Nora Roberts. Mindörökkön örökké. Menyasszonyok 4

Nora Roberts Mindörökkön örökké Menyasszonyok 4.

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Nora Roberts: Happy Ever After Fordította: Gondáné Kaul Éva A könyvet tervezte: Malum Stúdió Copyright © 2010 by Nora Roberts Hungarian translation © Gondáné Kaul Éva, 2011 Hungarian edition © GABO Kiadó, 2011 Minden jog fenntartva. A könyv bármely részletének közléséhez a kiadó előzetes hozzájárulása szükséges. Kiadja a GABO Könyvkiadó 1054 Budapest, Vadász u. 29. www.gabo.hu Felelős kiadó: Földes Tamás Felelős szerkesztő: Solymosi Éva ISBN 978-963-689-456-6

A legjobb barátaimnak, Bruce-nak, Dannek, Jasonnek és Logannek

ELŐHANG A gyász és a fájdalom könyörtelen, szilaj hullámokban tört rá, mintha össze akarná törni a szívét. Máskor meg lassan, észrevétlenül vette körül, és a lelkét fojtogatta. A jó barátok, akik közel álltak hozzá, mind azt mondogatták, hogy az idő majd begyógyítja a sebeket, és Parker nagyon remélte, hogy igazuk van. Ám most, amikor a késő nyári napsütésben, hónapokkal szülei hirtelen és tragikus halála után a hálószoba teraszán állt, mégis úgy érezte, hogy agyász hullámai ugyanolyan erővel ostromolják, mint az első napon. Pedig olyan sok segítséget kapott! A bátyja, Del nélkül talán nem is tudta volna átvészelni ezt a szörnyű időszakot. Nagyon sokat jelentett, hogy belekapaszkodhatott, mint egy erős kősziklába, és így nem sodorta el a kétségbeesés áradata. A legjobb barátnői is mellette álltak. Mac, Emma és Laurel gyerekkora óta az élete legfontosabb szereplői voltak, és most ők tartották benne a lelket, hogy ne hulljon darabokra az élete, amelyet összetört a tragédia. Régi, hűséges házvezetőnőjük, Mrs. Grady is támogatta és vigasztalta. Az otthonom is megmaradt, gondolta Parker. A Brown-birtok szépségét és eleganciáját most valahogy még feltűnőbbnek tartotta, mert tudta, hogy többé nem fogja megpillantani a szüleit a kertben. Ha leszalad a lépcsőn, nem találja az anyját a konyhában, amint éppen Mrs. G.-vel nevetgél, és nem hallja az apja hangját, aki az üzleti ügyeit intézi a dolgozószobájában. Még mindig nem tanulta meg, hogyan kell a hullámok fölé kerekedni, és egyre mélyebbre süllyed, a nagy sötétségbe.

Pedig most már elég volt a tehetetlenségből. Itt az ideje ellöknie magát a tenger fenekéről, és visszajönni a felszínre. Remélhetőleg megtalálta a módját annak, hogyan tiszteleghet a szülei öröksége előtt, miközben a családdal és a barátnőivel együtt birtokba veszi a rájuk hagyott értékeket. Hatékonynak kell lennem, gondolta, miközben belélegezte a közeledő ősz friss illatát. A Brownok mindig dolgoztak Építettek, alkottak, és soha nem ültek tétlenül a babérjaikon. A szülei elvárnák tőle, hogy ne hozzon szégyent az elődeire. A barátnői talán azt hiszik majd, hogy elment az esze, amiért megszállottan dolgozni kezdett, és létrehozott egy működőképes üzleti tervet, aztán Del segítségével összeállított egy igazságos jogi szerződést. Ideje felülkerekedni, és kiúszni a partra, jelentette ki magában. Nem fog tovább süllyedni. Visszament a hálószobába, és felemelte a fésülködőasztalon heverő négy vastag iratkötetet. Még nem árulta el a barátnőinek, hogy egy üzleti megbeszélésre hívta őket. Megállt, és lófarokba kötötte fényes barna haját, aztán a tükörbe nézett, és addig nem nyugodott, amíg sötétkék szemében meg nem pillantotta a lelkesedés szikráját. Igenis, meg tudja csinálni. Meg tudják csinálni. Ám először meg kell győznie őket. Odalent Mrs. Grady éppen végzett az étellel. A zömök asszonyság elfordult a tűzhelytől, és Parkerre kacsintott. – Készen állsz? – Inkább fogalmazzunk úgy, hogy felkészültem. Ideges vagyok. Pedig ez ostobaság, hiszen ők a legjobb barátnőim az egész világon. – Nagy lépésre készülsz, és őket is erre kéred. Akkor lennél ostoba, ha nem izgulnál egy kicsit. – A nő Parkerhez lépett, és két kezébe vette az arcát. – Bízom benned. Indulj el az úton. Egy kicsit én is kitettem magamért, ezért előétel is lesz, meg bor a teraszon. Felnőttek a lányaim.

Parker szeretett volna felnőtt lenni, de a lelke mélyén egy kétségbeesett kisgyereknek érezte magát, aki az anyukája meg az apukája után vágyakozik. Hiányzott neki a szülei biztonsága, szeretete és vigasztalása. A teraszra lépve az asztalra helyezte a borítékokat, elővette a bort a hűtőládából, és töltött magának egy pohárral. Aztán csak állt, és a poharat a kezében tartva végignézett a lágy fényben fürdő kerten. A tó vizében visszatükröződött a parton békésen bólogató fűzfa lombja. – Istenem! Én is pont erre vágyom – hangzott fel mögötte Laurel hangja. A teraszon felbukkanó barátnője nemrég egészen rövidre vágta szőke haját, de már megbánta ezt a meggondolatlan lépését. Még rajta volt az egyenruha, amelyben desszertséfként dolgozott egy közeli elegáns étteremben. Kék szeme elégedetten csillogott, miközben töltött magának egy pohárral. – Amikor a mai estét szabaddá tettem, még nem tudtam, hogy az utolsó pillanatban lesz egy hússzemélyes ebédfoglalásunk. A konyhában egész délután bolondokháza volt. Mrs. G. konyhája pedig… – Az egész napos álldogálás után a fiatal nő nagyot sóhajtva rogyott le az egyik székre. – Ez a hely a nyugalom szigete, ráadásul mennyei illata van. Mi lesz a vacsora? – Nem kérdeztem meg. – Nem baj – legyintett Laurel. – De ha Emma és Mac késik, akkor nélkülük látok neki. – A nő észrevette a borítékokat. – Mi ez? – Valami, amit nélkülük nem kezdhetünk el. Laurel, vissza akarsz menni New Yorkba? Laurel Parkerre sandított a pohár pereme fölött. – Ki akarsz rúgni? – Inkább csak szeretném tudni, hogy mik a szándékaid. Elégedett vagy a mostani helyzeteddel? A baleset után miattam visszaköltöztél, és…

– Most csak egyik napról a másikra élek, és majd később kitalálom, hogy mi lesz. Egyelőre nincsenek terveim. Megfelel a válasz? – Nos… Parker elhallgatott, mert Mac és Emma lépett ki a teraszra vidáman nevetgélve. Emma gyönyörű volt, ahogy sűrű göndör haja a vállára omlott, és egzotikus vágású barna szeme csillogott a vidámságtól. Mac rövidre vágott, élénkvörös bozontja ragyogott a késő délutáni napsütésben, és zöld szemében huncut fények ragyogtak. Vékony, magas alakján jól mutatott a farmer és az egyszerű fekete póló. – Mi ez a nagy vidámság? – érdeklődött Laurel. – A férfiakról beszéltünk. – Mac az asztalra tette a sajttal töltött táskákkal megrakott tányért, amit Mrs. G. nyomott a kezébe, amikor átment a konyhán. – Azokról, akik szkanderozni akartak Emma kegyeiért. – Olyan aranyosan viselkedtek! – kelt a védelmükre Emma. – Fivérek voltak, és az anyjuk születésnapjára vettek virágot nálam. Aztán valahogy az egyik esemény követte a másikat. – Az én műtermembe is gyakran jönnek férfiak – vette át a szót Mac, és felkapott egy cukrozott vörös szőlőszemet a tálból, ami már az asztalon állt. – De nem akarják szkandermérkőzéssel eldönteni, hogy melyikük randevúzzon velem. – Vannak dolgok, amik soha nem változnak – jegyezte meg Laurel, és Emma felé emelte a poharát. – Néhány dolog viszont igen – szólalt meg Parker. Úgy érezte, hogy ideje rátérni a találkozó tárgyára. – Ezért kértelek titeket arra, hogy ma mindnyájan gyertek át. Emma az egyik sajtos táskáért nyúlt, de most megállt a keze a levegőben. – Valami baj van? – Nem. De szerettem volna mind a hármótokkal egyszerre beszélni. – Parker határozott mozdulattal bort töltött Macnek és Emmának is. – Üljünk le.

– Ajaj – ráncolta a szemöldökét Mac. – Semmi ajaj – nézett rá Parker. – Először is, azt akarom mondani, hogy nagyon szeretlek titeket, és ez soha nem fog megváltozni. Sok mindent átéltünk már együtt, jót is, rosszat is. És amikor a dolgok a legrosszabbra fordultak, tudtam, hogy mellettem lesztek. – Mindig kitartunk egymás mellett. – Emma Parkerhez hajolt, és megfogta a kezét. – Ezért vannak a barátok. – Igen. Szeretném, ha tudnátok, hogy számomra nagyon sokat jelent a barátságotok, és akkor is így fogok érezni, ha valami miatt mégsem akarjátok azt, amit most javasolok. A nő felemelte a kezét, mielőtt bárki megszólalhatott volna. – Hadd beszéljek most én. Emma, te egy saját virágüzletre vágysz, igaz? – Mindig ez volt az álmom. Szeretek a virágboltban dolgozni, és a főnök mindenben szabad kezet ad nekem, de azért remélem, hogy egyszer lesz egy saját üzletem. De… – Még ne folytasd, mert nem fejeztem be. Mac, te túl tehetséges és kreatív vagy ahhoz, hogy nap mint nap csak útlevélképeket meg műtermi gyerekfotókat készíts. – A tehetségem nem ismer határokat – jegyezte meg Mac könnyedén. – De valamiből meg kell élni. – Jobb lenne, ha nyithatnál egy saját műtermet. – Ahogy az is jó lenne, ha Justin Timberlake és Ashton Kutcher szkanderezne a kegyeimért. És ez is ugyanolyan valószínűtlen kívánság. – Laurel, te New Yorkban és Párizsban tanultál, mert cukrászséf akartál lenni. – Méghozzá nemzetközi hírű cukrászséf. – És a végén a Willowsban helyezkedtél el. A nő lenyelte a szájában lévő falatot. – Hé, mi a baj azzal, ha… – Részben azért vállaltad el ezt a munkát, hogy mellettem legyél, miután elveszítettük a mamát és a papát. – Parker nagy levegőt vett, és folytatta: – Én azért tanultam, hogy egy szép

napon saját vállalkozásom legyen. Mindig volt elképzelésem arról, hogy mi szeretnék lenni, de eddig csak egy távoli ábrándnak tartottam, és még soha nem osztottam meg veletek. Ám az elmúlt hónapok során ez az egész egyre elérhetőbbnek és helyénvalóbbnak tűnt. – Az ég szerelmére, Parker! Nyögd már ki, hogy miről van szó – fakadt ki Laurel. – Azt szeretném, ha együtt indítanánk egy saját vállalkozást. A közös cégünk lenne, de mind a négyen önállóan vezetnénk az egyes részeit, az érdeklődési körünknek és a szaktudásunknak megfelelően. Tehát a vállalkozás a szó szoros értelmében egy fedél alatt működne, és négy különböző céget foglalna magában. – Vállalkozást alapítani? – hüledezett Emma. – Emlékeztek még, hogy gyerekkorunkban mindig esküvőset játszottunk? Felváltva vállaltuk el az egyes szerepeket, beöltöztünk, és megterveztük a szertartás témáit. – Én leginkább Haroldhoz szerettem férjhez menni – jelentette ki Mac, és elmosolyodott, mert eszébe jutott a Brown család hűséges kutyája, aki már régen az égi vadászmezőkön csahol. – Olyan jóképű és hűséges volt. – Most megvalósíthatnák az akkori kedvenc szórakozásunkat, és üzletet csinálhatnák az esküvős játékból. – Kosztümöt, tündértortát és türelmes kutyákat adnánk a kislányoknak? – csodálkozott Laurel. – Nem. Egy különleges és lenyűgöző helyszínt, vagyis ezt a házat meg ezt a parkot nyújtanánk nekik, csodálatos tortával meg süteményekkel, szívet melengető csokrokkal és virágokkal, valamint álomszép, fantáziadús fényképekkel. Az én feladatom pedig az lenne, hogy minden részletre ügyeljek, és olyan tökéletes esküvőt vagy egyéb rendezvényt alkossak az ügyfeleknek, amit soha nem felejtenek el. Parker nagy levegőt vett. – A szüleim révén rengeteg kapcsolatom van. Ételbeszállítók, borkereskedők, limuzinkölcsönzők, szalonok, ilyenek. És ami nincs, azt megszerzem. Egy teljes körű szolgáltatást nyújtó

esküvő- és rendezvényszervező vállalkozásra gondolok, ahol mind a négyen egyenlő partnerek vagyunk. – Egy esküvőszervező cég – sóhajtotta Emma ábrándos tekintettel. – Csodásan hangzik, de hogy tudnánk… – Van egy üzleti tervem. Meg tudom mutatni a számokat, a táblázatokat, és az esetleges jogi kérdésekre is válaszolhatok. Del segített nekem mindent kidolgozni. – Del az áldását adta rá? – csodálkozott Laurel. – Beleegyezik, hogy vállalkozást csinálj a birtokból, az otthonotokból? – Mindenben mellettem áll. A barátja, Jack szívesen műteremlakássá alakítja a fürdőházat, a vendégházból pedig egy virágüzletet varázsol, ahol egy lakás is helyet kap. A második konyha lenne a te birodalmad, Laurel. – Itt élnénk a birtokon? – Ez tűnik a legjobb megoldásnak – válaszolta Parker Macnek. – Rengeteg munkánk lenne, és hatékonyabban tudnánk dolgozni, ha mindnyájan egy helyen laknánk. Megmutathatom a számokat, az üzleti modellt, a terveket és a táblázatokat, de semmi értelme, ha nektek nem tetszik az ötlet. Persze mindent el fogok követni, hogy rábeszéljelek titeket – tette hozzá Parker nevetve. – De ha nagyon ellene vagytok, akkor fájó szívvel lemondok róla. – Úgysem fogsz lemondani róla – vélte Laurel, és felborzolta rövidre vágott tüskéit. – Mióta dolgozol ezen? – Komolyan és aktívan? Körülbelül három hónapja. Először Dellel és Mrs. G.-vel kellett beszélnem, mert az ő támogatásuk nélkül nem sikerülne. Mindent össze akartam állítani, mielőtt elétek tárom az ügyet. Ez egy igazi üzlet – jelentette ki Parker. – A mi vállalkozásunk lesz, ezért a kezdetektől fogva úgy kell hozzáállnunk. – A mi vállalkozásunk – ismételte meg Emma. – Esküvők! Mi lehet boldogabb egy esküvőnél? – Vagy őrültebb – vetette közbe Laurel. – Mi négyen mindennel megbirkózunk. Parks? – Mac arcán megjelentek a gödröcskék, és kinyújtotta a kezét. – Én benne vagyok.

– Addig nem kötelezheted el magad, amíg nem láttad a tervet meg a költségvetést. – Dehogynem! – vágta rá Mac. – Akarom ezt az üzletet. – Én is – jelentette ki Emma, és a két barátnője kezére helyezte a kezét. Laurel mély lélegzetet vett, és nagyot sóhajtott. – Akkor mind a négyen egyetértünk – mondta, és ő is a többiekére tette a kezét. – Verhetetlen esküvőket fogunk csinálni!

1. Az őrült menyasszony hajnali öt huszonnyolckor telefonált. – Volt egy álmom – jelentette be lelkesen, míg Parker a sötétben feküdt, a mobiltelefonját a füléhez tartva. – Igen? – Egy csodálatos álmot láttam. Annyira valóságos, és olyan izgalmas volt, tele színnel és élettel! Biztosan tudom, hogy ez jelent valamit. Fel fogom hívni a jósnőmet, de előbb veled szeretném megbeszélni. – Rendben. – Parker felkapcsolta az éjjeli lámpát, és begyakorolt mozdulattal magához vette az éjjeliszekrényen heverő tollat meg jegyzetfüzetet. – Miről szólt az álom, Sabina? – kérdezte. – Alice Csodaországban. – Alice Csodaországban? Erről álmodtál? – Egészen pontosan az Őrült Kalapos teadélutánjáról. – A Disney- vagy a Tim Burton-féle változat volt? – Tessék? – Mindegy. – Parker megrázta a fejét, és jegyzetelni kezdett. – Folytasd.

– Zene szólt, és rengeteg ételt láttam. Én voltam Alice, de esküvői ruhát hordtam, és Chase csodásan festett a világos zakójában. Még a virágok is énekeltek meg táncoltak. A résztvevők boldogan mosolyogtak, köszöntőket mondtak, és tapsolva ünnepeltek minket. Angelika volt a Vörös Királynő, és fuvolán játszott. A menyasszony tanúja a Vörös Királynő, jegyzetelte Parker, majd folytatta az esküvő résztvevőinek a felsorolását. A vőfély volt a Fehér Nyúl, a vőlegény édesanyja a Vigyorgó Macska, a menyasszony édesapja pedig a Márciusi Nyúl. Vajon mit vacsorázott Sabina? És mit ivott vagy szívott, mielőtt lefeküdt aludni? – Hát nem lenyűgöző, Parker? – Dehogynem. – Akárcsak az esküvő színeinek választott tealevelek, a nászút helyét megjósoló tarot kártya, valamint a számmisztika, ami kijelölte a szertartás dátumát. – Talán a tudatalattim és a sors azt üzeni, hogy az Alice Csodaországban legyen az esküvő témája. Élethű kosztümökkel. Parker lehunyta a szemét. Legszívesebben azt mondta volna, hogy az Őrült Kalapos teadélutánja tökéletesen illik Sabinához, de nem tehette. Az esküvőig alig van két hetük. Már megállapodtak a dekorációban, a virágokban, a tortában és a desszertekben. Megbeszélték a menüt, és rengeteget dolgoztak az előkészületeken. – Nos – szólalt meg Parker, hogy egy perc gondolkodási időt nyerjen ez egy nagyon érdekes ötlet. – Az álom… – Az álom pontosan azt az ünnepélyes, varázslatos, tündérmeséhez illő légkört jelképezi, amit kiválasztottál – vágott a nő szavába Parker. – Tehát az álom is megerősíti, hogy igazad volt, és jól döntöttél az esküvő részleteit illetően. – Valóban? – Igen. Azt is elárulja nekem, hogy izgatott és boldog vagy, és már alig várod a nagy napot. Ne feledd, hogy az Őrült Kalapos

minden nap teadélutánt tartott. Tehát az életed Chase-zel egy soha véget nem érő ünnep lesz. – Ó! Hát persze! – És amikor a menyasszonyi lakosztályban belenézel a tükörbe, Alice fiatal, kalandvágyó és boldog szívével fogod magad látni. Istenem, de nagyszerű vagyok, gondolta magában Parker, amikor meghallotta az őrült menyasszony elégedett sóhajtását a vonal másik végén. – Igazad van. Tökéletesen igazad van. Annyira örülök, hogy felhívtalak! Tudtam, hogy te meg fogsz érteni. – Azért vagyunk, hogy mindenben a rendelkezésedre álljunk. Gyönyörű esküvőd lesz, Sabina. A te tökéletes napod. Parker letette a telefont, és visszafeküdt az ágyba, de az agyában keringeni kezdtek az Őrült Kalapos teadélutánjának képei, méghozzá a Disney-féle változat szerint. Egy idő után megadta magát a sorsnak, és felkelt. A teraszajtóhoz lépett, és kinyitotta mindkét szárnyát, hogy a friss reggeli levegő beáradjon a helyiségbe, ami egykor a szüleié volt. Mélyet lélegzett, és megcsodálta a nap első sugarait, amelyek már felbukkantak a látóhatár szélén. Az utolsó csillagok még hunyorogtak az égen, és az egész világ olyan csendes volt, mintha visszatartotta volna a lélegzetét. Az őrült menyasszonyok és egyéb ideges ügyfelek kora reggeli hívása azzal az előnnyel járt, hogy hajnal előtt felébredhetett, amikor úgy tűnik, hogy rajta kívül senki és semmi nem mozdul még a világon. Ez a pillanat csak az övé, amikor az éjszaka vonakodva átadja a helyét a nappalnak, és az ezüstös derengés aranyszínű ragyogássá válik, mintha a természet lassan kiengedné a visszatartott lélegzetét. Nyitva hagyta az ajtókat, és visszament a hálószobába. A fésülködőasztalon lévő ezüstdobozkából kivett egy hajgumit, és összefogta a haját. Kibújt a hálóingéből, felvett egy rövid tornanadrágot meg egy testre simuló trikót, aztán a katonás

rendben tartott szekrénye szabadidős polcáról levett egy futócipőt. A telefonját a derekára erősítette, bedugta a fülhallgatót, és kisietett a szobából, hogy az edzőteremben kezdje a napot. A helyiségbe érve feloltotta a lámpákat, bekapcsolta a lapos képernyőjű televíziót, és a bemelegítő-nyújtó gyakorlatok közben fél füllel a reggeli híreket hallgatta. Az elliptikus trénert a szokásos négykilométeres programra állította be. A második kilométernél elmosolyodott. Istenem, mennyire imádja a munkáját! Szerette az őrült menyasszonyokat, az érzelgős menyasszonyokat, a sznob menyasszonyokat, még a szörnyeteg menyasszonyokat is. Szeretett minden részletet, örült, ha teljesíteni tudott minden kérést és kívánságot. Élvezte, hogy részt vehet a remények és az álmok megvalósulásában. Minden egyes pár esetében igyekezett személyessé tenni a nagy pillanatot, amikor megvallják egymásnak a szerelmüket, és hitet tesznek az elkötelezettségük mellett. Senki sem csinálja ezt jobban, mint a Kézfogó rendezvényszervező iroda. Amelyet Mackel, Emmával és Laurellel egy nyár végi napon létrehozott, és amiről nem képzelték volna, hogy ilyen sikeres lesz. Parker még szélesebb mosolyra húzta a száját. Decemberben Macnek, áprilisban Emmának, júniusban pedig Laurelnek tartják az esküvőjét! Most a barátnői lesznek a menyasszonyok, és már alig várja, hogy még mélyebben beleássa magát a részletekbe. Mac és Carter – hagyomány és művészet. Emma és Jack – romantika, romantika és még több romantika. Laurel és Del (te jó ég, a bátyja feleségül veszi a legjobb barátnőjét!) – elegáns, mégis modern hangulat. Istenem, de sok ötlete van! A harmadik kilométernél tartott, amikor Laurel belépett a helyiségbe.

– Tündérfények. Ameddig a szem ellát, apró fehér lámpácskák az egész kertben, a fűzfák ágain, a lugasokon és a pergolán. Laurel értetlenül pislogott, és nagyot ásított. – Tessék? – Az esküvődről beszélek. Romantikus és elegáns, rengeteg apró finom részlettel. – Értem. – Laurel megigazította feltűzött szőke haját, és a másik géphez lépett. – Még azt sem szoktam meg, hogy eljegyeztek. – Tudom, hogy mit szeretsz, és már nagy vonalakban összeállt a kép. – Hát persze. – Laurel végre elmosolyodott. – Hol tartasz? – A nő kinyújtotta a nyakát, és megnézte Parker kijelzőjét. – A csudába! Ki hívott fel? És mikor? – Az őrült menyasszony. Nem sokkal fél hat előtt. Volt egy álma. – Ha azt mondod, hogy a torta új formáját álmodta meg, akkor én… – Ne aggódj. Lerendeztem. – Hogyan is kételkedhettem benned? – A nő gyorsan bemelegített, aztán nekilátott az edzésnek. – Del el akarja adni a házát. – Micsoda? Mikor? – Miután megbeszéli veled, de mivel most mindketten itt vagyunk, én közlöm a hírt. Tegnap beszéltünk róla. Erről jut eszembe, hogy ma este megjön Chicagóból. Tehát… Ideköltözne, ha nem bánnád. – Először is, ez legalább annyira az ő háza, mint az enyém. Másodszor pedig… – Parker szeme felragyogott az örömtől. – Tehát itt maradtok? – lelkendezett. – Nem akartam erőltetni a dolgot, mert Delnek olyan hatalmas háza van, de… istenem, Laurel! Nem akartam, hogy elköltözz innen. És most már tudom, hogy itt fogsz maradni.

– Annyira imádom Delt, hogy talán én leszek a következő őrült menyasszony, de akkor sem szeretnék elköltözni innen. Az én épületrészem is elég nagy, majdnem akkora, mint egy önálló ház. És ő is pontosan úgy szereti ezt a helyet, mint te és mi. – Del hazajön – jelentette ki Parker elégedett arccal. Hamarosan egy fedél alatt fog lakni az egész családja, vagyis mindenki, akit szeret és értékel. Parker tudta, hogy ettől lesz egy házból igazi otthon. Nyolc óra ötvenkilenc perckor Parker már a kifogástalan szabású padlizsánlila kosztümjében feszített, amelyhez egy szolid, vakítóan fehér blúzt vett fel. Pontosan ötvenöt percet töltött az emailek, SMS-ek és telefonok megválaszolásával, új bejegyzéseket írt a menyasszonyok dossziéjába, ellenőrizte és megerősítette a szállítások idejét az alvállalkozókkal. Amikor az óra tízet ütött, lement a második emeleti irodájából, hogy fogadja az első érdeklődő ügyfeleket. Már utánanézett a hátterüknek. A menyasszony, Deanne Hagar, egy helybéli festőművész, akinek álomszerű munkái sok poszteren és üdvözlőkártyán visszaköszönnek. A vőlegény, Wyatt Culpepper, kerttervező. Mindketten jómódú családból származnak, bankár, illetve ingatlanbefektető felmenőkkel, és kétszer elvált szülők legifjabb gyermekei. Hamar kiderítette, hogy az ifjú jegyesek egy zöld fesztiválon ismerkedtek meg egymással, mindketten szeretik az ír népzenét és imádnak utazni. A weboldalakról, a Facebookról, a magazinokban és újságokban megjelent interjúkból, valamint az ismerősök ismerőseinek az elejtett megjegyzéseiből begyűjtött információk alapján már eldöntötte, hogyan mutatja be a birtokot, és milyen esküvői elképzeléseket vázol fel nekik a helyszíni szemlén, amelyen a két édesanya is részt vesz. Végighaladt a ház fő szintjén, és elégedetten vette szemügyre Emma gyönyörű dekorációit. Bekukkantott a családi konyhába, ahol Mrs. Grady éppen a kávéstálca tartozékait rendezgette. Jeges teát is készített a kávé

mellé, meg egy friss gyümölcsökből összeállított tálat, amelyet Laurel leheletfinom vajas süteményei díszítettek. – Tökéletes, Mrs. G. – Pont most végeztem vele. – Menjünk, és készítsük ki a nagy szalonban. Ha azonnal körül akarnak nézni a helyszínen, akkor talán a teraszon ültetem le őket. Gyönyörű most odakint. Parker az asztalhoz lépett, hogy segítsen, de Mrs. Grady elhessegette. – Majd én. Épp most tudtam meg, hogy ismerem a menyasszony első mostohaanyját. – Tényleg? – A frigy nem tartott sokáig. – Mrs. Grady fürge mozdulatokkal a zsúrkocsira helyezte a tálcákat. – Ha jól emlékszem, a második házassági évfordulóig sem húzták. Pedig csinos nő volt, és elég kedves is. Butácska, de jószívű. – Mrs. Grady megigazította a kötényét. – Nemsokára ismét férjhez ment valami spanyolhoz, és Barcelonába költözött. – Nem is tudom, miért töltök annyi időt az interneten, amikor csak téged kéne megkérdeznem. – Akkor azt is elárulhatom, hogy Mac anyjának volt egy futó kalandja a menyasszony apjával, a második és a harmadik felesége közötti időszakban. – Lindának? Ez nem lep meg. – Örülök, hogy nem lett belőle semmi. Tetszenek a lány képei – tette hozzá az asszony, miközben a szalon felé tolták a kocsit. – Láttad már őket? Mrs. Grady kacsintott. – Nem csak te tudod, hogyan kell használni az internetet. Csöngettek! Menj, és szerezz nekünk egy újabb ügyfelet. – Azt tervezem. Parker első gondolata az volt, hogy a menyasszony úgy néz ki, mintha egy hollywoodi filmből lépett volna elő. Milyen szép ara lesz belőle a derékig érő vörös hajával és a mandulavágású zöld

szemével! Jó lenne, ha az ő közreműködésével történne meg a csoda. – Jó reggelt. Üdvözlöm önöket a Kézfogónál. Parker vagyok. – Parker Brown, ha nem tévedek. – Wyatt kezet nyújtott. – Nem tudom, ki tervezte a kertjüket, de zseniális munkát végzett. Bárcsak én lehettem volna! – Nagyon szépen köszönöm. Kérem, fáradjanak be. – Ő az anyám, Patricia Ferell, ő pedig Deanne anyja, Karen Bliss. – Örvendek a találkozásnak. – Parker gyorsan felmérte a látogatókat. Wyatt volt a szóvivő, de kellemes modorban teljesítette a feladatot, és a három nő láthatóan nem bánta, hogy helyettük is beszél. – Mi lenne, ha egy kicsit leülnénk a szalonban, és jobban megismerkednénk egymással? De Deanne már a tágas előtérben járt, és az elegáns lépcsőt csodálta. – Azt hittem, hogy ódivatú lesz. Illetve olyannak látszik majd. – A fiatal nő megpördült, és csinos nyári szoknyája meglebbent a derekán. – Tanulmányoztam a weboldalukat, ahol minden tökéletesnek és gyönyörűnek tűnt. De közben arra gondoltam, hogy ez az egész túl tökéletes. Még most sem vagyok meggyőződve arról, hogy nem túlságosan tökéletes, de nem ódivatú. Egyáltalán nem. – A lányom így akarja a tudomására hozni, hogy csodaszép otthona van, Ms. Brown. – Szólítson Parkernek – nézett az édesanyára Parker. – És köszönöm, Mrs. Bliss. Kérnek kávét? Vagy jeges teát? – Nem nézhetnénk először körül? – érdeklődött Deanne. – Főleg odakint, mivel Wyattel szabadtéri esküvőt akarunk. – Akkor kezdjük a kertben, és hátul jöjjünk vissza az épületbe. Tehát jövő szeptemberben tervezik a nagy eseményt – folytatta Parker, miközben az ajtóhoz lépett, hogy az oldalsó teraszra vezesse az érdeklődőket. – Egy év múlva. Azért nézelődünk az évnek ebben a szakában, hogy lássuk a helyiségeket, a kertet és a fényeket.

– Több helyszínt is tudunk nyújtani a szabadtéri esküvőkhöz. A legnépszerűbb, és legnagyobb események általában a nyugati teraszon, a pergola alatt zajlanak. De… – De? – visszhangozta Wyatt, miközben lassú léptekkel megkerülték a házat. – Ahogy magukra nézek, valami mást képzelek el. Időnként a tó partján is szoktunk esküvőt rendezni. Íme, a helyszín – jelentette be Parker, amikor befordultak a sarkon. – Nézzék a fűzfákat és a gyepet! Egy virágos lugast állítanánk fel, és a széksorok között egy hosszú fehér szőnyeg lenne, ami úgy nézne ki, mint egy folyó. A hófehér székeket is virágokkal díszítenénk. És mindez visszatükröződne a tó vizében. Rengeteg virág mindenütt, de nem mesterkélten, hanem természetes elrendezésben. Mintha egy vidéki ház udvarán pompázó virágokat hoznánk ide, buja bőségben. A társam, Emma, igazi művész, ha a dekorációk megtervezéséről van szó. Deanne szeme felragyogott. – Elragadónak tartottam a weboldalon látott munkáit! – Ha úgy dönt, hogy nálunk tartja az esküvőjét, személyesen is beszélhet vele. De akkor is találkozhatnak, ha még csak gondolkodik rajta. Rengeteg apró fehér fényt, és pislákoló gyertyákat képzelek el. Minden természetes, mégis pazar és ragyogó lenne. Mint egy mesebeli házikó kertje. Egy lenge uszályt fog viselni – fordult Deanne-hez. – Egy tündérruhát. A haja le lesz engedve, és nem fátyol díszíti, hanem virágok. – Igen. Maga tényleg nagyon érti a módját, Parker – állapította meg a fiatal nő. – Ez a dolgunk. Egy olyan napot szeretnénk nyújtani, amire a legjobban vágynak, és ami a legtökéletesebben kifejezi az egymás iránti érzelmeiket. Szerintem maga nem egy merev és hivatalos esküvőt, hanem egy lágy és álmodozó szertartást akar, ami nem túl modern, de nem is régimódi. Az egész esemény személyes és meghitt legyen, miközben egy ír népzenei trió zenéjére végigsétálnak a széksorok között.

– A Soha véget nem érő szerelem – jegyezte meg Wyatt mosolyogva. – Már ki is választottuk ezt a számot. A művészi tehetségű virágkötő nemcsak a kert díszeit tervezi meg, hanem a csokrokat és a dekorációt is? – A tervezés minden szakaszában együtt fognak dolgozni. Az egész arról szól, hogy egy tökéletes, talán túlságosan is tökéletes napot szerezzünk maguknak – felelte Parker Deanne-re mosolyogva. – Nagyon tetszik a tó – sóhajtotta Deanne, amikor megálltak a teraszon, és végignéztek a parkon. – És tetszik az a kép, amit az előbb lefestett nekem. – Azért, mert ez a kép te magad vagy, drágám! – Karen Bliss megfogta a lánya kezét. – Egészen te vagy. – A gyepen is táncolhatnánk? – Wyatt anyja elgondolkodó pillantással nézte a tó partját. – A weboldalon láttam, hogy van egy csodálatos báltermük, de talán hangulatosabb lenne idekint. – Ahogy kívánják. Akár mindkét helyszínen folyhat a mulatság. Ha felkeltettük az érdeklődésüket, megbeszélhetünk egy teljes konzultációt, ahol találkozhatnak a társaimmal, és még több részletet pontosíthatnak. – Mi lenne, ha megnéznénk a birtok többi részét is? – javasolta Wyatt, és megcsókolta Deanne homlokát. Négy óra harminckor Parker már ismét az asztalánál ült, hogy átnézze a költségvetést meg a beosztásokat. Az aznapi utolsó megbeszélésre való tekintettel a blézerét a székre terítette, és a cipője az íróasztal alatt lapult, készen arra, hogy belebújjon. Még egy órát szándékozott a papírmunkával tölteni, és úgy számított, hogy hamarosan egy könnyű napot tudhat maga mögött. A hét többi részén sokkal több dolga lesz, de ha minden jól megy, akkor aznap már hatkor kényelmes ruhába öltözhet, megjutalmazhatja magát egy pohár borral, és leülhet vacsorázni. Csodálkozva nézett fel, amikor valaki türelmetlenül kopogott az ajtaján. – Van egy perced? – kérdezte Mac.

– Persze. Akár többet is rád tudok szánni. – Parker megfordult a székén, és nézte, ahogy Mac két hatalmas bevásárlózacskóval belép a helyiségbe. – Ma reggel nem voltál az edzőteremben, de látom, azért nem hagytad ki a súlyemelést – jegyezte meg mosolyogva. Mac vigyorogva megfeszítette a karját. – Jó, mi? – Egyre izmosabb vagy, Elliot. Csodálatos lesz a vállad meg a karod az esküvő napján. Mac lerogyott egy székre. – Meg kell felelnem a ruhának, amit találtál nekem. Esküszöm, hogy nem leszek őrült menyasszony, zokogó menyasszony vagy bosszantó menyasszony, de közeledik az idő, és úgy érzem, hogy megerősítésre van szükségem, ezért minden esküvőtervezők istennőjéhez kell fordulnom. – A ruha tökéletes és hozzád illő lesz. – Megint meggondoltam magam az első tánccal kapcsolatban. – Nem baj. A visszaszámlálásig még többször is meggondolhatod magad. – De ez egy ijesztő tünet, Parks. Még egy zeneszám ügyében is állandóan bizonytalankodom. – Ez egy nagyon fontos zene. – Carter táncolni tanul? Parker tágra nyitotta a szemét. – Miért kérdezed ezt? – Tudtam! Istenem, ez olyan kedves! Rávetted Cartert a táncleckékre, hogy ne tiporjon a lábamra az első tánc alatt? – Carter kérte, hogy szervezzem meg neki, és meglepetésnek szánja, úgyhogy ne rontsd el, légy szíves. – Teljesen meg vagyok hatva. – A nő hatalmasat sóhajtott, és lehorgasztotta a vállát. – Talán azért nem tudok kitartani a döntéseim mellett, mert mindig annyira elérzékenyülök. Egyébként ma délután kimentem egy helyszínre fényképezni. – És hogy sikerült?

– Remekül. A pár annyira aranyos, hogy legszívesebben mindkettejükhöz hozzámennék feleségül. Aztán hazafelé elkövettem egy nagy ostobaságot. Megálltam a Nordstrom cipőosztályán. – A bevásárlószatyrok látványa alapján erre már magamtól is rájöttem. – Tíz párat vettem. A többségét vissza fogom vinni, de… – Miért? Mac összehúzta világoszöld szemét. – Ne ingerelj, Parker. Nem tudnék még egyszer ellenállni. Hiszen már megvettem az esküvői cipőmet, nem? Amiről mindnyájan megállapítottuk, hogy tökéletes. – Elbűvölő és tökéletes. – Pontosan. Akkor miért vettem még négy hasonló párat? – Az előbb tízet mondtál. – A többi hat a nászútra lesz, illetve csak négy. Aztán kellett egy pár cipő a munkához, amit olyan aranyosnak találtam, hogy vörösben meg ebben a vad zöldben is vettem egyet. De ez nem fontos. – Mutasd. – Először az esküvői cipőket nézd meg, és ne szólj egy szót sem, amíg sorba nem állítottam őket. – Mac felemelte a kezét, és szigorú arccal folytatta. – Vágjál pókerarcot. Ne lássak rajta semmilyen érzelmet. – Elfordulok, és ezen a kimutatáson dolgozom. – Remek – morogta Mac, és nekilátott a rámolásnak. Parker nem törődött a zizegő hangokkal meg a halk sóhajokkal, és csak akkor emelte fel a fejét, amikor Mac jelt adott. Megfordult, és szemügyre vette az egyik polcon sorakozó cipőket. Felállt, és közelebb lépett, hogy alaposabban megnézhesse a kollekciót. Igyekezett uralkodni a vonásain, hogy az arca ne árulja el az érzelmeit, miközben egyenként felemelte és megvizsgálta a lábbeliket. – Most már nem kell tovább gyötörnöd! – méltatlankodott Mac.

– Ne zavarj! – szólt rá Parker, és az egyik polcról leemelte Mac dossziéját. Kivette belőle az esküvői ruha fényképét, majd a cipőgyűjteményhez vitte a képet, és bólintott. – Igen. Egyértelmű a helyzet. – Parker felemelte az egyik cipőt. – Kötözni való bolond lennél, ha nem ezt hordanád az esküvőn. – Igazad van! – csapta össze a kezét Mac. – Tényleg. Mert ez volt az eredeti, az igazi, amit kiválasztottam. De azóta is habozom és tétovázom. Pedig milyen csodálatos! A sarka csillog, a bokapántja szexi… De nem túl szexi, ugye? – A csillogó, a szexi és a kifinomult tökéletes keveréke. A többit visszaviszem. – De… – Visszaviszem a boltba, mert megtaláltad az igazi esküvői cipőt, és ragaszkodnod kell hozzá. A többit el kell tüntetned a szemed elől, és csak az esküvő után teheted be a lábad megint egy cipőboltba. – Annyira bölcs vagy. Parker meghajtotta a fejét. – Valóban bölcs vagyok. És úgy vélem, hogy ez a cipő viszont remekül illik majd Emma ruhájához. Kicserélem az ő méretére, aztán majd meglátjuk. – Megint egy bölcs és előrelátó gondolat. – Mac a kezébe vette a cipőt, amit Parker a barátnőjüknek kiválasztott. – Romantikus és hercegnős. Nagyszerű. Most pedig szörnyen kimerültnek érzem magam. – Hagyd itt az összes esküvői cipőt, csak a többit vidd el. És ha hazaértél, nézd meg a naptáradat. Beírtam néhány konzultációt. – Hányat? – A mai öt bemutató séta után három pár teljes konzultációt kért, egy meg akarja beszélni az apával, aki a számlát állja, egy pedig még nézelődik. – Három az ötből? – Mac a levegőbe bokszolt. – Juhé!

– Szerintem meglesz a negyedik is, mert apuci kislánya minket akar, méghozzá nagyon. Az ötödik menyasszony még nem készült fel arra, hogy döntsön. Az anyja minket választana, és az ösztöneim azt súgják, hogy ez a tény most ellenünk dolgozik. De majd meglátjuk. – Nos, el vagyok ragadtatva. Három teljes konzultációnk lesz, és sikerült beszereznem a tökéletes esküvői cipőt. Most hazamegyek, egy hatalmas csókot nyomok a vőlegényem ajkára, és nem fogja megtudni, hogy ezt a táncórák miatt kapja. Köszönöm, Parks. Viszlát, később. Parker leült, és a pulton sorakozó cipőket nézte. Arra gondolt, hogy Mac most hazasiet Carterhez. Eszébe jutott, Laurel nemrég milyen örömmel üdvözölte Delt, aki visszajött a kétnapos chicagói üzleti konferenciáról. Emma valószínűleg a kis kertjében üldögél, Jackkel borozgat, és a saját esküvői virágairól álmodozik. Parker megfordult, és a számítógép képernyőjén lévő táblázatokra meredt. Nekem itt van a munkám, emlékeztette magát. A munka, amit szeret. És most csak ez számít. A telefonja megszólalt, és a kijelzőre pillantva látta, hogy egy újabb menyasszony akar beszélni vele. Ti mindig itt vagytok nekem, mondta magában, mielőtt felvette a telefont. – Szia, Brenna. Miben segíthetek?

2. Parker visszavitte a cipőket, és mivel aznap rengeteg teendő várt rá, csak egy pár lábbelit vett magának a boltban. Később együtt ebédelt egy menyasszonnyal, valamint annak kedvenc nagynénjével és a koszorúslánnyal, hogy megbeszéljék az esküvői

emlékajándékokat, a zenét, és – micsoda véletlen egybeesés! – A cipőket. Utána betért az esküvői boltba, ahol egy másik menyasszonynak segített kiválasztani a ruhát, majd az ara az abroncs és a fejdísz ügyében is kikérte a véleményét. Aztán egy újabb menyasszony várt rá, és együtt böngésztek az ünnepi abroszok meg terítékek között. Végül a Coffe Talkba sietett, hogy néhány percre találkozzon Sherry Maguire-rel, Carter bűbájos húgával, akinek nemsokára megtartják az esküvőjét. – Diane nagyon undok velem – jelentett be Sherry, és duzzogó arccal az asztalra könyökölt. – Ez az esküvő nem a nővéredről szól. – Tudom, de akkor is nagyon undok. Igazi ünneprontó. Egy hisztérika. – Sherry, alig két hét múlva hozzámész ahhoz a férfihoz, akit szeretsz. Igazam van? Sherry kék szeme felragyogott. – Igen. – Már mindent megterveztünk, hogy egy igazán boldog napot adjunk neked, és megünnepeljük ezt a szerelmet. Igaz? – Istenem, hát persze! Mindnyájan csodálatosak voltatok idáig. – Akkor örülj és ünnepelj. Ha a nővérednek valami nem tetszik, az kizárólag az ő baja. – Nick is pontosan ezt mondja. – Sherry felemelte a kezét, és megigazította aranyszőke haját. – Meg az anyám is. De Diane azt mondja, hogy nem jön el a próbára meg a próbavacsorára. Tényleg egy undok dög, gondolta Parker, de nem keseredett el a hír hallatán. – Nagyon sajnálom – mondta udvariasan. – És miért nem? – Mivel nincs a szertartás résztvevői között. Nos, ez igaz, de ő utasított vissza, amikor megkértem, hogy legyen a koszorúshölgyem. Kijelentette, hogy semmi kedve a felhajtáshoz, és nem értette, miért kell nekem még egy koszorúshölgy is a koszorúslány mellé.

– Hogy a nagy pillanatban melletted legyen a nővéred, meg a legjobb barátnőd. – Pontosan. – Sherry dühösen az asztalra csapott, aztán a kanalát a kávéján lévő vastag tejszínkrémbe döfte. – Most úgy véli, hogy semmi értelme bébiszittert szereznie, és eljönnie a vacsorára. Mondtam neki, hogy a gyerekeket is szívesen látjuk, de azt felelte, hogy nincs kedve egész este rájuk vigyázni, aztán másnap visszajönni, és az esküvőn még egyszer a nyomukban lenni. Szerinte ez túl sok élmény lenne a gyerekeknek, őt pedig túlságosan kimerítené. Pedig mondtam neki, hogy kifizetjük a bébiszittert, hogy Sammel elszabadulhassanak egy estére. De még emiatt is felhúzta az orrát. Egyszerűen tehetetlen vagyok vele szemben. – Akkor ne is próbálkozz tovább. – De mégiscsak a nővérem, Parker! És az esküvőm. – Sherry szeme könnybe lábadt, és a hangja megremegett. Parkernek eszébe jutott, hogy egész idő alatt Sherry volt a legvidámabb, legelragadóbb és legbékésebb menyasszony. Nem tudta elviselni, hogy egy pillanatig is elrontsa valami az örömét. – Majd én beszélek vele. – De… Parker megfogta a fiatal nő asztalon pihenő kezét. – Bízzál bennem, Sherry. – Rendben. – Sherry nagyot sóhajtott, és pislogni kezdett, hogy visszatartsa a könnyeit. – Elnézést, hogy ilyen ostoba vagyok. – Egyáltalán nem vagy az. – Parker a nyomaték kedvéért megszorította Sherry kezét. – Ezt meg tudom állapítani, mert nagyon sok ostoba nővel találkozom, és te cseppet sem hasonlítasz rájuk. Tedd meg a kedveméit, hogy elfeledkezel erről. Most csak arra gondolj, hogy milyen jól haladunk az esküvői előkészületekkel, és milyen csodálatos lesz az a nagy nap. – Igazad van. Tudtam, hogy te majd meg tudsz vigasztalni.

– Ezért vagyok itt. – Az asztal alatt Parker megfordította a kezét, és lopva az órájára nézett. Van még tíz perce. – Tehát már megvan az időpontod a szépségszalonba és a gyógyfürdőbe? Meg a végső ruhapróbára? A tíz percből végül majdnem tizenöt lett, de Parker biztonságosan megtervezett időbeosztásába belefért ez a kis csúszás. Most is tudta, hogy időben hazaér a kora esti konzultációra. Még az sem aggasztotta, hogy zuhogó esőben kellett visszamennie a kocsijához. Rengeteg ideje volt hazavezetni, átöltözni, magához venni a dossziékat, ellenőrizni a frissítőket, és a társaival együtt átnézni az ügyfél adatait. De a biztonság kedvéért kihangosította a mobiltelefonját, és felhívta Laurelt. – Marcipán Kézfogó. – Szia! Útban vagyok hazafelé. Minden készen áll? – Kávé, tea, pezsgő, egyszerű, de mesés falatok és csokoládé. Emma már elhelyezte a virágokat. Hozzuk az albumokat, a mintakollekcióval. Mi az, vihar van? – Igen, zuhog az eső. – Parker az égen rohanó viharfelhőket nézte. – Körülbelül húsz perc múlva otthon leszek. Szia. A vihar egyre vadabbul tombolt, és a nő arra gondolt, hogy mennyivel jobb lenne most biztonságos fedél alatt lenni. Nemsokára odaérek, gondolta, de azért óvatosan vezetett. Annál is inkább, mert a felhőszakadás miatt alig látott ki a szélvédőn. Lassan haladt a hazafelé vezető úton, és közben átgondolta az ügyfél adatait. Az egész nagyon gyorsan történt, mintha az eső elmosta volna a részleteket. A kutya – vagy szarvas? – átrohant az úton. A szembe jövő autó megpróbálta kikerülni, és közben áttért az ő sávjába. Parker levette a lábát a gázpedálról, és beletaposott a fékbe. Szívdobogva látta, hogy az állat eltűnik az út menti bozótban. Aztán észrevette, hogy a szembe jövő kocsi sofőrje még mindig

nem nyerte vissza az uralmát a járműve felett, mert megint letért a saját sávjárói, és egyenesen felé tart. Parker szíve ismét a torkában dobogott. Kénytelen volt erősen elfordítani a kormányt, hogy elkerülje az ütközést. A kocsija megcsúszott, ide-oda cikázva az útpadkára sodródott, és Parker alig tudta megállítani. A másik autó nagy sebességgel elhúzott mellette. És megállás nélkül tovább hajtott. Parker mindkét kezével erősen szorította a kormányt, és némán ült a helyén. A térde remegett, és a szíve majdnem kiugrott a helyéről. – Rendben – súgta maga elé. – Nincsen semmi bajom. Nem sérültem meg. Továbbra is sértetlen akart maradni, ezért összeszedte magát, és nekiveselkedett, hogy egyenesbe állítsa az autót, nehogy valaki későn vegye észre, és belerohanjon. Ekkor furcsa dobogást hallott a kerekek irányából. Defekt, gondolta, és lehunyta a szemét. Remek. A kesztyűtartóból elővette a kinyitható esernyőjét, és kiszállt, hogy felmérje a kárt. – Nem is egy defekt – morogta bosszúsan. – Mintha egy nem lenne elég! Két abroncsom is kiszakadt. – Parker bosszúsan az ég felé emelte a tekintetét, ami már kezdett tisztulni. Az adott körülmények között kifejezetten bosszantónak tartotta a halvány napsütésben megcsillanó szivárványt. Biztosan el fog késni a konzultációról, de legalább nem bőrig ázva érkezik meg. Ez is valami. Visszaült az autóba, és segítséget kért. Mivel a keze még mindig remegett, úgy döntött, hogy vár néhány percet, mi-előtt hazatelefonál. A lányoknak csak annyit árul el, hogy defektet kapott, és várja a szerelőt. Ha csak egy kerék durrant volna ki, ő is ki tudná cserélni, de így… a kocsiban csak egy pótkerék van.

Parker az egyik kezét a gyomrára szorította, a másikkal a táskájába nyúlt, és elővett egy savlekötő tablettát. Ha szerencséje van, fél óra múlva ideér a vontatóautó. Majd megkéri a sofőrt, hogy vigye haza, vagy hív egy taxit. Nem akart hazatelefonálni, és megkérni valamelyik társát, hogy jöjjön érte. Nem lenne jó, ha ilyen állapotban látnák a kocsiját. Szó sem lehet róla, a konzultáció előtt. Végül úgy döntött, hogy taxit hív. Ha most telefonál, akkor a taxi körülbelül egyszerre ér ide a vontatóval. Úgy hamarabb végez. Ha végre abba tudná hagyni a remegést, akkor ismét tisztán gondolkodna, és gond nélkül kezelné a helyzetet. Ekkor meghallotta egy motor zúgását, és a visszapillantó tükörbe nézett. A jármű már lassított. Egy motorkerékpár volt, ami kényelmesen elfér az útra kilógó kocsija mellett. Ám a motor nem haladt tovább, hanem megállt mögötte. Egy jó szamaritánus, gondolta Parker. Úgy tűnik, nem mindenki olyan felelőtlen, mint a másik kocsi sofőrje. A nő kinyitotta az ajtót, és közölni készült a motorossal, hogy már hívott segítséget. Bosszankodva látta, hogy Malcolm Kavanaugh arca bukkan elő a fekete sisak alól. Már csak ez hiányzott, gondolta Parker. A bátyja legjobb barátja, a mostani autószerelője fogja megmenteni! Pont az az ember, akit annyira idegesítőnek talál. Nézte, ahogy a férfi figyelmes tekintettel felméri a helyzetet. Még mindig szemerkélt az eső, és a haja csapzott lett a nedvességtől. A farmerja olajfoltos volt, és a térdénél még szakadt is. A fekete póló és bőrdzseki tovább fokozta a rosszfiús megjelenését. És micsoda szeme van, gondolta a nő, amikor a férfi ránézett. Ezzel a pillantással a nőket is bűnre csábítja. Ráadásul nem is egyre. – Megsérültél? – Nem. A férfi alaposan szemügyre vette, mintha ezt ő akarná megállapítani.

– A légzsák nem nyílt ki? – Nem mentem olyan gyorsan. Nem is ütköztem, csak kitértem egy idióta útjából, aki kikerült egy kutyát, és egyenesen nekem jött. Le kellett térnem az útról, és… – Hol van? A másik sofőr. – Egyszerűen tovább hajtott. Milyen ember az ilyen? Hogy tehet valaki ilyet? A férfi szó nélkül benyúlt az ajtón, és kivette az italtartóból az ásványvizet. – Ülj le, és igyál egy kis vizet. – Nincsen semmi bajom, csak dühös vagyok. Méghozzá nagyon. A férfi kicsit megbökte, mire Parker oldalt fordulva leült a vezetőülésre. – Milyen állapotban van a pótkerék? – Még soha nem használtam, ráadásul vadonatúj. Tavaly télen az összes gumit kicseréltem. A csuda vigye el. – Most megint új gumira lesz szükséged. – A férfi leguggolt, és zöld szemével egészen közelről nézett rá. Parker hamar rájött, hogy a férfi a közvetlen modorával és könnyed hangjával akarja megnyugtatni. Mivel elérte a célját, kénytelen volt értékelni az erőfeszítését. – Majd olyat teszünk rá, ami illik a többihez – folytatta a férfi. – Ha már benne vagyok, szeretném a kocsit is átvizsgálni. – Rendben. – A nő ivott, mert csak most vette észre, hogy a torka teljesen kiszáradt. – Köszönöm, de csak… – Mérges vagy – fejezte be a mondatot Malcolm, és felállt. – Nem hibáztatlak. – Ráadásul el fogok késni. Sőt már el is késtem. Húsz perc múlva konzultációm lesz otthon. Hívnom kell egy taxit. – Semmi szükség rá – mondta a férfi, és az úton közeledő tréler felé intett. – Ez igazán gyors volt. Nem számítottam arra, hogy… – a nő elhallgatott, mert az agya még mindig nehézkesen mozgott. – Ilyen időben kint voltál az úton a motorral?

– Azért vagyok itt, mert telefonáltál, hogy bajba kerültél – magyarázta a férfi. – A rendőrséget nem hívtad? – Nem láttam az autó rendszámát, és a márkáját sem. – Parker ezt is rendkívül bosszantónak tartotta. – Minden olyan gyorsan történt, az eső is zuhogott, és… – Nem volt rá időd. Bili akkor is lefényképezi a helyszínt, és majd jelenti a fejleményeket. Parker a halántékára szorította a kezét. – Rendben. És köszönöm. Tényleg nagyon köszönöm. Azt hiszem, egy kicsit zaklatott vagyok. – Amióta ismerlek, még nem láttalak ilyennek. Várj, mindjárt visszajövök. A férfi a teherautóhoz ment, és néhány szót váltott a sofőrrel. Parker addig a vizet kortyolgatta, és igyekezett összeszedni magát. Most már minden rendben van, a lehető legnagyobb rendben. A sofőr majd hazaviszi, és nem is fog elkésni. Tíz perc az út, öt perc alatt rendbe szedi magát, és a defekt történetét majd csak a konzultáció után meséli el a többieknek. Már nincs miért idegeskednie. Felnézett, mert Malcolm odalépett hozzá, és a kezébe nyomott egy bukósisakot. – Erre szükséged lesz. – Miért? – A biztonság mindennél fontosabb, Széplábú. – Malcolm Parker fejére tette a sisakot, és elmosolyodott. – Csinos. – Micsoda? – A nő szeme tágra nyílt. – Ha azt hiszed, hogy felszállok arra a motorra… – Oda akarsz érni a megbeszélésre? Nem okozhatsz csalódást az ügyfeleknek, akik jól ismerik legendás pontosságodat és precizitásodat. Az eső elállt. Nem is fogsz elázni. – A férfi ismét benyúlt a kocsiba Parker mellett, és most egy pillanatra összeért a testük. Ez alkalommal a nő táskáját vette elő. – Erre biztosan szükséged lesz. Menjünk. – A sofőr nem tud… Nem vihetne ő haza? Mai a motorra kötötte a táskát, és átvetette a nyergen a lábát.

– Félsz? Csak tíz kilométert kell kibírnod. – Dehogy félek! A férfi felvette a sisakját, beindította a járművet, és néhányszor felpörgette a motort. – Ketyeg az óra. – Az ég szerelmére… – a nő elhallgatott, és magas sarkú cipőjében a motorhoz lépett. Összeszorította a száját, majd ő is átvetette a lábát a nyergen, és a férfi mögé ült. A szoknyája felszaladt a combján. – Szép látvány. – Fogd be a szád. A nő inkább érezte, mint hallotta a férfi nevetését. – Még soha nem ültél Harley-n, Széplábú? – Nem. Miért tettem volna? – Akkor most kivételes élményben lesz részed. Nem is akarod majd abbahagyni. Könyörögni fogsz, hogy folytassuk – tette hozzá egy pillanatnyi szünet után. A nő könnyed mozdulattal a férfi derekára helyezte a kezét. Ám ekkor Malcolm ismét felpörgette a motort. Parker tudta, hogy szándékosan ijesztgeti, de akkor is kénytelen volt félretenni a büszkeségét, és szorosan átkarolta a férfit. Vajon miért ülnek az emberek egy masinára, ami ennyire zajos, veszélyes és… Közben elindultak, és a nő testét gyengéden simogatni kezdte a balzsamos levegő. Be kellett ismernie, hogy van benne némi kellemes izgalom. Aztán a szíve nagyot dobbant, amikor a férfi az egyik kanyarban megdöntötte a motort. Ez kicsit ijesztő volt. Mint a hullámvasút, ami ugyancsak izgalmas, mégis jól elvan nélküle az ember. A táj gyorsan suhant el mellettük. Parker beszívta az eső, a fű meg a bőrdzseki illatát, és érezte, hogy a motor remeg a lába között. Nagyon érzéki, ismerte be. És a veszély még izgalmasabbá teszi. Valószínűleg ezért motoroznak az emberek.

Amikor a férfi nagy lendülettel a házhoz vezető bekötőútra kanyarodott, Parker legszívesebben a levegőbe emelte volna mindkét kezét, hogy a szél belecsapjon a tenyerébe. Amikor megálltak a bejáratnál, Del éppen kilépett az ajtón. – Szia, Mal. – Szia, Del. – Hol van a kocsid, Parker? – Defektet kaptam útközben, és Mal arra jött. A teherautó sofőrje most hozza rendbe. Egyébként megbeszélésem van. A bátyja felvonta a szemöldökét, és Parker a szeme sarkából látta, hogy a szája enyhe mosolyra húzódik. – Ezt nem tudom elhinni! Felültél egy motorra? – Mi ebben olyan különös? – A nő megpróbált kecsesen leszállni a nyeregből, de meggyűlt a baja a magas sarkú cipővel meg a rövid szoknyával. Mai fürgén lepattant a motorról, és leemelte Parkert, mint egy kézbesítendő csomagot. – Köszönöm. Igazán nagyon köszönöm. Most pedig rohannom kell, mert… – Tudom. El fogsz késni. – A férfi leakasztotta a retikült a csomagtartóról. – Erre biztosan nem lesz szükséged a megbeszélésen. – Mal levette Parker fejéről a sisakot. – Köszönöm. – Ezt már mondtad. Nem is egyszer. – Nos… – Parker most az egyszer nem találta a szavakat, ezért inkább megfordult, és a ház felé viharzott. A háta mögött Del Malhez fordult. – Gyere be, és igyál egy sört. A nő igyekezett uralkodni a vonásain, amikor meghallotta Mal válaszát. – Nem bánom. Mai követte Delt a házba, és még látta, ahogy Parker felrohan a lépcsőn. Micsoda lábak, gondolta. Egy hollywoodi filmsztár is megirigyelné.

A barátnői, a hűvös szőke, az éjfekete hajú szépség és a tűzrőlpattant vörös, már a szalonnak nevezett helyiség ajtajában álltak, és egyszerre beszéltek. Lenyűgöző látványt nyújtottak. – Tehát defektet kapott – jegyezte meg Del menet közben. A Brown-háznak van stílusa, állapította meg Mal. Elegáns és előkelő, mégsem tűnik múzeumnak, hanem egy igazi családi otthon hangulatát árasztja. Ez valószínűleg a benne lakók érdeme, illetve azoké, akik korábban laktak benne. Meleg színek uralták a helyiségeket, a falakon művészi festmények sorakoztak, és vonzották a tekintetet, de nem akarták meghökkenteni a nézelődőt. Mindenütt kényelmes székek és szép asztalok csábítottak a letelepedésre. A rengeteg virág még jobban kihangsúlyozta a berendezés meghittségét. Ezen a helyen a látogató nem feszeng, és nem fél attól, hogy ha megérint valamit, akkor otthagyja az ujjlenyomatát. Már az épület összes helyiségében járt – kivéve Parker lakosztályát. Pedig micsoda üdítő változatosság lenne! Mindenütt kényelmesen érezte magát, de a ház legbarátságosabb és legvonzóbb zugának mégis Mrs. Grady konyháját tartotta. Az asszony most is a tűzhelynél álldogált, és a szorgoskodása nyomán mennyei illatok áradtak a helyiségben. – Nocsak, Malcolm. – Hogy van, Mrs. Grady? – Megvagyok. – Az asszony felvonta az egyik szemöldökét, amikor Del kivett egy sört a hűtőből. – Vigyétek ki innen, mert nem akarom, hogy láb alatt legyetek. – Igenis, asszonyom – felelte a két férfi kórusban. – Remélem, itt maradsz vacsorára – nézett a nő Malcolmra. – Ezt vehetem meghívásnak? – Igen, ha Del megfeledkezett a jó modorról. – Csak most érkezett! – méltatlankodott Del. – Mivel a többi fiú is kikönyörgött már tőlem egy vacsorát a konzultáció után, ezért elfér még egy fő az asztalnál. De csak akkor, ha nem túl válogatós.

– Ha maga főzte a vacsorát, Mrs. Grady, akkor egyetlen falatért is hálás leszek. – Milyen ügyesen bánik a szavakkal ez a fiatalember. – A lányok is ezt szokták mondani. Az asszony felnevetett, és a fakanállal megveregette az egyik fazék oldalát. – Most pedig kifelé, fiúk. Del kinyitotta a hűtőt, és magához vett még két sört. Hármat Mal kezébe nyomott, és kifelé menet kinyitotta a mobiltelefonját. – Jack, itt van Mal. Sört is szereztem. Szólj Carternek. – Ezzel becsukta a telefont. Mai észrevette, hogy Del még mindig öltönyt visel, de már levette a nyakkendőjét, és meglazította a gallérját. Ennek ellenére egy vérbeli, Yale-én végzett ügyvéd benyomását keltette. Sűrű barna haja és kék szeme elárulta, hogy Parker testvére. Parker vonásai finomabbak és lágyabbak voltak, de a hasonlóság azonnal feltűnt mindenkinek. A teraszon Del leült, és kinyújtotta a lábát. Az ő modora sokkal közvetlenebb, és nem olyan tüskés, mint a húgáé, gondolta Malcolm. Talán ezért lettek pókertársak, később pedig barátok. Kinyitották az üvegeket. Malcolm ivott egy kortyot a hűvös italból, és érezte, hogy a teste ellazul. Tizenkét órája vette a kezébe a szerszámokat, és azóta megállás nélkül dolgozott. – Nos, mi történt? – érdeklődött Del. – Mikor? – Ne próbálj meg átverni, Mal. Még hogy defekt! Ha Parkernek defektje lett volna, akkor segítesz neki kereket cserélni, és nem a motorodon jön haza. – Pedig tényleg defektet kapott. – Malcolm ivott még egy korty sört. – Ráadásul nem egy, hanem két kereke lett teljesen használhatatlan. – A férfi vállat vont, és úgy döntött, hogy nem fog titkolózni a legjobb barátja előtt. – Az elbeszélése meg a helyszíni nyomok alapján úgy tűnik, hogy valami idióta letért az útról, mert kikerült egy kutyát, és Parkernek az útpadkára kellett hajtania, hogy elkerülje az ütközést. Az út nedves volt, és talán túl

gyorsan fordította el a kormányt. Az a lényeg, hogy a kocsi megpördült, és kilyukadt a két bal oldali kereke. A jelekből ítélve a másik sofőr volt a hibás, de segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. – Otthagyta Parkert? – Del arca vörös lett a haragtól, és a szeme szikrát szórt. – Micsoda aljas gazember! Le tudta olvasni a rendszámát, vagy emlékszik a kocsi márkájára? – Nem emlékszik semmire, és ezért nem is hibáztatom. Valószínűleg az egész néhány másodperc alatt történt, és azzal volt elfoglalva, hogy visszaszerezze az uralmat a kocsi felett. El kell ismernem, hogy elég ügyesen csinálta. Nem ment neki semminek, és még a légzsák sem oldódott ki. Egy kicsit zaklatott és dühös volt. De leginkább az bosszantotta, hogy elkésik a megbeszélésről. – Szerencsére nem esett baja – motyogta Del a fejét csóválva. – És hol történt? – Körülbelül tíz kilométerre innen. – És te ilyen időben kint voltál az úton? – Nem. – Mal nem kedvelte Del keresztkérdéseit. – Anya fogadta a hívást, és kijött szólni nekem, hogy valaki leszorította Parkert az útról, és most szerelőt kér. Ezért gyorsan odamentem, míg anya elindította Bilit. – Ez nagyon rendes volt tőled, Mal. – Del felnézett, mert Mrs. Grady lépett oda hozzájuk, és egy tál sós rágcsálnivalót meg egy tányér olívabogyót helyezett az asztalra. – Így majd jobban csúszik a sör. Már jönnek a kis barátaitok – tette hozzá, és az alkonyat fényében fürdő gyep felé intett. Aztán megbökte Malcolm vállát. – Te ihatsz még egy sört, mert csak egy óra múlva tudunk asztalhoz ülni. És utána hazaviheted azt a szörnyeteget. – De előbb elmehetünk táncolni egyet. – Csak vigyázz! – Az asszony a férfira kacsintott. – Nem is sejted, mire vagyok képes a táncparketten. A nő visszament a házba, és Malcolm vigyorogva nézett utána.

– El tudom képzelni – mondta, és üdvözlésképpen Jack és Carter felé intett a sörével. – Pont ezt írta fel nekem az orvos. – Jack Cooke, a tehetséges építész és Del egyetemi barátja boldog mosollyal kinyitott egy sört. A bakancs és a farmer elárulta Malnek, hogy Jack aznap az építkezési helyszíneket járta, és nem az irodájában dolgozott. A ruházata éles ellentétben állt Carter tanár bácsis ingével és könnyű vászonnadrágjával. Carter olvasószemüvege kikandikált az ing felső zsebéből, és Malcolm elképzelte, ahogy dolgozatokat javít az új dolgozószobájában, miután gondosan a szekrénybe akasztotta a professzoros gyapjúszövet zakóját. Ami azt illeti, elég változatos látványt nyújtottak. Del az elegáns olasz öltönyben, Jack egy sáros munkásbakancsban, Carter a könyvmoly ruházatában, ő pedig… Ha tudta volna, hogy meghívják vacsorára, akkor felvesz egy másik nadrágot. Talán. Jack belemarkolt a sós rágcsálnivalóba. – Mi a helyzet? – Valaki leszorította Parkert az útról, és Mal a megmentésére sietett. – Jól van? – Carter még bele sem ivott a sörébe, de most azonnal letette az üveget. – Nem sérült meg? – Semmi baja – nyugtatta meg Malcolm. – Csak kilyukadt két kereke. Nem nagy ügy. Ráadásul még sört és vacsorát is kapok érte, úgyhogy megérte motorra pattannom. – És sikerült rávennie Parkert, hogy ő is felüljön rá – tette hozzá Del. Jack felhorkantott, és hitetlenkedve nézett Malre. – Viccelsz? – Ez volt a kisebbik rossz. – Most már Malcolm is humorosnak találta a helyzetet, és mosolyogva bekapott egy olívabogyót. – Vagy felül a motoromra, vagy elkésik a megbeszélésről. Egyébként… – a férfi még egy olívát tett a szájába.

– Szerintem tetszett neki. Egyszer elviszem egy igazi motortúrára. – Azt hiszed? – Del gúnyosan felnevetett. – Sok sikert! – Szerinted még egyszer nem tudom felültetni a motorra? – Parker nem egy motoros cicababa. – Vigyázz, minek nevezed az anyámat! – méltatlankodott Mal, majd elgondolkodva kortyolgatta a sörét. – Száz dollárba fogadok, hogy két héten belül rá tudom beszélni, és egy órát fogunk furikázni. – Ha ilyen felelőtlenül költekezel, akkor a végén nekem kell majd fizetnem a sörödet, ha elmegyünk valahová. – Én szívesen elveszem a pénzedet – jegyezte meg Jack, és ismét a tálba markolt. – Nincsenek erkölcsi aggályaim, ha megkopasztalak. – Akkor áll az alku. – Malcolm és Jack kezet rázott. – Még beszállhatsz – fordult Mal Del felé. – Rendben. – A három férfi kezet fogott, és közben Del Carterre nézett. – Nem akarsz csatlakozni? – Nem hiszem, hogy… Nos, ami azt illeti, én inkább Malcolmra szavazok. Malcolm elismerő pillantást vetett Carterre. – Lehet, hogy tényleg olyan okos vagy, mint amilyennek látszol?

3. Malcolm tapasztalata szerint az emberek egy átlagos kedd este nem szoktak gyertyafényes asztalnál ülve, mézzel és sárgarépával párolt, grillezett spárgával tálalt sonkát enni. Nem minden otthonban van virág és kristálypoharakban gyöngyöző fehér bor az asztalon.

De hát a Brown-háztartás nem átlagos emberekből állt. Mai akkor sem ivott volna a finom francia borból, ha Mrs. Grady nem lesi árgus szemekkel. Már régen kinőtt abból a korból, amikor úgy pattan fel a motorra, hogy előtte felhajt egy-két pohárral. Eredetileg minél előbb haza akart menni, hogy egy kiadós edzéssel kiizzadja magából a hosszú nap fáradságát, aztán lezuhanyozzon, csináljon magának egy szendvicset, igyon egy sört, és elnyúljon a tévé előtt. Azzal az esti programmal is beérte volna, de be kellett ismernie, hogy itt sokkal jobban érzi magát. Egyrészt az étel miatt, mert Mrs. Grady valóságos művész volt a konyhában. Ráadásul csinos nők társaságában lehetett, és az asztalnál ülő férfiakat is kedvelte. És főleg a mindig vonzó és érdekes Parker Brown miatt. Milyen különleges most az arca a gyertyafényben, állapította meg Malcolm. Elegáns, mégsem hűvös, csak akkor, ha kifejezetten ez a szándéka. Szexi, mégis finom, mint egy csipkés melltartó, ami halványan átdereng a hófehér blúzon. Malcolm kedvére csodálhatta a nő mély, telt hangját. Változékony, mint az időjárás, gondolta. Az egyik pillanatban meleg, aztán hirtelen fagyossá válik. Szinte mindent ki tud fejezni vele, és nagyon ügyesen használja ezt az adottságát. Parker kénytelen volt részletesen beszámolni az autós kalandról. Igyekezett könnyed hangon beszélni róla, és a hangján csak időnként érződött a harag. Ha Malcolm nem látta volna a baleset után, ő is elhitte volna, hogy nem fenyegette igazi veszély, és csak a saját idegessége meg az ismeretlen vezető gondatlansága miatt bosszankodik. A visszafogott előadás ellenére, a többiek komoly aggodalommal hallgatták, kérdéseket tettek fel neki, és nagyon felháborodtak a másik autós viselkedésén. Malcolmnak pedig addig hálálkodtak, míg végül szinte fuldokolni kezdett. Úgy látta, hogy Parker is megkönnyebbül, amikor végre másra terelődik a beszélgetés.

A vacsora sokáig tartott, és Mal szívesen hallgatta az asztalnál ülők önfeledt társalgását. Örült, hogy nem nagyon kell megszólalnia, mert sokkal jobban meg lehet ismerni az embereket, ha hagyja őket beszélni. – És mit csinálsz a biliárdasztallal? – Még nem döntöttem el. Ez a téma felkeltette Malcolm érdeklődését. – Mi a baj a biliárdasztallal? – Semmi. – Del eladja a házát, és ideköltözik – magyarázta Carter Malnek. – Eladja? Ez mikor történt? – Mostanában döntöttem el. – Del felvonta a szemöldökét, és Malre nézett, miközben megvajazta Mrs. Grady egyik különleges kiflijét. – Meg akarod venni? – Mihez kezdenék vele? Az a ház olyan nagy, hogy egy tízfős család is elférne benne, sőt még a nagyszülők is. – A férfi elgondolkodott, és bekapott egy falat sonkát. – Nem lehetséges, hogy csak a játékszobát vegyem meg? – Attól tartok, ez nem lehetséges. Egyébként a játékszobával kapcsolatban nekem is van néhány ötletem. – Majd tudasd velem, ha el akarod adni a flippergépeket. – És hova tennéd őket? – érdeklődött Jack. – Az anyád garázsa feletti lakásban te is alig férsz el. – Kidobnám az ágyat, és a padlón aludnék. – A fiúk, és az ő játékaik – csóválta meg a fejét Laurel. – Szó sem lehet arról, hogy a hálószobában állítsd fel azokat a zajos masinákat. Figyelmeztetlek, hogy baj lesz belőle, ha megpróbálod! – Én egy másik helyre gondoltam. – Del Parkerre pillantott. – Majd beszélünk róla. – Rendben. Talán átalakíthatnád az egyik padlásteret – kezdte Parker. – Bár nem hiszem, hogy a födém elbírná a súlyt. A biliárdasztal alatt biztosan összerogyna a mennyezet. – Én nem egy fenti helyiségre gondoltam, hanem egy lentire.

– Lent? – csodálkozott Parker. – De hová… Te jó ég, Del! Csak nem valamelyik alagsori helyiséget akarod kiválasztani? – Hány alagsor és padlás van ebben a házban? – súgta oda Mal Emmának. – Három padlás és két alagsor. Illetve három, ha azt a borzalmas kazánházat is beleszámítjuk, ahol a démonok élnek. Tudod, azok, akik ártatlan kislányok húsát eszik. – Ez nagyon izgalmas! – Persze. De csak akkor, ha olyan vagy, mint Del. – Emma összehúzott szemmel az asztal másik oldalára nézett. – De egy bújócskázó kislányt örök életére megsebez, ha egy bizonyos gonosz kisfiú megijeszti egy vörös égővel, lopakodó járással és eszelős, mély hangú nevetéssel. A nő felemelte a poharát, és megborzongott. – Még ma sem merek lemenni oda. Mai hallgatta, ahogy Parker és Del az alagsori helyiségekről beszél. Laurel mosolyogva ült a helyén, Jack egy újabb kifliért nyúlt, Mac pedig odasúgott valamit Carternek, amitől a férfinak vörös lett a füle. Érdekes jelenetek. – Tehát ha jól értem, a nyugati szárny alagsorában tároljátok a rendezvényekhez használt felszerelést – jelentette ki végül Del. – Ott vannak az asztalok, a székek, meg ilyesmik. – És azt tervezzük, hogy még többet veszünk. Ha van saját felszerelésünk, akkor nem kell bérelnünk, hanem mi adhatjuk bérbe az ügyfeleknek – magyarázta Parker. – Ez nagyon jó ötlet. Néha én is megfordulok ott, amikor segítek nektek a rendezvények előkészületeiben, és tudom, hogy hatalmas az a hely. – Nem is a helyről van szó, Del. Természetesen megkaphatod a helyiséget, de… – Parkeren látszott, hogy mérlegeli a lehetőségeket, miközben a szemöldökét ráncolva nézi a vizespoharat, mielőtt ismét Delre pillant. – A raktárt a keleti szárnyba költöztethetjük, de még akkor is…

– Szó sem lehet róla! – tiltakozott Emma, és magasba emelte mindkét kezét. – Az túl közel van a Pokol Torkához. – Ahol még mindig rád les a démon – jegyezte meg Del fenyegető hangon. – Gyűlöllek, Delaney Brown! Jack, verd meg! – követelte Emma. – Méghozzá alaposan. – Rendben. De előbb megehetem ezt a kiflit? – Akár keleten, akár nyugaton van, akkor is alagsor marad – vette át a szót Parker. – Alig van természetes világítás, alacsony a mennyezet, és a csupasz betonból kilógnak a csövek. – Ideális hely egy férfibarlang számára. Egyébként miért tartjuk őt? – mutatott a férfi Jackre. – Nem a szép szeméért. – Egy barlangszerű alagsori helyiséget FJB-vé alakítani? Férfi játékbarlanggá, a kívülállók kedvéért – magyarázta Jack, és szürke szemében érdeklődés csillant. – Meg tudom csinálni. – A falak legalább harminc centiméter vastagok – folytatta Del. – Még a rendezvények idején is használhatnánk, és senki sem hallana minket. – A férfi felemelte a poharát, és kiitta az utolsó korty bort, majd Emmára pillantva így folytatta: – Ahogy a lányok sikolyát sem hallani, akiket elevenen felfal a vörös szemű szörnyeteg. – Te vadállat! – morogta Emma, és lehorgasztotta a fejét. – Menjünk, és nézzünk körül. Parker csodálkozva nézett Delre. – Most? – Miért ne? – Én nem megyek le oda – jelentette ki Emma. – Ne félj, drágám! – Jack átkarolta a menyasszonya vállát. – Majd megvédelek. A nő megrázta a fejét. – Ezt csak most mondod. – Ti menjetek, fiúk. – Mac meglóbálta a poharát. – Mi Carterrel megisszuk a borunkat, aztán van valami tennivalónk otthon. – Még őszibarackos pite is lesz – jelentette be Mrs. Grady.

Mac elmosolyodott. – Ránk is vár otthon a desszert. Ugye, Carter? A férfinak ismét vörösödni kezdett a füle. – Úgy tűnik. – Gyere, Mal – hívta a barátját Del. – Körülvezetünk a mélységben, hogy megjöjjön az étvágyad a desszerthez. – Rendben. – Mal is felállt, és a tányérjáért nyúlt, hogy letakarítsa, de Mrs. Grady felemelte az ujját. – Hagyd most ezt. Először menj, és fedezd fel az ismeretlent. – Köszönöm. Még soha életemben nem ettem ilyen finom sonkát. – Majd csomagolok neked egy kicsit. Távozás közben a férfi lehajolt az asszonyhoz. – Tartozom egy tánccal – súgta Mrs. Grady fülébe. A nő felnevetett. – Miről van szó? – érdeklődött Parker. – Ez egy magánbeszélgetés. Követte a többieket a hátsó lépcsőhöz, ahol régebben a szolgák hada sürgött-forgott. Közben azon gondolkodott, hogy Parker miért visel még mindig magas sarkú cipőt. Del felkapcsolta a világítást, és hideg fény árasztotta el a hatalmas labirintust. A férfi szemügyre vette az alacsony mennyezetet, a csupasz falakat és a csöveket. Miután egy nagy helyiségbe jutottak, megpillantotta a rengeteg polcot, asztalt, széket és szerszámot. Ez egy igazi alagsor, gondolta. Kicsit kísérteties, de olyan tiszta, mint egy ötcsillagos szálloda konyhája. – Mi a szösz? Éjjel előjönnek a pincemanók, és takarítanak? – Azért mert tárolásra használjuk, még lehet tiszta – felelte Parker. – Olyan nyomasztó ez a hely, Del – fordult a bátyjához. – Most még igen. A férfi végigment egy folyosón, lehajolva átbújt néhány cső alatt, majd tovább haladt. A mozdulatai elárulták Malnek, hogy nem először jár itt.

