TÁJÉKOZTATÓ Berhida Város Önkormányzat Képviselőtestületi ülésére 2014
Tárgy: Tájékoztató a 2014/2015. tanévkezdés tapasztalatairól, személyi és tárgyi feltételek alakulásáról
Készítette:
Mozgay Dóra Hétszínvirág Napközi-otthonos Óvoda és Bölcsőde Vilonyai Tagóvoda
Tisztelt Képviselőtestület! Tisztelt Berhida Köznevelési Társulás!
Az intézményünk többcélú közös igazgatású intézmény, ugyanis az óvodák a közoktatáshoz tartoznak, a bölcsőde pedig a gyermekjólléti alapszolgáltatások közé. Ezért a bemutatásnál is szeretném külön venni a három intézményi egységet.
Anyaóvoda Beszámolóm az idén is a változásokról szól. Ebben a nevelési évben nem győzték követni egymást az események, szerveztünk, egyeztettünk, lebonyolítottunk. Tettük ezt a mindennapi munkánk mellett, annak érdekében, hogy a mi kis intézményünkben járó gyermekek boldogok legyenek. 1.Személyi feltételek: A feladatellátást 7 óvónő /ebből egy vezető/, 3 dajka, 1 élelmezésvezető, 4 konyhai alkalmazott végzi. Az egyre több adminisztrációs munka elvégzésére még mindig hiányzik egy titkárnő, adminisztrációs munkatárs. Közfoglakoztatott állásban az egész év folyamán felvesszük és leszámoltatjuk az embereket háromhavonta, ami még inkább megsokszorozza a papír munkát, szervezési feladatokat. A vezető helyettesi teendőket az eddigi vezető helyettes látja el. Az óvodapedagógusi munkája mellet a vezető távollétében teljes felelősséggel látja el a vezetői feladatokat, illetve segíti a vezető ellenőrzési munkáját, közreműködik a központi szabályozások megtartásában. A gyermek és ifjúságvédelmi felelős kapcsolatot tart a Családsegítő Központtal. Munkáját éves terv szerint és az együttműködés alapján végzi a családsegítővel, illetve logopédusunkkal. Logopédus segíti munkánkat /már több éve/, a felmérés az idén már megtörtént. 15 kisgyermek szorul logopédiai ellátásra. SNI gyermekeket fejlesztését az óvodapedagógus munkája mellett gyógypedagógus segíti. Jelen pillanatban az anya óvodában 1 fő SNI gyermek jár.
A pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet alapján két fő töltötte fel a portfolióját.
2014. évi rendkívüli pedagógusminősítési eljárás feltételeinek megfelelnek, így ők ideiglenesen 2015-től átkerülnek a pedagógus II- be. Gyermek létszám a 2014.10.01 Statisztika alapján:
csoport
Bambi
Mici-Mackó
Süni
létszám
20
25
26
ebből HH
-
1
1
ebből SNI
-
-
1
2.Tárgyi feltételek: Az épület állaga 1964 óta, amióta építették nem lett felújítva. Ez látszik kívülről is. Az ablakok, ajtók, külső falak kopottak, rosszak, van amelyik használhatatlan. Sajnos az intézmény még nem jutott felújításhoz. Belül próbáljuk a költségvetéshez igazodva tisztító festéseket, kisebb karbantartási munkákat elvégezni. Hála a kollektívának az óvoda belső világa barátságos, tiszta, a higiéniás előírásoknak megfelel. Alapítványi bálunk bevételéből, és szülői, dolgozói összefogásából sikerült egy talpboltozat javító taposó utat kialakítani a gyermekeknek. Pályázati pénzből a sikeresebb szakmai munkánk érdekében:
szakmai könyveket,
különböző fejlesztő eszközöket
torna eszközöket
cd lejátszókat. illetve cd lemezek
1 db kötélalagút mászókát, 3 db rugós játékot, 1 db mászókát vásároltunk.
3.
