ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 212/2009. (I. 28.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban: Rttv.) 112. §-ban biztosított jogkörében az Remény Rádió Kft. (Aktív Rádió, 7621 Pécs, Váradi Antal u. 11.) műsorszolgáltatóval szemben meghozta az alábbi határozatot. A Testület megállapítja, hogy a Műsorszolgáltató 2008. október 10-16. között megsértette az Rttv. 90. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezést. A törvénysértés miatt a Testület az Rttv. 112. § (1) bekezdésének a) pontja alapján felhívja a Műsorszolgáltatót a sérelmezett magatartás megszüntetésére. E határozat ellen közigazgatási úton fellebbezésnek nincs helye, a közléssel jogerős és végrehajtható. A határozat felülvizsgálatát a közléstől számított 30 napon belül bíróságtól lehet kérni a Testülethez benyújtandó keresetlevéllel.
Indokolás A Testület az Rttv. 41. § (1) b) pontja alapján hivatalból vizsgálta Remény Rádió Kft. Műsorszolgáltató 2008. október 10-16-a közötti műsorszolgáltatását és az alábbiakat tapasztalta. A Remény Rádió Kft. által üzemeltetett Rádió Aktív (Pécs 94,6 MHz) a 189/2000. (II. 23.) sz. határozattal nyerte el a nem nyereségérdekelt státuszt. A 65/2006. (I. 11.) sz. határozat alapján nevét Remény Rádióról Rádió Aktívra változtatta, ugyanakkor a műsorszolgáltatási szerződésében rögzített más paraméterek nem változtak. A műsoridő napi 23 óra 43 perc (az adásidő 24 óra), aminek a különleges karakterisztikáját a ,,hír és beszélgetés” adja. A heti műsoridő arányában a közszolgálati műsorok 75%-ot (ebből a helyi közélettel foglalkozó egységek 45%-ot) tesznek ki. A műsorszolgáltatás 46%-át szöveges elemek, 10,23%-át a hírműsorok alkotják. A Rádió Aktív szándéka szerint a ,,béke és nyugalom” rádiója szeretne lenni, és elsősorban a hitélet, az egészségvédelem, a környezetvédelem, a kultúra, valamint a civil szféra történéseire kíván fókuszálni. Célcsoportjának Pécs lakóit tekinti. A heti műsorfolyam az alábbiak szerint alakult: (A közszolgálati műsorszámok kivastagítva szerepelnek.)
2008. 10. 10. (péntek) Műsor címe zene (pop) jazz reklám jazz reklám zene (pop-világzene) reklám népzene reklám zene (pop) reklám zene (pop) Vekker (reggeli magazin) közérdekű információk reklám Vekker (reggeli magazin) kalendárium, lapszemle, műsorajánló) Reklám Vekker (reggeli magazin) közérdekű és helyi információk, sport reklám Vekker (reggeli magazin) programajánló, lapszemle, kulturális információk, horoszkóp, műsorajánló, útinform, sport, kalendárium Hírek reklám zene (pop) Dél előtt (délelőtti magazin, benne a nap témája: beszélgetés Bartusz Dobosi Lászlóval, az Irodalmi Páholy c. folyóirat főszerkesztőjével a lapról és a kortárs magyar irodalomról) Hírek (helyi és országos) Reklám Dél előtt folyt. (délelőtti magazin, benne a művészet fogságában, beszélgetés Mohácsi Jánossal, a Pécsi Nemzeti Színház rendezőjével az Istenítélet c. színdarab bemutatójáról és a színház terveiről) Hírek Reklám Dél előtt folyt. (délelőtti magazin, benne az irodalom fogságában, beszélgetés Nagy Imre irodalomtörténész egyetemi tanárral a Pécsi Egyetem irodalom tanszékének munkájáról, a kortárs irodalom kiadásáról) Hírek (helyi és országos) Reklám Dél előtt lekonfja A csúcson (popzene) Hírek (helyi és országos) Reklám A csúcson voltak (popzene) Hírek (helyi és országos) Reklám Dél után (délutáni magazin, benne popzene, kalendárium, műsorajánló, programajánló, időjárás) Hírek Reklám zene (pop) Dél után (délutáni magazin, benne Zöld percek (környezetvédelmi
2
kezdés-vég 00:00:00-00:02:54 00:02:55-00:59:53 00:59:55-01:00:09 01:00:11-01:59:53 01:59:55-02:00:09 02:00:11-02:59:53 02:59:55-03:00:09 03:00:11-03:59:53 03:59:55-04:00:09 04:00:11-04:59:53 04:59:54-05:00:08 05:00:10-05:59:47 05:59:48-06:02:03 06:02:04-06:02:43 06:02:45-07:03:33 07:03:35-07:04:01 07:04:03-08:03:37 08:03:38-08:03:51
zene 0:02:54 0:56:58 0:00:00 0:59:42 0:00:00 0:59:42 0:00:00 0:59:42 0:00:00 0:59:42 0:00:00 0:59:37 0:00:00 0:00:00 0:45:44 0:00:00 0:40:14 0:00:00
szöveg 0:00:00 0:00:00 0:00:14 0:00:00 0:00:14 0:00:00 0:00:14 0:00:00 0:00:14 0:00:00 0:00:14 0:00:00 0:02:15 0:00:39 0:15:04 0:00:26 0:19:20 0:00:13
08:00:53-09:00:16
0:39:38
0:16:45
09:00:17-09:03:39 09:03:45-09:04:30 09:04:32-09:10:22
0:00:00 0:00:00 0:05:50
0:03:22 0:00:45 0:00:00
09:10:23-10:00:17
0:16:35
0:33:19
10:00:18-10:06:05 10:06:07-10:06:54
0:00:00 0:00:00
0:05:47 0:00:47
10:06:56-11:00:10
0:24:48
0:28:26
11:00:11-11:03:44 11:03:46-11:04:52
0:00:00 0:00:00
0:03:33 0:01:06
11:04:54-12:00:10
0:13:49
0:41:27
12:00:11-12:05:58 12:06:00-12:06:36 12:06:38-12:08:07 12:08:08-13:00:06 13:00:07-13:03:55 13:03:57-13:04:34 13:04:36-14:00:09 14:00:10-14:04:30 14:04:31-14:04:58
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:51:58 0:00:00 0:00:00 0:55:33 0:00:00 0:00:00
0:05:47 0:00:36 0:01:29 0:00:00 0:03:48 0:00:37 0:00:00 0:04:20 0:00:27
14:05:00-15:00:09
0:39:56
0:15:13
15:00:10-15:03:44 15:03:45-15:04:31 15:04:33-15:10:56 15:10:57-16:00:09
0:00:00 0:00:00 0:06:23 0:15:43
0:03:34 0:00:46 0:00:00 0:33:29
magazin, beszélgetés Mercz Évával, a Környezetünkért Alapítvány oktatási felelősével környezetvédelmi témákról, környezeti nevelésről) Hírek (helyi és országos) Reklám Dél után folyt. (délutáni magazin, benne Profit (gazdasági magazin, beszélgetés Zeller Gyula közgazdász egyetemi docenssel a gazdasági világválságról) Hírek Reklám
16:00:10-16:04:44 16:04:45-16:05:36
