igazi kincsre találjanak. A kincs a mi véleményünk szerint, az ami örökre meghatározója lesz az életünknek, ami nem ideiglenes, hanem az élet beteljesülését adja. A kincs Jézus Krisztus megismerése és így az Istenhez való közel kerülés. A táborozás szabad pillanataiban Naszvadi Bianka kérdezte a gyermekeket és a felnőtteket. Maja és Mia, amikor Bianka megkérdezte tőlük, hogy mi volt a kedvenc játékuk a

válaszuk pontosan leírta a kedvüket. Melyik volt a kedvenc játékotok a pár nap alatt kérdezte Bianka. Amikor agyon kellett csapni egymást meg a guggolás meg a szembekötős válaszolta Maja. -Nekem az ugrálás a kocsiba is jó volt meg a gombavadászat is -mondta Mia. Én kétszeresen voltam érintett a táborral kapcsolatban. Egyrészt, mint szülő, másrészt, mint segítő – ezt már Andorfer Miklós mesélte. Mint szülőnek, először is azt jelentette a tábor, hogy a tíz hetes nyári szünetből egy hétre olcsón megoldódott a gyermekeim felügyelete. Mindez úgy, hogy nem kellett utaztatBíborka nom őket, hanem csak lesétáltunk reggel 8 órára a Dér iskolába. A legfontosabb szempont az volt, hogy a gyerekek jól érezzék magukat. Mivel ők az elhelyezést, az ellátást, a felügyeletet illetően megkaptak mindent, amire szükségük volt, oda tudtak figyelni a szellemi és lelki táplálékra is, amiben szintén nem szenvedtek hiányt. A délelőtti foglalkozások olyan értékes tartalommal töltötték ki az időt, amelyet befogadva, elsajátítva a gyermekek épülését szolgálta. Így naponta élményekkel gazdagon, azzal gyarapodva, vidáman érkeztek haza. Mint segítő egy napot töltöttem a táborban – folytatta Miklós. Elmondhatom, hogy az alkalommal is, mint szülő félszemmel azt figyeltem, hogy vajon hogyan zajlik a nap a gyerekek szempontjából, minden rendben van e velük kapcsolatban. Jóleső érzéssel tapasztaltam, hogy a gyerekek minden szempontból megkapták a lehető legjobb ellátást, odafigyelést, szeretetet és foglalkoztatást. Ahol szükségét éreztem a beavatkozásnak, segítettem. Az étkezéseknél kínáltam és felszolgáltam az ételt, italt töltöttem a gyerekeknek, akinek nem ízlett a reggeli menü, kicseréltük másra, stb.

éreztem magam. Hatalmas élmény volt számomra, hisz még sose voltam körülvéve ennyi kisgyerekkel. Jól eső érzés volt ennek a csapatnak, közösségnek tagja lenni, látni, hogy ilyen hozzáállással, összefogással, amit ott tapasztaltam, csodákat lehet elérni. Asbóth Ildikó, aki leányaival az óvodásokat gardírozta így foglalta össze tábori élményét: ”Szeretetben, családias légkörben eltöltött néhány nap melyben minden segítő felnőtt törekedett arra, hogy hitéből átadjon néhány dolgot a gyerekeknek. Minden perce élmény volt számomra, de ha pontosítani akarom, akkor a templomban a közös áhítat volt, melyben énekekkel, beszélgetéssel hangolódtunk rá az aznapi bibliai történetre. A szülői visszajelzések alapján a továbbiakban is szükség van ilyen táborra, ahonnan minden délután a gyerekek úgy mennek haza, hogy: " Anya, Apa jaj de jó volt".

Kincskeresők

Azt hiszem ez volt a kincskereső tábor lényege. Figyelmet, szeretetet, programot, értékrendet adni a gyermekeknek. Ha pedig egy kisgyerek a tábor mindennapján azzal megy haza, hogy „ma jó napom volt és aztán nap mint nap feltette ugyanazt a kérdést: „Anya, ugye, lesz még református tábor?” – így mesélte egy anyuka - akkor van értelme megismételni. Naszvadi Klaudia és Bianka

.........................................................................