Nevelési munka
Az idei nevelési évünk már augusztus végén elkezdődött a pedagógiai programunk átírásával, elfogadásával. A csoport naplónkat a jogszabályi feltételeknek megfelelően átszerkesztettük, elektronikusan állítjuk elő. Gyermekek mérésére egységes felmérőlapot állítottunk össze. Nevelési évünket az elfogadott munkatervhez igazítjuk, de természetesen vannak olyan feladatok, események, amik előre nem láthatóak, nem tervezhetőek. Ennek ellenére nekünk ezekhez is igazodnunk kell, gondolok itt pl: elzárkózási gyakorlatra. Ahol a katasztrófavédelem emberei felügyelik, hogy egy esetleges katasztrófa helyzetben, hogy viselkednek az intézmény dolgozói az én irányításom alatt. -
Az év kiemelt faladata:
az udvari élet újra gondolása, tervezése, közös szabályok kialakítása. adminisztrációs munkák egyesítése team munka szervezése
-
Integrált nevelés:
A gyermekek létszámadataiból is látható, hogy intézményünkben teljes a kihasználtság. A nevelőtestülettel való egyeztetés, illetve a fenntartó jóváhagyásával felvállaltuk, azoknak az SNI gyermekeknek a fejlesztését, akiket úgy látjuk, hogy különböző gyógypedagógusok segítségével integrálni tudunk óvodánkban. A sajátos nevelési igényű gyermekek (beszédfogyatékos nagyot halló, egyéb pszichés zavarral küzdő) gyermekek szakfeladata bekerült az Alapító Okiratunkba. A pedagógiai programunkban is egy külön fejezet szól az ő fejlesztési feladataikról. A vállalt faladattal, szándékunkban áll az itt élő szülők megsegítése, hogy gyermeküket lehetőségekhez képest beintegráljuk az óvodánkba. Így nem kell a gyermekekkel elutazniuk, esetleg speciális óvodákban járatniuk gyermekeiket. -
Újítások
Célunk, továbbra is az óvodánk nyitottabbá tétele a szülők felé. Kérdőíves felmérést végeztünk, mely alapján az idei nevelési évben még több családi, szülő-gyermek programot sikerült szervezni, az eddigi hagyományok mellé. A programok szervezésében nagy segítségünkre volt a „Peremartonért” Egyesület is. Így tudtuk megvalósítani: Gyermeknapot az óvodában. Május elsejei gyermek rendezvények Nordic Walking túra az erdőben Peremartoni napok LEEDER szervezésében különleges népi zenei élményekhez juthattak a gyermekek
-
Szakmai nap
2014. 02. 12 - én Fischer Imre pszichológus, kineziológus tartott interaktív előadást, illetve közös gondolkodásra hívta a szülőket a gyermekek jelenkori pszichés problémáiról. -
Családi nap
2014. 04. 24 - én kézműves foglakozásokat tartottunk, illetve megtekintettük a Galagonya bohóc zenés műsorát. 4.
Továbbképzések:
Szint én a Támo p pályázat nak köszö nhet ően, minden óvó nő részt vehet ett a képzéseken, aho l sok új is mer et et szerezt ünk, amit alkalmazhat unk a továbbiakban. A projektmenedzsment alapelemei, felkészítés a projektmenedzserei feladatok ellátására: 30 óra Csapatépítő tréning: 30 óra Zenei készségfejlesztés az 5-10 éves korosztályban, a tevékenységközpontú pedagógiák segítségével: 30 óra Az óvodás gyermekek körében előforduló pszichés zavarok felismerése és korrekciója: 30 óra Megvalósítandó feladataink közé tartozik, hogy a tanultakat, hogyan tudjuk átadni egymásnak. Illetve hatékonysági vizsgálatok, szerzett ismeretek alkalmazásának vizsgálata. 5.
Ünnepélyek
Az idén a hagyományos ünnepélyek mellett kiemelném az óvodánk 50. éves évfordulóját, ami egy 3 napos rendezvénysorozatból állt. Úgy gondolom, hogy céljainkat elértük, a gyermekeknek maradandó élményeket nyújtottunk, illetve a nyugdíjas kollegáinknak tartandó gála műsort követő fogadás, kötetlen beszélgetés nagyon jól eső érzés volt. Külön megköszönték az újságban, hogy gondoltunk rájuk.
2014 - 2015 évben is újítottunk. Munkatervünkben meghatároztuk az elkövetkezendő feladatainkat. Az idei évtől projekt hét alatt szervezzük az Állatok világ napját, ami azt jelenti, hogy több napon keresztül juttatjuk különböző élményekhez a gyermekeket. Családi nap keretében egészség napot szervezünk a családokkal közösen.
Vilonyai Óvoda
Személyi feltételek:
Óvodánk egy csoportos óvodaként működik. A vegyes életkorú gyermekek létszáma: 17 fő.
kis csoportos
9fő
középső csoportos
5fő
nagycsoportos
5 fő
Összesen
19 fő
Februártól még 1 fő várható.
A gyerekekkel két óvodapedagógus és egy dajka foglalkozik. 2014. szeptember végén óvónőváltásra került sor óvodánkban. Volt kolléganőnk távozása váratlanul érintette a kollégákat, a gyerekeket és a szülőket is egyaránt. Szerencsére az új óvó néninek sikerült hamar beilleszkedni közösségünkbe. Nyugodtsága, pozitív személyisége megkönnyítette a gyerekek számára az újhoz való alkalmazkodást.
