Országos MKB Professzori Klub Rendezvény
Prog ram füzet Programfüzet
Lázár Lovaspark, Domonyvölgy 2010. május 30.
Köszöntő
KedvesVendégeink! Nagy örömmel köszöntjük Önöket az MKB Professzori Klub első országos összejövetelén. A rendezvény ötlete 2009. októberében született meg, és lelkesedésünk azóta is töretlen. A programok összeállításánál, a részletek kidolgozásánál mindig ugyanazt a kérdést tettük fel magunknak: tetszeni fog-e Önöknek, vendégeinknek? A januári szavazás eredményeként Önök, az MKB Professzori Klub tagjai, a Budapesti Corvinus Egyetemnek szavaztak bizalmat és adtak bemutatkozási lehetőséget, mint fő szervezőnek. Az egyetemi házigazda a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemet kérte fel társának. Februárban elkezdődött a közös munka, ami mindannyiunk számára kihívás volt. Valószínűleg még nem volt arra példa, hogy két egyetem egy bankkal összefogva egész napos rendezvényt szervez a professzoroknak. Reméljük, Önök is elégedettek lesznek az eredménnyel! A programokat úgy állítottuk össze, hogy mindenki megtalálja az érdeklődésének megfelelőt. A standokon jelenlévő partnereink szintén olyan programokkal készültek, ami sokakat érdekelhet. Egy időpontban több helyszínen lesznek események, de próbáltunk ügyelni arra, hogy senkiben ne maradjon hiányérzet, hogy valamelyik őt érdeklő programról lemaradt. A rendezvény főbb eseményeit operatőrök rögzítik. A filmek megtekintésének lehetőségéről hírlevélben tájékoztatjuk Professzori Klubunk tagjait. Kedves Vendégeink, a Társházigazdák nevében is kívánunk Önöknek egy élményekben gazdag, különleges napot, amely a szórakozás mellett új ismeretségek, barátságok megteremtésére is lehetőséget teremt!
MKB Professzori Klub Házigazdái
dr. Balogh Imre
Kozma Kata
vezérigazgató-helyettes
fôosztályvezetô-helyettes
1
Tartalom
Tartalom
2
3
Egész napos programok
4
Időponthoz kötött programok
6
Étkezések
7
Információk
8
Budapesti Corvinus Egyetem
11
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
14
Szenior pusztaolimpia
15
Lovasbemutató és fogathajtó verseny
16
Térkép
18
Professzori könyvajánló
19
Professzor más szerepben
20
Jazzdélután
21
Lázár Lovaspark
22
MKB-Euroleasing csoport
24
MKB Biztosító
25
MKB Pénztárak
26
MKB Private Banking
27
Haas & Czjzek porcelán és kristály
28
Az Autó autóslap
29
Bookline Online Könyváruház
30
Kempinski Hotel Corvinus Budapest
31
Tombola
32
Programtervező
Programok
A rendezvény teljes ideje alatt tartó programok, lehetőségek PROGRAM
Poszter kiállítás Harmadik Hang Háza That’s Design! kiállítás Tolerancia – plakátkiállítás MOME Felnőtt játszótér Tesztvezetés
Mikromágia oktatás Beszélgetés a befektetésekről Bookline olvasósarok Bookline regisztráció a Professzori Klub kedvezményhez Kristálykelyhek gravírozása a gyakorlatban Az Autó, és egyéb szakmai autós kiadványok megtekintése, ajándékpéldányok Az Autó kedvezményes előfizetői akciója a Professzori Klub tagjai számára Egészségügyi állapotfelmérések Ülőmasszázs Speciális internetes lakásvédelmi rendszer bemutatója Farmnézés
Erdei kocsikázás
HELYSZÍN
ISMERTETŐ
BCE stand (térképen 3-as) MOME sátor körül, és a park területén bárhol MOME sátor (térképen 9-es) MOME sátor (térképen 9-es) MOME sátor (térképen 9-es) jelentkezés: MKB-Euroleasing csoport standjánál (térképen 2-es) MKB-Euroleasing csoport stand (térképen 2-es) MKB Private Banking stand (térképen 5-ös) Bookline stand (térképen 6-os) Bookline stand (térképen 6-os)
10. oldal 12. oldal
Haas & Czjzek stand (térképen 7-es) Az Autó autóslap stand (térképen 7-es) Az Autó autóslap stand (térképen 7-es) MKB Pénztárak stand (térképen 8-as) MKB Biztosítók stand (térképen 8-as) MKB Biztosítók stand (térképen 8-as) A világbajnokok terme (trófeák, kupák, fogathajtó kocsik, érmék), a versenyistálló (díjnyertes lovak), valamint a magyar falusi udvar (őshonos magyar háziállatok) indulási helyszín a térképen jelölve
27. oldal 28. oldal
12. oldal 13. oldal 13. oldal 23. oldal
23. oldal 26. oldal 29. oldal 29. oldal
28. oldal 25. oldal 24. oldal 24. oldal
3
Programok
Időponthoz kötött programok IDŐPONT
PROGRAM
Vendégek fogadása Rövid köszöntők Napi fontos tudnivalók és programok ismertetése Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes 10:30 – 11:00 bemutatója Táncház a Corvinus Közgáz Néptánc11:00 – 12:00 együttes tagjainak közreműködésével 11:00 – várható Csányi Vilmos és Mérő László beszélgetése Csányi Vilmos: Az emberi viselkedés befejezés c. könyvéhez kapcsolódóan, moderátor: 12:00-12:30 Mihancsik Zsófia Lovasbemutató 11:45 – 12:20 Mi hajtja a jövő autóit? – Szécsényi 12:30 – 13:00 Gábor, Az Autó című havilap főszerkesztő-helyettesének előadása az alternatív üzemanyagokról A magyar papírpénz-kibocsátás a 13:10 – 14:20 bankjegy-csomagolószalagok tükrében Előadó: Dr. Berta András, egyetemi tanár, Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum Bográcsos főzőverseny eredményhirdetése 13:30 Barokk-kór – divatperformansz 14:30 – 15:10 Nyugdíjreform – BCE szakmai előadás 14:30 – 15:30 A BCE virágkötészeti bemutatója a 15:30 – 17:00 vendégek bevonásával Jazzdélután 16:00 – 17:20 Voice and bass 16:00 – 16:35 Váczi Eszter Quartet 16:40 – 17:20 Szenior pusztaolimpia és fogathajtó 17:20 – 17:30 verseny eredményhirdetése Tombolasorsolás 17:30 – 18:00 Váczi Eszter Quartet 18:00 – 18:20 Buszok indulása 18:10 – 18:30 09:30-tól 10:00 – 10:20 10:20 – 10:30
4
HELYSZÍN
ISMERTETŐ
Nagysátor, színpad Nagysátor, színpad Nagysátor, színpad
9. oldal
Nagysátor, színpad előtt Tornácos csárda
9. oldal 18. oldal
Lovaspálya Tornácos csárda
