RÉTKÖZI TELEPÜLÉSEK NÉHÁNY TÉR- ÉS TÁRSADALOMSZERKEZETI JELLEMZÕJE A 20. SZÁZADBAN

RESZLER GÁBOR: RÉTKÖZI TELEPÜLÉSEK NÉHÁNY TÉR- ÉS TÁRSADALOMSZERKEZETI JELLEMZÕJE A 20. SZÁZADBAN Ebben a tisztelgõ írásunkban a rétközi települések tér- és társadalomszerkezeti kutathatóságának lehetõségeit kívánjuk bemutatni, illetve néhány, a tárgykörbe tartozó megállapítást megelõlegezni. A társadalom térhez való viszonyának, valamint az egyes társadalmi rétegek térbeli elhelyezkedésének vizsgálata olyan kérdéseket vet fel, amikre a történettudomány a rokon tudományok módszereire és megállapításaira támaszkodva kereshet választ. Elsõsorban a történeti földrajz és a néprajz szolgálhat jól hasznosítható adalékokkal, de a szociológia és az antropológia tudományának eredményeibõl is meríthetünk. Gondolatébresztõ adalékokkal szolgálnak a térszerkezetet alakító mérnökök, a településfejlesztés, rendezés szakembereinek megállapításai. Utóbbiak természetesen elsõrendûen a településeket, mint a társadalmi-gazdasági folyamatok technikai keretét adó térbeli-fizikai környezetet helyezik elemzéseik középpontjába.1 Ami a társadalmak térbeli elhelyezkedésének színtereit illeti, az európai fejlõdés jellemzõje az államkeret meghatározó léte. A 19. században kontinensünkön a fejlõdés folyamata a nemzetállamok térnyerésével, a birodalmak visszaszorulásával járt együtt. Ezen államhatárokon belül helyezkednek el a nagyobb, kisebb régiók településeikkel a maguk ugyancsak történetileg kialakult és folyamatosan változó hierarchiájával. „Az európai civilizáció, sõt az összes civilizációk, minden gazdasági, társadalmi, kulturális különbségek és módosulások ellenére, három települési formával töltik ki a táj különbözõ lehetõségeit. A magányos szállás, a falu és a város ez a három településforma.” 2 A klasszikus értelemben vett urbanizáció a polgári átalakulással párhuzamosan a nyugat-európai régióban teljesedett ki, míg „Köztes-Európában” valamint a kelet-európai régióban a városfejlõdés csak részleges maradt, hátterében a társadalmi átrétegzõdés megkésettségével, ellentmondásosságával. A polgárosodással átrétegzõdött társadalom térbeli elhelyezkedése a településeken belül legalább annyira érdekes, mint az egyes regionális településcsoportok tekintetében. A gazdasági és társadalmi változások térbeli lenyomatai egymás mellett is létezhettek, ahogyan azt J. B. Priestley angol író 1934-ben megjelent Angol utazás címû mûvében megörökítette. Három Angliáról írt, nevezetesen az õsi kastélyok és udvarházak zöld, békés vidékeirõl, a 19. században épült kormos és hanyatló iparvárosok Angliájáról, 1 KOSZORÚ Lajos: Térszerkezet-alakítás és városfejlesztés, 2000/2. Budapesti Negyed 28. http://www.bparchiv.hu/

magyar/kiadvany/bpn/28/koszoru.html (a továbbiakban KOSZORÚ, 2000.) 2 ERDEI Ferenc: Magyar falu. Bp., 1974. 19.

401

Reszler Gábor

végül a 20. században emelt csillogó irodák és nagyáruházak világáról.3 Ezekhez a térben jól elkülönült „világokhoz” meghatározó jellegû társadalmi rétegek kötõdtek a vidéki arisztokráciától a nagyüzemi munkásságon át a középosztályosodott modern városi társadalomig. A történettudomány által elemzett vertikális társadalomszerkezet mintegy horizontális leképezését találjuk a régiókban, illetve az egyes településeken belül. A társadalmat alkotó egyén, valamint a nemzedékek térbeli vizsgálata azonban nagyon bonyolult, összetett feladat. A folyamatosan mozgásban lévõ teljes társadalom térbeli elmozdulásainak monografikus elemzése szinte megvalósíthatatlan, ezért a tér- és társadalomszerkezeti változások vizsgálata inkább a mikrotörténeti kutatás tárgyköre lehet. Az egyes helyett a családban a különöset kell a kutatónak megtalálnia, és sokoldalról nyert adatok birtokában nemzedékeken át nyomon követni a térbeli és társadalmon belüli elmozdulásokat, hogy azután a megállapításokból kiolvashatók legyenek a tér- és társadalomszerkezet közötti összefüggések. Már ha vannak ilyen összefüggések. David Cannadine brit történész igen pesszimista e tekintetben.4 A 19. századi városok lakóhelyi differenciálódásáról, a térformákról és a társadalmi alakzatokról szóló tanulmányában arra a megállapításra jutott, hogy nincs összefüggõ elmélet, amelyik magyarázná a társadalmi osztály és a térbeli szegregáció közötti kapcsolatokat. Csak különféle hipotézisek keletkeztek részletkutatásokra támaszkodva, de a feltevések olyan ellentmondásosak, hogy valójában egymást kizárják. Feltette a kérdést: milyen irányban kell elindulni, hogy a téma átfogó elméletéhez jussunk? Ezzel kapcsolatban négy elméleti következtetést rögzített. Elõször is megfontolandónak tartja, hogy nincs is semmiféle kapcsolat a térbeli és a társadalmi tagozódás között, nem áll fenn közöttük semmiféle irányban oksági kapcsolat, ennek következtében errõl elmélet sem alkotható. „Valójában nem igazán tudjuk, hogy mi a lényeges az urbanizáció folyamatában, ha van egyáltalán ilyen, amely összekapcsolja a térbeliséget a társadalmi tagoltsággal.” 5 A második feltevése szerint lehetséges összefüggés a térbeli és a társadalmi alakzat között, ez azonban nem túl jelentõs. „Kijelenthetõ, hogy a munkahelyen kialakuló termelési viszonyoknak bármikor nagyobb a szerepük az osztálytudat létrehozásában, mint a lakóhelyi térformák bármely rendszerének, vagy hogy az olyan dolgoknak, mint a topográfia, sokkalta fontosabb a szerepük a városi térszerkezet meghatározásában, mint az osztálytudat fizikai értelemben megnyilvánuló mûködésének. A következmény megint csak az, hogy a térbeli és a társadalmi geometriát összekötõ elmélet keresése nem is igazán fontos vállalkozás.” 6 Harmadik lehetõségként azzal számol David Cannadine, 3 PRIESTLEY, John Boynton: An English Journey (Angliai utazás). New York és London, 1934. 336. 4 CANNADINE, David: A 19. századi városok lakóhelyi differenciálódása; a térformáktól a társadalmi alakzatokig.