0:00:00 0:00:00
0:04:34 0:00:51
16:05:38-17:00:08
0:09:10
0:45:20
17:00:09-17:03:36 17:03:37-17:03:51
0:00:00 0:00:00
0:03:27 0:00:14
Dél után folyt. (kalendárium, programajánló)
17:03:53-18:00:27
0:41:30
0:15:04
Hírek (helyi és országos) Reklám zene (pop) Aprócska (esti mese) nincs hang! Reklám zene (pop) Reklám zene (pop) Reklám zene (pop) Reklám zene (pop) Közlekedési magazin (beszélgetés Király Gábor autóversenyszervezővel a hazai autósportról, versenyekről) zene (pop) Reklám zene (pop) Barangoló (beszélgetés dr. Varga Dezsővel, a pécsi Városvédő és Városszépítő Egyesület helytörténeti szakosztályának vezetőjével, téma Pécs helytörténete, kiállítás bemutató, helyi irodalom) Zene (pop)
18:00:28-18:04:52 18:04:54-18:05:45 18:05:47-18:59:57 18:59:58-19:10:52 19:10:53-19:38:52 19:38:53:19:39:21 19:39:23-20:00:05 20:00:07-20:00:21 20:00:23-21:00:10 21:00:12-21:00:26 21:00:28-22:00:17 22:00:19-22:00:33 22:00:35-22:19:42
0:00:00 0:00:00 0:54:10 0:00:00 0:27:59 0:00:00 0:20:42 0:00:00 0:59:47 0:00:00 0:59:49 0:00:00 0:19:07
0:04:24 0:00:51 0:00:00 0:10:54 0:00:00 0:00:28 0:00:00 0:00:14 0:00:00 0:00:14 0:00:00 0:00:14 0:00:00
22:19:43-22:51:36
0:11:38
0:20:15
22:51:37-23:00:03 23:00:05-23:00:19 23:00:21-23:08:52
0:08:26 0:00:00 0:08:31
0:00:00 0:00:14 0:00:00
23:08:53-23:53:40
0:13:45
0:31:02
23:53:41-24:00:00
0:06:19
0:00:00
A fenti napon közszolgálati műsorként nem fogadható el a reklám (10 perc 52 mp), a műsorszámok közötti popzene és világzene (7 óra 11 perc). A szerkesztett műsorból nem felelt meg közszolgálati műsorszámként A csúcson c. és A csúcson voltak c. popzenei összeállítás. A Vekker c. reggeli magazin (a szöveg:zene időtartama 51 perc vs. 2 óra 5 perc) és a Dél után magazin 14:05 órakor és 17:03 órakor kezdődött része (előbbiben 15 perc vs. 39 perc, utóbbiban 15 perc vs. 41 perc volt a szöveg:zene időtartama) a popzene dominanciája miatt nem jutott át a szűrőn. A felvételen 19:10:53-19:38:52 óra között nem volt hang. 2008. 10. 11. (szombat) Műsor címe Jazz Reklám Jazz Reklám Világzene Reklám Népzene
kezdés-vég 00:00:00-00:59:53 00:59:54-01:00:08 01:00:10-01:59:53 01:59:55-02:00:09 02:00:11-02:59:51 02:59:53-03:00:07 03:00:09-03:59:52
3
zene 0:59:53 0:00:00 0:59:43 0:00:00 0:59:40 0:00:00 0:59:43
szöveg 0:00:00 0:00:14 0:00:00 0:00:14 0:00:00 0:00:14 0:00:00
Reklám Zene (pop) Reklám Zene (pop) Reklám Zene (pop) Vekker (reggeli magazin) közérdekű információk Reklám Vekker folyt. (reggeli magazin) közlekedési információk, gazdasági információk) Reklám Vekker (reggeli magazin) kalendárium, gazdasági információk, programajánló, sport) Reklám Zene (pop)
03:59:54-04:00:08 04:00:10-04:59:52 04:59:54-05:00:08 05:00:10-05:59:47 05:59:48-06:00:27 06:00:29-06:59:45 06:59:46-07:04:37 07:04:38-07:05:05
0:00:00 0:59:42 0:00:00 0:59:33 0:00:00 0:59:16 0:00:00 0:00:00
0:00:14 0:00:00 0:00:14 0:00:00 0:00:39 0:00:00 0:04:51 0:00:27
07:05:07-08:08:05
0:42:15
0:20:43
08:08:06-08:08:19
0:00:00
0:00:13
08:08:21-09:03:48
0:39:49
0:15:38
09:03:49-09:04:33 09:04:35-09:08:32
0:00:00 0:03:57
0:00:44 0:00:00
Dél előtt (délelőtti magazin, benne Sulióra, beszélgetés dr. Molnárné 09:08:33-10:00:34 Szolnoki Katalin iskolaigazgatóval az iskola egészség-programjáról)
0:13:18
0:38:43
10:00:35-10:04:00 10:04:01-10:04:49
0:00:00 0:00:00
0:03:25 0:00:48
10:04:51-11:00:10
0:22:04
0:33:15
11:00:11-11:03:44 11:03:45-11:04:52
0:00:00 0:00:00
0:03:33 0:01:07
11:04:54-12:00:23
0:33:01
0:22:28
12:00:24-12:04:03 12:04:05:12:04:40 12:04:42-13:00:09 13:00:10-13:03:29 13:03:31-13:04:08 13:04:10-14:00:09 14:00:10-14:05:28 14:05:30-14:05:57 14:05:58-14:11:08
0:00:00 0:00:00 0:55:27 0:00:00 0:00:00 0:55:59 0:00:00 0:00:00 0:05:10
0:03:39 0:00:35 0:00:00 0:03:19 0:00:37 0:00:00 0:05:18 0:00:27 0:00:00
14:11:09-15:00:22
0:38:35
0:10:38
15:00:23-15:03:29 15:03:30-15:04:14
0:00:00 0:00:00
0:03:06 0:00:44
15:04:16-15:48:39
0:27:47
0:16:36
15:48:41-15:49:13 15:49:15-16:00:09 16:00:10-16:05:36 16:05:37-16:06:27
0:00:00 0:10:54 0:00:00 0:00:00
0:00:32 0:00:00 0:05:26 0:00:50
16:06:29-17:00:08
0:25:51
0:27:48
17:00:09-17:03:34 17:03:35-17:03:49 17:03:51-18:00:08 18:00:09-18:06:12 18:06:13-18:07:04
0:00:00 0:00:00 0:46:38 0:00:00 0:00:00
0:03:25 0:00:14 0:09:39 0:06:03 0:00:51
Hírek Reklám Dél előtt folyt. (délelőtti magazin, benne állati történetek, majd beszélgetés Bank Lászlóval, a Magyar Madártani Egyesület Baranya megyei alelnökével a megye madárállományáról ) Hírek Reklám Dél előtt folyt. (délelőtti magazin, benne Közlekedési magazin (beszélgetés Nyitrai Béla autóversenyzővel a hazai autóssportról, versenyzésről) Hírek Reklám A csúcson (popzene) Hírek Reklám A csúcson voltak (popzene) Hírek (helyi és országos) Reklám Zene (pop) Dél után (popzene, időjárás, kalendárium, rendőrségi információk, helyi közérdekű információk) Hírek Reklám Dél után folyt. (délutáni magazin, benne Sztárportré: Dopeman, Mező Misi (Magna Cum Laude), Maksa Zoltán elmondják mit csinálnának, ha egy nap lenne hátra az életből) Reklám Dél után folyt. (popzene) Hírek Reklám Dél után folyt. (délutáni magazin, benne Visszapillantó, a hét eseményeinek összefoglalója) Hírek Reklám Dél után folyt. (kulturális programajánló, játék) Hírek (helyi és országos) Reklám
4
Zene (pop) Aprócska (esti mese) Reklám Zene (pop) Reklám Slágergyár (popzene) Reklám Slágergyár (popzene) Reklám Zene (pop) Reklám Zene (pop)