15. oldal 28. oldal
Tornácos csárda
19. oldal
Nagysátor, színpad
BCE stand előtti füvön Tornácos csárda Tornácos csárda terasz Nagysátor, színpad
12. oldal 10. oldal 10. oldal
Nagysátor, színpad
14. oldal
Nagysátor, színpad Nagysátor, színpad
31. oldal
20. oldal
Programok
A Budapesti Corvinus Egyetem időponthoz kötött programjai a BCE standon IDŐPONT
PROGRAM
ISMERTETŐ
9. oldal
BCE borkóstolója 11:00 – 17:00 12:00 – 18:00 12:00 – 14:00 Hazai és trópusi fűszernövényeink 16:00 – 18:00 Gyógytea készítés és kóstolás, teaház 10:30 – 18:00 10:30 – 12:00
12:00 – 14:00 14:00 – 16:00 16:00 – 18:00
9. oldal 9. oldal
10. oldal 10. oldal
A sajt ezer arca Pre- és probiotikumok szerepe az egészségmegőrzésben Bemutató a mikrobák sokféleségéről Érzékszerveink ablakok a külvilágra Fűszerezett olajok Bűnös (?) élvezet! Egy csepp méz
10. oldal 10. oldal 10. oldal 10. oldal 10. oldal
Versenyek IDŐPONT
11:00 – 13:15 11:00 – 11:45 15:00 – 16:00 15:10 – 16:00
PROGRAM
Bográcsos főzőverseny (előzetes jelentkezés alapján) Szenior pusztaolimpia (az információs standnál történő jelentkezéssel) Szenior pusztaolimpia (az információs standnál történő jelentkezéssel) Fogathajtó verseny (előzetes jelentkezés alapján)
HELYSZÍN
Nagysátor melletti kemence mögött Falusi udvar melletti füves rész Falusi udvar melletti füves rész Lovaspálya
ISMERTETŐ
14. oldal 14. oldal 15. oldal
5
Étkezések
12:30 14:30 17:00 18:30
ebéd (svédasztalos) uzsonna (svédasztalos)
A vendégeket – érkezéskor – frissen sütött tepertős, magvas és sajtos pogácsával, valamint ágyaspálinkával és üdítővel fogadjuk. Kemencében sütött lángos libatepertővel, tejföllel, sajttal és fokhagymával, továbbá frissen sütött rétes a rendezvény teljes időtartama alatt vendégeink rendelkezésére áll. Az ebédet
helyszínen, a Régi csárdában, a Tornyos csárdában és a Nagysátor felállított svédasztalokról kínáljuk 12:30-14:30-ig. A következő finomságok közül választhat: 6 fajta saláta, marinírozott harcsaszeletek salátaágyon, mozzarellás paradicsom, gulyásleves, könnyű zöldségleves, gyümölcsleves, kemencében és grillen sütött ételek (pulyka, kacsa, csirke, sertés csülök, grillkolbászkák, grillezett zöldségek), sajtos penne és zöldséges rizottó. Ezeken kívül a bográcsos főzőversenyen elkészített ételeket is feltálaljuk. Köretek: két fajta burgonyaköret, rizi-bizi, párolt káposzta és zöldséges rétes. Desszertsziget: somlói galuska, vegyes rétes, csokis kókuszkocka, tejes pite forró baracklekvár öntettel. Sajttálak 8-10 fajta sajttal és gyümölcssziget friss gyümölcsökből. Az uzsonnát két helyszínen, a Nagysátor és a Tornyos csárdában fogyaszthatja el 17:00-18:30-ig. Svédasztalról kínálunk grillkolbászt, virslit, lángost, süteményt, fatálon tálalt friss zöldségeket, sonkát, kolbászt lilahagymával. A rendezvény ideje alatt Openbárból (2 helyszínen) korlátlan italfogyasztást biztosítunk vendégeink részére a következő italkészletből: csapolt Dreher CLASSIC sör, folyó borok: Villányi Portugieser 2009. – Polgár Zoltán Pincészetéből, Neszmélyi Cuvée 2009. – Szöllősi Mihály Pincészetéből, szénsavas, szűrt és rostos üdítők, szörpök, ásványvíz. Kávézó és teázó terasz A baráti beszélgetések kellemes hangulatát kávézó és teázó terasz, vagy kedvezőtlenebb időjárás esetén sátor biztosítja, ahol kilencféle kávéból, hatféle meleg teából és négyféle jeges teából választhatnak vendégeink.
6
Információk
A rendezvény moderátora László Zsolt, a Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművésze. Díjai: Hecuba-díj – 1995 Greguss-díj – 1999 Gábor Miklós-díj – 2000 POSZT legjobb férfi főszereplő díja – 2002 Kritikusok Díja 2006 - Különdíj az Oidipuszért Információs stand Kedves Vendégünk, ha kérdése van, vagy problémája merül fel, keresse fel információs standunkat, ahol munkatársaink és a hostessek készséggel állnak rendelkezésére. Az információs standnál – 10 és 12 óra között – jelentkezhet a Szenior pusztaolimpiára, és veheti át a szükséges pontozólapját, majd a verseny befejezését követően, de legkésőbb 16:10 órakor itt adhatja le. Kiválasztotta már ajándék CD-jét? Partnerével érkezett? Kérjük, közösen válasszanak 1 CD-t! Reméljük, amikor hallgatják, kellemes emlékeket ébreszt Önökben a mai napról. A CD-t a rendezvény teljes időtartama alatt, tetszőleges időpontban átveheti a standnál. Ne feledje a tombolasorsolást! Adjon esélyt magának egy értékes ajándék megnyerésére, kérjen tombolajegyet az információs standnál! Szeretnénk, ha leírná véleményét a rendezvényről, a Professzori Klubról, ezért vendégkönyvet helyeztünk el a standon. Megtisztelne minket, ha megosztaná velünk gondolatait. Amennyiben hozzájárul, hogy véleményét közzé tegyük honlapunk Professzori Klub oldalán, kérjük, írja alá a hozzájáruló nyilatkozatot, amelyet munkatársaink átadnak Önnek. Ha a füvön szeretne lepihenni, kérjen plédet az információs standon, majd kérjük, szintén ott adja le.Tájékoztatjuk, hogy csak korlátozott számban tudjuk biztosítani a takarókat. A rendezvény helyszínén orvos is tartózkodik. Amennyiben úgy ítéli meg, hogy a rendezvény valamely résztvevőjének orvosi ellátásra lenne szüksége, kérjük, szóljon munkatársainknak. Felhívjuk figyelmét, hogy a rendezvényről fénykép- és videofelvétel készül. A fényképeket szintén a Professzori Klub oldalon tesszük közzé, a filmek megtekintésére pedig lehetőséget biztosítunk vendégeinknek. Amennyiben Önt zavarja a felvétel, kérjük, jelezze az operatőröknek, fotósnak, vagy az információs standnál lévő munkatársainknak! Kollégáink mindent megtesznek azért, hogy Ön nagyon jól érezze magát a mai napon.