– Ez a régi kazánház. – Del egy lelakatolt faajtóra bökött a mutatóujjával. – Ott lapulnak a démonok, akik fiatal lányok csontjain élezik a… – Ezt már nyolcéves koromban sem vettem komolyan – emlékeztette Laurel a férfit. – Nagy kár. – Del átkarolta Laurel vállát, mire a nő átölelte a férfi derekát. Malcolm lépést váltott, hogy Parker mellé kerüljön. – Hatalmas ez a hely. – Az évek során néhányszor átalakították, és mindig másra használták, de többnyire raktárként szolgált, akárcsak most. A dédapámnak volt itt egy műhelye. Szeretett barkácsolni, és állítólag ide vonult vissza, amikor a dédanyám pörölt vele. Itt tárolták a befőtteket és a tartósított zöldséget. Az apám szerint az ötvenes években a nagyszüleim légoltalmi pincének rendezték be. Amikor a folyosó ismét kiszélesedett, a nő megállt, és csípőre tette a kezét. – Te jó ég, Del. Ez tényleg kísérteties. Olyan, mint egy katakomba. Nekem tetszik. – Jack összehúzta a szemét, és járkálni kezdett. – Kivennénk azt a falat, kibővítenénk a nyílást. Gerendák és oszlopok is kellenek. Aztán betehetünk még egy ablakot, hogy több fény jöjjön be. – Ezt nevezik bevilágítónak? – érdeklődött Laurel. – A fény nagyon fontos, és sok megoldás van arra, hogyan világítsuk meg a helyiségeket. – Jack felnézett. – Néhány csövet másfelé kell vezetni, hogy nagyobb legyen a belmagasság. Felesleges ez a sok kisebb helyiség, úgyhogy kivennék néhány falat, áthúznám az elektromos vezetékeket, és kialakítanék még egy vizesblokkot. Ott lenne egy vécé, itt pedig egy beépített szekrény. A fűtésre talán egy gázfűtéses kandalló lenne a legjobb megoldás, ami nemcsak meleget, hanem jó hangulatot is áraszt. Azt a falat kővel vagy téglával borítanám, a padlóba pedig padlófűtést építenék. Kint pedig ott vannak a masszív viharpince

ajtók. Még gondolkodnom kell, és egy kicsit méricskélni, de szerintem kivitelezhető. Igen. Del Parkerre pillantott, és felvonta a szemöldökét. – Ha ezt akarod, nekem nincs kifogásom ellene – nézett rá a húga. – Zöld utat kaptál, Cooke. Jack dörzsölni kezdte a tenyerét. – Csodás! – Most hosszú ideig főfalakról meg vízvezeték-szerelésről fognak beszélni – panaszkodott Laurel, és bosszúsan megcsóválta a fejét. – Felmegyek, mert nem akarom hallani. Még alig hevertem ki a konyhám felújítását, amit egyébként zseniális munkának tartok – tette hozzá Jackre nézve. – Kevesebbel nem érjük be. – Veled megyek. – Parker is elindult Laurel után, de előbb Jackre nézett. – A raktárban is lehetne padlófűtés? – kérdezte. – Hát persze. Amit csak akarsz. A nő elmosolyodott. – Akkor lehet, hogy még beszélünk róla. Mire Malcolm is feljött, ráragadt Jack lelkesedése, és lelki szemei előtt már ő is egy elegáns játékteremnek látta a helyiséget, ami még a Del házában lévő mostani férfiparadicsomnál is vonzóbb lesz. Közben Mrs. Grady, Emma, Laurel és Emma már majdnem végzett az asztal leszedésével. Mai megfogta az asszony kezét, és megcsóválta a fejét. – Üljön le, Mrs. Grady – mondta, és a reggelizősarokban lévő székek felé mutatott. – Aki főz, az nem mosogat. Ez az egyik legfontosabb Kavanaugh-szabály. – Mindig szerettem az anyádat – mosolygott a házvezetőnő. – Én is kedvelem. Kér még egy kis bort? – Már eleget ittam, de elfogadnék egy csésze teát. – Azonnal hozom. A férfi a tűzhelyhez lépett, megemelte az üres vízforralót, aztán megkerülte Parkert, hogy megtöltse a kannát a csap alatt. – Mi a baj? – kérdezte, amikor a nő csodálkozva nézett rá.

– Semmi. – Olyan illata van a hajadnak, mint annak a fehér virágnak, ami Floridában a hálószobaablakom alatt virágzott. Nagyon bennem maradt az emléke. A férfi a gázra tette a forralót, és meggyújtotta a lángot. A többi férfi éppen akkor jött be, amikor elvett egy halom edényt Emmától. – A csudába! – morogta Del. – Maradnunk kellett volna még egy darabig. – Még bőven van edény az asztalon – szólt rájuk Laurel. – Kevesebben vagyunk, mert Mac és Carter elmenekült, hogy otthon fogyassza el a desszertet. Amit egyébként szexnek hívnak. – Ha várnak még egy kicsit, akkor pitében és szexben is lett volna részük. – Malcolm elővett a szekrényből egy csészét meg egy alátétet. – Az a legjobb. Nemsokára megtapasztalta, hogy valóban megérte várni a pitére. A sütemény elfogyasztása után jó időzítéssel állt fel az asztal mellől. Del és Jack kért Laureltől egy jegyzetfüzetet, és tervrajzokba temetkezett, Laurel pedig pitereceptekről kezdett beszélgetni Mrs. Gradyvel. – Mennem kell. Köszönöm a vacsorát, Mrs. Grady. – Ne feledkezzél meg a pókerpartiról – pillantott fel Del. – És hozzál magaddal készpénzt – tette hozzá. – Persze, hiszen a te pénzeddel fogok távozni. – Add át az üdvözletem az anyukádnak – kiáltotta oda Mrs. Grady, és megkocogtatta az asztalt. – Parker! Hozd ide Malcolmnak a maradékot, amit félretettem neki. Még jobb, gondolta Malcolm, és Mrs. Gradyre villantotta a mosolyát, amikor az asszony rákacsintott. Aztán követte Parkert a konyhába. – Úgy tűnik, holnap is királyi módon fogok étkezni – jegyezte meg, és a hóna alá csapta a dobozt. – Mrs. G mindig kötelességének érzi, hogy ellássa a betérő vándorokat. Nem úgy gondoltam – tette hozzá gyorsan.

– Nem is úgy fogtam fel. – Igazán hálás vagyok a segítségedért. Rengeteg időt spóroltál meg nekem, és levetted a gondot a vállamról. Kikísérlek. A férfi észrevette, hogy a nő most a hivatalos hangját vette elő. Valószínűleg így szokta a férfiak tudomására hozni, hogy tartsák meg a három lépés távolságot. Ő viszont szándékosan közelebb húzódott hozzá, miközben átmentek a házon. – Meg tudod mondani, hogy körülbelül mikor mehetek a kocsimért? Már a munkáról beszél, gondolta Malcolm. – Reggel anya felhív, és megbeszéli veled. Ha már a garázsban van a kocsi, át is nézhetem. – Jövő hónapban terveztem egy általános karbantartást, de ha ott van, most is elvégezheted. – Nem volt gondod vele mostanában? – Nem. – Akkor könnyű dolgom lesz. A nő az ajtó felé nyúlt, de a férfi megelőzte. – Még egyszer köszönöm. Holnap várom az anyád hívását. Gyors és száraz, mint egy hivatalos kézfogás, gondolta a férfi, és a kezében lévő dobozt letette egy asztalra, amelyen egy csokor gyönyörű sárga rózsa virított. Néha az embernek gyorsan kell cselekednie, máskor jobb, ha lassabban halad előre. Most a gyorsaság mellett döntött, és olyan hirtelen ragadta meg a nőt, hogy a testük összeütközött. Parker méltatlankodó arca láttán egy kicsit elmosolyodott. Mint egy idős tanítónő, akit felháborít az egyik diákja viselkedése, gondolta, mielőtt lecsapott a nő ajkára. Ez még a piténél is jobb volt. Lágy és ízletes, amit még pikánsabbá tesz a megdöbbenés. Érezte, hogy a nő megmarkolja a vállát, és a teste enyhén megremeg. Ez a harag, de a gyönyör jele is lehet. Már máskor is volt alkalma megízlelni Parker ajkát. Egyszer a nő csókolta meg, hogy bosszantsa Delt, máskor meg ő rohanta le, a hamptonsi nyaralójukban tett látogatása során.

És minden alkalom után még többet akart. Sokkal többet. Nem is igyekezett gyengéd lenni. Parkernek biztosan sok sima modorú, udvarias fickóval volt már dolga, és Mal nem akart beállni a sorba. Ezért mohó kézzel végigsimította a nő hátát, majd a derekát, és élvezte, ahogy a remekbe szabott teste lassan elernyed és hozzásimul. Amikor Parker halkan felnyögött, Mal elengedte, és hátralépett. Felkapta az ételdobozt, és a nőre mosolygott, akit még soha nem látott ilyen döbbentnek. Látszott rajta, hogy nem tud szóhoz jutni. – Viszlát, Széplábú. Kilépett a házból, és a motorra kötötte a dobozt. A lábát átvetette a nyergen, felpörgette a motort, és hátranézett. Parker még mindig a nyitott ajtóban állt. Micsoda látvány, gondolta Malcolm. Az elegáns kosztümöt viselő, kissé zilált hajú nő, a hatalmas, lenyűgöző épület előtt. Üdvözlésképpen a sisakjához emelte a kezét, majd elszáguldott. Magával vitte a képet és a nő ízét a nyelvén. Parker hátralépett, becsukta az ajtót, aztán megfordult, és nagyot ugrott ijedtében, amikor megpillantotta Laurelt az előszobában. – A mindenit! Ugye nem baj, ha ezt mondom? Parker megcsóválta a fejét, és bosszantotta, hogy zavartan babrál a kezével. – Egyszerűen nekem esett. – A mindenit! – Rámenős, erőszakos és… – És nagyon szexi! Ezt kénytelen vagyok elismerni, pedig halálosan szerelmes vagyok a bátyádba – tette hozzá Laurel, és Parkerhez lépett. – Mivel nem voltam olyan tapintatos, hogy elfordítsam a fejemet és udvariasan távozzak, ezért láttam a jelenetet. Nem vettem észre, hogy tiltakoztál volna. – Teljesen váratlanul ért a támadása. Különben nem adtam volna meg neki ezt az elégtételt.

– Sajnálom, de nekem úgy tűnt, hogy elégedetten távozott. És még valami. – A nő megveregette a barátnője karját. – Zaklatottnak és zavarodottnak tűnsz, ráadásul ragyogsz. – Nem ragyogok! Laurel szó nélkül megragadta Parker vállát, és a hatalmas tükör felé fordította. – Még mindig ezt mondod? Igaz, hogy az arca kipirult, és a szeme tényleg csillog egy kicsit, de… – Ez csak a bosszúság miatt van. – Nem szívesen cáfolom meg a szavaidat, de fogadjunk, hogy elég nagy a forróság a csinos szoknyád alatt. – Rendben, igazad van. Elég jól csókol, ha az ember szereti a durva és erőszakos férfiakat. – Nekem úgy tűnt, hogy nem zavart a rámenőssége. – Azért, mert hirtelen jött. Egyébként az egész nem olyan fontos, hogy ennyi szót pazaroljunk rá. Most pedig felmegyek! – Én is oda tartok, éppen ezért láttam meg azt a nem fontos eseményt. Együtt indultak fel a lépcsőn, de mielőtt elváltak, Parker megállt a lépcsőfordulónál. – Pedig rajtam volt a távolságtartó köntös. – Tessék? – Nem ért teljesen váratlanul a támadása, mert már a konyhában is közeledett hozzám. Tulajdonképpen minden egyes alkalommal rám mozdul, amikor találkozunk. Ez nyugtalanító, de általában le tudom kezelni az ilyen tolakodó viselkedést. Amikor az ajtóhoz kísértem, azt hittem, hogy felfogta a helyzetet. Laurel tágra nyitotta a szemét. – Magadra kanyarítottad a távolságtartó köntöst? A híres pajzsot, amiről minden korú, hitű és politikai meggyőződésű hímnemű lény lepattan? – Igen.

– Őt mégsem tartotta távol. Úgy tűnik, immúnis rá. – Laurel megint megveregette Parker karját. – Lehet, hogy ő az egyetlen ilyen lény a földkerekségen. – Egyáltalán nem vicces. – Dehogynem. Ráadásul szexi. – Nem érdekel a vicces és szexi Malcolm Kavanaugh! – Ha egyáltalán nem érdekelne, akkor lesöpörted volna magadról, mint egy szöszt a kabátodról. Az a férfi… – Laurel kereste a megfelelő szót. – Felébresztette a kíváncsiságodat. – Nem. Illetve lehet. – Mivel a barátnőd vagyok, örömmel tölt el, hogy valaki felkeltette az érdeklődésedet. Főleg azért, mert én is kedvelem azt a férfit, és észrevettem, hogy ez az érdeklődés kölcsönös. A nő megvonta a vállát. – Csak ágyba akar vinni. – Persze, hogy ágyba akar vinni. De nem hiszem, hogy csak. – Nem fogok lefeküdni vele! Üzleti kapcsolatban állunk. – Mert az autószerelőd? – Most már a Kézfogó autószerelője, ráadásul Del barátja. – Ezek nagyon gyenge kifogások, Parker. Szerintem aggódsz, mert te is le akarsz feküdni vele. – Ennek semmi köze a szexhez. Miért hiszed azt, hogy minden a szex körül forog? – Te hoztad fel. Parker kénytelen volt elismerni, hogy Laurelnek igaza van. – Akkor most ejtem a témát. Különben is sok dolgom van, és nem érek rá ezzel foglalkozni. Holnap sűrű napunk lesz. Sőt, a következő öt napunk is nagyon zsúfolt lesz. – Igazad van. Akarod, hogy felmenjek veled, és egy kicsit még beszélgessük? Parker érezte, hogy lenne hozzá kedve, és ez is azt jelezte, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonít a Malcolmmal történteknek. – Köszönöm, nem. Jól vagyok. És lefekvés előtt van még egy kis munkám. Majd reggel találkozunk.

Parker egyedül ment fel a szobájába, és bekapcsolta a tévét. Kibújt a cipőjéből, és megvizsgálta, hogy nincs-e rajta valami vágás vagy sérülés. Aztán elégedett arccal tette vissza a lábbelit a szekrény cipőtartó polcára, a kosztümjét a tisztítós zacskóba csúsztatta, az ékszereit pedig a fésülködőasztal keskeny fiókjaiban kialakított ékszertartókba helyezte. Felvett egy hálóinget meg egy köntöst, és a telefont a köntös zsebébe csúsztatta. Úgy tervezte, hogy vesz egy forró fürdőt, de aztán elvetette az ötletet, mert a forró fürdő sok gondolkodással és álmodozással jár. Neki most egyikhez sem volt kedve. Ezért inkább a következő nap beosztására koncentrált, miközben megtisztította és bekente az arcát. Tehát ragyogok, gondolta, és hűvös pillantást vetett a tükörképére. Micsoda ostoba kifejezés! Nem is igaz. Laurelnek az agyára ment a szerelem. Szinte minden menyasszony elkapja ezt a kórt, és mindent a szerelem ködén át lát. Jó nekik, ismerte be, miközben kivette a gumit a hajából. És jó üzlet a Kézfogónak. Az üzletről eszébe jutott, hogy le kell írnia az esti konzultáción begyűjtött új adatokat, hogy kiegészíthesse az ügyfelek eredeti elképzeléseit tartalmazó fájlokat. Körülbelül kettőszázhuszonöt vendéget várnak, idézte fel a részleteket, miközben visszament a hálószobába, hogy kivigye a laptopját a nappaliba. Az esküvői szertartásnak hat résztvevője lesz, beleértve a virágos kislányt, aki júniusban tölti be az ötödik életévét. A menyasszony kedvenc virága a pünkösdi rózsa, a választott színei pedig a rózsaszín meg a zöld, legalábbis egyelőre. Finom színek. Lágy és gyengéd színek, gondolta Parker még egyszer, és irányt változtatott. Kinyitotta a teraszajtót, és kilépett a friss levegőre, hogy néhány percig élvezze az este nyugalmát. A menyasszony lágy és finom dekorációt akar. Megkérte Parkert, hogy találkozzon vele a szalonban, és nézze meg a ruhát,

amit kiválasztott. Tehát tisztában van azzal, hogy mennyire fontos a ruha, hiszen az határozza meg az esemény témáját és hangulatát. Azok a csodálatos, pihekönnyű fodrok! A gyöngyök finom csillogása és a csipke lágy érintése! Pasztell színek és pünkösdi rózsák, lágy tüllfodrok és halkan kimondott ígéretek. Parker lehunyta a szemét, és maga elé képzelte a szertartást. Ehhez mindig értett, és remek meglátásai voltak. Semmi oka arra, hogy most ilyen nyugtalannak, zaklatottnak és feszültnek érezze magát. Semmi értelme, hogy itt álldogáljon a teraszon, és nézze a sötét kertet, miközben egy váratlan és izgalmas motorkerékpározásra gondol, ami csak néhány percig tartott. Ami gyors és veszélyes volt, mégis őrült módon izgató. Akárcsak az a csók, amit egy szemtelen férfitól kapott a saját háza ajtajában. Őt az ilyesmi egyáltalán nem érdekli. Lehet, hogy felkeltette a kíváncsiságát, de az egészen más. Az akváriumban köröző cápákat is érdekesnek találja, mégsem akar közéjük ugrani. Aztán sóhajtva beismerte, hogy ez a hasonlat nem tisztességes. Sőt rendkívül igazságtalan. Lehet, hogy Malcolm kissé pimasz és szemtelen, de azért nem nevezhető cápának. Milyen kedvesen viselkedett Mrs. G.-vel, és milyen előzékeny volt vele! Parker megérezte, ha valaki megjátssza magát, de Malcolm viselkedése teljesen természetesnek tűnt. Ráadásul Del barátja. A szakmája miatt a bátyja sokszor kénytelen elviselni a képmutatók és az igazi cápák társaságát, de a magánéletében soha nem tűrne el egy ilyen embert. Tehát csak neki vannak gondjai Mallel. Sebaj. Nála jobban senki sem ért a problémák kezeléséhez. Most is meg fogja találni a megoldást, aztán továbblép. De ehhez előbb meg kell határoznia az okát, és már sejtette is, hogy mi lehet az.

A kíváncsisága – mert ez nem igazi érdeklődés, csak puszta kíváncsiság – valami elemi, ellenállhatatlan vonzalomból fakad. Ez csak kémia. Hiszen egészséges fiatal nő, és Laurelnek igaza volt, amikor azt mondta, hogy Malcolm szexi. A maga egyszerű, szögletes módján. Motorbicikli és bőrdzseki, szakadt farmer és pimasz mosoly. Kemény kéz, és mohó száj. Parker a hasára szorította a kezét. Igen, ez tényleg izgató. Miután felismerte az okot, könnyebb lesz hatástalanítani az érzést. Mint egy bombát. Ami ketyegni kezdett benne, amikor a férfi magához rántotta. Igen, magához rántotta. Nem szereti, ha ráncigálják. Vagy igen? – Nem számít – morogta Parker. Az ember úgy oldja meg a problémákat, hogy válaszokat keres rájuk, és nem újabb kérdéseket tesz fel. Bárcsak ne kavarogna benne annyi kérdés! A zsebében megszólalt a telefon. Úgy kapott utána, mint a fuldokló egy arra sodródó deszka után. – Hála az égnek! – sóhajtott fel megkönnyebbülten. Az őrült menyasszony minden bizonnyal olyan kihívással áll elő, amit hatékonyan el tud intézni. Legalább addig sem gondol a saját bajára. – Szia, Sabina! Miben segíthetek?

4. Parker a mobiltelefonjával és a laptopjával felfegyverkezve készült a reggeli munkamegbeszélésre. A nagy kerek asztalnál ült, az

egykori könyvtárszobában, amit ma a Kézfogó konferenciateremnek használt. A falak mentén most is könyvektől roskadozó polcok sorakoztak, és a levegőben a bőr finom illata terjengett. Kora ősszel és télen ugyanúgy pattogott a tűz a kandallóban, mint gyerekkorában. A meghitt sarkokat megvilágító lámpák a nagymamájáé voltak, az időtől és a sok használattól megfakult szőnyegek pedig egy még korábbi generációtól származtak. A könyvszekrények közötti falfelületeken a Kézfogót, illetve a céget alapító hölgyeket méltató újságcikkek és fényképek lógtak. A hosszú asztalon az édesanyja ezüst kávéskészlete csillogott, alatta pedig, az antik ajtók mögött egy hűtőszekrény rejtőzött, tele ásványvízzel és üdítőkkel. Parker számára ez a helyiség jelképezte a hagyományokhoz való ragaszkodás és a modern üzleti szellem tökéletes harmóniáját. Fontosnak tartotta ezeket az elveket, méghozzá nemcsak a cég életében, hanem a sajátjában is. Még egyszer átnézte a napi beosztást, a délelőtti találkozók, a délutáni menyasszonyköszöntő és a pénteki rendezvény esti főpróbájának az idejét. A telefonja éppen akkor kezdett el csörögni, amikor Mac belépett, egy kosár muffinnal a kezében. – Laurel már úton van, Emma pedig azt üzeni, hogy még nem késett el. Parker bólintott. – A péntek esti menyasszony hív – súgta oda a barátnőjének. – Jó reggelt, Cecily! Készen állsz a nagy napra? Parker ismét bólintott, mert Mac a csészéje fölé emelte a kávéskannát. – Értem. Ez nagyon kedves. Persze, hogy meg tudjuk oldani. Igen. – A nő hallgatta a menyasszonyt, és az arca alig észrevehetően megvonaglott. – Milyen nagylelkű gesztus tőled és Marcustól! Megértem, hogy így érzel – folytatta. – Mégsem tartom jó ötletnek. Az esküvői torta és vőlegénytorta mellett túlzás lenne még egy tortát az asztalra helyezni, mert nem érné el azt a különleges hatást,

amire vágytok. Mit szólnátok inkább egy tündértortához? Egy gazdagon díszített szív alakú süteményhez, amelyre ráírnánk a nevüket. Nagyon jól mutatna a főasztalon, és előttük helyeznénk el, így csak az övék lenne. Parker elhallgatott, és az egyik kezével írni kezdett a laptopjába. – Bízzátok rám. Tudjátok, hogy Laurel egy gyönyörű és különleges süteménnyel fog meglepni titeket. Parker elmosolyodott, amikor Laurel a helyiségbe lépett, és az utolsó mondat hallatán gyanakodva összehúzta a szemét. – Mi a húgod kedvenc virága? – érdeklődött. – Dália? Csodálatos. Hát persze, semmi akadálya. Ha ma este korábban ide tud jönni, beszélek vele. Igen, mi is nagyon izgatottak vagyunk. Egy szót sem fogok szólni, megígérem. Viszlát, este. – Miféle gyönyörű és különleges süteményt fogok készíteni? – förmedt Laurel Parkerre. – Egy tündértortát. Egyetlen tündértortát – hangsúlyozta Parker feltartott mutatóujjal. – Szív alakút kérnek, és a hatás kedvéért legyen egy kicsit nagyobb a szokásosnál. Dáliákkal kéne díszíteni, és ráírni, hogy Griff és Jaci. A péntek esti vőlegény bátyja meg a menyasszony húga, vagyis a vőfély és a koszorúslány – magyarázta Parker. – Fél éve együtt járnak, és a férfi az esküvőn fogja megkérni a nő kezét, a köszöntőbeszéd végén. – De miért akarja ezt tenni? – csodálkozott Mac. – Nem tudom. Talán a szerelem elvette az eszét, vagy az érzelmeit ahhoz az érzéshez akarja hasonlítani, amit a vőlegény érez a húga iránt. Először megkérdezte az öccsét meg a menyasszonyt, és ők el vannak ragadtatva az ötlettől. Zokognak az örömtől. – Parker szigorú pillantást vetett Laurelre, és így folytatta: – És egy újabb tortát akartak rendelni. Sikerült lebeszélnem őket, és megállapodni egy sokkal egyszerűbb tündértortában, ezért hálával tartozol nekem. – Miről maradtam le? – rontott be a helyiségbe Emma. – Nem késtem el!

– De igen – jelentette ki Mac. – Szerelem van a levegőben, de te lekéstél róla. – Nos, ezen a helyen mindig szerelem tölti meg a levegőt. – Új fejlemények vannak – közölte Parker, és beszámolt Emmának a telefonbeszélgetésről meg a váratlan fordulatról. Nem lepődött meg, amikor Emma szeme könnybe lábadt. – Ez olyan imádnivaló! – De oda a hangulat, ha a nő nemet mond – mutatott rá Laurel. – Nem fog nemet mondani! – tiltakozott Emma, de látszott rajta, hogy egy kicsit megrendült. – És mi lesz, ha mégis? – Ma este alaposan megfigyeljük őket – javasolta Parker. – Aztán meglátjuk, hogy mit súgnak az ösztöneink. Ha úgy véljük, hogy kínos lesz a jelenet, akkor kitalálunk egy újabb tervet, amivel megakadályozhatjuk a fiaskót. Most pedig jöjjön a következő napirendi pont, a ma délutáni rendezvény. A vendégek kettőkor érkeznek a menyasszonyköszöntőre. – Pezsgős elegancia – vette át a szót Laurel. – Ez a neve a tortának, mert a rendkívül sznob koszorúslány, a menyasszonyköszöntő háziasszonya ilyen hangulatot kért. Egy pezsgő ízesítésű kisebb esküvői tortát készítettem, többféle süteménnyel, aprósüteménnyel és csokoládébonbonnal. A beszállító hozza az ételeket, a pezsgőt, valamint a kávét és a teát. Emlékajándékként egy-egy bonbont tettem egy fényes fehér dobozkába, amit egy csillogó csattal rögzített ezüstszalaggal kötöttem át. – Én az ügyfél kérése szerint fehér rózsákkal készültem – mondta Emma két korty kávé között. – Minden asztalon egyedi modern csokrok, fekete vázákban. Tink most fejezi be a lugast meg a pergolát. A bejárati oszlopok mellett és a teraszon fehér rózsákat tartalmazó edényeket helyeztünk el. – A háziasszony arra kérte a vendégeket, hogy fehér ruhában jöjjenek – vette át a szót Parker. – Nekünk feketét kell viselnünk, akárcsak az összes alvállalkozónak meg a vonósnégyes tagjainak, akik a kötetlen társalgás és az étkezés ideje alatt zenével

szórakoztatják a résztvevőket. Az előrejelzés enyhén szeles, napos időt ígér, huszonkét fokos hőmérséklettel. Tehát a rendezvényt meg tudjuk tartani a szabadban, ahogy terveztük. Az ajándékasztalt a pergola alatt állítjuk fel. Háromkor a menyasszony elfoglalja a helyét, és három óra tizenöt perckor elkezdődik az ajándékbontás. Az én feladatom lesz számon tartani, hogy ki mit adott a menyasszonynak. Négy óra tizenötre az ajándékokat a limuzinba tesszük, négy óra negyvenötkor pedig búcsút intünk a vendégeknek. Te jössz, Mac. – A koszorúslány pillanatfelvételeket kért, mégis azt akarja, hogy a képeken mindenki tökéletesnek, ragyogónak, természetesnek és öt kilóval soványabbnak tűnjön, főleg ő. Le kell fényképeznem a menyasszonyt minden egyes ajándékkal és minden vendéggel. Részemről ennek semmi akadálya. – A Mason-Easterbay-esküvő résztvevői öt óra harminc perckor érkeznek a főpróbára – vezette tovább a megbeszélést Parker. – Hét óra harminc perckor asztalfoglalásuk van a Carlottában, úgyhogy hétre végezniük kell, hogy időben odaérjenek. Van valami gond ezzel kapcsolatban? Amikor mindenki a fejét rázta, Parker körülnézett. – Van valami kérdés, probléma, hozzáfűznivaló vagy gúnyos megjegyzés az igazi esküvőjükkel kapcsolatban? – Ha tudom, hogy gúnyos megjegyzést is lehet tenni, akkor készültem volna – bosszankodott Laurel. – Nos, beszéljük meg a mai nap többi teendőjét. Szükségem van valakire, aki bevisz a városba, hogy elhozzam a kocsimat a szervizből. Ha senki sem ér rá, hívok egy taxit. Mrs. Kavanaugh ma délelőtt fel fog hívni, és remélhetőleg tud mondani egy hozzávetőleges időpontot. Tízkor megbeszélésem van itthon. – A nő hatásszünetet tartott, majd hozzátette: – Carter nővérével, Diane-nel. – Milyen ügyben? – csodálkozott Mac. – Azért, mert undok Shellyvel. Elnézést, hogy így beszélek a leendő sógornődről. Ráadásul szemtől szembe.

– Semmi baj. Valóban undok nőszemély. Az a passzív, mégis agresszív típus, akit legszívesebben jól fenéken billentenék. Elég gyakran. – Diane-nek semmi sem elég jó – jegyezte meg Emma. – A családja és a Maguire család már évek óta jó barátságban van. – És most mit tett? – kérdezte Laurel. – Felzaklatta Sherryt. Nem akart részt venni a szertartásban, mert túl nagy felhajtással jár. – Az elejétől fogva a begyében van az esküvő – vonta meg a vállát Mac. – Nekem is tett néhány megjegyzést róla, akárcsak az enyémről. Ki akar egy ilyen nőszemélyt a szertartás résztvevői között? Akár a nővére, akár nem. – Most viszont azt mondja, hogy nem jön el a próbavacsorára sem. Nincs a résztvevők között, nem akar bébiszittert szerezni, de a gyerekekkel sem akar itt bajlódni. Én egyáltalán nem bánnám, ha nélküle zajlana az esemény, de Sherry szeretné, ha a nővére is jelen lenne a próbán. – Parker szeme elszántan villogott. – Ezért Diane itt lesz – jelentette ki. – Rúgj bele egy nagyot! Parker Laurelre mosolygott. – Rendben. Ha Diane-nel végeztem, ráérek, és bárkinek segítek, akinek szüksége van rám. Egészen addig, amíg mennem kell a kocsimért. – Talán kapsz még egy csókot. – Laurel! – Mi van? Miért nem beszélhetek az eseményekről? – A nő jókedvűen vigyorgott, mert Mac és Emma azonnal tudni akarta a részleteket. – Malcolm Kavanaugh az előszobában letámadta Parkert. – Nocsak. – Mac ravasz mosollyal vonogatta a szemöldökét. – Nincs ebben semmi különleges. – Parker tovább akart lépni, ezért elővette a hivatalos hanghordozását. – Csak kikísértem. – Malcolm nagyon jól csókol – vetette közbe Laurel. – Még engem is megcsapott a hőség, pedig öt méterre álltam tőlük.

– Találkozol vele? – kérdezte Emma. – Ha arra gondolsz, hogy találkozom vele, amikor elhozom a kocsimat, akkor a válaszom igen. – Ugyan már, Parker! Azt szeretném tudni, hogy randevúztok-e – magyarázta Emma. – Nem. Ez csak egy… Malcolm faragatlanul viselkedett, ennyi az egész. – Te csókoltad meg először! – Emma a mutatóujjával tréfásan megfenyegette Parkert. – Július negyedikén. – Mert haragudtam Delre, de már belátom, hogy hiba volt. És ez nem jelenti azt, hogy… – A nő elhallgatott, és felkapta a telefonját, ami csörögni kezdett. – Megmentette a mobil – jelentette ki Mac. – Szia, Buffy. – Parker kihasználta a menekülési lehetőséget, és beszéd közben kisétált a szobából. – Mindketten egyformán vonzódnak egymáshoz. – Laurel karba tette a kezét. – Ebben soha nem tévedek. – Mal gyakran Parkerre pillant. Ne vigyorogj, Mac! – Emma megfenyegette Macet. – Parker pedig igyekszik nem visszanézni rá. Egyértelműen kölcsönös az érdeklődés. – Malcolm olyan, mint egy rosszfiú. – Mint egy börtöntöltelék? – Jaj, Mackensie! – Laurel az ég felé emelte a tekintetét. – Olyan, mint James Dean. Tudod: bőrdzseki, motorkerékpár, meg ilyesmi. – Nekem tetszik, hogy Parkert izgatja – jelentette ki Emma. – A mi Parkerünket nem könnyű felizgatni, és most örülök, hogy valaki kibillentette a nyugalmából. – Mal nem egy pojáca, és ez nálam jó pontot jelent – közölte Laurel, és vállat vonva felállt a helyéről. – Majd meglátjuk, hogy merre és meddig tart ez a dolog. Addig azonban hív a kötelesség. – A nő megállt az ajtóban. – Tudjátok, mit mondott Parker a forró csók után? – Mit? – érdeklődött mohón Mac. – Az égvilágon semmit.

Lehet, hogy Parker akkor nem szólt egy szót sem, de most rengeteg mondanivalója volt Carter nővére számára. Személyesen fogadta Diane-t az ajtóban, és mindkét karját kitárva, ragyogó mosollyal üdvözölte. – Di! Annyira örülök, hogy látlak. És köszönöm, hogy időt szakítottál rám. Hogy vannak a gyerekek? – érdeklődött, miközben a házba tessékelte Diane-t. – Jól. – Mac mesélte, hogy nemrég kaptak egy kiskutyát. – A nő a szalon felé menet barátságosan átkarolta Diane vállát. Szándékosan olyan hangulatot teremtett, mintha két kedves ismerős összejött volna egy kis csevegésre. – Az apámnak sikerült a hátam mögött intézkednie. Persze nem neki kell bajlódnia a kutyával. – Ez mindig így van – jelentette ki Parker vidáman. – Ha segítségre van szükséged, ismerek egy remek kiképzőt. Egy csodálatos fiatal nő, aki a gyerekekkel együtt foglalkozik a kutyákkal, így őket is bevonja a munkába. Kérsz egy kis kávét? – Mostanában igyekszem csökkenteni a koffeinfogyasztásomat. – Én is többet iszom a kelleténél. Van finom zöld teánk is. Carter szerint az a kedvenced. Diane egy pillanatra megtorpant, és meglepetten pislogott. – Tényleg ezt mondta Carter? – Meglepő, hogy az ember bátyja miket vesz észre, és mire emlékszik. Üljünk le ide, Diane. Csodásan nézel ki, mit csinálsz magaddal? Diane hátrasimította rövid barna haját, és látszott rajta, hogy egy kicsit zavarban van. Vonzó nő volt, de az arcát eltorzította az örökös elégedetlenség. – Néhány hónapja beiratkoztam egy jógatanfolyamra, de az egész olyan ostobaság, hogy… – Ó, én is szeretem a jógát. – Parker mosolyogva töltötte ki a teát. Nem véletlenül használta a nagymamája legszebb Doulton

teáskészletét. Tudta, hogy Diane-nek feltűnik az ilyen finom holmi. – Még egy tizenöt perces gyakorlatsor is segít megszabadulni a napi stressztől. Jó, hogy saját magadra is szánsz egy kis időt. A munka, a család és a sok kötelesség mellett nem elég a nap huszonnégy órája sem, ha mindenütt helyt akarsz állni. Őszintén mondom, nem tudom, hogyan csinálod! Ráadásul most én is terhellek, mert idehívtalak erre a kis beszélgetésre. – Gondolom Sherry esküvőjéről van szó, és nem is értem, hogy nekem mi közöm hozzá. – Ugye milyen hihetetlen, hogy nemsokára itt a nagy nap? – Parker rendületlen nyugalommal kortyolgatta a teáját, és nem zavartatta magát Diane közbeszólása miatt. – Aztán nemsokára itt lesz Carter és Mac esküvője is. – A nő megszorította Diane kezét. – Ezek az események egy családdá tesznek minket. És ez adta az ötletet, ami miatt idehívtalak. – Miféle ötletet? – Hadd kezdjem azzal, hogy tulajdonképpen Macé az érdem. Tudod, hogy Sherrynek az esküvővel kapcsolatban a vidámság volt a legfőbb kívánsága. Azt szeretné, ha ez egy olyan vidám nap lenne, amit együtt ünnepelnek a barátok és a családtagok. Meg kell mondanom, Di, hogy a legtöbb menyasszony kínosan ügyel az apró részletekre, de ritkán találkozom olyan nővel, mint a te csodálatos húgod. Ő ugyanis látja a lényeget, a nagy képet is. Nemcsak magát, hanem a szüleiteket és téged is. – Engem? – Téged, Samet és a gyerekeket. Mindazt, amit együtt felépítettetek, az életet, a családot, a közösséget. Nem könnyű dolog ezt elérni, és ő értékeli a teljesítményedet. Jól tudja, hogy minden az esküvővel kezdődik, az első lépésekkel. Te vagy a nővére, aki már megtetted ezeket a lépéseket, és segítettél neki megmutatni az utat. Nagyon nagy hatással vagy rá, Diane. Az asszony legyintett. – Sherry soha nem hallgat rám, ha mondani akarok neki valamit.

– Tudod, Diane, sokszor nem is tudjuk, hogy valaki milyen nagy hatással van ránk. Nemrég például… – Parker elhallgatott, és egy kicsit megcsóválta a fejét. – Nem szoktam árulkodni, de talán most megtehetem, mert a családban marad. Sherry épp a minap említette nekem, hogy mennyire fontos vagy számára, és milyen sokat jelentesz neki. Azt hiszem, az ilyesmit sokkal könnyebb egy kívülállónak bevallani. Diane megint nagyot nézett, és meglepetten pislogott. – Ezt mondta? – Igen, és arra gondoltam… De már megint előresietek. – Parker felnevetett, és legyintett, mintha el akarna hessegetni egy gondolatot. – Az egész Mac ötlete volt. Összeállított néhány fényképet Sherryről és a családodról, meg Nickről és az ő családjáról. Régi és új fotókat is, időrendbe szedve. Mac nagyon tehetséges, és ért az ilyesmihez. Tudom, hogy elfogult vagyok, de akkor is az a véleményem, hogy csodálatos CD-t alkotott. Egy kedves, humoros, bájos és megható válogatást. Úgy tervezzük, hogy a próbavacsora alatt fogjuk levetíteni. – Én nem leszek… – Ám valami még hiányzik – vágott az asszony szavába Parker. – Egy narrátor. Vagy egy kommentátor, ha úgy tetszik. Valaki, aki az elejétől fogva része volt az eseményeknek. A szüleiteket nem kérhetem meg, mert ez nekik is meglepetés lesz, és Mac az ő esküvői fotójukat is betette a képek közé, hogy fokozza a hatást. Először Carterre gondoltam, mivel ő Sherry bátyja, ráadásul tanár, ezért hozzá van szokva ahhoz, hogy nyilvánosság előtt beszéljen. De némi tanakodás után elvetettük az ötletet, mert Sherry úgy gondolta, hogy ez egy lánytestvér feladata. Az idősebbik lánytestvéré. Végtére is, kinek van különlegesebb, bölcsebb és közelibb rálátása Sherryre, a családodra és Nickre, mint neked? Kérlek, mondd, hogy elvállalod! Parker megint megfogta a nő kezét, hogy még személyesebbé tegye a beszélgetést.

– Tudom, hogy ez túl nagy kérés, ráadásul ilyen rövid határidővel. De csak most találtuk ki, és valóban nagy szükségünk lenne rád. – Azt akarod, hogy szöveget mondjak a képek alá? – Nem akarom, inkább könyörögve kérlek. És a képeknél sokkal többről van szó, mert ez egy utazás, Diane. Nemcsak Sherry és Nick utazása, hanem mindnyájatoké. Az elmúlt hónapban megismertem őket, és rájöttem, hogy mindkettejük számára rendkívül fontos a család. Ez a műsor lesz az este fénypontja. Carter megírta a szöveget, és nagyon reméli, hogy igent mondasz. Akkor együtt alakíthatjátok ki a végső változatot. – Carter azt akarja, hogy… – Az asszony elhallgatott, és látszott rajta, hogy meg van döbbenve. – Tudom, hogy már így is hihetetlenül elfoglalt vagy, és túl sokat kérek tőled. De majd segítek, amennyit csak tudok. Bár nem hiszem, hogy szükséged lenne a segítségemre. Aki úgy irányít egy családot, mint te, az szerintem mindent el tud intézni. – Lehet, hogy képes lennék rá, de mielőtt igent mondok, látnom kell a CD-t és Carter szövegét. Parker felkapott egy dossziét az asztalról. – Véletlenül mindkettőből van nálam egy másolat. Az anyag körülbelül húszperces. Van időd most megnézni? – Én… Azt hiszem, igen. – Tökéletes. Akkor hozom a laptopomat. Huszonhat perccel később Parker visszatolta a zsúrkocsit a konyhába. – Látom a kaján mosolyodon, hogy sikerült. – Mrs. Grady a pultra helyezte a konyhakertben szedett koktélparadicsomokkal teli kosarat. – Sokat kellett hízelegnem neki, de végül elértem, hogy eljön a próbára meg a próbavacsorára, és műsorvezetőkén közreműködik Mac és Carter összeállításában. Diane-t lenyűgözte, hogy Carter hajlandó lett volna elvállalni ezt a feladatot, és nagyon tetszik neki az öccse munkája.

– Carter jó fiú. A nővére viszont mindig egy kiállhatatlan nőszemély volt. – Vonzó nő, de hiányzik belőle Sherry életvidámsága és könnyed magabiztossága. Okos, de nem olyan tehetséges, mint Carter, és egyáltalán nem olyan kedves. Ő az elsőszülött, de szerintem ezen kívül soha semmiben nem volt első, és ez hosszú távon igencsak bosszantó lehet. Csupán az volt a dolgom, hogy őt is bevonjam az eseményekbe, hogy ne csak Sherryről szóljon minden. – Parker vállat vont. – És közöltem vele néhány igazságot. Azt, hogy a családja szereti és fontosnak tartja. Vannak emberek, akiknek ezt nem lehet elégszer elmondani. – Mondjuk, az is sokat nyomott a latban, hogy tőled hallotta. Hízelgett neki, hogy Parker Brownnak szüksége van a segítségére. Parker megint megvonta a vállát. – Az a lényeg, hogy bevált. A menyasszony megkapja, amit akar, és amit megérdemel. – A nő az órájára nézett. – És nem is vagyok késésben. Segített a következő dekoráció elkészítésében, megnézte, hogy halad Laurel, aztán beszélt a büfésekkel meg a parkoló őrökkel, amikor megérkeztek. Kilépett a teraszra, hogy még egyszer ellenőrizzen mindent, és látta, hogy Mac serényen kattogtatja a gépét, és megörökíti a dekorációt. Pezsgős elegancia, gondolta. Ő nem ilyen hátteret választana egy menyasszonyköszöntőnek, pedig most éppen ezen töri a fejét, hiszen a három legjobb barátnője nemsokára férjhez megy. De el kellett ismernie, hogy a helyszínt jellegzetes art deco hangulat lengi be, amit tovább hangsúlyoztak Emma virágai és ízléses díszei. – Mintha egy húszas évekbeli film szereplői lennénk – jegyezte meg Mac, és leengedte a fényképezőgépjét. – Én is pont erre gondoltam. Szerintem a háziasszony és a menyasszony el lesz ragadtatva. – Hallottam a győzelmedről, mert Carter küldött egy SMS-t. Tanítás után a nővére találkozni akar vele, hogy megbeszéljék a próbavacsorán elhangzó szöveget. Szép munka.

– Szerintem Diane is kitesz majd magáért. Tényleg ez a véleményem. Nagyon izgatottan távozott. – Diane? Izgatottan? Mit tettél a teájába? – Nem volt nehéz meggyőzni, mert a CD önmagáért beszélt. Néhányszor rajtakaptam, hogy könnybe lábad a szeme. Mac felvonta mindkét szemöldökét. – Úgy tűnik, alábecsülöm a saját képességeimet. Bent minden készen áll? – Emma nemrég fejezte be a közös tereket, Laurel is végzett már, és most a büfésekkel tárgyal. Én pedig… – Parker a fülhallgatójára helyezte az egyik ujját. – Mindjárt ott vagyok. Megjött a háziasszonyunk – súgta oda Macnek. – Kimegyek, és bevezetem. – Én is odaosonok, és készítek néhány pillanatfelvételt az érkezésről. Parker bólintott, és belépett a házba. – Laurel – mondta a fejhallgatóba. – Zöld jelzés van érvényben. A következő órában Parker csendesen figyelte, ahogy a nők stílusos fehér kosztümben, fodros fehér ruhában, és remekbe szabott fehér nadrágban sétálgatnak a teraszon. Pezsgőt kortyoltak, beszélgettek, nevetgéltek, és az ízlésesen tálalt falatokat kóstolgatták. Mac közöttük mozgott, és elkapta a pillanatokat. A kitörő örömet, ahogy a leendő menyasszony hátradobja a fejét, és felnevet. Az egymást üdvözlő barátnők gyengéd ölelését, a nagymama és az unoka meghitt koccintását. Parker kedvtelve nézte a látványt, mert mindig jóleső érzéssel töltötte el, ha körülötte vibrál a levegő a boldogságtól, és örült, hogy hátteret szolgáltathatott a meghitt pillanatoknak. Élvezte a nők társaságát, és megtiszteltetésnek érezte, hogy részt vehetett ebben az ősi, női szertartásban, amelyben felköszöntik és ajándékokkal halmozzák el a menyasszonyt. Amikor eljött az étkezés ideje, Parker előrelépett, és megkérte a vendégeket, hogy foglalják el a helyüket az asztalnál. Utána

ismét háttérbe vonult. Ekkor észrevette, hogy a rendezvény háziasszonya aggódó arccal elindul feléje, ezért kihúzta magát, és készségesen fordult a nő felé. – Olivia játékokat szeretne. Menyasszonyköszöntő játékokat. Amit mi is javasoltunk, de te elvetetted az ötletet, gondolta Parker, de közben megnyugtatóan mosolygott a nőre. – El tudom intézni. – Ráadásul nemcsak játékokat, hanem nyereményeket is akar. Én nem készültem arra, hogy… – Semmi baj, majd ebéd közben intézkedem. Mit szólna, ha háromkor kezdenénk a játékot? Azt hiszem, annyi idő elég lesz. Néhány egyszerű, de jól bevált társasjáték, sok nevetés, és szép nyeremények a győzteseknek. – Nem szeretnék giccses vagy nevetséges holmit osztogatni a vendégeknek. Olyat akarok, ami illik a hangulathoz. Még jó, hogy figyelmeztetsz, gondolta Parker gúnyosan. Akkor nem hozakodok elő sötétben világító vibrátorokkal – Ez természetes, és nyugodtan rám bízhatja a nyeremények dolgát. Ebéd után minden készen áll a szórakozáshoz. Most menjen, és érezze jól magát. Ne aggódjon semmi miatt. Parker megvárta, míg a nő eltűnik a házban. – Laurel, vedd át a terepet idekint – mondta a fejhallgatóba. – A leendő menyasszony társasjátékokat és nyereményeket akar. Szükségem van egy negyedórára, hogy intézkedjek. – Értem. – Emma, kéne egy asztal, amire a nyereményeket tesszük. – Az ég szerelmére, Parker… – Tudom, tudom. Bármi megteszi, amit gyorsan fel tudsz díszíteni. Negyven perced van rá. Felrohant a hátsó lépcsőn, és besietett abba a helyiségbe, ahol az ajándékokat csomagolták és tárolták. Körülnézett, sokáig tanakodott, végül kiválasztott hármat. A nyereménynek szánt tárgyakat egy-egy ízléses fehér dombornyomásos ajándékzacskóba csúsztatta, és egy fekete szalaggal díszítette a csomagolást. Egy

másik szekrényből jegyzetpapírt, ceruzákat, és egyéb hozzávalókat vett elő. Visszarobogott a földszintre, a szatyrokat és a felszerelést az étkezőasztalra tette, majd átcikázott a konyhán, és bement a régi inasszobába, hogy egy szép tálcát szerezzen a tárgyakhoz. – Mire készülsz? – kérdezte Mrs. Grady a háta mögött. – A leendő menyasszony játszani szeretne, de a háziasszony nem így tervezte a köszöntőt. Pedig mi is javasoltuk neki ezt a vidám szórakozást, de egyértelműen elutasította az ötletet. A fehér zacskókhoz nem illik a fehér tálca, de feketénk nincs. Talán egy ezüsttálat kéne keresnem, vagy egy üvegtálcát. Igen, az üveg jó lenne. – Próbáld meg mindkettőt. – Rendben. Ráérsz most egy kicsit, hogy segíts eldönteni, melyik illik jobban az alkalomhoz? Mrs. Grady elindult Parkerrel az inasszoba felé. – Megérkezett a kocsid. – Hová? – Ide. Parker megtorpant, és ráncolni kezdte a szemöldökét. – Itt van a kocsim? – Körülbelül húsz perce hozták. Lemosva és polírozva. Az asztalodra tettem a számlát. – Értem. De nem kértem meg Malcolmot, hogy szállítsa ide. Úgy volt, hogy én… – Ezzel sok időt spórolt meg neked, nem? – Mrs. Gradyn látszott, hogy nagyon tetszik neki Malcolm Kavanaugh ötletessége. Parker nem szólt egy szót sem, csak tovább ráncolta a szemöldökét, miközben elrendezte a fehér dísztasakokat az ezüsttálcán. – Szerintem az üveg jobb lesz, mert az ezüst túl sok. Emma majd fehér rózsaszirmokat szór rá, és kis fekete vázákat… Ki hozta el a kocsit? Mrs. Grady elfojtott egy mosolyt.

– Nem értettem a nevét. Illetve a nevüket, mert a másik férfi egy vontató teherautóval jött utána. – Értem. Tehát az üvegtálca a jobb megoldás? – Én arra szavazok. Elegáns, és finomabb az ezüstnél. – Igen, pont ezt a hatást szeretném elérni. – A nő hátralépett. – Ezt most itt hagyom, és odamegyek Emmához, hátha segítségre van szüksége az asztal díszítésében. A nő elindult kifelé. – Tényleg elhozhattam volna a kocsit! – Persze. De mit kell mondani, ha valaki szívességet tesz neked? Parker dühösen fújt egyet, és mogorva arccal hallgatta Mrs. Grady rendreutasítását. – Meg fogom neki köszönni. Majd ha alkalmam lesz rá. Most nincs időm, mondta magában. Minden figyelmét lekötötte a rendezvény és a váratlan társasjáték. Ráadásul már félórás csúszásban voltak, és ennyivel kevesebb idejük lesz felkészülni az esti próbára. – A játék nagy siker volt – jegyezte meg Mac a köszöntő végén. – Mint mindig. – Szépek voltak a díjak is. Nagyon tetszett a zöld bőrből készült ékszertáska. Jól jönne egy menyasszonynak, aki toszkánai nászútra készül. – Talán ha jó lesz, meg is kapja. – Parker meghúzta az ásványvizesüveget. – Tényleg jól sikerült rendezvény volt, és a háziasszonyunknak a szeme sem rebbent, amikor meglátta a díjakért kiállított kiegészítő számlát. Annál is inkább, mert ingyen adtam neki a plusz félórát. A nő még egyszer végignézett a teraszon. Már minden asztalt leszedtek, de a pergolát és a növénytartók díszeit meghagyták. Csak a frissítős asztalt kell felállítaniuk, és kész is lesznek. Talán most van öt perce, hogy telefonon köszönetet mondjon Malcolmnak, de először át kell néznie a számlát. A férfi valószínűleg felszámította a házhoz szállítás díját is.

– Most megyek, és… – Megszólalt a telefonja. – Istenem! Az őrült menyasszony. – Ez a te dolgod. Menj, mi majd elintézzük a többit. Az őrült menyasszony miatt nem maradt ideje telefonálni, és még gondolkodhatott egy kicsit, mielőtt beszél Malcolmmal. Parker végül a csekkel együtt egy rövid köszönőlevelet küldött a férfinak. Ez a leghelyénvalóbb megoldás, gondolta, miközben az esküvői főpróbát vezényelte. – Öt perccel a szertartás előtt a vőlegény bátyja, vagyis a vőfély, a helyére vezeti az édesanyját – magyarázta a résztvevőknek. – A férje követi a feleségét. Tökéletes. A vőfély ezután a vőlegényhez megy, és a bal oldalára áll. Három perccel a kezdés előtt a menyasszony bátyja a helyére kíséri az édesanyjukat, majd a vőfély baljára áll, George mellé. Sam, egy kicsit odébb. Remek. Megszólal a bevonulás zenéje. Wendy, Nikki és Addy! Ne aggódjanak, holnap súgni fogunk maguknak. Ne feledjenek el mosolyogni. Most indul Jaci, a koszorúslány. Csodás. Amikor félúton jár, elindul a gyűrűhordozó. Gyerünk, Kevin! Az ötéves kisfiú nagy nevetés és taps közepette végiglépdelt a széksorok között. – Most jön a virágos lányka. Nagyon ügyes vagy, Jenny! Holnap igazi virágokat szórhatsz a kosaradból. Kevin a fiúk oldalára, Jenny pedig a lányok oldalára áll. Kevin, állj az apukád mellé. Most pedig… Parker hangja elhalt, amikor megfordult, és észrevette Malcolmot, aki az egyik hatalmas növénytartó edényre támaszkodva álldogált, és egy virágcsokrot tartott a kezében. A szemét eltakarta a sötét napszemüveg, de tisztán látszott a széles vigyor az arcán. – Most pedig? – nevetett fel a vőlegény. – Az a rész jön, hogy megnősülök? – Majdnem. Először új zene szólal meg, és mindenki feláll. A menyasszony megkezdi a bevonulást, az apja oldalán. – Parker a

vőlegényre nézett. – Ő a leggyönyörűbb nő az egész világon, és nemsokára a magáé lesz. Parker egy pillanatra elhallgatott. – Ezután, a kérésük szerint, az édesanyja odalép magukhoz, és a pap megkérdezi, hogy ki fogja odaadni a menyasszonyt. Mit kell válaszolnia, Mr. Falconi? – Az édesanyja és én. A házaspár megcsókolta a lányát, aztán megfogták a kezét, és a vőlegénynek adták. – Csodálatos. Parker levezényelte az egész szertartást, felhívta a résztvevők figyelmét a fontos részletekre, és betanította az időzítést meg a koreográfiát. – Most a pap közli, hogy megcsókolhatja a menyasszonyt. – Ez menni fog! – A vőlegény magához ölelte az ifjú arát, és hatalmas csókot nyomott az ajkára. – Cecily, ha holnap inadba száll a bátorságod, szívesen beugrom helyetted. A menyasszony felnevetett, és Parkerre kacsintott. – Nem fogok megfutamodni, de azért köszönöm. – Rendben. Ekkor a barátok meg a család felé fordultok, és a pap kihirdeti, hogy férj és feleség vagytok. A jelenlévők, miután magukhoz térnek a szenvedélyes csók látványától, ujjongani és tapsolni kezdenek. Lágyabb zene szólal meg, és együtt végigsétáltok a széksorok között. Mac ott vár rátok. A többi résztvevő fordított sorrendben hagyja el a helyszínt. Tehát először a virágos kislány és a gyűrűhordozó indul el. Nagyon jó, gondolta Parker. Ha holnap is így mosolyog és ragyog mindenki, akkor nem lesz szükségük több napsütésre. – A szertartás résztvevői után a menyasszony meg a vőlegény szülei és nagyszülei következnek. Utána kezdődik az esküvői fotózás. A vendégeket a télikertbe vezetjük, ahol szendvicsekkel és italokkal kínáljuk őket, amíg tart a fényképezés. Parker úgy érezte, hogy viszket a tarkója, de nem törődött vele. Tudta, hogy a férfi bámulja, miközben elmagyarázza a

jelenlévőknek az időzítést, a bemutatkozások, a vacsora és az üdvözlő beszédek sorrendjét, majd közli, hogy mikor kell átmenniük a bálterembe, hogy végignézzék az első táncot, a torta felvágását, és a többi teendőt. – A menyasszony és a vőlegény lakosztálya négy órától az este végéig a vendégek rendelkezésére áll. Az ajándékokat az ifjú pár limuzinjába szállítjuk. Odavisszük azokat a virágokat is, amiket magukkal szeretnének vinni, vagy el akarnak ajándékozni. Tudom, hogy ez most nagyon soknak tűnik, de a társaimmal együtt egész idő alatt maguk mellett vagyunk, és mindenben segítünk. Tehát nem lesz más dolguk, mint hogy jól érezzék magukat, és ünnepeljenek.

5. Úgy irányítja az eseményeket, mint egy bársonykesztyűs hadvezér, gondolta Malcolm. Fel s alá járkál a valószínűtlenül magas sarkú cipőben meg a komoly fekete kosztümben, közben rendületlenül mosolyog, és a tekintetéből sugárzik a kedvesség. Kivéve akkor, amikor feléje néz. Pedig Malcolm rá várt. A fehér rózsákkal teli dézsák mellett álldogált, és a kezében tartott virágcsokor szinte nevetségesnek tűnt a mindent elárasztó virágözönben. Mégis örült, hogy ki tudott könyörögni egy csokor rózsát az orrkarikát viselő fekete ruhás lánytól, aki Emmával dolgozik. Azzal tudta meggyőzni, hogy az egyik családtagnak szánja. – Ez az én csokrom? – kérdezte Emma, miközben elviharzott mellette. – Már nem. – Akkor is nagyon szép. Parker pár perc múlva végez. – Van időm.

– Igyál valamit, ha szomjas vagy. Rengeteg ital van. De bent is várhatsz. – Elvagyok itt, de azért köszönöm. – Most sietnem kell. Ha bejössz a műhelyembe, láthatod, hogy teljesen be vagyunk havazva. – Holnap esküvő lesz? – Nem. Volt egy kis gondjuk, ezért ma este próbálják a pénteki esküvőjüket. Holnap lesz egy szabadtéri rendezvény, Parkernek meg néhány ügyfelet kell körbevezetnie a birtokon, ráadásul még egy munkamegbeszélést is kell tartanunk. A hétvégén pedig négy esemény vár ránk. – Látom, nem unatkoztok. Ne foglalkozz velem, menj csak a dolgodra. – Parker nemsokára itt lesz – nyugtatta meg Emma a férfit, majd elsietett. Negyedórás várakozás után Malcolm észrevette, hogy Parker húzza az időt, és egyáltalán nem siet hozzá. Végül mégis felbukkant, és kényelmes, mégis kecses léptekkel elindult feléje. – Elnézést, hogy megvárakoztattalak – szólította meg. – Ha tudom, hogy be akarsz ugrani, akkor mondtam volna, hogy ma este próbánk van. – Nem hozzád jöttem. Parker kinyitotta a száját, majd becsukta, mert nem tudta, hogy mit válaszoljon. – Mrs. Gradyvel szeretnék találkozni. – A férfi meglengette a kezében tartott virágcsokrot. – Meg akarom köszönni neki a vacsorát meg a csodás sonkás szendvicset, amit ma ebédeltem az ő jóvoltából. – Nos, Mrs. G. nincs itthon. – Ezt már én is tudom. – A barátnőivel vacsorázik, aztán együtt megnéznek egy filmet. Látom, virágot is hoztál neki. – Tudom, hogy ez olyan, mintha vizet hoznék a tengerbe. – Örülni fog neki, és sajnálja majd, hogy nem találkozhatott veled. Beteszem a csokrot egy vázába.

– Rendben. Ám amikor a nő a csokor után nyúlt, a férfi megfordult, és elindult a ház felé. – Jössz? – nézett vissza menet közben. – Nem akarlak feltartani, hiszen már így is eleget vártál – mondta a nő, és a férfi után indult. – Éppen nincs semmi dolgom. És neked? – Pont most akartalak felhívni – közölte a nő válasz helyett. – Nagyon figyelmes voltál, hogy idehozattad a kocsimat. Nem kellett volna bajlódnod vele, de köszönöm a szívességet. – Akkor ma este mindketten a köszönetnyilvánítással vagyunk elfoglalva. – Úgy tűnik. – A nő belépett a házba, és egészen az inasszobáig vezette a férfit. A férfi megállt, és körülnézett. – Ez a ház szinte bejárhatatlan. – A családom mindig szeretett sok vendéget szórakoztatni, és ehhez nagy helyre volt szükség. A nő az egyik szekrényből kivett egy vázát. – Del talán itthon van, ha társaságra vágysz. – Az a gyanúm, hogy le akarsz rázni. – Valóban? – A nő tápoldatot és vizet tett a vázába. – Az udvariatlanság lenne. – És te olyat soha nem tennél. – Dehogynem, ez csak a körülményektől függ. – A nő egy pillanatig habozott, majd hozzátette. – De ha valaki kétszer is szívességet tesz nekem, ráadásul virágot hoz egy általam nagyon kedvelt személynek, akkor a körülmények nem engedik, hogy udvariatlan legyek vele. – Nem gondoltam volna, hogy a csókomat szívességnek tartod. A férfi érezte, hogy a helyiségben legalább tíz fokot zuhan a hőmérséklet. – Nem is arra céloztam.

– Gondolom, másnál beválik ez a trükk. A fagyos fuvallat, amit ilyenkor árasztasz magadból – magyarázta Malcolm. – De engem nem zavar a hideg. – Jó neked. Bár szerintem félreértettél valamit. Amikor a nő megfordult, a férfi közelebb lépett, és szabályosan sarokba szorította. – Nem hiszem. A nő kék szeme hideg lett, mint a jég. – Nem szeretem, ha becserkésznek. – Sokkal jobban kedveled, ha te irányíthatsz másokat, és ezt nagyon ügyesen csinálod. Le a kalappal előtted. Amikor trükkökkel kerestem a kenyeremet… – Trükkökkel? – Kaszkadőrként dolgoztam, és ha módom volt rá, mindig csodálattal figyeltem a lóidomárokat. Neked is hasonló tehetséged van az emberek irányításához. Lenyűgöző vagy. – Most meg kéne köszönnöm a bókot, de mára talán elég lesz a hálálkodásból. – Nem kell megköszönnöd semmit. – A férfi hátralépett. – Tetszik a házad. Persze biztosan mindenkinek tetszik, de én most arra gondolok, ahogy működik. Szeretem megfigyelni a dolgokat, és kitalálni, hogyan működnek. – És az én házamról mit derítettél ki? – Ház, otthon, vállalkozás. Olyan, mint egy tiszta vászon. A nő némán nézett a férfira, és a virágcsokrot tartó keze megállt a levegőben. – Hagyod, hogy az emberek azt fessenek rá, amit akarnak. Sokszor te irányítod az ecsetvonásokat, és befolyásolod őket a színek megválasztásában, de a végén mégis azt kapják, amit akartak. Nagyszerű munka. – Köszö… – A telefon megmentette Parkert egy újabb hálálkodástól. – Elnézést. Szia, Bonnie. Miben segíthetek? – A nő pár lépéssel odébb ment. Malcolm azonban így is hallotta a hisztérikus női hangot, mert Parker önkéntelenül eltartotta a telefont a fülétől.

– Értem. Igen. A férfi figyelemmel kísérte a beszélgetést, és közben elrendezte a virágokat a vázában. Ez nem hallgatózás, gondolta. – Persze, hogy megértem. Ugyanakkor tudom, hogy most nagyon fel vagy dúlva, és ez érthető is. Fogadok, hogy Richie-t is felzaklatta az ügy. Nos, Bonnie, nem az édesanyád fog feleségül menni Richie-hez. Tudom, hogy kedveli a fiút, mégsem ismeri úgy, ahogy te. Szerintem Richie nem mesélte volna el neked, ha komolyan veszi. Így viszont egyértelmű, hogy csak egy vicces férfihagyománynak tartja. A bátyja csak azt tette, amivel a fivérek ilyenkor ugratni szokták egymást. Parker egy pillanatra lehunyta a szemét, és elővett egy savlekötő tablettát. – Persze, hogy megértem! De nem Richard bátyjához mész feleségül. Egyikőtök sem akarja, hogy egy ilyen jelentéktelen ügy családi viszályt okozzon. A nő megint lehunyt szemmel hallgatta a vonal másik végén beszélő zaklatott menyasszonyt. – Igen, persze. Richie szeret téged? Okot adott arra, hogy ennyire ne bízzál benne? Egyáltalán nem fontos, hogy én mit gondolok. Csak az számít, amit te hiszel és érzel. De ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor elárulom, hogy én jót nevetnék rajta, és elutaznék valahová a barátnőimmel. Aztán a jövő héten boldogan készülődnék az esküvőre, hogy hozzámenjek a férfihoz, akibe szerelmes vagyok. Míg Parker lecsillapította a feldúlt arát, Malcolm befejezte a virágok elrendezését, aztán hátralépett, és zsebre dugott kézzel tanulmányozta a végeredményt. – Szép lett – jegyezte meg Parker. – Nem rossz. Nos… Mi a baj? – Semmi különös. – A vőlegény bátyja egy sztriptíztáncost hozatott a legénybúcsúra, és a menyasszony ezt zokon vette. Idáig hallottam a hangját – tette hozzá a férfi.

– Azt hiszem, túl nagy jelentőséget tulajdonít a dolognak, és az édesanyja tovább hergeli. Az asszony szerint egyébként senki sem elég jó az ő kislányához, és biztosan mindig hibát fog találni Richie-ben. – A menyasszony azt akarta, hogy igazat adj neki. – Természetesen. – Te megnyugtattad, és közben rávezetted a tévedésére. Ügyes idomár vagy. – Ha az ember elég érett ahhoz, hogy férjhez menjen, akkor ne rohanjon minden csip-csup üggyel az anyukájához. Ha nem bízik a kedves, szerető és becsületes vőlegényében, és attól tart, hogy egy héttel az esküvő előtt ráveti magát egy sztriptíztáncosnőre, akkor ne menjen hozzá. – De te nem ezt mondtad neki. – Azért, mert az ügyfelem. – A nő hirtelen kijózanodott. – Nem is lenne szabad beszélnem róla. – Hogy is hívják ezt a helyiséget? – Inasszobának – válaszolta csodálkozva Parker. – Ez komoly? – A férfi felnevetett, és még egyszer körülnézett. – Rendben. Szóval, amit az inasszobában mondanak, az az inasszobában marad. – A nő nem tudta elfojtani a mosolyát. – Az a lényeg, hogy sikerült megnyugtatnod. – Egyelőre igen. Néhány hónap múlva Atlantába költöznek, mert a férfi ott kapott állást. Az anya persze nem örül neki, pedig ennél jobb dolog nem is történhetett volna velük. Szerintem van esélye a házasságuknak, ha Bonnie végre kikerül az anyja fennhatósága alól. – Látom, téged is felzaklatott az ügy. A nő vállat vont, és felemelte a vázát. – Kiheverem. – Szeretnék valamit kérdezni. Kifelé menet a nő visszanézett a férfira. – Mit? – Van farmernadrágod? – Persze, hogy van.

– És egy bőrdzsekid? Az sem baj, ha nem márkás darab. – Különösnek tartom ezt a hirtelen támadt érdeklődést a ruhatáram iránt. – Parker a konyhapultra helyezte a vázát, és átnyújtott a férfinak egy jegyzettömböt meg egy tollat. – Írj néhány sort Mrs. G.-nek, hogy észrevegye, amikor hazaér. – Rendben. Addig te vegyél fel egy farmert meg egy dzsekit. – Tessék? – Imádom, ahogy fel tudod tenni ezt a kérdést. De hidd el, hogy jobban fogod élvezni a motorozást, ha leveszed a kosztümöt. – Nekem tetszik ez a kosztüm, és nem megyek motorozni. – A kosztüm szerintem is nagyon jól áll, de farmerban kényelmesebb a motoron ülni. – A férfi zsebre vágta a kezét, és a pultnak támaszkodott. – Szép este van, és egyikünknek sincs semmi dolga. Úgyhogy motorozunk egyet, kiszellőzteted a fejed, és meghívlak vacsorázni. – Nem ülök fel még egyszer arra a motorra! – A motortól félsz, vagy attól, hogy velem kell vacsoráznod? – Ez nem félelem, hanem döntés kérdése. A férfi elmosolyodott. – Bizonyítsd be. Van egy ajánlatom. Eljössz motorozni, egy kellemes, nyilvános helyen eszünk valamit, aztán hazahozlak. Ha nem tetszik, és nem élvezed a kiruccanást, akkor békén hagylak, és soha többé nem zaklatlak. A nő királynői pillantást vetett a férfira, és halványan elmosolyodott. – Alkudozás nélkül is el tudom érni, hogy békén hagyjál, Malcolm. – Ebben igazad van. – A férfi elhallgatott, és állta a nő tekintetét. – Akkor eddig miért nem érted el? Jó kérdés, gondolta a nő. Ideje lenne megtalálni rá a választ. – Tehát egy motorozás és egy vacsora? Erről van szó? – Igen. Ez az ajánlatom. – Megyek átöltözni.

Malcolm kezébe vette a tollat, és írni kezdett. Kedves Mrs. G.! Még mindig tartozik nekem egy tánccal. Közben arra gondolt, hogy Parker most egy nagy lépést tett. Nem tudta, hogy ez mit jelent, de akkor is nagy lépés volt tőle. Semmi kétség, hogy vonzónak tartja. Ugyanakkor Parker Brown nem az a fajta nő, akit ágyba visz az ember, aztán továbbsétál, mintha mi sem történt volna. Ráadásul a bátyja barátságát is fontosnak tartja. A férfi kiment a konyhából, és az előtérben várakozott. Ha könnyű prédának tekintené Parkert, és úgy közeledne hozzá, akkor Del joggal próbálná meg laposra verni. Fordított helyzetben ő is ugyanezt tenné. Többek között ezért értékeli a barátságát. A férfi bekukkantott egy helyiségbe, ahol egy hatalmas zongora terpeszkedett. Ez lehet a zeneszoba, gondolta. A falon díszelgő vízfestmények minden bizonnyal eredetiek, és kétségkívül gyönyörűek voltak, a férfi érdeklődését mégis egy lenyűgöző méretű üvegvitrinben sorakozó hangszergyűjtemény ragadta meg. Gitár, hegedű, különféle fuvolák (az egyik talán egy pikoló), egy harmonika, egy dob, egy szájharmonika, valami cimbalomhoz hasonló szerkezet, egy kolomp, néhány konga-dob, és több olyan hangszer, aminek még a nevét sem tudja. Ha a vitrin nincsen kulcsra zárva, valószínűleg nem tudott volna ellenállni a kísértésnek, és kinyitja, hogy kipróbáljon néhány hangszert, hallja a hangjukat, és megnézze, hogyan működnek. Pontosan ezért nem tartja Parkert olcsó kalandnak. Mert őt is szeretné kinyitni, és megtudni, hogyan működik. Gazdag lány, illetve vagyonos nő, javította ki magát. Ráadásul remekül néz ki, előkelő családból származik, jó kapcsolatai vannak, és még okos is. Mégis keményebben dolgozik, mint bármelyik ismerőse. Pedig megtehetné, hogy a csinos fenekén üldögéljen, és koktélt iszogasson Mallorcán. Vagy a Földközitengeren vitorlázzon, és hosszú lábait süttesse a napon. Esetleg egy párizsi kávéházban borozzon, két bevásárló körút között.

Ehelyett a gyerekkori barátnőivel egy céget alapított, és éjjelnappal az ügyfelek rendelkezésére áll. A férfi a zongorához lépett, és lejátszott néhány futamot. Abban biztos volt, hogy nem a pénzért teszi, mert soha nem érezte rajta a kapzsiságot. Persze a vállalkozás pénzt hoz a konyhára, de nem ez a lényeg. Mindig felismeri azokat az embereket, akiknek a pénz a legfontosabb. Talán elégtétellel tölti el a munka, de valami más is lehet a háttérben. Szerette volna megtudni, mi az. Egyszer csak úgy érezte, hogy felforrósodik a bőre, és tudta, hogy a nő a közelében van. Felnézett, és meglátta Parkert az ajtóban. Most tényleg nagyon kívánatosnak tartotta. A farmert is ugyanúgy tudta hordani, mint az elegáns kosztümöt. Egy alacsony, hegyes sarkú sötétbarna csizma volt rajta, és egy ugyanolyan színű bőrdzseki, ami alatt piros pólót viselt. A fülében ezüstkarika csillogott. Egy divatos motoros cica? Nem. Inkább egy divatos hölgy. – Tudsz zongorázni? – Én? – A férfi vállat vont. – Nem, csak kontárkodom. Szép kis gyűjtemény. – Igen. A legtöbbet az apám szerezte be, pedig egyáltalán nem volt jó hallása, de nagyon tisztelte a tehetséges muzsikusokat. – Del néha le szokott ülni a zongorához, főleg néhány sör után. És te? – Zongorázom és hegedülök, sörrel vagy anélkül. És cimbalmozom. – Gondoltam, hogy így hívják. És ez micsoda? A nő a vitrinhez lépett, és a kis kulcs alakú hangszerre nézett, amire a férfi mutatott. – Egy szájdoromb, röviden doromb. A fogak vagy az ajkak közé veszik, és pengetik. Egyszerű, hatásos és nagyon régi. – Az egy pikoló?

– Nem. Szopránfuvola. Ez a pikoló. Idehozhatom a kulcsot. – Nem szükséges. – Vajon ki ad olyan nevet egy hangszernek, hogy pikoló vagy szaxofon? – Csak szeretem tudni, hogy mit nézek. Ha kinyitnád, mindegyiket meg akarnám szólaltatni, és soha nem mennénk el motorozni. A férfi most megfordult, és a nő szemébe nézett. – Talán a végén sikerül megértenem, amit látok. A nő hátralépett. – Nem olyan bonyolult. – Azt nem tudhatod. Készen állsz? A nő bólintott, és elindult a kijárat felé. Útközben magához vett egy táskát, és átvetette a vállán. – Egyvalamit már tudok rólad. Szereted átgondolni a dolgokat. – A férfi a táskára bökött. – Ha motorra ülsz, olyasmibe teszed a holmidat, ami a helyén marad. Okos megoldás. Tetszik, ha valaki okos. A férfi kinyitotta az ajtót a nő előtt. – Szeretem a praktikus holmikat. Az például egyáltalán nem praktikus – mutatott Parker a kocsifelhajtón álló motorkerékpárra. – Dehogynem. Elvisz, ahová akarom, keveset fogyaszt, és kis helyen is tudok vele parkolni. – Elismerem ezeket az erényeket, de nem hiszem, hogy egy connecticuti télen is praktikus lenne. – Attól függ. – A férfi a motorhoz lépett, és leakasztotta az egyik sisakot. – Mielőtt felülsz, a tiszta játék kedvéért be kell vallanom, hogy van egy fogadásom – közölte, és átnyújtotta a nőnek a sisakot. – Fogadásod? – Igen, Dellel. Aztán Jack és Carter is beszállt. Száz dollárba fogadtam Dellel, hogy rá tudlak venni egy újabb motorozásra. Parker pillantása nem lett mérgesebb vagy hűvösebb, állapította meg a férfi. Csak egy kicsit összehúzta a szemét. – Valóban?

– Igen. Del úgy gondolta, hogy erre semmi esélyem. Jack egyetértett vele, ezért már kétszáz dollárról van szó. Carter viszont rám fogadott. A nő forgatni kezdte a kezében tartott bukósisakot. – Ezt akkor közlöd velem, amikor már beleegyeztem a motorozásba, de még nem ültem fel a járműre. Tehát jogomban áll a fejedhez vágni ezt, és azt mondani, hogy menj a pokolba. – Igen. Parker bólintott. – Carter megtarthatja a teljes nyereményét, de a tiéd felét elkérem, vagyis Del száz dollárját – jelentette ki a nő, és a fejére tette a sisakot. – Ez jogosnak tűnik. – A férfi vigyorogva nyeregbe pattant. Most nem kellett figyelmeztetnie, hogy kapaszkodjon, mert a nő azonnal átkarolta a derekát, mihelyt elindultak. Parker szíve egy kicsit hevesebben vert a megszokottnál, főleg a kanyarokban, de nem tagadhatta, hogy élvezi az utazást. Azzal is tisztában volt, hogy a szabad akaratából ült fel a motorra. Ez a kíváncsiság, gondolta. Most kielégítheti a kíváncsiságát. Ahogy az úton száguldottak, és a szél az arcába csapott, megállapította, hogy a második élmény ugyanolyan izgalmas, mint az első rövid útjuk. Ez nem jelenti azt, hogy rá fog szokni a motorozásra, de jóleső érzéssel töltötte el, hogy ezt a tevékenységet is felírhatja az elvégzett dolgok listájára. Ahogy annak is örült, hogy elnyerheti Del száz dollárját. A bátyja megérdemli! Mai merészsége viszont lenyűgözte. Nem sejthette, mit fog szólni, ha tudomást szerez a fogadásról, mégis elárulta neki. Talán ennyire vonzónak tartja magát, és arra számított, hogy még így is ráveheti a megállapodásuk betartására? Sokkal biztonságosabb lett volna, ha nem említi. Mai számára nem ez a lényeg. Nem az a fajta, aki szereti a biztonságos megoldásokat.

A pokolba az egésszel, gondolta végül Parker. Élvezni fogja a kiruccanást, mielőtt kipipálja. Még izgatottabb lett, amikor észrevette, hogy a férfi a vízpart felé cikázik vele. Nemsokára megérezte a tenger sós illatát, megpillantotta a lemenő nap fényét a Calf Island dombjain, és a hajók hófehér vitorláit az öbölben. És közben egy erőtől duzzadó, visszafogottan dübörgő hatalmas gép rezgett alatta. Parker megfeledkezett a kötelességekről, a határidőkről és a feladatokról, mintha az arcába csapódó szél mind elfújta volna őket. Az izgatott szívdobogása lecsillapodott, amikor meglátta a víz fölött sikló sirályokat. Lehet, hogy a táskájában már többször is csörgött a telefon, de nem hallotta meg a robogásban. Elveszítette az időérzékét, és arra figyelt csak fel, amikor ismét egy éles kanyart tettek. Malcolm lassított, mert beértek Greenwich óvárosába. A forgalmas főutcán turisták és helybéliek sétálgattak, az üzletek, éttermek és a tengerpart vonzásában. De a nagy nyüzsgés ellenére a hely megőrizte a kisvárosi hangulatát. Egy idő után a férfi lefordult a főutcáról, és beparkolt egy hihetetlenül kis helyre. Levette a sisakját, és a nőre nézett. – Éhes vagy? – Igen. – Ismerek egy helyet, ahol Connecticut legjobb pizzáját készítik. – Akkor még nem kóstoltad Mrs. G. pizzáját. – Lehet, hogy egyszer még lesz hozzá szerencsém, de addig is… Most már elengedhetsz. Parker zavarba jött, mert észrevette, hogy még mindig átöleli a férfi derekát. Gyorsan elengedte, és leszállt a járműről. A férfi a motorra szíjazta a két sisakot. – Nincs messze. Épp annyira, hogy egy kicsit kinyújtóztassuk a tagjainkat, mielőtt asztalhoz ülünk.

– Nem bánom, ha sétálni kell – mondta Parker, majd kinyitotta a táskáját, mert meghallotta a telefon jelzését. – Elnézést, de hangüzenetem érkezett. Jobb lesz, ha megnézem. – Hány jött? – kérdezte a férfi, amikor a nő dühösen morgott valamit. – Három. – Soha nincs szabad estéd? – Néha. Ritkán. Ha valaki az esküvőjét vagy egy fontos évfordulóját tervezi, akkor csak a saját világával van elfoglalva, amelyben minden ötlet, probléma és döntés rendkívüli jelentőséggel bír. A nő vissza akarta tenni a telefont a táskájába, mert úgy gondolta, hogy majd később visszavonul a mosdóba, és megpróbál intézkedni. – Nyugodtan hívd vissza őket. – Nem fontos. Várhatnak egy kicsit. – De akkor állandóan erre fogsz gondolni, és vissza akarsz vonulni, hogy elintézd a hívásokat. Ezért inkább tedd meg most. – Gyors leszek. A férfi lassított, és hallgatta, ahogy Parker egy Gina nevű nővel tárgyal. Megbeszélték a műselyem meg a taft előnyeit és hátrányait, végül megegyeztek, hogy Parker találkozik vele, és együtt megnézik mindkét anyagot. Aztán egy bizonyos Mrs. Seamannel egy Hamupipőke-hintóról társalgott. Parker megígérte, hogy beszerez egyet, és közben elővett egy jegyzetfüzetet, hogy leírja a részleteket. Végül megnyugtatott egy Michael nevű férfit, hogy bőven van még ideje a jegyesével együtt megtanulni a szving rejtelmeit, és megadta nekik egy táncoktató nevét meg telefonszámát. – Elnézést – nézett Malcolmra, majd visszacsúsztatta a telefont a tokjába. – És köszönöm. – Semmi gond. Lenyűgöztek a műselyem meg a taft rejtelmei, és sok érdekes részletet tudtam meg a két anyagról. De azt még most sem értem, hogy honnan fogsz szerezni egy Hamupipőkehintót? Az ilyesmi csak egy Disney-rajzfilmben létezik.

