Mary Silver
Játszd újra, Abigél!
PASIZZUNK! AVAGY LECKÉK ZSUZSANNÁNAK
Hogy az idegességtől, amit baljós előérzeteim okoztak, vagy valami mástól-e, de a reggelemet ismét a WC felett görnyedve töltöttem, még közelebbi ismeretségbe hozva a fejem és a WC kagylóját. Miközben eme nem éppen királyi tevékenységet folytattam, eszembe ötlött a gondolat, hogy sürgősen le kéne szoknom az Aspirinről, mert ez a gyógyszer láthatóan kicsinálja a gyomromat. De mit tehetek, ha egyszer a fejem olyan pokolian fáj! Nem vagyok egy Dr. House, és valószínűleg nálam nagyobb hipochonder nincs a földön, Csonka Andrást leszámítva, de most valahogy egyetlen halálos betegséget sem akaródzott diagnosztizálni magamon, holott tuti, hogy ebben a korban millió népi gyógymód van a reggeli, és néha napközbeni hányingerre, valamint a brutál fejfájásra, de a fene tudja. Nem szeretnék eret vágatni magamon, meg piócákat sem szívesen engedek a bőröm közelébe, úgyhogy várok, hátha elmúlik ez az egész rosszullétesdi. Mindenesetre, abban bízva, hogy annyira azért nem nézek ki pocsékul, mint amennyire érzem magam, felöltözködtem, hogy teljes pompában tündökölve kezdjek neki egy újabb napnak. A tanáriba érve azonban, mintha legalábbis az Északi-sarkra érkeztem volna; mélységes csend uralkodott mindenhol, csak néha–néha törte meg a némaságot a mechanikusan dolgozó tanárok munkájának zaja. Itt valami nagyon nem stimmel! Az oké, hogy a Matula fegyelmezett, de azért héka, ez már túlzás! A rossz érzésem akkor kezdett igazán bődületesen horrorisztikussá válni, mikor Kőnig is belépett a helyiségbe, de úgy kerülte a pillantásomat, mintha valami inkvizítor lennék, akinek fő célja, hogy tömjénnel a kezében megtérítsen minden gyahúr kutyát. - Mi történt? – kérdeztem gyanakodva Zsuzsannát, aki csendesen távolabb húzott a többiektől. - Tegnap éjjel valaki meghalt. Lelőtték… -… az ellenállásból?
304
Mary Silver
Játszd újra, Abigél!
Zsuzsanna bólintott, az én szívem pedig olyan gyorsan vert, hogy biztos voltam benne, hogy kiugrik a helyéről. - Kicsoda? - Nem tudom – válaszolta suttogva a prefekta. – Lajos nem volt hajlandó elmondani. Ettől a mondattól aztán kivert a víz. Ha éreztem volna magam ritka pocsékul, most aztán tutira elkezdtem volna… Tekintetem vadul kereste a tanáriban Pétert, de sehol sem láttam. Tudtam, hogy baj lesz! Éreztem! Lábaim őrült gyorsasággal vittek Kőnig felé, és a zakójánál fogva magamhoz rántottam, és szinte beleordítottam a képébe, hogy hol van Péter. Ő értetlenkedve nézett rám. - Hol van Péter? - Kisasszony, kérem… - Hol van? - A szobájában – válaszolta csendesen, én pedig anélkül, hogy bármi is érdekelt volna, beleértve Gedeon rikoltozó hangját és Kőnigét, amint utánam kiált, rohantam a tanári lakrész felé. Szerencsémre Kerekes éppen akkor libbent ki a rácson, így beslisszoltam mellette, majd, mint egy őrült bekopogtam Péter szobájának ajtaján, ami fel is tárult, én pedig annyira megörültem, hogy épségben látom őt, hogy egyenesen a karjaiba vetettem magam. Fel sem tűnt, hogy milyen erőtlenül ölel át engem, ahogyan az sem, hogy szemei alatt fekete karikák húzódnak a fáradtságtól, és nyúzottabb volt, mint eddig bármikor. - Annyira aggódtam – simogattam meg az arcát. – Amikor Kőnig mondta, hogy valaki meghalt, rettegtem attól, hogy elveszítelek. Annyira örülök, hogy életben vagy! Péter nem válaszolt, csak szomorúan nézett maga elé, majd sápadtan rogyott le az egyik fotelba és arcát a kezébe temette. - Mi történt? – kérdeztem csendesen, és közelebb léptem hozzá, ő pedig rám emelte bánatos kék tekintetét, és mi tagadás, megijedtem. Még sosem láttam őt ilyennek. - Nekem kellett volna meghalnom tegnap éjjel. - Tessék? - Nekem kellett volna meghalnom, és nem annak a fiúnak. Semmi köze nem volt az egészhez, csak véletlenül keveredett oda. - Ki volt az? - A doktor fia. Egyetlen egyszer találkoztam csak az árkodi orvossal: mikor Pétert meglőtte Áron, őt hívták. Támogatta az Ellenállást, ha máshogy nem, de hallgatólagosan biztosan, hiszen nem szólt senkinek, mikor Kalmár balesetére fény derült. 305
Mary Silver
Játszd újra, Abigél!
