TÉLI MENETREND. Miskolcról induló vonatok:
Miskolcra érkező' vonatok:
Budapest felé:
Budapest felől:
Slz. v. Gy. v. S. v. Gy. v. Sz. v. Sz. v.
i. i. i. i. i. i.
5.12 8.00 14.15 19.05 19.55 23.47
— — —' — — —
é. é. é. é. é. é.
9.34 11.16 18.18 22.28 5.30 5.30
Sz. v. Gy. v. S'z. v. Gy. v. S. v. Sz. v.
Sátoraljaújhely felé: Sz. Sz. Sz. Sz. Sz.
v. v. v. v. v.
i. i. i. i. i.
5.17i — 7.31 — 10.18 — 17.34 — 21.55 —
é. 7.40 é. 9.28 é. 12.18 é. 19.36 é.< 23.25
Sz. Sz. Sz. Sz. Sz.
v. v. v. v. v.
v. v. v. v.
i. 7.55 — é. 10.06 i. 14.11 — é. 16.37 i. 19.20 — é. 21.50 i. i. i. i.
8.05 10.26 13.48 17.45
Bánréve—Ózd
Sz. v. M. v. Sz. v. Sz. v.
i. 7.37 V 10.19 i. 13.55 i. 17.35
— — — —
é. é. é. é. é. é.
12.44 10.08 16.20 17.25 21.13 6.33
i. 5.26 i. 7.42 i. 11.42 i. 16.59 i. 20.23
— — — — —
é. é. é.' é. é.
7.32 9.40 13.47 18.50 22.59
Bódvavendégi felől: Sz. v. Sz. v. M. v.
Hidasnémeti felé: Sz. Gy. Sz. Sz.
— — — — — —
Sátoraljaújhely felől:
Bódvavendégi felé: M. v. Sz. v. M. v.
i. 7.40 i. 7.00 i. 8.30 i. 14.10 iJ 17.25 i. 015
i. 4.49 — é. 7.18 i. 8.31 — é. 11.01 i. 16.00 — é. 18.20 Hidasnémeti felől:
é. é. é. é.
10.09 11.35 15.20 19.31
Sz. v. Sz. v. Gy. v. Sz. v.
i. i. i. i.
5.39 11.36 17.31 19.42
— é. —i é. — é. — é.
7.22 13.22 18.40 21.18
íelé:
— — — —
é. é. é. é.
8.59 11.34 15.39 19.09
é. é. é. é. é.
6.11 9.27 15.27 18.12 21.42
Bánréve—Ózd
Sz. v. Sz. v. M. v. Sz. v.
i. i. i. i.
felől:
6.01' — 11.35 — 17.26 — 21.24 —
é. é. é. éJ
7.25 13.00 18.42 22.49
i. 4.40 — é. i. 6.22 — é. i. 13.55 — é. i. 18.52 — é.
6.44 7.23 14.35 20.30
Mezó'csát felé: Sz. v. M. v. Sz. v. M. v. Sz. v.
i i i. i. i.
5.12 8.20 13.54 17.05 19.55
— — — — —
Mezó'csát felől: Sz. v. M. v. M. v. Sz. v.
MINDENKOR SEGÍTŐ S Z Ű Z MÁEIA, VEDD ANYAI PÁRTFOGÁSODBA A SZENT UNIÓT!
KELETI EGYHÁZ
T U D O M Á N Y O S ÉS E G Y H Á Z P O L I T I K A I FOLYÓIRAT
SZERKESZTI
SZÁNTAY-SZÉMÁN ISTVÁN dr.
CIKKEK. Szántay-Szémán István dr.: A pápa és a papság. Szántay-Szémán István dr.: f Sincero bíboros. Rohály Ferenc dr.: A liturgikus mozgalom elgondolásai a bizánci szertartásra alkalmazva, II. közi. Kozma János: Liturgikus népmiszsziók. KRÓNIKA. Az esztergomi szeminárium „keleti nap "-ja, IRODALOM. FIGYELŐ. —y: II. Photios és az egyetemes zsinat. —y: Megnyilatkozások. Gyenis A. S. J.: A Jezsuiták Oroszországban. ADATTAR. Fundatio Koriathovits-ana. KELETI LEXIKON. Pocs&jevi kolostor. — Kel. szert, redemptorisiták. — Krétai Sz. Andráis. — Studiták.
M E G J E L E N I K HAVONTA, JULIUS ÉS AUG. KIVÉTELÉVEL SZER K E S Z T Ö S É G : M I S K O L C , H U N Y A D I - U . 3. K I A D Ó H I V A T A L : M I S K O L C , M E L I N D A - U . 11. ELŐFIZETÉSI ÁR ÉVI 6 P. KÜLFÖLDRE ÉVI 8 PENGŐ POSTATAKARÉKPÉNZTÁR! BEFIZETÉSI LAP SZÁMA: 45595
III. ÉVF. 3. (23.) SZÁM 1936 M Á R C I U S HÖ
Ecclesia Orientális
Annus III. Nr. 3. (23.) Martlus 1936.
Organum menstruum scientificum Graeci ritus Catholicorum. Moderator Dr. Stephanus Szántay-Szémán Suae Sanct. Praelatus. Pretium annuum 8 pengő aurea. — Redaetio: Miskolc, Hunyadi-utca 3. Administratio: Miskolc, Melinda-utca 11. Hungaria. Dr. St. Szá.ntaynSzémán: Encyclica Pontificals de sacerdotio. — De eodem: Mors Cardinalis Sincero. — Dr. Fr. Roháűy: Intentiones motus liturgici ritui Byzantino accomodatae. — J. Kozma: Missioiies liturgicae. — CHRONICA. „Dies Orientalis" Seminarii Strigoniensis. — LITTERATURA. — OBSERVANTIA. Photius II. de Ecclesia Catholica. — Problemata S. Unionis. — Societas Jesu in Russia. — LEXICON ORIENTALE. Redemptoristoj Orientális Ritus. — S. Andreas de Creta. — Monasterium Poteajev. — Studitac.
w
Eglise Orientale
m-'
Année. Nr. 3. (23.) Mars 1936.
Organ mensuel scientifique Grec-Catholique. Redacteur: Mgr. le prélat Dr. Étienne Szântay-Szémân. — Prix par an 8 pengô d ' or. — Rédaction: Miskolc, Hunyadi-u. 3. Administration: Miskolc, Melinda-u. 11. Hongrie. Dr. Etienne Szântay-Szémân : Le pape et le clergé. — Dr. E. Szanitay-Szémân : Cardinal Sincero f — Dr. Fr. Rohâly : Les idées du mouvement liturgiques adaptées aurite bizantin. — Jean Kozma: Missions liturgiques pour pouples. — CHRONIQUE. Jour oriental du séminaire â Esztergoim. — LITTERATURE. — OBSERVATEUR. Photios II. et le Synode Universel. — Problèmes de 1' unionisme. — Les Jesuites en Russie.^— LEXICON ORIENTAL. Rpdemptoristes de ritie oriental. — .S Andrée de Crète. — KJostre â Potchaév. — Studitea
Orientalische Kirche
III. Jahrgang Nr. 3. (23.) März 1936.
Wissenschaftliche Monatsschrift der Griechisch-katholischen Kirche. Schriftleiter Praelat Dr. Stephanus Szäntay-Szeman. — Jahrabonnement 8 gold. Pengö .— Redaction Miskolc, Hunyadi-utca 3. Administration Miskolc, Melinda-utca 11. Ungarn. Dr. Steph. Szantay-Szemlän: Der Papst und die Geistlichkeit. — Dr. Stcph. Szäntay-Szeman: Cardinal Sincero. — Dr. Fr. Rohaly: Absichten der liturgischen Bewegung anpassend dem Byzantinischen Ritus. — J. Kozma: Liturgische Volksmissionen. — CHRONIK. Orientalischer Tag des Seminars in Esztorg'am. — LITTERATUR. — BEOBACHTER. Photius H. und die katolisehe Kirche. — Problemen des Unionismus. — Die Jesuiten in Russland. — ORIENTALISCHES LEXIKON. Redemtoristen des Byzantinischen Ritusi — Hl. Andreas von Kretern. — Kloster in Potschajew. — Studiten.
Orienta Eklezio
lll-a jaro. Nro 3. (23.) Marto. 1936.
Őinmonata scienca organo de la grekrita Ikatolikaro. Redaktoro Msro prelato Dro Stefano Szántay-Szémán. — Jarabono 8 oraj pengő. •—• Redaktejo: Miskolc, Hunyadi-utca 3. Administrado: Miskolc, Melinda-utca 11. Hungarujo. Dro St. Szán.tay-Szémán: La papo kaj la pastraro. — Dro Szántay-Szémán: Kardinalo Sincero, t— Dro Fr. Rohály: Intencoj, de la liturgia movado koncerne de la bizanta rito. — P. Johano Kozma: Laúliturgiaj misionoj por la popolo. — KRONIKO. „La orienta T a g o " de la pastea seminario en Esztergom. — LITERATURO. — OBSERVEJO. Problemoj de la unionismo. — Fotio II. kaj la katolika Eklezio. — La jezuitoj en Rusujo. — DOKUMENTARO. — ORIENTA LEKSIKONO. Redemptoristo.i de greka rito. — S. Andreo de Kreto. — La poc 'aieva monasterio. — Studitoj.
A PAPA
ES A
PAPSÁG
A PÁPAI KORONÁZÁSI ÉVFORDULÓ ÉS AZ „AD CATHOLICI SACERDOTII FASTIG1UM" KEZDETŰ ENCYKLIKA ALKALMÁBÓL
Irta : SZÁNTAY-SZÉMÁN ISTVÁN DR
Február 12-én volt 1U éves évfordidő ja annak gjs örvendetes eseménynek, hogy az isteni Gondviselés a háború vértelen áldozataként elhunyt XV. Benedek utódjául XI. Pius pápát küldte a lelkileg és földrajzilag egyaránt széjjeltépett kereszténység legfőbb pásztotrVwl. A 14-ik évfordulón csodálatos egyértelműséggel hódolt az egész keresztény világ azon férfiú előtt, aki Szent Péter örökségében és trónján a legélesebb eszű diplomaták világos látásával egyesíti magábcún a szerető atya és mártyr-pápák lelki melegét, mélységét és az igazságért való harc hősi bátorságát. Világos történelmi látásán kívül az isteni Mester Szíve kívánságának fáradhatatlan tolmácsa is a pápa s ezért áll az ő szívéhez is legközelebb a missziós és uniós ügy. Több mint 300 millió katholikus hallgatja szavát, (és ha még mind követné is), egy nagy lelki birodalom világhorizontjai fölött áll magasztos szellemi nagyságával és Krisztus helytartójának emberi mértékkel fél nem mérhető hatalmával. Szíve mégis vérzik, amikor látnia kell, hogy a XI. században az egyház egységétől Keletén elszakadt milliók még mindig távol vannak Péter biztos sziklájától s jóindulatú igazságkeresésükben is lépten-nyomon örvények kapják el őket. A XVI. századbeli nyugati eretnekségek még tovább sodortak milliókat az Anyaszentegyház boldogító révéből. Azok közül is sokan keresik az egységet, de a többség nem akarja még látni, hogy az újabb idők minden forradalma valamiképen a Krisztus köntösének széttépettségéből fakadó, testvérietlen meg nem értést használja ki, hogy az isteni egység világboldogító mezőiről a lelki Bábel kietlen züllöttségébe taszítsa az emberiséget. Krisztussal együtt a pápát is gyűlöli. Pedig az egységért remegő Pápcu nem lehet közömbös még a nem katholikusok előtt sem, mert ha egy csöpp jóakarat is van bennök, a pápának az emberiség, a nemzetek kölcsönös megértése s a világbéke érdekében az egyedül szilárd krisztusi alapon folytatott küzdelme nemcsak tiszteletet érdemel, hanem a keresztény kooperáció becsületes támogatását is joggal elvárhatja. Amit a pápa Keletért, különösen pedig az orosz népért tett és tesz, nem „közönséges lélekhálászat", — amint a gyűlölködő ellenség ezt a bámulatos bölcseséggel és testvéri jósággal folytatott lelki és anyagi segítő küzdelmet lekicsinyelni próbálja, — hanem az egész Európa lelki egyensúlyának s nyugalmának biztosítására irányuló céltudatos törekvés. Ha a pusztában kiáltó szó volna is csupán s nem egy eredménnyel kecsegtető lelki vetés, akkor is felbecsülhetetlen értékű emberi dokumentum az és lesz főképen a világtörténelem ítélőszéke előtt, 65
amely meg fogja állapítani, hogy cumikor az európai nemzetek legönösebb érdekeikről is megfeledkezve, a politikai helyzet nyújtotta pillanatnyi látszatelönyökért sutba dobták az államokat fenntartó keresztény erkölos elemi követélményeit s népeik mérhetetlen kárára Isten cinikus ellenségével szövetkeztek, — egyedül a Pápa emelte fel szavát, hogy a vesztébe rohanó világ elé tartsa Krisztust, aki nélkül taU'm történelmet i-s lehet csinálni, del az emberiség békés fejlődését biztosítani, egészem, biztosam, nem, lehet. XI. Pim pápának eléggé nem méltányolható uniós törekvései a baj gyökerénél kezdik az orvoslást, mert amikor „a hegyeken széjjel szórt búzaszemekből újra egy kenyér lesz", amelyből mindnyájan egy lélekkel kivárnunk részesülni, akkor jön el a testvériség, amely a sok-sok adottság közül nem a gyűlölet-sugallta, gazdasági és politikai leigázás eszközeit fogja választani uralmának biztosítására, hcmem a megértő szeretet parancsait. Az uniós munka tehát: szeretet és megértés-keresés, amelynek átütő ereje minden paktumnál nagyobb. Mégis milyen lassan eszmél rá a katholikus világ is... Az egyéni és helyi bajok sok buzgó hívőt nem engednek tovább látni „a falusi templom-torony horizontjánál" — írja egy leikés unionista s mert ez a horizont még nem mutatja a világégés gomolygó füstjét, — sokan nem is tartják szoros kötelességüknek, hogy a pápa szavára felfigyeljenek s vele együtt előre építsék a védőgátat. Kikre számít elsősorban a pápa? Most, a 1U éves évforduló táján jelent meg XI. Pius pápa apostoli körlevele apapságról. A papi élet minden isteni vonása, a Krisztusban kifinomult léleknek a vértanúságig elmenő inspirált aktivitása árad ki az apostoli körlevél soraiból. A pap érdektelensége a világ javaival és örömeivel szemben, mint alappillér emelkedik ki belőle, mert ma csendes vértanúk kellenek, hogy az emberiség elrepült hite, bizalma visszaszálljon a lelkekbe. A nagy keresztény üldözés idején a pusztaSágokba vonult, gyökereken élő, önsanyargató remeték és a családi szentélyekben lobogó lelki örökmécsek őrizték meg a krisztusi élet csiráit, — ma pedig a szociális forrongás és káosz közepette az önzetlen, áldozatos, sőt önfeláldozó patpság lehet csak az a kovász, amelytől az új, egészséges társadalom tisztuló erjedése megindulhat, Ezért hangsúlyozza a pápa az evangélium szerint is oly magas polcon álló papi tisztaság: a szüzesség ideálját is, amely az egyház jogi berendezkedésében a coelibátusban, a¡ papi nőtlenségben fejeződik ki. Világosan kijelenti azonban a pápa, hogy bár Kelet nagy egyházatyái és tanítói is — amint az dogma is — a nős állapot fölé helyezik a szüzességet, nem akarja a keleti egyházban az apostoli időktől máig szakadatlanul fennmaradt papi nősülést eltörölni, mert az egyébként a nagy keleti egyházi szakadás óta történt szent uniókban is mint egyházfegyelmi és nem dogmatikai tétel, állandóan jogi elismerést és megbecsülést is nyert. A házasság szentségi méltóságával egyező eme kijelentés egyébként a nemunitus kelet érzületének alakulására sem közömbös s a példás családi élet ma talán még hatékonyabb és szükségesebb társadalomnevelő tényező, mint bármikor is volt. Ezért is megy vissza a pápa apostoli körlevele az ideális papképzés és a pa
krisztusi papság életcsirái nemcsak megfogarnnak, de sokszor egész életre való energiát is nyernek. A család és a papság szoros kapcsolata a működési terület és a léleknevelés módszerei tekintettében is igen közel állanak egymáshoz. A pápának a keresztény családot, mint a papnevelés melegágyát aposztrofáló szavai szinte önkénytelenül eszünkbejuttatják a b. e. nagy Ketteler püspöknek eme tragikus fenségü szavait: „Jöhetnek olyan idők is, amikor a keresztény családnak kell majd szinte minden papi funkciót végeznie". Már ma is vannak helyek, ahol Isten dicsőítése, az igehirdetés, a keresztelés, a halottak keresztény eltakarítása, a csüggedők megvígasztalása, az egyház szamaritánus munkája esak a keresztény családok öspasztorációjábam nyernek folytatást. Sőt bizonyos, hogy a keresztény erkölcs mellőzésével felépített tömegszaporítási elképzelésekkel, a piramisokat építő milliók elméletével szemben a példás keresztény család ma „a kölni dóm égbenyúló íveit építő" — eggyéforrott isteni sejt, amely örök és egyedüli szilád alapja a társadalomképződésnek.
