Segédanyag a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület által hirdetett vetélkedőhöz
Kiemelkedő szellemi és tárgyi értékek Vereckei Emlékmű
A történelmi Magyarország magyar-lengyel határátkelőhelyén 1881. szeptember 4-
én állítottak először emlékművet a honfoglalás emlékére. Ezt a 4 m magas emlék-határkövet
1896-ban gránit-obeliszkre cserélték, melyen 4 márvány emléktábla volt található. A táblákon
az emlékmű építésérről szóló adatok szerepeltek, illetve az útra néző táblán Kóródi Sándor egy verse:
„Honfi e bércormon,
szíved hevesebb dobogása jelzi,
hogy ősi honod drága határa ez itt.
Itt hangzott egykoron riadó csatakürtje Lehelnek. Nagy Rákóczink itt hullata búcsú könnyűt
Szent kegyelet tüze gyúl itt minden csipkebokorba Oldozd meg saruid: Szent hely ez itt, ahol állsz”
Trianon után a táblákat eltávolították, de az obeliszk a helyén maradt. 1939
júniusában újraavatták a felújított emléktáblákat. A szovjet csapatok megérkezésével először a
táblák, majd nem sokkal később a gránitoszlop is eltűnt: később kiderült, hogy az egyik közeli
faluban szovjet katonai emlékművet csináltak belőle. Az eredeti emlékmű helyén jelenleg egy ukrán emlékmű található, amely a szicsgárdistáknak állít emléket, akiket a már megcáfolt ukrán történelmi elmélet szerint Kárpátalja 1939-es visszacsatolásakor a magyarok végeztek
ki. Azóta kiderült, hogy a magyarok kitoloncolták a rájuk támadó gárdistákat, és a lengyelek végezték ki őket ott helyben.
1996-ban a honfoglalás 1100. évfordulóján a Kárpátaljai Magyar Kulturális
Szövetség kezdeményezésére kezdtek el építeni egy emlékművet, ám politikai okok miatt, az
ukrán nacionalisták nyomására nem az eredeti helyén, hanem 700 méterrel arrébb egy tisztáson. Az emlékmű Matl Péter munkácsi magyar művész tervei alapján készült. Az egyik
motívuma az életfa-istenfa motívum: a kehelyből 7 virág nő ki. A kehely jelen esetben az
oltárkő, a 7 tömb a 7 törzs. Az oltárkő mindkét oldalán kereszt van kifaragva. A művész a hat alsó tömböt a turul szárnyaiként, a felsőt a törzseként értelmezi, míg a belső, üres rész Emese.
A monda szerint Emesét egy turulmadár termékenyítette meg álmában, ebből született meg
Álmos és a magyar nemzet. A középen látható oltárkő a vérszerződés kelyhét szimbolizálja, amelybe a hét vezér a vérét összefogta, s ebből született meg a magyar nemzet.
Rákóczi kultusz
Kárpátalja több településének neve szorosan összefügg II. Rákóczi Ferenc nevével és
az általa vezetett 1703–1711-es szabadságharccal. Édesanyja, Zrínyi Ilona Munkács várában kívánta világra hozni gyermekét, ám a szülési fájdalmak miatt csak Borsiig jutott, itt született meg a nagyságos fejedelem.
Vidékünk volt a szabadságharc bölcsője. 1703. május 21-én Tarpa és Vári, 22-én
pedig Beregszász piacán bontották ki a kuruc zászlókat. A hagyomány szerint Esze Tamás és
Kis Albert kuruc csapata a salánki nagyerdőből indult Verecke felé, hogy találkozzon a Lengyelországból hazatérő Rákóczival. A barkaszói származású Kis Albert személyesen buzdította harcra Salánkon a népet, minek hatására sokan beálltak a kuruc seregbe.
A leendő fejedelem az ország legnagyobb földbirtokosa volt. Vidékünkön birtokai
közé tartozott Munkács, Dobrony vagy éppen Salánk, mely mellett, a Helmec-hegy oldalában vadászkastélya volt a fejedelemnek. A kastély közvetlenül Barkóczyné Koháry Judit helyi
földbirtokosé, Károlyi Sándor, a későbbi kuruc generális anyósáé volt. Esze Tamás történész
„II. Rákóczi Ferenc tiszántúli hadjáratában” a következőket mondja: „Ugocsa kezdettől fogva kuruc vármegye, a legkurucabb valamennyi között: olyan kemény és öntudatos kuruc
jobbágyok még Beregben sem igen akadtak, mint a Perényiek nagyszőlősi, Károlyi anyósának Kohary Juditnak salánki jobbágyai.”
Ugocsában, Tiszaújlak határában zajlott le 1703 júliusában az ún. tiszabecsi átkelés a
Tiszán, amelyet a kuruc had első jelentős győzelmének könyvelhetünk el. S bár Dolhánál Károlyi Sándor szétugrasztotta a felkelőket, hamarosan kuruc kézre kerül Munkács, Ungvár, a
Tiszántúl. A felkelés kiterjedt Erdélyre és egész Magyarországra, s így szabadságharccá terebélyesedett. A tiszaújlaki Tisza-hídtól mintegy 200 méternyire, a határátkelő állomás közvetlen közelében egy mesterségesen emelt halom tetején áll a turulmadaras
Rákóczi-emlékmű, amelyet a kuruc csapatok első győzelmes csatájának helyén emeltek. Egy 18 méter magas oszlopon kiterjesztett szárnyú turulmadár állt, amely csőrében kuruc kardot
tartott. A helyiek s a kárpátaljai magyarok körében egyaránt tisztelet övezte a történelmünk szempontjából fontos emlékművet. Minden évben sor került a Turul-ünnepségre, amelynek
során a lovas legények és a megemlékezők együtt vonultak a Turul elé. 1945-ben a helyi vezetők azonban a szovjethatalomhoz való elkötelezettségük bizonyításaként földig
romboltatták az emlékművet. A madár Ungvárra került. Hosszas huzavona után végül 1989. július 16-án avatták fel az új emlékművet. A Turul iránti tisztelet és megbecsülés a mai napig sem hagyott alább, hisz ma is minden évben megemlékeznek a magyarok a nagy csatáról.
További kötődése Tiszaújlaknak Rákóczihoz, hogy Esze Tamás, a kurucok paraszti
származású vezére rendszeresen sót szállított szekerével Máramarosból Debrecenbe. Egyik
útján a tiszaújlaki sóház tisztviselői belé kötöttek, elvették szekerét, kifosztották tarpai portáját. Esze Tamás bosszút állt ezért, 1703. május 24-én reggel szegénylegényekből verbuvált két gyalogoscsapattal és 40 lovassal rajtaütött a sóházon, elfoglalta azt.
A tiszaújlaki sóház Tiszaújlak központjában található, az Nagyszőlős és Péterfalva
felé vezető utak kereszteződésében. A sóház ma is áll, kopott vakolatú falán emléktáblát
helyeztek el Esze Tamás márványba vésett képmásával, alatta a következő szöveggel: "Ebben az épületben sóház volt, melyet 1703. május 24-én 7 órakor reggel 2 gyalogos csapattal és 40
lovassal ESZE TAMÁS kuruc vezér megtámadott. A 14 muskétásból és egy hadnagyból álló őrségből négyet levágtak, a többi közéjük esküdött".
A kurucok hősiessége ellenére a szabadságharc elbukott. 1711. február 10-én
Rákóczi Salánkra érkezett, miután január 13-án fegyverszünetet kötött a császárral (február
15-ig) és 31-én Pálffy János császári tábornagytól átvette a Habsburgok békefeltételeit. A fejedelem Salánkra hívta össze tanácskozásra erdélyi tanácsosait és a magyarországi
szenátorokat, hogy választ adjanak a császáriak békefeltételeire. Az értekezletre, vagy ahogyan a salánkiak emlegetik, Rákóczi utolsó országgyűlésére február 12–14 között került
sor. A tanácskozáson összeállították a munkácsi vár védelmére kidolgozott részletes tervet. Drámai erejű, utolsó politikai szónoklatában a fejedelem felvázolta a válságos helyzetet. A tanácskozáson tehát úgy döntöttek, hogy a békefeltételeket nem fogadják el.
Február 18-án hagyta el Rákóczi és kísérete Salánkot, majd egynapos munkácsi
tartózkodás után, február 21-én a Vereckei-szorosnál az országot is – örökre.
A salánki nép hűen őrzi a nagy fejedelem emlékét. A tanácskozás 200. évfordulóján,
1911. február 19-én fellobogózták a település középületeit, az iskolában ünnepséget tartottak. 1935-ben, Rákóczi halálának 200. évfordulóján a salánki református templomban emléktáblát helyeztek el a történelmi tanácskozás megörökítésére. A tábla szövege: „II. Rákóczi Ferenc fejedelem
salánky ország gyűlésének és utolsó itt tartózkodásának emlékére 1711. Febr. 11–18
Halála 200 éves évfordulóján 1935. Ápr. 8.”
