Hogyan tudnak együtt működni a tudósok a fenntartható fejlődés érdekében és hogyan lehet felzárkóztatni azokat a területeket, ahol nem hozzáférhetők a tudomány értékei. Erről is beszélget Járai Judit a Magyar Tudományos Akadémia elnökével, Pálinkás Józseffel. Pálinkás József (elnök, MTA): - Itt nem a legújabb tudományos eredmények részleteiről beszélünk, hanem azokról a nagy kérdésekről, amelyek az emberiség előtt állnak és arról, hogy a tudomány hogyan tud hozzájárulni ezeknek a kérdéseknek a megoldásához. Másrészt ez a fórum különbözik a többitől abban, hogy sokkal szélesebb területet ölel fel, mint mások. Tehát azokat a kihívásokat, amelyek az emberiség előtt állnak a maga komplexitásában, összetettségében tekinti. Itt szó volt az oktatásról, az innovációról épp úgy, mint mit tehet az emberiség azért, hogy csökkentse azt az óriási különbséget, amely megvan a különböző országok között anyagi értelemben. Ha azt kérdezzük, hogy mit tehet a tudomány az emberiségért, akkor ez egy meglehetősen általános kérdés, és ha ezt a kérdést az Egyesült Államokban tesszük föl, akkor nyilván egészen más a tudománnyal foglalkozók válasza és a politikusok válasza is és a közemberek válasza is erre, mintha ezt a kérdést mondjuk Nigériában, vagy más afrikai országban, vagy Mianmarban, vagy Bangladesben tesszük föl. Nagyon különböző kérdéseket kell megoldani ezekben az országokban, ahol az emberek számára az élelmiszer, a víz és az alapvető orvosi ellátás sincs meg. Ott ezeket a kérdéseket kell először megoldani, de ha más területet említek, például az energia ellátást, azt világosan látjuk, hogy például Afrika nem tudja követni azt az utat, amelyet Európa végigjárt ötven vagy száz év alatt. Aligha fogják Afrikában kiépíteni a távvezetékeket. Sokkal inkább azon kell dolgoznia az afrikai tudomány képviselőinek is, de a világ tudományos közösségének, hogy például Afrikában egyes falvak szintjén hozzanak létre erőműveket, ami ellát egy falut annyi energiával, amennyi szükséges ahhoz, hogy azok az eszközök, amelyek életfontosságúak, azok működjenek. Ezeknek a megoldása az más módon kell, hogy történjen, mint ez az európai fejlődés volt. Ugyanez érvényes az energiafelhasználásra más területeken is. Azt az utat, amelyet Európa és az Egyesült Államok bejárt, az azaz út, vagy járhatatlan ezen országok számára, Másik nagyon jelentős kérdés az az természetesen, hogy ezekben az országokban meglévő természeti kincseknek a felhasználása, abból keletkező jövedelem az valamennyire vissza forog-e ezekben az országokban a technikai, technológiai fejlesztésekre, az oktatásra. Bizony a korrupció ezekben az országokban olyan mértékben viszi el az erőforrásokat, hogyha a korrupció tíz százalékkal csökkenteni lehetne, akkor az országban óriási fejlődést lehetne produkálni. Ez a Tudományos Világfórum elsősorban a fenntarthatóságról szólt. A fenntarthatóságnak az egyik nagy akadálya az óriási társadalmi egyenlőtlenségek. Természetesen a világban történtek már korábban kísérletek az egyenlőtlenségeknek a gyors és drasztikus csökkentésére, aztán ezek rendszerint tragédiákhoz vezettek, de azt is látjuk, hogy az az út fenntarthatatlan, ami további szakadékot hoz létre a különböző országok és az országon belül a különböző csoportok között. Ennek a módjának a megtalálása, hogy hogyan csökkenthetők úgy a társadalmi különbségek, hogy az nem vezet katasztrófához, ugyanakkor segít abban, hogy egy országban prosperitás legyen, fejlődés legyen. A brazilok bemutattak egy programot éppen ezen a konferencián. Azt hiszem, tíz év alatt jelentős mértékben sikerült javítani a legszegényebb helyzetben lévőket. A brazilok bemutatták ezt a programot, és itt volt több ország Afrikából, ahol óriásiak az egyenlőtlenségek. Ha az onnan itt lévő kollegák ebből valamit hasznosítani tudnak, akkor - még egyszer mondom - egy lépéssel előrébb vagyunk. Ezek a dolgok nem változnak meg egyik napról a másikra. Egy ország szociológiai, kulturális helyzetét, szokásait azt nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni. Bár utaltam rá, hogy erre történtek kísérletek, és aztán azok általában tragédiával végződtek.
