Siklósi Erika: Cserbenhagyások

1

Siklósi Erika:

Cserbenhagyások

2

Tartalom: Színdarab.................................................................................................................................... 4 Ezotéria..................................................................................................................................... 11 Négyes...................................................................................................................................... 16 Anka ......................................................................................................................................... 20 Csuriz ....................................................................................................................................... 24 Ellenség .................................................................................................................................... 29 Janóka....................................................................................................................................... 32 Attila nővére............................................................................................................................. 35 Nyári munka............................................................................................................................. 37 Adok-kapok.............................................................................................................................. 43 Baleset ...................................................................................................................................... 47 Szőke pesti................................................................................................................................ 52 Brüsszel .................................................................................................................................... 55 Az özvegy................................................................................................................................. 61 Günter....................................................................................................................................... 63 Hare Krisna .............................................................................................................................. 66 Bukta ........................................................................................................................................ 68 Az operatőr............................................................................................................................... 71 Ragaszkodás ............................................................................................................................. 74 Epilógus.................................................................................................................................... 77

3

„Ha az igaz letér az igaz útról, és gonoszságot követ el, akkor én bukását okozom, és ő meg fog halni. Ha nem figyelmezteted őt, akkor meghal ugyan vétke miatt, és emléke sem marad meg igaz tetteinek, amelyeket véghez vitt, de a vérét tőled kérem számon. Ha viszont figyelmezteted az igazat, hogy ne vétkezzék többé az igaz, és ő nem vétkezik, akkor életben marad, mert engedett a figyelmeztetésnek, és te is megmented a lelkedet.” Ez 3,20-21

4

Színdarab - Attila … orvos… pszichiáter…Pesten? Nem lehet igaz! Emlékszel… Színésznek, vagy dramaturgnak készült. - Ahogy te is. - Válaszolt nyugodtan, Leló. Ágnes meg sem hallotta. - Micsoda tehetség volt és mókamester. Egyszer kémia óra előtt cserebogarat rakott a tanári székre. Egész órán azt figyeltük mikor ül le Bözsike... - Ahányszor közelített az asztal felé fojtott nevetés hallatszott... - Máig nem tudja szegény mi történt azon az órán... - Valamit megérezhetett, mert nem ült le... Egymás szavába vágva sorolták az emlékeket. - Emlékszel, amikor kidobták az ablakot... - Nem árultuk el a tettest... - És Gábor szívatása... - Ne is mondd, olyan kis szerencsétlen volt. Folyton ugratták, és rajszöget raktak a padjába, hogy beleüljön. Mindenkinek segített... A leckéjét készségesen odaadta... - Meghalt…- hajtotta le fejét Leló. - Biztosan tévedsz, pár éve találkoztam vele Párizsban. Egészen megváltozott. Jó képű lett, alig ismertem rá, a kis pattanásos osztálytársra. Jól állt rajt az öltöny és egészen határozott lett a fellépése. Mesélte, hogy elvégezte a német nyelvészet szakot. Megtanult három nyelvet és idegenvezető lett. – Ágnes egy szuszra hadarta el, hátha semmissé teheti Leló kijelentését. - Valami furcsa betegség. Jó rég találkozhattál vele, mert nem érte meg a tizedik érettségi találkozónkat sem. Tényleg te hová tűntél? Érettségi óta nem láttalak… Mennyi is? – tűnődött Leló. – Lassan harminc éve. Püff. Visszatértünk a jelenbe és a valóságba. Nem kellett volna. – gondolta Ágnes. Elege van a világból. Meglátogatja szülő városát. Leül a Balaton partra, figyeli a hatytyúkat és sirályokat. Szól hozzájuk és a hangját, ki ismeri fel?…A legkedvesebb osztálytársa, akit nagyon- nagyon régen nem látott. Aztán elkezdenek beszélgetni… - Hosszú történet, talán nem is szokványos… Férjhez mentem, külföldre. Gyerekeket szültem. Na jó nem voltam szent, néha félre léptem, úgyhogy a gyerekek nem is a férjeméi, mégis most válás után nála maradtak. Elég nagyok, hogy eldöntsék mi a jó nekik. Leló hosszan nézett Ágnesre. - Ugye viccelsz. Te, aki KISZ titkár voltál az osztályban, és titokban hittanra jártál. Előtted nem lehetett káromkodni. Mit káromkodni, annyit nem lehetett mondani, hogy „csaj”, meg „srác”. Most azt mondod, hogy hűtlen voltál. Te, aki megvetetted a házasság előtti kapcsolatot? Emlékszel, milyen sokszor vitatkoztunk ezen… - Az a legkevesebb… A gyerekeim a volt férjemet választották…S nem ok nélkül… Jobb nekik ott Kanadában… Legalább nem látják anyjuk milyen messzire jutott a lejtőn… Először csak alkoholhoz nyúltam, feszültség oldónak, ma már valami keményebb is kell… Férjem válasz út elé állított… Haza jöttem… Talán újra megpróbálom itt… Olyan zavaros és annyira közeli. Beszéljünk inkább a múltról… Beszéljünk Attiláról. Amikor bolondballagáskor ruhástól fürdött a hideg Balatonban… Vagy amikor a tanárokat utánozta diák napokon... Micsoda tanárparódiákat írt. Jó fej volt, egy bohóc… Mindig valami turpisságon járt a feje… Nem tudom elhinni, hogy orvosnak ment… - Pedig, ha akarod, megadom a címét…- Leló kezdte kényelmetlenül érezni magát… Igaz, hogy nagyon kedves volt valamikor számára Ágnes... Amikor osztálykiránduláson együtt kerestek csillagot. Aztán voltak a négy év alatt rossz periódusaik is, amikor találkára

5 hívta Ágnest, s ő a bevásárló szatyrot közéjük rakta. Ma már meg tudna birkózni ezzel a helyzettel, de akkor élete első randiján... Valamit tenni kellett... El kezdett egy másik lánnyal járni... Ma ő is csak emlék... Viszont a felesége féltékeny természetű, így nem örülne, ha ma már ismeretlen nőnek a terhét magára vállalná. Elővette a telefonját. Ágnes is megérezte a férfi hangulat változását. Bepötyögte a két számot a saját telefonjába és elbúcsúzott. - Mennem kell… talán majd felhívlak… nem is vettem észre, hogy így eljárt az idő. Még egy pillantást vetett a Balatonra és úgy döntött visszamegy Pestre. Az autópályán kicsi volt a forgalom. Szombat délután inkább a tó fele igyekeztek az emberek. A légkondicionáló halkan zümmögött. - Nem kellett volna idejönnöm. – felkavarta Ágnest a találkozás Lelóval. Valamikor talán szerelmes is volt belé pár pillanatig. Egy osztálykirándulás jutott eszébe, amikor magukról megfeledkezve ültek a Szalajka völgyben a patak parton. Nézték a pisztrángokat, a csillogó vizet… Amiről mindkettőjüknek a fénytörés és visszaverődés jutott eszükbe. Leló, hogy imponáljon, mint a korabeli fiúk általában elkezdett Einstenről s a fény kettős természetéről beszélni. Ágnes Istenre gondolt, aki hármas természetű, mégis egy, de erről nem beszélhetett senkivel…A világ keletkezéséről és miben létéről is szívesen eszmét cserélt volna, de nem bízott annyira a fiúban, hogy feltárja előtte titkait. A víz csillogott ők elhallgattak… s a csend beszédesebb volt minden másnál, aztán valami szellő megzavarta őket, s a többiekhez csatlakoztak… - Furcsa hangulatokat produkál az élet- borzongott meg ismét Ágnes. – Sose volt az esetem, de kedves volt hozzám, ahogy most is ezért újra felkavart. - Hol van már a fiatalság és a Szalajka – völgy? Nemrég olvasta az interneten, hogy a pisztrángost elvitte az ár. Túl sok volt a csapadék az idén... Egy darabig némán vezetett, élvezte a tájat, amely százhatvannal suhant el mellette. Persze ekkora sebességgel szinte nem látott semmi érdekeset. Az út menti fákon ülő ölyvek épp úgy maradtak el tudatából, mint a Velencei tó közelében fészkelő és ilyenkor a mezőn bóklászó kócsagok. Nem látta az őzeket sem, akik éppen az erdő szélén emelgették fejüket, óvatosan. Elhagyták a takarást, mert sokkal finomabb eleségre leltek. Ágnes nem érzett veszélyt. Már régen nem óvatoskodott, de nem is lassított, hogy az állatok ösztöneiből tanuljon. Nyomta a vasat ész nélkül. Az érdi autópálya lehajtó után tudatosítani kellett magával, hogy már nem száguldozhat. A városban csak ötvennel mehet. Mire a kellemes kis érdi panzióhoz ért többször megfeledkezett magáról. A szobában azonnal a bárszekrényt kereste. Erről eszébe jutott beszélgetésük Lelóval. Egy pohár whiskyvel kiült a teraszra s felhívta Atillát. Attila először meglepődött, aztán értetlenkedett egy kicsit. - Mit keresel Érden? - Egyszer voltunk itt a férjemmel s jól éreztük magunkat. - Mért nem a szüleidhez mentél? - Rég meghaltak, az öcsémet ne kérdezd. Hosszú történet. Kitagadtam apám halálakor. - Jó nem kérdezem miért… Gondolom, nem maradsz sokáig itt. - Még nem tudom, mit kezdjek magammal… végül is szerettem a családom csak egy kicsit besokalltunk mindannyian. Leló szerint te tudsz segíteni… - Hétfőn van egy órám, beszélgetünk s meglátjuk. Csodát ne várj tőlem.

6 Miután Ágnes letette a telefont Attilának eszébe jutottak a gimnáziumi évek. Színésznek készült. Kicsit színészet a mostani szakmája is. Kisebb a közönség, nincs előre írt forgatókönyv, s ha valakin nem tud segíteni, az eléggé megviseli. Akkoriban minden olyan tiszta volt. S ha mégis konfliktusuk támadt mögöttük állt a mindig higgadt osztályfőnökük. Négy év alatt csak kétszer kiabált az osztállyal egyszer, amikor kitörtük az ablakot és egyszer, amikor a szerencsétlen Gáborkának megettük a tízóraiját, és összezsíroztuk az angol könyvét. Akkor is az osztály felé ordított, majd elfordult az ablak felé kinézett és mosolygott. - Ágnes- sóhajtott magában Attila. Az emberke tragédiája majdnem kudarcakor sok rosszat kívántunk neki, de azt nem, hogy Kanadáig meneküljön szülei elől, aztán onnan haza kelljen jönnie a férje elől. - Emlékszel Ágnesre az osztályunkból? – kérdezte belépő Katától, aki a legokosabb lány volt az osztályban, biológusnak készült és már másodiktól Attila feleségének. Határozott fellépésével, és célirányos magatartásával mindkettőt elérte. - Évike a színdarabból, akit mindennek elmondtunk, mert… - Ne folytasd, igen rá… Mi volt az apja? - Nem emlékszel ő volt a városi művelődési osztály vezetője, anyja pedig a Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója. Egy szem kicsi lányuknak már óvodában mindent szabad volt. Anyja kiverte a dilit, mert az óvó néni meg akarta vele etetni a tökfőzeléket, amit a kicsi Ágnes nem szeretett. Nekünk bezzeg meg kellett enni. Utána évekig nem tudtam még ránézni sem. Aztán ünnepségeken mindig szerepelnie kellett, pedig voltak nála sokkal ügyesebb versmondók is. Még talán a sakk versenyen is első díjat nyert. - Nagy égés volt a megyei, mert még a „suszter mattot” sem ismerte. Úgyhogy mind a három ellenfele egy perc alatt legyőzte. – emlékezett Attila - Az hagyján, de gimibe a matektanárunkat majdnem kirúgták miatta. - Hát nem volt egy észlény, az biztos. - Drága anyukája pedig azt akarta bebizonyítani, hogy a tanár a hibás… - Persze ha többet gyakoroltatott volna egy - egy példát… - Mondjuk, ugyanazt megoldottuk volna tízszer más számokkal … aztán tizenegyedik a dolgozat példa… - Az, tetszett volna neki… - Bezzeg te így is untad a matek órákat – udvarolt Attila. - Csak be akartam bizonyítani, hogy jobb vagyok nálad – ugratta Kata. - Néha otthon vért izzadtam, de a versenyt nem adhattam fel. A suliban lazának kellett mutatkoznom. Szóval mi van Ágnessel? - Az imént telefonált. Bajban van… - S te fogadod? Én még mindig dühbe jövök… - Ej, régen volt, és az osztályfőnök kitalálta mivel bánthatjuk meg a legjobban… - Betty, jobb volt Éviként ez igaz… - Dobjuk a megbocsátás tengerébe… Az lesz a legjobb. – zárta le a vitát Attila. Beszélni valamiről, és utána úgy is cselekedni, kevés embernek sikerült már az életben. Attila ismerte a technikákat, amivel a felkavaró élményeket kizárhatja a magánéletéből. Most mégis nehezen aludt el, csak forgolódott az ágyban. - A meleg teszi. - fogta rá, pedig szerette a meleget. Évek óta nem gondolt az osztályára. Tényleg elfelejtette azokat a borzalmas, feszültséggel teli napokat, amikor a színjátszó kör vezetője, Klári néni bejelentette, hogy az Emberke tragédiájával továbbjutottak az Amatőr Színjátszók Országos találkozójára. Ujjongtak örömükben, körbe rohangálták a termet és ölelgették egymást.

7 Majdnem egy éve jött Ágnes ezzel a darabbal. Anyukája szerette Karinthy Frigyes írásait, és úgy gondolta a lánya tökéletes Évike lenne. Klári néninek is tetszett a darab. Attiláék a legtehetségesebb társaságává alakultak. Csak Évike nem illik Ágneshez, ő eddig is rövid epizód szerepeket kapott, mert szerepeltetni kellett, de főszerepre nem alkalmas. - Mikor volt a csapatod országos döntőn? Most pedig el tudom intézni, hogy a városit megnyerjétek. - fakadt ki Ágnes anyja. Klári néni amúgy is reakciós volt. Németet tanított és a szakkört vezette, de sem a KISZ, sem a párt nem számíthatott rá. Megtűrték az iskolában, mert jó tanárra szükség volt, de minden lépését figyelték. Abban az időben minden osztályban volt besúgó, aki elmesélte apjának mit mondott Klári néni, vagy bárki más az órán. Apuci pedig jelentett. Nem hiányzott neki, a szőnyegszél a párt irodán. Mint legutóbb mikor az angol szakos kollega a végzős osztály tablójára az Öreg halász és a tengerből választott idézetet akarta íratni. Pedig milyen jól nézett volna ki: „ A man can be destroyed but not defeated.’ Vagy amikor ugyanez a társaság a május elsejei felvonuláson angol népdalokat énekelt, mert kifogytak a mozgalmi dalokból. Klári néni örült, hogy gyerekekkel foglalkozhat, és titokban, ha ideje engedte rokonainál egy kis faluban elmehet templomba. Így Klári néni beleegyezett. A gyerekek mit sem tudtak a rendszer visszáságairól, ők élvezték a fiatalságot, s a darabot. Folytak a próbák. Ágnes hol a szövegét felejtette el, hol hiszti rohamot kapott, mert valaki nem úgy szólt hozzá, ahogy ő szerette volna. Eljött a nagy nap. Eljátszották, szerintük rosszabbul, mint a próbákon. Egy kicsit veszekedtek is egymással utána, de Klári néni lecsendesítette őket. Aztán jött a levél, és Klári néni bejelentése: utazhatnak Zalaegerszegre. Addigra Ágnes is érezte tehetsége véges voltát. Veszekedett anyjával egy sort, majd bejelentette, ha tetszik, ha nem ő nem fogja blamálni magát. Ő nem megy sehova. Az iskolában azt hazudta, hogy azon a bizonyos hétvégén el kell utaznia a beteg nagymamájához. A csapat ott állt főszereplő nélkül. Napokig szavukat nem lehetett venni... Nem akarták elhinni, hogy valaki ilyen legyen...Próbálták Ágnest meggyőzni. - Te vagy a főszereplő… Senki sem tud helyettesíteni… nélküled nem mehetünk… - Értsétek meg kórházba került a legkedvesebb nagymamám, el kell mennem hétvégén meglátogatni. Pedig nem volt igaz. A nagymamája egy kis somogyi faluban élte békés hétköznapjait, gyerekei messze kerültek. Ő nem zsörtölődött. Végezte mindazt a munkát, amit fél évszázada megszokott. Vigyázott az állatokra, vetett és gazolt a konyhakertben. Főzött a párjának. Télen kézimunkázott. A nagypapa néha zsörtölődött, mert eljárt fölötte az idő és egyre kevesebb ereje lévén elkelt volna a segítség. Legalább nyárra kapta volna meg az unokáit. - A jó levegőn egy kis mezei munka ezeknek az elkényeztetett úri gyerekeknek sem ártana meg – mondogatta. Unokái azonban csak ritkán és akkor is rövid időre jöttek. Ahogy nőttek egyre feltűnőbben unatkoztak a faluban. Valahogy a társaság tagjai is érezték: a nagymama sztori, kissé sántít. Ágnes tényleg nem volt tehetséges színész, még ezt sem tudta kellő átéléssel megjátszani.

8 A társaság két véglet közötti őrlődött, néha azt hitték rossz tréfa az egész, s minden rendbe jön, aztán teljesen elkeseredtek, s értetlenül néztek egymásra. Ezt végre észre vette az osztályfőnökük. - Hát csak ennyi a baj. Legnagyobb pofon Ágnesnek, ha rá kell jönnie, hogy ő sem pótolhatatlan. Ha észre vettétek, eddig mindent megkapott, amit csak kitalált. Most nem így lesz. Bizonyítsátok be, hogy nélküle is el tudtok menni. Sőt jobbak lesztek, mint vele. - Jó- jó. De ő a főszereplő. Senki sem tudja közülünk egy hét alatt megtanulni a szerepét. - Lássuk be csúnyán cserben hagyott bennünket. - Nem lehetne mégis rábeszélni, hogy még egyszer játsszon velünk? Hiba volt megbízni benne, én magam részéről sosem szerettem, de hát nincs más választásunk. Megint kezdődött a hangzavar. A kétségbe esés. Egymás szavába vágva ecsetelték, hol rontották el. - Sose adjátok fel, kell megoldásnak lenni. – csendesítette le őket az osztályfőnökük. - Ki tudná pótolni? Az osztályfőnök csendesen mosolygott. Nyolcadikban volt egy osztálytársuk, aki a tanulmányi eredménye miatt és talán a szülei unszolására csak szakközépbe vettek fel. Kedves, csendes lány volt, de a színjátszó körben megváltozott. Kinyílt, hangos lett, és könnyen tanulta a szerepeket, szinte bennük élt. Aztán mivel a gimisek lenézték a szakközepeseket, nem mert jelentkezni közéjük, de figyelemmel kísérte őket. A városi előadást is megnézte a leghátsó sorból, Évike szerepét kívülről tudta. - Bettyhez mit szólnátok, a szomszédomban lakik, talán rábeszélhetem? - Nyolcadikban játszott velünk- szólt közbe egyik lány. - Meg tudja tanulni ilyen rövid idő alatt? – akadékoskodott Ádámkát játszó Attila. - Hát lehet, hogy pár próbát be kell iktatni, de segíthettek neki a cél érdekében… - Már pedig a cél, Ágnes megleckéztetése, és mellesleg az arany minősítés bezsebelése. - Ne aggódjatok. Még ma beszélek Bettyvel. Megmentjük a darabot…- nyugtatta meg őket az osztályfőnök. Attila végre mély álomnélküli alvásba merült. Vasárnap is Ágnes körül jártak a gondolatai. Valóban mindig a könnyebb utat választotta, legalábbis amíg nem került el a szemünk elől. Valószínű, ha konfliktusba keveredik, visszatér a gyerekkori megoldáshoz. Akkor anyuka köténye mögé bújt, most ezt helyettesíti az alkohollal, vagy rosszabb esetben a droggal. - Vajon rá lehet mutatni a rossz beidegződéseire, vagy újra megijed és elfut? Hétfőn egy órára felvette leghivatalosabb arcát, és várta Ágnest. Aki természetesen félórát késett. A pesti forgalom visszáságait ecsetelte volna, ha Attila határozottan le nem állítja. Nem beszéltek közös élményeikről, kizárólag orvos beteg viszonyt próbáltak felvenni. Miután kevés idő maradt a legszükségesebb adatokra szorítkozott Attila, s felírta az ilyenkor szokásos legenyhébb gyógyszereket. Ágnes távozása után ürességet érzett. - Beszélnem kellett volna vele. Elmondani, kit mikor hogyan hagyott cserben s az hogyan hatott az életére. Ehelyett úgy viselkedtem vele, mint egy idegennel, akire van időm, akit többször visszahívok, ha kell kéthetente. Figyelem a gyógyszerek hatását, kísérletezem... Eredményeket érek el, majd visszaeséseket... Valakit megnyugtat egy beszélgetés, ha elmondhatja, mint egy gyóntató papnak a legtitkosabb dolgait. Valakit megnyugtat, ha felírok valami gyógyszert, azt hiszi, az segít a konfliktusai megoldásában. Aztán vannak olyanok, s

9 nem kevesen, akiknek mindkettőre szükségük van. Nem találják a kiutat zsákutcáikból, az alkohol a legelfogadottabb s legelterjedtebb megoldás. S a legnagyobb csapda is, mire rájönnek mekkora bajban vannak, alig van vissza út. Már az is szép, ha a család unszolására eljutnak hozzám. – fakadt ki este Katának. - Ne emészt magad. Te is tudod, hogy egy találkozással, fél óra alatt lelhetetlen megváltoztatni évek alatt kialakult beidegződéseket. Ágnes is hasonló ürességet érzett, csak nem mondhatta el senkinek. Ült a panzióban egy üveg whisky társaságában és szomorkodott. - Vajon miért viselkedett Attila úgy, mintha sosem láttuk volna egymást? Azt vártam tőle, hogy szemrehányásokkal borít el, amiket elkövettem ellene és a színjátszók ellen. Különösen az Emberke tragédiáját említhette volna. Akkor cserben hagytam őket. Azt sem kérdezte meg, azóta miket követtem el. Hány cserben hagyásom volt. Csak a puszta adatokat írta fel. Megvizsgált. Biztosan megtapogatta a májam, megállapította, hogy nagyobb. Na és… Vizsgálat nélkül is tudhatta, hisz elmondtam, hogy alkohol problémám van. Megvizsgálta a reflexeimet, az egyensúly érzékemet. Ki tudja mit. Vagy csak azért tapogatott és nézett végig, hogy addig is teljen az idő. Naná, hogy nem fogom még kiváltani sem hülye gyógyszerét. Egy hét múlva látni akar, talált egy időpontot számomra. És… Vagy rendbe tudom tenni az életem, vagy nem számíthatok senkire. Eszébe jutottak gyerekei. Őket hányszor hagyta férjére, ahogy most is már hónapok óta utazgat, hisz a válást kimondták, tartást kap a férjétől, miért ne tenné. Az ürességen, mindig segít egy kis whisky. Néha egy buli, ahol barátokra és keményebb anyagra lel. Most azonban nem vágyott bulira, sőt valahogy az üresség is más volt. Valahol a tudata mélyén ott szunnyadt az a lány, aki anyja elől Kanadáig menekült. Ott férjhez ment egy gazdag disszidensfihez. A férje már csak törte a magyart, talán azért is vette el, mert magyarnak nevelték, de még nem járt itthon. Olyan romantikus volt egy igazi óhazai lánnyal élni, utazni vele, meglátogatni olyan helyeket az országban, amik a feleségének természetesek, de neki érdekesek. Ágnes önzését és akarnokságát azonban nem tartotta romantikusnak. Jöttek a gyerekek, akik bájosak voltak és a férfi imádta őket. Amikor Ágnesre rájött a menekülési vágy vigyázott a gyerekekre és újra és újra örömmel visszafogadta. Most azonban betelt a pohár. - Dehogy telt, én feszítettem túl a húrt. Kiprovokáltam a válást. Egészen szabad akartam lenni. – tört ki Ágnes az üvegnek. - Most itt vagyok, egy idegen helyen teljesen egyedül és szabadon. Vajon mit kezdjek magammal. A Balaton parton, mikor Lelóval találkoztam azt hittem szembesülve a múltammal, talán lelek valami kapaszkodót a jövőre vonatkozólag. Aztán, amikor bejelentettem, hogy magányos vagyok és egyetlen társam a pia, Leló menekülőre fogta. Valószínűleg fel sem venné a telefont, ha hívnám. Attila hivatalból fogadott, de érzékeltette, hogy nem vagyok több, mint bármely páciense. Egészen biztosan nem lepődik meg, ha a következő alkalommal nem megyek hozzá. Férjem az egyetlen, akire mindig számíthattam igaz sokszor megbántottam. - S a gyerekek… - mosolygott az üveg. - Hiányoznak. S lehet, hogy mégis az övéi, hisz, ha jól belegondolok hasonlítanak rá. Addigra, már elég sokat ivott ahhoz, hogy békésen társalogjon az üveggel. Reggel nem tudta, hol van. Hirtelen felült az ágyban kinyitotta a szemét. Ismeretlen volt minden körülötte. Hihetetlen rossz érzés fogta el. Nem tudta ki ő, hol van, milyen nap van és az elkövetkező időben, mit kéne tennie. Erős szívdobogást kapott. Majd eszébe jutott, hogy

10 Kanadába akar menni. Nem tudta miért, de nem ez volt az első meggondolatlan utazás az életében. Felült a repülőre, a hosszú út alatt tisztázta magával, hogy a gyerekei és a férje várják. Képes volt elfelejteni, hogy átlépte a korlátokat, és már kimondták a válást is. Attila a következő hétfőkön hiába várta.

11

Ezotéria - Leló telefonált... – lépett ki Kata a teraszra, ahol Attila éppen olvasgatott. Kedvenc helye volt. A madárcsicsergés megnyugtatta...A szomszéd macskáit meg elzavarta... - Elnézést kért, hogy megadta Ágnesnek a számunkat... - Honnan tudod? - Hány éve ismerem? - mosolyodott el Attila. – Sőt elmesélte, hogy szegény Ágnes alkoholista lett, talán azért, mert talált magának egy szerencsétlen ördögöt, aki mindent elnéz neki. - Mit olvasol? – Ágnesnek feltűnt férje morózussága. - Floubert: Bováryné, sokadszor.... - Á, szóval Ágnes férjét szegény Bováryhoz hasonlítod... - Lehet benne valami... A világ más, de te is tudod, hogy az emberek alapvető tulajdonságai nem változnak. - Akkor most, arzén helyett az alkohol, a megoldás egy elrontott életre? - Talán. Ágnest ismerem, te is, de biztosan történtek vele olyan dolgok, amikkel nem tudott másként megbirkózni... - Benne volt a levegőben a bukás? - Ahogy mondod... Jellem hiba. Mit mesélt még Leló? - Szervezik a harmincadik érettségi találkozónkat... - Ideje volt... - Találkozott az osztályfőnökünkkel...Semmit nem változott... Amikor Leló rákérdezett, nevetve a jóga és a whisky konzerváló hatására fogta... - Emlékszel, amikor a felesége vett neki egy kismotort, hogy könnyebben beérjen az óráira... - Persze matek óra közepén egy nagy csattanásra lettünk figyelmesek... - Kifordult a főútra, s átrepült egy autón... - A motor összetört, ő pedig karcolás nélkül megúszta... - A jóga, monda másnap nevetve, s újra biciklivel járt... - Azóta sem sikerült egy jó jóga tanárt találnom... - Pedig évente kétszer elhatározod, hogy jógázni fogsz...- Attilának már jobb kedve volt. – Fogadjunk, hogy most újra végig érdeklődöd az összes ismerősödet... Aztán győz az egészséges lustaság... - Nem nyertél - nevetett Kata. – Észre sem vetted, hogy új szerelmem a hastánc? - Meddig? – Attila nevetett – Na, jól van, tudom, hogy nyári szünet van, s majd ősszel folytatjátok... - Talán - válaszolt Kata elmélázva, s indult vissza a lakásba. hagyta férjét tovább olvasni. Nyughatatlan asszony volt, Attila tudta ezt... vagy talán éppen ezért szerette. Nélküle nem tudott volna a gondjain felülkerekedni... A férje gondjain, bajain kívül maradt energiája a munkájára is...Sőt a gyereknevelés sem elégítette ki. Folyton azon törte a fejét hogyan változtathatna az életén, hogyan lehetnének még barátaik is... - Kedvesem én emberekkel dolgozom, hallgatok elég problémát. Itthon magányra és nyugalomra vágynék. – mondogatta férje. - Jó, jó - válaszolt Kata – ők a pácienseid. Olyan emberekre is szükség lenne, akikben megbízhatsz, akikkel megoszthatod a gondjaidat. Akihez fordulhatsz, ha bajban vagy. Nem világrengető dolgokra gondolok, csak apró - cseprő ügyekre.

12 - Tudom, ha elfogy a tojás vasárnap délelőtt, s te éppen rántott húst akarsz sütni, átmehess a barátnődhöz a szomszédba, és nyugodtan kérhess. – gúnyolódott Attila. Azért is tehette, mert Kata soha nem ment volna senkihez kérni dolgokat. Határozott nő volt, aki tudja, mit akar, s ebbe a képbe nem illett volna bele a feledékeny háziasszony szerepe. Aztán meg félt is kérni. Pedig voltak olyan viszonyban több házaspárral is, akik szívesen felajánlották volna a segítségüket. Kata vágyott rá s mégis visszatartotta valami álszemérem az ilyen üzletektől. Ellentétek vonzzák egymást alapon, Kata nyüzsgésre vágyott, Attila nyugalomra. Hol egyik, hol másik győzött. Aztán előfordult olyan eset is, amikor az asszony házon kívül elégítette ki vágyait. Legutoljára a hastáncba szeretett bele. Először félt, hogy már idős hozzá, de Kiskata bemutatta egy osztálytársa anyukájának, aki már évek óta járt egy klubba. Kata legnagyobb meglepetésére csak harmincon felüli nők voltak ott, olyanok, akik nem szoktak fogyókúrázni. - A hastánchoz nem kell más csak egy kis kondíció és jó kedv. – mondogatta az oktató. Kata érezte, milyen jót tesz neki az a heti két alkalom, amikor átmozgatja az izmait, de azt nem unalmas gyakorlatokkal teszi, hanem zenére. Lány korában is szeretett táncolni, csak férje elkényelmesedett, így ez a program sokáig kimaradt az életéből. A foglalkozások előtti és utáni pletykálkodás is jót tett a közérzetének. - Az embernek szüksége van hasonszőrűek társaságára. – örök igazságként lebegett előtte. Egyik ilyen kellemes együttlét után odalépett hozzá Ida, a mindig vidám, talán túl harsány negyvenes. - Kata, te olyan kiegyensúlyozott vagy ezért merek hozzád fordulni nagy bajomban. A táncterem közelében volt egy kellemes cukrászda. - Gyere, üljünk be egy italra – ajánlotta Kata, mert még soha nem látta a nőt ilyen szomorúnak. Máskor is sápadt volt, de most a szeme alatt még jobban elmélyültek a karikák. Egyébként is, akik ismerték legfeljebb azt mondhatták róla, hogy érdekes arca van, azt, hogy szép semmi kép. Pedig nem lett volna csúnya, egy jó fodrász és kozmetikus talán csodát tehetett volna vele. Ami feltűnt azonnal, a harsánysága mögötti szomorúság. Hiányzott a harmónia az életéből s ez kiült a szeme környékére és a tekintetébe. Vágyott rá. Harcolt érte. Elbukott és ezért kérte Katát, hogy hallgassa meg. Már nem volt szüksége tanácsra, már túl volt mindenen. Egyedül figyelemre volt szüksége. Ő adott. S a mérleg felborult, mert nem kapott. - Nagy bűnt követtem el, - kezdte – megérdemlem a büntetést is. Kata figyelmesen hallgatott. - Tudtad, hogy az ezoterikus eszmék veszélyesek? – váltott témát látszólag Ida. - Őszintén szólva nem nagyon foglalkoztam velük. – válaszolt Kata. - Hát kerüld is őket. Úgy tíz évvel ezelőtt nagy lelki válságban voltam. - Mint most…- szólt bele Kata. Ida gondolkodott egy kicsit, majd rövid hallgatás után válaszolt. - Sok tekintetben bölcsebb vagyok, de csúnyán cserben hagytam valakit, aki talán nem érdemelte meg. Kisded játékokat űztem vele. A legrosszabb, hogy komolyan gondoltam. Kata értetlenül nézett. - Megpróbálom az elejéről. - Megpróbálok nem belekotyogni. - Szóval béka feneke alatt voltam. Mindent kipróbáltam, de nem éreztem jobban magam. Aztán olvastam néhány könyvet arról, hogy valahol kell lenni ikerlelkünknek, s amíg őt meg nem találjuk, magányosak leszünk. Elhittem. Aztán találtam egy férfit, akiről azt hittem figyel rám. Ma már tudom, hogy csak az én képzeletemben létezett.