Mikes Kelemen születésének 300. évfordulója alkalmából a község egyik utcáját a
bujdosó kuruc íróról, míg egy másikat a fejedelemről nevezték el. A hegyoldalban lévő vadászkastélyt 1717-ben, utolsó betörésük alkalmával a krími tatárok felégették, csak a ma is
működő borospince maradt meg belőle. Az egyik domb alatt, mely szintén Mikes nevét viseli, tiszta vizű forrás fakadt, népies nevén a Nyikes-kútja (a Nyikes a Mikes név torzított alakja). 1991. május 26-án a salánki tanácskozás 280. évfordulója tiszteletére a Mikes-kutat
kitisztították, felújították, sor került egy emlékhely felavatására is. Két viski kőfaragó készítette az obeliszket, melyet Rákóczi és Mikes bronz arcképe ékesített.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség minden év júliusában emlékünnepséget
tart a Turul-emlékmű előtt. Emellett Mezőváriban, Beregszászban is megemlékeznek a zászlóbontásról, Tiszaújlak közössége pedig a Sóház épülete előtt gyűlik össze minden évben.
Az unikális Nagydobrony
Számos dolog van, amiért az Ungvári járás és egész Kárpátalja legnagyobb
magyarlakta községe, az Ungvártól 42 km-re fekvő Nagydobrony (Velika Dobrony) kirí az ung-vidéki falvak közül, s ami miatt igazán említésre méltó. Ilyen például jellegzetes és gyönyörű népviselete – amely nőknél az alsó- és felsőruházattal, pendellyel, ingvállal, befont
vagy kontyba tekert hajviselettel, férfiaknál pedig a cifraszűrrel, vászongatyával, inggel együtt
pazar egészet alkot – vagy épp a Kodály Zoltán és Bartók Béla által itt gyűjtött népdalok, balladák. Ha azonban egy társaságban szóba kerül Nagydobrony neve, akkor előbb-utóbb
valószínűleg hallható lesz a már-már szinte szállóigévé vált mondat: „Dobronyban hüppen az
alma”. A nagydobronyiak nyelvhasználata azonban sokak véleményével ellentétben
egyáltalán nem furcsa, s ami ennél is fontosabb, még véletlenül sem ad okot a csúfolódásra. Legfeljebb azzal „vádolható”, hogy különbözik a vidékünkön általában használttól. Nagydobronyt ugyanis palóc szórványtelepülésként tartják számon, s a dobronyiak („jó palócok” lévén) palóc nyelvjárásban beszélnek, ami az északkeleti nyelvjárástípustól, melyet
a környező falvakban használnak, erősen különbözik. A nyelvjárás meghatározó hangtani
jelensége az ajakkerekítés nélkül képzett rövid „a” hang használata. A palócok olyan archaikus elemeket őriztek meg a magyar nyelvből, amelyek ma már a köznyelvben egyáltalán nincsenek jelen. Nyelvjárási elemekkel tűzdelt beszédük magával ragadja az olyan hallgatót, aki képes azt értékelni, képes meglátni benne a szépet.
Nagydobronyban és környékén 100 tonnányi jó minőségű őrölt fűszerpaprikát
állítanak elő évente. Az őrlemény hagyományos technikával készül: utóérlelik a paprikát, ami
által stabilizálódnak benne a szín és zamatanyagok. A bepirult paprikát betakarítják, majd felfűzve, vagy újabban műanyag hálóba téve az eresz alá, vagy más, jól szellőző, száraz
helyre teszik. Itt 2-3 hétig érik, színesedik, töpped. A paprika utóérő típus. Gyakorlatilag még a barna színben leszedett is szépen megpirul. Az utóérlelésen átesett paprika kerül aztán a
szárítóba, ahol csontszárazzá válik, s ezután következik az őrlés. A paprikán kívül a korai krumpli termesztéséről is megismerszik a falu. Bár az utóbbi 1-1,5 évtizedben igencsak
fellendült a hajtatás, így a szabadföldi krumplitermesztés hátrább szorult, de még mindig
jelentős, 100 hektáros területtel bír ez a fajta kultúra is. Általában március első napjaiban már kiültetik az előcsíráztatott krumplit, aminek a helyére kerül aztán május közepe-vége tájékán a fűszerpaprika.
Nagydobrony egész Kárpátalján ismert híres szőtteseiről. A 20. század közepén még
szinte minden háznál szőtték a jellegzetes, piros-fekete, szedett mintás díszkendőket, és –
különösen esküvők alkalmával – a mai napig virágzik ez a szép hagyomány. A
menyasszonynak ma is feladata, hogy a lakodalom napjára legalább 20-30 kendője legyen,
amiket vagy ő készít el saját kezűleg, vagy mással szövet meg (ezekkel díszítik fel az ünnepi
autókat, de ezt kapják ajándékba a keresztszülők, a vőfély, sőt még a jegyző is). A szövés mellett elterjedt a hímzés is, főleg a keresztszemes technikájú. Nagydobronyban ma is sok házban hímezik a „tulipános, kiscsillagos” párnákat, abroszokat.
Újabban a falu a szőttesek mellett kerámiaművészetéről is híres. Hídi Endre
keramikus a hagyományos magyar népi motívumokat használta fel saját stílusának kialakításához.
Nagydobronyban nyílt meg Kárpátalja első magyar tannyelvű középiskolája 1953-
ban. Ma már református gimnázium is működik a faluban.
A különböző zöldségek termesztésén kívül szintén nagy hagyománya volt/van a
seprűkötésnek és a tojásfestésnek is.
Kendereskei kilátó
Feszty Árpád 1891-ben határozta el, hogy panorámaképet fest, amikor Párizsban
járva megnézte a Napóleon csatáját ábrázoló körképet. Úgy tervezte, a bibliai özönvíz történetét viszi vászonra, de apósa, Jókai Mór rábeszélte, hogy inkább a magyar történelem
egyik jelentős epizódját örökítse meg, hisz közeleg a millenniumi ünnepségsorozat, s vállalkozásához a fővárostól, illetve az államtól is segítséget kaphat.
Feszty a hatalmas munkához segítőtársakat keresett. Együttműködésre kérte fel
Mednyánszky Lászlót, Újváry Ignácot és Spányi Bélát, akik a tájképi részeket festették,
de Vágó Pál és Papp Henrik is segítségére voltak a csoportjelenetek és egyes alakok megfestésében. A táborverési jelenetek a letelepülőkkel, sátrakkal, nyájakkal, gulyákkal
Pállya Celesztin munkája során elevenedtek meg. Olgyai Ferenc, Barsy Adolf, Ziegler Károly és Mihalik Dániel is erejüket megfeszítve dolgoztak, hogy a határidős munka elkészüljön.
1894 tavaszára befejeződött A Magyarok bejövetele c. körkép festése, s megnyitása
után a Városliget körkép palotájában elhelyezett mű óriási közönségsiker lett.
1970-ben született a kormányzati határozat, hogy Ópusztaszeren Emlékpark
létesüljön, s ekkor fogalmazódott meg az a gondolat is, hogy a honfoglalással kapcsolatos egyéb emlékek mellett itt kapjon új otthont A magyarok bejövetele is, amit 1991 és 1995
között egy lengyel restaurátor csoport teremtett újjá. A festmény jelenleg a Rotunda nevű épületben található.
Azt a helyet, ahol Feszty és társai a körkép vázlatait készítették, néhány évvel ezelőtt
Popovics Béla ismerte fel Munkács mellett, a kendereskei magaslaton. Popovics Béla
munkácsi tanár és helytörténész 1996-ban járt a Csongrád megyei Ópusztaszeren, a Nemzeti
Történelmi Emlékparkban, és rögtön észrevette a Feszty-körkép dombjai és a Munkács környéki magaslatok közötti hasonlóságot. Tanulmányozva a korabeli munkácsi újságokat, kiderítette, hogy 1892 szeptemberétől a körképen dolgozó művészek Munkácson tartózkodtak.
2013-ban
a
KMKSZ
Munkácsi
Középszintű
Szervezete
a
magyar
Külügyminisztérium és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium támogatásával hozott
létre itt kilátót, ábrázolva azon magát a körképet, melyen a háttérben lévő vonulatokban egyértelműen felismerhető a munkácsi panoráma a környező magaslatokkal. A kilátót Gallov József építészmérnök tervezte.