7
Budapesti Corvinus Egyetem
Mészáros Tamás Budapesti Corvinus Egyetem rektor
KedvesVendégeink! A Budapesti Corvinus Egyetem nagy kihívás elé került, amikor házigazdának választották. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel, a felkért partnerrel együtt igyekszünk színes, komolyságot és szórakozást egyaránt biztosító programot összeállítani. A Budapesti Corvinus Egyetem az elmúlt évtized integrációi során jött létre. Elődei, mint a 160 éves kertészeti képzés éppoly „fiatalos” mind a mai napig, mint az 1978-ban alapított Államigazgatási Főiskola. Az egykori Közgáz két éve ünnepelte 60 éves születésnapját. A Corvinus természetesen mindegyik és egyik sem. Egy „új”, lendületesen fejlődő egyetem, amely – úgy érzem – megtalálta a helyét a magyar felsőoktatásban. Kicsit izgulunk, de örülünk is, hogy a magyar egyetemek professzorainak bemutatkozhatunk. Láthatják majd táncosainkat, akik 1948 óta őrzik és adják tovább népzenei és néptánc hagyományainkat. Hogyan és mikor menjek nyugdíjba? E kérdés minden bizonnyal foglalkoztatott, vagy mind a mai napig foglalkoztat bennünket. Erről beszélnek kollégáim a KÖZGÁZ-ról. Mindemellett élelmiszer-kóstolást és egészség-megőrzési tanácsadást, borkóstolást és fűszernövények bemutatóját kínáljuk. Megismerkedhetnek a „mikrobáinkkal”, a gyógytea készítés titkaival, és remélem, Önök is bekapcsolódnak a virágkötészet csodálatos motívumaiba. Mindenkit szeretettel várunk programjainkon! MészárosTamás
8
Budapesti Corvinus Egyetem
Gazdaságunk a régi térképek szerint az Ó-hegy Udvari (Holfhut) dűlőben terül el. A korszerűen felszerelt oktatóbázisnak köszönhetően a borkészítés folyamata végig követhető a szőlőtermesztésen, szőlőfeldolgozáson és a különböző borkezelési technológiákon keresztül egészen az értékesítésig. Az elmúlt években végrehajtott műszaki fejlesztéseknek köszönhetően borainkat egyre jobb minőségben tudjuk készíteni. Ezt bizonyítják a borversenyeken elért eredményeink is. A Budapesti Corvinus Egyetem lett iskolánk fenntartója 2007. júliusában. Megszületett a Corvinus Borcsalád, mely 3 fajta bortípust (száraz vörös cuvée, száraz fehér cuvée, félszáraz rozé) takar. A rendezvényen folyamatos (11:00-17:00) borkóstolási lehetőséget biztosítunk a BCE standon. – 10:30-11:00 A Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes az amatőr népi együttesek első tagjai között alakult 1948ban néhány lelkes fiatal egyetemi hallgató kezdeményezésére. Múltbéli hagyományaihoz híven máig jelentős szerepet vállal az egyetemi néptáncegyüttesek között a magyar népi kulturális hagyományok megőrzése, továbbadása terén. A„Most kezdődik a tánc…” műsoruk Néptáncosok Országos Bemutató Színpadán, 2008-ban Kiváló Minősítést nyert, 2009-ben a nagykállói XXIV. Kállai Kettős Néptáncfesztiválról Nívó díjjal tért haza. Legújabb műsoruk a „Szállj le madár beszélgetni…” címet viseli, melyben nagyecsedi magyar és cigány táncokat elevenítenek fel. Előadásuk során a két műsorban szereplő koreográfiákból láthatnak válogatást. A program helyszíne a Nagysátorban található színpad. A fellépést táncház követi 11:00-12:00 óra között, h
N
ő .
– 12:00-14:00 A magyar konyhában használatos legfontosabb hazai és trópusi fűszereink kerülnek bemutatásra a program során. A látogatók játékos feladványok formájában megismerkedhetnek magukkal a fűszerekkel, illóolajaikkal, felhasználási lehetőségeikkel és termesztésük sajátosságaival. – 16:00-18:00 Bemutatjuk a legfontosabb gyógytea készítési módokat és eljárásokat, az elkészült sokféle gyógyteát pedig megkóstolhatják az érdeklődök. Az egyes teák indikációs területeit, főbb gyógyhatásait is ismertetjük. A programok helyszíne a BCE stand.
9
Budapesti Corvinus Egyetem
– 10:30 -18:00 (kötetlen beszélgetéssel, szaktanácsadással, termékbemutatóval) 10:30-12:00 – (Mezőgazdasági és Ipari Mikroorganizmusok Nemzeti Gyűjteménye) 12:00-14:00 – 14:00-16:00 –
(illat, szín felismerés)
16:00-18:00 – 10:00-18:00 – Az Élelmiszertudományi Karon oktatott témákhoz kapcsolódó színes A programok és a poszter kiállítás helyszíne a BCE stand.
.
– 14:30-15:30 és címzetes docensek és egyetemi tanár A jelenlegi nyugdíjrendszerek Magyarországon is, de szerte a világban olyan feltételezéseken alapulnak, amelyek egyre kevésbé állnak fenn. Egyre inkább illúzió a nemzedékek közötti szolidaritásra hagyatkozni olyan helyzetben, amikor ez elviselhetetlen terheket ró a következő nemzedékekre. Ahogyan a munkavállalók egyre inkább különböző országok között áramlanak életpályájuk során, úgy egyre illuzórikusabb a zárt nemzeti kockázatközösség feltételezése, s egyre kevésbé lehet a nyugdíj szintje és korhatára tekintetében eltekinteni attól, hogy ki mennyivel járult hozzá a nyugdíjrendszer fenntarthatóságához. Egyre kevésbé igaz az, hogy az időseket el kell távolítani a munkahelyekről. Mindezek következtében a jelenlegi felosztó-kirovó nyugdíjmodellünk alól fokozatosan kimozdul a világ, amire vagy tekintettel vagyunk, s időben alkalmazkodunk a látható demográfiai, foglalkoztatási trendekhez, vagy halogatjuk a reformot, és megvárjuk, míg fejünkre szakad a tető. A tendenciák ugyanis kikényszerítik a változást. Az előadás helyszíne a Tornácos csárda. – 15:30-17:00 A virágcsokrok és más kötészeti alkotások az emberi lét örömteli vagy éppen szomorú megemlékezéseit, hangulatait teszik ünnepivé. A Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karán, a Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszéken meglehetősen népszerű, választható tárgy keretében oktatjuk a virágkötészet alapvető szabályait és fogásait, teret adva annak az igénynek, hogy érdeklődő hallgatóink elsajátíthassák azokat a kézügyességet és bizonyos művészi érzéket is kívánó gyakorlati készségeket, amelyeket a virágkötő szakma befutott nagyjai valóban művészi szinten művelnek. A bemutatóval a tanszék munkatársai egy kis ízelítőt adva segítséget szeretnének nyújtani egyszerű díszek otthoni készítéséhez. A bemutató egyetemi tanár, tanszékvezető irányításával valósul meg. Az előadás helyszíne a Tornácos csárda előtti terasz. 10
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
Kopek Gábor Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektor
KedvesVendégeink! Nagy örömmel vettük a Budapesti Corvinus Egyetem megkeresését az MKB Professzori Klub országos rendezvényének egyetemi társszervezői feladatára. A felkérés számunkra megtiszteltetés és lehetőség. Megtiszteltetés, mert egy különleges helyzetben, az ország egyik kiemelkedő egyeteme választott minket partneréül, és komoly lehetőség, hogy csaknem a teljes hazai felsőoktatás előtt mutathatjuk be az egyetemünk falai között folyó munkát. Azt reméljük, hogy jó párost alkotunk majd, hiszen az alkalmazott művészetek már – öntudatlanul is – hétköznapjaink szerves részét képezik, felhasználásuk pedig rég átlépte a tudomány és a gazdaság határait. A MOME épp ezeket a határterületeket és kapcsolódási pontokat keresi folyamatosan. A MOME szellemisége egyszerre gyökerezik 130 éves múltjában, a megújulásra való törekvésben és a külvilágra való nyitottságban. Ez a szellemiség az, ami a MOME-t az egyik fontos európai művészeti intézménnyé teszi. Egyszerre egyetem és szellemi műhely, ahol szétválaszthatatlan egységet képez az oktatás és az alkotói folyamat, az alkalmazott és autonóm művészeti tevékenység. Ezt a nyitottságot és szellemiséget szeretnénk a Professzori Klub vendégeinek bemutatni. Természetesen illeszkedve az esemény hangulatához, könnyedebb, szórakoztató formában, de az élmény mellett elgondolkodtató módon, nem kompromisszumot kötve a minőség kérdésében. Kérjük, tekintsék meg programjainkat, szeretettel várjuk Önöket! Kopek Gábor
11
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
– 14:30 -15:10 A MOME és a Budapest Kortárstánc Főiskola közös divat-performansza a barokk kor dekadens, groteszk, habzsoló pompáját eleveníti fel modern, friss kreativitással fűszerezve. ATextil Tanszék I. éves hallgatói csoportokban alkotva hozták létre vízióikat, inspirálódva XIV. Lajos udvarának fényűző gazdagságából, a francia kertkultúrából, a festészetből vagy a rokokó buja formavilágából. A képekre komponált előadás olykor humoros vagy elgondolkodtató, de mindenképpen látványos, szórakoztató. Megelevenednek Moliére excentrikus hősei, szárnyas malacok, üldözött és gyógyító misztikus boszorkányok, egzotikus madarak. Egyéni megfogalmazásban betekinthetünk a kor anatómiai tévelygéseibe és elmerenghetünk a hét főbűn végzetes kísértésein.
