Rátóti Zoltán
PÁLYÁZAT
A Kaposvári Csiky Gergely Színház Nonprofit Kft. Ügyvezetői Igazgatói Munkakörére
Szita Károly, Kaposvár Megyei jogú Város Polgármester részére
2010
1
BEVEZETŐ
Kikötő „Semmilyen szél nem kedvező annak, aki nem tudja, hogy melyik kikötőbe tart” – írja Seneca a római bölcselő, s a mondat mondhatni alappillére a színházról, színházcsinálásról vallott hitvallásomnak. Pályázatom azt a „kikötőt”, azt az álmaimban és a fantáziámban létező színházat fogalmazza meg, ami felé, ha „jogosítványt” kapok hozzá, a kaposvári színházat kívánom irányítani. Ez a színházi kikötő a város kulturális életében központi helyet elfoglaló intézmény, mely az emberi sorsot felmutató, a világot és benne az embert a maga végtelen gazdagságában ábrázoló igényes művészetet teremt és közvetít. Ez a színház kortól és nemtől függetlenül mindenki számára szórakozást és szórakozva nevelődést kínáló kulturális centrum, afféle nyüzsgő, mindig eleven és megújuló forgatag. Egy másik helyen ezt írja az fentebb idézett gondolkodó „Igen nagy hibát követ el az, aki nem a jobbaknak, hanem a többségnek akar tetszeni.” Ez számomra nem az elitizmust jelenti, hanem azt, hogy legyen az bohózat, operett vagy tragédia, mindenben azonos alapmotiváció kell érvényesüljön: a művészi minőség. Ezt az igényességet tanulhattam meg nagyszerű mestereimtől a főiskolán: Horvai Istvántól és Kapás Dezsőtől (Vígszínház), Nádasdy Kálmántól, és a pályámon, a munkáim során Ruszt Józseftől, Schwajda Györgytől, valamint számtalan kitűnő színészkollégáktól. Az ő munkájukat figyelve tapasztaltam meg, milyen óriási felelősség egy színház vezetése. Kettős örökség Még nagyobb ez a felelősség Kaposvár esetében, ahol az új vezetőnek kettős örökségnek kell megfelelnie. Egyfelől ott az úgynevezett „Kaposvár-jelenség”. A magyar színháztörténet legfényesebb lapjain szerepel a legendás kaposvári színház, ahová a nyolcvanas években nemcsak a színházi szakma, de a színházra, egyáltalán a társadalomra fogékony, minőségi változást vágyó-remélő emberek sokasága zarándokolt. Kivételes társulat kivételes előadásokat hozott létre a Marat halálától az Ivanovig, az Állami áruháztól az Ördögökig. Ez a csapat képezte (a szolnokival együtt) a máig nagyszerű Katona József Színház alapját, miközben Babarczy László vezetésével megújulva megmaradt egy továbbra is izgalmas, erős társulat. Ezt az örökséget szem előtt tartva kell Kaposvárott színházat csinálni, nem felejtve azonban, hogy a legenda immár a múlté. Azaz tiszteletben tartva az elődök munkáját nem legendát kell ápolni-őrizni, hanem friss, élő, a jelenben érvényes, minőségi előadásokat létrehozni. A másik örökség a tragikus sorsú Schwajda Györgytől hagyományozódik az új vezetőre. Ha félretesszük az ellentmondásos megítélésű személyiségét övező érzelmi megnyilvánulásokat, és pusztán a tényekre figyelünk, akkor ki kell mondanunk: halálával rendkívüli veszteség érte a magyar színházat. Időtálló drámák (Mari, Himnusz, Csoda), jelentős társulatok létrehozásavezetése (Művész Színház, Szigligeti Színház), színházépületek rekonstrukciója (Thália, Szolnok) kapcsolódnak nevéhez, nem beszélve a Nemzeti Színház felépítéséről. Kaposvárott is a színházépület rekonstrukciójára készült, és biztosak lehetünk abban, hogy ezt is profi módon levezényelte volna. Betegsége ellenére a következő évadot időben előkészítette, ami 2
nagyban megsegíti az igazgató nélkül maradt társulat, illetve az októberben hivatalba lépő új vezető munkáját. A száraz tényeken túl azt is ki kell mondanom, hogy a schwajdai örökség tiszteletben tartása számomra nem pályázati kényszerűség, hanem büszkén vállalt feladat. Személyesen kötődtem hozzá, sokat tanultam tőle, életművét nagyra tartom. A vele való találkozás meghatározó fordulatot hozott szakmai életemben. Rekonstrukció Az említett, Schwajda által előkészített évad a színház rekonstrukciójával számol. Tudomásom szerint a 2010-2011-es évadban ez nem fog megtörténni. Hogy Schwajda György váratlan halála és/vagy az anyagiak hiánya miatt halasztódik tovább ez a 7 milliárd forintos beruházás, nem tudom. Azt viszont tudom, hogy ez a munka sokáig nem halasztható. Schwajda már 2008 tavaszán írt pályázatában így fogalmaz: „évek óta napirenden van a teljes rekonstrukció…”. Nyilvánvaló, hogy az épület felújítási munkálatainak levezénylése az új igazgató feladata lesz – mégpedig minél előbb, legkésőbb az évad befejezését követően azonnal. Mi következik ebből: a Kaposvári Csiky Gergely Színház új vezetője 2014. december 31-ig nyeri el mandátumát, amely tehát kb. négy évadra szól majd. Ebből az első évad egy feltételezett, de meg nem valósuló rekonstrukcióhoz igazodik, a második – reményeim szerint – egy valóban megtörténő rekonstrukció közepette… Azaz a színházcsináláshoz (és benne a nézők fogadásához) megfelelő körülmények reálisan számítva 2012 szeptemberétől lesznek. Két évadot nem lehet azonban rekonstrukcióra hivatkozva „megúszni”. Mindebből tehát egyetlen dolog következhet: nem megfelelő körülmények között kell megfelelő, sőt kiváló munkát végezni. Ehhez türelemre, nyugalomra, bizalomra, biztonságra és kreativitásra van szükség. Ennek feltételeit szeretné megteremteni az alább következő pályázat.
3
MŰVÉSZETI TERV Személyes bevezető Nosztalgiával gondolok vissza életemnek azon rövid időszakára, amikor tagja lehettem a kaposvári társulatnak. Már nem kezdő színészként kerültem ide, mégis itt tanultam meg, mi is az „igazi” színpadi munka – vagy ahogyan a szakmában mondjuk: megtanultam próbálni, ami a színészi, művészi munka egyik legfontosabb eleme. Ezért nem csak nosztalgiával, hanem hálával gondolok vissza az itt eltöltött időre. A kitűnő próbákra, azok hangulatára, mint örökségre tekintek, és határozott szándékom, vágyam, hogy az akkori időket idéző alkotói légkör újra megszülessen a színházban. A társulat szellemi-lelki egységének megteremtése a színházvezetés egyik sarkalatos pontja. A termékeny, szeretetteljes színházi légkör vonzerőt gyakorol, felkelti a néző vágyát, hogy abból ő is részesüljön. Ez közös minőségi munka eredménye, ekkor válik a társulat közösséggé, illetve ekkor alkot egy nagyobb közösséget a társulat és az azt befogadó város. De hogyan alkossunk igazi színházi közösséget? Sztanyiszlavszkij ezt írja: „Eszményi esetben a művészi együttes megteremtése a hasonló gondolkodású emberek szövetségének megteremtését jelenti. Gyakorlatilag azonban ez a probléma szinte megoldhatatlan, miután nem csak különböző színészi egyéniségekkel van dolguk, hanem művészi és módszertani szempontból különbözőképpen nevelt emberekkel. Tudjuk, hogy minden színháznak szüksége van társulatának felfrissítésére. De mit kezdjen azokkal az emberekkel, akikről már régen kiderült, hogy nem lenne szabad művészi pályán dolgozniuk? Ez már olyankor kitűnik, amikor a nyugdíj még messze van, de szakmát változtatni már késő.” Ezek az évszázados szavak ma is időszerűek, ezekkel a gondokkal a mai színházvezetőknek is szembe kell nézni. Szándékom szerint az általam vezetett színház jókedvű, lendületes, nyitott, izgalmas, professzionális, sokszínű, színházi tradíciókat őrző, ünnepi, oktató-szórakoztató, családi színház, ahol elérendő cél a kulturális identitás erősítése, a kultúra felmutatása, érthetővé tétele. Olyan előadásokat szeretnék létrehozni, amik által a nézők újra rácsodálkoznak a szó erejére, nyelvünk gazdagságára. Arról, hogy egy előadás jó vagy rossz, úgymond tetszik vagy nem tetszik, hosszan lehet vitatkozni – ám ha egy előadás felkavar, felold, megborzongtat, megrendít… nem kerülöm ki a szót: katarzist nyújt, az nem vitatható el, s ez az, ami számon kérhető a művészeti vezetésen. Azon a vezetésen, melynek az is feladata, hogy hosszú távon, felelősségteljesen megtervezze azt az utat, amit az alkotók és a közönség bejárnak. Ennek egyik sarkalatos pontja a színésznevelés, a tehetséggel való helyes gazdálkodás. Színészként mindig olyan rendezőről, olyan színházi vezetőről álmodtam, aki nem csak színészi képességeim pillanatnyi állapotát akarja használni és kihasználni, hanem hosszabb távon, két-három évadban tervez velem, figyel az adottságaim, a személyiségem fejlődésére, fejleszthetőségére. Sajnos ritkán találkozik az ember ilyen módon előre tervezni tudó, tervezni akaró színházcsinálóval. Holott ez az igazi színházi közösség, a társulat alapja, csak ezzel a figyelemmel lehet felépíteni egy színészi pályát. Vezetőként pontosan tudnom kell: azért osztom ezt és ezt a szerepet a színészre, hogy két, három év után eljusson oda, megérjen arra, hogy eljátssza Hamletet vagy Peer Gynt-öt. Ez a gondolat kell, hogy érvényesüljön az epizód- és karakterszereplők esetében is. 4