Bitek és bájtok

A szerzőpáros segítők: Klaudia és Bianka

Reggeli után átkísértük a gyerekeket a templomba, bátorítottuk őket az éneklésben, aki gyámolításra szorult vigasztaltam, beszélgettem vele. Kisebb fiú csapattal ebéd után fociztunk, majd délután gomba vadászatra mentünk. Nem csak a gyerekek, én is jól

8

A tinnyei református Gyülekezet két témában is pályázatot nyert. A Nemzeti Családvédelmi és Szociális Intézet kiírásában egy drog prevenciós pályázaton Tinnye területére, az Ökumenikus Segélyszervezet „TANDEM fejlesztési Alap” kiírásában pedig egy ún. „modernizációs ártalmak” (internetfüggőség, média káros hatásai, internetes veszélyforrások kivédése, gyermekpornó, prostitúció) megelőzése témakörben Tinnye, Piliscsaba és Pilisjászfalu összefogására nyert támogatást. A két nyertes pályázat jelentős eseményeknek ad teret. Olyan programok indulhattak el a pályázatok keretében, amelyek lehetővé teszik a családok és a fiatalok közösségeinek támogatását. Mivel a megelőzni kívánt veszélyek mind a család és a

közösségi értékek állapotára vezethetők vissza, (értsd: itt lehet a legtöbbet tenni a megelőzésért), ezért minden program ezt támogatja. Így látogattak családok Kalotaszegre a program finanszírozásában. Megújult a Gyülekezet honlapja, a www.tinnyeireformatus.hu, és „Te kattintasz’” címmel új aloldal nyílt rajta, ahol nyomon követhetők az események. A három településen 198 szülő és 363 gyerek részére tartottunk ismeretterjesztő előadásokat. Ezeknél a pályázati előírásokat követve be- és kimeneti kérdőívet vettünk fel. Ezek a résztvevők 98% feletti részénél mutattak fejlődést. Az érdeklődő szülők számára önismereti és kommunikációs fejlesztés indult, afféle „kommunikációs konzervnyitó kamaszokhoz”. A januári csoportra jelentkezés: [email protected] 10 helyet hirdettünk a gyerekeknek: „Hogyan neveljük szüleinket, tanárainkat?” 22-en jelentkeztek. „Ez egy fantasztikus program és lehetőség, és még fizetni sem kell érte. Én akkor is küldtem volna a lányomat, ha fizetős lenne a program.” – írta egy szülő. Sok a rejtett probléma, ezért Myrtill a program idejére díjmentes pszichológusi segítséget biztosít. Új, speciális módszerével már néhány találkozással (szülővel, gyerekkel) fordított vissza kamaszokat az öngyilkossági gondolatoktól, falcolástól. 5 iskola 13 diákja kapott 4 napos kortárscsoport segítő képzést, mert a kamaszok leginkább kortársaikra hallgatnak. Másik 4 nap alatt 10 pedagógus vett részt segítő pedagógus felkészítésünkön: ők támogatják a kortárscsoport segítőket, a pedagógusokat pedig a nekik tartott rendszeres esetfeldolgozások. A kortárscsoport segítők novemberben „éles bevetésre” indulnak a piliscsabai ifi klubba.

A „Ki mit tud?” döntője Tinnyén lesz november 20-án 17:00-kor a Kossuth Művelődési Házban. Részletek a Tinnyei Református Egyházközség honlapján (www.tinnyeireformatus.hu) találhatók. Itt érdemes feliratkozni az eseménysorozat tájékoztatójára is, hogy minden információ házhoz jöjjön. Mert az interneten most jó dolgok fognak jönni a házhoz. Tinnyéről áramlanak a bitek és a bájtok, sugározva a közösség teremtő erejét. Rétlaki Márton ([email protected])

KITEKINTŐ

Megbocsátani fiam gyilkosának?

Valószínűleg bárki hallja vagy olvassa ezt a történetet, egy idő után ugyanaz a kérdés merül fel benne: hol van ilyenkor Isten.

Akkor Péter odament hozzá, és ezt kérdezte tőle: „Uram, hányszor vétkezhet ellenem az én atyámfia úgy, hogy én megbocsássak neki? Még hétszer is?" Jézus így válaszolt: „Nem azt mondom neked, hogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is." /Máté evangéliuma 18. fejezet, 21–22. vers/

Ismeretterjesztő előadás a modernizációs ártalmakról a “Szakiban”.

