1
MVM Hírlevél IV. évfolyam, 2015. július 6.
Tartalomjegyzék
Az MVM-ről és a cégcsoportról Csiba Péter az MVM új elnök-vezérigazgatója, távozik Baji Csaba Megkezdődött az éves karbantartás a paksi négyes blokkon Az ELMŰ-ÉMÁSZ a magyar földgázpiac új szereplője Dunamenti Erőmű: indítvány a brüsszeli határozat megsemmisítésére Befejeződött a sérült vezetékek felújítása
2-3 3 3-4 4-5 5
A paksi bővítés hírei Aszódi Attila: a paksi bővítés megtérülő beruházás Brüsszel hivatalból értékeli a paksi projektet Csaknem 900 millió forint az új Duna-híd előkészítésére Alstom: csúcsminőségű gőzturbinával a Roszatom közbeszerzésén
6-7 7-8 8-9 9-10
Alternatív energia Debrecen: új megoldások az áram tárolásában, elektromos buszokban Tengeri szélerőmű-parkot létesít a Siemens a brit partoknál
11 12
A hazai energiaszektor hírei MEKH: tender a TIGÁZ ügyfeleinek ellátására Fidesz: az unióban a második legolcsóbb a hazai gáz Megkezdődött a kereskedelmi forgalom az interkonnektoron Szakértői kérdőjelek a Tesla körül Bevásárolta magát a Budapesti Erőműbe a cseh EP Energy A Veolia a tulajdonosa a debreceni és a nyíregyházi erőműnek Egymilliárd forintból távhővezetéket adtak át Oroszlányban NFM: Országos előadássorozat a klímapolitikáról
12-13 13-14 14-15 15 16 16-17 17-18 18
Külföldi energiaszektor Ideiglenes engedélyt kapott a törökországi atomerőmű Együtt a negyedik generációs reaktorért Ukrajna leállította a földgáz importját Magyarországon keresztül Csaknem kilenc milliárd dollárba kerül a Szibéria Ereje gázvezeték
19 20 20-21 21 Hírek röviden 22 Szekszárdon is képeznek szakembereket az atomerőmű számára - A paksi atomerőmű támogatja a balatoni elsősegély-nyújtást - Nyári jutalomtábor az Atomenergetikai Múzeumban
2
Az MVM-ről és a cégcsoportról Csiba Péter az MVM új elnök-vezérigazgatója, távozik Baji Csaba 2015. június 29.
(fotó: pakspress.hu)
Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. közgyűlése Csiba Pétert elnökvezérigazgatónak választotta, aki 2015. június 30-tól látja el az elnöki feladatokat, a vezérigazgatói pozíciót a közgyűlés döntése értelmében később tölti be. Addig a vezérigazgatói feladatokat Bally Attila, az MVM Zrt. kereskedelmi igazgatója megbízott vezérigazgatóként látja el. Erről tudósított a vg.hu, a nol.hu, a napi.hu, az inforadio.hu, a hvg.hu, az mno.hu, az Origó, a magyarhirlap.hu, a Paks-Press Hírügynökség, a hirado.hu/MTI stb. Csiba Péter több mint 8 éve dolgozik különböző vezető pozíciókban a villamosenergia-termelés és villamosenergia-kereskedelem, valamint a gázszolgáltatás és gázkereskedelem területein. Az elmúlt öt évben a GDF SUEZ Energia Holding Hungary Zrt. vezérigazgató-helyetteseként és a GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. általános vezérigazgatójaként irányította a francia energetikai cégcsoport magyarországi leányvállalatait. Korábban két nemzetközi vállalat magyarországi felépítésében és sikeres menedzselésében is részt vett - ismertette pályafutását az MVM honlapja.
(fotó: mvm.hu)
Öt sikeres év után közös megegyezéssel távozott az MVM éléről Baji Csaba, akinek irányítása alatt az MVM Csoport Magyarország egyik legjelentősebb energetikai társaságcsoportjává vált. A regionálisan is meghatározó cég árbevétele 2010 és 2014 között 550 milliárdról 1200 milliárd forintra nőtt, eközben több mint 620 milliárd forintot fizetett be a költségvetésbe. A cégcsoport az alacsony energiaárak garantálásával nagyban hozzájárult a lakosság rezsiköltségeinek csökkentéséhez. Az MVM Csoport Magyarország legnagyobb nemzeti tulajdonú társaságcsoportjává nőtte ki magát, árbevétele alapján Magyarország negyedik, Közép-Kelet-Európa huszadik legnagyobb vállalata lett.
3
2015. június 26-ától lemondott az MVM-ben betöltött igazgatósági tagságáról Horváth Péter János. Ő jelenleg az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. elnök-vezérigazgatója. Az MVM Zrt. közgyűlése döntött arról is, hogy legfeljebb 35 milliárd forint összegű anyavállalati garanciát nyújt a Magyar Földgázkereskedő Zrt. és a MOL között létrejövő földgáz adásvételi szerződéshez.
Megkezdődött az éves karbantartás a paksi négyes blokkon 2015. július 3.