A program helyszíne a
ő
.
A Harmadik Hang Háza és az Élőkép Egyesület tagjaként Bársony Júlia a MOME-n évek óta tart kurzust. A vizuális kommunikáció és az élő előadóművészetek kapcsolata címmel. Ez az óra lehetőséget biztosít kísérletek, performanszok, akciók, happeningek kitalálására és létrehozására. A rendezvényen előadó diákok jelenlétükkel reagálnak a nap folyamán zajló programokra. Ezek hol meglepetést okoznak, hol pedig állandó részvételt igénylő installációk. A program helyszíne a
.
A That's Design! (The new creative generation) kiállítás a Zona Tortona kiállítási programjának részeként volt látható Milánóban 2009. áprilisában. A MOME standján több, speciálisan erre az alkalomra készült prototípust, fejlesztést mutatott be. A kiállítás tematikailag a design, a művészet és a tudomány átjárhatóságát, azok egymást kölcsönösen megtermékenyítő kortárs tendenciáit reprezentálta. Kiállítóink között jelenlegi hallgató, friss diplomás és néhány éve nálunk végzett designer egyaránt található. Kiállítók: Budai Zsolt, ErdélyiTamás, Kiss Bence Ádám, Lőrincz Réka, Nagy Ágoston, Püspök Balázs A kiállítás helyszíne a .
12
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
A Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma és a MOME a kultúrák közötti párbeszéd éve alkalmából pályázatot hirdetett meg plakát és mozgókép kategóriában, azzal a céllal, hogy a jövő generációinak figyelmét felhívja a tolerancia fontosságára. A meghívásos pályázaton közép-kelet-európai művészeti felsőoktatási intézmények diákjai vehettek részt. A közel kétszáz beérkezett pályamű közül a MOME tervezőgrafika szakos hallgatója, Nagy Dániel plakátja az első díjat nyerte el. A legjobb plakátokból idén márciusban Brüsszel főterén nyílt kiállítás, ezeket láthatja most a közönség. A kiállítás helyszíne a
.
A MOME„felnőtt játszóterén”a hallgatók olyan műveivel találkozhatunk, amelyeknek célja az aktuális médiaművészeti tendenciák feltérképezése, különös hangsúlyt helyezve az új, experimentális médiumokban rejlő kísérletezési formákra és kommunikációs lehetőségekre. Azoknak az elképzeléseknek és vízióknak a bemutatását láthatjuk az egyes művekben, amelyek egyben a fiatal művészek jövőre irányuló stratégiáit is jelentik. Az ötletes, ugyanakkor közérthető és játékos installációk mindegyike a befogadó aktivizálására, az interakcióra helyezi a hangsúlyt. Kiállítók: Birtalan Áron, Feles Dániel, Papp Szilvia, Popella Dóra, Samu Bence A program helyszíne a .
13
Szenior pusztaolimpia
A Szenior pusztaolimpia időpontja – 11:00-11:45 és 15:00-16:00 Fontos információk: Aki szeretne részt venni a Szenior pusztaolimpia valamelyik vagy mindegyik versenyszámában, 10 és 12 óra között jelentkezhet az Információs standnál és kérhet pontozólapot, melyre a versenyzők pontjaikat gyűjthetik. Minden résztvevő kap oklevelet, s emellett a legtöbb pontot gyűjtő versenyzőket ajándékkal is díjazzuk. A versenyen tetszőleges időpontban indulhatnak a résztvevők, a fent meghatározott időpontok között. A pontozólap leadására az Információs standnál lesz lehetőség a verseny befejezését követően, de legkés bb 16 óra 10 percig. A Szenior pusztaolimpia versenyszámai és szabályai: Üvegleverés karikás ostorral: három lehetősége van a versenyzőnek, ahányszor leüti az üveget a tuskóról, annyi pontot kap. Patkódobás vödörbe: három lehetősége van a versenyzőnek, ahányszor bedobja a patkót a vödörbe, annyi pontot kap. Kukoricamorzsolás id re: a versenyzőnek kukoricát kell morzsolnia szabad kézzel fél percig, ahány kukoricacsövet lemorzsol, annyi pontot kap. Karikadobás: három lehetősége van a versenyzőnek, ahányszor rádobja a karikát a farúdra, annyi pontot kap (a középső rúd duplán számít). Babzsák dobás: három lehetősége van a versenyzőnek, ahány méterre dobja a babzsákot, annyi pontot kap. Csigafuttatás: hat soros csigafuttató pályán haladnak a csigák, minden fogadó egyszer fogadhat egy csigára, aki eltalálja az adott futam nyertes csigáját, az kap pontot. Íjászat: szakképzett íjász segítségével lőnek célba a versenyzők. Pontozás a klasszikus módon, az elért köregységek alapján történik.
