Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola Megyervárosi Iskola
Osztályozóvizsga követelményei
Képzés típusa:
Általános iskola
Tantárgy:
Környezetismeret Emelt óraszámú csoport Emelt szintű csoport
Évfolyam:
1
Vizsga típusa:
Írásbeli
Követelmények, témakörök: a szóbeli vizsga tananyaga alapján összeállított feladatlap Vizsga típusa:
Szóbeli
Követelmények, témakörök: Az iskola
Helyes viselkedés és megfelelő öltözködés az iskolában (tanórán, különböző szabadidős foglalkozásokon, szünetben). Az iskolában dolgozók foglalkozásának összehasonlítása. Megszólításuk, köszönés, udvariassági formulák használata. Az osztályterem, ahol szeretek lenni: az osztályteremben található tárgyak, bútorok megnevezése, jellemző tulajdonságaik összegyűjtése, csoportosításuk különböző szempontok szerint. Élőlények és élettelen dolgok összehasonlítása, különbségek megfogalmazása. Egyszerű növényápolási munkák elvégzése
2013
Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola Megyervárosi Iskola (ültetés, öntözés, talajlazítás) és a hozzájuk tartozó néhány eszköz nevének megismerése, az eszközök használata. A házi kedvencek, a házban és a ház körül élő állatok megnevezése, egy-egy (az ember számára) jellemző tulajdonságának megnevezése. Az időjárás megfigyelése, az időjárásnak megfelelő öltözködés megtervezése. Tájékozódás az iskola épületében. Az iskola épületében és a környéken található jelek, jelzések értelmezése. Mérés, becslés, vázlatos alaprajz készítése. Tájékozódás vázlatrajz alapján. Természetes mértékek (lépés, arasz stb.) használata. Az iskolás gyerek
Mi van a teremben?
Napi- és hetirend tervezése, a megvalósítás értékelése. Helyes testtartás. A megvilágítás szerepének felismerése tanulás közben. A helyes táplálkozási és a higiénés szokások tudatosítása, alkalmazása a napi gyakorlatban. Osztálytárs, fiatalabb és idősebb testvér, szülő, illetve más felnőtt testméreteinek mérése, az adatok összehasonlítása, relációk megfogalmazása. Ismétlődő jelenségek (ritmusok) megfigyelése az ember életében, a test működésében. Példák gyűjtése. A mozgás hatásának megfigyelése a pulzusra és a légzésszámra. Az érzékszervek védelmét biztosító szabályok, helyes szokások megismerése és gyakorlása, alkalmazása. A tanteremben található tárgyak csoportosítása különböző szempontok szerint (érzékszervekkel vizsgálható tulajdonságok, anyag, méret, felhasználás). Természetes és mesterséges anyagok megkülönböztetése a környezet tárgyaiban. Kapcsolat keresése az anyag tulajdonságai és felhasználása között egyszerű példák
2013
2
Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola Megyervárosi Iskola
Hóban, szélben, napsütésben
Élőlények közösségei
alapján. A környezetben lévő tárgyak csoportosítása aszerint, hogy tűzveszélyes (gyúlékony), éghető vagy éghetetlen-e. Égés vizsgálatán keresztül az égés feltételeinek megállapítása. Kapcsolat keresése az égés feltételei és a tűzoltás módja között. Felkészülés vészhelyzetre. A fegyelmezett cselekvés fontosságának felismerése. A körültekintő munkavégzés fontosságának felismerése. A tűzoltók munkájának értékelése. Időjárási napló készítése . Az időjárás élőlényekre gyakorolt hatásának megfigyelése,konkrét példák gyűjtése. a víz halmazállapotai és a csapadékformák összekapcsolása. Évszakokhoz kötődő étrendek összeállítása. A nyári megnövekedett folyadékigény magyarázata. A réteges öltözködés szerepének megértése. Öltözködési tanácsok megfogalmazása előzetes időjárás - előrejelzés alapján. Napi és éves ritmus megfigyelése a növény és állatvilágban, a tapasztalatok rögzítése rajzzal, vagy írásban. Egy, az iskola környezetében található jellegzetes életközösség megfigyelése, jellemzése. Természetes életközösség megfigyelése, állapotának leírása, a változások követése, bemutatása és megbeszélése. Mesterséges és természetes életközösség összehasonlítása (sokféleség, változatosság, mintázatok alapján). Az életközösségek összetettségének felismerése. Annak magyarázata, miért nehéz az állatok megfelelő állatkerti tartása. Az állat-és növénykertek környezetmegőrző jelentőségének felismerése. Az élővilág sokféleségének tisztelete.