|
f SINCERO
BÍBOROS
"j
Amikor újév táján igen megbízható római hírt kaptunk, hogy Sincero Lajos bíboros, a Keleti sz. Cőngregatio titkára gyöngélkedik, valami láthatatlan szomorúság ülte meg lelkünket s aggódó figyelemmel lestük a híradásokat, hogy a régi erőteljes és megnyerően imponáló nagy lélek hátha. mégis legyőzi a test erőtlmségét és mindenkor megértő, buzdító jóakarónk szeretetének melegségétől nem fog megfosztani berniünket a rideg késői tél. Aggódó szomorúságunk azonban mégis mélységes gyásszá változott február 7-én, amikor folyóiratunk legnagyobb jóakarója, összes keleti kérdéseink alapos ismerője, a szent unió történelmi súlyának átérzője idő előtt táfjozott el vezéri helyéről, ahol magát a Szentséges Atyát, az uniós Pápát helyettesítette s az ő történelmi és lelki szintézist kereső nagy célkitűzéseinek méltó végrehajtója volt. Talán nem fogja senki szer énytelens égnek venni, ha a mi külön gyászunkról is beszélni merészkedünk az ő ravatalánál, mert ő volt az, aki határozott és fölemelő írásos megnyilatkozásával már folyóiratunk I. évfolyamával kapcsolatban elismerte úttörő munkánk szükségességét és értékelte annak az Anyaszentegyház, a Pápa szándékaihoz simuló teljes készségét. Az elindulás után is voltak még (s ma is vannak) igen nehéz küzdelmeink, amelyek szinte megingattak volna önzetlen vállalkozásunk időszerűségének és szükségességének hitébem, de az ő közvetett s kitartásra buMító jóságos üzenetei újabb és újabb erőgyarapodást jelentetlek a nem várt oldalról tapasztalt közöny és kicsinyes gátlások közepette is. Az elfogódott s a váratlanul árvaságra jutott lélek befelé nyomuló fájdalmával s a hálás szeretet fohászaival kisérjük öt az örökkévalóság kapujáig, ahol ö már bizonyára az Anyaszentegyház egységének isteni törvényadója előtt találta meg igazolását annak, amit Kelet lelkének meghódításáért magas egyházi méltóságában is oly csodálatos lélekkel 67
és a szeretet egységét keresők iránt "tanúsított leereszkedő testvéri érzéssel végzett. Az ő lelkének berniünk tükröződő lángolása fog kisérni továbbra is uniós munkánkban és különleges magyar parancsoló adottságaink között. Mert ebben is mellettünk állott az ő lelke s egész egyénisége. A Szent Imre ünnepségeken az egész nemzet tanuja volt az igazságérzetből fakadó magyarbarátságának. E sorok írója 1935 tavaszán szerencsés volt főpásztorával megjelenni előtte Rómában s feledhetetlen perceket élt át, amikor a magyar nemzet és a magyar ügy\ iránt érzett szeretetének bőségéből, szoborba kívánkozó nemes arcának sugárzása közben szinte folytak a keresetlen, súlyos, fölemelő s szinte profétikus igék, amelyek ma is lelkünkben zsonganak és minden vágyó magyal léleknek legtitkosabb rezdülésével téstvéri közöpségbepi szánknak az Ég felé! A keleti egyházjog ktídifikációjárnák korszakalkotó s uniós szempontból is felbecsülhetetlen értékű munkájában b. e. Gasparri bíboros nagy neve mellett ott ragyog Sincero bíboros neve is. — Valósággal az isteni Gondviselés különös kegyét és örök böleseségét hirdető intézkedését kell látnunk abban, hogy amikor ma a törvényalkotás ingadozásából s a váltakozó időkkel hullámzó jogbiztonsági vajúdás nehézségeiből folyó helyzet súlyos következményeit sínyli az emberiség, — az Anyar szentegyház a jogkristályosodás és szilárdság oly hatalmas piramisát emeli kódexeiben, amelyekből tanulhat az egész világ. Ennek a munkának is egy állomása Sincero bíboros munkássága, akinek nem adatott meg,hogy a keleti kódex szépen fonódó koszorúját oda tegye az egy, szent Anyaszentegyház lábai elé. Bármennyire fájlaljuk is korai eltávozását, de a providenciális történések sora megerősíti hitünket, hogy méltó utód fogja majd követni őt a Keleti szent Congregátió vezéri munkájában és a Keleti Codex befejező munkájában egyaránt. Nekünk magyaroknak külön vigasztalásul szolgál gyászunkban az, hogy közöttünk él, a mienk a nagy Gasparri és a méltó utód Sincero bíborosnak lelki testvére a nyugati és keleti egyházjogalkotás mestere: dr. Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás, akire nagy reménnyel tekintünk s hisszük, hogy Sincero bíboros-pártfogónk halálával ért veszteségünkben most már hétszeresen appellálhatunk az ő megértő és pártfogó lelkére. Szántay-Szémán István dr. Sincero Lajos Pius Viktor Emmanuel 1870. márc. 26-án született Trino Vereellese-ben. Középiskoláit szülővárosában, főiskolai tanulmányait ia római Sz. Gergely Egyetemen végezte s ott hármas (bölcseleti, hittudományi és egyházjogi) doktorátust nyert. Két évi lelkipásztori munka után a római lonibárd kollégium aligazgatója^ lett, újabb két év multán szülővárosa székeskáptalanjának kanonokja és az ottani hittami főiskolán az egyh'álzjogtan, egyháztörténelem s később a saentírástudományok tanára lett. 1909-ben a S. Romana Rota tórájává s több bíborosi kollégium előadójává nevezte ki a legfőbb egyházfő. Mint ilyen, részt vefefc a zsinati és szerzetesi ügyek, a hittudományi főiskolák ügyeinek stb. intézésében. Bíboros hercegprímásunkkal együtt Gasparri bíboros irányítása mellett tevékeny részt vett a kánonjog kodifikálásában s az éveken á t tartó együttes munka bensőséges kapcsolatot hozott létre a két főpap között, és minden bizonnyal ez vetette meg alapját a magyarsággal szemben érzett kitüntető rokonszenvének, melynek azzal is kifejezést adott, hogy amidőn a Szentatya legátusaként a Szent Imre
68
év jubileumi ünnepségein résztvett, ünnepi beszédét mia^yaanil fejezte be.; Az ú j egyh. törvénykönyv életbeléptetése után a kódexértelmező bizottság főtitkára lett. 1920-ban a konszisztoriális kongregáció asszessizorává és a bíborosi kollégium titkárává neveztetett ki. A legutolsó pápaválasztáson történelmi szerephez jutott. 1870 óta ugyanis a pápavál'asiztások alkalmával elmaradt ia vatikáni bazilika erkélyéről azelőtt adni szokott pápai áldás. XI. Pius volt az első, ki ezt a régi szokást felújította s ezzel megtörte a Vatikán és Quirinál merev elzárkóz'á&át s^ utat engedett a lateráni szerződés felé. Az erre vonatkozó történelmi fontosságú okmányt Sineero kolleg. titkár, mint a bíborosi testület dékánjának titkára készítette el. Három év múlva, 1923-ban bíborosi méltóságra emelkedett. Ekkor került közelebbi összeköttetésbe a keleti egyházakkal, minthogy Őszentsége őt nevezte ki az akkor alapított „Pro R u s s i a " előadójává és a Kelieti Egyhláaak Szent Kongregációjának titkárává. (Elnöke maga a. pápa!) Ebben a minőségben nagy intenzivitással. vette munkába az unió kiépítésének ügyét s folyóiratunk is számos esetben tapasztalta erkölcsi támogatásának niagy hordereját. Tagja volt sízámos xaáis kongregációnak és pápai bizottságinak is. 1933-ban püspök-bíborossá lett. Halálát hosszabb gyengélkedés előzte meg, melyeti krónikáinkban mi is megemlítettünk. Február 7-én végre visszaadta nemeei lelkét Teremtőjének,
A LITURGIKUS MOZGALOM ELGONDOLÁSAI A BIZÁNCI SZERTARTÁSRA ALKALMAZVA MIT A K A R N A K A L I T U R G I K U S O K? Irta : ROHÁLY FERENC DR. (Második közlemény.)
Ha egymással szembeí akarnók állítani az első és második évezred eueharisztáa-kultuszánaJk szelemét, akikor azt kellene mondanunk, hogy az első évezred az eucharisztiában Krisztust, mint a diadalmas Istenembert, az Isten Bárányát szemlélte, áldozati mivoltát hangsúlyozta ki, nem kultuszcélt, hanem inkább kultusz^eszközt látott benne, de azért imádiással simult hozzá s egyesült vele. A második évezred inkább az esehatologikus Krisztust látja benne, látogatja, szemléli, imádja. Jobban kultuszi-célnaik, mint eszköznek tekinti. Tiszteli, de a véle való e|gyesüléstöl mintegy távoLtartja magát. Tagadhatatlan ugyanis, hogy a történelem folyamán a második évezred felfogásának fejlődése fordított arányban volt az áldozások számával A kor jellegzetes vonása vollt, hogy láthattunk két gyertyának pislogó fénye mellett, a templom egy zugába rejtett mellékoltár előtt papot misét olvasni s hallottuk a népet az áldjoeat cselekményétől minél függetlenebb, lehetőleg érze'lgős szövegezésű „népéneket" zengeni, délután pedig húsz gyertya közé kihelyezett monstranitia ellőtt hódolni, azt a (benyomást keltve, mintha az Eucharisztia az Egyház szegény sorsú, de magas polcra jutott gyermeke voüna, kinek szégyenlik születését. Míg végre X. Pius liturgikus reformmozgalma véget vetett ennek azzal, hogy a kiét irányzatot összekapcsolta s ezzel új korszak alapját vetette meg. Hol maradt közben a bizánci ritus? liturgiája s konzervatív felfogása az első 'kilenc századi gondolatkőiében hagyta meg. A kilencedik század eszméi még nyomot hagynak liturgiáján, de a X—XI. század eucharisztikus vitái oda el nem jutot69
tak. Nem szakadár álláspontja miatt, hanem ment régi korban gyökerező liturgikus élete aranyira megszilárdította hitét, hogy a nyugati kételyek hozzá se|m tudtak férkőzrai. Azon vitatkoznak ugyan, hogy mikor van azi átváltozás, az ú r szavainál, az epiküézisnél, vagy már a felajánláskor, de hogy egyáltalán van-e átváltozás, azon soha! Ily kétely nem lévén, a demonstratív hitvallásra sem volt szükség. Maradtak a, régi gondolatkörben, természetesen •—• itt éreztette hatását a sehizma — hanyatló irányú lelkiséggel, aminek az lett a vége, hogy a formák megmaradtak, a lelkiség azonban nagyon megfogyatkozott s Nyugtatnak mindig tovább haladó elgondolás-változása1 tágította a szakadékot Kelet és Nyugat között. A szakadárok ma is ezen az alapon állnak. Megvannak a megmerevedeftt, de azért gazdag tartalmú formák, csupán a lelkiség kevés bennök. Az egyesültek azonban új helyzet elé kerültek. Állásfoglalásukra rányomta a hely és a kor a bélyegét. A tömeges uniók ideje jobbára a XVII. század, területe Közép-Európa. A kor nagy küzdelmek ideje. Erre az időre esik Magyarországon az ellenreformáció fegenergikusaibb munkája, a törökök kiűzése, az elnéptelenedett területeik betelepítése, külföldön pedig a mai Lengyelországnak három; felosztása, a, benne szított megelőző és követő nemzetiségi és politikai küzdelmekkel. Mindezek nyomot hagytak az utiióra lépőknek állásfoglalásán. Magyar területen a külső körülmények, a sdhizmatikus zavargásokat nem tekintve, az egyesültekre nézve elég kedvezők voltak ahhoz, hogy nyugodtan lehessenek. Nemzetiségi kérdés nehézséget nem okozott, vallásos buzgóságban a két szertartás híved közt szint-különbség —• legalább is az egyesültek hátrányára — alig volt, a liturgikus fettíogás különbözősége pedig oly nagy, hogy áthidalása sem kívánatos, sem szükséges nem volt. Lengyel területen azonban a bizánci szertar tásúak oly nemzetiségi kisebbség volitak, mely a hatallmas; és erőszakos rokonnemzet, az orosz birodalom árnyékában élt s egy részük csakhamar orosz iga alá is jutott. Ezeket, ha az unióban meg akarták őrizni, —sok szomorú tapasztalat után, — el kellett választani az orosz lelkiségtől s szorosabbra kapcsolni Nyugathoz, amire legalkalmasabb volt a liturgikus alkalimaizkodás. Ebben leli magyarázatát a zamoszcí zsinat s a galiciai theológusok álláspontja. Ott különösen kidomborodott a ma is sok helyütt felszínien tevő feílfogás, hogy az egyesülték Kelet előtt a tékozló fiú képében tűnnek fel, Nyugat szemében pedig nem elég megbízhatók. Ehhez járult még nemzetiségi örökségük s bizony, sokban kellett hasonulhiok, hogy megbízhatóságukat is igazolják. Azért a sch izmában töltött századokat azzal hidalták át, hogy belekapcsolódtak a kor nyugati légkörébe. Keleti formák megtartása mellett átveszik Nyugat fellendülő vallásosságának gondolatait. Átoltják keleti talajba és formába. Tehát nem szerves, folytatólagos fejlődés gyümölcse, nem a IX. században megakadt fejlődés jogfolytonosságát fenntartó folytatása, 'hanem mesterséges szakadék áthidalás, melyből hiányzik csaknem nyolcszáz év tradíciója, az ú j eucharisztia^-szemléltet teljes gyökérzete és törzse. Azért éri őket a szinkretizmus vádja, amit lehet menteni, igazolni, szükségesnék, jogosnak vagy hasznosnak kimutatni, dte nem lehet tagadni. Azt ugyanis senki még csak nem is állíthatja, hogy az eucharisztikus kultusz ú j szél70
leme, mely Nyugaton a X. századig visszanyúló gyöíketrékkeíl az első évezred szempontjából lényegesen, különlböző szemlélettel! fejlődött évszázadokon, immár majdnem egy évezreden keresztül mai formájáig, Galíciában keleti talajból — mondhatni — egy-két évtized alatt szervesen alakult volna ki. A magyar helyzet, mint említettük, egészen máis volt. A történelmi határok közt sem nemzetiségi, sem schizma-veszedelem nem fenyegetett oly nagy mértékben, hogy Kelet hagyományaitól el 'kellett volna szakadiniok. Azért liturgikus és jogi hagyományaikat híven őrizték s az eucharisztikus kultuszban Keltet szempontját tartották sízem előtt. Körülbelül a múlt század közepén állott be e tekintetben változás. Az Északkeleti Felvidék s az Alföld bizánci szertartású hívei, akár magyarok, akár nemzetiségek, a magyar hazához mindig hűek voltak. Panasz nem lehetett reájuk. Rákóczi „gens fidelissimá"-ja, az 1848/49-i szabadságharcnak pedig hős honvédsége került ki soraik közül akkor is, amikor a ruthén nemzetiségűek a velük rokon oroszokkal álltak szemben. Az ungvári papnevelő intézet növendékei honvédnak mentek s Vasvári Pál, a papfiú a negyvennyolcas idők vezéregyénisége volt. Az ötvenes években azonban valami változás állott be. Ennek oka körülbelül az, hogy a „Bach-korszak" nemzetiségi vidékeken a nemzetiségi öntudat felébresztésén fáradozott, s egyik következménye az lett, hogy a Felvidék papsága szorosabb érintkezésibe került azi immár osztrák tartománnyá lett Galilcia egyesült egyházaival. Ennek hatásaként tudható be az a váltoizás, ame!(y elsősorban a jogfejlődés terén mutatkozott. A felvidéki püspökségek, melyekhez az aJlföldi magyarság is tartozott, nem őrizték tovább szigorúan a keleti jogfejlődést, hanem sok dologban nyugati alapra helyezkedtek. Ezt követte valamivel később a liturgikus reformeszmék felvetése, mely kisértett már a múlt század második felében is, de erőteljes megvalósuláshoz csak a világháború után jutott, részint világi papok, részint pedig megreformált baziliták buzgólkodásából. S ha most a felvetett kérdésre várjuk a feleletet, fejlődés-e az eucharisztikus kultusz szellemének változása, tagadó választ kell adnunk. A második évezred más szefmszögből nézi az Eucharisztiát, mint ez első, de ebben a szemléletben, nem találjuk meg azt a töikéletesedési többletet, ami a fejlődés fogalmához szükséges. A Szent-Szív kultusszal kapcsolatban a liturgikusok történelemszemléletének elgondolása ez: Krisztus istenségét a christologiai viták korának liturgiája hatalmasan kidomborítja. A mise-dogmatikon gyönyörű kikristályosodása ennek a kihangsúlyozottan megvallott hitnek. De Bizánc liturgiája nemcsak ennyivel juttatja kifejezésre Krisztus istenségébe vetett hitét, hanem átszövi véle egész liturgiáját is. Elég csak egy pillantást vetni a vasárnapi evangéliumi1 perikopákra. újra, meg újra Krisztus csodái s csak alig egy-két példabeszéd kerülnek olvasásra. Mindez miért másért, minthogy istenségét kidomborítsák. A feltámadás misztériumát, Krisztus istenségének leghatalmasabb bizonyítékát úgy kihangsúliyozizák, hegy a legegyszerűbb vasárnap is csak az ú r jelesebb ünnepeinek enged helyet; más titok, még a legmagasabb liturgikus jelzésű is, legfeljebb hozzásimul a feltámadás titkának ünnepléséhez, de helyébe nem lép. Már a niceai zsinat elrendeli, hogy a hús71
véti időben s — ha nem tévedünk — vasárnapokon is csak állva szabad; imádkozni a feltámadás tiszteletére, a térdelés, mint a bűnbánat jele, tilos. Ezt az istenséget azonban a liturgia leginkább Krisztus eredésében (karácsony) s földi életének mozizianataiiban (epiphanila stb.), legutolsó pontban pedig Krisztusi emberi természetének megdicsőítésében, a mennyibemenetelben szemléltette. Elgondolása ugyanis az volt,, hogy Krisztus eljövetelének célja kettős: egyrészt, hogy bennünket megváltson, másrészt, hogy szóval és példájával tanítson. Krisztust ily szemszögből nézték mindig. Megváltói működését ünnepelték s hatásai tudatában éltek, tanítását pedig követték. Krisztus istenségélnek szemlélete azionban az ünneplést az eredeztető Atyára, illetve az (egész Szentháromságra irányította ; a megváltottság tudata erkölcsi törekvéseinek adott indításit; csodáinak szemlélése pedig tanításának s parancsainak nyújtotta az isteni tekintélyt. Itt tehát, miként az eucharisztiánál, az Istenemberben is* inkább 'kiultuszesizfcözt, mint 'kultuszcélt láttak. Ebben a szemléletben is csak a második évezredben s Nyugaton áll be változás.. Nem mondjuk, hogy chiláaszta eszmék hatása alatt, de esetleg annak ellensúlyozására kezdik szemlélni Krisztust — nem eredetében,, földi életében, hanem — eschatologikus állapotában, mennyei dicSőségébeln. így szemlélik 'az eucharisiztiát, így mutatja be a középkori misztika Krisztust más vonatkozásban is — már nem mint kultuszeszközt, hanem mint kultuszcélt. A Szent Szív 'kultusz ugyanis nem más, mint folyománya egy christologiai dogmának. Krisztus valóságos Isten és valóságos ember. Imádás illeti istenségét, de ugyanaz ¡kijár vele egyesült emberségének is. Egészében, de részében, így szívében is. Ennek a tételnek bőséges lelki tartalmat adnak, hiszen a szív átvitt értelemben az egész benső életet jelenti, így Krisztusnál leginkább irántunk kiáradó, mélységes szeretetét. Amint a Jézus Szíve kultusz Jézus szerető szívét és szívének kiáradó Szeretetét teszi hódolat tárgyává. A galíciai, illetve a lengyelországi egyesültek természetesen ezt is átvették Nyugattól az eucharisztikus kultusszal együtt. Hozzánk szintén az eucharisztikus kultusz irányváltoztatásával együtt jutott el. Nem tekintve most mint pasztoirációs eszközt, csak mint hitigazság folyományának kultusz formájába való öltöztetését, ha összehasonlítjuk az első és második évezred felfogását, semmiképen nem mondhatjuk azt, hogy a második évezred christologiai felfogása tökéletesebb, vagy az első évezredé tökéletlenebb volt, mert itt is ugyanaz a helyzeit, mint az eucharisztiánál: ugyanalzt a hitigazsájgot, csak éppen más1 nézőpontból szemlélik s a szemlélet gyümölcse elsősorban nem a nézőponton fordul meg, hanem egy más körülményen, a buzgóságon. És a mariologia? Az első évezred Mária-kultusz-ának szellemét legjobban kifejezésre juttatja a bizánciak legelterjedtebb képe, a „Theotokos": az Istenanya, Szűz Mária, (karján a gyermek Jézussal. Ez a kérdés volt az V. százaid onariologia-vitáinak ütközőpotntja, ezzfól demonstrálták katholákus hitüket. Az Apokalyp&is „mulier amieta sote"-jánák alakjában való ábrázolása ismeretlen elgondolás volt. Az Istenanyát nem önmagában, hanem Krisztussal való vonatkozásban szemlélték. Amensnyiben emberi 72