Riporter: - Elnök úr! Magyarországnak mit hozott ez a mostani konferencia? Már maga az a tény, hogy Budapestről Rio de Janeiróba „hozták” a konferenciát? Pálinkás József: - Azt gondolom, hogy nagyon sokat, hiszen a budapesti Word Science Tudományos Világfórum láthatóvá tette a magyar tudományos életet a világ számára, és azt tudnám mondani, hogy ott volt a világtérképen egy kis pötty, vagy egy kis kör a tudomány világfóruma, akkor ez most legalább háromszorosára növekedett, mert jó látható pötty vagyunk ezen a világtérképen. Az a gesztus, hogy mi adtunk valamit a világnak, azt nagy elismerés fogadta. Műsorvezető: - Pálinkás Józsefet hallották. A Magyar Tudományos Akadémia elnökével Járai Judit beszélgetett, és Járai Judit külpolitikai újságíró már itt is van a stúdióban. Emlékeznek rá, a múlt héten ő tudósított Rio de Janeiróból, a World Science Forumról. Beszéltünk már akkor is arról érintőlegesen, hogy az egyik kiemelt témánk volt a tudományos diplomácia kapcsolata ennek a fórumnak, illetve a tudomány és az etika kapcsolata, és az ember azt gondolná, hogy ez utóbbi kifejezetten száraz téma annak ellenére, hogy mi is azért sokat foglalkozunk ezzel itt a Kossuth Rádióban, ilyen bioetikiai problémákkal. Hallatlanul érdekesek szoktak lenni, de milyen konkrét problémákon keresztül világítottak rá ezen a fórumon arra, hogy milyen kapcsolatban áll valójában a tudomány és az etika. Tehát eutanázia, abortusz, mik vetődtek fel? Járai Judit: - Köszöntöm a hallgatókat! Szervusz! Ennyire mélyen nem, hisz itt azért nem orvosi és nem tudományos problémák megoldásáról értekeztek, illetve cseréltek véleményt és tapasztalatokat a tudósok, hanem általánosan kérdésekről. Pálinkás elnök úr is említette, hogy a konferencia azért a fenntartható fejlődés nagy, széles köréről szólt, és arról, a tudósok hogyan járulhatnak hozzá, milyen összefogással segíthetik azt, hogy fenntartható legyen a fejlődés, felzárkózhassanak azok az országok, azok a nemzetek is, amelyek jóval-jóval szegényebb sorban és sorsban vannak. Etikáról, tudománypolitikáról valóban esett szó. Különböző szekcióülések voltak itt. Voltak konkrétumok és vitává alakuló konkrétumok. Beszámoltam erről a tudósításban is egy héttel ezelőtt, hogy nagyon érdekes volt a tudomány diplomáciáról szóló tanácskozáson a palesztin és az izraeli tudós felszólalása. Ők magánéletben jó barátok, állítólag jó barátok. Közös projektekben mindenképpen részt vesznek, tehát közös kutatási témákat dolgoznak ki, együtt kutatnak, mégis ott, amikor felszólaltak, mindegyikük a hazája álláspontját képviselte bizonyos dolgokban. Tehát a politikai nézetkülönbség változatlanul megvolt. Itt a tudósok kiálltak amellett, és valószínűleg ez igaz is, hogy amikor informális kapcsolatokat fejlesztünk, és ez valószínűleg a társadalmi, politikai élet minden területére igaz. Akár tudósok, akár a kulturális élet szereplői között, hogyha kialakulnak jó kapcsolatok, akkor ezekből leszűrt véleményeket és tapasztalatokat mindenki hazaviszi a hazájába. Hogyha szervezettek ezek a kapcsolatok, tehát mondjuk egy ilyen tudósok világkonferenciája rendeztetik meg rendszeresen, akkor az ott leszűrt tapasztalatokkal, sőt a deklarációban megfogalmazottakkal hazamennek a tudósok és tolmácsolják a politikai osztálynak, a politikusoknak, a kormányzati, illetve döntéshozó helyzetben lévő politikusoknak ezeket a véleményeket és tapasztalatokat. Ez előbb-utóbb meghozza a gyümölcsét. Hadd hivatkozzak ismételten a rendkívül okos Pálinkás professzor úrra, aki azt mondta, én is megkérdeztem tőle, hogy oké, sokszor összegyűlnek, konferenciáznak, ezer féle konferencia van, a tudósok is ezer féle konferencián összeülnek a világban és csinálnak egy deklarációt, és hogyan történik ebből változás, végül is miért fogadná meg apolitikus vagy a döntéshozó azt, amit itt mondanak. És akkor elnök úr azt mondta, hogy olyan ez, mint a tanulás, mindig és örökké el kell ismételni és meg kell mondani, és akkor az meghozza azt az eredményt, hogy a politikus oda figyel annak a tudóstársadalomnak a véleményére,