(fotó: oah.hu)
A paksi atomerőmű középtávú karbantartási tervének megfelelően megkezdődött a négyes blokk éves felülvizsgálata, főjavítása, a fűtőelemek üzemszerű cseréjét is elvégzik - közölte honlapján az Országos Atomenergia Hivatal, amely a felülvizsgálatot folyamatosan ellenőrzi. A hatósági ellenőrzés kiterjed a karbantartási és főjavítási tervekre, azok végrehajtására, a karbantartási rendszer hatékonyságának monitorozására. A karbantartás végén az üzemeltetési feltételek és korlátok szerint indítják újra a blokkot, miután az OAH kiadta az ehhez szükséges indítási engedélyt. Az indulás után az atomerőmű jelentésben összegzi a karbantartás tapasztalatait. Az ELMŰ-ÉMÁSZ a magyar földgázpiac új szereplője 2015. július 2., 3. Belép a magyar földgázpiacra az ELMŰ-ÉMÁSZ: az eddig villamosenergiaellátást végző társaságcsoport július elején indítja aktív földgáz-értékesítési tevékenységét, amellyel középtávon 10-15 százalékos részesedést kíván elérni a kis- és nagyipari földgázfogyasztók piacán - közölte a társaság az MTI-vel. Ez alapján írta a vg.hu, a hvg.hu, a Magyar Nemzet, a Magyar Hírlap, a Napi Gazdaság, hogy a német RWE EnBW többségi tulajdonában lévő csoport azokra a változásokra kíván reagálni, amelyek az elmúlt időszakban teljesen átrajzolták a magyar földgázpiac térképét. Boross Norbert, az ELMŰ-ÉMÁSZ kommunikációs
4
igazgatója elmondta: a lakossági, egyetemes szolgáltatói szegmens jelenleg nincs a vállalat fókuszában. Az ipari fogyasztóknál már most is erős a verseny - jelezte, hozzátéve: a szlovák-magyar gázvezeték megnyitásával bővülnek az importlehetőségek, nő a kereslet is az ipari szereplők részéről a GDP növekedésével. A döntés mellett szólt az a több évtizedes tapasztalat és szaktudás, amelyet az RWE a kelet-közép-európai régió egyik legnagyobb gázszolgáltatójaként felhalmozott. Komoly versenyelőnynek számít az is, hogy az ELMŰ-ÉMÁSZ áramszolgáltatóként eleve kapcsolatban áll az új gázüzletág célcsoportjába tartozó a kis- és nagyipari fogyasztókkal. Koncz László, a társaságcsoport értékesítésért felelős igazgatósági tagja (a FŐGÁZ korábbi vezérigazgatója) elmondta: idén még korlátozottak az ügyfélszerzési lehetőségek, hiszen az új uniós szabályozás szerint július elseje helyett október elsején kezdődik a gázév, azonban felkészültek arra, hogy a még nyitott pályázatokon nyerjenek.
Dunamenti Erőmű: indítvány a brüsszeli határozat megsemmisítésére 2015. július 1.
(fotó: dert.hu)
Semmisítsék meg az Európai Bizottság határozatát, amely jogellenesnek minősítette a Magyarország által a hosszú távú áramvásárlási megállapodások keretében nyújtott állami támogatást - ezt indítványozta Melchior Wathelet, a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság kijelölt főtanácsnoka a Dunamenti Erőművel kapcsolatos szakvéleményében. Eredetileg a Pannon Hőerőmű, a Csepeli Áramtermelő, a Tisza Erőmű, a Dunamenti Erőmű és a Budapesti Erőmű indított keresetet az EU bíróságának törvényszéke előtt, hogy semmisítse meg a brüsszeli bizottsági határozatot, amely azt állapította meg: az MVM és a hazai áramtermelők között kötött hosszú távú és garantált felvásárlási árat nyújtó vásárlási megállapodások a termelők javára a közös piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatást tartalmaznak. A Csepeli Áramtermelő jogutódja, az Alpiq Csepel Erőmű visszavonta keresetét, csakúgy, mint a Pannon Hőerőmű. A Budapesti Erőmű ügyében 2012-ben hozott ítéletében a
5
luxembourgi törvényszék azt erősítette meg, hogy az említett erőmű és az MVM között létrejött megállapodás jogellenes állami támogatást tartalmaz. Két évvel később a törvényszék a Tisza Erőmű és a Dunamenti Erőmű kereseteit is elutasította. A Dunamenti Erőmű fellebbezett az Európai Bíróságnál, e fellebbezés elbírálása folyik most. A kijelölt főtanácsnok szerint - akinek szakvéleménye jogilag nem köti a később ítélkező bírói testületet - a törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor elutasította a Dunamenti Erőmű érveit: az EB az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályok alkalmazásának ellenőrzésekor nem vette figyelembe a hosszú távú áramvásárlási megállapodások és a privatizáció közötti szoros kapcsolatot kizárólag azon indok alapján, hogy a privatizációra Magyarország uniós csatlakozása előtt került sor. (inforadio.hu, MagyarOnline/MTI)
Befejeződött a sérült vezetékek felújítása 2015. június 30., július 1., 3.
(fotó: mavir.hu)
Befejeződtek a tavaly decemberi rendkívüli időjárás miatt megsérült villamos távvezetékek helyreállításához szükséges építési munkák - közölte a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. A MAVIR felidézte, hogy az ónos eső miatt tavaly december 1-jén éjszaka megsérült az Ócsa-Zugló 220 kilovoltos és az Albertirsa-Göd 400 kilovoltos távvezeték. Az előbbit május 17-én, az utóbbit június 29-én helyezték újra üzembe. Az átviteli hálózat Gödöllő térségében összesen majdnem 14 km hosszan sérült meg és a helyreállítás 38 távvezeték-oszlopot érintett. Az átviteli hálózat megbízhatóságát mutatja, hogy a vezetékek kiesése alatt is zavartalan volt az áramellátás - a közleményt a hirado.hu, a ProfitLine, a stop.hu is átvette. A kánikula miatt e hét elejére várja a MAVIR a magyar villamosenergiarendszer csúcsterhelését - írta a rendszerirányító cég az MTI érdeklődésére. (OrientPress, ma.hu)
6
A paksi bővítés hírei Aszódi Attila: a paksi bővítés megtérülő beruházás 2015. július 2.