– Meglepne, ha elárulnám, mi mindent be lehet szerezni, főleg akkor, ha az embernek megvan hozzá az anyagi lehetősége. Márpedig ebben az esetben a költségvetésnek gyakorlatilag nincsenek korlátai. Mrs. Seaman, vagyis a Seaman Bútor, azt szeretné, hogy a lánya egy Hamupipőke-hintón érkezzen és távozzon. Meg is szervezem neki, de előbb beszélek a menyasszonnyal, mert tudnom kell, hogy ő is ezt akarja-e. – Értem. És Michaelnek meg Vince-nek miért kell szvingelnie? – Februárban lesz az esküvőjük, és a család egy big band jazz témát választott. Mindnyájan hajszálcsíkos öltönyben és harmincas évekbeli kamáslis cipőben lesznek. A férfi egy pillanatig elgondolkodott a hallottakon. – Látom, komolyan beszélsz. – Igen. Egyébként szerintem is jó móka lesz. Így természetes, hogy szvingelni akarnak, ráadásul jól kell ropniuk, mert ez lesz az első táncuk. – És melyik fiú fog vezetni a táncban? Komolyan kérdeztem – tette hozzá, amikor a nő értetlenül meredt rá. – Valakinek vezetnie kell. – Majd feldobnak egy érmét, vagy az oktatóra bízzák a döntést. Szerintem inkább Vinnie lenne rá alkalmasabb, mert Michael mindig sokat aggodalmaskodik, és Vinnie a határozottabb. – Akkor talán… Várjunk csak! Februárban lesz az esküvő? Csak nem Vinnie Calerone-ról van szó? – De igen. Ismered? – Persze. Együtt gyerekeskedtünk. Anya jóban volt Vinnie mamájával. Amikor Vinnie meghallotta, hogy visszaköltöztem, eljött meglátogatni. Én javítom a kocsiját. Említette, hogy februárban megházasodik, és azt is mondta, hogy majd küld meghívót. – Közel álltatok egymáshoz? – Nem különösebben. – A férfi a nőre pillantott, aztán úgy döntött, hogy elmondja az igazat. – Egyszer nagyon megverték.

Láttam, hogy őt sem kell félteni, de a támadók ketten voltak, ezért segítettem kiegyenlíteni az erőviszonyokat. És igazam volt, mert Vinnie tényleg hamar elbánt az egyikkel. Tehát hajszálcsíkos öltönyben és kamásliban lesz? – A férfi elmosolyodott. – Szinte látom magam előtt. – Verekedésbe keveredtél miatta? – Igazából nem is miatta tettem. Inkább az bosszantott, hogy ketten támadtak egy emberre. Nagyon primitív ember, aki azért ver meg valakit, mert meleg. És ha ketten vetik rá magukat, az már aljasság. Egyébként az egész verekedés csak néhány percig tartott. Ez az a hely. A nő egy darabig még a férfira bámult, aztán szemügyre vette az éttermet. Közel volt a tengerparthoz, mégis csak egy kopott ajtó jelezte a bejáratát. – Nem túl látványos, de… – Tökéletesen megfelel, és már alig várom, hogy ehessek egy jó pizzát. – Akkor nem vagy egyedül.

6. Parker észrevette, hogy a személyzet néhány tagja ismeri, és a nevén szólítja Malcolmot. Az apró pizzéria nem volt egy elegáns étterem, de a konyhából áradó mennyei illatok és a zsúfolt asztalok elárulták neki, hogy Malcolm nem tévedett. Az itt készített pizzát biztosan sokan ismerik és szeretik a környéken. Bepréselték magukat egy asztal mögé, amelyen olasz tájakat ábrázoló tálaló alátét volt. – A chianti helyett inkább egy kancsó cabernet-t ajánlok – közölte Malcolm. – Rendben.

Egy fiatal pincérnő lépett hozzájuk. Vörös haja divatosan borzas, az orra pedig ugyanolyan hegyes és hetyke volt, mint a melle. Az életkora miatt talán még nem is fogyaszthatja a felszolgált alkoholos italokat, gondolta Parker. – Szia, Mal. – Hogy s mint, Kaylee? – Semmi különös. – A nő Parkerre sandított, majd gyorsan elkapta a tekintetét. A pillantásán így is látszott a csalódottság és a sértődöttség. – Milyen italt hozhatok? – A hölgy cabernet-t iszik, én meg egy kólát kérek. Ma este Luigi varázsol a konyhában? – Igen. A szokásosat kéred? – Majd még meggondoljuk. – Rendben. Hozom az italt. A lány távozása után Parker felvonta az egyik szemöldökét. – Tetszel neki. A férfi hátradőlt a széken, és a bőrdzseki szétnyílt a mellén. Megtapogatta kissé borostás arcát, és zöld szeme vidáman csillogott. – Nem tehet róla, hogy bomlanak értem a nők. – Legszívesebben eltörné a fejemen a boroskancsót. – Lehet. – A férfi ismét előrehajolt. – Tizenhét éves, és most kezdte el a szakképző iskolát, mert divattervező akar lenni. Vagy dalszerző. Vagy valami más. – Tizenhét évesen még sok lehetőség van az ember életében. És ebben a korban a lányok gyakran belehabarodnak az idősebb férfiakba. – Tapasztalatból beszélsz? A nő megcsóválta a fejét, és elmosolyodott. – Te nem iszol bort? – Amikor Kaylee-nél egy évvel fiatalabb voltam, alkut kötöttem az anyámmal. Ha sört vagy egyéb alkoholt iszom, utána egy órát várok, mielőtt járművet vezetek. – Tizenhat évesen már söröztél?

– Ha alkalmam nyílt rá. Ezt anyám is tudta, ezért állította fel a szabályt. Ha meg akartam kapni a kocsit, akkor be kellett tartanom. – A tinédzserek sokszor fogadkoznak, pedig eszük ágában sincs teljesíteni az ígéreteiket. – Az én világomban az ember betartja az ígéretét. A nő ezt elhitte neki, és értékelte az elveit, mert számára is fontos volt az adott szó. – És most, hogy már nem az anyádtól kell elkérni a kulcsot? – Az ígéret örökre szólt. A pincérlány ismét hozzájuk lépett. – Eldöntötted már, hogy mit kértek? – kérdezte, és letett egy pohár kólát Malcolm elé. Aztán a boroskancsót is az asztalra helyezte, de közben nem nézett Parker szemébe. – Még nem. – A férfi kivett egy étlapot a tartóból. – Mi a szokásos kedvenced? – érdeklődött Parker. – Pepperoni, fekete olívabogyó, és csípős paprika. – Jól hangzik. – Rendben. – A férfi a lányra nézett. – Légy szíves, kérd meg Luigit, hogy csináljon nekünk egy nagy pepperonis pizzát. – Jó. Előételnek hozhatom a kedvenc cukkinis vagdaltodat? – Az nagyszerű lenne. Megosztozunk egy adagon. Parker megvárta, amíg a lány elsétál. – Minden alkalommal összetöröd a szívét, amikor bejössz egy nővel? – Ide nem szoktam nőket hozni. Randevúhoz inkább nyugodtabb helyet választok. – Ez nem is randevú – emlékeztette Parker a férfit. – Hanem egy megállapodás. – Így van. – A férfi felemelte a kancsót, és bort töltött a nő poharába. Parker belekortyolt, és elismerően bólintott. – Nagyon finom, és remélhetőleg nincs benne arzén. Tehát az apád katona volt.

– Igen, a seregben szolgált, és nyolcéves voltam, amikor meghalt El Salvadorban. – Kemény dolog ilyen fiatalon elveszíteni egy szülőt. A férfi a nő szemébe nézett, és mindketten az őket ért veszteségre gondoltak. – Szerintem minden korban nehéz. – Igaz. Aztán az anyád visszaköltözött ide, Greenwichbe. – Kapott némi nyugdíjat, egy zászlót meg néhány kitüntetést. Ennél több nem járt neki, ezért dolgoznia kellett, és a bátyjának van itt egy étterme. Talán te is tudod. – Valamelyest. Nem nagyon ismerem a nagybátyádat meg a feleségét. – Nem maradtál le semmiről. Rabszolgaként dolgoztatta az anyámat, és elvárta tőle, hogy hálás legyen, amiért tetőt ad a feje fölé. És anyám hálás is volt neki, mert ő már csak ilyen. Amikor elhallgatott, egy darabig Parker sem törte meg a csendet. – Hogyan boldogul az anyukád a számítógéppel? – kérdezte végül. – Elég jól. Köszönöm, Kaylee – nézett fel a férfi, amikor a fiatal pincérnő az asztalra helyezte az előételt és a két tányért. – Luigi üdvözöl, és azt üzeni, hogy távozás előtt köszönj be hozzá. – Rendben. – Amikor először találkoztam vele, éppen a számítógépet átkozta – folytatta Parker. – Nem örült, hogy bevezetted a használatát. – De aztán rájött, hogyan kell pasziánszozni. Nemrég vett egy laptopot, hogy otthon is játszhasson. Parker megkóstolta a cukkinit. – Ez nagyon jó – mondta, és harapott belőle még egyet. – Sőt, kitűnő! – Ez a pizzéria túl olcsó lenne az ügyfeleid számára – jegyezte meg a férfi, amikor a nő körülnézett, és szemügyre vette a helyet.

– Nem feltétlenül. Vidám és barátságos helyszín lehetne egy meghitt hangulatú próbavacsorához. Javasolhatnánk azoknak a vendégeknek is, akik más városból valók, és helyi specialitásokat meg egyszerű, mégis ízletes ételeket keresnek. A családi vállalkozásban vezetett éttermeknek mindig sajátos hangulatuk van. – Honnan tudod, hogy ez egy családi vállalkozás? – Egyrészt az atmoszféra miatt, másrészt az étlapon is ez áll. – Akkor beszélj Luigival. Övé a hely. – Lehet, hogy megteszem. Tehát hogyan lett a Los Angeles-i kaszkadőrből egy greenwichi autószerelő műhely tulajdonosa? – Ez most udvarias érdeklődés, vagy tényleg akarod tudni? – Talán mindkettő. – Rendben. Az egyik mutatványom nem sikerült, és alaposan összetörtem magam. Egy túlbuzgó könyvelő megszorításokat vezetett be a cégnél, és hibás volt a felszerelés, ezért kifizették a káromat. – Mennyire volt komoly a baleset? – Sok csontom összetört, néhány szervem kis híján összelapult, és itt-ott a bőröm is lejött. – A férfi vállat vont, de Parker nem hitte el, hogy ennyire egyszerű az egész. – Ez elég durván hangzik. Mennyi ideig voltál kórházban? – Egy időre kivontak a forgalomból – felelte a férfi ugyanolyan nemtörődöm hangon. – Mire újra talpra álltam, az ügyvédek elsimították a dolgot. Kaptam egy zsák pénzt, és úgy döntöttem, hogy elég volt a nyaktörő mutatványokból. Annyi pénzem lett, hogy saját vállalkozást indíthattam, és különben is mindig ez volt a célom. – Nem hiányzik Hollywood, meg a filmek világa? A férfi legyintett a cukkinis pogácsát tartó kezével. – Az a világ nem olyan, mint amilyennek a moziban látszik, Széplábú. – Ezt én is sejtem. Egyébkén örülnék, ha nem neveznél így– Nem tehetek róla. Ez a név ragadt meg a fejemben, amikor láttalak Emmával focizni a Grant család kerti partiján.

– Igen, a Cinco de Mayán. Egyébként van tisztességes nevem is. – De engem zavar, hogy a Pókembert is úgy hívják. A nő halkan felnevetett. – Ő Peter! – Peter Parker. Furcsának tartom, hogy a te keresztneved a Pókember vezetékneve. Egyébként dolgoztam azokban a filmekben. – Tobey Maguire-rel filmeztél a Pókember-sorozatban? – A nő a férfira hunyorított. – Biztosan kihasználtad a helyzetet, hogy arass a nők körében. – Így is mondhatjuk. – A férfi elmosolyodott, amikor Kaylee az asztalon álló tálra helyezte a pizzát. – Hozhatok még valamit? – kérdezte a lány. – Nem kérünk már semmit, Kaylee. Köszönjük. – A cukkini remek volt – közölte Parker a pincérnővel, aki egy nyegle vállrándítással válaszolt. – Majd megmondom nekik, hogy ízlett. – Mindig gyűlölni fog – sóhajtott fel Parker a lány távozása után. – Remélem, a pizza elég jó lesz ahhoz, hogy megérje miatta kockáztatni az aurám épségét. Kaylee biztosan sötét átkokat küld felém. – Az erős bors majd kitisztítja az aurádat. – Meglátjuk. Mindig érdekeltek az autók és az autószerelés? – Ahogy már mondtam, szeretem tudni, hogy működnek a dolgok. Innen már csak egy lépés, hogy működésben akarom tartani őket. És téged mindig érdekeltek az esküvők? – Igen. És a következő lépés az, hogy segítek létrehozni őket. – Ami azt jelenti, hogy éjjel-nappal az ügyfelek rendelkezésére kell állnod. – Valahogy úgy. De te most nem az esküvőkről akarsz beszélni. – Ahogy te sem az autókról. – A férfi a nő tányérjára csúsztatott egy szelet pizzát.

– Nem, de az üzlet mindig érdekel. Most mégis keressünk egy másik témát. Egyszer említetted, hogy Floridában laktál. És még hol? – Japánban, Németországban, Coloradóban. – Valóban? – Japánról semmilyen emlékem nincs, és Németország is csak halványan rémlik. – A férfi is vett egy szelet pizzát. – Colorado Springs az első hely, amire tényleg emlékszem. A hegyekre, meg a nagy hóra. Több évig éltünk ott, mégis csak a hóra emlékszem. Ahogy annak a bokornak az illata is bennem maradt, ami Floridában virágzott az ablakom alatt. A férfi beleharapott a pizzába, és a nőre nézett. – Megkóstolod, vagy nem? A nő úgy vélte, hogy az étel már nem olyan forró, és nem fogja megégetni a száját. Kíváncsian beleharapott, és elismerően bólintott. – Isteni. Tényleg – tette hozzá, és jóízűen falatozni kezdett. – De azért akkor is Mrs. G. viszi el a pálmát, és ez csak a második legjobb pizza Connecticutban. – Akkor most már tényleg ki kell könyörögnöm Mrs. Gradytől egy szeletet. Meg akarom tudni, hogy őszintén beszélsz, vagy csak konok vagy. – Mindkettő jellemző rám. A hangulatomtól és a körülményektől függően. – Akkor most próbáljunk őszinte hangulatot teremteni. Miért jöttél el velem? – Mert megállapodtunk. A férfi megcsóválta a fejét, és evés közben a nőre pillantott. – Ez is közrejátszhatott benne, de nem ez az igazi oka. A nő elgondolkodva kortyolta a borát. – Felbosszantottál. – Mindenkivel elmész vacsorázni, aki felbosszant? – Most ezt tettem. Olyan kihívásnak tüntetted fel, aminek nem tudtam ellenállni. És kíváncsi is voltam. Ezek a tényezők oda vezettek, hogy most itt ülök veled, és élvezem ezt a remek pizzát,

ahelyett, hogy… a pokolba. – A nő kikapta a táskájából a csörgő telefont. – Ne zavartasd magad. Majd később folytatjuk. – Nem szeretem, ha az emberek az étteremben mobiloznak. Mindjárt visszajövök. – A nő felkászálódott az asztal mellől, és elindult az ajtó felé. – Szia, Justine. Mindjárt visszahívlak. A férfi kedvtelve nézett utána, miközben teletöltötte a poharát. Nagyon jól áll rajta ez a farmer, gondolta. Kaylee egy újabb kólát tett le elé, és elvette az üres poharat. – Látom, szükséged van egy kis utántöltésre. – Jó az időzítés. Hogy tetszik a suli? – Nem rossz. Főleg a művészeti tárgyak érdekelnek. Ki a barátnőd? – Parkernek hívják. – Orvos vagy zsaru? – Egyik sem. Miért gondolod ezt? – Az apám szerint csak az orvosoknak meg a zsaruknak kell felvenni a telefont egy étteremben. A férfi a lány kötényzsebéből kikandikáló mobiltelefonra nézett. – És te hány SMS-t küldtél ma? Kaylee elmosolyodott. – Ki tudja azt számon tartani? Egyébként csinos. – Igazad van. Rendetlenkedik még a porlasztó? – Nem. Fogalmam sincs, mit csináltál vele, de azóta jól működik. De a kocsim akkor is ezeréves, és hányingerzöld színe van. – Csak ötéves – pontosított a férfi. – Viszont tényleg hányingerzöld. Ha rá tudod beszélni az apukádat, ismerek egy fickót, aki kedvezményes áron átfényezné. – Tényleg? – A fiatal lány arca felragyogott. – Akkor kezdem a puhítást. Talán te is… – A pincérnő elhallgatott, és az arcáról eltűnt a jókedv. – Visszajött a barátnőd.

Kaylee elindult a konyha felé. Még hátulról is látszik, hogy sértődött arccal menetel, állapította meg a férfi. Elmosolyodott, és Parkerre nézett, aki visszaült az asztalhoz. – Taft és műselyem dilemma? Tangó vészhelyzet? Valaki teveháton akar bevonulni a szertartásra? – Egyszer egy vőlegényt meg kellett győznöm, hogy nem lenne jó ötlet harci szekéren érkeznie. Nem volt könnyű dolgom, úgyhogy szerintem egy tevéről is képes lennék lebeszélni bárkit. De most másról van szó. Az októberi menyasszony megtudta, hogy az apja Las Vegasban feleségül vette a hozományvadász szeretőjét. Szerinte a nő csak az apja pénzére utazik, a férfi meg elhagyta érte az édesanyját. – Ilyesmi gyakran megtörténik. – Igen. Alig egy hete mondták ki a válást, úgyhogy a férfi nem vesztegette az idejét. Ez is előfordul néha. Az új feleség huszonnégy éves, két évvel fiatalabb a férfi lányánál. – Ez még fájdalmasabbá teszi az egyenletet. – Valószínűleg. De van ilyen – vetette közbe Parker. – Mégis elég nehéz lehet elviselni, hogy így összeadódik minden, ráadásul nem sokkal az esküvő előtt. – Igen. Az első feleségnek biztosan még rosszabbul esik, mint a lányuknak. – Parker még nem ette meg az első szeletet, de Malcolm már egy újabb szeletet tett a tányérjára. – És mit kért tőled? – Nem akarja, hogy eljöjjenek az esküvőre, és azt sem, hogy az apja kísérje az oltár elé, ahogy eredetileg tervezték. Abba már beletörődött, hogy a hozományvadász nőcskét el kell viselnie, mint az apja vendégét, de nem akarja, hogy a feleségeként legyen jelen a szertartáson. Nem szívesen nevezné a mostohaanyjának, és nézné, ahogy a nőcske az új feleség szerepében tetszeleg az elkeseredett édesanyja előtt. – Ez érthető. – Igen, szerintem is. És ha tényleg ezt akarja, így fogjuk megszervezni. – Parker egy kis borral öblítette le a pizzát. – Az a gond, hogy a menyasszony szereti az apját. Annak ellenére, hogy

ilyen megkérdőjelezhető döntést hozott, mert valószínűleg kapuzárási pánikban szenved, és… – Hé! Nem csak minket fog el ez a pánik! – Nálatok gyakrabban előfordul, és súlyosabb következményekkel jár. Az a helyzet, hogy Justine ennek ellenére szereti az apját, és szerintem tönkreteszi a napját, ha nem ő vezeti az oltárhoz. Ez még az új mostohaanyánál is jobban el fogja rontani az örömét. És ha egyszer végül megbocsát az édesapjának, akkor bánni fogja a mostani döntését. – Ezt megmondtad neki? – Csak közöltem vele, hogy ez a nap övé és Dávidé lesz, és azt fogjuk neki adni, amit akar. Megkértem, hogy gondolkozzon még néhány napig. – Szerinted a végén mégis apucit választja? – Igen. És ha tényleg ezt akarja, akkor el fogok beszélgetni az új asszonykával. Méghozzá alaposan. Elmagyarázom neki, milyen az illendő viselkedés egy Kézfogó rendezvényen. – Halálra fogod ijeszteni. – Nem tennék ilyet – felelte Parker halvány mosollyal. – És élvezni fogod. A nő finomkodva beleharapott a pizzába. – Az szánalmas és visszataszító viselkedés lenne. – Minden percét élvezed majd. A nő felnevetett. – Igen! – Ez közös bennünk. – Hogyhogy? – Ha már mindenképpen le kell hordanod valakit, akkor legalább élvezd a dolgot. Hallottam, hogy egyszer Mac fura anyját is alaposan kioktattad. – Nos, abban az esetben nem tartottam aljasnak, hogy élvezem a jelenetet. Linda megérdemelte. Egyébként kitől hallottad? – A férfiak is szoktak beszélgetni. Del nagyon kedveli az ő kis Makadámdióját, és szörnyen felbosszantotta, hogy annyit szenved

az anyjától. Ráadásul nem sokkal korábban nekem is volt vele dolgom, ezért valamennyire ismertem a történetet. – Tényleg! Amikor Mac megbízott, hogy vontasd el a háza elől az anyja autóját. – Parker boldogan felsóhajtott. – Azok a régi szép idők! Gondolom, Linda nagyon csalódott volt, amikor bement a műhelyedbe, és vissza akarta kapni a járművet. – Így is fogalmazhatunk. A nő tovább falatozott, és közben a férfit nézte. Aztán megcsóválta a fejét. – Nyugodtan elmesélheted. Én csak annyit hallottam, hogy közölted vele a szabályt, miszerint csak akkor viheti el az autót, ha kifizette a vontatás és a tárolás díját. Erre Linda hisztériázni kezdett. – Valahogy úgy. Szép kis jelenetet rendezett. Megpróbálta Mac számlájára terhelni a költségeket, de nem érte el a célját, mivel anyától már hallottam róla egyet s mást. – Az anyád ismeri Lindát? – Elég sokat tud róla, és az anyám megbízható adatforrás. De magamtól is azonnal kiismertem. Az a lényeg, hogy a végén ki kellett fizetnie a vontatást. – A férfi meglengette a kóláspoharat. – A hisztériából aztán sírás lett. Tudod, amikor egy hisztis nő nyafogni kezd, hogy tedd meg neki ezt az igazán kis szívességet. A műsor legjobb része mégis az volt, amikor felajánlotta, hogy természetben fizeti meg a szolgáltatás díját. – Te jó ég! – szörnyülködött Parker. – Életemben először ajánlottak fel orális szexet egy autóvontatásért. Parkernek elállt a szava, és némán meredt a férfira. – Te akartad hallani a történetet – mentegetőzött Malcolm. – Igazad van. De ha Mac esetleg érdeklődik a részletek iránt, ne áruld el ezt neki. – Már kérdezősködött, és tartottam a számat. Miért mondanám el? Az anyja saját magát járatta le, és Macnek ehhez semmi köze.

– Persze, hogy nincs, de nem mindenki látja ezt ilyen tisztán. – Malcolm viszont jól látja, gondolta Parker. El kellett ismernie, hogy a férfi remekül felmérte a helyzetet. – Szegény már nagyon sokszor kiborult az anyja miatt. Ha lehetősége lesz rá, Linda biztosan elrontja, vagy legalábbis beárnyékolja Mac esküvőjét. – Nem fogja – jelentette ki a férfi két falat között. – Ha Mac nem tudja leállítani, akkor majd Carter megteszi. Ha ők kudarcot vallanak, akkor te fogsz közbelépni. – Ezt majd észben tartom, ha legközelebb felébredek egy Linda-féle lidérces álomból. Delnek elmesélted, hogy Linda… mivel lepett meg? – Persze. Egy férfinak jogában áll a barátai előtt hencegni, ha ilyen ajánlatot kap. – Ti férfiak nagyon furcsák vagytok. – Akárcsak ti, Széplábú. Az egész élmény (mert ezzel a szóval tudta a legpontosabban leírni az estét) sokkal könnyebbnek és élvezetesebbnek bizonyult, mint várta. Bár igaz, hogy nem voltak túl nagy elvárásai. Mennyivel könnyebb dolga lenne, ha ki tudna alakítani Malcolmmal egy könnyed kapcsolatot, és csak úgy tekintene rá, mint Del egyik barátjára! Ahogy ezt Jackkel sikerült elérnie. De Jack iránt soha nem érzett ilyen elemi és ellenállhatatlan testi vonzalmat. Nem baj, a szikrát még el lehet fojtani, mielőtt nagyobb láng lesz belőle. Annál is inkább, mert ez valószínűleg csak ösztönös válasz egy vonzó férfi közelségére. Érthető, hogy ilyen hatással van rá, hiszen már jó ideje nem volt dolga férfiakkal. Nem ért rá ilyesmire, és kedvet sem érzett a randevúzáshoz. Miközben visszasétáltak a motorhoz, Parker már a másnapi teendőire gondolt. Aztán felvette a sisakot, és elfoglalta a helyét a férfi mögött. Amikor kiértek a városból, rájött, hogy az éjjeli motorozás újfajta izgalmakat jelent. Még soha nem érezte magát ilyen szabadnak. A motor fényszórója belehasított az éjszakába, ők pedig szinte testtelenül

suhantak a sötétben, míg a fejük felett sziporkázó csillagok és a hold sápadt fénye visszatükröződött a víz fekete felszínén. Könnyűnek érezte magát, és a szél minden gondolatot kifújt a fejéből. Szerette a nyüzsgést, az örökös elfoglaltságot, és mindig energiával töltötte el a munka, de most rádöbbent, hogy már régen nem volt része ilyen kiüresítő, ugyanakkor megújító élményben. Ki hitte volna, hogy egy Malcolmmal töltött este hozza el ezt a felüdülést? Vártak rá a feladatok, és örült is a teendőknek, de a férfi mégis kellemes kikapcsolódást adott neki, egy kis szabadulást a mindennapi taposómalomból. Amikor végigsuhantak a házához vezető hosszú kanyargós úton, Parker frissnek és elégedettnek érezte magát. És nagyon hálás volt Malcolm Kavanaugh-nak. A férfi leállította a motort, és a nő még a hirtelen rájuk telepedő csendet is furcsán izgalmasnak találta. Könnyedén leszökkent a nyeregből, és örült, hogy már nem olyan esetlen a mozgása a motor közelében, mint az első alkalommal. Levette a fejéről, és átnyújtotta a férfinak a bukósisakot. – Meg kell mondanom, hogy még soha nem nyertem ilyen könnyen száz dollárt – mondta nevetve. – Én sem. – A férfi a bejáratig kísérte a nőt. – Tehát jól érezted magad? – Igen. Köszönöm a… Parker háta az ajtóhoz préselődött, amikor a férfi megcsókolta, ezért nem tudta befejezni a mondatot, és minden gondolat kihullott a fejéből. Az erős, kemény férfitest szinte az ajtóhoz szögezte, és Parker érezte, hogy Malcolm mindkét kezét megragadja a teste két oldalán. Közben mohón ostromolta az ajkával, és gyengéden harapdálta a fogával. Parker csapdába esett. Tudta, hogy tiltakoznia kéne, de olyan izgalmasnak tartotta ezt a szokatlan kiszolgáltatottságot, hogy képtelen volt összeszedni magát.

Ezért nem is igyekezett, hanem hagyta, hogy elsodorja az ár. Viszonozta a férfi támadását, és hasonló mohósággal csapott le a szájára. Végül a saját heves szívdobogása józanította ki. – Várj! – nyögte ki nagy nehezen. – Csak még egy kicsit. A férfi többet akart, és el is vette, Parker pedig nem tiltakozott. Malcolmot kimondhatatlan örömmel töltötte el, hogy a hűvös felszín alatt olyan izzó tűz ég, ami szinte a csontjáig hatol. Továbbra is fogta a nő két kezét, mert csak így tudta kordában tartani magát. Különben letépte volna róla a csinos ruhát, hogy a csupasz bőréhez érhessen. Amikor érezte, hogy kezdi elveszíteni az önuralmát, felemelte a fejét, de még nem engedte el a nőt, és nem lépett hátra. – Ezzel azt akartam a tudomásodra hozni, hogy nem fogom távol tartani magam tőled. – Nem mondtam, hogy… – Megállapodást kötöttünk. – De ez nem jelenti azt, hogy… – A nő elhallgatott, és a férfi látta, hogy minden erejével igyekszik összeszedni magát. Csodálta, hogy képes rá. – Ez nem jelenti azt, hogy bármikor rám vetheted magad! Vagy tapogatni kezdhetsz, ha kedved támad rá. – Nem tapogattalak! – tiltakozott a férfi. – Egy ujjal sem nyúltam hozzád. – Malcolm megszorította Parker két kezét, hogy nyomatékod adjon a szavainak. – Bár bevallom, hogy megfordult a fejemben – tette hozzá. – Mindegy. Akkor sem fogok… Lennél szíves egy kicsit… így nem kapok levegőt! – Persze. – A férfi elengedte a nő kezét, és hátralépett. – Nem fogom tűrni ezt a bánásmódot. Nem hagyhatom, hogy így viselkedj velem, amikor csak rád jön a… – Lehet, hogy egy kicsit tolakodó voltam. És bűntudatom van miatta. – A férfi szeme úgy csillogott a sötétben, mint egy pumáé.

Egy vadászó pumáé. – De te sem tiltakoztál! Ugye van benned annyi őszinteség, hogy beismered? A nő egy pillanatig nem szólt egy szót sem. – Rendben, lehet, hogy igazad van. De egy testi reakció még nem jelenti azt, hogy… Most mit mosolyogsz? – Rajtad. Imádom, ahogy beszélsz. Főleg, amikor előveszed a kioktató modorodat. – Istenem, de idegesítő vagy! – Talán igen. Pedig csak azt akarom mondani, hogy érzek valamit irántad, és szeretném megtudni, mi az, és hogyan működik. De ha neked jobban tetszik a testi vonzalom, folytathatjuk abban az irányban is. – Jobb, ha tudod, hogy én komolyan veszem a kapcsolatokat, ezért ha azt hiszed, hogy csak úgy ágyba bújok veled, mert… – Nem kértem, hogy bújj ágyba velem. A férfi nézte, ahogy a nő szeme izzani kezd, és legszívesebben ismét az ajtóhoz szorította volna. – Tehát azt akarod mondani, hogy ez meg sem fordult a fejedben? – Dehogynem. Nagyon szívesen ágyba, vagy bármilyen egyéb alkalmas helyre vinnélek, és feltett szándékom, hogy ezt előbbutóbb meg is tegyem. De nem sietek. Ha túl könnyen és gyorsan megy, akkor elvész az izgalom. Márpedig én szeretem az izgalmat. Ráadásul nehéz rájönni valaminek a működésére, ha az ember csak azzal van elfoglalva, hogy vadul szeretkezik. A férfi érvelése olyan őszinte és logikus volt, hogy a nő elbizonytalanodott. – Ez a beszélgetés teljesen nevetséges! – jelentette ki végül ingerült hangon. – Számomra józannak és civilizáltnak tűnik, vagyis pontosan olyan a stílusa, amilyet te kedvelsz. Mondjam inkább azt, hogy valahányszor látlak, legszívesebben letépném rólad az elegáns kosztümöt, mert meg akarom tudni, mi van alatta? És szeretném érezni, ahogy a testünk együtt mozog, és nézni akarom az arcodat, amikor eléred a csúcsot? Ez így van, Parker. De nem sietek.

– Én nem ezt keresem. Nem téged… illetve nem ezt. – Mindenki ezt keresi, Parker. Tudom, hogy nem velem képzelted el, de akkor sem fogom távol tartani magam tőled. Mert egyértelmű, hogy van valami köztünk, amit nevezhetünk akár testi vonzalomnak is. És ha nem akartad volna, hogy közeledjek hozzád, akkor még időben leállítasz. És közben talán még élvezed is, hogy leforrázhatsz. – Nem ismersz olyan jól, mint amennyire hiszed. A férfi megcsóválta a fejét. – Széplábú, most csak egy kicsit megkarcoltam a felszínt. De még visszajövök, mert ez nem volt elég. Parker érezte, hogy ebben a szópárbajban nem nyerhet. – Bemegyek a házba. – Akkor viszlát, máskor. A nő megfordult, és arra számított, hogy a férfi megint letámadja. De amikor kinyitotta az ajtót, Malcolm hátralépett, mint egy igazi úriember, és megvárta, amíg becsukja maga mögött. Parker az előszobában egy pillanatra megállt, és megpróbálta összeszedni magát, mert a férfinak sikerült teljesen kizökkentenie a lelki nyugalmából. Hallotta, hogy a motor ismét felbőg, és a hangja belehasít az éjszaka csendjébe. Malcolm is pontosan ezt tette vele. Belehasított a nyugalmába. Mindenben igaza volt. Még csak a felszínt karcolta meg, mégis nagyon jól kiismerte. Parker ezt félelmetesnek, ugyanakkor furcsán kellemesnek találta. Elindult felfelé a lépcsőn, és közben arra gondolt, hogy a családtagjain kívül senki sem tudja, milyen ő valójában. Mit gondoljon arról, hogy Malcolm meg akarja ismerni? Az sem biztos, hogy le tudja állítani. Az az igazság, hogy fogalma sincs, mihez kezdjen Malcolm Kavanaugh-val.

7. Parker most szívesen kihagyta volna a szexi reggeli történetet, ami az évek során hagyománnyá vált köztük. De egy motorkerékpár hangja elég jellegzetes, és Mac meghallotta, miközben Carterrel időzött a házuk előtti kis kertben. Így megtudta, hogy Parker Malcolm motorján távozott. Mire Mac fáradtan bevonszolta magát az otthoni edzőterembe, Parker már majdnem végzett, és Laurel is az edzés felénél tartott. De Mac aznap reggel nem csak a szokásos karizom gyakorlatai miatt jelent meg a helyiségben. Ráadásul Emmát is magával hozta. – Már megkértem Mrs. G.-t, hogy készítsen palacsintát – jelentette be Mac. – A szexi reggeli történethez palacsinta dukál. – Kinek van ilyen története? – érdeklődött Laurel. – Parkernek. – Tessék? – Laurel Parker felé fordult, aki a kelleténél tovább maradt a térdére hajolva, és úgy tett, mint aki még mindig a nyújtással van elfoglalva. – Van egy szexi reggeli történeted, és nem mesélted el nekem? – Semmi különös. Ráadásul a következő napokban teljesen be vagyunk havazva. – Ha semmiség az egész, akkor hova tűntél el Malcolmmal több mint három órára? Ne most mondd el! – Mac elégedetten mosolygott, és színpadias mozdulattal Parkerre mutatott, aki végre kiegyenesedett. – Parker történetét palacsinta mellett akarjuk végighallgatni. – Én nem szoktam számon tartani a te jövés-menésedet, Mackensie. – Ne hívj Mackensie-nek, Parker. – Mac legyintett, és a súlyzógéphez lépett, hogy nekilásson a karizom-erősítő gyakorlatoknak. – Carterrel hallottuk, hogy Mal motorja a ház elé gördül, és láttalak távozni, mert éppen kint voltam. Ezért

füleltem, hogy mikor jössz meg. Te is pontosan ezt tetted velem annak idején. – Veszekedtetek? – Aggodalmaskodott Emma. – Ideges vagy? – Nem, nem vagyok ideges. – Parker megtörölte az arcát, majd a szennyeskosárba dobta a törülközőt. – De ma reggel nincs időm palacsintázni meg pletykálkodni. – Csak akkor szakítasz rá időt, ha mi vagyunk a középpontban? – nézett rá Laurel szemrehányó arccal. – Az a szabály, hogy mindent elmondunk egymásnak, Parker. Ha ki akarod vonni magad alóla, akkor arra kell gondolnom, hogy aggályaid vannak a dologgal kapcsolatban. – Egyáltalán nem erről van szó! – Dehogynem, ismerte be magának a nő. Pontosan erről van szó. – Rendben van. Palacsintát eszünk, meg minden. De sok munkánk van, úgyhogy rövidre kell fognunk. Miután Parker ingerült arccal kivonult a helyiségből, Emma a többiekre nézett. – Utánamenjek, és beszéljek vele? – Tudod, hogy ilyenkor jobb, ha hagyjuk lecsillapodni. – Laurel is felkapott egy törülközőt, és megtörölte az arcát meg a nyakát. – Egy kicsit dühös, de majd kiheveri. – Igazad van, tényleg aggályai vannak Mallel kapcsolatban. – Mac tricepszgyakorlatokkal folytatta az edzést. – Ha nem lenne semmi különös, akkor elmondta volna, vagy jót nevetett volna rajta, amikor szóba hoztuk. Mikor láttuk utoljára Parkert egy férfi miatt idegeskedni? – Szerintem soha – állapította meg Laurel. – Akkor most eljött az ideje. Már csak az a kérdés, hogy ez jó vagy rossz hír? – Szerintem jó. – Ha már ott volt, Emma rávette magát, hogy fellépjen az elliptikus trénerre. – Mal nem olyan, mint azok a férfiak, akikkel eddig dolga volt. Talán részben ezért ilyen bizonytalan vele kapcsolatban. Egyébként az a véleményem, hogy Mal nem tudta volna rávenni a randevúra, ha Parker nem akar vele menni. Ráadásul Mac szerint farmernadrág meg egy nagyon

csinos csokoládébarna bőrdzseki volt rajta, tehát még át is öltözött az alkalomhoz. – Nem kémkedtem! – mentegetőzött Mac. – Csak láttam. Persze néztem is, de nem leskelődtem. – Senki nem állította, hogy kémkedtél – nyugtatta meg Laurel. – Én is ugyanezt tettem volna, ha meghallom, hogy elmegy Malcolmmal. De azért jó, hogy Del nem sejti. Addig ne is szóljunk neki, amíg nem tudunk többet erről az egészről. Nem akarom, hogy úgy kiakadjon, mint annak idején Emma és Jack miatt. Adjunk hálát Istennek, hogy Delnek el kellett mennie egy korai megbeszélésre. Most lezuhanyozom, és az étkezőben találkozunk! – Azt hittem, hogy örülni fog neki – sóhajtott fel Mac, miután Emmával ketten maradtak a helyiségben. – Nem akartam felidegesíteni. – Nem a te hibád, Mac. Laurelnek igaza van: ez a szabály, és ő sem vonhatja ki alóla magát. Ez a szabály, emlékeztette magát Parker. Mire lezuhanyozott és felöltözött, ingerültsége bűntudattá szelídült, és már bánta, hogy úgy ráförmedt a barátnőire. Túl nagy jelentőséget tulajdonít ennek az ügynek. Túl közel engedte magához, mert mindig mindent komolyan vesz. Tehát most is megtartják a kis szertartásukat, ahogy máskor szokták. Jót nevetnek majd rajta, és nem lesz semmi gond. Amikor belépett a konyhába, Mrs. Grady a pultnál állva keverte a tésztát. – Jó reggelt, kislányom. – Jó reggelt, Mrs. G. Hallom, palacsintát fogunk reggelizni. – Bizony. – Mrs. Grady megvárta, amíg Parker tölt magának egy csésze kávét. – Legközelebb tetoválást csináltatsz? – Tessék? – Ez a következő lépés, ha az ember Harley Davidsonon kezd motorozni. Parker jól ismerte Mrs. Gradyt, és tudta, hogy ugratja.

– Arra gondoltam, hogy a foglalkozásomra való tekintettel, egy apró szívet tetováltatok egy diszkrét helyre. És talán beleíratom azt, hogy MÖ, vagyis mindörökkön örökké. – Nagyon csinos lenne, és igen helyénvaló. – Az asszony félretette a tésztát, és elővett egy tál cseresznyét. – Pedig össze is zördülhetnénk a fiú miatt, aki virágot hozott nekem, és táncolni is elhívott. – Látom, nagyon élvezed. – Hát persze. Mert az a fiú emlékeztet valakire. Parker a pultra könyökölt. – Valóban? Kire? – Ismertem valakit, aki egy kicsit rosszfiús volt, ugyanakkor nagyon magabiztos és behízelgő. Ráadásul jóképű és szexi, mint egy filmszínész. Nem sok esélye maradt egy lánynak, ha kiszemelte magának. Szerencsés voltam, és hozzámentem feleségül. – Te jó ég, Mrs. G! Csak nem? Malcolm tényleg hasonlít Charlie-ra? – Ugyanaz a típus, ha lehet ilyet mondani. Felküzdötte magát a nehézségekből, sikerült kihevernie a sérüléseit, és igyekezett boldogulni az életben. De egy kicsit mindig vad maradt. Amikor megismertem az én Charlie-mat, azt mondtam magamnak, hogy nem fogok belegabalyodni. Még akkor is ezt hajtogattam, amikor már régen a hálójában vergődtem. Az asszony mosolya meglágyította az arcát, és meleg fényt varázsolt a szemébe. – Nehéz ellenállni egy olyan rosszfiúnak, aki jó. Leveszi az embert a lábáról. Mégis minden nap hálát adok azért, hogy ha rövid ideig is, de együtt élhettem Charlie-val, és nem sokáig álltam ellen neki. – Mallel nem így vagyok. Ez csak egy… – Parker kénytelen volt beismerni magának, hogy fogalma sincs, mi folyik közte és Mal között. Hiszen éppen ez a gond. – Akármi is ez, megérdemled a figyelmet, és azt, hogy jól érezd magad. A munkádon kívül. – Az asszony megveregette

Parker arcát. – Mert tudom, hogy annak minden pillanatát élvezed, de más is létezik az életben. – Nem akarom élvezni, hogy hibát követek el. – Bárcsak megtennéd! – Az asszony magához vonta Parkert, és megcsókolta. – Tényleg azt kívánom, hogy hibázzál. Most pedig ülj le, és idd meg a kávédat. Egy jó reggelire meg a barátnőidre van most szükséged. Lehet, hogy igaza van, ismerte be Parker. De alig ült le, máris felhívta a hétvégi ideges menyasszony. Parkert mindig megnyugtatta, ha mások gondjait kellett megoldania, ezért most is hamar enyhült a feszültsége. – Emma és Mac mindjárt jönnek – jelentette be Laurel, mikor belépett a helyiségbe. – Segítsek, Mrs. G.? – Magam is boldogulok. – Milyen szép virágok! – A fiúm küldte – kacsintott az asszony. – Az, akit Parker megpróbál elcsábítani tőlem. – Micsoda lotyó. – Laurel mosolyogva a kávéskancsóhoz lépett, majd a csészével a kezében leült az asztalhoz. – Az első napirendi pont után itt is nyugodtan megtarthatnánk az üzleti megbeszélést, mert tudom, hogy a mindent tudó mobilodban benne van a ma esti rendezvény minden részlete. Úgy nem kéne aggódnod a napirend miatt, mert sok időt meg tudnánk spórolni. – Rendben. Nem kellett volna olyan barátságtalanul ráförmednem Macre. – Csak ösztönös védekezés volt. Valószínűleg én is ugyanezt tettem volna, csak még durvábban. – Tőled nem is várunk el tapintatot. – Köszönöm szépen. – A nő nevetve Parkerre mutatott. – Egyelőre nem szólok erről Delnek, de… – Nincs is mit elmondanod. Majd megtudod, ha mindenki itt lesz. – Már meg is jöttek. Kezdheted a felvilágosítást. – Ne haragudj – mondta Parker Macnek, aki már le is ült az asztalhoz.

– Fátylat rá. – Egyetek gyümölcsöt – kínálta őket Mrs. G., és egy tálat tett az asztalra. – Túl nagy ügyet csináltam belőle. – Parker engedelmesen a tányérja mellett lévő tálkába kanalazott egy kis gyümölcsöt. – Előttetek, és önmagam előtt is. De csak azért, mert ez az egész olyan furcsa. És mégis eléggé egyértelmű. – Meséld el nekünk, és majd eldöntjük, hogy mi a furcsa – javasolta Laurel. – Mert ha ennyire vonakodsz, akkor még nagyobb ügyet csinálsz belőle. – Rendben. Szóval Mal eljött, hogy virágot hozzon Mrs. G.nek. – Ó! – kiáltott fel Emma. – Mivel Mrs. G. házon kívül volt, furcsának tartottam volna, ha nem hívom be, amíg vázába teszem a virágokat. Üzenetet is kellett írnia. Egyébként pedig egyértelművé akartam tenni, hogy nem érdekel. – Tehát azért hívtad be, mert így akartad a tudomására hozni, hogy nem kívánod látni – jegyezte meg Mac. – Igen. Az a szokása, hogy mindig… közeledik hozzám, és tisztázni akartam a helyzetet, mert… Előző este nem állítottam le a közeledését, és… – A forró csók – bólintott Emma. – Nem! – csattant fel Parker. – De igen – ismerte be a következő pillanatban. – Amikor itt vacsorázott, kikísértem, és valahogy meglepett, én meg viszonoztam. Ennyi történt. Teljesen érthető, emberi dolog. De mivel Del egyik jó barátja, úgy éreztem, tisztáznom kell, hogy nem érdekel. – És elhitte? Köszönöm, Mrs. G. – Mac rávetette magát a palacsintástálra, amit Mrs. Grady az asztalra helyezett. – Mert ha igen, akkor komolyan kételkedem az értelmében. – Úgy tűnik, nem hitte el, mert előjött egy ajánlattal. Hogy menjek el vele motorozni meg vacsorázni, és ha nem érzem jól magam, akkor leszáll rólam.

– És belementél? – érdeklődött Laurel, és megkente az egyik palacsintát. – Nem nyomtad össze, mint egy bogarat? Nem fagyasztottad halálra a híres Parker Brown-féle pillantással? Parker felemelte a csészéjét, és ivott egy korty kávét. – Most elmeséljem a történetet, vagy nem? – Folytasd – intett Laurel. – Belementem, mert egyszerűnek tűnt. És bevallom, kíváncsi is voltam. Mal Del barátja, és semmi értelme, hogy feszültségek legyenek köztünk. Ha elmegyek vele, akkor végre leszáll rólam, és nem lesz semmi neheztelés. Aztán már a ház előtt voltunk, amikor beszámolt a fogadásról. – Miféle fogadásról? – tudakolta Emma. Parker elmesélte nekik a fogadás történetét. – Carter fogadott? – Mac hátravetette a fejét, és jót kacagott. – Ráadásul Malre? Ez remek! – Nekem meg az tetszik, hogy Mal beszámolt róla, mielőtt felszálltál a motorra. – Emma felemelte a villáját, és úgy folytatta: – Pedig tudta, hogy ezzel kibúvót adhat neked az ígéreted alól. – Ezt én is értékeltem. Egyébként nekem fogja adni a nyereménye felét, mert így találtam igazságosnak. – És hová mentetek? – érdeklődött Emma. – Greenwich óvárosába, egy kis pizzázóba. Elég szép hely. És nem tagadom, hogy élveztem a motorozást, ahogy az sem volt kellemetlen, hogy vele kellett vacsoráznom. Nagyon érdekes ember. – Hány hívást fogadtál, amíg együtt voltatok? – kérdezte Laurel. – Négyet. – És hogy viselte? – Belátta, hogy az üzlet az üzlet, és még ő biztatott. Igen, ez is egy jó pont. Tehát egy rendkívül kellemes estét töltöttünk együtt, aztán hazahozott, és az ajtónál… Emma fészkelődni kezdett a helyén. – Most jön a szexi rész.

– Egyszerűen rám vetette magát. Valahogy mindig sarokba szorít, és ilyenkor képtelen vagyok józan maradni. Nagyon ügyesen be tud cserkészni, én pedig elfelejtek tiltakozni. Magam sem tudom, miért – mentegetőzött Parker. – Forró és gyors, vagy lassú és könnyed? – szegezte neki a kérdést Mac. – Szerintem egyáltalán nem lassú. – Mondtam! – bökte meg Mac Emmát. – Miután magamhoz tértem, közöltem vele, hogy nem viselkedhet így, és nem vetheti rám magát, amikor csak kedve támad rá. De ő mintha mulatságosnak tartotta volna a méltatlankodásomat. Pontosan úgy nézett rám, ahogy most ti, Mrs. G.-t is beleértve. Látom, hogy te is vigyorogsz, Mrs. G.! – Visszacsókoltad? – kérdezte az asszony, és Parkerre bökött a mutatóujjával. – Igen, de… – Tehát akkor sem tudtál volna megállni a lábadon, ha nem vesz le róla? Parker szívesen megsértődött volna, de inkább vállat vont. – Ez csak egy testi reakció volt. – Lehet – szólalt meg Laurel. – De sokkal fontosabb az a kérdés, hogy most mi lesz. – Nem fogok belegabalyodni… – Parkernek eszébe jutott Mrs. G. kifejezése, és az asszonyra sandított. A házvezetőnő felvonta a szemöldökét. – Nem akarok belemenni egy olyan kapcsolatba, amivel hibát követnék el. Annál is inkább, mert Del, Jack és Carter barátjáról van szó. Ráadásul nem ismerem elég jól, és nem sokat tudok róla. – Nem arról szól a randevúzás, hogy az ember fokozatosan megismeri a másikat? – Emma megfogta Parker kezét. – Érdekel téged, Parker. Látszik rajtad, le sem tagadhatnád. És ez idegesít. – Jól érezted vele magad, Parks – vette át a szót Mac, és felemelte a kezét. – Miért nem engedhetnéd meg magadnak ezt a kis szórakozást?

– Nincs rá hatással a távolságtartó köntös ereje, és a fagyos pillantásod sem rettenti el. Kiismerhetetlenül viselkedik, és nem tudod irányítani. – Laurel megveregette Parker lábát az asztal alatt. – Ezért most kifogásokat keresel, hogy nemet mondhass. – Nem vagyok ennyire felszínes. – Ez nem felszínesség. Ideges vagy, és nem akarod tűi közel engedni magadhoz, mert attól tartasz, hogy fontosabbá válik számodra, mint szeretnéd. De szerintem ez már megtörtént. – Nem tudom. És nem örülök annak, hogy nem tudom. – Akkor adj neki még egy kis időt – javasolta Emma. – És majd rájössz. – Gondolkodom rajta. Tényleg. – Nem is tehetek mást, tette hozzá magában Parker. – És mára ennyi volt a szexi reggeli történet. Nagyon értékelem az érdeklődéseteket, de most tényleg váltanunk kell, és megtartani a munkamegbeszélést. Már így is késésben vagyunk, és fel kell készülnünk egy nagyszabású rendezvényre. Mal új motorbakot szerelt a csodaszép 1962-es T-Bird sportkocsiba. Az ügyfél kérésére az egész motort át fogja építeni, és ha végez a munkával, a hatszáz köbcentiméteres masina úgy fog dorombolni az úton, mint egy hatalmas macska. Már kicserélte a fékbetéteket, megszerelte a hűtőrendszert és beállította a kéthengeres Holley-karburátorokat. A számításai szerint néhány óra múlva elviheti egy próbaútra a hatalmas szörnyeteget. – Szép ez a kocsi. A férfi felemelte a fejét, és megpillantotta Delt, aki egy elegáns öltönyben állt a szerelőakna mellett. – Bizony. Egy hatvankettes M-Code – tette hozzá Mal. – Megy, mint a golyó. Abban az időben csak kétszáz darabot gyártottak belőle. – Tényleg? – Nem volt olcsó. Az ügyfél egy aukción vette, és helyreállította a karosszériát meg a kárpitozást. Vörös belső, fehér díszítéssel, fehér kerekekkel. Aztán rájött, hogy gondjai

támadhatnak az úton, mert a motor már legalább háromszázezer kilométert futott. – És ekkor jöttél te a képbe. – Helyre fogom hozni. Kukkants bele. – Rendben. De csak akkor, ha nem kell ismernem, amit látok, és elég a felét megértenem annak, amit mondasz. – A motortérben minden krómozott. Del benézett a motorháztető alá. Ott látott egy nagy motort, néhány fekete és néhány csillogó krómmal bevont ismeretlen alkatrészt, Thunderbird feliratú matricával. Jó ügyvéd volt, ezért diplomatikusan bólintott. – És mit fog tudni? – Ha végeztem vele? Tulajdonképpen mindent. Csak búcsúcsókot nem ad, ha leállítod. – Mac elővett egy kendőt a farzsebéből, és megtörölte a kezét. – Valami baj van a Mercedesszel? – Nem. Reggeli megbeszélésre megyek a városba, és beugrottam, hogy elhozzam a papírokat, amiket kértél. Körülbelül tíz percig maradhatok, ha most akarod őket átnézni. De letehetem az irodában a dossziét, és majd akkor olvasod el, ha ráérsz. Aztán hívj fel, ha van valami kérdésed. – Most koszos a kezem, úgyhogy inkább később olvasom el. Ha nem kell ismernem, amit látok, és elég a felét megértenem annak, amit mondasz. – Ha akarod, segítek az értelmezésben. – Del elgondolkodva nézte az autó motorterét. – Talán egyszer te is elmagyarázhatod nekem a motor rejtelmeit. Mai irodája egy négyszögletes kis helyiség volt, amit a műhelyből választottak le. A berendezés egy fémasztalból, néhány iratszekrényből és egy forgószékből állt. Del belépett, az aktatáskájából kivett egy dossziét, és a beérkezett levelek mappájára tette. Mai visszagyűrte a rongyot a zsebébe. – Azt a tíz percet inkább egy személyes beszélgetésre kéne szánnunk.

– Rendben. Mi a helyzet? – Tegnap este elvittem Parkert vacsorázni. Del egy darabig nem fogta fel a közlés jelentőségét, aztán lassan megcsóválta a fejét. – Rávetted, hogy még egyszer felüljön a motorra? Puska volt nálad? – Kötöttünk egy megállapodást. Eljön velem motorozni, megvacsorázunk, és ha nem érezte jól magát, akkor többé nem zaklatom. – Tehát… – Del most már gyorsabban kapcsolt. – Mit jelent az, hogy többé nem zaklatod? – Nem erőltetem tovább azt a dolgot, ami köztünk van. – Miféle dologról beszélsz? Ugyanúgy ráncolják a szemöldöküket, állapította meg Mal. – Tényleg azt akarod, hogy részletezzem? – És mikor kezdődött ez a dolog? – Nálam? Körülbelül akkor, amikor először beszélgettem vele, és azóta egyre nő az érdeklődésem. Hogy nála mióta tart, azt tőle kell megkérdezned. Mivel tényleg jól szórakozott velem, és nem áll szándékomban távol tartani magam tőle, ezért jobbnak láttam, ha ezt most közlöm veled. – És meddig jutottatok, ha szabad kérdeznem? Mai egy pillanatig hallgatott. – Tudod, Del, megértem, hogy mit érzel Parker iránt, sőt mind a négy lány iránt. Fordított helyzetben valószínűleg én is így éreznék. De most nem fogok beszámolót tartani. Ha minden áron tudni akarod, akkor faggasd őt, abba nem szólhatok bele. Ha azt hiszed, hogy csak egy könnyű prédára hajtok, akkor nem ismerjük eléggé egymást. – A húgomról van szó, az ég szerelmére! – Ha nem lenne a testvéred, akkor most nem beszélgetnénk itt. Parker egy gyönyörű, okos és izgalmas nő, akit semmire nem lehet kényszeríteni. Ha le akar rázni, senki sem tarthatja vissza. – És ha megteszi?

– Azt sajnálnám, mert egy igazi különlegesség, akárcsak ez a kocsi. Elegáns, erős és átkozottul gyönyörű. Megéri sok időt és energiát fordítani rá. Del zsebre vágta a kezét, és látszott rajta, hogy bosszankodik. – Most nem is tudom, mit mondjak. – Én sem adhatok tanácsot – vonta meg a vállát Mal. – Egyébként fizess ki neki száz dollárt a nyereményemből. Miután megállapodást kötöttünk, úgy véltem, hogy őszinte leszek, és beszámoltam neki a fogadásról. Adtam neki egy lehetőséget, hogy megorroljon és visszavonja az ígéretét. – Remek. – De nem haragudott meg, csak elkérte a nyeremény egy részét. Imádom, hogy így gondolkodik. Szerintem is az lenne méltányos, ha megkapná a te száz dollárodat. Én Jacktől begyűjtöm az enyémet, és ketten állapodjatok meg Carterrel. – Nem tudom, hogy tetszik-e ez a helyzet. Még gondolkodnom kell. De egyet már most mondhatok: ha megbántod vagy fájdalmat okozol neki, akkor laposra verlek. – Megértettem. Megígérem, hogy ha valóban megbántom vagy fájdalmat okozok neki, akkor hagyom, hogy laposra verj. – Átkozott gazember vagy! Olvasd el azokat az átkozott papírokat. – Del kiviharzott a műhelyből. Rosszabbul is mehetett volna, állapította meg Mal. Del orrba is vághatta volna, ahogy Jackkel tette Emma miatt. Bár ez még megtörténhet. Mai vállat vont, és folytatta a munkát a motoron. Ezt legalább ismeri, és tudja, hogyan kell rendbe hozni. Del ismerte Parker beosztását, ezért igyekezett minél korábban hazamenni, hogy sarokba szoríthassa a húgát. Parkernek aznap két főpróbája meg egy rendezvénye volt, ami elég zsúfolt beosztásnak tűnt, de a férfi tudta, hogy Parker mindig számít a vészhelyzetekre, és két esemény között hagy egy kis tartalék időt. Márpedig most vészhelyzet van, állapította meg Del.

Az első főpróba végére időzítette az érkezését, amikor Laurel még a konyhában tevékenykedett, Emma csapata már az esti esküvőhöz díszítette a házat, a második próba pedig még nem kezdődött el. Tudta, hogy Mac a fényképezőgépével van elfoglalva. Parker éppen az első vendégektől búcsúzott, amikor Del a házhoz ért. – Korán hazajöttél. – Igen. Kicsit átszerveztem a napomat, hogy segíthessek nektek. – Ránk fér a segítség. Tizenöt perc múlva kezdődik a következő főpróba, és fél óra múlva érkezik a ma esti menyasszony meg a kísérete, hogy a fodrászok és a sminkesek elkezdjék csinosítani őket. Időben vagyunk, de… – Akkor használjuk ki azt a tizenöt percet. – A férfi megfogta a húga kezét, és kicsit távolabb vezette az épülettől. – Tehát valaki meglátott tegnap este Malcolmmal, és jelentette neked? – A nő megigazította a kosztümkabátját. – Túl jól ismerjük egymást, Del. – Sejthettem volna. De arra nem gondoltam, hogy száguldozni fogsz az éjszakában, mint egy szelíd motoros. – Miféle szelíd motoros? – Nézz utána, hogy ez mit jelent. – Rendben. Ha most a motorozás veszélyeiről akarsz előadást tartani, akkor előbb bizonyítsd be, hogy te még soha nem próbáltad. Rendben, ezt a témát most kerülni fogja. Del időt szeretett volna nyerni, ezért elővette a pénztárcáját, és átadott Parkernek egy százdollárost. – Köszönöm. – A nő összehajtotta a bankjegyet, és a zsebébe dugta. – A fogadás miatt mentél el vele? – A fogadás ellenére mentem el vele. – Mivel a fogadásnak vége, most mik a terveid? Találkoztok még?

– Még nem kért meg, és még nem döntöttem el. – A nő figyelmes pillantást vetett a bátyja arcára. – Úgy látom, már lehiggadtál, és nem akarsz veszekedni. Malcolmot is ismerem egy kicsit, ezért arra következtetek, hogy már megtörtént az ökölharc. Talán akkor, amikor elmesélte, hogy tudok a fogadásról. – Nem szokásom orrba vágni az embereket! Jack kivétel volt – tette hozzá Del, mielőtt a nő megszólalhatott volna. – Mal elkerülte az öklömet, mert elmesélte az egészet. A nő meglepődött. – Magától mondta el? – Ahogy te nem! Parker úgy vélte, hogy legjobb, ha Malcolm taktikáját követi, és teljesen őszinte lesz. – Del, te tényleg abba az illúzióba ringatod magad, hogy minden férfiról beszámolok, akivel járok? – Tehát Mallel jársz? – Nem. Talán. Még nem tudom. Én soha nem zaklattalak ilyen keresztkérdésekkel, Laurel előtt. És ha azt mondod, hogy „az más", akkor most én foglak orrba vágni. – Akkor keresek egy kifejezést, ami ugyanazt jelenti. – Delnek sikerült megnevettetnie a húgát, és gyorsan megfogta a kezét, hogy kihasználja a békülékeny hangulatot. – De eddig soha nem randiztál olyan férfival, aki a barátom. Ráadásul jó barátom. – Ez igaz. Én közétek álltam, amikor Laurellel komolyra fordultak a dolgok? Pedig a bátyámról és az egyik legjobb barátnőmről volt szó. És most sem mondhatod, hogy „az más”. – Én sem állok közétek. Csak kívülről próbálom szemmel tartani a pályát. – Még én sem ismerem a pályát, Del. Elmentünk motorozni, megettünk egy pizzát, és… – És? – És egy ilyenkor szokásos búcsúcsókkal fejeztük be az estét. – Tehát érdekel téged. – Nem vagyok közömbös iránta, és ez engem is meglep. Nem számítottam arra, hogy jól fogom érezni magam tegnap este.

Kikapcsolódtam, remekül szórakoztam, és már régen nem történt velem ilyesmi. Egyszerűen élveztem az estét. Mal nem az egyik ügyfeled vagy futó ismerősöd, hanem a barátod. Ez azt jelenti, hogy nemcsak kedveled, hanem bízol benne, és tiszteled. Akkor nekem mi okom lenne a bizalmatlanságra? – Semmi. – A férfi nagyot sóhajtott, és a távolba nézett. – A csudába! – Az is sokat elárul róla, hogy önként beszámolt a történtekről. Én ma reggel nem meséltem el Laurelnek meg a többieknek. És nem tudom, hogy megtettem volna, ha Mac nem hallja meg a motort, és nem látja, hogy Mallel megyek el az este. Ez azt jelenti, hogy Mal egyenesebb nálam. – Azért nem akartad elmesélni nekik, mert ők is jól ismerik Malt. – Részben ezért, de nem csak ez volt az oka. – A nő elhallgatott, és szembe fordult a bátyjával. – Ne legyen gond, hogy Mal a barátod, Del. Ne bonyolítsd a helyzetemet, légy szíves. – Rendben. Csak akkor lépek közbe, ha megbánt vagy fájdalmat okoz neked. Akkor viszont laposra verem, és ebbe ő is beleegyezett. És ezzel szerzett egy újabb jó pontot nálam – tette hozzá Del. – Ismerem őt, és tudom, hogy komolyan gondolja. A nő átölelte a bátyját. – Tudok magamra vigyázni, de azért örülök, hogy van egy nagy testvérem, aki megvéd a bajban. – Számíthatsz rám. – Számítok is. – A nő hátralépett. – Ha tényleg segíteni jöttél, akkor keresd meg Emmát, mert neki van a legnagyobb szüksége rád. És már jön is a következő csoport. Parker magára hagyta Delt, és átvágott a füves térségen, hogy a parkolóban üdvözölje az első érkezőket. Még alig meri beismerni magának, hogy érdeklődik Malcolm Kavanaugh iránt, idáig mégis szinte csak azzal töltötte a napját, hogy róla beszél. És még többet gondolt rá, ismerte be vonakodva.

8. Mielőtt a társai csatlakoztak hozzá, hogy megbeszéljék az aznapi rendezvényeket, Parker már túl volt egy kemény edzésen, lezuhanyozott, felöltözött és átnézte a dossziékat. A péntek esti esküvő simán ment. Nem járt a szokásosnál több rohangálással, nem akadtak elhárításra váró vészhelyzetek, és nem kellett gyors döntéseket hozni a színfalak mögött. És mindenki nagy örömére, Jaci igent mondott Griffnek. Aznap két esküvőjük volt, és ez nemcsak dupla munkát jelentett. A mindig fontos időzítés most még nagyobb jelentőséget nyert, hiszen egy hetvenöt fős késő délutáni rendezvény után a helyszín dekorációját le kellett bontani, majd ismét mindent feldíszíteni, hogy fogadhassa az esti szertartás résztvevőit. Parker tudta, hogy a fizikai munka oroszlánrészét Emma és a csapata végzi. Ők cipelték a virágokat meg a többi dekorációs anyagot, hogy felöltöztessék a belső és a küldő tereket, ráadásul mindezt kétszer. Laurel már az első esküvő előtt elkészítette a tortákat, süteményeket és édességeket, amiket már csak a helyszínre kellett vinni, és tálalni. Ezért Laurel mindig ott segített, ahol szükség volt rá, és együtt serénykedett az alvállalkozó büfésekkel is. Macnek az események előtt és alatt mindenütt ott kellett lennie, Mac és Parker elsődleges feladata pedig az volt, hogy szórakoztassa a menyasszonyt meg a vőlegényt, majd amikor eljön az idő, mindenkit a megfelelő helyre tereljen, különösen ügyelve a szülőkre. Parker ellenőrizte a felszerelését. Kötszer, leheletfrissítő tabletta, aszpirin, jegyzetfüzet és ceruza, mini hajkefe, fésű, körömreszelő, nedves kendők, folteltávolító, öngyújtó, szemüvegtörlő és egy svájci katonai bicska, amin olló is van. Megitta a második és egyben utolsó csésze kávéját, és közben átnézte a jegyzeteit, megjelölve minden lehetséges

problémaforrást. Amikor Laurel belépett, már készen állt a megbeszélésre. – Tíz évig nem akarok árvácskát látni, de gyönyörű lett a vadvirágos tortám. Hiába, zseni vagyok. – Zseni vagy. És milyen a fehér csipke torta? – Megdöbbentően szép. Azt hiszem, ez a legjobb kifejezés rá. – Laurel töltött magának egy csésze kávét, és vett egy süteményt is. – Emma és a csapata már a bejáratot díszíti. Az első rendezvényünk, a meghitt hangulatú vidéki esküvő, tényleg gyönyörű lesz. Emma még befejezi a virágtartó edényeket meg a cserepeket, aztán feljön. Ezeket mindenképpen ő akarja megcsinálni. A nő levetette magát egy székre. – Mal felhívott? – Miért hívott volna? – Hogy beszéljen az ő kis motoros cicájával. – Milyen aranyos vagy. – Mint mindig. – Laurel megtapogatta a haját, amit már felkötött a napi munkához. – Tényleg aranyos vagyok. Miért nem hívod te fel? – Miért kéne felhívnom? Laurelen látszott, hogy élvezi a helyzetet. Az asztalra könyökölt, és a kezére támasztotta az állát. – Del maga sem érti, mi ütött belé, de egyelőre még nem akarja laposra verni Malt. – Micsoda önmegtartóztatás. – Közvetíthetek közöttetek. Del megkérheti Malt, hogy hívjon fel. – Mintha megint középiskolások lennénk? – Hát nem vicces? Parker megcsóválta a fejét. – Nem is randevú volt. Csak egy vacsora, meg két csók. – Forró, szexi csókok. – Az nem számít – vágta rá Parker. Mac lépett be a helyiségbe.

– Jó reggelt mindenkinek. Mal hívott már? – Nem. És nem lehetne… – Fel kéne hívnod. Talán beszélgethetnétek az üzenetrögzítőn. – Macnek is az első útja a kávéhoz vezetett. – Carterrel annak idején rendkívül élvezetes üzenetrögzítős beszélgetéseket folytattunk. Néha még most is. Vagy ott van az email. Emma és Jack is e-mailben kezdtek el szexi üzeneteket váltani. A mobiltelefonod úgyis a kezedhez van nőve, úgyhogy igazán nem jelentene problémát. – Ennek nulla a valószínűsége. És most mi lenne, ha arra a két nagy eseményre koncentrálnánk, amiért fizetnek minket, és amit a mai napon le kell vezényelnünk? – Olyan szigorú vagy! Ekkor Emma rontott be a helyiségbe, egyik kezében egy diétás kólát, a másikban a laptopját tartva. – Úgy érzem magam, mintha ma már hét kilométert futottam volna. Mal… – Nem telefonált. – Parker hangja nem volt barátságtalan, de elég élesen csattant. – Malcolm nem hívott fel, és én sem fogom. Nem hagyok üzenetet a telefonján, és e-mailt sem küldök neki. Kielégítő a válaszom? – Elvihetnéd a kocsidat a műhelyébe. Az nem jó, mert nemrég átnézte. Akkor vidd be a furgont – ragyogott fel Emma szeme. – Az sem jó, mert néhány hónapja volt nála, és alaposan lehordott miatta. Talán… – Talán dolgozhatnánk végre. – Dühös, mert Mal nem hívta fel – jegyezte meg Laurel. – Nem vagyok dühös. – Inkább bosszús. – Mac összeszorította a száját, és gondolkodva nézett maga elé. – Ez a bosszús hangja. – Ha bosszús vagyok, arról csak ti tehettek. Laurel nem törődve Parker megjegyzésével Machez fordult. – Mal valószínűleg a háromnapos szabályhoz tartja magát. – Az egy nagyon ostoba szabály. – Én is tudom – legyintett Emma. – Ki tartja be az ilyesmit?

Mac bekapott egy süteményt. – Az olyanok, mint Parker. Parker integetni kezdett. – Majd szóljatok, ha befejeztétek. Nem sietős. Csak egy menyasszony érkezik hatvanöt perc múlva, meg a fodrászok és sminkesek hada, hogy kezelésbe vegyék őt és a kíséretét. De amúgy minden rendben. – Emlékeztek arra a fickóra, akivel egyszer járt? Akinek szakálla volt. – Mac megsimogatta az állát. – Az? – Laurel elhúzta a száját. – Ki nem állhattuk azt az alakot. – Soha nem nézett az ember szemébe – morgott Emma, és meglengette a kezében tartott vizespalackot. – És vihogott – tette hozzá Mac. – Azelőtt soha nem ismertem olyan férfit, aki vihogott. Szerintem egy vihogóban nem lehet megbízni. Mivel már ezer éve barátnők voltak, Parker pontosan tudta, hogy kiről beszélnek. Közölni akarta velük, hogy csak néhányszor találkozott azzal a férfival, aztán inkább úgy döntött, hogy nem szólal meg. Ez tűnt a legjobb megoldásnak. – Igazad van – bólogatott Emma, és Parkerre mosolygott. – Mivel nem kedveltük, és nem bíztunk benne, ezért nem is nagyon beszéltünk róla. Előtted. – De Malt kedveljük, ezért sok mondanivalónk van róla. Parker felsóhajtott, mert megértette a barátnői érvelését. – Rendben, de most nincs miről beszélni. Talán soha nem is lesz. Ha mégis, akkor ti lesztek az elsők, akik megtudjátok. – Ez így is van rendjén. – Laurel a barátnőre nézett, akik mind bólintottak. – Akkor megegyeztünk. – A nő felemelte a kezét, és úgy tett, mint aki letöröl egy képzeletbeli táblát. – Kezdhetjük a munkát. – Csodás. Akárcsak a mai időjárás-jelentés. Többnyire napos idő várható, eső nem valószínű, a szél enyhe marad, és a hőmérséklet az évszaknak megfelelő. A Gregory-Mansfieldesküvőn nem kell veszélyzónáktól tartanunk, nincs tudomásunk

különleges problémákról vagy bonyodalmakról, amelyekre oda kéne figyelnünk. – Tehát akkor csak a szokásos – szólt közbe Laurel. – Pontosan. Ma reggel beszéltem a menyasszonnyal, és jól van. Tegnap este elbeszélgetett az édesanyjával, és mindketten jól kisírták magukat, úgyhogy ma már nem lesz gond velük. – Kedvelem ezt a nőt. – Emma elgondolkodó arccal kortyolgatta a kávéját. – Nem szükséges kedvelnünk a menyasszonyainkat, de úgy könnyebb. – Nagyszerű volt vele dolgozni – helyeselt Parker. – Most pedig vegyük át az időbeosztást. Pontról pontra megbeszélték a részleteket, és Parker meghallgatta a társai jelentését. – A virágok bájosak, és főleg árvácskából állnak. – Nem akarok hallani árvácskáról! – nyögött fel panaszosan Laurel, és megmozgatta a vállát. – Legalább kétszázat készítettem a tortához. – A dekoráció egy virágos rétet idéz – folytatta Emma. – Már elkészült a két bejárati oszlop, a menyasszonyi és a vő-legényi lakosztály, valamint a lépcsők és majdnem minden belső tér. A kültéri helyszíneken még dolgoznunk kell, és nemsokára vissza is megyek, hogy segítsek a többieknek. Csodásak a virágos szekerek, amiket terveztünk, és a menyasszony el lesz ragadtatva az apró öntözőkannákban pompázó, kimondhatatlan nevű virágoktól. – Lefotózom az érkezést – vette át a szót Mac. – Aztán a menyasszonnyal meg a kísérőivel időzöm a vőlegény érkezéséig. Azt is megörökítem, majd visszamegyek a menyasszonyhoz, hogy néhány pillanatképet készítsek a frizura és a smink elkészítéséről, meg az öltözködésről. Utána a vőlegény és az ő kísérete következik. Van néhány határozott elképzelésem a beállított felvételekről. Szabadtéri képekre gondoltam, és háttérként Emma csodás virágos szekereit használnám fel. – A torta elkészült, és összeállítani sem kell. Az étkezés alatt Emmával a desszertekkel együtt feldíszítjük.

– Szerintem a mai nap igazi kihívása a dekoráció lebontása és a második díszítés elkészítése lesz – közölte Parker, a jegyzeteit böngészve. – Minden az időzítésen múlik. – Nem ez lesz az első, és nem is az utolsó alkalom – vonta meg a vállát Laurel. – A második esküvő tortája némi helyszíni összeállítást igényel, de megoldjuk. A vőlegénytorta is kész, meg a desszertek többsége. Még szükségem van egy órára, de az első esküvő előtt időt tudok rá szakítani. – Már megbeszéltem a csapatommal az időzítést – vette át a szót Emma, és nagyot sóhajtott. – Sok munka lesz, de meg fogjuk csinálni. A nagyteremmel kezdjük, miután a vendégek átmentek a bálterembe táncolni. Mind a tizenkét csokor kész van, akárcsak a három virágos kislány gömbcsokra és fejdísze. De azért szívesen veszek minden segítséget. Jack és Del is beszáll, meg Carter is, amikor Mac nélkülözni tudja. Készen leszünk. – Akkor nézzük át a problémás területeket – kezdte Parker. – Henry, a vőlegény nagybátyja nagyon szereti a vodkát, és ha a kelleténél többet iszik a kedvenc italából, akkor hajlamos csipkedni, tapogatni és illetlenül érinteni a női hátsókat. Szemmel fogom tartani, de nem ártana, ha többen is figyelnénk. A menyasszony édesanyja évek óta tartó viszályban áll az anyósával. A család esküdözik, hogy mára elássák a csatabárdot, de nem tudhatjuk, hogy milyen hatással lesznek rájuk az érzelmek és az italok. – Parker a jegyzeteibe nézett, és folytatta. – A menyasszony húga már három éve elvált a vőlegény jó barátjától, aki a szertartás egyik résztvevője. A válást nem nevezhetjük békésnek, ezért itt is adódhatnak súrlódások. – Parker a barátnőire nézett. – Rendben. Most pedig vegyük át még egyszer az időzítést. Egy óra múlva Parker egy szolidan elegáns halványszürke kosztümben állt a bejárati oszlopoknál, hogy üdvözölje a menyasszonyt. Mac diszkréten kattogtatta a fényképezőgépét, míg Parker lefegyverző mosollyal nézett a fiatal nőre. – Készen állsz a nagy napra, Marilee?

– Hát persze! Istenem, de gyönyörű! – A menyasszony smink nélkül és sebtében lófarokba fogott hajjal is ragyogóan nézett ki, és most megragadta az édesanyja meg a koszorúslány kezét. – Olyan, mint egy varázslatos erdei tisztás. Egy vad, titokzatos erdő. – Emma örülni fog, hogy tetszik. Mindnyájan örülünk neki. És ez még csak a kezdet. Hadd vigyelek fel a menyasszonyi lakosztályba, ami ma a te birodalmad lesz. A rengeteg ibolyával és vadrózsával díszített helyiségben, a pezsgőspoharakkal és gyümölccsel megrakott tálcák között Parker felakasztotta a menyasszony meg a többi hölgy ruháját, frissítőket szolgált fel, és válaszolt a kérdésekre. – Már jönnek is a fodrászok meg a sminkesek – jelentette be, amikor a fülhallgatóján keresztül megkapta a riasztást. – Most egy darabig Mac gondjaira bízlak, de nemsokára visszajövök. Ha addig szükséged lenne rám, csak tárcsázd a száztizenegyet a házi telefonon. Parker kilépett a helyiségből, és rohanni kezdett, hogy segítsen a dekorációs csapatnak. Emmának igaza volt, állapította meg útközben, a virágos szekerek valóban gyönyörűek lettek. Ha a bejárat egy varázslatos tisztás volt, akkor a vendégek itt egy erdei réten érezhetik magukat. A bejárati oszlopokat vörös rózsák és sötétlila ibolyák borították. A szekerekben és kádakban bájos és buja virágkompozíciók virítottak. Emma csapata éppen virágokkal teli réz-kaspókat akasztott a halványzöld vászonnal bevont székek oldalára. Nagyon csinos, gondolta. Mac képein pedig még jobban festenek majd. Tíz percig segített a csapatnak, aztán visszarohant, hogy fogadja a vőlegényt meg a kísérőit. – A vőlegény megérkezett – közölte Mackel a fejhallgatón át. Üdvözölte a férfiakat, bekísérte a társaságot a vőlegény lakosztályába, frissítőkkel kínálta őket, és felakasztotta a szmokingokat.

Ekkor észrevette, hogy a vőlegény édesapja, egy öt éve megözvegyült férfi, magányosan álldogál a kis teraszon. Gyorsan kiosont hozzá. – Mr. Mansfield, nincs kedve egy kicsit elbeszélgetni velem, és megnézni a helyet, amelyet feldíszítettünk a szertartáshoz? A nő a férfiba karolt. – Addig az esküvői társaság egy kicsit lecsillapodik, és felkészül az eseményre – tette hozzá, és elindult kifelé a férfival. – Gyönyörű nap lesz – mondta az apa. – Valóban. Nagyon jóképű férfi, gondolta Parker. A haja sűrű volt, és itt-ott őszbe fordult, az arca napbarnított, és erős vonású. De a szeme csupa szomorúság. Parker halkan megjegyezte: – Gondolom, nagyon nehéz lehet a szeretett személy nélkül végigcsinálni ezt a boldog napot és fontos eseményt. Annál is inkább, mert ez a személy is hozzájárult ahhoz, hogy most itt lehetnek. A férfi megfogta Parker kezét. – Nem akarom, hogy látszódjon rajtam a bánat. Nem akarom beárnyékolni Luke napját. – Nincsen semmi baj. Neki is hiányzik az édesanyja, és ugyanúgy gondol rá, ahogy maga. De magának nehezebb, mert elveszítette a társát, míg Luke éppen most találta meg, Marilee személyében. – Kathy nagyon szerette volna Marilee-t – sóhajtott fel a férfi, aztán még nagyobbat sóhajtott, amikor meglátta a teraszt, a pergolát meg a gyönyörű parkot. – Ez is tetszett volna neki, és minden pillanatát élvezte volna. Gyönyörű napot fognak adni az én fiamnak. – Mi csak a színpadot biztosítjuk, de a maga és a felesége érdeme, hogy igazi férfi vált belőle, és most a menyasszonyával egy ilyen gyönyörű napot szereztek egymásnak. Parker elővett egy papírtörlőt, és tapintatosan a férfi felé nyújtotta, akinek könnybe lábadt a szeme. – Mr. Mansfield…

– A mostani körülmények között azt hiszem, megkérhetem, hogy hívjon Larrynek. – Larry, tudom, milyen érzés azok nélkül átélni egy boldog időszakot, akikkel a legjobban meg szeretnénk osztani az örömünket. A férfi bólintott, és igyekezett összeszedni magát. – Ismertem a szüleit. – Igen. Én is emlékszem, hogy a feleségével gyakran megfordultak nálunk. Luke nagyon hasonlít rá. – Valóban. Istenem, tiszta anyja. – Szerintem egy ilyen helyzetben nem tehetünk mást, mint megemlékezünk azokról, akik nem lehetnek velünk. – Parker a szívére tette a kezét. – És tudjuk, hogy ők is büszkék és boldogok. A férfi bólintott, és megszorította Parker kezét. – Maga nagyon jó lány, Parker. Egy bölcs ifjú hölgy. – Szerintem Marilee nagyon szerencsés, hogy ilyen férje és apósa van. Akar még egy kicsit sétálni? – Nem, azt hiszem, vissza kell mennem, hogy a fiam mellett legyek. – A férfi Parkerre mosolygott, és most ő is a szívére tette a kezét. – Mindketten a fiunkkal leszünk. A nő visszakísérte az apát, és örült, hogy útközben sikerült megnevettetnie a férfit. Aztán a menyasszonyi lakosztályhoz sietett, és belépett a készülődés izgatott forgatagába. Végül a nők és a férfiak is felöltöztek, közben mindig akadt valaki, aki a gyűrűhordozó fiúcskát szórakoztatta és a virágos kislányt kényeztette. A megbeszélt időpontban Parker felsorakoztatta a résztvevőket, segített megigazítani a rózsával és ibolyával díszített tiarákat, kiosztotta a csokrokat, megtörölte a könnyes szemeket, hogy megvédje a sminket. – A vőlegény a helyén van – közölte Laurel a fülhallgatón át. – Mi is. Induljon a szülők zenéje. – Miután a menyasszony nagyszüleit beküldte, Parker Larryhez fordult, aki a saját édesanyját készült végigvezetni a széksorok között. – Most maga jön. – Hirtelen ötlettől vezérelve lábujjhegyre állt, és arcon

csókolta a férfit. – Sok szerencsét. Gyönyörűen néz ki, Mrs. Mansfield. Élvezze az esküvőt. Magában számolva nézte, ahogy a bevonulók elindulnak. – Most a fia a helyére kíséri a menyasszony édesanyját. Brent, miután leültette az anyját, álljon a vőfély baljára. Indulás! Csodás, gondolta Parker. Minden remekül fest, és jó időben haladnak. – Jöhet a bevonulás zenéje. Első kísérő… Indulás. Mosolyogni! Fejet felemelni. Remekül néz ki. Második kísérő… Indulás. Húzza ki magát, Rissa! Készülődjön a koszorúslány. – Ezt a nőt nem kell figyelmeztetni, hogy mosolyogjon, gondolta Parker. A koszorúslány már most ragyogott az örömtől. – Mehet. Tökéletes. Rendben, Cody. Ugye tudod, hogy mi a dolgod? – Parker a kisfiúra kacsintott, aki egy fehér párnácskát tartott a kezében, rajta a jegygyűrűk másolatával. – Csak bátran! A fiúcska vigyorgott, és kilépett a széksorok közé. – Most te jössz, Ally. Úgy nézel ki, mint egy mesebeli hercegnő. Szórd a virágszirmokat, és mosolyogj. Érezd jól magad, és menj oda az anyukád elé. Jó kislány. – Istenem! – szólalt meg Marilee, és halkan felnevetett. – Maga nemcsak a legszebb menyasszony, hanem a legboldogabb is, akit valaha végigküldtem a széksorok között. Készen áll a nagy pillanatra, Mr. Gregory? – Ő nem ideges, de én mindkettőnk helyett izgulok. – Nem látszik magán, csak az, hogy hihetetlenül jóképű. Vegyen néhány mély lélegzetet. Jöhet a menyasszony zenéje. És most! A bejáratnál egy pillanatra álljanak meg, hadd lássa mindenki, milyen bámulatosan festenek. Most pedig, indulás! Parker megvárta, amíg a figyelem a menyasszonyra irányul, és Mac kattogtatni kezdi a fényképezőgépét. Ügyelt, hogy ne álljon a kamera képszögébe, aztán ő is előrement, és elfoglalta a helyét oldalt, hogy a többiekkel együtt láthatatlanul jelen legyen, készen arra, hogy elhárítsák az apróbb fennakadásokat, vagy villámgyorsan megoldják a nagyobb problémákat.