és mindarra amit megfogalmaznak. Ehhez kétségtelen ez a szervezett fórum, jó alkalmat nyújt, és erre egyébként voltak konkrét példák és a tapasztalatok átadására, jobb megismerésére, fenntartva azt, hogy egyik ország tapasztalatát nem lehet mechanikusan átültetni egy másik ország gyakorlatába, hiszen más a történelmi és kulturális hagyomány, más a mentalitás, ha úgy tetszik, a néplélek Brazíliában, amelyik latinos temperamentumú, mint Indiában, ahol hát lassan csordogálnak a dolgok, ott türelmesek az emberek, szeretnek meditálni. Tehát nem lehet egy az egyben átültetni tapasztalatokat, mégis itt Brazíliában és Pálinkás professzor úr is utalt erre, csináltak egy jó programot, amit az előző elnök hajtotta végre a szegények felzárkóztatására, a középosztály megerősítésére. Ez működött is. Ezt itt elmondták. Most ezekkel a tapasztalatokkal X és Y ország tudósa, akár egy zambiai, akár egy ruandai tudós, hazamegy és elmondja, megerősíti azt, amit valószínűleg ismernek tapasztalatként. Műsorvezető: - És az sem mindegy, hogy hogy mondja el. Tehát ugye ez azért nem egészen a diplomácia és tudomány kapcsolatához fűződik. Nyilván máshogy kommunikálják a sajtón keresztül, hogy egyáltalán mennyire tudnak kimozdulni a tudósok sokszor az elefántcsonttoronyból és úgy beszélni valamiről, hogy az közérthető legyen. Járai Judit: - Ennek a tudósok világfórumának a konferenciáján tekintélyes tudósok vesznek részt. Nem kezdő kutatók, hanem tekintélyes, komoly eredményeket felmutató tudósok vesznek részt. Tételezzük fel, hogy ezeknek az embereknek már csak a teljesítményük okán is a szavára hallgatnak a hazájukban. Ez egy, Kettő, nem is rossz kommunikátorok. Hát miért is ne fogadnák meg, ha egy idő után ismételgetve elmondják mindig ugyanazokat a tapasztalatokat. Feltételezem, hogy elválik azért az, ami a sajtóban megjelenik és az, amit a tudós társadalom elmond. Hadd hozzak fel erre is példát. Volt egy tanácskozás. Ezt ugye panelnek hívjuk, tehát az egyik szekcióülés Amazóniáról szólt, és az Amazonas vidékének megmentéséről, az amazóniai őserdők megmentéséről, és tudjuk, hogy csupa rosszat hallunk arról, hogy Brazília fúj, mi mindent csinál, és nem csinál meg Amazónia megmentése érdekében. Zárójelbe teszem a tudni valót, hogy Amazóniát a világ tüdejének szokták becézni. Ez az egyik legnagyobb. Nem tudom, hogy a kongói nagyobb-e, vagy sem, a kongói őserdő, amelynek szintén vannak még fel nem tárt, átjárhatatlan vidékei, de mindenesetre Amazóniát tartjuk számon úgy, mint a világ tüdejét, mert óriási, nagy összefüggő őserdő, és hát a világ mindig aggódva figyeli, hogy mi történik, történik-e valami. Kiderült a konferencián is, ezt egy brit újságíró kollega is megerősítette, hogy lényegében a brazil kormányzat sok mindent tesz, sok jót tesz, konkrét programjai vannak. Egy német tudós számolt be erről a konkrét programról. Ezek jól működő programok, mégis a nemzetközi sajtó egy részében negatív kritikákkal illetik a brazil kormányt Amazónia ügyében. Feltételezhető csak, hogy e mögött lobbi érdekek, gazdasági társaságok érdekei húzódnak meg. Ez nem derül ki, de ez etikai kérdés. Mondjuk ez az újságírók számára is egy etikai kérdés. Itt említetted a tudomány etikát. A tudomány etikáról sokat mondtak a tudósok, sokféleképpen beszéltek róla. Nagyon érdekes volt, és nem akarnak róla… A politikai korrektség, szerintem a túlzásba vitt politikai korrektség jegyében nem beszélnek nyíltan bizonyos dolgokról. Arról, hogy a nagy gyógyszergyártó cégek, a nemzetközi nagy gyógyszergyártó cégek mondjuk úgy, hogy kísérleti alanyként használják az afrikai, vagy a felzárkózó; korábban harmadik világként emlegetett ország, csoportok embereit. Ott próbálják ki a gyógyszereket, amelyeket még nem törzskönyveztek sehol. Ha beválik, beválik, törzskönyvezik, csak hogy addigra már olyan drága lesz, hogy azok a népek, azok a nemzetek, ahol kipróbálták ezeket, olyan szegények, hogy nem jutnak hozzá a gyógyszerhez. Na most, ez komoly etikai problémákat felvetett a tudósok körében is. Én egy dél-afrikai tudóst, ráadásul politikust kérdeztem meg erről, aki nagyon politikailag korrekten