13 - Most hús vér férfiról volt szó, vagy csak kitaláltad? Bocsánat! – kapott a szájához Kata. - Bárcsak kitaláltam volna, egy igazi önző, macsó volt, - folytatta zavartalanul Ida. – Virágról virágra szállt. Neki szüksége volt a férfiassága bizonyítására minél több trófeára, számomra pedig szinte megközelíthetetlen volt. Ebben az időben olvastam össze válogatás nélkül mindent Louis L. Haytől kezdve Szepes Máriáig. Az egyik könyvben sose felejtem el, azt taglalták, hogy minden férfit meg lehet szerezni, csak elég türelem és idő kell hozzá. - Ezért utálom a brazil sorozatokat. Ott is tárgyként kezelik a másik embert. – Kata újra a szája elé tette a kezét és jelezte, hogy figyel. - Az a szomorú, hogy működik. Nekem három évembe került mire a barátok lettünk. Jobbnál jobb trükköket eszeltem ki, hogy a közelébe férkőzhessek. Aztán apró szívességeket tettem neki. Élveztem a játékot egy darabig. Aztán, ha valamiért nem úgy alakultak a dolgok sírógörcsöt kaptam. Elhitettem mindkettőnkkel, hogy ikerlelkek vagyunk, hogy kitaláljuk egymás gondolatát. - Tényleg kitaláltátok? – értetlenkedett Kata. - Persze, mert mániákusan minden gondolatom csak körülötte forgott. Bárkivel találkoztam, bármit tettem, mindent az ő érdekeinek rendeltem alá. Megtudtam, mi a kedvenc étele, s ha találkoztunk, azt főztem. Kiderítettem a kedvenc könyveit és azt olvastam, ha beszélgetünk, csak azok a könyvek jöhettek szóba. Elmondattam vele mi a hobbija, mi foglalkoztatja legjobban, és megleptem a legújabb eredményekkel. Fogalma sem volt róla mennyire nem én vagyok. Egy színdarabban vettünk részt mindketten, aminek én voltam az írója és az egyik főszereplője is. Ő pedig azt hitte, van valaki, akinek fontos, aki figyel rá, s cserébe nem kér semmit. - Pedig egy idő után neked is szükséged lett volna a figyelemre. - A könyvek erről, mit sem írtak. Leírták a technikákat, hogyan szerezhetünk meg egy férfit. Ezek a trükkök arra is jók hogyan kössük magunkhoz. - Borsózik a bőröm. – mutatta Kata a karját. – Tiszta fekete mágia. - Hagy el, nincs fekete vagy fehér mágia. Semmi rosszat nem akartam, csak azt, hogy szeressenek. Tudod „Sem utódja, sem boldog őse, sem rokona sem ismerőse nem vagyok senkinek nem vagyok senkinek, Vagyok mint minden ember fenség észak fok titok idegenség lidérces messzi fény, lidérces messzi fény”. - „Szeretném, hogyha szeretnének s lennék valakié, s lennék valakié.” – folytatta Adyt Kata. - Néha annyira kívántam, hogy ilyet azelőtt el sem tudtam képzelni, aztán jött a beteljesülés s a nagy csalódás. -? - Béna volt, önző, csak magára figyelt. - Miért nem szóltál neki? Miért nem voltál vele őszinte? - Az egész kapcsolatunk hazugságra épült. New Ages maszlagra. Mit mondhattam volna neki. Azt akartam elérni, hogy csak én legyek az egyetlen számára. A többi nőt felejtse el. - Sikerült? - Nem hiszem. Biztos vagyok benne, hogy most is vannak női. Pedig többször megesküdött, hogy csak én vagyok számára. Amúgy is már nem fiatal, talán nem is lenne mersze egy idegen nővel megtapasztalni a kudarcot. - Lehet, hogy az új kihívások motiválják… - A kisördög nekem is ezt mondogatta. - Betelt a pohár? - Te olyan szépen élsz a férjeddel, hogy irigy vagyok rád, de a vad érzelmi hullámzások miatt te lehetsz irigy rám. -?

14 - Ölni tudtam volna érte, sőt meghalni miatta. Azt gondoltam nem számítanak a körülmények, nem számítanak a mocskos nők, akikkel lefekszik, nem számít, milyen betegséget hoz. Nekem már az gyönyör, ha hozzám ér. Aztán egyik pillanatról a másikra kijózanodtam. Már zavart a nemtörődömsége, a koszos hátsó ülés az autón. A körülmények. A figyelmetlensége. El kezdtem lehetőségeket adni neki. Az új színdarabomban neki kellett volna segíteni nekem, neki kellett volna figyelni rám. Apró ajándékokkal kedveskedni. Nekem kellett volna a passzív szereplőnek lenni, neki pedig az aktívnak. Sajnos mivel nem figyelt a végszavakra rendesen elbukott minden egyes alkalommal. - A világban nagyon fontos az egyensúly. Ne vádold magad. Csak vissza akartad kapni a befektetett energiát. - Igazad lehet, de éveket áldoztam erre a kapcsolatra, s most nem tudom neki megbocsátani, hogy egy nálam tíz évvel fiatalabb, kedves, intelligens, s főleg figyelmes fiatalemberrel megcsaltam. - „Neked még azt is megbocsátom, hogy megcsallak valakivel.” Írta Baranyi Ferenc a feleségének. - Ő cinikus volt, én nem. Nem tudom megbocsátani az éveket, amiket eltöltöttem egy képzelt szerelemben. Nem tudom megbocsátani, hogy hagyta működni a szerelmi oldást és kötést. S nem élhettem a saját soromat. S ami a legrosszabb minderről nem is tud. Értetlenül áll az események sodrában, s várja, hogy holnap találkozzam vele. - Fogsz? Kata kérdésére Ida már nem figyelt, mert a rezgőre állított mobilja jelzett. - Szia, - szólt bele bájosan. – Egy barátnőmmel beszélgetek éppen, de már indulni készültem. Csak úgy csilingelt a hangja. – Persze, ha gondolod negyed óra múlva nálad lehetek… Addig is légy jó. Kata értetlenül nézett. Mire Ida széttárta karját: - Amint hallottad az új barátom vár. Szedelőzködni kezdett: - Köszönöm, hogy meghallgattál, így rendesen össze tudtam szedni a gondolataimat. Kata is indult: - Azt hiszem, a régi megérdemelné, hogy őszintén elmondj neki mindent. - A férfi büszkeség miatt nem értené meg. S ugyan ezért, el sem engedne. Az egész kapcsolat hazugságon alapult. Ezt nem lehet szépen lezárni. – Ida idegesen legyintett és hátra sem nézve, elsietett. - Drágám, mit is mondtál, mikor lesz a találkozó? – Lépett be a konyhába Attila. - Csak nem elolvastad a könyvet? – Gúnyolódott Kata. - Á dehogy, csak hiányoztál, aztán eszembe jutott, hogy valamiről beszélgettünk... Esetleg az ebéd is elkészült? Kiskata, hol van? - Sok ez a kérdés egyszerre... Kiskata még alszik, tudod nyár van, és az éjjel sokáig nézték a foci VB-t, utána bánatukban egy kicsit mulattak... - Bánatukban? - Kedvesem, amíg te békésen horkoltál, kiestek a németek... - Nem mondod, hogy te nézted? - Tudod, mennyire sajnáltam Lehmannt? - Ki az a Lehmann? - Igazi férfi....- gúnyolódott Kata. – A németek kapusa, aki nagyon jól véd, de a hoszszabbításban az olaszoktól, bekapott két védhetetlen gólt. Szegény szabályosan sírt... De a szurkolók is, mert az olaszok jutottak tovább.

15 - Hogy mik vannak? S én a klasszikusokat olvasom. - Néha nem ártana kilépni kis elefántcsont tornyodból. - Anya, apa... Reggeliztetek már? – jött le ásítva Kiskata. - Reggeli? – ámultak egyszerre- Lassan ebédelni kellene nem? - Mikor értél haza? - Mi történt az éjjel? - Hát... egy kicsit talán iszogattunk? Tudjátok, Bandi nekikeseredett a németek vereségének így nem hagyhattam egyedül. Szóval lementünk a tópartra és ott mindenféléről beszélgettünk. Kiderült nem is a németek miatt szomorú... Most került elő az igazi apja ennyi év után... Elmesélte, ki is valójában és hogyan rontotta el az életüket, a kaland utáni vágya. - Ki az a Bandi? – nézett bambán Attila. - Te olyan értelmesen tudsz nézni a pácienseidre. Csak a mi történeteink nem érdekelnek. – nézett rá Kiskata. - Dehogynem érdeklik, csak kicsit sok neki az információ. – Védte Kata. - Szóval Bandi Kiskata baráti körének tagja és most válságban van, ahogy elnézem. – szűrte le a tanulságot Attila. - Annyira nem veszélyes a helyzet...Sőt, felvették a Széchenyi István Egyetemre Győrbe, s most a papájához költözhet. Képzeld el a semmiből előkerül egy apa, aki segít neki... - Tök jó nem... - Hát azért nem szeretném, ha utólag derülne ki miért is kellett elhagynia apámnak a várost. - Miért? - kíváncsiskodott Kata. - Jó, ha kapok kaját, közben elmesélem, mert kilyukad a gyomrom, de alig várom, hogy ezt a terhet letegyem egy megbízható embernek.

16

Négyes Zsuzsa bénázott a tó jegén egy kölcsön korival. Barátai hol nevettek rajta, hol felsegítették, ha egy nagyot esett. - Nézzétek, már egész jól állok a lábamon! – rikoltotta. Mikor szélvészként berobbant egy srác a körükbe. Túl gyorsan közlekedett, megállni nem tudott, csak bemutatni a tökéletesen rugalmatlan ütközés minta példáját. Egyszerűen derékon ragadta Zsuzsát és ugyan azzal a lendülettel, ahogy érkezett száguldottak tovább most már ketten. Mire a lány szóhoz jutott messze jártak a többiektől. - Bocsánat nem szoktam hölgyeket rabolni, csak elbambultam, s mire fölnéztem már ott álltál. - Egész jó képű. - állapította meg Zsuzsa, csak úgy hangtalanul magában, mert hang az ki nem jött volna a torkán. - Egyébként Pistinek szólítanak a barátaim. Neked van neved? - Ő…Ő… Zsuzsa… megtaníthatnál korcsolyázni. – hogy mondhatott ekkora baromságot maga is meglepődött. Aztán a korcsolya leckékből szerelem lett. Pisti a műszaki egyetemre járt villamosmérnöknek tanult. Zsuzsa pedig leérettségizett és nem volt kedve tovább tanulni, inkább a háztartást és a gyerekeket választotta volna. Így egy szép napon épp a Csillagok háborúját nézték a moziban, és utána lelkendeztek: - Ez a George Lucas ügyes ember. Kitalált egy jó történetet, mert az embereknek szükségük van a legendákra. - A régiek már elavultak - kontrázott Zsuzsa. - Jó kis technikát vitt bele. S sci-fi köntösbe bújtatta. - Nem tudhatta, hogy sikere lesz, de van egy olyan érzésem, hogy folytatni akarja. - A folytatást is megnézzük jó? - Van egy jó hírem – váltott témát Zsuzsa. - Ki vele, most jó kedvemben találsz- évődött Pisti. - Nekünk is van egy közös történetünk, s a folytatás már elindult… - Ne titokzatoskodj! Mi az? - Fiút szeretnél vagy lányt? - Ezerszer elmondtam, hogy a szüleim letörnék a derekam, ha huszonegy évesen gyereket vinnék haza. - Jó akkor visszük az én szüleimhez. - Miről beszélsz? - Tudod mielőtt ma találkoztunk orvosnál voltam és kisbabát várok. Pisti szólni sem tudott. Így végül Zsuzsi szüleihez költöztek. Szerencsére Bandi jó gyerek volt így nem terhelte nagyon le az édesanyját egyébként is a nagyszülők imádták. Zsuzsi a gyes alatt levelezőn elvégezte a tanító képzőt. Arra is volt ideje, hogy a férjének segítsen befejezni az egyetemet és a diploma osztóra már nagy hassal menjen. Pisti egy vidéki városban kapott állást és szolgálati lakást. Mire Isti- Pisti megszületett Pisti szülei is megbékéltek a menyükkel belátták, hogy igaza volt. Igaz a fiatalok nehéz éveket éltek át, de teher alatt nő a pálma, nekik pedig két szép unokájuk lett akaratuk ellenére. Pisti jól érezte magát a munkahelyén, Zsuzsa egy szomszédos kisvárosban kapott állást, amikor a gyes lejárt Isti- Pistivel. Aztán ott le is telepedtek. Építettek egy szép nagy házat, a kertben annyi fű volt, amin a fiúk vígan hancúrozhattak a barátaikkal. Aztán ahogy nőttek

17 egyre többet voltak távol az ősöktől, hol biciklizni mentek, hol korcsolyázni, mikor minek volt szezonja. Hol csak a haveroknál dekkoltak. Zsuzsának meg kellett szoknia, hogy a három „férfi” csak enni jár haza. Valahogy Pisti is többet volt a munkatársai körében, mint otthon így a házas életük is romlott. Vagy azért volt többet a barátaival, mert a házaséletük ellaposodott az évek és a gondok súlya alatt ki tudja. Ha otthon volt a takarítási mániás felesége folyton szidta. - Semmibe veszitek a munkámat. Már megint sáros lábbal jöttetek be az étkezőbe. – zsörtölődött Zsuzsa. Ő a barátnők helyett a házimunkába menekült, de az idegőrlő sziszifuszi munka, aminek soha sincs semmi értelme. - Elnézést. –mondták ilyenkor a fiúk, mikor melyiket kapta el és gyorsan elmenekültek, ha csak tehették. Egy szép tavaszi napon munka után egy sör mellett üldögélt Pisti és Dani a két elválaszthatatlan munkatárs a kedvenc kricsnijükben. Szerették ezt a helyet, mert itt az emberek nyíltak voltak és egyszerűek. Nem játszották meg magukat, egyszerűen berúgtak és utána hazamentek az asszonyhoz. - A te házasságod is ellaposodott? – szegezte Pistinek a kérdést egyenesen és nyíltan Dani A házasság eddig tabu volt, beszélgettek a gyerekeikről, a politikáról. Mi lesz velük, ha megszűnik a cégük, vagy meghal Kádár és itt is vége lesz a szocializmusnak. Az asszonyokról sosem. Egy- egy cég bulira elvitték a nőket, úgyhogy ismerték egymás feleségét, de nem jártak össze. - Tudod a múltkor Ausztriában voltam s ott megvettem egy újságot, amiben érdekes cikket találtam arról, miért válnak el az emberek leggyakrabban hét év után. - Mert a feleség egy házisárkány lesz? – csúszott ki Pisti száján, de már meg is bánta. - Tudtam a viselkedésedből, hogy nálatok is romlik a helyzet, nem kellett róla beszélned sem. - Miért nem próbáltad másik nővel? – fakadt ki Pisti? - És te? - Imádom azt a két büdös kölyköt, és túl nagy lenne a veszteség, ha az asszony rájönne. - Mondtam én, hogy egy cipőben járunk… Már nem bűbájos, már fáj a feje, ha akarok valamit, vagy mire hazaérek feltűnően alszik egy könyvön, még a szemüveget is nekem kell levennem a szeméről. - Esetleg horkol is… - Naná… - Ragyog a lakásotok és, ha borotválkozol a habot edd meg, mert a mosdó koszos lesz s neki a munka mellett állandóan takarítani kell… - Azok a melák kölykök pedig igazán segíthetnének valamit… - Mi még örüljünk, mert ő a nagyanyjától tanulta a házi munkát, aki úgy tartott rendet, hogy a nagyapját nem engedte a fürdőszobába, mert úgyis rendetlenséget csinál. Szegény öreg az udvaron mosdott, neki ott is jó. Már ha otthon volt, mert általában olyan munkahelyeket választott, ahol jól keresett és jó messze volt. Még egy sör után végre megkérdezte Pisti: - Mi volt abban az újságban… Dani is ivott még egy sört s úgy elmerült az önsajnálatban, hogy nem is figyelt barátjára. - Milyen újságban? - Hát abban az osztrákban. - Ja, hát a négyes…

18 - Milyen négyes? – értetlenkedett Pisti. - Hát rábeszélem a feleségem, hogy fogadjunk titeket vendégségbe aztán eszünk iszunk beszélgetünk, ha olyan lesz a hangulat ki- ki a párjával esetleg … Elhallgatott, mert Pisti megvetően nézett rá. - Ez a nagy ötleted? Na jobb, ha haza megyünk, ma már eleget ittunk, majd kapunk a sörszag miatt is. Azért csak nem hagyta nyugodni a dolog. - Valamit tenni kell, ez így nem mehet tovább… - morfondírozott magában egy délután. - Te Zsuzsi mit szólnál, ha meglátogatnánk Daniékat. - Persze rég láttuk őket. – az asszony oda sem figyelt, éppen elsősei füzeteivel volt elfoglalva. Ügyes kis csapat. Elégedett volt velük, mert szeptember óta sokat fejlődtek. Érdeklődő kis kölykök. A fiúkat azonban nagyon nehéz a szép, összeszedett írásra szoktatni. Pedig, ha most nem korrigálja türelmesen később sok bajuk lesz belőle. - Úgy értem… szóval… esetleg, ha összemelegednénk… Talán jót tenne a házasságunknak egy kis változatosság. - Miről beszélsz? – kapta fel a fejét Zsuzsa. - Ismered a Rómaiakat, ők tudták mi az élet. Csak a keresztények találták ki a monogámiát, amivel megerőszakoljuk magunkat és annak ellenére, hogy szeretjük egymást, pokollá teszzük a másik életét bosszúból, mert egyikünk sem élheti ki a természetes hajlamait. – egy szuszra mondta el, mert a szexuális életről nem volt divat beszélni náluk. - Történelem leckét vettél? Vagy mi van veled? – fakadt ki Zsuzsa. - Azt hiszed, csak mi szenvedünk, mások ugyan így vannak csak, senki nem beszél róla. Dani legalább felvetette a témát. A legtöbb férfi kiéli vágyit házon kívül, aztán lelkiismeret furdalással vagy különböző ideológiákkal leplezve hazamegy asszonyhoz és a családhoz. - Anya, apa megjöttünk… Mi a vacsora? – szakították félbe az amúgy is félre csúszott beszélgetést a fiúk. Zsuzsa otthagyta a füzeteket és a férjét, s megpróbált a fiaival foglalkozni. Nehezen ment. Eljött az évzáró, majd a fiúk a nagyihoz és különböző táborokba mentek Sem Dani, sem Pisti nem hozták fel a témát, amíg a nők kíváncsiak nem lettek. Végül júliusban összejött egy találkozó semleges terepen a moziban. Utána leültek egy sörözőben és a jó hangulat biztosította a további találkozókat. Egy darabig a nők is jól érezték magukat együtt. Kitalálták, hogy mozogni kéne így hetente kétszer együtt futottak, aztán együtt szilvesztereztek. Megbeszélték a gyereknevelési tanácsokat, s néha főztek is együtt. Azonban amikor már komoly barátság lett volna az egészből, Dani újra felvetette a négyes témát egy kellemesen vacsora utáni borozgatás után. Talán, mert kíváncsiak voltak, vagy az ital hatására belementek a lányok is. Miután nem szakadt le az ég… nem lett özönvíz… Sőt, még jól is érezték magukat, párszor megismételték ezeket az estéket. Zsuzsa kivirult. Többet járt, kozmetikushoz, fodrászhoz… Csinosabban öltözött. Háta mögött összesúgtak. - Biztosan szeretője van. Ő pedig csak nevetett rajtuk. Hisz soha nem látták kettesben senkivel. Nem figyelhették ki, amint randizik valakivel. Nem flörtölt senkivel. Élte a szokásos polgári életet. Munkahely, bevásárlás, gyerekekkel törődés, s néha egy baráti házaspárral mozi, színház vagy, csak otthoni beszélgetés.

19 Ez a kellemes állapot eltarthatott volna évekig, ha nem unja meg férje közeledéseit. Egyre jobban szeretett Danival lenni, és egyre kevésbé tudta megjátszani magát a férjének. A baj nem jár egyedül. Dani felesége egy szép napon fogta a gyerekeket s elköltözött. - Ha igazán szerettél volna, nem lettél volna képes nézni, ahogy más férfi ölel. – fakadt ki csomagolás közben. - Ha igazán szerettél volna, nem kellett volna bevonni a barátainkat a házaséletünkbevágott vissza Dani. A többit a bíróságon beszélték meg. Közös megegyezéssel szépen elváltak. Nem volt értelme a veszekedésnek, így megegyeztek gyerekek láthatásán is. Abba maradtak így a baráti találkozók. Pisti azt hitte, minden rendben van. Ugyan Zsuzsának mintha titkai lettek volna. Hirtelen több barátnője is lett, mint régen, akiknél elég sokat időzött. De Pisti örült, mert ha együtt voltak a felesége mosolygós volt és megpróbált kedves lenni. Aztán Daninak vagy a család hiányzott, vagy tényleg beleszeretett Zsuzsába ezt még ő sem tudta volna megmondani, de egyszer csak megkérte költözzön hozzá, mert nem tudja elviselni, hogy egy másik férfival él. - Tudod jól, hogy ő a gyerekeim apja… - Én is jó apjuk leszek, ígérem… - S mi lesz vele… Mégis majdnem húsz éve házasok vagyunk? Dani arra gondolt, az ő felesége nem törődött azzal, mi lesz a családdal egyszerűen elhagyta. Bevette minden rábeszélő képességét. Zsuzsa pedig egyre szerelmesebb lett a férfiba. Lássuk be a szerelem és a racionalitás mostoha testvérek. Otthon a bujkálás, hazudozás… Daninál a kedvesség…. Mire Pisti felocsúdott egyedül volt a nagy házban. Fiai nevelését átvette a legjobb barátja. Úgyhogy jobbnak látta a várost is elhagyni. Kiskata letette a terhet. Közben megebédeltek. - Tudom apa, te sok ilyen történetet hallottál már. - Bizony, ha megvakarod, minden családban előkerül a csontváz a szekrényből. - Mint nálunk Anka? Megbocsáthatjuk anyának, hogy elajándékozta? - Ne viccelj... megmentettük az életét, aztán olyan helyet kerestem neki, amilyen kevés kutyának van... - Ami, igaz az igaz...Legjobb lesz, ha engem is meghirdetsz az interneten... - Hát a mostani fiúdnál jobbat találnánk az biztos. - Na, kezdődik a szokásos anya lánya veszekedés én inkább megyek olvasni... Leülve a kedvenc karosszékébe a teraszon Attilának eszébe jutott a vizsla története, ami családjukban uralkodó racionalitás hiányt tükrözte...

20

Anka Kiskatának őszi szünet volt. Nővére, és apja Pesten. Apja mostanában egy kicsit sokat dolgozott. Cikizte is nagyobbik lánya, harmadéves volt az ELTÉ- n és pszichológiát tanult: - Mi van, apa, csak nem fertőző az alkoholizmus? -?- Attila csak nézett rá. - Tudod néhány páciensedet megpróbálod kigyógyítani, s te elkapod. - Mikor ittam utoljára? – kérdezte felháborodva. - Ne mond, hogy nem tudod, hogy a munka alkoholizmus is betegség. – nevetett Ildi. - Nagyon okos lettél már azon az egyetemen… Azért taníttatlak drága pénzért, hogy a fejemre nőj. Kata szabadságot vett ki. Az egyetemen, amúgy is kevés órája volt és valami sport nap miatt az is elmaradt, az intézetben pedig tudták nélkülözni egy hétig. - Kiskata is felnő hamar aztán színét sem látjuk. – érvelt Attilának. - Egy kicsit kirándulunk, meg vásárolgatunk. Talán a házra is ráférne egy nagytakarítás, szekrények, ablakok,... ilyesmi. - Arra ne is számíts, hogy segítek. – szólt be Kiskata. – Ha felnövök úgyis kell házimunkát végezni, addig nem akarok. - Ne is beszéljünk róla. Tudjuk, hogy nem akarsz felnőni. – szavalták kórusban a szülők. Suszternak cipője pszichiáternek gyermeke. Kiskata, ha fiúkról volt szó teljesen felnőttként tudott viselkedni, azonban, ha valami konfliktust kellett megoldani, azonnal visszament három évesnek. Talán még az ujját is szopta titokban. A szülők nem nagyon tudtak a dolog ellen tenni. Kata sokkal többet foglalkozott vele, mint Ildivel, igaz mégis követelte a törődést. A takarításból nem lett semmi, mert az újságosnál kötöttek ki, ahol vettek három fajta kutya magazint. Kata nem tudta volna megmondani, hogyan és kinél fogant meg az ötlet, hogy egy kertes házba kutya kell és, ha kutya, akkor legalább vadászvizsgával rendelkező, törzskönyves magyar vizsla. Amikor vacsoránál együtt ült a család, megesküdött rá, hogy amint reggel felébredt, még fel sem kelt, már Kiskata ott sündörgött körülötte, legújabb szerelmi bánatát ecsetelve, miszerint, milyen édi az egyik osztálytársa és borzasztó, hogyan fogja kibírni ezt az egy hetet nélküle. Természetesen a fiú mit sem tud a rajongásról, de a szünet után odamegy hozzá és megmondja neki. Kata álmosan válaszolgatott valamit, amikor Kiskata váratlanul előállt legnagyobb ötletével: - Szerelmi bánatra kutya a legjobb orvosság. - Nem is így volt. – tömte a szájába a kedvenc ételét, a bakonyi sertésbordát Kiskata. - Te találtad ki… Anyja jobbnak látta nem vitatkozni. Inkább tovább mesélte kalandjaikat. Böngészték az újságokat együtt, kiválasztottak egy csomó számot, majd Kiskata kijelentette a maga tizenhét évével, hogy nem tud telefonálni. , Helyette anyja hívta sorba a hirdetéseket. Végül talált egy szukát, amit ingyen odaadtak volna. Szépséghibája, hogy szuka és kilencven kilométerre lakik Pesttől, természetesen az ellenkező irányban, mint ők. - Eddig vizslákat tenyésztettünk, most abba akarjuk hagyni, így ennek az anyának egy jó gazdit keresünk. - A kislányomnak kellene egy aranyos kutya.

21 - Tudja mit, ingyen odaadom, mert a kislányom kedvence és tudnom kell, hogy jó gazdihoz kerül. Katának ekkor jutott eszébe, hogy a „kislányom” kifejezést, nem szokták tizenegyedikes gimnazistákra használni, de nem kezdett el magyarázkodni. - Szombaton a férjemmel együtt el tudnánk menni. – fejezte be gyorsan inkább és letette. Attila a vacsoránál leszögezte, hogy ő szombaton nem megy sehova, főleg nem Pesten át, amikor egész héten fel kell járnia abba a bűzös városba. Másnap újra elmaradt a takarítás, mert Kiskata vásárolni akart a közeli nagyvárosban. A kocsiban közölte, hogy igazán nincs szüksége semmire, de tudja a kutyamenhely címét. Kata könnyű szívvel ráállt a dologra, hisz úgysincs senki, aki a törzskönyvezett, jól nevelt vizsláját beadná. Többször eltévedtek, mert Kiskata szokásához híven fordítva fogta a térképet, így jobb helyett többször balra kanyarodtunk. Végre megtalálták az utcát, már a kaput is, ahol hallották a kutya ugatást. Tábla jelezte, hogy csak kettőtől vannak nyitva. Kata jó fej akart lenni lánya előtt, hisz nem volt tétje a dolognak. Addig téblábolt a kapunál, míg odajött egy nagyon határozott állatgondozó nő. - Nézze, kettőtől vagyunk nyitva…- kezdte. - Kérem, vidékről vagyunk, és kutyát szeretnénk elvinni. A gondozó azonnal megenyhült. - Milyet? – közben már nyitotta is a kaput. - Vizslát. – néztek össze anya és lánya. Kiskata reménykedve, Kata pedig „na, látod, kinyittattam” tekintettel. - Kettő van. Az egyik német, a másik magyar. A német kan. - Inkább kant szeretnénk. - szakította volna félbe Kata - De azt nem javaslom, mert szökős. Több gazdája is volt, mind azért hozta vissza, mert folyton kiszökött a kerítésen. - De, hogy csendben maradtam. – gondolta Kata. Akkora sebességgel ment a gondozó a kenelekhez, hogy alig bírták követni. - A magyar vizsla szuka. - Jaj csak azt ne – gondolta Kata – azzal olyan sok baj van. Tüzel a szomszéd kanok szét szedik a kerítést, aztán kölykei lesznek és mit csinálunk a korcs kölykökkel. Mi nem akarunk kutya tenyésztők lenni, sem időnk, sem tehetségünk hozzá. - Nézd anya milyen a tekintete. Sok kuvasz és egyéb nagytestű kutya közt egy lesoványodott vizsla állt messze a kerítéstől. Majd nagyon lassan odaballagott, rájuk nézett. Azt az esdeklő tekintetet nem lehet sem, leírni sem elfelejteni soha. - Vigyetek el innen, itt elpusztulok- volt benne a nézésében az esdeklés. Kata sem gondolkodott tovább. Egyszerűen megbabonázta az a dög. Később nem tudta volna megmondani mi vezette a menhelyhez, egyáltalán, hogyan jutott eszükbe, hogy vizslát akarnak. Ha nem lett volna tudós, biztosan természetfölötti magyarázat lett volna a legkézenfekvőbb, mert mintha marionettfigura lett volna úgy viselkedett attól a perctől kezdve, hogy a kutyát beadták a menhelyre. Minden magabiztossága és érve eltűnt. Egyszerűen haza akarta vinni, szeretni akarta. Ilyen erős érzésekre rég nem emlékezett. Talán amikor a gyerekei kicsik voltak és gondoskodni kellett róluk. - Adtunk neki injekciót, de azért vigyék azonnal orvoshoz, mert elég beteg. – ocsúdott fel, a nő hangjára, aki közben a papírokat intézte.