- Odajött Micihez, egy vékony kis kabátban – kezdte Péter csendesen -, azzal, hogy segíteni szeretne. Könyörgött, hogy vigyem magammal. Természetesen nemet mondtam, és hazazavartam, de előtte ráadtam a kabátom, nehogy megfázzon… Én voltam a célpont, engem próbáltak megölni. - Ne mondj ilyet! - Az a valaki, nagyon is jól ismert. Nyilván megfigyelés alatt tartott, és ez lehetett az oka, hogy csak a kabátomra figyelt. Látta, hogy valaki az én kabátomban kavarog az utcán és lelőtte. - Arra gondolsz, hogy…? - Én nem gondolok senkire és nem gyanúsítok senkit – pattant fel mellőlem mérgesen, és róni kezdte a szobában a köröket. – Kétszer kerültem el a halált, Andrea. Mind a kétszer nekem kellett volna meghalnom, hát nem érted? - Egy szavadat sem. - Te mondtad, hogy egy golyó fog átküldeni a másvilágra. Talán nem kéne menekülnöm a Sorsom elől! - Te bolond vagy! - Az egyik golyón rajta van a nevem. Te magad mondtad, hogy meg fogok halni! - Nem fogsz, hiszen azért jöttem, hogy segítsek! És ezek szerint jó úton haladok, ha még mindig életben vagy, nem igaz? – mosolyodtam el kényszeredetten, de Péter most nem mosolygott, hanem komoran tekintett maga elé. - Nem vagyok biztos benne. - Pedig így van. Pár nap múlva eljegyzed Laurát, és az életed egyenesbe jön. - Inkább akkor siklik ki véglegesen. - Segíteni szeretnék – sóhajtottam fel szomorúan, és melléléptem. – Miért nem hagyod? - Valóban segíteni akarsz? – kérdezte csendesen. – Akkor ne kényszeríts valami olyanra, amit nem akarok megtenni! Szükségem van rád, ne dobj el magadtól! Szánakozva néztem rá, de nem csak őt sajnáltam, hanem magamat is. Szeretem őt, és ő is engem, a Sors mégis furcsa játékot űz velünk, és úgy fest, nem lehetünk boldogok. Legalábbis egymás mellett semmiképp. Péter halványan elmosolyodott, és magához húzott, majd belecsókolt a hajamba. Még sosem esett ennyire jól a közelsége, mint akkor. Szükségünk volt egymásra, mégha odafent ezt másként is gondolták… Szerettem a délutánokat. Nem csak azért, mert vége volt a munkaidőnek, hanem azért is, mert a rosszulléteim ilyenkorra általában már teljesen elmúltak, és felszabadultam tudtam élvezni 306
Mary Silver
Játszd újra, Abigél!