Tehetséges színészeknek jó szerep kell, az az igazi tréning. Mindehhez nem elég a felelősségteljesen gondolkodó vezető, vele együtt gondolkodó állandó rendezői karra is szükség van. Azért hangsúlyozom ezt, mert színházi kultúránkban kezd elsorvadni az a hagyomány, hogy a társulathoz rendezői kar is tartozik. Márpedig a műsor megtervezésekor az az ideális, ha állandó rendezőkkel egyeztethet az igazgató. A színház az emberi lélek műhelye. Ez a közösség ősi céh törvények alapján működik az előadás létrehozásában. Az egész társulat harmonikus életéhez tartozik mindenki, aki részt vesz az előadásban: az ügyelő, a fodrász, a szabó, a díszletfestő, a világosító, a díszítőmunkás, a jegyszedő és a portás. És ennek a műhelynek a középpontjában a színész áll. Itt az anyag a színész. A színész anyaga önmaga, ezért elengedhetetlen, hogy a színészek munkáját évekre előre megtervezzük. Befektetés nélkül semmilyen eredmény nem várható, ezért a színészi tehetséggel való felelősségteljes bánásmódot kulcskérdésnek tartom ahhoz, hogy igazi színházi közösség létrejöjjön és büszkén mondhassuk pár év múlva, hogy országos rangú színházat hoztunk létre. Szinte feltérképezhetetlen a mai színházi világ sokszínűsége. Öröm lenne, ha a színház ezt a sokszínűséget fel tudná mutatni, „együtt lélegezne” a változó világgal. Ugyanakkor nem szándékom megfelelni az éppen leghangosabb irányzatnak, divatos trendnek. A művész sajátja, hogy mindig az egészben, a teljességben gondolkodik. Az igazi színházi ember mindenütt jelen van. Minden érdekli, ami a környezetében történik, ezért is fontos, hogy a város kulturális életében aktív szereplő legyen a színház. Azt a célt tűzöm ki magam elé, hogy a kaposvári Csiky Gergely Színház a régió országos rangú társulattal rendelkező, elfogadott, szeretett színháza legyen. Találkozás Hosszú út vezet egy színházi előadás megszületéséhez. Általában van/volt egy szerző, aki a darabot megírja/megírta, akadhat egy dramaturg, aki azt a szöveget gondozza, kell legyen egy rendező, akinek erről a szövegről erős és személyes víziója születik, és aki azt munkatársaival színpadra álmodja és így tovább a tervezőtől a zeneszerzőtől a koreográfusig… És van egy épület, ami próbatermet és színpadot kínál, az épületet pedig megfelelően működteti a portástól a gazdasági vezetőig, a díszítőtől az ügyelőig számos személy… Hosszan ecsetelhetjük mindazon körülményeket, amik lehetővé tesznek valamit, magát a lényeget (és e pályázat jelentős része erről kell szóljon, azaz hogyan kellene megfelelő emberi-anyagi-dologi körülményeket teremteni ehhez a lényeghez): a találkozást. Ki találkozik kivel? A színész találkozik a nézővel, a néző találkozik a színésszel – ők „ketten” alfája és omegája a színháznak. Idézőjelben a szó, mert a színész az este hét és tíz között megtörténő előadás-egész része, míg a néző az erre az időre véletlenszerűen közös térbe került közönség egy tagja, illetve ha e találkozás létrejön, akkor színész és néző / színpad és nézőtér egy ideiglenesen megszülető alkalmi közösséget alkotnak. A közös idő, a közös történés által lesznek együttlélegző közösséggé. E történésben a színpad és nézőtér közt folyamatosan megfogalmazódik és felszámolódik a határ. A történést a közös gondolkodás és érzés együttes folyamata adja, melynek során egyfelől felismerik a világot s benne önmagunkat, másfelől sírnak és nevetnek – megrendülnek, megtisztulnak. A pillanatnyi felismerések által megkönnyebbülve, és a felfoghatatlan, a titok megérzékelésének súlyával hagyják el a színház épületét. Megéljük hát, hogy egyszeri, megismételhetetlen, egyedüli lények vagyunk, és közben tragikus-boldog élményként azt is, hogy semmi-része vagyunk a végtelen egésznek. Ha/amikor e találkozás megtörténik, a színház, s általa a világ történik meg. Kivételes pillanat 5
ez. Egy valamirevaló színház ezt célozza meg, és közben tudván tudja, hogy e pillanat nem tervezhető. Mindent meg kell érte tenni, készen kell lenni rá – de e közös kegyelmi állapot már nem(csak) rajtunk múlik. Az múlik rajtunk, hogy esélyt adjunk a megtörténésre: ez a dolga a színház minden dolgozójának. Ehhez üzemszerűen kell működni – miközben a színház nem üzem. Ehhez mindent pontosan meg kell tervezni – miközben a csoda tervezhetetlen. Ehhez mindenkinek nyitottnak, elfogadónak kell lennie – miközben a színháznak nincs köze a sokat emlegetett demokráciához. Bátran kockáztatni kell – miközben mindennek abszolút kiszámíthatóan, biztonságosan kell lebonyolódnia. Egy színházi vezető nem ihlettel kel és csodával fekszik (ezekről legfeljebb álmodik), hanem mindig a realitásokat tekinti, nyugalmat, bizalmat és biztonságot teremt, mely közegben sokat és pontosan dolgozik, és ezt másoktól is megköveteli. Egy jól felépített, komplex szerkezetet irányít és mozgat, mely szerkezetben minden a helyén van. A fentiek az ideálist, az elérhetetlen, de megcélozandó tökéletest érzékeltetik. A hétköznapok szürkék és gyakorta kiábrándítóak. Számtalan félreértés, olykor rosszindulat, rosszakarat, türelmetlenség és önzés, irreális elvárások és természetesen folytonos pénzhiány határozzák meg a színház életét. De a legnehezebb körülmények között sem szabad elfelejteni, hogy az említett találkozás megtörténhet. De amikor olykor önelégülten hátradől a színház bármely dolgozója, élén az igazgatóval, akkor is jusson eszünkbe, e találkozás két főszereplője a színész és a néző. Értük, miattuk, általuk van a színház. A színház ma Ha az említett találkozásnak reális esélyt akarunk adni, lehetőség szerint pontosan meg kell tudni határozni a színház szerepét az adott korban. Mert e szerep folyamatosan változik. Társadalmi stabilitás idején e változás alig érzékelhető, ám lényegi fordulatok után nyilvánvalóvá válik, másként kell színházat csinálni. De hogy ez mit is takar, arról sokfélét gondolunk, ha egyáltalán gondolunk valamit. A színház mára „csak” színház lett, ahogyan az irodalom is „csak” irodalom és így tovább. Ennek vannak jó és rossz következményei: jó az, hogy megszabadul olyan szerepköröktől, amiket átvesz a parlament, a sajtó, maga a nyilvánosság. Rossz az, hogy hirtelen (nem brooki értelemben) üres térbe, vákuumba kerül, és mint az űrhajós a súlytalanság állapotában kapaszkodó nélkül lebeg a semmiben. Ki kell mondani, a hetvenes-nyolcvanas évekhez képest társadalmi szempontból csökkent a színház fontossága, fennáll az a veszély – hogy az iménti példát szó szerint alkalmazzuk –, a színház súlytalanná válik. Mindezt a kaposvári színházra lefordítva különösképp érvényesnek, ezért megkerülhetetlennek vélem. Megkerülhetetlen az, hogy tisztázzuk viszonyulásunkat a múlthoz és a közvetlen előzményekhez. A múlt, a hetvenes-nyolcvanas évek visszahozhatatlan. És ezt nem tudta visszahozni senki, aki az elmúlt évtizedben megpróbálta „kaposvári módon” irányítani az intézményt. Hiába talált meg mindig valakit a szakma, a kritika, aki „miatt” a Kaposvár-jelenség véget ért, legyen az a kivételes évtizedeket irányító Babarczy László vagy legutóbb Schwajda György vagy akár közvetetten a változást igénylő fenntartó önkormányzat – ezek az ítéletek nosztalgiára és/vagy politikára egyszerűsítették a megoldást. E dolgozatnak nem feladata a könyvet-könyveket igénylő elemzés. A feladat az, hogy tisztában legyünk azzal, mit lehet továbbvinni, és mit kell elölről kezdeni. Tovább lehet 6
vinni az értékes társulatot, és az évtizedek során – hála az elődöknek – kinevelt közönséget. Vagyis a találkozás résztvevőit. De világosan látni kell azt is, hogy a színházban Schwajda György halála után zűrzavar van, egykori meghatározó személyiségek a menni-maradni átmeneti állapotában vannak, elszakadtak a színháztól, de érthető okokból, hisz éveken, évtizedeken keresztül fészkük, otthonuk volt ez a hely, elszakadni nem tudnak tőle. Ez folyamatos félreértéseket, nyilatkozatháborúkat okoz, és ez elvonja a figyelmet és az energiát a lényegi munkától. Az első évad során választ kell keresnem arra, hogy alkotó közösségnek tekinthetjük-e a mai társulatot? Egymást ösztönző szeretet és bizalom uralkodik-e ma a társulatban? Táplálja-e a társulat önbizalmát a siker? Létrejöhet-e ma egy előadás, amely szárnyakat ad? Fontosak vagyunk-e mi színházi emberek érzékenységünkkel, sebezhetőségünkkel a város számára?... Egyet világosan látnia kell az intézmény következő vezetőjének, legyen az bárki is: a fenntartó önkormányzattal háborúskodva nem lehet jó színházat csinálni. A vezetés a kompromisszumok művészete, és ezt nálam jobban tudják azok a nagy elődök, akik például éppen ezt a színházat vezették egy olyan korban, amikor kevés közös gondolatot találhatott a színház igazgatója és a párttitkár vagy az ideológiai titkár. És kompromisszumok még akkor is köttettek. Nem akarok, nem engedek tehát háborúskodást sem a színház és az önkormányzat között, sem a színházon belül. Ennek meggyőződésem szerint semmi köze ahhoz, hogy ki melyik párthoz tartozik, ahogyan az utóbbinak végképp nem lehet köze ahhoz, milyen lesz egy készülő előadás. Az is meggyőződésem természetesen, hogy ha én a színház érdekeit képviselem „teljes mellszélességgel”, ahogyan a színész is saját szerepe igazságát érvényesíti az adott előadásban, az súrlódást, akár konfliktust okozhat. De ez nem baj: a felmerülő problémából közös feladat következik, amit közösen meg kell oldanunk. A színházi tanszék Azért említem ezt itt, mert a Kaposvári Egyetemen létrehozott tanszéken régi és jelenlegi rendezők-színészek tanítanak, és tudhatom, hogy a színház vezetése és a tanszék vezetése szemben állt egymással. A kaposvári színészképzésről gondolhatunk jót-rosszat. Rossz, mert növeli a színész-munkanélküliséget, jó, mert konkurenciát teremt a korábban monopolhelyzetben lévő budapesti képzéssel szemben. Nem ilyen szempontból közelítek e kérdéshez. Együttműködést akarok, nem háborúskodást. Minden lehetséges eszközzel segíteni akarom a tanszék munkáját, nem csupán és nem elsősorban „emberiességből”, hanem mert érdekemben, a színház érdekében áll. A társulat megújulásához igenis szükség van frissen-másként gondolkodó fiatalokra, és az természetes, hogy azokat hívjuk, akik Kaposvárott tanulnak. Ha születik egy-egy kiemelkedő vizsgaelőadás, az miért is ne kerülne a színház repertoárjára?! Ha úgyis ott tanítanak a színház tagjai, miért ne szülessenek velük-általuk közös előadások?! Mi akadálya lehet hát a tanszék és a színház együttműködésének, főleg akkor, amikor az mindkét fél érdeke.