22 Este a család többi tagja borzasztóan meglepődtek. A kandalló előtt a szőnyegen egy kutya feküdt. - Nem képzelitek, hogy szoba kutya lesz? – fakadt ki Attila. - Csak amíg meggyógyul. Nézd milyen beteg. – érvelt Kiskata. - Azt mondtátok, hogy vásárolni mentek… Nincs kutyaólunk sem...Mindig ilyen meggondolatlanok vagytok. – korholta őket Ildi. - A délutánunk intézkedéssel telt. Holnap vissza kell vinni az orvoshoz, aztán megrendeltük az ólat is. De nem fogjuk kitenni a hidegre. Amúgy is jó nevelt. Nézd meg, hogy néz és biztosan szoba kutya volt, mert szobatiszta. – érvelt Kata. - Biztosan meghalt volna. - siránkozott Kiskata. - Na jó megmentettétek az életét, de most már vacsorázzunk – zárta le a vitát Attila. Kata nem értette magát. Az utóbbi időben annyi baja volt; a lányai felnőni látszottak, s így egyre önállóbbak lettek Katát sokszor kizárták döntéseikből, s csak akkor jelentkeztek, ha bajba kerültek. A munkahelyen minden rendben levőnek látszott, értett a szakmájához és szerette is. Az állóvíz azonban nem tesz jót a léleknek. Egész életében harcolnia kellett. Szüksége volt tapasztalt, versenyszellemet erősítő kollegákra. Valahogy a fiatalok, nem jelentettek számára kihívást. Az idősebbek, pedig… - Igen valószínűleg ez a baj, - gondolta – megöregedtem. Én vagyok a nagy öreg, akire hallgatnak. Még a főnöke is fiatalabb volt, és szívesen meghallgatta tanácsait. Évek alatt elmagányosodott. Minden rutin szerűen ment körülötte, s a rutin megöli a lelket. Ezért is vett ki szabadságot. Gondolkodni akart. Elmenekülni. Többször képzelte, hogy kilép a családja életéből. - Keresek új munkahelyet, új kihívásokat – gondolta. – elköltözöm valami messzi városba, s újra kezdek mindent. Aztán megijedt. Már nem fiatal. mi lesz, ha beteg lesz, ha nem tud helyt állni. Ki fogja ápolni, ki lesz mellette, ha leveszi a láz a lábáról úgy, hogy még felkelni sem tud. Az ilyen gondolatok, hamar elvették a kedvét a kalandoktól. Szörnyűnek érezte, hogy csak számításból van együtt a családjával. - Nincs szükség rám, mert már nem tudok szeretni. – mondogatta, de természetesen nem értették mi a baja, hisz mindene megvan, amit egy negyvenes nő kívánhat. A kutyáról gondoskodni kellett, az első napokban az orvos volt az állandó program, amikor kezdett jobban lenni, a mindennapi sétára, futásra volt szüksége. Ahogy meggyógyult Kiskatával vitték autókázni, imádta. Az erdőt is. Fácánokat röptetett fel, de az őzektől félt. Milyen gyáván bújt a nők háta mögé, ahogy meglátta őket. Karácsony előtt már teljesen összeszedte magát, így újra meglátogatták az orvost és megműttették, nem akartak kiskutyákat. Ezt már Kata nem tudta végig csinálni. Attila volt szabadságon Kiskatával. Ahogy lábadozott, Kata nem mert a kutya szemébe nézni. Aztán tavaszodott, alig várták, hogy túrázhassanak. A kutya közös programokat adott és békét teremtett Kata lelkében. Ahogy kezdett nőni a kertben a hóvirág, újabb problémával néztek szembe. Ani egyre követelőzőbb lett, s ha nem voltak otthon elvégezte a kert ásás nehéz feladatát. Nőttek volna a tulipánok, de a kutya nagy tappancsaival szemben nem sok esélyük volt. Kata egyre idegesebb lett szeptemberben rengeteget dolgozott a virágágyásokon, hogy azok világszépek legyenek tavaszra. - Erre nem gondoltam. – korholta önmagát. A téli kutya sétáltatások alkalmával sok új barátra tett szert, így adtak neki bölcs tanácsokat a kert védelmében. Szegény Ani egy villanypásztor mögé került.

23 Ha lelkiismeret furdalása lett Katának azzal hessegette el: - Megmentettük az életét és itt még mindig jobb helye van, mint a menhelyen. A kert azonban az első számomra csak utána te. – szólt oda a vinnyogó kutyának. Az, sírt tovább jelezve, hogy törődésre vágyik. - Anya gyere gyorsan. – hívta Kiskata kétségbe esve. - Apa rosszul van. A házban Attila nagyon sápadt volt és közölte, hogy nem kap levegőt. A házi orvos az EKG- t rendben levőnek találta, azonban több mozgást írt fel a szabad levegőn. - Munkamánia ellen a legjobb gyógyszer például egy kutyát gondozni és sétálni vele. – javasolta. Neki négy kutyája volt. Így orvosi rendelvényre ezentúl, csak Attila foglalkozott Anival. Kata pedig felé sem nézett. Talán csak addig tartott két nő között a kapcsolat, míg túljutottak egy nehéz időszakon. Aztán folytatták mindketten saját kozmikus utazásukat. Attila szomjas lett. Rájött olvasni már úgysem tud, talán a nők is abba hagyták a civakodást. Amint beért a konyhába tudta, rosszul döntött, már Kiskata érettségijéről folyt a disputa. - Idegen tanár vizsgáztatott, pedig az ő kedvéért választottam a földrajzot. - Nem kéne a megbocsátás tengerébe dobni ezt az egészet... – avatkozott bele Attila a vitába. - Meg van végre az a kemény papír, ami semmire sem jó, de tizenkét év szenvedés árán érheted csak el. Gondolj arra, hogy végre szabad vagy. Nem kell orvosi igazolás, ha eleged van. Nem függsz hatalmaskodó senkiktől... Gondolj arra, ha te már híres ember leszel, ők még mindig csak a saját szemét dombjukon lesznek királyok... - S hány gyerek életét keserítik meg? - Most az a jó, hogy a rokonságunkban nincs iskolás korú... Amire az unokám odakerül csak megváltozik ez a rendszer... - Optimista vagy... Attila el akarta terelni a figyelmüket ezért témát váltott. - Tudtátok, hogy Ádám, a kedvenc földrajz tanárod és Ágnes egy faluból származtak... - Azt akarod mondani, hogy Ágnesnek köze volt az én földrajz érettségimhez? - Érdemes lenne utána járni, nem?

24 Csuriz Gyönyörű nyári reggel volt. Ágnes kinyitotta a szemét és érzékelte a spaletta repedésein keresztül is a ragyogó napsütést. Tudta, hogy nagymamája rég felkelt. Gondoskodnia kell az állatokról. A mezei munkákat is korán lehet végezni, a déli órákban legfeljebb a hűs fák árnyékában szabad pihenni. Ágnes csak akkor, segített, ha nagyon unatkozott, viszont ilyen eset még nem fordult elő. Ahogy kezdett magához térni, kergették egymást a gondolatai, mivel csapja agyon az időt. Piromán hajlamát már kielégítette a disznóól mögött épített kis tűzhelyével, és különben is azért öccse már kapott a nagypapától. - Tudod, hogy majdnem felgyújtottad a házat? – kiabált nagyapó, s ha a nagymami nem lép közbe talán egy nyakleves is járt volna hozzá. Ágnes a hangzavarra érkezett kezében a csutka - babával, amit épp most szedett a konyhakertben. Mondta volna el, hogy az öccse ártatlan? Minek? Hisz ő már úgyis kapott érte. Végig hallgatta a litániát aztán úgy döntött, megnézi vannak- e még csurik a fészekben. Előző nap az öccse hozott egy párat, csak nem maradhat le tőle. A legszebb ruháját előző nap kente össze fekete szederrel. A legfinomabb gyümölcs a környéken. Elolvad az ember szájában és édes, mint a méz. - Most mit mondok anyádnak? – zsörtölődött nagyanyó. – Ezek a foltok ki nem jönnek a ruhádból. A szilvafákat is unta már. Felmászott rájuk, összetette két kezét, vigyázott, hogy rés ne maradjon, csak a két hüvelyk ujja között, majd utánozta a gerléket, vagy a vonat füttyöt attól függően ki járt a fa közelében. - Engem is taníts meg. – toporzékolt az öccse. - Tanuld meg magad. Nem derült ki, hogy fára akar mászni, vagy madarakat utánozni. Akkor azért megszeppent, mikor az öccse kisbarátja rohant oda hozzájuk. Véletlenül épp jó kislányt játszott és a nagymamával a kacsáknak szelték a csalánt, meg a cukorrépa levelet. - Zoli a fa között…- sírta. A szomszéd fiú. - Melyik fa? – kérdezte nagyapó, de már rohant is a téli tüzelőnek felhalmozott farakás felé. A gyerek elszelelt közben. Nagyapó pedig elhaló nyöszörgést hallott a szilvafák közül. Még időben érkezett akasztott unokáját leszedni. Utánozni akarta nővérét, de kicsi volt megcsúszott a lába s a nyaka beakadt két villás ág közzé. Arra nem volt ereje, hogy onnan feltornázza magát Amikor felocsúdtak az ijedségből, Ágnes megszólalt. - Látod, ha felnőtt leszel, neked nem mondhatják, hogy minden voltál csak akasztott ember nem. Ezért büntetésből esős napokon, kapott a nyakába egy - két gilisztát. Felnézett. Látta, hogy öccse már felkelt. - Biztosan elment a barátjával a forráshoz. – gondolta. Az erdő szélen, egy tisztáson hűs víz folydogált. Egy ér keletkezett, amely a falut átszelte, s csak a régi grófi kastély, most TSZ iroda parkjában csatlakozott a patakhoz. Aztán meghallotta hangját, amint épp a kacsákat kergette. - Már most meleg van. – lépett be a szobába nagyanyó. - Mit csinálsz ma? Gondoltam átmehetnél a szomszédba, vigyázhatnál Irma kisfiára.

25 Ágnesnek felderült az arca. Irmát szerette. Tizenkét gyerekből ő volt a legfiatalabb. Későn ment férjhez. Elköltözött a városba. Az esküvője előtti nyarakon azonban sokat lógott nála. Szedtek a selyemhernyóiknak szeder levelet, tanította a növények gondozására, megmutatta a horgolás, kötés alapjait. Varrtak együtt. - Rég láttam Irmát. – lelkesedett. Mekkora a gyereke? - Kicsi még. - Rohanok is hozzá. - Várj. Legalább reggelizz. Kent egy zsíros deszkát, paprikát csak úgy harapta hozzá és már futott is. - Szörnyű sedre ez a lány. – állapította meg nagyanyó. – Ennyi idős koromban már… Nem fejezte be a mondatot, mert Zoli nyafogott. - Én is Ágnessel akarok menni. - Tudod, hogy abból csak baj van. Te utánozni akarod, s ő kinevet, mert kicsi vagy. Menj inkább, adj vizet Bodrinak, mert nagyon meleg van és szomjas. Ágnes alig várta, hogy lássa Irmát, a nála sokkal idősebb lányt, aki mégis szóba állt vele, sőt barátok lettek. Irma megváltozott. Csontosabb lett és szigorúbb. Lehet, hogy gondterheltebb, de ezt Ágnes nem tudta volna megállapítani. Sok volt a munka. Ők voltak a faluban az egyetlen család, akik annak idején nem léptek be a TSZ- be. Hogyan úszták meg az rejtély, az azonban biztos, hogy nagy szántójuk volt, így el tudták látni az állataikat és gyümölcsös és a kertészet pedig ellátta a sokgyerekes családot. A férfiak rég kimentek a mezőre aratni, A nőknek maradt a gyümölcsös és a zöldség. Estig nem is jönnek vissza. Irma és édesanyja maradt a kisgyerekekkel. - Jó, hogy jössz. Legalább segítesz. – állapította meg Irma. Évek óta nem találkoztak, így Ágnes egy kicsit csalódott lett, de meglátva a szőke göndör fürtöket viselő tündéri kisfiút, elszállt minden haragja. - Ő a fiad? Olyan aranyos. - Akarsz vele játszani? - Naná… Egy nagycsaládban sosem kényeztetik el a gyerekeket. Kapnak enni, tisztába teszik, ha kell, de nincs idő és mód dajkálni őket. Irmának is évente születtek a gyerekek, nagymama elfelejtette Ágnessel közölni, hogy csak a legnagyobb fiúra vigyázhat, a kicsi még a rácsos ágyban aludt és Irmának már domborodik a hasa. Ágnest persze a csecsemő nem is érdekelte, mert nem tudott volna vele rosszalkodni, Irma hasára pedig úgy gondolt, mintha meghízott volna. - Felemelhetem? – kérdezte a kisfiúról. - Hát… Tud ő már járni… Sétáljatok inkább az udvaron és vigyázz rá, az nagy segítség lenne. Ágnes és a kis Ádám elindultak kettesben felfedezni az utca minden nevezetességét. Először a csurizokat látogatták meg. Természetesen a kisgyerekkel nem akart felmászni a fészekhez, de szerencséjük volt a kis fiókák már tollasak voltak és tanultak repülni. Egyik olyan ügyetlenül szállt, hogy Ágnes könnyedén leszedte a bokorról és odavitte Ádámkának. Ő sikongatott örömében, hogy megsimogathatja a kismadarat. Szegény csuriznak majd kiesett a szíve a helyéről úgy piheget. Szerencsére a gyerekek hamar elunták így letették és mentek tovább. A kert végében a réten szebbnél szebb virágokat szedtek Irmának. - Anya biztosan örülni fog. – lelkesedett a kisfiú. Aztán hamar megfeledkezett a csokorról, mert a rétet átszelő patak partján békákat fedezett fel. - Meg kéne azt a nagy rusnya jószágot csókolni, hátha királyfi lesz. - Hogy te miket beszélsz…- szólalt meg Ádámka.

26 - Nem ismered a mesét? - Milyen mesét? Így aztán leültek egy szomorú fűz árnyékába, és Ágnes mesélni kezdett. Közben Ádámka elálmosodott Ágnesnek pedig eszébe jutott nagyi főztje. Felvette és hazacipelte a kisgyereket. Ádám élvezettel csimpaszkodott a lány nyakába, mert nem szokták ölben cipelni. - Ebéd után jövök. - búcsúzott Irmától. Nagyi intette: - Miután ettél pihenhetnél, látod a nagy melegben nagyapó és Zoli is szundikálnak egy kicsit. - Olyan jó Ádámkával játszani. Olyan aranyos és mindennek örül, amit mutatok neki. - Biztosan ő is alszik. - Nem baj addig beszélgetünk Irmával. – már rohant is a szomszédba. Ott segített elmosogatni és alig várta Ádámka ébredését. A ragyogó napsütést közben megzavarta néhány felhő. Mire a kisfiú felébredt átvonult egy igazi nyári zápor is. Sütött a nap, esett az eső. Kellemesen hűtötte az ember bőrét a langyos víz. Mire megázott volna már meg is száradt a ruhája. Ha dörgött és villámlott, akkor Ágnes is félt, ha sötét vihar felhőket látott, sietett haza. Ebben a szemerkélő langyos esőben jól esett pörögni – forogni, megázni. A növényeken csillogó vizet meg tudta mutatni Ádámkának, de, ha egy kicsit később ébred már az is felszáradt volna. Így a nedves fűben tudtak kalandozni tovább. Hamar eljött az este. Meg szerette volna a kisfiúnak mutatni a kedvenc csillagait, de azt már nem várhatta meg. Mire az esthajnal csillag feljött, megérkeztek a többiek, Irma és anyja vacsorát adtak a családnak a kisgyerekeket szigorú rend szerint, ágyba parancsolták. Ágnes is hazament. Egész napi gyerek felügyeletben jól elfáradt, így neki nem volt szüksége altató dalra. Másnap új kalandok vártak rá. Már tudta milyen egy kisgyerekkel foglalkozni, már unalmasnak tartotta. Amikor kinyitotta a szemét első gondolata az volt: - Nem kellett volna megígérnem, hogy ma is megyek. - Nagyi! – visította még az ágyból. – Én ma már nem megyek Irmáékhoz. - Miért kincsem? Tegnap olyan lelkesen jöttél haza. - Az, tegnap volt. Közben aludtam rá egyet. - Nem tehetsz ilyet. Szomszédasszony mondta, hogy Ádámka nem akart nélküled elaludni, követelte, hogy hívjanak át és mesélj neki. Megígérték, hogy ma majd újra játszol vele. - De mama ma olyan meleg van. Nincs kedvem a szobából kimenni, itt van még a kötelező olvasmány is el kéne olvasni. Meg kölcsön kaptam a Karcsitól Fekete István: Hajnal Badányban című könyvét azt is el kell olvasnom mire megjön a táborból. Tudod, azt mondta szombaton már itthon lesz. Nagymama nagyon jól tudta Ágnes mennyire fiús. Mennyire szereti a fiúkkal a labdát rúgni a porban és más fiús játékokat játszani. Azt is tudta, hogy Karcsi, aki az utca végén lakik, mennyire tetszik Ágnesnek. Azért megjegyezte: - Tegnap nem tudtad, hogy olvasnod kell? Most mi lesz Ádámkával? És az anyjával, akinek nyafogni fog? - Ádám, április ötödikén indulunk…- jelentkezett be Skypin operatőr barátja. - Olyan korán? Mi lesz az érettségizőimmel?

27 Évek óta tervezték az utazást. Volt köztük biológus, geológus, meteorológus, földrajz – biológia szakos tanár és kőzetek megszállottja, mint Ádám, operatőr, aztán a geológus felesége, aki egyetlen nő a csapatban, de a legjobb szervező és élelmezési szakember, s nem utolsó sorban volt orvosuk is. Még az egyetemi éveik alatt ismerkedtek meg, már nem fontos kinek a partiján. Annyi buli volt és annyi világmegváltó terv. Lényeg, hogy felmerült a globális felmelegedés kérdése, amiről természetesen szakmájából és érdeklődési köréből adódóan mindenkinek volt határozott elképzelése. Valaki azt hangoztatta: - Csak gazdasági érdeke egyes csoportoknak, hogy eltusolják, de nagy baj van. Mások: - Nézzétek meg a sokéves statisztikákat, nincs semmiféle különlegesség az időjárásban. Mindig voltak nagyon meleg nyári napok, s hideg téliek. - Ezeket a hőség riadókat, nagy szélviharokat, szökőárat és egyebet csak a média fújja fel. –kontrázott valaki más. Ádámnak eszébe jutottak gyerekkora nyarai falun a nagyszüleinél. Azok a szitáló langyos esők, ami alá lehetett állni, sőt táncolni alatta s utána pillanatok alatt felszáradni. Vagy azok a viharok, amik csodálatos fehér gomolyfelhőkkel kezdődő hatalmas villámokkal és menydörgéssel végig vonuló délutáni viharok, amik után ragyogott a szivárvány. Akkor figyelte meg először kisgyerekként, hogy a szivárványnak, ha elég sötét a felhő és vele szembe ragyog a nap kettős íve van. - Elég furcsa, hogy mostanában, ha vihar jön, utána hideg frontról beszélünk, s valóban lehűl a levegő. – folytatta a gondolat menetét hangosan. – Nem lehet meleg ruha nélkül mászkálni nyáron sem, mert egy vihar után már nem lesz az a kánikula, mint volt. Vagy csak a megszépítő messzeség miatt látom másnak a régi nyarakat. A többiek nevettek. Húsz éves fiatalember úgy nosztalgiázik, mint az öregek. Nyomja a „bezzeg az én időmben” szöveget. A geológus, aki sok tekintetben ki tűnt a kortársai közül, de a legmeghatározóbb mégis Dékány András könyveinek szeretete, úgy érezte eljött az ő ideje: - Gyerekek, mi lenne, ha szerveznénk egy expedíciót a Jan Mayen szigetekre. - Egészségedre… Langerhans szigetekről már hallottam…- idétlenkedett a biológus. - Jan Mayen: az Északi – Jeges –tenger (Norvég-, Grönland-tenger) szélén álló magányos sziget, vagyis inkább egy fő és két apróbb szigetből álló csoport. Nevét Cornelis Jan Mayen cetvadásztól, a sziget holland felfedezőjéről kapta. A sziget vulkanikus eredetű, területe 372négyzetkilométer. Az örök hóval és jéggel fedett hegyi részének legmagasabb csúcsa 2274 méter magas! - Köszönjük a kimerítő előadást. – állította meg Lali, a biológus az információ áradatot, s tette fel az egyetlen logikus kérdést: - Mit csinálunk mi ott? - Jan Maren meteorológiai állomása elég régi és elég ismert ahhoz, hogy első kézből kaphassunk információkat a Golf - áramlásról. – segítetett Janóka a meteorológus. - Megfigyelhetjük az ottani élővilágot is, nyári olvadáskor sok érdekes dolog történik… - Esetleg felfedezek a hó alatt egy ezer éves vírust s nem utolsósorban eljutunk gyerekkori álmodozásaid helyszínére…- tódított Lali. - Ez egy nagyon fontos szempont. - főleg, ha sponzorokat is találunk hozzá válaszolt a geológus. - Az lesz a legnehezebb, de ha mindegyikőtök a szakmájának megfelelően alátámasztott érvekkel áll elő vállalom a szervezést. – Szólalt meg Éva az akkor még barátnő. Furcsán nézhettek rá, mert hozzátette: - Dékány Andrást már olvasom… Nevettek…

28 Aztán egyszer mindennek vége szakad. Az egyetemet elvégezték. Éva és a geológus összeházasodtak. A többiek is állás után néztek, különböző városokba költöztek, csak Janóka maradt Pesten. Így megszűntek a világ megváltó beszélgetések, a hajnalba nyúló sörözések vagy borozgatások, mikor mihez támadt kedvük. Vége szakadt a léha életnek s ki – kinek kezdődtek a dolgos hétköznapok. Ádám egy kedves vidéki kisvárosba került tanárnak. Fiatal volt, lelkes és jóvágású. Tanítványai rajongtak érte. Annyira, hogy a nagy részük az ő tárgyát választotta érettségire. A fizikus kolléga egy kicsit neheztelt is érte, hogy neki csak két három diák maradt az is azért mert orvosira akart menni és a biológia mellé szüksége volt a fizikára. - Teljesen megbabonázod a diákokat. – jegyezte meg Ádámnak maliciózusan. - Csak érdekesek az óráim. – gondolta magában, de nem akarta megbántani az idős kollegát, így csak hálásan mosolygott a dicséreten. Valóban életszerűen tartotta az órákat. A diákoknak mindenféle feladatot adott. Keressék ki az interneten az aktuális anyaghoz kapcsolódó linkeket. Ne fogadják el kézpénznek a kapott információkat, mert az internetre bárki bármit feltehet. Járják körbe a témát. Aztán, ha mennek valamerre a szüleikkel, hozzanak köveket, vagy fossziliákat. Egész komoly kagyló, csiga és kő gyűjteményük lett. Mindenhez egy- egy személyes emlék fűződött. Ha magyarázott, akkor személyes élményeit hozzáfűzte. Saját kirándulásainak emléke bekerült a tananyagba. Így amőbázás, vagy torpedózás helyett, ami fizika órán bizony előfordult, vagy pad alatti regény olvasás helyett őrá figyeltek s jegyzeteltek. Nyaranta találkozott a régi csapat. Azonkívül, hála a modern technikának e-mailon, később skypin tartották a kapcsolatot. Ádám az utazás tervét valahol hátul elraktározta. Beszéltek róla rendszeresen a többiek, de csak ifjonti lelkesedének tartotta, s nem hitte el, hogy lehetséges. Talán tényleg csak fiatalkori hevület lett volna, ha Éva nem veszi annyira komolyan férje kívánságait. Így munka mellett, kisgyerekek mellett szakított időt és energiát az utánjárásnak. A Társaság tagjai tényleg bele kellett, hogy ássák magukat a gleccserek, a norvég időjárás, a golf áramlat, az ottani élővilág rejtelmeibe. Még az operatőr is időjárási anomáliákkal foglalkozott szabadidejében. - Ádám, hallod, megcsináltuk. Megkaptuk az engedélyeket. – jelentkezett be skypin az operatőr. - Már április is késő, de azt mondtuk, nyáron akarjuk vizsgálni a hóolvadás utáni állapotokat nem? - Sok kedves tanítványomat hagynám cserben? – szomorodott el Ádám. - Évek óta ezt tervezzük együtt. Nem képzeled, hogy téged itthon hagyunk. Ádámnak volt egy - két álmatlan éjszakája. Érdekes az emberi elme, felfokozott állapotban, mit elő nem hoz magából. Egészen színesen látta magát és azt a nagylányt, nevét már elfelejtette, aki a falusi nagymamájánál játszott vele egy napig aztán soha többé nem látta. Később, ha falura ment egy darabig még reménykedett, hátha eljön az a jó tündér és újra egész valójával csak rá figyel. Aztán teltek az évek a kép elhomályosodott. Most álmában csak azért jött elő, hogy megvigasztalja. - Járd csak a saját utad. Azt, ami neked fontos. Nem vagy pótolhatatlan. Talán azt gondolják az érettségizők, hogy cserben hagytad őket. Talán önzőnek tartanak. Talán neheztelnek majd rád. Az, az ő történetük. Az utazás pedig tiéd. Így, április ötödikén fenn ült a repülőgép fedélzetén, ami Oslo felé tartott.

29 Ellenség - Képzeld, anya! - rontott be Kiskata a lakásba. - vásárolni szerettünk volna Ildivel, s gondoltuk bemegyünk a központba levő bevásárló központba. - Ha Kiskata nem hisztizik, száz forintunkba került volna a kaland, úgy, hogy nem kaptunk végül semmit. Kata felnézett a számítógépéről. Végre leült. Néhány e-mailt kellett volna elintéznie. Aztán el szerette volna olvasni a legfrissebb híreket. Ennek vége a lányai megjöttek s egy szót sem ért, ha nem figyel teljesen rájuk. - Többet sem megyünk oda. Igaz Ildi? - Szerettem volna venni egy női borotvát. Mit gondolsz hol volt? - folytatta Ildi. - Fogalmam sincs? - tárta szét a karját Kata. - Hát a kenyeres pultnál. - válaszolt Kiskata. - Ahol nem volt eladó. - vette át a szót Ildi. Az egész boltban talán két eladó lézengett, de ők felénk sem nézte. Vártunk egy darabig türelmesen, aztán elindultunk a kozmetika polchoz. Ott nem találtam a kedvenc márkámat, sem samponból, sem tusfürdőből. Amikor megláttam, hogy a fogkrém drágább, mint a szomszéd ABC-ben úgy döntöttem otthagyjuk az egészet. - Igen ám, de számomra érthetetlenül, a bolt tele volt vevővel, s csak egy pénztár volt nyitva. Üres kocsival, nem fogok beállni egy hosszú sorba...- méltatlankodott Kiskata. - megpróbáltunk a bejáratnál kijutni, de ott csak befele nyílik a kapu. Na akkor elszakadt a cérna és elkezdtem hisztizni. Végül a biztonsági őr kiengedett. A lányok arról már nem tudtak beszámolni, hogy a nagyjelenetük végén lépett be a bevásárló központ főnöke. Éppen azért jött, hogy személyesen vizsgáljon ki néhány vásárlói panaszt. Az utolsó mérlegek sem voltak jók, amit a bolt vezetőnő azzal indokolt, hogy sok a bolt a városban. A tulajdonosok elégedetlenkedtek. Kiskata nem tudhatta, hogy hisztije végleg megpecsételte Eszter sorsát az üzlet élén. A vezetőség egyelőre csak egy kedves frissdiplomás helyettest szemelt ki, csupán segíteni, helyre tenni az ügyeket. Eszter természetesen már az első nap ellenséget látott Évában. A lány mielőtt bemutatkozott volna, végig járta a város boltjait. Tapasztalatokat szerzett. Talált olyan helyet, ahol minden este friss pékárut lehetett kapni. Beszélgetett emberekkel az egyik eldugott családias ABC-ben, ahol az eladónak arra is volt energiája, hogy a család, kutya, macska hogyléte felől érdeklődjön. Aztán megjelent Eszter irodájában. Felmutatta megbízó levelét s azonnal munkához látott. - Először is át kell rendezni a boltot. Legyen kinn kevesebb árú, de kényelmesen el lehessen férni. majd zárás után pótolunk. A takarítást nem nyitás alatt kell elvégezni, legfeljebb, ha kiborul valami. A vevő érezze magát jól nálunk. Töltsön itt minél több időt. Eszter szólni sem tudott a megdöbbenéstől. Egy kis fruska. beállít, és mindent jobban tud. Elfogadta, hogy helyettest kapott, azonban azt nehezen emésztette meg, hogy bele is szóljon az üzletmenetbe. Dúlt- fúlt. Otthon a családján töltötte ki a mérgét. Aztán úgy döntött felveszi a kesztyűt. Végig gondolva tényleg rutinból, belefásulva a mindennapok küzdelmeibe járt be dolgozni. A beosztottakat sem úgy kezelte, ahogy régen, amikor fiatal és lelkes volt. - Nem hagyhatom, hogy ez a ribi, aki még kéjes gondolat sem volt, amikor én már dolgoztam, kitúrjon a helyemről. - tört ki belőle férjével beszélgetve.

30 Aztán végig gondolta, mit lehetne javítani az ügymeneten. Átszervezte az eladók munkarendjét. Csúcsidőben egyszerre több pénztárt tartott nyitva. A munkatársaknak természetesen szapulta Évát, mert azt akarta, hogy a lány ellen forduljanak. Először sikerrel járt. Évának viszont mindenkihez volt egy kedves szava. nem szapulta főnökasszonyát, nem állított a háta mögött valótlanságokat csak kedvesen megkérte azt, akitől várt valamit. Eszter mogorván kialvatlanul járt dolgozni. Éjszakákon át azon törte a fejét, hogyan tehetne keresztbe helyettesének, azt a látszatot keltve, hogy szakmai hozzá nem értésből bukott meg. Rengeteg energiáját lekötötte Éva kijátszása. A tulajdonosok mindenesetre jól jártak, mert a két nő rivalizálása határozottan jót tett az üzlet arculatának, és a forgalmának. A karácsonyi nagybevásárlások után, olyan elégedettek voltak, hogy az összes dolgozó extra jutalmat kapott. Elvileg ezen a ponton mondhatnánk, hogy jól végződött a történet, ha Eszter el tudta volna viselni Éva mosolygós arcát. Úgy gondolta Éva magabiztossága láttán, hogy valaki van mögötte a központban és előbb utóbb Éva elfoglalja az üzletvezetői széket. Ő pedig új állás után nézhet. - Fogalmam sincs kinek a szeretője. - mondogatta otthon férjének. - Nem úgy nézem, mintha rászorulna a hátszélre. Fiatal, csinos, ráadásul okos... A férfi nem fejezhette be a gondolatmenetét az agilis fiatal kolleganőkről, mert felesége dührohamot kapott. - Szóval te is mellé állsz? - üvöltötte. - Nyilván pontosan megfigyeltet miniszoknyában, ahogy riszálva jár. A férfi nem bírta ki: - Hát néhányszor mentem mögötte autóval. Kész tanulmány az a nő. - elmerengett. - A gyönyörű hosszú vörös hajáról ne is beszéljünk. Még a szeme színét is tudod? - visított tovább az asszony. - Azt nem figyeltem meg behatóbban.... - próbálta férje csitítani. - Azt láttad már, ahogy a férfi vásárlókkal bánik. Kacsmarog velük. Ilyen olyan árukat kínál nekik. Állítom, többen csak az ő két szép szeméért járnak az üzletbe. - Eszterkém, te féltékeny vagy. - nevette el magát a férj. - Új oldaladról ismerlek meg ennyi év után, ilyennek még sosem láttalak. Nem mindegy miért járnak a boltba. Lényeg, hogy mindenki jól jár, a nőknek nem kell boltba mászkálniuk, a férfiak pedig szívesen mennek. Néha olyasmit is vesznek, amire semmi szükség, és esetleg drágább, mint máshol, de ilyen apróságokra ki ér ráfigyelni, ha Éva beszélget vele. Ezt a cinizmust Eszter már nem tudta elviselni. Kirohant a szobából. - Ha harc, hát legyen harc. Fodrászt, kozmetikust cserélt. felújította a ruhatárát. És a maga sajátos módján felvette a harcot, már nem csak a szakmai oldalon, hanem a férfiak meghódítása terén is. Tudta, hogy az évek adta előnyt a kendőzéssel és a tapasztalatok hangsúlyozásával győzheti le. Tisztában volt vele, hogy csak finom, mások számára szinte észrevétlen trükkökkel győzhet. Azt nem vette észre, hogy gyakorlatilag nincs ellenfele. Éva jókat mulatott magában. - Szegény nő mit küzd, hogy legyőzzön engem, és vezető maradhasson. – mesélte otthon Bélusnak. - Fogalma sincs, hogy áprilisban mi életünk legnagyobb kalandjára indulunk. – helyeselt a férje. - Már alig várom, hogy lássam Jan Mayent. – álmodozott Éva. - Addig még van egy- két feladatod neked is az expedícióval kapcsolatban...- emlékezette Bélus. - Ha Eszter tudná, mennyire nem egy pályán játszunk. Igazából, hagyom, hogy versenyezzen velem, s egészen jól viszi az üzletet. Az én energiáimat pillanatnyilag a te őrült baráti társaságod köti le.