18:07:06-18:59:57 18:59:58-19:03:53 19:03:55-19:04:21 19:04:23-20:00:05 20:00:07-20:00:21 20:00:23-21:00:10 21:00:12-21:00:26 21:00:27-22:00:16 22:00:18-22:00:32 22:00:32-23:00:03 23:00:05-23:00:19 23:00:21-24:00:00
0:52:51 0:00:00 0:00:00 0:55:42 0:00:00 0:59:47 0:00:00 0:59:49 0:00:00 0:59:29 0:00:00 0:59:39
0:00:00 0:03:55 0:00:26 0:00:00 0:00:14 0:00:00 0:00:14 0:00:00 0:00:14 0:00:00 0:00:14 0:00:00
A fenti napon közszolgálati műsorként nem fogadható el a reklám (11 perc 20 mp) és a műsorszámok közötti popzene (6 óra 55 perc). A szerkesztett programok közül nem felelt meg közszolgálati műsorként A csúcson és a Slágergyár c. popzenei összeállítás. A Vekker c. reggeli magazint (a szöveg:zene időtartama 41 perc 52 mp vs. 1 óra 22 perc) és a Dél után magazint (39 perc vs. 2 óra 3 perc volt a szöveg:zene arány) a popzene dominanciája miatt nem fogadtuk el közszolgálati műsorként. 2008. 10. 12. (vasárnap) Műsor címe Zene (pop) Jazz Reklám Jazz Reklám Világzene Reklám Népzene Reklám Zene (pop) Reklám Zene (pop) Reklám Zene (pop) Vekker (reggeli magazin) közérdekű információk Reklám Vekker folyt. (reggeli magazin: kalendárium, programajánló) Reklám Vekker folyt. (reggeli magazin, benne Hittel, vallási magazin, beszélgetés Dékány Sixtus ciszterci szerzetessel a közeledő egyházi ünnepekről) Hírek Reklám Zene (pop) Térkép és útravaló - Barangoló Magyarország régióiban (a Budapest-Közép-Dunavidék Régió turisztikai célpontjainak és programjainak ismertetése) Zene (pop)
5
kezdés-vég 00:00:00-00:03:02 0:03:03-00:59:53 00:59:54-01:00:08 01:00:10-01:59:53 01:59:54-02:00:08 02:00:10-02:59:52 02:59:54-03:00:08 03:00:10-03:59:53 03:59:54-04:00:08 04:00:10-04:59:52 04:59:53-05:00:07 05:00:09-05:56:21 05:56:23-05:57:01 05:57:03-05:59:45 06:59:46-07:02:20 07:02:22-07:02:49 07:02:51-08:03:16 08:03:18-08:03:31
zene 0:03:02 0:56:50 0:00:00 0:59:43 0:00:00 0:59:42 0:00:00 0:59:43 0:00:00 0:59:42 0:00:00 0:56:12 0:00:00 1:02:42 0:00:00 0:00:00 0:50:52 0:00:00
szöveg 0:00:00 0:00:00 0:00:14 0:00:00 0:00:14 0:00:00 0:00:14 0:00:00 0:00:14 0:00:00 0:00:14 0:00:00 0:00:38 0:00:00 0:02:34 0:00:27 0:09:33 0:00:13
08:03:33-09:00:12
0:22:46
0:33:53
09:00:13-09:03:43 09:03:44-09:04:28 09:04:30-09:11:07
0:00:00 0:00:00 0:06:37
0:03:30 0:00:44 0:00:00
09:11:08-09:41:08
0:08:10
0:21:50
09:41:09-10:00:10
0:19:01
0:00:00
Hírek (helyi és országos) Reklám Dél előtt (délelőtti magazin, benne Nyitott stúdió, beszélgetés a HúRock zenekar tagjaival) Hírek Reklám Dél előtt (délelőtti magazin, benne beszélgetés Schramó Gáborral, a Bóbita Bábszínház igazgatójával és Csató Kata rendezővel a színház új darabjáról) Hírek (helyi és országos) Reklám A csúcson (popzene) Hírek Reklám A csúcson voltak (popzene) Hírek (helyi és országos) Reklám Dél után (popzene, sport, programajánló, műsorajánló) Hírek Reklám Dél után folyt. (délutáni magazin, benne Barangoló (beszélgetés dr. Varga Dezsővel, a pécsi Városvédő és Városszépítő Egyesület helytörténeti szakosztályának vezetőjével, téma: Pécs helytörténete) Hírek (helyi és országos) Reklám Dél után folyt. (délutáni magazin, benne Kulisszatitkok, beszélgetés Dr. Hoppál Péterrel, a pécsi Református Gimnázium vegyeskarának karnagyával a kórus amerikai koncertturnéjáról) Hírek Reklám Dél után folyt. (délutáni magazin, benne Sportmagazin, beszélgetés Iványi Dalmával, a MIZO-Pécs kosárlabda csapatának kapitányával) Hírek Reklám Zene (pop) Aprócska (esti mese) Reklám Zene (pop) Reklám Zene (pop) Reklám Zene (pop) Reklám Zene (pop) Reklám Zene (pop)
10:00:11-10:05:01 10:05:02-10:05:50
0:00:00 0:00:00
0:04:50 0:00:48
10:05:52-11:00:09
0:30:41
0:23:36
11:00:10-11:03:42 11:03:43-11:04:49
0:00:00 0:00:00
0:03:32 0:01:06
11:04:51-12:00:10
0:23:01
0:32:18
12:00:11-12:05:22 12:05:23-12:05:59 12:06:01-13:00:09 13:00:10-13:03:34 13:03:35-13:04:13 13:04:15-14:00:10 14:00:11-14:06:17 14:06:18-14:06:45 14:06:47-15:00:09 15:00:10-15:03:42 15:03:43-15:04:27
0:00:00 0:00:00 0:54:08 0:00:00 0:00:00 0:55:55 0:00:00 0:00:00 0:42:16 0:00:00 0:00:00
0:05:11 0:00:36 0:00:00 0:03:24 0:00:38 0:00:00 0:06:06 0:00:27 0:11:06 0:03:32 0:00:44
15:04:29-16:00:09
0:17:24
0:38:16
16:00:10-16:07:00 16:07:01-16:07:52
0:00:00 0:00:00
0:06:50 0:00:51
16:07:54-17:00:13
0:27:35
0:24:44
17:00:14-17:03:49 17:03:50-17:04:04
0:00:00 0:00:00
0:03:35 0:00:14
17:04:06-18:00:13
0:29:55
0:26:12
18:00:14-18:03:51 18:03:52-18:04:43 18:04:45-19:00:02 19:00:03-19:05:37 19:05:39:19:06:06 19:06:08-20:00:10 20:00:12-20:00:26 20:00:28-20:58:19 20:58:20-20:58:34 20:58:36-22:00:17 22:00:18-22:00:32 22:00:34-23:00:08 23:00:10-23:00:24 23:00:26-24:00:00
0:00:00 0:00:00 0:55:17 0:00:00 0:00:00 0:54:02 0:00:00 0:57:51 0:00:00 1:01:41 0:00:00 0:59:34 0:00:00 0:59:34
0:03:38 0:00:51 0:00:00 0:05:34 0:00:27 0:00:00 0:00:14 0:00:00 0:00:14 0:00:00 0:00:14 0:00:00 0:00:14 0:00:00
A fenti közszolgálati műsorként nem fogadható el a reklám (10 perc 50 mp) és a műsorszámok közötti popzene (9 óra 15 perc). A szerkesztett programból A csúcson c. és A csúcson voltak c. popzenei összeállítást, a Vekker c. reggeli magazint (szöveg:zene időtartama 12 perc 47 mp vs. 50 perc 52 mp) és a Dél után magazin 14:06 órakor kezdődő részét (szöveg:zene időtartama 11 perc vs. 42 perc) nem értékeltük közszolgálati műsorként. 6