Munkánk elismerése, hogy az ötből három igazgató is további munkára hívott meg: dolgoztam tantestületekkel (Dózsa, Hauck), ill. további osztályfőnöki órák következnek a „Szakiban”. Több felnőtt résztvevő gyereke jelentkezett képzésre. Azt tapasztaljuk, hogy ha egy családtag részt vesz, onnan elkezdenek jönni többen. Eddig példa nélküli összefogásokra került sor: Három település versmondó versenye és „Ki mit tud?-ja”, amikkel hagyományt szeretnénk teremteni.

9

Dianne B. Collard misszionárius a napokban több magyarországi településre is ellátogatott, hogy személyes történetén keresztül – egy-egy előadás és beszélgetés során – bátorítsa a hallgatóságot. Nemrégiben jelent meg ugyanis Úgy döntöttem, megbocsátok... fiam gyilkosának című könyve magyarul is a Harmat Kiadó gondozásában, amely hosszú és rögös lelki úton vezeti végig olvasóit. A szerző a Budapesti Keresztény Könyvtárban szeptember 25-én tartott előadást, ahol családias hangulatban mesélt arról, miért látott íráshoz. A könyv lapjain egy megrendítő élettörténet elevenedik meg előttünk, miközben Dianne Collard az egyik legnehezebb kérdésre keresi a választ: meg lehet-e bocsátani a gyermekem gyilkosának? Az ember ugyanis sok sérelemmel és őt ért fájdalommal képes megbirkózni, ám nincs annál szörnyűbb, ha a szeretteit éri bántódás. Ráadásul ilyen kegyetlen... Dianne legidősebb fiát, Timothy-t 1992. szeptember 20-án brutális körülmények között meggyilkolták. Éppen egy ittas kolléganőjét kísérte haza az éjszaka közepén, amikor a férj megjelent. A férfi teljesen félreértette a helyzetet, és – a féltékenységtől vezérelve – lelőtte Timothy-t, majd megcsonkította a testét. Tim rögtön belehalt a sérüléseibe. Valószínűleg bárki hallja vagy olvassa ezt a történetet, egy idő után ugyanaz a kérdés merül fel benne: hol van ilyenkor Isten? Az írónő pedig – hosszú évek küzdelme és személyes megtapasztalása után – vette a bátorságot, hogy megválaszolja ezt a megoldhatatlannak tűnő problémát: Isten a fia mellett volt, és valamilyen oknál fogva megengedte,

hogy mindez megtörténjen. Eddig a felfedezésig azonban sohasem juthatott volna el a megbocsátás felszabadító érzése nélkül. Az egyik legmagányosabb zarándokutat járta végig, Isten és ember küzdelmét a gyász és harag óráiban. A tragédia ugyan egy egész családot sújtott, a gyógyulást viszont egyenként, mindenkinek a saját lelkében kell(ett) megharcolnia. Ennek a személyes küzdelemnek köszönhetően születhetett meg ez a könyv is, illetve került sor megannyi előadásra és beszélgetésre. Dianne B. Collard tehát a saját példáján keresztül kívánja bemutatni a megbocsátás erejét. Amilyen rövid lélegzetű ez a mű, annyira erőteljes az üzenete. Szinte feltétel nélkül kapitulálunk érvelése hallatán, hiszen ő átélte az álélhetetlent, megtapasztalta a megtapasztalhatatlant, mégis képes szépséget és A szerző, Dianne B. Collard értelmet találni az életben. A jól ismert és sajnos sokszor elcsépelt krisztusi „hetvenszer hétszer" parancson kívül pedig gyakorlati tanácsokkal is kíván szolgálni mindazoknak, akik ezen az úton akarnak elindulni. Meg szeretné értetni velünk, hogy a harag és a sérelmek dédelgetése csupán megmérgezi a lelket, sőt, testi betegségeket is előidézhet, és egyedül a teljes megbocsátás vezethet el a felszabadulásig. Dianne történetének van még egy megfontolandó aspektusa: a sérelmek okozójával, vagyis a gyilkossal való kapcsolatfelvétel kérdése. Bár a megbocsátás elsősorban Isten és az adott ember között dől el, bizonyos esetekben beléphet a képbe a harmadik fél is. A misszionáriusnő a Budapesti Keresztény Könyvtárban tartott beszélgetés során elmesélte, képzeletében a gyilkos egy szörnyeteggé degradálódott, így hosszú évekig nem akarta kiejteni a nevét. Amikor először kimondta, hirtelen olyan emberként tudott rá tekinteni, aki – hozzá hasonlóan – segítségre szorult. A család nemsokára felvette a kapcsolatot a börtönben lévő férfival, hosszas levelezésbe kezdtek, a gyilkos pedig ennek köszönhetően hitre jutott. Dianne hozzátette továbbá, hogy reméli, egyszer majd közösen is bizonyságot tehetnek a megbocsátás hatalmáról. Dianne B. Collard tehát győztesen tudott kimászni a lelkét fenyegető mocsárból. A gyermekétől megfosztott anya annál keresett vigaszt, aki tökéletesen tudja, milyen elveszíteni egy egyszülött fiút. A könyv címe nagyon egyszerűen, de lényegretörően fogalmazza meg az ehhez szükséges legfontosabb lépést: a megbocsátás döntés kérdése, melyet újra és újra meg kell harcolunk. Nem elég egyszer meghozni. Dianne B. Collard pedig valahányszor