az életet. Most is vigyorogva léptem be a tanári ajtaján, de a mosoly abban a pillanatban az arcomra fagyott, ahogyan szembetalálkoztam Zsuzsanna szomorú tekintetével. Nem kellett kérdeznem, tudtam, hogy mi okozza a bánatát: Kőnig. - Ideje lenne végre a lovak közé csapnia – tanácsoltam, miután a prefekta kiöntötte nekem a lelkét. – Ne hagyja, hogy Kőnig elnyomja! Ő csak egy férfi… - De hiszen nem is akar tőlem semmit! - Ezt ő mondta? - Nem, de látom rajta. Kétkedve pillantottam rá. Arról a Kőnigről beszélünk, aki pár hónappal ezelőtt még Zsuzsannáról álmodozott? - Meséljen! - Valahányszor próbáltam hozzá közelebb kerülni, ő eltaszított magától. Nem tudom, Andrea, félek, hogy rossz döntést hoztam. - Ezt hogy érti? – kérdeztem remegő hangon, és magamban azért rimánkodtam, hogy nehogy most találja ki, neki mégis Péter kell, mert akkor menten hülyét kapok! Nem csak azért, mert az életben nem jutok haza, hanem azért is, mert szeretem Kalmárt, és ha már haza nem juthatok, legalább mellette maradhassak. - Talán, egy kicsit hamar döntöttem. Péter nem rossz ember, és biztos vagyok benne, hogy amit mondott, azt nem gonoszságból mondta. Basszus, ne már! - Biztos vagyok benne, hogy nem akarta megbántani Lajost – folytatta Zsuzsanna. – Csak a körülmények áldozata lett… - Még mindig szereti őt, igaz? – kérdeztem csendesen, és képtelen voltam elrejteni a csalódottságomat. - Ne vegye rossz néven, Andrea, de egész életemben szeretni fogom őt. Annak ellenére, hogy tudom, ő már mást szeret. - És Kőnig? - Ő más – mosolyodott el Zsuzsanna. – Az ember azt hinné, hogy esetlen, és szüksége van mások szeretetére. Talán így is van, de mit lehet tenni, ha egyszer állandóan eltaszít magától. Úgy érzem magam, mint Margaret – emelte rám szomorú tekintetét a prefekta. – Két férfit szeretek… - Margaret Teofilt választotta, mert Guillome-ot bűnös szenvedéllyel szerette – fejeztem be a mondatát. Emberek, most komolyan, tegye fel a kezét, aki nem tudott párhuzamot vonni a regényben a szent életű lány és Zsuzsanna története között! Főleg, miután Szabó Magda is 307
Mary Silver
Játszd újra, Abigél!
elmondta, hogy Margaret valójában Zsuzsanna, aki lelkének megnyugtatása végett választotta az öreg Teofilt, hogy a Guillome, azaz a Kalmár iránti bűnös szenvedélyét enyhítse egy enyhe, sokkal lágyabb szerelemmel. - Margaret talán megbánta a választását. - És Ön? - Én még nem tudom. Szeretném, ha szeretnének, de nem erőltethetem rá magam valakire, akit még csak nem is érdeklek. - Szereti magát. - Talán, de ezt sosem mondta. - Mert egy makacs pasi, aki nehezen mutatja ki az érzéseit. - Péter annyira más volt! - Péter jóval fiatalabb, és mint ilyen, más a habitusa is. - Az már egyszer igaz – nevetett fel jókedvűen Zsuzsanna, és én is elmosolyodtam. Ha tudná, hogy milyen szenvedélyes éjszakákat töltök együtt az exével, valószínűleg átkozná magát, amiért Kőnig mellett kötött ki. - Tudja, mit? Segítünk a problémáján – csettintettem egyet elégedetten, mikor is becsapott az a bizonyos isteni szikra. - Hogyan? - Női praktikákkal. Mire Zsuzsanna kettőt pislantott, máris a szobámban voltunk, hogy megmutassam neki, miként lehet egy férfit egykettőre az ujjai köré csavarni. Csábos tekintet, félszeg mosolyok… erre gerjednek, az hétszentség! - Milyen szép virágok! – lépett oda a vízzel teli gömbhöz Zsuzsanna, aminek a tetején a Pétertől kapott kék nefelejcsek lebegtek. – Honnan szedte őket, télvíz idején? - Kaptam – vágta rá gyorsan, és hellyel kínáltam. Minél hamarabb el akartam kezdeni Zsuzsanna amazonná való átképzését. Azonban hamar nyilvánvalóvá vált, hogy kemény fába vágtam a fejszémet. Nagyjából, attól a pillanattal kezdve, hogy leült velem szemben. - Istenem, olyan, mint aki karót nyelt! Lazuljon egy kicsit! - Lazuljak?! - Engedje el magát! – forgattam meg a szemeimet. Ezek a XX. századi népek és az én XXI. századi szlengem nem férnek össze. – Egy férfit kétféleképpen lehet megfogni: szexszel, vagy a hasánál fogva – alig mondtam ki a mondatot, láttam, hogy Zsuzsanna halálra váltan kapja el rólam a tekintetét. – Mivel azonban a szex esetünkben még egyelőre nem lehetséges, ezért a B. tervhez folyamodunk. Tud főzni? 308
Mary Silver
Játszd újra, Abigél!