14
L
A Lovasbemutató programja – négyesfogathajtás, pónifogathajtás nomád lovasíjász harci bemutatója: lóról íjazás, dárdavetés, tűzugrás csikósok bravúrjai: lófektetés, -ültetés, ostorpattogtatás, csikósversenyek játékos vetélkedő a vendégek bevonásával: üvegleverés karikás ostorral négyökrös szekér idomított szamár mókás bemutatója puszta ötös fogat Erzsébet királyné lovasbemutatója, korhű öltözékben, dámanyeregben
Fogathajtó verseny Szegedi Gábor világbajnok ismerteti a szabályokat a versenyzőkkel. A sorsolás után pályabemutató következik, majd az indulás sorrendjében megkezdik a versenyzők a gyakorlást és a pálya leküzdését. A bójákból felállított kapuk között kell manőverezniük a fogathajtóknak úgy, hogy a bóján elhelyezett labdák ne essenek le. Közben stopperes időmérés van. Egy leesett labda 1 hibapontot jelent. Azonos hibapont esetén a pályát rövidebb idő alatt teljesítő versenyző nyeri a versenyt. A tájékoztatást szakképzett műsorközlő végzi. A pálya a FEI fogathajtó szabályzat előírásai alapján van felépítve, és az eredmények is ezek alapján kerülnek értékelésre. A fogatokon – segédhajtóként – Szegedi Gábor fogathajtó világbajnok és kollégái segítik a versenyzőket. ( ő )
15
Térkép az események helyszíneiről
Regisztráció 1 2 3 4 16
Információ MKB Euroleasing csoport Budapesti Corvinus Egyetem Budapesti Corvinus Egyetem
5 6 7 8
MKB Private Banking Bookline Haas & Czjzek és Az Autó autóslap MKB Pénztárak és MKB Biztosítók
Lovasbemutató Fogatható verseny
s svéda I.
ztal II
Bográcsos fôzôverseny
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Nagysátor Színpad Openbar Kávézó-teázó terasz
II.
9 10 11 12 13
sztal
svéda
svédasztal I.
17
– 11:00 Kedves Vendégünk, emlékszik Professzori könyvajánló sorozatunk nagy visszhangot kiváltó recenziójára, amelyben Mérő László ajánlotta CsányiVilmos: Az emberi viselkedés c. könyvét? Mérő professzor úr így kezdi: „Kitűnő könyvet ajánlok az olvasó figyelmébe, noha a szerző nézeteivel igen sok ponton alapvetően nem értek egyet. Úgy tűnik, ez a sorsa azoknak a könyveknek, amelyek a legnagyobb hatást gyakorolták rám, és amelyeket a legszívesebben ajánlok másoknak.”
Professzoraink vállalták, hogy a mai rendezvényen nyilvánosan megvitatják a könyvben és a recenzióban leírt gondolatokat, miben egyezik, és miben különbözik a véleményük. A könyvet és a recenziót elolvasva, valószínűleg Önben is felmerültek kérdések. Reméljük, a beszélgetésből választ kap rá, illetve a beszélgetés végén minden érdeklődő felteheti a kérdéseit. A beszélgetés moderátora – a professzor urak kérésére – Mihancsik Zsófia lesz, aki örömmel vállalta a felkérést, mert nagy tisztelője mindkét professzornak. A beszélgetés zárásaként, a hallgatóság között kisorsolunk 10 darabot a kötetből. A program helyszíne a Tornácos csárda.
18
Professzor más szerepben
13:10-14:20 Előadó: Dr. Berta András, egyetemi tanár Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum Dr. Berta András 1994-től a Debreceni Szemészeti Klinika igazgatója. 2000-2004 között az Általános Orvostudományi kar dékánja, 20042007 között a Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettese, 2007. július 1-től a DE OEC klinikai centrumelnök-helyettese. 2004-től doktori program vezető, 2006-tól doktori iskola vezető. 2004-2009 között a Szemészeti Szakmai Kollégium elnöke, 2007. december 7-től a Magyar Szemorvostársaság elnöke.
A bankjegyeket a pénzintézetek, bankok, pénzszállító cégek és nagyobb vállalatok százas csomagok formájában szállítják és tárolják. A csomagok száz darab azonos címletű bankjegyet tartalmaznak, és egy ún. bankjegy-csomagolószalag tartja egyben őket. A bankjegycsomagolószalagra rányomtatják a pénzintézet nevét és logóját, a bankjegy címletét, a valuta nemét és a csomagban levő bankjegyek összértékét. Ezen kívül ráírják vagy rápecsételik a csomagolás idejét, a bankfiók nevét és címét, és a csomagolást végző személy szignójával látja el a csomagokat. Ezen információk alapján a különböző korból és különböző országokból származó bankjegy-csomagolószalagok beazonosíthatók, és számos érdekes információval szolgálhatnak az adott időszak papírpénz-kibocsátásáról, papírpénz forgalmáról és az abban az időszakban működő pénzintézetekről. A bankjegy-csomagolószalagok gyűjtése a numizmatika új ága, egyben egy új kutatási terület is, amit még nem sokan művelnek. A magyarországi bankjegy-csomagolószalagok története egyidős a magyar papírpénzek történetével, tehát az 1848-ban kibocsátott Kossuth bankókkal kezdődik, és végigvonul a korona-, pengő- és forintrendszer időszakain, egészen napjainkig. Az előadás bemutatja egy egyedülállóan gazdag bankjegy-csomagolószalag gyűjtemény legszebb darabjait, és ennek kapcsán a magyar papírpénz-kibocsátás különböző korszakainak számos érdekességét. Az előadás helyszíne a Tornácos csárda.
19
Jazzdélután
– 16:00-16:35, Nagysátor, színpad a legismertebb hazai jazzénekesnők egyike, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-ének tanára, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazztanszakának vezetője, jazz-ének tanára, a Jazz Voices énekegyüttes – mely számos díjat hozott el külföldi és hazai fesztiválokról, versenyekről – karnagya, művészeti vezetője. Számos lemezen szerepel vendégként, saját quartetjével 2000-ben, Covered by frost címmel jelent meg első önálló lemeze. a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-bőgő tanára, Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazztanszakán basszusgitárt, nagybőgőt és zenekari gyakorlatot oktat, a Tóth Aladár Zeneiskola jazztanszakának bőgő és basszusgitár tanára. Számos élvonalbeli zenekar tagja. Több mint 20 lemezen működött közre nagybőgősként, közülük ötnek zeneszerzője, hangszerelője is. Lakatos Ágnes és Csuhaj Barna Tibor Voice and bass címmel megjelent lemeze igazi ritkaság a jazz világában. Az ének-bőgő duó játék nagy kihívás a zenészeknek, mivel rendkívüli összeszokottságot, technikai tudást igényel, lévén hogy két intonálós hangszer – harmónia hangszer nélkül, a zene spektrumának két széléről – alkotja a muzsikát. Világviszonylatban is csak néhány páros vállalkozott egy teljes lemezanyag rögzítésére ebben a felállásban. Az album anyagát jórészt saját kompozíciók, valamint feldolgozások, szabad improvizácók alkotják.