A következő húsz percben Parker örült, hogy egyáltalán nem volt rá szükség. – Eddig minden rendben – szólt bele az apró mikrofonba. – És csodálatosan megy. A télikertben minden készen áll a vendégek szórakoztatására a fényképezés alatt? – Igen – nyugtatta meg Emma. – És a nagyteremben is jól haladunk. Szerintem eddig tökéletes a helyzet. – Igazad van. A koszorúslány még nem kezdett el sírni, de azért készüljünk fel arra, hogy a fényképezés előtt még igazítani kell a sminkjén. – A smink a konyhában van – közölte Laurel. – Eszem valamit a szünetben. Öt perc múlva kiküldök valakit. – Rendben. Most tartunk a gyűrűcserénél. A szertartás végeztével a boldog ifjú pár végigtáncolt a széksorok között. A szó szoros értelmében táncra perdültek, mert a vőlegény félúton megállt, felkapta, és megpörgette a menyasszonyt. Parker és a többi résztvevő megtapsolta őket. Aztán folytatódott a munka. Mac magához terelte az esküvő szereplőit, a vendégeket pedig Parker gondjaira bízta. Az alvállalkozók fürge mozdulatokkal átrendezték a székeket, és a teraszon felállították az asztalokat. A fényképezés és a koktélok után csak hatperces késésben voltak a menetrendhez képest. Parker behívta a vendégeket a nagyterembe, ahol felszolgálták az ebédet. Mindig akadtak apró gondok, amelyekre oda kellett figyelni, de miközben a táncoló vendégeket nézte, Parker úgy érezte, hogy a színfalak mögött és a színpadon is minden simán zajlik. – Parker – lépett oda hozzá Larry. – Tudom, hogy nagyon elfoglalt, de lenne egy kérésem, ha nem baj. – Dehogy. Mit tehetek önért? – Szeretném, ha táncolna velem. Nem szoktak részt venni a táncban, de Parker tudta, hogy mikor kell kivételt tenni a szabály alól. – Ezer örömmel.

– Nagyon jó nap volt – mondta a férfi, miközben a táncparkettre léptek. – Örömteli és vidám. És maga segített eljutni arra a pontra, hogy én is élvezni tudjam. – Szerintem magától is eljutott volna ide. – Lehet, de nem volt rá szükségem. Figyeltem ma, amit bizonyára nem tettem volna, ha előtte nem beszélgetünk. – Igen? – Nagyon jól végzi a munkáját, és közben sikerül azt az illúziót keltenie, hogy nem is dolgozik. A szülei nagyon büszkék lennének magára, és arra, amit itt felépített. – Köszönöm. – Az anyám teljesen le volt nyűgözve, pedig higgye el, hogy őt nem könnyű elkápráztatni. Van egy régi kedves barátnője, akinek az unokáját nemrég eljegyezték. Ha az anyámon múlik, márpedig ő mindig keresztülviszi az akaratát, akkor lesz egy újabb ügyfele. – Mindig nagy örömmel tölt el egy elégedett ügyfél ajánlása. Parker majdnem elvétette a lépést, amikor megpillantotta Malcolmot. Hol az ördögben volt idáig? A férfi a falnak támaszkodott, és Jackkel beszélgetett. És közben őt nézte. Eléggé kizökkentett a nyugalmamból, állapította meg Parker, miközben összeszedte minden önuralmát, és a tánc végéig igyekezett lépést tartani Larryvel. Ennek véget kell vetni. Most nem engedheti meg magának, hogy másra figyeljen, hiszen tartania kell a szoros menetrendet, és végig kell vezényelnie a rendezvényt, hogy aztán nekilásson a következőnek. Amikor a zene elhallgatott, hátralépett. – Köszönöm, hogy megadta nekem ezt az örömet. – Larry megszorította Parker kezét. – A társaival együtt egy gyönyörű esküvőt hoztak létre. – Örülünk, ha ezt halljuk. Most vissza kell mennem, hogy tovább irányítsam az eseményeket. Intett a lemezlovasnak, hogy kezdheti a következő zeneblokkot, mert a csokor és a harisnyakötő elhajítása következett, amit személyesen felügyelt. Segített egy vendégnek

megkeresni a bal cipőjét (egy nagyon szép Jimmy Choo márkájú cipellőt), amit a tánc forgatagában elveszített, egy másik hölgynek pedig gyorsan felvarrta a leszakadt szoknyaszegélyét. Laurel a büféseknek segített a torta és a kávé felszolgálásában, Emma és a csapata szakaszosan lebontotta és újradíszítette a már nem használt helyiségeket, Mac pedig folyamatosan járkált a vendégek között, hogy megörökítse az eseményeket. Ezért Parker Delhez fordult. – El kell kezdeni az ajándékok elszállítását. – Rendben. Emma már befogta Jacket a virágokkal kapcsolatos munkálatokba. Együtt serénykednek valahol. Parker jól tudta, hogy mit csinálnak. – A télikert és a nagyterem dekorációját készítik el a következő esküvőhöz. – Értem. Parker a hátsó lépcső felé indult. – Hol van Malcolm? – Valahol. Miért? – Csak megkérdeztem, mert láttam, hogy itt van. – Baj? – Nem. – A nő érezte, hogy a válla megfeszül, de igyekezett megnyugodni. – Csak nem számítottam rá. Ez a nap nagyon mozgalmas. – Akkor fogd be őt is. Parker inkább szerette volna kiverni a fejéből. Egyelőre azonban Dellel és a segédekkel együtt nekiláttak, hogy az asztalokról az ifjú pár limuzinjába vigyék a nászajándékokat. Mire végeztek, néhány korán távozó vendég már a kocsiját kérte. Kikísérte őket, és segített azoknak, akiknek a menyasszony és a vőlegény virágot ajándékozott. Az időbeosztáshoz tartva magát, visszarohant a bálterembe. Ideje szólni a lemezlovasnak, hogy indíthatja az utolsó tánc zenéjét. Laurel az ajtóban csatlakozott hozzá.

– Én lefújom a rendezvényt, ha elvállalod a vendégek terelését. Abban sokkal jobb vagy. – Rendben. – Az elszállítható ételeket és desszerteket mind becsomagoltuk, ezért segíthetek egy kicsit Emmának. Aztán Mac és Carter felvált, ha már felszabadulnak, mert nekem még rengeteg dolgom van a következő esküvő előtt. – Emma nemsokára becsomagolja a virágokat, amiket a menyasszony magával visz, vagy elajándékoz. – Mellette maradok, amíg tudok. Hogyan vetted rá Malt a virágok szállítására? – Micsoda? Én nem… – Parker csodálkozva nézett Laurelre. – Tényleg virágokat cipel? – Láttam, hogy egy egész erdőt vonszolt be a nagyterembe. Az erdei ibolyák helyett most egy esőerdőnyi egzotikus orchidea, meg még ki tudja, mi minden pompázik a helyiségben. Emma megint kitett magáért. Parker nem tudta elképzelni Malcolmot, amint orchideákat hurcol. De nem maradt ideje ezen törni a fejét, mert ki kellett terelnie a vendégeket a házból, és ügyelni, hogy ne szóródjanak szét. Közben a menyasszonnyal és a vőlegénnyel is foglalkoznia kellett, amíg elfoglalják a helyüket a limuzinban, és elhajtanak. Miután mindenki távozott, Parker elégedetten felsóhajtott. – Szép munka. A nő megpördült, és meglátta Malcolmot az ajtóban. A férfi egy tányért tartott a kezében. – Igen, de még csak a felén vagyunk túl. – Hallottam. Tessék. Parker a szemöldökét ráncolva nézett a feléje nyújtott tányérra. – Nem kérem. Nincs rá időm. – Én csak küldönc vagyok. Mrs. Grady azt az utasítást adta, hogy ültesselek le öt percre, és adjam oda az ételt. Rám parancsolt, hogy jelentsem neki, megetted-e. – A férfi

elmosolyodott. – Nem tudom, te milyen bátor vagy, de én nem merek ujjat húzni vele. – Rendben. – Parker elvette a tányért, leült a bejáratnál az egyik padra, és enni kezdte a hideg zöldséges tésztát. Malcolm elővett a zsebéből egy üveg vizet, és odanyújtotta Parkernek. – Köszönöm. Rossz napot választottál a látogatásra, hogy Dellel, Jackkel és Carterrel lógj. A szombat általában a legforgalmasabb, és ilyenkor mindenkit a fedélzetre hívunk. – Nem azért jöttem, hogy velük lógjak. – A férfi leült Parker mellé. – Hanem azért, hogy Jacktől elkérjem a száz dolláromat, és téged lássalak. – Túl elfoglalt vagyok most ehhez. – Mégis látlak. – Értékeljük a segítségedet, de nem kell… – Semmi gond. Kaptam ételt, sört és finom tortát. Te is kaptál belőle, mármint a tortából? – Nem, még nem. – Tudom. Mert nem volt rá időd – bólintott a férfi, és elmosolyodott. – Hallottam, hogy később lesz még egy nagy vacsora, meg egy újabb torta. Jó üzletnek tűnik, ha cserébe virágokat, székeket, meg mindenféle holmit kell cipelnem. A nő tovább falatozott. Észrevette, hogy a férfi megborotválkozott, és a farmerján most nem éktelenkedtek lyukak meg olajfoltok. A hűvös időjárás ellenére csak egy fekete póló volt rajta. – A szerelőműhelyed szombaton is nyitva van. Miért nem dolgozol? – Egyig dolgoztam. – A férfi hátradőlt, és lehunyta a szemét. – Tegnap este későn végeztem. – Az mit jelent? – Kettő körül. Egy gyerek behorpasztotta a hűtőrácsot és betörte a fényszórót apuci Jaguárján, amit szerintem engedély nélkül vitt ki a garázsból, miközben az apuka a szeretőjével hetyegett. A kölyök kétségbe volt esve, és megkért, hogy hozzam

rendbe, mielőtt az örege visszajön, vagy a ház alkalmazottai észreveszik, és leharapják a fejét. Jól megfizette a fáradozásomat. – Ez csalás. A férfi kinyitotta a szemét. – Nem az én fiam, és nem az én dolgom. Ha az apa feleannyi figyelmet fordítana a fiára, mint a barátnőjére, akkor a fiú nem vitte volna el a Jaguárt. Egyébként biztosan jót kocsikázott vele. – Talán egy remek apa, aki úgy döntött, hogy néhány napig magára is gondol. – A kölyök anyja egy tizenkét hónapos tibeti úton van, hogy rátaláljon a belső békéjére, és felfedezze a lelki énjét a harmadik válása után. Ezért az apja nyakába varrta a gyereket, aki egy sereg fizetett alkalmazottra hagyja, míg ő a munkájával meg a nőkkel foglalkozik. Ha az ember gazdag, nem biztos, hogy önző is – tette hozzá. – De könnyebben megteheti, hogy csak magával foglalkozzon. A nő tekintetében őszinte együttérzés látszott. – Most Chad Warwickről beszélsz. – Igen, így hívják a fiút. Ismered? – Ismerem a családot, bár ebben a helyzetben a „család” kifejezés nem teljesen helytálló. Hallottam, hogy Bitsy Tibetbe utazik. Azt is tudom, hogy az elmúlt hónapokban a francia Riviérán kereste a szellemi önmegvalósítást. – Szép. – Szegény fiú. – A nő felállt, és visszaadta a tányért a férfinak. – jelentheted a tábornoknak, hogy teljesítettem a parancsot. A férfi talpra állt, és elvette a tányért. A nő szemébe nézett, miközben a szél belekapott az amúgy is kócos hajába. – Itt maradok a következő rendezvényen is. – Ahogy gondolod. A férfi hátranyúlt, és megsimogatta a nő összefogott haját. – Megkaptam a százasomat, ezért most már csak arról szól az egész, hogy téged lássalak. – Ezzel lehajolt, és egy mohó, forró és gyors csókkal búcsúzott tőle. – Viszlát, később.

Miután a férfi elsétált, Parker úgy döntött, hogy fél percig még üldögél a padon, mert össze kell szednie magát. Mivel ez kétszer annyi időbe telt, a végén futva kellett bemennie a házba, hogy ellenőrizze a lakosztályokat, és ne legyen késésben.

9. Ahogy várható volt, az esti rendezvényen több fennakadás is történt, de Parker minden problémát megoldott, illetve elsimított. Sikerült megakadályozni a viszálykodó anya és anyós összecsapását, mert ügyelt, hogy mindig más helyszínen tartózkodjanak, és felváltva időzzenek a menyasszonnyal. Közben szigorúan semleges álláspontot képviselt, amikor az asszonyok hosszasan sorolták egymás hibáit. A vőlegény jó barátját is távol tartotta azoktól a területektől, ahol felbukkanhatott a volt felesége, a menyasszony nővére. Szinte minden idejét és energiáját lekötötte az időzített bombák hatástalanítása, de időnként átadta Macnek vagy Laurelnek az őrködés feladatát, hogy személyesen ellenőrizze a dekorálás és a berendezés munkálatait. Lépésről lépésre megfigyelhette, ahogy Emma keze nyomán eltűnik a romantikus erdei hangulat, és elegáns, bonyolult virágkompozíciók veszik át az árvácskák helyét. Közben Laurel az utolsó simításokat végezte az ötszintes esküvői tortán, ami úgy sziporkázott az állványon, mint egy hatalmas hófehér gyémánt. A menyasszonyi lakosztályban Mac egy másik átváltozást örökített meg. A kamerája megleste, ahogy a nőből menyasszony lesz, elkapta a büszkeség és az öröm pillanatait, amikor az ara megállt a tükör előtt, a váll nélküli csillogó fehér ruhában, amelyen ezüstszínű gyöngyök ragyogtak.

Parker nézte, ahogy az ifjú hölgy hátrasöpri a hatalmas szoknyáját, hogy az édesanyja közel léphessen, és a nyakába akassza a hűvösen sziporkázó gyémántokból álló nyakláncot. Az asszonyon látszott, hogy a meghatottságtól megfeledkezik minden viszályról. – Legyen rajtad valami régi – súgta a lánya fülébe. Parker tudta, hogy Mac elkapja a gyémántok jeges ragyogását, a menyasszony vállának kecses vonalát és a ruha lágy esését – de a fénykép ennél többet is megmutat majd. Megragadja az anya és lánya közötti meghitt pillanatot, ahogy egymás könnyes szemébe néznek, és elmosolyodnak. – Kislányom, olyan gyönyörű vagy, mint egy álom. – Úgy érzem magam… istenem, anya! Nem gondoltam volna, hogy sírni fogok. Parker átnyújtott a nőnek egy zsebkendőt. – Igazad volt, Parker – nézett rá a menyasszony, miközben óvatosan megtörölgette a szeme sarkát. – Amikor azt javasoltad, hogy ne legyen rajtam fátyol. – Egyik kezével megérintette a feltűzött sötétbarna hajában csillogó egyszerű fehér pántot. – Nem is lehetne tökéletesebb. Már csak egy apró részlet hiányzik. Mivel Emma még mindig a bálteremben serénykedett, Parker vette elő a menyasszonyi csokrot a dobozából, és nyújtotta át a menyasszony édesanyjának. Az ezüstös szélű orchideákat áttetsző gyöngyök díszítették, és a csokor tényleg olyan volt, mint egy álom. A menyasszony elvette az anyjától, és még egyszer a tükör felé fordult. – Istenem… Most tényleg úgy érzem magam, mintha egy álomból léptem volna elő. A menyasszony édesanyja Parker karjára tette a kezét, és elragadtatott arccal felsóhajtott. Parker az ilyen pillanatokat tartotta a munkája legnagyobb elismerésének. Eddig minden rendben ment. Ekkor egy éles sikkantást hallott. A hang gazdája nagyon fiatal lehetett, és egyáltalán nem tűnt ijedtnek, ezért Parker sem riadt

meg. Mégis az ajtóhoz sietett, ahol Malbe ütközött, aki éppen benyitott a helyiségbe, a virágos kislányt tartva a karjában. – Elnézést, hölgyeim, de találtam egy mesebeli kis hercegnőt. Ez a palota bejárata? – Igen. – Parker át akarta venni a gyereket a férfitól, ám ekkor egy nő toppant melléjük, két virágos kislánnyal a karján. – Leah! – kiáltotta a hölgy. – Elnézést, valahogy megszökött tőlem, és nem tudtam utána menni, mert ezzel a kettővel voltam elfoglalva. – Semmi baj. – Már készen állnak a fényképezésre – állapította meg Parker. – Úgyhogy viheti is őket Machez. Majd segítek. Parker a karjába kapta a huncut Leah-t. – Köszönöm – szólt oda Malnek, mielőtt elvitte a kislányt. – Szia, Mal! Viszlát! – rikkantotta Leah Parker válla felett, és hangos búcsúcsókokat dobott a férfi után. Parker jót mosolygott magában. Amikor visszajött, Malt a sajtostálnál találta. – Nagyon finom – jegyezte meg a férfi. – A fehérje segít fenntartani az energiaszintet. – Rendben. – Mal krémsajtot kent egy sós kekszre. – Akkor te is vegyél magadhoz egy kis energiát. Ez nem árt, gondolta a nő, és elfogadta a falatot. – Hol bukkantál Leah-ra? – A kislányra? Az előtérben táncolt. Valahogy így. – A férfi pörgő mozdulatot tett az ujjával. – Nagyon tetszett neki, hogy száll a ruhája. – Nemrég erre jártam, mert egy italt vittem a menyasszony vagy a vőlegény apjának, úgyhogy nem lehetett sokáig ott a kislány. – Nagyon hálásak vagyunk a segítségért. A férfi elmosolyodott. – Mutasd meg, mennyire. – Erre most nincs időm. Mennem kell a… – A nő feltartotta az egyik kezét. – Vörös riasztás! A télikertben. – Te vagy Kirk kapitány a Star Trekből?

A nő válasz helyett rohanva távozott a helyiségből. – Micsoda? A pokolba! – morogta a mikrofonba. – Mindjárt ott leszek. – Mi a baj? – A menyasszony és a vőlegény kikötötte, hogy tizenkét évnél fiatalabb gyerekek nem vehetnek részt az eseményen, az egyik vendég mégis úgy döntött, hogy elhozza a négy porontyát. A fiúk most nagy felfordulást csapnak a szertartás előtti koktélpartin. Laurel egyedül van lent, segít a kiszolgálóknak, és mindjárt felrobban a méregtől. – Gyakran végig kell nyargalnod ezen a hatalmas házon? – Igen. – Akkor miért viselsz magas sarkú cipőt? – Ez egy különlegesen szép Prada lábbeli, és azért van rajtam, mert profi vagyok. Az biztos, hogy nagyon fürgén szedi a lábát benne, állapította meg a férfi. – És ennek semmi köze a hiúsághoz. – Az csak egy mellékes tényező. A nő lelassított, és már csak sietős léptekkel közelítette meg a télikertet. A férfi még nem látta a gyerekeket, de a hangjukat messziről hallotta. Nem csoda, hiszen teljes erőből kiabáltak és kurjongattak. A vendégek azért időztek a helyiségben, hogy a boldogító igen kimondása előtt megigyanak néhány italt, és elfogyasszanak egy szendvicset. Mal azonnal észrevette, és bizonyára Parker is, hogy mindenki másképp reagál a gyerekek zajos jelenlétére. Néhányan mosolyogtak, de a legtöbb jelenlévő arcán bosszúság, ingerültség, sőt enyhe lenézés látszott. Elég nagy a zűrzavar, állapította meg a férfi. Aztán meglátta, hogy az egyik egyenruhás ételbeszállító törött üvegszilánkokat söpör össze a padlón. Ez már nemcsak zűrzavar, hanem teljes káosz.

Parker egy lokátor pontosságával és hatékonyságával törte át magát a tömegen, és a férfi közben rájött, hogy a fiúk kitől örökölték a természetüket. Az anyjuk is kiabált. – Parker. – Laurel a kifogástalan kosztüm felett egy fehér cukrászkötényt viselt, és mosolyra alig emlékeztető vicsorgással fogadta a barátnőjét. – Hadd mutassam be Mrs. Farringtont. – Parker Brown. – Parker kinyújtotta a karját, és megragadta a nő kezét, mielőtt az tiltakozhatott volna. – Örülök, hogy megismerhetem. Szeretném, ha most velem jönne, a gyermekeivel együtt. Az apjuk is itt van? – A férjem a bárnál van, és nem áll szándékunkban sehova sem menni. – Laurel, légy szíves, keresd meg Mr. Farringtont, és küldd ide hozzánk. Nagyon szép gyerekei vannak – nézett Parker az asszonyra. – Meg kell kérnem, hogy zabolázza meg őket. – Senki se mondja meg nekem, hogy mit tegyek a gyerekeimmel! Parker mosolya rezzenéstelen maradt, csak egy kicsit feszesebb lett. – Mivel ez az én otthonom, az én birtokom, és a gyerekeit nem hívták meg a mai rendezvényre, ezért mégis bátorkodom megmondani. – Mi egy családként jöttünk ide. Parker visszatartotta a lélegzetét, mert a padlón verekedő fiúk közül az egyik a fivéréhez vágott egy játékautót, ami egy orchideákkal teli henger alakú váza felé repült. Malcolm fél kézzel elkapta a levegőben, alig néhány centiméterre az üvegtől. – És hajlandó megfizetni az okozott kárt? – folytatta a nő, és a hangja továbbra is nyugodt maradt, csak néhány fokkal lett hűvösebb. – A mai nap nem magáról és a családjáról szól, hanem Alysáról és Bóról. A meghívón egyértelműen tudtára adták mindenkinek, hogy nem szeretnének tizenkét évnél fiatalabb gyerekeket látni az esküvőjükön.

Mivel a ricsaj abbamaradt, a nő lenézett, és látta, hogy Malcolm a padlón guggol, és a négy fiú néma csendben, tágra nyílt szemmel hallgatja. – Szerintem ez egy önző és tapintatlan kívánság. – Lehet, hogy maga így gondolja – vágott vissza Parker –, de akkor is ez volt a kérésük. – Én szóltam neki, hogy ne hozzuk el őket. – Mr. Farrington lépett oda hozzájuk, egy pohárral a kezében. – Figyelmeztettelek, hogy ne cipeld ide a gyerekeket, Nancy. – Én pedig megmondtam, hogy ha az unokatestvéred egy kicsit jobban értené és szeretné a gyerekeinket, akkor nem tiltaná ki őket az esküvőjéről. – Valóban itt akarnak vitázni erről, a gyerekek és a vendégek előtt? – Parker mosolya egyre vészjóslóbb lett. – Hadd kérdezzek valamit, Mrs. Farrington. Hat személyre igazolta vissza a meghívásukat? A nő összeszorította a száját, és nem szólt egy szót sem. – Ez nem valószínű. Így viszont nem tudjuk leültetni a gyerekeiket, és vacsorát sem kaphatnak az asztalnál. Ugyanakkor örömmel gondoskodunk a felügyeletükről a ház egy másik helyiségében, ahol a szertartás és az esküvői fogadás ideje alatt étellel és itallal látjuk el őket. Húsz percen belül ide tudok hívni két hivatásos babysittert, ötvendolláros óradíjért. Fejenként. – Ha az hiszi, hogy fizetni fogok… – Vagy beleegyezik a gyerekfelügyeletbe és az előbb említett díjba, vagy el kell hagyniuk a birtokot. Az a feladatom, hogy végrehajtsam Alysa és Bo utasításait. – Gyere, Gary, elmegyünk innen. Szedd össze a fiúkat. – Te mehetsz – vonta meg a vállát Gary. – Vidd a fiúkat, vagy hagyd itt őket, és fizesd ki a bébiszittert. Én itt maradok az esküvőn, mert Bo az én unokatestvérem. – Akkor megyünk. Fiúk, gyerünk! Méghozzá azonnal. A kiabálás, sírás és veszekedés ismét elkezdődött, amint a nő megragadta és magával vonszolta a négy dühös gyereket. Parker

és Laurel egymásra nézett, majd Laurel bólintott, és követte a kijárat felé tartó Nancy Farringtont. – Elnézést kérek – mentegetőzött Gary. – Hetek óta erről vitázunk, és azt hittem, hogy már eldöntöttük. Aztán amikor kiléptem a házból, ott ült a négy fiúval a kocsiban. Nem lett volna szabad hagynom, hogy így induljunk el. Attól tartok, ők törték el az üvegtálcán lévő poharakat, amiket a személyzet egyik tagja összesöpört. Mennyivel tartozom? – Mindig történnek balesetek, Mr. Farrington. Remélem, élvezi az esküvőt. Malcolm, velem jönnél egy pillanatra? – Persze. – A férfi az apa kezébe nyomta a játékautót, ami még mindig nála volt. – Klasszikus darab – súgta oda a férfinak, és elindult Parker után. – Mit mondtál nekik, amitől így elhallgattak? – érdeklődött a nő. – Azt, hogy túszul ejtem a Chevrolet Corvette-et, ezt a szép 1966-os Matchbox modellt. Aztán hozzátettem, hogy ha nem hallgatnak el, akkor az anyjukkal beszélgető hölgy le fogja tartóztatni őket. – Letartóztatni? – Működött a dolog. Miután befogták a szájukat, elkezdtünk beszélgetni a kocsikról. Akkor is éppen az autóikkal játszottak, amikor az anyjuk bejött a szobájukba, és ráparancsolt Esmére, a dadájukra, hogy adjon rájuk elegáns öltönyt. Utálják az öltönyt, és szerették volna folytatni az autózást. Ki hibáztathatja őket ezért? – Nos, nagyon jól kezelted a helyzetet. – Lehet, hogy a srácok négyen voltak, neked mégis nehezebb dolgod volt. A kölykök kicsit neveletlenek, de az anyjuk egy igazi sárkány. Mit szólnál egy sörhöz? – Most nincs időm sörözni. Ez az incidens sok időmet elvette, pedig most az érkezésekkel, a bevezetéssel és a fényképezés szervezésével kéne foglalkoznom. Mac már majdnem végzett a vőlegénnyel meg a kísérőivel. – Honnan tudod? A nő megtapogatta a fülhallgatóját.

– Most mondta. Zöld jelzésünk van – súgta a mikrofonba, mire Malcolm elvigyorodott. – Indítsd el az ültető zenét, és zárd be a bárt. Ha nem zárjuk be a bárt, sokan itt ragadnak – magyarázta Malcolmnak. – Tíz perc van a vőlegény belépőjéig. Fel kell mennem. Köszönöm a segítséget. – Szívesen. Akkor hozok magamnak egy sört, mielőtt kihajítanak. A férfi szerette nézni, ahogy a nő dolgozik. Pedig nem mindig tudta, hogy mit csinál, de ez nem csökkentette az élvezetet. Rengetet járt-kelt, és néha eltűnt a háttérben. Időnként látta, hogy elővesz valamit a zsebéből, és átnyújtja egy vendégnek. Valószínűleg több száz tárgy lapult a kosztüm-kabátja zsebeiben. Törlőkendő, szemüvegtisztító, biztosítótű, ragasztószalag, gyufa, toll. Egy egész kisáruház van nála. Néha mozgott a szája, és válaszolt valakinek, biztosan a fülhallgatón keresztül. Aztán eliramodott egy másik helyszínre, mert valószínűleg ott is el kellett hárítania egy vészhelyzetet. Időnként a társaival vagy az alvállalkozókkal összeverődtek, egy darabig izgatottan tárgyaltak, majd mindnyájan futásnak eredtek. De ha az ember nem figyelte kifejezetten ezeket a részleteket, akkor úgy vélhette, hogy az egész rendezvény magától és önműködően zajlik. Pedig az egész roppant bonyolult volt. Nagy felhajtás, szép ruhák és szmokingok, egy hajórakományra való virág, gyertyák, meg az a rengeteg gézszerű anyag, amivel mindent bevontak. A zene, a könnyek, a sok csillogó fény és az elragadtatott vendégsereg kiáltásai. Bevonulások és kivonulások zajlottak, hot dogot szolgáltak fel, újra kinyitott a bár, és a vendégek ételt és italt kaptak, hogy kibírják vacsoráig. Az ebédlőben még több virág és rengeteg gyertya, csillogó fények, zene, köszöntő beszédek és önfeledt társalgás. Mindez szigorúan, szinte másodpercre beosztva. Malcolm hamar észrevette, hogy az események egy tökéletesen megtervezett forgatókönyv szerint követik egymást.

Étkezés után a résztvevőket a bálterembe hívták, ahol kezdetét vette a mulatság. Miután az utolsó vendég is elhagyta a helyiséget, egy sereg szorgos kéz nekilátott a rámolásnak, takarításnak és az asztaldíszek lebontásának. A munkának ezt a részét már ismerte, mert többször besegített a rendezvények utáni rendrakásban. A bálteremben vérpezsdítő zene szólt, hogy a táncparkettre csalja a vendégeket. Itt is gyertyák, virágok és fények árasztották el a helyiséget. Megnyitottak még egy bárt, és a személyzet tagjai pezsgőt szolgáltak fel. A férfi szinte szédelgett a sok virág között, ami mind Emma keze munkáját dicsérte. Észrevette, hogy a fő asztaldíszt most Laurel remekműve, az esküvői torta alkotja. Már korábban is kóstolta a munkáját, ezért biztos volt abban, hogy nemcsak a külseje, hanem az íze is remek. Legalább van mire várnia. Megpillantotta Macet, aki a táncparketten cikázva, hajlongva, az asztalok között osonva, rendületlenül kattogtatta a fényképezőgépét. Malcolm szerzett magának egy sört, és Carter mellé lépett. – Szép kis buli – jegyezte meg. – Egy igazi nagyszabású esküvő. El sem tudom hinni, hogy jövő héten a húgom is ugyanezt fogja csinálni. – Tényleg. Én is kaptam rá meghívót. Gondolom, szokatlan lesz a másik oldalon állni. – Mindnyájunknak furcsa lesz. Mackel úgy döntöttünk, hogy gyakorlásnak fogjuk fel, mielőtt ránk kerül a sor. Majd meglátjuk, hogyan lehet egy esküvőn résztvevőként és szervezőként is szerepelni egyszerre. – Az biztos, hogy nem fogja saját magát fényképezni. Hacsak nincs egy titkos klónja. – Nincs – vigyorodott el Carter. – Még töri a fejét, hogyan tudná legalább a képek egy részét ő készíteni, de már megkért egy hölgyet, akit kedvel, és akiben megbízik. Ő lesz a hivatalos

esküvői fotós. Közben négyen rendszeresen összeülnek, és szervezkednek, hogy minden a lehető legsimábban menjen. – Ha ilyesmi egyáltalán lehetséges. Figyelj, Carter. Ha már így összefutottunk, szeretnék kérdezni valamit. Szoktál külön foglalkozni diákokkal? Tudod, amikor csak egy gyereket tanítasz. – Persze. – Carter elfordult a tömegtől, és Malre nézett. – Gyakran előfordul, hogy valamelyik diákomnak szüksége van egy kis korrepetálásra. – Én magánórára gondoltam. – Nem szoktam magántanítványokat fogadni. De megtehetem. – Van egy fiú, aki néhány hónapja dolgozik nálam. Nagyon jó szerelő, és látok benne fantáziát. Nemrég rájöttem, hogy nem tud olvasni. Illetve tud, de nagyon gyengén. Éppen annyira, hogy elboldogul vele, és úgy tesz, mintha nem lennének gondjai. – Az írástudatlanság nagyobb probléma, mint az emberek gondolnák. Segíteni akarsz neki, hogy megtanuljon olvasni? – Én nem vagyok tanár, és különben sem tudnám, hogy hol kezdjem. Ezért te jutottál az eszembe. – Segíthetek neki, ha ő is akarja. – Hajlandó lesz rá, ha meg akarja tartani az állását. Ha vonakodik, majd jól ráijesztek. – Mennyi idős? – Tizenhét. Már majdnem tizennyolc. Úgy szerezte meg a középiskolai bizonyítványát, hogy lefizetett kölyköket, akik segítettek neki. Máskor a lányokat környékezte meg, hogy írják meg a feladatait. Legalábbis így gondolom. Én fizetném a tandíját. – Nincs tandíj, Mal. Nagyon szívesen segítek neki. – Köszönöm. De ha meggondolod magad a gyerekkel vagy a tandíjjal kapcsolatban, akkor nincs harag. Megmondom neki, hogy hívjon fel, és beszéljétek meg a részleteket. Malcolm belekortyolt a sörbe, és a bálterem másik vége felé biccentett, ahol Parker éppen elsuhant a vendégek között. – Mesélj el nekem valamit, amit nem tudok.

– Tessék? – Parkerről. Mondj el nekem valamit róla, amit nem tudok. – Öööö… – Az ég szerelmére, Cart! Nem valami sötét titokra gondoltam. De ha van neki ilyen, akkor leitatlak, és kiszedem belőled. Arra vagyok kíváncsi, hogy mit szokott csinálni, amikor nem itt rohangászik. – Szinte mindig ezt csinálja. – A szabadidejére gondoltam. Már ezért is egy sört kell fizetnem neked? – Nem. – Carter gondolkodva ráncolta a szemöldökét. – Sok időt töltenek együtt négyen. Nem szoktam azon törni a fejem, hogy ilyenkor mit művelnek, mert valószínűleg rólam is szó esik. Aztán vásárolnak. Szeret vásárolni. Mind a négyen szeretnek vásárolni. – Ez nem nagy meglepetés. – Nos… Olvasni is szokott, és nagyon változatos az ízlése. – Na, ez már jobb. – És… – Carteren látszott, hogy kezd belendülni, és elfogadta a sört, amit Malcolm lekapott egy arra haladó felszolgáló tálcájáról. – Laurellel szeretik a régi filmeket. A klasszikus feketefehér mozikat. El szokott járni jótékonysági bálokra, alapítványi gyűjtésekre és klubestekre. Dellel felváltva, mert ez egy olyan Brown-féle dolog. – A nemesség kötelez. – Pontosan. És érdeklődik a könyvírás iránt. – Komolyan? – Igen. Egy esküvői könyvet tervez, amiben mind a négyen a saját szakterületükről írnak majd, és ő fogja összefűzni az egészet. Tulajdonképpen így működik a Kézfogó is. Ha jól sejtem, nem pusztán kíváncsiságból gyűjtőd róla az információt. – Ebben igazad van. – Akkor tudnod kell, hogy a NASA-n kívül senki sem képes úgy adatokat gyűjteni, mint Parker Brown. Ha érdeklődik irántad,

akkor már van rólad egy dossziéja. – Carter megveregette a homlokát. – Itt. Malcolm vállat vont. – Az életem egy nyitott könyv. – Senkié sem az, még akkor sem, ha azt hiszi. Most mennem kell, mert Mac jelzett, hogy szükség van rám. – Carter visszaadta a szinte érintetlen sört. Malcolmnak nem akadt semmi dolga, ezért lement a földszintre, ahol Mrs. Gradyt a konyhapultnál találta, amint egy csésze tea mellett olvasgat egy folyóiratot. – Friss a kávé, ha azért jöttél. – Nem utasítom vissza. Csak akkor, ha van kedve feljönni a bálterembe, és nekem adni azt a régen megígért táncot. Az asszony felnevetett. – Nem úgy vagyok öltözve. – Én sem. – A férfi elővett egy bögrét, és töltött magának kávét. – Pedig nagyon jó a buli. – Az én lányaim kitesznek magukért. Megkaptad a vacsorádat? – Még nem. – Mit szólnál egy kis rakott csirkehúshoz? – Örülnék neki. A nő elmosolyodott. – Van elég, és hajlandó vagyok megosztani veled. – Akkor nagyon szerencsés vagyok. Reméltem, hogy ma este álmaim nőjével vacsorázhatok. – Parker nem ér rá, úgyhogy be kell érned velem. – Ezt egyáltalán nem bánom. – Okos fiú vagy, Malcolm. – Az asszony a férfira kacsintott, és megbökte az oldalát. – Terítsd meg az asztalt. A nő felállt, és a sütőbe tette a tálat, hogy felmelegítse az ételt. Milyen érdekes, gondolta közben. Malcolm az álmai nőjét emlegette, mire ő Parkerre utalt, és a férfi nem tiltakozott. Élvezte Malcolm Kavanaugh társaságát, mert bizonyos tulajdonságai valóban az ő Charlie-jára emlékeztették. A könnyed

báj és a nyers modor izgalmas keveréke. A mozdulatai erőt sugalló könnyedsége. A szeme villanása, ami elárulja, hogy veszélyes is tud lenni, ha a szükség úgy kívánja. Miután leültek, a férfi megkóstolta az ételt, és az asszonyra mosolygott. – Pont olyan jó az íze, mint amilyen gusztusos látványt nyújt. Én is szoktam főzni. – Tényleg? – A kiszállított étel és a mikrosütő egy idő után unalmassá válik, az anyámat pedig nem mindig tudom rávenni a főzésre. Ezért hetente többször is összeütök valamit. Nem árulná el nekem ennek a receptjét? – Talán igen. Hogy van az anyád? – Remekül. Vettem neki egy videojáték-konzolt, és imádja az autóversenyt meg a bowlingot. Abban meg is ver, az autóversenyzésben viszont nem tud legyőzni. – Mindig jó fiú voltál. A férfi vállat vont. – Néha igen, máskor nem. Szereti a munkáját. Nagyon fontos, hogy az ember szívesen végezze a munkáját. Maga is szereti. – Mindig szívesen dolgoztam itt. – Amióta ismerem a Brown családot, azóta náluk dolgozik. Valószínűleg már jóval korábban is itt volt. – Jövő tavasszal lesz negyven éve. – Negyven? – Az asszonyon látszott, hogy hízelgőnek tartja a férfi őszinte megdöbbenését a szám hallatán. – Tehát nyolcéves korában kezdett itt dolgozni? Én úgy tudom, hogy a gyermekmunka törvénytelen. A nő felnevetett. – Huszonegy éves voltam. – Hogy kezdte? – Cselédlányként. A néhai Mrs. Brown, Parker nagymamája hatalmas személyzetet tartott, és nem volt könnyű neki dolgozni. A személyzet a cselédekből, a lakájból, a házvezetőnőből, a

szakácsból, a konyhalányokból, a kertészekből és a sofőrökből állt. Az volt a szabály, hogy mindig huszonnégyen legyünk. Én még fiatal és tapasztalatlan voltam, de kellett az állás. Nemcsak azért, hogy fenntartsam magam, hanem azért is, hogy kiheverjem a férjem elvesztését. A vietnámi háborúban esett el. – Mennyi ideig éltek együtt a férjével? – Majdnem három évig, de az én Charlie-m közben másfél évig katona volt. Nagyon haragudtam rá, amiért bevonult, de mindig azt mondta, hogy ha amerikai akar lenni, akkor harcolnia kell Amerikáért. Az én Charlie-m az írországi Kerryből származott. Ezért aztán harcolt és meghalt, mint oly sokan mások. Kapott érte egy kitüntetést. Te is tudod, hogy megy ez. – Igen. – A belvárosban laktunk, de nem akartam Charlie nélkül tovább ott élni. Brownék egyik ismerősénél dolgoztam, de az asszony ismét férjhez ment, és Európába költözött. Ő ajánlott be Mrs. Brownnak, aki felfogadott cselédlánynak. A fiatal úrfi, Parker édesapja nem sokkal volt fiatalabb nálam. Hála istennek, ő nem az anyjára ütött. – Hallottam néhány dolgot, és abból tudom, hogy így sokkal jobb volt. – Ügyesen tudta kezelni a szülei közötti örökös civódásokat. Az apja nagyon kedvelte. Szigorúan nevelte, de kedvelte. Aztán a fiú megnősült, és imádta a feleségét. Olyan jó volt ezt látni. Mint egy romantikus filmben. Az ifjú hölgy tele volt fénnyel és vidámsággal. Amikor övék lett a ház meg a birtok, az is megtelt élettel és fénnyel, pedig régebben nem olyan volt. A személyzetből megtartották azokat, akik maradni akartak, a többieket pedig nyugdíjazták. Az akkori házvezetőnő a nyugdíjazást választotta, és a fiatalasszony megkérdezte, hogy nem vállalnám-e el ezt a posztot. Jó munka volt, jó embereknél, egy vidám házban, hosszú éveken át. Az asszony felsóhajtott. – Azon a napon én is elveszítettem a családomat.

– Én Los Angelesben voltam, és hallottam a hírt, mielőtt az anyám elmondta volna. A Brown házaspárt mindenki ismerte és szerette. – Igen. Ez a ház messze földön híres volt. – Most viszont tulajdonképpen egyedül vezeti a háztartást. – A takarításban kapok segítséget. Parker rám bízza, hogy eldöntsem, mikor van rá szükségem. A parkot még mindig kertészek gondozzák, és többnyire Parker meg Emma foglalkozik velük. Parker pedig? – A nő elhallgatott, és felnevetett. – Mindig olyan volt, mint most, soha nem kellett rámolni utána. Ha az ember nem vigyáz, megszervezi minden pillanatát. Télen a trópusokon üdülök, és máskor is elutazhatok, amikor csak akarok. Ráadásul abban az örömben lehet részem, hogy nézhetem, ahogy a két gyerekből, akinek láttam az első lépéseit, a szüleihez hasonló remek ember válik. Az asszony vett még az ételből. – Te az én Charlie-mra emlékeztetsz. – Tényleg? Összeházasodjunk? Az asszony a kanalával megfenyegette a férfit. – Charlie is pont ezt mondta volna. Értett a nők nyelvén, akárhány évesek voltak. Ezért kedvellek, Malcolm, de ne okozz nekem csalódást. – Igyekszem. – Érdeklődsz a kislányom után, Malcolm? – Igen, asszonyom. – Jól van. De ne rontsd el. – Ezt zöld jelzésnek veszem, úgyhogy most szívesen hallanék néhány hasznos útbaigazítást. Az asszony megcsóválta a fejét. – Szerintem nincs rá szükséged. Parker túlságosan hozzá van szokva a kiszámítható férfiakhoz, de te nem vagy ilyen. Az a kislány szerelmet akar, és arra vágyik, amit a szüleitől látott. Társat, kölcsönös tiszteletet, őszinte barátságot. Soha nem fogja beérni kevesebbel, és nem tűri a becstelenséget. – Sokan csak lustaságból hazudnak.

– Te soha nem voltál lusta. Mindig sikerül rávenned az embereket, hogy meséljenek magukról, míg te keveset beszélsz a saját életedről. Parker szükségét érzi majd, hogy megismerjen. A férfi azt akarta mondani, hogy nem sok megismerni való van rajta, de aztán eszébe jutott Carter megjegyzése a nyitott könyvvel kapcsolatban. – Lehet. Az asszony egy kicsit várt, és figyelmesen nézte a fiatalembert. – Szoktál találkozni a nagybátyáddal meg a nagynénéddel? A férfi arca zárkózott lett. – Kitérünk egymás útjából. – Meséld el Parkernek, hogy miért. Malcolm feszengeni kezdett. – Az egy régi história. – Az is régen történt, amiről vacsora közben faggattál. A régi történetek tesznek minket olyanná, amilyenek most vagyunk. Vagy megmutatják, hogy milyenek nem akarunk lenni. Most pedig menj vissza a mulatságba, hátha Parker hasznodat veszi. Értékeli a hasznos embereket. – Inkább segítek leszedni az asztalt. – Most nem kell. Menj ki a konyhámból, és egy darabig Parker körül lábatlankodjál.

10. Malcolm tényleg Parker körül lábatlankodott. A nő nem panaszkodhatott rá, mert közben hasznossá tette magát, de akkor is egyfolytában körülötte volt. Mire az estének vége lett, már nem tudta, mihez kezdjen vele. A barátnői azt tanácsolták, hogy élvezze a társaságát. De hogyan

élvezhetné egy olyan személy közelségét, aki ennyire nyugtalanítja? Állandóan azt mondogatta magában, hogy a munkájára és az esküvő részleteire kell koncentrálnia, és ez többnyire sikerült is. Amikor az est végén segített kikísérni a vendégeket, Parker gratulált magának, hogy megoldotta és elsimította a rendezvényen felmerülő apró nehézségeket. Ám ekkor egy pillanatra ellankadt a figyelme, és nem vette észre a pityókás Henry bácsi közeledését. – Gyönyörű! Csodaszép esküvő, gyönyörű kislány – rajongott a férfi. – Köszönöm, Mr… – Gyönyörű! – A férfi átölelte Parkert, és a fenekére tapasztotta a kezét. Mielőtt a nő kiszabadíthatta volna magát a férfi karjából, észrevette, hogy Malcolm öles léptekkel közeledik hozzájuk. Már csak ez hiányzott! Semmi szüksége arra, hogy egy hős lovag a segítségére siessen, és minden kérdezősködés nélkül verekedni kezdjen érte. – Kérem, Mr… – Hé, főnök. – Malcolm vidáman mosolygott, és a hangja is jókedvű volt. – Talán el kéne engednie a hölgyet. Hogy fog hazamenni? – Mivel az idősebb férfi már így is elég bizonytalanul állt a lábán, Malcolm könnyedén le tudta hámozni a karját Parkerről. – Hazaviszi valaki? – Tudok én vezetni! – Henry erősen imbolygott, és büszkén felemelte a hüvelykujját. – Százszázalékos vagyok. – Azt látom. – Malcolm úgy fordult, hogy a férfi karja az ő vállát fogja át. – Hol van a kocsija kulcsa? Majd én vigyázok rá. – De… – Szia, apa! – Egy fiatalember rohant le a lépcsőn, és bocsánatkérő pillantást vetett Parkerre. – Elnézést, valahogy megszökött tőlem. Menjünk ki, apa. Nemsokára jön anya és Anna is. A feleségemmel hazavisszük – magyarázta a férfi Malcolmnak. – Az jó lesz. De én is vigyázhatok rá, ha gondolják.

– Gyönyörű esküvő! – áradozott Henry kifelé menet. – Meg kell csókolnom a menyasszonyt. – És minden százévesnél fiatalabb nőszemélyt, aki a közelébe kerül – jegyezte meg Mac, aki ekkor toppant oda hozzájuk. – Elnézést, hogy nem voltam olyan fürge, mint Mal. – Túléltem. – Parker nagyot fújt, és megigazította a kosztümkabátját. – Em és Laurel segítenek megkeresni az elvesztett tárgyakat, Jack, Del és Carter pedig még egyszer átfésülik a kiürített területeket, nehogy valaki ott ragadjon. Minden jól ment. – Remekül. Ha itt tartod a frontot, én átnézem az emeletet. – Rendben. Parker bekukkantott a szalonba, és onnan a nagyterembe, majd a télikertbe ment, ahol az alvállalkozók már leszedték és elszállították a virágokat, a tüllöket, a lámpákat meg a gyertyákat. Itt végre csend volt, és a virágok kellemes illata még mindig betöltötte a levegőt. Holnap újra feldíszítik a helyiséget a jóval szerényebb szombati esküvőhöz, de most… – Henryt azonnal elnyomta az álom a Lexus hátsó ülésén – szólalt meg mögötte Malcolm. Parker megpördült, és nézte, ahogy a férfi közeledik a félhomályban. Szinte hang nélkül mozgott, de a helyiség mégsem tűnt már csendesnek és nyugodtnak. – Az jó. Köszönöm a segítséget. – Könnyű dolgom volt. Azt hitted, hogy kiütök egy öregembert, aki meg akar szorongatni egy feszes női hátsót? – Csak egy pillanatra merült fel bennem ez a lehetőség. – Nem nagy dicsőség leütni egy részeget. Ha verekedni akarok, méltó ellenfelet keresek magamnak. A férfi hangja könnyed volt, a virágillatú levegő mégis megtelt elektromossággal, és Parker egész teste megborzongott, mintha valami fenyegető veszélyt érezne. – Értem. – Ráadásul az a hátsó igazán tökéletes, úgyhogy nem hibáztathatom Henry bácsit.

– Azt hittem, hogy a lábakat kedveled. – A tested minden porcikája remekbe szabott, és ezt te is jól tudod. A nő igyekezett könnyed hangon válaszolni. – Ez nem bóknak hangzik. – Nem is annak szántam, csak megállapítottam egy tényt. – A férfi a nőre nézett a félhomályban, és Parker legszívesebben hátralépett volna. – Mit szoktál csinálni egy ilyen nagy buli után, hogy levezesd a feszültséget? – Attól függ. Néha kicsit ünnepelünk még a szalonban, máskor meg mindnyájan visszavonulunk, és úgy pihenjük ki a fáradalmakat. Mit művelsz? – kiáltott fel, amikor a férfi átölelte. – Arra gondoltam, hogy kipróbálhatnánk valami másfajta lazítást. A férfi megcsókolta, de a csók hevessége inkább fenyegetésnek tűnt, mint ígéretnek. A keze lassú mozdulattal végigsiklott Parker testén, vészjósló borzongást és bizsergést gerjesztve a bőre alatt. Parker tudta, hogy véget kéne vetnie a támadásnak, de egész testét elárasztotta a forróság, és tehetetlennek érezte magát. – Meg akarlak érinteni, Parker. – A férfi hangja már nem volt olyan könnyed, mint az előbb. Elfojtott feszültségtől vibrált, és a nő megérezte, hogy a nyugalma nem tart sokáig. – Ezt te is tudod – tette hozzá Malcolm, és gyengéden megharapdálta az állát. – De ez még nem jelenti azt, hogy… – Engedd meg. – A férfi ügyes mozdulattal kigombolta a kosztümkabátját. – Nekem most még… – Engedd meg – kérlelte a férfi, és a hüvelykujjával megérintette a mellét. A nőnek elállt a lélegzete, mert az izgalom és a forróság helyét szinte kibírhatatlan, követelőző vágy vette át. – Ezt most nem tehetem. Nem fogok lefeküdni veled, amikor…

– Nem kértem, hogy feküdj le velem. Csak meg akarlak érinteni. – Malcolm ismét megcsókolta, újabb forró bizsergést gerjesztve Parker felhevült testében. – Találkozzunk holnap. – Én… Igen. Nem. – Istenem, miért nem tud normálisan gondolkodni? – Holnap rendezvényem lesz. – Akkor a következő estén, amikor szabad vagy. – A férfi megcirógatta Parker combja belső felét, és a nő izmai elernyedtek. – Mikor leszel szabad? Hogyan adjon józan választ, amikor ezt műveli vele? – Azt hiszem… Kedden. – Hétkor érted jövök. Mondj igent. – Igen. Rendben. – Akkor most jobb, ha megyek. – Igen. A férfi elmosolyodott, és ismét magához ölelte. Parker megadóan tűrte. – Jó éjszakát. Parker bólintott, és nem szólt egy szót sem, amikor Malcolm kilépett a télikert ajtaján. Aztán valami olyat tett, amit még egyetlen rendezvény után sem. Egyedül ült a sötétben, hogy összeszedje magát, miközben a társai végezték el a munka oroszlánrészét. A rendezvény utáni estét Parker a szokásához híven most is papírmunkával töltötte, és a Kézfogó, a ház meg a saját személyes ügyeit intézte. Megnézte az e-mailjeit, az SMS-eket és a hangpostáját. Átnézte a következő két hétre szóló munkabeosztását és a személyes találkozóit, aztán a társnői naptárát is ellenőrizte, hátha történt valami változás, amit be kell írnia. Végül megnézte, hogy másnap reggel milyen feladatai lesznek. Nem tartotta túlzásnak ezt az ügybuzgalmat, ami az évek során szokásává vált. Nagyon fontos, hogy a hétfő reggelt mindig tiszta lappal kezdje.

Miután ezzel végzett, elégedett arccal kinyitotta a készülő könyv anyagát tartalmazó dossziét, és egy kicsit szöszmötölt rajta. Már majdnem kész van, gondolta. Nemsokára megmutathatja a többieknek, hogy a véleményüket és a támogatásukat kérje, aztán megbeszéljék a továbbiakat. Tizenegykor már ágyban volt, egy könyvvel a kezében. És egyre csak a mennyezetet bámulta, a naptára egyik bejegyzésére gondolva. Kedd este hét óra, Malcolm. Miért mondott igent? Nos, pontosan tudta, hogy miért, ezért felesleges ezt kérdeznie magától. Szexuális gerjedelem és kíváncsiság volt az oka, hiába is tagadná. Ráadásul annyira izgatott és kíváncsi volt, hogy elfelejtette megkérdezni, hova fogja Malcolm vinni, és mit akar vele csinálni. Mit vegyen fel? Nem tud elkészülni, ha fogalma sincs a részletekről. Étterembe, moziba vagy színházba mennek, esetleg Malcolm azonnal egy motelbe akarja vinni? És miért kéne motelba menniük, amikor van saját otthonuk is? A legfontosabb kérdésnek mégis azt tartotta, hogy miért nem tudja végre abbahagyni ezt a találgatást, amikor olvasni készült. Felhívhatná, hogy választ kapjon a kérdéseire, de nem akarta felhívni. Minden normális férfi azt mondta volna, hogy érted jövök hétkor, és elmegyünk vacsorázni. Akkor tudná, hogy mire számítson. Nem öltözhet fel elegánsan, ha a férfi a motorkerékpárjával jön érte. Van egyáltalán kocsija? Miért nem tudja ezt? Meg kéne kérdeznie Delt, de nagyon ostobának érezné magát, ha ilyesmit kérdezne tőle. Így is ostobának érzi magát. Hagyta, hogy a férfi végigtapogassa a testét, közben arra gondolt, hogy még többet is meg fog engedni neki, de azt nem tudja, hogy van-e kocsija. Fogalma sincs, hogyan él, és mit csinál a szabad idejében, amikor éppen nem a bátyjával meg a barátaival pókerezik.

– Mehetünk az én kocsimmal is – mondta magában. – Aztán… Az éjjeliszekrényen heverő telefonja megszólalt, és Parker mohón csapott le rá. Örült, hogy a saját gondjai helyett egy menyasszony problémáival foglalkozhat. – Szia, Emily. Miben segíthetek? Hétfőn reggel Parker egy sötétpiros blézert, egy fekete nadrágot és egy lapos sarkú cipőt vett fel. Ebben a kényelmes lábbeliben el tudja végezni a rá váró feladatokat, ugyanakkor a megjelenése elég elegáns egy üzleti találkozóhoz is. Éppen arra készült, hogy a tisztítóba szánt ruhákkal teli zsákot lecipelje a lépcsőn, amikor az épület másik szárnyából előbukkant Del. – Hadd segítsek – ajánlkozott a bátyja, és a hóna alá vette az aktatáskáját, hogy elvegye tőle a ruhákat. – A tisztítóba mész? Ha leviszem ezt a zsákot a kocsidhoz, akkor beadod az én ruháimat is? – Rendben, de siess. – A nő az órájára mutatott. – Rengeteg dolgom van, és időre megyek valahová. – Ez nem lep meg. – A férfi letette a szatyrot meg az aktatáskát. – Két perc múlva itt vagyok. Addig ne cipekedj. – Ha már így benne vagy, Laurel csomagját is lehozhatnád – kiáltott utána a nő. – Akkor öt perc kell. A nő nekiveselkedett a zsáknak, de aztán vállat vont, és inkább a férfi aktatáskájával indult tovább. A szalon ajtajában találkozott Emmával. – Szia. Kértem egy kis kávét Mrs. G.-től, és arra gondoltam, hogy ha már itt vagyok, ellenőrzöm a ház virágait. Mész valahová? – Elintézem a szokásos hétfő reggeli teendőket, aztán találkozóm van a menyasszonyboltban, és így tovább. – Tisztító? – intett Emma a lépcsőnél heverő zsák felé. – El tudod vinni az enyémet is? – Ha gyorsan idehozod. – Már itt is vagyok – kiáltotta Emma, és elrohant.

Parker az órájára nézett, aztán visszament, hogy Mrs. Gradytől is elhozza a heti tisztítanivalót. Mire betette a kocsiba, már Del is felbukkant, két szatyrot cipelve a kezében. – Majd elmegyek érte, ha kész van – Ígérte a húgának. – De lehet, hogy egy teherautót kell bérelnem hozzá. – Még nincs vége, mert Emma is hozza az övét. A férfi bedobta a szatyrokat a kocsiba. – Tudod, hogy ilyen mennyiségért már eljönnének, és utána házhoz szállítanák? – Igen, de úgyis arrafelé megyek. – A nő mélyet lélegzett. – Jön az ősz, és már lehet érezni az illatát a levegőben. A levelek is sárgulnak. – Ostoba vagy, gondolta, de nem tudta leállítani magát. – Szerintem, hamarosan Malcolmnak is le kell tennie a motorkerékpárját. – Igen, de van egy régi, szépen felújított Corvette-je, amit senki más nem vezethet rajta kívül. És van egy teherautója is. – A férfi a húgára nézett. – Aggódsz a közlekedésed miatt? – Nem igazán. Minek ennyi jármű egyetlen személynek? – Ez a hobbija. Az árveréseken mindig összeszed valami régi kocsit, amit kipofoz, és jó pénzért túlad rajta. Úgy tűnik, nagy a kereslet az ilyen különlegességek iránt, ha jó munkát végez rajtuk. – A férfi hátranyúlt, és megsimogatta a húga lófarokba kötött haját. – Talán téged is megtanít majd, hogyan kell felújítani egy régi motort. – Biztosan nagyon hasznos ez a képesség, de nem hiszem, hogy érdekelne. – A nő észrevette, hogy Emma és Carter két tömött zsákkal közeledik feléjük. – Talán most hasznát vehetnénk annak a teherautónak. – Útközben találkoztam Mackel – lihegte Emma. – Úgyhogy most az övé is itt van. – Biztosan boldogulsz ezzel a nagy halommal? – Aggodalmaskodott Carter. Mikor nem boldogultam valamivel, gondolta a nő.

– Tedd csak be – mutatott a kocsira. Majd később ellenőrzi, hogy van-e minden zsákon cédula. – Elmehetek érte, ha… – ajánlkozott Carter. – Del már megígérte. Csütörtökön kettő után lesz kész – nézett Parker a bátyjára. – Ne feledkezz meg róla. Teljes konzultáció a Foster-Ginnero-esküvő részleteiről! – kiáltotta oda Emmának, miközben megkerülte a kocsit. – Pontban ötkor. – Tudom. Kösz, Parker. Parker elindult. Tudta, hogy nemsokára követi Del és Carter is. Jack már korán reggel elment egy építkezési helyszínre, hogy találkozzon az ügyfeleivel, és Emma is hamarosan nekilát a reggeli virágszállítmány feldolgozásának. Mac délelőtt a képeit dolgozza ki, később pedig műtermi fotózása lesz. Laurel egy szerda esti rendezvény tortáján dolgozik, amit az ügyfél házhoz akar szállíttatni. Mindenkinek sűrű napja lesz, gondolta elégedetten. Szerette, ha pezseg az üzlet. Először a tisztítóba adta be a ruhákat, és személyesen címkézett fel minden zsákot. Aztán módszeresen végigment a listán, kipipálva az elvégzett teendőket. Bank, papírbolt és irodafelszerelések. Fel akarta tölteni a készleteket, ezért vett ajándéknak való tárgyakat is. Emlékeztető ajándék, köszönőajándék, a háziasszonynak szánt ajándék. Fontos, hogy minden raktáron legyen, vészhelyzet esetére. A beszerzett holmit gondosan elrendezte a kocsi csomagterében. Közben megállt, hogy hívásokat fogadjon és válaszoljon az ügyfelek SMS-eire. Elintézte a heti manikűrjét, és tizenöt perccel korábban érkezett a megbeszélésre. Szerette a menyasszonyboltot, a levegőben terjengő lágy, női illatot, a csillogó kiegészítőket és a fehér ruhák ragyogását. Az üzlet elegáns és különleges darabokat kínált az esküvői szertartás minden női szereplőjének. Ízléses belső kialakítása kellemes körülményeket biztosított a gondterhelt

menyasszonyoknak, és csinos plüss ülőgarnitúrák meg tágas, tükrös próbatermek gondoskodtak a kényelemről. – Parker! – A tulajdonos mosolyogva kerülte meg a pultot. – Már minden készen áll az ügyfeled fogadására. Az első próbafülke lesz az övé, és kikészítettük a pezsgőt meg a süteményeket is a menyasszonynak, az édesanyjának meg a két barátnőnek. Az első körben négy kiválasztott ruhát fogunk felpróbáltatni vele. A megbeszélésünk alapján. Törtfehér, terebélyes szoknyával és rengeteg csillogással. – Ez a menyasszonyunk kívánsága. Nem akar túl divatosat vagy egyszerűt, és a testalkata elviseli a nagy ruhát. Monica, mivel korábban érkeztem, szeretnék valamit nézni Laurelnek. Monica összecsapta a kezét. – Reméltem, hogy ezt mondod! – Valami modern ruhát keresek, ami mégis tükrözi a harmincas évek eleganciáját és csillogását. Talán egy féloldalas szoknya vagy egy ferdén tűzött derék. – Parker az egyik kiállított ruhára mutatott. – Nem pontosan erre gondoltam, de valami ilyesmire. – Nekem is van néhány percem, úgyhogy játsszunk! – lelkendezett az asszony. Parker számára nagy élvezetet jelentett, ha az esküvői ruhák között válogathatott. Örömmel tanulmányozta a szabásvonalakat, a színeket és minden apró részletet. Közben elképzelte a végeredményt, az elégedett, káprázatos menyasszonyt. Parker nagyon tisztelte Monica ízlését és leleményességét, ezért igazán élvezetes tíz percet töltött a kedvenc foglalatosságával. – Ez majdnem az! – mondta izgatottan, és végignézett egy gyönyörű ruhán. – De szeretném, ha érdekesebb lenne a dereka. Laurelnek kicsi a melle, viszont jó alakja van, és szerintem jól állna neki egy pánt nélküli vagy vékony pántos ruha, kivágott hátrésszel. Főleg, mivel nyári esküvő lesz. – Várj! Van egy gyönyörű ruha hátul, amit valaki félretetetett, aztán mégis másikat választott. Nagy hiba volt, de ő tudja, mit

csinál. Szerintem az lesz, amit keresel. Menjünk hátra, és nézzük meg. Parker követte Monicát a hátsó helyiségbe, ahol még gyönyörűbb ruhák vártak a leendő menyasszonyokra. Meg sem kellett várnia, hogy az asszony leemelje a fogasról, mert azonnal rájött, hogy melyikre gondolt. Laurelt látta meg a ruhában. – Ez az! Pont ezt keresem! – Parker közelebb lépett, és alaposan szemügyre vette. Elöl és hátul, lent és fent. Megnézett rajta minden részletet és díszítést, majd mosolyogva bólogatni kezdett. – Monica, ez maga Laurel. Már megint eltaláltad. – Szerintem csapatmunka volt. – Laurel el lesz ragadtatva. Hazavihetem, hogy megmutassam neki? – Természetesen. Azonnal becsomagolom neked. – Köszönöm szépen. Gyorsan telefonálok még egyet, mielőtt a menyasszonyunk ideér. – Nyugodtan. Ha megérkeznek, leültetem őket. Monica kisietett a helyiségből, és Parker elővette a telefonját. – Mrs. G.? Megtaláltam Laurel esküvői ruháját! Elő tudnád készíteni a dolgokat estére? Igen. Tökéletes. Ha már itt vagyok, megpróbálok fejdíszt is nézni hozzá. Az ötórai konzultáció után lenne jó. Köszönöm, Mrs. G. Néhány óra múlva otthon leszek. Zsebre vágta a telefont, még egyszer sóhajtva végignézett a ruhán, aztán ő is kiment, hogy találkozzon az ügyfelével. Ha a ruhanézegetés élvezet volt, akkor igazi gyönyört jelentett egy lelkes menyasszony társaságában kiválasztani a megfelelő' ruhát. Emilyvel mind a kettőt átélhette. – Nem akarok úgy kinézni, mint a többi menyasszony – jelentette ki Emily, és megsimogatta az egyik ruha tüllfodrait. – Mindenki különleges szeretne lenni – nyugtatta meg Parker. A fiatal nő felpróbálta mind a négy félretett ruhát, de egyik sem nyerte el a tetszését. Ahogy a következő fél tucat sem. Közben a második üveg pezsgőt is felbontották.

Ha többen válogatnak, nehezebb a döntés, mert sokszor még az elképzelések is különböznek. Ami a menyasszonynak tetszett, azt az anya elvetette. Amire az anya igent mondott, az a menyasszonynak nem volt elég jó. – Megmondom, mit tegyünk. Tartsunk egy kis szünetet. Monicával visszavisszük ezeket a ruhákat, addig egyenek egy kis süteményt és igyanak még egy pohár pezsgőt. Mindenki fújja ki magát, és adjanak nekem öt percet. Parker már tudta, hogy mi kell a menyasszonynak, és a bolt előterében összedugta a fejét Monicával. – Egy csillogó alapra dolgozott tüllszoknya kéne, aminek a dereka testhez simuló, és az is ragyog. A felső része ne legyen pánt nélküli vagy hagyományos kivágású, hanem valami egészen szokatlan, nyakban megkötős kantár. Az előbb láttam egyet, aminek finom tüll a nyaka, ezüst díszítés van a mellén, a szoknya szegélye azt hiszem, csipkés, és egy uszály is van rajta. – Tudom, melyik az. – Monica összeszorított szájjal bólintott. – Lehet, hogy igazad van. Behozatom, és kikészítek még két hasonlót, hátha valamelyik megfelel. Van egy olyan is, ami hátul buggyos, és egy egész hadsereg elfér alatta. – Kitűnő. De van még egy gond. Az anya mindenáron fehéret akar. – Pedig nincs igaza. Emily hajszínéhez sokkal jobban illik a melegebb törtfehér vagy az alabástrom. Majd ő is belátja, ha megtaláljuk a megfelelő ruhát. Tíz perccel később Parker segített az arának bekapcsolni a ruha hátulját. – Senki ne szóljon egy szót sem! – Parker ezt mosolyogva mondta, de a hangja határozott volt. – Ne tegyen senki megjegyzést, hanem várja meg, amíg Emily megfordul, és meglátja magát a tükörben. Most hagyjuk, hogy először az ő véleménye és benyomása érvényesüljön. – Jól érzem magam benne. Tetszik a szoknya. – A menyasszony idegesen Parkerre mosolygott. – Nagyon szép a

csipke, a tüll és a selyem. Tetszik a gyöngyök mintája, meg a sok virágdísz. De valami nagyobbat képzeltem el. – Nézzük meg, mit mondasz, amikor meglátod az egészet. Készen állsz? Egyébként a ruha háta csodálatos. Most vegyél egy nagy levegőt, és fordulj a tükrök felé. – Rendben. Emily lassan megfordult. Telitalálat, gondolta Parker. Azonnal felismerte az ámulattól tágra nyílt szemet, és a meghatottságtól ellágyuló tekintetet. Emily kihúzta magát, és felemelte a fejét. Ez az elégedett menyasszony testbeszéde. – Istenem, de csodás! Nézd, milyen jól áll. – A fiatal nő megsimogatta a ruha csillogó derekát. – Tetszik ez a pántos megoldás, mert annyira finom, és nem olyan, mint a többi. – De így nem tudsz nyakláncot viselni – jegyezte meg az egyik barátnője. – Viszont egy ilyen ruha jól kihangsúlyozza a fülbevalót – vágta rá gyorsan Parker. – Lehet az egy finom gyöngy, vagy egy hosszan lelógó, sziporkázó ékesség. És egy olyan fejdíszt keresünk hozzá, ami illik a ruha mellén lévő brosshoz. Ragyogni fogsz, Emily. Parker tapasztalt szemmel figyelte az anya reakcióját, és magában mosolygott. – Mi a véleménye, Mrs. Kessler? – Szerintem ez egyszerűen… Ó, Emmy. Parker átnyújtotta a zsebkendőket. A fejdísz és az alsószoknya kiválasztása ehhez képest már hamar ment. A menyasszony kérésére Parker ott maradt, hogy a kísérői számára is ajánljon ruhákat, míg ő megtartotta az első próbáját. Parker változtatott az időbeosztásán, és a barátnőknek segített kiválasztani két rendkívül elegáns, ejtett vállú ruhát, méghozzá vörösben, mert ez volt a menyasszony kérése. Boldog és elégedett ügyfeleket hagyott maga mögött, és remélhetőleg a barátnője esküvői ruhájával távozott a boltból. – Parker Brown?

A nő oldalra nézett, és egy kicsit meghökkent. – Mrs. Kavanaugh! Hogy van? – Elég jól. – Kay Kavanaugh élénk narancssárga színű hajába belekapott a szél. – Ruhát vásárol? – kérdezte, és az orrára tolta zöld keretes szemüvegét. – Nem, csak hazaviszek egyet, hogy megmutassam a barátnőmnek. Laurel McBane-nek. Szerintem már találkozott vele. – Egyszer behozta a kocsiját Malhez javításra. A bátyjához megy feleségül, ha jól tudom. – Igen, jövő nyáron. – A másik két lány, akivel együtt dolgozik, szintén férjhez megy. – Igen. Mac most decemberben, Emma pedig jövő tavasszal. – És maga a fiammal jár. Igaz? Parkért váratlanul érte ez a hirtelen témaváltás. Az asszony az előbb az esküvőkről érdeklődött, most pedig Malcolmról kezd beszélni? – Egyszer együtt vacsoráztunk, de… Igen, azt hiszem. – Innék egy kávét. Nem jönne be velem ide? – Az asszony az egyik közeli kávézóra mutatott. – Köszönöm, de most… – Igazán szánhatna tíz percet valakire, aki megkéri erre. Parker tudta, hogy most udvariasan kioktatták. – Hát persze. Csak berakom a ruhát a kocsiba. – Segítsek? – Nem, köszönöm. Egyedül is boldogulok. – Akkor bent találkozunk. Te jó ég, gondolta Parker. Miről van szó? És milyen nevetséges, hogy ilyen ideges lesz, ha egy kedves nő kávézni hívja. Csak azért, mert annak a férfinak az anyja, akivel… Akivel valami van köztük. Betette a ruhát, bezárta a kocsit, és az órájára nézett. Volt még húsz szabad perce. Mi történhet egy húszperces kávézás alatt?

A helyiségben odament az asztalhoz, ahol Mrs. Kavanaugh már egy pincérnővel tárgyalt. – Nagyon jó a pitéjük. Azt hiszem, kérek egy almás pitét. – Én csak egy kávét iszom – mondta Parker, miközben leült Malcolm anyjával szemben. – Ma szabadnapos? – Csak a délutánom szabad, és van néhány elintéznivalóm. – Kay hátradőlt a széken. – A fiamnak jó szeme van a csinos nőkhöz, de nem ostoba. – Ezt… jó tudni. – Azonnal megláttam, hogy kiszemelte magát, amikor először belépett a műhelybe. Elég sokáig tartott, mire lépett is ez ügyben, de ez éppen azért van, mert nem ostoba. Ahogy maga sem. Parker egy pillanatig elgondolkodott. – Most nem tudom, mit mondjak. Talán azt, hogy igaza van. – De másfajta, mint amilyenhez mi szoktunk. – Nem értem, mire gondol. – Akkor mégis kételkednem kell az értelmi képességeiben. Maga a Brown család egyik tagja, és ez a név bizonyos társadalmi megbecsüléssel és tekintélyes vagyonnal jár. Ne húzza fel az orrát, mert még nem fejeztem be a mondanivalómat – figyelmeztette Parkert Kay, amikor a pincérnő az asztalra tette a kávét és a pitét. – Maga egy igazi Brown, és méltó leszármazottja azoknak, akik felnevelték. A szülei jó emberek voltak, akik nem kérkedtek ezzel a névvel és vagyonnal. Nem néztek le másokat. Annak idején többször dolgoztam náluk, amikor nagyszabású estélyt adtak. Maga még gyerek volt, és talán nem emlékszik rám. Nagyon sokat elárul egy emberről, ahogy a munkásaival viselkedik. Parker zavarában egy kis tejszínt tett a csészébe, és kavargatni kezdte a kávéját. – A bátyját is kedvelem. Pedig nem engedi, hogy én is pókerezzek velük, mert nem vagyok elég vastag. Parker felnevetett, és Kay is elmosolyodott. Istenem, mennyire hasonlít Malcolmra! – Higgye el, hogy Dellel együtt jól tudjuk, milyen kiváltságos helyzetbe születtünk bele.

– Ezt én is látom. Nem ülnek a babérjaikon, hanem keményen dolgoznak, és biztosítják a következő generáció kiváltságos helyzetét. Le a kalappal a szüleik előtt, és maguk előtt. – Ez nagyon kedves. – Akár kedves, akár nem, ez az igazság. Ha Mal kiszemelte, akkor csak magáról van szó, és nem érdekli a név, a befolyás vagy a pénz. – Kay felvonta a szemöldökét, amikor Parker szeme megvillant. – És éppen most válaszolta meg a kérdést, amit ezzel kapcsolatban fel akartam tenni. Maga is jól tudja, hogy a fiamnak mi számít, ezért fölöslegesen magyarázkodom. Tehát végre kiélvezhetem a pitémet. – Mrs. Kavanaugh… – Azt hiszem, hogy ezek után nyugodtan szólíthat Kaynek. Vagy Kavanaugh mamának, ha az jobban tetszik. – Ha egy pillanatra felmerült volna bennem, hogy Malcolm a Brown-vagyonra vetett szemet, akkor… – Akkor már régen kiadta volna az útját. Én sem vagyok ostoba. – Maguk mindig félbeszakítják a beszélgetőtársukat? – Rossz szokás. – Kay megint elmosolyodott. – Kér egy kis pitét? Isteni. Parker vissza akarta utasítani, aztán mégis kezébe vette a másik villát, amit a pincérnő az asztalra tett, és megkóstolta a süteményt. – Igaza van, ez tényleg remek. – Nem szeretek tévedni. Malnek elég nehéz gyerekkora volt – folytatta az asszony. – Részben miattam, és talán ezért nem szeretnék még egyszer tévedni. Az is lehet, hogy egyszerűen ilyen kártyákat osztott neki a sors. De ez nem tette tönkre, inkább arra késztette, hogy vigye valamire az életben, és bizonyítson önmaga előtt. Nem állítom, hogy nincsenek hibái, de akkor is jó fiú. Fogalmazzunk úgy, hogy lehetne rosszabb is, de nem lehetne sokkal jobb. Parker nem tudta elfojtani a mosolyát.

– Ő is nagyon szereti magát, és ezt nem is titkolja. Többek között ezt kedvelem benne a legjobban. – Soha nem okozott nekem csalódást. Egyszer sem. Havonta egyszer megpróbálok egy tisztességes vasárnapi ebédet készíteni, és legközelebb eljöhetne. Majd megmondom Malnek, hogy egyeztessék az időpontot. – Én… Nagyon szívesen eljövök. – Nem vagyok egy Maureeen Grady, de azért nem fogom megmérgezni. Egyen még egy kis pitét. Parker ismét felvette a villát, és evett még egy kis pitét.

11. Az esti konzultáció után, Laurel lerúgta magáról a cipőjét, és nagyot nyújtózott. – Szerintem ez a nő bátran pályázhatna a „legmacerásabb menyasszony” címre. Nem elég neki, hogy a koszorúslánynak virágcsokor helyett a két kedvenc sziámi macskáját kell a karjában tartania, miközben végigmegy a széksorok között, hanem még a vendéglistára is fel kellett vennünk a cicusokat. – Ami azt jelenti, hogy vacsorát is kapnak, amit meg fog fizetni. A két cicának lazac jár. – Mac elhúzta a száját. – És gallércsokor a nyakukba – tette hozzá Emma nevetve. – A fogadás alatt szükségünk lesz egy cicavigyázóra. Hol fogsz szerezni hivatásos macskafelügyelőt? – kérdezte Parkettől. – Beszélek az állatorvosával. Egyelőre örüljünk annak, hogy nem akarja őket az asztalhoz ültetni. – De közel járt hozzá – emelte fel az ujját Laurel. – Nem baj, ez majd egy másik nap gondja lesz – jelentette ki végül, és ásított egyet. – Most csak egy pohár borra vágyom, aztán megpróbálok

vacsorát kunyerálni Mrs. G.-től, mert Del felhívott, hogy későn jön haza. – Megváltoztak a tervek – jelentette be Parker. – Van még valami elintéznivalónk az emeleten. – Parker, én nem vagyok képes még egy találkozóra. Elfáradt az agyam. – Nem olyan találkozóra gondoltam – nyugtatta meg Parker, és felállt. – És biztos vagyok abban, hogy az agyad fel fog villanyozódni. – Akkor sem értem, hogy… – Laurel szeme hirtelen felragyogott. – Megtaláltad a ruhámat? – Menjünk, és nézzük meg. Laurel a barátnőire vigyorgott, és talpra ugrott. – Most rajtam a sor! Van pezsgő is? – Hát persze! – Mac már vonszolta is a barátnőjét az ajtó felé. – A szabályok most is ugyanazok – közölte Parker, miközben mind a négyen elindultak az emeletre. – Ha nem tetszik, nyugodtan mondd meg. Nem fogok megharagudni. – Még el sem döntöttem, hogy milyen stílusú ruhát szeretnék, és csak egy helyben toporgok. De azt tudom, hogy nem akarok fátylat, mert az olyan középkori. Elnézést – nézett Laurel Emmára. – Inkább csak valami hajdíszt vagy virágot teszek a hajamba, ezért a ruhának sem kell túl hagyományosnak lennie. De túl modern se legyen, mert akkor… – Ismerem ezt az érzést. – Mac menet közben átölelte Laurelt. – Ezt hívják menyasszonyi láznak. Én is átestem már rajta. – Szerintem nem erről van szó. De mindegy, nem tiltakozom. Ezért mondta Del, hogy ma később jön haza? – Felhívtam, amikor megtaláltam a ruhát. – Parker megállt a menyasszonyi lakosztály ajtaja előtt. – Jackkel és Carterrel időzik. Készen állsz? Laurel a füle mögé simította a haját, gyorsan megrázta magát, és felnevetett. – Igen.