vonásait kiemelték, csak azért tették, hogy kifejezésre juttassák közli lünkval óságát s hozszáhk tartozását. Amint az áldozat liturgiájában ma is így szerepelv Nem tagadjuk : fontosaibb életmozzanatait is tisztelték és ünnepelték, de mindig csak a megváltással és a Megváltóval való összdfüggésbem. Miért hiányzik akkor a „Fájdalmas Szűz" ünnepe a bizánci liturgiából? Miért nem szívesen fogadott ennek bevezetése? Elsősorban azért, mert nagyon késői ünnep. A XV. századból származik:. A bizánci ritus elgondolásától nagyon távolálló gondolatkörből fakad. Maga a kiindulás ugyan nem idlejgen. Párhuzamba alkarja állítani az Istenszülő életének egyes mozzanatait az Isten-Fia életével. így keletkezik Nagypéntek analógiájára a „fájdalmas péntek", Szűz Mária szenvedéseinek emlékére. De épen ezen a ponton jön az idegen vonás. A bizánci ritus elgondolása Nagypéntekről kezdettől fogva különbözik a nyugati felfogástól. Már a húsvéti vita idején felbukkanik az elkülönülés, ímelynlejk alapja újra, csak a nézőpont-különbség. Míg Nyugaton Nagypéntek Krisztus megváltói szenvedésének napja, különösen a X. századtól, mióta az „impröperiumok" belekerültek a liturgiába, addig Kelet, 'bár megemlékezik: a szenvedésekről, magát a megváltás tényét és eseményét nézi. Ezért Nyugaton Nagypénteken a szenvedés misztériumával nem1 fér össze semmi titok, Kelet a chairetizmost (gyümölcsoltó B. A.) együtt tudja vele ünnepelni). Ahogy a bizánci ritus nem ismeri Nagypéntek kizárólagos „vir dolorum"-át, a „fájdalmak férfiát", épenúgy nem ünnepli — bár a staurotheotokionokban sokszor megemlékezik róla — a független „Mater Dolorosá"-t sem . Valahogy úgy vagyunk vele, mint a bizánci stílus képeivel. Aki a renaissance három dimenziós, majdnem megelevenedő alakjait, húsbóli-Vérből való szénitjeinek képét látja, merevnek tartja a bizánci stílus két dimenziós, perspektíva hijján szűkölködő, elvontságot, átszellemíilést hirdető szentképeit. De aki megérti a képek lelkét, másként ítél. A Mária-kultusz Fájdalmas Anyá-ja s az egésiz, Krisztustól függetlenített, önálló Mária tisztelet nem fejlődés, hanem egy renaissance vonás a lelki életben. Emberi vonás túlságos kihangsúlyozása az elvonttal szemben. Általában, ha a két felfogást bármely pontban összemérjük, az egész vonalon azt találjuk, hogy a liturgikusok a keresztény ókor elvontabb szemszögéből, a „reformnemzedék" pedig a renaissance lelkületével nézi a dolgokat. Ez vonul végig történelem-szemléletükön, de ez nyilvánul meg dogmatikus, erköllcsi és aszketikus felfogásban is egyaránt. Dogmatikai felfogásuk vizsgálatánál természetesein nem azt nézzük, melyik milyen dogmát vall vagy tagad. Ezt nem is kérdezhetjük, mert mindkét irányzat katkolikus, következéskép minden dogmát egyformán kell hinnie és valania. Vizsgálódásunk csupán arra terjed ki, hogy a hitigazságok közül melyik (milyeneket helyez homloktérbe és tesz lelkiéletének centrális dögmájává? Dogmatikai s általában világnézeti szemléletben a két felfogás között a kiinduló pont a lényeges különbség. A liturgikusok szemlélete theocentrikus, a reformistáké anthropoeentrikus. A liturgia központi dogmaként magát a végtelen Istent állítja elénk, mint akiben „élünk, mozgunk és vagyunk." Titkaiból a Szenthá73
romságot hangsúlyozza ki s nem részlet-misztériumokat, mint amilyen a Szent Szív kultusz stb. Az Isten s az ember kapcsolatában az: ember theiozisának gondolata nemi hiányzik, sőt azt mondhatnók, alapvető helyet foglal el és két vonalon halad. Az első gondolat-vonal az Istenember, mint példa (út, igazság, élet,) felfelé ívelő életirányát mutatja, a második pedig az embert mintegy hatékonyan segíti, emeli ennek az életvonalnak követésére. Ez a magyarázata egyrészt a christologiad1 és a soteriologiai dogmák hangsúlyozásának, másrészt a kegyelemtan mintegy gyakorlati megvalósításának a szentségekben, szentelméhyekben s az egész liturgikus életben. A mariolögia dogmaszemléletóben ugyanazt a vonalvezetést látjuk, mint a christologiában. Mindezekhez a szemléleti alapot egy, a mai korban nem épen feledésbe ment, de a gyakorlati élet szempontjából eléggé nem hangsúlyozott, majdnem csak elméleti szinten mozgó dogma : a szentek közösségének az életben megtestesült tana, mint alapdógmai nyújtja. Ennek a látószögében kerül beállításiba az eschatologia is. Ha egy liturgikus egyén hittani alapra épített világszemléletét akarnók felvázolni, azt kellene mondanunk, hogy az illető beállítottságát nem elszigetelt egyediségében szemléli, hanem mint a „szentek közösaégé"nek tagja fogja fel. Egyéniségét beleállítja a szentek közösségébe, helyesebben bennevalónak tudja s éli azt az életet, mely ezzel az öntudattal jár. Ez az öntudat tartalmilag azt vallja: „Benne élünk, mozgunk és vagyunk", mozzanataiban pedig a következő állomásokhoz rögzíti: „Kijöttem az Atyától! és e világba jöttem, ismét elhagyom e világot és az Atyához megyek." Ezt az életfonalat, mint példaképet, szemléli Krisztusban, amint az Iige testté lön, köztünk lakozék, s élet-áldozatának befejezése a megdicsőülés. Életéhek párhuzamát az ember abban látja, hogy benne is az Istenitől' teremtett lélek öltött testet, itt él az Isten színe előtt s rendeltetése az Isten kebelére térni. Az Isten színe előtt való járási azonban nemcsak szemelőttlevés, hanem szoros életkapcsolat az Istennel, meljy kezdődik a fiúváfogadtatásban (a keresztségben), folytatódik az animálásban, a Szentlélekkel való megpecsételtetésben. (Bérmálás). Az állandó kapcsolat fenntartója, mondhatni organikus köteléke, az áldozat útján Istenbe valló kapcsolódás, az eucharisztia. Mindezeket a kapcsoló eszközöket összefüggő, maradandó, folytatólagos, szerves egésszé maga az enoikesis, Istennek bennünk valló lakása teszi. Ha valakiben az életközösség megszakadna, helyreállítója a poenitentia, Mindez a szentek közösségében folyik, melynek intézményes szerve az Istennel való köteösség fenntartására az egyházi rend, sarj ajdztatására pedig a szentségi házasság. „Liturgikus" ember előtt a keresztség nem családi1 esemény és nem csupán szép szimbólumokkal teli, történelmi multat lehelő szertartás, mely sok mindent jelképez, de csak egy belőle a lényeges, a vízzel való keresztelés. A keresztség igenis legfontosabb, az örökkévalóságra kiható életmozzanat, éüetfakadás, melynek minden része nemcsak jelképez, hanem egyenesen véghezvisz valamit, s az egész életre kiható következményekkel jár. A névadásiban védő-szentet, de egyúttal példát is kap a lélek s annak tudatában kell élnie, hogy szentnek a nevén tartják 74
nyilván az Egyházban, mert ez a szentek közössége. A kézfeltétel valóságos birtokbavétel az Isten részéről. Az exorcismus kisajátítás az átoknemzetségből, az ördögnek való elleneimondás alanyi hozzásimulás az Isten ingyenes ajándékához, a kegyelemhez. Az olajkenés felkenés a küzdő egyház célkitűzéseinek megvalósítására. A felöltöztetés és a gyertya kifejezésre juttatása a keresztségi újjászületésnek, vagy ha úgy tetszik, más terminológiával a megvilágosodásnak, pholtismosnak. A bérmálás ennek folytatása, újjászületni a víz után Szent lélekből. S magától értetődő dolog a kaitechumenek liturgiája oktató részének nevelő célzattal való alkalmazása. „Akik Krisztusban keresztelkedtetek, Krisztusba öltözködtetek," vagy Szent Pál apostolnak a feltámadásról vett hasonlata, hasonlóképen a keresztség törvényes alapját igazoló evangéliumi rész. Nem üres dolog az Anyaszentegyház, a szentek közössége, a régi testvérek könyörgése sem. Hanem minden történelmi hagyomány nyomán kifejlődött formákba szorított eleven élet, melyben Kriszltus titokzatos testének életműködése lüktet. A poenitentia elsősorban szintén nem szabályszerű, visszatérő, időközökhöz kötött, önnevelő ájtatosság! gyakorlat, hanem vüsszakéredzkedés Isten kegyeibe. Visszaállítása az istenközösségnsk. A szentáldozás áldozatbemutatás, s az áldozatból való részesedés. A szőllővessző belekapcsolódása a szentek közösségéneik élő organozmusába, a szőülőtő nedvkeringésébe. A szentmise nem ennek az áldozatnak a kerete, hanem a liturgikus közösség összefogója, az Istennel való közösség időleges átélésére. A hierarchikus rend sem pusztán jogi fokozat hanem a közösség életének kegyelemközlő szerve: közvetítő Isten és a szentek közössége között. S maga az Egyház is élő organizmus, ez a szentek közössége. Legszebben kidomborodik ez az áldozat liturgiájában, ahol a pap közbenjárói tiszténél fogva a belső szentély titkainak árnyékában könyörög, függetlenül a néptől (antifonák és ekteniák imái), míg a következő hierarcihikus rend, a szerpap, hol az oltárnál segédkezik, hol meg a nép között rendezkedik, vagy a szentély ajtaja, előtt, kimagasló helyen (az amibonon) irányítja a nép imádságát. S maga a nép közösséggé olvad. Egyek a könyörgésben, hódoló imádásban, ünneplésben, Isten igéjének hallgatásában. Egyek az ajánlatban (csodálatosan valósul meg a Didaohé hasonlata az áldozati kenyérről, hegyekről, 'gyűjtött sok búzaszem lesz egy kenyérré, így a hívek is eggyé lesznek), a szeretetben (békecsók), hitben (hiszekegy), egyek a hálaadásban (teremtésért, megváltásért, a szentek közösségéért, de sohasem egyéni célokért), de hasonlóképen egyek az áldozatból való részesedésben. Nagy tévedés volna azt hinni, hogy a liturgikus ember leüká törekvése rubrikák magyarázatában, előírások pontos megtartásában, szép liturgikus mozgásban, csengő énekben, fényben, pompában éli ki magát. Távol legyen! Hiszen ez csak külső formaság. Fontos ugyan ez is mind, mert ez a keret, de csak keret. A lényte|g a lelkiség. Megszabadulás az individuális önteltség túltengésétől s beolvadás a szentek közösségéhek kollektivitásába. Nem szabad úgy sem ítélnünk, hogy az ilyen lelki élet másodrendű csak. Nem tartozik hozzá ugyan lényegében a napot kezdő módszeres elmélkedés, hiányzik talán az examen particulare rendszeres hibairtása, 75
kevesebb esletleg az aggódás az üdvösség elnyeréséért, az is lehet, hogy látszólag könnyelmű, metrt, hogy úgy mondjuk, többet bíz reá a kegyelemre, mint az egyén éberségére s rendszeresen nevelt akaratára. A szentáldozás előtt és után nem végez külön erénygyakorlatokat. Ez a mellőzött rendszer azonban nem célja, hanféjm csak együk!, de nem egyetlen és kizárólagos módszere, eszköze a lelki életnek. A cél az, hogy az ember: az Isten képére s lelkében azj Istentől teremtett ember Isten színe előtt élje le életét, az Isten akarata szerint járjon és Isten kebelére térjen vissza. Ez az ember theiozisa. Az Isten színe éüőtt, az ő kedvében járni s kebelére térni, ennek eszközeit nyújtják az aszketikus rendszerek. Igaz, hogy Loyolai Sz. Ignácé nagy hírnévre tett szert, szép eredményt mutatott fel, ma is nagy elterjedésnek! örvend. Lényege abban áll, hogy a napot szisztematikus, rendszeres meditáció vall kezdjük. Első benyomásunkat az Isten igazságaiból nyerjük olyképen, hogy az életünkkél szoros kapcsolatba jusson, s ez az első benyomás végigvonuljon egész napunkon. Az esetleges leülattiyhulásból emeljen fel' az exajmen particulare, déli és esti részleges Helkiismeretvizsgálás, melynek tárgyát állandó önszemmeltartásunk eredménye, megismert főhibáhk kiküszöbölése céljából indított tevékenységünk! képezi, összefüggésben a napot kezdő elmélkedéssel. Este azonkívül álltalános számonkérés követkazik lelkiismeretvizsgálás alakjában egész napi' viselt dolgainkról, s ennek következménye a következő nap meditációs szemszögének megállapítása s az elmélkedés! ányag gyűjtése, hogy annak hatása alatt szenderegjünk álamra. Az examen particularé-nak, vagyis a hibák rendszeres irtásának eszközei kétfélék: természetfelettiek, vagyis kegyelmiek és természetesek, vagyis emberiek. A kegyelemeszközök kérdésében a moritaista-iskolabeli dogmaszemlélet miatt nagyon is kihangsúlyozzák az emberi akarat közreműködési tevékenységének értékét, s az egész aszketikus törekvés erre teszi a hangsúlyt. így a közösségi ájtatosságok közepette is az egyéni elmélődést kívánja, sőt a közös liturgikus gyakorlatokat is teljesen individuális, a közösségtől szorosan elhatárolt egyéni élménnyé teszi. Élesen kidomborodik ez, hogy csak egy példával világítsuk meg, a szentáldozással kapcsolatban. Az Egyház kollektív módszere, amit a szentmise liturgiájába fektet le, nem kiteilágítő. Hogy a lelkeket erre a Krisztussal való egyesülésre előkészítse, különálló egyéni tevékenykedést kíván erénygyakorlatok formájában. Felindíttatja az áldozóval egyéni motívumokkal támogatva előbb az isteni erényeket: a hitet, reményt, szeretetet, aztán a bánatot és erősfogadást, a megalázkodást, végül pedig a vágyódást Krisztus után. Most következik az egyesülés Krisztussal. Ezt újabb erénygyakorlat követi. Első az imádás, aztáln újra a megalázkodás, következik a hálál'kodás és felajánlás Krisztusnak, a szeretjeit erénye, végül a kérések sora. Az egyén önmaga, s nem mint a közösség tagja, áll Krisztus előtt. Az, erénygyakorlatok bizonyos fokig lélektani folyamatok. Egyéni életkörültmélnyei szerint reáható gondolatokkal való foglalkozás, mely elméjét meggyőzi; azután motívum keresés, mely érzelmeire és akaratára hat s; így éri el a kívánt hatást. Mindehhez idő kell. Honnan vegye az áldozó? Elveszi a szentmiséből, így történik aztán az, hogy aki áldozni akar, vagyis az áldozatból Mván 76
részesülni, annak bizonyos időiben, legalább is átváltoztatás után ki kell kapcsolódnia az áldozatot bemutató közösségből s csak így végezheti egyéni erélnygyakorlatait. Hasonlóképen jár el a szentmise befejező részeivel is a hálaadás miatt. így az egyéni tevékenység miatt épen a legfontosabb résznél, az áldozat odaajánlásánál vonatkozik el az Egyháznak önmagában is hatékony, kegyelmeket közlő cselekményétől, személyi jellegű és értékű tevékenysége miatt. De aki a szentmise áldozati részével nem működik közre, az az egésznek jellegét sem fogja fel úgy, mint a közösséggel együttélő. így annak a szentmise többi része is egy-egy erénygyakorlat felindítása: magáxnájtatosság lesz. Ez logikus következményeiben odavezet, hogy a szentáldozást különválasztják az áldozattól, hogy a „szentmise hallgatása ne zavarja az előkészületet és hálaadást", s Krisztus jegyesének áldozatbemutatásából olyan magánájtatosság lesz, melyben ünneplik azt az időt, míg Krisztus az oltáron van s az áldozati cselekményből annak csak egyik következménye fontos; nem az áldozat összes hatásai, hanem csak egy mozzanat: az áldozati eledefflből való részesülés, de ez is csak olyan szempontból, hogy az — ettől függetlenül — egyesülés Krisztussal. Azért teljesen különválasztják az áldozást az áWozattól, s áldoznak, vagy áldoztatnak rendszerint „praktikus szempontok miatt" mise előtt, vagy után. Aszkézásének emberi eszközei ismertek. A régi és modern lélektan előtt egyaránt megállják helyüket. Az értelem meggyőzésére szo'gál, mint említettük, az elmélkedés. De alkalmas egyúttal az akarat megindítására te. S mert párosul véle az önmegismerés törekvése, beállítható arra, hogy az ember önmagát tervszerűen szemmeltartsa. Sőt, mert felhasználta a pszihologia akaratedző eszközeit: silentium, önmegtagadások! stb. is, akaratát úgy tudja irányítani, hogy megismert hibáitól tervszerűen megszabaduljon s a tökéletesedésben előre haladjota. Tévedések elkerülése végett le kell szögeznünk, hogy ezek az aszkétikus eszközök, mint meditáció, önmegtagadás, lelkiismeret-Vizsgálat stb. nem hiányozhatnak a liturgikusnak a lelki életéből sem, hiszen ezit megkívánják sokszor maguk a liturgikus cselekmények, hogy pl. csak a prédikációra, böjtre, vagy a bűnbánó bűnvalr lotmására mutassunk reá. De mindezeket nem ebben a rendszerben használja, rendszerének nem teszi alapjává és keretévé, hanem más módszerben, rendszerben csoportosítva alkalmazza. Nehogy felfogásunk katholicitásálra az árnyéknak csak egy kis foltja is essék, megjlegyezzük, nem kívánunk bírálatot mondani az aszkétikus rendszerek, legkevésbbé pedig a szentignáci felett, hiszen az az Egyház általi kipróbált, jóváhagyott, sőt ajánlott is, csak épen nem kizárólagos. S vannak nehézségei. Legelsősorban az, hogy sok minden az ember önismeretére van bízva. Ez pedig közismerten ingatag, mert az ember önmagával szemben elfogult. Igaz, hogy át próbálja ezt hidaM a lelkiatya, tehát tárgyilagosabb személy külső, irányító befolyásával, d!e ennek alapja — azt a ritka eseteit kivéve, amikor a lelkiatya nagyon jó emberismerő, kitűnő nevelő s kevés számú ós így jól megismerhető lelki gyermek pásztora — csak a vezetettnek saját bemondására tud építeni, tehát ingatag 77
alapra. S emellett, 'ha sikerül isi kevés számú kitűnőséget nevelni, e módszer néhezien használható tcmegnevelésre, mint aimiiyein pl. a népas egyházközség lelkipásztori vezetése, mert az eredmény az a sokszor felpanaszolt eset, hogy vannak kiváló egyedetok, de nincs tömegünk. Hozzájárul még az, hogy nagy intelligenciát kíván, mert enélkül a legfontosabb kiinduló pontról, az elmélkedésről alig tehet szó s ez a tömegnél hiányzik. ' (Folytatjuk.)