– 16:40-17:20, majd 18:00-18:20, Nagysátor, színpad A 2002-ben alakult Váczi Eszter Quartet 2009. februárjában jelentette meg első albumát, „Vissza hozzád”címmel. Az egy kivétellel kizárólag saját dalokat tartalmazó korong nem csak azért érdekes, mert jazz, hanem azért is, mert ettől függetlenül nem bonyolódik zenei túlzásokba, nem kívánja „jazz-ségét” mindenáron bizonyítani. A nem szakértő füleknek is jóleső dallamok szövegét Váczi Eszter maga írta, mellyel több ismert, már bizonyított pályatárs elismerését is kivívta. Az albumot ebben az évben Fonogram díjra jelölték az „év hazai jazz albuma”kategóriában. A megjelenés óta folyamatosan koncerteznek itthon és külföldön egyaránt. Már háromszor jártak Erdélyben, de megfordultak Bécsben is, ahol a szervezők elmondása szerint Pege Aladár fellépése óta nem voltak magyar produkcióra ilyen nagy számban kíváncsiak. A zenekar tagjai mindannyian élvonalbeli művészek, akiket már különböző formációkban többször láthatott a közönség muzsikálni. Váczi Eszter – ének Gátos Iván – billentyűs hangszerek Gátos Bálint – basszusgitár Mike Zsolt – dobok
20
Lázár Lovaspark
Budapesttől alig 35 km-re, Domonyvölgy szívében található a Lázár Lovaspark, amelynek tulajdonosai a fogathajtó világbajnok Lázár testvérek. A park az „egzotikumra”, kalandra és kikapcsolódásra vágyó hazai és külföldi turisták kedvelt célállomása. Számtalan cég, baráti társaság szervezi itt rendezvényét, valamint esküvők, családi események, kirándulások helyszíne. A természeti adottságok mellett a látványos lovasbemutatók, erdei kocsikázás, gyermek kalandpark vagy a magyar konyha remekei mindenki számára felejthetetlen élményt nyújtanak. Évről-évre bővülő és megújuló szolgáltatásai révén kívánja megvalósítani a minőségi vendéglátás és az igényes szórakozás minden elemét. Látogasson el újra a domonyvölgyi Lázár Lovasparkba. Csak előzetes bejelentkezés alapján várjuk vendégeinket: Lázár Lovaspark – 2182 Domonyvölgy, Fenyő u. 47. Tel.: +36 28 576 510, +36 30 683 1213, +36 30 683 5341 E-mail:
[email protected] Web: www.lazarlovaspark.hu
21
MKB-Euroleasing csoport
„Ötöst kap tőlünk, Professzor úr!”
Keressen fel bennünket, most különleges kedvezményekkel várjuk standunkon: Rendkívüli árkedvezmény az MKB-Euroleasing márkakereskedői hálózata által forgalmazott autókból; Különlegesen kedvező finanszírozási ajánlatunk már tól elérhető (ajánlatunk euró alapú,THM 6,95%).*
Lancia Delta – a Fiat csoport talán egyik legszebb autója. Az autó igen attraktív külseje mellett számos technikai újdonságot is rejteget, melyekbe munkatársaink örömmel avatják be az autók iránt érdeklődő vendégeinket.
Honda Insight – a Honda működésének kezdete óta a kompromisszumoktól mentes kiemelkedő minőséget tűzte a zászlajára. A Honda legizgalmasabb modellje a hibrid hajtású Insight, amely magában rejti a modern technológiák minden előnyét.
22
MKB-Euroleasing csoport
A kiállított modellek mellett tesztautókat is vendégeink rendelkezésére bocsátunk, hogy személyesen győződhessenek meg a Lancia legmodernebb automata parkolórendszeréről, vagy próbálhassanak ki egy valódi hibrid hajtású személyautót.
Érdemes bennünket felkeresnie akkor is, ha hidegen hagyják az új autós technológiák és áramvonalas formák. Standunkon kápráztatja el vendégeinket a legizgalmasabb elemeivel, érdeklődő . Az MKB-Euroleasing csoport hazánk legjelentősebb és legnagyobb tapasztalatokkal rendelkező autós cégcsoportja. Üzletágaink szolgáltatásai felölelik a gépjárművekhez kapcsolódó valamennyi szolgáltatást, legyen szó akár magánszemély ügyfeleink személyautó vásárlásáról, akár jelentős vállalati, intézményi flották teljes üzemeltetéséről. Cégcsoportunk finanszírozási üzletága központi finanszírozóként van jelen az Alfa Romeo, Fiat, Lancia, Honda, Toyota, Citroën és Peugeot hálózatokban. Az elmúlt két évtizedes fennállásunk óta azonban valamennyi márkahálózatban építettünk ki együttműködéseket. Nemzetközi együttműködéseink – többek között közös társaságunk a japán Toyotával – garanciát jelentenek szolgáltatásaink magas színvonalára. Kereskedelmi üzletágunk az ország több mint 20 pontján számos márkával várja autóvásárló ügyfeleinket. Várjuk szeretettel az MKB-Euroleasing csoport minden munkatársa nevében.
Kérdéseivel forduljon Tőgyi Péterhez, a professzorok személyes tanácsadójához a
[email protected] e-mail címen vagy a 06 30 338 9722-es telefonszámon.
* Referencia ajánlat (EUR alapú finanszírozás esetén): 500.000 Ft hitelösszeg 3 év futamidővel:THM: 8,83%, törlesztő részlet: 15 171 Ft/hó, 1.000.000 Ft hitelösszeg 5 év futamidővel:THM: 7,67%, törlesztő részlet: 20 265 F t/hó. Az ajánlat kialakítása EUR alapú változó kamatozású, maradványértékes hitel alapján történt. Az MKB-Euroleasing Autóhitel Zrt. fenntartja a jogot a mindenkori változtatásra. A THM az éves teljes hiteldíj mutató, melynek meghatározása a hatályos jogszabályok alapján történt, a feltételek változása esetén mértéke módosulhat. Az ajánlat tájékoztató jellegű és nem minősül hivatalos ajánlattételnek.
23
MKB Általános Biztosító és MKB Életbiztosító
Szeretettel várjuk az MKB Biztosítók standjánál, ahol az egészség megőrzésének jegyében . Standunkon tájékozódhat az tagjai részére – felajánlott vonatkozóan.
által – az MKB Professzori Klub ről, az Otthon biztosítás éves díjára
Standunkon részletes információt kaphat termékeinkről, a termékek egy részére vonatkozó MKB Bank ügyfélkedvezményekről, és is! Az MKB Általános Biztosító Zrt. és MKB Életbiztosító Zrt. Magyarország legfiatalabb biztosítótársaságai, melyeket Magyarország egyik legrégebbi, idén 60 éves bankja, az MKB Bank, és Bajorország legnagyobb, a múlt században alapított biztosítótársasága, a Versicherungskammer Bayern hozott létre. A 2007-ben alapított biztosítótársaságok bevezették a biztosítási piac legmarkánsabb termékeit, ezáltal széleskörű biztosítási fedezetet nyújtanak mind a lakossági, mind a vállalati ügyfelek részére. Az MKB Általános Biztosító egyéb termékei: Lakásbiztosítás – egyéni védelem, egyedi MKB Bank ügyfélkedvezményekkel Társasház biztosítások – csoportos védelem Vállalati vagyonbiztosítás – kis- és középvállalatok részére Casco biztosítás – egyedi kedvezmények MKB Bank ügyfélkedvezményekkel Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítás – amire minden autótulajdonosnak szüksége van, egyedi MKB Bank ügyfélkedvezményekkel
MKB Általános Biztosító és MKB Életbiztosító www.mkbb.hu
24
A nyugalom és az egészség szigete a Domonyvölgyben Nagy szeretettel várjuk Önt és kedves Partnerét az és az standjánál, ahol egy üdítő, friss gyümölcsital elfogyasztása mellett az öngondoskodás fontosságáról és lehetőségeiről kaphat felvilágosítást, valamint a Semmelweis Egészségügyi Kft. közreműködésével érdekes, nem mindennapi egészségügyi állapotfelmérésekre is lehetősége lesz. Ne maradjon le az állapotfelmérésr l, kérjen id pontot standunknál!
