Raszta Hailé Szelasszié, teljes nevén „ı császári felsége I. Hailé Szelasszié, Júda törzsének hódító oroszlánja, az etióp Királyok Királya és Isten választottja” (1892. július 23., – 1975. augusztus 27.) Etiópia de jure császára („négus”) 1930 és 1974 között (de facto 1916–1936 és 1941–1974). A jamaikai rasztafariánus vallás követıi az 1930-as évek eleje óta Szelassziét vallásuk szimbólumának és Isten földi inkarnációjának tekintik. Etiópiában többek között a Janhoy, Talaqu Meri, Abba Tekel neveken ismert. A rasztafári mozgalom követıi (ami az 1930-as évek Jamaikájában jött létre Marcus Garvey "Vissza Afrikába" mozgalmának hatására) Hailé Szelassziét ma is Isten inkarnációjának (megtestesülésének) és a fekete messiásnak tartják, aki majd elvezeti Afrika népeit és a diaszpórát a szabadsághoz. A reggae zenének köszönhetıen nagy népszerőségre tett szert a raszták körében, akik jellegzetes hajviseletükkel és a szentnek tekintett kendernövény pszichedelikus/spirituális használatával is ıt tisztelik és úgy érzik ezzel csak közelebb kerülnek hozzá, de ugyanakkor vallási üldözésben is részesülnek emiatt. Hivatalos címei "İ császári felsége Hailé Szelasszié, Júda törzsének hódító Oroszlánja, az etióp királyok Királya és Isten választottja" és a hagyomány szerinti Salamon és Sába királynıtıl való származására alapozva a raszták megerısítettnek vélik Szelasszié messiás voltát – az Újszövetségi Jelenések könyvének hasonló próféciáival is igazoltnak látva azt (itt is megjelennek a Királyok királya, Urak ura, Júda törzsének hódító Oroszlánja, Dávid gyökere attribútumok. Hailé Szelasszié emberi alakot öltött istenségében való hit akkor kezdett kialakulni, mikor császárrá koronázásának elsı hírei eljutottak Jamaikára. Ez gyakorlatilag a Time magazin cikkei által történt az esemény elıtti és utáni héten. Olyan királynak és Istennek tekintik, aki elıtt senki sem állhat meg. Szelasszié spirituális tanításai áthatják a mozgalom filozófiáját. A rasztafariánus vagy rasztafári vallás (röviden raszta) egy vallási mozgalom, ami I. Hailé Szelasszié etióp császárt tiszteli. (a Királyok Királya, az Urak Ura és Júda oroszlánja – the King of Kings, Lord of Lords and the Lion of Judah tiszteletbeli megnevezéssel). A rasztafári elnevezés a Ras Tafari Makonnen névbıl ered, ez volt a neve Hailé Szelasszié császárnak a koronázása elıtt. Szelassziét a raszták Jah-nak (Jahve rövídítése, Isten raszta elnevezése) a földi megtestesülésének és a szentháromság tagjának tekintik. A mozgalom a jamaikai fekete munkásoktól és parasztoktól ered az 1930-as évekbıl, egy bibliai prófécia sajátos értelmezésébıl, fekete politikai aspirációkból és Marcus Mosiah Garvey raszta próféta tanításaiból, habár Garvey maga nem ismeri el Szelassziét messiásnak. A mozgalom eredetileg a fekete felsıbbrendőséget hirdette. Ez a jellemzı nagyjából lekopott róla, mivel gyorsan nyitott mindenféle népcsoport felé, bár a három legnagyobb rendje közül az egyik, a Bobo Ashanti ma is vallja. A raszta mozgalom a világ számos részén elterjedt, fıleg migráció útján és a reggae zene közvetítésével, ami fıként Bob Marleynak köszönhetı. 2000-ben több mint egymillió raszta volt szerte a világon. A jamaikaiak öt százaléka tartja magát raszta vallásúnak.