Ahogy Mac és Emma esetében történt, Laurel ruhája is felakasztva várta a belépőket. Az asztalon egy ezüstvödör állt, benne egy üveg pezsgő, mellette pedig egy tálca, rajta sajt és gyümölcs. Mrs. Grady a közelben várakozott, gombostűpárnával és fényképezőgéppel a kezében. – Ez gyönyörű, Parker! – Laurel közelebb lépett. – Nem voltam biztos abban, hogy pánt nélküli ruhát akarok, de nagyon tetszik a ferde nyakkivágás, ami meglágyítja a vonalakat. Milyen szépek a derekán csillogó gyöngyök! – A nő az ujja hegyével megsimogatta a szoknyát. – Illik hozzám ez a nagy ragyogás? – Tetszik a derékmegoldása, és ez az ezüst díszítés a közepén, ahonnan lágyan aláomlik az anyag. – Mac félrehajtotta a fejét, és szemügyre vette a ruhát. – Remekül fest majd a képeken. – Nagyon sikkesek ezek a behúzások és fodrok a szoknya közepén – tette hozzá Emma. – Tetszik, hogy a széleken ezüstgyöngyök díszítik. Érdekesebbé teszik a ruhát, mégsem tűnik túl bonyolultnak. Nézzétek, a háta is ugyanilyen! Nagyon csinos, Parker. Ügyes voltál. – Majd meglátjuk, ha felvette a kislány – szólalt meg Mrs. Grady. – Segítsetek neki, addig én kitöltőm a pezsgőt. – Ne leskelődj – figyelmeztette Mac, és elfordította Laurelt a tükörtől. – Szerencsére a te méreted, úgyhogy nem kell átalakítani, ezért elhoztam az alsószoknyát is. Ha nem tetszik a ruha, az alsószoknya akkor is itt maradhat, mert egy másikhoz is fel tudod venni. Mac a kezébe vette a saját fényképezőgépét, amikor Parker és Emma Laurelre adta a ruhát, begombolta a hátát és lesimította a szoknyát. Mac Mrs. Gradyre nézett. – Mi a véleményed? – Addig nem szólalok meg, amíg a menyasszony nem látta – válaszolta az asszony, de a szeme könnyes volt a meghatottságtól. – Rendben. Megnézheted magad, Laurel.

Parker utasítására Laurel lassan megfordult. Az arca semleges maradt, miközben szemügyre vette magát a tükörben. – Nos… – Komoly arccal billegett erre meg arra, aztán egy kicsit megcsóválta a fejét. Parker elkeseredett. – Lehet, hogy nem erre gondoltál – mentegetőzött. – Nem ebben képzelted el magad. Ez a te napod, és mindennek tökéletesnek kell lennie. – Igen. Nem tudom… – Laurel megfordult, hogy megnézze a ruha hátát is. – Egyszerűen nem tudom, hogy csinálod ezt, Parker? Hátborzongató képességeid vannak! – A nő felnevetett, és átölelte Parkert. – Látnod kellett volna az arcodat! Annyira jól viselted a csalódottságot. Imádlak! Mindnyájatokat imádlak. Istenem, ez káprázatos! Még a tökéletesnél is tökéletesebb. Még egyszer meg kell néznem. A nő elhallgatott, és az örömtől csillogó szemmel pörögni kezdett a tükör előtt. Parker megkönnyebbülten sóhajtott. – Háromból háromszor eltaláltad. – Emma elismerő arccal koccintott Parkerrel. – Én ugyan ragaszkodom a fátyolhoz, de Laurelnek igaza van, hogy nem akarja. – Erre én is gondoltam, ezért hoztam még néhány apróságot. – Parker az asztalhoz lépett, és egy dobozból kivett két ékköves fésűt. – Támadt egy ötletem. Ha egy percre abbahagyod pörgést, akkor szeretném, ha felpróbálnál még valamit. – Nem lehetne úgy, hogy közben is csodáljam magam? Nézzétek! – Laurel felemelte a szoknyáját, és megint megpördült. – Menyasszony vagyok! – Akkor maradj nyugton egy kicsit. Arra gondoltam, hogy hátrafésüljük a hajad, és megkérjük a fodrászt, hogy csináljon vele valamit hátul. – És virágot is teszünk bele! Elég sűrű a haja egy francia fonathoz is – gondolkodott hangosan Emma. – A hosszát meg leengedjük. A fonatot egy vékony gyöngyös szalaggal meg egy virágos csattal díszítenénk. Azt mondtad, hogy a tátika és a bazsarózsa a kedvenced.

– Tényleg nagyon szeretem a tátikát – bólintott Laurel, aztán megtapogatta a fénylő díszeket a hajában. – Tetszik a két fésű, Parker. Én is valami ilyesmit próbáltam elképzelni. És a ruha! Egy kicsit a harmincas évekre emlékeztet. Klasszikus, mégsem ódivatú. Ez azén esküvői ruhám! – Most mind álljatok egymás mellé! – parancsolt rájuk Mrs. Grady. – Mielőtt pityeregni kezdtek az örömtől meg a pezsgőtől. Itt vannak az én lányaim – sóhajtott fel magában, amikor a nők felsorakoztak a fényképezéshez. Mac bekukkantott Parker hatalmas ruhásszekrényébe, ahol olyan példás rend uralkodott, hogy azt már szinte ijesztőnek találta. – Talán én is rendben tudnám tartani a holmimat, ha ekkora szekrényem lenne. Parker kivett egy piros blúzt, aztán megcsóválta a fejét, és visszaakasztotta a helyére. – Akkor sem lennél rá képes. – Kíméletlen vagy. Igaz, amit mondasz, de akkor is kegyetlen. – Ha rendben tudnád tartani a szekrényedet, akkor nem szeretnél bele egy csinos fehér blúzba, és nem vennéd meg, mert tudnád, hogy már fél tucat fehér blúzod van. – Ez igaz. De milyen jó lenne, ha tudnám, hogy hol keressem a piros bőrövem, amikor éppen egy piros bőrövre van szükségem! – Mac kinyitott egy fiókot, amelyben Parker övei lapultak. Mindegyik gondosan feltekerve, és színek szerint elrendezve. – Te mindig tudod, hogy mi hol van, és a számítógépen listát vezetsz a szekrényed tartalmáról. Akkor most miért tart ilyen sokáig kiválasztani, hogy mit vegyél fel? – Mert nem tudom, hova megyünk, és hogyan. – A nő hangjában harag izzott, miközben ingerülten visszaakasztott egy újabb blúzt. – És nagyon fontos, hogy ne látszódjon rajtam, mennyire fontos ez az este. Mac megértően bólintott. – Keress egy V-kivágású vagy kerek nyakú, élénk színű hosszú ujjút. Húzzál rá egy fehér, pántos trikót. A nadrág legyen

fekete vagy szürke, a csizma pedig magas sarkú, és a színe harmonizáljon a pulóverrel. Ma este hűvös lesz, úgyhogy vegyél fel egy combközépig érő fekete bőrkabátot, ami járás közben izgatóan kihangsúlyozza a csípődet. Parker a barátnőjéhez fordult. – Igazad van. – Az a munkám, hogy tökéletesítsem az emberek megjelenését. Már csak egy csodás fülbevaló kell, és engedd le a hajadat. – Engedjem le? – Úgy sokkal szexibb, és nem olyan komoly. A szemedet füstösen fesd ki, és halvány rúzst használj. Azt nem mondom, hogy a biztonság kedvéért gyönyörű fehérnemű legyen rajtad, mert neked csak gyönyörű fehérneműid vannak. Néha irigyellek ezért. Parker megfontolta Mac javaslatát. – Még nem döntöttem el, hogy Malcolm megnézheti-e a fehérneműimet. – Dehogynem. – Még nem tudom, hogy ma megengedem-e. – A bizonytalanságtól még szexibb lesz az este. – Engem meg még idegesebbé tesz, pedig nem szeretek idegeskedni. – A nő kihúzott egy fiókot, megrázta a fejét, és kihúzott még egyet. – Ehhez mit szólsz? Szilvaszínű, V-kivágású, de ez a kis gallér még érdekesebbé teszi. – Kitűnő. Ha van egy halványabb árnyalatú trikód, és miért ne lenne, akkor inkább azt vedd fel, és ne a fehéret. És egy szürke, egyenes szárú nadrágot. Aztán… – A nő az egész falat betöltő cipősszekrényhez lépett, ahol a lábbelik típus szerint voltak elrendezve, és minden kategórián belül színek szerint sorakoztak a polcokon. – Itt van például ez a hegyes sarkú szürkéslila antilopcsizma. A színek és az anyagok mind lágyak és elegánsak, de az összhatás mégis könnyed és lezser. – Ez jó.

– És a füledbe pedig ezt a kézműves ezüstkarikát javaslom. Szinte alig hordod, pedig ehhez a szereléshez nagyon illene. – De olyan nagy! Mac felemelte az ujját. – Bízz bennem. – Miért bajlódunk ennyit? – fakadt ki Parker. – A férfiak úgysem vesznek észre semmit. – Azért, mert az öltözetünktől függ, hogyan viselkedünk és mozgunk. Azt pedig már észreveszik. Főleg a mozgást. Öltözz fel, és fesd ki a szemedet. Ha tudod, hogy jól nézel ki, akkor jól is érzed magad, és élvezni fogod az estét. – Akkor érezném magam a legjobban, ha tudnám, hogy mire számítsak. – Parker! – Mac megsimogatta Parker lófarokba fogott haját, és a tükörképe szemébe nézett. – Az eddigi randevúpartnereidnél az első perctől kezdve tudtad, hogy mire számíthatsz. Miattuk nem idegeskedtél. Egyetemista korod óta csak egyszer fordult elő, hogy valakit kedveltél, de őt is inkább csak azért, mert megbízhatónak tartottad. – Justin Blake – mosolyodott el Parker. – Pedig akkor tényleg azt hittem, hogy szerelmes vagyok… – Aztán az élet közbeszólt – bólintott Mac, a Brown házaspár halálára utalva. – Nem állt melléd, mert nem volt rá képes. – És azzal vége is lett. – Igen. Szerintem az önző és ostoba Justin Blake óta Mal az első olyan férfi, akivel érdemes kockáztatni. – Pedig ez nem az én stílusom. Mac Parker vállára tette a kezét. – Szeretlek, Parks. Adj magadnak egy esélyt. – Én is szeretlek. – Parker nagyot sóhajtott. – Felveszem a nagy ezüstkarikát. – Nem fogod megbánni. Most mennem kell. Érezd jól magad ma este. Persze, hogy jól fogja magát érezni. Miért ne, gondolta Parker, miközben felvette a Mac által javasolt bőrkabátot.

Hiszen tudja, hogyan kell. Nem csak az esküvők szervezéséből áll az élete, bár lehet, hogy az ügyfelei ezt hiszik. Élvezi a munkáját, de azért van más szórakozása is. Tudta, hogy túl sokat gondolkodik, és egyre dühösebb volt magára, amiért ennyire túlbonyolítja a helyzetet. Szinte megkönnyebbült, amikor meghallotta a bejárati ajtó csengőjét. Legalább most kezdetét veszi az este, amiről olyan keveset tud. – Csak lezseren – parancsolt magára, miközben az ajtóhoz lépett. – Csak könnyedén. Semmi izgalom, semmi feszültség. Kinyitotta az ajtót. Malcolm nyitott bőrdzsekije alatt farmeringet hordott, és a hüvelykujját sötét farmernadrágja zsebébe akasztotta. Ő bezzeg tudja, hogy kell lezserül viselkedni, bosszankodott magában Parker. – Jól nézel ki. A nő kilépett az ajtón. – Köszönöm. – Tényleg. – A férfi nem tért ki az útjából, hanem egy laza mozdulattal beletúrt a hajába, és megcsókolta. – Nem mondtad, hogy hova megyünk – nyögte ki Parker. – Azt sem, hogy mivel… Parker most észrevette a fényes fekete kocsit a ház előtt. – Ez aztán az autó! – Ma este hideg lesz. Gondoltam, nincs kedved ilyen időiben motorozni. Parker elsétált az oszlopok mellett, és megcsodálta a kocsi elegáns vonalait. Delnek igaza volt. Tényleg nagyon stílusos. – Újnak tűnik, pedig nem az. – Idősebb nálam, de nagyon fürge. – A férfi kinyitotta az ajtót a nő előtt. Parker beszállt. Az orrát megcsapta a finom bőr férfias illata, és ettől még nőiesebbnek érezte magát. A férfi beszállt mellé, és

elfordította a kulcsot. A motor hangja egy támadni készülő fenevadra emlékeztette Parkert. – Mesélj a kocsiról! – Hatvanhatos Corvette. – És? A férfi Parkerre nézett, és beletaposott a gázba. – Nagyon tud – mondta. – Azt látom. – Négysebességes gyorsváltó, nyolchengeres hatliteres V8-as Corvette-motor, dupla sportkipufogó. – Mit jelent a gyorsváltó? Gondolom, azt hogy nincs nagy különbség a sebességfokozatok között. – Pontosan. Ez a nagy teljesítményű sportkocsik jellemzője, ahol a vezető irányíthat mindent. – Egy ilyen kocsiban pont ez a lényeg, nem? – Látom, ismered a dörgést. – Mióta a déd? – Körülbelül négy éve, de néhány hónapja fejeztem be a teljes felújítását. – Nagy munka lehet a régi kocsik helyrepofozása. A férfi sebességváltás közben a nőre nézett. – Milyen vicces, hogy nagy munkának nevezel valamit. Pont te. Egyébként ez a kocsi a vállalkozásom négy keréken guruló reklámja. Az emberek egy ilyen autót észrevesznek, kérdezősködni kezdenek, és hamar elterjed a híre. Aztán felbukkan egy gazdag örökös, aki úgy dönt, hogy felújítja a nagyapja garázsban tartott régi Cadillacjét. Vagy egy gazdag pasas vissza akarja kapni a fiatalságát, és megbíz, hogy szerezzek be, és újítsak fel egy 1972-es Porsche 911-est, amiben elveszítette a szüzességét. Egyébként ez elég kényelmetlen lehet egy 911-esben. – Elhiszem, ha te mondod. A férfi elvigyorodott. – Te hol veszítetted el? – Cabo San Lucasban. A férfi felnevetett.

– Nos, ezt nem sok ember mondhatja el magáról. – Szerintem rengeteg Cabo San Lucas-ival megtörténik. Egyébként a kocsihoz visszatérve: jó ötlet ez a kerekeken gördülő reklám. Tényleg jól megy a járgány, gondolta Parker. A kanyarokban úgy tapadt az útra, mint a gyík a sziklára, és a motor visszafogott vadállatként morajlott. Akárcsak a motorkerékpár, gondolta Parker. Persze ez sem praktikus. Egyáltalán nem. Az ő szedánja viszont az. Mégis… – Szeretném én is vezetni. – Nem. A nő a férfira nézett, és kihívásnak tartotta a visszautasítást. – Még soha nem okoztam balesetet! – Hiszek neked, de akkor sem. Mi volt az első autód? – Egy kis BMW kabrió. – A328Í? – Biztosan. Ezüstszínű volt, és nagyon szerettem. És a déd? – Egy 1982-es Camaro Z28-as, ötsebességes, kompresszoros, V8-as motorral. Az is ment, mint a golyó, miután befejeztem a felújítást. Száztízezer kilométert futott, amikor megvettem egy stamfordi fickótól. – A férfi leparkolt egy népszerű étterem előtt. – Arra gondoltam, hogy itt megvacsorázunk. – Rendben. Átmentek a másik oldalra, és Malcolm megfogta a nő kezét. Parker nevetségesnek tartotta, hogy izgatott borzongással tölti el ez az érintés. – Hány éves voltál, amikor megvetted azt a kocsit? – kérdezte a férfit. – Tizenöt. – Akkor még nem is vezethettél volna! – Az anyám is ezt mondta, amikor rájött, hogy az egyetemre félretett pénzem nagy részét eltapsoltam egy használt tragacsra, ami úgy nézett ki, mintha arra várna, hogy zúzdába küldjék. Biztosan megbüntet, és eladja a kocsit, ha Nappy nem beszéli le róla.

– Nappy? Beléptek az étterembe, a férfi felemelte két ujját, mire az egyik pincérnő bólintott, és intett neki, hogy várjanak egy kicsit. – Akkoriban ő vezette a műhelyt, ami most az enyém. Hétvégeken és nyaranta nála dolgoztam, meg máskor is, amikor el tudtam szabadulni az iskolából. Nappy meggyőzte az anyámat, hogy a kocsi nevelő hatással lesz rám, megtanulok kereskedni, és ez megóv majd a későbbi ostobaságoktól. Szerintem igaza volt. Többnyire. Parker a férfival együtt elindult a pincérnő után, és közben a saját kamaszkori nyaraira gondolt. A Brown Alapítványnál dolgozott, Dellel együtt, ahol megtanulta, mi a felelősség és a családi örökség. De a nyara legnagyobb részét Hamptonsban, a saját birtokán töltötte, a medence mellett, a barátai társaságában. Aztán egy néhány hetes európai körúttal koronázta meg a vakációt. A férfi egy sört, ő pedig egy pohár vörösbort rendelt. – Nem hiszem, hogy az anyád helyeselte, hogy lógsz az iskolából. – Csak akkor, ha rajtakapott. Bár elég gyakran rájött. – Tegnap összefutottunk, és megittunk egy kávét. Parker ritkán látta Malcolm Kavanaugh-t őszintén meglepődni. – Kávéztatok? Nem említette. – Csak csevegtünk egy kicsit. – Parker kinyitotta az étlapot. – Majd meg kell hívnod ebédre. – Most vacsorázunk. – Egy vasárnapi ebédre gondolok. – A nő elmosolyodott. – Most megijedtél? – Az ijedtség erős kifejezés. Akkor vedd úgy, hogy meg vagy hívva, és majd kitaláljuk, hogy mi legyen az időpont. Ettél már itt? – Mmmm. Akkora sült krumplikat szolgálnak fel, mint egy futball-labda. Azt hiszem, eszem egyet. – A nő félretette az étlapot. – Tudtad, hogy az anyád időnként dolgozott az én anyámnak, amikor a partikon segítségre volt szükség?

– Igen, tudtam. – A férfi összehúzta a szemét. – Azt hiszed, hogy ez gondot okoz nekem? – Nem. Biztosan vannak olyanok, akiknek ez gondot jelentene, de te nem tartozol közéjük. Nem is azért mondtam, csak eszembe jutott, hogy… – Mi? – Hogy van köztünk egy kapcsolat, amikor még gyerekek voltunk. A pincér meghozta az italokat, és felvette a rendelést. – Egyszer kereket cseréltem az anyádnak. A nő egy kis szorítást érzett a szíve tájékán. – Tényleg? – Tavasszal, mielőtt leléptem. Azt hiszem, egy vidéki klubból jött hazafelé. – A férfi elmerült az emlékekben, és belekortyolt a sörébe. – Egy piros rózsabimbókkal díszített lenge ruha volt rajta. Egy ilyen öltözék láttán a férfiak sajnálják, hogy a jó idő nem tart örökké. – Emlékszem arra a ruhára – súgta Parker. – Szinte látom magam előtt. – A kardigánt levette, a haját fújta a szél, és egy hatalmas napszemüveg volt rajta. Arra gondoltam, hogy úgy néz ki, mint egy filmsztár. Nem durrdefektje volt, hanem út közben lassan eresztett le a kereke. Ezért félreállt, és segítséget hívott. Soha nem láttam még olyan gyönyörű nőt. Csak akkor, amikor téged megpillantottalak. Egész idő alatt beszélgetett velem. Hova járok iskolába, mit szeretek csinálni. És amikor megtudta, hogy Kay Kavanaugh fia vagyok, az anyám után is érdeklődött, és tudni akarta, hogy megy a sora. A számla összegén felül tíz dollárt adott nekem, és megveregette az arcomat. Néztem, ahogy elhajt, és közben arra gondoltam, hogy nagyon szép. Tényleg az volt. A férfi ismét felemelte a söröspoharat, és észrevette Parker arckifejezését. – Nem akartalak elszomorítani. – Nem is szomorodtam el. – Pedig Parker érezte, hogy könnybe lábad a szeme. – Most adtál nekem valamit belőle, amit

még nem tudtam róla. Néha annyira hiányoznak a szüleim, hogy megvigasztal, ha kapok ilyen kis emlékeket és képeket. Most magam előtt látom anyámat a rózsabimbós ruhájában, ahogy beszélget egy fiúval, aki kereket cserél neki, és közben alig várja, hogy elmehessen Kaliforniába. És közben elkápráztatja ezt a fiút. A nő megfogta a férfi kezét. – Mesélj nekem Kaliforniából, és arról, hogy mit csináltál, amikor odaértél. – Hat hónapba telt, mire odaértem. – Mesélj róla! Parker megtudta, hogy Malcolm többnyire a kocsijában lakott, és alkalmi munkákból tartotta fenn magát. Abból vett üzemanyagot, ételt, és néha motelben szállt meg, ha arra is futotta. Malcolm vicces és kalandos történeteket mesélt, és Parker evés közben arra gondolt, hogy biztosan így fogta fel. De el tudta képzelni, hogy sokszor milyen nehéz és ijesztő lehetett egy olyan korú fiúnak, távol az otthonától, amikor csak a saját erejére támaszkodhatott a hosszú úton. Pittsburgh-ban benzinkutas volt, Nyugat-Virginiában a karbantartóknál dolgozott, aztán Illinoisba költözött, ahol szerelőként dolgozott Peoria külvárosában. Az egész országot átutazta, és sok olyan vidéket látott, amilyet Parker még nem. És valószínűleg nem is fog. – Soha nem jutott eszedbe visszajönni? Nem gondoltál arra, hogy megfordulsz, és elindulsz hazafelé? – Nem. El kellett jutnom oda, ahová akartam, és meg kellett tennem, amit elterveztem. Tizennyolc évesen az ember nagyon konok és büszke. Egyébként jó volt egyedül lenni, amikor senki sem figyel, és nem kajánkodik. Tudtam, hogy nem fogod megcsinálni, tudtam, hogy nem vagy elég jó. – Az anyád soha nem… – Nem az anyámra gondoltam. – Értem. – Tehát a nagybátyja, gondolta Parker, de nem szólt egy szót sem.

– Ez egy hosszú és csúnya történet. Inkább menjünk sétálni. A forgalmas főutcán olyanokba botlottak, akiket ismertek. Elég nagy feltűnést keltettek, és néhányan meghökkentek, amikor meglátták őket együtt. A férfin látszott, hogy ezt mulatságosnak tartja. – Az emberek nem értik, hogy mit csinálsz velem – jegyezte meg. – Azt sem, hogy én mit keresek melletted. – Az emberek jobban tennék, ha a saját dolgukkal foglalkoznának, és nem máséval. – Greenwichben mindenkit érdekelnek a Brown családdal kapcsolatos információk. Ha téged meglátnak, még óvatosabbak lesznek. Parker őszinte érdeklődéssel ráncolta a szemöldökét. – Miért? – A munkád miatt sok titkot ismersz. Ahogy én is. – Te milyen titkokat tudsz? – Például az emberek behozzák a kocsijukat, de előtte bent felejtenek ezt-azt. Utána nem akarják, hogy ezt más is megtudja. – Mint például? – Nem árulhatom el. A nő oldalba bökte a férfit. – Azt nem kell elmondanod, hogy ki mit hagyott bent. – A szerelőműhelyben van egy versenyünk. Aki a legtöbb női fehérneműt találja meg egy hónap alatt, az kap egy rekesz sört. – Értem. – Te akartad tudni. A nő elgondolkodott. – Ezt könnyedén túlszárnyalom – jelentette ki végül. – Halljuk. – Egyszer egy félkosaras, fekete csipkés, Chantelle melltartót találtunk a tó melletti fűzfa egyik ágán. A hozzá tartozó bugyi pedig a víz színén lebegett. – Mi az a Chantelle? – Az a fehérnemű márkája. Te ismered a kocsikat, én meg a divatot.

– Úgy látszik, van valami közös az autókban és az esküvőkben, amitől a nők ledobják a fehérneműiket – jegyezte meg a férfi, miközben kinyitotta a kocsi ajtaját Parker előtt. – Úgyhogy nem kell visszafogni magad – tette hozzá, miután a nő beszállt. – Ez nagyon kedves tőled. Parker elhelyezkedett a kocsiban, és úgy vélte, hogy az este sikeres volt. Élvezte a vacsorát és a férfi társaságát, és megint megtudott róla valamit, bár sokszor úgy érezte, hogy harapófogóval kell kihúznia a belőle. És közben csak kétszer kellett elnézést kérnie, hogy fogadja az ügyfele hívását. – Nagy esküvő lesz a hétvégén – jegyezte meg a férfi. – Két nagy és két közepes esküvő, csütörtökön meg egy koedukált esküvői köszöntő, közvetlenül a próba után. Ezen kívül két háznál tartott rendezvény. – Nem fogsz unatkozni. Egy férfi miért akar elmenni egy esküvői köszöntőre? A nő először udvarias, szakszerű választ akart adni, de aztán elnevette magát. – Azért, mert a menyasszonya szervezi. De a teraszon felállítunk egy szivarbárt, hogy kibírják valahogy. – Én még ügy is nehezen viselném a nagy felhajtást. Mint például Carter húgának az esküvőjét. – Igen, már mindnyájan nagyon várjuk. Sherryvel élvezet volt együtt dolgozni, mert nem sok ilyen menyasszonnyal találkozunk. A tizenkettes asztalnál fogsz ülni, és jól érzed majd magad, ne félj. – Azt tervezem. Amikor a férfi befordult a ház elé, Parker bánta, hogy vége van az estének, amitől pedig annyira ódzkodott. – Vége a nyárnak – jegyezte meg, amikor kiszállt a kocsiból, és beszívta a friss esti levegőt. – Szeretem az őszt, a színeket, az illatokat, és a fények változását. Mégis mindig szomorúan intek búcsút a sok zöldnek meg a nyár virágainak. Gondolom, te is fájó szívvel teszed le a motorodat jövő tavaszig.

– Azért néhányszor még ráülök. Ha ki tudsz venni egy szabadnapot, elmehetünk valahová. – Csábító ajánlat. – Tényleg az, gondolta Parker. – De a következő hetekben teljesen be vagyunk táblázva. – Tudok várni. Bár nem szívesen teszem. – A férfi közelebb lépett. Nem érintette meg, Parker mégis bizsergő izgalmat érzett. – Miért nem hívsz be, Parker? Parker nemet akart mondani, mert már akkor eldöntötte, hogy nemet mond, miközben öltözködött. Túl hamar, túl sok, túl kockázatos lenne. Kinyitotta az ajtót, és kinyújtotta a kezét. – Gyere be, Malcolm. A férfi megfogta a kezét, és becsukta maga mögött az ajtót. A pillantása végigsiklott rajta, és Parker lefegyverzőnek érezte, pedig csak a tenyerük ért össze. – Hívj fel. Hívj az ágyadba. Parker érezte, hogy a szíve egyre hevesebben ver, és szinte ki akar ugrani a helyéből. Légy józan, parancsolt magára. Légy óvatos. Ám ehelyett most ő lépett oda a férfihoz, és az ajkát a szájára tapasztotta. – Gyere fel, Malcolm. Gyere az ágyamba.

12. Hosszú volt az út felfelé, és a férfi közben észrevette, hogy Parker ideges. A nő mindig ügyesen el tudta rejteni az érzelmeit, de most hiába próbálta leplezni a feszültségét, mert Mal minden mozdulatát és lélegzetvételét figyelte. Felmentek a széles lépcsőn, és a nő lakrésze felé fordultak a folyosón. Itt olyan nagy volt a csend, hogy Malcolm hallotta a saját szívverését. És Parkerét is.

Parker belépett a hálószobába. A hatalmas helyiséget nyugodt színek uralták, a falakat festmények és fényképek díszítették, a lágyan csillogó bútorok pedig valószínűleg már generációk óta szolgálják a családot. A nő bezárta az ajtót, és észrevette, hogy a férfi csodálkozva felvonja szemöldökét. – Nem szoktam, de Laurel vagy Del esetleg… Mindegy. Vedd le a kabátodat. – A kabátomat? – Igen. Felakasztom. Hát persze, hogy felakasztja! Ez annyira jellemző Parkerre. A férfi magában mosolyogva levette, és átnyújtotta a bőrkabátot. Amikor a nő egy ajtóhoz lépett, Malcolm kíváncsian követte. Te jóságos ég! A gardróbszoba nem elég találó kifejezés erre a hatalmas helyiségre. Még soha nem látott olyan gardróbot, amiben kis székek meg lámpák vannak, és az egyik fala mentén cipőktől roskadozó polcrendszer húzódik. Az egyik alkóvban egy fésülködőasztal terpeszkedett, fölötte egy megvilágított tükör lógott. Melyik gardrób dicsekedhet ilyen benyílóval? Parker valószínűleg itt szokta elkészíteni a frizuráját meg a sminkjét, de most csak egy apró váza állt rajta, friss virágokkal. – Mindegyikőtöknek ilyen szekrénye van? – Csak nekem. – A nő hátradobta a haját, és visszanézett a férfira. – Szeretem a ruhákat. Ahogy a gardróbszoba nem volt elég találó kifejezés a fenekeden szekrény leírására, úgy a szeretem szó sem tükrözte egészen pontosan Parker ruhákhoz fűződő viszonyát. – Minden színek szerint van elrendezve. – A férfi ámulva húzta végig a kezét egy sor fehér topon. – Olyan, mint egy textiliparban használatos színskála. – Ezt nevezik hatékonyságnak. Te nem tartod rendben a szerszámaidat? – Eddig azt hittem, hogy igen. Még telefon is van! – Ez a házi vonal. – A nő kivette a mobilját a táskájából, amit egy fiókokkal teli pultra tett.

– Telefonálni akarsz? – Fel kell töltenem – magyarázta Parker, és kisétált a gardróbból. Ehhez a szekrényhez idegenvezető kell. Koktélpartit is tarthatna benne. Vagy testületi üléseket. Amikor maga mögött hagyta ezt az újonnan felfedezett világot, a nő már az erkélyajtó mellett álló szekrényre rakta a telefonját, és bedugta a töltőbe. A férfi ámulata tovább fokozódott, amikor Parker nekilátott, hogy felhajtsa az ágytakarót. A falnak támaszkodva nézte a műveletet. Fürge és kecses, jegyezte meg magában. A nő precíz mozdulatokkal hajtogatott, lesimított, és megint hajtogatott. Parker Brownnal nem történhet meg, hogy csak beesik az ágyába. Nem csoda, hogy még egyetlen nő iránt sem érzett ilyet. Eddig nem találkozott hozzá hasonlóval. – Ez nem szokásom. – Parker az ágy lábánál lévő heverőre tette az ágytakarót. – Nem szoktad összehajtogatni? – Nem szoktam ide férfiakat hozni. Ha mégis úgy alakul, hogy valakivel… – Engem csak te érdekelsz, és nem a férfiakkal kapcsolatos szokásaid. Ideges vagy. A nő megfordult, és a fésülködőasztalhoz lépett. A pillantásuk találkozott a tükörben, miközben kivette a fülbevalóját. – Te nem. – Túlságosan kívánlak, és ez nem ad teret az idegességnek. – A férfi odalépett hozzá. – Végeztél? – Mivel? – A tépelődéssel és a bizonytalankodással. – Majdnem. – Hadd segítsek. A férfi megfogta a nő vállát, és magához rántotta. A mohó, forró csók valóban segített.

Parker átölelte Malcolm nyakát, a férfi pedig egyetlen gyors, türelmeden mozdulattal felhúzta, és egy közeli székre dobta a pulóverét. – Majd később felakaszthatod. – A pulóvereket nem szoktam felakasztani. – Miért nem? – Mert… – a nőnek elállt a lélegzete, amikor a férfi keze végigsiklott a vékony trikóján. – Tönkreteszi a formáját. – A tiédet viszont szeretem. – A férfi levette, és a pulóver után hajította a trikót. Aztán megcirógatta a csipkés, szilvaszínű melltartót. – Szép. Még én is észreveszem a gondosan összeválogatott színeket. A nő felnevetett, de hirtelen elhallgatott, mert a férfi keze és ajka lejjebb kúszott a testén. – Malcolm… – Jobb, ha leveszed a cipődet. – A férfi lehajolt, és lehúzta a csizma rövid, belső cipzárját. – Nem akarom, hogy megfeledkezz magadról, és cipőstül feküdj be az ágyba. – Most gúnyolódsz, vagy el akarsz csábítani? – Mindkettőre képes vagyok. Nem te vagy az egyetlen sokoldalú személy ebben a szobában. A férfi lehúzta a csizmát, és megsimogatta a nő lábát. – Ez csodálatos! – Már máskor is láttad a lábamat. – De nem így. – A férfi lassan lehúzta a cipzárt, majd letolta a nadrágot. – Nem így. – Egymás után felemelte Parker lábát, és segített neki kilépni a padlón heverő nadrágból. Végigsimította a vádliját és a combját, majd megcirógatta a szilvaszínű csipke szegélyét. Ebben a pillanatban megszólalt a mobiltelefon. A férfi felnézett, és zöld szeme felvillant. – Most ne! Aztán mohón rávetette magát. A mozdulat olyan gyors volt, hogy mire Parker magához tért, a férfi ajka már lecsapott rá, és kérges tenyere birtokba vette a teste minden porcikáját. Parker

érezte, hogy a férfi keze alatt lángolni kezd a bőre, és mindent elsöprő, nyers vágy árasztja el. Parker nekiesett a férfi inggombjainak, mert ő is érinteni és birtokolni akarta a testét, és érezni a csupasz bőrét. Amikor megsimogatta a kemény izmokat, a vágy kínzó sóvárgássá fokozódott. Ajkát a férfi nyakára tapasztotta, aztán a vállába mélyesztette a fogát, és élvezte, hogy Malcolm izmai megfeszülnek, mint a sodronykötelek. Ám a vágya ettől nem csillapodott, sőt egyre erősebb lett. A féri akkor és ott magáévá tehette volna, néhány kemény és gyors mozdulattal. Hiszen ezt akarta, és hallotta a saját hangját, ahogy könyörög neki, mert úgy érezte, hogy nem bírja tovább ezt a kínzó epekedést. A férfi a karjába kapta. Mintha egy barlangba vonszolna, és nem az ágyba vinne, gondolta Parker. De nem bánta, sőt nagyon élvezte a helyzetet. Amikor a férfi alá került, felemelte a csípőjét, és sürgetően a férfi ágyékához szorította. – Most! Most! A férfi megrázta a fejét. – Ne kínozz – zihálta Malcolm. Nem akarta, hogy a vágya ilyen hamar elélje a beteljesülést. Ugyanakkor érezte, hogy nem tud sokáig ellenállni, mert a nő teste szinte ostromolni kezdte, és az izgatóan feszes izmok meg a selymes bőr érintése másodpercről másodpercre csökkentette az önuralmát. Még többet akart belőle, mielőtt az egészet megkapja. Nem ízlelgetni akarta, mert arra úgysem lenne képes, hanem mohón magáévá tenni. Végre birtokba vehette azokat a tökéletes melleket! Közben az egész teste megborzongott, mert Parker a hátába mélyesztette a körmét. A hihetetlenül szép lábak szétnyíltak előtte, és a hosszú combok megremegtek, amikor cirógatni kezdte az ölét. Most kedvére becézheti, és azt teheti vele, amit akar.

Parker arca felhevült, és a szeme vadul villogott. Az ajka forró és epekedő volt. Malcolm gyorsan eljuttatta a csúcsra, mert látni akarta, ahogy a teste megrándul, majd felemelkedik, és lüktetni kezd a gyönyörtől. A nő felkiáltott, és a körmét még mélyebbre vájta a férfi vállába. Amikor remegni kezdett, Malcolm egyetlen határozott döféssel az ölébe hatolt. A nő ismét felkiáltott, és a hangja elhalt a kéjtől. Vad és könyörtelen hullámokban tört rá a beteljesülés. Mint egy mindent elsöprő áradat, ami újra és újra beborítja, míg végül teljesen magával ragadja. Parker érezte, hogy a testében ismét fellángol a vágy. Elszántan, szinte dühösen kapaszkodott a kéj újabb hullámába. A férfi mélyre hatolt, a nő magasra emelkedett, és a testük egymásnak feszült. Látta maga felett a férfi arcát és zilált haját. Szenvedélyes pillantásuk összefonódott. Megpróbált beszélni hozzá, és mondani valamit, de csak a nevét tudta kinyögni. Megszólalt a telefonja, de a saját szíve dobogásán kívül semmit sem hallott. Feldúltan és felkavart érzékekkel feküdt a férfi alatt, és alig kapott levegőt, mert a nehéz test rázuhant, mint egy kő. Darabokra szaggattuk egymást, gondolta a nő. Szinte vérre menő küzdelmet vívtak. Egy megfelelő partnerrel mindig nyitott és készséges volt az ágyban, de ez most egy csatának tűnt, amiben mindketten ugyanazért harcolnak. Adj nekem mindent, aztán adjál még többet. Talán ezért érzi magát ilyen győztesnek és elégedettnek. Vajon a férfi is ugyanerre gondol? Vagy lehet, hogy kómába esett? Az biztos, hogy nem kapott szívrohamot, mert érezte a szívverését a mellkasa felett. Amikor felemelte a kezét, és megsimogatta a haját, a férfi felnyögött. Tehát nem veszítette el az eszméletét, csak…

– Te így le tudsz ereszteni? – kérdezte, mire a férfi felkapta a fejét. – Tessék? – Leeresztesz, és… – a nő azonnal elhallgatott, amikor meglátta a sértett kifejezést a férfi arcán. – Nem értettem. – Parkerből kitört a nevetés, de nehezére esett önfeledten kacagni a mellére nehezedő súly alatt. Levegő után kapkodott, és két kezével integetett, mert alig tudta kinyögni a szavakat. – Utána. Utána eresztesz le. – Mert férfi vagyok, ha eddig nem vetted volna észre. – Ezt sem úgy értettem. – A nő még jobban nevetett, és kigurult a férfi alól, amikor az végre megmozdult. Nagy levegőt vett, és fel kellett ülnie, hogy megtapogassa a bordáit. – Az után. Egyszerűen összeomlasz. – Parker az egyik kezét a másikra csapta. – A teljes testsúlyoddal. De nem baj, mert úgyis abbahagytam a lélegzést valahol a harmadik és a negyedik orgazmus között. – Elnézést kérek. – A férfi hátrasimította a kócos haját. – Te számolod az orgazmusokat? – Ez a hobbim. Most a férfi kezdett el nevetni. – Örülök, hogy hozzájárulhattam a gyűjteményedhez. A nő nem takarta el magát, pedig a férfi arra számított, hogy Parker a szex után azonnal maga elé kapja a takarót. De a nő csupaszon ült mellette, és mosolygott rá. – Te csupa meglepetés vagy, Széplábú. – Szeretem a szexet. – Tényleg? Nem gondoltam volna. – Ha sokáig nincs benne részem, hajlamos vagyok megfeledkezni arról, hogy mennyire szeretem. Jó, hogy valaki ismét emlékeztetett rá. Parker megsimogatta a hegeket a férfi combján és csípőjén. – Ez fájhatott. – Ez volt a nagy sérülés. Kicsit megszaggatott.

– És ez? – A nő most a férfi bordáján húzódó vékonyabb vonalakat érintette meg. – Igen. Ott is, meg a vállamon is van néhány. Meg még itt-ott. – És ez? A férfi lenézett a jobb combján lévő sarló alakú hegre. – Ez egy másik mutatványból származik. Egy kicsit elszámoltam magam. Neked nincs egy sem – mosolygott a nőre. – Dehogynem. – Hidd el, hogy felfedeztem a tested minden porcikáját. – Itt van. – Parker a fejére mutatott, néhány centivel a hajvonal felett. A férfi felült, és ő is odanyúlt. – Nem érzek semmit. – Pedig ott van. – Úgy tűnt, hogy a nő büszke a sérülésére. – Négy öltés. – Olyan sok? – Ne dicsekedj. – Hogyan szerezted? – Provence-ban voltunk, és egész nap esett. Amikor végre kisütött a nap, kirohantam a teraszra. Hétéves voltam. Megcsúsztam, és fejjel a vaskorlátnak estem. – Provence-i sérülés. – Akkor is fájt. Na és ez honnan van? – A nő komoly pillantással nézte a férfi bal lapockáján lévő keskeny, majdnem szabályos elrendezésű vízszintes hegeket. És most érezte, hogy a férfi teste megfeszül, amikor megérinti őket. – Nem nagy ügy. Nekiestem egy szekrény fémrácsának. A nő nem vette el a kezét a sebhelyről. – A nagybátyád? – Régen volt. Van egy kis vized? A nő válasz helyett előrehajolt, és megcsókolta a heget. – Soha nem kedveltem. – Én sem. – Most még kevésbé kedvelem. Hozom a vizet.

Parker felkelt, és bement a gardróbhelyiségbe. Amikor két kis üveg ásványvízzel tért vissza, a férfi sajnálattal látta, hogy magára vett egy köntöst. A víz hideg volt. – Hűtőszekrény is van bent? – Egy kis beépített hűtő. Nagyon kényelmes. És praktikus – tette hozzá Parker, és lecsavarta az üveg kupakját. – Nem vitatom. – A férfi látta, hogy a nő pillantása a telefonra siklik, és elmosolyodott. – Nyugodtan telefonálj. Nem akarom akadályozni a munkádat. – A menyasszonyainknak huszonnégy órás elérhetőséget ígérek. De ha nem tenném, akkor is felhívnának, ha valami eszükbe jut – tette hozzá, miközben az asztalhoz lépett, és felvette a telefont. – Az ember egészen furcsán látja a világot, amikor a saját esküvőjére készül. Clara Elder már kétszer hívott – állapította meg, a kijelzőre nézve. Parker bekapcsolta a hangpostáját. A férfi nézte, ahogy a nő felsóhajt, lehunyja a szemét, és leül az ágyra. – Rossz hír? – Soha nem jelent jó hírt egy hisztérikus, zokogó menyasszony. – A második hangüzenet után kinyitotta az éjjeliszekrény fiókját, és elővett egy savlekötő tablettát. – Mi a baj? – érdeklődött Malcolm. – A ruha miatt összeveszett a húgával, aki egyben a koszorúslánya. A koszorúslánynak nem tetszik a ruha, amit a menyasszony kiválasztott neki, és Clara szerint a vőlegénye a húga pártját fogta. Ebből egy újabb veszekedés támadt, és a végén a férfi elviharzott a lakásból. Vissza kell hívnom, de ez eltarthat egy darabig. – Nem baj. – A férfi vállat vont, és ivott egy kis vizet. – Legalább látom, hogyan oldod meg a helyzetet. – Értékelem a bizalmadat – válaszolta Parker, és megnyomta a visszahívó gombot a telefonján. – Kérsz valami erősebbet a víznél?

A nő megrázta a fejét. – Clara, Parker vagyok. Sajnálom, hogy nem tudtam hamarabb válaszolni. Parker figyelmes arccal ült a helyén, és Malcolm hallotta a hisztérikus menyasszony hangját, bár nem értette a szavait. Tehát az a stratégia, hogy először hagyja beszélni, hogy egy megértő hallgató előtt kiöntse a szívét, és kiadja magából a haragot. Miközben Clara mondta a magáét, Parker felállt, és kinyitotta a teraszajtót. Hűvös levegő áradt be a helyiségbe, és Malcolmnak nagyon tetszett, ahogy az esti szellő meglebegteti Parker köntösét. – Teljesen érthető, hogy zaklatott vagy. – Parker hangja csupa megértés volt. Higgadt és hűvös. Kevesen tudják, milyen forró szenvedély izzik a felszín alatt, gondolta a férfi. – Rajtad kívül senki sem értheti meg, mennyi stresszel jár ez a sok döntés. Persze, hogy rosszul esett, Clara. Mindenkit bántott volna. De szerintem… Értem. Hát persze. A nő továbbra is megértő és együtt érző hangokkal kommentálta a menyasszony panaszáradatát, miközben becsukta a terasz ajtaját, és visszaült az ágyra. A térdére hajtotta a fejét, és úgy hallgatta a zaklatott nőt. – Tökéletesen megértem, és igazad van, ez tényleg a te esküvőd. A te napod. Szerintem Nathan csak segíteni akart… Igen, tudom, de akkor is nézzünk szembe a tényekkel. Be kell látnunk, hogy a férfiak ezt nem értik. Parker Malcolmra nézett, elmosolyodott, és felvonta a szemöldökét. – Néha belebonyolódnak a vitába, aztán nem tudják, hogyan keveredjenek ki belőle. Meg vagyok győződve arról, hogy Nathan csak ki szeretett volna kibékíteni titeket Margot-val, mert nem akarta, hogy idegeskedj. Nem tehet arról, hogy ilyen esetlenül fogott hozzá. A nő ismét hallgatott egy darabig, és Malcolm meglepődött, hogy a menyasszony hangja mennyivel nyugodtabb lett.

– Nem arról van szó, hogy nem fontosak neki a részletek, Clara. Hanem az, hogy te még fontosabb vagy. Mindketten idegesek és dühösek voltatok. Tudod, hogy imád téged, és azt is tudja, hogy Margót milyen sokat jelent neked. Nem. – A nő a mennyezetre szegezte a tekintetét. – Nem azt mondom, hogy nincs igazad. A nő Malcolmra nézett. De igen, súgta oda hang nélkül. – Szerintem mindenkit elragadtak az indulatok. Tudom, hogy megbánnád, ha nem a húgod állna melletted azon a fontos napon. Igen, a ruha is fontos. Nagyon is. Szerintem tudok segíteni. Mi lenne, ha jövő héten mindnyájan összejönnénk a boltban? Te, Margót és én. Biztosan találok valamit, ami mindkettőtöknek tetszik. Parker még egy darabig megértően hallgatott, néha megnyugtató hangon biztatva, máskor ügyesen a megoldás felé terelve a feldúlt arát. – Rendben. Most pedig hívd fel Nathant. Igen, tudom, de mi értelme annak, ha hagyjátok elmérgesedni a helyzetet? A ruha fontos, de semmi sem olyan fontos, mint te és Nathan, akik egy új életet kezdtek együtt… Tudom, hogy képes vagy rá. – A nő felnevetett. – Lefogadom. Találkozzunk kedden. Nincs mit, ezért vagyok. Jó éjszakát. – Remek munka. Parker nagyot sóhajtott. – Azt akarja, hogy a húga celadonszínű ruhában jelenjen meg a szertartáson, de a lány hallani sem akar erről. Szerinte ez nagyon sápasztja, és már láttam Margot-t, ezért azt kell mondjam, hogy igaza van. – Mi az ördög az a celadon? – Egy halványzöld árnyalat. Olyan, mint a zeller szára. Egy jó testvér nem várná el a koszorúslánytól, hogy sápatag legyen, a jó koszorúslány viszont lenyelné a békát, és azt venné fel, amit a menyasszony akar. Ez az esküvő íratlan szabálya. Nagy vita lett belőle, amibe megpróbálták bevonni a menyasszony édesanyját is, aki bölcsen hallgatott. Aztán a szegény vőlegény megpróbálta

elsimítani a nézeteltéréseket, és azt javasolta a dühös menyasszonynak, hogy emiatt nem érdemes akkora felhajtást csapni, és válasszon egy másik ruhát a húgának. Erre a menyasszony még mérgesebb lett, és egyre jobban elfajultak a dolgok. – Tehát az egész a zellerről szól. Parker felnevetett. – A zeller csak egy kifogás. Itt a hatalomról, az irányításról, az érzelmekről, a stresszről és a családi kapcsolatokról van szó. – Végül sikerült rávenned, hogy válasszon egy másik ruhát, hívja fel a vőlegényt, és közben nem vágtad a fejéhez, hogy nagyon ostoba. – Ez a munkám. Ráadásul annyi esze azért van, hogy az részleteket rám hagyja. – És a részletek miatt tartasz savlekötő tablettát az éjjeliszekrényeden? – Segít, amikor dühös vagy zokogó menyasszonyok hívnak fel este. – A nő hátrasimította a haját, és a férfira nézett. – Korán kell kelnem. – Akarod, hogy elmenjek? – Nem. De ha itt maradsz, akkor tudnod kell, hogy korán kelek. – Az jó, mert én is. – A férfi letette a vizet, és beletúrt a nő hajába. – Mi lenne, ha a második menetet lassabban csinálnánk? A nő átkarolta a férfi nyakát. – Benne vagyok. Malcolm hallotta az ébresztőóra hangját, és az egyik szemét kinyitotta a sötétben. Érezte, hogy Parker megmozdul mellette, és az éjjeliszekrény felé nyúl, hogy kikapcsolja az ébresztőt. – Meg kellett volna kérdeznem, hogy nálad mit jelent a korán – morogta a férfi. – Ma teljesen be vagyunk táblázva, és előtte még edzeni szeretnék. A férfi mindkét szemét kinyitotta, hogy megnézze az órát. Negyed hat. Rosszabb is lehetne.

– Én is szívesen edzenék. Legközelebb hozok magammal felszerelést. – Van tartalék ruhám, ha tényleg használni akarod az edzőtermet. – Nem hiszem, hogy jó lesz a méret. A nő felkelt, feloltotta a kislámpát, és magára kanyarított egy köntöst, majd eltűnt az egyik ajtó mögött. – Egy perc, és itt vagyok. Tényleg körülbelül egy perc múlva visszajött, pedig Malcolm már azon törte a fejét, hogy alszik még egy fél órát. – Ez Delé? – kérdezte álmosan, amikor Parker egy szürke pólóval, egy tornanadrággal meg egy pár zoknival a kezében megállt az ágy mellett. – Nem. A vendégek számára is tartok ruhákat. – Ruhát tartasz a vendégeknek? – Igen. – A nő az ágyra dobta a sportöltözetet. – És láthatod, hogy ez egy hasznos szokás. Persze csak akkor, ha tényleg edzeni akarsz, és nem csak a levegőbe beszéltél. – Öt percet kérek. A nőnek valamivel több időre volt szüksége, amíg felvett egy szexi piros trikót meg egy hozzá illő, térdig érő nadrágot. A haját lófarokba fogta, a telefonját pedig az övére csatolta. – Egy héten hányszor sanyargatod ezt a gyönyörű testet, Széplábú? – Hétszer. – Nos, szerintem megéri. – A férfi megveregette Parker feszes fenekét, mire a nő meglepetten pislogott. – Henry bácsi emlékére – jegyezte meg Mal huncut mosollyal. Parker nevetve elindult a férfival az edzőterem felé. A férfi meglepődve állt meg az ajtóban. A hamptonsi házukban is járt már az edzőteremben, de ez messze felülmúlta azt. Két futópad, egy elliptikus tréner, egy szobakerékpár, egy kondigép, egy súlyzókészlet, egy fekvenyomó pad, meg egy hatalmas síkképernyős televízió és egy átlátszó ajtajú

hűtőszekrény, tele ásványvízzel és gyümölcslével. Szépen összehajtogatott törülközők, alkoholos törlőkendők, és csodálatos kilátás. – Kényelmes – bólintott. – És hatékony. – Éveken át főleg én és Laurel használtuk, mert Emma és Mac csak ritkán merészkedett le ide. Azt hiszem, most be kell szereznünk még egy elliptikus trénert meg egy kerékpárt, és talán egy evezőgépet is. – A nő magához vett egy törülközőt. – A reggeli híreket szoktam nézni, amíg futok néhány kilométert, de vannak MP3-lejátszók is, ha zenét akarsz hallgatni. – Nem lep meg, hogy még MP3-lejátszók is vannak. Egyébként tényleg inkább zenére futok. Más világ, gondolta a férfi, miközben beállította az egyik futópadot. Közelébe sem jöhet annak a felszerelésnek, ami neki van otthon. Elegáns, mégis nagyon praktikus. A férfi szerette a praktikus dolgokat. Ráadásul sokkal jobb volt úgy futni, hogy a mellette lévő gépen Parker rótta a kilométereket. Öt kilométer után a súlyokhoz lépett, míg Parker a kondigépen kezdett dolgozni. Csendben izzadtak egymás mellett. Egy idő múlva Malcolm a hűtőszekrényhez lépett, és Parker a padlóra terített egy tornaszőnyeget, ahol az egyik nyakatekert pózt vette fel a másik után. Valószínűleg ezt nevezik jógának. – Majd egyszer mutasd meg, hogy kell ezt csinálni. A nő felegyenesedett, és egy újabb helyzetbe facsarta a testét. – Van egy nagyon jó oktató DVD-m kezdők számára. – Hát persze, de azért én szívesebben hagynám rád az oktatást. Egyszerűen gyönyörű vagy, Parker. Most megyek zuhanyozni, jó? – Persze. Tizenöt perc múlva én is végzek. – Nem kell sietned. A férfi kilépett a helyiségből, és közben Parkerre gondolt. Aztán megpillantotta Delt, aki sportöltözékben igyekezett az edzőterem felé. Del viccesen megdermedt, amikor észrevette. Hat eljött ez a pillanat is, gondolta Mal, és folytatta az útját.

– Szia. – Szia? – Del dühösen meresztette rá a szemét. – Csak ennyit tudsz mondani? – Szép az edzőterem. A húgoddal töltöttem az éjszakát, és most orrba vághatsz, ahogy Jacket is leütötted Emma miatt. De ez nem változtat a tényen, és nem tart vissza attól, hogy megint vele aludjak. – Az ég szerelmére, Mal! – Figyelmeztettelek. Egyébként nem én erőltettem a dolgot, pedig nem volt könnyű visszafogni magam. Parker a legbámulatosabb nő, akivel valaha találkoztam. Minden szempontból csodálatos. Sajnálnám, ha ez gondot okozna neked, de az sem változtat a lényegen. – Megkérdezhetem, hogy mik a szándékaid? – Jézusom, Del! – Malcolm idegesen a hajába túrt. – Ezt komolyan kérdezed? Az a szándékom, hogy a lehető legtöbb időt töltsem el vele, az ágyban, és az ágyon kívül is. Gyönyörű, okos és vicces, még akkor is, amikor nem akar az lenni. És teljesen odavagyok érte. Del egy percig fel s alá járkált. – Ha elrontasz valamit, és boldogtalanná teszed, akkor nem csak egy orrba vágás vár rád. – Ha elrontom, nem szükséges orrba vágnod. Parker elintézi helyetted. Mai maga mögött hagyta a mogorva Delt, és elindult a zuhanyozó felé. Éppen befejezte az öltözést, amikor Parker belépett. – Elnézést kell kérnem a bátyám miatt? – Nem. Ha nekem lenne egy húgom, valószínűleg először ütnék, és csak azután tárgyalnék. Jó dolog lehet, ha az embernek van egy húga. – A kapcsolatunk bonyolultabb, mint a legtöbb testvér esetében. Amióta a szüleink meghaltak, Del úgy érzi, hogy vigyáznia kell rám. Illetve mindnyájunkra, de főleg rám.

– Ezt megértem, és nem is hibáztatom érte. Többek között ezért a barátom. Veszekedett veled? A nő elmosolyodott. – A maga módján, de engem sem kellett félteni. Nincs semmi baj. És ne feledd, hogy ő a barátod, Malcolm. – Ez igaz, de éppen ezért valamit tisztáznunk kell, mielőtt folytatjuk ezt, ami most van. Engem nem érdekel a pénz. A nő pillantása hűvös lett. Senki sem tudja úgy kifejezésre juttatni a nemtetszését, mit Parker Brown, gondolta a férfi. – Ez soha nem fordult meg a fejemben. Ahogy Delében sem. – A gondolat előbb-utóbb megfogalmazódik, úgyhogy legjobb, ha minél előbb túlesünk rajta. Csodálatos otthonod van, és most nemcsak a házra gondolok, hanem erre az egészre, ami körülvesz, Parker. Tisztelem az időt, az erőfeszítést és mindazt, ami ezt létrehozta. De nekem is megvan a saját világom, és nekem az tetszik. Gondoskodom magamról és az anyámról, mert az az én otthonom. Amikor rád nézek, nem a rangot vagy a származást látom. Csak téged látlak, és ezt tudnod kell. Ahogy előző este tette, Parker most is az erkélyajtóhoz lépett, és kinyitotta, hogy beengedje a friss levegőt. Aztán a férfihoz fordult. – Szerinted én most egy rangon aluli kalandba keveredtem? A férfi egy pillanatig figyelmesen nézte. Nem haragszik, de egy kicsit meg van sértődve, állapította meg. Ezt is nagyon sajnálta, de nem tehetett róla. – Nem. Az nem lenne méltó hozzád. Ezzel tisztában vagyok. Csak szeretném, ha mindketten tisztában lennénk egymással. – Szerintem teljes a megértés. – De azért egy kicsit haragszol. – A férfi közelebb lépett. – Majd túlteszed magad rajta. Nincs kedved moziba jönni ma este? Az egyik helyen Hitchcock-sorozatot tartanak, és azt hiszem, ma a Forgószelek vetítik. – Nem tudom, hogy… – Majd felhívlak, és meglátjuk, mi a helyzet.

– Szeretettel meghívlak egy kávéra és reggelire a konyhában – nézett rá a nő. Istenem, milyen udvarias. – Jól hangzik, de mennem kell. – A férfi megragadta, és egy gyors emlékeztetőt adott neki arról, ami köztük történt. – Viszlát, később – mondta, és elindult az ajtó felé. Odakint még egyszer visszanézett. A nő a nyitott ajtóban állt, az ég és a fák háttere előtt. – Ne szedjél savlekötőt. Széplábú.

13. Ezt a rendezvényt különösen fontosnak tartották, mert Sherry Maguire a barátjuk volt, ráadásul Carter húga, tehát a családhoz tartozott. A kapcsolatukat még meghittebbé tette, hogy tavaly januárban Nick helyett Carter kísérte el Sherryt az esküvőtervező találkozóra, és így jött össze Mackel. Parker elhatározta, hogy az esküvő nemcsak minden (látható) probléma nélkül fog zajlani, hanem olyan lesz, mint ahogy a nagy könyvben meg van írva. A Kézfogó Sherrynek meg Nicknek egy tökéletes napot, egy életre szóló emléket fog nyújtani, és Parker ezt a nagyszabású eseményt bevezetőnek szánta Mac decemberi esküvőjéhez. Mindkét rendezvényen rengeteg ember vesz majd részt, gondolta, miközben végigjárta az összes helyszínt, és még egyszer ellenőrizte az előkészületeket. Az volt a célja, hogy az ügyfelek, a barátok és a családtagok remekül érezzék magukat, ugyanakkor a gyerekkori barátnőjének is kedvet csináljon a saját esküvőjéhez. Nem ez volt az első olyan esemény, amelyen egyszerre szerepeltek vendégként és szolgáltatóként, úgyhogy ezt a helyzetet is kezelni tudják.

Észrevette, hogy Emma már levette a délutáni esküvőn viselt kosztümjét, és a csapatával dolgozott, hogy leszedje a hagyományos rózsából és liliomból álló díszeket, a fehér és óarany füzéreket, és elszállítsa a márványállványokat és virágtartókat. Most kényelmes sportcipő, egy farmeroverall és egy póló volt rajta. Nemsokára ismét átöltözik az emeleten, hogy az esti szertartáson megint elegáns legyen. Sherry esküvői hangulata már érződött a helyiségekben, mert mindent beborítottak a mosolygós rózsaszín gerberák, a hatalmas színpompás rézvirágok és a lágy, majdnem gyöngyházrózsaszín apró rózsák. A virágok hatalmas fehér kosarakban pompáztak és méretes edényekből ömlöttek alá, fantáziadús, vidám összeállításokban. Semmi sem hivatalos vagy kimért. Sherry esetében ilyesmi szóba sem jöhet, gondolta Parker. Segített felcipelni a díszeket a menyasszonyi lakosztályba, és a csapat utasításai szerint elrendezte őket a gyertyák közé, amik már a helyükön álltak. A főlépcsőn jött le, és jó kedve támadt, amikor meglátta a korláton a csinos csipke fonatokat és a szivárvány minden színében pompázó rózsabimbókat. Sherry is pontosan ilyen, gondolta. Kedves, vidám és boldog. Parker kisietett a házból, és a pergolához ment, ahol Jack és Carter segített Tinknek virágba borítani a helyszínt. Ijedten összerezzent, amikor meglátta Cartert a létra tetején. Mac vőlegénye nem az ügyességéről volt híres. – Gyönyörű lesz. Carter, le kéne jönnöd, hogy segíts nekem. – Már majdnem készen vagyok. A nő visszatartotta a lélegzetét, amikor Carter előrehajolt, hogy az egyik rácsra egy indát tekerjen. Nagyon remélte, hogy nem töri el a kezét vagy a lábát. A férfi lefelé menet majdnem megbotlott, de végül csak a könyökét verte be, és ettől eltekintve épségben ért földet. – Elég csinos, nem gondolod? – kérdezte Parkertől. – Csodásan néz ki, és pont olyan, mint Sherry.

– Ideges vagyok. – A férfi levette a precíz munkálathoz használt olvasószemüvegét, és a zsebébe dugta. – Nem gondoltam volna, hogy ennyire izgulni fogok. A tegnap esd próba jól ment, és minden olyan könnyű és vidám volt. Még egyszer köszönöm, hogy sikerült Dit is bevonni az előkészületekbe. Remekül érezte magát. – Ez is a munkámhoz tartozik. – Le kell foglalnom magam. – A férfi idegesen babrált a kezével. – Ha egy pillanatra megállok, azonnal eszembe jut, hogy a kishúgom nemsokára férjhez megy. – Nos, tehetek neked egy szívességet. Teljesen be vagyok havazva, de sokat segítenél, és rengeteg időt spórolnál meg nekem, ha fognád ezt a listát, és tételesen átnéznéd, a beszállítókkal együtt. Addig sem kéne az esküvőre gondolnod. És én is megnyugodnék, hogy nem mászol fel még egyszer arra a létrára, tette hozzá magában Parker. – Rendben. Nem láttad Macet? – A télikert átalakításában segít, de nemsokára el kell hívnom. Ám előtte még segített a csapatnak csokrokat aggatni a fehér huzattal bevont székek támlájára. Az időjárással szerencséjük van, és Sherry a szabadban mondhatja ki a boldogító igent, hálálkodott magában munka közben. Sötétedés után lehűl a levegő, de a kültéri fűtőtestek melegen tartják a vendégeket, ha a teraszokon akarnak időzni. A fák ugyanolyan ragyogóak és színpompásak, mint Emma virágai, állapította meg Parker, amikor körülnézett a kertben. Aztán az órájára pillantott, és visszament az épületbe, hogy megnézze Laurelt. És néhány korty kávéra is szüksége lesz. A menyasszony és a kísérete tizenöt perc múlva érkezik. – Ugye van friss kávé, mert már majdnem… Malcolm? – Szia, Széplábú. – A férfi Laurel szépséges kekszeit rakosgatta egy tálcára, de most abbahagyta a munkát, és tetőtől talpig végigmérte Parkert. – Szokatlan összeállítás, de aranyos. A nő tudta, hogy később már nem lesz ideje átöltözni, ezért felvette az esküvőhöz kiválasztott kék ruhát, de egy hosszú

kötényt kötött maga elé. A magas sarkú cipőjéből viszont kibújt, és egy kényelmes eszkimócsizmában szaladgált. Nagyon praktikus, de egyáltalán nem mondható elegánsnak. A férfi viszont egy fekete öltönyt viselt, hófehér inggel és halványcsíkos nyakkendővel. – A tiéd is. – Most jött rá, hogy még soha nem látta Malcolmot öltönyben. A hét folyamán szinte minden éjjel együtt voltak, együtt aludtak, és még azt sem tudta, hogy van-e egyáltalán öltönye. – Befogtam a fiút – közölte Laurel, egy kis állvány tetejéről, miközben az utolsó simításokat végezte az ötszintes tortán. – Mert Del elhagyott. Szépen elrendezted a kekszeket – tette hozzá, és elismerő pillantást vetett Malcolmra. – Lehet, hogy megtartalak. – De a süteményeket mégsem mered rám bízni. – Fő a fokozatosság. Parker közelebb lépett. – Ez a torta annyira vidám lett, Laurel! A négyszögletű szintek fonott vesszőkosarakat utánoztak, és a szivárvány minden színében pompáztak. Az összeállítást igazi, és cukormázból készített virágok díszítették. – Kívül-belül csodás, de szerintem a kedvenc eleme a tortadísz lesz, amit a mester most a helyére tesz. – Sherry nem akart szokványosat vagy hivatalosat – magyarázta Parker. – Ezért biztosan mosolyogni fog, amikor meglátja ezt a táncoló és nevető ifjú párt a torta tetején. A művésznek tényleg sikerült elkapnia a pillanatot. – És mihelyt lekerül a lepel a remekműről, azonnal elárasztanak minket a tortadíszrendelések. – Ami nemsokára megtörténik. Most mennem kell, hogy… – Kávét? – nyújtott felé Malcolm egy bögrét. – Köszönöm. – Nagyon ügyes fiatalember – jegyezte meg Laurel. – Erről vagyok híres. Kell még valami?

– Tulajdonképpen… A csudába! – Parker a fülhallgatóra tette a kezét. – Most fordult be a menyasszony kocsija. Korán jött! Ez a nő mindenhonnan elkésik, de ma a kelleténél korábban toppan be. – Beszéd közben Parker letépte magáról a kötényt, kilépett az ormótlan csizmából, és gyorsan belebújt a magas sarkú cipőbe, ami Laurel lábbelije mellett állt a sarokban. A zsebéből elővett egy szájfényt, és futás közben kente fel az ajkára. – Ezt hogy csinálja? – csodálkozott Malcolm. – Több dologra koncentrál egyszerre, mert Parker meg erről híres. – Laurel lelépett az emelvényről. – Illetek egymáshoz. – Gondolod? – Parker boldog, és egy kicsit össze van zavarodva. Parkert sok minden boldoggá tudja tenni, amitől más ember irtózik. Például egy jól megszerkesztett lista vagy egy táblázat. De kevés dolog zavarja össze. Laurel elhallgatott, és nagyot kortyolt az ásványvízből. – Mivel örök időktől fogva a barátnője vagyok, meg tudom állapítani, hogy tényleg összeilletek. Ezt már biztosan Déltől is hallottad, de ha bánatot okozol neki, akkor megkeserülöd. Az ilyesmiben olyanok vagyunk, mint a kiborgok a Star Trekből. – Minden ellenállás hiábavaló? – idézte Mal a híres sorozat egyik sorát. – Tényleg kedvellek, Mal. – A nő a férfira villantotta a mosolyát. – Ezért remélem, hogy nem kell fájdalmat okoznom neked. Ebben a férfi is reménykedett. Parker a menyasszonnyal foglalkozott, ezért a férfi ráért nézelődni egy kicsit. Most már elég sok rendezvényen részt vett, és feltűnt neki, hogy a négy nő meg a hadseregnyi segítő mindegyiket különlegessé tette. Parker menetrendje talán egy kicsit merev volt, a végén mégis minden esemény személyre szabott és meghitt lett. Jól tudta, hogy ez sok időt és rengeteg energiát igényel a szervezés szintjén. Delt, Jacket és Cartert a télikertben lévő bárnál találta meg. – Éppen erre vágytam.

Del egy sört tett a pultra. – Megpróbáljuk megvédeni Cartert az őrülettől. – Igen? Mit iszol, professzor? – Teát. Egy erős gyógyteát. – Te jó ég! A húgodat most rabolják el, és te gyógyteát szürcsölsz, mint egy öregasszony? – Pontosan. Szmoking van rajtam, és végig kell kísérnem az anyámat a széksorok között. Aztán beszédet fogok mondani. Fontos, hogy megőrizzem a józanságomat. – Be van rezelve – magyarázta Jack. – Látszik rajta. Ha megrémülsz attól, hogy a húgod kimondja a boldogító igent, akkor hogyan fogod viselni a saját esküvődet? – Arra most nem gondolok, csak a mai napot akarom túlélni. Jobb lenne, ha fent lehetnék, hogy segítsek Macnek, de Sherry nem engedi. Ezért most… – a férfi elhallgatott, és elővette a zsebéből a csipogóját. – Ez én vagyok. Illetve Nick. Megjöttek! Mennem kell, hogy fogadjam őket. Úgy hajtotta le a teát, mintha orvosság lenne. – Minden rendben lesz – jelentette ki határozottan, és elsietett. – Majd később leitatjuk – jelentette ki Del. – Már alig várom. – Mal felemelte a sörét, és a három férfi koccintott. Minden tökéletes, gondolta Parker. Öltözködés közben Sherry nevetése betöltötte a menyasszonyi lakosztályt. A felhőtlen öröm a többi résztvevőre is átragadt, és Mac rengeteg vidám arcról készíthetett képet. Megörökíthette a boldogság pillanatait, amikor a menyasszony mosolyogva pörögni kezdett a tükör előtt. A jelenlévők szeme mégis könnybe lábadt, amikor Pam Maguire Sherry fejére helyezte a tiarát, és amikor Michael belépett, hogy megnézze a kislányát. – Sherry! – A férfi elhallgatott, és megköszörülte a torkát. – Olyan gyönyörű vagy, mint egy látomás.

– Apa! – A fiatal nő még mindig fogta az anyja kezét, és most az apjáét is megragadta, aztán a tükörhöz fordult, átölelte a szüleit, és ragyogott, mint a nap. – Micsoda látvány! Tényleg szép látvány lesz, gondolta Parker, miközben Mac elkapta a jelenetet. Gyönyörűek és boldogok voltak így együtt, és Parker szíve egy pillanatra megfájdult, mert tudta, hogy neki soha nem lesz része ilyen pillanatban. Soha nem oszthatja meg a szüleivel a boldogságát. Nagyot sóhajtott, és lerázta magáról a gondolatot. – Itt az idő. A menyasszony mosolyogva vonult végig a széksorok között, a csinos kísérői mögött lépdelve. Amikor a vőlegényhez ért, mindenki elégedetten nézte, ahogy a fiatalember álla leesik a látványtól, majd vigyorogni kezd. A nő Nick felé nyújtotta a kezét, és felnevetett. Erre a pillanatra vártak, és pontosan így tervezték, gondolta Parker. – Az eddigi legjobb buli – jelentette ki Mac. – Minden úgy ment, ahogy elképzeltük. Hogyan fogjuk ezt felülmúlni? – kérdezte a nő, és Carter vállára hajtotta a fejét. A férfit nem sikerült leitatni, mert a vártnál jobban bírta a kiképzést, és most a családi szalonban üldögélt a kanapén, egy whiskyspohárral a kezében. – Sherry ragyogott – felelte kábán. – Igen. – Nagyon jó a torta – közölte Malcolm, és mohón lapátolta magába a süteményt. – Ez a kedvenc részem az ilyen bulikban. – Jó ízlésre vall – helyeselt Laurel, és nagyot ásított. – Holnap csokoládés ganache-krém lesz. – Ízleni fog nekem? – Igen, hacsak az éjszaka folyamán el nem veszíted az ízlelőbimbóidat. Húzzál fel, Del. Nagyon fáradt vagyok. – Én itt maradok. – Emma lehunyta a szemét, és befészkelte magát Jack ölébe. – Nem aludhatok itt?

Jack felállt, és a karjába kapta a menyasszonyát. A nő' álmosan elmosolyodott, és átölelte Jack nyakát. – Imádom, amikor ezt csinálod. – Megérdemled, hogy cipeljelek. Jó éjszakát mindenkinek. – Én viszont teljesen fel vagyok dobva. Lefekvés előtt még átnézem a képeket. – Mac megbökte Cartert. – Gyere, édesem. Menjünk, és megcsodálhatod a tehetségemet. A férfi nagy üggyel-bajjal feltápászkodott. – Parker, köszönöm, hogy a húgomnak olyan napot adtál, amit soha nem fog elfelejteni. – Istenem, Carter! – Parker lábujjhegyre állt, és megcsókolta a férfi arcát. – Neked és Macnek is ugyanezt ígérem. Parker a távozó barátai után nézett. – Látom, hogy forognak a kerekek – jegyezte meg Malcolm. – Ma valóban támadt néhány ötletem. Majd meglátjuk, hogy meg tudom-e őket valósítani. – Ha valaki képes rá, akkor az te vagy. – A férfi elhallgatott. – Itt maradok éjszakára. – Örülök neki. – A nő a férfi felé nyújtotta a kezét. Egy hűvös októberi délutánon, amikor felhőit borították az eget, és a szél színes leveleket kergetett a park füvén, Parker megbeszélésre hívta össze a társait. Hogy vidámabb hangulatot teremtsen, begyújtott a könyvtárszobában terpeszkedő hatalmas kandallóba, mert hideg őszi napokon mindig barátságos tűz pattogott ebben a helyiségben. Amikor a lángok belekaptak a fahasábokba, a nő az egyik ablakhoz lépett, hogy kinézzen a tájra, a didergő fákra és a tó fodrozódó, szürke vizére. Nem szokott azon tépelődni, hogy merre halad az élete, mert a figyelme többnyire mások terveire, döntéseire, szükségleteire és elképzeléseire összpontosult. Talán azért jutott most mégis az eszébe, mert feltűnőnek tartotta az ellentétet a még mindig színpompás fák és a föléjük boruló borongós ég között. A levelek

már hullani kezdtek, és táncra perdültek a széllel, míg a krizantém és az őszirózsa még makacsul virágzott. Úgy tűnt, hogy minden változni készül. És ő? A változás ugyanúgy veszteség, mint nyereség, mert az ember valamit maga mögött hagy, még akkor is, ha egy új vagy más jövő felé nyújtja a karját. Ő pedig ragaszkodik a megszokáshoz, a hagyományhoz, még az egyhangúsághoz is. A megszokás biztonságot és állandóságot jelent, míg az ismeretlen sokszor bizonytalan és kockázatos. Rájött, hogy ezek a gondolatok olyan borongósak, mint az ég. A világ kinyílik, és nem bezárul, emlékeztette magát. Soha nem volt gyáva, és nem félt ismeretien terepre lépni. Az élet változik, és ez így van rendjén. A három legjobb barátnője nemsokára férjhez megy, és az élete új szakaszába lép. Egy nap gyerekek fognak hancúrozni a pázsiton, ahol most a levelek pörögnek. Mert erre való egy otthon. A vállalkozásuk egyre terebélyesedik, és ha a mostani megbeszélés után egyetértenek, akkor további új területek felé halad. Aztán itt van Malcolm. Parker tudta, hogy főleg miatta érzi ilyen idegesnek és bizonytalannak magát. Ő tényleg nagy változás volt, és még nem tudta eldönteni, hogy észrevétlenül férkőzött be az életébe, vagy egyetlen határozott mozdulattal rúgta be az ajtót, amiről azt hitte, hogy biztonságosan bereteszelte. Talán mindkét megállapítás igaz. De akkor is bejutott az életébe, Parker mégsem tudta eldönteni, hogy mit várhat tőle. Figyelmes szerető, aki sokat követel tőle. Szórakoztató társ, aki kéréseket szegez neki, és arra kényszeríti, hogy kilépjen a megszokott kereteiből. A férfi, aki mindig kockáztat, a rosszfiú, aki szereti az anyját. Az előrelátó üzletember. Zavarba ejtően sok arca volt, és Parker úgy érezte, hogy még mindig nem tudott a felszín alá jutni.

Őszintén becsülte a férfi veleszületett kíváncsiságát, és azt a képességét, hogy ügyesen megszerez minden információt, történetet és kapcsolatot, amire szüksége van. Nem csoda, hogy olyan sokat tud az emberekről. Ám nagyon szófukar lesz, ha az ő élete került szóba. Eddig szinte mindent mástól hallott róla, mert azonnal kertelni kezdett, ha a gyerekkoráról vagy a kaliforniai éveiről kérdezte. Alig tudott valamit a sérülése utáni felépüléséről, és a balesetről, ami arra kényszerítette, hogy hazajöjjön. Ha a kapcsolatuk felszínes marad, akkor Parker nem bánja ezt a tartózkodást. De nem nevezhette felszínesnek, ezért igenis zavarta. Fontos volt neki, mert már nemcsak érdeklődött iránta, hanem vonzódott hozzá. A fizikai vonzalomból kötődés lett, és Parker tudta, hogy a legjobb úton halad a szerelem felé. És ennek egyáltalán nem örült. Az eső szemerkélni kezdett, amikor Laurel egy hatalmas tálcát cipelve belépett a helyiségbe. – Ha már ilyenkor tartunk megbeszélést, akkor nyugodtan ehetünk is. – A nő Parkerre nézett, és letette a tálcát. – Milyen elgondolkodó vagy. És zavartnak tűnsz. – Talán csak éhes vagyok. – Azon segíthetünk. Hoztam néhány szendvicset, gyümölcsöt, zeller- és répaszeleteket, sült krumplit meg aprósüteményt. – Az jó lesz. – Szép látvány. – Laurel beleharapott egy sült krumpliba. – Kandallóban égő tűz egy esős délutánon. Örülök, hogy egy kicsit pihenhetek. – A nő teát töltött, és leült. – Miről van szó? – Több dologról. – Az eddigiek összefoglalása, vagy valami új téma, amit aprólékosan meg kell beszélnünk? – Azt hiszem, ez utóbbi. – Akkor szükségem van egy szendvicsre – sóhajtott fel Laurel, és megpakolta a tányérját. Mac és Emma együtt lépett be a helyiségbe.

– Tehát néhány liliomot fűzzünk a gomblyukába? – kérdezte Mac, bizonyára egy korábbi beszélgetést folytatva. – És ugyanezek a virágok felbukkannak a csokrokban meg a díszekben? – Pontosan. – Szerintem ez remek ötlet. Az esküvői virágok művészével konzultálok – magyarázta Parkernek és Laurelnek. – Szerintem csodás tehetség. – Szerintem is az vagyok. Milyen szép szendvicsek! – Mert én is tehetséges vagyok – emlékeztette Laurel. – Ha még mindig virágos hangulatban vagy, Em, akkor beszéljünk egy kicsit rólam is. Arra gondoltam, hogy hűvös színeket szeretnék. Mint egy fagylaltkehelyben. – Nehogy arra kényszeríts, hogy málnaszínű ruhát vegyek fel! – figyelmeztette Mac, és megtapogatta lángvörös tincseit. – Pedig megtehetném, de nemcsak ragyogóan tehetséges vagyok, hanem rendkívül kedves is. Egyébként arra gondoltam, hogy mindhárman halvány citromsárga selyemruhában lennétek. Lehet, hogy egy kicsit elcsépelt a halványsárga selyem egy nyári esküvőn, de… – Jó ötlet. A citromsárgával nagyon jól tudnék dolgozni – vette át a szót Emma. – Rengeteg kéket és élénkzöldet használnék fel. Lágy, mégis telt árnyalatokat alkalmaznék, de itt-ott harsányabb színek is felbukkannának. – Jövő héten szeretném elkészíteni az eljegyzési képeiteket – fordult Mac Laurelhez. – Még nem döntöttük el, hogy mit akarunk. – Én viszont igen – jelentette ki Mac egy sárgarépát rágcsálva. – A konyhában. Laurel sértődött arcot vágott. – Most már te is elcsépelt megoldásokban gondolkodsz? Mac a barátnője felé bökött a kezében tartott répával. – Dellel a pult előtt lesztek, ami roskadozik a szebbnél szebb süteményektől, tortáktól és desszertektől. Ő egy magas

konyhaszéken ül, te pedig kötényben és fehér sapkában állsz mellette. Laurel arca még mogorvább lett. – Csodálatos látvány lesz. – Igen, ha végeztem vele. Látom, nem hiszel nekem, de majd meglátod, hogy szexi, imádnivaló, kicsit kihívó és nagyon különleges leszel a képeken. – Akkor is igaza volt, amikor a kertben fotózott le minket – magyarázta Emma. – Remekül nézünk ki, és nagyon szexi lett a kép. – Ez egyrészt a tehetségem miatt van, másrészt azért, mert amúgy is gyönyörűek vagytok. Tehát? – Mac ledobta magát egy székre. – Miről van szó? – A nő kérdőn felvonta a szemöldökét, amikor Parkerre nézett, és látta, hogy a barátnője vidáman mosolyog. – Mi van? – Csak olyan jó hallgatni titeket, ahogy tervezgetitek az esküvőtöket. Mac, megkértem Monicát és Susant a menyasszonyboltból, hogy helyettesítsenek a nagy napodon. Okosak, tapasztaltak és ügyesek, ezért ha valami fennakadás van, nem kell elnézést kérnem, és elszaladnom. – Ez nagyon jó megoldás. – Tehát a saját területünkről mind a négyen tehetségesek vagyunk. Abban is segítenek majd, hogy foglalkozzanak a vendégekkel, amíg a menyasszonyi lakosztályban időzünk. Emma, tudom, hogy van egy csapatod, de… – Értem, hogy mire gondolsz – vágott a szavába Emma. – Nem tudok a megszokott módon részt venni a díszítésben, és Cartert, Delt vagy Jacket sem vonhatom be a munkába. Van két virágkötő, akikkel a következő rendezvényeinken együtt fogok dolgozni. Ha tényleg olyan jók, mint hiszem, akkor Mac esküvőjén is segítenek majd a csapatnak. Az áprilisi Seamanesküvőhöz is szükségünk lesz tapasztalt munkásokra. – Rendben. És veled mi a helyzet. Laurel? – Én is gondolkodtam már ezen. Megkértem Charlest, a Willows desszertséfjét, hogy dolgozzon velem Mac esküvőjén.

