Színházelméleti Füzetek 4

C S E H O V ÉS A MAI

Színházelméleti Füzetek 4

SZÍNHÁZ

SZÍNHÁZELMÉLETÍ FÜZETEK

C S E H O V ÉS A MAI

SZÍNHÁZ

Kézirat gyanánt Magyar

Színházi Intézet Budapest 1977

,'••'...4 \

a Magyar Színházi Intézet és a Moszkvai Művészettörténeti Intézet közös konferenciája a S z o v j e t K u l ­ túra Házában, 1976. áprilisában.

Szerkesztette P e t e r d i Nagy László

ISSN O324-7I8X ISBN 963 7601 21 X

Felelős kiadó a Magyar Színházi Intézet igazgatója Készült a Magyar Színházi Intézet Sokszorosító Üzemében 200 példányban, A/5-ös méretben, 5 i v terjedelemben Felelős vezető: Dr. Osváth László gazdasági igazgató

A Magyar Szinházi Intézet és a Moszkvai Művészettörté­ n e t i Intézet 1 9 7 6 . április 22-23-án Budapesten, a Szovjet Kultúra Házában konferenciát rendezett "A.P.Csehov drámái a s z o v j e t és a magyar szinházban / l 9 7 o - 7 6 / címmel. S z o v j e t részről M.Ny.Sztrojeva a művészettudományok doktora, tudományos főmunkatárs, K.Ny. Sah-Azizova és V.P.Gyomin, kandidátus-, valamint A l l a Szergejevna Gyemidova színművész­ nő, a moszkvai Taganka Szinház t a g j a , a Magyar Szinházi I n ­ tézet képviseletében Bizó Gyula igazgató, Almási Miklós, a filozófiai tudományok doktora, Székely György kandidátus, osztályvezető és P e t e r d i Nagy László kandidátus, tudományos főmunkatárs v e t t részt a konferencia munkájában. M

Részt v e t t és felszólalt a tanácskozásokon Marton Endre kétszeres Kossuth-dijas Kiváló Művész, a Nemzeti Szinház igazgató-főrendezője, Várkonyi Zoltán kétszeres Kossuth-dijas Kiváló Művész, a Vigszinház igazgató-főrende­ zője, Vámos László Kossuth-dijas Érdemes Művész, az Operettrszinház főrendezője, Berényi Gábor Jászai-dijas, a József A t t i l a Szinház főrendezője és a magyar szinházi élet több más képviselője. J e l e n v o l t V a l e r i j Leonyidovics Muszatov, a Szovjet­ unió Magyarországi Nagykövetségének tanácsosa, dr. Orosz László, a Kulturális Minisztérium Színházművészeti Főosztá­ lyának vezetője és több kulturális szerv képviselője. Április 22-én a konferenciát a S z o v j e t Kultúra Házá­ nak képviselője, V.N.Toscsakov n y i t o t t a meg.

K.V. Toscsakov. a budapesti Szovjet Kultúra Házának h.igazgatója: Kedves Elvtársak, kedves Vendégeink! Engedjék meg, hogy s z e r e t e t t e l köszöntsem mindannyiu­ k a t a S z o v j e t Kultúra és Tudomány Házában. Először találkozunk olyan konferenciával i t t nálunk, amely közösen folytatódik l e a magyar és a szovjet művészet­ történészekkel . Házunk megnyitása óta nagyon szoros kapcsolatban állunk a magyar szinházakkal és a színházművészetben dolgozó magyar művészekkel. Megragadom az alkalmat, hogy s z e r e t e t t e l kö­ szöntsem i t t közöttünk a rendezőket. Köszönetet mondok mind­ annyiuknak azért a segitségért, amelyet nyújtanak, hogy i t t , Magyarországon a szovjet szerzők müvei bemutatásra kerülnek. Engedjék meg, hogy annak a reménynek adjak kifejezést, hogy a mai találkozó i s és a következő találkozók i s megerősítik kapcsolatainkat. Engedjék meg, hogy befejezésként jó munkát kívánjak mindannyiuknak. Sok s i k e r t kívánok. Bizó Gyula, a Magyar Szinházi Intézet igazgatója: Kedves Elvtársak, drága Barátaim és Kollégáim! Köszönöm az Igazgatóhelyettes elvtárs üdvözlő s z a v a i t , s engedjék meg, hogy elöljáróban, nagyon röviden erről a konferenciáról pár szót szóljak. A S z o v j e t Kulturális Minisztérium Művészettörténeti Intézete és a Magyar Kulturális Minisztérium Szinházi I n ­ tézete között hosszú évek óta egy szerződés alapján szoros barátság a l a k u l t k i . Ennek a barátságnak értékét sok minden között elsősorban az adja, hogy közös munkát végzünk, közö­ sen dolgozunk. Az elmúlt esztendőkben Moszkvában egy ehhez hasonló konferencián beszéltük meg, s tárgyaltuk meg az új magyar dráma helyzetét, fejlődését, eredményeit. Ma Csehov-

ról lesz szó. A témát azért választottuk, mert az elmúlt öt-hat esztendőben a Szovjetunióban és Magyarországon egya­ ránt számos Csehov-bemutató v o l t . Az interpretációk, rende­ zői felfogások, szerepformálások tekintetében köztudott, hogy - i t t elsősorban a szakma képviselőire gondolok - elég sok v i t a v o l t a Szovjetunióban éppúgy, m i n t nálunk. Gondólom hogy ez a konferencia sem f o g j a még ezeket a véleményeket helyére t e n n i , de talán f e l f o g v e t n i néhány hasznos szem­ pontot. Ezeknek a gondolatoknak jegyében meleg s z e r e t e t t e l üdvözlöm s z o v j e t vendégeinket, Sztrojeva elvtársnőt, a művészettudományok doktorát, Sah Azizova és Gyomin elvtár­ sakat, kandidátusokat, a Művelődésügyi Minisztérium, a Szín­ házművészeti Szövetség megjelent képviselőit és tisztségvi­ selőit és a szinházi szakma művészeit; Valószinüleg A l l a Gye midova elvtársnőt i s üdvözölhetjük majd körünkben, a k i t na­ gyon jól ismerünk, mint a Taganka Szinház művésznőjét. Remé­ lem, hogy beszélni f o g nekünk azokról a szerep formálásokról, amit színházában éppen C s e h o w a l kapcsolatban o l y művészien megoldott. Kedves Barátaim, Kollégáim! Mielőtt érdemi munkánkra rátérnénk, 'legyen szabad nekem néhány s z e r v e z e t i d o l g o t i s elmondanom. A bevezető referátumot P e t e r d i Nagy László kandidátus t a r t ­ j a meg. F o r d i t a n i nem f o g j u k , mert ez mindenki kezében van oroszul. Majd Szrojeva doktornő következik hozzászólásával. Kérem, hogy utána t e l j e s e n kerekasztal-szerü szabad v i t a . i n d u l j o n e l , természetesen a két referátum i l l e t v e k o r r e ­ ferátum alapján. Mégegyszer meleg s z e r e t e t t e l üdvözlök a két rendezőszerv nevében minden jelenlévőt. Munkánkat megkezdjük és kérem Nagy László elvtársat, legyen szives bevezető előadását megtartani.

S

Peterdl Nagy László kandidátus, a Magyar Szinházi Intézet tudományos főmunkatársa: Kedves Elvtársak, Kollégák, Barátaim! Amint Bizó elvtárs elmondotta, mi l e i r t u k a referátu­ mainkat előre, l e i s fordíttattuk oroszra. Ez a z t j e l e n t i , hogy nem nagyon térhetünk e l a l e i r t szövegtől, tehát o l ­ vasni k e l l a referátumunkat. Ha nagyon unalmas l e s z , akkor megpróbálok rátérni az élő beszédre. Amint a résztvevők összetételéből i s következik, a t a ­ nácskozásunk témája Csehov, a világirodalom óriása. A tárgya azonban sokkal g y a k o r l a t i b b : a mai szinház, a szovjet és a magyar szinház, amelynek nemcsak kutatóit, hanem művészeit i s magunk között üdvözölhetjük. Ez lehetőséget ad a r r a , hogy témánkat, a Csehov-jelenséget, ne e l v o n t irodalomtörténeti sikon vizsgáljuk, hanem a mai szinházi tapasztalatokból k i ­ indulva, és hogy tanácskozásunk esetleges, eredményeivel, következtetéseinkkel, általánosításainkkal i s az élő s z i n ­ házi folyamathoz járuljunk hozzá. így segíthetjük leginkább az irodalomtörténészek és drámaesztéták munkáját i s , a k i k egy-egy színháztörténeti korszakfordulón mindig a szinház t a p a s z t a l a t a i r a támaszkodva formálnak meg egy-egy új Csehovképet. Az 196o-as és 7o-es évek nagy szinházi megújulása a Szovjetunióban és Magyarországon i s egybeesett Csehov nagy reneszánszával. A két f e l a d a t sok szempontból feltételezte i s egymást. A mozgalmas, totális látványra és hatásra törő mai szinház szabadította k i Csehovot a századforduló szalond i s z l e t e i közül, és Csehov mércévé vált az új szinház szá­ mára: emberségnek, a korhoz és az általános emberi ideálok­ hoz való hűségnek, realizmusnak, morális és intellektuális érzékenységnek a mércéjévé". Magyarországon Csehov nem t a r t o z i k annyira bele a szinházi köznyelvbe, mint az orosz-szovjet színházban. A Csehov-elő-

adások azonban nálunk I s fontos e l v i , esztétikai tartalmak és törekvések hordozói voltak mindig. A magyar olvasóközön­ ség, amely a XIX. század közepéig jóformán semmit sem tudott a kortárs orosz irodalomról, az I 8 6 0 - a s évektől kezdve egy­ más után fedezte f e l az orosz szellemi élet óriásait. E z a korszak valóban a klasszikus orosz irodalom fénykora v o l t . A megnövekedett érdeklődésnek azonban nem csak ez v o l t az oka. Egyre érezhetőbben szerepet játszott benne egy h i r t e l e n feltámadt, szinte már a nemzeti szimpátiához hasonló vonza­ lom az orosz szellemi élet, az orosz lélek iránt, amelyet különösen közelinek éreztek magukhoz akkor a porosz kaszár­ nyai és osztrák hivatalnok szellemmel szembeforduló magyar értelmiség legjobbjai. Egyszerre csak minden évtizednek l e t t Magyarországon egy orosz iró kedvence. A 60-as éveké Turgenyev, a 7o-es éveké T o l s z t o j , a 80-as éveké Dosztojevszkij, a 9o-es éveké pedig Csehov. 189ô-ben a Hét közölte először Csehov egyik elbeszélését, A bánat -ot, s az akkor mind­ össze 3o éves n o v e l l i s t a egycsapásra h i r e s iró l e t t nálunk. Drámáiról azonban sokáig mit sem tudtunk. Me t i z évnek k e l l e t t e l t e l n i e a bemutatkozásig. Jórészt igy v o l t ez más közép- sőt nyugat-európai országban i s , amelyek pedig szinte az orosz közönséggel egyidőben ismerték meg Csehovot, a no­ vellistát. Mégis van azonban egy jelentős különbség. Amig például Angliában és Franciaországban Csehov dramaturgiáját ShaWí-val és Galsworthy-vel az élen egy f r i s s , újitó s z e l l e ­ mű művészeti baloldal i r t a & zászlajára, a ml színházunk a nagy orosz iró drámáinak átültetésekor német közvetítéshez, nemegyszer kész rendezőpéldányokhoz fordult. így a színpa­ don egészen más Csehov állott elénk, mint a k i t novelláiban megismertünk. Az akkori német szinház nem a vérbő realistát, nem a bizakodó birálót kereste Csehovban, hanem a vértelen ajkú költőt, a k i a világvégét jövendölte meg. 19tl|. január­ jában a Nemzeti Szinház bemutatta a Medvét, két év múlva pedig a Háztüznézőt. A közönség és a k r i t i k a i s úgy fogadtay n

n

to

m i n t helyzetkomikumra épített színpadi tréfákat. Bródy Sán­ dor például a z t i r t a a Magyar H i r l a p b a n , hogy a Medve t u l a j ­ donképpen egy jő tréfa, amit párbeszédben Írtak meg". Nem járt sokkal jobban a Sirály sem, amely pedig s z i n t e a hazai bemutató után már azonnal s i k e r r e l járta be az európai szín­ padot. Hevesi Sándor például i s m e r t e , szerette a darabot, és 19o3-ban már ezzel akarta megnyitni a Thália Társaság munkásoknak rendezett előadássorozatát. De több, mint negyed­ századnak k e l l e t t e l t e l n i , amig tervét - most már a Nemzeti Szinház Kamaraszínházában - megvalósíthatta. 1912-ben Feld Irén társulata eljátszotta ugyan a Sirályt a Várszínházban. Azt mondhatjuk azonban, hogy az előadás színvonala méltatlan • v o l t a műhöz, és i g y különösebb hatást nem váltott k i . A felszabadulás előtti magyar színháznak mégis v o l t két nagy találkozása Csehowal. A Vigszinház 192o-as évekbeli Cseh o v - c i k l u s a , a Ványa bácsi, a Három nővér, az Ivanov és a Cseresnyéskert, v a l a m i n t Hevesi Sándor 193o-as> Sirály-ren­ dezése. Magyarországon egyébként ez v o l t az első tudatos kísérlet S z t a n y i s z l a v s z k i j rendszerének tudatos alkalma­ zására. Minderről dr. Székely György kollégám ma még rész­ letesebben i s szólni fog. Én most csak a r r a a gyűlölettel vegyes félelemre szeretném f e l n i v n i a f i g y e l m e t , amellyel a Horthy-rendszer Csehovot és Csehov színházát, a moszkvai Művész Színházat k e z e l t e . A h i v a t a l o s p o l i t i k a , amely k i engedte nyomtatni még Solohov Csendes Donját és a Feltört u g a r t i s , s megengedte a szovjet kiállítást Budapesten, nem akarta beengedni az országba a Művész Színházat, amely minden egyes európai körútja alkalmával szó szoros értel­ mében körbeutazta Magyarországot. A felszabadulás után, ami­ kor kommunista irók, k r i t i k u s o k , irodalomtörténészek egy c s o p o r t j a került a magyar kulturális p o l i t i k a élére - kö­ zöttük a szovjet emigrációból hazatért Háy Gyula, Gábor An­ dor és S i k Endre, a k i k Csehovnak nemcsak tisztelői, hanem fordítói és kutatói i s v o l t a k - , G o r k i j m e l l e t t Csehov i s n

az új magyar dráma és szinház ideáljává vált. Nemcsak művé­ s z e t i , hanem eszmei ideáljává i s . Csehovnak a s z o v j e t emigrá­ cióból hazatért ezen tisztelői nem csupán szeretetüket és újitó szándékaikat vetették l a t b a , hanem többségük hazahozta magával Csehov v a l a m e l y i k drámájának eredetiből való fordí­ tását i s . Ezek összegyűjtve, Háy Gyula bevezető tanulmányával 195o>-ben j e l e n t e k meg. U j szakasz n y i l t ezzel Csehov magyar­ országi útján, amelynek legjellemzőbb tulajdonsága, hogy művészete nem ködös, és beteges eszmék illusztrációja többé, hanem a társadalmi és művészeti haladás szövetségese. Ezt a Csehovot akarta bemutatni a Vigszinház, amely 1947-ben G o r k i j Éjjeli menedékhelyének bemutatásával együtt újította f e l régi Csehov-előadásait és a Nemzeti Szinház, amely 1948-baü bemutatta a Cseresnyéskertet. Látjuk tehát, hogy a magyar s z i n ­ ház az 194o-es évek végén mintegy önerejéből e l i n d u l t azon az úton, amelyen haladva Csehovban a leghaladóbb, legkorszerűbb törekvéseihez talált szövetségest. Az új magyar Csehov-kutatás legszebb f e l a d a t a l e t t volna, hogy ehhez a folyamathoz nyújtson segítséget. Ez azonban különböző okok folytén nem történhetett meg. Az egyes k i ­ jelentéseken és deklarációkon kivül más jóformán nem történt. A magyar színháznak mintegy önerejéből k e l l e t t tehát e l j u t n i a Csehovhoz, és ez a találkozás mégis létrejött. 1952-ben a Katona József Szinház Gellért Endre rendezésében mutatta be a Ványa bácsit. Az előadás a pszichológiailag i s árnyalt színpadi realizmus iskolapéldája nálunk mindmáig i s . Csehov meghódításában a következő lépcsőfokot a Madách Szinház 1954-es Csehov-előadása j e l e n t e t t e , Horvai István rendezé­ sében. A Három nővérben a magyar színházművészet nagy mű­ vésznői, Sénnyei Vera, Kiss Manyi, Dayka M a r g i t , Tolnay Klári játszottak. A Három nővér azonban Háy Gyula új fordítása és a korszerű rendezői elképzelések ellenére sem t u d o t t akkor még megszabadulni a régi magyar szinházban f e l v e t t terhektől. Az oroszosnak h i t t szkepszistől és világfájdalomtól, meg a

kellő összjáték hiányának nagyon i s magyaros hagyományától. Ezt a lerakódást lehántani róla és más Csehov-darabokról^ majd a hatvanas évek f e l a d a t a l e s z . Azoké a rendezőké, akik Brecht, P i r a n d e l l o és V i s n y e v s z k i j meg Arbuzov felől érkez­ ve j u t o t t a k e l Csehovhoz, és a korszerű mondanivalót kor­ szerű formákba i s fogják majd öltöztetni. Nem mondhatjuk persze ennek ellenére sem, hogy a 6o-as évek magyar Csehovja elméletileg légüres térben fogant, vagy csupán néhány újitó kedvű szinházi ember egyéni felfedezése v o l t . Az ötvenes évek végén és a hatvanas évek elején a magyar drámaelmélet és k r i t i k a i s új állomásához érkezett Csehov megértésében. Ennek az új szakasznak legfőbb jellemzője, hogy a marxista irodalomesztétika most már túlzásoktól és tudomány­ t a l a n általánosításoktól mentesen i g y e k e z e t t tájékozódni az európai dráma történetében. A legtekintélyesebb magyar marxis*t a esztéta, Lukács György drámaelméleti munkáiban Shakespeare szintén nemcsak mint történeti anyag, hanem mint élő hagyo­ mány s z e r e p e l t mindig. A sematikus és dogmatikus irodalom­ tudomány hatásától megszabadulvajlSöo körül Lukács György és tanítványainak egy c s o p o r t j a konkrétan i s hozzáfogott, hogy felmérje Shakespeare hatásának érvényességét a modern drámára. Alapvető eszmei és művészeti meghatározóik alapján két nagy v o n u l a t o t különítettek e l az újkori drámában. Először a legközelebbi rokonságot az ókori görög drámával tartó Shakespeare, Büchner, Puskin, Brecht v o n u l a t o t , és azután az Ibsen, Hebbel, O s z t r o v s z k i j , Csehov, O ' N e i l l ne­ vével fémjelzett v o n u l a t o t . M i n t látjuk, a társadalomtól elidegenedett ember b e l t e r j e s szenvedéseit és vívódásait ábrázoló polgári drámával együtt Lukács György Csehov művé­ szetét i s kivülrekeszti azokon az egészséges hagyományokon, amelyekre a s z o c i a l i s t a korszak drámájának támaszkodnia k e l l . E tárgyban az utóbbi évek legjelentősebb munkája Almási Miklós A modern dráma útjain c. könyve, amely külön f e j e z e t e t szentel Csehov dramaturgiájánál^:. L i r a i intermezzo cimmel. Almási

Miklós, megtartva Lukács György e r e d e t i koncepcióját, egy­ ben f i n o m i t j a és tovább i s f e j l e s z t i a z t . A s z o c i a l i s t a realizmus drámaeszményének ő i s a shakespeare-i hagyományt t a r t j a . Ennek hatókörét azonban mesterénél jóval r" inesebben határozza meg az európai drámában, ő magát, a polgári k o r ­ szak drámáját i s egymással szembenálló tendenciákra b o n t j a , méghozzá alapvetően két irányzatra: a Shakespeare legmél­ tóbb örökösének t a r t o t t orosz és a f r a n c i a klasszicizmuson túllépni nem tudó német drámára. A szerző konkrét müvek összehasonlító elemzése révén p l . S c h i l l e r Dernetriusának és Puskin Borisz Godunovjának, Hebbel Mária Magdolnájának és O s z t r o v s z k i j Viharának az összevetésével éppen közéletiségénél, társadalmi tényező voltánál fogva mutatja k i , miként j u t e l a polgári lét nagyerejü bírálatához az orosz dráma, hogyan közelíti meg leginkább az emberábrázolás és társa­ dalomrajz shakespeare-i teljességét. Érdekes i l y e n szempont­ ból összevetni Almási Miklós könyvét p l . a közöttünk ülő s z o v j e t kutató, Sah-Azizova könyvével, "Csehov és a k o r a b e l i nyugat-európai dráma". Almási összevetve a nyugat-európai un. új drámát az orosz k r i t i k a i realizmussal, elsősorban a különbözőségekre mutat rá. Sah-Azizova elvégzi az ellenpró­ bát i s . Csehov drámai forradalmához analógiákat keres, és mutat k i a k o r a b e l i nyugat-európai drámában. 4