In: A modern város történeti dilemmái. Szerk. Gyáni Gábor. Debrecen, 1995. (a továbbiakban CANNADINE, 1995.) 63–73. 5 Uo. 71. 6 Uo.

402

Rétközi települések néhány tér- és társadalomszerkezeti jellemzõje...

hogy ha mégis elfogadjuk a hely és a társadalmi folyamatok közötti kapcsolat létezését, valószínûsíthetõ, hogy az oksági láncolatok nem egyirányúak. Végül negyedszer, ha feltételezzük, hogy más hatások, mint amik a társadalmi formákat megszabják, befolyásolhatják a térbeli struktúrákat, valamint ha a térformák és a társadalmi alakzatok közötti kapcsolatok rendkívül bonyolultak, akkor vajon felépíthetõ-e a gyakorlatban kutatási program ezen kérdések vizsgálatára. Megszívlelendõ közelítések ezek, ugyanakkor a magunk részérõl a változásokat önnön térbeliségében nyomon követõ kutatásoktól a társadalomtörténeti kép gazdagabbá, árnyaltabbá tételét reméljük. Az eddigi vizsgálatok ugyanis egyértelmûen bizonyítják, hogy a polgárosodás differenciálta a társadalmat körülölelõ teret, markánsan elkülönítve a köztereket a magánterektõl.7 Az egyes rétegek vagyonosodása, életmódjának változása, a kényelemorientáció erõsödése, a társadalmi presztízsszempontok elfogadottsága és követése térbeli elmozdulásra ösztönzõ tényezõkké váltak, és mindez együtt járt a tér bizonyos pontjainak társadalmi szempontú fel-, illetve leértékelõdésével. Azaz a térformák és a társadalmi viszonyok kölcsönhatásáról is szó van. Egy adott idõszakban a település bizonyos pontjai indulnak virágzásnak, amit megváltozott politikai, gazdasági, társadalmi körülmények, közállapotok hatására a megtorpanás vagy a visszafejlõdés követhet. A tér- és társadalomszerkezeti változások az aktuális politikai kurzus (országos vagy helyi akarat) hatására drámai módon végbemehetnek, amire a mögöttünk hagyott 20. század számos tragikus példával szolgált, gondoljunk csak a zsidók, a kulákok, egyéb osztályidegenek, kitelepítettek ingatlanainak kikényszerített tulajdonosváltásaira. A kutatás tárgyát képezheti források birtokában egy adott épület vagy utcasor tulajdonosváltozásainak nyomon követése. Mikor, miért, milyen módon cserélõdtek az adott társadalmi réteghez tartozó lakosok, tulajdonosok, és ez a mozgás milyen politikai, gazdasági, társadalmi összefüggésekkel járt együtt. Vagy egy másik közelítés: a városi kereskedelmi életben meghatározó szerepet hordozó nagyáruház alakította, formálta-e az õt körülvevõ társadalmi teret a 20. század folyamán?8 A fenti pesszimista közelítéssel szemben továbbra is úgy véljük, hogy mikrotörténeti oknyomozással a térformák és társadalmi alakzatok történetileg változó folyamata bemutatható, elemezhetõ. 7 GYÁNI Gábor kutatásaiból néhány kiemelt publikáció: Az utca és a szalon. A társadalmi térhasználat Budapesten,