7
Műsorterv – Társulat Ebből a szempontból igen nehéz helyzetben van a pályázat írója. Az előttünk álló négy évre kellene megfogalmazni egy víziót, egy megvalósítható álmot, miközben a szokásosnál is több béklyó köti a színház majdani vezetőjét, és kényszeríti arra, hogy a földön járjon. Szelíden fogalmazva a kérdést: melyek azok a koordináták, amik kijelölik a lehetőségek mozgásterét? - a pályázat beadásának, illetve az igazgató beiktatásának sajátos időpontja: egy már elkezdett évad; - egy már előkészített, szerződésekkel, szereposztásokkal rögzített 2010/2011-es évad; - egy 2011 nyarán remélhetőleg elkezdődő rekonstrukció, mely meghatározza majd a második, 2011/2012-es évadot; - egy az önkormányzat közgyűlése által elfogadott feladat (nyilván összefüggésben a rekonstrukcióval): az említett két évadban 150-150 millió forintot kell megspórolni a költségvetésből; - egy bizonytalanságban várakozó, szétesett és meggyengült társulat; - a színházi törvény azon előírásai, melyek szerint a központi támogatást immár jelentősen befolyásolja a nézőszám és a jegybevétel – és miközben ez elvileg helyeselhető, a megtakarításra kötelezett és rekonstrukcióra, azaz redukált műsortervre kényszerülő színházat igen nehéz helyzetbe hozzák. Ezek azok a lényegi koordináták (béklyók), amik az álmokat a földre húzzák. Mi a fentiek jó oldala? Az időnyerés, és ez által a lehetőség a helyzet pontosabb feltérképezésére. 2011 tavaszáig, azaz a 2011/2012-es évad tervezésének pillanatáig fel kell mérni, hogyan lehet megerősíteni a társulatot. Megállapítva, hogy jelen pillanatban semmi nem indokolja a változtatást, azaz bárki társulati tag elküldését. A későbbi erősítésnek a következő módjait látom: jelentős művészek szerződtetését és/vagy meghívását valamint kaposvári színművészetisek szerződtetését. Vonatkozik ez mind a színészekre, mind a rendezőkre. Sőt, a dramaturgokra is: lehetőséget szeretnék adni a budapesti egyetem dramaturg szakosainak szakmai gyakorlatra. Számomra nyilvánvaló, hogy egy jól működő színháznál a jó dramaturg(ok) részvétele elengedhetetlen. Nevekkel dobálózni felesleges és félrevezető – egy félévem lesz, hogy ezt előkészítsem, megtudjam, kikre tudok-akarok számítani a régi kaposváriak közül, illetve kik azok, akiket meg tudok nyerni, hogy Kaposvárra szerződjön. Rendezőkre szűkítve a kérdést, úgy érzem, nem kell félnem: mind a régiek között (és akkor példaként mégiscsak megemlítek neveket: Babarczy Lászlótól Kelemen Józsefig…), mind a tehetséges fiatalok között (Göttinger Páltól Zrínyi Gál Vincéig…) találni fogok olyanokat, akik vállalják a múltat tiszteletben tartó, de megújuló kaposvári színházat. Konkrétumokat értelmetlenség leírni akkor, amikor előttem egy kész évad, egy szerződtetett társulat – és ebből következően több mint félév arra, hogy tájékozódjak. Mindeközben jelezni kívánom, milyen konkrét tervek, ötletek, szándékok mentén szeretném árnyalni-módosítani, később pedig meghatározni a kaposvári évadokat. A következő évad öt bérletes előadása és a bérleten kívüli zenés komédia és gyerekelőadás, de az előző évadból továbbvitt négy produkció is azt célozza, hogy a színház telt házakat produkáljon, népszerűséget, bizalmat nyerjen-őrizzen a kaposvári közönségnél. A jelenlegi kiszámíthatatlan, zűrzavaros időszakban (eredetileg rekonstrukciót képzelve hozzá) ez korántsem ördögtől való elképzelés. Ám ha a költségvetés engedi, szeretném, ha 2011 8
tavaszán az Oidipus mellé két másik, úgymond „művészszínházi” igénnyel készülő előadás csatlakozhatna be. Hosszú távon nagyon jó lenne a régi Kaposvár legnagyobb erényét visszanyerni, azazhogy ugyanolyan igényességgel és hasonló világlátással készültek a nagyszínházi operettek és a stúdió „komoly” előadásai – de látnunk kell azt is, hogy az elmúlt két évtizedben, akarjuknem akarjuk (nem akarjuk) egyre nyilvánvalóbban kettéhasad a tömegszórakoztatás és az igényes, „elit” művészet. Ennek okairól (televízió, bulvár…) nem itt kell értekezni. A növekvő nézőszámot követelő kényszer is azt segíti, hogy az igazán izgalmas, a nézőtől is intenzív jelenlétet követelő színház a többnyire stúdiókban történjen meg. Ha egy vezető ezzel nincsen tisztában vagy ezt nem akarja látni, akkor homokba dugott fejjel viszi színházát a csőd felé. De ez nem jelentheti azt, hogy vállat vonunk, és meg sem próbálunk szembemenni ezzel a tendenciával. Shakespeare, Moliére, Csehov, Örkény, sőt igenis a kortárs magyar dráma is be kell férjen egy-egy évadba, akár a nagyszínpadra. Segítheti ezeket a szándékokat a más színházakkal történő együttműködés, netalántán közös produkció. Fontos lenne előadásokat cserélni Kaposvárhoz közeli színházakkal (Pécs, Zalaegerszeg, Veszprém, Szombathely), illetve találni egy budapesti „testvérszínházat”. Sokszínűbb lenne így az évad, miközben legjobb produkcióinkat mi magunk is meg tudnánk mutatni máshol, akár a vízfejű fővárosban. A közös előadásokkal ügyes szervezés és egyeztetés esetén (a főszereplők változatlanok, a kisebb szerepeket kettőzzük) költséget takaríthatunk meg (a produkció költségét két színház biztosítja, és a díszlet azonos), miközben jófajta mozgás, kommunikáció, tapasztalatcsere történhet a társulatok között. Csereelőadások, vendégjátékok képzelhetőek el határon túli magyar színházakkal is. Elsősorban a közeli (és nagyon erős) vajdasági színházakra gondolok: Kosztolányi Színház, Szabadkai Népszínház, Újvidéki Színház, Zentai Színház. A vendégjátékoknál maradva egy talán nem mellékes megjegyzés: tízéves volt idén a POSZT (Pécsi Országos Színházi Találkozó), és ott elhangzott, hogy a fesztivál továbbra is Pécsett marad. Ám a Pécsi Nemzeti Színház épülete szemernyit sincs jobb állapotban, mint a kaposvári. Ha Pécsett nem történik rekonstrukció (nincs hír róla), akkor 2013 júniusában a frissen felújított kaposvári színház adhatna otthont a legjelentősebb magyarországi színházi fesztiválnak. Ez lenne a KOSZT (Kaposvári Országos Színházi Találkozó). A kaposvári „koszt” egyúttal több fogást is tartalmazhatna: itt végre megvalósulhatna a „showcase” is, azaz 30-35 meghívott külföldi fesztivál- és színházigazgató, kritikus és színházi menedzser válogathatna a magyar színház legjobb produkciói közül, hogy azokat saját fesztiváljaikon bemutassák. Kaposvárnak van már fesztivál-tapasztalata, hiszen ez a város ad otthont a Gyermek- és Ifjúsági Színházi ASSITEJ Biennálénak, ezt őrizni, fejleszteni kell, és ha mód van rá, nemzetközivé bővíteni. Itt kell szólni a jövő közönségéről: a gyerekelőadások fontosságát hangsúlyozni felesleges, mert ez nyilvánvaló – és a Kaposvári Csiky Gergely Színház évtizedek óta figyel erre. Amire külön oda kellene figyelni, az a tizenéves kamaszkorosztály, a középiskolások nemzedéke. Minden színház számít rájuk a bérletezésnél, és ez természetes: hozza őket az iskola a „kötelező kultúrára”, nézik a Hamletet és az Antigonét, a Bánk bánt és a Csongor és Tündét. És ez jól is van így. De az a szándékom, hogy évadonként készüljön olyan produkció is, ami közvetlenül szól hozzájuk, foglalkozik velük. Követendő példa számomra, amit a Káva társulata végez, illetve amit Vidovszky György rendezései jelentenek évek óta a Bárka Színházban, a Kolibriben, a Karinthy Színházban, Debrecenben… A választott művek és a színre állítás módja valóban megszólítják a fiatalokat – nem a „ciki” érzésével kell gyerekelőadásokon feszengeniük, és nem karót nyelten kell bámulniuk a nagybetűs Kultúrát. Ezért is szeretném, ha a fiatalok közt népszerű, de kivételes színvonalat produkáló „ikonokat” is be tudnék vonni színházi munkákba (Lovasi András, Kiss Tibor…). 9
Meg kell tudni szólítani a nézőt (erről egy külön fejezetben), nem zárkózhatunk az elit kultúra gőggel és öncsalással körbekerített zugába. Olyan értelemben is nyitni kell a színházat, hogy befogadjunk más műfajokat is, illetve azokat ötvözzük magával a színházzal. Havonta szeretnék zenés irodalmi és képzőművészeti esteket szervezni, ahol színházhoz kötődő alkotók (Tasnádi István, Kőrösi Zoltán, Tolnai Ottó, Háy János, Lackfi János, Kárpáti Péter, Térey János, Bagossy Levente, Csanádi Judit, Antal Csaba, Baráth Ferenc…) a kaposvári színészeket bevonva találkoznának a közönséggel – és itt nemcsak beszélgetésekre, kiállításokra gondolok, de improvizációkra építő egyszeri előadások, performanszok születnének. Nagyon szeretném, ha ezeket az esteket rögzítené a Kapos TV, de ez a szándék összefügg azzal, hogy szorosabb kapcsolatot akarok kiépíteni a helyi televízió és a helyi színház között. Ismerje meg és szeresse meg a kaposvári színészeket a helyi közönség, és ennek (az előadásokon túl) a televízió a legfőbb eszköze. Szeretnék egy másik, országos televízió által rögzítendő beszélgetéssorozatot, melyben színháztörténeti jelentőségű alkotók szólalnának meg. Dokumentumok és személyes visszaemlékezések darabjaiból az évek során összeállhatna egy viszonylag teljes kép az úgynevezett „Kaposvár-jelenségről”. Ascher Tamástól Zsámbéki Gáborig, Babarczy Lászlótól Pogány Juditig, Lázár Katitól Ács Jánosig… a névsor végtelenségig folytatható, kivételes anyag születhetne – ehhez természetesen békességre, egymás elfogadására van szükség. De ha ebben az országban előbbre akarunk jutni, egyébként is erre van szükség, miért ne feltételezhetném, hogy erre mód van?! A városnak csodálatos képzőművészeti, festészeti öröksége van, nem véletlen, hogy a Festők Városa Hangulatfesztivál a tizedik születésnapját ünnepli idén. A Fesztivállal és a múzeumokkal is szeretném a kapcsolatot felvenni. A fenti gondolatok is jelzik, és egész pályázatommal érzékeltetni szeretném, hogy alapvetőnek tartom a színház és a város kapcsolatát, együtt-létezését, amit a különböző kulturális intézmények együttműködése is szolgálhatja. Ennek egyik első lépése lehet a jól működő „Kaposvár-Kártyát” követő KKK, azaz Kaposvár Kultúrájáért Kupon. A városban (megyében?) működő kulturális intézmények-rendezvények közös kupont adnának ki, melyekkel egymás rendezvényeit kedvezménnyel látogathatja a kupon tulajdonosa, moziszínház- múzeum-irodalmi lap és rendezvény stb. egymást segítve a város polgárát gazdagíthatja a maga eszközeivel. A négy évad Itt nem konkrét darabcímeket és alkotókat akarok felsorolni, hanem álmok és gyakorlati szempontok által meghatározott irányultságot kívánok jelezni. Kiindulópontom az, hogy az újjáépítés feltétlenül szükséges. Értem ezen az épületet, de értem a társulatot is. 2010 decemberére határozott stratégia kidolgozását tartom fontosnak. Ennek elemei: - a lehetséges játszóhelyek feltérképezése; - a társulattal történő közös gondolkodás elindítása. A társulat munkáját az előadások felvételeiről megismerhettem, de sokkal fontosabbnak és sürgetőbbnek érzem a személyes beszélgetéseket, melyeket hivatalba lépésem esetén azonnal megkezdek. Remélem, hogy egymás megismerésének vágya kölcsönös lesz: nemcsak én leszek kíváncsi a társulatra, de annak tagjai is rám. 10