Az 196o-as évek új Csehov játszásának nyitánya Ádám Ottó Cseresnyéskertje voltj1956-ban Szegeden, majd a Madách Színházban. Ezután következett Lengyel György Sirály előa­ dása és a közöttünk ülő Berényi Gábor szintén újszerű, sza­ t i r i k u s értelmezésű Cseresnyéskert előadása a s z o l n o k i S z i g l i g e t i Színházban. Azután egyszerre három Sirály elő­ adás kavart v i h a r t a magyar szinházi életben. Két f r i s s e n k i n e v e z e t t f i a t a l főrendező tehetséges és kihívó programbeszéde v o l t közülük kettő, a harmadik pedig v o l t professzo­ ruk okos, higgadt, és nem kevésbé érdekes válasza. Nemzedéki

v i t a ? Meglehet, hogy az i s . De méginkább egy világgal és egy világképpel való egyszeri és azonnali leszámolás Illú­ ziója. Csehov világának felrobbantásával két rendező a z t az ósdi, hámi s és öntelt művészetet akarta levegőbe repíteni, amellyel a darabban az ifjú drámairó, T r e p l j o v hadakozik. Csakhogy kiderült - a kettő nem azonos. Csehov világa mér­ hetetlenül szélesebb, mint a darab szereplőinek látóköre, és egy magasrendű belső egyensúly u r a l k o d i k benne. A befu­ t o t t T r i g o r i n n a k ugyanúgy megvan a maga Igazsága, mint Trepljóvnak. A fösvény és hiú Arkagyina legalább olyan jó színésznő, mint Nyina, a k i v i s z o n t a mü b o n y o l u l t logikája s z e r i n t h o l lelőtt sirályként csapkod és vergődik, h o l büsz­ ke fehér madárként szárnyal győztesen a magasba. Székely Gábor s z o l n o k i és Zsámbéki Gábor kaposvári Sirálya egyetlen szólamot erősitett f e l , T r e p l j o v türelmet­ lenül mutáló hangját. Pedig, ha van általános szabálya a csehovi dramaturgiának, az éppen a szimfonikus felépités. A szerző egyetlen fontos gondolatát sem adja közvetlenül szereplőinek szájába, nem t e s t e s i t i meg a sorsukban. A mü tanulságát az egymást keresztező és kiegészítő sorsok és igazságok rajzolják végülis elénk. A Sirályban sem egyedül T r e p l j o v , az ifjú drámairó hordozza az e l v e s z e t t tehetség s egy magát be nem fogadottnak érző nemzedék t r a g i k u s té­ máját, ő csak önzőbb és követelődzőbb másik két nemzedéki sorstársánál, Nyinánál és Másánál. Öngyilkossággal fenyege­ tőzik, igy^akar szerelmet k i c s i k a r n i gyermekkori játszótár­ sától és s z e r e t e t e t , gondoskodást az anyjától. T r i g o r i n r a mindkettőjükért féltékeny. Párbajra h i v j a k i , de azután a maga fejébe r e p i t golyót. Nem véletlen - bár koncepciójukból világosan ez következnék -, hogy sem Kaposvárott, sem Szol­ nokon nem sikerült ezzel a puskalövéssel lezárni az előadást. Bár mindkét helyen tehetséges, megbízható szinész játszotta T r e p l j o v szerepét, végül mégis az asszonyok, Nyina és Mása vették át tőle a szót. A csehovi dráma egyik legjellemzőbb

sajátossága J u t o t t érvényre ebben. Kaposvárott Szabó Ildikó játszotta a szomorú k i s taritónő, Mása szerepét, a k i remény­ telenül szerelmes T r e p l j o v b a . A tehetséges színésznő a csu­ pasz színpadon és a r i d e g kellékek között i s érzékeltetni t u d t a a z t a hősies U r á t , a m e l l y e l ez a törékeny k i s asszony szembeszegül az emberi boldogtalansággal és a f o l y t o n o s • k u ­ darcok ellenére i s újra megostromolja magányának falát. A körülmények folytán a szebb, a tartalmasabb életet - mindazt, ami után Nyina és Kasztya f u t - Mása számára a szerelme j e ­ l e n t i . És ő meg t u d j a tisztán őrizni, szétmálló élete- fölé t u d j a emelni e z t a szerelmet. Különösen jól érzékelteti e z t a negyedik felvonás egy j e l e n e t e , amely éppen a hagyományos pszichológiája révén v o l t egyszerre modern és csehovi. Mása ágyat v e t a nagybácsinak T r e p l j o v szobájában. Egyszercsak a párnával a kezében h i r t e l e n felegyenesedik, f i g y e l n i kezd. Az anyja, a k i o t t áll m e l l e t t e , nem h a l l semmit, ő azonban h a l l j a , hogy a szomszéd szobában Kosztya - a szerelme - egy melankolikus keringőt játszik. Mása akkor szorosan magához szorítja a párnát - s z i n t e már m i n t szerelmes férfit öleli -, s lassan, hangtalan, t e s t e t l e n extázisban kettőt-hármat f o r ­ d u l v e l e keringő lépésben. A t e s t e a férjéé és a gyermekéé. Ez a tánc most azonban azzal egyesíti, akié a s z i v e , a l e l k e , az egész megvalósulatlan élete;; Kosztyával, az Íróval. Szolnokon Bodnár E r i k a Nyina szerepében n y i t o t t a rá szemün­ k e t a Sirálynak valami mélyebb, és ugyanakkor maibb jelenté­ sére. Nyinát r e n d s z e r i n t mindig elébe helyezzük a másik két t r a g i k u s sorsú f i a t a l n a k . Hiszen ő az, a k i győz a szerelmén és az élet buktatóin, a k i színésznő l e s z , akinek büszke sirály­ ként i v e i felfelé a sorsa. Bodnár E r i k a i s győztes sirályt játszik, de - s ez már az ő hozzáadása a rendezői értelme­ zéshez - alakításában megérezzük a z t i s , hogy p y r r h u s i - vagy éppen nagyon i s mai - győzelem ez. Vele^ mint kezdő színész­ nővel nem az történik i t t , amit a művészeti főiskolákon közvetlen élmény-és tapasztalatszerzésnek neveznek. Az em­

b e r i kiteljesedésért, a művészi karrierért Nyinanak f e l k e l l áldoznia a szerelmét, a személyes boldogságát, a gye­ rekét. S nem i g a z , hogy k i t u d j a nőni e z t a veszteséget. Amikor Bodnár E r i k a az utolsó felvonásban meghallja T r i g o r i n hangját a szomszéd szobából, s zokogva b e v a l l j a , hogy még mindig őt s z e r e t i , akkor megértjük, hogy Nyina nem szü­ l e t e t t újjá a szenvedély és a szenvedés próbáin. Hogy bár megkeményedve és k i f o s z t o t t a n , egy b i z o n y t a l a n szinészpálya kezdetén - ő még most i s ugyanaz az érzelmes k i s v i ­ déki lány, a k i v o l t . Sorsában feltűnik ugyan a felemelke­ dés lehetősége, de tulajdonképpen ő i s áldozat. A varázsos tó partján éltek, szerették egymást, de még túlságosan t a ­ p a s z t a l a t l a n o k v o l t a k , r o s s z u l ismerték az érzéseiket, s azok kegyetlenül becsapták őket. Az i g a z i , a nagy életre vágytak, az azonban könyörtelenül eltaposta őket. K i t e h e t .minderről? - kérdezi vádlóan a két f i a t a l rendező. A f e l e ­ letük egybehangzóan az, hogy a b e f u t o t t a k , az élet, és a művészet jóllakottjai, T r i g o r i n és Arkagyina, a r u t i n o s mesteremberek, a k i k kisajátították az elsőbbséget a művé­ szetben, és csak a z t tartják törvénynek és valódinak, amit maguk csinálnak. Minden egyebet elnyomnak, megfojtanak. Ezek T r e p l j o v s z a v a i , akinek drámájára a két előadás épült. Az élet azonban úgy látszik bonyolultabb, mint a f i a t a l drámairó h i t t e , és mint a f i a t a l rendezők hitték. Ádám Ottó a Madách Szinház előadásában két nagyszerű művész, Tolnay Klári és Gábor Miklós alakításában összegezi a maga nemze­ dékének tapasztalatát az életről és a művészetről. A z t ugyanis, hogy a kettőt nem l e h e t Összecserélni, jsem szembe­ állítani egymással. Az érzéketlen ember nem él igazán, de fordítva i s igaz: nagy művész i s csak az l e h e t , a k i érzé­ k i e n i s megéli, ha úgy t e t s z i k - végigélvezi az életét. Gábor Miklós T r i g o r i n j a azért szerencsésebb ifjú vetély­ társánál az irodalomban és a nőknél egyaránt, mert jobban s z e r e t i az életet. Még a munkában i s - amelyre pedig olyan

sokat panaszkodik -, még abban i s az életét éli meg. Mégegyszer, jobban. Csak az életet Írja. És nemcsak azért, mert jól keres vele, hanem mert s z e r e t i , élvezi, s az adó­ sinak érzi magát. Igazában ez köti össze Arkagy inával. i s , aki szintén így él, munkát és életet i l y e n természetesen egyesitve. Még csak néhány napja van szabadságon. Még t e l e ­ szájjal habzsolja a f a l u s i izeket. K r i k e t t e z i k . Bemutatja az alakját, a járását, Maupassant-ot olvas f e l a nyaraló tár­ saságnak. De gondolatai máris odahaza, a szinház körül jár­ nak. "Jó magukkal l e n n i , barátaim. Kellemes h a l l g a t n i a be­ szédüket. De ülni otthon a hotelszobában, s szerepet tanul­ n i , mégiscsak szebb" - j e l e n t i k i , a jóizüen nyújtózik egyet. Közben azonban - Tolnay Klári e z t kiválóan érzékel­ t e t i - Arkagyina a színpadon i s minden bizonnyal az életet mutatja be. Ezért lehet valószínűleg jobb színésznő, mint Nyina. És ezért tud többet az életről és az emberekről i s . Voltaképpen ez minden, amit az öngyilkosságra készülő Trepljóvnak a rendező tanácsolni tud. De ez nem i s olyan kevés. E z t az a mély hatás bizonyltja, amit a fiatalember halála ebben az előadásban a nézőből kivált. Trepljov eddig mindig a s i k e r t e l e n irodalmi kísérletei végére t e t t pontot ezzel a golyóval. De miért csak a darab végén? Hiszen az ő darab­ ját az első felvonásban fütyülik k i . Most pedig már meg i s jelennek az elbeszélései. Honnét van hát ez a nagy boldog­ talanság? Vidéki kollégáival ellentétben Huszti Péter nem s i r , nem toporzékol, nem lövöldöz. így értjük meg végre, hogy miért i s l e s z öngyilkos. Mindvégig a z t h i s z i , hogy Nyina tulajdonképpen őt s z e r e t i . Csak első, dilettáns mü­ vének sikertelenségét nem tudja neki megbocsátani. Titok­ ban meg van győződve róla, hogy ha bebizonyítja, hogy ő jobb iró, mint T r i g o r i n , akkor a lány majd visszapártol hozzá. De ime Nyina utolsó látogatása. A fiú elegáns öl­ tönyre cserélte f e l á régi, v e d l e t t ruhát, nyakában vadonat­ új nyakkendő. Az asztalon ott f e k s z i k f r i s s e n megjelent

novellája. De mindez már nem s e g i t . A lány b e v a l l j a n e k i , hogy még mindig a másikat s z e r e t i . Ekkor döbben rá T r e p l j o v , hogy a mániákus önmegvalósítás közben e l m u l a s z t o t t a a l e g ­ fontosabbat. Nem t a n u l t meg élni, nem t u d igazán s z e r e t n i . Irigykedő és gátlásos, f u r c s a k i s f i g u r a l e t t belőle, a k i t nem i s l e h e t talán már igazán s z e r e t n i . E z t a szerepet, e z t a sorsot utasítja vissza a fiú, amikor,golyót röpít a fejébe. És ez a sors fenyeget mindenkit, f i g y e l m e z t e t az előadás, a k i az élet ellenében akar művész l e n n i . És ez még csak nem i s egyértelműen t r a g i k u s s o r s , hiába a sok lövöldözés. Mindez nem j e l e n t i persze a másik két előadás értéke­ lését. A három Sirály M e g e s z i t i egymást, együtt f e j e z i k i a mü t e l j e s igazságát. T r e p l j o v szólamát felerősítve a f i a ­ t a l rendezők kétségtelenül több hibáját i s megismételték. Elvontságát, világ-és emberismeretének fogyatékosságait, türelmetlen, túlzó pózait. Azonban mindkét előadás egy hoszszú, kitartó) együttes munkára szövetkező f i a t a l kollektíva t i s z t a és őszinte hitvallása v o l t . A színházművészet társa­ dalmi küldetésébe v e t e t t mély h i t és bizalom sugárzott belőlük. Az 196o-as években megkísértette a magyar színházat i s egyféle abszurdlsta Csehov-felfogás. Legjobb rendezőink e z t azonban a Csehov-játszásunkban konzerválódott, natura­ l i s t a maradványok felszámolására, színjátszásunknak a lélek­ t a n i elmélyedés, a társadalmi, közéleti feladatvállalás és a komplex s z i n p a d i látvány kiszélesítésére használták f e l . Marton Endre 197o-es Ivanov rendezése azért érdekes és korszerű, mert az ő I v a n o v j a nem vidéki intrikáknak l e t t az áldozata - ahogy régen gondolták -, még csak nem i s végig nem gondolt reformer-eszméinek - ahogyan a századeleji és közepi rendezők beállították -, hanem a túlságosan türelmet­ l e n világmegváltásba p u s z t u l t b e l e , ahogyan ez néha ma i s történik. Ez az a pont, ahol a budapesti előadás továbbju-

t o t t a Krejcsa-féle h i r e s rendezésnél, amelynek néhány újí­ tását egyébként felhasználja és továbbfejleszti. A prágai előadás az általános emberi vonatkozásokat hangsúlyozza e l ­ sősorban, s i g y g y a k o r l a t i l a g nem tesz különösebb különb­ séget Ivanov és környezete, az elidegenedés és az elidegeínités áldozatai között. A Kemzeti előadása Ivanovot úgy' állitja elénk, mint az új életre vállalkozó Csehov-hősök első nemzedékének képviselőjét. Ezért olyan megrázó a t r a ­ gédiája, amely átmeneti korunk talán legszörnyűbb - mert a legértékesebbeket sújtó - csapása. Az önsajnálatba fúló tépelődés, az értelmiségi impotencia. I t t válik ő igazán körtársunkká, tragédiája mai tragédiává. Magyar tragédiává. Mert a címszereplő Bessenyei Ferenc nem hagyományosan cse­ h o v i , és nem általánosan emberi t i p u s t formál meg. I v a n o v j a - a m e l l e t t , hogy oroszosan érzelmes - t i p i k u s a n magyar i s . Talán a Fényes szelek nemzedékének megszállottan boldogta­ l a n , önnön érzelmeinek körét sokszor túllépni nem tudó t r a ­ gikus közérzetét sugározza legközvetlenebben. De éppen i g y válik ő modern Csehov-hőssé i s , a k i a d e z i l l u z i o n i z m u s , az i idegenedés és a modern lélekvesztés poklának b u g y r a i t nem passzióból járja, hanem hogy egy tisztább, és igazabb új h i t h e z jusson e l . A prágai előadás a közöny és az embertalenség t e l j e s diadalával végződik. A végzetes lövés után Ivanov letaglózott vadként e s i k össze, s a vacsorához vo­ nuló vendégek úgy lépnek át a tetemén, mintha már o t t sem volna. A Nemzeti Szinház előadásának rendezője azonban mintha csak előre akarná vetíteni a későbbi, kitartóbb Csehov-hősök sorsát - mégis k a t a r z i s t produkál. Mintegy égi jelként egy fénypásztát bocsát a főhősnek a színpad előterében fekvő tetemére. Ezzel k i e m e l i őt a f e l e t t e összehajló jóakarók g y i l k o s gyűrűjéből, és a tragédia meg­ tisztító magasságába e m e l i . A megváltást, amit nem értek e l a pályatársak, s nem a d h a t o t t meg Ivanovnak két szerelmes asszony sem, megadja most n e k i a rendező. (

Horvai István az a magyar rendező, a k i következete­ sen Csehov müveiben fogalmazza meg legfontosabb színpadi g o n d o l a t a i t . Amint a két intézet kiadásában megjelent t a ­ nulmánykötetünkben Bizó elvtárssal való beszélgetése után Horvai István elmondja, számára Csehov a művészi megnyilat­ kozásnak, g o n d o l a t i megfogalmazásának egész pályája során alapvető lehetősége v o l t . A Ványa bácsiban,, amelyet előbb Miskolcon /1963-ban/, majd a Vigszinházban /l97o-ben/ ren­ dezett meg. A yilágszinházban talán a legelsők között neki sikerült az előadás drámai súlyát a címszereplőre h e l y e z n i . Darvas Iván játszotta Asztrovot. Csakhogy olyan p a r t n e r e v o l t , mint L a t i n o v i t s Zoltán. Hogy mennyire sikerült valóra váltania a rendezőnek elképzelését, annak bizonyságaként álljon i t t Létay Vera találó recenziójának néhány mondata. "Most láttam először Csehov Ványa bácsiját olyan előadás­ ban, amikor ész és s z i v számára egyértelmű l e t t , miért Ványa bácsi, azaz I v a n Petrovics V o j n y i c k i j a dráma cím­ szereplője. 'Tehetséges vagyok, okos vagyok, bátor vagyok. Hà normális életet éltem volna, belőlem Schopenhauer lehe­ t e t t volna, Dosztojevszkij, Most először L a t i n o v i t s szá­ jából h a l l o t t a m ezeket a mondatokat a valóság mögöttes ér­ tékfedezetével, nem pedig kinos lamentációként, most elő­ ször h i t t e m e l , hogy valóban egy nagy műveltségű, mély i n t e l l e k t u s u , e r e d e t i egyéniség fecsérelte e l alkotó éveit hiába." L a t i n o v l t s e m e l l e t t a játékstílusban i s megváltoztatta a darab hagyományos interpretációját. Ványa bácsi a f i z i k a i létezésében i s annyira a k t i v , hogy a megszokott csehovi esz­ közökkel l e h e t e t l e n s z i n p a d i kapcsolatot teremteni v e l e . P a r t n e r e i i g y kénytelenek f i z i k a i közérzetté, sőt cselek­ véssé transzponálni a hangulatokat. A Csehov-előadásokon eddig ismeretlen felfütöttség és vibrálás tölti be a s z i n padot. L a t i n o v i t s egész alakítása valamilyen kiéletlen, felfűtött erotikától i z z i k , amely Jelena Andrejevna iránti

szerelmében csapódik k i , A boldogtalan szépasszonyt R u t t k a i Éva játssza. Büszke és érzéki, hisztérikus és nagylelkű, l u s t a és kényes, m i n t a szépasszonyok általában. És még va­ l a m i , ami ennél több: színésznő. Akár Maugham Szinház cimü regényének elragadó főhőse, akinek vörös kendőjét az u t o l ­ só felvonásban szürke utiköpenye fölé tériti, ő i s színész­ nő. Gyáva lenne Jelena Andrejevna, amiért megfut Asztrov és a szerelem elől? Meglehet, hogy i g e n . R u t t k a i Éva alakítá­ sában azonban nemcsak az unalmában flörtölő professzoraiét érezzük, hanem az örök asszonyt i s , akinek i t t az a drámai funkciója, hogy p a r t n e r legyen a főhős életének k i t e l j e s e ­ désében vagy bukásában. És a főhős: Ványa bácsi. Szóltunk már Horvai István 1954-es Három nővér ren­ dezéséről. Csaknem 2o év elteltével nemrég a rendező Ismét Csehovhoz f o r d u l t , hogy egy újabb társadalmi és lélektani szituációban ábrázolja a Csehov-hősök magatartását, akikben ő kortársi, társadalmi és pszichológiai típusokat t u d ábrá­ z o l n i . Horvai két legutóbbi Csehov-rendezése, a Három nővér és a Cseresnyéskert ellentmondásos k r i t i k a i visszhangot vál­ t o t t k i . A Három nővért a Vigszinház egy év előtti k i j e v i és moszkvai vendégszereplésekor szovjet vendégeink látták, a Cseresnyéskertet pedig remélhetőleg még l e s z alkalmuk magnézni. Kétségtelen, hogy - különösen az utóbbi eseté­ ben - támaszthatók bizonyos ellenvetések az előadás k i c s e n ­ gését illetően. L e h e t e t l e n nem látni azonban, hogy mindkét mü egy művészi fejlődési vonal szerves része. És i t t nemcsak Horvai egyéni életmüvéről van szó, a k i e z a l a t t a 2o év a l a t t a s t a t i k u s a n értelmezett pszichológiai realizmustól e l j u t o t t a mai rendezésének finoman motivált és mégis támadóan lenyű­ göző koreográfiájához. Ez a két előadás meggyőzően érzékel­ t e t i a modern színpadi realizmusnak azokat az új, árnyalt eszközeit i s , amelyeket az utóbbi évek során a Vigszinház kollektívája egy sor k l a s s z i k u s és modern előadásban k i k o -