1870–1940. Bp., 1998.; Migráció és mobilitás: a városi munkásság szerkezete a két világháború között. In: Rendi társadalom – polgári társadalom 1. Szerk. Á. Varga László. Salgótarján, 1987. 495–505.; A polgári középosztály lakásviszonyai Budapesten a két háború között. In: Polgárosodás Közép-Európában. Tanulmányok Hanák Péter 70. születésnapjára. Szerk. Somogyi Éva. Bp., 1991. 109–121.; Az ipari kapitalizmus szerepe a dunántúli városfejlõdésben. In: Internationales Kulturhistorisches Symposion Mogersdorf, 1992. Maribor, 1993. 43–55.; Elkülönülés és egységesülés. Szegregáció és egyesületek a dualizmus kori Vásárhelyen. In: Rendi társadalom - polgári társadalom 4. Szerk. Mikó Zsuzsa. Debrecen, 1995. 181–191.; Polgárosodás és urbanizáció a századfordulón. In: Iskola és polgárság. Szerk. Mezei Zsolt – Tungli Gyula. Pápa, 1998. 31–41.; A társadalom térbeli elrendezõdése mikrotörténeti vizsgálatára példa KÖVÉR György: Performációk I. „Zsidó társadalom” Tiszaeszláron a nagy per elõestéjén. Korall, 2004. szeptember, ill. Performációk II. „Nemesi társadalom” Tiszaeszláron a jobbágyfelszabadítás után. Uo. 2007. május 8 LAWRENCE, Jeanne Catherine: Földrajzi tér, társadalmi tér és a nagyáruház birodalma. In: A modern város történeti dilemmái. Szerk. Gyáni Gábor. Debrecen, 1995. 199–214.

403

Reszler Gábor

Átfogó és alapos kutatómunkával többek között arra kereshetünk választ, hogy egy adott régión vagy településen belül a társadalmi csoportok elhelyezkedése miként alakult, milyen tényezõk emeltek ki, tettek rangosabbá településeket, illetve településrészeket, míg mások mi miatt lettek/maradtak másod-, harmadrendûek. Az objektív tényezõk – központi fekvés, megközelíthetõség, infrastrukturális fejlettség (ezen utóbbi tényezõ elsõrendûen a közmûvesítés elõrehaladásával a 20. században, annak is a második felétõl lett egyre fontosabb), a környezetkárosodás szintje (zajszint, levegõszennyezettség stb.), illetve a szubjektív tényezõk, a presztízsszempontok milyen mértékben és arányban hatottak a társadalom egyes rétegeinek térbeli elrendezõdésére. Jelen írásunkban mindössze a téralakzatokkal kapcsolatos alapvetõ fogalmak (így például a városi térszerkezet), az urbanizációval differenciálódott tér fõbb elemeinek meghatározására, valamint a rétközi települések néhány, tárgykörünkhöz tartozó jellemzõjének bemutatására szorítkozhatunk. A településrendezés, -fejlesztés szakemberei térszerkezeten a különbözõ feladatoknak megfelelõ területhasználat és a különféle hálózatok (például közlekedés) egymással összefüggõ, strukturált rendszerét értik, amely nagy tehetetlenségû fizikai környezetet jelent, hiszen óriási ráfordítással, tartós anyagokból, magas szinten szervezett formákban épült. Ez a tartós és bonyolult rendszer sokféle célt (védelem, termelés, lakás, közlekedés, pihenés, vásárlás stb.) szolgál, egyidejûleg különféle technikák és technológiák függvényeként alakul, lassan változik (átlagosan az épületek-építmények 1–2 százaléka cserélõdik évente), végül tradíciókat õriz, és generációk közötti kapcsolatot hordoz.9 Természetesen a világvárosok-fõvárosok térszerkezete a legbonyolultabb, legösszetettebb, de a fogalom legfontosabb jegyei adottak a városok, kisvárosok és falvak esetében is. A 19. század második felének modernizációja Magyarországon csupán egy nyugat-európai értelemben vett világvárost teremtett, Budapestet. Más városok esetében nem ment végbe a nyugatihoz hasonló intenzitással és következetességgel a magán és nyilvános téralakzatok elkülönülése sem. Azokban a társadalmakban, melyeket éppen csak megérintett az individualizmus szelleme, melyekben az intimitás még nem vált belsõ szükségletté, ott a világ (ebben az esetben a helyi társadalmat körülvevõ tér) külsõre és belsõre, köz- és magánterületre szétágazó rendje sem épült fel. Nem bontakozott ki az angolszász országokban a 19. század végén végletessé vált folyamat, melynek része volt az az érzület, amely szerint az egyes egyént komolyan veszélyezteti, fizikai és erkölcsi tekintetben egyaránt sérti az utcai élet nyilvánossága. Az utcai és egyéb köztér ezt követõen már nem tolerálta a magánéleti megnyilvánulásokat, így elkülönültek egymástól a kifejezetten magán- és nyilvános viselkedésnek fenntartott téralakzatok. Ez az igény elsõ helyen a fõvárosok tárgyi felépítésében és térszerkezetében nyilvánult meg. „Egészen más külsõ illette meg – stílusát tekintve – a középületeket, mint a csak lakás céljára emelt közönséges épületeket, ráadásul az egyik és a másik térbeliség is jól elkülönült egymástól, mint lakónegyed és 9 KOSZORÚ, 2000.