2010/2011 Meghirdetem és nevezzük a 2010-2011-es évadot a „Kíváncsiság” évadjának, vagy nevezhetem a „Titok” évadjának is. A jövőben minden évad kapna egy elnevezést – „tükör, doboz, gömb, fény, öntőkanál, fekete-fehér” satöbbi -, egy „címet”, és ennek jegyében zajlana az évad. Az elnevezés logója megjelenne a plakátokon, jegyeken, leveleken, pólókon, a jegyszedők ruháján. A nagyszínpadi és a stúdió darabokat is a kiválasztott szimbólum köré gyűjteném. Dramaturgi leleménnyel majd minden darabot könnyen összefüggésbe lehet hozni akár a „gömbbel”, akár az „öntőkanállal”, akár a „fénnyel”. A szimpla és megszokott „Évad” megnevezéssel szemben, ez a játékos megjelenés tükröz egy vezérelvet is, egy egységes szándékot, koncepciót az adott évadra. Az évad elnevezését a társulattal és a művészeti tanáccsal együtt találjuk ki, a kialakuló következő évi programnak megfelelően. Magáról az évadról már szóltam, a műsorterv e pályázattól függetlenül olvasható a színház honlapján. Fontos feltenni a kérdést: ez a terv biztosítja-e azt az előadásszámot, ami a színházat az I. kategóriában tartja? A válasz igen. Különösen akkor az, ha mód lesz tervem megvalósítására, és 2011 tavaszán valóban tudunk még két stúdió előadást létrehozni. 2011/2012 Ebben az évadban rekonstrukcióval számolok. Az épületen kívül kell tehát játszóhelyeket biztosítani, és itt kell igényes és népszerű műsortervvel a szükséges előadásszámot és nézőszámot – és nem mellesleg minőséget – produkálni. A 2010/2011-es évad során tudom felmérni lehetőségeket, mindenestre mostani tudásom alapján a következő játszóhelyek kínálkoznak: - az átalakított mozi - az egyetem Művészeti Karának színpada; - Együd Árpád Művelődési Ház; - Megyei Könyvtár; - Szentjakabi Apátsági romok; - Kodály Zoltán Zeneiskola. Az átalakított mozi kivételével a felsorolt helyeket akkor is „célba venném”, ha nem történne felújítás. Így viszont még inkább! Sőt, mindezeken túl egy méretében és jelenőségében is nagyobb játszóhelyet kívánok létrehozni – elsősorban a nézőszám, az előadásszám – így a jegybevétel – növelése érdekében: kitűnően működött a Vígszínház felújításakor a Nyugati Pályaudvarnál felállított Sátorszínház. Kaposváron 2011 júniusában az évad befejezésekor már felállítható lenne a színház melletti park területén egy cirkuszi sátor, anélkül hogy a park kárt szenvedne (ellentétben a Vígszínház-sátorral, ahol, mint emlékezetes, öreg fát kellett kivágni, hiába tiltakoztak a természetvédők). Nemrég pedig elkészült és üzemel a békéscsabaiak Porondszínháza is (egy olyan ötszázharminc nézőt befogadni képes, ovális játéktérrel rendelkező színházi tér, amely az ország vagy a környező országok bármely pontján egy nap alatt felépíthető és működtethető. A 30 méter átmérőjű, többrétegű- fényzáró anyagból készült sátorban, közel 100 négyzetméteres színpad kap helyet. A sátor hasznos belmagassága mintegy 8 méter.). A megszerezhető információk (Víg-sátor, Porond-színház) birtokában a bekerülési összeghez 11
támogatókat gyűjtök, illetve pályázatokat kutatok fel. Megoldás lehetne, ha kölcsönözni tudnánk ezt a színházi sátrat. Ez nem csak új színfolt, látványosság lehetne a megújuló színház tőszomszédságában, hanem kitűnő játszóhely, akár nyárra is, de a 2011-2012-es évadra mindenképpen. Nagylélegzetű, látványos zenés darabokat, ifjúsági és gyerekelőadásokat is tervezek ide (Pán Péter, Szakcsi Lakatos Béla: Cigánykerék-musical, Tolcsvay-Müller: Beszterce ostroma, Suppé: Boccacciomusical). Ezek ötletek, irányok hiszen konkrét műsortervet improvizálni felelőtlenség lenne, de megemlítem, hogy szeretnék zenés játékot íratni Lovasi Andrással és Háy Jánossal, és nagyon örülnék, ha Bereményi Géza Antoine és Désire címmel készülő művének ősbemutatója (mely a két legendás alak, Cseh Tamás és Bereményi Géza történetét meséli el) itt történhetne meg. Az átalakított mozi és a Sátor nagyon dinamikus, sokszínű évadot biztosítanának az átmenetinek nevezhető évad idején. A Művelődési Házzal, a Megyei Könyvtárral, a Zeneiskolával kölcsönös együttműködést alakítanék ki irodalmi estek, közönségtalálkozók, felolvasó színházak, könyvbemutatók, zenei bemutatók megrendezésére. A Szentjakabi apátsági romok jelenleg befogadó játszóhelyként működik kitűnő vendégprodukciók bemutatásával. Nyári játszóhelyként nagyon fontos szerepe lehetne a színház életében, fölélesztve a régi Balatonlellei Vörös kápolnánál mára már legendává lett kaposvári előadások hangulatát – egyúttal lehetőséget adna arra, hogy a nyári produkciók bekerüljenek a kőszínházi évadtervbe. A különböző játszóhelyek különleges évadot jelenthetnek a társulat és a néző számára. Így a felújítás évadja nem egy visszahúzódó, hanem éppen ellenkezőleg egy nagyon dinamikus színes színházi évad lehetne, méltó felvezetése a színház igazi nagy ünnepének, a megújulásnak. 2012/2013, 2013/2014 Ezek már a „normál” évadok, amikor a műsorszerkezetet 5 nagyszínházi előadás, 3 stúdió előadás, 2-3 előadóest képezi. Egy felújított, gyönyörű épületben, egy megújult-megerősödött társulattal ekkortól lehetne elkezdeni azt a működést, amiről minden pályázó igazgató álmodik. De ez mégiscsak folytatás, hiszen például az említett Háy-Lovasi- Bereményiművek már jelzik, hogy a „kötelező” operett- musical-zenés játék és a jelen idejű érvényességgel mindenképpen játszandó klasszikusok mellett, velük azonos súllyal valósulnak meg nem publicisztikus aktualitású, hanem a lét lényegi kérdéseit közvetítő kortárs művek. Tasnádi Istvántól Kárpáti Péterig, Háy Jánostól Térey Jánosig, illetve Ulickajától Martin McDonagh-ig helye van a kortárs drámának a színházban. Pontosabban a kortárs gondolatnak! Ha sikerül egy felelős gondolkodású színész- és rendező csapatot addigra felépíteni, ez kötheti össze az úgynevezett „könnyű” és „nehéz” műfajokat. Ideális esetben a drámaírók otthonosan mozognak a színházban, a színház világában. Ismerik jól az alkotókat, a színészeket, s rendezőket. Alkotótársként, nem pedig ellenségként tekintenek a színháziakra, aki csak elrontani képesek a darabjaikat. Az ismert és pályájuk elején alkotó drámaírókkal szeretném szorosabbra fűzni a kapcsolatot, példaként lebeg előttem a régi legendás időszak, amikor több író is kötődött a Csiky Gergely Színházhoz. Ennek eszköze lehet egy évente meghirdetett drámaírói pályázat, mellyel Schwajda György drámaírói és színházvezetői munkásságának kívánok emléket állítani. Ezért ezt Schwajda György drámaíró pályázatnak nevezem el. Minden évad kezdetét jelölöm meg leadási határidőnek, és minden évadban más-más társulati tagokat és meghívott szakembereket kérek fel a darabok elbírálására. A pénzjutalommal járó pályázat győztes művét a színház műsorra tűzi a következő évadban. A beküldött és összegyűjtött darabok 12
felolvasó színházban történő előadása kitűnő együttműködési alapot biztosítanak az egyetem színész hallgatóival. Színészi létem Megkerülhetetlen kérdés, hogy a megtisztelő cím elnyerése esetén hogyan képzelem színészi tevékenységemet az ügyvezetői igazgatói munka mellett. A pályázat kiírásakor már érvényes szerződésem volt a Nemzeti Színházzal, melynek 2002 óta tagja vagyok. Ezen szerződés értelmében 2010. október 2-án bemutatóm lesz a stúdiószínházban, ezt megelőzően tíz napos felújító- illetve főpróba-napok lesznek, tekintettel arra, hogy 2010. május végére elkészült az előadás. A szerződés értelmében a műsoron tartott előadásokat kell ezen túlmenően teljesítenem (a szerződésben foglalt kötelezettség havonta 810 előadást jelent Budapesten, ezen felül az esetleges próbákat). Mindenesetre a készen kapott, Schwajda György által megtervezett évad ebből a szempontból könnyebbséget jelent . Az első két évadban sem színészként, sem rendezőként nem kívánok a művészeti munkában részt venni, egyrészt az ügyvezetői munkakörrel járó feladatok sem teszik ezt lehetővé, másrészt a legfontosabb feladatom a társulat rendbetétele-megerősítése, nem pedig saját színészi, rendezői vágyaim megvalósítása az elnyert igazgatói pozícióból. A kinevezés 3. és 4. évadjában természetesen boldog lennék, ha színészként is szerepelhetnék a megújult, csodálatos kaposvári színházban.
Művészeti vezetés A társulat munkájának megtervezésében jelentős szerepet szánok a Művészeti Tanácsnak, de az állandó rendezői kar hiánya miatt szükségesnek tartom, hogy művészeti kérdésekben tanácsadókkal konzultáljak. Szóbeli megbeszéléseket követően Morcsányi Géza, Háy János, Müller Péter Sziámi, és Selmeczi György támogatására számítok. Zenés színházi koncepció Selmeczi Györggyel huszonöt éves barátság és munkakapcsolat köt össze, ezért a zenés színházi koncepció kidolgozására őt kértem föl. Az általa írt tanulmány minden mondatával egyet értek, így a pályázat szerves részének tekintem.