- Nem annyira. Na jó, kezdtem pánikolni, ugyanis C tervem nem volt. Ez pedig két dolgot jelent: vagy rálököm Zsuzsannát Kőnigre, vagy nagyon gyorsan kitalálok valami mást. - Első lépésként, talán akkor üljünk le – javasoltam. - Hiszen már ülünk. - Én ülök, Ön viszont feszeng, mintha a katonaságnál lenne. Tegye keresztbe lábát, kényelmesen. Erre a pasik beindulnak. - Nekem azt nem szabad – suttogta halálra váltan a prefekta. - Hát mutassa meg nekem a diakonisszák tíz parancsolatát, amiben benne van, hogy nem ülhetnek keresztbetett lábbal! Na, ugye – biccentettem elégedetten, mikor Zsuzsanna meglepetten nézett rám. Csupán negyed órámba telt, hogy elérjem azt, ami nálunk már alap. Bár, bevallom, ezek után már igen nehezen vállalkoztam arra, hogy még a combvillogtatás tudományába is bevezessem őt, így inkább amellett döntöttem, hogy átugrom ezt a részt, és segítséget hívok. És ki más lehetne a segítségem, mint a Napsugár-lányok; Gigus, Truth Gertrúd és Hajdú, akik készséggel álltak a rendelkezésünkre. Ha engem kérdeznek, még örültek is neki, hogy kiszabadítottam őket Gedeon óvó tekintete alól. Zsuzsanna egész jól vette az akadályokat… eleinte. Sajnos, ahogy haladtunk előre, úgy fogyott az akaratereje, és a mi türelmünk is. A csábos mosoly inkább egy hasmenéses maki arckifejezésére hasonlított, és minden mozdulatából sütött, hogy a Pokolba kívánja az egész felhajtást velünk együtt, Kőniggel az élen. Köztünk legyen szólva, ez a pasi tényleg nem ér meg ennyi fáradságot, de ha Zsuzsannának ő kell, mit lehet tenni? Például úgy várni egy kopogást az ajtó túloldaláról, mint a Messiást. - Péter – csillant fel a szemem, ahogy megláttam őt a küszöbön, de ő már nem tudta viszonozni a köszönésem, mert szó szerint berántottam az ajtón. Ő halványan elmosolyodott, talán tetszett neki a hevességem, ám ez a mosoly rögtön az arcára fagyott, mikor meglátta, hogy micsoda díszes társaság gyűlt össze a fogadására. - Rosszat sejtek – nézett végig a hölgykoszorún gyanakodva, és segélykérőn pillantott rám. - Pont jókor jöttél. - Nem vagyok benne biztos. - Te leszel az kísérleti nyúl – vezettem oda Zsuzsannához, aki megszeppenve nézett rám. - Nem szeretek kísérleti nyúl lenni – rázta meg fejét Péter. – Azokat megsütik, megmérgezik, megeszik, tetszőleges sorrendben, vagy egyszerre. - Ugyan, légy férfi! - Most annyira nem akarok az lenni. 309
Mary Silver
Játszd újra, Abigél!