Már meséltem nektek, hogy milyen remek cukrász. Nagyon örült a felkérésnek, de még el kell kérnem az étteremből. Menni fog, mert tudom, hogyan kell bánni Julióval – tette hozzá, az étterem heves természetű főszakácsára utalva. – Akkor ezt elintéztük – jelentette be Parker. – Majd kell néhány taktikai megbeszélést tartanunk, az összes segítőt végig kell kalauzolnunk az esemény helyszínein, és megmutatni nekik, hogyan szoktunk dolgozni. Mac, már elkészítettem az esküvőd időbeosztását. – Az én menetrendem! – vigyorgott Mac. – Parker készített nekem egy menetrendet. – Különbözik a megszokottól, mert rólad van szó, és mi is részt veszünk a rendezvényen. A próba alatt majd kidolgozzuk a részleteket, és ez a következő téma, amit meg akartam beszélni veletek. Tehát a próbavacsora… – Valószínűleg a Willowsban tartjuk, de… Parker Mac szemébe nézett, és megértette, hogy mire gondol. Mosolyogva bólintott. – Reméltem, hogy így döntőtök. – Igen! – Emma is kiolvasott mindent a pillantásokból, és boldogan összecsapta a kezét. – Itt fogjuk megtartani! Tökéletes. – Tényleg tökéletes – bólintott Laurel. – Még akkor is, ha utána nekünk kell rendbe tenni a helyszínt. Így érzem helyénvalónak. – Akkor ezt megbeszéltük? Mac megszorította Parker kezét. – Megbeszéltük! – Most valami más jön, ami első hallásra furcsának tűnhet. Felhívott Katrina Stevens. Talán emlékeztek rá, hogy az egyik első menyasszonyunk volt. Egy magas, ceruzavékony szőke nő, aki imádott nevetni. Azt hiszem, az egyik kísérője volt az első, aki a menyasszonyi lakosztályban szexeit a vőlegény valamelyik barátjával. – Igen! – Mac feltartotta a kezét. – Majdnem százkilencven centi magas, és a cipősarka még magasabbnak mutatta. A

vőlegény pedig közel két méter. Úgy néztek ki, mint két skandináv isten. – Hatszintes „Ezüstpalota” torta – emlékezett Laurel. – Fehér rózsák, padlizsánszínű kálák – bólintott Emma. – Most elválnak Micával. – Nem lehet minden tökéletes. De azért sajnálom – tette hozzá Laurel. – Lenyűgöző párt alkottak. – Katrina szerint Mica rajta kívül másokat is szeretett lenyűgözni, és amikor rajtakapta az egyik ügyfelével, kirúgta a lakásból. Egy darabig külön éltek, aztán kibékültek, majd megint szétköltöztek, és most a nő úgy döntött, hogy elég volt. A válás végleges lesz, és már így is túl sokáig várt vele. Egy válópartit akar tartani. Nálunk. – Egy válópartit? – Emma szeme elkerekedett. – Ez nem valami szép. – Szerintem Katrina sem táplál szép érzelmeket Mica iránt, de a telefonban nagyon energikusnak és boldognak tűnt. A fejébe vette, hogy meg akarja ünnepelni az új életét, ahogy ő fogalmazott. És itt akarja megtenni, hogy megadja a módját. Parker felemelte a vizesüveget, ami mindig a keze ügyében volt. – Ez nem az a fajta munka, amit általában végzünk, és ezt el is magyaráztam neki, de a nő nagyon elszánt. Hajlandó egy egész napot lefoglalni a legüresebb hónapunkban, amikor a Valentinnapi őrületen kívül nem sok rendezvényünk van. Úgy éreztem, elétek kell tárnom az ügyet, hogy megbeszélhessük. – És hogyan tegyük fel ezt az eseményt a weboldalunkra? – firtatta Emma, és a szemöldökét ráncolva nézte a teásbögréjét. – Azt még megértem, hogy ilyenkor az ember elmegy valahová ünnepelni a barátaival, de ez olyan gonosznak tűnik. – Szerintem az sokkal gonoszabb, ha valaki megcsalja a feleségét – vetette közbe Laurel. – Hát persze, de akkor is… – Emma kényelmetlenül fészkelődött a helyén. – Ráadásul pont itt, ahol összeházasodtak!

– Lehet, hogy én is aljas vagyok, de nekem tetszik ez a gondolkodás. – Laurel vállat vont, és beleharapott egy sárgarépaszeletbe. – Mintha lezárna egy kört, és áskálódás vagy szomorkodás helyett étellel, itallal, virágokkal, zenével és barátokkal ünnepli egy korszak végét. Ettől függetlenül nem szeretném, ha rendszeresen csinálnánk ilyesmit. Csak egy visszatérő ügyfél esetében. – Talán egy speciális ajánlatot kéne nyújtanunk neki – vetette fel Mac, és ő is vett egy szendvicset. – Megszerveztük az esküvőjét, és most megszervezzük a válását is. Így tíz százalék kedvezménnyel ünnepelhet. – Vannak gyerekeik? – érdeklődött Emma. – Nincsenek. – Talán jobb is. – A nő Parkerre nézett. – Te még nem mondtad el a véleményed. – Bennem is hasonló érzések támadtak, mint bennetek. – Parker felemelte a kezét, majd visszaejtette az ölébe. – Az első válaszom az volt, hogy nem. Aztán minél többet beszélt nekem, annál jobban megértettem, hogy mit akar, és miért ragaszkodik a partihoz. Ezért félretettem a kezdeti ellenérzéseimet, és alaposabban belegondoltam. Mi szolgáltatást nyújtunk, és nem ítélhetünk el egy ügyfelet, ha egy rossz házasság végét akarja megünnepelni a mi segítségünkkel. – Tehát igennel szavazol? – szegezte neki a kérdést Mac. – Igennel szavazok, mert azt mondta, hogy itt akarja megünnepelni ezt az eseményt és új kezdetet, ahol annak idején egy másik kezdetet is ünnepelt, amely tele volt szerelemmel és reménnyel. Így szeretné emlékeztetni magát, hogy nem hibázott. A dolgok megváltoztak, ezért most új életet akar kezdeni, de továbbra is hinni fog a szerelemben és reménységben. Sikerült meggyőznie. – Annyi biztos, hogy bámulatra méltó az elszántsága – jegyezte meg Mac. – Én is Parker mellé állok, azzal a kikötéssel, hogy ha legközelebb felmerül egy ilyen kérés, akkor azt is szavazással

döntsük el. – Laurel a többiekre nézett. – Igaz, hogy szolgáltatásokat nyújtunk, de nem fogunk belemenni abba, hogy egy ügyfél a mi segítségünkkel alázza meg a volt házastársát. – Egyetértek – vágta rá azonnal Parker. – Ha megéreztem volna, hogy most is erről van szó, akkor elutasítom. – Rendben – bólintott Mac. – Egyedi elbírálás alapján. – Akkor én is csatlakozom – határozta el Emma. – Mert úgy tűnik, hogy az a nő csak be akar csukni egy ajtót, és új életet szeretne kezdeni. De akkor is szomorú egy ilyen esemény. – És most egy másik új ajánlatom van számotokra, ami remélhetőleg mindenkit felvidít. Befejeztem a könyv végleges változatát, és most már csak jóvá kell hagynotok. – Komolyan? – Emma eltátotta a száját. – Nem is tudom, hogy örüljek vagy megijedjek. – E-mailben elküldöm nektek az egész fájlt. Szeretném, ha megszerkesztenétek, átdolgoznátok és javaslatokat tennétek. Azt sem bánom, ha veszekedtek, panaszkodtok vagy gúnyolódtok. És a rátok vonatkozó részekben főleg számítok a közreműködésetekre. Ne kíméljetek. Akárcsak a szokatlan rendezvény, a könyv esetében is fontos, hogy mindnyájan egyetértsünk, és elégedettek legyünk a végeredménnyel. Csak úgy van értelme, ha mind a négyen egyformán akarjuk ezt a könyvet. – Szerintem ebben nincs hiba. – Laurel most is a többiekre nézett, megerősítésre várva. – Csak ez olyan új terület. Az ember néha úgy érzi, hogy elsüllyed, ha ismeretlen terepre merészkedik. – Egy idő óta én is új területeken töröm a fejem. – Parker elgondolkodó pillantást vetett a kezében tartott ásványvizespalackra. – Új lépések, új kockázatok. Szeretném azt hinni, hogy elég kemények és okosak vagyunk ahhoz, hogy új utakra merészkedjünk. – Igazad van – lelkendezett Laurel. – A büszkeségünkön kívül mi mást veszíthetünk, ha kudarcot vallunk a könyvvel? – Én inkább az optimizmust választom, és nem a kudarcot – jelentette ki Emma. – Már alig várom, hogy lássam, mit hoztál össze, Parker.

– Szerintem nagy lehetőség van benne. Mac, beletettem néhány képedet, hogy megmutassam a tehetségedet, és Emma meg Laurel munkáiról készült fotókat is csatoltam hozzá, hogy őket is megvillantsam. Így jobban bemutathatjuk, hogy milyen munkát végzünk. – Én valahol Laurel kételkedése és Emma optimizmusa között vagyok. És már alig várom, hogy lássam – lelkendezett Mac. – Jó. Amikor mindenki végzett a saját részével, akkor összeállítjuk az egészet, és aztán elküldöm az ügynökségnek. Megint csak akkor, ha mindnyájan egyetértünk. A nő nagyot sóhajtott. – Tehát ennyi volt. – Szeretném, ha Carter is megnézné. Egy irodalmár szemével, aki egyben egy szépreményű regényíró – tette hozzá Mac. – Természetesen. Ő is szerkeszthet, hozzátehet, és a többi. Ez minden mára. Van valakinek még kérdése, ha már így együtt vagyunk? Emma feltartotta a kezét. – Nekem igen! Szeretném tudni, hogy mi folyik közted és Malcolm között. Úgy értem, tényleg mi a helyzet. És részletes beszámolót kérek. – Csatlakozom – kiáltotta Laurel. – Megint teljes az egyetértés. – Mac az asztal fölé hajolt, és Parker szemébe nézett. – Gyerünk, Parks. Mesélj.

14. Parker a három figyelmes szempárba nézett. Ők a barátnői, akik nélkül nem tudna élni, gondolta. Nem mondhatja nekik azt, hogy törődjenek a saját dolgukkal.

A legjobb barátnőinek nem mond ilyet az ember. – Hogy mi folyik köztünk? Ezt hogy értitek? Jól tudjátok, mi van. Malcolmmal találkozgatunk, és ha az időbeosztásunk engedi, akkor lefekszünk egymással. Azt akarjátok, hogy részletezzem a szexuális kalandjainkat? – Igen, de azt a lányos estére tartogasd – tanácsolta Laurel. – Amikor sok bort iszunk, és Mrs. G pizzáját majszoljuk. – Első kérdés. – Mac feltartotta az egyik ujját. – Ez csak egy hancúrozás, egy viszony vagy egy kapcsolat? Parker jól tudta, hogy az időt húzza, amikor feláll, és egy újabb csésze teát tölt magának. – Miért ne lehetne mindhárom? – Azért, mert a hancúrozás csak a kielégülésről szól. A viszony már mélyebb, és esetleg lehet belőle valami. Vagy vége lesz, és az ember továbblép. – Emma elhallgatott, és a többiekre nézett, akik egyetértően bólogattak. – A kapcsolat viszont olyasmi, amiért mindketten tesznek valamit, és erős kötődéssel jár. Egy kapcsolatban megtalálhatjuk az első kettő egyes jellegzetességeit, de többet jelent, mint a kettő összege. – Emma nyugodtan vezethetne délutáni talk show-kat. – Laurel elismerő pillantással Emma felé emelte a csészéjét. – Tehát a szakértőnk azt szeretné tudni, hogy csak szórakoztok egymással, vagy többről van szó, esetleg kapcsolatot építetek. Parker úgy döntött, hogy szüksége van egy teasüteményre. – Az a gond veletek, hogy mindhárman kapcsolatban éltek, ráadásul fülig szerelmesek vagytok, és házasságra készülődtök. Ezért engem is ilyen szemüvegen át néztek. – Most megpróbálod elkerülni a választ, ráadásul be akarod bizonyítani, hogy nem érdekes. Pedig az – erősködött Mac. – Mindig el szoktuk mondani egymásnak az érzéseinket. Ez a szabály. Ha nem beszélsz róla, akkor arra gyanakszom, hogy te sem tudod, mi a helyzet, és aggaszt a dolog. Ha még nem állsz készen a beszámolóra, akkor nem erőltetünk. Majd elmondod, ha eljön az ideje.

– Ez nem ér! – Parker bosszús arccal beleharapott a süteménybe. – „Várunk, mert mi vagyunk az igaz, jó és hűséges barátok.” Aljas érzelmi zsarolás. Mac is vett magának egy süteményt. – És elértük vele a célunkat? – Utállak. – Tehát igen – mosolyodott el Laurel. – És egyedül Emmának van egy kis lelkiismeret-furdalása, de majd túlteszi magát rajta. – Csak egy kis bűntudatot érzek. Egyébként tényleg nem hiszem, hogy erőltetnünk kéne Parkert, ha még nem akar beszélni róla. – Te is benne vagy az összeesküvésben? Emma lesütötte a szemét Parker szemrehányó pillantása előtt. – Rossz hatással vannak rám. – Remek. Nos, a válaszom egyszerű. Nem tudom, mi ez. Szerintem még korai lenne ilyesmin rágódnom, hiszen alig néhány hete tart. Kedvelem, élvezem a társaságát. Érdekes és okos, túlfinomult okoskodás vagy öntelt felfuvalkodottság nélkül, ami más férfiakban annyira bosszant és untat. Megérti, mit jelent egy vállalkozás vezetése, és tiszteli, amit csinálok, és ahogy csinálom. És is tisztelem az ő munkáját, még ha nem is ismerem minden részletét. Mindig harapófogóval kell kihúzni belőle a válaszokat, ha megkérem, hogy beszéljen magáról. – Neked van egy csinos szerszámkészleted, színek és méretek szerint rendszerezve – emlékeztette a barátnőjét Mac. – És olyan ügyesen használod őket, hogy az emberek mindent elmesélnek neked. – Úgy tűnik, Malcolm nem olyan, mint a többi ember. Mármint a felszín alatti tények rejtegetésében. Ez bosszant, mert ha régen volt és nem nagy ügy – ez a két kedvenc kifogása –, akkor miért nem képes elmesélni nekem, ha látja rajtam, hogy tényleg érdekel? Ezért inkább abbahagyom a kérdezősködést, mert azt hiszem, hogy mégis csak nagy ügy, és ezért nem akar beszélni róla. Aztán eltereli a beszélgetést, mert ahhoz nagyon ért,

vagy megnevettet, vagy szeretkezünk, és a végén már nem is tudom, hogy mit kérdeztem. – Ráadásul pimasz. – A nő lenyelte a szájában lévő falatot, és ingerülten legyintett a süteménnyel. – Van benne valami, amit egyáltalán nem kéne kedvelnem, de ugyanakkor nagyon lefegyverző és könnyed tud lenni. És odafigyel rám. meg másra is. Sok férfi rád se néz, amikor mondasz valamit, de Malcolmon látszik, hogy nemcsak a mondanivalódra figyel, hanem rád is. És ez egy rendkívül vonzó tulajdonság. A nő magához vett még egy süteményt. – Honnan tudhattam előre, hogy ennyire megfog a lefegyverző és könnyed modora? Tényleg nem számítottam rá. – Hm. – mondta Laurel, és felvont szemöldökkel a két barátnőjére nézett. – Pontosan! – Parker beleharapott a süteménybe. – Ugyanakkor sokszor a szavamba vág, amikor megpróbálok valamit mondani, és így nehéz a témánál maradni. Fogalmam sincs, hogy mi van köztünk, mert Malcolm kiismerhetetlen. Kiismerhetetlen – bólintott Parker, mint aki örül a találó kifejezésnek, majd egy újabb süteményért nyúlt. – Mi van? – förmedt a barátnőire, amikor észrevette, hogy bámulják. – Öt süteményt ettél meg – magyarázta Mac. – És arra készülsz, hogy a hatodikat is bekebelezd. – Nem igaz! – Parker döbbenten nézett a tálcára. – Ötöt? Nos… Kicsik voltak. – Rendben. Hagyd abba az evést. – Laurel gyengéden kivette Parker kezéből a süteményt, és a tálcára tette, amit odébb tolt. – Az a gond, hogy ezt idáig magadban tartottad, és most előjött belőled az indulat, amit csak szénhidráttal lehet csillapítani. – Úgy tűnik. – Szerelmes vagy – állapította meg Emma. – Micsoda? Nem! – Parker megrázta a fejét, aztán lehunyta a szemét. – Istenem! Azt hiszem, igazad van. De ha szerelmes vagyok, akkor hol az öröm, a bizsergés és a jókedv? Miért érzem magam úgy, mintha hányingerem lenne?

– Valószínűleg a sütemények miatt. – Mac Laurelre nézett. – Nem akartalak megsérteni. – Nem sértődtem meg. Azért csináltam őket, hogy kifinomultan falatozzunk, és nem azért, hogy felfaljuk az egészet egy perc alatt. – Nem a sütemény tehet róla. – Parker a gyomrára szorította a kezét. – Talán csak egy kicsit. Az a baj, hogy nem tudom, hányadán állok vele. – És ez neked még nehezebb, mint másnak – jegyezte meg Laurel. – A szerelem kibillenti az embert a megszokott nyugalmából. – Én mindig úgy képzeltem, hogy felemel, és minden jobb lesz, és… – Ez igaz – erősködött Emma. – Majd így lesz. – De először kibillent. – Mac elmosolyodott, és vállat vont. – Legalábbis az én tapasztalataim szerint. – Nekem ez nem tetszik. Jobban szeretem, ha én billenthetek ki mást a nyugalmából. – Talán így van, csak nem tudsz róla – vetette fel Emma. – Lehet, hogy ő is pont így érez, mint te. Ha elmondanád neki, hogy… – Arról szó sem lehet! – Parker végighúzta a kezét a levegőben, mintha elhessegetné az ötletet. – Minden jó így, ahogy van. Egyébként szeretném, ha a változatosság kedvéért egyszer ő is mondana nekem valamit. Máris jobban vagyok – jelentette ki határozottan. – Már korábban ki kellett volna beszélnem magamból. Élvezzük egymás társaságát, de én túlbonyolítom a helyzetet. Akármi is ez, így van rendjén. Nemsokára jön hozzám egy ügyfél. Amikor Mac kinyitotta a száját, Emma megszorította a térdét az asztal alatt. – Hozzám is. És ma pókerparti lesz. Mi lenne, ha mi is összejönnénk? Bor, pizza, film? – Benne vagyok – kapott az ötleten Laurel.

– Jól hangzik. Mi lenne, ha… – A nő elhallgatott, mert Parker telefonja megszólalt. – Valaki szóljon Mrs. G.-nek a pizza ügyében, és ha neki is megfelel, akkor én is benne vagyok. Most fel kell vennem. – Parker felállt, és kisétált a helyiségből. – Szia, Roni. Miben segíthetek? Hálás volt a hívásért, és örült, hogy egy ügyféllel kellett találkoznia. Aztán két újabb hívást intézett el, és konzultációt tartott a beszállítóval, mert az egyik rendezvény menüje az utolsó pillanatban megváltozott. Ez legalább lekötötte az idejét és a figyelmét, és addig sem töprengett Malcolmon vagy a saját érzésein, mert kénytelen volt a részletekre, a felmerülő apró gondokra és az ügyfelek igényeire figyelni. Amikor végül lejött a földszintre, úgy döntött, hogy valószínűleg mégsem szerelmes. Inkább csak egy erős vonzalomról van szó, amit a szexuális gerjedelem tart életben. Ez nem szerelem, hanem egy ártalmatlan bűvölet, ami szórakoztató és teljesen veszélytelen. Aztán később az ember látása kitisztul, és az egész egy kellemes emlékké csitul. Egyszer még megértően fog mosolyogni magán, ha erre gondol. Igen, sokkal jobban tetszett neki a bűvölet elmélete. Könnyebb szívvel és magabiztosabb léptekkel ment be a konyhába, hogy megbeszélje a lányos este részleteit Mrs. Gradyvel. – Mrs. G., tudsz arról, hogy… – Parker elhallgatott, amikor meglátta Malcolmot a reggelizőasztalnál. Az asztalt egy régi terítő fedte, és különféle szerszámok meg furcsa alkatrészek borították. Valószínűleg ahhoz a porszívóhoz tartoztak, ami kebelezve hevert a padlón. – Telefonál – közölte a férfi, és a hüvelykujjával Mrs. Grady szobái felé intett. – Nem tudtam, hogy itt vagy. – Már megint, gondolta Parker. A férfi esélyt sem adott neki arra, hogy tervezzen, felkészüljön és beossza az idejét. – Mit csinálsz?

– Errefelé jártam, mert ki kellett próbálnom egy Porschét, ezért beugrottam. Mrs. G. éppen el akarta vinni ezt a holmit a kiszuperált háztartási gépek lerakójába. – A férfi megrázta a fejét, hogy hátradobja a szemébe hulló haját, aztán meglazított egy csavart. Vagy egy anyát? Valamit, ami az egyik dolgot a másikhoz kapcsolja. – Rendbe tudom hozni. Parker közelebb lépett. – Tényleg? – Valószínűleg. Egy próbát megér. – A férfi felnézett, és a nőre mosolygott. – Nem olyan bonyolult, mint egy Porsche. – Azt elhiszem. De honnan tudod, hogy mit hova kell tenni, amikor összerakod? – Azért tudom, mert én szedtem szét. Én biztosan egy listát készítettem volna, gondolta Parker. Esetleg egy részletes ábrát. Nézte, ahogy a férfi bíbelődik valamivel, ami minden bizonnyal a motor, vagy annak egy része. – És mi a baja? – Mrs. G. szerint egyszer csak csörömpölni kezdett. – Csörömpölni? – Tudod, olyan furcsán zörögni. Érdekel a háztartásigépszerelés, Széplábú? Adhatok néhány leckét, és vehetek neked néhány csinos szerszámot. A nő szándékosan fennhéjázó pillantást vetett rá. – Nekem is vannak szerszámaim, köszönöm szépen. – Rózsaszínűek? A nő meglegyintette a férfi arcát, és felnevetett. – Nos, én a saját szerszámaimmal dolgozom. – Jól néznek ki. Végeztél mára? – Remélhetőleg. – Milyen ügyes a keze! Nem csoda, hogy elbűvölőnek tartja, amikor ilyen magabiztos és ügyes. Akkor is ilyen, amikor a testemhez nyúl, gondolta Parker, és hátrább lépett. Úgy döntött, hogy megiszik egy pohár bort. – Azt hittem, hogy ma pókerparti van. – Jól hitted. Mindjárt megyek is Delhez.

Nem borotválkozott meg, a farmerján pedig szakadások és olajfoltok éktelenkedtek. Úgy látszik, a pókerparti öltözködési szabályai elég rugalmasak. – Kérsz egy italt? – Nem, kösz. A férfi csendben dolgozott, míg Parker kitöltötte magának a bort. Malcolm néha szitkozódott, máskor elégedetten hümmögött, és közben dobolt a lábával, mintha zenét hallgatna magában. A haja sötét, rendeden tincsekben hullott az arcába. Parker tenyere bizseregni kezdett, és legszívesebben belemarkolt volna. Talán mégis szerelmes egy kicsit, de ez akkor is csak egy ártalmatlan érzelem. Nem arról van szó, hogy az élete hátralévő részét vele akarja tölteni. Istenem, miért nem tud ellazulni, és egyszerűen élvezni azt, ami van? – Hogy haladsz vele, Malcolm? – Mrs. Grady belépett a konyhába, és Parkerre kacsintott. – Azt hiszem, meglesz. – Ha összeraktad a masinát, mosd meg a kezed, és vár rád egy kis sütemény meg tej. A férfi az asszonyra nézett, és elvigyorodott. – Rendben. – Jó dolog, ha van a házban egy ezermester. Már jó ideje csak nők élnek ebben a háztartásban. Nem mintha nem boldogulnánk, de ha legközelebb baj van valamelyik mosógéppel, akkor már tudom, hogy kit kell hívni. – Az egyik mosógéppel? – Van egy mosókonyha, és minden emeleten egy mosógép. – Kényelmes. – A férfi Parkerre nézett, és felvonta a szemöldökét. – És hatékony. – Valóban az. Ma este találkozom néhány barátnőmmel, de előtte elkészítem a pizzátokat – nézett Mrs. Grady Parkerre. – Mi is összeüthetünk valamit – mentegetőzött Parker. – Menj csak, és érezd jól magad.

– Úgy tervezem, de mindkettőt meg tudom csinálni. Ma este az anyáddal is találkozom, Mal. – Igen? Ő is megy? – Eszünk valamit, aztán kipletykáljuk magunkat. Utána meg ki tudja, mibe keveredünk bele. – Kifizetem az óvadékot. Mrs. Grady vidáman felnevetett. – Szavadon foglak – fenyegette meg a mutatóujjával a férfit, aztán az asztalhoz lépett. – Nézzenek oda, hogy kipucoltad a belsejét. – Kicsit megbütyköltem, kitisztítottam, bezsíroztam. Hány ilyen masina van a házban? – Ilyen csak ez az egy. Régi már, de a szobáimat ezzel szoktam takarítani. A többi helyiséghez Parker beszerzett egy egész sereg vadonatúj, elegáns porszívót, úgyhogy nem kell a lépcsőn cipelnem a nehéz gépeket, ha a takarítóbrigád két látogatása közötti időszakban kedvem támad porszívózni. Valamelyik nap összefutottam Margie Winstonnal, és elújságolta, hogy életet leheltél az ócska tragacsába. – Abban az öreglányban már legalább háromszázezer kilométer van. A Pontiacra gondoltam, és nem Mrs. Winstonra. Parker hallgatta a beszélgetésüket, miközben a férfi összerakta a gépet. Ez is egy jó tulajdonsága Malcolmnak, hogy bárkivel könnyedén és fesztelenül el tud beszélgetni. Valószínűleg az ügyfeleivel is, gondolta Parker. A férfi végül a konnektorba dugta a gép vezetékét, és elvigyorodott. – Szív! – Nahát! És közben nem ad olyan hangokat, mintha fémdarabokat darálna. – Néhány mérföldet még lehet vele menni. – Köszönöm, Malcolm. Megdolgoztál a tejért és a süteményért. De előbb elviszem a gépet az útból. – Majd én. – A férfi leguggolt, és összetekerte a vezetéket. – Hová tegyem?

– Csak ide, a mosókonyhába. Balra az első ajtó. Miután a férfi kivitte a porszívót, Mrs. Grady megcsóválta a fejét. – Ha harminc évvel fiatalabb lennék, nem hagynám, hogy egy ilyen férfi kicsússzon a markomból. Még húsz évvel is kiegyeznénk, és nem bánnám, ha megrontónak tartanának. Parker majdnem félrenyelte a bort. – Ezt nem hallottam meg. – Mondhatom hangosabban is. Parker megcsóválta a fejét. – Levett a lábadról. – Valami baj van veled, ha téged nem. – Nincs semmi baj velem. – Ezt örömmel hallom – bólogatott Mrs. Grady, és nekilátott, hogy a szerszámokat visszategye a könnyű alumínium szerszámos dobozba. – Majd én elintézem. Süteményt és tejet ígértél a szerelmednek. – Arra is sort kerítek, te meg tölts még egy kis bort magadnak. Szórakoztasd ezt a fiatalembert egy kicsit. Az asszony egy süteményekkel teli tálat, meg egy tejjel telitöltött poharat helyezett az asztalra. Malcolm közben visszajött, hogy megmossa a kezét. – Idd meg ezt a tejet, és elmesélem az anyádnak, hogy milyen jó fiú voltál. – Úgysem fogja elhinni. Parker kivitte a szerszámos ládát, és amikor visszajött, egyedül találta a férfit a konyhában. – Mrs. G. azt mondta, hogy valami dolga van, és neked kell szórakoztatnod. Mit fog a kvartett csinálni a pizza után, amikor a férfiak elmennek itthonról? A nő leült a férfival szemben, és ivott egy kortyot a borból. – Bugyiban fogunk párnacsatázni. – Egy újabb férfiálom válik valóra. Kérsz egy sütit?

– Nem – válaszolta Parker, mert eszébe jutott az öt darab aprósütemény. – Nem tudod, mit hagysz ki. Már voltunk itt a konyhában. A nő elmosolyodott. – Igen. De most nem haragszom rád. Egyelőre. Úgy érzed, hogy nyerésre állsz? A pókerre gondolok – tette hozzá tréfás hangon, amikor a férfi elvigyorodott. – Ha az ember nyeregben érzi magát, akkor veszít az éberségéből. Sokkal jobb, ha szerencsés vagyok. – Rendben. Akkor igyunk a szerencsére. – Parker a férfi poharához koccintotta a borospoharat. – Miközben ti házi készítésű pizzát esztek, és szexi párnacsatát vívtok. Mit kell tennie egy férfinak, ha azt akarja, hogy meghívást kapjon egy ilyen eseményre? – Az első számú feltétel az, hogy ne legyen férfi. De a pizzát valamikor megbeszélhetjük. – Benne vagyok. A meghívásról jut eszembe: az anyám azt szeretné, ha vasárnap eljönnél vacsorára. A nő éppen a szájához akarta emelni a poharat, de most visszatette az asztalra. – Vacsora az anyádnál? Most vasárnap? – Furcsa, hogy ilyen félelmet érez a torkában. – Van egy rendezvényünk, és… – Alkalmazkodik hozzád. Mondtam, hogy dolgozol, de tudja, hogy csak délután. – A férfi kicsit fészkelődött a helyén, majd a kezében tartott süteményt nézegette. – Azt hiszem, mostanában egyre gyakrabban találkoznak Mrs. Gradyvel, és nagyon jóban lettek. – Hm – mondta Parker, és a férfira pillantott. – Mindegy. Anya nagyon erősködik. Szerintem azt hiszi, hogy… Sok időt töltök nálad, és itt eszem, ezért valahogy viszonoznia kell a szívességet. – Értem. – Nem ezt akartad mondani, gondolta a nő. Ha ő egy kicsit fél, akkor Malcolm be van rezelve. Milyen érdekes!

– Nos, ha ennyire ragaszkodik hozzá, akkor úgysem tudjuk lebeszélni róla. Mondhatom, hogy nem érsz rá, de akkor egy másik időpontot fog javasolni. Nemcsak fél, hanem aggódik. Rávették, hogy hozzon haza egy nőt, és nincs túl sok tapasztalata e téren. – Örömmel elmegyek hozzátok vacsorára vasárnap. A férfi pillantása gyanakvó lett. – Tényleg? – Hát persze. Fél hatkor itt már mindennel végzünk. Ha van valami fennakadás, akkor is ott lehetek hat körül. Majd odatelefonálok, ha kések. Így jó lesz? – Igen. Persze. Remek. Minél feltűnőbb volt a férfi zavara, Parker annál lelkesebb lett. Tudta, hogy ez aljasság, de nem bánta. – Kérdezd meg, hogy hozhatok-e valami édességet, vagy egy üveg bort. Illetve ne bajlódj, majd én felhívom. – Felhívod az anyámat? A nő ártatlan arccal a férfira mosolygott. – Baj? – Dehogy. Remek. Majd ti megbeszélitek. – A férfi legyintett. – Legalább nem kell közvetítenem. – Felveszem vele a kapcsolatot. – A nő ismét felemelte a poharát, és már megnyugodott. – Jár valakivel? – Tessék? – A férfi arcán őszinte megrökönyödés látszott. – Az anyám? Nem! Te jó ég. A nőnek nem sikerült visszatartania a nevetését, de elvette az élét azzal, hogy megfogta a férfi kezét. – Az anyád egy életvidám, izgalmas nő. – Ebbe inkább ne menjünk bele. Komolyan. – Csak azért érdeklődtem, mert tudni akartam, hogy ott lesz-e a barátja, vagy csak mi hárman leszünk. – Csak mi hárman. Ennyi. – Az szép lesz. – Rendben. Most mennem kell. – Érezd jól magad. – A nő a férfival együtt felállt az asztaltól.

– Te is. – És sok szerencsét. – A nő a férfihoz bújt. – Talán ez segít. Még szorosabban simult hozzá, és lassan mozogni kezdett, míg a testük teljesen összeolvadt. Karját a férfi nyaka köré fonta, közben gyengéden, kacéran és lágyan becézte a férfi ajkát. Halkan felnyögött, és a fojtott hang maga volt a csábítás, a megadás és az ígéret. Megremegett, amikor a férfi megmarkolta a blúzt a hátán. Malcolm majdnem megfeledkezett arról, hogy hol van. Semmi másra nem tudott gondolni, csak Parkerre. A feledhetetlen illatára, ami titokzatos és csábító, mint egy hűvös fuvallat. A forró, bársonyos csók felkorbácsolta az érzékeit, és vágya fellángolt, ahogy a nő ruganyos teste hozzásimult. Aztán Parker még egyszer felsóhajtott, megsimogatta Malcolm zilált haját, és el akart húzódni tőle. – Nem. Malcolm visszarántotta, és ellentámadásba lendült. – Malcolm… – Parker tudta, hogy ő nyitotta ki a ketrec ajtaját. Szívesen szabadjára engedné a fenevadat, de most le kell csillapodniuk. – Nem lehet. – Fogadjunk! – Malcolm vonszolni kezdte magával a konyha másik végébe, és olyan hosszú léptekkel haladt előre, hogy Parker csak botladozva tudott lépést tartani vele. – Várj! Hová viszel? A nő lélegzete elakadt, amikor a férfi betuszkolta a mosókonyhába, és háttal az ajtónak szorította. Aztán ráfordította a zárat. – Most nem fogunk… A férfi egy mohó csókkal hallgattatta el a tiltakozását, a keze pedig birtokba vette a testét. Malcolm összeszedte minden akaraterejét, és nem tépte le Parker blúzát, hanem remegő kézzel kigombolta. Aztán letolta a melltartó kosarát, és a mellére szorította a kérges tenyerét. A nő felnyögött, és megremegett. – Istenem, Malcolm. Hagyd abba!

– Nem. – A férfi felrántotta a szoknyáját, és a lába közé csúsztatta a kezét. – Itt és most magamévá teszlek. Akarom nézni, ahogy eljutsz a csúcsra. – A férfi benyúlt a csipke alá, a nő ölébe. – Méghozzá itt, ennél az ajtónál. Addig, amíg jólesik. Parker térde megbicsaklott, és kénytelen volt megragadni a férfi vállát, nehogy elessen. A teste lángolni kezdett. A férfi vad pillantású zöld szeme rabul ejtette, és mintha győzedelmesen megvillant volna, amikor Parker megrándult, és az öle lüktetni kezdett. Hallotta, hogy a csipke elszakad, és megint felnyögött. – Mondd, hogy akarsz engem. – Malcolm hallani akarta a nő szenvedélytől fojtott hangját. Tudnia kellett, hogy őt is ugyanígy felkavarja ez az élmény. – Mondd, hogy élvezed, és tetszik. Az enyém akarsz lenni. – Igen. Igen! A férfi megragadta a nő combját, és a dereka köré kulcsolta a lábát. A nő feltárult előtte, és felajánlkozott neki. Az ajkával fojtotta el Parker kéjes kiáltását, amikor az ölébe hatolt. Mélyen és keményen. A nő hagyta, hogy a férfi feldúlja a testét. Nem talált jobb kifejezést arra, amit művelt vele. Élvezettel tűrte, hogy elsodorja az ár, és zihálva próbált lépést tartani vele, egészen a végső, elragadtatott befejezésig. Parker kifulladva a férfi vállára hajtotta a fejét, és nehezen csillapodott le. Malcolm megsimogatta a haját, két kézzel megfogta az arcát, felemelte a fejét, és közben az ajkával gyengéden becézte. Ki vagy te, gondolta Parker. Ki vagy te, hogy ezt teheted velem? Elveszed a testemet és a szívemet? Parker kinyitotta a szemét, és kábán belenézett a férfi szemébe. És megtudta a választ. Nem mindent, és talán nem eleget, de azt igen, hogy szerelmes Malcolmba. Parker elmosolyodott, és Malcolm visszamosolygott rá. – Te kezdted. Parker felnevetett volna, ha van hozzá ereje. – Most tanultam belőle.

A férfi a nő homlokára hajtotta a fejét, és nekilátott, hogy begombolja az ingét. – Egy kicsit zilált lettél. Lesimította a nő szoknyáját, megigazította a haját, és felemelte a fejét. – Ez nem helyénvaló. Úgy nézel ki, mint egy nő, aki a mosókonyhában szexeit. – Gondolom, megérdemeltem. – Igen. – A férfi lehajolt. – Én pedig ezt érdemlem meg. Meg is tartom. A nőnek leesett az álla, amikor a férfi zsebre vágta az elszakadt bugyiját. – Trófeának? – Hadizsákmánynak. Parkerből kitört a nevetés, aztán csak megcsóválta a fejét. – Nincs véletlenül egy fésűd? – Miért lenne? A nő felsóhajtott, és a kezével próbálta rendbe szedni magát. – Egyelőre be kell érnem ezzel. – Parker a szájára szorította az ujját, mire egy pimasz mosoly volt a válasz. – Komolyan gondoltam – sziszegte dühösen. Parker óvatosan résnyire nyitotta az ajtót, és hallgatózott. – Te most kimész a konyhán keresztül, a hátsó ajtón. Én pedig… A férfi megragadta, megcsiklandozta a derekát, és megcsókolta. – Hagyd abba, Malcolm! – Csak megint fel akartalak borzolni – magyarázta, majd megfogta a nő kezét, és kihúzta a helyiségből. Parker örült, hogy a konyha üres, és gyorsan az ajtó felé lökdöste Malcolmot. – Most úgy érzem, hogy kihasználtak – panaszkodott a férfi, de a nő nevetve taszigálta a kijárathoz. – Menj pókerezni. És légy szerencsés.

– Itt van a talizmánom. – A férfi megveregette a zsebét, amibe a bugyit gyömöszölte. Amikor a nő szeme elkerekedett, a férfi harsányan hahotázni kezdett. A hangja visszhangzott a nyirkos őszi levegőben. – Viszlát, Széplábú. Parker a szobájába akart sietni, de nem tudott ellenállni a kísértésnek, és az ablakhoz lépett, hogy Malcolm után nézzen. Látta, hogy a férfi irányt változtat, és Mac házához megy, hogy egy férfival vagy egy fiúval beszéljen, aki éppen akkor lépett ki. Egy darabig társalogtak, majd barátságosan búcsút intettek egymásnak. Aztán a fiú beszállt egy kocsiba, és elhajtott, míg Malcolm visszament a teherautójához. Parker ijedten összerezzent, amikor lépteket hallott maga mögött, és hátrafordulva megpillantotta Mrs. Gradyt. Azt hitte, elsüllyed szégyenében, és érezte, hogy elpirul. Megköszörülte a torkát. – Hm. – A házvezetőnő csak ennyit mondott. – Tényleg elszórakoztattad. – Nos… Nem tudod, ki volt az a fiú Macéknél? Úgy tűnt, hogy Malcolm ismeri. – Persze, hogy ismeri, hiszen nála dolgozik. Nem tud olvasni – tette hozzá az asszony. – Illetve alig tudja kisilabizálni a betűket. Mal megkérte Cartert, hogy tanítsa a fiút. – Értem. – A nő csak állt, és nézte az esőt. Azt hitte, hogy végre sikerült megszorongatnia a férfit, de ekkor felfedezte egy újabb oldalát.

15. – Tehát a mosókonyhában. – Mac pizsamában hevert a családi nappali szófáján, és a mennyezetet bámulta. – Parker Brown, a connecticuti Brownok leszármazottja a mosókonyhában hetyeg. – Állatok vagyunk. – Most pedig henceg – jegyezte meg Laurel, és beleharapott egy szelet pizzába. – És nekem tetszik. – Hadd gratuláljak, komolyan. Egyszerűen imádom Malcolmot, hogy elvisz az anyjához vacsorázni. – Emma mindenkinek teletöltötte a poharát borral. – És tetszik, hogy így feszeng miatta. – Érdekes lesz. – Szeretném tudni, hogy kisgépeket is meg tud-e szerelni. Az egyik botmixerem furcsán viselkedik. Parker Laurelre pillantott. – Kérdezd meg. Nekem úgy tűnik, hogy szereti rendbe hozni a dolgokat. Szerintem ezért kérte meg Cartert, hogy tanítsa azt a fiút. Mikor kezdődtek az órák? – Múlt hónapban – közölte Mac. – Carter szerint Glen jól halad, és rávette, hogy elolvassa a Carrie-t. Emma nagyot nézett. – A véres iskolabálról szóló Carrie-t. – Carter rájött, hogy Glen szereti a horrorfilmeket, és már többször látta a regény filmváltozatát, ezért arra gondolt, hogy talán a könyv is tetszik majd neki. És igaza volt. – Milyen okos ötletjegyezte meg Parker. – Nagyon ügyes, hogy rávezeti az olvasás örömeire. Így a tanulás nemcsak munka vagy feladat, hanem élvezet. – Igen. Mert Carter… – Mac arca ellágyult. – Carter egyszerűen csodálatos. Annyira türelmes, megértő és kedves, ugyanakkor nem érzelgős. Szerintem egy ilyen ember nagyon szerencsés, hogy azt teszi, amire született.

– Akárcsak mi. Hiszem, hogy mi is arra születtünk, hogy ezt csináljuk – magyarázta Emma. – Így a munkánk nemcsak az üzletről szól, ahogy a tanítás is többet jelent Carternek egy jó állásnál. Sok embert boldoggá teszünk, de nemcsak ezért munkálkodunk, mert mindenkinek meg akarjuk mutatni, hogy milyen jók vagyunk, hanem azért, mert azzal elsősorban magunknak okozunk örömet. – Igyunk magunkra! – Laurel felemelte a poharát. – Arra, hogy boldogok, szépek, kielégültek és nagyon ügyesek vagyunk. – Erre én is iszom – jelentette ki Mac. Parker is csatlakozott a barátnőihez, de ekkor megszólalt a telefonja. – Kimegyek, és ott folytatom az örvendezést. Mindjárt visszajövök. – Rendben. – Mihelyt Parker kilépett a helyiségből, Mac a többiekre nézett. – Mi a véleményünk? – Szerintem erős a kémia köztük – állapította meg Laurel. – És érzelmileg is kötődnek egymáshoz. Egy olyan egyenes természetű férfi, mint Mal, nem fog végigszenvedni egy vacsorát az anyjával, ha nem komoly az ügy. – Azt tudjuk, hogy Malnek fontos az anyja, tehát ez a meghívás egy nagy lépést jelent. – Mac bólintott. – És ha nem akarná megtenni ezt a lépést, akkor megtalálta volna a módját, hogy leállítsa az anyját. – Olyan aranyos, hogy idegeskedik emiatt – mosolygott Emma. – Ez is azt mutatja, hogy számít neki. Mindkét nő fontos számára. – Szerintem Malcolm nagyon nyíltan kezeli a dolgokat. Delnek is kerek-perec megmondta, hogy érdeklődik Parker iránt, aztán felhozta a pénz kérdését Parker előtt, amikor először szexeltek. Szereti a tiszta helyzeteket, és szerintem kevés dolog miatt idegeskedik. – Tudjátok, mi a véleményem? – Mac egy újabb szelet pizzáért nyúlt. – Parker és Malcolm két erős, magabiztos személyiség, akinek szokatlan kiszolgáltatottságot jelent a

szerelem, és most próbálják mérlegelni a kockázatot. Tehát? Tökéletesen összeillenek! – Igen! Szerintem is. – Emma az ajtó felé pillantott. – De még nem jött el az ideje, hogy ezt közöljük vele. Még nem fogta fel. – Malcolm sem – jegyezte meg Laurel. – Kíváncsi vagyok, melyiküknek esik le először a tantusz. Mai bankot robbantott. Az utolsó felvett kártya fullt hozott neki, amivel lepipálta Jack színsorát. – Ma átkozottul szerencsés vagy, Kavanaugh. Mai begyűjtötte a zsetonjait, és eszébe jutott Parker, a mosókonyha, és a farzsebében lapuló csipkés intim ruhadarab. Ha tudnátok, gondolta magában. – Magammal hoztam – mondta, és mosolyogva itta a sörét. – Lehet, hogy ki kéne hagynom ezt a kört. – Rod, az egyik pókertársuk, komor arccal tette meg a tétjét. – Egész este rossz volt a lapjárás. – Ne aggódj, most az inget is elnyerem tőled, aztán csak nézheted, ahogy mi játszunk. – Szívtelen gazember vagy, Brown. – A pókerben nincsenek érzelmek. Mai is megtette a tétjét. Del valóban könyörtelen ellenfél a pókerasztalnál. Valószínűleg a tárgyalóteremben is, bár Mal még soha nem látta munka közben. De azon kívül? Egészen más. A rendszeres pókerpartik azóta folynak, amióta Del és Jack a Yale-én összebarátkozott. Del alapította meg a hagyományt, és a legtöbb jelenlévő már évek óta összeszokott játékos. Ő és Carter volt a legújabb tagja a csapatnak. Carter csatlakozása elsősorban Macnek köszönhető, bár Dellel már régebben is ismerték egymást. És ő? Nem is emlékezett rá, hogy kezdődött. Csak arra, hogy Dellel az első perctől kezdve jó barátok lettek. A pókeren és a tárgyalótermen kívül Delt milyen motor hajtja? A barátja hagyománytisztelő, nagylelkű, hűséges, és megvédelmezi azokat, akik közel állnak hozzá.

Parker áll hozzá a legközelebb. Vajon Del mit szólna, ha megtudná, hogy már neki is sokkal fontosabb Parker, mint az elején gondolta volna? És Parker hogyan fogadná a hírt? Nem tudhatja, hiszen még azt sem tudja, hogy ő maga mit érez ezzel kapcsolatban. Nézte az asztalon meg a kezében lévő lapokat, latolgatta a lehetőségeit, és beszállt a tétbe, miközben a többiek beszélgettek körülötte. A barátai ugratták egymást, az üzletről társalogtak és rossz vicceket meséltek. Amikor Carter felfordította a következő kártyát, Mal megváltoztatta a taktikáját, mert látta, hogy a lehetőségei beszűkülnek. Aztán Del emelte a tétet, és Malcolm dobott. A póker és az élet sok mindenben hasonlít egymásra. Az ember azokkal a kártyákkal játszik, amiket kiosztottak neki, próbálja felmérni a lehetőségeket, és eldönti, hogy kockáztat-e vagy sem. És blöfföl, ha rossz lapjai vannak, de úgy ítéli meg, hogy a tét megéri. Ehhez persze bátorság is kell. Vagy megvárja a következő osztást. Mai szerint az életben eddig elég jól működött ez a játékstílus. Most viszont alaposabban szemügyre kell vennie a lapjait, és latolgatni az esélyei, mert Parker olyan tét, amiért érdemes kockáztatni. Frank, egy másik törzsjátékos, bedobta a lapjait. – Nos, Del, mikor lesz kész az új férfipalotád? – Beszélj az építésszel. Jack megvárta Del következő emelését. – Az engedélyeken dolgozunk. Ha minden jól megy, akkor jövő márciusban, vagy legkésőbb áprilisban már az új helyen kopasztunk meg. – Jack körülnézett Del játékszobájában. – Hiányozni fog ez a hely. – Furcsa lesz – tette hozzá Rod. – Egy pókerparti, ahol a nők… – A férfi a hüvelykujjával a mennyezet felé intett. – Ráadásul nemcsak nők, hanem feleségek – tódította Frank. – Miután ti hárman fejest ugrotok a dologba. Te jó ég! Jövő

ilyenkor már mindnyájan házas emberek leszünk. Kivéve téged – mutatott a férfi Malre. – Valakinek fent kell maradnia a kötélen, ha már mindnyájan lepotyogtak. – De te is elég közel jársz hozzá – vigyorgott rá Rod, a szivarját pöfékelve. – Parkerrel jársz, Del kvartettjének utolsó szabad tagjával. Mai Delre pillantott, de a férfi pókerarcán egy izom sem rezdült, és hideg tekintettel nézett vissza rá. – Jó az egyensúlyérzékem. Frank felhorkantott. – Ezzel csak próbálod megnyugtatni magad, pajtás. Egészen addig, amíg észre nem veszed, hogy lepottyantál. – Még az a szerencse, hogy annak idején kaszkadőr volt – tette hozzá Jack. – Így tudja, hogyan kell esni. Mai ivott egy nagy kortyot a söréből. Valóban tudta, hogyan kell esni. De azt is tudta, hogy mi történhet, ha a földet érés nem úgy megy, ahogy tervezte. Az anyja mindig rendben tartotta a lakását, gondolta Mal. Büszkeségből, megszokásból és az alaptermészetéből fakadóan. De a vasárnapi vacsorára még jobban kitett magáért. A háza is szép volt. Amikor elkezdett ingatlanokat nézegetni, fontos szempontnak tartotta, hogy az anyjának megfeleljen, és szeressen ott élni. Jó környéket akart, ahol az emberek beszélgetnek, és egy kicsit vigyáznak egymásra. Nem akarta, hogy a ház túl nagy legyen, de kicsi sem, nehogy bezárva érezze magát benne. Végül egy téglából épült átalakított farmházat vett, egy kis füves kerttel, amit ketten is kényelmesen karban tudnak tartani. A legnagyobb előnye mégis az volt, hogy egy nagy garázs, meg egy kisebb emeleti lakás is tartozott hozzá. Szerették egymást, kedvelték egymást, de egyikük sem akarta, hogy egy fedél alatt éljenek. Így mind a kettejüknek megvolt a maga helye, ahová visszavonulhatott, és élhette a saját életét.

Malcolm mégis közel volt, és szemmel tarthatta az anyját. Sejtette, hogy ez fordítva is így van. Bármikor bemehetett az anyja konyhájába, ha kedve támadt valamit enni, és reggel is megihatott egy kávét. Máskor meg otthon evett-ivott. Az asszony is bejárt hozzá, hátha van valami házimunka, vagy ki kell vinni a szemetet. Ez a rendszer általában jól működött. Kivéve akkor, amikor az anyja megőrjítette. – Anya, csak egy vacsoráról van szó. Az ételről. – Ne akard megmagyarázni nekem, hogy mi ez. – Kay megfenyegette a fiát, miközben még egyszer megkeverte a szószt a lasagnához, ami a specialitása volt. – Mikor hoztál ide legutóbb nőt? – Azt hiszem, soha. – Pontosan. – A nő Malcolmra szegezte a mutatóujját. – Egyébként nem én hozom ide. – A gondolattól a férfi lapockája viszketni kezdett. – Magától jön. – Szégyellheted magad. – De hát… – Cc! – legyintett az asszony. Ez a hang is az egyik specialitása volt, és azt jelentette, hogy hiábavaló minden a vita, mert neki van igaza. A férfi nagyot sóhajtott, és taktikát váltott. – Jó az illata – mutatott a serpenyőre. – Az íze még jobb. – A nő kivett egy kanállal az ételből, és a fia felé nyújtotta. – Igazad van – bólintott a férfi a kóstoló után. – Remélem is, mert ez fontos nekem. Parker egy finom úrinő. – Akárcsak te, anya. – Igazad van, de te is tudod, hogy miről beszélek. Az is úrinőhöz illő volt, hogy telefonált, és megköszönte a meghívást. Ezért egy jó étellel akarok kedveskedni neki. – A nő kacsintott. – Egy kis finomsággal. Különleges előételt is készítettem. – Hot dogot?

– Miért? Szeretem a hot dogot – méltatlankodott Malcolm, amikor az asszony jót nevetett. – Ma este nem kapsz. Ez biztosan jó bor? – A nő a pulton álló két üvegre mutatott, amiből az egyiket már kinyitották, hogy szellőzzön. – Biztosan. – Te jobban tudod, a sok hollywoodi züllésed után. – Igen, de akkoriban a nők köldökéből ittam a bort. – Na, úgy biztosan nem lehet berúgni – jelentette ki a nő, és most a férfi nevetett egy jót. Mrs. Kavanaugh ellépett a tűzhelytől, és még egyszer alaposan szemügyre vette a konyhát. Az ablak alatti lehajtható asztalon egy csinos gyümölcsöstál állt. Reggelente szeretett itt üldögélni, és meginni a kávéját. A Malcolmtól kapott kis lóherét a mosogató feletti polcra tette, és a növény már szép fehér virágokat hozott. A fal mellett egy régi pad állt, amit Malcolm még középiskolás korában készített egy asztalos szakkörön. A pad fölött is volt egy polc, és itt sorakoztak Mrs. Kavanaugh só- és borsszóró gyűjteményének darabjai. A padló olyan tiszta volt, hogy enni lehetett volna róla. Az asszony elégedetten bólintott, majd széttárta a karját. – Hogy nézek ki? – Olyan jól, mint a lasagna. – Vörös és fűszeres? A férfi megérintette az asszony egyik narancsvörös fürtjét. – Pontosan. – Most összeállítom a lasagnát, és beteszem a sütőbe. Addig te menj körbe, és gyűjtsd meg a gyertyákat. De nehogy rendetlenséget csinálj. – Hogyan lehetne itt rendetlenséget csinálni? A nő zöld szeme fenyegetően megvillant. – Ha jót akarsz magadnak, akkor sehogy. A férfi fogta a gyújtót, és bement az étkezőbe, a nappaliba, sőt még a mosdóba is. Az anyja minden szegletben gyertyákat

állított fel, rafinált elrendezésben. Talán egy lakberendező folyóiratban látta, vagy valamelyik lakás átalakítással foglalkozó csatornán. Imádta nézni az ilyen műsorokat. A fürdőszobában szép kis törülközőket és szappanokat készített ki, és Malcolm tapasztalatból tudta, hogy alaposan ellátná a baját, ha valamelyiket használni merné. Bekukkantott a kis dolgozószobába, a hálószobába és a nagy fürdőszobába is. Inkább csak azért időzött ennyit, hogy ne legyen útban, és az anyja ne nyaggassa tovább. Milyen szépen berendezkedett itt, gondolta a férfi. Kényelmes fészekké alakította a házat. Tulajdonképpen ez volt az első igazi otthonuk. Minden más lakóhelyük csak katonai szállás, vagy bérelt lakás volt, és átmenetinek számított. Most viszont megtehette, hogy akár minden szobát más színűre fest, és ezt gyakorta meg is tette. Vagy játszadozhatott a gyertyákkal, és díszes szappanokat tehetett ki a mosdóba, amit csak a vendég használhat. Amikor úgy gondolta, hogy már eleget bolyongott a házban, elindult visszafelé. Éppen jókor, mert kopogtak. – Vedd el a kabátját! – kiáltott ki a konyhából az anyja. – És akaszd be a szekrénybe. – Ennyire ostobának nézel? – morogta a férfi, és kinyitotta az ajtót. Parker sötétzöld ruhában és egy világos színű könnyű kabátban állt az ajtó előtt. Egy kék és fehér íriszből kötött csodaszép csokrot tartott a kezében. – Szia. Látom, nem volt nehéz idetalálni. – Egyáltalán nem. – Add ide a kabátodat. – Milyen szép ház! – A nő körülnézett a nappaliban, miközben a férfi lesegítette a kabátját. – Úgy néz ki, mint az anyád. – Vagyis? – Színes.

– Ebben igazad van. Gyere be. Anya a konyhában van. Hogy ment a rendezvény? – Egészen… Istenem, ez csodálatos! – A nő szeme felragyogott, és az egyik falat beborító bekeretezett képeslapokhoz lépett. – De szépek! – Anya gyűjtötte őket azokban a városokban, ahol az apám állomásozott, vagy ahol együtt nyaraltak, amikor az apám szabadságon volt. – Milyen szép dolog így megemlékezni valakiről. Te is biztosan sok helyen jártál ezek közül. Emlékszel rá? – Nem nagyon. – A férfi megfogta a nő szabad kezét, és bevezette a konyhába. Amikor beléptek, Kay éppen becsukta a sütő ajtaját. – Örülök, hogy látom, Kay. Köszönöm, hogy meghívott. – Szívesen. Írisz? – Az asszony arca felvidult. – A kedvenc virágom. – Valaki említette. Emma munkája. – Nagyon ügyes az a lány. – Kay megszagolta a virágokat, és a pultra helyezte a kompozíciót. – Egyelőre ide teszem, de aztán önző leszek, és beviszem a hálószobámba. Mal, tölts bort ennek a kislánynak. Egész nap dolgozott. – Köszönöm, elfogadom. Nagyon csinos otthona van, Kay. Olyan vidámnak tűnik. Ez így igaz, gondolta Mal, miközben kitöltötte a bort. – Tessék, anya. Kay megkóstolta az italt, és összeszorította a száját. – Nem rossz. Menjetek ki a nappaliba, és üljetek le. Mindjárt hozom az előételt. – Segíthetek? Nem vagyok valami jó szakács, de kuktának azért megfelelek. – Már nem sok tennivaló maradt, csak egy kicsit várnunk kell. Vidd a tálcát, Mal, és én is mindjárt jövök. – Az asszony kinyitotta a hűtőszekrényt, és kivette a legjobb tálcáját, rajta a hideg előétellel.

– Ez nagyon tetszik. – Parker a borral a kezében a só- és borstartók gyűjteményéhez lépett. Komolyan gondolja, állapította meg Malcolm csodálkozva. Már nagyon jól meg tudta különböztetni a nő udvarias hangját az őszinte érdeklődéstől. A polcon díszes és vicces tartók sorakoztak, de néhányra inkább az a szó illet, hogy huncut. – Az esküvőm után elkezdtem gyűjteni őket. Olyan kis tárgyakat akartam, amiket könnyen becsomagolhatok, és bárhová elvihetem őket magammal, ahová költözünk. Aztán egy kicsit túllőttem a célon. – Csodálatosak! Bájosak és viccesek. Batman és Robin? Kay is közelebb lépett. – Ezt a kettőt Maltől kaptam anyák napjára, amikor még tizenkét éves volt. Azokat a párzó kutyákat is ő adta, és nem gondolta volna, hogy kiteszem őket. Akkor tizenhat éves volt, és szerintem bosszantani akart. De visszafelé sült el a dolog. – Az asszony a fiára nézett, és elmosolyodott. – Szörnyen zavarba jött, amikor kitettem a polcra. Mai kényelmetlenül fészkelődött. – Mit csináljak ezzel a tálcával? Parker a férfira nézett, és elmosolyodott. – Köszönöm. – Kiválasztott egy krémsajttal és málnával ízesített csinos kerek szendvicset. – És ezek? – nézelődött tovább Parker, és a két nő hosszasan nézegette a gyűjtemény darabjait, míg ő egy szendvicsekkel megpakolt tállal álldogált mellettük. Az este későbbi részében nem tudta, hogy örüljön, megkönnyebbüljön vagy aggódjon, amiért Parker és az anyja olyan jól kijönnek egymással. Jól tudta, hogy Parker bármilyen társadalmi helyzethez ragyogóan alkalmazkodik, de most ennél többről volt szó. Akárcsak az első közös pizzázásuk alkalmával, most is megérezte, hogy a nő valóban jól érzi magát. Beszélgettek azokról a helyekről, ahol mind a ketten megfordultak, meg azokról, ahol Mal szülei még az ő születése

előtt jártak, vagy nem sokkal később, amikor még túl fiatal volt ahhoz, hogy emlékezzen rájuk. Beszéltek Parker vállalkozásáról, és az anyja jókat kacagott, amikor Parker a rendezvényeken történt furcsa vagy vicces történetekkel szórakoztatta. – Nekem soha nem lenne hozzá türelmem. Az a sok ember éjjel-nappal hívogatna, és panaszkodna, gonoszkodna, meg követelőzne. Néha még Mal ügyfeleit is legszívesebben megfojtanám. – Parkernek más módszere van – jegyezte meg Malcolm. – Szétlapítja őket, mint a bogarakat. – Csak akkor, ha feltétlenül szükséges. – És mit fog csinálni Linda Elliottal? Azt hiszem, most ez a vezetékneve. – Amikor Parker habozott, Kay megvonta a vállát. – Semmi közöm hozzá. – Nem, nem arról van szó. Csak még igazából én sem tudom. Nem lesz könnyű. Egyszer már szétlapítottam, mint egy bogarat, és nagyon élveztem. De mégiscsak Mac anyjáról van szó. – Ő egy lotyó, aki mindenkinél különbnek tartja magát. – Anya, az ég szerelmére! – Tökéletesen igaza van, Kay – nézett Parker az asszonyra. – Egy lotyó, aki nemcsak mindenkinél különbnek tartja magát, hanem ráadásul üldözési mániája is van. Én mindig megvetettem, ezért semmi olyat nem tud mondani róla, amit sértőnek találnék. – Parker evett egy kis lasagnát, és közben felvont szemöldökkel Malcolmra nézett. – Miért? Én nem vethetek meg senkit? – Csak nem a te stílusod. – Az a nő éveken át kihasználta és érzelmileg zsarolta a legjobb barátnőmet. Sokkal gonoszabb bánásmódot is megérdemelt volna. De… – Parker megvonta a vállát, és ivott egy kis bort. – Akkor is el fog jönni az esküvőre, mert parádézni akar az új férjével. Egyelőre ki van tiltva a birtokról, de addigra hatálytalanítani kell a rendelkezést. – Kitiltottad? Parker Malcolmra mosolygott.

– Igen. És nagy elégtétellel töltött el. Ne aggódj, az esküvőn is odafigyelek majd rá. Még nem tudom, hogyan, de inkább bezárom az alagsorba, minthogy elrontsa Mac és Carter nagy napját. Kay összeszorította a száját, és bólintott. – Abban biztos vagyok. Ha szüksége van bármilyen segítségre, csak szóljon. Soha nem becsültem azt a nőt. – Nem is tudtam, hogy ismerik egymást. – Ő biztosan nem tud rólam, de már többször kereszteztük egymás útját. Amikor az étteremben dolgoztam, néha bejött vacsorázni. És többször felbukkant azokon az esélyeken, ahol segédkeztem. Kay vállat vont, ugyanazzal a mozdulattal, amivel Malcolm szokta jelezni, hogy valami nem nagy ügy. – Az a típus, aki keresztülnéz az emberen, amikor egy újabb italért vagy gyorsabb kiszolgálásért csettint az ujjával. Máskor meg fennhangon kritizálja a kiszolgálást, amikor a pincér mellette áll. Parker elmosolyodott, és furcsa tűz gyúlt a szemében. – Kay, lenne kedve eljönni Mac esküvőjére? Kay csodálkozva pislogott. – Alig ismerem azt a kislányt. És Cartert sem sokkal jobban. – Nagyon szeretném, ha eljönne, és az otthonom vendége lenne, a barátnőm esküvőjén. – Hogy segítsek elásni a holttestet? – Reménykedjünk, hogy arra nem kerül sor. De ha igen… – Akkor hozok egy ásót. – Kay lelkesen koccintott Parkerrel. – Kicsit ijesztőek vagytok – jegyezte meg Malcolm. Később leszedték az asztalt, aztán desszertet ettek és kávét ittak – sőt az anyja még gyorsan odatett egy almás pitét is. Az este végén Kay búcsút intett Malcolmnak és Parkernek. – Majd én elintézem az edényeket. – Csodálatos este volt. Köszönöm szépen a meghívást. Kay önelégült arccal Malcolmra mosolygott Parker válla fölött, amikor Parker megcsókolta az arcát.

– Majd megmondom a fiamnak, hogy máskor is hozza el. Most pedig vidd fel a kislányt, és mutasd meg neki a saját lakásodat is, Mal. – Rendben. Jó éjt, anya. Köszönöm a vacsorát. Parkerrel megkerülték a házat, és felmentek a lépcsőn a férfi lakásába. – Anyám nagyon jól érezte magát, hála neked. – Én is élveztem az ő társaságát. – Kedvel téged, és megválogatja, hogy kit enged be a házába. – Ezt hízelgőnek találom. A férfi megállt az ajtaja előtt. – Miért hívtad meg az esküvőre? – Szerintem élvezni fogja. Baj? – Nem. És szerintem is jól szórakozik majd. De valami mást is forgatsz a fejedben. – A férfi megkocogtatta Parker homlokát. – Van más oka is annak, hogy meghívtad. – Rendben, igazad van. Linda mindenkit megsért, mert ilyen a természete. Néha szándékosan, néha meg csak meggondolatlanságból gázol bele mások lelkébe. Az anyád nem tűnik olyannak, akit könnyű megbántani, de Lindának mégis sikerült. Ezért szívesen látott vendégként fog eljönni Mac esküvőjére, míg Linda egy megtűrt személy lesz, akit csak kötelességből hívtunk meg, és soha többé nem teheti be a lábát az otthonomba. – Ez számító és kedves is egyszerre. – Látod, milyen sokoldalú vagyok? – Semmi kétség. – A férfi megsimogatta a nő karját. – Te is megválogatod, hogy kit engedsz be. – Igen. A férfi egy darabig még nézte Parkert. – Nem szoktam nőket idehozni. Ez most olyan… furcsa – tette hozzá, a ház felé intve. – El tudom képzelni. A férfi kinyitotta az ajtót. – Gyere be.

Ez a lakás nem volt olyan színes, mint az anyjáé, sőt majdnem spártainak tűnt. És praktikusságról árulkodott, amit Parker azonnal megérzett, és értékelt. – Milyen okos megoldás. Sok kis helyiséget képzeltem el, de itt egyetlen nagy tér van. Egy hatalmas szoba, egyik sarokban a konyhával, és csak a bútorok jelzik az átmenetet a nappaliba. A nő megcsóválta a fejét, amikor meglátta az egész falat betöltő síkképernyős televíziót. – Mit is szoktak mondani a férfiakról meg a tévé méretéről? – És a nőkről meg a cipőkről? – Talált. Parker tovább ment, és a nyitott tolóajtón át benézett a kis alapterületű, de ugyancsak praktikusan berendezett modern hálószobába. Aztán visszatért a nappaliba. – Tetszenek ezek a rajzok. – A falon bekeretezett képek lógtak, és utcai jeleneteket ábrázoltak. – Igen. Szerintem is elég jók. A nő közelebb lépett, és megnézte az aláírást a sarokban. „Kavanaugh.” – Az apám művei. – Csodálatosak, Malcolm! Milyen jó, hogy így veled van az apád emléke. Tudsz rajzolni? – Nem. – Én sem. – A nő megfordult, és rámosolygott. – Maradj itt. – A kocsim csomagtartójában van egy készenléti táska. – A nő kinyitotta a retiküljét, és elővette a kulcsot. – Nem bánod? A férfi elvette a kulcsot, és meglóbálta. – Hol van a telefonod? – kérdezte. – Itt, nálam. Vacsora előtt kikapcsoltam. A férfi megcsókolta. – Akkor most nézd meg a hívásaidat, aztán újra kapcsold ki. Addig én idehozom a táskádat. Miután a férfi távozott, Parker elővette a telefonját, de először még egyszer körülnézett a lakásban.

Rendezett és praktikus, gondolta megint. És nagyon puritán. Egy olyan férfi lakása, aki hozzá van szokva a költözéshez, és nem csinál nagy felhajtást maga körül. Majdnem gyökértelen, gondolta. Az ő gyökerei viszont annyira, de annyira mélyek. Fogalma sem volt, hogy ez mit jelent. Elhessegette magától a gondolatot, bekapcsolta a telefont, és nekilátott, hogy elintézze a nem fogadott hívásokat, és válaszoljon az SMS-ekre.

16. Malcolm jóval a rendőrség, a tűzoltók és a mentők után érkezett a baleset helyszínére. A hideg, szemerkélő eső miatt a fejére húzta a kapucnit, és úgy közeledett a sárga szalaggal körülvett, villogó fényekkel megvilágított útszakaszhoz. A testeket már elvitték. Miután egy pillantást vetett az M6-os BMW felismerhetetlenségig összeroncsolódott karosszériájára, Malcolm biztos volt abban, hogy holttesteket is találtak. A második kocsit is komoly sérülések érték, de talán még meg lehet menteni. Akárki is ült a Lexusban, kis szerencsével a saját lábán távozhatott, esetleg sántikálva. Ha mégis kórházba kellett szállítani, akkor legalább él. Neki az volt a feladata, hogy elvontassa, ami megmaradt. Az esőtől síkos úton a rendőrök lámpája megvilágította az üvegcserepeket, a féknyomokat, az összetört roncsot és a vért. Malcolm mégis azt a fél pár cipőt tartotta a legszörnyűbb látványnak, amit még nem távolítottak el az útpadkáról. Az árva lábbeli félelemről, fájdalomról és döbbenetes veszteségről árulkodott.

A helyszínelő csapat már javában dolgozott, de ő is össze tudta állítani a képet. Az út nedves és nyirkos volt az esőtől meg a ködtől. A BMW túl gyorsan ment, megcsúszott, kormányozhatatlanná vált, áttért az elválasztó vonalon, nekicsapódott a Lexusnak. Az ütés erejétől felborult, és kétszer megpördült. Talán háromszor. A súly, a sebesség és az ütközés szöge miatt valószínűbb, hogy háromszor. A hátsó ülésen ülő valószínűleg kirepült a szélvédőn, mert nem kötötte be magát. Ha volt első utas, az ő teste is csúnyán összeroncsolódott, és a sofőr sem járt sokkal jobban. A tűzoltóság már szétvágta a BMW-t, mint egy konzervet, de szinte semmi esély rá, hogy bárkit élve húzzanak ki abból a járműből. Eszébe jutott, hogy a saját balesete után látta a fényképeket a kocsiról, amit vezetett. Az a jármű sem volt sokkal jobb állapotban, mint a BMW, de egy kaszkadőrautót úgy építenek meg, hogy összetörjön, és közben megvédje a sofőrt. Csak akkor nem nyújt védelmet, ha kispórolnak belőle néhány elemet, hogy csökkentsék a költségeket. Remélte, hogy az utas elveszítette az eszméletét az ütközés és a pörgés előtt. Ő nem ájult el, és mindent érzett. Az iszonyú fájdalmat, ahogy az izmok elszakadtak és a csontok ropogtak. Csak azután sötétült el előtte a világ. Ha belegondol, még most is érzi a kínt, ezért az a legjobb, ha nem is gondol rá. Zsebre dugott kézzel állt a közelben, és várta a rendőrök utasítását, hogy mikor vontathatja el a roncsokat. Míg Malcolm vérre és fájdalomra gondolva állt az út szélén, Parker egy sereg nő társaságban mosolygott és beszélgetett Mac menyasszonyköszöntőjén. A rendezvény már a vége felé járt. – Jók voltunk. – Emma átkarolta Parker derekát. – Tényleg. Mac boldognak tűnik.

– Nem akartam az ördögöt a falra festeni, ezért nem szóltam róla, de egészen az utolsó pillanatig aggódtam, hogy Linda megneszeli a dolgot, és betoppan. – Ezzel nem vagy egyedül. Jó, hogy most New Yorkban él, és nem értesülhet mindenről. Ráadásul lefoglalja az új férje. – Legyen így minél tovább – imádkozott Emma. – Az egész este remek volt, és Linda-mentes. Mindenki jól érezte magát. – Tudom. Nézd Sherryt. Még mindig ragyog, mint egy menyasszony, és ahogy a húgoddal beszél… – Ugye, milyen jól áll Ceceliának a terhesség? – Igen. Szerintem Sherry máris azon töri a fejét, hogyan nézne ki terhesen. Azt hiszem, át kéne vennem a fényképezést Laureltől. – Nem! – Nem értem, hogy miért kéne… – Parker, ezt már megbeszéltük. – Emma szigorú pillantást vetett a barátnőjére. – Laurelt választottuk meg fotósnak, mert nekem könnyen elkalandozik a figyelmem, és mindenkivel szóba elegyedek. Te pedig… Nos, neked túl sok időbe telik, mire megtalálod a tökéletes beállítást, ezért szinte semmit sem tudnál megörökíteni. – De ezek a jelenetek még úgy is jók lennének! – Nem biztos. A pillanatfelvételek a legfontosabbak. Parker lemondóan sóhajtott. Pedig tényleg szeretett fényképezni. – Rendben. Szerintem megint el kéne vegyülnünk a vendégek között, mielőtt távozni készülnek. – A nő kivette a telefont a zsebéből, amikor rezegni kezdett. – Del küldött egy SMS-t. – Valószínűleg tudni akarja, hogy hazajöhetnek-e már. – Nem. Azt írja, hogy egy csúnya baleset történt az északi gyorsforgalmi úton. A forgalmat elterelték, és nagy a torlódás. Azt javasolja, hogy ezt tudassuk a távozni készülőkkel is, hátha van, aki arrafelé akar menni. Azt mondja, hogy ők is csak későn érnek haza.

– Remélem, senkinek nem esett baja. – Emma megborzongott, aztán elmosolyodott, mert az anyja intett neki az asztal másik végéből. – Segítek neked tudatni a hírt a vendégekkel. Mint minden jó parti, ez is tovább tartott a tervezettnél. A vendégeket úgy kellett kiterelni az épületből, és a végén háziasszonyok kimerülten, de boldogan néztek egymásra. – Most pedig pezsgőt akarok! – jelentette ki Parker, és megragadta az egyik felbontott üveget. – Ülj le, Mrs. G. – Azt hiszem, rám fér. – Mrs. Grady lehuppant egy székre, levette az elegáns cipőjét, és kinyújtotta a lábát. – Tölts nekem is egy pohárral, Parker. Parker engedelmesen teletöltötte a poharakat, míg Laurel vágott néhány szeletet a csokoládészirmokkal borított háromszintes torta maradványaiból. – Nahát! Nézzétek ezeket a csodálatos ajándékokat! – Mac mosolyogva nézett az ajándékasztal felé, amelyen Parker gondosan elrendezte a tárgyakat, miután Mac kibontotta őket. – Olyan, mintha egy egész áruházat nyertem volna. Mindenkinek megköszöntem? – Többször is. Mennyi pezsgőt nyakaltál be, kedves barátnőm? – érdeklődött Laurel. – Sokat, mert a saját menyasszonyköszöntőmön megengedhetem magamnak, hogy egy kicsit becsípjek. Istenem! Menyasszonyköszöntőm volt! – A nő elvette Laureltől a tortát, és bekapta az egyik csokoládészirmot. – Nyammm. Mondtam már, hogy imádom ezt a tortát? – Igen, drágám. – Laurel megcsókolta Mac feje búbját. – És azt is, hogy mindent imádtam? Annyira örülök, hogy itt rendeztük meg a köszöntőt, a családi szobákban. Itt jobban otthon éreztem magam, és minden olyan szép volt. Em, a virágok egyszerűen… Igazad volt, hogy sok kis csokrot meg díszt javasoltál, és azt a narancssárga… mit is? – Kánná és egy kis rézvirág. – Igen, azt. Meg az a sok bordó, ami illik Laurel csokoládéjához, és a fényes zöld szalagok, meg minden.

– Mindig bízzál a virágkötődben. És nagyon kedves volt tőled, hogy Carter anyukájának meg a két testvérének adtál virágokat, amikor elmentek. – Hiszen most már ők is a rokonaim lesznek. – A nő arcán boldog mosoly ragyogott. – Olyan csodás családom van. Ti vagytok a legjobbak, és nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy a barátaimnak nevezhetlek titeket. Mindnyájatokat! Istenem, de szerencsés vagyok! És annyira örülök, hogy az anyám nem jött el! A nő a szájához kapott. – Hoppá! Talán túl sok pezsgőt ittam. – Most szabad. – Emma Mac mellé ült, és megsimogatta a karját. – Ez egy boldog esemény, és ez egy igazán vidám mulatság volt. Most csak erre kell gondolnod. – Igazad van. Az esküvő előtt kieresztek magamból minden butaságot és gonoszságot, mert a nagy napon nem akarok sírni és idegeskedni. – A nő a házvezetőnőre nézett. – Mrs. G., te vagy az én igazi anyám, akire szükségem van. És te mindig mellettem álltál. – Én is jócskán ittam a pezsgőből, úgyhogy ne ríkass meg, kislányom. – Az asszony felsóhajtott. – Istenem. Egy sovány, cserfes, vörös hajú kislány. Az első pillanatban megszerettelek, amikor betotyogtál az ajtón. Mac felállt, odaszaladt Mrs. Gradyhez, és szorosan átölelte. – Mrs. G… – Aztán a barátnőire nézett. – Laurel! – Ajaj – húzta be a nyakát Laurel. Mac jót nevetett a barátnője arckifejezésén. – Te kemény tudsz lenni, ha látod, hogy arra van szükségem. jóban, rosszban mellettem vagy. Ha ostoba vagyok, megmondod nekem, de soha nem hányod a szememre. – Ez egy remek összefoglaló. – Laurel nevetve tűrte, hogy Mac megölelje. – Emma! Egy kéz, amit megfoghatok, egy váll, amire ráhajthatom a fejem. Mindig meglátod a szivárványt a viharban, és ez sok viharon átsegített már engem.

– Rengeteg szivárványt kívánok neked, édesem. – Emma a karjába zárta Macet. – És Parker! – Mac megtörölte a könnyektől nedves arcát. – Soha életemben nem hagytál cserben. Egyikünket sem. Te adtál nekünk családot, otthont, és megnyitottad előttünk a lehetőséget, hogy azt csináljuk, amit szeretünk. Miattad lehettünk azok, akik vagyunk. – Mac. – Parker felállt, és két kezét Mac könnyes arcára tette. – Mi egymásnak adtunk családot és otthont. – Igen, de az egész veled kezdődött. – Mac sóhajtva Parker karjába vetette magát, és a fejét a vállára hajtotta. – Tudom, hogy most egy kicsit be vagyok csípve, de azt kívánom, hogy mindenki legyen olyan boldog, mint én ebben a pillanatban. – Így lesz. Ez volt a kezdet. Majdnem éjfél volt, mire a mulatság maradványait eltakarították, és mindenki ágyba került. Parker még egyszer végigment a házon, hogy ellenőrizze a helyszíneket, és boldog elérzékenyülést érzett Mac pityókás szónoklatától. Otthon. Ez az ő otthonuk, ahogy Mac mondta. De ez nemcsak azt az épületet jelenti, amit az előző nemzedékek hagytak rá, hanem mindazt, amit ők hozzátettek. Ahogy a szülei is úgy élték az életüket, hogy tovább építették az örökségüket. Az emberek mindig a Brown-birtoknak fogják hívni, de akik benne laknak, jól tudják, hogy sokkal többről van szó. Talán egy napon ő is megoszthatja egy férfival, akit szeret, és közösen építkezhetnek tovább. Az lenne az álmai megvalósulása, a legfőbb célja és ambíciója. Szeretni és szeretve lenni, megosztani mindent egymás között, és egy erős, tartós szerelemre alapozni az életüket. Enélkül is sikeres és elégedett lehet, de tudta, hogy egy szerető kapcsolat nélkül soha nem érezné magát teljesnek és boldognak. Tiszta szívből hitt a szerelem erejében és hatalmában, az ígéretben és az elkötelezettségben. Hiszen az esküvők is ezt ünneplik. A szertartásban sok jelkép és hagyomány ötvöződik, de

lényeg az eskü, amikor az oltár előtt álló pár abban a hitben köti össze az életét, hogy az elkötelezettségük és a szerelmük egy egész életre szól. Már megértette és elfogadta, hogy számára Malcolm volt ez a társ, és vele szeretné kimondani ezeket az ígéreteket. Ehhez közös nyelvre, mély bizalomra, és egymás ismeretére lenne szükség, de a férfi az életének bizonyos területeit elzárja előle. Hogyan lehet egy olyan alapra építeni, amit nem is ismer? Parker nyugtalan volt, és megigazított egy párnát a heverőn. Talán túl sokat és túl hamar kér? De nemcsak Malcolm az egyetlen személy, aki tudni akarja, hogyan és miért működnek a dolgok. Az ablakon át meglátta egy kocsi fényszóróját, és értetlenül ráncolta a szemöldökét. Közelebb lépett, és felismerte Malcolm autóját. Pont rá gondolt, és felbukkant a háza előtt, mintha megidézte volna. A nő sietett ajtót nyitni. – Későre jár – mentegetőzött Malcolm, és megállt a lépcső tetején. Idegesen beletúrt a nedves hajába. – Nem baj. Gyere be, mert hideg van, és nyirkos idekint. – Láttam a fényeket, és arra gondoltam, hogy talán még fent vagy. – Jól gondoltad. – Valami baj van, gondolta, amikor alaposabban szemügyre vette az arcát, és meglátta rajta a feszültséget. – Nemrég fejeztük be a rendrakást. – Rendben. Hogy ment a buli? – Remek volt. – A férfi nem lépett közelebb, hogy megérintse vagy megcsókolja. Parker közelebb hajolt, és egy gyors csókot lehelt az ajkára, amit nemcsak üdvözlésnek szánt, hanem vigasztalásnak is. – Az elejétől a végéig. – Az jó. A férfin látszott a nyugtalanság, amikor belépett az előtérbe. Mondd el, hogy mi a baj, unszolta magában Parker. Szinte látta a közöttük magasodó falat, de nem akart erőszakoskodni. – Malcolm…

– Van egy söröd? – Persze. – Adok még neki egy kis időt, gondolta, miközben elindultak a konyha felé. – Biztosan hosszú estéd volt. Mindent be tudtál fejezni, amit akartál? – Nem. Belekezdtem, de aztán valami közbejött. A nő elővette a sört meg egy poharat. – Elég az üveg. – A férfi lecsavarta a kupakot, de nem ivott. Parkért bosszantotta a saját tehetetlensége. Most miért nem tudja olyan ügyesen és hatékonyan kezelni a helyzetet, mint máskor? – Kérsz valamit enni? Van maradék a partiról, vagy Mrs. G… – Nem. Jól vagyok. Ez nem igaz, gondolta a nő, és nézte, ahogy a férfi járkálni kezd a konyhában. Egyáltalán nincs jól. Elég volt, határozta el Parker. Betelt a pohár. – Mondd el, hogy mi a baj. – Erre jártam, nem volt kedvem hazamenni, ezért megnéztem, hátha még fent vagy. És fent vagy. – Most végre a szájához emelte a sört, de egyetlen korty után visszatette az asztalra. – És mivel fent vagy, talán rá tudlak beszélni, hogy ágyba bújj velem. A nő csalódottságot és ingerültséget érzett. – Ha tényleg egy sörért és a szexért jöttél volna, akkor benne lennék. De ezt nem hiszem el, ezért nem tudsz rábeszélni. – Megért egy próbát. Akkor megyek is. Parker most már komolyan megharagudott, és dühösen megvillant a szeme, amikor a férfi elindult az ajtó felé. – Azt hiszed, hogy az éjszaka közepén betoppanhatsz, aztán távozhatsz, ha nem a te feltételeid szerint alakul a helyzet? A férfi arca nyugodt maradt. Teljesen semleges. Biztosan póker közben is ugyanezt a maszkot viselte. – Nem emlékszem, hogy feltételeket szabtam volna. Rossz a hangulat, ezért hazamegyek. Mindketten aludhatunk még néhány órát. – Igen? Miután felbosszantottál és felidegesítettél?

