Szúri Nágammá. Srí Ramana Maharsi. Levelek. ásramjából

Szúri Nágammá

Levelek

Srí Ramana Maharsi

Arunácsala

ásramjából

Könyvek

A R U N Á C S A L A

K Ö N Y V E K

SZÚRI NÁGAMMÁ

Levelek Srí Ramana Maharsi ásramjából

Filosz Budapest, 2007

A f o r d í t á s a l a p j á u l szolgáló k i a d á s : S u r i N a g a m m a : Letters from Sri Ramanasramam. V o l u m e s I & II, Sri R a m a n a n a s r a m a m , T i r u v a n n a m a l a i , 1995 Fourth Combined Edition

© Sri R a m a n a s r a m a m H u n g a r i a n t r a n s l a t i o n © A l d e r M ó n i k a , 2007

Válogatta, fordította és az utószót írta: ALDER MÓNIKA

Lektorálta: VESZPRÉMI KRISZTINA

Kiadta a Filosz-Humán Bt. 1067 Budapest, Oktogon tér 3., tel.: 321-6459 Tipográfia és nyomdai előkészítés: Gábor Imre Nyomta és kötötte a G-print Bt. ISBN 978-963-9841-00-0 ISSN 1419-3515

Tartalomjegyzék

1 .

KÖTET

A fiú elkötelezettsége A t y j a i r á n t Az Ö n v a l ó t u d a t o s s á g a U m á és M a h é s v a r a veszekedése Az Ö n v a l ó szolgálata a M e s t e r szolgálata Mi a szanszára? „ M e n j vissza oda, a h o n n a n jöttél!" A tiszteletadás h a g y o m á n y o s f o r m á i Az első b h i k s á U g y e m e g h a l l o d szótlan k i á l t á s o m a t ? Mókus A t ö r v é n y k ü l ö n b ö z i k a t ö r v é n y alapelveitől Megszabadulás Leopárdkölykök A b h a k t i íze Isteni fegyver Asztrális u t a k - m a g a s a b b világok Betegség A p r a d a k s i n a valódi jelentése E g y ü t t é r z é s v a l a m e n n y i élőlény i r á n t A t á r s a d a l m i lét etikája E g y e d ü l a g u r i (összpontosítás) a g u r u (tanító) Egy ismeretlen követő Az egyetlen b e t ű és az egyetlen e l p u s z t í t h a t a t l a n A t m a p r a d a k s i n a (Az Ö n v a l ó körbejárása) A B r a h m a n valós - a világ k á p r á z a t Az „ é n " m a g a az e l m e Andavané A n e k d o t á k a Vi^úpáksa-barlangbeli évekből Ki Ramana? Isteni e r ő Májá Tisztelet Születés A Guru formája

11 12 14 16 17 19 20 23 24 26 28 29 31 33 34 36 38 39 43 45 46 47 49 50 52 53 56 58 60 62 64 66 69 71

S e m m i pazarlás Erőfeszítés H ű s é g az alapelvekhez Teljes ö n á t a d á s A f e h é r páva F e l a d a t u n k a világban A m i n d e n b e n b e n n e rejlő erő Sors Minek titkolózni? Szertartásos f ü r d e t é s ( a b h i s é k a ) Áldás a fej m e g é r i n t é s é v e l Az e l m e hozzáállásának megváltoztatása 2 .

74 78 79 81 84 87 89 91 94 98 101 103

KÖTET

A csend állapota M a r a d j ott, ahol vagy Az egyetlen és m i n d e n t á t h a t ó Ö n v a l ó Az Ö n v a l ó m e g n y i l v á n u l á s a Az A n y a a j á n d é k a Az e l m e b é k é j e m a g a a m e g s z a b a d u l á s

109 111 113 115 118 121

A M i n d e n ü t t Jelenvaló Kötöttségek Összpontosítás A n e g y e d i k állapot Az Ö n - k u t a t á s ö s v é n y e A szent jelzőtűz A szegény e m b e r a d o m á n y a M a h á t m a G a n d h i halála Egyenlőség Tiszteletadások Mi a m e g s z a b a d u l á s ? A természet pompája Az első f ü r d é s és az első b o r o t v á l k o z á s A szeretet ösvénye A vetítővászon N a j a n a és a R a m a n a Gítá A könyörületesség megtestesülése Laksmí tehén története Laksmí tehén megszabadulása Helyénvaló tanítás

123 125 127 130 132 135 138 142 146 148 150 152 154 158 160 162 165 168 172 175

Mi a b o l d o g s á g ? Asztrológia A s z á d h u társasága A p u r i m a t h v e z e t ő j é n e k látogatása A S i v a g a n g á m a t h v e z e t ő j é n e k érkezése Beavatás elfogadása A hatalmas Önvaló K u n d a l i m sakti Tigrisbőr M i t szeret B h a g a v á n a l e g j o b b a n ?

178 181 183 186 188 191 194 196 198 200

Egyedüllét Aranykezű A v a t á r ( I s t e n t e s t e t öltése) A tíz b r á h m i n t ö r t é n e t e K é t l á b o n járó orvosság Egyenlőség! A z elesettek m e g s e g í t ő j e A f ü g g e t l e n élet b o l d o g s á g a A z a r á n d o k l a t és a p r a d a k s i n a j e l e n t ő s é g e Szent i r a t o k S i v a m s z u n d a r a m ( ü d v ö s s é g é s szépség)

202 204 206 208 211 214 217 221 224 227 229

Brahmanirvána

231

UTÓSZÓ

241

SZÓJEGYZÉK

249

1 . KÖTET

A

fiú elkötelezettsége Attyja iránt Kelt

1945. november 21-én

Kedves Bátyám! Arra kértél, hogy néha írjam le neked, mik történnek Sri Bhagaván jelenlétében, és jegyezzem le, amiket mond. De vajon képes leszek-e rá? Mindenesetre megpróbálkozom vele, hozzá is látok most azonnal. A kísérlet úgyis csak Bhagaván kegyelmével sikerülhet. Tegnapelőtt, teliholdkor, a hagyományokhoz híven látványosan megünnepelték a Fény Fesztiválját (Dípótszava). Ezen a reggelen is a szokásos előkészületek mellett, hívők társaságában, zenei kísérettel indult el Sri Arunácsalésvara, hogy megkerülje a Szent Hegyet (giripradaksina) 1 , Amikor a menet az ásram kapujához ért, Nirandzsanánanda Szvámí, Bhagaván öccse, az ásram intézője az ásram híveivel kókuszt és kámfort ajánlott fel Sri Arunácsalésvarának tiszteletük jeleként. A papok az Istennek tűz felmutatásával áldoztak. Sri Bhagaván éppen akkor ment a tehénistálló felé, és látván a menetet, megpihent a kút mellett. A Sri Arunácsalésvarának felajánlott tűz tálcáját odavitték neki a követői. Sri Bhagaván kivett némi szent hamut, majd a homlokán szétdörzsölve halkan így szólt: „A fiú elkötelezett Atyja iránt." Hangja elcsuklott a meghatódottságtól. Arckifejezése igazolta a régi mondást, miszerint „a bölcsesség (dnyána) az önátadás (bhakti) csúcspontja". Sri Bhagaván Siva urunk fia. Sri Ganapati 1

Az idegen szavak magyarázatához lásd a könyv végén található szószedetei.

2

M u n i mondása beigazolódott, miszerint Bhagaván Szkanda inkarnációja. Ekkor értettük meg igazán, amit Bhagaván korábban tanított nekünk: hogy minden élőlény Isvara gyermeke, s még a bölcsnek (dnyání) is hálával kell Neki adóznia. El sem tudjuk képzelni, milyen jelentőségteljesek a mahátmák szavai. Arra kérsz, hogy papírra vessem őket, de hogyan is tudnám Bhagaván szavainak különleges báját visszaadni? Hogyan is tudnék m i n d e n t híven ecsetelni? Egyik legutóbbi versemben azt írtam, hogy minden szava szentírás. De miért csak a szavait említem? Hiszen ha valaki rendelkezik a megértés képességével, akkor a tekintete, testtartása, tettei és mozdulatlansága, ki- és belégzése és minden vele kapcsolatos történés jelentőségteljes. Vajon én képes vagyok-e mindezek megértésére és tolmácsolására? Bhagaván kegyelmére bízom magam, s leírok mindent, ami eszembe jut, olyan szeretettel szolgálva Bhagavánt, ahogy a kis mókus Sri Rámát szolgálta. Húgod

Az

Önvaló Kelt

tudatossága

1945. november 22-én

Tegnap egy Hrisíkésánand nevű bengáli úriember érkezett narancssárga öltözetben. Bhagaván fél kilenctől tizenegy óráig beszélgetett vele spirituális témákról. Szavai nektárként ömlöttek folyamatosan felénk, mint a Gangesz vize. 2

Kávjakantha Ganapatí Muni Bhagaván egyik leghíresebb követője volt, kiváló költő és filozófus. Meggyőződése szerint Bhagaván és ő maga Siva két fiának, Ganésának és Szkandának az inkarnációja. (A ford.)

Hogyan is tudna tollam lépést tartani ezzel az áradattal? Ebből a nektárból csak az önátadás kezével lehet meríteni; hogyan is lehetne ezt papírra vetni? Amikor Bhagaván a madurai halálélményére 3 emlékezett vissza, szemem nem bírta elviselni lénye sugárzását, és fülem képtelen volt szavai teljes bölcsességét befogadni. Természetes, hogy annak lelkesedése, aki egy ilyen esetet elmesél, visszatükrözi hallgatósága megértési szintjét. Talán részletesebben le kellett volna írnom a szvámí kérdéseit és Bhagaván ezekre adott válaszait, de jelenleg a hölgyek számára fenntartott hely távol esik Bhagavántól, és én éppen leghátul ültem, így nem sikerült a beszélgetés minden részletét elkapnom. Egy dolgot azonban tisztán hallottam. Bhagaván ezt mondta: - A halál látomásában, bár az érzékek megdermedtek, az Önvaló tudatossága (aham szphurana) nyilvánvalóvá vált, és így ismertem fel, hogy ezt a tudatosságot nevezzük „énnek", nem pedig a testet. Az Önvaló tudatossága soha nem múlik el, semmihez sem kötődik, és önmagától ragyog. Még ha ezt a testet halotti máglyán égetik is el, az az Önvalóra nincs hatással. Azon a bizonyos napon tisztán megértettem, hogy az maga az „én". Sok hasonló dolog hangzott el, de vagy nem tudtam követni, vagy nem emlékszem rájuk, így nem írhatok erről többet. Korábban számos hasonló beszélgetés zajlott, és nagyon sajnálom, hogy hagytam ezeket a kincseket kicsúszni a kezemből. Kérlek, bocsáss meg lustaságomért és nemtörődömségemért, hisz tudom, milyen sokat kérleltél az utóbbi időben, hogy írjak. 3

Bhagaván tizenhat évesen megtapasztalt halálélménye meghatározta további sorsát. Az addig hétköznapi életet élő fiú megtapasztalta a végső valóságot, és otthonát elhagyva a dél-indiai Tiruvannámalai városka mellett fekvő szent Arunácsala hegyhez ment, ahonnan élete végéig soha el nem mozdult. (A ford.)

Umá

és Mahésvara veszekedése

Kelt 1945. november 23-án

Ma délután, miközben Visvanáth más követők társaságában Bhagaván közelében ült, Bhagavánnak valahogy egy idős özvegyasszony jutott eszébe, és ezeket mondta róla (később megtudtam, hogy ez a hölgy Mutukrisna Bhagavatar húga, aki útban az Arunácsala felé vendégül látta a fiatal Bhagavánt): - Ez a jó asszony nemcsak bőségesen megetetett, hanem melegszívűen egy csomag édességet is adott a házi istenségnek bemutatott felajánlásból e szavak kíséretében: „Kedves fiam, jól tedd ezt el, és edd meg útközben!" Kétszer is eljött meglátogatni a Virúpáksa-barlangba, és azt mondta: „Kedves fiam, nézd csak, milyen állapotban vagy! A tested aranyból van, és még egy ronggyal sem feded be." Mialatt Bhagaván ekképpen beszélt az idős özvegy anyai törődéséről, láttam, hogy a szeretet hullámai járják át. Hangja elcsuklott a meghatódottságtól. Ez a látvány eszembe juttatta a mondást, hogy a dnyání szíve oly lágy, mint a vaj, és ismét felötlöttek bennem az ősi szavak: „Az önátadás csúcsa a bölcsesség." Egyszer régebben, miközben Bhagaván az Arunácsalapuránából azt a részt olvasta fel, amelyben Gautama Ambát dicsőíti, szeme könnybe lábadt, hangja elcsuklott, és félretette a könyvet, hogy elmerüljön a csendben. Gyakran látjuk Bhagavánt elérzékenyülni, ha egy szeretettel teli helyzet adódik, vagy egy bhaktiban bővelkedő rész kerül felolvasásra. Ha az ember alaposabban szemügyre veszi, meggyőződ-

het róla, hogy a szeretet (préma) és az odaadás (bhakti) nem más, mint a bölcsesség (dnyána) másik aspektusa. Nagyjából egy hete jelent meg egy cikk „Kockajáték" címmel a Hindu Szundarí című magazinban. A történet a Szkanda-puránából való. Egyszer még Párvatí és Paramésvara sem tudott ellenállni Nárada veszekedésre való bujtogatásának. „Laksmí és Visnu kockáznak, ti miért nem játszotok?" - kérdezte tőlük Nárada, és játékra buzdította őket. Párvatí nagyon fellelkesedett, és rávette Sivát, hogy kockázzon vele. A játékban Siva veszített, Párvatí pedig felfuvalkodott büszkeségében megvetően beszélt róla. Így szól a legenda. Bhagaván, miután befejezte az olvasást, és szívét eltöltötte a bhakti, megkérdezte tőlem: - Olvastad ezt a történetet? Amikor igenlően válaszoltam, Bhagaván meghatottan így szólt: - Az évente a Szankránti napon megrendezett vallási ünnepséget leginkább ennek az Umá és Mahésvara közötti veszekedésnek szentelik. Tudod, bátyám, az isteni házasságkötést minden évben megünneplik itt, és ha ezekben a napokban valaki szóba hozza a fesztivált, Bhagaván általában meghatottan megjegyzi: „Ez az Atya és az Anya házasságkötésének ünnepe." Tudod, a mahátmák élete telis-tele van különös mozzanatokkal; arcuk kifejezi mindazt az érzelmet (rasza), amely megfelel az adott helyzetnek. De mit is mondhatnánk a mindent átható vidnyána rasza jelenlétében, amely valamennyi érzelmet magában foglalja?

Az

Önvaló szolgálata a

Mester

szolgálata


Az elmúlt két-három hónapban Bhagaván segítői gyógynövényolajjal masszírozták a lábát, hogy enyhítsék reumatikus fájdalmát. Néhány követő megirigyelte őket, hogy hozzáérhettek Bhagaván testéhez, ezért félórás váltásokban elkezdték masszírozni Bhagaván lábát. Ez jelentős fennakadásokat okozott az ásram napi menetrendjében. Hát el kell ezt tűrnie Bhagavánnak? Ő mindig tapintatos volt még a segítőivel is, és parancsolóan soha nem utasított el semmit. Ez alkalommal is szinte mellékesen jegyzete meg: „Megállnátok egy pillanatra? Hadd masszírozzam én is ezeket a lábakat egy kicsit. Vagy nekem nem jár az áldásból?" Ezzel levette kezüket, és elkezdte masszírozni a saját lábát. Egyrészt jót mulattam ezen az eseten, másrészt ha addig a legcsekélyebb vágy is élt bennem, hogy megérintsem Bhagaván lótuszlábait, leborulván előtte, most ez teljesen elszállt. Bhagaván szavainak különleges bájuk van. Figyelj csak! 0 ís akar egy kicsit az áldásból. Milyen finom utalás ez azok számára, akik elég okosak, hogy megértsék! Ekkoriban történt, hogy egy nyugdíjba vonult idős bíró így szólt Bhagavánhoz: - Szvámídzsí, én is szeretném kivenni részem a Mester szent lábának szolgálatából. Bhagaván erre így válaszolt: - Valóban? Az Önvaló szolgálata a Mester szolgálatát jelenti! Hetvenévesen akar engem szolgálni? Elég legyen ebből! Legalább mostantól fogva szolgálja önmagát! A legjobb, amit tehet, ha csendben marad.

Ha jól belegondolunk, van-e ennél nagyszerűbb útmutatás? Bhagaván azt mondja, elég, ha csendben tudunk maradni, Számára ez természetes, de vajon mi képesek vagyunk-e rá? Bármennyire is próbálkozunk, nem érjük el ezt az állapotot. Mit tehetnénk mást, mint hogy Sri Bhagaván kegyelmére bízzuk magunkat?

Mi a

szanszára?

Kelt 1945. december l-jén

Nem sokkal ideérkezésemet követően, egyik délután három óra körül egy Andhra államból való középkorú úr ezt kérdezte Bhagavántól: - Szvámí, reggelenként és esténként, amikor Ráma nevét ismételgetem egy órán keresztül, más gondolatok jelennek meg, egyik a másik után, és időről időre úgy megszaporodnak, hogy végül azt veszem észre, elfelejtettem a dzsapámat. Mitévő legyek? - Ilyenkor ragadja meg azt a nevet - felelte Bhagaván. Mindannyian nevettünk. Szegény ember! El volt keseredve, és így szólt: - Ugye ezeknek a zavaró tényezőknek a szanszára az oka? Ezért hát azt fontolgatom, hogy elhagyjam a szanszárát. - Ó! Hát erről van szó! Mit értünk valójában a szanszára alatt? Az belül van, vagy kívül? - kérdezte Bhagaván. - Hát a feleséget, gyerekeket és egyebeket értjük alatta válaszolta a férfi. - Ebből állna a szanszára? Mit követtek el ők? Kérem, először ismerje meg a szanszára valódi jelentését. Azután megfontolhatjuk mindezek elhagyását - válaszolta Bhagaván.

A férfi nem tudta, mit válaszoljon, ezért bánatos arccal csendben maradt. Bhagaván szíve együttérzéssel van tele. Pillantásával gyöngéd kedvességet sugározva így szólt: - Tételezzük fel, hogy elhagyja a feleségét és a gyerekeit. Az ittlét egy másféle szanszárává válik. Tegyük fel, hogy szannjászí lesz önből. Ekkor másféle szanszára jön létre a vándorbot, a vizesedény és hasonlók formájában. Mi értelme ennek? A szanszára az elme szanszáráját jelenti. Ha ebből a szanszárából kilép, akkor mindegy, hogy hol van. Semmi nem zavarja többé. Szegény ember! Bátorságát összeszedve így szólt: - Igen, Szvámí, éppen erről van szó. Hogyan lehetséges feladni az elme szanszáráját? - Ez az! Említette, hogy ismételgeti Ráma nevét. Arról is beszámolt, hogy néha, miközben elárasztották a gondolatok, eszébe jutott, hogy elfelejtette a dzsapát. Igyekezzen emlékeztetni magát erre a tényre, amilyen gyakran csak tudja, és ragadja meg Ráma nevét. Akkor egyre kevesebb lesz a többi gondolat. A dzsapának különböző szintjeit írják le. Jobb a nevet az ajkak puszta mozgásával ismételni, mint hangosan, s ennél is jobb, ha csak az elménkben ismételjük - a legjobb pedig a meditáció (dhjána).

„A d i c s h i m n u s z n á l j o b b a h a n g o s , a h a l k dzsapa, A m e n t á l i s dzsapa, m a j d a m e d i t á c i ó . " {Az útmutatás veleje, 6. v e r s s z a k 4 )

4

SríRamana Maharsi összes művei. Filosz, Budapest, 2006. 142. o. Malik T ó t h István fordítása.

„ M e n j vissza oda,

ahonnan jöttél!"

Kelt 1945. december 2-án

Egyszer egy Andhra államból érkezett fiatalember így szólt Bhagavánhoz: - Szvámí, mindenféle könyvet elolvastam a védántáról, mert annyira vágyom a megszabadulásra (móksa), és szeretném tudni, hogyan érhetem el. Mindegyik könyv különbözőképpen írja le. Sok tanult embert is felkerestem, és amikor erről kérdeztem őket, különböző utakat ajánlottak. Összezavarodtam, és eljöttem Bhagavánhoz; kérem, mondja meg, melyik utat válasszam. Bhagaván mosolyogva így válaszolt: - Rendben, akkor menj vissza oda, ahonnan jöttél. Mindannyian jót mulattunk Bhagaván válaszán. Szegény fiú szóhoz sem jutott. Megvárta szépen, amíg Bhagaván kimegy a teremből, majd esdeklő tekintettel a körülötte lévőkhöz fordult: - Uraim, nagy utat tettem meg idáig nagy reményekkel, nem törődve a költségekkel és a kényelmetlenséggel, mert annyira vágytam rá, hogy megtudjam, hogyan érhetem el a megszabadulást. Hát tisztességes azt válaszolni, hogy menjek vissza oda, ahonnan jöttem? És mi rajta olyan vicces? Erre valaki a következőket mondta: - Nem, uram. Ez nem vicc. Ez a legmegfelelőbb válasz a kérdésére. Bhagaván tanítása szerint a „Ki vagyok én?" kutatása a legegyszerűbb út a megszabadulás eléréséhez. Azt kérdezte: „Melyik utat válasszam?", és ő azt tanácsolta: „Azt, amelyiken jöttél", azaz ha követi azt az ösvényt, ahonnan az „én" felbukkant, akkor eléri a megszabadulást.

Egy mahátma szavai még akkor is az igazságra mutatnak, ha kedélyes stílusban beszél. Ezután odaadták a fiatalembernek a Ki vagyok én? című könyvet, és ő nagyon meglepődött a magyarázaton. Bhagaván szavait útmutatásnak tekintette, leborult előtte, majd távozott. Bhagaván általában viccesen vagy közvetlen hangnemben, esetleg vigasztaló szavakkal ad tanítást nekünk. Ittlétem kezdetén, ha hazavágytam, Bhagavánhoz fordultam, amikor a terem majdnem üres volt: - Haza szeretnék menni, Bhagaván, de félek, hogy újra belemerülök a családi zűrzavarba. - Hogyan is beszélhetnénk arról, hogy mibe merülünk, amikor a dolgok belőlünk merülnek fel, és belénk térnek vissza? - válaszolta Bhagaván. Egy másik alkalommal így szóltam Bhagavánhoz: - Szvámí, még nem szabadultam meg ezektől a kötelékektől. - Engedd, hadd jöjjön, aminek jönnie kell, és hadd menjen, aminek mennie kell. Miért aggódsz? - válaszolta ő. Igen, ha végre felismernénk az „én" valódi jelentését, nem aggodalmaskodnánk ezeken.

A

tiszteletadás

hagyományos formái

Kelt 1945. december 12-én

Egyik reggel Bhagaván édesanyjának idejövetelére és szokásaira terelődött a szó, és Bhagaván így emlékezett vissza: - Anyám elkezdett rendszeresen járni hozzám, és hoszszabb időszakokat is nálam töltött. Tudjátok, hogy még a vadállatokkal és a madarakkal is tisztelettel bánok, így anyá-

mat is a neki kijáró tisztelettel szólítottam meg, de feltűnt, hogy ez bántja őt. Feladtam hát a formális udvariasságot, és meghitt módon szóltam hozzá. Ha egy szokás természetes és megszokott, nehéz változtatni rajta. De különben is, mit számítanak ezek a világi dolgok? - Hangja mély érzelemről tanúskodott, és szemébe könnyek gyűltek. Bhagaván ifjúsága hajnalán lemondott minden földi vágyról, és isteni vágytól vezérelve a szent Arunácsalához sietett, ahol az örök boldogság birodalmában uralkodik. Nem is tudom, miként írhatnám le, milyen szerencsés az anya, akit egy ilyen fiú „Ammának", azaz anyának szólít. A Védák szerint a legelső tiszteletadás az anyát illeti: „Mathru dévó bhava" (Az anya legyen a te Istened!). Az a szép a történetben, hogy Bhagaván számára egy idő után természetellenesnek tűnt a hagyományos, némileg túlzottan udvarias formában megszólítani édesanyját. Ráadásul ha úgy szólítja, vajon nem bántódik-e meg? Édesanyja csak akkor volt elégedett, ha egyszerűen „Anyának" nevezte. Bhagaván pedig úgy érezte, hogy ilyen jelentéktelen dologban nem szabad megsértenie őt. „Mikor anyám meghalt, azt gondoltam, végre megszabadultam a kötöttségektől, szabadon mehetek ide-oda, és magányosan élhetek valamilyen barlangban. De valójában most sokkal nagyobb kötöttségben élek; el sem mozdulhatok innen." Bhagaván sokszor emlegeti ezt. Anyából csak egy volt neki, de gyermeke több ezer van; hát nem nagyobb kötöttség-e ez? Képzeld, egyik nap, amikor meghallotta, hogy befejeződtek a Szkandásram 5 javítási munkálatai, anélkül hogy bárkinek is szólt volna, délben felkerekedett segítőjével, Rangaszvámíval, hogy odalátogasson, majd csendben vissza-

5

1916 és 1922 között Bhagaván ebben az Arunácsala hegyen lévő barlangban és a köré épült kis ásramban élt. (A ford.)

térjen. De mi történt? Mindannyian utána eredtünk, boldog izgalommal vettük körül, szegény meg sem bírt mozdulni. Nagy nehézségek árán sikerült visszatérnie úgy este nyolc órára, nyomában a tömeggel. Két héttel később jelentették neki a munkások, hogy elkészültek a Szkandásramhoz vezető út építésével, és kérlelték, hogy nézze meg. Bhagaván csak ennyit mondott: „Majd meglátjuk." Ezen a reggelen mindannyian nagy vágyat éreztünk, hogy felmenjünk a Szkandásramhoz. Bhagaván így vigasztalt bennünket: „Rövidesen felmegyünk mindannyian egy piknikre." De este öt óra körül, amikor szokásos sétájára indult a hegyre, csendben a Szkandásram felé vette az irányt. Amint ez kiderült, az emberek zseblámpával a kezükben utána eredtek, mit sem törődve a közelgő alkonyattal. A Bhagavánt nem ismerők viselkedése érthető volt, de én, aki jobban rálátok bizonyos dolgokra, tudtam, hogy nem szabadna felmennem. Kétszer indultam el, de visszafordultam az első kanyar után, míg végül nem tudtam ellenállni a kísértésnek, és a tömeg után eredtem. Éppúgy, mint a majom, aki képtelen a természetén változtatni, bárhogy próbálunk hatni rá, elmém megszokott hajlamai is visszanyerték az uralmukat felettem, bármennyire is próbáltam uralkodni rajtuk. Minek is keseregjek most már ezen? M i u t á n Bhagaván összes gyermeke utána sereglett, mennyire el lehetett keseredve, hogy nincs hova leülniük, és nincs mit enniük! Ezért később, mérhetetlen kedvességéről tanúbizonyságot téve, valamennyiünket megvendégelt odafönn. Hogyan is irányíthatta volna ezt az óriási családot másképp, mint csodálatos ereje által? Hogyan is maradhatott egy ilyen hatalmas család közepette oly kívülálló, ha nem a belőle sugárzó béke által? Ne feledd: semmi sem haladja meg a nagy Mester erejét.

Az

első bhiksá

Kelt 1945. december 30-án

Egyik délután, amikor könnyed beszélgetés folyt a teremben, Bhagaván kedvet kapott a régi idők felelevenítésére, és ezt mesélte: - A Gópura Szubrahmanjésvara-templomban volt egy mauna szvámí (szerzetes, aki nem beszél). Egyik reggel, amikor az Ezeroszlopú csarnokhoz tartottam, szembejött velem egy barátjával. Mauna szvámí volt, akárcsak én. Nem beszéltünk, nem is köszöntöttük egymást. Dél felé járt az idő. Jelzett a barátjának, értésére adva: „Nem tudom, ki ez a fiú, de úgy tűnik, fáradt. Szerezz valami ennivalót, és add oda neki!" A férfi hozott is főtt rizst. A szemek egyenként elváltak egymástól. Alatta savanykás víz volt. Adtak mellé egy kis fűszeres savanyúságot. Ez volt Sri Arunácsalésvara első bhiksája (alamizsnája) számomra. Valójában a legkisebb örömem sem telik abban, amit mostanában eszem. Az összes étkezés és édesség semmi ahhoz az ételhez képest. - Ez aznap történt, amikor megérkezett Tiruvannámalaiba? - kérdezte valaki. - Nem, nem, másnap történt. Isvara alamizsnájának tekintve az ételt, megettem az utolsó szemig a rizst és a savanyúságot, és megittam a vizet. Soha el nem felejtem azt az örömet, amelyet akkor éreztem. - Úgy hiszem, van egy másik történet arról, amikor Bhagaván először ment alamizsnáért a városba - mondta az egyik követő. - Igen, élt a közelben egy idős követő, egy asszony, aki gyakran hozott nekem élelmet. Egyszer nagy lakomát rende-

zett a szádhuknak, és engem is rá akart venni, hogy egyem velük. Jeleztem neki, hogy én inkább koldulni megyek. Vagy ott kellett volna ülnöm, és együtt ennem velük, vagy elmenni bhiksáért. Isten akarata ez, gondoltam, és elindultam. Az idős hölgy meg akart győződni arról, hogy valóban bhiksáért mentem-e, és utánam küldött valakit. Nem volt menekvés, így hát a templom bal oldalánál lévő utca egyik háza előtt megálltam, és összecsaptam a kezemet. A házban lakó asszony felismert, mert már hallott rólam, és betessékelt a házba: „Gyere csak be, fiam, gyere!" Kiadósan megvendégelt, mondván: „Gyermekem, elvesztettem az egyik fiamat. Ha rád nézek, ő jut az eszembe. Gyere el mindennap, fiam!" Később megtudtam, hogy Muthammának hívták - tette hozzá Bhagaván.

Ugye szótlan Kelt

meghallod kiáltásomat? 1946. január 2-án

Biztosan találkoztál már Dzsagadísvara Sásztríval. Ittlétekor mindig bejött vele egy kutya a terembe 6 . Rendkívül okos állat volt. Amikor Sásztrí és a felesége belépett, ő is követte őket, és egy jó magaviseletű gyermekhez hasonlóan leült, majd velük együtt kiment. Nagyon szeretett bent lakni a házban. Az emberek megpróbálták megakadályozni, hogy bemenjen a terembe, de nem jártak sikerrel. Egyszer az idős házaspár rábízta valakire a kutyát, amíg tizenöt napra Madrászba utaztak. Az első négy-öt napon

6

Azt az épületet nevezik így, amelyben Bhagaván 1928-tól 1949-ig élt és tanított. (A ford.)

a kutya kereste őket a teremben és azokon a helyeken, ahová gyakran jártak. Ezt követően talán megelégelte a keresgélést, vagy belefáradt, mert egyik reggel tíz óra körül bejött a terembe, megállt Bhagaván kanapéja előtt, és merően a szemébe nézett. Én éppen az első sorban ültem. Bhagaván újságot olvasott. Krisnaszvámí és mások is megpróbálták kizavarni a kutyát, de hiába. Én szintén kérleltem, hogy menjen ki, de meg sem mozdult. Bhagaván figyelmét felkeltette a körülötte zajló felfordulás. Egy ideig a kutya tekintetét figyelte, majd a mi izgatottságunkat. Félretette az újságot, és mintha csendjén keresztül megértette volna, mit akar mondani a kutya. Intett felé, és így szólt: - Mi baj van? Azt kérded, hová mentek a gazdáid? Aha, már értem. Madrászba utaztak, és egy hét múlva jönnek vissza. Ne félj! Ne aggódj! Maradj nyugton! Rendben van? Most menj szépen. Alighogy Bhagaván elmondta neki mindezt, a kutya megfordult, és kiment. Röviddel ezután Bhagaván megjegyezte nekem: - Látod, a kutya azt kérdezte tőlem, hová mentek a gazdái, és mikor jönnek haza. Bármennyire is próbáltátok elzavarni, addig nem mozdult, amíg meg nem válaszoltam a kérdéseit. Egyszer az asszony, akire a kutyát rábízták, megverte egy bottal, és fél napra bezárta egy szobába. Miután kiengedte, a kutya azonnal Bhagavánhoz jött, mintha el akarta volna neki panaszolni, hogy rosszul bántak vele. Négy vagy öt napig az ásramban maradt, és nem tért haza. Bhagaván intézkedett, hogy etessék, az asszonyt pedig ekképpen dorgálta: - Mit tettél a kutyával? Miért haragszik rád? Idejött, és panaszkodott. Miért? Mit csináltál vele? Végül az asszony Bhagaván jelenlétében beismerte á vétkét, és addig hízelgett a kutyának, míg rávette a hazatérésre.

Mókus Kelt 1946. január 3-án

El sem tudod képzelni, milyen kitüntetett helyzetben vannak mókus testvéreink Bhagaván közelében. Két vagy három évvel ezelőtt történt, hogy a mókuscsapatban volt egy különösen eleven és szemtelen kismókus. Egyik reggel Bhagaván újságot olvasott, és egyéb teendők is késleltették a mókus megetetésében. A szemtelen kis állat nem evett másképpen, csak ha Bhagaván odatartotta a szája elé az ennivalót. Talán a késlekedés miatti haragjában, hirtelen megharapta Bhagaván ujját. Bhagaván ekkor sem adott neki enni, hanem vidáman így szólt: „Rosszcsont vagy! Megharaptad az ujjamat! Nem etetlek többé. M e n j innen!" Néhány napra felhagyott az állatka etetésével. Azt hiszed, hogy a kis állat nyugton maradt? Fel-alá kúszott-mászott Bhagaván körül, és kitartóan bocsánatért esedezett. Bhagaván az ablakpárkányra és a kanapéra tette a mogyorót, és kínálta a mókust, hogy vegyen. De hiába, az állatka hozzá sem nyúlt. Bhagaván közönyt színlelve rá sem hederített. A kismókus azonban felmászott a lábán, ráugrott a testére, felkúszott a vállára, és sok egyéb csellel próbálta felhívni magára Bhagaván figyelmét. Ekkor Bhagaván így szólt hozzánk: „Látjátok, ez a kis állat bocsánatért könyörög, mert megharapta az ujjamat, és arra kér, újból etessem őt a kezemből." Néhány napig elzavarta a mókust: „Rossz voltál! Miért haraptad meg az ujjamat? Most nem adok neked enni, ez a büntetésed. Ott van, tessék, vedd el magad a mogyorót!" De a mókus csökönyösen kitartott. Bhagaván néhány nap múl-

va, tanúbizonyságot téve a követői iránti könyörületességéről, megadta magát. Ekkor merült fel bennem az a gondolat, hogy a követők az állhatatosság révén érhetik el a megszabadulást. De a kismókus még tovább ment. Összeállt bandája néhány tagjával, és fészket kezdett építeni pontosan Bhagaván kanapéja fölé. A gerenda alá különböző szálakat, kókuszrostokat és hasonlókat préseltek, amelyek egy-egy huzat alkalmával a látogatók nyakába repültek. Persze az emberek mérgesek lettek, és elkergették a mókusokat. Bhagaván nagyon elszomorodott, hogy a mókusok nem tudnak fészket építeni, és elzavarják őket. Csak rá kellett pillantanunk Bhagaván arcára egy-egy ilyen eset alkalmával, hogy megértsük azt a mély szeretetet és együttérzést, amelyet e kis élőlények iránt táplált. Amikor elmeséltem Bhagavánnak, hogy szokásos leveleim egyikében megemlítettem neked a mókusokat, csillogó szemmel mesélte: „Elmondok egy pompás történetet ezekről a mókusokról. Régebben volt egy fészkük a gerendához közel, éppen a fejem fölött. Lettek gyerekeik, majd unokáik, és bizony, igen nagyra nőtt a család. Szabadon jöttek-mentek, és itt a kanapén játszadoztak, ahogy éppen kedvük tartotta. Előfordult, hogy amikor a szokásos sétára mentem, néhány kismókus elrejtőzött a párnák mögé, és amikor visszajöttem és hátradőltem, a kis állatok összenyomódtak. Nem bírtuk elviselni ezt a látványt, így Mádhava kikergette őket a fészekből, és egy fatáblát szegezett a fészek helyére. Sok ehhez hasonló történet akad, ha érdekel valakit, és szívesen lejegyezné."

A törvény különbözik a törvény alapelveitől Kelt 1946. január 4-én

A látogatók időnként szent hamut (vibhútit) és cinóbervörös port (kumkumot) hoznak Bhagavánnak felajánlásként (praszádként) a különböző szent helyekről, mint például Tirucscsendúrból, Maduraiból és Rámésvaramból. Bhagaván ezeket a legnagyobb tisztelettel fogadja el e szavak kíséretében: - Nézzétek, Szubrahmanja érkezett Tiruccsendúrból. Mínáksí jött el Maduraiból. Ő itt Rámalingésvara Rámésvaramból. Ez vagy az az Isten van itt. Mások szent vizet hoznak, mondván: „Ez a Gangeszből való, ez a Gautamíból, ez a Kávéríből, ez a Krisnából." Amikor ilyen vizet kap, Bhagaván ezekkel a szavakkal fogadja el az ajándékot: - Itt van Gangá anya, eljött Gautamí, ő itt Kávérí, és ő Krisnavéní. Először nem értettem. Ha Ramana az Egyetemes Létezés megtestesülése, valamennyi szent víz forrása, aki Önmagában Önmagaként ragyog, akkor milyen butaság ezektől az emberektől, hogy szent vizet hoznak felajánlásként, mintha valami nagyot cselekedtek volna. „Hát bolondok ezek?" - tűnődtem. Egyszer régebben valaki tengervizet hozott, és Bhagaván e szavakkal vette át: - Mostanáig valamennyi folyó eljött hozzám, de most eljött az tenger is. Ez az első alkalom. Pompás! Add csak ide! Ezt hallván hirtelen eszembe jutott, hogy valamennyi ősi tan kijelenti, hogy minden folyó, tenger és istenség el-

látogat a Ramanához hasonló szentekhez, hogy tiszteletét tegye lótuszlábaiknál. Akkoriban azt hittem, hogy ezek túlzó szavak, hiszen a kövek és a vizek nem tudnak odamenni, ahol a szentek laknak. De ma már értem: anélkül, hogy bárki is vágyna rá, a bhalcták elhozzák a szent vizeket, a szent hamut és a hasonlókat, és Bhagaván e szavak kíséretében fogadja el azokat: „Hát eljöttek." Most már tudom azokból az eseményekből, amelyek a mahátmák közvetlen környezetében történnek, hogy alaposan meg kell vizsgálni a dolgok belső jelentését. Ha ezt megtesszük, világossá válik, hogy a törvény egy dolog, míg annak alapelvei különböznek tőle. Mivel Bhagaván láthatóan nagyon örül ezeknek a vizeknek, ez úgy értelmezendő, hogy elfogadja a szent vizek és felajánlások szolgálatait. Erre akkor jöttem rá, amikor a tengervíz megérkezett. Emlékszel, hogy amikor Bhagaván egy barlangban lakott, egy leopárd látogatása alkalmával kijelentette: „A sziddhák (megvilágosodott lelkek) közül sokan különböző formákat öltve jönnek el hozzám."

Megszabadulás Kelt 1946. január 8-án

Néhány napja, délután három körül egy nemrégiben érkezett hölgy jött be a terembe, és leült. Ittléte alatt végig megpróbált felkelni, és kérdezni valamit Bhagavántól. Úgy tűnt, Bhagaván nem vette őt észre, hanem folytatta az olvasást, ezért a hölgy várakozott egy ideig. Amint Bhagaván letette a könyvet, a hölgy felállt, odament a kanapéhoz, s minden habozás és félelem nélkül így szólt: - Szvámí, csak egy vágyam van. Elmondhatom, mi az?

- Igen - válaszolta Bhagaván. - Mit szeretne? - Megszabadulást - felelte a hölgy. - Ó, valóban? - jegyezte meg Bhagaván. - Igen, Szvámídzsí, semmi mást nem akarok. Elég, ha megadja nekem a megszabadulást. Bhagaván, elfojtva egy mosolyt, így válaszolt: - Igen, igen. Rendben van. Jól van. - Nem elégszem meg azzal, ha Bhagaván azt mondja, hogy majd később. Itt és most meg kell adnia nekem! - Rendben - válaszolta Bhagaván. - Most megadja nekem? Indulnom kell. Bhagaván bólintott. Miután a hölgy távozott, Bhagaván elnevette magát, és e szavakkal fordult hozzánk: - Azt állítja, csak azzal elégszik meg, ha megadom neki a megszabadulást. Nem akar mást. Szubbalaksmammá, aki mellettem ült, felvette a beszélgetés fonalát, és halkan így szólt: - Mi is e célból jöttünk ide, és ezért vagyunk itt. Semmi mást nem akarunk. Elég, ha Bhagaván megadja nekünk a megszabadulást. - Ha lemondtok mindenről, és mindent feladtok, csak a megszabadulás marad. Mit is adhatnának mások nektek? Az mindig itt van. Az van. - Mi nem ismerjük ezeket a dolgokat. Bhagavánnak magának kell a megszabadulásban részesítenie bennünket mondta Szubbalaksmammá, és kiment a teremből. Bhagaván a mellette lévő segítőkre nézve megjegyezte: - Azt mondják, megszabadulásban kellene részesítenem őket. Elég nekik, ha megkapják a megszabadulást. Ez már önmagában is egy vágy, nem igaz? Ha feladjátok minden vágyatokat, csak a megszabadulás marad. Ahhoz pedig gyakorlásra (szádhanára) van szükség, hogy megszabaduljatok a vágyaktól.

Ugyanez a szemléletmód található a Maháratnamálában: „ Ú g y tartják, a vászanák teljes elpusztítása maga a B r a h m a n és maga a megszabadulás."

Leopárdkölykök Kelt 1946. január 18-áu

Egy évvel ezelőtt történt, hogy egy férfi, aki két leopárdkölyköt nevelt, elhozta őket megmutatni Bhagavánnak. Tejjel kedveskedtek nekik, majd szabadon jártak-keltek az emberek között a teremben, sőt Bhagaván engedelmével még a kanapéra is felmehettek, ahol jóízűen elaludtak. Az egyik követő készített néhány képet a különös csapatról. Délután egy órától háromig Bhagaván a kanapé egyik felén kuporgott, míg a kölykök mozdulatlanul feküdtek az ágy másik felén. Később felébredtek, és úgy délután négyig maradtak, szabadon járkálva a teremben. Bhagaván szokásos sétája előtt még néhány képet készítettek a leopárdkölykökkel a kanapén és kanapé előtt álló asztalon. A képeket később a Sunday Times közre is adta. Ebben az egészben az volt a legcsodálatosabb, hogy Bhagaván egyetlen érintésétől még a leopárdkölykök is önfeledt álomba merültek. Ottlétük alatt a mókusok mogyoróért, a verebek rizsszemekért jöttek, szokásukhoz híven. A régi időkben az emberek úgy tartották, hogy ahol minden állat békében él egymással, és szabadon mozog, az egy risi ásramja. Ehhez hasonló történeteket lehet olvasni a puránákban. Mi a saját szemünkkel láthatjuk ezt. [...] Bhagaván így szólt:

„Korábban sok ehhez hasonló eset történt. De hát ki is jegyezte volna le azokat akkoriban?" Amikor e könyv első kiadását Bhagaván jelenlétében felolvasták, az egyik követő a fent említett történet kapcsán megkérdezte: - Igaz az, hogy amikor Bhagaván a Pacsaiamman Kódnál 7 lakott, valakit megijesztett egy tigris, és a férfi ijedtében elszaladt? Bhagaván így mesélte el a történetet: - Igaz bizony. Ottlétemkor Rangaszvámí Ijengár időnként meglátogatott. Egyik nap, miközben a dolgát végezte odakint, a bokorban meglátott egy tigrist. Amikor kiáltásokkal próbálta elijeszteni, a tigris szelíd morgással válaszolt. Rangaszvámí remegett félelmében, felugrott, és elkezdett szaladni felém. Miközben levegőért kapkodott, torkaszakadtából kiabált: „Ó, Bhagaván! Ramana! Ramana!" Én éppen kijöttem, így összetalálkoztunk. Amikor megkérdeztem, mitől retteg ennyire, könyörögve kiáltozta: - J a j , egy tigris! Tigris! Jöjjön gyorsan, Szvámí, menjünk be a templomba, és csukjunk be minden ajtót, nehogy bejöjjön utánunk. Miért nem jön már? Mosolyogva válaszoltam: - Várjunk csak egy kicsit. Hol az a tigris? Sehol. A bokor felé mutatott: - Ott van a bokorban. Ekkor így szóltam: - Várj meg itt, megnézem. Odamentem, de nem volt ott a tigris. Ő viszont tovább reszketett félelmében. Hiába nyugtattam, hogy nincs oka félni ettől az ártalmatlan állattól, nem hitt nekem. Néhány

7

1905-ben pestisjárvány m i a t t kiürült a város. E k k o r Bhagaván hat hónapra átköltözött ebbe a templomba a Virúpáksa-barlangból. (A ford.J

nap múlva, amikor a templommal szemközti víztárolónál ültem, odajött inni a tigris, majd a félelem legkisebb jele nélkül néhány percig hallatta a hangját, miközben engem nézett, majd továbbment a dolgára. Ijengár a templom rejtekéből figyelte a történteket. Nagyon aggódott értem. így nyugtattam, amikor visszatértem a templomba: „Látod, milyen szelíd ez az állat? Ha megijesztjük, megtámad bennünket. Máskülönben nem." Így sikerült eloszlatnom a félelmét. Nem sokkal ezután el is hagytuk azt a helyet.

A bhakti ize Kell

1946. január 21-én

Tegnapi levelem kapcsán, amelyben elmeséltem, hogy Bhagaván egyszer betegsége alatt csak pattogatott kukoricát és rizst evett, most eszembe jutott egy másik történet is. Ecsammá 8 főztje sohasem volt valami nagyszerű, mert nem a megfelelő arányban használta a fűszereket és a zöldségeket. Bhagaván számára azonban többet jelentett szeretetteljes odaadása, mint a főztje, így soha nem panaszkodott. Mások azonban tettek erre célzásokat, amikor Bhagavánnal a kora reggeli órákban zöldséget aprítottak a konyhában. Miután sokadik alkalommal végighallgatta a panaszaikat, így szólt: „Nem értem. Ha nem szeretitek a főztjét, semmi szükség rá, hogy megegyétek. Nekem ízlik, és továbbra is enni fogok belőle." 8

Ecsammá huszonöt éves sem volt még, amikor elveszítette férjét, m a j d röviddel ezután mindkét gyermekét. Amikor 1906-ban először találkozott Sri Ramanával, egy órán keresztül állt előtte hangtalanul. Ekkor fogadta meg, hogy amíg él, soha nem eszik addig, amíg Bhagavánt ki nem szolgálta. Harmincnyolc éven át minden áldott nap főzött Bhagavánnak és követőinek. (A ford.)

Történt egyszer, hogy egy hétig vagy tíz napig Ecsammá valaki mással küldette el az ásramba az ételt, talán mert elutazott, vagy mert gyengélkedett. Egyik nap a szakácsok, miután az ásramban készített fogásokat felszolgálták, elfelejtették Ecsammá ételét kihozni. Bhagaván, aki az étkezés kezdetét rendszerint bólintással jelezte, és csak a többiek után látott neki az evésnek, most csendben ült, bal kezére könyökölve, jobb kezével a banánlevélen. A körülötte lévők értetlenül néztek egymásra, a konyhai személyzet pedig suttogva találgatni kezdte, mi lehet a baj. Majd hirtelen rájöttek, hogy elfelejtették felszolgálni Ecsammá ételét, és gyorsan pótolták a hiányosságot. Bhagaván bólintott, hogy kezdődhet az ebéd, és ő maga is hozzálátott. Általában jellemző Bhagavánra, hogy sokkal szívesebben eszi meg a követőjétől kapott egyszerű földimogyorót, mint a gazdag embertől kapott ízletes édességet, hasonlóan Krisnához, aki boldogan megette a Kucséla által átnyújtott tört rizst. 9

Isteni Kell

fegyver


Tegnap vagy tegnapelőtt egy tizennyolc év körüli fiú érkezett valahonnan kerékpárral. Miután fél óra hosszat ült a teremben, odament Bhagavánhoz, és megkérdezte tőle: - M i u t á n az ember átkel az Ómkáron, hová merül el? Bhagaván mosolyogva válaszolt:

9

A tört rizs a legszegényebbek eledele Indiában. (Aford.)

- Ó, szóval erről van szó! Most honnan jöttél? Hová tartasz? Mit akarsz tudni? Ki vagy valójában? Ha először megmondod, ki vagy, utána kérdezhetsz az Ómkárról. - Még azt sem tudom - válaszolta a fiú. Ekkor Bhagaván így szólt: - Biztosan tudod, hogy létezel. Hogyan létezel? Hol voltál valójában azelőtt? Mi pontosan a tested? Először ezt derítsd ki! Ha mindezeket már tudod, akkor nyugodtan kérdezhetsz tőlem, amennyiben még vannak kérdéseid. Miért aggodalmaskodjunk amiatt, hogy hová s mi után merül el az Ómkár? Miért aggódjunk amiatt, hogy mi következik akkor, ha az már nem létezik? Hová merülsz el legvégül? Hogyan térsz vissza? Miután megismerted a saját állapotodat, a saját mozdulataidat, akkor törődhetünk a többivel. Bhagaván szavait követően a fiú nem tudott válaszolni, ezért meghajolt Bhagaván előtt, majd távozott. Létezik-e ennél jobb isteni fegyver a kérdező ellen? Ha ezt a fegyvert bevetik, akkor a kérdező elnémul. Talán érdekel téged is, ki adta az „isteni fegyver" elnevezést Bhagaván szokásos válaszára, mely nem más, mint: „Fedezd fel, ki vagy!" Két vagy három éve történt. Egy szerzetes azzal dicsekedett, hogy minden vallási témájú könyvet elolvasott, és számos különféle kérdést tett fel Bhagavánnak, aki mindig ugyanazt válaszolta: „Fedezd fel, ki vagy!" Miután a szerzetes rendületlenül kitartott értelmetlen kérdési és érvei mellett, Bhagaván határozott hangon rászólt: - Annyi kérdést teszel fel, és oly sok vitába bonyolódsz! Miért nem válaszolsz először a kérdésemre, és azután vitatkozol? Ki vagy te? Először válaszolj a kérdésemre! Azután ehhez mérten válaszolok majd én is. Mondd meg először, ki az, aki vitatkozik! A szerzetes nem tudott válaszolni, ezért távozott.

Később írtam erről öt versszakot Mennyei fegyver címmel, és megmutattam Bhagavánnak, mire ő így emlékezett vissza: - Nagyon régen, amikor Najana 10 itt élt, Kapáli Sásztrí is velünk volt. Ha kérdezni szerettek volna valamit, először öszszetett kézzel odajöttek hozzám, és így szóltak: „Szvámí, Szvámí, ha megígéri, hogy nem süti el isteni fegyverét, kérdeznék valamit." Ha a beszélgetés alatt a „Ki vagy te?" elhagyta a számat, ezt mondták: „Hát mégis elsütötte isteni fegyverét Bhagaván. Ezek után mit is mondhatnék?" Ők isteni fegyvernek nevezik, te pedig mennyei fegyvernek. Ezt követően én is az isteni fegyver elnevezést kezdtem használni. Hiszen ki az, aki nem adná meg magát egy ilyen fegyvernek?

Asztrális

utak — magasabb világok Kelt


Miután Bhagaván ma reggel befejezte a napon túli pályákról és az azokon túli magasabb Világokról szóló újságcikk olvasását, így szólt: - Sokat írnak a napon túli pályákról, más bolygókról és az azokat meghaladó üdvözült világokról. Ezek a világok is ugyanolyanok, mint ez a világ. Nincs semmi különös bennük. Itt a rádión keresztül közvetítenek egy dalt. A múltkor Madrászból sugározták, most Tirucsirapalliból. Ha legközelebb bekapcsolod, Maiszúrból jön az adás. Valamennyi hely

10

Kávjakantha Ganapati Muni. Lásd a 2. lábjegyzetet.

e rövid idő leforgása alatt Tiruvannámalaiban lesz. így van ez más világokkal is. Csak rájuk kell hangolnod az elmédet, és egy pillanat alatt láthatod valamennyit. De mi értelme ennek? Egyik helyről a másikra mész, elfáradsz, és eleged lesz az egészből. Hol van a béke? Ha vágysz rá, akkor meg kell ismerned az örök igazságot. Ha nem vagy képes megismerni, akkor az elméd nem tud elmerülni a békében. Korábban valaki hasonló témában kérdezte Bhagavánt: - Az emberek beszélnek Vaikuntháról, Kailászáról, Indralókáról, Csandralókáról és a többiről. Ezek valóban léteznek? - Természetesen. Biztos lehetsz benne, hogy mindegyik létezik. Ott is egy hozzám hasonló szvámí ül a kanapén, és tanítványok veszik körül. Kérdeznek valamit tőle, és ő válaszol. Nagyjából minden ugyanígy fest. De mi van ebben? Ha valaki meglátja a Csandralókát, az Indralóka után fog áhítozni, az Indralókát követően pedig a Vaikuntha, Kailásza és a többi után, és az elme folytatja vándorlását. Hol itt a béke? Ha valaki a békére vágyik, akkor egyedül úgy érheti el, ha kutatja az Önvalót. Az Önvaló kutatása által lehetséges az Önvaló felismerése. Ha valaki felismeri az Önvalót, akkor ezeket a világokat mind Önmagában fogja látni. Mindennek a forrása az Önvaló, és ha valaki felismeri az Önvalót, akkor semmit nem fog az Önvalótól elkülönültnek tekinteni. Akkor ezek a kérdések fel sem merülnek. Talán létezik a Vaikuntha vagy a Kailásza, talán nem, de az ugye tény, hogy te most itt vagy? Miképpen vagy itt? Hol vagy? Miután ezekre megtaláltad a választ, nyugodtan foglalkozhatsz majd más világokkal.

Betegség Kelt 1946. február 2-án

Két évvel ezelőtt, amikor bátyánk ellátogatott az ásramba, a nyugdíjba vonult bíró, M a n n e Venkataramajja is éppen itt járt. Korábban beteg volt, és úgy tűnik, nem sikerült teljesen meggyógyulnia. Miután Bhagaván kora reggeltől este fél kilencig hallgatta a betegsége részleteit, így szólt: - Igen, valóban! A test maga egy betegség. A test megbetegedése azt jelenti, hogy az eredeti betegség elkapott egy másik betegséget. Ha valóban azt szeretnéd, hogy az új betegség ne háborgasson, akkor először az eredeti betegségre kell a szükséges gyógyszert bevenned, hogy a későbbi - azaz a betegség betegsége - ne legyen hatással rád. Mi értelme van a másodlagos betegség miatt aggódni ahelyett, hogy megkeresnéd az elsődleges betegségtől való megszabadulás módszerét? Ezért hát hagyd, hogy az új betegség a maga útját járja, és az eredeti betegség gyógyszerén gondolkozz! Ennek szemléltetésére a közelmúltban a következő történt. Visvanátha Brahmacsárí a köyetők kérésére és bátorításával szanszkritból tamil prózára fordította a Trisúlapuram Máhátmját. Amikor befejezte, Bhagaván éppen kissé beteg volt. Attól tartottak, hogy Bhagaván megerőlteti magát, ha átolvassa a könyvet, kijavítandó az esetleges hibákat, ezért elhallgatták előtte, hogy a könyv készen áll a nyomtatásra. Egy napon, még teljes felépülése előtt, Bhagaván találkozott Visvanáthtal, és megkérdezte tőle: - Mennyit fordítottál már le a Máhátmjából? Visvanáth nem akart hazudni Bhagavánnak, ezért bevallotta, hogy már befejezte a fordítást.

- Miért nem hoztad el hát? - kérdezte Bhagaván. Visvanáth azt válaszolta, hogy Bhagaván gyengélkedése miatt nem tette. - Ó, szóval ezért! Hát törődöm én azzal, ha a testem nincs jól? Hagyni kell azt a bajaival. Engem nem érdekel, én már megszabadultam tőle. Hozd ide, és átolvasom. Ha a testnek szüksége van valamire, majd itt gondját viselik. Hozd csak azt a könyvet! - kérte Bhagaván. Visvanáthnak nem maradt más hátra ezek után, elhozta a könyvet, és odaadta Bhagavánnak, aki azonnal nekilátott az átolvasásának. Még éjszaka is dolgozott egy asztali lámpa segítségével. Testi bajai nem hatottak munkájára.

A

pradaksina valódi jelentése Kelt 1946. április 15-én

Tudod, milyen csodálatos a mai nap? Bhagaván valami nagyszerűt tanított nekünk. Amióta itt élek, szokásommá vált, hogy reggel és délután, mikor az ásramba jövök, háromszor körbejárom a termet a pradaksina szerint, mielőtt bemennék, és meghajolnék Bhagaván előtt. Ezen a reggelen is körbejártam a termet szokásomhoz híven, amikor valamiféle földöntúli hang hagyta el Bhagaván ajkát. Olyan volt, mintha furulyaszó lett volna. Hirtelen meglepetésemben bepillantottam az ablakon Bhagaván kanapéjára. A reggeli nap sugarai Bhagaván testére vetődtek, és rendkívüli módon fénylettek. Srínivásza Ráó doktor éppen olajjal masszírozta Bhagaván lábát. Bhagaván arcán lágy mosoly suhant át:

- Ó, csak Nágammá az! Azt hittem, valaki más van odakinn. Úgy éreztem, mondani fog nekem valamit, ezért amint beléptem a terembe, leborultam előtte. Bhagaván mosolyogva így szólt: - Szóval, már te is elkezdted a pradaksinát, ahogy másoktól láttad. Hányszor mész körbe? Meglepődtem egy kissé, de válaszoltam: - Háromszor. - Valóban? A baj az, hogy mások is követni fogják a példádat. Már mondtam a többieknek, hogy ne tegyék. Téged is erre kérlek. Mit szólsz ehhez? - Mit szólhatnék? Ha Bhagaván ezt tanácsolja, akkor abbahagyom - válaszoltam, és leültem. O Ő rám pillantott, és így szólt: - Nézd, ezek az emberek folyton pradaksinát végeznek a terem körül. Éppen tegnap kértem őket, hogy hagyják abba. Most majd azt mondják: „Nágammá is azt teszi. Talán neki nem kell szólni?" Ha az emberek látják, mit csinálsz, az új látogatók azt gondolják majd, hogy nekik is ezt kell tenniük, és itt is körbe fognak járni, mint á templomban. Hát ezért szóltam neked. Bhagaván így folytatta, szavait ezúttal mindenkihez intézve: - Mit is jelent a pradaksina valójában? Sankara szerint: „A valódi pradaksina a meditáció azon, hogy világegyetemekezrei köröznek a Hatalmas Úr körül, aki m i n d e n forma mozdulatlan középpontja."