Zenés színpadi műfajok, a zenés színjátszás perspektívái a Kaposvári Csiky Gergely Színházban Világjelenség – és a magyar színházi tradíció jellegzetességei miatt-, Magyarországon különösen felértékelődött a zenés színházi műfajok jelenléte a hagyományos szerkezetű színházak repertoárján. Kimondható, hogy egy mai színház sikere és hatékonysága azon 13
múlik, hogy milyen választ ad erre a kihívásra. Az elmúlt évtizedek némiképpen ideologikus színházelmélete szívesen sulykolta – ritkán joggal, döntően azonban a színházi élet hatalmi viszonyainak fenntartása érdekében -, hogy a zenés műfaj kizárólag a könnyű fajsúlyt, a gondolat hiányát, a nívótlanságot jelenti, s ezzel olyan reflexeket alakított ki a magyar színházi szakmában, amelyek természetesen kontraszelekcióhoz, a zenés repertoár sivárságához vezettek. A legutóbbi évtizedben kezdi fölismerni a szakma, hogy a zenés műfajok szórakoztató és köznevelő funkciójukon túl óriási potenciált jelentenek a humán műveltség eróziójának megállításában, és hatalmas tartalékai vannak a színházi-zenei formanyelv, a művészi kifejezés tekintetében. A felismerés nagy előrelépés, de önmagában ma még nem elegendő. A rendszerváltozást megelőző és az azt követő évtizedben sajnos befejeződött azoknak a művészi közösségeknek, elsősorban karoknak (zenekar, énekkar, tánckar) a lebontása és felszámolása, amelyek a mindenkori zenés színház meghatározó és elengedhetetlen feltételrendszerét képezték. A kár nagyságát csak most kezdi tudatosítani a szakma és a közönség. A magyar zenés színpad országszerte a múlt század első harmadának a végén, európai minták alapján állította ki a működés optimális szerkezetét, mely a ’70-es évtizedig kitűnően szolgálta a közösséget, ezt követően került sor – mint oly sok más területén az életnek – egy megrendítő ideológiai és mentalitásbeli változásra, melyet tovább mélyítettek a rendszerváltozást követő gazdasági és szociális kényszerek. Nyilvánvaló tehát, hogy új modelleket kell alkotni, legalábbis ami a működés mechanizmusait illeti. Kaposvár helyzete némiképp eltér az általánostól. Egyrészt, mert nagyhírű színháza sajátos művészi alternatívák mentén játszott zenés műfajokat, anélkül, hogy annak zenei, szakmai alapjait lerakta volna (professzionális szempontból egy végtelenül tehetséges zenés színházi „barkácsműhely” született a ’80-as években). Másrészről a főhivatású zenekar hiánya, a zeneélet társadalmi beágyazottságának elmaradása nem is teremthetett belső igényt a színvonalas zenés színházra, a közönség kényszerűen a szokásos média-torzulásokkal szembesül, melyekkel egy-egy alkalmi produkció természetesen képtelen megküzdeni. Mindent egybevetve a város kulturális rangját csak a több évre kialakított szerkezeti és működési állandóság, rendszeresség és kiegyensúlyozottság adhatja meg. A város és a színház vezetésének tehát paradigmatikus döntést kell hoznia: professzionális alapokra helyezi-e a zenés színjátszást, vagy beéri az alkalmi importtal, erősítve ezzel a – művészet, mint fogyasztási cikk – teorémáját. Amennyiben az előbbi mellett dönt, úgy afelől is döntött, hogy a zenés színház nemcsak a színházi közösség elkötelezettségén múlik, de a zenei szakma teljes értékű hozzájárulása és főként szakmai szempontrendszere szellemében újulhat meg és az évek alatt Kaposvár fontos centruma lehet a zenés színjátszás perspektíváinak. Az is nyilvánvaló a színház felújítási tervei ismeretében, hogy a leendő infrastruktúra különösen alkalmas a fenti szempontok érvényesítésére, hiszen az épület csaknem minden zenés műfaj kiállítására alkalmas. A gazdasági szempontokat pedig legalább középtávon kell meghatározni (minimum 2-3 ciklusra), hogy érzékelhető legyen a szükséges befektetés komplex megtérülésének a lehetősége. A szorosan következő két évadban mindenképpen őrizni kell a bemutatók kialakult összetételét. Ez azt jelenti, hogy két nagy és két kisebb zenés bemutatót kell tudni kiállítani, beleértve a gyermekeknek szánt előadásokat. Önmagában ez a szerkezet 60-70 előadást jelenthet egy főhivatású városi zenekarnak. De kézenfekvő a városi énekkarnak számító Vikár-kórussal való együttműködés, és új alapokra lehetne helyezni a színház és a Zeneiskola kapcsolatát is. A város koncertélete hézagos, a színházzal való együttműködés számos korszerű, interaktív eseményre adhat lehetőséget. 14
Le kell szögezni végezetül, hogy a fő törekvés ezúttal nem egy-egy művész-személyiség önkifejezési terepének megteremtése, hanem valóban a szerves értelemben vett közművelés kell legyen, a lokálpatriotizmus és az önbecsülés szellemében.
Selmeczi György
Összefoglalás Nem kívánom ismételni önmagamat, csupán megerősíteni szándékozom, hogy terveimmel elsősorban a magyar kultúra értékeire helyezem a hangsúlyt, ezen örökségnek a jelen értékeivel együtt szándékozom teret adni, beemelve a város kulturális életébe és száműzve a divatos ironizálást, az öncélú cinizmust, melyek – véleményem szerint – nem lehetnek a művészi kifejezés egyedüli eszközei.
REKONSTRUKCIÓ Schwajda György mellett abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy végigkísérhettem a Nemzeti Színház felépülését. Már a tervek elkészítésébe is beavatott, kitüntetett bizalmával. Elsők között láthattam az elkészült makett épületet. Az alapok elkészülésétől kezdve 15
rendszeresen kijártam az építkezésre, nyomon követhettem, hogyan alakulnak a nagy terek, a színpad, a zsinórpadlás, az öltözők, a büfé. Hatalmas élmény végigkövetni egy színház felépülését, különösen, ha a régóta vágyott Nemzeti Színházról van szó. Átérzem annak súlyát és felelősségét és nagyszerűségét, ha színház -felújítóként is Schwajda György nyomdokaiba léphetek. Előkészítés A Csiky Gergely Színház Közhasznú Nonprofit Kft. megalakításával, a színházépületnek és a földterületnek a Kft-be történő apportálásával, valamint a beruházói és tervezői feladatok ellátására adott tulajdonosi felhatalmazással megnyílt a jogi lehetősége annak, hogy a színház a rekonstrukciót előkészítse, a tervezői feladatokra szerződéseket kössön, valamint a szükséges engedélyeztetési és pályáztatási eljárásokat, és a kivitelezést lebonyolítsa. Mivel a 2010. évi üzleti terv az őszi időszakra már a rekonstrukció megkezdésével számol, így feltételezésem szerint Schwajda György kész programmal rendelkezett a rekonstrukció lebonyolítására, és tárgyalásokat folytatott a szükséges pénzügyi fedezet biztosítására. Nem várhatom el, hogy a színház betekintést engedjen a rekonstrukció előkészítésének összes dokumentumába, illetve az eddig megkötött szerződésekbe. Kinevezésem esetén viszont ezen dokumentumok és szerződések áttekintése lesz talán a legsürgősebb feladatom. 2010. október 1-jétől 2011. május 30-ig 8 hónap alatt kell azokat a még hátralévő feladatokat elvégezni, amelyek lehetővé teszik a rekonstrukció 2011. június elején történő megkezdését. A legfontosabb feladat az építkezés pénzügyi fedezetének az előteremtése. A 2010. évi (majd a 2011. évi) üzleti tervben a működési kiadások terhére a fejlesztésre átcsoportosított 150 millió forint nyilvánvalóan a rekonstrukció előkészítésének forrásául szolgál (tervezői, szakértői díjak stb.). Az Önkormányzat a 231/2009. (XI.19.) számú határozatában kötelezettséget vállalt arra, hogy 2012. január hónapban 1,5 milliárd forintot biztosít a színház rekonstrukciójához. A kérdés az, hogy a Schwajda György által nettó 7 milliárd forintra tervezett rekonstrukció lebonyolításához szükséges hiányzó összeget ki és mikor biztosítja? Teljesen nyilvánvaló, hogy az új igazgató Kaposvár városának, Kaposvár polgármesterének segítsége nélkül nem képes komoly összegű kormányzati forrást szerezni. Véleményem szerint a színháznak 2010. december végéig kormányzati garanciával kell rendelkeznie arra vonatkozóan, hogy a 2011. és a 2012. évi központi költségvetés mekkora összeget biztosít a kaposvári színház rekonstrukciójához. Ennek hiányában jelentősen csökken a realitása annak, hogy a munkálatok a 2011. év júniusában megkezdődhessenek. A sikeres „lobbizáshoz” szükség lesz egy igényes, profi módon elkészített tanulmányra, ami bemutatja a rekonstrukció terveit és a kivitelezés becsült költségeit.
Lebonyolítás Schwajda György egy nyilatkozatában hipermodern színházat ígért. A Nemzeti Színház építése során is maximalista volt, nyilvánvalóan a kaposvári színházba is a jelenleg létező legmodernebb technikai berendezések telepítését tervezte. A kormányzati támogatás összegének ismeretében, amennyiben nem áll rendelkezésre a rekonstrukció tervek szerinti megvalósításához szükséges forrás, át kell tekinteni, hogy mi az, ami a rekonstrukció első szakaszában elhagyható, anélkül, hogy a felújított színházépület 16
funkcionálisan sérülne. Az bizonyos, hogy az épület szerkezetén nem lehet spórolni, azt a tervek szerint kell megvalósítani. Elképzelhető viszont, hogy a beépítésre kerülő technikai berendezések körét, a belsőépítészeti megoldásokat újra kell gondolni. Ez nem jelentheti azt, hogy egyéb, nem kormányzati források felkutatásával a későbbiekben ne lehessen a beépített technika színvonalát fejleszteni. Vissza nem térő lehetőséget jelent az, hogy 2011 első félévében Magyarország tölti be az EU soros elnöki tisztét. Kinevezésem esetén azonnal hozzálátnék az EU-s pályázati lehetőségek tanulmányozásához. (Az új ügyvezető igazgató kinevezéséig, a pályázati lehetőségek felkutatására értékes hónapok állnak előttünk) Reményeim szerint az EU meghirdetett, vagy a közeljövőben meghirdetésre kerülő pályázatai között található olyan, ami sikeres pályázat esetén komoly összegű forrást biztosíthatna a színház rekonstrukciójához. A pályázatok felkutatásához, elkészítéséhez, benyújtásához valamint elnyerés esetén a lebonyolítás auditálásához referenciával rendelkező, professzionális tanácsadót kívánok igénybe venni. Mivel ezeknek a pályázatoknak viszonylag hosszú az átfutási ideje, a színház rekonstrukciójának első szakaszában csak a kormányzati és az önkormányzati forrásokat vehetnénk figyelembe – mindezt úgy, hogy már tisztában legyünk azzal, hogy kényszerűségből mi marad ki a felújítás során, amire pályázati forrásból pénzt kívánunk szerezni. Sikeres EU-s pályázat esetén megvalósulhatna a rekonstrukció második szakasza, ami nem igényli a színház leállását, mert ez „csak” technikai eszközök vásárlásával és beszerelésével jár – mégpedig a 2013. évi nyári szünetben. A vezetés átvételét követően haladéktalanul műszakilag-gazdaságilag áttekinteném - ha szükséges szakértők bevonásával - a projekt teljes dokumentációját. Az eredménytől függően esetleges korrekciók meghatározását, átvezetését elvégeztetném. A rekonstrukcióval kapcsolatosan – kinevezésem esetén – szeretném áttekinteni, hogy milyen energiatakarékos megoldásokat terveztek. Gondolok itt például napkollektorok felszerelésére, az esővíz összegyűjtésére és felhasználására, a földhő kiaknázására és felhasználására, melyekre elsősorban EU-s pályázati pénzekből kell forrást találni, nem pedig a felújítás tervezett költségvetéséből. Az úgynevezett alternatív energiaforrások használata bölcs előrelátást és követendő példát jelenthetnének a városban. Az ilyen és ehhez hasonló megoldások pillanatnyilag többletkiadást jelentenek, de hosszútávon jelentősen csökkentik a fenntartási, működtetési költségeket. Ugyanakkor a jövő színházát építi a város, ezért sem mindegy, hogy energetikai szempontból a 21. század „élhető és fenntartható világ” kihívásának is megfeleljen. Ez jól illeszkedik a nemzetközi trendekhez – ld. Világkiállítás – melynek egyik jelszava: „Élhetőbb városok”.