I. Hailé Szelasszié Etiópiában 1928. október 7-én Ras Tafari Makonnent császárrá választották, illetve a királyok királyává 1930. november 2-án vált a császárnı halála után. Nevét ezután Haile Selassie I -re változtatta. Haile Selassie, Dávid 225. utódjának, valamint Salamon király és Sába királynı örökösének számít. Az eseményt Jamaikában Garvey hívei jelzésnek vették: "eljött a fekete
király?" – kérdezték sokan. Nem kevesen voltak, akik Garvey jóslatainak beteljesülését látták Haile Selassie-ben, és istenként tisztelték. Megalakult egy vallásos csoport, mely magát a császár polgári neve után, "Rastafarians"-nak nevezte. Többek között azt is vallották, hogy a feketék az ısi izraeliták reinkarnációi, hogy Haile Selassie az élı isten, hogy Etiópia a menyország, hogy Jamaika maga a pokol valamint, hogy a feketék a fehéreknél magasabbrendüek, és hamarossan ık fogják a világot irányítani, továbbá, hogy a császár és Isten, Haile Selassie a közeljövıben kezdeményezni fogja visszavándorlásukat Etiópiába. A Rasztafári vallás rengeteg követıre talált a gettókból, hiszen rengeteg feketének vissza adta az önbecsülését, és a reményét egy szebb jövıre. Az Afrikába álmodott visszatérés azonban soha nem következett be mivel Haile Selassie személyesen végül csak 1966 -ban látogatott el Jamaikára, ahol százezrek várták jövetelét. Haile Selassie meglepetésre azonban nem nyilatkozott sem a Rasztafárizmusról, sem saját isteni mivoltáról. Elterjedt a hír, hogy a császár titokban ennek ellenére egy komunikét adott át néhány jeles raszta-vezetınek, miszerint a visszatérésre csak akkor kerülhet sor, ha Jamaika elıször felszabadítja magát a neokolonializmus rablásai alól. Ezzel a Raszta-vallás egy konkrét pontja – miszerint a visszatérés oldja majd meg az élet problémáit – megsemmisült, hiszen az Afrikába való visszatérés egy meg nem nevezett távoli idıpontra tolódott. Pár évvel egy palotaforradalom után, 1975. augusztus 27-én, hatalom nélkül, megalázottan hunyt el Haile Selassie. A jamaikai rasztákat ez azonban nem zavarja, szerintük "you nuh cyan bury Jah (you can't bury Jah)", azaz, Jah-t nem lehet eltemetni.
A mozgalom kezdete Leonard Howell és a Pinnacle közösség 1930 és 1933 között a Rastafarizmus terjeszkedni kezdett a kingstoni gettókon keresztül. Az egyik elsı misszionáriust Leonard Howellnek hívták, aki Kingston utcáin képeket árult Selassiéról, úgy gondolta, hogy ezek az útlevelek, hogy visszatérhessenek Etiópiába. Járt Afrikában, ahol részt vett az Ashanti háborúban, késıbb az USA-ban töltötte napjait, ahol látta, hogy milyen alacsony színvonalon élnek az amerikai-feketék. İ keltette fel a figyelmet az emberekben a Rastafari mozgalom felé. 1934 januárjában Howellt letartóztatták, mert egy olyan találkozón vett részt, ahol a fekete race (ez jelenthet gazdasági versenyt, vagy fajt is) fölényérıl beszélt. Szükségesnek érezte, hogy hazatelepítsék a feketéket Afrikába, hisz Haile Selassie az Isten és a fekete emberek egyetlen uralkodója. Howell két év kényszermunkát kapott. Mikor kiengedték, vidékre költözött. Howell egy vad törzs, a Maroonok leszármazottja volt, akik hegyekben lakó szökevény rabszolgák volták, és folyamatosan kijátszották az angol katonákat a 17. és 18. században, az 1739-es végsı gyıztes függetlenségi harcig. A Pinnacle egy olyan Rasta közösség volt, amit csak gyalog, egy titkos és eléggé veszélyes útvonalon lehetett megközelíteni. A lakók száma 500 és 1600 között mozgott. Howell volt a fınök, és állítólag 13 felesége volt. A közösség bevételei a megtermesztett ganja eladásából származott, a mágikus növény volt a