2008. 10. 13. (hétfő) Műsor címe kezdés-vég Zene (pop) 00:00:00-00:03:05 zene (komoly) 00:03:06-00:59:57 Reklám 00:59:59-01:00:13 zene (komoly) 01:00:15-01:59:59 Reklám 02:00:01-02:00:15 Musical-részletek 02:00:17-02:59:57 Reklám 02:59:59-03:00:13 Népzene 03:00:15-03:59:58 Reklám 04:00:00-04:00:14 Zene (pop) 04:00:16-04:59:57 Reklám 04:59:59-05:00:13 Zene (pop) 05:00:15-05:59:51 Vekker (reggeli magazin) közérdekű információk 05:59:52-06:05:05 Reklám 06:05:07-06:05:46 Vekker (reggeli magazin) közlekedési információk, 06:05:48-07:00:11 bulvár, gazdasági információk) Reklám 07:00:12-07:00:39 Vekker (reggeli magazin) közlekedési információk, 07:00:41-08:06:57 gazdasági információk, helyi közérdekű információk Reklám 08:06:58-08:07:12 Vekker (reggeli magazin) tudományos infó, közlekedési információk, kalendárium, 08:07:14-09:00:12 programajánló, sport Hírek 09:00:13-09:03:51 Reklám 09:03:52-09:04:37 Zene (pop) 09:04:38-09:19:44 Dél előtt (délelőtti magazin, benne a nap témája: beszélgetés dr. Páva Zsolttal, a pécsi önkormányzat 09:19:45-10:00:11 Fidesz-frakciójának vezetőjével a legutóbbi közgyűlés döntéseiről) Hírek (helyi és országos) 10:00:12-10:07:12 Reklám 10:07:13-10:08:00 Dél előtt folyt. (délelőtti magazin, benne Európa kapujában /beszélgetés Búzási Balázzsal, az Effektív 10:08:03-11:00:09 Tréning Center vezetőjével, téma a gazdasági válság és más gazdasági információk/) Hírek 11:00:10-11:03:20 Reklám 11:03:21-11:04:10 Dél előtt folyt. (délelőtti magazin, benne Civilek a pályán /beszélgetés Goda Péterrel, a Contact Sport 11:04:12-12:00:10 egyesület vezetőjével, téma a mountain bike sportág és az egyesület tevékenysége/) Hírek (helyi és országos) 12:00:11-12:06:47 Reklám 12:06:49-12:07:26 A csúcson (popzene) 12:07:28-13:00:09 Hírek 13:00:10-13:03:33 Reklám 13:03:25-13:04:13 A csúcson voltak (popzene) 14:03:15-14:00:10 Hírek (helyi és országos) 14:00:11-14:05:52 Reklám 14:05:53-14:06:20 Zene (pop) 14:06:22-14:14:16
7
zene 0:03:05 0:56:51 0:00:00 0:59:44 0:00:00 0:59:40 0:00:00 0:59:43 0:00:00 0:59:41 0:00:00 0:59:36 0:00:00 0:00:00
szöveg 0:00:00 0:00:00 0:00:14 0:00:00 0:00:14 0:00:00 0:00:14 0:00:00 0:00:14 0:00:00 0:00:14 0:00:00 0:05:13 0:00:39
0:46:04
0:08:19
0:00:00
0:00:27
0:42:42
0:23:34
0:00:00
0:00:14
0:40:43
0:12:15
0:00:00 0:00:00 0:15:06
0:03:38 0:00:45 0:00:00
0:11:56
0:28:30
0:00:00 0:00:00
0:07:00 0:00:47
0:22:29
0:29:37
0:00:00 0:00:00
0:03:10 0:00:49
0:32:37
0:23:21
0:00:00 0:00:00 0:52:41 0:00:00 0:00:00 0:55:55 0:00:00 0:00:00 0:07:54
0:06:36 0:00:37 0:00:00 0:03:23 0:00:38 0:00:00 0:05:41 0:00:27 0:00:00
Dél után (popzene, időjárás, kalendárium, helyi közérdekű információk, közlekedési információk, oktatási információk) Hírek Reklám Dél után (délutáni magazin, benne Közérdekű magazin /Mészáros András, a pécsi Európa Kulturális Fővárosa program leváltott főigazgatója sajtótájékoztatójának közvetítése/) Hírek (helyi és országos) Reklám Dél után folyt. (délutáni magazin, benne Fókuszban Pécs - az Európa Kulturális Fővárosa program hírei) Hírek Reklám Dél után folyt. (programajánló, helyi közérdekű és kulturális információk, időjárás) Hírek (helyi és országos) Reklám Zene (pop) Aprócska (esti mese) Reklám Zene (pop) Reklám Zene (pop) Segítség (közéleti magazin, beszélgetés Kiss Andrea bohócdoktorral) Zene (pop) Reklám Zene (pop) Természetesen (természetgyógyász magazin, beszélgetés Csordás Ágota zeneterapeutával a zeneterápiáról) Zene (pop) Reklám Zene (pop) A nap témája (beszélgetés dr. Páva Zsolttal, a pécsi önkormányzat Fidesz-frakciójának vezetőjével a legutóbbi közgyűlés döntéseiről) Zene (pop) Reklám Zene (pop) Kisebbségben (közérdekű magazin, benne beszélgetés Ritecz Lászlóval, a Mozgáskorlátozottak Baranya Megyei Egyesületének elnökével, a közintézmények akadálymentesítéséről) Zene (pop)
14:14:17-15:00:22-
0:38:34
0:07:31
15:00:23-15:04:04 15:04:05-15:04:51
0:00:00 0:00:00
0:03:41 0:00:46
15:04:53-16:00:09
0:07:07
0:48:09
16:00:10-16:05:45 16:05:46-16:06:37
0:00:00 0:00:00
0:05:35 0:00:51
16:06:39-17:00:30
0:25:23
0:28:28
17:00:31-17:04:09 17:04:10-17:04:24
0:00:00 0:00:00
0:03:38 0:00:14
17:04:26-18:00:09
0:45:41
0:10:02
18:00:10-18:05:39 18:05:40-18:06:31 18:06:33-18:59:57 18:59:58-19:04:13 19:04:14-19:04:41 19:04:43-20:00:05 20:00:06-20:00:20 20:00:22-20:07:53
0:00:00 0:00:00 0:53:24 0:00:00 0:00:00 0:55:22 0:00:00 0:07:31
0:05:29 0:00:51 0:00:00 0:04:15 0:00:27 0:00:00 0:00:14 0:00:00
20:07:54-20:53:58
0:07:02
0:39:02
20:53:59-21:00:10 21:00:12-21:00:26 21:00:28-21:08:21
0:06:11 0:00:00 0:07:53
0:00:00 0:00:14 0:00:00
21:08:22-21:45:25
0:12:49
0:24:14
21:45:26-22:00:16 22:00:18-22:00:32 22:00:34-22:13:59
0:14:50 0:00:00 0:13:25
0:00:00 0:00:14 0:00:00
22:14:00-22:49:57
0:07:30
0:28:27
22:49:58-23:00:03 23:00:05-23:00:19 23:00:21-23:12:06
0:10:05 0:00:00 0:11:45
0:00:00 0:00:14 0:00:00
23:12:07-23:43:52
0:07:55
0:23:50
23:43:53-24:00:00
0:16:07
0:00:00
A fenti napon közszolgálati műsorként nem fogadható el a reklám (10 perc 38 mp) és a műsorszámok közötti popzene (5 óra 41 perc). A szerkesztett műsorból - a szöveges kiegészítés hiánya miatt - A musical részletek c., A csúcson c. és A csúcson voltak c. összeállításról gondoltuk úgy, hogy nem értékközvetítők. A Vekker c. reggeli magazin (szöveg:zene időtartama 50 perc vs. 2 óra 9 perc) és a Dél után
8
magazin 14:14 órakor és 17:04 órakor kezdődött része (előbbiben 7 perc vs. 38 perc, utóbbiban 10 perc vs. 45 perc volt a szöveg:zene időtartama) a popzene dominanciája miatt volt elfogadhatatlan. 2008. 10. 14. (kedd) Műsor címe Zene (pop) Jazz Reklám Jazz Reklám Világzene Reklám Népzene Reklám Zene (pop) Reklám Zene (pop)