vácsolt. Külön öröm számunkra, hogy ebben kiemelkedő munka­ társat talált a szinház a k i j e v i Dávid B o r o v s z k i j személyé­ ben, a k i a két Csehov-előadás díszleteit t e r v e z t e . És b i z t o s , hogy ezek nélkül nem jöhetett volna létre a Vigszinház nagy­ szerű Barbárok előadása, amelynek díszletét szintén David Borovszkij tervezte. Van két f i a t a l rendezőnk i s , akinek Csehov a művészi anyanyelvéhez t a r t o z i k . Székely Gábor, a s z o l n o k i S z i g l i g e t i Szinház igazgató-főrendezője, és Illés István, a miskolci Nemzeti Szinház főrendezője. Illés Istvánnak már vizsgaren­ dezése - most 3 éve - a Cseresnyéskert v o l t és azóta bemu­ t a t t a a Sirályt és a Három nővért. Ugy hiszem, ó elsősorban a társadalmi és pszichológiai motivációt k e r e s i Csehovnál, a mondanivaló, a rendezői koncepció árnyalt megfogalmazásá­ nak a lehetőségét. Akárcsak Szolnokon és Kaposváron, Csehov az ő társulatában i s egymás és önmaguk megismerésének, egy újra való művészi szövetkezésnek az eszköze, segítője. Ugyan­ ezt látjuk Székely Gábornál Szolnokon I s , sőt a m i t ő kapott Csehovtól, az a z t hiszem közvetlenül i s tükröződik művészi fejlődésében. Az 1971-es Sirály mintegy nyitánya v o l t egy előadássorozatnak, amelyben ez a nagy dolgokra szövetkező f i a t a l együttes megfogalmazta a maga fő témáját. A művészet, mint konkrét, aktuális és hatékony társadalmi t e t t , kihivás a tunyaság és c i n i k u s közömbösség e l l e n , Ezt a gondolatot motiválták tovább aztán a V e r s a i l l e s - i rögtönzésben, a Gácsérf e j b e n és más előadásokban. És-közben megismerték jobban a világot és önmagukat i s . Az 1974-es Három nővér olyan értel­ miségiekről szól, a k i k három idegen nyelvet tudnak egy k i s városban. És elsajátították tökéletesen a szakmájukat, a szinház nyelvét i s . Ezek az emberek hasznosak akarnak l e n n i . És ehhez l e k e l l számolniuk előbb ebben a városban a f e l l e n g ző illúziókkal, szembe k e l l nézniük önmagukkal. A szinpad mélyén egy hatalmas tükör van felállitva, amely kegyetlen pontosan tükrözi a szereplők minden mozdulatát, gesztusát,

pózát. Még a z t i s , ami nem a nézőnek vagy egymásnak van szánva. Ők maguk azonban soha nem néznek a tükörbe, mintha nem i s tudnának a létezéséről, Plüssfüggönyök takarják e l őket egymástól és a világtól i s . I g y tulajdonképpen kivülrekesztik magukat azon az életen, amelyről szüntelenül be­ szélnek, amelybe annyira szeretnének bekapcsolódni. Mind­ untalan elhúzzák a függönyt, szeretnének kitörni a maguk szük szalonvilágából. De minduntalan belegabalyodnak a füg­ gönybe: apró k i s hibákba, lustaságokba és öncsalásokba. És ezek a t i s z t a , jóakaratú, korán őszülő nagy gyerekek végülis áldozataivá válnak ezeknek az apró hibáknak, a f e ­ gyelmezett, szervezett és szakszerű munkára képtelen, d i l e t ­ táns világmegváltásnak. Kétségtelenül érdekes, és igaz új olvasata ez a Három nővérnek. Ha kiindulópontunk alapján a z t a kérdést tesszük f e l végül, hogy mi újat a d o t t Csehov az 196o-as, 7o-es évek ma­ gyar színházának, akkor röviden talán i g y felelhetünk: a lírai Csehovtól az intellektuális és a kegyetlen Csehovon át e l j u t o t t u n k a költői Csehovhoz, ennek a szónak az i g a z i , esztétikailag és emberileg l e g t e l j e s e b b értelmében. Ha egyet­ l e n jelzőben kellene összefoglalnom a mai magyar Csehov-ját­ szás legjobb eredményeit, a z t mondanám: költői realizmus. Olyan r e a l i s t a színpadi költészet, amely összetettségében, dialektikájában látja a társadalmi és emberi jelenségeket, folyamatokat, amely képes elmélyült és motivált emberábrá­ zolásra i s , amely nélkül - mint t u d j u k már - semmilyen gon­ d o l a t nem szólalhat meg a színpadon. Mindez természetesen együttjárt a színpadi tér új, dinamikusabb megszervezésével. E z t az u t a t a szinház nem­ csak g o n d o l a t i l a g , sőt szinpadtechnikailag i s végigjárta. A lecke, amit Csehovtól kaptunk óriási megtermékenyítő ha­ tással v o l t színművészetünk kifejező eszköztárára i s . A f e l s o r o l t előadások a magyar szinház legkimunkáltabb, l e g -

elmélyültebb művészi teljesítményei közé tartoznak, amelyek meghatározó szerepet játszottak egy-egy kollektíva művészi fejlődésében, gondolkodásmódjának formálásában. És bár t o ­ vábbra i s van mit t a n u l j u n k tőle, Csehov darabjai régen nem csak kötelező olvasmányok már a f i a t a l rendezők számára. Természetesen kapcsolódnak bele a szinházi vérkeringésbe és előbb-utóbb nálunk i s a szinházi köznyelv elemeivé válnak

Dr. Székelv György kandidátus, a Magyar Szinházi Intézet osztályvezetője: A mai Csehov-előadások megértéséhez a tegnapi és a tegnapelőtti drámaértelmezéseken át v e z e t az út. E z t b i z o ­ n y l t j a az i s , hogy minden rendezői koncepció a tökéletes tolmácsolás igényének és a régiektől való eltérés igényének a kettősségéből, feszültségéből i n d u l k i . A magyar színmű­ vészet, amig a j e l e n l e g i Csehov-interpretációkig e l j u t o t t , kétszer találkozott a drámai életmüvei. Először 192o és 1924 között. Mindkét találkozás sajátos történelmi körül­ mények között történt és a magyar színházművészet számára sajátos jelentőséggel b i r . Az első találkozás p o l i t i k a i háttere korántsem v o l t kedvező. Még nem t e l t e l egy esztendő azóta, hogy a reakció l e v e r t e a Magyar Tanácsköztársaságot, és mégis, 192o.május 8-án a Vigszinházban sor kerülhetett a Ványa bácsi bemutató­ jára. Jób Dániel, a k i e z t az előadást rendezte, később e l ­ mesélte, hogy Hatvány Lajos adott át n e k i egy kötet Csehov-drámát s ő azok közül választotta /németből fordította/ a Ványa bácsit. Első Ismerkedés v o l t ez, közepes s i k e r , mindössze 18 előadást ért meg. A k r i t i k u s o k sem tudták még megfogalmaz­ n i a látottakat; h o l "splritualizált naturalizmust'', h o l "az eseménytelenség örök drámáit" emlegették. De hogy mindezeken a bizonytalanságokon túl jelentősebb értékekre I s f e l f i g y e l -

t e k az abból derül k i , ahogyan a szinház művészi munkáját értékelték, felfedezve, hogy - e z t Kosztolányi Dezső i r t a - a Vigszinház "művész-személyzete, mely könnyű és csillogó játékon k o p t a t t a tehetségét, elsőrangú emberalkotó i s " és megfogalmazta a legdöntőbb hatást: A nézők p e d i g nemcsak szórakoztak, t a p s o l t a k , de élték, tovább élték i t t az éle­ tüket és megacélozóttan jöttek k i a szinházból. Szonya és Jeléna művelték e z t a csodát...". Mintha előrevetítené ez a megfigyelés a z t a később o l y sokat emlegetett tételt, hogy a Csehov-müvek borongós hangulatuk ellenére sem pesszimis­ ták, hanem a néző számára aktivizáló erejük van. f

M

Az első áttörést két év múlva, 1922 októberében a Három nővér j e l e n t e t t e . A körülbelül hathetes próbaidősza­ k o t , amely a k o r szinházi v i s z o n y a i között kivételesen hoszszú idő v o l t , negyven-előadásos s i k e r követte. Kosztolányi most már "a legnemesebb realizmus bűvös eszközeit" emleget­ t e és a közönség reagálása i s mély érzésekben nyilvánult meg. Lehet, hogy, mint azt Jób Dániel egy negyedszázad múl­ va meghatározta, az előadás "elégia v o l t a szerelemről, vá­ gyódásról és lemondásról", de a nézők számára többet mon­ d o t t , "leírhatatlan v o l t a hatás". És valószínűleg pontosan fogalmazott az a k r i t i k u s , a k i f e l i s m e r t e a magyar társada­ lom helyzetével vonható párhuzamot, Írván: "szép csendesen bevonult az a bizonyos előkelő, t i s z t a és reménytelen sze­ génység, amely e r r e mifelénk sem i s m e r e t l e n . Különösen most nem az." És tudatosan vagy csak érzelmi alapon, de igy meg­ szólalt egy szonett a Szinházi Életben az előadás hatása nyomán: "S vihartelőző, t i k k a d t néma csendben, Vágykoszoruzva halkan előlebben: Messzi Moszkva tündöklő égi képe." 1922-ben ezeknek a soroknak többrétegű asszociációja l e h e ­ tett.

Az 1923 szeptemberében bemutatott I v a n o w a l csak mélyült a hatás. Most már a Vigszinház együttese i s gya­ k o r l o t t v o l t az akkoriban t e l j e s e n h i t e l e s n e k minősített előadási stílusban. Egy r i p o r t e r , a k i résztvett a próbá­ kon, érdemesnek t a r t o t t a f e l j e g y e z n i a rendező Jób Dániel legjellemzőbb mondatát: "Kezdjük elölről. Csak még egy gondolatnyival őszintébben." Az eredményt pedig i g y összegeztékr "főerőssége az együttes, az összjáték... ebben az előadásban a rendező ugyanolyan magasságokban és mély­ ségekben jár, mint amilyenekben a szerző." Pedig éppen a hitelességgel v o l t tényszerint i s b a j . M i n t a z t meg I s Írták, "valamely érthetetlen okból" archaizálták a dara­ b o t és "visszadobták" a 19. század elejére;, s i g y - lega­ lábbis az öltöztetésben inkább Gogolra emlékeztetett, m i n t "a századvég dekadens m o d e r n j e i r e " , A produkció meg­ becsülését m u t a t t a , hogy a Szinházi Életben a négy legne­ vesebb k r i t i k u s /Sebestyén Károly, Kosztolányi Dezső, R e l i e Pál és Schöpflin Aladár/ négy külön szerepelemzést i r t a négy főszereplőről. A terjedő népszerűségre v a l l o t t az I s , hogy egy hét múlva már paródia j e l e n t meg a lapban az Ivanov stílusában, p o l i t i k a i felhangoktól sem mentesen. A sorozatot zárta és betetőzte az 1924-es Cseresnyéskert-előadás. Ekkorra k i a l a k u l t egy olyan CsehoWkép, amely részben továbberősitette a "drámaiatlan dráma - de t i s z t a költészet" felfogást, másrészt "lírai naturalizmus­ ként" határozta meg Csehov alkotói módszerét, mindvégig hangsúlyozva, hogy az iró nem t a r t j a be a műfaji előíráso­ k a t , hanem "az életet" ábrázolja. A társadalmi mondani­ való felismerése azonban egyelőre még váratott magára , vagy nem j e l e n h e t e t t meg nyomtatásban. Ennek az első ismerkedésnek az utóhangja v o l t a Nem­ z e t i Szinház Kamaraszínházában Hevesi Sándor Sirály-rende-

zésej193o-ban. Az előadás f u r c s a kettősséget m u t a t o t t . Hevesi nyilvánvaló módon művészileg h i t e l e s színpadi éle­ t e t a k a r t t e r e m t e n i . A Nemzeti színészi s t i l u s a azonban ekkor nem f e l e l t meg az i l y e n igényeknek. Érthető, hogy egyenlőtlenné vált az előadás, amelyben - m i n t az egyik k r i t i k u s i r t a - "színészeink jól kihasználták a hatás alkalmait".; A tizenöt előadás i s elég gyenge eredmény­ nek tűnik, de érthető, ha a r r a gondolunk, hogy a szinház sajátos középosztálybeli közönsége "a legtöbb szereplőt" nem t a r t o t t a "rokícnszenvesí'-nek, élén T r i g o r i n n a l , a k i a "megtestesült lélektelenség". És ezzel l e i s zárult a felszabadulás előtti Csehov-bemutatók sora. A felszabadulás után az újjászülető magyar s z i n házkultúra felébresztette az érdeklődést a soká e l h a l l g a ­ t o t t Csehov iránt. A válogatást és fogadtatást azonban kétségtelenül befolyásolta a konkrét p o l i t i k a i h e l y z e t , i l l e t v e a magyar szinházi élet átépítésének változó igénye. Ahogy egymást követte a koalíciós évek nyugtalan forrongása, majd a f o r d u l a t éve - s egyben a színházak államosítása - utáni átrendeződés, i l l e t v e a XX. kong­ resszus eredményeinek első hatása a magyar kulturális életre, úgy változtak a megközelítési módok, i l l e t v e a befogadás h a n g j a i i s . A folyamatosságot a Csehov-életmü fokozatos bemutatására irányuló törekvés j e l e n t e t t e , i l ­ l e t v e a f r i s s e n alkalmazott Sztanyiszlavszkij-módszer felhasználása a v e l e leginkább összenőtt Csehov-müveken keresztül. Ez a második találkozás, amely körülbelül egy év­ t i z e d e t v e t t igénybe, rengeteg új t a p a s z t a l a t t a l gazda­ gította a magyar színházművészetet. Ezek a tapasztalatok egyben már a mai alkotók egyéni élményei i s : akár mert részt v e t t e k ezekben a produkciókban, akár, mert mint nézők,- élhették át a mindig jelentős, mert tudatos müvé-

s z i célkitűzéseket vállaló Csehov-bemutatókat. A kezdet egyben búcsú i s v o l t . A Nemzeti 1945-ben két nagy magyar színművész számára n y i t o t t a meg a lehető­ séget: Csortos Gyulának a Medve címszerepében, Törzs Jenő­ nek A dohányzás ártalmasságáról szóló monológ előadójaként. Az első a szélsőséges komédia mögött i s f e l c s i l l a n t o t t a a nagy emberábrázolót, a második mü előadásában pedig szinte t e l j e s egyértelműséggel b i l l e n t át a tragikumédia a tragé­ diába. Törzsről irták: "Ez az őszinteség már túl van a szemérmetesség tartózkodásán i s . Egész pőrén mutatja meg önmagát." De ez nem valami bús borongás v o l t , hanem e l l e n ­ állhatatlan kép egy t e l j e s emberi sorsról. Az első t e l j e s Csehov, Marton Endre rendezésében, i s ­ mét a Vígszínházban szólalt meg. Ugy minősítették e z t az e l adást, hogy ez l e h e t a módja és útja a szinház megújhodá­ sának. De hogy egyben a múlthoz való kötődést i s képvisel­ t e , a z t Márkus László kritikája b i z o n y i t j a , amely tételről tételre, szerepről szerepre hasonlította össze a mostani produkciót a régivel, megállapítva, hogy éppen az azonos­ ságok és különbözőségek alkalmasak a r r a , hogy "a V i g s z i n ­ ház a maga polgári eredetű stilusából k i o l d j a , ami korhoz kötött járulék és tisztán kiválassza a z t , ami maradandó, hasznos, szinházszerü - úgy i s mondhatjuk, hogy Sztanyiszlavszklj-szerü". I t t tehát e g y f a j t a történelmi szintézis igénye fogalmazódott meg, ha a beteljesülés még nem i s következett, következhetett be. Nem sikerült ez a szintézis még a Nemzeti első Csehov-bemutatóján, a Cseresnyéskert alkalmával sem, 1948-ban. Még nem v o l t tisztázva jónéhány művészi a l a p e l v , és még nem f o r r t össze a szinház új összetételű együttese sem. A felkészülés mindenesetre igényes v o l t : a Művész Szinház előadásairól készült két f i l m e t nézték meg a sze-

replők, nyilvánvaló módon a hitelesség igényének érvénye­ sítése érdekében. A k r i t i k a lényegében kétpontot ragadott meg. T a r t a l m i l a g f e l i s m e r t e , hogy /talán k i c s i t túlságo­ san i s előreszaladva/ "Csehovtól egyenes a v o n a l L e n i n i g " , hogy a társadalmi mondanivaló határozottan, de Ízlésesen előtérbe került; egyöntetűen kifogásolta azonban a játék­ stílus zavarosságát, amelyben "az a n t i k tragédiától a k a r i ­ katúráig valamennyi szinjátszóstilus keveredik, üti egy­ mást és természetesen a darabot", sőt olyan Ranyevszkaját láttunk, "akibe Mikszáth és Móricz egy kevéssé b e l e r a j ­ z o l t " . - Lényegében nem ment túl ezen a fokon az 195o-es főiskolai vizsgaelőadás sem. Az eklektikán még nem tudtak úrrá l e n n i . Az első és mindmáig emlékezetes, megdöbbentő erejű szintézis a Katona József Szinház Ványa bácsi előadása l e t t 1952 áprilisában, Gellért Endre rendezésében. Akik látták, félreérthetetlenül felismerték, az után az előadás után nemcsak Csehovot nem l e h e t már a régi módon játszani, de általában véve, színházat sem. A Nemzeti együttese e l ­ mélyült, nagyszerű művészi t e t t e t v i t t végbe: az első pillanattól kezdve szuggesztív erejű, humort és tragikumot pontosan adagoló r e a l i s t a előadás jött létre, amely a "kamarazene bensőségével" szólalt meg /Hubay Miklós k i f e ­ jezése/ és belső izzásával eleve legátolt mindenfajta e r ­ z e i g e s t , szentimentalizmust. Érdekes, hogy Bóka László "a sematizmus e l l e n i küzdelem egyik legnagyobb h a r c i t e t ­ tének" minősítette Gellért rendezését. Ami természetesen, annak i s a j e l e v o l t , hogy ebben az időben már mutatkoztak művészi életünkben a sematizmus j e l e i t , sőt t u d a t o s o d o t t az i s , hogy túl k e l l lépni r a j t a . A szintézis és újraértelmezés jegyében született meg a Madách Szinházban 1954 októberében H o r v a i Három nővér rendezése i s . Különböző okokból ugyan nem jött létre olyan

egymás ráhangolt előadás, mint a Ványa bácsi esetében, de az alapos felkészülés, melybe b e l e t a r t o z o t t a J e r m i l o v kutatások értékesítése éppúgy, mint a Művész Szinház elő­ adásának személyes ismerete, i l l e t v e lemezfelvételének meg­ hallgatása, meghozta gyümölcsét: nagyhatású művészi alko­ tás született. I t t már a "lírai vigjáték" h a n g j a i szólal­ tak meg, de úgy, hogy egyben "a felbomló élet l i r a i d i a l e k ­ tikája" legyen. Ez az értelmezés nem engedte, "hogy a t r a ­ gédia elárassza a szinpadot, hanem elsősorban a komikus, s z a t i r i k u s írói szándékba r e j t e t t biráló motivumokat hang­ súlyozza és a legutóbbi vigszinház! előadással ellentétben perspektívát ad a három nővér sorsának, f e l n y i t j a a dráma zsilipéit." - i r t a az Uj Hang k r i t i k u s a . Milyen távol va­ gyunk a drámaiatlan drámától! És a k i k látták az előadást, emlékezhetnek Pécsi Sándor csodálatos Andrej-alakitására, amelyben a szánalmasan nevetséges és a felháborítóan t r a ­ gikus vonások tökéletes ötvözetben h a t o t t a k . Az ötvenes években még két Csehov-dráma került s z i n padra. Vidéken először szólalt meg Csehov-mü a Szegedi Nem­ z e t i Színház Cseresnyéskert-előadásán, Ádám Ottó rendezésé­ ben, ahol a k r i t i k u s o k f e l f i g y e l t e k a komédia-paródia j e l ­ l e g hangsúlyaira, bár a produkciót nem tartották t e l j e s e n megoldottnak. - A másik előadás lényegében lezárta a kor­ szakot. Ezt a Vigszinház /akkor Néphadsereg Szinháza/ együt­ tese v i t t e szinpadra úgy, hogy még egyszer, utoljára köz­ vetlenül a S z t a n y i s z l a v s z k i j által megfogalmazott és rögz i t e t t Sirály-koncepcióból i n d u l t k i . I t t A j t a y Andor Szorin-alakitásában jött létre az az ötvözet, amelyet már emiitettünk; mint egy elemzés megfogalmazta: " s z i n t e észre­ vétlenül megy végbe a humornak és tragédiának az a t e l j e s összefonódása, amely annyira jellemző Csehovra." Nagy Péter pedig i t t f i g y e l t f e l először a r r a a problematikára, amely azután a 7o-es évek főtémája l e s z : a r r a , hogy ez "három ge-