Válasszon egy építőelemet.
2013
3
Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola Megyervárosi Iskola
Továbbhaladás feltételei: Az iskola
-
Az iskolás gyerek
-
Mi van a teremben?
-
-
Hóban, szélben, napsütésben
-
Élőlények közösségei
-
tudja a helyes iskolai viselkedés alapvető szabályait, használja pontosan az irányok megnevezését, ismerje a gyalogos közlekedés néhány szabályát a biztonságos közlekedés érdekében, tudja megnevezni testrészeit, legyen tisztában a helyes tisztálkodási szokásokkal, ismerje az egészséges táplálkozás néhány alapelvét, legyen képes napirend tervezésére, ismerje az érzékszervek védelmét biztosító szabályokat, helyes szokásokat. ismerje fel és nevezze meg a mindennapi használati tárgyak anyagát, ismerje a gyors segítséget nyújtó foglalkozások szereplőinek munkáját (mentő, rendőr, tűzoltó). használja pontosan az évszakok és a napszakok nevét, sorolja fel a hét napjait, ismerje az évszakok jellemzőit. sorolja fel a víz néhány megismert tulajdonságát, legyen képes röviden beszámolni a napi időjárásról megfigyelés alapján. soroljon fel néhány, a természetes élőközösségben élő növényt és állatot.
Osztályozóvizsga követelményei
Képzés típusa:
Általános iskola 2013
4
Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola Megyervárosi Iskola
Tantárgy:
Környezetismeret Emelt óraszámú csoport Emelt szintű csoport
Évfolyam:
2
Vizsga típusa:
Írásbeli
Követelmények, témakörök: a szóbeli vizsga tananyaga alapján összeállított feladatlap Vizsga típusa:
Szóbeli
Követelmények, témakörök: Tájékozódás az iskolában és környékén
Alaprajz készítése az osztályteremről, vázlat az iskoláról. Útvonalrajzok készítése a lakhely és az iskola között. Egy-egy konkrét példa összehasonlítása. Becslés és mérés alkalmazása. Az iskola elhelyezése a településen belül és annak térképén. A környék földfelszíni formakincseinek megnevezése. Az energiatakarékosság lehetséges megvalósítási módjainak keresése az iskolán belül. Alaprajz készítése a lakásról, szobáról. Az iskola és a háztartás összehasonlítása (léptékkülönbség felismerése). Előnyök és hátrányok mérlegelése annak mentén, érdemes-e az iskolába gépkocsival jönni. Az állagmegőrzés, takarítás, karbantartás és a felelős használat jelentőségének felismerése. Kapcsolat felismerése a használat intenzitása, a kopás, állagromlás és a karbantartási feladatok szükségessége, gyakorisága között.