nyilatkozott. Nem nevezett meg országot és céget, de azt mondta, hogy ez valóban létezik, és ez tudományetikai kérdés. Műsorvezető: - Járai Judittal mindjárt folytatjuk itt a Kossuth Rádióban, de hoztál még egy érdekes interjút Rióból. Gulyás Balázzsal folytatjuk, ő neurobiológus, agykutató, ő is részt vett a Tudományos Világfórumon Rióban, egyébként annak idején ő volt a fórum egyik ötletgazdája is. A svédországi Karolinska Intézet kutatója, jelenleg Szingapúrban is dolgozik és azt a felkérést kapta, hogy menedzseljen egy úgynevezett idegtudományi programot, amelynek az a célja, hogy megoldást találjon a civilizációs betegségekre az ázsiai városállamban. Meghallgatjuk tehát Gulyás Balázst és utána folytatjuk Járai Judittal. Gulyás Balázs (neurobiológus, agykutató): - Egyik nagy álmom volt hosszú évekkel ezelőtt a nyílt vagy mindenki számára nyilvánvaló feladatainkat mint kutató kiegészíteni a mögötte lévő etikai és morális elkötelezettségünkkel, hogy jobbítsunk a társadalomnak az életén és az emberek egyéni életén, valamint a társadalom, illetve az ember és a természet kapcsolatán. Ebből a megfontolásból több mint 10 évvel ezelőtt szorgalmaztam, hogy Magyarország indítsa el a Tudomány Világfóruma eseménysorozatot, azaz a World Science Forumot, amit természetesen nem egyedül gondoltam ki, csak hát én próbáltam ezt a gondolatot körbevinni, mint egy véres kardot a kutatótársaim között és hát az 1999-ben Magyarországon megrendezett World Conference of Science, azaz a Tudomány Világkonferenciája utókonferenciájának terveztük meg a 2003-ban induló Tudomány Világfóruma sorozatot és aztán ez valahogy ez a sorozat úgy tűnik, hogy jó kezdeményezés volt, az UNESCO is magáénak tekintette és számos nemzetközi tudományos szervezet is és immár több mint 800 résztvevővel a világ gyakorlatilag minden országából. Riporter: - Ön Svédországban élt és dolgozott, most pedig Szingapúrban tevékenykedik. Miért gondolta, hogy mégis Magyarországra kell hozni ezt a nagy ötletet, mert végülis a Tudomány Világfóruma Magyarországnak a presztízsét növeli, Magyarország hírnevét öregbíti. Gulyás Balázs: - Hát mert magyar vagyok, ilyen egyszerű a válasz és soha nem is leszek más, hiába élek a világon bárhol. És ugye meg lehet kérdezni, hogy mi a magyar, ez egy óriási kérdés, mert sokan fölteszik hogy te hogy éled meg a magyarságodat. Hát természetes hogy a gyökereim, a szüleim, a nagyszüleim ezer év óta Magyarországhoz köthetők, de ez nem lényeges, mert nem a családfa, meg hogy ki hány száz éve vagy hány évtizede él vagy kinek az ősei hány évtizede élnek Magyarországon, hanem az a fajta elkötelezettség, hogy ahol fölnőtt az ember, az anyanyelvét megtanulta, ahol tulajdonképpen szocializálódott és ahol sok értelembe véve azt az etikai rendszert megkapta, amely haláláig kíséri és az én esetemben ez ugye a kommunizmus legsötétebb évei voltak, ahol tulajdonképpen egy ilyen most már utólag nézve furcsa, tragikusnak mondható konstellációban a legmélyebb értékrend alapú neveltetést kaptuk, nemcsak én, hanem visszagondolok számos más kortársamra, számos iskolatársamra, barátomra, akiknek a családja meg a nevelői, a tanár és a többi ebben a sötét korszakban is valami féltő szeretettel adták át azt az etikát, azt a morális kultúrát, azt az intellektuális hátteret, amiből úgy látom hogy Magyarországon nagyon sok ember a mai napig is táplálkozik és tulajdonképpen ez a fajta teher alatt nő a pálma típusú nevelődés ez számomra örök életemre meghatározó lesz. Riporter: - Szingapúrban most tudományszervezéssel is foglalkozik. Tudományszervezőként is ismeri a magyar tudományos életet, illetve a magyar tudományt átszervező törekvéseket. Hogyan véleményezi ezt?