LITURGIKUS NÉPMISSZIÓK Irta: KOZMA JÁNOS Nem merem ráfogni, hogy ú j találmány: a Szentírás szerint semmi sincs ú j a Nap alatti; az ellenkezőjét sem merem állítani. Nem hallottam azonban ilyesmiről s nem olvastam. Nekem tehát új, s tartök tőle, hogy maisok is lesznek, akik újnak fogják találni. Még inkább tartok azonban tőle, hegy föl fogják vetni vele szemben a kérdést: mire való a j á r t utat a járatlanért elhagyni s nem előnyösebb-e a már mód/sizereiben kiforrott s eredményeiben beigazolt Szent Ignác féle rendszer mellett maradni? Nem nagyképüsködés, nem léleküdvösséget kereső munka eredményeinek kockáztatása-e ú j utat keresni ott, ahol a régi ötsvény is egyenesen s akadálytalanul vezetett a cél felé? Ezekre a kérdésekre a jövő fog választ adni. A magam részéről semmi egyebet nem akarok e sorok által, mint a szélesebb körű nyilvánosság elé tjárni egy kezdeményezést, mely legalább nálunk újnak és merésznek látszik, melyet eddigelé mindössze két alkalommal próbáltak ki: a múlt év őszén a szatmármegyei Gebe községben november első hetében tartott misszió alkalmával és ennek közeli szomszédjában, az ugyancsak szatmármegyei Nyircisászájiban, a folyó évi január első hetében, mindkét helyen a gör. kath. templom búcsúünnepével kapcsolatosan. A misszió eredménye, a szentségekhez járulók számlált tekintve, mindkét helyen fényesnek mondható. A lélekszám arányában a végzett sízeotgyómások száma csaknem száz százalékos, ha pedig tekintetbe vesszük, hogy a lélekszámhoz viszonyítva a gyónásra kötelezett korban élők száma átlag nem több 70 százaléknál, megfelelő mértékben előtűnik a missziók iránti külső érdeklődésnek az láltlagot felülhaladó mértéke is. Ám önámítás volna a misszió eredményét — főként faluhelyt és kis lélekszámú községekben — a misszió alatti gyónások és áldozások számával vagy százalékarányával mérni. Ezek csak a pillanatnyi sikerre világítanak rá. A valódi siker mértékét a missziótiartás utáni esztendőik hitéleti ós erkölcsi gyarapodlálsa mutatja meg, ahhoz pedig, hogy ezen az alapon ítéletet mondhassunk, kevés az a néhány heti távolság, mely az ú j kezdeményezés alapján elgondolt és végrehajtott missziók óta eltelt* #
A liturgikus missziók gondolata ú j kezdeményezés akar lenni a lélekmentés és lélekneveléts terén a XX. század kath. Egyházának szellemében. Herwegen szerint az Egyház liturgiájában s főleg a Megváltás titkát megjelenítő, sőt megismétlő szentmisében, az örökkévalóság áthajlik az időbe, az időbeliség pedig át^ hajlik az öröikkévalóslágba. "*) Krisztus mennyei birodalmára tör, melyet e föl1
78
) Die betende Kirche, I. kiad. 163. lap.
időn a Utuigia-misztérium készít elő. 2 ) Az embernek örök végcélja, az Istennel való egyesülés felé kell törekednie. Vezére és segítője e törekvésben, melynek minden más törekvést alá kell rendelnie, az Egyház. Az Egyház pedig liturgiájában él s mindazt, amit aiz Üdvözítő rábízott: tanításit, kormányzást, az ember megszeaoitelését a liturgia kereteiben és a liturgia által h a j t j a végre. Jogos ési egyben észszerű is tehát, hogy miikor a népmissziók rendezése által egy-egy község népét a, megsaentelődés ú t j á r a vezetni s azon megerősíteni törekszünk, elsősorban arra tanítsuk meg, hogyan kell la liturgiában benne élni, hogyan kell a litargiának bennünk élni, vagy akiálr: hogyan kell a liturgiának teljes átélése útján rálépni a végcélunk felé vivő egyenes útra & ugyancsak a liturgiia-nyújtotta támasztékok fölhasználásával, belső értékesítésével magunkat ezen az úton mindhalálig meg is tartani. Az örök igazságokról való elmélkedés, az ember belső állapotának megismerése, a bűn gonoszságának, a bűnbánat útjának megismerése kétségkívül hatá)sois eszközei a mjegigazulásinak. A via purgativán és illuminatorián Iáit a via unitiváig s ezen túl Krisztusig eljutni ideális dolog. Ilyenformán hat az emberi lélekre, mint a testre egy alaposan tisztító és erősítő fürdő-kúra. Ám ki élhet állandóan fürdőn s ki tarthat állandóan fürdő-kúráit? Viesza kell térni a mindennapi életbe s annak veszélyei és hányattatásai között már csak az ott gyűjtött erőtartalékra, vagyunk utalva, fs egy-két év múlva újabb kúrára van (szükség, újabb erőtartalék-gyűjtésre, de kérdés: tudunk-e r á módot találni. Az Egyház liturgiája azonban folyton körülvesz, folyton kísér benünket. Része ennek minden, ami vele összefügg: az imák szövege, melyeket a (templomban együtt imádkozva emlékezetünkbe vésünk; az énekek, melyek csízünkbe jutnak, dúdolgatva ajkunkra tolulnak akár az eke szarva után ballagva, akár munkaasztalunk mellett ülve; a harangszó, mely ki hangzik hozzánk a tanyára; az útszéli kereszt, mely előtt naponként elhaladunk mind, mind az Egyház liitargiájának tartozékai, melyek fölkeresnek, olykor üs elénk jönnek mikor lelkünk egészen mással van elfoglalva, mikor nem érezzük magunkat vallásos gondolatokra ddeponálva s aklájr akiarjuk, akár nem, kényszerítenek legalább percekig vagy pillanatokig Istenre és rendeltetésiünkre gondolni, lelkünk állapotát összehasonlítani azzal, minőnek azt'-rendeltetésünk követeli s mérleget csinálni. Más szóval a liturgia azt a lelkiismeretvizsgálatot, melyet a szeotignáci lelkigyakorlatos elgondolás mint pontos időközönként visszatérő jellem- és erkölcsnevelő eszközt ír elénk, szinte folytonossá, megszakítást nem ismerővé teszi, mint magia az élet, mint maga az Isten, kinél nincs sem mult, sem jövő, csiak örökkévaló jelen. Olyan tehát a liturgikus misszió, mely esiak indítékot ad a missziótartás hosszabb vagy rövidebb ideje alatt, — csak megnyitja az ember szemeit, hogy lássanak, — csak belehelyez a kerek vágásba, melyből az élet hányattatásai kizökkentettek, aztán útunkra lenged. Nem egyedül azonban, hanem körülvéve azzal az éltető elemmel, mely tartalmazza mindazt, mit Krisztus üdvösségünkre rendelt: a tanítást, az irányítást, a megigazulás és megsaentelés forrásait. Nem fürdőt ad, hanem életelemet, áthelyez abba a természetfölötti légkörbe, melynek ózonja a lelket életerőssé teszi, ellenállóvá a rosszal szemben s készségessé minden jóra» Körülbelül ilyen elgondolások vezették a hajdudorogi gör. kath. egyházmegye három buzgó papját, mikor elhatározták, hogy népük lelki felfrissítését ezen az ú j úton próbálják kieszközölni, mit a mondott két helyen végre is hajtottak. Bennünket két szempontból érint a dolog: 1. mert a kezdeményezés körünkből indult ki, egy kicsiny, de élni akaró keleti szertartású népcsoport, egy még 2 ) Szúnyogh X. Ferenc dr.: A szentmise Lelke. Pannonhalmi Szemle, 1935. évfolyam, 2Ó7. lap.
79
alig a megalapozás stáeliumában lievő egyházmegye kebeléből s a Keleti Egyház egyik Legtevékenyebb munkatársától, 3 ) és 2. mieirt végrehajtása legelsőbben is görög szertartású községekben, a görög szertartású liturgia adottságainak fölhasználásával menit végbe. Szorosabban véve t á l é i n inkább lelkipásztori folyóiratba való volna róla beszélni is menetét vázolni, de talán nem fog hiábavalóan helyet foglalni a liturgikus alapon fölépíteítt elmélkedés-sorozat gondolatmenetének ismertetése már csak azért sem, mert alkalmat nyújt megismernünk és m e g i s m e r t e t n ü n k azt a kimeríthetetlen dogmatikai és erkölcstani gazdagságot, melyet a bizánci szertartások rejtenek. *
A már említett liturgikus misszió alapgondolata az Üdvözítő búcsúbeszédének e mondatában nyert kifejezést': „Kijöttem az Atyától és e világra jöttem; ismét elhagyom a világot és az Atyához megyek." (Ján. 16. 28.) Ez Krisztus életvonala. Ennek kell lennie az ember életvonalának is. Kijöttem az Atyától, teremtő kezéből; e világra jöttem, hol gyermekévé fogadott; sizíne előtit járok s az élet végeztével hozzá kell visBzartérnem. I. elmélkedés. K é p : a hajió, mely emberi szempontok miatt (a kormányos kényelme, vigyázatlansága, rekordhajhászás) letért a térkép szerint kijelölt útvonalról s katasztrófa áldozata lett. Még nem állunk a katasztrófa előtt: állapítsuk meg helyzetünket, míg nem késő, mi is, hogy eljuthassunk az üdvösség kikötőjébe, nehogy majd a pokolból kelljen aktuálisan kialtani a „De profundis'Mj. Az embernek az életóceán térképén kijelölt ú t j a a krisztusi példa szerint: kijöttem az Atyától, az ő színe lelőtt járok s az Atyához akarok visszatérni. Mindenütt az Atya! Próbáljuk az Istenről vajló antropomorf felfogást magunkban elevenné tenni azáltal, hogy vizsgálat alá vesszük, sízinte érzékeltetjük örökkévalóságát, végtelenségét, mindenhatóságát mindentudását szentségét, irgalmát, igazságát, szellemiségét s az így érzékeltetett Istent jelöljük meg: ez az Isten, akitől vagyok, ez akinek szolgálok, vagy aki ellen vétkezem, ez akihez vissza kell térnem. Értsük meg az ő nagyságát, hogy megltenulljunk benne hinni, remélni, őt Bzetfetni és imjáidni. A misszió liturgikus jellege ebben az első beszédben, illetve elmélkedésben még csak annyiban domborodik ki, hogy a misszió egész menetét áthiató theo>centrikus vagy még közelebbitől páttricentrikuls gondolatot hangsúlyozza ki s mintegy visszaszorítja az embert. Nem az a fontos, hogy velem mi lesz; az a f o n tos, hogy teljesedik-e s mily mértékben teljesedik bennem Isten lakarata. E z t a gondolatot a további elmélkedések tovább építik. II. elmélkedés. Azi életvonal ¡kiinduló pontja: kijöttem az Atyától. Lelkem teremtő kezéből, testem a tőle emberekbei oltott életadó erőből. Itt azonban a névtelen nagy bűnösök tömegébe zuhantam. A magasságból a siralom völgyébe. A templom ajtajából visszaűznek: nincs helyem a szentek közösségében. De milyen nagy az Isten jósága: az Egyház felém nyújtja kezét, keresztlet jelez rám s annak oltalma alá helyez. Szentnek nevét adja. példának, szentet ad mellém védőnek, szentnek nevén tart. nyilván a szentek közösségében. Az exorcizmus kiragad az ördög hatalmából, mintán a kézföltétel által Isten birtokba vett. Ehhez én is hozzáadtam beleegyezésiemet, mikor ellene mondottam az ördögnek s egyesültem Krisztussal. A harcoló egyház tagjia lettem s fölkentek erre a küzdelemre. Ujjászülettem a víz és Szentlélek által, felöltöztem Krisztusba, kezemben a fény fölöttem is elhangzik az epiphania kijelentése: Ez az én kedves fiam, kiben nekem kedvem telik. Megkapom az élet ú t j á r a szóló intést az Egyházitól: „Akik Krisztusban vagytok megkeresztelve, Krisztusiba öltözködjetek!" Az apostol szavaiból megértem, hogy velem olyan nagy titok töttént, mint Krisztus föltámadása, mert meg kell halnunk a bűnnek, hogy föltámadhassunk az istenfiúsá^ra. Megmutatja erre az Egyház a jogi alapot is: Elmenvén t a n í t s a t o k . . . s imajával bo3
80
) Bohály Ferenc dr-tól
csát az élet útjára, — Moslfc is fülünkbe cseng a sok kegyelmi tény ;m eltett, Isten működése mellett s a j á t elhatározJálsunk: Ellene mondok az ördögnek, egyesülök Krisztussal. Hogy állottam meg saavaonat? III. elmélkedés. Letérés arról az útról, melyet Isten 15 útjelzővel (Isten és az Egyház parancsaival) számunkra kijelölt. Mi a bűn? A porszem fcaembefordul-a Végtelennel, egy pár pillanat az Örökkévalósággal. Kérkedés Isten mindenható szeme előtt, szentségének meggyalázása, irgalmának megkísértése, igazságosságának kihívása. Következik a parancsok taglalása. K i véltlkezik ellenük. A bűn tényezői: sízándék, akarat; fajai, rezervációk. Befejezésül: cüsiziiiiténi ismerd meg magadat! IV. elmélkedés. Visszatérés Isten útjára. A keresztségben a szentek közösségének lettem tagja. A szentek közössége: a szőUlővessző összefüggése a tőkével. Makor bűnt követtem el, nemcsak szembe fordultam Istennel (tulajdonságaival), hanem belsőleg elszakadtam életem forrásától is, mert a bűn: szakítás Krisztusi vérével s a szeretettel. Eljátszása, tékozló fiú módjára az atyai örökségnek. Gyógyulás: az Atya irgalmához menekülni. Önvizsgáfat, bánat, erősfogadas, gyónás, különösen a feloldozást hangsúlyozva, mint megfürdéet Krisztus "vérében, újjá.születést nem víz, de szeretet és Szentlélek által, oltalom a bukás ellen. A gyónás értékét igazán csak azok értik meg, akik nem gyónhatnak. Kik nem gyónhatnak? — Tékozló fiú, vissza a szentek közösségébe! V. elmélkedés. Isten útjain. Az Egyház eszménye mem az örök poenitentia, hanem az erényes ember, aki élő közösségben áll a szentek közösségével. A parancsok pozitív oldala. A keresztény család közöls imája: reggel niagy doxologia, este: Enyhe világossága, lelkiismeretvizsgálat, Simeon éneke. Harangszóra: Magasztalja az én l e l k e m . . . Köszöntésre és káromlás hallásakor: Dicsőség Jézus Krisztusnak. A vasárnap megszentelésében a mise mellett az orlthrosz es heszperinosz is. Nehéz így élni? Segítségül jön a közösség öntudata. Nem vagyunk egyedül a küzdelemben: nagy harcos egyhiátz tagjai vagyunk, mely kézen vezet a hit világosságával, a parancsok útmutatásával és a kegyielemeszközök segítségével. Előttünk a győztes küzdő milliók, a megdicsőült szentek, kiknek egy részét nyilvánosan ünnepeljük. Si potuerunt hi elti h a e . . . VI. elmélkedés. Kriszitu|s) nyomdokain az egyházi éven ált. J ö j j kövess: én vagyok az út, igazság és élet! Hogy jobban láthassuk Krisztus útját, az Egyház kivetíti az időbe: Krisztus-várás, születés, epiphania., tanítás, szenvedés, megváltáé, megdicsőül á s . . . Hogy kell ebbe belesimulni? Advent: Kriisizitusvárás. Milyen lenne a világ Isten nélkül? Nem kell imádkozni, de nincs is kihez! Templomba nem kell járni, de az élet örökös igavonásL Nincs erkölcstelenség, de elpusztul az é l e t . . . íme mennyire szükségünk van Istenre! Vágyódunk utána: ez legyen az ádventi hangulat. Karácsony a szegénységet érteti meg, az epiphania a Krisztus istenségébe vetett hitünket m é l y í t s e . . . Ezt a lelki alkalmlazkodásit akarja az Egyház: ezért ünnepelteti velünk Jézus életét. A hét egyes napjait is a megváltás eszméjének szenteli. H é t f ő : szellemiség; kedd: előkészítés, előhírnök; szerda: az Istenszülő; esütörtök: expansivitás, apostolok; péntek a megváltláts eszköze: kereszt; szomb a t : gyümölcse, a szentek, vértanúk. Mit tegyek? Belesimulok a szentek közösségébe, föltárom^ lelkemelt a kegyelemnek, átadom, egészen átengedem magiamat az Egyháznak s élem annak lelki életét: vivere aram ecclesia. Élek én, de már nem én, hanem Krisztus éil énbennem! VII. elmélkedés. A szentek közösségének szíve: a templom, oltár és áldoziat. Templom: igazság forrásia. I t t halljuk Isten titkát a prédikációban, látjuk életreváltan a szentekben az ikonosatáziszon, intenek küzdelemre a lobogók. I t t kezdődik a lélek élete: keresztség; i t t fogadtuk a Szentlelket: bérmálás; itt élhetjük át Krisztus életét az egyházi évben," itt dicsérjük Istent köjzöeségben reggel, délben, este. Innen indul az élet ú j kezdete. Tornyának keresztjével, harangjának szavával ez figyelmeztet a távolból is Istenre. I t t fogadott- vissza Isten, mint megtért tékozló fiút. I t t egyesülhetsz Krisztussal napodként! Mindenhonnan Krisztus sugárzik feléd: a szószékrőll Itanítása emberi formában, a karból az apostolok szavával, az ambonról Krisztus saját szavaival, az énekekben költői formában. Középpontja az oltár. A szentek példája nem csupán elvont képábnáizolás, hanem köztünk létező valóság1 az antimenzáon ereklyéiben. Vértanú-sír, Isten trónja. De egyúttal a világ Golgotihájia, hol mindennap megújul a megváltó áldozat, az ég és