gyújtópontja a rituáléknak. Végül, 1941-ben a rendırség razziázott a Pinnacleben, mert a szomszédok panaszkodtak, hogy a rasták ragaszkodtak ahhoz, hogy nekik, (Haile Selassie nevében) és ne a jamaikai kormánynak fizessenek adót. Miután módosították a Veszélyes Drogok Törvényét, elrendelték, hogy a jogszabály tartalmazza a ganját használók, birtoklók, termesztık és eladók börtönbüntetését, a rendırség 70 embert tartóztatott le. Miközben 28 rasta börtönbe vonult, Howell elmenekült a hatóságok elıl, ezzel növelve az ıt körülvevı "legendákat". A Pinnaclet átrendezték, nagyobb hangsúlyt fektetve a biztonságra. A rasták elkezdték csimbókosan hordani a hajukat, néhány kép alapján, amik szomáli és maszály katonákról készültek. Bátorította ıket ebben a Leviticus 21:5 "Ne nyírjanak kopaszságot a fejükön, szakálluk szélét
le ne messék, és a testükbe vágásokat ne vágjanak." 1954-ben a rendırség ismét razziázott a Pinnacleben, 163 közösségi tagot tartóztattak le. A közösséget megsemmisítették, tagjai a kingstoni gettóba kerültek. Howell megırült, kijelentette, hogy nem Selassie, hanem İ maga az élı Isten. Végül elmegyógyintézetbe került, és ott lelte halálát 1960-ban. Marcus Garvey és a rasztafari mozgalom A rasztafarianizmus „ısatyja” vitán felül egy jamaicai fekete polgárjogi harcos, Marcus Mosiah Garvey, aki azonban sosem tartotta magát rasztának, s késıbb több olyan kijelentést tett, amelyek ellentétesek a legtöbb mai raszta gondolkodásmódjával. Ennek ellenére a raszták többsége köztiszteletben tartja. Garvey 1887-ben született St. Anns-ben, ugyanott, ahol késıbb majd Bob Marley látja meg a napvilágot. Fiatalon csatlakozott különféle jamaicai nacionalista szervezetekhez, bejárta Közép-Amerikát, sıt Londonban is élt egy ideig. 1916ban az Egyesült Államokba utazott, ahol épp szárnyukat bontogatták a feketék jogaiért küzdı különféle szervezetek. Garvey New Yorkban telepedett le, ahol irodát nyitott Universal Negro Improvement Association (UNIA) nevő szervezetének. A szervezet felállításával Garvey korábban már Jamaicában is próbálkozott, azonban a sikerhez hiányzott mind a társadalmi bázis, mind a hatóság együttmőködése. Garvey hátralevı életében az újságírás maradt a legfontosabb tényezı. Cikkei szerte a világban feketék millióinak a szemét nyitották fel (akár egyetértettek azokkal, akár nem) és éppen Garvey egyes sorai azok, amelyek a mai raszták körében is népszerővé teszik. Garvey gondolatvilágának alapja, hogy a feketék, akiket rabszolgaként szertehurcoltak a nagyvilág minden részére, azóta is hontalanul élnek. Miután beilleszkedésüket a fehér ember fajgyőlölete mindig megakadályozza, haza kell térniük az ıshazába: Afrikába. 1920-ban egy New York Times-ban megjelent interjúban így foglalta össze céljait: „Ha Európa az európaiaké, akkor Afrika a világ fekete népeié.” Garvey ugyanakkor igen vallásos volt (mint akkoriban minden jamaicai), így elképzeléseihez sokszor a Bibliából keresett támaszt. Ugyanakkor hajlamos volt a Szentírás sorait sajátosan értelmezni, amivel nem volt egyedül a korabeli világban. Egy másik híressé vált jóslata szerint: „Vessétek szemeteket Afrikára, ahol hamarosan egy fekete királyt koronáznak meg, mert a szabadulás közel”. A fenti mondat késıbb különös értelmet kapott, amikor 1930-ban megkoronázták az etióp császárt Haile Selassiet. a legfontosabb célnak a feketék Afrikába való „hazatelepítését” tartotta, e célból hajózási részvénytársaságot alapított „Black Star” (Fekete Csillag) néven. A Black Star hajózási társaság fıként kellı utas hiányában hamarosan csıdbe került, pedig a végén már közép-amerikai „helyi