- Gyere egy pillanatra, kérlek! – vontam őt félre kicsit távolabb a többiektől, ő pedig égszínkék szemeit kérdőn rám emelte. – Zsuzsannáról van szó, és Kőnigről. Szeretnék segíteni egy kicsit szegénynek, hogy az a mafla Kőnig végre álljon a sarkára. - És nekem ehhez mi közöm? - A te exed, tartozol neki ennyivel az együtt töltött évekért. - Hónapok voltak és… - Jó, akkor tartozol neki a vad csókcsatákért. Így jobb? - Nem. - Ha megteszed, amit kérek, én is megteszem, amit kérsz – mosolyodtam el kihívón, és láttam, hogy szépen ívelt szemöldöke egészen a homloka közepéig szalad. Látják, működik a módszerem, csak Zsuzsanna nem tudja hasznosítani a tőlem tanultakat. - Mit kell tennem? – sóhajtott fel végül megadóan Péter, én pedig visszahúztam a többiekhez. - Csak mutasd ki, amit gondolsz! - Az senkinek nem lenne jó. - Zsuzsanna, kezdjen hozzá! – bólintottam a prefekta felé, aki mélyen Kalmár szemébe nézett, de ahelyett, hogy ez vonzotta volna Pétert, hátrált egy lépést, és ijedten nézett rám. Való igaz, ez minden volt, csak nem szerelmes pillantás. Leginkább egy megkergült oroszlánra hasonlított Zsuzsanna tekintete, csakhogy az állatos hasonlatoknál maradjunk. - Csak nyugodtan, kedvesem – lépett a diakonissza mellé Gigus bíztatón. – Ő csak Péter. - Nagyon kedves, tanárnő, köszönöm! – kérte ki magának Kalmár, hogy ő egy „csak” lenne. - Ne vegye magára, Péter! – kuncogott jóízűen Gigus, Péter pedig megforgatta a szemét, hogy mégis, hová került, és mintha némi szemrehányást véltem volna felfedezni a tekintetében, irányomban. - Ugyan, Zsuzsanna – csatlakozott be a beszélgetésbe Truth Gertrúd is. – Hiszen már nem először csinálja. Ami azt illeti, nekem efelől komoly kétségeim voltak. Szinte biztos voltam benne, hogy annak idején Péter volt az, aki mindent bevetett Zsuzsanna szerelméért, míg ő csak engedett a csábításnak. Ami azt illeti, Kalmár Péter azért nem kis csábítás… - Mutassa meg, Andrea! – húzott oda hozzájuk Hajdú, és meg kell, hogy valljam, én ezt egyáltalán nem tartottam olyan jó ötletnek. Óriási volt a lebukás veszélye, márpedig egy könnyű kis flört árulkodó lehet arról, hogy nem éppen rokoni a kapcsolat köztünk. - Gyerünk! – bíztatott most már Gigus is lelkesen, nekem pedig nem volt más választásom. Belesétáltam a saját csapdámba, de csúnyán.
310
Mary Silver
Játszd újra, Abigél!
- Jól van – bólintottam beleegyezőn, és láttam, ahogyan Péter elmosolyodik. – Ha beszél vele, ne féljen a kontaktustól. Érintse meg a karját, valahogy így – megtettem, és abban a pillanatban, ahogyan hozzáértem Kalmárhoz, kellemes bizsergés futott végig rajtam. – Mindig nézzen a szemébe, soha, egyetlen percre sem szakítsa meg a kapcsolatot. Ami azt illeti, ha akartam volna, sem tudtam volna elszakadni attól a gyönyörű, kék szempártól, ahogyan Péter sem vette le rólam szemét egyetlen másodpercre sem. Finoman végigsimítottam a karján, ő pedig megfogta a kezem. Valamit még magyaráztam arról, hogy mire figyeljen Zsuzsanna, és hogy véletlenül se hagyja, hogy kicsússzon a kezéből az irányítás. Jó vicc, az enyémből már percekkel ezelőtt kicsúszott a gyeplő. - És, ha úgy adódik, csókolja meg… Péter olyan közel hajolt hozzám, szinte a bőröm éreztem forró leheletét. Lehunytam a szemem, és egy kicsit oldalra fordítottam a fejem. - Hát ez valóban nem tűnik nehéznek! – csattant fel mellettem Zsuzsanna hangja, és ez végleg visszahozott a valóságba, és gyorsan hátrább léptem Kalmártól, majd hálásan pillantottam a prefektára, aki megértően visszamosolygott rám. Nagyon kínos