81
föld mindennap egyesül. Krisztus közöttünk marod, ¡mert ez egyúttal a földre vetített mennyország. Szent hely: életed minden megnyilvánulásának helye. Szeresd, ékesítsd,, látogasd, tartsd fenn! (Egyházi közterhek, szolgálmányok, oltári ajánlatok.) VIII. elmélkedés. Áldozat, áldozás. Az ég és föld találkoznak. Az ember audiencián jelentkezik Istennél. Az Isten válaszul üzeneteit küld. Az ember elhozza a föld termését: a mindennapi kenyeret s az örömök borát, Istien visszaadja belőle az élet kenyerét és az üdvösség kelyhét. Az ember áldozatul adja Istennek, Isiten visszaadja az embernek áldozásra. Végigfutunk a liturgia főbb részein: imádság, Isten-üzenet, (olvasmányok), áldozat bemutatás. Ennél az angyalokat számbaliziáiUuk: tegyünk félre minden gondot s oda a diszk ászra minden életproblémát.! Falindítani a szeretetet, hitet, hálaadást. Fölajánlani az áldozatot a hármas Egyházért, melyért a megígért (kafarnaumi beszéd) és megvalósított (utolsó vacsora) áldozat bemutattatik. Készülök az Egyházzal az áldozáshoz: előterjesztem kérelmeimet, elmondom az Úr imáját! s lelkileg megtisztultan építem ki magamban a szentek szentségének üdvös vételéhez a SzKsitlélek hitének teljességét. Tanulságok: hogy kell jelen lenni a szentmisén? A diákonus szava ne legyein pusztában kiáltó szó, Krisztus kívó szava ez a királyi vendégségre. Ne mentegesd magad! Panaszunk, örömünk, bánatunk neki legyen ajánlva. Élotszabályok: vasárnapi milsiehallgatás, köznap is mennél gyakrabban. A vasárnap megszentelése akkor sikerül igazán, ha áldozom. Krisztust máskor is meglátogatom, ha időm engedi vagy utam a templom felé vezet. Jóban igyekszem lenni vele, hogy kegyes bírám legyen. IX. elmélkedés. Házasság. Alapítása. Formája. Eszménye. Visszaélések: gyümölcse e l l e n . . . Szent csaljad.. Az atya papja a celaláldnak, az anya mintaképe Szűz Mária, a gyermekeké Jézus. Az egyház erre a felfogásra tanít, mikor érettük annyit imádkozik: Áldd meg ő k e t . . . Őrizd meg ő k e t . . . Sz. Pál intelmét és Krisztus első csodáját állítja szemük elé. Megkoszorúzza a szűztisztaságot, melyet a jövendő tiszlta szövetség számára megőriztek. (Krisztus és az Anyaszentegyház!) Koszorúikat a negyven szent vértanúéhoz hasonlítja. A hűséges kitartásra emlékeztet. A sízentség kegyelmei gyarapodnak a továbbiakban, főleg a szentelményekben. X. elmélkedés. Istenhez térés, halál, örök élet. Isten jósága oda küldi Krisztust a betegágyunkhoz is, hogy vele kelhessünk úftra: az örök élet utáeledeléveL Készenlét! Virraszt, imádkozik felettünk s imákkal kísér nyughelyünkre az élet után. Vigyázzunk, hogy Krisztusnak ne kelljen szégyellenie bennünket. XI. elmélkedés. A pap. Vezetőnk az élet útjain, Krisztus szolgája. Az egyházi rend szentsége avatja azzá. Ő tett Isten gyermekévé. Ő köízöfflte velünk a Szentlelket s emelt a szentek közösségébe. Ő emel föl, ha elestünk, ő osztja ki az ég ajándékait, a malasztokat, az örök élet kenyerét, megsizentel a szentelmények által. Ő kísér utolsó utadra az Egyház engesztelő könyörprésével. Az Egyházban ő az apostoli hatalom letéteményese. Milyen volna az elet pap nélkül? Rossz p a p o k . . . Aki a papság ellen izgat, Isten ügyét rombolja. Szolgáltatmányok: áldozat, felajánlás. A szentelés sízertartása: papi eskü, hitvaLlláls, kehely, evangélium, oltárkerülés (Dicsőült sz. v é r t a n ú k . . . . ) Vértanúság az élete, de ne mi tegyük azzá. J á r j Isten színe előtt az Egyház útmutatása szerinti) a pap vezetésével a szentek közösségében hogy élethajód eljusson a kívánt révparthoz s te, ki Istentől jöttél, visszatérhess Isten kebelére.
íme a vázlat. Misszió, mely nem ér véget. Az egyházi év folyamán vissza-visszatér a s z e r t a r t á s o k b a n mindaz, amihez a léleképiitő és üdvösségimeintő gondolatok fűződtek. Nem kell küüiön alkalom a missziós jóföltételek gyakorlására, nincs küzdés a régi hanyagsággal, rossz szokásokkal csupán azért, hogy foglalkozhassunk a jószándékokkal: az egyház késeien hozza elénk az alkalmakat, melyeket nehézség nélkül hasznunkra fordíthatunk. Átéleti velünk mindazt újtól és újból, ami életünkre üdvhozó irányítással hathat. A hívek által értett és gyakorolt görög szertartás igen kedvező 82
adotttság ilyen misszióra, de nem kerül nagy fáradtságba ugyanezt a latin szertartás keretében is megvalósítani. Talán, valamivel többet kell adtai a szertartástani ismeretekbőll s magyarázni; ott, ahol a görög szertartásnál egyszerű allúzió is elég, de a hívek részére egy ily misszió lelki élménnyé tefsz minden szertartást s erre van szükség. Mert aki a szertartásban él, az Egyházban él, az Egyházban pedig Krisztus él bennünk ezerféle vonatkozásban, de a maga mindent átfogó1 s SzentMkévél mindeneket betöltő isitesnii egységében.
II. Phofios a katholikus egyházról Mult számunkban megemlékeztünk II. Photios> konstantinápolyi páitriarka elhunytáról. — A külföldi liapoik (Novája Z á r j a ; Szlovo s a Harbin-ban megjelenő „Bulletin Catholique") közlik az ő interju-ját, amelyet az orosz keresztény diákmozgalom vezetőségének adott. A harbini folyóirat szórói-szóra így idézi a pátrilarkánaki a katholikus egyházról mondott szavait: „A római egyház nagy és ősegyház és mi méltó figyelemmel és megbecsüléssel viseltetünk iránta. Soha sem gondoltunk arra, hogy a római Főpap ¡méltóságban és tiszteletben való elsőségét tagadjuk, —- elsőnek tartjuk őt mindenki között. Ha a Pápa iaz ő tiszteletbeli privilégiumával élve, zsinatot hívna össze, mi semmi akadályt nem látnánk a zsinaton való megjelenésben. Mindazonáltal megelőzőleg megbeszéJnők, hogy a Római Főpap t á r j a elénk átvizsgálás és a zsinaton való megerősítés céljából, mindazt, amit a nagy egyházszakadás óta a Római Egyház dogmaként fogadott el. H a az egyetemes zsinat elfogadja a Római Egyház által bevezetett tanokat, mi is ellentmondás nélkül elfogadjuk azokat." A pátriarka meghatározásában tévedés az, hogy a pápa csak az egyenlők között az első, mert az Anyaszentegyház isteni Alapítójától tényleges hatalmat kapott. A pápa ezen tényleges főségét és elsőbbségét rövidesen a keleti egyház liturgikus könyveiből s hagyományából is bizonyítani fogjuk. — Tévedés az a felfogás is, mintha dogmává lehetne egy zsinati szótöbbséggel elfogadott tétel (esetleg ú j tétel), amelynek alapja nem a Szentírás és a szent hagyomány volna. — Mindezek mellett örvendetes tény a patriárka nyilatkozatában az, hogy teljesen elismeri annak szükségességét, hogy a Pápa a zsinatot hivatásálból kifolyólag hívja össze. Tiszteletre méltó a patriárka bátorsága is, amellyel kijelenti, hogy ellenmondás nélkül csatlakoznék a zsinat püspökeinek többségéhez, amely termésízetszerüleg a latin egyházból kerülne ki s amelyet Keleten sokszor különböző bűnökkel és tévedésekkel szoktak vádolni. II. Photios kereste az igazságot s attól sem ijedt; meg, hogy testvérei esetleg a „papizmus" vádjával fogják illetni. — Adja az Isten, hogy nyilvánosan hangoztatott felfogása egyre szélesebb rétegekben terjedjen el az elszakadt Keleten s hogy első gyakorlati lépés: a latin és görög egyház között újból feléledő érintkezés újból való felvétele származzék belőle. —y.
22
KRÓNIKA Keleti nap az esztergomi érseki szemináriumban
irta: f ö l d e s
józsef
XI. Piuis pápának apostoli lelkületlére vall az az intézkedése, amelyben elrendeli a szemináriumokban keleti napok rendezését. A nagy missziós pápa gyöngéd atyai figyelme nemcsak a távol Kelet és Dél elhagyatott népeire terjed ki, hanem sokszoros szeretettel n y ú j t j a ki k a r j á t azok felé is, akik legközelebb vannak az egységhez, szent, általános és apostoli Anyaszentegyházához. Ezt a nemes, krisztusi gesztust a k a r j a beültetni kispapjai szívébe is, hogy az^ egyetemes Egyház eszménye, mindenkinek Krisztushoz ölelése lángoljon az i f j ú papi nemzedék szívében is. Az egyetemes Egyház egyik legfájóbb siebe Kelet elszakadása. A pásztornak sem az a bárány okoz gondot és fáradtságot, amelyik elhűl; lott, hanem az, amelyik csak eltévedt és veszélyes t á j a k o n bolyong. A pápa a t y a i felhívása nem pusztába kiáltó szó volt, hanem mindenünnen visszhangra talalt. J a n u á r 27-én, Aranyszájú Szent János ünnepén az esztergomi szeminárium rendezett nívós „Keleti A k a d é m i á t " , amelyen a bíboros hercegprímás, a székesfőkáptalan tagjai, a szemináriumi elöljáróság a rektor 1 vezetésével és a városi papság is megjelent. Az egész nap az uniós gondolatnak volt szentelve. A pápa szándéka szerint a keleti nap programmja nemcsak a keletiekkel való theológiai kapcsolatok kiépítése, hanem egyenesen imiahadjámatra is felhívja a theoló^usokat az unió érdekében. Ennek megfelelően dr. Gigler Károly spirituális elmelkedéei pontjai is az unióval foglalkoztak. Krisztus az út, igazság és élet. Aki a római Anyaszentegyháztól elsziakad, az elszakad Krisztusitól is, elszakad az üdvösségre vezető helyes úttól, el az egyedüli igazságtól, abban megdermed a lüktető, piros, a diadalmas élet. J a n u á r 27-én reggel a szeminárium kápolnájában ünnepélyes szentmise volt a keletiek visszatéréséért, melyen a thieológusok háromszólamú f é r f i k a r a Stein Bruno II-ik miséjét énekelte Béres István szemináriumi énektanár vezetésével. Délután 5 órakor a szeminárium Magyar Egyh'álzirodlalmi Iskolája rendezett „Keleti A k a d é m i á t " , mely a keleti szakadárok szentségtanával, szertartásaival és az Egyház és szakiadárok közöftti kapcsolatokkal foglalkozott. A gyűlés a szeminárium dísztermében volt, melynek színpadáról hangzottak el az előadások. Maga a színpad művészien volt díszítve. Gazdag díszítésű, színpompás keleti templom szentélyét ábrázolta, melynek bizánci oltárképe az alatta levő latin oltárral az unió eszméjét a k a r t a kifejezni. A színpadot Virág Tibor szubdiákonus és Dömaniczky Dénes theológus készítették. A theológusok énekkara Messner: Omnes gentes c. énekével nyitotta meg a gyűlést. Utána Lippay Lajos dr. mondotit nagy tudásról és ügyszeretetről tanúskodó ünnepi beszédet. A hallgatóság előtt szinte filmszerűen pergett le Kelet és Nyugat örök tragédiája a megnemértés és ezen mély szakadék ellenére az a sok hősies erőfeszítés:, amely valami misztikus indítás folytán mégis egymás felé vonzza ezt a két pólust. Dr. Lippay beszéde bevezetésében ismertette az orthodox egyházban beállott változíásokat a világháború után. Az orthodox egyház nagy területi veszteségei és az amúgy is gyenge összetartás teljes szétforgácsolódása igen meggyengítette az oirthodoxokat és létalapjukban ingatta meg őket. Majd ismertette a protestánsok és orthodoxok mind szorosabb kapcsolatait. Különösen az angolok iparkodnak keresni az orthodoxokkal való együttműködést. Ezen helyzetváltozások és kísérletek XI. Pius p á p a figyelmét is felkeltették és „Lux v e r i t a t i s " kezdetű enciklikájával az Egyházban is megindította az intenzívebb munkát az orthodoxokkal való közeledésre. Ezen munkáinak egy része a szemináriumokban elrendelt keleti nap is. Ezután ismerteti a keleti nap hármas célját. Az első az, hogy mi megismerjük az orthodoxokat, tisztában legyünk tanításukkal, lássuk, hogy mennyiben számíthatunk az ő együttműködésükre az unió elérésében. A másik cél az, hogy az orthodoxok megismerjék a mi törekvéseinket, szándékainkat; a harmadik podig az, hogy kölcsönös szeretettel munkálkodjunk a z unió eléréséért és a vitatkozásokat is a szeretet
84
szelleme vezérelje. Ezen bevezető és tájékoztató után rátér a végleges szakadástól napjainkig tartó uniós törekvések ismertetésére. Először tárgyalja, hogy mit tetteik a pápák Kelet esi Nyugat egyesítéséért. Ismerteti az 1274-ben tartott II. lyoni zsinat munkásságát, ahol az egyesülés megtörtént, elfogadták a keletiek a Szentléleknek a Fiútól való sízármazását, a pápa elsőségét és a Rómába való fellebbezés jogát, Azonban a Palaeologus Mihály császár által politikai okokból létrejött egyesülés niem tartott sokáig, 1439-ben isimiét létrejött az egyesülés, melynek lelke Bessarion niceai érsek volt. I t t mind dogmatikai, minid fegyelmi dolgokban megállapodtak, azonban ¡ez az egyesülés sem volt tartós. Ezután egy pár évszázadig szünetelj minden kapcsolat' Kelet ás Nyugat között, míg végre a XIX.1 században kezdődik el ismét a tárgyalás. Első állomások: IX. ^Pius „Liitterae ad Orientales" és XIII. Leó „Praeclara giiatulationis " kezdetű enciklikái. XV. Benedek megalapítja a keleti kongregációt és az Institutum Orientalet. A különböző ritusú kollégiumok a világ minden t á j á n : Rómában, Jeruzsálemben, Indiában, Ceylon szigetén, mindenütt. XI. Pius pálpa nem elégszik meg a kollégiumokkal, hanem enciklikáival is ösztönzi, fokozza az uniós munkát. Ilyen enciklikák: „Rerum Orientalium" és „Ecclesiam Dei". Az 1924 március 24-én elmondott konszisztoriumi beszéde is a keletiekkel foglalkozik. A pápa anyagilag is igen nagy erőfeszítéseket tesz a szakadárok támogatására. Feltűnő módon mutatja meg itt is a szakadárok iránt érzett szeretetét. Ig}" az elnyomott oroszok segítségére sietett elsősorban. A törököktől kiűzött götrög és örmény menekülteknek is nagylelkűen segítségükre siet és saját villáját ajánlja fel menedékül nekik. Az uniós munkálsság ismertetése után, melyben, bámulatos jártassággal és pontossággal említi a különböző enciklikákat, intézményeket, rá,tér az Egyház elvi álláspontjára az unió kérdésében. Az Egyház a hit egységét akarja egyedül, ritus és disciplina dolgában nem akar változtatni, Isőt az Egyház maga fenn kívánja tartani a különböző ritulsokat. Majd felveti a kérdést: mi a teendőnk, magyar katholikusoknak? Ismerteti a világháború előtti Magyarország területén lévő orthodox püspökségeket és érsekségeket, majd a csonka hazánk területén élő bizáinci ritus követőit. Figyelembevéve Magyarország helyzetéti, a közöttünk és szomszédságunkban élő orthodoxok niagy számát1, nyugodtan mondhatjuk, hogy az európai népek között mi tehetünk a legtöbbet az unió megvalósítása érdekében, — fejezte be Litppay dr. beszédét. Kovács Béla theológus szavalta el ezután Naz. Szent Gergely Istenhez írt himnuszát, melyet maga fordított görög eredetiből. Utána Dévai Tibor szubdiakonus olvasta fel „A keleti1 szakadárok tanítása a szentségekről" c. mély tudásról tanúskodó értekezését. ) Énekkari szám után Törcsi János sízubdiákonus „A kath. keleti szertartásokról" c. felolvasásában nagy jártassággal ismertette a különböző szertartásokat. Behatóbban a bizánci és örmény rítussal foglalkozott. — A keleti akadémia a pápai himnulsiz elénekléséviel nyert befejezést. A szeminárium keleti napja ünnepélyes Jézus Szíve litániával ért véget.