2013
5
Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola Megyervárosi Iskola Anyagok körülöttünk
Hóban, szélben, napsütésben
Különböző köznapi anyagok összehasonlítása halmazállapotuk szerint. Köznapi folyadékok és szilárd anyagok tulajdonságainak vizsgálata tapintással, vizuálisan, szaglással, kézzel történő erőkifejtéssel stb.). A tapasztalatok megfogalmazása szóban. A környezetünkben előforduló kristályos anyagok csoportosítása (például: kvarc – az üveget karcolja, kalcit – az üveget nem karcolja és körömmel sem karcolható, gipsz – körömmel karcolható). Példák keresése kristályokra (ásványok). Annak magyarázata, miért praktikusabb a folyadékok térfogatát és a szilárd anyagok tömegét megadni. Tömeg- és űrmértékek leolvasása (élelmiszeripari termékekről, illetve mérőeszközökről), kapcsolat keresése a deciliter és liter, illetve a gramm/dekagramm, valamint a dekagramm/kilogramm között. Kapcsolat keresése a víz halmazállapotváltozásai és köznapi alkalmazásai között (például hűtés jégkockával, melegítés gőzzel). Tömeg- és térfogatmérés víz fagyasztása és olvadása során. Példák keresése a víz halmazállapotváltozásaira a háztartásban és a természetben. anyagok viselkedésének Különböző megfigyelése vízben. Oldatok készítése. Az anyagok csoportosítása vízben való oldhatóság szerint. A meleg és hideg vízben való oldódás összehasonlítása. Folyadékok és a levegő hőmérsékletének mérése. Időjárási napló készítése. Az időjárás élőlényekre gyakorolt hatásának megfigyelése, konkrét példák gyűjtése. A víz halmazállapotai és a csapadékformák összekapcsolása.
2013
6
Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola Megyervárosi Iskola Napi és éves ritmus megfigyelése a növényés állatvilágban, a tapasztalatok rögzítése rajzzal vagy írásban. Évszakokhoz kötődő étrendek összeállítása. A nyári megnövekedett folyadékigény magyarázata. A réteges öltözködés szerepének megértése. Öltözködési tanácsok adása időjáráselőrejelzés értelmezése alapján. Mi kerül az asztalra?
Élőlények közösségei
A rendszeres, nyugodt táplálkozás szerepének felismerése. Élelmiszerfajták csoportosítása energiatartalmuk (magas, alacsony), illetve tápanyagtartalmuk alapján. Példákon keresztül a helyes és helytelen étrend, az egészséges és egészségtelen ételek, italok felismerése, csoportosítása. A táplálkozás, az életmód és az ideális testsúly elérése/megtartása közötti kapcsolat felismerése. Az étkezéssel kapcsolatos szokások gyűjtése, elemzése. Az étkezéssel kapcsolatos szokások (például nyugodt környezet, folyadékfogyasztás, levesek) biológiai hátterének felismerése. A helyes étkezési szokások megismerése, betartása, gyakorlása. A gyorsétkezés előnyeinek és hátrányainak összegyűjtése, mérlegelése. Egy hagyományos helyi étel elkészítésén keresztül a főzési folyamat lépéseinek értelmezése. Az ételek tárolásával kapcsolatos alapvető szabályok megismerése és betartása. Ételek csoportosítása aszerint, hogy mennyire romlandóak. Javaslat készítése: mit vigyünk magunkkal hosszabb utazásra, rövidebb kirándulásra télen, nyáron stb. Az ételmérgezés tüneteinek felismerése, a veszélyeinek megértése. Összefüggések megértetése az életjelenségek
2013
7
Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola Megyervárosi Iskola és életfeltételek között. Az életközösség növényei és állatai közötti jellegzetes kapcsolatok felismerése. Egymásrautaltságuk bizonyítása egyszerű táplálkozási kapcsolatok összeállításával. Állatok csoportosítása (ragadozó, növényevő, mindenevő). Egyed, csoport, életközösség megkülönböztetése konkrét esetekben. A természetvédelem jelentőségének felismerése. Az élővilág sokféleségének tisztelete. Válasszon egy építőelemet.
Továbbhaladás feltételei: Tájékozódás az iskolában és környékén
-
Anyagok körülöttünk
-
Hóban, szélben, napsütésben
-
Mi kerül az asztalra?
-
Élőlények közösségei
-
2013
tudjon egyszerű alaprajzot készíteni szobájáról, legyen képes a gyalogos és a járművel történő közlekedés összehasonlítására, ismerje fel és nevezze meg a mindennapi használati tárgyak anyagát, tudjon összehasonlítani különböző anyagokat halmazállapotuk szerint, tudjon kapcsolatot teremteni a víz halmazállapot változása között. nevezze meg az évszakok jellemző időjárási jellemzőt, mutassa be konkrét példákon keresztül az időjárás élőlényekre gyakorolt hatását, mondjon példát az öltözködés és az időjárás összefüggéseire, mutassa be példákon keresztül az egészséges és egészségtelen étrendet, ételeket, italokat. sorolja fel az étkezéssel kapcsolatos helyes szokásokat. röviden jellemezzen 2-3 élőlényt (növényt és állatot) a tanult
8
Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola Megyervárosi Iskola
-
életközösségből, tudja megismert élőlényeket különböző szempontok szerint csoportosítani.