A férfi megállt, és a hajába túrt. – Elnézést, nem állt szándékomban. Egyenesen haza kellett volna mennem. – Talán igen, ha úgy gondolod, hogy nem bízol meg bennem, és nem osztod meg velem a valódi érzéseidet. A semleges arckifejezés egy szempillantás alatt eltűnt, és Malcolm is bosszús lett. – Ez ostobaság. – Ne akard megmagyarázni nekem, hogy mi az ostobaság, mert én is felismerem. Ismered az utat kifelé – tette hozzá, és távozni készült. Amikor a férfi megragadta a nőt, majdnem lefagytak az ujjai. – Rossz estém volt, ez minden. Rossz este, rossz hangulat. Nem lett volna szabad idehoznom. – Tökéletesen igazad van. – A nő ellökte a férfi kezét. – Vidd is haza. A nő a mosogatóhoz lépett, és beleöntötte a sörösüveg tartalmát. Amikor visszanézett, észrevette, hogy egyedül van. Furcsa, szúró fájdalmat érzett a szívében. – Nos – motyogta maga elé, és gondosan kiöblítette az üveget. – Rendben. Ez nekem így nem megy. Megfordult a fejében, hogy falhoz vágja az üveget, mert hallani szerette volna a törött üveg csörömpölését. Aztán belátta, hogy neki ez sem megy, ezért bedobta a szelektív szemetesbe. Leoltotta a lámpákat, ellenőrizte a zárakat és felment a lakrészébe. A hálószobában levetkőzött, eltette a cipőjét, a ruhákat az akasztójukra tette, majd belebújt a legrégebb és legkényelmesebb pizsamájába. Lépésről lépésre végigment a szokásos lefekvési szertartásán. Aztán dühösen, szomorúan és ébren hevert az ágyában egész éjszaka. – Nem veszekedtünk. – Parker a harmadik kilométernél tartott a

futógépen. – Inkább azt mondanám, hogy patthelyzet alakult ki közöttünk. – Nekem veszekedésnek tűnik – vélte Laurel. – A veszekedésnél az ember érvel, kiabál, vagy gorombaságokat vág a másik fejéhez. Ezért ezt nem nevezném annak. – Elment. Dühös vagy. Ezek a veszekedés tipikus jegyei. – Rendben, akkor legyen neked igazad! – csattant fel Parker. – Patthelyzetbe veszekedtük magunkat. – Ostoba volt. – Legalább egy dologban egyetértünk. – Tényleg ostoba volt, hogy idejött éjfélkor, amikor valami bántotta, és mégsem akarta megosztani veled – folytatta Laurel. – Még nagyobb ostobaság részéről, hogy elment, amikor elküldted. Pedig akik jól ismernek téged, tudják, hogy nem gondoltad komolyan, csak veszekedni akartál, és megtörni az ellenállását. Hogy a végén mégiscsak bevallja, mi bántja. Parker bólintott, megragadta az ásványvizesüveget, és mohón kortyolni kezdett. – Viszont ő nem ismer téged olyan régen, mint én, ezért lehet, hogy számára a „menj haza” tényleg azt jelend, hogy „menj haza.” Parker úgy érezte, hogy egy láthatatlan kéz markolássza a torkát. Nem törődött vele, és rendületlenül futott tovább. – Nem tudok olyan férfival lenni, aki nem beszél hozzám, és akivel csak az ágyban vagyok igazi közösségben. – Persze, hogy nem – nyugtatta meg Laurel. – De egyeseknek nehezére esik közel engedni magukhoz másokat. Nem akarom megvédeni – mentegetőzött Laurel. – Csak értékelem és elemzem a kialakult helyzetet. A te szerepedet játszom, mert most túlságosan zaklatott vagy, és nem tudsz önmagad lenni. – Tényleg ennyire bosszantó szoktam lenni? – csattant fel Parker. – Elnézést – tette hozzá gyorsan, és lelépett a gépről. – Elnézést. Nem aludtam egy szemhunyást sem, és nagyon gonosznak érzem magam.

– Semmi baj. Egyébként igazad van, és néha tényleg bosszantó vagy. Parker egy szomorú félmosollyal elvett egy törülközőt. – Igen. Most saját magamat is idegesítem. – A nő a törülközőbe temette az arcát, és úgy maradt. Laurel odalépett hozzá, és átölelte. – Nem akarok sírni, mert ostobaság lenne. Inkább legyek bosszantó, mint ostoba. – Egyik sem vagy. Te is tudod, hogy megmondanám, ha az lennél. – Rád ilyesmiben mindig számíthatok – sóhajtott fel Parker, és leengedte a törülközőt. – Dühös, szomorú és nagyon-nagyon fáradt vagy. Néhány órára vond ki magad a forgalomból, és pihenj egy kicsit. Addig tartom a frontot, és ha valamit nem tudok elintézni, akkor megkérem Emmát és Macet. – Lehet, hogy egy órára kimegyek sétálni, és kiszellőztetem a fejem. – Tedd azt, ami jólesik. Add ide a telefonodat. – De… – Komolyan mondom, Parker, hogy add ide a telefonodat. – Laurel összehúzott szemmel nézett a barátnőjére. – Különben kénytelen leszek azt hinni, hogy nem csak Malcolmnak vannak gondjai a bizalommal. – Igazságtalan vagy – morogta Parker, de leakasztotta a telefonját az övéről. Nem bajlódott az átöltözéssel, csak felkapott egy kapucnis felsőt, és behúzta a cipzárt. A hűvös levegő még friss volt az előző esd esőtől. A csupasz fák fázósan nyújtogatták sötét karjukat a szikrázóan kék ég felé, és Parker már bánta, hogy nem hozott magával napszemüveget. Az éjszakai fagytól megkeményedett fű ropogott a lába alatt. Ősz van, gondolta. Sőt, a tél már a kertek alatt oson, hogy átvegye a helyét.

Már csak egy hónap van hátra Mac esküvőjéig, de addig még rengeteg tennivaló és megbeszélnivaló várja. Talán jobb is, hogy Malcolmmal most ennyire eltávolodtak egymástól, mert a Kézfogó történetének legfontosabb rendezvényére kell összpontosítania minden figyelmét. És még a többi esküvőn is nagyon sokat kell dolgoznia, nem beszélve a tavaszi Seaman-féle hatalmas eseményről, ami állandó, megfeszített munkát igényel. Emma és Laurel nagy napjával kapcsolatban is véglegesíteni kell a terveket. Aztán ott van a könyv. A társai elvégezték a kért változtatásokat és kiegészítéseket, úgyhogy többé-kevésbé elkészült. Lassan el lehet küldeni az ügynökséghez. Az az igazság, hogy nincs ideje semmilyen kapcsolatra. Majd valamikor, talán. De nem most. És egészen biztos, hogy egy olyan társra vágyik, aki mindent megoszt vele, és kölcsönösen megbíznak egymásban. Ahogy a szülei éltek. Nem engedheti meg magának, hogy egy olyan férfit szeressen, aki nem ezt akarja. Nagyon fáj ezt belátni és elfogadni, de még jobban fájna később, ha most nem ragaszkodna az elveihez. – Szia, Parker. A nő ijedten riadt fel a gondolataiból, és zavartan nézett Carterre, aki az elmaradhatatlan aktatáskájával a kezében sietett a kocsijához. – Szia, Carter. Elvesztettem az időérzékemet. Mész dolgozni? – Igen. Minden rendben van? – Persze, csak… Nekem is be kell mennem dolgozni. A férfi megfogta Parker kezét. – Mi a baj? – Semmi. Tényleg. Nem aludtam az éjjel, ezért… – Most pont olyan vagyok, mint Malcolm. Kizárok másokat, és magamban tartok mindent. – Azt hiszem, tegnap este vége lett… Tudod, Malcolmmal. – Sajnálnám, ha így lenne. El tudod mondani, hogy miért?

– Azt hiszem, nincs közös alapunk, és nem egyformán látjuk a dolgokat. Illetve nem ugyanazt akarjuk. Parker megint érezte a torkában a szorítást. – Carter, én nem vagyok biztos semmiben. Nem értem őt. – És akarod? – Én mindig mindent meg akarok érteni, és éppen ezért nem fog működni ez a dolog kettőnk között. A férfi a földre tette a táskáját, az egyik karjával átölelte a nőt, és elkezdett vele sétálni. – Menned kell dolgozni. – Van még egy kis időm. Amikor Macnek és nekem gondjaink támadtak, és úgy éreztem, hogy nem értem őt, akkor te segítettél. Megadtad nekem a rálátást, amire szükségem volt. Talán most viszonozhatom a szívességet. – Nem enged be, Carter. Mindenütt zárt ajtókba ütközöm. Amikor a nehéz dolgokról kérdezem, mindig azt mondja, hogy nem nagy ügy. Máskor meg egyszerűen témát vált. Pedig a nehézségek tesznek bennünket olyanná, amilyenek vagyunk. – Az tény, hogy nem sokat beszél magáról, ezért igazad lehet a bezárt ajtókkal kapcsolatban. Szerintem vannak olyan emberek, akik azért zárnak be bizonyos ajtókat, hogy másokat kinyithassanak. Mintha azt hinnék, hogy nem léphetnek be egy másikon, amíg nem zárják be azt, ami korábban volt. – Ezt megértem. De hogy maradhatsz együtt valakivel, ha nem osztja meg veled a problémáit és a sérelmeit? Ha nem hagyja, hogy segíts neki. – Keveset árult el magáról, és inkább az anyám elbeszélése alapján tudom, hogy gyerekkorában elég sok sérelem érte. Érzelmileg megviselte az apja elvesztése, a nagybátyja és a nagynénje pedig fizikailag bántalmazta. Tanárként sokszor találkozom olyan gyerekekkel, akik átmentek ilyesmin. Nagyon sok időbe és munkába kerül közel férkőzni hozzájuk. – Tehát adjak neki még több időt, legyek türelmes, és dolgozzak keményebben?

– Ezt neked kell eldöntened. – A férfi séta közben megsimogatta Parker karját. – Ami Malcolmot illeti, biztos vagyok abban, hogy odavan érted, és még nem tudja, hogyan kezelje ezt a kötődést. Jogosan várod el tőle, hogy megmutassa neked az egész képet, ő viszont úgy gondolja, hogy elég, ha azt látod, amilyen most. Azt hiszi, hogy ennyi elég egy kapcsolathoz. – Nagyon jó meglátás. – A nő hálásan felsóhajtott, és egy pillanatra a férfihoz dőlt. – Még nem tudom, hogy előre vagy hátra akarok lépni, de ez akkor is jó elemzés volt. – Lefogadom, hogy ő sem aludt sokat az éjjel. – Remélem. – A nő végre el tudott mosolyogni, és átölelte Cartert. – Köszönöm, Carter. Akármi is lesz, sokat segítettél. – Most pedig menj az iskolába! – mondta Parker, és elengedte a férfit. – Talán aludhatnál egy kicsit. – Kiről beszélsz, Carter? – Csak megpróbáltam. – A férfi arcon csókolta Parkert, és folytatta az útját a kocsija felé. Közben majdnem átesett a saját aktatáskáján, mert megfeledkezett arról, hogy letette. Parker nagyot sóhajtott, és megfordult, hogy visszamenjen a házhoz. – De szerencsés vagy, Mac! A ház előtt megállt egy pillanatra, hogy szemügyre vegye a halványkék épületet a ragyogó ég háttere előtt. Milyen gyönyörű vonalak, gondolta. A csinos kis tetők, a tornyok, a ragyogó ablakok. Ez a ház egy jelkép. Nemcsak az otthon jelképe, hanem az állandóságé és az örökségé. Azt bizonyítja, hogy az ősei képesek voltak maradandót alkotni, és ő is a vérében hordozza ennek a lehetőségét. Hogyan építkezhetne Malcolmmal, ha nem érti meg az alapjait? A konyhába igyekezett, mert kávéra és egy kiadós reggelire vágyott, hogy legyen energiája az egész napi kemény munkához. Talán ha visszazökken a megszokott kerékvágásba, előbb-utóbb választ kap a kérdéseire. Vagy így, vagy úgy.

De amikor belépett a konyhába, Mrs. Grady a pultnál ült, és könnyes volt a szeme. – Mi a baj? Mi történt? – Parker azonnal megfeledkezett a saját bajáról, és odarohant hozzá. – Egy szörnyű baleset történt tegnap este. Egy autóbaleset. – Tudom. Del említette. Istenem! Valaki meghalt? Valaki, akit ismertél? – Még annál is rosszabb. Három lány volt, három tinédzser. Négyen lettek volna, de a negyediket még előtte hazavitték. Mind a hárman meghaltak. – Istenem! Ez szörnyű. – Az egyiknek az anyját ismerem a könyvklubból. – Mrs. G… – Parker átölelte az asszonyt, és ringatni kezdte. – Annyira sajnálom. – A másik kocsiban két ember ült. Az egyik állapota stabil, de a másiké még mindig válságos. – Csinálok neked egy teát. – A nő hátrasimította Mrs. Grady haját. – Feküdj le egy kicsit, és beviszem neked, aztán veled maradok. – Nem szükséges. Jól vagyok itt. Mi tudjuk, hogy milyen érzés, amikor ilyen hirtelen és kegyetlenül csap le a halál. Mennyire lesújtja az embert. – Igen. – Parker megszorította a nő kezét, aztán a tűzhelyhez lépett, hogy teát készítsen. – Danának hívják a nőt a könyvklubból. Soha nem kedveltem. – Mrs. Grady a köténye zsebéből elővett egy zsebkendőt, és megtörölte a szemét. – Egy zsémbes, tudálékos nőszemély volt, de most csak arra tudok gondolni, hogy elveszítette a gyerekét, és már semmi más nem számít. Valaki lefényképezte a kocsi roncsait, és a kép megjelent a helyi újságban. Remélem, hogy nem látja meg, és tegnap is elvontatták, mielőtt meglátta. – Most az lenne a legjobb, ha… – Elvontatták, gondolta Parker. Malcolm!

A nő lehunyta a szemét, és mély lélegzetet vett. Csak szépen sorban. – Most az lenne a legjobb, ha innál egy csésze teát, addig én készítek reggelit. – Kedves kislány vagy, Parker. – Mrs. Grady kifújta az orrát, és halvány mosolyra húzta a száját. – Az ég áldja meg a jó szívedet, de te is tudod, hogy amit főzöl, az ehetetlen. – Egy tojásrántottát meg egy pirítóst azért össze tudok ütni. – Parker Mrs. Grady elé tette a teát. – Ha végképp nem bízol bennem, akkor megkérem Laurelt. Megreggelizel, megiszol egy teát, aztán felhívod Hilly Babcockot, mert most egy jó barátnőre van szükséged. – Erőszakos vagy. – Tudom. Az asszony megragadta Parker kezét, és ismét ömleni kezdtek a könnyei. – Itt ültem megtört szívvel, és sírtam az elveszített gyerekek meg a családjuk miatt. Még azért a gyerekért is sírtam, akit a sors megkímélt ettől a szörnyűségtől. És ugyanakkor hálát adtam Istennek, hogy nekem még megvannak a gyerekeim. – Az embernek joga van ilyenkor hálát érezni. De sajnos ettől nem lesz kisebb a veszteség miatt érzett bánat. Átölelte Mrs. Gradyt, mert még most is élénken emlékezett arra, hogy milyen volt, amikor őket is hasonló veszteség érte. A világ hirtelen darabjaira hullott, és körülvette őket a gyász. Semmijük sem maradt, csak a könyörtelen, kínzó fájdalom. – Idd meg a teádat. – Parker még egyszer átölelte az asszonyt. – Felhívom Laurelt, Emmát meg Macet, és majd együtt hálálkodunk és szomorkodunk. A nő megcsókolta Mrs. Grady arcát. – De először reggelit csinálok. Négyen felváltva szemmel tartották Mrs. Gradyt, de igyekeztek észrevétlenek és diszkrétek maradni. Közben be kellett osztaniuk a konzultációkat, készültek az esti próbára meg a két

hétvégi esküvőre. Így aztán Parkernek nem sok ideje maradt a töprengésre. De azért arra szakított időt, hogy megnézze a híreket az interneten. Összeszorult a torka, amikor elé tárultak a baleseti helyszín képei. Ezt látta Malcolm is előző este. Mennyivel borzalmasabb lehetett a valóságban! Ezért volt olyan a szeme meg a hangja. Hozzám jött, gondolta Parker. Igaz, hogy bezárkózott, de akkor is vele akart lenni. Mihelyt lesz egy kis ideje, ő is elmegy hozzá.

17. Malcolm légtelenítette a dzsip új, hosszabb fékcsöveit, mert az ügyfél kívánsága szerint meg fogja emelni a kocsi futóművét. Gyanította, hogy a fiatal férfi ezzel a változtatással az autó megjelenését kívánja javítani, és nem nehéz terepen készül autókázni. Akármi is az oka, a munkáért ugyanannyit fog fizetni. Elmélyülten dolgozott, míg a zene üvöltött a szerelőpadra elhelyezett lejátszón. Ha magasabban lesz a karosszéria, akkor az első lengéscsillapítókat, a rugókat, a féltengelyt és a lengőkarokat is át kell alakítania. Az ifjú titán végül egy olyan járgányban ül majd, amivel kivívhatja a társai elismerő pillantását. Nem volt sietős a munka, és nem kellett volna zárás után a műhelyben maradnia. Ahogy az utána tervezett olajcserét is nyugodtan Glenre bízhatná. A munka és a hangos zene csak arra jó, hogy lefoglalja magát.

A futóművel meg az olajcserével való bíbelődés azt jelenti, hogy addig sem kell gondolkodnia. Illetve kevesebbet. A gondolkodással nem fogja rendbe hozni világban és az életében uralkodó zűrzavart. A világ annyira nem is érdekli. És mi lesz az életében? Talán egy kis időre és térre van szüksége, mert az a baj, hogy Parkerrel túl viharossá váltak a dolgok. Beismerte, hogy ez miatta történt. Ő közeledett és erősködött, aztán valahogy felgyorsultak az események. A vártnál gyorsabban haladtak, és sokkal mélyebbre jutottak, mint hitte volna. Szinte minden szabad pillanatukat együtt töltötték, és egyszer csak azon kapta magát, hogy már a jövő hetet, sőt a következő hónapokat tervezi. És még többet is. Nem erre számított. Ráadásul az anyjához is elvitte vacsorázni, és megkérte, hogy töltse az éjszakát az ágyában. Ilyesmi még soha nem fordult elő. Nem mintha kőbe vésett szabályai lennének ezzel kapcsolatban. Inkább elővigyázatosságból tartotta távol magától a kellemetlenné válható ügyeket. Parker kellemeden lehet, gondolta, miközben egy fémlemezt csavarozott az olajtartály elé. Tudhatta volna, hogy előbb-utóbb ez lesz. Parker bonyolult, és egyáltalán nem olyan kiszámítható, mint hitte. Az tény, hogy szerette volna megtudni, hogyan működik, de minél tovább vizsgálgatta az alkatrészeit, annál jobban belebonyolódott. Most már ismeri, és tudja, hogyan működik. Egy rendmániás, céltudatos nő, aki nagyon ért ahhoz, hogy egy szép masnival díszített csomagban tálalja magát. A tulajdonságai, a pénze és a származása alapján lehetne egy kiállhatatlan nőszemély is. De a lelke mélyén családra, állandóságra és otthonra vágyik, és komolyan veszi az örökségét. Ráadásul megbízható és nagylelkű, a neveltetése miatt pedig

igyekvő és szorgalmas. Malcolm őszintén becsülte a munkához való hozzáállását. Bonyolult és valóságos. Akárcsak az anyja, aki a virágmintás ruhában állt az út szélén, Parker is a maga volt a megtestesült szépség. Egy olyan nő, aki kívül és belül egyaránt szép. Ezért végül megszegte a saját íratlan szabályait, mert minél többet tudott meg róla, annál lenyűgözőbbnek tartotta, és rájött, hogy pont erre a nőre van szüksége. Többször előfordult már, hogy nagyon akart valamit. Néha megkapta, néha nem, de mindig úgy gondolta, hogy a végén kiegyenlítődnek a dolgok. Előző este zaklatottan és szomorúan ment el hozzá, és rájött, hogy Parkert nemcsak akarja, hanem szüksége van rá. Szüksége volt arra, hogy vele legyen, a házában, abban a rendezett térben, amelyet létrehozott, és ahol mindig minden értelmet nyer. Ha az embernek szüksége van valakire, az olyan, mintha biztosítókötél nélkül ugrana le egy épület tetejéről. Megtanulta már, hogy sokkal jobb, ha vigyáz magára, és arra, ami az övé. Ennyi. Csak az a baj, hogy Parkerre már kezd úgy gondolni, mintha az övé lenne. Olyasmit mesélt el neki, amit senki másnak, és amire gondolni sem akart. Tehát… Jobb is, hogy sikerült felbosszantania, és Parker kitessékelte. Így mindketten kicsit kifújják magukat, és lecsillapodnak. És átértékelik a helyzetet. Körbejárta a járművet, és ellenőrizte a változtatásokat. Aztán a hangos zene ellenére meghallotta egy magas sarok kopogását a betonon. Csak félre kellett fordítania a fejét, és meglátta Parkert, az egyik szexi elegáns kosztümjében, hátrafogott hajjal, egy hatalmas táskával a vállán. – Az ajtó nem volt bezárva.

– Nem. – Malcolm elővett egy rongyot a zsebéből, és megtörölte az arcát. Nem kéne itt lennie, gondolta. Ez a hely olajtól, motortól és izzadságtól bűzlik. Valószínűleg ő is. – Azt hittem, ma este bulid van. – Az volt, de már végeztünk. – A nő a rá jellemző hűvös pillantással meredt rá. – Mi viszont még nem, úgyhogy szeretném, ha lehalkítanád a zenét. – Fel kell tennem a kereket meg a gumit erre a dzsipre. – Rendben. Megvárom. A férfi belátta, hogy Parker valóban képes lenne rá. Ezért kikapcsolta a zenét, kinyitotta a szerelőpadon álló hűtőládát, és kivett egy sört. – Kérsz egyet? – Nem. A férfi lecsavarta a kupakot, és közben a nőre nézett. – Mit forgatsz a fejedben, Széplábú? – Elég sok mindent. Hallottam a balesetről és a három lányról. Miért nem mondtad ezt el nekem tegnap este? – Mert nem akartam beszélni róla. – A férfi lelki szemei előtt ismét felvillant a törött üvegszilánkok, a rengeteg vér és a szétroncsolt autó képe. – És még most sem. – Inkább hagytad, hogy emésszen. – Nem emésztett. – Szerintem ez az első hazugság, amit mondtál nekem. A férfit dühítette, hogy a nőnek igaza van. – Én tudom, hogy mi zajlik bennem, Parker. És semmi sem változik, ha beszélek róla. A lányok nem lesznek kevésbé halottak, és a másik autóban utazó párnak sem lesz könnyebb. Az élet megy tovább. A férfi indulatos szavai nem zavarták meg a nő hűvös nyugalmát. – Ha tényleg elhinném, hogy ilyen fásult és szívtelen vagy, akkor sajnálnálak. De nem. Azért jöttél hozzám tegnap este, mert feldúlt voltál, csak nem tudtad, vagy nem akartad megmondani,

hogy miért. Talán segített, hogy megharagudhattál rám, és így leplezhetted a zaklatottságodat. De én ezt nem érdemlem meg, Malcolm. Ahogy te sem. Egy újabb pont Parkernek. Remek. A Brown-Kavanaugh-játszma állása kettő nulla, Brown javára. – Nem kellett volna elmennem hozzád olyan pocsék hangulatban. Azt akarod, hogy elnézést kérjek? Elnézést. – Egyáltalán nem ismersz engem, Malcolm? – Az ég szerelmére! – morogta a férfi, és ivott még egy kortyot a sörből, amit már nem is kívánt. – És ne viselkedj velem ilyen elutasítóan! Ilyen férfi, módon. – Férfi vagyok! – csattant fel Malcolm, és örült, hogy sikerült egy kicsit felborzolnia a nő hűvös nyugalmát. – Ezért férfi szemmel nézem a világot. – Akkor azt is vedd figyelembe, amit most mondok, mert elmagyarázom, mit jelent, ha egy férfi és egy nő együtt van. Akkor is veled vagyok, ha örömödben cigánykereket hánysz, és akkor is, ha pocsék a kedved. – Tényleg? – A férfi érezte, hogy valami fojtogatni kezdi. Először a torkát, aztán az egész testét. – Tegnap este nem ezt bizonyítottad be. – Mert nem adtál nekem semmi… – Melyik szót nem érted abban a mondatban, hogy „nem akarok róla beszélni?” És mi közöm van ehhez nekem, vagy neked? Három gyerek halott, és ha szerencsések voltak, akkor gyorsan meghaltak. De biztos, hogy a halál nem jött elég gyorsan. Öt vagy tíz másodperc is egy végtelenségnek tűnhet, amikor az ember tudja, hogy mi következik. Szörnyű, hogy nem fognak felnőni, nem nyomhatják meg a visszajátszás gombot. Nem dönthetnek úgy, hogy legközelebb okosabbak lesznek. Szörnyű árat fizetett az ostobaságáért az a lány, akinek csak egy éve volt jogosítványa, meg a két barátnője, aki rábízta az életét. A nő nem rezzent össze, amikor a férfi a falhoz vágta az üveget, és a szilánkok csörömpölve hullottak a földre. Inkább úgy

döntött, hogy enyhíti a feszültséget, és félig tréfásan, félig együtt érzően felnevetett. – Tegnap este én is majdnem ezt tettem, miután elmentél. Aztán arra gondoltam, hogy semmi értelme, ráadásul nekem kell feltakarítani a cserepeket. Segített? – kérdezte. – Te jó ég, Parker. Te egy igazán különleges darab vagy. Nincs mindig egy józan, praktikus válasz. Nem lehet mindenre megoldást találni. Ha így lenne, az a három lány nem halt volna meg, mert a sofőr túl gyorsan ment, és közben SMS-eket írogatott a barátnőinek. A nő szíve összeszorult. – Ez történt? Honnan tudod? – Ismerek embereket. – A férfi érezte, hogy ismét fellángol benne a harag, és ingerülten a hajába túrt. – De addig hallgatnak a részletekről, amíg le nem zárják a nyomozást. – Egy szót sem szólok senkinek. Mrs. Grady ismeri a volánnál ülő lány édesanyját, és eléggé lesújtotta a hír. Talán nem sokat segített, hogy meghallgattam, teát csináltam neki, és fogtam a kezét. Talán ez nem egy józan, praktikus válasz, és nem hoz helyre semmit. De valamit akkor is tennem kellett. Ha egy hozzám közel álló személy szenved, vagy csak egyszerűen szomorú, akkor úgy érzem, hogy segítenem kell. – Akár akarja, akár nem? – Így van. Nem hiszem, hogy a vigasztalás kevésbé tragikussá teszi a lányok halálát, vagy enyhíti a család és a barátok fájdalmát. De már mindent értek. Nem akarod, hogy meghallgassalak. Nem akarod, hogy fogjam a kezed. Tehát csak én vágyom erre, te viszont nem kérsz belőlem. A nő nagyot sóhajtott, és a férfi hallotta, hogy megremeg a hangja. Ez Parker minden szavánál vagy tetténél jobban fájt neki. – Te a falhoz vágod az üveget, aztán feltakarítod és kihajítod a szilánkokat. Ez a te józanságod, Malcolm. – Néha egy törött üveg csak törött üveg, és felesleges túl sokat belemagyarázni. Most tényleg vissza kell tennem a kereket erre a kocsira.

A férfi nem haragot látott a nő arcán, hanem fájdalmat. Pedig az volt a célja, hogy felbosszantja. Parker bólintott. – Sok szerencsét. Megfordult, hogy távozzon, és Malcolm szerette volna, ha még mindig a kezében van az üveg, hogy ismét a falhoz vághassa. – Azt hittem, hogy meghaltam. A nő megállt, megfordult, és várt. – Amikor rosszul sült el a mutatvány, először azt hittem, hogy megúszom. De az egész dolog el volt rontva. Technikai hibák, rossz számítások, és néhány megszorítás, amit velünk nem közöltek. Odafent rossz döntést hoztak, és tulajdonképpen nem is fontos, hogy miért. Az a lényeg, hogy az ő hibájuk miatt kaptam egy hatalmas összegű csekket. – Tehát a „miért” volt az oka a sérülésednek. – Mondjuk inkább úgy, hogy minden összejött, és pórul jártam. – Ezt kellett hinnie, hogy túltegye magát rajta. – Mindegy. Az első gondolatom az volt, hogy a mutatvány nem sikerült, a második pedig az, hogy kezelni tudom a helyzetet. Aztán rájöttem, hogy sokkal nagyobb a baj, és azt hittem, hogy meghalok. A másodpercek ilyenkor hátborzongatóan lassan telnek, és közben az ember hallja a hangokat, a nagy csörömpölést, a recsegést-ropogást. A kívülálló előtt az egész csak egy szemvillanás, de annak, aki belül van, minden másodperc egy örökkévalóság. És félelmetes. Ez még a fájdalom előtt van. Malcolmnak nagy levegőt kellett vennie, hogy lecsillapodjon. A nő odament a munkapulthoz, és kivette a hűtőládából az ásványvizet, ami a sör mellett állt. Kinyitotta, és figyelmes tekintettel átnyújtotta neki. Istenem, gondolta a férfi. Milyen csodálatos darab. Tényleg bámulatos. – Rendben. – A férfi lehűtötte a torkát. – A fájdalom után az ember megtudja, hogy nem halt meg. Csak szeretné. Belül sikoltozik, de a hang nem is emberi. És még azt a hangot sem tudod kiadni magadból, mert a saját véredben fuldokolsz.

Levegőt sem kapsz, mert a tüdőd lassan összeesik. Elviselhetetlen az a néhány másodperc, amíg a fájdalom csapdájában vergődve várod a halált, mert azt akarod, hogy legyen vége az egésznek. Mi értelme van, hogy most tudod? – fakadt ki a férfi hirtelen. – Mert ez is hozzád tartozik. Nem üres lapok vagyunk, Malcolm. Minden bennünk van, amit tettünk, és amit túléltünk. Hát ezért zaklatott fel annyira, ami azokkal a lányokkal történt… – Nem tudom, miért volt rám olyan nagy hatással. Talán azért, mert nehéz napom volt, vagy közel történt az otthonomhoz. Nem szoktam minden alkalommal a saját balesetemre gondolni, ha elszállítok egy roncsot. Nem erről van szó. – Hanem miről? – Túl vagyok rajta, különben nem állnék most itt. Már akkor lezártam az ügyet, amikor felébredtem a kórházban. Nem voltam halott. Elég nagy dolog volt, hogy élve megúsztam, és akkor már életben is akartam maradni. A férfi letette a vizet, elővette a söprűt meg a lapátot, és nekilátott felsöpörni a törött üvegszilánkokat. – Pedig pokoli kínokat éltem át, de úgy döntöttem, hogy ha a balesetet túléltem, akkor ezt is ki fogom bírni. Csavarokkal kell összerakni a testemet? Nem baj, csak hadd sétáljak ki innen. Elkezdtem terveket szövögetni a jövőről, és elhatároztam, hogy nem élek többé egyik napról a másikra. – Tehát lenyomtad a visszajátszás gombot. A férfi Parkerre nézett. – Tulajdonképpen igen. Vagy inkább előretekertem a szalagot. Mert amikor felébredtem, az anyám az ágyam mellett ült, és azonnal tudtam, hogy nem megyek vissza a stúdióba. Nem azt mondom, hogy csak én vagyok neki, mert ő nélkülem is csodálatos. De nem tehettem ki annak, hogy a maradék családját is elveszítse. A csekk megadta a lehetőséget, hogy tegyek érte valamit, és saját magam miatt is lépnem kellett. A férfi nagyot sóhajtott, és az ásványvizesüveget babrálta.

– Nem volt hajlandó hazamenni. Még akkor sem, amikor már annyira megerősödtem, hogy kiabálni tudtam vele, és megpróbáltam elküldeni. Nem tudtam rávenni, hogy elmenjen. – Azt akartad? – kérdezte a nő halk hangon. – Tényleg azt akartad, hogy elmenjen? – Nem. De azt sem akartam, hogy ott vergődjön. Otthagyta az állását, és felszolgálóként dolgozott, hogy a közelemben lehessen. Pedig én tizennyolc éves koromban tulajdonképpen faképnél hagytam. Persze küldtem neki pénzt, de egy kezemen meg tudom számolni, hányszor látogattam meg. De ő nem mozdult el mellőlem. Aztán lehetőségem nyílt arra, hogy megváltoztassam a dolgokat, és én éltem vele. Ez minden. – Szerencsés vagy, hogy ilyen anyád van. – Tudom. – És ő is szerencsés, hogy ilyen fia van. – Elvagyunk együtt. – Malcolm, hogyan határoznád meg a mi viszonyunkat? Mi van köztünk? – Te mit mondanál? – Most nem hárítod el a választ. A te véleményedre vagyok kíváncsi. – Istenem, Parker, néha nagyon nehéz követni téged. Elnézést kértem a tegnap estééit, és megmagyaráztam az okát. Méghozzá részletesebben, mint szerettem volna. – Tehát nem tudod megnevezni, ami köztünk van? – Nem számítottam arra, hogy nyelvészkednem kell. – A férfi felemelte az üveget, aztán visszatette. – Leginkább azt mondanám, hogy ez egy állapot. Egy helyzet. – Egy helyzet? – A nő felnevetett. – Rendben. Szerinted egy ilyen helyzetben nem érdekel, hogyan éltél túl egy balesetet, milyen hatással volt rád, és hogyan változtatta meg az életedet? – Nem gondolnám. – Fontosnak tartod, hogy megismerd a dolgok működési elvét? Nem tudhatom, hogyan működsz, vagy hogyan működünk együtt, ha nem ismerem az összes alkatrészedet.

A férfi bólintott. – Értem. De nem minden darabot szeretek, ezért átalakítom őket, ahogy ezzel a dzsippel tettem. Nem vagyok már olyan, mint a baleset előtt. Szerintem most nem lennénk ebben a helyzetben, ha olyan lennék. – Ezt nem tudhatjuk, de szeretem azt, aki most vagy. Ebbe az is beletartozik, ahonnan jöttél. Nem akarom magam betolakodónak érezni, valahányszor kérdezek valamit a hátteredről. – Én sem szeretném, ha így éreznél. Csak nem szívesen vájkálok a múltban, mert annak már vége. – Én másképp gondolom. Nem emlékszel arra, amikor először bicikliztél, vagy megcsókoltál egy lányt, vagy kocsit vezettél? – Arra emlékszem, amikor először csókolóztam veled, bár te kezdeményezted. Július negyedikén történt. Rendben van, gondolta a nő. Mára ennyi elég. – Akkor csak fel akartam bosszantani Delt. – Nem baj, én élveztem. – A férfi lenézett a kezére. – Most nem érinthetlek meg, mert összemaszatolnálak. És ez egy szép kosztüm. – Akkor maradj nyugton, és vigyázz a kezedre. – A nő közelebb lépett, hozzáhajolt, és megcsókolta. – Remélem, ez nem vigasz-szex. – Az adott helyzetben ez a legtöbb, amit kaphatsz. – Talán maradhatnál egy kicsit. A férfiak imádják, ha a nők a közelükben időznek, és nézik, ahogy kocsit szerelnek. – Csak a ti kedvetekért tesszük, de egyáltalán nem élvezzük. A férfi néhány centivel lejjebb eresztette a dzsipet. – Jártál már valakivel, aki kocsi alá fekve dolgozott? – Rajtad kívül mással nem, de Mac igen, tehát megbízható forrásból tudom. Elmúlt a torokszorító érzés, és az ingerültség. Malcolm megnyugodott, és Parkerre vigyorgott.

– Ez egy szexista álláspont. Sok nőt ismerek, aki imádja a kocsikat meg a motorokat. – De azokat nem szokták megkérni, hogy a férfiak körül lebzseljenek, és nézzék őket szerelés közben. – Igaz. Eléred a kormánykereket? – Azt hiszem, igen, de… – Megtennél egy szívességet? Menj fel, és fordítsd el teljesen jobbra. Aztán teljesen balra. – Miért? – Mert sok változtatással jár, ha megemeljük a felfüggesztést, és tudnom kell, hogy minden rendben van, mielőtt felteszem a kereket. – Mit csináltál volna, ha nem jövök ide? Tovább borongok. Tehát először jobbra – emlékeztette a férfi, majd ráfeküdt egy görgős padra, és eltűnt a dzsip alatt. – Én a kocsira gondoltam, de ez a válasz még jobban tetszik. – A nő behajolt, és elfordított a kormányt. – Így? – Igen. Nagyon szép innen a kilátás. – A dzsip alá kéne nézned, és nem a szoknyám alá. – Kétfelé is tudok figyelni egyszerre. Most balra, Széplábú. – Szerinted az anyádnak lenne kedve eljönni a hálaadás napi vacsorára? – Amikor a férfi sokáig hallgatott, a nő türelmetlenül elhúzta a száját. – Vagy a mi helyzetünkben nem illik egy Hálaadás napi vacsora? – Várj egy kicsit. – A férfi kigördült a kocsi alól, megragadott egy szerszámot, majd ismét eltűnt alatta. A nő halk kalapálást hallott. – Most fordítsd el megint. Kész is. A férfi ismét kigurult, felállt, majd odébb lépett, és megragadott egy hatalmas gumiabroncsot. Miért nevezte keréknek? Talán kerékabroncsnak hívják, amit ő eddig keréknek hitt? Vagy az a tengely? Miért érdekli ez ennyire? – Még soha nem voltam ilyen helyzetben. – Azt látom.

– Nem. Nem érted. – A férfi valami pumpafélével ügyeskedett, ami sziszegő hangot adott. – Ez más minden eddigi helyzetnél. – Értem, Malcolm. Én is így vagyok vele. Belátom, hogy nem illik hozzád a hagyományos családi ünneplés. – Majd kitaláljuk, mi legyen. Tudom, hogy élvezné, de mindenfélét fog kérdezni tőlem, például azt, hogy milyen ruhát kell felvennie, meg… – „Fekete nyakkendős” esemény lesz. A nő komoly arcot vágott, a férfi pedig magában szitkozódott. Parker nem bírta tovább, és elnevette magát. – Az ég szerelmére, Malcolm. Nincs semmilyen öltözködési előírás. Mint a legtöbb amerikai háztartásban, a férfiak a nap legnagyobb részében nálunk is a tévé előtt ülnek, és focit néznek majd. – Fogadjunk, hogy az áfonyaszószt nem konzervből készítitek, mint a legtöbb amerikai háztartásban. – Ebben igazad van. Beszélek az anyáddal, és megmentelek az inkvizíciótól. – Azt csak hiszed. Értékelem a segítségedet, de akkor is faggatózni fog, és addig nyaggat, amíg megadom magam, és öltönyt veszek fel. – Remekül festesz öltönyben. Miért ilyen nagyok azok az abroncsok? – Mert a dzsip tulajdonosa fel akar vágni velük. – A férfi megnyomta a lift gombját, amire a kerekek földet értek. – Most megint meg kell néznem a kormányzást mindkét oldalon, és még az első felfüggesztést is ellenőrzöm. A férfi a dzsipre nézett, majd a nőre pillantott. – Ráér reggelig. Mi lenne, ha megfürödnék, átöltöznék, és elvinnélek vacsorázni? – Egy kicsit késő van hozzá. Mivel a férfin nem volt óra, a nő csuklójához hajolt, és leolvasta az időt.

– Tényleg. De mi van, ha valaki még nem vacsorázott? – Elmondom, mi legyen. Fürödj meg, öltözz át, aztán gyere utánam kocsival hazáig. Összeütök néhány tojást. Ez a mai nap specialitása. – Megteszi. Örülök, hogy eljöttél, Parker. Parker felkapta a telefont, és kipattant az ágyból. Az órára pillantott. Még öt óra sincs, és a péntek esti menyasszony máris ébren van? – Jó reggelt, Leah. Miben… A nő elhallgatott, és beosont a szomszédos nappaliba, míg a menyasszony beszámolt a vészhelyzetről. – Nagyon sajnálom. Nem, nem baj, tudod, hogy egész nap a tiéd vagyok. Nem akarom, hogy az esküvővel kapcsolatban bármi miatt aggódj. Ha beszélsz Justinnal, mond meg neki, hogy gondolunk az édesanyjára. A többit pedig majd elintézzük, Leah. Hagyd rám. Hadd kérdezzek valamit: a vőlegény kíséretéből be tud valaki állni a vőfély helyére? Parker hallgatta a menyasszonyt, és hálát adott az égnek, hogy meg tudja őrizni a hidegvérét, annak ellenére, hogy az esküvője napján a vőfélynek váratlanul Seattle-be kell mennie. – Az jó. Igen, úgy még mindig egy fővel kevesebben lesznek. Az is lehet, vagy talán Channing ismer valakit, aki beugorhat? Megértem, hogy az utolsó pillanatban ez nagyon nehéz, és még fel kell próbálni a mellényt meg az inget. Parker összeszorította a száját, résnyire kinyitotta az ajtót, és összehúzott szemmel Malcolmra nézett, aki kihasználta a helyzetet, és keresztben nyúlt el az ágyon. – Én tudok valakit, aki talán illene a társaságba. Igaz, hogy nem ismeritek, de… Ne gondolj ilyesmire. Megnézem, mit tehetek, és visszahívlak. Megígérem, hogy mindenről gondoskodunk. Adj egy órát. Parker visszaosont a hálószobába, és azon törte a fejét, milyen taktikához folyamodjon.

Végül úgy döntött, hogy előbb meglágyítja a kiszemelt zsákmányt. Visszafeküdt az ágyba, és a férfi hátához simult. Kemény munka lesz, gondolta, és megsimogatta a férfi oldalát, majd az ajkával megcirógatta a vállát. De valakinek meg kell tennie. És a férfi teste meleg és kemény volt. Parker keze a csípőjére és a hasára siklott, aztán még lejjebb. Tényleg kemény, mosolygott magában. Végigtáncoltatta az ujját a férfi combján, és úgy döntött, hogy ideje komolyan nekilátni az akciónak. A kezével és az ajkával felébresztette a férfit, aztán a hátára fektette, és látta, hogy Malcolm álmos szeme megvillan a sötétben. – Jó reggelt – búgta, és végigcsókolta a férfi mellkasát. – Úgy látom, jó lesz. Parker apró, ingerlő harapásokkal becézte a nyakát. – Mivel felébredtem, és már te is fent vagy… – A nő ajka a férfi füléhez siklott, Malcolm keze pedig az ő testére tévedt. – Ugye nem bánod, ha kiszolgálom magam? – Tedd, amit tenned kell. A nő felnevetett, és lovagló ülésbe helyezkedett el. Előrehajolt, felkínálva a mellét a férfi szájának, és élvezte, ahogy a testét elárasztja a bizsergés. Még mindig sok zárt ajtó volt az életében, és talán soha nem fogja teljesen megérteni. De itt, a sötétben ismerték egymást. Felemelkedett, és magába fogadta a férfit. Malcolmot körülvette a nő teste, illata, és az ajkán érezte az ízét. Ahogy mozgott rajta, elbűvölten nézte a félhomályban a lágy árnyékokat és a bőre halvány ragyogását. Mint egy életre kelt vágyálom, egy forró fantázia. Parker legyőzte, uralkodott rajta, és birtokolta. Amikor hátrahajolt, és felnyögött, magával rántotta a férfit a zuhanásba. Olyan hangot adott, mint a macska, aki az utolsó csepp tejet nyalja fel a tálból, aztán a férfira hanyatlott, és elnyúlt rajta.

– Nahát. – A nő még egyszer kéjesen megnyalta a száját. – Így kell kezdeni egy napot. – A bajnokok reggelije. – Mikor kell dolgozni menned? – Hétkor, fél nyolckor? Egy ilyen ébresztő után az edzőteremben is lenyomok egy félórát. Mennyi az idő? – Van még néhány órád. Később visszajössz? – Igen. – A férfi megsimogatta a nő hátát. – Már négykor el tudok szabadulni, ha segítségre van szükséged ma este. – Az remek lenne. – A nő elmosolyodott, és megcsókolta a férfi nyakát. – Mivel a hívás, aminek ezt a csodás korai reggeli élményt köszönhetjük, a ma esti menyasszonytól volt, és van egy kis bonyodalom. – Akkor mindenképpen igyekszem a lehető legkorábban visszajönni, mert tartozom neki. Eddig könnyen ment, ujjongott Parker. – Annál is inkább, mert te fogod megoldani a bonyodalmat. – Micsoda? Helyre kell pofozni a limuzint, vagy kereket kell cserélni egy Csipkerózsika-hintón? – Akkor is téged hívnálak, de most másról van szó. – A nő még egyszer megcsókolta a férfi kemény, mégis finom érintésű nyakát. – A vőlegény legjobb barátjának, a vőfélynek ma reggel Seattle-be kellett repülnie. – Most a másik oldal következett. – Mert az anyját hirtelen meg kellett műteni. – Ez durva. Komoly a dolog? – Hashártyagyulladás. Aggódnak a fertőzés meg az egyéb komplikációk miatt. Ráadásul a nő azért volt ott, hogy a saját anyját ápolja, akinek nemrég csípőprotézis-műtétje volt, ezért most kétszeresen nehéz mindenkinek. Leah és Channing aggódik a barátjuk meg a barátjuk anyja miatt, ráadásul most nincs vőfélyük. A vőlegény egyik kísérőjét kinevezik vőfélynek, de még így is hiányzik egy fő. – Értem.

– Tehát szükségünk van valakire, aki beugrik helyette, és körülbelül olyan mérete van, mint Justinnak, a vőfélynek és jó rá a szmokingja. – Persze. – Neked körülbelül nyolcvanegyes a derékbőséged, ugye? És az ujja hossza hatvanöt. – Lehet. Még soha… Hé, várjunk csak! – A férfi megpróbálta legurítani magáról Parkert, de ő nem hagyta magát. – Hatalmas szívességet tennél nekem. Kedvelni fogod Channinget, mert egy tündéri fiatalember. Leah-val tulajdonképpen együtt nőttek fel. Középiskolás korukban jártak egy darabig, az egyetemi évek alatt elszakadtak egymástól, de… – Most viccelsz? – A férfinak végre sikerült lelöknie magáról a nőt. – Nem várhatod el tőlem, hogy szmokingot vegyek, és… – Szerintem jó lesz rád. Del és Jack nem vállalhatja, mert más a méretük. A saját szmokingjukban sem lehetnek, mert nem lóghatnak ki a sorból. – Szó sem lehet arról, hogy én… – Fogd fel úgy, hogy behívnak a kispadról. Tényleg erről van szó. – A nő ismét rámászott a férfira, és hozzádörgölőzött. – Voltál már esküvőn, nem? – Igen, de… – Csak annyit kell tenned, hogy megmutatod a vendégeknek a helyüket, aztán odaállsz a többi kísérő közé. Végül egy rendkívül vonzó koszorúslánnyal együtt végigsétálsz a széksorok között. Hatalmas terhet vennél le Leah és Channing válláról. – Talán szívesen megtenném, ha ismerném Leah-t és Channinget. – Engem ismersz, és tulajdonképpen nekem segítenél, Malcolm. – A nő megcsókolta a férfi állát. – És én nagyon értékelném. – Dolgoznom kell. – De időben ide tudnál érni. Ha háromnegyed hatra itt vagy, akkor meg tudom csinálni. Gondoskodom minden részletről.

Neked csak fel kell venned a szmokingot, meg azt a cipőt, ami Sherry esküvőjén is rajtad volt. Az tökéletesen megfelel. – Hála istennek. – Látom, gúnyolódsz, de nem törődöm vele. Csak ott vagy, feszítesz a szmokingban, és néhány embert a helyére kísérsz. Gyönyörű esküvő lesz, és a torta egy igazi álom. Márványmintás csokoládéval bevont vajkrém. Laurel rengeteg karamellöntettel fogja felszolgálni. – Azt hiszed, hogy meg tudsz vesztegetni a tortával? – De ez egy kivételes torta. – A nő most harapdálni kezdte a férfi állkapcsát. – És megígérem, hogy elkobzok egy kis karamellkrémet… Későbbre. – Most pedig karamellkrémes szexszel akarsz zsarolni? – Igen. – Ördögien gonosz vagy, Széplábú. – Köszönöm a bókot. – És az ébresztő? Azért volt, hogy becserkésszél? – Pontosan. – Ügyes. – Megteszed? – Szeretnék találkozni azzal a férfival, aki ellen tud állni a karamellkrémnek. – Köszönöm! – Parker egy hatalmas, csattanós csókkal fejezte ki a háláját. – Tényleg köszönöm. Fel kell hívnom Leah-t, hogy közöljem vele az örömhírt. – A nő kiugrott az ágyból, és felkapta a telefonját. – Ne aggódj semmi miatt. Csak ott kell lenned, és én mindig megmondom, hogy mikor mit kell csinálni. – Rendben. Értem. Parker felhívta a menyasszonyt, a férfi pedig bosszús arccal a fülére szorította a párnát.

18. Malcolmnak megfordult a fejében, hogy talál valami kibúvót, de végül elvetette az ötletet, mert gyáva megoldásnak tartotta volna. És akkor nem kapna karamellkrémet. Kénytelen volt elismerni, hogy Parker nagyon ügyesen becserkészte, és nem győzte csodálni a taktikáját. És szinte egész nap izgult a váratlan beugró miatt. Befejezte a munkát a dzsipen, átépítette a karburátort és elvitte egy próbaútra, hogy ellenőrizze a működését. Még néhány segélyhíváshoz is kiment, mielőtt átadta az éjszakai műszakot Bilinek. Kicsit bíbelődött a papírmunkával, de úgy döntött, hogy a többit az anyjára hagyja. Összeírta a listát, hogy milyen alkatrészeket kell beszereznie egy 1967-es Mustang felújításához. Megnézte a könyvelést, és mindig boldog izgalommal töltötte el, amikor látta, hogy jól megy az üzlet. A bevételből valamennyit visszaforgathat a vállalkozásba, és az anyjának meg a csapat többi tagjának is jó fizetést tud adni. Sőt az ünnepek után talán még elmehet egy kis üdülésre is. Egy hetet szívesen eltöltene egy kellemes tengerparton, ahol fehér a homok és kék a víz. Parker szerint januárban a Kézfogónál is lelassulnak a dolgok, és talán ő is el tudja intézni, hogy egy hétre elszabaduljon. Parkernél senki sem tud jobban intézkedni. Malcolm arra gondolt, hogy megtanítaná szörfözni. Lehet, hogy már tud? Majd megkérdezi tőle. Aztán hirtelen észbe kapott. Parker körül forog az egész üdülés? Ez meg mikor történt? Ült egy darabig, hallgatta a szerelőműhelyből kiszűrődő hangokat, és megpróbálta felfogni a helyzetet. Amikor nem jött rá az idegesség, megkönnyebbülten felsóhajtott. Tehát nem számít, hogy mikor és hogyan történt, az a lényeg, hogy most így van. És ő egyáltalán nem bánja.

Sőt. Szívesen látná Parkert a tengerparton, a kristálytiszta vízben. Önfeledten iszogatnák a koktélokat, és néhány napig nem gondolnának a munkára. Vagy az ő házában is pihenhetnének, Hamptonsban. Megnéznék, milyen a téli tengerpart, és a kandalló előtt szexelnének. Majd felveti neki az ötletet, és meglátja, hogy mit szól hozzá. Összeszedte a dossziéit, és belépett a garázs másik végében lévő irodába. – Hoztam egy kis munkát – közölte, és gyorsan átnézte a munkalapokat meg a számlákat, míg az anyja a zöld keretes szemüvegén át vizsgálgatta a pultra tett papírokat. – Máris elmész? – Úgy terveztem. Van egy kis dolgom. Ha nem tudsz mindennel végezni, majd én megcsinálom hétfőn. – Ki mondta, hogy nem végzek vele? Gyere ide. A férfi áthajolt a pulton, és az anyja tréfásan pofon vágta. – Hé! – Miért nem szóltál, hogy meghívást kaptunk hálaadás napi vacsorára a Brown-birtokra? – Nemrég merült fel. – Malcolm kényelmetlenül feszengett. Az anyja mindig fel tudja idegesíteni. – Parker azt mondta, hogy fel fog hívni ez ügyben, és gondolom, ezt meg is tette. Akkor mi a baj? – Ha tudok róla, nem ért volna olyan váratlanul. És ha nem hív fel, akkor hazafelé menet vettem volna egy pulykát, és most lenne egy pulykám, amire nincs szükségem. – Nos, felhívott, ezért nem vettél, és most nincs. – Nagy szerencséd. – Az asszony kárörvendő mosolya láttán Malcolm erős kísértést érzett arra, hogy behúzza a nyakát. – Öltönyt fogsz felvenni! Tudtam! – Parker szerint nem fontos.

– Nem érdekel, hogy ő mit mondott. Én azt mondom, hogy öltönyben leszel. Egyébként vehetnél egy újat is. Mikor vettél magadnak új öltönyt? A férfi majdnem behúzta a nyakát, és örült, hogy egyetlen férfi sincs a közelben. – Nem tudom. Az ég áldjon meg, anya… – Velem ne beszélj ilyen hangon. – A nő a férfi felé bökött a mutatóujjával, mint egy bicskával. – Veszel magadnak egy új öltönyt. Meg egy nyakkendőt. És egy normális cipőt. – Te jó ég! – Ha egy olyan nővel jársz, mint Parker Brown, akkor szükséged van egy tisztességes öltönyre. És nem csak akkor, ha esküvő van, vagy valaki meghal. És ne feledd, hogy sikeres üzletember vagy, és egy sikeres üzletembernek nem csak egy öltöny lóg a szekrényében. És egy hajvágás is rád férne. – És még mit tegyek? Talán meg kéne tanulnom franciául? A nő szigorú pillantást vetett a fiára, de a szája sarka egy kicsit felfelé húzódott. – Felőlem nyugodtan, mert elég okos vagy hozzá. Ezt az én családomtól örökölted, a testalkatodat meg az apádtól. Ezért mutatsz olyan jól öltönyben. Most pedig menj, hogy elintézzem ezeket a papírokat, amiket idedobtál nekem. – Ha tudtam volna, hogy így letámadsz, akkor többet is hoztam volna. – A férfi az ajtóhoz ment, és visszanézett. Most rajta volt a sor, hogy kárörvendő arcot vágjon. – Mivel ezt a sok pénzt mind ruhára kell költenem, ezért nem tudom megadni neked azt a fizetésemelést, amit terveztem. Kár. Az anyja felháborodott pillantással nézett utána. Mire Parkerhez élt, a házban már javában folytak az előkészületek. Emma és csapata a bejáratot hatalmas szalmaszínű virágokkal díszítette, és néhány tököt is fellógatott az oszlopokra. Lehet, hogy ezt lopótöknek hívják? Még egyetlen esküvőn sem látott lopótök díszeket, de el kellett ismernie, hogy nagyon jól mutattak.

Bent a lépcsőkorlátokat azzal a fényes, vékony anyaggal vonták be, amit mindig használnak, és az előtér tele volt virágokkal meg fényekkel. Valóságos virágözön pompázott az edényekben, a kosarakban és a vázákban. Úgy érezte magát, mintha egy őszi álomvilágon sétálna keresztül. Biztosan ezt a hatást akarták elérni. Hallotta, hogy nagy munka zajlik a szalonban, meg abban a helyiségben, amit nagyteremnek hívnak, de ellenállt a kísértésnek, hogy bedugja a fejét, és kíváncsiskodjon. A végén még befogják. Arra gondolt, hogy továbboson, és kunyerál Mrs. Grady-től egy szendvicset, mielőtt szembenéz a rá váró feladattal. De mihelyt elindult a konyha felé, Parker megjelent a lépcső tetején. Ennek a nőnek jobb radarjai vannak, mint a NASA-nak, gondolta. – Tökéletes az időzítés! – Parker sugárzó mosollyal lesietett a lépcsőn. – A vőlegény kísérői éppen most kezdték a készülődést. Nem is tudom elmondani, mennyire hálásak neked. És én is – tette hozzá, és már indult is el vele az emeletre. – Minden a menetrend szerint halad. – Akkor nem hiába drukkoltam egész nap. A nő gyengéden oldalba bökte. – Tudom, hogy ez egy nagyon nagy kérés, de most egy valóságos hős vagy. Justin anyjának jól sikerült a műtétje, tehát mindenki önfeledten ünnepelhet. – Örülök neki. Mármint annak, hogy az idős hölgy jól van. – Én is. Bemutatlak Channingnek meg a fiúknak, és segítek a készülődésben. Aztán egy óra múlva visszajövök, hogy mindent átvegyünk, mert nem voltál ott a próbán. A nő kopogott a vőlegénylakosztály ajtaján. – Parker vagyok! – kiáltotta. – Bejöhetek? Az ajtót nyitó férfi szmokingnadrágot viselt, és egy sört tartott a kezében. – Nem mondhatom, hogy állig fel vagyunk öltözve, de azért nem nyújtunk illetlen látványt. – Az jó. Malcolm, ő Darrin, a frissen előléptetett vőfély.

– Mondtam Channingnek, hogy nálam jobbat úgysem talál. Tehát te vagy a beugró? Üdvözöllek a fedélzeten! A két férfi kezet rázott, és Parker gyengéden belökte Malcolmot a helyiségbe. Az asztalon lévő jeges vödrökből sörös üvegek kandikáltak elő, egy másik vödörben pedig egy üveg pezsgő várt a sorsára. Szendvicsek sorakoztak a tálcákon, és félig öltözött férfiak időztek a szobában. Öten. Az újonnan kijelölt vőféllyel együtt hatan. Egy magas, szőke, edzőteremben formált testű férfi odalépett hozzá. – Malcolm? Channing vagyok, és ma én leszek a vőlegény. – Sok szerencsét. – Nem is tudom, hogy köszönjem meg neked. Olyan furcsa, mintha ismernélek valahonnan. – Nem emlékszem, hogy találkoztunk volna. – Megesküdnék, hogy… – Szia! – Egy férfi pezsgőspohárral a kezében megállt mellettük. – Kavanaugh, igaz? – Igen. – Malcolm összehúzott szemmel méregette a pezsgős fickót. – Mercédesz SL600. Centrírozás és teljes átvizsgálás. – Pontosan. Még soha nem volt a kocsim olyan jó kezekben. – Megvan! – Channing csettintett a kezével. – Tudtam, hogy már láttalak valahol. Te újítottad fel az apám T-Birdjét. Ott voltam, amikor elhoztad, és törölgettem az öregem örömkönnyeit. – Remek kocsi. Tehát te vagy Channing Colbert. – Igen. Amikor az apám megvette azt a tragacsot, azt hittem, hogy megőrült. Aztán láttam, amikor végeztél vele, és arra gondoltam, hogy nekem is kell egy ilyen. Pezsgőt vagy sört kérsz? – Sört. – Látom, jó kezekben hagylak. – Parker megveregette a férfi karját. – A szmokingod ott lóg. A fotósunk körülbelül tizenöt perc múlva itt lesz. Nem is olyan rossz, gondolta Malcolm. Van étel, sör, és a többi férfi olyan jól szórakozik, hogy nehéz morcosnak maradnia.

Ám a fesztelensége azonnal elmúlt, amikor Mac betoppant a helyiségbe, és rászegezte a fényképezőgépét. – Hé, én csak helyettesítek! – tiltakozott. – Mindent meg akarnak örökíteni – magyarázta a nő. – Ne is figyelj rám – intett neki Mac, és ide-oda osont a szobában, mint egy vörös fejű kígyó, észrevétlenül és hajlékonyan. Malcolm csak akkor könnyebbült meg, amikor Mac odébb terelte Channinget, hogy beállított képeket készítsen róla. Amikor Mac végre kisurrant a helyiségből, Malcolm felvette a szmokingnadrágot meg az inget. Parker nem tévedett, mert minden tökéletesen illett rá, még a sötétvörös mellény is. A társaságból sokan kérdezgették a kocsikról, de ehhez hozzá volt szokva. Egy autószerelő a kocsik orvosa, és mindenki szeret ingyenes egészségügyi tanácsot kérni. Mivel az ilyen érdeklődések leendő ügyfeleket jelenthetnek, ezért szívesen válaszolt. Amikor Parker visszajött, Malcolm éppen a nyakkendőjével viaskodott. – Hadd segítsek. – Ha szmokingot bérelek, akkor csak a nyakamba kell akasztanom ezt a szörnyűséget. A nő felmosolygott rá. – Szerintem a legtöbb férfi azért hord nyakkendőt, hogy a nők közel lépjenek hozzájuk, és megkössék. Hogy vagy? – Bírom a kiképzést. – A férfi a válla fölött a többiekre sandított. – Mind nagyon fesztelen. – A kísérőd neve Astoria. A férfi meglepődött. – Ez komoly? A nő felnevetett. – Astinek becézik. Gyönyörű, egy kicsit félénk, és férjnél van, úgyhogy ne reménykedj semmiben. – Pedig egy gyors menetet terveztem a ruhatárban. – Mindenki erről álmodozik. Speciális nevelést igényű gyerekekkel dolgozik Chicagóban. Leah-val az egyetemen

ismerkedtek meg. Tessék. – Parker hátralépett, és félrehajtott fejjel szemügyre vette a férfit. – Teljesítetted a megállapodásunk rád eső részét. Jól érzed magad, és remekül festesz. Mac ismét betoppant a helyiségbe. – Rendben van, fiúk, most menjünk ki a teraszra, a beállított képekhez. Ajaj. Nem tudom, hogy a fényképezőgépem elvisel-e ennyi jóképű férfit. Parker Malcolmra segítette a szmokingot, és lesimította az ujját. – Majd visszajövök a tájékoztatóra, ha Mac végzett veled. – Velem? Én nem veszek részt a csoportképben. Nem vagyok tagja a társaságnak, csak beugrottam. – Channing azt akarja, hogy te is ott legyél. Csak pár percig tart. – Figyelj, Parker… – Elnézést. – A nő a fülhallgatójához nyúlt. – Rohannom kell. Ravasz, gondolta Malcolm, amikor a nő elsuhant. Ezek után nagyon sok karamellkrémet fog kérni. Elvégezte a dolgát, és a gyönyörűen kivilágított nagyteremben helyére kísérte az embereket. A gyertyák pislogó lángja, és a kandallóban lobogó tűz meghitt hangulatot árasztott. Egyszer csak Laurel bukkant fel mellette, mert ellenőrizte a helyszínt. – Hogy megy? – érdeklődött, és Malcolmra kacsintott. – A torta tényleg olyan jó, mint hallottam? – Jobb. – Akkor megéri. – És rengeteg karamellkrémet készítettem – tette hozzá távozás közben. A férfi észrevette a nő ravasz somolygását. Te jó ég! Ezek mindent elmesélnek egymásnak? Remek. Akkor majd gondoskodik arról, hogy legyen miről beszélgetniük reggeli közben. Talán elemelhetne egy üveg pezsgőt is, és… – Nocsak. Mostanában másodállást is vállalsz?

A férfi háta megfeszült. Megfordult, és megpillantotta a nagybátyját. Artie-nak nem tett jót az öregedés, állapította meg nem csekély kárörömmel. A férfinak még nem hullott ki a haja, amire mindig nagyon büszke volt, de csúnyán meghízott, és az arca olyan lett, mint egy cipó. Halványkék szeme szinte eltűnt a holdvilág képében. Az asszony jobban tartja magát, gondolta, amikor a nagybátyja feleségére nézett. Megőrizte az alakját, talán plasztikázták is. De az állandó megvető arckifejezése nem tette vonzóbbá az arcát. – Gondolom, egyedül is megtalálják a helyüket. – Lovagias, mint mindig. Hallottam, hogy a Brown-lánynak csapod a szelet, és a pénzére pályázol. – Soha nem tudtad, hová tartozol – húzta el a száját Marge Frank. – És úgy tűnik, Parker Brown is megfeledkezett a helyéről. A nagymamája biztosan forog a sírjában. – Üljenek le, vagy távozzanak. – Úgy tűnik, nem ragadt rád a jó modorból – jegyezte meg Artie. – Parker nemsokára úgyis rájön, hogy ki vagy. És honnan ismered a menyasszonyt meg a vőlegényt? Kereket cseréltél nekik? A pokolba, gondolta a férfi. – Igen. – Hiába keféled ki a mocskot a körmöd alól, akkor is csak egy melós maradsz. És az ilyen Brown-félék előbb-utóbb úgyis a fajtájuk mellett kötnek ki. Gyere, Marge. Malcolm úgy döntött, hogy szüksége van öt percre, mert le kell csillapodnia. De amikor hátrament, és elindult az előszoba felé, Laurel ismét felbukkant mellette. – Már csak néhány vendéget kell a helyére kísérni. Két perc múlva a fiúkkal együtt el kell foglalnod a helyedet. Valami baj van? – Nincs. – Rendben. Akkor tuszkold a helyére a kóborlókat, aztán menj hátra. Parker már megmutatta, hogy megy a dolog?

– Igen. Mindent tudok. – Én is ott leszek, és szólok, ha indulnod kell. Ne félj, nem fog fájni. A férfi nem érzett fájdalmat. De olyan harag tombolt benne, ami szinte marta, égette a torkát. Nem akart ott lenni, más szmokingjában, egy virágokkal teli helyiségben állni egy tömeg előtt, és nézni, ahogy összeházasodik két ember, akit nem is ismer. És közben érezni a nagybátyja mélységes megvetését, ami még a nagy terem másik végéből is hideg fuvallatként borzolja a bőrét, és fojtogatja a torkát, mint egy alattomos kígyó. Egyszer már elmenekült tőle, és háromezer mérföldet utazott, hogy megszabaduljon ettől az érzéstől. Férfiként jött vissza, de a lelkében még most is könnyen felszakadtak a régi sebek, és feltámadt benne a harag meg a gyűlölet. És még most is szenved a megaláztatástól. A szertartás után csatlakozott a csoportfényképezéshez, és örült, hogy megszabadulhat a nagybátyja közelségétől. Hallgatta Channing lelkendezését a T-Birdről, és igyekezett udvarias válaszokat adni. Aztán elmenekült, hogy a kert egyik félreeső részében találjon egy csendes zugot, ahol leülhet, és beszívhatja a hűvös esti levegőt. Parker ott talált rá. A nő zihált, kabát nélkül érkezett, és nem látszott rajta a szokásos hűvös nyugalma. – Malcolm! – Nincs rám szükség a vacsora alatt. Tarthatok végre egy kis szünetet? – Malcolm. – A nő levetette magát a padra, és megragadta a férfi kezét. – Nem tudtam. Fogalmam sem volt arról, hogy Frankék is eljönnek. Csak akkor vettem őket észre, amikor bejöttek az ebédlőbe. Sajnálom. Annyira sajnálom! – Akkor sajnálkozhatnál, ha te hívtad volna meg őket. Mivel nem így volt, nincs miért mentegetőznöd. – Én kevertelek bele. Bárcsak…

– Nem nagy ügy. – Rendbe fogom hozni. Kimentelek Channing és Leah előtt, és akkor… – És megadjam nekik az elégtételt, hogy megfutamodok? Megint? Szó sem lehet róla. Csak ki akarom fújni magam, Parker. Hagyjál egy kicsit békén. – A nő elengedte a férfi kezét, és felállt. – Nem mindenki igényli, hogy intézkedjél, és mindent rendbe hozzál. – Igazad van. – És ne legyél ilyen átkozottul megértő! Tudom, hogy mikor vagyok elviselhetetlen, és most az vagyok. – Ideges vagy, és megértem, hogy… – Nem akarom, hogy megértsd, mert nem értheted. Honnan tudhatnád, amikor semmi közöd hozzá? Előfordult veled, hogy megvertek, amikor nem tudtál védekezni vagy visszatámadni? – Nem. – Neked is állandóan azt mondogatták gyerekkorodban, hogy haszontalan, ostoba és értéktelen vagy, míg a végén már magad is kezdted elhinni? Azt vágták a fejedhez, hogy ha nem engedelmeskedsz, akkor az utcára fogsz kerülni? – Nem. – De ez nem jelenti azt, hogy nem fáj a szíve azért a gyerekért, akinek mindezt át kellett élnie. – Tehát nem érted. Én sem értem, hogy miért úgy próbáltam megbirkózni ezzel, hogy még nehezebbé tettem a helyzetemet, és kerestem a bajt. Meg az anyámat hibáztattam, aki nem is tudott erről, mert félelemből és büszkeségből nem mondtam el neki. A nő nem szólt semmit. Már megértette, hogy ha unszolja, akkor csak azt éri el, hogy a férfi bezárkózik. Ezért csak hallgatott. – Nagyon sokáig megnehezítettem az anyám életét. Pedig szegénynek amúgy is nagyon nehéz volt a nagybátyám meg a felesége miatt. Anyám mindent elviselt, mert örült, hogy fedél van a fejem felett, és családban élhetek. Ráadásul még gyászolta az apámat. Persze ezért is őt hibáztattam, mintha nem lett volna éppen elég baja. Artie rabszolgaként dolgoztatta, mert megtehette.

Pedig a testvére volt. Ráadásul elvárták tőlünk, hogy hálásak legyünk. – Több mint két év telt el így, és egyik nap szörnyűbb volt, mint a másik. Alig vártam, hogy elég idős legyek, és szembeszállhassak a nagybátyámmal, aztán leléphessek. Aztán anyám megtette helyettem. Mindazok után, ahogy viselkedtem vele. Egyik nap korábban jött haza a munkából, mert megbetegedett. Nem csoda, mert Artie dupla műszakban dolgoztatta, és teljesen kimerült. Artie nekilökött a falnak, a nyakamat szorongatta, és megpofozott. Szeretett pofozni, mert az megalázóbb az ökölcsapásnál, és nem hagy nyomot. Valaki kilépett az egyik teraszra, és a hideg levegőben felhangzott egy vidám női kacaj. Malcolm a ház, a fények és a nevetés felé nézett, de Parker biztos volt abban, hogy nem látja a fényeket, és nem hallja az öröm hangjait. – Anyám belépett, és szegény olyan fehér volt, mint a fal. Ám amikor meglátott minket, hirtelen vörös lett, és még soha nem láttam olyan gyorsan mozogni. Talán még soha senkit nem láttam olyan villámgyorsan egyik helyről a másikra pattanni. Lerántotta rólam a nagybátyámat. Sovány volt, mint egy agár, az a vadállat pedig legalább harminc kilóval többet nyomott nála, mégis fellökte, és Artie a szoba közepén ért földet. Aztán megfenyegette, hogy ha még egyszer hozzám mer nyúlni, akkor letépi a fejét. A férfi elhallgatott, és megcsóválta a fejét. – Nos, ez az én hátterem. És most ne mondd, hogy megérted. – Nem vitázom veled. De ha azt hiszed, hogy egy fiút meg a gyászoló anyját hibáztatom azért a helyzetért, amibe belekényszerültek, akkor nagyon rossz véleménnyel vagy rólam. A férfi hangja olyan fagyos lett, mint a levegő. – Mondtam már, Parker, hogy ez nem rólad szól. – Dehogynem, te ostoba! Rólam is szól, mert szerelmes vagyok beléd.

A nő elviharzott, de a távozása előtt még látta a férfi arcán a döbbenetet. Később a fogadás alatt is megpillantotta, amikor az ifjú párral beszélgetett, később meg a bárban társalgott a vőlegény édesapjával. Közben szemmel tartotta Frankéket is, készen arra, hogy közbelépjen, ha Malcolm felé indulnak. Lehet, hogy a férfi szerint nincs köze hozzá, és nem ért semmit, és lehet, hogy a férfi tényleg ostoba. De akkor sem fogja hagyni, hogy bármi vagy bárki galibát csináljon az egyik rendezvényén. Majdnem csalódott volt, hogy nem történt semmi. – Veszekedtetek Mallel? – kérdezte Mac, amikor a tömeg ritkulni kezdett. – Miért? Mac megkocogtatta a fényképezőgépét. – Ismerem az arcokat. És téged is. – Nem mondanám, hogy veszekedtünk. Csak más a véleményünk a kapcsolatunkról, ami egyébként szerinte nem is kapcsolat. Hanem csak egy helyzet, amiben vagyunk. – A férfiak néha nagyon ostobák. – Igen. – A nőknek mind Amazóniába kéne költözniük, vagy legalább évente négyszer ott kéne üdülniük. – Amazóniába? – Az álomvilágomban ez a nők országa, és képzeletben ide szoktam utazni, amikor dühös vagyok Carterre, vagy általában a férfiakra. Abban a világban minden nőre öt cipőbolt esik, az ételek kalóriamentesek, és a könyvek meg a filmek jól végződnek. – Tetszik nekem ez az Amazónia. Mikor indulunk? Mac átkarolta Parker vállát. – Kedves barátnőm, Amazónia mindig ott van, minden nő fejében. Csak hunyd le a szemed, gondolj a kedvenc cipőmárkádra, és máris ott találod magad. Most még készítenem kell néhány felvételt, aztán itt leszek melletted.

Parker magában mosolyogva elképzelte a nyugodt, békés cipőkkel teli női világot, de be kellett ismernie, hogy nem szeretne ott élni. De időnként szívesen elmenne oda nyaralni. Nézte, ahogy a menyasszony és a vőlegény a táncparkettre lép, hogy ellejtse az este utolsó táncát. Annyira szerelmesek, gondolta. Annyira egy hullámhosszon vannak. Készen állnak arra, hogy társként, szeretőként és barátként elkezdjék a közös útjukat. Úton a boldogság felé, mindörökkön örökké. El kell ismernie, hogy ő is mindig erre vágyott. Az is fontos, hogy maradandót alkosson, mindig tökéletes munkát végezzen, jó barát és jó testvér legyen, és felépítsen valamit. De mindezen túl azt akarja, hogy szeressen és szeressék, ígéretet tegyen és elfogadják az ígéretét. Találjon valakit, akivel kéz a kézben mennek az úton, mindörökkön örökké. Nem érheti be kevesebbel. Malcolmot már csak akkor látta, amikor kilépett a ház elé, hogy búcsút intsen az ifjú párnak. A férfi a saját ruhájában volt, és sokkal nyugodtabbnak tűnt. – Van egy perced? – kérdezte Parkert. – Igen, most már több is. – Nagyon igazságtalanul viselkedtem veled, és ez mostanában többször is előfordult. Nem örülök neki. – Rendben. – Azt hittem, már levetkőztem ezt a féktelen haragot Artie iránt. De úgy tűnik, nem. – A férfi zsebre vágta a kezét. – Nem akarok megint a hatása alá kerülni, ezért igyekszem leállítani magam. És megértem, hogy segíteni akartál. – De neked nem kell segítség. – Nem akarom, hogy szükségem legyen rá. Ez egy kicsit más. De akkor sincs mentség arra, ahogy kirohantam ellened. – Nem kell sorolnod a kifogásokat, Malcolm. Nem kell mentegetőznöd, amikor én is látom az okokat.

– Azt hiszem, még mindig dolgoznom kell ezen. Ezért most megyek is. Szükségünk van egy kis időre, hogy lecsillapodjanak a kedélyek. – Miközben lecsillapodsz, tegyél fel magadnak egy kérdést. Szerinted rossz véleménnyel vagyok egy apját gyászoló fiúról, amiéit elmenekül a bántalmazójától, aki kegyetlenkedik vele? Vagy lenézem a férfit, aki ebből a gyerekből lett? Ha biztos vagy a válaszodban, akkor tudasd velem. Parker kinyitotta az ajtót. – Jó éjt, Malcolm. – Parker? Akármi is a válasz, akkor is akarlak. – Tudod, hol találsz meg – felelte a nő, és becsukta az ajtót.

19. Malcolm nagyon remélte, hogy ki tudja köszörülni a csorbát. Nem szokott ilyen otrombán viselkedni a nőkkel, mint Parkerrel. Ráadásul kétszer is. Úgy látszik, Parker minden szempontból első volt az életében. Jól tudta, hogy a nagy ballépések után egy férfinak illik mélyen a pénztárcájába nyúlni, és engesztelő ajándékkal kedveskedni. Ilyenkor valami illatos vagy fényes holmival szokás előrukkolni. Még egy olyan lány is szívesen fogadja az efféle bocsánatkérést, akinek mindene megvan. Először virágra gondolt, de aztán rájött, hogy Parker háza tele van vele. Egyébként is, a virág az engesztelő ajándéklista legalsó helyén áll. Aztán fontolóra vette az ékszert, majd úgy döntött, hogy az túl sok lenne. Végül eszébe jutott Parker gyenge pontja, aminek biztosan nem tud ellenállni.

Úgyis el kell mennie vásárolni, mert az anyja addig nem hagyja békén, amíg meg nem veszi az új öltönyt. Gyűlölt vásárolni, ezért úgy érezte, hogy már ezzel elnyerte a méltó büntetését. Ráadásul olyan ruhára kellett pénzt költenie, amiben úgy érezte magát, mintha be lenne csomagolva. A szenvedése sokáig tartott, közben rengeteget bosszankodott, és a végén a feje is megfájdult. Örült, amikor hazavihette a nagy nehézségek árán kiválasztott öltönyt, és egy szépen becsomagolt, masnival átkötött ajándékcsomagot. És megígérte magának, hogy soha többé nem fog ilyet csinálni, még a következő életében sem. Két SMS-t is küldött Parkernek, pedig ez sem volt szokása. Nem szerette a telefonos üzeneteket, mert az ujja túl nagy volt a billentyűkhöz, és emiatt esetlennek meg ostobának érezte magát. Úgy érezte, hogy szükségük van valami kapcsolattartásra, még akkor is, ha úgy döntött, hogy néhány napig elkerüli a nőt. Hétfőn úgy döntött, hogy elég volt a távolságból, és felhívta. A postafiók válaszolt, egy újabb modern vívmány, amit gyűlölt, még akkor is, ha a nő kiegyensúlyozott hangját hallhatta a telefonban. – Szia, Széplábú. Csak szerettem volna megkérdezni, hogy van-e kedved kiruccanni ma este. Utána megehetnénk egy pizzát. Hiányzik az arcod – tette hozzá, mielőtt átgondolta volna, hogy mit mond. – Úgyhogy várom a válaszod. Visszafeküdt a görgős padra, és becsúszott a tragacs alváza alá, amit éppen megpróbált helyrepofozni, és nekilátott, hogy eltávolítsa a használhatatlan kipufogót. Majdnem végzett az új felszerelésével, amikor jelzett a telefonja. Beverte a kezét, és a vér láttán dühösen szitkozódott, aztán nagy üggyel-bajjal előhalászta a telefont a zsebéből. Még mérgesebb lett, amikor meglátta, hogy csak egy SMS érkezett. Jól hangzik, de ma este nem tudok elszabadulni. Hálaadásig teljesen be vagyunk táblázva. Akkor viszont szívesen látom az arcodat, és az anyukádat is. PB.