neráció küzdelme valami jóért, igazért", i l l e t v e , hogy ez a mü egyben irói-müvészi önvallomás i s : "Csehov szive, mint a ketrecbe f o g o t t sirály vergődik Nyina sorsában, T r e p l j o v kínlódásában..." A motívumból csakhamar vezető szólam válik. Ez a rövid áttekintés nem vállalkozhatott másra, mint hogy vázlatosan bemutassa azt a két korszakot, amikor a . magyar kultúra világában megjelent és gyökeret v e r t a cse­ h o v i dráma. Először talán inkább az i r o d a l m i nagyságot, a költőt fedezték föl benne. Másodszorra került sor arra* hogy egy hanyatló és jobb jövő felé vágyakozó társadalom reális ábrázolóját, szinte felmérhetetlenül gazdag művészi tükrözőjét i s felfedezzék benne. H e l y t e l e n volna a múltban Ítélő szóval k e r e s n i és nem találni az " i g a z i " Csehovot. Talán éppúgy nincsen, mint ahogy "örök emberi" sincsen. A változó világ egyre több oldalról látja s a későbbi korok embere több tapasztalatával előnyben van. De eredményei csak a hagyományaira épülhetnek: tagadva és mégőrizve azokat. Marina Nylkolájevna Sztrojeva. a művészettörténeti tudo­ mányok doktora, a moszkvai Művészettörténeti Intézet tudományos főmunkatársa: Mindenekelőtt engedjék meg, hogy köszönetemet f e j e z ­ zem k i mind a Magyar Kulturális Minisztériumnak, mind pe­ d i g a Bizó igazgató elvtárs vezetésével működő Magyar S z i n ­ házi Intézetnek, hogy megszervezték e z t a mai - a z t hiszem mindannyiunk számára - rendkivül érdekesnek Ígérkező szimpóziont. Csehov nemcsak a s z o v j e t , hanem a magyar szinház szá­ nára I s - napjainkban mindenképpen - olyan tényező, amely mindkét ország és nép színházművészeti kultúráját, hagyo­ mányait gazdagítja, és ami által a két nép kultúrája egy-

mással i s kapcsolatba kerül, közeledik. Gondolkodjunk e l egy érdekes jelenségen. Minél inkább távolodik tőlünk Csehov kora - amely nem értette meg t e l j e s egészében Csehovot -, annál inkább közeledik hozzánk és ez a közeledés különösen intenziwé vált az utóbbi évek során. Amint a XX. század utolsó negye­ débe lépünk és feltűnnek, előttünk a XXI. század körvonalai i s , az emberiség e történelmi p i l l a n a t b a n s z i n t e a r r a kény­ szerül, hogy újragondolja múltjának t a p a s z t a l a t a i t , s z e l l e ­ mi örökségét. Ebben a vonatkozásban Csehov különösen fontos számunkra és az emberiség számára, éppen az egyetemes em­ b e r i s z e l l e m i t a p a s z t a l a t újragondolása szempontjából. Hogy töprengve végiggondoljuk: mivel gazdagította önmagát az ember, mi iránt k e l l , hogy érezzen és érez felelősséget az egyén önmaga és a társadalom előtt. És ezzel kapcsolat­ ban mindenekelőtt . kultúra sorsára k e l l gondolnunk és a r r a , hogy a mi, s z o c i a l i s t a kultúránk milyen kultúrát vé­ delmez, szemben a polgári burzsoá, antihumánus kultúrával, amely az egyént mintegy az emberi kommunikáció k e r e t e i n túl­ ra szorítja. Megszoktuk, hogy Csehovban a z t a művészt lát­ j u k , akinek a hősei egymástól elidegenedtek és az e l i d e g e ­ nedettség állapotában már képtelenek az egymás közti kommu­ nikációra, és nem mindig fordítunk elég f i g y e l m e t egy másik - s z i n t e láthatatlan - folyamatra. Nevezetesen a r r a , hogy a csehovi világban és annak rendszerében az egyes hősök kö­ zött, a befogadó és a csehovi hősök között nagyon i s erős mágneses vonzás k e l e t k e z i k . A Csehovhoz való közeledés és Csehov megközelítésének a Szovjetunióban két nagy korszaka, e t a p j a a l a k u l t k i , két hagyomány-vonulata. Az egyik Sztan y i s z l a v s z k i j és Nyemirovics-Dancsenko életével és tevékeny­ ségével kapcsolatos. Az ő tradíciójuk, ez a mélyen költői humanista tradició mind a Szovjetunióban, mind pedig a v i ­ lág bármely országában, a világ minden szinháza számára

követendő és rendkívül értékes, magasrendű szinházi ha­ gyományt j e l e n t . S z t a n y i s z l a v s z k i j és Nyemirovics-Dancsenko Csehov-értelmezése a szó l e g t e l j e s e b b értelmében humanista Csehov-értelmezés. Annak a feltárása, hogy a csehovi hősökben/ - sorsuk minden t r a g i k u s mozzanata- vagy s ors tragédiájuk ellenére i s - állandóan megvan a környező embertelen, k i c s i n y e s , prózai kispolgári világgal való szembenállás; az az érzés, hogy " i g y élni többé nem l e h e t " . Minden csehovi müvet i g y , vagy úgy belül annak az érzéke­ lése mozgat, ami a jövő felől árad hozzá. S ennek a mozza­ natnak, a jövendő atmoszférájának, a jövővárás mozzanatá­ nak a feltárása és központba állítása, i l l e t v e meghatározó­ an központba állítása S z t a n y i s z l a v s z k i j és Nyemirovics-Dancsenko Csehov-értelezésének másik, mindmáig megszívlelendő és elévülhetetlen érdeme és nagy felfedezése. Voltak korszakok, amelyeknek az időszakával Csehov és a csehovi szinház, a csehovi művészet diszharmóniában v o l t . A nagy társadalmi megrázkódtatások, kataklizmák időszakaiban Csehov mintegy háttérbe v o n u l t , átadva a helyét azoknak az Íróknak, költőknek, gondolkodóknak, a k i k a b a r i ­ kádokon h a r c o l t a k . De Csehov gondolatvilágának, eszméinek, művészetének mágneses vonzása mindig újra , és újra felerő­ södik a barikádharcok közötti időszakokban, a barikád-' harcokat egymástól elválasztó évek során. A z z a l , hogy a hét­ köznapok világában t e s z i próbára az embert, az ember állha­ tatosságát, az ember keménységét és egyúttal e r r e az állha­ tatosságra nevel. Napjaink és mai szinházi interpretációink, kultú­ ránk a I I . világháború, a Nagy Honvédő Háború utáni évek tradiciói alapján a l a k u l t . Utána pedig felnövekedett és megjelent e^y új rendező-nemzedék, amely valóban az előző nemzedékektől eltérő szemlélettel, f r i s s szemmel o l v a s t a

Csehovot. Csehovot a humanistát, a z t a művészt, a k i mélyen h i t t az emberben és az emberségben. E rendező-nemzedék egymás után alakította k i és mutatta be az olyan csehovi interpretáción alapuló szinházi előadásait, amelynek egyik döntő sajátossága az ember iránti sokkal nagyobb felelősség­ ből táplálkozó, ha úgy t e t s z i k időnként még keménynek, "kegyetlennek" i s tűnő viszony. E nemzedék azért t e t t e , t e s z i e z t , hogy felébressze a nézőben a z t , amire Csehov i s a hangsúlyt t e t t e : az egyén felelősségét az őt körülvevő világban történtekért. Ez az új nemzedék - l e g j o b b j a i , Tovsztonogov, E f r o s z , Jefremov személyében - valóban új Csehov-értelme­ zést, valóban Csehov új, szinházi és s z c e n i k a i olvasatát nyújtja. E t e k i n t e t b e n különösen Tovsztonogov leningrádi Három nővér előadása érdekes, a k i az egész darabot úgy ér­ t e l m e z i és úgy állitja szinpadra, hogy benne a hősöket mintegy láthatatlan üvegfal választja e l egymástól: nem értik egymást, ha egymáshoz i s beszélnek. És éppen e z t hangsúlyozza. Azt, hogy Tuzenbach halálában mindegyik i g y vagy úgy - felelős. Az ő haláláért való felelősség l e s z ezen előadás egyik meghatározó, k o n s t r u k t i v eleme. Efrosz e vonatkozásban még tovább ment a Sirály és a Három nővér szinpadra állításában. A Sirály esetében E f r o s z a r r a a gondolatra h e l y e z i a hangsúlyt, hogy az em­ berek sorsában a hétköznapok - ha úgy t e t s z i k - prózaiságában e l v e s z t i k a z t a képességüket, hogy megőrizzék a szellemiséget. És sorstragédiájuk - többek között T r e p l j o vének - oka éppen a szellemiségnek az életből való eltű­ nése. Ugyanez a mozzanat l e t t meghatározó a Három nővér rendezésénél i s . És éppen ez j e l e n t i a z t az új Csehov-olv a s a t o t , amely Csehovban a "kegyetlen realistát" láttatja és mutatja f e l .

Ugy tűnik, ezen az úton haladt a maga rendezői mun­ kájában a magyar Horvai István i s . Hozzá i s közel áll egy­ részt az emberek közötti s z e l l e m i szakadás, atomizáció, a kommunikációra való képtelenség gondolata, másrészt az i d e ­ álok pusztulásának eszméje. Ugyanakkor H o r v a i tovább i s megy. Amig Efrosznál a Három nővér I . felvonásában még rü­ gyeznek a fák, virágzásra készülve bomlanak a t a v a s z i r e ­ mények, Horvai előadásában az első felvonástól az utolsóig - az év bármelyik szakaszán I s játszódik a cselekmény száraz, zörgő l e v e l e k h u l l a n a k a hősökre, környezetük min­ den tárgyára, és végül s z i n t e betemetik az egész szinpadot. A három nővér v e s z e t t tánca, forgása az előadás végén való­ ban, a halál közeledtét és az élettől való búcsúzást, mint­ egy a gyászének képzetét, atmoszféráját s u g a l l j a . Még tovább ment ezen az úton a l e n g y e l Adam Hanuszkiewicz, a k i a Három nővér s z i n r e vitelét a "kegyetlen v a u d e v i l l e ' modorában valósította meg. De egyúttal ez a rendezés a z t i s megmutatja, hogy az I l y e n Csehov-értelmezés hogy j u t e l végpontjára, egyúttal önmaga abszurd végkifej­ letéig. És ez már a csehovi hagyomány, a csehovi drámairómüvészet meghamisításához vezet. A három nővérben Hanuszkiewicz már nem hajlandó a kultúra képviselőit látni, hanem érdektelen, g o n d o l a t t a l a n kispolgárokat, olyan embereket és olyan hősöket mutat be, a k i k mintegy összeolvadnak Na
Ugy érzem, hogy az a hagyomány, amit az e m i i t e t t rendezők alakítottak k i a Csehov-értelmezésben, napjaink­ hoz közeledve, a hetvenes évek közepére lassan-lassan e l h a l . A hetvenes évek közepén, az évtized második felére valóban

megértek és létre i s jöttek egy új Csehov-olvasat felté­ t e l e i . Csehov világának ez az új s z c e n i k a i interpretációja egészét t e k i n t v e bizonyos mértékben alkotó visszatérést j e l e n t S z t a n y i s z l a v s z k i j és Nyemirovics-Dancsenko hagyo­ mányához. Az 1975-76-os évad s z o v j e t Csehov-előadásainak van azonban egy új mozzanata i s : megváltozott a csehovi hősök felfogása, a rendezők új v i s z o n y t alakítottak, alakítanak k i a csehovi hősök iránt. A korábbi előadások a csehovi hősöket - i g y vagy-úgy - mindig az e l i t h e z , vagy legalább i s kiválasztott értelmiségi körhöz tartozó személyekként mutatták be. Ezeknek az új előadásoknak az irányultsága sokkal demokratikusabb. Nem egy szük réteg bemutatását és nem egy szük réteg problémáinak a szinpadra állítását és interpretálását, hanem szélesebb tömegek emberi igényei­ nek és lehetőségeinek megfogalmazását nyújtják. A moszkvai Komszomol Szinházban Mark Zaharov ren­ dező új Ivanov-értelmezést nyújtott. Rendezéséhek a l a p j a a következő gondolatsort Századunkban tipus-váltás követ­ k e z e t t be. Biológiai tipus-váltás i s . És ebből adódóan - im­ már Zaharov s z a v a i v a l szólva - "én Ivanovban nem értelmi­ ségit, nem sovány, sápadt entellektüelt akarok bemutatni, hanem egy egyszerű, anyagilag jól szituált, jólelkű em­ b e r t , akiből az értelmiségi, az entellektüel-vonás ok t e l ­ jesen hiányoznak: egy demokratikus érzelmekkel rendelkező l e l k i beállítottságú t i p u s t . " Ennek megfelelően olyan színészt hívott meg I v a ­ nov szerepének eljátszására - J e v g e n y i j Leonovot -, a k i tulajdonképpen már külső megjelenésében i s a legkevésbé . f e l e l t meg a korábbi, Ivanovról kialakított elképzelések­ nek. Ez a kissé e l h i z o t t , nagyon jólelkű, egyszerű ember, inkább h a s o n l i t a csehovi álomszuszékra - egy kissé

kaját ő olyan emberként formálta meg, a k i két kor torló­ dásában, azok ütközőpontjában él: a k i t u d j a és tisztában van a z z a l , hogy pusztulás v e s z i körül, hogy maga i s pusz­ tulásra Ítéltetett és mégis benne koncentrálódik mindaz az emberség, mindaz az i n t e l l i g e n c i a , amit az orosz k u l ­ túrától örökölhet a századvég - az emberi magatartásformá­ tól kezdve az i n t e l l e k t u s i g - s minden következő k o r és nemzedék i s . Az ő Ranyevszkajájában valami megtört, mégis minden mozdulatában h a l l a t l a n lenyűgöző báj, magával r a ­ gadó báj r e j l i k . Ez a báj mágnesként vonzza magához a cse­ hovi dráma minden más hősét. Ez a báj ragadja magával és vonzza magához a nézőt i s . Az e m i i t e t t szovjet Csehov-előadások egyszerre j e l e n ­ t e t t e k e g y f a j t a tiszteletadást a s z t a n y i s z l a v s z k i j ! , nyemirovics-dancsenkői hagyomány iránt, és egyszerre j e l e n ­ t e t t e k új szót i s a s z o v j e t Csehov-értelmezésben a Csehovbemutatók sorában. Én nem láttam a Horvai István rendezte Cseresnyéskert-előadást, de Krakkóban, a krakkói Régi Szihházban egy új Cseresnyéskert-bemutató részese voltam. A J e r o c z k i rendezte előadás valóban új Cseresnyéskert-ér­ telmezést nyújtott. A darabot a rendező úgy f o g t a f e l , mint két. világ, két kultúra, két magatartás olyan vitáját, harcát, polémiáját, amelynek célja Anya, az i f j u i lélek megnyerése. Az egyik erő a pragmatista - ha úgy t e t s z i k , durva, kiméletlen - Lopahin magatartásformája, s z e l l e m i ­ sége. A másik pedig egy extravagáns különc, a Trofimov alakjában megfogalmazott magatartás, ugyanúgy durva, vég­ l e t e s formára alakítva az előadásban. Maga Ranyevszkaja pedig mintegy k i v o n u l a világból. Ő úgy érkezik, mintha halottsiratásra érkezne, és a rendezésben s az előadásban ez a belső v i t a - két kultúra, két magatartás, két s z e l l e ­ miség vitája az ifjúi lélekért - l e s z a meghatározó és a központi konstrukciós elem.

A csehovi életmű értelmezésében a Cseresnyéskert. mindig kiemelkedő helyre került. A Cseresnyéákertet össze­ foglaló műként értelmezik a legújabb Csehov-előadások ren­ dezői i s , amelynek a központi mozzanatát talán i g y lehetne : . megfogalmazni: töprengés az orosz és az egész emberi kultú­ ráról. Erre az alapmozzanatra épülnek a Cseresnyéskert l e g ­ újabb szcenikai interpretációi. Közülük kettőt említenék. Az egyik az a televíziós előadás, amelyet Hejfee rendezett. A másik pedig a Szovremennyik Szinház új Cseres­ nyéskert-bemutatója, amelyre a napokban, talán éppen ezek­ ben az órákban kerül sor. Hejfec a televíziós előadásban a Kis Szinház szinészgárdájával d o l g o z o t t . És mintegy t i s z ­ t e l v e a régi hagyományt, figurát, minden hőst külön-külön végigboncolt és újra összerakott, mindegyikre egyforma f i ­ gyelmet fordított, l e t t légyen az akár Jása vagy Dunyása. Mégis az előadás középpontjába valamiképpen Gájev került, akinek a szerepét Szmoktunovszkij játszotta. Gájev, ez a nagyon i s e s e t l e n , már-már abszurd f i g u r a , akinek a maga­ tartását mégis úgy mutatta be Szmoktunovszkij - a rendezés­ s e l egyetértésben -, hogy a környezetében nem talál s e n k i t , a k i az ő belső l e l k i drámáját megértené ,/pedig minden más szereplőnek i s meg van a maga hasonló l e l k i drámája/. Ezért k e l l odafordulnia a régi szekrényhez és - mintegy élő sze­ mélyt - körültapogatnia, mint az ideálok, a jóság, az ember­ társak iránti s z e r e t e t eszményének őrzőjét. És ebben a hangsúlyozott j e l e n e t b e n , monológban tör magának u t a t az a gondolat, amiről eddig i s szó e s e t t : töprengés az eszmények­ ről, felhívás a kulturális örökségnek gondos őrzésére, élő hagyományként való fenntartására. A Clsehov-előadások úgy j e l e n t e n e k újat napjaink szá­ mára i s , hogy e z t a gondolatot, a nemzedék-váltásban a folyamatosság gondolatát emelik k i és állitják a s z c e n i k a i

interpretáció középpontjába. Azt, hogy a különböző nemzedé­ kek t a g j a i t mégis összeköti egy közös szellemiség vagy egy közös szellemiség-mozzanat. Az, hogy az élet - az e l i d e g e ­ nedés, az ideálok pusztulása, minden dráma és minden törés • ellenére, a személyes életek drámaisága, tragikuma ellenére i s - fennmarad, s éppen a nemzedékek váltásában megnyilvá­ nuló ezen öröklés-mozzanat t a r t j a fenn. Egyúttal ez az a csehovi gondolat, ami Csehovot mindig rokonná t e s z i , nem­ csak a XX. századdal, minden k o r r a l i s és reméljük, a XXI. századdal i s . Bízó Gyula: Köszönjük S z t r o j e v a elvtársnő nagyon érdekes és átfogó elő­ adását. / 15 perc szünet /