Ugyanezt a szemléletmódot fogalmazta meg részletesebben a Ribhu Gítá szerzője tamilul - folytatta Bhagaván, majd levett a polcról egy könyvet, és a következőket olvasta fel:

„Ó, U r a m ! Bejártam a világot, h o g y m i n d e n h o l pradaksinával tisztelegjek előtted. De Te m i n d e n b e n ott lakozol. H o g y a n is é r h e t n é k így a végére? E z u t á n a világ m o z d u l a t l a n , tökéletes f o r m á j a k é n t foglak tisztelni. Ez lehet az egyetlen h o z z á d m é l t ó pradaksina."

A leborulás (namaszkára) ugyanezt jelenti. Az igazi namaszkára az, hogy az elmédet egyesíted az Önvalóval, nem pedig az, hogy pusztán leborulási végzel bármikor, amikor felkelsz vagy leülsz, vagy amikor az egyik oldalra vagy a másikra mész. Srínivásza Ráó doktor így szólt: - Amit Bhagaván a pradaksináról és a leborulásról mondott, az azoknak szólhat, akik szellemileg már nagyon előrehaladott állapotban vannak. De nekünk, egyszerű embereknek vajon nem kell-e leborulnunk a Guru előtt? Azt mondják, a Guruval szemben nem követendő az advaita hozzáállása, még ha mindhárom világhoz is akképpen viszonyulunk. - Igen, ez így is van. Az advaita hozzáállása nem azt jelenti, hogy mostantól ne végezz lebomlást és hasonlókat. Csak nem kell túlzásokba esni. Az advaitának a szemléletmódban, az elme beállítottságában kell megnyilvánulnia, nem pedig külsőségekben. Azt várják tőled, hogy mindenre egyenlőként tekints, de vajon mi ehetjük-e ugyanazt, mint a kutyák? A madarak megelégszenek egy marék maggal, de nekünk ez elég lenne-e? Amennyit mi eszünk, attól vajon jóllakna-e egy elefánt? Ezért mondom, hogy az advaita hozzáállásnak csak a szemléletmódodban, az elmédben kell megnyilvánulnia, de a külsőségek tekintetében a világ szabályai szerint kell élned. Bár a dnyání számára nem létezik öröm és fájdalom, a többiek kedvéért megtesz mindent. A hivatásos siratókhoz hasonlatos ő, akik pénzért verik a mellüket, és hangosan jajveszékelnek. Ez minden. A dnyánít nem befolyásolja semmi.

- Mit jelent az, hogy valaki pénzért veri a mellét és jajveszékel? - kérdezte valaki. Bhagaván így válaszolt: - Régen az volt a szokás, hogy ha meghalt egy öregember, akinek a halálával senki sem törődött, akkor jöttek a hivatásos siratok, akik pénzért sírtak. Hiszen valakinek el kell siratni a halottat. A hivatásos siratóknak az volt a dolguk, hogy fizetségért sírjanak. Ha elhívták őket egy szertartásra, sokkal jobban sírtak, m i n t a halott rokonai együttvéve, a fájdalmat versbe szedték, és egész sor siratóéneket ismertek. Verték a mellüket, és patakzott a szemükből a könny, persze csak azért, mert hagymalevet csöpögtettek bele, vagy már annyira gyakorlottak voltak. A műsorszámot pedig mindig időre befejezték. Ehhez hasonlóan a dnyání is a többiek kívánságához igazítja a viselkedését. Tartja magát ahhoz a ritmushoz, ahogy a többiek énekelnek. Mivel tapasztalt, semmi sem jelent újdonságot számára. Ahhoz megy, aki hívja, azt veszi fel, amit ráadnak. Mindent mások kedvéért tesz, mert neki nincsenek vágyai. Tetteit mások kérései irányítják. Ezért mindenkinek alaposan meg kell fontolnia, hogy mi a valóban jó, és mi a valóban rossz számára. Korábban, amikor Bhagaván megkérdezte valamelyik közeli követőjét, hogy miért tette vagy miért nem tette ezt vagy azt, mindig sajnáltam, hogy engem soha nem von ilyen bensőségesen kérdőre. Most végre megszabadultam ettől az illúziótól. Ráadásul útmutatásban is részesültem. Sri Bhagaván mintha csak azt üzente volna nekem: „Hogyan járhatsz körbe engem, amikor mindenben ott vagyok teljességemben? Azt hiszed talán, hogy kőszobor vagyok, s hogy körbekörbe kell járni engem, mintha templomban lennél?"

Együttérzés

valamennyi

élőlény

iránt

Kelt 1946. április 20-án

Éppen akkor, amikor Bhagaván reggeli sétájára indult, a napszámosok, akiket kiküldtek, hogy a hegy felé vezető lépcsők közelében lévő fákról szedjék le a mangót, botokkal kezdték ütni a fát ahelyett, hogy felmásztak volna rá, és egyenként szedték volna le a gyümölcsöket. Az ütésektől a fa levelei is csomókban hullottak le a fáról. Bhagaván, a botok hangját hallván, még a kanapén ülve üzent az egyik segítőjével, hogy hagyják abba. Amikor szokásához híven kiment, látta a kupacokban heverő leveleket. Mivel nem bírta elviselni a borzalmas látványt, keményen lehordta a napszámosokat: - Elég ebből! Menjetek innen! Amikor gyümölcsöt kell szednetek, miért a fát ütlegelitek? Hiszen még a levelek is lehullanak! Cserébe a gyümölcsért bottal kell verni a fát? Ki bízta rátok ezt a munkát? A fa ütlegelése helyett akár ki is vághatjátok, egészen a gyökeréig! Nem kell összeszednetek a gyümölcsöt! Menjetek! Bhagaván mennydörgő hangja visszhangzott a közelben lévők fülében, és mindannyian reszkettek félelmükben. A magasba emelt bambuszbotokat letették a földre. A napszámosok összetett kézzel, szoborrá merevedve álltak. Egy hang sem jött ki a torkukon. Amikor a természet szeretetének megtestesülését ilyen mérgesnek láttam, vadul verni kezdett a szívem, és a szemem könnybe lábadt. Vajon az, akit ennyire megérintenek a fáról lehulló levelek, el tudná viselni az emberek elméjében létező fájdalmat? Bhagaván Ramana valóban az együttérzés nektárjával telt óceán.

Amire Bhagaván a tehénistálló felől visszatért, a követők egy halomba gyűjtötték a leveleket, és a bocsánatáért esedeztek. Bhagaván a terem felé vette az irányt, és közben így szólt: - Micsoda kegyetlenség! Nézzétek, hány csapást mértek a fára! Ó, milyen nagy levélkupac! Amikor Bhagaván a Virúpáksa-barlangban élt, Ecsammá - aki a házában kirakott egy képet Bhagavánról és egy másikat Szésadri Szvámíról - elhatározta, hogy százezer zsenge levélhajtással mutat be szertartást (púdzsát). El is kezdte, miután tájékoztatta Bhagavánt erről. Ötvenezer levéllel már el is végezte a púdzsát, amikor jött a nyár, és hiába barangolt mindenfelé a hegyen, nem talált több zsenge levelet. Belefáradt a keresésbe, és Bhagavánhoz ment, hogy hangot adjon bánatának. Bhagaván így szólt: - Ha nem találsz megfelelő számú levelét, miért nem csíped le magadról, és végzel azzal púdzsát? - Ó, hiszen az fájna! - válaszolta Ecsammá. - Ha neked fáj, amikor a testedbe csípsz, talán a fának nem fájdalmas, ha levágod a leveleit? - Miért nem mondta ezt korábban, Szvámí? - kérdezte elsápadva Ecsammá. - Ha tudod, hogy a test megcsípése fájdalmas, miért nem tudod, hogy a fának éppoly fájdalmas, ha megfosztod leveleitől? Nekem kell ezt mondanom? - válaszolta Bhagaván. A Dévíkálóttarában is leírják, hogy a zsenge levélhajtásokat nem szabad levágni a fáról: „ N e k i [az igaz t ö r e k v ő n e k ] n e m szabadna k i h ú z n i a [az illatos n ö v é n y e k ] g y e n g e g y ö k e r e i t [ m e l y e k e t g y a k r a n istentisztelet e k h e z h a s z n á l n a k ] ; m é g a leveleket s e m s z a b a d leszakítania; e g y e t l e n é l ő l é n y t s e b á n t s o n d ü h t ő l vezérelve; s z í v t e l e n ü l n e t é p j e n l e m é g virágokat se!" 1 1

11

Sri Ramana Maharsi összes művei. 221. o. Veszprémi Krisztina fordítása.

A

társadalmi

lét etikája

Kelt 1946. május 11-én

Tegnap reggel háromnegyed tízkor, amikor Bhagaván sétájából visszatért a terembe, az ásram egyik kutyája megugatott egy másik kutyát, amelyik kintről jött be, és el akarta üldözni. Míg mások megpróbálták lecsendesíteni az ásrambeli kutyát, Bhagaván tréfás hangnemben így szólt: - Mindenhol megszokott dolog, hogy a korábban érkezők hatalmat gyakorolnak azok felett, akik később érkeznek. Ez a kutya is ezt teszi. Rápillantott az ásrambeli kutyára, és így folytatta: - Miért ugatsz? Menj innen! A kutya el is ment, mintha megértette volna szavait. Ma reggel tíz órakor Anantanárájana Ráó doktor és felesége, Rámabáí hoztak néhány szép mangót a kertjükből, és e szavakkal nyújtották át őket Bhagavánnak: - A majmok ellopják az összes mangót. Gyorsan leszedtük ezeket, és elhoztuk. Bhagaván mosolyogva válaszolt: - Ó, szóval ez történik? A majmok oda is elmennek? Majd a többiekhez intézve szavait így folytatta: - Igen, a majmok egyenként viszik el a gyümölcsöt, míg az emberek leszedik egyszerre mindet. Mikor kérdőre vonják őket, azt mondják, joguk van hozzá. Ha az, amit a majmok tesznek, kicsinyes lopás, akkor az emberek tette módszeres fosztogatás. De ezt be sem látják, s egyszerűen elüldözik a majmokat.

Egyedül a guri (összpontosítás) a guru (tanító) Kelt 1946. augusztus 8-án

Tegnap reggel Jógi Rámajja a következő kérdést tette fel Bhagavánnak: - Szvámí, Száí Bába 12 egyes követői a Bábá egyik képét imádják, és azt tekintik Gurujuknak. Hogyan lehetséges ez? Imádhatnák a képet Istenként, de mi hasznuk van belőle, ha Gurujukként tisztelik? Bhagaván így válaszolt: - A kép segítségével megszilárdítják az összpontosításukat. Jógi Rámajja így folytatta: - Azzal egyetértek, hogy ez nagyon hasznos. Tekinthetjük ezt összpontosítással folytatott gyakorlásnak. De vajon nincs szükség egy Gurura a koncentráláshoz? - Természetesen szükség van, de végül is a Guru valódi jelentése guri (összpontosítás) - válaszolta Bhagaván. - Hogyan segíthet egy élettelen kép a mély összpontosítás elérésében? Hiszen élő Gurura van szükség, aki gyakorlatban mutatja meg, mit kell tenni. Talán Bhagaván számára élő Guru nélkül is lehetséges volt a tökéletesség elérése, de lehetséges-e ez a hozzám hasonlók számára is? - kérdezte Rámajja. - Ez igaz. Mindazonáltal egy élettelen kép is segíthet az elme bizonyos fokú összpontosításában. De ez az össze12

A kérdező Sírdi Száí Bábára (1848?—1918), a népszerű dél-indiai szentre utal. (Aford.)

szedettség csak akkor állandósul, ha a kutatás révén megismerjük az Önvalónkat. Ehhez a kutatáshoz szükség van egy Guru segítségére. Ezért tartják úgy a régi mesterek, hogy a kutatás nem érhet véget a beavatással. Ámbár ha véget is ér, akkor is volt haszna a beavatásnak, hiszen egyszer majd beérik a gyümölcse. De nem szabad kérkedni a beavatással. Ha az elme tiszta, a beavatás meghozza a gyümölcsét, ha pedig nem az, akkor kárba vész, mint a terméketlen talajba vetett mag - mondta Bhagaván. - Nem tudom, Szvámí. Bármit is mond Bhagaván, szükség van egy Őhozzá hasonlatos élő mesterre ahhoz, hogy biztosak lehessünk a fejlődésünkben. Egy élettelen képet hogyan tehetünk Gurunkká? Bhagavánnak mosoly jelent meg az arcán, és bólintva csak ennyit válaszolt: - Igen, igen. Aztán mély csendbe merült. Csak annyit mondhatok, testvérem, hogy mosolya és a csend, amelybe burkolózott, tudással és bölcsességgel volt teli. Ez szavakba nem is önthető.

Egy ismeretlen követő Kelt 1946. augusztus 16-án

Az ásramba ma érkezett levelek között volt egy angol nyelvű, amelyet egy ismeretlen követő írt Csehszlovákiából. Miután Bhagaván elolvasta, meleg hangon mesélt nekünk róla, és megkért valakit, hogy olvassa fel hangosan a teremben. Röviden a következő állt benne: „Bár testem valójában messze van az Arunácsalától, de szellemi értelemben Bhagaván lábánál időzik. Azt hiszem, idén szeptember elsején lesz ötven

éve, hogy a fiatal Ramana megérkezett Tiruvarmámalaiba. Bhagaván engedélyét kérem, hogy megünnepelhessem ezt az eseményt, mégpedig abban a hitben, hogy ez Bhagaván valódi születésnapja. Azzal a szándékkal ünnepelek, hogy elmémet határtalan odaadással, hittel és tisztelettel merítsem a Bhagaván lábát érintő porba, és szívem Bhagaván hangján nyugodhasson el." Mialatt mindannyian örömünket fejeztük ki a levél tartalmának hallatán, Bhagaván jóságtól sugárzó tekintettel így szólt: - Nem is ismerjük, nem tudjuk a nevét, sem a lakhelyét. Soha nem járt itt. H o n n a n sikerült megtudnia, hogy kerek ötven éve jöttem ide? Leveléből sugárzik az odaadás. Abból, amit írt, az derül ki, hogy olvasott az életemről, és megértette azt. A követők már nagyon várják dr. Sz. Rádhákrisnan cikkét, de eddig nem érkezett meg.13 Ha megérkezik, akkor az itteniek úgy szeretnék kinyomtatni, mint a legelső cikket. Amikor Sz. Doraiszvámít megkérték, ő azt válaszolta: „Ó, nem, én nem tudom megírni. Inkább csendben maradok." D. Sz. Sásztrí is ugyanezt mondta. Ez a levél pedig váratlanul érkezett. Így történnek a dolgok. Itt mindenki írásokat vár, leginkább dr. Sz. Rádhákrisnantól. Látjátok a rendkívülit ebben? Hol van Csehszlovákia, és hol Tiruvannámalai? Mit is mondhatnánk, amikor valaki, aki soha nem látott engem, ekképpen ír?

13

Bhagaván itt arra utal, hogy az Arunácsalához érkezésének jeles évfordulóját egy kiadvánnyal akarták megünnepelni, melyet különféle cikkekből állítottak össze. A kiadvány végül Golden Jubilee Souvenir (Ötvenéves jubileumi ajándék) címmel meg is jelent, és Dr. Sz. Rádhákrisnannak, India alelnökének cikke is megérkezett. (A ford.)

Az egyetlen betű és az egyetlen elpusztíthatatlan (részlet) Kelt 1946. augusztus 18-án

Pár nappal ezelőtt néhány gudzsaráti látogató érkezett az ásramba Bombayből. Könyveket és Bhagavánról készült fotókat vásároltak, és bevitték megmutatni Bhagavánnak. Kérték, írja bele a könyvekbe a nevét. - Milyen nevet írjak be? - kérdezte Bhagaván. - A saját nevét - válaszolták. - Mi is a nevem? - kérdezte Bhagaván. - Ramana Maharsi, ugye? - Valaki azt mondta - válaszolta mosolyogva Bhagaván. De mi a nevem és honnan származom valójában? Csak akkor írhatnám le a nevem, ha lenne olyan. A látogatók szó nélkül, csendben távoztak. Emlékszel, hogy 1945 januárjában azzal a kéréssel küldted el a bankszakmáról írott könyved, hogy Bhagaván legyen szíves, írja bele az ÓM vagy SRÍ szót, és ezután küldjük vissza neked? Ehelyett adott nekem egy darab papírt, amelyre azt a verset fordította le telugu nyelvre, melyet nagyon régen írt, Szómaszundaraszvámí hasonló kérésére. Amikor elküldtem neked ezt a papírt, útmutatásként, Bhagaván tanításaként tekintettél rá, és végtelenül boldog voltál. Ezt követően Bhagaván néhány kisebb módosítást végzett a szövegen. Ezt később Muruganár 1 4 kérésére szanszkritra is lefordította: 14

Muruganár kora egyik neves tamil költője volt, Bhagaván egyik legközelebbi követője. T ö b b ezer versben örökítette meg Bhagaván tanítását és dicsőítette Guruját. (A ford.)

„ E k ö n y v m i n d e n b e t ű j e egyetlen, elpusztíthatatlan b e t ű v é a d ó d i k össze. Elolvastad úgy, a h o g y leírták. A z egyetlen b e t ű ö r ö k k é r a g y o g ö n m a g a által a szív b e l s e j é b e n . Ki is r e m é l h e t i , h o g y leírja azt?" 1 5

Átma pradaksina (Az Önvaló körbejárása) Kelt 1946. augusztus 19-én

Tavaly, egy májusi reggelen Szundarésa Aijar - aki a Virúpáksa-barlangban eltöltött évek alatt mindennap lement a városba alamizsnáért, így látva el Bhagavánt élelemmel mélyen meghajolt a szent előtt. - Voltál a hegy körül pradaksinán? - kérdezte tőle Bhagaván. - Nem - hangzott a válasz. Bhagaván felém fordulva így szólt: - Tegnap éjjel többen elindultak a holdfényben, hogy körbejárják a hegyet. Ő is elindult, de úgy érezte, hogy nem lesz elég ereje körbemenni. Ezért amikor induláskor bejöttek hozzám, ő gyorsan körüljárt engem. Amikor megkérdeztem, ezt miért tette, így válaszolt: „Attól tartok, nem lesz elég erőm, hogy körbemenjek, így Bhagavánt járom körbe." „Járd körbe önmagad! Az Átma pradaksina (az Önvaló körbejárása) lesz" - válaszoltam neki.

15

Sri Ramana Maharsi összes művei. 182. o. Alder Mónika fordítása.

Bhagaván ezt nevetve mesélte. - E z e k szerint Szundarésa Aijar ugyanazt tette, amit egyszer Vinájaka is - tette hozzá az egyik követő. - Hogyan szól a történet? - kérdezte egy másik. Ekkor Bhagaván mesélni kezdett: - Történt egyszer, hogy az Úr Paramésvara (Siva) meg akarta leckéztetni fiát, Szubrahmanját, aki nagy szentnek tartotta magát, ezért hát Paramésvara felült a Kailásza hegy tetejére hitvese, Párvatí társaságában, kezében egy gyümölcscsel. Ezt látván mind Ganapati, mind pedig Szubrahmanja arra kérte apját, Paramésvarát, adja neki a gyümölcsöt. Isvara azt mondta nekik, hogy annak adja a gyümölcsöt, aki gyorsabban körbejárja az egész világot. Szubrahmanja büszkén és nagy önbizalommal indult útnak kedvenc hátas állata, a páva hátán. Gyorsan haladt, időről időre hátrapillantva, hogy idősebb testvére, Ganapati nem követi-e. Mit tehetett szegény Ganapati a nagy pocakjával? Elvégre váhanája (hátas állata) egy egér volt. Úgy gondolta, semmi értelme versenyre kelnie testvérével a világ körbejárásában, ezért hát körbejárta Párvatít és Paramésvarát, majd kérte a jutalmát. Amikor megkérdezték tőle, hogy körbejárta-e a világot, így válaszolt: „Az egész világ bennetek van, ezért ha körbejárlak benneteket, az ugyanaz, mintha a világot járnám körbe." Paramésvarának tetszett a válasz, így neki adta a gyümölcsöt. Ganapati leült, és enni kezdte. Szubrahmanja a győzelme feletti teljes bizonyossággal tért vissza szülei színe elé, ahol megpillantotta a lakmározó Ganapatit. Kérte a gyümölcsöt győzelme elismeréseként, ám Isvara ekképpen válaszolt neki: „Ott van, a bátyád éppen most eszi." Amikor Szubrahmanja megkérdőjelezte a döntés, igazságosságát, Isvara mindenről beszámolt neki. Szubrahmanja ekkor döbbent rá hiúságára, vagyis hogy nagy szentnek hitte magát, és meghajolt a szülei előtt, bocsánatukat

kérve. Eddig szól a történet. A lényege pedig az, hogy a forgószélként száguldó egót el kell pusztítani, és fel kell oldódni az Önvalóban. Ezt jelenti az Atma pradaksina - fejezte be Bhagaván.

A Brahman valós — a világ káprázat Kelt. 1946. augusztus 24-én

Nem sokkal ezelőtt egy új látogató érkezett az ásramba, aki angolul kérdezett valamit Bhagavántól, de sajnos, a nyelvben való járatlanságom miatt, nem értettem a kérdést. Bhagaván viszont tamilul válaszolt, és alább leírom, amit megértettem belőle. - A következő kérdés merül fel: Azt mondják, a Brahman valós, a világ káprázat; de azt is mondják, hogy az egész világegyetem a Brahman képmása. Hogyan egyeztethető össze ez a két állítás? Ha gyakorló (szádhaka) vagy, azt kell mondanod, a világ káprázat. Nincs más választásod, mert ha valaki elfelejti, hogy ő a Brahman, amely valós, állandó és mindenütt jelen lévő, és azzal áltatja magát, hogy ő egy a világegyetem mulandó testei közül, s ebben a tévhitben él, akkor emlékeztetni, kell rá, hogy a világ valótlan, s káprázat csupán. Miért? Azért, mert elfelejtette az Önvalóját, tekintetét a külső, anyagi világra szegezi, és addig nem is fordítja befelé, amíg meg nem győzöd arról, hogy a külső anyagi világ valótlan. Ha egyszer felismeri Önvalóját és azt, hogy azon kívül semmi sem létezik, akkor az egész világra Brahmanként fog tekinteni. Nem létezik világegyetem az Önvalón kívül. Amíg az ember saját Önvalójára nem úgy tekint,

mint mindennek a forrására, és a külső világot hiszi valósnak és öröknek, addig mondogatnod kell neki, hogy a külső világegyetem káprázat. Nem tehetsz mást. Vegyünk példának egy darab papírt. Csak a rajta lévő írást vesszük észre, és senki nem tulajdonít jelentőséget a papírnak, amelyen a betűk megjelennek. Pedig a papír - függetlenül attól, hogy írnak-e rá, vagy sem - ott van. Azoknak, akik azt hiszik, hogy az írás valós, meg kell mondani, hogy valótlan, illúzió, mivel alapja a papír. A bölcs egynek látja a papírt és az írást. így van ez a Brahmannal és a világegyetemmel is. Ugyanez a helyzet a mozgóképpel. A vászon mindig jelen van; a képek jönnek és mennek, de nincsenek hatással a vászonra. Mit törődik a vászon a pergő képekkel? A kép léte a vászontól függ, de a vászonnak mi haszna van a képekből? Azt, aki csupán a vásznon lévő képekre figyel, és nem magára a vászonra, felzaklatják a történet örömei és fájdalmai. A vászonra figyelő azonban tudja, hogy a képek csupán árnyképek, amelyek elválaszthatatlanok a vászontól. így van ez a világgal is. Az is csak árnyjáték - mondta Bhagaván. A kérdező elégedett volt a kapott válasszal, elköszönt és elment.

Az „én" maga az elme Kelt 1946. augusztus 28-án

Ma reggel egy Andhra Pradés államból érkezett úr kérdezte: - Bhagaván szerint az a legfontosabb, hogy megtaláljam a „Ki vagyok én?" kérdésre a választ, de én nem tudom, hogyan kell ezt. Talán a „Ki vagyok én?" kérdést ismételgessem dzsapaként? Vagy azt, hogy „néti, néti" (sem ez, sem az [nem

vagyok])? Szvámí, szeretném végre megtudni, mi a pontos módszer. Kis idő múlva Bhagaván így válaszolt: - Mire kell rájönni? Ki jöjjön rá bármire is? Valakinek lennie kell, aki rájön valamire, nem igaz? Ki ez a valaki? H o n n a n ered? Erre kell rájönni legelőször. A kérdező így folytatta: - Nem lenne szükségünk talán valamilyen módszerre (szádhanára), hogy felismerjük, kik vagyunk? Melyik lenne a leghatékonyabb? - Igen, azt kell felismerni, hogy kik vagyunk. Ha azt kérdezi valaki, hol keresse, azt mondhatnánk, tekintsen befelé. Hogy fest, honnan ered; ezt kell meglátni, ezt kell kutatni válaszolta Bhagaván. A kérdező pedig így folytatta; - Ha feltesszük a kérdést, hol születik meg az „én", az ősi bölcsek azt válaszolják: a szívben. Hogyan láthatnánk ezt meg? - Igen, magát a szívet kell meglátni. De ez csak akkor lehetséges, ha az elme teljesen elmerült benne. Különben nincs értelme a „Ki vagyok én?" kérdés vagy a „sem ez, sem az" ismételgetésének - mondta Bhagaván. Amikor a kérdező jelezte, hogy éppen ez az, amit nem tud megtenni, Bhagaván folytatta: - Igen, ez az, itt a nehézség. Mi mindig és mindenhol létezünk. A testünket és a hozzá kapcsolódó dolgokat egyedül mi magunk halmoztuk fel. Felhalmozni nem nehéz. Az igazi nehézség ott kezdődik, amikor meg kell válnunk tőlük. Nehéz meglátnunk, mi az, ami a lényegünkhöz tartozik, és mi az, ami idegen tőlünk. Látja, milyen szörnyű tragédia ez? Valamivel korábban egy bengáli fiú is hasonló kérdéseket tett fel, és Bhagaván hosszasan válaszolt neki. Mivel kétségeit nem sikerült eloszlatni, a fiú így folytatta:

- Bhagaván azt mondja, hogy az Önvaló mindenhol jelen van öröktől fogva. Pontosan hol található ez az „Én"? Bhagaván mosolyogva így válaszolt: - Amikor azt mondom, hogy mindenhol jelen van öröktől fogva, te pedig visszakérdezel, hogy hol van az „Én", az olyan, mintha megkérdeznéd, hol van Tiruvannámalai, amikor éppen ott vagy. Ha mindenhol jelen vagy, akkor hol keresgélnél? Az igazi tévedés az az érzés, hogy a test vagy. Ha megszabadulsz ettől a tévhittől, csupán az Önvaló marad. Csak azt kell keresni, ami nincs nálad. Miért keresnéd azt, ami mindig veled van? Minden gyakorlás arra való, hogy megszabadulj attól a téveszmétől, hogy a test vagy. Az „Én vagyok" tudása, nevezheted Átmannak vagy Paramátmannak, mindig jelen lévő. Meg kell szabadulni az „Én a test vagyok" gondolatától. Nem szükséges kutatnunk azt az „Ént", amely igaz valónk. Az Önvaló mindent áthat. Hogy ezt megvilágítsam, idézem Bhagaván Negyven versszak a Valóságról című költeményének 16. versszakát: „ R a j t u n k kívül n e m létezik i d ő é s tér. H a c s u p á n a test v a g y u n k , e k e t t ő k ö t m i n k e t , de v a j o n a test v a g y u n k - e ? E g y e k és u g y a n a z o k v a g y u n k m o s t é s m i n d ö r ö k k é , itt, o t t é s m i n d e n ü t t . E g y e d ü l m i l é t e z ü n k , tér n é l k ü l i e k é s i d ő t l e n e k . " 1 6

16

Sri Ramana Maharsi összes művei, 149. o. Malik Tóth István fordítása.

Ándavané Kelt 1946. december 20-án

Ma reggel kilenc órakor távirat érkezett, mely arról tájékoztatott bennünket, hogy Rámanátha Brahmacsárí, más néven Ándavané, múlt éjjel elhunyt Madrászban. Valaki közölte velem a hírt, amikor a terembe léptem. Rámanátha egészen fiatalon csatlakozott Bhagaván követőihez, amikor Bhagaván még a Virúpáksa-barlangban lakott. Ezután soha nem hagyta el Bhagavánt, csupán évente körülbelül tizenöt napra távozott. Ez a hűséges követő, aki egész életében brahmacsárí volt, Madrászba ment kezelésre, és tizenöt napon belül megérkezett halálának híre. Amikor a terembe léptem, szomorú voltam, hogy ugyanaz történt, mint valamivel korábban Mádhava Szvámíval, de egyidejűleg örömmel töltött el, hogy Rámanátha Brahmacsárí kevés szenvedés után távozott csontig lesoványodott testéből. Bhagaván így szólt hozzám: - Úgy látszik, a mi Rámnáthunk eltávozott. Korábban, amikor Mádhava Szvámí meghalt, és Bhagaván azt mondta nekem: „Mádhava elment", akkor megkérdeztem, hogy hová. Bhagaván így válaszolt: „Hová? Oda. A testét pedig itt hagyta." így ezúttal nem kérdeztem meg, hogy hová, csupán azt válaszoltam, hogy hallottam a hírt. Délután háromkor két hölgy, U m á és Alumu a Ramana anubhúti című tamil strófákat kezdte el énekeim. Bhagaván meghatottan így szólt hozzám: - Figyelj csak! Ezeket a versszakokat maga Rámanátha írta. Van egy másik dal is, amelynek „Tirucsulináthanai kandané" a refrénje. Azt is ő írta. Van ezzel kapcsolatban egy érdekes történet. Míg a Virúpáksa-barlangban laktam, egyszer

a telihold napján elindultunk giripradaksinára. Csidambaram Szubramanja Aijer is itt volt éppen. A hold fényesen ragyogott, és mindannyian jókedvűek voltunk. A többiek közösen elhatározták, hogy gyűlést tartanak, és mindenkinek valami más témáról kell beszédet tartania. Szubramanja Aijert választották a gyűlés elnökének. Az első beszédet Rámanátha tartotta. Az általa választott téma a következő volt: „Hasonlóságok az emberi szív barlangjában lakozó Paramátman, a csidambarami Úr Natarádzsa és a Virúpáksa-barlangban lakó Sri Ramana között". Az elnök fél órát engedélyezett számára. Nem akart vége szakadni a hasonlóságokat megvilágító pontoknak. Amikor az elnök közölte vele, hogy lejárt az ideje, Rámanátha kért még fél órát. Ez egy olyan gyűlés volt, ahol az emberek folyamatosan gyalogoltak. Három teljes órán keresztül tartotta beszédét, miközben azt ismételgette: „Még egy kis időt kérek, uram, még egy kis időt kérek", míg egyszer csak az elnök határozottan leállította. Látnod kellett volna, milyen lelkesedéssel beszélt. Később egy négy versszakból álló énekben foglalta össze előadása lényegét, amelynek a Tirucsulináthanai kandané címet adta. Mivel a dalban gyakran előfordult az „Andavané" szó, ezért elkezdték Rámanáthát is Andavanénak hívni. Pranavánandadzsí megkísérelte lefordítani a dalt telugura, de nem sikerült valami jól. - A, szóval ezért nevezték Andavanénak! - mondtam, és elolvastam a dalt. Irodalmi szempontból talán nem képvisel nagy értéket, de igen kellemes volt hallani, mert teljes odaadással írták. Nagyjából így hangzik: „Láttam Tirucsulináthant (Tirucsuli urát) 17 , és mivel nem bírtam elfordítani róla a tekintetemet, csak dermedten áll-

17 Tirucsuli az a dél-indiai falu, ahol Bhagaván született. Úgy tartják, hogy a

Sríkárát (a szent [srí] szót, és az Ómkárát (az Óm hangot) is jelenti.

tani. Ő az úr, ki Csidambaramban táncol, oltalmazza a gyámoltalanokat, és könyörületes velük. Ugyanez a Tirucsulináthan nyilvánult meg a Virúpáksa-barlangban Istenként a szent Tiruvannámalai hegyén. Az egyéni lélek (dzsíva) jogtalanul uralkodott a Kájapuri nevű városban, ahol a mentális funkciók (karanák) voltak az alattvalói, az ego-én (ahankára) pedig a minisztere. Egy idő után a dzsíva felvette Isten kegyelmének a kardját, és lefejezte miniszterét, az ahankárát. Miniszterét fejétől megfosztva, a dzsíva ott állt Istennel, aki egyedül táncolt a Daharalaja nevű barlangban. O ez a Tirucsulináthan. Én megláttam őt, és vele maradtam, mert képtelen voltam elhagyni."

Anekdoták

a

Virúpáksa-barlangbeli

évekből

Kelt 1947. január 25-én

Vászudéva Sásztrí, aki a mindennapos teendőket végezte, amikor Bhagaván a Virúpáksa-barlangban élt, egyik nap ellátogatott az ásramba, és leült Bhagaván elé. Miután Bhagaván érdeklődött hogyléte felől, elmesélte, hogy Sásztrí volt az, akitől a születésnapi ünnepségek erednek. Egy követő megkérdezte: - Ő az, aki megijedt és elbújt, amikor egy tigris megjelent? - Igen, ő az - válaszolta Bhagaván. - A Virúpáksabarlangbeli tartózkodásunk alatt egyik este az elülső verandán ültünk, amikor az alattunk lévő völgy felől megjelent egy tigris. Lámpást akasztottunk ki a veranda rácsára abban a hiszemben, hogy a tigrist elriasztja a fény. Sásztrí ennek el-

lenére nagyon félt, ezért bemászott a barlangba, és kért bennünket is, hogy kövessük, de mi nem tettük. Miután bement a barlangba, bereteszelte az ajtót, és onnan próbálta megfélemlíteni a tigrist. Nagy harcoshoz méltóan így kiabált: „Figyelj, ha erre merészelsz jönni, jól vigyázz! Vigyázz, mit teszek! Igen. Mit képzelsz? Bhagaván van itt! Vigyázz! " Ezek a hősködések persze a barlang belsejéből hangzottak fel, és olyanok voltak, mint Uttarakumára szavai a Mahábháratából. (Uttarakumára - az uralkodó Viráta fia - vitézségével hencegve indult útnak Ardzsunával, de az ellenség láttán elmenekült. Ardzsuna végül megnyerte a csatát.) A tigris ténfergett ott egy darabig, aztán ment tovább a dolgára. Sásztrí ekkor megkockáztatta, hogy kijöjjön - bátor ember, ugyebár. Sásztrí felvette a beszélgetés fonalát, és így folytatta: - Nem ez volt az egyetlen ilyen eset. Egy másik alkalommal fényes nappal történt, amikor Szvámídzsíval egy sziklán ültünk a barlang előtt. Az alattunk elterülő völgyben egy tigris és egy leopárd játszadozott, és Bhagaván mosolyogva figyelte a két állat barátságos mozdulatait. Én viszont borzalmasan megijedtem, és kértem Bhagavánt, hogy jöjjön be velem a barlangba, Ő azonban hajthatatlan maradt, és mozdulatlanul ült tovább, én pedig a barlangban kerestem menedéket. A két állat játszadozott egy ideig, majd Szvámídzsíra néztek, mintha csak cicák lennének, és a félelem vagy a harag bármi jele nélkül mentek a maguk útjára, az egyik felfelé, a másik lefelé. Amikor kijöttem a barlangból, és megkérdeztem: „Szvámídzsí, nem félt, amikor az állatok ilyen közel játszottak?", Bhagaván mosolyogva felelt: „Miért féltem volna? Ahogy megláttam őket, tudtam, hogy egy idő után az egyik felfelé megy majd a hegyen, a másik pedig lefelé. így is történt. Ha megijedünk, és felkiáltunk: »Jaj, egy tigris!«, akkor ők is megijednek, és azt mondják: »Jaj, egy ember!«, és ránk rohannak, hogy megöljenek. Ha mi nem félünk, ők sem

fognak félni, hanem felszabadultan és békésen viselkednek." Ennek ellenére - tette hozzá Sásztrí - soha nem múlt el a félelmem. - Sásztrí volt az, aki magához ölelt és sírt, amikor megállt a szívverésem - folytatta Bhagaván, és ekképpen mesélte el a történetet: - Egy nap a Pacsaiamman Kódnál lévő vízgyűjtőhöz m e n t ü n k Vászuval és a többiekkel fürdeni. Egy rövidebb úton jöttünk visszafelé, amikor a Teknősbéka-sziklához értünk. Fáradt voltam, és szédültem, ezért leültem a sziklára. Az ekkor átélt élményemet leírták az életrajzomban, mint tudjátok. 1 3 Sásztrí így folytatta az elbeszélést: - Mialatt a többiek távolabb álltak és sírtak, én hirtelen magamhoz öleltem Bhagavánt. Nőtlen voltam akkoriban, és megtehettem. Senki más nem érintette a Szvámí testét. Azt hiszem, mintegy tíz percig volt abban az állapotban, aztán magához tért. Felugrottam örömömben. „Miért sírtok? Azt hittétek, meghaltam? Ha közeledne a halálom, talán nem szólnék előre nektek?" - mondta nekünk Bhagaván vigasztalásul.

Ki R a m a n a ? (részlet) Kelt


[...] Megkérdezhetnénk Bhagavánt magát. Bhagaván talán nem tudja, ki Ő? Még ha most nem is adna választ a kérdésünkre, egyszer már megtette, amikor még a hegyen élt, 13

Bhagaván itt második halálélményére utal.

s egyik követője, Amritanátha Jatíndra versben intézett kérdést hozzá, melynek címe: „Ki Ramana?" Bhagaván helyeslően bólintott: - Igen, igen. Amritanátha különös ember, minden iránt érdeklődik. Amikor a hegyen éltem, eljött néha, és velem maradt egy ideig. Egyik nap, amíg nem voltam odahaza, írt egy verset malajálam nyelven, amelyben azt kérdezte: „Ki Ramana?" Miután elkészült, letette az ágyamra, és távozott. Amikor megláttam, érdekelt, hogy mi van a papíron, így felvettem, és elolvastam. Amikorra visszatért, az ő verse alá, szintén malajálam nyelven, én is írtam egy verset válaszképpen, majd visszatettem a papírt ugyanoda. Amritanátha szívesen tulajdonít nekem természetfeletti képességeket. Akkor is ezt tette, amikor az életrajzomat írta malajálam nyelven. Najana felolvastatta magának, és miután meghallotta, ezekkel a szavakkal tépte össze: „Elég! Elég!" Ezt a kérdést is e célból tette fel nekem. Szeretett volna természetfölötti képességeket tulajdonítani nekem, például Hariként (Visnu), Jativaraként (Siva), Vararucsiként vagy Isaguruként jellemezni. Én megadtam neki a választ a versben található formában. Mit tehetett hát szegény? Erre már nem tudott mit mondani. Ugye van telugu fordítása is a verseknek? - Igen, van. De nem elegendő-e nekünk az, hogy Bhagaván kimondja, ő maga a Paramátman? - válaszoltam. Bhagaván elmosolyodott, majd csendbe burkolózott. Leírom a fent említett versek prózai fordítását: Amritanátha kérdésé: „Ki Ramana, az Arunácsala barlangjának lakója, aki a könyörületesség kincseként nevezetes? Vararucsi ő, vagy Isaguru? Talán H a r i vagy Jatíndra? Egek a vágytól, hogy m e g i s m e r j e m a g u r u természetfeletti képességeit."

Bhagaván válasza: „A P a r a m á t m a n , aki a z o n o s Arunácsala R a m a n á v a l , tiszta é r t e l e m k é n t (Abszolút T u d a t o s s á g k é n t ) r a g y o g Visnuval k e z d ő d ő e n m i n d e n élőlény lótusz f o r m á j ú szívének mélyén. A m i k o r az e l m e az Ő i r á n t a érzett s z e r e t e t b e olvad, és eléri a Szív legmélyét, ahol Ő a s z e r e t e t t k é n t lakozik, a tiszta é r t e l e m finom s z e m e m e g n y í l i k , és Ő Tiszta T u d a t o s s á g k é n t tárja fel m a g á t . " 1 9

Isteni erő Kelt

1947. február 2-án

Ma délután fél háromkor mentem be az ásramba. Bhagaván egy papírdarabkán lévő írást tanulmányozott, amelyet előtte nyújtott át neki valaki. Leültem, és vártam, mit fog mondani. Ő mosolyogva összehajtotta a papírt, és így szólt: - Ez m i n d megtörténik, ha az ember különbséget tesz önmaga és Bhagaván között. De nem fog megtörténni akkor, ha nem gondolja azt, hogy ilyesfajta különbség létezik. Vajon elég-e az, ha egyszerűen ki jelentjük, hogy Bhagaván és köztünk nincs különbség? Nem szükséges-e először azután kutatni, kik vagyunk, mielőtt ilyen kijelentéseket tennénk? Miért mondja mindezt Bhagaván? Meg akartam kérdezni, miért zavar össze bennünket, de nem volt elég bátorságom a kérdés feltevéséhez. Bhagaván talán megérezte kétkedésem, mert így folytatta: 19

Sri Ramana Maharsi összes művei. 175. o. Malik Tóth István fordítása.

- Mielőtt bárki felismerné, hogy közte és Bhagaván között nincs különbség, először meg kell szabadulnia a nem hozzá tartozó, valótlan tulajdonságoktól. Az igazság felismerése e nélkül nem lehetséges. Van egy Isteni Erő (Csaitanja Sakti), amely mindennek a forrása. Nem szabadulhatunk meg valótlan tulajdonságainktól, hacsak szert nem teszünk erre az erőre. Gyakorlás szükséges ahhoz, hogy ezt az erőt megragadjuk. Felbátorodtam e szavak hallatán, és önkéntelenül így szóltam: - Létezik hát egy erő? - Igen - válaszolta Bhagaván. - Létezik egy erő, melyet úgy hívnak, az Önvaló tudatossága (szvaszphurana). Remegő hangon folytattam: - Az imént Bhagaván azt mondta, hogy elég azt gondolnunk, hogy köztünk és Isten között nincs különbség. De megszabadulni valótlan dolgainktól csak akkor tudunk, ha megragadjuk az említett erőt - nevezzük isteni erőnek vagy az Önvaló tudatosságának. Hívjuk bárhogyan, de vajon nem szükséges-e megismernünk? Akármilyen kitartóan törekszünk is, nem tudjuk megismerni. Ezelőtt soha nem kérdeztem Bhagavántól ilyen merészen semmit, ha mások is jelen voltak. Ma olyan erős belső késztetés lett úrrá rajtam, hogy a szavak szinte maguktól hagyták el az ajkamat a beszélgetés alatt. Szemem megtelt könnyel, és a fal felé fordultam. Később a mellettem ülő hölgy elmondta, hogy ezzel egy időben Bhagaván szeme is könnybe lábadt. Mily együtt érző is ő a szerényekkel! Bhagaván néha azt szokta mondani: „A dnyání együtt sír azokkal, akik sírnak, és együtt nevet azokkal, akik nevetnek, együtt játszik azokkal, akik játszanak, és együtt énekel azokkal, akik énekelnek. Mit is veszíthet? Jelenléte makulátlan, kristálytiszta tükörhöz hasonlít. Pontosan azt tükrözi vissza,

amilyenek vagyunk. Mi eljátsszuk az élet különböző szerepeit, és viseljük ennek következményeit. A tükröt vagy annak keretét nem befolyásolják az élet dolgai, mert azok csak eszközök. E világ színészeinek - a tettek végrehajtóinak maguknak kell eldönteniük, milyen dal és milyen cselekedet válik a világ hasznára, mi az, ami a szent iratok szellemében megtehető, mi az, ami keresztülvihető." A fent említett eset jó példa volt erre.

Májá Kelt 1947. február 9-én

Ugyanaz a követő, aki már tegnap is kérdéseket tett fel, ma délután a májá (káprázat) természetéről kérdezte Bhagavánt. - Szvámí, mindaz a számtalan dolog, ami az emberi elme számára valóságként jelenik meg, ugye csak káprázat, amely eltűnik, ha megszabadulunk ezektől a dolgoktól? Bhagaván így válaszolt: - Addig, amíg az ember a valóság két különálló részeként tekint önmagára és Isvarára, a káprázat megmarad. Ha egyszer megszabadulsz a káprázattól, és ráébredsz, hogy te vagy isvara, megérted, hogy a káprázat nem a saját lényedtől különálló dolog. Isvara a káprázat nélkül és attól elkülönülten létezik, ám a káprázat nem létezhet Isvara nélkül. - Igy azt is lehet mondani, hogy a káprázat puszta illúzióvá válik, ugye? - folytatta a kérdező. - Igen! - válaszolt Bhagaván. - így is mondhatnánk. Ha a személyes én nem létezne, hogyan tudná az ember felismerni ísvarát? Nincs egyéni én káprázat nélkül. Ha az egyén felismeri valódi természetét, a káprázat negatív hatásai nem

érintik meg többé; nevezd azt puszta illúziónak vagy aminek akarod. Ez a lényeg. Valaki más a következőket fűzte hozzá az előbbi témához: - Azt mondják, az egyéni lélek (dzsíva) ki van téve a káprázat negatív hatásainak, amilyenek például a korlátolt látásmód és tudás, míg Isvara mindent átfogó tudással, látásmóddal és egyéb tulajdonságokkal bír. Az egyéni lélek és Isvara akkor válik eggyé, ha az egyén megszabadul hozzá tapadó korlátolt látásmódjától, tudásától és egyéb efféle tulajdonságaitól. De vajon Isvarának nem kellene-e megszabadulnia a saját tulajdonságaitól - mint például a mindent átfogó tudástól és perspektívától? Ugye ezek is csak illúziók? - Szóval ez zavar téged? Előbb szabadulj meg a saját korlátolt tulajdonságaidtól, aztán majd lesz elég időd Isvara dolgaival foglalkozni. Először szabadulj meg a saját korlátolt tudásodtól. Mit törődsz te Isvarával? Ő majd törődik saját magával. Szerinted neki nincsenek legalább olyan képességei, mint nekünk? Miért kellene azzal foglalkoznunk, hogy rendelkezik-e mindent átfogó tudással és perspektívával, vagy sem? Az már önmagában nagy előrelépés, ha törődünk önmagunkkal. - De először találnunk kell egy Gurut, aki olyan gyakorlatokra taníthat meg bennünket, amelyek segítenek megszabadulni ezektől a gunáktól, nem így van? - Ha valóban komoly szándék vezérel bennünket, hogy megszabaduljunk ezektől a minőségektől, akkor miért ne találkoznánk egy mesterrel? Először azonban nagyon erős vágynak kell ébrednie bennünk, hogy megszabaduljunk tőlük. Ha ez sikerült, akkor a mester maga indul a keresésünkre, vagy valahogyan magához vonz bennünket. A mester mindig figyel, rajtunk tartja a szemét. Isvara maga mutatja meg számunkra a mestert. Ki más gondoskodna gyermekei

jólétéről, ha nem maga az atya? Ő mindig velünk van, körülvesz bennünket. Oltalmaz minket, ahogy a madár szárnya alatt védi a tojásait. De teljes szívből h i n n ü n k kell benne mondta Bhagaván. Bhagaván egyik követője, Sankarammá, aki általában túl félénk, és ezért nem szokott kérdéseket feltenni, alig hallhatóan a következőket mondta: - De Szvámídzsí! A mester útmutatása elengedhetetlen a gyakorláshoz, ugye? Bhagaván így válaszolt: - Ó, valóban? De útmutatást mindennap kaptok. Akiknek szükségük van rá, részesülhetnek benne. A jelenlévők közül többen így szóltak: - De Bhagavánnak részesítenie kell bennünket az áldásában, hogy megérthessük az útmutatást. Ezért imádkozunk. - Az áldás mindig jelen van - válaszolta Bhagaván.

Tisztelet Kelt 1947. február 10-én

Ma délben három francia hölgy érkezett Pondicherryből. Az egyik a kormányzó, a másik a titkár felesége volt, a harmadik pedig egy ismerősük. Evés után pihentek egy keveset, majd fél háromkor bejöttek a terembe. Ketten közülük nem tudtak a földön ülni, ezért a Bhagavánnal szemközti ablakpárkányon foglaltak helyet. A harmadik hölgynek valahogyan sikerült leülnie a földre. Három óra körül elbúcsúztak Bhagavántól, és elmentek. Látván őket eszembe jutott egy amerikai hölgy látogatásakor történt eset, aki nyújtott lábbal ült le, mire az ásram lakói felhívták a figyelmét, hogy ne te-

gye ezt. Erre Bhagaván megdorgálta őket, és elmondta nekik Auvaiyár és Námdév történetét. Régebben leírtam ezt neked részletesen. Most két hasonló eset következik. Nagyjából tíz hónapja egy európai hölgy látogatott el ide egy Frydman nevezetű európai úriemberrel, és körülbelül húsz napig maradtak itt. A hölgy nyugati életvitele miatt nem szokott hozzá a földön üléshez, ezen felül idős is volt már. Nagyon szenvedett, mert alig bírt leülni, és amikor leült végre, nagy nehézségek árán bírt csak felállni. Az úriember úgy segített neki felállni, hogy megfogta a kezét. Egyik nap, amikor reggel nyolckor beléptem a terembe, azt láttam, hogy mindketten a hölgyek számára fenntartott rész első sorában ülnek. A többi hölgy habozott, hogy odaüljön-e a közelbe, ezért intettem az úrnak, hogy húzódjon odébb, amit ő azonnal meg is tett. Bhagaván bosszúsan rám nézett, de akkor még nem tudtam, miért. A kanapé közelében álltam, és valakivel beszélgettem. Frydman hirtelen felállt, és a hölgynek is segített felállni, akinek a szeme könnyes volt, és csak nagyon vonakodva hagyta el Bhagavánt. Bhagaván jóváhagyása jeléül szokás szerint bólintott. Amint elhagyták a termet, Bhagaván rám nézett, és így szólt: - Milyen kár, hogy elmennek! Azt hittem, hogy valami nagy bűnt követtem el, és így válaszoltam: - Sajnálom, nem tudtam, hogy elmennek. Bhagaván úgy gondolta, hogy beláttam és megbántam a hibámat, ezért így folytatta: - Nem. Nem erről van szó. Nagyon szenvednek, ha a földön kell ülniük. Ezért maradnak sokan távol annak ellenére, hogy felettébb vágynak ide. Nincsenek hozzászokva a földön üléshez. Mit tehetnének? Milyen kár! Némi ideje történt már, hogy egyik reggel egy nagyon szegény idős hölgy látogatott el ide a rokonaival. Az ő kivéte-

lével mindenki leborult Bhagaván előtt, ő viszont állva maradt. Krisnaszvámí, Bhagaván segítője megkérte, hogy üljön le, de ő nem engedelmeskedett. A rokonai is kérlelték, hogy jöjjön odébb, de nem hallgatott rájuk. Én is rászóltam, hogy menjen oda hozzájuk, és üljön le, de rám se hederített. Valaki a jelenlévők közül így korholta: „Miért nem hallgat ezekre az emberekre?" A rokonokhoz fordultam, hátha sikerül kideríteni ellenállása okát. Elmondták, hogy majdnem teljesen vak, és közel akart menni a Szvámíhoz, hogy egészen közelről láthassa. Felálltam, megfogtam a kezét, és a kanapéhoz vezettem, ahol Bhagaván ült. Tenyerével árnyékolva be a szemét áthatóan nézte Bhagavánt, és így szólt: „Szvámí, nem látok jól. Kérem, áldjon meg engem, hogy láthassam az elmémben." Gyöngéd pillantást vetve az idős hölgyre, Bhagaván beleegyezése jeléül bólintott, és azt mondta, hogy rendben van. Amint elmentek, Bhagaván így szólt hozzánk: - Szegény asszony nem lát jól, ezért félt odajönni hozzám, hogy közelről lásson. Mit tehetett? Egyszerűen csak állt ott. A vakok számára az elme jelenti a szemet. Nekik csak egyféle látvány, az elméből eredő látvány áll a rendelkezésükre, és nem sokféle, hogy elterelje a figyelmüket. Csak az elmének kellene összpontosítottá válnia; ha egyszer ez sikerül, akkor sokkal előbbre vannak nálunk. Milyen szelíd és megnyugtató intelem!

Születés Kelt 1947. február 24-én

Tegnap az egyik hölgy követő megmutatta Bhagavánnak a naplóját, amelybe lemásolta Bhagaván Öt versszak az Önvalóról című költeményét. Bhagaván megtalálta a naplóban azt a két versszakot is, amelyet akkor írt, amikor követői elkezdték ünnepelni a születésnapját, és a következő történetet mesélte el nekünk: - Egyszer a születésnapomon, talán 1912-ben, amikor még a Virúpáksa-barlangban 20 laktam, a velem élők ragaszkodtak hozzá, hogy készítsünk ünnepi ebédet az esemény tiszteletére. Próbáltam lebeszélni őket erről, de így erősködtek: „Mi baja lesz Szvámídzsínak abból, ha megfőzzük és együtt megesszük az ételt?" Így hát rájuk hagytam a dolgot. Azonnal el is mentek, és vettek néhány edényt, amelyek a mai napig megvannak. Ami egy kis ünnepelésnek indult, a végére nagy hűhóba és pompába torkollott. Mindennek megvan a maga rendje, és pusztán azért, mert mi mást szeretnénk, nem lesz máshogy. Hosszan magyaráztam nekik ennek a felhajtásnak a hiábavalóságát, de nem hallgattak rám. Amikor a főzés és az evés befejeződött, Ísvaraszvámí, aki akkoriban mellettem élt, így szólt: „Szvámídzsí, írjon a születésnapja alkalmából két versszakot, én is írok kettőt." Megtaláltam a naplóban azt a két versszakot, amelyet akkor írtam. így hangzanak:

20

Bhagaván 1899 és 1916 között élt az Arunácsala hegy keleti részén található barlangban. (A ford.)

„Te, ki m e g ü n n e p e l n é d a születés napját, k e r e s d e l ő s z ö r azt, h o n n a n s z ü l e t t é l . A z e m b e r igazi s z ü l e t é s n a p j a az, a m i k o r belép Abba, m e l y m e g h a l a d születést s halált - ez p e d i g az ö r ö k Lét. A z e m b e r n e k legalább s z ü l e t é s n a p j á n gyászolnia kellene amiatt, h o g y belépett e világba. B ü s z k é l k e d n i vele és ü n n e p e l n i azt olyan, m i n t h a g y ö n y ö r k ö d n é n k egy h u l l á b a n , m i u t á n felékesítettük. Ha valaki Ö n v a l ó j a u t á n kutat és eggyé válik Azzal, arról k i j e l e n t h e t j ü k , h o g y bölcs." 2 1

Ezt írtam. Azt mondják, él Malabárban egy népcsoport, amelynek tagjai a gyermek születésénél sírnak, és a halált nagy pompával ünneplik. Valóban inkább siránkozni kellene azon, hogy az ember kilépett valódi állapotából, és erre a világra született, mintsem megünnepelni azt. - És Isvaraszvámí mit írt? - kérdeztem. - Hogy ő? A versében avatárként (isteni megtestesülésként) és hasonló szavakkal dicsőít. Ebben lelte az örömét akkoriban. Mindig írt egy versszakot, én pedig válaszul írtam egy másikat, és ez így ment tovább. De abban az időben még senki nem törődött azzal, hogy megőrizze ezeket. Akkoriban leginkább kettesben voltunk: nem volt főzési lehetőség és egyebek. Ki maradt volna hát? Most minden a rendelkezésünkre áll, így sokan gyűlnek körém. Akkoriban azonban ha jött egy látogató, hamar tovább is állt. így volt. Kérésemre, hogy a két születésnapi verset fordítsa le telugu nyelvre, Bhagaván papírra vetette és átadta nekem őket. 21

Srí Ramana Maharsi összes művei. 169. o. Malik Tóth István fordítása.