járatokat” is üzemeltettek. Garvey végül tönkrement, s 1935-ben Angliába költözött. Itt halt meg szegényen és elhagyatva 1940 júniusában. Késıbb, amikor Bob Marley nyomán a rasztafarianizmus és a reggae Jamaica egyik legfontosabb „exportcikkévé” vált, Garvey földi maradványait Jamaicába szállították, szobrot állítottak neki, és ma is a legnagyobb nemzeti hısök között tartják számon. Istenkép: A raszták szerint a keresztények istene nem lehet elfogadható valódi isten, hanem mindössze Jah elváltoztatott másolata – a gyülölet, a vér, a háború, és az elnyomás istene. Az igazi értékek azonban szeretet, egység, béke, egyenjogúság, és igazságosság. Ezek az élet valódi törvényei, és csak ezek betartása garantálják az örök életet. Isten a raszták hite szerint nem szellem, hanem élı lény, és ı az élık istene, aktív a világban, a természetben, és az emberben. Jelképek Etiópia: Etiópia a raszták paradicsoma a Földön. Nyelvükön úgy nevezik "Zion". Itt nincs túlvilág vagy pokol, ahogy a keresztények hiszik. A raszták úgy hiszik, hogy ıseik vétkeztek Jah (Isten) ellen, és ez vitte ıket rabszolgasorsba a nyugati világban. Raszta haj: A jellegzetes raszta frizura (dreadlocks) szorosan kapcsolódik a mozgalomhoz, de nem általános a követık között. A hajviseletet egy ószövetségi mondattal indokolják :"Ne
nyírjanak kopaszságot a fejükön, szakálluk szélét le ne messék, és a testükbe vágásokat ne vágjanak." (Mózes III. 21:15 ) A hajviselet elterjedésének másik oka az lehetett, hogy hangsúlyozzák a fekete (göndör), és fehér emberek (egyenes hajú) közötti különbségeket. A frizura ezen kívül Júda oroszlánjának és a Babilon elleni lázadásnak is szimbóluma. A raszták a hajnövesztést spirituális utazásnak tekintik amihez szerintük a türelem elengedhetetlen. A haj úgy válik rasztává hogy hosszú ideig nem fésülik, tupírozni nem szokás, mivel ahhoz féső szükségeltetik. A raszta hajviselet azonban nem korlátozódik a rasztafariánus vallás követıire. A raszták számára a borotva és a féső babiloni vagy római találmányok, amelyek ellentétesek a hittel. A reggae zenében a hit követıit gyakran röviden dreadlock-nak vagy Natty Dreadnek nevezik a hajra utalva, míg a nem-hívıket kopaszoknak (baldheads). Ganja: Araszták számára a marihuána (ganja, fő) szívása spirituális cselekedet. Szentségnek tekintik, ami elısegíti a tudatosságot, békét és közelebb viszi ıket Istenhez (Jah). Sokan afrikai eredetőnek tartják a kannabiszt és afrikai kultúrájuk részének tekintik, amihez vissza szeretnének térni. Szembeállítják a füvet az alkohollal, amit nem tekintenek az afrikai kultúra részének, és úgy tartják, hogy sokkal rosszabb hatással van rájuk. Bár sokan hiszik, hogy a ganja jótékony hatású, használata nem kötelezı és vannak raszták, akik nem szívnak. Az indiai rasztahajú aszkéták több száz éve szívnak kannabiszt, és a több ezer indiai hindu bevándorlása óta terjesztik ezt a kultúrát Jamaikában. Hitük szerint a fő szívása bibliai szentség és segíti a meditációt és a vallásos szemléletet. Ezt a következı igehelyekkel támasztják alá: Mózes1 1:11 Azután monda Isten: Hajtson a föld gyenge füvet, maghozó füvet, gyümölcsfát, a mely gyümölcsöt hozzon az ı neme szerint, a melyben legyen néki magva e földön. És úgy lın. (új fordítás: Növesszen a föld növényeket: füvet, amely magvakat hoz, gyümölcsfát, amely fajtájának megfelelı gyümölcsöt terem, amelyben magva lesz a földön. És úgy történt) Mózes1 3:18 Töviset és bogácskórót teremjen tenéked; s egyed a mezınek füvét. (Tövist és bogáncsot hajt neked, és a mezı növényét eszed.) Péld. 15:17 Jobb a paréjnak étele, a hol szeretet