— A Propaganda új titkára. A bíborossá kinevezett Salotti érsek helyére a Hitterjesztés Sz. Kongregációjának titkárává Cons.tantini Celsus theodosiopoli c. érseket, a volt kínai ap. delegátust nevezte ki Őszentsége. A bíborosi kongregáció ú j titkára 1876-ban született Felső-Olaszországban. 1899-ben szentelték pappá s előbb lelkipásztor, majd katonai lelkész s> végül a concor(iiai püspök ált. helynöke lett. 1920-ban hieropoliszi c. püspök 1922-ben theodosiopoliszi c. érsek és1 kínai apostoli delegátus lett. 1933-ban betegsége miatt Rómából visszatért s a propaganda ós a keleti egyháizak kongregációjá3
) Egyik közeli számunkban
nak konzultorává neveztetett ki. Mint kínai ap. delegátus 1924-ben regionális zsinatot tartott Sianghaiban, ő képeztette ki és szentelte föl az első benszülött püspököt Kína számára, több szemináriumot alapított, lapokat indított. Az 1923-ban ott talált 56 misszióstelep számát 120-ra szaporította s ezek közül húsznak vezetését benszülött papokra bízta. — A központi szeminárium keleti napja február 24-én volt. Ennek keretében Rohály Ferenc dr. hajdudorogi e. m. áldozópap, a K. E. érdemes munkatársa tartott előadást „A liturgia az unió sízolgálatáíban" címen. fogjuk. (|3zerk.)
85
— Nagy ünnepségek Jugoszláviában Sz. Cirill és Sz. Method jubileumával kapcsolatban. Szent Methód halálának 1050. éves évfordulója alkalmával Jugoszláviában rendezendő ünnepségek már a múlt év novemberében megkezdődték. ^ November 24-én dr. Nyárádi Dénes körösi gör. szert. kath. püspök görög ritusú sz. liturgiát végzett a zágrábi lat. szert. kath. székesegyházban, amelyen dr. Bauer ziágrábi érsek is megjelent. Kívüle még három lat. szert, kath. püspök s a legfőbb egyházi és világi méltóságok is jelen voltak. A sz. liturgia után az egésiz hívő sereg processióval vonult át az ottani gör. szert, kath. templomba. — Orthodox theológusok kongresszusa. A bukaresti egyetem hittudományi karának kezdeményezésére november 22-én összeül Athénban az orthodox theológiai tanárok kongresszusa. A kongresszus a következő kérdésekkel fog foglalkozni: 1. Az orthodoxia meghatározása és határai. 2. A tudományos kutatások és az egyházi tekintély. 3. Az orthodox ¡theológia kihatásai s a szentatyák hagyományai. 4. Az orthodox egyház laikus tagjainak fölvilágosít á s t az egyházi állapotokról és ügyekről. 5. Egyetemes zsinat összehívási lehetőségeinek keresése és megvitatása. 6. Még az egyetemes zsinat összehívása előtt útkeresés az, autokephál egyházak egyesítésére. 7. A kálnonjog kodifikációja. 8. A ¡szertartási könyvek átvizsgálása. 9. Kül- és belmissziók. 10. Az orthodoxia és a modern életproblémák : egyház és állam, az egyház és a napi politika, az egyház és a társadalmi problémák. 11. A theológiai főiskolák kérdése. A kongresszus fővédnökéül a görög királyt isizándékoznak fölkérni. A kongresszus megszervezésére a theológiai főiskolák rektoraiból szűkebbkörü bizottságot alakítottak, melynek, élén az athéni és bukaresti főiskoláik igazgatói állanak. A kongresszust_ az orthodox theológusok első synedrionának fogják nevezni s időszakomként más és más helyen a jövőben is meg szándékoznak tartani. — Az amerikai episkopális egyház 29 magasragú vezetője felhívást intézett az összes nemkatholikus keresztényekhez, hogy a római Egyházzal egyesüljenek. Ez a felhívás is. tanúbizonysága ama szomorú ténynek, hogy az Egyesült Államok protestantizmusa kulturális, erkölcsi és hittlani szemDontból egyaránt hajótörést szenvedett.
86
— Bizánci egyházi zene. A Keleti Egyház 1934. évi 5. számában (166. o.) hírt adott arról, hogy a bizánci egyházi zenére vonatkozó források és emlékek kiadására tudományos társaság alakult a legkiválóbb nyugati zenészek és zenetörténészek közreműködésével. A Rómában megjelenő „Orientalia Christiana" 1935. évi III—IV. kötetében Ortiz de Urbina S. J . ismerteti a tudományos társaslág eddigi működésének eredményeképen nem régen megjelent könyvét (Monumenta Musicae Byzantinae; ediderunt: Carsiten Hőeg, H. J. Tillyard, Egon Wellesz; — vol. I. S t i c h e r ar i u m codex Vondobonensis Theol. Graec. 181. Copenhague, 1935, Levin et Munksgaard), amely első kötete^ a nagyszabású műnek. A zenetudomány két kiváló tudósának, Tillyard és Wellesznek sikerült megfejteniök azokat a zenei jeleket, amelyek a bizánci kódexekben — eddig még meg nem fejtve — őrizték a bizánci zenét* Á most megjelent kötet, amelyet óriási költséggel és nagy nyomdai technikával adtak ki és amely a bizánci zeneemlékek első köve, végre hozzáférhetővé teszi kutatóknak azokat a zenei emlékeket ós forrásokat, amelyek úgy Kelet görög zenéjére, mint a nyugati egyházi zenére ési a középkor muzsikájára oly nagy befolyással voltak. Maga a könyv a mű keletkezéslét és célját kifejtő rövid, előszó és a „Sticherariumot" magyarázó bevezetés után a XIII. századból származó Codex Vindobonensis (Theol. Graec. 181.) fototypjeit tartalmazza. Értéke főképen abban van, hogy olvasni lehet benne a híres kézirat eredeti jelei mellett egyszersmind azok átírását is. A zenei jelek közül a bizánci zenébem időrendi sorrendben első volt az ú. n. „ekphonetikus" íi'áisrnód, amelynek a későbbi fejlődés során három fokozata volt: a „palaiobyzantin", „mediobyzant i n " , és „neobyzamtin". Á Bécsi Kódex, amelyeit ez a kötet tartalmaz, a „mediobyzantin" írásmódban van írva. A „Monumenta" kiadása a zenetörténet és a bizánci kultura szempontjából egyaránt nagyjelentőségű ési igen értékes munka lesz mely éreztetni fogja hatását úgy a zenetörténet fejlődésében, mint a görög kultura feltárásában. Ezek az újonnan megjelent és felfedezett bizánci egyházi énekek nemcsak korunk keleti szert, keresztény egyházi zeiiekinosének a gyarapodását jelentik, hanem egyetemes értékűek és a zeneművészet minden művelőjének ú j ihletet, ú j inspirációt adnak.
— Kath. restituciók Wilnóban c. alatt az E. L. érdekes, hírt közöl a pravoszlávia által a visztulamelléki katholikusoktól elvett templomok visszaadásáról. Legtöbb kath. templom az 1863. évi lengyel fölkelés után jutott pravoszláv kézre. Wilnó az összeomlás után Lengyelországnak jutott s a föllélekzó' katholikusság mindjárt kezdetben azon volt, hogy régi veszteségeit in spiritualibus et materialibus helyreállítsa. Az anyagiakban való helyreállítás számos templom visszanyerését eredményezte. Folyik azonban a lelki restitució is. Az 1925. évi lengyel konkordátum Lonizíában és Pinszkben ú j püspökséget állított föl, a vilnai püspökséget pedig érsekség rangjára emelte,. Az ú j főegyházmegye híveinek száma közel egy millió. A lengyel kath. egyház élénk (tevékenységet folytat a pravoszlávok visszatérítésére. „A mult tapasztalatain o k u l v a " — mint az E. L. megjegyzi — a kartholikusok nem törekszenek tömeges unióra, mert ebben az esetben bizonyos „szeparatizmussal" kellene számoíni. Az orthodoxia visszaszorításár a az egyéni megtéréseket és a reverzálisokat használja eszközükül. Egyéni megtérés van „annyi-amennyi" főleg az intelligencia körében. „Ezeket ugyanis eltaszítja sok olyan m e l l é k i n t é z m é n y , melynek voltaképen s e m m i k ö z e a vallásh o z — í r j a a nevezett lap —, amelyhez azonban az oroszszabású orthodoxia mereven ragaszkodik: a cirillbetű, az ónaptár, a két szín a l a t t i áldoz !á s stib. Lengyelország határozottan abba a kultuszkörbe tartozik, amely a Dunától San FrancLsicóig terjed. Igv ezek az intézmények és szokások bizonyos idegenszerűséggel, kivételes állapottal járnak, amelyből sok kellemetlenség származik az illetőkre a mindennapi életben; tehát szabadulni akarnak tőlük." A reverzális útiján való „unió"-nál 50 év alatt — ha moszkvai ellenhatás nem következik be — jelentős eredményekre számít. Ezt a számítást arra építi, hogy az orthodox szakadár tart ugyan a hitre és imádságra, viszont kevés vagy semmi érzéke sincs az Egyház, mint szervezet és látható ,,társul a t " iránt s elég könnyen beleegyezik, hogy gyermekei katholikusok legvenek. A közlemény a szokott egyoldalú beállíttással s az E. L.-maik keleti ügyekkel szemben szokott elfogultságával kezeli a kérdést, mikor teljesen hallgat arról az uniós tevékenységről, melyet pl. a baziliták is kifejtenek s amely lényegesen több és maradandóbb eredményt
hoz a katholicizmus számára, mint az intelligenciának — ez viszont a mi tapasztalatunk — nem^ mindig lelki indokból eredő katholizálása, vagy a pravoszlávok szervezetlenségére épített reverzálisok. Emellett egyenesen bántó pl. a két szín alatt való áldozásnak olyan beiállítása, „melynek voltaképen semmi köze a valláshoz," de amelyből az arra kötelezett intelligens emberekre nézve „sok kellemetlenség származik." Az egyéni térítéseknél, főleg ahol csupán kényelmi vagy alkalmazkodási szempontok is érvényesülnek — az E. L. bizonyára jól t u d j a — az Egyház javarészt csak cursus-katholikusokkal gyarapodnék, mely magából még nemzedéken át sem termelhet ki mást, mint meggyőződésnélkül való anyakönyvi rovattöltelékeket; a reverzálisok ú t j á n való térítés kétélű fegyver s csak addig jó, míg vissiza nem f o r d í t j á k a katholicizmus ellen. Az E. L. e közleménye is — amintl az napvilágot látott — élénk bizonysága, hogy az uniós gondolatinak mennyire érnie kell még a latin testvérek körében, míg képesek lesznek fölemelkedni a r r a az igazán krisztusi magaslatra, melyen az Egyház látható fejének az egységre irányuló gondolatai mozognak. (kj.) — Alexandriában február 11-én töltötték be a mult nyáron elhunyt Meletios „páipa és p á t r i a r k a " örökét. Utóda a hermopoliszi metropolita lett, aki V. Miklós néven f oglalta el „Sz. Márk püspöki t r ó n j á t . " A választás az alexandriai Sz. Szabbás-székesegyházban folyt le nagy hívősereg jelenletében. A váíaslztás előtt Teofán tripolisizi metropolita szent liturgiát végzett. Maga a választás imával kezdődött, melvet a szent szinódus tagjai, kik a szentélyben voltak elhelyezkedve, együttesen végeztek. Ezután a^ patriarchális központi hivatal igazgatója felolvasta a választásban i;észtvenni jogosult papi és világi megbízottak névsorát, kiket igazoltak » f e l o l v a s t a annak a 12 főpapnak nevét, kik pátriárkává voltak valasizthatók. Ezután a választásban résztvenni jogosult 125 ¡megbízott titkos szavazás ú t j á n 9 elektort választott a választásra jogosult főpapok sorából. A három legtöbb szavazatot nyert főpapot, hivatalos pátriarkajelöltnek nyilvánították. Most következett szintén titkos, szavazással a t u l a j donképeni pátriakaválasztáis. A pünkösdi tropár eléneklése és a Szentlélek segítségül hívása uitán az elektorok a királyi ajtón át az oltár elé járultak s odahelyezték szavazataikat. A szavazatokat az interimális helyilök a hat legtöbb szavazatot nyert elektorral
87
együtt bontotta fel s végül az eredményt a kirlályi ajtóból a pátriárkái irodaigazgató hirdette ki. A népsotoaiság a kihirdetést ünnepélyes „axios" kiáltással fogadta. Miklós pátriarka mintelektör 88 szavazatot kapott, legerősebb ellenfelei Konstantin karthágói érsek és Krizánt trapezunti metropolita voltak 81, illetve 75 szavazattal. Magánál a végső szavazás aktusánál a leadott 9 Szavazatból 6 esett Miklósra, a többit, a trapezunti metropolita kapta. A választás eredményének kihirdetése után a megválastztott patriarka a királyi ajtón lát trónjára vonult s az alájarendelt főpapok és papok tisztelgését fogadta, (majd a népre adta „Sz. Márk evangélista áldását." A választást a pátriárkái palotában szeretetlakoma feiezte be. V. Miklós „Alexandria, Lybia, Pentapolis, Aethiopia és egész Afrika pápája és p á t r i a r k á j a " 1876 aug. 5-én Joanniniban született. Főiskoláit Athénben végezte. Tíz éven át a zoszimaeai iskolák hitoktatója, majd ugyanottl vároisi hitszónok lett. 1911-ben a nemrég^ elhunyt Photios konstantinápolyi __ pátriarka szerpappá, egy évvel utóbb áldozópappá szentelte, 1913-ban az alexandriai pátriarka protosyngellosza, 1917ben archimandrita lett. A következő évben núbiai metropolitává választották. Még mint hitoktató, megkezdte a vasárnapi iskolák szervezését. Núbiai metropolita korában nagy gondot fordított az ifjúság nevelésere s internátusokat alapított. Utóbb átszervezte a patriarkátusi központi hivatalt. 1927-ben hermopoliszi érsek lett. Sokait; dolgozott az egyházak egyesülése érdekében, de nem a Rómáival való uniót kereste, hanem a pánkrisztián szövetség révén vélte az egyesülést megvalósíthatónak. A genfi (1920), londoni, stökholmi (1925) és lausanne-i (1927) konferenciákon mint a patriarkátus hivatalos kiküldötte vett részt. (Londonban és Stokholmiban II. Photios sal együtt volt.) Ő juttatta dűlőre a sokáig vajúdott antiochiai pátriarkaválasztás ügyét is. Tevékenv irodalmi működést is fejtett ki. Az Ekklesiastikos Pharos és a Pantainos lapjain megjelent szálmos cikkén kívül több könyvet is írt, melyekben utazásai közben szerzett tapasztalatait tette közkinccsé. (A genfi pánkrisztián kongresszus és az egyházak egyesülésének
88
kérdése. Palesztinai és szíriai benyomások.) Isten imád'ásáról 48 beszédből álló sorozatot adott ki. A modem társadalmi problémák is érdeklik. Ebbe a tárgykörbe tartozik az a műve, melyet az öngyilkosságról írt, melyet történelmi, vallási, filozófiai és egyházjogi szempontból v.esz vizsgálat alá. Történelmi tárgyú művei közül kiemelkedő munkája: A szudáni görögség története. — A konstantinápolyi pátriarkaválasztás körül bajok vannak. A szent szinódus január 18-án, szinte meglepetésszerüleg megválasztotta^ 7 szóval egy ellenében II. Fócius utódául I. Benjámin herákleai érseket. Mint egyes lapok írják a pátriarkaválasztássnál egyetlen ellenfele Diakonosz imbroszi metropolita volt, aki bár csak 1 szavazatot kapott, nagy párttal bírt a választásokon kívül s egyúttal a török kormánynak is jelöltje volt. Mikor a pátriarkaválasztás eredményét a Phanárban közhírré tették s a pátriárkát beiktatni akarták, Diakonosz hívei tüntetni kezdtek ellene s ú j választást követeltek. A zavargásba a török rendőrség is beleavatkozott, még pedig — eddig meg nem .erősített bírok szerint — Diakonosz javára s nem engedte meg, hogy Benjámin trónfoglaló beszédét megtartsa. Állítólag a török kormány Benjámin lemondását és ú j választás tartását követeli. — Szent Kozma és Dámján ereklyéi Spanyolországban, Madridban a „Descales" kolostorban vannak Az ereklyéket 1935 augusztusában újból agnoszkálták a legjelesebb orvosok. Az ereklyék hiteles történetéről pedig előadást tartottak a Sz. Kozmáról és sz. Damjánról nevezett orvos és gyógyszerész szövetség gyűlésén, amelyen 1300 tag vett részt. Előadták, hogy a 287. ¡évben kivégzett vértanúk ereklyéi egy időben a müncheni Sz. Mihály templomban nyugodtak, majd Rómába kerültek és Bambergen keresztül ú j r a Münchenbe. 1581-ben más ereklyékk/el együtt V. Károly császár leánya Mária, II. Miksa özvegye Madridba vitette a két szent ereklyéit is, amelyeknek ezüst tartószalagját görög felírások) díszítik. Szent Kozmát és Damjánt épen úgy, mint szent Lukács evangélistát az orvosok égi pátronusaként tiszteli Kelet s részben Nyugat is. A keleti sz. liturgia előkészületében (proszkomédia) névszerint is említve vannak.