(fotó: pakspress.hu)
A villamos energia alacsony kitermelési ára miatt a Paks II. beruházás garantált átvételi ár, illetve állami támogatás nélkül is megtérülő lesz - mondta Aszódi Attila, az atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos az M1 csatornán. Kifejtette: három tényező határozza meg, hogy az erőműberuházás megtérül-e. Kérdés, hogy az erőmű milyen önköltségi áron termeli az áramot, azt milyen áron lehet eladni a piacon, illetve mennyit képes termelni évente és az élettartama alatt. Az Energiaklub néhány nappal ezelőtt tett közzé egy gazdasági modellszámítást, eszerint az erőművet üzemeltető cég akkor lesz működőképes, ha jelentősen emelkedik az ár, amelyet az áramért kap, vagy ha tartósan állami támogatásban részesül. A kormánybiztos szerint azonban az Energiaklub által publikált tanulmány alulbecsüli a piaci árat és az előállítható árammennyiséget, illetve felülbecsüli a termelési költségeket. A magyar állam számításai szerint az erőmű 17 forintért tud majd előállítani egy kilowattóra villamos energiát, a lakosság kilowattóránként 40 forintért kapja azt, és a várakozások szerint a piaci ár jelentősen nőni fog a következő időszakban. Aszódi Attila kiemelte: nem az Európai Bizottság kezdett vizsgálatot, hanem a magyar kormány indított notifikációs eljárást, amelyben egy állami támogatás nélküli esetet jelent be, és kéri a bizottságot: ítélje meg, valóban nincs állami támogatás a benyújtott konstrukcióban. Az elmúlt évben számos egyeztetés volt a magyar fél és az Európai Bizottság igazgatóságai között, a magyar kormány az esetleges tiltott állami támogatás feltérképezésére vizsgálatot kezdeményezett, azonban hosszú ideig nem volt érdemi előrelépés, ezért a kormány május végén notifikációs eljárást indított - emlékeztetett Aszódi Attila. Az interjút az MTI nyomán több hazai portál is ismertette, köztük az inforadio.hu, az mfor.hu, a vg.hu, az atv.hu, a hirado.hu, az Energiainfó, a Paks-Press Hírügynökség stb.
7
(fotó: kormany.hu)
Lázár János kancelláriaminiszter szokásos sajtótájékoztatóján hasonlóképpen fogalmazott: májusban a kormány maga kezdett versenyjogi eljárást, azt kérve az Európai Bizottságtól, döntse el, a kabinet betartja-e a tiltott állami támogatással kapcsolatos szabályozást. Azt kérte, hogy a brüsszeli testület a tények és a számok alapján hozza meg döntését. Közölte: a napokban Sonkodi Balázs, a Miniszterelnökség stratégiai ügyekért felelős államtitkára és Aszódi Attila kormánybiztos Brüsszelben tájékoztatja a versenyjogi főigazgatóságot, majd az Egyesült Államokban hivatalos tájékoztatást nyújtanak az amerikai kormánynak is - erről a kormany.hu számolt be az MTI alapján.
Brüsszel hivatalból értékeli a paksi projektet 2015. július 1. Az Energiaklub közleménye szerint az Európai Bizottság hivatalosan vizsgálja a paksi bővítés állami támogatását, brüsszeli források szerint ugyanakkor nem indult formális eljárás, hivatalból értékelik a projektet. A szakpolitikai intézet tudatta: még májusban érdeklődtek Jávor Benedek PM-es politikussal az előzetes vizsgálat eredményéről. Az Energiaklub Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos június 30-án kelt válaszát is közzétette, amelyből az derül ki, hogy az Energiaklub információval járult hozzá a testület előzetes vizsgálatához, amit a dán politikus megköszön. Vestager egyúttal tudatta, hogy a szervezet aggályait a vizsgálat keretében továbbították a magyar hatóságoknak. A biztos felidézte: Magyarország 2015. május 22-én tájékoztatta hivatalosan a bizottságot a tervezett állami intézkedésről, az Energiaklub pedig bármikor küldhet további információt, amelyet figyelembe fognak venni. Levele végén ugyanakkor a biztos azt írja: ha minden szükséges információt megkapnak Magyarországról, a brüsszeli testületnek két hónapja lesz mérlegelni; a magyarországi intézkedések támasztanak-e egyáltalán kétséget azzal kapcsolatban, hogy megfelelnek-e az unió állami támogatásról szóló szabályainak. Ha a bizottságnak alapos a gyanúja, hogy a tervezett intézkedések tiltott állami támogatást jelentenek, úgynevezett mélyreható vizsgálatot indít,
8
de ez a biztos levelében leírtak szerint még nem történt meg - tudósított a Portfólió, a VG, a Mandiner, a metropol.hu, a nol.hu, a Magyar Nemzet Online, az inforadio.hu/MTI. A távirati iroda az Európai Bizottságot is megkereste: azt a választ adták, hogy kapcsolatban vannak a magyar hatóságokkal. "A bizottság értékelése, hogy a projekt megfelel-e az unió állami támogatásra vonatkozó szabályainak, folyamatban van. Még nincs végleges álláspontunk, és az értékelés eredményét nem lehet megelőlegezni" - közölte a brüsszeli testület. Egy neve mellőzését kérő tisztviselő ennél világosabban fogalmazott: "Nem indult hivatalos vizsgálat" mondta, mindössze annyi történt, hogy a magyar kormány 2015. május 22-én hivatalosan értesítette a bizottságot a tervezett állami intézkedésekről. Az ilyen beruházások esetében a kormányok feladata az, hogy a tervezett állami intézkedésekről értesítsék a bizottságot, amely - versenyjogi hatóságként eljárva - hivatalból megvizsgálja, összhangban állnak-e az uniós versenyjog szabályaival. A brit Hinckley Point C atomerőmű-projektnél például a brit kormány az eredeti tervekhez képest több módosítást is kénytelen volt végrehajtani, de úgy már a brüsszeli testület is elfogadta a beruházást, s összeegyeztethetőnek tartotta az unió versenyjogi szabályaival. A magyar kormány álláspontja szerint a paksi bővítés finanszírozása nem tartalmaz állami támogatást.
Csaknem 900 millió forint az új Duna-híd előkészítésére 2015. június 30., július 1., 2.