van, mint a hízlalt ökör, a hol van győlölség. ("Better is a dinner of herb where love is, than a stalled ox and hatred therewith.") Zsoltárok 104:14 Az ak füvet sarjaszt a barmoknak és növényeket az embereknek hasznára, hogy eledelt vegyenek a földbıl, És bort, a mely megvidámítja a halandónak szívét, fényesebbé teszi az orczát az olajnál; és kenyeret, a mely megerısíti a halandónak szívét. Új ford: (Füvet sarjasztasz az állatoknak, növényeket a földmővelı embernek, hogy kenyeret termeljen a földbıl, és bort, ami felvidítja az ember szívét, és ragyogóbbá teszi arcát az olajnál, a kenyér pedig erısíti az ember szívét.) A mozgalom színei az arany (sárga), vörös, zöld az etióp zászlóról származnak. A rasztafári életfelfogás: rasztafári életet meghatározza az összetartozás érzése minden ilyen felfogású ember között. Ezt a rasztafárik "oneness"-nek nevezik. Sok rasztafári közösségben él egymással. Isten tisztelete meghatározza életüket. Tulajdon nem létezik, ideális esetben a földterületet amelyre szükségük van, elfoglalják. Hazugság, lopás, győlölet, féltékenység, irigység, árulás elitélendı viselkedésnek minısül. Sok szempontból az egyenjogúság uralkodik (bár ez nem vonatkozik a nık helyzetére), de nem azért alakult ki mert törvényeik vannak erre, hanem inkább mert a vallásukat következetesen betartják. Halál: rasztafári vallású emberek hisznek az örök életben, hitük ezzel kapcsolatban nagyjából megegyezik a klasszikus afrikai lélekvándorlás elmélettel.Ha egy rasztafári öreg kora miatt meghal, akkor ı nem igazán halott. Testének részecskéi visszavándorolnak a mindenségbe,
hogy újból összeállva egy újszülött gyermeket képezzenek, így az élet folytatódik tovább számára. Ismert rasztafári vallású emberek Bob Marley (1945–1981), zenész, énekes (áttért az etióp ortodox vallásra halála elıtt) Buju Banton (szül. 1973), dancehall és ragga zenész, énekes Peter Tosh (1944-1987) – a mozgalom egyik vezetıje, grammy nyertes reggae zenész Nándor Tánczos – Az új-zélandi Zöld Párt parlamenti képviselıje
Bob Marley 1945. február 6.-án született Robert Nesta Marley néven, a jamaica északi részén található Nine Miles-ben. Apja, fehér bırő, a Brit hadsereg Tengerészeténél szolgált, és jamaikába vezényelték. Anyja jamaikai fekete asszony. Apja leszerelése után jamaikában telepedett le, egy kis farmon, ahol gazdálkodással tartották el családjukat. Édesapja 1950-ben meghalt, majd ezek után a család Kingstonba költözött. Cedella Marley a Barrett street-en vásárolt kis lakást maguknak, a fıváros "nyomor-negyedében" TrenchTown-ban. Anyja alkalmi munkákból szerzett pénzt, Bob pedig iskolába járt, ám ideje nagy részét mégis az utcán töltötte. Az 1950-es évek második felében jamaika nem volt egy leány álom. Az utcákon egymást érték a zavargások, a gyarmatosítok ellen küzdı raszták tüntetéseket szerveztek, mindennaposak voltak az összecsapások. Bob ilyen fiatal fejjel már szembesül a borzasztó körülményekkel, embertelenséggel, a magas munkanélküliséggel! Az egyetlen megnyugvást az ottani embernek csakis a zene jelentette a megnyugvást. Tinédzserként gitárt vásárolt, és zenekart alapított. 