Marton Endre, kétszeres Kossuth-dijas Kiváló Művész, a Nem­ z e t i Szinház igazgató-főrendezője: Nagyon örülök, hogy meghívtak e r r e a konzultációra. Annak ellenére, hogy gyakorló szinházi szakember vagyok, Csehov-ügyben - a z t hiszem - gyerekcipőben járok, pedig van egy-két Csehov-rendezés már mögöttem. Ugy érzem nagyon jó p i l l a n a t b a n rendezték meg e z t a konzultációt, mert f o n ­ tos ez a kérdés nemcsak Csehov jelentősége m i a t t , hanem szinházi kultúránk fejlődése, alakulása iránt érzett f e l e ­ lősségünk m i a t t i s . Azt hiszem, hogy ez a mostani, az egész világon jelentkező Csehov-reneszánsz, nemcsak a Szovjetuniót érdekli, hanem nekünk magyaroknak i s meg k e l l vizsgálnunk,; eleget tettünk-e ebben az ügyben? Most az egész szinházi v i ­ lágot nagyon érdekli Csehov, és ez még komolyabbá k e l l , hogy tegye e vonatkozásban munkánkat. Ebben nekünk, magyaroknak

nem szabad lemaradni. Ezért tartom a Nagy László barátunk­ nak Csehov rajongását most nagyon fontosnak, mert ő az egyetlen s z i n t e , a k i következetesen, l e l k i i s m e r e t e s e n , nagy felkészültséggel az élő szinház számára i s hasznosithatóan végzi kutatómunkáját. Az e d d i g i felszólalások megfogalmazták - és ez az én véleményem i s -, hogy a hatvanas évek utolsó éveiben és a hetvenes évek első felében k i a l a k u l t egy új Csehov-értelmezési korszak. Most már ennek a korszaknak végére értünk. Most jön a következő hullám, amikor újabb Csehov-értelmezések kötelezően k e l l , hogy következzenek. A felszólalások­ ból az derül k i , hogy i g y van a Szovjetunióban i s és i g y van nálunk i s - s ahogy olvasom a nagy szinházi világlapo­ k a t , i g y van az egész világon! Ebben az időszakban az új ifjú rendező-nemzedék és a régi kiváló rendező-nemzedék - mondhatni a Csehov-reneszánsz jegyében járta útját. Bizonyos vagyok benne, hogy ez folytatódni f o g és rövid időn belül újra kezdődik, vagyis új értelmezésben, ú j , ér­ dekes előadásokban láthatunk Csehovot Magyarországon. Mi k i s ország vagyunk, és ha nálunk egy i l y e n sorozat l e z a j l i k , akkor rövid szünetet k e l l tartanunk. Nem tudjuk állandóan műsoron t a r t a h i ezeket a müveket, nincs annyi színházunk. Csak huszonöt. Közbevetőlég, a z t hiszem, hogy a mi 19691975-ig tartó korszakunkra a magyar szinházi, k r i t i k a i , esztétikai, tudományos világ nem v o l t eléggé felkészülve. És ez figyelmeztető a r r a , hogy «mi most következik, a r r a f e l k e l l készülni, mert csak egyes bemutatók maradnak ná­ lunk a jelentős Csehov-előadások, ha mögöttük nincsenek támogató, szerető és értő k r i t i k u s o k , esztéták, tudományos dolgozók, akiknek kisérni k e l l bennünket a szinház útján. Nagyon érdekes Csehov-előadások v o l t a k nálunk az elmúlt években. Nem i s csak érdekesek - fontosak. És ezek­ ről az előadásokról - ha Nagy László nem f o g l a l j a össze őket

nagy csehovi műnek és eszmevilágnak az összegezése,úgy nyilvánvaló az Ivanov annak az indulása. Hogy j u t o t t a m e l az Ivanov-rendezéséhez? Nem r e n ­ dezek úgy az életben, hogy egyszerűen előveszem a l a r a b o t , s a z t mondom, hogy e z t most én megrendezem. A gondolat és a megvalósulás között, hosszú idő s z e l l e m i munkája feszül, s csak amikor már megvan az a g o n d o l a t i erőtér amiben él a darab, akkor kerülhet sor a művészi megvalósításra. Évekig hordoztam azt a vágyat i s , hogy az Ivanovot meg­ rendezzem. Elővettem, olvasgattam a z t i s , és a többi Csehov-müvet. Külön elolvastam, feldolgoztam magamnak egy-egy figurát, v i s z o n y l a t a i k a t , együttes sugárzásukat és j e l e n ­ tésüket, külön gondolkodtam egy-egy szituációról, a különc, féle müértelmezésekről és mindez i g y , évek a l a t t halmozódott fel. Aztán jött egy találkozás, ami egyszerre felgyorsí­ t o t t a a dolgot. Prágában voltam ismételten és hosszú-hosszú idők után találkoztam egyik legjobb barátommal Krejcsával. A hatvannyolcas cseh események megszakították a több, mint huszonötéves k a p c s o l a t o t . A z t megelőzőleg az utolsó müve, amit láttam, a világhírű Három nővér rendezése v o l t . A legutolsó pedig a nagysikerű Ivanov-rendezés. Mikor a h e t ­ venes években meglátogattam, rossz állapotban találtam, de egy éjszakán keresztül - mert este mentem hozzá - az Ivanov ideológiáján, eszmeiségén, csehovi mondaniakarásán v i t a t ­ koztunk. Elfogadtam az ő előadását mint rendezői remekmü­ vet. És nagyon bántam, hogy már nem rendeztem meg előbb az Ivanovot, mert nekem i s hasonló s z i n p a d i elképzeléseim v o l ­ tak. Az anyag persze tovább i s nagyon nyugtalanított, vitáz­ tam és egyetértettem magamban a z z a l , amit akart és amit c s i ­ nált Krejcaa ebben az előadásban. Az ő előadását tehát nem ismételhettem meg, nem i s tudtam volna, mert másképpen élt bennem a mü - nagyon tömö-

ren és pontosan elmondta Nagy elvtárs, hogy mi v o l t az ő előadásának az eszmei koncepciója- és mi az enyém -, de az élmény meggyorsitotta elképzeléseim összegezését és én i s megrendeztem i t t h o n az Ivanovot. Akkor én a z t érdekes előadásnak t a r t o t t a m , sok új megoldással és értelmezéssel. Ma már tudom, v o l t a k dolgok, amiket halványabban oldottam meg, mint ahogy k e l l e t t volna. De gondolom, hogy egy nekifutással ez nem i s megy. Csehovot csak úgy l e h e t megismerni mindnyájunknak, ha többször elő­ vesszük a müvet. Ezáltal gazdagabbak leszünk mi i s , a kö­ zönség i s - mert jobb, érdekesebb előadások jönnek létre. Bízó Gyula; Nagyon köszönöm Marton Endrének, a Nemzeti Szinház igazgató-főrendezőjének h a l l a t l a n u l érdekes és s z u b j e k t i ­ vitásában i s roppant gondolatgazdag hozzászólását. Berényi Gábor. Jászai-dijas, a József A t t i l a Szinház fő­ rendezője: Kedves Elvtársak! Nem vagyok elméleti szakember, nem i s készültem f e l ­ szólalni ezen a mai megbeszélésen, most mégis a z t hiszem, e l k e l l mondanom néhány olyan gondolatot, amely épp' egy i l y e n megbeszélésre t a r t o z i k , és amely talán hasznos l e h e t a további magyar Csehov-előadások szempontjából. Nagy elvtárs beszélt arról, hogy a Csehov-előadások nem ágyazódtak be a magyar szinházi életbe, nem váltak szín­ házaink állandó sikeres repertoire-darabjaivá, annak e l ­ lenére, hogy születtek szép, értékes, kitűnő előadások. Meggyőződésem, hogy Csehov megközelítését színészeink, ren­ dezőink és közönségünk számára egyaránt megneheziti az,

hogy - nyugodtan merem mondani - nincsenek megfelelő Csehov , drámaforditásalnk.l Ez nagyon furcsán hangzik, niszen t u d j u k , hogy Csehov d a r a b j a i t legkiválóbb magyar költőink ültették át magyarra: Tóth Árpád, Kosztolányi Dezső munkáit a köztudat klasszikus értékű fordításokként értékeli. Csakhogy - amint e z t Nagy elvtárs valahogy egy fél mondatban j e l e z t e - ezek német közvetítéssel kerültek hozzánk. Személyes tapasztalatom alapján állithatom: ed­ d i g i Csehov—rendezéseim során - minthogy tudok o r o s z u l minden esetben az okozta az első és legnagyobb gondot, hogyan közelítsük meglévő fordításaink szövegét az ere­ d e t i orosz szöveghez. Ezek a forditások ugyanis nagyon szépek, költőiek, esztétikusak, csak éppen egyvalami h i ­ ányzik belőlük: az a beszélt köznapi nvely, ami Csehovnak annyira sajátja v o l t . Nem a humorizálás kedvéért, de idéz­ nék - a z t hiszem szó s z e r i n t emlékszem - egy-két mondatot, Tóth Árpád Cseresnyéskert fordításából, aztán a szó szerin­ t i fordításból. Az első felvonásban Gájev szövege Ranyevszkajához a költői fordítás s z e r i n t a következőképpen hang­ z i k : "Emlékszel, drága, aranyos hugocskám... valaha mi mind a k e t t e n ebben a szobában tentikéltünk... és... és... azóta én egy szegény, ötvenegy éves öreg csecsemő lettem..." Megnézve az orosz e r e d e t i t , ugyanennek a résznek szó s z e r i n ­ t i fordítása a következő: "Valaha, húgom, mi v e l e d éppen ebben a szobában aludtunk és én most már ötvenegy éves vagyok..." Nos ezzel csak annyit szerettem volna érzékeltetni, hogy i l y e n túlburjánzó, álköltői, ál-lirai hangvétel j e l l e m ­ z i ezeket a Csehov-fordításokat. Ez annyit j e l e n t e t t , hogy legalább a saját rendezéseimben megpróbáltam igazítani eze­ ken a fordításokon, ahogy a legutóbbi vigszinházi előadá­ son e z t Horvai István és Darvas Iván í megtették. Persze ez mind csak szükségmegoldás, h i s z e n amíg nem az e r e d e t i Csehov van a művészek kezeben, hanem egy tőle idegen,

hangvételben áthangszerelt szöveg, addig ez mindenképpen káros irányban befolyásolja a rendezőket és a szinészeket. Ez - természetszerűen - hosszú éveken keresztül csábitott egy olyan előadás-,rendezés- és játékmódra, amely könnyes, érzelmes, tul-lirizált, óriási szünetekkel elnyújtott, álcsehovi előadásokat szült. Szerencsére a hatvanas évek ma­ gyar színháza a rendelkezésre álló magyar szöveg ellenére i s megpróbált egy realistább, sokkal emberibb, emberközelségü előadás-stílust megvalósítani, amelyben jobban érvé­ nyesült a müvek belső humora i s . Ez persze s e n k i t sem men­ tesíthet a felelősség alól., Végre nyomtatásban i s meg k e l ­ lene j e l e n n i e egy t e l j e s e n új, Csehovhoz méltó, h i t e l e s drámaforditás-kötétnek. A másik dolog, amiről beszélni szeretnék a követ­ kező. Szerencsére Nagy László barátunk f i a t a l ember, és éppen ezért ő érthető módon csak az utóbbi néhány év Csehovelőadásairól beszélt részletesebben, főleg azoknak a f i a ­ t a l rendezőknek a munkájáról, akik most a\"legmenőbbek", hogy i g y fejezzem k i magam. Nos, én nem érzem magam sem öregnek, sem konzerva­ tívnak, már csak azért sem, mert azt a bizonyos akkora p o r t f e l v e r t 196l-es szolnoki Cseresnyéskert-rendezést, amely olyan heves és szenvedélyes támadásokban részesült, azt. én követtem e l . Ennek ellenére az az érzésem, hogy baj van ezekkel a nem túl szerencsés módon fetisizált Csehov-előadásokkal. Két alapvető b a j . 1

Az természetes d o l o g , hogy a régebbi " l i r a i * és "költői" Csehov-előadásokra való reakcióként világszerte egy szárazabb, kegyetlenebb Csehov-kép j e l e n i k meg és ez a divatos irányzat m e g i h l e t i a mi f i a t a l rendezőinket i s . Ez érthető. De van olyan érzésem, hogy nem egy f i a t a l ren­ dezőnk egy-egy adott Csehov-mü megrendezése h e l y e t t a z t

részben olyan személyes mondandójának közlésére használta f e l ürügyül, amire nem b i z t o s , hogy éDoen ezek a Csehovdarabok a legalkalmasabbak. Persze ez sem magyar, hanem világjelenség. Ma sajnos olyan d i v a t járja világszerte a rendezés terén - remélem, most már lassan kilábalóban va­ gyunk ebből -, hogyha v a l a k i valamilyen darabot nem állit a talpáról a fejére, és nem valami o l y a s m i t akar benne megmutatni, amit még soha, előtte senki meg nem m u t a t o t t , azt már nem i s tartják rendezőnek. Reméljük, hogy ezek a most divatos gyerekbetegségek elmúlnak a fejünk felől és v i s s z a fogunk térni a nagy irók e r e d e t i gondolataihoz. Hiszem, hogy a leglényegesebb, amit a 7o-es évek második felében e l k e l l e n e érnünk a Csehov-rendezés, a Csehov-értelmezés terén: mindenféle kívülről v e t t divatos irányzatok és f a k s z n i k h e l y e t t , a darab szövegéből k e l l e n e k i i n d u l n u n k . Nagyon szerencsés és jó dolog, ha egy általunk régóta i s ­ mert szöveget f r i s s szemmel, tehetségesen a lényegrelátó módon tudunk újra o l v a s n i , hogy meglátunk abban a szöveg­ ben nagyon sok o l y a t , amit eddig még nem láttunk meg és nem fedeztünk f e l . De csakis o l y a t láthatunk meg, amit a szövegben valóságban benne van, és a szerző szándékainak az eddiginél mélyebb Megértéséről tanúskodik. A harmadik kérdés a Csehov-előadások nagyon prob­ lematikus képzőművészeti és képi megjelenésével kapcsola­ t o s . Világos, hogy az ötvenes évek visszahatásaként az utóbbi években nem a n a t u r a l i s t a színpadkép és jelmez v o l t a divatos / a z t hiszem most újra egyre divatosabbá l e s z / , de a z t j o g g a l hiszem, hogy Csehov világától mi sem áll távolabb, mint a szürkeség, sivárság és az esz­ tétikum t e l j e s hiánya. Nem kívánhatjuk meg egy mai elő­ adástól, hogy szó s z e r i n t vegye Csehov részletesen l e i r t naturális instrukcióit, de ha egy darabban arról van szó, hogy egy k a t o n a t i s z t egész életében vágyódik egy i l y e n

nagyszerű lakás után, amely csupa melegség, csupa virág, s 5 mindig csak megy egyik szálláshelyről a másikra, min­ dig kopársággal meg szürkeséggel találkozik, pedig éppen ezek a virágok hiányoznak az életéből, akkor nem j e l e z h e t i ezt a s z i n h e l y e t kopár szürke padló, szürkére f e s t e t t t o nett-székek és szürke gyűrött függönyök. Nem szeretnék részletekbe menni. Tudom, hogy nagyon nehéz megtalálni azt a megoldást, hogy valami ne legyen földhözragadtan naturális, ugyanakkor szép i s legyen és költői. Mert a szép és a költői azt hiszem nagyon közel áll Csehov világához, s anélkül nem elképzelhető. A l l a Szergejevna Gvemidova művésznő, a moszkvai Taganka Szinház tagja: Természetesen tudatában vagyok, hogy ezen a konfe­ rencián nem csupán élő kiállitási tárgyként szerepelek. Nem vagyok k r i t i k u s , ezért nem beszélek a rendezés stampjairól, hagyományairól, továbbá a fejlődési tendenciákról. Én az előadásról fogok beszélni. Szerencsére én egyetlen Cseresnyéskert-előadást sem láttam. És éppen ezért annak idején nem i s gondoltam a r r a , hogy f e l k e l l robbantani ezeket a k i a l a k u l t stampokat és tradiciókat. Én az e r e d e t i v e l találkoztam. És az eredeti­ ben az áll, hogy Anya 18 éves, Ranyevszkaja 37» Hogy hét éve Párizsban él, és e l sem hagyta Párizst. És Ánya azt mondja, hogy Párizsban ő az ötödik emeleten l a k i k , ahol mindent telefüstölnek a férfiak, állandó tömeg van és állandó z a j , r i c s a j . Ő maga mondja e l , hogy a szeretője tulajdonképpen meglopta és most ő próbálja megszakítani vele a k a p c s o l a t o t . Ez ez egyik. A másik pedig az, ami benne él: az orosz mult, az orosz kultúra, ami a lelké­ ben van.

S maga a darab cime i s u t a l valamire: Cseresnyésk e r t /szó s z e r i n t : meggyfával teleültetett k e r t - a f o r ditó megjegyzése / •> Egyrészt gyönyörű,virágzó k e r t , más­ részt meggyfák, amelyek mindössze két hétig virágzanak, aztán lehullanak a virágok és csupasz ágak maradnak. Ez az egyik központi mozzanata ennek a darabnak: a gond­ talanság öröme egyrészt, másrészt v i s z o n t a betegség, a visszavonhatatlanság tragikuma. M i n t ismerik Önök i s , Csehov a Cseresnyéskertet I

i

akkor i r t a , amikor tüdőbaja elhatalmasodott r a j t a : e l e t e végén, halála előtt nem sokkal. Én nagyon jól ismerem ezt a betegséget, a tüdőbajt: minden emóciónak, érzelem­ nek és minden gondolatnak a t e l j e s , totális felfokozódása. I l y e n állapotban és e betegség m e l l e t t az ember mindent betegesen és túlságosan i s érzékenyen kiélezett érzékeny­ séggel f o g f e l . Voltam természetesen abban a szobában i s , Jaltában, ahol Csehov ezt a darabot i r t a . A szobában egy hófehér ágy. Egy nagyon szük, s z i n t e már gyerekágy, s z e r z e t e s i életmód­ ra utaló berendezés. Mindent a fehér s z i n u r a l , mindenütt a fehér s z i n asszociálódik. Ezért i s t e t s z e t t annyira, amikor az előadáson L e v e n t a l díszletein, a megvilágításban, sőt még a ruhák szinészek megválasztásában i s - a fehér szin l e t t az u r a l ­ kodó és meghatározó t e l j e s egészében. A második felvonás előtt van egy csehovi megjegy­ zés: a cselekmény egy k i s kápolna m e l l e t t , egy padnál, egy félreeső temető közelében játszódik. Ezt a csehovi instrukciót L e v e n t a l úgy b o n t o t t a k i , hogy szimbolikus részletet formált: középütt egy virágzó cseresznyefa-bo­ kor és keresztek vannak benne. E díszlet körül z a j l i k a cselekmény. Mintegy ez l e t t a központi szimbólum. Mindent

a fehér s z i n u r a l , a kosztümök i s fehér szinüek, áttetszőek - vakitó fehér a megvilágítás.. A felvonás során Jepihodov megjegyzi, hogy 3 fok hideg van - és ennek e l ­ lenére, mégis virágoznak a meggyfák. Mindez együtt, egy­ szerre v o l t a visszavonhatatlanságnak és a virágzásnak a jelzése. Nem akarom meghamisítani és félremagyarázni a Cse­ resnyéskert jelentését, de megpróbálom e z t a beteges mozza­ n a t o t végigvinni minden cselekmény-részleten, minden f e l ­ vonáson. Azzal kezdődik a darab, hogy reggel korán érkeznek, hideg van és e z t a tüdőbeteg ember különös érzékenységgel f o g j a f e l . És azonnal körülveszi valami ijesztő: ijesztő, nyugtalanító, felborzoló belső nyugtalanság. Tegyük hozzá mindehhez, hogy amint megérkeznek a szereplők, a külső, a hideg hatásán túl a gyermekkorral, a gyermekkor világával találkoznak. Rádöbbennek a r r a , hogy az, ami akkor minden v o l t , most o l y kicsi-miniatürré zsugorodott az idők f o l y a ­ mán! Abban a p i l l a n a t b a n érzékelik a betegséget, de azzal a reménnyel, hogy ez valamiképp gyógyítható. Az első f e l ­ vonásban, amikor megjelenik Lopahin és előadja a maga t e r ­ v e i t arról, hogy hogyan lehetne megmenteni e z t a k i s v i ­ lágot, akkor senki sem f i g y e l rá, hiszen mindenkit ez a belső nyugtalanság, ez a rezgő belső nyugtalanság t a r t fogva. A második felvonásban pedig ők fordulnak Lopahinhoz /mintegy lázas, hisztérikus gesz tus okkal/ s e g i t s e n már, mondja meg, hogyan mentsük meg e z t a világot. A har­ madik felvonás - a k r i z i s előtti,feszült várakozás. Majd amikor kiderül, hogy a k e r t e t már eladták, elárverezték és Lopahin v e t t e meg, akkor ez az egész feszült várakozás, a - megmentés! kísérletekből, tervekből, abszurd tervekből adódó - feszültség Ranyevszkaja hisztérikus sirásával zárul. Az utolsó felvonásban aztán - minden szereplő száf

mára világossá vált, hogy mindennek vége - a látszóla­ gos külső nyugalom m e l l e t t i s , esetleges replikák, egy­ máshoz szólások közepette a döntést meghatározó búcsú­ zás, a "proscsay", búcsúzom Tőled atmoszférája u r a l ­ kodik: búcsúzom.tőled cseresnyéskert, gyermekkor, ifjú­ ság. Egy óra negyven p e r c i g t a r t az előadás - két f e l ­ vonásban - nagyon feszes ritmusban. Amit i t t elmondtam, az természetesen csak séma és nem t u d j a v i s s z a adni az egészet, de ritmikájából talán v a l a m i t mégis érzékeltet. Én a mai szinház, a modern szinház lelassított ritmusát nem szeretem és ellenzem. És amiért Efrosz i s különösen közel áll hozzám, hogy mindig magával ragadó és állandóan robbanásra kész pillanatokból összetevődő ritmikára épiti f e l a maga rendezését. Egy h a s o n l a t t a l élve: Korábban a z t tartották nagyon jó színésznek, első rendű színésznek, a k i úgy játszott, hogy az v o l t a néző­ nek a benyomása, hogy amit eljátszik, az csak a k i l e n c ­ t i z e d részében v i z a l a t t i jéghegy csúcsa, és játékának megvan a második, harmadik, negyedik, t i z e d i k rétege. Efrosz az egész rendezői stílusát a r r a építette f e l , hogy megfordította a jéghegyet. Amit korábban a l u l r a képzelt a néző, az l e t t most felül. A Három nővérben , amikor I r i n a Tuzenbachot búcsúztatja - még nem tudván, hogy a férfi párbajra i n d u l - e z t kérdezi: "mondd, kérsz kávét?" Ezt korábban ugyanilyen hangnemben tolmácsolták. Most - s z i n t e hisztérikus kirohanásként -: "Kérsz kávét, kérsz kávét, kérsz kávét?! No, mondd!" Ez v o l t az a mozzanat, ami a legjellemzőbb e r r e az új felfogásra. f

Efrosz a Taganka Szinház Cseresnyéskert-előadásában az un. "második v i z a l a t t i " , réteget első réteggé válasz-

tattá és k i n e v e t t e . Erre épül az egész előadás. Például Ranyevszkaja a Cseresnyéskertben h i r t e l e n kitör: "A gyer­ mekem, a f i a m i t t f u l l a d t meg! Ebben a tóban: de miért f u l l a d t meg, miért?!" I t t a színésznőnek mindent bele k e l l adnia. És utána egy nagyon jellemző mozzanat következik. Megtörli könnyeit, letörli, és a z t kérdezi: "De hát miért kiabálok én? A másik szobában Ánya a l s z i k . " Ami nekem különösen t e t s z e t t E f r o s z rendezésében a dialógusok beállítása. Ismét példával élve: Ranyevszkaja t e l j e s szenvedéllyel emlékezik: a gyerekszobáról, a gyerek­ koráról. Mig korábban s z a v a i t p a t e t i k u s hangon, tónusban tolmácsolta a színésznő, akkor az új előadásokban, E f r o s z nál mindez k i t a r t o t t és egészen - ha úgy t e t s z i k - monoton tónusban hangzik e l úgy, hogy egyszerre érződik az irónia i s . A mai ember iróniája a régmúlt f e l e t t és az ön­ maga érzelmeivel szemben k i a l a k u l t iróniája. De ettől még az érzelmek mélyek és t e l j e s e n őszinték. Lehet hogy mindez, furcsának tűnik, de nem szabad e l f e l e j t e n i , hogy a Cseres­ nyéskert alcime s z e r i n t - komédia. A Sirály - szintén ko­ média. Nos, nem véletlen, hogy Hejfec éppen a Sirályt v i ­ s z i szinpadra. Nem akarok türelmükkel és idejükkel v i s s z a ­ élni; a Cseresnyéskert előadásával kapcsolatban csupán egy mondat: Efrosz előadásáról nem beszélni k e l l , hanem meg k e l l nézni. Befejezésül engedtessék meg részemről egy tudó­ sítás: L jubimoy^ a Csehov-kutatój Pápernijjel közösen most egy - a k o r a i Csehov müvekből készült - c i k l u s t v i s z szinpadra, aminek a cime: Panaszkönyv. A panaszkönyvbe min­ denki b e i r j a a panaszát. Maga Csehov i s . Bár, ahol Ivanov írja be a panaszát, Csehov nem irná be ugyanoda a maga pa­ naszát. De ez az én személyes véleményem.