előadást tart vagy elmeséli a történetét, a megbocsátás mellett dönt. (Dianne B. Collard: Úgy döntöttem, megbocsátok... fiam gyilkosának. Harmat, 2014.) Győri Anna Forrás: parokia.hu

ANYAKÖNYVI HÍREK

Megkereszteltük

Czidó Krisztián és Gahó Brigitta Irén gyermekét, Czidó Dávid Attilát 2014. június 15-én.

Babka Krisztián és Pajkos Zsuzsanna gyermekét, Babka Bíborkát 2014. június 15-én. Nagy Gyula és Varga Viktória gyermekét, Nagy Rebeka Viktóriát 2014. augusztus 31-én. Szopkó Csaba és Popovics Júlia gyermekeit, Szopkó Alízt és Szopkó Ákos Csabát 2014. szeptember 14-én.

Elkísértük minden élők útján

Papp Árpádnét (szül. Lenkovics Eszter) 2014.június 20-án, akit 73 esztendősen szólított haza a Megváltó Isten,

Gyarmati Sándort 2014. szeptember 06-án, aki 88 esztendősen ment el minden élők útján,

valamint Bálint Józsefnét (szül. Szíjj Mária) 2014. szeptember 24-én 63 évesen ment el.

10

Üvegablak és ablaküveg

GYEREKSAROK

Egyszer egy püspök katedrálist építtetett. Nagy templomot, égbe nyúló tornyokkal, faragott kövekből. Dolgoztak a kőművesek nap- nap után a mérnökök irányításával. Az emberek látták, hogyan nő ki a földből egyik hónapról a másikra egy lenyűgözően hatalmas templom. Amikor a falak már álltak, s a tetőt is fölrakták, a belső díszítésre került sor. A püspök úgy gondolta, hogy a templom elején, a kelet felé eső részen két nagy üvegablak lesz: tele színes üvegekkel, melyek a keresztény hit fontos történeteit, tanításait ábrázolják, hogy a szegény, egyszerű nép, akik közül sokan nem tudnak olvasni, szintén megismerhessék a Biblia történeteit. A püspök kihirdette, hogy jöjjenek művészek, akik más templomokban már készítettek üvegablakokat, mutassák be egy-egy rajzon a korábbi munkáikat, ő pedig választ közülük. Jöttek is sokan, pályáztak, hiszen ez egy nagy katedrálisnak épült, gondolták, hogy sokáig fönnmarad, és híres lesz az emberek között. Ahogy egymás után érkeztek a művészek, a püspök sorra elbeszélgetett velük. Megnézte a régebbi munkáikat, és egyiküket kiválasztotta. Így szólt hozzá: - Barátom, téged bízlak meg a feladattal, hogy a két nagy, most még üres kört betöltsd a művészeteddel. Bementek a katedrálisba, a templom eleje felé fordultak, és itt azt mondta a művész: - Püspök úr, én sohasem egymagam dolgozom, van egy társam, aki jó barátom. Engedd meg, hogy az alsó üvegablakot én készítsem el, a fölsőt pedig ő. - Jól van - mondta a püspök -, legyen így; én megbízom benned, kíváncsian várom az eredményt. Elkezdődtek a munkálatok. A környékbeliek, akik ott éltek a templom közelében, látták, hogy mindenféle színű üvegeket hoznak. Égszínkék üveget, pirosat, ami úgy égetett, mint a tűz, zöldet, mint az erdők lombja, sárgát. És e színek számtalan árnyalatát. A két művész munkához látott. Az egyik ólomkeretbe ágyazta az érkező színes üvegdarabokat. Az emberek ámulva nézték a lassan alakot öltő képeket: ott volt az Édenkert a fákkal, a közepén Ádám és Éva. Aztán utána látták a választott népet, amint átvonul a Vöröstengeren. Majd Jézust, amint éppen meggyógyítja a vak embert. A művész mindent beépített az üvegablakba. A barátja viszont a felső üvegablakba nem tett semmilyen színes üveget, csak egy nagynagy átlátszó ablaküveget, ami minden házban van, a mi házunkban is: látjuk, ha elhúzzuk a függönyt, ott van az ablaküveg, átvilágít rajta a