1961-ben vették fel elsı dalát, a Judge Not, ami amerikai stílusú rhythm & blues ballada. A Ken Dhouris Federal Sounds Recording Studioban készült, ahová Desmond Dekker vitte el. A felvételért 10$ kapott. A lemezt megjelent és el is bukott. Az emberek vállat vontak Marley felett. Egyetlen ember bízott benne: Rita, aki késıbbi felesége lesz, akivel egy fabódéban lemez boltot nyitottak. Az üzlet nem ment valami fényesen, de a kudarc nem szegte Bob kedvét. Barátaival, Neville O'rileyvel és Hubert McIntoshal (akik késıbb Bunny Livingstone és Peter Tosh néven váltak ismerté), elhatározták hogy énektriót alkotnak. Desmond Dekker és Jimmy Cliff próbálkozik útjuk egyengetésével, de a történelem ismét közbe szól. Kingstonabn újra zavargárok törnek ki. Egymást érik a kivégzések, rendırsortüzek,de 1962ben a rasztafári mozgalom eléri egyik célját. Jamaica felszabadul a Brit gyarmati elnyomás alól. Ezek után békés évek következtek. Bob Marleynak sikerül albumokat megjelentetnie. Második és harmadik kislemeze ismét kudarcot vallott. Ekkor új irányban próbálkozott, 1964-ben barátaival zenekart alapított, Wailin Wailers néven, melynek elsı felvétele, a SimmerDown, valóságos sikerbomba lett. Késıbb nevet váltottak, Wailin Rudeboys, és minden daluk a toplistákat ostromolták. Az elismerés megszerzése két évig tartott. Ezek után már csak ugy emlegették ıket, Bob Marley és a Wailers. 1966 április 22. fordulópont Bob életében. Ezen a napon Haile Selassie Jamaikába látogatott. Elbővölt ez a vallásos indíttatású forgatag, és attól a naptól kezdve tudatosan kezdett foglalkozni a raszta mozgalommal. A vallás elmélyülése elıtt a család a jobb megélhetés érdekében Amerikába költözik. A Rock hazájában zenészként akart dolgozni, de a dolgok nem így alakultak. A Chrysler gyárban kapott munkát, mint autómosó, de egy nagy elbocsátási hullámkor, az elsık között váltak meg tıle. Ekkor kellet volna Vietnámba menni harcolni, Amerika színeiben, de ezt nem vállalta és inkább haza utazott Jamaikába. Barátaival újra egybekeltek. Koncerteztek, lemezeket adtak ki, és eközben egyre jobban tudatosúlt Bob-ban az ıt körülvevı világ ellentmondásossága. Egyszer letartóztatták kábítószer élvezet vádjával. Mert a rasztafárihoz tartozik a ganja szívása, de Jamaika törvényei szerint is illegális. A börtönben ismerkedett meg Vincent Forddal, aki ismert raszta vezetı volt. İ magyarázta Bobnak a rasztafári célját, és mellesleg İ írt sok világhírő dal
szövegét is. Életét a rasztafári mozgalomnak szentelte a raszták püspöke, Mortimo Planno elıtt, aki Bob-ot JAH prófétjának vélte. 1969-ben a zenéi többsége már teljesen a rasztafári körül mozogtak, errıl szóltak. Megszületik a JAH zene, ami egy elnyomott kisebbséghez szól. A 70-es években a Marley gépfegyverrel, a Feket Hatalom nevezető mozgalom jellegzetes pózaiban látható egy képen. Harcosnak szólítják: JAH katonája. Az üzleti élettel minden kapcsolatot megszakít és saját lemezkiadót hoz létre, TuffGong néven, ami egyben a mozgalom bázisa is volt. Elsı saját kiadású lemeze, a Trench Town Rock címmel. A címadó dal hatalmas siker lett. A 70-es évek elején Bob és zeneakara Jamaika leghíresebb bandája lett, amikor is elhatározták hogy a nagyvilág elé állnak. Chris Blackwell volt az ı emberük az Island Records tulajdonosa. A szerzıdés miatt Angliába utaztak, ahol is Bob felismert hogy ıt nem a siker hajtja, hanem a mozgalom eszméinek hirdetése, terjesztése. A szerzıdés után jelent meg a Catch A Fire 1973-ban. Bob személyében új sztárt ünnepeltek, a reggaeben pedig a rock megújítoját emlegették. Ugyanebben az évben ( '73 november ) kiadták következı lemezüket a Burnin-t. Amerikában is nagy siker lett, és itt és Angliában is turnéztak. A siker egyik pillanatról megszakadt. Peter Toshnak és Bunny Livingstonnak elege lett az üzleti herce-hurcából, szóló karierre vágytak, és visszautaztak mindannyian szülıhazájukba, ahol Wire is kilépett. Marley mellet csak a Barett testvérek maradnak akikkel újjá szervezi a bandát. Ezzel a felállásal 1974-ben jelenik meg albumuk, ami az eddigi albumokat is felül múlja. Régi szellemben de új felállásal léptek színpadra, Bob mögött ott vokálozott felesége, Rita Marley, Judy Mowatt és Marcia Griffith. 