(fotó: pakspress.hu)
A paksi bővítéshez szükséges, Kalocsa és Paks térségében tervezett új Dunahíd megvalósítási tanulmányának elkészítésére és egyéb előkészítési feladatokra 870 millió forint elkülönítéséről döntött a kormány - a Magyar Közlönyből az inforadio.hu, a nepszava.hu, a vg.hu, a Hír24, a ProfitLine, a Portfólió, a paksihirnok.hu, a Paks-Press Hírügynökség idézett az MTI alapján. A megvalósítási és helykijelölési tanulmánynak ki kell terjednie a közúti hídra és a
9
hálózatfejlesztésre, de tartalmaznia kell a híd vasúti forgalomra való kiterjesztésének megvalósíthatóságát a szükséges vasúti hálózatfejlesztéssel együtt. Ennek szeptember 30-ig kell elkészülnie. A kormány a tanulmány elkészítésére, a további előkészítési feladatokra - így a környezeti hatástanulmányra, tervezésekre, engedélyekre, ezek közbeszerzéseire - 870 millió forintot ad a költségvetésből. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter május 14-én jelentette be, hogy döntöttek egy új Duna-híd építéséről Kalocsa térségében. Arról is beszélt, hogy az építkezés 6-8 ezer embernek adhat munkát. A paksi bővítésről tartott fórumokon többször szóba került: szükség lenne egy új hídra, amely lehetővé tenné, hogy a Paksra bejáró dolgozóknak ne kelljen akár másfél-két órát autózniuk. A hírek szerint 40-45 tonna teherbírású, kétsávos átkelőt tervez a kormány leállósávval és kerékpárúttal, ami hozzávetőleg 35-40 milliárd forintba kerül - olvasható a teol.hu portálon. Ha a közúti mellett vasúti átjárást is biztosít, az megduplázhatja a költségeket. A terv az, hogy az atomerőmű-építés kezdetére, 2018-ra adják át a hidat emlékeztetett cikkében Vida Tünde.
Alstom: csúcsminőségű gőzturbinával a Roszatom közbeszerzésén 2015. június 30., július 1., 4.
(fotó: alstom.com)
Az Alstom Arabelle típusú, csúcsminőségű termékre épülő turbinaszigetet ajánlana a Paks II. beruházáshoz a Roszatom várható közbeszerzésén. A Napi, a hirado.hu, a figyelo.hu, a hvg.hu, a magyarhirlap.hu, a Gazdaságportál, a PaksPress Hírügynökség idézte az MTI cikkét. Philippe Anglaret, a nemzetközi cég üzletágának vezetője magyar újságíróknak elmondta: az Alstom évek óta vegyes vállalatot működtet a Roszatom gépgyártással foglalkozó leányvállalatával, az Atomenergomassal - vele indulnak majd a közbeszerzésen. A világban 23 Arabelle turbinasziget működik 97 százalékos kihasználtsággal, a 3 százalék pedig a karbantartáshoz szükséges leállásból adódódik. Szerinte ez a magas rendelkezésre állási mutató jelentős költségmegtakarítást jelent az üzemelésnél.
10
Arra számítanak, hogy a következő években 30 százalékkal bővül majd az Arabelle turbinasziget új megrendelése, tovább növelve a cég piacvezető pozícióját. Jelenleg a világ atomerőműveinek 30 százalékában van Alstom gőzturbina. Deák László, az Alstom Hungária Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: a cégcsoport 100 országban 88 ezer alkalmazottat foglalkoztat. Magyarországon a közlekedési és energetikai üzletágban működnek. Hangsúlyozta: az Alstom magyarországi érdekeltsége jelentős tapasztalatot szerzett erőművek szervizelésében - köztük a paksiéban -, gyorsforgású gőzturbina fejlesztésére pedig Budapesten kutatás-fejlesztési bázisa van a nemzetközi cégnek. Az Alstom stratégiája a szoros együttműködés helyi vállalkozókkal. A Paks II. tenderén való eredményes részvétel hozzájárulna a Roszatom vállalásához, miszerint a beruházásban a helyi vállalkozók 40 százalékos beszállítói arányt kapnak. Az Alstom feltérképezte a magyarországi beszállítási lehetőségeket, így 3-5 cég tudna bekapcsolódni a turbinasziget tervezői, gyártási és kivitelezői munkájába, későbbi szervizelésébe. Az árakkal kapcsolatban Philippe Anglaret elmondta: a beruházás összköltségében a turbinasziget 20-25 százalékot jelent az épületberuházással, a berendezéssel, szereléssel együtt, a turbina- és a generátorrész pedig 7 százalékot tesz ki. Több világcég is versenybe szállhat a paksi atomerőmű bővítésének egyes beszerzésein - olvasható a Napi Gazdaságban. A cikk a turbinasziget esélyes beszállítói között említi a német Siemenst, az amerikai-japán Westinghouse-t, a francia Alstomot. Deák László, az Alstom Hungária Zrt. elnök-vezérigazgatója a lapnak azt mondta: általában mindent megtesznek, hogy minél több helyi beszállítóval kössenek szerződést. Szándékaik szerint a turbina a svájci határ közelében fekvő Belfortban készülne, vannak viszont olyan - például főberendezések leszállítására alkalmas - magyar cégek, amelyek a turbinasziget kialakításában nagy szerepet vállalhatnak.
11
Alternatív energia Debrecen: új megoldások az áram tárolásában, elektromos buszokban 2015. július 1.
(fotó: hajdupress.hu)
Innovációs együttműködési megállapodást írt alá Debrecen polgármestere a Debreceni Egyetemmel, két multinacionális céggel és egy hazai nagyvállalattal - tudósított a napigazdasag.hu, az OrientPress mellett a helyi hajdupress.hu/MTI is. Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester kiemelte: a város ismét fontos lépést tett azért, hogy az ország innovációs központja legyen. Az egyetemmel, az ITK Holding Zrt.-vel, a T-Systems Magyarország Zrt.-vel és az E.ON Hungária Elektronikai Zrt.-vel aláírt együttműködés a járműelektronika, valamint az intelligens informatikai és információtechnológiai fejlesztések területén valósul meg. Szilvássy Zoltán rektor szerint a tudásközpontú gazdaságfejlesztésben az egyetem innovációforrásként szerepel. Kossa György, az ITK Holding elnökvezérigazgatója az együttműködéstől azt várja, hogy olyan innovatív termékek jönnek létre, amelyek megállják a helyüket a hazai és a nemzetközi piacon is. Példaként említette az általuk kifejlesztett, autóbuszokban alkalmazható elektromos hajtásláncot, amelyet egy debreceni autóbuszban már hat éve tesztelnek. A vezérigazgató szerint a fejlesztések eredményeként négy év múlva a debreceni autóbuszok 15 százaléka lecserélhető elektromos buszokra. Kossa György és Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Energetikai Zrt. vezérigazgatóhelyettese is az éjszaka megtermelt áram tárolásának és felhasználásának kérdését vetette fel, amelyben új megoldásokat hozhat a debreceni innovációs együttműködés. Az ITK Holding vezetője felidézte: amióta 2009-ben Debrecenben lecserélték az összes autóbuszt, évente 50 tonnányi káros anyaggal kevesebb jut a város levegőjébe.