A beruházás lebonyolításához létrehozok egy professzionális projektszervezetet: - Irányítótestület (tagjai: Igazgató, Önkormányzati delegált, műszaki-gazdasági vezetők, projektvezető, fővállalkozó, revízió): a projekt műszaki, gazdasági előmenetelét rendszeresen megtárgyalja, felügyeli, a szükséges beavatkozásokról az előterjesztések alapján dönt. - A teljes projektet irányító, koordináló, felügyelő felelős Projektvezető kinevezése - Fővállalkozó pályázati úton való kiválasztása A projektet műszaki-gazdasági szakértő rendszeresen kíséri, a belső ellenőr a gazdasági ellenőrzését a projekttel előrehaladásával párhuzamosan, annak üteméhez illeszkedve kíséri.
17
A beruházás lebonyolítása során elsősorban a színház gazdasági- és műszaki vezetőjének a szakértelmére és munkájára számítok, de szükség esetén, a rekonstrukció zökkenőmentes, határidőre történő befejezése érdekében külsős szakértők felkérésére is sor kerülhet. Nyilván nem mondok újat azzal, ha kijelentem, hogy a felújított színházépület rezsiköltsége jelentős mértékben megnövekszik majd. Ez részben az épület megnövekedett hasznos alapterületével, részben pedig a beépítésre kerülő modern technika energia igényével magyarázható. Mindezek miatt az új épület üzemszerű működtetése nem képzelhető el a jelenlegi támogatási összegből. Az a kérdés is felvetődik, hogy a számítógép vezérelte színpad-, fény- és hangtechnikai berendezések működtetésére elegendő-e a jelenlegi műszaki létszám, illetve képes lesz-e mindenki készség szinten elsajátítani az új berendezések működtetését. A Nemzeti Színházba – új színház lévén – a szakma legjobbjait szerződtették, akik komoly képzésen vettek részt. Mégsem felelt meg mindenki az új elvárásoknak. Ugyanakkor a modern technika kezelése nagyobb szakértelmet és nagyobb felelősséget jelent, aminek a műszaki dolgozók díjazásában is meg kell mutatkoznia. A felújított épület működtetési költségeit prognosztizáló hatástanulmány alapján az önkormányzat és a színház vezetőinek időben tárgyalni kell arról, hogy a majdani működtetés személyi- és dologi többletköltsége milyen forrásból fedezhető.
18
PÉNZÜGYI TERV A kaposvári színház 2014. december 31-ig tartó időszakának pénzügyi tervezését nem lehet a színházigazgatói pályázatoknál gyakorta alkalmazott sémával elintézni, a bevételek növelésének és a kiadások csökkentésének tankönyv ízű módozatait leírni. Rendkívül nehéz több évre előre tervezni, ami részben a színház speciális, rekonstrukció előtti helyzetéből, részben pedig a színházak finanszírozási rendszeréből adódik. Nem könnyíti meg az új igazgató helyzetét az sem, hogy pénzügyi szempontból naptári évben, művészi szempontból pedig színházi évadban kell gondolkodnia. A kaposvári színház szempontjából ez a probléma most hatványozottan jelentkezik 2010. pénzügyi év A kaposvári színház igazgatói posztjára pályázók részére összeállított, az interneten elérhető anyag kevés támpontot ad a színház jelenlegi pénzügyi helyzetének megítéléséhez. A színház publikussá tett 2010. évi pénzforgalmi üzleti terve arra a feltételezésre épült, hogy a társulat – a rekonstrukció elindítása miatt – a 2010/2011-es színházi évadot nem a színház épületében, hanem egy színházi előadások megtartására alkalmas, másik játszóhelyen kezdi, így a bevételeket és a kiadásokat ebből kiindulva tervezték meg. Mivel nyilvánvalóvá vált, hogy a színház rekonstrukciója nem kezdődhet meg, az üzleti tervet nagy valószínűséggel módosítani kell. A színház közszolgálati szerződésének 7.2. pontja lehetővé teszi, hogy a színház szükség esetén aktualizálja az üzleti tervet, és azt elfogadásra az Önkormányzat elé terjessze. A 2010. évre tervezett bevételek zöme állami (50,4%), illetve önkormányzati (32%) támogatás. Mivel a támogatások aránya a tervezett összes bevétel 82,4%-át teszi ki, és a tervezett jegybevétel (11,2%) valószínűleg teljesülni fog, a bevételi oldalon nem látok gondot, sőt, a vállalkozói támogatás soron tervezett bevétel esetleges túlteljesítésével még többletbevétel is realizálható a tervezetthez képest. Nagy energiával és lendülettel kell további támogatási együttműködési szerződések lehetőségeit felkutatni. Kinevezésem esetén a város és a megye vállalataival, bankjaival, az intézmények vezetőivel szeretném fölvenni a kapcsolatot, hogy a színházi törvény adta támogatási, adózási lehetőségekről tájékoztassam őket, ehhez a tisztelt fenntartó hathatós segítségét kérem. Bevételi lehetőséget látok az épület bérbeadásából, szünnapokon. Marketing tevékenység szükséges hozzá, nem elegendő megvárni, hogy a színházat megkeressék, hanem „világgá kell kürtölni” és fölajánlani cégeknek, bankoknak, civil szervezeteknek ezt a lehetőséget. A tervezett „Színházi Hírmondó” is rendelkezhet eladható reklámfelülettel. A jegyek, bérletek árának további növelését viszont az elkövetkező évadban nem tartanám célra vezetőnek. . Nagy kérdés az üzleti terv kiadási oldalának alakulása, ezzel kapcsolatban nem rendelkezem pontos információkkal. A megszerezhető információk szerint a kiadások időarányosan alakultak, de pontos képet csak egy részletes pénzügyi átvilágítás adhat, amely kimutatja, hogy 2010. október 1-jén mennyi a színház pénzkészlete, még mennyi bevétel várható és ezekhez képest mekkora összeg szükséges a színház tervek szerinti működtetéséhez.
19
2011. pénzügyi év Bármilyen furcsán is hangzik, az már eldőlt, hogy a kaposvári színház a 2011. pénzügyi évben milyen arányban részesedik a színházak központi támogatásából. Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról szóló törvény alapján a központi költségvetés Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának fenntartói és művészeti ösztönző részhozzájárulást juttat, ami az Önkormányzat támogatásával kiegészülve alkotja a színház éves támogatásának összegét. A fenntartói ösztönző részhozzájárulás összege az Önkormányzat költségvetési rendeletében meghatározott, a tárgyévet megelőző évi (2010. év) támogatással arányos, míg a művészeti ösztönző részhozzájárulás a tárgyévet megelőző második év (2009. év) fizető nézőinek arányában kerül meghatározásra. A kaposvári színház fenti támogatásainak összege már csak attól függ, hogy a központi költségvetés a 2011. évben az I-II. kategóriába sorolt színházak támogatására mekkora összeget fordít, illetve a kétféle támogatás összege közötti arány miként alakul (a 2010. évben 50-50%). Amennyiben az előadó-művészeti szervezetek – véleményem szerint teljes mértékben elhibázott és igazságtalan – támogatási rendszere nem módosul még ebben az évben, a 2011. évre a központi költségvetési támogatás a leírt elvek alapján kerül meghatározásra. Így még az is előfordulhat, hogy a támogatás kiszámításához figyelembe vett mutatók abszolút összegben magasabbak lesznek, mint az előző időszakban, százalékos mértékben viszont kisebb arányt képviselnek, így – az alkalmazott matematikai módszerrel – a központi költségvetésből 2010-hez viszonyítva alacsonyabb összegek érhetők el. A színházjegy- és bérleteladásból várható 2011. évi bevétel mértéke szintén bizonytalan. A színház éves jegybevételének mintegy 2/3-a az ősz eleji bérletértékesítéssel realizálható. Nagy kérdés, hogy a 2011/2012-es, jelenleg még nem ismert játszási helyeken lebonyolítása kerülő évad bemutatói miképpen bérletezhetők. A fent leírtak miatt bizonytalan összegű várható bevétel alapján kellene megtervezni a színház 2011. évi kiadásait. Az új igazgatónak rendkívül szűk lesz a mozgástere a színház kiadásainak alakításában. Azzal, hogy a 2010/2011-es színházi évad Schwajda György művészi koncepciója alapján valósul meg, a 2011. pénzügyi év első félévére a pénzügyi kötelezettség vállalások jó része már megtörtént. A színház bezárása, a kiköltözés, az új játszóhelyek, irodák, raktárak stb. bérlése, és nem színházi körülmények között az évad lebonyolítása óriási terhet ró majd a színház minden dolgozójára, és mindenkitől rendkívüli türelmet és toleranciát követel. Jelen pillanatban megbecsülhetetlen, hogy ez mennyibe fog kerülni, minden bizonnyal az év második félévére várhatóan rendelkezésre álló összeg kalkulálásával kell 2011. március végéig megtervezni a „székhelyen” kívüli működést.
2012. pénzügyi év 20
Az év első felében folytatódik az átmeneti, a színházépületen kívül lebonyolítandó színházi évad. A színház központi támogatása – amennyiben nem módosul a törvény – a 2010. évi nézőszám és az Önkormányzat 2011. évi támogatási összegének figyelembe vételével kerül megállapításra. Reményeim szerint az év nyarán megtörténik a színház beüzemelése és szeptemberben a felújított színházépületben kezdetét veszi a 2012/2013. színházi évad. Jelen pillanatban megbecsülhetetlen, hogy milyen nagyságú összeg szükséges a 2012. pénzügyi év lebonyolításához, és az év második félévének várható többlet pénzigénye milyen forrásból biztosítható.