Turul-ünnepség
A Turul-emlékmű Tiszaújlak és Tiszabökény határában egy mesterséges halom
tetején áll, mely a kuruc csapatok 1703. július 14-én, a Tiszaújlak-Tiszabecsi révnél vívott
első győztes csatájának állít emléket. A kárpátaljai magyarság a kárpátaljai ruszinok képviselőinek részvételével 1989. óta minden év júliusának második vasárnapján itt ünnepli
Rákóczi fejedelem első győztes csatájának emléknapját, a Tiszabecsi átkelést. Az ünnepség a tiszaújlaki egykori sóház falánál kezdődik, melyen emléktáblát avattak Esze Tamás
tiszteletére. Innen a Tisza hídján át az emlékműhöz vonul a hagyományőrző kuruc lovasokat és népviseletbe öltözött fiatalokat követő, ünneplő közönség. Az emlékmű lábánál a
Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség szervezésében, magyarországi és helyi politikusok részvételével történik a megemlékezés, melyet általában kulturális programok követnek.
Hagyományos munkatevékenység eredményeként létrehozott népművészeti vagy
iparművészeti értékek
Beregi szőttes
A Beregvidéken a korai kézimunkák alapanyagát kenderfonalból szőtték, a
későbbieket pamut és kender, majd tisztán pamutfonal alkotta. A kenderfonal nehezen
színezhető, ezért a régi vásznakon kevés szín és dísz volt. A kékre és pirosra festett fonalból egyszerű díszítésű csíkokat szőttek a kendőbe. A XX. század elején megjelent a pamutfonal,
ami lehetővé tette a szőttesek szín- és díszvilágának gazdagodását. A mértanias csíkváltozatok
mellett kialakult a virágos-szegfűs, rózsás, tulipános, eperleveles, bokros mintázás. A bonyolultabb csíkozás eszközei a szedőtű, a kis- és nagy csíkszedő deszka. A szedett
csíkoshoz gyári pamutot használtak. Vidékünkön hagyományosan a szőttesek fehér alapon
piros és kék színekkel készültek, ma már a mintákat piros és fekete színnel készítik. Nemcsak a háztartás, a viselet sokféle vászon holmiját, hanem a népi élet ünnepeinek, szertartásos
szokásainak – születéstől a halálozásig – különféle tárgyait is díszítették. A díszítésnek mindenütt megvolt a kialakult rendje. A kenyértésztát simacsíkos kendővel takarták le a szakajtóban, de a frissen sült kenyeret már díszesebb mintájú kendővel takarták le.
A beregi szőttes motívumkincsét sok-sok nemzedék munkája fejlesztette,
gazdagította és tette rendkívül változatossá. A bordópiros és a kék szín jellemzi. Ezek jelennek meg a keresztszemes munkákon is. A legelterjedtebb beregi minták: csillagos, szőlős, rózsás, makkos, tulipános, rozmaringos, gránátalmás, szegfűs, életfás, farkasnyomos s
ezek változatai. Hogy a beregi szőttes és motívumkincs (a minták száma a változatok miatt 100-nál is jóval többre rúg) ilyen sokáig fennmaradhatott, az Antónikné Polónyi Katalinnak,
Ukrajna Érdemes Népművészének köszönhető. Ő ugyanis maga köré gyűjtötte és foglalkoztatta a beregi asszonyokat, amikor Antónik Tibor kolhozelnök feleségeként
Nagyberegre került. Először 1961-ben rendeztek kiállítást munkáikból Beregszászban, majd Ungváron. Erre felfigyelt a Képzőművészeti Alap is, s elkezdtek rendeléseket adni a
beregieknek. Rengeteg kézimunkát készítettek a volt Szovjetunió tagállamaiba. A különböző kézimunkákhoz régi szőttesekről, terítőkről merítettek mintákat. Kárpátalja valamennyi éttermét beregi szőttesek díszítették, de szalvétákat, alátéteket, garnitúrákat is készítettek
számukra. A Lenin Kolhozban így szövő- és hímzőcsoport is működött. Előbbiben 30, utóbbiban pedig 58 ügyes kezű nagyberegi, kígyósi és beregújfalui asszony dolgozott.
Salánki viaszos tojás
Salánkon a viaszos húsvéti tojás készítése az elterjedt. Az egyszerű főtt és félig
kihűlt tojásra forró méh-, esetleg gyertyaviasszal rajzolják fel a mintát. A rajzolás eszköze az íróka vagy, ahogy Salánkon hívják, a kicce. Ha a langyos tojásra visszük fel a viaszos mintát, az szinte azonnal meghűl rajta. Majd, amikor a tojások teljesen kihűlnek, aranyporral
bedörzsölik a mintát. A por csak a viaszos részre fog ráragadni, a tojás tiszta felületére nem.
Tiszta ruhával áttörölik, s fényes, „aranyozott” tojást kapnak. Vannak tipikus salánki minták is. Ilyen például a kakastaréjos, seprűs, tulipános, labdarózsás. Más mintákat is fel lehet vinni, de a salánkiak ragaszkodnak a hagyományos, tipikus salánki mintákhoz.
Nagydobronyi hímes tojás
Hajdan a hagymahéjjal való hímzés volt a legnépszerűbb. Ha a tojásra ráerősítettek
valamit, például fűszálat, falevelet, akkor az egyszerű, a hagymahéj színét átvett tojás is különlegessé vált.
Már virágvasárnap el kell kezdeni a hímesek festését. A lányos házaknál szinte
kötelező, hogy egy-egy kislánynak legalább hatvan darab hímes tojás legyen a kosarában.
Tiszta alkohollal elvegyített sörlakkban kell megfürdetni a tojásokat. Ez a titka
annak, hogy a nagydobronyi hímesek ragyogóan fényesek. Fontos, hogy forrók legyenek a tojások, mert akkor a szesz egykettőre elpárolog és marad a fényes bevonat, amire jönnek a minták. Általában árvácska, pipacs, rózsa, meggy, körte kerül a tojásokra.
Salánki hordó
Salánkot a kárpátaljai hordókészítés fellegvárának nevezhetjük. Amíg három-négy
mesterember megakad más településen is, itt valaha száznál is többen, de még napjainkban is
több tucatnyian foglalkoztak, illetve foglalkoznak kádármesterséggel. Következetesen
bodnárnak nevezik magukat, bár használatos a kádár megnevezés is. Szinte kivétel nélkül apjuktól vagy egymástól tanulták a mesterséget, mestervizsgát nem tettek. A helyi hordógyár
leállása után házi műhelyeikben dolgoznak, főleg megrendelésre. A vásározást nem kedvelik,
inkább a fiatalok viszik ki termékeiket az utóbbi időben egyre gyakoribbá váló beregszászi, nagyszőlősi és munkácsi borfesztiválokra, ahol nemcsak a salánki hordók kapósak, de nagy sikerük van a kiváló helyi boroknak is. A salánki mesterek főleg magyar típusú, vagyis
kerekded boros- és ecetes- és káposztáshordókat, kádakat, szaunába való favödröket és virágdézsákat készítenek, salánki specialitásnak mondhatjuk a kerek vagy ellipszis formájú asztali kishordókat. Ezek közül is leghíresebb az úgynevezett „háromfenekű”, vagyis
kétrekeszes kishordó, melyből ugyanazon a csapon keresztül folyik a vörös- és fehérbor,
illetve a pálinka-víz páros. A salánki kádárok szinte kizárólag helyi tölgyfából, elsősorban a
tömörebb fájú, helyi mocsári tölgyből dolgoznak. A ritkább fájú hegyi tölgy főleg a pálinka tárolására alkalmatlan, mert a szálán enged. Bár elterjedt a gépi munka is, a régi kézi szerszámokat nagy becsben tartják, és még mindig német (bár torzított formájú) műszavakkal
nevezik őket. A település bodnárai igazi parasztiparosok, sem életmódjukban, sem pedig mentalitásukban nem különböznek a helyi gazdálkodó lakosságtól. A jóhírű salánki
bodnároknak nem kell tartaniuk a konkurenciától, a fellendülőben lévő borászat pedig bőven ellátja őket munkával. Termékeik eljutottak, illetve eljutnak Franciaországtól Oroszországig, a Vatikántól Moszkváig. Ukrajnában pedig szinte monopolhelyzetet élveznek, ők tartják
karban például a krími, odesszai konyakgyárak tölgyfa edényeit is. Az egyre nehezebben beszerezhető nyersanyag, a helyi tölgyerdők kiirtása azonban kétségessé teszi e nagy múltú mesterség jövőjét.
Háromfenekű asztali hordó Nagyszőlős címerével
Ovális alakú asztali hordó
Kerek kishordó festett feneke – a gazda fején a tipikus salánki kalap látható.