12
Tengeri szélerőmű-parkot létesít a Siemens a brit partoknál 2015. július 3.
(fotó: dongenergy.co.uk)
Szélerőmű-park építésére kapott megbízást a német Siemens konszern NagyBritannia Északi-tengeri partjainál. A DONG Energy (korábbi nevén Dansk Olie og Naturgas) megbízásából a Siemens 91 szélturbinát telepít összesen 580 megawatt teljesítménnyel egy 62 négyzetkilométeres területen a brit Lincolnshire tartomány partjaitól 30 kilométerre a nyílt tengeren. A 154 méteres rotor átmérőjű szélturbinák 26 méter mély vízben állnak majd. A szakértői becslések szerint mintegy 750 millió eurós beruházással létesülő szélerőmű-park áramtermelési kapacitása 400 ezer háztartás energiaigényét fedezheti és a tervek szerint három év múlva kapcsolják hálózatra - jelezte a figyelo.hu/MTI.
A hazai energiaszektor hírei MEKH: tender a TIGÁZ ügyfeleinek ellátására 2015. június 30.
(logó: mekh.hu)
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal közzétette a TIGÁZ Zrt. földgáz egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználói, azaz a lakosság ellátására szóló ajánlattételi felhívását - a közleményt az OrientPress, az inforadio.hu, a hvg.hu, a Napi, a ProfitLine is átvette. A felhívásra az egyetemes szolgáltatók 20 munkanapon belül tehetnek ajánlatot. Ezek értékelése után a hivatal - az ellátás biztonságának szempontjai alapján - 5 munkanapon belül választja ki a legkedvezőbbet. A MEKH az ajánlatok közül előnyben részesítheti azt, amely felöleli a cég teljes ellátási területét, illetve az olyan egyetemes szolgáltató ajánlata is előnyt élvezhet, amelynek működési engedélyében
13
meghatározott ellátási területe kiterjed a TIGÁZ területére is. A hivatal a felhasználók ellátásának folyamatosságát garantálja, ezért a működési engedélyt csak akkor vonja vissza, ha a felhasználók folyamatos ellátását egy másik egyetemes szolgáltató (átvevő) biztosítja. Az új szolgáltató kiválasztása után az átadás-átvétel hónapokat vesz igénybe - ezt most is jelezte a MEKH. A TIGÁZ tavaly 1093 településen látott el földgázelosztói tevékenységet, az egyetemes szolgáltatásban 1,14 milliárd köbméter földgázt adott el csaknem 1,2 millió fogyasztónak. A FŐGÁZ Zrt. az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. szakmai irányításával felkészült a TIGÁZ mintegy 1,2 millió fogyasztójának átvételére. A Napi, a Privátbankár, az inforadio.hu/MTI által is ismertetett közlemény szerint az elmúlt időszakban három társaság is kérte földgázszolgáltatói engedélye visszavonását, így szükségessé vált felhasználóik további ellátásának biztosítása. A hivatal néhány hete a FŐGÁZ-t jelölte ki az E.ON és a GDF SUEZ földgáz egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználóinak ellátására - emlékeztetett a közlemény. A FŐGÁZ készen áll mindhárom szolgáltató lakossági fogyasztóinak átvételére, a földgázellátás folyamatos biztosítására az egész országban, így a társaság egyetemes szolgáltatásban vételező ügyfeleinek száma a jelenlegi 800 ezerről akár 3,3 millióra bővülhet a közeljövőben - írta a gázszolgáltató társaság.
Fidesz: az unióban a második legolcsóbb a hazai gáz 2015. június 30. A rezsicsökkentéssel az EU 28 tagállama közül mára vásárlóerő-paritáson Magyarországon a második legalacsonyabb a gáz ára - jelentette ki Németh Szilárd, a Fidesz országgyűlési képviselője Budapesten. Ez azt jelenti, hogy miközben 2010 előtt a kisfogyasztóknak az uniós tagállamok közül Magyarországon kellett a legtöbbet fizetniük a gázért, mára - vásárlóerőparitáson - csak Romániában olcsóbb a szolgáltatás. Hasonló az elektromos energia árának alakulása. Ugyanis miközben 2010 előtt ugyancsak a második legdrágább volt a szolgáltatás Magyarországon, ma már csak Bulgáriában olcsóbb az áram - tudósított a magyarhirlap.hu, az mfor.hu, az mno.hu/MTI. A kormánypárt rezsicsökkentésért felelős politikusa emlékeztetett: 2002 és 2010
14
között 206 százalékkal nőtt a gáz ára, az áramnál pedig 97 százalékos emelkedés volt. A három lépcsőben végrehajtott rezsicsökkentéssel 152 forintról 113 forintra csökkent a gáz köbméterének ára, az áram kilowatt/órájáért pedig a korábbi 50 helyett 37 forintot kell fizetni - ismertette Németh Szilárd, hozzáfűzve: csökkent a távhő, a palackos gáz díja is. Szerinte mindennek komoly gazdaságélénkítő hatása is volt, hiszen 380 milliárd forintnyi szabadon felhasználható jövedelem maradt az embereknél, illetve történelmi mélypontra került az infláció.
Megkezdődött a kereskedelmi forgalom az interkonnektoron 2015. július 2., 3.