Gulyás Balázs: - Az elmúlt években a Magyar Tudományos Akadémia hihetetlen jó irányba fejlődik, ezt kell hogy mondjam, példamutató, egyébként az egész Európai Unión belül is a Lendület Programmal, azzal hogy az akadémiai intézeteket átszervezik és rendkívül jól koncentrálják a kutatási infrastruktúrát, illetve az emberi tényezőket. Ez egy nagyon pozitív dolog, de ne felejtsük el hogy mondjuk 100 évvel ezelőtt Magyarországon egyrészt a kiegyezés után megindult egy fantasztikus iskolarendszer fejlesztés, amely elsősorban Trefort Ágoston és a két Eötvös nevéhez fűződik, ami akkor kitermelte ezt a számos Nobel-díjas magyar tudóst és gyakorlatilag ezt követően a Klebelsberg Kuno-féle iskolarendszer fejlesztés pedig 80 évre előre biztosította a rendkívül magas oktatási és kutatási hátteret. De ez lecsengőben van. Most meg kellene ismételni a 100 évvel ezelőtti hatalmas tettet, nem lehet nem megcsinálni, ha Magyarország nemcsak utol akarja érni Európát, hanem meg akarjuk haladni ennek a zuhanórepülésben levő Európának ezen a téren is a jelenlegi eredményeit. Műsorvezető: - Gulyás Balázs neurobiológust hallották, Járai Judit beszélgetett vele és nemsokára folytatjuk Járai Judittal itt a Kossuth Rádió stúdiójában. Fél 5 elmúlt 6 perccel, ez a Közelről, a Kossuth Rádió délutáni műsorát hallgatják. És itt van velünk továbbra is Járai Judit külpolitikai újságíró, a World Science Forumról beszélgetünk. Ugye múlt héten tudósítottál minket rövid összefoglalókban, hogy milyen érdekes szekcióülések voltak. Vasárnap volt december 1-jén az AIDS elleni küzdelem világnapja. Ott volt a World Science Forumon Dél-Afrika és ugye Dél-Afrikát nagyon erősen összefüggésbe hozzuk a HIV-betegséggel. Mik hangzottak el az ő részükről? Járai Judit: - Külön AIDS szekció nem volt, de Dél-Afrika egyébként megoldotta, nem az AIDS problémát, hanem hogy karbantartsa az AIDS betegeket. Emlékezzünk, hogy a jelenlegi elnök, Jacob Zuma előtt Thabo Mbeki volt az államfő, ő Mandelát követte és ő negligálta, nem vett tudomást az egész problematikáról, holott hihetetlenül sok embert érint. Azt mondta, hogy ó hát ezek kitalációk, ez a nyugati gyarmatosító államok kitalációi, satöbbi, satöbbi, satöbbi. Ehhez képest Dél-Afrika elég jól megoldotta most már, olyannyira hogy más országoknak is átad tapasztalataiból, hogy mint kell szervezni, hogyan legyen az ellátás. Két országban egyébként az afrikai kontinensen, Uganda és DélAfrika amelyik példamutató ebben és itt nem csupán a kezelésre kell gondolnunk, hanem a megelőzésre is, ennek érdekében az oktatásra, oktató, felvilágosító munkára. Tehát szükség esetén azért a dél-afrikaiak azt is biztosítják, hogy a kevéssé lakott, távol eső területekre is időről-időre eljusson egy olyan kurzus, amellyel felvilágosítják az embereket, hogy miről is van szó, mit jelent ez, hogyan lehet védekezni, milyen következményei vannak. Látványos eredményeket produkál DélAfrika egyébként az AIDS karbantartásában, fékentartásában, nem is tudom hogy hogy fogalmazzam, de kétségtelen hogy a fekete kontinensen Uganda és Dél-Afrika a két példaadó állam ebben. Műsorvezető: - A világ legnagyobb nevű tudósaival találkoztál tulajdonképpen. Volt alkalmad arra, hogy akár egy kicsit belehallgass nem annyira formális, inkább informális beszélgetéseikbe büfében, ebédelés vagy reggelizés közben? Járai Judit: - Nem kellett belehallgatni, tehát illetéktelenül fülelgetni, hanem szóba álltak az emberrel. Azért a nagy tudósokra jellemző a normális viselkedés. Műsorvezető: - De miről beszélgettek még azon kívül, hogy ezeket az óriási gondokat? Járai Judit: - Nevetni fogsz, kevéssé a tudományról beszéltek mint inkább az otthoni dolgaikról vagy hogy mi történt azóta, hogy nem találkoztak. Nyitottan fogadták a külső embert, tehát az újságírót is, ha kérdezgettél akkor nagyon kedvesen válaszoltak, tehát nem volt olyan tudós ember és olyan
politikai döntéshozó, aki elzárkózott volna vagy kérette volna magát, nem akart volna megszólalni. Még sokkal több emberrel szerettem volna interjút készíteni, de bevallom egyszerűen nem jutott idő rá, mert közben azért mindig haza kellett küldeni az anyagot, meg tudósítani kellett és akkor közben mozogtak az interjúalanyok. Én például nagyon szerettem volna csinálni interjút a palesztin és az izraeli tudóssal is, de úgy hogy egy közös interjút, nem külön először az egyikkel, aztán a másikkal, meg is beszéltük, de közben nekem haza kellett adnom anyagot, nem voltam ott, aztán ők is mozogtak és sajnos vagy hál isten, de a konferencia utolsó napján kisütött a nap, addig ömlött az eső, tehát mindenki ott ült az üléseken és a szekcióüléseken és a tanácskozásokon, de amikor kisütött a nap, hát feltűnően és látványosan kiürült a konferenciaterem, harmincvalahány fok volt és akkor gondolom, hogy elmentek sétálgatni a tudós urak, hölgyek, úgyhogy az utolsó nap már szinte nem is nagyon tudtam interjút csinálni, de ezért még abba reménykedtem, hogy ó hát plenáris ülés, mindenki itt lesz, erre pechemre kisütött a nap, a mindenkinek a fele elmehetett a városba bóklászni, nézelődni, a tengerpartra talán fürdeni is nem tudom. De még sokkal-sokkal több tudóssal lehetett volna. Műsorvezető: - Mi volt az átlag életkor egyébként? Tehát hogy ugye beszéltünk az előző fél órában már erről, de úgy nagyjából. Járai Judit: - Hát szerintem 50-es volt. Itt mint említettem voltak már komoly eredményeket felmutató tudós emberek, akadémiai elnökök voltak jelen vagy Japánból a Japán Tudományos Tanács elnöke, a Brazil Tudományos Akadémia elnöke, Barroso elnök európai bizottsági elnök tudományos főtanácsadója, aki egyébként egy kutatónő, egy skót asszony. Tehát olyan tudósok és döntéshozók voltak jelen, akik már komoly pályát tudhatnak magukénak. Ugyanakkor ez alkalom volt arra, hogy egy viszonylag fiatalabb nemzedék is ennek nyomán elkezdje kiépíteni a maga tudóshálózatát, konferenciahálózatát. Beszéltem és interjút is készítettem, a szombat reggeli műsort én szerkesztem a héten a rádióban és lesz egy összeállítás majd egy Dalton nevű ír kutatóval, oceanográfussal, aki pár évvel ezelőtt, két évvel ezelőtt a budapesti konferencián volt jelen és ez neki ihletet adott arra, hogy létrehozza ha nem is a saját, de az ifjabb, tehát a még kezdőbb kutatók hálózatát, hogy lám-lám ez egy milyen remek alkalom arra hogy megismerjük egymást, ápoljuk a kapcsolatokat és ha együtt vagyunk, akkor közösen nagyobb, a szavunkat jobban meghallgatják, fogalmazott nekem Dalton és ő létrehozta két évvel ezelőtt a maga kis hálózatát, most már ott is 1800 tagszervezet van az Egyesült Királyságban és már az Unió fele ők is megfogalmaznak mindenféle véleményeket, elvárásokat, javaslatokat elsősorban.