nap. Furcsállták is ezt az emberek: hát ez meg milyen üvegablak lesz? Elérkezett a nap, amikor elkészült mind a két művész. Szóltak a püspöknek: - Püspök úr, hívja össze a híveit! Holnap napkelte előtt teljék meg a templom, és nézzük meg, amikor fölkel a nap, és emelkedőben megvilágítja az ablakokat. Másnap hajnal előtt sorra érkeztek az emberek, beültek a padokba. Még teljes volt a sötétség és a csönd. Énekelni kezdtek, úgy várták a napkeltét, és egyszer csak fény derengett keletről. Fölkelt a nap, és először rávilágított az alsó, az ezernyi színű üvegablakra. Az emberek némultan álltak, mindenki az ablakot nézte: mintha tüzek lobbantak volna az ólomkeretekben. A képek, a történetek mintha megelevenedtek volna: mintha Ádám és Éva ott járt-kelt volna a Paradicsom fái között, mintha a tenger most temette volna be nagy robajlással az egyiptomi hadsereget. Megigézve nézték az üvegablakot. Milyen csodálatos lehet Isten, gondolták, ha már az alkotása is ilyen szép! Aztán följebb emelkedett a nap, és átvilágított az átlátszó ablaküvegen. Egyszerre világosság támadt a templomban: az emberek úgy érezték, mintha őket is átvilágítaná az a fény, ami a templomban támadt. Önmagukba néztek, meglátták, hogy hol nem tiszta az életük. Aki eddig nem tudta, miképp döntsön, hogyan alakítsa tovább az életét, egyszerre utat talált

11

magának. A fény, ami a felső ablakon keresztül áramlott be, átitatta a bent ülőket. Senki sem az ablakot nézte, mindenki önmaga belsejébe látott. Aztán körülnéztek az emberek, és új élményük támadt: - Nem vagyok egyedül! - ébredtek rá sorra. - Társak vannak körülöttem - és egymásra mosolyogtak, kezet is fogtak. - Egy közösség vagyunk! Mindenki örömmel telve, elégedetten távozott a templomból. A püspök pedig gazdagon megjutalmazta mind a két ablakkészítőt. (1Sám 3,3b-10.19) Sámuel próféta az, akit megszólít az Úr, olyanná lesz Izraelben, mint a felső ablaküveg. Ő maga nem tesz látványos dolgokat, de mint próféta, hallja Isten szavát, és képes azt közvetíteni másoknak. Így aki Sámuelt látja és hallja, rajta keresztül magát Istent látja és hallja, s ezáltal önmagába tud nézni. Az Ószövetségi próféták közül sokan hasonlítanak ehhez a felső ablaküveghez. Sámuel idejében uralkodott egy király, Dávid, aki olyan, mint az alsó üvegablak. Sziporkázó egyéniség, hárfán játszik, pásztor, megvédi a vadállatoktól a nyájat, legyőzi Góliátot, kiváló hadvezér, bölcs király, megszilárdítja az ország helyzetét. De ő maga csak ritkán hallja az Úr szavát. Amikor templomot akar építeni az Úrnak, Isten egy prófétával küld neki üzenetet: - Te még ne építs nekem templomot, majd a fiad fogja fölépíteni. Dávid az üvegablak, ha ránézünk, mindenki megcsodálja, hogy ennek a királynak mennyi gazdagsága volt, mennyi ajándékot kapott: személyisége sokszínűségében Isten még nagyobb teremtő gazdagságát csodálhatjuk. Az Ószövetségben akkor ment a választott népnek igazán jól a sora, amikor voltak ablaküvegszerű próféták, és üvegablakszerű királyok, akik együtt dolgoztak azért, hogy az egész nép Isten felé haladjon. Ma is vannak közöttünk üvegablakok, akikre, ha ránézünk, megcsodáljuk Istent, és vannak ablaküvegek, akik önmagukat teljesen kikapcsolják, és az Isten rajtuk keresztül szólhat hozzánk. Melyikhez hasonlít, melyikhez közelít a mi küldetésünk? Forrás: mesektizorakor.blog.hu