Partnerünk, a szolgáltatásait a Semmelweis Egyetem szaktekintélyeinek, orvosainak részvételével és a magas technikai színvonalú egyetemi infrastruktúra használatával nyújtja. Standunknál az alábbi szolgáltatásaikból nyújtanak ízelítőt: – Aktuális stressz-szintet mérő kérdőív kitöltésének segítségével –Táplálkozási szokásokra vonatkozó kérdőív segítségével – Szemészeti önteszt, monitor éleslátás vizsgálat, szín- és térlátás vizsgálat – Fizikai aktivitásra vonatkozó kérdőív kitöltése A Semmelweis Egészségügyi Kft. szakemberei kiértékelik és elemzik a felméréseket, és személyre szabott javaslataikat a megadott e-mail címre elküldik a kitöltő személynek.
Az MKB Pénztárak a biztos, nyugodt jövő és a gondtalan egészség záloga. Az konzervatív befektetési politikájával gondoskodik az aktív éveket követő nyugdíjas kor anyagi biztonságáról. Az kedvező feltételrendszerén keresztül lehetőség nyílik arra, hogy a mindennapokban ténylegesen felmerülő egészségügyi és egészségvédelmi kiadások jelentősen csökkenjenek. Fogyasszon el velünk egy frissítő gyümölcsitalt, és tudjon meg többet az MKB Pénztárak által nyújtott lehetőségekről, amelyek a nyugdíjszolgáltatásban részesülők számára is ajánlottak, amennyiben adózott jövedelemmel rendelkeznek. Szeretettel várjuk a nyugalom és az egészség szigetén!
MKB Egészségpénztár www.mkbep.hu
MKB Nyugdíjpénztár www.mkbnyp.hu
25
Szeretettel várjuk az MKB Private Banking standján egy beszélgetésre a befektetésekről! Célunk a magánszemélyek és társas vállalkozások egyedi igényekre épülő, személyes tanácsadón keresztül nyújtott teljes körű pénzügyi kiszolgálása – portfoliókezelés, befektetési tanácsadás, pénzügyi tervezés, számlavezetés, mely alapján Önnek időt megtakarítva, az Ön számára a lehető legkényelmesebb módon, szakértőként kezeljük pénzét, vagyonát. Az MKB Private Banking szolgáltatás lényegét az egymás iránti kölcsönös bizalmon, diszkréción alapuló, az egyéni igényekhez teljes mértékben igazodó, személyre szabott kiszolgálás jellemzi. A biztonság és a bizalom a Private Banking szolgáltatás két kiemelkedően fontos alappillére. Mint ügyfelünk bízhat abban, hogy eszközei a legjobb kezekben vannak. Ez a bizalom szükséges ahhoz, hogy az Ön partnereként személyre szóló tanácsokat és szolgáltatásokat nyújtsunk.
MKB Private Banking telefon: 06 (1) 268 7880, 06 (1) 485 1552 internet: www.mkb.hu/private_banking/ 26
Az MKB Professzori Klub partnere
Haas & Czjzek porcelán és kristály Sok szeretettel várjuk a vendégeket a Haas & Czjzek porcelán- és kristálycég standjánál. Az általunk forgalmazott tárgyak jelentős része nagy szaktudást és hozzáadott értéket igényel, amit egy kristálycsiszoló mester segítségével a helyszínen fogunk bemutatni különféle kelyhek gravírozása közben. A terítéskultúra és ajándékozás kellékeinek megismerése mellett lehetőséget biztosítunk a Professzori Klub tagjainak, hogy egy regisztrációt követően hozzájuthassanak a Haas & Czjzek h ségkártyájához, amellyel a legismertebb hazai és nemzetközi porcelánokat, üvegárut, evőeszközöket, konyhai és további kiegészítőket 10% kedvezménnyel vásárolhatnak meg. A Haas & Czjzek Kft. 1879 óta a minőségi terítéskultúra és ajándékozás gyűjtőhelye. Kínálatában hazai és nemzetközi porcelánok, kristályok, üvegáru, evőeszközök, konyhai kiegészítők és számos ajándéktárgy található, melyek egy jelentős részét egy csokor virág vagy egy jobb doboz bonbon áráért vásárolhatja meg. Kérjük, látogasson el valamely üzletünkbe (köztük az alapítás évétől változatlan helyen álló – 1065 Bp. Bajcsy-Zsilinszky út 23. – budapesti szakáruházba), ill. keresse fel weboldalainkat ( ), hisz számos olyan meglepetéssel szolgálhatunk, amivel sokaknak szerezhet örömet! –
Kellemes időtöltést kívánunk az országos MKB Professzori Klub rendezvényen!
27
Az MKB Professzori Klub partnere
Az Autó autóslap Standunkon kedvezményes előfizetői akcióval és színvonalas egyéb szakmai autós kiadványokkal várunk minden kedves vendéget, aki az autózás iránt érdeklődik. A kínálat: Az Autó autóslap, Retro Mobil magazin, Autóvevő katalógus, Motorvevő katalógus, Haszonjármű katalógus, Tesztkatalógus, Használtautó katalógus. Valamennyi kiadványunk megnézhet , olvasható, elvihet ! Az Autó f szerkeszt helyettese, Szécsényi Gábor érdekes el adást tart a Tornácos csárdában 12:30-kor Mi hajtja a jöv autóit? címmel az alternatív üzemanyagokról, kb. 20 percben. Érdemes meghallgatni az előadást, nem fog csalódást okozni! Amit mindenképpen érdemes tudni Az Autó című havilapról: minden tekintetben az Auto2 magazin utódja, immár 17 éve van jelen a magyar autós lapok piacán. Olvasói számára továbbra is elsődleges és meghatározó hírforrást kínál az autók és az autózás világának széles rétegeket érintő kérdéseiben. Hiteles, naprakész, szórakoztató kiadvány, állandó rovatai: Teszt és Technika, Aktuális, Autópiac, Kereskedések új autó árai, A hónap vétele, és a nagyon kedvelt A jogász válaszol. Figyelmébe ajánljuk a Retro Mobil magazint is, a veterán autó tulajdonosok, kereskedők, gyűjtők , a régi motorok, autók és események kéthavonta megjelenő lapját. Bármilyen információval szívesen állunk az érdeklődő vendégek rendelkezésére Az Autó standján. Justin Éva lap- és event menedzser
Dallos Dávid marketing- és hirdetési igazgató
www.azauto.hu • www.retromobil.hu
28
Az MKB Professzori Klub partnere
A Látogasson el standunkra és regisztráljon! Online vásárlás során biztosítunk Önnek.* Így könyvek esetében akár 25% kedvezménnyel, cd-k, dvd-k esetében akár 15% kedvezménnyel vásárolhat oldalunkon!