Ungi seprű
Nagyanyáink idejében (sőt, már az azelőtt is) a falusi emberek igyekeztek mindent
maguk előállítani, amire szükségük volt: megtermelték a különböző zöldségeket,
gyümölcsöket, gabonafajtákat; ellátták az állatokat takarmánnyal; szőtték a ruhák, kendők,
zsákok alapanyagát; egyedül készítették a különböző szerszámokat, mindennap használatos tárgyakat. Amit maguk nem tudtak – például a környezeti feltételek miatt – előállítani, azt
cserélték saját portékáikra. Így alakultak ki az egyes területekre jellemző különböző kézművességek és mesterségek. Ilyen jellemző mesterség lett Ung megyében a seprűkötés,
meghatározó kézműves termék pedig az úgynevezett ungi seprű. A neve is mutatja a megyében való széleskörű elterjedtségét. Ugyanis nem volt olyan falu, ahol ne kötöttek
volna cirokeprűt. Pedig a szükséges hozzávalók megtermelése és előállítása nagy munkabírást, szorgalmat és kitartást követelt. Igaz, hogy leginkább annak a családnak –
mert ez teljes családot kívánó munkafolyamat – érte meg a seprűkötés, amelyik maga termesztette az alapanyagot, a végterméket mégis sokan bérbe köttették meg.
Ha Kárpátalján napjainkban említésre kerül a seprű, minden bizonnyal tízből kilenc
embernek Dobrony (Kis- és Nagydobrony) jut elsőként eszébe. És ez nem véletlen, hiszen a térséget termékükkel javarészt az itt élő mestereklátták, látják el. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy máshol nem kötnek seprűt, hanem csak annyit tesz, hogy nem olyan meghatározó számban.
Azt, hogy milyen munkafolyamatok sora szükséges ahhoz, hogy a magból seprű
legyen, Benedek László, tősgyökeres nagydobronyi, seprűkötő mester elmondásából tudhatjuk meg. A cirok (ciru) – a seprű alapanyaga – vetésének ideje április-májusra esik.
Gondozása hasonló a tengeriéhez (kukoricáéhoz). Sok gazda úgy tartja, hogy akkor a legszebb a színe a ciroknak, ha megcsípi az első őszi fagy, attól olyan szép élénksárga. Aratás után hazaszállítják a földekről, cirokpucolóval megpucolják, megszárítják.
Különválogatják a cirkot kalászos- és botos cirokra (rövid – botos cirok, hosszú – kalászos cirok). Ekkor kezdődhet a kötés. A seprűnyél végébe beleütnek egy szeget, erre drótot
tekernek. Egy maréknyi botos cirkot tesznek az egyik, majd a másik oldalra, és szorosan körbetekerik dróttal. A tetejét levágják éles késsel. Ezzel kész a seprű „belső része”. A következő lépésben maroknyi kalászos cirokkal ismét körbeborítják a már meglévő réteget
egyik oldalról is, másik oldalról is, és körbetekerik dróttal. Közepébe egy szeget ütnek, levágják a végét. Cirokszárat tesznek a cirok tövébe, hogy „válla” legyen a seprűnek. Csíptető segítségével varrják össze három vagy négy sorban seprűkötő tűvel. A végét baltával egyenesre igazítják.
A Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület által 2015-ben végzett felmérés szerint a
valamikori Ung megye jelenleg magyarok által is lakott települései közül a következőkben van jelen napjainkban is a seprűkötés mestersége: Császlóc, Eszeny, Kisdobrony,
Korláthelmec, Nagydobrony, Nagygejőc, Palágykomoróc, Rát, Szalóka, Tiszaágtelek, Tiszaásvány, Tiszasalamon, Tiszaújfalu.
Szernyi kosár
A Szernye-mocsár a valahai Magyar Királyság Bereg vármegyéjében, a mai
Kárpátalja alföldi részének középpontjában, a Beregszász-Végardó, Nagybereg és Dercen
közötti háromszög területén található. A mocsárral együtt a környék lápos,
vízinövényekkel sűrűn benőtt területe a XIX. században több mint 100-120 négyzetkilométert tett ki. Nevét a vizét levezető Szernye-patakról kapta. A mocsár egyik fő táplálója a Borzsa folyó Vérke nevű ága volt.
A két világháború közötti időszakban a terület természetrajzi környezete nagy
változásokon ment keresztül. A több és jobb minőségű szántóföld területeinek növelése céljából tervbe vették a Szernye-mocsár jelentős területének a lecsapolását.
A Szernye-mocsár menti falvakban jellemző volt az ártéri gyűjtögetés, fa- és
nádvágás, gyékényfeldolgozás, kosárfonás; a víz által nem járt területeket pedig megművelték, szénakaszálásra használták. A környéken Gönyey Sándor (1886-1963) végzett néprajzi kutatásokat, aki megállapította, hogy a természeti környezet hatása
leginkább a következő falvakban volt megfigyelhető: Dercen, Fornos, Gát, Gut,
Beregújfalu, Kígyós. Az itteni lakosok voltak ugyanis azok, akik leginkább éltek a mocsár adta lehetőségekkel. Valószínűleg olykor csak azért, mert zárt földrajzi helyzetükből adódóan más lehetőségük nem volt.
1920-1950 között zajlott a láp lecsapolása, ami végzetes következményeket vont
maga után: elpusztult a Szernye-hát teljes madárvilága, fokozatosan tűnt el a halászat és csíkászat az itt élők mindennapjaiból, visszaszorultak az addig kialakult foglalkozások – teljesen megváltozott a térség élete.
Ahogy csökkent a mocsár területe, úgy vált egyre kevésbé jellemzővé a környék
lakóira, hogy kosár- vagy gyékényfonással keressék meg a napi betevőre valót. Napjainkban a településeken élők csupán kis hányada foglalkozik ezzel a mesterséggel. Ellenben azokban a falvakban, ahol jelentős a roma lakosság, jelenleg is sokan fonnak kosarat. Számukra
ugyanis ez az egyetlen pénzkereseti lehetőség. Közülük mindenki ismeri a kosárfonás fortélyait, melyet nemzedékről-nemzedékre adnak át egymásnak. Portékáik kelendőek, és a térség más részein is nagyon keresettek.
A kosárfonáshoz előre lepucolt vesszőre, egy jó késre és persze kézügyességre van
szükség. Először a kosár feneke készül el, majd bele kell állítgatni a vesszőszálakat, amit aztán körbefonnak. Egy kosár elkészítése körülbelül 20-30 perc. Változó lehet a mérete,
lehet füle is, és mintázatot is tesznek néha rá. Ezenkívül készítenek még vesszőből seprűt, vázát, az is előfordult, hogy bölcsőt fonnak belőle.
Viski csuhéfonás
Visken különösen nagy hagyománya van a csuhéfonásnak. Néhány évtizeddel
ezelőtt, amikor az emberek még nem tudtak minden használati eszközt és dísztárgyat a
boltban megvenni, mindent természetes anyagokból készítettek el, és ehhez a környezetükben
legközelebb található dolgokat alkalmazták. Ilyen volt a kukoricacsuhé is. Mielőtt hozzáfogtak volna a különböző tárgyak elkészítéséhez, előbb be kellett gyűjteni a csuhét,
majd jött a szárítás, színelőkészítés, fehérítés. Régebben színezték is a csuhét, ma viszont inkább meghagyják a természetes színét.
Begyűjtés, előkészítés: a csuhét a kukorica beérése után minél előbb le kell szedni,
mert ha már túl száraz, akkor törik, az eső is árt neki, bepöttyösödik, bebarnul tőle. Szárítani
szellős, napmentes helyes, például padláson kell, kiterítve, s gyakran fel kell rázni, hogy minél jobban megőrizze minőségét.
Fehérítés, színezés: a fehérítés kénezéssel történik a hordók fertőtlenítésére is
használt borkénporral. A csuhét beleteszik egy nagy hordóba, ágakkal, gallyakkal leszorítják,
hogy rá ne hulljon a tűzre. A hordót ugyanis felfordítva kell kénporral megszórt tűzparázs fölé
tenni, s úgy hagyni akár egy egész napra gőzölődni. A csuhét előzetesen ajánlott bevizezni, mert a száraz csuhét nem fogja meg úgy a gőz. A levelek puhítását ecetes vízzel, a színezést pedig gyapjúfestékkel végezték régen.
Hidi-kerámia
A nagydobronyi Hidi Endre, Ukrajna érdemes népművésze, a Kárpátaljai Magyar
Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának tagja, Scserbakovszkij-díjas keramikus. Fia, ifj. Hidi Endre és lánya, Hidi Tünde is tovább vitte valamilyen formában édesapja mesterségét.
Hidi Endre 1960-ban került az Ungvári Képzőművészeti Szakközépiskolába.