Tárgyi feltételek:
Csoportszobáink jól felszereltek, esztétikus bútorokkal vannak berendezve. Kifejezetten olyan játékok beszerzésére fektetjük a hangsúlyt, ami segíti a gondolkodás, a matematikai készség, a rajz és íráskészség fejlesztését. Ezen kívül az intézmény tornatermét napi rendszerességgel használhatják a gyerekek.
Az óvodához tartozó udvar tágas, néhány udvari játékkal rendelkezünk. A pályázatnak köszönhetően új udvari játékunk lett, aminek a gyerekek nagyon örültek. Programok, rendezvények: Minden évben, több alkalommal szervezünk a gyermekek és a szülők számára is kulturális programokat, kirándulásokat. Az intézményünkbe járó gyerekek rendszeresen járnak bábszínházi előadásokra. Évente két alkalommal az intézményben fogadunk előadó művészeket, akik zenés produkciójukkal színesítik hétköznapjainkat.
A 2013-2014- es évben a következő programokat tudtuk biztosítani a gyermekek és a szülők részére: -
-
213. november 22. Családi teadélután, közös süteménysütés, sütés nélküli süteményreceptek (csereberéje) 2013. december 6. Mikulásünnepség az óvodában 2013. december 6. télváró ünnepség a falu kultúrházában, Karácsonyi kézművesedéssel összekapcsolva 2013. december 19. Karácsonyi ünnepély az óvodában 2014. február 11. Szakmai nap a szülők számára ( Mozgásviselkedés- tanulás című előadás) 2014. február 19. Farsang 2014. február 28. Farsangi játszóház a kultúrházban 2014. március 4. Áprily Géza Tavasz című zenés előadása 2014. március 28. Szegedi Bábszínház Előadása „Virágos varázsrét” 2014. április 16. Húsvéti ünnepség 2014. május 9. Anyák napja 2014. május 16. Óvodai kirándulás, a Katica-tanyára látogattunk 2014. május 22. Zenei nevelés az óvodában (ütős és vonós hangszerekkel ismerkedhettek meg a gyerekek 2014. május 23. Családi nap és Gyereknap (népi játszóház, kukoricamorzsolás, régi idők játékaival ismerkedhettek meg a gyerekek) 2014. június 16. Évzáró ünnepség 2014. június 28. falunapi ünnepségen való fellépés
Az idei nevelési év programjai: -
2014. szeptemberében két alkalommal is tartottunk szülői értekezletet 2014. október 4. megünnepeltük az Állatok Világnapját 2014. október 14. Áprily Géza zenés előadása az „Ősz „ címmel
-
2014. október 16. Bábszínházi előadás „Furulyás Palkó” címmel
Céljaink: Szeretetteljes, érzelmi biztonságot nyújtó óvodai légkör megteremtése, ahol a gyermekközpontúság úgy jelenik meg, hogy önállóságot ad a gyermekeknek. Törekszünk arra, hogy a gyermekek érzelmileg kiegyensúlyozott, nyugodt légkörben, sok élménnyel gazdagodva élvezzék az óvodában töltött éveiket. A gyermekek rendelkezzenek pozitív énképpel, őrizzék meg kíváncsiságukat, legyenek önállóak, ismerjék meg saját értékeiket, erősségeiket. Szerezzenek sok pozitív tapasztalatot, éljenek meg sok élethelyzetet, melyek hozzájárulnak testi, szociális, emocionális, és intellektuális fejlődésükhöz. Tanulják és tapasztalják meg az együttműködésben az alkalmazkodás és az önérvényesítés lehetőségeit. Legyenek képesek társaikkal és a felnőttekkel kommunikálni, kapcsolatot teremteni és a kontaktust fenntartani. Legyenek képesek önmagukat szabályozni, rendelkezzenek önkontrollal. Szeressék a természetet, védjék az élőlényeket, az őket körülvevő környezetet. Tiszteljék a hagyományokat, ápolják érzelmi kötődéseiket. A szülői igényeknek minél jobban megfelelni, az általuk felvetett kéréseknek eleget tenni. Az óvodát és az óvodai tevékenységeket nyitottá tenni a szülők számára is. Szeretném megköszönni az önkormányzatok támogatását, mivel a Berhida Város Önkormányzat által benyújtott sikeres pályázatnak köszönhetően változatosabb programokat tudtunk biztosítani a gyermekek és a szülők számára. Devecsery Ildiókó Tagóvoda-vezető
BÖLCSŐDE Személyi feltételek. A bölcsődei feladatok ellátását két gondozónő végzi. A csoportban folyamatosan a maximum megengedett 14 kisgyermek jár. A gyermekek folyamatosan szoknak a bölcsődei csoportba az anyukákkal, illetve az apukákkal. A bölcsődének teljesen külön álló szakmai programja, házirendje van, ez is mutatja, hogy különálló intézményegység. A mai napig gondot jelent, hogy a takarítási, gondozási feladatokat közfoglakoztatottak végzik, akik 3 havonta váltakoznak. A szülők az idei szülőértekezleten, már jelezték, hogy