A

Guru

formája

Kelt 1947. február 26-án

Ma délután egy tamil fiatalember kérdésekkel fordult Bhagavánhoz: - Szvámídzsí! Tegnap reggel egy gudzsaráti hölgynek azt mondta, hogy a valódi lemondásnak legbelül kell megtörténnie. Hogyan érhetjük ezt el? Mit jelent a belső lemondás? - A belső lemondás azt jelenti, hogy minden elmebeli hajlamot (vászanát) le kell győzni. Ha azt kérded, hogyan lehet ezt elérni, csak azt tudom mondani, hogy gyakorlással válaszolta Bhagaván. - De a gyakorláshoz ugye szükségünk van egy Gurura? - Igen, a Guru szükséges. - Hogyan lehet kiválasztani a megfelelő Gurut? Milyen a Guru formája (szvarúpája)? - A megfelelő Guru az, akire az elméd rá tud hangolódni. Hogy miként válaszd ki, s milyen a formája? Legyen békés, nyugodt, türelmes, és rendelkezzék más olyan erényekkel is, amelyek segítségével akár a puszta pillantásával mágnesként tud másokat vonzani. Mindenkire egyformán tekintsen. Az igaz Guru mindezekkel az erényekkel rendelkezik. Ha valaki a Guru formáját akarja megismerni, akkor először saját formáját kell megismernie. Hogyan is lehetne a Guru formáját megismerni úgy, hogy az ember először nem ismeri meg a sajátját? Ha ismerni akarod az igaz Guru formáját, akkor először is meg kell tanulnod, hogy az egész világegyetemre a Guru formájaként tekints. Minden élőlényben a Guru megnyilvánulását kell látnod. Ugyanez a helyzet Istennel. Mindent Isten megnyilvánulásaként kell felfognod. Hogyan foghatná fel a

Guru vagy Isten megnyilvánulását az, aki nem ismeri saját Önvalóját? Hogyan tudná meghatározni őket? A legfontosabb teendő tehát, hogy megismerd a saját igaz formádat. - Még ennek a megismeréséhez is szükség van a Gurura, nem így van? - De igen. A világon sok igaz ember él. Válaszd ki azt, akire az elméd rá tud hangolódni. Az a te Gurud, akiben teljesen megbízol. A fiút nem elégítette ki a válasz, és elkezdte a különböző ma élő nagy emberek hibáit sorolgatni. - Ezzel az a baj, azzal meg amaz. Hogyan is lehet így bármelyiket Gurunak tekinteni? Bhagaván nem törődik azzal, ha őt kritizálják, de nem engedi, hogy másokat szidalmazzanak előtte. Némi türelmetlenséggel a hangjában így válaszolt: - Arra buzdítottalak, hogy ismerd meg igaz természetedet, ehelyett másokat kritizálsz. Elég, ha a saját hibáid kijavításával foglalkozol. Azok az emberek pedig majd törődnek a saját hibáikkal. Úgy tűnik, addig nem érik el a megszabadulást, amíg meg nem szerzik hozzá a te engedélyed. Milyen kár! Szegények most mindannyian erre várnak. Te viszont nagyszerű ember vagy. Üdvözülnek-e, ha te nem engedélyezed? Itt nálunk másokat kritizálsz, máshol pedig bennünket. Te mindent tudsz, mi pedig semmit, így hát alázatosan fordulunk hozzád. Ez csak természetes! Menj, és kürtöld szét, légy szíves: „Voltam a Ramanásramamban, és kérdeztem a Maharsitól néhány dolgot, de nem tudott egyikre sem megfelelően válaszolni. N e m tud az az ember semmit!" A fiú továbbra is ugyanabban a hangnemben akarta folytatni, de az egyik követő leintette. Bhagaván ezt észrevette, és így szólt: - Miért inted le? Maradjunk mindannyian csendben, és hagyjuk őt beszélni, ameddig csak jólesik neki. Ő egy bölcs

ember. Ezért nekünk meg kell hunyászkodnunk. Figyeltem őt, amióta megérkezett. Először a sarokban ült, kérdéseit alaposan összeválogatva és batyuba csomagolva napról napra közelebb húzódott, míg végül előállt velük. Miután tegnap hallotta a hölgyet, elhatározta, hogy kibontja a kis batyuját, és elkezdett kérdezni. Ami belül van, előbb-utóbb a felszínre jön, nem így van? Az egész világot bejárja majd, és végül eldönti magának, melyik számára a Guru formája. Úgy tűnik, eddig nem találta meg a kívánalmainak megfelelőt. Dattatréja az univerzális Guru, s ő azt állította, hogy az egész világ a Guruja. Ha gonosz dolgot látunk, érezzük, hogy olyat nem szabad cselekednünk, de ő azt mondta, hogy a gonosz is a Guruja. Ha jót és szépet látunk, azt szeretnénk cselekedni, s ő ezeket is a Gurujának tekintette - jót és rosszat egyaránt. Egyszer egy vadásztól útbaigazítást akart kérni, de az figyelemre sem méltatta, mert éppen egy madarat akart lelőni. Dattatréja így szólt hozzá: „A Gurum vagy! Igaz, hogy madarat ölni gonoszság. De az a kitartás, amellyel a nyíl ellövésére figyeltél, azt tanítja számomra, hogy nekem is ilyen kitartóan kell a figyelmemet Isvarán tartani." Hasonlóan mindent a Gurujának tekintett, míg végül saját testét is annak látta, mert a test tudatossága nem létezik alvás közben, ezért a nem létező testet nem szabad összetéveszteni a lélekkel. Ekképpen az is Guru volt számára. Míg ő az egész világra Guruként tekintett, az egész világ Guruként imádta őt. Isvarával is hasonló a helyzet. Aki az egész világegyetemben Isvarát látja, azt az egész világegyetem Isvaraként fogja imádni: ahogyan vélekedsz, olyanná válsz, mondták a régiek. Amilyenek mi vagyunk, olyan az egész világ. A világ nagy kertjében a kakukk a mangófa gyümölcsét keresi, míg a holló csak a miatyánkcserjét fürkészi. A méh virág után kutat, hogy mézet gyűjtsön, a légy pedig az ürüléket keresi. Az, akii a salagramát (Síva kis szent kövét) akarja megtalálni, minden más követ

félrelök, ha azt meglelte. A szent kő a többi, teljesen szokványos kő között fekszik. A jót azért vesszük észre, mert a rossz is létezik. A fény azért létezhet, mert van sötétség. Isvara csak akkor létezik, ha illúzió is van. Aki a lényeget keresi, az elégedett azzal, ha száz dolog közül egy jót talál. Elutasítja a többi kilencvenkilencet, és boldogan elfogadja az egy jót, mert azzal legyőzi az egész világot, s szemét örökké azon az egy dolgon fogja tartani. Bhagaván mindezt erőteljes hangon mondta, majd csendbe burkolózott. Az egész teremben szétáradt a csend. Az óra négyet ütött. Az ásram egyik pávája - mintha még mindig ugyanaz lenne, aki a Szúrapadma démont legyőző Arunácsala Ramana lótuszlábaihoz jött tisztelegni és magasztalni Őt - a terem északi ajtaján keresztül bevonult, jellegzetes rikoltásával jelezve érkeztét. Bhagaván hívogatóan felé fordult: - Gyere, csak gyere!

Semmi

pazarlás

Kelt 1947. március 12-én

Bhagaván a születésnapi verseket és az Öt versszak az Önvalóról című versét apró papírdarabkákra írta, amelyek beszívták a tintát, és a szívem majd megszakadt amiatt, hogy ezek a gyöngybetűkkel írt isteni kinyilatkoztatások ilyen rossz minőségű papírdarabkákon olvashatók csak. így szóltam hát hozzá: - J o b b lenne, ha egy füzetbe lennének lejegyezve. - Jól van ez így. Ha egy jegyzetfüzetbe írnám őket, valaki

elvinné, miután meglátja benne a kézírásomat. Most legalább nem kell tartani ettől. A Szvámí mindenki közös tulajdona. - Ezekkel a szavakkal utasította el javaslatomat. A születésnapi verseken Bhagaván ma reggel változtatott néhány apróságot, amelyeket én is szerettem volna lejegyezni, hogy beragaszthassam otthon a jegyzetfüzetembe. Ehhez egy darab fehér papírra volt szükségem, de a teremben nem találtam ilyet. Nem volt türelmem hazamenni papírért, ezért habozás és félelem nélkül azt mondtam Bhagavánnak, hogy kérek az irodából. Amikor odamentem, mutattak néhány szép papírt. Kivettem egy lapot magamnak, és mondtam, hogy Bhagavánnak is jól jönne néhány lap, amelyre írhat. „Akkor vidd oda neki" - hangzott a válasz, és adtak négy papírlapot. Odavittem Bhagavánnak a lapokat, és javasoltam, ezekre írjon, hogy könnyen be lehessen őket ragasztani egy jegyzetfüzetbe. Megkérdeztem, tegyem-e őket a polcra. - Honnan vannak ezek a lapok? Az irodában kaptad? kérdezte. - Igen - válaszoltam. - Mi szükségem nekem ezekre? Ha akarod, tartsd meg őket. Jó nekem, ha a régi újságokból kis darabokat kitépkedek, és azokra írok. Mi szükségem lenne nekem ilyen jó papírra? Nem tudtam válaszolni a kérdése, így hát letettem a papírlapokat a polcra. Reggel kilenc óra körül járt az idő, amikor megérkezett a napi posta. Bhagaván elkezdte olvasni az újságot, majd egy néhány centis üres helyet fedezett fel benne. Gondosan öszszehajtotta, és kitépte az újságból. Rám mosolygott, de nem értettem miért. - Nézd, erre a kis papírdarabra fogok írni. Hogyan is juthatnék máshogy papírhoz? Hová is mehetnék? Hát nem elég jó ez arra, hogy írjak rá?

- Bhagaván ezzel is tanít bennünket. Minden percben tanít, csak mi nem mindig tanuljuk meg a leckét - válaszoltam. Bhagaván mosolygott, és nem szólt semmit. Ha valaki az ásram címére könyveket kap postán, általában a csomagolópapírral együtt behozza őket a terembe. Bhagaván szépen összehajtogatja a csomagolópapírt, és ezekkel a szavakkal nyújtja át a segítőinek: - Nézzétek csak! Tegyétek el jó helyre! Majd becsomagolunk velük más könyveket. Hogyan is juthatnánk ilyen szép papírhoz? Milyen jól jártunk! A napi postában vannak olyan hivatalos levelek, amelyeknél csak a lap egyik felére írtak. Bhagaván mindig letépi az üres papírt, és gondosan összehajtogatva megőrzi. Hasonló a helyzet a kapcsokkal is. Miután elolvasta az újságot, kiveszi a kapcsokat, és ezekkel a szavakkal nyújtja át azokat a segítőinek:„Egyszer még szükségünk lehet rá. Ha nem teszszük el, kidobják, mi viszont felhasználjuk. Az újakat meg kell venni, de honnan lenne nekünk erre pénzünk?" Amikor Bhagaván a hegyen lakott, maga készített kókuszdióhéjból merőkanalat, kanalakat, csészéket és más használati tárgyakat. Ezt a szokását egy darabig még itt, a jelenlegi ásramban is megtartotta. Fényesre csiszolta az elkészült tárgyakat, és ezekkel a szavakkal adta oda segítőinek: - Tegyétek el, még hasznát vesszük valamikor. H o n n a n is juthatnánk arany- és ezüsttárgyakhoz? Ez a mi aranyunk és ezüstünk. A kezünket nem égetjük meg, ha forró az étel, a külseje pedig nem feketedik meg, mint a fémtárgyaké. Jók lesznek majd. Sőt, ha Bhagaván valamilyen frissítőt vagy malajálam kándzsít (zabkásaleves) iszik, csak ezeket használja. Ha narancs vagy más gyümölcs érkezik ajándékba, nem szabad eldobni a héját, mert savanyúság készül belőle, netán a levesbe vagy más ételbe teszik ízesítőnek. Étkezéskor egy

morzsa sem vész kárba. Bhagaván a saját példájával mutatja meg nekünk, hogy nem szabad pazarolni. Ha valaki rózsát hoz ajándékba, Bhagaván először a szeméhez nyomja, majd az óra tetejére helyezi a virágot. Ha megszárad, a leesett szirmokat megeszi, és ad belőle a körülötte ülőknek is. Egyszer valaki egy rózsából font virágfüzért hozott ajándékba, amellyel azután az Anya templomának 2 2 egyik szobrát díszítették. Miután elhervadt, a templom papjai a kosárba dobták a többi elhervadt virág közé. Bhagaván észrevette ezt, amikor kiment, és mérgesen kiszedte a rózsaszirmokat a többi közül, bevitte a konyhába, ahol belekeverték az édes pudingba. Mondanom sem kell, hogy a pudingnak kitűnő ízt adott a rózsa eszenciája. A hegyen tett sétái közben Bhagaván, ha talál valamilyen hasznos növényt vagy levelet, összegyűjti, és a konyhára viszi, ahol felhasználják az ételek ízesítésére. Jobban szereti azokat az ételeket, amelyek nem kerülnek semmibe. Lehet, hogy mindez közhelynek tűnik, de ha jobban belegondolunk, felismerjük, milyen hasznos leckék ezek számunkra. Megtanítják nekünk, hogy kevésből is lehet elégedetten élni.

22

Anya-templom: Bhagaván édesanyjának földi maradványai fölé emelt templom. (A farí)

Erőfeszítés Kelt 1947. április 4-én

Két vagy három napja érkezett Bhagaván egyik követője, aki rendszeresen ellátogat az ásramba. Érkezése óta gyakran körbetekinget a teremben. Gondoltam, biztosan szeretne kérdezni valamit Bhagavántól. Ma délután Bhagaván közelében ült le, és lassan elszánta magát. - Szvámídzsí! A teremben mindenki csukott szemmel ül. Mindegyikük ér el eredményeket? - Természetesen! Mindenki a gondolatainak megfelelő eredményt éri el - válaszolta tréfásan Bhagaván. - A Jóga Vászistha is ezt írja. Néhol az olvasható, hogy minden erő forrása az erőfeszítésben rejlik. Máshol viszont az áll, hogy minden az isteni kegyelemnek köszönhető. Nem világos, melyik magyarázat a helyes. - Igen, azt is mondják, hogy nem létezik más Isten, csak az előző életekben felhalmozott karma. Az ebben az életben a szent iratok szellemében végrehajtott cselekedeteket pedig erőfeszítésnek nevezik. A jelenlegi és a múltbéli karmák találkoznak, a kosokhoz hasonlóan megküzdenek egymással, s a gyengébb elpusztul. Ezért is mondják, hogy erősíteni kell az erőfeszítést. Ha a karma eredete után érdeklődünk, azt mondják, hogy ez olyan kérdés, mintha azt próbálnánk megtudni, mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás. Ezek a kérdések csak arra jók, hogy vitázni lehessen rajtuk, de az igazságot nem lehet általuk kideríteni. Ezért mondom, hogy először találd meg a választ a „Ki vagyok én?" kérdésre. Ha valaki azt kérdezi: „Ki vagyok én? Hogyan jutottam el ennek az életnek a hibájáig (dósájáig)?", akkor bekövetkezik az Ön-

valóra ébredés. A hiba semmivé lesz, és az ember eléri a békét. De miért is érné el, hiszen Az (az Önvaló) örökké Önmagaként létezik. A Vászistha második énekében a következő versszakok találhatók: „Ki vagyok én? H o g y a n j ö t t létre ez a téves szanszára? Az efféle vizsgálódást nevezik az Önkutatás ösvényének. Az Önkutatással m e g é r t h e t ő a Válóság. E megértés e r e d m é n y e az elnyugvás az Ö n v a l ó b a n . Ezt követi az elme békéje és m i n d e n bánat m e g szűnése."

Hűség

az alapelvekhez

Kelt 1947. április 7-én

Emlékszel, tegnapi levelemben meséltem neked Bhagaván tanácsáról, mely szerint az alvásban, evésben és mozgásban egyaránt célszerű mérsékletességet tartani. Ő mindig a saját példáján keresztül tanít, bennünket. Manapság már nem iszik tejet, és reggelire csak egy iddlit eszik, mondván: ha valaki egész nap csak ül, mint ő, és nem végez fizikai munkát, minek egyék ennél többet? Ebédkor is csak annyi ételt fogad el, amennyi a tenyerén elfér. Akkor sem külön-külön eszi a fogásokat az ételek íze miatt, mint mi. Gombócot formál a zöldségből, savanyúságból, levesből és a többiből, összekeveri a rizzsel, és megeszi. Egyik nap a beszélgetés során azt mondta: - Finomabb lenne, ha csak rizs lenne egyfajta zöldséggel, nem pedig ilyen sokfele étel. Minek ennyi? A régi szép napokon egyfélét ettünk, és én most is ezt teszem. Míg a hegyen éltem, a látogatók sok ételt hoztak ajándékba: rizst, gyümöl-

csőt, édességet. Bármi is volt az, mindig csak annyit vettem, amennyit három ujjal ki tudtam emelni belőle. Azt ettem, amit hoztak, s így a naps ételadagom akkor is egy maréknyi volt összesen. Nagy boldogságot jelentett, hogy ily módon ehettem. Ma bezzeg kiterítenek elém egy levelet, és különböző ételeket tesznek rá. Mivel soha nem pazarolok, ezért mindent megeszek, azután pedig túlságosan jóllakottnak érzem magam. így volt ez az alvással is. Különleges ünnepek másnapján (ilyen ünnep például Bhagaván születésnapja és a Mahápúdzsá) előfordul, hogy a védaiskolások 23 napfelkelte előtt néhány órával (brahma-muhúrtakor) nem recitálják a Védákat, mint a többi napon, mert fáradtak az előző napi teendők miatt. Bhagaván ilyenkor is felkel, és készen áll, mint rendesen. Ha gyengélkedik, és segítői arra kérik, aludjon még egy kicsit, így válaszol: - Minek aludni a brahma-muhúrta idején? Ha akartok, aludhattok tovább. Dhanurmászakor (december-január idején) az Arunácsalésvara-templomban korán reggel kezdődik a szertartás. Bhagaván addigra már felébred. A tamil nyelvű recitációt végzők még csak ébredeznek, de ő már készen áll, hogy fogadja őket. Bhagaván mozgástere is igen korlátozott. Úgy tartják, ezek a korlátozások csak a gyakorlókra vonatkoznak, a dnyáníkra nem, de a dnyáník a világ javát szolgálva minden szabályt betartanak. A tökéletes szenvtelenség csúcsát soha nem hagyják el. A természet törvényeit át nem hágó alapelvek, az eltökéltség és a hasonlók iránti feltétlen hűség természetes számukra. Minden cselekedetük tanítás.

23

Az ásramban m i n d a mai napig működik egy védaiskola (védapáthasálá), ahol bráhmin fiúk tanulnak a szent iratokból, és ismerkednek a szertartásokkal. (A ford.)

Teljes

önátadás


Ma reggel egy Andhra államból érkezett fiatalember egy levelet adott át Bhagavánnak, amelyben ez állt: „Szvámídzsí! Azt mondják, az ember mindent elérhet, ha feltétel nélkül és teljesen rábízza magát Istenre, és rajta kívül senki másra nem gondol. Ez azt jelenti, hogy egy helyben kell ülni, s Istenre gondolni minden percben, elengedvén a gondolatokat, beleértve az ennivalóra irányuló gondolatot is, amely elengedhetetlen a test fenntartáshoz? Azt jelenti, hogy ha valaki beteg lesz, ne vegyen be orvosságot, és ne kezeltesse magát, hanem bízza egészségét, avagy betegségét kizárólag a Gondviselésre? A Gítá a következőket mondja a szthita-pradnyáról: »Aki m i n d e n vágyról l e m o n d v a , k ö z ö n n y e l , é r d e k t e l e n ü l , ö n ö s s é g n é l k ü l éli életét, az a férfi b é k é r e jut.« (Bhagavad Gítá,

II.

71.)24

Ez az összes vágyról való lemondást jelenti. Szenteljük tehát magunkat kizárólag az Istenről való elmélkedésnek, és csak azt az ételt, italt és egyebet fogadjuk el, amely az isteni gondviselés által megadatik kérés nélkül? Vagy azért tegyünk némi erőfeszítést? Kérem Bhagavánt, fedje fel a teljes önátadás titkát." Bhagaván ráérősen nézegette a levelet, majd a közelében lévőkhöz fordult:

24

A Bhagavad Gítából vett idézetek forrása: Bhagavad Gítá - A Magasztos Szózata. Terebess, Budapest, 1997. Vekerdi József fordítása.

- Nézzetek csak! A teljes önátadás kétségkívül azt jelenti, hogy nem ragaszkodunk a gondolatokhoz, nem aggódunk, de vajon azt is jelenti ez, hogy ne foglalkozzunk az ételre és italra irányuló gondolatokkal sem, amelyek a test fenntartásához elengedhetetlenek? Az ember azt kérdezi magától: „Csak akkor egyek, ha kapok valamit Isten kegyelméből, anélkül hogy kérném? Vagy tegyek némi erőfeszítést?" Rendben. Tételezzük fel, hogy az étel magától elénk kerül, valaki a szánkba is teszi, de lenyelni, azért nekünk kell. Ez talán nem erőfeszítés? Azt kérdezi: „Ha megbetegszem, vegyek be gyógyszert, vagy betegségemet és egészségemet teljesen Istenre bízva ne tegyek semmit?" Kshudvjádéh áháram - tartja a mondás. Ennek két jelentése van. Az egyik, mivel a ksut, azaz az éhség olyan, mint a betegség, ezért az éhség nevű betegségre az étel nevű gyógyszert kell alkalmazni. A másik: miként gyógyszert kell adni a betegségre (vjádhira), úgy ételt az éhségre (ksutra). Sankara azt írja Szádhana pancsakam című művében, hogy az éhség nevű betegség gyógyításaként egyél alamizsnát. De ahhoz legalább koldulni kell. Ha mindenki becsukná a szemét, egy helyben ülne, és azt várná, hogy az étel valahogy odakerüljön eléje, mi lenne a világgal? Ezért a helyes út az, ha úgy élünk és tesszük a dolgunkat, ahogy a szokások megkívánják, de a cselekvőség érzete nélkül. A kötöttség az az érzés, hogy én teszem. Szükséges tehát, hogy fontolóra vegyük és kifejlesszük azt a módszert, amelynek segítségével megszabadulhatunk ettől az érzéstől, ahelyett hogy azon aggodalmaskodnánk, vegyünk-e be orvosságot, ha betegek vagyunk, vagy együnk-e, ha éhesek vagyunk. Ezek a kétségek pedig folyamatosan megjelennek, és nem szűnnek meg. Ennyi erővel olyan kétségek is felmerülhetnek, hogy „Vajon sóhajtozhatom-e, ha fáj valamim?" Vagy: „Belélegezhetek-e, miután kifújtam a levegőt?" Nevezd Isvarának vagy karmának, egy cselekvő mindent vég-

hez visz ebben a világban, az egyén elméjének fejlettsége szerint. Ha átadjuk neki (ennek a cselekvőnek) a felelősséget, akkor a dolgok maguktól fognak történni. Járunk a földön, és nem kérdezzük meg minden lépés után, hogy most letegyük-e a másik lábunkat, vagy megálljunk-e egy adott ponton. Hát nem automatikusan járunk? Hasonló a helyzet a kies belégzéssel, hiszen ezeket sem különleges erőfeszítéssel végezzük. Ugyanez van az élettel. Feladhatunk-e valamit, ha úgy akarjuk, vagy tehetünk-e valamit kedvünk szerint? Számos dolgot automatikusan teszünk az életben, anélkül hogy tudatában lennénk. A teljes önátadás azt jelenti, hogy feladjuk az összes gondolatunkat, és az elménket Istenre összpontosítjuk. Ha képesek vagyunk teljes figyelemmel Isten felé fordulni, akkor a többi gondolat eltűnik. Ha az elme, a beszéd és a test cselekedetei beleolvadnak Istenbe, életünk minden terhét Ő veszi át tőlünk. Az Úr Krisna azt mondta Ardzsunának a Gítában: „Akik másra n e m gondolva, egyedül e n g e m tisztelnek, e lankadatlan jógában élőknek én o s z t o m ki j u t a l m u k a t " (Bhagavad Gítá, IX.

22.)

Ardzsunának harcolnia kellett. Krisna így szólt hát hozzá: „Add át minden terhed nekem, tedd a dolgod. Csupán eszköz vagy, majd én mindent elrendezek. Semmi sem fog az utadba állni." De mielőtt magunkat teljesen Istennek adnánk, tudnunk kell, hogy ki az, aki magát Istennek adja. A gondolatok teljes feladása nélkül nincs önátadás. Ha már nincsenek gondolatok, csak az Önvaló létezik. így az önátadás valójában a saját Önvalónk iránti önátadást jelenti. Ha az önátadás a bhakti szellemében történik, akkor minden terhet Istennek kell átadni, ha viszont a karma szellemében történik, akkor addig kell végezni a feladatokat, amíg az em-

ber rá nem ismer Önvalójára. Az eredmény mindkét esetben ugyanaz. Az önátadás azt jelenti, hogy kutatjuk és megismerjük Önvalónkat, majd pedig örökre abban maradunk. Mi is létezik az Önvalón kívül? A fiatalember megkérdezte, hogy milyen módszerrel lehet eljutni ide. Bhagaván így válaszolt: - A Gítában több módszert is említenek. Azt mondják, járd a bölcsesség (dnyána) útját. Ha képtelen vagy ezen az úton haladni, akkor a szeretet (bhakti), a jóga vagy az egyéni érdek nélkül végrehajtott szolgálat (niskáma karma) útját is követheted. Sok más utat is említ a Gítá. Az egyik kiválasztott utat kell követni. Az Önvaló mindig velünk van. A dolgok automatikusan történnek majd az előző életek tetteiből fakadó gyümölcsöknek (szanszkáráknak) megfelelően. Az „én vagyok a cselekvő" érzése köt meg minket. Ha az Önkutatás módszerével megszabadulunk ettől az érzéstől, ezek a kérdések fel sem merülnek többé. A teljes önátadás nem azt jelenti, hogy pusztán ülünk egy helyben, csukott szemmel. Ha mindenki ezt tenné, hogyan boldogulnának az emberek a világban? Bhagaván szavai közben megszólalt az ebédlő harangja. - Szól a harang! Nem kellene indulnunk? - kérdezte Bhagaván mosolyogva, majd felkelt, és kiment.

A

fehér páva


A hónap tizenkettedik napján váratlanul egy fehér pávát hoztak, amelyet Baróda ráníja (uralkodónője) küldött ajándékba az ásramnak. Bhagaván így szólt, amikor meglátta:

- Nem elég nekünk a már meglévő egy tucat színes páva? Az is lehet, hogy megtámadják a mássága miatt. A macskáktól is meg kell védeni. Minek nekünk? K ü l d j ü k vissza oda, ahonnan jött. Az ember, aki hozta, tudomást sem vett a megjegyzésről, és távozott, hátrahagyva a pávát. Végül eldöntötték, hogy Krísnaszvámí fogja a fehér páva gondját viselni, a többiek pedig segítenek neki. Valamelyik délután, amikor megérkeztem az ásramba, Bhagaván a körülötte ülőknek éppen a páváról beszélt. Majd így folytatta: - Képzeljétek! Egyszer egy gyufakereskedő egy fiatal szarvast hagyott itt, Valiinak hívták. Szabadon kóborolt az ásramban. Ha bengáli sárgaborsót összekevertünk puffasztott rizzsel, és egy tálra tettük neki, kiette belőle a borsót az utolsó szemig, a puffasztott rizst pedig otthagyta. Amikor elkezdett kijárni a kecskepásztorokkal az erdőbe, azok, akik tudták, hogy hozzánk tartozik, visszahozták az ásramba. Később már egyedül is visszatalált. Ezért engedtük, hogy szabadon járkáljon. Egyik nap kaszton kívüli csavargók eltörték a lábát abban a reményben, hogy majd megölik és megeszik. Valaki, aki tudta, hogy a miénk, megsajnálta, és az ölében visszahozta. Erősen vérzett a lába. Néhány napig ápoltuk, de nem élte túl. Az ölemben lehelte ki a lelkét. Annámalai Szvámíval építettünk neki a hegyre felvezető lépcső mellett egy szamádhit. Ezen meglepődve így szóltam: - A szemtanúi lehetünk annak, amiről a régiek beszéltek: hogy az indiai Bharatakhandában Isten avatárként száll alá, hogy megszabadulást nyújtson az állatoknak. Egyszer a fehér páva elszökött, így Krisnaszvámí utána ment, és visszahozta. Bhagaván egyik kezét a nyakára tette, a másikkal pedig simogatni kezdte, egészen fel a szívéig, s közben így beszélt hozzá:

- Hol jártál, te rosszcsont? Hogy vigyázzunk rád, ha elszöksz? Kérlek, ne tedd ezt többé! Kint kegyetlen állatok járnak. Miért nem maradsz itt? így babusgatta egy darabig. A fehér páva ezután hosszú ideig nem ment ki az ásramból. Ehelyett szokásává vált, hogy az épületeket járta körbe. Bhagaván meg is jegyezte: - Olyan most ez a fehér páva, mint a mi intézőnk (szarvadhikárink). Ma délután fél háromkor mentem be az ásramba. Szólt a rádió, és forgott az elektromos ventilátor. A fehér páva a rádió mellett ült csukott szemmel, mintha meditációba mélyedt volna. Ezt látva valaki megjegyezte: - Nézzétek csak, milyen figyelmesen hallgatja a rádiót. - Igen - mondta Bhagaván -, a pávák nagyon szeretik a zenét, különösen a furulyaszót. - Bár ez a páva fehér, mégis a színes pávák az igazán szépek - jegyezte meg valaki. Bhagaván a fehér pávára mutatva így szólt: - Neki is megvan a maga szépsége. Azok a pávák gyönyörű színekben díszelegnek. Ez tiszta fehér, a színek kavalkádja nélkül. Olyan, mint a tiszta Önvaló (suddha szattva), amelyben nem keveredik a többi minőség (guna). A védánta tanítását a páva példájával is lehet érzékeltetni. A többi páva sem sokszínű, amikor a világra jön. Egyszínűek, amikor kibújnak a tojásból. Ahogy felnőnek, különböző színekben kezdenek pompázni. Ahogy nő a farktollazatuk, egyre több szem jelenik meg rajtuk. Mennyi szín és szem! A mi elménk is ilyen. Születésekor senkiben sincs romlottság. Az egyre több tevékenység és elképzelés folyamatosan jelenik meg, éppen úgy, ahogy a pávák színei.

feladatunk a Világban Kelt 1947. május 15-én

Ma délután egy Tirucsirapalliból érkezett fiatalember átnyújtotta a levelét Bhagavánnak. A levél lényege az volt, hogy az országban számtalan ember éhezik, de ez senkit sem nyugtalanít, és nem veszünk tudomást a szenvedéseikről. Kérte Bhagavánt, hogy dolgozzon ki egy tervet, hogyan lehetne enyhíteni szenvedéseiken, és arra kérte, hogy az ilyen öreg bölcsek, mint ő, ne üljenek tétlenül. Bhagaván figyelmesen végigolvasta a levelet, majd szigorú tekintettel a fiúra nézett: - Szóval ezt akarod? Azt mondod, szenvedsz a látványuktól? Ez azt jelenti ugyebár, hogy te, velük ellentétben, boldog és elégedett vagy? - Nem, én is szenvedek ettől-attól - válaszolta a fiú. - Aha, szóval ez a problémád! A saját boldogságoddal sem vagy tisztában, de mások boldogsága miatt aggódsz. Egyenlővé lehet-e tenni mindenkit? Ha mindenki beül a gyaloghintóba, ki fogja azt felemelni? Ha mindenki király lenne, akkor mi értelme lenne annak, hogy valakit is királynak hívunk? Egyeseket csak akkor nevezhetnek gazdagnak, ha mások szegények. A dnyánít is csak akkor lehet felismerni, ha léteznek tudatlanok. A sötétség létezésének feltétele a fény, a boldogságé pedig a szenvedés. Az étel az éhségtől válik ízletessé. Segítséget is csak bizonyos szintig lehet nyújtani, de mindenkit egyformán boldoggá tenni lehetetlen. Számos vezetője van ennek az országnak, akik azt mondják, hogy a többiek nem végezték el megfelelően a munkát, ezért kioktatják őket. De minek? Egyik vezető jön a másik után,

a m u n k a pedig folytatódik tovább. Ugyanannak az erőnek kell irányítania mindegyiket. Ha abban a hitben bízzuk rá terhünket erre az erőre, hogy elvégzi, ami szükséges, és ha nem aggódunk, akkor a dolgok valamilyen módon megtörténnek. Egyesek az állatok lemészárlása ellen tiltakoznak. Azzal fenyegetőznek, hogy ha nem hallgatnak rájuk, halálra éheztetik magukat, vagy öngyilkosságot követnek el. Maga az öngyilkosság talán nem egy élet kioltása? Azt hiszik, az öngyilkosság egyszerűen a test elhagyását jelenti. A test talán nem része egész lényünknek? Az Átman mindenhol és mindenkor jelen van. Az igazi öngyilkosság az, amikor a testünket tekintjük igaz mivoltunknak, nem pedig az Önvalót, amely valós és örök. Milyen más gyilkosságról beszélhetnénk? Az, aki tudás és bölcsesség révén meglátja az Önvalóját, nem bánkódik többé az élet gondjai miatt. Úgy tekint majd az élet boldog és szomorú pillanataira, mint egy színdarab jeleneteire. Számára az egész világ színház csupán. Ebben a színházban ugyanaz az ember egyszer király, máskor viszont miniszter, szolga vagy borbély, és még sok más jelmezbe is bújik, s a szerepnek megfelelően viselkedik. De mivel tudatában van valódi természetének, nem azonosítja magát a szexepeivel, és nem aggódik a különböző akadályok miatt, amelyekkel meg kell küzdenie. Hasonlóképpen, a világ Isvara színpada. Ezen a színpadon te az egyik színész vagy. Segíthetsz képességeid szerint, de nem tehetsz mindenkit egyenlővé. Sem a múltban nem sikerült, sem a jövőben nem sikerülhet ez senkinek. A fiatalember így válaszolt: - Ezért nincs béke a világban. Ez nagyon boldogtalanná tesz engem. - Látod, megint oda lyukadtál ki, ahonnan elindultál folytatta Bhagaván. - Ahelyett, hogy a világ békétlenségén keseregsz, jobban teszed, ha arra keresed a választ, hogyan

találd meg a saját békédet a világban. Ha feladod ezt a célt, mi értelme van azon aggódni, hogy nincs béke a világban? Ha az elmédben béke uralkodna, akkor az egész világot békésnek látnád. Áruld el nekem, béke van benned? - Nincs - válaszolta a fiú. - Látod, ez az! Nincs benned béke. Nem tudod, hogyan szilárdíthatnád meg magadban a béke érzését. Ha a saját békéd megtalálása helyett a világbéke megteremtésén fáradozol, az olyan, mint amikor éhes vagy, és koldulással ételhez jutsz, majd kijelented, hogy másoknak szánod. Vagy hasonló a bénához, aki így kiáltott fel: „Ha valaki felemelne, jól elbánnék ezekkel a tolvajokkal!"

A mindenben benne rejlő erő Keli 1947. május 16-án

A tegnapi fiatalemberhez hasonlóan ma egy Észak-Indiából származó úr is átadott egy kérdésekkel teleírt papírlapot Bhagavánnak. Egyik fő kérdése az volt, miért nem munkálkodik Bhagaván a világ jólétének javításán. Miután elolvasta, Bhagaván a körülötte ülőkhöz fordult: - Tegnap is volt egy ehhez hasonló kérdésünk. Elég nagy segítség lenne a világnak, ha mindazok, akik most a jobbításáért szónokolnak, a saját maguk jobbításával törődnének. Mivel nem képesek azt kutatni, kik ők valójában, úgy gondolják, inkább a világ megreformálásával foglalkoznak. Először azt kell megtalálnunk, ki az, aki ilyennek látja a világot. De nem foglalkoznak ezzel, hanem azt hangoztatják, hogy majd megváltoztatják a világot. Éppen olyan ez, mint a béna esete.

A kérdező így szólt: - Szvámí, hogy lehet az, hogy az olyan dnyáník, mint Ön, csak ülnek itt ölbe tett kézzel? Nem kellene inkább a béke megteremtésén munkálkodniuk, amikor annyi viszálykodás és harc van a világban? Bhagaván így válaszolt: - Igen, kellene. De honnan tudja, hogy a dnyáník nem segítenek? Már az, hogy egy helyben ülnek, segítség a világnak. Csak külsőleg tűnik úgy, hogy tétlenek. Tegyük fel, hogy egy gazdag ember azt álmodja, hogy kint koldul az utcán, rakodómunkásként dolgozik, vagy utcát seper. Amikor felébred, rájön, hogy csak álmodta az egészet, és méltóságteljesen tudomásul veszi, hogy valójában gazdag. Hasonlóképpen, bármit is tesz a dnyání a számára kijelölt sorsa (prárabdha) szerint, azt mindent kötődéstől mentesen teszi, és magasztos távolságtartás jellemzi. Ereje sokféle módon működik, de nem lesz boldog vagy boldogtalan próbálkozásai sikere vagy sikertelensége láttán. Ez azért lehetséges, mert az egész világot Brahmanként észleli, s ezért semmit nem lát boldognak vagy boldogtalannak. Hogyan is érezhetne elégedettséget vagy bánatot, ha önmagát nem a testeként, nem az emberként érzékeli, és nem gondolja: ez a világ? A szent iratokban ez áll: „Abban a pillanatban, amikor valaki a dnyání szemszögéből nézi a világot, mindent Brahmanként lát." Hol van ott helye az „én cselekszem" érzésének? Akkor felismeri, hogy minden az erő által megy végbe. Ilyen egyszerű ez! Valaki megjegyezte: - Úgy tartják, a dnyáník képesek átkot szórni és áldást osztani. Bhagaván viszont kijelenti, hogy semmi tennivalójuk nincs. Hogyan van ez akkor? - Ez igaz. Ki mondta, hogy nem képesek rá? De nem tesznek különbséget önmaguk és Isvara vagy az erő között.

A mindenben ott munkáló erő egy és ugyanaz. Ők felismerik, hogy az univerzális erő által cselekszenek, és nincs bennük az „én cselekszem" érzése. Már a puszta jelenlétük is a világ hasznára válik. Azt teszik, ami a sorsukban rendeltetett számunkra. Ez minden - fejezte be Bhagaván.

Sors Kelt

1947. május 17-én

Ma reggel kilenc órakor az egyik követő megkérdezte Bhagavántól: - Szvámí, tegnap azt mondta, hogy a dnyání a prárabdhájának megfelelően hajtja végre tetteit. De azt mondják, hogy a dnyánínak nincs prárabdhája! Bhagaván ráérősen válaszolt: - Hogyan kapták ezt a testet, ha nincsen prárabdhájuk? Hogyan cselekednek? A dnyáník tettei önmagukban prárabdhának nevezhetők. A szent iratokban olvasható, hogy a prárabdha létezik Brahmától egészen Szadásiváig, Ráma és Krisna avatárjaiig és másokig. 25 „Az igazak oltalmára, a g o n o s z o k elpusztítására, az igazság u r a l o m r a juttatására k o r o n k é n t testet öltök." (Bhagavad

Gítá,

IV. 8.)

Mint ebből a versszakból kiderül, ísvara formát ölt, amikor a jók erényei és a rosszak bűnei összekeverednek, prá25

A prárabdhához lásd még Sri Ramana Maharsi híres válaszát, melyet édesanyjának adott. (Sri Ramana Maharsi összes művei, 173. 0.) (A ford.)

rabdhává válnak, és neki kell megszilárdítania a dharmát. Ezt mások cselekedeteinek (mások prárabdhájának) hívják. A test maga a prárabdha. A cél pedig, amiért a test létrejött, magától megvalósul. A tegnapi kérdező vette át a szót: - A Gítá jobban kiemeli a karma-jógát, - Ohó! Valóban így van? A karma-jóga nem az egyedüli út. Mi van akkor a többivel? Csak úgy ismerheted meg a karma-jóga valódi titkát, ha megérted a többi utat is. Kár, hogy nem ezt teszed - mondta Bhagaván. „Én vagyok az áldozat, én vagyok a szent szertartás, én vagyok az ő s ö k n e k ö n t ö t t ital, a gyógyfű, a varázsige, a tűz és a tűzbe csorgó vaj, én vagyok az áldozás." (Bhagavad Gítá, IX.

16.)

Ezt megelőzően az Úr Krisna ekképpen szólt a Gítában: „ S e cselekvésem m é g s e m béklyóz meg, Kincs Győztese, m e r t k ö z ö m b ö s e n h a j t o m végre, n e m k ö t ő d ö m e tettekhez." (Bhagavad Gítá, IX.

9.)

Másutt pedig; „közömbös nyugalmából e jellegek n e m zökkentik ki, s emellett marad: »A jellegek m ű k ö d n e k maguktól«, és n e m inog meg". (.Bhagavad

Gítá,

XIV 23.)

És: „mindegy neki ö r ö m - b á n a t , m i n d e g y neki göröngy, kő, arany; önálló, j ó t és rosszat, szidalmat-dícséretet e g y f o r m á n fogad, kitartó". (.Bhagavad Gítá, XIV. 24.)

És újra: „megvetést vagy megbecsülést, barátot és ellenséget azonosnak tekint, m i n d e n célkitűzésről l e m o n d o t t - arról m o n d j á k , h o g y túljutott a h á r m a s jellegen". (Bhagavad

Gítá,

XIV. 25.)

- Ennyi a kinyilatkoztatás. A fent említett nagy emberek (mahápurusák) önmagukra ébredt lelkek. Bármilyen külső formát öltenek is, a tanítványok (sisja), a követők (bhakta), a közömbösök (udászína) és a bűnösök (pápátmá) e négy csoportjába tartozó emberek a dnyáník kegyelméből oltalomra találnak. A tanítványok mesterükként tisztelik őket, megismerik általuk az igazságot, és elérik a kötelékektől való megszabadulást. A követők Isten formájaként imádják, és megszabadulnak bűneiktől. A közömbösek meghallgatják a mester tanítását, lelkesedés ébred bennük, és követőkké válnak. A bűnösök hallják a történeteket ettől-attól, és így szabadulnak meg bűneiktől. Mind a négyféle embertípust oltalmazza a dnyání kegyelme - mondta Bhagaván. Valaki megkérdezte: - Bhagaván szerint a rosszak megszabadulnak bűneiktől. Ez úgy történik, hogy figyelnek arra, amit. mások mondanak, vagy egymás között beszélgetnek? - Hallják, amit mások mondanak. Hiszen bűnösök, nem? Hogyan beszélnének hát egymás között a jó emberekről? A tegnapi kérdező így szólt: - Azt mondja Bhagaván, hogy a bűnösök is megszabadulnak. Ez a testi vagy az elmebeli bajokra vonatkozik? - Csak az elméjére - válaszolt Bhagaván. - A boldogság csupán úgy lehetséges, ha az elme rendben van. Ha az elmével gond van, akkor történjék bármi, a béke nincs jelen. Az elme

a különböző emberek fejlettségi szintje szerint válik éretté. A kételkedő hívő lesz, a hívő követő lesz, a követő a Tudás után vágyódóvá válik, a Tudás után vágyódó pedig bölccsé. Ez csak az elmére vonatkozik. Mi értelme lenne a testre vonatkoztatni? Ha az elme boldog, akkor nem csupán a test, hanem az egész világ boldog lesz. Mindenkinek magának kell megtalálnia, hogyan legyen boldog. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha az Ön-kutatás által megismerjük önmagunkat. Ha azt hisszük, megváltoztathatjuk a világot anélkül, hogy megismernénk önmagunkat, az olyan, mintha ahelyett, hogy cipőt húznánk, az egész világot be akarnánk fedni bőrrel, hogy ne törjék fel a kövek és a tövisek a lábunkat. Ha a fejed fölé tartasz egy ernyőt, megvédheted magad a naptól, de befedheted-e az egész földet egy ruhával, hogy elkerüld a nap sugarait? Ha valaki felismeri a helyzetét, és önmagában honol, akkor az történik, aminek történnie kell. Aminek nem kell, az soha nem is fog megtörténni. A világban megnyilvánuló erő egy csupán. Minden gond akkor jelenik meg, ha azt hiszszük, hogy nem vagyunk egyek ezzel az erővel.

Minek

titkolózni?

Kelt 1947. május 28-án

Gyakran megtörténik, hogy a látogatók gyümölcsöket és édességeket hoznak, és Bhagaván lába elé helyezik azokat. Van úgy, hogy ezeket étkezéskor a Bhagaván elé helyezett levélen szolgálják fel, máskor beviszik a terembe, és Bhagavánnak a többiek jelenlétében kell megkóstolnia. Ha újonnan érkezettekről van szó, Bhagaván szó nélkül elfogadja a felajánlásokat, de ha régi követőkről, akkor mindig megjegyzi:

- És most mi következik? A naivédjának vége. Talán kámfort is fogtok égetni előttem? Vagy azt mondja: - Nem teljesítem a szvámí kötelezettségét, ha nem eszek meg mindent, amit elém raktok? Ha az ásram egyik lakójáról van szó, enyhe dorgálás is elhangzik: - Mi értelme mindennek ahelyett, hogy a célt tartanád szemed előtt, amiért idejöttél? Talán egy éve történt, hogy egy reggel pattogatott kukoricát 26 hoztam az ásramba, és szó nélkül odaadtam a konyhai személyzetnek, hogy szolgálják fel a reggelihez. De minek? Amint Bhagavánhoz mentem, ő azon nyomban panaszkodni kezdett: - Már annyi gabonafélét ettem. Minek fáradsz ezzel? Ettől kezdve nem vittem az ásramba semmilyen otthon készített ételt. A múltkorában, amikor fügét és más gyümölcsöket küldtél, titokban adtam oda a segítőknek, mert féltem, mit szól majd Bhagaván, ha mindenki előtt nyújtom át neki. Megvárva a megfelelő alkalmat, a segítő átadta Bhagavánnak a gyümölcsöket. Akkor nem szólt semmit. De tudod, mi történt négy vagy öt nap múlva? Délután fél három körül mentem be az ásramba. A segítőkön kívül más nem tartózkodott Bhagaván közelében. Mókusok szaladgáltak fel-alá a kanapén, láthatólag követelve a nekik járó rágcsálnivalót. Bhagaván kifordította a dobozt, és így szólt: - Sajnos nincs benne semmi. - Majd felém fordulva így folytatta: - Elfogyott a kesudió. A földimogyorót pedig nem szeretik. Nincs mit tenni! 26

Nágammá különleges étrendet követett, melynek fő alkotóeleme a kukoricaliszt volt. Minden évben, amikor megkapta szokásos kukoricaszállítmányát, elkészítette ezt a különlegesnek számító eledelt Bhagaván és az ásram lakói számára. (A ford.)

Kérdőn néztem a segítőkre, akik azt mondták, hogy a raktárban sincs több kesudió. A mókusok nem hagyták abba a rendetlenkedést. Tennem kellett valamit. Másrészt viszont tartottam Bhagaván neheztelésétől, ha a piacról hozatok valamennyit. Este megkértem valakit, aki éppen a városba ment, hogy hozzon egy csomag kesudiót. Az illető, aki vásárolt, nem adta ide azonnal, csak másnap reggel kilenckor. Másnap - miután Bhagaván 9 óra 25 perckor kiment - titokban átnyújtottam Bhagaván segítőjének, Krisnaszvámínak a csomagot, mert féltem, vajon mit szól Bhagaván, ha az ő jelenlétében adom oda. N e m tudom, mi történt délben. Fél háromkor mentem vissza az ásramba, és négyig maradtam. Nem hozta elő senki ezt a témát, így nagyon megkönnyebbültem. Hazamentem, és este hatkor jöttem vissza. A terem egy távoli zugában ültem le. Amikor véget ért a Védák recitálása, Krisnaszvámí kiöntötte az általam hozott kesudiót a dobozba. Amint Bhagaván megpillantotta, rá is kérdezett, hogy ki hozta. - Nágammá - válaszolta a segítő. - Mikor? - kérdezte Bhagaván. - Amikor Bhagaván kiment a reggeli sétájára. - Szóval így állunk? Miért nem adta oda, amikor itt voltam? Miért kell titkolózni? Biztosan félt, hogy Bhagaván mérges lesz. Ezeket a csínytevéseket még mindig nem adták fel! Lehet, hogy az ő kérésére hozott nemrég Szubbalaksmí kesudiót, amelyet titokban adott oda az ablakon keresztül Szatjánandának, majd pedig kiosont. Ráadásul azt állította, hogy Athai (Bhagaván húga) kérte erre. Athaira fogta az egészet, mert azt gondolta, hogy akkor nem szólok semmit. Olyan butaságok ezek! Miért foglalkoznak ilyen dolgokkal ahelyett, hogy azzal törődnének, amiért idejöttek? Megpróbálják a Szvámít kicselezni. Nem értik, hogy így saját magukat csapják be. Ez a gyengeség annak ellenére velük maradt,

hogy már évek óta itt vannak. Talán ezért jöttek ide? - mennydörögte Bhagaván. Ültömben sóbálvánnyá merevedtem. Soha nem mondtam ilyet Szubbalaksmammának, és arról sem tudtam, hogy hozott kesudiót. Am képtelen voltam kinyitni a számat, hogy elmondjam a tényeket. De legalább emlékeztettek ittlétem valódi céljára. Az jutott eszembe, hogy ez hasonlatos lehet ahhoz, amikor az elefánt oroszlánt lát álmában. 27 Az óra felet ütött. Fél hét volt, és ilyenkor a hölgyeknek el kell hagyniuk az ásramot. Valahogy felálltam, és meghajoltam Bhagaván előtt. Szúrós szemmel nézett rám. Pillantásában keveredett a harag és az együttérzés. Pillantásomat nem bírtam fenséges lényére emelni, s leszegett fejjel kimentem a teremből, hazatértem, és lefeküdtem aludni. Másnap reggel már magasan fent járt a nap, amikor felébredtem. Rájöttem, hogy a rendreutasítás, amely parancsként hangzott, nem csupán a kesudió miatt történt, hanem azért is, mert megfeledkeztem itt-tartózkodásom valódi céljáról, nevezetesen az abszolút tudás (dnyána) megszerzéséről. Csendben imádkoztam Bhagavánhoz, hogy bocsásson meg nekem. Gyorsan elvégeztem reggeli teendőimet, és bementem az ásramba. Amint beléptem a terembe, Bhagaván, arcán sugárzó mosollyal, felhozta az ügyemet tisztázás végett. Kiderült, hogy soha nem mondtam Szubbalaksmammának azt, és valóban Alamélu Athai küldte a kesudiót a mókusoknak, mert a férje hatvanadik születésnapjára rendezett ünnepség után megmaradt. „Szóval ez történt? A történet így más megvilágításba került. De akkor is minek titkolózni? Mindegy, vége van már." Bhagaván ezekkel a szavakkal témát váltott,

27

Az elefánthoz hasonlóan, aki azonnal felébred, ha oroszlánt lát álmában, az önmagát elkülönült egónak képzelő ember is felébred a káprázatból a Guru elsöprő erejű pillantása által. (A ford.)

és vigasztaló szavakkal igyekezett lezárni az incidenst. De én a mai napig sem voltam képes elfelejteni a történteket: „Az e m b e r e k e t gúzsba köti a vágy, a tevékenység és a sok aggodalom, és n e m veszik észre, hogyan fogy életük fonala. Ezért hát: Ébredjetek! Ébredjetek!"

Érdemes jól megjegyezni az ősök e szavait. Ami engem illet, örökre szívembe vésődtek Bhagaván szavai és pillantása, amely azt sugallta, hogy ez a gyermek, anélkül hogy észrevenné az idő gyors múlását, semmiségekre vesztegeti az idejét. Bátyám! Nem is tudom híven kifejezni a fent leírt történet teljes jelentőségét. Végtére is Bhagaván a dnyána adományozója.

Szertartásos

fürdetés

(abhiséka)

Kelt 1947. július 3-án

Bhagavánnak a hegyen eltöltött éveiről folyt a beszélgetés, amikor az egyik tanítvány, aki rendszeresen ellátogatott az ásramba, így szólt: - Igaz az, hogy mialatt Bhagaván a hegyen lakott, valaki egyszer abhisékában részesítette, és kókusztejjel öntözte meg? Bhagaván nevetve válaszolt: - A Virúpáksa-barlangban laktam éppen, amikor néhány hölgy érkezett északról. A tamarinduszfa alatti magasabb részen üldögéltem félig csukott szemmel, és nem vettem különösebben tudomást a jövetelükről. Azt hittem, egy idő múlva elmennek. Hirtelen olyan hangra lettem figyelmes, mintha valamit feltörtek volna, majd kinyitottam a sze-

mem, és arra lettem figyelmes, hogy a kókusztej végigfolyik a fejemen. Az egyik hölgy végezte el az abhisékát. Mit tehettem volna? Akkoriban éppen maunában voltam, így nem tudtam beszélni. Még egy törölközőm sem volt, hogy megtöröljem magam, így a kókusztej rászáradt a testemre. Ez még semmi ahhoz képest, amikor kámfort égettek előttem, szenteltvizet öntöttek rám, praszádot hoztak, és számos hasonló kellemetlen dolgot műveltek velem. Nem kis munka volt ezeknek gátat vetni. Én magam is tanúja voltam hasonló eseteknek négy vagy öt évvel ezelőtt. A szobában, ahol Bhagaván fürdik, van egy kis lyuk a földön, amelyen át a használt víz elfolyik. Ez elé egy vízelvezetőt építettek ki, ahol elfolyhat a víz. Amikor Bhagaván fürdött, néhány követő azon a helyen gyülekezett, és a kifolyó vizet a fejükre locsolták, bekenték vele a szemüket, sőt kortyoltak is belőle. Ez egy ideig csendben és észrevétlenül zajlott. Azután az emberek elkezdtek edényekkel, vödrökkel sorba állni a fürdő előtt. Természetesen ez zajjal járt, amit Bhagaván is meghallott. Megkérdezte, mi folyik odakint, és ekkor minden világossá vált számára. így szólt a segítőihez: - Ó, szóval erről van szó? Azt hittem, máshonnan jön a zaj. Micsoda képtelenség! Véget vettek ennek, vagy kimenjek a csaphoz fürdeni? Akkor legalább nem kell fölöslegesen vizet melegítenetek, nekik pedig nem kell figyelni, mikor jön ki a szenteltvíz. Nekem csak két, dologra van szükségem: egy törülközőre és egy edényre, amellyel a vizet magamra öntöm. Megfürödhetek a csapnál, kiöblíthetem őket, és kész. De akár mehetek egy patakhoz vagy víztárolóhoz is. Minek ez a nagy hűhó? Na, mit szóltok? Miután Bhagaván így kérdőre vonta őket, elmentek az ásram intézőjéhez, aki azonnal megtiltotta, hogy fürdési időben bárki is a fürdőszoba közelében tartózkodjon.

Akkoriban történt egy másik eset is. Bhagaván reggeli után a tűző napsütésben indult sétálni. Amikor visszatért, a terem melletti teraszon a kísérői vizet öntöttek a lábára a vizesedényből, Bhagaván megmosta a lábát, és úgy lépett be a terembe. Voltak, akik elrejtőztek a közelben, és amikor Bhagaván bement, összegyűjtötték az általa használt vizet, majd a fejükre locsolták. Ha nyomozás kezdődik, minden bűntényre fény derül, nem igaz? Bhagaván ezt is észrevette. Egy szép napon az egyik idős férfi, egy nagyon régi követő éppen ezt a vizet locsolta a fejére. Megragadva az alkalmat, Bhagaván így szólt: - Itt van! Nézzetek csak oda! Nem vettem róla tudomást, és már minden határt túllépnek. Lehetnek itt bármilyen régen, meghallgathatják ezerszer is, amit mondok, mégsem hagyják abba ezeket a nevetséges dolgokat. Mit csinálnak? Mostantól nem fogok lábat mosni, megértettétek? Keményen megdorgálta őket. Az idős tanítvány kővé dermedt, majd szégyenében és bánatában azonnal Bhagaván bocsánatáért könyörgött. Bhagaván nemcsak hogy megrótta őt, de másnaptól nem engedte, hogy a lábára vizet öntsenek, bármennyire is próbálták rávenni a kísérői, hogy megőrizzék az addigi szokást. Akkor éppen a városban voltam, és nem tudtam a történtekről. Négy nappal később valaki úgy intézte, hogy bhiksát osszanak az ásramban, és engem is meghívott rá. Az étkezés után ott maradtam Bhagavánra várva, aki éppen jött le a hegyről. Szellemi gyakorlatommal kapcsolatban merült fel némi kétség bennem, arra gondoltam hát, megvárom, míg Bhagaván visszatér a terembe, és beszélek vele. Addig is ráérősen várakoztam a nyugati ablaknál, ahogy azt eddig is tettem, ha beszélni szerettem volna vele. De képzeld, ezúttal mi történt! Ahelyett, hogy kelet felé fordult volna, mint általában, most elindult abba az irányba, ahol álltam. Ekkor némi

aggodalommal félreálltam, hogy utat engedjek Bhagavánnak. Ő leplezett haraggal nézett rám, amikor elhaladt mellettem. Reszkettem a félelemtől. Fogalmam sem volt róla, miért néz így rám. Ahogy az ablaknál befordult, a kísérői megpróbáltak vizet locsolni a lábára, Bhagaván azonban rájuk kiáltott: - Nem! - Kint volt a tűző napon - mondták neki. - És akkor? Ha már a tisztálkodásról van szó, sok embernek szüksége lehet még erre a vízre. Elég! Mossátok meg a saját lábatokat, ha úgy tetszik! - Bhagaván ezekkel a szavakkal bement a terembe. Azon tűnődtem, vajon elkövettem-e valamit, ami miatt Bhagaván mérges lehet rám, de nem mentem be a terembe, hogy beszéljek vele. Este érdeklődtem a történtek felől, és megtudtam, miért is van az egész. Csak ezután nyugodtam meg valamelyest.

Áldás

a fej megérintésével Kelt 1947. július 8-án

Egyesek talán azt mondják: „Az eddigi leveleidből az derül ki, hogy Bhagaván nemcsak hogy nem fogadja az iránta megnyilvánuló tisztelet különböző formáit, mint például a lábához való leborulást vagy a szertartásos fürdetést és az ételmaradékának vagy mosdóvizének tiszteletét, hanem még el is utasítja azokat. A Guru Gítában és más könyvekben viszont az áll, hogy a Guru lábának tisztelete, a szent ember lábmosó vizének összegyűjtése és az ehhez hasonlók bevett vallási gyakorlatok. A régi szentek közül sokan megengedték tanítványaik-

nak ezek gyakorlását. Milyen magyarázattal szolgálhatunk akkor erre?" Bhagaván különlegesen emelkedett állapotban lévő szent, aki megtapasztalta az Önvaló egységét a világegyetemmel, így nem tesz különbséget mester és tanítvány között. Ezért nem is várja el ezeket a szokásokat, és mindig azt mondja, hogy a régiek csak azok számára vezették be őket, akik még nem adták fel azt a hiedelmet, hogy a test azonos az Atmannal. Akkor pedig megkérdezhetik: „Ha ez így van, miért hagyja néha, hogy megtörténjen, máskor pedig tiltakozik ellene?" Ha két-három ember teszi, akkor talán nem ellenzi, bár sajnálja őket, hogy még mindig nem léptek túl ezen a hiedelmen, de ha bevett szokássá válik, hogyne tiltakozna ellene? Talán sajnálja, hogy még nem távozott az emberekből az az érzés, hogy a test azonos az Atmannal. Tiltakozásának okai oly árnyaltak, hogy teljességében fel sem foghatjuk azokat. Különböző könyvekben szó esett arról, hogy Bhagaván maga adott szent hamut Sivaprakásam Pillainak és más követőinek. Többektől is hallottunk erről. De Bhagaván nemegyszer mesélt is nekünk arról, hogy amikor nem voltak ilyen sokan körülötte, ő is szabadabban mozgott a követők között, és teljesítette kéréseiket. Még most is, ha eszik valamit, és közülünk, régi tanítványai közül mellette van valaki, ad nekünk egy falatot az ételéből. Amikor a hegyen élt, néha előfordult, hogy nem volt mindenki számára elegendő étel. Bhagaván ilyenkor saját kezűleg kevert össze minden rendelkezésre álló ennivalót, egyforma kis gombócokat gyúrt belőle, és szétosztotta a jelenlévők között, majd ő maga is vett egyet. A tanítványoknak természetes volt ilyenkor, hogy ez a mester kezéből származó praszád. Ez minden. De én soha nem hallottam Bhagavántól azt, hogy az ilyen dolgokat a Guru tanítványai iránt megnyilvánuló kegyelmének jeleként osztogatta volna, vagy hogy bármikor korábban hasonlót tett volna.

A minap az egyik követő, aki viszont hallott ilyen történeteket, így szólt Bhagavánhoz: - Azt hallottam, hogy Bhagaván egyszer úgy áldotta meg egyik tanítványát, hogy a fejére tette a kezét. Igaz ez? - Már hogyan lenne lehetséges? Ahogy felkeltem az ágyról, és beszélgettem vagy fel-alá járkáltam az emberek között, lehet, hogy akaratlanul megérintettem a fejüket, amit ők áldásként értelmeztek. A régi ismerősöket talán még meg is simogattam. Ez minden. Soha senkit nem áldottam meg szándékosan. Szeretek szabadon mozogni az emberek között, és természetesen viselkedni. Lehet, hogy ők ezt áldásnak veszik. De vajon áldás lesz-e az emiatt? - kérdezte Bhagaván. Körülbelül két hete egy szádhu érkezett az ásramba, és néhány napig itt maradt. Egyik nap alázatosan így szólt Bhagavánhoz: - Szvámí, könyörgöm, adj az ételedből egy morzsányit praszádként. - Minden falatot, amelyet magadhoz veszel, az Úr praszádjaként egyél. Akkor Isten megszentelt ajándéka (praszádja) lesz számodra. Talán nem Isten ajándéka-e minden, amit megeszünk? Ki az, aki eszik? H o n n a n ered? Ha a dolgok gyökeréig hatolsz, és megismered az igazságot, akkor felismered, hogy minden az Úr megszentelt ajándéka - mondta Bhagaván.