Eredetileg festőnek készült, de pont abban az évben nem indult festő szak. Viszont volt kerámia. Bár saját elmondása szerint falusi gyerekként azt se tudta, mi az a kerámia, mégis
nekikezdett a tanulmányoknak, mert ezen a szakon volt festészet, szobrászat, rajz is. Így került kapcsolatba ezzel a mesterséggel, és úgy azóta is űzi. A szakközépiskolában egyik
mesterükkel kemencét raktak, agyagot, zománcot daráltak a diákok, köztük Hidi Endre is.
Neki köszönhetően sajátították el kemencemunka, a korongozás, égetés, zománckészítés minden csínját-bínját.
A szakközépiskola elvégzése után 2,5 évig szolgált katonaként, majd egy évig
reklámcégnél dolgozott. Szülei ötletét követve készített egy műhelyt, és 1972-től már
családostul dolgoztak Hidiék a Képzőművészeti Alapnál. Minden évben volt kiállítás, amelyre a Szovjetunió köztársaságaiból jöttek különböző szalonoktól, és rendelték a munkáikat.
Művei elkészítéséhez főként a népművészetből merít: hagyományőrző figurák,
Miska-kancsó, női figurák, bikák, lovak.
A magyar szellemi-kulturális örökség átadását segítő módszerek Mikes Kelemen Hagyományőrző Alkotótábor
Fő célja, hogy kézzelfogható közelségbe vigye a gyerekekhez nemzeti történelmünk
fontosabb korszakait és eseményeit (a honfoglalástól a magyar középkoron és Mátyás korán keresztül a Rákóczi-szabadságharcig és az 1848-49-es forradalomig és szabadságharcig).
A Mikes Kelemen Hagyományőrző Alkotótábor az 1995 óta működő Salánki
Jurtatábor módosított folytatása. A hagyományőrző táborra rendszeresen érkeznek
magyarországi, erdélyi és kárpátaljai fafaragók, népművészek. A jurtatáborra kezdetben az erdő szélén, 6 hektárnyi, jól megközelíthető magánterületen került sor Salánktól mintegy 2
kilométernyire. A tábor résztvevői jurtákban és nagy katonai sátrakban laktak. Az utóbbi években a tábor helyszíne ideiglenesen a Salánki Középiskolába, 2012-ben Nagyberegre,
végül Karácsfalvára került. Elsősorban kárpátaljai gyerekek vesznek részt a Kárpátaljai
Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által szervezett és támogatott táborban, köztük azok, akik eredményesen szerepeltek a KMPSZ által szervezett tantárgyi vetélkedőkön.
A tábor mindennapjainak nagy részét a kiscsoportokban lebonyolított kézműves-
foglalkozások teszik ki. A gyerekek naponta lovagolhatnak, sőt besegíthetnek a lovak
gondozásában. Szintén napi program az íjászat. A gyerekek megtanulnak bánni a honfoglaló magyarok félelmetes fegyverével, a reflex-íjjal. A nap folyamán beszélgetésekre, előadásokra,
vetélkedőkre is sor kerül. Esténként a tábortűz körül énekelnek, beszélgetnek, táltosdob hangját hallgatják. A tábori program fénypontjait az íjász-, lovasíjász-, huszár- és egyéb
harcművészeti bemutatók, amelyeket a Salánki Íjászkör és a Békéscsabai Történelmi Íjászkör hagyományőrző harcosai tartanak.
Tiszapéterfalvai Népzene-, Néptánc- és Kézművestábor
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség 21 éve szervezi a tábort a népművészet
iránt érdeklődő fiatalok számára. A tábor szakmai szervezője a viski származású Pál család, Pál Lajos, Pál Katalin, Pál Eszter és Pál István „Szalonna”.
A táborban minden esztendőben neves kárpátaljai és magyarországi oktatók vezetnek
foglalkozásokat a táborlakó népdalénekes, néptáncosok és kézműveskedni vágyók számára.
Sok oktató a tábor kezdete óta állandó vendég: az egykori tanítványok közül többen ma már tanárként térnek vissza.
Minden évben sor kerül egy táborzáró koncertre is, amelyen bárki megtekintheti,
meghallgathatja, mivel telt a Népzene-, Néptánc- és Kézművestábor majd’ egy hete.
Szövésoktatás Nagyberegen
A Nagyberegi Középiskola egyedinek mondható Kárpátalján abban a tekintetben,
hogy egyedül itt folyik tantárgyszerűen a szövésoktatás.
A Nagyberegi Középiskola 1953-ban nyitotta meg először kapuit. Jelenlegi épülete
1979-ben épült, szövőtanterem is helyet kapott benne. Ezt Antónikné Polónyi Katalin és a
Népművészet Mestere címet viselő Prófusz Marianna rendezték be. Ők állították össze az
először heti két órában folyó szövésoktatás tantervét. Az óraszám aztán folyamatosan bővült. Jelenleg a 10–11. osztályos lányok számára heti 5 órában folyik a szövés szakoktatása. A lányok megtanulják, hogyan kell felvetni, majd felhúzni az esztovátára a cérnát, befogdosni a
nyüstbe, bordába, s hogyan kell elindítani a szövést. Két technikával ismerkednek meg közben: szedettes és csipkeszövés. Utóbbi leginkább a függönyökön és vőfélykendőkön jelent meg hajdan. A szedett munkáknál főleg a jellegzetes motívumokat használják fel.
Kárpátaljai Betlehemes Találkozó
A Kárpátaljai Betlehemes Találkozót a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség
hozta létre 1994-ben azzal a céllal, hogy ezt a nagy múltra visszatekintő hagyományt felelevenítse, ápolja, továbbadja.
A találkozó minden évben lehetőséget biztosít a kárpátaljai magyar betlehemes
csoportok
bemutatkozásának.
A
csoportok
tagjai
pedig
ezáltal
saját
településük
szokásvilágából is bemutatnak egy darabot. Betlehemes játékukat autentikus formájában, eredeti szöveggel, viselettel adják elő.
Természeti értékek Magyar orgona
A Jósika-orgona (Syringa josikaea) az olajfafélék (Oleaceae) családjába tartozó faj,
mely magyar orgona, illetve erdélyi orgona néven is ismert.
Az Erdélyi-szigethegységben (Bihar és Alsófehér megye), a Kelet-Kárpátokban (Ung
és Ugocsa megye) és Galíciában, nyirkos, párás völgyekben élő faj. Legközelebbi rokonai Kínában és a Himalájában találhatóak.
Felálló ágú, 3-4 méteres cserje, hosszúkás és mindkét végén hegyes levelekkel.
Jellemző sajátossága, hogy virágzatát 1 db csúcsrügyből, kevés levelű hajtás végén hozza. A virágok ezért a közönséges orgonánál 1-2 héttel később, május második felében nyílnak, enyhén illatosak.
Nem ad olyan szép díszt, mint a közönséges orgona, ezért közkertekben ritkán
találkozunk vele. Jó kerti viszonyokat kíván, bírja a nyirkos talajt.
Néptánc, népviselet
Nagydobronyi népviselet
Nagydobrony jellegzetes és gyönyörű népviselete
– nőknél: alsó- és felsőruházat, pendely, ingváll, befont vagy kontyba tekert
hajviselet
– férfiaknál: cifraszűr, vászongatya, ing.
Nagydobronyi és Viski táncok jellemzői (Váradi Enikő néptáncos gyűjtése nyomán)
Martin György besorolása szerint a kárpátaljai magyar néptáncok a Középső vagy
Tiszai táncdialektusba tartoznak. A vidék jellemző tánca a csárdás, melynek lassú és friss csárdás része nem mutat éles tempóbeli különbséget.
Kárpátalján eddig felgyűjtött táncok közül kettőt ismerünk Ung megyéből:
Nagydobrony község és a Felső-Tisza-vidékről az egykori koronaváros, ma nagyközség Visk táncát. Utóbbi település legjellemzőbb tánctípusa az új stílusú táncok csoportjába sorolandó lassú csárdás és friss csárdás. A két tánc motívumkincsében szinte teljesen megegyezik és
tempójában sem mutat nagy különbséget. Ez azért is van így, hogy a muzsika kiszolgálja a sok kopogó motívumot, amely a lassú és friss csárdást egyaránt jellemzi. Jellemző motívumok: – Kettes csárdás
– Bokázó variációk
– Kirúgó, lengető figurák
– Kopogó és dobbantó motívumok – Páros forgás variációk – Forgásindító lépések
Nagydobrony község táncában is jellemző a lassú és friss csárdás, melynek tempója
szintén nem sokban különbözik egymástól. A Dobronyra jellemző palóc kultúra táncukban nem felfedezhető, bár a viseletekben és az éneklési stílusban sok hasonlóságot találhatunk.
Táncos motívumaik a Tisza táncdialektusba sorolható. Kárpátalján itt maradt még fenn a Tisza táncdialektusra jellemző verbunkos férfi tánc, ám a többihez képest itt csekély figurával járják.