Osztályozóvizsga követelményei
Képzés típusa:
Általános iskola
Tantárgy:
Környezetismeret Emelt óraszámú csoport Emelt szintű csoport
Évfolyam:
3
Vizsga típusa:
Írásbeli
Követelmények, témakörök: a szóbeli vizsga tananyaga alapján összeállított feladatlap Vizsga típusa:
Szóbeli
Követelmények, témakörök: Tájékozódás a tágabb térben (lakóhely)
A felszínformák megfigyelése a lakókörnyezetben, filmen, képeken, kialakításuk terepasztalon. A lakóhely felszínformái, és kialakításuk terepasztalon. a fő világtájak megnevezése, és elhelyezése a térképvázlaton, térképen. Tájékozódás a közvetlenkörnyezetben iránytű segítségével. A fő világtájak meghatározása. Saját település elhelyezkedésének meghatározása hazánk térképén, bejelölése a térképvázlaton.
2013
9
Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola Megyervárosi Iskola
Megtart, ha megtartod
Az a szép, akinek a szeme kék?
Közös bemutató készítése a lakóhely kulturális és természeti értékeiről. A természeti és mesterséges fogalompár alkalmazása a lakóhely értékeinek leírásában. Élőhely, testfelépítés, életmód kapcsolata. Kalendárium készítése, jeles napok, és természeti történések, népdalok, népköltések és versek, szépirodalmi részletek megjelenítésével. Példák keresése arra, hogyan látták el az ártéri gazdálkodásból élő emberek táplálék igényüket (növények, tenyésztett állatok, halászat, vadászat). Hogyan készítették és tartósították ételeiket, melyek voltak a használati tárgyaik anyagai. Hogyan éltek együtt a természettel, hogy hosszútávon biztosítani tudják megélhetésüket. Néhány anyag feldolgozása (pl. agyag, fűzfavessző, gyógynövényszárítás). Annak megértése, hogy a helyi sajátosságokra, problémákra a hagyományos tudás kínálja a legmegfelelőbb megoldásokat. A körültekintő, természetbarát emberi beavatkozások jelentőségének felismerése. A vízvédelem szerepének belátása. Az iskolához legközelebb található nemzeti park vagy tájvédelmi körzet megismerése, értékmentő feladatának megértése. A természetvédelem és a fenntarthatóság kapcsolatának felismerése. Példák, illusztrációk gyűjtése különböző korok, kultúrák szépségideáljaira. Annak felismerése, hogy nem minden szépségideál vagy divat hat pozitívan egészségünkre.. Egyes szokások kifejezetten károsak (tűsarkú cipő, fűző, stb.) Az emberek közötti testi különbségek és hasonlóságok megfigyelése. Az öröklött tulajdonságok megértése példák alapján, csoportosításuk. A helyes és rendszeres testápolási szokások megismerése, gyakorlása. Annak felismerése, hogy a divat nem mindig az egészséges testápolási szokásokat közvetíti. Gyakran felesleges, vagy káros szokásokat is erőltethet. Személyes tapasztalat szerzése az
2013
10
Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola Megyervárosi Iskola érzékszervi és a mozgásszervi fogyatékkal élők életéről. A fogyatékkal élők elfogadása, segítése. Merre megy a hajó?