........................................................................................................................................................................

Kedves Szülők!

A nyári kincskereső tábor óta nem voltak együtt gyermekeink. Ezért "Ti vagytok a világ világossága" címmel családos délutánt szervezünk gyerekeknek és felnőtteknek, amelyre szeretettel hívunk Benneteket gyermekeitekkel együtt 2014. november 02-án 15 órára . A program:

15 óra: Gyülekezés, zenés ráhangolódás. Helyszín: templom 15.30-16.30: foglalkozás a gyermekekkel 3 csoportban (ahogy a táborban). Helyszín: gyülekezeti ház 16.30-17.00: A nyári és a most megtanult énekek éneklése és áhítat a templomban. 17.00-18.00: Szeretetvendégség. Lisztes László fotókiállításának megnyitója a gyülekezeti házban.

A gyermekprogram alatt 15.30 és 16.30 között a szülőket szeretettel hívjuk beszélgetésre a templomban.

Állandó gyülekezeti alkalmaink:

Istentisztelet: vasárnap 9 órakor Bibliaiskola: szerda 18:30 órakor Konfirmáció előkészítő: hétfő 17 órakor Alpha kurzus: kedd 18:30 órakor Bibliaóra: csütörtök 18 órakor Ovis hittan: hétfő fél 4-től 4-ig Ifi klub: péntek 17-től 20 óráig (kéthetente) 12

Várjuk hozzászólásaikat, híreiket, cikkeiket a Tinnyei Magvető megbízott szerkesztőjénél, Csoma Áronnál a 06-30-336-1666-os telefonszámon, vagy a [email protected] e-mail címre. Az újság előállítási költsége: 200 Ft/db Kiadó: Tinnyei Református Egyházközség Presbitériuma Nyomdai munka: Árkus Irodatechnika Kft. A Harangért Alapítvány számlaszáma: 11101404-18662955-10000001 amelyre adományaikat várjuk. www.tinnyeireformatus.hu

Az inspiráló kapcsolat

Beszélgetés Andelic Jonathan zenésszel

Nem zavarja, ha megosztja a közvéleményt, polgárpukkasztó attitűdjét bátran felvállalja. Andelic Jonathan kerüli az állóvizet, mint mondja, a semleges dolgok úgysem maradnak meg senkiben. Szenvedéllyel énekel, célja pedig nem kevesebb, mint hogy dalain keresztül az emberek beleszeressenek Istenbe. A fiatal zenész egy művészeti szakközépiskolában tanít zeneirodalmat, zenetörténelmet és hangképzést. Bár ötéves korától zenei oviba járt, zongorázni tanult és kisiskolásként fejben komponált nagyzenekari műveket, csak kamaszként tudatosult benne, mennyire fontos számára a zene. - Tizenkét éves lehettem, amikor írtam egy keringőt zongorára, és megmutattam a tanáromnak. Csak annyit mondott rá, hogy szép, de inkább gyakoroljam a darabjaimat.