Jellemző motívumok: – kettes csárdás
– páros forgás variációk
– forgásnál használt hátradöntő – lengető figurák
– dobbantó figurák
Ungi guba (Kész Barnabás történész gyűjtése nyomán)
A guba egyrészt gyapjú szőttes anyag, másrészt a belőle készült, kabátféle
felső gyapjúruhák neve. A magyarlakta területeken az északi és keleti részekről van róla a legtöbb adat, de ismerték a Dunántúlon és az Alföldön is. A XVII. sz. végén Észak-Kelet felől
terjedt el a ma is ismert guba jellegzetes szövéstechnikájával és szabásával. E szabásnak két
jellegzetessége van: az első az ujjak betoldásának módja a vízszintesség. Vízszintesen pokróccá varrott darabból szabják. A múlt században a magyar guba lehetett szürke, barna, fekete vagy fehér. A szürke, a barna és a fehér a juhgyapjú természetes színei voltak, a feketét
festeni kellett. A gubát feketére égerfa héjával, rézgáliccal és köszörűsárral festették. A szürkének és barnának nevezett árnyalatokat a fehér és a fekete gyapjú más-más arányú keverésével érték el. Lehetett festeni a gubát még gyapjú korában a fonás előtt, de lehetett festeni a gubaszékről levett szövedéket, a gubavásznat is.
A guba készítése következőképpen történt: a megszövött gubát, gubavásznat levették
az e célra szolgáló szövőszékről, az ún. gubaszékről és két szélét vízszintesen összevarrták, összederekazták gubapokróccá. Ezt kallották (kallás: a pokróc vízhatlanná tétele a magasból rázúduló vízsugár verő és kavaró ereje által), utána késsel szabták. Végül kivágták
a nyakát és összevarrták elöl a két ujját. A kész gubát gallérozták. A gallér piros posztó, amely leért egészen a mellvarrásig. A magyarlakta területről háromféle guba ismeretes: bárányfürtös guba, rakott guba és sima guba. Szabása mindháromnak egyforma.
Ungvár, Kárpátalja többi kisebb-nagyobb városához hasonlóan számos kisiparnak
volt virágzó központja. Többek között ez az a terület, ahonnan a guba hódító útjára indult a XVII. században. A helyi férfiak és asszonyok felsőruhaként kabát helyett fehér és fekete
gubát hordtak. E ruhadarab a juh fürtösre szőtt gyapjából készült, külsőre a subára hasonlított, de annál olcsóbb volt. Ezt tükrözi a „subát subához, gubát gubához” szólás is.
Salánki kalap (Kész Barnabás történész gyűjtése nyomán)
A salánki kalap laposabb, szélesebb karimával készült, mint a Kárpátalja-szerte viselt
kalap. Széles selyemszalag szegélyezte, mely hátul pillangós bokrétába volt szedve. Ennek tartását kartonpapír váz adta meg. Jellegzetessége miatt már messziről megismerték róla a
salánkiakat. A hagyomány szerint a menyasszony adta a vőlegényének, halálakor pedig tulajdonosával együtt temették el. Sokáig egy nagyszőlősi zsidó kalapos készítette a helyi férfiak jellegzetes kalapját.
Szokások-hagyományok
Gyertyánligeti Heródes-játék
A játszók kora: 14 évestől 60 évesig.
A játék szövegét leközölte Riskó György Pásztorok, keljünk fel... Kárpátaljai
betlehemi játékok c. gyűjteményében.
Szereplők: Mária, József, Angyal, Kengyelfutó, Heródes, Háromkirályok, Három
pásztor, öreg pásztor.
A játszók öltözete:
– Mária (érdekessége: fiatal fiú vagy férfi játssza) hosszú fehér lepelben van,
melynek alját csipke díszíti. Haját fehér kendő takarja, melyet az áll alatt rögzítenek, fején díszes korona. A hosszú lepel felett egy rövidebb, nyomott mintásat hord
– Szent József: fekete ünnepi öltönyt hord, fehér inget, kezén fehér kesztyűt, fején
díszes henger alakú süveg, kezében fejsze
– Angyal: hosszú fehér lepelben van, derekán öv, fején díszes henger alakú süveg,
kezében kardot tart, melynek hegyén kereszttel díszített aranyalma van
– Kengyelfutó: fején díszes henger alakú süveg. Hosszú fehér leplet hord, alján
csipkedísszel. Bal válláról a jobb csípőig széles tarka mintás kasmírkendő húzódik. A kendő széle rojtos, kezében csengettyűs botot tart.
Heródes: fején korona, sötét zekét hord, kezén fekete bőrkesztyű, vállán köpenyt
hord, sötét virágmintás, rojtos kasmírkendőt, melyet a mellén csillaggal díszített pántocska fog össze. Lábán fényes csizma
– A Háromkirályok öltözete egyforma: fejükön korona, fehér ing, fehér nadrág,
keskeny fekete nyakkendő, széles selyemöv egészíti ki öltözetüket. Vállukat világos
virágmintás, rojtozott, nagy kasmírkendő fedi, melyet a Heródesnél megfigyelt pánt fog össze. Kezükben hosszú kampós ezüstszínű botot tartanak.
– A három pásztor öltözete is hasonló egymáshoz, lényegében a hegyi pásztorok
viselete: fehér vászoning van rajtuk, az ing mellrészét, a felsőkart, a kézelőket díszes hímzés borítja. A szűk fehér nadrágot és az inget széles bőrtüsző/öv fogja össze. Gyűszűvel
összefogott nyakravaló, tarisznya, zörgőkkel ellátott bot, kalap egészíti ki ruházatukat, lábukon könnyű bocskor, kalapjukon zöld ágak
– Az öreg pásztor fején kucsma, szőrével kifelé fordított guba, arcát sötét álarc fedi,
melyet hosszú kóc bajusz s szakáll ékesít. A szemeknél körbe van vágva. Kezében botot tart.
A gyertyánligeti betlehem/szentségdoboz kárpátaljai viszonylatban egyedi darab. A
gyertyánligetiek elmondása szerint nagyon régi, valószínűleg a XIX. századból való német kisiparos munka, melyet nem túl nagy példányszámban kézi festéssel készítettek. A gyertyánligeti betlehemesre jellemző, hogy hagyományosan a karácsonyi ünnepek alkalmából, a helyi római katolikus gyülekezet előtt kerül bemutatásra a helyi templomban. A játék menete
KENGYELFUTÓ: Dicsértessék a Jézus Krisztus! HÁZIGAZDA: Mindörökké. ámen.
KENGYELFUTÓ: Augusztus császár idejében rendeltetett rektora marsruta: Mielőtt
bejönnének a fővárosba, ahol őt nemzetségesen szerint fogadják hazájukban. Ezért
elküldetvén mint egyházi szolgát, engedelmet kérni, nem óhajtják-e a kis Jézust üdvözölni és őt hajlékukba befogadni. Ezért kérek szabadságot, szabad-e a kint lévő társaimnak bejönni. Dicsértessék a Jézus Krisztus! Ének:
Már az egek harmatoznak,
Földre gyümölcsöt hoznak:
Nektek hoznak és minékünk, Ádám maradékainak.
Az ég kapcsa, a földet tartsa E gyönyörű muzsika!
HERÓDES: Íme, látom, ti itt mindnyájan Idegenek vagytok
Honnan a ti származástok?
S miről szól az utazástok? Mondjátok el szaporán!
I. KIRÁLY: uram, Királyom, mi Napkeletről jöttünk ide sietve. Kérjük tehát könyörgésünk ne legyen megvettetve.
HERÓDES: Mi volna az, amit Ti kértek? És mi a kívánságotok? Hogy én is tudjam, s ne legyen hasztalan a járásotok!
II. KIRÁLY: Láttunk mi is Napkeleten egy szép csillagot feltűnni. Azóta a szívünk vágya nem tud bennünk megszűnni.
HERÓDES: Mit jelent az a szép csillag? Én is azt akarom tudni! Mely nektek naponta nyugtot nem hagy, nyugodni!
III. KIRÁLY: Ím Messiást jelent a szép csillagnak ragyogása, Mely szépségére és fényére az egen nincsen mása. HERÓDES: Menjetek hát az én országomban
És ott keressétek fel Őt, de azért nekem hírt adjatok, Ha feltaláljátok – nyomban! (a jászol előtt)
Ez nem lesz jó hír énreám nézve, ha igaz lesz, mit mondanak: Vége lesz a koronámnak, vége lesz a trónusomnak. Ének:
(a királyok és pásztorok táncolva éneklik) Ó szerencsés éjszaka, éjszaka, Boldog ez az óra,
Melyben ez a gyermecske, És mennyei kincsecske. Drága gyémántocska, Szép virágszálocska, Jöve e világra
Alle-alleluja, alle-alleluja! SZŰZ MÁRIA: (énekelve)
Jártunk, keltünk házról házra, szállásról szállásra? Egy kis helyet nem lelhettünk az éjjeli hálásra.