31 - Sose kérdezte a családi viszonyaidat? Az ember, ha valakit ellenségnek tekint azt minimum lenyomozza. – csodálkozott Béla. - Próbálkozott, de ismersz milyen határozottan, és amellett udvariasan tudom hárítani a számomra kellemetlen kérdéseket. Valami tréfával elütöttem. Nem tagadtalak le, de nem is dicsekedtem veled. Szerintem, ahogy a munkahelyen elvárják, hogy mindig frissem kipihenten, családi konfliktusoktól mentesen jelenjek még, úgy én joggal elvárhatom, hogy a munkahelyemnek köze ne legyen a családi konfliktusaimhoz. A magánéletem tabu, s ebben nem ismerek tréfát. - Legfeljebb, ha te csinálsz belőle. – ölelte át a férje. Elérkezett az április. Éva elrepült az expedícióval. Eszter pedig napokig kereste a helyét a világban. Ürességet érzett. Elvesztette a talajt a lába alól. Nem volt kihez igazodnia. nem volt kivel harcolnia. Féltette az állását. S rá kellett jönnie, hogy ellenfele cserbenhagyta. Sőt, igazából átverte, mert kezdettől tudta, hogy nem akar ebben a boltban vezető lenni. Dühöngött. Haragja talán még nagyobb volt, mint azon a napon, amikor először beállított hozzá a lány.

32

Janóka - Képzeljétek a Centrál Caféban voltam. Nagy csönd fogatta a bejelentést. - Jó-jó ti komoly meglett férfiak vagytok… bocs Éva. - Ne is törődj vele. Fiúsítva vagyok. Ültek Ferihegy II-n, s a beszállásra várakoztak. Az expedíció tagjait kellemes izgalom járta át. Évekig dolgoztak ezen az úton. Először őrültségnek tűnt. Aztán egyre jobban bele lovalták magukat. Janóka vékony dongájú, szemüveges, kissé hajlott hátú meteorológus, aki a felnőtt életében a főváros füstös levegőjét szívta. Napját az intézet számítógépei előtti görnyedés, és az esti bulik tették ki. S most itt ül a reptéren furcsa képet vágva. - Beijedtél? – kérdezett rá az operatőr. Ő egy kicsit idősebb volt a többieknél. - Voltam én már rázósabb helyeken is. - Tudjuk, ezerszer mesélted. – válaszolták kórusban. – Amikor Irakban voltál egy ZDF forgató csoporttal, s nem nagyon számíthattatok rá, hogy a sajtójelzés megvéd benneteket. - Hát Jan Mayenen nem lesz olyan melegünk… - Nem féltél Irakban, csak hónapok múlva is két métert ugrottál, ha csörgött a telefon a hátad mögött. – nevetett Éva, aztán hirtelen elkomolyodott: - Mi volt a Centrál Caféban? Janóka éppen nem figyelt. - Janóka, bulizni voltál ez nem hír… - Ja, szóval odakeveredtem egy társasághoz, ahol egy lány nagy hangon magyarázott. - Ez nem olyan nehéz. Valaki megfigyel itt bennünket, van egy társaság, és egy lány nagyhangon magyaráz. – az Laci, orvos sem akart kimaradni. - Tudjuk, hogy nincs nagy véleményed a nőkről, sőt sose fogsz megnősülni… - Ha eszedbe jutna, látogass meg bennünket…. - Bélus elég legyen, kíváncsi vagyok, mi történt Janókával. - Janóka épp a szemüvegét törölgeti. – nevetett Lali. - Felhívjuk utasaink figyelmét, hogy a Malév 523 számú Oslóba induló járatára, a beszállás megkezdődött. – hallották a hangos bemondót. - Fiúk azt hiszem, a mese elmarad. – szólalt meg Janó. – Rájöttem ez a történet csak nekem érdekes. - A gépen melléd ülök, és az úton elmondod. – vigasztalta Éva. Aztán valahogy mégsem kerültek egymás mellé. Janónak pedig maradt ideje elmélkedni a lányon, aki pszichológiából írja a szakdolgozatát és az a mániája, hogy cserben hagyásokat gyűjt. A szakdolgozat arra épül, hogy az emberek életében vannak különböző cserben hagyások, van olyan, amelyiket észre sem vesszük, és van olyan, amelyik gyökeresen megváltoztatja az életünket. Van olyan, amit egy figyelmes ember nem követne el és van olyan, ami kikerülhetetlen. Janónak tetszett a lány így addig settenkedett míg bekapcsolódott a társalgásba. Megkapta a lány e-mail címét azzal, az ürüggyel, hogy ő is tud érdekes esetekkel szolgálni. Ült a repülőn. Távolodtak a lánytól, a fővárostól, az országtól, s azon elmélkedett mit is mondhatna. - A nagyanyám. - kapott a fejéhez. A Piri mama azért hisztizett vele az elutazás előtt, hogy épp olyan hálátlan, mint az apja, akit Saci, Janóka anyja elvett tőle. Janóka ismerte a történet, mindkét oldalát.

33 Apját látta kiskorában, ahogy betegesen bujdosott a telefon elől. Aztán Saci is megsértődött a Piri mamára, mert ő ugyan felvette a készüléket, sőt bizonyos időközönként tájékoztatta a család hogyléte felől, mégis mindig ő kapta a letolást: - Miért nem keres a fiam? Az volt a vesszőparipája, hogy a fiát elrabolta a gonosz menyecske. Egyszer egy nagy vendégség volt náluk, apja kollegái és csörgött a telefon. Janóka apja nem vette fel, aztán Saci is magából kikelve tette le a készüléket. - Csak a szokásos. – vörösödött az asszony. – Minden voltam csak nagyságos asszony nem. - Látod, mondtam, hogy ne kapkod a telefont! – korholta Nagyjanó. - Bárki kereshet. Nem bujdoshatunk örökké. Néha igazán beszélhetnél vele. – dühöngött Saci. Az asszony női ösztönnel, megérezte, hogy magán számot adott elő, ami nem illik a társasághoz, így kénytelen volt elmesélni mi történt. - Az anyósomnak fixa ideája, hogy elvettem tőle a fiát. - Szerinte a nagycsalád az egészséges. - folytatta a férj. – Én úgy nőttem fel, hogy több generáció lakott együtt. Ebben a kérdésben megoszlott a társaság véleménye. Janóka talán tíz éves lehetett. Minden érdekelte , ami a világban történik, hátha az otthonukban, így próbált teljesen észrevétlen maradni és a kedvenc legójából várost építeni a nappali sarkában. A felnőttek el voltak magukban. Apja főnöke, két kollegája, az egyik feleség, akit Anitának hívtak és egyke volt ezért lelkesedett a nagycsaládért: - Tudjátok, én jobban szerettem volna nagy családban felnőni. Ahol mindig van kisgyerek, felnőtt és öreg. Ahol megtanulhatod a gyerek pelenkázását, ha nagylány vagy, de ellesheted azt is hogyan kell egy idős embert szeretettel ápolni. - A miénk nem volt ilyen nagy család, csak három generáció egy erős kezű asszony irányításával. Én nehezen bírtam – válaszolt Nagyjanó. - Anyád volt ez az asszony? – érdeklődött Anita. - Á dehogy az anyósa. Piri mama dolgozott, a férfiak is dolgoztak, úgyhogy engem a nagyanyám nevelt… Gyakorlatilag… - Meddig sikerült kisajátítania? – nézett okosan Anita. - Hát úgy tizenhét fölött inkább a lányok után kell menni, nem a nagymamák után. – válaszolt Anita férje, Nagyjanó helyett. - Tudod, mocorognak a morcos hangyák. – nevettek a kollegák. - Nem a hangyák inkább a barátai jöttek. Kalandra vágytak. Elhatározták elhagyják az országot. Nyugaton csak jobb lehet. – szólt közbe Saci. - Egy darabig elvoltunk a tervezgetéssel. Aztán az egyetemi éveim alatt nagyanyó szerzett egy féléves ösztöndíjat Párizsba. - emlékezett Nagyjanó. - Csakhogy tudtál franciául. – humorizált a főnök, ő tisztelte Nagyjanó nyelvtudását. Most már azt is megtudta, kinek köszönheti. - A világ legdallamosabb nyelve. Na merjétek azt mondani, hogy nem! – kakaskodott Nagyjanó, de a társaságban csak olyan emberek voltak, akik egyetértettek vele, még ha angol, vagy német népszerűbb és elterjedtebb is. - Nagyanyó azért tette, hogy tőlem elválasszon. – Saci még most is ideges lett, ha rá gondolt. Pedig már nem kell nagyanyó intrikáitól félnie, hisz az esküvőjük után pár hónappal, átadta a staféta botot Piri mamának s ő örök nyugalomba vonult. - Akkor már ismertétek egymást? – Anitát minden kis részlet izgatott. - Nagy szerelem volt. – sóhajtottak mind a ketten. - Nagyanyó hamar felismerte Piriben az ellenséget, ki küldetett Párizsba. Álmában sem gondolta, hogy öngólt rúg, mert esetleg nem jövök vissza. – folytatta Nagyjanó.

34 - A fél év végén telefonáltam. Közöltem, hogy jól érzem magam. Találtam támogatókat. Fiatal vagyok és erős. Nem félek a munkától. Küldöm a repülő jegyet. - Eszem ágában sem volt elhagyni a hazámat. Na, ne ijedjetek meg. Nem hazaszeretetből...Gyávaságból. Féltem az idegen országtól. Attól, hogy nem tudok az ottani emberekkel szót érteni, amikor én olyan nagyon szeretek beszélgetni. – folytatta Saci. - Mint minden nő. – kotyogott bele egyik munkatárs. - Végig gondoltam: Mi lesz, ha megbetegszem, vagy szülök… vagy bármilyen problémám lesz. Így inkább ideköltöztünk vidékre. - Nagyanyó halála után anyám vette át matriarcha szerepét. Vele él az öcsém, ő nem nősült meg. Lesi minden gondolatát. Mégis én vagyok neki a fontos. - A tékozló fiú esete. – „Látjátok, milyen olvasott vagyok képpel” ült a helyén Anita. - Lehet. – hagyta rá Nagyjanó. Janóka felépítet egy egész várost közben a sarokban, azonban arra vigyázott egy szót se veszítsen el a társalgásból. Persze különböző verziókat hallott már máskor is a borzasztó nagyanyóról, aki kemény kézzel irányította a családot. Sok évvel később ült a repülőn, kinézett az ablakon, de csak felhőtakarót látott Európa felett és eszébe jutott Piri mama változata a gonosz nőkről, akik ártatlan anyák egyszem fiát rabolják el. Ilyenkor elfelejtette, hogy van még egy fia, aki vele él. Sőt azt is elfelejtette, hogy amikor Janókát felvették az ELTÉ-re nem akart kollégiumba költözni, így ő is ott lakik már. - Kaptál apám helyett egy unokát. - vigasztalta Piri mamát, ha rájött a sírhatnék. - Az nem ugyan az. – vágta rá határozottan. Ezzel a kijelentéssel nemigen lehetett vitatkozni. Ha jobb kedve volt, elmesélte, hogyan nevelte apját, kifelejtve belőle anyósát, aki kisajátította Nagyjanót. A fia helyett azonban kapott egy modellt. Úgy gondolta, anyósa halála után átveheti a család feletti hatalmat. A világ változik, s fiúk felnőnek és fellázadnak. Gyerekeket nemzenek olyanokat, mint Janóka, aki jó gyerek és szófogadó. Támasza az ő Piri mamájának feltéve, ha nem a másnaposságot alussza ki, vagy nem kell dolgozni mennie. Janóka gépe vészesen közeledett Oslóhoz. Várják a kalandok. Szeptemberig nem nagyon lesz ideje a lányon gondolkodni, aki történeteket gyűjt a szakdolgozatához és, akit Ildinek hívnak. „Az én történetemtől nem fog hanyatt esni.” - gondolta Janó, amikor a „Fasten Your Seat Bells!” felirat kigyulladt és a gép ereszkedni kezdett. Átküzdötte magát a felhőkön, aztán a társaság a vámon. Elég hamar megtalálták az emberüket és a helikoptert. Oslo nem érdekelte őket. Nekik küldetésük van. Utána kell járni a globális felmelegedésnek és a Golf - áramlat megállásának. A helikopteren Éva végre Janóka mellé ült. - Szóval mi történt a Centrál Caféban? - Á semmi csak megismerkedtem egy lánnyal.

35

Attila nővére Ildikó váratlanul toppant be. Attilát kereste, de nem volt otthon, csak a sógornője. Ideges volt. Remegett a keze. Gyerekei rég kirepültek. A férje folyton dolgozott. Kapuzárás előtti pánik vagy csak tényleg szexre vágyott. Ki tudja? Előkereste egy régi- régi barátját. Kata csak lesett: - Ha már megcsaltad a férjedet, legalább egy fiatalabbal tetted volna! - Őt legalább ismertem. - Szeretted? - Magányos voltam. – cigire gyújtott. Kata hozott egy üveg bort. Most jól esett mindkettőjüknek. – Szakítottunk mert rendszeresen cserben hagyott. - …és most? - Ugyanúgy. - Miért gondoltad, hogy más lesz. - Nem gondoltam. Szenvedésre volt szükségem, azt akartam, hogy fájjon, még az is jobb a semminél. - Mikor jutott ő eszedbe. - Egy hónapja takarítottam s megtaláltam egyik egyetemi jegyzet füzetem, a hátulján egy írással. – kezében szorongatta. - Olvasd fel! – bíztatta Kata. - Az őrület határa. – olvasta Ildikó a címet. Felnézett, látta, hogy Kata figyel és belekezdett. Fél öt van. Ősz. Mennem kéne vissza a koleszba. Idegesítő a sötét, a beszéd, a hangok. Az emberek az utcán. Mit keresnek vasárnap este ennyien a szabadban? A nőknek kopog a cipője. A levegő rezeg, vibrál. Minden mozgást észlelek, minden porcikámmal. Autó állt meg a ház előtt. Csak a szomszéd. Mit mászkál ilyenkor. Öt perccel később. Biztosan én tévedtem és ötre beszéltük meg. - Ha nem jön, hatkor indul egy vonat. – szól anyám. - Ki kísérlek az állomásra. Hallom anyám hangját, de nem fogom fel. Valamit válaszolok. Anyám hirtelen rám néz. Jaj, mit mondtam. Tudat alatti dolgok kerülnek felszínre. Futni, rohanni szeretnék, de csak ülök magamba roskadva. Anyám nyugtatni próbál. Ettől még idegesebb leszek. Már nem is én vagyok. Ég az arcom. Lázam van. Tíz perc telt el. Még mindig hárman vagyunk. Öcsém nem érti felindultságomat. Ő is szokott késni a randiról. Az ő barátnője nem csinál ebből ügyet. Rosszmájú megjegyzéseket tesz. Én rákiabálok: - Tudhatnád, a pontosság a királyok udvariassága! Magam elé nézek. Újra beszélnek valamit, most már mind a ketten. Én nem hallom. Szívem dobog, lüktet, dörömböl. Minden hangja az agyamba nyilal. Ütemesen hallom, belsőmből: - Nem jön, nem jön, nem jön. Agyamban a neuronok az információkat összefüggéstelenül hordják össze- vissza. Cselekedeteimben megszűnt a logika. Keresztben - hosszában többször végig mérem a szobát. Lépkedek, míg kifáradok, míg össze nem esem. Erős anyagból gyúrták az embert. Hol a végső határ. Öt óra. Az utcán el pöfög egy trabant. Felajzott idegeim jelzik: nem az övé. Találkoznom kell vele. Egy hete nem láttam. Vártam ezt a pillanatot. Ez az utazás tartotta bennem a lelket egész héten. Dédelgettem a gondolatot. Beszélgetünk egész úton. Aztán talán nála alszom. S csak reggel korán megyek be a koleszba. Utána suli. S megint egy hét a

36 találkozásig. Valahogy túl kell élni a szobatársakat, az évfolyamtársakat, az unalmas kötelező előadásokat. Valahogy túl kell élni az életemet. Kell valahol egy hely az agyamba, ahova elbújhatok. Kell egy ember, akiről álmodhatok. Akiről azt, hiszem megment, ha szorult helyzetbe kerülök. Mit tud ő a belső vívódásaimról. - Túl sokat lelkizel. – szól gúnyosa. S én visszahúzódom, mint a csiga, ha a házához közelítenek. Megijedek. Nem akarom elveszíteni. Nyüszítek. Érzem nem sokáig tudom tartani magam. Fel szeretnék ugrani, s rohanni, amíg a lábam bírja. Vagy megadni magam, elájulni. Elernyedek. Becsukom a szemem. Könynyeim törnének elő, de a kontroll egy pillanatra visszatér. - Nem teheted. Nem tehetsz semmit, emberek vannak körülötted, kiknek sorsa rajtad is múlik. Szereted őket, s nem akarsz bánatot okozni nekik. Szedd össze minden akaratodat. Szívem még mindig erősen ver. Izzad a tenyerem, de közlöm anyámmal: - Már semmi baj. Elmúlt. Rám tört a fáradság. Éjjel sokáig tanultam. Nem képzeled, hogy miatta felizgatom magam. – idegesen nevetek. - Látom rajtad. Reggel vidám és szép voltál. Most pár perc alatt tönkre mentél. Tudom, hogy igaza van. Az ember reggel vidáman, kipihenten ébred. Élvezi a napot, a madár csicsergést. Nem tudja még, hogy cserben hagyják. Nem sejti, hogy vágyait milyen könnyű semmissé tenni. Azt hiszi a másik embernek fontos, s pár perc alatt kiderül dehogy. Cserben hagyták. Nem bírom tovább. Felugrom: - Anyu! Menjünk. Nincs mit várnom. Öcsi, szia. Légy jó és tanulj. Gépies szavak. Nem is figyelek, drága öcsémre, pedig tudom, hogy fontos lenne neki. Állomás. Tömeg. Hideg szél csap az arcomba. Nem baj, így ráfoghatom a lecsorduló könnyeket. Már indul is a vonat. Integetek, s közben nyugtatom anyut. - Tudod, hogy hívlak. Nincs semmi baj. Jól vagyok. Aludnom kellett volna. Gyorsulunk. Már nem látom az állomást. Most lehet összeesni. Már kikapcsolhat a kontroll. Ijedten veszem észre, hogy nincs hely az összecsuklásra. Fél lábon állok. A fizikai fájdalom erősödik. Fél óra múlva már nem tudom, mi fáj jobban a lábam, vagy a szívem. Már akkora az inger, hogy nem is veszi az agyam. Már nem akarok futni, hisz állni is alig birok. Gondolkodni sem tudok. Elernyedni akarok. Lecsukom a szemem. Folynak a könnyeim. Talán ez segít. Nem. Fokozódik az őrület bennem. Vágytam, hogy lássam őt és elmenekültem az egyetlen helyről, ahol találkozhattunk volna. – Becsapott, nem jött. – Lehet, hogy már ott van. – Nincs több vonat, s reggel órám van. Az embereket már nem látom, s nem érzem. Döccenés. A vonat falához ütődöm. Innen tudatosul néha a helyzetem. Örökké valóság után leszállok. Alig mozog a lábam s még gyalogolni kell. - Ez kellett neked? Kellemes autózás, s esetleg egy együtt töltött este helyett? - Nem jött…. – Folynak a könnyeim. Sötét van. Senki sem látja, s nem is törődik vele, ahogy bevonszolom magam a szobába, ahol vár az üzenet. „Itt volt. Csodálkozott, hogy nem vártad meg. Bocsáss meg neki. Anya.” Ildikónak remegett a papír a kezében: - Az összes érzelmet újra átéltem. Érted Kata! Nincs jó vagy rossz. A langyosat az Úr kiköpi. Évek óta élünk langymeleg fészkünkben a férjemmel. Ő pontos, precíz. Mindig számíthattam rá. Nekem pedig erre volt szükségem, hogy éljek. Érzelmekre. Cserben hagyásokra.

Törölt: ¶

37

Nyári munka - Margó, kérünk még egy kört! – intett Attila finánc barátja a bögyös pincérnőnek. A Balaton parti vendéglőben már túl voltak a finom vacsorán. A társaság tagjait, ha összegyűltek, ide húzta a szíve… bocsánat a gyomra. Ismerték a személyzetet, s ilyen jól elkészített ételeket nem találtak máshol. - Margó, hívd ki Tamást is, meg szeretnénk köszönni neki a mai estét. – kontrázott a bútorasztalos barát. A társaság elég vegyes volt. Laza kötelék kötötte őket össze, szerették a jó kajákat és szerettek inni. Aztán a finánc barátjuk, akinek a fontossági tudatát a kapcsolatai adták, gyűjtötte az érdekes embereket és vigyázott arra, ha talált valakit meg ne szakadjon a kapcsolat. Így került a társaságba a péktől kezdve, a sebész főorvosig vegyesen sok ember. Tamás a főszakács, szerette őket. Így otthagyta a konyhát és beszélgetett velük. A hangulat a tetőfokára hágott. Ilyenkor születtek a finánc fejében a legostobább, vagy a legtermékenyebb gondolatok, mindig attól függött, kit és miről akar meggyőzni. - Idefigyelj Tamás, a parton csődbe ment az egyik büfé. Olcsón hozzájuthatsz. E helyett inkább a sajátodban gürizz. Két hónap alatt megkeresed azt, ami egész évben jóltart. Tamás csak mosolygott. Arra gondolt Margó éppen a délelőtti sziesztájuk idején jelentette, be, hogy tavasszal kisbabájuk lesz. Akkor döntöttek, úgy, ha vége a szezonnak összeházasodnak és valahol a fővárosban, ahova valók mindketten megállapodnak. Egy szakács és egy pincérnő. Egész nap güri. Mikor lesz idejük a gyerekkel foglalkozni. Talán mégsem beszél butaságot ez az ember. Csak nyáron dolgozunk. Igaz akkor szakadtáig, de télen lesz időnk egymásra. - Segítünk…- erősködött tovább a finánc. – Nem kell téged félteni, kiismerted már a Balaton part fortélyait. S azért vannak a jó barátok. Nem kellett sokáig győzködni. A következő nyáron a társaság, már a parti büfé faasztalai körül ült. Természetesen jobbnál jobb ötleteket vittek Tamás elé. Így volt ökörsütés egész nap este tűzi játék. Amikor a hangulat a tetőfokára hágott, Attila megszólalt: - Tudjátok nekem csak Margó hiányzik. - Jaj, te vidéki nem mondtuk volna, hogy a pici Annát dajkálja pesten. - Nekem is hiányzik. – lépett oda hozzájuk Tamás. – Jövő nyáron jön ő is. Így is lett pici Annát, aki a „világ legszebb kislánya” tamás anyukájára bízták. - Úgyis özvegy és unatkozik, legalább leköti a kislány, igaz már idős és beteges is, de azt a két hónapot, amit a szezon jelent kibírják együtt. Így ment nyárról nyárra. - Nem hiszed el – méltatlankodott a finánc barát egy alkalommal Attilának telefonon. – Tamás, aki régen „röptében a legyet”, de legalábbis minden bögyösebb pincérnőt elkapott, Margót soha nem csalta meg. Imádja a feleségét és a kislányát, alig várja, hogy vége legyen a szezonnak és mehessen Pestre. Ott mit dolgozik télen, arról fogalmam sincs. Biztosan tevékenykedik valamit, mert örökmozgó, de Margó csak a kislánnyal foglalkozik. Mutattak róla fényképet, tényleg gyönyörű, s elbeszéléseikből ítélve borzasztóan elkényeztetett. Aztán Attila és Kata elkezdtek külföldre járni, majd elköltöztek a vidéki kis birtokukra, ahol jól érezték magukat. A társaság is szétszéledt, néha ugyan hallottak ezt azt, mert a finánc, aki ugyan nyugdíjba vonult, de a fontosság érzete annál inkább megkövetelte a telefonokat és a beszámolókat arról, ki mivel foglalkozik. Tamásról, Margóról egészen megfeledkeztek egészen addig, míg Ildi gyakorlatra nem ment a megyeszékhely pszichiátriájára. Apja javasolta azt a helyet, egyik évfolyamtársa volt a főorvos, aki nagyon jó szakembereket válogatott maga mellé.

38 Két hetet kellett ott töltenie. Sok eset megrázta. Sok érdekeset tanult. Akkor határozta el, hogy a cserben hagyások lesz a szakdolgozat témája, amikor megismerkedett Annával, a húsz éves lánnyal, aki tele volt haraggal, keserűséggel. Csak a rosszat látja a világban. Ha rávilágítanak a körülötte levők, hogy nem az, akkor bebizonyítja, hogy azzá fog válni. Ő mondta, ki először ki a cserben hagyás szavakat. - Én próbálkozom. – mondta a pszichiáternek. – Hívom a barátaimat, menjük együtt moziba, akkor ők nem érnek rá. Menjünk buliba, táncoljunk, vagy menjünk túrázni. Mondok nekik különböző ötleteket és ők folyton cserben hagynak. Ezért szoktam rá a gyógyszerre és a piára. Megbízhatóan elkábítanak. - Szüleid? – kérdezett rá az orvos. - Előlük elmenekültem. Azért jöttem főiskolára ebbe a városba, hogy messze legyek tőlük. Nekik az elkényeztetett hajas babájuk vagyok. Akit nem szabad elengedni sehova, mert biztosan baja esik. Máig úgy kezelnek, mint egy öt évest. Úgy is érzem magam a közelükben, mint egy kisgyerek. Mindig mindent megtiltottak, ami az osztálytársaimnak természetes volt. Még az úton sem mehettem át egyedül, mert biztosan elüt az autó. Iskola után otthon kellett lennem. Kihívóan öltöztem, ha egy kicsit kivágottabb volt a blúzom, vagy rövidebb a szoknyám. Eszembe sem juthatott, hogy fiú barátom legyen, mert ez a világ olyan erkölcstelen. - Elszakadtál tőlük, a főiskolán nem? - Nem akar senki velem lenni. Különcnek tartanak. Ez is a szüleim hibája, nem tanultam meg a baráti kapcsolatokat, amikor gyerekkoromban kellett volna. Próbáltam dolgozni is. Nyári diákmunkát vállaltam. Butikokban dolgoztam, de képtelen voltam a vevőket átvágni. Rossz szutyokra nem voltam képes azt mondani, „milyen jól áll”, vagy „olyan divatos ez a darab” A többi lány úgy adott el mindent, hogy közben a hátuk mögött kinevették, a nyaralókat, akik költik a pénzüket ész nélkül. Otthagytam idő előtt. Abból is botrány lett. Szüleim nem értették meg. Azt mondogatták, hogy ők ennyi idős korukban szétdolgozták az agyukat Balaton parti, vendéglátásban, hogy vigyék valamire.. Én inkább ellazulok, és nem törődöm semmivel. - Próbáltál megváltozni? Tudod, hogy ez nem jó, amit teszel magaddal? - A szüleim el vannak keseredve. Ha találkozunk, csak veszekedni tudnak és könyörögni, hogy változzam meg. Amíg a körülöttem élők, folyton cserben hagynak, amíg nem bízhatom senkiben, addig hogyan változhatnék meg? Én mindent megpróbáltam. Alkalmazkodtam a barátaimhoz is, de tudom, hogy a hátam mögött kinevetnek. Kata jött ment az udvaron. Szedett egy csokor tulipánt a vázába. Kitépett egy pár gazt. Néha elment a férje ablaka alatt s borzasztóan féltékeny volt. Attila és Ildi már órák óta pusmogtak. Nem akart hallgatózni, inkább érezte, hogy a férjének és lányának valami olyan közös témájuk akadt, amiből őt kihagyták. Ha odamegy hozzájuk, és nyíltan bevallja érzéseit, jót nevettek volna rajta mindketten, s biztosan elmondják neki is mi az a fontos téma. Nem érdekelte annyira a pszichológia, mert abban biztos volt, hogy szakmai ügyről volt szó. Mégis idegesítette, hogy az ő kicsi lánya az apjával tölt több időt, mint vele. Idegesítette talán erős kifejezés. Egyszerűen zavarta, hogy őt kihagyták valamiből. Sertepertélt a kertben és csodára várt. Nem kellett sokáig várnia. - Kata – kiáltott Attila – Emlékszel Margóra és Tamásra? Kata örült, hogy valamiben segíthet, s végre ő is bekerül a körbe, amiből ezen a verőfényes vasárnap délelőttön eddig kizárták, de el is szomorodott mert fogalma sem volt honnan kéne emlékeznie erre a két emberre. - Tudod a Balaton parton. A büfések, akikkel annyit ökörködtünk. Jaj, de régen volt. - Most már tudom, aki kukazsákba gyűjtötte a bizonylatokat és számlákat, s néha összeolajozta az egészet. Mikor jöttek az ellenőrök nem nagyon volt gusztusuk válogatni.