A Bookline kényelmesen kialakított pihenővel várja Önt, ahol a felfrissülés mellett lehetősége nyílik a Corvina Kiadó A művészet története című könyvsorozatának megtekintésére.
A bookline journal látogatói könyvekkel, filmekkel, zenével kapcsolatos ajánlásokat, kritikákat olvashatnak. Célunk egy olyan fórum megteremtése, ahol a személyes vélemények és élmények nyomán elinduló párbeszéd segíti az olvasókat a művek kiválasztásában. Ha valamelyik könyv különleges élményt szerzett Önnek, készítsen róla egy ajánlót, és küldje el nekünk a
[email protected] e-mail címre. Tájékoztatjuk, hogy a Bookline az MKB Professzori Klub parnere, így a Professzori könyvajánló sorozatban készített ajánlásokat a Bookline Journal oldalán megjelentetjük. *A kedvezmény antikvár könyvekre, e-könyvekre, e-könyv olvasókra, blu-ray lemezekre, utalványokra, játék, drogéria és műszaki termékekre nem vonatkozik, más akcióval nem összevonható.
MKB Professzori Klub könyvajánló
29
Az MKB Professzori Klub partnere
Kempinski Hotel Corvinus Budapest A Budapest szívében fekvő ötcsillagos luxusszálloda, a Kempinski Hotel Corvinus Budapest a „The Leading Hotels of theWorld”első magyarországi tagja. A szálloda a város legtágasabb szobáit és lakosztályait, továbbá egyedi szolgáltatások széles körét ajánlja üzleti célból érkező és pihenni vágyó vendégeinek. A szolgáltatások nagy részét nem csak a hotelben megszálló vendégek vehetik igénybe, és többek között üdülési csekket is elfogadunk fizetőeszközként. A szálloda gasztronómiai különlegességeit a Bistro Jardinben, a Ristorante Giardinoban és a Lobby Lounge & Bárban kóstolhatják meg a vendégek, míg a divatos Kempinski Terasz és Fashion Lounge a Fashion Streeten szezonálisan – áprilistól októberig – tart nyitva. A Kempinski Corvinus étlapjain a nemzetközi és mediterrán ételek mellett a magyar konyha kiválóságai is megtalálhatók. Csütörtökönként este ausztrál grillparti, péntekenként halpiac vacsora, vasárnaponként családi büféebéd várja a vendégeket a Bistro Jardinben. Az ázsiai hangulatú Kempinski SP -ban a legmodernebb fitnesz gépeket, ázsiai masszázsokat, Babor testkezeléseket, élményzuhanyokat, fűtött medencét, szoláriumot, szaunákat, gőzkamrát ésTepidáriumot vehetnek igénybe a szállóvendégeken kívül a bérlettel rendelkezők is. A Kempinski Corvinus a magyar művészet számos alkotásával büszkélkedhet, amelyeket a szobákban, a lakosztályokban és a közös terekben állít ki. A Kempinski Galéria, a szálloda első emeletén, kéthavonta cserélődő tárlatokon a hazai kortárs művészetet mutatja be az érdeklődőknek. Délutánonként él klasszikus zene csendül fel a hotel halljában. A Kempinski Corvinus mélygarázsában 230 autó parkolhat. A Fashion Streeten és a szállodában található divatüzletekben vásárlási lehetőség várja a vendégeket. További információért, kérjük látogassa meg honlapunkat:
30
Tombola
– 17:30-18:00, Nagysátor, színpad Meghívott vendégeink, az MKB Bank alkalmazottainak kivételével, személyenként maxi mum 5 db tombolajegyet kérhetnek az információs standnál. Azt kérjük, hogy az összeget, amit a tombolajegy vásárlására fordítana, dobja be az információs standon elhelyezett perselybe. A perselyben összegyűlt pénzt a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekklinikája javára ajánljuk fel, amelyet a helyszínen átadunk részükre. A sorsolás előtt bizottság számolja meg a vendégeink által felajánlott összeget. A tombolajegy kézhezvételével vendégünk elfogadja a lenti szabályokat*.
Tombolanyeremények felajánlói és ajándékaik: Kempinski Hotel Corvinus Budapest 2 fő részére 2 éjszakás szállás reggelivel a szállodájában, vagy testvérszállodájában, a Kempinski Airport Münchenben, a nyertes választása szerint Kempinski Hotel Corvinus 2 fő részére szóló meghívás egy péntek esti halbüfére Kempinski Hotel Corvinus – 2 fő részére szóló meghívás egy csütörtöki ausztrál grill vacsorára Az Autó autóslap – ajándékcsomag Béres Gyógyszergyár Zrt. – Béres Egészség Hungarikum csomag Bookline.hu – 3 db 10 ezer forintos vásárlási utalvány Corvina Könyvkiadó – Pierre és DéliaVignes: Nagy Képes Füvészkönyv – 10 db a Marco Polo útikönyvsorozat legújabb kiadványaiból Gundel étterem – 2 db 2 fő részére szóló ebéd- vagy vacsorameghívás Haas & Czjzek Porcelán- és kristályáruház – utalvány 6 db-os tetszőleges mintájú és fajtájú kézi csiszolású Schréger kristálypohár kollekcióra Lázár Lovaspark – 2 fő részére szóló meghívó a június 24-ei Szent Iván Éji Mulatság programjukra MagyarTelekom Nyrt. – 1 db értékes mobiltelefon MKB Életbiztosító és MKB Általános Biztosító – 1 db digitális fényképezőgép MKB-Euroleasing csoport – Lancia Delta biztosítása egy hosszú hétvégére MKB Private Banking – 1 üveg Dom Perignon pezsgő Nemzeti Színház – 2 db színházi bérlet a jövő évadra Pannonhalmi Főapátság – ajándékcsomag Pezsgőház étterem (Pécs, Szent István tér 12.) – 10 ezer forint értékű utalvány Szabó Aladár, az MKB Siemens Fiókjának vezetője – „Vadászó kormorán” című fotója, amellyel a Magyar Sajtó Fotópályázat 2009. Természet és Tudomány (egyéni) kategóriában 3. helyezést ért el Tercia étterem (Sopron, Hubertusz út 1.) – 10 ezer forint értékű utalvány * Tombolajegyet meghívott vendégeink és partnereik igényelhetnek, személyenként maximum 5 db-ot. Az MKB Bank alkalmazottai nem vehetnek részt a sorsoláson. A nyereményeket a helyszínen személyesen kell átvenni: ha egy nyertes tombolajegy tulajdonosa a sorsoláskor nem tartózkodik a helyszínen, akkor új jegy kerül kisorsolásra. Ugyanez a szabály érvényes egy tombolajegy elveszítése esetén is.
31
Programtervező
Kérjük, készítse el személyes programtervét, hogy ne maradjon le egyetlen, Önt érdeklő programról se! IDŐPONT
10:00 – 10:30 10:30 – 11:00 11:00 – 11:30 11:30 – 12:00 12:00 – 12:30 12:30 – 13:00 13:00 – 13:30 13:30 – 14:00 14:00 – 14:30 14:30 – 15:00 15:00 – 15:30 15:30 – 16:00 16:00 – 16:30 16:30 – 17:00 17:00 – 17:30 17:30 – 18:00
32
PROGRAM
HELYSZÍN