2013-2014. pénzügyi év A 2013. év lesz az első teljes év, amikor a színház a felújított épületben működik. Ebben az évben derül ki végérvényesen, hogy milyen nagyságrendű bevétel szükséges az épület üzemeltetéséhez, a megfelelő létszámú és szakértelmű műszaki személyzet foglalkoztatásához, a művészeti program lebonyolításához. A megnövekedett költségeket a színház a saját bevételeinek növelésével csak részben tudja majd kompenzálni, ezért a színház költségvetését a tervezést megelőzően ennek alapján át kell tekinteni és a megfelelő forrásokról gondoskodni kell. Ahogy ezt már más helyen is említettem, erre időben fel kell készülni és a többlet összeg biztosítására a tárgyalásokat meg kell kezdeni. Ennek elmaradása esetén Kaposvár rendelkezik majd egy modern színházépülettel, aminek működtetéséhez nem tudja biztosítani a szükséges pénzügyi fedezet. A felvázolt pénzügyi terv összegzéseként, két feltételt kénytelen vagyok megfogalmazni és hangsúlyozni: - infláció követés biztosítása - a költségkeretek áttekintése és meghatározása után egyeztetések és terv készítése a források folyamatos biztosításáról
KULTURÁLIS MARKETING / KÖZÖNSÉGKAPCSOLATOK
21
Divatos, trendi kifejezéssel élve marketing stratégiáról szeretünk beszélni, a józan paraszti észt segítségül híva, azaz korszerűtlenül fogalmazva arról van szó, hogyan kerülünk kapcsolatba és hogyan őrizzük a kapcsolatot a nézővel előadás előtt és után. Hogy az előadás során megtörténik-e a kapcsolatfelvétel, azaz a bevezetőben hangsúlyozott találkozás színész és néző, színpad és nézőtér között, az a színházművészet lényegi kérdése – de 2010-ben, egy fogyasztói társadalomban élve (kicsit kelet-európai, összebarkácsolt, magyaros, de bizony nagyon is fogyasztói) tudnunk kell, hogy abszolút lényegi rész az előadásoktól részben független kapcsolat, amit a nézővel meg kell teremtenünk. . Ennek pozitív oldala az, hogy mi, színháziak nem zárkózhatunk egy belterjes, szűk burokba, hanem ismernünk kell az épületen kívüli világot és annak „lakóit”, illetve a közönségünk sem puszta szolgáltatást vár így tőlünk, hanem személyessé válnak a viszonyok, és a kaposvári néző megismeri a kaposvári színészt a (helyi) televízióban, az utcán, a boltban, a kávéházban, találkoznak, beszélgetnek egymással… Egy közös városban élő közeggé válunk, legalábbis annak bizonyos jegyeit mutatja fel létezésünk. Ezzel összefüggő, kevésbé pozitív csengésű dolog, amikor a színházi produkciót termékként kezeljük – márpedig erre is szükség van. Nem e dolgozat feladata annak megválaszolása, áru-e a kultúra vagy sem. A vitán különben is rég túl vagyunk, a válasz pedig: az is meg nem is. A létrejött produkció esztétikai értékét nem szabhatja meg, nyereséget hoz-e vagy sem, ezért is kell támogatni megszületését, életben tartását – ugyanakkor mégiscsak adott költségvetéssel működő intézményről beszélünk, tehát igenis árut kínálunk eladásra egy fogyasztói társadalomban, ahol az áru „nem adja el önmagát”. Azt be kell tudni csomagolni. És bármennyire fáj is leírni, világunkban a csomagolás ugyanolyan lényegi rész, mint az, amit becsomagolunk. Ez érvényes a mosóporra és érvényes a Hamletre is – még ha nem is ugyanazt a „marketing stratégiát” követeli egyik és másik. Gyerek- és diákközönség A közönségkapcsolatok szempontjából a művészeti tervben említett gyermek- és ifjúsági előadások kulcsszerepet töltenek be. Legelőször az általános iskolák és a középiskolák tanárait szeretném meghívni a színházba egy találkozóra, beszélgetésre. Ez lenne az első lépés a szoros és folyamatos kapcsolattartáshoz a színház és a kaposvári iskolák között. Ha a tanárok támogatnak minket, ha oktatói, pedagógiai munkájukhoz segítséget tud nyújtani a színház, az hatással van a diákokra is. A diákközönséggel való találkozás formáját a tanárok tanácsai alapján szeretném kialakítani. Az első találkozást ugyanis a tanítókból-tanárokból létrehozott szűkebb, 6-8 fős pedagógusi tanácsadó testület jelenthetné, akikkel nemcsak én, de a színészek és a közönségszervezők is folyamatos kapcsolatot tartanának. Erős kapcsolódási pont lehetne színészeink részvétele a diákszínjátszók munkájában is. Itt lép be a drámapedagógia a képbe: mind ifjúsági előadásainkat, mind arra alkalmas felnőtt-előadásainkat drámapedagógiai foglalkozások követnék a Káva Társulat, illetve a drámatanárok (és a kaposvári színészek) részvételével. Azaz tanárok is, diákok is felbukkannak előadáson kívül is nálunk, és mi is gyakran megfordulnánk az iskolákban.
Felnőtt közönség 22
Hasonlóképp keresnünk kell ezt a fajtatalálkozást felnőtt nézőinkkel. Havonta 2-3 közönségtalálkozót szeretnék egy-egy előadás után, illetve segíteni fogom azt, hogy színészeink zenés előadóesteket tartsanak arra alkalmas külső helyszíneken (kávéházak, a város és a megye művelődési házai), és azt is remélem, hogy sikerül a helyi televízióval olyan intenzív együttműködést kialakítani, aminek része lehet ezen estek rögzítése. További olyan elképzeléseim vannak, amik által a televízió ingyenes műsorhoz juthat, miközben a kaposvári színházat folyamatosan népszerűsíti: - portrésorozat a színházban játszókról, és egyáltalán a színházban dolgozókról; - minden színészünkkel fölvesszük 3-4 kedves versét, ezt ingyen a tv rendelkezésére bocsátjuk; - hasonlóképp rögzítjük a kedvenc sanzonokat és dalokat; - 5-10 perces jeleneteket, bohózatokat készítünk és rögzítünk a Stúdióban / kávéházban; továbbá: - „Esti mese – gyerekeknek”; - „Esti mese – felnőtteknek” – egy-egy novella felolvasása; - az előadások rögzítése és sugárzása a bérletsorozat végeztével; - élő adásban vetélkedő az éppen bemutatásra kerülő darabbal összefüggésben; - próbafolyamat végigkísérése kamerával stb. A fenti ötletek megszervezéséhez-megvalósításához a színészkollégák közt keresnék együttműködő társakat. Biztos vagyok abban, hogy általuk az ötletek szaporodnának, személyes érintettségük és felelősségük által pedig magukénak érezhetik az ügyet. PR – sajtókapcsolatok A közönségkapcsolatokról beszélünk akkor is, amikor a divatos rövidítést, a PR-t említjük („public relations”). Aki jó PR-t akar csinálni, annak egyfelől tudnia kell, hogy mi a hír, másfelől tudnia kell azt is, hogy az a bizonyos hír hogyan kerülhet be a médiába. Márpedig folyamatosan hírt kell adni a színház működéséről, mai világunkban csak ez bizonyítja annak létezését. El kell fogadni a tényt, hogy amiről írnak, az van, amiről nem írnak, az nincs. Érdekünkben áll, hogy írjanak, hírt adjanak rólunk. A jelenleg színen lévő országos napilapok, heti és havi lapok, folyóiratok mindegyike rendelkezik kulturális rovattal, a szerkesztők többsége szereti, de legalábbis elfogadja a kultúrát, munkatársait ösztönzi, írjanak a kultúráról, azon belül a színházról. Döntő kérdés, fel tudjuk-e kelteni figyelmüket. Emiatt alapvetőnek tartom az újságírókkal való kapcsolattartást. Nyilvánvaló, hogy ez a feladat egész embert kíván (sőt, ebben a vízfejű országban, ahol az „országos” legtöbbször „budapestit” jelent, jó esetben el tudok képzelni egy „budapesti tudósítót” is), aki túl a médiával való kapcsolattartáson, híreket, sőt teljes cikkeket fogalmaz meg (az újságokban legtöbbször a kapott, kész anyag jelenik meg…), valamint újságírói adatbázist tart karban, és odafigyel az újságírókkal való személyes kapcsolattartásra. Mind a helyi és országos televíziót, mind a helyi és országos sajtó egészét meg kell nyernünk a színház ügyének! Egyik legfontosabb feladatomnak tekintem a színházban játszók népszerűsítését. Biztos vagyok benne, hogy a nézők még nagyobb örömmel tapsolnak azoknak a színészeknek, akiket a televízióban is láthatnak, nem beszélve arról, hogy ily módon más arcukat, esetleg civil, személyes világukat is megmutathatják a társulat tagjai. Ideális helyzetben a városi-megyei lap újságírói úgymond „nem hagyják élni színészeinket”, folyamatosan riportokat kérnek (nemcsak) a kulturális rovatba, mondjuk „Gondolatok kutyasétáltatás közben”, a „Próbafolyamat” a „Sportoló színháziak” stb. címmel. Ez már 23
majdnem a bulvár világa, de ügyes, érzékeny egyensúlyozással el lehet kerülni annak olcsó, gusztustalan oldalát, viszont el lehet érni azt a fajta személyességet, ami szolgálja a közönségkapcsolatok javítását. Szeretnék kiadni egy „Színházi Hírmondót, egy érdekes, igényes, információgazdag kiadványt, melyet havi rendszerességgel elküldünk bérleteseinknek, valamint az iskolákba és közintézményekbe. Bevezetném a „színházi sms szolgáltatást”, amivel igény esetén bérleteseinket értesítenénk a soron következő bérleti előadásról (szolgáltatóval kötendő szerződés a feltétele). Reklámlehetőségek – szponzoráció Az eddigiekben leírtak is jelzik, hogy a PR egyfelől kommunikációszervezést, másfelől szponzorkeresést (a kultúra kapcsán inkább mecénáskeresést értek ez alatt) és egyfajta reklámtevékenységet is jelent. A kultúra, főleg a színház nem a legjobb reklámhordozó (színpadi hirdetés, vagy a szünetben kivetítő vásznon reklámok sugárzása meglehetősen taszító), viszont a színháznak vannak olyan speciális lehetőségei a PR területén, amelyekkel más kulturális intézmények általában nem rendelkeznek. Például ismert, kedvelt színészek, rendezők önmagukban is "reklámértékkel" rendelkeznek. További előny, hogy a színházat az emberek a magasabb kultúra részének tekintik, ezért bizonyos köröknek eleve "illik" színházba járni, így a színház a társasági élet színtere is. Régi tervem, hogy a színházak előcsarnokaiban – a múzeumok ajándék üzleteihez hasonlóan – az előadásokhoz kapcsolódó, a színházi életről szóló kiadványokat lehessen árusítani, köztük például: - a színészek fotóit; - az előadások szövegkönyveit; - az előadásokról készült DVD felvételeket; - a színészek CD-it… - valamennyi kiadványon feltüntetjük az aktuális évad logóját. Természetesen kiváló reklámhordozók a színházjegyek, bérletek, szórólapok hátoldalai, de még a ruhatári biléta is, melyeket reklámfelületként lehetne eladni. Honlap A PR-menedzser fontos feladata a honlap karbantartása, fejlesztése. Pályázatot kívánok kiírni a honlap és az arculat megtervezésére, mégpedig a tanszékkel együttműködve a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának hallgatói között. Tudomásul kell vennünk, hogy a tájékozódás és az emberek közti kommunikáció legfőbb eszközévé növi ki magát az internet – és ez versenyt is jelent. Egy esztétikailag igénytelen, unalmas, alig változó, „halott” honlapra csak egyszer megy fel a látogató… Nem kell már hangsúlyozni, milyen szerepet játszik életünkben az internet, nagy kérdés, megfelel-e a követelményeknek a színház honlapja: élő, folyamatosan frissülő, napról-napra megújuló, játékkal, párbeszéddel nézőt megszólító, interaktív kommunikációs csatorna-e. Ha nem az, akkor azt a luxust engedjük meg magunknak, hogy nem használjuk azt a 21. századi eszközt, ami mára az emberek közti kapcsolattartás egyik legforgalmasabb csatornája. (Hogy ez jól van-e így, azt megint csak nem ennek a kis tanulmánynak kell megítélnie…) Az eddig megfogalmazottakon túl a PR-menedzser feladata lesz a Hírlevél megfogalmazásakiküldése, a közönségtalálkozók szervezése, az archiválás és természetesen a belső PR-munka is. 24
Az arculat kialakítása és megerősítése valamint a társulat népszerűsítése érdekében készítenék egy bemutatkozó filmet, amelyben a színészeken túl minden színházi munkatárs nyilatkozhatna. A filmet a helyi televízióban vagy akár a színház előterében vetíteném.