39 - Aha, meg jeleztek egymásnak a büfések, ha ellenőrszagot éreztek. - Elássuk őket? - kérdezték, vidáman egymástól. - Persze sosem ástak el senkit. Amelyik büfésnek jók voltak a kapcsolatai, annál rendben találtak mindent, amelyiknek nem az előbb utóbb csődbe ment. Kemény farkastörvények uralkodtak a parton. Meg kellett keresni szűk két hónap alatt a télre valót is. Kata fejében kattogtak a kerekek. „Mi köze ennek az egész pusmogáshoz.” - Nem emlékszel a vezeték nevükre? – zavarta meg Attila az elmélkedést. - Volt vezetéknevük? Sose beszéltünk róla. Mi van velük? Fontos? – egyszerre szakadt ki az összes értetlenkedés Katából. – Szerintem hívd fel a finánc barátodat, ő mindent tud! - Ildi mesélt egy történetet, amire van egy fogadásunk. Szerintem Tamás és Margó lányával találkozott benn az intézetben. - Mint ápoló? - Nem, mint gyógyszerfüggő. Az a véleményem, hogy a kislányt a legfogékonyabb korban, még két éves kora előtt hagyták magára. Pár hónapra rábízták, az öreg beteg nagymamára, aki megtette, ami tőle elvárható volt, de nem pótolhatta az anyukát. A kislányban olyan változások mentek végbe, amit nem képes feldolgozni. A legnagyobb baj azonban, az volt, hogy szeptemberben visszamentek hozzá és ott folytatták, ahol tavasszal abbahagyták. A felnőttek világába teljesen belefért a két hónap kihagyás. Szükség volt a pénzre, a munkájukra. A kislány viszont mire megszokta volna a szülei jelenlétét, újra kitavaszodott és újra elhagyták. Annyiszor ismétlődött élete során, hogy már nem képes megbízni senkiben. A tetejére egyfolytában azt mondogatták neki, milyen szép és milyen törékeny. Úgy kezelték, mint egy porcelán babát. Jól ismerve az éjszakai életet, s visszaemlékezve fiatalkorukra, még a széltől is óvták. Szóval csak ők lehetnek. - Apa, sok ilyen család van. - Mibe fogadunk? Amit elmeséltél róla, és amire én emlékszem. Már akkor figyelmeztetni szerettem volna őket. Szinte láttam magam előtt a jövőt, de nem kérdezett senki én pedig nem akartam fogadatlan prókátor lenni. Rontottam volna el az örömüket. Sokat dolgoztak, s jól alakult az életük. A tudatalatti dolgok pedig olyan megfoghatatlanok… - Egy üveg pezsgő? – javasolta Kata. - Anya, tudod, hogy utálom a buborékos italokat. Egy üveg tokai aszú. - Az, nekem is jöhet, valami jó évjárat. –egyezett bele Attila - Kata vágd el! – fogott kezet apa és lánya. - Nem bánom utána járok. Te pedig gyűjtsd az anyagot a szakdolgozatodhoz. - Miután ilyen jól megbeszéltük és Kiskata is hamarosan hazaér, javaslom, látogassuk meg a Szúnyog szigeti vendéglőt. Egy jó halászlére vágyom, túros csuszával. Múltkor az egyik kolleganőm ott ebédelt és egyfolytában áradozott róla. A vendéglőben még előszezoni hangulat uralkodott, alig volt forgalom. A halászlé tényleg finom volt, de evés alatt Kata elég furcsán viselkedett. Kiskata meg is jegyezte, miután rendezték a számlát: - Anya, mi van veled. Olyan vagy, mint aki egy hangyaboly közepére ült. - Oda is ültem, fiam. - Nem szoktál fiadnak szólítani. - Attila, te is észrevetted azt a párt a pultnál? – Kata figyelembe sem vette lánya megjegyzését. - Igen, de én kevésbe feltűnően bámultam őket. –jegyezte meg Attila. - Én pedig most oda is megyek hozzájuk és rákérdezek. - Mire? – ámult el Kiskata. - Azt hiszem ilyen jó ebéd után jót tenne egy kis friss levegő. Gyere hugi, ránk itt nincs szükség! – karolt bele testvérébe Ildi.

40 Szegény Kiskata egy szót sem értett az egészből. Tudta, hogy sok időt tölt Jocival és így kimarad a család életéből, de ennyire elveszettnek azért nem szokta magát érezni. Közben a szüleik tényleg elindultak a pult felé. - Margó? – kérdezte Kata. - Tamás? – nézett a férfira Attila. A pár csak nézte őket egy darabig, aztán a nő kapcsolt először. - Balaton part, a régi jó társaság. Húsz éve is már… - Attila és Kata, most ismerlek meg. – örvendezett Tamás is. - Ismerős volt a hangotok, amíg ettetek is, de annyi emberrel találkozunk nap, mint nap. - Kávét ittatok? Gyertek, üljetek le! - Ők a lányaitok? – egymás szavába vágtak. - Csak a gyerekek nőnek, mi nem öregszünk. – próbált szellemeskedni Attila. - A ti tündérkétekkel mi van? – tért a lényegre Kata. - Ne is mondjátok. – szomorodott el Margó. Mindent megadtunk neki. Pár éve megvettük ezt az éttermet, a hozzá tartozó házzal együtt. Ideköltöztünk. Éjjel nappal hajtottunk, hogy ő elégedett legyen. Lestük a kívánságait. Nem itt kellene lennie mellettünk és velünk együtt vinni az üzletet. - Már nem leszünk fiatalabbak. – folytatta Tamás. – Ha nem ezt az életet akarja követni, legalább tanulna, de nem. Ő kiborul, és kórházba kerül. Csak tudnám, hol rontottuk el. - Húsz éves. Ennyi idős koromban már főztem, mostam, takarítottam, és dolgoztam. - Nem kértünk tőle semmit, csak, hogy legyen boldog. Soha nem piszkáltuk, ha rossz jegyet hozott haza, nem mondtuk, hogy tanuljon tovább. Ha fiúzni akart nem elleneztük, csak ismerni akartuk a barátait. - Azt szerettük volna, ha hazahozza őket. Ő barátok helyett, sanaxot hozott haza, pia meg volt kéznél. Legutóbb olyan rosszul lett, hogy orvoshoz kellett vinnünk. – Margó szipogni kezdett. Látszott, hogy Tamásnak is kényelmetlenné válik a téma. Arra hivatkozva, hogy a lányaik kinn várják őket, Attila és Kata elbúcsúzott, de megígérték, hogy hamarosan eljönnek, és akkor bővebben kibeszélhetik a gyereknevelés buktatóit. - Ildi, nyertem egy üveg tokait, de nem vagyok rá büszke. – jegyezte meg Attila az autóban hazafelé. Amíg Tamás kikísérte a vendégeket, Margó magába roskadva állt a pultnál. Timi a pincérlány, rendszeres nyári kisegítő már évek óta, szinte családtag, ott sertepertélt körülötte. Felvette az italrendelést, a láthatólag erdei túrából érkezett kis társaságnál. Ki vitte az italokat. Kedvesen javasolt különböző ételeket. Konyha felé vette útját, majd visszajöttében Margó ránézett: - Mi tudsz anyádról? - Tegnap küldött sms-t éppen indul vissza Londonból. – mosolygott Tündi. Margó nézte a lányt, amint jött ment. Kedves volt mindenkihez. Nyáron gürizett, télen tanult. Kitűnőre érettségizett, felvették az egyetemre s ősszel tovább fog tanulni. Margó elgondolkodott. Tündi Tamás unokahúga volt. Beát, a lány anyját, aki Tamás második unokatestvére volt, még jegyességük idején mutatta be Margónak. Annak idején jókat buliztak együtt. Bea imádott táncolni. Mindegy volt, hogy modern, vagy társas tánc. Egy igazi falusi lakodalomban… - Emlékszel? – próbálta az éppen belépő párjával megosztani, nosztalgiázó kedvét.

41 - Már hogyan emlékeznék, amikor nem mondod mire? – válaszolt Tamás. - A falusi lakodalomra, amikor ennek a lánynak a szülei megismerkedtek? - Polkáztunk, meg a nagyapámmal keringőztél. Hej, micsoda mulatós ember volt. - Egyetlen fiatalember sem tudott úgy táncolni, mint a nagyapád. - Melyik is volt az a falu? - Tudod, az a kis sváb település a somogyi dombok között. - Péter hogyan került közénk máig sem tudom. Erdélyből származott, jó képű volt és istenien táncolt. Az első percben kinézte magának Beát, és reggelig nem engedte el. - Hozták a finom húslevest, a különböző sülteket, aztán a menyasszonyi tortát, édességeket. Különböző nedűk csúsztak le a torkunkon, míg az első vőfély szórakoztatta a népet a hagyományos, tréfás rigmusokkal. Nem nagyon figyeltem mások szerelmi életére. Amit Tamás és Margó nem láthattak. Péter elbűvölte Beát. Bea befogadta. Szerette. Gyereket akart tőle. Akkor kezdődtek a konfliktusok. Péter utazni akart. Szabad akart lenni. Bea pedig azt gondolta végre letelepedhetne, meg állapodhatna. Bea sváb lány volt. Precíz, pontos. Fontos volt neki a racionalitás és a megfontoltság, bár tetszett neki a férfi szabadság utáni vágya. Különbözők kiegészítik egymást, mondogatta. Péter más kultúrában nőtt fel, más ételeket szeretett. Mások voltak a szokásai. A lány csinos volt kedves egy kis kalandot megért. Aztán hiába vigyázott Péter, beleestek a nem várt hiba százalékba. Így kilenc hónap múlva megszületett Tündi. Péter nem akart nősülni, sőt menekülni szeretett volna a kötöttségektől. Beánál lakott, de az éjszakáit kártyapartnerekkel töltötte. Keresetét nem adta haza. Alkalmanként idegen nőknél aludt. Bea így is szerette. Vissza akarta kapni régi kedvesét, nem tudta, hogy az csak a hódítás idejére felvett álca. Tündi rászolgált nevére, szép volt és nyugodt. Így, Bea gondolt egy nagyot és újra teherbe esett. Legnagyobb örömére fiút szült. Azt hitte egy fiú elég indok a házasságra. Rosszul számolt. Petit a kórházban sem látogatta meg apja Lelépett. Bea tombolt. Haragudott a világra. Elhagyta a gyerekeit. Így a kiskölykök, hol egyik, hol másik nagymamánál voltak. Végül tizenévesen anyjuk magához vette éket, mert talált egy élettársat, akivel igazi családot akart alapítani. A gyerekek is örültek, hogy nem kell tovább vándorolniuk. Azonkívül, valami titokzatos oknál fogva szerették anyjukat. Jó gyerekek voltak, tanultak, segítettek, de anyjukat csak a szeretett férfira emlékeztették. Nem tudta sokáig nézni őket, mert előjöttek a fájdalmas emlékek. Egy kézmozdulat, egy gesztus, hanghordozás... Mindenért piszkálta őket... Az edény nem volt elé tiszta...A bútorokon port talált... A kertben gaz volt... A bizonyítvány nem volt elég jó... Kevés volt a pénz... Nyáron elküldte mindkét gyereket dolgozni. Így került Tünde az étterembe kisegíteni. Így vették szárnyul alá Tamásék, amikor Bea nem bírta tovább és elment kamionosnak. Járta a világot. megtalálta azt a foglakozást, ahol a lóerők fölött ő uralkodik. Igazi férfi lehetett, igazibb, mint a férfiak. Az utak királya. A megbízók érdekében keményebben tárgyalt, mint bárki más. Agresszívabban hajtott, mint sok férfi. Betartotta a pihenőket, a KRESZ-t is, ha ideje engedte. Nem szólt vissza senki, nem hagyta el senki. megmutathatta a gyenge úrvezetőknek mire képes egy nő. Néha hazanézett egy kicsit nevelni csemetéit, és ment tovább. A két gyerek ott lakot az étteremtől talán kétszáz méterre. Gyakorlatilag egyedül. Tünde gondja volt a tiszta ruha, a háztartás, főznie nem kellett, ebben kisegítette a szakács rokon. Nem omlott össze, sőt... Csak akkor sápadt el, amikor tudta anyja hazafelé tart, vagy hosszabb időt akar otthon tölteni. Megszokta az önállóságot, semmi szüksége nem volt arra, hogy egreszírozzák. - Nézd milyen ügyes és jól nevelt lány. – mélázott el Margó.

42 - Mi mindent megadtunk a miénknek, s hiába nem lett ilyen. – indult a konyha felé az alkalmazottak körmére nézni Tamás.

43

Adok-kapok Ha valaki azt hiszi, hogy a Jan Mayen szigeten nyáron soha nem megy le a Nap és ezért folyton világos van, nagyot téved. Ugyan az expedíció megérkezése óta eltelt három hétben kedvezett az időjárás, így a kutatások is szépen haladtak. Természetesen az összegyűjtött anyag feldolgozása otthon hónapokat vesz majd igénybe. Hála a modern technikának és a napelemeknek, műholdon sok anyagot sikerült már hazaküldeniük. Első benyomásaik szerint egyet kell érteniük Dékány Andrással, de Dr. Peter Wadhamssal is, aki a brit királyi flotta tengeralattjáróival folytatott megfigyeléseket, hogy lopják a Golf áramlatot. A délről érkező meleg víz alámerülése lassúbb, mert túl sok édes víz olvadt bele az Északi tengerbe a jéghegyekből. A szakemberek az Északi - sarkvidék jégtakarójának teljes elolvadását leghamarabb 2020-ra, legkésőbb 2080-ra teszik. A dolog pikantériája, hogy globális felmelegedés ide vagy oda Európa hőmérséklete csökkenni fog. Az áramlás sebességének csökkenésével kevesebb meleget tud szállítani az Európai országoknak a Mexikói öböl térségéből. A Jan Mayeni meteorologiai kutató állomáson dolgozók megtapasztalták az elmúlt pár napban milyen, amikor az időjárás nem kedvez nekik. Először csak elsötétült az ég. - Otthon pedig „Pipacsot éget a kövér határra, a lángoló magyar nyár tűzvarázsa”- szavalta a doki. - Örülünk, hogy ilyen művelt vagy…- szólt Lali. - Tudod ki írta? – Éva néha egészen szőke tudott lenni. - Csak nem Juhász Gyula: Magyar nyár 1918 című verse jutott eszetekbe erről a hóval borított tisztásról? – kérdezte Bélus. Addigra már nagy pelyhekben hullott a hó. Mire a szél zúgni kezdett, olyan erővel, hogy a barakk falai beleremegtek, minden mozdíthatót biztonságos helyre telepítettek. - Ma már nem megyünk terepre attól tartok. – vette le a kesztyűjét az operatőr. Még jó, hogy a kutató állomás állandó lakói felkészültek a zord időjárásra is, így egy kis kényszerpihenő nem okozott különösebb nehézséget. Számítottak a zord időre, a műholdas felvételek mutatták mi fog következni, de elbeszélve vagy megtapasztalva nem ugyan az. Miután kipirulva megállapították, hogy sikerült mindenkinek bejutnia a szélvihar elől a biztonságot nyújtó társalgóba, Janóka megszólalt: - Megírtam neki a történetemet… Janókának kellemetlen szokása volt, hogy magában megtárgyalta az eseményeket, s aztán mintha a többieknek is tudni kéne mi zajlik a fejébe, néha mond egy - egy mondatot. Számára értelmes, de ember legyen a talpán, aki követni tudja. Barátai megszokták már. - Nem ezért szeretünk…- mondogatták. - Kinek írtál meg és mit? – Éva volt a legtürelmesebb. Közelebb ült Janókához és próbált értelmes mondatokat kicsikarni belőle. Úgyis ráért. - Tudod a lány, akiről a helikopteren meséltem. Küldtem neki e-mailt s az éjjel válaszolt. Kért küldjek neki még történeteket. Szerinted sem ál probléma volt az enyém? Vagy emlékszik rám és tetszettem neki? - Ó Janóka ne legyél olyan naiv. Te, aki még mindig bulizni jársz. Nagy menő vagy a társaságban? - Az csak álca, tudod, hogy egyébként milyen félénk vagyok a lányokkal. Most sem tudom hogyan folytathatnám a társalgást…

44 - Itt vagyunk életünk nagy kalandjának kellős közepén. Kinn tombolnak az elemek. Lehet, hogy ez a faház nem bírja ki a következő rohamot s mi itt fagyunk meg a norvégokkal együtt, neked pedig az álmodozáson jár az eszed. - háborodott fel Bélus. - Ugyan hagyd már. Lehet, hogy az a lány tényleg olyan szép. – torkolta le a férjét Éva. - Ha megmondod milyen történet kell… - Nem szép. Inkább különleges, okos és van valami kisugárzása, ami azonnal megragadott. Egyébként mondtam már, cserben hagyásokat gyűjt. Éva kényelembe helyezte magát és mesélni kezdett. - Bélussal való megismerkedésünk napján történt….nem így nem jó. – szakította magát félbe. - Ha mese akkor kezdődjön is úgy: Volt egyszer egy fiú. Nagydarab. Mackós. Kissé beszédhibás. Néha úgy dadogott, alig lehetett megérteni. Egyébként szerette a színházat, a komoly zenét. Többször vitt operába. Imádtam mikor este hatkor megjelent: „Figyelj szereztem két jegyet az operaház fantomjára, jössz.” Naná. Félretettem minden más programomat és lóhalálában öltöztem. Szertelen volt és kedves. Budán lakott és a Vendéglátó és Idegenforgalmi főiskolára járt. Angolul, franciául, németül jól beszélt és érdekes módon idegen nyelveken nem dadogott. Szerelmes is lehettem volna belé, csak egy kis dolog hiányzott. Többször voltam a lakásán, de semmi romantikus közeledés nem történt. Mégsem támadhattam le. A férfiak nem tudják, hogy a testi kapcsolat ugyan úgy kell a nőknek, mint nekik? Vagy csak többet jelentek neki egy kalandnál? Magamban sokat töprengtem, de vele nem mertem megbeszélni. Aztán egy téli estén, odakinn, talán ugyan ilyen zord idő volt mint itt és most, a szobában pedig romantikusan duruzsolt a kandalló. Ami ugyan városi konstrukció volt, mesterséges hangulat villanykályhával, de meleget adott. Mi forralt bort kortyolgattunk és én a bortól vagy a sok töprengéstől, de rákérdeztem. - Nem akartalak megbántani. Nagyon jól érzem veled magam, de tudod, nem vagyok képes arra, amit várnál tőlem. - Honnan tudod, ha meg sem próbáltad? - Többször próbálkoztam más lányokkal és kudarc lett a vége. Dühös lettem. Vajon mit csinálhattak rosszul azok a lányok. Itt van egy jóképű fiatalember és néhány fruska ifjúsága teljében impotensé teszi, mert éretlenek. Majd én megmutatom, döntöttem el fiatalos lendülettel. Attól kezdve többször aludtam vele. Tudatosítottam, hogy nem várok el semmit, csak hallgassunk zenét, beszélgessünk és érezzük egymást. Elaltattam félelmeit. Az egyik éjszaka aztán sikerült. Boldog volt. Azt mondta meggyógyítottam. Nem is lett volna köztünk semmi baj, össze is házasodtunk volna, ha belém nem bújik a kisördög. - Még alig múlt húsz, s már impotens. – súgta, ha egyedül maradtam. - Hisz meggyógyult, nem látod? - Átmeneti állapot. Megun, aztán mi lesz. Nem élheted le az életed sex nélkül. - Te egy rossz szellem vagy hagy békén. Rendszeresen elzavartam sötét gondolataimat. Néha napokig nem találkoztunk, aztán meg szórakozni jártunk. Azon a napon, amikor Bélussal megismerkedtem a Moszkva téren beszéltünk meg találkozót. Már nem emlékszem miért, de azt tudom, hogy a közelben lakott. Bélust a szobatársa mutatta be. Egy darabig poénkodtunk, majd meghívott Shakespeare: A vihar című előadásra a Várszínházba. - Két jegyem van és a barátnőm nem ér rá… - magyarázta. - Ne higgy neki, nincs is barátnője. Két hónapja szakítottak.

45 - Nem mondtam, hogy nem ér ma rá eljönni velem. Megszállt újra a kisördög. Béla szimpatikus volt. A vihart is szerettem volna megnézni, abban az időben a színház volt a gyengém. Kárhozatba lehetett vinni egy színház jeggyel. - Én csak az anyakönyvezető elé vittelek. – szólt bele Bélus. - Teljesen megfeledkeztem a Moszkva téri randimról, már csak akkor jutott eszembe, amikor a tér másik oldalán megláttam az ismerős mackós alakot. „Te jó ég, szegény fiú!” – sikítottam fel. Úgy állt ott mintha örökké várni akarna. Talán még most is ott áll. - Nem rég jártam a Moszkva téren, de egyetlen kővé dermedt férfit sem láttam – vigasztalta Doki. - Az én retinámba azonban örökre beégett az alakja. – válaszolt Éva. A vihar csak nem akart elállni. A csapat tagjai fázósan húzták össze magukon a ruháikat. Éva ügy döntött, itt az ideje gyertyákat gyújtani. Hangulatosabbá teszi a helyet, és amúgy is imádta a gyertyákat. Gondoskodott némi lélekmelegítőről, bár a norvégoknál akárcsak a többi skandináv országban nehéz piát szerezni, azért különleges alkalmakkor egy kis pálinkás teát szerezni nem lehetetlen. Mivel úgyis tétlenségre voltak kárhoztatva, Lali megszólalt: - Na, jó. Nekem is van egy történetem számodra. Csak azért, mert kedvellek és szeretném, ha haza érünk, lenne ürügyed találkozni azzal a lánnyal, ha már olyan érdekes számodra. Ismeritek a Regnum Marianum történetét? - Valami egyházi szervezet volt. – válaszolt Ádámka. - Jó helyen kapisgálsz. – szólalt meg Doki. – 1951- ben lerombolták a templomukat, mert veszélyesnek nyilvánították őket a társadalomra. - S miért volt veszélyes? – kérdezte Lali. - Mert a fiatalok lelkét rontotta meg. – válaszolt doki. - Nem lehetne kicsit érthetőbben? – kérlelte őket Éva. - Nem ilyen szőke ám. Csak tetteti magát. – védte a férje. - Tudjuk, tudjuk. Azért az ő kedvéért részletesebben is taglalnám. – folytatta Lali. – A regnum Marianumot néhány hitoktató pap alapította a tizen kilencedik század utolsó éveiben. Formálisan 1902- ben jegyezték be társulásukat Mária kongregációként Rómában. Ezek a papok együtt laktak s kijártak a környék iskoláiba hitoktatást tartani. A magyarországi cserkészet megalapításában tevékenyen részt vettek. 12-18 éves fiúknak kiadták a Zászlónk című újságot, amelyben a természetes és keresztény értékeket mutatták be vonzó formában. 1951- ben a Közösség működését betiltották ezért a Regnum illegalitásba vonult és megszakítás nélkül folytatta gyereknevelő munkáját. Az ötvenes években tevékenységét kiterjesztette lányokra is, majd a hatvanas években felnőttekre is. A Közösség papjait és felnőtt civil vezetőit három hullámban tartóztatták le (1961,1964, 1970) éa összesen 72 év büntetést kaptak. Az elitélteket 1991- ben rehabilitálták. - Köszönjük a történelem órát. – fanyalgott az operatőr. - Elég szomorú, hogy itt élnek még köztünk azok az emberek, akik átélték a múlt század tragikus és örömteli eseményeit , s mi legfeljebb csak gúnyosan legyintünk:” ez már történelem.” – fakadt ki Ádámka. – Jó lenne, ha időnk lenne és meghallgathatnánk nagyanyáinkat, nagyapáinkat amíg nem késő. Anyám nagyapja még az első világháborút élte át, hadifogságban volt Oroszországban s sok érdekes történetet mesélt anyámnak, de nekem már nem volt türelmem meghallgatni őket másodkézből. - A történelem könyvekben pedig nem olyan életszerű…- szólalt meg Doki. – Nekem is voltak olyan terveim, hogy dédszüleimet, nagyszüleimet meghallgatom, de folyton mással voltam elfoglalva. Egyszer csak késő lett.

46 - Nekem az jutott eszembe, - szólalt meg az operatőr – hogy mennyivel jobb világban élünk, mint azok az évek voltak. Nyugodtan hangoztathatjuk nézeteinket. Járhatunk templomba, ha akarunk, de otthon is maradhatunk, a kutya sem törődik vele mit csinálunk. - S ez neked jobb? – csattant fel Éva – Azokban az években legalább érdemes volt lázadni. Voltak értékek. Volt miért küzdeni. Most semmi sincs. Nihil. Érted? – Éva rájött, hogy elragadtatta magát, ezért gyorsan elhallgatott. - Én is irigylem azokat az embereket. Lehet, hogy börtönbe kerültek, de lelkiekben sokkal gazdagabbak voltak, mint a mi korosztályunk. – védte feleségét Bélus. - Mi csak ne szóljunk semmit, van állásunk… Kibuliztunk magunknak egy jó kis kutatási területet. Itt ülünk a vihar közepén, hamarosan elvonul, s mi folytathatjuk a jeges föld turkálását… - kortyolt a teájába Ádámka. - S az következő generáció irigykedve fog ránk gondolni. Azt fogják mondani: „Na ők voltak ám a kemény legények, nem ijedtek meg a saját árnyékuktól. - Ebből mit írjak meg Ildinek? – zavarta meg a vitát Janóka. - Jaj… Semmit. A történethez csak korrajzot akartam adni. El akartam mondani, hogy volt egy föld alatti egyház és volt egy államilag megtűrt egyház. Némely ünnepet, mint a karácsony vagy az augusztus huszadika egy kicsit átkereszteltek és államilag elismert ünneppé tettek, némelyről pedig szépen elfeledkeztek. Szóval ebben az időben volt a most nyolcvanhárom éves nagy, nagy néném fiatal adminisztrátor egy vidéki gyártelepen. Az irodán talán tízen dolgozhattak. Érdekes módon, talán véletlenül mindannyian hívő katolikusok voltak, de ezt nem nagyon hangoztatták. Közeledett a Nagyboldogasszony ünnepe, szerették volna rendesen megünnepelni, s szervezkedni kezdtek… Amikor a főnök fülébe jutott helyeselt, és bíztatta őket vegyenek részt a reggeli misén, majd mindnyájan maradjanak otthon és ünnepeljenek, mert országosan el kellene érni, hogy egy ilyen komoly egyházi ünnep ne sikkadjon el. Az irodisták elhitték, hogy országos megmozdulás lesz és kiállva jogaikért otthon maradtak. Természetesen a főnök másnap bement dolgozni… - Provokátor volt a főnök? – szólt közbe Éva. - Az nem hiszem, a nagynéném szerint csak gyáva. - Mi történt aztán? - Az AVH kiment az otthonaikba és, mint klerikális reakciósokat sorban bevitte őket. - A nagynénédet is? - Ő reggelre belázasodott és orvoshoz kellett mennie, úgyhogy az orvosi rendelőben várta a sorát mikor az AVH-sok berontottak az otthonába. - Gondolom megtanulta: senkiben sem bízhat, legkevésbé a főnökökben. – sóhajtott Éva. S magában arra gondolt, neki is volt olyan főnöke, aki mondott egy utasítást egyik nap és másnap letagadta. Aztán mást mondott a szemébe és mást a háta mögött. Szerencsére hamar lebukott sikkasztás miatt. Azért megpróbálta a beosztottaira hárítani a felelőséget. Nem volt egy kellemes időszak. Bele is borzongott amint rágondolt. - Azért csak jobb nekünk itt a saját kis problémáinkkal összezárva. S még a vihar is elcsendesedett. – adott helyzetjelentést Janóka.

47 Baleset A tinédzserek neveléséhez mindenki ért. Kivétel, akinek tizenéves gyermeke van, vagy középiskolai tanár. Ugyanis őket kritizálják rendületlenül. Sokan nem értik például, miért kell a friss jogosítványos fiatalembernek saját kocsival száguldozni. Az szomszéd, Juliska néni is rémtörténetekkel traktálta Katát, amikor kis lánya elkérte a kocsit. - Emlékszel, amikor az ügyész úr fia, - dehogy emlékezett, csak nézett rá, de már mindegy volt. Jött a szóáradat. – tudod, aki Pannonhalmán tanult. Nagyon rendes kedves gyerek volt. Aztán érettségi után elvitték a barátaival anyuci kocsiját bulizni. Öten ültek a Skodában. Elég rendesen nyomhatta a gázt, mert az egyik kanyart kiegyenesítette a Bakonyban. Mindenki meghalt. Más sem hiányzott Katának, épp eléggé izgult így is. - A doktorék egymást hibáztatták egy darabig, az asszony megbuggyant egy kissé. - Juliska néni elmosolyodott. – Eszembe jutott, amikor drága jó uram, tudod tévé szerelő volt…távolba meredt. - Ajaj akkor még meg lehetett élni belőle. Megvizsgálta a készüléket, kicserélt egy zárlatos alkatrészt. Ahogy levette a hátulját, én csak néztem azt a sok csövet benne, ő mindről tudta mire jó, aztán azt is melyik romolhatott el csak rá kellett néznie. Ó drága jó Bélám, arany keze volt. Manapság pedig, ha valakinek elromlik a készüléke kidobja, és vesz helyette egy másikat. Már az autókat is csak a szervizben tudják megjavítani azokkal a kompjuter micsodákkal. Azok a szép idők, amikor egy pesti úton ötször kellett megállni, mert ki kellett tisztítani a Trabant gyertyáit. Elég volt egy jó éles bicska. – - Az én apám azt mesélte, hogy az orvos kocsiján mindig ment a kovács is és egyfolytában szerelni kellett. Persze ez még a háború előtt volt. A technika fejlődik. – próbált menekülni Kata. - Miről is beszéltem. – Juliska néni nem hagyta magát. – Ja, a Bélám…ment az ügyészékhez tévét javítani. Az asszony meg meztelenül porszívózott. – Na, az uramnak sem kellett több rohant haza. – Juliska néni elmerengett. Egy idő után el is váltak. –Aztán folytatta. - Jó ez már több, mit húsz éve történt, hogyan is emlékezhetnél, amikor csak pár éve kezdtetek ide lejárni. Bizony eszébe jutott Katának, amíg kicsik voltak a gyerekek és a nagyszülőknél nyaraltak, addig ők Attilával külföldre jártak. Megnézték Londont, Párizst, New Yorkot, de Moszkvát se hagyjuk ki. Ők nem szerettek egy helyben maradni, nem tudták elképzelni a nyaralást napozgatva a tenger parton, bár látták az Adriai tengert ugyan úgy, mint a Csendes óceánt, de ott is csak az érdekességeket keresték, mint a Queen Mary például. Aztán a gyerekek nőttek, ők kezdtek utazgatni a szülők, pedig vettek egy csendes nyaralót, kedves kis kertel, ahol öregesen lehetett füvet nyírni, rózsákat permetezni, locsolni, cseresznyét enni a fáról. Aztán anynyira megszerették ezt a csendes tóparti települést, hogy a házat átépítették és télre is itt maradtak. Mindketten kocsival jártak Pestre, de a kert, a nyugalom megérte azt a kis utazást. A környék mindaddig nyugodtnak is bizonyult, míg Juliska néni meg nem jelent. Ha Kata későn vette észre a veszélyt s nem tudott az illatos lonc mögé menekülni vége szakadt a békének. - Aztán itt a harmadik házban, … - folytatta a szóáradatot megszakítás nélkül, míg Kata a menekülési útvonalakat fontolgatta magában és figyelmet mímelve bólogatott. - amikor Matyi ellopta apja Wartburgját. Még jogsija sem volt. Kimentek a mezőre gyakorolni. Élvezték, hogy a kocsi elég magas és instabil. Míg egy kanyarban megcsúsztak és fejre álltak. Négy fiatal évek múlva is nevetve mesélte az élményt. Ki milyen gyorsan mászott ki a nyitott ablakon, mert ijedtükben azt hitték fel fog robbanni a

48 kocsi. A szülők nem voltak olyan boldogok, de amikor az ifjak megszerezték a jogosítványt, ők büszkén mutogatták, hogy gyermekük vezet. Megszólalt Attila rádiótelefonja, ami jó ürügynek bizonyult a távozásra. Kata otthagyta Juliska nénit az összes rémtörténetével együtt. Pedig érdemes őt meghallgatni mert azt mondják róla a faluban, ah városban, hogy amit ó nem tud az meg sem történt. Mire beért a házba csak a bosszúságot látta Attilán. - Mi történt? - Ágnes ismét bajban van. -??? - Tudod tavaly, amikor eltűnt úgy gondoltam, a jelleméhez tartozik a menekülés. Miután hetekig nem jelentkezett megnyugtattam magam, hogy úgysem lehetett segíteni rajta. Most a férjével járja az országot, aki visszafogadta. Bár, feltételezem, nem házasodtak újra össze, mert volt férjként emlegette, és arra kért ne, mint orvos, hanem, mint régi barát fogadjam. - Hisz sosem voltunk barátok…- Kata ingerült lett. A szomszédasszony felidegesítette, izgult Kiskata miatt s még ez is. - Azért én kíváncsi vagyok, mi történhetett vele. Miután Lovasberényben szállásolták el magukat úgy gondoltam, holnap délután meglátogathatnának itt bennünket. Legalább te is találkozol vele ennyi év után. - Nem vágytam egy ilyen találkozásra. Sosem voltunk barátok. Mi ketten más világban éltünk. - Ne legyél ilyen ellenséges. Ki tudja talán megváltozott. - Azt mondtad, bajban van. - Hát, ami azt illeti, elég ideges volt a hangja. Kata vasárnapra megnyugodott. Ebben közrejátszott, hogy Kiskata épségben hazahozta a kocsit, s anyjának segített valami gyümölcsös sütit összeeszkábálni. Katát mindig örömmel töltötte el, ha csemetéivel együtt alkothat. Azt szerette a legjobban, ha gyerekei barátai is jöttek és elfoglalták a konyhát. Még a rumlit sem bánta. Könnyen rendet rakott, de szerette az ifjak kreativitását és az ezzel járó zsivajt. Az is jól esett, hogy a közös munkálkodás alatt elmesélték titkaikat. Kiskatának be nem állt a szája. Látszott, hogy megrendítették az elmúlt napok. Végül kirajzolódott a történet. Kiskata megmentette barátja életét, avagy a többi barát is újjá született. Jocit Kiskata addig molesztálta, míg elmentek autókázni kettesben, mert Kiskata gyakorolni akart, meg azért is, mert kettesben akart maradni barátjával. A haverok ugyan piszkálták, hogy jó bulira készülnek, menjen ő is velük, de végül Kiskata győzött. Szokásos barátnő és haverok konfliktusnak készült a délután. Jocinak kicsit fájt a szíve, hogy a buliból kimarad, de Kiskata olyan határozottan követelte jogait, hogy most nem látta értelmét a vitának. Egyébként is kerülte a veszekedéseket. Otthon megtanulta, hogy mindig anyjának van igaza és apja a csendes ellenállásba menekül. A mostani szituáció azért volt furcsa, mert eddig csak a barátaival szemben volt udvarias és megértő. Még Csabi is hangosabbnak bizonyult nála pedig ő a nagydarab mackó legtöbbször csak követte az őrült ötleteket, és vigyorgott rajtuk. Isti – Pistinek a szeme sem állt jól. Kiskata szerint borzasztó kétszínű. - Anya értsd meg, azért nem szeretem, mert a hátam mögött uszítja a fiúkat, a szemembe pedig jópofáskodik. - mondogatta róla. Valóban ő volt a legidősebb és legéretlenebb. Képtelen ötletekkel állt elő, amit a fiúknak követnie kellett. Legutoljára mindenkinek leborotválta a haját kopaszra, az övét pedig oldalt felnyírták, hátul pedig lófarkat hagyott.