Az inspiráló kapcsolat Nem valami fényes indítás egy szárnyait bontogató dalszerzőnek, be is került a rossz élmények raktárába. A zene ennek ellenére folyamatosan utat tört magának Jonathan életében. Nem hagyott fel a zeneszerzéssel, tizennégy éves volt, amikor megírta első komolyabb dalát Istenről. - A szüleim keresztyének, volt egy tőlük tanult istenképem. Egy idő után azonban át kellett hogy alakuljon a neveltetés saját, személyes tapasztalattá. El kellett döntenem, hogy hiszem-e vagy sem, amit a szüleim tanítottak nekem. Úgy határoztam, hogy bízom bennük, hiszen jó és hiteles példák voltak előttem. Azt gondolom, a döntésem után Isten is tudott lépni felém oly módon, hogy megtapasztalásokat adott nekem. Kapcsolat kezdett kiépülni Isten és köztem, ami minden másnál jobban inspirált. Nem engedi elveszni Ha nem vagyunk Istennel közvetlen viszonyban, akkor elsorvadhat az a talentum, amit adott nekünk véli a zenész. - Gyakran előfordul, hogy nehézségek adódnak az életben, a művészember egyébként is sérülékenyebb, könnyebben eldobja az álmait. De hiszem, hogy Isten tudja, mit miért alkotott, és nem engedi azt elveszni. Tizennégy éves önmagamra úgy emlékszem, hogy Istenhez, valamint a zenébe menekültem a problémáim elől. Nem mondok újdonságot azzal, hogy a gyerekek sokszor nagyon gonoszak egymással. Az egyik oldalon áll a gonoszkodó tábor, akik adják az ütést, és a másik oldal kapja. Én az utóbbi táborba tartoztam. Természetesen mindenki kap sérüléseket, még azok is, akiken egyáltalán nem lehet ezt észrevenni. Talán érzékenyebb voltam az átlagnál az engem érő ingerekre, és egy sérült szív mindig keresi a bekötözést. Isten kegyelme, hogy olyan családi közegben nevelkedtem, ahol igazi megoldást tudtam találni a gyógyulásra, és nem kellett kerülő-utakat tennem. Mélységek Jonathant a többi gyerek gyakran „lejugoszlávozta", menekültnek nevezte, mivel szerb-magyar származású lelkipásztor édesapja a Délvidékről költözött át Békés megyébe családjával. Jonathan azonban feleslegesnek tartja, hogy a gyerekkori történeteket elemezzük, szívesebben beszél a zenéről. Azt mondja, hogy korábban mások dalait énekelte, de azok nem adták át pontosan azt az érzést, amit ő maga fogalmazott volna meg. - Érettségben és gondolkodásban elindultam egy olyan irányba, hogy a magam szűk eszköztárával már ki tudtam fejezni Istennek a saját gondolataimat, érzéseimet. Vannak lendületes, energikus és szomorúbb dalaim, de olyan mélyek is, amelyekből keveset lehet találni a magyar keresztyén zenei repertoárban. Persze erről inkább a hallgatóknak kellene véleményt mondani és nem nekem. Nálad van az otthonom Keresztyén körökben Jonathan egyik legismertebb dala a Jézus, leborulok című, amelyet számos gyülekezetben énekelnek. Azt mondja, hogy ez nagyon mély, imádó dal, aminek legfontosabb sora az, hogy „nálad van az otthonom". - Itt nem a mennyei otthonra gondolok, hanem a földi életre, ahol most töltjük a mindennapokat. Itt is Isten ad nekünk olyan otthont, ahol helyünk van és biztonságban vagyunk. A dal második versszaka már utal az eljövendő otthonunkra is: „a mennyben az angyalok magasztalják őt". Megfogalmazni a megfogalmazhatatlant Elsődleges célom, hogy az emberek belesze-ressenek Istenbe - vágja rá Johathan, amikor a dalai céljáról kérdezem. - Azt szeretném, ha a dalaimon keresztül Isten szeretetének olyan mélységét tapasztalnák meg az emberek, ami patthelyzetbe hozza őket: választhatnak, hogy foglalkoznak-e vele vagy sem, de kénytelenek elgondolkodni azon, hogy kell-e nekik ez a szeretet. Gyakran előfordul velem is, hogy olyan dolgok motoszkálnak bennem, amiket valamiért nem tudok kifejezni, de megtalálom egy versben, és azt érzem: jó, hogy valaki megfogalmazta helyettem. Dalaimban sokszor próbálom megfogalmazni a megfogalmazhatatlant, a mély, belső dolgokat. Egyszerűen hinnie kell A dalok célközönségéről érdekesen nyilatkozik Jonathan, mert szerinte bizonyos szempontból az elsődleges közönség nem célközönség. Vagyis, most leginkább a keresztyén közönséghez jutnak el a dalai, de szeretné Istent megismertetni a világi emberekkel is. - Sok olyan ember van, akinek van valamiféle istenképe, de konkrétan nem tudja megfogalmazni a hitét. Egyszer kaptam egy igen bátorító véleményt az egyik főiskolai házi koncertünk után. Az egyik ateista osztálytársamat annyira megragadta a Jézus, leborulok című dalunk, hogy azt mondta, hitetlensége ellenére úgy érzi: egyszerűen hinnie kell. Nem tudom, hogy most hol tarthat a hitében, hol lehet benne az akkor megfogalmazódott érzés. Azt gondolom, hogy ez apró magocska volt, de valahol ott maradt benne. Isten