– PB? Miféle ostobaság ez? – Egy SMS-ben ráztad le? Ez kemény. – Laurel hátradőlt a széken. – Gratulálok. – Nem ráztam le, de már megbeszéltük ezt a konzultációt. – Amit minden gond nélkül be is fejeztek, ezért nyugodtan lazíthatott, és megihatott egy pohár bort a barátnőivel. – A szavaid alapján arra következtetünk, hogy Malcolm csak megpróbálja feldolgozni ezt a nehéz helyzetet. – Emma hatalmas barna szeme csillogott az együttérzéstől. – Vannak emberek, akiknek vissza kell vonulniuk egy időre, amíg túl vannak rajta. – Igen. Ezért megadom neki az időt és a távolságot, amit kért tőlem. Így nyugodtan rágódhat rajta. – És nem biztos, hogy már feldolgozta – tette hozzá Mac. – Egyébként látom rajtad, hogy haragszol rá. – Nem igazán. Talán egy kicsit – ismerte be Parker. – Nem az bánt, ha valaki dühöng és felrobban, aztán elhallgat és bezárkózik. Hanem az, hogy nem akarja elfogadni az őszinte együttérzést és megértést. És ez dühít. Egy kicsit. – Rendben. Kíváncsi vagy a véleményemre? – Mac nagyot sóhajtott. – Az anyám ritkán emelt rám kezet, ezért nem mondhatom, hogy fizikailag bántalmazott. De érzelmileg kihasznált, megalázott és megsemmisített. – Mac hálás mosollyal nézett Emmára, aki vigasztalóan megsimogatta a lábát. – Nekem itt voltatok ti hárman, akikkel beszélhettem, de még így is sokszor magamba fordultam, vagy kifordultam magamból. És néha még most is, pedig már nemcsak rátok meg Mrs. G.-re számíthatok, hanem Carter is mellettem áll. Időnként mégis úgy érzem, hogy vissza kell vonulnom. Lehet, hogy ez már csak egy megszokás, de akkor is vannak ilyen időszakok. – Én azért szeretném, ha soha nem csinálnál ilyet – vetette közben Emma. – Tudom. És mivel tudom, ezért ráadásul rossz lelkiismerettel búslakodok. Nagyon meg tudom érteni, amin Mal átmegy. Az apám ugyan nem halt meg, de elhagyott, és soha nem volt mellettem, amikor szükségem lett volna rá. És egy olyan ember

nevelt fel, aki nem volt olyan agresszív, mint ez a tökfej Artie, de mindig gondoskodott arról, hogy értéktelennek és kevésnek érezzem magam. A nő egy kis ásványvízzel öblítette le a kiszáradt torkát. – És hiába tudom most már, hogy ki vagyok, néha még most is elkeseredek, amikor Emre meg a csodálatos családjára nézek, vagy Laurelre, aki azt tudja mondani, hogy „teszek rájuk", vagy Parkerre, aki olyan átkozottul összeszedett, és ilyenkor azt érzem, hogy ti nem tudjátok. Honnan tudhatnátok, min megyek át? És nemcsak rosszkedvű leszek, hanem még aljasnak is érzem magam. Ezért nem akarok beszélni arról a sok gyötrelemről, amint átmentem, mert úgy érzem, hogy ez csak az én bajom. – Szép szónoklat volt – jegyezte meg Laurel, és magasra emelte a poharát. – De mi azért mindig rá tudunk venni, hogy beszélj róla. – Igen, és utána jobban érzem magam. Tudjátok, hogy melyik gombot kell megnyomni rajtam, és a végén tényleg kinyílok előttetek, mert tudom, hogy szerettek, és elfogadtok azzal a sok bajjal együtt, ami velem jár. – Én nem – mosolygott Laurel. – Csak sajnállak téged, mert annyira együtt érző vagyok. Mac bólintott. – Teréz anya egy szívtelen sorozatgyilkos hozzád képest. – Megmondtam neki, hogy szerelmes vagyok belé – szólalt meg Parker halkan, és Laurel felkapta a fejét. – Micsoda? Miért nem ezzel kezdted? És mikor? – Amikor dühös lettem rá. Amikor azt mondta, hogy nem érthetem meg, mert nem rólam van szó. Kifakadtam, hogy igenis rólam van szó, mert szerelmes vagyok belé. Aztán visszajöttem, mert várt rám a munka, és nem is kellett volna odamennem hozzá. – És ő mit mondott? – sürgette Emma, és a kezét máris a szívére szorította. – És mit csinált?

– Nem mondott és nem csinált semmit. Csak olyan arccal bámult utánam, mintha ágyékon rúgtam volna. Egyébként jobb lett volna, ha azt teszem. – Pénteken? Már pénteken megmondtad neki? – Emma felháborodottan hadonászott. – Egész hétvégén együtt dolgoztunk, és egy szóval sem említetted nekünk? – Azért nem, mert ez meg az ő baja – jegyezte meg Mac. Parker Macre emelte a tekintetét. – Ha tudni akarod, igen. Azt hiszem, igazad van, mert egy darabig magamban akartam tartani, és gondolkodni rajta. Mert ez az egész nem úgy történik, ahogy elterveztem. Úgy terveztem, hogy egy józan és okos férfiba fogok beleszeretni, akinek remek humorérzéke van, és ért a művészethez. És tudom, hogy most elhúztad a szád, Laurel, úgyhogy hagyd abba. – Csak a remek humorérzékem miatt volt. – Mindegy. Ez volt a hosszú távú tervem, amin már tíz éve dolgozok. – Komolyan? – Fogd be a szád, Mac. – De Parker ajka egy kis félmosolyra húzódott. – Néhány hónapig találkozgatnánk ezzel a józan és okos férfival, hogy jobban megismerjük és értékeljük egymást. Aztán elmegyünk egy rövid, romantikus útra, mindegy, hogy hová. Egy elegáns New York-i szállodába, egy tengerparti házba, vagy egy vidéki farmra. Gyertyafénynél vacsorázunk, vagy piknikezünk. Utána csodálatos lesz a szex. – És a mosókonyhában is kamatyoltok? – érdeklődött Laurel. – Te is fogd be a szád, különben nem tudod meg a tervem többi részét. Laurel csalódott arccal jelezte, hogy cipzárt tesz az ajkára. – Tehát. – Parker elégedett sóhajjal levette a magas sarkú cipőjét, és felrakta a lábát a heverő támlájára. – Szeretők lennénk, és időnként együtt utazgatnánk, ha a beosztásunk engedi. Persze néha veszekednénk, de utána mindig mindent józanul megbeszélnénk. Parker Emmára nézett.

– Hallgatsz, de jól tudom, hogy mire gondolsz. Arra, hogy ez milyen unalmas. A következő rész azonban tetszeni fog neked. Mert egyszer csak azt mondja nekem, hogy szeret. Megfogja a kezem, a szemembe néz, és szerelmet vall. És egy nap visszamegyünk abba a csodálatos szállodai lakosztályba vagy a tengerparti házba, vagy a vidéki farmra, és egy gyertyafényes vacsora közben, megint azt mondja nekem, hogy szeret, és én vagyok minden, amire valaha vágyott. És megkér, hogy legyek a felesége. Én igent mondok, és együtt élünk, mindörökkön örökké. – Azért jobban teszi, ha a megfelelő pillanatban elővesz egy négyszögletes gyémántgyűrűt is – jegyezte meg Laurel. – Legalább ötkarátosat. – Az biztos. – Mac nehezen tudta visszatartani a nevetését. – Szerintem ez gyönyörű! – Emma figyelmeztető pillantást vetett Laurelre. – Gyönyörű, és lehet, hogy nevetséges, de ez az én tervem. – Parker most már teljesen felbátorodott, és önérzetesem megveregette a mellkasát. – Képes vagyok arra, hogy az igényeknek és a körülményeknek megfelelően változtassam a tervemet. – Senki más nem tudja ezt jobban – bólogatott Mac. – De ami Malcolmmal történik, az egyáltalán nem felel meg a forgatókönyvnek. Még csak meg sem közelíti, mégis beleszerettem. Ráadásul én mondtam meg neki, hogy szeretem, ami végképp felbontja a terveimet. – Mindnyájan tudjuk, hogy a szerelem nem forgatókönyv szerint zajlik – oktatta ki Laurel. – Ha így lenne, akkor most egy szexi, atlétikus Luc nevű művésszel ölelkeznék a párizsi apartmanunkban, és nem a bátyádhoz, az ugyancsak szexi és atlétikus ügyvédhez készülnék feleségül menni, akit Delaney-nek hívnak. – Hát persze, hogy tudom! De azért még nem örülök neki. – Most nemcsak Malnek adsz egy kis időt, hogy átgondolja a dolgokat, hanem magadnak is – állapította meg Mac.

– Szükségem van rá. Mert a forgatókönyvnek van egy része, amit nem lehet átszerkeszteni vagy kihagyni. Akárkibe szeretsz bele, annak viszonoznia kell a szerelmedet, különben nem lesz happy end. – Ha nem szeret téged, akkor tényleg ostoba. – Köszönöm, Em. – Komolyan gondolom. Te egyszerűen tökéletes vagy! De nem úgy, hogy az embert bosszantja a túlzott tökéletességed. – Néha azért utáljuk őt – vetette közbe Laurel, és Parkerre mosolygott. – De ez egy szereteten alapuló gyűlölet. Parker megértette, hogy mire gondol, és felemelte a poharát a barátnői felé. – Én is gyűlöllek titeket. – A kedvenc húgaim mind együtt vannak! – Del jelent meg az ajtóban, aztán körülnézett, és megcsóválta a fejét. – És valami női dologról beszélnek, mert hirtelen elhallgattak. Sikerült rávennem Mrs. G.-t, hogy rozmaringos báránysültet készítsen, és most szólt, hogy mindjárt kész. Jack és Carter is úton vannak már. – Itt eszünk? – Mac felugrott, és örömében a levegőbe bokszolt. – Juhé! Ez a legjobb befejezése egy nehéz hétnek. – Megyek, és segítek neki. – Laurel felállt, és Delre nézett. A férfi felvonta a szemöldökét, és bólintott. – Gyere, Em. Miután a nők távoztak, Del leült a dohányzóasztal szélére, és elállta Parker útját. – Tehát? Mi a helyzet Mallel és veled? Át kell szabnom az arcát? – A férfi megveregette a húga térdét, és a szemébe nézett. – Szerintem egyedül is elbánnék vele, de a biztonság kedvéért magammal viszem Jacket és Cartert is. – Nagyon kedves tőled, de felesleges. – Valami van. Vasárnap kihagyta a Giants-meccset, és néhány napja itt sem látom. – Mert… Felmérjük a helyzetet. – Ez azt jelenti, hogy összevesztetek? – Nem vesztünk össze. De ha úgy lenne, akkor is meg tudnám oldani egyedül.

– Ezt nem kétlem, de ha egy fickó megbánt téged, akkor kötelességemnek érzem, hogy leüssem. Akkor is, ha a barátom. Illetve főleg akkor, ha a barátom. Ezek a nagy testvér szabályai. – Az a baj, hogy mindig megváltoztatod a nagy testvér szabályait. – Ezek csak apró változtatások, lábjegyzetek és záradékok. – Nem veszekedtünk. És ha megsértette az érzelmeimet, akkor ennek csak egy oka van, és ezzel szembe kell nézned. És az az oka, hogy beleszerettem. A férfi hátradőlt, és a térdére tette a kezét. – Most egy kicsit magamhoz kell térnem. – Nyugodtan. Nekem is. Mert mindnyájunknak kezelnie kell ezt a helyzetet, Del. Neked, nekem és Malcolmnak. – Parker félrelökte a bátyja térdét, és felállt. – Menjünk enni, mielőtt Mrs. G. egy kutatócsapatot indít értünk. – Azt akarom, hogy boldog legyél, Parker. A nő megfogta a férfi kezét. – Én is ezt akarom, Del. A megbeszélés szerint Malcolm először Emma háza elé gurult, hogy magához vegye a csokrot, amit Mrs. Gradynek készíttetett. – Mindjárt jövök – szólt oda az anyjának. – Igyekezz! Nem illik késni. – Parker azt mondta, hogy négy körül jöjjünk, és most négy körül van. A férfi kiszállt a kocsiból, hogy elejét vegye a további nyaggatásnak, és futva indult Emma háza felé. A rézkaspóban ízlésesen elrendezett vidám napraforgókat az előszobai asztalon találta, ahogy megbeszélték. Felkapta, és már ment is visszafelé. Amikor a kocsihoz ért, az anyja kezébe nyomta a csokrot. – Ez legyen nálad, jó? – Milyen szépek! Jó fiú vagy, Malcolm. Többnyire. – Öltöny van rajtam. Ezt is vedd figyelembe. – Jól is nézel ki benne. Micsoda ház! – tette hozzá, amikor a férfi megfordult a kocsival, és a főépület felé hajtott. –

Emlékszem, amikor először megpillantottam. A keményített egyenruhámban jöttem ide, és halálra voltam rémülve. Az asszony lesimította a ruhát, amit külön erre az alkalomra vett, a kedvenc élénkzöld színében. Most nincs keményített gallá, gondolta boldogan. – Aztán ideértem – folytatta. – Megláttam az épületet, és arra gondoltam, hogy gyönyörű, és egyáltalán nem ijesztő. Az idős Mrs. Brown viszont elég rémisztő volt. De megérte az izgalom, mert körülnézhettem a ház belsejében, és elegáns embereknek szolgálhattam fel finomabbnál finomabb ételeket. Az akkori házvezetőnő, akinek már elfelejtettem a nevét, megengedte nekünk, hogy mi is együnk a konyhában. Amikor a férfi leparkolt, az asszony rámosolygott. – Azt hiszem, felvitte az isten a dolgomat. Milyen a hajam? A férfi visszamosolygott az anyjára. – Mint senki másé. – Pont, ahogy szeretem. A nő magához vette a hátsó ülésről a húspástétomot és a becsomagolt ajándékdobozt. Amikor az ajtóhoz nyúlt, hogy kinyissa, az magától kinyílt. – Boldog hálaadást! – Del arcon csókolta Kayt, és szemügyre vette a dobozt Mal hóna alatt. – Nem kellett volna. – Akkor jó, hogy nem neked hoztam. – Ez a pástétom csodásan néz ki. Maga csinálta, Kay? – Igen. Ha Maureen a konyhában van, akkor hátraviszem neki. – A nők a konyhában vannak, mert ott a helyük. – A férfi kacsintott. – A férfiak pedig a tévészobában időznek, hogy a Brown család hagyományai szerint focimeccset nézzenek. Odakísérlek, és hozok egy italt. – Ez a legszebb ház egész Greenwichben – állapította meg Kay. – Amikor először megláttam, akkor is ez volt a véleményem, és azóta nem változott. – Köszönöm. Ez nagyon sokat jelent nekünk.

– Nem csoda, hiszen története van a háznak. A nagymamája idejében néha dolgoztam itt rendezvényeken, és később is, amikor az édesanyjának volt szüksége rám. Az anyját jobban szerettem. Del felnevetett, és Kay hátára tette a kezét, hogy bevezesse a házba. – Brown nagymama valóságos zsarnok volt. A konyhából mennyei illatok és női hangok áradtak ki. Malcolm azonnal meghallotta Parker hangját, és az utóbbi napokban érzett ideges csomó kiengedett a gyomrában. A nő a munkapultnál ült, és babot pucolt. Mikor látott utoljára babot pucoló nőt? Malcolm gondolatait megzavarta, amikor Parker ránézett, és találkozott a tekintetük. Istenem, mennyire hiányzott neki! Szinte fájt. Ennek nem örült, és követni akarta Delt, de a nő elmosolyodott, és leszállt a konyhaszékről. – Boldog hálaadást. – Először az anyját üdvözölte, és megcsókolta az arcát, ahogy nemrég Del tette. Aztán lágyan szájon csókolta Malcolmot. A csomó megint meglazult. Mindenki egyszerre kezdett el beszélni, de Malcolm alig hallotta őket. Valaki kivette a kezéből a pástétomot, de ő azon vette észre magát, hogy nem tudja levenni a szemét Parkerről. Elragadtatottan nézte az alakját, hallgatta a hangját. Del egy sört nyomott a kezébe. – Menjünk, és legyünk férfiak, mielőtt munkába fognak minket. Mert hidd el, hogy képesek rá, és meg is teszik, ha nem vagyunk résen. – Rendben. Egy perc múlva ott leszek. – A saját szakálladra maradhatsz. Nagyon csinosan festesz majd egy kötényben. – Szállj le rólam – förmedt a férfira, mire kapott az anyjától egy tréfás nyaklevest. – Ügyelj a szádra, Malcolm. Én nem bánnám, ha kapnék egy kötényt. A hálaadásban a készülődés a legjobb. Amikor a férfi látta, hogy Parker ismét vissza akar ülni, megfogta a karját.

– Gyere velem egy kicsit. – Dolgom van – tiltakozott a nő, miközben Malcolm kivonszolta a konyhából. – A bab nem megy sehová. – A férfi a zeneszobába vezette Parkert. – Hoztam neked valamit. – Milyen kellemes meglepetés – jegyezte meg, amikor a kezébe fogta a dobozt. – Ha egy férfi elront valamit, fizetnie kell érte. – Nem vitatkozom, mert szeretem az ajándékokat. Látom, az anyád nyerte meg az öltönyös csatát. – Az anyám mindig győz. – Szép öltöny. – A nő egy kis asztalra helyezte a dobozt, és kibontotta a szalagot. – Hogy megy az üzlet? – Jól. Channing ajánlása alapján megbízást kaptam egy 1962es Cadillac felújítására. – Ez remek. A férfi nézte, ahogy a nő óvatosan széthajtogatja a díszcsomagolást. Parker Brown nem szakít, és nem tép fel semmit. Milyen furcsa, hogy ebben pont olyan, mint az anyja, aki mindig elteszi a csomagolópapírt. Fogalma sincs, hogy mihez akar kezdeni vele később. – És nálatok? – Az ünnepek környékén mindig nagyon elfoglaltak vagyunk. Nemcsak esküvők, hanem különféle ünnepségek is vannak. És Mac esküvőjéig pedig már csak két hét van hátra. El sem tudom hinni. Egészen újévig be vagyunk táblázva, és… A nőnek elállt a szava, amikor meglátta a cipősdobozt, aztán elgondolkodva leemelte a fedelét. Parker szája tátva maradt az ámulattól, és Malcolm nem is érezhetett volna ennél nagyobb elégtételt. – Cipő? Cipőt vettél nekem? Ráadásul egy ilyen mesés darabot! – Kivette az egyik vékony magas sarkú körömcipőt, és úgy tartotta a kezében, mint egy értékes, törékeny drágakövet. – Szereted a cipőket.

– A szeretem enyhe kifejezés arra az érzelemre, amit a cipők iránt érzek. Istenem, ez fantasztikus! Milyen szépek ezek a kövek. Hogy szikráznak. És az anyaga! Gyorsan kibújt a cipőjéből, és felvette az újat. Aztán némán ült a helyén, és csodálta az ajándékot. – Honnan tudtad a méretet? – Voltam a szekrényedben. A nő továbbra is ült, és felnézett a férfira. – Meg kell mondanom, Malcolm, hogy most megdöbbentettél. Cipőt vettél nekem. – Ne kényszeríts arra, hogy még egyszer megtegyem. Borzalmas volt. Először arra gondoltam, hogy veszek valami szexi fehérneműt, de aztán beláttam, hogy önző dolog lenne. Pedig az sokkal könnyebb, és kevésbé hátborzongató lett volna. A nők nagyon gonoszak tudnak lenni a cipőboltban. – Nos, nagyon tetszik. – A nő felállt, és járkálni kezdett, mint egy manöken a kifutón. Aztán megpördült, és elmosolyodott. – Hogy néz ki? – Nem tudom levenni a szemem az arcodról. Nagyon hiányzott az arcod. – Rendben. – A nő nagyot sóhajtott, és közelebb lépett hozzá. – Most csak hízelegsz – súgta, és a férfi karjába bújt. – Nekem is hiányoztál. – Ki kell békülnünk. Nagyon dühítene, ha Artie miatt mindent elrontanék. – Tökfej Artie nem fog semmit sem elrontani. A férfi hátrahajolt, és a nőre nézett. – Tökfej Artie? – Így hívjuk egymás között. A férfi felnevetett. – Tetszik. Veled akarok lenni, Parker. – Az jó, mert velem vagy. A férfi Parker homlokára hajtotta a fejét. – Figyelj, Parker. Én… – A férfi nem találta a szavakat, és nem volt biztos abban, hogy mit akar tenni. – A pokolba! Inkább

azt mondom, hogy te vagy az első nő, akinek cipőt vettem. – A férfi megint hátrahajolt, és Parker szemébe nézett. – És az utolsó. – Ez sokat jelent. – Parker a férfi mellkasára tette a kezét, és megcsókolta. – Akkor ma azért adunk hálát, hogy jóban vagyunk. Egy héttel Mac esküvője előtt a szépségszalonba kellett menniük. Várta őket a manikűr, a pedikűr és az arckezelés. Az utolsó pillanatban még sok döntést kellett hozni, mindent többször meggondolni, és átírni az ülésrendet. Aztán jöttek az utolsó ruhapróbák, és megérkeztek az esküvő előtti ajándékok. Parker egy táblázatban követte nyomon ezeket. Felírta az ajándékozó nevét, a menyasszonyhoz vagy a vőlegényhez fűződő viszonyát, valamint a címét, amelyre a köszönő leveleket küldhetik. Ott volt még a rengeteg elintéznivaló, telefonálás, a rendelések visszaigazolása és a végső konzultációk. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy ezen kívül több más rendezvényt is még kellett tervezni és le kellett vezényelni, akkor nyugodtan állíthatjuk, hogy az időszak igencsak zaklatott volt. – Miért gondoltuk, hogy a december jó ötlet lesz? – fakadt ki Mac, eszelős pillantással nézve maga köré, mint aki menekülést keres. – Teljesen be vagyunk havazva, és mindenki ingerült és kimerült. Úgyis csak a jövő hónapban tudunk nászútra menni, úgyhogy miért nem használtuk ki a nyugodtabb időszakot, és tartottuk meg akkor az esküvőt? Istenem, férjhez fogok menni! Holnap! – És minden tökéletes lesz – vágta rá Parker elszánt arccal, miközben a laptopján dolgozott. – Nocsak! Az időjárás tökéletes lesz. Reggel hideget és enyhe havazást mondanak, de csak pár centimétert jósolnak. Délután derűs lesz az ég, este pedig enyhe szél, és nulla fok körüli hőmérséklet várható. Pont ilyet akartam. – Néha enyhe hószállingózást mondanak, aztán valóságos hóvihar lesz belőle. Mi van, ha… – Nem lesz hóvihar. – Parker könyörtelen mosolyra húzta a száját, mintha az időjárásért felelős isteneket akarná

megfenyegetni. – Reggel néhány centiméter hófehér puha hó esik a parkban, hogy délutánra minden olyan legyen, mint egy mesében. Csodás december esti esküvő lesz, úgyhogy menj, és készülj a próbára. – Félek a próbától. A hangom meg fog bicsaklani. Pattanás nő az orrom közepén. Megbotlok a széksorok között. Az nem baj, ha Carter megbotlik, mert rajta senki sem lepődik meg, de… – A hangod nem fog megbicsaklani, nem lesz pattanásod, és egészen biztosan nem botlasz meg. – Parker elővett két savlekötő tablettát, és az egyiket átnyújtotta Macnek. – Tudom, hogy mit csinálok. – Persze, hogy tudod, de én… – Bízzál bennem. Tökéletes és gyönyörű nap lesz. Életed legboldogabb napja. – Tudom, hogy elviselhetetlen vagyok. – Nem. Csak menyasszony. Most pedig vegyél egy kellemes, forró fürdőt. Van rá egy órád. – Carter nem ideges. – Mac haragos arcot vágott. – Ezért most gyűlölhetném. – Mackensie! – Parker elfordult a számítógéptől. – A konyhában voltam ma reggel, amikor Mrs. G. ráförmedt, hogy üljön le, és egyen egy kis reggelit. Carter juharszirupot tett a kávéjába! – Tényleg? – A nő felemelte mindkét karját. – Akkor ideges! Máris jobban érzem magam. Azt akarom, hogy ő is izguljon, és a füle vörös legyen, és azt is akarom… Mivel én vagyok a menyasszony, ezért minden az én kívánságaimról szól, ugye? – Persze. – Rendben. Tehát meg akarom köszönni neked, hogy átmenetileg felfüggesztetted az anyám kitiltását. – Mac… – Komolyan mondtam. Hadd beszéljek most erről, és akkor túl vagyok rajta. – Rendben. Mondjad.

– Fontos, hogy holnap itt legyen, pedig egy kiállhatatlan nőszemély, és ez nem csak az én véleményem. – Akkor is az anyád. – Igen, és ezen nem változtathatok. Tudom, hogy beszéltél vele, és közölted a szabályokat. – Csak egy rövid telefonhívás volt. Semmiség. – Egy rövid, kellemetlen telefonhívás. Parker elmosolyodott. – Nekem egyáltalán nem volt kellemeden. Netán érzelmileg zsarolt miatta? – Megpróbálta, de nem sikerült. Már nincs hatalma felettem, és ez nagyon bosszantja. – Mac arcán megjelentek a gödröcskék. – És aljas vagyok, hogy ezt nagyon élvezem. – Én inkább úgy fogalmazok, hogy ostoba lennél, ha nem tennéd. – Jó. Akkor nem vagyok ostoba. – Mac sóhajtva összekulcsolta a kezét az ölében. – Mégis azt akarom, hogy itt legyen, mert már elég régen dolgozunk ebben az üzletben, és tudjuk, hogy nem jó, ha az ember később visszaemlékszik az életének erre a fontos napjára, és van valami, amit később megbánt. És mivel az apám nem tud időt szakítani az esküvőmre, mert éppen a Jón-tengeren szórakozik egy luxushajón, akkor legalább az anyám legyen itt. – Jól tudjuk, hogy egy esküvő nem csak a fényből, a zenéből meg a szertartásból áll, bár nekünk az a dolgunk, hogy ezeket szolgáltassuk. Ilyenkor mégis a kéréseké a főszerep. Úgyhogy ne aggódj, itt lesz a családod, Mac. – Igen. – Mac megragadta Parker kezét. – Azok, akik igazán számítanak. – És ami még több: Carter is itt lesz, aki rád vár, rád néz, és neked tesz esküt. – Istenem! Igen! Készen állok. Ideges vagyok, mégis alig várom. – Menj fürödni, és áztasd ki magadból az idegességet.

– Rendben. – Mac felállt, és elindult kifelé. – Parks? Annyira szeretem Cartert, hogy sokkal több és jobb vagyok belül, mint azelőtt. Nem azért idegeskedek, mert hozzámegyek feleségül, hanem csak a szertartás és a műsor miatt. Félek, hogy elfelejtem a szövegemet, vagy nem tudom, mikor mit kell csinálni. – Ezt mind bízd rám. Ne gondolj semmi másra, csak arra, hogy feleségül mész Carterhez. – Azt meg tudom tenni. – A nő visszarohant, és átölelte Parkert. – Annyira szeretlek téged is! Az ölelés közben Parker egy papír zsebkendőért nyúlt, és Mac kezébe nyomta. – Köszönöm. Holnap nem fogok sírni, ezért úgy tervezem, hogy ma este sokat bőgök. – Ez egy nagyon jó terv. Ne feledkezz meg arról, hogy vízhatlan szempillaspirált használj, nehogy elmosódjon a festék. Húsz perccel később Parker lerohant a lépcsőn, hogy megnézze Laurelt. És az ajtóhoz érve elállt a lélegzete. – Ó! Laurel! – Azt akarja, hogy mostantól kezdve Szuper-Laurelnek hívjuk – magyarázta Del, aki a konyhapultnál ült, és egy süteményt majszolt. – És ki hibáztatja ezért? Hiszen valóban Szuper-Laurel. Ez a leggyönyörűbb torta, amit valaha alkottak. – Még nincs kész – morogta Laurel, és rendületlenül rakosgatta a cukormázból készült virágokat a tortára. – Carteré viszont igen. – Del a hüvelykujjával az átalakított mosókonyha felé intett, ami most Laurel kisegítő konyhája volt. Parker bement, és kinyitotta a hűtőszekrényt. – Nagyon tetszik! Még jobb, mint a rajzon. A nyitott könyv, a jelenet az Ahogy tetszikből. Úgy néz ki, hogy legszívesebben belelapoznék. – Ha megpróbálod, meghalsz. – Laurel megmozgatta sajgó vállát, és Parkerre nézett, aki visszajött a konyhába. – Te jó ég, nehogy sírni kezdj!

– Követem Mac tervét. – Parker kivett a zsebéből egy zsebkendőt. – Ma este sírok, és holnap száraz marad a szemem. A nagy hűtőbe már bekészítettem a pakolásokat, hogy holnap ne legyen dagadt az arcunk. – Hála istennek! – sóhajtott fel Del. – Nagyon aggódtam, hogy holnap dagadt lesz a szemem. – Vidd a süteményedet, és nézd meg Cartert – parancsolt rá Parker. – És Emmát is figyelmeztesd, hogy nem késhet el. Ha szükséges, Jack ölben hozza át. – Rendben. Tudom, hogy mikor vagyok felesleges. – Arra gondoltam, hogy ma este nyitva hagyom előtted a szobám ajtaját – szólalt meg Laurel. – De meggondoltam magam, mert nem vettél nekem cipőt. – Mal megkeserüli, hogy mindnyájunk számára ilyen magasra tette a mércét – mérgelődött Del. Amikor egyedül maradtak, Laurel lenézett Parker lábára. – Ez valóban mesés. Minden rendben van? – Igen. Megkaptam a holnapi előrejelzést, és… – A változatosság kedvéért nem Mac esküvőjéről beszélek, mert már egy hete csak arról van szó. Engem most az érdekel, hogy mi van veled és Malcolmmal. – Az is rendben van. – Parker kinyitotta a hűtőt, és kivett egy üveg vizet, aztán sóhajtott egyet, amikor megfordult, és látta, hogy Laurel kitartóan nézi. – Nem. Nem hozta szóba, hogy gyakorlatilag szerelmet vallottam neki, ahogy én sem. És nem viszonozta. De ez nem baj. – Hazudsz. – Nagyon igyekszem, és többnyire sikerül meggyőzni magam, hogy minden jól van. Ráadásul most túl sok tennivalóm van, és nem érek rá gondolkodni. – A nő megsimogatta a haját, amit az esti próbához egy hosszú fonatba sodort. – Jól haladunk, és ez jól van így. Nem akarom még egyszer azt mondani, hogy „jó.” Most figyeljünk Macre és Carterre. – Oké. Hol van a piruló menyasszony?

– Fürdik, hogy lecsillapítsa a zaklatott idegeit. Nemsokára el kell kezdenie az öltözködést – állapította meg Parker, amikor az órájára nézett. – El kell indulnunk, hogy… – Parker, nyugodj meg. Itt lesz a próbavacsora, úgyhogy legalább egy kicsit lazíthatunk a menetrenden. Tudja már, hogy Linda nem jön el ma este? – Igen. És szerintem megkönnyebbült a hír hallatán. Beszéltünk a holnapról, és örül, hogy az anyja eljön az esküvőre. Tehát elég lesz holnap elviselnünk Lindát. – Mi lenne, ha… – Laurel elhallgatott, amikor Malcolm belépett. – Nekem ugyanaz a méretem, mint Parkernek, ha esetleg érdekel – nézett a férfira. – Csak azoknak a nőknek veszek cipőt, akikkel lefekszem. – A férfi felkapott egy süteményt a pulton lévő tálcáról. – Ha veled aludnék, Del megharagudna. – Mert olyan szűk látókörű. – Elhoztad? – Elmentem érte, és elvittem Carterékhez, ahogy mondtad. Parker megkönnyebbült. – Rendben. Köszönöm. Tényleg nagyon köszönöm. – A nő megfogta a férfi arcát, és megcsókolta a száját. – Itt van? – Laurel ellépett a tortától, és felragyogott az arca. – Tehát sikerült! Parker csípőre tette a kezét. – Kételkedtél bennem? – Nagyon szégyellem magam, és megengedem, hogy SzuperParker legyél. Most fel kell vennem a cipőmet, ami sajnos nem olyan, mint a tiéd – mondta Laurel, irigy pillantást vetve Parker lábbelijére. – A sminkemet is rendbe kell hozni, meg még rengeteg dolgom van. Aztán megsürgetem Macet, ha még mindig áztatja magát. Ügyes voltál, Parker. – A nő megragadta Parker arcát, és hatalmas csókot cuppantott a szájára. – Ezt nem csinálnátok meg még egyszer? – kérdezte Mal. – De most lassabban.

– Perverz. – De Laurel szemében könnyek csillogtak, amikor megfordult, és Malcolmra nézett. – Mert Mac állandóan azt mondogatta, hogy nem számít, de mi tudtuk, hogy ez nem igaz. – A nő szipogni kezdett, és Parkerre mosolygott. – Mi tudjuk. Negyedóra múlva visszajövök. – Ma este mindenki sírni fog. – Hála istennek. Akkor nem egyedül fogok zokogni. – Furcsa fiú vagy. – A nő megcirógatta a férfi hasát. – Most beszélnem kell az ételbeszállítókkal, aztán ellenőrzöm a szalont, a nagytermet, meg a… A férfi magához vett még egy süteményt, és elindult a nő után. Minden rendezvény előtt nagy a zsongás, gondolta Mal. De nem ilyen. Ettől szinte bizsergett a bőre. A fotós, akit Mac megbízott az esküvői képek elkészítésével, már javában sürgött-forgott a segédjével, és éppen azt örökítette meg, ahogy Carter családja megérkezik. Az esemény jelentősen megemelte az addig sem alacsony zajszintet. Nézte, ahogy Parker jár-kel közöttük, italokat kínál és leguggol, hogy beszélgessen a gyerekekkel. Rövid idő múlva a nagy előtér és a szalon megtelt mozgással és vibrálással. Virágok illata töltötte be a levegőt, de Malcolm sejtette, hogy ez csak a bevezető a holnapi virágözönhöz. Megkóstolta a pezsgőt, és látta, hogy Parker a repülőtérről érkező idegennel beszélget. Elindult feléjük, és ekkor Mac felbukkant a lépcső tetején. – Nem késtem el! – kiáltotta a nő, és futni kezdett lefelé, közben a tekintetével Cartert kereste a tömegben. Amikor megtalálta, a mosolya még ragyogóbb lett. – Csak még meg akartam… Malcolm észrevette, hogy Mac szája tátva marad, és olyan döbbent arcot vág, mintha kísértetet látna. Lehet, hogy Parker elszámolta magát, gondolta. Ám a következő pillanatban Mac szeme megtelt könnyel.

– Apa? A jóképű, elbűvölő modorú Geoffrey Elliot, aki Mac életének legtöbb eseményéről hiányzott, most előrelépett, és kitárta a karját. – Kislányom! A nő az apja karjába vetette magát, és az arcát a vállához szorította. – Azt hittem, hogy nem tudsz eljönni. – Nem maradnék le a lányom esküvőjéről. – A férfi megcsókolta a lánya könnyáztatta arcát, aztán végignézett rajta. – Micsoda gyönyörű lányom van – mondta elragadtatva. – Apa. – Mac az apja vállára hajtotta a fejét, megkereste Parkert a tekintetével, és boldogan rákacsintott. – Köszönöm – súgta némán. Mégsem tévedett, gondolta Malcolm, és szerzett egy második pohár pezsgőt, hogy odavigye Parkernek. – Remek voltál, Széplábú. A nő elfogadta a pezsgőt, aztán elővett egy zsebkendőt, és megtörölte a szemét. – Ez a munkám.

20. Hatalmas pelyhekben hullt a hó, és meseszép tájat varázsolt a birtokra. Délre Parker megtisztította a parkolót és a járdákat, míg a menyasszony az emeleten élvezte a lávaköves masszást, amit a barátnőitől kapott ajándékba az esküvője napján. Emma és a csapat keze nyomán a bejárat és az előtér szinte ragyogott. A nagyterem ajtajának két oldalán hatalmas oszlopgyertyák álltak hármas csoportokban, és krémszínű tartójukban rengeteg színes virág pompázott.

Sötétedéskor fényfüzérek gyúltak a ház külső falán és a bejáratot szegélyező edényekbe ültetett apró fenyők ágain. A kis lámpácskák vidáman hunyorogtak és sziporkáztak, minden ablakban gyertyák égtek, és hosszú fehér szalagokkal díszített virágkoszorúk lógtak. Parker körüljárta a helyszíneket, és ellenőrzött minden részletet. Közben arra gondolt, hogy a ház egész éjjel ragyogni és ünnepelni fog. Emma túlszárnyalta önmagát, és a hó is fokozta a táj szépségét. Így a vendégek egy téli mesevilágba érkeznek, aztán a girlandokkal díszített bejárad oszlopokhoz érnek, ahol a lépcső két oldalán csodaszép fákká kötözött hófehér mikulásvirágok díszelegnek. Parker kényelmes sportcipőben cikázott egyik helyiségből a másikba, és rohangált az emeletek között, mint egy tapasztalt hadvezér, aki a pályafutása legfontosabb csatájára készül. Közben dicsért, buzdított és parancsokat osztogatott. – Kimerülsz, mielőtt elkezdődik. – Del a húga vállára tette a kezét, és megállította menet közben. – Pihenj egy kicsit. Úgy tudtam, hogy ma Monica fog helyettesíteni. – Félóra múlva itt lesz Susannel. Carter hogy áll? – Jól van, kapitány! – Komolyan kérdezem, Del. Nincs szüksége valamire? Ha tegnap este fél éjszaka fent maradtatok, ittatok és pókereztetek… – Fél egykor betuszkoltuk az ágyba, az utasításod szerint. Mi pedig fent maradtunk, ittunk és pókereztünk. A nő összehúzott szemöldökkel nézett rá, de látta, hogy Del szeme tiszta és az arca kipihent. – Akkor menj, és nézd meg. Fél négy előtt nem akarom itt lent látni. – A vőfély gondoskodik róla. Bob ugyanolyan kegyetlen a listák és a menetrend tekintetében, mint te. Pontosan három óra tizenöt perckor elhozza a vőlegényt a műteremből.

– Akkor menj, és tedd magad hasznossá. Emma csapata a télikertben dolgozik, és a második csapat is sürög-forog, akik a vacsorához díszítenek. – Jack Emmának segít. – Jack itt van? És Malcolm? – Carterrel időzik. Úgy gondoltuk, jobb, ha valaki szemmel tartja, hátha megfutamodik. – Nagyon vicces. De azért jó, hogy szórakoztatja Cartert. Át akartam futni, hogy megnézzem, de ha Malcolm vele van, akkor inkább Macet ellenőrzöm. Menj, és mondd meg Laurelnek, hogy egy órája és húsz perce van, aztán fent kell lennie a menyasszonyi lakosztályban. – Ha elmélyülten dolgozik, akkor könnyen rám támadhat egy tésztaszúróval. – Ezeket a kockázatokat vállalnunk kell. Malcolm kényelmesen elnyúlt egy fotelben, a kezében egy kólát meg egy zacskó chipset tartott, és a motorversenyt nézte az egyik sportcsatornán. Carter fel s alá járkált a helyiségben. Malcolm megszokta már a látványt. Carter járkált, leült, a tévére meredt, az órájára nézett, majd folytatta a járkálást. – Meggondoltad magad, professzor úr? Parancsot kaptam, hogy elővegyem a kötelet, ha futni próbálsz. – Micsoda? Nem. Haha. Tényleg még csak fél kettő van? Talán kifogyott az elem az órából. – A férfi az órájára nézett, és megkocogtatta a számlapot. – Nálad mennyi az idő? Malcolm feltartotta a csupasz kezét. – Ideje lecsillapodni. Kérsz egy italt? – Nem, nem. Talán. Nem, csak… Úgy tűnik, mintha egy másik dimenzióba léptem volna, ahol öt perc egyenlő másfél órával. Inkább délutáni esküvőt kellett volna tartanunk. Ha délutáni szertartást választunk, most már a pap előtt állnánk. – Olyan sietős?

– Azt hiszem, igen. – A férfi értetlen arccal nézett maga elé. – Néha nem is tudom, hogyan történt ez az egész. Máskor meg olyan, mintha mindig így lett volna. Én csak… Illetve ez… Vagyis mi… – Nyögd már ki. – Amikor találsz valakit, akibe szerelmes vagy, és ő is szeret téged, a gyengeségeiddel és a hibáiddal együtt, akkor hirtelen minden a helyére kerül. Beszélsz hozzá, és ő meghallgat, megnevettet, elgondolkodtat és megláttatja veled, hogy ki is vagy valójában. És rájössz, hogy kötözni való bolond lennél, ha nem akarnád vele leélni a hátralévő életedet. A férfi szégyenlős mosollyal elhallgatott. – Most összevissza beszélek. – Nem. – A szavak értelmet nyertek a lelkében, és Malcolm megcsóválta a fejét. – Jó neked, Carter. Szerencsés fickó vagy. – Ma én vagyok a legszerencsésebb fickó az egész világon. Malcolm kikapcsolta a tévét. – Vedd elő a kártyát, és játsszunk egy kicsit. Megnézzük, hogy meddig terjed ez a nagy szerencse. – Rendben. – Carter ismét az órájára nézett. – Tényleg még csak öt perccel múlt fél? Mac belépett a menyasszonyi lakosztályba, aztán megtorpant, és tett néhány tánclépést örömében. – Nézzétek, ez most csak az enyém. Ma az én birodalmam. Pezsgő, gyönyörű virágok, gyertyák és sok-sok gyümölcs. Em, csodásak a virágok! – A menyasszonyainknak mindig a legjobbat nyújtjuk. Hiszen a Kézfogóban vagyunk. – Először egy kis pezsgőt. – Laurel a jeges vödörhöz lépett, hogy mindenkinek töltsön. – Nekem csak fél pohárral – szólt rá Parker. – Még van néhány… – Parker, állítsd le magad. – Mac megragadta a barátnője kezét. – Mostantól kezdve az utolsó táncig a barátnőm vagy, az

egyik gyönyörű, csodálatos és nélkülözhetetlen koszorúslányom. Monica majd elintézi a többit. Nekem most itt van szükségem rád, és a Kézfogóban a menyasszony parancsol. – Rendben. Akkor teli kérem, Laurel. – Karen, talán lefényképezhetnéd, ahogy… – Nana! – Parker az ujjával megfenyegette Macet. – Ha én vagyok a koszorúslányod, akkor te a menyasszony vagy, és nem a fényképész. – Ne aggódj, minden rendben lesz, Mac. – Karen a nőre kacsintott, és lencsét cserélt a gépén. – Tudom, és elnézést. – Mac nagyot sóhajtott, és kezébe vette a pezsgőt. – Rendben. Akkor kezdődjön az esküvősdi. De ez alkalommal élesben játsszuk. Az első korty után feltartotta a kezét. – És még valamit hadd mondjak, mert később elfelejthetem. Emma, köszönöm, hogy mindent ilyen gyönyörűvé varázsoltál nekem. Laurel, köszönöm a varázslatos tortát. Parks, köszönöm a gondoskodást és az aprólékos tervezést. Mindenért nagyon hálás vagyok, de leginkább azt köszönöm, hogy a barátnőim vagytok. – Rendben, most már elhallgathatsz. Inkább igyál. – Laurel szaporán pislogni kezdett. – Megbeszéltük, hogy ma nem lesz sírás. – Talán csak egy kicsi. Még nem vagyunk kisminkelve. Emma átölelte Macet, és Parker szétosztotta a zsebkendőket. Kinyílt az ajtó, és Mrs. Grady lépett be rajta. – Megérkeztek a fodrászok és a sminkesek! – jelentette be sugárzó mosollyal. – Rendben, akkor hagyjuk a könnyeket – adta ki a parancsot Parker. – Lássunk neki. Mindig élvezte ezt a részt, bár eddig csak akkor jött be és ment ki, ha szükség volt rá. Most viszont ő ült a fodrászszékben, egy pohár pezsgővel a kezében, és nézte, ahogy a sminkmester Macen dolgozik. Új nézőpont, gondolta, és örült, hogy Carter édesanyja beviharzott egy kis társalgásra, nevetésre és pityergésre. Nagyon

tetszett neki, ahogy Monica és Susan ügyesen a kezében tartotta az eseményeket. A megszokás miatt majdnem felpattant a székből, amikor Monica bejelentette, hogy a vőlegény és a kísérete megérkezett a házba. Aztán mégis hátradőlt, és megnyugtatta magát, hogy minden a terv szerint fog haladni. És így is volt. A megadott időpontban Emma és Laurel felvette a ruháját. Elismerte, hogy Macnek igaza volt, amikor kiválasztotta a színeket és az árnyalatokat. A sötét narancssárga különleges ragyogást adott Laurel bőrének, míg a bordó szépen kiemelte Emma sötét színeit. Neki pedig nagyon jól áll az óarany. Egymás mellett állva úgy néztek ki, mint az ősz gyönyörű virágai. – Lenyűgözőek vagyunk – állapította meg Laurel. – Bámulatosak! – Mac még fűzőben és harisnyatartóban állt előttük, és most köröző mozdulatot tett az ujjával, hogy forduljanak meg. – Egyszerűen káprázatos. És Mrs. G.! – Nem rossz egy öregasszonytól. – Mrs. Grady is megpördült éjkék ruhájában. – Most te jössz – jelentette be Parker. – Igen. Istenem! A barátnők Macre segítették a ruhát és eligazították az organza felsőszoknyát, bekapcsolták a kacér hátrészét és elrendezték az uszály fodrait. Parker ámulva nézte, ahogy Mac átalakul a tükör előtt. – Menyasszony vagyok – súgta a nő maga elé, és a szeme tágra nyílt a csodálattól. – És gyönyörű! – Tessék. – Mrs. Grady odalépett, és átnyújtotta Macnek a gyémánt fülbevalót, amit Cartertől kapott. – A kis Mackensie, a vézna vörös kislány olyan gyönyörű menyasszony lett, amit még nem láttunk ebben a helyiségben. – Mrs. G. – Mac lehajtotta a fejét –, segítenél nekem a fejékkel?

Ez az anya öröme és kiváltsága, gondolta Mac. Mindig az anya koronázza meg a menyasszonyt. Meghatottan nézte, ahogy Mrs. Grady Mac lángvörös hajára illeszti a csillogó pántot. – Jól áll. Igazad volt, Emma. Ez illik hozzá. – Mrs. Grady hátralépett, és egy zsebkendővel megtörölte a szemét. – Nem rossz, Mackensie. – Még nincs vége. – Parker egy kis szekrénykéhez lépett, kihúzott egy fiókot, és kivett belőle egy dobozt. – Tudom, hogy egy másik kölcsönkért holmit készítettél elő, de szeretném, ha ezt viselnéd. Kinyitotta a dobozt, és elővett egy finom, háromsoros gyémánt nyakláncot. – Parker… – Mac szinte lehelve mondta ki a szót. – Ez az anyádé. – Az apámtól kapta az egyik házassági évfordulójukra. Tudom, hogy nagyon örülnének, ha felvennéd, nekem meg olyan lenne, mintha ők is részt vennének az esküvődön. Tényleg itt vannak, mert nagyon szerettek téged. – Istenem… – Nincs sírás! – parancsolt rá Parker. – Akkor eléggé megnehezíted a dolgom. Örömmel felveszem, és azt szeretném… – a nő hangja megbicsaklott, és megrázta a fejét. – Nem mondok semmit, mert különben nem tudom megállni. – Tessék. – Parker a barátnője nyakába akasztotta a finom ékszert. – Tökéletes. Mac felemelte a kezét, és megérintette a nyakláncot. – Olyan, mintha itt lennének velem. Mindnyájunkkal. Monica lépett be a helyiségbe. – Mac! Káprázatosan nézel ki. Carternek oxigénpalackra lesz szüksége, ha meglát. Egyébként lehet, hogy neked is, mert hihetetlenül jóképű. Karen, kezdheted a beállított fotókat. Segíthetek valamiben? – Anyám megérkezett már? – kérdezte Mac. – Még nem.

– Talán jobb is. Rendben, Karen. A tieid vagyunk. – Itt is meg a teraszon is készítek néhány felvételt rólad, aztán a kísérőiddel is lefényképezlek, amikor a csokor már a kezedben lesz. – Mihelyt felkészültél, itt lesznek a virágok – bólintott Emma. – Megnézem a fiúkat – szólt oda Parker Laurelnek. – És ne kezdjétek! – Csodálom, hogy idáig kibírtad. Menj. Parker kiosont a helyiségből, felemelte a szoknyáját, és a vőlegénylakosztályhoz sietett. Bekopogott, aztán résnyire nyitotta az ajtót. – Női riasztás! – Tiszta a levegő – kiáltott ki Del. Parker belépett. – Monicának igaza van. Carter, hihetetlenül jóképű vagy! – És imádnivaló, amikor a füle hegye vörösödni kezd, tette hozzá magában. – Mindnyájan csodásan néztek ki. Csak azt akartam… Amikor Jack odébb lépett, hogy a tükör előtt megigazítsa a nyakkendőjét, Parker megpillantotta Malcolmot, aki farmerban és pólóban iszogatta a sörét. – Nem tudtam, hogy te is itt vagy. Lelket öntesz a fiúkba? – Tessék? Ja, igen. A férfi tekintete egy kicsit kába volt, és a nő éppen javasolni akarta, hogy vigyázzon a sörrel, amikor a férfi letette az üveget. – Karen nálunk kezdi a beállított felvételeket, és körülbelül tizenöt perc múlva átjön ide. Carter, az apád nemsokára itt lesz, az anyádért pedig majd akkor küldök, amikor eljön az ideje. Ja, és… – Kifelé, Parker! – Del az ajtóhoz vezette a húgát. – Te ma koszorúslány vagy, és nem esküvőszervező. – Mindenki ezt hajtogatja. Akkor majd a megadott időben találkozunk. Malcolm, remélem, hoztál magaddal öltönyt. – Ennyire ostobának nézel? Még rengeteg idő van. – Majd kirúgjuk, ha eljött az ideje – nyugtatta meg a nőt Jack. – Jól nézel ki, Parker. Nagyon jól.

A nő felnevetett, és megpördült, mint egy sztár a vörös szőnyegen. – Tudom. – És ne aggódj! – Bob, Carter vőfélye és kollegája, felemelt egy notebookot. – Kézben tartom a dolgokat. És betanultam az eskü szövegét, ha esetleg súgnom kell neki. – Valóságos kincs vagy, Bob. Parker csak akkor nevette el magát, amikor hallótávolságon kívül került. – Pont időben – fogadta Emma. – Nem voltam sokáig távol. – Megjöttek a csokrok. Azt akartam, hogy mind együtt legyünk, Mac. – Emma kiemelte a csokrot az első dobozból. – Az utolsó részlet is a helyére kerül. – Nahát! Emma! Pedig én láttam, amikor dolgoztál rajta, de mégis… Nahát! Mac a kezébe vette a rózsákból és liliomokból készült virágzuhatagot. A mély és merész színek között apró gyöngyök csillogtak, és a csokor Mac derekától egészen a combjáig omlott alá. – Ez egyszerűen… – a nő a virágokra bámult, aztán felnézett Emmára. – A kék pillangó. Van egy kék pillangó a csokron! – Ez szerencsét hoz. És a szeretet jelképe. – Erről nem beszéltél nekünk, Em. – Laurel közelebb lépett, és alaposabban szemügyre vette. – Emma, te szentimentális vénasszony. Ez egyszerűen csodálatos. – Carternek is van egy egészen picike kék pillangó a gomblyukába tűzött csokrán. – Akkor elárulom nektek, hogy a tortára is tettem egyet. Jó játék lesz megkeresni. – Laurel! – nevetett fel könnyes szemmel Mac. – Te szentimentális vénasszony. – Mivel Parker is rátűzött egyet Mac harisnyakötőjére, ezért már hárman vagyunk. – Emma a következő csokorért nyúlt.

– Amikor már azt hittem, hogy a mai nap nem lehet csodálatosabb, akkor… Mac elhallgatott, mert az ajtó kivágódott, és belépett az anyja egy mélyen kivágott, démonian vörös ruhában. – Milyen csinosak vagytok! Érdekes színek. Arit lent hagytam, csak felrohantam, hogy… Az asszony gúnyos mosolya lehervadt az arcáról, amikor megpillantotta Macet. Parker nagyon élvezte Linda döbbent tekintetét. Igen, igazad van, te önző, irigy szuka, gondolta. Bizony, a lányod lenyűgöző látványt nyújt, és nem tudsz semmi olyat mondani vagy tenni, ami elrontja ezt a napot. – Mackensie, imádnivaló vagy. Tényleg. Istenem, a kislányom férjhez megy! – Az asszony feltartotta a kezét, és átviharzott a helyiségen, hogy megölelje Macet. – Nem hittem volna, hogy eljön ez a nap. Mac a barátnőire kacsintott Linda válla fölött, és boldogan vigyorgott. Egyetlen pillanatot sem fog elrontani, gondolta Parker, és visszamosolygott a barátnőjére. Malcolm fel s alá járkált a menyasszonyi lakosztály előtt. Hogy a csudába történt ez? Nem tudta, de megtörtént. Tehát most ez van. Illetve azt akarja, hogy ez legyen. Parker mikor hajlandó végre kijönni abból az átkozott szobából? Ha lett volna rajta óra, akkor most megkocogtatja, hogy vajon nem merült-e le az elem. Mi tarthat ilyen sokáig? Mi a csuda zajlik a zárt ajtó mögött? Végre feltárult a helyiség, és csupa szín, illat és ragyogás közepette kisétáltak a nők. Malcolm félreállt, és csak akkor lépett közelebb, amikor meglátta Parkert. Ám még mindig nem tudta megszólítani, mert azzal a nővel tárgyalt, aki a mai estét vezérli helyette. – Szia – szólította meg végül.

Parker hátranézett, és meglepődött. Még néhány szót váltott a helyettesével, aztán elindult felé abban a vékony, lebegő ruhában, aminek olyan színe volt, mint a gyertya lángja. – Miért nem vagy még lent? Már a helyeden kéne ülnöd. Most fogunk… – Beszélnem kell veled egy percig. Néhány percig. – Malcolm, esküvőnk van! Most nem tudok… Istenem, valami gond van? Tudtam, hogy le kéne mennem, és… – Nincsen semmi baj, minden a legnagyobb rendben. Szerintem ez lesz az évszázad esküvője. De tudok várni, majd később beszélünk. – Akkor menj le. – A nő odahajolt, és megcsókolta az arcát. És megfordult, amikor Mac is kilépett a helyiségből. – Rendben, készen állok. Malcolm! Miért nem vagy még lent? – kiáltott fel a menyasszony is, amikor meglátta. – Megyek már, de előbb hadd nézzelek. Nahát! Tényleg nem tudok mást mondani. Szép munka. Carternek kiesik a szeme a helyéből. A nő mosolya még a nyakában lévő gyémántnál is fénye sebben csillogott. – Férjhez megyek! – Tudom. Viszlát, később, már Mrs. Maguire-ként. – Mrs. Maguire! Nagyon jól hangzik. – A nő néhány gyors tánclépést tett a csillogó sarkú cipőjében. – Menjünk, Parker. Parker egy utolsó mosolyt villantott Malcolmra, aztán végigvezette Macet a folyosón. – Ne feledd: fel a fejjel, és mosolyogj. És ne siess, mert ez a te pillanatod. Ábécé sorrendben megyünk, ahogy megállapodtunk, Carter unokahúga és unokaöccse után. – Ugye milyen édesek? – Igen. És amikor megszólal a te zenéd, akkor legalább öt másodpercig állj az ajtóban, hogy mindenki megcsodálhasson. Aztán… Mac zöld szeme most nyugodt volt, és száraz, de ragyogott az örömtől.

– Valószínűleg soha nem fogod elmondani, mivel tudtad rávenni az apámat, hogy eljöjjön, de nem baj. Az a lényeg, hogy itt van, és ez most többet jelent nekem, mint gondoltam. De ahogy tegnap mondtad, mégis az a legfontosabb, hogy Carter vár odalent. A térdem remeg, de nem az idegességtől, hanem az izgalomtól, és a mérhetetlen örömtől. Nem fogom lekésni a belépőmet. A lépcső tetején Emma és Laurel megigazította az uszályt, Mac kezébe nyomta a csokrot. Aztán egy pillanatra megálltak, és ahogy gyerekkorukban tették, most is mosolyogva néztek le a kék pillangóra. – A vőlegény édesanyját most kísérik a helyére – súgta Parker. – Fülhallgató van rajtad? – förmedt rá Laurel. – Nem. Csak tudom. Carter és Bob a kandalló előtt áll, és a vőlegény anyja meg apja most foglalja el a helyét. Aztán Lindát is odakísérik. Tudom, hogy jól vagy, de azért végezz el néhány jógalégzést, Mac. A menyasszony anyja már a helyén van – mondta, Mrs. Gradyre utalva, és Mac megszorította a kezét. – Most vált a zene. Indul a gyűrűhordozó fiú és a virágos kislány, mindketten nagyon édesek. – A nő körülnézett, és meglátta a két gyereket, akik Monica intésére elindultak a lépcsőn lefelé. – Tényleg aranyosak. – Karin fényképezi őket? – Mac! Hagyd ezt abba! Emma. – Tudom. Én jövök. – Öt, négy, három, kettő. És most Laurel. – Megyek már. Parker még egyszer megszorította Mac kezét. – Ez a te esküvőd – mondta, és elindult lefelé a lépcsőn. Az aggodalmai megszűntek, amikor meglátta a vendégekkel teli helyiséget, a virágokat és a gyertyafényt. Megpillantotta Cartert, aki a világ legboldogabb férfijának tűnt. Malcolmra nézett, és meglepődött a férfi elszánt tekintetén. Aztán elfoglalta a helyét a kandallónál, a barátnői mellett. Megint új zene szólalt meg, és mindenki feláll.

És ott volt Mac, a sugárzó szépségű menyasszony az apja karján, és szinte lebegve közeledett. A régi nyakéken megcsillant a fény, és a gyémántok sziporkáztak a nyakában. Mac megcsókolta az apja arcát, Carter pedig mindkét karját kinyújtva várta őt. A menyasszony közelebb lépett, és megfogta a vőlegénye kezét. – Szia, édesem. – Mac magához vonta, és megcsókolta Cartert. – Már alig vártam ezt a pillanatot – mondta, elég hangosan, hogy mindenki meghallja. A vendégsereg elragadtatott nevetése közepette kezdődött a szertartás. Nem tudta egyedül érni, legalábbis nem eléggé egyedül. Először volt a fényképezés, aztán a vacsora, és rengeteg ember hemzsegett a helyszíneken. Mindenki mindenkivel beszélni akart. – Mi a bajod? – Az anyja megrúgta az asztal alatt. – Olyan idegesen babrálsz. – Semmi. Csak szeretném már levenni ezt az ostoba öltönyt. – Edd meg a vacsorádat – parancsolt rá az anyja, aztán elfordult, hogy Emma apjával beszélgessen. Hála istennek. Étkezés után megint megpróbált Parker közelébe kerülni, de az esküvői szertartás résztvevőit az egyik irányba terelték, a vendégeket pedig egy másikba. A bálteremben Mac és Carter a táncparkettre vonult az első tánchoz. Nézte őket, és rájött, hogy rossz az időzítése. Teljesen rossz. Ez a nap róluk szól, és minden egyéb várhat. Elvett egy sört, és úgy döntött, hogy megpróbál lazítani. – Remek buli, nem? – Jack levetette magát egy székre Malcolm mellett. – Mindig remekelnek, de úgy tűnik, még ezt is felülmúlják, ha saját maguknak szervezik a bulit. – A férfi koccintott Jackkel. – Te vagy a következő, haver. – Már alig várom. Malcolm félrehajtott fejjel tanulmányozta Jack arcát.

– Látom, komolyan mondod. – Napról napra komolyabban. Ki gondolta volna? Remek lesz a szertartás meg a nagy buli, de az még fontosabb, hogy egész életemben Emmára vártam. Mert ő… Mert ő Emma. Nekem ennél több nem is kell. Most megkeresem, és táncolok vele. Neked is elő kéne kerítened Parkert. – Igen, azt kéne tennem. Malcolm üldögélt még egy kicsit, aztán felállt, hogy átvágja magát az asztalok és az emberek között. Most ritmusos zene szólt, és sok embert a táncparkettre vonzott. Egy darabig nézte a táncolókat. – Viszek egy kis pezsgőt a leendő menyasszonyomnak – szólalt meg Del, és megállt mellette. – Láttad Bobot? Ő a táncparkett ördöge. – Nem lehet nem észrevenni. – Ez egy remek nap. – Del Malcolm vállára tette a kezét, és mindketten mosolyogva nézték Bobot. – Tudom, hogy már elkezdték a közös életüket, mármint Mac és Carter. De ez valahogy mégis megváltoztat mindent. – Megváltoztat? – Szilárdabbá, igazibbá és fontosabbá teszi a kapcsolatukat. Számtalan esküvőn voltam már, de azt hiszem csak akkor fogtam fel ennek a jelentőségét, amikor Laurellel összejöttem, mert akkor már én is szilárdabbá, igazibbá és fontosabbá akartam tenni. Egyébként, ha Parkert keresed, ott van. – Köszönöm. A pokolba az időzítéssel, gondolta Malcolm, és elindult a nő felé, hogy félrevonja. Parker Laurellel táncolt, aztán egymásba karolva indultak felé, amikor vége lett a számnak, és egy másik kezdődött. – Miért van az, hogy a nők táncolhatnak egymással, de ha a férfiak teszik ugyanezt, akkor idétlennek tűnnek? – Ez nem igaz, csak ti hiszitek – nyugtatta meg Laurel. – Nem láttad Delt? – Hozza a pezsgődet.

– Akkor előkerítem, hogy ne kelljen olyan sokáig várni. Te is kérsz? – nézett Laurel Parkerre. – Igen, köszönöm. Amikor végre négyszemközt maradtak, Malcolm Parker-be karolt. – Nem mehetnénk ki egy kicsit? Szeretnék… – Parker! – Linda egy pezsgőspohárral a kezében odalibbent hozzájuk. – Csodás rendezvényt hoztál össze. Bizonyára hetekig dolgoztál, éjt nappallá téve. Nem csoda, hogy olyan fáradtnak látszol. – Valóban? – kérdezte Parker fagyos kedvességgel. – Biztosan a fények miatt van. Éppen arra gondoltam, hogy ebben a fényben a vörös mennyire elnyom téged. Teljesen jelentéktelennek tűnsz. Malcolm, találkoztál már Mac anyjával, ugye? – Igen. Hogy van? Linda hátradobta szőke sörényét, és világoskék szemével érzéki pillantást vetett a férfira. – Nagyon jól, köszönöm. Találkoztunk már? Nem hiszem, mert nem szoktam elfelejteni a jóképű férfiakat. – Az asszony kezet nyújtott Malcolmnak, és csábítóan ringatta a csípőjét. – Mikor találkoztunk? – Amikor felajánlotta nekem, hogy a szájával kielégít. Parkerből fuldokló hang tört ki. Linda hátrahőkölt, és gonosz pillantást vetett Parkerre. – Igazán megválogathatnád, hogy kit engedsz be a házadba. – Ezt már megtettem, és a belépőd csak erre az egy napra szól. Úgyhogy élvezd a lehetőséget. Gyere táncolni, Malcolm. Táncolni akarok a barátnőm esküvőjén. Parker a táncparkettre vonszolta a férfit, aztán a vállára hajtotta a fejét, és egész testét rázta a nevetés. – Istenem, Malcolm! Ezért nagyon meg foglak jutalmazni, az első adandó alkalommal. Ez egyszerűen… – Parker két kézzel megragadta a férfi arcát, és addig csókolta, míg Malcolmmal forogni kezdett a világ.

– Gyere! – Megragadta a nő kezét, és kivezette a táncparkettről. – De én… – Csak öt percet kérek. Malcolm bosszúsan látta, hogy az egész ház tele van emberekkel. Kihúzta a nőt a bálteremből, és elindult vele a lépcsőn, nem törődve a tiltakozásával. Egy darabig felmérte a terepet, aztán a nő lakrésze felé vette az útját, és betuszkolta az edzőterem ajtaján. Ide biztosan senki nem fog bejönni egy esküvői fogadáson. – Miről van szó? – Figyelj. Kérlek, hallgass meg. – Hallgatlak. A férfi nagy levegőt vett. – Igen, tényleg meghallgatsz, és ezért mondok el neked olyasmit, amit még soha senkinek nem mondtam, és nem is akartam. Megvan az a képességed, hogy belém láss, és kíváncsi vagy arra, ami ott van. És ez már nem zavar. – Miért zavarna? Malcolm, mennyit ittál? – Valószínűleg nem eleget ehhez. Senkivel sem akartam idejutni, és nem gondoltam volna, hogy jó lennék ilyesmiben. Márpedig nekem fontos, hogy jó legyek abban, amit csinálok. A férfi elfordult, és egy kicsit távolabb ment, hogy lélegzethez jusson, és visszanyerje a lelki egyensúlyát. – Életem első évtizedét állandó költözésben töltöttem, és ezt rendben valónak tartottam. A második tíz évben haragudtam a világra, és kerestem a bajt. Aztán megpróbáltam jobban csinálni, és a saját utamat járni. A férfi idegesen a hajába túrt. – Jobb is lett, de aztán a sors belém rúgott. Sors, balszerencse, akármi. Megragadtam a második esélyt, és megint változtattam az életemen. Egész idő alatt egyetlen személy tartott ki mellettem. – Az anyád bámulatos nő.

– Ez igaz. Jól menő vállalkozásom van, és tudom, hogy mitől lesz még jobb. Szeretem, amit csinálok. Illetve inkább azt mondhatnám, hogy imádom a munkámat. – Ezért vagy jó benne. Szeretném, ha elmondanád, hogy mi a baj. – Nem mondtam, hogy baj van. Én csak… – a férfi egy pillanatig némán állt, és nézte Parkert. – Nem számítottam rá, hogy te leszel az – nyögte ki végül. – Miről beszélsz? – Azt mondtad, hogy szerelmes vagy belém. – Tehát hallottad. – A nő megfordult, és a hűtőszekrényhez lépett, hogy kivegyen egy vizet. – Persze, hogy hallottam. Nincs semmi baj a hallásommal. – Mégis úgy döntöttél, hogy nem foglalkozol velem. – Nem erről van szó, hanem arról, hogy megdöbbentettél, Parker. Mintha orrba vágtál volna. Soha nem gondoltam volna, hogy te is úgy érzel irántam, ahogyan én érzek irántad. A nő leengedte az ásványvizesüveget, és lassan a férfira emelte a tekintetét. – Hogy érzel irántam? – Mintha… A pokolba, hogyan is fogalmazott Carter? Olyan jól ki tudta fejezni. – Engem nem Carter szavai érdekelnek, mert nem Carterbe vagyok szerelmes. – Úgy érzem, hogy te vagy az oka mindennek. Miattad nem haltam meg, és miattad vagyok most itt. Úgy érzem… A férfi elhallgatott, és magában szitkozódott. Parker pedig odalépett hozzá, gyönyörűen és ragyogóan. – Most Carter szavaira van szükségem. Amikor szeretsz valakit, és ő viszontszeret téged, akkor minden a helyére kerül. Minden a helyére került, Parker. Ez van. A nő egy padra tette az üveget. – Mindig másképpen képzeltem el ezt a pillanatot. A férfi arca csalódott lett.

– Igaz, hogy nincs versmondás és holdsugár, de öltöny van rajtam! A nő felnevetett. – Annyira örülök, hogy ez a pillanat éppen így történt! Veled, itt és most. – A nő elindult a férfi felé. – Még nem végeztem. Parker megtorpant. – Elnézést. – Rendben. Szóval meg kell tennünk. A nő nagyra nyitotta a szemét. – Parancsolsz? Malcolm érezte, hogy minden idegessége megszűnik. Imádta, ahogy kimondja ezt a szót. – Széplábú, most az egyszer ne a szexre gondolj. Arra céloztam, hogy… – a férfi az ujjával a mennyezet felé mutatott. – Bocsáss meg, de nem értem a jelbeszédedet. – Össze kell házasodnunk. – Össze… – Parker hátralépett, és leült a vizesüveg mellé. – Te jó ég. – Ide figyelj, Széplábú. Ha ismersz, és szeretsz, akkor tudhatod, hogy most nem fogok féltérdre ereszkedni, és egy évszázadok óta halott fickó romantikus szavait idézni. A pokolba! – A férfi Parkerhez lépett, és felrántotta. – De azért megpróbálom még egyszer. Tudom, hogyan működsz. Tudom, hogy nemcsak a részletek fontosak, hanem az, ahogy minden összeáll. Ami most odafent zajlik, az egy remek buli, de a lényeg utána jön. – Igazad van – mondta a nő csendben. – Tényleg így működök. De nem csak arról van szó, hogy én mit akarok. – Ha a nagy dolgot keresed, a mindhalálig esküt, akkor nézz rám. Senki nem fog nálam jobban szeretni, ragaszkodni hozzád és megérteni téged, mint én. Senki, Parker. A nő keze remegni kezdett, ezért megfogta a férfi arcát, és ránézett. – Mondd el, hogy mit akarsz.

A férfi összekulcsolta a kezüket. – Az egész életemet veled szeretném tölteni, és most Jacktől és Déltől is lopok egy kicsit. Azért vágyom erre a közös életre, mert te Parker vagy. És te vagy minden. Meg akarom erősíteni, ami köztünk van. Ígéretet tenni, és meg is tartani. Szeretlek, és mindenki előtt meg akarok esküdni, hogy életem végéig szeretni foglak. A férfi nagyot sóhajtott. – Mit mondasz? – kérdezte. – Hogy mit? Azt, hogy igen! – A nő szédült az örömtől. Boldogan felnevetett, és megszorította a férfi kezét. – Igen, Malcolm. Meg kell tennünk. – átölelte a férfit. – Tökéletes vagy! Nem tudom, miért, de te vagy a tökéletes választás. – Eddig azt hittem, hogy Carter a legszerencsésebb fickó a világon, de most visszaesett a második helyre. – A férfi magához vonta a nőt, megcsókolta, és közben ide-oda ringatta. – Nincs nálam gyűrű, vagy valami ilyesmi. – Akkor jól teszed, ha minél előbb beszerzed. – Megjegyeztem. – Malcolm a nő mindkét kezét az ajkához emelte, és csókokkal árasztotta el. Parker szeme ragyogott a boldogságtól. – Tartozom egy tánccal. – Igen, és most tényleg táncolni akarok veled. Vissza kell mennünk, mert ez Mac estéje. – Csak holnap mondjuk el nekik, nehogy eltereljük róla a figyelmet. Tényleg tudja, hogy működöm, gondolta Parker. Ismét megfogta Malcolm arcát, és szájon csókolta a férfit, akit szeret. Akihez hozzá fog menni feleségül. – Kibírjuk holnapig. Kéz a kézben mentek vissza a zene, a virágok és a sziporkázó fények felé. A mai este Macé. De egyben annak az útnak a kezdete, amelyen Malcolmmal együtt fognak járni, mindörökkön örökké.

UTÓHANG Eljött az új év, gondolta Parker, amikor letelepedett az íróasztalához, hogy utolérje magát a papírmunkában. Az ünnepek, a rendezvények, az események és Mac esküvője igencsak lefoglalta az utóbbi időben, és nem maradt ideje az adminisztrációra. Meg a saját eljegyzésére. A nő felemelte a kezét, és a szép gyémántgyűrű megcsillant a téli napsütésben. Nem csoda, hogy egy halom papír van az asztalán. Most egy egész délutánja lesz arra, hogy egy kicsit behozza a lemaradásait. És lapozzon egyet a naptárában, egy eseménydús év után. Micsoda változást tud hozni tizenkét hónap! Egy éve még nem is tudta, hogy Malcolm Kavanaugh a világon van, most pedig tíz hónap múlva összeházasodnak. Addig még rengeteg munkája és terveznivalója van. Feleségül megy a férfihoz, akit szeret, és olyan esküvőt akar szervezni, amire mindig emlékezni fog. Ábrándos szemmel még egyszer megnézte a gyűrűt. Malcolmmal lépett be az új évbe. És ez még csak a kezdet. Aztán észbe kapott. Még egy percet sem dolgozott, és máris pontosan úgy viselkedik, mint egy romantikus menyasszony. Bekapcsolta a számítógépét. A házban teljes a nyugalom, és senki sem fogja zavarni. Mrs. Grady talán már becsomagolt, és készen áll a szokásos téli üdülésére. Mac és Carter is ugyanezt teszi, mert holnap nászútra indulnak. Del és Laurel, Emma és Jack valószínűleg a saját fészkében időzik, és kedvére lustálkodik. Malcolm pedig, az ő Malcolmja, már elindult a garázsba, ahol neki is sok dolga van. Ma este egy közös vacsorát tartanak, és méltó módon elbúcsúznak a három utazótól.

Aztán ő és Malcolm néhány napra elszabadul itthonról, mert az ünnepek után a Kézfogóban mindig egy kicsit lelassul az élet. Így elmehetnek a téli nyaralóba. Csak ők ketten. – Úgyhogy munkára fel, Parker – mondta magának. – Nem te vagy az egyetlen menyasszony, akinek odafigyelésre van szüksége. Sikerült majdnem egy órát dolgoznia, mielőtt a barátnői letámadták. – Miért dolgozol? – kérdezte Laurel, aki Emmával meg Mackel besétált az irodájába. – Azért, mert ez a munkám. Miért nem csomagolsz? – nézett Macre. – Már becsomagoltam. – Mac egy pipa jelet rajzolt a levegőbe. – Vigyázz, Firenze, jövünk! De most… – a három nő közelebb lépett, és felrántotta Parkert a székből. – Velünk jössz. – Tudjátok, hogy mennyire le vagyok maradva? – Öt percre? – tippelte Emma. – Lehet, hogy két hétig nem lesz rendezvényünk, de akkor is… – A tegnap este remekül ment, és tudom, hogy már becsomagoltál, pedig csak két nap múlva utaztok. Valószínűleg Malnek is bepakoltál – vélte Laurel. – Nem igaz. Csak adtam neki egy listát a javaslataimmal. Most tényleg szükségem van még egy órára. A vacsora úgyis később lesz. – Most a munkánál sokkal fontosabb dolgunk van. – Mac erősen szorította Parker karját, miközben a lépcső felé vezették. – Lehet, de… – Parker hirtelen sejteni kezdett valamit, amikor meglátta, merre vezetik. – Kiválasztottatok nekem egy esküvői ruhát? – Ez a Kézfogó egyik hagyománya. – Emma megveregette Parker fenekét. – Megparancsoltuk a férfiaknak, hogy ma délután szívódjanak fel, mert most egy Parker-féle esküvői ruhapróbát tartunk.

– Azzal a megjegyzéssel, ami idáig is érvényben volt. Nincs harag, ha nem tetszik. – A menyasszonyi lakosztály ajtajában Laurel elállta Parker útját. – Készen állsz? – Hát persze. Várj. – Parker felnevetett, és a szívére szorította a kezét. – Ez egy nagy pillanat. Annyi menyasszonynak segítettem már ruhát választani, és most én kerülök sorra. – És gyönyörű leszel benne. Nyisd ki az ajtót. Laurel, mert itt halok meg – sürgette a barátnőjét Emma. – Tessék. Parker még mindig a szívén tartotta a kezét, és belépett. És a keze erőtlenül hullott le az oldalához. A hófehér, pánt nélküli selyemruha mély, szív alakú kivágása, karcsú derékrésze és bő szoknyája egy báli ruhára emlékeztetett. Gyönggyel hímzett minták díszítették a derekát, az oldalát, és a káprázatos ragyogás az uszályon is folytatódott. A szabása és a stílusa kétségkívül illett hozzá, de Parkernek mégsem ettől lábadt könnybe a szeme. – Ez az anyám esküvői ruhája. Anyáé. – Mrs. G. elővette a ládából – magyarázta Emma, és közben Parker hátát simogatta. – Vékony volt, mint te, és majdnem olyan magas is. – Mrs. Grady szaporán törölgette a szemét. – Lehet, hogy valami újat akarsz választani, de arra gondoltunk, hogy… Parker megrázta a fejét, mert nem tudott megszólalni, aztán egyszerűen átölelte a házvezetőnőt. – Nem tudok fényképezni, ha sírok – panaszkodott Mac, és felkapott egy zsebkendőt, amiből mindig nagy készletet tartottak ebben a helyiségben. – Most pedig mindenki igyon egy kis pezsgőt, és vágjon vidám arcot. – Laurel is megtörölte a könnyes arcát, mielőtt töltött a többieknek. – Köszönöm. – Parker jobbról-balról megcsókolta Mrs. Gradyt. – Mindenkinek köszönöm. Kérem a pezsgőt. – Parker elvett egy poharat Laureltől, és egy zsebkendőt Emmától.

– Ez gyönyörű – nyögte ki végül. – Egyszerűen csodálatos. Csak képeken láttam, és akkor is káprázatosnak tartottam, anyámat pedig gyönyörűnek. Nem csoda, hogy apa olyan boldognak tűnt a fényképeken. Anya ebben a ruhában ment hozzá apámhoz, és mindketten velem lesznek, amikor feleségül megyek Malcolmhoz. Ez a legjobb ajándék, amit adhattatok. A legeslegjobb. – Nem akarod felpróbálni? Vetkőzz, Brown! – förmedt rá Laurel. – Rendben. – Háttal a tükörnek – emlékeztette Emma. – Csak akkor nézheted meg magad, ha már kész vagy. A barátnők Parkerre segítették a ruhát, ahogy addig ő tette velük. – Fordulj meg, de még csukd be a szemed. Először meg akarom igazítani a szoknyát meg az uszályt. – Emma már a virágcsokron törte a fejét, miközben szétterjesztette a szoknyát, és kisimította az uszályt. Aztán Macre nézett, aki bólintott, és a fényképezőgéppel készen állva elfoglalta a helyét. – Rendben, most már nézhetsz. A tükörben Parker meglátta az arcán azt a kifejezést, amit már annyi menyasszonyon megfigyelhetett. A meglepetést, a csodálkozást és a ragyogást. – Ez az anyám esküvői ruhája – súgta. – És most az enyém. – Parks. – Mac egy újabb szögből kattintott a gépével. – Bámulatosan nézel ki. – És boldogan – tette hozzá Mrs. Grady mosolyogva. – Boldog és szerelmes. Ahogy egy igazi menyasszonyhoz illik. – Mert menyasszony vagyok! Egy boldog és szerelmes menyasszony, aki tényleg bámulatos. – Tedd le azt a fényképezőgépet, Mackensie – mondta Mrs. Grady, és felemelte a saját gépét. – Akarok egy képet négyetekről. Ne lépjetek az uszályra! Most pedig gondoljatok a gyerekkori esküvős játékotokra.

Amikor a négy nő elnevette magát, az asszony megnyomta a gombot. – És most jönnek a tósztok! Mindenki fogja meg a poharát. Emma, te kis mohó – rótta meg a barátnőjét Laurel. – A tiéd máris üres. – Segített abbahagyni a sírást. Laurel ismét töltött Emmának, és a négy barátnő magasra emelte a poharát. – Igyunk az emlékezetes évre – kezdte Laurel. – Bizony – szólt közbe Mac. – És a fiúkra – folytatta Laurel. – Akiknek abban a szerencsében van részük, hogy ismerhetnek minket. És az anyánkra – nézett a házvezetőnőre. Mrs. Grady könnyei ismét potyogni kezdtek. – Ne kezdd, Laurel. – A barátságra. – És a Kézfogóra – tette hozzá Parker. – És a nőkre, akik vezetik. Megszervezzük az esküvőjét szeretettel, stílusosan, különleges figyelmet fordítva minden részletre. Főleg akkor, amikor a saját esküvőnket szervezzük. A nők jót nevettek, koccintottak és ittak. Mrs. Grady hátralépett, és készített még egy képet. Aztán fejdíszekről, virágokról, színekről és a koszorúslányok ruháiról kezdtek el beszélgetni. Az ő lányai, nézett végig rajtuk az asszony. Mind boldogok, szerelmesek, és különlegesen szépek. Az én lányaimra, gondolta, és magányos tósztra emelte a poharát. A Kézfogó menyasszonyaira, és az ő boldog életükre, mindörökkön örökké.

Készült a Borsodi Nyomda Kft-ben Felelős vezető: Ducsai György igazgató A Gabo Kiadó könyveinek kizárólagos terjesztője a Talentum Kft. Cím: Törökbálint, DEPÓ II Telefon: 06-23-332-105 Fax: 06-23-232-336 E-mail: [email protected]