49 Joci ebből is kimaradt Kiskata miatt. Sőt egyre több ökörséget nélküle hajtottak végre s ez bosszantotta Isti – Pistit. Amíg a nők a sütit sütötték éppen a kórházban látogatták Isti- Pistit a barátai. - Ezt jól meg úsztuk. - vigyorodott el Csabi. Természetesen meg voltak szeppenve, sőt nem voltak biztosak benne, hogy valaha autót mernek vezetni, de ezt a világért sem mutatták volna. Őrült tizenévesek anyuci kocsijával. Gyulus volt a legfiatalabb. Meg kellett ünnepelni, hogy végre hivatalosan is vezethet. Két hete vizsgázott, végre megkapta a papírt is. Elkérte a kocsit és először csak a tóparton furikáztak. Nem tudnák utólag felidézni kinek az ötlete volt a nadapi emelkedőn átmenni, talán IstiPistié. - Hé srácok, rég emelkedett a gyomrom… Egy kis repülés jó lenne… - Na Gyulus, mit szólsz egy kis száguldáshoz Lovasberény fele… - Jó lesz … - tódították mindannyian. Gyulus a jogosítvánnyal rendelkezők magabiztosságával kanyarodott a megadott irányba. A fák ismerősként üdvözölték őket. Egymásra hajolva árnyékolták be az erdei utat. Ez az erdei szakasz alkonyatkor a legszebb és legveszélyesebb, őzektől, rókáig felbukkan sokféle állat, aki esetleg megijed, és az autó elé szalad. Egy termetes őzbak komoly kárt tud tenni a kocsiban. A fiúknak eszébe sem jutottak az állatok, amúgy is fényes nappal volt. Csak a kellemes érzésre tudtak gondolni, amit egy nagysebességgel átrepült bukkanó tud okozni. Gyulus a kanyarok és dombok ellenére gyorsított, tudta, hogy ezen az erdei úton alig jár autó. Így a forgalomtól nem tartott, nem is kellett tartania, mert végig üres volt az út. Már száz… - Gyorsabban…- bíztatták hátulról. - Kérem utasaimat, kapcsolják be öveiket! – tódított Gyulus. – Már százötven. Épp elég volt a kocsit megtartani. - Figyelem most jön egy igazi ugratás…. Hirtelen tágra nyíltak a szemei és elkapta a kormányt. Isti - Pisti látta a két kerékpárost a bukkanó alján, komótosan tekertek egymás mellett. Gyulusnak esélye sem volt kikerülni őket. Talán, ha hirtelen fékre lép. De túl gyorsan történt minden. Az út bal szélén három fiatal fa földig hajolt az autó súlya alatt. Kitört a szélvédő, az autó alkatrészei messze repültek. A karosszéria még pördült kettőt, majd teljesen összenyomódva megállapodott. Idő kellett, míg a fiúk felocsúdtak, annyira, hogy mentőt és a szüleiket értesíteni tudják. Isti- Pistinek szilánkok álltak ki a karjából, ő ült azon az oldalon, amin pördültek… Csabinak vér folyt a szemébe, de azért a telefont még kezelni tudta, bár egyikőjük sem emlékezett ezekre a percekre. Fogalmuk sem volt ki hívott segítséget. A nagy ijedségben csak az volt furcsa, hogy a biciklisek eltűntek. - Majd nem hisznek nekünk a felnőttek. – futott át Csabi agyán. Azonban ő is agyrázkódást kapott. Így nem sokat törődött a szüleik gondjaival. A mentő hamar kiért, s ellátták a kisebb sérüléseket, majd biztos, ami biztos bevitték a kórházba az egész társaságot. Gyulus anyja már csak a roncsot és a rendőröket találta. A helyszínen idegösszeomlást kapott. Ágnesen látszott, hogy megint ivott. Kisírt szemekkel lépett be. Katát nem ismerte meg, csak amikor bemutatkozott a férjének és meghallotta a hangját döbbent rá, hogy osztálytársak voltak. Leültek a kékhajnalkával befutatott és tenyérnyi hibiszkuszokkal körbevett teraszra.

50 Attila a tárgyra tért. - Telefonban azt mondtad sikerült leszoknod a piáról és a férjed vissza fogadott… A férj válaszolt. - Valóban tavaly nyáron, amikor nálad járt nagy hatással voltál rá, s ezért hálás vagyok. Attiláék csodálkozva figyeltek, hisz nem történt semmi említésre méltó azon a bizonyos hétfő délután. - Elmentem egy elvonóra otthon, s úgy látszott minden rendbe jön. – folytatta Ágnes. - Honvágyunk volt. Gondoltuk a nyári szabadságot itt a Velencei tó környékén töltjük. – vette át a szót a férj. – Béreltünk egy kellemes kis parasztházat. Beszereztünk két kerékpárt és úgy gondoltuk, vidáman végig kerekezzük a környéket. - Ez egy nagyon jó elképzelés. - lelkesedett Kata. Bár az én koromban és testalkatommal a gyalogtúra is megerőltető lenne. Szerette hallani a környezetét, ahogy letorkolják. - Nem is látszol ötvennek… Egész jó az alakod. – meg a többi. Most azonban nem jött be, mert igazából senki nem figyelt a megjegyzésére. Gyorsan visszahúzódott egy kis sütiért és üdítőért. Így lemaradt a társalgás további udvarias fordulatairól. Arra ért vissza, hogy Ágnes ismét hüppög. - Cserben hagytuk őket. - Láttad, hogy kimásztak a kocsiból, és egyikőjük telefonál. - Én csak azt hallottam, hogy egy kocsi nagyot csattan mögöttünk. Aztán letarolt fákat láttam, vérző fejű ifjakat láttam, még azt sem tudom hányan voltak. - Mit tehettünk volna? Én láttam, hogy az a fiú telefonál. Aztán azt láttam, hogy te hisztizel, és azt tudtam, hogy segíteni úgysem tudunk, mert mindketten elájulunk, ha vért látunk. - Így rávettél, hogy üljünk fel a biciklire és hajtsunk el… - Ne viccelj, legalább százhatvannal hajtottunk el a helyszínről. – gúnyolódott a férj. - Viszont otthon azonnal leittad magad csak, tudnám hogyan sikerült olyan gyorsan piát szerezni? Erről Ágnes nem nyilatkozott. Katának és Attilának pedig megvoltak a sajátos elképzeléseik az alkoholisták piaszerzési technikáikról. Így aztán kínos csend telepedett a teraszra, még az időnként a kerti tó partjára leszálló, a vízből inni akaró madarak is abba hagyták az éneklést. Az a szép a fiatalok felelőtlenségeiben, hogy hamar kiheverik. Két hét múlva, már cukkolták egymást. - Mi van Isti- Pisti? Milyen a karod? – röhögtek - Olyan csúnya hegek vannak rajta… Nem kéne valami kenőcs rá? – Nyomták egymást a víz alá. Birkóztak a vízben. Mintha az nem lenne veszélyes. Gyulusék kaptak egy új autót. A rendőrök megállapították, hogy a fiú az útviszonyoknak megfelelően vezetett és az ismeretlen kerékpárosok a hibásak. Kis város sok összeköttetéssel, ahol folyt az élet tovább. De ne ugorjunk előre a történetben, hisz a fiúk a kórházban … Kiskata otthon várja kedvesét Ágnesék pedig a teraszon beszélgetnek, arról hogy milyen bajba került. S ő legjobb barátjához, a piához fordult első ijedtében. Már érezte, hogy nem volt a legjobb ötlet, de már csúszott lefele újra a lejtőn. Magába roskadva ült, amikor egy tagbaszakadt fiatal ember jelent meg, aki Kiskatát kereste. - Hogy van Isti-Pisti? – kérdezte Kata. - Á csak egy baleset…Holnap kiengedik…

51 - Hívjam Kiskatát vagy bemutassalak a kerékpárosoknak? –Kata szemében huncutság csillogott. Miután ő már összerakta a történteket, s egy jó poénért eladta volna a lelkét, gondolta megtréfálja Ágnest. Joci értetlenkedett… Kiskata közben előkerült, és egy puszit nyomott kedvese arcára. - Mi történt? – kérdezte álmosan. Most állt fel a számítógép mellől. - A fiúk jól vannak, a kerékpárosok megkerültek, minden jóra fordult és Joci hív strandolni…- foglalta össze Kata. - Hogy- hogy megkerültek? - Itt ülnek a teraszon, ha jól értettem… Ágnes végre felkapta a fejét. - Nem mondjátok, hogy a lányod barátait hagytam cserben… - Sőt a lányom is köztük lett volna, ha Isti- Pistivel nem folytatnának hatalmi harcot.

52

Szőke pesti „ Szebb a páva , mint a pulyka…mert a páva a-ra-nyos, a pulyka meg….” - Rút…rút... rút.. – replikáztak, hirtelen egy kerítés mögül a pulykák. Jenőkének ijedtében földbe gyökerezett a lába. Az éneklésről megfeledkezve pihegett, majd rohanni kezdett hazafelé. Csak a kastély kertnél nyugodott meg. Ott egy kicsit pihent majd ment tovább. A kis somogyi falu, egyetlen hosszú utcája a dombhajlatokhoz igazodott. Az iskola a falu egyik szélén, Jenőkéék háza a másik szélén bújt meg a dombok árnyékában. Így a kisfiúnak három kilométert kellett gyalogolnia oda és hármat vissza minden áldott nap. Jól elvolt. A többiekkel nem nagyon tudott barátkozni, mert nem illett a paraszt gyerekek közé. Apja vasutas volt. Mozdonyvezető. Ezért csúfolták. Egyedül az állatorvos lányával értettek szót. Ő is más volt. Öt is csúfolták. Ezen a napon a lány valamiért elsietett. Így egyedül dudorászva indult haza. A paraszt gyerekek azért is csúfolták, mert félős volt. Félt a ludaktól is. Csak a kislánynak mesélhette el: - Tegnap megkergetett a nagyanyám gúnárja. Be sem merek menni többet az udvarára egyedül. - Az én apukám nagy és erős. – válaszolt a lány. – Nem fél az állatoktól. - Az enyém pedig azt a nagy fekete mozdonyt vezeti. – válaszolt Jenőke. - Voltál már fenn a mozdonyban? - Csillant meg a lány szeme. - Legközelebb téged is felviszünk. – lelkesedett Jenőke. – Anyukádtól kikapsz ám utána, mert kormos lesz a ruhád. - Nem baj, az akkor is izgalmas. Sokszor mentek együtt haza. Sokat beszélgettek olyan dolgokról, amit a felnőttek nem is érthetnének. A lányon kívül, csak az édesanyja értette meg. Sokat voltak együtt. Járták az erdőt. Ibolyát szedtek, gombásztak vagy csak vasárnap délután kirándultak együtt. Apjuk szelte a kilométereket ők pedig élvezték az erdő illatait. A madarakat trillájukról felismerték, csak a kígyóktól féltek. Egyik nap az iskola udvarán a gyerekek arról tárgyaltak nagy hangon, hogy a Reicherték mellékhelységében találtak egy kígyót. - Ekkora volt. – tárta szét kezeit egy pulykatojás képű ötödikes. - Fenét, akkora kígyó nincs is. – egy kicsit kisebbet mutatott a bátyja, aki legalább hatodikos volt. - Gyönyörű volt a bőre. – tódított egy kese hajú. - Megcsípte Pistit, a legkisebb Reichert fiút. – szólt bele egy bubi frizurás lány. Ő volt a tanító lánya. Minden héten nézte az Orion űrhajó kalandjait a szüleivel ezért olyan hajat akart, mint Tamara Jagellónak volt. Majdnem sikerült. - Mi lett vele? – sápadt el az állatorvos lánya. - Mi lett volna? A nagyanyja kiszívta…- vonta meg a vállát a pulykatojás képű. - Vipera volt. Azokkal nem lehet másképp. – tódított a kese hajú. Jenőke csak sápadt és még jobban félt a kígyóktól. Pedig a környékükön legfeljebb siklókat lehetett találni. Viperát még senki nem látott. A gyerekek azonban kegyetlenek egymással, ha ijesztgetni akarnak. Jenőke látta a Reichert fiúkat járni az iskolába. Láthatóan semmi bajuk nem volt. Megkérdezni nem merte őket, mert nagyok voltak és erősek.

53 Aztán leesett a hó. Már nem kellett a csúszómászóktól félni. A pulykák és ludak sem ijesztgették a kerítéseken keresztül. A gyerekek legnagyobb örömére jókat lehetett szánkózni. Azok a dombok. Elindult az ember a tetejéről és csak csúszott… csak csúszott. Nem kellett noszogatni. Lábbal hajtani. A domb aljáról kipirultan lehetett visszaindulni. Szépen felhúzni a szánt, és csak csúszni, repülni. A szél az ember gyerekének az arcába csapta a havat, nem számított a szánkó ment akadály nélkül. - Az anyádhoz bejár a borbély…- hallotta Jenőke messziről. - A te apád meg a szomszéd asszonnyal van jóba… - A te anyád meg mindenkivel, aki ránéz… - Ej, az anyád… Heki. Ugorj neki! Kapd el a grabancát! A németjuhásznak sem kellett több. Már vicsorított, amikor látta, hogy a gazdáját valaki támadja. Morgott, aztán a parancsra ugrott. Jenőke pont a két nagyfiú közé érkezett. Megtörte a kutya lendületét. Jenőke lábszára és a kutya fogsora találkoztak. A kisfiún két nadrág volt. Szerencse. Az állat okos volt. Ez is szerencse. Igazából csak ijeszteni akart, és nem harapni. A foga nyoma egy kék foltként így is sokáig megmaradt. Otthon nem mondta el senkinek mi történt. Anyja nem értette, miért nem megy fia szánkózni. Csak gubbasztott a szobájában iskola után hetekig. A kislánynak sem mondta el. Apja rótta a kilométereket. Anyja elfoglalta magát. Jenőkéből Jenő lett s így egyre kevesebbet beszélgettek. Már nem mentek az erdőbe gombát szedni, sem ibolyát. Pedig anyja megígérte, hogy egyszer elviszi arra a helyre, ahol gyöngyvirágot lehet találni. A gyöngyvirág egy csoda. Az állatorvos lánya kapott. Fehér kis harangok, egy száron…és az illata mennyei. Eddig olyat még sose érzett. Vagy a lány miatt érezte, ahogy finom orra a virághoz ért. Akkor, elment volna a lelőhelyre, de már anyja nélkül. Egyedül. Elképzelte, hogy megküzd a szörnyekkel az erdőben és szed egy csokor illatos fehér virágot. Helyette édesanyja elvitte a nagyvárosba. - Fiam, ez a falusi iskola már kevés neked. – győzködte. – Tehetséges vagy és ki kell használnunk a támogatást is. Így került távol az anyjától, a kislánytól és a falutól a vasutas gyerekek kollégiumába. Ott is voltak nagygyerekek, akik bántották, de hamar megtanulta megvédeni magát. Aztán felnőtt lett. Komoly főiskolai tanár. A kutyákat még mindig kerülte. Középkorúan elkezdett pocakosodni. Akkor jött a jogging őrület. Bármerre járt futott ő is. Hajnalban kelt és futott. A londoni Hyde Parktól kezdve a New York-i Central Parkig mindenhol futnia kellett. Csak a kutyáktól félt… A városba, ahol élt sok pesti nyaraló járt. Megunt kedvenceiket egyszerűen kidobták az autóból. Kóbor kutyák… Jenő rémálma. Gáz sprayt hordott a zsebében futás közben, szerencsére nem kellett használnia. Aztán elköltözött. S a kisvárosban a Családi ABC számított klubnak. Ott mindig találtak témát és beszélgető partnert. Valahogy előjöttek a félelmek. Jenő elviccelődött azon, mennyire fél a kutyáktól. - Kutya harapást szőrivel. – javasolta egy mosolygós idegenvezető. – Sajnos keveset vagyok itthon ezért nekem nem lehet, de régen volt. Nyugodtan állíthatom, hogy megváltoztatja az ember világnézetét. - Félnék a saját kutyámtól… - Ne higgye…- szólt közbe egy vörös hajú nő. – Én is féltem tőlük aztán vettem a lányomnak egy westyt. Imádjuk. - Szobatiszta? - Kicsit bosszúálló. Olyankor lepisili a cipőnket. Mindig csak azét, akire haragszik. Egyébként szobatiszta.

54 Meggyőzték. Vett egy vizslát. Miért pont azt? Nem tudta volna megmondani. Előtte áttanulmányozta a szakirodalmat. Az volt szimpatikus. Meg lehetett vele futni. Futás közben találkozott Attilával. Vizslások egymás közt. Remek móka volt. Rájött. A kutyások egy külön kaszt. Tényleg másképp látják a világot. Kevésbé magányosak, s talán a többi embert is jobban tudják szeretni. Aztán nyár lett és nagyon meleg. Az újságok hőség riadóról beszéltek. Csak este lehetett futni, de akkor sok idegen is kimerészkedett. Így Jenő a délutáni órákat választotta. Szegény vizsla. Lógott a nyelve. Egyszer, valamiért később ment. Találkozott a vörös hajúval és a westyjével. Örült, hogy ismerőst lát ezért nem futott. Szépen beszélgetve sétáltak. A vizsla pórázon a sok, szőke pesti miatt. Volt már velük több kalandja. Régen ő is félt a kutyáktól. Megértette. A westy futkosott mellettük. Egy jó megtermett macska kiröhögte volna, akkora volt. Szembe jött. Mit jött… Emelgette a lábát… Lobogott a legdivatosabb hajpánt mögé szorított szőke haj… Legdivatosabb szerelés rásimult… meglátta a kutyát… - Nem fognák meg azt a kutyát?! – szólt. Dehogy szólt utasított, „enyém a világ” hangsúllyal. - Milyen kutyát? – nézett rá a pórázt szorongatva Jenő. Egyszerűen nem értette, hogy az ő békés és szófogadó vizslájától miért fél valaki. Azonkívül, az a szegény kutya mennyire szeret futkosni és az ilyen és ehhez hasonló szőke démonok, miatt nem tud. A szőke démon azonban nem törődött a vizslával sem Jenővel. A westytől rettegett. Erre Jenőt elfogta a nevetés … csak nevetett … és nevetett… Kinevette az összes félelmét. A kígyókat, a pulykákat … a kutyákat. Kinevette azt az érzést, amikor anyja, az ő drága édesanyja otthagyta egyedül, magányosan egy kollégiumban azzal, hogy jót tesz neki. Pedig egyszerűen cserbenhagyta. A szőke nem értette, csak kiabált. - Láttam én már ilyet… - Milyet? – nevetett tovább Jenő. – Mi baja ezzel a „kis macskával”? - Mit képzelnek csak így póráz nélkül? Fel fogom magukat jelenteni… - Szőke démon elrohant. A vörös hajú meg sem tudott szólalni a meglepetéstől. - Jelentsen…- kiáltott utána vidáman Jenő, aki ebben a pillanatban jött rá, hogy cserbenhagyta önmagát.

55 Brüsszel Béla csodálattal tekintett kolleganőjére, aki mindig a megfelelő öltözéket és sminket viselte. Éva pontosan tudta, hogy mire van szüksége, a korának és az alakjának megfelelően. Tudta mit kell takarna, és mit kiemelnie. Tisztában volt vele, hogy egy nő sem szép vagy csúnya. Minden nőben van valami szép, és ezt ismernie kell. Ő ismerte önmagát. Nem ijedt meg a kortól, egyszerűen tudta mi az, amit figyelem középpontjába kell állítani s mi az, amiről el kell terelni a figyelmet. Hosszú haját általában feltűzte, mert az szigorúságot kölcsönzött neki, márpedig egy ügyvédnő nem árt, ha szigorú. A férfiak nem tudták, hogy azért tűzi fel, mert így sokkal kényelmesebb. Sokan azt hiszik, hogy a fiús frizura kényelmes, pedig az nem igaz. Reggelre elalussza az ember. Folyton vágatni kell, meg befésültetni. A hosszút pedig csak meg kell mosni, feltűzni és kész. - Koncz Zsuzsa is azt nyilatkozta egyszer, hogy azért nőt meg a haja, mert nem volt ideje fodrászra. – érvelt barátnőinek. - S te a frizuráddal őt utánozod. - Naná, végül is majdnem ő is ügyvéd lett. - Csak jobb volt a hangja, mint a tiéd. – ugratták. - S a ruháidat milyen ideológia szerint választod? - Tudjátok, ami kiesik reggel a szekrényből. Nem árulta el mennyire tudatosan vásárol, csak azt vette meg, ami jól állt neki. Soha senkit nem vitt magával és az eladóknak sem engedett beleszólni. Ha az eladó megjegyezte: - Ez nagyon csinos. Ő nézte magát a tükörben és csak kedvesen mosolyogva ennyit válaszolt: - Nem szerettem bele. Csak azt vette meg és csak olyan dologgal foglalkozott, amibe beleszeretett. Viszont, akkor teljes mellbedobással az ügy mellett volt. Béla csak azt nem értette, hogy a volt évfolyamtársával, a mindig karót nyelt Lászlóval, hogyan tud együtt élni. Egy munkahelyi bulin erre is fény derült: - Laci gyakran megy külföldre, mi pedig Nórival jól elvagyunk. – közölte az érdeklődő kollegának két pezsgő után. - Ő a jogi kar elvégzése után inkábba politikai karriert választotta. Béla néha látta Nórit is. Egy kis elkényeztetett fruska volt. Hosszú szőke hajjal, nagy kék szemekkel és „ide a világot nekem” tekintettel. - Anya, a tanár néni megint beírt, úgy unom már. Pedig csak Kovácsot vágtam szájon, mert meghúzta a hajamat. – jött be azzal a nyávogós hangjával anyjához. Bélát borzasztóan idegesítette. - Nagyon elkényeztetik azt a lányt. – morogta otthon az anyjának, Béla, aki anyuci kicsi fia agglegény maradt. Jól meg voltak egymással. Megbeszélgették a munkahelyi dolgokat, anyja mosott főzött rá, s valószínűleg nem tudta volna elviselni, ha egy feleség kitúrja a státuszából. Megfelelt neki ez a plátói rajongás a kolleganő felé, s néha egy – egy alkalmi kapcsolat, amiről igyekezett nem tudomást venni. - Kis bajkeverő lehet az a lány. – válaszolt, míg az asztalra tette a vacsorát. - Képzeld, azt mondta a múltkor; „ én nem keresem a bajt, én csinálom.” Kis nyavalyás tízen éves és ilyeneket mond. – nevetett Béla teli szájjal. Amíg Béla azon morfondírozott vacsora közben, mit csinálhat kedvenc kolleganője, s milyen jó lenne vele egyet sétálni a Várban vagy a Gellért - hegyen leülni egy padra és beszélgetni, nemcsak hivatali dolgokról, Éváéknál komoly vita folyt. - Kedvesem gondolj bele, Nóra Brüsszelben tanulhatna. Megtanulna jól franciául és németül. Tudod, ahány nyelv annyi ember. Világot látna. Ha felnő hálás lesz nekünk.

56 - Ne gyere nekem a gyerek érdekeivel. Tudod, hogy én jól érzem magam a munkahelyemen, kedves kollegáim vannak, jó ügyeket kapok, és ha a gyerekkel van probléma, segítenek a szüleim is. Mit csinálnék egy idegen országban, idegen emberek között. - Eleget keresek, nem kell dolgoznod. Te is tanulsz nyelveket, megismersz más kultúrákat. Eddig is hívtalak konferenciákra, és soha nem jöttél velem. Itt az ideje, hogy te is világot láss. - Tízöt év házasság után sem vetted észre, hogy szeretem a munkámat. Jó érzés bemenni, köszönni a titkárnőknek, elbeszélgetni a munkatársakkal. Szépen felöltözni a kedvükért. - Látod az feltűnt, hogyha itthon vagy slamposan jársz, ha dolgozni mész kifested magad, és csinos ruhákat veszel fel. - Nincs igazad. Itthon csak kényelmesen öltözködöm. Talán azt várnád el, hogy kiskosztümben főzzem a vacsorát:? A vitát a külföldi kiküldetésről elnapolták, mert közben megjött Nóri a zongora óráról. - Majd holnap tenisz lecke alatt befejezzük. – ígérte Éva. Ha nem is a tenisz alatt, de megállapodásra jutottak. Lászlónak nagyon fontos a kinti munka, így egyelőre egyedül utazik, aztán fél év múlva meglátják, mit hoz a jövő. Bizony a jövő kiszámíthatatlan, mert karácsonyra egy Évánál jóval fiatalabb szőkét hozott, aki a Brüsszeli irodában dolgozott. Igaz csak addig, amíg sikerül a válást lebonyolítani. László eleget keres és egyébként is, szeretne egy kisfiút, akit a feleségétől nem kapott meg. A gyerek elhelyezés volt a legnehezebb, hisz a lakást, kocsit, könnyű szívvel Évára hagyta, de Nórát vinni akarta. Végül a mézes – mázas szőke meggyőzte a kislányt, hogy igazán jó anyukája lesz. Tudta, hogy László egójának mennyire fontos Nóri jövője, s ezzel a gesztussal is sikerült magához láncolnia. - Tudod milyen jókat fogunk szórakozni. Lesz egy kis tesód, és játszunk sokat. Én nem dolgozom, egész nap csak veletek leszek. Apát is többet láthatod, mint eddig, mert ott fogunk lakni az irodája közelében. - És anya, hiányozni fog…- nyafogott Nóri. - Nyári szünetben majd meglátogatod, és vele leszel. Addig pedig gyorsan szalad az idő, sok új barátod lesz… A kislány kalandvágya és kíváncsisága győzött. Évának üres lett a lakás. Béla észrevette, hogy nem olyan vidám, mint szokott, bár a munkatársaival ugyanolyan kedves. A munkáját még nagyobb hévvel végzi, mint eddig. - Rég láttam a kislányodat…- vetette oda egyik délután. Éppen indultak volna haza. - Ezt nem kellett volna. – kacsintott Bélára a kis kotnyeles titkárnő. - Mi rosszat tettem? – értetlenkedett Béla. - Semmit… Te semmit. – vette a kabátját Éva és elköszönt. - Ó te ostoba férfi, nem tudtad, hogy elváltak s a férje elvitte a kislányt külföldre. – világosította fel a titkárnő. - Honnan tudtam volna, hisz nem mondta senki. - szomorodott el Béla. Azt hitte, mindent tud a nőről, akiről magányos óráiban álmodozott. Sokszor beszélgetett vele gondolatban. Megosztotta vele búját, baját. Örömeit és gondjait. Vitatkoztak is néha. Ha Éva hallotta volna, ezeket a beszélget biztosan, meglepődik. Egyrészt azon, hogy a legcsöndesebb és legfigyelmesebb kollegája mennyire félreismerte őt, másrészt, hogy milyen sokat foglalkozik ővele, mégsem tud róla szinte semmit. Béla a saját világában élt. Ezt színezgette, építgette s régen rossz volt a valóságnak, ha az eltért tőle. Pedig lassan eljött az igazság pillanata.