Egészség és betegség
Példák keresése az állatok tájékozódására. A Göncölszekér csillagkép felismerése. Rajz készítése szabadon választott csillagképről. A csillagkép nevével kapcsolatos gyűjtőmunka végzése. Vizsgálatok a mágnesességgel kapcsolatban (vonzás, taszítás, kölcsönösség felismerése.) Az iránytű működésének értelmezése. Annak megértése, miért jelentett az iránytű feltalálása hatalmas segítséget a hajósoknak. Konkrét jelenségek (rezgő húrok, megütött vizespohár, rezgő vonalzó stb.) vizsgálatán keresztül annak megtapasztalása, hogy a hangot a levegő rezgésén keresztül érzékeljük. Fénytörés és szóródás vizsgálatán keresztül annak felismerése, hogy a fehér fény különböző színek keveréke. Példák gyűjtése a környezetből keverékekre, oldatokra. A sós vízzel végzett kísérletek során annak megtapasztalása, miért fagy be nehezebben a tenger, mint az édesvíz. A víz körforgásának folyamata során a már ismert fizikai változások (párolgás, lecsapódás) bemutatása, az ellentétes irányú folyamatok felismerése. Annak felismerése, hogy a vizek tisztaságának védelme, és a vízzel való takarékosság a földi élet jövőjét biztosítja. Az egészségünket károsító és védő szokások csoportosítása. Példák gyűjtése aktív és passzív pihenésre. A betegségtünetek felismerésének gyakorlása esettanulmányokon keresztül. A fertőzés megelőzési módjainak gyakorlása. Az egészségügyi dolgozók munkájának elismerése, tisztelete. Szabályok betartása, viselkedéskultúra az egyes egészségügyi intézményekben. A betegség megelőzés fontosságának felismerése. a mentők munkájának értékelése, tisztelete.
2013
11
Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola Megyervárosi Iskola
Kertben, mezőn
Teendők és a segítségkérés módjainak megismerése baleset esetén. Az élővilág szerveződési szintjeinek felismerése. A megfigyelt élőlények csoportosítása: növények, állatok (ízeltlábúak, halak, madarak, emlősök). Néhány jellegzetes állatnyom tanulmányozása, lerajzolása. Életnyomok gyűjtése a terepi látogatás során. Állatnyomok megismerése. Az emberi beavatkozás hatásának felismertetése, az ember természet átalakító tevékenységének következményei. Példák gyűjtése kenyérfajtákra, összehasonlításuk különböző szempontok szerint. A kenyérsütés példáján a természet tiszteletének felismerése a hagyományos életmód egyszerű cselekvéseiben.
Válasszon egy építőelemet.
Továbbhaladás feltételei: Tájékozódás a tágabb térben (lakóhely)
-
Megtart, ha megtartod
-
Az a szép, akinek a szeme kék?
-
Merre megy a hajó?
-
2013
nevezze meg a világtájakat, ismerje fel és nevezze meg a felszíni formákat, nevezze meg lakóhelyének néhány természetes és mesterséges nevezetességét. ismerje a különböző halmazállapotú anyagok főbb jellemzőit, tudja helyesen leolvasni a hőmérőt, nevezzen meg néhány az időjárást befolyásoló tényezőt. tudja a helyes és rendszeres testápolási szokásokat, tudja összeállítani a napi egészséges étrendjét, ismerje, hogy a fogyatékkal élő, beteg embereknek miként tud segíteni. ismertesse a víz körforgásának folyamatát, ismerje a vízszennyezés káros hatását, következményét, ismertesse a vízzel való takarékosság
12
Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola Megyervárosi Iskola
Egészség és betegség
-
Kertben, mezőn
-
fontosságát, soroljon fel néhány szabályt a tűz használatával kapcsolatban, sorolja fel az égés feltételeinek néhány elemét, tudja a természetben való helyes viselkedés néhány szabályát. tudja csoportosítani az egészségünket károsító és védő szokásokat, mondjon el néhány jellemző betegség tünetet, ismerje a mentők értesítésének módját, tudjon lázat mérni, ismerje a lázcsillapítás módszereit. tudja csoportosítani a tanult életközösség növényeit és állatait különböző szempontok alapján, röviden jellemezzen 2-3 élőlényt (növényt és állatot) a tanult életközösségből.