Az

elme

hozzáállásának Kelt

megváltoztatása

1947. július 12-én

Aravind Bószénak, egy régi bengáli követőnek egy fia és egy lánya volt. A fiú, életerős fiatalember, mielőtt betöltötte vol-

na tizennyolcadik életévét, hirtelen meghalt. Bószé nagyon bánkódott emiatt, ezért néha, hogy fájdalmát enyhítse, kérdéseket tett fel Bhagavánnak. Ma is kérdezett, és a kérdésből fájdalom sugárzott. Bhagaván szokása szerint kérte őt, hogy kutassa és ismerje fel az Önvalót. A válasz azonban nem elégítette ki. Ekkor Bhagaván így szólt: - Rendben. Most elmondok egy történetet a Vicsára Szágaramból. Figyelj! Bhagaván a következő történetet kezdte mesélni nekünk: „Két fiatalember, Ráma és Krisna, közölték szüleikkel, hogy külföldre utaznak, hogy ott folytassák tanulmányaikat, később pedig sok pénzt keressenek. Bizonyos idő elteltével egyikük hirtelen meghalt. A másik jól tanult, sokat keresett, és boldogan élt. Egy idő múlva az életben maradt fiú megkért egy kereskedőt, aki éppen a szülőföldjére tartott, hogy mondja meg az apjának, hogy gazdag és boldog, társa pedig, akivel útra kelt, meghalt. A kereskedő, ahelyett hogy pontosan átadta volna az üzenetet, az élő fiú apjának azt mondta, hogy a fia meghalt, a halott fiú apjának pedig azt, hogy fia sok pénzt keres, és boldogan él. A halott fiú szülei boldogok voltak, és abban a hitben éltek, hogy fiuk egy napon visszatér, az életben maradt fiú szülei pedig, akik azt hitték, hogy fiuk meghalt, nagy szomorúságot éreztek. Valójában egyikőjük sem látta a gyermekét, hanem a kapott hírek alapján örültek vagy szomorkodtak. Ez minden. Csak akkor tudják meg az igazságot, ha elutaznak a fiaikhoz. A mi esetünk is hasonló. Sok mindent elhiszünk, amit az elménk mond. Becsapjuk magunkat, mert nem létezőnek hisszük azt, ami létezik, és létezőnek azt, ami nem létezik. Ha nem hiszünk az elmének, hanem belépünk a szívbe, és meglátjuk az ott lakozó fiút, akkor nincs szükség arra, hogy kint lássuk a gyermekeket."

Egy évvel ezelőtt a bombayi tartomány egyik ráníja látogatott ide. Rendes asszony volt, számos gyermek anyja. Férje külföldön tartózkodott. Bármilyen bátor volt, biztosan hiányzott neki a férje. M i n d azt hittük, azért jött, hogy Bhagaván darsanja által békére leljen. És tudod, mi történt? Miután meghallotta, hogy Muruganár több költeményt és verset írt tamilul Bhagavánról, egy barátján keresztül arra kérte Bhagavánt, hogy a jobbak közül néhányat fordítsanak le neki angolra. Bhagaván közönyös hangnemben csak ennyit mondott: - Mit tudhatnék én? Jobb lenne magát Muruganárt megkérdezni. Mégis, amikor délután fél háromkor visszatértem, Bhagaván éppen egy könyvet forgatott, és az itt-ott megjelölt részeket megmutatta Szundarésa Aijarnak. E kedvesség láttán meglepődve foglaltam helyet. Bhagaván rám tekintve így szólt: - A rání megkért, hogy válasszak ki néhány részletet Muruganár könyvéből, és fordítsuk le neki angolra. Muruganár Szannidhi Murai (Hódolat a Jelenlétnek) című könyvében van egy „Bringaszandésam" elnevezésű rész, amelyben megjelöltem néhány versszakot. A bháva a hősnőről és a hősről szól. Az elme a hősnő, Ramana pedig a hős. A méhecske (a megingathatatlan értelem, buddhi) a szolgáló. A költemény lényege a következő. A hősnő így szól a szolgálóhoz: „Eltűnt az én Ramanám! Keresd meg, és hozd vissza!" A szolgáló ezt válaszolja: „Ó, Úrnőm, ha a te Ramanád a saját Önvalódban tartózkodik, hol is kereshetném Őt? Bármikor, ha forró étel kerül elébed, azt kiáltod: »Ó, az én Uram, Ramanám, aki a szívemben lakozik, nehogy megégesse magát!« Akkor hát mit kívánsz tőlem, hol keressem? Ha az Urad benned van, hol kereshetném én? Szabadulj meg ettől a káprázattól! Csatlakozz a benned lévő Úrhoz, és béke legyen veled!" Ez hát e költe--

mények mondanivalója. Megjelöltem őket, mert talán segítségére lehetnek. Szegény asszony! N e m tudja, hol van a férje. Az elméje nyugtalan. így hát meg kell mondanunk neki, hogy változtassa meg elmebeli hozzáállását. Úgy éreztem, ezek a versszakok megfelelőek lesznek. Időközben bejött a rání, és megkérték Lókammát, énekelje el a költeményeket, mialatt Szundarésa Aiiar elmondta a jelentésüket angolul. A rání elégedett volt. Úgy éreztük, Bhagaván ezt az alkalmat megragadva azt tanította nekünk, hogy nem érdemes az idegen országban tartózkodók miatt szomorkodnunk, hanem elménkkel befelé kell fordulnunk, így az Önvalóban lakozó Úr (Átma-szvarúpa) mindig közel lesz hozzánk.

2. KÖTET

A

csend állapota

Kelt

1947. szeptember 3-án

Ma délután három órakor mentem Bhagavánhoz, és csatlakoztam egy csoporthoz, akik körülötte beszélgettek. Bhagaván mellékesen megjegyezte, hogy Ádi Sankarácsárja három részben írta meg a Daksinámúrti sztótrát, majd így folytatta: - Sri Sankara késztetést érzett, hogy megénekelje Daksinámúrti dicsőítését. Mivel azonban Daksinámúrti a csend megtestesítője, felmerült a kérdés, hogyan lehet a csendet leírni. Ezért aztán elemezte a csend három jellemzőjét, azaz a teremtést, a megtartást és a feloldást, és tisztelgett a mester előtt. Daksinámúrti megtestesíti e három jellemzőt, amelyeknek nincs megfigyelhető vonása vagy megkülönböztető jegye. Hogyan is lehetne másként magasztalni a csendet? A beszélgetés témájához csatlakozva az egyik követő így szólt: - Dandapáni Szvámí még évekkel ezelőtt mesélte, hogy az egyik Mahásivaratrí-napon 2 8 a követők azt kérték Bhagavántól, hogy magyarázza el a Nyolc versszak Daksinámúrti dicsőítésére című verset. Bhagaván azonban csendben ült, és mosolygott. Vártak egy darabig, majd elmentek, mert úgy gondolták, Bhagaván folyamatos csendjével azt akarta tanítani nekik, hogy a versek valódi jelentése maga a csend. így van ez? Bhagaván mosolyogva válaszolt: - Igen, így van. 28

Siva nagy éjszakájának nevezett szent ünnep, amelyet minden évben február hónapban tartanak.

Némi meglepetéssel a hangomban ezt mondtam: - Ezek szerint Bhagaván csendben adott magyarázatot? - Igen, az egy csendes magyarázat volt - válaszolta Bhagaván, - A csend (mauna) azt jelenti, hogy az Önvalóban időzünk, nem így van? - kérdezte egy másik követő. - Igen, így van - felelte Bhagaván. - Hogyan beszélhetnénk csendről anélkül, hogy az Önvalóban időznénk? - Pontosan ezt kérdeztem. Beszélhetünk-e csendről akkor, ha valaki teljesen felhagy a beszéddel anélkül, hogy közben tudatában lenne az Önvalónak, és abban tartózkodna? - Hogyan lenne így elérhető a valódi csend? Vannak, akik azt állítják, hogy maunát tartanak, azaz szájukat csukva tartják, és nem beszélnek. De papírdarabkákra vagy palatáblára különféle dolgokat írnak fel. Ez talán nem az elmeműködés egyik fajtája? - Akkor semmi haszna nincs annak, ha felhagyunk a beszéddel? - kérdezte egy másik követő. - Fel lehet hagyni a beszéddel azért, hogy kizárjuk a külvilág zavaró körülményeit, de nem szabad ezt végső állomásnak tekinteni. Az igazi csend valójában végtelen beszéd. Azt nem lehet elérni, mert öröktől fogva jelen van. Csak a világi pókhálókat kell eltávolítani, amelyek behálózzák. Szó sincs itt elérésről. Miközben beszélgettünk, az egyik jelenlévő megemlítette, hogy egy rádióállomás szeretné megörökíteni Bhagaván hangját. Bhagaván nevetve mondta: - Ohó! Komolyan beszélsz? De hiszen az én hangom nem más, mint maga a csend. Hogyan vehető magnószalagra a csend? A csend maga a Létezés. Hogyan lehetne azt megörökíteni ? A követők hangtalanul ültek, és jelentőségteljes pillantásokat váltottak egymással. Teljes csend honolt a teremben.

Bhagaván, aki Daksinámúrti megtestesülése, a csend tartásában (manna mudrában) ült, dél felé tekintve. 29 Teste, ez az élő szobor, az Önvaló fényétől sugárzott. Nagyon emlékezetes marad ez a nap.

Maradj ott, Kell

ahol vagy

1947. szeptember 10-én

Ma háromnegyed tízkor, amikor Bhagaván szokásos rövid délelőtti sétájához készülődött, egy Andhra államból származó fiatalember ment oda a kanapéhoz, és így szólt: - Szvámí, azért jöttem ide, mert szeretném a vezeklést (tapasz) gyakorolni, de nem tudom, melyik lenne a legmegfelelőbb hely hozzá. Oda megyek, ahová Bhagaván küld engem. Ő nem válaszolt. Előrehajolva a lábát és a térdét dörzsölte, mint azt gyakran teszi séta előtt a reumás panaszai miatt, és csendesen mosolygott magában. Mi persze kíváncsian vártuk, mit felel majd. Egy perccel később fogta a botját, amelyre séta közben szokott támaszkodni, és a fiatalemberre tekintve így szólt: - Hogyan is mondhatnám meg, hova menj a vezeklés gyakorlása céljából? Az a legjobb, ha ott maradsz, ahol vagy. - Majd mosolyogva kiment a teremből. A fiatalember összezavarodott. - Ez mit jelent? - kiáltott fel. - Idős korából kiindulva azt hittem, hogy mond valami szent helyet, ahová elmehetnék. Ehelyett azt kéri, maradjak ott, ahol vagyok. Most itt vagyok

29

A Daksinámúrti név egyik jelentése: „dél felé tekintő". A guru spirituális szempontból az Északi-sarkot képviseli, ezért a hagyomány szerint dél felé tekint.

a kanapénál. Ez azt jelenti, hogy maradjak itt? Talán ilyen választ várva fordultam hozzá? Hát lehet ezen viccelődni? Az egyik követő kikísérte a teremből, és a következőket mondta neki: - Még ha tréfás hangnemben is mondja, Bhagaván szavai mindig komoly jelentéssel bírnak. Önvalónak hívják azt a helyet, ahol az „én" érzése felmerül. A vezeklés valódi jelentése az, hogy felismered, hol található az Önvaló, és abban maradsz. Ahhoz, hogy Azt felismerjük, először meg kell tudnunk, kik vagyunk. Ha pedig valaki felismeri az Önvalót, mit számít, hol tartózkodik éppen? Bhagaván így értette, amit mondott. - Ekképpen nyugtatta meg a fiatalembert, majd elküldte. Ehhez hasonlóan tegnap valaki ezt kérdezte: - Szvámí, hogyan találhatjuk meg az Önvalót? - Te az Önvalóban létezel. Miért lenne hát nehéz megtalálni? - válaszolta Bhagaván. - Szvámí azt mondja, hogy az Önvalóban létezem. De hol található pontosan ez az Önvaló? - folytatta a kérdező. - Ha a szívben időzöl, és kitartóan kutatsz, meg fogod találni - hangzott a válasz. A kérdező még mindig elégedetlennek tűnt, és azt a különös megjegyzést tette, hogy a szívében nincs is annyi hely, hogy ott időzzék. Bhagaván mosolyogva fordult az egyik közelében ülő követőhöz: - Nézd, hogy aggódik az Önvaló holléte miatt! Mit is mondhatnék neki? Az Önvaló az egyetlen létező. Az mindent áthat. Ha azt mondom neki, hogy „szívnek" hívják, azt mondja, hogy nincs elég hely benne. Mit tehetnék? Az a kijelentés, hogy nincs hely a szívben, miután megtöltöttük azt a fölösleges vászanákkal, ahhoz az állításhoz hasonlít, hogy nem tudunk leülni egy Sri Lanka méretű házban. Ha az ösz-

szes lomot kidobjuk, talán nem marad hely? Maga a test is kidobni való. Az ilyen emberek ahhoz hasonlítanak, aki fölösleges lomokkal rakja tele a házát, azután panaszkodik, hogy nincs hely benne a testének. Hasonlóképpen az elméjüket is megtöltik különféle benyomásokkal, majd azt állítják, hogy ott nincs hely az Önvaló számára. Ha az összes téveszmét és hamis benyomást elsöpörjük és kidobjuk, akkor egyedül a teljesség érzése marad, amely maga az Önvaló. Akkor már nem létezik különálló „én"; ez az egonélküliség állapota. Mi értelme akkor szobáról vagy lakóról beszélni? Ahelyett, hogy az Önvalót kutatnák, az emberek siránkoznak: „Nincs hely, nincs hely!" Olyan ez, mintha csukott szemmel azt kiabálnád: „Nincs fény, nincs fény!" Mit lehet ilyen helyzetben tenni?

Az

egyetlen és mindent átható Önvaló

Kelt 1947. szeptember 11 -én

Tegnap egy szádhu érkezett, és leült a teremben. Látszott, hogy nagyon szeretne Bhagavánnal beszélni, de habozik. Egy idő múlva mégis megszólította: - Szvámí, azt mondják, hogy az Önvaló mindent áthat. Ez azt jelenti, hogy egy halott testben is benne lakozik? - Ohó! Szóval ezt szeretnéd tudni? - kérdezte Bhagaván. - A kérdés a halott testben vagy benned merült fel? - Bennem - válaszolta a szádhu. - Amikor alszol - felelte Bhagaván kétségbe vonod-e a létezésed? Csak miután felébredtél, akkor mondod, hogy létezel. Az álom állapotában is létezik az Önvaló. Valójában

nem létezik halott vagy élő test. Ami nem mozdul, azt halottnak mondjuk, ami pedig mozog, azt élőnek. Az álmokban számtalan testet látsz, élőket és holtakat, amelyek ébredésed után elveszítik létezésüket. Ugyanúgy ez az egész világ, legyen az eleven vagy holt, nem létezik. A halál az ego feloldódását, a születés az ego újraszületését jelenti. Létezik születés és halál, de az az egót érinti, nem téged. Te attól függetlenül létezel, hogy jelen van-e az én érzete, vagy sem. Te vagy a forrása, de nem te vagy az egoérzet. A megszabadulás azt jelenti, hogy megtaláljuk e születések és halálok eredetét, és az egoérzetet gyökerestől kiirtjuk. Ez a megszabadulás. Ez a teljesen tudatos halált jelenti. Ha valaki így hal meg, azonnal és ugyanott újjászületik az „Én-Én"-ként ismert aham szphuranával. Annak, aki ekképpen megszületik, semmi kételye sincs már. Tegnap este a Védák recitálása után egy európai fiatalember, aki négy vagy öt nappal ezelőtt érkezett, feltett néhány kérdést Bhagavánnak, aki szokása szerint visszakérdezett: „Ki vagy te? Ki teszi fel ezeket a kérdéseket?" Mivel nem kapott más magyarázatot, a fiatalember utolsó lehetőségként megkérdezte, hogy melyik Bhagaván kedvenc versszaka a Gítából. Bhagaván azt válaszolta, hogy mindet egyformán szereti. Miután a fiatalember tovább erősködött, és meg akarta tudni, hogy melyik a legfontosabb versszak, Bhagaván azt válaszolta neki, hogy a X. fejezet 20. versszaka, amely így hangzik: „ T ö m ö r f ü r t ű vitéz, én vagyok m i n d e n lény bensőjében lakozó énje [Önvalója]: én vagyok az élők kezdete, közepe és vége."

A kérdező elégedetten távozott, és így búcsúzott: - Szvámí, ez a valótlan én a munkájából kifolyólag most utazni kényszerül. Bhagavánhoz esedezem, járjon közben, hogy ez a valótlan „én" beleolvadhasson az igaz Önvalóba.

Bhagaván mosolyogva így válaszolt: - Erre a közbenjárásra akkor lenne szükség, ha sok különböző Önvaló létezne: egy, aki esedezik, egy, aki közbenjár, és egy, aki meghallgatja a közbenjárást. De nincs ennyi Önvaló. Csak egyetlen Önvaló létezik. M i n d e n ebben az egy Önvalóban található.

Az

Önvaló

megnyilvánulása

Kelt 1947. szeptember 12-én

Az egyik követő, aki nemrégiben érkezett az ásramba, és figyelemmel kísérte a Bhagaván jelenlétében zajló különböző beszélgetéseket, ma délután tiszteletteljesen hozzá fordult: - Szvámí, azt mondják, hogy Isvara, aki a lélek tükröződése, és a gondolkodó elmeként jelenik meg, egyéni lélekké (dzsívává) lett, amely a gondolkodóképesség visszatükröződése. Hogyan értelmezendő ez? Bhagaván így válaszolt: - Az Önvaló visszatükröződő tudatosságát nevezik Isvarának, és dzsívának nevezzük Isvarát, ha a gondolkodóképesség által visszatükröződik. Ennyi az egész. KÖVETŐ: Ezt értem, Szvámí. De akkor mi a csidábhásza? BHAGAVÁN: A csidábhásza az elme ragyogásaként megjelenő Önvaló érzete. Az egyből három lesz, a háromból öt, az ötből pedig sok. Ez azt jelenti, hogy a tiszta Önvaló (szattva), amely egynek látszik, a kapcsolat által három lesz (szattva, radzsasz, tamasz 30 ), a háromból pedig létrejön az öt elem,

30

Lásd a szószedetben: gunák.

ezekből pedig a világegyetem. Ez okozza azt az illúziót, hogy a test maga az Önvaló. A tér (ákása) kifejezéseivel élve úgy magyarázzák ezt, hogy három kategóriába sorolható, ahogy a lélekben visszatükröződik: a tiszta tudatosság végtelen világára, a mentális tudatosság végtelen világára és az anyag végtelen világára (csidákása, csittákása, bhútákása). Amikor az Elme (csitta) a három megjelenési formájára bomlik, nevezetesen az elmére, az értelemre és az ego-énre (manasz, buddhi, ahankára), akkor belső eszköznek vagy antahkaranának nevezik. A karana upakaranát jelent. A lábat, a kezet és a test más szerveit külső eszközöknek (báhjakaranának), míg az érzékszerveket (indrijákat), amelyek a test belsejében működnek, belső eszközöknek (antahkaranának) nevezzük. Az Önvaló érzését, vagyis az elme ragyogását, amely ezekkel a belső eszközökkel működik, mondják az egyéni léleknek, azaz dzsívának. Amikor a mentális tudatosság, amely a tiszta tudatosság megfogható aspektusának tükröződése, látja az anyagi világot, akkor az elme világáról (manó ákása) beszélünk, de amikor a tiszta tudatosság érzékelhető aspektusát látja, akkor teljes tudatosságról (csinmaja) beszélünk. Ezért mondják azt, hogy „Az elme az oka úgy az ember rabságának, mind a megszabadulásának." Az elme számos illúziót teremt. KÉRDEZŐ: Hogyan tűnik el ez az illúzió? BHAGAVÁN: Amennyiben a fent említett titkos igazságra az Ön-kutatás fényt derít, a sokaság feloldódik az ötben, az öt feloldódik a háromban, a három pedig az egyben. Tételezzük fel, hogy fáj a fejed, és gyógyszert veszel be, hogy megszabadulj a fejfájástól, és visszaáll az eredeti állapotod. A fejfájás hasonlít ahhoz az illúzióhoz, hogy a test maga az Önvaló; az illúzió eltűnik, amint az Ön-kutatás nevű gyógyszert alkalmazzuk.

KÉRDEZŐ: Mindenki számára nyitva áll az Ön-kutatás ösvénye? BHAGAVÁN: Igaz, hogy ez a módszer csak az érett elméknek való, az éretlenek számára nem alkalmas. Az utóbbiaknak a légzéshez igazított dzsapát, azaz egy imádság vagy szent név ismételgetését, Isten képmásainak imádását, légzésszabályozást, egy tűzoszlop elképzelését és egyéb jógikus szellemi és vallási gyakorlatokat írtak elő. E gyakorlatok által éretté válnak, és a későbbiekben Ön-kutatással felismerhetik Önvalójukat. Ahhoz, hogy az éretlen elmék világról alkotott illúzióját eloszlassuk, tudatnunk kell velük, hogy nem azonosak a testükkel. Elég, ha azt mondod magadról, hogy minden vagy, mindent átható vagy. A régi bölcsek szerint az éretlen elmével rendelkezőknek azt kell mondani, hogy az öt elem kutatása révén meg kell ismerniük a transzcendens Látót, és a „sem ez, sem az" (néti, néti) ismétlésének folyamata által el kell utasítaniuk az elemeket. Majd arra is rámutatnak, hogy miképpen az arany ékszer sem különbözik az aranytól, úgy a különböző elemek sem egyebek, mint a saját Önvalónk. Ezért kell azt mondani, hogy a világ valós. Az emberek észreveszik a különböző ékszerek közötti különbséget, de vajon felfigyel-e rá az ékszerész? Ő csak az arany valódiságát vizsgálja. Hasonlóképpen, a felébredett lélek, a dnyání számára minden a saját Önvalójaként jelenik meg. Sankara ugyanezt a módszert alkalmazta. A megértés hiányában néhányan nihilistának nevezik őt, azaz olyannak, aki a világ valótlansága mellett érvel. Ez mind értelmetlen szócséplés. Ha látsz egy kutya formájára kifaragott követ, és felismered, hogy az csak egy kő, akkor számodra nem létezik a kutya; ha viszont csak a kutyát látod benne anélkül, hogy felismernéd a követ, akkor a kő nem létezik. Ha létezel, minden létezik, ha nem létezel, semmi nem létezik a világon. Ha valaki megmondja neked, hogy nem kutyáról, hanem csak

egy kődarabról van szó, ez nem azt jelenti, hogy a kutya elfutott, amint te megpillantottad a követ. Elmondok erről egy történetet. Egy ember útra kelt, mert a király palotáját akarta látni. Na már most a királyi palota kapujának mindkét oldalán egy-egy kőből faragott kutya állt. Az ember azt hitte, hogy igazi kutyák, ezért nem mert közelíteni a kapuhoz. Egy szent ment arrafelé, és amikor meglátta, karon fogta, és közelebb vitte: „Uram, nincs oka félni." Amikor az ember elég közel ért a kapuhoz, látta, hogy nincsenek is ott kutyák, és amit kutyáknak hitt, csupán kőszobrok. Ugyanígy, ha a világot látod, nem látod az Önvalót; ha pedig az Önvalót látod, akkor a világ láthatatlan. A jó tanító (Guru) olyan, mint ez a szent. Az Önvalóra ébredett lélek, aki ismeri az igazságot, nem azonosítja magát a testével. És van itt még valami: ha valaki nem úgy tekint a halálra, mint egy közeli dologra, ami bármikor bekövetkezhet, az nem képes felismerni az Önvalót. Ez azt jelenti, hogy az egónak meg kell halnia, el kell tűnnie a benne rejlő hajlamokkal (vászanákkal) együtt. Ha az ego ekképpen eltűnik, az Önvaló fénye felragyog. Ezek az emberek magas spirituális síkra kerülnek, megszabadulva születéstől és haláltól. Ezzel Bhagaván befejezte mondanivalóját.

Az

Anya

ajándéka


Nirandzsanánanda Szvámí múlt hónapban egy olyan bikát küldött ajándékba a madurai Mínáksí-templomba, melyet az ásramban tenyésztettek. Az ottaniak Bászavának nevezték

el, szépen feldíszítették, és készítettek egy fényképet Sri Számbasiva Aijerrel közösen, aki elvitte az állatot. Számbasiva Aijer a templom elöljárói által adományozott fotó másolatával, egy régimódi selyemszegélyű kendővel, szent hamuval, cinóbervörös porral és praszáddal tért vissza. Bhagaván, tekintettel az augusztus 15-e31 alkalmából érkező látogatók tömegére, kint, az erre az alkalomra épített fedett verandán töltötte napjait. Számbasiva Aijer a kendőt, a szent hamut és a többi ajándékot egy nagy tálcára helyezte, és Bhagavánhoz ment. Az őt kísérő bráhminok egy mantrát recitáltak, mialatt mindnyájan leborultunk Bhagaván előtt. Miután felkeltünk, Bhagaván rám emelte a tekintetét, és így szólt: - Tudtad, hogy egyik bikánkat elküldtük a Mínáksítemplomba? - Igen, tudtam - válaszoltam. - Indulása napján láttam, hogy kurkumával, cinóbervörös porral és hasonlókkal díszítik fel, és amikor megkérdeztem a tehenészt, megtudtam, miért. A tálcát áhítatosan a kezében tartva, Bhagaván szent hamut és cinóbervörös port kent a homlokára. - Nézzétek, ez Mínáksí ajándéka - mondta, és hangja megremegett. Számbasiva Aijer a kendőt Bhagaván lábára terítette, és amikor Bhagaván láthatóan mélyen megérintve elvette, segítői a kanapéja háttámlájára terítették. Bhagaván, miközben a kendőt rendezgette, tekintetét ránk emelve így szólt: - Mínáksí Anya küldte. Ez az Anya ajándéka. Nem tudott többet mondani, mert hangja elcsuklott a meghatódottságtól. Szeme örömkönnyekkel telt meg, és teste

31

Bhagaván megérkezését az Arunácsalához ekkor ünnepelték abban az évben. (A ford.)

mozdulatlanná vált. Ezt látva az volt az érzésem, hogy maga a természet csendesedett el ebben a pillanatban. Tirucsuliban töltött fiatal évei alatt, ha valaki haragudott rá, Bhagaván a templomba ment, és Szahájambá képmása előtt ülve sírta ki magát. Csak ő tudhatja, milyen vigasztalást nyújtott neki az Anya, és mennyi reményt öntött belé. Három évvel ezelőtt az ásram orvosa kijelentette, hogy a kézzel összezúzott rizs jót tenne Bhagaván egészségének. Az ásram lakói kérték, hogy egye meg a külön neki készített rizst. Bhagaván kérdésére, hogy akkor mindenki kapna-e belőle, azt válaszolták, hogy a korlátozott készlet miatt ez nem lehetséges. Bhagaván ezért nem egyezett bele, bármennyire is próbálták meggyőzni. Végül azt találták ki, hogy ezt a rizst ajánlanák fel naponta az istenségnek a templomban, mivel ezt mindig külön készítik el, és kérték Bhagavánt, egyen ebből. „Ha így van, akkor beleegyezem. Azért fogadom el, mert az az Anya ajándéka (praszádja)." Ettől a naptól kezdve külön főzték meg a kézzel zúzott rizst, és miután felajánlották az Istenanyának a templomban, felszolgálták Bhagavánnak, a maradékot pedig szétosztották a többiek között. Múlt nyáron Rámaszvámí Aijer fiának házasságkötése alkalmából az ásramban vendégelték meg a jelenlévőket. Aijer észrevette, hogy míg a többiek tányérján fehér rizs van, Bhagaván vöröses színű rizst eszik. Megkérdezte ennek az okát. - Ez az Anya praszádja - válaszolta mosolyogva Bhagaván. - Miért ne lenne jó? Ezt külön főzik felajánlásként az Anyának. - Majd ezt követően elmesélte az esetet, és megismételte: - Ez az Anya ajándéka. Csak azért fogadtam el. Hát nem nagyszerű tanítás ez mindazoknak, akik azt állítják, hogy felhagytak a templomok látogatásával és a hasonló dolgokkal?

Az

elme békéje maga a megszabadulás Kelt 1947. szeptember 16-án

Tegnapelőtt egy Andhra államból érkezett hölgy látogatta meg a férjével Bhagavánt, és a következőt kérdezte: - Szvámí, számos értekezést hallottam a védántáról, meditálok is. Néha meditáció közben boldogságot érzek, és könynyek szöknek a szemembe. Máskor nem érzem ezt. Miért? Bhagaván mosolyogva így válaszolt: - A boldogság olyasvalami, ami mindig jelen van, nem pedig jön és megy. Ami jön és megy, az csupán az elme teremtménye. Ne is foglalkozzék vele! - Ha a borzongás kíséretében megjelenő boldogság megszűnik - folytatta a hölgy elcsüggedek, és vágyom rá, hogy újra meg újra megtapasztaljam azt az állapotot. Miért? - Azt állítja - felelte Bhagaván -, hogy az „én" jelen volt akkor is, amikor a boldogság érzését tapasztalta, és akkor is, amikor nem. Ha helyesen felismeri, ki ez az „én", akkor ezek az élmények már nem fognak számítani. Egy másik kérdező: - Ahhoz, hogy tudatában legyünk ennek a boldogságnak, valamit meg kell ragadnunk, nem igaz? - Ahhoz, hogy megragadj valami mást - felelte Bhagaván -, kettősségnek kell jelen lennie. De egyedül az Önvaló létezik, nem pedig a kettősség. Ki az hát, aki meg akar ragadni bármit is? És mi az, ami megragadható? Senki nem válaszolt, és Bhagaván kedvesen mosolyogva megjegyezte: - Az emberben rejlő elmebeli hajlamok ennyire erősek, Mit lehet tenni?

Egy Fiatalember jött be, leült, és egy darab papírt nyújtott át Bhagavánnak. Ő, miután elolvasta, így szólt: - Nézzétek csak, a papíron ez áll: „Az elme békéje megszabadulást jelent?" A válasz benne foglaltatik a kérdésben. Mi mást lehetne mondani? Biztosan tudta, mi az elme (csitta), mielőtt feltette a kérdést. Valaki megkérdezte a fiatalembert: - Ugye tudja, hogy mit jelent a csitta? - A csitta elmét jelent - válaszolt a fiatalember. - Igen, de mi van vele? - érdeklődött Bhagaván. - A kérdésedben benne van a kijelentés, hogy az elme békéje megszabadulást jelent. - Az elme néha békés, néha zaklatott - vetette ellen a fiatalember. - Hogyan lehet elkerülni a zaklatottságot? - Kinek az elméje számára létezik ez a zaklatottság? Ki az, aki kérdez? - Az én elmém számára. Én magam vagyok a kérdező. - Igen, ez a lényeg - válaszolta Bhagaván. - Van valami, amit úgy hívnak: „én". Néha békét érzünk, tehát el kell ismernünk, hogy van valami, amit békének hívnak. Sőt, azok az érzések, amelyeket vágyaknak hívunk, ugyanígy az elme szüleményei. Ha száműznénk a vágyakat, az elme nem ingadozna többé. Ha nincs ingadozás, akkor csak a béke marad. Nem szükséges erőfeszítés ahhoz, hogy elérjük azt, ami mindig is jelen van. Az erőfeszítés csak a vágyak eloszlatásához kell. Amikor az elme ingadozik, el kell terelni ezekről a dolgokról. Ha ezt megtesszük, csak a béke marad, olyannak, amilyen. Ez az Átman, az Önvaló, ez a megszabadulás, amely szintén az Önvaló. „Bármerre elkalandoznék a csapongó, ingatag gondolat, m i n d e n h o n n é t terelje vissza, hajtsa önmaga uralma alá." (Bhagavad Gítá, VI. 26.)

A

Mindenütt

Jelenvaló


Bhagaván egy malajálam nyelvű könyvből olvasott valamit tegnap délután, amikor egy közelében ülő megkérdezte, hogy a Vászistha van-e a kezében. Bhagaván igenlően válaszolt. Egy jelen lévő pandit, aki a Vászisthában található történetekről kezdett beszélni, megkérdezte: - Szvámí, ugye a megszabadulás elérését számos kötöttség hátráltatja? Bhagaván, aki hátradőlve pihent a kanapén, most felült, és így válaszolt: - Igen, ez így van. Ezek a múlt, a jövő és a jelen kötöttségei. A múltbeli kötöttségekről van egy történet az upanisadokban és a Vászudévamananában. Egy népes családot fenntartó bráhmin szert tett egy nőstény bivalyra, és tej, aludttej, tisztított vaj és hasonlók eladásából tartotta fenn a családját. Egész nap a bivaly körül foglalatoskodott, takarmányt, friss füvet, gyapotmagot és egyebeket szerzett neki, és azokkal táplálta. Felesége és gyermekei egymás után meghaltak. Ezután minden szeretetét és figyelmét a bivalyra fordította, de egy idő múlva az is elpusztult. Így, elhagyatottan és a családi élettől megcsömörlötten, a világot elutasító szannjászí lett. Egy szent tanító (Szadguru) lábánál az imádságnak és a meditációnak szentelte magát. Néhány nap után a Guru hívatta, és így szólt hozzá: - Az elmúlt napokban spirituális gyakorlatot végeztél. Érzed, hogy hasznodra válik? A bráhmin elmesélte az élete történetét, és ezzel fejezte be:

- Szvámí, akkoriban a bivalyomat szerettem a legjobban, mert az tartotta el a családomat. Bár régen elpusztult, mégis megjelenik gondolataimban, a legmélyebb meditációban. Mit tegyek? A mester felismerte, hogy egy régi kötelékről van szó, és így válaszolt: - Kedves barátom, azt tartják a Brahmanról, hogy Ő aszti, bháti és prija. Az aszti mindenütt jelenvalót, a bháti ragyogást, a prija pedig szeretetet jelent. A bivaly, mivel szereteted tárgya, maga is Brahman. Van neve és formája. Tudod, mit kell tenned? Fel kell adnod a saját nevedet és formádat, és a bivalyét is. Ha ezt képes vagy megtenni, csak maga a Brahman marad. Ezért hát szabadulj meg a nevektől és a formáktól, és meditálj! A bráhmin tehát meditált, feladva mind a nevet, mind a formát, majd elérte a bölcsességet (dnyánát). A nevek és a formák múltbéli kötöttségek. Tény, hogy csak az Egy létezik, amely mindenütt jelenvaló és egyetemes. Azt mondjuk, hogy itt egy asztal, ott egy madár, amott meg egy ember. A különbség csak a nevekben és a formákban létezik; Az mindenütt és mindenkor jelen van. Ezt nevezzük asztinak, mindenütt jelenvalónak. Ahhoz, hogy egy dologról kijelentsük, hogy létezik, lennie kell valakinek, aki látja - a Látónak. A látáshoz szükséges értelem a bháti. Valakinek lennie kell, hogy azt mondja: „Látom, hallom, akarom." Ez a prija. Mindhárom a természet tulajdonsága - az Önvaló természetéé; h í v h a t j u k létezés-tudatosság-üdvösségnek (szat-csit-ánanda) is. Egy másik követő tovább kérdezett: - Ha a szeretet (prija) egy természetes tulajdonságot jelöl, akkor a szeretet tárgyától függetlenül mindig léteznie kellene. De akkor miért nem létezik, ha kígyót vagy tigrist látunk?

Bhagaván így válaszolt: - Talán mi nem szeretjük őket, de ők a saját fajtájukon belül szeretik egymást, nem így van? A tigris szereti a tigrist, a kígyó pedig a kígyót. Hasonlóképpen, a tolvaj szereti a tolvajt, a korhely pedig a korhelyt. A szeretet tehát mindig létezik. Egy kép jelenik meg előtted a vásznon. A vászon az aszti, a mindenütt jelenvaló, a fény pedig, amely a képet mutatja, a bháti és a prija, azaz a ragyogás és a szeretet. A nevekkel és formákkal megjelenő képek jönnek és mennek. Ha nem engedjük becsapni magunkat általuk, és elutasítjuk őket, akkor a vászon, amely mindig is jelen volt, megmarad igaz valójában. A sötétben egy kis fény segítségével látjuk a képeket a vásznon. Ha ezt a sötétet eloszlatná egy nagyobb fény, vajon láthatók lennének-e a képek? Az egész hely fényes és ragyogó lenne. Ugyanúgy, ha a világot az elmének nevezett kis fényforráson keresztül nézed, akkor úgy találod, hogy tele van különböző színekkel. Ha viszont a nagy fényen keresztül látod, melynek a neve Önvalóra ébredés (Átma-dnyána), akkor azt fogod tapasztani, hogy egyetlen összefüggő, egyetemes fény, semmi más.

Kötöttségek Kelt 1947. szeptember 26-án

Az egyik követő, aki tegnap reggel figyelmesen hallgatta Bhagavánt, amint a múltbeli kötöttségekről beszél, most közelebb ült hozzá, és így szólt: - Tegnap Bhagaván volt olyan kedves, és beszélt nekünk a múltbeli kötöttségekről, de nem szólt a jelen- és jövőbeliekről.

- Így van - mondta Bhagaván -, de Sri Vídjáranja Pancsadasí című művében részletesen elmagyarázza a jövőbeli kötöttségeket és azt, hogyan lehet megszabadulni tőlük. - Nem olvastam ezt a művet - válaszolta a követő. - Akkor most elmondom neked - szólt Bhagaván, és belekezdett a magyarázatba. - A jelenben meglévő kötöttségeknek négy fajtáját különböztetik meg: visaja aszakti laksaná, buddhi mándja, kutarka és viparjája durágraha. Az első az anyagi javak iránt érzett erős vágyakozás; a második az, amikor az ember nem képes megérteni a Guru tanításait és magyarázatait; a harmadik az, amikor elferdítve értelmezi a Guru tanításait; a negyedik pedig az, amikor felfuvalkodottan kijelenti, hogy ismeri a Védákat, hogy tanult ember, vagy hogy aszkéta. Ezt a négyet nevezzük jelenbeli kötöttségeknek. Felmerül a kérdés, hogyan lehet legyőzni ezeket. Az elsőt higgadtsággal, az elme gonosz hajlamainak megzabolázásával, szenvtelenséggel és a külső dolgok iránti közömbösséggel lehet legyőzni. A másodikat úgy, ha újra meg újra meghallgatjuk a Guru tanításait; a harmadikat elmélkedéssel vagy szemlélődéssel; a negyediket pedig egyetlen gondolatra irányuló mély meditációval. Ha ezzel a módszerrel a kereső eltávolítja és megsemmisíti az akadályokat, akkor megbizonyosodik abban a hitében, hogy ő az Önvaló megtestesülése. A jövőbeli kötöttségek eredete azokban a tettekben rejlik, melyeknek elkövetésekor nem vagyunk tisztában azzal, hogy azok bűnösek. Hogyan lehet ezt feltárni? A keresőnek fel kellene ismernie, hogy jövőbeli kötöttség akkor alakul ki, ha egy cselekedetet emberi rokonszenv vagy kedvesség motivál, és így vágyik annak végrehajtására. Nem veszi észre, hogy ez jövőbeli kötöttséget eredményez. Ha azt gondolja, hogy ő nem a cselekvő, és a világtól elkülönül, akkor úgy véli, a vágy beteljesülése nem lesz hatással rá, és ezért megteheti, amire vágyik. A kötöttség ennek ellenére létrejön, és csak

számos újraszületés után szabadulhat meg tőle. Már a szent iratok is leszögezték, hogy a jövőbeli kötöttségek okozzák az eljövendő újraszületéseket. Vaszudévának például még egyszer újra kellett születnie, Bharatának kétszer, másoknak többször is. Ezért hát a keresőnek észben kell tartania e háromféle kötöttséget, és óvatosan el kell kerülnie őket. Ha nem teszi ezt, akkor kétségtelenül újra fog születni többször is. Vidjáranja szerint „aki megszabadul e három kötöttségtől, az biztosan részesül a megszabadulásban". Ez és sok más történet is megtalálható a Vászudévamananában. Bhardzsuva, Jadnyapasu és Aszúra Vászana története különösen érdekes. A kötöttségek különböző megjelenési formáit egy-egy történettel érzékelteti. Ezt sem olvastad? - Még régen, fiatal koromban olvastam, de nem ismertem fel akkoriban, hogy ilyen fontos dolgokat tartalmaz. Újra bele fogok nézni, Bhagaván. A látogató ezekkel a szavakkal búcsúzott.

Összpontosítás Kelt 1947. október 24-én

Tegnap egy majom a kölykével a Bhagaván kanapéja melletti ablaknál állt. Bhagaván éppen olvasott valamit, ezért nem vette észre. Kis idő múlva a majom kiáltott egyet, mire az egyik segítő kiabálva próbálta elkergetni, de a majom tántoríthatatlan maradt. Ekkor Bhagaván felnézett, és így szólt: - V á r j csak! Azért jött, hogy megmutassa Bhagavánnak a kölykét. Talán az emberek nem hozzák el megmutatni a gyermekeiket? Neki is éppoly kedves a kicsinye. Nézzétek, milyen fiatal még ez a kölyök!

Ezekkel a szavakkal Bhagaván a majomhoz fordult, és gyengéden így szólt hozzá: - Nocsak! Elhoztad hát a kölyködet? Jól van - és egy banánt adott neki, majd útjára bocsátotta. Hallottad, mit tettek a majmok tavaly a függetlenség napján? Néhány nappal azelőtt, 11-én vagy 12-én, amikor Bhagaván a verandán ült, egy majomcsapat érkezett, és gyümölcsöt követeltek. Krisnaszvámí, a segítő, kiabálással igyekezett elkergetni őket, mire Bhagaván így szólt: - Ne feledd, augusztus 15. számukra is a függetlenség napja! Ezen a napon meg kell vendégelni őket, nem pedig elzavarni. 14-én, amikor néhány ásramlakó éppen a zászlófelvonáshoz készülődött, a majomcsapat újra megjelent. Az egyik szolgáló megpróbálta elkergetni őket. Ezt látva Bhagaván mosolyogva így szólt: - Kérlek, ne zavard el a majmokat! Hiszen ők is kivívták a függetlenséget, nem így van? Adj nekik sárgaborsót, lencsét és puffasztott rizst, és vendégeld meg őket. Hát szép dolog elkergetni őket? - De Bhagaván, a függetlenség napja holnap lesz, és nem ma van - mondta a szolgáló. Bhagaván nevetett: - Tehát erről van szó? De ha ti előkészültök az ünnepre, ők miért ne tehetnék meg a saját előkészületeiket? Ezért olyan elfoglaltak, nem látod? Tudod, mik történnek még a majmokkal? Az egyik segítő ott ül a kosár mellett, amelybe a látogatók a Bhagavánnak felajánlott gyümölcsöt teszik. Néha a segítő lehunyja a szemét, amikor elálmosodik, vagy a rádiót hallgatja. A megfelelő pillanatra váró majmok ilyenkor előjönnek, és elcsenik a gyümölcsöt. Ha a teremben tartózkodók megpróbálják elkergetni őket, Bhagaván így szól:

- Ha a segítők mély meditációba merülnek, akkor jönnek a majmok, és elvégzik helyettük a munkát. Valakinek dolgoznia is kell! A segítők a kosárba, míg a majmok a gyomrukba teszik a gyümölcsöt. Ennyi a különbség. Miközben az emberek elfeledkeznek magukról, amikor a rádió zenéjét hallgatják, a majmok azzal foglalatoskodnak, hogy élvezzék a gyümölcs édes levét. Jól van ez így, nemde? Ha akkor jönnek a majmok, amikor a segítők nincsenek jelen, Bhagaván így szól valamelyik segítője visszatértekor: - Látod, egyikőtök sem volt itt, így a majmok végezték el helyettetek a munkát. Valójában csak segítenek nektek, míg ti pihenhettek egy keveset. Amikor a hegyen éltem, ők voltak az állandó kísérőim. Most elkergetitek őket, de azokban a napokban ők voltak az urak. Időnként a nagyszerű majomharcosok kiütik a Bhagavánhoz igyekvők kezéből a gyümölcsöt, sőt az is megtörténik, hogy elcsenik a gyümölcsöt, amelyet a látogatók maguk mellé tesznek, miután praszádként visszakapták Bhagaván segítőitől. Amikor ezt észreveszi, Bhagaván így szól: - Csak a részüket veszik el a gyümölcsből. Miért kellene haragudni rájuk? Ez az összpontosított figyelem, a laksja dristi. Valahogy rájönnek, hol van a gyümölcs, és egy szempillantás alatt mind idejönnek, és elveszik, ami jár nekik. A figyelmüket folyamatosan a gyümölcsön tartják. Ezért van az, hogy a védikus történetekben a majom tekintetét használják az összpontosított figyelem, a laksja dristi hasonlataként. Abban a pillanatban, hogy a mester a szemével jelez, a tanítványnak azonnal meg kellene azt értenie, különben nem éri el a célját.

A negyedik

állapot

Kelt 1947. október 30-án

Ma délelőtt egy tamil fiatalember a következő kérdést tette fel Bhagavánnak: - Szvámí, azt mondják, hogy az egyéni lélek és Isten (Dzsívésvara) nélkül nem létezik a világ. Mit jelent ez az állítás? - Igen. A világ, az egyéni lélek és Isten (dzsagatdzsívésvara) a három minőségnek (gunáknak) a megtestesítője hangzott Bhagaván válasza. - Isvara, a személyes Isten is beletartozik a három minőségbe? -kérdezte a fiú. - Természetesen - válaszolta Bhagaván. - Ebben a csoportban a jóság (szattva) a személyes Isten (Isvara), az aktivitás (radzsasz) az egyéni lélek (dzsíva), a tétlenség (tamasz) pedig a világ (dzsagat). Úgy tartják, az Önvaló színtiszta jóság (suddha szattva). Egy jelenlévő bengáli fiatalember azt kérdezte: - Szvámí, azt mondják, hogy a szamádhinak két fajtája van: a kévala nirvikalpa és a szahadzsa nirvikalpa. Mi jellemzi ezeket az állapotokat? Bhagaván jóságos pillantást vetett a fiatalemberre, és azt válaszolta: - Az, aki számára a meditáció (dhjána) természetes állapottá válik, és élvezi annak áldását, nem veszíti el a szamádhi állapotát, végezzen bármilyen munkát, vagy merüljön fel benne bármilyen gondolat. Ezt nevezzük szahadzsa nirvikalpa szamádhinak. Ezt a két állapotot hívjuk teljes megsemmisülésnek (nása) és elnyomásnak (laja). A nása a szahadzsa nir-

vikalpa szamádhi, a laja pedig a kévala nirvikalpa szamádhi. Azoknak, akik a laja (elnyomott) szamádhi állapotában vannak, időről időre ellenőrzésük alá kell vonniuk az elméjüket. A megsemmisített elme viszont soha nem csírázik ki többé, olyan lesz, mint a megpörkölt mag. Az ilyen emberek bármit is tesznek, az csak esetleges lesz, és soha nem fognak kikerülni ebből a magasztos állapotból. Azok, akik a kévala nirvikalpa szamádhi állapotában vannak, nem tökéletességre jutottak (sziddhák), csupán gyakorlók (szádhakák). A szahadzsa nirvikalpa szamádhi állapotában lévők olyanok, mint a szélmentes helyen égő láng vagy a hullámok nélküli óceán, azaz minden mozgástól mentesek. Semmit nem találnak saját maguktól különbözőnek. Azok számára, akik még nem érték el ezt az állapotot, minden tőlük különbözőnek tűnik. Két nappal ezelőtt egy szerzetesi öltözetet viselő fiatalember, a Rámakrisna-misszió egyik tagja ezt kérdezte: - Mit értünk a negyedik állapoton (turíjávaszta)? - Nincs negyedik állapot - válaszolt Bhagaván. - Az Önvaló maga a negyedik állapot. - Akkor miért beszélnek a negyedik állapotról és a negyedik állapoton túliról (túrija és turíjatíta)? - folytatta a kérdező. - Csak egyetlen állapot létezik. Hívhatod túrijának, turíjatítának, vagy ahogy akarod. A három állapot - az ébrenlét, az álom és az álomtalan mélyalvás - folyamatosan váltakozik, mint képek a mozivásznon. Mindhárom az elme képzete. Ami ezt a három állapotot meghaladja, ami valódi és állandó, az maga az Önvaló. Ezt nevezzük negyedik vagy túrija állapotnak. Hétköznapi nyelven az emberek a negyedik állapotról és a negyediken túli állapotról beszélnek, de az igazság az, hogy csupán egyetlen állapot létezik.

Az

Ön-kutatás

ösvénye

Kelt 1947. november 29-én

Ma délután az egyik követő kérdéssel fordult Bhagavánhoz: - Szvámí, a felismerés eléréséhez a „Ki vagyok én?" kutatása az egyetlen út? Bhagaván így válaszolt: - Nem az Ön-kutatás az egyetlen út. Ha valaki rendületlen elhatározással és kitartással névhez és formához kapcsolódó szellemi gyakorlatot, szádhanát végez, szent neveket ismétel (dzsapa) vagy más módszereket gyakorol, akkor Azzá válik. Az egyes emberek képességeitől függően az egyik szellemi gyakorlatot alkalmasabbnak tartják némelyikük számára, mint a másikat, és e gyakorlatoknak sokféle árnyalatát és változatát megadták. Néhányan nagyon távol, néhányan közel vannak Tiruvannámalaihoz, mások a városban tartózkodnak, míg mások bejutnak Bhagaván szobájába. Azoknak, akik bejöttek ide, elég, ha valaki azt mondja belépéskor: „Itt van a Maharsi", és ők azonnal felismerik. Másoknak el kell magyarázni, melyik úton jöjjenek, melyik vonatra szálljanak, hol szálljanak át, hol forduljanak be. Ehhez hasonlóan a gyakorló képességeihez mérten kell kijelölni a számára megfelelő ösvényt. Ezek a szellemi gyakorlatok nem ahhoz szükségesek, hogy megismerje az Önvalóját, amely mindent áthat, csak arra kellenek, hogy megszabaduljon a vágya tárgyaitól. Ha ez megtörtént, akkor az marad, ami mindig is volt. Az Önvaló öröktől fogva létezik, minden belőle születik. Ezt csak az Önvalóra ébredés után lehet felismerni. Amíg nem rendelkezünk ezzel a tudással, addig a világban látott dolgok valósnak tűnnek számunkra.

Tételezzük fel, hogy valaki itt alszik a teremben; azt álmodja, hogy elmegy valahova, eltéved, és faluról falura, hegyen-völgyön át vándorol, s ez alatt az idő alatt, több napon keresztül étlen-szomjan keresgél. Sok szenvedésen megy át, útbaigazítást kér az emberektől, míg végre megtalálja a helyes útirányt. Megérkezik, és megkönnyebbülve lép be ebbe a terembe, majd meglepetten kinyitja a szemét. Mindez rövid idő alatt zajlott le, és csak miután felébredt, akkor veszi észre, hogy nem járt sehol. Jelenlegi életünk is hasonlít ehhez. Ha a tudás szeme felnyílik, akkor az ember rájön, hogy mindig is az Önvalójában tartózkodott. A kérdező így folytatta: - Igaz az állítás, hogy minden szellemi gyakorlat az Önvaló kutatásának az ösvényébe torkollik? - Igen - válaszolta Bhagaván. - A „Ki vagyok én?" kérdés kutatása a védánta tanításainak kezdete és vége. Azt mondják, hogy csak az érett a védánta szerinti kutatásra, aki elsajátította a négyféle szellemi gyakorlatot. A négyből az első az Önvaló megkülönböztetése attól, ami nem az. Ez annak ismeretét jelenti, hogy az Önvaló örök, a világ pedig valótlan. Felmerül a kérdés, hogyan lehet ezt megismerni. A válasz: azt kutatva, hogy „Ki vagyok én?" és „Milyen az Önvalóm természete?" Rendszerint ezt a módszert már a szellemi út elején javasolják, de ilyenkor általában még nem meggyőző erejű. így a kereső sokféle szellemi gyakorlatot kipróbál, és csak utolsó menedékként fordul újra az Ön-kutatáshoz. Az ábécét fiatalkorban megtanulja az ember. Ha akkor azt mondanák neki, hogy értelmetlen tovább tanulni a diplomák megszerzéséért, mert ezek a betűk minden képzés alapjai, akkor ki hallgatna erre? Csak miután tanult, és letette a vizsgákat, akkor jön rá, hogy minden, amit tanult, benne van az ábécé betűiben. Az összes szent irat talán nem foglaltatik benne a legelemibb dologban, az ábécében? De ezt csak ak-

kor ismerjük fel, miután kívülről megtanultuk a szent iratokat. Így van ez mindennel. Például ott vannak a folyók; az egyik egyenes úton halad, a másik kígyózik, és össze-vissza kanyarog, de végül mindegyik a tengerbe ömlik. Ekképpen minden szellemi út az Ön-kutatásba torkollik, mint ahogy minden nyelv eggyé válik a csendben. A csend örökkévaló beszédet jelent, nem pedig légüres teret. Ez az Önvaló nyelve, az Önvalóval történő azonosulás, és önmagától ragyog. Minden benne foglaltatik az Önvalóban. Volt Tamil Náduban 3 2 egy nagyszerű ember, aki költött és énekelt egy verset, melynek ez a tartalma: „Olyanok vagyunk, mint a filmvászon, és úgy jelenik meg az egész világ, mint a képek a vásznon. A csend teljes és mindent átható." Hasonlóan az idézethez, mely szerint: „Teljes az O t t , és teljes ez Itt. Teljesből teljes f e l e m e l k e d i k . Teljes a teljestől elszakad. Teljesen m é g i s m e g m a r a d . " 3 3

Az önmagára ébredett Lélek számára minden azonosként jelenik meg. Ha lát is valamit, az éppen olyan, mintha nem látná. Ezzel Bhagaván ismét elmerült a csendben.

3 2 India dél-keleti, tamilok lakta állama. Itt található Tiruvannámalai városkája is. 33

(Aford.) ísa-upanisad, Tenigl-Takács László fordítása. Az idézet így értelmezhető: Az absztrakt Brahman önmaga teljességében m i n d e n t áthat. A testben lévő dzsíva is teljes, mert ismeri a Brahmant, és felfogja a világot. Az előzőből, azaz a nirvikalpa (változatlan) Brahmanból születik az utóbbi, azaz a szavikalpa (változással bíró) Brahman, a világ teljességével.

A szent jelzőtűz Kelt

1947.

november 29-én

Csodálatos látványt nyújt a szent jelzőtűz meggyújtása az Arunácsalán. Ezzel egy időben az ásramban Bhagaván előtt is meggyújtanak egy nagy tüzet, és különböző szent felajánlásokat, praszádokat osztanak szét, majd pedig eléneklik Bhagaván Aksara mana málai34 (Szavak hitvesi virágfüzére) című költeményét és más énekeket. Ebben az évben - különösen azért, mert nem esett az eső az ünneplés nagyon jól zajlott. Délután három órától a követők megkezdték az ásramban az előkészületeket. A verandán 3 5 a földet rizs- és zöldcitrom-porral készített virágmotívumokkal díszítették, a tetőre pedig mangófa leveléből készült girlandokat akasztottak. A Dípótszavára (Fényünnepre) a városba érkező tömeg általában délelőtt tér be az ásramba, miközben pradaksinára mennek a hegy körül. Este főként az ásramhoz tartozók vesznek részt az ásrambeli ünnepségen, és ilyenkor nincs tömeg. Ezen az estén, mialatt Bhagaván kisétált a tehénistállóhoz, segítői elhelyezték kanapéját a hegycsúccsal szemközti nyitott téren, ráterítették az ágytakarókat, és mellé állítottak egy széket azokkal a használati tárgyakkal, amelyek Bhagaván közelében szoktak lenni. Szemben a kanapéval egy magas állványra felállítottak egy nagy, de nem túl mély vas-

34

35

Sri Bhagaván 108 versszakból álló költeménye, amelyet az Arunácsala dicsőítésére írt. (A ford.) A terem mellé, ahol tartózkodott, fedett verandát építettek, ahol egy kőből készült kanapén ült Bhagaván észak felé, az Arunácsala felé fordulva. (A ford.)

edényt, tisztított vajat öntöttek bele, és kanócot helyeztek a közepébe, majd virágfúzérekkel díszítették. 36 Lassan az előkészületek végére értek, amikor Bhagaván segítőivel visszatért a tehénistállóból. Olyan volt, mintha maga Siva urunk érkezett volna közénk. A jelenlévők önkéntelenül felálltak, Bhagaván leült a kanapéra, mi pedig leborultunk előtte. A nők a balján, a férfiak pedig a jobb oldalán - sorban - ültek le, a hegyre vezető lépcső mentén. A Bhagaván előtti teret megtöltötték a vendégek által hozott gyümölcsös kosarak, de voltak ott különböző - édességgel és más ennivalóval teli - edények is. A tisztított vajat, melyet a vendégek hoztak, folyamatosan öntötték a vasedénybe, míg az csordultig megtelt. A kanócra kámfort helyeztek. A meggyújtott füstölők illata betöltötte a teret, megszentelt hangulatot teremtve. Bhagaván szeretetet sugárzó tekintettel nézett körül a jelenlévők között, és a közelében ülőknek beszélt a Fényünnep jelentőségéről. Pontosan megmutatta azt a helyet is, ahol a tüzet meg fogják gyújtani a hegy tetején. Majd kezdetét vette a Védák recitálása. Amire befejeződött az éneklés, éppen lement a nap. Hamarosan kis cserépedényekben apró lángokat gyújtottak mindenfelé, és felkapcsolták a sok színben világító lámpafüzéreket is. Mindenki nagy izgalommal várta a szent jelzőtűz meggyújtását a hegytetőn. Bhagavánnak a segítői átnyújtottak egy messzelátót, amellyel ő is lelkesen kémlelte a hegyet. Míg az ő pillantása a hegy csúcsára szegeződött, addig a mi tekintetünk az ő isteni arcán nyugodott, amely maga az Arunácsala visszatükröződése volt. 36 A mai napig megőrizték ezt a hagyományt, és ezen a jeles ünnepen a fent leírtak

szerint elrendezik Bhagaván kanapéját és használati tárgyait a hegycsúccsal szemben. A követők e köré gyűlve hasonlóképpen ünnepelnek, mint akkoriban. (A ford.)

A városi nagytemplomból fellőtt rakéták kíséretében megjelent a láng a hegyen. Azonnal meggyújtották Bhagavánnal szemben az akhanda dzsjótit (folyamatos lángot). A bráhmin papok felálltak, és belekezdtek a kántálásba: „ N e m c s e l e k e d e t e k r é v é n n y e r h e t ő el a h a l h a t a t l a n s á g , N e m i s u t ó d vagy r e n g e t e g a r a n y birtoklása á l t a l . . . " 3 7

Ezután meggyújtották a kámfort, szent hamut és cinóbervörös port osztottak szét, majd minden követő leült. Miután Bhagaván vett magának a gyümölcsből és az édességből egy keveset, a többit szétosztották közöttünk. A jelenlévők két csoportra oszlottak. Az egyik Bhagaván Aksara mana málai című költeményét énekelte, a másik pedig az „Arunácsala Siva" refrént ismételte minden versszak után. Ezt követte az Öt versszak a Sri Arunácsalához című verse szanszkrit és tamil nyelven. Bhagaván - jellegzetes testtartásában - állát a kezében pihentetve, könnyedén párnáira dőlve ült. Úgy tűnt, arca viszszatükrözi az Önvaló fényét, amelyet csendjével és mélységes gondolkodásával adott vissza. A hold felbukkant keleten, és fénye rávetült a Maharsira, mintha belőle merítené ragyogását. Ott ültem, hátamat a mandulafának támasztva, tekintetemet kelet felé fordítva. Ha nyugatra néztem, az Arunácsala szent lángját láttam, ha szembe, a hold ragyogó fényét, ha pedig tekintetemet jobbra fordítottam, a Bhagaván arcáról sugárzó fényt pillantottam meg. Milyen látvány tárult elém, és milyen szerencsésnek éreztem magam azon az estén e háromarcú fény által övezve! Leírhatatlan boldogságot éreztem, és önkéntelenül becsuktam a szememet.