(fotó: gaztranzit.hu)
Július elsejétől beindult a kereskedelmi forgalom a Szlovákiát Magyarországgal összekötő gázvezetéken - jelentette be Vagram Cugurjan, a szlovák Eustream vezetéküzemeltető cég vezetője, akit a Ria Novosztyi orosz hírügynökség idézett. Az évi 4,38 milliárd köbméter földgáz továbbítására alkalmas cső északra és délre egyaránt képes továbbítani az energiahordozót. Magyarország ezzel rákapcsolódhat a nyugat-európai gázelosztó hálózatra, Szlovákia pedig az Adriaitengerhez kap kijutást. A Vecsés és a szlovákiai Felsőzellő között húzódó, összesen 110,7 km hosszú csővezeték magyarországi szakasza 92,1 km. 170 millió euróból építették, Szlovákia 21 millió eurót, Magyarország 119 millió eurót fizetett, az Európai Unió pedig 30 millió euróval járult hozzá a beruházáshoz. (vg.hu, napigazdasag.hu, Napi, figyelo.hu, Privátbankár, Magyar Hírlap/MTI) A Népszabadság értesülései szerint 2016. szeptember 30-ig egyetlen kereskedő sem kötött le kapacitást a gázvezetéken, sem Magyarországról Szlovákia felé, sem visszafelé. Miként Marnitz István jelezte: ezt az üzemeltető Magyar Gáz Tranzit ZRt. honlapján lévő foglalási tábla is alátámasztja. Ennek pontos okát szakértők sem látják, de adódik a magyarázat: túl drága lehet Szlovákia felől beszerezni a gázt. Igaz ugyanakkor, hogy az MGT könnyített feltételű pályázatára bármikor jelentkezhet gázkereskedő - jegyezte meg a lap.
15
A belügyi tárca közölte: az üzemeltetéshez és egyben a kereskedelmi üzem megkezdéséhez szükséges üzemeltetési és használatbavételi engedélyeket a Magyar Gáz Tranzit ZRt. beszerezte, elhárította a próbaüzemnél jelentkezett műszaki problémákat. A magyar és a szlovák fél elrendezte a vezeték nyomvonalának részét képező, Ipoly folyó határkeresztezési szakasz tulajdonviszonyait - amely a partnerek közötti megállapodás szerint a Magyar Gáz Tranzit ZRt. feladata volt -, ezzel minden akadály elhárult a teljes vezeték kereskedelmi üzemkezdete elől. (hirado.hu/MTI)
Szakértői kérdőjelek a Tesla körül 2015. június 30. Nem célszerű fejest ugrani a Tesla gázvezeték megépítésébe, amely a Török Áramlathoz csatlakozna, jobb lenne megvárni, míg tisztázódnak a beruházás körvonalai - nyilatkozta Deák András György, az MTA Világgazdasági Intézetének munkatársa a Magyar Nemzetnek. Szakértők szerint intő jel, hogy Törökország szinte állandóan vitatkozik Oroszországgal a földgáz áráról, a közös vezeték építése körüli kérdésekről, erre is kitért cikkében Illés József. A Déli Áramlat helyébe lépő Török Áramlat az oroszországi Anapából indulna, a Fekete-tenger alatt a török partokig húzódna, s Isztambul közelében lépne felszínre, ahonnan a török-görög, majd a görög-macedón határig épülne ki. Macedóniából pedig a majdani Tesla vezetéken keresztül, Szerbián át jutna el az orosz gáz Magyarországra, illetve Ausztriába. A tervezett nyomvonal mutatja, hogy a vezeték feszültségekkel teli régión haladna át. Kérdéses például, hogy a hatalmas adósságokkal küzdő Görögország miből építené meg a területére eső szakaszt, s nem veti-e be fegyverként az unióval zajló pénzügyi vitájában. Hasonlóan bizonytalan a politikai helyzet Macedóniában és Szerbiában is. Felmerül tehát a kérdés, hogy nem túlzottan kockázatos-e rábízni Magyarország gázellátását a Török Áramlatra és a Tesla vezetékre - osztotta meg a kételyeket a lap.
16
Bevásárolta magát a Budapesti Erőműbe a cseh EP Energy 2015. június 30.
(logó: budapestieromu.hu)
Cseh kézbe került a Budapesti Erőmű Zrt., miután a prágai székhelyű EP Energycsoport a francia EDF cégtől megvette a részvények 95,5 százalékát - közölte az IHNED cseh gazdasági hírportál, ennek nyomán pedig a hvg.hu, az atv.hu, a Portfólió, a nol.hu, a Napi, az mfor.hu/MTI. Az EP Energy tulajdonosa Daniel Kretinsky cseh multimilliomos. Az IHNED szerint a tranzakciót a magyar versenyhivatalnak, valamint a francia gazdasági minisztériumnak is jóvá kell hagynia. A Budapesti Erőmű Zrt. fedezi a magyar főváros távhőellátásának 60 százalékát. A társasághoz tartozó kelenföldi, újpesti, kispesti erőművek ugyanakkor a magyar áramtermelés 3 százalékát állítják elő. Az EP Energy Csehország legnagyobb hőtermelője, az áramtermelésben pedig a Cseh Energetikai Művek után a második. A cseh piac mellett eddig Szlovákiában és Németországban volt aktív a cég.
A Veolia a tulajdonosa a debreceni és a nyíregyházi erőműnek 2015. július 2., 3.
(fotó: dehir.hu)
Hivatalosan is a Veolia Energia Magyarország Zrt. tulajdonába került a debreceni és a nyíregyházi erőmű július elsejével - közölte a társaság az MTIvel. A Privátbankár, a hvg.hu, a Napi Gazdaság, a Világgazdaság, a ProfitLine által is ismertetett tájékoztatás szerint a kombinált ciklusú erőművi berendezések, valamint a távhőrendszer hőigényét biztosító fűtőművek is a Veolia tulajdonába kerültek, míg egy-egy kisebb gázmotoros áramtermelő egység az E.ON tulajdonában maradt. A vásárlással összesen 760 megawatt hőtermelő és 160 megawatt áramtermelő kapacitással bővült a Veolia Energia Magyarország Zrt.
17
erőművi portfóliója. A tranzakció a lakossági távhőszolgáltatást csak közvetve érinti, hiszen azért a helyi távhőszolgáltatók felelnek. A fogyasztók a változásból semmit sem érzékelnek, a tulajdonosváltás a távfűtés napi működését nem befolyásolja. Vollár Attila, a Veolia Energia Magyarország Zrt. képviselője veszi át ügyvezetőként a megvásárolt erőműveket üzemeltető Tiszántúli Hőtermelő Kft., valamint a Debreceni Kombinált Ciklusú Erőmű Kft. és a Nyíregyházi Kombinált Ciklusú Erőmű Kft. irányítását. A Veolia és a korábbi tulajdonos E.ON Hungária Zrt. tavaly szeptemberben írt alá megállapodást az erőművek átvételéről, az ügyletet 2015 márciusában a Gazdasági Versenyhivatal is jóváhagyta. Vollár Attila elmondta: a debreceni és a nyíregyházi egységekkel a cégcsoport közvetve csaknem 110 ezer lakossági fogyasztót és több tízezer közületi fogyasztót lát el hőenergiával. Szerinte a három legfontosabb cél az ellátásbiztonság erősítése, a költséghatékonyság javítása, a fenntarthatósági szempontok érvényesítése, a helyben élők érdekeinek figyelembe vétele mellett. Csonka Tibor, a Debreceni Hőszolgáltató Zrt. vezérigazgatója szerint a debreceni erőműben is áttérhetnek a biomassza-tüzelésre, hiszen a Veolia több erőművében megújuló energiaforrásokat használ - idézte őt a helyi dehir.hu portál.