pillanatoktól kímélt meg bennünket, annyi szent, hiszen rajta kívül ebben a szobában senki más nem tudja az édes kis titkunkat. - Próbálja csak meg! – nógatta a diakonisszát Gigus, és szinte Péter karjaiba lökte őt, aki még mindig kissé kábán nézett rám. Zsuzsanna megérintette Kalmár karját, de az egy hatalmasat ugrott, és fájdalmasan felszisszent. - Sajnálom, bocsánat! – szabadkozott Zsuzsanna, mert pechére épp Péter sérült karját sikerült megcéloznia, és egy cseppet erősebben lépett a tettek mezejére, mint azt kellett volna. - Az Isten szerelmére, mi van magával? - Mondtam, hogy sajnálom… - Maga nem ilyen. Érintett már meg máskor is, de akkor nem volt ennyire barbár. - Barbár?! - Nem úgy értettem – rázta meg a fejét Péter. – Legyen bár Kőnig bármennyire fafejű, annyira mégsem kemény, hogy kitörhetné a karját. - Sajnálom… - Ne szabadkozzon állandóan! Kalmár olyan határozottan beszélt Zsuzsannával, hogy kénytelen voltam elmosolyodni. Ha senki más nem lett volna rajtunk kívül a szobában, akkor bizony… 311
Mary Silver
Játszd újra, Abigél!
- Gyönyörű szép mosolya van, használja! - Nem megy! Ekkor Péter Zsuszsanna füléhez hajolt, és súgott neki valamit, amitől a prefekta szemei elkerekedtek, mélyet sóhajtott, és tökéletesen végrehajtotta a feladatát. Hogy én lepődtem-e meg jobban, vagy azok, akik körülöttem voltak, nem tudom. Az viszont biztos, hogy megkönnyebbültem sóhajtottam fel, hogy nem szörnyet sikerült teremtenem. A neheze viszont még hátra volt: hogy Zsuzsanna a tanultakat átültesse a gyakorlatba. Ezt pedig a saját szememmel kellett látnom, még akkor is, ha Péternek már elege volt mindenből, és erősen arra készült, hogy a csajok távozása után behajtsa rajtam a tartozásom. Esze ágában sem volt még délután is Zsuzsanna után lihegni, csakhogy lássa, miként csavarja majd az ujjai köré Kőniget. - Eleget láttam – mondta, de én makacs voltam, mint mindig, így kénytelen volt velem jönni. és megszemlélni az eseményeket. Duzzogott, és morgott, de amikor azon volt a sor, akkor az ő füle is ugyanúgy az ajtóra tapadt, akár az enyém. - Mit csinálhat Zsuzsanna? – kérdeztem, miközben résnyire kinyitottam a társalgó ajtaját, hogy audiovizuálisan is élvezhessem a dolgot. - Ez már valahol perverzió – suttogta Kalmár, én pedig elmosolyodtam, hogy éppen ő mondja ezt, aki, ha tehetné, most rögtön hanyatt döntene. - Én inkább egészséges kíváncsiságnak nevezném. Éppen most érinti meg Kőnig karját – közvetítettem az eseményeket, mintha csak egy focimeccsen lettünk volna. – A szemébe néz, nézd! – mosolyogtam Péter felé boldogan, aki valamiért nem díjazta a lelkesedésemet. Őt valami egészen más tartotta lázban. - Mehetünk végre? - Csitt! – intettem csendre türelmetlenül, és közelebb húztam, hogy ő is lássa, amit én. Kőnig arca egy egészen rövid ideig rezzenéstelen maradt, és pedig idegesen kapaszkodtam Péter kezébe, mintha ezen múlna minden. No, nem mintha társkeresőt akarnék nyitni, de a jövőm igenis azon múlik, hogy az a fapofa ott az ajtó túloldalán, miként reagál Zsuzsanna közeledésére. Egyelőre sajnos úgy nézett ki, sehogy, és Kőnig előtt akár Pamela Anderson is sztriptízelhetne, az sem hozná lázba. Már éppen csalódottan fordultam volna vissza Péter felé, mikor történt valami: Kőnig elmosolyodott, és a szájához emelte Zsuzsanna kezeit, majd finoman megcsókolta őket. - Én egy istennő vagyok! – öklöztem a levegőbe elégedetten, és ha tehettem volna, bizony körbetáncolom Pétert, aki még így is meglepetten nézett rám, nemhogy akkor. 312
Mary Silver
Játszd újra, Abigél!