37

Srí Ramana Maharsi összes művei. 343. o. Malik Tóth István fordítása.

Amikor a vacsorához szólító harang hallatán kinyitottam a szemem, Bhagaván átható pillantással nézett rám. Ezt a tekintetet nem bírtam sokáig elviselni, ezért fejem akaratlanul lehanyatlott. Bhagaván mosolygott, majd a követőkkel a nyomában belépett az ebédlőbe. Vacsora után Bhagaván jóváhagyásával elindultunk, hogy körbejárjuk a hegyet. De erről majd egy későbbi levelemben számolok be.

A szegény

ember adománya


Már írtam neked arról, hogy a Szent T ű z ünnepének éjszakáján, amikor a jelzőtüzet meggyújtják a hegy tetején, Bhagaván engedélyét kértük, és körbejártuk a hegyet. Eddig az általános szokás az volt, hogy az ünnep előtt tették meg a pradaksinát, és nem utána, de ezúttal mi éjszaka, vacsora után vágtunk neki. Körülbelül százan lehettünk. Gyalogosan indultunk el Bhagavánnal a szívünkben, a szent lánggal a hegy tetején és a ragyogó teliholddal az égen. Azok a követők, akik még részesültek abban a megtiszteltetésben, hogy régebben Bhagavánnal járhatták körbe a hegyet, most mesélni kezdtek: „Bhagaván itt pihent meg; itt főztünk; itt ez történt; itt Bhagaván erről beszélt nekünk." Történeteik közben nem éreztük a fáradtságot, mert annyira magukkal ragadtak bennünket. Hajnali ötre, a Védák recitálásának kezdetére akartunk visszaérni, így napfelkeltéig volt időnk. Sikerült is, hiszen háromra visszatértünk. Most elmesélek neked néhány történetet azok közül, amelyeket ezen az éjszakán hallottam.

Éppen az Unnámalai-víztárolóhoz értünk, amikor az egyik követő így emlékezett vissza: - Amikor Bhagaván körbejárta a hegyet, itt mindig leült egy kicsit, hogy akik lemaradtak, be tudják érni a csoportot. Üljünk le mi is, és időzzünk itt egy darabig. Ennek megfelelően az egész csoport leült egy kis időre. - Mikor hagyta abba Bhagaván a pradaksinát a hegy körül? - kérdeztem. - 1926-ig rendszeresen járt. Nagyon vidám élmény volt! - mondta Kundzsuszvámí, az egyik régi követő. - Miért nem mesél nekünk néhány történetet azokról az időkről? - kérleltük, mire ő belekezdett: - Egyik nap kedvünk támadt, hogy körbejárjuk a hegyet Bhagavánnal. Amikor elmondtuk neki szándékunkat, ő szívesen beleegyezett. Délután, rögtön ebéd után elindultunk. Bhagaván szokása szerint lassan járta körbe a hegyet, ezért Vénámmá, amikor meghallotta, hogy útra keltünk, nagy kosár élelemmel utánunk jött, mert biztos volt benne, hogy gyorsan utolér bennünket. A Sóna-tírthánál jártunk, amikor Bhagaván észrevette Venammát a távolban, amint felénk közeledik. „Nézzétek csak, Vénámmá jön, nehéz kosárral a fején. Valaki biztosan utánunk küldte élelemmel. Hiába tiltakozom, nem hagyják ezt abba. Most itt van, cipeli a fején azt a nehéz terhet. Rendben, most majd megleckéztetjük!" Ezzel Bhagaván elkezdett gyorsabban menni. Vajon utolérte Vénámmá, ha ennyire sietett? Lássuk csak. Szegény egész idő alatt zihálva és idegesen szedte a lábát, de nem állt meg. Bhagaván ilyen tempóban folytatta útját, míg elhagytuk a Gautamásramot, majd hátranézett. Látta, hogy Vénámmá is sietve közeledik, ekkor megesett a szíve rajta, és egy út menti mangóligetbe vezetett bennünket. Bhagaván megállt az egyik fa árnyékában, és így szólt: „Itt megpihe-

nünk, Van itt egy kút, és a környéken sehol máshol nem találunk vizet. Azt reméltem, hogy Vénámmá feladja, de nem így lett. Fáradt, és kapkodja a levegőt. Micsoda szégyen!" Ezekkel a szavakkal leült. Vénámmá nem talált bennünket, odajött a fákhoz, és izgatottan kérdezte: „Hová lett Bhagaván? Nyoma veszett!" Bhagaván ezt hallván elnevette magát, mire Vénámmá a nyomunkra lelt, és csatlakozott hozzánk. Miután mindent megettünk, amit hozott, tovább folytattuk az utunkat vele együtt. Ettől a naptól kezdve a fát, amely alatt ültünk, Vénámmá mangófájának neveztük. Bhagaván elmesélte nekünk, hogy régen megesett, hogy éjszaka indult pradaksinára, és pirkadatra ért vissza. Ez akkoriban megszokott volt. Néha mégis reggel indultunk, vittünk magunkkal főzőeszközöket, és délben megfőztük az ebédet a Sóna-tírthánál, a Guatamásramnál vagy a Pacsaiammanszentélynél, ettünk, pihentünk, majd estére visszatértünk az ásramba. Mielőtt az ásram jelenlegi méreteit elérte volna, az is megesett, hogy komótosan két-három napig, sőt egy hétig is gyalogoltunk, és útközben tábort ütöttünk. Egyik alkalommal reggel indultunk útnak, és azt terveztük, hogy estére visszaérünk. A Gautamásramnál megálltunk, megfőztük az ételt, ettünk, és pihentünk egy darabig. Majd összepakoltuk a maradék tejet, írót, cukrot és egyebeket, s újra nekiindultunk. Adi Annámalaihoz közeledtünk, amikor Bhagaván egyszer csak sietősen letért egy mellékútra. Azt hittük, a tömeget akarja elkerülni a főúton, ezért mi is követtük. Körülbelül 200 métert mehettünk befelé, amikor egy víztárolóhoz értünk. A víztároló szélén egy fa alatt öregember ült, takaróval borította testét, és kezében kis edényt tartott. Ez az öregember minden alkalommal, ha meghallotta, hogy Bhagaván elindult a hegy körül, az út szélén várta, és

hozott neki valami ennivalót. Ezúttal Bhagaván nem látta őt az út mentén, így kitérőt tett, mert nem akarta, hogy az öregember szomorkodjék, amiért elmulasztotta a találkozást. Amikor Bhagaván megpillantotta, a nevén szólította, és beszédbe elegyedett vele. Az öreg földműves leborult Bhagaván előtt, majd összetett kézzel, némán állt előtte. - Mi a baj? - kérdezte Bhagaván. - Miért nem láttalak mostanában? Minden rendben van a terméssel és az állatokkal? Hogy vannak a gyerekek? - Majd így érdeklődött: - Mi van abban az edényben? Az öregember nagyon vonakodva így válaszolt: - Semmi különleges. Megtudtam, hogy Bhagaván erre jön, és szerettem volna valamit hozni neki. De nem volt otthon semmink. Amikor megkérdeztem öreg feleségemet, azt felelte, hogy a lábosban bőségesen van étel, hozzam csak el nyugodtan. Nem tudtam, mit csináljak, ezért az ételből tettem ebbe a kis edénybe, de szégyelltem a Szvámí elé állni ezzel a szegényes eledellel, így hát itt ültem le. Bhagaván láthatóan nagyon megörült, és így kiáltott fel: - Ó! Főtt étel, ugye? Ez csodálatos! Miért szégyenkezel? Nagyon jó lesz. Add csak ide! Mivel az öregember még mindig tanácstalanul álldogált, Bhagaván kivette a kezéből az edényt, leült egy fa alá, és szólt a többieknek, hogy rakodják ki, amit hoztak. Ki is pakoltunk. A főzőedények közül Bhagaván kivett egy nagy, széles karimájú bádogedényt, beleöntötte az ételt, és a kezével pépessé keverte jó sok vízzel. A nálunk lévő maradékok között talált néhány zöld citromot, ezeknek belecsavarta a levét, öntött bele írót, végül a folyékony ételt megsózta, szórt bele egy kis gyömbérport, majd kivett belőle egy pohárral, és megitta. - Ó, hogy ez milyen finom! - Majd felénk fordulva így szólt: - Vegyétek elő a maradék tejet, tegyetek bele cukrot, és igyátok meg! Azzal is könnyebb lesz a csomagunk. Nekem

itt van ez az étel. Mi szükségem lenne a tejre? Ebben a hőségben ez a legkiválóbb eledel számomra. Nagyon tápláló, és egyéb jó tulajdonságokkal ís büszkélkedhet. De nektek nem ízlene. Igyátok csak a tejet, az én részemet és a cukrot pedig adjátok az öregnek. Bhagaván utasításainak megfelelően belekevertük a cukrot a tejbe, és miután adtunk az öregnek belőle, megittuk a maradékot. Bhagaván régi ismerősként beszélgetett az öreggel, közben megivott két-három pohárral az általa készített italból, és elmondta, hogy olyan finom, akár a nektár. Majd így szólt az öregemberhez: - Tele van a hasam. Ma este már nem tudok többet enni. Kérlek, vidd haza a maradékot! Ezekkel a szavakkal átnyújtotta az edényt az öregnek, aki úgy fogadta, mintha nektárt kapott volna. Letörölte szeméből az örömkönnyeket, majd búcsút vett tőlünk, és viszszatért a kunyhójába, - Egészen mostanáig ez az öreg néhanapján meglátogatta Bhagavánt - mondtam. - Vjásza a Bhágavatamban elragadtatottan megénekelte azt, amikor Kucséla tört rizst nyújtott át az Úr Krisnának. Ha látta volna ennek az Úrnak a nemes cselekedetét, még szenvedélyesebben írt volna erről!

Mahátma

Gandhi

halála

Kelt 1948. február 6-án

Január 30-án éjszaka már mindenhova eljutott Mahátma Gandhi halálának híre. Én otthon értesültem a történtekről, mert nők éjszakánként nem tartózkodhatnak az ásramban. Másnap reggel fél nyolckor mentem be, és a rádióból imád-

ság szólt. A hírt már közölték az újságok, és Bhagaván éppen azt olvasta, miközben a rádióban hallgatta az imádságot. Így szólt: - Azok imádkoznak, akik egész életében így imádkoztak. A Vaisnava Dzsanató című dalt közvetítette a rádió, és Bhagaván szomorúan hallgatta. Háromnegyed tízkor Bhagaván éppen kifelé indult, amikor egy újságíró érkezett, aki felkérte, hogy nyilatkozzon a tragédiáról, mert szeretnék azt megjelentetni. Bhagaván hangja elcsuklott a meghatottságtól, amikor megszólalt: - A Mahátma ilyen tragikus halála miatt mindenki szíve gyászba borul. Mi különlegeset is mondhatnék még erről? Hiszen mindenki búsul. Ha most bármit is mondok, azt maga megjelenteti, és aztán mások is jönnek, hogy nyilatkozzam. Mi értelme ennek? Bhagaván ezekkel a szavakkal elküldte a riportert, és elindult szokásos reggeli sétájára. Amikor visszatért, ismét a Vaisnava Dzsanatót sugározta a rádió, és Bhagaván szeme könnybe lábadt. Délután fél ötkor a jelen lévő hölgyek a Raghupati Rághava Rádzsarámot 3 8 kezdték énekelni. Bhagaván könnyes szemmel intett, hogy folytassuk. Öt órakor megfújták a kagylókürtöt, és a Mahátma halálának tiszteletére rendkívüli áratit (tűzszertartást) tartottak az Anya-szentélyben. Bhagaván meghatottan vett magának a felkínált szent hamuból és a cinóbervörös porból. Tegnapelőtt Bhagaván újságolvasás közben egy közelében ülőtől megkérdezte: - Hallgass ide! Néhány napja nem egy fényes meteor haladt át az égen? Itt azt írják, hogy a Mahátma halála ennek

38

G a n d h i kedvenc dala, amelyet kórusban énekelnek dicsőítésként R á m a tiszteletére.

tulajdonítható. A meteor első következményén hát túl vagyunk. Vajon mi járhatott Bhagaván fejében, amikor e különös kijelentést tette? 39 Majd egy másik újságot kezdett olvasni, és ezt mondta: - Azt írják, hogy az, aki rálőtt, először odament a Mahátmához, meghajolt előtte, és így szólt: „Miért jött ma ilyen későn, uram?" A Mahátma azt válaszolta, hogy dolgoznia kellett. Rögtön ezután eldördült a lövés. Bhagaván ezután párhuzamot vont a Rámájanával: - Ráma, miután megölte Rávanát, elfeledkezett arról, hogy vissza kell térnie Vaikunthába. Ekkor az istenségek gyűlést tartottak, és úgy határoztak, hogy elküldik érte Jamát, a halál istenét. Jama egy aszkéta képében jelent meg, és tiszteletteljesen így szólt: „A munkát, amiért idejöttél, elvégezted; kérlek, gyere vissza a mennyországba.'' Ez az eset is hasonló. „India kivívta függetlenségét, a munkádnak vége. Miért vagy még itt? Nem kellene visszatérned? Máris késő." Úgy tűnik, a Mahátmát elküldték. - Az előző történet, amelyet Bhagaván elmesélt, az Uttara Rámájanából való, ugye? - kérdeztem. - Igen - felelte Bhagaván de nem csak abban található. Egy másik könyvben leírták, hogy Krisna halálát Vjádha nyila okozta. így történt a Mahátmával is. - Tegnap Harindranáth Cshattópádhjája 4 0 mutatott egy képet a Mahátmáról, és hozzátette, milyen kár, hogy Gandhi és Bhagaván soha nem találkoztak. - Egyszer régen Gandhi járt Tiruvannámalaiban. Gyűlést szerveztek számára a hegyen körbevezető út mentén, az

39 Amikor Bhagaván elhagyta testét, akkor is egy meteor haladt át az égbolton. 40

Ennek előérzetére utalhat Bhagaván mondata. (A ford.) A híres indiai költőnő és hazafi, Szaródzsini Náidu testvére, maga is jeles költő.

ásram közelében. Az emberek azt gondolták, hogy visszafelé bejön majd az ásramba, de ez a tömeg miatt lehetetlen volt. Így rögtön az állomásra hajtottak. Azt mondják, Gandhi később nagyon sajnálta ezt. Sankarlál Banker igen szerette volna elhozni őt ide, és 1938-ban, amikor Rádzséndra Praszád és Dzsamnálál Badzsádzs idejöttek, és látták a Szkandásramot, megpróbálták rávenni a Mahátmát, hogy töltsön el ott némi időt. De ez nem történt meg. Ha Szábarmatiban vagy Wardhában valaki nagyon ki volt merülve, a Mahátma ezt tanácsolta neki: „Menj el a Ramanásramamba, és egy hónap múlva gyere vissza." Amikor Rámaszvámí Reddiar meglátogatta a Mahátmát közvetlenül azután, hogy beiktatták Madrász állam miniszterelnökének, a Mahátma megkérdezte tőle, mióta jár a Ramanásramamba. Amikor azt válaszolta, hogy harminc éve, a Mahátma megjegyezte: "Valóban? Én háromszor próbáltam eljutni oda, de még egyszer sem sikerült." Mit is tehetett volna? Hogyan is jöhetett volna ide, amikor egy percre sem hagyták nyugton? Bhagaván a mai újságban azt olvasta, hogy a tragédia előtti éjszakán a Mahátmát álmában figyelmeztették közelgő halálára, ezért reggel gyorsan elrendezte az iratait. Emiatt késett az imáról. Bhagaván ennyit fűzött hozzá: - Igen. A megvilágosodottakat ne figyelmeztetnék előre? Ők tudják, de nem árulják el senkinek.

Egyenlőség Kelt 1948. február 7-én

Unokaöcsénk, Tilak már tizenöt napja visszaérkezett Londonból. Amikor eljött, vizsgaeredményeit még nem tették közzé. Apja írt neki, hogy várja haza, ezért elhatározta, hogy január végén elhagyja az ásramot. Az utazás előtti napon kiment a piacra, hogy mazsolát, datolyát és egyebeket vásároljon, amelyeket Bhagavánnak szánt felajánlásként. 30-án bevittük az összes gyümölcsöt egy tálcán az ásramba, hogy a reggelihez felszolgálhassák. A konyhai személyzet megkért, hogy én kínáljam körbe a reggelinél. Mivel még soha nem voltam hasonló, helyzetben, először Bhagaván elé vittem a tálcát. Hangjában némi elégedetlenséggel megkérdezte, mi ez. Azt válaszoltam, hogy az unokaöcsém hozott gyümölcsöt. - Rendben. Adj nekem mindegyikből egyet-egyet - bólintott Bhagaván. Miután ennek megfelelően kiszolgáltam Bhagavánt, a többieknek is adtam a gyümölcsből. A vége felé azonban kiderült, hogy csupán néhány banán maradt, ezért az egyik konyhai alkalmazott apró darabokra vágta őket, és az utolsó tíz embernek azt osztottam szét. Bhagaván, arcán a méltatlankodás kifejezésével, így szólt: - Ez az, amit nem szeretek. Miért szolgálsz fel, ha képtelen vagy mindenkinek egyformán adni? Majd elkezdte feleleveníteni a hasonló eseteket. Evés után mindenki csendben távozott. Miután egy kicsit megmasszírozta a lábát, Bhagaván is készülődött a felálláshoz.

Ekkor az unokaöcsémmel odamentünk hozzá, leborultunk előtte, és elmondtam, hogy Tilak ma elutazik. - Ertem. Amikor gyümölcsöt hoztatok, azt gondoltam, hogy sikerült a vizsgája. Szóval hazamegy? Nagyon helyes. Ezt követően Bhagaván a körülötte ülőkhöz intézte szavait, rám mutatva; - Először engem szolgált ki ahelyett, hogy a többiekkel kezdte volna. - Sajnálom - válaszoltam, - új volt számomra ez a helyzet, ezért hibáztam. - Rendben van. Azért mondom. Ha Bhagavánt csak a többiek után szolgálod ki, akkor egyenlően kap mindenki. Ha véletlenül minden elfogy, nem számít, ha nekem nem jut. Ha mindenki evett, akkor elégedett vagyok, még akkor is, ha én nem kapom meg a részemet. Mindig ezt az alapelvet tartsd szem előtt, ha felszolgálsz, mert ez a helyes. Ha mindenki evett, ez talán nem egyenértékű azzal, hogy Bhagaván evett? - Ez így van. Sajnálom, hogy hibáztam - válaszoltam. - Rendben van, ne aggódj, nem számít - mondta Bhagaván. Nem tudom, észrevetted-e, amikor itt jártál, hogy az ásramban napjában háromszor, amikor az étkezéshez szólító harang megcsendül, minden ételbők beleértve a rizsgombócokat (iddliket) is, egy kis adagot kivisznek a teheneknek, varjaknak, kutyáknak, majmoknak, és azok a szegények is kapnak belőle, akik akkor éppen az ásramban tartózkodnak. Ha ezt elmulasztják, Bhagaván nem hajlandó enni, és addig nem nyugszik, amíg meg nem etetik őket. Ha mókusok vagy pávák jönnek, akkor földimogyorót adnak nekik. Ha valaki nem szívesen szolgálja ki az állatokat, Bhagaván nem hagyja annyiban, és ezt mondja: - Rendben. Menj csak, ha úgy tartja kedved. Ezek az állatok is úgy érkeztek ide, mint mi, és ugyanúgy kapnak enni,

mint mi. Bennünket tisztelettel szolgálsz ki: „Tessék, Szvámí, parancsoljon", de őket kelletlenül eteted meg. Talán mi vásároltuk és hoztuk ide őket? Ők is úgy érkeztek, ahogyan mi. Akkor pedig miért ez a tiszteletlenség irányukban? Bhagaván ezt azért mondta, mert hibáztam, és egy fontos alapelvet figyelmen kívül hagytam. Az esettel kapcsolatban az a különös, hogy Bhagaván szájából elhangzott: „Amikor gyümölcsöt hoztatok, azt gondoltam, hogy sikerült a vizsgája." Később, amikor utánanéztünk, kiderült, hogy a sikeres vizsgaeredményt aznap tették közzé Londonban. A bátyám tegnap küldött egy táviratot, hogy a vizsga sikerült. Látod, a nagy lelkek szavai nem hiábavalóak!

Tiszteletadások Kelt 1948. április 6-án

Ma délután három óra körül egy négy- vagy ötéves fiúcska érkezett az édesanyjával. Az asszony leborult Bhagaván előtt, majd leült. A fiúcska is hasonlóképpen leborult, de tovább folytatta a tiszteletadást. Bhagaván nevetve fordult a segítőihez: - Nézzétek csak, a fiú folyamatosan leborul előttem. Talán azt hiszi, ha így tesz, utána bármit megtehet. Fiatal még, nem tudja, mit csinál. Csak utánozza a szüleit. De ennek ellenére meg kell jutalmazni. Minden vágya egy banán. Ha megkapja, abba fogja hagyni. Adjatok hát neki egyet. A fiú le is ült, miután megkapta, amire vágyott. Később bejött valaki, és szástanga namaszkárát végzett (olyan tiszteletteljes lebomlást, melynek során mind a nyolc testrésszel megérinti a földet), de ezt követően sokáig nem

állt fel. A közelében tartózkodók megpróbálták felállítani. Valahogy felállt, de ezután újra kezdte a leborulást. Végül rábeszélték, hogy hagyja abba, és üljön le. Bhagaván ezekkel a szavakkal fordult a közelében ülőkhöz: - Egyesek szerint a namaszkára többszöri leborulást jelent. Mit lehet tenni? Pedig a namaszkára valódi jelentése az elme megsemmisítése. - Mit jelent a szástanga namaszkára, Bhagaván? - kérdezte az egyik követő. - Azt jelenti, hogy nyolc testrésszel, nevezetesen a két kézzel, a két lábbal, a két karral, a mellkassal és a homlokkal megérintjük tisztelgés közben a földet. E meghajlásban az a lényeg, hogy a cselekvő közben ezt mondja magában: „A test, mely megérinti a földet, végül maga is földdé válik, és egyedül a bennem lévő »én« marad tovább az »én«." Ezt az Ön-kutatás során is szem előtt kell tartani. Ennek ismerete nélkül nincs értelme ezeknek a namaszkáráknak. A semmitmondó namaszkárákkal különböző előnyöket akarnak kicsikarni az emberek: „A Szvámí teljesítse minden vágyunkat, legyen az egy halom ruha vagy pénz." Mindig megijedek, ha namaszkárával tisztelegnek előttem. Attól tartok, hogy a lekötelezettjük vagyok, és a vágyaik szerint kell cselekednem. Teljesítenem kell minden kívánságukat. Nagyon óvatosan kell viselkednem, miután kiismertem őket. Ráadásul a tisztelgéssel jogot is formálnak rám. Ha a hozzánk hasonlók így szenvednek, milyen nehéz lehet magának Isvarának? Ő annyi embernek a lekötelezettje! Mások kívánságai szerint kell cselekednie, és áldást kell osztania. Ha szvámínak lenni ilyen nehéz, milyen nehéz lehet Isvarának? Ha valaki nem borul le előttem, nagyon örülök, mert nem tartozom neki semmivel. A dnyánínak nem kell meghajolnia senki előtt, és áldást sem kell osztania senkinek. Ez azért van, mert elméje elmerült az Önvalóban. Úgy tartják, hogy ő folyamatosan namaszkárát végez. Sokan

neheztelnek, ha leborulnak egy dnyání előtt, és ő nem fogadja azt szintén namaszkárával, sőt még a kezét sem emeli fel áldásra. De a valóság az, hogy a dnyání már azelőtt mélyebben leborult, mielőtt ők leborultak volna, mivel az elméje megsemmisült. Az áldás is hasonló. Az elme feloldódása már önmagában áldás. A dnyání elméje pedig örökre feloldódott Ha ez így van, ki áld meg kit, és mi az, amit tesz?

Mi a megszabadulás? Kelt 1948. április 8-án

Ma délután három órakor egy Andhra államból érkezett, szomorú tekintetű fiatalember szólította meg Bhagavánt: - Szvámí, ha megengedi, lenne egy kérdésem. Éppen most érkeztem Bangalúrból. Az a problémám, hogy nem tudom, hogyan meditáljak a megszabadulás elérése érdekében, ezért aggódom. Kérem, mutassa meg a helyes irányt, és segítsen megvalósítani a célomat. - Most hogyan meditálsz? - kérdezte Bhagaván. - Sehogy. Ezért könyörgöm Bhagavánhoz, mondja meg nekem, hogyan kellene meditálnom - válaszolta a fiú. - Miért akarsz meditálni? Mi a megszabadulás? Mit szeretnél elérni? Miért merült fel egyáltalán ez az elképzelés? kérdezte Bhagaván. Szegény meg sem tudott szólalni, ezért csendben maradt. De arcvonásai elárulták, hogy aggódik valami miatt. Bhagaván várt egy darabig, majd részvéttel teli pillantást vetett a fiúra, és ezt mondta neki: - Rögzítsd az elmédet a családi istenségetekre, szabadulj meg a kívülről jövő gondolatoktól, és meditálj, vagy magát

az Önvalót tartsd az elméd előtt, és úgy meditálj. Ha ezt megteszed, akkor ami kívülről érkezik, fokozatosan eltűnik, és csak a meditáció marad. Nincs szükség külön meditációra. Az Önvalón történő meditáció idővel megszilárdul, és állandóvá válik benned. Csak a meditáció létezik. A megszabadulás elérése viszont nem létezik. Ha lerázzuk magunkról a fölösleges dolgokat, az már maga a teljes megszabadulás. A légzésszabályozás és más spirituális gyakorlatok csak arra valók, hogy az elmét egyetlen dologra összpontosítsák. A légzésszabályozás a kifelé kalandozó elmét a testben tartja. Ezért írták elő először ennek a gyakorlását, és csak utána a dzsapát, a vezeklést és az egyéb módszereket. Ha szabályozzuk a lélegzetünket, és visszatartjuk egy darabig, ez segít majd az Önkutatás gyakorlásában. Ha a családi istenségen vagy valami más formán meditálsz, akkor az elme önmagától megfékeződik. Ha ez ismételten megtörténik, akkor ez a meditáció az Önvaló felismeréséhez vezet. Ekkor már nem lesz jelen benned a cselekvőség és a megtett dolog kettőssége. Minden az ember természetes állapotává válik. A fiatalember úgy ült, mint egy szobor, miközben hallgatta a tanítást. Bhagaván egy mellette ülő követőhöz intézve szavait így szólt: - Látod! Nevezd Isvarának, Átmannak vagy ahogy tetszik. Ő mindenütt jelenvaló és mindentudó. Csak az emberek nem képesek meglátni Őt. Azt mondják, vezekelni fognak, és ennek eredményeképpen azt szeretnék, hogy Ő azonnal jelenjék meg előttük. Én mit tehetnék? Mi Őbenne vagyunk, mégis keressük Őt. A kis ego-én felbukkan, és ezt műveli. Látjátok, mire képes?!

A

természet

pompája


Beköszöntött a nyár, és a terem levegője már nem volt megfelelő, ezért Bhagaván egész nap a fedett verandán ült. Általában bambusz válaszfalat erősítenek a kanapéja mögé, de a segítők tegnap eltávolították azt, mert akadályozta a levegő szabad áramlását. Én észre sem vettem. Ma reggel nyolc órakor mentem be az ásramba. Bhagaván a kanapén ült, Daksinámúrtihoz hasonlóan arccal dél felé. A háttérben álló mangófák ágaikkal mindent beborítottak, zsenge leveleik és finom virágaik a nyár ébredését adták hírül. A levelek és virágok között csokrokban, Siva-lingaként himbálóztak a kis mangók. A Bhagaván jobbján lévő virágoskert lugasai roskadoztak a virágoktól. Tejfűvel teli cserepeket állítottak a kanapé közvetlen közelébe. Balról egy vízzel teli cementdézsában verebek élvezték a hűsítő fürdőt. A kanapé mindkét oldalán egy-egy páva álldogált - egy fehér és egy színes. A füstölőkből áradó illat a jelenlévők orrába kúszott. A nap sugarai keresztülragyogtak a szalmatető hasadékain, és bearanyozták Bhagaván testét. Ezt a pompát látva nem is emlékszem, hogy szokásomhoz híven leborultam-e Bhagaván előtt. Állva maradtam, belefeledkezve a csodálatba. Rámacsandra Aijer, az egyik segítő kérdően nézett rám. Nem bírtam tovább magamban tartani örömömet, és felkiáltottam: -Testvérem, észrevetted, milyen gyönyörű ez a látvány? Nézd, hogy kivirágzott a természet, és minden csodáját megmutatja nekünk! Jó lenne, ha most készülne egy fotó. Bhagaván érdeklődött, hogy miről van szó.

- Olyan gyönyörű ez a látvány, hogy azt javasoltam, készüljön egy fénykép - válaszoltam. Aijert is magával ragadta az ötlet, ezért így szólt: - Igen, készítünk egy fényképet. Közvetlenül ezután Bhagaván elkezdett mesélni nekünk élete korábbi eseményeiről: - Ahogy azt mindannyian tudjátok, egy ideig a Gurumúrtam melletti mangóligetben éltem egy kis kunyhóban. Akkoriban egy mangófa alatt ültem, és a fejem fölé szintén valami fészekhez hasonló tákolmányt állítottak az eső ellen, de még annyi helyem sem volt, hogy alváskor a lábamat kinyújtsam. Majdnem egész idő alatt úgy ültem ott, mint egy madár a fészkében. Az én kunyhómmal szemben volt Palániszvámíé. Csak mi ketten tartózkodtunk abban a hatalmas kertben. Egy idézettel válaszoltam: - „A csodálatos banjanafa alatt ragyog az ifjú guru, / Akit idős tanítványok keresnek fel." 41 Úgy vélem, ilyen lehetett. Valaki készített akkoriban fényképet? - Nem. Voltak is akkoriban fényképek? - válaszolta Bhagaván, majd a segítőjéhez fordulva így szólt: - Nágammá szerint fotót kellene készíteni. - Ma délutánra megszervezzük - válaszolta Rámacsandra Aijer. A fákra tekintve Bhagavánnak ismét a régi idők jutottak eszébe: - Annak a mangófának is ilyen kis gyümölcsei voltak. Néha kis koppanásokkal a kunyhóm tetejére esett egy-egy gyümölcs. A külső héjuk zöld volt, miközben belül már érettek voltak. Amikor kellőképpen megértek, leszedték őket, és

41


addig raktározták, amíg teljesen meg nem értek. Tudod, mi történt közben? Denevérek jöttek éjszaka, megrágcsálták az összes érett mangót, mindegyikbe belecsíptek, aztán ledobták a földre. A maradék nekünk jutott. Azaz a denevérek praszádja volt ez számunkra. Rámacsandra Aijer ezt hallva megkérdezte: - A kertész soha nem adott Bhagavánéknak gyümölcsöt? - Mondogatta, hogy szedjünk érett gyümölcsöt, ha kedvünk tartja, de mi soha nem nyúltunk hozzájuk. Ott volt nekünk a denevérek praszádja. Akkor voltak igazán finomak, ha teljesen a fán értek meg. Hát nem volt ez elég nekünk? Azok a szalmatetős kunyhók és a természet pompája mérhetetlen örömmel töltöttek el minket.

Az

első fürdés és az első borotválkozás Kelt 1948. április 12-én

Miután tegnap délután írtam neked a Bhagavánt körülvevő pompáról a verandán, a szokásosnál később mentem be az ásramba. Bhagaván így köszöntött: - Rámacsandra Aijer és Anantanárájana Ráó éppen most készítettek egy fényképet. Nyár lévén, Krisnaszvámí vizet permetezett a kanapé mögötti gyékény napellenzőre és a mögötte lévő tejfűre. A permet ráhullott Bhagaván testére is, mire ő a vizet szétdörzsölve így szólt: - Látjátok, vízzel szentelnek fel engem. Ez a helyzet emlékezetébe idézett valamit a múltból, mert ajka mosolyra húzódott, és a rá jellemző módon gesztikulálva az alábbi történetet mesélte el:

- Miután idejöttem Tiruvannámalaiba, négy hónapig nem fürödtem. Egyszer, amikor az Arunácsala-templomban időztem, egy Ponnuszvámí nevezetű követő felesége jött be váratlanul a templomba, felrázott, felültetett, mosódióporral megmosta a fejemet, és megfürdetett. Időnként eljött a templomba, ezért ekkor is azt hittem, hogy a szokásos jöveteléről lesz szó. De ezúttal az én rendbetételemre készült. Ez volt az első fürdésem. - Ezután rendszeresen fürdött Bhagaván? - kérdeztem - Nem, szóba sem jött a fürdés. Ki fürdetett volna meg? Ezután nagyjából egy év telt el hasonlóképpen. Tudjátok, a Gurumúrtamban éltem egy darabig, és mivel nem sok ember járt arrafelé, nem is háborgattak. Egyik nap aztán egy Mínáksí nevű hölgy, aki már akkoriban ételt hozott nekem, nagy edénnyel érkezett, és vizet forralt benne. Azt hittem, saját használatra forralja a vizet, de a kosarából olajat, mosódiót és hasonlókat vett elő, és kérlelt, hogy menjek oda. De én nem mozdultam. Azt hiszitek, békén hagyott? A karomnál fogva rángatott ki, felültetett, az egész testemet bekente olajjal, majd pedig megfürdetett. A hajam, amely a gondozatlanságtól csomókban állt, most kiterítve hullott a vállamra, akár az oroszlánsörény. Ez volt a második fürdés. Ezt követően megérkezett Palániszvámí, és rendszeressé váltak a napi fürdések. - Ezt a történetet nem jegyezték fel Bhagaván életrajzában - mondtam. - Nem. Soha nem írtak róla. A borotválással is hasonló volt a helyzet. Azt a borotválást, amely ideérkezésem napján történt, feljegyezték. A másodikra másfél év múlva került sor. A hajam összecsomósodott, és úgy állt a fejemen, mint egy kosár. A por és a kis kövek szinte belenőttek, és a fejem elnehezedett. Hosszú volt a körmöm is, elég ijesztő látványt keltettem. Az emberek mindenáron rá akartak venni a borotválkozásra, és én végül megadtam magam. Amikor leborot-

válták a hajam, azon tűnődtem, van-e egyáltalán fejem, mert olyan könnyűnek hatott. Megráztam párszor, hogy megbizonyosodjak róla, a helyén van-e még. Ebből látszik, mekkora súlyt cipeltem a fejemen. - Az alatt a másfél év alatt senki nem próbálta megborotválni Bhagaván fejét? - kérdezte egy követő. - De, tulajdonképpen megpróbálták - válaszolta Bhagaván -, amikor a Szubrahmanja-szentélyben voltam. Egy Nílakantha Aijer nevezetű ember, a nagyapja a most is ezen a néven praktizáló ügyvédnek, rendszeresen eljött hozzám. Egyik nap ezzel a szándékkal érkezett. Azt hittem, hogy a szokásos jöveteléről van szó, ezért csukva tartottam a szemem. Anélkül, hogy bármit is mondott volna, megállt velem szemben. Csak furcsa zörejeket hallottam, így kinyitottam a szemem. Egy borbélyt láttam, aki éppen a borotváját élesíti.. Egyetlen szó nélkül azonnal elmentem onnan. Szegény ember megértette, hogy nem akarom a borotválást, ezért elment. Egyedül Ponnuszvámí felesége nem hagyott békén addig, amíg meg nem fürdetett. Mit is tehettem volna, amikor a karomnál fogva odavonszolt? - Talán úgy tekintett Bhagavánra, mint egy gyermekre mondtam. - Igen - felelte Bhagaván. - Történt egy másik eset is, mialatt a madhukafa alatt éltem. Egy Ratnámmá nevű húszéves táncoslány pillantott meg egyszer, amint a templomba igyekezett táncolni. Odaadás ébredt benne irántam, és megundorodott a munkájától. Azt mondta az anyjának, hogy addig nem hajlandó enni, amíg a Szvámít meg nem eteti. Így mindketten hoztak ételt. Akkoriban mély meditációban voltam, ezért sem a szememet, sem a számat nem nyitottam ki, még akkor sem, ha kiabáltak. Megkértek egy járókelőt, hogy rázzon fel, így sikerült felébreszteniük. Megetettek, majd elmentek. Amikor Ratnámmá ragaszkodott hozzá, hogy min-

dennap megetesse a Szvámít, mielőtt ő enne, az anyja ekképpen kérlelte: „Fiatal vagy, és a Szvámí is az. Csak akkor ébred fel, ha valaki megérinti és felrázza, de mi nem érhetünk hozzá. Mit is tehetnénk?" Ratnámmá ekkor megkérte egyik unokatestvérét, hogy segítsen neki, és vele együtt etetett meg nap mint nap. Egy idő múlva azonban a fiú szülei úgy érezték, hogy méltatlan hozzá ez a feladat, és nem engedték, hogy eljöjjön. A lány mégsem tágított szándékától, hogy étellel lásson el, így végül idős anyja jött el rendszeresen. Mivel öreg volt már, úgy gondolta, nincs abban semmi rossz, ha megérint, ezért maga rázott fel és etetett meg. Röviddel ezután az idős asszony meghalt, és én is máshová, távolabbra költöztem. Ratnámmá olyan messzire már nem tudott eljönni, így hát felhagyott erőfeszítéseivel. Mivel a megélhetéséhez szüksége volt a munkájára, úgy döntött, hogy elkötelezi magát egyetlen férfi mellett. Nem számított, milyen közösséghez tartozott, ő tiszta volt. Nem volt benne ragaszkodás, viszont nagy volt benne az odaadás. Soha nem szerette a foglalkozását, és nem szerette volna, ha a lánya is követi, ezért kiházasította. A történet befejeződött, Bhagaván pedig újra elmerült a csendben.

A

szeretet ösvénye

Kelt, 1948. április 26-án

Ma reggel egy tamil fiatalember fordult Bhagavánhoz a következő kérdéssel: - Szvámí, ugye jó, ha szeretjük Istent? Akkor miért ne kövessük a szeretet ösvényét? - Ki mondta, hogy nem követheted? Megteheted. De ha szeretetről beszélsz, mindig ott van a kettősség: az, aki szeret, és az Istennek hívott létező, akit szeretsz. Az egyén nem különül el Istentől. így a szeretet valódi jelentése a saját Önvalónk iránt érzett szeretet. Az erre, vagyis az Önvaló szeretetére vonatkozó példákat a Vászudévamananában lépésről lépésre leírják. Az ember nagyon szereti a pénzt, de a fiát még a pénznél is jobban, a saját testét pedig a fiánál is jobban, az indrijákat (a test szerveit) még a testénél is jobban, a szemét pedig a szervei közül a legjobban, az életét a szeme világánál is jobban, és az Önvalót még az életénél is jobban szereti. Ezt így szemléltetik: ha egy fiú megszegi a törvényt, a szülei hajlandók pénzt fizetni, sőt még a megvesztegetésre is készek, hogy kiszabadítsák. így a fiuk iránt érzett szeretet erősebb, m i n t a pénz szeretete. De ha a kormány nem fogad el pénzt, hanem úgy határoz, hogy elengedik a fiút, ha az apa átvállalja a büntetést, akkor az apa így válaszol: „Tegyenek, amit akarnak a fiúval. Semmi közöm hozzá." Az apa tehát a saját testét jobban szereti, mint a fiát. Ha az ember elkövet valamit, amiért a hatóság a szeme világától akarja büntetésül megfosztani, akkor úgy próbálja megmenteni a szemét, hogy inkább vállalja a testi kínzást; tehát a testi kínzást előtérbe helyezi egy érzékszerv elvesztésénél. Ha viszont úgy dönte-

nek, hogy lefejezik, és így kioltják az életét, akkor kész arra, hogy elveszítse a szemét vagy más érzékszervét, hogy életben maradhasson. Tehát az életet (prána) jobban szeretjük, m i n t szerveinket. Hasonlóképpen, aki az Önvaló üdvösségére (Átma-ánandára) vágyik, kész akár az életét is feladni, ha szükséges. Tehát az Önvalót jobban szeretjük az életünknél. Ezért ha az ember szereti Istent, akkor ezt a saját boldogsága végett teszi. De az ember a boldogság megtestesülése, és ez a boldogság maga Isten. Ki mást is szerethetnénk? A szeretet maga Isten - mondta Bhagaván. - Ezért is kérdezem Bhagavántól, hogy lehet-e Istent imádni a szeretet ösvényén haladva? - folytatta a kérdező. - Pontosan erről beszéltem. Maga a szeretet Isten valódi formája. Ha azt mondod: „nem szeretem ezt, vagy nem szeretem azt", akkor mindent elutasítasz, és csak a szvarúpa marad, azaz a velünk született Önvaló, mely színtiszta üdvösség. Nevezd színtiszta üdvösségnek, Istennek, Önvalónak vagy aminek akarod. Ez az önátadás, az önmagunkra ébredés, ez minden. - Ez azt jelenti, hogy mindent el kellene utasítsunk, a rossz és jó dolgokat egyaránt, és csak Istent szeretnünk? Lehetséges mindent elutasítanunk azzal, hogy ez sem jó, az sem jó, anélkül hogy megtapasztalnánk azokat? - szólt közbe valaki más. - E z igaz. Ahhoz, hogy elutasítsd a rosszat, szeretned kell a jót. Idővel a jó dolgok is akadályt jelentenek majd, ezért azokat is elutasítod. Természetesen először szeretned kell azt, ami jó, csak aztán vetheted el. Ha mindent ekképpen elutasítasz, akkor csak az Önvaló marad. Ez a valódi szeretet. Aki megismeri, ennek a szeretetnek a titkát, azt fogja tapasztalni, hogy az egész világ egyetemes szeretettel teli - fejezte be mondandóját Bhagaván, és ismét elmerült a csendben.

A

vetítővászon


Tegnap délután az egyik követő így fordult Bhagavánhoz: - Szvámí, azt állítják, hogy azoknak, aki felismerték az Önvalót, nem létezik az ébrenlét, az álom és a mélyalvás állapota. Igaz ez? Bhagaván kedvesen válaszolt: - Miért gondolod, hogy ők nem tapasztalják meg a három állapotot? Ha azt mondod: „Volt egy álmom; a mélyalvás állapotában voltam; ébren vagyok", akkor el kell ismerned, hogy átélted ezeket az állapotokat. Ez egyértelműen azt jelenti, hogy te mindvégig jelen voltál. Ha a mostani állapotodban maradsz, akkor ébren vagy; ez viszont az álmodás állapotában rejtve marad előtted; míg az álomállapot eltűnik a mélyalvás állapotában. Akkor jelen voltál, jelen vagy most, és jelen vagy mindig. A három állapot jön-megy, de te mindig jelen vagy. Olyan ez, mint a mozgókép. A vetítővászon mindig jelen van, míg a különböző képek megjelennek, majd eltűnnek róla. Semmi sem ragad meg rajta, mindig csak vászon marad. Ugyanúgy te is az Önvaló maradsz mindhárom állapotban. Ha ennek tudatában vagy, nem okoz gondot többé a három állapot, mint ahogy a képek sem tapadnak a vászonhoz. Ez azt jelenti, hogy a három állapot nem tapad hozzád. A vásznon néha hatalmas óceánt látsz végtelen hullámokkal, amelyek tovatűnnek. Máskor tüzet látsz, amely mindenfelé továbbterjed, majd ez is eltűnik. A filmvászon viszont mindkét esetben jelen van. Vajon vizes lett-e az óceán hullámaitól, vagy meggyulladt-e a tűztől? Semmi nem volt rá hatással. Hasonlóképpen, az ébrenlét, az

álom és a mélyalvás állapotában átélt dolgok semmilyen hatással nincsenek rád. Te az Önvaló maradsz mindvégig. - Ez azt jelenti, hogy bár az ember átéli a három állapotot, az ébrenlét, az álom és a mélyalvás állapotát, de ezek nincsenek rá hatással? - Igen, így van. Ezek az állapotok jönnek-mennek. Az Önvalót ez nem zavarja, annak csupán egyetlen állapota van - válaszolta Bhagaván. - Ez azt jelenti, hogy az ilyen ember csupán tanúként van jelen a világban? - folytatta a kérdező. - Így van. Pontosan ezzel kapcsolatban említi Vidjáranja a Pancsadasí tizedik fejezetében a színpad megvilágítását példaként. Az előadás alatt a fények megvilágítják a színészeket, tekintet nélkül arra, hogy királyt, parasztot vagy táncost játszanak-e, és megvilágítják a nézőket is. A fény jelen van az előadás kezdete előtt, végig folyamatosan ég, és mikor véget ér a darab, akkor is jelen lesz. így a belső fény, vagyis az Önvaló adja az ego, az értelem, az elme és az alsóbbrendű elme (ahankára, buddhi, csitta és manasz) fényét anélkül, hogy maga ki lenne téve a növekedés vagy hanyatlás folyamatai nak. Bár a mélyalvásban és más állapotokban nincs egoérzet, az Önvaló örökké megmarad, tulajdonságoktól mentesen, és önmaga fényétől ragyog. így kell ezt érteni. Ha valaki az Önkutatás segítségével felismeri, hogy ki és mi ő, semmiféle kétsége nem lesz többé.

Najana és a Ramana G í t á (részlet) Kelt 1948. április 30-án

Tegnap délután fél három körül a „hridaja kuhara madhjé" 4 2 kezdetű versről esett szó. [...] - Bhagaván akkoriban írta ezt a verset, amikor Najana a Ramana Gítát? - kérdezte valaki. - Nem - válaszolta Bhagaván. - Az valamivel később történt. Ő 1917 júliusában írta. De van ezzel kapcsolatban egy érdekesség. 1913-ban Najana feltett nekem néhány kérdést, majd megtanulta, amit válaszoltam rá. Az elsajátítottakat, amelyek teljesen belevésődtek az emlékezetébe, mindig felhasználta, ha előadást tartott, vagy rögtönözve idézett egy verset, és pontosan megnevezte, hogy ez a Ramana Gítá melyik fejezetének hányadik versszaka. Ez pedig jóval azelőtt történt, hogy belekezdett volna a Ramana Gítába. Senki nem merte kérdőre vonni, ha így blöffölt, mert nagyon határozott, rendkívül találékony személyiség volt. így idézett időről időre a Ramana Gítából, míg végül megírta. - Ha valaki megkérdezte volna tőle, hol van a Ramana Gítá, vajon mit válaszol? - kérdezte valaki. 42

1915-ben, amikor Bhagaván a Virúpáksa-barlangban lakott, Dzsagadísvara Sásztrí, egy ifjú követője egy papírlapra a következőket jegyezte fel szanszkritul: „hridaja kuhara madhjé". Ezután távozott, majd miután visszatért, meglepődve egy teljes szanszkrit verset talált, amelyet, mint megtudta, Bhagaván írt. Ezt később maga Bhagaván fordította le tamil nyelvre, és felvette a Negyven versszak a Valóságról függelékébe. Kávjakantha Ganapati Muni Sri Ramana Gítójában szintén szerepel ez a versszak. A versszak így hangzik: „A szívbarlang középpontjában az egyetlen Brahman ragyog egyedül »Én-Énként«, az Átmanként. Érd el a Szívet azáltal, hogy mélyen elmerülsz az Önvaló utáni kutatásban, vagy azáltal, hogy a légzéssel uralmad alá vonod az elméd, s maradj szilárdan az Átmanban!" Sri Ramana Maharsi összes művei. 155. o. Malik T ó t h István fordítása.

- Ki merészelte volna így felelősségre vonni? - válaszolta Bhagaván. - Ez volt az egyik erőssége. Tudjátok, mit csinált még a Ramana Gítá megírása után is? Olyan versszakokat idézett, amelyek nem voltak benne a Gítában, és példaként hozta fel azokat. Ha valaki azt merészelte mondani, hogy ez nincs benne a kinyomtatott könyvben, akkor azt válaszolta, hogy az eredeti kibővített változatában, a Mahá Ramana Gítában található. Annak a megírását is tervezte, de nem tudta befejezni. Azt is mondta, hogy az Öt versszak a Sri Arunácsalához 43 című költeményhez ír kommentárt, amelyben a teljes tudását feltárja, de ez sem készült el soha. - Azt hallottam, hogy Najana egy saiva sziddhánta konferencián is hasonlóképpen adott elő - említette egy másik követő. - Igen, ez ittléte kezdetén történt - válaszolta Bhagaván. - Akkoriban semmi t nem tudott a saiva sziddhántáról. A saiva sziddhántík egyesülete úgy határozott, hogy Tiruvannámalaiban tartja gyűlését, és Najanát kérték fel, hogy elnököljön. Azt is kihirdették, hogy, nagy tudós lévén, hosszú és hitelt érdemlő előadást fog tartani a saiva sziddhántáról. Najana négy vagy öt nappal az esemény előtt értesült a konferencia pontos időpontjáról. A konferencia napjának reggelén eljött hozzám: „Azt akarják, hogy vegyek részt a konferencián, és tartsak beszédet. De nem tudom, mi a sziddhánta, és miben áll a lényege." Ekkor elővettem a Siva dnyána bódha című tamil könyvet, kiválasztottam belőle tizenkét aforiz-

43

Najana, vagyis Kávjakantha Ganapati M u n i könyörgött Bhagavánnak, hogy írjon egy verset szanszkrit nyelven. Bhagaván erre nevetve azt válaszolta, hogy alig tud szanszkritul, és n e m is ismeri a szanszkrit versmértékeket. A M u n i ennek ellenére elmagyarázott neki egy m e t r u m o t , és megismételte kérését. Bhagaván ekkor egy öt versszakból álló verset szerzett, két versszakot egy napon, hárm a t pedig másnap - tökéletes, hibátlan szanszkritsággal.

mát, elmagyaráztam neki a jelentését, majd pedig röviden elmondtam a sziddhánta lényegét. Ez elég is volt számára. Nagy intelligenciája révén hamar megértette az alaptételeket, és elment a konferenciára. Mivel képes volt verseket rögtönözni, olyan magabiztosan idézett, és olyan szavahihetően adott elő, hogy mindenkit meglepett gondolatai és műveltsége mélységével. A konferenciáról visszatérve Najana így szólt: „Nem a saját tudásom vagy képességeim segítségével beszéltem ma. Minden Bhagaván kegyelmének köszönhető. A saiva sziddhánta, amelyről soha nem olvastam, úgy jelent meg előttem, mintha évek óta a fejemben lenne." Ilyen volt a szellemi ereje. - Állítólag az Umászahaszrammal 44 is csupán a felolvasásra kijelölt nap előtti este lett készen - tette hozzá egy követő. - Igen - válaszolta Bhagaván. - Számos embernek küldtek ki meghívókat, melyben közölték, hogy az Umászahaszramot az Apítha-templomban olvassák fel egy megadott napon. Sokan már előző nap megérkeztek. Másnap reggelre volt kitűzve a felolvasás, és hiányzott még háromszáz versszak. Najana eljött hozzám, és közölte, hogy másnap hajnalig háromszáz versszakot meg kell írnia. „Hogyan lehetséges ez?" - kérdezte. „Minek aggódni? Minden rendben lesz, ha vacsora után fennmaradunk" - válaszoltam. „Akkor Bhagavánnak el kell jönnie" - hagyta meg. Ez még akkor történt, amikor a hegyen laktam. Kívánsága szerint elmentem a Mangófa-barlangba, leültem egy sarokban, és egész idő alatt nyitva tartottam a szemem. Najana leült velem szemben, négy tanítványát maga mellé ültette, és rögtönözve diktált nekik felváltva egy-egy versrészietet. Éjfélre befejezte mind a háromszáz versszakot.

44

Umászahaszram: Ganapati Muni fő művének tartott ezer versszakos szanszkrit nyelvű h i m n u s z az Istenanya dicsőítésére. (A ford.)

A követő újra kérdezett: - Igaz, hogy Bhagaván feszülten figyelt mindvégig, amíg a háromszáz versszakot leírták, és ahogy készen voltak, felállt, és a következőt kérdezte: „Mindent leírtatok, amit mondtam?" - Igen, így volt. Úgy éreztem, hogy én diktáltam az öszszes versszakot - bólintott Bhagaván. - Az is igaz, hogy Najana többször megváltoztatta a többi versszakot, de soha nem nyúlt hozzá ehhez a háromszázhoz? - kérdezte a követő. Bhagaván egyetértően bólintott, majd ismét elcsendesedett.

A

könyörületesség

megtestesülése

Kelt 1948. Június 15-én

A nyár beköszöntével Bhagaván kiköltözött a fedett verandára. Délben, amikor nagy a hőség, segítői az északi oldalra helyezik át kanapéját, ahol egy mindkét oldalán tejfűvel szegélyezett lugas nyújt némi árnyékot, és vizet locsolnak a köré rögzített gyékényre. Ma délután két óra tájban mentem be az ásramba. Bhagaván teste és feje vászonnal volt betakarva. Csak Krisnaszvámí tartózkodott a közelben: Bhagaván mögött állt, kezében egy permetező alkalmatossággal, mely úgy tűnt, rózsavízzel van megtöltve. Kinyitotta a csavaros fedőt. A permetezőből rózsavizet permetezett Bhagavánra, amely olyan volt, mint egy könnyű zápor, és Bhagaván látható élvezettel dörzsölte el magán. Amikor látta, hogy közeledem, így szólt: - Nézd csak! Abhisékát végeznek.

Majd arcát befedte a vászonnal. - Betakartak ezzel a nedves ruhával, gyékényt erősítettek mindenhova, és vizet permeteznek rá. Ez a hely már olyan hűvös, mint Utákamand 4 5 - folytatta. Kissé közelebb mentem a kanapéhoz, és tényleg hűvösnek találtam a helyet. - A kinti hőségből érkezve itt sokkal hűvösebb van szóltam, majd megszokott helyemre mentem. Bhagaván kicsit elgondolkodott, és mivel a múltat felidéző hangulatában volt, a következő történetet mesélte el: - Amikor a Virúpáksa-barlangban laktam, nyaranként átköltöztünk a Mangófa-barlanghoz, mert az előző közelében nem volt víz. Délidőben alacsony kasztból származó, fáradt asszonyok jöttek vízért, nehéz, száraz fűcsomagot cipelve fejükön. Szegények hajnalban indultak otthonról, miután ettek egy kis kását, felmásztak a hegyre, hogy szedjenek anynyi füvet, amennyi a fejükön elfér. Ahogy a barlanghoz értek, levették a fejükről a terhet, lehajoltak, és így szóltak: „Szvámí, Szvámí, kérjük, először öntsön vizet a hátunkra!" Én a verandán álltam, és ahogy kérésük szerint rájuk locsoltam a vizet, felfrissültek kimerültségükből, és örömükben felkiáltottak: „Ó, milyen jó!" Majd poharat formázva mindkét tenyerükből addig ittak, amíg a hasuk tele nem lett vízzel. Eztután megmosták az arcukat, pihentek egy keveset a fa árnyékában, és továbbmentek. Ok tudhatták csupán, milyen jóleső érzés volt mindez. Csak akkor értékelhetjük igazán a hideg víz adta megkönnyebbülést, ha megtapasztaltuk a forróság nyomasztó erejét. - Bhagaván maga locsolta rájuk a vizet? - kérdeztem. - Igen - válaszolta. - Tudtam, mikor érkeznek, és már vártam őket az odakészített vízzel. Mit is tehettek volna? A Mo45

Hegyi üdülőfalu Madrásztól mintegy 500 km-re. (A ford.)

laipal-vízgyűjtő vizét nem érinthették, máshol pedig nincs víz a közelben, a hőség viszont elviselhetetlen. Nem juthattak élelemhez, amíg el nem adták a füvet, és pénzt nem kaptak érte. Otthon gyerekek várták őket, így gyorsan haza kellett érniük, hogy gondjukat viseljék. Mit is tehettek volna szegények? Abban a reményben jöttek a barlanghoz, hogy a Szvámí majd ad nekik vizet. Akkoriban nem főztünk rendszeresen. Ha mégis főztünk rizst, akkor sok vizet öntöttünk hozzá főzés közben. A rizslevet kiöntöttük egy edénybe, vízzel hígítottuk, és sót adtunk hozzá. Ha volt szárított gyömbérünk, azt is kevertem bele. Amire megérkeztek, a rizsleves víz már jó hideg volt. Amikor egy pohárnyit a tenyerükbe öntöttem, úgy itták, mintha nektár lenne, majd elmentek. Mi el sem tudjuk képzelni, milyen nagy örömmel ittak, és milyen finom volt számukra az a rizsleves víz. - Bhagaván arcára kiült a meghatódottság, és elhallgatott. Egy darabig én is képtelen voltam megszólalni, csendben ültem, és csak néztem a könyörületesség megtestesülését. Kis idő múlva megszólaltam: - Ezt a történetet nem említik Bhagaván életrajzában. Miért? - Nem, valóban nem található meg benne. Úgy gondoltam, nem érdemes megemlíteni. - Mennyi ehhez hasonló eset történhetett, amelyet nem jegyeztek le! - kiáltottam fel. Bhagaván csupán igenlően bólintott.

L a k s m í tehén története46 Kelt


Tegnap délután négy órakor egy tamil fiatalember lépett be a terembe. Az egyik követő elmondta, hogy a fiú annak az embernek az unokája, aki Laksmí tehenet az ásramnak ajándékozta. - Értem - szólalt meg Bhagaván. - Tudod, hogy Laksmí eltávozott? - Igen, Szvámí, éppen most hallottam. A tehénistállóba mentem, hogy Laksmít meglátogassam, amikor közölték velem a hírt. Először megnéztem a sírját, majd ide jöttem - válaszolta a fiú. A fiú a jelenlévők kérésére elmesélte: - Egy Kannamangalam nevű faluból származom, hatvan kilométerre innen. Nagyapám, Arunácsalam Pillái 1926-ban egy jól tejelő tehenet akart Bhagavánnak ajándékozni. Elhozta Laksmít, az alig hat hónapos borjút az édesanyjával együtt. Én is eljöttem velük. Egészen kicsi voltam még. Azóta, ha munkaügyben erre járok, mindig megnézem Laksmít. Most hallottam a szomorú hírt. Miután a fiú távozott, Bhagaván a következőket mesélte: - Tudjátok, mi történt, amikor idejöttek a borjúval és a tehénnel? „Minek nekünk tehén?" - kérdeztem, de Arunácsalam Pillái így szólt: „Már régóta szeretnék Bhagavánnak ajándékozni egy tehenet. Most végre megtehetem. Nagy nehézségek árán, vasúton és hajón hoztam el idáig. Kérem,

46

Ez a levél az ezt követő levél után négy nappal íródott, de a történet jobb megértése érdekében felcseréltem a kettőt. (A ford.)