kezdés-vég 00:00:00-00:03:02 00:03:03-00:59:53 00:59:55-01:00:09 01:00:11-01:59:43 01:59:55-02:00:09 02:00:11-02:59:52 02:59:54-03:00:08 03:00:10-03:59:52 03:59:53-04:00:07 04:00:09-04:59:25 04:59:27-04:59:41 04:59:43-05:59:45
zene 0:03:02 0:56:50 0:00:00 0:59:42 0:00:00 0:59:41 0:00:00 0:59:42 0:00:00 0:59:16 0:00:00 1:00:02
szöveg 0:00:00 0:00:00 0:00:14 0:00:00 0:00:14 0:00:00 0:00:14 0:00:00 0:00:14 0:00:00 0:00:14 0:00:00
Vekker (reggeli magazin) közérdekű információk
05:59:46-06:05:06
0:00:00
0:05:20
Reklám Vekker (reggeli magazin) parlamenti információk, gazdasági információk Reklám Vekker (reggeli magazin) közlekedési információk, kalendárium, programajánló Reklám Vekker (reggeli magazin, benne A nap témája - beszélgetés Kővári Jánossal, az Összefogás Pécsért Egyesület önkormányzati képviselőjével, téma a pécsi Európa Kulturális Fővárosa program ) Hírek Reklám Zene (pop) Dél előtt (délelőtti magazin, benne Kisebbségben (közérdekű magazin, beszélgetés Kablár Jánossal, a pécsi önkormányzat MSZP-s képviselőjével a - kisebbségi önkormányzatok elnökeiből és a polgármesteri hivatal kinevezett munkatársaiból álló - Kisebbségi Tanács munkájáról) Hírek (helyi és országos) Reklám Dél előtt folyt. (délelőtti magazin, benne Hírháttér (beszélgetés Tóth Andreával, a Tiszteletadás a Szent Korona előtt c. helyi esemény szervezőjével és Makk Andrással, az FKGP Baranya megyei elnökével. Téma az esemény és okt. 23., továbbá a pécsbányai részönkormányzat felhívása lakossági fórumra) Hírek Reklám Dél előtt folyt. (popzene, gazdasági információk, helyi közérdekű információk, közlekedési információk, időjárás, kalendárium, oktatási információk) Hírek (helyi és országos) Szignál Reklám A csúcson (popzene) Hírek
06:05:08-06:05:47
0:00:00
0:00:39
06:05:48-07:03:17
0:46:57
0:10:32
07:03:18-07:03:45
0:00:00
0:00:27
07:03:47-08:06:02
0:42:22
0:19:53
08:06:03-08:06:17
0:00:00
0:00:14
08:06:19-09:01:14
0:19:38
0:35:17
09:01:15-09:05:03 09:05:04-09:05:49 09:05:51-09:11:51
0:00:00 0:00:00 0:06:00
0:03:48 0:00:45 0:00:00
09:11:52-10:00:10
0:21:47
0:26:31
10:00:11-10:06:29 10:06:30-10:07:18
0:00:00 0:00:00
0:06:18 0:00:48
10:07:20-11:00:10
0:29:49
0:23:01
11:00:11-11:03:41 11:03:42-11:04:49
0:00:00 0:00:00
0:03:30 0:01:07
11:04:51-12:00:10
0:46:30
0:08:49
12:00:11-12:07:03 12:07:04-12:07:11 12:07:13-12:07:49 12:07:51-13:00:09 13:00:10-13:03:47
0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:52:18 0:00:00
0:06:52 0:00:07 0:00:36 0:00:00 0:03:37
9
Reklám A csúcson voltak (popzene) Hírek (helyi és országos) Reklám Zene (pop) Dél után (popzene, műsorajánló, kalendárium, sport, programajánló, helyi közérdekű információk, közlekedési információk, oktatási információk, időjárás ) Hírek Reklám Dél után (délutáni magazin, benne a művészet fogságában, beszélgetés Mikula Jánossal, a pécsi Janus Egyetemi Színház igazgatójával a társulat eredményeiről, terveiről) Hírek (helyi és országos) Reklám Dél után folyt. (délutáni magazin, benne Nyitott Stúdió, beszélgetés Prácser Tamással, a Pécsi Egyetem Felnőttképzési Karának oktatásszervezőjével. Téma A művelődés hete - tanulás ünnepe c. rendezvénysorozat Hírek Reklám Dél után folyt. (programajánló, gazdasági információk, sport) Hírek (helyi és országos) Reklám zene (pop) Aprócska (esti mese) Reklám zene (pop) Reklám zene (pop) Sulióra (beszélgetés dr. Molnárné Szolnoki Katalin iskolaigazgatóval az iskola egészség-programjáról) zene (pop) Reklám zene (pop) Sportmagazin (beszélgetés Iványi Dalmával, a MIZO-Pécs kosárlabdacsapatának kapitányával) zene (pop) Reklám zene (pop) A nap témája (beszélgetés Kővári Jánossal, az Összefogás Pécsért Egyesület önkormányzati képviselőjével. Téma a pécsi Európa Kulturális Fővárosa program) zene (pop) Reklám zene (pop) A művészet fogságában (beszélgetés Mohácsi Jánossal, a Pécsi Nemzeti Színház rendezőjével az Istenítélet c. színdarab bemutatójáról és a pécsi színház terveiről) zene (pop)
13:03:48-13:04:27 13:04:29-14:00:09 14:00:10-14:04:20 14:04:21-14:04:48 14:04:50-14:10:49
0:00:00 0:55:40 0:00:00 0:00:00 0:05:59
0:00:39 0:00:00 0:04:10 0:00:27 0:00:00
14:10:50-15:00:09
0:38:11
0:11:08
15:00:10-15:03:22 15:03:23-15:04:08
0:00:00 0:00:00
0:03:12 0:00:45
15:04:10-16:00:09
0:20:52
0:35:07
16:00:10-16:05:01 16:05:02-16:05:53
0:00:00 0:00:00
0:04:51 0:00:51
16:05:55-17:00:08
0:27:30
0:26:43
17:00:09-17:03:16 17:03:17-17:04:15 17:04:17-18:00:08 18:00:9-18:06:02 18:06:03-18:06:54 18:06:56-18:59:31 18:59:32-19:07:41 19:07:43-19:08:10 19:08:12-20:00:6 20:00:07-20:00:21 20:00:23-20:03:50
0:00:00 0:00:00 0:43:37 0:00:00 0:00:00 0:52:35 0:00:00 0:00:00 0:51:54 0:00:00 0:03:27
0:03:07 0:00:58 0:12:14 0:05:53 0:00:51 0:00:00 0:08:09 0:00:27 0:00:00 0:00:14 0:00:00
20:03:51-20:43:24
0:03:31
0:36:02
20:43:25-21:00:10 21:00:11-21:00:25 21:00:27-21:07:42
0:16:45 0:00:00 0:07:15
0:00:00 0:00:14 0:00:00
21:07:43-21:40:41
0:07:06
0:25:52
21:40:42-22:00:16 22:00:18-22:00:32 22:00:34-22:07:28
0:19:34 0:00:00 0:06:54
0:00:00 0:00:14 0:00:00
22:07:29-22:44:48
0:03:21
0:33:58
22:44:49-23:00:03 23:00:15-23:00:19 23:00:21-23:06:03
0:15:14 0:00:00 0:05:42
0:00:00 0:00:14 0:00:00
23:06:04-23:31:04
0:00:00
0:25:00
23:31:05-24:00:00
0:28:55
0:00:00
A fenti napon közszolgálati műsorként nem fogadható el a reklám (11 perc 40 mp) és a műsorszámok közötti popzenét és világzenét (5 óra 42 perc).