404


üzleti vagy kormányzati negyed.” 10 Az ún. egyfunkciós mikroterek kialakulására döntõ tényezõként hatott a munka- és a lakóhely terjedõ szétválása. A családi gazdaság elõbb családi bérgazdasággá, majd családi fogyasztási gazdasággá vált, aminek során a munkavégzés térbélileg is az otthonon kívülre koncentrálódott. Ez a folyamat az iparosodással nem vagy alig érintett agrárkörnyezetben, így a vidéki Magyarországon még a 20. század elsõ felében sem volt igazán jelen. A rétközi települések két világháború közötti foglalkozási statisztikája az agrárnépesség többségi jelenlétét mutatta. A parasztporták munkaés lakóhelyi funkciókat egyaránt hordoztak. A mezõgazdaság nagyüzemi átszervezése, az 1960-as évektõl lezajlott vidéki iparosítás azután átrendezte a rétközi társadalom foglakozási szerkezetét, de ezek az átfogó társadalmi folyamatok a magán- és a közterek differenciálódásában olykor diszharmóniát szültek. A fõleg hetvenes években átépült, megszépült magánporták ápoltsága éles kontrasztban állt a közterületek elhanyagoltságával, gondozatlanságával. A magán- és közterekre tagolt térszerkezetben átmenetként megjelentek a társas együttlétek színhelyei. A várost tekintve ezekben az épületekben rendezkedtek be a társadalom vagyoni és presztízshierarchiáját leképezõ klubok, kaszinók, olvasókörök, munkásotthonok, egyéb társaskörök. A nyilvánosság zárt térbe kényszerített formájaként honosodtak meg a kulturális intézmények, a színházak mellé sorakozó közkönyvtárak, múzeumok, képtárak és a 20. század elejétõl a mozik.11 A nyilvánosság szociális-fizikai terének újabb sajátos változatát jelentik a fogyasztási szükségletek egyéni, de közösségi keretek közötti kiszolgálását ellátó éttermek, kocsmák, bárok, énekes vagy táncos szórakozóhelyek, valamint az üzletek és áruházak. A térben helyet változtató, közlekedõ ember funkcionális térigényébõl születtek a nagyvárosi vasúti pályaudvarok, majd a 20. században a buszpályaudvarok és repülõterek. Ezek a példák talán kellõen érzékeltetik, mennyire vált egyre tagoltabbá az embert körülvevõ (városi) térszerkezet. A különbözõ funkciókat ellátó intézmények léte, térbeli elhelyezkedése, mûködésének társadalomszervezõ hatása újabb adalékokat szolgáltathat egy-egy település tér- és társadalomszerkezeti értékelésében. A magyarországi településfejlõdés sajátos képzõdménye a mezõváros. A mezõvárosok központját kiterjedt, többnyire szabálytalan alaprajzú tér-rendszer vagy megfelelõen „téres utca” (például Debrecen piacutcája) foglalta el, melyek a hetipiacok és vásárok színhelyei voltak, és ezt a funkciójukat a 20. század közepéig megtartották. A mezõvárosok településképe a 19. század derekán meglehetõsen azonos volt. A városközpontokban megjelent néhány, legfeljebb egyemeletes középület, a városháza, lelkészlak, esetleg iskolák vagy vendégfogadók. Az 1800-as évek végén ez a mag egészült ki néhány 10 GYÁNI Gábor: Az utca és a szalon. A társadalmi térhasználat Budapesten (1870–1940). Bp., 1998. 34. A szerzõ

könyvében többek között a nyilvánosság pluralizálódásának tükrében vizsgálta a városi mikroterek alakulását. 11 Uo. 35.

405

Reszler Gábor

takarékpénztári székházzal, kereskedõházzal, középülettel. A központot azután csupa földszintes, falusias jellegû, náddal, szalmával fedett, többnyire két- vagy háromosztatú lakóházakból álló terjengõs lakóövezet vette körül.12 Mezõvárosias településre a Rétközben Kisvárda az egyetlen példa. A települési hierarchia következõ szintjein a falvakat és a külterületi lakott helyeket találjuk. Itt jegyezzük meg, hogy a rétközi települések térszerkezeti elemzésénél is az ún. magtelepüléseket csak a hozzájuk kapcsolódó külterületi lakott helyek változásaival együtt szabad vizsgálni. Vajon a térszerkezet milyen jellemzõit hordozta a Rétköz a 20. század folyamán? A történelmi Szabolcs megye jól körülhatárolható kistája a Felsõ-Tisza-vidéken terül el. A 300 km2 területen az utóbbi évszázadokban 28–30 község osztozott.13 A történetileg és néprajzilag markánsan elkülönülõ táj a folyó- és belvízszabályozások elõtt a Tisza árterületén feküdt, a települések magva a vízbõl kiemelkedõ, árvízzel nem fenyegetett szárazulatokon alakult ki. A különbözõ nagyságkategóriákba sorolt települések térbeli elhelyezkedésénél semmiféle rendszeresség nem figyelhetõ meg. A Rétközben szétszórtan egymás mellett megtaláljuk a kis- és közepes nagyságú falvakat, valamint a városokat.14 A települések nagyságkategóriái az idõk folyamán változtak. A leglátványosabb növekedés a 2001–5000 fõs településcsoportban játszódott le. Népességszámukat tekintve 1870 és 1949 között gyarapodás figyelhetõ meg, négy évtizeddel késõbb viszont 23,5%-os csökkenés következett be.15 Ezen nagyobb települések népességfogyása az 1001–2000es településkategóriába tartozók számának gyarapodását eredményezte. Az ezernél kisebb nagyságkategóriákban 1949 után megint csak kedvezõtlen átrendezõdési folyamat játszódott le. Ami a rétközi települések alaprajzi jellegzetességeit illeti, a belterületek szerkezetét döntõen a természetföldrajzi adottságok – a Tisza árvizei, a tartós belvizek, mocsarak, lápok léte, domborzati viszonyok – határozták meg. A települések döntõ többségének elhelyezkedése évszázadok alatt sem változott. A falvak rendszerint olyan magas fekvésû térszíneket foglaltak el, amelyeket az árvizek és a belvíz sem fenyegetett, nem ért el. A víz szûk határt szabott a falvak belsõségeinek, így a lakóházak egy utca mentén épültek. Kevés kivétellel egyutcás szalagtelkes falvak alakultak ki, mint amilyen Tiszarád, Pátroha, Paszab. Ahol a homokhátak, a szél pusztító munkája által „kipreparált madárgerincek” 12 BELUSZKY Pál: A Nagyalföld történeti földrajza. Bp.–Pécs, 2001. 210–213. 13 A Rétközhöz tartozó települések: Ajak, Beszterec, Buj, Demecser, Dombrád, Döge, Fényeslitke, Gáva (1971-ben