Szvámí, tartsa meg!" „Megtetted a kötelességed - válaszoltam -, hogy felajánlottad nekünk a tehenet. De ki fogja gondját viselni? Kérlek, tartsd magadnál, mint a mi tehenünket." „Akkor sem viszem el innen, ha elvágják a torkomat" - válaszolta a tehén tulajdonosa. Ez felkeltette Rámanátha Brahmacsárí érdeklődését, és lelkesen felajánlotta, hogy majd ő gondoskodik a tehénről. „Rendben - válaszoltam -, akkor kösd a kötelét a nyakadba!" Mivel pénteken érkezett, a borjút Laksmínak neveztük el.47 Rámanátha két vagy három hónapig gondoskodott a tehénről és borjáról. Laksmí nagyon játékos volt, ide-oda ugrándozott, ahogy éppen kedve tartotta, és letaposta az összes zöldséget, amelyet termesztettünk. Ha bárki megdorgálta, nálam keresett menedéket. Megmondtam az ásram lakóinak, hogy ha úgy tartja kedvük, kerítsék el a zöldségeiket. Szegény Rámanátha! Miután nem bírta elviselni a többi ásramlakó elégedetlenkedését, néhány feltételt szabva rábízta a tehenet és a borjút egy helyi marhatartóra. Már nem emlékszem a nevére. - Pasupatinak hívják - szólt közbe az egyik követő. - Laksmí anyja rövid időn belül elpusztult. Az volt a megállapodás, hogy amennyiben Laksmí bikaborjúnak ad életet, azt az ásramnak adják, amennyiben tehénnek, akkor megtarthatja. - Lehet, hogy így történt - folytatta Bhagaván. - Egy évvel később a napéjegyenlőség napján a férfi eljött ide Laksmíval és a borjával fürdeni. Először meglátogatott, aztán a Páli-víztárolóban megfürdött a tehénnel és annak borjával együtt, majd hazamentek. Akkor Laksmí az egész ásramot látta, megjegyezte az idevezető utat, és onnantól mindennap eljárt hozzánk. Reggel érkezett, és este tért haza.

47 A péntek az Istennő, Déví napja. Laksmí az Istennő egyik aspektusa, amely a

bőségre, termékenységre, táplálásra és szerencsére utal. (A ford.)

Ledőlt a kanapém mellé. Ragaszkodott hozzá, hogy én adjak neki gyümölcsöt. Nem fogadott el mást, csak a hegyi banánt. Valaki megjegyezte: - Ugye, mielőtt hazament, körbejárta a termet? - Ugy történt - felelte Bhagaván. - Akkoriban még nem volt harang az ebédlőben. Nem tudjuk, miként, de pontban minden étkezés előtt megjelent, és megállt előttem. Ránéztünk az órára, és láttuk, hogy éppen étkezési idő van. Az ő érkezése volt a hívójelzés számunkra. Nagyon vonakodva tért vissza a városba esténként. Tovább kutatva Laksmí történetét megtudtam, hogy 1930-ban került véglegesen az ásramba. Akkorra már három borja volt - mind bikák és ezek az egyesség szerint az ásram tulajdonába kerültek. Amikor harmadjára volt vemhes, egy este - miként Nandiní a Vászisthában - nem akarta otthagyni Bhagavánt, és nem akart hazamenni. Könnyek hullottak a szeméből, és szorosan Bhagaván kanapéja mellett feküdt. Bhagaván láthatóan meghatódott, és gyengéden végigsimította Laksmí arcát: „Azt mondod, hogy nem tudsz elmenni, és itt szeretnél maradni egyedül? Mit tehetnék?" A többiekhez fordulva így folytatta: „Nézzétek, Laksmí sír, mert nem tud elmenni. Vemhes, és bármelyik pillanatban megellhet. Nagy távolságot kell gyalogolnia, és holnap reggel vissza is kell térnie. Nem bírja megállni, hogy idejöjjön. Mit is tehetne?" Valahogy mégis sikerült Bhagavánnak rábeszélnie az elindulásra. Azon az estén megellett. Ekkortájt Pasupatinak családi problémái támadtak, és nem tudta gondi ját viselni Laksmínak, különösen annak különcségei miatt. Egy napon elhozta őt Bhagavánhoz, három borjával együtt. Laksmí lefeküdt Bhagaván lábához, és nem mozdult. Jobb kezét a tehén fejére téve Bhagaván megkérdezte tőle, hogy szeretne-e mostantól végleg itt maradni. Laksmí becsukta a szemét, és csöndben feküdt, mintha révületben lenne. Bha-

gaván észrevette ezt, és felhívta a többiek figyelmét, hogy Laksmí valószínűleg érzi: már nem ő felel a borjaiért, mert azok mostantól Bhagaván oltalma alatt állnak. Amikor elmeséltem Bhagavánnak ezt a történetet, helyeselt. - Igen, így volt. Miután anyám idejött, hogy velem maradjon, rendszeres főzés és étkezés vette kezdetét. Laksmí megérkeztével pedig létrejött a tehenészet. Három vagy négy egymást követő esztendőben Laksmí minden születésnapomon megajándékozott bennünket egy borjúval. Azután felhagyott ezzel a szokással. Összesen kilencszer ellett. Miután Laksmí ideköltözött, a követők elkezdtek különböző helyekről teheneket hozni az ásramnak. így növekedett a tehénállományunk. Először kikötöttük őket egy nádfedeles pajtába. Amikor Szélam Szundaram Csetti, foglalkozását tekintve bíró, idejött, elhatározta, hogy építtet egy tehénistállót, és kitűzött egy kedvező időpontot az alapok lerakására. Fél órával az esemény kezdete előtt, amikor már javában folyt a készülődés, Laksmí kiszabadította magát a karámból, és hozzám sietett, mintha el akarná mondani, hogy új otthon épül számára, és ott kell lennem nekem is. Amikor felkeltem, ő vezetett oda a helyszínre. Hasonlóképpen tett az istállóavató alkalmával is. Valahogy mindent megértett. Nagyon okos volt!

Laksmí

tehén

megszabadulása


Egyik korábbi levelemben már meséltem neked Laksmí, a tehenek királynőjének nagyszerűségéről és arról a tiszteletről, amelyet Bhagaván tanúsított iránta. Bhagaván ezt a királynőt éppúgy, mint saját édesanyját, e hónap tizennyolcadikán vidéha muktiban (megszabadulás a halálban) részesítette. Aznap, amikor bementem az ásramba, közölték velem, hogy Laksmí nagyon beteg, és nem éri meg a másnapot így azonnal a tehénistállóhoz siettem, még mielőtt Bhagavánt felkerestem volna. A borjaknak elkülönített helyiséget kitakarították, és szalmát szórtak le, hogy Laksmí arra feküdhessen. Mivel péntek volt, most is kurkumapasztát és cinóbervörös pontot tettek a homlokára, virágfüzért akasztottak a nyakába és a szarvai köré. Venkataratnam ült mellette, és legyezővel hűsítette. Laksmí méltóságteljes pillantással feküdt a szalmán, fénnyel töltve meg a teret maga körül. Kámadhénura emlékeztetett, aki a Kailásza hegyre ment, hogy tejjel végezzen abhisékát a nagy Siva istennek. Amikor Bhagavánhoz mentem, és leborultam előtte, ő isteni pillantással nézett vissza rám. Tekintete rejtett üzenetét megértve azt mondtam, hogy visszamegyek Laksmíhoz, és vele maradok. Jóváhagyóan bólintott, én pedig azonnal indultam vissza a tehénistállóhoz. Venkataratnam átadta a legyezőt, és kiment. Ekkor elkezdtem énekelni a Ramana Dvádasáksarít (a tizenkét szótagos Ramana-mantrát), azAstóttarát (Ramana száznyolc nevét), valamint más szent énekeket. Úgy tűnt, Laksmí figyelmesen hallgatja.

Amikor Bhagaván háromnegyed tízkor szokása szerint a tehénistállóhoz sétált, betért Laksmíhoz. Leült mellé a szalmára, mindkét kezével felemelte a fejét, egyik kezével gyengéden végigsimította az arcát és a torkát, majd bal kezét a fejére helyezve jobb keze ujjaival lefelé, egyenesen a szív felé kezdte simítani Laksmí nyakát. Miután mintegy negyedórán keresztül ezt tette, így szólt Laksmíhoz: - Mii: mondasz, anya? Szeretnéd, ha itt maradnék egyedül veled? Itt maradhatnék, de mit is tehetnék? Akkor mindenki idegyűlne köréd, mint anyám esetében. Akkor is, mi értelme ennek? Elmenjek? Laksmí nyugodt maradt, túl volt már e világ kötöttségein, testi fájdalmain, mintha szamádhiban lenne. Bhagaván ülve maradt, nem szívesen mozdult el onnan. Szíve csordultig telt könyörületességgel. Nagyon magával ragadott a látvány, és akaratlanul felkiáltottam: - Ó! Alagammal anya a legnagyobb szerencsében részesült, most pedig Laksmí is. Bhagaván rám mosolygott. Szubramanjam jött be, és közölte, hogy az orvos nem érkezik meg fél tizenegynél hamarabb, mert Laksmí nincs közvetlen életveszélyben. - Rendben van. Szóval most nem jön az orvos. Elhoztad a gyógyszert az injekcióhoz? - kérdezte Bhagaván. M a j d Laksmíhoz fordult, s gyengéden megsimogatta a fejét és a nyakát: - Mit mondasz? Mehetek? Szubbalaksmí megjegyezte, hogy biztosan örülne, ha Bhagaván mellette maradna. - Így van. De mit is tehetnénk? - ezekkel a szavakkal Bhagaván Laksmí szemébe nézett, és ezt mondta: - M i c s o d a ? Elmehetek? Komolyan mondod? Laksmí büszkén tekintett rá. Nem tudjuk, Bhagaván milyen választ kapott, de felállt, és kifelé indulva még hozzátette:

- Ügyelj rá, hogy a legyek ne jussanak be a szájába! Biztosítottam róla, hogy gondoskodunk Laksmíról, majd Bhagaván vonakodva kiment. Bhagaván isteni érintését követően Laksmí légzése gyengülni kezdett, teste egyre mozdulatlanabbá vált. Fél tizenegykor, amikor megérkezett az orvos, hogy beadja az injekciót, Laksmí semmit sem érzékelt, mintha teste már nem az övé volna. Haláltusának semmi jelét nem láttuk rajta. Tekintete nyugodt és tiszta volt. Az orvos Nándi pozíciójába fordította, a keléseire némi kenőcsöt kent, majd távozása előtt meghagyta nekünk, hogy támasszuk alá a fejét. Fél tizenkettő felé járt az idő, amikor Venkataratnam visszatért az ebédről. Megkért, hogy emeljem fel Laksmí fejét, hogy alátegyen még egy kis szalmát. Laksmí nyelve a karomhoz ért, és éreztem, hogy jéghideg. Laksmí élete Sri Ramana lábaihoz érkezett, és eggyé vált Vele. Tíz perc múlva Bhagaván bejött az istállóba. - T ú l van rajta? - kérdezte, és melléguggolt. Arcát két kezébe vette, mintha egy kisgyermek lenne: - Ó, Laksmí, Laksmí! Majd hozzánk fordult, és könnyeivel küzdve mondta: - Neki köszönhető, hogy családunk (az ásram) ilyen nagyra nőtt. Miután mindenki dicsérő szavakat mondott Laksmíról, Bhagaván megkérdezte: - Ugye az orvos nem kínozta meg nagyon? Hogyan hagyta el az élet? Elmondtunk neki mindent részletesen. - R e n d b e n van. Észrevettétek, hogy most a jobb füle van felül? Tegnapig a másik oldalán feküdt. A kelés miatt átfordították. így most ez a fül került felülre. Azt tartják, hogy akik Kásíban halnak meg, azoknak Siva suttog a jobb fülükbe.

Laksmínak is a jobb füle van felül - mondta Bhagaván, és megmutatta Laksmí fülét a jelenlévőknek. Addigra már tömeg gyűlt az istálló köré. Negyed óra múlva Bhagaván felállt, és búcsúzóul még ezt mondta: - Rámakrisna azt hajtogatta az elmúlt tíz napban, hogy megfelelő síremléket (szamádhit 48 ) kell építeni Laksmínak.

Helyénvaló Kelt

tanítás


Ma délelőtt háromnegyed tízkor, amikor Bhagaván kifelé indult, kissé megtántorodott. A segítői tudták, hogy nem szereti, ha ilyenkor megérintik, ezért haboztak, hogy megtartsák-e, amíg visszanyeri az egyensúlyát. Egy régi követője viszont, aki éppen mellette sétált, megpróbálta támogatni. Bhagaván, figyelmeztetve, hogy ne tegye ezt, hűvösen csak ennyit mondott: - Mindannyian igyekeztek megtartani, hogy el ne essem, de valójában ledöntötök. Elég ebből! Kérlek benneteket, inkább azzal törődjetek, hogy ti magatok ne essetek el! Szavai komoly üzenet hordoztak. Bár úgy tűnhetett, Bhagaván valami közhelyszerűt mond, mégis nagy igazság rejtőzött e szavak mögött, ezért úgy döntöttem, azonnal le is jegyzem. Közben Bhagaván visszatért, és leült szokásos helyére. Azelőtt egy fiú érkezett feldúltan a terembe. Néhány sikertelen próbálkozás után végre összeszedte magát, és így szólt: 48

Azoknak, akik elérték a megszabadulást, különleges síremléket, úgynevezett szamádhit építenek. Laksmí síremléke el is készült később, és maga Bhagaván írta hozzá a sírfeliratot. (A ford.)

- Szvámí, egy kérdésre gondolok. Meg tudja mondani, mi ez a kérdés? Vagy szeretné, hogy én tegyem fel? - Ohó! Szóval ez a helyzet? Sajnálom, de nekem nincsenek ilyen képességeim. Te tehetséges ember vagy, talán tudsz más gondolataiban olvasni. Hogyan is lehetnének nekem ilyen képességeim? - válaszolta Bhagaván. A fiatalember éppen azt akarta mondani: „Miben rejlik hát Bhagaván nagysága, ha még erre sem képes?", de a körülötte lévők leintették. Ezt látva közelebb jöttem Bhagavánhoz, aki rám pillantva így szólt: - Hallgass ide! Ez a fiatalember azt szeretné, ha olvasnék a gondolataiban. Eddig még senki nem kért ehhez hasonlót. Szóval ez azt jelenti, hogy próbára akar tenni. Már akkor lehet tudni, mi célból jön ide valaki, amint belép az ajtón. Az, ahogyan ül, már felfedi jövetele célját. Ahelyett, hogy engem vizsgáztat, miért nem magát vizsgáztatja, és miért nem kutatja, hogy ki is ő valójában? Az nem lenne sokkal hasznosabb? Az egyik látogató, aki éppen az előbbi fiatalember mellett ült, tovább szőtte a gondolatot: - Szvámí azt mondja, hogy az Önvaló kutatása a legnagyszerűbb dolog az életben. De ahhoz, hogy az Önvalót felismerjük, megfelelő-e Isten nevének ismételgetése (náma dzsapa)? Elérhetjük-e így a megszabadulást? - Igen, ez jő módszer. Idővel elvezet a célhoz. Azért ismételjük a Nevet, hogy eltávolítsunk minden oda nem illő dolgot. Akkor minden oda nem illő eltűnik, és csak a Név marad. Ami marad, az maga az Önvaló, Isten, a Legfelsőbb Létező. A náma dzsapa azt jelenti, hogy nevet adsz Istennek, és ezen szólítod meg Őt. Azt a nevet adod, amelyik számodra a legjobban tetszik. A követő tovább kérdezett: - Isvara megjelenik, ha nevet adunk neki, és könyörgünk hozzá, hogy jelenjen meg előttünk bizonyos formában?

- Igen, Ő úgy válaszol a kérésedre, ahogyan te megszólítod, és abban a formában jelenik meg, amelyiket imádod. Amint kinyilvánította Önmagát, te kérsz valamit, Ő teljesíti, majd eltűnik. De te maradsz, ahol voltál. Ekkor a következőket mondtam: - Gondolom, Bhagaván is ezt teszi, ha valami anyagi dolgot kérünk tőle. - Tudomást sem véve kérdésemről, és kikerülve annak megválaszolását, így folytatta: - Ezért van az, hogy Isten fél kinyilvánítani Önmagát. Ha ugyanis megteszi, akkor a hívek azt kívánják, minden erejét adja nekik, és vonuljon vissza. Nemcsak azt kérik: „Adj mindent nekünk!", hanem azt is: „Másnak ne add oda!" Ez az oka a félelemnek. Ezért késlekedik Isten megjelenni hívei előtt. Egy másik követő azt kérdezte: - A mahátmákkal is hasonló a helyzet? - Kétségtelenül. Ha bármilyen kegy nyilvánul meg az emberek felé, ők azonnal ki akarják sajátítani a mahátmát. Azt mondják neki: „Azt kell tennie, amit m o n d u n k . " Azt is kijelentik: „Senki más ne jöjjön ide!", és ehhez hasonlókat - Úgy vélik, a mahátmák mindenkire ugyanazzal a szeretettel tekintenek. Akkor miért fogadnak egyeseket kedvesen, másokat pedig nem, miért válaszolnak egyesek kérdéseire, míg másokat válasz nélkül hagynak, miért kiabálnak rá egyesekre, míg másokkal szemben közönyösek? - kérdezte a követő. - Igen. Az apa számára minden gyermeke egyforma. Mindegyiknek a javát akarja. De szeretettel vagy szigorral bánik velük, attól függően, hogy mire van szükségük, és így tanítja őket. Az érzékeny gyermekek félénken tartózkodók, és nem kérnek semmit. Őket szeretettel és gyengédséggel kell dédelgetni, és mindent megadni, amit akarnak. A merészek elég bátrak ahhoz, hogy megmondják, mit akarnak, és

meg is szerezzék azt. A csavargókat meg kell dorgálni, és helyre kell tenni őket. Az ostobákat békén kell hagyni, és engedni, hogy egyedül boldoguljanak. Hasonlóképpen, a mahátmáknak a követők érdemei szerint kell kedvesnek vagy szigorúnak lenni,

Mi a boldogság? Kelt 1948. szeptember 10-én

Az ásram orvosa egy ideje arról próbálja meggyőzni Bhagavánt, hogy rizs helyett térjen át a búza alapú étrendre, mert az táplálóbb. Négy vagy öt nappal ezelőtt nyomatékosan kijelentette, hogy haladéktalanul át kell térnie. Az ásram vezetői Bhagavánhoz mentek, és az engedélyét kérték, hogy purit készíthessenek. Bhagaván tiltakozott, mondván, a p u n kisütéséhez túl sok tisztított vajra lenne szükség, és felesleges annyi pénzt költeni erre. Azt válaszolták, nem kell aggódni a költségek miatt, és mint az orvos is mondta, jót tenne Bhagaván egészségének. - Kérlek benneteket, semmi ilyesmit ne készítsetek! Ha ez az orvos azt mondja, a búza jót tesz Bhagaván egészségének, akkor majd egy másik orvos szerint nem tesz jót. A másik is jó orvos. Az ő beleegyezését ne kérjük ki? Szabad tőle függetlenül döntenünk? Először kérdezzétek meg! - szólt Bhagaván. Amikor megkérdezték, ki is volt az a másik orvos, és mi történt valójában, kitudódott, hogy nem más volt, mint Szubramanja Mudaliár, a raktáros. Kiderült, hogy régebben a búza is része volt a főzni való gabonának. Mivel az emberek nem voltak hozzászokva, magában nehéz lett volna fel-

tálalni. Ezért mindennap főztek rizst és búzát, és egyenlő arányban tálalták fel az étkezések alkalmával. Bhagaván azonban ragaszkodott hozzá, hogy csak búzát adjanak neki, és mindennap azt ette. A raktárért felelős követő - abban a hitben, hogy a búza túlságosan sok hőt termel majd Bhagaván testében, és megzavarja az egészségét - azt javasolta Bhagavánnak, hogy ne egyen búzát, de ő nem hallgatott rá. Ezért aztán a raktáros nem osztott ki több búzát az étkezésekhez, hanem csupán a napszámosok között osztotta szét. Amikor az orvosok kérdőre vonták emiatt, és megcáfolták azt a kijelentését, hogy a búza nem tesz jót Bhagaván egészségének, azzal próbált ügyesen kitérni az egyenes válasz elől, hogy az akkori búzaszállítmány éppen férges volt, és ha Bhagaván ezt megtudta volna, akkor ragaszkodott volna hozzá, hogy ő egye meg, így hát n e m volt más választása, mint felszolgáltatni a napszámosoknak. Ez Bhagaván tudomására jutott, és keserűséggel a hangjában mondta: - Ó, valóban? Milyen nagy szolgálatot tett! Mi együnk meg minden jó ételt, a rossz búzából készült ételt pedig egyék meg a napszámosok. Gondolom, azt hiszik, Bhagaván örül majd, amikor ez a tudomására jut. Nemesen cselekedtek, és mindezt pusztán a Bhagaván iránti odaadásból tették. Nem is tudok nagyobb szégyent elképzelni, mint hogy a jelenlétünkben olyan ételt adjanak a napszámosoknak, amely nekünk már nem felel meg. Így viselkedik itt mindenki. Elég ebből! Nem kérek sem purit, sem más hasonlót! Adjátok a napszámosoknak! Ha ők eszik, az nem olyan, mintha én enném? Az egyik követő, még mindig a témánál maradva, így szólt: - Egyedül Bhagaván egészsége miatt aggódunk. - Igen, ez igaz. De mi az egészség, és mi a boldogság? A boldogság csak az evésből áll? Vegyük a maharadzsa esetét.

Mindennap bőséges és finom ételt főznek neki. De ő mindig betegeskedik, emésztési problémákkal küzd. Nem kívánja az ételt. Nem tudja megemészteni, amit megeszik, és gyomorfájástól szenved. Nem tud aludni, pedig szép ágya, selyemfüggönye és puha ágyneműje van. De mi haszna? Mindig aggodalmaskodik valami miatt. Egy napszámos boldogabb a királynál. Azt eszi és issza, ami van, és mélyen, gondtalanul alszik. Mivel teste verítékével dolgozik, nincs panasz az étvágyára. Ezzel az étvággyal olyan íze van számára az ételnek, mint a nektárnak, még akkor is, ha az csupán zabkásaleves. Nincs mit félreraknia holnapra, ezért nem aggodalmaskodik a holmija őrzése miatt. Lefekszik kényelmesen egy fa alá, és élvezi az alvást. - Ugyanakkor viszont nem gondolja azt, hogy boldog ember - vetette ellen a követő. - Ez a baj a világgal. Az, aki a fa alatt alszik, sajnálkozva nézi a palotákat és nagyúri házakat, mivel neki nem lehet része ilyen élvezetekben. Pedig ő az, aki valójában boldog. Egyszer láttam itt egy napszámost. Délig keményen dolgozott, kiásta a földet, majd az útra szórta. Alaposan megizzadt és elfáradt. Megéhezett. Megmosta a lábát, a kezét és az arcát a víztárolóban, leült egy kőre, és kinyitotta az edénykét, amelyben az ebédje volt. Tele volt főtt rizzsel, a tetején egy kis levessel. Három marékkal kivett a rizsből, és látható élvezettel lenyelte. Végül nem maradt semmi az edényben. Elmosta, ivott egy kis vizet, és egyik kezét feje alá téve elszundított. Akkor úgy éreztem, hogy valóban boldog ember. Ha az ember csak azért eszik, hogy életben tartsa magát, akkor minden, amit megeszik, erőt ad. Ha viszont azért él, hogy egyen, akkor megbetegszik - jelentette ki Bhagaván. - Igen, igaz, amit Bhagaván mond. De a maharadzsa azt bánja, hogy nem lett császár, a császár pedig azt, hogy nem lett Dévéndra (az istenek ura); viszont egyikük sem érzi úgy,

hogy egy napszámos boldogabb lenne náluk. Nem így van? - kérdezte egy követő. - Valóban nem érzik ezt. Ez a káprázat. Ha igazából éreznék, akkor megvilágosodott lelkek lennének. Mivel én mindkettőt megtapasztaltam, ismerem ennek a boldogságnak az értékét. Az igazság az, hogy ezekkel a fejedelmi ételekkel most már nem érzem azt a boldogságot, amelyet a Virúpáksa-barlangban tartózkodásomkor, amikor csak akkor ettem, ha valaki hozott valamit, és a puszta földön aludtam, egyetlen takaró nélkül. Ez a ház, ez az ágy, ezek a párnák mind kötelékek csupán.

Asztrológia Kelt 1948. szeptember 20-án

Néhány napja egy asztrológus látogatott az ásramba. A megérkezését követő nap délelőttjén, tíz óra körül feltett néhány kérdést Bhagavánnak az asztrológiáról, és megkapta a megfelelő válaszokat. A következőkben ennek a beszélgetésnek a rövidített változatát írom le: KÉRDEZŐ: Szvámí, az asztrológia tudománya az eljövendő eseményekről készít előrejelzéseket, a csillagok hatásait figyelembe véve. Igaz ez? BHAGAVÁN: Amíg megvan az emberben az énség érzése, addig mindez igaz. Amikor ez az énség felszámoltatik, akkor mindez valótlanná válik. KÉRDEZŐ: EZ azt jelenti, hogy az asztrológia nem igaz azok esetében, akiknek az énsége már elpusztult? BHAGAVÁN: Ki van jelen, aki azt állíthatná, hogy nem igaz? Akkor beszélhetünk látásról, ha van látó. Azok, akik-

nek az énsége megsemmisült, nem látnak, még akkor sem, ha úgy tűnik. Az ablak nyitva van. De kell valaki, aki lát. Az ablak talán lát valamit? KÉRDEZŐ: Ha az ego nem lenne jelen, hogyan működne a test napról napra? BHAGAVÁN: Igen. Ez az. A test a mi házunk. Ez a ház csak akkor tartható rendben, ha benne élünk. De fel kell ismernünk, hogy csak addig kell gondját viselnünk a háznak, amíg a lakói vagyunk. Mindig tartsuk szem előtt, hogy a ház az Önvalótól különálló. Abban a pillanatban, hogy erről megfeledkezünk, az ego érzete megjelenik, és kezdődnek a gondok. A világban minden valósnak tűnik, és abban a pillanatban, amikor megsemmisítjük ezt az elképzelést, az ego is megsemmisül. Ha az ego elpusztul, akkor a világból semmi nem marad valós. Aminek meg kell történnie, az megtörténik, ami nek pedig nem kell megtörténnie, az soha nem is fog. KÉRDEZŐ: Ha igaz, hogy aminek meg kell történnie, az megtörténik, aminek viszont nem kell megtörténnie, az soha nem is fog, akkor miért állítják, hogy jó tetteket kell végrehajtanunk? BHAGAVÁN: A jó cselekedetek boldogsággal járnak. Ezért mondják, hogy jót kell cselekedni. KÉRDEZŐ: Igen, ezért mondják az öregek, hogy a bánat nem lényegi természetünk. BHAGAVÁN: így is van. A bánat nem lényegi részünk. Csak a boldogság természetes. Minden élőlény boldogságra vágyik, mert a természetes állapota a boldogság megtestesülése. Minden szellemi gyakorlás célja az, hogy megszabaduljunk a nem lényegi bánattól. Ha alkalomadtán fájni kezd a fejünk, gyógyszerrel igyekszünk megszabadulni a problémától. Ha a test tartós betegségétől szenvedünk, amely születésünktől a halálunkig elkísér bennünket, miért kellene megszabadulnunk tőle? Ha kelésünk vagy más nyavalyánk

van, az orvos gyógyszerrel kezel bennünket. A bánat pedig, amelyet a különböző nehézségek okoznak, a közvetlenül arra irányuló gyakorlással győzhető le. Maga ez a test egy betegség, melynek alapvető oka a nemtudás. Ha a nemtudás nevű betegséget a bölcsesség (dnyána) nevű gyógyszerrel orvosoljuk, akkor azzal együtt minden vele járó betegség is megszűnik. KÉRDEZŐ: Gyakorlással el lehet-e érni azonnali eredményt? BHAGAVÁN: Van, akinél azonnal jön az eredmény, és van, akinél nem. Ez a gyakorlás erejétől és egyebektől függ. Ha intenzíven hajtunk végre jó vagy rossz tetteket, akkor a következményt azonnal észleljük, máskülönben az eredmény lassúbb. De előbb vagy utóbb lesz következmény. Ez már csak így van.

A

szádhu

társasága

Kelt 1948. október 20-án

Tegnap délután három órakor egy idősebb hölgy érkezett gyermekeivel, unokáival és másokkal. Bhagaván mosolyogva köszöntötte: - Ó, Kántí! Te vagy az? Azt hittem, valaki más jött. A hölgy régi ismerősként ment oda Bhagavánhoz, bemutatta neki a családját, leborult előtte, majd visszajött a nők számára fenntartott helyre. Bhagaván rám nézett, és megkérdezte, tudom-e, ki ő. Amikor nemmel válaszoltam, a következőképpen emlékezett vissza: - A városban él egy Sésácsala Aijar nevű úr, ő pedig a lánya. Ez a hölgy, valamint Ecsammá unokahúga, Csellammá és Rámésvara Aijar lánya, Rádzsammá mind egykorúak.

Mindannyian meglehetősen fiatalok voltak akkoriban, amikor a hegyen éltem. Nagyon gyakran feljöttek meglátogatni, néha még a babáikat is elhozták, és esküvői szertartást játszottak velük. Máskor rizst és sárgaborsót hoztak, megfőzték, majd nekem is adtak belőle. - Bhagaván játszott is velük? - kérdeztem. - Igen. Feljöttek hozzám, ha úgy tartotta kedvük. Tudod, fiatalok voltak, és szabadok. Kántínak most már nagy családja van, és nem jöhet ide, amikor csak akar. Mivel régen járt itt, először meg sem ismertem. - Bhagaván nemcsak a fiúkhoz csatlakozott, amikor színes üveggolyóikkal játszottak, hanem a kislányok játékaiban is részt vett. Milyen szerencsések is voltak azok a gyerekek, akik játszhattak Bhagavánnal! - mondtam. Bhagaván helyeslően bólintott, és egy történetet kezdett mesélni azokból az időkből: - Akkoriban történt, hogy egyik nap Csellammá egy papírdarabbal a kezében érkezett. Amikor kíváncsiságból megnéztem, mt az, a következő verset (slókát) találtam rajta: „ H a egyszer a z e m b e r m e g t a n u l t a s z e r e t n i a b ö l c s e k társaságát, m i célt s z o l g á l n a a z ö n f e g y e l e m s z á m o s m ó d s z e r e ? M i h a s z n a egy v e n t i l á t o r n a k , a m i k o r a lágy, h ű s déli s z e l l ő l e n g e d e z ? " 4 9

Tamil versformára is lefordítottam Szádhu szangatál címmel, később pedig bekerült a Negyven versszak a Valóságról kiegészítésébe a harmadik versszakként. Neked is megvan prózai fordításban, ugye?

49


Igenlően bólintottam. - Hogyan került a papír Csellammához, és miért vitte el Bhagavánnak? - kérdeztem. - Ecsammá néhanapján böjtölt Ékádasíra, Krittikára vagy egyébre hivatkozva, és Csellammá is csatlakozott hozzá. De ő fiatal volt, ennélfogva nagyon sokat szenvedett. Ecsammá általában vele küldte el az ételt hozzám. Egyik Krittikánapon, annak ellenére, hogy böjtölt, felhozta az ételt szokása szerint. De hogyan is ehettem volna, amikor ő nem evett? Mondtam neki, hogy még túl fiatal a böjtöléshez, és valahogyan sikerült rávennem, hogy egyék. Másnap, amikor jött fel a hegyre az étellel, akkor találta ezt a papírt. Látta, hogy egy vers van rajta, és elhozta, hogy megmutassa. Miután elolvastam, azt mondtam neki: „Nézd, ugyanaz olvasható rajta, amiről tegnap beszéltem neked." Kérdezte, mit jelent, ezért lefordítottam tamilra, és elmagyaráztam neki a jelentését. Ettől kezdve nem böjtölt többé. Nagyon megbízott bennem. Amikor felnőtt, minden mondata, amelyet leírt, „Sri Ramanával" kezdődött. Ezek a gyerekek minden dalt és verset elénekeltek nekem, amit tanultak. Amikor Csellammá meghalt, mindegyik lány úgy érezte, mintha a testvérét veszítette volna el. Az egyik követő így szólt: - Az olvasható Bhagaván életrajzában, hogy amikor értesült Csellammá halálhíréről, az láthatóan megrendítette, és szomorú volt. Így történt? Bhagaván igenlően bólintott, majd csendben maradt. Tudod, Bhagaván többször is mondta nekünk, hogy a dnyání együtt sír azokkal, akik sírnak, és együtt nevet azokkal, akik nevetnek.

A puri math vezetőjének látogatása Kelt 1949. január 9-én

Nagyjából egy hete vagy tíz napja a p u n Sankarácsárja látogatott el az ásramba. Találkozása Bhagavánnal egyedülálló esemény volt. Mivel az Acsárja érkezését előre tudták, az ásram vezetője minden szükséges előkészületet megtett. Mint azt már tudod, Bhagaván napközben állandóan a fedett verandán tartózkodik. Az Acsárja érkezésének napján a követők tigrisbőrt terítettek Bhagaván kanapéjára, és az alkalomhoz illően feldíszítették. A kanapéja mellett az Acsárjának is odakészítettek egy megfelelő ülőalkalmatosságot. Miután Bhagaván három órakor visszatért szokásos délutáni sétájáról, és elfoglalta helyét a kanapén, a követők leborultak előtte, majd leültek. Az Acsárja a megbeszélt időpontban megérkezett az ásramba, a védaiskolában előkészített szálláshelyére ment, és miután felfrissítette magát, tanítványai társaságában Bhagaván elé járult. Érkezésekor Bhagaván keresztbe tett lábbal a szokásos padmászanában ült, a rá jellemző módon csendbe merülve. Az Acsárja Bhagavánhoz lépett tisztségét jelképező botjával, és köszöntötte. Bhagaván fejbólintással fogadta az üdvözlést, és tiszteletét kimutatva intett, hogy foglaljon helyet a számára előkészített helyen. Az Acsárja mégsem oda, hanem egy közelben lévő szarvasbőrre ült le, és tekintetét Bhagavánra szegezte. Bhagaván rezzenéstelen és együtt érző pillantással nézett vissza rá. Egyikük sem szólalt meg. A jelenlévők is olyan tökéletesen csendben voltak, mint egy hatalmas tó mozdulatlan víztömege. Nagyjából fél órán keresztül mind-

ketten ilyen csendben maradtak, ezzel példázva az odaadás és az együttérzés kapcsolatát. Bhagaván arca úgy ragyogott ekkor, mint tízmillió napisten fénye. E ragyogás hatására az eseményen jelen lévő szemtanúk arca is kinyílt, mint a lótuszvirág. Egy dicső hang visszhangként zengte a jelenlévők szívében: „Hogy tündököl Bhagaván arca!" Egy résztvevő önkéntelenül megszólalt: „Nagyon jó lenne, ha valaki most készítene egy fényképet." Mintha e szavak megzavarták volna a csendet, az Ácsárja felkelt, tisztelettel engedélyt kért a távozásra, és a szálláshelyére ment. Ezt látva Sri Daksinámúrti jutott eszembe, aki eljött a földre, hogy Szanakát, Szanandandát és másokat beavasson, „...ifjú guru, akit idős tanítványok keresnek fel." Hasonlóképpen, az Ácsárja idős, Bhagaván pedig vele ellentétben fiatalnak tűnik. A hely is hasonlónak látszott. A jobb oldalon lévő virágoskert olyan volt, mint a Nandanavana, a háttérben lévő Arunácsala pedig mint a Kailásza hegy. A mandulafa számos ágával baloldalt a banjanafára hasonlított, elöl a nyílt tér a lótuszvirágként viruló emberi arcokkal pedig a nagy Mánaszaróvar-tóhoz volt hasonlatos. Megelevenedett a mondás: A „tanító beszéde a csend, / S a tanítványok minden kételye eloszlik." 50 Az ácsárja ezen a napon nem kérdezett semmit. Mielőtt megérkezett, az ágama sásztrából származó „Haragaurí szamjógé... avaccshája jógah" kezdetű résszel kapcsolatos kétségeit írta meg. Az ásram vezetése nem küldte el válaszként Bhagaván nézeteit, mert úgy gondolták, hogy az Ácsárja látogatása alkalmával személyesen kaphat választ Bhagavántól. Amikor másnap az Ácsárja megkérdezte Bhagavánt, ő így válaszolt:

50

Sri Ramana Maharsi összes művei. 181. o. Malik T ó t h István fordításai.

- Mi van ebben? Nagyon egyszerű. Az avaccshája jógám azt jelenti, hogy a különböző dolgok megtételébe bonyolódó erő - vagyis az elme tevékenysége (manó vritti) - megtisztul, beolvad Harába (az Úr Sivába), és az Önvaló árnyéka rávetül erre az erőre. Ezt hívják avaccshája jógamnak. Az Ácsárja azt mondta, nem érti. Erre Bhagaván kegyelemmel teli pillantását fél órán keresztül nyugtatta rajta. Az Ácsárja szeme önkéntelenül becsukódott. Miután leírhatatlan üdvösséget tapasztalt, könnyes szemmel, feje fölött öszszetett kézzel így szólt: - Bhagaván, most már megértettem. Ezután biztosított bennünket, hogy az Anya-templom felszentelése alkalmából rendezett ünnepségre visszatér, majd tanítványaival útnak indult egy dél felé tartó zarándoklatra.

A Sivagangá math vezetőjének érkezése Kelt


Miután a puri Sankarácsárja távozott, a beszélgetés természetesen a látogatására terelődött. Az egyik követő megkérdezte Bhagavántól: - A különböző Sankara-központokból ő az egyetlen vezető, aki ellátogatott Bhagavánhoz? - Amikor a Virúpáksa-barlangban éltem, a Sivagangá math 5 1 vezetője jött el. Ő a jelenlegi vezető nagyapja. Közte és a jelenlegi vezető között két másik vezető volt - válaszolta Bhagaván. 5 1 A Sivagangá math a sringéri math egyik alközpontja.

- Kérdezett valamit Bhagavántól? - érdeklődött tovább a követő. - Mit kellett volna kérdeznie? Ő is bölcs ember volt, híres pandit. Miután meglátott, azt mondják, így szólt a mellette állóhoz: „Ha létezik boldog ember, akkor az Ramana." - Bhagavánnál szállt meg? - Nem, nem. Egy különleges találkozóra jött. Tanítványaival érkezett a városba, elfoglalta ingyen felajánlott szállását, és meghívott magához. Visszautasítottam a meghívást, mondván, hogy nem rendelkezem a megfelelő képzettséggel, amellyel kiérdemelném a megtiszteltetést. 52 Hallván válaszomat, ő maga jött el tanítványaival, és egy nagy tálat hozott magával, amelyen egy hímzett kendő és 116 rúpia készpénz volt. Miközben ő hozzám mászott fel a hegyre, én éppen a Mulaipál-vízgyűjtőtől tértem vissza a Virúpáksa-barlangba. Félúton találkoztunk egy fa tövében. Letette elém a tálcát, és kérte, fogadjam el, ami rajta van, de én visszautasítottam. Végül visszavette a pénzt, és mondván, hogy a kendő még jól jöhet télen, rábeszélt, hogy fogadjam el. Miután nyílt elutasítás nem lett volna helyénvaló, elfogadtam a kendőt. Később letéptem róla a hímzett részt, a széleket beszegtem, és ha szükség volt rá, ezzel fedtem be magam. A hímzést még láttam itt nem olyan régen. Ezt követően az Ácsárja azonnal távozott. Nagyon öreg volt már, és a látogatása után pár nappal meghalt. - A sringéri math valamelyik vezetője nem látogatta meg Bhagavánt? - Nem. Naraszinha Bháratí többször megpróbált eljönni, de nem sikerült neki. Azt mondják, mindig érdeklődött felőlem - válaszolt Bhagaván. - Andhra államból való volt?

52 A központok vezetőinek az a szokása, hogy a tanult embereket pénzzel, kendő-

vel, címekkel és hasonlókkal ajándékozzák meg.

- Igen. Miért kérded? - Egy Naraszinha Bháratí nevű ember számos csodálatos fdozófiai éneket írt az Istenanyáról. Szerettem volna tudni, hogy ő volt-e, ezért kérdeztem. - Talán igen. Ő hittudós és költő is volt egyben. - Miért nem tudott eljönni? - Tudod, ő volt a math vezetője. Számos rendszabályuk van, ezenfelül a vele lévők általában nem járulnak hozzá az ilyen látogatásokhoz - válaszolta Bhagaván. - Mit tehetnek ők, ha tényleg el akar jönni? - Furcsa, amit mondasz. Azt kérded, mit tehetnek? Nézd meg az én helyzetemet! Korlátokat tettek körém. Igaz, fából készült, de olyan, mint a börtönben. Nem léphetem át ezeket a korlátokat. Kineveztek embereket, hogy állandóan ügyeljenek rám, és ők felváltva figyelnek engem. Nem mozoghatok szabadon, ők azért vannak itt, hogy ezt megakadályozzák. Az egyikük megy, és jön helyette másik; váltják egymást. Mi a különbség köztük és a rendőrök között, attól eltekintve, hogy az előbbieknek nincs uniformisuk? Az ő védelmük alatt állunk. Még akkor is követnek, hogy megvédjenek, amikor kimegyek elvégezni a dolgom. Ráadásul csak a meghatározott időben mehetek ki. Ha valaki fel szeretne olvasni nekem valamit, vagy szeretne beszélni velem, az irodában kell engedélyt kérnie. Minek neveznéd ezt? Mi a különbség e között és a börtön között? Körülbelül ugyanez történik a Sankarácsárjával is. Egy math vezetőjének lenni is egyfajta börtön. Szegény ember, mit is tehetne? - mondta Bhagaván. - Talán ezért kapta Isvara a Bhakta Parádhína, azaz „a követők kezében lévő" nevet? - Igen, így van. Ha nehéz szvámíként élni, akkor menynyivel nehezebb lehet Isvarának. Válaszolnia kell, bárki bármilyen néven is szólítja. Meg kell jelennie, bármilyen for-

mában is imádkoznak hozzá. Ott kell maradnia, ahol maradásra buzdítják. Ha arra kérik, egy lépést se tegyen előre, akkor egy helyben kell maradnia. Milyen szabadsága van neki, amikor ennyire függ másoktól?

Beavatás

elfogadása

Kelt 1949. január 13-án

Az egyik követő, aki hallott a Sivagangá math vezetőjének látogatásáról és a Naraszinha Bháratíról folytatott beszélgetésről, megkérdezte Bhagavánt: - Azt beszélik, hogy egyszer régen valaki a sringéri mathból megkérte Bhagavánt, fogadjon el tőlük formális beavatást. - Igen, így van - felelte Bhagaván. - Ez a Virúpáksabarlangban tartózkodásom korai időszakában történt. Egyik reggel a sringéri math egyik sásztríja meglátogatott. Jól megnézett magának, sokáig beszélt hozzám, majd mielőtt lement volna a városba enni, összetett kezekkel hozzám fordult, és nagy tisztelettel a következőket mondta: „Szvámí, szeretnék kérni valamit. Kérem, hallgasson meg." Amikor megkérdeztem, miről van szó, így folytatta: „Szvámí bráhminnak született, ezért nem kellene hagyományos szertartással beavatást kapnia a szannjászába? Ez egy ősi szokás. De a Szvámí ezt úgyis tudja, minek is beszéljek erről? Örömmel felvenném a Guruink sorába. Amennyiben beleegyezik, elhozom a megfelelő eszközöket a mathból, és elvégzem a beavatást. Ha nem kívánja hordani a teljes narancssárga szerzetesi öltözetet, akkor tiszteletteljesen javaslom, hogy legyen az ágyékkötője narancssárga. Gondolja jól át, várom a válaszát. Most lemegyek a

városba ebédelni. Három órakor visszajövök. A math minden tagja hallott a Szvámí nagyszerűségéről, és az ő kérésükre jöttem most ide. Kérem, tegye meg nekünk ezt a szívességet." Röviddel ezután idős bráhmin érkezett, kezében egy csomaggal. Ismerősnek tűnt az arca. Látszott kívülről is, hogy a csomagban könyvek vannak. Amint megérkezett, letette elém a csomagot, és mintha már régóta ismernénk egymást, így szólt hozzám: „Szvámí, éppen most érkeztem. Még nem fürödtem. Nincs, aki vigyázzon erre a csomagra, ezért itt hagyom." Ezekkel a szavakkal távozott. Amint elment, nem is tudom, miért, de nagy vágyat éreztem, hogy kinyissam a csomagot, és megnézzem a benne lévő könyveket. Amint kinyitottam, megpillantottam egy szanszkrit nyelven, dévanágarí betűkkel írt könyvet Arunácsala Máhátmja címmel. Nem tudtam, hogy szanszkrit nyelven is létezik ez a könyv, ezért meglepődtem. Amint kinyitottam, találtam benne egy versszakot, amely ennek a helynek a nagyszerűségét írja le Isvara szavaival: „ Ú g y r e n d e l e m , Hogy ha valaki a h e g y t ő l s z á m í t v a h á r o m j ó d z s a n á n 53 b e l ü l lakik, m á r a z e l e g e n d ő a h h o z , h o g y elégessen m i n d e n t ö k é l e t l e n s é g e t , és a L e g f ő b b e l v a l ó e g y e s ü l é s t e r e d m é n y e z z e 54

Amint megláttam azt a versszakot, úgy éreztem, ha ezt idézem, megfelelően tudok válaszolni a sásztrí kérésére. Ezért sietve kimásoltam, mert a bráhmin bármelyik pillanatban visszatérhetett. Miután visszatettem a könyvet, újra összekötöttem a batyut. Amint a sásztrí este visszatért, megmutattam neki a versszakot. Tanult ember lévén nem erőltette a dolgot, hanem mély tisztelettel és meghatottan meghajolt

53 54

Egy jódzsana kb. tíz mérföld, vagyis kb. tizenhat kilométer. Sri Ramana Maharsi összes művei. 105. o. Malik T ó t h István fordítása.

előttem, majd távozott. Úgy tűnik, beszámolt mindenről Naraszinha Bháratínak, aki nagyon sajnálta, hogy egyik tanítványa ilyet tett, és utasította őket, hogy hagyjanak fel minden további ez irányú próbálkozással. Később lefordítottam tamilra is ezt a részt az Arunácsala Máhátmjából, mely később bekerült az Öt himnusz az Arunácsalához elejére. Ehhez hasonlóan még sokan szerettek volna megtéríteni és a saját útjukra terelni. Ha csupán szóban próbáltak meggyőzni, akkor bólogattam, de semmilyen hivatalos beavatási szertartást nem fogadtam el. Mindig találtam valami kifogást, amellyel kibújhattam alóla. A versírással is ez a helyzet. Soha nem írtam saját elhatározásból. 55 Valaki általában ezért vagy azért megkért, hogy írjak. Ha belülről késztetést éreztem, akkor írtam. Ez minden. - Milyen hosszú története van csupán ennek az egy versszaknak! - szólalt meg az egyik követő. - Igen. Mindegyik mögött rejtőzik egy ilyen történet. Ha valaki leírná ezeket, nagy könyv kerekedne ki belőle. - Ha Bhagaván egyetért, meg lehetne írni - szóltam közbe. - Nincs más dolgod? - kérdezte Bhagaván, majd témát váltott. - A bráhmin, aki a csomagot hozta, végül visszatért? kérdezte az egyik követő. - Már nem emlékszem, hogy visszajött-e, de a csomag nem volt ott. Megkaptam, amire szükségem volt. Kell ennél több? - Akkor ez azt jelenti, hogy Arunácsala U r u n k jelent meg a bráhmin képében. Bhagaván csupán csendben bólintott. 55

Bhagaván másutt elmondja, hogy két verse van, amelyet nem mások kérésére írt, hanem spontán merültek fel benne a versszakok. A két vers: a Tizenegy versszak a Sri Arunácsalához, valamint a Nyolc versszak a Sri Arunácsalához. (A ford.)

A

hatalmas

Önvaló


Úgy tíz nappal ezelőtt egy amerikai fiatalember látogatott ide. Néhányan az itteniek közül, akik tudták, hogy a fiatalember fényképeket készít, elhozatták az Arunácsalésvaratemplomból az elefántot, amely az Ezeroszlopú csarnokban lakik, és a veranda oldalán lévő nyitott területre vezették. Bhagaván útban visszafelé a fürdőszobából megállt az elefánt mellett, és éppen etetni kezdte, amikor az amerikai fiatalember lefényképezte. Tegnap reggel tíz után valaki behozta a képet megmutatni Bhagavánnak. Mindenki érdeklődéssel nézte a fotót. Azt vitatták meg egymás között, ami a kép hátoldalára volt írva. Mivel nem értettem, miről beszélnek, suttogva megkérdeztem Bhagavánt. - Semmi különös - válaszolta Bhagaván. - A kép hátuljára az van írva: „Egy helyen a hatalmas Önvaló, mely nem ismeri a testet, és a hatalmas test, mely nem ismeri az Önvalót." - Mire gondolhatott pontosan, amikor ezt írta? - kérdezte egy követő. - Egyszerű. Bár ennek az elefántnak nagy a teste, mégsem ismeri az Önvalót. Ezért bármit is adnak enni neki, elégedetlenül álldogál, és szüntelenül trombitál. Talán ezért vagy valami más okból azt állítják róla, hogy egy hatalmas test, amely nem ismeri az Önvalót. Én pedig egy kicsit reszkető testtel álltam ott, és talán ezért vagy valami más okból azt mondták, hogy én a hatalmas Önvaló vagyok, amely nem ismeri a testet. Ez lehet az elképzelés a mondat mögött - válaszolta Bhagaván.

- Ez igaz. Úgy tűnik, Bhagaván mindig közömbösen viseltetik a teste iránt. - Pontosan erről van szó. Csintá Díksitulu azt írta rólam, hogy olyan vagyok, mint egy szobor a madrászi múzeumban. Szaurisz pedig azt, hogy hasonlítok egy celluloidbabára. Az emberek mindenfélét mondanak - válaszolta mosolyogva Bhagaván. - Azt hiszem, hogy Dzsada Bharata is olyannak tűnt, mintha nem törődne a testével - mondta a követő. - Igazat mondasz - válaszolta Bhagaván. - Azért kapta a Dzsada Bharata nevet, mert ő maga volt a hatalmas Önvaló, aki nem ismerte a testet? - Mi másért? Persze ez nem jelenti azt, hogy élettelenül feküdt, mint egy halott. Azt jelenti, hogy ő a megszemélyesített Önvaló volt, aki nem törődött a testével - felelte Bhagaván. Ugyanezt szemlélteti maga Bhagaván is, aki fiatal éveiben az Arunácsala-templom területén a madhukafa alatt, a virágoskertben, a kocsiszínben vagy itt-ott-amott üldögélt, nem fordítva figyelmet a testére. Az arra járó emberek azt mondták róla: „Olyan, mint egy dzsada (nehéz felfogású ember); biztosan őrült", és soha nem is figyeltek rá. Bhagaván többször mesélte nekünk, milyen jól szórakozott e megjegyzések hallatán, és azt kívánta, bárcsak ez az őrültség kerítené hatalmába minden embert. Sőt mi több, amikor Kundzsuszvámí lett Bhagaván segítője az ásram intézője megbízásából, észrevette, hogy Bhagaván feje és teste reszket és meginog. Egyszer, amikor csak néhány régi tanítványa volt jelen, megkérdezte Bhagavánt: „Érdekes, hogy Bhagaván még csak középkorú, de a teste és a feje reszket, s még botra is szüksége van a járáshoz. Mi lehet ennek az oka?" Állítólag Bhagaván mosolyogva így válaszolt: „Mi ebben olyan különös? Ha egy nagy elefántot egy kis kunyhóban kötnek ki, mi más történhetne a kunyhóval, mint hogy inogni kezd. Ez ugyanaz."

Fel tudod fogni e szavak mély értelmét? Időnként, anélkül hogy ezt a mélységes igazságot megosztaná az emberekkel, Bhagaván viccesen csak ennyit mond: „Látjátok? Nektek két lábatok van, míg nekem három." A dnyáníról ezt írja a Mahávákja Ratnamálá: „Ő úgyjár-kel a világban, m i n t aki vak, bárgyú vagy néma."

Kundaliní sakti

(részlet)


Tegnap reggel egy Andhra állambeli fiatalember érkezett a feleségével. Kiderült, hogy mielőtt idelátogattak,-bejárták az egész Himalája-vidéket. Délután háromkor ezzel a kérdéssel fordultak Bhagavánhoz: - Szvámí, a kundaliní sakti megnyilvánulása csak azoknál lehetséges, akik a jóga ösvényén a sakti megszerzését gyakorolják, vagy azoknál is elképzelhető, akik az önátadás (bhakti) vagy a szeretet (prém) ösvényét követik? - Ki ne rendelkezne a kundaliní saktival? A sakti valódi természetét abszolút tudatosságnak (akhandakara vrittinek) vagy az „Én-Én" ragyogásának (aham szphuranának) nevezik. A kundaliní sakti mindenkiben jelen van, függetlenül attól, hogy milyen utat követ. Csak a nevében van különbség. - Egyesek azt állítják, hogy e sakti megnyilvánulása öt, mások szerint tíz, száz és ezer fázisban történik. Mi az igazság? - A saktinak egyetlen fázisa létezik. Ha azt állítják, hogy több szakaszban nyilvánul meg, azt csak úgy mondják. A sakti egy és oszthatatlan.

- Az Önvaló felismeréséhez egyesek szerint az anáhata csakrára (a test negyedik, szívtájékon lévő erőközpontjára), mások szerint viszont a szahaszrára csakrára (az agyban lévő ezerszirmú lótuszcsakrára) vagy a múladhara csakrára (a nemzőszervek tájékán található csakrára) kell rögzíteni az elmét. Melyik a legfontosabb? - Mindegyik fontos. Az Önvaló mindenütt megtalálható a testben. Egyesek azt állítják, hogy a múladharában található, mások az anáhatába vagy a szahaszrárába képzelik. De nincs különbség köztük. A hely, ahol mindegyik életre kel, majd megsemmisül, az anáhata - válaszolta Bhagaván. - A dnyání nemcsak azoknak tud segíteni, akik az ő ösvényét követik, hanem azoknak is, akik más utat követnek? - Kétségtelenül. Bárkinek tud segíteni, függetlenül attól, hogy az illető melyik ösvényt választotta. A következő hasonlattal lehetne ezt megvilágítani: tételezzük fel, hogy van egy hegy, amelyet sokféle ösvényen lehet megmászni. Ha a dnyání arra kérné az embereket, hogy az általa megtett ösvényen haladjanak, lennének olyanok, akiknek ez tetszene, másoknak viszont nem. Ha az utóbbiakat mégis arra kényszerítenék, hogy azon haladjanak, és csakis azon, akkor nem lennének képesek felérni a csúcsra. Ezért a dnyání mindenkinek segít, függetlenül attól, milyen utat követ. A félúton lévők talán nem látják a különböző ösvények előnyeit és hátrányait. Aki viszont már felért a csúcsra, és onnan figyeli a felfelé haladókat, rálát minden ösvényre. Ezért tud segíteni a felfelé igyekvőknek, hogy egy kicsit erre vagy arra térjenek ki, vagy kerüljenek ki egy kelepcét. A cél, mint látható, mindenkinél azonos.

Tigrisbőr Kelt 1949. február 15-én

Egy tegnap mesélt történet hallatán az egyik követő megkérdezte: - Igaz, hogy egyszer egy ember elkérte Bhagavántól azt a tigrisbőrt, amelyen ült, és miután elvette, az itteniek közül valaki megakadályozta abban, hogy elvigye? - Igen - válaszolta mosolyogva Bhagaván. - Ez nem sokkal azután történt, amikor a jelenlegi helyre költöztünk. 1924 táján lehetett. Egy szádhu jött el hozzám. Akkoriban tigrisbőrre ültettek; arra vetett szemet. Kivárta a megfelelő alkalmat, amikor nem volt senki a közelben, és így szólt hozzám: „Szvámí, kell nekem az a tigrisbőr. Kérem, adja nekem." Azt válaszoltam, hogy nincs semmi kifogásom ellene, hogy odaadjam neki, de valószínűleg nem fogják annyiban hagyni, ha meglátják, hogy elviszi. Azt felelte, hogy nincs itt senki, aki meglátná, és el tud majd osonni a tigrisbőrrel úgy, hogy senki ne vegye észre. Én azt válaszoltam: „Rendben. Ahogy akarod. Felállók, és elveheted. De ha valaki észrevesz, és megakadályozza, hogy elvigyed, én nem vállalom a felelősséget." Ezekkel a szavakkal felálltam. Ő fogta a tigrisbőrt, összecsavarta, összekötötte, és éppen kifelé indult, amikor Dandapáni Szvámí, aki éppen akkor lépett be, észrevette. „Micsoda képtelenség! Bhagaván ezen a tigrisbőrön ül. Nem viheted csak úgy el!" - mondta. A szádhu azzal védekezett, hogy az én engedélyemmel viszi el. Dandapáni Szvámí azonban hevesen tiltakozott: „Helyes dolog volt elkérni Bhagavántól, amikor látod, hogy rajta ül? Helyes cselekedet elvinni, a tigrisbőrt? Nem. Ez megengedhetetlen." Ezt köve-

tőén mindketten hozzám jöttek, hogy tegyek igazságot a vitában. Elmondtam Dandapáni Szvámínak: a szádhu erőszakolta ki, hogy adjam neki a tigrisbőrt, ezért odaadtam, de figyelmeztettem, hogy ha észreveszik, meg fogják akadályozni, hogy elvigye. Ezek után hagytam, hogy legjobb tudásuk szerint oldják meg a vitát. Dandapáni Szvámí kifogásolta, hogy a szádhu felállította Bhagavánt, és visszakérte a tigrisbőrt. Végül is megakadályozta, hogy a szádhu elvigye. Mindannyian jót mulattunk az eseten. - Bhagaván mindkettőjüknek szellemesen válaszolt mondta egy követő. - Mit tehettem volna? - válaszolta Bhagaván. - Valaki hoz egy tigrisbőrt, és megkér, hogy üljek azon. Teljesítem a kérését. Jön valaki más, és megkér, hogy álljak fel, mert szeretné magának a tigrisbőrt. Teljesítem a kérését, és felállok. Mit veszítek? Dandapáni Szvámí megakadályozta, hogy a szádhu elvigye a tigrisbőrt. Akkoriban ő volt az ásram intézője. Kettőjüknek kellett elintézniük, egymás között. Minek is törődtem volna én ezzel? - Bhagavánnak tehát nincs szerepe vagy döntése az ügyben? - kérdezte a követő. - Nincs. Nincsenek jogaim, és nincs gondom sem - válaszolta Bhagaván.