Egymilliárd forintból távhővezetéket adtak át Oroszlányban 2015. június 30.
(fotó: oroszlany.hu)
Oroszlányban átadták a település távhőellátását biztosító Vértesi Erőművet és a várost összekötő, öt km hosszú távhővezetéket, a beruházás egymilliárd forintba került - közölte a városháza sajtóreferense. Ivák István tájékoztatása szerint a beruházás teljes költségét pályázati forrásokból fedezték. Az avatóünnepségen a város- és cégvezetők mellett ott volt Németh Lászlóné, a miniszterelnökség államtitkára is - erre is kitért a város honlapja. A korábban föld felett húzódó vezetékrendszer kétharmada a föld alá került. A fejlesztés eredményeként csökkent a vezeték hővesztesége, ezért az önkormányzati Oroszlányi Szolgáltató Zrt.-nek csaknem 37 ezer gigajoule-lal kevesebb hőt kell vásárolnia az erőműtől a távfűtéshez. A megtakarítás miatt az üvegházhatású
18
gázok kibocsátása évi 4316 tonnával, a nitrogén-oxidoké 8 tonnával csökken a következő fűtési szezontól. A régi vezetékrendszert negyven évvel ezelőtt a további lakótelepek építésének terve miatt 88 megawatt továbbítására méretezték, azonban a fűtéshez jelenleg csak 32 megawattra van szükség. A túlméretezett és elöregedett szigetelésű gerincvezetéken az energiaveszteség meghaladta a 20 százalékot. Az Oroszlányi Szolgáltató Zrt. több mint 5000 lakást lát el távfűtéssel és meleg vízzel. A társaság által vásárolt hőmennyiség egyharmadát az Oroszlányi Ipari Park nagyvállalatai használják fel. A városban minden tömbházhoz saját, önállóan szabályozható hőközpontot építettek ki mintegy 600 millió forintos ráfordítással. (onkormanyzat.mti.hu)
NFM: Országos előadássorozat a klímapolitikáról 2015. június 30.
(fotó: magyarhirlap.hu)
Ősz végéig minden megyében előadássorozatot tervez a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a hatékony energiafelhasználást célzó európai uniós pályázatokról és a kormány klímapolitikájáról - mondta a tárca fejlesztés- és klímapolitikáért felelős államtitkára a Budapesten rendezett klímakonferencián. A magyarhirlap.hu, az inforadio.hu/MTI tudósítása szerint Szabó Zsolt beszámolt a mostani 7 éves uniós pályázati ciklus lehetőségeiről is. Elindul egy új, családi házak és lakások felújítását célzó pályázat mintegy 240 milliárd forintos kerettel. Várják a napelemek és a geotermia felhasználását célzó, valamint a biomasszaalapú erőművek építésére szóló pályázatokat. Jelezte: a júniusban elfogadott Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiára épülő cselekvési tervet a kormány várhatóan egy éven belül tárgyalja és fogadja majd el. Nemcsok Dénes, az NFM környezeti és energiahatékonysági operatív programokért felelős helyettes államtitkára arról számolt be, hogy a középületek, kórházak, igazgatási és rendvédelmi szervekhez tartozó épületek, a kormányhivatalok épületenergetikai fejlesztésére összesen több mint 47 milliárd forint áll rendelkezésre.
19
Külföldi energiaszektor
Ideiglenes engedélyt kapott a törökországi atomerőmű 2015. június 29., július 1.
(fotó: atomenergiainfo.hu)
Három évre megkapta az ideiglenes áramtermelési engedélyt a török energiapiaci felügyelettől az akkuyui atomerőmű, amely a Roszatom részvételével épül majd fel. Így minden jogi akadály elhárult, hogy a kiadják a munkálatok megkezdéséhez szükséges további jóváhagyásokat és más dokumentumokat - jelentette a beruházást irányító társaság, az Akkuyu Nuclear. Az Atomenergiainfó ismertette a közleményt, miszerint a következő három évben lezajlanak a szükséges intézkedések, és az előzetes engedélyben foglaltak pontos teljesítése esetén megszületik a végleges jóváhagyás is. Az akkuyui erőmű építéséről 2010 májusában állapodott meg Oroszország és Törökország. Négy, egyenként 1200 megawattos, VVER nyomottvizes reaktor működik majd benne. Az első blokkot várhatóan 2019-ben, a negyediket pedig 2023-ban helyezik üzembe. A tervek szerint 60 éven át folyamatosan üzemel a létesítmény, a törökországi energiafogyasztás 7 százalékát fedezve. Ez lesz az első olyan atomerőmű a világon, amely build-own-operate (BOO), azaz építsd-birtokoldüzemeltesd elv alapján működik, vagyis a beruházást végző projekttársaság tulajdonában marad. Az Akkuyu Nuclear cégben a Roszatom vállalatai birtokolják a részvények túlnyomó többségét. A beruházás költségeit 20 milliárd dollárra becsülik, és idén áprilisban már meg is érkezett az orosz állami támogatás első részlete. A költségvetésből 51 milliárd rubelt, vagyis csaknem egymilliárd dollárt utaltak ki erre a célra, ami - Szergej Kirijenko, a Roszatom vezérigazgatója szerint - jelzi, milyen fontos Moszkvának ez a projekt. A finnországi Hanhikivi 1 atomerőmű építésére szerveződött Fennovoima beadta a létesítmény építésiengedély-kérelmét az illetékes minisztériumnak olvasható a Világgazdaságban.