10
A szerkesztett műsorszámok közül nem fogadtuk el közszolgálati műsorszámként A csúcson és A csúcson voltak c. popzenei összeállítást, a Vekker c. reggeli magazint (benne a szöveg:zene időtartama 37 perc vs. 1 óra 29 perc) és a Dél után magazin 14:10 órakor és 17:04 órakor kezdődött részét (előbbiben 11 perc vs. 38 perc, utóbbiban 12 perc vs. 43 perc volt a szöveg:zene időtartama). 2008. 10. 15. (szerda) Műsor címe Zene (pop) Jazz Reklám Jazz Reklám Világzene Reklám Népzene Reklám Zene (pop) Reklám Zene (pop) Vekker (reggeli magazin) közérdekű információk Reklám Vekker (reggeli magazin, közlekedési információk, kriminológiai hír, gazdasági információk, közérdekű információk) Reklám Vekker (reggeli magazin) közlekedési információk közérdekű információk, kalendárium, programajánló Reklám Vekker (reggeli magazin) közlekedési információk, közérdekű információk, sport Hírek Reklám Zene (pop) Dél előtt (délelőtti magazin, benne A nap témája - beszélgetés Juhász István MSZP-s pécsi önkormányzati képviselővel, a gazdasági bizottság elnökével. Téma a helyi önkormányzati és gazdasági ügyek.) Hírek (helyi és országos) Reklám Dél előtt folyt. (délelőtti magazin, benne Közérdekű magazin /beszélgetés Rétségi Erzsébet egyetemi docenssel, téma a Sportszakos hallgatók országos sporttalálkozója és a Testnevelést Tudományi Intézet programjai, munkája) Reklám Dél előtt folyt. (délelőtti magazin, benne Adótanácsadó /beszélgetés Blunné Brendl Máriával, az Apeh tájékoztatási osztályának munkatársával, téma a Start kártya/) Hírek (helyi és országos) Szignál Reklám A csúcson (popzene) Hírek Reklám
11
kezdés-vég zene 00:00:00:00:03:00 0:03:00 00:03:01-00:59:54 0:56:53 00:59:55-01:00:09 0:00:00 01:00:11-01:59:54 0:59:43 01:59:56-02:00:10 0:00:00 02:00:12-02:59:53 0:59:41 02:59:54-03:00:08 0:00:00 03:00:10-03:59:53 0:59:43 03:59:55-04:00:09 0:00:00 04:00:11-04:59:52 0:59:41 04:59:54-05:00:08 0:00:00 05:00:10-05:59:46 0:59:36 05:57:47-06:04:03 0:00:00 06:04:05-06:04:44 0:00:00
szöveg 0:00:00 0:00:00 0:00:14 0:00:00 0:00:14 0:00:00 0:00:14 0:00:00 0:00:14 0:00:00 0:00:14 0:00:00 0:04:16 0:00:39
06:04:46-07:03:20
0:48:20
0:10:14
07:03:22-07:03:49
0:00:00
0:00:27
07:03:51-08:07:07
0:40:30
0:22:46
08:07:08-08:07:22
0:00:00
0:00:14
08:07:24-09:00:12
0:39:36
0:13:12
09:00:13-09:03:43 0:00:00 09:03:44-09:04:29 0:00:00 09:04:31-09:08:14 0:03:43
0:03:30 0:00:45 0:00:00
09:08:15-10:00:11 0:19:46
0:32:10
10:00:12-10:07:03 0:00:00 10:07:04-10:07:52 0:00:00
0:06:51 0:00:48
10:07:54-11:00:14 0:24:48
0:27:32
11:00:16-11:01:23
0:00:00
0:01:07
11:01:25-12:00:11 0:34:21
0:24:25
12:00:12-12:07:06 0:00:00 12:07:07-12:07:17 0:00:00 12:07:18-12:07:55 0:00:00 12:07:57-13:00:09 0:52:12 13:00:10-13:03:44 0:00:00 13:03:45-13:04:24 0:00:00
0:06:54 0:00:10 0:00:37 0:00:00 0:03:34 0:00:39
A csúcson voltak (popzene) Hírek (helyi és országos) Reklám Zene (pop) Dél után (popzene, műsorajánló, kalendárium, programajánló, sport) Hírek Reklám Dél után (délutáni beszélgetés Sárik Péter jazz-zongoristával) Hírek (helyi és országos) Reklám Dél után folyt. (délutáni magazin, benne Közérdekű magazin, beszélgetés Dr. Kovács Éva orvos-pszichológussal, téma a gyerekek egészséges életmódra nevelő Idefix-program bemutatása) Hírek Reklám Dél után folyt. (programajánló, helyi közérdekű és kulturális információk, gazdasági információk) Hírek (helyi és országos) Reklám Zene (pop) Aprócska (esti mese) Reklám Zene (pop) Reklám Zene (pop) Fókuszban Pécs (az Európa Kulturális Fővárosa program hírei) Zene (pop) Reklám Zene (pop) Profit (gazdasági magazin, beszélgetés Zeller Gyula közgazdász-egyetemi docenssel a gazdasági világválságról) Zene (pop) Reklám Zene (pop) A nap témája (beszélgetés Juhász István MSZP-s pécsi önkormányzati képviselővel, a gazdasági bizottság elnökével, a helyi önkormányzati és gazdasági ügyekről) Zene (pop) Reklám Zene (pop) Közérdekű magazin (beszélgetés Horváth Tiborral, a Reménység Alapítvány munkatársával az alapítvány Bázis Szenvedélybetegek Közösségi Ellátása nevű szolgáltatásáról) Zene (pop)
13:04:26-14:00:10 0:55:44 14:00:11-14:05:36 0:00:00 14:05:37-14:06:04 0:00:00 14:06:06-14:13:22 0:07:16
0:00:00 0:05:25 0:00:27 0:00:00
14:13:23-15:00:09
0:35:44
0:11:02
15:00:10-15:03:44 0:00:00 15:03:45-15:04:31 0:00:00 15:04:33-16:00:10 0:29:18 16:00:11-16:05:44 0:00:00 16:05:45-16:06:35 0:00:00
0:03:34 0:00:46 0:26:19 0:05:33 0:00:50
16:06:37-17:00:08 0:25:21
0:28:10
17:00:09-17:03:34 0:00:00 17:03:35-17:03:49 0:00:00
0:03:25 0:00:14
17:03:51-18:00:09
0:46:23
0:09:55
18:00:10-18:06:00 0:00:00 18:06:02-18:06:53 0:00:00 18:06:55-18:59:57 0:53:02 18:59:58-19:07:40 0:00:00 19:07:41-19:08:08 0:00:00 19:08:10-20:00:06 0:51:56 20:00:07-20:00:21 0:00:00 20:00:23-20:08:25 0:08:02 20:08:26-20:52:34 0:16:00 20:52:35-21:00:10 0:07:35 21:00:12-21:00:26 0:00:00 21:00:28-21:10:57 0:10:29
0:05:50 0:00:51 0:00:00 0:07:42 0:00:17 0:00:00 0:00:14 0:00:00 0:28:08 0:00:00 0:00:14 0:00:00
21:10:58-21:50:27 0:06:30
0:32:59
21:50:28-22:00:16 22:00:16-22:00:32 22:00:34-22:16:06
0:09:48 0:00:00 0:15:32
0:00:00 0:00:14 0:00:00
22:16:07-22:55:37 0:07:33
0:31:57
22:55:38-23:00:04 23:00:06-23:00:20 23:00:22-23:15:15
0:04:26 0:00:00 0:14:53
0:00:00 0:00:14 0:00:00
23:15:16-23:52:03 0:06:50
0:29:57
23:52:04-24:00:00
0:00:00
0:07:56
A fenti napon közszolgálati műsorként nem fogadható el a reklám (10 perc 47 mp), a műsorszámok közötti popzene és világzene (6 óra 36 perc). A szerkesztett műsorszámok közül A csúcson és A csúcson voltak c. popzenei összeállítás, a Vekker c. reggeli magazin (szöveg:zene időtartama 52 perc vs. 2 óra 8 perc) és a Dél után magazin 17:03 órakor és 17:04 órakor kezdődött részét (10 percnyi szöveghez 46 percnyi popzene társult) nem tartottuk megfelelőnek.