Vencsellõ községgel Gávavencsellõ néven egyesült), Gégény, Ibrány, Kék, Kékcse, Kemecse, Kisvárda, Komoró, Kótaj, Nagyhalász, Nyírbogdány, Paszab, Pátroha, Rétközberencs, Szabolcsveresmart, Tiszabercel, Tiszabezdéd, Tiszakanyár, Tiszarád, Tiszatelek (1954-ben alakult), Tuzsér, Újdombrád (1989-ben alakult), Vasmegyer, Vencsellõ (1971-ben Gáva községgel Gávavencsellõ néven egyesült). Lásd még a 20. sz. jegyzetet! 14 A többes szám az 1990-es évektõl indokolt. Ibrány és Nagyhalász 1993-as várossá avatásáig Kisvárda volt a Rétköz egyetlen városa. 15 KORMÁNY Gyula: A Rétköz földrajza. A kistáj gazdaságának természeti és társadalomföldrajzi alapjai. Nyíregyháza, 2000. (a továbbiakban KORMÁNY, 2000.) 117.

406


egymás közelségében, párhuzamosan helyezkedtek el, ott lehetõség nyílt a többutcás szalagtelkes falualaprajz kialakítására, ahogyan Kemecse, Nagyhalász, Fényeslitke, Kótaj stb. példáján megfigyelhetõ.16 A Rétközben kialakultak a szalagtelkes falvak láp- és erdõtelkes változatai, többek között a Tiszát kísérõ, homokbuckákat takaró galériaerdõk irtványain (Döge, Szabolcsveresmart, Komoró, Kékcse stb.). Az árvíz- és belvízmentesítés után a 19. század végén a települések száma nem gyarapodott, ám az egyes falvak külterületei tagoltabbá és népesebbé váltak. A településmag kiterjedtebb lett, a belsõségek területe megnõtt. A 19–20. század fordulója után a szalagtelkes egyutcás alapforma már nem volt uralkodó jellegû. A régi, egy utcára merõleges vagy vele párhuzamos dûlõutak mentén új utcákat nyitottak, és sorra kiformálódtak a többutcás szalagtelkes falvak. Megjelentek a kombinált, egyszerre szalagtelkes és sakktáblás alaprajzú típusok is, amelyek magukba foglalták a régi útifalvakat és a hozzájuk épített sakktáblás negyedeket. Példa erre Nagyhalász belterületének alaprajza.17 A térszerkezet változásaival párhuzamosan a mezõgazdaság tõkés átalakulásának következtében kialakult a tagolt paraszti társadalom, aminek egyes rétegei a helyi közösség értékítélete szerint becsesebb vagy éppen kevésbé frekventált mikrotereiben rendezõdtek el. Míg a falvak elitje és a módosabb gazdák rendszerint az értékesnek számító utcákban maradtak vagy oda költöztek, addig a szegényparasztok, napszámosok a települések széleire vagy a gazdasági cselédek mellé a külterületi lakott helyekre szorultak. A differenciált paraszti társadalom térbeli elhelyezkedésénél igen nehéz kimutatni általános érvényû rendezõ elveket. Nem biztos, hogy törvényszerûen a falvak központjához közeli utcákban, belterületeken helyezkedtek el a legtekintélyesebbnek számító porták. Az alvég és a felvég kijelölésében tradicionális elemek erõsen hathattak a tõsgyökeres lakosok és a „bekerültek” lakhelyeinek kijelölésénél, nem is szólva a vallásfelekezetek szerinti tömbösödésrõl. Csak konkrét kutatás nyomán állapítható meg egy adott településnél, hogy mi motiválta a lakhelyek kiválasztásánál a lakosokat. A Rétköz településeinek külsõ képe közvetlenül a második világháború után még alig változott. A korábbi félproletár lakosság társadalmi helyzetének földosztással összefüggõ módosulása még nem teremtett módot a szegényes arculat megváltoztatásához a belsõségek peremrészein. A rétközi települések közötti differenciálódás alig erõsödött a szocialista korszak kezdetén, hiszen az iparosításnak Kisvárda kivételével nem váltak részesévé. Az országos tendenciához hasonlóan az 1961-ben befejezett kollektivizálás teremtett új helyzetet. A politikai akarat következtében „nemcsak a hagyományos paraszti társadalom számolódott fel, de a falvak lakó- és gazdasági térfunkciója is gyökeres változásokon ment keresztül. A nagyüzemek kialakítása felszámolta a falvak és a mezõvárosok évszázados hagyományú határhasználatát, és jelentõsen átalakította a települések belsõ