És egy utolsó, személyes természetű megjegyzés: Csehov világát én nem az Ivanovtól a Cseresnyésk e r t i g járom b e , mint Nagy elvtárs, hanem megfordítva: a Gseresnyéskerttől az I v a n o v i g . Ugyanis a Scsukinról e l ­ nevezett Főiskolán, ahol tanárként dolgozom, most az I v a ­ nov előadására készülök. Bízó Gyula: Nagyon szépen köszönöm a művésznőnek, hogy nem u t a ­ sított v i s s z a bennünket. Sajnos, én nem láttam a Cseres­ nyéskert előadását a Tagankán. De láttam Prágában a Quadriennálén a díszletét. A prágai kiállításon o t t v o l t a makett­ j e , nagy s i k e r e v o l t . Meg vagyok győződve, hogy valamennyien jól értettük - én i s személy s z e r i n t kitűnően - mindazt amit elmondott. Nagyon szépen köszönöm valamennyiüknek a részvételét, közreműködését. A mai napnak végére értünk. Holnap l o óra­ kor s z e r e t e t t e l várunk mindenkit, és f o l y t a t j u k munkánkat.

Másodlk\ nap. 1976. április 23. Gyula: Kedves elvtársak Tanácskozásunk mai napján Marina Nyikolajevna S z t r o j e v a , a művészettörténeti tudományok doktora elnököl. Át i s adom neki a szót. M.Ny.Sztrojeva: Engedjék meg, hogy megkezdjük, jobban mondva f o l y ­ tassuk a tegnapi rendkívül érdekes és tartalmas k o n f e r e n c i -

ánkat. Az első felszólaló Gyomin elvtárs. V i k t o r P e t r o v i c s Gyomin, a művészettörténeti tudományok kandidátusa, a moszkvai Művészettörténeti Intézet tudományos főmunkatársa: Efrosz rendkivül szép könyve, "A próba az én s z e r e l ­ mem" a cime, nemcsak a moszkvai szinházi szakembereknek l e t t tulajdonképpen kézikönyve, hanem sokkal szélesebb körök, a művészetek iránt érdeklődő értelmiség minden ré­ tege számára. A könyv legérdekesebb és legszebb l a p j a i megitélésem s z e r i n t Csehov Sirályának az értelmezésével és bemutatásával kapcsolatosak. Amikor- a maga Rómeó és Jú­ l i a előadásáról beszél E f r o s z , akkor visszaemlékezik a Shakespeare-darabok rendezésével kapcsolatos korábbi e l ­ képzeléseire és tapasztalatára, s az i s m e r t olasz f i l m koncepciójával v i t a t k o z i k . Amikor Csehov Sirályának bemu­ tatójáról i r , akkor nemcsak korábbi munkájára emlékezik, annak tapasztalatára, hanem egyúttal emlitést tesz újabb t e r ­ véről, a Csehov-darabok megfilmesítésének régen érlelődő tervéről. És már előre megrajzol egyes filmkockákat; amint p l . S z o r i n a kora h a j n a l i hidegben hintón u t a z i k . Egy kö­ vetkező filmkocka-sor T r e p l j o v bukásának a mozzanatát idé­ z i f e l , amint az összegyűlt vendégek mindegyike - más-más irányban - eltávozik a háttérben, a parkban felfehérlő ház felé, és t e l j e s csend u r a l k o d i k . Ez a mozzanat Csehovnál nincs meg, mégis "csehovi" maga a mozzanat. A moszkvai televizió nemrég bemutatta Csehov Kastanka c. elbeszélésének megfilmesített változatát. Az ör­ mény rendező, Balajan, I t i g i l operatőr segítségével az uk­ rán filmstúdióban rendkivül szép íilmet a l k o t o t t erről a csehovi kiskutyáról. És ebben a filmfeldolgozásban a l e g ­ jobb részletek szintén azok, amelyek tulajdonképpen Csehov-

nál nincsenek i s meg, a csehovi szövegből hiányoznak. A filmben a kiskutyának megidézi álmait, lázálmait, álmodo­ zásait, s/ főképpen bánatát, amikor meghal a gazdája, Guszev. A kiskutyában egy álom, egy t e r v fogan meg: expedícióra akar i n d u l n i a városon túlra, a város szélére gazdájával - Qleg Tabakov alakítja - és azokkal az állatokkal, amelyekkel összebarátkozott. Ősszel játszódik a cselekmény i t t i s , vad természeti környezetben. Ennek ellenére az egész • f i l m Den mintegy a virágzás ünnepe, a virágzás atmoszférája az uralkodó. Ez a mozzanat, ez a részlet szintén hiányzik Csehovnál, mégis a részletet úgy fogjuk f e l , m i n t valóban "csehovi" részletet. Amikor i t t a csehovi müvek titkának megfejtéséről és Csehov müveinek megfilmesítéséről beszélünk, akkor mind a két mozzanatra gondolnunk k e l l . Arra i s , hogy a Csehovnál meglévő cselekménymozzanatokat hogyan adja v i s s z a a f e l ­ dolgozás, a r r a i s , hogy milyen részleteket i k t a t be a ren­ dező a f i l m b e . Mindebben egy sajátos paradoxon - vagy tán több paradoxon i s - r e j l i k . A filmrendezők számára Csehov mintegy mércévé vált már, amelyen lemérik saját felnőtté válásuk fokát. G a b r i l o v i c s , az egyik szövegkönyviró példákat hoz a csehovi-müvekből a r r a , hogy a csehovi leírások a f i l m forgatókönyvének egy-egy\darabját s z i n t e önmagukban i s készen adják. A ren­ dezők tulajdonképpen nagyon örülnek, ha müveikben "csehovi" mozzanatokra l e l a néző; a k r i t i k u s o k még Csehov l e v e l e i b e n i s azokat a kritériumokat k e r e s i k , melyek révén megközelít­ h e t i k a csehovi - és általában a - művészetet. Ennek ellenére a Csehov-müvek megfilmesítésének a skálája elég szük. A k e z d e t i időszakban a filmrendezők tulajdonképpen csak a k o r a i Csehov, Antosa Csehonte humoros elbeszéléseit tudták f i l m r e v i n n i , vagy pedig v a u d e v i l l e - j e i t .

Csak később került sor Csehov elbeszéléseinek, novelláinak raegfilmesitésére. Csehov szinraüvei csak a legutóbbi évtizedben tör­ tek u t a t maguknak a filmművészet felé. És Szamszonov kísér­ l e t e - a Három nővér megfilmesítése - éppolyan bukással végződött, mint annak-idején Csehov Sirályának a bemutató­ j a . Vagy arról van szó, hogy a filmrendező még nem elég felnőtt ahhoz, hogy megbirkózzon a csehovi művészet rendkivül b o n y o l u l t szövegével, vagy pedig ellenkezőleg: a megfilmesítésben van egy vagy több olyan mozzanat, amely az egész sikerét tulajdonképpen l e r o n t j a . Hasonló j e l e n ­ séget figyelhetünk meg a televiziós feldolgozásoknál i s . 19ol - a Ht.rom nővér bemutatásának éve. A Sztanyisz­ l a v s z k i j rendezte előadásnak óriási s i k e r e v o l t . A kórtársak egy része még magasabbra értékelte, mint a Cseresnyéskert valóban ünnepi menethez hasonló sorozatos bemutatóját. Az általános dicséret h a n g j a i közé betört egy r e ­ cenzens szarkasztikus hangja. A recenzens S z t a n y i s z i i j t következetlenséggel vádolta, és a z t j a v a s o l t a a rendezőnek, hogy tegye meg az u t a t végig, ne álljon meg félúton. Ugy k e l l e t t volna berendezni a szinpadot - i g y szólt az i r o n i ­ kus j a v a s l a t -, hogy egy kétemeletes ház legyen r a j t a . A ház felső emeletén a három nővér, és a l u l pedig C s e b u t i k i n helyezkedik e l . Az előadáson a nézőközönséget kis. csopor­ t o k r a osztva a szinpadra k e l l e t t v o l n a hoznia, mint a k i k a lakást k i akarják venni. És őket egy értelmiségi házmester vezette v o l n a , a k i rövid jellemzésben mintegy bemutatja a darab szereplőit. Hogy t e l j e s legyen a kép, e z t a házat a nézőknek a nap mindhárom szakaszában meg k e l l e t t v o l n a lá­ t o g a t n i u k . Reggel i s , délben i s , este i s . És egy alkalommal éjjel i s , amikor egy nem mesterségesen létrehozott, hanem

valódi tűzvész van a városban. A csehovi hősök akkor áll­ nának előttünk egész életigazíságukban. A s z t a n y i s z l a v s z k i j ! "negyedik f a l " h i v e i aztán áttörhetik e f a l a t . És ekkor a nézőnek lehetősége l e s z , hogy a házból kimenjen a kertbe és meggyőződjön arról, hogy mi i s történt valójában a tűz­ vész idején. A recenzens elképzelése: a szinpadon menetelő katonazenekar szolgáltatná a zenét. Ez v o l t a n a t u r a l i s t a rendezés eszménye. Jevreinov i r t a a rocenziót, a "szinházias szinház" szenvedélyes védelmezője. I t t , ebben az esetben paródiával, karikatúrával van dolgunk, mégis, ennek ellenére, váratlan prognózist ad ez a recenzió. 1

Másfél évtized t e l i k e l /és micsoda évtized/. Az akkor még f i a t a l szinházi rendező, E i z e n s t e i n , a nézőket egy gyárba h i v j a meg, v i s z i e l , egy gázmérgezés kapcsán. És ők valóban egy valóságos tűzvészt rendeznek o t t . És az e m i i t e t t tendencia természetszerűleg megtalálja a megfelelő megvalósulását a filmben. Talán az i s rendkívül érdekes, hogy Jevreinov an­ nak idején hogy jósolta meg mai színházművészetünk néhány változó jellemzőjét. Jevreinovnak az az elképzelése, hogy a nézők a nap három szakaszában - reggel, délben, este látogatják meg a házat, a filmművészet két elvét érinti és jósolja meg: a szerialitás elvét, másrészt pedig a momentalitásét, azaz az egy p i l l a n a t b a sürités, a cselek­ vésre történő koncentráció elvét. És az értelmiségi ház­ mester tulajdonképpen nem más, mint előrejelzése a későbbi televíziós - és nem csak televíziós - előadásokban szerep­ lő narrátornak. S az i g a z i ház, amelyben a cselekmény ját­ szódik, az természetesen napjainkban már s z i n t e mindennapos jelenséggé válik a filmművészetben.

Amikor például Turgenyev egyik darabját, az Ingyenélőt: alkalmazták f i l m r e , a felvételeket egy valódi, régi nemesi kúriában készítették, ami, p i l l a n a t n y i l a g múzeum. Természetesen, mi még a negyedik f a l a t áttörni nem tudjuk ebben a vonatkozásban, de bizonyára eljön az az idő i s , ami­ kor e r r e i s lehetőség l e s z , és minden oldalról nézhetjük a szereplők játékát. Ezekben az egyezésekben nincs semmi csodálatra méltó, semmi m i s z t i k u s . A fényképezést a XIX. század közepén fedezték f e l , azonban nem tudtuk v o l n a megérteni, nem tud­ tuk v o l n a használni, hogyha e r r e bennünket f e l nem készített v o l n a a festészet több évszázados fejlődése, legalábbis a reneszánsztól kezdődően a perspektíva érzékelésében. És a filmművészet sem t u d t a volna a maga lehetőségeit ennyire kiaknázni, ha nem előzte volna meg a csehovi szinház, és a csehovi darabok rendezése a múlt század végén. És a mai televiziós előadások rendezői i s elsősorban a csehovi mü­ vekhez nyúlnak. Sah-Azizova, a körünkben lévő Csehov-kutató bizonyára nemcsak a Cseresnyéskert bemutatójáról, elő­ adásáról, televiziós feldolgozásáról f o g beszélni, hanem a r ­ ról i s , hogy a Csehov-drámát hogyan alkalmazzák az i s k o l a i oktatást segitő filmfeldolgozás során, amelynek munkálatai­ ban ő i s részt v e t t , mármint a f i l m elkészitésének munká­ jában. Az utóbbi időben sok szó e s e t t arról, hogy a csehovi művészetnek egy rendkívül b o n y o l u l t , összetett jelensége tűnik e l , amit csak a filmesek tudnak most tulajdonképpen megvalósítani. A matematika használ egy olyan eljárást, amely s z e r i n t összehasonlit bizonyos mennyiségeket, hogy kimutassa azok azonos voltát. Az alma és a körte közötti különbség számunkra csak addig tűnik különbségnek, mig nem tekintjük úgy őket, hogy mindkettő tulajdonképpen gyümölcs. Hasonlóképpen a legkülönbözőbb dolgok összehasonlításában

a különbség eltűnik, ha mikroszkóppal nézzük őket. A színházban a dolgokat Csehov a legvalósághübb módon, az azonosítás legszűkebb skáláján és intervallumá­ ban mutatta be. És a filmművészet még ennél i s szűkebb,in­ t e r v a l l u m o t bocsát a művészek rendelkezésére. A televizió még tovább ment, de a tagadás törvényének értelmében az e d d i g i ellentétek ^a tézis antézisébe csaptak át. Neveze­ tesen: a legszűkebb i n t e r v a l l u m - a lehető legszélesebb intervallum. A színházban bennünket a megelevenített, elját­ s z o t t szereplő érdekel. A televízióban vagy a filmművé­ szetben az eljátszott személy nem eljátszott, hanem élő személynek tűnik. A filmművészetnek ez a dokumentatív, megidéző, azonositó j e l l e g e továbbvisz, és további lehető­ ségeket teremt. És ebben az esetben mi nem egy szinésznek az eljátszott szerepét látjuk, hanem a z t a munkát - ponto­ sabban a munka eredményét - látjuk, egy személy megformált és a televizió, a filmművészet segítségével rögzitett-meg­ idézett cselekedeteiben és megnyilvánulásaiban. A b r e c h t l módszer i t t azáltal valósul meg, hogy a kamera mintegy a nagytotálhoz közelit. Akárhogy i s - akármilyen s t i l u s b a n i s - játsszon a színész, amint a kamera közelit hozzá, a néző számára a színészi játék lemeztelenedik. Éppen ez az a mozzanat, ami m i a t t a csehovi mü nemcsak a televiziós, i l l e t v e a filmművészeti adaptációra legalkalmasabb, hanem egyúttal a legkívánatosabb anyag i s . Mert a csehovi poétiká­ nak központi mozzanata éppen a poláris ellentétek egyensúlyi játéka. A valósággal való s z i n t e t e l j e s , majdnem t e l j e s meg­ felelés: minimálisra csökkent a valóság és az ábrázolt kö­ zötti távolság és ugyanakkor mégis érezzük a kettő közötti különbséget. Tegnap Gyemidova művésznő ennek az átmenetnek a ragyogó példáit hozta f e l a maga felszólalásában. Mi l e h e t természetesebb a megfulladt gyermekét sirató anya érzelem-

kifejezésénél! És mi sem természetesebb, hogy ugyanakkor eszébe j u t másik gyermeke: miért i s kiáltozom, h i s z e n a szomszéd szobában a leányom a l s z i k . De a kettőnek az éles összekapcsolása csodálatos hatást vált k i . Erről a hatás­ mozzanatról Almási elvtárs felszólalásában olvastam. Bizo­ nyára még szó l e s z erről: a s z u b j e k t i v remény és az o b j e k t i v t e l j e s reménytelenség találkozásáról, együttlétéről. Nem igaz, hogy a csehovi hősök közönyösek, a p a t i k u sak. Nagyonis mélyen átérzik és átélik minden élményüket. De mindegyikük minden p i l l a n a t b a n t u d j a és i s m e r i a harma­ diknak, a kívülállónak az o b j e k t i v , róla kialakított képét és véleményét. Ennek a két mozzanatnak az együttese az, hogy a szerző, az alkotó i s ugyanigy egyszerre belülről és egyszerre a harmadik szemével, o b j e k t i v e látja és léttat­ j a mindezt, valamint a szereplő személyeké, akik szintúgy a maguk élményeit egyszerre átélik és egyszerre kivülről i s nézik. A Urának és az iróniának, az álomnak és a két­ ségbeesésnek, a reménynek és a reménytelenségnek ez az ál­ landó együttléte egyedülálló és csodálatos Csehovnál. Mégegyszer engedjenek meg a természettudomány terü­ letéről egy analógiát. A kvantumfizika egy új problémát v e t e t t f e l : a f i z i k a i realitás kérdését. A kisérlet során pontosan meg t u d j a állapitani a részecske adott p i l l a n a t b a n e l f o g l a l t helyét, de nem t u d j a előre j e l e z n i , hogy milyen h e l y z e t e t fog e l f o g l a l n i a következő másodpercben. Ennek a paradoxon­ nak és ennek a problémának a megoldására született Morgenow koncepciója. A részecske mozgásával kapcsolatban nekünk új kon­ cepciókat k e l l kialakítanunk. Első p i l l a n a t r a talán őrült­ ségnek tűnő elképzelésekig k e l l e l j u t n u n k . Ha én ezen néze­ tek követője lennék, akkor a z t mondanám, hogy Csehov a

művészet területén tulajdonképpen már régen létrehozta e z t a kvantumfizikusok által mesterségesen kialakított, e részecs­ kék mozgását elemző rendszert, és benne a részecskék mozgását. A csehovi világban i s minden részecske meghatározott h e l y e t f o g l a l e l , egymással kapcsolatban van, de abszolút nem l e ­ het megmondani, hogy a következő p i l l a n a t b a n m i l y e n kombi­ nációba lép a többivel, mi f o g bekövetkezni. A csehovi v i iágnak és poétikának ez a sajátossága t e s z i , hogy különösen alkalmas filmművészeti és televiziós feldolgozásokra. A televíziónak az a kettős sajátossága, hogy egy­ szerre t u d létrehozni fotográfiai pontosságú valóságrész­ l e t e k e t , másrészt pedig létre t u d hozni akár a h i h e t e t l e n s e g g e l határos, irreális, feltételes világot. A tegnapi felszólalásokban valóságos probléma merült f e l és valóban érvényes következtetés hangzott e l . Neveze­ tesen, hogy a Csehov-értelmezésben most zárul egy korszak, és egy új kezdődik. Sokan feltételezik, hogy ez egyúttal a csehovi életmű művészettörténeti, irodalomtörténeti megfej­ tésének i s új szakasza l e s z . Legnagyobb bánatunkra csak most adják k i Csehov müveinek t e l j e s , harminckötetes kiadását, ami a levelezését i s magában f o g l a l j a . Lehetséges, hogy ez a kiadás majd elősegíti, hogy Csehov világát rendszerezve t u d j u k befogadni és magunkévá t e n n i . Hogy megértsük u t a ­ zásait, megértsük házát, megértsük a müveiben szereplő föl­ desúri és nem földesúri kastélyokat, a bennük élő embereket. Már van egy kandidátusi disszertáció a Csehov-hősök nevéről, valamint foglalkozásáról. Ez tulajdonképpen csak a legegysze­ rűbb és legkezdetlegesebb kísérlet a r r a , hogy rendszerezve áttekintsük Csehov világát, de a maga teljességében. Az a folyamat, hogy külön fejlődik az irodalomtörténeti és mű­ vészettörténeti Csehov-interpretáció, a Csehov-müvek s z i n ­ házi interpretációja, nagy veszélyeket r e j t magában. Egy egyszerű példát hadd hozzak: Koncselovszkij f i l m j e , a Ványa

bácsi egészében véve tulajdonképpen s i k e r e s alkotás » mégis messze elmarad Efrosz szinházi interpretációi mögött. Ennek ellenére sokkal ismertebb a Szovjetunió határain túl, m i n t Jefreaov vagy Efrosz. Szerencsére a magyar tudományos és szinházi közön­ ség értesült és i s m e r i a dolgok állását a moszkvai, a szov­ j e t Csehov-interpretációk alkalmazásában. Az i n d i a i és a. japán Csehov-értelmezések, szinházi adaptációk az én isme­ r e t e i m s z e r i n t v i s z o n t elsődlegesen a s z o v j e t f i l m e k közve­ títését és feldolgozásának módját használják f e l a maguk munkájában. Gyakran előfordul az a jelenség i s , hogy egy s z i r házi előadás rendezője a maga munkájában egy polémikus mozzanatot i s bevon. Nevezetesen, az a d o t t mü f i l m f e l d o l ­ gozásával való polémia mozzanatát. Éppen ezért - és ezzel szeretném a magam felszólalását b e f e j e z n i - nagyon fontos­ nak tartom az együttműködést és ezért hivom f e l mind a mű­ vészettörténészeket, irodalomtörténészeket, a szinházi szakembereket, színészeket, rendezőket az együtt végzendő közös munkára. A mi f e l a d a t a i n k olyan b o n y o l u l t a k , hogy csak az erők, a különböző erők t e l j e s összefogásával való­ s i thatók meg. M.Ny.S z t r o j eva: Nagyon köszönöm Gyomin elvtársnak értékes előadá­ sát, amely kvantummechanikai analógiákra építve felidézte bennünk e z t a tudásrétegünket I s . Nos engedjék meg, hogy átadjam a szót Vámos László főrendezőnek.