Mit

szeret Bhagaván a legjobban? Kelt

1949. február 16-án

A Bhagavánhoz látogatók közül sokak érdeklődése felébred az Önvaló kutatása iránt, és szellemi gyakorlásba fognak. Mások nem elégednek meg pusztán a kereséssel. Azt kezdik mondogatni: „Helyrehozzuk ezt. Megváltoztatjuk azt." Ha Bhagavánhoz fordulnak, ő csak annyit mond: „Igen, igen. Ez kétségtelenül jó, de beszéljétek meg a dolgot az irodában." Ha közöttük és az irodában dolgozók között egyetértés született, és Bhagaván elé vitték az ügyet, akkor ő csupán helyeslően bólintott. De ha nem egyeztek meg, és a véleményét kérték, így szólt: „Nem tudom. Tegyetek legjobb belátásotok szerint." Amint elmentek, így fordult a követőkhöz: - Látjátok, nem törődnek jövetelük valódi céljával, hanem azon jár az eszük, hogyan reformálják meg az ásramot. Elég lenne, ha önmagukat megreformálnák. Ehelyett azt mondják: „Megcsináljuk ezt is, azt is." Akkor mi történik? Ha mindenki egyetért, nincs gond. De ha az irodában dolgozók nem értenek egyet azzal, amit ők mondanak, ők pedig nem értenek egyet azzal, amit az irodai dolgozók mondanak, ebben az esetben mit is tehetnék én? Ráadásul ilyenkor meg akarják tudni, hogy a Szvámí mit szeretne. Hát kell ez nekem? A közelmúltban például történt egy érdekes dolog. Az egyik követő felajánlott egy ezüstözött rézlemezből készült borítót a Méru Prasztára Sri Csakra 56 befedésére. Az ásram vezetősége viszont tiszta ezüsttel szerette volna befedetni. 56 A világegyetemet jelképező kerék, az Arunácsala szent lingájának képi ábrázolá-

sa. A 43 háromszög a saktit, a központjában megtalálható pont Sivát jelképezi. (A ford.)

Mivel nem tudtak megegyezni, Bhagaván elé járultak, és a tanácsát kérték. Az ásram vezetősége nevében valaki Bhagavánhoz fordult, és nagy tisztelettel így szólt: - Azt mondják, hogy a Sri Csakra borítását ezüstözött rézlemezből készítik el, mi pedig mindannyian úgy érezzük, hogy tiszta ezüstből kellene elkészíttetni. Mit tanácsol Bhagaván ebben az ügyben? - Mi közöm ehhez? Nekem megfelel bármelyik. Hozzatok egyhangú döntést, és tegyétek azt, ami szerintetek a leghelyesebb. - Szvámí, szeretnénk tudni, hogy Bhagaván szerint mit kellene tennünk. - Pontosan erről beszélek. Amiben közösen megegyeztek, az nekem is meg fog felelni. Ha ellenkezik a véleményetek, én mit tehetnék? - Mivel nem egyezik a véleményünk, azt szeretnénk tudni, hogy Bhagaván melyik megoldást részesítené előnyben. - Ó! Szóval erről van szó! Tudni akarjátok, hogy Bhagaván mit szeretne legjobban? Bhagaván a csendet szereti legjobban, mindenféle cselekvéstől mentesen. Mit is mondhatnék, ha az emberek feladják a csendet, amely a szeretet megtestesítője, és egymással ellentétes elképzelésekkel jönnek hozzám, s azt mondják: „Ezt fogjuk tenni. Azt fogjuk tenni", majd azt kérdezik, melyik tetszik nekem jobban a kettő közül. Ha közös nevezőre juttok, és kikéritek a véleményem, beleegyezésemet adom. De ha eltérő véleményen vagytok, miért jöttök hozzám, és kérdezitek meg, melyiket szeretném jobban? Tudjátok, mit szeretek? Tudni, hogy ki vagyok, és megmaradni akként, abban a tudatban, hogy minden, aminek meg kell történnie, úgyis megtörténik, aminek pedig nem kell megtörténnie, soha nem is fog. Nincs ez így rendjén? Most már értitek, mit szeret legjobban Bhagaván? E szavakat követően Bhagaván csendben maradt.

Egyedüllét Kelt 1949. március 2-án

Azt mondják, egy Eleanor Pauline Noye nevű amerikai hölgy régebben járt itt kétszer vagy háromszor. Tíz nappal ezelőtt a barátnője, egy idősebb amerikai hölgy érkezett, és mindenkinek azt mondta, hogy marad némi ideig. Az Anyatemplom felszentelését 17-re tervezték, ezért nagy a jövésmenés. A sok ember miatt az amerikai hölgy nem talált nyugalomra. Ma kedd lévén pradaksinára mentem, és a szokásosnál kicsit később értem be az ásramba. Ezért nem hallottam, mi történt délelőtt Bhagaván jelenlétében. Délután három órakor érkeztem, leborultam Bhagaván előtt, és leültem, amikor az idős amerikai hölgy is megérkezett. Bhagaván rám pillantva ezt mondta: - Az idős hölgy írt egy levelet, és ma reggel megmutatta nekem. Az áll benne, hogy a Himalájába szeretne utazni, hogy az ottani állatokkal élhessen, és egyedül legyen. Most sok itt az ember. Talán nem tudja elviselni a zajt. Tegnap este is panaszkodott valaki a zajra. Azt mondtam neki, hogy az erdőben sem találna magányra, mert ha itt emberek vannak, ott állatok lesznek. Miért kellene a Himalájába utazni, ha valaki magányra vágyik? - A „megfékezett elmével elvonultságban élni" kifejezés csak az elmére vonatkozik? - kérdeztem. - Igen. Ez így van - válaszolta Bhagaván, majd a Gítából idézett:

„A jógi magányba vonulva, egyedül, elméjét megfékezve, r e m é n y r ő l é s birtokvágyról l e m o n d v a , s z ü n t e l e n ü l f e g y e l m e z z e magát." (Bhagamd Gítá,

VI.

10)

Ez azt jelenti, hogy a jóginak szilárdan az Átman nevű titkos helyen kell időznie, fel kell ismernie, hogy az Önvalón kívül semmi nem létezik, az elméjét pedig az Átmanban kell tartania, anélkül hogy valami más dolog felé fordítaná a figyelmét. A viviktadésaszévitva szintén ugyanezt jelenti. „Lankadatlan szeretet m á s felé n e m f o r d u l ó jógával, m a g á n y b a v o n u l á s , n é p e s társaság kerülése..." (Bhagavad Gítá,

XIII.

10.)

Ez azt jelenti, hogy az embernek abban az állapotban kell maradnia, ahol az Önvalón kívül semmi más nem létezik, nem szabad kötődnie a külvilághoz, kizárólag az Önvalót kell imádnia, és a földi dolgokhoz nem kötődve, gondolatok nélkül kell élnie. Az egyedüllét tehát az elmére, nem pedig a testre vonatkozik. Itt emberek vannak, ott viszont állatok. Ők talán nem zajosak, és nem zavarhatják meg valaki nyugalmát? Egy Haig nevű európai férfi itt élt nálunk a Palákottuban. 5 7 Tíz évvel ezelőtt fogta magát, és ugyanezen okból felment a Himalájába. Nemrég kaptunk tőle levelet, amelyben arról tájékoztat bennünket, hogy visszatér ide, és haláláig itt fog élni. Sokan tesznek hasonlóképpen. Elmennek, mondván, nem találnak itt nyugalomra. Egyik helyről a másikra vándorolnak, majd visszatérnek ide.

5 7 A Palákottu az ásramtól nyugatra eső kis terület vízgyűjtővel és egy kis

templommal, ahol szádhuk élnek. Élt itt egy Haig nevű külföldi is, aki mindig az általa nevelt kutyákkal és majmokkal játszott.

Aranykezű Kelt 1949. március 8-án

Ma reggel, mielőtt Bhagavánhoz mentem, Szundarésa Aijar egy könyvet adott neki, és érkezésemkor éppen azt olvasgatta. - Nézd csak! A „Namó Hiranja Báhavé" (Hódolat az Aranykezűnek) is benne van - szólt Bhagaván. - Mielőtt Bhagaván el nem magyarázta, nem értettem a mélyebb mondanivalóját - mondta Szundarésa Aijar. Megkértem Bhagavánt, mondja el, miről van szó, és ő mosolyogva mesélte: - Tudod, fiatalkoromban Aranykezűnek hívtak. A Námakában 58 Rúdra egyik neve „Hiranja Báhu" (Aranykezű). Bár naponta elhangzik ez a Védák recitációja alatt, senki sem figyelt fel rá eddig. Tegnap valamilyen megmagyarázhatatlan okból eszembe ötlött ez a név, és mondtam Szundarésa Aijarnak, hogy ez a név nem új számomra. Ezért hozta ma be ezt a könyvet. - Hogyan kapta Bhagaván az Aranykezű nevet? - kérdezte az egyik követő. - Mindig és minden játékban kivétel nélkül én nyertem, legyen az birkózás, úszás, de még a házimunkák elvégzésében is én lettem az első. Ezért hívtak Aranykezűnek. Ha a nagynéném appalamot vagy effélét készített, mindig odahívott, és megkért, hogy először tegyem rá a kezem. Nagyon bízott bennem, mert mindent a kedve szerint tettem, és soha

58

Védikus himnusz.

nem hazudtam neki. Csak egyszer kellett hazudnom, amikor ide jöttem. - Az hogyan történt? - kérdezett tovább a követő. - Amikor a bátyám megkérdezte, hová megyek, azt feleltem, hogy különórám lesz az iskolában. Ebéd után, amikor a pénzes láda kulcsait kértem el a nagynénémtől, neki is ugyanezt mondtam. Honnan is tudhatta volna? Elhitte nekem. - Ez azt jelenti, hogy egy fontos dolog véghezvitele érdekében néha hazudni kell? - Igen, ha az a világ jobbá tételét szolgálja, és a helyzet megkívánja, meg kell tenni. Nem történhet másként. Hogyan is beszélhetnénk dyenkor hazugságról? Valamely felsőbb erő mondatja ki az emberrel, amit kell. Amíg van cél, addig tettekre is szükség van. Ha nincs cél, tettek sem kellenek. Ilyenkor elkerülhetjük a tettet, úgy, mint a szent teszi a Jóga Vászisthá ban, „A szent és a vadász" című történetben. - Melyik az a történet? - Az erdőben egy szent ült csendben és mozdulatlanul, bár nyitott szemmel. A közelben egy vadász eltalált egy őzet, de az elmenekült, ő pedig üldözőbe vette, és megpillantotta a szentet. Az őz éppen a szent előtt szaladt el, és bemenekült egy közeli bokorba. Mivel a vadász sehol sem találta, megkérdezte a szentet: - Szvámí, az őzem erre szaladt. Kérem, mondja meg, pontosan merre futott. - Nem tudom - válaszolta a szent. - Hogy lehet az, hogy nem tudja? Hiszen nyitva volt a szeme, és az őz az orra előtt szaladt el! - méltatlankodott a vadász. - Ó, barátom! Mi itt az erdőben egyetemes egyenlőségben élünk. Nincs ahankáránk (,,én"-érzetünk). Ahankára nélkül nem tehetsz semmit e világban. Az ahankára az elme. Az elme tesz mindent. Ez működteti az érzékszerveket is. Bizonyos, hogy nekünk nincs elménk, már régen eltűnt. Nem ismerjük

a három állapotot: az ébrenlét, álom és mélyalvás állapotát. Mi mindig a negyedik, vagyis a túrija állapotban létezünk. Ebben az állapotban pedig semmi nem látható számunkra. Ezért hát mit is mondhatnánk az őzedről? A vadász nem értette a szent szavait, azt hitte, szegény ember bolond, és továbbállt.

Avatár

(Isten testet öltése) Kelt 1949. március 9-én

Amikor tegnap Bhagaván arról mesélt, hogy az egyik beceneve Aranykezű volt, és Rudrának is ez volt az egyik szanszkrit neve, mégpedig a Hiranja Báhu, eszembe jutott két hasonló történet, amelyeket szeretnék most leírni neked. Tavaly december 18-án, amikor Bhagaván születésnapját ünnepeltük, Krisna Bhiksu írt néhány versszakot Bhagaván dicsőítésére. A születésnapon nem olvasták fel. Az ünnepségek után megkértek, hogy olvassam fel őket Bhagaván előtt. Minden versszak így kezdődött: „Ó, Ramana! Hírneved örök legyen!", és így fejeződött be: „Ó, Ramana! Születéseid száma végtelen legyen!" Amikor elolvastam az utolsó versszakot is, Bhagaván nevetve Krisna Bhiksuhoz fordult: - Ez aztán szép dolog! Talán szülessek meg újra és újra? - Igen, Bhagaván, miattunk - válaszolta Biksu. - Hogyan írhattál ilyet? Ahelyett, hogy azért könyörögnél, hogy maradjon velünk ebben a testben, kérleled, hogy szülessen meg újra és újra. Hogyan is beszélhetnénk Bhagaván esetében újraszületésről? - folytatta Dévarádzsa Mudaliár. - Mi ebben a rossz? - fordultam Bhagavánhoz. - Azt mondják: „A jó emberek megmentése érdekében".

- Igen - folytatta Bhagaván a gondolatmenetet, és a Gítából idézett: „Az igazak oltalmára, a gonoszok elpusztítására, az igazság u r a l o m r a juttatására k o r o n k é n t testet öltök." (Bhagavad Gítá, IV. 8.)

Szóval újra és újra meg kell születnem. Hát ez nagyszerű! - Hogyan is lehetne ezt elkerülni? - kérdeztem, mire Bhagaván csupán bólintott, és nem szólt semmit. Dr. Szajjed, Bhagaván követője, aki régóta szellemi gyakorlást végez itt, számos kérdést tett fel Bhagavánnak, s ő ezeket mindig pontosan meg is válaszolta. Ennek ellenére dr. Szajjed úgy érezte, nincsenek spirituális tapasztalásai, ezért egyik nap nagyon szomorúan érkezett Bhagaván elé: - Annak ellenére, hogy Bhagaván megmutatta nekem a gyakorlás összes lehetséges formáját, nem vagyok képes a spirituális tapasztalatokat megerősíteni önmagamban. Könyörgök, adjon erőt Bhagaván, máskülönben hogyan juthatnék erőhöz?! - Csakis a gyakorlás segítségével. Ki más segíthetne neked ebben? - válaszolta Bhagaván. - Ki más, mint Bhagaván? Azt kívánom, hogy minden újraszületésemkor Bhagaván legyen a mesterem, és egyedül általa érjem el az üdvözülést. Soha, egyik világkorszakban sem akarok senki mást mesteremnek. Megelégszem azzal, ha Bhagaván megígéri nekem, hogy hozzásegít az üdvözüléshez. Bhagavánt láthatóan megérintették e szavak. Kedvesen Dr. Szajjedre nézett, mosolygott, kezét a szokásos módon álla alá rakva hátradőlt a párnára, és csendben maradt. - Mit szól ehhez Bhagaván? - szólalt meg ismét dr. Szajjed. Bhagaván egyszerűen bólintott, és csendben maradt. A követő ezt Bhagaván áldásaként értelmezte, és megnyugodott.

A tíz bráhmin története Kelt 1949. március 28-án

Ma délután viszonylag későn mentem be Bhagavánhoz. Amikor rápillantottam az órámra, már fél négy volt. Bhagaván egy közelében ülő új látogató kérdésére válaszolva éppen az Önvaló üdvös boldogságáról (Átma-ánandáról) beszélt mosolyogva: - Kérlek, először találd meg, hogy ki vagy te. Ha azt tudod, minden ánanda (üdvösség) számodra. Valójában maga az Önvalód az ánanda. A beszélgetés témájához csatlakozva az ásram egyik lakója így szólt: - Amikor arra kértem Bhagavánt, áldjon meg, hogy mindig ánandában lehessek, azt válaszolta: „Az ánanda a természetes állapotod, az az Önvalód, az a megszabadulás." Bhagaván mosolyogva válaszolt: - Igen, igen - majd a jelen lévő Srínivásza Ráó doktor felé fordulva így szólt: - Mit szól ehhez, doktor? Úgy tartjuk, hogy csak akkor kell orvost hívni és gyógyszert kérni tőle, ha betegek vagyunk. Máskülönben miért lenne szükségünk rá? Tegnap még egészséges volt az ember, ma már fáj a feje. Mivel fáj, azt mondja, gyógyszer kell. Miért? Azért, hogy megszüntesse a fejfájást, és újra természetes állapotában lehessen. Ugyanez a helyzet az ánandával is. Máskülönben miért vágyik rá az ember annyira? - Bhagaván mindig azt tanítja nekünk, hogy mindez csupán az elme szüleménye, és eltűnik, amint megpróbálunk megszabadulni tőle. A Jóga Vászisthában is leírták,

hogy mindezek az elme vágyakozása miatt történnek velünk, és az elme hozza azokat létre. De hogyan lehetséges ez, Bhagaván? - kérdezte a doktor. - Azt kérdi, hogyan? Talán nem ugyanezt írják le a tíz bráhmin történetében? Ugyanez megtalálható a. Vászisthábar is. - Kérjük, Bhagaván, mesélje el nekünk a történetet kérte az egyik követő. Bhagaván ekkor vidáman belefogott a történetbe: 5 9 - Történt egyszer, hogy Brahmá, a Teremtő dolga végeztével este aludni tért. Az éjszaka elmúltával felébredt. Reggeli tisztálkodását befejezve, mielőtt hozzákezdett volna aznapi teremtő munkájához, felnézett az égre, és újabb világokat pillantott meg. Teremtésében nem volt hiba, így nem volt magyarázat a többi világ létrejöttére. „Micsoda! Azok a szunynyadó világok, amelyek csak akkor keletkezhetnek, ha én megteremtem őket, életre keltek?! Hogyan lehetséges ez?" Nagyon meglepődött. Tudata erejével megidézte a világok egyik napját, majd megkérdezte tőle: - Uram, áruld el, hogyan jöttek létre ezek a világok? - Ó, Uram! - válaszolt a nap. - Te vagy Brahmá. Létezik-e bármi is, amiről Te ne tudnál? Ám ha mégis tőlem akarod hallani, hát elmondom. - Ezzel a következő történetet mesélte el: „A Kailásza hegy közelében élt egy bráhmin a feleségével. Mivel nem volt gyermekük, gyermekáldásért imádkoztak Paramésvarához, és végül tíz fiuk született. Idővel a gyerekek felnőttek, és a szent iratokat tanulmányozták. A szülők meghaltak, és a fiúkat nagy szomorúság töltötte el. Nem vol5 9 Bhagaván nagyon szeretett történeteket mesélni, és ilyenkor nemcsak elmondta

azokat, hanem gyakran el is játszotta a követők nagy örömére. Ha a történet megható volt, könnyek szöktek a szemébe, még akkor is, ha előtte többször elmesélte már. (A ford.)

tak közvetlen rokonaik, ezért nem lakhattak tovább a szülői házban. Felmentek hát a Kailásza hegyre azzal az elhatározással, hogy vezekelni fognak. Majd elkezdtek tanakodni, pontosan mit is tegyenek, hogy megszabaduljanak szomorúságuktól. Először arra gondoltak, hogy a gazdagság boldoggá tenné őket, de ezt elvetették, mondván: úgyis mindig lesz náluk gazdagabb. Ugyanígy vetették el a királyság, sőt még a Mahéndra (az istenek Ura) pozíciójának gondolatát is. Úgy gondolták tehát, hogy ezek a dolgok nem adják meg számukra a beteljesülést. Végül a legidősebb fiú így.szólt: - Mivel Brahmá teremt mindent, ezért ő a leghatalmasabb. - Ebben a többi testvér is egyetértett vele. - De hogyan lehet a Brahmá-állapotot elérni? Rövid gondolkozás után ismét a legidősebb fiú vette magához a szót: - Ez nem is nehéz. Mindennek az elme az alapvető oka. Üljünk le hát egy csendes helyen, és az elmét összpontosítsuk a Brahmá-állapot elérésére, feladva minden másra vonatkozó gondolatot, beleértve a testtel kapcsolatosakat is. Folyamatosan érezzétek, hogy egy lótuszon ültök, tündököltök, és ti teremtitek és pusztítjátok el ezt a világot. Én is így teszek. Mindannyiukat boldogság töltötte el e javaslat hallatán. Az »én vagyok a négyarcú Brahmá« gondolata megszilárdult az elméjükben, és teljesen megfeledkeztek a testükről. Azt követően testük, mint a száraz levél a fáról, a semmibe veszett. Vágyuk intenzitásának következtében tíz világ jött létre, mivel mind a tízen Brahmává váltak. Vágyuk ereje mostantól része a tudatosság végtelen világának (csitákásának). Én vagyok a tíz világ egyikének a napja" — ezzel a nap visszatért saját helyére. Ez a tíz Brahmá története. A Vászisthában részletesen megtalálható a történet „Navéna szristi" címmel.

- Ez azt jelenti, hogy ha valaki folyamatosan az üdvös boldogság után vágyakozik, akkor az megjelenik, és folyamatosan megmarad? - kérdezte ugyanaz a követő. - Igen. Ha a vágy megerősödik, akkor állandósul. De az elmében nem lehet rajta kívül más gondolat - válaszolta Bhagaván, majd elmerült a csendben.

Két lábon járó orvosság Kelt 1949. május 12-én

Egy héttel ezelőtt levél érkezett egy Mádhaví nevű hölgytől: „Azt hallottam, Bhagaván napról napra gyengébb. Könyörgök, igyék egy kis paradicsomlevet vagy narancslevet." A levelet olvasva Bhagaván elmondta nekünk annak tartalmát, és meglepetést tükröző tekintettel fordult hozzánk: - Micsoda javaslat! A hölgy gazdag, megengedheti magának, hogy igyon, amit akar. Hogyan tehetném én ezt? Különben is, milyen erős és egészséges ő mindezektől? Állandóan panaszkodik, hogy itt fáj, ott fáj. Ráadásul olyan kis növésű! Miért nem issza ő maga ezeket a leveket? Aznap este Rámacsandra Ráó ájurvédikus orvos érkezett Bangalúrból. Bhagaván, miután észrevette, hogy az orvos belép a terembe, így szólt a közelében ülőkhöz: - Nézzétek csak, Rámacsandra Ráó van itt! Biztosan hozott valami orvosságot magával. Ha őt látom, nem az az érzésem, hogy hús-vér embert látok, hanem hogy maguk az orvosságok jönnek velem szembe. Közben bejött az orvos, egy nagy üveget helyezett Bhagaván lábához, majd leborult előtte. Alighogy felállt, Bhagaván nevetve így szólt:

- Hát nem megmondtam nektek, hogy megérkezett a két lábon járó orvosság? Rámacsandra Ráó doktor összekulcsolt kézzel és könyörgő hangon fordult Bhagavánhoz: - Ez nem orvosság, Bhagaván. Ez erősítő szer. Bhagaván teste nagyon lesoványodott. Ha ezt beveszi, akkor megerősödik. Kérem, tegye meg. - Rendben van. Ha ezt bevéve az ember megerősödik, miért nem próbálod ki te magad is? Nézd, milyen sovány és gyenge vagy! Először használd te, erősödj és izmosodj meg! Aztán majd beszélhetünk az én esetemről. Hozzánk fordulva viccesen megjegyezte: - Látjátok, hogy van! N e m képes saját magát meggyógyítani, de azt mondja, engem meggyógyít. Az orvos nem szólt semmit, kiment, és az iroda felé vette az útját. Másnap Bhagaván minden jelenlévőnek adatott az erősítőből egy unciát, és maga is bevett ugyanannyit. - Nézzétek csak! Az a szegény Rámacsandra Ráó soványabb mindannyiunknál. Adjatok neki még egy unciával! Majd meglátjuk, testesebb lesz-e! Négy-öt nap múlva Szatagópa Náidu vállalkozó érkezett meg. Beküldött valakivel néhány üveg gyümölcslevet, mondván, hogy nyáron mindennap igyék belőle Bhagaván, mert attól erősebb lesz. Szatagópa Náidu hónapokat tölt az ásramban minden évben, több ezer rúpiával járul hozzá a különböző építési munkálatokhoz, de soha nem járul Bhagaván elé. Ha megkérded, miért, nincs rá magyarázat. Ez is az odaadás egy formája. Amint meglátta a gyümölcsleves üvegeket, Bhagaván nevetve így szólt: - Ő és Rámacsandra Ráó biztosan összebeszéltek. Minek ezek nekünk? Ő gazdag, így annyit iszik ebből az italból, amennyit csak akar. Kérem, mondjátok meg neki, hogy vi-

gye az italt a szobájába, és naponta vegyen be belőle egy kiskanállal. - De úgy tűnik, hogy kimondottan Bhagavánnak hozta mondta egy úr. - Értem. Akkor majd teszünk vele valamir. Hozatott egy nagy edényt, amelyet megtöltetett vízzel, és beleöntötte a gyümölcsitalt. A jelenlévők közül mindenkinek innia kellett belőle egy pohárral, sőt úgy rendelkezett, hogy Szatagópa igyon még egy pohárral a kimerültség leküzdésére. A többi gyümölcslevet azután szétosztották az ásramlakók között. Egyszer 1948-ban egy Khanna nevű követő Kánpurból postán küldött néhány doboz Csjavanaprását 60 , amelyet elmondása szerint külön Bhagaván számára készített, hogy megerősödjék tőle. „Ha neki jót tesz, biztosan jó a többieknek is" - jelentette ki Bhagaván, és a reggelinél mindenkinek adatott belőle egy adagot. Ő is csak annyit evett belőle, amennyi a többieknek jutott, egy kicsivel sem többet. Az olyan ételeknek, mint például a rizskása vagy a hideg rizs, amelyet általában nem szeretnek az emberek, Bhagaván eszi meg a nagy részét. A mindenki által kedvelt édességekből viszont átengedi a neki szánt adag java részét a többieknek. Kihez is lehetne hasonlítani Bhagavánt egyenlőség tekintetében? Nincs hozzá hasonló.

60

Gyógynövényekből készült hagyományos indiai immunerősítő szer. (A ford.)

Egyenlőség! Kelt 1949. május 22-én

Az Anya-templom Sri Csakra mandaláját május 2-án hétfőn avatták fel. A Mahápúdzsát, a Bhagaván édesanyja halálának évfordulójára rendezett megemlékezést pedig tegnap tartották. Ekkorra szinte teljesen befejeződtek az Anya-templom mellé épített új terem építési munkálatai. Ezért az ásram intézője, megbeszélve a dolgot tanácsadóival, megkérte Bhagavánt, hogy e két napon ebben a teremben tartózkodjon. Ennek megfelelően május 20-án délután Bhagaván átköltözött ide. Aznap a szokásosnál korábban érkeztem az ásramba, és különös jövés-menésre lettem figyelmes az új terem környékén. Kíváncsian mentem a veranda felé, és láttam, hogy Bhagaván a kanapén ül, de arca nem sugárzik, mint általában. Szerettem volna megkérdezni az okát, de nem volt senki a közelben. Az intéző Bhagaván kanapéja előtt állt néhány barátjával és az ásramban dolgozó fontosabb munkások közül egypárral, és valamit magyarázott éppen. Bhagaván meggyőződés nélkül bólogatott. Haboztam, hogy ebben a helyzetben bemenjek-e, ezért továbbra is a verandán ácsorogtam. Bhagaván észrevette, hogy ott állok, és nem szívesen lépek be a terembe. Tíz perc telt el, mire mindegyikőjük elment, és csak Sivánandam állt Bhagaván közelében. Két vagy három embert, akik nemrég érkeztek, kicsit távolabb ültettek le. Bhagaván le sem vette a szemét a mennyezetről és a nagy kövekről, amelyeket kívülről véstek éppen. Beléptem, és leborultam előtte. Ő rám nézett, és hangjában csupa kedvességgel így szólt hozzám:

- Látod ezt? Bezártak négy fal közé. Nem engedik az embereket hozzám jönni, így hát börtönlakó lettem. Nézd! Nincs lehetőségük, hogy bejussanak. Ezekkel a szavakkal felnézett a mennyezetre, amelyen nem volt egyetlen nyílás sem. - Hogy tudnak így a mókusok bejönni? Tovább figyelte a mennyezetet. Szinte megsemmisülve álltam ott, miután megértettem, hogyan szemléli Bhagaván a dolgokat. Sivánandam, aki a közelben állt, most megszólalt: - Az intéző és mások is úgy gondolják, hogy Bhagaván itt védve van az esőtől és a tűző napfénytől. Bhagaván tekintetét továbbra is a mennyezeten tartotta, de Sivánandam szavait hallva megszólalt: - Ez rendben is van. De a saját kényelmünk vajon nem mások szenvedésének árán valósul meg? A mókusoknak, páváknak, majmoknak, teheneknek és másoknak semmi esélyük, hogy bejöjjenek ide. Ez talán nem azt jelenti, hogy megfosztottuk őket eddigi kiváltságaiktól? Az emberek azt hiszik, hogy a Szvámí számára nagy boldogság az i ttlét. Mit lehetne tenni? Bhagaván hangja elcsuklott. Segítője csatlakozott a beszélgetéshez: - Igen, ez igaz. Csak emberek jöhetnek be ide; állatok és madarak nem járhatnak ide be szabadon. Bhagaván egy szót sem szólt. Rövidesen jómódú látogatók érkeztek, és leültek Bhagaván elé. Utánuk érkezett néhány szegény ember is, de féltek belépni a terembe. Bhagaván észrevette ezt az ablakon keresztül, és így szólt a segítőihez: - Most nézzétek, mit csináltatok! Azt állítottátok, hogy bárki szabadon bejöhet. Nézzétek csak azokat az embereket! Szerintetek mindenki előtt nyitva áll ez a lehetőség? A jómódúak hozzá vannak szokva a nagy, kivilágított és díszes épü-

letek látványához, a ventilátorokhoz, a zárható ajtókhoz és a pompás berendezéshez. így tétovázás nélkül bejönnek. De a hozzám hasonló szegény ember nem mer majd belépni, mert azt hiszi, ez egy olyan hely, ahol csak gazdagok élnek. Félnek, hogy mit fognak szólni mások, ha belépnek, így inkább csendben távoznak, mint azok ott, akik leskelődnek az ablakon. Hol van itt számukra hely? Nézzétek ezeket a szegényeket! Mennyire sajnálatos! Bhagaván képtelen volt tovább beszélni, ezért csendben maradt. Este kiküldte néhány segítőjét, mondván, az állatok (majmok, pávák és a többiek) ilyenkor szokták meglátogatni: - Talán azt hiszik, hogy a Szvámí kiadta az útjukat, és máshová ment. Kérlek benneteket, menjetek ki. Milyen szomorú! Menjetek ki, és legalább adjatok nekik valamit enni, azután gyertek vissza. Amint visszatértek a segítők, Bhagaván meghatottan kérdezte: - Mindegyiket megetettétek? Most biztosan azt hiszik, hogy a Szvámí elhagyta őket, és elment egy jobb helyre, ahol boldogan ülhet egyedül. Talán azt hiszik, elfeledkeztem róluk. Nem tudnak bejönni ide. Mit lehet tenni? Ha valamilyen állat vagy madár jött hozzá, mindig ezt mondta: „Nem tudhatjuk, kik ők" - és soha nem bánt közönyösen velük. Nem tűrte, ha valamelyik segítője nem figyelt eléggé rájuk. Ilyenkor így szólt: - Ez így nincs rendjén! Csupán a testet elfedő bőrt látjátok, és figyelmen kívül hagyjátok azt, aki benne lakozik. Azt hiszitek magatokról, hogy óriások vagytok, ők pedig törpék, és megpróbáljátok elkergetni őket. Ők is ugyanúgy érkeztek ide, mint mi. Miért nincsenek hát hasonló jogaik, mint nekünk? - így dorgálta őket. Nem csoda hát, hogy Bhagaván együtt érez mindazokkal a szegény emberekkel és állatokkal, akik nem mernek bejön-

ni ebbe az új terembe, ahol lámpákkal, ventilátorokkal, vasajtókkal, őrökkel és egyéb cicomákkal találkoznak. Látod, Bhagaván számára magától értetődő az, hogy minden élőlényt egyenrangúnak tekint.

Az

elesettek megsegítője (részlet) Kelt 1949. május 24-én

Biztosan emlékszel, hogy az 1943-as esztendőig a régi terem déli oldalán volt egy ajtó, szemben a kanapéval, ahol Bhagaván ülni szokott. A déli falon volt egy ablak is, amelyet most ajtóvá alakítottak. A látogatók a déli ajtón jöttek be, majd Bhagaván darsanjában részesülve, akt Daksinámúrti megtestesítője, az északi ajtón távoztak. Néhány hölgy általában leült a déli oldalon Bhagavánnal szemben. Idővel egyre nőtt a látogatók száma, és a gyermekeikkel érkező asszonyok ide ültek le. A gyerekek természetesen rosszalkodtak. Ezen felül 1943-tól még jobban növekedett a különféle látogatók száma. Sőt mi több, szegény asszonyok érkeztek gyermekeikkel, hogy leboruljanak Bhagaván előtt, és a kicsik maguk alá pisiltek. Az anyáknak gyakran még egy darab rongyuk sem volt, amellyel feltörülhették volna, vagy ha volt is, egyes „úrinők" nem vették a fáradságot, hogy feltakarítsanak. Így Bhagaván segítőire hárult ez a feladat. Mivel belefáradtak ebbe, és boszszankodtak, úgy gondolták, hogy nem engedik be az ilyen kulturálatlan embereket a terembe. Bhagaván ebbe semmi lyen körülmények között nem egyezett volna bele. Ekkor azt találták ki, hogy a hölgyek ne mehessenek be a terembe, és előkészületeket tettek annak érdekében, hogy csak a veran-

dán ülhessenek le. Véletlenül a fülembe jutott ez a hír, és nagyon elszomorodtam. Mondtam is nekik: - Csak azért, mert egy-két ember kulturálatlanul viselkedett, miért büntettek azzal minden hölgyet, hogy nem engeditek őket bent ülni a teremben? Mi a bizalmunkat Bhagavánba helyeztük, és messziről jöttünk el ide, hogy vele lehessünk. Kérem, ne büntessetek mindannyiunkat! Én feltakarítok, amikor csak szükséges. Ettől kezdve én végeztem el ezt a feladatot, de így sem voltak megelégedve. Egyik nap odamentek Bhagavánhoz, és közölték vele, hogy a hölgyeknek mostantól odakint készítenének helyet. Erre Bhagaván megkérdezte, hogy a férfiak miért üljenek a teremben, ha a hölgyek ki vannak zárva onnan. A segítők ekkor feltárták előtte a nehézségeket, amelyekkel a női látogatók miatt kell szembenézniük. - Mi dolga van a teremben akár Bhagavánnak is? Jobb lesz, ha kiül a szemközti mandulafa alá. Akkor bármit is tesznek a gyerekek, az nem lesz terhére senkinek - válaszolta erre Bhagaván. Amikor ezt kijelentette, a segítők letettek minden arra irányuló kísérletről, hogy a hölgyeket elszigeteljék. Ehelyett átépítették a helyiséget úgy, hogy az egyik oldalon lévő ablakot és a másik oldalon lévő ajtót kicserélték egymással. Ettől kezdve a hölgyek Bhagaván lábával szemben kaptak helyet. 1946-ban is történt egy hasonló eset, amikor a Brahmótszava ünnepen felkértek, hogy segédkezzem a hölgyvendégeknek. Már írtam neked arról, hogy amint elkészült a veranda, nevezetesen az ünnep harmadik napján, Bhagaván azonnal átköltözött ide. Ettől kezdve nem jött vissza a terembe, még a délutáni pihenőidőben sem. Még egy függöny sem volt a kanapéja körül. Csak egy vékony kötelet húztak ki, amely határt szabott a falvakból hozzá özönlő embereknek. Az emberek a városban kószáltak, és mire Bhagaván elé

járultak, már nagyon fáradtak voltak. Néhányan kinyújtott lábbal letelepedtek a földre, mások hangosan beszélgettek, és voltak, akik lefeküdtek, és horkoltak. Ez általában dél és két óra között történt. Az anyák elaludtak, miközben szoptatták kicsinyeiket, a többi gyerek pedig szabadon járt-kelt és játszott mindenütt. Amikor kísérletet tettek rá, hogy ezeket az embereket elküldjék, Bhagaván így szólt: - Szegények, biztosan sokat gyalogoltak. Most pihennek egy kicsit. Hogy lennétek képesek elzavarni őket? Engedjétek, hogy itt maradjanak.

Amint azt te is tudod, Bhagaván születésnapja, Mahápúdzsá és más ünnepek alkalmával Bhagaván addig nem indul el enni, amíg el nem kezdik az étel kiosztását a szegényeknek. Régen Bhagaván ilyen ünnepekkor csak az utolsó csoporttal evett. Csupán mostanában van, mióta a követők kifogásuknak adtak hangot, hogy Bhagaván akkor kezd el enni, ha már felénél tart a szegények ételkiosztása. Minden délben az ebéd megkezdése és a gong megszólalása előtt rizsgombócokat készítenek főtt rizsből és különféle ételekből, majd ezeket szétosztják a szegények között. Ez régi szokás, az utóbbi időben azonban az ételkiosztás vagy ebéd közben, vagy közvetlenül azt követően történt. Egyszer Bhagaván egy szegény embert vett észre, aki a fa alatt kínlódott, mert nem kapta meg az ételadagját. Másnap, amikor megszólalt az ebédre hívó gong, Bhagaván felkelt, és kiment a fa alá, ahol a szegények gyülekeztek, megállt ott, és ezt mondta: - Amíg nem adtok nekik enni, addig nem megyek be az ebédlőbe. Itt állok a fa alatt velük együtt, és hozzájuk hasonlóan én is kinyújtom a kezem egy marék ételért, megeszem, majd visszamegyek a terembe, és ott ülök.

Ettől a naptól kezdve minden délben először a szegényeknek osztják ki az ételt, és csak ezután ütik meg az ebédhez hívó gongot. 61 Tudod, mi történt egyik nap 1947 februárjában? Egy szegény ember jött be a terembe, és megállt Bhagaván kanapéja előtt. Bhagaván éppen írt valamit, ezért nem vette észre a látogatót. A segítők megkérték a szegény embert, hogy menjen ki, de ő nem mozdult. Ekkor javasolták neki, hogy üljön le, de ő erre sem mozdult. Bhagaván felemelte tekintetét, és kérdőn nézett rá. Ő vágyakozva így szólt: - Szvámí, semmi, másra nem vágyom, csak egy marék rizsre. A gyomromat mardossa az éhség. Kérem, szóljon, hogy adjanak egy marék rizst, amivel csillapíthatnám ezt a nagy éhséget. Bhagaván intett a segítőknek, szándékát jelezve. - Ezért a semmiségért Bhagavánhoz kellett fordulnod? Gyere, menjünk - mondta az egyik segítő, és a szegény embert a konyhába kísérte. Miután kimentek a teremből, Bhagaván a teremben ülőkre nézett, és így szólt: - Látjátok? Ő nagyon szegény ember, és csak egyetlen kívánsága van, hogy megtöltse az üres gyomrát, amelyet gyötör az éhség. Ha ezt megkapja, elégedetten elmegy. Lefekszik egy fa alá, és boldogan elalszik. Mikor tapasztalhatunk meg mi ilyen elégedettséget? Számtalan vágy él bennünk, és amikor az egyik teljesül, máris felbukkan a következő. Hogyan is lehetséges számunkra, hogy a vágyaink teljesüljenek? Ezekből a történetekből jól látszik, hogy Bhagaván jelenlétében a gyengék, a segítségre szorulók és a szegények mindig oltalomra találnak.

61

Ez a szokás a mai napig fennmaradt. Jelenleg naponta több száz vándorszerzetes és koldus kap ebédet az ásramban. (A ford.)

A független élet boldogsága Kelt 1949. június 3-átt

Ma délután valamivel három óra előtt mentem be az ásramba, és a fejemben még mindig a reggeli ceremónia részletei kavarogtak, amelynek során felszentelték a Bhagaván leendő szobrához hozott követ. Bhagaván kiment a teremből, ezért állva várakoztam, míg visszatér. A kanapéjára terített selyemmel bevont pamutmatrac vastagsága ellenére nagyon csúszott, mert még új volt, bár erősen összevarrták. Mivel egy nagy párnát helyeztek az egyik oldalra, hogy Bhagaván azon pihentesse a kezét, egy másik párnát háttámlának, egy harmadikat pedig a lábai alá készítettek, így az ülőhely jelentősen lecsökkent. Éppen azon tűnődtem, hogyan fér el majd Bhagaván a zsúfolt kanapén, amikor belépett a terembe. Miután leült az új matracra, és kezével visszanyomta azt, ezekkel a szavakkal fordult segítőihez: - Nézzétek, hogyan csúszkál a matrac az egyik oldalról a másikra! Az emberek azt hiszik, jó lesz Bhagavánnak, ha egy drága matracon fekszik, pedig nem lehet rajta kényelmesen ülni. Mi szükség erre? Sokkal jobb lenne, ha magán a kövön ülhetnék. Komolyan mondom, a Virúpáksa-barlangban saját magam által kifaragott kőkanapéhoz képest a legcsekélyebb örömöt sem találom ebben a selyemmatracban és a sok párnában. Mint ahogy a vándorszerzetes történetében is elhangzik, az emberek azt hiszik, hogy a szvámí nagy nehézségeket él át, amikor egy kunyhóban él, és kőpadon fekszik, és nagy felhajtást csapnak körülötte. A legcsekélyebb örömömet sem lelem ezekben a matracokban és párnákban. Talán jobb lenne, ha a történetbeli vándorszerzeteshez hasonlóan gyűjte-

nék néhány olyan követ, mint amilyenek a Virúpáksában voltak, magammal vinném őket mindenhová, és kiraknám velük az ilyen matracokat. A Virúpáksában kőkanapém volt, a verandán is azon ültem, és most itt is az van. Az egyetlen akadály köztem és a kanapé között ez a matrac. És még egy dolog. A párna a lábam alatt, a párna az oldalamnál és a széles párna a hátam mögött, mind a három majdnem olyan kemény, mint a kő. Ez hasonlít a történetbeli vándorszerzetes esetéhez. Az én kőágyam már itt van anélkül, hogy máshonnan szállítottak volna ide köveket. - Hogyan hangzik a vándorszerzetes története, amelyet Bhagaván említett? - kérdezte az egyik követő, mire Bhagaván belekezdett a mesélésbe: - Egy mahátma vándorszerzetesként élt egy fa alatt az erdőben. Mindig magánál tartott három követ. Alvás közben az egyiket a feje, a másikat a dereka, a harmadikat a lába alá tette, és betakarta magát egy lepellel. Ha esett az eső, a test a köveken nyugodott, így a víz elfolyt a kövek alatt, és a lepelre ömlő víz is lefolyt. Semmi sem zavarta az álmát, mindig mélyen aludt. Amikor ébren volt, talapzatként egymás mellé rakta a három követ, és kényelmesen ült rajta. Így a kígyók, gyíkok és bogarak nem zavarták, mert a réseken keresztül a kövek alá tudtak bújni, és ő sem zavarta azokat. Valaki ételt is vitt neki, így semmi gondja nem volt. Egy király érkezett az erdőbe vadászni, és amikor meglátta a vándorszerzetest, igencsak megsajnálta. „Milyen kár! Szegénynek mennyit kell szenvednie, hogy testét megfelelően elhelyezze azokon a köveken, és aludni tudjon! El kell vinnem haza legalább egy-két napra, hogy kényelmesen tudjon pihenni." Ezzel hazatért, és megbízta két katonáját, hogy menjenek el a vándorszerzetesért gyaloghintóval és hordárokkal, udvariasan hívják meg, és hozzák a palotába. Azt is meghagyta nekik, hogy amennyiben nélküle térnek vissza,

büntetés vár rájuk. A katonák fel is kerekedtek, megtalálták a vándorszerzetest, és elmondták neki, hogy a király parancsára velük kell tartania. Amikor az vonakodott, hozzátették, hogy a király megbünteti őket, ha nélküle térnek vissza, és könyörögtek neki, hogy menjen velük, ha másért nem, hát azért, hogy megóvja őket a bajtól. A vándorszerzetes nem akarta, hogy miatta bajba keveredjenek, ezért beleegyezett. Nem kellett sok mindent becsomagolnia: volt egy ágyékkötője, egy darab vászna és három köve. Az ágyékkötőt összehajtotta, és berakta a vászonba, majd a három követ is betette a vászonba, és összekötözte a kis csomagot. - Mi az, a szvámí köveket hoz magával a rádzsa palotájába? Talán bolond? - gondolták a katonák. Mindenesetre a vándorszerzetes beszállt a gyaloghintóba a kis batyujával, és a rádzsa elé járult. A király észrevette a batyut, és gondolta, hogy a személyes holmijai vannak benne. Kellő tisztelettel fogadta meghívottját, bőségesen vendégül látta, majd gondoskodott egy selyemtakaróval borított függőágyról. A vándorszerzetes kinyitotta a batyuját, a három követ az ágyra helyezte, magára terítette a leplet, majd a szokásos módon aludni tért. Másnap reggel a király meglátogatta, tiszteletteljesen meghajolt előtte, és megkérdezte: - Szvámí, kényelmes itt számodra? - Igen. Mit is kívánhatnék? Én mindig boldog vagyok. - Nem erről van szó. Az erdőben sok kényelmetlenséggel kellett szembenézned, köveken kellett aludnod, itt pedig ez az ágy és ez a ház biztosan boldoggá tesz. Ezt kérdezem. - Az ágyam, amely ott volt, itt is itt van; az ágy, amely itt van, ott is megvan. Így hát mindenütt ugyanolyan boldog vagyok. Nem hiányzik soha semmim, sem az alvás, sem a boldogságom tekintetében.

A királyt megzavarták a hallottak, és a függőágyra nézett, ahol meglátta a három követ. Ekkor leborult a vándorszerzetes lába elé: - Ó, szent ember! Amikor idehozattalak azzal az elképzeléssel, hogy majd boldoggá teszlek, nem ismertem fel nagyságodat. Nem tudtam, hogy te örökké a boldogság állapotában vagy, ezért ostobán viselkedtem. Kérlek, bocsáss meg, és áldj meg! Miután ekképpen elnézést kért tévedéséért, útjára engedte a szentet. Így hangzik a szádhu története. - A mahátmák számára a szabad élet jelenti a valódi boldogságot? - Mi más? - kérdezett vissza Bhagaván. - Az élet egy ilyen nagy épületben olyan, mint a börtönben. Csak talán én első osztályú rab vagyok. Ha ezen a selyemmatracon kell ülnöm, úgy érzem, mintha egy kaktuszra ültettek volna. Hol van itt a béke és a kényelem? Másnap elvitték a matracot, és visszahozták a régit. Még így is többen úgy érezték, Bhagavánnak szintén meg kellene engedni, hogy olyan szabad életet élhessen, mint a történetbeli vándorszerzetes. De Bhagaván kénytelen itt maradni, mint a követők kalitkába zárt madara, mert ők sohasem engednék szabadon.

A zarándoklat és a pradaksina jelentősége Kelt 1949 június 26-án

Az utóbbi időben Bhagaván egészsége megrendült. Nagyon aggódtam emiatt, és nem tudtam, mit tegyek, így hát elhatároztam, hogy nemcsak keddenként, mint szokásosan, ha-

nem mostantól péntekenként is körbejárom a hegyet, imádkozva Arunácsalésvarához Bhagaván gyógyulásáért. Ezzel az elhatározással mentem csütörtökön este Bhagavánhoz, és elmondtam neki, hogy másnap reggel körbejárom a hegyet. - Holnap? Miért, kedd lesz? - kérdezte Bhagaván. - Nem. Holnap péntek lesz - válaszoltam. Mintha megértette volna szándékomat, egyszerűen csak így szólt: - Igen, igen. Az egyik mostanában érkezett követő, megkérdezte Bhagavántól: - Sokan mennek körbe rendszeresen a hegy körül. Miben áll ennek a jelentősége? Bhagaván a következő történetet mesélte el: - A giripradaksina jelentőségéről hosszasan írnak az Arunácsala-puránában. Az Úr Nandikésa hasonló kérdést tett fel Szadásivának, aki a következőket válaszolta: „Körüljárni ezt a hegyet jó dolog. A pradaksina szónak sajátságos értelme van. A pra szótag mindenféle bűntől való megszabadulást, a da a kívánságok beteljesülését, a ksi a jövőbeli születésektől való megszabadulást, a na a dnyána által elért megvilágosodást jelenti. A pradaksinaként megtett egyetlen lépés boldogságot teremt a világban, két lépés boldogságot okoz a mennyben, három lépés hatására pedig a szatjalóka üdvösségét érheti el az ember. A körbejárást vagy csendben kell végezni, vagy meditálva, vagy mantrát mormolva, vagy dicsőítő énekeket énekelve, és közben folyamatosan Istenre kell gondolni. Olyan lassan kell menni, mint egy kilencedik hónapban lévő várandós asszony." Úgy tartják, hogy Ambá, aki az Arunácsalánál vezekelt, a Krittiká csillagjegy éjszakájának első negyedében járta körül a hegyet. Miután részesült a Szent Jelzőtűz darsanjában, végre eggyé vált Sivával. A történet szerint a Szent Jelzőtűz ünnepének harmadik napján Siva maga is el-

végezte a pradaksinát követőivel. Valóban nehéz leírni azt az örömöt és boldogságot, amelyet a pradaksina okoz. A test elfárad, az érzékszervek elveszítik erejüket, és a test valamenynyi tevékenysége feloldódik a bensőben. Így lehetővé válik, hogy elfeledkezzünk magunkról, és a meditáció állapotába merüljünk. Amint folytatjuk a sétát, a test összhangba kerül, akárcsak az ászanában, és így egészségi állapotunk is javul. Emellett számos gyógynövényfajta is honos a hegyen, és a szellő, mely lengedez közöttük, jótékony hatású a tüdőre. Mivel nincs forgalom, nem kell figyelni az autókra és buszokra. Gond nélkül sétálhat mindenki, tetszése szerint. Nagyon izgalmas volt hajdanán körüljárni a hegyet. Akkor indultunk, amikor éppen kedvünk tartotta, de különösen ünnepek alkalmával. Megálltunk, ha későre járt, vagy elfáradtunk, főztünk magunknak, és ettünk. Nem aggodalmaskodtunk, mert soha nem határoztuk el előre, hol fogúnk megállni. A vasút megjelenése előtt minden zarándoklatot gyalog tettek meg az emberek. Akkoriban a zarándokok nem úgy indultak neki az útnak, hogy előre elhatározták, mikor érnek egy bizonyos helyre, vagy hol állnak meg, és mikor. Az ősi mondás szerint akik Kásíba (Benáreszbe) mennek, megegyeznek azokkal, akik Katiba (a halottégető helyre) tartanak. Csak azok indultak neki a Kásíba vezető útnak, akik tudták, hogy nincs remény a visszatérésre. Minden holmijukat magukkal vitték, meditációba merülve járták az utat, megálltak, ha elfáradtak, és idővel újra elindultak. A falvak határában zarándokszállásokat építettek, hogy a zarándokoknak ne kelljen bemenniük a faluba. Ha nem találtak zarándokszállást, akkor templomokban, barlangokban, fák alatt, köveken tértek nyugovóra. Ezek a zarándokok elmerültek Önvalójukban, mert figyelmüket egész úton kizárólag Istenre szegezték. A giripradaksina is hasonló. A test könnyűvé válik, és magától halad előre. Nem úgy érezzük, hogy mi me-

gyünk. A meditációba, amelyet ülve nem tud elérni az ember, önmagától belekerül a pradaksina közben. Itt ilyen a hely és a légkör. Ha valaki alig tud járni, de egyszer körbegyalogolta a hegyet, újra meg újra menni akar. Minél többször mész, annál lelkesebb leszel. Ez soha nem hagy alább. Ha valaki hozzászokott a pradaksina által okozott boldogsághoz, soha nem képes azzal felhagyni. Nézzétek csak Nágammát! Eddig egyszer ment körbe egy héten, keddenként. Most már péntekenként is. Sötétben megy, egyedül, és nem fél. - Egy Kannappa nevű szádhuról azt tartják, hogy mindennap körbemegy - vetette közbe az egyik követő. - Igen, igen. Nagyon öreg már, és nem is lát. Este nyolc órakor indul, mert olyankor már nincs nagy forgalom. Kagylókürtöt f ú j menet közben, az emberek pedig utat engednek neki, amikor meghallják a kürt hangját. A vakok különböző eszközöket használnak - mondta Bhagaván. - Igaz, hogy amikor Bhagaván követőivel körbejárta a hegyet, éjszakánként sziddhák csoportjaival találkozott? - Igen. Ezeket a történeteket leírták az életrajzomban válaszolta Bhagaván, és csendben maradt.

Szent

iratok

(részlet)


Miután Bhagaván végleg átköltözött az új terembe, az ásram intézője úgy döntött, hogy mostantól a régi teremben helyezik el a könyvtárat. Készíttettek néhány nagy üveges szekrényt a könyvek tárolására. Arról is döntöttek, hogy Góvindarádzsula Szubbá Ráó lesz a könyvtáros, és Venkataratnam mostantól kizárólag a Bhagaván körüli teendőket látja majd el.

Venkataratnam minden könyvtárral kapcsolatos feladatot átadott Szubbá Ráónak, és minden idejét az új teremben töltötte Bhagavánnal, Tegnapelőtt délután háromkor, amikor Bhagaván a tehénistállóból tartott visszafelé, látta a régi teremben a könyvszekrényeket, és a körülötte kirakott könyveket, majd viszszatért az új terembe. Leült a kanapéra, és Venkataratnamra pillantott, majd így szólt: - Szóval segéd könyvtáros? Átadtál minden munkát, és idejöttél hozzám? Venkataratnam igenlően bólintott. Bhagaván szerette volna eloszlatni segítője legcsekélyebb rossz érzését is a könyvtári teendők feladása miatt, ezért a következőkkel vigasztalta: - A régi bölcsek szerint a könyvekből szerzett túl sok ismeret okozza az elme elkalandozását, és nem vezet el a célhoz. A szent iratok tanulmányozása és a tudóssá (pandittá) válás híressé tehet egy embert, de az igazság és megszabadulás után vágyódó számára elengedhetetlen lelki békét lehetetlenné teszi. A megszabadulás után vágyódónak meg kell értenie a szent iratok lényegét, de utána le kell mondania azok tanulmányozásáról, mert nem tesz jót a meditációnak. Hasonló ez ahhoz, hogy elfogadjuk a magot, de nem kérjük a pelyvát. Mindig lesznek nagy könyvszekrények, sok-sok könyvvel. De mennyit lehet belőlük kiolvasni? Annyi könyv létezik, és megannyi vallás, hogy egy élet leforgása alatt nem lehetséges akárcsak egyetlen vallással kapcsolatos összes könyvet sem kiolvasni. Mikor jut idő a gyakorlásra? Minél többet olvasol, annál többet szeretnél olvasni. Ennek eredményeként más olvasott emberekkel megbeszéled a dolgokat, de ez nem vezet el a megszabaduláshoz. Az idejövetelemet követő két évben azon kívül, hogy lehunyt szemmel csendben és nyuga-

lomban ültem, szerintetek milyen könyveket láttam, és milyen védántával kapcsolatos eszmecserékben vettem részt?

Ha valaki tanulmányozza a szent iratokat, akkor értekezhet a tudósokkal, és ez elégedettséggel töltheti el, de ezeknek a gyakorlást tekintve nincs jelentőségük. Ha akárcsak egy gondolatod is támad, kutasd azt, kinek merül fel a gondolat. A válasz erre a csend. Ha önmagunkon kívül nem létezik más, akkor minden, amit hallunk és látunk, maga a Brahman. Ez az Átman, azaz az Önvaló.

Sivam szundaram (üdvösség és szépség) Kelt 1949. szeptember 20-án

Múlt hónapban gyermekeivel az ásramba érkezett Peddapávaní zamíndárjának felesége, aki rendszeres látogató itt. Ezúttal egy hónapig maradt, és néhány napja mentek haza. Egyik este a Védák recitálása után Bhagavánhoz fordulva így szólt: - Nemrég álmomban Bhagaván látásában és útmutatásában részesültem. Ezután megtapasztaltam az Önvalót, de ez nem állandó. Mit tegyek? - Hová tűnt, ha nem állandó? Ki az, aki nem állandó? kérdezte derűsen Bhagaván. - Az a megtapasztalás nem állandó - válaszolta a hölgy. - Hová tűnt, ha nem állandó? - kérdezte Bhagaván. - Az, amit megtapasztaltam, nem állandó a test betegségei és családi problémák miatt.

- Értem. Akkor fogalmazzunk úgy, hogy jön, ami jön, és megy, ami megy, de mi azok maradunk, akik vagyunk. - Kérem Bhagavánt, adjon eró't, hogy az legyek, aki vagyok. - Megtapasztalta az Önvalót, ugye? Ha ez megtörtént, minden más magától eltűnik. - De még nem tűnt el. - Értem. De el fog tűnni . Az elme hajlamai régen befészkelték magukat a bensőnkbe. Ha felismerjük, hogy ott vannak, fokozatosan eltűnnek - válaszolta mosolyogva Bhagaván. - Kérem Bhagavánt, adjon erőt, hogy eltüntessem őket. - Majd meglátjuk. Másnap ugyanebben az időben a hölgy ismét Bhagaván elé állt, és alázatosan megszólalt: - Ugye, egy férjes asszony nem maradhat hosszabb ideig a Guru közelében? - A Guru ott van, ahol mi vagyunk. - Az egész világra Brahmanként tekintsünk, vagy saját Önvalónk legyen a legfontosabb számunkra? - kérdezte a hölgy még némi bizonytalansággal a hangjában. - Létezünk. A világ pedig maga a Brahman. Mire kell hát Brahmanként tekinteni? A hölgy megdöbbent a válasz hallatán, mozdulni sem tudott, csak állt szótlanul. Ekkor Bhagaván könyörületességet sugárzó tekintettel ránézett, és folytatta a magyarázatot: - Mint tudja, kétségtelenül létezünk. A világ is Brahmanként létezik. Ha ez így van, mire tekintsünk Brahmanként? A mindent átható Brahmanként kell látnunk. A régiek így mondták: „Dristim dnynánamajim kritvá pasjét brahmamajam dzsagat." A világ olyan, amilyennek látjuk. Ha anyagiként tekintünk rá, akkor anyagi. Ha Brahmanként látjuk, akkor Brahman. Ezért kell a nézőpontunkat megváltoztatni.

A vászon nélkül vajon láthatjuk a film képeit? Ha megmaradunk annak, akik valójában vagyunk, akkor minden ehhez a szemléletmódhoz igazodik majd. A hölgy sugárzó tekintettel kilépett, és leült a verandára Bhagaván kanapéjával szembe. Bhagaván mosolyogva, csendben ült szokásos testtartásában. Ragyogó tekintetét figyelve a hölgy akaratlanul felkiáltott: - Ó, milyen gyönyörű Bhagaván! Az egyik követő, aki meghallotta, odalépett Bhagavánhoz, és elismételte: - Azt mondja, milyen gyönyörű Bhagaván. - Sivam szundaram 6 2 - mondta Bhagaván, miközben bólintott. Érzed, milyen jelentőségteljesek ezek a szavak?