Gazdagoknál és dúsoknál, nem volt elfogadásunk. Itt egy szegény istállóban lészen maradásunk.
SZENT JÓZSEF: Aki a szép eget alkotta, nem lakott palotában, Alig volt helye a szalmás kis kunyhóban!
A Királyok és a pásztorok körbe járva, táncolva énekelnek. Ének: Ó rengessük a kisdedet Máriától születettet,
Jézus nevét énekeljük
S tiszta szívből őt tiszteljük.
Jézus ágyán nincsen paplany, Jaj de fázik az ártatlan.
Nincsen meleg helyecskéje,
Sem cifra rend bölcsőcskéje. Aludj Fiam, édes Jézus,
Lelkem hajlékába nyugodj. Aludj Fiam, édes Jézus: Mint gyöngyvirágszál Úgy ragyogj! I. KIRÁLY:
(a betlehem előtt)
Már egyéb nincs hátra, ó kegyes Jézusom! Csak előtted térdet, fejet hajtok.
A mennyei kegyelmet csak tőled várjuk,
S add, hogy szívünkből Neked hálát adjunk! SZENT JÓZSEF:
(a királyok elébe áll)
Vajon kit keresnek itt ezek? Úgy látom Királyok,
Korona a fejükön, drága pálca a kezükben, Drágaságok csillamlanak ezeken.
SZŰZ MÁRIA: Avagy talán ezek sem hagynak bennünket itt lenni. Ó, Istenünk, hol
lesz egykori éjjeli menedékünk?! I–III. KIRÁLY:
(egyszerre felmutatnak az égre)
Hála legyen az egeknek, hogy eljöttünk és megtaláltuk
Lakhelyét Üdvözítőnknek! Ím az egen a csillag állva marad,
Már nem merő futásban, mint van irva, e ház fölött megakadt! III. KIRÁLY: De én bizonyságot teszek arról, hogy az Isten Fia emberré lett, ki e szent éjjelen Máriától született! Mirhát adok leborulva, mert az embert illeti!
Szent Megváltónk e világot, mint ember üdvözítheti. hagytak.
III. PÁSZTOR: Testvéreim elosztozkodtak magok között, nekem pedig semmit sem Mivel én gyenge vagyok, minden nélkül elhagytak. Azért csak egy bojtár vagyok, pásztoroknak inassa.
Lótok-futok a nyájak után, hogy a hasznát más lássa. No, de semmit sem találtam, csak egy bokor virágot. Ezt is annak adom, aki alkotta e szép világot.
ÖREG PÁSZTOR: Jaj, de megöregedtem. De sok időket éltem én már az Isten
kegyelméből, de sok jókat is vettem az Ő szent kezéből. De ha már megadtad élni én Istenem, legnagyobb öröme az én öreg életemnek.
Térdre esve kérem áldásodat: áldd meg falunk földjét, áldd meg ezt a földet és áldd
meg az itt levő embereket. MINDNYÁJAN: (letérdepelve)
Ó kis Jézus szeress minket! Ó kis Jézus segíts minket! Ó áldott betlehemi Jézus,
Soha, soha el ne hagyj minket!
Az I. király kilép középre és kellemes karácsonyi ünnepeket kíván. Kimenőre mind éneklik, és lassan kimennek. Ének: Nosza tehát jó gazda, Mi keljünk hát utunkra,
Maradjon házadnál Istennek áldása,
Maradjon házadnál Istennek áldása! Hazafelé induljunk,
Muzsikával ballagjunk,
Énekkel, víg szívvel Jézus nevét áldjuk, Énekkel, víg szívvel Jézus nevét áldjuk. Mikor délre harangoz,
Házigazda kolbászt hoz,
Kolbásszal, jó borral megajándékoz! Kolbásszal, jó borral megajándékoz!
Mezővári bábtáncoltató betlehemes
Mezővárinak nagyon különleges, bábtáncoltató betlehemese van, ami Kárpátalján
más településre nem jellemző. A betlehemes játéknak 6 szereplője van. Mindegyiket
megjelenít egy báb is, amelyeket egy külön személy, a bábtáncoltató irányít. Egy angyal, két
pásztor, két öreg és a bábtáncoltató szerepel benne. A bábok is „előadják” azt, amit a szereplők élőben.
A mezővári betlehemes játék fel tudja mutatni a magyar betlehemező hagyomány
legfontosabb szerkezeti elemeit. Közülük több a község szűkebb földrajzi környezetéhez és ízléséhez, a helyi szokásokhoz igazodott. Az I. Öreg még „ifjonc-forma legény" korában a
Borzsa partján őrizte nyáját, s amikor a II. Öreg hollétét firtatják tőle, azt válaszolja, hogy „az Árokháton csókolózik egy vén bakkecskével.” De említésre kerül az utóbbi tiszai árvizek kapcsán nevezetessé vált falurész, Nagypalaj neve is. Érdemes odafigyelni
a játék hajdani katolikus eredetére vagy katolikus
hagyománnyal való keveredésére utaló romlott alakú, latin nyelvű énekszövegekre. Ezek az Angyal szájából hangzanak el, mégpedig így: „Triumfusz, legiszenderatusz, / Natusz eszer, batorum rerusz, / Regisztoresz pasztoresz, / Regisztoresz, tutoresz, / Interesz, interesz.”
A játék záró szakasza egyedi, tulajdonképpen nem is tartozik a betlehemesek
szerkezeti elemei közé, mivel egy verses-énekes névestei köszöntő része. A szereplők a nevük
napját karácsonykor ünneplő Istvánokat és Jánosokat tiszteletteljesen felköszöntik, ha a házigazda e nevek valamelyikét viseli.
Sárosoroszi muzsákolás
Ma is élő, különleges hagyománya Oroszinak a muzsákolás. Ez lényegében egy
énekes köszöntő, amellyel a barátok, családtagok tisztelik meg a névnapját ünneplő személyt. Az első dalt egy személy énekli, a többiek csak megismételik a sor utolsó szótagát, szavát:
„Eljöttek a muzsák neved tiszteletére,/éjjel is, nappal is kedvére./Kedvére mulasson, alig várja, köszöntse,/öntse az Úristen, betöltse./Töltse bé szívedet mennyei áldásokkal,/sokkal
koronázzon, sok jókkal./Jókkal koronázzon, jókat láss mindenképpen,/épen juss egeknek egébe./Egeknek egébe lelked Isten dicsérje,/érvén muzsák versünk végére.” Ezt a dalt pedig már közösen énekelik: „No, ím sereg, ím jó estét köszöntésedre,/mi mindnyájan megérkeztünk tiszteletedre./Nahát, örülj, könnyed töröld, mosd le szemedről,/keserűség, szomorúság szálljon szívedről,/mivel neved napjára, szíved vágyórájára/egészségben,
békességben virrad holnapra./Akár tél van, akár nyár,/kantus a bundába jár./Kantus alatt réz a pendely,/csak az a nagy kár.”
Szalókai gubázás
A legények csapatba verődnek, a legidősebb gubát vesz magára, csengős botot a
kezébe, a csapat megindul, és minden lányos házba betérnek, s elmondják a következő rigmust: „A tavalyi mód szerint egy kis hátramaradt restáció (hátralék, maradék) nem sokból
áll./Egy pár tojást adj ki, lelkem, ne tartóztass sokáig./Rossz a lovunk, nincs abrakunk,/még ma a Haracsinán is túl kell jutnunk./Isten neveljen apádnak, anyádnak örömére./Más emberek tiszteletére, becsületére./Bút se láss, kárt se vallj,/sokáig élj, meg se halj./Nagyra nőj!” A fiúk a látogatásért cserébe annyi pár tojást kaptak, ahány lány volt a háznál.
Tiszacsomai csillagforgató betlehemezés
Gyűjtötték: Papp Ilona, Reskóné Papp Angéla, Tiszacsoma, 1999. A játszók öltözete
Angyalok: fejükön hosszú fehér, henger alakú süveg, melyet arany félhold és csillag
díszít; fehér inget, hosszú fehér nadrágot viselnek, derekukon vörös öv, melynek két vége lecsüng; kezükben ezüstszínű kard. kezében.
Csillagforgató: öltözete ugyanolyan, mint az angyaloké, csak ő a csillagot tartja a Pásztor: rossz guba, sötét nadrág, kucsma, kócszakáll; kezében göcsörtös bot van; az
ötágú csillag zöld és piros papírral van bevonva; magas dob négy részre van osztva, melyet arany csillag és félhold díszít. A játék menete
I. ANGYAL: Jó estét nagyurak, ide hallgassanak! Többi barátaink kint csillaggal vannak
Beszólítanám őket, mer’ igen megfáztak, Krisztus nevében hírt mondanának. Tetszik a csillag?