1976-ban jelent meg a Rastaman Vibration, ami már a megjelenés elıtt is több millios rendelést kapott. Évszámok szerinti történések: 1976 december 3.-án fegyveresek rontottak be Marley kingstoni lakásába, és tüzet nyitottak az ott tartózkodókra. Az énekest kevésbé sebesítették meg, de felesége súlyos sebet kapott, menedzsere pedig, -aki Marley elé vetette magát a lövésekkor - életveszélyesen megsérült. Valószínőleg ez annak hatására történt, miszerint Kingstonban az a hír terjedt el, hogy a lázító dalszövegeirıl híres énekes a miniszterelnöki székre pályázott. Marley a merénylet után azonnal elhagyta a szigetet, és csak másfél év után tért vissza. Londonba költözött, együttesével járta a világot, és népszerősítették a reggae-t. 1977-ben jelent meg Exodus címő albumuk, mely a legvallásosabb mind közül. 1978-ba két újabb album; a Kaya balladákat, szerelmes dalokat tartalmaz, a Babylon by Bus pedig a világ körüli turnén felvett dalokat tartalmazza. Bob Marley 1978-ban tért vissza Jamaicába. A nagy esemény tiszteletére a rasták békekoncertet rendeztek a legjobb reggae elıadók közremőködésével a kingstoni stadionban. Harmincezer ember győlt össze. A koncerten Marley lázító dalokat énekelt, miután mindenki tudta, hogy a miniszterelnök emberei is a nézıtéren vannak, akik a merényletet végrehajtották. Amitıl mindenki tartott elmaradt - helyette egy nagyon megindító jelenetnek lehettek tanúi a jelen lévık. A koncert után Bob Marley lesétált a nézık közé, és magával vitte a színpadra a két ellenségeskedı párt vezetıjét, Michael Manley miniszterelnököt és Edward Seagát. A színpadon egybekulcsolva felemelte kezüket, hogy mindenki lássa a jelképes cselekedetet, és így táncoltak együtt a reggae ritmusára. "Legyen szeretet és béke! Legyen vége a háborúskodásnak" - énekelte együtt a harmincezer ember, és egy pillanatra mindenki békét kötött egymással. A zenének még sosem volt ekkora szerepe egy nép életében. 1979-ben Bob Marley már a harmadik világ más népeiért (pl.: Zimbabwéért ) énekelt, új Survival címő albumán az afrikai gerillaszervezetekkel rokonszenvezı dalokat jelentetett meg. A sajtó pedig újabb címeket adományozott neki: A harmadik világ elsı szupersztárja. 1980-ban jelent meg utolsó albuma Uprising címmel. A sajtóban ekkor már aggasztó hírek jelentek meg gyógyíthatatlan betegségérıl, melyet eleinte cáfoltak, de találgatásokat - agydaganat, leukémia - hallani lehetett. Egy NSZK-beli klinikán kezelték, dús
raszta hajfonatai megritkultak, arca beesett, szeme fénytelen volt. Egy hír szerint késıbb átköltözött Amerikába, a kedvezıbb éghajlat miatt. 1981-ben új lemez helyett régi lemezeit adták ki újra. A megdöbbentı hírt 1981. május 11.-én közölték, miszerint Bob Marley leukémiában meghalt. Temetése Jamaicában nemzeti gyászünnep volt. Holttestét a Kingston-i stadionban ravatalozták fel; egyik kezében gitárjával, a másikban a Bibliával. Koporsójához tízezrek zarándokoltak el. A szertartás alatt a Wailers játszott, Rita Marley pedig gospeleket énekelt. A gyászbeszédet Edward Seaga új miniszterelnök mondta: Nincs rá szó, mit érzek és mit érez Jamaica népe Robert Nesta Marley-t gyászolva. Munkásságának döntı szerepe volt abban, hogy a jamaicai reggae zenét a világon mindenütt megismerték. Jamaica kulturális nagykövete volt, aki elısegítette a különbözı bırszínő, nyelvő és vallású fiatalok együttmőködését és kölcsönös megértését. Ehhez a témához kapcsolódik: Jack Herer: The eperor weafs no clothes (HEMP)