Brahmanirvána A kis daganat, amely 1948 novemberében jelent meg Bhagaván bal felkarján, napról napra növekedett, mígnem 1949. február elsejére már elérte egy üveggolyó méretét. Az ásram kórházának orvosa, dr. Sankara Ráó és egy nyugalmazott sebész, dr. Srínivásza Ráó felhívták rá Bhagaván figyelmét, és felajánlották, hogy egy kisebb sebészeti beavatkozással eltávolítják, Bhagaván azonban nem egyezett bele. Mivel a daganat gyorsan nőtt, az orvosok nyugtalankodni kezdtek, és valahogy mégis rávették Bhagavánt, hogy egyezzen bele az

62

Sivam szundaram azt jelenti, hogy ami gyönyörű, az az Á t m a n megnyilvánulása. A Szatjam-Sivam-Szundaram és a Szat-Csit-Ánanda az Á t m a n vagy a Brahm a n leírására szolgáló nevek.

eltávolításába. Az első operációra 1949. február 9-én délelőtt került sor. A követők azt szerették volna, ha a kötést letakarják, hogy a látogatók ne szerezzenek tudomást a betegségről. De mivel? Nem volt sem ing, sem bármilyen más felsőruházat, amelyet Bhagaván viselt volna. Az egyetlen ruhadarabja egy kb. 50 cm széles, 75 cm hosszú fehér vászondarab volt. Ezt most a nyaka köré kötötte, hogy eltakarja vele a kötést, amely ennek ellenére látszott a réseken keresztül. Ha valaki vette a bátorságot, hogy megkérdezze, mi a baja, akkor csak viccesen annyit mondott, hogy karperecet visel, vagy hogy linga nőtt ki a karján - szvajambhu linga. Később levették a kötést, és azt beszélték, hogy gyógyul a seb. Az Anya-templom 1949. március 17-én megtartott felszentelése alkalmából rendezett ünnepség olyan felfordulással járt, hogy valahogy mindenki elfeledkezett a dologról. Amint azonban véget ért az ünnepség, mindenki számára világossá vált, hogy a daganat újra megjelent. Néhányan zöld levelekből és fügefa levéből készített gyógyírt javasoltak. Mások orvosságos kötszert helyeztek rá. 1949. március 27-én Rághavácsárí és más orvosok is ide utaztak Madrászból, és kijelentették, hogy ezek az orvosságok nem megfelelők, és a daganatot újra meg kell operálni. A második operációt illetően meghozott döntés után elmentek, és megígérték, hogy 1949. április 3-án visszatérnek. Nagyon megijedtem, és könyörögve fordultam Bhagavánhoz: - Mi értelme ezeknek az operációknak? Miért nem gyógyítja meg Bhagaván saját magát, a maga által összeállított gyógyszerekkel úgy, mint amikor sárgaságban szenvedett? - Mindannyian neves doktorok. Kezeljenek csak úgy, ahogy ők gondolják - hangzott Bhagaván válasza. Tovább erősködtem, hogy Bhagavánnak saját magát kellene meggyógyítania, hiszen az első műtét sem sikerült.

Bhagaván azonban csak ennyit válaszolt: - Hadd tegyék most a dolgukat! Ha a daganat újra előjön, akkor majd meglátjuk, mi legyen. 1949. április 3-án reggel, amint Bhagaván jelenlétében éppen az operáció részleteit taglaltuk, megérkeztek az orvosok. - Lám! Megérkeztek az orvosok - szólt Bhagaván, és masszírozni kezdte a lábát, hogy fel tudjon állni Bhagaván a betegségével a gyakorlatban is tanítást adott számunkra: „Aminek meg kell történnie, az meg fog történni, aminek pedig nem kell megtörténnie, az nem fog megtörténni." Határozott hangon a következőket mondta: - Igen. Aminek meg kell történnie, azt nem kerülhetjük el még akkor sem, ha nemet m o n d u n k rá. Ezekkel a szavakkal felállt a kanapéról, és átsétált a kórházba. 1949. május közepéig Bhagaván állapota teljesen kielégítő volt, de aggodalom és nyugtalanság lett úrrá mindenkin, amikor levették a kötést, és vér szivárgott a sebből. A daganat nem gyógyult, és tisztán látszott, hogy rosszindulatú. Az orvosok úgy vélték, hogy a nap sugarai jót tennének a sebnek, ezért 1949. júniusában rendszeresen kiültették Bhagavánt a tehénistálló elé, kibontották a kötést, kitisztították a sebet, és napoztatták a daganatot. Ilyen alkalmakkor Bhagaván így nyugtatta az aggódó követőket: - Nézzétek, milyen szép! Úgy fest, mint egy értékes rubintkő. Ez lett a karom ékessége. Látjátok, hogy milyen piros? Ragyogóan csillog, ha a nap sugarai rávetülnek! Nézzétek csak! Amikor pedig szomorúan aggodalmukat fejezték ki a csordogáló vér miatt, Bhagaván ezt mondta: - Miért aggodalmaskodtok? Hadd folyjon ki a vér. Látjátok, olyan, mint egy rubintkő! A sjamantakamanihoz hasonlóan ebből is naponta arany fakad. Csak az a különbség, hogy

abban az esetben az arany sárga volt, most pedig piros. Nézzétek, mennyi kifolyik. Amikor egyik-másik követő könyörgött, hogy gyógyítsa meg magát, csak ennyit válaszolt: „Mit is tehetnék?" Vagy: „Mi közöm nekem ehhez?" 1949. július 5-én egy közeli faluból, Valuvaiból származó idős ember, híres ájurvédikus orvos, zöld levelek levéből készült pakolást tett Bhagaván karjára. Amikor a kezelés előtt meglátta a rosszindulatú sebet, mély bánattal a hangjában így szólt: - Ó, Bhagaván! Nagyon komoly a helyzet. Szvámí, ez rák. Nem lett volna szabad hozzányúlni. Hogyan engedhette, hogy megoperálják? Ha időben tudomást szereztem volna róla, akkor zöld levelekből készült gyógypakolást teszek rá, és meggyógyítom. Most már túl késő. 1949. július l-jén a kórházból kifelé jövet Bhagaván teste remegni kezdett, lábai összecsuklottak. Lázas volt. Nagy nehezen eljutott a teremig, és a kanapéra roskadt. Mindanynyian kétségbe voltunk esve, és mély aggodalommal figyeltük. Sánthammá, aki maga is idős asszony volt már, és régóta Bhagaván követője, nem tudta türtőztetni magát, és vette a bátorságot, hogy megszólítsa Bhagavánt: - Ó , a test! Amint ezt kimondta, Bhagaván megjegyezte: - Ó, a test? Miért? Mi történt? Reszket. Miért baj az, ha reszket? - Ezeket a szavakat követően nevetve a segítőkhöz fordult, miközben uralkodott a reszketésen: - Ez Natarádzsa tánca. 63 Miért kellene félnetek? Eddig a test mozdulatlan állapotában részesített benneteket m i n d e n n a p darsanban, most pedig a táncoló testtartásban teszi ugyanezt. Mi értelme ennek a sok aggódásnak? 6 3 Táncoló Siva. Siva elragadtatott k o z m i k u s táncával teremti, tartja fenn és pusz-

títja el a világot.

Méltóságteljes csendben ült tovább, és elkezdődött a Védák recitálása. 1949. augusztus 7-én maga Guruszvámí Mudaliár doktor felügyelte a harmadik operációt. Már említettem egy korábbi levelemben, hogy ettől az időponttól kezdve egyre kevesebb kérdés és válasz hangzott el Bhagaván jelenlétében. Miután 1949. december 19-én végrehajtották az utolsó műtétet, Bhagaván nem jött többé sem a régi, sem az új terembe. Az új teremmel szemközti kis szobában feküdt. A homeopatíkus kezelést ájurvédikus kezelés követte. Kerala állam egyik leghíresebb ájurvédikus orvosa, miután látta Bhagaván állapotát, nagyon elkeseredett, és 1950. március 3-án írt egy himnuszt Bhagaván dicsőítésére, s úgy intézkedett, hogy ezt mindennap elénekeljék a Visnu Szahaszranámával (Visnu ezer nevével) együtt. Néhány követő a szúrja namaszkárát (napüdvözletet) végezte, mások pedig a M r i t j u n d z s a j á t 6 4 recitálták. Bhagaván testét átengedte az orvosoknak, hogy azt tegyék vele, amit akarnak, a követőktől pedig elfogadta felajánlásaikat tírtha (szenteltvíz) és praszád (ételfelajánlás) formájában. Miután a Mritjundzsaja recitálása véget ért, az aggódó jelenlévők Bhagaván engedélyét kérték egy speciális tűzszertartás, a Mritjundzsaja hóma elvégzéséhez. Bhagaván beleegyezően bólintott, majd amikor elmentek, így szólt Venkataratnamhoz: - A Mritjundzsaja hóma az ego pusztulását és az Önvalóban időzést jelenti. A Dévíkálóttara 16. és 17. versszaka kijelenti, hogy az embernek nem kellene mantrákba, hómákba és hasonlókba merülnie. A Szarvadnyánóttara 35. versszakában is az áll, hogy az Önvalóban időzés maga a mantra, az istenség (dévatá), a vezeklés (tapasz), a beavatás (díksá), a tűzszertartás (hóma) és a bölcsesség (dnyána). 6 4 A Siva-hívők kedvelt mantrája, híres részlet a Jadzsmvédából

Ezzel egy időben az egyik női követő Csandi hómát végzett, míg egy másik hölgy szent gyertyákat gyújtott Sani (a Szaturnusz) kibékítésére. Mások az Arunácsalésvara-templomba mentek különböző szertartásokat bemutatni. 1950. március 17-én Bhagaván többször hányt, és nagyon rosszul érezte magát, ezért semmit nem evett. Húga, Alamélu odament hozzá, és ezt mondta: - Ó, Bhagaván! Úgy látszik, ma semmit sem ettél! A mai édesség különösen jól sikerült. Még csak meg sem kóstoltad! Bhagaván azonban néhány vigasztaló szó kíséretében visszautasította. Amióta megjelent a daganat, minden alkalmat megragadtam, hogy kérleljem Bhagavánt: - Kérem, Bhagaván, gyógyítsa meg magát, és a kedvünkért maradjon még ebben a világban. Bhagaván mindenféle vigasztaló szavakkal nyugtatott. Amikor a harmadik és negyedik műtétet is elvégezték, s én bevallottam neki félelmemet és aggodalmamat, azt mondogatta nekem, hogy aggodalomra semmi szükség, mert semmi igazán komoly baj nincs. Ezért hát azt gondoltam, hogy bármilyen komoly is a betegsége, és bármennyire is aggódnak és csüggednek mások, Bhagaván biztosan elmondaná nekem, ha nagy lenne a baj. Ez az önző nézőpont teljesen hatalmába kerített, és teljesen vakká váltam a valódi helyzetre. Biztos voltam benne, hogy Bhagaván végül meg fog gyógyulni. 1950. március 19-én volt a holdújév napja. Amióta itt élek, ezen a napon minden évben egy ágyékkötőt és egy vászontörülközőt ajándékoztam Bhagavánnak, és ételfelajánlást küldtem az ásramba. Ebben az évben sem akartam ezzel a szokással felhagyni, ezért március 18-án este hét óra körül Rádzsa Aijar, a postamester társaságában egy ágyékkötővel és egy törülközővel Bhagaván elé járultam a kis szobába.

Bhagaván meglepetéssel a tekintetében nézett rám. Csendben az asztalra helyeztem a ruhadarabokat, és annyit mondtam, hogy másnap lesz a holdújév. Bhagaván csodálkozva rám nézett: - Eljött az újév? Vikruti 6 5 megérkezett? Volt valami furcsa és zavarba ejtő a hangjában. Nem tudom megmagyarázni, miért, de az volt az érzésem, mintha egy eljövendő katasztrófa előjelét hallanám ki a szavaiból, és megdermedtem félelmemben. A két segítő is döbbenten figyelte a jelenetet. Nem tudtam, hirtelen mit mondjak, és szinte hangtalanul mormoltam magam elé: - Úgy éreztem, nem lett volna helyénvaló, ha felhagyok ezzel a szokással. - Ó, mi van ebben? - válaszolta Bhagaván, majd Andzsanéjulu nevű segítője felé fordult, aki mellette állt, és így szólt: - Gondosan tegyétek el ezeket a ruhákat. Nágammá hozta. Úgy tűnik, holnap van újév. Ezután nagyon gyengéd pillantás kíséretében elbocsátott bennünket. Amint a segítők elvitték a ruhadarabokat, én közelebb mentem az ágyhoz, és megkérdeztem Bhagavánt: - Hogy van a karja? - Mit is mondhatnék, hogy van? - válaszolta Bhagaván. - Valahogy Bhagavánnak kellene meggyógyítania magát — könyörögtem. - Ühüm. Nem mondhatok semmit most már - válaszolta. - Bhagaván, hogy mondhat ilyet? - kérleltem alázatosan. Azt hiszem, Bhagaván tudta, hogy amíg meg nem mondja az igazságot, reménykedni fogok, ezért végtelen együttérzéssel a tekintetében így szólt hozzám:

6 5 A következő év elnevezése.

- Ü h ü m . Gyógyulás? Miféle gyógyulás? - J a j ! Már nem fog meggyógyulni, Bhagaván? - Gyógyulás? Miféle gyógyulás? Hogyan is lehetne most már gyógyulásról beszélni? Az eddigi reményeim, hogy nincs ok aggodalomra, hogy semmi baj nem történik, most egy pillanat leforgása alatt végleg szertefoszlottak, és e szavak hallatán félelmemben remegni kezdtem. Szemem könnyel telt meg, hangom elcsuklott. Szerettem volna megkérdezni, hogy mi vár ránk, és megpróbáltam összeszedni a gondolataimat és megszólalni, amikor valaki az irodából sietősen belépett valamilyen fontos ügyben. Megzavart a zaj, ezért anélkül, hogy bármit kérdeztem volna, kijöttem a szobából, és lassú léptekkel elbotorkáltam a szobámig. Másnap reggel szerettem volna ismét odamenni Bhagavánhoz, hogy megkérjem, adjon egy végső üzenetet, de nem találtam rá alkalmat. A fülemben ott visszhangzott Bhagaván hangja: „Valóban eljött az újév?", ami úgy tűnt számomra, mintha azt mondta volna: „Mindennek vége." Az újév eljövetelével véget értek azok az áldásos évek, amelyek során abban a kegyelemben részesültem, hogy Bhagaván szent hangjának nektárját hallgathattam és élvezhettem. 1950. április 14-én fél hétkor beálltam a Bhagaván darsanjára várók sorába. Amikor felálltam a dobogóra, amelyet a szoba ajtaja elé állítottak, ahol Bhagaván ült, és megálltam ott egy időre, a tekintetemet reá szegezve, csendben így imádkoztam: - Ó, Prabhu (Mester)! Kérlek, emeld rám együtt érző tekinteted egy végső pillantás erejéig! Bhagaván szeme lassan kinyílt, és gyöngéd, részvéttel teli pillantást küldött felém. Ez volt az utolsó alkalom, hogy sugárzó tekintetével rám nézett. Ezen az estén 8 óra 47 perckor Sri Ramana, a fény és megvilágosodás testet öltése elhagyta földi porhüvelyét.

Amikor a Gurudévá halandó teste, aki egy személyben volt anyám, apám, mesterem és istenem, és aki oltalmazott engem mindezen évek alatt, már nem adott otthont a nagy léleknek, én csak álltam ott sóbálvánnyá merevedve, és elmondhatatlan szomorúság és fájdalom lett úrrá rajtam. E leveleket 1945. november 21-én kezdtem írni, és Bhagaván kegyelme révén a mai napig megszakítás nélkül folytattam. Most Bhagaván, az Isten testet öltésének távozásával felhagyok a levélírással.

ÓM TAT SZAT

UTÓSZÓ

SZÚRI NÁGAMMÁ

(1902-1980) Szúri N á g a m m á Sri R a m a n a M a h a r s i egyik l e g i s m e r t e b b női tanítván y a és követője volt, aki tíz e s z t e n d ő t töltött a szent mellett, és Levelek Sri Ramana Maharsi ásramjából c í m ű k ö n y v é b e n ö r ö k í t e t t e m e g e n n e k az i d ő s z a k n a k a l e g e m l é k e z e t e s e b b pillanatait. A m á r g y e r m e k k é n t özvegyi sorsra j u t o t t fiatal lányból, a k i n e k t a n í t t a t á s á r a n e m pazarolt p é n z t a család, a t e l u g u k ö l t é s z e t b e n és a szent i r a t o k b a n jártas, szellemi m a g a s l a t o k b a szárnyaló s z á d h a k a lett. Ő volt az, aki ö t v e n k é t évesen Bhagaván k e g y e l m é b e n bízva szép szóval tessékelt ki a t e m p l o m b ó l egy óriási k o b r á t , a m e l y azért jött, h o g y egy szertartáson részt vegyen. Szúri N á g a m m á s z á m á r a B h a g a v á n m i n d e n szava szentírás volt, B h a g a v á n p e d i g egyszer azt m o n d t a N á g a m m á n a k , h o g y a k o b r á k fejlett szellemi l é n y e k , a k i k így álcázzák m a g u k a t , h o g y az istentiszteleten részt v e h e s s e n e k . Sri B h a g a v á n k e g y e l m é b ő l Szúri N á g a m m á a mélység legaljáról o d a é r k e z e t t el, ahova m i n d e n szellemi ú t k e r e s ő elj u t n i vágyik: az igaz m e s t e r lábához.

FIATALKORI ÉVEK Szúri N á g a m m á élete m á r négyévesen - édesapja 1906-ban b e k ö v e t k e zett h a l á l a k o r - s z o m o r ú f o r d u l a t o t vett. T í z é v e s volt, a m i k o r édesanyját is elvesztette. N á g a m m á volt a legfiatalabb g y e r m e k a c s a l á d b a n , testvérei m i n d a n n y i a n önálló életet éltek már. I n d i á b a n a k k o r i b a n - de gyakorta még napjainkban is - a fiatal lányokat szinte gyermekként f é r j h e z adták. N á g a m m á t i z e n e g y éves volt, a m i k o r a b b a n r e m é n y k e d h e t e t t , h o g y f é r j e o l d a l á n végre ú j r a igazi c s a l á d b a n élhet. R e m é n y e i egy év m ú l v a , f é r j e v á r a t l a n halálával végérvényesen szertefoszlottak. T i z e n k é t évesen özvegyen m a r a d n i I n d i á b a n egész életre szóló sors-

c s a p á s t j e l e n t , h i s z e n a s z o k á s o k t i l t j á k az ö z v e g y s é g r e j u t o t t asszon y o k n a k az újraházasodást. H ó n a p o k i g k i s e m m o z d u l t s z o b á j á b ó l , c s a k s í r t . A l i g e v e t t , é s teljesen legyengült. Egy idő u t á n a z o n b a n megváltozott b e n n e valami. A h o g y ő í r j a : „ K e z d t e m m e g é r t e n i a z élet d o l g a i t . Vallásos e l ő a d á s o k , Istent dicsőítő é n e k e k kezdtek é r d e k e l n i . Mivel családi k ö t e l é k e i m nagyon fiatalon elszakadtak, úgy éreztem, nincs más választásom, m i n t imádsággal és meditációval Isten segítségét k é r n i . " 6 6 Vallási t é m á j ú k ö n y v e k e t k e z d e t t o l v a s n i , m i n t p é l d á u l a Bhdgavatam, a Bhagavad Gítá és a Mahábhárata s z e n t s z ö v e g e i t . H e v e s vágy ébredt benne, hogy találkozzon egy mesterrel, aki tanítványul fogadn á . É j s z a k á k o n á t s í r v a i m á d k o z o t t e z é r t . E g y i k éjjel azt á l m o d t a , h o g y egy s z e n t e l ő t t áll, a k i l ó t u s z ü l é s b e n ü l dél f e l é t e k i n t v e , k e z é t D a k sinámúrtihoz hasonlóan csinmudrában (a tudatosság kéztartásában) tartva. M i n d e n t áthatott a magasztos szentség érzése. N á g a m m á ú g y é r e z t e , m i n t h a a s z e n t p i l l a n t á s a a v i l l á m c s a p á s e r e j é v e l h a t o l n a ker e s z t ü l r a j t a , d e a m i k o r fel a k a r t á l l n i , h o g y m e g h a j o l j o n e l ő t t e , a z á l o m s z e r t e f o s z l o t t . E l á t o m á s e m l é k e é l é n k e n élt b e n n e , é s m i n d e n a l k a l o m m a l , a m i k o r e s z é b e j u t o t t , s z e n v e d é l y e s s ó v á r g á s s a l k é r t e Ist e n t , h o g y m é g e b b e n a z é l e t é b e n r é s z e s ü l j ö n a k e g y e l e m b e n , h o g y egy szentet szolgálhasson. Élete következő éveiben a védánta szent szövegeit t a n u l m á n y o z ta, és e l k e z d t e b o n t o g a t n i s z á r n y a i t a k ö l t é s z e t t e r é n is. A s o r s s z á m o s k i v á l ó e m b e r r e l h o z t a össze, k ö z t ü k egy k ö l t ő n ő v e l é s egy k ö l t ő v e l , akiktől az első ú t m u t a t á s o k a t kapta. Sok időt töltött i m á d s á g b a n , és elméjét próbálta k ü l ö n b ö z ő m ó d s z e r e k segítségével m e g f é k e z n i . Alapvetően a z o n b a n boldogtalan volt, és sokat betegeskedett. Testvérei m é g azt i s f e l a j á n l o t t á k n e k i , h o g y f o g a d j a ö r ö k b e n ő v é r e e g y i k g y e r m e k é t , de m i v e l ő m a g a is ellátásra szorult, visszautasította az ajánlat o t . V é g ü l a lelki b e t e g s é g a n n y i r a ú r r á lett r a j t a , h o g y m á r a z á g y b ó l s e m t u d o t t f e l k e l n i . A z o r v o s o k a l a p o s k i v i z s g á l á s u t á n k ö z ö l t é k vele, h o g y n e m t u d n a k t e n n i é r t e s e m m i t , csak ő s e g í t h e t s a j á t m a g á n . N á g a m m á e k k o r k o m o l y á j u r v é d i k u s k e z e l é s e k n e k v e t e t t e alá magát, és különleges szattvikus étrendet kezdett követni. Hazaköltö66

Suri Nagamma: My Life at Sri Ramanasramam (Életem a Sri Ramanásramarnban), Sri Ramanasramam, Tiruvannamalai, 1993. 1-2. o.

zött s z ü l ő f a l u j á b a , a h o l ideje nagy r é s z é b e n i n t e n z í v e n i m á d k o z o t t a z Ú r h o z , h o g y vezesse el őt egy s z e n t h e z , aki m e s t e r e lesz, és akitől segítséget és ú t m u t a t á s t k a p szellemi ú t j á h o z . I m á d s á g a m e g h a l l g a t á s r a talált. Bátyja, aki családjával egy z a r á n d o k l a t s o r á n e l j u t o t t Sri R a m a n a M a h a r s i á s r a m j á b a , a z o n n a l ü z e n t n e k i , h o g y f e l t é t l e n látogasson e l T i r u v a n n á m a l a i b a , a h o l a szent él.

S R I R A M A N A M A H A R S I ELSŐ DARSANJA H a valaki I n d i á b a n felkeres egy szentet, általában virágot, g y ü m ö l c s ö t vagy édességet visz a j á n d é k b a f e l a j á n l á s k é n t . N á g a m m á n a k az u t o l s ó p i l l a n a t b a n j u t o t t eszébe, h o g y ü r e s kézzel é r k e z e t t . E k k o r a z o n b a n felötlött b e n n e egy vers, egyik k o r á b b i s z e r z e m é n y e : „Az Ö n v a l ó t feli s m e r t lélek n e m k í v á n anyagi javakat, h a színe elé lépsz. í g y h á t egys z e r ű e n a j á n l d fel n e k i e l m é d virágát, m a j d ö n á t a d á s és szolgálat révén n y e r d el áldását!" Leült a terembe, ahol a Maharsi napközben tartózkodott, a nők s z á m á r a kijelölt helyre, és b e c s u k t a a szemét. A m i k o r tíz p e r c m ú l v a f e l p i l l a n t o t t , azt látta, h o g y B h a g a v á n őt nézi. Ez a p i l l a n t á s olyan erővel h a t o l t be lénye legmélyére, h o g y m i n d e n a g g o d a l m a elszállt. A b b a n a p i l l a n a t b a n bizonyossá vált s z á m á r a , h o g y i m á i m e g h a l l gatásra találtak, és m e g é r k e z e t t o d a , ahová egész é l e t é b e n v á g y a k o z o t t . A keresés b e f e j e z ő d ö t t , vagy a h o g y ő f o g a l m a z o t t : révbe ért. R ö v i d e s e n T i r u v a n n á m a l a i b a k ö l t ö z ö t t , é s k ö v e t k e z ő éveit Sri R a m a n a M a h a r s i szeretett t a n í t v á n y a k é n t a bölcs m e l l e t t töltötte. A LEVELEK S Z Ü L E T É S E N á g a m m á addigi k ö l t e m é n y e i t é s írásait személyes ü g y n e k t e k i n t e t t e , így m é g családtagjai sem t u d t a k r ó l u k . F e l b á t o r o d v a azon, h o g y Sri R a m a n a érti a telugu nyelvet - N á g a m m á a n y a n y e l v é t - írt nyolc versszakot Önátadás c í m m e l , és á t n y ú j t o t t a B h a g a v á n n a k , aki é r d e k l ő d é s sel olvasta. „ N é z z é t e k csak! N á g a m m á n a k h í v j á k , és az ö n á t a d á s r ó l írt verset. Ragasszátok be a k ö n y v b e ! " 6 7 Bhagaván ezekkel a szavakkal t e t t e k ö z h í r r é a félénk N á g a m m á első ásrambeli írói p r ó b á l k o z á s á t .

67

Uo. 16. o.

B h a g a v á n ezt k ö v e t ő e n s o k f é l e k é p p e n e g y e n g e t t e N á g a m m á írói p á l y a f u t á s á t , és k i v á l ó a n é r t e t t hozzá, h o g y akár egyetlen szóval is bát o r í t á s t a d j o n az a m ú g y n a g y o n szerény és f é l é n k a s s z o n y n a k . Egyszer B h a g a v á n t u d o m á s t szerzett arról, h o g y N á g a m m á k o r á b b a n s p i r i t u á lis t é m á j ú c i k k e k e t írt k ü l ö n b ö z ő ú j s á g o k b a , és így szólt a k ö r ü l ö t t e ü l ő k h ö z : „ L á t j á t o k ! N á g a m m á V i d z s a j a v á d á b ó l jött ide h o z z á n k , é s k o r á b b a n t u d á s t a d o m á n y o z o t t a z e m b e r e k n e k , u g y a n i s ú j s á g o k b a írt spirituális témájú cikkeket."68 B h a g a v á n áldásos k ö z b e n j á r á s á v a l N á g a m m á a z á s r a m egyik t e l u g u nyelv s z a k é r t ő j e lett, és ha ezen a n y e l v e n kellett v e r s e k e t á t m á solni vagy jegyzetet k é s z í t e n i , azt N á g a m m á k a p t a feladatául. B h a g a v á n ettől k e z d v e m i n d e n t e l u g u n y e l v e n í r ó d o t t k ö l t e m é n y t vele olv a s t a t o t t fel. Bátyja biztatására 1945 n o v e m b e r é b e n N á g a m m á leveleket kezd e t t írni n e k i , m e l y e k b e n lejegyezte a B h a g a v á n k ö r n y e z e t é b e n történteket.

Amikor

Bhagaván

tudomást

szerzett

erről,

megkérte

N á g a m m á t , h o g y olvasson fel a levelekből. E k k o r vált e g y é r t e l m ű v é N á g a m m á s z á m á r a , h o g y a leveleket B h a g a v á n áldása alatt írja, és addigi kétségeit - h o g y v a j o n m é l t ó - e e r r e a f e l a d a t r a - f é l r e t é v e éjjeln a p p a l dolgozott, h o g y a n a p k ö z b e n h a l l o t t a k a t és t ö r t é n t e k e t lejegyezze. E v e k e n á t h á r o m - n é g y órát a l u d t éjjelente, m e r t m i n é l p o n t o s a b b a n szerette v o l n a m e g ö r ö k í t e n i B h a g a v á n t a n í t á s a i t és az ásramban történteket. M u n k á j a s o r á n n e h é z s é g e k k e l i s s z e m b e kellett n é z n i e . A z á s r a m intézője, B h a g a v á n öccse, N i r a n d z s a n á n a n d a S z v á m í egyszer váratlan u l m e g t i l t o t t a n e k i , h o g y t o v á b b folytassa a levelek írását, és m e g p a rancsolta, h o g y az összes a d d i g i levelet a d j a át n e k i . N á g a m m á sírva n y ú j t o t t a át B h a g a v á n n a k az a d d i g elkészült levelek kéziratait. Sri R a m a n a soha n e m avatkozott k ö z v e t l e n ü l bele a z á s r a m b a n k i a l a k u l ó k o n f l i k t u s o k b a , d e l á t h a t a t l a n segítsége e z ú t t a l i s visszaadta N á g a m m á r e m é n y é t . A z í r ó n ő tíz n a p o n k e r e s z t ü l n e m m e n t b e a z á s r a m b a , csak verseket k ü l d ö t t B h a g a v á n n a k , a m e l y e k b e n segítségért k ö n y ö r gött m e s t e r é h e z . A m i k o r B h a g a v á n

legbensőségesebb t a n í t v á n y a i ,

k ö z t ü k K u n d z s u s z v á m í és M u r u g a n á r is b i z t a t t á k levelei folytatására,

68

Uo. 27. o.

N á g a m m á m i n d e n erejét összeszedve b e m e n t az ásramba. Bhagaván m o s o l y o g v a f o g a d t a , é s ó r á k o n k e r e s z t ü l m e s é l t e n e k i , m i t ö r t é n t távollétében. Részletesen elmondta, hogy miket kérdeztek a tanítványok és a l á t o g a t ó k , s h o g y ő m i k e t válaszolt. E n n é l e g y é r t e l m ű b b b á t o r í t á s t n e m i s k a p h a t o t t v o l n a . Sőt n é h á n y n a p m ú l v a , a m i k o r N á g a m m á t a t e r e m b e n ülve rossz lelkiismeret gyötörte amiatt, h o g y n e m vallotta be az ásram intézőjének, h o g y újra írja leveleit, B h a g a v á n azonnal elkezdett olyan történeteket mesélni, amelyekben a saját apró füllentéseit e l e v e n í t e t t e fel. Í g y N á g a m m á a h i v a t a l o s t i l t á s e l l e n é r e f o l y t a t t a a levelek írását. L e v e l e i n e k egy r é s z é t m é g B h a g a v á n é l e t é b e n k i a d t á k k ö n y v f o r m á j á b a n , m a j d k é s ő b b a z összes levél m e g j e l e n t ö t k ö t e t b e n t e l u g u n y e l v e n . A l e v e l e k e t az í r ó n ő egy t á v o l i r o k o n a D. Sz. S á s z t r í a n g o l r a is l e f o r d í t o t t a , és e b b ő l 2 7 3 m e g is j e l e n t Letten from Sri Ramanasramam c í m m e l , 6 9 m a j d t o v á b b i levelek ( s z á m s z e r i n t 28) é s v i s s z a e m l é k e z é s e k jelentek

meg

a Letters from

and Recollections of Sri Ramanasramam

című

könyvben. A levelek h ű k é p e t f e s t e n e k Sri R a m a n a M a h a r s i m i n d e n n a p j a i ról, csodálatos lényéről és azokról az ú t m u t a t á s o k r ó l , m e l y e k e t a hozzá f o r d u l ó k e r e s ő k n e k a d o t t . A levelek r é v é n e g y n ő s z e m é n k e r e s z t ü l n y e r ü n k b e p i l l a n t á s t a z á s r a m v i l á g á n a k h é t k ö z n a p j a i b a . A s z e n t életéről é s t a n í t á s á r ó l s z á m o s k ö n y v é s v i s s z a e m l é k e z é s j e l e n t m e g a z ő t ism e r ő t a n í t v á n y a i t o l l á b ó l , N á g a m m á í r á s á t m é g i s e g y e d ü l á l l ó v á teszi személyes hangvétele, érzékenysége és az apró részletek megjelenítése. M i n d e n egyes m o n d a t á n á t s ü t a z a f o r r ó s z e r e t e t , a m e l y e t a z í r ó n ő a mestere iránt érzett.

É L E T AZ ÁSRAMBAN Az akkori indiai társadalomban egy n ő n e k , aki ráadásul egyedülálló, sok akadállyal kellett megküzdenie. N e m utazhatott kíséret nélkül, n e m lakhatott egyedül. Este hat óra u t á n n e m t a r t ó z k o d h a t o t t az á s r a m t e r ü l e t é n . A h a v i c i k l u s a i d e j é n n e m m e h e t e t t b e a z á s r a m b a , sőt o t t h o n is tilos volt bármiféle m u n k á t végeznie. Bár N á g a m m á ezek

69

A magyar kiadáshoz e könyvből válogattunk ki olyan leveleket, amelyek általános érdeklődésre tarthatnak számot. (A ford.)

m e l l e t t r á a d á s u l m é g z á r k ó z o t t és f é l é n k is volt, csendes, ám k i t a r t ó elszántsága, h a t á r o k a t n e m i s m e r ő szeretete é s o d a a d á s a B h a g a v á n i r á n t tiszteletet és elismerést ébresztett a m e s t e r k ö v e t ő i b e n . Tiruvannámalaiba

érkezését

követően

lakhelyét

kezdetben

E c s a m m á v a l osztotta m e g , aki h a r m i n c n y o l c éven keresztül m i n d e n á l d o t t n a p ételt vitt B h a g a v á n n a k . É j s z a k á k o n á t hallgatta E c s a m m á elbeszéléseit a z á s r a m b a n t ö r t é n t e k r ő l . H a j n a l i h á r o m k o r kelt, m e g m o s d o t t , k i t a k a r í t o t t , é s m e g f ő z ö t t m a g á n a k (erre speciális é t r e n d j e m i a t t volt szükség). E g é s z n a p j á t az á s r a m b a n töltötte, este p e d i g lejegyezte a n a p k ö z b e n t ö r t é n t e k e t . Egyszer egy s z o m s z é d j a csodálkozva m e s é l t e B h a g a v á n n a k , h o g y egész éjjel ég a l á m p a N á g a m m á n á l . Talán n e m is alszik - m o n d t á k róla. Ő a z o n b a n a legkevésbé s e m törőd ö t t az alvással, ha kellett, egész éjszaka lázasan dolgozott. N á g a m m á a levelek írásán k í v ü l is végzett k ü l ö n b ö z ő szolgálatok a t az á s r a m b a n . E g y i d ő b e n ő volt felelős az á s r a m k ö n y v t á r á é r t , kés ő b b p e d i g az odalátogató n ő k és g y e r m e k e k eligazításáért. G y a k r a n k í s é r t el l á t o g a t ó k a t g i r i p r a d a k s i n á r a . O l y k o r m e g l á t o g a t t a testvéreit vagy azok g y e r m e k e i t , d e n é h á n y n a p n á l t ö b b e t s o h a n e m t ö l t ö t t távol m e s t e r é t ő l . Számára, aki k o r á n elveszítette a szüleit, B h a g a v á n jelentette az a n y á t és az apát, az á s r a m lakói p e d i g a családot. Ú g y is n e v e z t é k , h o g y az á s r a m leánya. M E S T E R É S TANÍTVÁNY B á r N á g a m m á az első p i l l a n a t t ó l k e z d v e t u d t a , h o g y h a z a é r k e z e t t , és az igaz m e s t e r k i n y ú j t o t t a érte a kezét, eleinte m é g i s f é l é n k e n közeledett B h a g a v á n h o z , é s n e m m e r t szólni hozzá. E c s a m m á b í z t a t á s á r a a z o n b a n egyszer o d a m e n t B h a g a v á n h o z , é s r e m e g ő h a n g o n csak enyn y i t m o n d o t t : „ K é r e m B h a g a v á n t , v a l a h o g y segítsen e l é r n e m a megs z a b a d u l á s t . " A szent együtt érző p i l l a n t á s t vetett rá, és b ó l i n t o t t . Sok a n f o r d u l t a k B h a g a v á n h o z h a s o n l ó kérdéssel, é s általában m e g i s k a p t á k rá a választ és tanácsot. De n e k i e g y s z e r ű e n csak b ó l i n t o t t , a m i N á g a m m á s z á m á r a azt jelentette, h o g y B h a g a v á n v é d e l m é b e vette. „ B h a g a v á n k e g y e l m e f e l t a r t ó z t a t h a t a t l a n u l k e z d e t t á r a m o l n i felém. Olyan volt, m i n t a m i k o r a víz elönt egy száraz t e r ü l e t e t , a m e l y e n n e k hatására t e r m é k e n y lesz, és virágba b o r u l . A g o n d o l a t o k eredet é t k u t a t t a m , így v é g e z t e m s p i r i t u á l i s g y a k o r l a t a i m a t . E l m é m e t azon-

b a n a k a r a t l a n u l félrevezették a t é v k é p z e t e k és az illúziók. I l y e n k o r Bhagaván nyomatékosan rám nézett, m i n t h a el akarná kergetni ezeket a gondolatokat.70 B h a g a v á n n e m l á t v á n y o s a n , de m é l y szeretettel és felelősségteljes f i g y e l e m m e l kísérte m i n d e n közeli t a n í t v á n y a szellemi ú t j á t (bár m i n dig t i l t a k o z o t t , ha azt m o n d t á k , h o g y t a n í t v á n y a i v a n n a k , h i s z e n a m e s t e r - t a n í t v á n y viszony kettősséget feltételez,

melyet

Bhagaván

elutasított). A t ö b b i e k szerint N á g a m m á i r á n t igazi apai szeretettel viseltetetett. Ha n e m volt ott a m e g s z o k o t t i d ő b e n , B h a g a v á n a z o n n a l m e g k é r d e z t e : „ H o l van N á g a m m á ? " Egyszer, a m i k o r egy k ü l ö n l e g e s e s e m é n y r e k é s z ü l ő d t e k , B h a g a v á n a n n y i r a várta vissza az é p p e n távol lévő N á g a m m á t , hogy n a p j á b a n többször i s e l m o n d t a : „ N á g a m m á biztosan itt lesz. N á g a m m á ezt n e m h a g y n á ki." B h a g a v á n szigorú is t u d o t t l e n n i hozzá. N á g a m m á a g u r u kegyelm é n e k m e g n y i l v á n u l á s á t a h h o z h a s o n l í t j a , a m i k o r a z elefánt á l m á b a n oroszlánt lát, é s n e m m e r ú j r a e l a l u d n i , n e h o g y a z i s m é t m e g j e l e n j e n . B h a g a v á n é b e r figyelemre t a n í t o t t a őt, és a m i k o r egy látszólagos p r o b léma t ú l o n t ú l lefoglalta, f i g y e l m e z t e t t e ottléte valódi és egyetlen céljára: a d n y á n a , vagyis bölcsesség megszerzésére. É L E T A Z ÁSRAMTÓL TÁVOL B h a g a v á n betegsége és elgyötört t e s t é n e k látványa r e n d k í v ü l megviselte m i n d e n közeli t a n í t v á n y á t , akik - m i n t N á g a m m á is - sírva k ö n y ö r ö g t e k , h o g y adja át n e k i k betegségét. Az é l e t ü k e t is f e l á l d o z t á k v o l n a m e s t e r ü k gyógyulásáért. B h a g a v á n csendes b e l e n y u g v á s s a l t ű r t e a legf á j d a l m a s a b b kezeléseket és o p e r á c i ó k a t , m i k ö z b e n betegségén kereszt ü l is t a n í t o t t a követőit. E l m a g y a r á z t a n e k i k , h o g y a d n y á n í s z á m á r a a test o l y a n , m i n t egy n e h é z teher, amelyet ö r ö m m e l tesz l e ú t j a végén. K ü l ö n b e n is, h o v a m e h e t n e ? M i n d i g itt lesz v e l ü k - b i z t o s í t o t t a tanítványait. B h a g a v á n m é g a halála n a p j á n is t a n í t á s b a n részesítette szeretett t a n í t v á n y á t , N á g a m m á t . Utolsó d a r s a n j á n s z e m é b ő l N á g a m m á a következő ü z e n e t e t olvasta ki: „ N é z z r á m ! M e d d i g akarsz m é g e b b e n a

70

Uo. 23. o

t ö n k r e m e n t t e s t b e n t a r t a n i ? M i k o r a d o d m á r fel r a g a s z k o d á s o d a t ehh e z a t e s t h e z ? " N á g a m m á p e d i g h a l l g a t o t t rá, és pillantásával azt ü z e n t e B h a g a v á n n a k : „ N e m kell t o v á b b a k e d v ü n k é r t viselnie ezt a t e r h e t . " 7 1 í g y b ú c s ú z o t t a szeretett lány A t y j á t ó l . B h a g a v á n n é h á n y óra m ú l v a elhagyta testét. N á g a m m á ezt k ö v e t ő e n m é g h á r o m évig élt T i r u v a n n á m a l a i b a n , m a j d súlyosan m e g b e t e g e d e t t , és családja g o n d o s k o d á s á r a szorult. É l e t e utolsó h a r m a d á t v i s s z a v o n u l t s á g b a n töltötte. E g y e d ü l élt, szívéb e n szeretett m e s t e r é v e l . G y a k r a n k e r e s t é k fel látogatók, a k i k n e k felolvasta leveleit. É v e n t e egyszer ellátogatott az á s r a m b a , általában B h a g a v á n s z ü l e t é s n a p j á n . 1980-ban h u n y t el. E g y i k utolsó ü z e n e t e így szól s z á m u n k r a : „ K i t a r t ó a n f o l y t a s s u k az Ö n v a l ó k u t a t á s á t , és találjuk m e g v a l ó d i t e r m é s z e t ü n k e t ! A s z á m t a l a n élőlény k ö z ü l e g y e d ü l n e k ü n k , e m b e r e k n e k a d a t o t t m e g a szellemi t ö r e k v é s képessége. E z t ki kell használn u n k , h o g y segítségével m e g s z a b a d u l h a s s u n k végre az élet és halál k ö r f o r g á s á b ó l . A z olyan s z e n t e k , m i n t Sri R a m a n a M a h a r s i , csak azért s z ü l e t n e k a világra, h o g y segítsenek az e m b e r e k n e k m e g t a l á l n i igaz valójukat. Véssük ezt jól az e s z ü n k b e , j á r j u k e l t ö k é l t e n az u t u n k a t , és »ne á l l j u n k m e g , a m í g a c é l u n k a t el n e m é r t ü k « ! " 7 2

Óm Namó Bhagavaté Srí Ramanája!

71 72

Uo. 119. o. Uo. 149. o.

SZÓJEGYZÉK ABHISÉKA: S z e r t a r t á s o s f ü r d e t é s , f e l k e n é s . ADVAITA: A n e m k e t t ő s s é g e t , azaz az a b s z o l ú t egységet h i r d e t ő t a n í t á s . AHAM SZPHURANA: Az Ö n v a l ó ü d v ö s s é g é n e k p u l z á l á s a a S z í v b e n „ É n Én"-ként. AHANKÁRA: Az e g o - é n . APPALAM: P o p p a d a m n a k és p á p a r n a k is n e v e z e t t k e r e k , n a g y o n v é k o n y , h ü v e l y e s b ő l k é s z ü l t sós lepény, jellegzetes d é l - i n d i a i étel. ARUNACSALA: S z e n t h e g y D é l - I n d i á b a n , m e l y e t Siva m e g t e s t e s ü l é sének tartanak. ARUNÁCSALÉSVAKA: Az A r u n á c s a l a f o r m á j á b a n m e g n y i l v á n u l t I s t e n (Isvara). ARDZSUNA: A Mahábhárata e p o s z á b a n az öt P á n d a v a fivér k ö z ü l a h a r m a d i k ; a Bhagavad G t t ó b a n K r i s n a őt részesíti t a n í t á s á b a n . ÁSRAM: B ö l c s e k , jógik, szerzetesek és t a n í t v á n y a i k t a r t ó z k o d á s i h e l y e . ÁTMAN: „ Ö n m a g a . " A z e m b e r h a l h a t a t l a n , igaz Ö n v a l ó j a , valósága, m e l y a z o n o s a végső valósággal, B r a h m a n n a l . AVATÁR: I s t e n alászállása, m e g t e s t e s ü l é s e , földi m e g j e l e n é s i f o r m á j a . BHAGAVÁN: „ I s t e n i , Ú r . " Sri R a m a n a M a h a r s i t k ö v e t ő i l e g i n k á b b B h a g a v á n n a k s z ó l í t o t t á k . H a egyes s z á m h a r m a d i k s z e m é l y b e n beszélt e k r ó l a , a k k o r is ezt a n e v e t h a s z n á l t á k . BHAKTA: I s t e n s z e r e l m e s e , a b h a k t i ú t j á n járó. BHAKTI: S z e r e t e t t e l j e s o d a a d á s I s t e n n e k . BHIKSÁ: K o l d u l á s s a l szerzett é l e l e m ; ételfelajánlás s z e r z e t e s e k n e k , s z e n t embereknek. BRAHMACSÁRÍ: N e m i ö n m e g t a r t ó z t a t á s t vállaló t a n í t v á n y . BRAHMA: A t e r e m t é s U r a ; I s t e n m i n t T e r e m t ő . BRAHMA-MUHÚRTA: I m á d s á g r a , m e d i t á c i ó r a k ü l ö n l e g e s e n a l k a l m a s n a k t a r t o t t i d ő s z a k a n a p f e l k e l t e előtti ó r á k b a n . BRAHMAN: AZ A b s z o l ú t , végső Valóság.

BRÁHMIN: A papi kaszt tagja. Feladata a tanulás, a tanítás, a szertartások és áldozatok bemutatása. CSANDI HÓMA: D u r g á istennő számára b e m u t a t o t t tűzszertartás. CSIDÁBHÁSZA: A tudatosság fénye. DAKSINÁMÚRTI: Siva testet öltése c s e n d b e n tanító fiatalemberként. A legenda szerint DaksinámÚrti maga Siva, aki fiatal g u r u k é n t nyilvánul meg, és vezeti nála idősebb tanítványait csendes tanítása révén. Mivel Sri R a m a n a Maharsi is igen fiatalon érte el a megszabadulást, és tanításának lényege a csend, gyakran azonosítják őt D a k s i n á m ú r t i v a l . DARSAN: Szent e m b e r látása, k ü l ö n ö s e n ha a szemek találkoznak; egy szent jelenlétében lenni, a n n a k fogadtatásában részesülni. DÉVANÁGARÍ: Ezzel az írással jegyezték le a klasszikus védikus szövegeket. A szanszkrit mellett több mai indiai nyelv írásrendszere. DÉVÍKÁLÓTTARA: H i n d u szent irat, amelyben Siva ad tanításokat feleségének, Párvatínak a bölcsesség ösvényére vonatkozólag. DHARMA: Igazság, törvény, jog, vallásos kötelesség. DNYÁNA: Bölcsesség, abszolút, kétségbevonhatatlan tudás. DNYÁNÍ: Ö n m a g á r a ébredett személy, bölcs; aki a bölcsesség ösvénye által érte el a megvalósítást. DZSAPA: Szent szótagok, szavak (mantra) vagy Isten nevének ismételgetése. DZSÍVA: AZ egyéni lélek vagy ego. GANAPATI: Siva legidősebb fia, az akadályok eltávolítója; ugyanaz, m i n t Ganésa, az elefántfejű Isten. GIRI: Hegy. GIRIPRADAKSINA: Lásd pradaksina. GUNÁK: A h á r o m alapvető minőség, hajlam vagy erő, mely m i n d e n megnyilvánulás alapjául szolgál: a tisztaság (szattva), a tevékenység (radzsasz) és a tehetetlenség (tamasz). HÓMA: Tűzáldozat. IDDLI: Rizsből és egyfajta lencséből készült g ő z ö k lepény, amelyet általában reggelire és vacsorára fogyasztanak, f ő k é n t D é l - I n d i á b a n . ÍSVARA: Személyes Isten, az Abszolút ( B r a h m a n ) m e g n y i l v á n u l t aspektusa.

JÓGA VÁSZISTHA: Szanszkrit eposz, mely a nagy Vaszistha risi tanításait tartalmazza, amelyet királyi tanítványa, R á m a számára adott, KAILASZA: Tibeti hegy, melyet Siva lakhelyének tartanak. KARMA: Tevékenység, m u n k a , cselekedet; a cselekedetek gyümölcse. KÉVALA NIRVIKALPA SZAMÁDHI: A különbségektől m e n t e s egység (szam á d h i ) állapota, amely a z o n b a n ideiglenes. KRISNA: Visnu nyolcadik inkarnációja, akinek tanítása a Bhagavad Gítában található. KUNDALINÍ: A h á r o m és félszer feltekeredett misztikus spirál a gát tájékán; a kígyóerő p r i n c í p i u m a a jógában. LINGA: Függőleges helyzetű, lekerekített végű kőoszlop, a megnyilvánulatlan Siva jelképe. MAHÁPÚDZSÁ: A Bhagaván édesanyja halálának évfordulójára rendezett szertartás, megemlékezés. MAHÁTMA: Nagy lélek. MAHÉSVARA: Lásd Siva. MÁJÁ: Káprázat, illúzió, h a m i s látszat. MALAJÁLAM: A négy nagy dravida nyelv egyike, melyet f ő k é p p e n DélI n d i á b a n , Keralában beszélnek. MATH: Templom, kolostor. L á s d m é g Sankara. MAUNA: Csend. MAHARSI (mahá risi): Nagy risi, azaz látó, bölcs. MiNÁKSÍ: Női istenség, akit k ü l ö n ö s e n a dél-indiai M a d u r a i b a n tisztelnek. MÓKSA: Megszabadulás, az Önvalóra ébredés, a létforgatagból való végleges kilépés. NAIVÉDIA: Ételfelajánlás egy istenségnek vagy k é p m á s n a k . NÁNDI: Siva m i t i k u s bikája, aki egyben legodaadóbb híve és hordozója. NAMASZKÁRA: Üdvözlés, tiszteletadás. NÉTI-NÉTI: „Sem ez, sem az." Az advaita azon módszere, m e l y b e n elutasítjuk mindazt, ami elutasítható, míg végül csak az m a r a d , a m i t n e m t u d u n k elutasítani - és ez a Valóság. ÓM (ÓMKÁR): A h i n d u i z m u s szerint az őshang, melyből m i n d e n teremtés ered; a legtöbb m a n t r a fontos, ismétlődő eleme.

ÖNVALÓ: A z Á t m a n szó B a k t a y E r v i n áltai m e g h o n o s í t o t t m a g y a r megfelelője. Az advaita védánta tanítása szerint azonos a Brahmannal. PADMÁSZANA: L ó t u s z i i l é s . PANDIT. H i t t l l d ó s . PARAMÉSVARA: A l e g f ő b b Ú r . PÁRVATÍ: S i v a h i t v e s e . PRADAKSINA: S z e n t e m b e r vagy h e l y k ö r b e j á r á s a a t i s z t e l e t j e l e k é n t . PRÁRABDHA KARMA: Az e m b e r s o r s á n a k az a része, mely, m ú l t b é l i t e t t e i miatt, jelen születésében hoz gyümölcsöt. PRASZÁD: I s t e n n e k f e l a j á n l o t t étel vagy ital, m e l y n e k egy r é s z é t á l d á s ként gyakorta visszaadnak a felajánlónak. PURÁNÁK: H i n d u s z e n t i r a t o k . PURI: T i s z t í t o t t v a j b a n k i s ü t ö t t b ú z a l e p é n y . RÁM(A): V i s n u h e t e d i k a v a t á r j a , a d h a r m a m e g t e s t e s ü l é s é n e k t a r t j á k . SAIVA SZIDDHÁNTA: N a p j a i n k l e g e l t e r j e d t e b b S i v a - h i t ű i r á n y z a t a , a m e l y k ü l ö n ö s e n D é l - I n d i á b a n é s Sri L a n k á n n é p s z e r ű . SAKTI: „ E r ő . " A z i s t e n i a s p e k t u s m e g n y i l v á n í t ó e n e r g i á j a , m e l y e t m i tologikusán Isten hitveseként ábrázolnak. SANKARA: A z a d v a i t a v é d á n t a l e g ú j a b b k u t a t á s o k s z e r i n t n y o l c a d i k száz a d b a n élt n a g y h a t á s ú t a n í t ó j a . A z általa a l a p í t o t t n é g y k o l o s t o r (math) ma is az advaita védánta négy nagy k ö z p o n t j a I n d i á b a n . SÁSZTRÍ: A s z e n t i r a t o k b a n ( s á s z t r á k b a n ) j á r a t o s e m b e r . SIVA: A h i n d u s z e n t h á r o m s á g b a n a p u s z t í t á s i s t e n e . A s a i v á k (Siva k ö vetői) I s t e n e . I l y e n é r t e l e m b e n a z A b s z o l ú t , m e l y e l p u s z t í t j a a z egót v a g y n e m t u d á s t , és ezáltal e l h o z z a a m e g s z a b a d u l á s t . SJAMANTAKAMANI: N e v e z e t e s d r á g a k ő , m e l y e t a l e g e n d a s z e r i n t K r i s n a h o r d o t t a csuklóján, és n a p o n t a nyolc szekér aranyat adott. SZÁDHAKA: T ö r e k v ő , s p i r i t u á l i s g y a k o r l a t o t f o l y t a t ó s z e m é l y . SZÁDHANA: S z e l l e m i g y a k o r l á s v a g y ösvény, m e l y a m e g s z a b a d u l á s h o z vezet; a s p i r i t u á l i s t ö r e k v é s m ó d s z e r e . SZÁDHU: V á n d o r l ó s z e r z e t e s , aki l e m o n d v a a c s a l á d r ó l és a világi életről k o l d u l á s b ó l t a r t j a f e n n m a g á t .

SZAHADZSA NIRVIKALPA SZAMÁDHI: Az egység (szamádhi) f o l y t o n o s állapota, mely a m i n d e n n a p i cselekedetek közben is m e g m a r a d . SZAMÁDHI: 1. „Az egység állapota." Az e m b e r i tudatosság legmagasabb r e n d ű , m i n d e n kettősséget m e g h a l a d ó f o r m á j a . 2. Síremlék. SZANNJÁSZA: A világról való lemondás. SZANNJÁSZÍ: Világról l e m o n d o t t személy. SZANSZÁRA: „Létforgatag." A halál és az újraszületés szakadatlan k ö r forgása, melynek az egyéni lélek megszabadulásáig alávetett. SZATJALÓKA: „Az igazság b i r o d a l m a . " A h é t világ közül a legmagasabb rendű. SZIDDHA: Természetfeletti képességekkel rendelkező vagy csodákra képes személy; az, aki elérte a célt. SZKANDA: Siva fiatalabb fia; az isteni seregek vezetője; más néven Szubr a h m a n j a (tamil alakja Szubramanja). SZTHITA-PRADNYA: Aki megállapodott a bölcsességben, n y u g o d t , elégedett. SZUBRAHMANJA: Lásd Szkanda. SZVAJAMBHU LINGA: Ö n m a g á t ó l keletkezett linga. SZVÁMÍ: Szellemi tanító, képzett b r á h m i n vagy p a n d i í . SZVARÚPA: Valaminek az igaz természete, valódi formája. TAMIL: A négy nagy dravida nyelv egyike, melyet f ő k é p p e n D é l - I n d i á b a n , Tamil N á d u b a n beszélnek. Sri Rarnana Maharsi anyanyelve. TAPASZ: Ö n m e g t a r t ó z t a t á s , aszketikus gyakorlat, vallásos célú vezeklés. TELUGU: A négy nagy dravida nyelv egyike, melyet f ő k é p p e n D é l - I n d i ában, A n d h r a Pradésben beszélnek. TURÍJA: A h i n d u filozófia a viszonylagos tudatosság h á r o m szintjét írja le: az ébrenlét, az álmok és a mélyalvás szintjét. A t u d a t negyedik, változatlan állapota a turíja, amely meghaladja és egyben lehetővé teszi az előző h á r o m állapotot. TURÍJÁTÍTA: „A negyediken túli." Az Önvalót úgy is jellemzik, m i n t ami a negyediken túli. UMÁ: Siva hitvese, más néven Párvatí vagy D u r g á . UPANISADOK: A Védák részét képező bölcseleti írások.

VÁSZANÁK: AZ elme jelen életben meglévő hajlamai vagy vonzalmai, melyek okai k o r á b b i életekben szerzett tapasztalatok. VÉDÁK: A h i n d u k legfőbb, legrégibb és legnagyobb becsben tartott szent iratai, a világ legrégebbi f e n n m a r a d t vallásos szövegei. VÉDÁNTA: „A Védák vége." Az u p a n i s a d o k o n , a Bhagavad Gítán és a Brahma-szútrán alapuló h i n d u gondolatrendszer, mely elsősorban a tiszta nemkettősség (advaita), a különbséget elfogadó n e m kettősség (visistádvaita) és a kettősség (dvaita) iskoláit foglalja magában. VIVIKTADÉSASZÉVITVA: A magányos lakhely előnyben részesítése. ZAMÍNDÁR: Egyfajta fóldbérlő, tágabb é r t e l e m b e n földesúr.

FILOSZ

ARUNÁCSALA

KIADÓ

KÖNYVEK

SOROZAT

India misztikája. Az egység tanítói Sri Ramana Maharsi: Abszolút tudatosság Sri Ramana Maharsi: Tudatos halhatatlanság Sri H. V. L. Púndzsa: Az igazság oroszlánja Sri Ramana Maharsi összes művei

JÓGA

VIDJÁ

SOROZAT

B. K. S. Iyengar: Pránájáma új megvilágításban Szvámi Véda Bhárati: A hátha jóga filozófiája Bhagavad Gítá. A Magasztos szózata Szvámi Véda Bhárati: Mantra és meditáció

A

ZEN

OSZLOPAI

SOROZAT

S ó d ó Harada rósi: Bódhidharma ösvényén Sunrjú Szuzuki: Zen szellem, a kezdő szellem Sunrjú Szuzuki: Nincs mindig úgy Dógen zen. Sóbógenzó-zuimonki

MAGNIFICAT

KÖNYVEK

SOROZAT

Thomas Keating: Nyitott tudat, nyitott szív Az evangélium kontemplatív dimenziója Bede Griffiths: Kelet és Nyugat házassága Kis Fi lokália. A szívbéli imádság könyve John Main: Jöjj el, Uram - az Úr eljött!

Szúri Nágammá. Srí Ramana Maharsi. Levelek. ásramjából

Recommend Documents