pedig majd gon-doskodik róla, hogy eszébe jutassa. Az már egyéni döntés, hogy mit kezd vele. A siker, mint eszköz Hogy „vevő" lesz-e a világ a mély, dicsőítő dalokra, egyelőre még titok. Jonathan azt mondja, ha eszköz lehetne Isten kezében, annak nagyon örülne. Nem titkolja, hogy szeretne betörni a dalaival és sikeres zeneszerzővé válni, de mindeközben józan akar maradni. - Szerintem az a legnagyobb siker, ha Isten tökéletes akarata és az enyém teljes összhangban, produktív módon találkoznak, és ha ez a találkozás profán értelemben is sikerként ölt testet, az bónusz! Nem szeretném, ha a dicsőség maga alá temetne, és annak bábjává, eszközévé válnék. Éppen fordítva: a siker inkább az én eszközöm legyen ahhoz, hogy minél több embernek tudjak üzenni Istenről és azokról az értékekről, amelyekről meggyőződésem, hogy minden embernek szüksége van rájuk és amelyek mindenkinek javára válhatnak. Életem prioritása Jonathan benevezte egyik barátjával közös dalukat, a Love Is A Verb címűt az euróvíziós dalfesztivál selejtezőjébe, de a zsűri nem juttatta tovább a dalt a középdöntőbe. Beszélgetésünk közben felvetem neki, hogy a dalfesztivál értékrendjéhez szoktatott közönség elé nem könnyű feladat kiállni és Isten szeretetéről énekelni. - Sokat gondolkodtam, vajon milyen lesz ez. Alapvetően van egy polgárpukkasztó attitűdöm, ezért egyáltalán nem zavar, ha megosztom a véleményt, sőt kifejezetten úgy veszem, hogy ez eredmény, hiszen akkor csináltam valamit. Az állóvíz nem jó, a semleges dolgok nem maradnak meg senkiben. Nem a saját gondolataimat akarom másokra erőltetni, hanem inkább gondolatokat szeretnék elindítani. Angliában hallottam egy jó mondást az egyik festőtől: „Ha festő vagy, nem kell minden egyes képen Jézus arcát megfestened. Fess jól, és az emberek megkérdezik, hogy miért teszed." Hasonlóan gondolom én is: nem az szól nagyobbat, ha Jézusról kiabálok úton-útfélen, hanem az, ha minőséget képviselek a dalaimban. Annyi mindenről beszélnek manapság az emberek, hogy ki milyen másságot képvisel, akkor én miért ne beszélhetnék arról, hogy az életem prioritása Isten. Ahová másként nem jutna el Jonathan szavai különösen csengenek a közelmúltban véget ért eurovíziós dalfesztivál végeredményének tükrében. Ami őt illeti, bár egy ajtó bezárult előtte, mára megnyílt egy másik. Egy zenei producer benevezte az egyik kereskedelmi tévé-csatorna tehetségkutatójába. Meglehet, hogy a fiatal zeneszerző-énekeszongorista Istenről szóló dalait ősztől a képernyő előtt ülve is hallgathatjuk majd. És talán sikerül azokban az otthonokban is felkavarnia az állóvizet, amelyekbe az evangélium másként nem jutna el. Fekete Zsuzsa

forrás: parokia.hu

Megkereszteltük

Papp Ildikó és Horváth István gyermekét, Horváth Noelt 2014. április 21-én.