Engedjék meg|, hogy mint gyakorló rendező szóljak hozzá a problémához. Ugyanakkor bizonyos mértékben kívül­ álló i s vagyok. J e l e n esetben abban a szerencsés, különben szerencsétlen helyzetben vagyok, hogy pályám során p r o f e s z s z i o n i s t a színházban nem találkoztam Csehowal. Mindennap­ j a i m a t mégis át- meg átszövi Csehov művészete, mert m i n t főiskolai tanár a felsős növendékeket Csehovon keresztül próbálom bevezetni - több-kevesebb s i k e r r e l - a színjátszás t i t k a i b a . Tehát, mint rendezőnek bizonyos felülről-látásom i s van. Nem vagyok elkötelezve a saját munkáimnak. A h e t ­ venes évek Csehov-játszásának problematikáját nem tudom elválasztani a hetvenes évek színházától általában. Tehát kb. hasonlókat tudnék elmondani akkor, ha most i t t egy ugyanilyen Shakespeare-megbeszélés lenne, Csehov előadási problémái nemzedékünk általános előadási problémái. Külö­ nös t e k i n t e t t e l a s z o c i a l i s t a országokra, ahová nyomós ideológiai okok m i a t t csak nagyon megszűrve, vagy sokszor vélt okok m i a t t , rossz ideológiai elemzés következtében nem kerültek e l , vagy nem kerülnek e l a hatvanas évek második felének és a hetvenes éveknek legfontosabb, l e g ­ erőteljesebb irányzatai. Tehát gondolok a "dühös f i a t a l o k " a n g l i a i hullámzására, a "kegyetlen szinházra", vagy akár B e c k e t t - r e , JonescóVa, Artaud-ra, Osborara ésWeskerre* Az ő jelentőségük túlbecsüléséből nemzedékünkben - nemzedékünk a l a t t a legfiatalabbtól a legidősebb korosztályig értem mindazokat, akik ma praktizálnak - e g y f a j t a hiányérzet támadt. És mert ezeken az eredendően "kegyetlen szinház" vagy másfajta "avantgárdé szinház" számára i r t müveken keresztül nem tudunk b i z o n y o s f a j t a hangokat megütni, ezért más médiumokhoz vagyunk kénytelenek nyúlni. Nagyon leegy­ szerűsítve a z t mondhatom, hogy a gombhoz keressük a kabátot.

A "kegyetlen szinház" és a nyugati modern irányzatok az élet értelmetlenségét, az emberi kapcsolatok l e h e t e t l e n ­ ségét, morbiditást, cinizmust, n i h i l i z m u s t sugallnak. Ez természetesen nem értékítélet, mert azokon a helyeken, ahol ezek a drámák születtek, o t t valóságos életérzéseket fejeznek k i . I l y e n módon a hetvenes évek szinháza Csehovot i s - mint Shakespeare-t és még egy s o r k l a s s z i k u s t médiumnak használja f e l , hogy ezeket az áramlatokat valami módon f e l d o l g o z z a . Tehát szerzői szindarabként - mint ahogyan szerzői f i l m e k vannak - Csehov sem kerülheti e l sorsát. Ürügy a r r a , hogy egy rendező koncepciója valami f a j t a i r o d a l m i t a l a j o n virágozzék k i . Még a z t i s meg merem kockáztatni, hogy sokszor p o l i t i k a i l a g sanda tendenciák burkaként. Az utóbbi évtized rendezőmüvészetét amúgy i s - ahogy e z t tegnap Berényi Gábor e m l i t e t t e - j e l l e m z i e g y f a j t a olyan exhibicionizmus - a szerző elé tolakodás i s - ami akkor érzi igazán magát megvalósultnak, hogyha a dolgot valamilyen módon a talpáról a fejére fordítja. Tehát e s z e r i n t az ars poetica s z e r i n t a rendező dolga v a l a m i t kitalálni, vagyis vitaanyagot a d n i , nem pedig alakokat, j e l l e m e k e t , és helyzeteket teremteni. I l y e n módon egy-egy sajátos koncepcióban a Csehov drámák alap­ vető cselekményvonala és a jellemek fejlődése esik áldo­ z a t u l a rendezői elképzelésnek. A csehovi drámák minden esetben a világostól a sötétig fejlődnek. A példák adottak: a Három nővér a 18 éves I r i n a születésnapján kezdődik. Tavasz van, I r i n a f e ­ hér ruhában van és a reménytelen ólmos őszön fejeződik be, amikor a nővérek magukra maradnak. A Ványa bácsi világos napfényes kertjében^ a hintázó Jelenától - ami, azt hiszem nem csehovi instrukció, talán már ez Szta­ n y i s z l a v s z k i j , vagy Nyemirovics-Dancsenko gondolata v o l t addig a zárt szobáig t a r t , ahol egy lámpa fölé görnyedve

Írják és könyvelik véget nem érő belégjeiket Ványa bácsi és Szónya. Világos à képlet. A Cseresnyéskert r e g g e l i , nap­ fényes fényben fürdő cseresznyefáitól- a kivágott, kemény, kegyetlen, végzetszerű, sorsszerű baltacsapásokig. Vagy a Sirály holdfényes kertjétől addig a zárt, nyomasztó szo­ báig, ahol Arkagyinával közlik Konsztantyin öngyilkosságát. Azért időztem e l ezeknél a különben közismert példáknál, mert ezzel szemben modernnek mondott - én inkább úgy mon­ danám: divatos - Csehov-előadásokban három, s z i n t e i d e g i l e g az összeomlás szélén álló nő kezdi e l f o k o z h a t a t l a n és mo­ tiválatlan módon a Három nővért, és a Cseresnyéskert önél'tató reményei h e l y e t t egy t e l j e s e n kilátástalan pontról i n d i t eleve. Tehát nincs honnan e l i n d u l n i , nincs m i t végig­ játszani. A történet a végén kezdődik. Tulajdonképpen Hor­ v a i István kollégám három utóbbi Csehov-rendezése nagyon érdekesen tükrözte a z t az u t a t , amelybe ez a szellemiség egy Csehovot - többször bizonyítottan - kitűnően értő r e n ­ dezőt egyszerűen b e l e k e r g e t e t t . Évtizedes barátságunk és nagyrabecsülésem f e l h a t a l m a z o t t , hogy már a Ványa bácsi után, ami egészében véve még nem v o l t dehumanizált előa­ dás, és még a S z t a n y i s z l a v s z k i j , Nyemirovics-Dancsenkó-i jó hagyományokat i s f o l y t a t t a , már o t t i s v i t a t k o z n i k e l l e t t olyan részletekkel, ahol külsőséges és nem a dolog lényegé­ ből fakadó megoldásokat választott. Második rendezésének, a Három nővérnek szakmai értékeit e l k e l l választani - és t u d j u k , hogy bizonyos mértékben e l i s l e h e t választani esetleges eszmeitlenségektől. A Három nővér a z t hiszem H o r v a i legprofesszionistább munkája életében. És hogy meny­ n y i r e nemcsak ő t e h e t róla, hogy e l j u t o t t a Cseresnyéskert­ i g , az már a Három nővér k r i t i k a i fogadtatásánál i s kiderült, amikor a k r i t i k a a hulló f a l e v e l e k k e l v o l t e l f o g l a l v a és nem a j e l l e m r a j z o k és az életutak torzitását kérte számon.

Tennessee Williams különösen, de a modern amerikai dráma, nagyon sokat t a n u l t Csehovtól. Nem pedig f o r d i t v a . Nem Csehov t a n u l t a modern a m e r i k a i drámától és Tennessee Williamstől. És H o r v a i Három nővérének befejezésekor mégis három Blance Dubois l e j t e t t őrült körtáncot a Vágy v i l l a ­ racsából. Erről kevés szó e s e t t a kritikákban, mert a f a l e ­ v e l e k látványosabb vitatémát nyújtottak. Csehov akkor, amikor minden drámája végén ép, élő, egészséges és minden t e k i n t e t b e n potenciális embereket hagy a lassú pusztulásra, sokkal kegyetlenebb - tehát a "kegyetlen szinház" ideáljá­ hoz sokkal közelebb v a n - , mint a Tennessee W i l l i a m s - i dráma, amely abban a kegyelemben részesiti a hőseit, hogy Önkívületi állapotban, elszakadva a kegyetlen valóságtól az elmegyógyintézet "oltalma" alá kerülnek. A Három nővérnek i g y i s nagyon sok értéke v o l t . A már e m i i t e t t rendkívül gaz­ dag és szines aranzsálás m e l l e t t a nagyon szép és nagyon poétikus díszlet - Borovszki munkája - és a kapcsolatok b i ­ zonyos pontokon nagyon szép és nagyon gazdag kibontása és sok jó szinészi alakitás dicséri az előadást. A Cseresnyéskert egyfelől már t e l j e s szürrealista, másfelől dehumanizált. Egyetlen l e l k i vagy t e s t i sérülés nélküli szereplője sincs az előadásnak. A s z c e n i k a i szürre­ alizmus pedig k e r e s e t t . Az első felvonásban - az alsó s z i n t k e r t , a felső szoba - bejön a k e r t b e Ljubov Andre je vna és azt mondja, "drága szobácskám! " . Mondja a kertben, majd a második felvonásban a kirándulás az ebédlőasztalon történik. A hulló falevelek logikája a Három nővérben még követhető, ezeknek a bukfenceknek az útja már nem. Azért időztem e l Horvai három rendezésénél, mert úgy gondolom, hogy ez a három rendezés v o l t az utóbbi öt-hat évben a magyarországi Csehov előadásokra a legjellemzőbb, bár hasonló gondolatokat tudnék elmondani néhány vidéki

Csehov-előadással kapcsolatban i s . Ahogy Horvai visszatért most egy új magyar darab - Csurka darabja - kapcsán a r e ­ alizmus útjára, ugyanúgy reméljük, hogy â hetvenes évek végén és a nyolcvanas években a korszerű Csehov-játszás i s meg f o g szabadulni egyfelől a szentimentális, másfelől a dehumanizált hangtól, és megszületik az a szintézis, amelyben mindkét útból a legjobbakat leszűrve e g y f a j t a tisztább, és keresetlenebb értelmezés j e l e n t k e z i k . Köszönöm szépen. Bizó Gyula; Engedjék meg, hogy megköszönjem Vámos László főrendező elvtársnak a felszólalását, amely rendkívül éles polémiát t a r t a l m a z o t t , poátikus hangvételű v o l t , és ami mindannyi­ unkat töprengésre, gondolkozásra késztet, talán még e l l e n ­ véleményre i s . Most engedjék meg, hogy a szót átadjam Sah-Azizova elvtársnőnek, Tatjana Konsztantyinovnának. És engedjék meg, hogy a felszólalókat a r r a hivjam f e l , hogy egy kissé fogják szűkebbre a felszólalásukat, mert az idő korlátoz minket. Tatjána Konsztantylnovna Sah-Azizova. kandidátus, a Moszk­ v a i Művészettörténeti Intézet tudományos főmunkatársa: Amikor Moszkvában meghallották a kollégák, hogy e konferencia Magyarországon lesz, feltették nekem a kérdést: "Nem lenne logikusabb, ha hasonló konferenciát Csehov hazá­ jában rendeznénk meg?'' Erre a kérdésre könnyű v o l t válaszol­ n i . Magyarország olyan ország, ahol Csehovot s z e r e t i k , i s ­ merik, tanulmányozzák, és játsszák. Éppen azért, mert t e r ­ mészetesen Csehov már nem csupán az orosz nép, vagy egy o r ­ szág tulajdonát képezi, hanem az egész világkultúra része, éppúgy, ahogy Shakespeare, vagy akár Bredht. "Csehovi" ország /tehát olyan ország, amelyben valóban értik i s , játsszák i s

és ismerik i s Csehovot/ a világon nem egy van, és hasonló konferenciát logikusan meg l e h e t e t t volna rendezni o l y a n "csehovi" országban i s , m i n t p l . Lengyelország, F r a n c i a ­ ország, A n g l i a , az Egyesült Államok, vagy akár az utóbbi idő­ ben Japán. A másik kérdés bonyolultabb v o l t . "Miért éppen most, hiszen nincs semmilyen Csehov-évforduló, amihez k a p c s o l n i lehetne. Lehet, hogy ez olyan p i l l a n a t b a n történik, amikor e g y f a j t a k r i z i s van a Csehov-interpretációban, amikor l e ­ zárul egy szakasz és egy új szakasz kezdődik?" A csehovi szinház kríziséről szólni, félelmet ébreszt; bennünk, éppen azért, mert a Csehov-játszás és a csehovi szinház mindig élő és olyan hagyomány, amelyhez újra és új­ ra vissza k e l l térni. A hetvenes évek közepe még nem.a csehovi szinház krízise. Még akkor sem, hogyha k r i z i s - m o z zanatok i s érzékelhetők benne. Valóban e g y f a j t a határvonal; e g y f a j t a törést i s j e l e n t , de ebben a momentumban éppúgy felismerhető a régi hagyományok folytatása, ahogy az újak keresése i s . Engedjék meg, hogy egy k i s kitekintést tegyek a hatvanas évek Csehov-játszásának kérdésére, amikor feltárul előttünk egy másik Csehov, a tragédiák költőjének Csehovja, a "kegyetlen" Csehov. Éppen a hatvanas évek v o l t az a p e r i ­ ódus, amikor Csehov - ha úgy t e t s z i k - meghódította a világszinpadot, amikor egyenlő j o g g a l interpretálták a világ különböző országaiban - mind a filmművészet képviselői, mind a szinház, a szinpad - a csehovi világot. Ebben az időszakban következett be, hogy egyenlő j o g o t n y e r t minden Csehov-dráma /a k o r a i Csehov-müvek i s , az Ivanov i s és a megelőzőek i s , amelyek korábban sohasem szerepeltek mű­ soron/. A hatvanas évek szinháza világviszonylatban a r e n -

dező szinháza v o l t , és minden rendező - most nem akarom f e l s o r o l n i idő-megtakaritás céljából az összes rendezőt i g y vagy úgy végigjárta a z t az u t a t , amelyen Csehov kikerül­ h e t e t l e n mozzanat, lépcsőfok v o l t . A mai szinház egyik nagyon jellemző sajátossága, hogy a rendezők nemcsak egyszer f o r ­ dulnak Csehovhoz, hanem életükben többször i s visszatérnek hozzá, más müvek színrevitele során i s felhasználják tapasz­ t a l a t u k a t . Csehov-ciklusok keletkeznek, miként Magyarorszá­ gon i s . Tegnap A l l a Szergejevna Gyemidova beszélt arról, hogy ami a csehovi drámákban az un. "felszín a l a t t i réteg", az most f e l s z i n i réteggé vált. Ez rendkivül nagy lehetősé­ geket r e j t magában mind a tragédia, mind a groteszk irányá­ ban. Csehov a hatvanas évek színházművészete számára á drá­ maiság és a szinpadiságnak olyan mozzanatait hozta felszín­ r e , amelyek korábban nem v o l t a k meg. A mai alkalommal szó e s e t t már a szürrealista Csehov-szinházról, de az én véle­ ményem s z e r i n t talán igazabb lenne inkább filozófiai Csehovszinházról, vagy metaforikus Csehov-szinházról beszélni. Való i g a z , hogy a mai Csehov-értelmezések - s z i n p a d i értelmezések - nem e g y f a j t a folyamatot érzékeltetnek, hanem a folyamat eredményét v i s z i k át, ültetik át szinpadi a l a ­ kokba. Valóban az első színpadképtől kezdve a színpadon egy - az ember számára ellenséges - h i d e g , elidegenedett világ elevenedik meg. Valóban, a természet szépsége, a köl­ tészet, a szinek eltűntek ebből a csehovi színházból. De vajon ez az egyes rendezők önkénye, szeszélye, hibája v o l t - e , avagy pedig önkifejezésük sajátos módja? Nekem úgy tűnik, az utóbbi. Annál i s inkább, mert a mai ember - és különö­ sen a mai fiatalság - nehezen tudja önmagának felidézni a múlt század végének világát, és éppen ezért ezt a világot i s valamiképpen formulázva, valamiképpen - és természete­ sen, ebből következően - bizonyos mértékig egyoldalúan kény­ telenek bemutatni. És miért i l y e n expresszivek, miért időn-

ként egész a hisztériáig elmenő önmegnyilatkozásuak a csehovi hősök ezekben az előadásokban? Megitélésem s z e r i n t a mai Csehov-szinház egy sajátos kísérletet h a j t o t t végre. A mai k o r emberét belehelyezte a múlt század végének abba a kegyetlen korszakába, és azt a k a r t a k i v a l l a t n i a nézőből, hogy hogyan reagál a mái néző erre a világra. És világossá vált, hogy a mai ember nem tudja e l v i s e l n i azt a kegyetlen, t r a g i k u s világot, és minden erejével e l l e n e szegül, minden erejével k i akar belőle törni. És ennek a " t r a g i k u s szín­ háznak" ez l e t t a sajátos pátosza. Legáltalánosabb vonásai­ ban ez a múlt évtized Csehov-játszásának belső t a r t a l m a . A hetvenes évek korszakában Csehov minden szinházat meghódít. Ugy tűnik, hogy az egész világ Csehové. De a cse­ hovi színházon belül komoly változások,- komoly - ha úgy t e t s z i k - kísérletek történnek. A hetvenes években az i l y e n kísérlet sokkal veszélyesebb kísérlet, mint a " b r e c h t ! " szín­ háznál tapasztalható kísérlet. Ez a komédia területén f i g y e l ­ hető meg. Valóban, a hetvenes évek Csehov-szinházában nem tragikomédiákat mutattak be, hanem o l y a n komédiákat, amelyek gonosz, kegyetlen iróniával t e l i t e t t e k , amelyek k e g y e t l e n iróniával v i s e l t e t n e k a hétköznapok szürke, unalmas emberei­ nek megnyilvánulásai iránt. Ennek a legjellemzőbb példája ' Hanuszkiewicznek: a Három nővér-rendezése, amely egyúttal f e l i s tárta ennek a tendenciának a belső ellentmondásait. Valóban: ha a csehovi hősök szürkék, érdektelenek, akkor nincs miért szinpadra v i n n i világukat. A Szovjetunióban, i s v o l t a k hasonló'kísérletek, da azok átmenetiek maradtak. És egy f u r c s a paradoxon jött lét­ re. Hanuszkiewicz rendezésében az első három felvonás az a "kegyetlen vaudeville"-stílusában v o l t megfogalmazva, a negyedikben v i s z o n t - ahol az emberek vagy meghalnak, vagy búcsúznak egymástól - nem l e h e t e t t ugyanezt a stílust végig­

ül

v i n n i , s a "kegyetlen v a u d e v i l l e " átcsapott melodrámába. Valószínűleg - és úgy tűnik - a komédiái kisérlet nem v o l t sikeres. A hetvenes évek Csehov-szinházának másik vonása az, hogy az a tendenciózusság, amely korábban segített bennün­ ket Csehov megértésében, most már e g y f a j t a akadállyá, egy­ f a j t a fékké vált. A felszólalásokban már többször szó e s e t t - a legutóbbi felszólalásban i s - a Horvai rendezte Három nővér egy mozzanatáról, a hulló falevelekről. Valószinü, t i z évvel ezelőtt egy i l y e n rendezői fogás h a l l a t l a n és rendkívüli erővel h a t o t t volna ránk. De ha ma a rendező e r r e a tendenciára t e s z i a hangsúlyt, és újra és újra v i s s z a ­ tér ezekhez a mozzanatokhoz, már nyugtalanítani, i d e g e s i t e n i kezd bennünket. A másik példát hadd hozzam a szovjet rendezésben elő­ a d o t t Cseresnyéskertből Az előbb i s , és most i s a legjobb rendezésű előadásokról beszélek. Efrosz rendkívül szép, poé­ t i k u s , filozófiai telitettségü előadásáról és rendezéséről van szó. Amikor a szinészi játék túlságosan i s a tendenció­ zusságra épül, akkor e z t az alapmozzanatot mintegy megsemmi­ síti, vagy legalábbis megbontja. Különösen Trofimov szerepé­ nek megformálására gondolok, amely egy régi, nagyon régi s z i n ­ házi gyakorlat alapján teremtődött. Ez nem a z t j e l e n t i , hogy a rendezők tévednek. Azt j e l e n t i , hogy a mi Csehov-felfogá­ sunk és általában életfelfogásunk változik, és új igényeket támaszt a Csehov-szinház iránt. Ennek bizonyítéka az i s , hogy ezen a konferencián i s két rendező szólalt f e l , és mond­ t a e l a maga ellenvéleményét, ellenérzéseit az "elidegenített" csehovi világgal kapcsolatban. Csehov életfelfogása rendkivül t e l j e s v o l t . Az életet a maga teljességében f o g t a f e l , annak mindjén köznapiságával, prózaiságával, durvaságával és egyúttal minden poézisével,

összességében. És lehetséges, vagy valószínű, hogy a követ­ kező eljövendő előadások visszaadják majd a nézőnek az élet teljességének e z t az érzetét. Egy példát hadd emlitsek: az 1975-ös Sirály-előadáskor egy f i a t a l rendező /nem i s központi szinház rendezője/ ismét megkísérelte a csehovi drámát ebben a sötét tónusú s t i l u s ban megformálni. T e l j e s sötét szinpadtér, szoba, a padló n y i k o r o g és minden p i l l a n a t b a n s z i n t e idegesitően f e l b o r z o l ­ j a a szereplők i d e g e i t . Az e r e d e t i elképzelés s z e r i n t vas­ lemezekből akarták a padlót k i a l a k i t a n i , hogy mintegy a kegyetlenségnek az átmosztféráját méginkább, elviselhetétlen­ ségig fokozzák. S az egész színpadkép fölött egy megvilágí­ t o t t k i s makett látható: régi XIX. századi s t i l u s b a n épitett nemesi udvarház - k e r t t e l , p a r k k a l , tóval,elegánsan öltözött emberekkel. A f i a t a l rendező ezzel mintegy kivülről nézi ön­ magát, és megkettőződik a szemlélete: a multat és a maga e l ­ képzelését i g y adja a szinpadon s i g y idézi meg. A múlt a szinpadon j e l e n t meg. Ez a "sötét" csehovi szinház, ez a "fekete" csehovi szinház, már a végső pontjáig j u t o t t , és nem véletlen, hogy Bábocskin, a h i r e s Csehov-rendező már egész más s t i l u s b a n alakította a maga előadását. Érdekes megjegyezni, hogy Bá­ bocskin 1960-ban maga v o l t a megteremtője ennek a sötét, t r a g i k u s tónusú Csehov-szinháznak. Most v i s z o n t ő maga akart valami újat adni. Sajnos, nem sikerült. Az ő új elképzelésé­ ben az előadásban egy szines, epikus, múlt századi világot a k a r t megidézni, Szkrajábin zenéjének kíséretében. M i n t látjuk, a Csehov-szinházban változások mennek végbe, és a legutóbbi változások egyik aspektusa és egyik meg­ nyilvánulása abban a szinészi munkában r e j l i k , amelyről most szeretnék szólni.