16 Uo. 121. 17 Uo. 124.

407

Reszler Gábor

szerkezetét is.” 18 Fokozatosan átformálódott a települések korábbi arculata, melyet általánosságban a centrális elrendezés jellemzett. A falu központját a templom, a lelkészlakás, a kocsma, bolt, községháza valamint a helyi vezetõk lakásai alkották. A helyi társadalom tagolódásának megfelelõen a központ közelében voltak a módosabb gazdák házai, a település határához közeledve pedig csökkent a lakóhelyek, övezetek presztízse. A dinamikusan fejlõdõ falvak centrális térszerkezete a hatvanas évek végétõl megszûnt, az intézményrendszer átértékelõdésével, az új intézmények megjelenésével többközpontúvá változott.19 Az országos helyzetkép azt mutatta, hogy a lakóhelyek kiválasztásánál, a házhelyek kiosztásánál átmenetileg veszítettek érvényességükbõl a korábbi társadalmi hierarchia szempontjai. A mezõgazdaság nagyüzemi átszervezésével, a foglalkozási szerkezet módosulásával felgyorsult a lakó- és a munkahely térbeli elkülönülése. Ezek a magyarországi folyamatok megkésetten, de a Rétközben is hatottak, igaz, az ipari munkahelyektõl távolabb esõ településeken mérsékeltebb intenzitással. A belterületek központjaiban számos új intézmény (bölcsõde, óvoda, iskola, mûvelõdési ház stb.) jött létre. A volt nagybirtokosok kastélyait, nemesi kúriáit ugyancsak oktatási, mûvelõdési, egészségügyi, igazgatási intézmények vették birtokba. Új családi házak épültek, a régi házak megújultak. 1970 és 1990 között törekvések mutatkoztak a tervszerû településrendezésre, a korszerû infrastruktúra kiépítésére. A szabályos utcahálózat kialakításával, a növekvõ számú építkezésekkel megváltozott a falukép, ami gyakran sajnálatosan a tradicionális, egyedi vonások elvesztésével is együtt járt. Tér- és társadalomszerkezeti vizsgálódásunkban érintjük a rétközi települések hierarchiájának néhány jellemzõjét. A két világháború között 29 település20 alkotta a Rétközt, melyek közigazgatásilag járások között oszlottak meg. Kisvárda 1890-ben elveszítette városi rangját, de ez nem jelentette gazdasági, társadalmi, kulturális kisugárzásának megszûntét. A járási székhelyek elsõrendûen közigazgatási szerepkörükkel hatottak, illetve emelkedtek ki a települési hierarchiából. A települések funkcionális vizsgálatához, tipizálásához a történeti földrajzi kutatások többek között az aktív keresõk foglalkozási szerkezetének elemzésével nyújtanak megállapításokat.21 Világosan látszik, hogy a foglalkoztatottak átrétegzõdése évszázadokon át nem volt olyan nagymértékû, mint a 20. század második felében. Rétköz valamennyi települése Kisvárda kivételével a 19. századtól az 1950es évekig az agrárjellegû falu kategóriájába tartozott, vagyis a keresõ foglalkozásúak fele, 18 VALUCH Tibor: Magyarország társadalomtörténete a XX. század második felében. Bp., 2001. 68. 19 Uo. 20 A két világháború között a rétközi települések közül közigazgatásilag Buj, Gáva, Ibrány, Paszab, Tiszabercel és

Vencsellõ a Dadai felsõ járáshoz, Ajak, Dombrád, Döge, Fényeslitke, Kékcse, Kisvárda, Komoró, Pátroha, Rétközberencs, Szabolcsveresmart és Tiszakanyár a Kisvárdai járáshoz, Beszterec, Demecser, Gégény, Kék, Kemecse, Kótaj, Nagyhalász, Nyírbogdány, Tiszarád és Vasmegyer a Nyírbogdányi járáshoz, Tiszabezdéd és Tuzsér a Tiszai járáshoz tartozott. 1954-ben jött létre Tiszatelek és 1989-ben Újdombrád. 1971-tõl egyesített település Gávavencsellõ. Így napjainkban a rétközi települések száma 30. 21 KORMÁNY, 2000. 127–132.