- Mehetünk? Szeretném behajtani az adósságod. - Mi vagy te, valami francos végrehajtó? - Úgy bizony. Egy kegyetlen, francos, szerelmes végrehajtó. Ugye nem azt akarod mondani, hogy feleslegesen szenvedtem végig a délutánt, és törettem ki a karomat Zsuzsannával? - Dehogy, csak mindjárt vacsora. - Kihagyjuk – indultunk el a folyosón egymás mellett, én pedig elmosolyodtam. - Nem lesz fura, hogy mindketten kihagyjuk a vacsit? - Majd azt mondjuk, gyengélkedünk. Ami azt illeti, a közeledben mindig rám tör valami gyengeség… - Bolond vagy! – kacagtam fel jóízűen, ahogyan elfordítottam a kulcsot a zárban, de alig léptünk be, máris a nyakamon éreztem Péter puha ajkait. Elmosolyodtam, szembefordultam vele, és karjaimat nyaka köré fontam. – Szóval, mit kívánsz, kisgazdám? - Téged – csókolt meg finoman. – Itt – újabb csók – , és most. - Kivitelezhető – túrtam bele sűrű szőke hajába vigyorogva, és egyszerre kezdtünk hátrálni az ágy felé, anélkül, hogy akár egy pillanatra is elváltunk volna egymástól. - Jut eszembe – szólelt meg Péter hirtelen, miután már mindketten az ágyon landoltunk, és én éppen azon voltam, hogy megszabadítsam attól a fránya nyakkendőtől, ami, ha engem kérdeznek, a kor rémálma. A pasik még a bányába is ebben a cuccban mentek le. Olyan elengedhetetlen tartozéka volt a ruházkodásnak, mint nálunk a mobiltelefon. Egy lépést se nélküle. De míg a mobilon fut vagy száz csengőhang, ezer kép és ötszáz játék, addig a nyakkendővel csak a baj van. - Mi az? – sóhajtottam fel keserűen, hogy hosszú másodpercekre el kell válnunk egymástól. - Hoztam neked valamit – azzal felpattant az ágyról, és a bejárat illetve a kisasztal között félúton elhagyott zakója zsebébe nyúlt, és diadalittasan felmutatta a kis kék virágot, majd ismét hozzám lépett, és végigsimított vele a nyakamon. Le kellett hunynom a szememet, olyan kellemes élményben volt részem. Péter elmosolyodott, és finoman gombolni kezdte a blúzomat. - Erre most nem lesz semmi szükségünk – suttogta, én pedig egy kicsit elemelkedtem az ágytól, hogy megszabadíthasson ettől a most oly súlyosnak ható ruhadarabtól, és a virág szirmaival simogasson egészen a köldökömig, majd vissza, minden apró részletre kitérve. Egészen eddig a pillanatig bírtam, majd keze után kaptam, és szinte könyörögtem neki, hogy szabaduljon meg a kezében tartott nefelejcstől. Ő halványan elmosolyodott, és letette a kis kék virágot az éjjeli szekrényre, majd puha ajkaival kényeztetett tovább, miközben én ujjaimmal az ingjének gombjaival szöszöltem. Minél hamarabb meg akartam tőle szabadítani, 313
Mary Silver
Játszd újra, Abigél!
és elégedetten felsóhajtottam, mikor bőrünk végre összeért. Átöleltem, közelebb húztam magamhoz, mert semmi mást nem akartam, csak szeretni őt még abban a kis időben, ami megadatott nekünk. Míg mi elvesztünk egymás ölelésében és csókjaiban, az ágyam mellett lévő kisasztalon még javában virágzott a nefelejcs, de volt, ami már hullajtani kezdte a szirmait…
314