Osztályozóvizsga követelményei
Képzés típusa:
Általános iskola
Tantárgy:
Környezetismeret Emelt óraszámú csoport Emelt szintű csoport
Évfolyam:
4
Vizsga típusa:
Írásbeli
Követelmények, témakörök: a szóbeli vizsga tananyaga alapján összeállított feladatlap
2013
13
Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola Megyervárosi Iskola
Vizsga típusa:
Szóbeli
Követelmények, témakörök: Mennyi időnk van?
Tájékozódás a tágabb térben (Magyarország)
Időmérő eszköz készítése, kalibrálása. Napóra megfigyelése. Időmérő eszközök csoportosítása (pontosság, használhatóság, esztétikum szerint). Az idő múlása jeleinek felismerése, szóbeli leírása az emberi egyedfejlődés egyes szakaszaiban. A születéssel, gyermekvárással, az elmúlással kapcsolatos gyermeki elképzelések megbeszélése. A Föld mozgásáról (forgás, Nap körüli keringés) elképzelés kialakítása modell alapján. Annak felismerése, hogy a Földön nem mindenütt egyszerre van nappal, illetve éjszaka. Az időzónák megsejtése. Kapcsolat keresése a naptár elemei és a Föld mozgásai között. Képek keresése, közös bemutató készítése: az égitestek szépségének meglátása. Az egyes holdfázisok rajzolása, elhelyezése a naptárban, a ciklikus ritmus felismerése. Annak megsejtése, hogy a különböző időszámítási módszerek miatt eltérések adódhatnak. A távcső működésének vizsgálata. Annak megértése konkrét példák alapján, miért jelentett a távcső felfedezése hatalmas mérföldkövet a tudomány fejlődésében. A fő világtájak megnevezése, elhelyezése a térképen. Az alapvető térképjelek megnevezése Magyarország térképén. A szomszédos országok felsorolása. Magyarország nagy tájegységeinek megnevezése és helyük meghatározása a
2013
14
Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola Megyervárosi Iskola térképen. Irányok, távolságok leolvasása. Kutatómunka végzése egy tájegységgel kapcsolatosan: képek, információk, történetek keresése. Térképmásolás. Néhány jellegzetes magyar nevezetesség megismerése képekről és a multimédia segítségével. Utazás tervezése a lakóhelyről az ország egy nevezetes pontjára. A látnivalók megtervezése. Térképhasználat: úticél megkeresése, közbenső állomások felsorolása. Távolság és időtartam becslése. A tömegközlekedési rendszer környezeti hatásának jelentőségének, elemzése Miért érdemes takarékoskodni?
Megfigyelések, vizsgálatok a hő terjedésével kapcsolatosan. A megújuló és nem megújuló energiaforrások megkülönböztetése konkrét példák alapján. Különböző papírfajták vizsgálata megadott szempontok alapján. Példák gyűjtése a papír felhasználására. A gyűjtött példák alapján az egy hét alatt felhasznált papír mennyiségének mérése. Ismerkedés a papír történetével, merített papír készítése. A papírgyártás és papírkészítés példáján a házi és ipari előállítás különbségeinek megfigyelése. A szelektív gyűjtés és a tudatos fogyasztói magatartás szerepének felismerése az újrahasznosítás kapcsán, az újrahasznosításra gyűjtött példák alapján. Az egyes csomagolóanyagok összehasonlítása különböző szempontok szerint (esztétikus, gazdaságos, környezetkímélő, energiatakarékos, újrahasznosítható, eldobó, pazarló). Múzeumlátogatás után a szerzett tapasztalatokról beszámoló szóbeli vagy
2013
15
Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola Megyervárosi Iskola írásbeli vagy rajzos formában előre megadott vagy választott szempont alapján. Önismeret és viselkedés
Vágtat, mint a paripa