IRODALOM
* Életproblémák. Irta Dr. Madarász István pápai prelátus, miniszteri osztályfőnök, a kultuszminisztérium I. osztályának főnöke. Időszerű ez a kötet is, mert- a benne tárgyalt kérdések, — tapasztalásból tudjuk — ma elevenebb erővel foglalkoztatják az igazságot kereső lelkeket, mint ezelőtt. Jézus Krisztus élete, jelleme, istensége, feltámadása, tanítása valahogy a nyugvó pontot kereső ember horgonyává lett a kaotikus lelki válságokban. A szerző szerencsésen nvul ezekhez a kérdésekhez, mert a ma. intelligens emberének szellemvilágába állítja a kérdéseket s a világirodalom nagyjainak benső megnyilatkozásaival is bizonyítja az igazságot, valamint a felvetett kérdések örök aktualitását. A pesszimizmus és a kereszténység, a Budhizmus és a kereszténység, Tolsztoj és az evangélium viszonyát tárgyaló dolgozatai, mint közvetett bizonyítékok lesznek értékesek azoknál, akik irodalmi olvasottságukalt a krisztusi eszmevilág föniséges akkordjaival akarják harmonikus egységbe hozni. A tanult olvasóközönség, de az előadási témákat kereső szónokok is nagy lelki örömmel használhatják fel az ízlésesen kiállított értékes kötetet. A 166. old. mű ára 1.50 pengő. * Gyenis András S. J.: A Jezsuita Rend generálisai Életrajzi és rendtörténeti vázlatok. Budapest, 1935. a Jézus Társaság kiadása. Rendkívül érdekes és címénél többet nyújtó mű ez, mert a Jézustár saságnak szétágazó s lendítő erejű munkájáról is tiszta képet nyújt az életrajzi keretekben is. Időszerű is a mű, mert igaza van a szerzőnek, amikor műve előszavában azt mondja, hogy az utóbbi időben mindinkább növekvő érdeklődés nyilvánul meg a Rend egyetemes története iránt. Kétségtelen dolog, hogy a jeasuita-rend úgy a történelmi hullámverés ormán, mint a feloszlatás mélypontján, egyaránt megállotta helvét és hű maradt kemény fegyelemmel felépített hagyományaihoz s főképen nevelői s hitterjeszto munkájával erősen bevéste szellemét az újkori művelődés történetébe. A Rend történetén az isteni Gondviselés csodálatos útjai vonulnak
végig, mert viszontagságos sorsában sokszor szinte hihetetlennek látszó történelmi kapcsolatai révén az egyetemes egyház életének is fontos tényezője volt. Kelettel is több ízben jutott énntkezesbe a jezsuita Rend s az uniós munkaban, amint erről időnként megemlekszünk, ma is jelentős szerep jutott neki olv terepen, amelyen csak a szívós ki; tartás s a céltudatos és sokoldalú lelki építő munka érhet el jelentős eredményt. A könyvnek érdekes fejezete a jezsuitáknak a rend méltatlan feloszlatása után Oroszországban végzett munkája, amelyet kivonatosan „ Figyel ő " rovatunkban mutatunk be olvasóinknak, mint folyóiratunk tárgykörébe vágó szemelvényt. Ajánljuk a könyv elolvasását. dr. Sz. * Százezres példányszámban jelent meg a „Quadragesimo anno". 1931 május 15-én jelent meg XI. Pius r í n á n a k „Quadragesimo a n n o " kezdetű, szociális tárgyú körlevele. Ebben a körlevélben a pápa bírálatot mond a mai társadalmi ás gazdasági rendről, valamint az újabb törekvésekről: a marxizmus különböző fajtáiról és a korporációs kísérletekről, majd megrajzolja a keresztény gazdasági és társadalmi rend alapvonalait. Az elmúlt öt esztendő alatt nro és contra rengeteg könyv, újságcikk íródott meg és beszéd hangzott el a „Quadragesimo anno"-ról. A Cuadragésimo a n n o " célja katholikus szociális közvéleményt teremteni. Ezt a célját azonban csak akkor tudja elérni, ha mindenkinek a kezébe kerül. Ez a meggondolás vezette a Actio Catholica országos központját (Budapest, IV., Ferenciek-tere 7.), amikor elhatározta, hogy a pápai körlevelet dr. Közi-Horváth József feldolgozásában „Proletárok megváltása" címen, százezres példányszámban, 3 filléres áron hozza forgalomba. Az elgondolás helyesnek bizonyult. Egyházközségek, egyesületek, intézmények megértették ennek a kezdeményezésnek óriási jelentőségét, 500— 1000—5000-es példányban rendelik meg a 48 oldalas füzetet. Az érdeklődés nagyságára jellemző, hogy hamarosan sor kerül a második 100.000 nyomására. (A. C.)
89
* Kalendaxj Misszijnoho Visztnika (1936). Szerkesztette Ilniczky Sándor ungvári székesegyházi kanonok. Uzshorod—Prasev (Ungvári—E perj es). Bő és értékes tartalommal, ízléses1 külsőben jelent meg a f. évi kárpátaljai missziós naptár is. A jól megválogatott dolgozatok közül elsősorban a szerkesztő cikke érdemel figyelmet, amelyből megtudjuk, hogy a súlyos anyagi válságban szenvedő felvidéki testvéreink a munkácsi egyházmegyében húszezer cseh-koronát gyűjtöttek az 1934. évben missziós célokra, az eperjesiben pedig ötezret. Németh S. professzor a miszszionáriusok munkáját ismerteti s megfelel arra a kérdésire, hogy miért kell támogatnunk a missziókat. Érdekes Popovics Demeter dolgozata is, amelyben a kárpátaljai rutének uniójáról s az uniónak a kárpátaljai rutén néo társadalmi és kulturális életére gyakorolt hatásáról értekezik s amelyben felsorakoztatja az rutén népből az unió után kiemelkedett nagy egyéniségeket, akik hazájuk határain túl is tisztelt nevet vívtak ki. Kár, hogy a hangsúly nem az egyhíázi részen van a cikkben, nemzeti v. nemzetiségi tendenciája kissé erősen kiütközik. A cikk konklúziója azonban helyes. „Ha az uniót terjesztjük, — életet terjesztünk," — a bővebb, melegebb életet XI. Pius pápa szellemében. Külön cikk ismerteti a Redemptoristák keleti ágának kárpátaljai munkáját. Okos és alkalomszerű dolog volt a szerkesztőtől a naptárba illeszteni Csekán I.-nak „A keleti egyház és a
missziók" c. cikkét, mert sokan nem ismerik vagy félremagyarázzák azokat az okokat, amelyek miatt a keleti egyhiáz a missziós munkából ma nem igen veszi ki részét, holott ennek a munkának iaz egyház az első századaiban igen nagy múltja van Keleten. Kupár K. cikke a pogáíny és hazai missziókról ugyancsak különös érdeklődésre számíthat. A hazai missziók fontossága egyre jobban előtérbe nyomul nemcsak a Kárpátalján, ahol az erőszakos sichizmatikus és szektárius agitáció komoly bajokat okozott, hanem mindenütt, ahol a hitélet s az egységes katholikus miszsziós munka a pogány missziók iránt való érdeklődés ébrentartásának is hathatós eszköze.. Szatazzinecz Gy. rövid elbeszélése (1901. történet) mindjárt élesen világít a belső missziók szükségességére. „Az unitus bántalmazása nem b ű n " , —- adta ki a jelszót a lelketlen schizmatikus agitáció, melynek egy szomorú fejezetlét í r j a le a közlemény. Az elevenen szerkesztett naptár többi közleményei is szépen illeszkednek be az^ értékes eszmekeretbe. Az illusztrációk is szépek. A missziós naptár bizonyára szép belső missziós munkát fog végezni azon lelkeken, ahol befogadják. Mi az uniós és missziós munka szükséges és fontos szintézisének kidomborításáért külön is értékeljük a naptárt, amelynek szerepe a kárpátaljai adottságok mellett messze felülmúlja a „ n a p t á r " fogalmával takart lelki művelő munkát. Dr. Szántay-Szémán István.
FIGYELŐ Megnyilatkozások Az unionizmus ma már nem exotikus gondolat, nálunk is beleállt a nagy problémák sorába. Pro vagy contra, de beszélnek róla. íme egy-két megnyilatkozás. Miért nem kezdtük negyven év előtt? Egy kiváló lat. szert. kath. főpap, aki egyébként elismerő szavakkal emlékezett meg a „Keleti Egyházról" — azt mondotta főszerkesztőnknek, hogy miért nem kezdődött az uniós munka hazánkban negyven év előtt, mennyi miniden máskép történt volna a katholicizmus életében ? Mi azt feleljük erre: Istennek legyen hála, hogy mégis megkezdődött. A széles láltókörü főpap nagyon világosan meglátta, hogy a nemismerésből származó idegenkedés igazi testvéreket tartott távol egymástól évszázadokon át s Kelet felé sem mutattuk azt a kívánatos belső egységet, amelynek vonzása ellenállhatatlan lett volna az igazságot kereső keletiekre. A pápák 40 év előtt is szeretettel fordultak Kelet felé s az unióért egész tekintélyük súlyával harcol-
90
r iak,
91
A Jézus^Társaság Oroszországban \TT3 —1820(1 XIV. Kelemen pápa és a rendfeloszlatás végrehajtására kinevezett bíboros bizottság 2 ) a püspökökéit bízta meg, hogy az egyházmegyéjük területén fekvő rendházakban kihirdessék a feloszlató brevét; az egyes kollégiumok tagjai csak akkor széledhettek el, ha már felolvasták előttük a pápai irat rendelkezéseit. II. Frigyes porosz király 1773 szept. 13-án kiadott rendeletével megtiltotta, hogy a sziléziai kollégiumokban kihirdesisék a brevét, mivel kellő tanító személyzet hiányában szükség/esnek tartotta a jezsuitáik iskoláinak fenntartását és oktató tevékenységük folytatását. Római ügyvivője útján a Szentszékkel is tudatta lépését. Gsak 1780-iban engedte meg a brevé közzétételét s ekkor a sziléziai rendtársak isi megszűntek jezsuiták lenni. Nagyobb fontosságú volt, hogy a Társaság oroszországi kollégiumai fölött nem kondult meg a lélekharang, hanem zavartalanul folytathatták működésüket. Lengyelország első feloszlatásakor, 1772-ben Fehéroroszország és Litvánia területének egy részét II. Katalin orosz cárnő kapta. Ugyané területekkel együtt orosz fennhatóság alá jutott három kollégium, egy próbaház és több kisebb rendház, melyekben 201 rendtag, közülük 97 áldozópap, 49 papnövendék és 55 testvér működött. A feloszlatás hírére P. Czemiewicz Szaniszló, polocki rektor és helyettes tartományfőnök úgy rendelkezett, hogy az egyes rendtagok keljenek áti a Düna másik p a r t j á r a és ott várják még a breve kihirdetését. De a kormányzó megtiltotta neki, hogy elhagyják az országot, mert a cárnő elhatározta, hogy nem engedi feloszlatni a jezsuita Rendet, mivel az országrészek átcsatolásakor megígérte, hogy a katholikus vallást! abban az állapotban őrzi meg, amilyenben találta. (Eközben 1773 okt. 7-én Massalski Jakab vilnai püspök meghagyta a joghatósága alatt lévő jezsuitáknak, hogy maradjanak együtt, míg újabb rendeletet nem kapnak tőle. Ha a püspök hibázott is abban, hogy nem hirdette ki a Rómából jött parancsot, a jezsuiták csak kötelességüket tették: vártak és engedelmeskedtek ; elszéledésükkel nem ¡előzhették meg a breve kihirdetésiét; ha megteszik, fogadalmaikat szegik meg. 1774 őszén P. Czemiewicz két más társával együtt Szentpétervárra utazott és kérte Cserniesev minisztert, hogy eszközölje ki a cárnőnél a breve felolvasását és házaik kánoni feloszlatását, így követeli ezt a lelkiismeretük nyugalma és a pápának fogadott engedelmességük. A miniszter azt felelte neki, hogy a cárnő nagyon jól tudja, hogy a kellő formában ki nem hirdetett törvény nem kötelez s^ ezért nem engedi meg a breve kihirdetését. Katalin cárnő varsói követe útján lépéseket tett a Szentszéknél, hogy az oroszországi jezsuiták együtt maradhassanak. Már XIV. Kelemen isi kedvezően nyilatkozott, mint ezt több hiteles forrásból tudjuk. A válasznak a lehetlő legtitkosabbnak kellett lennie, hogy fel ne ingerelje a Bourbon-udvarokat s csak élőszóval közölték az) oroszországi jezsuitákkal, hogy együtt maradhatnak. De több oldalról, különösen más szerzetesek részéről származó támadások miatt nem tudták az oroszországi jezsuiták, mitévők legyenek; nem vettek fel noviciusokat, ¡senkit sem bocsátottak a fogadalmak letételére. Kelemen pápa halála után VI. Pius lépett a pápai tróniia. Félévi várás után, 1772-ben okt. 15-én keltezett megindító könyörgő iratot nyújtottak a jezsuiták Rezzonico bíboros ú t j á n a pápának, melyben kérték, hogy adjon a Szentszék valami külső jelet, mely tanúsítaná, hogy szívesen veszi a Társaság fönnmaradását Oroszországban. Rezzonico bíboros 1776 január 6-án röviden azt! felelte P. Czerniewicznek, hogy megmutatta kérvényét a pápának, ezt téve hozzá: „imádságaid ós kívánságaid kimenetele, amint én is óhajtom, szerencsés." A bíboros uditórájának csatolt levele megmagyarázta a komályos szavak értelmét és okát: „A pápa a legnagyobb jóakarattal fogadta az emlékiratot, de a kérelmező ne várjon más választ a bíborostól, mint ezt, mely elég száraz; hogy miért, annak okát önmagától is megérti." Hosszas diplomáciai utánjárás után végre 1779-ben megnyithatták a noviciátust, hogy ritkuló soraik utánpótlásáról gondoskodjanak. A Bourbon-udvarok most sem nyugodtak, de Katalin cárnő azt válaszoltatta níekik, hogy mindent a pápa tudtával tesz. 1 ) 2
Gyenis András S. J. A jezsuita rend generálisa c. könyvéből. ) Dominus ac Refdemptor 1773. júl. 21.
92
Miután a kist rendi család helyzete megszilárdult és száma gyarapodott, elől-t járó választására kellett gondolnitík. P. Czerniewiczi mint helyettes tartományfőnök rendgyűlést hívott össse Polockba, mely 1782 ofet. 17-én ugyanőt Vicarius Generális címmel rendfőnökké választotta. Mivel a támadások csak nem szűntek meg ,Renislawiski János, azelőtt a litván rendtartomány tagja, ekkor pedig a mohilewi főpásztor segédpüspöke, 1783-ban Rómába indult, hogy személyesen is kérje a pápa jóváhagyását. VI. Pius eleinte késznek nyilatkozott, de nemsokára a Bourbon-udvarok tiltakozása miatt nem adott határozott választ. Végre azonban hosszas sürgetések és egy részletes emlékirat benyújtása után győzelmet aratott Benislawski, a pápa élőszóval ismét jóváhagyta a Fehéroroszországban fennmaradt Társaságot, a rendfőnök megválasztását és a rendgyűlés határozatait. Erről maga Benislawsiki hiteles iratot állított ¡ki, melyet ai második poloeki rendgyűlés a rendalkotmányba is felvett. P. Czerniewiczi 1784-ben három tanácsost és egy titkárt vett maga mellé, hogy a kormányzásban segítsék; húsz felszientelt rendtagot az utolsó fogadalmakhoz bocsátott és kiesizközölte az orosz udvartól, hegy kollégiumaikban a Társaság régi módszere szerint taníthassanak. P. Czerniewicz 1785 jún. 20-án távozott el az élők sorából; 57 éves volt mindössze. A hálás utókor a Társaság megmentője címmel tisztelte meg. Istenbe vetett rendületlen bizalom, céltudatos eljárás, ügyes tapintat és nagy tudományos képzettség jellemezte egyéni és elöljárói életet. Az 1875 októberében összegyűlt a második poloeki rendgyűlés P. Lenkiewicz Gábort választotta második rendfőnökké, aki 13 évig (1875—98) kormányozta folyton gyarapodó Rendjét. A vihar felhői teljesen szétfoszlottak és mindenünnen számosan kérték felvételüket a Társaságba. Azzal is megelégedtek, hogy legalább halálos órájukban térhetnek vissza abba a Rendbe, amelyet el kellett hagyniok. A meghaltak névtára 287 régi jezsuita nevét sorolja fel, akik ismét beléptek a Társaságba. Az oroszországi rendtartomány, illetőleg Társaság 1785-ben 172, 1795-ben 202, 1805-ben 284, 1815-ben 337 rendtagból állott. II. Katalin halála után (1796) az ingatag I. Pál lépett a trónra, A támadások megújultak. Mikor azonban a cár koronéizása után Moszkvából visszatérőben meglátogatta az orsai kollégiumot és teljes órát töltött a rendtagok között, a hullámok ismét elsimultak. A kollégium házi krónikása elbeszéli, hogy a kollégium növendékei fényes ünnepséget rendeztek a cár tiszteletére. Mikor értésére adták, hogy előkelő látogatások alkalmával szünet jár a diákságnak s megkérték, hogy maga adja a szünetet, érdeklődött, hogy hány napot szoktak engedélyezni. Az mláír az illető méltóságától és kegyességétől függ, — válaszolták neki. H a t akkor legyen mindig szünet! monldotta a cár. Természetes, hogy felvilágosították s kérték, hogy szabjon határt kegyességének. P. Lenkiewicz 1798 okt. 10-én, 78 éves korában fejezte be életét. Működését higgadtság, kedves modor és nagy szeretet jellemezte. Rövid ideig tartott P. Kareu X. Ferenc kormányzása (1779—1802), akit a harmadik poloeki rendgyűlés 1799 februárjában választott meg helyettes rendfőnökké. Megérte azt az örömet, hogy a VI. Pius után következő VII. Pius 1801-ben nyilvánosan is jóváhagyta az Oroszországban fennmaradt Társaságot. Eközben már mindjobban sürgették a Társaság általános helyreállítását, mert esak ekkor kezdték igazán értékelni a Rend tanító, nevelő, lelkipásztori, hithirdető és tudományos működését és érdemeit. így Szily János szombathelyi püspök az 1790—91-iki országgyűlésen felszólalt a Társaság visszaállítása ügyében. Példáját több magyar püspök követte. Ferdinánd pármai herceg 1793-ban Oroszországból kért néhány jezsuitát s buzdította VI. Piust, hegy helyezze hatályon kívül Kelemen pápa brevéjét. Pius hajlott a kérés teljesítésére, de a forradalmi lázban vergődő kor nem volt erre alkalmas. Utódja alighogy elfoglalta a pápai trónt, IV. Károly spanyol királyhoz fordult s közreműködését kérte a Társaság visszaállítálsára. Majd a már említett 1801-iki jóváhagyást 1804-ben július 30-án kiterjesztette Nápolyra és Szicíliára, s megengedte a társaknak, hogy itt is közös életiet folytassanak. 1804-ben a nápolyi királyság területén 42 áldozópap, 23 papnövendék és 59 testvér tagja volt a Társaságnak. (Folytatjuk.)