Az utóbbi időben nagyon i s hozzászoktunk ahhoz, hogy araikor egy Csehov-elóadásról e s i k szó, akkor megnevez­ zük a rendezőt és semmi másról nem ejtünk szót. Amikor v i ­ szont Moszkvában a Cseresnyéskert előadására megyünk, akkor most a z t mondjuk, hogy Gyemidovát akarjuk látni; CsurikoVát akarjuk látni az Ivanov-eleadásban, Zaharov rendezésében. Ez nem a z t j e l e n t i , hogy megszűnik, vagy szétesik a színész­ gárda, hanem arról van szó, hogy a rendezői elképzelésben a szinészi játék új hangsúlyt, új funkciót kap. Ebben az ér­ telemben! rendkívül érdekes F e j f e a televiziós előadásában érzékelhető és bemutatott kísérlete. Azzal, hogy azonnal és s z i n t e váratlanul o l y közel hozta hozzánk a Cseresnyés­ k e r t minden egyes szereplőjét és a r r a kényszeritett bennün­ ket, hogy alaposan megnézzük és összességében befogadjuk minden egyes szereplő arcát, karakterét és sorsát. Sapirov a Baltikumban t e t t kísérletet egy Csehov-ciklus létrehozására, és erről ejtenék befejezésül néhány szót. Sapirov megfordította a sorrendet. A Cseresnyéskert v o l t a c i k l u s első darabja, majd a Három nővér következett és végül a befejező előadás az Ivanov l e t t . Ez a korábbihoz hasonló, filozófiai metaforikus szinház. És a rendező a hangsúlyt a szereplő színészre h e l y e z i , a középpontba a főhőst állitja, és az egész előadást az ő játékára épiti f e l . Lehet, hogy ebben r e j l i k a Csehov-szinház jövője, M.Ny.Sztrojeva: Köszönöm Tatjána Konsztantyinovának e z t az okos, rendkívül l o g i k u s és érdekes felszólalását. Most engedjék meg, hogy átadjam a szót Almási Miklósnak, a filozófiai tudományok doktorának.

Almási Miklós: Kedves Elvtársak, Barátaim! Az illendőség kedvéért mi l e i r t u k az előadásainkat és s z o v j e t barátaink megkapták a kéziratot. Engedjék meg, hogy most ne olvassam f e l a referátumot. K i c s i t unalmas lenne most már i g y a beszélgetéseink végén. Hanem egy-két problé­ mát kiemelve, azokról beszélnék egy k i c s i t részletesebben. A probléma és a téma Csehov és az európai dráma kölcsönös ha­ tása, az a hatás, amit Csehov művészete az európai irodalom­ ra k i f e j t e t t . És az a Spat - ha szabad e z t a szinházi k i f e ­ jezést használnom -, amivel ez megérkezett, és ahogyan meg­ érkezett. A második világháború után a l a k u l t ez k i , elsősor­ ban az amerikai drámákban - ahogy e z t már Vámos László i s e m i i t e t t e -, ahol a legnagyobbak h o l fanyalogva, h o l l e l k e ­ sedve, h o l visszamenőleg tagadva - mint az most Tennessee W i l l i a m s önéletrajzában 'olvasható -, de mindenképpen ehhez a művészethez csatlakoztak. De a z t hiszem, hogy nemcsak i l y e n közvetlen átvételről beszélhetünk, hanem olyasmiről i s , ahol a csehovi szinház egy-egy mozzanatát, egy-egy része­ lemét veszik k i . Valahogy úgy járnak e l , ahogyan az a molièrrei figura, a k i a z t mondja, hogy onnan veszem javaimat, ahol találom. Egy k i c s i t önkényesen nyúlnak a csehovjL gazdagsághoz, belőle egy-egy mozzanatot vesznek k i . Ez többek közt a z t j e ­ l e n t i például, hogy átveszik a z t a dialógus-technikát, ami Csehovnál olyan utolérhetetlenül van megcsinálva. Hogy az emberek látszólag egymáshoz beszélnek, de valahogy úgy, hogy nem találják e l a mondataikkal a másikat. Csak megcélozzák, és m e l l e t t e zúgnak e l . Majd a válasz ugyanígy megcélozza a z t , akinek mondani akar v a l a m i t , de megint elmegy valahova, és mintegy - valóban úgy van, ahogyan Sztrojeva mondta - egy üvegfal választja e l az embereket egymástól, jóllehet egy­ mással beszélgetnek. E z t a dialógus-technikát tulajdonképpen f

átörökítette és átalakította az abszurd szinház. Ebből építkezett, e z t gyúrta át. A másik mozzanat, amit t r a g i ­ komédiának szoktunk mondani és a groteszk és a tragikomé­ dia rendkivül sok változatát j e l e n t i . Ez azonban az európai szinházba egy k i c s i t megint a félreértés áttételén keresztül érkezett meg. A félreértést i t t most abban az esztétikai ér­ telemben használnám, ami minden átvételnek és minden befoga­ dásnak a lényege. T u d n i i l l i k : nem l e h e t ugyanúgy átvenni és alkotó módon továbbfejleszteni v a l a m i t , mert abból csak e p i gonizmus l e s z . óhatatlanul félre k e l l értenie a befogadónak és továbbépítőnek a d o l g o t . Valahogy i g y érkezett e l ez a tragikomédia-mozzanat i s az európai drámába, a I I . ) világ­ háborútól n a p j a i n k i g . Most egy abszurd példát e'mlitenék, hogy ez m i t j e l e n t Csehov vonatkozásában. Ha az egyik olyan abszurd drámában egy Berangie nevezetű k i s hőscincér a r r a vállalkozik, hogy a világ legnagyobb gyilkosát e l f o g j a , ak­ kor ez rögtön egy groteszk és tragikomikus figurává válik, akiben a belső elhatározás, és a külső lehetetlenség ütközik. De a dolog t e l j e s e n s t a t i k u s , jóllehet, a belső pátosz és a külső környezet szinte' krimibe illő csatározását látjuk, psehovnál nem erről van .szó. Nem i g y ütközik meg a belső pátosz, a h i t és remény, valamint a külső sors reménytelen­ sége, összeomlása. Nem i l y e n s t a t i k u s a n ütközik meg, hanem azon az áttételen keresztül, hogy az emberekben sokkal több van, mint amit meg tudnak valósítani. Tehát ha vennék maguk­ nak a fáradtságot, amit megkövetel tőlük az iró - erről majd később egy k i c s i t bővebben fogok beszélni -, akkor többet tudnának tenni,akkor lázadni tudnának és e z t várná e l tőlük az iró, és k i tudnának törni, mert megvan bennük az energia­ többlet, ami ehhez szükséges, de valahogy nem t e s z i k ezt. Vagy nem sikerült n e k i k , vagy félre megy az egész, és ezért kerülnek ebbe a f u r c s a , félig-meddig t r a g i k u s , félig-meddig komikus szituációba. Ez i s úgy van megcsinálva Csehovnál, hogy mini-mozgások dramaturgiájára épül a dolog, hogy meg-

i n d u l egy f i g u r a a l i r a i felfokozottságnak ebben az álla­ potában. Csehov hagyja, hogy ez a fejlődés folytatódjon, hogy kibontakozzék ez a belső l i r a és pátosz és elszántság, de egy ponton f o r d u l majd a kocka, és máris komikussá válik a f i g u r a . De akkor sem engedi t e l j e s e n komikussá s nevetséges­ sé válni. Most a Ványa bácsi h i r e s pisztolylövésére emlékez­ tetnék, ahol ez a belső pátosz, telítettség egy ponton át­ csap a saját ellentétébe, anélkül, hogy megengedné az iró e z t a furcsaságot. A tragikustól a komikusig, valamint onnan visszapattanva újból a tragikus felé való fejlődésnek e z t a sajátos vibrálását, e z t a lebegést olyan nehéz e l t a n u l n i , és nem t u d o t t e l t a n u l n i - legalábbis eddig még - az európai drámaírás. Nagyon fontos problémának érzem a másik mozzanatot i s , amit t a n u l g a t az európai dráma Csehovtól. Ez a kegyet­ lenség mozzanata, amiről már nagyon sokat, nagyon sokan be­ széltek. Vámos László e m i i t e t t e tulajdonképpen a z t a gondo­ l a t o t , amihez c s a t l a k o z n i szeretnék. Ez a kegyetlenség moz­ zanat voltaképpen nem új felfedezés. Nem most látjuk meg először Csehovnál e z t a kegyetlenség-mozzanatot. Hadd olvas­ sak f e l egy G o r k i j - l e v e l e t , amit Csehovhoz i r t még a Három nővér születésekor. A következőt i r j a : "Szánalmasak vagyunk, az i g a z . Unalmas emberek. És mégis sajnálom az embereket. Én egyáltalán nem vagyok az erény bajnoka, de bőgtem a Ványa bácsi és a hozzá hasonlók láttán, jóllehet nagyon ostoba dolog bőgni. Tudja, úgy érzem, Ön ebben a darabjá­ ban hidegebb az emberek iránt, mint akár az ördög. A n n y i t sem törődik velük, mint a szél, vagy az eső." És valóban erről van szó. Hogy az a drámairó, a k i a nagy orosz léleknek tetsző szép érzelmeket és illúziókat tud megfesteni, valóban az egyik legkegyetlenebb irója a világirodalomnak. Száz százalékig alá tudom i r n i Gorkijnak

e z t a megállapítását, hogy a n n y i t sem törődik velünk, mint a szél, vagy az eső. Na, de ehhez az k e l l - ami megint probléma az átvételnél;-, hogy a művész meg t u d j a mutatni azt a belső Urát, az érzelmeknek a z t a kiélhetetlen töme­ gét, amelyre ráépülhet a kegyetlenség, amelyet elvághat, tönkre tehet, megsemmisíthet egy kegyetlen f o r d u l a t . Amikor a "kegyetlen szinház" ezeket a f o r d u l a t o k a t beépíti az elő­ adásba, vagy akár az Írott drámai szövegbe, akkor én úgy érzem, hogy ez a mozzanat hiányzik belőle. A kegyetlenség egy k i c s i t külsődlegesen épül f e l . Csehovnál az a döbbene­ t e s , és azért mennek újra meg újra vissza hozzá minden egyes i l y e n szinházi vagy drámaírói forradalom után, mert nála a l i r a tudta közvetíteni a kegyetlenséget és a kegyetlenség a lirát. Hiszen akkor fáj a legjobban a dolog, amikor szépen kezd kibontakozni. Minden olyan nagyon szép, minden gyönyö­ rűen megy. Már-már úgy néz k i , hogy sikerül a dolog, és p u f f , akkor jön egy nagy pofon. S az a pofon fáj a l e g j o b ­ ban. Ez a legegyszerűbb dialógusrészletten i s megmutatkozik. Engedjenek meg megint egy részletet illusztrációként a Három nővérből. V e r s i n y i n búcsúja van a szinen. Rendezői utasítás: V e r s i n y i n előbb érkezik és Olgával beszélget, majd az órá­ jára néz: Versinyin: I t t az idejeJJ Olga: I t t jön! Mása: /bejön/ Versinyin: Azért jöttem, hogy elbúcsúzzak. Olga: /egy kissé o l d a l t megy, hogy ne zavarja a búcsúzást./ Mása: I s t e n veled! /hosszú, lassú csók/ Olga: /megszólal mellettük/ Elég már!

Mása: /hevesen felzokog/ A j e l e n e t borzalmas. Valóban kegyetlen már maga a búcsú i s , amikor két ember a r r a vár, hogy bizalmasan szót válthasson egymással, és akkor e z t o t t valakinek a jelenlétében, tanú előtt k e l l végigcsinálni. Kezd kifejlődni valami, megjele­ n i k egy érzelmi sugárzás a két ember között, valahogy sza­ vakká akar formálódni, és akkor vág bele a j e l e n lévő tanú, Olga szava: "Elég már!" Nem t e t s z i k n e k i , vagy nem b i r j a e l v i ­ s e l n i , vagy úgy érzi, hogy kényelmetlen ez a szituáció. Bármint i s van, ez egy kegyetlen vágása a jelenetnek, és mégis benne vagyunk abban a kegyetlen hatásban, ami j e l l e m ­ z i Csehovot. Tehát a l i r a fölépítésében és a l i r a megtöré­ sében, az állandó vibrálásban van ez a sajátos kegyetlenség, amely jobban fáj az embernek, mint amikor valakinek a n y i l t szinen kitapossák a szemét. Az egy más dolog, az a s o k k i r o záshoz, vagy a szinpadi szuggesztióhoz t a r t o z i k hozzá. Ez a f a j t a kegyetlenség azonban rendkívül mélyre tud nyúlni, és valójában egy olyan v i z a l a t t i jéghegyet t u d érzékeltetni, amiről a tegnapi rendkívül érdekes előadásában Gyemidova beszélt. Ez a kegyetlenség tulajdonképpen, én úgy érzem, annyi réteget t a r t még magában a dialógus-technikájától a Urával való bánásmódunkig bezárólag, hogy nem kerülhet k i , és szükségképpen nem merül k i a "kegyetlen szinház" eszközei­ nek alkalmazásában, vagy kritikájában. És én azért vagyok o p t i m i s t a és bátor abban a kérdésben, hogy mi az, amit mi át tudunk venni az abszurd szinház, a "kegyetlen szinház" eszközeiből. Mert ha egy i l y e n modellben tudunk gondolkozni, mint a csehovi szinház, akkor a kegyetlenséget óhatatlanul humanizálni t u d j u k , tehát meg tudjuk találni azokat a be­ fogadási eszközöket, amelyeket ugyan "félreértve", átalakít­ va - de alkalmazhatunk. És egy olyan szinházi összhatást tudunk mégis beépiteni, ami nemcsak l e b i l i n c s e l i a nézőt, hanem hosszú időre ellátja emberi és g o n d o l a t i tartalommal. Köszönöm szépen a figyelmüket.

it

M.Ny.Sztrojeva; Csehov természetesen kimeríthetetlen, és valóban még nagy f e l a d a t áll a Csehóv-kutatók elótt, hogy a csehovi világ különböző rétegeit feltárják, értelmezzék, megért­ sék és ebben az értelemben, ebben a vonatkozásban v o l t , rendkívül érdekes Almási Miklós felszólalása, a k i Csehov poétikájának sok rendkívül f o n t o s , lényeges összetevőjére h i v t a f e l a figyelmet. Csehov kimeríthetetlen. Ez a z t i s j e l e n t i , hogy a mi két napos konferenciánk sem t u d t a kimeríteni azoknak a kér­ déseknek a körét, amelyekről e s e t l e g úgy gondoltuk, hogy mégis v a l a m i l y e n egységes következtetésre j u t u n k . M i v e l azonban az előzetes programunk köt bennünket, bármennyire i s fáj, b e f e j e z e t t n e k k e l l nyilvánítanom kon­ ferenciánk munkáját. Remélem - és szó i s e s e t t róla -, hogy mindazok a felszólalások, amelyek elhangzottak, és azok a felszólalások, amelyek nem hangzottak e l , bár nagyon érdekesek l e t t e k volna, egy kiadványban publikálásra kerül­ nek. Ha nekünk ezen a kétnapos konferencián sikerült kimon­ danunk néhány e l v i fontosságú töprengésünket, gondolatunkat, ha ennek kapcsán olyan részletkérdésekről i s szó e s e t t , mint a csehovi Írásmód jellegzetessége, vagy a csehovi alakkompozició dualizmusa, vagy pedig a csehovi tragikomikus attitűd, akkor úgy érzem, hogy a Csehov-kutatáshoz v a l a m i ­ képpen mégis csak hozzájárultunk és elégedettek lehetünk. Végezetül engedjék meg, hogy megköszönjem minden f e l ­ szólalónak a rendkívül t a r t a l m a s , érdekes és komoly f e l ­ szólalását, hogy gratuláljak ezekhez a felszólalásokhoz, és mindenekelőtt köszönetem fejezzem k i a konferencia megrendezőjenek, a Magyar Szinházi Intézetnek. Most pedig átadom a szót a Magyar Szinházi Intézet igazgatójának, Bizó Gyula elvtársnak.

Bízó Gyula: Kedves Elvtársak, kedves Barátaim! Azt gondolom, hogy tulajdonképpen formalitás az ér. zárszavam, ennek megfelelően rendkivül rövid i s leszek. Konferenciánk következtetéseit összefoglalni aligha t u d ­ nám jobban, m i n t azt K.Ny. Sztrojeva megtette. Amikor az Intézet részéről és a magam részéről i s nagyon melegen köszönöm a közreműködést, a Jelenlétet és az i t t elhang­ z o t t és rögzített felszólalásokat, két g o n d o l a t t a l f e j e z ­ ném be e z t a konferenciát. T e l j e s mértékben egyetértek az­ z a l , hogy a mai világunkban egyetlen specializált szak vagy tudományág sem képes a maga kérdéseit, problémáit megoldani, még csak megközelítően sem. Mi nagyon bátortalan, de minden­ esetbe reális első lépést tettünk afelé, hogy a szinházelmélet művelői és gyakorló művészéi néhány órát együtt tölt­ senek. Nem hiszem, hogy ennek értelmét, jelentőségét részle­ teznem k e l l . Ugy érzem, hogy ez az összeállítás, az összejö­ vetelnek ez a j e l l e g e sikeres v o l t . Sokan, és sokat gondol­ koztak azon, hogy tulajdonképpen mi különbözteti meg a művészt a kontártól. Nos, miért Csehovról beszéltünk i t t két napon át, miért nem Kotzebue-ról? Én a z t gondolom, ez nem véletlen. Lehet, hogy tévedek, de én úgy hiszem, hogy a művész, a t a ­ lentum, az képes olyan tükröt t a r t a n i , amelyik minden idő minden emberének a saját maga g o n d j a i t , b a j a i t , örömeit, k i n j a i t , problémáit mutatja. V o l t a k , és lesznek i s különféle Csehov-iniserpretációk. De kevés kivételtől e l t e k i n t v e én aztgondolom, valamennyiben Csehov v o l t j e l e n , és lesz j e l e n . Mondjam, hogy egy h a l l a t l a n u l izgalmas, érdekes, de nehéz, átmeneti korban élünk? K i t v a l l a s s o n a színházművészet, ha nem a legnagyobbakat? Ezért.úgy gondolom: helyesen válasz­ t o t t u k Csehovot témának. Köszönöm mindannyiuknak a részvéxelt.