erre megoldást kellene keresni. A gyerekek először kerülnek ki a családi környezetből, egy új közegbe. Sok változás, inger éri őket már két évesen. Ehhez a bölcsődének egy állandóságot kellene biztosítani, amit jelen pillanatban nem tud a változó személyzettel. Tárgyi feltételek Intézményünk az ellátást igénybe vevő gyermekek életkorának megfelelő gondozást, nevelést, foglalkoztatást, étkeztetést biztosít. Az emberi fejlődésben a legérzékenyebb korosztály gondozását végezzük, számunkra fontos, hogy a felnövekvő generáció fejlődéséhez milyen színvonalon tudunk hozzájárulni. Ugyanis köztudott, hogy a gyermek személyiségének fejlődése 3 éves korig dől el, ezért nagy felelősséget érez intézményünk a feladat ellátásában. Ebben az évben is elkészült a bölcsődében a csoportra vonatkozó gondozási - nevelési terv, mely tartalmazza a csoport szakmai törekvéseit. Feladataink ellátásához ebben az évben is figyelembe vettük a bölcsődék számára kötelezően előírt szakmai anyagok, módszertani levelek útmutatásait, és törekszünk pontosabb betartásukra, valamint a minőségi munka fejlesztésére. A bölcsődében folyó munka szakmai tartalma, elvei és módszerei középpontjában mindig a gyermek áll. A gyermek feltétel nélküli elfogadása, szeretete, megértése munkánk fontos része. Erre épül az egyéni bánásmód, amely biztosítja a teljes odafordulást, megértést. Ezt csak személyi állandósággal tudjuk elérni, amely a gondozónő-gyermek kapcsolat elengedhetetlen része is, s a gyermek további fejlődését, önállóságát, helyes kultúrhigiénés magatartások elsajátítását is eredményezi. A bölcsőde gondozó-nevelő feladata, hogy minden gyermeket a korának, egyéni fejletségi szintjének megfelelően a saját fejlődési ritmusa szerint segítsen át a cseppet sem egyszerű folyamatokon. Nagy hangsúlyt fektettünk a bölcsőde otthonossá tételére, dekorációra, az eszközök felújítására. A szülők és a gondozónők számára már gyakorlattá vált a bölcsőde rugalmassága, a szülői igényekhez közelítve. Az idén a szülőkkel közösen szervezzük: Farsang, Húsvét, Karácsony, Mikulás, Gyereknapi rendezvényeket. Ezek a rendezvények elősegítik a bölcsődék és a szülők mélyebb, és közvetlenebb partneri kapcsolatát. Az idén májusban Családi délutánt szerveztünk, ahol a szülök és gyerekek együtt játszottak a bölcsődében. Családlátogatás A család és a bölcsőde közötti kapcsolattartás egyik formája a családlátogatás. A családlátogatás rendszerint a beszoktatás előtt, előzetes megbeszélés alapján történik. Lehetőséget ad a bizalmasabb kapcsolat kialakítására, valamint a gyermek családi
környezetének, szokásainak megismerésére. Betekintést nyerhetünk az anya-gyermek kapcsolatba, s abba, hogy a gyermek milyen helyet foglal el a családban. Képet kaphatunk a gyermek szokásairól és sok olyan körülményről, mely érdeklődésére, értelmi fejlődésére hatással van. Megtudhatjuk, hogy milyen játékai vannak, mekkora mozgástere van. A gondozónők a látogatásokon, közvetlen módon beszélhetik meg a szülőkkel a gyermekkel kapcsolatos nevelési kérdéseket, egészségügyi problémákat. A gyermekeket minden héten a gyermekorvos látogatja, akivel az intézményünk szerződést kötött. A doktornővel ilyenkor a gondozónők megbeszélhetik az aktuális problémákat is. . Láng Piroska Szakmai vezető Tisztelt Képviselőtestület! Tisztelt Berhidai Köznevelési Társulás! Úgy vélem, hogy egy sikeres, gazdag évet zártunk le. Először is köszönöm kollegáimnak, fenntartónknak segítségüket és bizalmukat, remélem nem fognak bennünk ezután sem csalódni. Közös erővel, meg tudtuk mutatni városunk előjáróinak, a szülőknek, hogy a gyermekekkel mire vagyunk képesek. Az ünnepségeken színes műsorokat, szakmailag minőségi munkát mutattunk be. Bízom benn, hogy az elkövetkezendőkbe legalább ennyire kiegyensúlyozottan, összefogással fog működni. Kérem tájékoztatóm elfogadását!
Tisztelettel: Mozgay Dóra intézményvezető