12
2008. 10. 16. (csütörtök) Műsor címe kezdés-vég zene szöveg Zene (pop) 00:00:00-00:03:02 0:03:02 0:00:00 zene (komoly) 00:03:03-00:59:53 0:56:50 0:00:00 Reklám 00:59:55-01:00:09 0:00:00 0:00:14 zene (komoly) 01:00:11-01:59:54 0:59:43 0:00:00 Reklám 01:59:55-02:00:09 0:00:00 0:00:14 musical részletek 02:00:11-02:59:35 0:59:24 0:00:00 Reklám 02:59:37-02:59:51 0:00:00 0:00:14 Népzene 02:59:53-03:59:54 1:00:01 0:00:00 Reklám 03:59:55-04:00:09 0:00:00 0:00:14 Zene (pop) 04:00:11-04:59:53 0:59:42 0:00:00 Reklám 04:59:54-05:00:08 0:00:00 0:00:14 Zene (pop) 05:00:10-05:59:47 0:59:37 0:00:00 Vekker (reggeli magazin) közérdekű információk 05:59:48-06:03:59 0:00:00 0:04:11 Reklám 06:04:01-06:04:39 0:00:00 0:00:38 Vekker (reggeli magazin, időjárás, közlekedési információk közérdekű információk) 06:04:41-07:03:18 0:47:29 0:11:08 Reklám 07:03:19-07:03:36 0:00:00 0:00:27 Vekker (reggeli magazin) közlekedési információk, közérdekű 0:42:11 0:21:07 információk, egészségügyi információk, gazdasági információk 07:03:48-08:07:06 Reklám 08:07:07-08:07:21 0:00:00 0:00:14 Vekker (reggeli magazin) kalendárium, programajánló, sport, műsorajánló, közlekedési információk közérdekű információk 08:07:23-09:00:13 0:39:53 0:12:57 Hírek 09:00:14-09:03:46 0:00:00 0:03:32 Reklám 09:03:47-09:04:32 0:00:00 0:00:45 Zene (pop) 09:04:34-09:14:54 0:10:20 0:00:00 Dél előtt (délelőtti magazin, benne A nap témája - beszélgetés Veller János SZDSZ-es pécsi önkormányzati képviselővel a helyi önkormányzati és gazdasági ügyekről) 09:14:55-10:00:11 0:13:52 0:31:24 Hírek (helyi és országos) 10:00:12-10:07:18 0:00:00 0:07:06 Reklám 10:07:13-10:08:08 0:00:00 0:00:55 Dél előtt folyt. (délelőtti magazin, benne Civilek a pályán beszélgetés Herke Szabolccsal, Pécs város Szabadidő és Sportreferensével, téma a Tour de Pécs versenysorozat 2008-as idénye) 10:08:10-11:00:10 0:27:42 0:24:18 Hírek 11:00:11-11:03:41 0:00:00 0:03:30 Reklám 11:03:42-11:04:49 0:00:00 0:01:07 Dél előtt folyt. (délelőtti magazin, benne Napi tudomány beszélgetés Trebin Ágost helytörténésszel, téma a pécsi harangöntés története) 11:04:51-12:00:11 0:26:19 0:29:01 Hírek (helyi és országos) 12:00:12-12:08:04 0:00:00 0:07:52 Szignál 12:08:05-12:05:14 0:00:00 0:00:09 Reklám 12:08:15-12:08:52 0:00:00 0:00:37 A csúcson (popzene) 12:08:54-13:00:10 0:51:16 0:00:00 Hírek 13:00:11-13:03:34 0:00:00 0:03:23 Reklám 13:03:35-13:04:13 0:00:00 0:00:38 A csúcson voltak (popzene) 13:04:15-14:00:10 0:55:55 0:00:00 Hírek (helyi és országos) 14:00:11-14:05:23 0:00:00 0:05:12 Reklám 14:05:24-14:05:51 0:00:00 0:00:27 Zene (pop) 14:05:53-14:13:30 0:07:37 0:00:00 Dél után (popzene, műsorajánló, kalendárium, programajánló, sport) 14:13:31-15:00:09 0:34:00 0:12:38
13
Hírek Reklám Dél után folyt. (délutáni magazin, benne Hírháttér - beszélgetés Zeller Gyula közgazdász-egyetemi docenssel a gazdasági világválságról) Hírek (helyi és országos) Reklám Dél után folyt. (délutáni magazin, benne az Irodalom fogságában, beszélgetés Nagy Imre irodalomtörténész-egyetemi tanárral a Pécsi Egyetem irodalom tanszékének munkájáról) Hírek Reklám Dél után folyt. (programajánló, kulturális információk, rendőrségi információk) Hírek (helyi és országos) Reklám Zene (pop) Aprócska (esti mese) Reklám Zene (pop) Reklám Zene (pop) Állati történetek (beszélgetés Bank Lászlóval, a Magyar Madártani Egyesület Baranya megyei alelnökével, a megye madárállományáról ) Zene (pop) Reklám Zene (pop) Adótanácsadó (beszélgetés Blunné Brendl Máriával, az APEH tájékoztatási osztályának munkatársa, téma a Start kártya) Zene (pop) Reklám Zene (pop) A nap témája (beszélgetés Veller János SZDSZ-es pécsi önkormányzati képviselővel, a helyi önkormányzati és gazdasági ügyekről) Zene (pop) Reklám Zene (pop) Kulisszatitkok (beszélgetés dr. Hoppál Péterrel, a pécsi Református Gimnázium vegyeskarának karnagyával, a kórus amerikai koncertturnéjáról) Zene (pop)
15:00:10-15:03:32 15:03:33-15:04:18
0:00:00 0:00:00
0:03:22 0:00:45
15:04:20-16:00:10 16:00:11-16:04:57 16:04-58:16:05:48
0:22:38 0:00:00 0:00:00
0:33:12 0:04:46 0:00:50
16:05:50-17:00:09 17:00:10-17:03:22 17:03:23-17:03:37
0:12:43 0:00:00 0:00:00
0:41:36 0:03:12 0:00:14
17:03:39-18:00:09 18:00:10-18:06:05 18:06:07-18:06:58 18:07:00-18:59:57 18:59:58-19:04:02 19:04:03-19:04:31 19:04:33-20:00:06 20:00:8-20:00:22 20:00:24-20:09:44
0:42:50 0:00:00 0:00:00 0:52:57 0:00:00 0:00:00 0:55:33 0:00:00 0:09:20
0:13:40 0:05:55 0:00:51 0:00:00 0:04:04 0:00:28 0:00:00 0:00:14 0:00:00
20:09:45-20:51:06 20:51:07-21:00:11 21:00:12-21:00:26 21:00:28-21:12:29
0:07:48 0:09:04 0:00:00 0:12:01
0:33:33 0:00:00 0:00:14 0:00:00
21:12:30-21:47:15 21:47:16-22:00:17 22:00:19-22:00:33 22:00:35-22:12:55
0:10:38 0:13:01 0:00:00 0:12:20
0:24:07 0:00:00 0:00:14 0:00:00
22:12:56-22:48:03 22:48:04-23:00:04 23:00:06-23:00:20 23:00:22-23:12:04
0:04:06 0:12:00 0:00:00 0:11:42
0:31:01 0:00:00 0:00:14 0:00:00
23:12:05-23:47:51 23:57:52-24:00:00
0:11:10 0:12:08
0:24:36 0:00:00
A fenti napon közszolgálati műsorként nem fogadható el a reklám (11 perc 2 mp) és a műsorszámok közötti popzene és világzene (6 óra 52 perc), A csúcson és A csúcson voltak c. popzenei összeállítást. A Vekker c. reggeli magazinban (szöveg:zene időtartama 51 perc vs. 2 óra 9 perc) és a Dél után magazin 14:13 órakor kezdődött részében (28 perc 07 mp szöveghez 1 óra 17 percnyi popzene társult) dominált a popzene, ezért ezek a magazinok sem jutottak át a szűrőn. Itt jegyezzük meg, hogy a Vekker c. reggeli, a Dél előtt és a Dél után c. magazinban közölt hírek (helyi, regionális és sporthírek) időtartamát figyelembe vettük a közszolgálati műsorszámok időtartamának összesítésekor.