408


vagy annál több dolgozott a mezõgazdaságban. A második világháború után bekövetkezett, viharos gyorsaságú társadalmi-gazdasági változások átrendezték a keresõ korú népesség foglalkozási szerkezetét, és ezzel együtt módosult a rétközi településhálózat belsõ struktúrája. 1949 és 1990 között 77,3%-ról 17,2%-ra apadt a mezõgazdaságban foglalkoztatottak aránya, az agrárfalvakból vegyes funkciójú települések váltak. Az ilyen típusú falvakban a mezõgazdasági népesség 25–50%-os aránya mellett 50–75 százaléknyi más gazdasági ágazatban (iparban, kereskedelemben, közlekedésben stb.) foglalkoztatott élt. Ez az átrétegzõdés nem volt egyenletes intenzitású: gyorsaság jellemezte az 1960–70es éveket, és lassuló ütemet mutattak az 1980 és 1985 közötti évek. Az 1970-es évek elején a rétközi települési hierarchia élén változatlanul az 1970-ben városi rangját ismét elnyert egyetlen ipari jellegû település, Kisvárda állt, utána az agrárfalvakat megelõzve a vegyes funkciójú település kategóriába tartozott többek között Demecser, Fényeslitke, Ibrány, Nagyhalász, Kótaj, Kemecse, Nyírbogdány és Vasmegyer. Ebben az idõszakban jelentek meg az agrárfalvak közlekedési funkcióval (Ajak, Komoró, Pátroha, Tiszabezdéd). Az ilyen típusú települések a Nyíregyháza-Záhony vasútvonal mentén alakultak ki, és a 30–50%-nyi aktív keresõ mezõgazdasági népesség mellett 30–40% a közlekedésben, elsõsorban a vasútnál dolgozott. A foglalkozási szerkezet további átalakulása az 1990-es népszámlálás adatai szerint azt eredményezte, hogy a rendszerváltás idején már csak két község, Újdombrád és Tiszabercel tartozott az agrárfalu kategóriájába. A többi agrárfalu vegyes funkciójú településsé lépett elõ (23 rétközi község) és iparosodó jellegû településsé vált Demecser, Komoró és Nagyhalász. Ennek a folyamatnak belsõ településszerkezetre gyakorolt hatását jelen írásunkban nem követjük nyomon. Befejezésül a tér- és társadalomszerkezeti kutatáshoz használható fõbb forrástípusokról szólunk, illetve példákat hozunk a rétközi települések tér- és társadalomszerkezeti módosulásaira. A lokális társadalom térbeli elhelyezkedésének történeti vizsgálata azokon a településeken végezhetõ el, ahol a település szerkezetére vonatkozó források több egymást követõ idõmetszetben rendelkezésünkre állnak. Gondolunk itt a különbözõ idõpontokban készült térképekre, térképészeti leírásokra, településrendezési tervek dokumentációjára (új utcák, utcacsoportok kialakítása, megnyitása), az egyes porták, házak leírásaira (tûzkármentesítõk, biztosítók iratai, kataszteri birtokívek és leírások, légoltalmi tervek, ingatlan-nyilvántartások stb.). Családi iratok birtokában nemzedékek térbeli elmozdulásait is nyomon lehet kísérni, bár ez a folyamat a társadalmi mobilitás második világháború utáni élénkülésével számos nehézségbe ütközik. Családtörténeti kutatással foglalkozók megfigyelései arra figyelmeztetnek, hogy célszerû a rokonság oldalágaira is figyelni, mert volt rá példa, hogy a sikeresebben boldoguló, felemelkedõ ág falvat elhagyó tagjainak helyére a kevésbé sikeres oldalági rokonok települtek, így a lokális társadalmon belüli

409

Reszler Gábor

helyváltoztatás számukra relatív emelkedést hozott.22 A települések egyes belsõ egységei (utca, utcacsoport, kerület) az életminõség idõben változó, eltérõ szintjét hordozták, és ilyen módon mintát adva hatottak a helyi közösség tagjainak életmódjára. Az egyes társadalmi rétegek igényei, kényelemre törekvése megnyilvánulhatott a tudatos lakóhelyválasztásban. Azt természetesen megfelelõ források hiányában nehéz rekonstruálni, hogy a lakóhely megválasztása mennyire volt esetleges vagy tudatos egy család/egyén esetében. Vizsgálódás tárgya lehet az igazgatási, gazdasági, szellemi elit tagjainak térbeli elhelyezkedése. A kereskedõk, kisiparosok igyekeztek üzleteiket, mûhelyeiket településük frekventált pontjára helyezni, és lakóhelyük ettõl elkülönülten távolabb lehetett. A célirányos forrásfeltárás, elemzés mellett a napvilágot látott helytörténeti monográfiákból is gyûjthetõk hasznos adalékok. A történeti földrajzi kutatások megállapításainak fontosságát ismételten hangsúlyozzuk. A morfológiai vizsgálatok a belsõ tagoltság módosulásaira, az utcahálózat nemegyszer természetföldrajzi meghatározottságaira mutatnak rá. De tanulságosak a történeti földrajz megállapításai azért is, mert ráirányítják a történész figyelmét többek között a települések ún. energikus pontjaira. Ilyenek voltak a 19. század derekán például a szárazmalmok, nemcsak elsõdleges funkciójuk miatt, hanem azért is, mert a malomban sûrûn megforduló gazdálkodók számára „a gazdasági és társadalmi információk cseréjének színhelyéül szolgáltak.” 23 Ilyen energikus pont lehetett egy kovácsmûhely, bolt vagy kocsma. A néprajztudomány eredményei egyértelmûvé teszik, hogy a magyar falu a tradicionális paraszti gazdálkodás termelési és üzemviszonyai által teremtett településtípus. A termelés színtere és lakóhely is egyben. A falu legfontosabb alapegysége a telek, a porta, amely egy konkrét parasztcsalád lakóhelye és a paraszti gazdaság üzemközpontja, sõt a gazdálkodás egy részének színtere.24 Itt jegyezzük meg, hogy a tér- és társadalomszerkezeti kutatás kiindulópontja az 1848 körüli rendi állapot elemzése kell, hogy legyen, és onnan kiindulva lehet bemutatni az agrárkapitalizálódás térszerkezetre gyakorolt hatásait, a két világháború közötti helyzetképet, majd a második világháború utáni változásokat. A helyi sajátosságok megvilágításában ugyancsak nélkülözhetetlenek a helytörténet eddigi eredményei. Vencsellõ helyén a 18. század végétõl két település létezett, Ó- és Újvencsellõ. Magyarázatul az 1785–86-os betelepítés szolgál. A korábbi magyar népesség az ófaluban maradt, a Fekete-erdõbõl és Lotharingiából érkezett németajkú telepesek pedig Újvencsellõt szállták meg. Ez az etnikai alapú lakóhelyi elkülönültség Óvencsellõ és Újvencsellõ 1889-es közigazgatási egyesítéséig megõrzõdött, pedig a nyelvi asszimiláció már korábban végbement. A vencsellõi svábok a gazdálkodás rendjében és a lakóhely kialakításában más mintákat követtek. Amikor 1937-ben immár 22 Itt mondok köszönetet Szakállas Sándornak közléséért, tanulmányunk elkészítéséhez nyújtott gondolatébresztõ