20
Együtt a negyedik generációs reaktorért 2015. július 1.
(fotó: atomenergiainfo.hu)
Oroszország meghosszabbította annak a megállapodásnak a hatályát, amely a negyedik generációs atomreaktor kidolgozását célzó nemzetközi együttműködést szabályozza. Az Atomenergiainfó beszámolója szerint a dokumentumot Szergej Kirijenko, a Roszatom vezérigazgatója és William Magwood, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet atomenergiaügynökségének első embere írta alá. A nukleáris energetika jövője múlik ezen a terven - értékelte az együttműködést Kirijenko, aki elmondta: a közös munkát további tíz évig folytatják. A Roszatom innovációért felelős vezérigazgatóhelyettese, Vjacseszlav Persukov arról tájékoztatott, hogy a negyedik generációs atomreaktorokkal foglalkozó országok következő fóruma októberben Szentpéterváron lesz. A rendezvényen minden érintett állam részt kíván venni, hiszen a tudományos haladás kívül esik a szankciókon - jelentette ki. Az idén február végén lejárt, most megújított megállapodáshoz Oroszország 2009-ben csatlakozott, és részt vesz még benne a Dél-afrikai Köztársaság, Dél-Korea, az Egyesült Államok, Franciaország, Japán, Kanada, Kína, Svájc és az Európai Unió is.
Ukrajna leállította a földgáz importját Magyarországon keresztül 2015. július 1., június 30. Ukrajna július elsejétől csak Szlovákia felől importál földgázt - közölte az Ukrtransgaz sajtófőnöke. Ezt megelőzően az ukrán cég bejelentette, hogy július elsejétől leállította a gázvásárlást Oroszországtól, miután a június 30-án tartott bécsi orosz-ukrán-EU tárgyalások eredménytelenül értek véget. A megbeszélés célja az volt, hogy megállapítsák az orosz gázárat a harmadik negyedévre. Oroszország azt javasolta, hogy Ukrajna a júliussal kezdődő negyedévben az előző három hónapihoz hasonló árat fizesse a földgázért. Ez Moszkva szerint nagyjából annyi, mint amennyiért több szomszédos ország, köztük Lengyelország vásárolja az orosz földgázt. Az ukrán Naftogaz állami cég közleményben
21
megerősítette: Ukrajna folytatja az orosz földgáz továbbítását az európai fogyasztóknak. Európa Oroszországból szerzi be gázszükségletének egyharmadát, és annak csaknem 40 százaléka az Ukrajna területén is áthaladó vezetékeken keresztül jut el a célországokba. (Napi, Eco, mno.hu, mfor.hu, atv.hu, figyelo.hu/MTI) Csaknem kilenc milliárd dollárba kerül a Szibéria Ereje gázvezeték 2015. június 29., július 1. A Gazprom 2017-ig 8,8 milliárd dollárt szán a Kínába tartó Szibéria Ereje gázvezeték lefektetésére. A Vedomosztyi lapot a Világgazdaság idézte, miszerint áprilisban még 14,5 milliárd dollárról, tavaly pedig, a beruházásról szóló megállapodás aláírásakor 50-70 milliárd dollárról lehetett hallani. Igaz, nem tudni, ki mit számít be a szükséges beruházások körébe. Legújabban szó van arról is, hogy a társaság földalatti gáztárolókat létesítene Kínában. A tavaly májusi megállapodás két hónappal azután született, hogy Oroszország Ukrajnától elcsatolta a Krímet, és megromlott nyugati kapcsolatai helyett a keletieket helyezte előtérbe. A négyezer kilométeres Szibéria Erején 30 éven át összesen ezer milliárd köbméter orosz gáz jut el a kínai felhasználókhoz 400 milliárd dollár értékben. A munka oroszországi része május óta tart, de már folyik a kínai is. A Szibéria Erejét cége gázszállító rendszere legfontosabb projektjének nevezte Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója. Az évi 38 milliárd köbméter kapacitású vezeték a jakutföldi gázt juttatja majd el Kínába, a világ egyik leggyorsabban növekvő gázpiacára. Miller emlékeztetett: a Gazprom idén egy újabb, 30 évre szóló kínai szerződést is kötött az úgynevezett nyugati útvonalra. Ez évi 30 milliárd köbméteres exportot rögzít, a gázt a Szibéria Ereje 2 vezeték szállítja majd. Három csőből fog állni - első lépésben egyet fektetnek le -, végső éves kapacitása elérheti a 100 milliárd köbmétert. A Gazprom kínai, illetve ázsiai terjeszkedését a cseppfolyós gáz szállítását célzó Szahalin-2 projekt is jelzi. Ennek részeként a társaság évi 15 millió tonnás exportlehetőséget kíván teremteni. A Napi Gazdaságban Sitkei Levente jelezte: Oroszország bőven fedezni tudja ezen igényeket, ám mégis politikai üzenete van, hogy Moszkva kinek juttat az energiahordozóból. A piaci trendek is egyértelműek: Európa egyre kevesebb gázt vesz, Ázsia pedig egyre többet - olvasható a gázpiac keletre tolódását taglaló cikkben.
22
Hírek röviden 2015. július 2. Az atomerőmű számára is képez szakembereket Szekszárdon a Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar. A Pécsi Tudományegyetem szenátusának döntése szerint Szekszárd lesz a székhelye annak az új egyetemi egységnek, amely az Illyés Gyula és a Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar integrációjával szeptembertől jön létre. (Tolnai Népújság) 2015. július 1. Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. is támogatja a Magyar Vöröskereszt Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálatát. Az idén 12 település 17 strandján csaknem 300 fiatal júliustól augusztus 20-áig látja el a vízben és vízparton szerzett sérüléseket. (weborvos.hu) 2015. július 3.
(fotó: atomeromu.hu)
Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. Atomenergetikai Múzeuma kétszer egyhetes tábort szervezett a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás településein élő hetedikes diákoknak. Az iskolák a bentlakásos, térítésmentes táborba azokat a fiatalokat választották ki, akik érdeklődnek a természettudományi tárgyak iránt és tanulmányi eredményeiknek köszönhetően jutalomban részesülhettek. (atomeromu.hu)
Összeállította: László Judit
23