14
A fenti adatok birtokában összesítettük a műsorszolgáltatás egységeinek időtartamát, illetve kiszámíthatóvá vált azok aránya az alábbiak szerint: X. 10. Műsoridő
24 óra (-28 perces hanghiba)
X.11. 24 óra
X. 12.
X. 13.
X. 14.
X. 15.
X. 16.
24 óra
24 óra
24 óra
24 óra
24 óra
Közszolgálati műsorszámok 9:48 7:40 9:54 11:03 10:50 11:00 időtartama (óra:perc) Közszolgálati műsorszámok aránya 41% 32% 41% 46% 45% 46% A közszolgálati műsorszámok aránya a heti műsoridő százalékában kifejezve: 42% (vállalt 75%) Zene 17:35 19:45 19:14 17:15 17:18 17:22 (óra:perc) Szöveg 6:28 4:13 4:44 6:43 6:40 6:36 (óra:perc) Szöveg aránya 27% 18% 20% 28% 28% 27,5% Szöveg aránya a heti műsoridő százalékában kifejezve: 25% (vállalt 46%) Hírek időtartama (óra:perc) 1:02 1:01 0:53 1:02 1:02 1:05 A hírek aránya: 11% (vállalt 11,23%)
11:02 46% 17:06 6:52 28% 1:02
Értékelés: 1. A műsorszolgáltatási szerződésben megnevezett ,,Pécs lakói” célcsoport ,,kiszolgálása” megtörtént, hiszen a műsorkínálat számos helyi információt (értve ez alatt a híreket és a különböző beszélgetéseket) is felvonultató műsorszámot tartalmazott. A zenei kínálat sokfélesége (pop, világzene, jazz, komolyzene és népzene) ugyancsak alkalmas lehetett a lakosság igényének kiszolgálására. 2. A hírműsorokra tett vállalás (11,2%) megvalósult az országos, valamint a sporthírek formájában.
regionális és
helyi,
3. A közszolgálati műsorszámok aránya a heti műsoridő százalékában kifejezve 42% volt, ami a vállalt 75%-os arányhoz képest jelentős alulteljesítésként értékelhető. Ez a ,,teljesítmény” a műsorszámok közötti popzene és világzene ,,rovására írható”, hiszen ezekből a rendező elv nélküli, pusztán időkitöltő szerepet játszó műsoregységekből naponta átlagosan hét órányit közvetített a rádió. A helyi közélettel foglalkozó egységek a közszolgálati műsorszámok mintegy felét tették ki. 4. A vállalt 46%-os szövegarány sem teljesült (25%), hiszen a műsorszámok legnagyobb részét a zene dominálta. 5. A műsorszolgáltató szándéka az volt, hogy műsorában elsősorban a hitélet, az egészségvédelem, a környezetvédelem, a kultúra, valamint a civil szféra történéseit mutassa be. Ez az elképzelés a vizsgált héten nem teljesült maradéktalanul, hiszen pl. a hitélettel csupán egyetlen fél órás műsorszegmens foglalkozott (Hittel c. műsor, október 13.). A Testület a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 51. § (1) bekezdésében biztosított ügyféli jogok gyakorlása érdekében 2008. december 8-án kelt levélben küldte meg a Műsorszolgáltató részére a hatósági ellenőrzés megállapításait, melynek kapcsán a műsorszolgáltató az arra előírt határidőn belül nyilatkozatot az alábbi nyilatkozatot tette:
15
„Az értékelés 4. pontjában közszolgálati műsorszámok arányának, 5. pontjában a szövegarány, a 6. pontjában pedig a vállalt tárgykörök nem teljesüléséről tájékoztatott az ORTT. A jelenleg hatályos műsortervünkben foglaltakat a Rádiónk a megváltozott körülmények miatt nehezen tudja teljesíteni, ezért is fordult Rádiónk a Testülethez 2008. szeptember 23. napján azzal, hogy járuljon hozzá a Remény Rádió kft. és az FM-4 Rádió Kft. hálózatba kapcsolódásához. Ebben a kérelmünkben kifejtettük azon okokat, amely miatt indokolttá vált a hálózatba kapcsolódás, továbbá eszerint módosítottuk is műsortervünket. Említett kérelmünkben olyan arányokat vállaltunk fel, amelyeket a napi 4 óra műsoridőben teljesíteni is tudunk. A Testület 1973/2008. (XI. 5.) számú határozatában azzal a feltétellel járult hozzá a kérelmünkhöz, ha a nem nyereségérdekelt státuszunk megváltoztatását kezdeményezzük. Ezt meg is tettük, de az ügyben még nem született testületi döntés. A hálózatba kapcsolódást 2008. november 1. napjától kérelmeztük. Sajnos hamarabbi időpontot nem tudtunk megjelölni, hiszen az FM-4 Rádió Kft.-vel folytatott tárgyalások is időbe teltek, pedig Rádiónk már hamarabb szerette volna, ha létrejön a hálózatba kapcsolódás. Ezen tárgyalásokat folytatott időszakra nem akartunk kérni műsorterv módosítást, hiszen nem akartunk többszörös munkát az ORTT-nek, de megpróbáltunk mindent megtenni azért, hogy szerződésszerűen sugározzunk. Mindazonáltal a közszolgálati műsorszámok arányának kiszámításakor az általunk ebbe a kategóriába sorolt Világzenét és Popzenét sajnálatos módon nem vették figyelembe közszolgálati műsorszámként, így alakulhatott ki a kedvezőtlen arányszám.” A Testület álláspontja szerint a Műsorszolgáltató nyilatkozata nem változtat azon a tényen, hogy az október 10-16-i héten a Műsorszolgáltató nem teljesítette a szerződésében vállalt műsorarányokat. A szankció megállapításánál azonban figyelembe vette, hogy a Műsorszolgáltató felmérte, hogy reálisan nem tudja teljesíteni a vállalt arányokat, erre tekintettel kérte műsortervének módosítását, valamint hálózatba kapcsolódását, aminek feltételéül a Testület a nem nyereségérdekelt státuszról való lemondást határozta meg, amely szándékát a Műsorszolgáltató a Testület felé 2008. decemberében jelezte. A Rádió Aktív Pécs az elemzett időintervallumban megsértette az Rttv. 90. § (2) bekezdésében foglaltakat, mely szerint: „90. § (2) A műsorszolgáltató a pályázatában vállalt időtartamban és adásidőben az adásidő-beosztás szerint, saját megkülönböztető azonosítási jelét használva, a vállalt műsorstruktúrának megfelelő műsor sugárzására jogosult és köteles, az általa üzemben tartott saját hálózaton, berendezésekkel, eszközökkel vagy távközlési szolgáltató (műsorszóró) szolgáltatás közreműködésével. (….)”
A szankcionálás alapját az Rttv. 112. § (1) a) pontja jelentette, mely szerint: „112. § (1) Ha a műsorszolgáltató az e törvényben, illetve a szerzői jogról szóló törvényben, valamint a műsorszolgáltatási szerződésben és a rádióengedélyben előírt feltételeket és előírásokat nem teljesíti vagy megsérti (…), a Testület a) felhívja a sérelmezett magatartás megszüntetésére.” Az eljárás során a Ket. 153. § (2) bekezdése szerinti eljárási költség nem merült fel.
16
Az Rttv. 136. § (2) bekezdése alapján a határozat ellen közigazgatási úton fellebbezésnek helye nincs. A határozat bírósági felülvizsgálatát az Rttv. 136. § (3) bekezdése biztosítja. Budapest, 2009. január 28.
az Országos Rádió és Televízió Testület nevében Dr. Majtényi László s.k. elnök
17