57 Először csak vacsorára hívta meg Évát egy előkelő étterembe, s a nő annyira maga alatt volt és olyan magányosnak érezte magát, hogy elfogadta a meghívást. Aztán felgyorsultak az események. Béla egyre több időt töltött Évával, bár a munkahelyükön próbálták titkolni. Évával az előző férje egy pillanatig sem volt olyan figyelmes, mint Béla s ez levette a lábáról. A válás miatt magát is hibáztatta, nem kellett volna a munkájához ennyire ragaszkodnia. Béla egy jó lehetőséget kapott, vidéki jól menő cég jogtanácsosa lehetett. - Ügyvédekkel már Dunát lehet rekeszteni, úgy érezem, váltania kell. – mondogatta anyjának. - Évát is magaddal viszed? – kérdést ilyen „ „mi lesz akkor velem?” hangsúllyal tette fel anyja. - Nem tudom jönne- e, de nagyon rendes nő biztosan jól kijöttök. - Azt el tudom képzelni. Inkább az öregek otthona. – vágta oda az asszony, és egy pillanatig sem gondolta komolyan. - Ahogy gondolod… - könnyebbült meg Béla, mert nem szokott a nők finom gúnyos hangsúlyain rágódni. Neki így volt kényelmes. Talált egy jó helyet nézett anyjának, majd házat keresett. Amikor szüksége lett Éva beleegyezésére is, végre megosztotta vele gondjait: - Tudod, költözöm, de szeretném, ha velem tartanál… - sóhajtott egy csendesnek ígérkező estén a férfi. - Ez most lánykérés volt? – nevetett Éva. - Úgy is veheted. Amióta megismertelek, figyelemmel kísérem a sorsodat. - Annyira, hogy észre sem vetted, amikor elváltam. - Jól titkoltad. Különben meg túl szép volt, hogy igaz legyen. - A figyelmes férfi, aki rosszat akart nekem. - Dehogy akartam rosszat, sőt… A férjed amúgy sem volt egy ilyen tökéletes nőnek megfelelő pár. - Értékelem a bókodat, még ha kicsit önző is az álláspontod. Amúgy sem érdemes, a volt férjemre szót vesztegetni. Csak a lányomat szeretném néha látni. - Ah, kedvesem, hamarosan itt lesz a nyár és fogod. Végül egy verőfényes májusi napon titokban megtartották az esküvőt, amin nem vett részt más csak a két tanú. Szeptemberben Éva már a vidéki főiskolán tanított jogot. Más munkát nem vállalt inkább segítette a férje karrierét. - Jól keresek, és el tudlak tartani. – mondogatta Béla. - Ezt mintha már hallottam volna. – válaszolt Éva. – Úgy látszik ez a férfiak rögeszméje. Egy házasságot már elrontott, nem akarta a másodikat is vitával kezdeni, amikor minden más szempontból jó volt a kapcsolatuk. Közben nyáron meglátogatták Nórit Brüsszelben. - Úgyis útba esik. – bizonygatta Béla, aki nászút helyett egy Európai körutazást tervezett. Végcél Párizs a szerelmesek városa. A Mirabeau- hídon szeretném szavalni neked: „Mint ez a víz elfolyó messzeség lett A szerelem Milyen lassú az élet S milyen erőszakosak a remények”

58 Nóri jól érezte magát. Mostohája mézes- mázas volt, bár fáradtabbnak látszott, mint legutoljára. Éva ránézett a pocakjára és irigyelte egy pillanatig. Nem mutatta, de szíve mélyén érezte, mennyire mélységesen meg van sértve. Hiába élt új házasságban, nem tudta a másik nőnek megbocsátani, hogy ügyesebb volt nála. Nem elég, hogy a férjét még a kislányát is elcsábította. - Azért hiányzol anya, és az iskolai szünetekben meg foglak látogatni - ígérte Nóri. Több év telt el így, láthatásokkal, munkával, barátokkal. Éva lefoglalta magát a vidéki városban is. Támogatta a művészeket. Polgári vacsorákra és rendezvényekre jártak Bélával. Aztán egyre kétségbe esettebb leveleket kapott Nóritól. A nyári szünetben sokat beszélgettek. A kislány elpanaszkodta, hogy mostohája már nem az a bűbáj, aki az elején volt. Igaz megszületett a második trónörökös is, és a két éktelen rossz, eleven kölyök lefoglalja minden energiáját. Nem tud Nóri apró – cseprő, tenageer gondjával törődni. - Beleszerettem egy helyes német fiúba, az osztályból, de apa patáliát csapott. Azt mondta: kicsi vagyok, még a randizáshoz. Pedig Peter csak moziba hívott, nem tudom mi ebben a baj. Aztán Peter elment moziba a legjobb barátnőmmel. Hetekig sírtam miatta. Azt hiszik kislány vagyok, de az osztálytársaim mind bulizni járhatnak, éjjel későn érnek haza, nekem pedig minden pillanatról el kell számolnom. - Anya én nem megyek vissza soha többé. Éva gondolt már ilyesmire előbb is, de most mégis kétségbe esett, s ez kiült az arcára. - Nem bánom mit csinálsz, de én itt maradok veled. Vagy már nem szeretsz? – Nórinak könnyek gyűltek a szemébe. - El fogjuk intézni. Csak ne sírj! - Éva simogatta a lánya fejét és bizakodott. Nem tudta mit hoz a jövő. Eddig jól megvoltak kettesben Bélával. Férje a várakozás ellenére jól fogadta a híreket. Kedvesebb volt a kislánnyal, mint ahogy szokott. Már elfelejtette azt az elkényeztetett tízévest, akit megismert. Persze Nóra is rájátszott a jó kislány szerepre, mert mindenáron anyjánál szeretett volna maradni. A szeptember egy kicsit felborzolta ugyan az idegeiket, mert Nóri félt bemenni az osztályba. Egy összeszokott társaság, többen még óvodába is együtt jártak. Nem fogják befogadni. Pánikba esett és izgalmát nyegleséggel palástolta. Hihetetlenül nagyképű és bunkó volt az osztálytársaival. Megjátszotta a világlátott embert, pedig a többiek sem voltak piskóták. Az osztályba járt egy jemeni srác, már itt született, mert az apja itt tanult és itt maradt sebésznek. Addig ment haza, míg feleséget hozott magának. Nyelvi nehézségekre csak akkor hivatkozott, ha nem tanulta rendesen meg a leckét. - Mi az adiabatikus állapotváltozás? – kérdezte a tanár. - Amikor nincs idő a hőcserére. – válaszolt kitűnő magyarsággal. - Írd le, mi történik a patronnal, ha becsavarjuk a szódásszifonba? - ??? – egy darabig kattogtak a kerekek, majd kivágta magát. - Tanárnő, még sohase láttam szódásszifont. A tanár belement a játékba, és kérdezett valami mást. Pedig a könyvben is le volt rajzolva és az előző órán is megbeszélték. Aztán volt egy fiú, aki hét évig élt anyjánál Párizsban. Őt sem kellett arról meggyőzni, milyen a világ a tavon túl. Nóri mégis bizonyítani akart. Ha a tanárok kérdezték, nyeglén vonogatta a vállát és értetlen szemekkel nézett.

59 - Tőlem ilyet… ez felháborító…- volt a válasz. Anyja is elszokott tőle. Amióta megjött sokat beszélgettek ugyan, de a köldök piercinget nehezen értette meg. A nyelv piercingről ne is beszéljünk. Amikor anyja leült vele beszélgetni, nem tudott értelmes választ adni arra az egyszerű kérdésre: - Miért tetted? - Mert jó. - De hát kellemetlen, nem? - Most fáj egy kicsit. – alig tudott beszélni. – Majd elmúlik. Anyja fürkészően nézte: - Nem tudsz napokig enni. - Juli sem tudott, egy hétig rendesen enni. - Azért csináltad, mert Julinak van? Vagy, mert a tévében láttad? - Dehogy. Hogy képzelsz ilyet… Anyja pontosan tudta, hogy azért csinálta, mert a barátnője is. Ő pedig azért mert a többiek is és a nagy sztárok is… de mit tehetett volna? Azt igazán nem értette, hogyan lehet ilyet tenni szülői engedély nélkül. - Hát egyszerűen bementem az üzletbe, ahol Julinak is belőtték. Megkérdezték: hány éves vagyok. Én tizenhetet mondtam. - Elhitték? - Simán. Megkérdezték megengedte-e anyám. Én azt mondtam, persze és most itt vagyok. - Ha odamennék kiverni a balhét. - Nem mondom meg a címet, és egyébként sem teszel ilyet. Ebben igazat adott a lányának. Nem változtatna a tényeken, de még távolabb kerülnének egymástól. Bélával amúgy is hetek óta kerülik egymást. Igaz a férfinak nemcsak Nóri neveletlensége volt a bögyében, hanem az édesapja is, aki nem fizet gyerektartást. - Majd én tartsam el ezt a buta fruskát, nem? – fakadt ki egy békésnek ígérkező szombat délelőtt. Fogalma sem volt, hogy Nóri már ébren van és minden szót hall. - Tudtad, hogy van egy lányom, amikor összeházasodtunk. – replikázott Éva. - Nekem meg volt egy anyám. – vágott vissza Béla. – Egyiket sem apportáltuk az esküvőn. - Ha a pénz a bajod el tudom magunkat tartani. – az előző megjegyzést figyelmen kívül hagyta Éva. – Panni már fel is ajánlotta, hogy lakjunk náluk, amíg rendeződnek a dolgaink. - Igazán kedves és segítőkész barátnőd van. – csapta be az ajtót Béla. - beült az autóba. Rá nem jellemző módon teljes hangerőre kapcsolta Ganxta döglégy Zoltánt és elhajtott. Még az autópálya felhajtón is azon dohogott, hogy Éva a barátnőivel előbb megbeszéli az életüket, mint vele. Pedig, amíg nem voltak házasok, pont az önállósága, a kapcsolatteremtő képessége és életvidámsága ragadta meg. - Hová is indultam kérdezte magától, amikor az autó már megszokásból is a nagyváros felé tartott. Amikor agglegény volt és el akarta az idejét csapni valahogy rendszeresen moziba járt. Mostanra elkényelmesedett otthon nézte a házi mozin az új filmeket, s rendszeresen megjegyezte: - Ez olyan unalmas nem lett volna érdemes a moziig elmenni miatta. Éva hiába győzködte: - A mozinak hangulata van. Én néha szeretnék veled elmenni. - Zörögnek a pattogatott kukoricával. Hülye kiscsávók lökdösik a székedet. Csak felidegesítem magam.

60 Éva nem vitatkozott, néha elment a barátnőivel. Főleg, ha látványos filmet adtak, mint a Csillagok háborúja legújabb részt. - Nem fogok idegeskedni két tyúk miatt. – dohogott magában már a mozi bejáratánál, A galaktikus útikalauz stopposoknak jó választásnak ígérkezik. Amíg ő jókat derült a fárasztó angol humoron, a két tyúk egyességre jutott. - Anya én nem kellek senkinek. – nyafogott Nóra. - Miket beszélsz, drágám. – próbálta nyugtatni Éva, bár a hangja és testbeszéde ellentmondott. Magában arra gondolt: - Egy házasságom már tönkre ment. Biztosan az én hibám volt. Béla kedves megértő volt, amíg csak ketten éltünk. Megpróbált Nórához is alkalmazkodni, de egyikünk sem tud mit kezdeni egy lázadó tizenévessel. Nem akarok elválni. Nórinak most szüksége van rám és négy év múlva ő hagy el engem. Ott maradok, magányosan mindenből kifosztva. - Érzem, hogy te sem akarsz velem élni. – sírt Nóri. - Első szóra haza jöhettél. Pedig jó helyed volt ott. - Persze egy mostoha mellett, akinek csak arra voltam jó, ha vigyázzam a kis öcséimre. - De te többet voltál a barátaidnál, mint otthon. - Ez nem igaz! - csattant fel Nóri. – Soha sehova nem engedtek el. Azzal az ürüggyel, hogy féltenek, pedig csak bébi csőszre volt szükségük. - Nekünk nincs gyerekfelügyelőre szükségünk, mégsem engedünk szívesen bulikra. Egyszerűen nem tanultál meg vigyázni magadra. Folyton túlfeszíted a húrt. - Itthon pedig utatokban vagyok. - Próbálj meg egy kicsit alkalmazkodni. - Jó, úgysincs sok választásom. - látta be Nóri. – Csak egyszer legyek tizennyolc meg fogtok lepődni. A felnőttek hamarabb meglepődtek, mint azt gondolták volna. Ugyanis ez a határozott, világot látott, mindenki által cserbenhagyott kislány talált egy közösséget, ahol szeretettel fogadták. Elutazott Somogyvámosra és nem nézett hátra…

.

61

Az özvegy Egy temetés soha nem lehet jó időben. Mégis a legnagyobb kánikulában a legrosszabb. Hét ágra sütött a nap. A hőmérő higanyszála inkább a negyvenhez volt közel, mint a harminchoz. A gyászoló tömegről szakadt a víz. A meleg ellenére sokan jöttek. Kelemen megbecsült polgára volt a közösségnek. Harminc évig igazgatta a helyi ipari iskolát, ami közben szakközépiskolai rangra emelkedett. Tanított villanyszerelőtől cipészen át varrónőig sok szakmát. Szerette a munkáját, megbecsülte a szorgalmas fiatalokat. A tanári karral is jó volt a viszonya, mert szigorú volt, de egyenes. Ha állásfoglalást kértek tőle, ő megadta, s utána megvédte a beosztottját, akár a fenntartóval szemben, akár a szülőkkel. Lehet, hogy négyszemközt nehezményezett bizonyos lépéseket, de kifele ő tartotta a hátát. Egyszer sok évvel ezelőtt keveredett bajba, amikor még fiatalon beleszeretett egyik tanítványba. A lány optikusnak tanult. Vidám volt, kedves, de valami szomorúság lengte körül. A technikusi vizsgán már, mint vőlegény izgult. Egy éven belül megtartották az esküvőt. Az emberek összesúgtak a háta mögött. Aztán a nyugodt, békés házasságot látva elhallgattak. Legfeljebb felsorolták az akkori tanár - diák kapcsolatokat: - Most mit akarsz, a gimnázium igazgatója is tanítványát vette el... - Az angol tanár felesége pedig terhes volt a ballagásán... - Esze ágában sem volt nősülni..., a rokonság még az esküvő napján is megfenyegette, ha nem veszi el a lányt, megverik. - Rosszul jár, házsártos a felesége... - És féltékeny... - Joggal, sem a tanítványokról, sem a szép anyukákról nem mondott le... - Ebből még botrány lesz... - Dehogy lesz, jó tanár, a diákok szeretik.... - Igazából a matek tanár járt a legrosszabbul, a diáklánytól mindjárt ikrei születtek. Vége a kalandos legényéletnek.... Ilyen és ehhez hasonló párbeszédek mindennaposak voltak abban az időben, a városban. Úgyhogy a gimnáziumban játszódó botrányok fedhetetlenné varázsolták a kis ipari iskola igazgatóját. Amúgy is jó ember volt. A kor elvárásainak megfelelően szerette a feleségét. Nem engedte munkahelyet keresni. Azt mondta: - Kincsem, maradj te csak itthon! A ház körüli teendők is elég sok energiát felemésztenek. Betty a szüleinél is ezt a mintát látta, így nem lázadt. Anyja szigorú asszony volt. Kemény kézzel igazgatta családját, így apja az alkoholizmusba menekült. Néha elpáholt asszonyt, gyereket aztán folyt minden a régi kerékvágásban. Asszony kiszolgálja az urát, aztán mindenért zsörtölődik. Betty az otthoni pokolból a házasságba menekült. Gyerekük nem született. Egyszer teherbe esett, de elvetélt. A temetés alatt majdnem elájult, a pokoli melegtől és a magára maradottságtól. Anyja a télen halt meg. A sors fintora akkor az év leghidegebb napja volt. Mínusz tizennégyet mértek a hőmérők. Azt sem tudta, hogyan öltözzön, hogy ne fagyjon meg. A ravatalnál állva úgy érezte odafagy a csizma talpa a betonhoz. A gyász mellett szegény sírásókat sajnálta, akiknek a fagyott földet kellett mozgatniuk. Aztán eszébe jutott, hogy szerencsére elég homokos környék, valamikor még tófenék volta mostani temető.

62 Akkor még támasza volta férje, mint egész felnőtt életében. Neki nem volt más dolga, mint rendet tartani, ebédet főzni, biztosítania tiszta ruhát és a nyugalmat drága jó Kelemennek. - Meglásd, hamarosan nyugdíjba megyek, és akkor állandóan együtt leszünk. - mondogatta. - Sokat fogunk együtt sétálni, s nem lesz tele a fejed az iskola gondjaival még nyáron is. - Ki kell használni, hogy az épület a tó partján van. Sok munka, de megéri... - Sok ez már neked. - féltette Betty. - Augusztustól rengeteg időnk lesz. Talán tervezz egy jó utazást az őszi szezonra. nyugtatta Kelemen. Bettyt a feltoluló emlékek, az előtte álló ravatal az urnával, a szavak, amik néha nagyon messziről jutottak el hozzá teljesen letaglózták. Kelemen nem volt hívő, így végső búcsút a város hivatalos szónokai vettek tőle. Hatásvadász idézetek tömkelege egy emberről, aki oly sokat tett a közösségnek. Felolvasták az életrajzát, pontonként, szívtelenül. Hogyan lett inas, mester, hogyan végezte el a műszaki egyetemet levelezőn, hogyan kezdett tanítani, és hogyan vette át az iskola igazgatását. Felsorolta a búcsúzó özvegyet, a kollégákat, a tanítványokat, a város apraját - nagyját, akinek valami köze volt az öreg Kelemenhez. A sírnál a gyászolókra tűző napot egy felhő sem takarta. Ha sokáig tart a szertartás elájultak volna. Ehelyett néhány idézet még elhangzott, s a hivatalos szónok felért mindenkit őt hatalmazzák meg a részvét nyilvánítással. Így a tömeg oszolni kezdett, Az özvegy pedig csak állt ott magára hagyottan... Ágnes épp akkor ért a temető bejáratához. Nyári egyszeri túráján tartott a szülei sírjához. Látta a tömeget, de nem nagyon izgatta. Csak arra lett figyelmes, hogy egy eléggé ismerős nő áll a friss sírnál magába omolva. Mint az alkoholisták általában, sokkal több empatikus képességgel rendelkezett az átlag embernél. Így gondolkodás nélkül odament: - Részvétem. A nő felnézett. - Betty, ugye nem ismersz meg. - belekarolt és elvezette, amerre a gyászolók indultak. - Mihez kezdek most? - könnyek folytak le az arcán. - Nincs senkim. Nincs, kihez ragaszkodjam. Nincs, kiről gondoskodjam. A férjem volt az egyetlen kapocs a világhoz, s most cserben hagyott. Ha szeretett volna, nem lett volna rákos. Fél év alatt elvitte a hasnyálmirigyrák. Pedig tervezgettük a jövőt. Felnézett könnyein át: - Látod, sokan eljöttek, de körülöttem senki nem állt....Mind itt hagytak... Siettek haza családjukhoz, szeretteikehez.... Te miért nem mész? Nem is ismerlek ki vagy? - Rég volt... Diákkorunkban én voltam, aki cserben hagytam a színjátszókat, s te megmentetted az előadást. - Most te akarsz megmenteni engem? - Dehogy akarlak, hisz magamat sem tudom, egyszerűen a szüleim sírját kerestem és megláttalak magadra hagyottan. A sors furcsa dolgokat produkál. Így jutott el Ágnes a halotti torra, sok régi ismerőssel beszélhetett. Így segítette át Bettyt egy nehéz időszakon megadva Attila telefonszámát. - Ha ti nem vagytok, biztosan öngyilkos leszek még azon a napon. - mondta később Attila kedvenc kerti padján ücsörögve.

63

Günter Hévíz Magyarország egyik legjelentősebb fürdőhelye, „ahol meghal a bánat”, ahol mindenki élvezheti a magyar vendégszeretetet, legyen beteg vagy egészséges, gazdag vagy szegény, magyar vagy külföldi, hiszen valamennyien egyformák vagyunk. Emberek, akik a „csodatóban” fürödve rájöhetünk arra, hogy minden emberi gyarlóság, milyen nevetséges a természet nyugalmához és felsőbbrendűségéhez képest. A világ legnagyobb, tizennégy hektár területű tőzegfenekű, radioaktív termálvizű gyógytavát, amelynek közel harminchét méter tölcsérszerű mélyedésében levő forrásából feltörő víz naponta cserélődik, már a rómaiak is ismerték és használták. A tó vizének hőmérséklete nyáron 33-34°C, télen a szabad felületen is csak 26- 28°C. A víz kiválóan alkalmas reumatikus mozgásszervi megbetegedések, valamint egyes nőgyógyászati panaszok kezelésére. Az egyik érdekesség a cölöpökre épült fürdőház, amely már a tizennyolcadik században állt. Gróf Festetics György volt az, aki megteremtette a mesze földről ideérkező vendégek szállás és orvosi ellátásának lehetőségét. - Mit csinálsz? – lépett ki Attila a rendelőjéből. - Adatokat gyűjtök a nyári szabadságomhoz. – válaszolt Ibi, az asszisztensnő. Jó pár éve dolgoztak együtt. Elnézték, sőt sokszor segítették egymás stiklijeit. Az előző páciens elment a következő valamiért késett, kis nyugalmas időszakot Ibi arra használta, hogy utána nézzen, mit írnak az interneten Hévízről. Attila rápillantott a képernyőre: - Miért pont Hévíz? - Az idén Horvátország a trendi, én pedig öreg vagyok már a divatot követni. Nyaraltam már az Adrián, igaz Olaszországban, és akkor, amikor még nem nagyon lehetett oda menni. Attilának eszébe jutott Ibi kalandja az olasz hapsival. Csak így emlékezett rá a „hapsi”. Ibi most egy jó karban lévő ötvenes, az a kaland talán tíz éve történt. Ibi a Balaton parton ismerkedett meg vele, igaz már vége volt a nagy olasz inváziónak, amikor a férfiak a magyar lányok miatt jöttek ide. Az is igaz, hogy Tónió járt itt abban az időben is. Sok kedves emlékkel és vékonyabb pénztárcával távozott. Élvezte, mert a lányok rajongtak az olasz fiukért, az autóikért, a stílusukért. Ibi, annyira meghódította a férfit, hogy következő nyáron kiutaztatta magához. A nő két hónapig bírta. Elbűvölő volt a férfi. Mindennel elhalmozta. A nyelvi nehézségek azonban egy idő után kezdtek komollyá válni, bár németül jól tudtak mindketten, de Ibi az utcára sem mehetett ki egyedül. A felhőtlen szabadság után, Tóniónak kötelezettségei lettek Ibi pedig borzasztóan unatkozott otthon a nagy házban. Így aztán közös megegyezéssel és a legnagyobb barátságban váltak el. Ibi kicsit csalódottan jött vissza, mert házasságról álmodott. Első házassága egy szegény tisztviselővel, igazi szerelem volt, amiből egy gyönyörű fiú született. Az anyagi gondok, azonban hamar megmérgezték a kapcsolatot így szétköltöztek és a gyereket teljes egyetértésben, hol egyik, hol másik szülő nevelte. - Tónió igazi férfi. – mondogatta Ibi mielőtt kiutazott. - És gazdag. – tette hozzá halkan Attila, bár tudta őrá sosem sértődne meg az asszisztensnője. Amikor visszajött még mindig Tónióról áradozott. Egy darabig tartották is a kapcsolatot, de Ibinek új kapcsolatok után kellett néznie. - Szükségem van feszültségre. Figyelni, ahogy fejlődik és kivirágzik a szerelem. – fejtette ki többször is Attilának. - S mindig találsz valami ürügyet, amivel vége lesz.

64 - Miért mondasz ilyet? Nekem igazán egy olyan férfira lenne szükségem, aki biztonságot ad. – vékonyodott el Ibi hangja. - Azonban nem tudod elviselni, ha egy kapcsolat ellaposodik. Amikor úgy érzed, nem fejlődik tovább, akkor kijelentetd nincs értelme több energiát bele fektetni, és tovább állsz. - Te vagy a szakember. – tette fel mindkét kezét Ibi. – Remekül belelátsz a lelkekbe, azt látod –e mennyi csodálatos kalandom volt az évek során. Ilyen és ehhez hasonló vitákkal mulatták az időt, ha éppen nem akadt más sürgős elfoglaltságuk. Ibi természetesen a főszezonban, „minden rendes orvos akkor megy szabadságra, mit csináljon a szegény asszisztens, neki is akkor kell”, elutazott Hévízre. A tavirózsa volt egyik kedvenc virága. Naponta megcsodálta őket. Számára pihenést jelentett, ha ülhetett egy padon figyelve a nyüzsgést magakörül, háttérben a virágokkal. - Ön is szereti a tavi rózsákat? – szólította meg egy jól szituált úr németül. - Ennyire látszik, hogy a kedvenceim? – válaszolt olyan bécsi kiejtéssel, hogy az úr osztráknak hitte. Ezen később jót derültek. A beszélgetést addig folytatták a padon ülve, míg másnap már együtt kirándultak Badacsonyba, a finom borokat megkóstolni. Günter, mert így hívták az urat, harmadnap vitorlázni vitte Ibit. Negyedik nap megnézték Keszthelyt és a Festetics kastélyt. Aztán visszatérve Hévízre egyszerűen csak élvezték a fürdőt. A két hét olyan gyorsan telt el, hogy Ibi majdnem elsírta magát. Azonban Günter igazi úriembernek bizonyult és az utolsó nap egy nagy csokor vörös rózsával állított be, és megkérte Ibi kezét. A nő szóhoz sem jutott. Azért egy halk igent elrebegett. Miután hazaért Attilának mesélni kezdett: - Günter nyugdíjas mérnök. Hadd találjam ki! – nevetett Attila - Jó módban élt. Elegánsan öltözik. Várj csak…- úgy tett, mintha gondolkodna. – Fehér Mercivel… Nem, nem… A6-os Audival jár. - Nem talált. - nevetett Ibi is. –A8-as. Tudod olyan szép az egész, mintha egy jó tündér meghallgatta volna minden kívánságom. - Család? - Elvált, két fia van, s már négy unokája. - Gondolod, hogy örömmel fogadnának? - Olyan ünneprontó vagy. Most inkább … - Azon gondolkodjam honnan szerzek egy évre helyettest, mert te fizetés nélküli szabadságra készülsz. - Szállj ki a fejemből! – méltatlankodott Ibi. - Hány éve ismerjük egymást? - Látod hogy erre sosem gondoltam, te lennél a tökéletes férj számomra. Gazdag is vagy ismersz is… - Jobb, ha a hasonló ötleteidet Kata előtt nem említed. Mire mindent elintéztek eltelt majdnem egy év. Csendes esküvő volt. Attila és Kata, mint tanuk vettek rész. Sem Ibi, sem Günter nem hívott a családjából senkit. - Talán nem lelkesednek az ötletért a családtagok? – gúnyolódott hazafele Kata. Miután férje csendben maradt, megadta magát: - Jó-jó. Tudom… Pöttyös a májam. Az esküvő után egy jó félévig nem hallottak semmit Ibiről. Aztán jött egy kétségbe esett e-mail. „ Ti vagytok az egyetlenek, akiknek kiönthetem a szívem. Günter csak az esküvőig volt úriember. Aztán lassan kiderült, csak egy ingyen cseléd kell neki, aki ráadásul szexuális szolgáltatásokat is nyújt néha. Teljesen kiszolgáltatja magát. Még egy tányért sem képes egyedül az asztalra tenni. Az anyja és a volt felesége elkényeztették. Még a nyakkendőjét sem képes

65 egyedül kiválasztani. Azt mondja úgysincs más dolgom, mint vele foglalkozzam. Alig várom, hogy újra Attila rendelőjében legyek.” Kata elolvasva a levelet megjegyezte: - Megmondhattuk volna előre… Hány ilyen esetet láttál? - Tipikus. Messziről jött… Pénz éhes nő… gazdag pasi. - Azért mert egy nő jó módban szeretne élni, nem feltétlenül kell kihasználni. Nekik is vannak érzelmeik és tartásuk. – háborodott fel Kata. Mire az év letelt Ibi szeme teljesen kinyílt. Azt gondolta, ha összeházasodnak, és a férfi meghal, majd csak örököl valamit, de az esküvő előtt a férfi mindent átíratott a fiaira, csak haszonélvezeti jogot hagyott magának. A gazdagság csak látszólagos volt. Igazából persze a dolog nem ilyen egyszerű, hisz egy kedves úriemberrel, aki mellett ő is embernek érezheti magát, így is szívesen élt volna. Günter azonban őt tárgynak tekintette az első naptól kezdve. Bedobta magát. Megszerezte. Birtokolta. Utána már nem számít semmi. Az utolsó csepp a pohárban egy tavaszi influenza volt. Ibi nagyon belázasodott, s Günter egy idegen városban tökéletesen magára hagyta. Még jó, hogy Ibi hosszú éveket töltött el az egészségügyben így tudta mit kell tennie orvos nélkül is. Viszont a lelke teljesen összetört. Csúnyán cserben hagyták, s ebben az esetben még az sem számított, hogy alapot szolgáltatott rá. Mindenesetre lógó orral s újabb tapasztalattal ment vissza Attila rendelőjébe. - Gondolom, nem hagyod annyiban…- jegyezte meg Attila. - Csúnya válóper lesz… - szipogta Ibi. - S a nemzetközi jogban jártas ügyvédek jól keresnek. – jegyezte meg Attila, a szobájába érve, úgy, hogy Ibi ne hallhassa.

66

Hare Krisna

- Hare Krisna Hare Krisna Krisna Krisna Hare Hare… Hare Krisna Hare Krisna Krisna Krisna Hare Hare Hare Rama Hare Rama Rama Rama Hare Hare… - dúdolgatta Nóri, míg a virágokkal bíbelődött. Szerette ezt a helyet. Szigorú napirend szerint éltek, de még ez is nyugalommal töltötte el. Egyhangúnak tűnt volna az életük, de néha látogatók jöttek, vagy ki mentek valamelyik városba szórólapokat osztogatni. Voltak, akik a Sziget fesztiválon szolgáltak, mások a Szekérfelvonuláson vettek rész. Négy fontos szabályt kellett betartaniuk, ami az egyszerű emberek szemében esztelenségnek és talán lehetetlenségnek tűnik: Nórit azonban teljesen kielégítette az itteni élet, így nem volt szüksége kábító- és mámorító szerekre, húst otthon sem szerette, szerencsejátékot addig sem játszott, a nemi élet kérdése foglalkoztatta, de úgy gondolta majd az is megoldódik, ha megtalálja az igazit. Öntözgette a paradicsomokat és paprikákat, s közben eszébe jutott a fiú, akivel két hete a városban voltak. Mindenkit kedvesen szólított meg. Az egyik férfi pólóján női nevet látott meg így megszólította: - Örvendeztesse meg kedvesét, akit Katalinnak hívnak ezzel a könyvvel. - s már nyújtotta is a Krisnáról szóló művet. A férfinak tetszett a figyelmesség és dupla adományt adott. Aztán sétáltak tovább, mosolyogva odament egy középkorú, pocakos úriemberhez: - Kérem, hozza el a családját vasárnap Krisna - völgybe … - folytatta volna nyújtva a szórólapot, mikor a férfi huncut mosollyal közbevágott. - Hagyjon engem meg a jó kis keresztény hitemben. Nevetve tovább álltak. - Szerinted keresztény? - Á sohase volt az… csak le akart bennünket rázni. Jól csinálta. - Te meg vagy keresztelve? – kérdezte hirtelen Nóri. A fiú hirtelen elszomorodott. - Hát még az itteni papok sem tudták rólam levenni a keresztvizet, pedig szépen kértem őket. - Téged is a szüleid hagytak cserben? - Nem önszántukból. – A fiú meglátott egy parkot. - Gyere, üljünk le. – húzta a padhoz Nórit. Aztán elcsendesedett. Arra a fiúra gondolt, aki káromolta Istent. Arra, aki a Szigeten betépve odament a Krisnásokhoz és üvöltözött velük. - A ti istenetek is olyan, mint a keresztényeké? Azt mondja, ne ölj és elveszi apádat, anyádat. Mondjátok, hogy nem olyan, s közétek állok. – üvöltötte. A Szigetre edzett társakat küldenek nem véletlenül, úgyhogy egy fiú kedvesen megfogta a karját betessékelte a sátrukba, és kérte mesélje el mi a baja az ő istenükkel, akit nem is ismer. Ő kissé lecsillapodott, s mesélni kezdett: Szülei keresztények voltak Anyja talán egy kicsit túlzásba is vitte az istenkedést, ahogy apja fejezte volna ki magát. Evés előtt közös ima, lefekvés előtt térdepelni az ágy előtt, és imádkozni. Ha anyja valamiért egyedül evett és automatikusan imádkozott megkérdezte:

67 - Jaj fiam imádkoztam már? Aztán ő öt éves sem volt, apja megbetegedett. - Tüdőrák. - mondták az orvosok. - Pedig sosem dohányzott. – tördelte a kezét az anyja. Ápolta csont soványan, míg el nem jött az utolsó órája. Meggyónt. S nyugodtan elaludt. Anyja addig is minden vasárnap templomba ment. Minden kedden bibliaórára ment. Ha a pap kért valamit lelkesen segített, pedig biztosan nehéz dolga volt a kis gyerek és a nagybeteg mellett. - Jó ember volt apád mondogatta. - fiának. - Milyen Isten az, aki megköveteli, hogy egy fiatal asszony évekig feketébe járjon? Anyám fiatal volt, és csinos lett volna, ha nem azt a borzalmas feketét hordja. - Csendesen éldegéltünk kettesben, csak a hittant utáltam és vasárnap egyre jobban unatkoztam mise alatt. Anyám kedvéért eljártam rendszeresen. A barátaim pedig bulizni mentek. Ahogy nőttünk egyre többször csúfoltak. Egyik alkalommal nem mentem vele. Kijött a templomból. Lelépett a zebráról és egy száguldó motorkerékpár elcsapta. Azonnal meghalt. A motorost felmentették, mert a vizsgálat szerint anyám féktávolságon belül lépett le. A motor pedig állítólag nem lépte túl a megengedett sebességet. Gyűlöltem, mindent s mindenkit. Az Úr, akiről anyám folyton beszélt egy ostoba balesetben elvette őt is, apám után. - Nagymamám vett magához, de nem bírt velem. Soha többé nem imádkoztam, templomot csak akkor láttam, ha a haverjaimmal kiléptünk a kocsmából és pont szembe volt. - Ilyen Isten nekem nem kell, aki cserben hagyott akkor, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá. Ülve a padon Nóri mellett, látta maga előtt a fiút, aki elmagyarázza, hogy egy Isten van, ám több néven nevezik, többféle úton lehet megközelíteni, aki a történelmi helyzetnek és színtérnek megfelelően más-más módon tudatja ugyanazt az igazságot, s hirdeti az erőszakmentesség, a béketűrés, az igazságosság, a szeretet és a könyörületesség elvét. Látta a fiút, aki elmondta, hogy anyját nem vette el Isten, neki ez volt a karmája. A fiút, aki nyugodtan megvilágítja előtte a reinkarnáció lényegét,…aki, hívja a rendezvényeikre. - Csak akkor, ha leveszitek a keresztvizet! – erősködött. A fiú ezen elnevette magát. - Nincs szükség rá. Te így is nagyon jó ember vagy a sorsod pedig idevezetett hozzánk. Nézz körül itt csak vidám, és kiegyensúlyozott embereket látsz magad körül. Te is ilyen leszel ígérem. Hirtelen magához tért az emlékek hatása alól. Rádöbbent, hogy egy padon ül egy lánynyal, s talán ez nem helyes. Nem ezért jött a városba, ha nem azért, hogy a szenvedőkön segítsen, ahogy vele tették egykor. - Jól áll rajtad a szári. – nevetett. – Menjünk, mert még dolgunk van… - Azért jó elbeszélgettünk, nem? Nóri csak nézett, hisz a srác egész idő alatt fejét lehajtva szótlanul ült a padon.