Közönségszervezés A közönségkapcsolatok természetesen a közönségszervezést is jelentik. Alapkérdés, hogy a jegyirodában megfelelő emberek ülnek-e. Korántsem elég átvenni a pénzt, pontosan kiszámolni a visszajárót és átnyújtani a jegyet. Először is a szervező szeresse a színházat. Szeresse a Kaposvári Csiky Gergely Színházat. Töviről-hegyire ismerje annak előadásait. Ismerje a várost, és személyes, jó kapcsolatba kerüljön a rendszeresen visszajáró érdeklődőkkel. Alaposan tanulmányozza át és hasznosítsa azt a hatástanulmányt, amit nekem kötelességem a következő évadban profi módon elkészíttetni – mindannyian szeretünk hivatkozni „A Nézőre”, miközben puszta benyomásaink és elfogultságaink alapján leszűrt következtetéseink megtéveszthetnek bennünket. (Mellesleg a régi Kaposvárt visszasíró kritikák is mindig a „kaposvári nézőre” hivatkoznak, és nem vagyok abban bizonyos, ismerik őket.) De a közönségszervező járja a várost is, fedezzen fel új lehetőségeket, ne végrehajtó, hanem kreatív személyiség legyen. Egy igazgatói pályázatban talán túl sok szót „vesztegetek” a szervezésre, de ezt a pozíciót ugyanolyan alapvetőnek tartom, mint a gazdasági vezető, a műszaki vezető, a művészeti titkár vagy éppenséggel a közönségkapcsolatokért felelős személy posztját. Néhány ötlet a nézők megszólításához, a jegyek, bérletek értékesítéséhez: - a Nemzeti Színház megnyitása előtt ekhós szekérről árusították a jegyeket. Miért ne járhatná a várost is egy ilyen szekér? Meghirdetett időpontokban, menetrend szerint megtalálható lenne a város négy-öt pontján, ahol alkalmanként a színművészeti egyetemisták utcaszínházi produkciókkal, performanszokkal hirdetnék a színházat; - a szekér megfelelője, egy kisbusz ugyanezt a szerepet töltené be a környező településeken; - megvásárolható lenne előadásainkra a jegy a budapesti jegyirodákban is, hiszen a színház a kaposváriaké, de a jó színház mindenkihez szól, s ekként lehetne az a város „kulturális exportcikke; - a megvásárolt bérlet mellé a néző ajándékba kapna egy a stúdióban vagy a város más helyszínén tartandó irodalmi estet, ha igényli; - elektronikus jegyértékesítés (internet, SMS, stb.) bevezetése és fejlesztése – ezzel is illeszkedve a megváltozott vásárlási szokásokhoz, a fiatalabb korosztályok elérése. - „Mondd, amit gondolsz!” – az előadások szünetében és a végén megkérdezzük a nézőket az előadásról, a válaszokat videóra rögzítjük, majd összevágva az előcsarnokban elhelyezett monitorokon a többi előadásunk előtt, szünetében és a végén vetítjük azokat. Nyilván számtalan ötlet lehetséges még. Hogy ezeket összegyűjtsük, ahhoz közös ügyet szolgáló, kreatív emberekre van szükség. Azt szeretném, ha egy adott évadban többször összejönnénk (színészek, színházi dolgozók, tanárok, diákok, a felnőtt közönség képviselői…), és egy „féktelen agymenés” során szabadjára eresztenénk fantáziánkat. Ha az ott elhangzó számtalan ötlet töredéke megvalósul, már jól jártunk. Színházi Bál A színház és közönségének egymásra találását segítené a Farsangi időszakban megrendezett Színházi Bál, ahol a Pártoló tagságot, a művészet mecénásait és a város kiválóságait, 25
élsportolóit egy Gála műsorral tisztelné meg a társulat. Ha színház, a közösségi élet egyik színtere a városban, ez egyben jelentős társadalmi szerepvállalást is jelent. Kávézó Ugyancsak szerencsés hatással lehetne a város – színház kapcsolatára, ha a felújított épületben a közönség számára napközben is látogatható kávézó is teret kapna az előcsarnokban, az ajándéküzlet mellett. Egy rövid példaértékű történettel zárom a színház és a közönség kapcsolatával foglalkozó fejezetet. Egy lengyelországi kisváros színházában a nézők szavazhattak az évad legjobb színészi teljesítményére. A színészt a megtisztelő elismerésen túl a helyi kerékpár üzlet tulajdonosa által felajánlott kerékpárral jutalmazták meg. Egyik alapvető törekvésem, hogy a színház és a város egymásra találjon, hogy a színház és a város lakói között mindennapos kapcsolat alakuljon ki, kölcsönösen támogassa egymást. Az említett történet kiindulópont számomra, vagyis a bérlettel, színházjeggyel együtt szavazólapokat is kapnának a nézők. A Közönség díjat az évad végi Nyitott napon külön ünnepségen adhatja át a közönség képviselője.
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ
26
1960. augusztus 19.-én születtem Cegléden. Édesanyám, Bicskei Mária, tanítónő, ma már nyugdíjas. Édesapám, Rátóti István a kereskedelemben dolgozott, ma már szintén nyugdíjas. Egy testvérem van, öcsém, Dr. Rátóti Csaba, orvos. A középiskolát is Cegléden végeztem el. A sport fontos szerepet játszott életemben, a városi vízilabda csapat kapusa és a gimnáziumi kosárlabdacsapat tagja voltam. Érettségi után sikeresen felvételiztem a Színművészeti Főiskolára 1978-ban, tanulmányaimat egy év katonai szolgálat után kezdhettem meg. Diplomám megszerzése után, 1983-ban a József Attila Színházhoz szerződtem, ahol hat évadot töltöttem, majd szabadúszó lettem. Következő állomás a kaposvári Csiky Gergely Színház volt, ahol két évadon keresztül játszottam remek szerepeket, a „Hegedűs a háztetőn”, a „Csárdás”, a My fair Lady” „Candide” című darabokban. Színészi fejlődésem szempontjából a legjelentősebb éveknek számítanak az itt töltött évadok. 1991-ben, az akkor alakuló Budapesti Kamaraszínházhoz szerződtem, ahol főszerepek sokaságát játszhattam el. Az itt töltött évek alatt igen sok színházban játszottam vendégként, többek között a Játékszínben, a Radnóti Színházban, Madách Színházban, a Karinthy Színházban. 1995-től ismét szabadúszó lettem, de kapcsolatom megmaradt mindmáig a Kamaraszínházzal, ahol jelenleg is játszom, Anouilh: A csábítás művészete című előadásban, mely túl van a 100. estén. 1996-ban kezdődtek szolnoki éveim, meghatározó szerepekkel és meghatározó találkozással, Schwajda Györggyel. 2001-ben meghívást kaptam az akkor alakuló Örkény Színház egyik első produkciójába. 2004-ben sikeres középfokú nyelvvizsgát tettem le angol nyelvből. 2002 őszétől a Nemzeti Színház tagja vagyok. Főbb szerepeim:
Bulgakov: Mester és Margarita – Hontalan Iván Shakespeare: A velencei kalmár –Shylock Ibsen: Peer Gynt – Peer Shaw: Pygmalion - Higgins Madách: Ember tragédiája – Ádám Bronte: Üvöltő szelek – Heathcliff Csehov: Sirály – Trigorin Sántha Ferenc: Az ötödik pecsét – Civilruhás Shakespeare: III. Richárd - Richmond Tolsztoj: Élő holttest – Fegya
Önálló estek:
Csoóri Sándor: Párbeszéd sötétben – versek (1987) Czakó Gábor: 77 magyar rémmese (1988) Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia (2004) 27
Háy János: Házasságon innen és túl (2007) Hamvas Béla: A bor filozófiája (2010) Rendezések:
Oscar Wilde: Bunbury - Szigligeti Színház Karinthy Ferenc: Dunakanyar- Komédium Színház
Tv filmek közül csak néhány cím:
Pontosság, A harmadik fiú, Emelet Fűszer és csemege, Rablólovag, Találka Párizs mellett, valamint az Életképek teleregény.
Főbb film szerepek: Zöld sárkány gyermekei (2009) rendező: Miklauzic Bence Adás (2008) rendező: Vranik Roland Szobafogság (2008) rendező: Daniel Young Csak szex és más semmi rendező: Goda Krisztina A szívemre célozzatok (2007) rendező.: Lamberto Lambertini (Fuoco su di me) A herceg haladéka rendező: Tímár Péter Három testőr Afrikában rendező: Bujtor István Európa Expressz A Hangoskönyv sorozatban közel 20 CD-m jelent meg, Hamvas Béla, Márai Sándor, Szabó Magda, Háy János, Milan Kundera írásaiból, regényeiből. Díjak: 1993 - Jászai Mari díj 1997 - a Színikritikusok Díja. 2007 - „Érték-díj”. 2006 őszén a Zala megyei faluban, Magyarföldön Polgármesternek választottak, mely tisztséget társadalmi megbízatásként töltöm be. 2004 nyarától a falu Díszpolgára vagyok, ahol 10 éves kitartó munka eredményeképpen 2010. június 19.-én Ökumenikus fatemplomot szenteltek fel a magyarországi Egyházak. Színházon kívüli közösségi tevékenységem legnagyobb teljesítményének tartom, a templom felépülését és büszke vagyok rá. Két házasságom volt, gyermekem nincs, jelenleg élettársi kapcsolatban élek. Hobbim a zene, lemezgyűjtés és hangszergyűjtés és a fafaragás. Együttesem a „Neil Young Sétány” 2004-ben alakult. Két CD jelent meg.
Mellékletek: Erkölcsi bizonyítvány Diploma fénymásolata 28
Nyilatkozatok 1-6
29