A kutya magatartásán keresztül példák vizsgálata az állati kommunikációra. Hasonlóságok és különbségek keresése az állati és emberi kommunikáció között. Filmrészletek, fotók segítségével az emberi kommunikáció elemeinek vizsgálata, a mimika és a testtartás szerepének elemzése egy-egy példán. Szerepjáték során a megállapítások kipróbálása, ellenőrzése. Emberi magatartásformák megfigyelése különböző helyzetekben. Helyzetgyakorlatok elemzése. Példák csoportosítása (helyes és helytelen viselkedés), érvek és indokok keresése. Az együttélés alapvető szabályainak megbeszélése. Mozgásjelenségek vizsgálata játékos kísérleteken keresztül: kérdések megfogalmazása a mozgások jellemzőivel kapcsolatban. A jelenségek megfigyelése az állandóság és a változás szempontjából, a változások megfigyelése, adott szempontú besorolása (a mozgás gyorsasága, iránya). Példák gyűjtése mozgással kapcsolatos rekordokra. A rendszeres testmozgás jelentőségének felismerése. Esettanulmányok, példák feldolgozása arról, hogy a rendszeres testmozgás hogyan fejleszti az akaraterőt, állóképességet, ügyességet. A bemelegítés fontosságának, az edzésmunka során a fokozatosság elvének belátása. Lehetőségek keresése a lakóhelyen a rendszeres testmozgás gyakorlására. A kapcsolat felismerése a ló testfelépítése és életmódja, illetve természetes környezete között. Annak magyarázata, miért elterjedt haszonállat a ló: példák keresése a ló és az ember kapcsolatára. A ló mozgásának megfigyelése és a
2013
16
Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola Megyervárosi Iskola különböző mozgásformáinak összehasonlítása. Az élővilág szerveződési szintjeinek felismerése. A megfigyelt élőhely élőlényeinek csoportosítása (gomba, növény, állat, zöldség, gyümölcs). Látogatás a piacon, a tanyán, vagy a kertben. Az idényzöldségek, idénygyümölcsök felismerése, csoportosítása aszerint, hogy mely ehető növényi részt fogyasztjuk. Példák keresése magra, termésre. Naptár készítése az idénygyümölcsökről és idényzöldségekről. A növények fejlődésének megfigyelése. A megfigyelt élőhelyen talált növények csoportosítása aszerint, hogy mely életszakaszban voltak. Lebomlás vizsgálata. A komposztálás szerepének felismerése. Szerves hulladékok csoportosítása komposztálhatóságuk szerint. Összefüggések felismertetése a növénytermesztés módja, és az egészséges táplálkozás között.
Kertben, mezőn
Válasszon egy építőelemet.
Továbbhaladás feltételei: Mennyi időnk van?
-
Tájékozódás a tágabb térben (Magyarország)
-
Miért érdemes takarékoskodni?
-
2013
nevezze meg az emberi egyedfejlődés szakaszait, ismertesse röviden a földről tanultakat (alak, mozgás, földrészek…) ismerje az alapvető térképjeleket (szín, méretszám…) nevezze meg a fő világtájakat, tudja elhelyezni a térképen, nevezze meg Magyarország nagy tájegységeit, vizeit, fővárost. nevezzen meg néhány jellegzetes magyar nevezetességet. törekedjen a tudatos táplálkozási és vásárlási szokások kialakítására,
17
Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola Megyervárosi Iskola -
Önismeret és viselkedés
-
Vágtat, mint a paripa
-
Kertben, mezőn
-
-
-
2013
soroljon fel néhány megújuló energiaforrást, ismerje fel a szelektív hulladékgyűjtés és a tudatos fogyasztói magatartás szerepének fontosságát. tudjon példákat sorolni a helyes és helytelen viselkedés alapján, soroljon érveket és indokokat, ismerje a káros élvezeti szerek fogyasztásának veszélyeit. tudjon példákat sorolni hely- és helyzetváltoztatásra, ismerje a rendszeres testmozgás előnyeit, jellemezze röviden a lovak szerepét az emberek életében. tudja csoportosítani a tanult életközösség növényeit és állatait különböző szempontok alapján, röviden jellemezzen 2-3 élőlényt (növényt és állatot) a tanult életközösségből. legyen képes egy puhatestű, egy rovar, egy emlős, egy madár testrészeit felismerni, jellemző tulajdonságait megnevezni; életfeltételeiket megfogalmazni, legyenek elemi ismeretei növénygondozási munkákban.
18