megállapításaiért. 23 DOBÁNY Zoltán: Adalékok Balkány földrajzához. In: Tanulmányok és források Balkány történetéhez. Szerk.

DÁM László. Balkány, 2000. (a továbbiakban DÁM, 2000.) 40. 24 DÁM László: Életmód, hagyomány, kultúra (Adalékok Balkány anyagi mûveltségéhez). In: DÁM, 2000. 120.

410


Gáva és Vencsellõ közigazgatási összevonása került napirendre, a lépést ellenzõk a következõképp érveltek: „Vencsellõ község jó része sváb telepítés, akik bár nagyon jó magyarok, de mégis más a felfogásuk, más a szokásuk, életmódjuk, gondolkodásuk.” 25 A lakóhely megválasztásában még a 20. század elsõ felében is meghatározó erõvel bírt a vallási hovatartozás, ami a népesség térbeli elrendezõdését befolyásoló további tényezõ. A helyi viszonyok alakulásához ismernünk kell a drámai erõvel bíró események (árvizek, háborús pusztítások) térbeli elrendezést módosító hatását. Így a már említett Vencsellõ épületeinek nagy részét 30–40 ház kivételével a falut megszálló román csapatok 1919 júniusában felperzselték.26 Hogy építési anyagukat tekintve milyenek voltak az elpusztított házak, arra adatokat találunk az 1900-as és 1910-es statisztikai adatfelvételekben.27 A 20. század elsõ évtizedében Vencsellõn már nem építettek kõ- vagy téglaalap nélküli vályogházakat. A tetõfedõ anyagoknál visszaszorult a zsindely, terjedt a cserép és a bádog. Ezek a lakosság anyagi gyarapodását mutatják. „Azt viszont nem tudjuk, hogy vajon ugyanaz jellemzõ-e a tetõfedõ anyagok átalakulásában, mint a bodrogközi településeken, ahol a bádoggal fedett épületek általában az ’amerikások’ tulajdonában voltak.” 28 Feltételezhetõ, hogy az Amerikába kivándorolt vencsellõiek hazaküldött dollárjai és az 1904-es tûzvészben elpusztult épületek korszerûbb módon történt újjáépítése együttesen alkotja a statisztikai adatok hátterét. Összegezve célunk az volt, hogy ráirányítsuk a figyelmet a tér- és társadalomszerkezet véleményünk szerint létezõ összefüggéseire, melyek elmélyült tanulmányozása tovább árnyalhatja a helyi társadalmakról eddig rajzolt képet. A rétközi települések ilyen szempontú vizsgálata helyénvalónak tûnik, mert a tájegység jellemzõi jól megragadhatóak, rendelkezésre állnak levéltári források és szép számmal születtek olyan helytörténeti munkák, amelyek biztos alapot, kiindulási pontot jelentenek a sajátos társadalomtörténeti kérdések jövõbeni megválaszolásához.

25 GALAMBOS Sándor: Gáva és Vencsellõ a világháborúk idején. In: Gávavencsellõ (tanulmányok Gávavencsellõ

történetéhez). Szerk. NAGY Ferenc. Gávavencsellõ, 2000. (a továbbiakan NAGY, 2000.) 160. 26 Uo. 164. 27 GOTTFRIED Barna: Mozaikok Vencsellõ történetébõl. In: NAGY, 2000. 146. 28 Uo.

411

Reszler Gábor

Rétköz SZSZBML, XV. 1.

GÁBOR RESZLER: On Some of the Characteristics of the Spatial and Social Structures of the Villages in Rétköz in the 20th Century In his essay the writer tries to determine how much the spatial and social structures of the villages in Rétköz can be researched. He states that the historically changing process of the forms of space and social conformations can be analysed using the method of micro-historical pragmatism. The internal structures of the villages of Rétköz were basically determined by their natural geographical endowments. The villages evolved in areas that were not threatened by flood or inland water. All the villages of Rétköz, except Kisvárda, had belonged to the category of agrarian villages until the 1950s. The social and economical changes that took place after World War II rearranged the occupational structure of the part of society, the members of which were old enough to earn money. At the same time the internal structure of the network of villages in Rétköz was modified, too. The author also mentiones some of the main types of sources that can be used for further research and gives examples for the changes that took place in the spatial and social structures of the villages in Rétköz. 412

RÉTKÖZI TELEPÜLÉSEK NÉHÁNY TÉR- ÉS TÁRSADALOMSZERKEZETI JELLEMZÕJE A 20. SZÁZADBAN

Recommend Documents