:

68

Bukta Gyulus apja vállalkozó volt. Mint ilyen gazdag is. Legalábbis a kisvárosi látszatok ezt mutatták róla. Anyja egy egyszerűen gondolkodó szépasszony. Nagy kocsival, festett szőke hajjal, rendszeres kondi terembe járással elérte, hogy a dolgozó nők, mint óvónő, és tanítónő irigykedjenek rá. - Irigykedni dehogy…- mondogatták egymásnak. - Micsoda buta liba… - A szomszédba is autóval jár… - Nézd, hogy öltözik… Így aztán Gyulust, aki egyébként érdeklődő, csak egy kicsit eleven kissrác volt, elkönyvelték hiperaktívnak és diszlexiásnak. Pedig, ha kicsit többet törődtek volna vele és már elsőben karácsonykor nem az Ica néni kicsi fiát emelték volna ki, milyen ügyesen olvas, többre vitte volna az iskolában. Így azonban azt látta, hogy neki nem terem babér. Hiába igyekezett megérteni mindent, amit a tanító néni mond, mások előbb megmondhatták a válaszokat. - Nem is válaszolnak az izgalmas kérdésekre…- Háborgott otthon anyjának az alsó tagozat vége felé, amikor az megrótta a romló bizonyítványa miatt. - Például? - Miért járnak libasorban a hangyák? Hogyan tudnak olyan nagy terhet cipelni? - Hová lettek a békák a tavunkból és Isti- Pistiékében miért vannak? - Az iskolában fontosabb dolgokat kell tanulni…- válaszolt anyja a körmét lakkozva. - Jó akkor miért írják ly-nal a gólyát és miért pontos jével a hajót? - Erre a tanító néni biztosan válaszolt csak nem figyeltél. - Dehogy válaszolt, csak a kezünkbe nyomott egy papírt tanuljuk meg melyik szót, hogyan írják. Egyszerűen nem tudom megjegyezni, ha nem értem. - Mert olyan okoskodó, vagy mint apád. Bezzeg a nővéred szépen tanul, nem kérdez butaságokat. Ettől kezdve még többet piszkálta a nővérét, akinek nem volt gondja a tanulással, mert ugyanolyan egyszerű lélek volt, mint az anyja. Senkinek sem tűnt fel, hogy Gyulus otthon bezárkózik. A haverjaival pedig tombol. Szétrúgták a hangyabolyt, mert látni akarták a tojásaikat. Kiscsurikat kiszedték a fészekből, mert kíváncsiak voltak milyen a kis veréb. A tanító néni panaszkodott, anyuka széttárta a karját. Ötödikben megszökött az iskolából, mert igazságtalanul bántotta a torna tanár, pedig az volt az egyetlen óra, ahol felülkerekedhetett a tanárok kis kedvencein. Sajnos kicsit nagyobbat gáncsolt focizás közben Ica néni kicsi fián, mint illett volna. Anyukát behívták és a nevelési tanácsadót javasolták. Ott széttárták a karjukat. Láttak már sok ilyen gyereket. - Legyen szíves többet foglalkozni Gyulussal, hisz nem tud rendesen olvasni ezért unatkozik órán, majd az agresszivitását szünetben és testnevelés órán éli ki. Anyukának nem volt türelme. Remegett az idegtől, ha együtt kellett tanulniuk. Csak azt hajtogatta: - Bezzeg a nővéredről azt sem tudom, hogy iskolába jár. Végül a nagymama tanácsára fogadott egy nyugdíjas tanító nénit, aki hetente egyszer foglalkozott vele és úgy, ahogy megtanította olvasni. Persze felsőben már történelmet, irodalmat, biológiát, sőt később fizikát, kémiát is meg kellett volna érteni. Addigra elment a kedve az egésztől A tanárok elkönyvelték rossznak, ő pedig legalább ennek az elvárásnak meg tudott felelni.

69 Így állandóan azon törte a fejét milyen izgalmas dolgot művelhetne, hogyan nevettethetné meg az osztályt. Akkor legalább a középpontba került. Ez egyre többször sikerült neki, s mindig voltak követői. hetedikben matek órát helyettesítettek, amikor kitalálta, hogy ő nyomorék. Remegtette a fejét, hibásan tartotta kezét, lábát. A gyerekek pedig vették a lapot: - Szegény gyerek így született… - Azért, tudja ám a példákat csak nehezen beszél… - És nehezen mozog… A tanár elképedt majd próbált példákat feladni az osztálynak nem törődve a hibás gyerekkel. Ő azonban nem adta fel: - Ha-ad men-jek ki a táb- lá- hoz…- dadogta. - Minek? - nézett rá a tanár. - Me-eg sze-re-tném o-lda-ni… A tanár látta, hogy menthetetlen a helyzet s megengedte neki. A példa felénél egy kicsit gondolkodnia kellett így kiesett a szerepéből. Miután a tanár elnevette magát, az osztálytársak is hahotázni kezdtek. Azonban kevés olyan tanár volt, aki tréfával ütötte el az idétlenségeit. Amikor április elsején a német tanár sírógörcsöt kapott, mert annyira megijedt. Pedig csak egy fehér egeret rakott a tanári asztal fiókjába, ahol a krétát szokták tartani. A fizika tanárral pedig majdnem elhitette, hogy rosszul van. Habzott a szája… elesett… S amikor a padtársa vigyorogni kezdett, akkor a tanár nem mentőt hívott, hanem meglátta a „plussz” tablettát a szájában és óriási botrányt csapott. Hetedik végére az osztályfőnök már hallani sem akart róla. Így mire elkezdődött a nyolcadik sikerült azt is elhíresztelni róla, hogy füvezik, sőt bulikon ő látja el az osztálytársait. Hiába bizonygatta otthon, hogy ilyen messzire nem jutott, csak cigiznek, és néha berúgnak a haverokkal, már a szülők sem tudták mit higgyenek. A kapcsolatuk régen megromlott. Őszinteség pedig a szülők között sem volt divat, mindketten élték az életüket. Valami hallgatólagos megállapodást kötöttek. „Azt csinálsz, ami jól esik csak az érzékenységemet ne sértse.” Magyarul nyitott házasságban éltek, csak ezt így nem mondták ki mert a látszatok mindenek felett álltak. Gyulus pedig pont a látszatok ellen lázadt. Ő csak azt akarta, hogy észrevegyék, és egy kicsit törődjenek vele. Úgy látszik erre csak a haverok voltak alkalmasak Segíteni persze nem tudtak egymáson, hisz ők is hasonló cipőben jártak. Így mivel Gyulus volt a tanárok szemében a legfőbb rossz, s mivel tankötelesként nem lehetett kizárni az iskolából, de a városban nem működött másik iskola magán tanuló lett belőle. Ilyen jó élete sosem lesz. Lógott naphosszat s csak vizsgáznia kellett. A jegyei is jobbak lettek, mint máskor. A középiskola azonban egy kicsit keményebb diónak bizonyult. Az első évben a lógásai miatt nem kapott bizonyítványt. Szülei bizonygatták egymásnak, hogy mindent megtettek. Volt olyan nap, hogy elvitték az iskola kapujáig. Akkor a második órától lógott el. Miután elmúlt tizenhat éves az iskola nem vette vissza. Próbáltak neki munkát keresni, de a híre megelőzte. Szülei mondogatták egymásnak, hogy be kéne íratni valami iskolába. De nem nagyon jártak utána.

70 Aztán egy napon főzés közben anyuka egy rádió riportot hallgatott. Igazából nem jegyezte meg ki szapulja éppen a kormányt és az iskolarendszert, csak megütötte a fülét egy mondat: - A szülőnek kötelessége a gyermekét mindenáron megvédeni az iskola ellen. Isti- Pisti rontott be a házba: - Gyulus? - Fent van a szobájában. Nem hallod ezt a borzalmas dumm-dummot. Hogy sikerült a pótvizsgád. - Évismétlés… - Vigyorodott el Isti- Pisti. – Pedig tanultam egész nyáron, de a tanárnő elhatározta, hogy példát statuál. - Csak nem szóltál be neki. - Tessék elhinni nem voltam rosszabb, mint a többiek. – már viharzott is fel az emeletre. - Na téged sem tudott megvédeni anyád az iskolától, pedig pedagógus. – sóhajtott csak úgy magának Gyulus anyja.

Az operatőr Janóka a vihar óta alaposan felkavarta a kedélyeket. A társaság tagjai szabadidejükben a cserbenhagyásokról társalogtak. Kinek mikor, milyen élménye volt. mennyire hatott ki az életükre. Rudi a magas, sportos, de nem nagydarab operatőr szerint mondvacsinált dolog az egész, úgyhogy általában csendben mosolygott magában a többieken, vagy otthagyta a társaságot és magányos elfoglaltságot kereset. Egyébként is magának való alak volt. talán ezért sem értette meg mi bajuk a többieknek ezzel a cserben hagyás dologgal. Kisgyerek korától, mivel egyke volt, el tudott órákig mottyogni magában. Ki talált történeteket. Először eljátszotta. Aztán ahogy nőtt inkább lerajzolta. Eszméletlen képregényeket hozott össze. Hol szörnyekkel, hol technikai eszközökkel... Aztán megkapta első fényképező gépét. Apja féltve őrzött Leikáját. Olyan képeket készített vele, mint más profi gépekkel, pedig még nem volt tizennégy. Aztán beleszeretett a mozgóképbe. A rajzos múltja. A fényképei hangulata. Türelme kivárni a megfelelő helyzeteket és fényviszonyokat mind - mind közrejátszottak, hogy profi operatőr lehessen. A kamera sosem hagyta cserben, persze vigyázott nagyon a megfelelő akkumlátorokra és egyéb felszerelésekre. A fantáziája mindig a helyén volt. Nem félt semmitől. Nem riasztotta meg sem hideg, sem meleg, csak a felvételek legyenek jók. Jött ment a tábor területén, a többiek egy kedves árnynak tekintették s igyekeztek úgy is viselkedni, minél kevesebbet zavarják a jó dokumentumfilm elkészítésében. Nők csak annyira érdekelték, mint egy tál jó forró csülkös bableves krumlis pogácsával. Jól esek, ha van a közelben, de remekül el lehet lenni nélküle. A tetejére vigyázni kell, ha túl sokat eszik az ember, akkor kellemetlen következményekkel számolhat. Így aztán hosszantartó kapcsolata nem igen volt. Bár Hanna a legújabb barátnője elutazásuk előtt egy hónappal feltűnően beköltöztette a fogkeféjét a legénylakásba, de ezen Rudi csak mosolygott. Elég gyenge próbálkozásnak tűnt a szemében. Nem szokta a lányokat ámítani. Az elején elmondta a játékszabályokat. Ő egy agglegény, sokat utazik a világban, szereti a szabadságot, a kényelmet és többször vágyik a magányra, mint azt a statisztikák megengednék, úgyhogy az is marad. A legtöbb lány ezt jó poénnak vette, és annál érdekesebbnek tartotta a vele való kapcsolatot. Hanna egész komolyan beleélte magát, hogy ha haza jön, összeházasodnak, pedig Rudi nem tett egy lépést sem az ügy érdekében. Tetszett neki a lány. Jól elvoltak. Annyira azért nem, hogy az elveit feladja. Főleg, mert pár nappal az indulás előtt összejött Zsókával. Zsóka egy belevaló, igazi bulizós típus. Csak társaságban érzi jól magát. - Figyelj haver, az ember társas lény! - csapott Rudi vállára a bulin, ahol találkoztak. Nem gubbaszthatsz itt egy sarokban egyedül. Főleg, mert a haverjaim azt mondták ez a te búcsú partid. - Hát, ami azt illeti néhány barátom úgy gondolta el kéne tőlem búcsúzni... Igazából egy kan bulinak indult. - Rudi elég bizonytalan volt, mert nem szokta a piát így hamar a fejébe szállt. - Mi meg jó kiszagoltuk ezt a dolgot és megleptünk benneteket, mi? - egy kicsit többet ivott már annál, hogy egyensúlyát megtartsa így szépen bele esett Rudi ölébe. Rájátszott vagy nem ki tudná megmondani. Arra sem igen emlékeztek, hogyan kerültek egy ágyba és mi történt köztük az est hátra lévő részében. A másnap reggel macskajajjal kezdődött így sok energiájuk nem maradt búcsúzkodni.

72 - Majd jelentkezem. - intett könnyedén Rudi, s nem gondolta, hogy valaha még látják egymást. Szerencséjére Hanna csak az elutazásuk után egy héttel értesült a történtekről. Jó akarók mindig vannak. Először úgy gondolta megtépi a nőt. Aztán úgy döntött azt a pár hónapot, amíg Rudi távol van, arra használja fel, hogy megismerje az ellenfelet. Amikor kiismerte az összes gyenge pontját lecsap rá. Azt nem tudta volna megmondani, miért van szüksége egy ilyen csélcsap, önző alakra. Arról sem lehetett volna meggyőzni, hogy a barátja sem egy ártatlan szent. Nem csalták csapdába. Nem vették el tőle, hanem önként és dalolva ment bele az adott szituációba. Nem hitte volna el senkinek, hogy egy férfi nem egy tárgy, akit csak úgy el lehet lopni, mint egy aranyórát. Ő a lányt egy gaz, minden hájjal megkent csábítónak tartotta, aki elvette tőle a fiúját, és ezért lakolnia kell. Jobbnál jobb bosszú terveket eszelt ki, míg a legördögibbnél maradt. Ettől a nagy leleményességtől még ő maga is megijedt. Hanna egyébként egy intelligens modern nő volt. Utolsó évét végezte latin, összehasonlító irodalom szakon, az ELTE-n. Tervei között szerepelt a doktori kurzus. Amikor Rudival összejöttek, őt is meglepte, hogy végre egy férfi nőnek nézi. Addig csak a saját bölcsész társaságában mozgott, ahol az eszéért szerették s a fiúknak fel sem tűnt a karcsú dereka, vagy a szép lábai. Ha a csajokról tárgyaltak és szólt: - Hahó, itt vagyok... - Ne viccelj, te fiúsítva vagy. – vonták meg a vállukat. Ezért esett neki olyan jól a férfi közelsége. Új élményt jelentett számára. Semmi tapasztalata nem lévén az ilyen ügyekben, úgy gondolta ez a szerelem, ami örökre szól. Veszélyben látva a jövőt, terveket szőtt. Először is nyomozásba kezdett. Hamar kiderítette, hogy ellenfele negyed éves matematikus hallgató, az ELTE-n. Hamarabb találkoztak, mint arra számított volna. Néhány barátjával, békésen ültek a hetedik kerület egyik eldugott sörözőjében éppen arról fecsegett, mennyire hiányzik Rudi, és mennyire rosszul esik, hogy még egy e-mailt sem ír. - Biztosan jól érzi magát. Ne feledd, óriási kalandban vesz részt, így nem ér rá holmi női nyafogással törődni. – válaszolt egyik barátja, akit inkább barátnőnek tekintett. Évek óta vele beszélte meg összes problémáját. Egyszer csak azt vette észre, hogy páran csatlakoztak a társasághoz. Természetesen régi haverok, s velük Zsóka. Majd lefordult a székről meglepetésében. Aztán addig forgatta a szót és hívta fel magára a figyelmet, amíg bemutatták egymásnak őket. Zsóka mit sem sejtett a köztük levő kapcsolatról. Neki Rudolf egy futó kalandot jelentett. Igazán meglepte ennek a kedves vörös hajú lánynak az érdeklődése. Az még jobban, hogy a buli végén együtt indultak haza. Egy hét alatt annyira összebarátkoztak, hogy ruhát venni is együtt mentek. A második hét végén, már Hannánál aludt Zsóka. Egy jó sikerült sörözés után, amikor nem volt kedve buszra szállni egyedül, és haza bumlizni. Azon az estén rájött Hanna, hogy ők mennyire kiegészítik egymást, s hálás volt a sorsnak, ami összehozta őket. Bevallotta mit tervezett. Jókat nevettek rajta. Zsóka megnyugtatta, ő nem akarja elvenni a barátját. - Azt mondták, hogy lefeküdtetek...- mesélte Hanna. - Tudod, megtörténhet. Elégé maxosak voltunk...Nem nagyon emlékszem a részletekre... Mindenesetre igaz, hogy egy helyen ébredtünk. Arról nem beszélt, hogy menyasszonya van. - Hogy tehetett ilyet?

73 - Kedves Hanna, neked még sokat kell tanulnod a férfiakról. Catullust és a többieket biztosan jól ismered. Az ókori irodalom talán egy kicsit romantikussá is tett, vagy inkább elrugaszkodottá a valóságtól. A mai férfiak csak egyet érdemelnek, mi legyünk a szemetebbek. Jól kösse fel a gatyáját, aki velem kezd. - Elkeseredettnek tűnsz... - Dehogy csak racionális vagyok. Ha akarod, beiratkozhatsz a kurzusomra... Hanna érezte, hogy a lány őszinte. Már bánta, hogy valaha ellenségnek tekintette. A szépen felépített gonosz tervei, mind elillantak egy szempillantás alatt. Zsóka az energikussága magával ragadta. Azok a kedves úgynevezett barátok, akik tájékoztatták Rudi félrelépéséről eszméletlenül meglepődtek, amikor a két lányt állandóan együtt látták. Ennél jobban csak Rudi lepődött meg, amikor hazaért. Eltűnt Hanna fogkeféje a lakásból, s a kulcsa a házmesternél pihent.

74

Ragaszkodás - Ildikó gyere, segíts, zöldséget kéne pucolni a levesbe. Ha akarod, a húst is előkészíthetnéd. - Anya tanulnom kell. - Pont vasárnap délelőtt, amikor annyi tennivaló van a konyhában? - Folyton tanulnom kell, ti akarjátok, hogy tovább tanuljak. - s békésen olvasta a Bengáli tüzet. (behelyettesíthetnénk valami másik akkor divatos regényt, hisz Ildikó, Attila nővére sokat olvasott és keveset vett részt a házimunkában olvasás ürügyén.) - Gyere apa, menjünk ki a szőlőbe, sok ott a tennivaló. – hívta Attila apját. - Itthon pedig most jön a szokásos veszekedés. – Már indultak is kifelé. Még hallották, hogy: - Mért kell neked lakodalmi ebédet főzni? – kérdést, aztán a többire nem voltak kíváncsiak. - Majd jövünk! – felkiáltással, gyorsan távoztak. - Nem kell anyátokra neheztelni, faluról származik, ahol a jó háziasszony arról volt nevezetes mit tett az asztalra. - Apa, más világ van. - A híres vendégszeretet hol marad, aztán meg nekünk is jól esik, ha valami finomat tálal. - Csak ne játszaná meg a mártírt. - Nem játsza, fiam. Ő mártír, mert úgy éli meg. Attila apja orvos volt. Paraszt családból származott, a gyökereit nem tudta és nem is akarta megtagadni, így legfőbb kikapcsolódása volt, ha kimehetett a szőlőbe és bíbelődhetett a növényekkel. Fiát is sokszor magával vitte. Lánya már nem jött vele, inkább a szobájában kuksolt és olvasott. Az a típus volt, aki a gyerekeiért élt, cserébe a gyerekeknek azt kellett tenniük, amit ő jónak látott. - Nem is tudom, mi lenne velem, ha a gyerekeim nem valósítanák meg az álmaimat…mondogatta feleségének. - Tovább kell tanulniuk, hisz csak akkor van jövőjük. - helyeselt az asszony. - Az orvosin van protekciónk, majd beszélek valamelyik volt évfolyam társammal. - Hisz olyan jó tanulók mind a ketten. Miért kéne ismeretség. - Olyan naiv vagy. Ebben a világban csak az boldogul, aki vadászni jár, pince partikra hivatalos. Nézd meg a szomszédot, megírták neki a disszertációját, s az elvtársak el is fogadták. Tudományos szocializmus doktora lett, s azóta alig lehet vele beszélni, úgy fenn hordja az orrát. - Ő nem is a felesége. A múltkor a fodrászhoz úgy jelentkezett be, hogy doktor Nagyné vagyok. Mi pedig jót nevettünk rajt Pannikával. - A gyerekeknek azért ne beszéljünk róla… - Az sem biztos, hogy orvosira akarnak menni. – akadékoskodott az asszony. - Hát hova mennének. – csattant fel Attila apja. – Az orvosokat tisztelik, megbecsülik, s a kereset sem utolsó szempont. Miután a szülők így eldöntötték a gyerekeknek nem sok lázadási lehetőségük maradt. Egyébként sem lázadhattak soha. Ha valamelyikük barátokat vitt fel utána hallgathatta hetekig:

75 - Ez a lány dohányzik… Jó, hogy nem gyújtottatok rá a nappalimban. Látjátok, a baráti körünkben sincs dohányos, nem tudnánk elviselni a szagát sem… - Ez a fiú erkölcstelen… Láttad a frizuráját, hogyan járhat ilyen hosszú hajjal. (Pedig alig volt hosszabb az átlagnál.) - Te azzal a lánnyal akarsz járni, hisz erkölcstelen. Azt hallottam róla, hogy váltogatja a barátait, mint más a fehérneműt. Sőt a biológia tanárral is kikezdett. - Látjátok itt a környéken nincs olyan fiatal, akivel barátkozhatnátok. Ildikó a szobájába menekült és olvasott ... és olvasott. Az egész középiskolát végig olvasta. Attila szabadabb volt, de őneki is többet kellett apjával lenni, mint a barátokkal. - Ebben a világban ki másra számíthatnál, mint a testvéredre és a szüleidre. – hallotta ezerszer. Attilának nem maradt más csak a színjátszó kör. Csoda számba ment, hogy oda elengedték, de olyan álmokat, mint színészet csak a legféltettebb titokként őrizhette. Kata titkos jó barát volt, így vigasztalta nem egyszer. Ő is szeretett a középpontban lenni, de egyetértett Attila szüleivel az orvosi pálya mégis csak jobb. Az egyetem elvégzése után azért neki is sikerült összetűzésbe kerülni a szülőkkel. Az esküvőjük előtt pár évvel hozták a határozatot a névválasztásról. Kata örült. Először is szerette a lánykori nevét. Szépnek tartotta. Megszokta. A jogosítványa, a piros útlevele (eddig csak Prágába jutott el sörtúrára az évfolyamtársaival), a diplomája is ezt a nevet tartalmazta. Tudományos publikációkat szeretett volna megjelentetni, amihez a nagyon tisztelt férjének semmi köze. Már tervezték az esküvői ceremóniát, amikor a leendő anyósával kitört a cirkusz. - Fel kell venned a férjed nevét! - Szeretem őt úgyis, ha megtartom a saját nevem. - Ki beszél itt erről… Hogyan akarsz bemenni a kórházba, lánynéven gyerekeket szülni. Mit szólnak majd az emberek. Jobban akarta ezt a házasságot, mint ilyen apróságon csússzon félre. Pedig, ha tudta volna előre mi vár rá, talán elmenekül még a város közeléből is. Amikor megszületett az első lányuk, csak Ildikónak nevezhették a nagyanyjáról. Aztán hetekig nem fürdethette sem ő, sem Attila. - Olyan ügyetlenek vagytok, kicsúszik a kezetekből. - Na, de mami, Attila képzett orvos. - Lári - fári, csak pszichiáter és férfi. Az én férjem tényleg orvos mégsem fürdethette a gyerekeket. Micsoda új szokások dohogott. A fiatalokban egyre jobban gyűlt a a feszültség. Tudták, ha még egy gyereket akarnak, s Ildit normálisan akarják nevelni, minél messzebb kell költözniük. Szerencsére az OTP adott kölcsönt a fiatal házasoknak és gyerekkedvezményt. - Két gyerek után hatvanezer, van egy kis megtakarított pénzünk ….- számolgattak volna, ha nem toppan be nagymama. - Nézzétek, befizetünk nektek itt a közelbe egy OTP lakást, nektek csak a részleteket kell kinyögni, és a második babát vállalni. - Egyik sem esik nehezünkre. – szólt bele Kata. - Majd segítünk takarékoskodni. Tudjuk, hogy a fiataloknak az milyen nehezen megy. kedveskedet nagypapa. Attiláéék mindenbe beleegyeztek, csak minél előbb saját lakásuk legyen. - Ti csak dolgozzatok, majd én körmükre nézek a munkásoknak. – jött egyik este Attila apja. S valóban az egész lakást az ő elképzelésének megfelelően alakították ki. Kata dühöngött, de nem volt beleszólása az életükbe. Később önálló életük során is tudták, ha bajba kerülnek Attila szüleire számíthatnak.

76 - Csak ránk számíthattok. – ismételgették, mint egy mantrát. Ha a gyerekekre kellett vigyázni ott voltak. Ha a szülők elutaztak ott voltak. Ha némi kölcsönre volt szükség ott voltak. Attila apja nyugdíjas lett, így az unokáival való foglakozás töltötte ki az életét. Attila szeretett volna végre felnőni, elege lett a babusgatásból. Amikor elköltöztek úgy látszott minden rendbe jön. Kicsúszik apja szigorú felügyelete alól. Azonban a költözés többe került, mint gondolta. Kata kérlelte: - Csak ne a szüleidtől… Elég felnőttek vagyunk már, hogy elszakadjuk. - Most az egyszer. Kire számíthatnánk, ha nem rájuk. - Így akarod az önálló életünket elkezdeni. Nézd meg a testvéred régen lelépett. - Amikor elköltözött a világ végére, apánk bele is betegedett. - Csak az ország másik felére ment, mert ott jobbak voltak a lehetőségei és a férje is oda való. - Apa majdnem bele pusztult. - Most akkor nekünk van rá szükségünk, vagy neki ránk. - Mindkettő. - Vannak barátaink, végre. Nem szabja meg, hogy mit csinálhatunk és mit nem még, ha az hülyeség is… Pár napig hanyagolták a témát. Azonban a számlákat ki kellett fizetni, már régen vége volt az olcsó lakás, olcsó gáz, víz, villany időszaknak. Az egész ország nyögött a Gyurcsány kormány alatt. - Apa kéne kölcsön. Fiam, most nekem sincs. - Csak két hónapra, addigra összeszedjük magunkat. - Adok, de a temetésre tettem félre. Nem hagyhatom itt anyádat egy fillér nélkül. - Ne viccelj, apa, régóta jól vagy. Te tudod a legjobban, hogy akár harminc évig is elélhetsz gyomor nélkül. Attila tudta, hogy bármikor bekövetkezhet a vég, de bízott az orvostudományban. Visszaemlékezett, amikor nővére elköltözött… Igen, pontosan a Napfogyatkozáskor. Apja gyengeségről panaszkodott. Az orvosok a legrosszabb betegek. Így inkább az unokáinak mutogatta a Napot. Bár sápadt volt és töpörödöttnek tűnt, azért az alma fa alatt végig kellett sok- sok példányban nézni a jelenséget, ahogy a falevelek közötti rések levetítették a földre. Senkit nem engedett belenézni a Napba, még szemüveggel sem. - Hogyisne, még megvakultok. Azért a lázadóbb természetű unokák csak felnéztek óvatosan az égre, amikor a Nap teljesen eltűnt a hold mögött. - Figyeljétek az állatokat, ahogy sötétedik, olyan csönd lesz, mint alkonyatkor. Aztán ő is elcsendesedett. Végig szenvedte a kemoterápiát, megműtötték s az egész család bizakodó volt. - Talán nem újul ki. – mondogatták. Közben, Attila családostól elköltözött, egy elszabadult sejt pedig megkezdte romboló munkáját.

77

Epilógus Ildi rájött, hogy nem akarja befejezni az egyetemet. Negyedévesként megpályázott egy külföldi ösztöndíjat. - Anya értsd meg Svájcban sokkal jobb a pszichológus képzés, mint itthon. – érvelt, amikor Kata az unokákról és a család alapításról beszélt. - Mitől félsz? – szegezte neki a kérdést Kata. - Miért félnék? Mindenki így csinálja. Egy év külföldön nagy lehetőség. - Nincs barátod, nem akarsz férjhez menni, nem akarsz gyereket szülni. Ennek csak van oka. - Nézz magatokra. Nézd meg apát. Állítólag segít az embereken. Jó van, elfogadom, szükség van a munkájára, de én nem tudom úgy csinálni mint ő. Persze szeretek leülni az emberekkel a barátaimmal és nagyon tudok hallgatni. Mindenkinek a rendelkezésére állok, amikor kell, de senki nem tekint nőnek. Azt mondják, velem mindig ott lehet folytatni, ahol abbahagytuk, mindegy, hogy tegnap vagy két éve. Terveim vannak… - Mik a terveid, azon kívül, hogy tanulgatsz még egy-két évig? - Nézd tizenhatodik éve koptatom az iskolapadot, megtanultam egy csomó felesleges dolgot. Bocsánat nagyon fontos tudományt… De nem tanultam meg, hogyan kell, főzni, takarítani, tiszta inget vasalni… Nem tudom, hogyan kell gyereket nevelni, vagy egy férjnek a kedvében járni… - Az iskola nem arról szól… - Miről szól? Nincsenek hagyományaink, értékeink. Nézz körül, mindenki próbálkozik… Boldog családról álmodik, aztán elmerül a hétköznapok mocsarában. Hogyan segítsek rajtuk, amikor magam sem tudom, mit kell tennem. Katának nem maradtak érvei. El kellett lányát engednie, bármilyen nehéz szívvel tette is. Csak abban bízhatott, hogy egy vak szerelem megváltoztatja Ildi világnézetét. Aztán, mint a mesében boldogan élnek, míg meg nem halnak.