2014.2.21.
ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem NFM. r. 6. § (5) bekezdése értelmében a kérelemben meg kell adni az alábbiakat: a) a Kbt. 21. § (5) bekezdése szerint a Hatóság által vezetett ajánlatkérők nyilvántartásában az ajánlatkérőt megjelölő azonosító szám: AK 16428 b) az ajánlatkérő a Kbt. mely rendelkezése alapján tartozik annak a hatálya alá, ideértve a Kbt. 6. § (1) bekezdés h) pontja szerinti önkéntes, vagy szerződésben vállalt kötelezettség vagy külön jogszabály kötelezése alapján történő alkalmazás esetét is: Kbt. 6. § (1) bekezdés c) pont c) az ajánlatkérő a Kbt. mely része, illetve fejezete szerinti eljárást alkalmazza: Harmadik Rész Kbt. 121. § (1) bek. b) pont d) az adott közbeszerzés vagy beszerzés forintban kifejezett becsült értéke, szükség szerint utalva a Kbt. 18. §-ára: 24.195.250,e) annak megjelölése, hogy a kérelem az Értesítőben történő közzétételt kezdeményezi; f) ha a kérelmező olyan hirdetmény közzétételét kéri az Értesítőben, amelynek közzététele a Kbt. szerint nem kötelező, ez a körülmény: Kötelező g) a kérelem és a hirdetmény megküldésének napja: 2014/02/17 h) ha a hirdetmény ellenőrzése nem kötelező, annak közlése, hogy a kérelmező kéri-e a hirdetmény ellenőrzését: igen i) ha a hirdetmény ellenőrzése kötelező vagy azt a kérelmező kéri és az ellenőrzési díjjal kapcsolatban kedvezményre vagy mentességre jogosult, ennek közlése: nem jogosult Egyéb közlemény: KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja
ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS A Kbt. 121. § (1) bekezdés b) pontja szerinti eljárás [ ] Építési beruházás [ ] Árubeszerzés [x] Szolgáltatás megrendelés [ ] Építési koncesszió [ ] Szolgáltatási koncesszió
http://ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
1/41
2014.2.21.
ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) NÉV ,
CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT( OK)
Hivatalos név: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. Postai cím: Attila út 13/a Város/Község Budapest
Postai irányítószám: 1013
Ország: Magyarország
Kapcsolattartási pont(ok): Gazdasági Igazgatóság Címzett: Józsa Anett
Telefon: +36 13252400
E-mail:
[email protected]
Fax: +36 13252444
Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.bfvk.hu A felhasználói oldal címe (URL): További információ a következő címen szerezhető be: [x] A fent említett kapcsolattartási pont(ok) [ ] Egyéb (töltse ki az A.I mellékletet) A dokumentáció és a kiegészítő iratok (a versenypárbeszédre és a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozók is) a következő címen szerezhetők be: [x] A fent említett kapcsolattartási pont(ok) [ ] Egyéb (töltse ki az A.II mellékletet) Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani: [x] A fent említett kapcsolattartási pont(ok) [ ] Egyéb (töltse ki az A.III mellékletet) I.2.) AZ
AJÁNLATKÉRŐ TÍPUSA
[ ] Központi szintű
[ ] Közszolgáltató
[ ] Regionális/helyi szintű
[ ] Támogatott szervezet [Kbt. 6. § (1) bekezdés g) pont]
[x] Közjogi szervezet
[ ] Egyéb
I.3.) FŐ
TEVÉKENYSÉG
I.3.1) KLASSZIKUS
AJÁNLATKÉRŐK
http://ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
2/41
2014.2.21.
ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
[ ] Általános közszolgáltatások
[ ] Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció
[ ] Honvédelem
[ ] Szociális védelem
[ ] Közrend és biztonság
[ ] Szabadidő, kultúra és vallás
[ ] Környezetvédelem
[ ] Oktatás
[ ] Gazdasági és pénzügyek
[x] Egyéb (nevezze meg): vagyonkezelés, vagyongazdálkodás
[ ] Egészségügy
I.3.2) KÖZSZOLGÁLTATÓ
AJÁNLATKÉRŐK
[ ] Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása
[ ] Vasúti szolgáltatások
[ ] Villamos energia
[ ] Városi vasúti, villamos-, trolibusz- és autóbusz szolgáltatások
[ ] Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése
[ ] Kikötői tevékenységek
[ ] Szén és más szilárd tüzelőanyag feltárása és kitermelése
[ ] Repülőtéri tevékenységek
[ ] Víz
[ ] Egyéb (nevezze meg):
[ ] Postai szolgáltatások I. 4.) Beszerzés más ajánlatkérők nevében Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében végzi a beszerzést: [ ] igen [x] nem (Igen válasz esetén, ezekre az ajánlatkérőkre vonatkozóan további információkat az A. mellékletben adhat meg.) II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) A szerződéshez rendelt elnevezés: Vállalkozási szerződés(ek) rendszeres karbantartási munkák elvégzésére. II.1.2) A szerződés típusa és a teljesítés helye (Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás megrendelés –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgyának) [ ] Építési beruházás
http://ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
[ ] Árubeszerzés
[x] Szolgáltatás megrendelés
3/41
2014.2.21.
ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
[ ] Kivitelezés
[ ] Adásvétel
[ ] Tervezés és kivitelezés
[ ] Lízing
[ ] Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően
[ ] Bérlet [ ] Részletvétel [ ] Ezek kombinációja
Szolgáltatási kategória száma: 1 (az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)
[ ] Építési koncesszió
[ ] Szolgáltatási koncesszió A teljesítés helye: Budapest Bálna épületegyüttes – Budapest IX. kerület Fővám tér 11-12. (Budapesti 1. számú Földhivatalnál a budapesti IX. kerülte belterület 37061/7 helyrajzi számon felvéve). NUTS-kód: HU101 II.1.3) Közbeszerzésre, keretmegállapodásra és dinamikus beszerzési rendszerre (DBR) vonatkozó információk [x] A hirdetmény közbeszerzés megvalósítására irányul [ ] A hirdetmény keretmegállapodás megkötésére irányul [ ] A hirdetmény dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozására irányul II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben) [ ] Keretmegállapodás több ajánlattevővel A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek száma
[ ] Keretmegállapodás egy ajánlattevővel
VAGY (adott esetben) maximális létszáma A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben: vagy hónap(ok) ban: Indokolás arra az esetre vonatkozóan, ha a keretmegállapodás időtartama meghaladja a négy évet. A közbeszerzéseknek a keretmegállapodás teljes időtartamára vonatkozó becsült összértéke (csak számokkal) Becsült érték áfa nélkül: Pénznem: VAGY: és között Pénznem: A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (ha ismert): II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya A közbeszerzés tárgya a megrendelőként szerződő ajánlatkérő által üzemeltetett Budapest Bálna épületegyüttes (1) elektromos, (2) gépészeti berendezéseinek, (3) liftjeinek és mozgólépcsőinek, valamint (4) egyéb
http://ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
4/41
2014.2.21.
ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
berendezéseinek, ingatlan- és épületrészeinek rendszeres karbantartása. 1. rész – Elektromos berendezések karbantartása Erősáramú 0,4 kV-s fő- és al-elosztó berendezések karbantartása, évi 1 alkalommal • Elosztó berendezések pormentesítése • Csavarok, sorkapcsok, kábelbekötések nyomatékellenőrzése • Feszültségszintek, áramfelvételek ellenőrzése • Védelmek ellenőrzése, beállítása • FI relék működésének ellenőrzése • Vezérlések szimulálása • Tűzvédelmi lekapcsolások ellenőrzése • Készülékek (megszakítók, kismegszakítók, mágneskapcsolók stb.) működési próbája Fázisjavító berendezés karbantartása évi 1 alkalommal (2db 400 kVar) • Fázisjavító pormentesítése • Csavarok, sorkapcsok, kábelbekötések nyomatékellenőrzése • Vezérlő automatika ellenőrzése, beállítása Szünetmentes berendezés karbantartása évi 1 alkalommal (EATON 20 kVA) • Általános pormentesítés • Csavarok, sorkapcsok, kábelbekötések nyomatékellenőrzése • Feszültségszintek, áramfelvételek ellenőrzése • Védelmek ellenőrzése • Akkumulátorok ellenőrzése • Áthidalási idő ellenőrzése • Bypass funkció ellenőrzése • Működési próba Vészvilágítási rendszer 2db CEAG EURO ZB 1/52 és 3db CEAG EURO ZB 1/20K típusú központjainak karbantartása évi 1 alkalommal • a berendezés tisztítása, portalanítása • kötőelemek után húzása • a készülék hálózati/akku üzem átkapcsolása • az elektromos részek és az akkumulátorok a berendezés mechanikai vizsgálata • a töltőáram és a töltésszabályozás ellenőrzése • akkufeszültség mérése a terhelés kezdetén, ill. a cellafeszültségek mérése. • az egész elektronika működőképességének vizsgálata • üzemidőtartam ellenőrzése (kapacitás ellenőrzés) a VDE 0108 szerint RWA füstelvezető rendszer karbantartása évi 2 alkalommal • 4 db frisslevegő utánpótló nyílászáró működtetését biztosító rendszer berendezéseinek tisztítása, portalanítása • kötőelemek után húzása • ablakok mechanikai vizsgálata • működés vizsgálatok Épületfelügyeleti rendszer (BMS) karbantartása évi 2 alkalommal Központ • Adatnaplók elemzése • A telepített szoftverek és adatállományok ellenőrzése • Felhasználói észrevételek ellenőrzése • Riport készítés alarm és esemény naplók alapján • Szabályozási és vezérlő funkciók működésének ellenőrzése grafikus ábrák alapján • Grafikus ábrák módosítása az üzemeltetés jelzése és jóváhagyása alapján, amennyiben ezen módosítások nem haladják meg a meglévő grafikus állomány 5%-át • Kommunikációs és egyéb kábelek rögzítéseinek ellenőrzése • Diagnosztikai programok lefuttatása • Kommunikáció ellenőrzése • Távfelügyelet ellenőrzése
http://ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
5/41
2014.2.21.
ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
Automatikus szabályozókészülékek és tartozékaik, DDC alállomások, ki- és bemeneti kártyák, ki- és bemeneti modulok • Alállomás alapvető funkcióinak ellenőrzése • Alállomás adatállományainak ellenőrzése • Az alkalmazási program, a szabályozó- és vezérlőkörök paramétereinek ellenőrzése, beállítása • Kézi-0-automata kapcsolók működésének ellenőrzése • Kapcsolási feszültségszintek ellenőrzése • Működtető relék működésének ellenőrzése • Tűztabló(k) és más kezelő-berendezések, kijelzők • A kijelzők szoftver-adatpontjainak ellenőrzése • Működés (kapcsolás, beállítás, kommunikáció) ellenőrzése • Rendszerek funkciótesztjei tűztablóról felügyeleti központba való visszajelzések tesztjei Automatika műszerezés (érzékelők, kapcsoló típusú érzékelők, szelepek, szelep- és zsalumozgató hajtóművek, stb.) • A fedelek, tokozatok épségének és rögzítéseinek ellenőrzése • A fix beállítást igénylő eszközök beállításainak ellenőrzése • Nyomásérzékelők és nyomáskapcsolók nyomáskivezető csonkjainak ellenőrzése • Érzékelők sértetlenségének ellenőrzése, a mért érték ellenőrzése • Kapcsoló típusú érzékelők működésének, kapcsolási pontjának ellenőrzése • Hajtóművek működésének ellenőrzése • Szelephajtóművek, illetve szelepszárak kenése • Eszközök elektromos csatlakozásainak ellenőrzése • Eszközök tisztítása, portalanítása Erőátviteli és automatika kapcsolószekrények • Erőátviteli biztonsági reteszelések működésének ellenőrzése • Motorindítások ellenőrzése • Fogyasztók üzemi áramának mérése • Vezetékcsatlakozások ellenőrzése és szükség szerinti utánhúzása • Relék, mágneskapcsolók működésének ellenőrzése, mérése • Biztosítókészülékek kioldási paramétereinek ellenőrzése • Relék, mágneskapcsolók működésének ellenőrzése, mérése • Kapcsolók működésének ellenőrzése, mérése Kábelezés és bekötések • Kábelek és kábeljelölések épségének ellenőrzése • Kábelek és kábeltartó-szerkezetek rögzítésének ellenőrzése Tűzjelző rendszer karbantartása évi 2 alkalommal • Tűzjelző napló ellenőrzése, a karbantartás során tapasztaltak jegyzőkönyvezése • Perifériák ellenőrzése • A füstérzékelők elektronikus tesztelése, próbája, ellenőrzése a címek helyességének • A hőmaximum és hősebesség érzékelők próbája a hőmérséklet növelésével a címek helyességének ellenőrzése • Kézi jelzésadók próbája, a címek helyességének ellenőrzése • A szirénák működőképességének próbája • A fényjelzők működőképességének próbája • Központ ellenőrzése • Az érzékelők elszennyeződésének várható időpontjának megállapítása • Táp és referencia feszültségek ellenőrzése, szükség szerinti beállítása • Akkumulátoros üzemmód tesztelése a hálózati feszültség kikapcsolásával • Huroktesztelések. Vonali feszültség ellenőrzése méréssel • Funkcionális tesztelés. Minden vezérlés, bemenet, csoport ellenőrzése ki-be kapcsolása, aktiválása illetve riasztás szimulációjának elvégzése. A kijelző egység működésének ellenőrzése • A belső menü rendszer lekérdezése: Pontos idő, projekt és szöveg program • Távvezérlés próbája, a vezérelt berendezések működtetésének ellenőrzése
http://ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
6/41
2014.2.21.
ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
• • • • •
A bemeneteket próbája a jelzőkontaktusok működtetésével A nyomtató tesztelése. Szükség szerint papír és nyomtatószalag csere A riasztás, hiba, kikapcsolás, vezérlési funkciók megjelenítése, lekérdezése Tűz és hibaátjelzés próbája Végellenőrzés jegyzőkönyvezés
CO gázveszély jelző rendszer karbantartása évi 2 alkalommal • Épület felügyeleti naplóban rögzített esetek vizsgálata, a karbantartás során tapasztaltak jegyzőkönyvezése • Perifériák ellenőrzése • A CO érzékelők elektronikus tesztelése, próbája, ellenőrzése a címek helyességének • Kézi jelzésadók próbája, a címek helyességének ellenőrzése • A fényjelzők működőképességének próbája • Központ ellenőrzése • Az érzékelők elszennyeződésének várható időpontjának megállapítása • Táp és referencia feszültségek ellenőrzése, szükség szerinti beállítása • Huroktesztelések. Vonali feszültség ellenőrzése méréssel • Funkcionális tesztelés. Minden vezérlés, bemenet, csoport ellenőrzése ki-be kapcsolása, aktiválása illetve riasztás szimulációjának elvégzése. A kijelző egység működésének ellenőrzése • A belső menü rendszer lekérdezése: Pontos idő, projekt és szöveg program • A bemeneteket próbája a jelzőkontaktusok működtetésével • Végellenőrzés jegyzőkönyvezés • Beléptető rendszer : évi 1 alkalommalA beléptető terminál ellenőrzése, központ portalanítása, tisztítása. • Beléptetési pontok olvasóinak mechanikai tisztítása, kötések ellenőrzése, olvasók próbája • Tartó mágnesek tisztítása beállítása ellenőrzése • Végellenőrzés jegyzőkönyvezés Videó megfigyelő rendszer : évi 1 alkalommal • Videó megfigyelő központ ellenőrzése, portalanítása, bekötések ellenőrzése • Kamerák tisztítása beállítása, tápegységek ellenőrzése • Monitorok tisztítása ellenőrzése • Kamera Rackek tisztítása ellenőrzése • Végellenőrzés jegyzőkönyvezés Behatolásjelző rendszer : évi 1 alkalommal • Riasztó központ tisztítása ellenőrzése • Hibajelzések kiolvasása. • Érzékelők tisztítása, beállítása, ellenőrzése • Végellenőrzés jegyzőkönyvezés Hangosítás:évi 1 alkalommal • Hangközpont ellenőrzése, tisztítása, csatlakozások vizsgálata • Bemondó egységek tisztítása, ellenőrzése • Hangszórók tisztítása ellenőrzése Végellenőrzés jegyzőkönyvezés 2. rész – Liftek és mozgólépcsők karbantartása OTIS gyártmányú liftek és mozgólépcsők karbantartása, az OTIS karbantartási és a gyártóművi ajánlásainak figyelembe vételével, a „B&S” karbantartási utasításban szereplő összes tevékenység, főbb munkafázis tekintetében: • berendezés funkció és menet ellenőrzése, • biztonsági berendezések, elektromos és mechanikus működésének ellenőrzése, • berendezések kenést igénylő, mozgó alkatrészeinek szükséges kenése, • valamint az aknasüllyeszték évenkénti tisztítása. A karbantartáshoz szükséges alapvető segédanyagokat, kenő és tisztító
http://ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
7/41
2014.2.21.
ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
anyagokat, normál jelzőizzókat térítésmentesen kell biztosítani. Karbantartandó berendezések: 3 db 1000 kg-os, 1 db 3850 kg-os, 1 db 900 kg-os 2 db 100 kg-os OTIS gyártmányú felvonó és 6 db OTIS gyártmányú mozgólépcső. 3. rész - Gépészeti berendezések karbantartása Parkoló szintek füstterelő ventilátorai Az ajánlatkérő üzemeltetésében lévő épületben a mélygarázs szintek (-P1 és –P2) füstterelő mennyezeti ventilátorainak és vezérlő központjának évente két alkalommal történő karbantartása az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 28/2011.(IX.6.). BM rendeletben foglaltaknak megfelelően, a létesítmény hő- és füstelvezető rendszerének átadás-átvételi dokumentációjának megfelelően: Ssz Karbantartási műveletek (OTSZ által előírtan félévenkénti gyakorisággal) 1 Mennyezeti Cyclone50 ventilátorok (2 db) működési ellenőrzése, felülvizsgálata 2 Mennyezeti Cyclone100 ventilátorok (13db) működési ellenőrzése, felülvizsgálata 3 Mennyezeti JET415 ventilátorok (2db) működési ellenőrzése, felülvizsgálata 4 Elosztó, vezérlő központ (a villamos elosztó helyiségben) működésének ellenőrzése 5 Kézi jelzésadók (7 db) ellenőrzése, felülvizsgálata Automatikus tűzoltó (sprinkler) berendezés A karbantartás tárgya az alábbi táblázatban meghatározott műszaki tartalomnak megfelelően az építmény területén telepített, beépített automatikus tűzoltó berendezések időszakos ellenőrzése és karbantartása a hazai jogszabályoknak és szabványoknak, valamint a vonatkozó előírásoknak és a berendezések gyártói előírásainak megfelelően (( 28/2011 (IX.6.) BM rendelet), 1996. évi XXXI. tv., továbbá különösen MSZ EN 12845:2004+A2:2009) 1 Tűzivíz szivattyú félévenkénti időszakos ellenőrzése 2 db 2 Tűzivíz szivattyú évenkénti időszakos karbantartása 1 db 3 Tűzivíz szivattyú ötévenkénti időszakos karbantartása 1 db 4 Nyomástartó szivattyú, és nyomáskapcsolók félévenkénti időszakos ellenőrzése, beállítása 1 db 5 Zóna riasztószelep félévenkénti időszakos ellenőrzése 8 db 6 Tűzivíz tároló tartály félévenkénti időszakos ellenőrzése 2 db 7 Tűzivíz tároló tartály háromévenkénti karbantartása 1 db Hőszivattyúk, klímaberendezések Az alább felsorolt és rendeltetésszerűen használt REGALE Energy Zrt. által szállított és beüzemelt berendezések karbantartása, ellenőrzése évente két alkalommal. Megjegyzés: a berendezések 2015. december 10-ig szóló gyártóművi (szállítói) garanciával rendelkeznek. Folyadékhűtő berendezés 1 Blue Box Omega V Echos 62.2 típus 2 egység 2 Mammoth J270 CWHC hőszívattyú 10 egység 3 Mammoth WHV D-! oldalfali hőszivattyú 11 egység Kazánberendezések Az alább felsorolt és rendeltetésszerűen használt MARKETBAU – REMEHA Kft által szállított és beüzemelt berendezések karbantartása, ellenőrzése évente két alkalommal. Megjegyzés: a berendezések 2015. december 10-ig szóló gyártóművi (szállítói) garanciával rendelkeznek.
http://ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
8/41
2014.2.21.
ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
Quinta Quinta Quinta Quinta Quinta Quinta Quinta Quinta Quinta Quinta Quinta Quinta
85 eco típusú 1006208536720 gy.számú 85 eco típusú 1006208536710 gy.számú 115 eco 1004008381690 gy.számú 115 eco 1004008381710 gy.számú 115 eco 1004008381200 gy.számú 115 eco 1004008381230 gy.számú 115 eco 1004008381680 gy.számú 115 eco 1004008381700 gy.számú 115 eco 1004008381210 gy.számú 115 eco 1004008381220 gy.számú 115 eco 1001908216830 gy.számú 115 eco 1001908216820 gy.számú
4. rész – Egyéb berendezések, ingatlan- és épületrészek karbantartása Tűzgátló és füstgátló ajtók karbantartása: A létesítmény területén beépített tűzgátló és füstgátló ajtók rendszeres féléves karbantartása az alábbiak szerint: tűzgátló / füstgátló egyszárnyú ajtó 65 db tűzgátló / füstgátló kétszárnyú ajtó 31 db mobil füstkötényfal 1 db kétszárnyú tűzgátló kapu 2 db kétszárnyú tűzgátló kapu, benne 2-2db egyszárnyú tűzgátló ajtóval 2 db Karbantartási fázisok: • az ajtólap, tok és rögzítések ellenőrzése mechanikai sérülések szempontjából • a zár működésének ellenőrzése (szükség szerint kenőanyag használata) • zárnyelv felületének bevonása kenőanyaggal • kiegészítő alkatrészek rögzítettségének ellenőrzése (pl.: kilincs, ajtócsukó, pántok) • beállítások (pl. tengelykapcsolók, rögzítő elemek utánhúzása (pl. csavarok) • pántcsapok és csapágygyűrűk zsírozása • hézagok ellenőrzése • hőre duzzadó tömítés sértetlenségének ellenőrzése • javításhoz vagy az alkatrészek cseréjéhez a gyártó eredeti alkatrészeinek felhasználása • szennyeződések durva takarítása • valamennyi meghibásodás felderítése és a szükséges javítások megállapítása • a karbantartást igazoló matrica elhelyezése A karbantartásokat a jogszabályi előírások betartásával, valamint a gyártók működési és karbantartási leírásainak figyelembevételével, a jogszabályban előírt a karbantartás elvégzéséhez szükséges szakképesítést igazoló szakvizsga bizonyítvánnyal rendelkező, a technológiában járatos szakemberekkel kell elvégezni. Bálna Budapest parkolójában telepített jegy alapú fizető parkoló rendszer átalánydíjas karbantartása havi 1 alkalommal Kártyakiadó és olvasó egységek • kártyavezető pálya tisztítása, • helyzetértékelők tisztítása, • kártyaadagoló egység tisztítása, • a kijelző, nyomógombok tisztítása, • a belső kábelezés és a csatlakozók állapotának ellenőrzése, • a burkolat tisztítása. Sorompók • a véghelyzet kapcsolók tisztítása, • a kar rögzítő csavarjainak ellenőrzése,
http://ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
9/41
2014.2.21.
ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
• a hajtókar, a feszítő rugó és a rúd csapágyainak ellenőrzése, • a kar megfelelő mozgásának ellenőrzése, a szükséges utánállítások elvégzése, • a burkolat és a kar tisztítása. Vezérlő elektronikák (jegykiadók, jegyellenőrzők, sorompók vezérlő egységei) • a vezérlő egységek burkolatának a saját kezelőszerveinek, kijelzőjének tisztítása, • a vezérlő kábelek és csatlakozók állapotának ellenőrzése, • a beállítható paraméterek ellenőrzése és szükség esetén pontosítása, • a járműérzékelők ellenőrzése. Számítógépes munkaállomás • a beállítható műszaki jellemzők ellenőrzése, • a kábelek és csatlakozók ellenőrzése, • mechanikák ellenőrzése, • burkolatok tisztítása, • szünetmentes tápegységek ellenőrzése • tápegység és processzorhűtő ventillátor csapágyainak ellenőrzése, • szükség esetén cseréje, • pormentesítés. Kábelhálózat • a kábelek burkolatának ellenőrzése a kötőszekrényben, • a kábeltoldások állapotának ellenőrzése, • a sorkapcsok állapotának ellenőrzése, tisztítása, • az észlelt hibák elhárítása. Fizető automata • kártyavezető pálya tisztítása, • helyzetérzékelők tisztítása, • a kijelző, a nyomógombok tisztítása, • a belső kábelezés és a csatlakozók állapotának ellenőrzése, • a burkolat tisztítása, • érmevezetők, érmeszelektor tisztítása, ellenőrzése • bizonylat nyomtató beállítása, tisztítása • mechanikai alkatrészek, zárak ellenőrzése, kopások vizsgálata, • bankjegyolvasó tisztítása, • kijelző kábeleinek ellenőrzése, kontraszt esetleges utánállítása • bankjegyolvasó tesztelése Kertápolás, kertészeti karbantartás: A létesítmény kertjének rendszeres ápolása, gondozása heti rendszerességgel, az évszaktól függő kertgondozási feladatok ellátásával az alábbiak szerint: • tavaszi gyepszellőztetés • műtrágyázás • sövénynyírás, a nyesedék összegyűjtésével és elszállításával • növénymetszés, a nyesedék összegyűjtésével és elszállításával • díszfák tányérozása • növények tápanyag utánpótlása • fűnyírás, gyűjtéssel és elszállítással • mechanikus és vegyszeres gyomirtás • talajlazítás, porhanyítás • kártevők és kórokozók elleni kezelések (permetezés) • öntözőrendszer karbantartása, ellenőrzése, szükség szerinti beállítása, esetleges meghibásodások javítása, öntözőrendszer téliesítése • fenyőkéreg szükség szerinti pótlása • zöldfelület takarítása • őszi lomb gyűjtése, elszállítása • pázsit felület téli műtrágyázása • évelők visszavágása
http://ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
10/41
2014.2.21.
ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
Valamint a zöldfelület szakmai előírások szerinti 1. osztályú minőségben történő karbantartáshoz szükséges egyéb feladatok. A karbantartási feladatok részletes leírását – minden részre vonatkozóan – a dokumentáció tartalmazza.
II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fő szójegyzék Fő tárgy
Kiegészítő szójegyzék (adott esetben)
50711000-2
További tárgy(ak) 50712000-9 50720000-8 50721000-5 50730000-1 50740000-4 50750000-7 50800000-3 II.1.7) Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. melléklet szükség szerint több példányban is használható) [x] igen [ ] nem (Igen válasz esetén) Az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be): [ ] egy részre
[x] egy vagy több részre
[ ] valamennyi részre
II.1.8.) Változatokra (alternatív ajánlatok) vonatkozó információk Elfogadhatók változatok (alternatív ajánlatok) [ ] igen [x] nem II. 2) S ZERZŐDÉS
SZERINTI MENNYISÉG
II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték (valamennyi részt, meghosszabbítást és opciót beleértve) A közbeszerzés tárgya a megrendelőként szerződő ajánlatkérő által üzemeltetett Budapest Bálna épületegyüttes (1) elektromos, (2) gépészeti berendezéseinek, (3) liftjeinek és mozgólépcsőinek, valamint (4) egyéb berendezéseinek, ingatlan- és épületrészeinek rendszeres karbantartása. d1. rész – Elektromos berendezések karbantartása Erősáramú 0,4 kV-s fő- és al-elosztó berendezések karbantartása, évi 1 alkalommal • Elosztó berendezések pormentesítése • Csavarok, sorkapcsok, kábelbekötések nyomatékellenőrzése • Feszültségszintek, áramfelvételek ellenőrzése
http://ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
11/41
2014.2.21.
ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
• Védelmek ellenőrzése, beállítása • FI relék működésének ellenőrzése • Vezérlések szimulálása • Tűzvédelmi lekapcsolások ellenőrzése • Készülékek (megszakítók, kismegszakítók, mágneskapcsolók stb.) működési próbája Fázisjavító berendezés karbantartása évi 1 alkalommal (2db 400 kVar) • Fázisjavító pormentesítése • Csavarok, sorkapcsok, kábelbekötések nyomatékellenőrzése • Vezérlő automatika ellenőrzése, beállítása Szünetmentes berendezés karbantartása évi 1 alkalommal (EATON 20 kVA) • Általános pormentesítés • Csavarok, sorkapcsok, kábelbekötések nyomatékellenőrzése • Feszültségszintek, áramfelvételek ellenőrzése • Védelmek ellenőrzése • Akkumulátorok ellenőrzése • Áthidalási idő ellenőrzése • Bypass funkció ellenőrzése • Működési próba Vészvilágítási rendszer 2db CEAG EURO ZB 1/52 és 3db CEAG EURO ZB 1/20K típusú központjainak karbantartása évi 1 alkalommal • a berendezés tisztítása, portalanítása • kötőelemek után húzása • a készülék hálózati/akku üzem átkapcsolása • az elektromos részek és az akkumulátorok a berendezés mechanikai vizsgálata • a töltőáram és a töltésszabályozás ellenőrzése • akkufeszültség mérése a terhelés kezdetén, ill. a cellafeszültségek mérése. • az egész elektronika működőképességének vizsgálata • üzemidőtartam ellenőrzése (kapacitás ellenőrzés) a VDE 0108 szerint RWA füstelvezető rendszer karbantartása évi 2 alkalommal • 4 db frisslevegő utánpótló nyílászáró működtetését biztosító rendszer berendezéseinek tisztítása, portalanítása • kötőelemek után húzása • ablakok mechanikai vizsgálata • működés vizsgálatok Épületfelügyeleti rendszer (BMS) karbantartása évi 2 alkalommal Központ • Adatnaplók elemzése • A telepített szoftverek és adatállományok ellenőrzése • Felhasználói észrevételek ellenőrzése • Riport készítés alarm és esemény naplók alapján • Szabályozási és vezérlő funkciók működésének ellenőrzése grafikus ábrák alapján • Grafikus ábrák módosítása az üzemeltetés jelzése és jóváhagyása alapján, amennyiben ezen módosítások nem haladják meg a meglévő grafikus állomány 5%-át • Kommunikációs és egyéb kábelek rögzítéseinek ellenőrzése • Diagnosztikai programok lefuttatása • Kommunikáció ellenőrzése • Távfelügyelet ellenőrzése Automatikus szabályozókészülékek és tartozékaik, DDC alállomások, kiés bemeneti kártyák, ki- és bemeneti modulok • Alállomás alapvető funkcióinak ellenőrzése • Alállomás adatállományainak ellenőrzése • Az alkalmazási program, a szabályozó- és vezérlőkörök paramétereinek ellenőrzése, beállítása
http://ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
12/41
2014.2.21.
ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
• Kézi-0-automata kapcsolók működésének ellenőrzése • Kapcsolási feszültségszintek ellenőrzése • Működtető relék működésének ellenőrzése • Tűztabló(k) és más kezelő-berendezések, kijelzők • A kijelzők szoftver-adatpontjainak ellenőrzése • Működés (kapcsolás, beállítás, kommunikáció) ellenőrzése • Rendszerek funkciótesztjei tűztablóról felügyeleti központba való visszajelzések tesztjei Automatika műszerezés (érzékelők, kapcsoló típusú érzékelők, szelepek, szelep- és zsalumozgató hajtóművek, stb.) • A fedelek, tokozatok épségének és rögzítéseinek ellenőrzése • A fix beállítást igénylő eszközök beállításainak ellenőrzése • Nyomásérzékelők és nyomáskapcsolók nyomáskivezető csonkjainak ellenőrzése • Érzékelők sértetlenségének ellenőrzése, a mért érték ellenőrzése • Kapcsoló típusú érzékelők működésének, kapcsolási pontjának ellenőrzése • Hajtóművek működésének ellenőrzése • Szelephajtóművek, illetve szelepszárak kenése • Eszközök elektromos csatlakozásainak ellenőrzése • Eszközök tisztítása, portalanítása Erőátviteli és automatika kapcsolószekrények • Erőátviteli biztonsági reteszelések működésének ellenőrzése • Motorindítások ellenőrzése • Fogyasztók üzemi áramának mérése • Vezetékcsatlakozások ellenőrzése és szükség szerinti utánhúzása • Relék, mágneskapcsolók működésének ellenőrzése, mérése • Biztosítókészülékek kioldási paramétereinek ellenőrzése • Relék, mágneskapcsolók működésének ellenőrzése, mérése • Kapcsolók működésének ellenőrzése, mérése Kábelezés és bekötések • Kábelek és kábeljelölések épségének ellenőrzése • Kábelek és kábeltartó-szerkezetek rögzítésének ellenőrzése Tűzjelző rendszer karbantartása évi 2 alkalommal • Tűzjelző napló ellenőrzése, a karbantartás során tapasztaltak jegyzőkönyvezése • Perifériák ellenőrzése • A füstérzékelők elektronikus tesztelése, próbája, ellenőrzése a címek helyességének • A hőmaximum és hősebesség érzékelők próbája a hőmérséklet növelésével a címek helyességének ellenőrzése • Kézi jelzésadók próbája, a címek helyességének ellenőrzése • A szirénák működőképességének próbája • A fényjelzők működőképességének próbája • Központ ellenőrzése • Az érzékelők elszennyeződésének várható időpontjának megállapítása • Táp és referencia feszültségek ellenőrzése, szükség szerinti beállítása • Akkumulátoros üzemmód tesztelése a hálózati feszültség kikapcsolásával • Huroktesztelések. Vonali feszültség ellenőrzése méréssel • Funkcionális tesztelés. Minden vezérlés, bemenet, csoport ellenőrzése ki-be kapcsolása, aktiválása illetve riasztás szimulációjának elvégzése. A kijelző egység működésének ellenőrzése • A belső menü rendszer lekérdezése: Pontos idő, projekt és szöveg program • Távvezérlés próbája, a vezérelt berendezések működtetésének ellenőrzése • A bemeneteket próbája a jelzőkontaktusok működtetésével • A nyomtató tesztelése. Szükség szerint papír és nyomtatószalag csere • A riasztás, hiba, kikapcsolás, vezérlési funkciók megjelenítése,
http://ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
13/41
2014.2.21.
ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
lekérdezése • Tűz és hibaátjelzés próbája • Végellenőrzés jegyzőkönyvezés CO gázveszély jelző rendszer karbantartása évi 2 alkalommal • Épület felügyeleti naplóban rögzített esetek vizsgálata, a karbantartás során tapasztaltak jegyzőkönyvezése • Perifériák ellenőrzése • A CO érzékelők elektronikus tesztelése, próbája, ellenőrzése a címek helyességének • Kézi jelzésadók próbája, a címek helyességének ellenőrzése • A fényjelzők működőképességének próbája • Központ ellenőrzése • Az érzékelők elszennyeződésének várható időpontjának megállapítása • Táp és referencia feszültségek ellenőrzése, szükség szerinti beállítása • Huroktesztelések. Vonali feszültség ellenőrzése méréssel • Funkcionális tesztelés. Minden vezérlés, bemenet, csoport ellenőrzése ki-be kapcsolása, aktiválása illetve riasztás szimulációjának elvégzése. A kijelző egység működésének ellenőrzése • A belső menü rendszer lekérdezése: Pontos idő, projekt és szöveg program • A bemeneteket próbája a jelzőkontaktusok működtetésével • Végellenőrzés jegyzőkönyvezés • Beléptető rendszer : évi 1 alkalommalA beléptető terminál ellenőrzése, központ portalanítása, tisztítása. • Beléptetési pontok olvasóinak mechanikai tisztítása, kötések ellenőrzése, olvasók próbája • Tartó mágnesek tisztítása beállítása ellenőrzése • Végellenőrzés jegyzőkönyvezés Videó megfigyelő rendszer : évi 1 alkalommal • Videó megfigyelő központ ellenőrzése, portalanítása, bekötések ellenőrzése • Kamerák tisztítása beállítása, tápegységek ellenőrzése • Monitorok tisztítása ellenőrzése • Kamera Rackek tisztítása ellenőrzése • Végellenőrzés jegyzőkönyvezés Behatolásjelző rendszer : évi 1 alkalommal • Riasztó központ tisztítása ellenőrzése • Hibajelzések kiolvasása. • Érzékelők tisztítása, beállítása, ellenőrzése • Végellenőrzés jegyzőkönyvezés Hangosítás:évi 1 alkalommal • Hangközpont ellenőrzése, tisztítása, csatlakozások vizsgálata • Bemondó egységek tisztítása, ellenőrzése • Hangszórók tisztítása ellenőrzése Végellenőrzés jegyzőkönyvezés d2. rész – Liftek és mozgólépcsők karbantartása OTIS gyártmányú liftek és mozgólépcsők karbantartása, az OTIS karbantartási és a gyártóművi ajánlásainak figyelembe vételével, a „B&S” karbantartási utasításban szereplő összes tevékenység, főbb munkafázis tekintetében: • berendezés funkció és menet ellenőrzése, • biztonsági berendezések, elektromos és mechanikus működésének ellenőrzése, • berendezések kenést igénylő, mozgó alkatrészeinek szükséges kenése, • valamint az aknasüllyeszték évenkénti tisztítása. A karbantartáshoz szükséges alapvető segédanyagokat, kenő és tisztító
http://ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
14/41
2014.2.21.
ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
anyagokat, normál jelzőizzókat térítésmentesen kell biztosítani. Karbantartandó berendezések: 3 db 1000 kg-os, 1 db 3850 kg-os, 1 db 900 kg-os 2 db 100 kg-os OTIS gyártmányú felvonó és 6 db OTIS gyártmányú mozgólépcső. d3. rész - Gépészeti berendezések karbantartása Parkoló szintek füstterelő ventilátorai Az ajánlatkérő üzemeltetésében lévő épületben a mélygarázs szintek (-P1 és –P2) füstterelő mennyezeti ventilátorainak és vezérlő központjának évente két alkalommal történő karbantartása az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 28/2011.(IX.6.). BM rendeletben foglaltaknak megfelelően, a létesítmény hő- és füstelvezető rendszerének átadásátvételi dokumentációjának megfelelően: Ssz Karbantartási műveletek (OTSZ által előírtan félévenkénti gyakorisággal) 1 Mennyezeti Cyclone50 ventilátorok (2 db) működési ellenőrzése, felülvizsgálata 2 Mennyezeti Cyclone100 ventilátorok (13db) működési ellenőrzése, felülvizsgálata 3 Mennyezeti JET415 ventilátorok (2db) működési ellenőrzése, felülvizsgálata 4 Elosztó, vezérlő központ (a villamos elosztó helyiségben) működésének ellenőrzése 5 Kézi jelzésadók (7 db) ellenőrzése, felülvizsgálata Automatikus tűzoltó (sprinkler) berendezés A karbantartás tárgya az alábbi táblázatban meghatározott műszaki tartalomnak megfelelően az építmény területén telepített, beépített automatikus tűzoltó berendezések időszakos ellenőrzése és karbantartása a hazai jogszabályoknak és szabványoknak, valamint a vonatkozó előírásoknak és a berendezések gyártói előírásainak megfelelően (( 28/2011 (IX.6.) BM rendelet), 1996. évi XXXI. tv., továbbá különösen MSZ EN 12845:2004+A2:2009) 1 Tűzivíz szivattyú félévenkénti időszakos ellenőrzése 2 db 2 Tűzivíz szivattyú évenkénti időszakos karbantartása 1 db 3 Tűzivíz szivattyú ötévenkénti időszakos karbantartása 1 db 4 Nyomástartó szivattyú, és nyomáskapcsolók félévenkénti időszakos ellenőrzése, beállítása 1 db 5 Zóna riasztószelep félévenkénti időszakos ellenőrzése 8 db 6 Tűzivíz tároló tartály félévenkénti időszakos ellenőrzése 2 db 7 Tűzivíz tároló tartály háromévenkénti karbantartása 1 db Hőszivattyúk, klímaberendezések Az alább felsorolt és rendeltetésszerűen használt REGALE Energy Zrt. által szállított és beüzemelt berendezések karbantartása, ellenőrzése évente két alkalommal. Megjegyzés: a berendezések 2015. december 10-ig szóló gyártóművi (szállítói) garanciával rendelkeznek. Folyadékhűtő berendezés 1 Blue Box Omega V Echos 62.2 típus 2 egység 2 Mammoth J270 CWHC hőszívattyú 10 egység 3 Mammoth WHV D-! oldalfali hőszivattyú 11 egység Kazánberendezések Az alább felsorolt és rendeltetésszerűen használt MARKETBAU – REMEHA Kft által szállított és beüzemelt berendezések karbantartása, ellenőrzése évente két alkalommal.
http://ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
15/41
2014.2.21.
ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
Megjegyzés: a berendezések 2015. december 10-ig szóló gyártóművi (szállítói) garanciával rendelkeznek. Quinta Quinta Quinta Quinta Quinta Quinta Quinta Quinta Quinta Quinta Quinta Quinta
85 eco típusú 1006208536720 gy.számú 85 eco típusú 1006208536710 gy.számú 115 eco 1004008381690 gy.számú 115 eco 1004008381710 gy.számú 115 eco 1004008381200 gy.számú 115 eco 1004008381230 gy.számú 115 eco 1004008381680 gy.számú 115 eco 1004008381700 gy.számú 115 eco 1004008381210 gy.számú 115 eco 1004008381220 gy.számú 115 eco 1001908216830 gy.számú 115 eco 1001908216820 gy.számú
d4. rész – Egyéb berendezések, ingatlan- és épületrészek karbantartása Tűzgátló és füstgátló ajtók karbantartása: A létesítmény területén beépített tűzgátló és füstgátló ajtók rendszeres féléves karbantartása az alábbiak szerint: tűzgátló / füstgátló egyszárnyú ajtó 65 db tűzgátló / füstgátló kétszárnyú ajtó 31 db mobil füstkötényfal 1 db kétszárnyú tűzgátló kapu 2 db kétszárnyú tűzgátló kapu, benne 2-2db egyszárnyú tűzgátló ajtóval 2 db Karbantartási fázisok: • az ajtólap, tok és rögzítések ellenőrzése mechanikai sérülések szempontjából • a zár működésének ellenőrzése (szükség szerint kenőanyag használata) • zárnyelv felületének bevonása kenőanyaggal • kiegészítő alkatrészek rögzítettségének ellenőrzése (pl.: kilincs, ajtócsukó, pántok) • beállítások (pl. tengelykapcsolók, rögzítő elemek utánhúzása (pl. csavarok) • pántcsapok és csapágygyűrűk zsírozása • hézagok ellenőrzése • hőre duzzadó tömítés sértetlenségének ellenőrzése • javításhoz vagy az alkatrészek cseréjéhez a gyártó eredeti alkatrészeinek felhasználása • szennyeződések durva takarítása • valamennyi meghibásodás felderítése és a szükséges javítások megállapítása • a karbantartást igazoló matrica elhelyezése A karbantartásokat a jogszabályi előírások betartásával, valamint a gyártók működési és karbantartási leírásainak figyelembevételével, a jogszabályban előírt a karbantartás elvégzéséhez szükséges szakképesítést igazoló szakvizsga bizonyítvánnyal rendelkező, a technológiában járatos szakemberekkel kell elvégezni. Bálna Budapest parkolójában telepített jegy alapú fizető parkoló rendszer átalánydíjas karbantartása havi 1 alkalommal Kártyakiadó és olvasó egységek • kártyavezető pálya tisztítása, • helyzetértékelők tisztítása, • kártyaadagoló egység tisztítása, • a kijelző, nyomógombok tisztítása, • a belső kábelezés és a csatlakozók állapotának ellenőrzése, • a burkolat tisztítása.
http://ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
16/41
2014.2.21.
ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
Sorompók • a véghelyzet kapcsolók tisztítása, • a kar rögzítő csavarjainak ellenőrzése, • a hajtókar, a feszítő rugó és a rúd csapágyainak ellenőrzése, • a kar megfelelő mozgásának ellenőrzése, a szükséges utánállítások elvégzése, • a burkolat és a kar tisztítása. Vezérlő elektronikák (jegykiadók, jegyellenőrzők, sorompók vezérlő egységei) • a vezérlő egységek burkolatának a saját kezelőszerveinek, kijelzőjének tisztítása, • a vezérlő kábelek és csatlakozók állapotának ellenőrzése, • a beállítható paraméterek ellenőrzése és szükség esetén pontosítása, • a járműérzékelők ellenőrzése. Számítógépes munkaállomás • a beállítható műszaki jellemzők ellenőrzése, • a kábelek és csatlakozók ellenőrzése, • mechanikák ellenőrzése, • burkolatok tisztítása, • szünetmentes tápegységek ellenőrzése • tápegység és processzorhűtő ventillátor csapágyainak ellenőrzése, • szükség esetén cseréje, • pormentesítés. Kábelhálózat • a kábelek burkolatának ellenőrzése a kötőszekrényben, • a kábeltoldások állapotának ellenőrzése, • a sorkapcsok állapotának ellenőrzése, tisztítása, • az észlelt hibák elhárítása. Fizető automata • kártyavezető pálya tisztítása, • helyzetérzékelők tisztítása, • a kijelző, a nyomógombok tisztítása, • a belső kábelezés és a csatlakozók állapotának ellenőrzése, • a burkolat tisztítása, • érmevezetők, érmeszelektor tisztítása, ellenőrzése • bizonylat nyomtató beállítása, tisztítása • mechanikai alkatrészek, zárak ellenőrzése, kopások vizsgálata, • bankjegyolvasó tisztítása, • kijelző kábeleinek ellenőrzése, kontraszt esetleges utánállítása • bankjegyolvasó tesztelése Kertápolás, kertészeti karbantartás: A létesítmény kertjének rendszeres ápolása, gondozása heti rendszerességgel, az évszaktól függő kertgondozási feladatok ellátásával az alábbiak szerint: • tavaszi gyepszellőztetés • műtrágyázás • sövénynyírás, a nyesedék összegyűjtésével és elszállításával • növénymetszés, a nyesedék összegyűjtésével és elszállításával • díszfák tányérozása • növények tápanyag utánpótlása • fűnyírás, gyűjtéssel és elszállítással • mechanikus és vegyszeres gyomirtás • talajlazítás, porhanyítás • kártevők és kórokozók elleni kezelések (permetezés) • öntözőrendszer karbantartása, ellenőrzése, szükség szerinti beállítása, esetleges meghibásodások javítása, öntözőrendszer téliesítése • fenyőkéreg szükség szerinti pótlása • zöldfelület takarítása
http://ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
17/41
2014.2.21.
ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
• őszi lomb gyűjtése, elszállítása • pázsit felület téli műtrágyázása • évelők visszavágása Valamint a zöldfelület szakmai előírások szerinti 1. osztályú minőségben történő karbantartáshoz szükséges egyéb feladatok. A karbantartási feladatok részletes leírását – minden részre vonatkozóan – a dokumentáció tartalmazza. (adott esetben, csak számokkal) Becsült érték áfa nélkül: Pénznem: VAGY: és között Pénznem: II.2.2) Vételi jogra (opcióra) vonatkozó információ (adott esetben) Vételi jog (opció): [ ] igen [ ] nem (Igen válasz esetén)A vételi jog meghatározása: (ha ismert) A vételi jog (opció) gyakorlásának tervezett ideje: hónapban: vagy napban: (a szerződés megkötésétől számítva) II.2.3) Meghosszabbításra vonatkozó információk (adott esetben) A szerződés meghosszabbítható: [x] igen [ ] nem A lehetséges meghosszabbítások száma (ha ismert): vagy: és között (ha ismert) Az árubeszerzésre vagy a szolgáltatás megrendelésre irányuló meghosszabbítható szerződések esetében a további szerződések tervezett ütemezése: hónapban: 12 vagy napban: (a szerződés megkötésétől számítva)
II.3) A
SZERZŐDÉS IDŐTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS HATÁRIDEJE
A (tervezett) időtartam hónapban: 12 vagy napban: (a szerződés megkötésétől számítva) VAGY: Kezdés (év/hó/nap) Befejezés (év/hó/nap)
III. SZAKASZ : JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS MŰSZAKI INFORMÁCIÓK III.1) A
SZERZŐDÉSSEL KAPCSOLATOS FELTÉTELEK
http://ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
18/41
2014.2.21.
ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek: (adott esetben) Az ajánlatkérő az eljárásban nem köti ki ajánlati biztosíték nyújtását. Az ajánlatkérő a szerződésben – szerződést biztosító mellékkötelezettségként – meghiúsulási és hibás teljesítési – kötbért állapít meg, de ennek biztosítására a Kbt. 126. §-ában meghatározott biztosítékot nem állapít meg. A szerződésben meghatározott meghiúsulási és hibás teljesítési kötbér mértéke a szerződés szerinti nettó ellenérték 10-10 %-a. A megrendelőként szerződő ajánlatkérő jogosult a kötbért meghaladó kárának érvényesítésére. III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre: (adott esetben) Az ajánlatkérő előleget nem biztosít. Az ellenérték az ajánlatkérő rendelkezésére áll. A megbízóként szerződő ajánlatkérő az ellenértéket a Ptk. 292/B. § (1) bekezdés a) pontja alapján történik figyelemmel a Kbt. 130. §ában foglaltakra. A kifizetésekre irányadó az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 36/A. § (3) bekezdése. A nyertes ajánlattevő részenként önállóan jogosult a számla benyújtására (részteljesítés és részszámlázás). A részszámlázás további lehetőségét (a közbeszerzési részeken belül elismert részteljesítések) és részletes feltételeit a dokumentáció részeként kiadott szerződéstervezet tartalmazza. III.1.3) A közös ajánlatot tevő nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy: (adott esetben) Az ajánlatkérő a nyertes ajánlattevőknek nem teszi lehetővé, illetőleg a nyertes ajánlattevők részére nem teszi kötelezővé projekttársaság létrehozását. III.1.4) Egyéb különleges feltételek (adott esetben) [ ] igen [x] nem (Igen válasz esetén) A különleges feltételek meghatározása:
III.2) RÉSZVÉTELI
FELTÉTELEK
III.2.1) Az ajánlattevő/részvételre jelentkező személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is (adott esetben) Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód: A közbeszerzési eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 56. § (1) bekezdés a)-k) pontjaiban és a Kbt. 57. § (1) bekezdés a-f) pontjában meghatározott kizáró ok áll fenn. A közbeszerzési eljárásban nem lehet ajánlattevő, akivel szemben a Kbt. 56. § (2) bekezdésében, továbbá az 57. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró ok bármelyike fennáll. A kizáró okok fenn nem állásáról az ajánlattevőnek kell nyilatkoznia, valamint a Kbt. 56. § (1) bekezdés kc) pontjára vonatkozóan külön jogszabályban meghatározottak szerint kell dokumentumot benyújtania. Az ajánlattevőnek a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pont kc) pontját a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet (a továbbiakban Kormányrendelet) 2. § i) pont ib) alpontja és a Kormányrendelet 4. § f) pont fc) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. Az
http://ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
19/41
2014.2.21.
ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
alvállalkozó és adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezet vonatkozásában a Kbt. 58. § (3) bekezdése és a Kormányrendelet 10. §-a szerint kell eljárni. A Kbt. 56. § (1) bekezdés kc) pontjára vonatkozó nyilatkozat mintát a dokumentáció tartalmazza. III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság (adott esetben) Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: P1. alkalmassági követelmény esetében az ajánlattevő valamennyi számlavezető pénzügyi intézménytől származó, valamennyi pénzforgalmi számlájára vonatkozó az eljárást megindító felhívás megküldésétől visszafelé számított egy évre vonatkozó eredeti igazolás. P2. alkalmassági követelmény esetében az alkalmassági minimum követelmények rovatban meghatározottak szerinti ajánlattevői nyilatkozat (eredeti) a közbeszerzés tárgyából származó és a teljes forgalom (nettó árbevétel) vonatkozásában. Az alkalmassági dokumentumokat valamennyi rész esetében be kell nyújtani, amelyre az ajánlattevő ajánlatot tesz. P3. alkalmassági követelmény esetében biztosító által kiállított felelősségbiztosítási kötvény vagy felelősségbiztosítási ajánlat. Az ajánlatkérő elfogadja a biztosító olyan kötelezettségvállalási nyilatkozatát is, amelyben az
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): P1. Az ajánlattevő akkor alkalmas a szerződés teljesítésére, ha a 310/2011 (XII.23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdés a) pontja alapján, ha az eljárás megindító felhívás megküldésétől visszafelé számított egy éven belül egyik pénzforgalmi számláján sem volt sorban-állás. Az itt meghatározott alkalmassági feltétel valamennyi részre vonatkozik. Sorban állás: a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény 2. § 25. pontjában meghatározott fogalom. P2. Az ajánlattevő akkor alkalmas a szerződés teljesítésére, ha a 310/2011 (XII.23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdés c) pontja alapján, ha az előző három üzleti évben az általános forgalmi adó nélküli árbevétele a(z) 1. rész esetében az elektromos épületvillamossági berendezések karbantartására vonatkozóan elérte a 4,000,000 forintot (a három üzleti év átlagában), illetőleg teljes forgalma elérte a 500,000,000 forintot (a három üzleti év átlagában); 2. rész esetében a liftek, felvonók és mozgólépcsők karbantartására vonatkozóan elérte a 15,000,000… forintot (a három üzleti év átlagában), illetőleg teljes forgalma elérte a 1,000,000,000… forintot (a három üzleti év átlagában); 3. rész esetében az épületgépészeti berendezések karbantartására vonatkozóan elérte a 12,000,000 forintot (a három üzleti év átlagában), illetőleg teljes forgalma elérte a 900,000,000 forintot (a három üzleti év átlagában); 4. rész esetében a parkoló-üzemei berendezések és kertek karbantartására vonatkozóan elérte a 10.000.000 forintot (a három üzleti év átlagában), illetőleg teljes forgalma elérte a 100.000.000 forintot (a három üzleti év átlagában). A fentiekben foglalt adatokat attól függően kell megadni, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. P3. Az ajánlattevő akkor alkalmas a szerződés teljesítésére, ha a 310/2011 (XII.23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdés d) pontja alapján, ha felelősségbiztosítással rendelkezik, amely a(z) 1. rész esetében az elektromos épületgépészeti berendezések karbantartására vonatkozik és a
http://ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
20/41
2014.2.21.
ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
ajánlattevő nyertessége esetére kötelezettséget vállal az alkalmassági minimum követelmények körében meghatározott felelősségbiztosítás megkötésére. Amennyiben az e pontban meghatározott alkalmasság igazolása felelősségbiztosítási ajánlattal vagy biztosító más kötelezettségvállaló nyilatkozatával történik, akkor a nyertes ajánlattevővel való szerződés megkötésének feltétele a felelősségbiztosítás fenn álltát igazoló felelősségbiztosítási kötvény bemutatása. Az alkalmassági dokumentumokat valamennyi rész esetében be kell nyújtani, amelyre az ajánlattevő ajánlatot tesz. A felelősségbiztosítás kötvényt vagy a felelősségbiztosítás ajánlatot másolatban, a biztosító biztosítás megkötésére irányuló nyilatkozatát eredetiben kell az ajánlathoz csatolni.
káreseményekénti limit eléri a 50.000.000.… forintot és az éves aggregát limit eléri a 75.000.000. forintot. 2. rész esetében a liftek, felvonók és mozgólépcsők karbantartására vonatkozik és a káreseményekénti limit eléri a 25.000.000… forintot és az éves aggregát limit eléri a 40.000.000… forintot. 3. rész esetében az épületgépészeti berendezések karbantartására vonatkozik és a káreseményekénti limit eléri a 50.000.000.… forintot és az éves aggregát limit eléri a 75.000.000.… forintot. 4. rész esetében a parkoló-üzemei berendezések és kertek karbantartására vonatkozik és a káreseményekénti limit eléri a 10.000.000.… forintot és az éves aggregát limit eléri a 15.000.000.… forintot.
A Kbt. 55. § (4) bekezdését közös ajánlattevők esetében akként kell alkalmazni, hogy a gazdaságipénzügyi alkalmassági feltétel kivételével valamennyi alkalmassági feltételnek együttesen is megfelelhetnek, azaz bármelyikük alkalmassága valamennyi közös ajánlattevő alkalmasságát is eredményezi. A gazdasági és pénzügyi alkalmassági feltételek értelemszerűen a gazdasági szereplőkre csak önállóan vonatkoztathatóak, így elegendő, ha közülük
http://ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
21/41
2014.2.21.
ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
csak egy felel meg a gazdasági és pénzügyi alkalmassági feltételeknek. Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és a jelen felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Ilyen esetben a Kbt. 55. § (6) bekezdése is megfelelően alkalmazandó. III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság (adott esetben) Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: M1. alkalmassági követelmény esetében az ajánlattevő által bármilyen
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M1. Az ajánlattevő akkor alkalmas a szerződés teljesítésére, ha a 310/2011 (XII.23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdés b) pontja alapján, ha a(z) 1. rész esetében rendelkezik legalább 4 fő szakirányú képesítéssel / képzettséggel / és tűzvédelmi szakvizsgával rendelkező teljesítéséért
http://ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
22/41
2014.2.21.
ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
munkavégzésre irányuló jogviszonyban foglalkoztatott – teljesítésért felelős – személyek megnevezése (eredeti nyilatkozat) és az alkalmassági követelmények körében meghatározott képesítést / képzettséget / szakvizsgát igazoló dokumentum (bizonyítvány / oklevél / tanúsítvány) egyszerű másolata. Az alkalmassági dokumentumokat valamennyi rész esetében be kell nyújtani, amelyre az ajánlattevő ajánlatot tesz. M2. alkalmassági követelmény esetében az alkalmassági feltételek körében meghatározott referencia nyilatkozat (az ajánlattevő eredeti nyilatkozata) vagy referencia igazolás (eredeti vagy egyszerű másolata) az ajánlattevő választása szerint. Ha a nyertes közös ajánlattevőként teljesített – az alkalmassági feltételek körében meghatározott – szolgáltatást és a referencia igazolás, vagy nyilatkozat nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett munkák, illetve teljesített szolgáltatások elkülönítésével, úgy az ajánlatkérő a referencia igazolást, vagy nyilatkozatot bármelyik, a teljesítésben részt vett ajánlattevő részéről az ismertetett szolgáltatás egésze tekintetében elfogadja, feltéve, hogy a teljesítés a közös ajánlattevők egyetemleges felelősségvállalása mellett történt, és az
felelős szakemberrel (a 45/2011(XII. 7) BM rendelet alapján) valamint tűzjelző berendezés és CO jelző berendezés karbantartása vonatkozásában az 50/2011(XII.20.) rendeletnek megfelelő képesítéssel. 2. rész esetében rendelkezik legalább 3 fő liftszerelő képesítéssel / képzettséggel / szakvizsgával rendelkező teljesítéséért felelős szakemberrel (a 113/1988(VI.10) Korm. rendelet alapján) 3. rész esetében rendelkezik legalább 4… fő szakirányú képesítéssel / képzettséggel / és tűzvédelmi vizsgával rendelkező teljesítéséért felelős szakemberrel (a 45/2011(XII. 7) BM rendelet alapján) 4. rész esetében rendelkezik legalább 2 fő szakirányú képesítéssel / képzettséggel / szakvizsgával rendelkező teljesítéséért felelős szakemberrel. M2. Az ajánlattevő akkor alkalmas a szerződés teljesítésére, ha a 310/2011 (XII.23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdés a) pontja alapján, ha a felhívás megküldésétől visszafelé számított 3 évben a(z) 1. rész esetében rendelkezik legalább egy darab elektromos berendezések karbantartására vonatkozó olyan referenciával, ahol az ellenérték elérte a nettó (általános forgalmi adó nélkül számított) 3,500,000 forintot, valamint tűzjelző és CO jelző berendezések karbantartására pedig a nettó 1,500,000 Forintot; 2. rész esetében rendelkezik legalább egy darab liftek, felvonók és mozgólépcsők karbantartására vonatkozó olyan referenciával, ahol az ellenérték elérte a nettó (általános forgalmi adó nélkül számított) 4,500,000 forintot; 3. rész esetében rendelkezik legalább egy darab épületgépészeti berendezések karbantartására vonatkozó olyan referenciával, ahol az ellenérték elérte a nettó (általános forgalmi adó nélkül számított) 6,500,000 forintot; 4. rész esetében rendelkezik legalább egy darab parkoló-üzemei berendezések és kertek karbantartására vonatkozó referenciával, ahol az ellenérték elérte a nettó (általános forgalmi adó nélkül számított) 5.000.000.-… forintot. Amennyiben a fentiekben meghatározott tevékenységekre vonatkozó referencia több szerződésből származóan kerül biztosításra, ott a szerződések összértékének kell elérnie a követelményként meghatározott ellenértéket.
http://ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
23/41
2014.2.21.
ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
igazolást benyújtó ajánlattevő által végzett teljesítés aránya elérte a 15%-ot. Az alkalmassági dokumentumokat valamennyi rész esetében be kell nyújtani, amelyre az ajánlattevő ajánlatot tesz. III.2.4) Fenntartott szerződésekre vonatkozó információk (adott esetben) A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott [ ] igen [x] nem A szerződés a Kbt. 122. § (9) bekezdése szerint fenntartott [ ] igen [x] nem III. 3) S ZOLGÁLTATÁS
MEGRENDELÉSÉRE IRÁNYULÓ SZERZŐDÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNLEGES
FELTÉTELEK
III.3.1) Adott foglalkozásra (képzettségre) vonatkozó információk A szolgáltatás teljesítése egy adott foglalkozáshoz (képzettséghez) van kötve [ ] igen [x] nem (Igen válasz esetén) A vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás: III.3.2) A szolgáltatás teljesítésében személyesen közreműködő személyek A szervezeteknek közölniük kell a szolgáltatás teljesítésében személyesen közreműködő személyek nevét és képzettségét [x] igen [ ] nem
IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ
ELJÁRÁS FAJTÁJA
http://ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
24/41
2014.2.21.
ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
IV.1.1) Az eljárás fajtája Klasszikus ajánlatkérők
Közszolgáltató ajánlatkérők
A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint:
A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint:
[x] Nyílt
[ ] Nyílt
[ ] Meghívásos
[ ] Meghívásos
[ ] Gyorsított meghívásos, alkalmazásának indokolása:
[ ] Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos
[ ] Versenypárbeszéd
[ ] Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt
[ ] Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, alkalmazásának indokolása: [ ] Gyorsított tárgyalásos, alkalmazásának indokolása: [ ] Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt [ ] Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos
[ ] Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos [ ] Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos [ ] Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos
[ ] Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos [ ] Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos IV.1.2) Az ajánlattételre vagy részvételre felhívandó jelentkezők létszáma vagy keretszáma (meghívásos és tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd) A gazdasági szereplők tervezett száma VAGY: Tervezett minimum és ( adott esetben) maximális létszáma A jelentkezők számának korlátozására vonatkozó objektív szempontok: IV.1.3) Az ajánlattevők létszámának csökkentése a tárgyalás vagy a versenypárbeszéd során (tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd) Igénybe vettek többfordulós eljárást annak érdekében, hogy fokozatosan csökkentsék a megvitatandó megoldások, illetve a megtárgyalandó ajánlatok számát: [ ] igen [ ] nem IV. 2) ÉRTÉKELÉSI
SZEMPONTOK
http://ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
25/41
2014.2.21.
ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
IV.2.1) Értékelési szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg) [x] A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás VAGY [ ] Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján
IV.2.2) Elektronikus árlejtésre vonatkozó információk Elektronikus árlejtés fognak alkalmazni [ ] igen [x] nem (Igen válasz esetén, ha szükséges) További információk az elektronikus árlejtésről:
IV.3) ADMINISZTRATÍV
INFORMÁCIÓK
IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)
IV.3.2) Az adott szerződésre vonatkozóan sor került korábbi közzétételre [ ] igen [x] nem (Igen válasz esetén töltse ki a megfelelő rovatokat) [ ] Eljárást megindító, illetve meghirdető felhívás A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: / (KÉ-szám/évszám) A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap) [ ] Egyéb korábbi közzététel (adott esetben) A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: / (KÉ-szám/évszám) A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap) A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: / (KÉ-szám/évszám) A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)
http://ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
26/41
2014.2.21.
ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
IV.3.3) A dokumentáció és a kiegészítő iratok vagy ismertetők beszerzésének feltételei (adott esetben) A dokumentáció beszerzésének határideje Dátum: (év/hó/nap ) Időpont: 10:00 A dokumentációért fizetni kell [ ] igen [x] nem (Igen válasz esetén, csak számokkal) Ár: Pénznem: A fizetés feltételei és módja:
IV.3.4) Ajánlattételi vagy részvételi határidő Dátum: (év/hó/nap) Időpont: 10:00
IV.3.5) Az ajánlattételi felhívás megküldése a kiválasztott jelentkezők részére (részvételi felhívás esetén) Dátum: (év/hó/nap) IV.3.6) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók [ ] Az EU bármely hivatalos nyelve [ ] Az EU következő hivatalos nyelve(i): [ ] Egyéb: [x] Magyar IV.3.7) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (kivéve részvételi felhívás esetén) -ig (év /hó/nap ) VAGY Az időtartam hónapban: vagy napban: 30 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva) IV.3.8) Az ajánlatok vagy részvételi felhívás esetén a részvételi jelentkezések felbontásának feltételei Dátum: (év/hó/nap) Időpont: 10:00 Hely: 1013 Budapest, Attila út 13/a. - földszinti tárgyaló Az ajánlatok/részvételi jelentkezések felbontásán jelenlétre jogosult személyek [x] igen [ ] nem (igen válasz esetén) További információk a jogosultakról és a bontási eljárásról: A bontáson csak a Kbt. 62. § (2) bekezdésében meghatározott személyek lehetnek jelen.
V. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTŐ INFORMÁCIÓK V.1) A közbeszerzés ismétlődő jellegére vonatkozó információk (adott esetben) A közbeszerzés ismétlődő jellegű [ ] igen [x] nem (Igen válasz esetén) A további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:
http://ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
27/41
2014.2.21.
ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
V.2) Európai Uniós alapokra vonatkozó információk A szerződés Európai Uniós alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos [ ] igen [x] nem (Igen válasz esetén) Hivatkozás a projekt(ek)re és/vagy program(ok)ra:
V.3) TOVÁBBI
INFORMÁCIÓK
(adott esetben)
V.3.1) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás időpontja:(ha az eljárás tárgyalásos) V.3.2.1) A dokumentáció megvásárlása, átvétele vagy elektronikus úton történő elérése az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) [x] igen [ ] nem V.3.2.2) A dokumentáció és a kiegészítő iratok, vagy ismertető rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben) A dokumentáció átvehető személyesen (hétfőtől csütörtökig 8.00 és 16.00 között, pénteken 8.00 és 12.00 között, míg az ajánlattételi határidő lejártának napján 8:00 és 10.00 között) a 1013 Budapest, Attila út 13/A. fszt. 4. címen, valamint írásbeli kérésre postai vagy elektronikus úton megküldésre kerül. Ajánlatkérő a kérelem kézhezvételétől számított kettő munkanapon belül postázza az ajánlati dokumentációt. A dokumentáció normál postai küldeményként kerül feladásra, amelynek kézbesítéséért ajánlatkérő felelősséget nem vállal.Ajánlatkérő az ajánlattétel megkönnyítése érdekében az ajánlati dokumentációt e-mailen is megküldi az ajánlati dokumentációt megkérők részére, azzal, hogy elsődlegesen a nyomtatott formában átadott dokumentáció tartalma tekintendő irányadónak, és ajánlatkérő semmiféle felelősséget nem vállal az elektronikus iratok sérüléséből, megrongálódásából fakadó károkért. V.3.3.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának értékelési szempontja esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: V.3.3.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának értékelési szempontja esetén a módszer (módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.3.1) pont szerinti ponthatárok közötti pontszámot: V.3.4) A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak [x] igen [ ] nem Igen válasz esetén azon alkalmassági követelmények (III.2.2. és III.2.3. pont) megjelölése, amelyek a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak: Valamennyi pénzügyi és gazdasági valamint műszaki és szakmai alkalmassági feltétel vonatkozásában (kivéve a P1. feltételt). V.3.5) Az ajánlati biztosítékra vonatkozó előírások: (adott esetben) V.3.6. Az eljárás a Kbt. 40. § megindításra: [ ] igen [x] nem
http://ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
(3)-(4)
bekezdése
alapján kerül
28/41
2014.2.21.
ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
V.4) Egyéb információk: 1) Az ajánlatkérő - a Kbt. 67. §-ában foglaltak szerint - teljes körben biztosítja a hiánypótlás lehetőségét. 2) Az ajánlattevő – a megfelelő ajánlattétel érdekében – az ajánlati felhívásban foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet. A kiegészítő tájékoztatás nyújtására a Kbt. 122. § (5) bekezdésében foglaltak az irányadók. A kiegészítő tájékoztatást az a1) pontban megjelölt elérhetőségeken kell kérni. 3.) Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 65. § (1) bekezdésének megfelelően bírálja el és az eljárás eredményére vonatkozó döntéséről a Kbt. 77. § (2) bekezdésében meghatározottak szerint értesíti valamennyi ajánlattevőt. 4.) A szerződéskötés tervezett időpontja: az ajánlatkérő a nyertes ajánlattevővel a Szolgáltatási szerződést a Kbt. 124. § (6) bekezdésének megfelelően a Kbt. 124. § (5) bekezdésében meghatározott ajánlati kötöttség időtartama alatt köt meg, figyelemmel a Kbt. 124. § (7)-(8) bekezdésében foglaltakra is. 5.) A Kbt. 40. § (1) bekezdése értelmében az ajánlatban meg kell jelölni a) a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni, b) az ezen részek tekintetében a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat, valamint a közbeszerzésnek azt a százalékos arányát, amelynek teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közre fognak működni. Felhívjuk az ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 26. § -a értelmében, ha egy gazdasági szereplő a közbeszerzés értékének huszonöt százalékát meghaladó mértékben fog közvetlenül részt venni a szerződés teljesítésében, akkor nem lehet alvállalkozónak minősíteni, hanem az ajánlatban és a szerződés teljesítése során közös ajánlattevőként kell, hogy szerepeljen. 6.) A Kbt. 60. § (3) bekezdése értelmében az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát az eljárást indító felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan. 7.) Az ajánlatban az ajánlattevőnek az egyéb előírt dokumentumok benyújtása mellett nyilatkoznia kell arról, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e. 8.) Az ajánlatnak tartalmaznia kell felolvasólapot, amelyben fel kell tüntetni az ajánlattevő nevét, székhelyét, a valamint az értékelési szempont alapján értékelésre kerülő adatokat (az ajánlati árat). 9.) Az ajánlatot magyar nyelven kell elkészíteni és csak magyar nyelven lehet benyújtani, valamint az ajánlathoz csatolt minden igazolást, dokumentumot és okiratot magyar nyelvű fordítással együtt kell benyújtani. Ezekhez kapcsolódóan csatolni kell továbbá az ajánlattevő nyilatkozatát arról, hogy az idegen nyelven kiállított dokumentumok magyar fordítása az eredeti szöveggel tartalmilag megegyezik, és ezért az ajánlattevő felelősséget vállal. 10.) Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő (10% feletti alvállalkozó, alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet) képviseletében az ajánlatot (vagy annak valamely dokumentumát) aláíró személy(ek) aláírási címpéldányát vagy aláírás mintáját, egyszerű másolati formában. Amennyiben az ajánlatot (vagy annak valamely dokumentumát) az ajánlattevő képviseletében meghatalmazott írja alá, úgy a közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazás eredeti, vagy közjegyző által hitelesített másolati példányát is csatolni kell.
http://ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
29/41
2014.2.21.
ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
11.) Közös ajánlattétel esetén ajánlattevőknek csatolniuk kell a közöttük létrejött együttműködési megállapodás másolatát, melyet a közös ajánlattevők mindegyikének cégszerűen alá kell írnia. A közös ajánlattevők kötelesek maguk közül egy, a közbeszerzési eljárásban a közös ajánlattevők nevében eljárni jogosult képviselőt megjelölni. A közös ajánlattevők csoportjának képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők megjelölését. 12.) Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a jelen ajánlati felhívásban az ajánlattevőnek a szerződés teljesítésére vonatkozó pénzügyi, gazdasági, illetve műszaki és szakmai alkalmasságának feltételeit, és ennek igazolását, a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest a műszaki – szakmai alkalmassági feltételek vonatkozásában szigorúbban határozta meg. 13.) Az ajánlatkérő semmilyen ajánlati biztosíték nyújtását nem írja elő. Az ajánlatkérő papír alapú ajánlatok benyújtását írja elő, így az ajánlatot egy papír alapú példányban, írásban és zártan, a jelen felhívás n) pontjában meghatározott címre közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani az ajánlattételi, illetve részvételi határidő lejártáig. Az ajánlatkérő előírja a papír alapú példánnyal mindenben megegyező 2 db elektronikus másolati példányok benyújtását is (CD/DVD vagy az ajánlattevő által választott más elektronikus adathordozón). A csomagolás akkor minősül zártnak, ha abból további roncsolás nélkül az ajánlat nem kivehető. 14.) Az ajánlat csomagolásán fel kell tüntetni az alábbiakat: „Budapest Bálna épületegyüttes – karbantartási feladatok teljesítése a BFVK Zrt. részére” közbeszerzés - Az ajánlattételi határidő lejárta előtt felbontani TILOS!” A csomagoláson fel kell tüntetni továbbá az ajánlattevő bejegyzett cégnevét, székhelyét, illetve ha a jelen közbeszerzési eljárásban az ajánlattevő valamely szervezeti egysége jár el, akkor az ilyen szervezeti egység telephelyét, fióktelepét. 15.) Az ajánlathoz be kell nyújtani a Kbt-ben meghatározott további kötelező nyilatkozatokat és egyéb iratokat.
V.5) E
HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK IDŐPONTJA:
2014/02/17 (év/hó/nap) A. MELLÉKLET
TOVÁBBI CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK I) TOVÁBBI
INFORMÁCIÓ A KÖVETKEZŐ CÍMEKEN ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOKON SZEREZHETŐ BE
Hivatalos név: Postai cím: Város/Község Kapcsolattartási pont(ok):
Postai irányítószám:
Ország: Telefon:
Címzett: E-mail:
Fax:
Internetcím (URL):
II) CÍMEK
ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHONNAN A DOKUMENTÁCIÓ ÉS A KIEGÉSZÍTŐ IRATOK
BESZEREZHETŐK
http://ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
30/41
2014.2.21.
ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
Hivatalos név: Postai cím: Város/Község
Postai irányítószám:
Kapcsolattartási pont(ok):
Ország: Telefon:
Címzett: E-mail:
Fax:
Internetcím (URL):
III) CÍMEK
ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHOVA AZ AJÁNLATOKAT/RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEKET KELL
BENYÚJTANI
Hivatalos név: Postai cím: Város/Község
Postai irányítószám:
Kapcsolattartási pont(ok):
Ország: Telefon:
Címzett: E-mail:
Fax:
Internetcím (URL): IV) A
MÁSIK AJÁNLATKÉRŐ CÍMEI, AMELY NEVÉBEN AZ AJÁNLATKÉRŐ A BESZERZÉST VÉGZI
Hivatalos név: Postai cím: Város/Község
Postai irányítószám:
Ország:
--------------- (Az A. melléklet IV) szakasza szükség szerint több példányban is használható) ---------------
B. MELLÉKLET RÉSZEKRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK RÉSZ
SZÁMA
1) RÖVID
1 ELNEVEZÉS: 1. rész – Elektrom os berendezések karbantartása MEGHATÁROZÁS :
1. rész – Elektromos berendezések karbantartása
http://ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
31/41
2014.2.21.
ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
2) KÖZÖS KÖZBESZERZÉSI S ZÓJEGYZÉK (CPV) Fő szójegyzék Fő tárgy
Kiegészítő szójegyzék (adott esetben)
50711000-2
További tárgy(ak) 50712000-9 3) MENNYISÉG A közbeszerzés tárgya a megrendelőként szerződő ajánlatkérő által üzemeltetett Budapest Bálna épületegyüttes (1) elektromos, (2) gépészeti berendezéseinek, (3) liftjeinek és mozgólépcsőinek, valamint (4) egyéb berendezéseinek, ingatlan- és épületrészeinek rendszeres karbantartása. 1. rész – Elektromos berendezések karbantartása Erősáramú 0,4 kV-s fő- és al-elosztó berendezések karbantartása, évi 1 alkalommal • Elosztó berendezések pormentesítése • Csavarok, sorkapcsok, kábelbekötések nyomatékellenőrzése • Feszültségszintek, áramfelvételek ellenőrzése • Védelmek ellenőrzése, beállítása • FI relék működésének ellenőrzése • Vezérlések szimulálása • Tűzvédelmi lekapcsolások ellenőrzése • Készülékek (megszakítók, kismegszakítók, mágneskapcsolók stb.) működési próbája Fázisjavító berendezés karbantartása évi 1 alkalommal (2db 400 kVar) • Fázisjavító pormentesítése • Csavarok, sorkapcsok, kábelbekötések nyomatékellenőrzése • Vezérlő automatika ellenőrzése, beállítása Szünetmentes berendezés karbantartása évi 1 alkalommal (EATON 20 kVA) • Általános pormentesítés • Csavarok, sorkapcsok, kábelbekötések nyomatékellenőrzése • Feszültségszintek, áramfelvételek ellenőrzése • Védelmek ellenőrzése • Akkumulátorok ellenőrzése • Áthidalási idő ellenőrzése • Bypass funkció ellenőrzése • Működési próba Vészvilágítási rendszer 2db CEAG EURO ZB 1/52 és 3db CEAG EURO ZB 1/20K típusú központjainak karbantartása évi 1 alkalommal • a berendezés tisztítása, portalanítása • kötőelemek után húzása • a készülék hálózati/akku üzem átkapcsolása • az elektromos részek és az akkumulátorok a berendezés mechanikai vizsgálata • a töltőáram és a töltésszabályozás ellenőrzése • akkufeszültség mérése a terhelés kezdetén, ill. a cellafeszültségek mérése. • az egész elektronika működőképességének vizsgálata • üzemidőtartam ellenőrzése (kapacitás ellenőrzés) a VDE 0108 szerint RWA füstelvezető rendszer karbantartása évi 2 alkalommal • 4 db frisslevegő utánpótló nyílászáró működtetését biztosító rendszer berendezéseinek tisztítása, portalanítása • kötőelemek után húzása • ablakok mechanikai vizsgálata • működés vizsgálatok Épületfelügyeleti rendszer (BMS) karbantartása évi 2 alkalommal
http://ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
32/41
2014.2.21.
ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
Központ • Adatnaplók elemzése • A telepített szoftverek és adatállományok ellenőrzése • Felhasználói észrevételek ellenőrzése • Riport készítés alarm és esemény naplók alapján • Szabályozási és vezérlő funkciók működésének ellenőrzése grafikus ábrák alapján • Grafikus ábrák módosítása az üzemeltetés jelzése és jóváhagyása alapján, amennyiben ezen módosítások nem haladják meg a meglévő grafikus állomány 5%-át • Kommunikációs és egyéb kábelek rögzítéseinek ellenőrzése • Diagnosztikai programok lefuttatása • Kommunikáció ellenőrzése • Távfelügyelet ellenőrzése Automatikus szabályozókészülékek és tartozékaik, DDC alállomások, ki- és bemeneti kártyák, ki- és bemeneti modulok • Alállomás alapvető funkcióinak ellenőrzése • Alállomás adatállományainak ellenőrzése • Az alkalmazási program, a szabályozó- és vezérlőkörök paramétereinek ellenőrzése, beállítása • Kézi-0-automata kapcsolók működésének ellenőrzése • Kapcsolási feszültségszintek ellenőrzése • Működtető relék működésének ellenőrzése • Tűztabló(k) és más kezelő-berendezések, kijelzők • A kijelzők szoftver-adatpontjainak ellenőrzése • Működés (kapcsolás, beállítás, kommunikáció) ellenőrzése • Rendszerek funkciótesztjei tűztablóról felügyeleti központba való visszajelzések tesztjei Automatika műszerezés (érzékelők, kapcsoló típusú érzékelők, szelepek, szelep- és zsalumozgató hajtóművek, stb.) • A fedelek, tokozatok épségének és rögzítéseinek ellenőrzése • A fix beállítást igénylő eszközök beállításainak ellenőrzése • Nyomásérzékelők és nyomáskapcsolók nyomáskivezető csonkjainak ellenőrzése • Érzékelők sértetlenségének ellenőrzése, a mért érték ellenőrzése • Kapcsoló típusú érzékelők működésének, kapcsolási pontjának ellenőrzése • Hajtóművek működésének ellenőrzése • Szelephajtóművek, illetve szelepszárak kenése • Eszközök elektromos csatlakozásainak ellenőrzése • Eszközök tisztítása, portalanítása Erőátviteli és automatika kapcsolószekrények • Erőátviteli biztonsági reteszelések működésének ellenőrzése • Motorindítások ellenőrzése • Fogyasztók üzemi áramának mérése • Vezetékcsatlakozások ellenőrzése és szükség szerinti utánhúzása • Relék, mágneskapcsolók működésének ellenőrzése, mérése • Biztosítókészülékek kioldási paramétereinek ellenőrzése • Relék, mágneskapcsolók működésének ellenőrzése, mérése • Kapcsolók működésének ellenőrzése, mérése Kábelezés és bekötések • Kábelek és kábeljelölések épségének ellenőrzése • Kábelek és kábeltartó-szerkezetek rögzítésének ellenőrzése Tűzjelző rendszer karbantartása évi 2 alkalommal • Tűzjelző napló ellenőrzése, a karbantartás során tapasztaltak jegyzőkönyvezése • Perifériák ellenőrzése • A füstérzékelők elektronikus tesztelése, próbája, ellenőrzése a címek helyességének • A hőmaximum és hősebesség érzékelők próbája a hőmérséklet növelésével a címek helyességének ellenőrzése
http://ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
33/41
2014.2.21.
ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
• Kézi jelzésadók próbája, a címek helyességének ellenőrzése • A szirénák működőképességének próbája • A fényjelzők működőképességének próbája • Központ ellenőrzése • Az érzékelők elszennyeződésének várható időpontjának megállapítása • Táp és referencia feszültségek ellenőrzése, szükség szerinti beállítása • Akkumulátoros üzemmód tesztelése a hálózati feszültség kikapcsolásával • Huroktesztelések. Vonali feszültség ellenőrzése méréssel • Funkcionális tesztelés. Minden vezérlés, bemenet, csoport ellenőrzése ki-be kapcsolása, aktiválása illetve riasztás szimulációjának elvégzése. A kijelző egység működésének ellenőrzése • A belső menü rendszer lekérdezése: Pontos idő, projekt és szöveg program • Távvezérlés próbája, a vezérelt berendezések működtetésének ellenőrzése • A bemeneteket próbája a jelzőkontaktusok működtetésével • A nyomtató tesztelése. Szükség szerint papír és nyomtatószalag csere • A riasztás, hiba, kikapcsolás, vezérlési funkciók megjelenítése, lekérdezése • Tűz és hibaátjelzés próbája • Végellenőrzés jegyzőkönyvezés CO gázveszély jelző rendszer karbantartása évi 2 alkalommal • Épület felügyeleti naplóban rögzített esetek vizsgálata, a karbantartás során tapasztaltak jegyzőkönyvezése • Perifériák ellenőrzése • A CO érzékelők elektronikus tesztelése, próbája, ellenőrzése a címek helyességének • Kézi jelzésadók próbája, a címek helyességének ellenőrzése • A fényjelzők működőképességének próbája • Központ ellenőrzése • Az érzékelők elszennyeződésének várható időpontjának megállapítása • Táp és referencia feszültségek ellenőrzése, szükség szerinti beállítása • Huroktesztelések. Vonali feszültség ellenőrzése méréssel • Funkcionális tesztelés. Minden vezérlés, bemenet, csoport ellenőrzése ki-be kapcsolása, aktiválása illetve riasztás szimulációjának elvégzése. A kijelző egység működésének ellenőrzése • A belső menü rendszer lekérdezése: Pontos idő, projekt és szöveg program • A bemeneteket próbája a jelzőkontaktusok működtetésével • Végellenőrzés jegyzőkönyvezés • Beléptető rendszer : évi 1 alkalommalA beléptető terminál ellenőrzése, központ portalanítása, tisztítása. • Beléptetési pontok olvasóinak mechanikai tisztítása, kötések ellenőrzése, olvasók próbája • Tartó mágnesek tisztítása beállítása ellenőrzése • Végellenőrzés jegyzőkönyvezés Videó megfigyelő rendszer : évi 1 alkalommal • Videó megfigyelő központ ellenőrzése, portalanítása, bekötések ellenőrzése • Kamerák tisztítása beállítása, tápegységek ellenőrzése • Monitorok tisztítása ellenőrzése • Kamera Rackek tisztítása ellenőrzése • Végellenőrzés jegyzőkönyvezés Behatolásjelző rendszer : évi 1 alkalommal • Riasztó központ tisztítása ellenőrzése • Hibajelzések kiolvasása. • Érzékelők tisztítása, beállítása, ellenőrzése • Végellenőrzés jegyzőkönyvezés Hangosítás:évi 1 alkalommal • Hangközpont ellenőrzése, tisztítása, csatlakozások vizsgálata • Bemondó egységek tisztítása, ellenőrzése • Hangszórók tisztítása ellenőrzése Végellenőrzés jegyzőkönyvezés (adott esetben, csak számokkal)
http://ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
34/41
2014.2.21.
ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
Becsült érték áfa nélkül: Pénznem: VAGY: és között Pénznem:
4) A
VAGY KEZDETÉRE/BEFEJEZÉSÉRE VONATKOZÓ KÜLÖNBÖZŐ (adott esetben) Az időtartam hónapban: 12 vagy napban: (a szerződés megkötésétől számítva) VAGY: Kezdés (év/hó/nap) Befejezés (év/hó/nap) SZERZŐDÉS
IDŐTARTAMÁRA
IDŐPONTOK FELTÜNTETÉSE
5) TOVÁBBI
INFORMÁCIÓK A RÉSZEKRŐL
----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használható) ---------------------B. MELLÉKLET RÉSZEKRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK RÉSZ
SZÁMA
2 ELNEVEZÉS: 2. rész – Liftek és m ozgólépcsők karbantartása
http://ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
35/41
2014.2.21.
ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
1) RÖVID
MEGHATÁROZÁS :
2. rész – Liftek és mozgólépcsők karbantartása 2) KÖZÖS KÖZBESZERZÉSI S ZÓJEGYZÉK (CPV) Fő szójegyzék Fő tárgy
Kiegészítő szójegyzék (adott esetben)
50740000-4
További tárgy(ak) 50750000-7 50800000-3 3) MENNYISÉG 2. rész – Liftek és mozgólépcsők karbantartása OTIS gyártmányú liftek és mozgólépcsők karbantartása, az OTIS karbantartási és a gyártóművi ajánlásainak figyelembe vételével, a „B&S” karbantartási utasításban szereplő összes tevékenység, főbb munkafázis tekintetében: • berendezés funkció és menet ellenőrzése, • biztonsági berendezések, elektromos és mechanikus működésének ellenőrzése, • berendezések kenést igénylő, mozgó alkatrészeinek szükséges kenése, • valamint az aknasüllyeszték évenkénti tisztítása. A karbantartáshoz szükséges alapvető segédanyagokat, kenő és tisztító anyagokat, normál jelzőizzókat térítésmentesen kell biztosítani. Karbantartandó berendezések: 3 db 1000 kg-os, 1 db 3850 kg-os, 1 db 900 kg-os 2 db 100 kg-os OTIS gyártmányú felvonó és 6 db OTIS gyártmányú mozgólépcső. (adott esetben, csak számokkal) Becsült érték áfa nélkül: Pénznem: VAGY: és között Pénznem: 4) A
VAGY KEZDETÉRE/BEFEJEZÉSÉRE VONATKOZÓ KÜLÖNBÖZŐ (adott esetben) Az időtartam hónapban: 12 vagy napban: (a szerződés megkötésétől számítva) VAGY: Kezdés (év/hó/nap) Befejezés (év/hó/nap) SZERZŐDÉS
IDŐTARTAMÁRA
IDŐPONTOK FELTÜNTETÉSE
5) TOVÁBBI
INFORMÁCIÓK A RÉSZEKRŐL
----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használható) ----------------------
http://ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
36/41
2014.2.21.
ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
B. MELLÉKLET RÉSZEKRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK RÉSZ
SZÁMA
1) RÖVID
3 ELNEVEZÉS: 3. rész - Gépészeti berendezések karbantartása MEGHATÁROZÁS :
3. rész - Gépészeti berendezések karbantartása 2) KÖZÖS KÖZBESZERZÉSI S ZÓJEGYZÉK (CPV) Fő szójegyzék Fő tárgy
Kiegészítő szójegyzék (adott esetben)
50720000-8
További tárgy(ak) 50721000-5 50730000-1 50800000-3 3) MENNYISÉG 3. rész - Gépészeti berendezések karbantartása Parkoló szintek füstterelő ventilátorai Az ajánlatkérő üzemeltetésében lévő épületben a mélygarázs szintek (-P1 és –P2) füstterelő mennyezeti ventilátorainak és vezérlő központjának évente két alkalommal történő karbantartása az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 28/2011.(IX.6.). BM rendeletben foglaltaknak megfelelően, a létesítmény hő- és füstelvezető rendszerének átadás-átvételi dokumentációjának megfelelően: Ssz Karbantartási műveletek (OTSZ által előírtan félévenkénti gyakorisággal) 1 Mennyezeti Cyclone50 ventilátorok (2 db) működési ellenőrzése, felülvizsgálata 2 Mennyezeti Cyclone100 ventilátorok (13db) működési ellenőrzése, felülvizsgálata 3 Mennyezeti JET415 ventilátorok (2db) működési ellenőrzése, felülvizsgálata 4 Elosztó, vezérlő központ (a villamos elosztó helyiségben) működésének ellenőrzése 5 Kézi jelzésadók (7 db) ellenőrzése, felülvizsgálata Automatikus tűzoltó (sprinkler) berendezés A karbantartás tárgya az alábbi táblázatban meghatározott műszaki tartalomnak megfelelően az építmény területén telepített, beépített automatikus tűzoltó berendezések időszakos ellenőrzése és karbantartása a hazai jogszabályoknak és szabványoknak, valamint a vonatkozó előírásoknak és a berendezések gyártói előírásainak megfelelően (( 28/2011 (IX.6.) BM rendelet), 1996. évi XXXI. tv., továbbá különösen MSZ EN 12845:2004+A2:2009) 1 Tűzivíz szivattyú félévenkénti időszakos ellenőrzése 2 db 2 Tűzivíz szivattyú évenkénti időszakos karbantartása 1 db 3 Tűzivíz szivattyú ötévenkénti időszakos karbantartása 1 db 4 Nyomástartó szivattyú, és nyomáskapcsolók félévenkénti időszakos ellenőrzése, beállítása 1 db 5 Zóna riasztószelep félévenkénti időszakos ellenőrzése 8 db
http://ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
37/41
2014.2.21.
ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
6 Tűzivíz tároló tartály félévenkénti időszakos ellenőrzése 2 db 7 Tűzivíz tároló tartály háromévenkénti karbantartása 1 db Hőszivattyúk, klímaberendezések Az alább felsorolt és rendeltetésszerűen használt REGALE Energy Zrt. által szállított és beüzemelt berendezések karbantartása, ellenőrzése évente két alkalommal. Megjegyzés: a berendezések 2015. december 10-ig szóló gyártóművi (szállítói) garanciával rendelkeznek. Folyadékhűtő berendezés 1 Blue Box Omega V Echos 62.2 típus 2 egység 2 Mammoth J270 CWHC hőszívattyú 10 egység 3 Mammoth WHV D-! oldalfali hőszivattyú 11 egység Kazánberendezések Az alább felsorolt és rendeltetésszerűen használt MARKETBAU – REMEHA Kft által szállított és beüzemelt berendezések karbantartása, ellenőrzése évente két alkalommal. Megjegyzés: a berendezések 2015. december 10-ig szóló gyártóművi (szállítói) garanciával rendelkeznek. Quinta Quinta Quinta Quinta Quinta Quinta Quinta Quinta Quinta Quinta Quinta Quinta
85 eco típusú 1006208536720 gy.számú 85 eco típusú 1006208536710 gy.számú 115 eco 1004008381690 gy.számú 115 eco 1004008381710 gy.számú 115 eco 1004008381200 gy.számú 115 eco 1004008381230 gy.számú 115 eco 1004008381680 gy.számú 115 eco 1004008381700 gy.számú 115 eco 1004008381210 gy.számú 115 eco 1004008381220 gy.számú 115 eco 1001908216830 gy.számú 115 eco 1001908216820 gy.számú
(adott esetben, csak számokkal) Becsült érték áfa nélkül: Pénznem: VAGY: és között Pénznem: 4) A
VAGY KEZDETÉRE/BEFEJEZÉSÉRE VONATKOZÓ KÜLÖNBÖZŐ (adott esetben) Az időtartam hónapban: 12 vagy napban: (a szerződés megkötésétől számítva) VAGY: Kezdés (év/hó/nap) Befejezés (év/hó/nap) SZERZŐDÉS
IDŐTARTAMÁRA
IDŐPONTOK FELTÜNTETÉSE
5) TOVÁBBI
INFORMÁCIÓK A RÉSZEKRŐL
----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használható) ---------------------B. MELLÉKLET RÉSZEKRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK RÉSZ
SZÁMA
4 ELNEVEZÉS: 4. rész – Egyéb berendezések, ingatlan- és
http://ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
38/41
2014.2.21.
ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
épületrészek karbantartása 1) RÖVID
MEGHATÁROZÁS :
4. rész – Egyéb berendezések, ingatlan- és épületrészek karbantartása 2) KÖZÖS KÖZBESZERZÉSI S ZÓJEGYZÉK (CPV) Fő szójegyzék
Kiegészítő szójegyzék (adott esetben)
Fő tárgy 50800000-3 3) MENNYISÉG 4. rész – Egyéb berendezések, ingatlan- és épületrészek karbantartása Tűzgátló és füstgátló ajtók karbantartása: A létesítmény területén beépített tűzgátló és füstgátló ajtók rendszeres féléves karbantartása az alábbiak szerint: tűzgátló / füstgátló egyszárnyú ajtó 65 db tűzgátló / füstgátló kétszárnyú ajtó 31 db mobil füstkötényfal 1 db kétszárnyú tűzgátló kapu 2 db kétszárnyú tűzgátló kapu, benne 2-2db egyszárnyú tűzgátló ajtóval 2 db Karbantartási fázisok: • az ajtólap, tok és rögzítések ellenőrzése mechanikai sérülések szempontjából • a zár működésének ellenőrzése (szükség szerint kenőanyag használata) • zárnyelv felületének bevonása kenőanyaggal • kiegészítő alkatrészek rögzítettségének ellenőrzése (pl.: kilincs, ajtócsukó, pántok) • beállítások (pl. tengelykapcsolók, rögzítő elemek utánhúzása (pl. csavarok) • pántcsapok és csapágygyűrűk zsírozása • hézagok ellenőrzése • hőre duzzadó tömítés sértetlenségének ellenőrzése • javításhoz vagy az alkatrészek cseréjéhez a gyártó eredeti alkatrészeinek felhasználása • szennyeződések durva takarítása • valamennyi meghibásodás felderítése és a szükséges javítások megállapítása • a karbantartást igazoló matrica elhelyezése A karbantartásokat a jogszabályi előírások betartásával, valamint a gyártók működési és karbantartási leírásainak figyelembevételével, a jogszabályban előírt a karbantartás elvégzéséhez szükséges szakképesítést igazoló szakvizsga bizonyítvánnyal rendelkező, a technológiában járatos szakemberekkel kell elvégezni. Bálna Budapest parkolójában telepített jegy alapú fizető parkoló rendszer átalánydíjas karbantartása havi 1 alkalommal Kártyakiadó és olvasó egységek • kártyavezető pálya tisztítása, • helyzetértékelők tisztítása, • kártyaadagoló egység tisztítása, • a kijelző, nyomógombok tisztítása, • a belső kábelezés és a csatlakozók állapotának ellenőrzése, • a burkolat tisztítása. Sorompók • a véghelyzet kapcsolók tisztítása, • a kar rögzítő csavarjainak ellenőrzése,
http://ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
39/41
2014.2.21.
ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
• a hajtókar, a feszítő rugó és a rúd csapágyainak ellenőrzése, • a kar megfelelő mozgásának ellenőrzése, a szükséges utánállítások elvégzése, • a burkolat és a kar tisztítása. Vezérlő elektronikák (jegykiadók, jegyellenőrzők, sorompók vezérlő egységei) • a vezérlő egységek burkolatának a saját kezelőszerveinek, kijelzőjének tisztítása, • a vezérlő kábelek és csatlakozók állapotának ellenőrzése, • a beállítható paraméterek ellenőrzése és szükség esetén pontosítása, • a járműérzékelők ellenőrzése. Számítógépes munkaállomás • a beállítható műszaki jellemzők ellenőrzése, • a kábelek és csatlakozók ellenőrzése, • mechanikák ellenőrzése, • burkolatok tisztítása, • szünetmentes tápegységek ellenőrzése • tápegység és processzorhűtő ventillátor csapágyainak ellenőrzése, • szükség esetén cseréje, • pormentesítés. Kábelhálózat • a kábelek burkolatának ellenőrzése a kötőszekrényben, • a kábeltoldások állapotának ellenőrzése, • a sorkapcsok állapotának ellenőrzése, tisztítása, • az észlelt hibák elhárítása. Fizető automata • kártyavezető pálya tisztítása, • helyzetérzékelők tisztítása, • a kijelző, a nyomógombok tisztítása, • a belső kábelezés és a csatlakozók állapotának ellenőrzése, • a burkolat tisztítása, • érmevezetők, érmeszelektor tisztítása, ellenőrzése • bizonylat nyomtató beállítása, tisztítása • mechanikai alkatrészek, zárak ellenőrzése, kopások vizsgálata, • bankjegyolvasó tisztítása, • kijelző kábeleinek ellenőrzése, kontraszt esetleges utánállítása • bankjegyolvasó tesztelése Kertápolás, kertészeti karbantartás: A létesítmény kertjének rendszeres ápolása, gondozása heti rendszerességgel, az évszaktól függő kertgondozási feladatok ellátásával az alábbiak szerint: • tavaszi gyepszellőztetés • műtrágyázás • sövénynyírás, a nyesedék összegyűjtésével és elszállításával • növénymetszés, a nyesedék összegyűjtésével és elszállításával • díszfák tányérozása • növények tápanyag utánpótlása • fűnyírás, gyűjtéssel és elszállítással • mechanikus és vegyszeres gyomirtás • talajlazítás, porhanyítás • kártevők és kórokozók elleni kezelések (permetezés) • öntözőrendszer karbantartása, ellenőrzése, szükség szerinti beállítása, esetleges meghibásodások javítása, öntözőrendszer téliesítése • fenyőkéreg szükség szerinti pótlása • zöldfelület takarítása • őszi lomb gyűjtése, elszállítása • pázsit felület téli műtrágyázása • évelők visszavágása
http://ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
40/41
2014.2.21.
ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
Valamint a zöldfelület szakmai előírások szerinti 1. osztályú minőségben történő karbantartáshoz szükséges egyéb feladatok. A karbantartási feladatok részletes leírását – minden részre vonatkozóan – a dokumentáció tartalmazza. (adott esetben, csak számokkal) Becsült érték áfa nélkül: Pénznem: VAGY: és között Pénznem: 4) A
VAGY KEZDETÉRE/BEFEJEZÉSÉRE VONATKOZÓ KÜLÖNBÖZŐ (adott esetben) Az időtartam hónapban: 12 vagy napban: (a szerződés megkötésétől számítva) VAGY: Kezdés (év/hó/nap) Befejezés (év/hó/nap) SZERZŐDÉS
IDŐTARTAMÁRA
IDŐPONTOK FELTÜNTETÉSE
5) TOVÁBBI
INFORMÁCIÓK A RÉSZEKRŐL
----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használható) ----------------------
http://ehr.kozbeszerzes.hu/hkm/viewform.jsp?id=231060&mode=saved
41/41