93
ADATTAR Fundafio Koriafhovifs^ana Az V. fejezet 3. §-ának végéről laz előző köelésbem lemaradt az Ulászló-féle okirat kelte: 1491. Vasas Sz. Péter ürmepét megelőző vasárnap. V. fejezet, § 4. Ugyanazon napról kelt királyi rendelet, mely meghagyja minden földesúrnak és az összes' hatósági embereknek, hogy a területükön elő göröghitűek minden egyházi szolgáltatmányt a Máramaros vármegyei Sz, Mihály kolostorban (Körtvélyesen) tartózkodó János püspöknek fizessenek, mivel a király nem tűrheti, hogy jogszerű jövedelmeit tőle megtagadják, vagy attól őt bárki is megfossza. § 5. H é t év múlva azonban a király ugyanezeket a jövedelmieket Gelasius körtvélyesi főnöknek ítéli oda. „Exponitur Majesitati nostrae in Fölségünk elé terjesztetik Gelasius persona Religiosi f r a t r i s Gelasii, Graeszerzetes-testvérnek, a Máraanarosban ce fidei professionis prioris Monastealapított Sz. Mihály monostor elöljárórii Beati Michaelis Archangeli in Majának személyében, hogy bár mi Krramorusio fundati. Quod licet nos cerban főtisztelendő atyánknak, Antal tas Literas Reverendissimi in Chrikonstantinápolyi pátriarka-testvérnek sto Patris, Fratris Antonii Patriarchae egy bizonyos levelét, bizonyos engedConstantinopolitanae super certis inményekről, szabadságokról és a nevedultis, et libertatibus, ac Juribus praezett monostor részére ugyané pátriarka faíti Monasterii per eundem P a t r i a r által engedélyezett jogokról ugyanezen cham concessis ad supplicationem ejuselőterjesztésttevő kérelmére megerősídem exponentis confirmaverimus, tatettünk, tiszteletreméltó testvérünk J á rnen Venerabilis f r á t e r Joannes Episnos munkácsi püspök, a görög hit vallócoipus de Munkács, graecae fidei Proja, a közelmúlt nyáron mégis, a nevefessor, in aestate proxime praeterita zett pátriarka engedélye ellenére is, bicontra hujusmodi indulta praefati zonyos levelünk erejénél fogva, melyet Patriarchae, omnes populus in pertiannak balul való értelmezésére, mint nentiis dicti Monasterii commorantes, mondják, Felségünktől kieszközölt, a vigore quarundam Literarum Nostranevezett monostor tartozékain lakó öszrum ad sinistram expositionem ejusdem szes népet taxálni akarná és törekeda Majestate Nostra, ut dicitur impetranék és a nevezetes monostor^ jövedeltarum, vellet et niteretur taxare, et ad meinek törvényellenes beszedésére áhíillegitimen receptionom dicti Monastozik ; és bár mi mindkét felet Fölséterii inhiare; et licet nos utrasque pargünk színe elé hivattuk, hogy közöttük tes ad praesentiam Majestati nostrae magáról az ügyről ítéletet mondhasvocari fecerimus, ut, inter ipsas super sunk, mégis mivel az előbbnevezett ipso negotio Judicium faceremus, tamunkácsi püspök a meghatározott időrnen quia praefatus Episcopus de Munben előttünk meg nem jelent, azért mi, kács, pro tempore deputato coram nos magát a folyamodót a megkülönbözés non comparuit, ideo nos, ipsum expomegvizsgálása előtt jogaiban megzavarnentem in Juribus suis i n f r a revisiotatni nem akarván, jelen (iratunkkal) nein hujusmodi differentiarum turbari hűségteknek erőteljesen és komolyan nolentes, mandamus fidelitatibus vesmeghagyjuk, hogy ezek vétele utlán netris serie, praesentium firmiter, ut vezett folyamodót a nevezett monostor aeeeptis praesentibus, praefatum exjogai és kiváltságai ellenére a nevezett ponentem contra Jura, et Privilegia munkácsi püspöknek teliesítendő valadicti Monasterii, ad solutionem illegimely törvényellenes járandóságok fizetiniam aliquorum redituum, praefato tésére kényszeríteni ne engedjétek..." Episcopo de Munkács aretari ne permittatis..." Ez az okirat Budán, 1489 november 29-én kelt. VI. fejeztet. §. 1. A második munkácsi püspök Lásizló volt, kivel szemben egyesek az engedelmességet és szolgáltatmányokat megtagadták. I. Ferdinánd 1551 október 1-én Bécsben kelt iratával a re'nitenskedőket engedelmességre szorítja.
94
Oklevelében a munklácsi egyházat „ritu Graeco fundata"-nak, a püspököt „Episeopus Graecae Religionis"-nak nevezi. §. 2. Kö'zben a ceernekhegyi kolostort valami veszedelem érte, mert ugyancsak I. Ferdinándnak Pozsonyban, 1552 márc. 15-én kelt irata malomjogot engedélyez a Rendnek a Latorca folyón, mert az addigi „tempore desolationis praef a t i Claustri perierat." §. 3. Ugyanő eltiltja az egyházi törvények ellenére „lucri causa et propter pecuniam" — válópörökben ítélkező világiakat), hogy az egyház jogaiba beleavatkozzanak. (Pozsony, 1552 márc. 15.) VII. fejezet. §. 1. A harmadik püspököt, Ililiiricmti vagy Larionát Izabella királyné (Szapolyainé), Gyulafehérvárott 1558. júl. 3-án kelt iratával — a munkácsi kolostorral együtt — fölmenti minden köztéhertől. §. 2. II. János (János Zsigmond) 1561 jan. 25-én Gyakóban (Diakovár) kelt rendeletével megengedi neki, hogy maga mellé utódlási joggal segédpüspököt válasszon. II. János oklevele a munkácsi ruthén szerzetesekről és Lariona ruthén püspökről szól. VIII. fejezet. §. 1. A negyedik püspök neve a fennmaradt okiratokból hiányzik. Miksa királyunk megvédi azok ellen, kik egyházlátogatásaikban akadályozzák, (Pozsony, 1569 akt. 13.) s ugyanakkor egy másik iratban elrendeli, hogy a tőle megtagadott szolgáltatmányokat rendesen teljlesítsék és elvett javait visszaadják. (Folytatjuk.)
1
J-
KELETI LEXIKON Keleti szertartású redemptoristák. 1890 óta nagy számmal vándoroltak Európa különböző országaiból Kanadába a szegényebb néprétegek. A lengyel nemzetiségűek pasztorálásával Achil Delaere belga redemptorista atya kezdett foglalkozni. De csakhamar észrevette, hogy a keleti szertartású szláv kivándorlók még elhagyatottabbak, mint a lengyelek, mert nem voltak akkor még papjaik Kanadában, — és ezért a pápának és rendi elöljáróinak engedélyével felvette a görög szertartást. Példáját többen követték a rend tagjai közül, s így megalakult a kanadai görög szertartású redemptorista rendtartomány. 1910-ben, a montreál-i eucharisztikus kongresszuson ismerte meg eredményes munkáját^ gr. Szepticzky lembergi metropolita és az ő meghívására és anyagi támogatásával megalakult Kelet-Galiciában a második görög szertartású redemptorista rendtartomány, amelyben 1930-ban 4 rendház, 54 szerzetes áldozópap, 15 skolasztikus, 36 laikus testvér volt, a rendi gimnáziumban 100 növendékkel. Mindezek 20 szerzetes-pap kivételével már született görög szertartásnak. Néhány évvel ezelőtt a prágai rendtartomány néhány papja is felvette a keleti szertartást, s azóta már két rendházuk is van a keleti Felvidéken. A keleti szertartású redemptoristák leg-
többnyire népmissziók tartásával és lelkigyakorlatok vezetésével foglalkoztak. Ennek a rendnek a tagja Csarneczkij Nikolaj püspök, galíciai pápai delegátus, akinek főfeladata a Galíciában lakó kb. 4 milliónyi nem e ^ e s ü l t ukrán egyesülésének az előkészítése. A keleti szertartású redemptoristák a gyakorlati uniós munkának legerősebb oszlopai. (gyj.) Krétai másként Jeruzsálemi Sz. András. Damaszkuszban született s 14 éves korában Jeruzsálemben szerzetbe lépett, utóbb krétai érsek lett. (f 720.) Költői tehetséggel megáldott főpap és korának egyik legnagyobb hittudósa. Különösen kitűnt az Ur és a szentek ünnepein tartott dicsőítő beszédeivel. Szűz Mária szeplőtelen fogantatásáról is maradt egy szentbeszéde. Legismertebb műve a 320 versből álló bűnbánati nagy kánon, melyet még i f j ú korában szerzett s amelyet Sz. Szofrónnak Egyiptomi Sz. András tiszteletére hozzácsatolt verseivel is kiegészítve egyházunk a nagyböjt V. hetében szerdán este bűnbánó lebomlásokkal, metániákkal kísérve végeztet. Az egész ó- és újszövetség bűnöseinek és bűnbánóinak példájával és az ítéletre való emlékeztetéssel hangol töredelemre, bő anyagot nyújtván üdvös elmélkedésekre. kj.
95
Pocsajevi kolostor. Cikkeinkben sokszor esett már iszó a híres pocsajevi kolostorról, amely Yolhyniában, Novy Pocsajev (Ujpocsajev) mellett, a szovjetlengyel határhoz közel a síkságból kiemeíkedő 75 méter magas siziklás dombon áll. A kolostorról szóló első feljegyzések ,a XIII. szászadig nyúlnak vissza. Amikor a tlatárok Batu kán vezérlete alatt elpusztították a kijevi barlangkolostort (Pescsera), a barátok egyrésze a poesajevi-hegyen telepedett le. Később, 1649-ben templom épült ott a Szentháromság tiszteletére, majd 1771ben ennek helyén épült a Boild. Szűz mennybevitelének emlékére szentelt templom. Az 1914. évben bizánci-orosz stílű ú j templomot építettek ott a Szentháromság tiszteletére. A két templomon kívül _ egy hatalmas harang-torony, több kisebb kápolna és a nagy kolostori épületek vannak még a hegyen. A Szűz Mária mennybevitele templomában mutogat 'áic Szűz Mária palástját, amelyet 1240—1261 között történt csodíáis megjelenésekor a sziklán hagyott. Az ikonosztázion királyi a j t a j a felett látható a Szűz Anyának csodatevő képe, amely 1559Lben Konstantinápolyból került Volhyniába. Az 1773. évben, amikor XIV. Kelemen pápa uralkodása alatt az unitus baziliták birtokában volt a kolostor, a képet ünnepélyesen megkoronázták. A templom alatt levő barlangban nyugszanak Jób (f 1651.) pocsajevi kolostori apát (igumen) földi maradványai. Jóbot a pravoszláv egyház szentjei közé sorozta és tiszteli. 1831 óta a kolostor megint a pravoszláv szerzetesek birtokában van, akik kb. 200-an laknak benne. A kolostor nevezetes búcsújáró hely. Szűz Mária ünnepein és Jób hegnmen halála napján tömegesen zarándokolnak a hívők a „pocsiajevi szent h e g y r e ' A pravoszláv Mária-tisztelet eleven ereje, egyik reménysége az uniós mozgalomnak. (szszi.) Studiták. Studita Szent Theodor __ a konstantinápolyi Stadion kolostor apát-
ja (élt 759—826) az akkoriban, hanyatlásnak indult Szent Bazii-rend megreformálására pontos szabályokat dolgozott ki Nagy Szent Bazil szellemében. Reformja nem szorítkozott csupán a Stadion kolostorra, hanem az egész Kelet majdnem minden kolostorában átvették és hatását nemcsak a szerzetesek, hanem a nép életében is éreztette. Ezen studioni „Typikon" (szabályzat) szerint szervezte meg 1905-ben gróf Szepticzky lembergi metropolita a Lemberg melletti Sknyliwben letelepített szerzeteseket. A szabályzatot 1906-ban, okt. 30-án az egész galíciai görög szert, katholikus püspöki kar jóváhagyta, s ez által régi hagyományokat újított fel, mert ez az „Ú'stav S t u d i j s k i j " (Studita Szabályzat) volt a Typikonjp. már azoknak a szerzeteseknek is, akik a XI„ században Konstantinápolyból és az ATHOS-hegyről Kiev-be jöttek és a híres) barlang-kolostort (Pescserszkája Lavra) ,¿az összes orosz kolostorok bölc s ő j é t " megalapították. A felújított studita szabályzat szerint alapított kolostor élénk fejlődésnek indult és 1914-ben már 50 tagja volt. 1908 óta Boszniában (Kameniea, Prujerov kerület) is volt rendházuk, ahol az ottani gör. szert, katholikusok pasztorációjával foglalkoztak, de 1924-ben kiutasította őket a jugoszláv kormány. Az 1918—19-iki lengyel-ukrán háború alatt leégett a Sknyliw-i kolostor és 1919-ben Uniow-ba költöztek át. 1931iki adataik sze .'int Uniow-ban levő anyaházukon kívül (Sv. Usipenskaja Lavra Studijskoho Ustava.) barom kolostoruk és két parókiájuk van, azon kívül két árvaházuk. 63 örökfogadalmas szerzetes (Mikroschémoi), 42 kis fogadalmas szerzetes (rasophoroi)^ 10 újonc (areharioi). Az Uniow közeieben levő Jaktoriw községben van a studita apácák kolostora: 10 örök fogadalmas, 23 kis fogadalmas: nővér és 10 újonc. Az apácák vezetik a kolostor mellett levő árvaházat is, amelyben egészen kis gyermekeket gondoznak. (gyj.)
Felelős szerkesztő és kiadó: Szántay-Szémán István dr. pápai prelátus. Szerkesztőség: Miskolc, Hunyadi-u. 3. Kiadóhivatal: Miskolc, Melinda-u. 11, Nyomatott Ludvig István könyvnyomdájában Miskolc, Rákóczi-utca 18. szám.
96
A KIADÓHIVATAL ÜZENI: Munkatársainkat arra kérjük, hogy a folyóiratunknak szánt dolgozataikat jól olvsaható kézírással, só't ha lehet gépírással, a papirosnak csak egyik oldalára, ritka sorokban írva, 4—5 cm. szélzet hagyásával szíveskedjenek hozzánk juttatni. Különösen a neveket és idegen szavakat kérjük nagyon tisztán és olvashatóan írni. A görög idézeteket latinosan, a szláv nyelvű idézeteket amerikai rutén, illetve szlovák orthografiával kérjük írni, hogy a folyóirat ebben is egyöntetűségre tehessen "szert. A kézirat hátán bármi is lehet, csak nekünk szánt kézirat vagy tudósítás nem.
Ha valami elintézetlen maradt, annak a jele, hogy el sem jutott kiadóhivatalunkhoz. Kérjük megismételni. Az I. évfolyam 1—5. s a II. évfolyam 2. számával többé nem tudunk szolgálni. Az előfizetési hátralékokat a jövő hó folyamán magánértesítés alakjában kimutatjuk.' Ily irányban tehát hozzánk kérdést intézni fölösleges. — A jövőben az előfizetés lejártát már a lejáratot megelőző havi címszalagon jelezni fogjuk, egyúttal a megújtíashoz csekklepot is mellékelünk. Az imakönyv- és nyomtatványrendej léseket a szállító céghez továbbítható külön papírlapon, pontos címmel ellátA szerkesztést a főcikkekre nézve a va, a kiadóhivatalhoz kérjük címezni. szám megjelenését megelőző hó elsején, A Zsolozsma- és énekeskönyv nyomtaa rovatokra nézve ugyanazon hó 15-én tása a befejezéshez közeledik. Munkája zárjuk. A lap a hó első napjaiban jelelassú, mert a nyomda elsősorban az üzenik meg. me fenntartásahoz szükséges currens munkát kénytelen végezni s csak az etA szellemi részhez tartozó levelezést től felszabaduló időt szentelheti a^zsoa szerkesztőséghez (Hunyadi-utca 3. lozsmakönyvhöz hasonló természetű kisz.), a lap szétküldésére vonatkozó leadványoknak; s mert a szed és javítás és velezést, reklamációkat stb. a kiadóhivaoldalakra való tördelés, _ valamint az talhoz (Melinda-utca 11.) kérjük cíegyes ívek kinyomása is a készülő mezni. könyv különleges természeténél fogva Szerkesztőségi és kiadóhivatali ügyeknem bízható tisztán a nyomdára, mint nek egy levélben tárgyalása esetleg pld. a regényeknél vagy újságoknál törmindkét ügy elintézését késlelteti. Posténik. Ez újabb megkötéseket jelent, taköltség kímélés céljából lehet ugyan a mert az ezt a munkát végző papi embekülönféle ügyeket tartalmazó írást egy rek ezt ismét csak hivatásbeli teendőborítékban is küldeni, akár a szerkesziktől fennmaradó szabad idejükben vétőséghez, akár a kiadóhivatal címére, gezhetik. A Zsolozsmakönyv terjedelme de lehetőleg egymástól elválasztva, küezer oldalt meghalad, az énekeskönyvé lön papírlapon és minden a laphoz nem is több lesz 600 oldalnál. Ilyen mű csak tartozó ügytől is elkülönítve. lassan készülhet, mert a sietség a jóság és hasznavehetőség rovására lenne. — A. reklamációkat, melyek a mult év Az eddig kész ívekkel technikai nehézvégéig hozzánk érkeztek, e szám szétségek miatt nem szolgálhatunk. küldésével egyidejűleg mind elintéztük.
A keleti sz. Unlo ügye iránt érdeklődők alapos tájékozódást szerezhetnek D r . S Z Á N T A Y - S Z É M á N I S T V Á N prelátus
„AZ
UNIONIZMUS"
című müvéből, amelyet a bel- és külföldi kritika e g y a r á n t e l i s m e r é s s e l fogadott. Kapható kiadóhivatalunkban Ára 3 P 50 f.