Igenlő válasz esetén kintről: Glória!
Bejön a II. angyal és a csillag forgató, aki az ének alatt forgatja a csillagot. Ének: Pásztorok, pásztorok örvendeznek, Sietnek Jézushoz Betlehembe.
Köszöntést mondanak a kisdednek, Ki váltságot hozott az embernek Angyalok szózata minket is hív,
Értse meg ezt tehát minden hű szív, A kisded Jézuskát mi is áldjuk,
Mint a hű pásztorok magasztaljuk.
I. ANGYAL: Hát az öreg etykás-petykás Petit hol hagytátok?
II. ANGYAL: Nagy erdőben, nagy mélységben sánta lábát fájtatja, Kanfarát nem bírja.
No, de sebaj, egyet füttyentek, kettőt suhintok, S ő is megérkezik.
Gyere be hát, öreg!
ÖREG: Merre nyílik ez az ajtó?
II. ANGYAL: Sarkára öreg, sarkára.
ÖREG: Hát az én kozmás csizmám orrára. II. ANGYAL: Arra öreg, arra.
ÖREG: Ti csak esztek-isztok, dorbézoltok, Vén öreg apátokra nem is gondoltok.
Mindjárt úgy megszabom az ingetek gallérját, Hogy semmi bajotok sem lesz.
Egy kis tinta cseppent a csizmám orrára.
Én is megérkeztem Karácsony éjszakára,
Tudtam, hogy karácsony lesz, véle álmodtam,
Két szál füstölt kolbászt a fogam közé akasztottam, De mire felébredtem, üres lett a hasam. II. ANGYAL: Tudsz-e öreg imádkozni?
ÖREG: Hogyne tudna egy ilyen vén ember. II. ANGYAL: Mondjad öreg – Atyának, ÖREG: Ne szaladj fiam a tölgyfának.
II. ANGYAL: Mondjad öreg – Fiúnak, ÖREG: Fiaim a juhokkal vannak.
II. ANGYAL: Mondjad öreg – Szentlélek...,
ÖREG: Szentebb az én lelkem, mint a tiétek! II. ANGYAL: Mondjad öreg – ámen!
ÖREG: Hamm, bekaplak mindnyájatokat!
Ének közben a Csillag forgató forgatja a csillagot, az öreg táncol. Ének: Mennyből az angyal lejött hozzátok Pásztorok, pásztorok,
Hogy Betlehembe sietve menve Lássátok, lássátok.
Az Isten fia, ki ma született Jászolban, jászolban,
Jászolban fekszik, barmok közt nyugszik Szent fia, a Jézuska.
CSILLAGFORGATÓ: Internátusz pátusz, Menjünk hát tovább,
Mert a mi csillagunkat Más helyen is várják!
Énekelve kivonulnak:
„Pásztorok, pásztorok...”
Zöldágállítás Nagydobronyban
Nagydobronyban virágvasárnap színes szalagokkal feldíszített fűzfaág, ún. zöldág
(„ződ-ág”) kerül a lányos házak kerítésére, s ott is marad egészen nagypéntekig, hogy a
locsolkodásra készülő fiúk láthassák, hová is kell betérni majd húsvétkor a hímestojásokért. A
zöldágat a nagyapa vagy az apuka kötelessége hazavinni, az anyuka és a nagymama díszítik fel színes szalagokkal.
Salánki bozsenkázás
A disznótorokhoz kapcsolódó szokás. A disznóölés jeles családi eseménynek
számított, a háziaknak a rokonok, szomszédok is segítettek. Általában hajnalban kezdték a munkát. A segítőket először is pálinkával kínálták. A leggyakorlottabb férfi szúrta le és bontotta fel a disznót. A feldolgozás a nap végéig is eltartott, a hurka és a kolbász töltése zárta.
A disznótor legvégén nagy vacsorát tartottak. Ilyenkor megjelent néhány maskarába
öltözött falubeli, akik vicces verseket szavalva tértek be a házhoz. Ők voltak a „bozsenkák”, akiket illendően meg kellett kínálni némi disznótorossal.
Nagydobronyi kosárajándékozás
Az ungvári járási Nagydobronyban egy egész kosárnyi hímest adnak a lányok
komoly udvarlójuknak, amit a fiúnak a következő udvarló este ajándékokkal megpakolva kell visszavinnie, úgy, hogy a család minden tagjának jusson valami az ajándékból.
Különleges lakodalmi szokások Beregből
Bótrágyon még ma is él a tojásszedés hagyománya. A lakodalom előtti vasárnap a
nagyvőfély és a kisvőfély körbejárja a házasulandók rokonságát és a leendő vendégeket.
Meghívják őket a lakodalomba, és mindenhol adnak nekik tojást. Ki kettőt, ki tízet. Ha
olyanhoz mennek el tiszteletből, aki amúgy nem fért már bele a lakodalmi keretbe, az is
szokott általában kóstolót küldeni. Általában 350-400 tojás szokott összegyűlni. Nagy segítség ez a pár számára. Aztán az asszonyok, szakácsok már tudják, hogy mihez adagolják majd. A keresztszülőktől pedig füstölt hátsó sódor jár a menyasszonynak vagy a vőlegénynek.
A Soós Kálmán által szerkesztett Száz magyar falu sorozat Gát című részében
olvasható: „Gáton a legtöbb lakodalmat farsang idején tartották, mert régebben ekkor volt a legtöbb idejük a falusi embereknek a mulatságra. A helyi mondás napjainkban is úgy tartja: Téli kutyakölyök, nyári menyasszony, egyik se jó.”
Pálóczi Horváth Lajos jegyezte le, hogy „Gáton… dívik a próbaházasság
intézménye. A legény megkéri a lányt a szülőktől, s ha azoknak nincs kifogásuk a kérő ellen,
akkor bizonyos zártkörű kisebb ünnepség után a lányos háznál megvetik a fiataloknak a közös
nyoszolyát, és lefektetik őket egymás mellé. Ha a menyasszony nem akar lefeküdni, ezt olybá veszik, hogy „nem kedvelli” a vőlegényt. Ilyen esetben a próbanászéjszaka elmarad. Ha az elhálás megtörtént, s ha a próbaidő végén is változatlanul ragaszkodnak egymáshoz, akkor megtartják a hivatalos esküvőt.”
Guton a lakodalom előtt két nappal járt a nagyvőfély egy fiatalabb fiúval hívogatni.
Előbbi az esküvőn kendőt, utóbbi szalagot kapott. A vendégek délelőtt 10 órára megérkeztek a vőlegény házához. Őket egyszerű tejeskávéval kínálták.
Haláboron a lakodalom előtt egy héttel két vőfély is járt hívogatni a házasulandókon
kívül. A meghívottak két-két tojást adtak a vőfélyeknek, akik azt a lakodalmas házhoz vitték,
s a szakácsok fel is használták a készülő étkekhez. A hívogatást a lakodalom előtti nap megismételték.
Mezőgazdasági
tevékenység
eredményeként
jellegzetességénél fogva az egész régióban ismert és elismert
létrehozott
termék,
amely
Bakator bor
A bakator egy hajdan nagyon kedvelt magyar szőlőfajta, melynek fehér, hússzínű és
vörös változata egyaránt létezik. E fajta először az Érmelléken, később egész Erdélyben, majd a Dunántúlon, Badacsonyban is elterjedt.
Nevezetes fajta volt a Buda-sashegyi borvidéken is, amelyből ugyan keveset
termeltek, neve mégis fönnmaradt, mert ekképpen örökítették meg azt:
„A Budavára pedig oly szép és magos,
Sziklamelle Bakatortól csillagos;
Dicsekszik is minden kapás ővéle, Mert Bakator a termés rendjele.”
A Bakator egyike a legkiválóbb magyar szőlőfajtáknak. Középerős tőkével, erős
venyigével, középnagy levelekkel rendelkezik, melyek ötkaréjúak, vörös erekkel s gyapjas alsó lappal. Fürtje nagy, laza, bogyói gömbölyűek vagy kissé hosszúkásak, kékesvörösek. Középérésű, kitűnő bor- és csemegeszőlő. Hosszú metszést kíván.
A szőlőből készült bor illatos, zamatos, testes, zöldesbe játszó sárgásszínű, savakban
gazdag. Bakatort főképpen az Érmelléken termesztenek, s a bakator szőlőnek más fajoktól
elkülönítve való szűrése által állítanak elő. A bakatornak 6-8, sőt 15 év kell hozzá, míg kitűnő zamatja kifejlődik, s jó hírét nagyon veszélyezteti, ha korábban bocsátják áruba.
